Rődi Cseh István, az anyanyelvű írásbeliség egyik erdélyi úttörője

Több mint három évtizede őrizgetem jegyzeteim között az alábbi nyelvemlék másolatát abban a reményben, hogy egyéb kutatásaim során majd csak elém kerülnek olyan adatok, amelyek segítségével írójának kilétét is tisztázhatom. Sajnos, annyi évi türelmes várakozás után ma sem tudok többet Cseh Istvánról, mint akkor, amikor kézírásaival megismerkedtem. Pedig figyelemre méltó alakja lehetett annak a középkori laikus írástudó rétegnek, melynek kialakulásáról e kötet más helyein szólottam. Már csak azért is, mert a szoros értelemben vett Erdély területéről ő az első olyan ismert írástudó, aki a magyar nyelvet a jogi írásbeliségben is meglehetős következetesen használja. Közzéteszem tehát végrendeletét, hogy így alakjára felhívjam a kutatók figyelmét, hátha mások rábukkannak azokra a személyi adatokra, amelyeket a szerencsés véletlentől én eddig hiába reméltem.

Az alább közlésre kerülő szöveg írása már első tekintetre is azonosnak látszik a Kelemen Lajostól több mint félszázada közzétett 1508. évi menedéklevél betűformáival. S minthogy a most közlésre kerülő oklevélből kiderül, hogy Cseh István saját kezűleg írta végrendeletét, a duktusok azonossága alapján az 1508. évi menedéklevél is kétségtelenül az ő kézírásának minősíthető. E két nyelvemlék tehát együttes tanulmányozást kíván, minthogy mindkettő Rődi Cseh István betűformáit, fogalmazási készségét és nyelvi sajátságait őrizte meg számunkra.

Rődi Cseh István személyére vonatkozóan - miként említettem - az általa írt két magyar nyelvű oklevelen kívül ez ideig semmiféle más közvetlen és kétségtelen bizonyosságú adat nem került elő. Még az sem dönthető el, hogy az a Rődi Cseh István, aki 1521-ben Kendi Gál perében ügyvédkedik, azonos személy volt-e az 1507-ben végrendelkezővel, vagy sem. Egyelőre tehát be kell érni annak a társadalmi környezetnek a felvázolásával, amelyből a magyar nyelvű oklevelezésnek ez az úttörője származott, hogy aztán ebből következtethessünk egyéni életútjára, az idők ködébe vesző egyéniségére.

Közvetlen adatok híján is bizonyosra vehető, hogy e két nyelvemlék írója abból a középbirtokos Rődi Cseh családból származott, amelynek tagjai a XIV. század elejétől fogva gyakran szerepeltek a Kolozs megyei vonatkozású oklevelekben. E család törzsbirtoka a Kolozsvár szomszédságában fekvő Rőd és Pata község volt. S jóllehet a Cseheknek Kolozs megye mezőségi részén is több faluban volt részjószáguk, ez a kezdetben módosabb életet biztosító vagyon a XV. század derekára meglehetősen felaprózódott a szaporodó családtagok között. Abban az időben, amikor Cseh István születhetett (azaz 1440-1450 körül), családja már a kisnemesség határán mozgó, néhánytelkes birtokosok szegényes életét élhette. A család fiatalabb nemzedékeit a további társadalmi süllyedéstől már csak a tanulás és a hatalmas patrónusok oldalán való szolgálat menthette meg. A tanulás nagy jelentőségét a Rődi Csehek előtt - a rokonságuk körében fellelhető egyéb példákon kívül - az a György nevű családtag tudatosíthatta, aki 1440-ben már gyulafehérvári éneklő-kanonokságig emelkedett az egyházi értelmiségi pályán. Cseh István számára is - amint ezt végrendeletének szerény tételei bizonyítják - nem a reászállott néhány jobbágytelek, hanem az volt a becsesebb örökség, hogy szülei taníttatták. Mégpedig minden bizonnyal a szomszédos Kolozsvár iskolájában.

