A balázsfalvi nyomda kezdetei

A romániai marxista történetírás figyelemre méltó eredménye az a felismerés, hogy országunk múltjának vizsgálata nem nélkülözheti a román néppel Erdélyben együttélő nemzetiségek történetével való foglalkozást. Az elmúlt negyedszázad ilyen irányú erőfeszítései elsősorban a különböző nemzetiségű dolgozó tömegeknek az idegen elnyomás és a kizsákmányolás elleni közös megmozdulásai, harci hagyományai feltárására irányultak, és ezen a téren egész sor új eredménnyel gazdagították történeti ismereteinket.

Éppen e problémakör kutatásának örvendetes előrehaladása teszi lehetővé, hogy történetírásunk ma már újból előbbre léphessen, és - a közös küzdelmek lankadatlan erővel folytatott vizsgálata mellett - figyelmét az együttélés kevésbé látványos, mindennapi tényeinek kutatására szintén kiterjeszthesse. A békés építőmunka, a népi és a magas művelődés legkülönbözőbb területei századok óta bő lehetőséget kínáltak románoknak, magyaroknak és szászoknak, hogy az oldalukon élő másik kettő erőfeszítéseihez szintén hozzájáruljanak. Ezek a kapcsolatok számtalan, eddig feltáratlan bizonysággal erősítik azt a korábbi megállapítást, hogy az országunkban létrejött anyagi és szellemi értékek az itt élő, különböző nemzetiségű dolgozók erőfeszítéseinek közös eredményei. Az egykori valóságos helyzet tehát szinte kötelezi történészeinket Erdély esetében arra, hogy párhuzamosan vizsgálják az itteni népek múltját, hiszen mindegyik fejlődése értékes analógiákkal, adatokkal szolgálhat a másik kettő történetének jobb megismeréséhez. E kutatási felfogás előnyeinek, az így nyerhető információk újszerűségének érzékeltetésére az alábbiakban a román-magyar művelődési kapcsolatok egy elfeledett, régi epizódját kívánjuk feleleveníteni.

Szakköreinkben köztudott, hogy a balázsfalvi tipográfia alapját a fejedelemség idején Gyulafehérváron működött román nyomda betűanyaga alkotta. Ezt az Inochentie Micu (1692-1768) püspöktől 1738 körül Balázsfalvára hozatott betűkészletet és sajtót Petru Pavel Aaron (mh. 1764) még vikárius korában, 1747-1750 között, használható állapotba tétette, hihetőleg a korábban Rimnicben és Bukarestben dolgozott Dimitrie Pandovici közreműködésével. De később nem érte be ennyivel, hanem püspökké való kinevezése után teljesen felújíttatta a könyvnyomtató műhely felszerelését. Jóllehet nem készült repertórium az országunk területén egykor használt cirill típusokról, és rendszeres tipológiai vizsgálatokat magunk sem végezhettünk, a balázsfalvi nyomda korai, illetve 1756 utáni kiadványaiban megfigyelhető tipográfiai különbségek világosan tanúskodnak erről a felújításról és ennek különböző szakaszairól. Minthogy a balázsfalvi műhelyben dolgozott nyomdászok többsége név szerint ismeretes, a kutatók közöttük keresték azokat a mestereket, akikkel Aaron püspök 1755 és 1763 között korszerűsíttette az erdélyi román művelődés XVIII. századi történetében fontos szerephez jutott balázsfalvi officinát. Például legutóbb Mircea Tomescu úgy vélte, hogy a műhely felszerelésének megújítása a Iasi-ból jött Sandu, a Rimnicből való Petru Papavici és Ioan Rimniceanul nyomdásznak tulajdonítandó.

Az eddig ismeretes információk valóban csak a fentihez hasonló, adatokkal alá nem támasztható feltételezésekre és találgatásokra adnak módot. Azonban mindjárt megváltozik a helyzet, ha az együttélés fentebb említett tényéből kiindulva kutatásunkat az erdélyi magyar és szász nyomdatörténet egykorú forrásanyagára is kiterjesztjük. Az innen nyerhető új értesüléseket aztán összekapcsolva a régebbről ismeretesekkel, a balázsfalvi nyomda végleges megszervezésének több, eddig homályban maradt fontos mozzanatára fény deríthető. De így a korábbinál pontosabb és hitelesebb kép nyújtható arról a messze tekintő, igényes programról is, amelynek keretei között Aaron püspök, fáradságot és anyagi áldozatokat nem kímélve, művelődési és politikai központot épített ki a román nemzeti mozgalom számára a két Küküllő összefolyásánál.

