Az államosított könyvkiadás és könyvkereskedelem négy évtizede (1949-1989)

A második világháború a könyvkultúra terén is súlyos károkat okozott. A magyarországi könyvállomány egy részének tragikus sorsát azonban csak részben magyarázzák meg a közvetlen háborús események, noha a légitámadások, az ország hadszíntérré válása és Budapest hosszú ostroma önmagában is sok könyv megsemmisülését okozta. Ehhez a pusztításhoz azonban még hozzájárultak másfajta vandalizmusok is.

A háború következtében nagy veszteségek érték a magyar nyomdaipart és könyvkiadást. Teljesen megsemmisült a Franklin Társulat, a Pátria Irodalmi Vállalat, és a Singer és Wolfner. Viszonylag kisebb veszteségek érték az Egyetemi Nyomdát és a Révai Testvérek nyomdáját. A Kommunista Párt által még 1944 novemberében Szegeden megalapított Szikra Kiadó vezetői lefoglalták a Stádium Sajtóvállalatot és a Pallas Irodalmi Intézet Nyomdai Részvénytársaságot. Egy ideig még a régi kiadók egy része is folytatta tevékenységét. Eleinte főként utánnyomásokat jelentettek meg. A Révai Kiadó "Révai Könyvtár" című sorozatában élő magyar írók műveit adta ki. Cserépfalvi József Attila-kötetekkel, az Új Idők Kassák, Illés Béla és Zsigray Julianna munkáival jelentkezett. A Sarló Könyvkiadó a népi írók, köztük Darvas József, Erdei Ferenc, Illyés Gyula, Németh László és Veres Péter könyveit, a Szikra Kiadó pedig a politikai brosúrák mellett többek között Lukács György, Révai József és Háy Gyula műveit jelentette meg. Az új tankönyveket az Egyetemi Nyomda, a katolikus iskolákét pedig a Szent István Társulat adta ki.

A könyvpusztulás a hazai könyvtárak egy részén kívül főként a könyvkereskedelmet sújtotta. Azt a könyvállományt, amely az 1944. március 19-i német megszállást követő rendeletek és a náci könyvharácsolások, valamint a háborús pusztítások következtében még megmaradt, 1945 elején újabb megpróbáltatások érték. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 530/1945. M. E. számú rendeletében intézkedett a fasiszta és szovjetellenes sajtótermékek beszolgáltatásáról, illetve megsemmisítéséről. Három kötetben foglalták össze a beszolgáltatandó művek jegyzékét. Ennek végrehajtása során a szovjet katonai vezetés alatt álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság országos méretekben olyan túlkapásokat követett el, aminek következtében magyar részről Keresztury Dezső, az akkori magyar kultuszminiszter, valamint Varga Béla, a Nemzetgyűlés elnöke, sőt Rákosi Mátyás közbenjárását kérték, aki egyenesen Szviridov altábornagynál emelt szót. Az is megtörtént, hogy szovjet tisztek keresték fel a nagy könyvtárakat és a könyvállományból a számukra nem rokonszenves könyveket önhatalmúlag kidobálták. Hasonlóképpen jártak el könyvkiadók és könyvkereskedők raktáraiban is, ahol gyakran a könyvekben található képeket tépték ki. A beszolgáltatás hajszolása miatt a beszolgáltatott és elpusztított könyvek között sok nem fasiszta kiadvány - főként tankönyv - is megsemmisült.

Ugyancsak a berendezkedő totalitárius rendszer túlkapásainak és kultúrálatlanságának váltak áldozataivá a magyarországi szerzetesrendek régi és értékes könyvekben gazdag könyvtárai is. A rendek 1950-ben bekövetkezett feloszlatásával e gyűjtemények már akkor jelentős károkat szenvedtek, amikor egy ideig gazdátlanul maradva, senki sem törődött sorsukkal. Később azáltal, hogy e könyvtárak megmaradt állományát ömlesztve összegyűjtötték, majd az egyes könyveket az ország nagyobb állami könyvtárai között szétosztották, legalább az értékek egy részét megkímélték a pusztulástól, bár az eredeti gyűjtemények rekonstruálása ezáltal szinte lehetetlenné vált. Szerencsére a nagy egyházi könyvtárak közül az érseki, püspöki, egyházmegyei és kollégiumi gyűjtemények állományai viszonylag épségben úszták meg a háborús viszontagságokat, bár pl. a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának legnagyobb könyvészeti értékei - melyeket egy fővárosi pénzintézet trezorjában helyeztek el - a szovjet könyvharácsolás áldozatai lettek: az elvitt kötetek mindmáig az oroszországi nyizsnyij-novgorodi könyvtárban találhatók.