Itt, az erdélyi gazdasági fejlődés élére törő város gyakorlati életre nevelő iskolájában, a kereskedők és céhes mesteremberek gyermekei között szerelkőzhetett fel Rődi Cseh István azzal az ismeretanyaggal, amelyik aztán egész életében legfontosabb tőkéjéül szolgált. Kolozsvár polgárainak eleven íráshasználata tudatosíthatta benne az anyanyelvű írás gyakorlati jelentőségét. Anyanyelvű írásosságának végleges kialakítója is a környékbeli nemesség és a város közötti írásos közlekedés lehetett. Ebben az írástudó Cseh István élénk szerepet játszhatott azzal, hogy mások kéréseit szintén tolmácsolta írásban a városiak, kereskedők, mesterek körében. A Cseh család tagjainak összeköttetései a Rődhöz közeli városokkal a XV. század derekán már hosszú múltra tekintettek vissza. Ennek állomásai azok a zálogügyletek is, amelyeket kolozsvári és tordai pénzes polgárokkal kötöttek. Jóllehet Cseh István pályafutása nem ismeretes, betűinek kiírtságából, írása lendületességéből, abból, hogy 1508-ban a Suki István osztozkodási ügyének eligazítására Kolozsvárott összegyűlt környékbeli nemesek közül ő állítja ki az oklevelet, illetve hogy saját kezűleg veti papírra végső akaratát, mindebből - talán okkal - következtethetünk arra, hogy a kialakulóban lévő világi, hivatásos írástudó réteg egyik tagját kell benne látni. Gyakorlottsága és elismert tekintélye mellett érvként felhozható az is, hogy az említett 1508. évi menedéklevelet ő és nem a fogott bírák között szintén szereplő Szentegyedi Székely Gergely deák, a dobokai-kolozsi nemesség kedvelt prókátora szerkesztette meg.

A Kolozs megyei okleveles anyag feltűnő hallgatása Cseh Istvánról azt sejteti, hogy életének fiatalabb éveit, legalább részben, szülőfalujától távol tölthette. Hasonlóan atyafiához, egy másik Cseh György deákhoz, aki 1503-ban a gyulafehérvári püspöki udvar provisora. Cseh István is valahol másutt, Kolozs megyétől távolabb szolgálhatott "értelmiségi" munkakörben, talán mint íródeák, secretarius, harmincados, bányatiszt stb. _ Ellenkező esetben ugyanis vajdai emberként, ügyvédként, szolgabíróként vagy fogott bírói szerepkörben működnie kellene korábban is e vidék nemeseinek ügyeiben. Öregségére azonban visszahúzódhatott Rődre, kicsi öröklött birtokára, amelyet - végrendeletének bizonysága szerint - egész élete munkájával sem gyarapíthatott jelentősebben.

Cseh István nem lehetett különösebben iskolázott ember. Könnyedén kezelhette a tollat, különösen ha anyanyelvén fogalmazott, tapasztalati úton bizonyos jogi-közigazgatási ismeretekre is szert tehetett. A vidéki kisebb nemesség körében tanult, tekintélyes embernek számíthatott. Külföldi egyetemeken azonban minden bizonnyal nem fordult meg Cseh István, és a tudományokkal sem köthetett szorosabb barátságot. Részben pennájából, részben pedig kicsi családi birtokából élhetett. Magyar helyesírásának meglepő következetessége az anyanyelvű írásosság kezdőkorának jelzésbeli szeszélyes kavargásában csak úgy érthető meg, ha - az alaposabb iskolázottságból következő beidegződéseken kívül - feltételezzük, hogy Cseh István rendszeresen és viszonylag sokat írt magyarul. Tehát mindenképpen a falusi kisebb nemesség legértelmesebbjeinek típusát láthatjuk személyében. A végrendeletéből kibontakozó kép szintén azt sejteti, hogy Cseh István lényegében a falusi nemesség szűk és szegényes keretei között élte le életét.

