6. Megkezdődött a 18. századi magyarországi nyomtatványok
nyilvántartásba vétele

Könyvtáros 1974. 9–11.

A régi nyomtatványok fogalmát logikusan időhatárokkal lehet kijelölni. A kezdet minden esetben természetesen Gutenberg tevékenységéhez és a 15. század közepéhez kötődik, ezzel szemben a felső határ már távolról sem ilyen egyértelmű. Eltekintve az elmúlt századok könyvészeti szakirodalmában felmerült számtalan korszakolástól, most csak a napjainkig kialakult nemzetközi gyakorlatot vesszük szemügyre. Eszerint a 15. század termékei, az ún. ősnyomtatványok tartoznak az első korcsoportba, amelyet külön egységként a 16. századi  kiadványok csoportja követ. A hazai közgyűjteményekben őrzött ősnyomtatványok összesített katalógusa már megjelent[1]. Jelenleg folynak az előkészületek valamennyi, a közgyűjteményeinkben fellelhető 16. századi kiadvány regisztrálására.

Ezekbe a korcsoportokba azonban a régi nyomtatványoknak csak a legrégibb darabjai tartoznak, mert ma már nemzetközileg általában 1800-ban jelölik még ezek felső korhatárát. Ez az a századforduló, amely előtt a kiadványok túlnyomó többségét kézzel, ettől kezdve pedig általában géppel állították elő. Ezzel az évvel zárják gyűjtésüket a régi nyomtatványok bibliográfiai számbavétele során a velünk történelmileg azonos, vagy hasonló fejlettségű országok is, mint Csehszlovákia vagy Lengyelország. A társadalmak történelmi fejlődése is ezt a korszakolást erősíti meg: a 18. század hazánkban még egészében a letűnő feudális rendszerhez tartozott, míg a 19. századra már a feltörő kapitalizmus nyomta rá bélyegét.

Összefoglalások 1711-ig

Hazai könyvészeti irodalmunk – elsősorban Szabó Károly rendkívüli jelentőségű és ez esetben a szó szoros értelmében korszakalkotó Régi Magyar Könyvtár c., háromrészes munkája (1879–1898) nyomán – az 1711. évvel, vagyis a Rákóczi-szabadságharc elbukásának időpontjával zárta a régi nyomtatványok időkörét. A fenti és sok más, érv nyomán a Magyar Tudományos Akadémia könyvtörténeti munkabizottsága az elmúlt években felülvizsgálta ezt a korszak-meghatározást, és úgy határozott, hogy a régi magyarországi nyomtatványok fogalma alá tartozó kiadványok felső időhatára az 1800. év legyen.

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia közös vállalkozásában még a hatvanas évek elején megindult a „Régi Magyarországi Nyomtatványok” (röviden RMNy) elnevezésű kiadvány összeállítása, amely minden hazai, továbbá a külföldön részben vagy egészben magyar nyelven készült kiadvány igényes feltárását tűzte célul maga elé. Ennek első kötete, amely az 1600. évvel záródó korszakot dolgozta fel, 1971-ben jelent meg. Azóta a 17. század első részében megjelent kiadványok feltárása folyik a második kötet számára. E munkálatok alapját részben Szabó Károly említett munkája, részben az elmúlt évtizedekben a szakirodalomban publikált, ahhoz kapcsolódó kiegészítések; továbbá az Országos Széchényi Könyvtárban a nem ismertetett régi hazai nyomtatványokról is vezetett nyílvántartás képezik. Ez az anyaggyűjtés aránylag megnyugtatóan teljesnek mondható, mert a mostanában újonnan előkerülő és ebbe a kategóriába tartozó példányok mintegy 98–99 százaléka bibliográfiailag már ismert művek közül való.

A „Petrik” hiányosságai

Ez a biztos bázisnak tekinthető anyaggyűjtés azonban nem jellemző az 1712 utáni korszakra. E területen a legutóbbi időkig egyedül Petrik Géza „Magyarország bibliographiája 1712–1860” című, 1888–1892 között négy kötetben megjelent munkájára lehetett csak támaszkodni. Ebben a szerző összesen 11 630 Magyarországon, továbbá külföldön magyar nyelven 1712 és 1800 között készült kiadványt írt le nem mindig következetesen és megbízhatóan. Az Országos Széchényi Könyvtár Könyvelosztójában a köztulajdonba került nagy mennyiségű régi hazai könyvanyag feldolgozása során derült ki, hagy e műveknek csak alig több mint a felét írja le Petrik említett munkája. Ilyen hiányos anyaggyűjtés esetén elképzelhetetlen és helytelen lenne csak Petrik munkájára támaszkodva folytatni az 1711. év után az RMNy vállalkozást. Elengedhetetlenné vált tehát az 1712–1800 közötti és Petrik által, nem közölt kiadványok felderítése és publikálása.