A koalíciós időkben, 1945-1948 között a könyvkereskedelem jelentős része még magánkézben volt. A háborús pusztítások és egyéb megpróbáltatások miatt azonban a régi könyvesboltok csak nehezen tudtak újból kereskedelemmel foglalkozni. Az első megújuló fővárosi könyvkereskedés a Magyar Kommunista Párt József Attila könyvesboltja volt a Teréz körúton. Rövidesen újjászervezték a Népszava Könyvkiadót és Könyvesboltot is, amely mögött - legalábbis a párt szétveréséig - a Szociáldemokrata Párt állt, majd 1948-tól mindkettőt a Szakszervezeti Tanács vette át. Megnyitották kapuikat országszerte a kisebb könyvesboltok és antikváriumok is azzal a szerény könyvkészlettel, amit sikerült a háborús megrázkódtatások folyamán megmenteni. 1947-ben megalakult a Nemzeti Parasztpárt Könyvkiadója és Sarló könyvesboltja is. 1946-1947-től nyomdai és terjesztői apparátusokkal együtt folytatta a többi kiadó is tevékenységét. A Nyugat Kiadó 1946-tól a Révai leányvállalataként működött. 1947-ben a Franklin Társulat is valamennyire talpra állt és folytatta tevékenységét a katolikus Korda Kiadó és könyvesbolt is.

A könyvkultúrának e viszonylag szabad és sokszínű újjáéledése és kibontakozása nem sokáig tartott. A koalíciós korszak és a többpártrendszer 1949-ben véget ért, miután a Magyar Kommunista Párt a polgári pártok után felszámolta a Szociáldemokrata Pártot is, és egypártrendszerű diktatúrát vezetett be. Az ekkor kezdődő négy évtizedes korszak bő teret és időt nyújtott arra, hogy amire harminc évvel korábban nem volt alkalom a könyvkultúra területén, ezúttal megvalósuljon. Ennek az úgynevezett "szocialista kultúrpolitikának" - ha voltak a könyvkiadás terén számszerű és egyéb eredményei is - legfőbb jellegzetességei: a központi pártirányítás, a más világnézetek iránti harcos intolerancia és a magánkezdeményezések elfojtása voltak.

Már 1948-ban sor került a nagy könyvkiadók: az Athenaeum, a Révai, a Franklin, a Hungária és az Új Magyar Könyvkiadó Vállalat államosítására. A következő évben államosították a közép- és kis üzemek legtöbbjét is.

A könyvterjesztés 1949-től a Belkereskedelmi Minisztérium felügyelete alá került. Létrehozták a Könyvterjesztő Nemzeti Vállalatot, amely az állami kézben lévő könyvtárakat és azokat a könyvesboltokat kapta meg, amelyek jogutód nélkül maradtak. E szervezetből vált ki 1950-ben a kiskereskedelem irányítására a Könyvesbolt Kiskereskedelmi Vállalat. Ezek, valamint a Szikra Könyv- és Propagandaanyag-terjesztő összevonásából jött létre 1951-ben az Állami Könyvterjesztő Vállalat.

1952-ben történt meg a magán könyvkereskedelem teljes felszámolása. 1952. április 7-én 87 budapesti és 95 vidéki könyvkereskedő iparjogosítványát vonták vissza. Az ország területén működő 153 papír- és írószer-kereskedőtől is megvonták a könyvárusítási jogot, s ezzel együtt könyvkészleteiket is elkobozták.

A könyvkiadás és a könyvkereskedelem államosítása azokban az években zajlott le, amikor a hidegháborús légkör, a törvénytelenségek, a kitelepítések és a magyarországi koncepciós perek árnyékolták be az égboltot. Az államosítás kísérő jelenségei is olyanok voltak, hogy méltán váltottak ki felháborodást mind a hazai, mind a nemzetközi közvéleményből. Az történt ugyanis, hogy a könyvkereskedelem államosítását megelőzte egy "akció", amelynek során a könyvkereskedők és antikváriusok állományának jelentős részét teherkocsikkal zúzdába szállították és megsemmisítették. Az alapul szolgáló selejtlisták (szolid címükön: "Útmutatók", melyek eredetileg az üzemi és falusi könyvtárak selejtezéséhez készültek) olyan szerzőket tartalmaztak, mint De Amicis, Cervantes, Dumas, Kipling, Sinclair Lewis, Swift, Upton Sinclair, Sartre, Wells és Werfel, a magyar irodalom 20. századi legjelesebb írói közül pedig Gárdonyi Géza, Benedek Elek, Babits Mihály, Fekete István, Passuth László, Szabó Dezső és Tamási Áron. Nem vettek figyelembe olyan tiltakozást sem, mint amilyen a Magyar Tudományos Akadémia elnökének a rendelkezés visszavonását kérő levelet. Csak amikor az "akció" nemzetközi felzúdulást is eredményezett, lépett fel Révai József és úgy tüntette fel a hivatalos intézmények által kezdeményezett akciót, mint az "ellenség" kártevését, s a selejtlistákat is indexre helyezte - de addigra a zúzdákban már megsemmisültek a könyvek.

Az Állami Könyvterjesztő Vállalat megindította az országos könyvesbolti hálózat kiépítését. Megszűntek azok a régi, többévszázados hagyományra visszatekintő vegyes könyvesboltok, amelyek könyveken kívül papírárut és írószert is árusítottak: a könyvkereskedések ettől kezdve kizárólag könyveket forgalmaztak. Létrehoztak orvosi, műszaki, mezőgazdasági, zenemű, idegen nyelvi és más szakkönyvesboltokat és antikváriumokat. A könyvkiadás és a könyvterjesztés egységes irányítása 1954 óta a Kiadói Főigazgatóság feladata volt.

Az 1956 utáni időszakban, a forradalom leverése után a megtorlásokat követő "konszolidáció" idején a Magyar Szocialista Munkáspárt a könyvkiadás és a könyvkereskedelem terén számos újítást vezetett be, melyek által a könyvkiadás és terjesztés szervezete valamivel rugalmasabbá vált, a kiadott művek pedig tartalmi szempontból a korábbinál szélesebb skálát öleltek fel. Némileg nyitottabbá vált a könyvkiadás a nyugati szép- és szakirodalom, valamint a magyarországi nem marxista művek, így a különböző vallási kiadványok számára is.

1969-ben megalakult a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete. 1972 óta a fővárosban a bolti és az üzemi könyvterjesztést az Állami Könyvterjesztő Vállalat, vidéken pedig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat végezte, amely átvette a Szövetkezeti Könyvterjesztő Vállalat vidéki boltjait is. Egyes kiadók - mint az Akadémiai, a Kossuth (a korábbi Szikra utóda), és a Népszava Kiadóból alakult Táncsics - kiadványaikat saját terjesztőhálózatuk és boltjaik által is forgalomba hozhatták. A könyvek és folyóiratok exportját, importját kizárólag a Kultúra Könyv- és Hírlapkereskedelmi Vállalat bonyolította le.

A könyvkiadást egyébként meglehetősen szakosított formában, különböző profilú kiadók végezték. A Magyar Tudományos Akadémia kiadója, az Akadémiai Kiadó az akadémiai intézetek kiadványait és az alapvető tudományos összefoglalásokat adta ki. A politikai kiadványok főként a Kossuth Kiadónál, az ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő művek pedig a Gondolat Kiadónál jelentek meg. A magyar szépirodalom kiadója a Szépirodalmi és a Magvető Könyvkiadó, a világirodalomé pedig főként az Európa Kiadó volt. A szakszervezetek kiadója a Táncsics, az ifjúsági irodalomé pedig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó lett. Az idegen nyelvű kiadványok elsősorban a Corvina Kiadónál, a bibliofil jellegű könyvek a Helikon Kiadónál jelentek meg. A különböző szaktudományok szolgálatában állt a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, a Medicina Könyvkiadó, a Műszaki Könyvkiadó, a Statisztikai Kiadó, a Zeneműkiadó és a Zrínyi Katonai Kiadó. A tankönyveket a Tankönyvkiadó adta ki, a szerzői jogok védelmét a Szerzői Jogvédő Iroda látta el. A magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem, valamint a könyvvásárlás - ami a számszerűségeket illeti - látványos eredményeket ért el, különösen a hatvanas évektől kezdve.

1945-ben a kiadott könyvek száma 644, példányszámuk 3 millió 162 ezer volt, ezek az értékek évről évre rohamos emelkedést mutattak:

ÉvKönyvek (címek) számaPéldányszám
1950188020.148.000
1960297234.692.000
1975773073.958.000
1985801587.955.000

Az 1985. évi kiadványokból a hivatásos kiadók 3998, a nem hivatásos kiadók pedig 4017 művet jelentettek meg.

A könyvforgalmazás is folyamatosan emelkedett, de az utolsó években már lelassult. 1974-ben 1617 millió, 1985-ben 4405 millió forint volt a könyvvásárlások összege.

A könyvesbolt-hálózat csak néhány nagyobb városban fejlődött. Budapesten főként a lakótelepeken nyitottak újabb könyvesboltokat, a belvárosi üzleteket korszerűsítették. Budapesten 1984-ben 162, a vidéki helységekben 364 könyvesbolt működött.