E testamentum néhány sora megőrizte azonban számunkra azt a mozzanatot, amely Cseh István életét mégis megkülönböztette osztályának többi tagjáétól. Ez a különbség abban a meggyőződésében sűrűsödik össze, amellyel kisebbik fia, Péter iskoláztatásáról intézkedik. Ezüst marháját, "mindenét" azzal az indokolással hagyja kizárólagosan Péter nevű kiskorú fiára, "hog tanytassag es az Eskolat el ne hagyassak vele". Ebbe az aggodalmaskodó félmondatba Cseh Istvánnak egy életre szóló művelődésélménye sűrűsödik bele. Benne van ebben a válságba jutott, szegényedő nemesség legvilágosabb fejű tagjainak ama nagy felismerése, hogy a tudás hatalom, amelyet az anyagi eszközök feláldozásával is meg kell szerezniök utódaiknak jövőjük biztosításához. Cseh István számára a tanulás nem hozhatott valami fényes karriert. Mégis amikor élete számvetését készíti, azt kívánja, hogy kedvenc, legkisebb gyermeke az általa járt úton próbálkozzék az életben boldogulni. Saját tapasztalatából tudhatta, hogy a tudás teheti legkedvesebb gyermeke életét mássá, könnyebbé, mint amilyen annak a rétegnek tagjaié, amelyből ő is igyekezett kiemelkedni. Ismétlem, a Cseh Istvántól megfogalmazott gondolat a XVI. század elején már nem tekinthető csupán egyéni vélekedésnek, hanem a nemesség szellemileg tunya, műveletlen tömegeiben végbemenő erjedés tüneteként értékelendő. Számunkra azonban most ebből csak annyi lényeges, hogy Rődi Cseh Istvánnak, e nyelvemlékek írójának, határozott nézetei voltak a tudás és a tanulás, azaz a művelődés nagy fontosságáról.

Rődi Cseh István szerény figurája annak a névtelenségbe merült világi írástudó rétegnek, amelyik a XV-XVI. század fordulóján jeltelen munkával kialakította a magyar oklevélnyelvet. Ismeretes, hogy az anyanyelvű íráshasználat az irodalom területén hamarabb és könnyebben tört magának utat, mint a hagyományos, merev formulákhoz csökönyösen ragaszkodó jogi írásbeliségben. Az oklevelek hátára rávezetett tartalmi kivonatok, nyugták, perekkel kapcsolatos egyéb feljegyzések formájában azonban, éppen a laikus írástudók középrétegeinek a kezén, a XV. század végére mégiscsak kezdett a magyar nyelv alkalmassá csiszolódni a jogi fogalmak egyre pontosabb és árnyaltabb visszaadására. E kialakulási időszakból Muronyi Vér András mellett egyedül Rődi Cseh Istvántól maradt fenn egynél több magyar nyelvű irat. Nyilvánvalóan a véletlen játéka alakította ezt így. Mégis úgy gondolom, hogy Cseh István azok közé a hivatásos írástudók közé számítható, akik a maguk szűk körében már meglehetős gyakran és következetességgel használhatták anyanyelvüket a jogi írásbeliségben is. Ebben ihlető szerepe lehetett azoknak a legkülönbözőbb kapcsolatoknak, amelyek Cseh István életpályáját a kolozsvári polgársághoz és ennek az anyanyelvűség irányában fejlődő élénk írásbeliségéhez fűzték. Rődi Cseh István magyar nyelvű oklevelezése tehát a kolozsvári polgárság íráshasználatának kisugárzásaként értelmezhető helyesen.

