KÉT
NAGYSÁGOS ELMÉNEK
KÖLTEMÉNYES
SZÜLEMÉNYEI.

-------------------

A' KÖLTEMÉNYES GYŰJTEMÉNY
ÖREGBEDÉSÉRE
A' NAGYSÁGOS
SZERZŐKNEK
EGYEZŐ AKARATJOKBÓL
KÖZRE BOTSÁTOTTA
RÉVAI MIKLÓS.

----------------------------------------

POZSONBANN,
LOEWE ANTAL' BETŰIVEL.

---------

1789.

 

TARTALOM

NAGY KÁROLYI GRÓF KÁROLYI JÓZSEF ÚRNAK, 'S NAGYSÁGOS
WALDSTEIN ERZSÉBET GRÓF KIS ASZSZONYNAK...

NAGYSÁGTOK!
FUTÓ GONDOLAT A' SZABADSÁGRÓL.
VELENTZE.
ANGLUSOK.
HOLLANDUSOK.
RÉGI GÖRÖG ORSZÁG, 'S TÖRÖK' BIRTOKA.
A' NÉMET RÓMAI BIRODALOM.
LENGYELEK.
HELVETÁK.
MAGYAROK.

KÉT JÓ BARÁT KÖZÖTT VALÓ LEVELEZÉSBŐL
SZEDETT VERSEK KÉT RÉSZEKBEN.

ELSŐ RÉSZ.
MAGYAR VERS ÍRÁSRA VALÓ ÖSZTÖNÖZÉS. A' COMMINGE' FORDÍTÓJÁNAK.
EGY HADI EMBER JÓ BARÁTJÁNAK.
LENGYEL, TÖRÖK, MOSKA HABORÚ' KEZDETÉN.
EGY JÓ BARÁT BETEG BARÁTJÁNAK.
A MAGYAR MARMONTEL HOVÁ KÍVÁNKOZIK TEMETKEZNI.
A' HADI GYAKORLÁS' VÉGÉN.
VÁLASZ.
BACCHUS, 'S A' TOKAJI BOR' EREDETE.
ÁRTATLAN GYÖNYÖRKÖDÉS, 'S IGAZ BARÁTOK.
EGY NAGY ASZONYSÁGNAK HALÁLÁT SIRATJA.
A' SZERZŐ ÉLETE' MÓDJÁT VÁLTOZTATJA.
TÁBORI GYAKORLÁS RÁKOS' MEZEJÉN.
ELŐBBI LAKÁSÁTÓL BÚTSÚZIK.
HAMVAZÓ SZERDÁRA.
ÚJOLAG VALÓ ÉBRESZTÉS A' VERS ÍRÁSRA.
BODROG' 'S TISZA' VIZSGÁLTATÁSAKOR.
TÁBORBÓL ÍRT LEVÉLNEK AZ ELEJE.
EGY NAGYSÁGOS ASZSZONYSÁGNAK INTÉSÉRE.
SORSÁT ÁTKOZZA HOGY EL KELLETT VÁLNI BARÁTJÁTÓL.
FARSANGGAL TÖRTÉNT VEREKEDÉS PESTEN.
LAKADALOM' MÓDJA AZ OLÁHOKNÁL.
HÍVSÁG' LÁTÁSAKOR GERJEDETT JÁMBOR ÉRZÉS.
A' BÉKESÉGHEZZ.
SZERELMES VITÉZ EGY TUDÓS MAGYAR FŐ ASZSZONYSÁGNAK.
EL VÁLÁSA UTÁNN TÁRSÁTÓL VIGASZTALTATNI AKAR.
TÁBORBÓL IRT LEVÉL JÓ BARÁTNAK.
VÁLASZ.
A' TÁBORBÓL.
MIDŐN ERDŐDI GRÓF PÁLFI KÁROLY BUDÁN FELSÉGES MARIA THERESIA' HAGYÁSÁBÓL A TUDOMÁNY MINDENESSÉGNEK ERŐSÍTŐ LEVELÉT HIRDETNÉ.
A' FÖSVÉNYSÉGRŐL A' TISZÁNAK MÉREGETÉSEKOR.
AZ IGAZ BOLDOGSÁGOT HOL LELI FEL AZ EMBER.
A' BOLDOG VÉNSÉG.
EGY SEBES KATONÁNAK SOHAJTÁSA A' MEG TÖRŐDÖTT VITÉZEKNEK SZÁMOKRA ÉPŰLT PESTI NAGY HÁZRA.
ÉLETE' MÓDJÁNAK VÁLTOZÁSA.

MÁSODIK RÉSZ.
MEZEI FOGLALATOSSÁGRÓL, 'S AZ UTÁNN MIBENN GYAKOROLTASSANAK A' KATONÁK.
MERRE KELL A' HADAT INTÉZNI.
TARS TARSÁT INTI, MIKÉNT MULASSA MAGÁT.
TÁRSA' VERSEIT DÍTSÉRI.
TOKAI SZÜRET.
ÉLETE' MÓDJÁNAK VÁLTOZÁSÁRÓL.
A' SZERENTSE.
JÖVENDÖLÉS, HA NEM HIBÁZ.
TÖRÖKKEL VALÓ ÜTKÖZET' KÉPE.
FÖLD INDULÁS BÉTSBENN.
A' HALDOKLÓ HATYTYÚ.
ÁRTATLAN FALUSI ÉLETNEK ÁBRÁZOLÁSA.
TOKAJBANN VALÓ ÉRKEZÉS TÉLEN.
AZON ÚTAZÁSRÓL.
UGYAN AZON ÚTAZÁSÁBANN GERJEDETT ÉRZÉS.
KERESKEDÉSI GONDOLAT.
KÉT BARÁTNAK HOSZSZÚ ÚTRA VALÓ VÁNDORLÁSA.
ERKÖLTSÖK' ROMLÁSÁRÓL.
MIKOR EGYMÁST EL TÉVESZTETTÉK EGYMÁST KERESVÉN.
A' BÉTSI SZIGET KERTBENN VALÓ SÉTÁLÁS.
PESTI FARSANG.
TUDOMÁNYOK' NEVELKEDÉSÉRŐL, BUDAI FERDŐBENN.
A' MENYNYKŐ HÁRITÓ DÁRDÁKRÓL.
EGY TÁBORI VITÉZNEK.
PANASZ.
MEGINT PANASZ.
PANASZ AZ ÖREGSÉGRŐL.
SOPRONI HIENTZEK.
RICHVALDSZKI GYÖRGY APÁTÚRNAK NEVE' NAPJÁRA.
ARKÁDIA' LE ÍRATÁSA.
EGYŰGYŰ ÉLETNEK DÍTSÉRETE.
NINTS IGAZ GYÖNYÖRŰSÉG A' NAGYOK KÖZÖTT.
TSILLAG NÉZŐ SAJNOVITS' ÉS HELL' HIBÁI TZÁFOLTATNAK.
AMERIKABANN KEZDŐDÖTT HÁBORÚ' ELEJÉN.
FELSÉGES MÁRIA TERÉZIA' HALÁLÁRA.
MÁS UGYAN EZEN FELSÉGNEK EMLÉKEZETÉRE.
BESSENYEI GYÖRGYNEK, MIDŐN JÓ BARÁTJA VISZSZA KÜLDENÉ A' VALLÁS ÍRÁNT HABOZÓ ÍRÁSAIT.

 


 

NAGYSÁGOS
NAGY KÁROLYI GRÓF
KÁROLYI
JÓZSEF
ÚRNAK,
'S NAGYSÁGOS
WALDSTEIN
ERZSÉBET
GRÓF KIS ASZSZONYNAK,
EGYBE KELŐ
JEGYESEKNEK
MENYNYEGZŐJÖKRE
INNEPLŐ VERSEIN KÍVÜL
EZEN
KÖLTEMÉNYES SZÜLEMÉNYEKKEL
KEDVESKEDIK
ALÁZATOS SZOLGÁJOK
RÉVAI MIKLÓS.

 

NAGYSÁGTOK!

A Bétsi Nagy Papnak roppant Udvarábann
Mire gyülekezik fényes nagyságábann
Az inneplő Fő Rend? mi öröm képébenn,
Mi ohajtás vagyon dobogó keblébenn?
Fiatal Úri Pár egybe kelésére
Az oltár előtt áll hites kötésére.
Mint a' nyíló rózsa mind ketten olyly szépek,
'S mint Angyal ártatlan szívekbenn olyly épek.

Ennek örűl minden, 's a' Fő Pap' szavára,
Figyelemmel lévén mondott áldására,
Mind azont ohajtja mozgó ajakával,
Nem bírván szívének ki ható lángjával.

Nagyságos Úri Pár! engedd meg nékem is,
Hogy együtt rebegje itt az én nyelvem is,
A' mit érez szívem ezen innepléskor, '
Hazánk' javára lett szentséges kötéskor,
Ajándékomat is fogadd el szívesen,
'S miként illik hozzá, nézd azt is kegyesen.

Magyar vagyok én is, még pedig olyly Magyar,
Kit, ha nem tsalatom, a' Károlyi Udvar
Nem tsak tűrhet, hanem ugyan ezért kedvell,
S kegyes szárnya alatt gyámolgat és nevel.
Anynyival is inkább szívem' örömébenn
Nyitom ajakomat forró érzésébenn.

Régtől tsak egy ágon támogatott Háznak
Egyetlen Reménye! Te sok ohajtásnak
Könyörűlő Égből adatott Gyümöltse!
Isten kérésinket irántad bé töltse.
Téged' és Párodat olyly termékenységgel
Szeressen meg azzal a' gyönyörűséggel:
Hogy szép Magzatitok, mint olajfa ágok,
Istent félő ágyból származott virágok,
Körös körűl vegyék bő asztalotokat,
'S lássák szaporodó vigasztalásokat,
Még életbenn lévő kedves Nagy Anyjok is,
Magva szakadásán búsúlt Nagy Atyjok is.

Kivált az Öreg Úr, mikor körűlötte
Egyetlen Fiának számosabb Szülötte
Fel 's alá futkoráz gyermeki játékkal,
Ugyan tőle nyújtott tsergő ajándékkal,
Most eme' kisebbnek nyelve' rebegésén,
Most ama' nagyobbnak okosb beszéllésén
Meg örül, 's karjára hamar fel ragadja,
'S a' pitziny Alaknak forró tsókját adja.
E' közt, o! mi sokat lehell Nagy Lelkéből
A' Kisded' melylyébe Magyar Érzéséből.
Már is mind úgy fognak nagyokra születni,
Vérrel r'ájok szállott jókra gerjesztetni,
Nemes Saskeselyű gyáva galambokat
Nem hoz erköltsétől el fajúlt fatytyakat.

Előttem a' képe: gyakor nézésébenn,
Ennek az Ősz Főnek észre vételébenn,
Már aggott artzáján ki forró könyvei,
Mint fognak gördűlni az öröm' gyöngyei:
Mikor majd azt látja: kedves Unokája
Hogy fogja érezni, mi ditső Példája
Ragyog hol a' véle játszó Nagy Atyjábann,
Hol ama' Sándorbann, hol ennek Fiábann,
Ama' Nagy Ferentzbenn, kiket mind Nagy Lélek
Élesztett, 's a' kikbenn mind nagyot szemlélek.

Akár a' Hadi Rend tűnjék szemeimbe,
Borzasztó réműlést ejt ez érzésimbe:
Had vezérlő jelek, fegyveres dandárok,
Ékesítik őket mint fénylő súgárok.
Akár a' Békeség, tsendes idejébenn,
Vizsgálom, mi jelesb dolgot űz keblébenn:
Mind itt forogtanak ezek felsőséggel,
És tölték Házokat ösi ditsőséggel.

Fő Ispányi kormányt mind tartott kezébenn,
A' Szent Igazságot ártatlan űgyébenn
Mind híven védette, 's a' köz bátorságra;
Vígyázó szemmel vólt a' Magyar Nagyságra.
Mindenikbenn a' vér vert Haza' javáért,
Fáradságát 's kintsét nem szánta hasznáért,
Tavakat szárított a' szántó vetőnek,
Vadon erdőt irtott hasznosb legelőnek.
Írtott a' népnek is károsb vadságábann,
Tudományt terjesztvén szunynyadó Hazábann.
A' szilaj erkölcsnek szelídítésére,
Papot és Templomot adott őrzésére.

Ezek mind felséges foglalatosságok,
Menynyei Lelkektől győzött fáradságok,
Mikor ilylyenekre e' kis Alakokbann,
Hazánk' tartására növő Oszlopokbann,
Fejtődzik lassanként a' Lélek' ereje,
'S vágyik szebb tettekre fel serdűlt ideje:
A' gyenge szívekbenn Haza Nyelv' érzése
Forrjon, 's gyarapodjék annak szeretése.

Ez is Magyart illet, ez főbbik érdeme,
Tündöklőbb ez által ő Nagyságos Neme:
Ha Magyar léttére Magyarul szóllani,
Nem szégyenli Nyelve' betsit fenn tartani.

O! nyilván igaz az, 's a' bús történetek,
Bátor múlt időkre tí hátra nézzetek,
Vallják, mi sok nemzet nyelve' virágzását
Vesztvén meg rontotta maga maradását.
Ezek tehát, mikor Hazát támogatni,
Tanúlják hanyatló ügyét gyámolgatni:
E' közt, hagyd, szokják meg Nyelveket betsűlni,
'S a' Haza' javának tsak akkor örűlni:
Mikor, nevekedvén egyéb boldogsága,
Nyelvét el nem nyomja ki terjedő ága.

O Nagyságos Atya! engedd, hogy azokkal,
A' Haza' javára növő Magzatokkal,
Többi közt e' Könyv is, hasznos Oktatását,
Közölhesse Nyelvünk' ékesebb hangzását.
Hagyd, légyenek ők is, mint Te, olyly boldogok,
Szólljanak vélek is azok a' Magyarok,
Atyád' Kedvesei, kik hív tisztelői,
A' Károlyi Háznak voltak betsűlői.

Az az aggott Ortzi, ki mint Sas ifjadni,
Kasztali forrásnál versekre fakadni
Olyly érzéssel szokott, hogy bájoló hangja,
A' vadat is, kit rejt kőszirt' mély barlangja,
Meg lágyít, és szelíd emberré változtat,
Szívekbenn társaság szeretést okoztat.

S a' Vitéz Bartsai, Társa e' Bölts Aggnak,
Kit jeles tettei Fejedelmi Magnak,
Bár mint rejtse magát, olyly nyilván mutatnak,
Hogy tsodálására a' szívek vonatnak.

Ugyan azok, kiknek már kisded korodbann
Édes ajakoktól függvén bámúltodbann,
Hallgattad titkait a' Szent Böltseségnek
Kis Részese annak a' gyönyőrűségnek,
Melylyet a' Barátság szült bátorságábann
Nagy Lelkű Atyádnak Szent Társaságábann.
Ugyan azok itt is azokról verseltek,
Mikkel benned akkor jobb érzést neveltek.

Mi jó a' Szabadság féket nem szaggatva:
Mi boldog a' Függés szívet nem faggatva.
Mi nagy az érdeme szántó vető pórnak,
Mi rút bűne vagyon a' dagályos kórnak:
Ha e' munkás rendet a' henye Uraság
Tsigázza, 's tapodja katzér Katonaság.
Mi szent Kötelesség a' Hazát szeretni,
Boldogúlásáért a' halált meg vetni.
Mi szép tündökleni velős tudománynyal,
'S hogy kell élni ezen égi adománynyal.

Több más ilyly Oktatás szelídebb érzéssel
Vagyon itt Játék is szép idő töltéssel,
Milylyent tsak Nagy Elmék ártatlanúl űznek,
Hol koszorújokra más gyöngyöt is fűznek.

Látod, Nagyságos Pár! mikor örömemet,
Ki öntöm e' napon én is érzésemet,
Miként illik öszve kitsiny ajándékom,
Helybenn hagyást lelhet ártatlan szándékom.

O! abbann az édes gyönyörűségtekben,
Melylybenn olvadozik a' szív kebletekbenn,
Vessetek reám is mosolygó szemeket,
Mutassátok hozzám hajló kedveteket.

A' sok Jóságokkal, melylyekkel Atyátok,
Jeleskedik kegyes érzésű Anyátok,
Szálljon az is r'átok, hogy kire kegyelmet,
Osztogattak azok gyakor segedelmet,
Azt szárnyatok alá Tí is fogadjátok,
Igyekezetébenn elő mozditsátok.

Így én, ki ifjantan Kegyes Öregeknek,
Élvén jó voltokkal Nagyságos Szüléknek,
Nevekedtem arra a' Költő Nagyságra,
Kényem szerínt való fényes Méltóságra:

Hogy Hazám, mind a' két renden írt Versemet
Helybenn hagyván, meszszebb terjeszti Híremet:
A' fiatal Párnak hanyatló korombann
Érezzem kegyelmét alkanyodásombann:
'S lehessek holtomig mind azon Kedvese,
A' Károlyi Háznak őszűlt Énekese.


Költ Győrött, Bőjt' Elő Hava' Kezdetén
1789.

 

FUTÓ GONDOLAT A' SZABADSÁGRÓL.

Pajtás! azt kérdezted minap leveledbenn;
Szabadság mi légyen, 's lakik melyly szegletbenn:
Bizony nehéz kérdést vetettél előmbenn,
Félek és rettegek annak fejtésébenn.

Szabadság miből áll, nehéz magyarázni,
Sok féle festékkel szokták ezt tzifrázni,
Ha igaz értelmét akarjuk meg rázni,
Fényesebb népeket földig kell alázni.

Mert a' kik leg inkább benne ditsekedtek,
Azok ezer fontos bilintset viseltek,
Sőt kik Szabadságnak oszlopot emeltek,
Azok is rab szíjon alatta hevertek.

Hogy leg nagyobb kintse ő az embereknek,
Leg drágább jószága szegény földieknek,
Tudom, mert vágyása van erre mindennek,
Ez ösztönt rejteni nem lehet senkinek.

Magam is nem régen Budai Hévvízbenn
Egy jó fohászkodást el küldék menynyégbenn,
Nem tudom, fel hat e a' hetedik égbenn,
Ilyly formán vólt éjtve szívem' melegébenn.

Szabadság! Nagy Lelkek' első kívánsága!
Országoknak tőled árad méltósága,
Te vagy az élőknek földi boldogsága,
Szarándokságunknak édes orvossága.

Mondd meg, hol rejteztél, vagyon e országod?
Melylyik nemzet között vagyon te oltárod?
Vagyon e világbann valamelyly hatalmod?
Színes e, vagy való a' te uraságod?

Téged' a' Bölts, Gyáva, a' Szegény, a' Gazdag,
Az, a' kinek melylyén villog fényes tsillag,
Azzal, kit övedzett kenderből font madzag,
Kíván, áhít, ölel, Király pedig katzag.

Te neved régentén szent vala világbann,
Mondják, eredeted van Paraditsombann,
Imádnak susogva most is udvarokbann,
Noha már Királyok ülnek trónusodbann.

Menynyei ajándék! lelke nagy munkáknak!
Egyetlen egy tzélja nemes vágyódásnak,
Mutasd meg magadat földi bogaraknak,
Szállj le közepébenn e' romlott világnak.

Szinte el végeztem szép sohajtásomat,
Szent Gellért' hegyénél találám magamat,
Egy kis kopasz ember meg üté vállamat,
Ilyly szókkal bontotta gondolkozásomat.

Szabadság már el múlt, nem is jön Világra,
Vólna ő embernek igen nagy kárára,
Menynybenn meg kötötték ezt erős pórázra,
El jön tsak a' végső trombita' szavára.

Ember' sorsa rabság. Lássd mihelyt születik,
Azonnal pólyákkal öszve szoríttatik,
Ezzel szolgálatra korán szoktattatik,
Még a' böltsőjébenn jobbágynak tettetik.

Az áldott természet szülék alá veti,
Kisdedségbenn dajka galandon vezeti,
Gyermek korból kelvén mesterhezz rekeszti,
Szorosabb rabságra lassanként készíti.

Ő ugyan küszködik gyarló erejével,
Béklóját hárítja lábával kezével,
Birkozik nyak törő zárt keleptzéjével,
Végre játszani kezd fojtó zsinegével.

Gondolván ki kél majd oskola' porából,
Mostoha anyjának ki megy udvarából,
Szabad életre kap káplár' jó voltából,
Ki tsak minap jöve werbungra Budából.

Le rázza hát nyűgét, 's íme szabadon jár,
Tántzol örömébenn, repdez mint fris madár,
Kinek kalitzkáján nyiladozott a' zár,
Nem is jut eszébe, hogy ura lett káplár.

Fel ér nagy vígsággal Mátyás' kő várábann,
Mérték szerínt bé áll az első glídábann,
Vezetik palatzkás füstös kaszármábann,
Fogadják ditsőség' fiai' számábann.

Más nap a' dandártól vezetik bástyára,
Le néz kies mezők' szigetek' tájára,
Viszsza vágy el hagyott apja' kunyhójára,
Fohászkodást ereszt zsíros kásájára.

Meg tér a' strázsáról: fenyő fa Dunára
Le dűl: tsak susogva átkot mond sorsára,
Látja, hogy a' dobos nótát ver órára,
Szűntelen ébreszti új terhes munkára.

De a' tsere meg lett, tsak most jön eszére,
Egy úr helyett százat ültetett fejére,
Vigyázz hát, halandó! e' kisded mesére,
Így ül minden ember a' lóról öszvérre.

Ádám' fiainak ez a' Krónikája:
Fügni Felsőségtől az ő Diplomája,
Vad állat az ember, ha nintsen strázsája,
Rugdal, ha hoszszúra nyúlik a' pányvája.

Nézzd, Tarolt Henyéknek parantsol Gvárdián,
A' Vitézlő Rendnek fő Hadi Kapitán,
Bíró a' Parasztnak, Nemesnek Fő Ispán,
Nap nyugaton Tsászár, nap' keltén a' Szultán.

Járd meg a' világot vízen és szárazon,
Erős a' gyengébbet vezeti pórázon,
Nintsen szabad ember e' széles világon,
Vasat penget kiki e' tágos piatzon.

Sőt kik zárva tartják menynyet és poklokat,
Kezekbenn viselik a' nyitó kúltsokat,
Szolgák' Szolgájának nevezik magokat,
Így adják tudtunkra alatsonságokat.

Király is jobbágya országa' népének,
Az úr merő rabja lopó tselédének,
A' gazda sáfára lusta béresének,
A' mester taxása álmos legényének.

Az edeni kertnek szunynyadó' strázsáját,
Nyalánkságra vágyó egyetlen mátkáját,
Kérdezhetd, hol vették szolgálat' igáját,
Meg vallják, almával falták fel maszlagát.

Ő rólok jött r'átok valamint királyság,
Úgy tőlök származott szolgálat 's jobbágyság,
Így akarta eztet a' végtelen Jóság,
Hogy jobb rendbenn élne földi atyafiság.

Mert mihelyt emberek társaságbann léptek,
E' két tzikkel felől mindjárt meg egyeztek;
Az Erősek, Böltsek, felsőkké véttettek;
A' Gyengék, a' Gyávák, alsókká tettettek.

Az arany időket Poéták le írták,
Annak dítséretét versekbenn foglalták,
De hol 's meddig tartott, azt meg nem mondhatták,
Emberi nemünket talám tsak ámíták.

Kis korig tarthatott az olylyan boldogság,
A' hol határ nélkűl vala a' Szabadság,
Mert ha a' birtokbann nem vólt állandóság,
Zűrzavarbann sínlett az ilylyen társaság.

Az Enyém, a' Tied, szült mindjárt versengést,
Erre bíró kellett, a' ki tett végezést,
Bölts vólt, ki először két fél közt egyezést
Tehetett el nyomván durva vetekedést.

Itt vólt hát kezdete a' fő hatalomnak,
Kerékbenn szorított kis birodalomnak,
Kit emberek látván jónak és hasznosnak,
Idő járván tették nagyobbnak 's hoszszabbnak.

Vad népek esmérvén erőtlenségeket,
Gyorsan öszve tették közös erejeket,
Egyre hárították bölts vezérléseket,
Annak által adták védelmezéseket.

És azt bátor elébb nevezték Apának,
Idővel Királynak, Zoffinak, Imánnak,
Magokat alája veték hatalmának,
Szedék gyümöltseit szelíd oltalmának.

Így Cecrops, így Hermes, Saturnus, más többek,
Kik az emberekkel jelesb jót tettenek,
Lettek Elől járók, Chámok, Fejedelmek,
Urak, vagy Vezérek, sőt Földi Istenek.

Az emberi nemzet ifiúságábann,
Ezek alatt élt vólt tetsző boldogságbann,
Jó tévő Felséget imádván társábann,
Igáját örömmel hordozta nyakábann.

Innét tsodálkozom, hogy te is többekkel,
Nap nyugati gazdag kevély nemzetekkel,
Szabadságot kívánsz öszve tett kezekkel,
Menynyhezz fohászkodol a' szomszéd népekkel.

Én pedig azt mondom, értsed beszédemet:
Hogyha akarsz élni boldogabb időket,
Kérjed buzgón 's gyorsan az Égi Felséget,
Küldjön e világnak Jó Fejedelmeket.

Nem olylyant, mint kiről kintses' Toscanábann
Egy Bolond[1] Tirannust öntött modellábann:
Sem olylyat, ki felső volt Siracusábann[2]
Vagy ki Társát tette vasas kalitzkábann.[3]

Nem olylyat, ki írígy békés szomszédjára,
Kantsal szemmel tekint kintses tárházára,
Vér szopó hadával indúl prédájára,
Száz ezer rabbal tér viszsza országára.

Sem olylyat, ki le ül bársony szőnyegére[4]
Seraill' ablakjából néz tenger' szélére,
Nem vár Nagy Divánnak mentegetésére,
Veres zsinórkát küld Basa' ebédjére.

Mert bátor az egek néha haragjokat
Mutatván népeknek adnak vad Nérókat,
Többször halandóknak szelíd Titusokat
Küldenek, 's közölnek kív Trajánusokat.

Akkor sok ezer jó terjed a' népekre,
Kints, gazdagság, öröm folydogál emberre,
Közösűlt boldogság árad minden rendre,
És jut egész ország tündöklő fényére.

Ezer Jó Király vólt egy rosznak helyébenn,
Kinek jó tévő tűz égett kebelébenn,
Ki Isteni képet viselt személyébenn,
Fő javát állatván nép' szeretetébenn.

Menj tsak keresgélve régi várasakra,
Vessd szemed' már el dűlt márvány darabokra,
Sok Jó Királyoknak akadsz oszlopokra,
Jó tévő Felsőknek találsz oltárokra.

Kiknek a' föld' népe tsoportos nagy jókért,
Békeséget hozó szentebb törvényekért,
Vagy életre hasznos szép mesterségekért
Emlékezetére osztott érdemlett bért.

Hasztalan dolgozott azon az írígység,
Jó hírt hogy fedné bé a' feledékenység,
Nagy téteményeket követett ditsőség,
Ezt el nem nyomhatta emberi kevélység.

Leg szebb adománya Menynyei felségnek,
Mikor hasonlóját küldi nemzeteknek,
Ki tsendes maradást szerezvén népének
Békeségbenn tartja határát földének.

Azért meg kívánja 's várja halandóktól,
Kérjék, vas veszszejét kímélje hazától,
Kegyelmet áraszszon annak trónusától,
Ki hatalmát veszi Mindenhatóságtól.

Nem fogja hátrálni, higyd el, kéréseket,
Az, a' ki öröktől kormányoz népeket,
'S mivel szereti a' szelíd nemzeteket,
Ád most is, mint adott, Jó Fejedelmeket.

Kik alatt boldog lesz a' földi társaság,
Kik alatt meg szűnik írígység, ravaszság,
Viszsza jön hozzájok szeretet, barátság,
Örökös lakást vesz nálok az Igazság.

Ellenbenn a' népet, kit el bír kevélység,
Kit a' támadásra ingerel veszettség,
Kinek közébenn jön rút egyenetlenség,
El veszti, s' meg nyomja baj, szerentsétlenség.

Esmérem halandók' fene romlottságát,
Nehezen szenvedik mások' uraságát,
'S tsak azért szeretik élet' szabadságát,
Hogy bíró ne feddje zabolátlanságát.

Holott, ha szabadság nem hoz békeséget,
A' hazának nem ád mindenbenn bőséget,
Hárítja rendek közt az egyenlőséget,
Nem szülhet állandó várt gyönyörűséget.

Szabadságot tartom én olylyan bálványnak,
Kinek földi népek áldozatot nyújtnak,
Jót tőle 's kegyelmet szűntelen koldúlnak,
De, a' mit kívánnak, a'hozz nem juthatnak.

Ő ugyan kintseit mutatja világnak,
Javait dítséri leg szebb országoknak,
De nyújtja dárdáját vitézlő karoknak,
'S neveti, kik érte halombann szállanak.

Valahol még eddig meg verette dobját,
Valamelyly nemzetnek osztogatta zsoldját,
Polgárok' vérével festé lobogóját,
Tsonka kézzel lábbal tzifrázta oltárát.

Úgy vagyon, halandó! nézzd meg a' népeket,
Hánd meg nap nyugati fényes nemzeteket,
Légy bírájok, ültesd elődbenn ezeket.
Kérdezd fáradságos véres tetteiket.

Menynyit veszekedett Róma Szabadságért,
Négy betűből álló hívságos tzímerért?[5]
S. P. Q. R. bizony, anynyit soha nem ért,
Hogy száz ezer ember ontott érette vért.

Sokáig tirannis dúlta a' rendeket,
Szabadság' nevére áldozván népeket,
Házi vérrel festett vitézlő kezeket,
És rabságra kötött győzedelmeseket.

Nyögve húzta köz nép háború' igáját,[6]
Kevély Tanáts Háznak fizette adóját,
Nemesség azonbann rakta garmadáját,
Laurussal tzifrázta szabadság' oltárát.

Kívől a' Zsoldosok országokat nyertek,
Belől a' Polgárok földért veszekedtek:[7]
A' mit azok a' Köz Tár Házbann küldöttek,
Itt a' Nagy Sáfárok magoknak gyűjtöttek.

Marius és Sylla nem a' Szabadságért
Hadakoztak, hanem fő hatalmasságért,
Cicero prédikált a' Dictatorságért,
Pompejus és Caesar Imperatorságért.

Nézzd, Győzedelmes Nép mire ment végtére!
Bárdolatlan nemzet hágott a' fejére,
Ki, nem hajtván tzifra hímes törvényére,
Porbann szállította, vasat vert kezére.[8]

Brutus' gyilkossága Sylla' merészségét
Cicero' szentsége Clodiusnak mérgét
Nem győzhette, 's Róma kívánt békeségét
Akkor érte, mikor veszté Nemességét.

Cassius melyly karddal Caesárt el döntötte,
Azzal Szabadságnak fejét el ütötte.
Rómát a' melyly kézzel rabságtól mentette;
Ugyan azon karral vas lántzra kötötte.

Catilinák soha jót nem szereztenek,
Minden nemzeteket búbann kevertenek,
Mert orvoslást külön rendeknek tettenek;
De a' közös jóra nem figyelmeztenek.

Róma Országoknak lehet a' példája,
Mint forog szerentse' sebes karikája,
Mint múlik hívságos Szabadság' pompája,
Minő nagy zörgéssel roskad palotája.

Törvény nélkűl való Szabadság nem tarthat,[9]
Határ nélkűl való Uraság nem állhat:
Ám az országokat veszélybenn boríthat,
Ez pedíg népeket tövéből forgathat.

Törvény szükség tehát zabolátlanságnak,
Kötés fenn héjazó vad uralkodásnak:
Ha mód szabattatik, mint egynek, úgy másnak,
Úgy lehet jó vége boldog Országlásnak.

Vizsgáld, ha már tetszik, több nemzet' vakságát,
Mint rázzák magokról Király' Méltóságát,
Mi képen kerűlik egynek uraságát,
Hogy viselik többi társoknak rabságát.

 

VELENTZE.

Dagályos Velentze Bucentaurusával,
Titkon tanátskozó Dózse' hatalmával,
A' népet ámítja sok vitorlájával,
Kit tíz lárvás Tanáts fedez palástjával.[10]

Mivel van közelebb képzelt boldogsága?
De sőt melyly népnek van nehezebb rabsága?
Egy órábann sintsen polgár' bátorsága.
Egy árúlótól függ vérsége' jószága.

Boldogtalan nép az, kinek ál artzábann,
Tesznek ítéletet setét Tanátsházbann,
Pap, Hóhér, Prókátor, ülvén tornátzábann,
Várják, szegény fogoly kinek jut markábann.

E' Gazdag Várasnak Tenger a' Mátkája,
Úgy ül vizek felett, mint Noe' bárkája.
Vas matskán áll készen sok hadi gályája,
Vígyázza, jön e már Amurath' flottája.

Respublicát őrzi félelmes Gyanuság,
Titok itt a' Törvény, titok a' Szabadság,
Veszedelmes itten az Erkölts, Barátság,
Patriciusoktól függ a' Hatalmasság.

Nobile takarja gyűjtött nyereségét,
A' Kálmár el rejti háza' fényességét,
A' Tudós titokbann tartja böltseségét,
Még a' jobb Polgár is fedezi szentségét.

A' Köz Rend elégszik ének muzsikával,
Theatrum, dobzódó helyek' pompájával,
Az Egyenlőségnek szép titulusával
Táplálván elméjét él boldog sorsával.

 

ANGLUSOK.

Londonbann a' fejét el ütik Királynak,[11]
Szállást sem engednek Királyi Magvának,
Nyújtják a' koronát Tsapláros' fiának,[12]
Ki a' népet tartja tsak barom tsordának.

Nagy és Kis Tanátsnak szép ott fényessége,[13]
De gyanus és ingó azoknak szentsége,
Mert pártos községnek ott lévén mentsége,
Már támadást forral bódult részegsége.

Úgy mondják, itt Polgár nem fél Királyától,
Jószágát nem rejti ékes Fiscusától,
Mivel erős törvény függ tsak Igazságtól,
A' haza' kintseit gyűjti Szabadságtól.

Dítséri felette e' szép szigeteket,
Hogy aranynyal töltik az érdemeseket,
Ditsőséggel viszik jóra az elméket,
Bőven jutalmazzák a' mesterségeket.

És Igazság tartván kezébenn mértéket,
Serpenyőbenn teszi a' kapát 's tsépeket;
Más felől függesztvén hívságos jeleket,
Fontolja a' népet mint Fejedelmeket.

De ha beljebb nézed még az Anglusokat,
Fontra lotra veted véghezz vitt hartzokat,
Meg esméred könynyen tébolyodásokat,
Meg látod, mi módon tsalják meg magokat.

Királyi vér nálok jut számkivetésbenn,
Egy el romlott Kálmárt uralnak helyébenn,
Ki Parlamentumnak színezett nevébenn,
Kezeit keveri Jó Polgár' vérébenn.

Kegyetlen szigetek! magok közt versengnek,
De azon mind hárman könynyen meg egyeznek,
Morusok Stuartok közűlök menjenek,
A' kik parantsolnak, pártosok legyenek.

Cromvell, kevély Polgár, dühösség' lángjával
Fel gyújtja hazáját, 's játszik hatalmával,
Ámítván köz népet Protectorságával,
Törvényt Igazságot tapod a' lábával.

Több Polgárja is vólt e' gazdag Hazának,
Ki tsúf áldozatot tett a' Szabadságnak,
Itt, Itt vólt sok jele a' vak buzgóságnak,
Templom 's trónus körűl mivelt boszszúságnak.

Itt zendűlt fel sokszor Nemesség' eleje,
Kivel meg ütközött köz népnek sepreje,
Véres habokat hányt tengernek teteje,
Mind három szigetnek meg pirúlt fövenye.

Sínlő betegsége van olylyan Hazának,
Hol a' jobb törvények tsak falon állanak,
Azok' tartására népek nem hajúlnak,
Szabadsággal úgy, mint rabsággal, játszanak.

Hol Tanáts' Végzését egy Polgár bonthatja,
Bírák' ítéletét magáról rázhatja,
Bódúlt pártolásnak ajtaját nyithatja,
Ott hamar dűlését az ország várhatja.

Hol ereje nintsen Királyi Páltzának,
Meg vetik végzését szentebb Tanátsának,
Tisztességet köz rend nem ád Bírájának,
Ott fundamentoma bomlik machinának.

Azért e' Bölts Nemzet látván veszedelmét,
Hazának, Törvénynek, Jó Rendnek sérelmét,
Már most Királyának nyomozza kegyelmét,
Régi Bálványától meg vonta szerelmét.

Látván, Szabadságnak vagyon sok formája,
Sok tarka darabból áll a' maskarája,
Országoknak, vagy sír, vagy nevet artzája,
Igaz boldogságot el fedez lárvája.

Ez okból bé zárta fényes kápolnáját,
Setét szukbann tette tsonka statuáját,
Gyászos feketével bé vonta oltárját,
'S neveti, ha köz nép koldúlja malasztját.

Nagy Parlamentumbann vitték bé lakatját,
Tsillagos Mylordok strázsálják ajtaját,
A' Kis Parlamentum nyújtja áldozatját,
Susogva imádja meg vetett bálványát.

Nagy titok, de jó mód nép' vakítására,
Szabadság' színével vezetni javára,
Ki máskép nem akad boldogság' útjára,
Tsalfasággal kell azt ragadni tzéljára,

 

HOLLANDUSOK.

Hajózzunk már kijebb az apróbb fokokra,
Nézzünk a' szerentsés tudós Hajósokra,
Kik fészket raktanak homokos dombokra,
Honnan el erednek sok tartományokra.

Vegyük számbann, hányszor ontották véreket,
Tizen hét megyére osztván erejeket,
Mikép köték, bonták, adák vett frigyeket,
Mire pazarlották bajjal nyert kintseket.

Látszik, ők egyedűl érték el tzélokat,
S 'nem héjábann tették terhes munkájokat,
Meg győzvén el űzvén kevély Spanyolokat.
Járomból ki húzták meg görbűlt nyakokat.

Azt mondják, nints urok: 's elég az embernek:
Birtokábann vagynak a' törvény tételnek,
Fizetnek bár zsoldot fegyveres herének,
De őket esméri jó tévő Fejének.

Nassau Nemzetségre adtak Elsőséget,
Ki Hely tartó névvel visel Fényességet,
De tizen hét Megye tart ott Felsőséget,
Ez ád, és e' közöl Törvényt 's Erőséget.

Olyly formán meg forrott jól értett Egyesség,
Véghezz ment ő nálok ama' nagy mesterség,
Polgár 's Polgár között nintsen más külömbség,
Tsak az, kit meg kíván társas kötelesség.

Itt Község nem dühös, elégszik sorsával,
Pör nints, újat nem húz szomszéd szomszédjával,
Bíró' keze festve nints szegény' zsírjával,
Számkivetésbenn ment Hóhér strázsájával.

Ők lévén Sáfári Szép Europának,
Nagy árú mivekkel bőséget táplálnak,
Tőlök függ nagy része a' Bölts Kálmárságnak,
Nálok nélkűl el vesz betse Doctorságnak.

