1. Kaméleonok (Chamaeleon Laur.)

A fajok legnagyobb része ebbe a nemzetségbe tartozik. Jellemző bélyegeiket az alább részletesen leírandó közönséges kaméleon leírásával kapcsolatban ismertetjük.

A közönséges kaméleon (Chamaeleon vulgaris Daud.)

Az Európában előforduló közönséges kaméleon ismertetőjegyei: a csak félig csipkés háti taraj, az álltól az alfelig húzódó hasi taraj hiánya, a háromoldalú, tompán gúlaalakú sisak a tarkón, amit az erősen kiálló, hátrafelé visszagörbülő fejtetőléc alkot, továbbá a törzs egyformán apró pikkelyei, amelyek csak a fejen nagyobbodnak meg. A sisak hátulsó oldalán mind jobbról, mint balról egy bő lebeny észrevehető nyomát látni, amely a fejet a nyaktól elválasztja; de a sarkantyúforma bőrlebeny a végtagokon hiányzanak. Színéről általános érvényű leírást nem lehet adni. Hossza 24–30 cm, s ennek fele a farkára esik. A nőstény farka valamivel rövidebb. Elterjedési köre Dél-Spanyolországtól kezdve a Földközi-tenger partvidékének nagy részére kiterjed.

A legtöbb kaméleon olyan vidékeken él, ahol legalább időnkint esik az eső, vagy minden éjszaka oly nagy a harmathullás, hogy egyik legégetőbb szükségének, az ivásnak mindig eleget tehet. A legtöbb fajt Afrika esős övének erdőségeiben találjuk, ahol páratelt a levegő. Másik szükségletük a magasabb növényzet, fák, vagy legalább cserjék és bozót, mert a kaméleonok egészen fánlakó életmódot folytató állatok, amelyek csak kivételesen szállanak le a földre, vagyis ivás és a tojások elhelyezése céljából. Ezt az általános szabályt csak a közönséges kaméleon hágja át, mert ő Észak-Afrika olyan sivatagterületein is előfordul, amelyeken csak rendkívül alacsony sivatagi növényzet él, víz csak nagy távolságban van, a harmat pedig oly kevés, hogy szomjúság oltására egyáltalában elégtelen. Ilyen vidéken állatunk valóságos földönlakó lénnyé válik, amely a homokba vájt lyukakban tanyázik, s főtápláléka sáskákból áll. Ezeken a sivatagi kaméleonokon nincs is semmi nyoma a zöld színnek, ellenkezőleg mindig világos vagy sötétebb barna- és szürkeszínűek, s fehér mustrázatúak. Alig térnek el ezektől a Dél-Arábiában honos fajok is.

Ott, ahol kaméleonok előfordulnak, gyakoriak szoktak lenni. Itt-ott, különösen kedvező körülmények közt, tucatszámra lehet őket együtt látni. Rendszerint 3–6 főből álló kisebb csoportokban láthatjuk, amint egy-egy bokron vagy valamely fa koronáján ülnek, oly mozdulatlanul, mint az ágnak valaminő bütyke. Mozgásuk naphosszat arra szorítkozik, hogy vagy lelapulnak az ágra, vagy pedig ismét fölemelkednek. Helyüket csak akkor változtatják, ha különös körülmények jönnek közbe. A hirhedt lajhár s bármely más fákon élő állat többet mozog, mint a kaméleon, mert ennek csak szeme és nyelve mozog szüntelenül. Egyetlen más gerinces állat sem leskelődik oly kitartóan, mint ez, úgyhogy ebben a tekintetben csak a legalsóbbrendű, sziklához nőt tengeri állatokhoz hasonlítható. Ha nem túlságosan éhes, a kaméleon még akkor is mozdulatlanul marad a helyén, ha felfedezett valami rovart s nyugodtan vár mindaddig, amíg a rovar megfelelő közelségben száll le valamely ágra vagy levélre. Amint ez megtörtént, gyíkunk fejét a zsákmány felé fordítja, szemeit rámereszti, száját lassan kitátja, mire nyelvét kilövelli, a zsákmány rátapad s villámgyorsan visszarántja. Erre az állkapcsok gyors, rágó mozgását láthatjuk, de utána ismét olyan mozdulatlan és merev az állat, mint előbb volt. De ha már hosszabb ideig koplalt, a megpillantott rovar kedvéért néhány méter távolságra mászni is hajlandó, a bokorról azonban ekkor sem száll le.