Ehhez az első, rendkívül értékes forrást az OSZK Könyvelosztójának a fentiekben már említett munkája során előkerült nyomtatványok szolgáltatták. Ezt néhány más gyűjtemény[2] speciális anyagának feltárásával egészítették ki. Felhasználásukkal 1971-ben a Petrik-féle bibliográfia ötödik köteteként nem kevesebb, mint 7660, a korábbiakban ismeretlen nyomtatvány leírását adta közre az Országos Széchényi Könyvtár. Ez azt jelenti, hogy pontosan kétharmadával nőtt az 1712 és 1800 között készült, bibliagráfiailag számba vett hazai kiadványuk száma. Az arány arra utal, hogy még igen jelentékeny számú kiegészítéssel kell számolni.

A jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hagy a Petrik-féle, immár öt kötetben ismertetett 19 290 mű között, az újonnan előkerülő példányok több mint nyolcvan százaléka megtalálható. Ez természetesen nagy javulás a korábbiakkal szemben, de még mindig elégtelen az igényes RMNy-munka bázisául, így ha ez a vállalkozás eljutna 1711-ig, ezt követően hosszabb megtorpanással kellene számolni. Ennek elkerülésére megindult a további, most már rendszeres anyaggyűjtés.

A jelenben folyó munkálatok

A feladat tehát az, hogy az 1712 és 1800 között hazánk területén készült összes, továbbá a külföldi magyar nyelvű nyomtatványok, illetve azok lelőhelyei felett minél teljesebb áttekintés álljon rendelkezésre. E munkát a Művelődésügyi Minisztérium 1973. június 5-i határozata értelmében erkölcsileg és anyagilag egyaránt messzemenően támogatja. Figyelembe véve az eddig már elvégzett munkát, a feladat a következő módon valósítható meg a legcélszerűbben.

Elsősorban az anyaggyűjtés munkáját kell folytatni. Ehhez jó segítséget nyújt a már említett 19 290 műről nyomdák szerint készült mutató, amelyet mint a Petrik-féle bibliográfia hatodik kötetét 1972-ben jelentette meg az Országos Széchényi Könyvtár. A fentiekben már szó volt arról, hogy az eddigi munkálatok csupán néhány magyarországi,  gyűjteményre korlátozódtak. A továbbiakban rendszeres áttekintést kell szerezni az összes hazai továbbá az ebből a szempontból fontos anyaggal rendelkező – elsősorban a szomszédos országukban levő – külföldi gyűjtemények állománya felett.

A tervszerű feldolgozáshoz mindenekelőtt azt kell tudni, hogy hol és hozzávetőleg milyen mennyiségű és jellegű munka elvégzése szükséges. Ennek felmérésére a Művelődésügyi Minisztérium könyvtárügyi osztálya 1973 szeptemberében kérdőíveket küldött ki a számításba jöhető hazai gyűjteményeknek, illetve az azokat összefogó szerveknek, s már meg is kezdődött a válaszuk beérkezése a munkálatok gyakorlati lebonyolítását végző, az Országos Széchényi Könyvtár keretében dolgozó RMNy-csoporthoz. Remény van arra, hogy a csoport belátható időn belül megfelelő áttekintéssel rendelkezik majd a hazai állami és egyházi gyűjtemények (könyvtárak, levéltárak és múzeumok) anyagáról.

Kívánatos, hogy a gyűjtemények saját anyagukat átvizsgálva segítsék a magyar nemzeti bibliográfia e retrospektív munkálatát. Mivel a feladatra vállalkozókat ki is kell képezni, részükre az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központja 1974 januárjában egyhetes, 44 órás elméleti és gyakorlati oktatást szervezett. Az elsősorban vidéki könyvtárosok számára rendezett tanfolyam résztvevői megismerkednek a feladatokkal, az eddig végzett munkálatokkal, valamint a célok megvalósításához szükséges módszerekkel.

A külföld – elsősorban Szlovákia és Erdély – nagyobb történelmi könyvállománnyal rendelkező gyűjteményeiből is igen jelentékeny mennyiségű anyagot szükséges feltárni. E munkát lehetőleg az azonos érdeklődésű helyi intézményekkel együttműködve kellene végezni.

Az anyaggyűjtésnek fentiekben említett közvetlen forrásain kívül igen fontosak a közvetett források is. Közülük is ki kell emelni a levéltári adatokat. Ezek; feltárásához részben a 18. századi Magyarország majd félszáz nyomdahelyének levéltárán kell átvizsgálni, részben pedig az érintett családi, püspöki stb. levéltárakat, majd a megyei és az országos hatóságoknak ilyen vonatkozású iratait is. Az anyaggyűjtés közvetett forrásainak másik csoportjába a könyvészet tartozik. Itt gondolni kell a korabeli könyvjegyzékekre és hirdetésekre, továbbá a hazai (pl. Szinnyei) és nemzetközi (pl. Sommervogel) életrajzi bibliográfiákra: Nem hagyhatók figyelmen kívül a könyvtári, könyvkereskedői és árverési katalógusok; továbbá a szakirodalmi közlések (pl. a Magyar Könyvszemlében megjelentek) sem.