Petru Pavel Aaron, mint termékeny egyházi író, személyesen is érdekelt volt az erdélyi román könyvkiadás felélesztésében. Bizonyosan tudjuk, hogy ezzel a problémával a püspöki kinevezését követően, 1752 tavaszától 1754 őszéig tartó, hosszú bécsi tartózkodása idején foglalkozott, és a császárvárosból kész elképzelésekkel tért haza. Balázsfalván, az iskolák létesítése mellett, a nyomda korszerűsítését tekintette legsürgősebb feladatának. Így nyilatkozott erről a kérdésről a beiktatását (1754. november 12.) követő napokban Rómába küldött programjában. 1754. december 30-án Forgách Pálhoz, az uniót lelkesen pártoló váradi katolikus püspökhöz intézett leveléből szintén kitűnik, hogy az újdonsült román főpapot működése első heteitől kezdve mekkora mértékben foglalkoztatták a nyomda és a könyvkiadás kérdései. Aaron püspök ügyesen felhasználta az unitus egyháznak a római katolikussal való egyenrangúságát kimondó 1744. évi VI. és VII. tc. biztosította előnyöket és az uralkodó egyházzal, annak vezetőivel való új kapcsolatait ebben a vonatkozásban is kamatoztatni igyekezett.

A bécsi tapasztalatai nyomán elképzelt és az állami hatóságoktól szintén szorgalmazott korszerűsítéshez mindenekelőtt gyakorlott szakemberekre, megfelelő nyersanyagokra és felszerelési tárgyakra volt szüksége. Jóllehet a püspök a nyomda ügyeit legszemélyesebb kérdéseként kezelte, a korszerűsítésben mellette fontos szerep jutott vikáriusának, a szintén tudós hajlamú Geronte Cotoreának (kb. 1720 - kb. 1776). Mindketten egykor a kolozsvári jezsuita kollégiumban tanultak, ismerték az ottani nyomda szervezetét, és ezt építették ki Balázsfalván is. A nyomda élére 1754 őszén Cotorea került "inspector Typographiae" címmel és ő szívvel-lélekkel dolgozott püspöke elképzeléseinek megvalósításán.

Legsürgősebbnek mindketten a kapott betűállomány felfrissítését tekintették. Aaron püspöknek a kolozsvári jezsuita nyomda praefectusához 1755. február 26-án intézett levele szerint a meglevő balázsfalvi nyomda elavult és elhasználódott felszerelésével lehetetlen az unitus egyház részére szükséges könyveket közzétenni - hacsak fel nem újítják legalább a kopott betűanyagot. Mivel a püspök e levelében a kolozsvári nyomdától 2, 5 q nyersanyagot kér betűöntés céljából, feltételezhető, hogy ezt megelőzően sikerült e munkához megfelelő mestert találnia. Ennek személye felől az eddigi irodalom tájékozatlan, noha a magyar nyomdatörténet az érdeklődőket könnyen megoldáshoz segítette volna.

Páldi Székely Istvánról (1717-1769), a kolozsvári református kollégium Hollandiában kiképzett nyomdászáról ugyanis már kortársai azt tartották, hogy "leginkább a balázsfalvi tipográfia felállításába maradt emlékezete". Pataki Sámuel (1731-1804), a kolozsvári református kollégiumi nyomda inspektora, Páldi halála után a balázsfalvi nyomda felügyelőjéhez intézett levelében mint közismert tényt említi, hogy a kolozsvári tipográfus egész életében nagymértékben segítette munkájával a román könyvnyomtató műhely működését. Páldi 1769-ben kinyomtatott halotti búcsúztatójából pontosabban megtudható, hogy miben is állott az ő közreműködése a balázsfalvi nyomda korszerűsítésében. Eszerint "jeles ifjakat is azon nemes mesterségre megtanított és a balázsfalvi, román nyelven való tipográfiának is készített igen szép betűket, stempeleivel és matrixaival együtt". Pataki Sámuel még közelebbi részleteket közöl a Pálditól Balázsfalva részére készített betűk felől. 1780. március 22-én kelt levelében ugyanis ezt írja: "Páldi uram a románoknak is öntött betűt, de maga csinálta matrixokba. Hanem deák betűket is öntött a mi matrixunkba; most esmerem némely balázsfalvi nyomtatásokból". Ezeken a nyomokon elindulva, maga a balázsfalvi nyomda iratanyaga szolgáltatta a legpontosabb adatokat mind a műhely felújításának egész menete, mind Páldi abban játszott szerepe felől.

