41. Selyemre készült hazai nyomtatványok

Magyar Könyvszemle 1992. 264–269.

A nyomtatás már a kezdetektől szinte kizárólag mindig is papírra készült és készül. A fokozott tartósságnak vagy a reprezentatív kiállításnak igénye azonban különösen a tipográfia első évtizedeiben - az állati bőrből készített pergamen (hártya) felhasználására is indítást adott, legalábbis egyes kiadványok kevés számú példányánál. Még ennél is jóval ritkábban nyomtattak textilre, jóllehet ennek - legalábbis technikailag - semmi akadálya sincs, hiszen a ruházati ipar egy része ma is mintákkal nyomott anyaggal dolgozik. Pedig a selyemszatén vagy selyemtaft mutatós és ünnepélyes alapanyagául szolgálhat a tipográfiának is. A gondot ezzel kapcsolatban az okozza, hogy a lágy, szövött textíliának nincs kellő tartása, így lapozásra – szemben a papírral és a hártyával – nemigen alkalmas. Ennek tudható be, hogy amúgy is ritka számú igénybevételére csaknem kizárólag a lapozást nem igénylő, egyleveles nyomtatványok előállításánál került sor, mégpedig – a barokk pompaszeretetéből eredőleg – különösen a 17. és 18. században.

A falra ragasztható vagy oda kiakasztható ilyen plakát alakú nyomtatványok tartalma mindig is igen széles körű, a hirdetményektől a naptárig. A 18. század végéig különös előszeretettel vették igénybe ezt a megjelentetési formát a felsőfokú oktatási intézmények, nem csupán a tanrend meghirdetésére, de a vizsgatételek közzétételére is. Ha némi időbeli lemaradással is, de ugyanígy volt ez hazánkban is.

A tudományos fokozatot adó intézményekben a vizsgatételek nyomtatásban történő előzetes közreadása a mai napig is világszerte igen elterjedt. Jóllehet ezek többsége inkább könyv alakban látott napvilágot, azért a plakátforma sem ismeretlen már a korai időktől kezdve.[1] Miután az oktatás korábban szinte kizárólag egyházi irányítás alatt állt, így a vizsgatételek is ilyen intézmények keretében készültek. Nálunk az evangélikusok és a reformátusok mellett a katolikus egyháznak volt a legtöbb magasabb képesítést nyújtó tanintézete. A nagyobb létszámú szerzetesrendek (például a ferencesek) saját teológiai főiskoláikon tanították tagjaikat. A jezsuiták három hazai akadémiáján (Nagyszombat, Kassa és Kolozsvár) pedig a baccalaureusi, magisteri és doktori fokozatok odaítélése révén teljes egyetemi képzést nyújtottak, nem kizárólag csak egyházi, de világi személyek számára is.

Az ezekhez szükséges vizsgák előkészítésére nyomtatott vizsgatételek szabályozását látta időszerűnek 1703. március 24-én kelt utasításában a jezsuiták egyetemes rendfőnöke Rómában, amelyben úgy ítélte, hogy, a nagyon drága, költséges téziskiadványok (emblémák, képek, könyvek) divatjának” gátat kell vetni.[2] Bár kifejezetten erről ez a megszorító intézkedés ugyan nem tett említést, de alighanem ennek hatálya alá estek a selyemre nyomtatott vizsgatételek is, amik a kifogásolt luxusnak kétségtelenül jellegzetes megnyilvánulásai voltak.

Herepei János tudósított több ilyen plakát alakú kiadványról, amelyeket a 17. század utolsó éveiben újraélesztett kolozsvári jezsuita akadémia[3] céljaira állítottak elő 1700 táján.[4] Kettőt közülük a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tanulmányozott.[5] Az egyik az 1700. esztendőben vitára tűzött logikai kérdések Szegedi István praesestől (vizsgáztatótól) Mihálcz Mihály vizsgázó számára, amelynek ajánlása Mikes Mihálynak szólt. A vizsgatételek Tóthfalusi Kis Miklós műhelyében készültek. „Alapanyaga 55,5 cm széles és 57,5 cm hosszú darabra kivágott és beszegett, világos barna színű, sima szövésű selyemkendő.”[6] A másik 1701 májusában megtartott filozófiai tárgyú tézisek ugyancsak Szegedi Istvántól Borsai Márton vizsgázó részére, ahol is az ajánlás címzettje Boér Sámuel volt. Nyomdásza az unitárius Lengyel András özvegye. „Alapanyaga 49,5 cm széles és 67,5 cm hosszú darabra kivágott világosbarna színű, finom habosselyem.”[7]