E megállapítást alátámasztják azok a megfigyelések is, amelyeket Szabó T. Attila tett a Rődi Cseh Istvántól fennmaradt két emlék alapos nyelvészeti vizsgálata során. E két oklevél ugyanis - bár ezt jogosan várni lehetett volna - nem mutat sem mezőségi, sem Kolozsvár környéki, sem másféle tájnyelvi sajátságokat, noha Cseh István köznapi élőbeszédében az előbbiek gyengébben-erősebben bizonyára érvényesültek. A szülőföld nyelvjárási sajátságainak hiánya Cseh István írásnyelvében azonban nem magyarázható meggyőzően azzal a feltételezéssel, hogy életének jó részét nem ezen a tájon töltötte. Ebben az esetben ugyanis valamelyik más nyelvjárás sajátságainak kellene jelentkeznie e rejtélyes életű deák írásaiban. Hihetőbbnek látszik ennél az a magyarázat, amely a kolozsvári városi írásoktatás fegyelmező erejéből és az itteni polgárság magyar nyelvű íráshasználatának viszonylagos fejlettségéből vezeti le az észlelt nyelvi jelenséget. Ebben a gyorsan fejlődő és igényes nyelvi környezetben ugyanis a hivatásos írástudó deákság írásban tudatosan kerülhette a nyelvjárási sajátságokat. Ismeretes Kolozsvár fontos szerepe a XVI. század közepétől fogva a magyar irodalmi nyelv és helyesírás kialakításában. Cseh István írásnyelvének vizsgálata azonban azt sejteti, hogy ennek a Heltait is magával ragadó irányító szerepnek az előzményei messzebbre nyúlnak vissza, mint azt eddig gondolták. Gyökerei láthatóan elérnek a XVI. század első évtizedében kivirágzó anyanyelvű laikus íráshasználatig. Ennek deák-műveltségű hordozói a kiáltó tájnyelvi sajátságok kerülésével az írott anyanyelv részére is biztosítani igyekeztek az írásnak - a kor felfogása szerint - az élőbeszéddel szemben kijáró ünnepélyességet. Ezzel a magatartásukkal viszont az anyanyelvű levelezés és oklevelezés területén elindítóivá lettek a nyelvi egységesülésnek, a tájnyelvek felett álló köznyelv fokozatos kimunkálásának. Rődi Cseh István feljegyzései tehát nemcsak az erdélyi laikus írásbeliség fontos emlékei, hanem - feltehetően - legkorábbi bizonyságai Kolozsvár irányító szerepének a magyar nyelvű erdélyi írásos művelődésben.

Rődi Cseh István többször említett végrendeletét a budapesti Magyar Országos Levéltár középkori gyűjteménye őrzi, a kolozsmonostori hiteleshely oklevelei .között, Dl. 26820 jelzet alatt. Oda viszont még a XVI. század elején azért kerülhetett, mert Cseh István saját kezűleg papírra vetett végső akaratáról teljesen közhitelű, latin nyelvű hiteleshelyi oklevelet kívánt kiállíttatni. Ebben az időben ugyanis a magyar nyelv még csak kisegítő szerepet játszott az oklevelezés területén és a jogi írásosságban távolról sem volt egyenrangú társa a latinnak. Ezért is hiányzik Cseh István feljegyzéseiről a megpecsételésnek mindenféle nyoma.

A végrendelet szövege, háromba hajtott félív papír mindkét oldalára írva, eredetiben maradt fenn. Teljes kiolvasását az egyik hajtás mentén a papír szétfoszlása, illetve vízfoltok lehetetlenné teszik ugyan, de e hiányok zöme értelem szerint mégis megnyugtatóan kiegészíthető. E hiányokra, illetve kiegészítéseikre szögletes zárójellel hívtam fel a figyelmet. A bizonytalan olvasatokat megkérdőjeleztem. Cseh István végrendeletének így helyreállított szövege a következőképpen hangzik:

1507. | In Nomine patris et filÿ et Spiritus sancti Amen. Ego Stephanus Cheh facio tale testamentum in mente et in corpore | sanus inter meos filios ac filyas [coram ? ] meo coniugio et fratribus meis in domino Jesu Cristo Amen. |

Jtem Eleoзor hagÿom Aз En felesegem[nek] aз Bozÿ tot mÿnd | aз malomal egÿetembe hagÿom aз Apro germeketel [ ! ] Egÿtembe | peterel [es] Annaual es Barboraual, Jllÿen kepen hog | Eue legÿen Elteÿg, aзva1 Jgÿk [ ! ] germekem Ne oзtoз- | зek, mert mÿkoron Jsten Nekem Bÿrta vala, Eu | hoззot [E]n hoзam Barmot peзt, kÿket En Egÿut el | koltote[m], holta vtan, aз harom germeket, зaз forÿntal | Elegÿcek [ ? ] meg es oзolÿon koзÿkbe. |