Az itt eredeti szövegében közölt és hihetőleg Geronte Cotoreától 1757-ben összeállított feljegyzés szerint Aaron püspök 1755-ben Páldival először a nyomda régi matrixaiból új cirill betűket öntetett a kopottak helyett. Ehhez a munkához volt szükséges a február végi említett levelében Kolozsvárról kért ólom. Bár Aaron püspök május 27-én Forgách Pál váradi római katolikus püspökhöz írt beszámolóját eddig úgy értelmezték, hogy az újraöntés akkorára már befejeződött, az idézett feljegyzésből és a balázsfalvi kiadványok tipográfiai sajátságaiból inkább arra következtethetünk, hogy a betűk újraöntése az 1755. esztendő végéig eltarthatott. Különben a nyomda az új betűket még 1756 előtt használatba vette volna. A Pálditól öntött új betűk valóban lényeges javulást hoztak a nyomda kiadványainak színvonalában. Ebben a tekintetben tanulságos egybevetni az Invatatura crestineasca című kiadvány 1755. évi első és a következő esztendőben megjelent második kiadását.

Még 1755 nyarán Aaron püspök, Páldin kívül, egy másik gyakorlott szakembert is bevont a nyomdával kapcsolatos terveibe. Hihetőleg a Forgách Pállal való jó kapcsolatai szálán került a balázsfalvi officina élére Becskereki Mihály, a váradi római katolikus püspöki szeminárium nyomdájának bőséges tapasztalattal rendelkező vezetője. Becskereki 1740-től 1744-ig a jezsuiták kolozsvári officináját vezette, és az ott 1744-ben megjelentetett Bucoavna (BRV 235.) bizonysága szerint, már ekkor foglalkozott cirillbetűs román könyvkiadással. 1746-tól fogva tíz esztendőn át a váradi szemináriumi nyomda fellendítésén dolgozott. Az a különleges fizetés, amellyel Aaron püspök Becskerekit 1755. július 9-én megfogadta, kétségtelenné teszi, hogy Balázsfalván tőle várták a megájuló officina kiadói tevékenységének korszerűsítését és felvirágoztatását. Amíg ugyanis a műhely többi alkalmazottja havi három (tehát évi 36) magyar forint fizetést kapott, Aaron püspök Becskerekinek évi 100 német forint készpénzen kívül 12 köböl búzát, negyven veder bort és vágódisznót is adott. Becskereki különben csak a korszerűsítésből vette ki a részét és nem sokáig működött Balázsfalván, mert 1758-ban valószínűleg meghalt. Talán az ő környezetéből került ki az a Tekelt Péter nevű nyomdász, aki 1759-től 1761 tavaszán bekövetkezett haláláig volt a műhely technikai vezetője. Erre abból következtethetünk, hogy ő is magyarul levelezett Cotorea inspektorral. Hihetőleg azonos volt azzal a személlyel, akit az ez időbeli balázsfalvi cirill nyomtatványok impresszumai Petru Sibianul néven emlegetnek.

A fejlesztés újabb állomásait a nyomda latin betűkkel való felszerelése jelentette. Aaron püspöknek és egyházának, a római katolikusokkal való szövetség ápolása céljából, fontos érdekei fűződtek a latin nyelvű könyvkiadás meghonosításához a román társadalomban. E terv megvalósításában Bornemisza Ignác (mh. 1769) thesaurarius, az unitus román egyház "protectora" és Friedrich Wilhelm Dietrich udvari kamarai és kincstartósági tanácsos anyagilag is támogatta a püspököt. Erre a feladatra ismét Páldi kapott megbízást, aki 1756 áprilisától kezdődően Misztótfalusi Kis Miklósnak (1650-1702) a kolozsvári református kollégium tulajdonában lévő matrixaiból öntött latin betűkkel szerelte fel a balázsfalvi nyomdát. Az 1757-től kezdődően itt megjelent latin betűs könyvek tipográfiai sajátságainak egybevetése Misztótfalusi Kis Miklós vagy a kolozsvári református kollégiumi nyomda kiadványaiéval bárkit meggyőzhet arról, hogy Páldi valóban az európai hírű, legnagyobb erdélyi betűművész örökségéből részeltette az új román nyomdát. Ennek működését különben azzal is előmozdította, hogy a kollégium felszereléséből nyomtató szerszámokat kölcsönzött vagy ilyeneket készített Balázsfalva részére. Például 1755-ben, Becskereki kérésére, egy tégelynek (Deckel) nevezett sajtó-alkatrészt adott kölcsön, amelyet a balázsfalvi nyomda 14 esztendőn át használt és csak Páldi halála után szolgáltatott vissza.