A' keményebb nád méz, kit Indus timporál,
Arany por, festő szer, kit Ganges hagyigál,
Gyémánt, Rubint, Smaragd, kit Szeretsen talál,
Azért jön kezünkhözz, mert Hollandus sétál.

Nagyok ezek, lehet azt is hozzá tenni,
Hogy itt, kinek kinek hová tetszik menni,
Lehet a' sík vízen bátran el eredni,
Nem kell Felsőségnek soha jelenteni.

Érted már, miből áll e' nép' boldogsága,
Ilyly határbann nyugszik képzett Szabadsága,
Rajtok is ki tetszik Sors' mostohasága,
Fedél alatt vagyon, el higyd, Jobbágysága.

Mert, ha jó Batavus, tsak tzirkál éltébenn,
Más ég alatt ázik, fázik, 's fogy féltébenn,
Ezerszer hibázik fel tett reményébenn,
Fergeteg hajhászsza vad nép' szigetébenn.

Véled e, jó képet tett a' Szabadságról?
Mivel eledelét hordja más Országról,
Bujdosás bizonyság nyomorúságáról,
Kintsnek kívánása el vitte tzéljáról.

Katskaringót járván így egész éltébenn,
Négy tél utánn néha jön tsinos fészkébenn,
Sok veszély közt élvén tsak nem vénségébenn,
Jut gyanus Kedvese' kívánt kebelébenn.

Meg tzirkálván e' tér világ' négy részeit,
Nagy veszedelemmel szedi fel kintseit,
Viszi elébb tovább sok ország' miveit,
Rettegve tsapdossa más tenger' vizeit.

Kérdezhetd, hát kinek szerzett boldogságot,
Mikor véres kézzel tsafart Szabadságot,
Meg vallja, szolgáknak adott mulatságot,
Kik otthonn nevetve űznek bujaságot.

Meg terhelt hajója Javai Ambrával,
Vert arany rudakkal, Péru' fa héjával,
Nyugodalmát hajtja szél árbotz fájával,
Kínos életet él sok gazdagságával.

Kis adót fizetett hajdani Urának,
Mikor határt vetett ki mért vagyonának,
Most adóját adja Smirnai Bassának,
Ajándékot viszen Algír' Kaliffának.

Remegve keresgél gyöngyöt Szeretsennél,
Otthonn a' Zsoldosa nyugyszik kéményénél,
Kertbenn vezetgeti Társát bal kezénél,
Ő ázik, más nyugszik Jegyese' térdénél.

Melyly haza kenyeret népének nem adhat,
Hol nép hazájábann biztosan nem lakhat,
Földje' gyümöltséből garmadát nem rakhat,
Ott tsendes maradást egy Polgár sem várhat.

Ilyly hazáért soha nem méltó hartzolni,
Hová más bő földről tzipót kell hurtzolni,
Ki a' Szabadságot akarja kóstolni,
Nem kell annak más Úr' subáját tsókolni.

Szabadság' gyümöltse békés nyugodalom,
Ez lehet tsak tzélja, nints is más jutalom,
Keserű e' nélkűl minden birodalom,
Azzal még rabság is türhető, gondolom.

 

RÉGI GÖRÖG ORSZÁG,
'S TÖRÖK' BIRTOKA.

Jer! már fel vezetlek nyári napkeletre,
Hol sírván fogsz nézni kies szigetekre,
Kiket az írígy sors vetett kisdedségre,
Mert régen fénylettek, 's jutottak inségre.

Athen, Chio, Rhodos, Sparta törvényével,
Thessalia, Paros, Thaeba szépségével,
Corinthos tengeri gályák' erejével,
Élnek, de bajlódnak rabság' kötelével.

Solon, Aristides melyly törvényt hoztanak,
Codrus, és Lycurgus kiért meg holtanak,
El múltak, helyekbenn Bassák uralkodnak,
Kik ostracismustól semmit sem tartanak.

Sinór, szablya között Mord Vezér' lábánál,
Szabadság mély gyászbann görnyed oszlopánál,
És vitéz népeit, kik víttak Trójánál,
Könyvezi, nem menti, mint hajdan Spartánál.

Így vólt, így lesz, így van sorsa országoknak,
Ezek nagy terhektől porba nyomatatnak,
Ezek szerentsétől feljebb tolatatnak,
Egy állapatjokbann meg nem maradhatnak.

Felejtsük hát tettit Nagy Miltiadesnek,
Takarjuk erejét Alcibiadesnek,
Mert bátor köz néppel egy tálból ettenek,
Titkolva tirannist még is viseltenek.

Igyekeztek ugyan olyly módot találni,
Sorsok' külömbségit hogy kell ki mustrálni,
Mint lehetne földet közösen munkálni,
És egyenlőségbenn osztályát strázsálni.

Mély böltseségekkel sokat iparkodtak,
Delphusi Bálványhozz tanátsért szaladtak,
Kétséges válaszszal onnét meg fordúltak,
Hazára állandó törvényt nem hozhattak.

A' hatalom ellen a' melyly orvosságot
Találtak, a' hozott közökbenn rabságot,
Ephorok titkoltak alázatosságot,
Areopagusok rejtett méltóságot,

A' Hét Bölts, 's ezeknek híres tudománya,
Feslett Görögségnek fényes tartománya
Hol vagynak? le verte Osmán' Kapitánya,
El bírta Mahumed' mesés találmánya.

Hagyjuk el, nem viszlek beljebb Asiábann,
Persa
, Mogol, China' tér tartományábann,
Ott egy nép sem vala soha Szabadságbann,
Boldogság tartatott szelíd jobbágyságbann.

Genevai Polgár' Társas Kötésének[14]
Híre nints, nem hisznek itten költésének,
Nem ád fényt születés Szultán' Nemesének,
Tsak úgy, ha fel veszi Zsoldos Béresének.[15]

 

A' NÉMET RÓMAI BIRODALOM.

Menjünk hát dél felé, hol Róma' porából
Új Ország támadott le omlott falából,
Nézzük, hogy állott fel Vad Nemzet' tsontjábol,[16]
Fordítsuk ki azt is Arany Bullájából.

Mellőzzük Caesárok' temető helyeit,
Pompás Régiségnek hívságos jeleit,
Ne bolygassuk azok' rothadt tetemeit,
Szem ügyre ne vegyük zavaros tetteit.

Róma mint született, mikép nevekedett,
Híre és hatalma mi módon terjedett,
Betse és hitele hogyan kerekedett,
Tündöklő nevekért kikkel verekedett.

Hogy perelt a' Tanáts büszke Nemesével,
Földért hogy birkozott Nemes Zsellérével,
Zsoldos Nép mint hartzolt Vitéz' Vezérével,
Hogy víttak Polgárok Nemzet' Elejével.

Mint hágott Tsászárság szabad nép' fejére,
Hogy ment Tyberistől Bosphorus' szélére,
Mikép lett Rómának Byzant a' testvére,
Ez osztály mit hozott világnak terhére.

E' nagy zúrzavarnak hoszszak az eseti,
Világ' Aszszonyának nagyok történeti,
Ha ki fényességét erejét említi,
Az együtt halálát méltán könyvezheti.

Nem viszlek hát viszsza Pogány Tsászárokra,
Kik a' fő hatalmat ragadván magokra,
Szomszéd Királyokat húztak Jobbágyságra,
Népeit juttatták Örökös Rabságra.

Ezért immár Róma régen meg adózott,
Mikor Gothusokkal Scythákkal tsatázott,
Tsak azt mondom, végre e' Test bontakozott,
Ura, Szerentséje, Neve is változott.

Itt pihenj, és vezesd hátrább az elmédet,
Hánd fel a' jelesebb nagy történeteket,
Tsodáld főbb dolgoknak kis eredeteket,
Mérd hozzá váratlan módra lett végeket.

A' kevély Tanátsot Caesárok le verték,
Caesárokat a' Vad Nemzetek meg törték,
Ezek Vezérjeket Királyoknak tették,
Azok a' Papokat Osztályosnak vették.

Alég hogy le rázták a' Pogány Vadságot,
Meg tanúlván szelíd alázatosságot,
Magok közt kezdének új háborúságot,
Nép Néptől ragadá a' várt boldogságot.

Tsodálhatod méltán a' Keresztyénséget,
Kinek a' Mestere hagyott szelídséget,
Kinek gyakorolni kellene Szentséget,
Mint űzte 's kedvelte a' kegyetlenséget.

Állapodj meg itten, tartsd elméd' függőbenn,
Ne kívánd, hogy menjek beljebb szekrestyébenn,
Ne kérdezd, mi történt a' Keresztyénségbenn,
Sok féle Vallásnak keveredésébenn.

Bálványozó Rómát Keresztyén Rómával
Ne vesd öszve, Luthert ne mérd a' Pápával,
Remete Kis Pétert Keresztes Hadával
Feledékenységnek fedezd homályával.

Új Vallás meg győzvén Régi Bálványokat,[17]
Töredékjeiből emelt Oltárokat,
De midőn fel vitte a' Nagy Templomokat,
Az Egyenetlenség el rontá azokat.[18]

Mert Papi Hatalom, melyly vólt tsak Templombann,
Világi dolgokra tsúszott alattombann,
Szabadság, melyly fel költ Szent Birodalombann,
Újra sok Nemzettel borúlt siralombann.

Augustus' trónusa maradt hát Papoknak,[19]
Bosphorus
hagyatott Vad Muszulmánoknak,[20]
Nap nyugati népek téttettek raboknak,
Éjszaki Nemzetek szabad Polgároknak.[21]

Mi lett hát, kérdezed, Világ' Bálványából,
Tengert, földet bíró Róma' hatalmából,
Sok ország', sok nemzet' rakott tárházából,
Törpe faragott kép Óriás' lábából?

Sok fejű test: pártos elme' szüleménye:
Véres háborúknak meg töltött edénye,
Prédálást ohajtó lakosok' reménye,
Bárdolatlan népnek zavaros örvénye.

Most Szent Birodalom,[22] kit tíz karikábann
Szövetség szorított időknek jártábann,
Addig piszkált égett országok' hamvábann,
Új lángot lobbantott fél Európábann.

Úgy látszott, nem félt már Alarik' hadától,
Nem, Gothusok', Scythák' rabló táborától,
Íme veszedelme jött maga nyájától,
Örökös háború támadt Bibliától.[23]

Hajdant veszekedtek Légiók Országért,
Most Versengés támad kisded kápolnáért,
Régi Róma hartzolt Világ' birtokáért,
Új Róma vért ontat Hit' ágaztjáért.[24]

Mire ment, mit gondolsz, meg hevűlt versengés,
Nem értett titkokról való veszekedés?
Sok vér ontás utánn meg lett az egyezés,
Szívekbenn fen maradt régi ellenkezés.

Szabadság, melyly Polgárt őröz személyébenn,
Birtoka' védelmét vévén kegyelmébenn,
Külön sok Uraság között veszélyébenn
Forog, 's bizonytalan gyanus életébenn.[25]

A' melyly frigy részére költ Wesztphaliábann,
Gyarló szegen fityeg kis vár' tárházábann:[26]
És a' melyly Hét Bajnok vigyáz kapujábann,[27]
Nem mindenkor egyez köz jónak dolgábann.

Úgy lehet, mint Károly, kit Nagynak mondanak,
El jön egy Jó Vitéz, kiről most nem tudnak,
Törvényt szab el szélylyedt apró Királyoknak,
Rómábann szállást ád két fejű Sasoknak.

És majd öszve rakja Nagy Birodalmokra,
A' mit el bontottak apró' határokra,
Talám ki is terjed tengeri partokra,
Egyiptusi meleg sütő homokokra.

Vér ontást meg fojtván így Európábann,
Tudományt, erköltsöt bé visz Ázsiábann,
Kegyességgel népet húzván hatalmábann,
Boldog nemzeteket nevel még Mekábann.

Úgy lehet keresztet tész fel Zászlójára,
Mint hajdant Constantin' nagy Labarumjára,
Lakatot vét Papja' vas koporsójára,
Tzímerét akasztja Sálem Templomára.

Nap nyugatról Vallást viszen Nap keletre,
Boldogságot terjeszt a' rab nemzetekre,
Szabadságot állít meg nyomott népekre,
Kevély Despótákat le ver majd örökre.

Akkor, talám akkor el jön köz boldogság,
És meg erősödik népek közt barátság,
El múlik erőszak, gyilkos háborúság,
Fel áll nemzeteknél törvényes igazság.

Ezt mí, jó Barátom! nehezen érhetjük,
De azért elménket oda vezethetjük,
Ilyly édes álommal ha hízelkedtetjük,
Világ' romlottságát inkább felejthetjük.

Várjuk el azombann Egeknek végzésit,
Ember nem tudhatja Isten' rendelésit,
Ám látod, Böltseség közli fényességit,
Meg veszett erköltsnek űzi setétségit.

Oldják már Királyok szegények' béklóját,
Nyomják, 's porbann teszik azoknak rontóját,
Szeretet, Szelídség, 's Tudomány Zászlóját
Fel üti, 's mutatja Nép Szabadítóját.[28]

 

LENGYELEK.

Menj fel már Sarmaták' hideg országára,
Magas Carpathusnak híves oldalára,
Hol a' Szabadságnak végső Pompájára
Nemzetek bé gyűltek, s' készűltek Torjára.[29]

Nézz innen sok tornyú Krakó' Vidékére,
Kintset vivő Viszla' 's Dniszter' mellékére,
Szállj le Varsavának tsínos mezejére,
Fuss fel Tsesztokói sántzok' tetejére.

Itt lakik Szabadság élőknek bálványa,
Kiért hartzól most is Lechus' maradványa,
Vizsgáld, hogy marad meg kezébenn kormánya,
Kiknek lesz Nemes Nép valylyon a' zsákmánya.

Szövetkezett Slakták érte hadakoznak,
Sebes paripákan érte vagdalkoznak,
Foglaló Szomszédok' tüze közt haboznak,
Saját hazájokbann éhen táboroznak.[30]

Ím' hallod álgyúknak iszonyú dörgésit,
Látod hegyen völgyön fegyver' tündöklésit,
Szemléled idegen nép' telepedésit,[31]
Lengyel Szabadságnak jegyzi ez dűlésit.

Hogy lehet, azt mondod, ilyly népet bántani,
Ki szomszéd nemzetnek nem akar ártani?
Hogy lehet más Ország' törvényét bontani,
Ki más nemzeteket nem akar fojtani?

Ki köze határos erős Királyoknak?
Hogy a' tartománybann, hol ők uralkodnak,
Más törvényt, más szokást, más módot tartanak,
Lengyelek követni aztat nem tartoznak.

Úgy vagyon! de jó rend azt hozza magával,
A' melyly nép nem egyez fel kent Királyával,
Meg kell azt alázni fegyvernek sulylyával,
Ne játszék a' köz nép Választott Urával.

És mivel meg veti Törvényes Bíráját,
A' Hatalom ellen fel emeli karját,
Méltó ilylyen Ország' rendetlen Polgárját
Jó szomszéd meg fedje, 's rántsa zaboláját.

Keresztyén Világbann a' Koronás fejek
Szövetségbenn vagynak egymással mint Vérek:
Illik, hogy Keresztyén Országok és Népek
Egymáshozz békesek s' tsendesek legyenek.

Erre nézve állott fel Európábann
A' szokás, bizonyos mérték Országokbann
Légyen, sőt kezesek vagynak Királyokbann,
Kik a' népet tartsák aequilibriumbann,

Ha tehát e' tzélja van a' hármas Frigynek,[32]
S a' Jó Fejedelmek kevély Lengyeleknek,
'Zenebonájokbann határokat tesznek,
Ítíld, hogy kegyesen 's szentűl tselekesznek.

Játszott a' Szabadság sok féle népekkel,
De anynyit sohol sem, mint a' Lengyelekkel,
Tréfát űzött mindég a' Nemes Rendekkel,
Könyvek tele vagynak tőle jött sebekkel.

Ím' hogy azt beszéllem, híre futamodott,
Lengyelekre három Nagy Király támadott,
A' Szabad Választás ugyan meg maradott,
De Ország' négy részre már fel is osztódott.

Szabadság, pompás szó, kettős az értelme,
Tsak erős Nemzetnél nyugszik győzedelme,
Józan birtokából jöhet jövedelme,
De nehéz, és munkás örökös védelme.

Tanuld meg, Halandó! leg szebb törvényeknek,
Leg böltsebb, leg szentebb, leg jobb rendelésnek
Nints ereje, ellent állhatni ezeknek,
Ha hatalma nintsen a' Fejedelmeknek.

Nézd, Lengyel Királyát pompával választja,
Nemzet' Elejétől függ minden malasztja,
Ha Király kegyelmét 's ó voltát halasztja,
Nemes Rend hatalmát mindjárt meg akasztja.

Nem Király, de Fő Rend parantsol Királynak,
Körűlötte a' melyly Nagy Urak strázsálnak,
Tselekedetére szüntelen vígyáznak,
Újabb kegyelmeket magokra ruháznak.

Azoktól függ nagyobb Tisztségnek Osztása,
Nem tsügg a' Királytól Érdem' Vizsgálása,
Nagy Senatoroktól ered választása,
Ezek' hatalmábann áll jutalmazása.

Az Ország' Tárháza van Nagyok' kezébenn,
Tsak kevés jön abból Király' erszényébenn,
Zsoldos Had heverész Haza' közepébenn,
Vezérje nyújtózik bársonyos székébenn.

Érsekek, Püspökök, Szent Egyház' Tagjai,
Menynyei Tudomány' Jó Erkölts' Ajtai,
Világi Törvénynek erősebb Falai,
Fő hatalom ellen Népnek Határai.

A' Liberum veto kurta ködmönkébenn,
Nyírott fejű Slakták' Tsoportja szélébenn,
Az Ország' Házának lappang szegletébenn,
Gátat vet leg szentebb leg jobb Törvényébenn.

Itt van Szabadságnak sok ezer temploma,
Minden Renden terjed egyenlő hatalma,
Tsak a' Jobb Polgárnak hibázik oltalma,
Mert vagyon Zsidónak azon diadalma,

A' Paraszt Jobbágya Örökös Urának,
És ez rabúl adja Zsidó Árendásnak,
Ki határt nem teszen terhes adójának,
Le nyomja sulylyával nehéz robotjának.

Tsak száradott teste lévén birtokábann,
Zab kenyér leg édesb falat a' szájábann,
Sem pénz, sem eledel nintsen a' házábann,
Üres kórság morog szegénynek hasábann.

Itt szegény' zsírjából főznek áldozatot,
Véres izzadságból gyújtanak illatot,
Nemesség tántzolva tölt három száz napot,
Paraszt éhen szomjan innepel Húsvétot.

Nemes hát Királya tsafart Jószágának,
Bűntelen kárt tészen gyengébb Szomszédjának,
Függét mutat Peres Törvény Bírájának,
Szablyával áll ellent Sententiájának.

Sőt ellent vét sokszor Leg Jobb Királyának,
Meg veti Tanátsát az Ország' Nagyának,
És tsak Böltsebb Része a' Hazafiának,
Ád helyt érdemesebb Előljárójának.

Ilyly karbann Szabadság fel püffedt artzával
Népét kormányozza vasas páltzájával,
Ország puhaságbann merűlt lakosával,
Mérték nélkűl hányja kintsét aranyával.

Gyáva Sztarosztoknak zsoldját osztogatja,
A' szegényt nem reméllt kintstsel gazdagítja,
Az érdemest meszsze szegletbenn taszítja,
Garázda Szabadság népét így vakítja.

Gazdag Püspökséget, Nagy Apáturságot,
Dékán, Kanoniát, Kövér Prépostságot,
Tarlott fejű Népre folyó Méltóságot
A' veszen, ki visel nagyobb Rokonságot.

Szent élet, tudomány, mély alázatosság,
Egyűgyű öltözet, szemérem, tisztaság,
Melylybenn ditsekedik a' Választott Papság,
Itt kelletlen virtus, meg vetett bódúltság.

Így midőn Lengyelek Jó Fejedelmeket
Választván meg kötik azoknak kezeket,
Vélik Tyrannistó1 meg mentik fejeket,
Örök Szabadságbann teszik személyeket.

Res Publica' nevét büszkén emlegetik,
Ennek titulusa nálok tiszteltetik,
De, el higyd, tsörgő lántz nyakokbann vettetik,
És lábokon szoros békló viseltetik.

Nem lévén Törvénytől félelme senkinek,
Emberek bűntelen erőszakot tesznek,
Királyt, Igazságot, Országot meg vetnek,
Véghetetlen roszra utóbb vetemednek.

Így Slakta Jobbágya Kevély Sztarosztának,
Sztaroszta
pediglen Castellanusának,
Rottmist
parantsolni nem mér Hadnagyának,
És így minden Nemes Királya magának.

De már hogy tartatik Társaság' kötele,
Ha parantsolatnak nints véghezz vitele?
A' Kormányozásnak abbann áll tzikkele,
Ebben Országoknak előmenetele.

Most láthatd, mire ment ilylyen nagy romlottság,
Kit vezetni nem mert értelmes Okosság,
El dűlt örökösen a' Lengyel Szabadság,
A' Nemzet rabbá lett, eltűnt a' Boldogság,

A' Választott Király erőtlen magábann,
Marschalokra osztván hadait hazábann
A' Goromba Moskát bé vette várábann,
Azzal strázsáltatja magát szobájábann.[33]

Nézzd a' Szabadságért vívó Bajnokokat,
Nemzetnek Elejét, Kintses Nagy Urakat,
Mikép vándorolnak szomszéd Országokat,
Midőn Moska víjja Kultos városokat.[34]

Utólsó butaság a' hazát el hagyni,
Külön gyűlölségért Királytól szakadni:
Mért kellett köz jótól meszsze el szaladni,
Egyenetlenségre mért kellett fakadni?

Kevés vólt pártolást 's hadat indítani,
Régi Törvényeket 's Frigyeket bontani:
Királyi vért akart a' Slakta ontani,
Mivel szentebb dolgot nem tudott rontani.

Viselje hát sorsát, azt meg érdemlette,
Mert gyilkos kezeit Királyra emelte,
Tudja meg, hogy baját tsak ezzel szerzette,
Hogy Urát 's Jobbágyát buszmán meg vetette.[35]

Melyly nép szereti a' Józan Szabadságot,
Annak szeretni kell Fő Hatalmasságot:
'S nem kell meg tagadni a' Nagy Társaságot,
Nem kell le tapodni Község' s' Parasztságot.

Ha bal sors tette is Jobbágyok' számábann,
De ember, és társ ő, 's nem rab hazájábann,
Jussa van és része azon boldogságbann,
Melylyet a' Régiek szerzettek Országbann.

Ki tudja, ha nem de Paraszt' erejével
Alá való Zsellér' vitézlő kezével
Támadt a' Szabadság, vagy annak tettével,
Ki most gyászos éltét szerzi ösztökével.

A' Pargaménás Gróf, Kastélyos Nemesség,
Tzímer' 's Diplomával ditsekedő Község,
Hajdant mind Paraszt vólt: 's ez ám a' ditsőség:
Hogy jeles tetteket követte tiszteség.

Nem kell tehát társát 's nemzetét meg vetni,
Hasznos szolgálatit könynyen felejteni,
Kell inkább boldogabb életre vezetni,
És Köz Szabadságbann őtet részeltetni.

Szörnyűségre méltó a' Paraszt Népséget,
Zsidó alá adni a' Keresztyénséget:
Melyly okozni szokott ilyly rendetlenséget,
Ki kell a' hazából vetni fösvénységet.

Vólt még Lengyeleknek egy nagy gyengesége,
Aszszonyi Rendnek vólt nálok elsősége,
Ezektől származott végső betegsége,
Ezek miatt veszett Nemzet' Vitézsége.

A' Frantzia Módi, a' Pompás Tzifraság,
Theatrum, tobzódó torkosság, bujaság,
Bé jött a' Hazábann minden féle hívság,
'S követte nyomábann déltzegség, romlottság.

Negédes kényesség szüle kevélységet,
Testi gyönyörűség szerzett feslettséget,
Henyélő puhaság a' régi szentséget
Meg vetvén el hagyá a' szép kegyességet.

Anglus a'mit szerzett Mógol' Országából,
Velentzei gálya takart Afrikából,
Valamit Hollandus hozott Indiából,
Lengyel' asztalára jöve az Dantzkából.

Dáma Zsidót küldött Smyrnai vásárra,
Ki drágább gyémántot hozna a' nyakára,
Chinából postán jött kárpit szobájára,
Párisból staffétán fogoly konyhájára.[36]

Mit nyertek fetsélve pazarlott kintsekkel,
Azt, hogy idegen had osztozott ezekkel,
Szabadságok veszett Arany Törvényekkel,
Így bánik Szerentse hívságos népekkel.

 

HELVETÁK.

Vizsgáljuk, ha tetszik, ama' Havasokat,
Hol hegyes kő sziklák mutatnak tornyokat,
Ott egy Boldog Nemzet nevel Pásztorokat,
Szívéből zokogja a' rab országokat.

Környűl vette magát Józan Törvényekkel,
Nagyságot meg vete bajt szerző kintsekkel,
Nem fél, hogy meg győzzék fegyveres herékkel,
Strázsálja völgyeit földi vitézekkel.

Nem látsz itt dús gazdag henye Polgárokat,
Sem festett bársonybann sétáló Grófokat,
Puhaságbann merűlt tobzódó Bárókat,
Ki írta már régen ilylyen darázsokat.

Virágzik ő nála kegyes egyűgyűség,
És azzal tartatik a' szoros egyesség,
Meg vagyon hazábann amaz egyenlőség,
Melylyet fel nem talált régi Bölts Görögség.

Atyjok alatt állnak Vének és Ifiak,
Azt mondják, mind egyig Vérek 's Atyafiak,
Nem tudnád közöttök, kik a' Várasiak,
Olylyak a' Polgárok, mint a' Falusiak.

Nints itt annak betse, mit másutt hívság szűlt,
Mert szeretet nálok még eddig meg nem hűlt,
Kivel kevélységbenn lakosa nem merűlt,
Nála Szabadságnak súgárja fel derűlt.

Nem néz e' kis nemzet pimpós nagy Urakra,
Kik költsön gyapjakat függesztnek vállakra,
Nem vígyáz sok farkú göndör barkájokra,
Vállon függő széles habos galandokra.

Meg vet ő két hegyű szárnyas süvegeket,
Koronát, gyémánttal rakott tzímereket,
Tudja, hogy hívságos kéz szőtte ezeket,
Néha vér ontásért nyernek ilyly jeleket.

Itten a' Szerentse nem szül kevélységet,
Ki bírja, szereti itt a' szegénységet,
Adakozásával segítvén szükséget
Nyomorúltnak mutat szánó kegyességet.

Nem is veri viszsza a' koldúst haraggal,
Egyenlő sorja van annak a' gazdaggal,
Mivel éleményit szerzi fáradtsággal,
Nem hányja javait büszke bujasággal.

A' mezei munka betses minden rendnél,
Nints fényesebb szerszám nálok az ekénél,
A' tsoroszlyát feljebb tartják fegyvereknél,
Melylyek tekíntetet szülnek más nemzetnél.

Itt igaz Barátság lakik minden háznál,
Szűkölködő talál helyt gazdag asztalnál,
Nem strázsál óránként templom' ajtajánál,
Hogy egy réz pénzt nyögve tsafarjon társánál,

Vagyon nálok bére igaz Vitézségnek,
De az elsőséget nem adják Vezérnek,
Ha tsak békeséget nem szerez Községnek,
Vér szomjazó Polgárt tartnak ellenségnek.

Nem látd e' Nemzetnél jeleit hívságnak,
Melyly utánn több népek olyly igen kapdoznak,
Ha koszorút kötnek Diadalmasoknak,
Tsak zöld borosztyánnak ágából fonatnak.

Olylyat kötöttek vólt, mondják, Maratonnál
Görögök, 's Római had pedig Pharsalnál:
Jó Polgárnak neve betsesebb azoknál,
Kedvesebb tzifrázott fő titulusoknál.

Tehát e' Szegletbenn lakik a' Szabadság,
És együtt ő véle az Igaz Boldogság,
Templomot még néki nem épített hívság,
Tsak mezőn tiszteli egyűgyű Parasztság.

Nintsen vert aranyból ennek az oltárja,
Zöld nagy fa' tövébenn vagyon kápolnája,
Mohos kő szálon áll' rögzött statuája,
Lárma nélkűl vagyon tisztelet' pompája.

Rettentő jegyeket láthatsz körűlötte,
Dárdát, nyilat, szablyát jobb felől 's mellette,
Ágyút, dobot; paist balról és előtte,
Genevai Sántzból ezeket szedette.

Nagy halom támadott rozsdás pántzélokból,
Egy domb kerekedett karvas sisakokból,
Szerte vas darabok törött kópiákból
Látszatnak, nagy romlást képzelhetsz azokból.

Jobb kezébenn Bálvány tartja a' dárdáját,
Melylyel által verte Tyrannusnak karját,
Délnek bal kezével nyújtja koszorúját,
Így várja egyűgyű népnek áldozatját.

Hozzá járul tehát Várasi Polgárság,
Mezőt jól mivelő Nemzetes Parasztság,
Szántó, vető, marhát nevelő Sokaság,
Szövetségbenn egyes Nagyságos Rokonság.

Víg énekkel áldják Bálvány' kegyességét,
Égig magasztalják jóságát, szentségét,
Hirdetik egy szívvel régi segítségét,
Kérvén, hárítsa el Haza' ellenségét.

Így terjeszti a' nép rövid imádságát,
Utazók tsodálják tsúfos buzgóságát,
Mert látván földinek nagy mostohaságát,
Nevetik egyűgyű nép' ájtatosságát.

Igaz, hogy nem bír ő nagy árú kintsekkel,
Szegény, de frigyet tart szomszéd nemzetekkel,
Fiait táplálja zsoldos hó pénzekkel,
'S kereskedést indít azoknak vérekkel.

Idegen országra küldi szolgálatra,
Ott tölti idejét, míg jut ember korra,
Ősz fejjel jut haza ligetes dombokra,
Vénségébenn akad boldog barlangokra.

'S akkor a' zsíros téj, írós vaj, répánál,
Elégedvén nyugszik gyümöltsös fájánál,
Tetteit beszélli esmért Szomszédjánál,
Sebeit számlálja a' Bíró' házánál.

Mint mondám, ősz fejjel jut tsak hazájábann,
És a' Szabadsággal élni kezd olyly korbann,
Mikor az egy lába van már koporsóbann,
És a' halál várja homályos sírjábann.

Hogy tetszik te néked az ilylyen Szabadság,
Kivel élni nem mer a' nyers ifiúság?
Tessék akár kinek az ilylyen Boldogság,
Én előttem inkább fedett nyomorúság.

Dítsérje már Voltér Morát hegy' völgyeit,
Havas Appennimem' ártatlan népeit,
Genevai Tónál plántált szép kertjeit,
Urat nem esmérő Svajtzer Vitézeit.

Ha Királya helyett a' Cantont tiszteli,
És annak igáját nyakábann viseli,
Tudja meg, van nemzet, ki nem írígyeli,
Hogy egy Úr' helyébenn a' Megyét tiszteli.

Dúdolhat innepen nád furuglyájával,
Parasztos víg tántzot járhat mátkájával,
Éljen szegénységbenn szép Szabadságával,
De te meg ne tseréld sorsodat sorsával.

 

MAGYAROK.

Mit mondjak Magyarok' Boldog Hazájáról,
Európa' híres arany almájáról,
Ezen sok nemzetek' biztos bárkájáról,
Tündöklő szabadság' mohos Oszlopáról?

Nem lehet tagadni, a' régi időkbenn,
Eleid fel jutván e' bőség' földébenn,
Ők is e' Bálványnak borúlván ölébenn,
Véres áldozattal jutottak kedvébenn.

Tudatlanok olylyan törvény tsinálásra,
Melyly útat el zárna a' vad pártolásra,
Erőszak módot lelt garázdálkodásra,
Hatalom el fajúlt, 's ment uralkodásra.

Mert kezdetbenn Király, melylyet választának,
Gondolta, hogy Nemzet tsinálta Urának,
Nem tartotta magát jó tévő Apának,
Iga alá hajtá népét országának.

Nemzet is ellenbenn Vitézség' lángjával
Nem bírván gyanubann esett hatalmával,
Öszve kevert Urat Nemest Királyával,
Elől járót, Zsoldost, Szolgát Jobbágyával.

Meg adta így díját az értettlenségnek,
Fizette játékát forró büszkeségnek,
És Hazád piatza lett fertelmességnek,
Végét nem érhette a' rendetlenségnek.

Kevert Változással Századok el folytak,
Az alatt, sok drága, sok szent vért ontottak,
Eleid míg végre olyly módra találtak,
Hatalom, Szabadság meg zaboláztattak.

A' te Nemzetséged bölts minden dolgábann,
Királyát ültetvén fényes trónusábann,
Szabadságnak széket emelt szomszédjábann,
Akarta, élnének együtt barátságban.

Sokáig Egyesség, Országok' Dajkája,
Hívség, Békeségnek gyümöltsöző Fája,
Szeretet, Szíveknek erős Karikája,
Lett Nemes Nemzetnek Vezére 's Bírája.

Akkor Fejedelmi Törvény Igazsággal,
Polgárok szívbéli telylyes hódúltsággal,
Egy végre dolgoztak munkás fáradtsággal,
Egy tzélra vezették Urát Jobbágyával.

Az Igazság ülvén vállán a' Királynak,
Fényét ragyogtatta Szép Birodalmának,
Gyenge lántzon vitte szívét Jobbágyának,
Ki belső ösztönből meg hajlott Urának.

Így hamar fényes lett Király' Birodalma,
Nőtt Kormányozásnak vezérlő Hatalma,
Melylytől Törvényeknek meg jött Diadalma,
Származott Országnak telylyes Nyugodalma.

Király Feje lévén 's Vezére Hazának,
Apja, Jó tévője Kedves Polgárjának,
Szeretet Strázsája lett Méltóságának,
'S a' Törvény Paisa hódúlt Jobbágyának.

Ilyly karbann békés lön Király jó Népével,
Terjeszté határit győző fegyverével,
Építé Országát Tárháza' kintsével,
Erköltsét jobbítá példás életével.

Maradandó javát készítvén Hazának,
Nagy bért adott Isten terhes Munkájának,
Terjedt híre neve vitézlő Hadának,
Öröm gyümöltse lett hív országlásának.

Már Polgár' szívéből távozott hasonlás,
El tűnt ellenkezés, el múlt a' pártolás,
Jöttön jött Hazára menynyei sok áldás,
Mert Oltár 's trónúshozz vólt illő hódúlás.

Rendi meg szabatott a' Birodalomnak,
Pap, Nemes, Úr, Paraszt, Fia lett Királynak,
Térdet hajtott Nemzet jó tévő Apjának,
Kegyességgel tévén határt hatalmának.

Úgy tetszik, Nemzeted talált olyly közepet,
Melylyet sok fényes nép hejábann keresett,
Ő a' Koronára tűzött fényességet,
Király' személyére első szülöttséget.

Testvér tehát és társ népe' közepébenn,
Első Polgár a' több Státusok' Rendébenn,
Úr, Ítélő Bíró Királyi Székébenn,
Törvényt ád veszen is Ország' Gyűlésébenn.

Szép dolog, és méltó minden tiszteletre,
Válik is Királynak nagy ditsőségére,
Hogy ő figyelmetes hozott törvényére,
Hűségesen mégyen végbenn vitelére.

Tsodálja sok nemzet ezt a' Monarchiát,
Bámúlva vizsgálja különös formáját,
Dítséri, hogy Király néha Koronáját
Le teszi ideig, 's öleli Jobbágyát.

Ditsekszik Nemzeted ékes Törvényében,
Melyly Haza' Rendeit teszi fényességbenn,
Király Jobbágyával vettetik mértékbenn,
Sokszor egyűtt mennek Bíró' elejébenn.

Adót nem fizetel, nints quártély házadnál,
Szekered' nem dúlják a' vámos házaknál,
Lovadat nem fogják sorompós hidaknál,
Meg nem állítanak Harmintzadosoknál.

A' melyly földet vettél Király' kegyelméből,
Szabadon élsz annak kövér gyümöltséből,
Panaszos részt nem adsz kalászos kévéből,
Bátran adakozhatsz javad' zsengéjéből.

Király személyednek leg első Strázsája,
Érted ázik fázik zsoldos Katonája,
Mivel erőszaknak ő első Bírája,
Békés Polgárokért készen áll dárdája.

Ő vígyáz, hogy társad javaid' ne bántsa,
Szomszéd nagy hatalom földed' el ne szántsa,
Írígy atyádfia réted' el ne rántsa',
Fiscusa' kezébenn ezért van a' lántsa.

Tsak józan elméknek való ilyly Szabadság,
Általkodott Polgárt illet alatsonság,
Ha erős Hazábann Királyi Méltóság,
Ott van, 's ott virágzik a' boldog Bátorság.

Úgy van, Szabadságnak Törvény a' Strázsája,
Királyi Hatalom annak a' Dajkája,
Erő kell, hogy égjen Igazság' fáklyája,
'S tüzét el ne oltsa Gonoszság' szikrája.

Jól tudták Eleid: békés maradásra,
Közös szerentsére, boldog országlásra
Zabla kívántatik, melyly általkodásra
Polgárt ne ereszszen, vagy viszálkodásra.

De nézzd, és vessd öszve a' közép időket,
Vizsgáld a' Hazábann lett történeteket,
Minő változások érték e' részeket,
Kérdezzd e' hegy körűl el hányt tetemeket.

Ki hítta Szulimánt valylyon Ázsiából,
Hogy halmokat hányna Magyarok' tsontjából?
Valylyon kinek esett parantsolatjából,
Hogy rabokat tenne Márs' unokájából?

Büszke Polgároknak nyughatatlansága,
Első poltzra Vágyók' állhatatlansága,
A' vak buzgóságnak gonosz forrósága
Tette, hogy Hazának lett szomorúsága.

Sirathatod méltán a' vasas időket,
Fekete táblára írt történeteket,
Melylyek meg keverték a' tsendes népeket,
Pártolásra vívén egyező feleket.

Botlott sok más Nemzet országos dolgokbann,
Puszta reménységet vetvén szomszédokbann,.
De Magyar leg főbben tsalatott azokbann,
Mért bízott hitetlen vad Muszulmánokbann!

Jó Fejedelmének nem akart hajolni,
Tyrannusnak mélyen kelletett bókolni,
Melyly kéz vasra verte, azt kellett tsókolni,
Így kellett Eleid' hibáit pótolni.

Ezer hét száz holdnap szomorú rabságot,
E' közbenn menynyi bajt és szomorúságot,
Viselt e' Szép Haza melyly nyomorúltságot,
Nehéz ki mondani, végetlen agságot.

Most azonbann szemed' vessd Duna' folytára,
Népes Európa' első patakjára,
Mint viszi bőségét azoknak számára,
Kik r'á szorúltanak gazdag tárházára.[37]

Mondd meg, mi az oka ezen nagy bőségnek,
Ki a' Teremtője e' szép tsendességnek:
Nem de gyümöltse ez ama' Kegyességnek,
Melylyet Jó Király oszt Engedelmességnek.

Adjál dítséretet Nemzetek' Atyjának,
Hogy téged' tett ilylyen Haza Polgárjának,
Hol ilyly nagy mértéke vagyon áldásának,
'S vége hoszsza nintsen Király' malasztjának.

Tetszik ilyly áldozat Menynyei Felségnek,
És ád több Jó Királyt ilylyen Nemzetségnek,
Ki jelét mutatja igaz szelídségnek,
'S kerűli 'okait egyenetlenségnek.

Vajha te Törvényes Székeknek Bíráit
Kérnéd, fogyasztanák versengés' okait,
Nyomnák le Verbőtzi tsátsagó Fiait,[38]
Azzal hárítanák pör patvar' gántsait.

Mert jóllehet élsz te Arany Szabadsággal,
Pörbenn szállasz néha Nagy Hatalmassággal,
Sorsod még is kevert alkalmatlansággal,
'S nem bírod Jószágod' telylyes bátorsággal.

Rabja vagy temérdek apró törvényednek,
Kit ravaszság koholt jámbor Eleidnek:
Úgy van, az Erősebb Polgár Erőtlennek
Gántsot vét, és Gazdag árthat a' Szegénynek.

Most vagyon ideje, járúlj a' Trónushozz,
Jó Fejedelmednek borúlj lábaihozz,
Mivel már a' Paraszt sorsán nem síránkoz,
Kérj te is Új Törvényt, melyly nyugodalmat hoz.

Kérd, vessen zabolát a' nagy topzódásnak,
El fajúlt rosz erkölts' és bujálkodásnak,
Jöjjön viszsza betse az igaz mondásnak,
Vérek közt múljék el oka mardosásnak.

Hárítsa köztetek írígységnek lángját,
Oltsa el haragos felek' zsarátnokját,
'S gyújtsa fel atyafi szeretet' fáklyáját,
A' Szép Egyességnek kösse meg tsombókját.

Tiltsa meg Egyházi Szolgák' fösvénységét,
Fojtsa meg Nagy Urak' buta kevélységét,
Ébreszsze Nemesek' régi vitézségét,
Gerjeszsze munkára Parasztok' restségét.

A' Papok legyenek szentek az Oltárnál,
Hívek a' Nagy Urak Királyi Udvarnál,
Nemes álljon strázsát Haza' határánál,
Paraszt garmadáját rakja pajtájánál.

A' Várasi Polgár űzzön kereskedést,
Hozzon a' Hazábann munkát bővelkedést,
Távoztasson ő is topzódó henyélést,
Ne űzzön hetenként dőzsölő inneplést.

A' Vitézlő Rendnek adja fel szívére,
Hadi Nép ne légyen Parasztnak terhére,
Ne üljön, mint hajdant, Szegénynek fejére,
Vígyázzon Királya' leg nagyobb Kintsére.

Tisztítsa a' Hazát kártévő Heréktől,[39]
Lopást tsalást űző tekergő Henyéktől,
Őrizze népeit romlottság' dögétől,
Ne menjen olyly meszsze józan erköltsétől.

Rostálja meg gyorsan az Al 's Fő Bírákat,
Hatalom viselő Törvényes Szolgákat,
Ne húzzák ne fojtsák a' szegény Árvákat,
Ne ragadozzanak idegen marhákat.

Nyissa meg Tárházát Jobb Tudományoknak,
Rendelje el módját Erkölts Tanítóknak,
Fojtsa meg mírígyét Ártó Vallásoknak,
Húzza le fátyolát a' Nép Ámítóknak.

Tanítsa meg Népét a' Szép Egyességre,
Hagyd, tudja, hogy nemzet nem jut Ditsőségre,
Ha tsak nem figyelmez a' Jó Erköltsökre,
Mert Virtus egyedűl viszen Fényességre.

Vessen kemény zablát a' Szabadosoknak,
Légyen fenyítékje az Ifiúságnak,
Ne rohanjon tovább otsmány bujaságnak,
Tégyen határt erszény rontó játsziságnak.

Fő Rend távoztatván bé vett kevélységet
Hagyja el a' pompás, 's gőgős déltzegséget:
Vesse ki Hazából a' szemtelenséget,
Tévén virágjábann jámbor szelídséget.

Az Aszszonyi Rendnek régi kegyességét,
Kivel ékesíté Nemének Szépségét,
Hozza viszsza, 's tiltsa kortsos kényességét,
Szemérembenn tegye minden betseségét.

Mit Ura keresett fárasztó nagy gonddal,
Ne fetsélje pimpós agyafúrt bolonddal,
Ha búbját meg rakta Párisi galanddal,
Jámbor társaságot járjon leányoddal.

Jó példát mutasson nevendék ágának,
Jó anyát neveljen édes Hazájának,
Hogy, midőn ideje lesz öröm napjának,
Bánatot ne szüljön kedves Mátkájának.

Hozzon a' Hazábann tisztább erköltsöket,
Kergesse népétől a' bódúlt elméket,
Tiltván Keresztyénség rontó könyvetskéket,
Kiből Ifiúság szop mérges meséket.

Adja fel szívére Haza' fiainak,
Hogy nintsen más tzélja Szép Szabadságának:
Hanem hogy Köz Jóra azzal dolgozzanak,
Más Nemzeteknek is jó példát adjanak.

Azonbann mint Király mutassa hatalmát,
Mint Atya terjeszsze Községre jó voltát,
Mint Bíró vegye fel Szegénynek oltalmát,
Mint Polgár szerezze Népe' nyugodalmát.

Ez napot pediglen írd arany táblára,
Emlékezz Hazádnak folyó Századjára,
Vessd szemed' MÁRIA' Szép Országlására,
Kérj áldást Menynyekből Nagy Lelkű fiára.

A' Kis Kopasz Ember végezvén beszédit
Sűrű könyvek között fel veté szemeit,
Térdre esvén Égnek emelte kezeit,
Zokogva így végzé egyűgyű Verseit,

Nemzeteknek Atyja! ki a' Királyokat
Rendelted, 's alájok adál Országokat,
Engedj e' Hazának tovább is olylyakat,
Kik boldoggá tegyék a' hív Polgárokat.

A' hív Polgároknak indítsd fel szíveket,
Imádják Hatalom viselő Fejeket:
Nemes erköltsökbenn tegyék erejeket,
Kerűljék a' romlást okozó vétkeket.

Őrizzd meg a' Hazát Ellenség' hadától,
Oltalmazzd népeit belső szakadástól,
Pusztúlást okozó dögös nyavalyától,
Éhség drágaságtól, és minden gonosztól.

Ezen szókra én is a' földre borúltam,
Véle ájtatosan együtt imádkoztam,
Könyörgést végezvén hogy talpra állottam,
Ím a' Kopasz Embert már többé nem láttam.

Nagy szomorúsággal menék szálásomra,
Szavait fel vettem gondolkozásomra,
Szabadság' Bálványát tettem asztalomra,
Ilyly képzést formáltam vigasztalásomra.

Boldog, ki született a' Magyar Hazábann,
'S kinek szabad Telek jutott osztályábann,
Jó föld, kövér mező lévén határábann,
Tíz eke, száz tehén jár a' majorjábann.

Ne vágyjék az Róma' Fő Polgárságára,
Velentzei Nemes' hoszszú palástjára,
Londoni Mylordnak széles galandjára,
Hágai Bírónak ezüst asztalára.

Ne is menjen meszsze Helveták' hegyére,
Sok tornyú Varsava' kies vidékére,
Köves Corsicának sovány szigetére,
Genuai Házak' padlás tetejére.

Mert e' kevély népek' tzifra Szabadsága
Tsak puszta nevezet, nints állandósága,
Országról Országra szalad méltósága,
Mint maga iramló, olylyan boldogsága.


Íratott a' Budai Ferdőbenn Sz. Gellér' hegye alatt.
                               1772.

 


KÉT JÓ BARÁT KÖZÖTT VALÓ
LEVELEZÉSBŐL
SZEDETT
VERSEK
KÉT RÉSZEKBEN.

 

ELSŐ RÉSZ.

 

MAGYAR VERS ÍRÁSRA VALÓ ÖSZTÖNÖZÉS.
A' COMMINGE' FORDÍTÓJÁNAK.

Vettem, Piladesem! Múzsádnak zsengéjét,
Tudd meg hát iránta Barátod' elméjét.
Comminge' keservét Németűl olvastam,
Hogy Magyarúl nem szóll, azon tsodálkoztam.
Avagy nem lehet e nyelvünkön jajgatni,
Vagy pedig Szeretőt szívesen siratni?
Mi van szebb a' Sógor' tsikorgó nyelvébenn,
Mint sem Komám Uram' édes beszédébenn?
A' régi vad Szászok' rút erres szavai
Sértik füleinket idétlen hangjai.

Hidegebb Országok' durtzás nemzeteit
Hagyjuk el, Barátom! hagyjuk el verseit.
Szedjük ki közűlök a' drága köveket,
'S ékesítsük véle, ha lehet, Nyelvünket.
Ha nap kelet felől származtak Eleink,
Apollóhozz közel szebbek hát verseink.

Sirassuk meg Szabad Gyöngyösi' Múzsáját,
Hogy most nem írhatta bús Carichliáját.
Az akkori hadak' félelmes zászlói
Mindenütt lobogtak, mint Márs' jelt adói.
A' Nimfák rejteztek kő sziklák' odvábann,
Gyöngyösit el hagyván Murányi Várábann,
De még is olvasván éretlen munkáját,
Ha nem szívelnők is Magyaros nótáját,
Látszik, hogy kóstolt volt Pegasus' vizéből,
Hogy szeretet érzett Kemény' Szerelméből.
'S a' hol szabadosan folytatta meséjét,
Látszik, menynyei tűz táplálta elméjét.

De melyly nehéz légyen Vitézi Versekbenn
Írni, meg vallották sokan életekbenn.
Meg mutatta Máró, ki sok esztendőkig
Faragta Dídóját, míg vitte felhőkig.
Akkor is Homérus' roppant forgátsai
Lettek munkájának leg szebb Oszlopai.
Menynyi szélvészektől hányatott sajkája
Tassusnak, míg partra jutott Armindája..

A' Szerelmes Versek, úgy tetszik, könynyebbek,
'S a' meg terhelt szívnek olylykor kedvesebbek.
Ezekkel hirdette kerített völgyébenn
Petrárka szerelmét hajdani időbenn.
Ilyly Versekkel hajtja Lázár szép Bikáját
A' Szűz' elejébenn, kezdvén Florindáját:
'S téged is ültetvén a' nyájas marhára
Költség nélkül viszen Madrid' látására.
E' Kopasz Homérus olylykor szunynyadozik,
De még is elméje most sem fogyatkozik.
Sőt ha Gyalakúti híres forrásából
Iszik, vagy Drassai rózsa szín borából,
Látszik ugyan, hogy kezd őszűlni Múzsája,
De még azért kedves és vídám artzája.

A' Szegény Kohári setét tömlötzébenn
Szép Verseket koholt képzelt szentségébenn,
Ha egyebet nem nyert könyörgő lantjával,
Leg alább ösztönöz jeles példájával.

Illei Torquatus' szép fordításábann
Meg mutatta, hogy van ész Magyar agyábann,
És hogy nem kell élni költsönözött szókkal;
Igaz, hogy sok helyen Magyar erőszakkal,
És az értelemtől olylykor el tseppenvén
A' Papokkal útaz sebesen ügetvén.
Mondják, hogy Ortzinak titkos szekrényébenn
A' Múzsák rejtettek kintset szegletébenn.

A' Vitézi Versek' ösvénye nehezebb,
'S a' szók' méltósága sokkal szükségesebb.
Itt a' folyó vizek távúl büszkélkedvén,
'S mások' mélységével titkon nevekedvén,
Lassan hömpölygetik arany fövenyeket,
Vagy pedig zúgással forgatják köveket.

A' Szónak ereje változik ellenbenn,
És szerelmet jelent minden e' versekbenn.
A' kis patakotskák lassú suttogással,
Hol nyögnek, hol pedig vágynak sohajtással:
Hol pedig föld alá rejtezvén hallgatnak,
Itt már a' Nimfák is örömest mulatnak,
És olylykor öblökbenn rekesztvén vizeket,
E' gyönyörű Szűzek itt mossák testeket.
A' titkos mirtus fák ott körűl bé nőnek,
E' magános helyre Pásztorok sem jőnek.
A' Szerelem' Anyja magának szentelte,
Tiszta szeretetét Dámon ott nevelte.
Tovább az erdőnek árnyékos völgyébenn
Ki felel olyly bátran mások' személyébenn?
Echo ez, a' szegény Dámont tsalogatja,
Ki már Szeretőjét rég nem találhatja.
A' fákra le írta okát keservének,
Kérvén, hogy tüzével betűi nőnének.
Ha Chloris kegyetlen: ide hozzd sétálni,
Meg látod, hogy tőled nem kíván el válni.

De térjünk, Barátom! viszsza Commingére,
És a' sírbann szegzett ritka szerelmére.
Lássuk, hogy ásztatja könyvekkel hamvait,
Halljuk, hogy botsátja Istenhezz szavait:
Hogy viszi fájdalmát fényes zsámolyáhozz,
És hogy esik viszsza koporsó' lábáhozz.
Tudod, hogy Németűl többet nem tanúltam:
Mint a' menynyi kevés, arra is szorúltam:
Még is Verseidet midőn el olvastam,
Ilylyen esméretlen szavakra fakadtam.

 

EGY HADI EMBER JÓ BARÁTJÁNAK.

Nem tudom, Moecenas! Kilentz Szűzek közül,
Kik tántzokat járnak a' Párnassus körűl,
Midőn fáradt testem munkábann majd el dűl,
Melylyik jelenik meg nékem onnan felűl.

Nem tudom, én kinek köszönjem kedvemet,
Hogy a' hartzokról el fordítván elmémet,
És sugallásával élesztvén lelkemet,
Fűzött szókbann küldöm hozzád levelemet.

Miólta Tsászárnak Napszámosa lettem,
És fényes sisakját homlokomra tettem,
Attól, a' mit régen olyly nagyon szerettem,
A' vers tsinálástól kedvem' el vesztettem.

Esméretlen nékem a' szóknak mértéke,
Nints itt a' gyönyörű Múzsáknak rejteke,
Nem látszik e' tájon Murány 's Örs' melylyéke:
Hanem a' szomorú Tábornak környéke.

Rettentő Munkákra készítnek bennünket,
Most meg keményítik egészlen testünket,
Hogy könynyen hordozván vasas tekenyőnket,
Majd meszsze vihessük hírünket nevünket.

Róma' Katonái így nem gyakoroltak,
Mikor száz nemzetet erővel hódoltak,
Sem mikor bolondúl két felé pártúltak,
'S önnön rabságokért dühösen hartzoltak.

A' szép hajnal alig rubíntos ágyából
Kél fel mosolyogva szerelmes álmából,
'S tsak anynyit részesűl napnak súgárából,
Hogy szőke fürtöket fodorhat hajából:

Midőn már én nékem egy trombita szóra
Mint erős Bajnoknak kell ugranom lóra,
'S egy aránt ügetvén ugarról tallóra
Tsak hamar érkeznem Nyitráról Jatóra.

Mikor habos lovam ott meg állapodik,
Elmém gondolkozni ugyan iparkodik,
De testembenn lelkem hasztalan hánykódik,
Mert tsak úti társa' baján szomorkodik.

Nem jut itt ő szegény olylyan magasságra,
Melylytől tekinthetne bátran igazságra,
Mert őtet az Isten kemény szolgaságra
Ítélte e' földön, míg jut szabadságra.

Szabadság! Szabadság! lelkem' urasága
Nyilván nem lesz egyéb, hanem boldogsága,
Midőn el omladoz mulandó rabsága,
Melylyből el fogadja menynyeknek országa.

A' testi mibenn áll, hol van, 's hol bujdosik,
Könyörgök, Barátom! írd meg hol lakozik:
Én azt tartom, hogy tsak pusztán mulatozik,
Árnyék, higyd el, a' mi másutt találkozik.

Kérdezd bár Corsica és Lengyel Országtól,
Kik sírva bútsúznak még a' Szabadságtól,
Hogy ki menti majd meg kegyetlen rabságtól,
Ha meg vakíttatnak fényes jobbágyságtól.

Úgy tetszik, az ember olylyan mint a' madár,
Ki tsak azért fütyöl kalitzkábann, hogy vár
Egy társat magának, de általa melyly kár
Lesz, midőn madarász sok ezeret bé zár.

Így van épen a' mí dolgunk Királyokkal,
Úgy bánnak ők velünk, mint a' madarakkal,
Sőt kedv szerínt tésznek szépekké tollakkal,
Vagy írtóztatókká körmekkel 's orokkal.

Talám azért vagyon anynyi Sas Tzímerbenn:
------------------------------------------------------
------------------------------------------------------
------------------------------------------------------

Nem régen kérdezte egy Chinai Pogány:
Hogy van, hogy nálatok anynyi Sas, Oroszlány,
Pardutz, Tigris, Sólyom, Belénd, Bika, Sárkány,
Vagyon Tzímerekbenn, és olyly kevés Bárány?

 

LENGYEL, TÖRÖK, MOSKA HABORÚ' KEZDETÉN.

Az éjtszaki szelek fújnak süvöltéssel,
Sok Posta Legények futnak kürtöléssel,
Félre! ki az útból! kiáltnak mindnyájon,
Az új esztendőnek ki ki helyt tsináljon.
Két homlokú Jánus tsattogott előtte,
Ki titkos templomát nyitva felejtette.
A' Hartzok' Istene véres szekerével
A' fagyos Februust űzi fegyverével.
Aprílis is várja, hogy első napjára
Érkezzék a' Török Tanais' partjára.
A' zőldellő Május virágos kertjeit,
Ki teríti bátran pázsitos rétjeit.
Az ifiú párok nyegnek szerelmekbenn,
A' Hadak' Gyermeki gyűlnek seregekbenn.
A' Töröknél mérészb Moska nem vizsgálja,
Melyly meszsze maradott Siberia' tája;
Oda siet nagyon hármas keresztjével,
Hol régen Rómától meg vált Miséjével.
A' Frantzia félti Török' Birodalmát,
Melylyel gyengítette Németek' Hatalmát.
Ispahánnak Ura Mahomed' lábánál
Mustaphával kíván áldozni sírjánál.
Várják Byzantium' sérelmes leányi,
Hogy kinek lehetnek idővel zsákmányi.
A' Vizeken bíró Nemzetek vigyáznak,
Mi lesz, ha Pontuson Moskák hajókáznak.
Az alatt Juniust görbe kaszájával
Követi Julius éles sarlójával.
Tsászár is meg indúl maga holnapjábann,
Sok Országok' sorsát hordozza markábann,
Ama' Kintses Váras, Neptúnus' Mátkája
Várja, hányra fordúl Genua' kotzkája.
A' szegény Sarmata feredik vérébenn,
Hogy idegen Királyt ültessen székébenn,
Dantzka is írtózik híres szomszédjától,
Mert többet fizetne terhes hajójától.
Béts pedig magábann keresvén Nagyságát
Lassankét tsorbítja Magyar' Szabadságát.
Más felűl tekinti Róma' kő falait,
Szent Tsontokkal fekvő Tsaszárok' Hamvait,
O földnek Aszszonya! Hitünknek Hajléka!
A' Régi Rómának hogy lettél árnyéka?
Meddig őrízheted sorvadt tsontaidat?
'S Egyiptom' porából emelt oszlopidat?
Írígy Európa! fő tudományodat,
Mitsoda népekre veted még jármodat?
A' tüzes Etnának kénköves hamvait,
Miért gerjeszted fel el alutt lángjait?
Mit keressz a' ligetes Americábann?
A' vad embert miért űzöd barlangjábann?
Viseljed a' szegény Szeretsen' aranyát,
Hordozzad hátadon Asztrakán' bárányát:
Töltsed meg torkodat Cyprusi borokkal,
Tzifrázd asztalidat Chinai korsókkal;
Szobáidat pedig nyugovó székekkel,
'S Perzsáknak módjára készűlt szőnyegekkel:
Evezz hajóiddal világnak végére,
Találj új betegség' halálos mérgére.
Hívságbann el merűlt Kényes Királyidnak
Tőmjénezzél többet, mint Szent Oltáridnak:
Emelj szegény' hátán arany oszlopokat,
Lántzolj lábaihozz sok ezer rabokat:
Hitesd népeidnek ki húzott fegyverrel,
Hogy nem születtetett Szabadság Emberrel.
El jön az az idő, hogy világ' Végéről,
Új Nemzetek jönnek Polus' hidegéről:
Kik hírt nevet hoznak világ' piartzára,
De ők is el múlnak többiek' módjára.

 

EGY JÓ BARÁT BETEG BARÁTJÁNAK.

Múzsák! az árnyékos Zobor' tetejéről,
A' Néma Szenteknek túnyogó helyéről,
Hová távoztatok Nyitra' vidékéről?
Nyilván hallottatok Ortzi' hidegéről.

Menjetek, O Szűzek! le hajtott fejekkel,
Menjetek a' síkra ki bomlott fűrtökkel,
Kedves Ortzitoknak vigyetek versekkel
Álmot, ételt, kedvet gyógyító füvekkel.

Vigyetek, ha lehet, engem' is veletek,
Tudom ugyan, hogy Örs egy tanya helyetek,
De míg sebes Garam' vizén által keltek,
Addig talám hasznos Kalaúz lehetek.

Az álmos Ipoly is útatokbann esik,
Lappang, és többire nádak között fekszik,
'S ezer féle képen gödörbenn rejtezik,
Míg végre Dunábann kedvetlen érkezik.

Unalmas vizeit, kérlek, kerüljétek,
Szomorú réveit méltó hogy féljétek,
Hogy pedig az útat el ne veszessétek,
Kettő ott a' révész, el ne felejtsétek.

Egyiknek valamint fényes a' ruhája,
Úgy rúdjával együtt aranyos sajkája,
A' másnak tsak fából vagyon hajótskája,
Öreg, 's fejét födi sásból font Sapkája.

Sokszor szántotta ez Tiszának vizeit,
'S tsodálva hordozta Ortzi' leveleit,
Hogy hátakon látta Őseink' neveit,
Kik szaporították Magyarok' tetteit.

Ez fogadta régen Álmusnak szavait,
'S el hagyván Meótis' végtelen sarait,
Pontusba mártotta tsolnak' oldalait,
'S Dunának vetette fáradt lapátjait.

Vélvén hogy munkája nagyobb erejénél,
Egyszer ki is kötött Hémusnak tövénél,
És már vizát sütött pattagó tüzénél,
Midőn ilyly szót hallott víz' túlsó szélénél.

Napkeleti Népnek evező Követje!
Ki tudod, hol fakad Tánais' kút feje,
Hogy van, hogy tartóztat Dunának ereje,
És a' magas Hémus' felleges teteje?

Old fel hajód', siess Duna' forrására,
'S mivel itt mulattál, e' lesz utóljára
Álmus' országának sokáig határa.
Szóllott: Hémus pedig meg hajlott szavára.

El indúl a' Hajós, 's habos lapatjával
Vagdalván vizeit, küszködik Dunával,
Tsak hamar kezet ád a' Sebes Szávával,
'S a' pusztákat mosó sok halú Tiszával.

Vitték már, o Magyar! határod tsóváját,
De, ki vizsgálhatja Istennek munkáját,
Miért forgatta meg Neptúnus villáját,
Hogy el boríthassa Követed' sajkáját?

Nyilván nem áldoztál soha Oltárjánál,
Hogy bátran evezvén tsendes vitorlánál,
Kintseket gyűjthetnél tengerek' partjánál,
Vagy nagy folyó vizek' tágasabb torkánál.

Nem jutott te néked ő birodalmából,
Jutott ugyan kevés a' földnek javából,
De nem viszik híred' Pekinbe Rómából,
Sem Szegény Sajnovits' költött hazájából.

Nem meszsze juthatott Követed' sajkája,
Hogy habokba' borult kisded vitorlája,
Mondják, hogy olyly nagy vólt Neptúnus' munkája,
Mint mikor porrá lett Priamus' hazája.

Már Követed Morva' vizét is haladta,
'S Petronella' várát háta megett hagyta,
És a' sebes Dunát lassanként fodrotta,
Midőn hiv szolgáját Eol botsátotta.

Úgy rohantak ezek régi fogságokból,
Mint az oroszlányok, midőn barlangjokból
Kölkök' veszedelmét értvén rívásokból,
Áldozatot tesznek szegény vadászokból.

Így ezek meg járván tengerek' partjait,
Öszve háborítják nyugovó habjait,
Fel zavarják vizek' tsendes forrásait,
Nagy zúgással víják hegyek' oldalait.

Hasznos Nilus! akkor te is meg változtál,
'S gazdag szomszédidnak károkat okoztál,
Tágus! akkor te is aranyat nem hoztál,
Barátoddal, Volga! te sem találkoztál.

Ilylyen nagy szélvészek, 's enynyi tsodák között,
Népek' bujdosása Virradtról kezdődött,
De, Álmus! míg néped tsoportba verődött,
Tzéljától Hajósod melyly meszsze vetődött.

Más nemzet érkezett Duna' forrására,
'S onnét unakáid' örökös kárára,
Meg romlott vizeket küld néped' számára,
Még meg részegíti véle utoljára.

Ez vége Neptúnus' kemény haragjának,
E' vólt akadálya Scythák' munkájának,
Ezért nem lön haszna Atila' Karjának,
Ezért rendes sorsa Álmus' Hajósának.

Mert meg elégítvén Thétis' Szeretőjét,
Hogy meg húzta Eol szeleknek gyeplőjét,
Meg szánván Scytháknak szegény Evezőjét,
Kérelte érette világ' Teremtőjét.

Légyen Révész, úgymond, Tí pedig, Leányok!
Míg e' földön lésznek Scytha maradványok,
Nyújtsátok fonalát, 's ő légyen Kormányok,
Míg nagyobbra terjed újra Tartományok.

Múzsák! ha valaha földünkön bujdostok,
'S ha Szent Hegyetekről közünkbe szállatok,
Jól lehet, hogy engem' ritkán sugallatok,
De könyörgök, hogy e' légyen Hajósotok.

 

A MAGYAR MARMONTEL
HOVÁ KÍVÁNKOZIK TEMETKEZNI.

Barátom! ha egyszer az én órám el jön,
És már nincsen meszsze, maga Philis önnön
Okát meg mondhatja: o! ne temessétek
Torony alá testem' Szerzetes Por közé,
Vagy pedig Hertzegek' pompás vedre mellé!
Távúl nyughatatlan roppant Várasoktól,
Egy, szüntelen kies, 's tölgy fák' árnyékától
Setét völgybenn meszsze hamvam' el vigyétek,
És leg alább néki érni engedjétek
Azt, a' mit én szívem soha nem érhetett.
Úgy is ő sokáig sírbann ott nem lehet:
A' por ezer féle formákbann változik,
Talám enyém majd egy rózsábann bujdosik,
Melylybenn midőn őtet Philis meg tsókolja,
Szívét szomorúság titkosan el fogja.
Míg egy Király, ki tsak erőszakot mívelt,
'S magának koporsót még éltébenn emelt,
Értzbenn, márvány kőbenn várja sorvadását,
És száz esztendőre rendelt rothadását,
'S akkor is el tölti méreggel udvarát.

 

A' HADI GYAKORLÁS' VÉGÉN.

Vége van, Barátom! már a' Gyakorlásnak,
El jött az ideje kunyhóba lakásnak,
Hol mezeje vagyon mély gondolkozásnak,
'S olylykor, ha ki telik, Magyar Vers írásnak.

Múlt héten fáradtan hogy haza érkeztem,
Vasamat azonnal falra függesztettem,
Viaszkos sarumat kaptára verettem,
Sarkantyústól együtt melléje téttettem.

János Uramékat haza botsátottam,
Az az, quártélyokbann hizlalóbann adtam,
Gazdával egyesség légyen, ajánlottam,
És jó gombótzákot egyenek, meg hagytam.

Hagyd, légyen erejek a' jövő Tavaszra,
Ha pallost kell húzni a' Szomszéd Kopaszra,
Vagy pedig éjtszaki Koronás Ravaszra,
Ki még vízre viszen, vigyázz bár szavamra.

A' Frantziát hívság ámbár meg rontotta,
De más egyebekbenn természet pótolta,
Ezer mesterséggel őtet meg áldotta,
Íme Svecusoknál nem rég meg mutatta.

Szép dolog, az igaz, a' mostani Osztás,
Ha valahogy vége nem lészen ágyúzás:
Szép dolog, meg vallom, az ilylyen nyil húzás,
Testvérek közt sem volt soha szebb osztozás.

De valylyon, ha Török nem akar békélni,
Fogjuk e Moskákat magunk is segélni?
Valylyon a' Frantzia meg fog e kémélni?
'S Turíni Szomszéddal nem fog e beszélni?

Nem könynyen tágítjuk mi Olasz országot,
Mert onnét bírták vólt az egész Világot,
Béts nem adhat nékünk olyly roppant Nagyságot,
Más partra kell vinni Német Tsászárságot.

Rómaival kortsos hivatal magábann,
De még tsak név szerínt vagyunk bírásábann,
Igaz Tsászár már rég ös hivataljábann
Fő Papnak kengyelét nem tartja Romábann.

Mind ezek így lévén Frantziák ez okból
Tőnek Jobbágyokat Corsicanusokból,
Majd tsipkét kívánnak a' gazdag Belgáktól,
Selyem keszkenyőket a' Lombardusoktól.

És akár melyly kegyes légyen is Aszszonyunk,
Nem kell azt gondolni, hogy leg könynyebb jármunk,
Ezen két Országbann sok változást tudunk,
Kivált Olaszoknak nehéz hitelt adnunk.

Ha Lengyelnél örök lészen a' Királyság,
Akár melyly kintsiny is, de még is Szomszédság,
Valylyon kivel lészen örökös Barátság?
Tzárnénak adhatja a' hál' adatosság.

Ha Moskának lészen ilyly hasznos Frigyese,
Ámbár meg rövidűl Lengyelek' Békese,
De lehet tartani, viszsza ne véttesse
Azt, mit most nékünk ád Hadik' esketése.

Lehet ugyan az is, hogy módját találják,
'S a' három Foglalók egymást evincálják,
De valylyon Törököt majd mivel táplálják,
Mivel Frigyeseit mellőle el tsalják?

Vagy már azon vagynak, hogy Mekát el rontsák!
Külömben a' kormányt akár hogy forgassák,
És hartz nélkül a' just akár mint mutassák,
De módját nem látom, azt hogy meg tarthassák.

Azért majd az erő síkra fog szállani,
Ki előtt a' világ meg szokott hajlani,
És kit büntetésűl Isten szokott adni,
Midőn nemzeteket akar meg dorgálni.

 

VÁLASZ.

Társ! újra gerjeszted pislogó tüzemet,
Verseiddel bírod egészen szívemet,
Azért lúd' tolláhozz eresztem kezemet,
Hagyd, fesse előtted vándorló eszemet.

Jól mondod, hogy nékem a' Múzsák tsevegnek;
De koránt sem azért, hogy talám szeretnek,
Hanem mivel mint vak szeretőt vezetnek,
'S néha botlásomon magok is nevetnek.

Olylyanok ők, higyd el, mint ama' Szép Szűzek,
Kiknek mesterséggel lobog kényes tüzek,
Soknak intselkednek, de kevésnek hívek,
Melyly sokaknak vész el ohajtások 's mívek.

Nehéz az én vasam, nehezek saruim,
Szent Hegy' mászására roszak sarkantyúim,
Inkább víjására szegezem álgyúim,
Arra találkoznak, tudom, több társaim.

Fritz Bátyánk is addig fújta furuglyáját,
Míg Márs nem kívánta síkra katonáját,
De mihelyt hallotta Vitézek' dudáját,
Álgyúkkal bassusra süttette nótáját.

Tsak így vagyon dolga Hadak' Gyermekinek,
Tövére sem érnek Parnassus' Hegyének,
Ízét sem kóstolják Múzsák' szerelmének,
'S már Keresztért küldik Rákos' Mezejének.

Hová visz vakságod telhetetlen világ?
Melyly ez előtt fénylett, hol van a' sok ország?
Látod, nagyobb része szomorú pusztaság,
És hogy ez életbenn minden mulandóság.

Mondjátok meg nékem, Udvari Polgárok!
'S Tí fényes nagyságbann el merűlt Királyok!
Cadmus' Fiainak hová dűlt szép Várok,
'S szegény Lengyeleknek hol van most határok.

Nem tudom, Barátom! magam mit ohajtsak,
Muftival e, vagy is Kat' Aszszonynyal tartsak:
---------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------

Bár ülhetnék veled, mint írod, sajkára,
'S érhetnék Hercules' híres szorosára,
Vagy hol Atlás vette a' földet vállára,
Tám még ott tsíphetnénk mit Magyar' számára.

Hát ha meg lelhetnők Eleink' lakását?
Mivel már esméred szívem' vágyódását,
Ám légyen! kormányozzd kettőnk' vándorlását,
Menjünk, és írjuk fel Salamon' mondását.

Voltérhozz, nem bánom, igazítsd útunkat,
Ott úgy, mint Jordánbann, mossuk meg magunkat,
Plató' formájára üssük kalapunkat,
'S hoszszú tág köntösbenn végezzük bútsúnkat.

Jövet tekíntsük meg a' Jankó Jakabot,
Ki neveltetésnek külön törvényt szabott,
Melylyel Tudósoknak nem kis dolgot adott,
'S Párisi Érsekkel üstökbenn is kapott.

Ha honnyunkba térünk, éljünk tsak figével,
Téjjel és ártatlan rajoknak mézével,
Juhász mendentzébe forralt sentyitzével,
A' vizet hörpöljük kézzel nem tsészével.

Keressünk, ha lehet, olylyan szegeletet,
Hová még Commissár 's Mérő nem mehetett,
Légyen bár éjtszakra hóbann helyheztetett,
Emeljünk magunknak ott egy kis fedelet.

 

BACCHUS, 'S A' TOKAJI BOR' EREDETE.

Ott hagyád hát Örsön görbe tsoroszlyádat,
'S két szarvú kertészi kitsiny kapátskádat,
Szórásról szüretre hívád víg Múzsádat,
Hagyd, hallja dongatni a' sok mustos kádat.

Számtalan hordódat előre küldetted,
Pintze Mestereddel mind számba vétetted,
'S ha egynek vagy másnak penészét érzetted,
Dió' virágjával jól ki füstőltetted.

Közelítsz, nem vagy már meszsze Hegy' aljától,
Jó kedvű Bacchusnak leg főbb tanyájától,
Füstöl a' hegy távúl sok zsíros konyhától,
Szóll a' völgy még üres hordóknak hangjától,

Nyerítő lovaid húzzák szekeredet,
Természet' titkai foglalják lelkedet,
Hegyről síkra veted bujdosó szemedet,
Szüntelen neveled érzékenységedet.

Hasonló szép elméd a' magas fetskéhezz,
Ki játszodva tsapván vizeknek színéhezz,
Onnét lövi magát tsillagok' székéhezz,
'S úgy visz nedvességet szomjazó fészkéhezz.

Így te is meg járván e' föld' kerekségét,
Magadbann szemléled világ' tsekélységét,
'S földhezz ragadt szegény ember' kitsinységét,
Így éred szőllődnél osztán útad' végét.

El érvén már ott vár bundábann gatyábann,
A' vidám Vintzellér szenynyes ruhájábann,
Mondja, melyly szerentsés légyen munkájábann,
'S hány száz akó Nectár lehet hatalmábann.

Meg járod a' szőllőt, szemeddel vizsgálod,
Hol Tokaj' gyümöltsét szárazon találod,
Egyet le szakasztván szemeit próbálod,
Melylyből majd Királyok' italát tsinálod.

Reggel a' szedőknek szabod a' pázmákat,
Kik rendbenn el állván a' kis barázdákat,
El kezdik fosztani gyengye szőllő fákat,
'S édes terheikkel töltnek kádba zsákat.

Ireg forog kikí, dolgot adsz mindennek,
Nagy puttont Iankónak, kis tsebret Petinek,
Aszszú szőllő' mivét adod a' Szűzeknek,
Kik érdemét tudják az édes szemeknek.

Tudom, híttál arra nyájas gyermekeket,
Kiknek ha szőllő méz ragasztja kezeket,
Hívsággal lehessen szopni új begyeket,
'S ártatlanúl kezdi más enyelgéseket.

Ilyly helyen meg szokott Vénus is jelenni,
És hamis Fiával olylykor sok tsint tenni,
Szeret a' szedők közt lopva lézzengeni,
'S sokszor gerezd gyanánt szíveket metszeni.

Sőt mondják, hogy néha szép veres tsuporbann,
Szerelmet elegyít titkon az új borbann,
Melylyet r'a köszönvén a' szedőkre sorbann,
Mosolyog, 's el tűnik hirtelen Paphosbann.

E' Szüretre régen, midőn Indiákból
Bacchus meg tért vólna, 's a' több országokból,
Hozott volt magával ama' Leányokból,
Kik seprőt kötöztek a' nyír fa ágakból.

Kötöztek, 's előtte azokkal tántzoltak,
Sok féle fajtalan bor nótát danoltak,
Éjjel pendel nélkűl szélylyel kóborlottak,
Mások' szőllőjébenn erővel sajtoltak.

Semele' Gyermeke ebbenn gyönyörködött,
De Vénus azonbann nagyon meg ütődött,
Azért boszszú állást ő magábann főzött,
'S hamar Szeretsenné bőrbenn öltözködött.

Szép berke kondorság fodrotta szőreit,
Körűl nagy fehérség foglalta szemeit,
Ki bigyesztés húzta ajaka' széleit,
Meg tartván egyébbenn ékes tetemeit.

Nem írom le néked ama' szép helyeket,
Kik' testén okoztak gyönyörű gödröket,
Sem pediglen ama' kis lentse szemeket,
Kik meg vakítottak már némelyly böltseket.

Elég hogy Vénus vólt Szeretsen ruhábann,
Ő így meg jelenik reggel, a' pázmábann,
Mint a' több szedőknek kosár van karjábann,
Más felől tsebretskét szorít kis markábann.

Véle volt Cupídó, ő is szüretezett,
Hogy le ne hajúljék Anyja, figyelmezett,
Törpe gerezdeket serényen le metszett,
'S tölt edénykéjével ő is büszkélkedett.

Nyír seprűs Leányok tsodálják Szépségét,
Ilyly kisded korábann olyly nagy fürgeségét,
Látják az Anyjának szemérmetességét,
Melyly inkább nevelte nyájas kegyességét.

Bacchus is fel ébredt gőzölgő álmából,
Szőllő levelekből terített ágyából
Fel kél, nagy bor ködök támadnak agyából,
Ásítozva ki jön mustos sátorából.

E' vólt, a' mit Vénus soha nem szeretett,
Mert hívságot mindég józanon kedvellett,
Azért szigetébenn a' ki részegedett,
Soha templomába többé nem mehetett.

Bacchus kornyodozva midőn el érkezik,
'S önként a' szedőnék közé elegyedik,
Cupídó tsak hamar nyiláhozz férkezik,
Melyly szegény Borosnak szívébenn lövetik.