A tervezett kiadványok

A munka következő nagy fázisa a nyilvántartás, amely három. részre oszlik: szerzői betűrendes, a nyomdahelyek szerinti és a példányuk szerinti nyilvántartás. A 18. századi hazai nyomtatványokkal kapcsolatos feladatok harmadik csoportja a publikálás. A fentiekben körvonalazott anyaggyűjtő munka eredményeként, az előzetes tervek szerint 1980-ra, mintegy ötezer, a Petrik I–V. köteteiben nem szereplő nyomtatvány adatai remélhetők. Ezekből kerülne megszerkesztésre a Petrik VII. kötete. Ennek megjelentetése után az anyaggyűjtés teljessége előreláthatólag meg fogja közelíteni az 1711 előtti korszakét, ami ma új példányok előkerülése esetében – mint már erről a fentiekben szó volt – 98–99 százalékosnak mondható.

A publikálás másik nagy területe a nyomdai monográfia. A feltárásnak ez a formája – amellett, hogy visszahat az anyaggyűjtésre, sokoldalúan támogatva azt mind helytörténeti, mind művelődéstörténeti szempontból igen értékes. Ez felölelné az egy-egy nyomda történetére és kiadványaira vonatkozó ismereteket. Forrásai szintén részben levéltáriak, részben könyvészetiek, amelyek feltárása természetesen a már említett anyaggyűjtéssel koordinálható. E nyomdai monográfiák elkészítése több részletben is elképzelhető mind a tartalom, mind a megjelentetés (sokszorosítás, nyomtatás stb.) szempontjából.

Magukat a kiadványokat csak akkor érdemes példányok alapján történt leírás segítségével jegyzék formájában felsorolni, illetve közreadni, ha a tételek száma legalább negyedével meghaladja a Petrik VI. kötetében közöltekét. De csatlakozhat ehhez nyomdatörténeti bevezető is az eddigi ismeretek összegezésével. További lépés lehet a levéltári források feltárása útján a nyomda történetének igényes megírása. Ennek során nyilván számos új kiadvány kerül majd elő, illetve az ilyenekre vonatkozó új adatok fogják majd kiegészíteni a nyomtatványok jegyzékét. Ez a rész is továbbfejleszthető, amennyiben a nyomtatványok leírását az RMNy-ben megvalósított igényességgel végzik el, beleértve a címlapok reprodukcióját is. Ez egyben már közvetlen segítséget is jelent az RMNy későbbi köteteinek összeállításához. A hely, illetve évszám nélküli kiadványok közül egy-egy nyomda termékeinek felismeréséhez és biztonságos meghatározásához végső soron szükség lenne az illető műhely nyomdai készletének a kiadványokból megismerhető alakban, repertórium formájában történő rekonstrukciójára is. Ennek elkészítésével a nyomdai monográfiák elérhetik legigényesebb változatukat, s színvonalas feldolgozás esetén (beleértve a nyomdához kapcsolódó kiadói, könyvkereskedői és könyvkötészeti vonatkozásokat is) tudományos rangot szerezhetnek mind a szerzőnek, mind a munkálatokat gondozó intézménynek.

A felhasználás lehetősége

A fentiekben nagy vonásokban ismertetett vállalkozás – amint ez annak részleteiből nyilván felismerhető – a 18. századi hazai nyomdászatnak és e nyomdászat termékeinek jobb megismerésén kívül segítségére lesz egész sereg, más téma és feladat megoldásának is. Közülük itt most kettőt emelünk ki. A munkálatok a 18. századi nyomtatványok kikeresését igénylik, amelyhez elengedhetetlenül szükséges a többségükben jelentékeny történelmi állománnyal rendelkező magyarországi egyházi gyűjtemények ilyen jellegű anyagának feltárása is. Ezzel a tudományos kutatás szempontjából igen fontos nyomtatványok ezreit lehetne hozzáférhetővé tenni. A másik, a főleg megyei könyvtárakban folyó helytörténeti kutatás. A helyi kiadványok feltárása a vázolt nyomdatörténeti monográfiák segítségével nagymértékben fogja a helytörténeti munkálatokat támogatni.

Szükséges és kívánatos, hogy a hazai közgyűjtemények, továbbá minden, személy szerint érdeklődő is sorra bekapcsolódjék ezekbe az országos, átfogó munkákba, hiszen megvalósításuk csakis az összes érintettek összefogásával lehetséges.


[1] Catalogus incunabulorum quae in bibliothecis publicis Hungariae asservantur. I–II. Budapest 1970.

[2] Pl. a Budapesti Egyetemi Könyvtár kisnyomtatványai.




TARTALOM KEZDŐLAP