Ugyancsak Herepei talált rá szintén a Székely Nemzeti Múzeumban, a Kálnoki-család levéltárában arra a hagyatéki leltárra, amely 1719/1720 fordulóján készült. Ebben négy olyan kolozsvári vizsgatételről is olvasható leírás, amelyet ugyancsak textilre nyomtattak.[8] „egy sarga atlatz nyomtatott Theologica Thésesek… Thesesek tetszin matéria; Sárga atlaczra… dedicált Thésesek, más egj ezüst színre nyomtatot… Logicai thesesek.”

A leírásból hiányzó évszám pótlására Herepej megkísérelte időhatárok közé szorítani e nyomtatványokat azoknak a személyeknek életrajzi adatai alapján, akiknek a nevét az említett vagyonösszeírás megörökítette, és akiknek a vizsgatételek ajánlása szólt, az elsőt 1697 és 1706, a másodikat 1699. április 11. előttire, a harmadikat 1698 és 1721, a negyediket pedig az 1719. év elé datálta. Miután a kolozsvári jezsuiták oktató tevékenysége 1704-ben átmenetileg megszűnt, a fenti nyomtatványokat még szűkebb időhatár (1698–1704) közé sikerült szorítania.[9] A fentebb ismertetett 1703. évi római rendelkezés nyilván még egy ével rövidebbre szabja a jezsuita akadémia számára a selyemre történt nyomtatás lehetőségét.

A fentiekből kiviláglik, hogy bizonyosan készültek a kolozsvári jezsuita akadémia számára a 17–18. század fordulóján selyemre nyomtatott plakát alakú vizsgatételek, de ezekből példány immár fél évszázada már nem ismeretes. Különösen értékes volt tehát Csapodi Csaba közlése, aki volt szíves felhívni a figyelmemet három ilyen alapanyagra készült kiadvány lelőhelyére, amiért neki itt is őszinte köszönet jár. Így vált tehát ismertté Esterházy Pál levéltárából[10] az alábbiakban bemutatásra kerülő három, selyemre nyomott, 17. századi, hazai vizsgatétel.

Időrendben közülük az első 1654-ben – hónap és nap megjelölése nélkül – a nagyszombati egyetemen filozófiai vizsgatételek megjelentetése céljából készült.[11] A vizsgáztató jezsuita Franciscus Kopeczki[12] a három hasábba szedett, ötven számozott tételt a vizsgázó Szegedi Mihály számára állította össze. Ez utóbbi a kiadványt Pálffy Tamás Csanádi püspöknek ajánlotta, mint patrónusának.[13] Az egyleveles nyomtatvány alapanyaga szegetlen, világos bordó színű selyem, amelynek mérete 758–764×537 mm. A 718×468 mm szedéstükrű vizsgatétel a második legkorábbi a nagyszombati akadémiáról, amely ma ismeretes plakát formában. Az ottani Egyetemi Nyomdában készült, amelynek faktora ekkor Matthias Willmann volt.

A második ugyanilyen jellegű és kiállítású nyomtatvány[14] Paulus Antonius Draskovich 1686. február 9-én a nagyszombati egyetemen tartott vizsgájául szolgáló, hat pontból álló, kéthasábos „Quaestiones prooemiales de natura et objecto logicae”, amelynek összeállítója, illetve vizsgáztatója Joannes Zanger jezsuita volt.[15] A főúri vizsgázó nem szorult rá, hogy mások költségén végezze tanulmányait, így az ilyen nyomtatványokon szinte kötelező ajánlása egyenesen „Augustissimae Dei Matri Patrona Hungariae” szól. A nyomtatvány alapanyaga itt márványozott szövésű, szegetlen selyem, amelynek színe ez alkalommal sötétbordó, mérete 760–770×512 mm, az egyetemi tipográfia által erre a felületre előállított nyomtatása pedig 480×339 mm. A selyemkendő viszonylag széles, üresen maradt szegélyére körben virágokból álló, látványos és dús virágfonatot festettek, nyitván Esterházy Pál nádor részére, hiszen e példány az ő iratai között maradt fenn. Középen fent a Draskovich-család sokszínű festett címere látható a C[omesj P[aulus Antonius de] D[raskovich de Trakostyán] betűk alatt.