Ilyly nyíllal sebhette Ulissesnek Fiát,
Midőn tenger' partján látta Calipsóját,
Ezzel kínszeríté Indiák' Királyát
Arra, hogy tisztelné Szeretetnek Anyját.

Lankad szegény Bacchus, láng gyullad szívébenn,
Tétováz, nem tudja, mit tesz szerelmébenn,
Esméretlen tüzet érez kebelébenn,
Melylynek eredete van Vénus' szemébenn.

Kérleli: de Anyánk gőgösen fogadja,
Kis Cupídótskáját ölébenn ragadja,
Arany fellegek közt el tűnik 's ott hagyja,
Bacchust, kinek szívét ezer kín szaggatja.

Nehéz gerezdekből kötött koronáját
El veti, 's el töri Királyi páltzáját,
El űzi Leányok' tzúfos muzsikáját,
'S józanon most látja először hibáját.

Meg szűnt a' dobzódás az egész hegyeken,
Nem ordítnak többet éjjel a' völgyeken,
Keresi Vénusát magános helyeken,
A' Szüret meg szűnik az egész vidéken.

Így vólt, a' míg egyszer Szent András' havábann,
Setét gondolatok közt lévén magábann,
Ama' szőllő felé el indúl bújábann,
Hol Isten Aszszonyát szemlélte pázmábann.

De melyly nagy bámúlás fogta tetemeit,
Midőn, akár merre fordítsa szemeit,
Minden felől látja szőllők gerezdeit,
Kik magokbann rejtik arany' fövenyeit.

A' Nap is nevelte ezeknek szépségét,
Mert sütvén közlötte vélek fényességét,
'S a' mi több, meg hagyta levelek' zöldségét,
El tiltván hó harmat' mérges hidegségét.

Tsoda vólt e, vagy nem? Bacchus annak vette,
Azért e' gyümöltsöt egy kádbann meg szedte,
Szerelmes kínjának italává tette,
Mondják, ez Tokaji Bornak eredete.

Azt tartom, ha abból adnál a' Papoknak,
Kik Pótsbann szolgálnak régi Oltároknak,
Majd nyelvünkön fújnák a' Misét Rátzoknak,
'S több gyűrűjek lenne bútsús Leányoknak.

Tsak pálinkát isznak, úgy vélem, e' Szentek,
Melyly természet szerínt Rátzra oldja nyelvek',
Ez Moska italtól zsibbadnak az erek,
Tótoknak is azért ízetlen beszédek.

Nem úgy vagyon dolga Keve' Fiainak,
Kik Urai lettek Tokaj' máljainak,
Kedves hangja vagyon Magyar' szavainak,
Ellenbenn idétlen Éjtszak' Lakosinak.

Szűrj hát 's sajtolj, kérlek, töltsd meg pintzéidet,
Merítsd mély kádakbann untig tsebreidet,
Árpával búzával dugd meg vermeidet,
Tsak én olvashassam Magyar Verseidet.

Hagyd, lássam, hogy folynak Bőség' kebeléből,
Érezzem, hogy kelnek Böltseség' kezéből,
Sőt,' a' mi még szentebb, Barátom' szívéből,
Nem valami fel fútt Tudós' elméjéből.

 

ÁRTATLAN GYÖNYÖRKÖDÉS,
'S IGAZ BARÁTOK.

Bezzeg! láttam én is a' rigó sereget,
Hallám, kis Cupídó mi képen kerepelt,
Látám, a' Faunusok hogy vitték a' lepelt,
'S hogy köték fel útnak Szűzek is a' pendelt.

Láttam', hogy fetrengett Bacchus is vérébenn,
Hogy dugtak ruhákat iszonyú zsebjébenn,
Néztem, mikép hága Vénus szekerébenn,
'S hogy vivék Galambok Erdély' közepébenn.

Egész Székelységet véle meg sétáltam,
Hol jó Magyarságra örömmel találtam,
Kótyászó szerelmű szép Fátákat láttam,
'S Tráján' Jobbágyival batutát is jártam.

Hívságra ragadák mind ezek Lelkemet,
El is űzék hamar borongó kedvemet,
Barátság' öröme meg lepé szívemet,
Ki nyitá, 's fel osztá érzékenységemet.

Ezen szempillantást o! kik esméritek,
Tí, kik egy Barátnak lelkét szeretitek,
'S a' több boldogságot érte meg vetitek.
Tudom, tsak egyedűl velem tí érzitek.

Nem szállott ő soha Királyok' szívébenn,
Sem ama' Cromvelek' pántzélos melyébenn,
Tsoda vólt Pilades arany idejébenn,
'S most tsak ritkán tér bé Szegény' kebelébenn.

Engemet igazán most tsak e' vigasztal,
                           's a' t.

 

EGY NAGY ASZONYSÁGNAK
HALÁLÁT SIRATJA.

Siralom az élet, inség nyomorúság,
Álom, nem egyéb a' leg szebb ifiúság,
Böltsőnket rengetik kín és sanyarúság,
Minden örömünknek vége szomorúság.

Ember! hogy apaszszam könyvemnek árjait,
Mondd meg, hogy enyhítsem szívem' fájdalmait,
Hogy felejtsem halál' kegyetlen fogait,
Kikkel meg emészté Forgátsné' napjait.

El jött mind a' mord szél Tavasz' közepébenn,
'S bé fújván Barátom' Virágos kertébenn,
Kedves Liliomát, kit tartott ölébenn,
El hervasztá, 's veté sírnak mélységébenn.

O! ki nem kesereg? ki nem szánakozik?
Tudom, hogy olyly kemény szív nem találkozik.

Nem vitt ő magával semmi méltóságot,
Éltébenn sem kívánt magának nagyságot,
De most árván hagyá a' szelíd jóságot,
'S a' ritka példájú kegyes Jámborságot.

Ne kérdezd, Halandó! egyéb Jóságait,
Férjét hogy szerette, és több Rokonait,
Hogy tudta szívelni Hazája' Fiait,
Mind ezekért Isten meg áldja hamvait.

Hanem messed velem ím' ezt sír kövére;

Itt nyugszik * * * Bottyániak' vére,
Ki még alig jutott élte' Zsengéjére,
'S már halál vezette koporsó' szélére,
Gyászt hagyván Forgátsra Szerelmes férjére.

Állj meg, o Vándorló! ne szánd könyveidet,
E' tsendes halomra fordítsd szemeidet,
Melylybenn halál zárta minden díszeidet,
Itt porbann szemlélhetd leg szebb reményidet.

 

A' SZERZŐ ÉLETE' MÓDJÁT VÁLTOZTATJA.

Hasztalan ébreszgetsz, Társ! vígabb nótára,
Mert hogy telepedtem Vág' zúgó partjára,
Lantom' függesztettem fekete szil fára,
'S lassanként igyekszem más élet' módjára.

Nem a' nagy buzgóság tészen ilyly változást,
Tudod, hogy az idol ront minden alkotást,
Ő hoz tagjainkra vénséget rothadást,
Ő szerez lelkünknek külömb okoskodást.

Ha vénül a' kertész, nem mivel rózsákat,
Nem épít hívságos tornátz házatskákat,
Hanem inkább ültett hasznos gyümölts fákat,
'S fony aszalójábann füstölő lészákat.

Többnyire párákhozz kapnak a' halandók,
Melylyek, mint az álom, könynyen el mulandók,
Olylyanok, mint magunk, nem meg maradandók,
Az örökös jóra kevesen hajlandók.

Egyik oltárokhozz lapúl vénségébenn,
A' más pénzt bálványoz korosb idejébenn,
Ez belé betegszik sok építésébenn,
Amaz gyönyörködik számtalan pénzébenn.

Menynyi boldogságok várnak utóljára,
Melylyekkel érkezünk halálnak partjára?
'S alig írhatjuk ezt egymásnak sírjára:
Itt fekszik, ki nem lön senkinek kárára.

Harmintz esztendeje, hogy Anyám' méhéből
E' világra sírva jöttem hírem nélkől,
Ezt minap olvasám Atyám' egy könyvéből,
Ideje, ébredjek álmom' mélységéből.

Eleget álmodtam Hazámnak javára,
Sőt ha szélylyel nézek világ' piatzára,
Úgy tetszik, álmaim lennének hasznára,
De -------------------------------------------

Vagyon Krimieknek egy roppant Ládája,
Melyly azon Országnak leg nagyobb tsodája,
Neve Tatár nyelven a' Napnak Bárkája,
Vas annak oldala, vas teteje, 's zárja.

Nintsen Anya levél abbann, se Tudomány,
Nintsen nemzetektől oda rejtett Zsákmány,
Nintsen imádságra benne fekvő Bálvány,
Üres, még is féli az egész Tartomány.

Nehéz vas rudakon őrzik hét lakatok,
Kik úgy függnek rajta mint nagy verő kosok,
Mondják, készítették a' Menynykő kovátsok,
Egyéb részeiről én most tsak hallgatok.

Erről azt hirdetik az egész szigetbenn,
Hogy rég, még emberek éltek egyességbenn,
E' Láda nyitva vólt egész esztendőbenn,
'S ki ki mindent talál benne szükségébenn.

Az éh közeledvén talált bő asztalra,
A' szomjú tsak hamar akadt jó italra,
Halálos betegek leltek orvosságra,
És a' mesztelenek kaptak jó bundákra.

Egy képen töltötte szívek' kívánságát,
'S lankadó lelkeknek titkos vágyódását,
Ott találta Dídó kedves Éneását,
Ott lelte Pilades gyengéltető Társát.

A' Bölts oda jövén mély tudományával,
Valóbann egyesült természet' titkával,
A' Tudós könynyebben fért meg tsimbókjával,
Melylyet maga tzinált szédelgő agyával.

Anacharsis, Socrát jártak e' Ládánál,
Plátó tovább akart menni több Társánál,
De szinte hagymászbann esék Barátjánál,
Midőn világokat koholt Vatsoránál.

Boldog idők vóltak, de hamar múlának,
Mert hogy a' Nemzetek meg szaporodának;
És majd Királyokat külön választának,
Ezek a' Ládára tüstént rohanának.

Egyik Követeket küldött látására,
A' más Katonákat el foglalására,
Harmadik álgyúkat öszve rontására,
De bé zárá magát szemeknek lattára.

Nem is nyilik meg már, mondják a' Tatárok,
Míg e' földön lesznek hatalmas Tsászárok,
'S bika tsög tzímerű írtóztató Tsárok,
Kiktől szomszédoknak nem bátor határok.

 

TÁBORI GYAKORLÁS RÁKOS' MEZEJÉN.

Rákos' mezejére küldött leveledet
Vettem, jaj! 's olvastam bab történetedet,
Melpomene tüstént setét fátyolával,
Előmbenn toppana zokogó szavával,

Sírásra kísztetvén gyenge szemeimet,
Már súgta fülembenn gyászos Verseimet;
Már ama' szomorú dombokat átkoztam,
Kiken Márs Istennek naponként áldoztam.
Majd megínt Dunának habjaira nézvén,
Vélek beszéllgettem rólad értekezvén.
Mint midőn Orpheus Stryrnon vize mellett
Erdőket vadakat nyegni kénszerített.

De hasztalan, mert Márs búmat írígyelvén
Keservembe gátolt kínomat nevelvén,
Mezejére hajtott öldöklést tanúlni,
Mint ha úgy is e' föld nem tudna pusztúlni.

Ott láttam Bellóna' kendőzött Fiait,
Hogy vitték előre Tsászárok' Sasait,
Mikép indúltak el középről, szárnyakról,
'S kígyóknak látszatván sok tsavargásokról,
Száz felé nyújtották fulánkos fejeket,
'S hol kellett, egy helyre húzták erejeket.

Itt egy hoszszú Tsorda álgyús Gyalogokkal,
Vegyesen el indúl számos Lovasokkal:
Maga völgyen útaz, Kémjeit dombokra
Küldözi, 's a' szomszéd nagy ország utakra,
Amott egy választott Sereg zászlóival,
Erdőbe rejtezik Plútó' fiaival.
Itt egy síma mezőn mozog a' derék Had,
Midőn piros hajnal még tsak alig hasad;
Ellenséget keres, útat kér magának,
Vagy jobb fekvő helyet kíván Táborának.
A' Kémek véletlen Kübörre botlanak,
Kik egymáshozz hamar pistolylyal szóllanak;
Lárma lesz, az Al Tiszt jelenti Tisztjének,
E' pedig tudtára adja Vezérének.
Túl az Ellenség is ki szökvén ágyából
Fegyverbenn öltözik, siet Táborából:
Előre ki küldi a' Készen állókat,
Hogy távúl mutassák ők is zászlójokat,
Hírt adjanak arról egész erejével,
Ellenség hová vágy rontó menynykövével.
Azonbann a' Nagy Had nyomúl, mesterkedik,
Homloka hol szorúl, hol ki terjeszkedik.
Valamint Oceán dühös gyermekei,
Kiket hajtogatnak Éjtszaknak szelei,
Zúgással ütköznek kősziklák' lábáhozz,
Vagy lassan érkeznek Nereus' partjáhozz.

De mivel Erőnek Aszszonya Mesterség:
Itt válik meg, kibenn van Elme 's Vitézség.
Egyik magát szedvén kantsali formábann,
Ellenségnek akar tsapni oldalábann.
A' más el indúlván hegyes ék' módjára,
Mint' egy mérges vad kan rohan derekára.
Harmadik a' völgyből vegyes Tsordájával
Kinyúlik, 's bal szárnyát lepi Lovasával.
E' második Sorját előre vezeti,
És mankó' módjára elejébenn veti.

Itt a' Fegyver zörgés, Lovak' dobogása,
Péterkés villogás, 's Álgyúk' ropogása
Lelkemet ragadván Ditsőség' szárnyára,
Poklokig szállottam Márs' biztatására.

Ott Sándor' 's Scipiók' Vitéz Árnyékával,
Pompéjus', és ennek Nagy Írígy Társával,
Mertem beszéllgetni, 's vélek tanátskozni,
Hogy kell embert ölni, hogy kell hadakozni.

Mert ember Istennek képe 's teremtése
Nyilván dühösb, mint vad fenék' kölkezése:
Dühösb: mert a' vadak magok fegyvereket
Természettől vették rontó eszközöket.
Mí pedig a' földnek el rejtett gyomrábann
Le szállván keressük hideg kő sziklábann.

De mit szomorítom ezekkel szívedet?
Tudom, hogy átkozod te is fegyveredet:
Tudom, győzedelmed' nem egyszer sirattad,
'S véres koszorúdat könyveddel ásztattad.
Tudom; de, Barátom! inségre születtünk,
Istentől jót roszszal elegyesen vettünk.

 

ELŐBBI LAKÁSÁTÓL BÚTSÚZIK.

Gyalog fenyő fáknak barna gyümöltsei,
Kiktől kékesednek Betzkónak hegyei,
Ti! kiket a' napnak szikkasztó tüzei
Úgy érlelnek, mint tél' tsattagó derei.

Ablakomból sokszor tekintek reátok,
A' sovány bértzeket mikép bórítjátok,
És a' vad rigókat mikép hizlaljátok,
Kikkel sültjeinket majd szaporítjátok.

A' Nagy Alkotónak bölts rendeléséből,
Tí néktek is jutott jó téteményéből,
És a' Természetnek titkos törvényéből
Tí is adót adtok földnek terméséből.

Látom, a' szűrös Tót vas szegű botjával
Havaknak tetején hogy mász tsáklyájával,
'S títeket le szedvén kesztyűzött markával,
Hogy hord nagy üstökbe teli tarisznyával.

Meg rothaszt, és ki főz, noha veszélyére,
Mert e' mérges italt öntvén gégéjére,
Fojtó dühösségek forranak szívére,
'S késsel támad sokszor maga Testvérére.

A' Vág, ki sebesen le fut közöttetek,
Tsodálja, sziklákon míkép nőhettetek,
Látni szőllő fát is nyegni mellettetek,
Ki már el száradott, míg tí zöldűltetek.

Úgy nőnek éjtszaknak végső határain,
Érzéketlen fáknak jég tsapos ágain,
Tsodálatos rügyek Nubia' partjain,
Kiket lelt Dodóna Phoebus' oltárjain.

Így olvadnak hideg vizeknek öblébenn,
Gyönyörű klárisok Scylla' közepébenn,
Így teremnek gyöngyök Thetis' kebelébenn,
Kiket Chloris fel fűz 's függeszt kis fülébenn.

Fenyvesek, patakok, eleven források,
Tí, kik közt Nimpháknak vólt néha lakások,
'S hol szívemből folytak sok mély sohajtások,
Bútsúzom tőletek - titkomat tartsátok.

 

HAMVAZÓ SZERDÁRA.

Melyly szent tsipet hamu szállott homlokodra?
Lőrintz! jőjjön áldás kívánom Papodra:
Ki olyly nótát adott tziberés torkodra,
És olyly szent beszédet fűzött ajakodra.

Fel metszem, Barátom! letzkédet szívembe,
Hagyd, ébreszszen jóra sok gyengeségembe,
El viszem magammal temető helyembe,
A' hív tanáts adás ritka ez életbe.

De ne véld, hogy Bétsnek ál artzás piatzán
Én buján hevertem hívság' puha karján,
'S ülvén intselkedő Szépeknek lótzáján,
Vélek tolakodtam tántzolók' pajtáján.

Ha néha világnak árja ragadott is,
Ha a' gyönyörűség ölébenn hívott is,
És ha gyenge szívem szinte habozott is,
Még soha rabjává nem téve Sybaris.

Ezer érzékenység lakja e' szívemet,
Melyly szűntelen osztja rövid életemet,
Igaz, de meg ezer kín rágja szívemet,
És így mibenn leljem gyönyörűségemet.

Nem tudom, Társ! nálad talám fel találnám,
Ha veled az Örsi kerteket kapálnám,
'S ott a' gyümölts fákat sorjába plántálnám,
Vagy hasznos veteményt burjántól gyomlálnám.

Ha tövisét tépnék, ama' rosz nyelveket
Képzelném, kik öntik éltünkre mérgeket,
Ha bojtorjánt, vélném ama' rest lelkeket,
Kik más' munkájával hizlalják testeket.

De azonbann még te új zöldellő ágat
Mezgésen le fejtvén fújod víg nótádat,
És tsendes akolba hajtod nyájatskádat,
Én tsak meszsze hallom fűz fa furuglyádat.

Minap is előbbször ki vivén nyájamat,
Hogy szép nap fény érte legelő tájamat,
És szökdösni láttam víg báránkáimat,
Tsernek vetvén hátam' próbáltam sípomat.

Azt véltem, hogy talám öröm lesz szóllása,
Azonbann a' szomszéd kő szikla' hangzása
Szomorún tért viszsza, mert bús vólt hallása,
'S mint nékem néki is panaszos mondása.

A' fák' levelei hallván keservemet,
Ők is kettőztették gyászos énekemet,
A' patakok vélek vitték nyegésemet,
Hogy még a' vizek is tudják esetemet.

Ha Chloris valaha Neptúnus' ölébenn
Hitetlenűl menne habok' közepébenn,
Hagyd, jusson panaszom Thetisnek fülébenn,
'S küldje Chlorist viszsza kunynyóm' küszöbébenn.

Azonbann a' nap is égő Lybiának
Érvén határira meleg Africának,
Hegyekről vastagabb árnyékok hullának,
Az én ketskéim is haza ballagának.

Magam, Isten hozzád, pedig az erdőknek,
Isten hozzád, mondék kies legelőknek,
És a' virágok közt mulató szellőknek,
S a' harmatos égen bujdosó felhőknek.

De akár est tsillag ragyogó fényével,
Akár világos hold éjjeli díszével,
Tűnt légyen szemembenn hódító színével,
Útamat mulatám tsak Chloris' képével.

Mindenütt ő bírja egyedül lelkemet,
'S midőn éjjel álom enyhítné testemet,
Akkor is árnyéka foglalja szívemet,
És jelen léttével tsalja reményemet.

Hánykódásim között sokszor álmaimbann
Azt vélem, hogy őtet tartom karjaimbann,
'S hogy lábait mosván könyv hullatásimbann,
Végtére kegyelmet nyerek kínaimbann.

Számtalanszor látom komor tekíntetbenn,
Hogy előttem állván gyászos öltözetbenn,
Panaszos szavakkal jutattja eszembenn,
Melyly keserve légyen most távúl léttembenn.

Kegyetlen Árnyékok! tündéres látások!
Kik tsendes elmémet így háborítjátok,
És szabad szívemet újra raboljátok,
Nehéz fogságomat, kérlek, tágítsátok.

De már újra virrad, keljetek, Zsellérek!
Izmos tulkaitok' igábann vessétek,
Pásztorok! az ehes nyájat vezessétek,
'S délre e' sövénybe fejni térítsétek.

 

ÚJOLAG VALÓ ÉBRESZTÉS A' VERS ÍRÁSRA.

Múzsám! kitől immár Márs' biztatására
El bútsúztam vala Iózsefnek számára,
Te, kit hajdan Ortzi babonás lantjával
Olylykor ébreszgetett tudós pennájával,
Míg én nézem Guibert' öldöklő fortélyit
'S véres győzedelmek' el rejtett ösvényit.
Éjjel is nyomoztam pislogó gyertyánál,
Vagy szunyadó métsnek dohos világánál.
Míg én Minervának szentelt napjaimat,
'S Vadász Diánának adott óráimat,
Olylykor búmba Vénus' nyájas titkaira,
Kezdtem tékozlani szívek' tsinyaira.
Mondd meg, Édes Múzsám! addig hol mulattál?
Ilyly mély kedvűségbe, 's enynyire mért hagytál?
Ébredj fel, és újra jőjj segítségemre,
Hints némelyly virágot gyászos életemre.
Hagyd, légyen e' pusztán vándorló lelkemnek,
Bár kis pihenése bádjadott fejemnek.
Szóllalj meg, mint régen, Zobor' tetejéről,
Midőn hangoskodtál Nyitrának Völgyéről.
Menj lapos Tiszának nádas partjaira,
Ott találsz Ortzinak kedves nyomaira,
Keresd fel, és köszöntsd, 's így szóllj ősz fejéhezz.

O! te Ditsőségnek Tudós Éneklője!
Ki vóltál a' Jónak mindég Szeretője:
Emberek' Barátja, tárgya hív Szíveknek,
Lőrintz! Gyámítója légy most Énekemnek.
Védelmezd írígység' mérges fulánkjától,
Ójjad tzáfolóknak szurdosó tollától.
Érzem menynyei tűz' gerjesztő szikráit,
Kik már gyújtogatják Magyarság' fáklyáit,
Látom Gyöngyösinek mosolygó árnyékát,
Áldani 's szeretni Keve' maradékát.
Haller László ki kél hideg hamvaiból,
És biztató szókat ereszt ajakiból.
A' Garam, Vág, Morva, Duna' Szomszédjai,
Éhezett sváboknak örökös árjai
Hasztalan öntenek Kúnság' mezejére,
Gondja lesz Egeknek Magyarok' Nyelvére.

Akár új Rómának tekintsd oltárait,
Akár Moska Tzárné' rémítő hadait,
Tsászárnak szüksége lészen Nemzetünkre,
Reá szorúl Német éles fegyverünkre.
Nemzetek már egymás fülébenn suttognak,
Mint beteg ágyábann, iregnek forognak.
Így vólt, midőn Filep Görögök' igáját
El készítvén titkon meg rontá hazáját.

Így fog még lakolni szegény keresztyénség,
Mert sokáig közte nem mulat békeség.
El értük már ama' szoros mértékünket,
Melylyre szabták egek múlandó létünket.
Valamint hogy a' Nap rendelt tzirkalmábann
Távozik, közelget szabott határábann,
Midőn felleg támad Néva' partjairól,
'S a' havas Tanais' vad szomszédságiról,
Dantzkának révjétől Azof' tengeréig,
Régi Mitridates' Országa' széléig,
Kegyetlen háborút látok minden felől,
Király Királyt űz ki Ösének székéből.
Mint midőn a' sasok anyjoknak fészkéből
Ki kelvén Szüléjek' nevelő helyéből,
Elébb fellegek közt kívánnak repdesni,
De midőn kezdenek végtére éhezni,
Kegyetlenűl tsapnak hatytyúk' seregére,
Vért fetskendeztetnek vizeknek színére.

 

BODROG' 'S TISZA' VIZSGÁLTATÁSAKOR.

Midőn havas Kárpát' jeges fellegein
A' Tél szállván lakik Tokajnak hegyein,
Szakálos Neptunus' nedves udvarábann
Nevetik, mi forog Magyarok' agyábann.
Hogy az esméretlen Sáros Patakokat,
Hajóssá akarják tenni Nagy Lápokat.
Tsodát írsz, Barátom! Bodrognak partjáról,
Hol tanátsot tartál vizek' folyásáról.

Soha tehén fejű Gangesnek habjait,
Enynyire nem vitték Nílusnak gátjait,
Soha sebes Tigris Eufrát társával
Enynyi gonddal nem folyt Persák' hajójával:
Soha Pactolusnak sárga fövenyeit,
Így nem vizsgáltatták aranyos vizeit:
Mint Tí büdös Bodrog' 's Tísza' tsavargását,
Homályos kezdetét, 's hasonló folyását.
Jó szívű Polgárok ugyan elmélkednek,
De az igaz tzéltól melyly hamar el esnek.
Így van, mert gazdagság van tsak betsűletbenn,
És tsak kintsre vágyunk e' rövid életbenn.
Eredj odvas fáddal szántasd a' vizeket,
Baharem' partjain halászsz szép gyöngyöket,
Pégu' bányáibann áss drága köveket,
Szedj ízlést ingerlő illatos füveket.
Rakd meg hajótskádat, térj viszsza honynyodbann,
Meg lásd, hogy mirígyet hoztál városodbann.
Melyly sok partéka van Corinthus' révébenn,
Kire nints szükségem, mond Socrát szívébenn,
A' Görög igazat szóllott; de Társai
Érzékenységeknek lévének Rabjai.

Lássátok, majd én is Hátzeg' vidékéről,
A' zuhogó Sztrigynek galótzás vizéről,
Meg rakván sajkámat szilva pálinkával,
Szegednél fel váltom Mokának babjával,
Asztrakán' tájáról vészem kosaimat,
'S vélek beregtetem borzas juhaimat.
Bassorai Basa' tátos Méneséből,
Mag lovat hozatok Szelek' Mezejéből.
Rontó fejszét küldök bükös erdeimre,
Tölgy helyett ültetek eprest hegyeimre.
Drága hernyóimnak házakat készítek,
Selyem nyalábimnak tsűreket építek.
Alma, dió, körtvély, mogyoró, gesztenye,
Ez tsak majom', medve', sertés' eledele.
Cocos, fige, narants töltse kertjeimet,
Rozs helyett bors 's sáfrány lepje mezeimet.
Mit használnak nekem számtalan rajjaim,
Ha nintsenek közel mézt hozó nádjaim?
Kegyetlen Természet! mitől fosztottál meg?
De boszszúdra lészek - - - - -
Selyembe takarom gyenge tetemimet,
Ezer számra viszem kényes ízlésimet,
Kedvesebbé tészem a' levegő eget,
Fű szerszámmal űzöm a' büdös felleget.
Ott lesz, hol mulatok, hívságok' gyűlése.

 

TÁBORBÓL ÍRT LEVÉLNEK AZ ELEJE.

Itt a' tompa Tsehek' Országa' széléről,
A' zavaros Eger' hideg vidékéről,
Hol a' Szász szél fúván bértzek' tetejéről,
Éjtszakot jelenget Annának hegyéről.

Itt, hol setét fenyves vadas erdejébenn
A' nap alig süthet vadásznak szemébenn,
Nem tudom, Barátom! Társad' kebelébenn,
Mi támad egyszerre habozó szívébenn.

Murányi Nimpháknak kedves Énekei,
Kiktől lelkesedtek Gyöngyösi' Versei,
Eszembe jutának Ortzi Levelei,
                   's a' t.

 

EGY NAGYSÁGOS ASZSZONYSÁGNAK INTÉSÉRE.

Vettem, Drága Néném! kedves leveledet,
Fogadom tanátsod', tsókolom kezedet,
Abból esmérhetem egyenes szívedet,
Hogy jóra intetted tévelygő Ötsédet.

Ritka madár vagy te, Phoenix e' világon,
Nints párod városbann, nintsen pusztaságon,
Tsoda, hogy ilyly virág termett vad Tótságon,
Látszik, hogy Eleid nőttek Magyarságon.

Ott, hol hideg havak' ködös fellegeit,
Liptónak 's Árvának mostoha hegyeit,
Örökös tél tartja Pásztorok' helyeit,
Ki keresné, kérlek, Flóra' szekfűveit.

Meg botsáss, Jó Néném! én ki Daciabann,
Születtem Ilona' tündér Országábann,
Ámbár szép Oláhnék hordoztak pólyábann,
Nem vagyok olyly rögzött Vénus' játékábann.

Tudom én zablázni nagy indúlatimat,
Sőt, ha világ bánná nyájas tréfáimat,
Vagy merné tzáfolni kis mulatságimat,
Tudnám változtatni hajlandóságimat.

Ezer tárgya vagyon érzékeny szívemnek,
Tetszik a' szép a' jó eleven szememnek,
Kedves a' dítséret gyenge füleimnek,
Tzélja ditsőséges habozó lelkemnek.

Sokszor el merűlvén könyv' olvasásábann,
Éjtszakákat töltök Minerva' karjábann,
Sokszor Diánának futván hajlékábann,
Napokat mulatok tölgy fák' árnyékábann.

Most egy magas hegyen hajnal' hasadását,
Társaimmal várván kürtöknek fuvását,
Midőn szarvas futna kutyák' ugatását,
Nyughatatlan várom puska' ropogását.

Majd a' Nagy Várasak' tolyongó útszáin,
Egyedűl sétálván téglázott bástyáin,
Magambann nevetek Nagyoknak pompáin,
Kiket hívság hordoz bolond taligáin.

Most udvarhozz menvén pipes öltözetbenn,
Kényesen bé lépek büszke készűletbenn,
Hertzegekre török egyik szegeletbenn,
Még túl egy nagy fejű Tanáts fut előmbenn.

Egymást meg ölelvén mosolygó artzával,
Harmadiknak intek fejem' hajtásával,
A' többit üdvözlöm szem' hunyorgásával,
S koptatom a' márványt tsizmámnak talpával.

Képzelj ezer madárt egy nagy kalitkábann,
Kikre nap kezd sütni Pünkösdnek havábann,
Vagy meg anynyi majmot Kalmárnak boltjábann,
Ezek úgy tsevegnek Tsászár' udvarábann.

Egyik arany gyapjas, más tsillaggal fényes,
Ennek kúlts van zsebjén, más kereszttel kényes,
Ez jól tud számolni, amaz nagy törvényes,
Kiki nagyra vágyik, kiki szerentsét les.

Egyet toppantanak, sorjábann áll minden,
Az Udvar érkezik leg nagyobb fényébenn,
Gyémántos Kalap van Királynak fejébenn,
Bé ül méltósággal aranyos székébenn.

Szerentse azonnal tsorba kerekével,
Melléje férkezik Írígység Nénjével,
Az hinti javait Királynak kezével,
Míg ez szívekbenn száll mérges epéjével.

Barát Barátjának itt lesz ellensége,
Itt vész sok Jámbornak minden reménysége,
Itt nyeletik soknak saját öröksége,
Innét bomlik gyakran Hazánk' békesége.

Menynyi híres Vitéz, ki vérét ontotta,
Szedett borostyánját ingyen oda hagyta,
Menynyi igaz Polgárt társa meg rontotta,
Végre vagyonától 's tisztétől fosztotta.

Nints e' szemfény vesztő helynek írására,
Elegendő erőm le rajzolására,
Onnét el tántorgok Nézők' piatzára,
Hol szememet vetem Játszók' tsoportjára.

Itt ezer gyertyának gyenge világánál,
Nyoltzvan hegedűnek babonás hangjánál,
A' Várasnak színét Mómus' játékánál,
Ájúlásbann látom leg kisebb tréfánál.

Ott találom Chloét bársonyos székébenn,
Lankadtság van szemén, unalom szívébenn,
Tárgyat néz magának Nézők' seregébenn,
Forog legyezője gyűrűzött kezébenn.

Egy tekintetével Dámont tsalogatja,
Mással szép Alexis' szívét tsábítgatja,
Egynek alabastrom melylyét mutogatja,
Míg amannak kezét tsókra nyújtogatja.

Más, ki már nyoltzadik ötödét éltének
El érvén végére jutott szépségének,
Hogy el titkolhassa ragyáit szívének,
Festékkel mázolja rántzait bőrének.

Láttam Vén anyóst is kendőzött artzával,
Néző helyre jőni görbűlt derekával,
Láttam pipeskedni újmódi búbjával,
'S őt' is nyájaskodni agg Filémonjával.

 

SORSÁT ÁTKOZZA
HOGY EL KELLETT VÁLNI BARÁTJÁTÓL.

Nem tudom, mit gondolsz ilyly hallgatásomról,
Hív Barát! el hiszem, álmodol sorsomról.
Hová lettem osztán, hogy meg öleltelek,
'S úti szekeredbenn belé emeltelek?

Méltó tsodálkozni, meg vallom magam is,
'S hogy így kellett esni, átkozom sorsom' is:

Valahányszor Oláh hangos tokájával
Szomszédombann zörget Liturgiájával:
Valahányszor Fáta pótrás pártájával
Batutát jár estve botskoros lábával.

Valahányszor Fitsór gombos tarisznyáját,
Előttem vonszolja atzélos baltáját:
'S el hajtván sarjúra kis szarvú marháját,
Keserves nótára fújja' furuglyáját.

Valahányszor Juhász gyapjas bundájábann
Ballagván fris tejet viszen sajtárjábann:
'S meg támasztván magát nagy tsögű botjábann
Unalmas szerelmét fújja dudájábann.

Valahányszor Tzigány régi sátorából
Ki kelvén egy tsomót tsinál purdéjából:
'S egyiket ki hagyván tarisznya' szájából
El vezeti házát nyereg' kápájából.

 

FARSANGGAL TÖRTÉNT VEREKEDÉS PESTEN.

Hallám, Hív Társ! Pesti Bacchusnak tsinjait,
Ki meg részegítvén Váras' Lakosait,
Borral elegy vérrel okádta salait,
'S útszán kínoztatta Verbőtznek Fiait.

Rút dolog! nem történt ez hajdan Spártábann,
Nem gyűlt ott a' Község dobzódó pajtábann,
Hogy ott bor gőzölvén szédelgő agyábann,
Éjjel lármát vigyen jámbor' hajlékábann.

Nem vették örömnek ott a' dévajságot,
Erkölts józan szívbenn lelt ott vigaságot,
A' szépek szerettek vitéz ifjúságot,
Mint ezek kedvelltek szűz ártatlanságot.

Valamit a' szem lát, és a' szív érezhet,
Higyd el, hogy az elég hívságot szerezhet,
Ember egyebekbenn bár mit is kereshet,
De való örömet azokbann nem lelhet.

Miért részegedik szőllőnek levétől?
Miért kezd tántzolni húrnak pengésétől?
Gyengeség: mert én hív Chlórisom' szemétől
Százszor több hívságot érzek szerelmétől.

Ámbár nints szükségem ama' szép zsebekre,
Kiket Lycurg varrott Spártai szűzekre:
Hogy Szerelem onnét lődözzön szívekre,
Még is dítséretet hárítok ezekre.

Jól tudom, Vén Após! szívek' gyengeségét,
Nem tette tsészébe azok' részegségét,
Szemmel segítette szív' érzékenységét,
És úgy készítgette főbb gyönyörűségét.

Boldogok ezerszer! kik nagy Várasoktól,
Távúl vígadhatnak ál artzás Báloktól,
Ójhatják magokat Redout Palotáktól,
'S lábok nem hólyagzik Menuet Tántzoktól.

 

LAKADALOM' MÓDJA AZ OLÁHOKNÁL.

Dobzódó Farsangnak ál artzás Leányi!
Vígadó Bacchusnak részeg Tanítványi,
Kiket' fed 's ápolgat Püspök Szentiványi,
Mit zörögtek anynyit hívság' maradványi?

Meg untam én immár Tótoknak dudáját,
Kik szekérre vetvén Janónak Mátkáját,
Plébánushozz viszik szerelmes Antsáját,
És ott meg áldatják Cupídó' munkáját.

Nem így van Erdélybenn, hol havas' tetején,
Egy szép nap virágos tavasznak elején,
Mint régen Albának vendéglő mezején,
Híres vásár esik Zarándnak megyéjén.

O! te, ki nem régen ifjú Florindával,
Szárnyas lóra szökél vén banya Múzsával,
Ha meszszünnen voltál Bacace' árnyékával,
Szerezz segedelmet ennek hatalmával.

Hagyd, én le festhessem e' szent sokadalmat,
Hol az egész vásár keres lakadalmat,
Hol Fáta Fitsórnak ígér olyly jutalmat,
Melyly két fáradt szívnek nem okoz unalmat.

Fényes nap' tüzének első súgárain,
Alig jut kis világ Ojtóz' határain,
Még Juhász nem sípolt Zsili' havasain,
Hogy már zsib kezdődik Bihar' kopaszain.

Fel ül e' nagy bértznek kies tetejére,
Már ezer Szűz nyugodt virágok' helyére,
Hol koszorút fonyván Társának fejére,
Kiki Hébé maga, vagy tekint Hébére.

Gyengén lengedező Zephyr' suttogása,
Kivel hasad arany hajnal' mosolygása,
Itt van', nints Szűzeknek tőle nyugovása,
Siet, még is ott van leg több mulatása.

Nap keleti völgyek' kellős közepéből,
Valamit lophatott Flórának kertjéből,
Vagy futva nyerhetett Pómóna' kezéből,
Véle van, 's itt osztja kedves kebeléből.

Mondják, hogy el hozván ama' forrás' vizét,
Melylybenn az Est tsillag mosván fényes fejét,
Virradtra úgy fonyja ragyogó üstökét,
Véle fetskendezi Szűzeknek seregét.

Melylyre majd ha Phébé' kegyes tekíntete
Fénylik, kitől vidúl világ' kerűlete,
Keleti gyöngyekké válik új élete,
Kinek halandóknál harmat nevezete.

Mikor világosság éltető tüzével,
Fának fűnek színt ád titkos erejével,
Ez áldott víz múlik ragyogó színével,
Bihar pedig ébred zengő seregével.

Valamit esztendő kedves szakaszával,
'S újúló természet hozhat tavaszával,
Itt meg találhatod Szűzek' vásárával,
Melylyet ki ki hozott el adni magával.

Egyik jó illatú epret tart kezébenn,
A' más galamb fiat zárt kis rekeszébenn,
Ez kosár tseresnyét tett ki elejébenn,
Amaz pedig gombát mutat tenyerébenn.

Alól sűrű gyalog fenyők' szomszédjábann,
Számtalan ifiak állanak sorjábann,
Olylyanok, mint Hercul volt serdűlt korábann,
Mikor még nem lankadt Omphales' lántzábann.

E' két szép sereg közt Öregek nyugosznak,
Nagy Atyák és Anyák sokan találkoznak,
Kik e' szent vásárra száz unokát hoznak,
Hol boldogságokért égbe sohajtoznak.

Azt vélnéd Filémon van itt Botzisával,
Vagy az Öreg Nínon aggott Dámonjával,
Vagy - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Már ezt beszéllje meg Kónyi Múzsájáva.'

Végre e' szakálos tsoport' közepéből,
Mikép szakadt Glaucus tenger' mélységéből,
Egy ezüst szín hajú fel kelvén helyéből,
Ezt lehet hallani törött beszédéből.

O! tí, kik e' napon Egek' védelmével,
Ez helyre jöttetek Ámornak hírével,
Íme fel oldozlak Tisztem' erejével,
Legyetek boldogok Hymennek mivével.

Erre egy Tyrusi tsigának vérébenn
Mártott szép keszkenyőt vévén a' kezébenn,
Ki veti, mint labdát, vásár' közepébenn,
'S rövid fohászkodást tesz Vénus' nevébenn.

Az utánn két fehér galambnak véréből,
Kiknek még inai rángódnak testéből,
Áldozatot tévén buzgó szerelméből,
Az Ifjakra hinti szentelt medentzéből.

Ezzel ezer szózat' édes zendűlete,
Mint a' melylyel hangzik Paphosnak szigete,
Midőn már közelget Anyánk' tisztelete,
Égig hat, 's meg indúl Bihar' kerűlete.

A' sebesen folyó vizek' forrásai,
Kiktől nedvesednek hegynek oldalai,
Ki szökvén, mint Márli' ugró patakai,
Vékony fellegekké változnak habjai.

A Nap ez éltető állat' árnyékábann
Rejtezvén kegyesen mosolyog magábann,
De hogy részesűljön Vénus' munkájábann,
Súgárait küldi Íris' abrontsábann.

Múzsák! kik rég Homért Trója' Juhászáról,
És most leg közelebb Pestnek Farsangáról,
Ortzit sugarlátok Bacchus' Templomáról,
Mondjátok a' többit Bihar' Vásáráról.

Én, kit a' ditsőség hartzok' mezejére,
Régtől fogva szóllít Márs' tiszteletére,
Myrthus ágat hintek végső tömjényére,
'S vékony fátyolt húzok hívság' seregére.

 

HÍVSÁG' LÁTÁSAKOR
GERJEDETT JÁMBOR ÉRZÉS.

Meg romlott világnak szenynyes szugoljábann,
Mit keres Bölts Múzsád Matsák' udvarábann?
Melyly idegen vendég Hívság' hajlékábann
Egy Kis Kopasz Ember kurta dolmánykábann.

Látom, hogy vánszorog bástyáról bástyára,
Vélvén, hogy majd talál igaz Barátjára,
Könyves szemmel tekínt Község' tsoportjára,
Míg jut végre Sziget Kertnek kapujára.

Itt, hol a' mesterség természet' kezéből,
Mint régen vad Tíbur' setét erdejéből,
Nagy fákat ki vévén fagyos gyökeréből,
Tündér kertet tsinált Duna' ligetéből.

El telik itt a' szem, szív marad függőbenn,
Ezer tárgyat szemlél árnyékos erdőbenn,
Kik, mint a' pillangók virágos mezőbenn,
Repdesnek, vagy fetskék kékes levegőbenn.

Ide siet Phrimé, ki száll szekeréből,
Fő Aszszony, ki tetszik kendőzött színéből,
Szemtelen bujaság tsillámlik szeméből,
Mit kíván, ítélhetd lankadt lépéséből.

Ültetett útaknak híves árnyékábann
Sétál egy ideig község' tsoportjábann,
Végre szűk ösvénykén esmért barlangjábann
El tűnvén oda dűl Leander' karjábann.

Hagyjuk ott, és menjünk titkos ösvényekre,
Hol Cupídó lest áll ártatlan szívekre,
Elsőbb arany béklót ver ifjú kezekre,
'S végre kínos lántzot vet szegény fejekre.

Üljünk egy szegletbe zöld borostyán mellé,
Nézzük, hogy sietnek Szűzek e' tőr felé,
Hogy viszi Dajkája, ki Phillist nevelé,
Most már kerítője, 's vesztegeti elé.

Ámor Myrthus alatt egy rút vén banyával,
Hogy lappang meg hódúlt ifiak' hadával,
Hogy lődöz szívekre kegyetlen nyilával,
'S hogy veszteget mindent hívság' fulánkjával.

Ülj le, de ne keresd itt Cátót, Senecát,
Ne kívánd te látni itt Szűz Lucretiát,
Keresd tsak Lucullust, köszöntsd Aspasiát,
Kik szokták jelentni Birodalmok' fogytát.

Így dőlt Corinth, Athen, Róma nagyságával,
Így küszködik Páris hívság' kórságával,
Így vész híres London nagy gazdagságával,
Így enyészik Béts is Szent István' tornyával.

Pozson nevekedik, Buda roppant lészen,
Belgrád, még úgy lehet, Király széket vészen,
De ha egyszer oda bús kints fészket tészen,
Ott is lesz romlottság, kit rabság vár készen.

Ilylyen fő végzése Alpha 's Omégának,
Ki tudja titkait Természet' Urának,
Új szülöttek, 's holtak, o! bár szóllhatnának,
Egy aránt adóznak örök hatalmának.

Elég ha születtem, hogy már meg halhassak,
Elég hogy meg haljak, hogy fel támadhassak,
Életről halálra így vándorolhassak,
'S Nagy Teremtőm' tagja mindég maradhassak.

Szűnjetek, Halandók! hitek' szerzésébenn,
Szűnjetek titkoknak mély keresésébenn,
Nyugodjatok inkább természet' ölébenn,
Mert bár éltek, 's haltok, ő tart kebelébenn.

A' fa, ki most dőlt le, gyenge tsemetével,
Melyly nem rég kele ki vékony tetejével,
A' túzok, kit Sólyom hasíta melylyével,
A' víg fülemüle epedt gerlitzével.

A' tzethal, ki döglött habok' mélységébenn,
A' pisztráng, melyly úszik sebes Jun' vizébenn,
A' bárány, kit Juhász melegít ölébenn,
Oroszlány, kit Vadász el ejtett tőrébenn,

Vad ketske, ki szökdös magas kősziklákon,
A' béka, melyly meg fult száradt potsolyákon,
A' bika, ki bömböl zanótzos pusztákon,
Kis légy, ki meg fagyott sepretlen rámákon.

Király, ki most sírbann szállott trónusából,
Koldús, ki kenyérért kiált furuglyából,
Kis tsetsemő, ki sír szoros pólyájából,
Agg, ki földbe vágyik kínos nyoszolából.

Törpe gunyhó, melylyet szegény most építe,
Erős vár, kit Vaubau bástyákkal keríte,
Oltárok, zsámolyok, kit kints fényesíte,
Egy szóval, valamit természet készíte.

Egy aránt változik formából formábann,
Van e' föld', levegő', víz', 's tűz' hatalmábann,
Kinek élet lakik örök tsatájábann,
De nintsen semmiség ezek' munkájábann.

Semmiség! tűnjél el érthetlen voltoddal,
Bölts előtt nem találsz helyet hatalmaddal,
Plátó rég el űzött üres árnyékoddal,
Nints helyed soholt is ijesztő álmoddal.

Bár majd midőn egyszer fagylalt tetemeim,
Hideg földbe szállnak érzékenységeim,
Nem élek köztetek; de minden részeim
E' világbann lésznek, hol vagynak eleim.

Akkor ki gőzölvén vékony párátskábann,
Jutván láthatatlan testek' tsoportjábann,
Megyek esméretlen világok' számábann,
Nem lankadok, tsak itt, földünk' határábann.

Akkor e' sár darab, melylyet kedvelltetek,
Nem lészen, Barátim! e' képen köztetek,
Hanem sok formábann repdesvén veletek,
Füven, fán, virágon lészen előttetek.

Így mikor egy por szem, ki szelek' szárnyain
Meszsze ragadtatott tengerek' partjain.
'S fagyos fellegek közt éjtszak' havasain,
Végre le száll, 's nyugszik Hybla' virágain.

Így támad hívságos váras' omlásából
Kis gunyhó, kit gazda font gyenge fűz fából,
Így lészen Ortzinak Örsi lakásából
Szép Templom, melyly épűlt Múzsák' malasztjából.

Így múlik el Phriné bujaság' kertjével,
Halálos cupressus gyászos seregével,
Bé növi vad fáknak sűrű gyökerével,
Így hanyatlik Béts is veszett erköltsével.

Így - De már el hagyom hoszszas verseimet,
Szabad szókbann küldöm többi rendeimet.

 

A' BÉKESÉGHEZZ.

Ohajtott Békeség! ki nyájas artzáddal,
Nyugalmat parantsolsz ditső koronáddal,
Nemzeteknek intesz olaj ágatskáddal,
'S e' földnek pihenést szerzesz szent munkáddal.

Bé hunja szavadra Medusa szemeit,
Nem önti világra Cocytus' vizeit,
Nem nyújtja katlanba kárhozott mérgeit,
Hogy abba márthassuk halál' eszközeit.

Az egyenetlenség emberek' szívéből,
Ki tér Királyoknak tántorgó székéből,
Nem nyerhet menynykövet Jupiter' kezéből,
Sem pusztító hadat pokol' fenekéből.

El űzted régenten Simois' partjáról,
Az utánn végezvén nemzetek' sorsáról,
Bölts rendelést tettél Vestának lángjáról,
'S most myrthusok nőnek Ilion' hamváról.

De onnét hová tűnt? hol kívánt pusztítást?
Hová taszította a' Kegyes Énéást?
Mitsoda mezőkön parantsolt vér ontást?
Melyly vad nemzeteknek ígért jó vándorlást?

E' föld a' kép' látta bújdosni fiait,
Valamint tengernek fel zúdúlt habjait,
Kik el hagyván meszsze Nereus' partjait,
Egymást űzik, 's tolják dagályos halmait.

Végtére el sülylyedt gályáknak kintseit
Ki vetvén, terhelik Triton' fövenyeit,
Legeltetik vélek Nazamon' szemeit,
'S mások' veszélyével táplálják népeit.

Enynyi ínségek közt, ilyly nyomorúságon
Sürget maga sorsa kit kit e' világon,
Míg egy nemzet kapdos városi hívságon,
A' más nyilat készít fene pusztaságon.

Tudod, o Békeség! meg nem gátolhattad,
Sándor' dühösségét nem tartóztathattad,
Mivelt mezeidet hijábann mutattad,
'S Múzsák' templomait hasztalan sirattad.

El indúlt, mint egy Sas Imaus' hegyéről,
Vagy ehes Oroszlány Líbia' széléről,
'S még honynyábann törvényt tett Persák' kintséről,
És szegény Darius' temető helyéről.

A' nagy tsillagzatok, kik földünk' forgatják,
'S adott törvényeket közöttök meg tartják,
E' kínokat reánk vagy tudva botsátják,
Vagy ők is szűntelen egyik a' mást rontják.

Minket is meg szánván el jöttél' végtére,
Tsendességet hoztál Duna' melylyékére,
Malasztodat adtad Scythák' nemzetére,
Ama' Nagy Árpádnak vitéz seregére.

De menynyi vér folyta új örökséginket,
Mint dúlta Bellóna foglalt mezeinket,
Hogy hánytuk Rómára éles tőreinket,
'S hogy hagytuk el érte régi Isteninket.

Egeknek munkája! titkos történetek,
Nemzetek' sorsáról tsoda végezetek,
Testvérink is Kayug partjára érkeztek,
Hol Jámbor Sinestől más tudományt vettek.

Boldogok anynyibann, hogy szelídség alatt
Lakván olyly sok inség rájok nem szállhatott,
Ómár' buzgó kardja oda nem juthatott,
Sem Szulimán' tüze ott nem pusztíthatott.

Örök tavasz folyja esztendő' részeit,
'S gazdag harmat szállván Sinesek' mezeit,
Nem sújtja igábann ott lakos ökreit,
A' föld ingyen osztja minden gyümöltseit.

Nékünk is épűlnek ugyan Várasaink,
Változnak Falukká régi Szállásaink,
Emelkednek sűrűn fényes Templomaink,
'S temjénnel szűntelen égnek Oltáraink.

A' Bőség' Szarvából önti adományit,
Melylyekkel el öntvén Duna' tartományit,
Már Hazánkba híja világ' tudományit,
'S közünkbe szóllítja Parnassus' Leányit.

Ajándékid ezek, o áldott Békeség!
Sőt ha verseinket kedvelli Istenség,
Tied a' dítséret, övé a' ditsőség,
Tsak boldogságunkat ne kövesse inség.

 

SZERELMES VITÉZ
EGY TUDÓS MAGYAR FŐ ASZSZONYSÁGNAK.

Engedd, hogy már egyszer, Gyönyörű Évátskám!
Bár mit rajzolhasson vers szerző pennátskám:
Küldhessek kis adót nevednek napjára,
'S írhassak valamit Farsang' homlokára.

A' Farsang, jól tudod, tarka öltözetbenn,
Sok száz ál artzával ezer tsengetyűbenn,
Hat szép bonta lóval aranyos szánkábann
Tsattogtatva siet Pápáhozz Rómábann.
Ez már Szent Székéből idők' hoszszaságát,
Telet, nyárt, őszt, tavaszt, emberek' vígságát,
Egy kis hazug könyvbenn íratván előre,
Áldást ád Farsangra, tántz lesz nyakra főre.
Azonnal a' Szűzek lankadt orsójokat,
El vetvén 'fonyásbann kopott guzsalyokat,
Tűkörhözz szaladnak, 's annak tanátsából
Kenőtsöket lopnak Pándóra' tokjából.
Egyik kíván lenni Szultánnak ágyasa,
Más Spanyor, vagy Anglus Hajósoknak társa:
Ez Bosztoni rabné, erdők' lakosnéja,
Amaz Duna mellől Szent Endre' Rátznéja:
Egyik hív Indusné, más szelíd Juhászné,
Ez Lengyel, Tót Aszszony, Oláhné, vagy Szászné.
Ilyly tzifra udvarral Paphos' szigetébenn
Siet a' víg farsang Vénus' elejébenn,
Pápának levelét vévén Vulkán Társa
Jelt ád, nints Fiának többé maradása.
Vegyes nyilaival dugott puzdérkáját
Kis vállára vetvén nyomja hátatskáját.
Szárnyát készítgeti, kis íján játszodik,
Nyakán tsügg Anyjának, 's hé tsókkal bútsúzik.
El indúl, 's azonnal tündér seregével,
Velentzébe repűl Anyja' levelével.
Ott Szent Márk' piatza' kellős közepébenn,
Vénusnak petsétjét mutatja nevébenn.
Szép petsét! hathatós! kinek erejéről,
Nem szükség beszéllnem örökös mívéről.
Ádám, Noé, Dávid, Salamon, 's több Szentek
Bizonyságot tettek, erről énekeltek.
E' hirdetés utánn, mint a' sebes szelek,
Egész Európán hamar el terjednek.
Szeretik, jól tudom, Garamnak partját is,
Lakták velem hajdan Radvány' Kastélyát is.
Jut eszembe, midőn Urbár' hirdetésén
Nálad tántz közt sírtunk Hazánknak esésén:
Mint mikor a' Juhász vén tserfa' tövénél
Kárát felejtgeti sípja' énekénél,
A' jól lakott farkast ballagva szemléli,
Nints mivel el ejtse, bánatját kíméli.
De mit szomorítlak ilyly bús beszédekkel?
Hajó törés utánn mit szóllok szelekkel?
Ha van ürmös borod, jó borsos kolbászod,
Elég hetsepetséd, liszted, szép kalátsod,
Légy víg, és ha fázol, Társad' kebelébenn
Olylykor melegedjél Istennek nevébenn,
Hagyjad gyermekidnek tennen erköltsidet,
Hogy majd vigasztalják agg esztendeidet.
Szeressed férjedet, mint tennen magadat,
'S el ne felejtsd, kérlek, régi Barátodat.

 

EL VÁLÁSA UTÁNN
TÁRSÁTÓL VIGASZTALTATNI AKAR.

Mit mivelsz, Boldog Agg! Örsi kertetskédbenn?
Mondd meg, mit forgatsz most angyali elmédbenn:
Hol jársz? hová sietsz Hazánknak térségén?
Talám újra tzirkálsz Tisza' ligetségén.
Állj meg, ne menj továbbb: híjd viszsza Múzsádat,
Vessd el gonddal püffedt leveles táskádat.
Ideje már egyszer Nimfák' forrásából,
Kóstoltass engemet Linus' poharából.
Mert miólta Janus kettős homlokával,
Új időkre nyitott titkos ajtajával,
'S engemet Hazámmnak édes kebeléből,
Hirtelen ki ragadt Chlorisnak öléből,
Mikor a' Szeretet Bellónát átkozta,
És epedt szívemet gyászba borította,
Egy felől ditsőség borostyán' ágával,
Más felől Kegyesem halavány artzával,
Olyly próbára tették érzékeny szívemet,
Melyly most is hervasztja bádjadt életemet.
Szörnyű szempillantás! kegyetlen el válás!
Halál e'hezz képest tsak gyenge rajzolás,
El jöttem, Barátom! - öledbe siettem -
De nagy keservemet ki sem is önthettem.
Tőled el válásom új sebet készített,
'S azólta szép napot r'ám nem is derített.
El vittem titkomat világ' lármájába,
O! bár hagyom vala Ortzi' hatalmába.
Ő majd enyhítette volna sérelmemet,
Kötözgette vólna iszonyú sebemet.
De nem: így hurtzoltam egyedűl kínomat,
Ím' tudjad hát, 's oszszad velem bánatomat.
Az az Isten Aszszony, kit K* * tiszteltél,
És felőlem véle fülbe beszéllettél,
Tudd meg, hogy Aszszonya Barátod' sorsának,
Légy hát hív Sáfárja leg szentebb titkának.

 

TÁBORBÓL IRT LEVÉL JÓ BARÁTNAK.

Óriás hegyeknek híves oldalából,
Itt iszom Albisnak jeges forrásából,
Hol Anhalt, lövöldöz füstös álgyújából,
'S prédáért sohajtoz ehes táborából.

Azt vélte Fritz Bátyánk, hogy egér' módjára
Egy sajtnak kerűlvén repedt oldalára,
Belé fúrja magát, 's ott lesz olyly sokára,
Míg túl felől talál más tömlő' lyukára.

Nem így van a' dolog: mert a' sajt' szélébenn,
Mindjárt kerítettük egy szűk keleptzébenn:
Viszsza megy, honnét jött; vagy még vénségébenn
Madzagon kínlódik gyermekek' kezébenn.

Nagy ringyó vólt mindég a' Tündér Szerentse:
Tsalárd, és változó minden adott kintse,
Azon mesterkedik, a' büszkét meg ejtse,
'S el hitt kedveseit miképen felejtse.

Nem rég Vitez Denhoff kóstolván javait,
Hartzra készítette oroszlány karjait,
Alig éré egy kis súgár szép napjait,
Hogy már itt Arnaubann temetők csontjait.

Vigyázz te magadra méhes kertetskédbe,
Ne ejtsen téged' is valahogy tőrébe:
Gyűjts inkább raj viaszt ezüst medentzébe,
'S küld a' Békeségnek szentelt sekrestyébe.

 

VÁLASZ.

Megínt nem hagysz békét, ébreszted tüzemet.
Igen jól esméred hajlandó szívemet:
Melyly a' Barátságnak szoros kötelével,
'S a' Kilentz Szűzeknek titkos erejével,
Egy aránt vonz hozzád, és tiszteletedre,
Verset írat velem gyönyörű versedre.
Írjunk hát, Barátom! vígat, vagy szomorút,
A' nélkűl, hogy várnánk borostyán koszorút.
Nemtelen fűz fának szegény árnyékábann
Többször lakik öröm, mint nap' templomábann:
Hol ditsöűlteknek szentelt oltárokat,
Írígység mardosván fényes oszlopokat,
A' leg nagyobb Lelkek sok századok múlva,
Örök háborúk közt vagynak fel zúdúlva.
Boldogabb ezerszer! ki zab sípotskával,
Esméretlen lakván völgyébenn nyájával,
Nem énekelt soha fene vitézekről,
Se már el enyészett büszke nemzetekről.
Hanem Barátjának, vagy hív Philisének,
Szentelte verseit juhász énekének:
És bik hajra metszvén pásztori nótáját,
Lassan hajtogatta ugrándozó nyáját;
Míg egyszer, o egek! melyly szörnyű gondolat,
A' Párkák el metszvén e' kínos fonalat,
Nem marad itt egyéb hideg árnyékánál,
'S Philisnek könyveit árasztó hamvánál.

 

A' TÁBORBÓL.

El múlt Lőrintz' napja, 's dinynyét még nem ettem,
Se kedves Ortzimnak verset nem küldöttem:
Chloris' ajakiról tsókot nem szedhettem,
Ilyly kegyetlen Nyarat soha sem töltöttem.

Itt a' nedves Ősz már hideg harmatjával,
Pómónát tzitzázza borzas szakálával,
Majd el illant innéd esős palástjával,
'S által ád a' Télnek Szent Mihály' havával.

Nem látok én itten rosdás gerezdeket,
Se kertész' kezével mivelt körtvélyeket,
Vintzellér nem lakta soha e' helyeket,
Hideg fenyves lepi a' völgyet 's hegyeket.

Innét sebes Albis jeges vizeivel,
Zúgással hömpölyög síkos kövéivel,
'S olylykor pirosodván Kurutzok' vérével,
Nyegve elegyedik éjtszak' tengerivel.

Mi történik, Albis! még te partjaidon?

 

MIDŐN ERDŐDI GRÓF PÁLFI KÁROLY
BUDÁN FELSÉGES MARIA THERESIA'
HAGYÁSÁBÓL A TUDOMÁNY MINDENESSÉGNEK
ERŐSÍTŐ LEVELÉT HIRDETNÉ.

Mit hallok, Magyarok! Pindus' tetejéről?
Nints kérdés már Budán Rákos' mezejéről,
El tűnt már Bellóna Pannonok' hegyéről,
'S Thalía hárfázik Szent Gellér' bértzéről.

Ott, hol rég Attila kegyetlenségébenn
Mártotta kezeit Ötsének vérébenn,
Hol világ' zsákmányát rakván szekrényébenn,
Bizantz', 'S Róma' sorsát tartotta kezébenn.

Hol Mátyás az utánn szelídebb időkbenn,
Békeséget hozván kalászos mezőkbenn,
Pallásnak templomot emelt a' felhőkbenn,
Melyly tsak hamar dűle rút vér feredőkben.

Hol vad Muszulmánok Mahomet' holdjával
Tündökölni kezdtek, 's Szulimán kardjával
Atyáinkat ölvén vitette Dunával,
Melyly Pontusig nyegve folyt véres habjával.

Igaz e, hogy ott most Békeség' ölébenn,
Minerva szoptatván kegyes kebelébenn,
Nevel benneteket Apolló' nevébenn,
'S kard helyett tollat ád fiatok' kezébenn?

Ha igaz, küldjetek Gyöngyösi' Lelkéhezz,
Ki már régen jutott Elís' mezejéhezz,
Térjen onnét viszsza megínt Nemzetéhezz,
'S adjon kedvet néki született Nyelvéhezz.

 

A' FÖSVÉNYSÉGRŐL
A' TISZÁNAK MÉREGETÉSEKOR.

Hát már megínt indúlsz Neptún' szigonyával,
Tiszát méregetni Krieger' zsinórjával?
Neveti szakálos Triton dudájával,
Hogy aggódik ember vizek' folyásával.

A' föld nem elég már sok fösvénységének,
Aranyt szomjuhozó rút betegségének:
A' gyöngyöt írígyli tenger' mélységének,
Az értzet kősziklák' hideg kebelének.

Semmi sem áll ellent nyereség' árjának,
Örvényére nem hajt ugató Scyllának,
Meg fogja deszkáját el tört hajójának,
Által úsz, 's bút viszen szelíd gazdájának.

Új gondokat ébreszt ártatlan szívébenn,
Idegen szükséget okoz életébenn,
'S majd hívság' eszközét adván a' kezébenn,
Úgy vonja magával önnön inségébenn.

Zsib vásárra viszen mindent hajójával,
Partról partra mégyen tsalárd vitorlával,
Ember társát hajtja piatzra marhával,
A' szegény Szeretsent váltja aranyával.

Kérdezd bár a' fetskét, 's bujdosó gólyákat,
Ha láttak olyly bűnös árúló gályákat,
Melylyek Ganges mellől a' jámbor gazdákat
Ásni lántzon vitték az arany bányákat.

Halálnál keservesb sorsok vólt azoknak,
De még kegyetlenebb amaz Indusoknak,
Kik esvén kezébenn a' Spanyol Papoknak,
Lettek áldozati fösvény oltároknak.

Nints ott szánakozás, hol Isten' nevébenn,
A' bűn öltözködik szent hitnek képébenn,
'S pusztító fegyverrel indúlván kezébenn,
Színes buzgóságot visel tzímerébenn.

Mondd meg, mi jót szerzett Columb' vitorlája,
Bermudes' szigeti, 's Montezum' hazája,
El esett már ott is a' hit' ál artzája,
Pénzért egymást rontja Keresztyén' gályája.

Még is arany Száznak merjük ezt nevezni,
Hol leg nagyobb érdem sok kintset szerezni,
Ilylyen értelembenn meg lehet engedni,
Mivel tsak aranyért szeretünk evezni.

Ím' már a' Moska is hideg országából,
Ki kelvén hajókon dedergő honynyából,
'S boldogságát várván Ocean' habjából,
Halat hoz magának Hudson' blatonjából.

Felejti nap kelet', 's délnek szomszédságát,
Hol elégíthetné vétkes szomjúságát,
Éjtszaknak írígyli kevés gazdagságát,
Két úton követi romlott kívánságát.

Nem szóllok most a' több régibb nemzetekről,
Melylyek már híresek kereskedésekről,
Majd eleget hallunk gyászos esetekről,
Mint Tyrus' 's Carthagó' lett el veszésekről.

Te míg igazítod Tiszának partjait,
Míg tsapokra húzod nádas posványait,
Én addig szemlélem nemzetek' dolgait,
Melylyek véle vonják Hazámat 's Fiait.

 

AZ IGAZ BOLDOGSÁGOT
HOL LELI FEL AZ EMBER.

Meg járád, meg járad Bátskát 's a' Bánságot,
Pénzért se kaphattál Királytól Jószágot,
Fel áldoztad ennek karddal ifjúságod',
'S Hazádnak, mint Polgár, egész boldogságod',
Ősz vagy, görbűlt tested esztendők' terhével,
Már föld felé hajlik aggott tetemével.
Tekíntesz a' partra, honnét el indúltál,
Meszsze van, tsak álom minden, mit tanúltál.
El tűntek a' napok, meg tsalt a' reménység,
Bizonyos a' halál, keserves a' vénség.
De még is szép Lelked küszködvén azokkal,
Tsillagokhozz emel fel sebes szárnyakkal,
Szánakodva nézed onnét e' világot,
Melyly tsak ígér, de nem adhat boldogságot.
Indúlj bár utánna Japponból Chynábann,
Keresd a' rest Spanyol' kintses országábann,
Soholt sem találod - egyedűl szívedbenn
Lelhetd szerentsédet egész életedbenn.
Tudomány, disőség, nagy név, kints, méltóság,
Tsak füst, álomnál is kevesebb valóság.

 

A' BOLDOG VÉNSÉG.

Hallom Aquilónak fagyos süvöltését,
Fázom, 's várom Gróf Nord' Bétsbenn érkezését,
Míg te, hitt Barátom! nyilván Hegy' aljánál
Víg nótát énekelsz Bacchus' Oszlopánál.
Távúl az aranyos tündér kárpitoktól,
Hívságbann fetrengő udvari raboktól,
Másnál boldogabbann töltöd napjaidat,
Számlálod gőbölyöd', 's avúlt asztagidat.
Most sajtolsz - és talám Chloris sem hitetlen,
Érzékeny szívedhezz ő sem érzéketlen.
Kedvesebb, és ritkább, ha télbenn szedhetünk
Virágot, 's akkor is édest ízlelhetünk;
Örűlnek a' Párkák Philemon' nevének,
Kedvvel hoszszabbítják fonalát éltének.
Az idő, melyly siet sebes szárnyaival,
Nem hoz bút fejére tűnő napjaival.
Betegítő gondok' setét fellegei,
Nem terhelik szívét kínok' seregei.
Örömmel néz viszsza már múlt tavaszára,
'S őszszel fel változott hevesebb nyarára.
Múlt idő, 's jövendő, ijesztő jelekkel,
Nem furdalja szívét mardosó képekkel.
Tsendesen él, 's várja végét pályájának,
Bátran lép szélére nyugovó sírjának.
Ilylyen a' Jámbornak mindenkor jutalma,
És ha ellenkező történet' hatalma
Olylykor meg fosztja is érdemelt bérétől,
Holta utánn veszi nyilván Istenétől.

 

EGY SEBES KATONÁNAK SOHAJTÁSA
A' MEG TÖRŐDÖTT VITÉZEKNEK
SZÁMOKRA ÉPŰLT PESTI NAGY HÁZRA.

Nyugodalom' helye tsonka Caesároknak,
Rév partja fa lábon úszó Sándoroknak,
Oszlopa kis zsoldért meg tört Martyroknak,
Bárkája meg aggott 's romlott Bajnokoknak.

Te vagy temetője sok jeles Vezérnek,
Kik meg áldoztattak hímes Betsűletnek,
Hallod e, melyly panaszt mutatnak egeknek,
Melyly átkot mondanak a' vak szerentsének.

Ez e munkájoknak, úgy mond, a' jutalma?
Nékünk, a' kik valánk országok' oltalma?
Boldog Isten! melyly nagy a' sorsnak hatalma,
Ím' rajtunk végződik kemény diadalma.

Ah Márs! ah Betsűlet! ah tsalfa reménység!
Melyly drágán vétetik a' hadi ditsőség:
Melylyik, mondd meg, melylyik az a' nagy erősség,
Kit követ, 's el nem hagy a' méltó tisztesség.

Mí is, kik vesződünk ruha darabokkal,
És fizetve vagyunk veres krajtzárokkal,
Néha napján víttunk gyalog' 's lovasokkal,
Keményen birkoztunk tündöklő vasakkal.

Értz, atzél, bömbölő füstös eszközökkel
Küszködtünk, ütköztünk vitézlő melylyekkel,
Mind szárazon 's vízen sok ezer népekkel
Dolgunk vólt, 's bontottunk bástyát kezeinkkel:

Ellenséget győztünk, tábort szélylyel vertünk,
Sántzokat meg másztunk, várakat meg vettünk,
Népet hódítottunk, országokat nyertünk,
Szerentsétlenséget, 's sebet meg vetettünk:

Azért, hogy valaha vitézlő munkánkért,
Márs reánk tekintvén jó viseletünkért,
Tisztbenn helyheztessen erős tetteinkért,
Igaz bért juttasson kivált hívségünkért.

Ő még is gondatlan az igaz mértékre,
Feledékeny 's fejes méltó érdeminkre,
Laurusát fel tette gyáva emberekre,
Fűze tiszteséget érdemetlenekre.

Sírván emlékezünk gyors ifiúságbann,
Midőn erőnk 's tagunk voltak virágjábann,
Menynyit nem szenvedtünk nehéz igájábann,
Mint bíztunk hamisan ígért jó voltábann.

Nem vólt akkor veszély, sem szerentsétlenség,
Kit meg nem vettetett a' forró ditsőség,
Hol sűrűbb puska szó, hol több vólt ellenség,
Oda ut nyargalva vakmerő vitézség.

Hol kénköves lángot az álgyú okádott,
Szélylyel terűlt ólom rendeket ragadott,
Egész várasakat rejtett tűz el rontott,
Tornyokat forgatott, hegyeket meg bontott.

Minket nem rettentett iszonyú dörgése,
Sem apróbb, de éles fegyvernek tsörgése,
Jó reménységért vólt veszély' meg vetése,
Nagy szívvel halálos sebek' szenvedése.

Menynyiszer, O Hívság! tűz lobbant szívünkbenn,
Önként bé rohantunk a' veszedelembenn,
Vér ontást szomjúzván keltünkbenn fektünkbenn,
Háborút kívántunk egész életünkbenn.

Most immár, hogy éltünk' ősze bé érkezett,
A' tagok, az elme erőből vetkezett,
Testünk mindenestűl öszve töredezett,
Régi szolgáiról Márs el felejtkezett.

És íme sebünkért 's vérünkért kegyetlen,
Bérünket fizetni fösvény és kedvetlen,
Szép kérésünkre is eddig engedetlen
Sorsbann ejtett, melyly majd el szenvedhetetlen.

Ki Széntánál Török Táborbann bé vágott,
Ki Siciliabann leg első bé hágott,
Ki igaz hívségért tsisma talpot rágott,
Itt vagyon, és visel tsak comiss nadrágot.

Köztünk van Hochstätnél sebhűlt Muskatéros,
Köztünk Pétervárnál bénúlt Granatéros,
Mind ez, mind a' másik Tiszt, de hat krajtzáros,
Ilyly zsoldért savanyú bort ád a' Kotsmáros.

Nintsen paszamánynyal dolmányok prémezve,
Görnyedt derekokra kereszt nints fel tűzve,
Mankón sétálgatnak szegények reszketve,
Jajgatnak jámborok mind reggel, mind estve.

Menynyi Vitéz Legényt Márs köztünk temetett,
Ki épen maradván tábort vezetgetett,
Van itt, kinek tüze Fritzhezz téttethetett,
Vagyon, Sabaudussal ki sorbann mehetett.

'S mind ezeket titkos tudatlan okokból
Szerentse ki vette azoknak számokból,
Kiket felső poltzra emelt gyakran porból,
Mert ő sem tesz immár Generált Dobosból.

Veszszen hát sok jajjal bőves szolgálatja,
Azt sok árva 's özvegy naponként siratja:
Ha ilylyen rendetlen Mársnak a' malasztja,
Jőjjön elő régi világ' állapatja.

Esmérje meg egész földi ifiúság,
Hogy hadi szolgálat tzifra nyomorúság,
Valamit Márs ígér, az merő bolondság,
Füst, és múló árnyék, és végre koldússág.

Ha Károly Tsászárnak ezen épűlete
Nem vólna, mi lenne Vén Vitéz' élete?
Rongyos szűr, vagy kankó volna öltözete,
Talám a' ganajon vólna végezete.

Áldás hát 's ditsőség Néki 's Leányának:
Ennek, hogy jó zsoldot fizet a' Tsonkáknak,
Annak, hogy hajlékot tsinált Katonáknak,
Kik érte, 's Királyi Nemért hartzolának.

 

ÉLETE' MÓDJÁNAK VÁLTOZÁSA.

Az én életemet a' magánosságnak
Szentelem, nem lészek rabja a' világnak,
Áldozatot adtam én már a' hívságnak,
Szolgáltam Hazámnak, Másoknak, Királynak.

Az idő változtat ám minden dolgokat,
                        's a' t.

 

MÁSODIK RÉSZ.

 

MEZEI FOGLALATOSSÁGRÓL, 'S AZ UTÁNN
MIBENN GYAKOROLTASSANAK A' KATONÁK.

Azt véled, Kenyeres! hogy én e' szegletbenn,
Gyáva henyélésnek ülvén az ölébenn,
Montesqieut, Pópet vezetvén kertembenn,
Vélek mulatozok ősz öregségembenn.

És mikor te vasas tekenős sereggel
Szembenn szállasz, 's hartzolsz erős ellenséggel,
Nyargalsz jobb szárnyáról balra sietséggel,
Győzedelmes Vitéz meg térsz nyereséggel.

Én akkor gyümöltsös fáknak árnyékábann,
Poros Auctoroknak zavart írásábann,
Földes boldogságot nyomozván hijábann,
A' napot el vesztem hívságos munkábann.

Nem úgy vagyon dolgom: én is vezérlettem,
Kalászos mezőbenn zászlóm' ki ütöttem,
Egy szép kies dombra sátorom' fel vertem,
A' tsatázó helyre légiót vezettem.

Itt vagyok táborbann nagy izmos Tótokkal,
Kis Hont Vármegyei két száz aratókkal,
Kik jobb munkát tesznek görbe sarlójokkal,
Mint a' kit te mivelsz tömpe pallosokkal.

Míg te rendbenn szeded a' szőke fürtöket,
Ki oldod a' bajuszt szorító fékeket,
Addig az én népem döntött sok kévéket,
Két treffenbenn rakott sűrű kereszteket.

Nem gondol ez napnak sütő sugárjával,
Háborodott égnek tüzes villámjával,
Köz jóra dolgozik izzadt homlokával,
És bőséget terjeszt hasznos munkájával.

Noha tudja, nem nyér sem arany lántzokat,
Keresztet, pántlikát, fényes tsillagokat,
Lankadt kézzel rakja a' nagy asztagokat,
Kikből táplálhasson Királyt, 's országokat.

Nem tudom, ki kezdte ezen külömbséget,
'S ki adta fegyvernek azt az elsőséget,
Hogy, ki azt hordozza, nyerjen ditsőséget,
Ellenbenn hasznos nép viseljen inséget.

Küldjük el, ha tetszik, e' kérdést Chynábann,
Confútz' Fiainak boldog országábann,
Lássuk, a' dolgos rend van e ott homálybann,
A' Herék vagynak e ott is méltóságbann.

Te azonbann készíts két féle festéket,
A' hozz sűrű borzos apró etseteket:
Fehérrel fessed meg a' nyakbann vetőket,
Feketével pedig nyergi eszközöket.

Jól vígyázz bajszoknak hold forma horgára,
Fülre tsüggő hajnak egyenlő fodrára,
Fehér port hintegess kankaríkójára,
Tégy fényes kenőtsöt nehéz sarujára.

Kíméld meg népedet a' nyári melegtől,
Őrízzed leg inkább a' sebes szelektől,
Tartóztasd goromba kemény eledeltől,
Fehérebb színe lesz a' híg levesektől.

Engedd meg, Katonád lovát vakargassa,
De alomját paraszt hetessel hányassa,
Ő hozza a' vizet, ugyan ő itassa,
Lábát, és serényét, farkát mosogassa.

Meg térvén dűljön le gazdának ágyára,
Gazd'aszszony készítsen addig konyhájára,
Míglen János Uram álmot ránt nótára,
Ébredvén ülhessen ásítva lótzára.

Kímélje, mint lehet, tagját és ereit,
Tsak hűsön tsendesen forgassa fegyverit,
Gyengén, és kesztyűbenn takarja tenyerit,
Sétálással töltse napnak több részeit.

Tanítsd meg népedet sürögni forogni,
Hogy kell a' mezőbenn gyalogot gázolni,
Mint kell a' szárnyakbann sebesen bé vágni,
Hátráló sereget helyből mozdítani.

Vakmerő ellenség ha bé vág rendedbenn,
Tolódást ritkúlást okoz seregedbenn,
Mutassd, mi fortély kell ilyly veszedelembenn,
Minő mozdúlással zárhatod kerekbenn.

Oktassd seregedet lovát kormányozni,
Síkon, hegyen, völgyen kantáron hordozni,
Tudjon szoros helyen egybenn tsoportozni,
Sebes nyargalásbann lyukakat foldozni.

Intsed, r'ád vígyázzon hartznak melegébenn,
Dandárját ne hagyja nyereség' fejébenn,
Lódult ellenséget ha veszen űzésbenn,
Meg ne bontakozzon sorjábann rendébenn.

Nem árt, ha meg fogod aztat is próbálni,
Mint kell tzélt futtábann lövéssel találni,
Mivel tí nem tudtok dzsidát hagyigálni,
Lehessen távúlról embert taszigálni.

De minek fárasztlak én ezen letzkével,
Hiszem, tele vagyon fejed mind ezekkel,
Móritz Gróf eléggé terhel ilylyenekkel
Títeket, 's több ilylyen gyilkos tzikkelyekkel.

El hagyom a' tsatát, chamádát veretek,
Már én győzedelmes próbát nem tehetek,
Öldöklő sereget nem is vezethetek,
Az új Sándorokkal tábort nem verhetek.

Azért Polybiust már nem is forgatom,
Inkább Virgíliust, 's Varrót olvasgatom,
Ezek' hagyásából földem' szántogatom,
A' jobb mesterségnek módját tanúlgatom.

Hogy mikor Hadaink meg jönnek Trójából,
Az az, el pusztított Veres Russiából,
Adhassak pogátsát fehér liszt' lángjából,
Lovaknak abrakot pajta' fiókjából.

 

MERRE KELL A' HADAT INTÉZNI.

Hová vitted, Pajtás! Hazánknak tsóváját?
Haemushozz; hagyd, foldja Révészed hajóját:
Szaporán egye meg sült viza' ikráját,
Fordítsd víz' mentére rongyos vitorláját.

Kelet felé vagynak a' makats nemzetek,
Kik Magyar Országnak részeiből téptek,
Ott vagynak a' kintsek, kit innen el tsíptek,
Viszsza kell azt venni, mit innen el vittek.

Mondja meg Hajósod Belgrádi Basának,
Jó kávét készítsen a' Tsászár' Hadának,
Márs' útját tsinálja Vidinnek, Nyssának,
Stambult
rendelje el téli quártélyának.

Révészed tsóváját üsse fel Varnánál
Egyikét, másikát Otzakóv' sántzánál,
Köszöntse Neptúnust Duna' hét ágánál,
Várja meg népünket Kún László' sírjánál.

Hagyjuk Petronellát a' jó Sógoroknak,
Kik savanyú borhozz répáhozz szoktanak,
Olyly földet keressünk a' mí Fiainknak,
Hol még' híre nintsen Mathematicusnak.

Hol sok torony vagyon, sokat harangoznak:
Hová mégy, honnan jősz, sűrűn tudakoznak,
Nem kedves lakása űgyetlen Magyarnak,
Nem vólt ő Barátja a' Nagy Várasoknak.

Nem tanúlta soha Kálmár' praktikáját,
Azért nem szereti, ha bontják ládáját,
Madame Entremontnak betsűli barlangját.
Annak formájára építi gunyhóját.

Tér mezőt szeret ő, hol szarvas tinaját,
Szép fajú makrantzos rugdaló tsikaját
Nevelvén, futtatni lehet paripáját,
Tsengő pengő lántztzal nem mérik ugarját.

Szinte most beszéllik: nyeregbenn lovatok,
Fel is vagyon rakva nehéz putzikátok;
Ha valahogy tí is Keletre indúltok,
Add tudtomra, lészek én jó Kalaúztok.

A' Bátskai síkot szinte Orsováig,
Temesi Bánságot Trajánus' hídjáig,
Duna' két oldalát Erzsébet' tornyáig,
Úgy esmérem, mint a' tsárdákat Budáig.

Jász Vásárhelyt mondják a' guga el lepte,
Hogy a' sok Töröket Moskákat meg szökte,
Osmán, a' frigy tévő sereget el vitte,
Egy tölgyes erdőbenn meg telepítette.

Vagy aluszik, vagy nem, Prussus néz Dantzkára,
Moska
veti szemét a' Krími Tatárra,
Tsászár, mint Protector, vágy Havas' aljára,
Nem is hallgatnak már a' handa handára.

 

TARS TARSÁT INTI,
MIKÉNT MULASSA MAGÁT.

Mivel fel függesztéd fényes sisakodat,
Hüvelyébenn tetted éles pallosodat,
Szegre akasztottad viaszkos sarudat,
Fél abrakra fogtad fegyveres lovadat:

És már végét vettéd vitézi munkádnak,
Nyugodalmat szerzél lankadt tagjaidnak,
quártélyt rendeltél fáradt Katonádnak,
Ágyat is vettettél Zsoldos Társaidnak.

Méltó, hogy elmédet régi járására
Botsássd, vándoroljon Parnassus' tájára,
Hagyd, akadjon ottan kútak' forrására,
Melylyekből vers folyjon Flaccus' nótájára.

Múzsák is szeretnek árnyékos erdőket,
Útálják a' puszta zanótzos mezőket,
Kedvellik leg inkább a' vizes völgyeket,
Mivel gyakran szokták mosni szűz testeket.

Nymphátskák is inkább tsergő patakoknál
Ősz felé mulatnak mohos kő szikláknál,
Ha azért ezekhezz akadtál Szklenónál,
Telemak'
módjára danolgass azoknál.

Híres a' Szép Nemről Besztertze' vidéke,
Szőke Nemzetségnek ott vagyon a' fészke,
Tsínos Gyermekeket szül Garam' melylyéke,
Hajdant mulatságnak Radvány vala széke.

Itt Vénus Mamátskánk járt fehér szoknyábann,
Kis Cupídó pedig kurta kankótskábann,
Azért az idegent vigyázatlanságbann
Tsak hamar meg tsalták, 's vitték kamarábann.

Ha tehát sétálgatsz a' Garam' partjára,
Mosónéknak ne nézz patyolat tzombjára,
Ne talám vigyenek az Arany Bányára,
'S szíved' szabadságát fel tegyék próbára.

Tót Lyánkák fris vízzel mossák artzájokat,
Természet pirosra festi ajakokat,
Posta nélkűl tsalják sutra Mátkájokat,
Lassú katzagással ámítják azokat.

Ezeknél is lelhet elméd édességet,
Ártatlan mulatást, víg gyönyörűséget,
El higyd, hol Jó Barát mutat szívességet,
Tsak azon helynek kell adni elsőséget.

Mulass hát, ne búsulj, mi lesz az osztályból,
Kit taszítanak ki a' foglalt országból,
Mahomet' ládáját viszik e Mekából,
Vagy mi lesz Lengyelek' Pospolitájából.

A' Nagy Kétfejű Sas az Egyfejű Sassal,
A' Fehér Sas pedig a' Fehér Lovassal
Meg egyez, 's Frantzia a' gyenge Svecussal
Meg bukik, mert nem tart frigyet az Anglussal.

Vagyon még ereje Ómár' zsoltárjának,
A' Stambuli Mufti' Antiphónájának,
Legyen tsak rosz vége Aly Beg' hadának,
Meg látd, minő lovas sereg jön Moldvának.

A' véres háborút Moskák már meg unták,
Mert nagy számú népét nyavalyák meg ronták,
Kat' Aszszonyt, mint hallom, Papok el árulták,
Tanátsosaival számadásra hítták.

Nem lehet veszélytől egyébtől tartani,
Hanem, hogy ha szomszéd' háza kezd bomlani,
Más ház is mellette szokott omladozni,
A' nagy a' kisebbet öszve szokta zúzni.

Az Istenre hagyjuk, Pajtás! e' dolgokat,
Ő ád, ő veszen el, ő oszt országokat,
Ő áld, ő törűl el erős táborokat,
Ő tsinál a' szabad nemzetből rabokat.

Tsak minket úgy tartson, mint most, békeségbenn,
Nyomhassuk az édes mustot a' tsebrekbenn,
Élhessünk tsendesen házunk' szegletébenn,
Commissárt ne lássunk immár Vármegyénkbenn.

Ne törődjünk azon, mi lesz Ásiából,
Azért, hogy Benyovszki meg tért Kámtsátkából,
Egy két népnek mostan el fordúlásából,
Világ nagy változást nem vesz romlásából.

El dűlhet a' Lengyel, el dűlhet Török is,
                             's a' t.

 

TÁRSA' VERSEIT DÍTSÉRI.

Társ! néked a' Múzsák szüntelen tsevegnek,
Akár hová fordúlsz, veled járnak, kelnek,
Most víg, most szomorú nótát énekelnek,
Gyönyörű koszorút játszodva készítnek.

Mondd meg, hogy győzheti' elméd vándorlását,
Naptól a' hold alá sebes tsavargását,
Nem unta e még meg képek' mázolását,
Melyly Szűz támogatja kezed' rajzolását.

Minap Arcadia' szélére vezettél,
Régi Vitézekkel meg telepítettél,
Sok jó Királyokkal engem' esmértettél,
Nyájas mulatságot barlangnál szerzettél.

Alig hogy le tettem zomántzos kardomat,
Kezdém építeni hantból hajlékomat,
Mindjárt el rontottad fel tett szándékomat,
El bontád már kezdett víg mulatságomat.

Melyly meszsze hordoztál tudós írásoddal?
Tudod, Haemusnál is valék Hajósoddal,
Tróját is meg jártam Hertzeg Aszszonyoddal,
Carpatust meg másztam jövendő mondóddal.

Keve' fiainak zanótzos hazáját,
Mekábann Mahomet' teteme' ládáját
Meg mutatád, hallám Ómárnak zsoltárját,
Ím' végre meg nyitád Menynyeknek kapuját.

Menjen, kinek tetszik, Pater Sajnovitstsal,
Vizsgálni a' napot, hogy birkozik Kossal,
Én veled szüreten maradok Bacchussal,
Végezvén tovább is mehetünk Vénussal.

Nem bánom, járjuk meg a' föld' kerekségét,
Tsapjuk evezőnkkel tengerek' mélységét,
Vizsgáljuk természet' titkos mesterségét,
Dítsérjük Alkotó' tsodás kegyességét.

A' tsillagos égről szálljunk föld' gyomrábann,
Az embert nézzük meg tükrös palotábann,
Onnan fordúljunk le mázolt kosarábann,
Vizsgáljuk tetteit tündér formájábann.

El megyek te veled az Antipodákhozz,
Ha tetszik, hajózok szinte Kámtsátkáhozz,
Tsólnakom' ki kötöm Hercul' oszlopáhozz,
Ilyly írást ragasztok egyik oldaláhozz.

Itt vólt két Jó Barát, a' világot járta,
Embereknek tettit szándékit vizsgálta,
Sok nyomozás utánn mind kettő meg látta,
A' mit Zsidó Király vénségbenn kiálta.

Azért a' Fernei Böltshözz viszsza tértek,
Genevai Tónál egy ingre vetkeztek,
Az öreg emberrel egy nótát kezdettek.
Jankójával sokszor sírtak és nevettek.[40]

 

TOKAI SZÜRET.

Kellemetes képet festél Hegy' aljáról,
Őszi mulatságok' vídám tanyájáról,
Apellesnek vetted talám vászonyáról,
Vagy Rubensnek rézbenn metszett táblájáról.

Mint írád, úgy láttam Bacchusnak sátorát,
Hogy kelt fel, hogy törlé szemét és pofáját,
Mint dörmölt, ásított, mint húzta derekát,
Hogy nézett hegyekre bigyesztvén ajakát.

Láttam, hogy érte el seregét szedőknek,
Kik hátra tekíntvén majd el réműlének,
Vizes levelek közt titkon nevetének,
Tréfából nevezvén Kartsu Legénykének.

Zsuzsi szóllt Örzsének: nézd Mátka, a' tzombját:
Rózsi kis Katival szemlélte tomporát,
Mindkettő egyszer 's mind el tzitzantá magát,
Hamar fordúlásbann meg látván lódingját.

Piros posgás Szűzek, kik éjjel dőzsöltek,
Harmat' száradtáig oda enyelgettek,
Tsüggő emlőjökkel ők is fel érkeztek,
Tsomoszló Társokkal szedéshezz kezdettek.

A' pászta' szélébenn láttam Szép Anyánkat,
Ki fiának adá a' mérges nyilakat,
Melylyel szokta ölni a' vad Cassandrákat,
Sebhetni sanyarú életű Cátókat.

Illett feketeség gyenge termetéhezz,
Súgár, kartsu, nyúlánk, vékony teteméhezz,
Nem férhettem közel egyéb szépségéhezz,
Göndör barkájáhozz, sem lentse szeméhezz.

Azt mondják, miólta Vulcán el jegyzette,
Szőkeségét a' vas hámorba vesztette,
Párisnak kedvéért egyszer elől vette,
Az égi Dámákat mikor ingerlette.

Szememet ragadta tsak külső formája,
Fehér patyolatból volt kettős szoknyája,
Fekete selemmel varrott gallérkája,
Szőrös botskorkája, tarka harisnyája.

Kondor Fiatskája fel ment a' töltvényre,
Le ült a' Pásztorok' vígyázó helyére,
Kerepelt nótára Szedők' örömére,
Paritytyáját hányta rigók' seregére.

Azonbann bé fordúlt Pásztor' gunyhójábann,
Tegzét el készíté íjastól markábann,
Bal lábát támasztván küszöb' oszlopábann,
Három nyilat lökött Bacchus' oldalábann.

Láttam, hogy el dűle ordító szavakkal,
Sebét bé kötötték ruha darabokkal,
Szekerét húzatták fene pardutzokkal,
Fel tolták reája támasztó rudakkal.

Egyszer 's mind meg verték a' zörgő dobokat,
Fútták a' retsegő hangos trombitákat,
Nyírfa seprűs Szűzek bugyor putzikákat
Szedvén a' táborbann bonták a' konyhákat.

Lepleket fel szedvén nagy hoszszú rudakra,
Erős Faunusoknak fel adák vállokra,
Vén Szílent fel tolák konya szamarára,
Vert had el indúla Ganges' oldalára.

Vénus is fel hágott arany szekerére,
Kit két Galamb hozott a' Mezsdje' szélére,
Kis Fiát ragadván fel tevé térdére,
Gyeplőt és korbátskát adván a' kezére.

El tűnt, 's Erdély felé látszott útját venni,
Egyűgyű szerelmet szívekbenn sejteni,
Oda többször is ment búját felejteni,
Katzkí mulatságot fiának szerzeni.

Mert mondják, van Nemzet Csíki Havasokbann,
Régi Dácusoknak mohos barlangjokbann,
Ki Nemes Hazáját látván zűrzavarbann,
Jó erköltsöt hoza ezen tartománybann.

Ez idegen vérrel még nem keveredett,
Noha sok népekkel hartzolt 's verekedett,
Jó Nemzet szűntelen arra törekedett,
Tisztán maradhasson vérbéli eredet.

Nem nagy, se nem fényes nálok a' Nemesség,
De van férfiakbann vitézi erősség,
Aszszonyoknál kedves a' szemérmetesség,
Szabad Személyeknél betses a' szűzesség.

Ezekhezz hát Vénus néha le érkezik,
Vélek forrásoknál erdőn mulatozik,
Juhotskáknál gyapjút fony, és nevetkezik,
Sokszor barlangjokbann Fiával férkezik.

Egyűgyű játékot kezd pislogó tűznél,
Batutát tántzoltat hold' fényességénél,
Ha Fitsúr Fátáját vezeti kezénél,
Mosolyog, 's meg lesi bikfa töviskénél,

El hagyom! nints kedvem képeket festeni,
Pirost feketével jól egyelíteni,
Te tudsz tsak egyedűl színt színnel keverni,
Lelketlen dolgokat eleveníteni.

 

ÉLETE' MÓDJÁNAK VÁLTOZÁSÁRÓL.

Te, ki nékem hajdant Zobor' oldalából
Víg verseket küldél Násó' tomusából,
Szerelmet danoltál Voltér' kótájából,
Hartzokat harsogtál Márónak sípjából.

Mondd meg, hogy, 's mint esett, hogy Mátyus' földébenn,
Tótok közé jutván fris Vágnak mentébenn,
Nyájas szó már nem jön furtsa leveledbenn,
Fetskendő gondolat nints pennád' végébenn.

És engem', kit szőttek veled egy bordábann,
Jó példáddal ragadsz lelki buzgóságbann,
Emelvén szívemet Mojses' írásábann,
Részeltetsz Tserei' szent Zsolosmájábann.

Bizony nagy változás! méltó is jegyzésre,
Így lévén meg hajlok én is a' térésre,
Nagy keresztet vetek Paphos' szigetére,
'S veled el indúlok Golgota' hegyére.

Keressük meg ottan Igazság' Mesterét,
Reménylem, meg leljük Emberek' Vezérét,
Mellőzvén a' világ' habozó tengerét,
El érjük Illésnek lángoló szekerét.

Ugyan is más tzélja mi lehet Embernek?
Hódúlni szükséges a' jó Keresztyénnek,
Véget is kell vetni hívságos életnek,
Nyomára akadván Nemesebb Lelkeknek.

Ne írtózzunk, vagynak sok elől járóink,
Lésznek minden nyelven tsoportos társaink,
Ilylyen változásbann vagynak sok példáink,
Szint' ezt tselekedték mí régi eleink.

Ille ego, qui quondam! mondani nem újság,
Monda ezt Salamon, mert minden tsak hívság',
Idővel változik ifiú bolondság,
Későn 's tsak ősz főre jön lassú okosság.

Nézzd Racint, Gyöngyösit, Miltont, Horatiust,
Násót
, nem Romait, hanem Tomitánust,
Ifiú Gyöngyösi írt Murányi Vénust,
Racin
legény korbann adá Hyppolitust.

Keressük fel Milton' vesztett alma fáját,
Mondjuk el Gyöngyösi' Rózsa Koszorúját,
Jézus' Társainak bútsúzó nótáját
Kezdjük, és danoljuk Loyola' ódáját.

 

A' SZERENTSE.

Minap a' Szerentse ki jött az udvarból,
A' Bétsi Bástyákon sétált unalomból,
Hányá veté szemét tolyongó tsordából,
Kire háríthatná kintsét tárházából.

Már régen javait zárva tartogatta,
Múló ajándékit nagy halomba rakta,
A' népet tsak ingó reménynyel táplálta,
Kire 's mint hinthetné, a' jó időt várta.

Szép nap vólt, mint szokott György Vitéz' havábann,
A' Bétsi henye nép nem marad honynyábann,
Ki kelt a' Bástyára tzifra subájábann,
Téli gőztől fejét szellőzé jártábann.

Nagy, Kis Úr, Pap, Polgár, udvari Kényesek,
Marquis, Bárók, Grófok, Hadi Fő 's Al Tisztek,
Patyolatos Nemből Özvegyek és Szűzek,
Mind rútak, mind szépek ide sietének.

Nintsen virágos kert széles e' világbann,
Ki ezen színezést haladja módjábann,
E' tárházas szemnek tetszett valójábann,
Érzékenységét itt nevelé javábann.

Mint midőn a' szelek tengeren játszanak,
Tajtékos habokat öszve taszigálnak,
Erősebbek gyengét nyomnak és hátrálnak,
Jönnek, mennek, fogynak, nyőlnek, 's hanyatlanak.

Úgy itt külön rendű tarkázott Polgárság,
Vegyes tsoportokra osztatott Társaság,
Dagad,' apad, halad, nyől, múlik Sokaság,
Meg újúl úntalan bokros zavarodtság.

Szerentse e' tengert pislogó szemekkel,
Vizsgálván sokáig lassú lépésekkel,
Nyomot veszt, meg vegyűl esméretlenekkel,
Közép rendből való tisztes emberekkel.

Alatsony ház vala árnyékos szegletbenn,
Három zöld fa nyúlt fel falaknak mentébenn,
Hoszszas lótzát tettek azoknak tövébenn,
Házi Gazda itt ült fel duzzadt kedvébenn.

Íme meg szóllítja, a' kik közelítnek,
Kínálja, ha tetszik, melléje ülnének,
Véle a' víg napon itt örvendeznének,
Ragyiva népekre jó kedvvel néznének.

Ki szép! úgy mond, látni e' boldog sereget,
Kintsbenn gazdagságbann tántorgó felleget,
Bizony méltó nékünk áldani az eget,
Ki közinkbe hinté e' fényes bőséget.

Íme minden szemből az öröm ki tetszik,
Vígság, elégedés, artzákan mint játszik,
A' gond, buslakodás homlokon fejtőzik,
Komor kedvetlenség tsak kevesen látszik.

E' boldogság jele Bölts Uralkodásnak,
Utolsó prábája jó rendű Tanátsnak,
Tsalhatatlan oka helyes Országlásnak,
Mérő serpenyője Menynyei Áldásnak.

Úgy van, meg szóllamlik lótzának végébenn
Egy Öreg, mosolyog Gazdának szemébenn,
Vaj ki! nyílás volna emberek szívébenn,
Úgy mond, ítélhetnénk mind ezek' fejébenn.

Sok nehéz sohajtást titkol víg ábrázat,
Szegénységet fedez fényesebb ruházat,
Rejtetik mindentől a' hiba 's gyalázat,
Fris tekíntet, szép szó, tsak külső pártázat.

Édes mosolygása sok piros artzáknak,
Szívet sebesítő kláris ajakoknak,
Fedező lárvája mardosó átkoknak,
Nem jele; festéke tetsző vídámságnak.

Esmérem, ki imént el mene gőgösen,
Tzifra tselédjével lépdegélt pipesen,
Ama' görbe Kalmárt köszönté kegyesen,
Erszényét imádja, 's nyegi keservesen.

Nézzétek, mint adnak útat e' Nagy Úrnak,
Még futójának is mi képen bókolnak,
Vélnétek, jó szívvel mind ezek hódúlnak,
Félik, 's nem szeretik, tsak azért hajúlnak.

Minap kitsiny sorsból nagyra emeltetett,
Fényes születésűk' elibenn téttetett,
Ő ugyan egynek is még eddig nem vétett,
Tsak azért gyűlölik, hogy így fel véttetett.

Ezer közt nehezen találunk tsak egyre,
Ki panaszt nem tenne a' vak történetre,
Ki maga sorsával egyezne végtére,
'S űgyét támasztaná Menynyei Felségre.

Ez mátkáját szidja búsúlt haragjábann,
Ez férjének vétkét harapja magábann',
Mind kettő forralja mérgét a' gyomrábann,
Boszszú állást rejtvén szív' kamarájábann.

Nem mondom mind, de több e' díszes seregbenn,
Ki sorsát átkozza keserűségébenn,
Van itt sok száz, ki fogy édes reményébenn,
Jót nem látott soha, már juta vénségbenn.

Ritka, ki magának egyenes bírája,
Ritkább, kit nem ragad tsoportnak példája,
Mást belől, mást kívől mutogat artzája,
Van a' fedezésnek látszatos példája.

Tsak hibás ítélet vethet a' Felségre,
Ennek szíve nyitva van jótévőségre,
A' panasz egyedűl lehet szerentsére,
És az ő garázda rendetlenségére.

Menynyi sok érdemet Szerentse el titkol,
A' Jókra fekete 's bal híreket kohol,
Gazdagra több kintset 's tisztséget pazarol,
Szegényeknek hátán tapodván kóborol.

Ő köti szíveknek páros egyességét,
Ő bontja továbbra azok' tsendességét,
Ő szerzi a' Jókra Nagyok' gyűlölségét,
Vezeti sorsoknak egyenetlenségét.

Fel veszen részegest bársony hintójára,
Déltzeg', buját, korhelyt fel fog a' szárnyára,
A' kevélyt, horgászót ülteti jobbjára,
A' szelíd érdemet tolja taligára.

Fényesebb erköltsnek el rendelt jeleket',
Tsillagot, pántlikát, 's arany kereszteket
Tsak vaktábann osztván, a' jobb embereket
Le veri: így tsalja a' fejedelmeket.

Nem rég mulatságot szerzett a' Táborbann,
Játékot indíta Mársnak Sátorábann,
Fel öltözött lopva fényes pántzéljábann,
Tisztet, bért, jutalmat kevert sisakjábann.

Így sorsra botsátván Vezéri páltzákat,
Ezreket, Százakat, Kapitányságokat,
Több e' féle Hadi Nagy Méltóságokat
El osztott, 's okozott ezer panaszokat.

Mert ő nem tekíntvén régi érdemekre,
Sem tett szolgálatra, sem a' vett sebekre,
Történetből emelt sokakat Tisztségre,
Több fizetés, több kontz jött al emberekre.

Ezt hallván Víg Gazda fejét tsóválgatta,
Két köhentés utánn Szerentsét átkozta,
Más napra beszédjét erről hallasztotta,
Hány óra? Uraim! tsak azt tudakozta.

Szerentse pediglen bútsúzván Társaktól,
Pirúlt ábrázattal el válék azoktól,
Szapora lépéssel le szállott bástyáról,
Vegyes ítéletet szerezvén magáról.

 

JÖVENDÖLÉS, HA NEM HIBÁZ.

Vígan, Keresztyének! az új esztendőbenn:
Az Isten, ki lakik a' fényes egekbenn,
Le szállott a' földre e' végső időkbenn,
Hajlékot választott Királyok' szívébenn.

Látjátok, nem azért öntik az álgyúkat,
Hogy azzal bontsanak erősebb várakat,
Nem azért fogadják a' zsoldos hadakat,
Hogy azzal rontsanak roppant táborokat.

Törvényes Igazság, Szeretet, Böltseség
Tészi a' frigyeket, nem buta Írígység,
Íme már az erőt el nyomja Kegyesség,
Mondjátok, mikor ment ilyly nagyra Szelídség.

Most kötik Jaszibann Töröknek kezeit,
Ki sokáig dúlta világ' jobb részeit,
Most vetik szorosabb határbann ereit,
Ne lobogtathassa ezentúl tüzeit.

A' Fő Pap Rómának meg nyitja Kapuját,
Melylyen bé hordhassa vegyes gabonáját,
Konkoltól tisztítja el fajúlt búzáját,
Örökös Gazdának rakja garmadáját.

Már az Ur' útait gyorsan egyengeti,
A' rögöt, a' követ félre hengergeti,
Harmatos mezején nyáját legelteti,
A' tévedt juhotskát vállán emelgeti.

Ő lesz, ki aklától a' vad farkasokat
El űzi, és rendel szelíd Pásztorokat,
Kik téjjel meg kenik kisdedek' szájokat,
Ígével táplálni fogják a' Nagyokat.

Ő alatta meg lesz a' kívánt egyesség,
Kit óhajt szívéből egész Keresztyénség,
El tűnik elmékből setét Eretnekség,
Meg újúl Szeretet, bé telik Reménység.

Egyházi Világi Vezéri Népeknek,
Kintsért, földért, hírért már nem verekednek,
Egyes akarattal arra törekednek,
Mikép boldogságot népre terjeszszenek.

El hagyta a' minap Tsászár palotáját,
Bétsbenn felejtette fényes koronáját,
Szegre függesztette királyi páltzáját,
Rongyos jobbágyának meg szállá gunyhóját.

Szentelt kezét veté az eke' szarvára,
Mutatá, mi szükség embernek javára,
Egyűgyű parasztnak vígyázván szavára,
A' Kevély Nagyokat hítta példájára.

Ki vezette ugyan mezőre hadait,
Nem hogy szomszídoknak dúlja határait,
Vagy hoszszú pórázra kötözze rabjait,
Tüzével gyújtsa fel háború' lángjait.

Hanem hogy mutassa pártos nemzetségnek,
Mi ereje vagyon, hatalom' 's fegyvernek,
Mikor betse el vész népnél a' törvénynek,
És Ország ellene jár Fejedelmének.

Bé tölt, miről szóllott a' mesés régiség,
Emberek között fog járni az Istenség,
Trónusáról le száll Királyi felsőség,
Jobbágyival társas lesz fejedelemség.

Le teszik a' drága köves koronákat,
Lemes vasnak verik majd a' kópiákat,
Ökörért tserélni fognak paripákat,
A' hegyes tőrökért vesznek tsoroszlyákat.

Ne menjünk tsodálni Arcades' völgyébenn,
Miképenn öltözik Nagyság Kisdedségbenn,
Hogy változik erős Vitéz Szelídségbenn,
És él a' Pásztorral Király egyességbenn.

Nap nyugati Tsászár el hagyja lakását,
Mint más Diogenes meg gyújtja lámpását,
Embert keres, járja hívságos várasát,
Dús gazdag Uraknak hágja garáditsát.

Nem régen meg járta népesebb országát,
Közelebbről nézte szegénységnek sorsát,
Kebelébenn szedte nyegését, sírását,
Éhező községnek osztata pogátsát.

Ím Solon, Lycurgus, Moskábann sétálnak,
Egyűgyű nemzetnek törvényeket szabnak,
Fő ditsőségére van Nagy Katalinnak,
Hogy mása lett híres Justiniánusnak.

Anyja tehát ő is fő hajtó népének,
Mivel már tágítja lántzát bilintsének,
Többítője lesz ő sok gyönyörűségnek,
Kiről íze sem vólt éjtszak' vidékének.

Ha Vazáknak Vére le teszi hatalmát,
Ölébenn fogadja mint Atyja Országát,
Társnak nem Királynak nevezteti magát,
El érte Svecus is földi boldogságát.

Nagyobb ez Marmontel' tudós Meséjénél,
Baucis' Filémonnál tett vendégségénél,
Ott egyszer ült Felség szegény' ebédjénél,
Vaza örök lakást vett jobbágy' szívénél.

Tsak te, szegény Lengyel! hartzolsz szerentséddel,
Meg vetésbenn jöttél pártos fegyvereddel,
Mert bántál Királylyal mint ellenségeddel,
Le vagy verettetve már Nemességeddel.

Ne félj, meg szabadúlsz, tegyd le fegyveredet,
Trónusábann leld meg Jó Fejedelmedet,
Változtasd jobb módra büszke törvényedet,
Barátsággal öleld erős Frigyesidet.

Jobb Sasoknak éles körmébenn akadni,
Mint tsalmás Töröknek ló farkát imádni,
Sasok kis madarat nem szoktak rontani,
Török Szabadságot, 's Oltárt fog bontani.

Kövessed nyomdokát határos Nemzetnek,
Ki szedi gyümöltsét áldott Békeségnek,
Kóstolta ez súlylyát Török segítségnek,
Nem régen múlt oka keserűségének.

Most vagyon kezdete Arany' Századának,
Tsászárok Atyjai lettek Országoknak,
Királyok Társai a' Jobb Polgároknak,
Urak Osztályosi szegény Jobbágyoknak.

Kitsiny hibája van első Rendelésnek,
Kit az Örök Isten tett az Embereknek,
Közös lesz föld' 's tenger' gyümöltse élőknek,
Békés Atyafia lesz Nemzet Nemzetnek.

 

TÖRÖKKEL VALÓ ÜTKÖZET' KÉPE.

Látom már lélekbenn az erős hadakat,
Hallom a' retsegő dobot 's trombitákat,
Úgy tetszik, szemlélem a' fényes kardokat,
Mikép szedegetnek pamukos tsalmákat.

Itt sereg sereget nyom lassú lépéssel,
Ott lovas gyalogot kerget igetéssel,
Az álgyúk egymásnak felelnek zengéssel,
Szárnyakan hartz újúl sűrű tüzeléssel.

Rendetlen de sűrű tsoportos sokaság,
Ázsiai népből öszve vert lovasság
Meg sejdíti, hol van a' gyenge gyalogság,
Bé tsap, és előtte haboz a' bátorság.

Ki tolja helyéből az erős rendeket,
Fel fűz kópiára le vágott fejeket,
A' Vezér meg látván ilyly veszedelmeket,
Segítségre botsát vasas vitézeket.

Ezek meg állítják tzáfolva társokat,
Bé dugják szablyával a' tágúlt útakat,
Nyomják erős renddel az elől járókat,
Meg fordítják végre a' Musulmánokat.

Szalad az ellenség, támad nagy kiáltás,
Iszonyú két fél közt itten a' vér ontás,
Fegyver' tsörgésével vegyes a' visítás,
Hol lett a' nyereség! hol jobb a' rendtartás!

 

FÖLD INDULÁS BÉTSBENN.

Mit hallok? meg rendűlt a' föld Ausztriábann,
Tornyok ingadoznak Béts' tartományábann,
Tűkörök mozognak tántzoló pajtákbann,
Tűz, vagy fojtott szelek zúgnak föld' gyomrábann.

Pater Hell tubusát az égnek szegezte,
Nevton' Systemáját elejébenn tette,
Barometromát is gyakran nézegette,
Honnan jön a' veszély, gyorsan keresgette.

Egek felett vagyon ám a' nagy erősség,
Ki ellen nem állhat a' földi böltseség,
Onnan jön emberre öröm 's keserűség,
Onnan bizodalom 's egyéb gyönyörűség.

Az, a' ki markábann szorítja az eget,
Újára függeszté a' tengert, a' földet,
Az ád, az küld reánk rettentő jeleket,
Így húzván magáhozz el fajúlt szíveket.

Tudósok' Serege a' vak történetnek
Tulajdonít mindent, 's a' nagy természetnek:
Meg lehet: de oka van ilyly eseteknek,
Melylytől az emberek ilyly szörnyen réműlnek.

A' farsangos tsorda hívság' kebelébenn
Buja tüzet hörpölt gerjedő melylyébenn,
Dögös lehelletet fúj község' szívébenn,
Halálos mérget nyújt aranyos tsészébenn.

Ha elől jön Novér vitézek' tántzával,
Római mesékből szövött tsatájával,
Bétsi nép nem gondol Sodoma' lángjával,
Tréfát űz Bírája' 's Ura' hatalmával.

Jó Társ! ne kövessed ezek' tanítását,
Fodros eszelőknek vesd meg tsábítását,
Király Próphétának tartsad szép mondását,
Mert tsak az Úr őrzi Szelídek' várasát.

Alkotó az Ura egész Természetnek,
Ő igazítója öszve tett részeknek,
E' nélkűl meg akad mozgása mindennek,
És elementumok chaosbann sülylyednek.

 

A' HALDOKLÓ HATYTYÚ.

Haldokló Hatytyúnak végső keserveit
Meg hallván, bús szívvel könyveztem könyveit:
Halál kérésemre ölő eszközeit
Le rakta, 's hoszszabbra nyújtá esztendeit.

 

ÁRTATLAN FALUSI ÉLETNEK ÁBRÁZOLÁSA.

Jól képzed, Barátom! tavasz' nyílásával,
El szunynyadt természet' fel támadásával,
Pestet oda hagytam büszke polgárjával,
Házamhozz repűltem együtt a' gólyámmal.

Itt, hol a' természet egyűgyűségébenn
Látszik, 's nem fedez kínt gyönyörűségébenn,
Nyugszom én, de elmém nints tsendességébenn,
Az embert vizsgálom tévelyedésébenn.

Nem győzöm tsodálni, hogy nagy várasakbann
Nagyobb a' romlottság, mint rongyos falukbann,
Az is tsoda nálam, hogy a' nagy urakbann
Kevésb jót találok, mint rongyos pórokbann.

Nézem Királyoknak pompás fényességét,
Nagyságát, erejét, féltő ditsőségét,
Papi Fejedelmek' szomorú szentségét,
Közelről ezek is el vesztik szépségét.

Választott Nemzetek' Kegyes Vezérlőjét,
Menyny' 's pokol' kúltsának erős Őrizőjét
Vizsgálom, melyly bajjal tartja menynyegzőjét,
Minő erőszakkal őrzi Szeretőjét.

Fáradságos nagyság népet kormányozni,
Nemzetet, országot törvény alá hozni,
Nagy baj a' világi javakkal osztozni,
Még nagyobb ok nélkűl népet ostorozni.

Kegyetlen kín forog azoknak melylyébenn,
Kiket hívság ringat arany böltsőjébenn,
Talám szempillantás nintsen életébenn,
Melyly örömet adna fáradt elméjébenn.

Az én vén méhészem fáknak árnyékábann,
Nem tudván, mit tsinál Stakelberg Dantzkábann,
Nem gyötrődik, télre jut e Asztrakánbann,
Jobb kedvvel sétálgat mint Pápa Rómábann.

Nyugott elméjével ha reggelt el érte,
Tudván, hogy tegnap is senkit meg nem sérte,
A' Menynyei Atyát ma is arra kérte,
Küldje el Angyalát későbbenn ő érte.

Nem látván még soha álgyú' lobbanását,
Nem látván két élű fegyver' tsillámlását,
Nem hallván Sándornak buszma vándorlását,
Józan szívvel várja napja' hanyatlását.

Holott téged' 's engem' Hazánk' dolga rémít,
Most ditsőség, most a' szerelem háborít,
Jobbról a' félelem, balról kétség szorít,
Reménység, vándorló szerentse tántorít.

Ő pedig gunyhója' füstös oldalábann,
Barna Chlorisának ülvén irányábann,
Dúdol, projectumot nem főz bográtsábann,
Meg marad bölts Horátz' agg systemájábann.

Boldog! ki távozik nehezkés dolgoktól,
Kinek függni nem kell gyémántos nagyoktól,
Kinek békesége lévén szomszédoktól,
Enni inni nem kér gyilkos orvosoktól.

Ilylyen, 's több e' féle ki tsapott mondások,
Sanyarú Spartából származott szóllások,
Tetszik, hogy ritkábbak a' víg tálalások,
Melylyet szülni szoktak kerti újúlások.

Mosolygó szemekkel bár nézzek táblákra,
Abbann külön színnel bimbózó rózsákra,
Vessek tekintetet bokros gyümölts fákra.
Elmém' nem bírhatom vígságos nótákra.

Lelkem nem találván ebbenn elégedést,
Gondolatbann keres édesebb szélylyedést,
De belső rejtekbenn látván veszekedést,
Zokogja a' földi lármás vetekedést.

Ha öszve jön velem Phillis a' forrásnál
Hajnalbann, 's meg leljük egymást az akolnál,
Siralmas nótátskát zengünk a' tanyánál,
Bánkodva mulatunk Dídó' barlangjánál,

Átkozott vólt! a' ki Pándóra' ládáját
Fel bontá, 's meg nyitá sok zárú fiókját,
Onnan hullajtották emberek' sok baját,
Abból ereszték ki ezer galibáját.

Tűrjük sorsunk' zsoldját! így van a' végezés,
Nintsen más orvosság, nintsen védelmezés,
Embernek élete nagy kínos lélekzés,
Fájdalmas küszködés, örök ellenkezés.

 

TOKAJBANN VALÓ ÉRKEZÉS TÉLEN.

Hol régenten Bacchus jövén Indiából,
Meg szállott nyugodni fárasztó útjából;
Hol halálos sebet mérges paritytyából
Veve, 's viszsza tére' Vénus' hagyásából.

Ott vagyok, 's képzelem a' szőllős dombokat,
Tokaj' hegye körűl fel kelő ormokat,
Most a' szomorú tél bé fedte azokat,
'S rejti szemeimtől víg ábrázatjokat.