A könyvkultúra látványos eredményeit a könyvkiadás és könyvterjesztés állami támogatása tette lehetővé. Az állami dotáció eredményeként a könyvárak a költségektől és a piaci feltételektől függetlenek voltak. Az alacsony könyváraknak köszönhetően a lakosság ezekben az évtizedekben egyre többet költhetett könyvre.

A számszerű eredmények értékéből azonban nagyon sokat levon az a körülmény, hogy a "pártállam" viszonyai között a könyvkiadás és forgalmazás mindvégig irányított tevékenység volt, amely nélkülözte a polgári véleménynyilvánítás és a sajtószabadság kritériumait. Voltak e téren a négy évtized során bizonyos változások az ötvenes évek elejének kemény diktatúrájából a 70-es, 80-as évek "puha" változatáig. De az állampárt szerveinek: a Pártközpontnak és a Kiadói Főigazgatóságnak mindvégig döntő befolyása maradt a szellemi élet alakításában. Ez még 1986-ban is például a Tiszatáj című irodalmi folyóirat "közléspolitikai hibák" miatti bezúzását és betiltását eredményezte.

Közvetlenül a rendszerváltás előtti években, az alapvető struktúra továbbélése mellett is egyre több negatív jelenség rontotta le a korábbi kulturális eredményeket.

A könyvek iránti érdeklődés és az olvasás a nyolcvanas évek során egyre jobban háttérbe szorult. Ebben nagy szerepet játszott a kedvezőtlenül alakuló gazdasági helyzet, a lakosság életszínvonalának csökkenése. A hetvenes évek közepéhez képest tovább növekedett a munkával eltöltött idő, erőteljesen bővült a főmunkaidő után végzett jövedelem-kiegészítő tevékenység. Az így kialakult, gyakran 12-14 órás napi munkaidő mellett számos társadalmi csoportnak csökkent a szabadideje. Egyedül a televízió nézésére fordított idő növekedett: a korábbi 84 perccel szemben 1987-ben már napi átlagban 101 percet töltött egy-egy állampolgár a televízió előtt. Az olvasásra fordított idő viszont számottevően, a tíz évvel korábbi helyzethez képest csaknem negyedével csökkent. A vezetői és értelmiségi munkakörben dolgozók átlagosan fele annyi időt töltöttek tanulással, önképzéssel, mint tíz évvel korábban.

Az olvasás iránti érdeklődés mérséklődésében a gazdasági helyzet, valamint az állami támogatás csökkenésével együtt járó könyvár-emelkedéseken kívül szerepet játszott a közműveltség romlása is. Az analfabétizmus ismét növekedésnek indult, 1970-ben 4% körüli volt és 1987-ben már elérte az 5-6 százalékot. Visszavetette a könyvolvasók számát az iskolázás általános színvonalcsökkenése is. Jelentősen hanyatlott a könyvtárak látogatottsága.

A könyvkiadás terén az állami támogatás mérséklését a kiadók részben a könnyű műfajú és nagy sikerre számító könyvek sorozatos kiadásával kívánták ellensúlyozni. A tömegízlés ismét jelentős szerepet kapott a kiadói tervek összeállításában. Ugyanakkor jelentősen visszaesett a szépirodalmi művek aránya, amely 1970-ben még 14% volt, 1985-ben viszont csak 10,3%-ot ért el. Még jobban megsínylette e változásokat a tudományos könyvkiadás, amely pedig - különösen az Akadémiai Kiadó 1950-ben történt létrejötte óta - igen szép eredményeket mutathatott fel. Míg 1970-ben a kiadott könyveknek 14,2%-a volt tudományos mű (678), addig 1985-ben ez az arány már a felére esett vissza (7%, 559).

Ugyancsak nehéz helyzetbe jutott a magyarországi tudományos folyóirat-kiadás is. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelenő több mint száz folyóirat számai 1-2 éves késéssel jelentek csak meg, így a tudományos közlemények frissességéről alig lehetett beszélni. A napi politikai aktualitást tartalmazó napilapok, hetilapok és irodalmi folyóiratok megjelentetése körül viszont nem volt fennakadás. Sőt, rendkívül elszaporodott a nyugati, úgynevezett szivárvány-sajtónak egy kelet-közép-európai változata, amely a közízlés és -érdeklődés szórakoztató igényű kiszolgálását tűzte ki céljául, de mindenek előtt az üzleti rentabilitást. Ennek érdekében feloldottak számos korábbi tabut, főleg a szex- és a magánélet vonatkozásaiban. Ezek a jelenségek előzték meg hazánkban a szovjet mintájú "szocialista" rendszer összeomlását és a rendszerváltozást.




Hátra Kezdőlap Előre