A fenti két selyemre készült hazai nyomtatvány mellett őriznek ugyanott még egy harmadikat is,[16] amely a Kismartonban 1656. február 13-án tartott vizsgára készült. A „Theoremata theologicalia” című 18 tétel szövegét a vizsgáztató Silvester a Mori, a ferencesek magyarországi, mariánus tartományának tagja állította össze Henricus Mikulich rendtársa mint vizsgázó számára. A szokásos ajánlás, amely itt is a plakát legtetején olvasható, „Paulo Ezterházy de Galanta” címzésű a mariánus ferencesek aláírásával. A későbbi nádor 1652-ben nyerte el a soproni főispáni és a királyi tanácsosi címet, amely a plakáton neve után olvasható.[17] A tézisek alapanyaga citromsárga, szegetlen, márványozott szövésű és 857–860×530 mm méretű selyem. A nyomtatás felülete ezen belül 677×468 mm, amely azonban nem hazai, hanem a bécsi Matthaeus Rictius műhelyében készült.

A 17. század második feléből a fentiekben ismertetett, vizsgatételeket tartalmazó plakátok viszonylag szerény kiállításúak: legfeljebb öntött elemekből összerakott keretet és néhány ugyancsak sokszorosított kezdőbetűt hordoznak díszként. A pompásalapanyaggal, a selyemmel sokkal jobban harmonizálnak azok a tézislapok, amelyeket nagyalakú rézmetszet segítségével állítottak elő rendkívül díszes formában 1610-től kezdve Franciaországból kiindulva Európa-szerte. A 17. század második felében azután szinte külön iparág alakult ki ilyen és ehhez hasonló más, ünnepi alkalomra (például koronázás, esküvő) szóló, többségében nagyalakú rézmetszetek előállítására, amelynek központja Augsburg volt. Különösen a Kílian-család jeleskedett itt ilyen jellegű rézlapok metszésében.[18] Az ilyen egyetlen alkalomra szóló metszet, ahol is a teljes szöveget – ajánlással, címmel, tézisszöveggel stb. együtt – rézbe karcolták, igencsak drága mulatság volt. Mégis ismeretes ennek az Augsburgban papírra készült luxuskiadásnak legalábbis egy esetben hazai részről történt igénybevétele, éspedig a kassai jezsuitáknál 1672-ben lefolyt egyik vizsga esetébent.[19] A két rézlapból összeállított, igen nagyméretű (593×883 mm) metszet szedett szöveget nem tartalmaz: minden betűjét az ábrával együtt belevésték. Ezekből kiolvasható, hogy a „Conclusiones ex univrsa[!] logica” című és tíz pontba összefoglalt vizsgatétel praesese Ladislaus Permag jezsuita volt.[20] A vizsgázó, Sigismundus Xaverius Hollo de Krompach[21] a tézislapot Mihály lengyel királynak[22] ajánlotta.

Amennyiben a rézlapba nem metszették bele a szöveget, a rendkívül reprezentatív képes ábrázolások dús barokk kereteiben hagytak – vagy csak találtak – helyet az ajánlás, a vizsga körülményeinek (cím, hely, idő, vizsgáztató, vizsgázó stb.) és a vizsgatételek szövegének nyomdai szedés útján történő belenyomtatására. Ezáltal a drága metszet tehát többször és akár egymástól eltérő céllal is felhasználhatóvá vált igen ünnepélyes, nagyméretű és plakát formájú kiadványok előállításához. Ilyen rézlapok azután a 18. században hazánkban is felhasználásra kerültek. Tekintettel arra, hogy ez a cikk nem a nyomtatott vizsgatételek egészének megvizsgálását tűzte ki célul, hanem kizárólag csak a selyem alapanyagra nyomtatottakét, így mindössze még két ilyen hazai kiadvány egy-egy ilyen példányának ismertetése van hátra. Mindkettőt az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatvány Tára őrzi.

