Adatok néhány erdélyi falusi és kisvárosi olvasóegyletről a reformkorban

Az iskolai irodalmi társaságokkal párhuzamosan az 1830-as években Erdélyben is számos városi kaszinó és olvasótársaság (olvasómúzeum) alakult, amelyek könyvek és folyóiratok rendelésével, kölcsönzésével, a politikai és közérdekű cikkek megvitatásával állandóan növelték az olvasók táborát, és hatással voltak a művelődés terjedésére, a polgárosodásra. A kolozsvári és marosvásárhelyi kaszinókat követve, a kisebb városokban, Enyeden, Désen, Zilahon, Gyulafehérvárt, Abrudbányán is alakultak társaságok, amelyek az értelmiség találkozóhelyeivé lettek, és alkalmat adtak a kor társadalmi kérdéseinek felvetésére, ösztönözve hasonló falusi iskolai vagy községi olvasókörök alakulását is.

Bölöni Farkas Sándor már egy 1828. január 19-én kelt levelében beszámol arról, hogy új olvasószobájuk megnyílt, 15 újságot járatnak, majd könyveket is olvasnak. És tudunk arról is, miként adták kézről kézre a felfedezés örömével Széchenyi István A lovakrul c. munkáját, majd Bölöni Farkas észak-amerikai útirajzát és Jósika regényeit.

Elsőnek a kolozsvári unitárius kollégium ifjúsága látott ebben serkentő példát, és 1833-ban, a kaszinó megalapításakor már a közértelmesség fejlesztésére, a nép nevelésére is gondolt. A népnek szüksége van a "hasznos ismeretekre, józan gondolkodásra", s az olvasás által a babonák, az elmaradottság ellen is eredményesen lehet küzdeni. Bölöni Farkas őszinte meggyőződéssel, önzetlenül harcolt a népért, hiszen - amint ezt 1835-ben naplójában írta - utált minden privilégiumot, megkülönböztetést, és legfőbb törekvése a nemzet felemelkedése volt.

Tőle indult ki az első magyar népújság, a Vasárnapi Újság megindításának gondolata is, és ez a néplap rövid idő alatt felgyorsította a vidéki olvasóegyesületek s egyéb művelődési (sőt gazdasági) tömörülések megszerveződését.

A Vasárnapi Újság szerkesztésére a Kolozsvári Casino Brassai Sámuelt kérte fel 1833 szeptemberében, s ez a választás kitűnő volt, ugyanis Brassai széles körű ismeretei, a népnevelésben való tapasztalatai és gyakorlati érzéke, a nyugati (angol) példákra való közérdekű hivatkozásai is mindig érdekessé, tanulságossá tették ezt a néplapot. Az ő népszerűsítő munkájának köszönhető a népnevelés gyakorlati kérdéseinek felvetése és a falusi és kisvárosi egyesületek, kölcsönkönyvtárak gondolatának az elterjedése Erdély-szerte.

Brassai Sámuel angol munkák alapján ismertette a Bell-Lancester-féle kölcsönös tanítási módot, de erről előzetesen már a Nemzeti Társalkodóban (1830) is olvashattak az erdélyi tanítók és tanárok. A Vasárnapi Újság 1837. évfolyamában több számon át (175-180. sz.) hosszabb cikket közöl a népnevelés feladatairól. Cikkében Brougham lord munkájából s az angliai társadalmi viszonyokból indul ki, és a fellendülő kapitalizmus példájával mutat rá nálunk is megvalósítható feladatokra. Ezek között elsődlegesnek tartja az egyesületekbe való tömörülést, olcsó könyvek kiadását és terjesztését, a geometria, a számvetés, az algebra, a mechanika és a kémia tanítását egyszerűen, "velős rövidséggel". Brassai főként a városi iparosokra gondolt, és az angol fizikusok és kémikusok munkáit szerette volna megismertetni a hazai olvasókkal. Ipariskoláink ugyanis ebben a korban még egyáltalán nem voltak, és így a felvetett gondolatokra a Vasárnapi Újság tanultabb városi vagy falusi olvasói, főként az értelmiség, a tanárok és tanítók figyeltek fel. Nem véletlen, hogy e cikksorozat megjelenése után megszaporodnak a városi és falusi olvasótársaságokra, egyesületekre utaló adataink.

A kisvárosi olvasótársaságok tagjainak száma ritkán emelkedett 80-100 fölé, mégis hatásuk volt a haladó szellemű polgári társadalom kialakítására. Hiszen kézről kézre adták a kor nagy fontosságú, eszméltető műveit: Széchenyi Hitelét, Bölöni Farkas Sándor, Wesselényi Miklós munkáit, és a felvetett gondolatok élénk vitatkozásokat indítottak meg. Tudjuk, hogy ennek nyomán fognak hozzá például Désen és Enyeden a kisdedóvó intézet megalapításához, s alakultak gyakorlati, gazdasági vonatkozású célkitűzéseket felvető olvasótársaságok Ő- és Újtordán is, ahol 1842 után két ilyen társaság is működött. Hasonló a helyzet Marosvásárhelyt, Désen és Enyeden, ahol kiváló orvosok, tanárok (Váradi Sámuel, Szász Károly) kezdeményezték a szervezkedést és irányították a munkát.

A balázsfalvi román ifjúság körében ugyanakkor szintén megindult a szervezkedés.

A városok példáját több községben is követték. Így például a 40-es években már a csapói, dombói, magyarláposi, mezőmadarasi, nagysomkúti, oláhfenesi, örményszékesi, Régen vidéki, szilágysámsondi stb. olvasótársaságok megalakulásáról, munkásságáról olvashatunk Ezeknek az egyesületeknek főleg az ifjúság nevelésére van gondjuk, időnként színielőadásokat is rendeznek.

Legérdekesebb azonban a kolozsvári unitárius ifjúság példáját követő Székelykeresztúr környéki székely községek ifjúságának művelődési megmozdulása. Itt ugyanis azt látjuk, hogy a falusi székely nép minden külső segítség nélkül is meg tudta tenni az első lépéseket a jobbágyvilág gazdasági és szellemi elmaradottságából való kiemelkedéshez és egy szervezett közösségi munka kialakításához.

1838 októberében a Vasárnapi Újság előbb a tordátfalvi, majd az alsósiménfalvi ifjúság művelődési egyesületének megszervezéséről számolt be. Tordátfalván 40 részvényes állott össze; a tagok célja már nemcsak az együttes olvasás és tanulás, hanem egymás gazdasági megsegítése is. Különösen figyelemre méltó ez utóbbi célkitűzésük, amelyet a beszámoló szerint így fogalmaznak meg: "földinket egyszerre és idejébe mívelni, s ha valamelyikük barma lebetegül, az egyesület kitelhetőleg segíti az elmaradottat". Amikor tehát Erdélyben még nincs központi jellegű gazdasági egyesület, a székely ifjúság a maga olvasóegyesületében a tagok között a tervszerű gazdálkodás gondolatát népszerűsíti, és megteremti az állatbiztosítást.

Figyelemre méltó az is, ahogy az alsósiménfalvi ifjúság a tordátfalvi, medeséri és etédi ifjúság egyesületeivel együtt a hasznos könyvek, hírlapok beszerzésével nemcsak az olvasást, hanem a falusi életben szükséges ismeretek terjesztését is célul tűzi ki: "Mi csak azokban kívánunk leginkább előhaladni - írják -, melyek egy falusi emberben és gazdában szükségesképpen megkívántatnak. A mi fő elveink ide mennek ki: mivel nékünk falusiakul a számvetés tudománya, a szépírásboni előmenetel, hazánk törvényeinek néminemű ismerete, a gazdasági csinos jó ízlés múlhatatlanul szükségesek, egyesületünk is ezen tárgyakról szóló és tanító könyvek megszerzésében foglalatoskodjék, amint már egynéhányokat szerzettünk is." Az érdeklődés megvolt az ifjúságban, és nemsokára már 53 részvényesről írnak, akik a Vasárnapi Újságot olvassák, sőt arra is vállalkoztak, hogy tudósításokat, regéket, népdalokat és "eredeti széköl elmésségek"-et jegyezzenek le, küldjenek be a lapnak. A Vasárnapi Újságnak eszerint itt valóban egészen kivételes hatása volt, és Brassai Sámuel örömmel közölhette az egyesület munkájáról szóló második beszámolót. Megtudjuk belőle, hogy a siménfalvi ifjúság, a városi egyesületek példájára: "egész lelkesedéssel neki tüzüle... egy rá nézve célszerű egyesületbe eggyéolvadandó". A siménfalviak példáját követték azután más szomszédos helységek fiataljai is. Itt is részvényesek állottak össze, mert látták, "hogy az eddig folyt oskolai célaránytalan tanítási mód miatt az őtet mint falusi gazdaságra készülendőt közelebbről érdeklő hasznos ismeretek hiányával kelle maradnia". És mivel az iskola nem adott semmi gyakorlati ismeretet, összeálltak, hogy októbertől áprilisig számtant, földméréseket és gazdasági ismereteket tanuljanak együttesen. Emellett szükségesnek tartják a helyesírás tanulását, különböző ügyiratok szerkesztését és a fontosabb törvények megismerését is.

A századunk harmincas-negyvenes éveiben Erdély-szerte elterjedt népfőiskoláknak ezekben az elfelejtett elődeiben a tanulás mellett fontos gyakorlati, gazdasági célkitűzéseket is kijelöltek. Az egyesületnek gondja volt a gyümölcstermesztés fejlesztésére, segítséget nyújtott a tagoknak a házépítésben, és megpróbálta az állatbiztosítást is. Mindezek mellett a közösségi munka kialakításában is kezdeményező szerepe volt: tervbe vették, hogy a tagok közös munkával termővé tesznek egy darab berket, megtisztítanak két forrást, csatornát és sáncot ásnak.

A székely ifjúság, úgy látszik, a rosszindulatú gáncsoskodással is eredményesen szállott szembe. Jellemző ugyanis a cikkíró következő megjegyzése: "Honföldi nagyjai kevés figyelemre méltatják a lelkes mozgalmat, hihető azért, mivel hátha tartanak attól, hogy szabad kényök ezáltal korlátok közé kezd szorulni." A gubernium több rendelettel megtiltotta az egyesület működését, és csak könyvek beszerzését engedélyezték. A szépen induló szervezkedést, amely fellendíthette volna a vidék gazdasági életét, a felettes hatóságok eszerint csirájában elfojtották. A gubernium urai, úgy látszik, ellenséges szemmel nézték a néptől kiinduló, a népet öntudatosító, a feudalizmus nyomásától felszabadító munkát. A falusi olvasókörök azonban továbbra is a Vasárnapi Újság kitartó támogatói maradtak. Brassai Sámuel meleg rokonszenvvel írt ezekről a szervezkedésekről, amelyek azt is bizonyították, hogy "a semminek vélt köznép is munkálhat szép haszonnal a közjó gyarapításában".

Pár év múlva a Kis-Küküllő völgyében fekvő, szőlőiről, jó minőségű borairól és fejlett kulturális életéről ma is jól ismert Dombó ifjúsági egyesületéről olvashatunk. Célkitűzései között a gazdálkodás fejlesztése mellett iskola felállítása, a gyermekeknek könyvekkel való ellátása szerepelt. Tagjai hetenként háromszor gyűltek össze, gazdasági könyveket olvastak és énekeltek. A tagoknak segélyt fizettek ki elhullott barmaikért, és a meg nem jelenőkre kötelező bírságot a szegény gyermekek tanítására fordították. A gyakorlati feladatok biztos felismerésének, az összetartásnak és a közösségi érzésnek olyan szép megnyilvánulásai ezek, amelyek kihatottak az egész vidék kulturális életére.

Feltűnő, hogy a falusi ifjúság kezdetben olyan községekben alakított olvasó- vagy művelődési egyletet, amelyeknek a kolozsvári kollégiumokból kikerült tanítója volt, s bizonyára Brassai Sámueltől, Bölöni Farkas Sándortól és a Remény Körtől (Kriza János és Szentiváni Mihály) kapta az indítást. A Vasárnapi Újság 1836. és 1837. évi előfizetési jegyzékéből a fent említetteken kívül tudomást vehetünk arról, hogy Székelyudvarhelyen, Aradon, Désen, Erzsébetvároson, Szilágysomlyón és Sepsiszentgyörgyön is volt olvasótársaság, illetőleg "Olvasó Museum" vagy pedig kaszinó. Ezeknek a száma évről évre szaporodik, és így növekszik nemcsak a Vasárnapi Újság olvasótábora, hanem azzal együtt a vidéki, falusi olvasóközönség is. A gyakorlati jellegű gazdasági vagy egészségügyi munkák mellett ide is eljutnak Bölöni Farkas Sándor, Széchenyi és Jósika Miklós művei.

1840-től kezdve szinte minden évben új olvasóegyletek szervezéséről kapunk híreket, s azok tevékenységi köre is bővül. 1843-ban a csapói olvasóegyletről, amelynek alig 24 részvényese volt, már azt jelentik, hogy a "színészetet önképzésre használja", s Gaál József, Petrichevich Horváth Lázár és Richard Savage darabjainak előadására készül. Szigligeti népszínművei, úgy látszik, még nem jutottak el ebbe a Maros menti községbe. A társadalmi élet azonban a műkedvelő színjátszást is fellendítette és népszerűsítette az új könyveket, az olvasással együtt pedig a polgárosodás is terjedt. A hídelvei népiskola mellett nemcsak "nép-olvasó", hanem "nemkáromkodó egylet" is létesül. A Brassó melletti kilenc csángó faluban (Bácsfalu, Csernátfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Pürkerec, Zajzon, Újfalu, Krizba, Apáca), továbbá Brassóban 1842-ben az evangélikus lelkészek szerveznek olvasókört és "egy kis közkönyvtárat". Az olvasókör számára, mint Orbán Balázs írta, könyveket kértek a kiadóktól; és sikerült fellendíteniök az olvasást. Ennek volt köszönhető, "hogy minden községben népiskolát állítottak fel, és a század közepén már szinte-szinte mindenki tudott írni és olvasni ezekben a községekben. Ezzel együtt járt a hétfalusiak anyagi jólétének állandó javulása." A megyeszékhelyként csak jóval később és lassan városiasodó Dicsőszentmárton pedig akkor teszi meg az első lépéseket a városi jellegű kultúra felé, amikor 1845-ben 50 résztvevővel megalakul a küküllőmenti olvasóegylet.

