Denevérpapagály (Loriculus Blyth.)

Régi neve Coryllis. Csőrük aránylag igen gyenge, sokkal hosszabb, mint amilyen magas s oldalt összenyomott. A felső káva orma enyhén hajlott, éles gerincű s hosszú, alig hajló hegyben végződik; az alsó káva alacsonyabb a felsőnél s a hegye előtt kissé kiöblösödik. Az alig feltűnő viaszhártya ívesen előrehajlik; kerek orrlyukaik nincsenek toll alá rejtve; lábuk rövid és erős. A szárny hosszú, összetéve a fark közepén túl ér; a második evező a leghosszabb; a szárnyhegy hosszú. Kissé kerekített farkuk rövid. Széles sugarú tolluk kemény és sűrű; főszínük élénkzöld, melytől erősen üt el a fejtető és torok sárga vagy kék foltozása meg a mindig piros farcsík.

A 24 egymáshoz igen hasonló eddig ismert denevérpapagály hazája az indiai-maláji meg pápuai országrészek és szigetek.

A kékfejű denevérpapagály (Loriculus galgulus Linn.)

Körülbelül akkora, mint a mi mezei verebünk. Színe általában fűzöld, feje tetején kerek sötét ultramarinkék folt van. Hátán háromszögalakú, csúcsával hátrafelé néző narancssárga foltot visel. A torkán levő hosszúkás, kerekded keresztfolt, a farkcsík meg a felső farkfedők tüzes bíborpirosak. A farcsík pirossága felett keskeny élénksárga keresztsávja van; ugyanilyen színű az alsó comboldaltollak szegélyezése is. Evezőinek belső zászlaja fekete, alulról, a farktollakhoz hasonlóan tengerszínkékek; az alsó szárnyfedők zöldek. Szeme sötétbarna, csőre fekete, viaszhártyája világosszürke, lába szürkéssárga.

Eddigi tapasztalataink szerint a kékfejű denevérpapagály csak Borneón, Szumatrán, a Niász-szigeteken, Bankán és a Maláji félsziget déli csúcsán fordul elő.

Nagyon kedves az általában véve meglehetős szűkszavú hím éneke. Ez az ének csacsogó, sirregő, csicsergő s egyes fütyülésre emlékeztető hangokból áll. Dalát olyan kedvesen fújja, s olyan kellemesen hat az emberre, hogy igazán érdemes meghallgatni. Éneke változatosság, tartalom és fordulatok tekintetében talán mögötte marad valamivel a bábapapagályok énekének, de ami az összhatást illeti, az nézetem szerint fölveszi vele a versenyt.

VI. Laposfarkú papagályok

Ebbe a csoportba 58 faj tartozik, melyek Ausztráliában, Új-Kaledóniában, a Társaság-szigeteken és Új-Zélandon honosak. Rövid, vaskos csőrük inkább magas, mint hosszú; a felső káva az oldalain duzzadt; az alsó kávát a pofa tollazata többé-kevésbbé eltakarja; a csőr orma kerekített. Viaszhártyájuk gyenge. Tollazatuk igen tarka; szárnyuk hegyes. Farkuk meglehetős hosszú, lépcsőzött, a négy középső kormánytoll azonban rendszerint egyforma hosszú. A szarvaspapagályoknak (Nymphicus Wagl.) van néhány – kettő vagy hat – tollból álló bóbitájuk. Kulcscsontjaik erősen visszafejlődöttek. Nyelvük egyszerű, csak a vörös vállú papagálynak a (Nanodes discolor Shaw.) nyelve rojtos. Egyébként ez az egyetlen faj, amelynek jól fej lett villacsontja van.