Közülük az első, mintegy folytatásaként a Herepei által a kolozsvári jezsuita akadémián a 17–18. század fordulójáról ismertetetteknek, ugyanez intézmény számára készült 1740-ben. A sárga selyemkendő mérete kb. 95×95 cm.[23] A rézlemezről készült levonat legnagyobb mérete 87×92 cm. Feltételezhető, hogy egy nagy, bibliai sorozatnak egyik tagjáról van szó, mert legfelül a „XLVII.” sorszám látható. A nagyméretű kép Jézusnak János által történt megkeresztelését ábrázolja, a bibliai szöveg (Mk.l.9–11.) hű követésével. Alul az „Albane pinait Johann Daniel Herz excudit Jacob Wangner sculps.” metszett szöveg olvasható. Herz mint augsburgi grafikus, rézmetsző és könyvkiadó ismeretes.[24] Tanítványa volt neki Wangner, aki ugyanebben a délnémet városban rézmetszőként tevékenykedett.[25]

A nagyméretű rézmetszet mintegy 13×78 cm méretű alsó részében, a kép lezárását alkotó kisebb keretekbe beszorítva található a vizsgára vonatkozó valamennyi, nyomtatás útján előállított szöveg. Baloldalon az ajánlás Joannes Haller Erdély legmagasabb rangú közigazgatási méltóságának, gubernátorának szól, amely alatt a vizsgázó neve áll. Középen olvasható a „Theses prooemiales de natura et objecto logicae” cím, a praeses Franciscus Pataki jezsuita,[26] valamint a vizsgázó neve: Stephanus Petki.[27] A rézmetszet jobb alsó sarkában található, viszonylag kisméretű keretbe szinte belegyömöszölve olvasható a feltűnően rövid, mindössze hat vizsgatételre összefogott szöveg.

A fentiekből arra a következtetésre lehet jutni, hogy a jezsuita rend generálisának a már említett 1703. évi és a fényűzést kerülendő intézkedése vagy nem volt már 1740-ben érvényben, vagy a két főúri személy (mind az ajánlás címzettje, mind a vizsgázó gróf volt) miatt ez esetben kivételt tettek. A nagyméretű rézmetszet pompáját még a selyemre nyomtatás luxusával is fokozták.

A nemzeti könyvtár különgyűjteményében őrzött másik ilyen nyomtatvány jelenleg rendkívül megviselt állapotban van, a hajtogatások mentén több helyén is szétvált a natúr színű selyem, amelynek mérete 118×82 cm-re becsülhető. Erre került rá kékes színű festékkel a mezzotinto (borzolás) technikájával előállított 1110×745 mm-es, tehát igen nagy méretű rézmetszet. Ez a mélynyomó eljárás lehetővé tette, hogy vonalas rajz helyett feketéből fehérbe átmenő finom tónusokkal adja vissza mondanivalóját, ez esetben a bibliai hegyi beszéd (Mt. 5. 1–10.) jelenetét. Jézus itt tanítványainak a nyolc boldogságról szólt, amelyeknek szimbolikus megjelenítése két oldalon négy-négy kis keretben látható. Alul a „Georg Christoph Kilian sc. et excud. A. V”szöveg olvasható. Georg Christoph volt a nevezetes augsburgi rézmetsző Kilianfamlia utolsó működő tagja, aki emellett megírta legnevezetesebbb elődjének, Bartholomäus Kiliannak az életrajzát is.[28] Jónevű művelője volt éppen az ezen a képen is alkalmazott mezzotinto technikának.

Itt is a kép alsó, kb. 15×71 cm méretű mezőjében olvashatók a győri műhelyben szedett betűkkel[29] nyomott szövegek: a cím „Conclusiones ex universa logica”, az ajánlás címzettje „Andreae Sziksty” az óvári harmincados hivatal vezetőjének neve és a vizsgázónak, aki az ő fia volt, hozzá intézett ajánlása. Megtudható továbbá, hogy a győri katedrálisban 1743. szeptember 2-án tartott vizsgát „Franciscus Josephus Sziksty” tette le „P Severinus a S. Angelo Custode” piarista előtt,[30] aki az ötven pontból álló vizsgatételeket is összeállíthatta.

A fentiekben csupa vizsgatételről volt szó, amelyekből a 17. és 18. században hazánkban néhány példányt selyemre is nyomtattak. Valószínű, hogy más egyleveles kiadványból (például gyászjelentés, szentkép) is készíthettek néhány darabot textil alapanyagra. Összefoglalóan megállapítható tehát, hogy a pompaszeretetből selyemre történt nyomtatás divatja hazánkat sem kerülte el. Legalábbis a katolikus tanintézetek számára szóló vizsgatételek közül bizonyosan több helyen is előállítottak néhány ilyet a 17. és a 18. század közepe között. Nyilván ilyen megkülönböztetetten díszes alapanyagra azt a példányt nyomtatták, amelyet azután hálája jeleként a tanulmányait támogató és plakátalakú tézisek élén olvasható pártfogójának nyújthatott át a vizsgázó. Ilyen volt nyilván a fentiekben ismertetett kismartoni ferences vizsgatételeket hordozó selyemkendő, amelyet ma is a helyi rendházat mindig bőkezűen támogató Esterházy Pál iratai között őriznek. De a mecénás családtagjainak is juthatott ilyen példány, amire például az elpusztult erdélyi vagy lappangó példányokból lehet következtetni. Más csoportba tartoznak a Draskovich-féle tézisek, hiszen ezt az egyik grófi család tagja egy másik, akkor még azonos rangú Esterházy-família seniorának küldhette, aki ezekben az években egyben az ország nádora is volt. Ezt a magas szintű ajándékot jól hangsúlyozza – a selyem alapanyagon túlmenően – annak festett díszítése. Az ilyen módon megnyilvánuló luxusigényt azután – leginkább a 18. század első felében hazánkban igénybe vett – nagyméretű rézmetszetekkel még fokozták is.

A barokk hivalkodó pompakedvelését háttérbe szorította a klasszicizmusnak a letisztult formákra való törekvése, így a selyemre történt nyomtatások száma alaposan lecsökkent, de nem szűnt meg. A 19. és 20. században is előfordul, hogy egy-egy kiadványból egy vagy legfeljebb néhány további példányt selyem re nyomtak, például, egy újság első számából,[31] vagy egy ünnepelt személynek szóló köszöntő szövegéből. Ezt a megoldást különösen a színjátszás terén vették igénybe, ahol is az ünnepi előadások színlapját viszonylag a legsűrűbben nyomták selyemre, vagy más, ehhez hasonló textíliára.[32] Ilyen alkalom volt mindenek előtt egy-egy színész(nő) jutalomjátéka, jubileuma, búcsúelőadása stb., de lehetett ez valamilyen színház megnyitása, egy-egy város vagy országrész színészetének jubileuma is. De nemritkán más eseményekhez kötődött a néhány példányban selyemre vagy ahhoz hasonló anyagra nyomtatott színlapok divatja: a király koronázásától kezdve a főszolgabíró működésének évfordulójáig. A textília és a nyomtatás színének tekintetében is nagy választék állt rendelkezésre: a legpompázatosabbnak – talán éppen a régi kódexek hagyományainak visszatükrözéseként – nyilván a bíborselyemre aranyfestékkel készülteket szánták.


[1] Elég itt Luther 1517. október 31-én kifüggesztett nevezetes téziseire gondolni. – Vö. Gutenberg Jahrbuch 1968. 139–150. – A legrégibb hazai, plakát alakban nyomtatott vizsgatétel 1592-ből ismeretes az erdélyi Szeben városából (RMNy 708.).

[2] Magyar Könyvszemle. 1983. 289.

[3] Vö. RMK II 1922.

[4] Adattár XII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. III. Budapest–Szeged 1971. 244–248.

[5] Erdélyi Múzeum 1939. 285–287. – E gyűjtemény anyaga 1945-ben elpusztult.

[6] Adattár XII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. III. Budapest–Szeged 1971. 246. – Haiman György: Tóthfalusi Kis Miklós a betűművész és a tipográfus. (Budapest) 1972. 312. = a Soltész Zoltánné által összeállított bibliográfia 82. tétele.

[7] Adattár XII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. III. Budapest–Szeged 1971. 246. – Magyar Könyvszemle. 1940. 67–68

[8] Erdélyi Múzeum 1943. 480–481.

[9] Adattár XII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. III. Budapest–Szeged 1971. 246–247.

[10] Budapest, Magyar Országos Levéltár (MOL) P 125 Pál nádor iratai 11959, 11960. és 11961.

[11] MOL l. a 10. sz. jegyzetet 11959.

[12] 1614–1673. – Ő 1652–1655 között volt a filozófia professzora Nagyszornbatban. – Lukács, Ladislaus: Catalogi personarum et offciorum provinciae Austriae S. I. P. ll Romae 1982. 647.