Míg Alexandriában voltam, egyszer vagy 20 eleven kaméleont tartottam szobámban. Egy s ugyanazon a napon kaptam őket s mindjárt kezdettől fogva felosztották a helyet egymás között. Minden kiugráson, az ablak- és ajtópárkányokon, a sarokban álló puskákon és pipaszárakon, az asztalokon, székeken, ládákon és szekrényeken ültek, mindegyik oly sokáig, ameddig csak lehetett, egy helyen. Mézzel telt edénnyel csalogattam oda a rovarokat, tehát különösen a legyeket. De akármennyi jött is, úgy látszott, hogy foglyaim étvágya csillapíthatatlan, vagy pedig a tőlük választott helyek voltak oly alkalmatlanok, hogy akarva, nem akarva, nagyobb sétákra kellett magukat elszánniok. Ezek a kirándulások eleinte több legyet hoztak a konyhára, de midőn az ablakot bezártam s ezzel a legyek betódulását megakadályoztam, nehezebb lett a vadászat. Mert a legyek észrevették az üldözést s óvatosan kitértek a feléjük közeledő ragadozók elől. Ez alkalommal csodáltam meg a kaméleon kitartó türelmét.

Az egyik állat, amely a szék támlájára telepedett volt le, miután minden irányban megforgatta a szemét, végre megpillantott egy legyet a szomszédos asztalon. E felfedezést hosszabb ideig fontolgatta s látszólag alaposan meghányta-vetette az esetet. De a reménység mégis gyönge volt, hogy a légy, amely 10 cm távolságra volt az állat orrától, rá fog szállni a szék támlájára. Most nagy gondolata támadt a kaméleonnak s az állat sietett ezt a maga módja szerint megvalósítani. Óvatosan elereszté egyik kezével a szék támláját, vagy 1 cm-nyire kényelmesen fölemelé s mintegy 2 cm-rel továbbtolá s ismét szilárdan megkapaszkodik. Pár pillanattal később fogódzó farkát is előbbre csúsztatá s erre egyik lábát is kimozdítá helyéből… A kaméleonnak eszeágában sincs rendet tartani, mert hol ugyanazon az oldalon fekvő, hol pedig az ellentett oldalon lévő végtagokat rakosgatja előre. Egyik szeme folyton a légyen van, a másik meg szakadatlanul forog, mintha szintén vadászatra kellene mennie. Fölötte mulatságos, de mindemellett kínos lomhasággal mászik le a türelmes ragadozó a szék támláján… s roppant fáradsággal az asztal pereméig jut. Most mind a két szeme oly gyorsan forog, amily gyorsan csak lehet. A légy szerencsére még mindig ugyanazon a helyen ül… Végre kellő távolságra érve már nyílnak az állkapcsok, a nyelv hegyének gombja már látható… De most zsongva száll el az aggódó légy s a kaméleon búsan nézhet utána…

Ismételten állították, hogy a kaméleon, még ha akarná is, egy nap alatt csak néhány lépést tehetne. Ez azonban, amint tapasztalataimból kitűnik, nem áll. Ha akar, már egy óra alatt is jelentékeny utat tehet meg. Néhány búvárnak az a véleménye, hogy a kaméleon nem tud úszni, mert nem csupán a két szeme, hanem mind a két agyféltekéje s ennek következtében mind a két testfele is független egymástól. Azt hiszem, nem sokszor van rá alkalma a kaméleonnak, hogy folyókon keljen át, de kételkedem, hogy csakugyan elmerülne, ha véletlenül vízbe esnék: csak föl kellene magát fujnia, ahogy gyakran teszi, hogy el ne merülhessen.

A bőr színváltozásáról rendszerint hibásak a nézetek. Azt hiszik, az állat bőre hirtelen és egyszerre mutatja minden képzelhető színnek legkülönbözőbb árnyalatait, s hogy külseje feltétlenül fölveszi környezete színét, s általában tetszése szerint változtathatja színét. Mindez azonban többé-kevésbbé téves. Az állat külseje rendesen mindenesetre zöld, a lombozathoz hasonló; a színe azonban semmiképpen sem lesz azonos minden tárgyéval, amelyre az állatot esetleg rátesszük. Színei sorozatában előfordulnak az átmenetek a narancssárgától a sárgászöldön át egészen a kékeszöldig, s e színek mindegyikének árnyalatai és átmenetei a szürkén vagy szürkésbarnán át feketébe, fehérbe, hússzínbe, rozsdabarnába, ibolyakékbe és kékesszürkébe, továbbá még a csillámló színekbe, amelyeket a felső bőr fölött levő vékony, lapos, hatszögletű vedlési bőrterecskék okoznak. Valamennyi színváltozat bizonyos szabályossággal történik. Vagy külső behatások, vagy ha közérzés hullámzásai folytán, aminők az éhség, szomjúság, nyugalom szüksége, jóllakottság, gyönyör, stb. De ezek sem minden állatnál egyforma módon vagy sorban történnek. A testnek nem minden része van a változásnak alávetve: az álltól az alfelig húzódó sárga sáv, az úgynevezett semleges vonal, meg a kezek és lábak szintén sárga belső fele sohasem változnak. Van der Hoven nagyon pontos megfigyeléseket tett a színváltozásokon és különböző színekben lefestette a kaméleonokat. Az oldalakon két széles, világos hosszsávot látni, s köztük a fejtől a farkig, s a háttól a hasig szaladó sötét, kerek foltokat, amelyek a többi testrészeknél jobban változtatják színüket.

Reggel, amikor az állat nyugodt, a bőr rendesen sárgás és a két sáv vörösesnek látszik; a foltok is eltűnnek vagy alig kivehetők. Később, napközben még kevésbbé változott a bőr színe, a sávok azonban fehéresek, a foltok pedig sötétzöldek lettek. A gerincoszlop hosszában továbbá sötét árnyékok támadnak. Ha az állatot reggel kezünkbe vesszük, szintén megjelennek a zöld foltok. Izgatott állapotában a bőr zöldes lesz, a has kékes, a csíkozás fehéres, a foltok feketék. Néha vörösbarnának látszik az állat, a csíkok világosabbak, a foltok és árnyékok csaknem teljesen eltűnnek. Ezzel azonban még koránt sincs vége a színváltoztatásnak. Két kaméleonnak a párzás alatt tejfehérre változott a színe, más búvárok olyanokat láttak, amelyek halványpirosak és bíborszínűek voltak, ibolyaszínű pettyekkel. Általában annál élesebb a szín és a rajz, minél egészségesebb és izgatottabb az állat. De ez a szabály sincs kivétel nélkül. Hogy a világosságnak és melegnek jelentékeny hatása van a színek változására, kísérletekkel bebizonyítható. „Aki az akarja látni, hogy a kaméleon gyorsan változtassa a színét – mondja Lenz – elég, ha a hűvös helyen ülő állatot kezével gyorsan megmelegíti, vagy másvalamiképpen. De már a gyenge világosság is elegendő. Ha éjszaka gyertyával közeledünk az alvó kaméleonhoz s ezt 6–10 cm-re tartjuk az egyik oldala előtt, észrevehetjük, hogy a sárgás, foltnélküli bőrön néhány perc mulva világosbarna foltok jelennek meg, amelyek sötétebbekké s végül majdnem feketékké válnak, a gyertya eltávolítása után pedig lassanként ismét eltűnnek. A két féltest függetlenségét tapasztalhatjuk, ha az állatnak csak egyik felét világítjuk vagy melegítjük meg; s ha az állat alszik és ingerlik, valósággal megtörténhetik, hogy az egyik fele fölébred, a másik pedig tovább alszik. Mindebből az következik, hogy a színváltozás az idegek befolyásától függ s csak ezek izgatására keletkezik.”

Thilenius megfigyelte Tuniszban, hogy az ágakon mozdulatlanul gubbaszkodó kaméleonok sötétbarna és kékesfekete színűek voltak, s ezt néha lencsenagyságú kék és sárga foltok tarkázták. S ehhez még a napnak fordított oldal egy árnyalattal mindig sötétebb volt, mint a másik. Több kísérlet igazolta, hogy alkalmazkodás céljából történő színváltoztatásról szó sem lehet. Az idő vasfogától ezüstszürkévé festődött ládában, sárgászürke pálmalevélnyeleken üldögélő 20–30 kaméleon közül egyidőben alig két-három volt egyező színű, csak pirkadatkor és esti szürkületben váltak a szürke színek különböző árnyalatai uralkodókká.

A kaméleon se fér meg jobban a fajtájával, mint a legtöbb más hüllő. Ha általános közömbösségét minden iránt, ami nem préda, bizonyos ingerültség váltotta föl, nem ritkán megesik, hogy két kaméleon kölcsönösen megharagszik egymásra, dühösen egymásnak esik s elég erős fogaival iparkodik kárt tenni a másikban. Több, kis helyre szorított kaméleon közt ritkán hiányzik az alkalom a civakodásra. Már a kényelmesebb ülőhely is fölkeltheti a rosszabb helyen ülő cimbora irigységét vagy bosszúságát. De sokkal komolyabbá válik a dolog párzás idején. Ilyenkor nem csupán mutatják a féltékenység indulatait, hanem komolyan civódnak a nőstényért, s ahogyan csak bírják, úgy marják egymást. Egy osztálybeli rokonaikkal a legnagyobb békességben megférnek, vagy talán helyesebben: semmiféle viszonyban sincsenek, mivel csupán azokkal az állatokkal törődnek, amelyeknek árthatnak, vagy amelyet fölfalhatnak. Ha ellenség, vagy akárcsak egy ártatlan kis madár is jő a közelükbe, rendesen annyira fölfújják magukat, hogy a testük majdnem gömbölyű s ilyenkor prüszkölve fújnak. Ha kézzel fogjuk meg, hozzá is kapnak a kézhez és fogukkal kissé sanyargatják a bőrt, de sokkal gyöngébben, semhogy megsérthetnék. E közben természetesen nagyon különböző színeket játszik a bőrük, s az állat a szó szoros értelmében átlátszóvá válik, mégpedig oly mértékben, hogy az ágakat vagy a ketrec rácsát sötét sávokként lehet látni a testén keresztül.

Mint a legtöbb hüllő, a kaméleon is hetekig, sőt talán hónapokig koplalhat baj nélkül, de már víz nélkül nem lehet el ilyen sokáig. Én egyszer nyáron kaptam Alexandriában egy csomó ilyen állatot, amelyek csak 14 napig voltak útban. Az utazás előtt megvizsgált és teljesen erősnek, épnek talált állatoknak több, mint egyharmada holtan hevert a megfelelően elkészített ketrec fenekén; a többiek ellentállás nélkül tűrték, hogy megfogjam őket, de valamennyinek a külseje egyforma volt. A bőrük egyenletes szalmasárga, minden látható mustrázat s minden élénkség nélkül. Az a föltevésem, hogy az állatok éhenhaltak, nem igazolódott. Igaz ugyan, hogy mindnyájuk szemei a vonagló férgekkel, lisztkukacokkal és hernyókkal megrakott asztal, valamint az odacsalt legyek felé fordultak, de egyetlen egy sem evett, sőt erre még csak kísérletet sem tett. Kísérletképpen most mesterséges esőt hullattam reájuk. Ennél nem varázsosabb és éltetőbb a hosszú szárazságra következő első zivatar, nem üdítőbb az első korty víz, amit a szomjanhalónak nyujtanak. Miden csöpp, amely a fakó bőrre hullott, visszaadta a megnedvesedett hely üdeségét, s ahogy a köd oszlik a napsugár elől, úgy szakadozott szerte a kényszerű nélkülözés köntöse is… Az állatok nyelve is mohón nyaldosta föl az egyes csöppeket… Végre mindnyájan fölüdültek, s most már a vonagló lisztkukacok, mézre éhes legyek is kellő figyelemben részesültek. S ekkor az is kitűnt, hogy ezek az állatok meglehetősen falánkok.

Hogy a kaméleon voltaképpen mily módon ragadja meg zsákmányát, sohasem tudhattam meg biztosan. Úgy látszik, a szemügyre vett rovar megragad a nyelv bunkóján, de viszont ismét úgy látszik, hogy a kaméleon fogóeszköznek is tudja használni a nyelvét.

A közönséges kaméleon tojásrakását ismételten megfigyelték, igaz, hogy talán csak fogoly állatokon. Vallisneri megfigyelései szerint az állat ketrece egyik szögletében két álló napig szakadatlanul dolgozott, hogy végre a kemény földön 10 cm átmérőjű és 15 cm mély gödröt készíthessen. Ebbe a gödörbe több, mint 30 tojást tojt. Erre lábával a gödröt ismét letakarta, éppen úgy, mint ahogyan a macskák tesznek, amikor ürüléküket akarják elfödni. Ezenkívül még szalmát és rőzsét is hordott arra a helyre. A kaméleon 25–35 tojása tojásdad alakú s egyforma fehérszínű, héja pedig pergamentszerű, lágy.

„A megpillantott kaméleon – elveszett kaméleon” – tartja a spanyol közmondás. Még pedig teljes joggal. Nem csupán valamennyi apró ragadozó emlős és a legtöbb ragadozó madár, hanem a nagyobb kígyók, sőt varánuszok és egyéb hüllők is ellenségei az ártalmatlan teremtésnek. Sokat pusztít el belőlük az ember is. Fogásuk ugyanis a legkíméletlenebb módon történik, úgyhogy rendszerint komoly sérülésekkel kerülnek fogságba az állatok, s ennélfogva legtöbbször rövid idő alatt elpusztulnak.

A fogságba került állat eleintén nagyon izgatott: fúj és prüszköl minden közeledőre, sőt még harap is. Harapásuk azonban nem veszedelmes. Megfelelő bánásmód mellett azonban csakhamar megszelídülnek, megszokják ápolójukat s ekkor tetszése szerint bánhatik velük. Így esetleg évekig is megmaradnak. A rovartápláléknak mindig élőnek, s a melegnek 27–35 C-nak kell lennie. Időnként a kaméleonok mormogó hangokat is hallatnak.

Vedlése augusztustól szeptemberig történik; ezután érkezik el a párzás ideje. A párosodás legföljebb 14 percig tart. A vemhes nősténynek állandóan megmaradó, jellegzetes a színezete. A vemhesség 51–57 napig tart. A tojás lerakásától számított 125–133 napon belül bújnak ki a fiókák. Mindezt, sajnos, szabadban élő kaméleonokról még nem állapították meg.

Az Oranban élő kaméleonokról Doumergue azt írja, hogy téli alvásuk minden más hüllőnél hosszabban tartó. Május eleje előtt sohasem jelennek meg és csak júniusban kezdenek gyakoribbakká válni. A rekkenő hőséget azonban állataink nem bírják.

Dél-Spanyolországban nem gyönyörködés céljából tartják szobában a kaméleont, hanem mert tevékenységét hasznosnak látják. Ülőhelyet készítenek számára, s arra, vagy közvetlen közelébe mézzel telt edényt helyeznek, hogy így az odacsalogatott legyek a kaméleon bendőjébe vándoroljanak. Szevilla minden kereskedőboltjában látható ez a légyfogó rabszolga.

A szudáni kaméleon (Chamaeleon basiliscus Cope)

Felső-Egyiptomból Afrika közepén keresztül egészen Kamerunig elterjedt faj. Az előbbitől a tarkólebeny teljes hiánya révén különbözik. A hímnek nincs sarkantyúja. Rendszerint élénkzöld színben látható.

A párduc-kaméleon (Chamaeleon pardalis Cuv.)

Tekintélyes nagyságú faj, amelynek arcorrán két rövid nyúlvány ötlik szembe. Hosszúsága a 0.5 m-t is megközelíti. Szép világoskék-sötétzöld színekben pompázik; ezt az alapszínt vörhenyesbarna foltokból kialakuló oldalvonal tarkázza. Ez az oldalvonal az állat izgalmában fehérré-világoskékké változik, s ilyenkor a szájperem élénk citromsárga színt ölt. Szemhéja pompás vörös- és zöldszínű, tokája kék s ezt sötétbarna pontok tarkázzák. Ha erősen megijesztjük, állatunk citromsárgává válik.

Amint Tofohr és Anny Fahr egybehangzóan közli, ez a faj tapintószervként is használja nyelvét, mert vele óvatosan még a gallyakat, stb. is megérinti. Mint más nagyobbtermetű kaméleon, a párduckaméleon is ráveti magát kisebb gerincesekre.

Míg az eddig fölsorolt kaméleon-fajoknak hímjei és nőstényei egyaránt szarvatlanok – a párduc-kaméleon két rövid nyúlványát nem nevezhetjük szarvnak – addig Afrika trópusi tájain és Madagaszkár szigetén sok olyan faj él, amelynek legalább hímjei sokszor nagyon tekintélyes fejdíszt viselnek. Ez rendszerint vagy puha, oldalt összenyomott, pikkelyes, végein kerekített, vagy kihegyezett bőrlebenyből áll, vagy pedig ennek a bőrlebenynek az arcorrból kiinduló csontos támasztéka is lehet. Lehetséges továbbá, hogy két ilyen csontos nyujtvány lép föl egymás mellett, s ezek vagy oldalt összenyomottak, vagy háromélűek, s hegyük vagy közeledik egymáshoz, vagy távolodik egymástól; de olyan fajokat is ismerünk, amelyeknél ezek a nyujtványok tövükön összenőttek, s így villaalakúak. Ha végig összenőttek, kardalakot öltenek.

A kaméleonok más csoportját hosszú, síma, gyűrűzött szarvak jellemzik. Mégpedig vagy elől, az arcorron vannak ezek, vagy pedig ezek mögött hátrább még egy pár látható. Esetleg csak egy orrtülke van egyik-másik fajnak, ehhez azonban a szemöldökpárkányon még egy előreirányuló szarv is járul. Ezeket nőstényeken és egészen fiatal állatokon rendszerint csak egészen kicsiny, kúpalakú képletek helyettesítik. Némely kaméleonnak a hátán s farka tövén a hátcsigolyák erősen fejlett tövisnyujtványaira támaszkodó, hullámos lefutású bőrlebenye vagy taréja is van, s ez a kameruni hegyi kaméleon (Chamaeleon montium Buchh.) farka tövén különösen magas és hátrafelé meredeken végződik. Ennek a fajnak hímje két szarvat visel.

Az óriás kaméleon (Chamaeleon oustaleti Mocq.)

A kaméleonok óriása Madagaszkáron honos; ez a 60 cm hosszúságot mindenesetre meghaladja, sőt állítólag az 1 m-t is megüti, így tehát éppen hússzor akkora, mint a család legkisebb termetű tagja, a szintén madagaszkári Brookesia minima Boettg., amely mindössze 35 mm hosszú.

Az óriás kaméleon Berg I. szerint külsejében is eltér a rücskös kaméleontól (Ch. verrucosus Cuv.). Termete zömökebb. Összecsavarodva alszik s ilyenkor farkát is szorosan becsavarja.