Nyugszik a' természet, jég fedez vizeket,
Hó fehérségével bé lepett réteket,
Zúz, és fonynyasztó dér borít ligeteket,
Homályos köd fekszi a' szép vidékeket.

Vetem szemeimet tsavargó Tiszára,
Büdös Bodrog' vize' lassú patakjára,
Hányom az elmémet tekergő útjára,
Gondolattal megyek ezeknek partjára.

Már mély örvényekbenn fekvő bálványokat
Lántzokon srófolom, 's húzom az ágakat,
Szigonyokkal tolom az akadályokat,
Itt nyitok, itt töltök iszapos fokokat.

Nagy dolog! ilyly kitsiny embernek vállára
Ki rakott ilyly terhet? nem fér a' hátára:
Átkot mondok Huszti' bölts projectumára,
Magambann ítélem Algíri gályára.

Boldog Isten! minek e' munkás fáradság?
Meg fonynyad e' miatt sok ezer parasztság,
Bátor hajózásból jöhet sok gazdagság,
Úgy tartom, nem ebbenn áll igaz boldogság.

Meg engedem, Anglus száll Tokaj' tájára,
Az édes italból fel rak gályájára,
De ő majd tsipkét hoz Aszszonyink' búbjára,
Drága árt fog vetni tsetsés portékára.

Mí tőlünk el viszi a' haszonra valót,
Sok entzenbentzével tsalja a' pazarlót,
Utóbb majd jobbágyunk meg veti a' sarlót,
Hajós lesz, 's nem fogja meg járni a' tarlót.

Itt vagyon közöttünk a' nagy vetekedés,
Ilik e Magyarhozz tsalfa kereskedés,
Mivel ebből jöhet erkölts vetemedés,
Mit mondasz, mire megy az ilyly vetélkedés?

Zemplin, Bereg, Ungvár, Szabolts Vármegyébenn
Van pénz, van eledel, van bor a' pintzébenn,
Mi kell több? mért vesse életét kétségbenn
A' Magyar, hogy több pénz jőjjön erszényébenn?

Ha kitsiny határbann szívét szoríthatta,
Magábann a' nagyra vágyódást fojthatta,
Kints szerzéstől józan elméjét el vonta,
Vélem, boldog sorsát ilyly Magyar meg fogta.

 

AZON ÚTAZÁSRÓL.

A' munkás hangyátska téli viskójábann
Bé vonódott immár, 's nyugszik zsombikjábann:
Engem' pedig bal sors sok malmok' kárára,
Kerget sebességgel Homonna' tájára.

Ung, Bodrog, Latortza, Labortz, és Hanajna,
Szamos, Tisza, Kőrös, a' Maros, és Kraszna
Tőlem várják, hogy lesz ez utánn folyások,
'S merre engedtetik szélylyel bujdosások.

 

UGYAN AZON ÚTAZÁSÁBANN
GERJEDETT ÉRZÉS.

Mint hajdant Columbus Christoph sajkájával
Tzirkálván a' tengert, mérte tsáklyájával,
Végre új világra új népre akadott,
Kiknél fáradságos munkától nyugodott.

Úgy én is jó remény' fejébenn hajómat
El oldám, botsátám szélnek vitorlámat,
Bízván, olylyan partnál vetem vas matskámat,
Hol meg jutalmazzák kétséges munkámat.

Nintsen arany gyapjú Tiszának mentébenn,
A' milylyen tartatott Colchos' szigetébenn,
Helena sints talám Munkáts' vidékébenn,
Ki tüzet gerjeszszen vén hajós' melylyébenn.

Nem keresek üstöt, aranyt, 's drága követ,
Úgy tartom, gyöngy nélkül a' világ el lehet,
A' kints, a' gazdagság sok embert el veszthet,
Más az a' mi utánn nemes szív eredhet.

Tehát tsak Aenaeást követem útjábann,
Hajózok el áradt vizeknek folytábann,
Dídót nem keresem özvegy hajlékábann,
Calypsót kerülöm mohos barlangjábann.

Fel, vagy alá úszok zavaros habokon,
Sebes patakokon, vagy nádas lápokon,
Rólad emlékezem fűzfa furuglyákon,
Neved írva vagyon homokos partokon.

 

KERESKEDÉSI GONDOLAT.

Hátra hagyád tehát Gibraltár' szorosát?
Meg nézted, vizsgáltad Indostán' lakosát?
Hajódat ki húztad Nilusnak partjára?
Jutál szerentsésen Persák' országára?
Meg rakád gályádat szeretsen dióval,
Kakáo, Feníli, Opó' balzsamjával?
'S Hátzeg' lakosának idegen mívedet
küldéd, el végzéd kereskedésedet?
Örűlök, meg tértél meszsze tartományról,
Hol semmit sem tudnak Magyarok' bajáról,
És már Fő Várasnak pillangós Nagyait
Vizsgálod, mint osztják szerentse' javait.
Jól jártál, nyugodj meg Trónus' árnyékábann,
Szedj fel te is gazdag asztal' morzsájábann,
Hagyj hátra Vitézlő Társakat Tisztségbenn,
Ragaszkodj Szerentse' forgó kerekébenn.

 

KÉT BARÁTNAK HOSZSZÚ ÚTRA
VALÓ VÁNDORLÁSA.

Társ! látom, tégedet a' Múzsák szeretnek,
Tetszésedre sírnak, kedvedre nevetnek.
Bátor egy időre tőled el repűlnek,
Tsak hamar sebesen ismét viszsza térnek.
Ha le jősz homokos Rákos' mezejére,
Szállítod sereged' dombok' tetejére:
Sátorodnak szélén ők ott enyelegnek,
Koszorúkat kötnek, hadat énekelnek.
Ha fel mégy Vág mellé a' kies erdőkbenn,
Diánát keresed árnyékos völgyekbenn:
Ott is veled járnak tsergő patakoknál,
Szerelmet danolnak kristály forrásoknál.
Ha bé jutsz a' lármás füstös várasakbann,
Hívságot keresel tükrös palotákbann:
Ott is kárpitoknak rejtezvén rántzábann
Udvari titkokat súgnak alattombann.
Lépsz bátor Tudósok' gyülekezetébenn,
Krákogó Papoknak komor seregébenn:
Apolló' Társai körűletted járnak,
Jegyző táblácskádra verseket firkálnak.

Szerentsés Bartsai! mit nem énekeltél,
Miólta én velem Bétsbenn esmérkedtél?
Tündér járásoddal hová nem vezettél,
Mit nem mutogattál, mire nem ébresztél?
Miltonnál fel vivél a' hetedik égbenn,
Hol Uraknak Ura lakik ditsőségbenn.
Artzunkra borúlván fényes trónusánál,
Áldozatot nyújtánk lába' zsámolyánál.
Halandók! rettegve láttunk mély titkokat,
Rémítő zavarbann menynyei karokat.
Mint víttak Seregek ott fő ditsőségért,
Mikép veretettek szörnyű büszkeségért.
Láttuk, mint zuhant le Lucipher mélységbenn,
Mint húzta társait örök setétségbenn.
Az Édeni kertbenn Ádám nagy Atyánkat,
Alma fa' tövébenn Éva Szép Anyánkat
Szemlélvén, sirattuk ki költözéseket,
Tudván, mí viseljük majdan ő terheket.
Sátán hogy hágta meg pokol' torkolatját,
Miképen tsalta meg Angyalok' Barátját:
Hogy közlé kígyóval halálos fulánkját,
Mint tölté emberi nemzeten boszszúját.
Mind ezen szomorú gyászos eseteket
Vizsgálván, meg törlénk könyves szemeinket.
Le szállván sebesen Arméni hegyekre,
És reá akadván boldog földiekre,
Kik Pásztorok lévén az arany időkbenn,
Munka nélkűl éltek szép híves erdőkbenn.
Bé térvén egyűgyű tsínos gunyhójokbann,
Ártatlan párokat leltünk lugosokbann:
Hol tsendes egyező társalkodásokkal,
Kies ligetekre el vittek magokkal.

O! melyly boldog vala ottan mulatásunk,
Bú 's gond nélkűl való szabados lakásunk!
Melyly édes e' szelíd nép közt maradásunk,
Szent lévén és tiszta egyező vágyásunk!
Nappal a' dombokon őrzöttük nyájunkat,
Estve a' zöld mohán meg leltük társunkat.
Tekéztünk, játszottunk Pásztor Bujtárokkal,
Délbenn patakokra mentünk Húgainkkal.
Nád sípon danoltuk a' tiszta szerelmet,
Így űzénk szívünktől epesztő gyötrelmet.
Nem vala még akkor sem Király, sem Tanáts,
Kapitány, vagy Hadnagy, sem Kultsár, sem Szakáts.
Harsogó trombita nem hallott világbann,
Kardot se koholt még senki a' hámorbann.
Nem is valánk rabja sok buta szokásnak,
Kit nyomorúlt ember tart uralkodásnak.
Ott Szabadság Öröm együtt ölelkeztek,
Szerelmet, vígságot bennünk ébresztettek.
O édes árnyékok! Arkádi dombotskák:
Hol vagytok? hol vagynak a' birke juhotskák?
Kiket vígadozva bé hajtván tanyára,
Sűrű édes tejet adtak vatsorára.
De melyly hamar el múlt ilyly gyönyörűségünk!
Mind álom: felejtsük méltó gyötrődésünk'.

Jut eszedbenn. Innend el vittél Trójáhozz,
Bé szállánk az öreg Anchises' Fiáhozz.
És mivel már akkor a' bástyák omlottak,
A' Görög Vitézek vérbenn tántorogtak,
Szaladánk Aenaeas' rakott hajójáhozz,
Sok bujdosás utánn fel jutánk Rómáhozz.

Rómáhozz; ki osztán sok idők' jártábann
Híres és szerentsés lett birodalmábann,
Kinek egész világ jutván hatalmábann,
Már most egy Fő Papnak sínlődik markábann.
Rómát tehát láttuk kitsiny kezdetébenn,
Vizsgáltuk az utánn emelkedésébenn.
Néztük tovább, mikor jött fényességébenn,
Tsodáltuk leginkább öszve dűlésébenn.
Itt nékem mutatád világ' bálványait,
Jupiter' menynykövit, Bellóna' hartzait,
Óriások' tettit, Saturnus' dolgait,
Herculesnek botját, Cupidó' nyilait.
Jánus' templomából a' Vaticanumbann
Mentünk, 's keresgéltünk régi Krónikákbann.
Meg lelvén Kúmai Sybilla' Könyveit,
Ki néztük sok régi Nemzetek' tetteit.

Ott látánk a' meglett 's léendő dolgokat,
Babylon' zavarját, nyelvek' oszlásokat:
Sálemi Templomnak arany boltozatit,
Zsidók' vándorlásit, tsúfos áldozatit:
Pháraó' szekerét, Mojsesnek tábláját,
Áron' imádságát, Dávidnak hárfáját:
Tsodáltuk leg inkább a' Noach' bárkáját,
A' Frigynek szekrényét, a' Zsidók' mannáját:
Jordán' patakánál világ' Jobbítóját,
Azt a' Szentek' Szentét, a' népek' Bíráját.

Beljebb mentünk, 's láttuk Zénó' oskoláját,
Lycurcus' törvényit, Diogen' hordaját!
Socrátes' palástját, Ciceró' tógáját,
Lucretia' kését, Horátzok' dárdáját:
Achilles' paizsát, Sándor' paripáját,
Szilágyi' sátorát, Mátyás' palotáját,
Bánk Bán' részegségét, Zrínyi' vitézségét,
Görögök' hadának egyenetlenségét:
A' bujdosó Scythák' dúló tsoportjait,
Persák' győzedelmit, Omárnak álmait:
Lais' verdigályát, Phrine' kenőtseit,
Faustina' Drusilla' tsúfos szerelmeit.
Mit nem láttunk többet Sybillák' versében,
Zoroaster', Confútz', Braminok' könyvébenn?

Jut eszedbenn. Innen Tyberis' partjára
Ki vittél, 's fel ülénk Tyrusi gályára;
El jutánk a' gazdag Smirnai vásárra,
Bahárem' gyöngyeit szedtük tarisznyára.
Meg mutatád nékem Tanais' vizeit,
Pactolus' aranyát, Nagy Mógol kintseit:
Hercules' oszlopit, Aetna' kéményeit,
Chynai bástyákat, Bihar hegy' völgyeit.
Viszsza evedzettünk Gibraltár' szorosán,
Lapponokat néztük Páter Hell' tubusán.
Kerestünk erköltsöt barna Indusoknál,
Kintset, drága követ a' Patagonoknál.
Ilyly formán nints szeglet, hová nem jutottunk,
Nints nemzet, nints ország, kit meg nem vizsgáltunk.
O Társ! tsak azt bánom, jutok Öregségre,
És már nem mehetek veled meszsze földre.

Mi van hátra? Caesárt mutattad Pharsalnál,
Fridriket
Prágánál, Daunt pedig Kolinnál:
Láttuk Eugenit Szentai hidaknál,
Xerxest Athénásnál, Attilát Rómánál.
Mahomet' ládáját Mekka' templomábann,
A' Pápák' szentségét Nagy Vaticanumbann:
Vizsgálván tsodáltuk Pent Virginiabann,
Senecát ferdőbenn, Mórust fogságábann.

Láttuk tehát világ' sok féle lakosit,
Külön vallásoknak változó rítusit.
Láttunk nagy versengést menynyei dolgokért,
Vér ontást, üldözést nem értett titkokért.
Fényes Koronától le mentünk kapáig,
A' Vaticanumból Basa' Haremjáig.
Tsászártól utolsó néma Satrapáig,
Tatárok' Chámjától Seraill' Strázsájáig.
Régi bálványozást, újabb oltárokat,
Majd minden nemzetek' tsúfos vallásokat:
Vizsgáltuk fekete fehér Martyrokat,
Sirattuk emberek' fogyatkozásokat.
Királyt, Birodalmat, Törvényt, Országokat,
Népeket, Erköltsöt, Tudományt, Hadakat,
Szerelmet, Hívságot, egyűgyű életet,
Jó Társ! meg mutatád nékem mind ezeket.
Békeség' gyümöltsét, Szabadságnak fényét,
Hadaknak erejét, Tanáts' szüleményét,
Böltseség' hasznait, Törvények' örvényét
Vizsgáltuk, 's kerestük el rejtett ösvényét.

Setét Régiségből léptünk Újságokra,
Okos Tudósoktól furtsa Bolondokra:
Láttuk Tudományok' jeles változásit,
Országról Országra tsodás vándorlásit.
Solontól le jöttünk szinte Kálmár Györgyig,
Braminokon által a' Piaristákig:
Horátztól Kónyihozz, Voltértól Ortzihozz,
Sviffttől Bartsaihozz, Póptól Bárótzihozz.

Ilyly formán meg járván világ' sok részeit,
Meg esmértük tovább Népek' veszélyeit:
Mint nőttek Nemzetek kitsiny eredetből,
Melyly fényesek lettek véres ütközetből:
Mikép' szállottak le drága Szabadságból,
Mások hogy keltek fel sanyarú rabságból:
Győzedelmes hadat győzött ellenségtől
Mint verettek, 's mire mentek gyengeségből:
Mikép' vetkeztek ki a' jobb erköltsökből,
Mint vesztek hívságos apró történetből.
Hatalmas Monarchák vándorló Népektől
Mikép' nyomatattak tzudar Nemzetektől.
Hogy kelt fel kis Király szegénység' porából,
Mint esett le ismét gondatlanságából.

Saját Hazánknak is meg jártuk részeit,
Itt ott könyves szemmel néztük veszélyeit:
Sorsát meg vizsgálván sírtunk, nevettünk is,
Tudván, mint egyebek, változik Magyar is.
Mert Nemzetek' sorsa van Isten' markábann,
Végzéseit titkon tartja tsak magábann.
Mint határát tette nagyra menésének,
Úgy tetszi idejét el enyészésének.

Már tehát nem lévén, miről beszéllgessünk,
Halgassunk, és titkon magunkbann nevessünk:
Azon legyünk, mikép' boldogak lehessünk,
A' tengerből a' jó partra evezhessünk.
Böltsek' írásait, szú ette könyveket
Ne olvassunk, ne is tsináljunk verseket:
Mert, higyd el, fiaink nevetik ezeket,
Mint mí most meg vetjük a' régiebbeket.

Mit tsinál a' Pápa Angyal' Kastélyábann,
Második Szaniszló kies Varsavábann:
Ignátz' Társasága fel áll e Moskábann,
A' Hármas Szövetség bé megy e Moldvábann:
Királyt ha választ e Bosztoni Kálmárság,
Londonnal marad e sokáig Barátság:
Algír 's Madrit között lesz e háborúság,
Ne vizsgáljuk tovább, mert ez is nagy hívság.

Elég haszna lészen mí vándorlásunknak,
Sok féle zavaros gondolkozásunknak:
Ha böltsen rendelvén életünk' folyását,
Víg artzával nézzük annak el múlását.
Azonbann míg el jön éltünk' vég órája,
Hozzánk nem közelít halálnak kaszája:
Viseljük sorsunkat mások' példájára,
Szolgáljunk Köz jónak Nagy Lelkek' módjára.

Kössd fel hamarsággal két élű pallosod',
Zöld borostyán ággal ékesítsd homlokod':
Nyargalj ditsőségnek tágas piatzára,
Tégy szert nagy keresztre, habos pántlikára:
Ott, a' hol kénköves láng ereszt ködöket,
Álgyúknak zengése mozdít fellegeket,
Komor tekintettel halál' elejébenn
Sétálj, és parantsolj hartznak melegébenn.
Hol gyilkos kis kender' pislogó tüzétől
Tűz lobban, és a' föld reszket zörgésétől:
Vidám tekintettel dúlj ritkúlt rendekre,
Told meg ellenséged', ne nézz a' sebekre.
És mikor halmokat raktál holt testekből,
Sok rabot tsinálsál fegyveres népekből:
Győzedelmes Vitéz! térj meg nyereséggel,
Szedett laurusokon nyugodj tsendességgel.
Keress fel engemet kertem' szuglyájábann,
Meg találsz terepély vén fa' árnyékábann.
Beszéld el kérkedve gyilkos tetteidet,
Írd le tsatáidat, számláld sebeidet.
Én addig Tiszának tsavargó járását
Tisztítom, 's jobb módra rendelem folyását,
Bassorai Basa' híres mag lovától,
Paripát nevelek Hátzegi kantzától,
És módját követvén jámbor Eleinknek,
Szedem gyümöltseit egyűgyű életnek.

 

ERKÖLTSÖK' ROMLÁSÁRÓL.

Minek hozod elő Sparta' Vitézeit,
Lycurcus' 's több Görög Szentek' Törvényeit?
A' mostani élők ezek' erkőltseit
Meg vetik, 's kerűlik nyomott ösvényeit.

Miólta nemzetek öszve keveredtek,
Módit, ruhát, vétket egymással közlöttek,
Emberek rosz útra félre vetemedtek,
Régi jobb szokások meg vesztegettettek.

Oda van hajdani tiszta ártatlanság,
Bé jött e' helyébenn színezett tsalfaság,
Valamint el fajúlt a' jobbik Magyarság,
Úgy szinte meg romlott az egész társaság.

Szép volt a' hajdani egyűgyű szerelem,
Édes keserűvel vegyesűlt sérelem,
Ha jött is hív szívre kurta kis gyötrelem,
Annál betsesebb vólt a' vett győzedelem.

Most a' szív nem érez, mit tesz? tsak kóborol,
Nem köttetik egyhezz, sok utánn vandorol,
Mátka Mátkájának hívséget ha danol,
El higyd, tarthatatlan esküvést pazarol.

Te tudod, két Nem közt minő a' barátság,
Meg holt a' szemérem, el tűnt állandóság,
Gyengeségbenn merűlt emberi rokonság,
Utat nyitott minden bűnre szabadosság.

A' váras, a' falu, a' kastély, a' kő vár,
Mészárszék, ispitály, bólt, klastrom, 's az oltár,
A' Paraszt, Katona, a' Nemes, Pap, 's Polgár,
Mind el vetemedett, 's ez bezzeg a' nagy kár!

 

MIKOR EGYMÁST EL TÉVESZTETTÉK
EGYMÁST KERESVÉN.

Mitsoda történet hányja a' dolgokat ?
Melyly végzés hátrálja a' jó szándékokat?
Ki az, ki egymástól választ Barátokat,
Halasztja egymásnak adandó tsókjokat?

Te ki jősz Erdélyből Rákosi Homokra,
Én a' Mátra alól a' lármás Városra,
Ki megyek Tábórba, vigyázok sorokra,
Te bé jősz, tekíntesz a' nyílt ablakokra.

Így egymást nyomozván midőn közel jutunk,
Te jobbra, én balra ismét el távozunk,
El érni akarván két felé szakadunk,
Én érted, te értem, árnyékot nyomozunk.

De hagyján! már tudom vásznos hajlékodat,
Várom, még ki állod mezei strázsádat,
R'ád ütök, mint farkas, el bontom álmodat,
Által veszem tőled jó gondolatidat.

Most, Bajnok, vigyd véghezz kötelességedet,
Állítsd vígyázásra vitéz seregedet,
Ne engedd senkinek r'ád bízott helyedet,
Verd viszsza, és törd meg te ellenségedet.

Ott állasz, hol hajdant, keserves fájdalom!
Sokszor egybenn veszett Magyar Birodalom:
'S Nemzetünktől távúl esett nyugodalom,
A' törvényt gátolta Erőszak 's Hatalom.

Vigyázz hát, ne jussunk a' régi időkre,
Hol fegyver rántatott nem az ellenségre,
Hanem egy nemzetű Bátyákra Ötsékre,
Egy vérből származó Nemes Testvérekre.

Őr állókat rendelj keletre nyugotra,
Martalék szűntelen menjen jobbra balra,
Írígység ne üssön valahogy posztodra,
És onnét bé vágja magát táborodra.

 

A' BÉTSI SZIGET KERTBENN VALÓ SÉTÁLÁS.

Mit írjak a' roppant tzikornyás városból?
Hol minden Rend ki megy Természet' nyomából,
Hol igaz emberség ártatlanságábann
Lappang, 's jobb örömet keres tsak vaktábann.
Jer ide hívságok' zavaros fészkébenn,
Gyönyörűségeknek dűlj édes ölébenn.
Sanyarú letzkéit hagyd el Papjaidnak,
Vegyd hasznát érzékeny ifiúságodnak.
Bé állott a' vásár fél világ' mivével,
Meg teltek az útszák népek' örömével.
Szem, szív, elme talál, mit vihess házadhozz,
Van itt folt, melyly illik majd minden ruháhozz.

Rotsélyos kapuja meg nyílt Sziget Kertnek,
Szép Nem áldozatot készít Kikeletnek.
Most néz helyt, hol tegye Kedvese' tetszését,
Sohajtva késleli erdő' zöldűlését.
Nyárfa, hol múlt őszszel szívek el válának,
Melylyre tő' hegyével jelet rajzolának,
Bimbós már, de nem zöld, 's árnyékot nem vethet,
Titkosabb mozdúlást 's párokat nem rejthet.
Bástya' falán sétál a' pimpós Nemesség,
Azzal együtt, kiknek terhes a' Szűzesség:
Vélek van szerelmet gerjesztő eszközök,
Lesbenn állnak szerte rejtezett Kerítők.
Játszó hely világos ezer méts' tüzével,
Kit Szépek oltanak legyező' szelével.
Tsendességgel várván kárpit' fel húzását,
Lankadva követik Zákó' zokogását.
A' Kar íme zendűlt muzsika pengéssel,
Sok szív ájúlásbann merűlt pihegéssel,
Titkos érzékenység gyötri indúlatit,
Haboz, mire bírja sebes gondolatit.

De mit festem néked a' Váras' szokását,
Jobbann tudod nálam tsúfos változását.
Ilylyetén újságok szíved' nem mozdítják,
Véled Nagy Szombatot tudom nem hagyatják.
De, tudom, akarnál Országok' sorsáról,
Tatár Kám', vagy Szultán' táborozásáról.
Azt tőlem ne várjad! Királyok' űgyébenn
Ha ki merűl, úszik tenger' örvényébenn.
Ritkán jut halandó a' tiltott helyekre,
Hol boldog tanátsot főznek nemzetekre.
Berlin, London, Párizs abbann munkálkodnak,
Üres füsttel népet mikép' tápláljanak.
Így tehát a' tsoport nagy 's kitsiny tagjával
Vesződik világnak kínzó szerszámával,
Örömét kevervén változó sorsával
Hörpöl bajt bút 's gondot vesztő poharával.
Ne jőjj hát, ne hagyd el vitéz seregedet,
Ne talám puhaság ragadván szívedet,
Te is részegűlvén Vénus' maszlagjától,
El térűlj jobb erkölts' göröndös útjától.

 

PESTI FARSANG.

Itt vagyok, hol Bacchus tükrös Templomábann
Népeit vezetvén tarka maskarábann,
Hatalmát mutatja bódúlt pompájával,
'S minden nap új tántzot járat tsordájával.
Síp, dob, és trombita zeng magos karokbann,
Lárvás nép tolyongva hintókon, szánokbann
Jön, gázolja egymást szoros pitvarokbann,
Végre fel hat, 's oszlik szeglet kutzikokbann.

Ide jön Tanátsos gondját felejteni,
Ide Al 's Fel peres Félelmét rejteni:
Ide a' Prókátor baját széleszteni,
Ide több Gyülevész idejét tölteni.
Itt Bíró le teszi mordos tekíntetét,
Fel húzza rántzából fodros szemőldökét:
Víg színre fordítja setét öltözetét,
Neveti törvényből húzott ítéletét.
Peres causájának meg vetvén homályát,
Szélylyel veri tekert kérdéseknek sulylyát:
Feledékenységbenn veti akadályát,
Vídámságra húzza rántzos artzulatját.

Hadi Rend vetkezvén nehéz pántzéljából,
Kis Mestert penderít durva állásából,
Válogat Szép Nemnek virágos sorjából,
Szerelmét susogja szíve' tárházából.

A' Szép Nem hódító könynyű öltözetbenn,
Alá 's fel sullogván begyes kényességbenn,
Természet' kintseit mutatván rendébenn,
Ütközetet támaszt ifiak' szívébenn.
Most jobbra, most balra hányja tekíntetét,
Várja szerentsének boldogabb esetét,
Vénusnak szentelvén szív' érzékenységét,
Helyt keres, hol vegye képzett édességét.
Izeg, mozog: jár, kél zavarodott sereg,
Meg nem áll, szaladoz, sok felé tekereg.
Némelyly történetből akad Mátkájára,
Kit más esméretlen fel fogott karjára.

Tántz, öröm, vigaság, játék, gyönyörűség,
Szerelmes hódúlás, édesgető kétség,
Jó kedv, páros szívből eredett egyesség,
Társai Vénusnak, nints itt keserűség.
Itt tehát, itt vagyon az igaz boldogság,
Kibenn részeltetik vénség ifiúság,
Él véle piartzot nyargaló betyárság,
Arany időt jelent ilyly egyes társaság.

Kérded, mit mivel itt a' Te Kopasz Társod,
Hajdant verselésbenn kenyeres Pajtásod.
Köztök járok kelek hypocondriámbann,
Satyrát
koholok mysantropiámbann,
'S látván boldogságát Nemes Nemzetemnek,
Könyvezem el fordúlt erköltsét Véremnek,
Themis vólt valaha Király e' Várasbann,
Láttad a' Trónusát a' Barát útszábann.
Nem vólt ennek ilylyen lármás áldozatja,
Szent tsendességel ment véghezz szolgálatja.
Nemzet kevés temjént vetvén oltárára
Figyelmetes vala változó sorsára.
Most, hogy a' gazdagság virágzik Hazánkbann,
Minden Rend el fajúlt, 's merűlt puhaságbann.

 

TUDOMÁNYOK' NEVELKEDÉSÉRŐL,
BUDAI FERDŐBENN.

Itt vagyok, hol hajdant zokogó Múzsával
Vén Kopasz Verselő Nemzetek' sorsával
Játszott, 's öszve vetvén Királyt Jobbágyával,
Szabadságról mesélt 's firkált pennájával.

O! múlt 's következő időknek homálya,
Halandó titkodat hasztalan vizsgálja,
Mert a' Történetet akár mint tsodálja,
Eseteknek rendit még is nem találja.

Hol dühös Ibrahim szeg paripájával,
Fekete Mustafa tíz fontos baltával,
Tsuporly fél mázsát nyomó buzgányával
Dőzsöltek, ott Phoebus mulat Minervával.

Hol haragos Aly Despóti pompával
Divánt tartott ezer Keresztyén' kárával,
Véres törvényt szabott éles pallosával,
Ott áll az Igazság mérséklő fontjával.

A' hol kényes Kady Keresztyén rabokat
Sartzra vetett, 's lóért tserélt sok foglyokat:
Ott immár Böltseség formál Tanítókat,
Természet Vizsgálók adnak Orvosokat.

Gondviselő Felség! hát így vólt végezve,
Ezer hét száz hetven hét lenne jegyezve,
Mikor Tudományok bujdosván rettegve,
Budára szálljanak fejek' fel emelve?

Úgy van! így hozta ezt időnek forgása,
Országoknak, szükség, légyen változása:
Nem lehet világnak egy módon állása,
Ebbenn áll Nemzetek' fő boldogúlása.

Jer tehát, Jó Barát! Szent Gellért' hegyére,
Nézzünk Mátyás Király' Palota helyére,
Vessük szemünk' tsonka torony' tetejére,
Küldjünk ezer áldást Mária' fejére.

Ne sirassuk többé Nemzet' romlottságát,
Nézzük fiainknak pallérozottságát,
Tsodáljuk Rokonink' sebes okosságát,
Várjuk tsendes szívvel bajunk' orvosságát.

Pozson nevekedik, Buda roppant lészen,
Prófétának szava most tudom mit tészen,
Magyar Haza meg nő, szent szép lesz egészen,
Fiaink jók lésznek Szentzen és Tseklészen.

O Buda! te játszó Szerentse' lapdája,
Gyászos eseteknek gyakori példája,
Ki régenten valál Törökök' prédája,
Te légy Tudományok' tündöklő fáklyája.

Így dúdoljunk mohos kő szikla' tövébenn,
Tekíntvén léendő dolgok' örvényébenn,
Várjuk Nemzetünknek aggott idejébenn,
Tudomány mit szül majd Magyarok' szívébenn.

Látok már hegyeken atzélos nyársakat,
Hogy menynykő ne érjen bádogos tornyokat,
Tűzi pára hajtja a' terhes hajókat,
Sodrott szél gyógyítja a' romlott tagokat.

Ne készűlj hát, Jó Társ, kérlek' a' halálra,
Látd, szép Század nyílik Nemzetünk' hasznára,
Nem szorúlunk többé szomszéd' tárházára,
Mert Böltsnek szüksége nints más' aranyára.

El múlik veszendő kintsnek áhítása,
Igazságnak meg tér sebesebb járása,
Kit hová sors rendel, ott lesz maradása,
Nem lészen iramló jó polgár' állása.

Faluról az erkölts bé jön városokra,
Egyűgyű áldozat lobban oltárokra,
El aludt szeretet le száll jobbágyokra,
Gőgös szív meg hajlik erőtlen tagokra.

Harag, és írígység több apró hibákkal
El tűnik, meg egyez Bellóna Múzsákkal,
Öszve keveredik tsoroszlya dzsidákkal,
Együtt fog retsegni duda trombitákkal.

Többet mit fog szülni Tudomány Hazánkbann,
Istennél van, ő lát setét kamarákbann,
Hol jövendők függvén kútsolt zatskótskákbann,
Kedvére omolnak halandók' nyakábann.

 

A' MENYNYKŐ HÁRITÓ DÁRDÁKRÓL.

Tehát meg hallottad Pindus' tetejéről,
Hogy Budán nints kérdés Toldi' erejéről:
'S Magyarok nem nézik hegyes kópiáját,
Sisakját, buzgányát, rozsdás sarkantyúját.
Úgy vagyon: fiaink Békeség' ölébenn,
Minervának jutván kegyes kebelébenn,
Kard helyett tollatskát forgatnak kezekbenn,
Tzifrán nevekednek Apolló' nevébenn.
'S ott, hol Mátyás hajdan hallott Követeket,
Szomszédos Népeknek szabott 's tett frigyeket,
Ott gyáva Papotskák tanítnak Bé-Céket,
Osztván fiainknak tsetsés ereklyéket.
Ne nevess: jó lehet még ezen dologból,
Hadi Ember válik tudós ifiúból,
Verulám származhat Normál Iskolából,
Magyar Kolbert, Póp, Taszsz, gyenge Grófotskából.
Athénás, Róma is szeretett betűket,
Gyűjtött idő múlva tudós Mestereket.
Fegyverhezz kaptsolván több mesterségeket,
Úgy terjeszték meszsze híreket neveket.
Várd el tsak e' század' utolsó tzikkelyét,
Akkor nézd Fiaink' elő menetelét.
Meg látd, melyly nagy fényre viszik Hazájokat,
Melyly híven szolgálni fogják Királyokat.
A' koszos malatzból lészen küzdő ártány,
Úgy monda régenten Debretzeni Kálmány:
Fiainkból ha nem lesz Ezres Kapitány,
Lesz Mester, Prókátor, Érsek, vagy Kis Káplány.
Gyenge rúgó mozdít nemesb eseteket,
Szerentse keveri a' történeteket,
Nem várt végre hajtván sok készűleteket,
'S nevetvén tzéljoktól el dűlt embereket.
Elég, hogy már Budán Menynykőtől nem félnek,
Ha az ég háborog 's zörög, tsak nevetnek,
Hét atzélos póznán fellegek repdesnek,
Ég' tsattanásának süveget nem vesznek.
Hogy fől meg üst arany hideg föld' gyomrábann,
Só mint válik kővé vizenyős almábann,
Azt tudják, 's több ilylyen el rejtett titkokat
Beszéllvén meg vetik el őszűlt Apjokat.
Ne várd hát, hogy ezek Gyöngyösi' Lelkének
Valaha oszlopot 's oltárt emeljenek.
Sőt ezek temetik feledékenységbenn
Mind azt, mind ki tudós vólt Anyja' Nyelvébenn,
Ha Spártai Polgár most Budára jönne,
Nevelés' módjáról kérdéseket tenne,
Sok pántlikás Papot, hiszem, ki vezetne,
Mesterek' 's Atyákat, tudom, ki nevetne.
De talám e' Század maga úgy kívánja,
Múljék el Seneca' 's Zénó' tudománya,
Szagáni Prépostnak folyjon találmánya,
Terjedjék világbann furtsa Tanítványa.

 

EGY TÁBORI VITÉZNEK.

Kérded, mit mivelek Örsi Kertetskémbenn,
Hol vagyok, mit főzök bujdosó elmémben:
Hol járok, melyly vizet tsapok evedzőmmel,
Tiszán, vagy Bodrogon úszok tekenőmmel.
Kívánod, meg oldjam leveles táskámat,
Énekre gerjeszszem szunynyadó Múzsámat:
Békeség' ölébenn nyugovó Hazámból
Néked italt nyújtsak Nymphák' forrásából.

Tudd meg hát! Miólta el válánk egymástól,
Én is bútsút vettem a' szőke Dunától:
Repűltem Kassának omlott bástyájáhozz,
Szomorú Szépeknek gyászos hajlékáhozz.
Ott láttam könyvek közt olvadó szíveket,
Kínos zokogásbann hervadó szemeket.
Nem győztem hallgatni sűrű panaszokat,
Márs ellen menynyekbe botsátott átkokat.

Egy a' többi között holdnak világánál
Sétálván meg álla Szent György' oltáránál,
Ilyly könyörgést kezde szíve' gyökeréből,
Könyveit hullatván hódító szeméből.

Szent Vitéz! ki valál Lovasok' Vezére,
Ártatlan erköltsnek Nagy Védelmezője,
Légy Hadi Népeknek most is Fő Mentője,
Hartznak melegébenn Istápja, Őrzője.
A Vitézt, ki minap Szamosnak folytábann
Bokrétát kötöze, 's küldé Kolosvárbann,
Ki nékem Szívének titkát jelentette,
S örökös hívségét kebelembenn tette,
Tartsd meg, jőjjön viszsza tsatázó mezőről,
Diadalmat hozzon ellenség' földjéről:
Sisakját kerítsd meg borostyán ágakkal,
Derekát tzifrázzd meg habos pántlikákkal:
Keresztet függeszszél egyik oldalára,
Arany galandokat varrass dolmányára,
Így jőjjön nyertesen Hátzeg' vidékére,
Ezrét vezesse bé Székelyek' földére.
Seb nélkűl akadjon vólt tisztelőjére,
Nézhessek örömmel két barna szemére.
Többi könyörgését mondá susogással,
Szenttől el bútsúza díszes bókolással,
El kele oltártól mély fohászkodással,
Én Szemmel kísértem pajkos katzagással.

 

PANASZ.

Bánságot meg jártam, Bátskán által jöttem,
Arany kalászt hozó földét meg szemléltem,
Három rongyos falut Királyomtól kértem,
Drágán szabott árát meg nem fizethettem.

Papok szedik zsírját kövér mezeinknek,
Hadi Sereg szíja erejét népünknek,
Zsidó, Görög, Örmény töltözik kintsünkkel,
Nemzetem vesződik setét törvényekkel.

 

MEGINT PANASZ.

Ismét meg butykáztam Tiszának árjait,
Ott töltém, itt nyitám iszapolt árkait,
Kriger' zsinórával mérvén tsavargásit,
Jobb egyenességre intéztem folyásit.

De mikor én repedt hajlongó hajótskán
Tekenő formára vésett tsolnakotskán
Ki tészem lelkemet véletlen veszélynek,
Béts, Pozson Társaim engem' tsak nevetnek.

Azt mondják, szükséges egy embert találni,
Ki tud szenvedéssel Országot tzirkálni:
Küldjük Ortzit, majd ő meg fogja vizsgálni,
Lehet e pénz nélkűl nagy dolgot tsinálni.

Károlyi le húzta az Etsedi Lápot,
Ki írta sok ezer tekenős békákot,
Zsigrai Sárvízből el küldé a' rákot.
Tégyen már Ortzi is Tiszán ilyly tsodákot.

Árkokat ásunk hát bizonytalan bérért,
Várván, bársonyt hoznak töretlen kenderért,
Aranyat küldjenek Tokai ürmösért,
Idegen mű jőjjön Magyar Gyűjteményért.

Tiszán le, Dunán fel hajóink úszkálnak,
Fischementi bádog toronyhozz mászkálnak,
Tiszta búzát küldünk Német Sógorinknak,
De tsak rezet adnak Győri Hajósinknak.

Ha Kulpa meg tisztúl, Triesztnél ki kötünk,
Mármarosi sóval Fiúméba megyünk,
Bukarihozz viszszük füstölt berbétsinket,
Páduábann hajtjuk hízott ökreinket.

Az álnok Udvari kárpitos szobábann
Ilyly gondolatokat forralván magábann,
Viszi korán reggel Kaunitz' Udvarábann,
'S azonnal lárma lesz egy egész Országbann.