[13] Az 1679-ben elhunyt Pálffy 1650-ben lett csanádi püspök. – Magyar Életrajzi Lexikon. II. (Budapest 1969) 344.

[14] MOL ld. a 10. sz. jegyzetet 11 961.

[15] 1650–1708. – Ő 1686–1688 között volt Nagyszombatban a filozófia professzora. – Lukács, Ladislaus: Catalogus generalis seu Nomenclator biographicus personarum Provinciae Austriae Societatis lesu (1551–1773). III. Romae 1988. 1884.

[16] MOL ld. a 10. sz. jegyzetet. 11 960.

[17] 1635–1713. – Magyar Életrajzi Lexikon. I. Budapest 1967. 450.

[18] Appuhn–Radtke, Sibylle: Das Thesenblatt inm Hochbarock Studien zu einer graphischen Gattung am Beispiel der Werke Bartholomäus Kilians. Weissenhorn 1988.

[19] Appuhn–Radtke, Sibylle: Das Thesenblatt inm Hochbarock Studien zu einer graphischen Gattung am Beispiel der Werke Bartholomäus Kilians. Weissenhorn 1988. 124–126.

[20] 1641–1698. – Ő 1671–1673 között volt a filozófia professzora Kassán. – Lukács, Ladislaus: Catalogus generalis seu Nomenclator biographicus personarum Provinciae Austriae Societatis lesu (1551–1773). II. Romae 1988. 1189.

[21] Holló Zsigmond – apjával, Jánossal és ugyancsak Zsigmond nevű nagybátyjával együtt – 1659-ben nyert nemességet. Az idősebb Zsigmond (1685) pénzügyi tisztviselő volt Felsőmagyarországon, majd 1676-ban lengyel indigenátust szerzett. Feltételezhető, hogy e költséges, rézmetszetű vizsgatételt is ő fizette unokaöccse nevében, hogy kapcsolatait a lengyel udvarral elmélyítse. – Nagy Iván: Magyarország családai. V. Pest 1859. 133–134. – Kempelen Béla: Magyar nemesi családok V. Budapest 1913. 77.

[22] Michael Korybut Wiśniowiecki (1640–1673) 1669–1673 között volt lengyel király.

[23] Miután a példányt bekeretezett állapotban őrzik, egészen pontosan nem volt megmérhető.

[24] Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler XVI. Leipzig 1923. 597.

[25] Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler XXXV Leipzig 1942. 150.

[26] 1704–1740. – Ő 1738-tól 1740. VIII. 31-én bekövetkezett haláláig volt professzor a kolozsvári akadémián. Így a hónap és nap megjelölése nélküli vizsgatétel feltehetően ezt megelőzően készült. Bár éppen a közelebbi időmegjelölés hiánya utalhat a praeses halálával bekövetkezett bizonytalanságra is. – Lukács, Ladislaus: Catalogus generalis seu Nomenclator biographicus personarum Provinciae Austriae Societatis lesu (1551–1773). II. Romae 1988. 1152.

[27] Apja, Dávid 1690-ben nyerte el a grófi címet, anyja Zichy Sára volt, míg a vizsgázó István fiával, Józseffel 1817-ben kihalt ez a Petky-család. – Nagy Iván: Magyarország családai. IX. Pest 1862. 273.

[28] 1709–1784. – Appuhn–Radtke, Sibylle: Das Thesenblatt in Hochbarock. Studien zu einer graphischen Gattung am Beispiel der Werke Bartholomäus Kilians. Weissenhorn 1988. 37. – Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler XX. Leipzig 1927. 293–294.

[29] Jaurini, Typis Gregorii Joannis Streibig.

[30] Családi neve Nozdroviczky Szeverin volt. – Régi magyarországi szerzők. Budapest 1989. 347.

[31] Magyar Könyvszemle 1970. 401–402.

[32] Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Osztálya több tucat ilyen selyemre nyomott színlapot is őriz, amelyek közül a legrégibb magyar nyelvűt 1810-ben piros festékkel nyomták Kolozsvárott, Kemény Sámuel gróf neve napján tartott előadásra. De a két világháború közötti időben is állítottak elő ilyen példányokat textil alapanyagra.




TARTALOM KEZDŐLAP