Az igények és a színvonal emelkedését mutatja, hogy nagyjából egyidejűleg a latin típusok készíttetésével, Aaron püspök teljesen új cirill betűbélyegzők metszését is megrendelte Páldinál, akiről Erdély-szerte ismeretes volt, hogy Leidenben és Utrechtben a betűtervezést és - metszést szintén kitanulta. A püspök előírta Páldinak, hogy az új balázsfalvi betűk megtervezéséhez a rendelkezésére bocsátott moszkvai (orosz) kiadású molitvenic és ceaslov típusait vegye mintául. Bár a felújítás ütemesen haladt előre, a püspök 1756. július 18-án kelt végrendeletének egyik sokat idézgetett mondatát - szerintünk - csak erőltetve lehet a felújítás befejezésére vonatkoztatni. Erre bizonyság Aaron püspök 1758. november 6-i újabb végrendelete is, amelyben még mindig csak készülőfélben lévő új betűkről beszél. Páldi az új betűbélyegzők metszésével lassan haladt előre, mert ekkor már fokozottabban lefoglalta a kolozsvári református kollégiumi nyomda betűkészletének felújítása. Noha 1760-tól kezdve a balázsfalvi cirill nyomtatványokban szórványosan felbukkannak egyes új metszésű betűk, a teljesen új típus használatba vételére csak 1763-tól kezdődően került sor.

Az aprólékos és hosszadalmas nagy munka elvégzését Páldi egybekapcsolta a balázsfalvi nyomda utánpótlásának nevelésével. Román tanítványai közül név szerint Ioanitiu Endredi bazilitát ismerjük, akit talán 1760-ban vett maga mellé és a betűmetszésre különlegesen alkalmasnak tartott. A könyvnyomtatáson kívül megtanította őt a fába, rézbe, acélba való metszésre, hangjegyekhez és görög betűkhöz készíttetett vele stempelyeket. 1761-ben az orosz minták után készített új típus több olyan betűbélyegzőjét, mely némileg eltért a románok körében megszokott formától, Endredivel a román ízlésnek megfelelően újrametszettette. Tekelt (Sibianul) Péter halála (1761) után Endredit állították a balázsfalvi nyomda élére. Csak miután Páldinak ez a tehetséges tanítványa, kalandos körülmények között, Debrecenbe távozott, került az officina vezetése a felújítás időszakában is megszakítás nélkül ott dolgozó rimnici nyomdászok kezébe.

Páldi kapcsolatai a balázsfalvi nyomdával Cotorea inspektorsága és Aaron püspöksége idején, tehát 1754 és 1763 között voltak a legszorosabbak, de később sem szakadtak meg. Például 1763-1764 telén újra betűket öntött Balázsfalva részére, majd 1767-ben a megkopott betűket szintén ő javíttatta meg tanítványával, Beregszászi Péterrel. Petru Pavel Aaron püspök halála (1764. március 9.) után azonban valójában új korszak kezdődött a már biztos alapokra helyezett balázsfalvi officina életében.

Aaron püspök jelentősége a balázsfalvi műhely történetében abban áll, hogy a korabeli erdélyi nyomdászat színvonalára emelte az ottani könyvnyomtatást. Ehhez felhasználta mindazt, ami a korábbi helyi fejlődésből számára hasznosítható volt, elsősorban a betűmetszés és öntés területén. Misztótfalusi Kis Miklós kilenc esztendei hollandiai tanulmánnyal megalapozta a művészi fokú nyomdai betűkészítést Erdélyben. E tradíció továbbvitele érdekében taníttatta Páldi Istvánt az erdélyi református egyház 1741-től fogva 1752-ig szintén Hollandiában. Egy kortárs kijelentése szerint "ad culturam regni [az ország művelődése érdekében] szokták ezt cselekedni, hogy légyenek capax emberek, kitől mások tanuljanak". Az erdélyi magyar nyomdászatnak Hollandiával fenntartott termékeny kapcsolatai, az együttélés révén, így válhattak hasznára az erdélyi román nyomdászatnak. Aaron püspök nyomdai tervei igényességének mi sem lehet beszédesebb bizonyítéka, mint hogy a latin betűs román nyomdászatot az európai hírű Kis Miklós művészi betűivel kívánta megindítani; hogy teljesen új cirill típus-készletet metszetett Páldi Istvánnal, az akkori Erdély legkitűnőbb mesterével; és hogy a balázsfalvi officina belső munkáját olyan tapasztalt tipográfussal szerveztette meg, mint Becskereki Mihály.

A balázsfalvi nyomda történetének ez a kezdeti szakasza az erdélyi művelődéstörténetre jellemző szép fejezete a sokrétű és nagy múltú román-magyar együttélésnek.


Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet