Pável István - Kiadom magam
DÓZSÁRÓL JUT ESZEMBE
fejemen
két soros
fonott
szoros
babér koszorú
mint költő fejedelem
ülök mereven
az elismerés
nehéz
arany trónján
míg műveimet
- kivétel nélkül szinte mind -
idézik
országszerte
szertelen
de mi van velem
pompás koronám
formás
homlokom körül
úgy
szorul tövisként szaggat bőrt húst
míg a trón egyre égetőbb
micsoda dolog
az ébredő
felismerés mérge öl
nem is szép
nem is épp e karosszék
a színe sem arany tán véremtől
haldokló énemtől
egyre veresebb barnább
mind jobban formázza már
az izzó rozsda formát nem sok hódoló olvasó
idéz sorokat versemből
hanem zord kritikus szerkesztő
szól róla oly megvetőn
ó ez sem jó
az sem jó
s ha lehet
mutassam meg
hol itt a vers
megkínzott fejem
felemelem
hogy a valósággal farkasszemet nézzek
érzem
még nem
vagyok költő fejedelem
csak dózsaként szenvedek
mert a rímek térvesztését
végképp
nem szenvedem
ó jaj
én bolond
bal kezembe tollat fogtam
szinte énekelve
nem érdekelve
mibe fogtam
sőt most is hiszem
ha nyertem
ha vesztettem
nem baj hogy ezt
tettem
Bp.1999.03.04.-05.
© Pável István, 2005