A, Á


Abafáy Gusztáv, családi nevén Öffenberger (Budapest, 1901. szept. 12.) – irodalomtörténész. Középiskolát Brassóban végzett. Budapesten hallgatott jogot. Brassóban volt magántisztviselő, kritikái, publicisztikai írásai 1935-től a Brassói Lapok, Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Független Újság hasábjain jelentek meg. 1937-ben Jancsó Elemérrel és Szemlér Ferenccel közösen szerkeszti az Új Erdélyi Antológia c. kiadványt. 1947-től újságíró Marosvásárhelyen, majd a bukaresti Állami Könyvkiadó magyar szerkesztőségének első főszerkesztője, 1948-tól előadótanár a Bolyai Tudományegyetemen, 1951-től Kolozsvárt akadémiai könyvtáros, majd tudományos főkutató 1966-ig, nyugalomba vonulásáig. A Kemény Zsigmond Társaság tagja, a NyIrK szerkesztője és munkatársa. Adatgyűjtő és bibliográfusi munkájával hozzájárult a romániai magyar próza történetének, így Nagy István pályájának és műveinek ismeretéhez, a Bolyaiak hagyatékának feltárásához s az Arany-kutatáshoz; a kolozsvári *főiskolai színjátszás számára színpadra alkalmazta Bolyai Farkas A párisi per c. drámáját. Munkái: Kovács György írói útja (a Kacsó Sándorral és Sőni Pállal közös Három portré c. kötetben, Kv. 1963); Asztalos István műveinek bibliográfiája (Bonyháti Jolánnal, Izsák József monográfiájának függeléke, 1967).


ABC*diáklapok


ábécéskönyv – az írás-olvasás megtanításának és elsajátításának legfőbb eszköze, s így a nemzetiség anyanyelvi írásbeliségének és irodalmi műveltségének mindenkori kiindulópontja. Románia magyar tannyelvű állami és felekezeti iskoláinak első elemi osztályában kezdetben a fonomimikai módszer volt általános: a hangok ábrázolása kézlejtéssel és az olvasni tanítás kézmozdulatok segítségével. Ennek a módszernek felelt meg Vajna Károly és P. Szabó József első romániai magyar ABC- és olvasókönyve (Kézdivásárhely 1920), pótlólag kiadott módszeres tájékoztatójával.

A fonomimikai és az írva olvastató módszerek egyeztetését ötletes megoldással kísérli meg Bálint Ákos Öröm-Abéce és olvasókönyv c. kötete (Gergely Zsombor és Vajda Béla rajzaival, Gyergyószentmiklós 1922). A több kiadást megért munka már az első órákon képek segítségével vezeti rá a gyermekeket a betűk és szavak kiolvasására, s előgyakorlatokkal készíti elő az írás és olvasás együtthaladását. Módszertani tapasztalatait, gyakorlati megoldásait és elképzeléseit a szerző 1924-ben kiadott Mesés vezérfonál az ÖRÖM-ABÉCÉ-ből való olvasás-írás tanításához... c. útmutatójában az elemi I. osztály minden tantárgyára kiterjeszti.

A 20-as évek elején jelent meg Szentpétery Lajosné Haller Zsuzsa A kis gyermek első könyve (Kv. é. n.) c. ~e, melyhez függelékül a román nyelv tanításának előkészítésére Mihail Găzdac szerkesztésében Képes Román ABC járult a magyar nyelvtől eltérő hangoztatás, írás és olvasás gyakorlására. A tankönyv 3. kiadását Kandray Géza és Mihail Găzdac teljesen átdolgozta (Déva 1930). A kat. elemi iskolákban az Egri-féle Ábécéskönyv fonomimikai alapon c. könyvet használták Mohalyi Gábor átdolgozásában, aki a hagyományos munkát az erdélyi viszonyokra alkalmazta (Kv. 1927). Újítása, hogy nagy súlyt helyez a helyesírás és fogalmazás tanítására. Az eredeti könyv művészi illusztrációit Mohalyi primitív rajzokkal helyettesítette, egyrészt hogy felkeltse a tanulók rajzolókedvét, másrészt hogy a tanítókat pár vonásból álló rajzok minél gyakoribb alkalmazására serkentse. A ref. felekezeti iskolák elemi osztályai számára jelent meg Fejes Áron és Felméri Sándor szerkesztésében az Új Ábécé Dócziné Berde Amál illusztrációival (Kv. 1931), amely a hozzá tartozó vezérkönyv szerint a nagyenyedi tanítóképző gyakorló iskolájában szerzett tapasztalatok felhasználásával készült s "a jelképes, írva olvasó és fonomimikai módszereket egyeztető" munka. 1938-ban jelent meg a minden iskolatípusnak szóló Abecedar – A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Részvénytársaság ábécés könyve Lőrinczi Ferenc, Bedelean Diomed, Kali Sándor és Ősz Sándor szerkesztésében.

1941 és 1944 között Dél-Erdélyben Erdélyi Gyula és Nemes János Betűerdő c. ABC- és olvasókönyve (Nagyenyed 1941) látta el a magyar iskolákat. 3. kiadása még 1945-ben is megjelent, felekezeti különbség nélkül bármely népiskola számára.

1944 után egészen az 1948-as tanügyi reformig a régi tankönyvek voltak forgalomban, de már 1946-ban a Palkó János és Simon Károly szerkesztésében megjelent Hogyan tanítsunk? c. munkával új *pedagógiai szakirodalom kialakulása kezdődött meg demokratikus neveléstani, tanítástani és módszertani újítások szellemében. Az első új ~ 1948-ban jelent meg a szerzők nevének feltüntetése nélkül. Ez volt Auer Ferenc és Péterfy Emília munkája, a rajzokat Tóth István készítette. Az analitikus-szintetikus-fonetikai módszer alapján készült egységes tankönyvet az ország valamennyi magyar tannyelvű iskolájában kisebb módosításokkal 1957-ig használták. Az 1957-58-as tanévben új ~ került forgalomba, ugyancsak az elemző-összetevő fonetikai módszer alkalmazásával. Szerzői: Bakó Béla, Lászlóffyné Márton Ilona és Trozner Piroska. Ezt 1970-ig együtt használták az I. osztály számára kiadott külön olvasókönyvvel és nyelvtannal. Az 1970-71-es tanévtől ismét új ~et hozott forgalomba a bukaresti Tankönyvkiadó, az olvasási anyaggal együtt (Soó Zöld Margit színes illusztrációival; újranyomás 1973-ban és 1977-ben). A kötet szerzői, Balla Sára és Simon Jolán, tapasztalataikat és tanácsaikat A tanító kézikönyve az ábécé tanításához c. munkájukban (1971, 1975) foglalták össze.

1977-ben a Tankönyvkiadó pályázatot hirdetett új ~ megírására. Az I. díjat nyert tankönyv 1979-ben került forgalomba Betűvilág-Mesevilág címmel. Szerzői: Bocz Irma és Albert Ibolya. A rajzokat Pusztai Péter készítette. A tankönyvvel egy időben jelent meg A tanító kézikönyve az ábécé tanításához c. módszertani munka, melyben a szerzők hangsúlyozzák, hogy tankönyvük felépítésében az elemző-összetevő fonetikai módszer elveit alkalmazták, újításaik azonban lényegbevágóak. Az a cél vezérli őket, hogy a hatéves kisiskolás cselekvőleg, játékosan, kedvvel sajátítsa el az olvasást és írást. Az előkészítő szakaszban a képolvasást alkalmazzák, a betűtanítást követő szakaszban is a szóképből választják ki az új betűt. Az írás nem halad párhuzamosan az olvasással. Az olvasás alapegysége nem a szótag, hanem a szó.

Az ~ek használatához több segédkönyvet szerkesztettek a tanítók számára. Ilyen Székely Erzsébet Barangolás meseországban c. vers-, mese- és elbeszélésgyűjteménye (Árkossy István rajzaival, 1971), Kuszálik Piroska és Péterfy Emília 1975-ös és Péterfy Emília 1976-os kézikönyve, Bocz Irma Így érünk el a betűk országába c. munkája (1977), s legújabban Győrfi Ibolya és Király László tankönyve a tanítóképző pedagógiai líceumok számára (A magyar nyelv tanításának módszertana az I-IV. osztályban, 1979).

A magyar tannyelvű süketnéma-iskolák számára külön ~ek készültek. Az első Szabó László és Furdekné Marschalkó Irén szerkesztésében 1960-ban jelent meg, ma Halgia Gizella és Tóth Éva új tankönyvét használják a süketnémák (Unipan Helga és Soó Zöld Margit rajzaival, 1976). Ehhez segédkönyvként szolgál Lucia Măescu-Caraman eredeti román munkájának Munkafüzet a beszédkészség fejlesztésére c. magyar fordítása.

(F. M.)


Abodi Nagy Béla (Székelyszenterzsébet, 1918. júl. 13.) – képzőművész, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára. Középiskoláját a kolozsvári ref. kollégiumban, főiskolai tanulmányait előbb Bukarestben Camil Ressu, majd Budapesten Szőnyi István tanítványaként végezte. 1933-34-ben novellái jelentek meg a Pásztortűzben, művészeti kérdésekről az Utunkban ír. 1948-ban a Falvak Népe és az Utunk közölte első illusztrációit. 1950 és 1965 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó művészeti tanácsadója. Mind fekete-fehér, mind színes illusztrációit, borítólapjait a grafikai és festői eszközök érzékeny ötvözete és tömör összhangja jellemzi. Tevékenységéből kiemelkedik Asztalos István Vád és panasz, Emberség, Mátyás, a jégtörő, Mihai Beniuc A vén Vezúv szíve, Nicolae Labiş Az őz halála c. könyvének címlapterve és illusztrációja, Szemlér Ferenc Arkangyalok bukása c. kötetének borítólapja és a magyar irodalom klasszikusairól készített arcképsorozat.


Ábrahám Bernát (Gábod, 1899. márc. 4.) – az Egységes Szakszervezetek brassói tanácsának titkára (1924-30), a Vasas c. szaklap szerkesztője, a Munkásélet főmunkatársa (1929-30). Mit jelent a 8 órai munkaidő és az angol munkahét (Brassó 1927) c. vitairatában forradalmi oldalról támadja a reformizmust, s a proletárok egységfrontját sürgeti a szakszervezetek akciószabadságáért és szociális követeléseiért. Álneve: Pléhes.


Ábrahám János (Aranyosrákos, 1931. jan. 17.) – riporter, elbeszélő. 1952-től a bukaresti, 1954-től a kolozsvári rádió szerkesztője, 1965-től 1969-ig üzemi vegyész. Elbeszéléseket 1953 óta közöl. A Brassói Lapok munkatársa. Munkái: Részegnek minden nóta szép (novellák, Forrás, 1969); Mindennapi munkánk (tudománynépszerűsítő, 1969); Homo faber (reflexiók a munkáról, 1972); Vér és vas (háborúellenes értekezés, 1976); Földszintes atomkor (meditáció a nukleáris fegyverkezésről, 1979); Micsoda majális (elbeszélések, Kv. 1979).


Ábrahám Sándor (Torda, 1932. júl. 24.) – biokémikus, természettudományi szakíró. Közép- és főiskolai tanulmányait Kolozsvárt a ref. kollégiumban, ill. a Bolyai Tudományegyetem kémiai karán végezte (1955), a kémiai tudományok doktora címet 1967-ben a bukaresti egyetemen szerezte meg. 1957-ig a marosvásárhelyi OGYI-ban, 1957 és 1964 között a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemen működött, 1964 óta ugyanitt a Biológiai Kutató Központ munkatársa. Humboldt-ösztöndíjasként Nyugat-Európában tett tanulmányutat, hosszabb ideig a Philipps Egyetemen (Marburg, NSZK) dolgozott. Több mint száz szakcikke román, angol, német, francia, orosz nyelven 1957-től hazai (Studia Universitatis "Babeş-Bolyai", Revue Roumain de Biochimie, Revue Roumain de Biologie, Studii şi Cercetări de Biologie) és külföldi folyóiratokban vagy gyűjteményes kötetekben jelent meg. Mint az Eugen Pora vezette fiziológiai munkaközösség tagja, főleg a szteroid hormonok, a limfatikus rendszer (csecsemőmirigy) és a stresszkutatás terén ért el eredményeket. Az Akadémiai Könyvkiadó kiadásában megjelent munkája (Mecanismul de acţiune a hormonilor steroizi, 1975) "Emil Racoviţă-díj"-ban részesült. Több biokémiai egyetemi tankönyv társszerzője, ismeretterjesztő írásait az Igazság és Tribuna közölte. Magyar nyelvű munkája: A biokémia alapjai (Felszeghy Ödönnel, Kv. 1976). Az 1981-re tervezett Kémiai kislexikon munkatársa.


abszurd irodalom (a latin absurdus 'rosszul hangzó, képtelen, balga' szóból) – főleg a drámában, de az elbeszélő és lírai műfajokban is érvényesülő, az 50-es évektől jelentkező stílusirányzat. A korábbi modernista áramlatokat is meghaladva megtagadja a cselekménybonyolítás és jellemfestés hagyományos formáit: a szereplők arcéle egybemosódik, szellemi képességeik és fizikai tulajdonságaik gyakran "emberalattiak"; a félelem és szorongás az egyetlen tartós lelkiállapot; a cselekmény nem egyirányú és visszafordíthatatlan eseménysor, az időbeni egymásutániság ritkán esik egybe okozati összefüggésekkel; a dialógusokban nagy szerephez jutnak a képtelenségek s a logikai hibák; a nyelv bővelkedik trivialitásokban és közhelyekben; a színpadi hatáskeltés elsődlegesen a groteszk eszközeivel él; a humor: akasztófahumor.

A kérdésfeltevés módja az "abszurdokat" az egzisztencialistákkal rokonítja, anélkül, hogy filozófiai tételeket illusztrálnának, az ~ ugyanis magának az érzéki és fogalmi megismerésnek, bármilyen információcserének a lehetőségét, az emberi együttlétnek a megalapozhatóságát vonja kétségbe, a nyelvi kommunikációt a gondolkodás és a megértés hamis burkának tekintve. Válfajai (például a becketti meg a ionescói) aszerint különíthetők el, hogy tagadásuk "lételméleti" vagy "ismeretelméleti" hangsúlyú-e. A kérdések végső fokon az ember alapvető metafizikai helyzetére vonatkoznak, s úgy vannak megfogalmazva, hogy kizárják az értelmes válasz lehetőségét. Az "abszurdok" szemében semmiféle értékrendnek nincs érvényessége, az emberi cselekedetek így egyenértékűek: egyformán értelmetlenek. Ezért a klasszikus esztétikai kategóriák (tragikum, komikum, tragikomikum) sem alkalmazhatók az ~ra. Azok a kelet-európai stílustörekvések viszont (például Mrożek, Rózewicz művei), amelyekre ösztönzőleg hatottak az ~ formai vívmányai, nem az emberi létezés alapjait teszik kérdésessé, hanem mindig a létezésnek, elsősorban az elidegenedett létezésnek valamelyik sajátos formáját választják tárgyul, rendszerint szatirikus célzattal. Itt már a lehetetlen helyzetek bírálatáról s ezekkel szemben erkölcsi magatartás kialakításáról van szó.

A kelet-európai ~ eredeti változatát képviselik Páskándi Géza 1968 után írott s általa "abszurdoid"-nak nevezett drámái, jelenetei, párbeszédei és novellái, valamint gondolati lírájának "transzcendens grammatikájú" versei; ezek a művek úgy feszegetik a létkérdést, hogy közben nem szakadnak el térben és időben a konkrét létezéstől. Páskándi szerint az ~ hőseiben "a szituációval szemben fegyvertelenül álló, választani, dönteni nem tudó emberek állnak előttünk". A Páskándi-drámák szereplőinek halandzsa-szövegei mélyebb összefüggésekre világítanak, a szerző nem akarja az egyént kiszigetelni a társadalomból, ellenkezőleg, írásaival a kiszigetelés jelensége ellen lép fel. Az abszurd dráma és próza jegyei a romániai magyar irodalom más alkotóinak műveiben is felismerhetők műfajmeghatározó módon vagy csak színező hatások formájában, így például Deák Tamás, Kányádi Sándor, Kocsis István, Lászlóffy Csaba egyes színdarabjaiban, Bodor Ádám, Panek Zoltán, Sigmond István, Soltész József, Sőni Pál, Vári Attila elbeszéléseiben, Szilágyi Domokos, Palocsay Zsigmond, Vásárhelyi Géza, újabban Szőcs Géza, Egyed Péter, Cselényi Béla verseiben is.

K. Jakab Antal: A dráma és a drámai. Korunk 1967/1. – Földes László: A dráma paradoxona. Korunk 1967/4. – Páskándi Géza: Gondolatok az abszurd fogalmáról. Korunk 1967/6; uő: Az abszurd gondolkodás forrásairól. Korunk 1967/7; uő: Az "abszurd jelenség" és a halál. Korunk 1969/2.


Acta – egyetemek és tudományos intézetek kiadványsorozatainak szokásos megnevezése; a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem központi és kari kiadványainak gyűjtőcíme.

1. ~ universitatis litterarum regiae hungaricae Francisco-Josephinae: a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem évkönyveinek, beszámolóinak és a beszámolókhoz adott mellékleteknek a sorozata (1940-44). Két nagy terjedelmű melléklet önálló mű: Balás P. Elemér munkája (A Széchenyi-Kossuth-ellentét hírlapi vitájuk tükrében, Kv. 1943) s Monoki István szerkesztésében a tanári kar tudományos munkásságának részleges bibliográfiája (Kv. 1944).

2. Az egyes tudománykarok és intézetek sorozatai: ~ Juridico-Politica: a jog- és államtudományi kar kiadványai (1941-43) tíz kötetben. Szerzői: Balás P. Elemér, Bónis György, Buza László, Csekey István, Hárs László, Heller Erik, Horváth Barna, Martonyi János, Mikó Imre, Szászy István, Személyi Kálmán, Székely István, Tury Sándor Kornél. A Werbőczy István c. kötet adja a Tripartitum bibliográfiáját (Kv. 1942); irodalmi és szociológiai vonatkozású Horváth Barna két tanulmánya: A géniusz pere. Socrates-Johanna (Kv. 1942) és A közvélemény vizsgálata (Kv. 1942).

~ Phylosophica: a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar kiadványai (1942-44). Makkai Ernő Pósaházi János életét és filozófiáját ismerteti (1942), Mészöly Gedeon az Ómagyar Mária-siralom nyelv- és stílustörténeti magyarázatát adja (1944), Zolnai Béla a janzenizmus közép-európai kutatását veszi számba (1944). Kristóf György dolgozata Erdélyi magyar diák Albensis Nagy János disputája a Heidelbergi Egyetemen címmel a sorozat utolsó (9.) számaként Universitatis Hungarica Kolozsvár felzettel jelent meg 1945-ben.

~ Scientiarum Mathematicarum et Naturalium: a matematikai és természettudományi kar kiadványai (1941-45) P. A. Chappuis, Csík Lajos, Gelei József, Gombás Pál, Györffy István, Hankó Béla, Imre Lajos, Jászfalusi Lajos, Monosi Mihály, Soó Rezső és Szőkefalvi Nagy Gyula tollából.

~ Oeconomica: a közgazdaságtudományi kar két kiadványa (1943-44). Sövényházi Ferenc gazdaságjogi tanulmánya után Kovrig Béla a dunai államok munkavédelmi rendszerét tárgyalja.

~ Medica: 9 orvos-monográfiából álló sorozat (1941-44).

Kelemen László szerkesztésében pótlólag újabb monográfiák jelentek meg 1945-46-ban, köztük Haynal Imre és Klimkó Dezső orvosprofesszorokról.

~ Geobotanica Hungarica: az egyetemi növényrendszertani intézet és az egyetemi botanikus kert közleményei (1941-43, Soó Rezső szerkesztésében).


Acta Bolyai és ~ Bolyaiana – a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematikai és természettudományi karának sorozata (1946-47). Az I. kötet 1946-ban ~ Bolyai, a II. kötet 1947-ben ~ Bolyaiana címmel jelent meg. Szerkesztő az I. kötetnél Csík Lajos, Dezső Lóránt, Imre Lajos és Varga László, a II.-nál előbbiek és Péterfi István. A tanulmányok angol, francia és német nyelven, magyar és román összefoglalással szaktudományi kutatáseredményeket közölnek. Szerzők (a szerkesztők mellett) Borbély Samu, Csűrös István, Fényes Imre, Gyulai Zoltán, Heinrich László, Kol Erzsébet, László Tihamér, Pic György, Soós Ilona, Teofil T. Vescan.


Acta Hargitensia – *helytörténet


Ádám Elek – *Korunk 1.


Ádám Zsigmond (Alsóbölkény, 1913. jún. 15.) – nyelvész, író, műfordító. Középiskolát a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban és a marosvásárhelyi ref. kollégiumban végzett. A kolozsvári Ferdinánd Egyetemen szerzett román-magyar szakos tanári képesítést 1939-ben. Marosvásárhelyen és Kolozsvárt újságíró és középiskolai tanár, 1950-től 1973-ig lektor a kolozsvári tudományegyetem román nyelvészeti tanszékén. Bukolikus hangulatú szabad versei jelentek meg a Brassói Lapokban, az Ellenzékben, a Független Újságban és a Pásztortűzben; Blaga, Stancu, Porumbacu, Deşliu, Beniuc, Sorescu, Paraschivescu, Breslaşu, Gurghianu verseiből fordított a Korunk, Igaz Szó, Igazság számára; a magyar iskolákban folyó korszerű román nyelvtanítás módszertani kérdéseivel foglalkozik. Munkái: Helyesen románul (nyelvtani ismeretek, gyakorlatok, Balázs Jánossal és Balázs Lászlóval, 1960. 3. átdolgozott kiadás 1971); Probleme specifice ale predării limbii române în şcolile cu limba de predare maghiară (1969). Kéziratban Limba română, curs practic pentru maghiari c. munkája.


Adonyi Borbála, Bori néni (Kecskemét, 1915. jan. 10.) – gyermekíró. Tanulmányait Budapesten kezdte, Kolozsvárt szerzett tanári képesítést. Volt munkásnő, óvónő. 1946-tól a nagyváradi Fáklya munkatársa; a Gyermek Fáklya, majd 1949 áprilisától a Pionír Fáklya c. vasárnapi melléklet szerkesztője. 1952-től magyar szakos tanárnő, 1970-ben nyugalomba vonult. Nagyváradon jelent meg évjelzés nélkül több leporellója (Bambó-Jumbi-Bubi, Szorgos méhecskék, Lepkeországban, Háziállatok, Vadállatok) és egy könyvecskéje (Gyermekörömök).


Adonyi Nagy Mária (Éradony, 1951. okt. 6.) – költő. Székelyhídi és nagyváradi líceumi évek után a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar-német szakot végzett, Szatmáron lett tanár, 1978-79-ben a Munkásélet, majd A Hét belső munkatársa. Irodalmi pályáját versekkel, műfordításokkal, kritikákkal az Utunkban kezdte 1969-ben. Szerepelt a Varázslataink (1974) c. antológiában, Emlék jelen időben c. verskötete a Forrás-sorozatban jelent meg (1978). Képtelennek tetsző, de a valóság áramaiból fölbukkanó képzettársításai kozmikus látást és léttudatot kapcsolnak költészetében.

Markó Béla: Beszélgetés A. N. M.-val. Igaz Szó 1977/8. – Szász János: A költő birtoklevele; Németi Rudolf: Jelentés a partról. A Hét 1978/27. – Cs. Gyímesi Éva: A teljesség: kötelesség. Utunk 1979/2. – Borcsa János: Szólni – "vershullás idején". Korunk 1979/4.


Adorján Ármin – *Szigligeti Társaság


Adorján Jenő (Vargyas, 1886. aug. 9. – 1956. febr. 15., Kolozsvár) – nyelvtanár, műfordító. A kolozsvári egyetemen Meltzl Hugó növendéke, germanisztikai tanulmányait Jénában és Bécsben folytatta. A kolozsvári Kereskedelmi Akadémia német levelezés tanszékén adott elő. Garay János elbeszélő költészetét önálló kötetben dolgozta fel (1914), Jókai román alakjairól írt tanulmánya (Românii în opera lui M. Jókai) a segesvári román líceum 1929-33-as évkönyvében jelent meg.


Adorján Jenő, barátosi (Nagyenyed, 1894. szept. 12. – 1976. szept. 11., Kolozsvár) – szerkesztő. A Bethlen Kollégium után Fiuméban a kereskedelmi tengerészeti akadémiát végezte el, s hajóskapitány lett. Hadiszolgálata után hazatérve a Véndiákok Lapja főszerkesztője (1925-28), a Pásztortűz munkatársa (1928-30). Kert- és mezőgazdasági kérdésekre szakosítva magát a kolozsvári Kertgazdaság és testvérlapja, a Grădina Mea kiadása és szerkesztése mellett számos napilap gazdasági munkatársa; tevékeny szerepet vállalt a kisállattenyésztés, gyümölcstermesztés és virágkertészet népszerűsítésében (1931-51).


Adorján Pál (Nagyvárad, 1905) – rádiómérnök, technikai szakíró, szerkesztő, ~ Péter bátyja. A 20-as években Londonba költözött. Munkái közül Nagyváradon jelent meg a Radio ABC (3. kiadás 1924) és Hogyan építek magamnak egy elektroncsöves rádiófelvevőt? (Radiofon Könyvtár 1. 1927). A Film-Riport munkatársaként a rádiótechnikát és a még kísérleti állapotban levő hangosfilmgyártás vívmányait népszerűsítette lapja rovatában (1924-26).


Adorján Péter (Nagyvárad, 1913. aug. 14. – 1944. márc., Győr) – novella- és regényíró. Pál öccse. Bécsben hallgatott jogot és filozófiát, a Film-Riport főszerkesztője (1923-26). Novellákat közölt nagyváradi lapokban. A két alfa c. regényében (Nv. 1939) nagypolgári szerelmi háromszög-történetet dolgoz fel. A halott város címmel (Bp. 1941) urbanisztikai-szociográfiai tanulmányt írt a két világháború között eltelt idő Nagyváradjáról.


Adorjáni Zoltán, K. (Héjjasfalva, 1880. okt. 10. – 1933. júl. 28., Ákosfalva) – népművelő, szerkesztő. Tanítói pályára lépett. Novelláit, verseit vidéki lapok közölték, Az első lépés c. verskötete 1909-ben jelent meg Marosvásárhelyen. Ugyanitt 1914-ben kiadott Temetési énekek c. gyűjteménye 1923-ban 2. kiadást ért el. Mint ákosfalvi tanító 1923-24-ben a Tanügyi Szemlét szerkesztette.


Ady Endre emlékezete – Ady Endre (1877-1919) emlékének ápolása vitafelek harcában született. Fő formái: Ady irodalmi hagyatékának népszerűsítése és újrakiadása, eszmei, politikai és művészi hitvallásának, nyelvi hagyományának tudatos vállalása, Ady-filológia. Előzményei Erdélyben már a költő életében fellelhetők; célja Ady költői rangjának elismertetése, amiért Áprilynak éppen úgy meg kell küzdenie a nagyenyedi kollégiumban, mint Molter Károlynak Marosvásárhelyen. Nemcsak egy új ízlés feltörése ez; Ady forradalmisága, magyarsága, költészetének etikai tartása fordítja szembe az újabb írónemzedékeket a konzervativizmussal. Szentimrei Jenő 1918-ban elindított Új Erdély c. kolozsvári folyóiratának 1. számában vezércikk gyanánt szerepel Ady eredetileg 1905-ben, majd 1911-ben újra megjelent Ismeretlen Corvin-kódex margójára c. tanulmánya, jelezve, hogy egy haladónak induló regionális irodalmi tömörülés Ady szellemében vállalja a sorsproblémák radikális megoldását. Másik oldalról a különben konzervatív szemléletű Jékey Aladár is hódolt a költő emlékének Ady c. versciklusában (1914-es keltezéssel, 1919), s Reményik Sándor "A megbékélt Ady Endrének" dedikálja Köt a rög c. versét 1919 februárjában. A 20-as évek elején kibontakozó transzilván gondolat már mint példára és igazolásra hivatkozik a költő "erdélyiségére"; Áprily Lajos 1921-ben megjelent első kötetében verset szentel "a halott Ady emlékének", amelyben elítéli, hogy "...birtokáért bőszült torna folyt" (Patroklos alszik). Szentimrei Jenő 1924-ben ódával áldoz Ady emlékének.

Ady költészetéért lelkesedni sokáig szentségtörésnek számított, de a felekezeti iskolák levegőjébe 1918 őszén Ady igéivel "süvöltött be az új idők szele", mint Kacsó Sándor írja első Ady-vitáiról (Cirill páter mint élő tilalomfa, az Írók, írások c. kötetben, 1964). Az Adyért folyó küzdelem egy egész nemzedék ügye lett, költészete harci lobogónak számított a konzervativizmussal szembefordulók számára; a költőben a modern emberség prófétáját látták.

A 20-as évek gyűrűző Ady-vitái inkább eszmei, politikai jellegűek, mint esztétikaiak: Ady költői tehetségét már ellenfelei sem tagadhatják, amint kénytelen elismerni az őt támadó Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is a Pásztortűzben közölt nyilatkozatában (1927). E viták tüzében születik Makkai Sándor Adyt védelmező könyve (Magyar fa sorsa, Kv. 1927), amely megvédi a költőt az "erkölcstelenség", a "hazafiatlanság", a "destruktivizmus" konzervatív részről hangoztatott vádjai ellenében, s mintegy hivatalos menlevelet ad neki a konzervatív szellemiség uralta akkori erdélyi felekezeti iskolákban. Az akkor már erdélyi református püspökké választott Makkai könyve új állásfoglalásra késztette a közvéleményt az Ady-kérdésben. A leghevesebben Szász Károly kelt ki ellene egy Adyt becsmérlő, Makkait súlyosan elmarasztaló füzetecskében ("A magyar fa sorsa". Makkai püspök Ady-könyvének bírálata, Bp. 1927). Az erdélyi sajtóban már a megjelenés évében Szentimrei Jenő (Újság), Áprily Lajos (Pásztortűz), Reményik Sándor (Ellenzék) ír Makkai könyvéről elismerően, ugyanakkor a Nyugatban Móricz Zsigmond, Kuncz Aladár és Schöpflin Aladár méltatja. Ez az irodalmi visszhang, valamint Benedek Eleknek a "püspökfi" Szász Károllyal szembeszálló vitairata, A püspök meg a püspökfi, avagy A magyar fa sorsa (Brassó 1927) Makkai mellé állította a közvéleményt. A Korunkban Földessy Gyula még 1926-ban Ady harcai címmel ír tanulmányt, utóbb Gaál Gábor szólt hozzá a vitához (1928), majd Komlós Aladár (1929). A Korunk-cikkek az Ady-filológia hűségét és az Ady-mű társadalmi-politikai értelmezését sürgetik.

Az Erdélyi Helikonban Kós Károly Ady Endre és Kalotaszeg kapcsolatairól ír (1928), majd Németh Andor (1929, 1930), a Pásztortűzben pedig Kovács László (1930) foglal állást, részben a Kosztolányi Dezső indította "Ady-revízió" ellen is. Az ~ ellen kifogásokat támasztó Kosztolányi-cikk (Az írástudatlanok árulása, A Toll, Bp. 1929. júl. 14.) Erdélyben általános visszatetszést keltett. Ellene foglalt állást Kádár Imre, a konzervatívnak tekintett Reményik Sándor egy sajtónyilatkozatában arról tett vallomást, hogy ellenszenve Adyval szemben hogyan változott át a leghatározottabb elismeréssé és megbecsüléssé, s Ady mellett lépett fel nyilatkozatban is, Kosztolányihoz címzett levelében is Kuncz Aladár.

Az 1930-as években Bölöni Györgynek a Korunkban megjelent közleményei (1931, 1934, 1935), különösen pedig Az igazi Ady fogadtatása árnyalják tovább az erdélyi Ady-szemléletet: a szelídítő és egyeztető, meghamisított Ady-kép helyébe a forradalmi Ady teljessége kerül. Jól tükrözi az Ady-kép elmélyedését a Brassói Lapok 1939. jan. 29-i száma: itt Bálint György, Molter Károly, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza írásai már a köztudatba átment forradalmi poétaságot hirdetik.

Ady költészetéről, örökségének mához szóló értékeiről a költő halálának 50. évfordulóján alakult ki ismét polémia. Székely János az Utunk, Szilágyi Domokos az Előre 1969-es évfolyamában fejti ki azt a felfogását, hogy Ady immár csak irodalomtörténeti nagyság, nem tartozik a modern irodalom eleven hagyományaihoz, s életművének esztétikai értékeit is részben kikezdte az idő. Válaszul Jancsó Elemér Ifjú szívekben és mindig tovább c. alatt cáfolta "az elavulás tételét" (Utunk 1969/8. Újraközölve Irodalomtörténet és időszerűség, 1972. 552-561.). Ugyanekkor az Igaz Szó, Utunk, Előre, NyIrK, Korunk és más lapok hasábjain irodalomtörténeti tanulmányok foglalkoznak Adynak a romániai magyar irodalomra gyakorolt hatásával, a költő világirodalmi modernségével, s a fiatal költőnemzedék is szenvedélyes nyilatkozatokkal bizonyítja az Ady-örökség máig élő, költői magatartást és formanyelvet egyaránt sugalmazó szerepét.

~ intézményesítésének gondolata korán felmerül: ismételten kísérlet történik egy *Ady Endre Társaság alapítására, amely a költő szellemében szolgálja a demokrácia eszméinek elkötelezett irodalom és a néptestvériség ügyét. A két nagyváradi folyóirat, a Magyar Szó és a Tavasz már 1919-20-tól szorgalmazza az Ady-relikviák gyűjtését. A korai nagyváradi kezdeményezések közé tartozik egy Ady-szoboralap létesítése, valamint az a terv, hogy Ady Lajost, a költő öccsét kérjék fel egy Romániában kiadandó Ady Összes Művei sajtó alá rendezésére. A szerzői jog körül támadt nehézségek miatt azonban csak 1927-ben adhat ki Fehér Dezső Nagyváradon egy kötetet az 1900 és 1903 között Nagyváradon megjelent Ady-publicisztikából (Ha hív az acélhegyű ördög...), de ennek A Vér Városa címen beígért folytatása nem látott már napvilágot.

1919 óta ~nek sajátos színe, hogy érmindszenti születése, nagykárolyi és zilahi diákoskodása, temesvári tartózkodása, nagyváradi újságíróskodása, csucsai négy éve okán a költőt úgyszólván "földijé"-vé fogadja a romániai magyar irodalom. A két világháború között ~nek tömeghatású jelentkezései voltak a sorozatos Ady-ünnepélyek. Elévülhetetlen érdemeket szerzett Ady költészetének hazai terjesztésében Tessitori Nóra és Zala Béla előadóművész, valamint Szentimreiné Ferenczy Zsizsi dalénekesnő, Csinszka leánykori barátnője. Kezdettől fogva Ady költészete mellett foglalt állást a munkásság és a szocialista értelmiség. A munkássajtó rendszeresen közli Ady forradalmi verseit, a munkásgyűléseken Ady-verseket szavalnak. A kolozsvári szakszervezetek szabadiskolájában 1923 januárjában Kaczér Illés tart előadást a költő magyar irodalmi jelentőségéről. A 20-as évek legnagyobb szabású Ady-ünnepségét 1924. júl. 20-21-én rendezték Zilahon és Érmindszenten a költő szüleinek aranylakodalma alkalmával. Kezdeményező a zilahi Nagy Sándor, Ady tanára és barátja, költészetének rajongója. A kormányt Ion Minulescu, Nagyváradot Tabéry Géza, az erdélyi magyar színészetet Janovics Jenő, az újságírókat Kőmíves Nagy Lajos, a Nyugatot Kuncz Aladár képviselte; Zilahon Szombati-Szabó István mondott beszédet, Benedek Elek és Octavian Goga pedig az egybegyűltekhez intézett levelükben tettek hitet Ady költészetének időszerűsége mellett.

Ady halálának 9. évfordulóján, 1928 januárjában, minden jelentős városban tartanak emlékestet a szakszervezetek: Kolozsvárt Papp József az előadó s a nyomdászénekkar Ady-kórusművekkel lép fel, Brassóban Czinczár Miklós a szónok, Nagyváradon a munkásszínjátszók Ady A műhelyben c. egyfelvonásosát mutatják be, s Fehér Dezső ismerteti e "rövid színkép" keletkezésének történetét. Feltűnést kelt az 1929-es temesvári emlékünnepély, ahol a műsor gerincét Ady forradalmi versei alkotják. 1933 lázas februári napjaiban a radikális Falvak Népe "A forradalmár Ady" fejléccel közöl Ady-verseket. 1939-ben a kitöréssel fenyegető imperialista háború ad politikai hangsúlyt az emlékezésnek: a húsz éve halott költőt a brassói munkások Petőfivel és Eminescuval együtt ünneplik, Jancsó Elemér pedig mementóként idézi nevét az EME Gyergyószentmiklóson tartott vándorgyűlésén.

Ady romániai utóéletének értékes dokumentuma Rozsnyai Kálmán gyűjteménye, az Ady koszorúja (Szeghalom 1925), mely 17 verset tartalmaz (Áprily Lajos, Bárd Oszkár, Bartalis János, Reményik Sándor, Szentimrei Jenő és mások költeményeit), továbbá az Arcok és harcok Ady körül c. kötet, amely 1928 elején Gaál Gábor jóvoltából kolozsvári impresszummal és címlappal került forgalomba, és nem más, mint a Huszadik Század kiadatlanul maradt Ady Endre-emlékszáma. Jelentős szerepet játszik a költő emléke az ifjúsági mozgalmakban is; az ő nevét írja zászlajára a későbbi kiváló grafikusművész, Buday György szerkesztésében Kolozsvárt megjelenő kőnyomatos diáklap, a Haladjunk! (1922), s a főiskolás ifjúság folyóirata, az Erdélyi Fiatalok (1930).

1945 után Romániában új lendületet kap ~. A tanügyi reform nyomán hely jutott Ady életművének a magyar irodalom oktatásában; utcákat, intézményeket neveznek el róla; 1952-ben, születésének 75. évfordulóján az írószövetség bukaresti székházában ünnepi díszülést tartanak; 1953. ápr. 11-én a Nagy Nemzetgyűlés elnöksége a zilahi kollégiumnak az Ady Endre Líceum nevet adományozza; 1955-ben Nagyváradon Tabéry Géza megszervezi az *Ady Endre Emlékmúzeumot; 1957. márc. 13-án a Nagy Nemzetgyűlés elnöksége az érmindszentiek kérésére a falu nevét Adyfalvára változtatja, szept. 27-én pedig minisztertanácsi határozat rendeli el a költő születése 80. évfordulójának megünneplését. Hasonló országos ünnepségekre került sor 1969-ben, halálának félszázados fordulóján is. A nagyváradi Ady-ünnepség szónoka Mihai Beniuc és Méliusz József, a Magyar Írószövetség küldötteként Nagy Péter tart előadást.

Könyvkiadásunk a felszabadulás után számos Ady-kötettel jelentkezett. Ady versei három ízben (1960, 1962, 1969) jelentek meg Szemlér Ferenc gondozásában az Irodalmi Könyvkiadónál, legutóbb két kötetben a Kriterion Magyar Klasszikusok sorozatában (1979). Középiskolai használatra a Tanulók Könyvtárában előbb Jánky Béla összeállításában (Versek, 1966), majd Szilágyi Júlia bevezetésével (Mag hó alatt, 1972) jelent meg Ady-versgyűjtemény, 1977-ben pedig a Ion Creangă Könyvkiadó adott ki egy kötetet Balzsam tündér postája c. alatt, Horváth Imre bevezetőjével s Deák Ferenc rajzaival. Ady kiadatlan novelláiból már 1952-ben mutatott be egy kötetnyit a Haladó Hagyományok-sorozat Bustya Endre gondozásában (Földrengés előtt); 1957-ben ugyanő bocsátja közre Novellák címmel két kötetben a költő novellisztikájának mintegy kétharmadát. A kiadvány s a függelékként közölt Ady Endre összes novelláinak bibliográfiája számos addig ismeretlenül lappangó Ady-novellát tartalmaz. Válogatott novelláit foglalta a Kincses Könyvtár egyik kötetébe Szőcs István (Megy az üzenet, 1962), a Tanulók Könyvtára pedig Bustya Endre válogatását hozta (Vörös felhők alatt, 1972). Adyt, a közírót két reprezentatív kötet mutatta be a hazai közönségnek: a Vallomás a patriotizmusról (1957) Tordai Zádor válogatásában, és a Poéta és publikum (1967, gondozta Balogh Edgár).

Nem lebecsülendő a romániai magyar Ady-filológia és Ady-értékelések fejlődése sem. Az irodalomtörténetírásban Bustya Endre kutatási eredményein kívül Popp Aurél, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza, Franyó Zoltán életrajzi vonatkozású emlékezései, Lám Béla, Zsögön Zoltán és György Dénes szépirodalmi formában írott memoárjai az Ady-kérdés nélkülözhetetlen forrásmunkái közé számítanak. A Nagybánya Tartomány Néptanácsának kiadásában 1957-ben megjelent Ady Endre születésének 80. évfordulójára, 1877-1957 c. kiadvány s annak román fordítása, valamint az Igaz Szó 1957. novemberi és 1969. januári Ady-emlékszámai a hazai Ady-filológia összes erőit mozgósították.

Fél évszázadon át Ady költészete volt a magyar irodalom egyik fő közvetítője a románság felé. Réthy Andor bibliográfiája több mint 250 Ady-vers mintegy 300 fordításáról tud, önálló Ady-kötetek 1930 óta látnak románul napvilágot. A két világháború között az ~t szívesen fogadó Octavian Goga és Emil Isac mellett Corneliu Codarcea, Iustin Ilieşiu és a Sânge şi aur (Nv. 1930) Ady-kötet fordítója, George A. Petre tette a legtöbbet népszerűsítéséért; a felszabadulás utáni gazdag anyagban Eugen Jebeleanu műfordításai kiemelkedő értékűek. A költő születésének 70. évfordulójára 1948-ban a Közoktatásügyi Minisztérium és a Román-Magyar Társaság gondozásában megjelent az Ady Endre Antologie c. kiadvány. Kolozsvárt G. Georgescu és V. Herman tolmácsolásában Scăpărătorul jocului (1948) és G. Georgescu tolmácsolásában Spre mîine (1970) címmel adtak ki románul önálló Ady-versköteteket, Bukarestben pedig a Paul Drumaru fordította Poeme (1972) c. verskötet művészi kiválóságáért írószövetségi jutalomdíjban részesült. Ady novelláiból Constantin Olariu állított össze egy román gyűjteményt, ez Baronul şi cumanii c. alatt az 1977-es Ady-centenárium alkalmából kibővítve újra megjelent.

A hazai német irodalom vonatkozásában jó szolgálatot tett az Ady-kultusz ügyének Franyó Zoltán, fordításait a Blut und Gold (Balogh Edgár bevezetőjével, 1962) c. kötet foglalja össze.

Ady emlékezete a hazai képzőművészetet is foglalkoztatta. Az 1919-es nagyváradi szoborterv kudarca után az első eredmény a családi ház falán 1924 nyarán Érmindszenten elhelyezett, Kós Károly tervezte emléktábla. Egy 1929-ben alakult aradi bizottság Szobrot Adynak! címmel bocsátott ki felhívást. A 30-as évek elején Szini Sebők Zoltán nagyváradi szobrász tervez a csucsai sziklafalra monumentális Ady-szobrot, de anyagiak híján csak az érmindszenti szülőház előtt állítják fel 1935-ben, jóval kisebb méretben. A felszabadulás után a csucsai "kisház" falára kerül emléktábla, majd Vetró Artúr Ady-szobrát állítják fel Nagyváradon az Ady-múzeum előtt, s emléktáblát illesztenek a volt EMKE kávéház falába. Balaskó Nándor Zilah számára mintázza meg a költőt, Gallas Nándor finomművű plakettja pedig a költő egykori temesvári lakását jelöli a mai Ion Ghica utca 12. szám alatt. A belső térre komponált szobrok közül Szervátiusz Tibor Ady-fejei a modern formák robusztus egyszerűségével fejezik ki a költő egyéniségét.

Hazai zeneszerzőink közül Ady-verseket zenésített meg Bihari Sándor, Chilf Miklós, Csíky Boldizsár, Delly-Szabó Géza, Eisikovits Mihály, Jodál Gábor, Molnár Károly, Terényi Ede, Vermesy Péter, Winkler Albert és Zoltán Aladár.

Az ~ új fellobbanására adott alkalmat 1977 őszén az Ady-centenárium. Országszerte megemlékezésekre került sor. Az Adyfalván lezajlott ünnepségen Románia és Magyarország írói közösen vettek részt. A NyIrK 1977/1-es Ady-számában Láng Gusztáv egy Ady-vers eszme- és formaszerkezetét vizsgálta (A meddőség mítosza), Szabó Zoltán Ady stílusának szecessziós sajátosságait elemezte, Köllő Károly Ady fogadtatásának kolozsvári sajtóvisszhangjáról számolt be. A Korunk emlékszáma "Ady hazai fogadtatása és utóélete" c. feldolgozásban, az Igaz Szó "Az én Adym – a mi Adynk" fejléc alatt áldozott a költő emlékének, az Utunk ebből az alkalomból közreadta Ady "Káptalan-per"-ének ügyiratait Bustya Endre és Tóth János gondozásában. A lapok ünnepi számaiban 12 költő (Bölöni Domokos, Eszteró István, Fényi István, Romulus Guga, Horváth Imre, Király László, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Palocsay Zsigmond, Szemlér Ferenc, Szőcs Géza, Vári Attila) verssel tisztelgett. A kolozsvári Állami Magyar Színház Láng Gusztáv összekötő szövegeivel és összeállításában nyújtott Ady-műsort, Szatmárról Boér Ferenc indult Ady-versek előadásával, Nagyváradról Varga Vilmos (utóbbi lemezre került). A képzőművészek Ady-kompozíciókkal vonultak fel (Buday György és Gy. Szabó Béla fametszeteit a Korunk, Tőrös Gábor plakettjét A Hét közölte), a *Korunk Galéria Ady-portrékból rendezett kiállítást.

(K. D.)

Tabéry Géza: Emlékkönyv. Kv. 1930. Szemelvények újraközölve a Két kor küszöbén c. kötetben, 1970, 301-14; uő: A csucsai kastély kisasszonya, a Temesvári Hírlap melléklete 1934 karácsonyán. Újraközölve Két kor küszöbén, 205-45; uitt Levelesláda. Boncza Berta, Ady Lajos, Dénes Zsófia levelei. 315-91. – Jancsó Elemér: A. E. és Erdély. Az EME Gyergyószentmiklóson, 1939. aug. 27-29-én tartott XVI. vándorgyűlésének Emlékkönyve. Kv. 1940. – Hlatky Endre: A. E. és a "Holnap" múzeuma Nagyváradon. Magyar Csillag, Bp. 1943/5. – Jancsó Elemér: A. és a hazai magyar irodalom kialakulása. Utunk 1957/47-49. – Jászai Andor (Bustya Endre): A romániai Ady-kultusz története. Igaz Szó 1957/11. – Dávid Gyula: Találkozások Ady jegyében (az Ady-költészet román visszhangja). Igaz Szó 1966/1; újraközölve Találkozások, Kv. 1976. 151-161. – Franyó Zoltán: A pokol tornácán. 1969. 377-436. – Réthy Andor: A. E. – románul. Könyvészeti adalék. NyIrK 1969/2. – Bustya Endre: A. E. tanítója. Korunk 1970/11; uő: Adatok A. E. első iskolai éveihez. NyIrK 1971/2; uő: Három "kitagadott" Ady-összes. Utunk 1973/33. – Mózes Huba: A. E. kórrajzi iratai 1909-ből. NyIrK 1971/2. – Kántor Lajos: Egy kis séta – novellában. Utunk 1973/19. – Gáll Ernő: A. E. és Ágoston Péter. Utunk 1975/46. – György Dénes: Ady a Marianumban. Utunk 1977/1. – Balogh Edgár: Ady tegnap, Ady ma; Gáll Ernő: "Próféták" vagy szakemberek? Korunk 1977/9. – Kozma Béla: Ezer tanuló, huszonháromezer válasz. Igaz Szó 1977/10; uő: Hazai magyar tankönyveink Ady-portréjának történetéhez. Könyvtár 1978/1. – Láng Gusztáv: Széljegyzetek – olvasván Adyt és Adyról; Csiki László: Egy-egy szobrot hurcolunk, avagy Ady a mai fiatalokban; Tamás Gáspár Miklós: "Verje csak, verje, verje". Makkai Sándor Ady-könyvéről. Utunk 1977/45. – Szász János: "Oh, forradalmak, miért késtek?" A Hét 1977/46. – Dávid Gyula: Az Ady-mű a román irodalomban. Tiszatáj, Szeged 77/12. – Korunk Adyja. Az Ady-kiállítás anyaga. Szerk. Kántor Lajos és Ritoók János. Korunk Galéria 1977. – Vita Zsigmond: Az első Ady-kötetek és a szecesszió művészete. Könyvtár 1978/2. – Fancsali János: A. erdélyi zeneszerzők műveiben. A Hét 1978/11. – Beke György: A humánum párbeszéde. A Hét 1978/13. – Kubán Endre: A. E. és Veronica Porumbacu. Korunk 1979/1-2. – Kuncz Aladár – Kosztolányi Dezsőhöz. HLev. 1979. I. 208-9.

ASZT: Bölöni György, Nagy István, Tabéry Géza ünnepi beszéde. 1957. LM 4. – Szentimrei Jenő: Egy háborús Ady-emlék. LM 1008.


Ady Endre Emlékmúzeum – az Adyra vonatkozó irodalmi anyag és emlékek gyűjtőhelye a nagyváradi "Müllerei" néven ismert cukrászda épületében, ahol a költő gyakorta vendégeskedett. Törzsállománya a Rozsnyai Kálmán-féle Ady-ereklyegyűjtemény, amelyet Nagyvárad városa 1942-ben vásárolt meg. A II. világháborúban jelentős veszteségeket szenvedett anyaghoz hozzácsatolták a zilahi gimnáziumban őrzött gyűjtemény maradványait; ezek nagy részét még a költő édesanyja és Ady Lajos, a költő testvéröccse adományozta az egykori Wesselényi-kollégiumnak. A két gyűjtemény egyesítése után 1955. nov. 26-án nyílt meg ünnepélyesen az ~. Megszervezője és első igazgatója, Tabéry Géza, 1958-ban bekövetkezett haláláig itt alakította ki a romániai Adykutatás őrhelyét. Az Ady-relikviák gyűjtése és konzerválása, a gyűjtemény állandó gazdagítása és tudományos feldolgozása folytán a kutatások alapjául szolgáló leltár mára a következőképpen alakult: a 430 kötetes könyvtárból 134 Ady-mű, 51 különböző nyelvű Ady-fordítás, 183 Adyval kapcsolatos munka; a kéziratgyűjteményből 28 eredeti Ady-kézirat, ill. -levél; több mint kétszáz levél Léda, Csinszka, Ady Lajos, Dutka Ákos, Octavian Goga, Emil Isac, Emőd Tamás, Földessy Gyula, Tabéry Géza és mások tollából; a fényképgyűjteményből 40 eredeti, 305 másolat; cikkgyűjteménye kb. 1000 Adyval kapcsolatos írást tartalmaz; megvannak a Reinitz Béla, Hetényi Heidelberg Albert, Kacsóh Pongrác, Hodula István és mások megzenésítette Ady-versek kottái; 7 festmény, 6 szobor őrzi a költő emlékét. A gyűjteményt kéziratmásolatok, filmek, műsorok, plakátok, meghívók, gyászjelentések, rajzok, illusztrációk, folyóiratsorozatok (köztük a Nyugat szinte teljes kollekciója) egészítik ki. Mai igazgatója Tóth János.

Simon Magda: A nagyváradi Ady-múzeum. Előre 1956. jan. 3. – Balogh Edgár: Ady-vigéc számadása. Utunk 1960/49; újraközölve Én tintás esztergapadom, 1967, 47-49. – Sztojka László: A váradi Ady-múzeum egy Tabéry-levél tükrében. Művelődés 1975/8.


Ady Endre Irodalmi Kör – 1. A Temesvári Írók Társasága védnöksége alatt Dimény István és Szimonisz Henrik vezetésével kezdte meg működését 1951-ben, majd Kubán Endre irányította éveken át; utóda Anavi Ádám költő egy öttagú bizottság ügyvezetőjeként, melynek elnöke haláláig Franyó Zoltán volt. Az ~ a magyar írók testvéri kapcsolatait ápolta helybeli román, német és szerb írókkal, s eredményesen együttműködött a temesvári Állami Magyar Színházzal, valamint az aradi Tóth Árpád Irodalmi Körrel. Tagjainak írásai megjelentek a Bánáti tükör (Arad 1961) és az Egy szelet fény (Tv. 1968) c. antológiákban; közülük rendszeresen közölt irodalmi lapokban Bárányi Ferenc és Ildikó, Eszteró István, Erdélyi Izolda, Mandics György, Pataki Sándor, Pongrácz Mária, Sándor István, Szekernyés János, Vajda Sándor. Az ~ megünnepelte Petőfi és Ady évfordulóit, s emlékülésen méltatta Markovits Rodion, Franyó Zoltán, Hauser Arnold, Ormos Iván munkásságát, vendégelőadók meghívásával vitatta meg az irodalom időszerű kérdéseit, s megemlékezett a Korunk megjelenésének 50. évfordulójáról. Rendszeres kiszállásain irodalmi estéket rendezett Temes megye községeiben és városaiban. 1977-ben a megyei szocialista művelődési

és nevelési bizottság segítségével Lépcsők c. alatt megjelent "Az Ady Endre Irodalmi Kör antológiája" Bálint László szerkesztésében, 35 bánsági szerző eredeti írásaival és műfordításaival. A kör – a nagyváradi ~ elnevezésére való tekintettel, s hogy megtisztelje időközben elhalt elnökét – 1979. febr. 27-től a *Franyó Zoltán Irodalmi Kör nevet viseli.

2. Nagyváradon az 50-es évek óta működik ~. Tagjainak zöme nyomdász, diák, technikus, tisztviselő; szép szerepet vállaltak tevékenységében az újságírók és színművészek. Kezdetben Horváth Imre, Tabéry Géza, Tóth István, Kelemen István, a nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának titkára, majd Szilágyi Aladár vezette. A Bihar megyei Alkotások Háza 1970-ben kiadta Tavasz '69 c. antológiájukat, melyben a Forrás-nemzedék tagjai közül Domokos Eszter, Kocsis István, Molnos Lajos és Szele Péter szerepel. 1972 óta a Szakszervezetek Művelődési Házának védnöksége alatt működik, vezetői időrendben: Nagy Béla, Tőke Csaba, Tóth Károly, Varga Gábor, Kőrössi P. József, 1979-ben Nagy L. Róbert. Innen indult el a ma Bukarestben élő Adonyi Nagy Mária; a kör kötetes költői: Máté Imre, Gittai István, Kőrössi P. József. Nyomtatásban jelent meg Nikolits Árpád Akik úgy merik vállalni az életet c. drámája az Országos Etnológiai és Didaktológiai Intézet kiadásában (1979). A kör tagjai közül hatan szerepelnek a Hangrobbanás (Tv. 1975), öten a Kimaradt Szó (1979) c. lírai antológiában. Az ~ időnként közös ülést rendez a szabadegyetemen működő *Irodalmi Kerekasztallal.

Szilágyi Aladár: Váradi fiatalok. Igaz Szó 1971/10. – Köteles Pál: Hangos folyóirat. Igaz Szó 1974/7. – Gálfalvi György: Rejtett értékek. Igaz Szó 1977/1. – Bölöni Sándor: Estéink az Ady-körben. Korunk 1977/9. – Znorovszky Attila: Hullámhegy – hullámvölgy? Művelődés 1979/5.


Ady Endre Társaság 1. Nagyváradon közvetlenül a költő halála után, 1919. febr. 19-én alakult művészeti és irodalmi társaság; alapítói közt találjuk a még ott élő "holnaposokat". Első elnöke Antal Sándor, egyik alelnöke Miklós Jutka, tiszteletbeli tagjai Babits Mihály, Dutka Ákos, Emőd Tamás és Juhász Gyula. Az irodalmi szakosztály elnöke Tabéry Géza, titkára Zsolt Béla volt. A társaság feladatának tekintette, hogy Ady szellemében megújítsa a város irodalmi életét és ápolja a román-magyar testvériség eszméjét; elhatározták, hogy utcát neveznek el a költőről s szobrot állítanak neki, a tanácsköztársaság bukását követő ostromállapot azonban csakhamar megbénította az ~ tevékenységét, s később sem kapott működési engedélyt. 1922-ben Keresztury Sándor, a nagyváradi sajtó később Alexandru Olteanu néven ismert publicistája kísérli meg, hogy a Tűz és a Jövő folyóiratok köré csoportosult bécsi magyar emigránsok – főként Gömöri Jenő, Hatvany Lajos és Jászi Oszkár – támogatásával feltámassza. Tervében szerepelt ekkor egy Ady-múzeum létesítése, az Ady-filológia és az Ady-fordítások intézményes támogatása, a költő műveinek és eszméinek terjesztése a munkásság és parasztság körében előadások és olcsó kiadványok útján, a fiatal írók és művészek tömörítése Ady szellemében s a dunai népek kulturális ligája. Az Ady-mozgalom programja a nagyváradi Cele Trei Crişuri folyóiratban jelent meg (1922/8-9), a magyar írók zöme azonban Keresztury-Olteanu személyére való tekintettel nem kívánt csatlakozni, sőt Tabéry Gézának a Nagyvárad hasábjain megjelent válaszcikke éles hangú sajtóvitát indított meg.

A nagyváradi kezdeményezés kihatott Máramarossziget művelődésére is, ahol a Máramaros c. napilap élén Fáskerti Tibor támogatott haladó tömörülést Ady szellemében, s Holder József megkezdte Ady héber fordítását.

2. A nagyváradi Ady-mozgalom hatására Aradon már 1922 októberében kezdeményezték egy ~ létrehozását, de az alakuló gyűlést csak 1926 februárjában tarthatták meg, amikor az egybegyűlt huszonöt író elfogadta a Franyó Zoltán előterjesztette programot és megválasztotta a Társaság vezetőségét, melyben a kolozsváriakat Kuncz Aladár, a nagyváradiakat Tabéry Géza képviselte. Noha a tervezet a román sajtóban is kedvező visszhangra talált, a társaság még azon év júliusában feloszlott. A volt aradi tagok 1928-ban létrehozták az Ady Endre Emlékbizottságot, amely 1929. jan. 21-én kelt felhívásában országos gyűjtés gondolatát vetette fel egy felállítandó Ady-szobor érdekében.

3. Kolozsvárt ~ címmel 1933 nyarán kezdeményeztek irodalmi egyesülést. Tagjai főleg fiatal, önálló kötettel még nem jelentkezett írók voltak. Nemzedéki alapon – mintegy az 1931-es Új Arcvonal folytatásaként – kívánta tömöríteni a haladó fiatal értelmiségieket. Elnöke Jancsó Elemér, alelnökei Balázs Ferenc és Kováts József. Tagjai között szerepelt Bányai László, Bözödi György, Csőgör Lajos, Demeter János, Debreczeni László, Jancsó Béla, Keleti Sándor, Kovács György, Koós Kovács István, Kovács Katona Jenő, László Dezső, Mikó Imre, Salamon Ernő, Szabédi László, Szilágyi András, Varró Dezső, Vita Zsigmond. Könyv- és lapkiadást terveztek, kapcsolatot igyekeztek teremteni a munkássággal. Bár a társaság nem kapott működési engedélyt és soraiban is heves viták zajlottak, néhány közös fellépés és közel félszáz cikk jelzi világnézeti és művészeti útkeresését. Egyetlen kiadványa Jancsó Elemér A magyar szabadkőművesség irodalmi és művelődéstörténeti szerepe a XVIII. században c. munkája (Kv. 1936).

Ficzay Dénes: Az aradi Ady-Társaság és Ady szobra. Vörös Lobogó 1968. nov. 24. – Jancsó Elemér: Két Ady-társaság története. Utunk 1969/4. – Engel Károly: Hídverők példamutatása. Korunk 1970/6; uő: A két világháború közötti írói szervezkedések történetéből. NyIrK 1971/1. – A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. Szerk. Marosi Ildikó. 1973. 164. és 538. – Kaczkó Nándor: Haladó tömörülés Ady szellemében. Könyvtár 1978/4. – Bakó Endre: A nagyváradi Ady Társaság. Alföld, Debrecen 1979/5.


Ady László (Nyárádszentbenedek, 1900. szept. 16. – 1974. okt. 1., Magyarkapus) – helytörténész. Aradi, dicsőszentmártoni, székelyföldvári, majd magyarkapusi ref. lelkész. Gazdag magyarkapusi népdalgyűjteményét a kolozsvári Folklór Intézet őrzi. Jelentősebb munkái: Székelyföldvár múltja és jelene (Kv. 1929); A székelyföldvári református egyházközség története (Debreczeni László rajzaival, Torda 1930); Magyarkapus helynevei (ETF 124, Kv. 1941). Nagykapus múltja és jelene c. tanulmányát a Korunk közölte (1969/4). Szerkesztésében jelent meg: Kisbaconi Benedek Sándor feljegyzései (Kv. 1941).


Ady Mariska L. Ady (Hadad, 1888. febr. 26. – 1977. febr. 4., Budapest) – költő, elbeszélő. Apja ~ Sándor körjegyző, Ady Endre nagybátyja. Budapesten szerzett tanítói oklevelet, írói munkásságát novellával és tárcával kezdte; az önálló társadalmi létet kereső és kiharcoló nő hangját szólaltatja meg. Az I. világháborúban elvesztette férjét, Landt Lajost, s a három árvával magára maradt özvegy versekben panaszolja el a háború súlyos következményeit. Lírai képalkotásában Ady Endrét követi. Írásai főleg erdélyi lapokban, így a Csíki Lapok, Ellenzék, Magyar Nép, Pásztortűz, Székely Nép, Szilágy, Vasárnapi Újság, Zord Idő hasábjain jelentek meg, családi emlékezései Kovalovszky Miklós Emlékezések Ady Endréről (I. Bp. 1961) c. munkájában is szerepelnek. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak. Betegsége miatt korán elhallgatott. Munkái: Sok ború – kevés derű (elbeszélések, rajzok, Zilah 1907); Én az őszben járok... (versek, Székelykeresztúr 1924, bővítve Kv. 1925).


Aesculap*főiskolai lap


ÁGISZ – (Általános Gazdasági és Ipari Szövetkezet) – Kacsó Sándor nevéhez fűződő szövetkezeti mozgalom Brassóban és környékén (1933-40); elősegítette a falvak árutermelésének, többek közt a székely népművészetnek és háziiparnak a megszervezését és értékesítését. Közművelődési szakosztálya országos könyvkiadó vállalkozást szervezett, Anyanyelvünk (Brassó 1934) c. kiadványának, valamint a *Hasznos Könyvtár c. olcsó könyvsorozatnak a terjesztése is szövetkezeti módszerekkel történt. Kezdeményezése, az Orbán Balázs-jubileum alkalmából felvetett falumonográfia-sorozatterv, nagyvonalú állapotrajzot kívánt adni a romániai magyarság életéről s kibővítette az Erdélyi Fiatalok falukutató kérdőívét; ha nem jutott is el a megvalósításig, hozzájárult a hazai magyar önismeretszerzés kialakításához. Évente megrendezett "szőttes bál"-ja népművészeti divatbemutatónak számított. Kacsó Sándornak a X. helikoni találkozón előterjesztett javaslata alapján 1935-től kezdve az Erdélyi Helikon mint írói munkaközösség támogatta az ~ közművelődési szakosztályának munkatervét. A X. (1936), XII. (1937) és XIII. (1938) helikoni találkozón erről az együttműködésről jelentés hangzott el.

Jancsó Béla: Falu-monográfiák. Erdélyi Fiatalok 1934/2; Újraközölve Irodalom és közélet, 1973. 317-20. – Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Őnéletrajzi visszaemlékezések II. 1974. uő: Nem Ágisz, a királyfi – hanem ÁGISZ, a szövetkezet. 458-77. – Helikoni jegyzőkönyvrészletek. HLev II. 51, 94, 104, 199.


Ágopcsa Marianna – *művészettörténet

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Ágopcsa Marianna
(Kolozsvár, 1944. jún. 5.) – műtörténész, kritikus. A kolozsvári 3. számú középiskola elvégzése után a Babeş–Bolyai Egyetem történelem–filozófiai karán művészettörténeti szakképesítést szerzett. 1967-től a szászsebesi Történeti Múzeumban, 1968-tól a kolozsvári Művészeti Múzeumban dolgozott. 1970-től A Hét képzőművészeti szerkesztője, 1978 óta a Szatmári Hírlap művelődési rovatát vezeti. Az Utunk és A Hét hasábjain a végtelen művészi fogalmáról, a geometria művészeti lehetőségeiről, Cranach, Caravaggio, Mondrian, Mednyánszky, Nagy István művészetéről értekezett. A művészetbeli tér és idő kérdései foglalkoztatják.


Ágoston Ignác – *műkedvelő játék


Ágoston Hugó (Medgyes, 1944. máj. 20.) – szerkesztő, természettudományi író. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban érettségizett, a Babeş-Bolyai Egyetem fizika karán szerzett tanári képesítést. 1967-től a szászrégeni 1. sz. középiskola tanára, 1970 óta A Hét és a TETT tudományos szerkesztője Bukarestben. Írói pályáját a Korunkban kezdte, novelláit közölte az Utunk és az Előre, tudományos esszéi A Hétben jelennek meg. Válogatta és utószóval látta el az Alagút a világ alatt c. tudományos-fantasztikus novellagyűjteményt (1975) és Stanislaw Lem Summa technologiae c. kötetét (Korunk Könyvek 1977); XX. századi fizikusok szövegeiből állította össze a Fizika és megismerés c. antológiát (Korunk Könyvek 1980).


Ágoston Vilmos (Marosvásárhely, 1947. júl. 8.) – esszéíró, kritikus. Szülővárosában érettségizett, a Babeş-Bolyai Egyetem filológiai karán – közben építőtelepi segédmunkásként – angol-magyar szakot végzett. 1972-től angol nyelvtanár a csíkszeredai gimnáziumban, 1978 óta a marosvásárhelyi rádió belső munkatársa. Irodalmi pályáját 1969-ben kezdte az Utunknál, kritikái itt s a Korunk, Igaz Szó, A Hét, Ifjúmunkás, Hargita hasábjain jelennek meg. A Szövegek és körülmények c. antológiában (1974) a humanista Fábry Zoltán hitéről és félelméről értekezett, kísérő tanulmányaival jelentek meg 1974 és 1978 között a Kriterionnál a Drámák sorozatban Albee, a Horizont sorozatban Hemingway, Thornton Wilder, Joyce és Déry Tibor munkái.

Összeállította Kimaradt Szó c. alatt (1979) a fiatal költők antológiáját s mint a már "harmadik nemzedék"-ig jutott Forrás-nemzedék magyarázója és bírálója itt szegezi le tételét: "A pátosz, ami valamikor emelkedettséget, álproblémákon túllátó bölcsességet jelentett, visszatetszően az álproblémák megoldásává egyszerűsödött, és nem téveszthetjük össze a lírával, ami a szigorúan végiggondolt logikai ellentmondásoknak nem a megoldását, hanem a művészeti transzponálását jelenti." Az Ifjúmunkás és az Igaz Szó Irodalmi Köre közös marosvásárhelyi ülésén elhangzott előadását Lássuk, miért gyűltünk össze c. alatt az Ifjúmunkás közölte (1980/21).

Önálló kötete: Humanizmus: ettől-eddig? (Esszék és kritikák. Forrás 1977).


Agyagási Károly (Mezőbánd, 1853. okt. 19. – 1933. febr. 7., Marosvásárhely) – műfordító, dalköltő, író. 1883-tól 1921-ig Marosvásárhelyen tiszti főorvos, a KZST és az EIT tagja. Ismeretterjesztő orvosi közleményekkel, versekkel és műfordításokkal jelentkezett, "szomorú népdalok" szerzője, humorával Molter Károly egyik jellegzetes anekdota-forrása. A néma c. zenés parasztdrámáját 1924-ben mutatták be Marosvásárhelyen. 1928-ban nagy összegű alapítványt tett a Kemény Zsigmond Társaságban prózai, verses és dalpályázatok javára. Munkái közül megemlíthető: A galamb és a sas (költői beszély, Mv. é. n.); Hervadt lombok (kisebb költemények, Mv. 1932).


A Hang*Hang


A Hét*Hét


A Hírnök*Hírnök


Ajándékregénytár – a Brassói Lapok és a Népújság kiadásában 1933. okt. és 1935. aug. közt megjelent 23 regény sorozatcíme. A műveket először a napilapokban közölték, s a félretett szedésről nyomtak könyvalakú változatot. "Jó irodalmat, olcsón" volt a kiadó jelszava, s a könyvek jegyzéke igazolja a törekvést. A szerzők erdélyiek, köztük van két-két regénnyel Kovács György (Varjak a falu felett, A tűz kialszik) és Károly Sándor (1984. Látomás; Váratlan vendég), Tomcsa Sándor Szvoboda Augusztin rémtette c. regénye a szerző saját címlapjával, Baradlai László, Csányi Piroska, Dánér Lajos, Erdélyi Ágnes, Farkas Aladár, Finta Zoltán, Gábor István, Kakassy Endre egy-egy kötete s Molter Károlytól a Faluszerző.

Mózes Huba: A B. L. irodalomszolgálata 1927-1940 között. NyIrK 1980/1.


A Jövő Társadalma*Jövő Társadalma


Ajtay Ferenc – *TETT


Ajtay-Gecse Sándor (Magyarigen, 1863. febr. 25. – 1945. dec. 6., Győr) – szakíró. Főbb munkái: Erdészeti közigazgatás (Bp. 1933); Az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak története (Arad 1935).


Ajtay-Gecse Viktor – *Petőfi Sándor emlékezete; *szövetkezeti irodalom


akadémiai kiadványok*Románia Szocialista Köztársaság Akadémiája


alakoskodások*népi játékok

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
alakoskodások
– a dramatikus néphagyományok ama formái, amelyekben a szereplők kilétük álcázására maszkot, álöltözetet használnak, jelmezek és kellékek segítségével valakit, valamit megszemélyesítenek. A démonikus, ijesztő állatalakoskodások világszerte ősrégiek, ám egykori mágikus (bajelhárító, bőségvarázsló, termékenységbiztosító) szerepüket elveszítve, az erdélyi magyar folklórban ma már jobbára csak a *farsangi játékok közt, tréfás formákban maradtak meg. Az álarc viselésére utal a farsangi játékok erdélyi népi neve: "maszkurások". A hétfalusi borica-táncosok fából faragott, a székely betlehemes játékok pásztorai fakéregből, bőrből készült maszkokat hordtak, melyeket újabban inkább csak kendővel, korommal jeleznek. Tamási Áron Énekes madár c. székely népi játékában az ~ modern művészi formában jutnak érvényre.

Horger Antal: A hétfalusi csángók borica-tánca. Ethnographia. Bp. 1899/2. – Makkai Endre – Nagy Ödön: Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez. Kv. 1939. ETF 103. – Ferenczy Imre – Ujvári Zoltán: Farsangi dramatikus játékok Szatmárban. A Műveltség és hagyomány IV. kötetében. Debrecen 1962.


Albatros Könyvkiadó – a romániai könyvkiadás 1970-es átszervezése során az *Ifjúsági Könyvkiadó utódjaként létesült vállalat. Székhelye Bukarest. Igazgatói: Petre Ghelmez, Alexandru Georgescu, Mircea Sîntimbreanu, magyar szerkesztői: Ioan Rodica (1970-73) és 1972-től 1980 tavaszáig Ferencz Imre. Kiadványai mind románul, mind a nemzetiségek nyelvén a serdült ifjúság érdeklődésének színvonalán újabban a szépirodalom mellett a természet- és társadalomtudományi tematikát is felölelik. 1970 és 1979 között magyarul összesen 72 művet jelentetett meg (több közülük újrakiadás). Kiadványainak törzse az egykori Ifjúsági Könyvkiadótól átvett Legszebb versek c. sorozat (összesen 30 kötet), amely rövid előszavakkal a magyar, a román és a világirodalomból nyújt reprezentatív válogatást, meglehetősen modern ízléssel (Arany, József Attila, Szabó Lőrinc és Juhász Ferenc, Olosz Lajos, Szabédi László, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor és Székely János, Macedonski, Goga, Lucian Blaga, Ion Barbu, Bacovia és V. Voiculescu, Whitman, Jeszenyin, T. S. Eliot, Guillevic, Cesare Pavese és Ungaretti kötetei jelzik tájékozódását). 14 eredeti szépirodalmi kötetének szerzői között Szemlér Ferenc, Deák Tamás, Beke György, Mikó Ervin és Kocsis István mellett Bokor Katalin, Csire Gabriella, Kassay Miklós, Köteles Pál, Oltyán László, Szépréti Lilla szerepel. Kiadott néhány (részben eredeti, részben románból fordított) természettudományos ismeretterjesztő művet is. 1970-ben az ~ gondozásában jelent meg a *Tanulók könyvtára, amelyet utána a Dacia vett át.


Albert Antal (Csíkdánfalva, 1929. nov. 3.) – szerkesztő. A csíkszeredai gimnázium elvégzése után az MNSZ bukaresti központjában dolgozott, majd Szaratovban (Szovjetunió) történelem szakot végzett; tanulmányait 1959-ben a fővárosi Ştefan Gheorghiu Társadalomtudományi Akadémián fejezte be. 1968-ig az Előre főszerkesztő-helyettese, azóta a Hargita napilap főszerkesztője Csíkszeredában. A Hargita kalendárium szerkesztője. Megyéjében szorgalmazta a magyar nyelvű műszaki könyvkiadást.


Albert Ernő (Csíkdánfalva, 1932. jan. 14.) – népköltészeti gyűjtő. Középiskoláit Csíkkarcfalván és Csíkszeredában végezte, majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet 1954-ben. Az 1. számú líceum (volt Székely Mikó Kollégium) tanára Sepsiszentgyörgyön. Népköltészeti kutatásait összekapcsolta a kollégiumban hagyományossá vált gyűjtéssel, melyet Vass Tamás indított el a múlt század 60-as éveiben és Konsza Samu tett híressé 1957-ben megjelent kötetével. Tanítványaival mintegy 3000 csíki és háromszéki népballadát, ill. változatot gyűjtött össze, ezekből 425 darabot közöl Háromszéki népballadák c. alatt (a dallamokat magnetofonról lejegyezte Szenik Ilona, bevezeti Faragó József, 1973).

Kovács János: Ezer népballada. A Hét 1971/22. – Czegő Zoltán: Esemény tanúi vagyunk. Megyei Tükör 1973. dec. 9. – Beke György: Újabb székely balladáskönyv. Hargita 1974, febr. 17. – Bori Imre: Dicséretes példa. Magyar Szó, Újvidék, 1974. máj. 10. – Mitruly Miklós: Háromszéki népballadák. NyIrK 1975/2.


Albert Ferenc (Brassó, 1929. aug. 29.) – szociológus, közíró. Középiskolai tanulmányait Aradon végezte, a kolozsvári Mezőgazdasági Intézetben szerzett diplomát. Egy évig a Bolyai Tudományegyetemen adott elő tudományos szocializmust, majd a bukaresti Társadalomtudományi Lektoriskola elvégzése után a temesvári Mezőgazdasági Intézet és Tudományegyetem társadalomtudományi katedráján tanár. Filozófiai doktorátust a Ştefan Gheorghiu Társadalomtudományi Akadémián szerzett. A temesvári Szabad Szó belső munkatársa (1958-69), a Viitorul Social, Orizont, Forum Studenţesc szerkesztőbizottsági tagja. Politikai és társadalomtudományi írásait közli a Korunk, Ramuri, Neue Banater Zeitung és a napisajtó. Szakfolyóiratokban bel- és külföldön a tudományos szocializmus alapvető kérdéseivel, a szabadidő-, a munka- és az ifjúságszociológia időszerű problémáival foglalkozik. Önálló kötete: Dialog cu timpul liber (1970).


Albert Ibolya – *ábécéskönyv; *tankönyvirodalom


Albert István (Csíkszentmárton, 1893. okt. 11.) – újságíró, novellista. A csíkszeredai főgimnázium Tavasz c. folyóiratának diákszerkesztője; 1913-ban tette le az érettségit, Marosvásárhelyen közigazgatási diplomát szerzett. A Csíki Lapok, Csíki Néplap belső munkatársa, cikkei, tudósításai jelentek meg a Szatmári Újság, Keleti Újság, Ellenzék, Erdélyi Lapok hasábjain; Kacsó Sándor székely népakcióit támogatva, társadalomrajzi jellegű riportokat közölt a Székelyföld falvairól. 1930-ban egy elbeszélésével (Kászon gyöngye) I. díjat nyert Nagyváradon, az Erdélyi Lapok pályázatán. 1945 után a Népi Egység, majd az Új Idő, Megyei Tükör, Hargita munkatársa.


Albert Sándor (Kolozsvár, 1926. jan. 18.) – újságíró. Középiskoláit Nagyenyeden és Kolozsvárt végezte. Kolozsvárt szerzett magyar nyelv- és irodalomtanári oklevelet. 1953-tól Kolozsváron az Igazság c. napilap szerkesztőbizottságának tagja. 1957-től Bukarestben az Előre főszerkesztő-helyettese, 1968-ban Brassóba kerül az Új Idő hetilaphoz főszerkesztőnek, mely rövidesen felvette a *Brassói Lapok nevet, s az ő irányítása alatt vállalta nagynevű elődjének irodalmi és publicisztikai hagyományát.


Albert Vilmos (Csíkszentkirály, 1886. aug. 3. – 1971. febr. 7., Csíkszereda) – pedagógiai szakíró. A kolozsvári egyetemen szerzett magyar-latin szakos tanári képesítést. 1920-tól a csíkszeredai főgimnázium tanára. A Csíki Lapok, Erdélyi Tudósító munkatársa. Férfias élet címmel lefordította és kiadta M. J. Exner angol szerző szexuálpedagógiai művét (Csíkszereda 1934). Tanulmányai: A magyar nyelv és irodalom tanításának szempontjai (Erdélyi Iskola 1939-40); A székely nép humora, (A Székelyföld írásban és képben c. kötetben, Bp. 1941).


Albrecht Dezső – *Hitel


album – eredetileg fehér gipszréteggel bevont tábla, amelyre a római Forumon a közérdekű hirdetéseket függesztették ki. A XVIII. századtól díszes kiállítású, rendszerint illusztrált, könyv formájú alkalmi kiadványok neve.

A romániai magyar könyvkiadás ~ai közül elsősorban a színháztörténeti vonatkozásúak forrásértékűek. Szerepüket a Kolozsvári Színész Album 1923 prológusa fogalmazza meg találóan: "Emléket akarunk állítani a magyar színészet jelenének. Valamit, egy-két sor írást, amely visszariasztja a kérlelhetetlen idővel mindig egyszerre érkező feledést..." Hasonló célt szolgál a neves írók bevonásával szerkesztett Nagy Gyula Album – Emléklapok Nagy Gyula jubileumára (szerk. Pálos István és Ferenczy György, Kv. 1923), s az erdélyi színészet vezéralakjának harmincéves színészi és huszonkét éves igazgatói jubileumára kiadott Dr. Janovics Jenő Emlékalbum 1894-1924 (összeállította Imre Sándor, Kv. 1924). Gyakorlatibb rendeltetésű Az Erdélyi Népművészetek Albuma – Magyar Népművészet (sajtó alá rendezte Podhorszky-Pálfi Sándor, Albert Mihály és Csöregi István közreműködésével, Kv. 1926); tartalmából kiemelkedik Kelemen Lajos tanulmánya a sövényfalvi ref. egyház birtokában levő hímzésekről és Nagy Emma verse Erdélyről. A jubileumi albumok közül említést érdemel még a Nagybánya és Vidéke Ötven év visszhangja (Nb. 1924) c. emlékalbuma, a legnagyobb magyar regényíró centenáriumára kiadott Jókai Erdélyben (Tabéry Géza és Incze Ernő összeállítása, műmellékletekkel, Nv. 1925), A kolozsvári Róm. Kath. Főgimnázium Emlékalbuma 1579-1929 (Kv. 1930) és a "Nagyvárad" hatvanéves jubileumi albuma 1870-1930 (Nv. 1930), amely a város kulturális életének keresztmetszetét adja. Kis-Szamos-völgyi Album címmel 1937-ben Désen Sztojka László adott tájjellegű művelődéstörténeti körképet Dési Huber István, Lázár Éva, Piskolti Gábor és Simon Béla képeinek művészi reprodukcióival, a dési és szamosújvári munkatársak fényképeivel. A kötet a Szamos-vidék munkásmozgalmára is kitér.

Az ~ a sokszorosított grafika terjesztésére is szolgál. Nálunk Kós Károly kezdeményezésére és előszavával már 1921 júniusában megjelent Tóth István 10 eredeti linóleummetszetet tartalmazó mappája. Huszonöt számozott amatőr példány a művész saját kezű nyomásával és aláírásával készült Kolozsvárt. 1925-ben ugyanitt Papp Lajos Hamburg (hat rézkarc) és Nagyenyedi Lajos Tíz eredeti kőrajz c. mappái jelentek meg. Kós Károly 1927-ben német magyarázó szöveggel és utószóval 31 régi erdélyi épületről készített linóleummetszetet bocsátott közre a Minerva kiadásában Transylvania címmel. A következő év tavaszán Nagy Imre készített negyven példányban levonatot 12 eredeti fametszetből álló sorozatáról. Az 1930-as években Leon Alex két mappája tíz-tíz litografált rajzzal (Nv. 1934, 1936) a harcos baloldalt képviselte; Ruzicskay György képregény igényű rajzsorozata (Szerelemkereső, Nv. 1935; Világosság felé, Nv. 1936) a kor szinte minden jelentős művészi törekvését felvillantotta. 1936-ban Kodolányi János előszavával Debrecenben jelent meg, de a hazai művészettől elszakíthatatlan az örökké magányos festő Nagy Istvánnak Falusiak c. mappája. A sokszorosított grafikában mint kommunikációs eszközben rejlő lehetőségeket legkövetkezetesebben Gy. Szabó Béla aknázta ki azáltal, hogy különböző technikával készült műveiből rendszeresen állított össze albumokat: Liber Miserorum, Kv. 1935; Barangoló Könyv – Liber Vagabundi, Kv. 1939; Homokvilág, Kv. 1941; 25 fametszet, 1949; Kínai útivázlatok, 1959 (román kísérőszöveggel ellátott kiadásban is); Hónapok, 1973; Mexikói tél, 1974; La divina commedia, Kv. 1976 (a dantei műből vett idézetekkel olasz, román, német és magyar nyelvű kiadásban).

Az 1940-es évek elején Reschner Gyula (1942, 1944), valamint M. Makkai Piroska (Az asszony c. mappáját 1943-ban a Méhkas jelentette meg) biztosítják a folytonosságot.

A két világháború közötti kor képzőművészeti albumainak sorában érdekes színfoltot képvisel Diósy Antal Ecce homó (így!) c. kolozsvári és nagyváradi karikatúragyűjteménye (Kv. 1923).

A felszabadulás után a fotómontázsokból összeállított ún. mozgósító albumok mellett (A falusi műkedvelő kultúrcsoportok tevékenységéből, 1956; Védd a madarat! Mv. 1973; Kolozs megye. Három évtized jelképei 1944-1974); tág tér nyílik az igényesebb művészeti kiadványok számára is, mint amilyen Izraeli: Memento 1942-1946, Kv. 1947; Lupény 1929-1959. 24 linóleummetszet, 1959; Nagy Imre: Kétszáz rajz, 1973; Kántor Lajos-Ritoók János: Korunk Galéria 50, a Korunk megalapításának évfordulójára, Kv. 1976; uők: Korunk Adyja, Kv. 1977 és Korunk Galéria – Szülőföld, Kv. 1978.

A népművészet megbecsülését Cs. Gergely Gizella-Haáz Sándor Udvarhelyi varrottasok (1976) és Sinkó-Kalló Katalin: Kalotaszegi nagyírásos (1980) c. reprezentatív albuma mellett Csiszér Imre, Csulak Magda, Kardalus János, Kovács Dénes, Molnár István és társaik számos album igényű munkája jelzi; ezek mint a Népi Alkotások és a művészeti tömegmozgalom megyei irányító központjainak kiadványai kerültek forgalomba.

Albumkiadásunk sajátos válfaját teremtette meg Erdélyi Lajos fényképész riporter, amikor muzeális becsű fényképfelvételeket tett a mai technika szintjén hozzáférhetővé és közölhetővé. Így adta ki Orbán Balázs A Székelyföld leírásához készített eredeti felvételeit (Székelyföld képekben, 1971), Teleki Samu közép-afrikai felfedező útjának fotódokumentumait (Teleki Samu Afrikában, 1977), és Régi zsidó temetők művészete c. fotókönyvét (1980). Nyomában jelentek meg Benedek Zoltán könyvében (A Szilágyságtól Új-Guineáig, 1979) Bíró Lajos óceániai fényképfelvételei.

Tágabb értelemben albumok gyanánt tarthatjuk számon színházaink jubileumi kiadványait is (175 éves a kolozsvári Állami Magyar Színház, 1967. november 11.; 25 éves a marosvásárhelyi Állami Színház, 1946-1971).

(K. K.)


Alexa Ferenc (Szamosújvár, 1890. okt. 27. – 1957. márc. 8., Szamosújvár) – szótáríró. Tanulmányait Rómában végezte, örm. kat. plébános lett szülőhelyén. Kisebb örmény vonatkozású liturgiai, irodalmi és történeti munkákon kívül *miniatűr könyv formájában kinyomtatta 1000 szóból álló magyar-örmény szótár (Wien-Erzsébetváros, 1922) c. munkáját.


alkalmi lap – meghatározott alkalomhoz kötött, egyszer megjelenő újság- vagy folyóiratalakú kiadvány. Diáklap (Öreg kollégista, Székelyudvarhely 1927, 1929), színházi lap (Színház, Déva 1922; Buziási színpad, Buziás 1928), báli és farsangi lap (Orvosi-Báli Híradó, Kv. 1924; Magyar diákbál, Kv. 1931, 1933; Így írunk mi, Nv. 1926). Az ~oknak Kézdivásárhelyen a 20-as és 30-as években valóságos divatja volt (Burung, 1921; Cseszle, 1922; Csiri-Csáré, 1923; Mejjpor, 1926; Glicsu, 1928; Dugó, 1933).

A munkásmozgalom keretében kiadottak nemegyszer irodalmi és publicisztikai jelentőségre emelkedtek. Ilyen a Kolozsvárt (1922, 1923, 1924) és Szatmáron (1927) irodalmi tartalommal megjelenő Május 1 Emléklap, az emigráns írók részvételével szerkesztett Májusi Emléklap (Bukarest 1923), az Aradon kiadott Gyári munkás és Pri-pre-pro (Proletár sajtóbarátok, 1930), Jócsák Kálmán 1929. decemberi revüje (A megváltás), a Berkovics Simon szerkesztette A proletár 1932 júniusában. A felszabadulás után a Kolozsvári Munkás Egységfront 1945. május 1. címmel kiadta Bruder Ferenc, Jordáky Lajos, Lakatos István, Nagy István, Papp József és Veress Pál cikkeit Gy. Szabó Béla fametszeteivel.

A *Romániai Magyar Szó mint ~ a Tribuna României 1976/6-os számának mellékleteként a külföldön élő magyar nemzetiségű román állampolgárok és hozzátartozóik tájékoztatására jelent meg.

Abafáy Gusztáv: Irodalmi vonatkozások legális kommunista sajtónk magyar nyelvű lapjaiban 1920-24 között. NyIrK 1966/1.


Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó – a romániai szépirodalmi és irodalomtörténeti munkák kiadására alakult könyvkiadóvállalat. Az 1948-ban létesült egységes Állami Könyvkiadó (Editura de Stat) kibővülése és tagozódása során keletkezett Bukarest székhellyel, kezdettől fogva román és nemzetiségi osztállyal s kolozsvári, egy ideig (1954-58) marosvásárhelyi magyar fiókszerkesztőséggel. Magyar nyelvű kiadványait 1950-ben az RNK Írószövetségének Irodalmi és Művészeti Kiadója, 1951-től ~ név alatt jelentette meg. Szervezeti felépítését és tematikáját megtartva 1960-ban az *Irodalmi Könyvkiadó (Editura pentru Literatură) nevet vette fel.

A magyar alosztály főszerkesztője 1948 és 1950 között Aszódy János, 1950-től Szemlér Ferenc, 1957 májusától 1958 júliusáig Robotos Imre, 1962-től Szász Béla (Nagyenyed 1926). Ebben az időszakban az egész nemzetiségi osztály vezetője Bonyháti Jolán, utána Méliusz József, Domokos Géza, Kővári Attila, Fassel József, Bodor Pál. A kolozsvári magyar fiókszerkesztőségben dolgozott 1950 előtt Salamon László, Kiss Jenő, Páll Árpád. 1950-től a fiókszerkesztőség vezetője Földes László, majd Kacsó Sándor, mellettük dolgozik Bajor Andor; műszaki vezető és az egész romániai magyar könyvkiadásnak haláláig műszaki irányítója Tóth Samu. A marosvásárhelyi magyar kiadói részleg vezetője Balázs Lajos, szerkesztője Kocziány László és Szász Béla (Kolozsvár, 1910) volt. A szerkesztőségekben dolgozott (az említetteken kívül) András János, Bodor András, Botár Emma, Bustya Endre, B. Sztripszky Judit, Csire Gabriella, Dávid Gyula, Engel Károly, Fáskerthy György, Fodor Irén, Fodor Sándor, Haász Endre, Kacsir Mária, Kacsó Judit, Kerekes György, Keresztesi Éva, Konsza Judit, Kovács Erzsébet, Láng Gusztáv, Lászlóffy Aladár, Lőrinczi László, Marosi Péter, Sőni Pál, Szabó Gyula, Székely János, nem egy közülük a kiadói munkakörből indult el az irodalomba.

Az ~ fontos szerepet játszott a szocializmus építésére mozgósító új irodalom létrehozásában. Kiadója volt Asztalos István, Horváth István, Kovács György, Nagy István, Papp Ferenc, Sütő András, Szabó Gyula, Tamás Gáspár regényeinek, elbeszéléseinek, Hajdu Zoltán, Horváth Imre, Horváth István, Kiss Jenő, Majtényi Erik, Méliusz József, Szemlér Ferenc versköteteinek, ezenkívül főleg az 50-es években számos riportkötet, tanulmánykötet megjelenését segítette elő. Különleges szerepet vállalt a kortárs román irodalom és a román klasszikusok magyar nyelvű tolmácsolása és kiadása terén. Nagy példányszámban és a hazai műfordítók egész gárdáját tömörítve közvetítette a kibontakozó román próza (Eusebiu Camilar, Ion Călugăru, V. Em. Galan, Cezar Petrescu, Marin Preda, Mihail Sadoveanu, Zaharia Stancu) és költészet (Tudor Arghezi, Maria Banuş, Mihai Beniuc, Eugen Jebeleanu, A. Toma) korukban jelentős műveit. A klasszikusok sorában egész életműveket átfogó válogatásban adta ki Alecsandri, Eminescu, Filimon, Sahia, Odobescu, Vlahuţă írásait.

A világirodalomból – az *Orosz Könyv kiadó munkáját átvéve – az ~ 1957-től elsősorban klasszikus orosz és szovjet irodalmat adott ki. A kor sajátos munkamódszere volt, hogy nyersfordításokhoz társszerzőül jelentős magyar írókat (Kacsó Sándor, Kós Károly, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő, Tompa László) nyert meg. Ugyanekkor egy önálló fordítógárda kinevelésére törekedett (Asztalos Ágnes, Bajor Ella, Békési Ágnes, Dobó Ferenc, Mikó Imre, Szegő György, Szőcs Ráchel). A világirodalom más területeit, ha szórványosan is, szintén próbálta átfogni, legjelentősebb eredménye Franyó Zoltán Faust-fordításának és Évezredek húrjain c. háromkötetes műfordítás-gyűjteményének, Szemlér Ferenc Ötsarkú égi csillag c. műfordításkötetének megjelentetése.

Átfogó kiadói koncepció és a tömegművelődésre gyakorolt hatása folytán méltatást érdemel az 1951-ben indult *Haladó Hagyományaink sorozat; első kezdeményezése és a hagyományok újraértékelése szempontjából sokat ígérő szakasza Gaál Gábor nevéhez fűződik. 28 kötete magyar, román és világirodalmi klasszikusok (Batsányi, Bessenyei, Csokonai, Vörösmarty; Bălcescu, Bolliac, Caragiale, Creangă, Filimon, Slavici; Heine) életművéből nyújtott hol bővebb, hol szűkebb válogatást, s felelevenítette kevéssé ismert hazai magyar irodalmi hagyományainkat (Heltai Gáspár, Mikes Kelemen, Korvin Sándor, Thury Zoltán, Zajzoni Rab István írásai, A kuruckor költészete, egy válogatás Ady kiadatlan novelláiból). A bevezető tanulmányok – bár nem mentesek a korszak merev hagyományszemléletétől – az írók értékelésében a hazai magyar marxista irodalomtudomány első eredményei voltak. E sorozatot folytatta a marosvásárhelyi részleg a *Magyar Klasszikusok (Benedek Elek, Eötvös József, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Petelei István, Tolnai Lajos, Tömörkény István) sorozatával, valamint az 1956-ban kezdett, majd az Irodalmi Könyvkiadó vállalásaként teljessé tett *Román Klasszikusok sorozattal. Külön kell megemlékeznünk a szintén 1956-ban indult *Kincses Könyvtár olcsó áron és nagy példányszámban kiadott köteteiről (1960-ig 58 jelent meg), ezek a kortárs és klasszikus magyar, román és világirodalmat népszerűsítették.

(D. Gy.)


Állami Magyar Opera – 1948. dec. 11-én, Kodály Háry Jánosával nyílt meg Kolozsvárt, a sétatéri színházépületben, közös fedél alatt az *Állami Magyar Színházzal. Az új, önálló intézmény létrejöttének gazdag zenetörténeti előzményei visszanyúlnak a XVIII. századig. Az MNSZ IV. országos kongresszusának keretében, Dr. Petru Groza miniszterelnök jelenlétében megtartott intézményavató premier nemzetiségpolitikai és -történeti jelentőségére Balogh Edgár mutatott rá ünnepi beszédében, az első évadnyitó másik szónoka, Eisikovits Mihály igazgató az intézmény művészi programját ismertette: nemcsak a magyar operajátszás helyi hagyományait kívánja folytatni, hanem új dalszínháztípust kíván létrehozni, "népopera" akar lenni.

E népopera-jelleget a Háry Jánost követő első bemutatók – Smetana: Eladott menyasszony, Schenk: A csodadoktor, Erkel: Bánk bán és Hunyadi László, Muszorgszkij: Szorocsinci vásár, Donizetti: Don Pasquale, Kodály: Székely fonó, Aszafjev: A bahcsiszeráji szökőkút – következetesen érvényesítették. A profil lényeges értékekkel gazdagodott Kallós József igazgatása alatt (1950-51), amikor az első nagyoperákat mutatták be (Bizet: Carmen, Puccini: Pillangókisasszony). Ezt a bővült profilt erősítette meg a társulat Rónai Antal igazgatásának fél évtizedében (1952-56) az első Verdi-operák (Traviata, Álarcosbál, Rigoletto), két Rimszkij-Korszakov-mű (Seherezádé, Aranykakas) s az operairodalom több más remeke műsorra tűzésével; a népopera-jelleg folytonosságát ebben az időszakban többek közt egy Kiriţescu-operett (Lakodalom), egy magyar népies balett (Kenessey: Keszkenő) és a fölülmúlhatatlan sikerű Kacsóh-daljáték (János vitéz) bemutatása biztosította.

A fejlődési folyamat az egykori népoperát "az új dalszínháztípus" erényeinek megtagadása nélkül "sokrétű művészeti föladatok ellátására alkalmas operaházzá" avatta. A játékrendet ekkor a "népi" és a "klasszikus" művek, az opera, az operett és a táncjáték elvszerű arányossága jellemezte; föladatként állt még a társulat előtt a XX. század klasszikusainak meghódítása és a hazai repertoár megteremtése. (Utóbbi vonatkozásban csak az egyazon épületben tevékenykedő magyar színházzal karöltve színre vitt Három nap egy esztendő c. mesejátékra, Kiss Jenő és Márkos Albert közös művére tekinthetett vissza az immár nyolcéves társulat.) Szinberger Sándor több mint másfél évtizedes igazgatása alatt (1957-73) az ~ további jelentős előrelépésekként büszkélkedhetett néhány modern balett-egyfelvonásos színrevitelével (Ravel: Daphnis és Chloé, Stravinsky: Tűzmadár, Gershwin: Egy amerikai Párizsban), Bartók mindhárom színpadi művének bemutatásával és hosszas műsoron tartásával (A fából faragott királyfi, 1964; A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin, 1965), román kortárs zeneszerzők jelentős műveinek első magyar színpadon való előadásával (Vancea: Prikulics, Constantinescu: Kárpáti lakodalom, Jora: Szüret, Bentoiu: Doktor szerelem). A játékrend klasszikus nagyoperák sokaságával bővült, de még több operettel, s ez utóbbiak túlsúlya – ami nem annyira a játékrend összetételében, mint amennyire a nézők elé került előadások számarányaiban mutatható ki – a profilt még inkább az "operát is játszó operettszínház" irányába torzította. Hary Béla (1973-77), Kriza Ágnes (1977-78) és 1978 óta Márki Zoltán igazgatása alatt is számos kimagasló teljesítményt nyújtott a társulat, így a rég várt első Mozart- és első Rossini-bemutatóval (Don Giovanni, ill. A szevillai borbély), de a repertoár s a művészi profil egyensúlya nem állt helyre.

A hazai magyar alkotás támogatása terén az intézmény a már említett Kiss-Márkos-mesejáték után csak 1964-ben tette meg a következő lépést, amikor bemutatta Junger Ervinnek Dehel Gábor librettójára komponált Találkozás c. egyfelvonásos táncjátékát. 1965-ben Demián Vilmos Szinberger-librettóra szerzett egyfelvonásos operája, a Kelepce került színre, 1968-ban Junger Jánosházy György librettójára szerzett Petőfi-operája, A helység kalapácsa. Demián még két, stílusban az újabb musical felé tájékozódó operettel (Forgóajtó, 1971; Pereg a film, 1976; mindkettő szövegírója Sárossy Ödön), Hary Béla a Jókai-szüzsére, Horváth Béla librettójára komponált Sárga rózsa c. háromfelvonásos táncjátékkal (1975), az intézmény legutóbb szerződött karmestere, Szarvady Gyula pedig az Isztrosz király c. történelmi nagyoperával gazdagította a társulat repertoárját (1979; eredeti szövegét Jánosházy György fordította magyarra).

A sajtó megalakulása óta figyelemmel kíséri az intézmény tevékenységét, az idevágó írások száma meghaladja az ezret. E hatalmas, jegyzékbe nem foglalt anyag részben eseményekhez kapcsolódó kritika és beszámoló, vagy a társulat nevesebb művészeit méltató írás, részben az intézmény profilját és repertoárját illető bírálat vagy vitacikk. A művészetpolitikai és művészi érdemek elismerése mellett a kritika kevesellte a romániai magyar alkotóművészet szolgálatában szerzett érdemeket, és szorgalmazta, hogy váljék az ~ olyanszerű termékeny műhellyé, amilyen – a maga nemében – a marosvásárhelyi népi együttes. Másrészt jogosan kifogásolta az operett túlsúlyát a játékrenden. Az ~ történetét másfél százados előzményeivel együtt, monografikusan dolgozta fel Lakatos István A kolozsvári magyar zenés színpad (1792-1973) c. munkájában (Benkő András előszavával, 1977).

(L. F.)

Jánosházy György: Évek, eredmények. Igaz Szó 1956/11. – László Ferenc: Profil és árnyék. Előre 1969. máj. 4.; uő: Operánkról jövő időben. Korunk 1969/8. – Operaalkotásunk hagyománya, jelene és jövője (ankét hét résztvevővel, szerkesztőségi jegyzetekkel és zárócikkel). A Hét 1971/31-32, 34-36. – Balogh Edgár: Új dalszínháztípus ígérete. A Hét 1973/49. – Jordáky Lajos: A kolozsvári Állami Magyar Opera 25 éve (1948-1973). Az évfordulóra kiadott Opera Maghiară din Cluj. Állami Magyar Opera Kolozsvár 1948-1973 c. emlékkönyvben, magyarul és románul, Kv. 1973. – Lakatos István: A 25 éves kolozsvári Állami Magyar Opera. Magyar Zene, Bp. 1974/4. – Horváth Tibor: Operát közönségéről. A Hét 1978/36. – Fehérvári László: Ünneplés ürügyén a holnapról. Utunk 1978/50.


Állami Magyar Színház1. Kolozsvárt a mai ~ közel kétszázados történeti múlt folytatása. Az első erdélyi állandó magyar színjátszó társulat a felvilágosodás anyanyelvi művelődést sürgető eszméi jegyében ebben a városban jött létre. Megnyitó előadása 1792. nov. 11-én volt a mai Szabadság tér és Napoca utca sarkán álló Rhédey-palota déli szárnyépületében, a Köleséry vagy a titkos ellenkezés c. darabbal. Katona József Bánk bánja a színház Farkas utcai állandó otthonának 1821-es avatását köszöntő pályázatra íródott. Ez az épület, a magyar nyelvterület első kőszínháza, az 1930-as évek elejéig a mai Kogălniceanu utcai Egyetemiek Háza helyén állott, a színtársulat azonban már 1906-ban az új Hunyadi – ma Ştefan cel Mare – téri Nemzeti Színház-épületbe költözött, ahonnan 1919 után került mai helyére, a sétatéri Színkör épületébe.

A kolozsvári színház gazdag hagyományok birtokában vált a kibontakozó romániai magyar irodalmi élet hatékony fórumává. Janovics Jenő, aki 1930-ig igazgatta az együttest, irodalmi olimpiászokat szervezett a legjelesebb erdélyi magyar írók részvételével, az erdélyi magyar drámaírás megteremtésére pályázatokat hirdetett (az 1923-as pályázatra írta Tamási Áron az Ősvigasztalást), munkás- és ifjúsági előadások szervezésével biztosította az anyanyelv művelését tömegszinten. A gazdasági válság nehézségeit úgy próbálták átvészelni, hogy Színpártoló Egyesületet alapítottak, s a 30-as évek elején Janovics Jenő művezetői ténykedése mellett, László Ákos és Horváth Toldy István igazgatásával az anyagi szükségletek egy részét közösségi adományokból fedezték. E korszak végén alakult meg a Thália rt., amely 1933 és 1940 között Kádár Imrét bízta meg a színház igazgatásával. Ebben az időszakban válik szorossá a színház kapcsolata a Helikon írói társulással, s az 1936-tól évente közösen meghirdetett drámapályázat hatására bontakozik ki Tamási Áron, Nagy István, Tomcsa Sándor drámaírói művészete.

A két világháború közt 43 szerző 68 műve került bemutatásra. A színi mozgalom irodalmi hatékonyságát bizonyítja, hogy a szerzők sorában ott találjuk Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Benedek Elek, Gulácsy Irén, Hunyady Sándor, Jékely Zoltán, Karácsony Benő, Kós Károly, Kuncz Aladár, Molter Károly, Nagy István, Nyírő József, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tomcsa Sándor nevét. Az erdélyi népművészetet gyümölcsöztetve, sajátos játékstílussal kísérleteztek, amit a színháztörténet *kék madár vonulatként tart számon. A szülőföld vox humanája, a testvériség jegyében tűzik műsorra a korszak legjelentősebb román drámaíróinak műveit is. Lucian Blaga Zamolxéja Bárd Oszkár fordításában megelőzte a román bemutatást, Victor Eftimiu Prométheusz és Ion Minulescu A szerelmes próbabábu c. darabja Kádár Imre, Nicolae Iorga Apáról fiúra c. darabja Bitay Árpád fordításában került színpadra. Az eredeti romániai drámatermés bemutatását rangossá tette az a körülmény, hogy a helyi hagyománynak megfelelően a kolozsvári magyar színház az európai színi kultúra klasszicizmusához mérte műsorát és előadásait, nem felejtkezve meg arról, hogy itt már 1794-ben a Hamlet és Schiller Tolvajokja színre került. Janovics és Kádár színháza emlékezetes Shakespeare-ciklussal, Gorkij és Csehov, Ibsen drámáinak jeles bemutatásával, Molière-előadásokkal jelölte meg a dramaturgiai igények fokát. 1940 és 1944 között a színház élén Kemény János elnök-igazgató mellett Táray Ferenc (1942-ig) és Mihályffy Béla művészeti igazgató állt.

A népi demokráciára, majd szocializmusra való áttérés óta az állami dotáció nyugodt munkamenetet biztosító légkörében a kolozsvári ~ új, magasabb fokon folytatta tevékenységét. Az újraindulás szervezési feladatait Fekete Mihály, Kőmíves Nagy Lajos vállalta, majd 1945 júniusától ismét Janovics Jenő igazgatta a színházat haláláig. A sétatéri Színkörben berendezkedő ~ élére ekkor Szentimrei Jenő (1945-49) kerül, aki haladó hagyományaink és új, szocialista kultúránk műsordarabjaiból alakítja ki az új típusú művelődési intézmény kulturális politikáját. Harag György, Kovács Dénes és Méliusz József (1949), majd Marosi Péter (1949-52), Kovács József (1952-53), Nagy Béla (1953-56), Tamás Gáspár (1956-60) igazgatása alatt a kor kevés értéket kínáló, a sematizmus és problémátlanság kísértésével küszködő drámaterméséből műsorra kerül mindaz, ami irodalmi értéket felmutatott: így Balla Károly már fordulatot jelző Vádolom magam c. darabja, Kiss Jenő A fehér ember, Kiss László-Kováts Dezső Vihar a havason, Nagy István A gyár ostroma, Sütő András-Hajdu Zoltán Mezítlábas menyasszony c. műve. A következő időszak színigazgatói, Huszár Sándor (1960-64) és Senkálszky Endre (1964-69) már a kor életérzését a maga teljességében ábrázoló, az új témát illő dramaturgiai keretben megszólaltató drámák között válogathattak. Deák Tamás (Demetrius, Ádám elkárhozása), Huszár Sándor (A házasságok a földön köttetnek), Földes Mária (Baleset az Új utcában), Méhes György (Harminchárom névtelen levél, Barbár komédia) jelentkezése a kortárs romániai magyar dráma kibontakozásának szakaszát jelzi.

Az utolsó évtizedben, Bisztrai Mária igazgatása alatt, a kolozsvári ~ eredeti drámákat bemutató műsora egyben a romániai magyar színműírás magas szintre érkezését is mutatja. Bálint Tibor (Sánta angyalok utcája), Csávossy György (Özvegy és leánya, Kemény Zsigmond nyomán), Csiki László (Öreg ház), Kocsis István (A korona aranyból van), Páskándi Géza (Tornyot választok) művei s a Sütő-trilógia Harag György rendezésében (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel) esztétikai értékeiken túl egyben szép példái a szülőföld sajátos problémái iránt való elkötelezettségnek, s mint a legnagyobb átlagnézőszámot megvalósító bemutatók, sokatmondóan minősítik színház és irodalom kapcsolatát.

A kolozsvári ~ alkalmi Stúdió-színpadán a színművészek a klasszikus (görög ciklus: Aiszkhülosz- és Szophoklész-oratórium) és modern (Mrożek, Schisgall, Aldo Nicolai) drámaírók egy-egy filozófiai veretű művének interpretálásával s írói megemlékezések (köztük 2 Ady-est, Kós Károly ünneplése, hazai magyar költők) műsorával szerepeltek.

A színház egyes művészei tevékeny részt vállalnak a Művelődési Ház színjátszó együttesének s a főiskolások színjátszó csoportjainak patronálásában, s Kolozsvár iskolaváros lévén, jelentős szerepet töltenek be az ifjúság számára rendezett színházi előadások.

A kolozsvári magyar színjátszás gazdag történetének feldolgozására vállalkozott Jancsó Elemér. Az erdélyi színészet hőskora (Erdélyi Ritkaságok 1942. 2. kiadás), A kolozsvári magyar színház megalakulása és a felvilágosodás (NyIrK 1963/1) és A kolozsvári magyar színház útja a romantikától a realizmusig (NyIrK 1963/2) c. tanulmányai együtt is megjelentek az Irodalomtörténet és időszerűség (1972) c. gyűjteményben. A két világháború közötti romániai magyar drámaírás történetét Kötő József doktorátusi szakdolgozatban írta meg, ebből részletek jelentek meg Fejezetek a romániai magyar dráma történetéből (Kv. 1976) címmel.

(K. J.)

Imre Sándor: Janovics Jenő és a színház. Kv. 1924. – Gaál Gábor: Erdélyi színház. Erdélyi Helikon 1928/1, 3. – Tabéry Géza: Emlékkönyv. Kv. 1930. 39-43. – Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 172-78. – A 150 éves erdélyi magyar színjátszásról. Erdélyi Helikon 1942/5. Különszám. – Szabó Lajos: Színművészetünk tíz éve. Utunk 1954/34. – Jancsó Elemér: 175 éves a kolozsvári magyar színház. Igaz Szó 1967/11. – Klacsmányi Sándor: Román drámák magyarul. Korunk 1967/11. – Jelentés a Szépmíves Céh és a Magyar Színház drámapályázatáról. 1936. HLev. 1979. II. 113-17; Jelentés az Erdélyi Szépmíves Céh és a Kolozsvári Magyar Színház drámapályázatáról. 1939. HLev. 1979. II. 226-27. – Kántor Lajos: A megtalált színház. Kv. 1976. 150-55, 168-84. – Marosi Péter: Világ végén virradat. 1980. Drámákról, bemutatókról c. fejezet 126-80.

2. Sepsiszentgyörgyön állandó színház a Kolozsvár tartományi Szakszervezeti Tanács védnöksége alatt 1946-ban alakult Dolgozók Színháza magyar tagozatának áthelyezésével jött létre 1948 augusztusában. Kezdetben Állami Magyar Népszínház nevet viselt. 1949 márciusától ~ néven folytatja működését. Igazgatók: Bokor Andor (1946-56), Kováts Dezső (1956-68), Dukász Anna (1968-73), 1973 óta Sylvester Lajos. Irodalmi titkárok: Bokor Lívia (1946-56), Sombori Sándor (1956-59 és 1963-69), Jecza Tibor (1959-63), 1970 óta Veress Dániel. Az intézmény az alapító okmány szerint drámai színház. Több műfajt magába ölelő arcélét sajátos helyzete és a nézők igényei alakították ki: a Barcaságtól Gyimesig terjedő tájegység falujáró színháza lett. Műsorrendjében a nyomaték a kortárs hazai román (Al. Voitin, D. R. Popescu, L. Demetrius, A. Baranga, P. Everac, H. Lovinescu), magyar, a klasszikus és a két háború közti román (I. L. Caragiale, T. Muşatescu, M. Sorbul, V. Eftimiu, M. Sebastian, G. Ciprian), a klasszikus magyar (Katona, Fazekas, Petőfi, Vörösmarty, Csiky Gergely, Mikszáth, Móricz, Németh László), valamint az egyetemes drámairodalom realista és romantikus alkotásainak bemutatására esik (Lope de Vega, Calderón, Machiavelli, Shakespeare, Molière, Schiller, Goethe, Victor Hugo, Gogol, Ibsen, Gorkij, Shaw, Krleža). Szórványosan a jelenkori magyar s kortárs nyugati drámairodalom is szóhoz jut (Illyés Gyula, Illés Endre, Görgey Gábor, Kertész Ákos, Tennessee Williams, Camus, Faulkner, Dürrenmatt, Joseph Heller). Az ~ jelentős vállalkozásai közé tartozik az egyszerzős drámai ciklusok kialakítása: Tamási-sorozat (Énekes madár, Csalóka szivárvány, Tündöklő Jeromos, Hegyi patak, Hullámzó vőlegény), Sütő András-sorozat (Tékozló szerelem, Csillag a máglyán, Káin és Ábel), a gyermek és ifjúsági színműveket bemutató sorozat, valamint a történelmi drámák sora (Veress Dániel: Mikes, Véres farsang, Wesselényi, Örvényben; Páskándi: Tornyot választok; Illyés Gyula: Különc; Katona József: Bánk bán; Sombori Sándor: Gábor Áron; utóbbi kivételével Völgyesi András rendezésében). Három évtized alatt a társulat a következő kortárs romániai magyar írók és színpadi szerzők harmincegy színművét vitte színpadra: Balla Károly, Csávossy György, Deák Tamás, Kiss László, Kováts Dezső, Marton Lili, Méhes György, Nagy István, Novák Anna, Páskándi Géza, Seprődi Anna, Simon Magda, Sombori Sándor, Sütő András, Szemlér Ferenc, Tamási Áron, Tomcsa Sándor, Tömöry Péter, Veress Dániel. A Stúdió-színpad monodrámákat, egyéni és kollektív irodalmi műsorokat, verses összeállításokat mutatott be Juhász Gyula, Caragiale, Petőfi, Ady, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Farkas Árpád s mások műveiből, a világlíra szerelmes verseiből vagy a színházról és színjátszásról írott művekből. A társulat évente hét-nyolc nagyszínpadi, egy-három stúdió bemutatót tart, átlagos nézőszám száz-száztízezer.

A sepsiszentgyörgyi színjátszás előtörténetével – saját kutatásaira támaszkodva – Sombori Sándor foglalkozott (Színjátszás Sepsiszentgyörgyön a XIX. században, Aluta 1970; Színjátszás Sepsiszentgyörgyön a XX. század elején. 1900-1913, Aluta 1971). A mai állandó színház története feldolgozatlan.

(V. D.)

Veress Dániel: Klasszikusok vidéken. Utunk Évkönyv 1972. 140-42.; uő: Negyedszázad. Emlékfüzet. Sepsiszentgyörgy 1973; uő: A színház vonzásában. Jegyzetek a műhelyből. Sepsiszentgyörgy 1980. – Sylvester Lajos: Mondani a szót, a jót, az igazat. Utunk 1974/2. – Kántor Lajos: Színház a közönségért. Korunk 1976/9; uő: A megtalált színház, Kv. 1976. Nevelni és szórakoztatni c. fejezet 48-54.

3. Temesvárt az ~ évszázados hagyományra támaszkodik. Az első magyar színházi előadást itt 1828-ban tartotta a Bánságban vendégszereplő Kassai Dal- és Színésztársaság, s a vándortársulatok fellépései a XIX. század 50-es éveitől rendszeresekké váltak. A budapesti Nemzeti Színház meghívott művészei 1875-ben avatták fel Szigligeti Nőuralom c. darabjával a jelenlegi három önálló színháznak s a Temesvári Állami Operának otthont nyújtó épületet. A század végéig felváltva játszottak benne magyar és német színtársulatok, gyakran szerepeltek a városban román és szerb művészi együttesek is. A temesvári magyar színjátszás Krecsányi Ignác igazgatósága alatt (1888-1894 és 1902-1914) bontakozott ki. Nála kezdte színészi működését Janovics Jenő, Fekete Mihály, Latabár Árpád, Medgyaszay Vilma.

1919 után éveken át Fekete Mihály igazgatta a temesvári magyar színházat. Műsorrendjén a divatos operettek mellett fontos helyet foglaltak el az egyetemes és a magyar irodalom jelentős klasszikus és korabeli alkotásai. Rövid ideig Franyó Zoltán volt a színház irányítója, majd Szendrey Mihály és az Ihász-Fekete társulat kapott koncessziót. Janovics Jenő együttese állandó szezont tartott Temesvárt, a 30-as évek végén pedig a kolozsvári Thália rt. társulata állomásozott itt megszabott időközönként. A II. világháború kitörésével megszűnt a temesvári magyar színjátszás, a 40-es évek végén azonban Magyar Népszínház alakult Kulcsár Juliska operaénekesnő vezetésével. Ennek egyes tagjaiból és munkásszínjátszókból jött létre a német színtársulattal egy időben, 1953-ban a román nyelvű Temesvári Állami Színház magyar tagozata.

Az együttes a főiskoláról Temesvárra szerződött fiatal színészekkel erősödött, ide került Jánó János, Rácz Béla, majd Adleff Ingeborg, Fábián Ferenc, Sinka Károly, később Varga Vilmos, Balogh Éva. Nagy művészi tapasztalattal rendelkező színészek – Sarlai Imre, Sebesi Péter, Izsó Johanna – szerződtek a társulathoz, melynek művészi irányítását 1956-tól Taub János vette át. Rangos előadásban kerültek ekkor színre Szigligeti, Heltai, Maeterlinck, Roblés darabjai.

Taub igazgató-főrendező vezetésével 1957. okt. 1-től az addigi tagozat önálló intézménnyé vált Temesvári Állami Magyar Színház néven. A sikeres produkciók sorozata Csiky Nagymama, Figuiredo Savanyú a szőlő, Bródy A tanítónő és Medikus, Shaw Az ördög cimborája c. darabjainak sikerült bemutatóival folytatódott. Taub távozásával 1961-től visszaesés állt be a társulat művészi tevékenységében. 1965 őszén Sinka Károlyt nevezték ki a színház igazgatójává, s Taub temesvári szerződése nyomán a 60-as évek végétől újabb sikeres időszak köszöntött be. Taub országos feltűnést keltő előadásban vitte színre Harold Pinter A gondnok (1969) és Csehov Ivanov (1973) c. darabját. 1969 őszén a temesvári ~hoz szerződött Cseresnyés Gyula, az ő rendezései sorából kiemelkedett Németh László Villámfénynél, Hašek-Burián Svejk, a derék katona, Shakespeare II. Richárd és Csehov Ványa bácsi c. darabjának előadása. Rangosan vitte színre a társulat Mihai Berechet vendégrendezésében Krleža A Glembay Ltd. c. darabját (1975). A sikerekben gazdag periódus után megritkultak a gondosan kidolgozott előadások, sok jeles színész máshova szerződött, s nagy veszteséget jelentett Fábián Ferenc kiváló színművész korai halála.

Sajátos helyzetéből eredően a temesvári ~ bizonyosfajta korszerűen értelmezett *népszínház eszményi megvalósítására törekszik, rendszeresen felkeresve Arad és Temes megye magyarok is lakta városait és falvait.

A színház műsorán kezdettől fogva megfelelő arányban jelentkeznek a romániai magyar írók színművei, számos esetben ősbemutatóval. A hazai szerzők itt előadott munkái közt szerepelt Anavi Ádám, Csávossy György, Csiki László, Fodor Sándor, Földes Mária, Hajdu Győző, Károly Sándor, Kiss László, Kocsis István, Komzsik István, Lászlóffy Csaba, Méhes György, Sütő András, Szabó Lajos, Tomcsa Sándor, Tömöry Péter darabja. A magyar klasszikusok tiszteletére rendezett ünnepi műsorok mellett hazai szerzőket szólaltatott meg a Zászlóhajtás (1966), Hazám (1969), Ifjúságunk hatalom (1972), Neked (1972), Amit az idő parancsol (1974), Megálltam melletted (1975) c. irodalmi stúdió-műsor. Külön estén szerepeltek összeállítások Olosz Lajos és Endre Károly, majd Bodor Pál verseiből; Szilágyi Domokos emlékének szentelt Egyenes beszéd c. műsorával Mátray László I. díjat nyert a Megéneklünk, Románia-fesztivál bukaresti seregszemléjén (1979).

(Sz. J.)

Papp László: A temesvári színjátszás kérdéséhez. Korunk 1966/3. – Szőcs István: Temesvár – színházaink két arca. Igaz Szó 1970/4. – Szekernyés János: Három színház egy fedél alatt. A Hét Évkönyve 1978. 209-14.


Állami Székely Színház*Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozata


almanach – eredetileg arab elnevezésű csillagászati naptár a középkorban, ma naptárral vagy naptár nélkül időszakonként, évente vagy alkalmilag megjelenő, egyéb olvasmányok mellett főleg szépirodalmi anyagot közlő zsebkönyv.

1919-ben, a még csak tájékozódó könyvkiadás történetében elsőnek, az irodalmi decentralizáció álláspontjára helyezkedő Erdélyi Írók Almanachja jelenik meg Nagyváradon Ferenczy György szerkesztésében, huszonöt író bemutatásával. Az Erdélyi Irodalmi Társaság Almanachja 1921-re (Kv. 1920) Kiss Ernő szerkesztésében gazdag anyagával *antológia jellegét ölti. A György Lajos szerkesztésében 1925-ben kiadott Pásztortűz Almanach (budapesti kiadása Erdélyi Almanach) számba veszi a romániai magyar művelődési törekvések első hat esztendejének eredményeit; a szépirodalmi részben Áprily Lajos, Kovács Dezső, Nyírő József, Reményik Sándor, Szabolcska Mihály szerepel, a tanulmányok átfogják a romániai magyar közélet minden vetületét. A soron következő 1927-es kolozsvári Újságíró Almanach színvonalát a szerkesztésben részt vevő Gaál Gábor, Kuncz Aladár és Kós Károly biztosítja. A több mint 300 lap terjedelmű kiadványban hazai és magyarországi neves írók mellett megszólal Romain Rolland, s Áprily Lajos fordításában megjelenik Eminescu remekműve, Az Esticsillag; sajtótörténeti cikkei mindmáig forrásértékűek. Folytatása egy másik Újságíró Évkönyv-Almanach (Kv. 1930). Ugyancsak 1927-ben jelent meg Kolozsvárt Szabó Imre zsidó almanachja, a Kelet kapujában.

Kimondottan alkalmi kiadvány az Almanach a kolozsvári Unitárius Főgimnázium "Kriza Önképzőkörének" 1927-1928. évéről, benne a később híressé vált tagok, Kovács György színművész, László Tihamér egyetemi tanár és Mikó Imre író egykori dolgozatai is olvashatók. Ugyancsak 1928-ban jelenik meg Szigethy József szerkesztésében a Zenei, művészeti és irodalmi Dekameron, ma már ikonográfiai szempontból figyelemre méltó arcképekkel. Szigethy kétnyelvű kiadványként, Monografia Clujului – Kolozsvár monográfiája címmel folytatta ~ sorozatát. Az 1936-ban megjelent I. kötet a város történetét öleli fel, az 1939/40-ben kiadott IV. kötet a kolozsvári iparosok és értelmiségiek életrajzát tartalmazza. A 20-as évek bibliográfiájában még számon tartott a Marosvásárhelyi Almanach, naptárral az 1920. évre, Szász Károly szerkesztésében, székely írók közreműködésével; a nagybányai Almanach 1921 Németh Béla szerkesztésében; az Aradi Újságírók Almanachja az 1921. és 1922. évre, Fáskerti Tibor szerkesztésében; az Én, Te, Ő Almanach (Tv. 1927).

A 30-as években az ~ manifesztum-jelleget kap. Az Erdélyi Tudósító Almanachja (Kv. 1933) a katolicizmus szócsöve, a Pintér Lajos és Bércy György szerkesztésében, Károly Sándor előszavával megjelenő Karácsonyi Almanach (Arad 1935) Archipenko, Bortnyik Sándor, George Grosz, Picasso s más avantgardista képzőművészek munkáinak közlésével a kor egyre embertelenebb jelenségeivel fordul szembe; a Győri Illés István szerkesztette Metamorphosis Transylvaniae (Kv. 1937) Erdély és a Bánság "nagy átalakulás"-át elemzi írók, újságírók – köztük Janovics Jenő, Gaál Gábor, Tabéry Géza – közreműködésével. "Időálló, dokumentáris kép" igényével készül ötven erdélyi író és újságíró 1940-es almanachja, a Fegyverek közt – múzsák, Gara Ernő szerkesztésében Nagyváradon. A II. világháború végső szakaszában, 1943. március idusán, több mint jelkép húsz demokratikus író együttes jelentkezése Kolozsvárt a 48-as Erdély "zsebkönyv"-ben (Spectator előszavával, id. Jordáky Lajos betűivel). Az Erdély forradalmi hagyományait a jelen égető kérdéseinek szemszögéből felelevenítő kötet Bem tábornok brassói kiáltványából vett idézettel kezdődik és Nagy István A munkásság Petőfije c. írásával fejeződik be.

Számos írót vonultatott föl a Szociáldemokrata Párt 1946-ra Kolozsvárt kiadott Almanachja. A felszabadulás korszakának erkölcsi manifesztumát jelenti a kolozsvári román és magyar írók 1949 márciusában kiadott irodalmi almanachja (Împreună – Együtt): a közös fellépés nyomatékot ad a néhány hónap múlva megindított hasonnevű két kolozsvári folyóirat (Almanahul Literar, Irodalmi Almanach) egymást kiegészítő irodalompolitikai programjának.

(K. K.)


Almási István (Kolozsvár, 1934. dec. 8.) – népzenekutató. Szülővárosában végezte iskoláit. A Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett zenetanári oklevelet 1956-ban. Már diákként bekapcsolódott – tanára, Jagamas János irányításával – a kolozsvári folklórintézet munkájába, amelynek 1957 óta tudományos munkatársa, jelenleg főkutatói beosztásban. Első tanulmányát 1954-ben közölte a Művelődési Útmutató; a diákéveiben Magyarlapádon gyűjtött dallamanyagból A lapádi erdő alatt c. kötetben adott közre 58 népdalt (társszerző Szenik Ilona és Zsizsmann Ilona, 1957). A Korunk, NyIrK, Művelődés, Revista de Etnografie şi Folclor munkatársa.

Mint népzenegyűjtő elsősorban Erdély kevéssé vagy még egyáltalán föl nem tárt vidékeinek magyar népzenéjére összpontosít. Több mint száz helységben mintegy 5000 dallamot gyűjtött. Ennek mintegy ötöde jelent meg önálló munkában (magyargyerőmonostori dallamok az Olosz Katalinnal közös Magyargyerőmonostori népköltészet c. kötetben, 1969; Futásfalvi népdalok, Sepsiszentgyörgy, 1973; Szilágysági magyar népzene. 1979) vagy folyóiratokban és tanulmánykötetekben írásaihoz fűzött adalékként. Tanulmányaiban átfogó népzenei alapismeretre támaszkodva a dallamrendszerezés, a népzenei kölcsönhatások kérdéseivel, a népzenegyűjtés módszertanával s a népzene műfajai közül a balladával foglalkozott behatóbban.

Kiadványaival széles körű népzenei kultúrát szolgál. 245 melodii de joc. 245 népi táncdallam. 245 Tanzmelodien c. kiadványa (közösen Iosif Herţeával, Mv. 1970) 125 román, 114 magyar és 6 német dallamban Erdély meglehetősen kiterjedt részét képviselő gyűjtemény. Szerzői – előszavuk szerint – a műkedvelő mozgalom hasznára adták ki, de minden dallamuk egyben teljes értékű népzenetudományos adalék is. A közművelői célszerűségnek és a tudományos igényességnek ez az összhangja jellemzi valamennyi népszerűsítő kiadványát, e két kritérium arányos érvényesítésére törekszik műkedvelő népzenegyűjtők nevelőjeként is. Egy Dalosfüzete (1971) a Művelődés mellékleteként jelent meg. Kiemelkedő a Tavaszi szél vizet áraszt c. antológia (200 magyar népdal, 1972); ez a nagy példányszámú zsebkönyv A mi dalaink hagyományát folytatja, arányosan és kizárólag remekmívű egyedekben képviselve a teljes magyar népdalkincset (eltekintve bizonyos műfajoktól, mint a ballada, a sirató, a gyermekdal).

Külön említendő folklorisztika-történeti kutatómunkája. Kiadta Seprődi János népzenei gyűjtését a Benkő Andrással és Lakatos Istvánnal közösen szerkesztett Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése (1974) c. kötetben; tanulmányt közölt Román-magyar népzenei kölcsönhatások kutatása (Korunk 1965/10) s Bartók és az erdélyi népzenekutatás címmel a László Ferenc szerkesztette Bartók-dolgozatok c. kötetben (1974), szerepel a Zenetudományi írások (1977) c. kötetben is.

Szabó T. Attila: Magyargyerőmonostori népköltészet. Igaz Szó 1969/11. – Benkő András: Szilágysági magyar népzene. Utunk 1980/19. – Jagamas János: A Szilágyság népdalkincse. A Hét 1980/21. – László Ferenc: Ünneprontás? Igaz Szó 1980/11.


álmoskönyv*népkönyv


Aluta – a Sepsiszentgyörgyi Múzeum tudományos közlönye. Felelős szerkesztője Székely Zoltán múzeumigazgató. Az I. kötet (1970) Árvay József, Salamon Sándor és Sylvester Lajos, a II-IV. kötet (1970-72) Árvay József, Kovács Sándor és Jecza Tibor szerkesztésében jelent meg. Az V. kötet (1973) címe Tanulmányok és közlemények, szerkesztette Csiki Piroska, Kovács Sándor, Kozák Albert. A VI-IX. kötetek (1974-77) újra ~ címmel jelentek meg Gazda Klára, Kovács Sándor, Kozák Albert szerkesztésében. A magyar nyelvű tanulmányok mellett kezdetben román, német és francia nyelven is, 1974-től csak román és magyar nyelven közöl írásokat. A magyar anyag helytörténeti, munkásmozgalmi, néprajzi, nyelvészeti, irodalmi, színház- és zenetörténeti, valamint természetrajzi kérdéseket dolgoz fel. A munkatársak közt szerepel Binder Pál, Boros Judit, Csia Ernő, Debreczeni László, Egyed Ákos, Faragó József, Gálffy Mózes, Imreh István, János Pál, Kisgyörgy Zoltán, Kónya Ádám, ifj. Kós Károly, Kósa-Szánthó Vilma, Márton Gyula, Pataki József, Seres András, Szigeti József, Tarisznyás Márton, Vámszer Géza, Zágoni Jenő. Az összevont X-XI. (1978-79) szám 32 régészeti, természettudományi és néprajzi cikkéből 13 román, 1 német és 18 (közte 10 néprajzi) magyar nyelvű.

Kósa László: Aluta I. Ethnographia, Bp. 1971/1. – Salamon Anikó: A Sepsiszentgyörgyi Múzeum évkönyvében lapozva. A Hét 1978/1. A bíráló cikkre Székely Zoltán és Zágoni Jenő válaszolt. A Hét 1978/5. – Szabó T. E. Attila: Korszerű múzeumi hagyományok. Korunk 1978/3. – Mátyás Árpád: A szülőföld bemutatása. Előre 1979. febr. 14. – Magyari Lajos: Aluta 1976-77. Megyei Tükör 1979. febr. 17.


Ambarus Géza (Halmágy, 1901. máj. 16. – 1970. aug. 15., Nagyvárad) – népművelő. 1921-ben szerzett tanítói oklevelet Nagyenyeden, működött Mezőbándon, Pókán, Csernátfaluban, Marosludason. 1929-től kezdve Nagyváradon. A Szigligeti Társaság tagja. Műdalokat írt és zenésített meg. Megjelent munkája: Az eklézsia ládája (lakodalmi szokások, versek, Benedek Gézával, Nv. é. n.).


Anavi Ádám (Torda, 1909. febr. 26.) – költő, színműíró. Középiskolát szülővárosában, lélektan-filozófia szakot a kolozsvári egyetemen végzett, 1937 óta Temesvárt tanár. 1928 óta publikál hazai magyar lapokban; 1944 és 1954 között a mozgósító politikai költészet egyik ismert képviselője, s mint ilyen szerepelt a Poeţi maghiari din R. P. R. (1955) c. antológiában. Újabb versei a gondolati líra felé mutatnak. Kecskelovag c. mesejátéka "felnőttek és gyermekek számára" (Zoltán Aladár zenéjére) 1971-ben, Fénypásztorok c. mesejátéka 1980-ban került színre Temesvárt; Kepler és Androméda c. drámai jelenete (Igaz Szó 1974/2) román fordításban is megjelent. Előbb a temesvári Ady Endre Irodalmi Kör ügyvezetője, majd 1979-től az ebből alakult Franyó Zoltán Irodalmi Kör elnöke. Kötetei: Öregek igazsága (színmű, Tv. 1940); Hess, szegénység (versek, Tv. 1944); Indulnak hadirendben (versek, 1953); Pellengér (Bajor Andorral és Bodor Pállal, szatirikus és humoros versek, 1955), Etika és kibernetika (versek, 1970); Metaforás idők (versek, 1974); Csülök és a többi négy (versek "gyermekek szemével", Tv. 1977).

Majtényi Erik: A. Á. verseiről. Igaz Szó 1954/1. – Márki Zoltán: Indulnak hadirendben. Utunk 1954/19. – Pongrácz P. Mária: Kalandozás a mélységekben. Igaz Szó 1979/2. – Mandics György: A végtelen titoknyitás. A Hét 1979/11.


Ander Zoltán (Déva, 1917. szept. 21.) – orvosi szakíró. Oklevelét Kolozsvárt szerezte (1940). A marosvásárhelyi OGYI-ban a törvényszéki orvostan előadótanára (1949), majd professzora (1966), doktor docens (1971). Szaktanulmányaiban, egyetemi jegyzeteiben az orvosi etika, a törvényszéki orvostan és a toxikológia kérdéseit tárgyalja. Az Orvosi Könyvkiadó 1965-ben jelentette meg Elemente de deontologie medicală c. román nyelvű monográfiáját az orvosi erkölcs és deontológia tárgyköréből. Az Orvosi Szemle rovatvezetője volt, az Előre, Korunk, Művelődés, TETT munkatársa. Tájékoztató írásai a hazai folyóiratokban az alkoholizmus társadalmi vonatkozásaival, nevelési kérdésekkel foglalkoznak. Az 1966-ban kiadott román nyelvű egységes törvényszéki orvostani tankönyv társszerzője. Jelentősebb magyar nyelven megjelent munkái: Amit az alkoholról tudni kell (1973); Orvosi deontológia (kőnyomatos egyetemi jegyzet, Mv. 1976); A szocialista orvosi deontológia kérdései (kőnyomatos egyetemi jegyzet, Mv. 1978).


Andor Endre, családi nevén Ráth (Arad, 1897. okt. 27.) – író, irodalmi szervező. Bírói és ügyvédi képesítését Budapesten szerezte. Aradon a Friss Újságnál, majd a Rendkívüli Újságnál dolgozott. 1921-ben Regulus c. történelmi kisregényével elnyerte a Kölcsey Egyesület irodalmi pályázatának I. díját. Ez év októberétől 1923 júliusáig az egyesület titkára. Verseit Fekete máglya címmel foglalta kötetbe (Arad 1922). A 20-as évek közepén Magyarországra költözött, s jogi pályán helyezkedett el.


András János, V. András (Vista, 1926. ápr. 5.) – szerkesztő, műfordító. A kolozsvári ref. kollégiumban tette le az érettségit, egyetemi tanulmányokat Kolozsvárt és Bukarestben folytatott. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. Első írását a Világosság közölte (1946), mint az MNSZ aktivistája figyelmét a művelődés kérdései felé fordította (1948). Előbb a Művelődési Útmutató, majd a Tanügyi Újság s az Îndrumătorul Cultural szerkesztője; 1969-től 1974-ig a Művelődés főszerkesztője, s e folyóiratot a romániai magyar tömegek cselekvő művelődésének jelentékeny központi szervévé fejleszti. Közben (1952-68) az Irodalmi Könyvkiadó lektoraként nagy gondot fordított a történelmi, művelődési és néprajzi kötetek szerkesztésére. 1975 óta újra könyvkiadói lektor a Kriterionnál.

Magyarra fordította N. D. Cocea, M. Sadoveanu, Preda, Rebreanu, Z. Stancu több elbeszélését és regényét, Nicolae Bălcescu A románok Vitéz Mihály vajda idejében c. munkáját (1963; 2. kiadás 1974), s Mihai Gafiţával közösen szerkesztette A román irodalom kis tükre II-IV. kötetét, mely szemelvényanyagával és életrajzaival legteljesebb ilyen jellegű kiadványunk. Közreműködött több, a magyarországi Európa Könyvkiadónál megjelent román műfordításgyűjtemény és irodalmi antológia összeállításában (George Coşbuc válogatott versei A pásztorleány c. alatt, Jékely Zoltánnal, Bp. 1958; N. D. Cocea írásainak A hosszú élet bora c. gyűjteménye, Bp. 1962; Kizöldült a bükk levele, román népdalok és népballadák, Domokos Jánossal, Bp. 1962; Romániai elbeszélők, Belia Györggyel, Bp. 1965). Az Európa Könyvkiadónál jelent meg fordításában Zaharia Stancu Bolond erdő c. regénye (Bp. 1968); műfordításait közli a Körutazás c. antológia (1977).


Andrási Ede (Vác, 1887. okt. 31. – 1953. ápr. 1., Nagyvárad) – dal- és zeneszerző, 1918-ban szerzett konzervatóriumi képesítést, 1941-ben egyházkarnagyi és hegedűtanári oklevelet Budapesten. Zenepedagógus. Nagyszalontán és Nagyváradon tanított. A 30-as években a Nagyvárad gyermekrovatát vezette. Alkalmi versei, novellái itt és az Erdélyi Lapokban jelentek meg. Dalokat, kórusműveket, operetteket szerzett. A maga korában sikert elért szerzeményei közül megemlíthető: Záróra a Vitriol kávéházban (operett Kálmán Andor szövegére, 1920); Nyugati álom (operett saját szövegére, 1921); Barcarole (dal, saját szövegével, nyomtatásban, Nv. 1921).


Andrási Tivadar (Alsórákos, 1893. ápr. 9. – 1941. ápr. 6., Sepsiszentgyörgy) – műfordító, szótárszerkesztő. Tanulmányait Kolozsvárt a ref. teológián és az egyetem bölcsészeti karán végezte. 1921-től a Székely Mikó Kollégium tanára. Egy ifjúsági színdarabot "német eredetiből" dolgozott át (Utazás Bergengócziába, Sepsiszentgyörgy 1922) és egy ifjúsági regényt hollandból fordított (A. Van Hoogstraten-Schoch: Kornélia. Kv. 1937). Román-magyar és magyar-román szótárt is szerkesztett (Sepsiszentgyörgy 1924). Kisebb írásainak posztumusz gyűjteménye: Életképek (Bp. 1942).


Andrásofszky Tibor (Kolozsvár, 1914. júl. 31. – 1978. máj. 27., Marosvásárhely) – orvosi szakíró. Az idegsebészet előadótanára (1949), doktor docens (1954), professzor (1959), majd 1974-től konzultáns tanár a marosvásárhelyi OGYI-ban. Az intézet rektora (1953-64), az Orvosi Szemle-Revista Medicală főszerkesztője (1955-64), a bukaresti Neurologie munkatársa. Közíróként az orvosi felsőoktatás kérdéseivel foglalkozott. Társszerzője a Miskolczy Dezső akadémikus szerkesztette Idegkórtan (1958) c. tankönyvnek.


Andrásy Zoltán (Nagyszeben, 1910. ápr. 30.) – képzőművész. Tanulmányait a kolozsvári Képzőművészeti Iskolában, majd a bukaresti Szépművészeti Akadémián végezte. Már főiskolás korában foglalkozott könyvgrafikával; a Pásztortűzben romániai magyar költők verseit illusztrálta. 1942-ben az Erdélyi Gazda alkalmazta rajzolónak. 1949-től a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára. Napjainkig közel száz irodalmi, ismeretterjesztő és politikai könyvhöz készített művészi címlapot és illusztrációkat. Megelevenítő erejének legszebb példái gyermek- és ifjúsági könyveknek, így Arany János Tillaárom, haj! (Kv. 1942), Horváth István Jegenye (1949) és Zölderdő fia (1955), Kányádi Sándor Kicsi legény, nagy tarisznya (1969) és Hajdu Zoltán Forróvizet a kopacnak (1971) c. köteteinek illusztrációi.

Banner Zoltán: Az eszmeiség műfajai. Utunk 1976/47.


Andreas – Endre Károly írói álneve


anekdota – (görög jelentése 'kiadatlan') – a középkor óta így nevezik a jelentős személyiségekhez vagy közismert eseményekhez fűződő, hitelesség igényével fellépő, jellemzőnek tartott, rövid, csattanós, többnyire tréfás történetet. Először többnyire szóbeli közlés útján terjed, és csak később kerül lejegyzésre.

Az ~ mint a meséhez hasonló vándorműfaj tudományos kutatásában jelentős eredményeket ért el György Lajos: négy évtizeden át foglalkozott múltjával, föltárta művelődéstörténeti szerepét és jelentőségét a magyar szépprózai műfajok kialakulásában és fejlődésében. Nálunk számos ~ hőse évtizedeken át Brassai Sámuel vagy Barcsay Domokos, a "bánffyhunyadi fejedelem", de majdnem minden vidéki városnak megvolt a maga sokat emlegetett tréfás alakja vagy tréfacsinálója. Visszatérő műfaj az ~ a naptárirodalomban, előfordul számos évkönyv és emlékkönyv lapjain.

1919-től napjainkig a romániai magyar sajtóban több ezer ~ látott napvilágot, az olvasók igényeinek megfelelően tálalva a főleg történelmi és társadalmi vonatkozású történeteket. Jelentős György Lajos Világjáró anekdoták c. gyűjteménye (Bp. 1938); a múlt századi kiadványok tallózása nyomán adta ki 1939-ben Szatmáron kis történelmi anekdotagyűjteményét czófalvi Csia Albert (A régi jó időkből). Az Utunk I. évfolyamában Bánffy Miklós maga illusztrálta ~ ciklusát.

Az ~ az 50-es években háttérbe szorult a határozott politikai célzatú, többnyire karikírozó viccel szemben, de újabban újra feléledt a lapok humor-rovatában. A műfaj felvirágzását az utóbbi években örvendetesen szaporodó anekdota-kiadványok jelzik. Rohonyi Zoltán Hermányi Dienes József Nagyenyedi Demokritusából készített új válogatást a Téka-sorozat számára (1971), ugyancsak itt jelent meg Szabó György filológiai igényességgel szerkesztett két gyűjteménye, az Antik anekdoták (1970) és a Középkori anekdoták (1976). György Lajos kéziratos hagyatékának terjedelmes magyar irodalmi anekdotagyűjteménye egyelőre kiadatlan, ugyanígy Duka János székely anekdotagyűjteménye.

Molter Károly Komor korunk derűje (1971) és Szász István Nyúl a telefonpóznán c. kötete (Kv. 1971) főleg hazai magyar irodalmi és sajtóéletünk közelmúltját eleveníti fel szellemes történeteiben.

Az újra gyökeret vert műfajnak a mulattatáson messze túlmenő közéleti funkcióját példázzák az Utunk Évkönyv sorozat napjainkhoz kapcsolódó anekdotái, valamint Balogh Edgár 1978 folyamán a Rádióstúdió kolozsvári magyar adásaiban elhangzott s az Új Élet hasábjain Acéltükör mélye sorozatcím alatt közölt történetei.

Az anekdotizmus, az ~ hatásának jelentkezése szépirodalmunkban kritikai viták tárgya. Szívesen élt vele Hunyady Sándor, Karácsony Benő, Nyírő József, majd Asztalos István, Sütő András, Szabó Gyula, az újabb nemzedékből Bálint Tibor.

(K. Á.)

György Lajos: A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai. Bp. 1934; uő: Anekdota. Megjelent A magyarság néprajza III. kötetében. Bp. é. n. 127-59.


Angi István (Ozsdola, 1933. okt. 16.) – kritikus, publicista. A kézdivásárhelyi mezőgazdasági szakiskola után a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban végzett, ahol tanári pályáját is megkezdte. Három évig aspiráns volt Moszkvában, ahol Zene és affektivitás c. értekezésével a Lomonoszov Egyetemen filozófiai doktorátust szerzett (1965). Az esztétika tanára a zeneművészeti főiskolán.

1967-ben jelentkezett zenepublicisztikával; 1970-ben esztétikatörténeti cikksorozata jelent meg az Utunkban. Írásait közli a Korunk és A Hét is. A VII. Esztétikai Világkongresszuson (Bukarest 1972) s a Nemzetközi Zeneszociológiai Társaság szimpóziumján (Zágráb 1974) szakelőadásokkal szerepelt. Esztétikai tanulmányai jelentek meg az Árkos 1971 (Sepsiszentgyörgy 1972), Bartók-dolgozatok (1974), Zenetudományi írások (1977) és A filozófia műhelyében (1978) c. gyűjteményes kötetekben, valamint több román és német nyelvű kiadványban. Dévald László gyűjtéséből aforizma-kötetet állított össze és vezetett be Gondolatok a művészetről (Téka 1975) címmel, Önálló kötete: Zene és esztétika (esszék és tanulmányok, 1975).

Rácz Győző: Esztétika és valóság. Utunk 1975/42. – Bretter György: A mindenesek kálváriája. Korunk 1975/12. Újraközölve Itt és mást. 1979. 458-64. – Egyed Péter: Kísérlet rendszerre. Echinox 1976/1-2.


Aniszi Kálmán (Nagykakucs, 1939. okt. 14.) – újságíró, közíró. Fémipari szakiskolát és esti líceumot végzett Nagyváradon, diplomát a Babeş-Bolyai Egyetem filozófiai karán szerzett. Előbb az Igazság szerkesztőségében dolgozott, 1972-től 1977-ig az RKP Kolozs megyei pártbizottságának művészeti és művelődésügyi osztályán aktivista, 1977 szeptemberétől adjunktus a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Főleg az etika kérdéseivel foglalkozó jegyzetei, írásai A Hét és a Művelődés hasábjain jelennek meg, A filozófia műhelyében (1978) c. interjúkötetében 16 kolozsvári filozófust és szociológust szólaltatott meg műhelygondjaikról.

Salló László: A filozófia felelőssége. Előre 1979. jan. 24. – Egyed Péter: A gondolat logikája, metaforája és bátorsága! Utunk 1980/1.


Antal Ádám – Hofmann Antal írói álneve


Antal Áron (Csíkdánfalva, 1881. okt. 20.-1966. ápr. 28., Csíktaploca) – író, történész. Budapesti és kolozsvári tanulmányai után a brassói, majd csíkszeredai főgimnázium tanára. Megírta a moldvai csángók katolikus egyházközségeit meglátogató Imets Fülöp Jákó életrajzát (1913), tanulmányokat közölt Csík múltjából (1914). Székely tárgyú elbeszéléseiben a jellegzetesre egyszerűsít, kerüli a népies modorosságot. Uz Bence alakja a helyi néphagyományokhoz hűen az ő írásaiban jelenik meg először. Kötetei: A török diák (ifjúsági regény, Kv. 1926); Köderdő mellől (elbeszélések, Kv. 1927).


Antal Árpád (Nyujtód, 1925. júl. 24.) – irodalomtörténész. Középiskoláit Kézdivásárhelyen végezte 1944-ben, a magyar nyelv és irodalom szakot a Bolyai Tudományegyetemen 1948-ban. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. A Babeş-Bolyai Egyetem magyar irodalomtörténeti tanszékének professzora. A NyIrK szerkesztőbizottságának tagja. Első tanulmányát (A társadalmi szervezet befolyása egy székely falu betlehemes játékára) egyetemi hallgató korában közölte a Miscellanea Ethnographica I. kötete (Kv. 1947). A NyIrK, Korunk, Igaz Szó, Művelődés munkatársa. Szakterülete a XIX. század, azon belül az erdélyi reformkor magyar irodalma, melynek feltárásában és értékelésében úttörő a munkája.

Szentiváni Mihály c. monográfiája (1958) elsőként értékeli a teljesség igényével a költő életművét, közéleti szerepét s jelentőségét a magyar népiesség történetében. A Faragó Józseffel és Szabó T. Attilával közösen összeállított Kriza János c. tanulmánykötetben (1965; 2., átdolgozott kiadás Kv. 1971) közölt Kriza-tanulmányának finom műelemzéseit, kor- és életrajz-bemutatását egy összefoglaló pályakép első fejezeteként méltatja a szakkritika. Több magyar klasszikus (Katona, Vörösmarty, Arany, Vajda, Mikszáth, Gárdonyi) műveinek hazai kiadását s az Arany és Petőfi levelezése c. kötetet (1973) vezette be és látta el jegyzetekkel. Társszerzője több iskolai tankönyvnek. Kocziány Lászlóval közösen szerkesztette a líceumok II. éve, ill. az általános iskolák X. osztálya számára a Magyar irodalom és az Irodalmi szöveggyűjtemény c. tankönyveket (1973; újabb kiadás 1978). Népszerűek voltak irodalomtörténeti magyarázatai az Utunk +1 rovatában, valamint Reformkori változások c. sorozatos közlései ugyancsak az Utunkban (1974).

Irodalomtörténeti feltételként a kutatómunka filológiai megalapozását sürgeti mind a szövegkritika, mind a forrásközlés terén, s a lapok repertóriumainak elkészítésére biztat. Egy évtizedre visszanézve kiemeli az irodalmi levelezések kiadását s az RMI és a *fehér könyvek szöveggondozásait, viszont rámutat bibliográfiánk hiányosságaira (Korunk Évkönyv 1981).

Egyéb munkái: A magyar irodalom a reformkorban és az 1848-49-es polgári demokratikus forradalom idején (egyetemi jegyzet, Kv. 1959); Bevezetés a magyar filológiába (Balogh Dezsővel, egyetemi jegyzet, Kv. 1962); A magyar irodalom a reformkorban és 1848-49-ben (1979).

Berde Zoltán: Megjegyzések egy új monográfiáról. Igaz Szó 1959/1. – Somogyi Sándor: A. A.: Szentiváni Mihály. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1959/3-4: uő: Antal-Faragó-Szabó: Kriza János. Irodalomtörténeti Közlemények, 1966/1-2. – Mikó Imre: Egy "kezdő író és megyei aljegyző" a reformkorban. Korunk 1959/4. – Benkő Samu: Kriza-tanulmányok. Korunk 1965/6. – Balogh Edgár: Hármas Kriza-kép. Igaz Szó 1965/8. – Két tankönyv, néhány tanulság. Beszélgetés az Utunk szerkesztőségében. Utunk 1975/22.


Antal Dániel (Szatmár, 1901. jún. 20. – 1972. febr. 22., Kolozsvár) – mezőgazdasági szakíró. Gazdamérnöki tanulmányait Debrecenben végezte. 1938 és 1949 között az EMGE vándoroktatója, felügyelője, végül igazgatója. 1944 őszén Szamos megye alispánja, 1946-tól az MNSZ egyik országos alelnöke. Számos gyakorlati kézikönyvet adott ki a növény- és gyümölcstermesztés tárgyköréből, ezek közül jelentősek: A cukorrépa termesztése és magtermesztése (társszerzőkkel, 1957; 2. kiadás 1959); Szántóföldi növénytermesztés (Erdélyi István, Mózes Pál, Nagy Zoltán, Sebők M. Péter társszerzőkkel, 1957). Emlékirata Család és szolgálat címmel jelent meg (Balogh Edgár bevezetőjével, 1971), egy családja múltjából vett történelmi elbeszélését halála után Kassay Miklós rendezte sajtó alá (Antal Márton indulása, 1976).


Antal Hjalmár – *Nagyvárad magyar irodalmi élete


Antal Imre (Gyimesközéplok, 1931. jún. 6.) – helytörténész. A csíkszeredai középiskola elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát, majd doktori címet a csíki közbirtokosságok két világháború közötti történetéről szóló értekezésével. 1955-től Segesváron, Gyimesközéplokon, Gyímesfelsőlokon, 1961 óta Csíkszeredán tanít. A helyi Múzeumi Közleményekben 1957 óta feldolgozza szülőföldjének hagyományait. A Hargita munkatársa, tanulmányait a Korunk, A Hét is közli. Iskolája alapításának 300. évfordulójára szerkesztette A csíkszeredai líceum monográfiája, 1668-1968 c. kiadványt. Helytörténeti öszszeállítása: Bibliográfiai adatok Csíkszereda történetéhez (János Pál bevezetőjével, Csíkszereda 1972).


Antal János (Budapest, 1907. okt. 17. – 1943. dec., Szovjetunió) – költő, író. Emigráns apjával, ~ Márk matematikussal került Kolozsvárra, itt már középiskolás korában a Napkelet munkatársa. Aktivista-futurista verseit Dienes László mint az "új világlelket kereső" ifjú költészet termékét mutatta be. Bécsi és párizsi tanulmányai során, majd budapesti letelepedése után is a Korunk munkatársa. Fülledt fiatalság c. regényrészlete itt jelenik meg 1930-ban. Művelődéstörténeti cikkei a proletárművészet kérdéseit elemzik. 1937-ben bebörtönözték; később tevékenyen részt vett a KMP illegális munkájában mint a baloldali írócsoport tagja, a népfront egyik szervezője, a 100%, Társadalmi Szemle és a Gondolat munkatársa és az illegális Kommunisták szerkesztője. 1942-ben büntetőszázaddal a keleti frontra került, tífuszban halt meg. Művei: Verseskönyv (Becski Andorral, Kv. 1923); Szüzesség. Két lélek története (Kv. 1928).

Dienes László: A. J. és Becski Andor verseskönyve. Keleti Újság 1923 ápr. 25. Újraközölve "...sejtelme egy földindulásnak..." 1976. 121-24. – Antal Jánosné: A. J. Párttörténeti Közlemények, Bp. 1965/2. – Lázár Vilmos: Emlékezés A. J.-ra. Népszabadság, Bp. 1972. márc. 26.


Antal Márk (Devecser, 1880. ápr. 18. – 1942. okt. 29., Kolozsvár) – matematikai szakíró, pedagógus, művelődéspolitikus. ~ János apja. Budapesti tanulmányai után ugyanott tanár, 1907-től a Középiskolai Mathematikai Lapok társszerkesztője, 1919-ben a közoktatásügyi népbiztos helyettese. A matematikát fontos fegyvernek tartja a természet erői ellen vívott harcban, dolgozatai a kapcsolástant és a geometriai szerkesztések elméletét bővítik ki. Művelődéspolitikájának vezető elve az oktatás folytonosságának biztosítása megfelelő iskolán kívüli intézmények szervezésével. A Magyar Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, majd Kolozsvárra költözött, s a Tarbut (héberül 'művelődés') Országos Zsidó Iskolaegyesület igazgatója. Az izraelita felekezeti középiskola tanári karába valláskülönbség nélkül vont be haladó szellemű értelmiségieket. A szakszervezeti munkások szabadiskolájának rendszeres előadója (1921-25), majd Déznai Viktorral, Fürst Oszkárral és Hegedűs Árpáddal közösen az Ifjú Kelet c. zsidó ifjúsági folyóirat szerkesztője (1922). Iskolájának megszüntetése után 1927-től a Minerva biztosító társaság matematikusa. Lakásán marxista társadalomtudományi szemináriumokat szervez, hallgatói közt van a fiatal Bányai László, Csőgör Lajos, Demeter János, Jancsó Elemér, Méliusz József, Mikó Imre, Tamási Áron, Vincze János. Az EME természettudományi szakosztályának munkatársa, ismerteti Einstein relativitáselméletét, méltatja a Bolyaiakat. Az 1940 őszén felállított kolozsvári zsidó gimnázium igazgatója. Matematikai tárgyú írásai kéziratban.

A. M. Emlékkönyv. Szerk. Weinberger Mózes, Kv. 1943. – Jancsó Elemér: A. M. emlékezete. Egység 1946/33; újraközölve Kortársaim. 1976. 216-219. – Mikó Imre: A. M. és köre. Korunk 1972/12; újraközölve Akik előttem jártak, 1976. 83-89. – Szegő Júlia: A. M.-ra emlékezve. Művelődés 1980/4.


Antal Péter (Szatmár, 1917. márc. 17.) – tankönyvíró, kritikus. A kolozsvári egyetemen 1937-ben szerzett német-magyar szakos tanári diplomát, 1939-től nyugalomba vonulásáig szülővárosában középiskolai tanár. Kritikái az 50-es években az Igaz Szó, Utunk, Művelődés és napilapok, főleg a Szatmári Hírlap hasábjain jelentek meg. Kuszálik Piroskával és Szabó Hajnallal szerkesztette a Magyar nyelv és irodalom (1965) c. tankönyvet a IX. osztály számára. Irodalmi szöveggyűjtemény címmel két kötete jelent meg (Láng Gusztávval a X., ill. a líceumi II. osztály számára, 1966; Láng Gusztávval és Szabó Hajnallal a XI., ill. líceumi III. osztály számára, 1967).


Antal Sándor – *Ady Endre Társaság


Antalffy Endre (Ratosnya, 1877. febr. 3. – 1958. febr. 6., Marosvásárhely) – nyelvész, irodalomtörténész, műfordító. Marosvásárhelyen és Gyulafehérváron végzett középiskolát, gyulafehérvári teológiai és kolozsvári egyetemi tanulmányai után két évig a kairói Azhar-mecset mohamedán főiskolájának volt hallgatója, Jeruzsálemben és Konstantinápolyban a keleti (arab, héber, perzsa, szír, török) nyelveket tanulmányozta. Előbb Budapesten, majd 1910-től Marosvásárhelyen tanár. 1918-19-ben előadásokon ismertette Marx műveit; mint a Nemzeti Tanács tagja következetes demokratizmust képviselt. Tevékenyen részt vett a Kemény Zsigmond Társaság életében, a Deutsche Morgenlaendische Gesellschaft tagja. 1944 őszén Maros megye alispánja lett. Verseit, színdarabjait, kritikáit, fordításait, úti beszámolóit főleg a Zord Idő, Vasárnapi Újság, Erdélyi Helikon közölte. 1919 és 1923 között több marosvásárhelyi könyvkiadói vállalkozásban vett részt, az Erdélyi Könyvbarátok Társasága egyik alapítója; Osvát Kálmánnal 1923-tól Klasszikus olvasmányok címmel könyvsorozatot indított.

Arab nyelvből magyarra ültette át a teljes Koránt (kéziratban maradt), az Ezeregyéjszaka számos meséjét, perzsa nyelvből Omar Khajjám verseit és Dzsámi epigrammáit; fordított román, angol, francia, török és kínai költők verseiből. Megírta az *Erdélyi Lexikon román irodalmi s a Dézsi Lajos szerkesztette Világirodalmi Lexikon (Bp. 1930) arab és perzsa címszavait. Nicolae Iorga buzdítására románra fordítja Evlija Cselebi útleírását (Buletinul Comisiei Monumentelor Istorice, 1932), arab és török krónikák román vonatkozású részeit közli az Analele Academiei Române – Memoriile Secţiei Istorice (1932) s a Revista Istorică (1934) hasábjain. Verseit megzenésítette Chilf Miklós és Kozma Géza.

Egyéb munkái: Petrőczi Kata Szidónia élete és munkái 1664-1708 (Bp. 1904); Karácsonyi legenda (színjáték, Mv. 1915); A mester (színmű, Mv. 1924); A libapásztor (versek gyermekek részére, 1955); Mese egy pár kicsi csizmáról (ifjúsági verses elbeszélés, 1957). Fordításkötetek: Richard Sasuly: IG-Farben (1949); Gala Galaction: Mahmud papucsai (1968).

Molter Károly: A. E. első ünneplése. Igaz Szó 1957/2. – Dorothée Sasu: André Antalffy et les études orientales en Roumanie. Studia et Acta Orientalia 1957. – Farczády Elek: A. E. (1877-1958). Igaz Szó 1958/2. – Kakassy Endre: Fordítók dicsérete. Igaz Szó 1962/2. – Bányai László: Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásának hullámai Erdélyben. Korunk 1965/7-8. Újraközölve Egy birodalom összeomlása c. alatt Hosszú mezsgye, 1970. 241-53. – Marosi Ildikó: Egy műfordítás története. Utunk 1968/10. – Marosi Barna: Efendi száz éve. Utunk 1977/5.

ASZT: Molter Károly: A. E. emlékezete. LM 2.


Antenna – a kolozsvári Dacia Könyvkiadó természettudományi kérdésekről szóló könyvsorozata. Kis terjedelemben sok mai tudományos információt kíván nyújtani az olvasónak, különösen a líceumok felső osztályosaihoz és az érettségizett közönséghez szólva. A szerzők több mint fele első kötetes: fiatal, pályája kezdetén álló tudományos-műszaki értelmiségi. A sorozat hozzájárul egy új magyar nyelvű természettudományos írógárda neveléséhez és a tudományos-műszaki forradalom korában egy szélesebb középszintű olvasóréteg tájékoztatásához, különleges nyelvművelő feladatot teljesítve a korszerű magyar tudományos és műszaki terminológia terjesztésével.

A sorozat 1972-ben Maurer J. Gyula és Virág Imre A relációelmélet elemei c. értekezésével kezdődött, s 1980 végéig 29 kötettel jelentkezett. Kiemelkedik Semlyén János A tér és idő relativitása és a gravitációs hullámok (1974), Weszely Tibor A Bolyai-Lobacsevszkij geometria modelljei (1975), Koch Ferenc A tunel effektus (1976), Feszt Tibor-Kerekes Medárd Az érelmeszesedés kutatása és leküzdése (1976), Vallasek István Az abszolút zéró fok felé (1977), Páter Zoltán A matematikai logika alapjai (1978), Kovács Sándor-Nagy Baka György A számítógépek operációs rendszere (1979) c. munkája.

A sorozatban megjelent természetrajzi és földrajzi munkák helyszíni kutatások eredményei, kiemelkedik Benedek Zoltán A szőke Szamos földjén (1973), Csűrös István Az Erdélyi-medence növényvilágáról (1974) és Kisgyörgy Zoltán Őslények nyomában (1976) c. munkája.

Barabás Endre: Természettudományos irodalom a Dacia kiadásában. Korunk 1973/8. – Tóth Károly: Tudománynépszerűsítés vagy ismeretközlés? Korunk 1974/1. – Fey László: Három új Antenna-könyv a Dacia kiadásában. Korunk 1974/12. – Vincze János: Jelentés az Antenna-sorozatról. Korunk 1980/6.


antifasiszta sajtó – általában a fasizmussal szembeforduló lapok és folyóiratok arcvonala, konkrétan javarészt a KRP kezdeményezésére szerveződött antifasiszta mozgalmak időszaki kiadványai, amelyek a háborúra készülő fasizmus leleplezésével egyidejűleg kiálltak a munkásosztály egységének megteremtéséért és a demokratikus erők összefogásáért; közölték a nemzetközi békemozgalomban szerepet játszó írók (Barbusse, Romain Rolland, Thomas Mann, Gorkij) felhívásait és nyilatkozatait, a német emigráns írók (Toller, Heinrich Mann, Brecht, Feuchtwanger) írásait; állást foglaltak a romániai antifasiszták ellen indított perekben, és figyelmeztettek a belső fasiszta veszélyre. Kimondottan ~ Kolozsvárt a Világosság (1932), Az új háború ellen (1932), Gyár és ucca (1932), Mai Nő (1934-35). Marosvásárhelyen az Új Szó (1935-36), Brassóban az Új Idő (1936); hasábjaikon Józsa Béla, Nagy István, Szilágyi András számos publicisztikai írása, elbeszélése és fordítása jelent meg. A marxista folyóiratok, a szocialista mozgalmakhoz közel álló lapok (Kolozsvárt elsősorban a Korunk, mellette a Riport és a Tribün, Nagyváradon a Tömegkultúra, Erdély Ír, Egy Hét, Aradon A Hang) állandó feladatuknak tartották és teljes társadalmi következetességgel vállalták a fasizmus terjedésének leleplezését.

Több polgári liberális és demokratikus napilap, így a Brassói Lapok és Népújság, Nagyváradi Friss Újság, a temesvári 6 Órai Újság, valamint a kolozsvári Független Újság publicisztikáját és irodalmi anyagát is határozott antifasiszta magatartás jellemezte.

Titu Georgescu-Mircea Ioanid: Presa P. C. R. şi a organizaţiilor sale de masă (Turzai Mária közreműködésével, 1963). – Turzai Mária: Tollal a fasizmus ellen. Tallózás a romániai magyar antifasiszta sajtóban. 1974.


antológia – meghatározott szempontból összeválogatott, rendszerint több szerzőtől származó irodalmi szövegek gyűjteménye. Célja lehet egy nemzeti irodalom egészének, egy korszak vagy egy irányzat törekvéseinek, egy műfaj történetének, valamely közérdekű téma jelentkezésének hosszabb-rövidebb korszakot átfogó bemutatása. Az ~k szemelvényes jellegéből következik, hogy elsősorban válogatójuknak – szerencsés esetben keletkezésük korának – ízlését, szemléletmódját tükrözik, s elterjedésükkel jelentékenyen befolyásolhatják a közönség irodalomismeretét és -szemléletét.

A romániai magyar irodalomban bizonyos ~típusok annyira az irodalom keletkezésének és fejlődésének feltételeihez és igényeihez igazodtak, hogy valósággal irodalomtörténeti rangra tettek szert. Irodalmunk első színvonalas termékei között találjuk azokat az ~kat, amelyek elsőrendű célja erősíteni az írókban a szervezett irodalmi egység tudatát. Jellegzetesen ilyen kiadvány Az Erdélyi Irodalmi Társaság Almanachja 1921-re (1920 végén jelent meg). Márki Sándor bevezetője (eredetileg a Társaság alelnöki megnyitója) az önerőből való kultúrateremtés feladatára mozgósít, mondván, hogy az új történelmi helyzet oly élénk és önálló szellemi életet hozott Erdélybe, amilyen "még Bethlen Gábor fénykorában sem volt", s a román és magyar kultúra párhuzamos jelenlétét "ugyanazon területen" zajló "nemes verseny"-nek tekinti. A kötet irodalmi szemelvényei (Kiss Ernő szerkesztésében) az egységesítő, minden írót közös feladatra mozgósító szándékot tükrözik; az első versben Szabolcska Mihály inti költőtársait helytállásra (Egy pesszimista poétának) nem éppen hibátlan jambusokban, de mellette s a konzervatív körökben is népszerű Reményik Sándor mellett ott találjuk az Ady- és Nyugat-követő lírikusokat is: Áprily Lajost, Berde Máriát, Serestély Bélát.

1921-ben Petrozsényban Molnár Sándor munkásköltő barátjával, Evien-Eisler Eugen újságíróval Erdélyi Könyv címmel munkásirodalmi ~t szerkeszt.

Nagyobb terjedelemben és változatossággal mutatja be a romániai magyar irodalmat két 1924-ben a berlini Voggenreiter Verlag kiadásában megjelent ~. Az Erdélyi költők, Farkas Gyula bevezetőjével, 14 költő 124 versét tartalmazza, nagyjából értékük arányában: Áprily, Olosz Lajos, Reményik, Szombati-Szabó István, Tompa László kapja a legnagyobb teret. A szerkesztő az erdélyi költészet értékeit az egész magyar közönséggel kívánja megismertetni. Ugyanebben a szellemben fogant az Erdély lelke c. novellagyűjtemény is. A válogató Kristóf György előszava vitázik a transzilvanizmussal: "...az erdélyiség csak a művészet síkjára fölemelve válik irodalmi értékké. Önmagában érdekes különösség csupán, akár az erdélyi nyelvjárások. Változatosságot, gazdagodást az erdélyiség csak akkor jelent, ha a nemzeti lelket s a tiszta művészet kifejező és összefoglaló erejét gyarapítja." E felfogás konzervatív indítékait a válogatás egyoldalúsága árulja el: a tükörből, melyben "a mai erdélyi irodalom értékei hűen csillognak", hiányzik az akkor már ismert prózaírók közül Tamási Áron arca, hiányzanak a transzilvanizmus hitvallói (így Kós Károly), hiányzanak a radikálisok (Tabéry Géza, Szentimrei Jenő, Nagy Dániel, Ligeti Ernő), hiányzik Sipos Domokos.

Tárgyilagosabb képet nyújt irodalmunk első éveinek novellisztikájáról a Benedek Elek szerkesztette Erdélyi történetek (Bp. 1924) 19 szerző ugyanannyi elbeszélésével. A kötet Beköszöntőjében Benedek Elek is az erdélyiség provinciális változata ellen foglal állást: "Mi a fontosabb: az-e, hogy minden erdélyi írónak minden írása Erdély földjében gyökerezzék, erdélyi legyen a meséje, a levegője, vagy az, hogy az erdélyi író istenadta talentum-e, akire büszkén mutathat minden erdélyi magyar: ezt a talentumot a mi földünk ajándékozta a világnak? Azt hiszem, a kérdésre nem kell válaszolnom." A válogatás csakugyan minden tehetséget felvonultat a hagyományőrző Balogh Endrétől, Kovács Dezsőtől a közvetlenül a háború előtt indult írókon át (Molter Károly, Szentimrei Jenő) a frissen feltűnt tehetségekig (Karácsony Benő, Nyírő József, Tamási Áron).

Az irodalom puszta létét bizonyító gyűjtemények mellett kezdettől megtaláljuk azt az ~ típust, amely nem az irodalmi egységet szorgalmazza, hanem valamely csoporttörekvés közös jelentkezése. Az első ilyen jelentkezés a *Tizenegyek ~ja, a Versek, elbeszélések, tanulmányok tizenegy fiatal erdélyi írótól erdélyi művészek rajzaival (Erdélyi fiatal írók antológiája, Kv. 1923), egy olyan irodalmi öntudat első megszólalása, amely az erdélyi irodalom megváltozott történelmi helyzetével vet számot, nem általános művészi, hanem sajátosan erdélyi értéket keresve az irodalomban. Balázs Ferenc programtanulmánya tételként szögezi le: "...az erdélyi irodalomnak olyan íze van, amelyet csak a mi földünkből szívhatott s egyenesen annak kezdünk neki, hogy ezt a speciális erdélyiességet kibontsuk és megvilágítsuk." Kétarcú hitvallás a Balázs Ferencé: egyfelől még inkább a partikuláris-helyi színek – elsősorban a székely néphagyomány – felé viszi az ideológiává akkor fogalmazódó transzilvanizmust, az irodalmat Szabó Dezső hatására a faj önkijelentésének tekintő felfogásig feszítve; ugyanakkor a transzilvanizmus-ellenes konzervativizmussal szemben a korszak modern törekvéséhez, az irodalmi expresszionizmushoz való csatlakozás a vidékiségen segít túlemelni ezt a programot, amennyiben helyi néphagyomány és európai távlatú modernség ötvözésére mozgósít. Mint "időt mutató jel"-re, Szentimrei Jenő "kozmikus költészeté"-re hívja fel a figyelmet, s a csoport másik tanulmányírója, Jancsó Béla is az expresszionizmusban látja "egy új művészet első útegyengetőjé"-t, amely a kollektív és népi szellem megnyilatkozása. Különben épp az expresszionizmus embertestvériség-hirdetése tartja távol Balázs Ferenc faji szempontját a nacionalista elzárkózástól: "...bármiféle életnek és irodalomnak nem lehet más törekvése végeredményben, mint csodálatos harmóniában együtt haladni minden más faj életével és irodalmával..."

A Tizenegyek ~jának jellegzetessége, hogy elsősorban nemzedéki csoportosulást mutat be, s résztvevőinek csak egy része vállalja az így felállított avantgarde-programot. Ezt a kötet prózaíróinál találjuk meg; a lírikusok (az egy Maksay Albert szabad verseit kivéve) a 20-as évek Ady-utánzói közé sorolhatók, a novellákban azonban kivétel nélkül felismerhető Szabó Dezső expresszív prózastílusa.

A következő nemzedéki csoportosulás 1931-ben Kolozsvárt az Új Arcvonal ~val jelentkezik. A 19 írót, költőt és esszéistát bemutató gyűjtemény a Tizenegyek ~jánál is kevésbé tükröz valamilyen közös stílustörekvést – a nemzedék közös vonása a hagyományos transzilvanizmussal való szembefordulás. Bár az ~ két tanulmányírójánál még kimutatható a fajfogalom hatása s a kultúrateremtő lelkiségre történő idealista hivatkozás, harmadikuk, Jancsó Elemér, Az erdélyi irodalom útjai c. terjedelmes esszéjében az előző nemzedék transzilvanizmusának racionális-materialista kritikáját fogalmazza meg: "...erdélyiség tényleg van. De ezt az erdélyiséget nem kell csinálni, mert ez feltalálható Erdély speciális gazdasági és társadalmi adottságaiban és az azon felépülő szellemi életben... Ennek a reális, de nehezen meghatározható transzilvanizmusnak azonban nagyon kevés köze van ahhoz az erdélyiséghez, amelyet zöld asztal mellett agyaltak ki Erdély írói és kritikusai. A szenvedők és a dolgozók erdélyisége távol áll attól a levegőben lógó, megközelíthetetlen és elérhetetlen ideáltól, amelynek zászlajára éveken át esküdtek Erdély írói." S a tiszta művészet elvével szemben az új nemzedék elkötelezettség-eszményének ad hangot: "Az irodalom önmagában is lehet érték, de a társadalom szempontjából csak akkor az, ha annak kívánságait teljesíti, problémáit felismeri és nemcsak a van-ra, hanem a kell-re is rámutat... A ma írója sorsközösséget kell vállaljon szenvedő és elnyomott embertársaival, saját érzelmeinek és individualitásának feláldozása árán is." Az Új Arcvonal szépirodalmi anyagában ez az elkötelezettség csak részben érvényesül, elsősorban Méliusz József forradalmi indulatú regényrészletében, Szemlér Ferenc intellektualizmussá szűrt tiltakozásában. Általában jellemző a többiekre is, hogy az ember mint társadalmi lény érdekli őket, vagy a tiszta lélektani próza, a modern gondolati vers példáira bukkanunk lapjain – mítosz és romantika helyett a racionális emberlátás tanúságaira. Az Új Arcvonalban mutatkozik be Kovács György, a későbbi realista faluregény erdélyi művésze és K. Grandpierre Emil, a kisebbségi donquijote-izmus szatírájának megalkotója.

Az Új Erdélyi Antológia (Kv. 1937) csak annyiban tekinthető nemzedéki jelentkezésnek, amennyiben zömét az Új Arcvonalból ismert írók, költők alkotják. Az új csoportosulás jelszava az "új realizmus", amely – bár több hirdetője többféleképpen határozza meg – lényegében a korábbi nemzedéki programnak, a racionális lélektant és társadalomábrázolást vállaló irodalom eszményének erélyesebb újrafogalmazása. Társadalomkritikájuk különösen a falusi témákban éles; a 30-as évek második felében e nemzedék munkásságával zárkózik fel a romániai magyar irodalom a népi írók falufeltáró törekvéseihez. Lényegében ugyane nemzedék egy csoportjának, a Termés körének későbbi jelentkezése az Üdvözlégy szabadság (Kv. 1942).

Jótékony célú volt a Zsidó Diáksegélyző kiadásában megjelent Kelet és Nyugat között (Zsidó fiatalok antológiája. Kv. 1937), többek közt Brassai Viktor és Salamon Ernő verseivel.