A falusi közművelődésben nem lebecsülendő szerepet játszott, hogy egy-egy jobb elemi iskolának (pl. Torockó, Barátos, Hídelve, Retteg) könyvtára, olvasóköre, veteményeskertje, esetleg gyümölcsöse is volt, és benne hasznos gazdasági ismereteket is tanítottak. Ezeket azonban akkor még kivételes eseteknek kell tulajdonítanunk, noha egy-egy jól képzett tanító teljes odaadással és tudással végzett munkájáról, az iskolákról és olvasókörökről Brassai Sámuel buzdításul szívesen közölt cikkeket, hogy mások is tanuljanak belőlük.

Hogy milyen lehetett egy falusi olvasóegylet könyvtára, arra vonatkozólag az aranyosgerendi 1848-i könyvjegyzéke nyújt némi támpontot, noha itt a tagság kizárólag birtokosból, falusi értelmiségből került ki. Az eredeti regények között Jósika Miklósnak 4, Eötvös Józsefnek 3, Jókainak, Fáy Andrásnak, Kemény Zsigmondnak, Kuthy Lajosnak, Nagy Ignácnak és Pálffy Albertnek 1-1 munkáját találjuk; a külföldi regények között hibás címleírással feltűnik Dickens Twist Olivérje, Coopertől Az utolsó mohikán és James rendkívül népszerű regénye, a Petőfi fordította Robin Hood. Ezeken kívül voltak még versek, zsebkönyvek, almanachok, útleírások, színművek és vegyes tárgyú munkák, így például Vörösmarty, Vajda Péter, Táncsics Mihály munkái, a Pesti Divatlap és végül Ercsei József Torda vármegye flórája (1844) című munkája. Gazdasági tárgyú könyvek azonban nem voltak ebben a könyvtárban, holott hozzá lehetett volna jutni Milotai Ferenc és Pethe Ferenc gazdasági munkáihoz, a sokat hirdetett Baromorvoskönyvhöz vagy pedig Brassai Sámuel Kék könyvtárához. Ezt azonban mint iskolai segédkönyvet a tanítók az iskolákban használhatták.

Az aranyosgerendinél voltak sokkal gazdagabb, 150-200-400-500 könyvállományú községi, kisvárosi könyvtárak is. A legjelentősebbek közé tartozott a nagyszebeni Magyar Olvasó-Egylet könyvtára. Az egyletnek 1844-ben 90 tagja és 800 kötetes könyvtára volt, tagjai hozzájutottak Eötvös, Jósika, Széchenyi, Wesselényi munkáihoz, és azokat kevéssel a megjelenésük után már olvashatták.

Az anyanyelv és irodalom megszerettetése mellett a politikai eszmék terjesztésében, különösen az addig elmaradott vidékeken, a községekben, járási vagy megyei központokban jelentős szerep jutott az ilyen olvasóköröknek, amelyek egy egész korszak művelődési életének új célokat, új szellemiséget alakító társadalomnevelő intézményei voltak. Hasonló szerepük volt a városi kaszinóknak is, de azoknak nagyobb volt a politikai és társadalmi hatása. Fontos szellemi központ volt például a kolozsvári, a marosvásárhelyi, az enyedi vagy dési kaszinó. Kovács Samu Visszaemlékezései szerint például Désen előbb a gyógyszerésznél (akárcsak később Déván), majd a törvényszéknek egy helyiségében gyűlt össze egy kis olvasótársaság, azután megalakult a kaszinó és a könyvtár. "A Casino - írja - a napi események és korteskedések vitatásának, megbeszélésének vala gyűlhelye." Ezenkívül jelmezes bálokat is rendezett, és a közönség lelkesedve hallgatta gróf Bethlen Ferenc zenekarát, amikor a "Rákóczi-nótát" játszotta. Mindebben egy egész korszak jellemző társadalmi megnyilvánulásait, a reformkori társadalmi élet kialakulását figyelhetjük meg.

A hagyományos élet mozdulatlanságát az egyesületi élet kavarta fel Erdélyben, az addig lappangó társadalompolitikai és nemzeti eszmék itt törtek át az abszolutizmus mindent gúzsba kötő rendszerén.


Kezdőlap