Jtem Aз Reu[d]ÿ Molnot hagÿom mÿnd tostol Aз haзhoз valakÿ | aз haзban marad meg aзe legÿen hog ta[rca]k [?] aз haзat beleulle | Jllÿen modon hog Cheh Janos fÿ[am]nak legÿen зabad | molna hog vamaual Egÿetembe Erolÿ[eon ? ] benne, de Jg hog | Euÿs legÿen segetseg Az cynalassab[an]. Kata leanÿom Nÿlas | gasparne aзon kepen зabad molna le [gyen], aз molom meg | Ne oзolÿon de ha Aз touanak vala[mÿ] haзna lezen lababol | Aз meg oзolÿon koзottok. |

Jtem valamÿ labas Barmom leзen h[azam ... ] taÿan mÿndent | hagÿok aз peter fÿamnak mel [meg m]arad aз leanok | tartassatul es haзasÿtassoktul, [fÿamat ? Che]h Janost en meg | Elÿgÿtetem mÿnden Barmombol e[s m]ÿnden haзÿ eзkoзbol. | Annak vtanna, ha kÿnek [tartoznek ?] aз marhabol fyз- | ossek meg. |

Jtem Aз зenteghaз epulessere hagy[om ? ... ] Job | leзen Benne Jllen modon hog [... ha] зamba laknek | vag fÿam vag felesegem Aзe [... ] vÿselÿe ha katonak | fÿa leзen aзt meg tarca, ha pedig [...] leзen aзt el | agÿa es aз Eghaз зwksegere [...].

Jtem Aз orsÿka Aззonnak En Nalam [...] Neg okre, En aз | Jeg rwhat aз Angÿanak pathaba [...] penзemet fÿзettem | terÿcen meg hat forÿntot Benne [az E]n aruaÿmnak, es | Agÿanak Nekÿ Neg Negyedffu [...].

Jtem Cheh Janosnak hagyom Aз wyseleu зwbycamat es | felseurwhamat es Nagragomat touaba Aз menesbol Agya- | nak nekÿ eg germek louath, mert En Nekÿ eleget | attam, meg Elegedÿek vele.

Jtem Cata leanomnak Agÿanak eg Borÿus vnot.

Jtem debacinenak [ ? ] Agÿanak eg harmatfu vzo tehent.

Jtem Aз tobÿt mÿnt Eзust marhamat, mÿndenemet hagÿom | Aз peternek, hog tanÿtassag es aз Eskolat el ne hagÿassak | vele.

Jtem Aз En Aruaymnak hagyom go[ndv]yselesekre es otalmakra | gergel deakot зent Egedÿt Eucemet hog tekÿncen aз | Jstenre vÿselÿe gongokat es otalmaззa egÿetembe frataÿ | gergel Eucemel, egÿetembe mellÿet Nekÿek Aз Jsten | meg [f ]ÿ3et. |

Jtem Eзt [az] testame[n]tomot en Eletembe egessegembe Jrtam aз en | germekÿmnek meg maradassokra es taplalassokra aз en | keзe[mel] hog eз mellett mÿndenÿk meg maradÿon, es eзt | fel ne [bonc]yak, Anno domini 1507. |

Jtem Egressÿ [...]nek vala Nalam зalagon Eg torot serlege | melben [...] harom Neheзek hÿan ket gÿra tÿзen het forÿnt | eg 1 [o zabo]la [ ? ] fekesttul, es Annak vtanna attam vala | kolos[varra ? ...] Bwзat mel Buзanak koblet Attam masfel | forÿnton [... ag]ÿa meg Aз Adossagot vegÿenek mast Nekÿ, ha | ke[re]ssy [...].


Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet