A másolt kiadás

Pelbartus de Themeswar: Sermones Pomerii de sanctis I-II., Augsburg, 1502.
RMK III. 104. (OSzK: FM2/27), cf. MKSz 1960. 430.

Az ettől való eltéréseink egyértelmű íráshibák javításai; lábjegyzetben csak a szócseréből adódott hibák javítását regisztráljuk (pl. PA 001.B), ill. ha a helyes olvasat megállapításához másik kiadást használunk. (Pl.: Univ. Inc. 758: Hagenau 1500; RMK III. 21, RMK III. 25/c (Augsburg).)

A digitális kötet szerkezete

Minden sermo külön file-ba kerül, melynek elnevezése: a kötet nevét rövidítő két nagybetű; space; a beszéd száma arab számokkal, két- vagy háromjegyűvé kiegészítve az elején nullákkal, attól függően, hogy a kötet beszédeinek száma eléri-e a 100-at; a szám után pont. Előfordulnak Pelbárt köteteiben számozatlan szövegek, legendák. Ezeket is külön file-ba tesszük, a megelőző sermo jelét használva file-névként, pont nélkül, kis „a” (aztán „b” stb.) betűvel, pl.: PA 072a (ezekben a szövegekben nemigen szerepel a tabulában kiemelt tárgyszó, s általában nincsenek is nagybetűkkel tagolva; ha mégis jónak látszik valamit szerepeltetni a tabulában, használjuk az egész szövegre vonatkozó jelölést a locus-oszlopban!).

Az élőfej megegyezik a filum nevével, kiegészítve a beszéd – esetleg rövidített – címével, s a lábjegyzet betűméretével írjuk (10-es). Az élőláb középen az oldalszámot tartalmazza.

A szerző neve, a kötet címe, a köteten belüli sermo-szám (sokszor csak az ősnyomtatvány fejlécében szerepel!) alkotja az első bekezdést; ezt szögletes zárójelbe tesszük, s utána üres sor következik. A szövegegységünk elején szereplő címet lemásoljuk, ez után is üres sor következik; mindezt félkövér betűvel szedjük.

A bevezető idézet, a thema dőlt betűs, mint minden idézett szöveg. A hivatkozás itt is, mint mindenütt félkövér és aláhúzott. A bibliai hivatkozásokban szereplő rövidítéseket nem egységesítjük, és nem is oldjuk fel a főszövegben.

A szöveget tagoló maiusculákat normál zárójelben írjuk, normál betűvel, mindig az előző egység végén (elkerülendő a gép automatikus bekezdés-jelölését). Utána mindig új bekezdést csinálunk (a digitális keresés megkönnyítése kedvéért). A thema után üres sor következik, s nem kezdjük beljebb az új bekezdést, miként üres sor után soha.

Íráskép, helyesírás

Szimpla sorközzel, 12 pontos betűvel írunk, balra zártan (kivéve a versidézeteket; ezeket külön sorokba tördeljük). A klasszikus latin helyesírást használjuk. Finály Henrik szótárát követjük (minthogy magunk is, de főként reménybeli fölhasználóink ehhez férünk hozzá legkönnyebben), kivéve: nálunk nincs „j” betű, úgyhogy pl. subjicio helyett subicio-t írunk (ld. még 11. pont). A Finályban nem szereplő szavakat megpróbáljuk középlatin szótárakban megkeresni; a föl nem talált szavak után zárójelben kérdőjelet írunk. Röviden: csak igazoltan létező szavakat írunk le minden további nélkül, s ha olvasati bizonytalansággal találkozunk, javasolt megoldásunk után szintén zárójeles kérdőjelet teszünk. Külön figyelmet érdemel a ’-tempt-’, ill. a ’-tent-’ tövek megkülönböztetése.

„In Veteri Testamento” – a vetus –i tövű itt, mint még pl. a középfokú ablativusok: in superiori loco etc.

q2 = quia
(quare csak kérdő névmás lehet, ezt a nyomdászok általában kiírják)

A felosztások pontjait, a distinctiókat pontokkal indítjuk, a sorok végén nincs írásjel. A fő dilatatiót a tükör szélén kezdjük, a kisebbeket beljebb kezdéssel. Nincs üres sor körülöttük. A distinctiók címeit félkövérrel szedjük, pl.: Circa primum principale de sanctitate eius est dicendum ... A szövegtagolást (primo, secundo etc.) ha hosszabb egységeket választanak el, új bekezdéssel, ha rövidebbeket, a tagoló szavak félkövér szedésével érzékeltetjük.

A minusculás római számokat maiusculákkal írjuk, és egyszerűsítjük, pl.: iiij = IV.

Írjuk így: acedia, ad invicem, adquirere, Apocalypsin, colobium, diffinitio, elemosyna, etiamsi, evangelizare, ex quo, fidedignus, Genesin, gratiarumactio, Hebraicus, Hexaemeron, nuncius, parvipendere, Pharao, quattuor, quoad, quomodo, rettuli, saeculum, scaenum, seipsum, summopere, teipsum, terraemotus, umquam, utpote!

Minusculával írjuk: beatus, sanctus. Kivételek: Spiritus Sanctus, Sancta Trinitas, Sacra Scriptura, Scriptura (ha a Bibliáról van szó), Beata Virgo Maria, Hugo de Snacto Victore etc. Maiusculával írjuk az Ecclesia szót, ha az Anyaszentegyházat jelenti (s nem templomot pl.), de a belőle képzett mellékneveket nem (annak ellenére, hogy pl. Christianus, Romanus etc. maiusculás). Szintén nagybetűvel még: Decalogus, Dominica, Quadragesima(le), Infernus, Paradisus, Purgatorium; de: caelum kicsivel. A ’glossa’ szót csak akkor írjuk maiusculával, ha a Glossa ordinariára vonatkozik.

A szómagyarázatokban a magyarázatot ’ jelek közé tesszük, pl.: Bethlehem ’domus panis’.

Pelbárt saját műveire való hivatkozásaihoz rövidesen hiperhivatkozásokat kapcsolhatunk, ezért ezeket * jelek közé tesszük; a capitulumra vonatkozó nagybetűket ilyenkor idézőjelbe tesszük, pl.: Vide in *sermone secundo de virginibus „G”*.

A központozási jeleket a magyar helyesírás szabályai szerint használjuk. Szó szerinti idézetet kettőspont vezet be; a (coniunctivusos) függő kérdések vesszővel, kisbetűvel kezdődnek, a főmondati (indicativusos) kérdések előtt kettőspont van, nagybetűvel kezdődnek és kérdőjellel végződnek. Az ősnyomtatvány kettőspontjai többnyire vesszők; ne vigyük túlzásba a mondatokra bontást; inkább használjunk pontosvesszőt is. Nem kell túl sok vessző ilyen kifejezésekben: ..., eo quod; O anima mea, ...; Primo qua ... Az „id est”-formula után nem kell kettőspont.

Idézetek

A bibliai idézeteket visszakeressük, s locusukat a stuttgarti Vulgata-editio rövidítései szerint a lábjegyzetben tüntetjük fel az idézett szöveget záró írásjel után; sokszor tehát „etc.” után. (Ügyeljünk arra, hogy a lábjegyzetre utaló szám ne legyen se kurzív, se aláhúzott, se félkövér.) Az idézetben szereplő rövidítéseket feloldjuk a Vulgata Clementinában megtalált szöveghelynek megfelelően, minden megjegyzés nélkül. Ha Pelbárt idézete jelentősen eltér a megtalált locus szövegétől, ezt a lapalji hivatkozás előtt „Cf.” betűkkel jelöljük. Ha Pelbárt locus-száma (vagy akár a könyv is) eltér a megtalált szöveghely locusától, ezt a lábjegyzetben az eltérő szám vastag betűs szedésével jelöljük. A bibliai nevek írásmódjában a Vulgata Clementinát követjük: http://vulsearch.sourceforge.net/gettext.html .

A nem-bibliai hivatkozások neveinek és címeinek rövidítéseit lehetőleg feloldjuk, a műcímeket – ha megbizonyosodtunk annak címként való használatáról – maiusculával kezdjük, a szerzők neveit a mondatba illesztéshez képest ragozzuk. A legenda, legitur, Ecclesia canit, versus, doctores communiter kifejezések is többnyire hivatkozások, eszerint jelöljük őket. A név nélkül szereplő „ubi supra”, „ibidem”, „idem” megjelöléseket csak akkor emeljük ki, ha ez a locusmegadás új elemet is tartalmaz, pl.: Bonaventura ubi supra dist. I. q. I.

A (kánon)jogi hivatkozásokban megtartjuk a középkori gyakorlatot, csak egyes szavak rövidítésének mértékét egységesítjük, miként a teológiai irodalomra vonatkozó hivatkozásokban is. Az incipit szavát vagy szavait (hiszen a szövegbe nem illeszkednek) idézőjelbe tesszük, és maiusculával kezdjük. Példák: dist. X. „Quis nesciat” Innocentius dicit: …(Decretum Gratiani, prima pars; a distinctio-szám és az incipit között szerepelhet q. + szám és c. + szám is; a „c.” = canon = caput = capitulum) XVI. q. I. „Sunt quaedam”(Decretum Gratiani, secunda pars; a kezdő puszta szám a causát jelöli; az incipit előtt szerepelhet „c.”) de poenitentia dist. III. „Sane” et c. „Irrisor” (Decretum Gratiani, secunda pars, 33. causa, 3. quaestio mint önálló tractatus De poenitentia címmel; „c.” helyett § is szerepelhet; a „de pe.” rövidítést tehát oldjuk föl) de consecratione dist. IV. „Prima igitur” vagy: de consecratione dist. III. c. ultimo(Decretum Gratiani, tertia pars = De consecratione)
Ambrosius de consecratione dist. II. c. [„Omnia quaecumque”]: Omnia – inquit – quaecumque …
(Itt az incipit szavai megegyeznek a Pelbárt által idézett mondat első szavaival, tehát nem írja le őket kétszer, locusjelölésként, majd idézetként is; ezért célszerű a locust jelölő incipitet szögletes zárójelben előrebocsátani.) extra de haereticis c. I.
extra de summa Trinitate et fide catholica c. „Damnamus” (Decretales IX. Gregorii = Liber extra; ezért nem kell pont az „extra” szó után, noha szokták ezeket extravagantesnak is nevezni) Clementina de reliquiis et veneratione sanctorum c. „Si Dominum” (Clementinae epistolae decretales) C. de episcopali audientia L. „Nemo” (Codex Iustiniani; a „C.” constitutiót jelent)ff. de origine iuris l. II. § „Exactis” li. I. (Digesta = Pandectae; l. = lex (?))in Authenticis § „Sedebunt” (Liber Authenticorum = „authenticae constitutiones” a neve, miután a Codex constitutiói után beillesztik, = Novella)

Még egyszer a rövidítésekről

Mind a teológia, mind a jogi hivatkozásokban a következőképpen rövidítjük a szövegegységekre vonatkozó szavakat:
dist. = distinctioc. = capitulum (etc.) ar. = articulus q. = quaestio Ps. = Psalterium, Psalmus L. tit. = titulus

Feloldandó rövidítések a hivatkozásokban pl.:
ser. = sermo omel. = homilia lec. = lectionepar. = parte

Mutatók (tabulae, indices)

A Tabula aucta egyrészt a másolt kötetek tabula alphabeticáiban szereplő anyagot tartalmazza, bizonyos változtatásokkal: a helyesírási egységesítés következménye pl. a Christus (eredetileg Xpus), a Catherina (Katherina), a catena (katena) szavak betűrendes helyének megváltozása; elengedhetetlen a változtatás azon tárgyszavak (voces) esetében, amikor a betűrendbe illesztett valódi kulcsszót praepositio előzi meg – itt mintegy megismételve előre ki kell emelni a kulcsszót nominativusban. A locus-jelöléseket ki kell egészíteni a kötetre vonatkozó rövidítéssel, PA = Pelbartus de Themeswar: Pomerium de sanctis, Pars aestivalis; PH = Pelbartus de Themeswar: Pomerium de sanctis, Pars hiemalis. majd a hivatkozott sermo köteten belüli száma következik, természetesen nem római, hanem arab számmal, szükség esetén nullákkal két- vagy háromjegyűvé kiegészítve; a szöveget tagoló maiusculára való hivatkozás számos esetben nem csak egy betűből áll, hanem többnyire egymást követőkből, tehát hosszabb szövegrészre vonatkozik a hivatkozás – ilyenkor a hiperhivatkozás (link) csak az első betűhöz vezet el.

