Pável István - Kiadom magam


ÖREGSZEM

Mint a legtöbb
megtört
az élet
kényes
fényes
rémes
hegyét
megjárt egyén
a leszállóágban
hol az útja
majd
nem sokára
átvezet egy másvilágba
én is félve
remélve
visszanézek
hogy egy csepp
örömet
megidézzek
az elmém
szent ég
a múltba réved
mennyi szép
kép
vonzó emlék
mit végig éltem
nem rég
de jaj már
lassan vár
a nem lét
súgja
egy hang
újra
újra
nem hagyom
nem akarom
tudni
így
tagadom
bár ezzel magam is becsapom
minden nap
nagyobbra
dagad
annak
az esélye
hogy végleg
hűlt testem
lesz
ezer
éhes
féreg
étke
vagy
a
mardosó
tűzvirág
ki akkor is imád
egy forrón
izzó
csókot
rám lehel
amitől lehet
elégek végleg
érted

Bp. 2000.06.03-04.

 

Szabó Flóra: Öregszem

 

-

 

© Pável István, 2005