Nem stílusirányt vagy nemzedéki tömörülést, hanem irodalomszervezési elvet képvisel az Erdélyi Helikon két ~ja. Az első (Erdélyi Helikon Antológiája I-II. Kv. 1927) közvetlenül az írói munkaközösség megalakulása után a Helikon valamennyi tagját bemutatja egy-egy rövid prózai művel vagy néhány költeménnyel. Az Erdélyi Helikon másik ~ja, melyet az ESZC megalakulásának 10. évfordulójára jelentetett meg a kiadó (Az Erdélyi Helikon íróinak antológiája. Szerk. Kovács László. Kv. 1934), lényegében – ünneplő-jubiláló jelleggel – azt van hivatva igazolni, hogy milyen irodalmi értékeket foglal magába a lap. Az ESZC vállalkozása a Helikon 10. írótalálkozójának emlékére kiadott Erdélyi Csillagok c. esszégyűjtemény (Kv. 1935) is; benne tizenöt író, kritikus mutat be tizenöt erdélyi származású magyar tudóst, művészt. A kötet így lesz a helikoni transzilvanizmus dokumentuma, a sajátosan erdélyi környezetből felszárnyaló tehetség a magyar kultúrában való mindenkori jelenlétének bizonyságtétele. Bánffy Miklós Kemény Jánoshoz intézett köszöntője a kötet élén ezt a helikoni programot hangsúlyozza: "Erdély ősi szelleme ez... A megértés, a türelmesség, a kölcsönös szeretet. Azt kutatja, ami összetart, nem ami széjjelválaszt. Egyetlen szempontot ismer csupán, a művészet önzetlen szolgálatát." A 15 esszé – bár felfogásban, mondanivalóban lényeges eltérések is jelentkeznek – a tárgyul választott hősben a mostoha viszonyok között való helytállás, a történelmi küldetéstudat példáját mutatja fel. A KZST félszázados jubileumára Sényi László szerkesztésében megjelent Ünnepi könyv (Mv. 1930) az írói alkotások felvonultatásával szintén ~jelleget ölt.

A II. világháború alatt irodalmi folyóirat nélkül maradt dél-erdélyi magyar írók közös ~ban jelentkeztek. A Vita Zsigmond szerkesztette írásgyűjtemény Romániai magyar írók antológiája (Nagyenyed 1943) c. alatt a következő tizenkilenc író munkáiból hozott szemelvényt: Bitai B. Pál, Endre Károly, Fekete Lajos, Horváth Jenő, Kabós Éva, Kakassy Endre, Kacsó Sándor, Kiss Ferenc, Kubán Endre, Méliusz József, Nagyfalusi Mihály, Nikodémusz Károly, Szepesi Nits István, Olosz Lajos, Tatrangi Pál András, Reviczky Mária, Serestély Béla, Szemlér Ferenc, D. Vass Albert.

Külön ~típust képviselnek azok a kiadványok, amelyek más nemzet irodalmát (elsősorban lírai költészetét) kívánják bemutatni. Egymás kultúrájának megismertetésével a román-magyar viszonyt tette bensőségesebbé nem egy ~. Közülük az első számottevő mű A havas balladái c. román népballada-gyűjtemény (Kv. 1932), Kádár Imre művészi fordításában s Demian Tassy illusztrációival. A fordító előszava a Helikon hirdette kultúrközeledés összefoglaló programja: vallja, hogy a népek megismeréséhez vezető út kultúrájuk megismerése.

Az Aradon 1945-ben Fáskerti Tiborné szerkesztésében megjelent Öt szelíd láng c. cikkgyűjtemény tizenkilenc helyi munkásíró lírai üdvözletét tolmácsolja a Vörös Hadseregnek.

1945 után a megjelenő ~k jellege és funkciója megváltozik. A Markovits Rodion bevezetőjével megjelent Bánsági Magyar Írók Antológiája (Tv. 1946) még csak egy történelmi táj, Temes-Torontál magyar írói által hallatja "az együttlakó népek testvéri együttérzése... szavát", s tűzi ki irodalmi célul a magyar dolgozók "személyes megismerését"; a Huszonhat elbeszélő válogatott novellája (1949) c. ~ már az egész ország "élő és dolgozó" magyar írói karáról nyújt átfogó képet. Az idősebbek (Berde Mária, Daday Loránd, Maksay Albert, Molter Károly) és az élre jutott nemzedék (Asztalos István, Horváth István, Gagyi László, Kovács György, Nagy István, Szemlér Ferenc, Szilágyi András, Tomcsa Sándor) mellett felvonulnak már a fiatalok (Páll Árpád, Sütő András, Tompa István) is. Az 50-es évek első felében az ország fővárosában kiadott két reprezentatív gyűjtemény (Hazánk magyar költői, 1953; Hazánk magyar elbeszélői, 1954) költészetünk közéleti jellegét és prózaírásunk szocialista realizmusát ugyancsak a romániai magyar irodalom egysége alapján szemlélteti. Viszont jellegzetes nemzedéki ~ az Ötven vers (1950); több mint másfél évtizeddel később a Vitorla-ének (1967) mutatja be a Forrás második nemzedékét; újabb raj jelentkezik a Varázslataink (Kv. 1974), a Kimaradt szó (1979) és az Ötödik évszak (1980) c. gyűjteményekben.

Szembetűnő a román irodalmat bemutató fordításgyűjtemények számbeli és minőségi gyarapodása; ezek közül A román irodalom kis tükre a legjelentősebb vállalkozás. Négy kötetnyi terjedelemben (1961-64) teljes keresztmetszetet ad a román irodalom történetéről, a szépirodalmi szövegek mellett egy-egy korszak rövid történeti és irodalomtörténeti áttekintését és az írók életrajzát is tartalmazza. Új román költőnemzedéket mutat be az Építő Amfion (1967). A kortárs román költészet kisantológiája Franyó Zoltán fordításait tartalmazza (A kőben a tanúság, Tv. 1977), román novellák és karcolatok Mircea Zaciu előszavával jelentek meg (Körutazás, 1977). A közös hazafiság szellemében kiadott műfordításokat és eredeti verseket közlő hazafias verses ~k közül kiemelkedik Franyó Zoltán kétnyelvű kötete, a Vîrsta de aur – Aranykor (1975). Megkezdődött az irodalomtörténeti visszatekintés időszaka is, új hazai ~típust teremtve. Már 1957-ben forradalmi hagyományok jegyében fogant az 57 vers c. ~, Csehi Gyula ajánlásával négy antifasiszta költő (Brassai Viktor, Józsa Béla, Korvin Sándor és Salamon Ernő) verseiből adva válogatást. Átfogó jellegű a romániai magyar költészet ötven évét áttekintő "Magasra száll az ember dallama" Sőni Pál összeállításában (1968), majd Mózes Huba szerkesztésében a baloldal költészetét 1933-tól 1944-ig bemutató Férfiúdal (Kv. 1972). Eredeti kezdeményezés a Csehi Gyula szerkesztésében és Dávid Gyula válogatásában megjelenő Irodalomkritikai antológia (1968-72), melynek IV. kötete a romániai magyar kritikai írások első gyűjteménye. Mind ez, mind a Kántor Lajos szerkesztésében megjelent mai magyarországi novellagyűjtemény (Föld, csillag I-II. 1970) a *Tanulók Könyvtára irodalomtörténeti ~sorozatába tartozik, példát adva az ~k általános irodalmi ismeretterjesztő szerepére. Romániai magyar novellákat foglalt közös kötetbe Sőni Pál ugyancsak a Tanulók Könyvtára számára (Hűséges Mártonka I-II. 1975).

Sorra került a két világháború közti erdélyi magyar folyóiratok irodalmi anyagának tervszerű antologikus újrakiadása. A Korunk egész irodalmát átfogó sorozat I. köteteként Méliusz József előszavával s Szász János bevezető tanulmányával és jegyzeteivel 1967-ben megjelent A Korunk költészete, majd Szemlér Ferenc bevezető tanulmányával 1973-ban Az Erdélyi Helikon költői c. válogatás; Kovács János szerkesztésében és bevezető tanulmányaival 1971-ben a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz 1919-20-as, 1975-ben az aradi Genius és Új Genius 1924-25-ös, 1979-ben az aradi Periszkop 1925-26-os ~ja került forgalomba.

Egyes irodalmi tájak fiatal írói is ~val jelentkeznek. Ilyen a Jecza Tibor szerkesztésében, Dali Sándor ajánlásával s a fedőlapon Szilágyi Zsolt fémdomborításával megjelent Kapuállító (Sepsiszentgyörgy 1971); a Mandics György bevezetésével megjelent s 13 fiatal bánsági és bihari költőt bemutató Hangrobbanás (Tv. 1975) s a temesvári Ady Endre Irodalmi Kör Lépcsők c. antológiája (Tv. 1977) Bálint-Izsák László szerkesztésében.

Az ~nak jelentős szerepe van az ismeretterjesztésben, s így a legváltozatosabb összeállításokkal jelentkezik. A tárgyuknál fogva különálló ~k közül kiemelkedik Tóth István két latinból fordított humanista versgyűjteménye (Alkinoosz kertje, Kv. 1970; Múzsák fellegvára, 1977); az üldözött zsidóság egykori áldozatainak szentelt Keserű órán (1974) c. vers- és cikkgyűjtemény Domokos Géza utószavával; a Lászlóffy Aladár beajánlásával a nők napjára megjelent Az ő hangja (1975) c. irodalmi válogatás; A Demeter gyermekek pályaválasztása és más igaz történetek c. szociológiai riportgyűjtemény (1977); Gaal György Tenger és alkonyég között c. angol és Horváth Andor Szavak májusa c. francia lírai antológiája (Tanulók Könyvtára 1978, 1980), vagy a Veress Dániel válogatta szemelvények a hazai magyar emlékiratirodalomból (A bölcsőhely parancsai, 1978).

(L. G.)


Apáczai Csere János emlékezete – a barcasági származású, Gyulafehérvárt és Kolozsvárt tanító és nevelő Apáczai Csere János (1625-59) filozófiai és pedagógiai író, tanár személyében az erdélyi magyar szellemi művelődés úttörőjét tiszteljük; az anyanyelven történő általános népoktatás és akadémiai tudományművelés, a filozófiai és reáltudományi szókincsgazdagítás megalapítóját és hirdetőjét, aki személyi példájának tragikus sorsképével a hősi helytállás szimbóluma lett.

Apáczai romániai utóéletének méltó nyitánya volt születésének 300. évfordulóján Tavaszy Sándor munkája (Apáczai Csere János személyisége és világnézete, Kv. 1925). Az évfordulóra az Ellenzék Apáczai-emlékszámot adott ki 1925. ápr. 27-én. Az Apáczai-idézés egyetemes jellegére jellemző, hogy egymással szemben álló szellemi irányzatok is találkoznak benne. Így Apáczaival zászlain ütközött meg az Erdélyi Helikon és a Korunk: Kuncz Aladár Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában c. tanulmánya (az ESZC kalendáriumában, Kv. 1928) Apáczaira mint az erdélyi gondolat nagy reprezentánsára hivatkozott, Gaál Gábor viszont Az "erdélyi gondolat" tartalma és terjedelme (Korunk 1928/12) c. replikájában leszögezi, hogy éppen a Kuncz-tanulmányban elhallgatott Korunk él "ennek az Apáczai Csere-féle funkciónak a valóra váltásából, amikor... az idő világító tornyait nézi s a kor Descartes-jait szólaltatja meg – magyar nyelven itt azokkal, akik erre az Apáczai Csere János korában is hálátlan feladatra vállalkoznak". A racionalizmus erdélyi előharcosát vállalják a 30-as évek végén fellépő realista írók is, amikor a karteziánus Magyar Encyclopaedia (Utrecht 1655) nyomán megindítják *Erdélyi Enciklopédia c. könyvsorozatukat. Erdély magyar szellemi harcosaihoz intézett felhívásukban (1939) vallják: "Apáczai Cseri Jánost idézzük, az európai felvilágosodás erdélyi előharcosát. Az ő ésszerű tanítása alapján kívánjuk szolgálni egy tárgyilagos és szociális nemzeti gondolkozásmód kialakulását." Egyikük, Szenczei László, A halál és tanítványa (Bp. 1943) c. alatt életrajzi regényt is írt a nagy iskolamester hollandiai diákéveiről, erdélyi kiállásáról a skolasztikus maradiság ellen s fellépéséről az egyházi élet demokratizálásáért. Apáczai pályaképét ugyanekkor remek esszébe foglalja az erdélyi származású Bisztray Gyula az ESZC könyveként megjelent Erdélyi csillagok II. kötetében (Kv. 1942). Közvetlenül a felszabadulás után, 1945 január havában mint "Apáczai Csere János Népakadémia" indul Kolozsvárt az első szabadegyetem. 1955-ben fiatal szocialista tanárok eszményképükként idézik az Előrében "a nagy pedagógus"-t s a növekvő ~ hatására 1956-ban a falu nagy szülöttjéről nevezik el Apácán a művelődési házat. 1957-ben a Bolyai Tudományegyetem dialektikus materializmus tanszékén bevonják a kutatás körébe az Apáczai-kérdést: Saszet Géza Apáczai haladó társadalmi törekvései és nézetei c. tanulmányát közli a tanszék gondozásában megjelent Filozófiai tanulmányok c. gyűjteményes kötet. Ebben az időben választja állandó jelképévé az Igaz Szó Gy. Szabó Béla fametszetét, a könyvolvasó Apáczait. "A világi tudományosság úttörőjé"-t ünnepli a Korunk 1959-ben, Apáczai halálának 300. évfordulóján; Szemlér Ferenc ebből az alkalomból ódával üdvözli: "Ki harminchárom évtized / előtt a lomha Olt / partján sötét vizek fölé hajolt, / mint hős és példakép ködlik ma itt" (Apáczai). Tudományos és művészi megemlékezésekre került sor 1975-ben is, Apáczai születésének 350. évfordulóján. A Kolozsvárt lezajlott országos ünnepség meghívott előadója Ortutay Gyula magyar akadémikus volt, jelenlétében avatták fel Apácán a falu nagy szülöttjének mellszobrát, Elena Hariga Avramescu bukaresti művésznő alkotását. A Korunk emlékszámában (1975/5) Bartalis János, Lászlóffy Aladár és Lászlóffy Csaba verssel, Bretter György, Szigeti József, Csetri Elek, Binder Pál és Vogel Sándor tanulmányokkal idézte Apáczait. Az évfordulóra jelent meg Fábián Ernő Apáczairól írt kismonográfiája (Kv. 1975).

Fokozódó terjedelemben került sor Apáczai írásainak új kiadására. Szigeti József előbb szemelvényes válogatást ad közre Apáczai Válogatott Munkái (I-II. 1965) címmel a Tanulók Könyvtára népszerű sorozatában, majd Apáczai társadalmi és pedagógiai nézeteinek marxista vizsgálatát és értékelését A mű és kora (1970) c. tanulmánykötetében előrebocsátva, előbb a Magyar logikácska és egyéb írások (Téka 1975), majd a Kriterion fehér könyveinek sorozatában a Magyar Encyclopaedia (1977) teljes szövegét rendezte sajtó alá.

Az Apáczai-sors minden nemzedékünk irodalmát és művészetét megihlette. Áprily Lajos már az 1926-os Rasmussen hajóján verseskötetben idézi "a holt professzor szellemét", Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének ajánlva Tavasz a házsongárdi temetőben c. versét, s az "öreg fiatal"-t idézi Lászlóffy Aladár verse is, az Apáczai enciklopédiája (Utunk 1972/42). Apáczai erkölcsi magatartását Páskándi Géza háromfelvonásos történelmi drámája, a Tornyot választok (Korunk 1972/1-2) emeli be a kor új, árnyalt gondolati világába: "egy nyílt és színvalló kartéziánussal és presbiterivel" kerül itt szembe II. Rákóczi György, a hatalommal az igazság néz farkasszemet. Kós András szobrot készített a képzeletbeli Apáczairól (1973), Gergely István Apáczai-emlékművét (1975) Kolozsvárt kiállították.

(B. E.)

Kabán Ferenc, Kopány Gyula, Nagy Pál: A. Cs. J. – a nagy pedagógus. Előre 1955. ápr. 10. – Sipos Bella: Az apácaiak kívánsága. Előre 1956. máj. 24. – Szenczei László: Tornyot választok. Jegyzetek a békéscsabai Páskándi-bemutatóról. A Hét 1972/49. – Marosi Péter: A hazugságok tragédiája – helycserékkel. Utunk 1973/13. – Csetri Elek: Gazdasági kérdések A. műveiben. Korunk 1975/5. – Benkő Samu: A. Cs. J. ellenségei. A Hét 1975/24. – Fábián Ernő: Magyar Encyclopaediaismeret-"alkalmazás" vagy műveltségmodell? Korunk 1977/10; uő: Az Encyclopaedia erkölcsi jelentőségéről. Korunk 1978/1. – Szigeti József: A. mához szóló üzenete. Korunk 1978/1. – Szász János: Az Apáczai-modell. A Hét 1978/14, 15. – Bakó Béla: A modell hitele. A Hét 1978/26. – Gömöri György: Apáczai- bejegyzés egy hágai könyvben. Utunk 1979/25. – Fazoli Sándor: A. Cs. J. történelemoktatásunk magvetője. Korunk 1979/11.


Apáthy Géza, családi nevén Apáti (Brassó, 1943. aug. 17. – 1976. okt. 16., Brassó) – újságíró, költő, műfordító. Kolozsvárt végezte a német-magyar szakot 1966-ban, majd újságíró a Brassói Lapoknál. Verseit az Utunk, Igaz Szó, Brassói Lapok, Hargita s a Vitorla-ének c. antológia (1967) közölte. Rendszeresen jelentek meg publicisztikai írásai, német és román vers- és prózafordításai, közölt a brassói ASTRA román hetilapban is. Emlékének Lendvay Éva, Emilian Lupu és Magyari Lajos egy-egy verset szentelt (Brassói Lapok 1976/43).


Apor-kódex*kódexirodalom

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Apor-kódex
– az Erdélyi Tudományos Intézetnél hasonmáskiadásban megjelent középkori kéziratos kötet, mely a Tamás és Bálint huszita papok készítette legrégibb magyar bibliafordítás XV. századbeli másolatának egy részét, Dávid zsoltárait tartalmazza egyéb nyelvtörténeti szempontból becses szövegek mellett. A kódex legrégibb megállapítható tulajdonosa a Metamorphosis Transilvaniae (1736) szerzője, Apor Péter volt, s 1879-ben jelentősen megcsonkult állapotban került a sepsiszentgyörgyi múzeum tulajdonába özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emília ajándékaképpen; ma is a múzeumban őrzik. A hasonmáskiadást bevezetéssel ellátta és közzétette Szabó Dénes (Codices Hungarici II. Kv. 1942).

Molnár József – Simon Györgyi: Magyar nyelvemlékek. Bp. 1976. 86–89.


Áprily Lajos, családi nevén Jékely (Brassó, 1887. nov. 14. – 1967. aug. 6., Budapest) – költő, műfordító. Parajdon vésődnek lelkébe gyermekélményként a költészetében örök nyomot hagyó "hegy-csodák". Középiskoláit a székelyudvarhelyi gimnáziumban kezdte, tizenkét éves korában, 1899-ben családjával Kolozsvárra került. A ref. kollégiumban tanul, tanárai közt van Kovács Dezső és Seprődi János. 1909-ben a kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerez magyar-német szakos képesítést. Egyhónapos párizsi útjáról visszatérve Nagyenyeden lesz tanár: előbb a Bethlen Kollégium tanítóképzőjében, 1910-től a gimnáziumban. A következő évben nősül, élettársa Schéfer Ida. Kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenhét évig tanít a "dús hagyományú" városban, e "remete évek" alatt kiáll Ady költészete mellett. Egy versét névtelenül már 1905-ben közölte az Egyetemi Lapok, majd 1909-ben Jékely Lajos néven az Erdélyi Lapokban jelentkezik, Kovács Dezső azonban megrója "modern" hangja miatt, mire a költő évekig nem kísérletezik újabb publikálással. Verseit Áprily Lajos néven először 1918 tavaszán Szentimrei Jenő közli az Új Erdélyben, majd az Erdélyi Szemle, Napkelet, Zord Idő, Pásztortűz ad helyet írásainak. Ugyanakkor az EIT és a Kisfaludy Társaság mellett a KZST is tagjává választja. Első költői sikerei után 1923-ban Dijonba megy, ahol a francia nyelv tanításához is diplomát szerez. 1924-ben elfogadja Kuncz Aladár meghívását, s együtt szerkesztik a kolozsvári Ellenzék irodalmi mellékletét. 1926-ban családostul Kolozsvárra költözik, s a ref. kollégiumban tanítja a magyar és német irodalmat. Ugyanebben az évben részt vesz az erdélyi magyar írók első marosvécsi találkozóján, s az itt összegyűltek megbízásából az 1928-ban induló Erdélyi Helikon szerkesztője lesz. A következő három nyáron jelen van a marosvécsi találkozón. 1929 őszén Budapestre távozik, ez a lépése megrendülést vált ki tisztelői körében. Tíz évig a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatója. Elvállalja a Protestáns Szemle szerkesztését. 1935 őszén féléves tanulmányutat tesz Észak- és Nyugat-Európában. 1941-től Parajdon egy erdei boronaházban tölti nyarait. 1944-ben tiltakozásként a faji megkülönböztető rendelkezések ellen nyugdíjaztatja magát, s Visegrád mellett, Szentgyörgypusztán telepszik le. Hosszú éveken át csak fordításaival van jelen az irodalmi életben, versekkel az 50-es évek közepétől jelentkezik újra. Verseinek leggazdagabb válogatását már csak a halál árnyékában láthatja. Nyolcvanadik születésnapja előtt hal meg a hárshegyi szanatóriumban.

Első verskötete, a Falusi elégia (Kv. 1921), harmincnégy éves korában a Minerva kiadásában jelenik meg. Két év múlva saját kiadású új kötettel lép az olvasók elé (Esti párbeszéd, Dicsőszentmárton 1923). E két verskötet alapján készül az 1925-ös budapesti válogatás (Versek). 1926-ban két kötete lát napvilágot: a berlini Ludwig Voggenreiter Verlag impresszumával kiadott s Kolozsvárt nyomott Rasmussen hajóján és a Kuncz Aladár értékelő esszéjével megjelent Vers vagy te is az ESZC kiadásában. Ugyanott kiadott egyfelvonásos darabját (Ida-hegyi pásztorok, Kv. 1929) két újabb kötet követi: addig írott műveinek gyűjteménye, Az aranymosó balladája (Bp. 1934) és az új verstermés, A láthatatlan írás (Kv. 1939). Könyvvel csak majdnem húsz év múlva jelentkezik újra (Ábel füstje. Válogatott versek, Bp. 1957). A következő években annál többet publikál (munkái ebben a szakaszban Budapesten jelentek meg): 1964-ben több mint fél évszázados műfordítói munkásságából válogat (Az aranyszarvas), nem sokkal ezután új verseit gyűjti össze (Jelentés a völgyből, 1965), és még ebben az évben közreadja állattörténeteit az ifjúság számára (Fecskék, őzek, farkasok). Ezt követi Fegyvertelen vadász c. kötete, majd költeményeinek eddig legteljesebb válogatása, A kor falára (1967). Posztumusz verskötete (Akarsz-e fényt? 1969) korábban nem közölt verseit, kései négysorosait, A bíboros c. sorstragédiáját tartalmazza; ugyanebben az évben jelenik meg Legszebb verseinek romániai kiadása Kemény János bevezetőjével. Az Álom a vár alatt c. verseskötet parajdi gyermekélményeiből táplálkozó két költői elbeszélését tartalmazza (Árkossy István rajzaival, 1972); verseinek új, reprezentatív válogatása (Meddig él a csend? 1973) az RMI sorozatában Sőni Pál előszavával jelent meg.

Gazdag formakultúrája, verseinek fogalmon túli sejtelmekkel játszó zeneisége, impresszionista-szimbolista vonásai a költőt az első Nyugat-nemzedék hagyományához kapcsolják. Nem egy kritikusa a legnagyobb erdélyi magyar költőnek tartja, nemcsak életművének egésze, hanem Erdélyben született versei alapján is. Németh László 1927-ben úgy ír róla mint "sziget"-ről "a magyar líra pillanatnyi bomlásában"; formaművészete elismeréseként Benedek Marcell Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Tóth Árpáddal, Juhász Gyulával állítja egy sorba; Rónay György magyarság és európaiság szintézisét fedezi fel lírájában. Költészetének ihletője legtöbbször az emlékezés, a magány, egy inkább csak vágyott – vagy vágyaiban átélt – világ: a "morajos szikla-ország", mellyel "egy test"-nek érzi magát. A "parttalan" időből, elmúlt századokból hallja vissza a szív zenéjét. Költő, aki a sorssal nem csatázott ugyan, de versei "gránitboltjába" egy hosszú élet önemésztő vajúdásait zárta be. Hangulatok énekese, "néma lázadó", alapélménye a természet, az erdélyi táj, lírai jelképeit jórészt belőle meríti: transzilvanizmusának is ez a szülőföldszeretet a tartalma. Elégikus hangulatú költészete múltat és jelent eggyé olvasztó szelíd számvetés. Rezignáció és meg-megújuló életvágy, a visszahúzódó lélek tehetetlensége és a bizakodó emberség egyszerre van benne megbonthatatlan hangulatú, szerkezetileg pontosan tagolt költeményeiben. Szigorú, a hagyományos formákat tisztelő, azokat finomító megkomponáltság, lelki és formai egyensúlyt teremtő zeneiség jellemzi művészetét, e zenei fogantatású érzékelés sajátos harmóniát kölcsönöz verseinek. "Hazája álom és titok, / szem-nem-legelte pázsitok" – vallotta a formai bravúrok titkairól. Egyes verseit és szövegkönyveit Halmos László, Jodál Gábor, Lajtha László és Viski János, Tavaszodik c. költeményét Kozma Mátyás és Zeno Vancea zenésítette meg.

Verseiből német, angol, francia, szlovák, román és lengyel nyelven jelentek meg fordítások, verseinek román nyelvű önálló kötetei: Muzica toamnei (Petre Şaitiş fordításai, Láng Gusztáv előszavával, Kv. 1978); Prinţul Tristeţe (Corneliu Bala fordításai, 1979). Ő maga a világirodalom egész sor remekét tolmácsolta a magyar olvasónak. A műfordítás sose jelentett számára mellékes foglalkozást. Elve, hogy a költőnek – miközben kellő tiszteletet tanúsít a "más nyelv zsenijéből született" költemény iránt – újra kell alkotnia az átültetésre kiválasztott művet. Legművészibbek és mennyiségileg is legszámottevőbbek német, orosz és román fordításai, de fordított angol, francia, latin és kínai költőktől is; Puskin Anyeginjének, Turgenyev lírai hangulatú prózájának, Lermontov, Nyekraszov és Gogol több írásának, Ibsen Peer Gyntjének, Schiller Wallensteinjének, Eminescu Az Esticsillag c. poémájának fordítása a magyar műfordításirodalom remekei közé tartozik. A román költészetnek egyik legihletettebb tolmácsolója. Lucian Blagával, Şt. O. Iosiffal és Eminescuval kezdi, majd – élete utolsó tíz esztendejében – Arghezi, Macedonski, Coşbuc, Pillat verseivel bővül a névsor, e műveiből adott válogatást a Tavaszi tüzek (Domokos Sámuel bevezetőjével, 1969).

(K. D.)

Tompa László: Á. L: Esti párbeszéd. Pásztortűz 1923/30. – Németh László: Á. L. Protestáns Szemle, Bp. 1927/8; újraközölve Készülődés I. 1941. 99-104. – Gaál Gábor: Megint a líra katasztrófája. Korunk 1929/7-8; uő: Á. L. A láthatatlan írás. Korunk 1939/9. Újraközölve Válogatott írások. I. 664-65. – R. Berde Mária: Á. elmegy. Pásztortűz 1929/15. – Gulyás Pál: Á. L. Válasz, Debrecen 1934/3-4. – Tolnai Gábor: Á. L. költészete. Napkelet, Bp. 1934/4. – Vita Zsigmond: Á. L. Pásztortűz 1935/1; uő: Á. L., a nyugtalanság költője. Erdélyi Helikon 1936/12. – Thurzó Gábor: A láthatatlan írás. Nyugat, Bp. 1939/9. – Benedek Marcell: Á. L.: Ábel füstje. Irodalomtörténet, Bp. 1964/4. – Győri János: Á. L. alkotásai és vallomásai tükrében. Kismonográfia, Bp. 1967. – Sőni Pál: Á. zeneisége. A Művek vonzása c. kötetben. 1967. 28-36. – Marosi Ildikó: Á. L. leveleiből. Utunk 1970/35. – Mózes Huba: Jegyzet Babits Mihály és Á. L. költői indulásához. NyIrK 1970/2. – Gáldi László: A műfordító Á. egyik arca. Nagyvilág, Bp. 1970/8. – Máthé József: Á. L. Vázlat a költő pályaképéhez. Igaz Szó 1971/11. – Vita Zsigmond: Á. L. Az ember és a költő (monográfia), Réthy Andor Áprily-bibliográfiájával, 1972; uő: Megkésett közlés. Két kiadatlan vers. Igaz Szó 1973/3. – Láng Gusztáv: Áprily-problémák. Utunk 1973/42. – Szemlér Ferenc: Áprily ürügyén. A Hét 1973/48; újraközölve Harc szélmalmokkal, 1979. 140-48. Két könyv ürügyén. – Á. L. levelei Lám Bélához. Mikó Imre közlése. Utunk 1975/16. – Á. L. tíz levele Tompa Lászlóhoz. Máthé József közlése" NyIrK 1976/1. – Csép Ibolya: Á. L. európai körutazásáról kiadatlan naplója alapján. Korunk 1976/6. – Egyed Péter: Az elveszett nap helyett Ábel füstje. Utunk 1977/30. – Szabó Sámuel: A szülőváros emlékezete. Brassói Lapok 1977/44. – Vita Zsigmond: Á. L. első kritikái. Utunk 1979/7.

ASZT: A kor falára. Versek a költő előadásában. LM 856.


Áprily Lajos Irodalmi Kör – a petrozsényi Művelődési Házban 1970 és 1979 között működő Könyvbarátok Társasága keretében 1974-ben alakult irodalompártoló társaság. A magyar anyanyelvű bányász fiatalság művelődését szolgálta, elnöke Kacsó József, a bányászati főiskola hallgatója, irányítója Kiss Ilona magyar irodalom szakos tanárnő volt. A petrozsényi elméleti líceum növendékeinek Barcsai Ábrahám Irodalmi Körével és a magyar általános iskola Mesekörével együttesen szerepeltek irodalmi rendezvényeken. Utóda 1976-tól a kétnyelvű Meridian irodalomnépszerűsítő kör volt, míg a költő nevét a nagyenyedi Bethlen Kollégium irodalmi köre őrzi címében.

Balogh Edgár: Mellében fekete gyémánt. Új Élet 1975/9; újraközölve Táj és nép. 1978. 38-40. – Józsa Miklós: Az Á. L. I. K. tevékenységéről. Művelődés 1977/5.


Arad magyar irodalmi élete – a XIX. században itt kibontakozott művelődési és sajtóéletben gyökerezik. 1840-től itt élt s írta szabadságharcos lengyelbarát Idegenek Aradon c. vígjátékát Sárosi Gyula, ide fűzték diákkori élményei Csíky Gergelyt, itt újságíróskodott az Aradi Hírlapnál s írta Apai örökség c. regényét Reviczky Gyula, s fejleszti az Arad és Vidékét országos hírű ellenzéki lappá Iványi Ödön. Növekvő szerepet töltött be ~ kifejlesztésében az 1848-49-es forradalmi hagyomány, a Habsburg-ellenes szabadelvűség, a szociáldemokrata munkásmozgalom s az itt mindig szerepet játszó román-magyar szellemi és politikai érintkezés, valamint olyan haladó történészek működése, mint Márki Sándor és Jancsó Benedek. Nem véletlen, hogy e század elején Adyval az élen megfordultak itt a "holnaposok".

1919 után több irányban bontakozott ki ~. Jelentős irodalomtörténeti szerephez jutott az avantgardizmus Franyó Zoltán 1924-ben elindított Genius és Új Genius c. folyóiratai révén, s e vonulatot folytatta a város akkori lakója, a festő és regényíró Szántó György 1925-ben a Periszkop megjelentetésével. Az 1920-tól 1940-ig megjelent Vasárnap irodalmi és társadalmi hetilap körül főleg katolikus írók gyülekeztek. A még 1881-ben alakult s 1949-ig működött Kölcsey Egyesület nagy hatású közművelődési munkát fejtett ki, könyv- és folyóirattárával, gyűjteményeivel, előadássorozataival magas szintű szellemi érdeklődést keltve. Ebben a városban érvényesült Nagy Dánielnek, a pacifista Cirkusz c. regény (Kv. 1926) szerzőjének sokoldalú tehetsége. A román irodalom jeleseit a kalandos sorsú Fekete Tivadar tolmácsolta, e városhoz kötődik Károly Sándor és Raffy Ádám írói működése, innen indult Horváth Imre költői pályája. A Virradat (1929-30) köré kommunista írók csoportosultak, köztük Balla Károly, Fáskerti Tibor. A város jeles szülötteként Kuncz Aladár és Szentimrei Jenő egy-egy előadás tartására látogatott haza, itt lépett fel harcos közírásával egy demokratikus reformpolitika szószólójaként Krenner Miklós (Spectator), a "hídverő".

Arad irodalmi jelentőségét kellőképpen érzékelteti az a tény, hogy 1920 és 1940 között 40 nyomdájában 354 magyar nyelvű könyv és 126 időszaki sajtótermék jelent meg. Ezzel a könyv- és lapterméssel összromániai magyar viszonylatban Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár után a negyedik helyen állt, főleg a Vasárnap nyomda (111 könyv és 10 időszaki sajtótermék), a Lovrov és Társa Könyvnyomda (46 könyv és 26 időszaki sajtótermék) és a Genius Könyvnyomda (41 könyv) hozzájárulása révén.

A II. világháború idején, az Antonescu-rendszer alatt Havi Szemle címmel folyóiratot tartott fenn s könyvsorozatot adott ki (*fecskés könyvek) a Kölcsey Egyesület. A kiadói tevékenység ebben az időszakban szembetűnően csökken (összesen 19 könyv jelenik meg ebben az időben), de Arad így is a negyedik Nagyenyed, Temesvár és Gyulafehérvár mögött. 1944 után a Bánság és vidéke magyar nyelvű könyv- és lapkiadása egyre inkább Temesvárra tömörül, majd az egységes állami nyomdaipar és könyvkiadás megszervezésével a többi vidéki város között Arad is elveszti könyvkiadói jelentőségét.

Ma a magyar irodalmi törekvéseket a város szülöttjéről elnevezett Tóth Árpád Irodalmi Kör támogatja; a Vörös Lobogó napilap írógárdája a hazai magyar irodalom helyi ápolója és terjesztője; Ficzay Dénes, Glück Jenő, Kenyeres Pál, Kocsik József, Kovách Géza népművelő tevékenysége felvirágoztatta a magyar nyelvű szabadegyetemet, mely az ország minden részéből hívja előadóit; az Aradi Tavasz rendezvényein román és német csoportokkal együtt magyar műkedvelők és népművészek is felvonulnak. A Művelődési Ház magyar színjátszó csoportja 1974-ben Znorovszky Attila feldolgozásában bemutatta Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. művének drámai változatát, s ezzel aranyérmet nyert a műkedvelők országos versenyén.

Lendvay Ferenc – Gellér János: A százéves Arad. 1834-1934. Kiadja az aradi Magyar Párt közművelődési osztálya. Arad, é. n. – Ficzay Dénes: Aradi krónika I-V. Igaz Szó 1971/5-6, 8-9, 12. – Pintér Lajos: Az aradi tizenhárom vértanú. 1973. – Kovács János: Aradi közjáték. Bevezető tanulmány a Genius, Új Genius 1924-1925 antológia c. kötethez, 1975. 5-48.; uő: Aradi kék lovasok. Bevezető tanulmány a Periszkop 1925-1926 antológia c. kötethez, 1979. 5-58. – Mózer István: Arad megye magyar színjátszói. Művelődés 1979/4.


