Pável István - Kiadom magam


NYÁR ESTE

vonz ez a nyári magány tavi békák éneke szól most
mollban a lelkem a hajnali békét szívja magába
míg üzen órák óta a láz és érzem a forró
éjben a vágyat amit nagy néha kibírhat az árva

csillagok fénye ma éget mint pici szúnyogok önző
csókja de viszket a jelzés ők élnek lehet újra
nem jön el értem e percek édes bús mohot őrző
illata már nos a sors oly jól kikeverte e furcsa

hangulatot nem távoli izzó fénye elrévedt
énem a földre lehozza a fák közt rám tőr eléri
két szememet heve hallani vélem ej érzed-e végre
béred elég lesz kérdezi egyre de lám jön egy égi

jel kín ébred a gyenge fuvallat hozza a fájó
lángot az érzést elmúlik túl gyorsan a földön
minden szépség hajt az erőm győzz mondja a táj ó
tudom még van időm lelkem köti dolga a röghöz

Koppánymonostor, Bp. 1998.08. 04-09.

 

Szabó Flóra: Elmúlik a földön minden szépség

 

-

 

© Pável István, 2005