A Tabula aucta másrészt új, a másolt kötetek tabula alphabeticájában nem szereplő anyagot is tartalmaz; ezt a locusjelölésben használt minusculákkal különböztetjük meg a másolt anyagtól (pl.: PA: eredeti tárgyszó – pa: új tárgyszó). A felhasználó nyomon követheti, ill. tovább bővítheti sermónként ezt a gyűjtést a locusok sorrendjébe állított (secundum ordinem locorum) tárgyszó-gyűjtemény alapján. Az új tárgyszavak megfogalmazásában igyekszünk követni, felhasználni a kortárs cédulázók módszereit, a szöveg szavaiból építkezünk elsősorban; újításunk – mintegy kísérletképpen – mindössze annyi, hogy a tárgyszóval kapcsolatos auktoritás-hivatkozásokat is szerepeltetjük a tárgyszó végén, kötőjellel elválasztva. A kérdésszerű tárgyszavakat a kortárs cédulázók hol függő, hol egyenes kérdésként fogalmazták meg; mi mindig indicativust használunk.
Az új tárgyszavak sorában néhány külön magyarázatot igényel: tudatosan igyekszünk regisztrálni minden olyan szövegrészt, amely – szerzője szerint – exemplum, az alcsoportok megkülönböztetését további feladatnak tekintve. Hasonlóképpen mintegy külön gyűjteményt képeznek az Ecclesia canit kifejezéssel kezdődő tárgyszavak, melyek tehát valamennyien liturgikus szövegek idézetei, mindazonáltal tovább differenciálandók. Ugyanígy külön csoport a versus-gyűjtemény: ezt a csoportot azért érdemes együvé rendezni, hogy összevethessük H. Walther Proverbia sententiaeque ... című gyűjteményével. A proverbiumok csoportja ettől abban tér el, hogy számos esetben magunk feltételezzük, hogy a szövegben szereplő mondat proverbium; erre a szöveg kifejezetten nem utal. Az alphabetum ut ratio divisionis típusú tárgyszó kiemelése szintén szándéka lehetett a régi cédulázóknak, azonban számos esetben elkerülte figyelmüket ezen elv jelenléte; igyekszünk minden ilyen helyet regisztrálni. Régi példa nélkül való kiemeléseink közül máris sokat ígér a képi ábrázolásokra vonatkozó depingitur, ill. imago kezdetű tárgyszavak gyűjteménye; különösen ha szem előtt tartjuk, hogy Pelbárt nem érte meg az embléma műfajának ma számontartott megszületését. Ritkaságképpen a kompilátor-szerző aktuális, saját élményen alapuló magnyilatkozásait reméljük összegyűjteni az ego szóval kezdődő tárgyszavak által. A feltételezhető előítéletek kutatása kedvéért véljük kiemelendőnek a Iudaei, ill. a niger homo kezdetű tárgyszavakat. Végül egy dilemma: érdemes lenne-e rhetorica tárgyszó alá rendezni az ilyeneket: aenigma, antonomasia, compilare, denominatio, litotes etc.

A névmutató (Index nominum et locorum) fő célja, hogy a szövegekben szereplő személy- és helyneveket a kereshető helyesírású alakban közölje. A nevekhez fűzött zárójeles megjegyzések vagy az azonos nevek közötti különbségeket igyekeznek jelezni (pl. Bartholomaeus, Gregorius etc.), vagy elemi segítséget nyújtanak a személyek, helyek (a szövegkörnyezet által néha nehezen tisztázható) azonosításához (pl.: Callixtus, Galitia, etc.). Néhány esetben az egyenlőségjel utáni névváltozat ugyanazon személy másik megnevezésére utal (pl.: Aristoteles = Philosophus, Discipulus = Iohannes Herolt etc.). Esetenként az eltorzult névalakokat is nyilvántartjuk, feltételezve a hagyományozás változatainak kutatási szempontjait (pl.: Zalentius – Zaleucus). A szerzőnév nélkül idézett könyvek száma viszonylag csekély; itt eltekintünk a nyilvánvaló szerzőhöz kötésektől is (pl.: Iohannes Balbus: Catholicon), hiszen szándékunk az idézett könyvek-művek számbavétele. A legnagyobb beavatkozást e címek idézéseiben a Vitae patrum esetében kellet elkövetnünk: forrásunk rendre in Vitaspatrum alakot hoz; ez azonban annyira ellentmond valamennyi helyesírási elvünknek, hogy a hivatkozásokat következetesen in Vitis patrum-ra javítottuk…

Néhány műcím még megfejtésre vár; a legtöbbet az Originalium liber megfejtésétől merjük remélni, hiszen fő célunk most a közvetlen források felkutatása.