Aradi Fáklya – politikai, kritikai és riport-hetilap. 1919 januárjában indult, szerkesztője Lits Antal és Solymos Ferenc. Megszűnt 1925 áprilisában. Jellegét a társasági szenzációkeresés adja meg, mégis betöltött irodalmi-művészeti hivatást is: gyakran közölte Szántó György, Somlyó Zoltán, Sipos Iván, Fekete Tivadar, Pásztor Árpád írásait, alkalmat adott fiatal írók elindulására, s neves magyar írók munkáit népszerűsítette. Beszámolt Bartók Béla aradi hangversenyéről (1924. szept. 27.) és rendszeresen tájékoztatott a színházi életről.


Aradi Hírlap – politikai napilap. 1917 novemberében a Jászi-féle Radikális Párt alapította, Zima Tibor szerkesztésében indult meg. 1923. aug. 31-től Erdélyi Hírlap, 1936. jún. 21-től csak Hírlap. Megszűnt 1940. október végén. Felelős szerkesztője 1924-től 1938-ig Major Béla, munkatársa Spectator (Krenner Miklós), Franyó Zoltán, rövid ideig Fekete Tivadar. A lap ismert riportere a regényíró Károly Sándor. A 30-as években az OMP irányítása alá került, megőrizve irodalompolitikájának liberális árnyalatát.


Aradi József (Arad, 1943. ápr. 18.) – szerkesztő. A kolozsvári egyetem filológiai karán magyar szakot végzett, tanár, majd újságíró a temesvári Szabad Szónál. A Vitorla-ének c. antológia (1967) mutatta be verseit; főleg szociográfiai-tudományos publicisztikát művel. 1968 márciusától az Ifjúmunkás, 1972 májusától a Korunk egyik szerkesztője. Fábián Gáborról, a múlt századi Tocqueville-fordítóról írt egyetemi szakdolgozata az irodalmi vidékiség törvényszerűségeit kutatja. A Korunkon kívül publikál az Echinoxban és az Igazság ifjúsági Fellegvár-oldalán, a TETT munkatársa. Szociográfiai kísérletében (Sors és sorsforduló Mérában, Korunk 1967/11) népi önéletírásokkal világít rá "az átmenetiség kelet-európai történelmé"-re.

Tóth Sándor: Egy gondolkodói alkat kalandja az elmélettel. Korunk 1980/9.


Aradi Közlöny – politikai és közgazdasági napilap. Függetlenségi programmal 1885-ben indult, megszűnt 1940. ápr. 14-én. Tulajdonos-főszerkesztő 1897-től Stauber József. A 20-as évektől az OMP konzervatív szárnyát képviselte. Jelesebb munkatársai: Berey Géza, Bolgár Lajos, Csányi Piroska, Faragó Rezső, Sz. Jakab Géza, Gárdos Sándor, Molnár Tibor, Nedeczky Ferenc, Pilisi Géza, Szántó György.


Aradi Színpad – irodalmi, művészeti és társadalmi hetilap. Az 1911-ben megindult s 1919/36-os számáig Délvidék c. alatt megjelent aradi hetilap folytatása. Szerkesztette Papp Andor. Az 1926/16-os számtól 1932-ig Erdélyi Magyar Színpad c. alatt jelent meg, majd 1933-ban beolvadt az ugyancsak Aradon megjelenő Kis Újságba. Hűen beszámolt Arad, Temesvár és Nagyvárad színházi életéről, a hangversenyekről és kiállításokról, foglalkozott a magyar színészet válságjelenségeivel. Irodalmi részében a szerkesztő és Farkas Ferenc versei említésre érdemesek.


Aradi Újságírók Almanachja*almanach


Aradi Viktor (Pankota, 1883. febr. 22. – 1937 táján, Szovjetunió) – szociológus, történész, publicista. Egyes munkáit Erdélyi Viktor néven közli. A budapesti egyetemen geológiai tanulmányokat folytatott. 1906-ban a Prahova-völgy olajmezőinek feltárásában vett részt, majd Budapesten telepedett le, s magyar, osztrák, román szaklapokban földtani és bányagazdasági tárgyú tanulmányokat közölt. Az Erdélyi Érchegység bányászatát tanulmányozva felfigyelt a mócok nyomorára s évszázados társadalmi küzdelmeik vizsgálatába kezdett. Jászi Oszkár polgári radikális csoportjához tartozott, részt vett a Társadalomtudományi Társaság munkájában, s a Huszadik Század hasábjain a román nemzetiségi mozgalmak történetét, a nemzetiségi kérdés fejleményeit ismertette. A torockóiak négyszáz éves jogi harcáról, Varga Katalinról, a rutén skizmaperről írt feltűnő újságcikkeket, ill. könyvet. Tizenkétszer állították bíróság elé. Az első világháború utolsó éveiben mint hadifogoly az orosz forradalom mellé állt, majd azzal szembekerült s hazajött. 1919-ben Budapesten a román katonai hatóságok alkalmazottjaként baloldali újságírókat véd meg az ellenforradalmi terrortól. 1920-ban Kolozsvárra költözött, részt vett a szakszervezetek szabadiskolájának szervezésében, megindította a Proletárok Könyvtára kiadványsorozatot. A kolozsvári Napkelet munkatársa, 1926-ban A Jövő Társadalma címen szocialista folyóiratot alapít; 1927-ben a Román Munkássegély főtitkára. Az 1928-as kolozsvári kommunista-perben a mócok védelmére írt régebbi cikkeinek tekintélye mentette meg az elítéltetéstől; Bukarestben fejtett ki szovjetbarát tevékenységet; 1930-ban három évre börtönbe került. 1933-ban családjával a Szovjetunióba emigrált, ahol a személyi kultusz törvénysértésének esett áldozatul. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa után rehabilitálták.

Romániában megjelent művei: Hazaárulásom története. Vádemelés, védőbeszéd és levél barátaimhoz (Mv. 1920); A nemzeti kisebbségek kérdése Nagyromániában (Szociológiai tanulmányok 1. Torda 1922); A csillagvilágtól a szocializmusig (Kv. 1924); Az emberi társadalom (Kv. 1925); Catarina, doamna noastră (a hasonló c. 1913-as magyar eredeti román fordítása, Kv. 1928); A nagy pör (Kv. 1928). Válogatott írásainak kiadása: Mócok földjén (cikkgyűjtemény Fuchs Simon válogatásában és bevezetésével, Gaal György jegyzeteivel és könyvészeti összeállításával, 1974).

Fuchs Simon: Meg akartam ismerni azt a népet... Korunk 1969/1; uő: A. V. és A Jövő Társadalma. Korunk 1971/3. – Becski Andor: Emlékezés A. V.-ra. Korunk 1969/1. – Gaal György: A. V. lapja – A Jövő Társadalma. Könyvtári Szemle 1973/2. – Salamon László: Arcképvázlat A. V.-ról. Igaz Szó 1973/7. – Szilágyi András: Egyetlen találkozásom A. V.-ral. A Hét 1975/5.


Aradits László (Lugos, 1940. szept. 3.) – újságíró, televíziószerkesztő. Szülővárosában végezte a magyar nyelvű líceumot, a kolozsvári Pedagógiai Intézetben szerzett képesítést. Falvakon tanított, 1965-től a kolozsvári, 1971-től a bukaresti rádió magyar szerkesztője, 1973-tól a Román Televízió Magyar Szerkesztőségének munkatársa. Riportjai, interjúi az Utunk, Ifjúmunkás, Falvak Dolgozó Népe, Munkásélet hasábjain jelennek meg. Romániai magyar művészekről, írókról, tudósokról készített portréfilmjei és tévériportjai közül nevezetesebb beszélgetése az Afrikából hazalátogató Sáska Lászlóval és Papp István mezőgazdasági akadémiai tanárral. (A szócikk befejező sorainak a cenzúra előtti, eredeti szövege:) ...Papp István mezőgazdasági akadémiai professzorral készített sorozata a dálnoki mezőgazdasági termelőszövetkezetről, filmje egy fekete-tengeri tutajkalandról s a Halászhajóval az Atlanti-óceánon, valamint a Kézdivásárhelyt, Felsőbányát és a munténiai Alexandriát bemutató városkép.


Aranka György emlékezete – A felvilágosodás korának neves erdélyi tudósa, Zágoni Aranka György (Szék, 1737. szept. 15. – 1817. márc. 11., Marosvásárhely) 1791-ben röpiratot adott ki Kolozsvárt az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság felállítása érdekében, majd ezen 1793-tól 1806-ig működött első magyar tudós társaság titkára volt. A Társaságnak ma az RSZK Akadémiája kolozsvári könyvtárában őrzött iratai és az Aranka-levelek egyre inkább a hazai magyar nyelv- és irodalomtörténet érdeklődésének előterébe kerültek. A KZST már 1934-ben mozgalmat indított emlékmű állítására Aranka György jeltelen sírján, s 1937-ben Kováts Benedek Erdély Kazinczyja c. előadásával emlékezett még a tudós nyelvművelő születésének 200. évfordulójáról.

Aranka életművének felmutatása Jancsó Elemér érdeme. Aranka György c. tanulmánya a Kristóf-emlékkönyvben (Kv. 1939; újraközölve Irodalomtörténet és időszerűség, 1972. 138-68.) felelevenítette a gazdag hagyományt, majd az 1947-ben kiadott Aranka-levelezés és az Akadémiai Könyvkiadónál Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai (1955) c. alatt megjelent forrásmű az ő filológiailag alapos gondozásában tette hozzáférhetővé a felvilágosodás korának nagy erdélyi örökségét. A Bukarestben székelő Filológiai Tudományok Társasága magyar osztályának felállítása és működésének megkezdése alkalmából Jancsó Elemér A fény századának üzenete (Korunk 1971/10) c. alatt idézi újra Aranka emlékét, hivatkozva 180 évvel azelőtt megjelent felhívásának tanulságaira s arra a párhuzamos fejlődésre, mely az erdélyi magyar nyelvművelést kezdettől fogva a román Ion Piuariu-Molnar és a szász Hochmeister Márton hasonló törekvéseiben gyökerező művelődési mozgalmakkal tette rokonná.

(B. E.)

Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai címmel Szigeti József, Utunk 1956/15; Kocziány László, Igaz Szó 1956/4; Kelemen Béla, Cercetări de Lingvistică 1956/1-4. – Nagy Pál: Egy elfelejtett évforduló. Igaz Szó 1969/1. – Marosi Ildikó szerk.: A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1973. 344. és 392.


Aranka György Irodalmi Kör – a Marosvásárhelyen tevékenykedett tudós nyelvművelőre emlékeztetve, a Marosvásárhelyi Írók Társasága mellett 1969-ben fiatal írók támogatására alakult irodalmi kör. A Nagy Pál irodalomkritikus elnökletével működő ~ pályázatán tűnt fel novelláival Györffi Kálmán, verseivel Nászta Katalin, Prodán Géza és Vargha Sándor. 1971-ben az Igaz Szó Irodalmi Körévé alakult át.


Arany János emlékezete – A klasszikus irodalmi örökségnek járó irodalomtörténeti idézésén kívül Arany János költészetének közvetlen hatása a romániai magyar költészetre elenyésző. Líránk ugyanis túlnyomórészt az Arany-hagyomány tekintélye ellen fellázadó Nyugat-mozgalom, illetve a hagyományokkal nála is gyökeresebben szakító avantgarde esztétikai eszménye szerint fejlődött, s legfeljebb a népnemzeti iskola továbbélő képviselőinek, például Szabolcska Mihálynak a műveiben találunk Arany-hatást. A felszabadulás után a stíldemokratizmus követelménye Petőfi mellett Aranyt is a követendő példaképek közé emeli; ez a verses epika feltámasztásának kísérleteiben mutatható ki. Az 50-es években s utánuk induló költőnemzedék tagjai közül Kányádi Sándor verseiben érezhető e példa vonzása, úgyszintén a gyermekirodalom egyes műfajaiban (verses mese). A költő irodalmi örökségének idézése műveinek újrakiadásában s a hazai Arany-kutatásban, a nagy évfordulók (1932, 1957, 1967) megünneplésében és sajtóvisszhangjában, továbbá intézményekben (*Arany János Emlékmúzeum, *Arany János Irodalmi Kör, *Arany János Társaság) ölt formát.

Az I. világháború előtt Erdélyben nem volt Arany-kiadás, erre csak a szerzői jog elévülése és a kiadói jog átruházása után kerülhetett sor. Antalffy Endre, ill. Osvát Kálmán érdeme a Toldi és a Toldi estéje első romániai, népszerűsítő bevezetőikkel ellátott kiadása a Klasszikus Olvasmányok c. sorozatban (1923-24); Kiss Ernő jegyzeteivel 1924-ben megjelenik a Toldi iskolai használatra is (újabb kiadásai 1927, 1934). 1929-ben Kolozsvárt népszerű Arany-méltatás lát napvilágot (Brósz Ilona: Arany János élete és munkássága), ezt követi az Arany János Társaság pályázatán díjnyertes életrajz (Radó Pál: Arany János élete és munkássága. Nagyszalonta 1930). 1933-ban jelenik meg az ESZC bibliofil kiadványa, az Arany János balladái, Buday György fametszeteivel. Kolozsvárt 1936-ban Arany válogatott verseit, 1938-ban elbeszélő költeményeit jelenteti meg a Minerva Könyvkiadó Görög Ferenc bevezetésével, 1942-ben a Lepage-kiadású Tillaárom haj! vidám verseit tartalmazza Gaál Gábor szerkesztésében, R. Berde Mária előszavával és Andrásy Zoltán illusztrációival.

Az Arany-művek újrakiadása 1955-ben a Toldi-trilógiával folytatódik a Magyar Klasszikusok sorozatban; 1957-ben a költő születésének 140. és halálának 75. évfordulójára megjelent kiadványok közt van az első román nyelvű Arany-kötet Haralambie Grămescu fordításában és bevezető tanulmányával (Versuri alese), melyet 1960-ban Lőrinczi László szerkesztésében kétnyelvű antológia követ (Poeme, Költemények). Ebben az évben jelenik meg Antal Árpád előszavával ismét a teljes Toldi, ezt követi egy kötetben a Toldi és a Toldi estéje Dánielisz Endre előszavával és jegyzeteivel (1964, újabb kiadás 1966, 1976), majd 1972-ben a Magyar Klasszikusok sorozatban újra a teljes trilógia Sütő András bevezető tanulmányával (2. kiadás 1975). A Kincses Könyvtár és Tanulók Könyvtára sorozataiban egymást érik az Arany János költészetét bemutató kötetek. Téka-kötetben jelentette meg a Kriterion Könyvkiadó a kor-, tanuló- és lakótárs Rozvány György visszaemlékezéseit Aranyra és Rozvány Erzsébet levelezését Aranyékkal (Arany János és Rozvány Erzsébet, bemutatja Sáfrán Györgyi, 1973), valamint Antal Árpád Arany és Petőfi levelezése (1973) c. gyűjteményét. Arany Legszebb versei 1977-ben jelentek meg, Irodalmi tanulmányok (Magyar Klasszikusok 1978) c. válogatást írásaiból Rohonyi Zoltán állított össze.

A költő halálának 50. évfordulóján, 1932-ben a Kolozsvári Magyar Színház rendezett ünnepi előadást; ez alkalommal a Pásztortűzben Császár Károly és Kovács Dezső, az Erdélyi Helikonban Reményik Sándor, Szerb Antal (Arany János és Európa), Kovács László, Molter Károly méltatta a költőt. A KZST Arany-ünnepélyét Antalffy Endre Arany-ódájával nyitották meg Marosvásárhelyen. Az Arany-ünnepségek műsorigényeit szolgálták az évfordulón kinyomtatott hazai kórusművek (Delly-Szabó Géza: Mátyás anyja; Nemes Elemér: Tetemrehívás; Tárcza Bertalan: Zách Klára). A Toldi megjelenésének 100. évfordulóján, 1947-ben az Utunk hasábjain vita robbant ki Toldi Miklós irodalmi alakjáról: a művet és hősét egy osztályharcos irodalommodellhez mérő Gaál Gáborral szemben Benedek Marcell bizonyítja Toldi népi hős voltát. 1951-52-ben Gaál Gábor utolsó egyetemi kollégiumát Arany Jánosnak szenteli, s ugyanakkor Aranyról több, a maga irodalomfelfogását tükröző tanulmányt is ír (Irodalmi Almanach 1951/4-5; Utunk 1952/10). A költő születésének 140. és halálának 75. évfordulójára megújul a nagyszalontai Arany-múzeum; Kolozsvárt az egyetemi hallgatóság rendez ünnepségeket, Nagyszalontán, a költő szülővárosában Kacsó Sándor az Írószövetség előadója. Emlékezetes Dr. Petru Groza miniszterelnök ez alkalomból "Arany János ünneplőihez" címzett levele (Előre 1957. márc. 3.). Országszerte megemlékeztek Arany születésének másfél százados évfordulójáról is 1967-ben. Az Igaz Szó, Utunk és Korunk különszámmal adózott a költőnek; az Arany János Emlékmúzeum "Arany és hősei a képzőművészetben" címmel rendezett kiállításán Puskás Sándor Arany és Petőfi találkozását megörökítő szobra, Nagy Pál linómetszete, Kozma István fémdomborítása és Hunyadi László vörösréz Arany-plakettja aratott sikert. Az Arany-tisztelet skálájának szélességét jellemzi, hogy Patkós György és Kovács Ferenc már 1955-ben bemutatta kolozsvári színészek közreműködésével a Toldi dramatizált rádióváltozatát, s Szilágyi Domokos 1968-ban Kortársunk Arany János címmel önálló kötetként megjelent esszéjében mai költő vall a múlt század klasszikusának élő emberségéről.

Arany románra fordított verseiről Réthy Andor ad tájékoztatást (Arany János – románul. Könyvészeti adalék, NyIrK 1970/1). Arany-verseket nálunk Kozma Géza zenésített meg.

(S. Zs.)

Kovács Dezső: Arany Jánosról. Pásztortűz 1932/21. – Kovács László: Epizód Arany János életéből. Erdélyi Helikon 1932/9. – Szilády Zoltán: Arany János állatképei. Pásztortűz 1932/18. – Kacsó Sándor: Arany harmincnégy éve Nagyszalontán. Ünnepi előadás 1957-ben. Írók, írások. 1964. 47-62. – Szemlér Ferenc: Mi a mai Arany Jánosban?; Balogh Edgár: Acéltükör-mélybe ható szemmel; Dávid Gyula: Arany János a román irodalomban. Korunk 1967/2. – Csehi Gyula: Vojtina Ars poétikája és a műfaj halála; Jancsó Elemér: Arany János és a felvilágosodás. Igaz Szó 1967/3. – Wagner István: Százhúsz esztendő Arany-arca. Korunk 1967/6. – Ion Oarcăsu: Két nemzeti költő: Coşbuc és Arany. Utunk 1976/39. -' Dávid Gyula: Arany János és a huszadik század. Utunk 1977/10. – Kovách Géza: Egy irodalomtörténeti vita – történész szemmel nézve. Utunk 1979/16.

ASZT: Kovács Ferenc felvétele az 1957-es nagyszalontai Arany-ünnepségekről. LM 302.


Arany János Emlékmúzeum – Románia legrégibb magyar irodalmi múzeuma, az Arany Jánosra vonatkozó emlékek legjelentősebb gyűjtő- és megőrző helye. Arany János veje, Széll Kálmán kezdeményezi 1882-ben, néhány nappal a költő halála után, s az e célra alakult Arany Emlékbizottság széles társadalmi erőket mozgósít. Megalapítását Arany László teszi lehetővé, amikor 1885-ben a szülővárosnak ajándékozza apja bútorait, ruháinak és könyvtárának jelentős részét. 1899-ben a gyűjteményt áthelyezik a múzeummá alakított Csonkatoronyba, amelynek bejáratát 1907-től Kolozsvári Szeszák Ferenc Arany-szobra díszíti. Az Emlékbizottságból a múzeum gondozására alakult Arany Emlékegyesület nemcsak az Arany-ereklyéket gyűjti össze, hanem a helyi értelmiség segítségével élénk irodalomtörténeti, népköltészeti, néprajzi és helytörténeti munkába is kezd; gondozásában jelenik meg Nagyváradon 1919-ben Visky Károly Arany népe c. tanulmánya, majd 1930-ban Radó Pál Arany-monográfiája. 1944 őszén háborús károk érik a múzeumot. 1957-ben a költő születésének 140. évfordulója alkalmából kerül sor újjárendezésére és kibővítésére.

A múzeum dokumentációs anyagában található 661 eredeti Arany-kézirat, 133 a költőhöz írott levél, az Arany család levelezésének 101 darabja, a költővel és családjával kapcsolatos 36 egyéb irat, 45 fénykép Aranyról, családtagjairól, barátairól és 595 kéziratmásolat (fotókópia, mikrofilm). Ezekhez járul a költő könyvtárának 1754, leánya, Arany Juliska könyvtárának 122 darabja, a költő munkáinak számos hazai és külföldi kiadása, idegen nyelvű fordítása, a róla szóló monográfiák és az 1945 óta megjelent tanulmányok, közlemények gyűjteménye. Népművelő szerepe mellett az ~ a tudományos Arany-kutatások műhelye is. A költő szalontai vonatkozásainak feltárásával s a múzeum értékeinek ismertetésével Debreczeni István szolgálta fél évszázadon át az Arany-kultuszt; az irodalomtörténeti és ereklyeanyag gyűjtésében és a kutatómunkában szerepet játszanak az ~ igazgatói: Dánielisz Endre (1955-66), Wagner István (1966-69), Fábián Imre (1969-71), Rednik Klára (1972-75), ma Zuh Imre.

(D. E.)

Az Arany Múzeum története és katalógusa. Szerk. Debreczeni István. Az Arany Emlékegyesület könyvei IV. Szatmár é. n. – Abafáy Gusztáv: Arany János széljegyzetei a szalontai Arany-könyvtárban. NyIrK 1965/2. – Dánielisz Endre: Az A. J. E. kézirattárának kincsei. Könyvtár 1978/3.


Arany János Irodalmi Kör1. 1955. szept. 24-e óta működik Nagyszalontán. Titkára Dánielisz Endre magyar szakos tanár. 30 tagjának számos írása jelent meg a hazai sajtóban; közülük Bagdi Sándor, Bonczos István, Gábor Ferenc, Nagy Ilona önálló kötetekkel, Dánielisz Endre, Fábián Imre tanulmányokkal jelentkezett, s a sajtóban állandóan közöl Bonczos Julianna, Bonczos Margit, Fábián Ferenc, Kovács Sándor, Millye Ibolya, Sebesi Teréz, Zima Ibolya. A kör szoros kapcsolatot tart fenn az Arany János Emlékmúzeummal.

Fábián Imre: Szalontai fiatalok. Igaz Szó 1971/10. – Dánielisz Endre: Az A.J.I.K. egy éve. A Hét 1974/5; uő: Két évtized az irodalom szolgálatában. Bihari Napló 1974. nov.

2. A brassói Unirea Líceum magyar tagozatán a 60-as években alakult. Első szervezője Szikszay Jenő, utóda Fóris Gyula tanár, a színjátszó csoportot Reiff Piroska, a tánccsoportot Reiff István tanárok vezetik.

Szikszay Jenő: Iskolai irodalmi kör Brassóban. Korunk 1972/10. – Lendvay Éva: A brassói A. J. I. K. Művelődés 1976/5.


Arany János Társaság – 1903-ban Temesvárt alapított irodalmi egyesülés. Alapszabályai Arany emlékének ápolását írták elő irodalom- és nyelvművelés, könyvkiadás, pályatételek, művészi kiállítások útján. Első elnöke Szentkláray Jenő történelemtudós, majd 1908-tól az I. világháború végéig Szabolcska Mihály költő. Utóda 1925-ig Sztura Szilárd, majd Járosy Dezső zeneesztéta (1925-30). Az ~ 1918 után elsők közt kezdi irodalmi, közművelődési tevékenységét, felveti egy temesvári Arany-múzeum és egy népkönyvtár létrehozásának gondolatát, tagjai, így Gallas Nándor, Hajdu Frigyes, Kalotai Gábor, Pogány Mihály, részt vesznek Arany helyi kultuszának kialakításában. A társaság a 20-as években népszerűvé teszi magát irodalmi, zenei és képzőművészeti rendezvényeivel, újabb hatékony szakasza van Jörgné Draskóczy Ilma elnöklete alatt a 30-as évek elején, később azonban fokozatosan elvidékiesedik, nem tud kapcsolatot teremteni az erdélyi irodalmi mozgalmakkal. 1946-ban ifj. Kubán Endre kezdeményezésére az MNSZ támogatásával újrakezdi működését Rech Károly Géza elnök, Debreczeni István ügyvezető elnök és Endre Károly főtitkár vezetésével, s felolvasásokat, irodalmi emlékünnepélyeket szervez, könyveket ad ki, köztük Endre Károly verseskönyvét 1947-ben. 1948-ban megszűnik.


Aranyosszék – radikális szemléletű politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap Tordán. Első száma 1932. júl. 30-án jelent meg. Felelős szerkesztője Heltmann Ervin, főszerkesztő Várfalvi Mór (1934-36), társszerkesztő Dávid György (1937-38). A lap felkarolta a Balázs Ferenc-féle falukutató és vidékfejlesztő mozgalmat, beszámolt az illegális kommunista párt vezette helyi megmozdulásokról. 1935-től önálló Irodalmi Mellékletet indított Aranyosszék falusi dolgozói számára; a megjelent három füzetben Pálfy Miklós Édes anyaföld c. novellája folytatódik. A lap 1940 decemberében szűnt meg.


Aranyosvidék – Tordán 1891-ben indult szabadelvű politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap. Első szerkesztője Kövendi Weress Sándor történész. A két világháború között Baróthy István (1919-28), Magyarósy Zoltán (1928-29), Boross Elek (1929-36) és Gál Miklós (1936-40) szerkesztette; tulajdonosa id., majd ifj. Füssy József. Támogatta az OMP akcióit; rendesen beszámolt a szocialista munkásmozgalomról. Értékesek helytörténeti forrásközleményei. Irodalmi rovatában Nagy Albert, Nagyné Gombos Mária, Pallos István, Páll Zoltán, Sándor Judit versei, Balázs Ferenc, Baróthy Istvánné, Gyallay Papp Domokos, Pálfy Miklós, Sebők Samu, Vernes Vilma elbeszélései illusztrálták Torda és vidéke szellemi életét. Munkatársai közt szerepelt Rass Károly, Jancsó Béla és S. Nagy László; szociológiai jellegű írásokkal Kemény Gábor, a volt 1918-as "vörös főispán" és Korunk-munkatárs is feltűnik. A lap mellékleteként adta ki az EMGE megyei közleményeit Török Bálint szerkesztésében. Utolsó száma 1940. dec. 14-én jelent meg.

Sebestyén Kálmán: Tájproblémák az Aranyosvidékben. Korunk 1979/3.


aranyszalagtár – a bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi magyar nyelvű *rádióadások számára felvett irodalmi szövegek hangszalaggyűjteménye (rövidítve ASZT). Leggazdagabb a kolozsvári FA (Fonoteca de Aur) jelzésű gyűjtemény LM (Literatura Maghiară), TM (Teatru în limba Maghiară) és MV (MusicalVorbit) c. dobozokban tárolt anyaga. Az RMIL szerkesztősége ezt az anyagot vette figyelembe ~i közléseinél.


Arató Andor (Körösbökény, 1887. dec. 9. – 1964. márc. 31., Lugos) – lapszerkesztő, népművelő. Nagyváradon 1907-ben tanítói oklevelet, a budapesti Zeneakadémián 1917-ben énektanári diplomát szerzett. Zimándközön tanító, majd Zsombolyán a szerb gimnázium ének- és zenetanára. 1926-tól Lugoson kat. egyházi karnagy, az 1852 óta ott működő Magyar Dal- és Zeneegylet vezetője. Írásai jelentek meg a Magyar Kisebbség és a Temesvári Hírlap hasábjain; a Krassó-Szörényi Lapok felelős szerkesztője 1928-tól a lap 1939-ben bekövetkezett megszűnéséig. A lap az OMP Jakabffy Elemér vezette haladó szárnyának volt szócsöve, a kulturális hagyományok megőrzésére ösztönzött, s élesen bírálta a politikai vezető körök gazdaság- és nemzetiségpolitikai felfogását. ~ sokoldalú közművelődési tevékenységet fejtett ki, kórusokat, színielőadásokat, irodalmi esteket, hangversenyeket szervezett. Már a 20-as évek végén a Korunk irodalmi estjének rendezője, a 40-es években az MNSZ kulturális mozgalmában tevékenykedett.


Arató András, családi nevén Ackersmann (Kommandó, 1913. júl. 18. – 1945. máj. 14., Nagyvárad) – költő, újságíró. Nagyváradi napilapoknál dolgozott, a Független Újság, Brassói Lapok, Korunk munkatársa. Verseiben pusztulástól félti a világot, a faji gyűlölködéssel szemben erkölcsi vallomást tesz zsidó "ősei" és magyar "hősei" mellett, a transzilvanizmus híve, és cselekvően részt vesz a Vásárhelyi Találkozón. Hegedűs Nándor titkáraként kapcsolódik be a közéletbe, 1940 után mint a budapesti Magyar Nemzet belső munkatársa támogatja az antifasiszta ellenállást. Budapest ostroma alatt szerzett betegségében halt meg. Munkái: Vállvetve (családi nevén, Antal Hjalmárral, novellák, Nv. 1932); Töredelmes vallomás (versek, Szigligeti Társaság kiadása, Nv. 1938).

Horváth Imre: Szitálatlan homok között megcsillanó aranyszemek. Igaz Szó 1971/10.


Árkossy István (Kolozsvár, 1943. márc. 13.) – képzőművész. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, itt szerzett képesítést a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Az Utunk művészeti szerkesztője. A világirodalom jelesei (Boccaccio, Jules Verne, Jack London, Heinrich Böll) mellett magyar klasszikusok (Petőfi, Arany) és főleg romániai magyar írók és költők (Áprily Lajos, Benedek Elek, Beke György, Palocsay Zsigmond, Páskándi Géza) írásaihoz és könyveihez készített illusztrációkat, modern borítólap- és kötésterveket. Ady-portréját az Utunk (1977/45), Ady-versillusztrációját az Igaz Szó (1977/10) közölte; Móricz-portréja az Utunkban (1979/26) és önálló nyomtatványként jelent meg.

Banner Zoltán: A grafikusművész. Utunk 1974/17.


Áros Károly (Nagymoha, 1940. szept. 27.) – sportújságíró. Középiskolát Székelykeresztúron és Brassóban végzett, román-magyar szakos hallgató volt a Babeş-Bolyai Egyetemen. 1966-tól Kézdiszentléleken tanár, 1968-tól a Megyei Tükör újságírója Sepsiszentgyörgyön. Első cikkét (Emil Isacról) a brassói Új Idő közölte 1966-ban. Az Előre, Ifjúmunkás, Hargita, Sportul munkatársa. A müncheni olimpiáról helyszíni tudósítást adott (1972), Gyógyítás tornával c. cikkét a TETT közölte (1978). Munkái: Labdarúgó tavasz (Sepsiszentgyörgy 1980); A sportjátékok könyve (KKK 1980).


Ars Medica*kódexirodalom

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Ars Medica
– Az eddig ismert első magyar orvosi mű, mely az emberi test betegségeit és gyógykezelését 6 könyvben, közel ezer ívrét lapon tárgyalja. Az erdélyi késői humanizmus jelentős alkotása. A marosvásárhelyi Teleki Könyvtárban őrzik, ahol a címlap és elöljáró beszéd nélküli s mintegy 25 számozott levéllel csonkult kéziratnak egy Erdőszentgyörgyön a XVIII. században készült másolata is található. 1972-ben előkerült egy XVII. századbeli variánsa is.

Az 1570-es években keletkezett ~ eredeti magyar szókincsére a nyelvészek hívták fel a figyelmet. Varjas Béla 1943-ban Kolozsvárt az Erdélyi Tudományos Intézet betűhív kiadványaként XVI. századi magyar orvosi könyv címmel nyomtatta ki s látta el bevezető tanulmánnyal. Az eredeti és másolata kérdéseivel először Farczády Elek és Szabó T. Attila foglalkozott, érveik alapján a tudománytörténet Lencsés Györgyöt tekinti a kézirat feltehető szerkesztőjének. Az ~ egyes nyelvjárástörténeti sajátosságait Jakab László vizsgálta a budapesti Magyar Nyelvjárások 1962-es kötetében. A marosvásárhelyi OGYI orvos- és gyógyszerészet-történeti tanszékén monografikus kutatás tárgya a mű; Spielmann József és Lázár Színi Karola újabb adatokat szolgáltattak a Báthoriak udvarában magyar tisztségeket viselt nagyváradi Lencsés Györgyről, és tisztázták a kézirat francia és német humanista forrásait (Orvosi Szemle 1970/1. és 3–4.). A ~ növénynévanyagát Sz. Tóth Magda dolgozta fel Melius Péter Herbáriumának Szabó Attila-féle kiadásában Összehasonlító növénynévjegyzék c. alatt (1978. 444–87).

Farczády Elek – Szabó T. Attila: Újabb adalékok a XVI. századi orvosi könyv kérdéséhez. Magyar Nyelv, Bp. 1961/2. – Spielmann József: Az Ars Medica szerzője és forráskutatása. Korunk 1973/2. – Spielmann József – Sebestyén S. Mihály: Lencsés György "Ars medicá"-ja kéziratainak összehasonlító vizsgálata. Magyar Nyelv. Bp. 1979/2.


ars poetica – eredetileg horatiusi tanköltemény; szabadabb értelmezésben művészi hitvallás, vallomás az író és az irodalom szerepéről. A romániai magyar irodalom fejlődését is számos olyan költői mű jelzi, amelyben az író rá jellemző műfajban és stílussal közvetlenül fejezi ki emberi magatartását, művészi és társadalmi álláspontját. Bár határozott műfaji kategóriákat nem állíthatunk fel, az áttekinthetőség kedvéért megkülönböztethetünk lírai és prózai, agitatív és polemikus-kritikai ~ típusokat.

A szabad vers "folyammedrében" Szentimrei Jenő a "hömpölygő szépmesterség" dinamikus megnyilatkozása (A Vers vagyok, 1924): "Már én vagyok a Vers, itt torlódom előtted, / én a gyönyörű líra, a küzdelmes valóság. / Belém torkolt a lét, szóm száguld a holt mezőkön, / felvervén robajával az elalélt Világot." A minden programszerűtől és harsány újítástól tartózkodó Áprily Lajos pontos szimmetriával egymást kiegészítő két elégikus témából bontakoztatja ki Vallomását (1926): "A seb, mit rajtam vad kor ökle zúzott, / sötét heggé simult minden dalon. / De mint a monda tóba hullt harangja, / a mélyben él az ember-fájdalom. / [... ] / Ha nem leszek, nem fogja tudni senki, / sorsomnak mennyi furcsa titka volt. / A hűlt sorok: megannyi érc-koporsó, / s a könyv, a könyvem gránit-kriptabolt. / / De túl romon, ha perce jön csodáknak, / a mély megkondul, mintha vallana, / s a bolt alól harangtisztán kicsendül / s magasra száll az ember dallama!"