Mi vége van a' sok furtsa rendelésnek?
Moldvából hajtsanak ökret lovat Bétsnek.
Magyar földön termett jószág el maradhat,
Ez, úgy is tsak Nemest, mást nem gazdagíthat.

PANASZ AZ ÖREGSÉGRŐL.

Kérdezed, mint folynak hanyatló napjaim,
Hogy bírnak erőtlen tántorgó tagjaim.
Rövid válaszomból értsed: én még élek,
És téged', mint hajdant, most is úgy szeretlek.
De bezzeg nem köt már Phillis bokrétákat,
Mint gondolod, Chloris nem hint r'ám rózsákat.
Ha bé tér is hozzám nyájas mosolygással,
Tsak hamar el tűnik pajkos katzagással.
Egy Szép azt mondotta minap vendégségbenn,
Bár tsak esmért vólna virágzó épségbenn.
Felelék: Aszszonyom! szívem nem változott,
Egyéb épűletem noha romladozott.
Úgy is van, szívem él, 's van érzékenysége,
Hívságot el hagyván meg jött tsendessége.
De ha néz sebesen el tűnt jobb időkre,
Nyög, és sohajtással gondol jövendőkre.
Fél, retteg ijesztő balog történettől,
Látván, sok nagy dolog függ tsak szerentsétől.
Nagy gonddal mérsékli sorsát Hazájának,
Bú baj közt készítget eszközt halálának.
Mivel napról napra tódúl sok insége,
Hijábann biztatja édes reménysége,
Mert kegyetlen Párkák fenik ollójokat,
'S már metszeni kezdik fonott tzérnájokat.
El hervad hát ez is ilylyen bánatjábann,
Készülget naponként Ösök' hajlékábann.
Meg vetvén hívságos Várasak' lármáját,
Honnjábann tsendesen várja vég óráját.
Félre teszi tehát Aroúet' írását,
Buffon Póp Bolinbrock tzifra mázolását.
Ötvenedik Zsoltárt penget most hárfáján,
Salamon' nótáját zengi furuglyáján.
Ilyly szív mit tsináljon Bétsi lámpásoknál,
Fél világot bíró Két Nagy Monarcháknál.
Illő áldozatot nem adhat Kis Polgár,
Kivel elégedjék egy Tsászár, és egy Tzár.
Marad hát Barátod füstös kunyhójábann,
Várja mit tsináltok Vénus' Templomábann.
Mint visztek Szűzeket Hébé' párnájára,
Bihari lakosok' hajdani módjára.
El találtad, Jó-Társ, Hegy' alján is valék,
De sok muskataltól ám majd meg is halék.
Ott hagyám hát Bacchust seprős Szűzeivel,
Mádi hegy' oldalán Szedők' seregével.
S míg ők arany szőllőt szedének tsebrekre,
Nékem nagyobb gondom vólt egészségemre.
Ez ugyan már meg tért, élek, és pihegek,
De már tsak mint árnyék föld' hátán lebegek.

SOPRONI HIENTZEK.

Mit ítélsz, Barátom! világ' dolgairól,
Királyok', Tsászárok', Pápa' bajairól?
Már régen nyugosznak mély gondolataid,
Nem jőnek szívemet oktatni szavaid.
Szánd meg életemnek unalmas óráit,
Ébreszszed Múzsádat, újítsad nótáit.
Itt, hol kitsiny Volga hömpölyög vizével,
Siet elegyedni Fertő' mélységével,
Magyarból Hientzet tett Német Szomszédság,
És Béts' lakosival kötött rút Sógorság.
Szegény kortsosodás lakik e' vidéken,
Nints Scytha maradék az egész melylyéken.
Viselnek ők ugyan kék dolmánt 's nadrágot,
De nem lelsz szívekbenn Magyar Barátságot.
Többnyire zöld sapka fedi tetejeket,
Üstök nélkűl olló nyírja rab fejeket.
A' nyelvek hasonlít polykáknak szaváhozz,
Vagy kenetlen szekér' bús tsikorgásáhozz.
Nyilván, mivel sokat isznak a' fertőkből,
Kis gelyvátskák nőnek benn a' nyeldeklőből:
Ezek el záppasztván a' szónak hangzását,
Úgy okozzák osztánn polykák' glugalását.
Ezt írják Becmandes' egyik szigetéről,
'S ott lakó vadaknak idétlen nyelvéről.
De hagyjuk anynyibann most a' Hientzeket:
Vizsgáljuk, ha szabad, a' fejedelmeket.
Lám l' Abbé du Midi Bétset meg áldotta,
Comte du Norde Pajtását ott meg látogatta.
Koronás Vendégek jőnek Várasinkbann,
Pénzt visznek, vagy hoznak viszont Országinkbann.
De még Magyar földre nem lépett egyik is,
Kaszás lé 's bosporos nem tetszik nékik is.
Vadaknak tartanak talám Ő Felségek,
És így Debretzenbenn nem lesz vendégségek.
Boldog egyűgyűség! hol, még a' hívságot
Meg vetvén, a' polgár szeret szabadságot:
Hol a' kints ki szállván rézzel vert gályákkal
Nem hozott még romlást büszke vitorlákkal:
Hol még a' betsűlet drágább az aranynál,
Erkölts és jámborság betsesb sok vagyonnál:
Hol még nem esmérik Finántzok' srófjait,
A' szegényt sajtoló Abaldót, 's vámjait:
Ott, ott a' Szabadság' biztos árnyékábann,
Szeretőm' 's Barátim' tsendes hajlékábann,
Kívánok meg halni Kedvesem' ölébenn,
Ők takarják testem' földnek kebelébenn.

 

RICHVALDSZKI GYÖRGY APÁTÚRNAK
NEVE' NAPJÁRA.

Emberek' Barátja, 's Istennek Szolgája,
György! kit már készen vár Szent György Koronája:
Mivel fel ébredett Barátod' Múzsája,
Mond meg, mit rajzoljon lankadó pennája.

Nagy a' kívánsága, fél, hogy utóljára
Gyulladást okozna Phaeton' módjára,
Ki mérészűl ugrott Atyja' hintajára,
Jobb azért másokkal menjünk a' kortsmára.

Mit használ, ha, szintén Sophocles' tsizmáit
Fel húzván, hirdetném Almusnak tsodáit,
Vagy Vitéz Eleid' haragos kópjáit,
Kikkel rettentették Róma' katonáit.

Hol van a' Szabadság? hol lesz maradása?
Tsak vadon pusztákon vagyon mulatása,
Kerített Várakbann nem lehet szállása,
Mert ki szorította Királyok' lakása.

Heroldok kiáltnak útszáról útszára:
Népek! kik jöttetek e' híres pompára,
Királytoknak jertek térden látására,
Ki állott kedvünkért fényes tornátzára.

Ezer gyertya világ egy nagy Palotábann,
Mint régenten Ammon' szentelt templomábann,
Ide tsak Uraság léphet bé gálábann,
Gróf Világ is ott lesz utólsó porábann.

Jertek! Arra tódúl a' balgatag község,
Nem kell az embernek sok szem fény vesztőség,
Kit már meg vakított múlandó ditsőség,
Hamar meg tántorít tsak tsekély nyereség.

Az ember így siet keserves jármáhozz,
Nimród erejével jutott hatalmáhozz,
Mások mosolygással érnek koronáhozz,
Semiramis hajdan így ért bírásáhozz.

Tatár Chám vette meg Chína' kő falait,
De Confuciusnak olvasván szavait,
Azonnal le tette kegyetlen nyilait,
'S Pekínnek meg hagyta régi szokásait.

Szelíd erköltsöknek volt ilyly birodalma,
De Keresztyének közt rosznak van hatalma,
Ezzel nevekedik Nemzetek' siralma,
Sok Fejedelmeknek pedig nyugodalma.

A' reménység renget kit kit böltsőjébenn,
Menynyi hajlandóság van ember' szívébenn,
Anynyi békó hever Királyok' kezébenn,
Melylyel szegényt tartják fogva tömlötzébenn.

Hogyha Fabricius fel kelne porából,
Mit ítélne, kérlek, Oxus' tsillagából,
'S válláról oldalra függő pántlikából,
Melylyet büszkeség szőtt bolondság' gyapjából.

Mit vélne, ha másnak nézne bárányára,
Kit nyakába tettek kötőfék' módjára,
Nem de nem gondolná, hogy már utóljára,
Az emberi nemzet jutott romlására.

Nem de nem így öntné ki szomorúságát:
Tí, kik fel hozzátok Sibaris' világát,
Tartsátok meg bátor Chochus' gazdagságát,
Tsak hagyjátok épen Hazánk' Szabadságát.

Vagy adjátok viszsza hajdon erköltsünket,
Míg meg esmérhetjük igaz Nemzetünket,
Majd Meótis mellé viszszük Seregünket,
Onnét meg halljátok idővel hírünket.

Ha már Európa egyet ért kárára,
Jertek, Unokáim! Tánais' folytára,
Vigyétek hamvaim' a' túlsó partjára,
Várjuk ott esetét világ' példájára.

De, Kedves Barátom! miről álmodozom?
Látom, hogy ebbenn is nagyon tsalatkozom,
Mert a' Szabadságot én viszsza nem hozom,
Jobb talám, ha róla nem is gondolkozom.

Jobb talám, mint mondtam, menni a' kortsmára,
Mint sem véletlenűl bódúlni gályára:
Jobb hozzád érkezni ma György' poharára,
Mint sem Pétsit látni holnap vatsorára.

 

ARKÁDIA' LE ÍRATÁSA.

Jól mondod, Kenyeres! én is azt állítom,
Hogy tsak herék vagyunk, már régen tanítom,
Ezen igazságot most is bizonyítom,
Confútz Mestert azért én meg nem szóllítom.

Nagyobb most az Örsi Böltsnek Oskolája,
Mint régen Plátónak Academiája:
'S külömben táplálja lelkemet Múzsája,
Mint Tsászárnak egész Könyves Palotája.

Ádám Uram ugyan néha jó kedvéből
Sok Könyvet ki húzván régi penészéből,
És lopva ki rántván réz poros zsebjéből,
Kezem közé nyomott tudós szerelméből.

Láttam ott nagy Mautschont és Fient képekbenn,
Ceres Aszszonyt néztem titkos szentségekbenn,
Olvastam Mahomet' Zsoltárit versekbenn,
'S Omar' imádságit apró tzikkelyekbenn.

Tanúltam kezdetét egész Régiségnek,
Mesés eredetét anynyi Istenségnek,
Kit vagy a' Gazdagok adtak Szegénységnek,
Vagy pedig a' Papok balgatag Községnek,

Láttam Minos, Solon, 's Lycurg Uramékat,
Hogy akartak tenni boldog maradékat,
Kivált ez hogy adott kedves ajándékat,
Midőn osztogatta a' szép lakosnékat.

Celéus' Fiának édes hagyománya,
Tudom, hasznosabb volt, mint Márs' buzogánya,
'S talám mint sok Böltsnek ritka találmánya,
Ápisnak is azért lönn betsbenn bálványa.

Azt jegyzi egy régi Tsodálatos írás:
Hogy van e' világon egy bizonyos forrás,
Melylyet nem vesz körűl emberi boltozás,
Hanem van környűle menynyei alkotás.

A' szép Arkádia' gyönyörű völgyébenn,
Kősziklák hasadtak egy hegy' közepébenn:
Hová nap nem süthet tavasz' melegébenn,
Sem pedig a' nyárnak gyullasztó hevébenn.

E' kősziklák között sok mohos helyeken
Tiszta víz tsergedez apró követseken,
Melyly el tévelyedvén számtalan ereken,
Újra találkozik virágos réteken.

Éjszaki szeleknek fagylaló fúvása
Nem jut oda, hol van e' víznek folyása:
Ott vagyon a' fáknak örök virágzása,
Ott van Pomónának kedves mulatása.

Ezer madaratskák fáknak tetejéről,
Szűntelen tsevegnek párjok' hívségéről,
Az egyik énekel új szeretőjéről,
A' más emlékezik régi szerelméről.

A' levegő égnek és helynek szépsége,
Úgy az állatoknak ritka szelídsége,
'S az egész vidéknek örök tsendessége
Jelentik, a' helynek hogy vagyon szentsége.

Demiurgos véget vetvén munkájának,
'S részeit el osztván föld' golyóbisának,
E' vizet békeség' tsendes forrásának
Nevezte, hogy lenne hasznos világának.

A' Királyok ide vezetik Népeket,
A' már lántzok között nyögő Nemzeteket,
Kik, ha meg kóstolják ez édes vizeket,
Azonnal el vesztik ott kemény szíveket.

Látnál, ha sétálnál e' kies helyeken,
Sok vizest mesztelen a' puha gyepeken,
Kiknek már koszorú nintsen a' fejeken,
Sem pántlika nem függ vitézi melylyeken.

Ott mossák némelylyek véres köntösöket,
Mások pedig fogván gyilkos fegyvereket,
Azokból készítnek szántó eszközöket,
Mások ló' helyébenn tserélnek ökröket.

Azok, kik tábori föld mérést értettek,
Meredek bástyákat 's sántzot építettek,
E' babonás vízből alég merítettek,
S immár mulatozó házat méregettek.

Sokan azok közűl, kik perbenn borúltak,
'S Verbőtz' homályibann már meg is vakúltak,
Ez édes forrásnál midőn meg tisztúltak,
Még onnét Parnassus felé el indúltak.

Látnád ott módinak első eredetét,
Mert hamar meg unván maga öltözetét,
Ki ki meg kívánja szomszédja' köntösét,
'S leibelért ád dolmányt, és plundráért mentét.

Nem szóllok artza', fő', 's haj' miveléséről,
Egyik hogy veti el kalpagját fejéről,
Hogy oldja tsimbókját a' más üstökéről,
'S hogy metszi bajuszát ajaka' széléről.

Hát még az Aszszonyok' sok féle ruháját,
Egyik a' másiknak hogy adja szoknyáját,
Ez nyakába veti másnak verdigályát.
Amaz kis paputsért el rúgja tsismáját.

Nagy titok e' forrás: de higyd el, Barátom!
Hogy már Nemzetemet a'hozz közel látom,
Én addig le vetvén Tsászári kabátom',
Lassanként puttonnak készítem a' hátom'.

Abbann vetem tőled vett Leveleimet,
Mint bujdosásombann szerzett kintseimet,
'S az ég felé vetvén könyves szemeimet,
Lángnak adom eddig firkált verseimet.

 

EGYŰGYŰ ÉLETNEK DÍTSÉRETE.

Tündér Ilonának híres országábann
A' mint Alvintzról mész Marosnak folytábann,
Szép mező terjedett Erdélynek torkábann,
Melylyről mit olvashatsz Magyar Krónikábann.

Keletről a' Maros' 's Kenyér' vize folyják,
Kik arany fövénynyel bőven iszapolják,
Délről a' Hunyadi Bértzek árnyékolják,
Nyugatról 's éjtszakról nagy bányák árkolják.

Régen Márs' mezeje, most Ceres' tanyája,
Ott tompúlt vala meg Bátori' szablyája,
De majd meg érkezvén Kinizsi' kópjája,
Ott fetrengett porbann Törökök' tsalmája.

Tráján arra repűlt, útját ott is hagyta,
E' munkáját idő ámbár ostromlotta,
Fenn áll boszszújára, 's még el nem ronthatta,
József minap azon szekerét hajtatta.

Rég nem szállott olyly Sas Közép Dátziára,
'S mivel Szegényeknek jött vólt hallására,
És inkább községnek űgyelt panaszára,
A' nép minden felűl tódúlt látására.

Egyedűl egy agg Pór Tráján' útja mellett
Földjét szántogatván Tsászárra nem nézett,
Hanem némelyly ember kaponyákat szedett,
Sisak, kard, tőr darab, 's egyéb a' féléket.

Ezeket rakásbann vetvén, szép tulkait
Hajtván, tartogatta ekének szarvait,
'S nem is látván József repűlő hintait,
Reszkető kezekkel vitte barázdáit.

A' Tsászár ezt látván szekerét állítja,
És a' szántó vetőt magáhozz szóllítja,
Ki legyen, röviden őtet meg tanítja,
'S hogy kérne valami kegyelmet, bíztatja.

Mit kérjek? o Király! mond a' Pór Józsefnek,
Jobbá teheted e gyümöltsét földemnek?
Avagy, meg fordítván rendjét természetnek,
Viszsza hozhatod e hajnalát éltemnek?

Melyly földet mivelek, Ösim is szántották,
'S véreket érette sok ízbenn ontották,
Íme bizonyítják e' néma barázdák,
Bár szólljanak értem e' rozsdás kaponyák.

Azért, Tsászár! ha mi kegyelmet mivelhetsz,
Meg köszönöm, ha e' tsontoktól meg menthetsz,
Hely van szekeredbenn, belőlök el vihetsz,
Nesze! Isten hozzád! repűlj, míg repűlhetsz.

 

NINTS IGAZ GYÖNYÖRŰSÉG
A' NAGYOK KÖZÖTT.

Sokszor leg szebb szűz is lankad virágjábann,
'S kínos gondot visel fényes pártájábann,
Nints gyönyörűsége kies tavaszábann,
Lát nehéz rabságot jövendő sorábann.

Terhes ajándékok: születés, gazdagság:
Ritkán szerentséltet szomorú méltóság:
Mit használ szíveknek a' világi nagyság?
Nem adatik kintsért ám igaz boldogság.

Unalom többnyire büszke palotákbann
Kér szállást magának, és nem gunyhótskákbann,
Nints kivel szenvedjen szegény kalibákbann,
Lótzán szeret ülni bársonyos szobákbann.

Ott kártya, berilis, kotzka, 's lotteria
Között a' henyéket egy tsoporbann híja,
Tolódik Hertzeggel 's Gróffal Kalmár' fia,
Ezt nyereség, amazt más bolondság víja,

Ennek tsak ditsőség füstölög fejébenn,
A' másnak írígység tsillámlik szemébenn,
Ez örökös boszszút forral epéjébenn,
Amaz egy barátot nem esmért éltébenn.

Még is öszve gyűlnek, egymást meg ölelik,
A' jámbor Gazd'aszszonyt, mondják, hogy tisztelik,
De fülét hitetlen szavakkal terhelik,
Mivel alattombann mindnyáján gyűlölik.

El bomlik a' vásár, Dámonhozz sietnek,
Hol ötven Személyre asztalt teríttetnek,
Kedvetlen le ülnek, görbén tekíngetnek,
Ásítva szóllanak, szunynyadva nevetnek.

Hasztalan igyekszik Berki húrjaival,
Amphíon szíveket rabló hangjaival,
Jó kedvre nem bírja minden titkaival,
Világnak így élnek viszsza javaival.

Azonbann ifiú Chloenak szívébenn,
Titkos tűz sínlődvén ártatlan melylyébenn,
Unalom férkezik lassan kebelébenn,
'S el hervad éltének leg szebb idejébenn.

Nintsen Nagyok között tiszta gyönyörűség,
Minden boldogságok mázos keserűség,
Maszlagos javak a' hatalom 's ditsőség,
Ha szívünkbenn nintsen óhajtott tsendesség.

 

TSILLAG NÉZŐ SAJNOVITS' ÉS
HELL' HIBÁI TZÁFOLTATNAK.

Meg szűnik nap kelet nép özönt küldeni,
Délszín villongásit kezdi felejteni,
Nap nyugat oltárit készűl el dönteni,
Éjtszak új világot akar teremteni.

Nem elég, hogy már rég nyúlt gyilkos fegyverhezz,
'S a' sok ki ontott vér kiáltoz egekhezz,
Hanem hogy emelje Királyit ezekhezz,
Böltseit idézi a' fagyos tengelyhezz.

Lássák a' jeleket, mi fog következni,
Talám szabad lészen Hellel szövetkezni,
És általa olyly nagy hatalmat szerezni,
Hogy e' földet lehet lántzokra kötözni.

El lepik Gróóknak zuzmaráz hegyeit,
Viszik Zoroaster' tündér eszközeit,
Ijesztik Lappóknak félénk nemzeteit,
Midőn tsőből nézik az égnek jegyeit.

Tsillagoknak ezek szabnak ösvényeket,
Bolt hajtáson húznak melleslegeseket,
Mérnek esméretlen világ szegleteket,
Tsak nem ostromolnak' újra Isteneket.

Partról partra űzik természet' tsodáját,
Keresik Neptúnus' el hagyott tsigáját,
Azokkal meg töltik Királyok' szobáját,
Mondván, ott tartották Elei gályáját,

Némelylyek le szállván a' földnek gyomrábann,
Ott a' fövenyeknek sok rétű ágyábann,
Világnak kezdetét kérdezik hijábann,
'S a' föld hogy önthette magát e' formábann.

Ki választá külön a' kis követseket,
'S kintstsel elegyítvén a' hideg értzeket,
Mi moshatta öszve így a' fövenyeket,
Hány ezer esztendő végzé mind ezeket.

A' Nap még is fel jön enynyi tébolygásra,
Setét felegekből tér szánakozásra,
Súgárival segélyt igazság látásra,
'S Vénus önként készűl szokott utazásra.

Te is el érkeztél oda kukutsálni,
Hellel tsillagokat Nap alatt vizsgálni,
Ezeken, mondjátok, nintsen mit tsodálni,
Azért hagyjuk őket kedvekre bujkálni.

De mivel olyly távúl találtál feledre,
Mondd meg, hogy esmértél kedves Nemzetedre?
Látom, írásodbann hárítod tsak Hellre,
Hogy ő kínszerített ilyly esméretségre.

Tudom, meg örűltél az Atyafiságnak,
'S ilyly Nemes Nemzettel való rokonságnak,
Nagy híre vólt mindég híres Lapponságnak,
Valamint most köztünk a' jeles Tótságnak,

E' népnek lehetnél valaha Vezére,
'S el vivén a' jeges tengerek' szélére,
Talám emelhetnéd majd ditsőségére,
Melylyet Jó 'Svatoplug vesztett szégyenére.

Adunk mí tí néktek anya leveleket,
Kik bizonyíthassák eredeteteket,
Serény jobbágyoknak tudunk benneteket,
Ugyan azért hagytuk vólt meg földeteket.

Lássátok, ha immár nem tetszik a' pórság,
Mivel nem tudjátok, melyly szent a' Magyarság,
Ott talám sorsotok lehet majd Uraság,
Mert itt nem osztozó szolgával Szabadság.

Avagy vélitek e, hogy ama' Vitézek,
Kik hajdan Sándornak olyly fenn felelének,
'S kinek kópjájokkal büszkén kérkedének,
Vélitek e, hogy most Lapponok lennének?

O! nem: távúl légyen olylyan káromkodás.
----------------------------------------------------
----------------------------------------------------
----------------------------------------------------

Nem vóltak Scytháknak fatytyú gyermekei,
Mutatják még ma is vitéz erköltsei,
Deli készűlettel jöttek seregei,
Így vóltak barmai, nyelvek, fegyverei.

Ezt érzi magábann ki ki mí közöttünk,
Érzették mások is, ha kardot kötöttünk,
Aggódjék ámbátor világ, honnét jöttünk,
Elég az, hogy vala Márs első Istenünk.

Te pedig, Tsillagász! bár akár ki lehetsz,
Kedves rokonidhozz töstént viszsza mehetsz,
Vélek száraz halból készűlt málét ehetsz,
Mert lám ítéletet Nyelvünkről nem tehetsz.

 

AMERIKABANN KEZDŐDÖTT
HÁBORÚ' ELEJÉN.

Tengerre kelt Mávors hadi pompájával,
Tsendes Nemzeteket rémít zászlójával,
Neptúnust kergeti hármas szigonyával,
Várakat veszt, éget, nyer, dúl álgyújával.

O Dohány! o Nádméz! o Coffé, 's Indigó!
Szaszafrasza, Gyömbér, Bors, Myrha, Kakáó?
Értetek száll sok nép idegen partokra:
Értetek ember vér árad patakokra.

Veszett vólna Vespúz törött gályájával,
Cortez tűz okádó paripás hadával,
Indus békeségbenn szedne most gyöngyöket,
Nem imádna durva fösvény Isteneket.

Montezum' Nemzete kies barlangjábann,
Ártatlan párjával arany értz várábann,
Trombita szó nélkűl enné vatsoráját,
Strázsa nélkűl vinné gunyhóbann mátkáját.

Pizarró' Fiai! Koronás Tolvajok!
Kik aranyért gyöngyért ember vért ontatok,
Tí nekünk erköltsöt 's hitet ígértetek,
Örökös jobbágynak valylyon mért tettetek.

Nem ez vala írva Las Cazas' könyvébenn,
Melylyet hajdan látánk szentséges kezébenn,
Menynyországot ígért 's földi boldogságot,
Tí pedig gyöngyökért adtatok rabságot.

Ezer gálya úszik közös romlásunkra,
Ötven Nemzet siet el pusztításunkra,
Légyen bár! de tí is, fösvény Nemzetségek!
El múltok, mint egyéb földi erősségek.

 

FELSÉGES MÁRIA TERÉZIA' HALÁLÁRA.

Nap és ég be borúlt szomorú felhőkkel,
Mátra, Tátra, Fátra zokog az erdőkkel,
Tisza, Duna dagad árasztó könyvekkel,
Száva, Dráva jajgat keserves népekkel.

Hármas hegyre szállott Anyja Pannonoknak,
Királya, Aszszonya téres Országoknak,
Kereszt' jelét vévén ditső jobb kezébenn,
Ilyly áldással tére Szentek' seregébenn.

Magyarok! kik engem' híven szolgáltatok,
Országim' őrizvén értem hartzoltatok,
Sok jó téteményim' szívbenn el rejtsétek,
Fiamhozz is szinte olyly hívek legyetek.

Az Isten, a' ki oszt királyi páltzákat,
Igaz lattal méri Népeknek sorsokat,
Terjeszszen reátok menynyből áldásokat,
Láthassa fiam is boldogúlástokat.

Negyven esztendeig alattam éltetek,
Hazábann pusztító hadat nem értetek,
Téjjel mézzel folyó lett kövér földetek,
Erről, Kedves Népem! meg emlékezzetek.

 

MÁS UGYAN EZEN FELSÉGNEK
EMLÉKEZETÉRE.

Isteni felségnek képe és formája,
Mária! Tsászárok' ditső Unokája,
Te valál Alkotónk' nagy remek munkája,
Királyok' Mestere, Erköltsnek példája.

Hatalmad a' Törvényt soha nem bontotta,
Alattad a' Szegényt Gazdag nem rontotta,
Ha Polgárt Igazság sulylyával meg nyomta,
Azt büntetésétől Kegyelmed ki vonta,

Kintsed' ki osztottad Népednek javára,
Könyörűlő Lelked le nézett árvára,
Gondod vólt Szegények' 's Özvegyek' sorsára,
Kis terhet vetettél Jobbágyid' nyakára.

Títust, Trájánt, Caesárt nem úgy betsűlhetem,
Tetteket tetteddel hogy ha egybenn vetem,
Tamerlánt, Gengiskánt, Attilát nevetem,
Nagy Sándort, Nagy Károlyt, Nagy Lajost megvetem.

Ezen Fejedelmek hívságnak szolgáltak,
Népet, Országokat vérrel hódoltattak,
Öldöklő fegyverrel hír névnek áldoztak,
Gyilkos táborokkal földet pusztítottak.

Te tsak igaz űgyért hadad' hartzoltattad,
Azt is, mit fegyverrel nyertél, viszsza adtad,
Vér ontást szerető Nagyoknak mutattad,
Tsak úgy lehet boldog a' nép, mint alattad.

Téged' hát, Emberi Nem' Gyönyörűsége,
Országok', Nemzetek' fényes Ditsősége,
Sírbann sírván kisírt Fiad' Öröksége,
Szeretett Magyarok' Népe 's Nemessége.

Angyali Koronád', ki fénylett Fejedbenn,
Melylynek terhe alatt nyögtél életedbenn,
Küldd sietve hozzánk Ország' közepébenn,
Második Józsefnek nyomhassuk fejébenn.

Kérjed Nemzeteknek gondviselő Atyját,
Áldja meg fiadnak rajtunk Országlását,
Őtet, kit sirattunk még lévén pólyábann,
Most vigan emeljük fényes Trónusábann.

 

BESSENYEI GYÖRGYNEK,
MIDŐN JÓ BARÁTJA VISZSZA KÜLDENÉ
A' VALLÁS ÍRÁNT HABOZÓ ÍRÁSAIT.

Mélyen gondolkoztál Isten' munkájáról,
Sokat elmélkedtél Természet' titkáról,
Tengert, eget, földet meg fogni akartad,
Fárasztó munkábann életed' folytattad.

Moyses' írásának egyedűl nem hittél,
Igazságot újabb Könyvekbenn kerestél,
De, látom, tzélodat még is el nem érted,
Mindenek homálybann maradtak előtted.

Vizsgáltad szorosan világ' állapatját,
Kívántad esmérni tsodás alkotmányát,
Földi bogár menynynek ditső fellegébenn
Repűlvén borúltál Urad' elejébenn.

Le szállottál onnand pokol' kapujábann,
Meg nézted, mit mivel Plútó barlangjábann.
Viszsza tértél ismét földiek' sorjábann,
Zsidó, Görög, Deák Írók' tsoportjábann.

Ezektől pártálván jutál több Népekhezz,
Anglusok, Frantziák, szelíd Németekhezz,
Hallgattad vígyázva kérkedő Böltseit,
Álmélkodva nézted Mesés Isteneit.

Arimint, Orozmát, Perzsáknak Bramáját,
Poéták' Apjának Isteni Tsordáját,
Győzedelmes Róma' tzifra Pantheonját
Láttad, és tsodáltad emberek' bálványát.

Aegyptus' homályán, Delphus' szigetébenn,
Ammon' templomábann, Sybillák' könyvébenn,
Tágusnak partjától fekete Tengerig,
Hit Vallást kerestél Rómától Benderig.

Salamont nem értéd, Ezdrást meg vetetted,
Jézus Sírák' fiát katzagva nevetted,
Prófétákat álom látóknak nevezted,
Evangélistákat egymásbann vesztetted,

Póp, Leibnitz, Wolf, Burnit, Voltair, Confucius,
Melanchton
, Calvinus, Luther Helvetius,
Nem tettek eleget elmélkedésednek,
Vége nem lehetett kéteskedésednek.

Tridentomi Gyűlést, Római Vaticánt,
Dordrechti Zsinatot, a' Stámbuli Divánt
Hallgattad, 's meg mérted Muftit a' Pápával,
Dervist, Oláh Batykót, Indus' Braminjával.

Térj meg, Jó Barátom! e' sok vizsgálásból,
Semmi haszon nem jön reád e' munkából,
Moyses' Könyve nélkül világ setétbenn áll,
Ennél jobb Vezetőt halandó nem talál.

Hagyd inkább azt helybenn, mit monda Népének,
Jó törvényt hozott ő nyakas Nemzetének,
Melyly, ha nem illik is e' tzifra időkre,
Illett zúgolódó pártos emberekre.

Higyd el, nála nélkűl Istent meg nem leled,
Természet homálybann rejtezik előtted,
Mert noha egyűgyű 's formátlan írása,
De erős és velős beszédje 's mondása.

Zerdusnál kerested földnek születését,
Chaos' tojásából várván ki kelését,
Lested, mint lesz világ sémmiség' magvából,
Tűz, föld, víz, levegő égnek zavarjából.

Bár Plátót kérdezzed az első Vagyonról,
Ő is tsak hebegve beszél e' titokról,
Az universumot ködös elméjébenn
Morzsolván, meg láttad, mit szült jó kedvébenn.

A' mit Nevton monda Világ' tengelyéről,
Forgó föld', álló nap' nyomó erejéről,
Lok mit írt Emberek' nagyságos Lelkéről,
Te tsúfot állítál hímes költéséről.

Hová vitt kétséged mélység' fejtésébenn?
El merűltél titkok' setét rejtekébenn:
Mit nyertél? maradtál bizonytalanságbann,
Elmédet keverted nyughatatlanságbann.

Régiebb, mint újabb, Böltsek kerengéltek,
Tsalóka Tudományt mí nékünk beszélltek,
Most már, hogy el múltak, minket setétségbenn
Hagyván, vakoskodunk habozó kétségbenn.

Én is ifionta olyly úton indúltam,
Mint te, mindeneket meg fogni akartam,
De látván, hogy sok van, mit Isten embertől
El rejtett, el húztam magam' a' veszélytől.

Valaki az Istent meg fogni akarta,
Azt nagy ditsősége le verte 's alázta,
Ki a' természetnek tsodáit vizsgálta,
Tsombókjának végét sohol sem találta.

Gyors elme küszködik, gyenge tsak botorkál,
Gyáva álmélkodik, a' furtsa sétikál,
Ostoba kínlódik, vakmerő nem hátrál,
Nagy elme bizonyost választ, 's abbann meg áll.

E' légyen hát vége rövid beszédemnek,
Régiségbenn Moysest válaszszuk Vezérnek,
Baylt, Voltairt, Spinózát vessük a' gályára,
Vigyék Spanyol Király' Autodaféjára.

Nem mondom azonbann, el hagyd Görögeket,
Meg vessd a' jelesebb Római Böltseket;
Ezek Tudománynak nyitották ajtaját,
Gondolni szoktatták Ádám' maradékát.

Zeno, Epicurus, Socrát, Diogenes'
Tanítások utánn lett ember egyenes,
Polgári erköltsöt, szelíd emberséget
Ezektől tanúltunk, 's vettünk vitézséget.

Íme viszsza küldöm zákányos írásod',
'S azt mondom, Barátod, verselő Pajtásod,
Hagyj fel mély dolgoknak szoros fejtésével,
Mulasd inkább időd' erkölts' festésével.

Országlásnak módját hagyd bölts Királyokra,
Vallást, Hitnek dolgát a' tanúlt Papokra,
Ostoba világnak tzáfold rosz szokásit,
Húrold bujaságtól eredő romlásit.

Gyógyítsd Polgár Társad' közös nyavalyából,
Melyly reá ragadott kints' kívánságából:
Oktassd szelídségre Hazádnak lakosát,
Mutassd vakmerőknek a' Bíró' pallosát.

Hagyd el ködös füstjét ama' nagy Várasnak,
Melylybenn betse nintsen a' Magyar Okosnak:
Jőjj le a' sík földre, tanúlj majorkodást,
Henye Tudósokra hagyd az Okoskodást.

Leibnitz, Plátó, Nevton oda nem vezetnek,
Hol nap, hold, tsillagok, planéták erednek;
Üssd fel sátorodat a' Tisza' partjára,
Ott emelkedj, ott írj Hazádnak javára.

Szegény Magyar! későn jött fel játszó helyre,
Hol koszorút kötnek Poéták' fejére,
És így jobb ő néki szomorú nyelvével
Rejtezni, játszon ő inkább elméjével.

Ha ki Böltseségnek szent sekrestyéjébenn
Bé jutott, tanítson mást, 's úgy ditsekedjen:
Mert ki azért tanúl, hogy tsak vetekedjen,
Szükséges, maga is végre vetemedjen.

Jőjj hát, meg mutatom, melylyik a' jobb szántás,
Mint megy a' kaszálás, melylyik szebb aratás,
Melyly földön vess zabot, árpát, kölest, búzát,
Mint nevelj kost, bikát, kant, ártánt, paripát.

Nem meszsze házadtól lészen Tokai hegy,
Kinek édes mustja világra szélylyel megy,
Ott emelj dél színre pásztori gunyhótskát,
Szopogass jó kedvvel kétszer szűrt borotskát.

És midőn nap tűnik pompás súgárjával,
Setétség bé vonja földet fátyolával;
Te akkor adj hálát Természet' Atyjának,
Valld őtet föld', tenger', menyny ország' Urának.

Dítsírd így Istened' kisded vatsoránál,
Nyugodj el tsendesen szőllődnek lábánál,
Mondván tsak susogva Sálem' Királyával:
Be kitsiny az Ember mély Tudományával!



Jegyzetek

1. Machiavell. [VISSZA]

2. Dionysius Tirannus. [VISSZA]

3. Tamerlan. [VISSZA]

4. Török Nagy Szultán. [VISSZA]

5. SENATVS POPVLVSQVE ROMANVS ROMAI TANÁTS ÉS NÉP. [VISSZA]

6. Caesar alatt. [VISSZA]

7. Grachusok alatt. [VISSZA]

8. A' Gothusok Alarik alatt. [VISSZA]

9. Libertas est iuxa leges pesse viuere. [VISSZA]

10. Li Dechi. [VISSZA]

11. Károlynak. [VISSZA]

12. Cromwell. [VISSZA]

13. Fő és Alsó Parlamentum. [VISSZA]

14. Rousseu Jakab de Contract Sociale. [VISSZA]

15. Török Birodalomban mind szolga, és Zsoldos, Örökös Úr nintsen. [VISSZA]

16. Ostrogoth Alarik alatt. [VISSZA]

17. Új vólt a' Keresztyén Vallás Caesárok alatt. [VISSZA]

18. Görög és Római Vallás között lett szakadás. [VISSZA]

19. Romábann. [VISSZA]

20. Második Mahumed' idejétől. [VISSZA]

21. Lengyel, Svecus, Danus, s' a' többi. [VISSZA]

22. Sacrum Imperium [VISSZA]

23. V. Károly alatt a' Reformatio miatt. [VISSZA]

24. A' 30. esztendős háborúkor. [VISSZA]

25. A' Birodalombéli Apró Fejedelmek között. [VISSZA]

26. A' Birodalombéli Jelek: Korona, Páltza, 's a' t. [VISSZA]

27. A' választó Fejedelmek. [VISSZA]

28. Maria Theresia alatt kezdetett a' Paraszt Polgárnak Védelme: 's már Nagy Lelkű Fia II. József alatt fel szabadíttattak az Örökös Jobbágyság alól. [VISSZA]

29. Ezen Írás a' Confoederatiók alatt költ 1772. esztendőbenn. [VISSZA]

30. Látta szemeivel a' szerző mi képen bujkáltak a' Moska' népei előtt. [VISSZA]

31. Gróf Hadik vitte bé az Ausztriai hadat. [VISSZA]

32. Az Ausztriainak, Moskának, Burgusnak. [VISSZA]

33. Jegyzésre méltó, midőn a' Királyt egy Slakta el fogta 's el vitte Varsaván kívűl, meg bánván tselekedetét viszsza késírtette Királyi Udvarába. [VISSZA]

34. Nagyja a' Nemzetnek, Radzsivil, Oszolinszki, 's más többek, a' háború alatt Eperjesen lepseltek, 's ott meg unatkozván Baváriát 's Olasz Országot meg járták. [VISSZA]

35. A' Lengyel Nemesség el merűlt a' kevélységbenn. [VISSZA]

36. Egy Dáma a' Szerzőt veres fogolylyal (perdrix rouge) vendégelte Magyar Ország' szélén. [VISSZA]

37. Kivált 1772.esztendőbenn vólt drágaságbann. [VISSZA]

38. A' Prókátorokat. [VISSZA]

39. Értetnek a' vásárt járó Komédiások, Kotzkások, Lotteriások 's több e' féle pénz ki tsaló 's erkölts vesztegető Bitangok. [VISSZA]

40. Jean qui pleur, et Jean qui rit. Voltaire. [VISSZA]