Közel négy évtized múltán Lászlóffy Aladár versszerkezetének pillérei gondolati tömbök, amelyek hűvös tárgyilagossággal fogadják magukba az anyagi világ értelmezését; a Szertartás egy nemzedék nevében (1962) emberközpontú invokációja szerepet fogalmaz költői nyelven: "Állandóan kísértenek a dolgok, / A felismert hasznú formák / S az anyag igénybevehető szolgálatai. / / Örök-nyughatatlan ember a nevem. / / Tanúnak hívom a múltam, / A páfrány-ernyős, kénkőzáporos kort: / A házakat, eszközöket nem kaptuk úgy, / Készen, mint a hegyeket, a fákat, / Hát kétkézre fogtuk az elemeket, / És sorra próbáltuk őket kalapácsnak." Egészen közel a mához, Szilágyi Domokos szabad versében (Ez a nyár, 1969) az érzékletes dinamizmus a visszafordítható időben logikai ellenmozgások torlaszaiba ütközik: "Jó éjt, hajnal, aludj, míg éjeden virít a Nap. Tárgy és Jel szerelmének szülöttei, szavak, milliós nép! gyerünk kikalapálni a nyersanyagot, az időt – tartalékaink mérhetetlenek, akárcsak mulasztásaink. Mert / ha évszázadokat érő évtizedekkel dicsekszünk, / csak a vád száll vissza fejünkre! -: hogy / elpocsékoljuk az előző évszázadokat."

1932-ben, költői kifejezőképességének csúcsán, Dsida Jenő a gondolatmenetet nem korlátozó lírai riport (Kóborló délután kedves kutyámmal) egyik fejezetében, egymást űző hexameterek pergő nyelvén beszéli el, hogy "...sunyi macska a Szépség, / tisztafehér, pamacsos cica, hirtelen ugrik, elillan, / olykor szembe lapul, köpködve, sziszegve nyivákol / s újra futásnak ered. – Nincs, kiskutya, más hivatásunk, / mint macskára vadászni, vidáman inalni utána, / meg-megfogni, ereszteni, játszani véle, magasra / tartani felnevetőn, komor emberek arca elébe / villogtatni: kacagjon a lelkük, látva, milyen szép, / mily kecses állat a Szépség, hó-cica, furcsa bohó Vers." Majd hozzáfűzi: "Senki fiának nincs joga kérdeni minket egyébről, / számotadáskor is egy kérdésre felel csak a költő / s egy kérdésre kutyája: Hogyan sikerült a vadászat?" A "tiszta osztályvonal" költőjének, Salamon Ernőnek művében a vers a Hála hűséges éneke (1941): "Adj a szegényeknek, dal, mit a szegénység / és a szegénynép énnekem adott: / éhségre tűrést, bánatokra bírást / és erőt, erőt..."; őt, aki majdan "bukva borul / homlokával a sárba", a lázadók "új érzelmi tónusa" hangolja már a Gyönyörű sors nyílt beszédében (1934): "most mások nélkül is tudom / mi az igazság. Hol kell ütnöm, / s nem ütnöm, milyen kapukon, / – szomorú szívű, vékony ajkú, – / tudom azt is: gyönyörű ősz / s tél lesz s tudom: lemosolygott, / megalázott hit az erős."

A tömegmozgósító, agitatív ~ forradalmi hagyományokra tekinthet vissza nálunk is (Petőfi dési barátját, Medgyes Lajost 1944-ben ezért idézte a baloldali sajtó); egyik jelentős művelője, Méliusz József, Légy európai c. versében (1937) "népfronti üzenet"-ként fogalmazza meg a harcos humánumot: "Fuss fel a kilátóhoz és tekints a füstökön túl, / a négy égtáj felé s amerre vadként űzött embert látsz, / acélos szíveddel segíteni siess, / ott hol bitót ácsolnak éppen s szabad embert nem találsz, / oda vidd fegyveredül kénköves tüzét haragodnak." 1958-ban ez a forradalmi magatartás a szocialista építést hirdeti: "Propaganda a versünk, agitálunk" (A kommunista költészetről). A szocializmus teljesedésével Méliusz lírájában a szenvedély elégikus emlékezéssé izzik át, jajongássá és vádbeszéddé az imperialista népirtást elfelejtőkkel szemben: "...nem rebbenő szemetekbe kiáltom a nagy Jitgadallal: / a bűn néma / és láthatatlan letagadói vagytok mindahányan / akik hallgattatok Európában" (A Jitgadal elégia). S mindhárom szakaszában ez az ~ a szabad képzettársítások korszerű művészetével fogalmazza meg magát, pozitív társadalmi töltést adva az eredendő avantgardizmusból elindult s mára költészetünk jellegzetes főirányává vált neoavantgardizmusnak.

A költők művészi hitvallása mellett a romániai magyar irodalom minden történeti korszakában megjelenik az az ~ is, amely sajátosan összefügg a folyóiratok irodalompolitikájával, a kritikai normák ütközésével és változásaival. A polemikus ~ 1922-ben nemcsak Reményik Sándor és Szentimrei Jenő költői párviadala, hanem két irodalmi lap, a konzervatív Pásztortűz és a szabadelvű-radikális Napkelet "háborúskodása". A Gát, Reményik verse a Pásztortűzben, a rendíthetetlen helybenállás jelképes értelmezése, a féktelen folyótól a partok nyugalmát félti: "...a kalászok / Elhullanának aratás előtt, / S posványba fulladnának a virágok"; "Ha szertehullok majd egy áradáskor, / S visz engem is a víz, letörve, holtan: / A partok akkor tudják meg, mi voltam." Szentimrei ellenverse a Napkeletben, Az ár felel a gátnak, a holnap "csodaúj", "csodaszép" életét megtermékenyítő áradás apoteózisa: az, mi "sejtelem-távolokból" jő, mint a "Végzet", zúdul és rombol, de "ha rombol is, épít"; "Rajta hát, / játszd végig, gát, a magad szerepét. / De él az ár és tovazúdul fölötted, / miként futóhomok felett orkán viharja."

A kritikai ~ a költők jelkép-dialektikájának feszültségéből kilépve, az irodalmi esszé, a műelemző bírálat vagy az álláspontot kifejező jegyzet állító-tagadó kategóriáiban fejlődik. Áprily Lajos megfogalmazásában a helikoni program olyan erdélyiség, amely "világfigyelő tető, nem szemhatár-szűkítő provincializmus". Az Erdélyi Helikon pályanyitó első számában Kuncz Aladár arra is figyelmeztet, hogy "a kisebbség csak politikában kisebbség, irodalmában és műveltségében maga az egyetemesség" (Tíz év). Ugyanakkor Gaál Gábort, a Korunk új szerkesztőjét az nyugtalanítja, hogy az írók legtöbbjének "környező valóságához semmi köze" (Gyávák-e az erdélyi írók?). Ez a kritikai ~ lehet alkalomszerű nyilatkozat, mint a Kós Károlyé az Erdélyi Helikonban az író társadalmi elkötelezettségéről (Az építész és az író, 1932), lehet elvi problémát felvető megjegyzés, mint Gaál Gábor recenziója ugyanekkor a Korunkban Tamási Áron Helytelen világáról, annak megállapításával, hogy a "valóság" még mindig csak az író "képzete", lehet perlekedő irodalompolitikai esszé, mint Szemlér Ferencé a transzilvanizmus visszautasításáról az új realizmus nevében (Táj és sors, Korunk 1938/4), s Balogh Edgár válasza a Brassói Lapokban, mely a transzilván romantika merev tagadása helyébe a történelmi együttélésben rejlő lehetőségek vállalását állítja (Vágykép és valóság, 1938); s lehet programadó tanulmány is, mint Bözödi Györgyé a tárgyilagos népiség alapvető feladatairól (Népiség az erdélyi irodalomban, Termés 1943).

Az ~ prózai alakjában is nemegyszer visszafordul a költői vallomás intim körébe, mint Tamási Áronnál a Szülőföldem lapjain (1939) vagy Nagy Istvánnál, saját küzdelmes életének típusábrázolásra késztető emlékképeihez kapcsolódva. A kritikai állásfoglalás jellegzetesen ironikus változata felbukkan Szabédi László nyugtalan költészetében, 1940, Külön kerék: "...Ép, egész, tökéletes / a pokol is, a föld is, és az ég is. / Hadd járjon a világ! Fölösleges / külön kerékként elkeringek én is"; 1946, Költők s bírálók: "Nincs szükség az irodalomra, / ha csak lesi s nem kelti a napot"; 1949-1953, A pacsirta: "Hol késik resten, / felejtve, mit tennie kell, / miért nem szárnyal, énekel / teli torokkal, ahogy bírja / az énekes pacsirta?" A szatíra és a paródia műfaji lehetőségeivel elsősorban Molter Károly és Bajor Andor kritikai ~ja él. A Hogyan írjunk verset groteszk expozícióiban (1969) Szilágyi Domokos eljut annak kimondásáig, hogy "ha nem is akkora, mint a valóság, de egész az én mindenségem / s mint minden egész, lehetőségeiben határtalan".

(V. J.)


Árvay Árpád (Szatmár, 1902. ápr. 21.) – szerkesztő, író. ~ Zsolt apja. A nagyváradi jogakadémia hallgatója, majd újságíró, a nagyváradi Magyar Szó (1930), ennek betiltása után a lap folytatásaként megjelenő Magyar Kurír, Erdélyi Magyar Szó, Magyar Hírlap, Új Magyar Szó szerkesztője (1930-37), ugyanott a Néplap főszerkesztője. Írásai jelentek meg a Magyar Kisebbségben és a Tíz tűz c. antológiában. Az OMP helyi elnöke. 1941 és 1944 között a nagyváradi Estilap főszerkesztője és publicistája. Lapját ugyan a német megszállók beszüntették, de a II. világháború alatt tanúsított magatartásáért felelnie kellett, s hosszabb szünet után csak 1967 óta jelennek meg újra írásai. Napilapokban és folyóiratokban közös román-magyar művészeti hagyományokat elevenít fel. Főbb munkái: Regösök útján (versek, Nv. 1931); Jumbó nem felejt (ifjúsági regény, 1970); Elődök példája. Múlt századi művészek a magyar-román kapcsolatok elmélyítéséért (1973. Románul Gelu Păteanu fordításában, Ion Bănuţa előszavával, 1975); Szélsodorta falevél (életrajzi regény Szathmári Pap Károlyról, 1973. Románul Pictorul peregrin címmel, Constantin Olariu fordításában, 1977).


Árvay József (Brassó, 1916. jún. 28. – 1975. jan. 16., Sepsiszentgyörgy) – nyelvész, helytörténész. A kolozsvári egyetemen tanult, pályáját ugyanott a Magyar Nyelvtudományi Intézetben kezdte: a térszíni formák barcasági és kalotaszegi elnevezéseiről írt tanulmányai a Magyar Népnyelv c. évkönyv 1942-es és 1943-as kötetében, kisebb közleményei az Erdélyi Múzeumban jelentek meg. 1945-től Sepsiszentgyörgyön múzeumi igazgatóőr, 1947-től középiskolai tanár, 1953-tól az Állami Levéltár fiókjának igazgatója; itt talált rá Kemény Zsigmondnak az Apor család levéltárában rejtőző, elveszettnek hitt naplójára. Háromszék múltjával a Népi Egység, Előre, Korunk, Megyei Tükör és az Aluta hasábjain foglalkozott. Munkája: A barcasági Hétfalu helynevei (Kv. 1943). Hátrahagyott kéziratai közt Réty, a Nyikó-mente s a Gyergyói-medence történeti személy- és helységnévanyaga s Bajkó Elek A vándor huszár c. múlt századi önéletírásának kiadásra készített szövege szerepel, erről számolt be Egy székely paraszt emlékirata c. alatt a Korunk 1957/8-as számában.

Kemény Zsigmond Naplója. Közzéteszi Benkő Samu. 1966. 209. – Imreh István: Emléksorok a levéltárosról, a helytörténészről. Utunk 1975/20.


Árvay Zsolt – *kémiai szakirodalom


Aszódy János (Arad, 1908. okt. 16. – 1976. nov. 24., Bukarest) – újságíró, szerkesztő. 1926-tól Temesvárt tisztviselő, a Korunk, Független Újság, Brassói Lapok munkatársa. Nemzetközi politikai cikkei, tanulmányai az imperialista agressziót, a fasiszta üzelmeket leplezik le. 1945-től az Igazság, 1947-től a Viaţa Sindicală főszerkesztője, 1948-tól 1950-ig az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó nemzetiségi osztályán a magyar alosztály vezetője. 1952-től a Flacăra főszerkesztője, 1957-től 1969-ig a Korunk bukaresti szerkesztője. Politikatörténeti tárcái magyar és román napilapokban s A Hét hasábjain jelentek meg. Munkái: Így kezdődött... (az I. világháború kitörésének története, Tv. 1934); Petőfi, poetul domniei poporului (1949); Szaud-Arábia és az arab petróleum (1957, románul és németül is); Égő víz (A kőolaj története, 1959, románul is); Láthatatlan ellenség (ifjúsági regény, 1962 és 1969); Pagini din istoria vitezei (1967); Akcióban az Interpol (1969, románul is); A pokol zsoldosai. Az idegenlégió. Lapok a gyarmatosítás történetéből (románul 1974, magyarul 1975).

Dáné Tibor: Egy történelmi riport margójára. Korunk 1976/4.


Asztalos Ágnes – *műfordítás


Asztalos István (Mikeszásza, 1909. aug. 28. – 1960. márc. 5., Kolozsvár) – író. A romániai magyar elbeszélő irodalom jeles képviselője. Proletár sorba jutott vasúti tisztviselő családból származik. Az alsó gimnázium osztályait a kolozsvári ref. kollégiumban és a gyergyóalfalusi kat. polgári iskolában végzi, tizenhat éves sincs, amikor már a Brassó-Bodzaforduló-i vasútépítésnél munkás. Katonai szolgálata után visszatér Kolozsvárra, s a munkanélküliség nehéz hónapjai után 1934-ben a Belga-Román Szövőgyárban dolgozik. 1937-ben házasságot köt Román Máriával, egy állásából elbocsátott tanító leányával. Korán kapcsolatba kerül a Munkás Athenaeum körül csoportosuló írókkal.

Első írása (Történt az utcán) az Ellenzék 1938. ápr. 1-i számában jelenik meg, s Kacsó Sándor kortársi vallomása szerint "a váratlan rábukkanás meglepődését, a felfedezés örömét váltotta ki a hazai írástudókból. Úgy éreztük: új író »született«. Író, aki az akkori fojtogató körülmények között is rá tud tapintani a lényegre, meg tudja érzékeltetni azt, amit egyenes szóval kimondani nem volt veszélytelen..." E siker után az ESZC egy kisregény megírására szerződteti. Ez lehetővé teszi, hogy kilépjen a gyárból és csak az írásnak éljen. 1941-ben beválasztják a KZST tagjai közé. A II. világháború éveiben a Termés egyik szerkesztője. Behívják katonának, a felszabadulást Budapesten éri meg, ahol mint katonaszökevény bujkál, majd fogságba kerül. 1945 májusában érkezik haza Kolozsvárra, ahol a Képes Újság, a Falvak Népe, majd az Utunk szerkesztőségében dolgozik. 1956-tól a Napsugár c. gyermeklap főszerkesztője. Több ízben néptanácsi képviselő. A Romániai Írók Szövetsége vezetőségi tagja. Irodalmi munkásságáért 1943-ban Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1953-ban Állami-díjjal tüntették ki.

A szegénység határtalan tájairól hozza elő novelláinak és kisregényeinek témáját. A népi mesemondók ösztönösségével adja elő történeteit, a keserű ízeket humorral enyhíti, Móriczra s főképpen Tamásira emlékeztető fordulatokkal; a nyomor mélységeiben sem veszti el életkedvét, ott is felfedezi a szépséget. Gorkij és a hazaiak közül Nagy István hatása érzik néhány naturalisztikusan proletár-szocialista hangulatú elbeszélésén (Szaporodnak Lázárék, Megindul a föld, Balog színház). Az Elmondja János c. kisregény idillbe oldott lázongását az Újesztendő már a falusi osztályharc rajzával toldja meg. Első színpadi alkotása, A fekete macska (1943-ban bemutatta a budapesti Nemzeti Színház Lehotay Árpád rendezésében), a nagygazdák vagyonéhségének, a babonás hiedelmeknek és a népi furfangnak játékból tragédiába komorításával érzékelteti a falu forradalmi erőinek eltékozlását. (A darabot Harag György rendezése újította fel Kolozsvárt 1975-ben.) A háború okozta szenvedés, a népi eszmények és szabadságjogok eltiprása a személyes, lírai telítettségű novelláktól részben a példázat értelmű írói beszéd (A szamár), részben az adomázáson túlmutató realizmus felé vonja (A szakáll). Háborús "kalandjairól" szóló, a Világosságban folytatásokban megjelent, majd könyvalakban is kiadott beszámolója (Író a hadak útján) betetőzője ennek a magatartássá érő átváltásnak. A vallomás őszintesége, a rátörő történelemmel folytatott párbeszéd nyíltsága avatja ezt a munkát izgalmas tudósítássá. A falujáró riporter tapasztalatait szélesíti elvi jelentőségű kisregénnyé (Szél fúvatlan nem indul). Egy egész történelmi korszak tanulságait összegezi, amikor a nacionalista izgatással szemben a román és magyar dolgozók összefogását, egységét példázza. A riportszerű ábrázolás nem mentes sematikus megoldásoktól, a konfliktus kirobbanásának izgalma ezúttal is elfojtja az íróban a nyugodtabb epikai szemlélődést és a konfliktusok belső vetületeinek elmélyültebb megragadását. Ebben az időben írja nagy vihart kavaró karcolatait az Írisz-telepi iskolásokról (Az a javíthatatlan Balog Árpi). A keresztvári vasútépítő-telep élményei 1952-ben formálódnak szocialista eszmeiségű fejlődés-regénnyé (Fiatal szívvel). A könyv stílusának szépségei csak részben feledtetik a regény sematikus tételességét, szerkezeti gyengeségeit (a végnélküli, szerzői célzatot eláruló monológokat és párbeszédeket).

A hazai magyar gyermekirodalom megújítója (Miért kerek az alma?, Jóska), s az 1957-től szerkesztésében megjelenő Napsugár gyermeklapban a szocialista nevelés eszményeit szolgáló írásaival mutat példát. Életének utolsó éveit a falu átalakulásának megörökítése foglalkoztatja. Ahol nem a földek házasodnak címen tervezett kisregényéhez füzérnyi novellát ír Guszti Gyuri és Szomesán Mari szerelméről, a kisregény azonban töredékben maradt. Realizmusa kezdeti, naturalisztikus kísérletétől a kritikai ábrázoláson át jut el a szocialista realizmusig, mellyel a szocialista humánumot hirdeti. Legjelentősebb alkotásaiban és karcolataiban Nagy István külvárosa mellé sorakoztatja az erdélyi falvak elproletarizálódó szegény embereinek életét, az új falu születésének nem kevésbé jelentős eseményeit. Az anekdotán épülő, de eszmeiségében az anekdotizáláson túlmutató novella klasszikusaként vonul be a romániai magyar irodalomtörténetbe olyan remekeivel, mint A tejesember, A kabát, Emberség, Aki nem akárki.

Kötetei: Elmondja János (regény, Kv. 1939; újabb kiadás 1956); Újesztendő (regény, Kv. 1940, 1955, a Tanulók Könyvtárában 1974); Üröm (elbeszélések, Kv. 1941); A fekete macska (színmű, Bp. 1943); A fekete macska (elbeszélések, Bp. 1944); A szakáll (elbeszélés, Kv. 1945); Feleselj, kisfiam! – A tejes (két egyfelvonásos játék, Horváth István bevezetőjével, László Gyula rajzaival, Kv. 1946); Író a hadak útján (krónika, Kv. 1946); A szamár (novellák, Bp. 1948); Balog olvasni kezd (elbeszélés, 1949); Szél fúvatlan nem indul (regény, 1949; 5. kiadás 1959); Tizennégyökrös gazdák (riportok, 1951); Tizennégyökrös gazdák (elbeszélések, Bp. 1951); Fiatal szívvel (regény, 1952, 1953, 1955); Vád és panasz (Abodi Nagy Béla címlapjával és illusztrációival, 1953); Miért kerek az alma? (ifjúsági írások, 1954; újabb kiadás 1974); Jóska (elbeszélések, 1954); Házunk tája (riportok, Feszt László címlapjával, 1956); A vidámság embere (elbeszélések, Kincses Könyvtár 1956); Emberség (elbeszélések, 1957); Megszépült öregség (novellák, Kincses Könyvtár 1958); Bátor fiúk (ifjúsági elbeszélések, 1959); Vidámság embere (egyfelvonásos, a Méhes Györggyel, Méliusz Józseffel, Sütő Andrással közös Négy vidám játék c. kötetben, Mv. 1959); Mátyás, a jégtörő (ifjúsági történetek, 1960); A kis piros tehén (ifjúsági elbeszélések, Deák Ferenc címlapjával és rajzaival, 1963); Történt az utcán (elbeszélések, 1969); Tarisznyás királyok (elbeszélések, Kv. 1972).

Színre átdolgozta Móricz Zsigmond Hét krajcár (Kv. 1947) és A stipendium (Kv. 1948) c. elbeszéléseit. Műfordításai: Tolsztoj Leó: Gyermekmesék (é. n.); Prisvin: A rókák kenyere (1947).

Az Irodalmi Könyvkiadó 1961-62-ben megjelentette Asztalos István művei I-V. kötetét, Kacsó Sándor bevezetőjével, Bonyháti Jolán szerkesztésében, könyvészeti útmutatóval.

Jelentősebb más nyelvű kiadások: Szél fúvatlan nem indul (román 1949, cseh 1950, német 1951, lengyel 1951, angol 1951, kínai 1952, francia 1953, szlovák 1955, ukrán 1962); Fiatal szívvel (román 1952); Hurcolkodás (román 1955); Miért kerek az alma? (román 1956); Jóska (román 1957); Újesztendő (román 1958); Emberség (román 1960); A bajba jutott Török András (német 1962); A szamár (német 1963); A vidámság embere (orosz 1963). Elbeszéléseiből 1958-ban orosz, 1962-ben román és ukrán, meséiből 1961-ben román válogatás is megjelent.

Gaál Gábor: A. I. Korunk 1939/12. Újraközölve Válogatott Írások I. 1964. 671-74. – Kacsó Sándor: Kortársi jegyzetek A. I.-ról. A Három portré c. kötetben, Kv. 1963. 7-63. – Sőni Pál: A szerkezeti felépítés kérdése A. 1. kisregényeiben. NyIrK 1965/1. – Izsák József: A. 1. Monográfia, Abafáy Gusztáv és Bonyháti Jolán bibliográfiájával, 1967. – Balogh László: A. I. Monográfia, Irodalomtörténeti Füzetek 65. Bp. 1969. – Farkas János: A. szerkesztői öröksége. Utunk 1970/10. – Sütő András: Anyajegyes irodalom. Utunk 1973/9. – A. I. leveleiből. Igaz Szó 1973/6. – Sőni Pál: Egymás mellé illesztett novellák? Utunk 1974/10. – Balogh Edgár: Csörögére Asztalosékhoz. A Hét 1974/35; uő: A. I. A Mesterek és kortársak c. kötetben, 1974. 372-78. – Fodor Sándor: Tizenöt év után. Utunk 1975/10. – Marosi Péter: Mitől fekete az a macska? Az Asztalos-bemutatóról, Utunk 1975/26. – Szász János: Aki még köztünk lehetne. A. I. Utunk 1979/35.

ASZT: Az 50 éves író visszatekint életére és pályájára. LM 93. – Elbeszélések az író felolvasásában. LM 80-92, 94-97, 99-102, 104, 106, 137-38, 205, 209, 217, 231, 238, 273-74, 315. – Budai Nagy Antal utódai. LM 136. – A vidámság embere kolozsvári színészek előadásában. TM 188.


Asztalos Miklós (Budapest, 1899. júl. 28.) – történész, író. Székelyudvarhelyi középiskolái, kolozsvári egyetemi tanulmányai után 1920-ban családjával Magyarországra költözött, Pécsett doktorált. A budapesti Bartha Miklós Társaság elnöke olyan szakaszban, amikor ez haladó s szláv-magyar-román kapcsolatokat ápolt; történelmi munkák, színdarabok és filmforgatókönyvek szerzője. A két világháború között végig megőrizte kapcsolatait a romániai magyar szellemi élettel, s több tudományos intézmény, folyóirat rendszeres munkatársa volt. 1929-ben a Magyar Kisebbségben a romániai magyar történetírás feladatairól és módszereiről, 1931-ben az Erdélyi Múzeumban a wittenbergi egyetem erdélyi hallgatóiról értekezett. Az erdélyi állam iskolapolitikája 1556-1690 c. munkája 1929-ben Lugoson a Magyar Kisebbség kiadásában, A székelyek őstörténete letelepedésükig c. tanulmánya 1932-ben Kolozsvárt az ETF sorozatban jelent meg (45. szám). Budapesti és lipcsei bemutatói után 1940-ben Alterego c. erdélyi tárgyú történelmi vígjátékát Kolozsvárt és Nagyváradon is színre vitték (németül Die Nacht in Siebenbürgen c. alatt játszották); a darabból Cziffra Géza filmforgatókönyvet írt az UFA német filmvállalat számára Tanz mit dem Kaiser c. alatt (1941), ennek magyar változata lett az Egy éjszaka Erdélyben c. film (1941). Erdélyi tárgyú Asszonylázadás c. történelmi vígjátéka is (1942). Adatok a Bartha Miklós Társaság történetéhez c. munkája kéziratban.


Asztalos Sándor (Nagyvárad, 1890. aug. 31. – 1959. aug. 14., Budapest) – újságíró, író, 1918-ban a Nagyváradi Munkás Újság szerkesztője. Az I. világháború után rövid ideig Kolozsvárt újságíró, 1924-től a Temesvári Hírlap belső munkatársa. 1929-ben Temesvárt jelenik meg Nincs kegyelem c. dokumentumregénye Ágoston Péter jogtudósról, a Magyar Tanácsköztársaság zsombolyai származású külügyi népbiztoshelyetteséről. 1930-31-ben a temesvári A Nap c. napilap, ugyanott 1933-ban A Világ c. politikai és közgazdasági hetilap szerkesztője. Avantgardista verseit és novelláit az aradi Genius és napilapok közlik, irodalompolitikai és kritikai írásaiban élesen támadja a transzilvanizmust. 1945 után a nagyváradi Új Élet belső munkatársa volt, 1948-ban Magyarországra költözött, ahol könyvet írt Bíró Lajos – egy nagy magyar utazó címmel (Bp. 1953) a neves tasnádi születésű természettudósról.


Asztalos Sándor (Nagyenyed, 1908. jún. 15.) – jogi szakíró. Kolozsvárt volt ügyvéd; az EMGE jogtanácsosaként vezette az Erdélyi Gazda jogi mellékletét, cikkei jelentek meg a Brassói Lapokban, Mikó Imrével szerkesztette a Magyar Kisebbség jogi mellékletét. 1937-ben részt vett a Vásárhelyi Találkozó előkészítésében, a vitaülések alelnöke és egyik előadója, bekapcsolódott a MADOSZ Petőfi-akciójába. A Bolyai Tudományegyetem jogi karán tanár (1946-52), tanulmányait a pénzügytan, munkajog és polgári jog köréből egyetemi kiadványok közölték. A Jogi Kis Könyvtár c. sorozatban megjelent értekezései: Az állami döntőbíráskodás (1956); Alkalmazás, áthelyezés, a munkaszerződés felbontása (1957); Lakóházak építése állami hitellel (Fekete Györggyel, 1957, német nyelven is); A szállítási szerződések (1958); Az alkalmazottak felelőssége (Mikes Jánossal, 1959). Fordított Şerban Beligrădeanu és Aneta Grigorovici jogtudományi munkáiból (1978). Az utolsó évtizedekben mint a fotóművészet művelője jelentkezett; számos hazai és nemzetközi kiállításon aratott sikert. Írói arcképfotói rendszeresen megjelennek az Utunkban és irodalmi kiadványokban.

Kovács András: A. S. arcképcsarnoka. A Hét 1974/31.


ateista irodalom – a vallást mint ideológiát bíráló, gyakran polemikus jellegű írások gyűjtőneve. A két világháború között a szocialista és baloldali sajtóban, munkásnaptárakban jelenik meg. Aradi Viktor A csillagvilágtól a szocializmusig (Kv. 1924) és Erdélyi Kálmán Új utakon. Tanulmányok a szocializmus köréből (Kv. 1924) c. értekezése, valamint A világ és az emberi társadalom kialakulása és fejlődése (Kv. 1932) c. kiadvány a materialista világképet állítja szembe a teológiai világképpel. Az utóbbi negyedszázadban számos ateista mű jelent meg magyar fordításban. Blénesi Ernő és Vécsey Károly történeti elemzése Vallásos ünnepek, szokások, szertartások címen (1959) és Kovács Dániel, Sorbán Antal, Vécsey Károly közös tanulmánya A valláserkölcs antihumánus jellege címen (1962) a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ismeretterjesztő kiadványa. Tudományos szinten Farkas Zoltán műveli az ~t vitaírásaival (Áramlatok a mai katolicizmusban, Korunk 1965/1; A predestináció "misztikus és félelmetes" dogmája, Korunk 1965/2) és önálló munkájával (Gondolatok a valláserkölcsről, 1977).


athenaeum – az ókori görögöknél Athéné istennőnek szentelt templom, később kedvelt elnevezése művészi és tudományos intézményeknek. Erdélyben szocialista és kommunista munkások és értelmiségiek kezdeményezésére alakult több könyvkiadó, irodalmi és tudományos propagandaszervezet neve. Első ilyen alakulat 1938-ban a kolozsvári *Munkás Athenaeum, melynek keretében a munkásegységfront szellemében létrejött a Forradalmi Írók Munkaközössége; tagjai közt volt Asztalos István, Balla Károly, Brassai Viktor, Csehi Gyula, Gáll Ernő, Heves Renée, Jordáky Lajos, Józsa Béla, Korvin Sándor, Kovács Katona Jenő, Méliusz József, Nagy István, Salamon Ernő, Salamon László. Az 1940-ben betiltott szervezet 1944 végén újraalakult. 1945 és 1947 között Kolozsvárt a *Józsa Béla Athenaeum, Marosvásárhelyen a *Salamon Ernő Athenaeum és Nagyváradon a *Munkás Athenaeum működött, mindhárom könyvkiadással, a művelődés megszervezésével, irodalmi és művészestélyek rendezésével, munkáskórusok, munkásszínjátszó csoportok létesítésével és irányításával foglalkozott.

Jordáky Lajos: A Munkás Athenaeum írói egységfrontja. Korunk 1971/4.


Athenaeum – a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola 1968-ban indult kétnyelvű (román-magyar) havi folyóirata. Főszerkesztő Ion Milăşan, a szerkesztőbizottság tagja Kicsi Antal. A főiskola életével összefüggő kérdéseken kívül induló költők, esszéisták számára is fórumot biztosított. Megszűnt 1972-ben.


Auer Ferenc – *ábécéskönyv


Aurora – kétnyelvű (román és magyar) irodalmi, művészeti, színházi és társadalmi folyóirat Nagyváradon, alapítója George Bacaloglu ezredes, a Societatea Cele Trei Crişuri (Hármas Körös Társaság) elnöke. Mint hetilap 1922. dec. 24-én indult George A. Petre költő, Keresztury Sándor (Alexandru Olteanu) és Salamon László szerkesztésében, a 8. számtól kezdve hetenként jelent meg, szerkesztésébe bekapcsolódott Tiron Albani szocialista közíró és Korda Béla. Utolsó, 14. száma 1923. jún. 15-én hagyta el a nyomdát. Bălcescu, Petőfi, Kossuth, Coşbuc és Ady szellemi örökségére hivatkozva a lap úgy kívánta figyelemmel kísérni "mindkét oldal művészeti és irodalmi mozgalmait", hogy a román alkotásokat magyarul, a magyar alkotásokat pedig románul mutatta be. A román részben nemcsak a magyar klasszikus szerzőket közölték fordításban, hanem Áprily Lajos, Bárd Oszkár, Bartalis János, Reményik Sándor, Szombati-Szabó István egykorú verseit is, míg a magyar részben a román klasszikusok mellett Lucian Blaga, Victor Eftimiu, Ion Pillat versei, Ion Agîrbiceanu, Liviu Rebreanu, Mihail Sadoveanu, Eugeniu Speranţia prózai írásai jelentek meg. Újraközölték Octavian Goga tolmácsolásában Petőfi Egy gondolat bánt engemet... c. versét, s magyarul a román költő Petőfihez c. költeményét. Számos tanulmány szól a két irodalomról s a román-magyar viszonyról. A munkatársak közé tartozott publicisztikai írásaival Ligeti Ernő, műfordításaival állandóan szerepelt Iustin Ilieşiu és Ion Lupu. A kezdeti sikerek ellenére, melyek a lap polgári liberalizmusából fakadtak, a kellő esztétikai felkészültség hiánya hamarosan elriasztotta a munkatársakat és korai kudarcra kárhoztatta a jószándékú kezdeményezést.

Beke György interjúja Salamon Lászlóval: Tolmács nélkül. 1972. 42-50.


avantgarde – (franciául avantgarde 'élcsapat') – az I. világháború előtt szórványosan jelentkező, a háborús években, majd a nyomukba lépő világválság idején és annak hatására programatikus mozgalom jelleget öltő mindama művészeti, irodalmi irányzatok (aktivizmus, dadaizmus, expresszionizmus, futurizmus, konstruktivizmus, kubizmus, szürrealizmus) gyűjtőneve, melyek élesen szembefordultak a hagyományos kifejezési módokkal. Szélsőséges művészeti elveket valló vagy az alkotás folyamatának tudatosságát elvető hívei egyben a polgári rend társadalmi-erkölcsi intézményeit is tagadták. Eleinte anarchikus színezetű lázadásuk e mozgalmak későbbi szakaszában világnézetileg polarizálódott. Jelentős alkotó egyéniségei közül sokan a munkásmozgalomhoz csatlakoztak (Aragon, Becher, Brecht, Derkovits, Déry, Eluard, Kassák, Majakovszkij, Uitz), egyesek megrekedtek a pusztán esztétikai lázadás szintjén (Breton, Tzara), vagy éppenséggel a fasizmust dicsőítették (Marinetti).

A romániai magyar irodalomban elsőnek 1920-tól a Napkeletben jelennek meg ~ hangvételű írások Balázs Béla, Barta Lajos, Becski Andor, Dienes László tollából. A Franyó Zoltán szerkesztette Genius és Új Genius (1924-25) jelentkezése a Kassák köréből kinőtt és akkoriban emigrációban élő magyar avantgardistákkal való kapcsolatot jelez. Szántó György képes folyóirata, a Periszkop (1925-26) már kifejezetten ~-programmal lép fel, s külön érdeme a képzőművészeti ~ szemléletének és gyakorlatának népszerűsítése. Ezek a folyóiratok tisztázatlan eszmeiséggel ugyan, de haladó törekvéseket hirdettek: háborúellenességet, társadalmi aktivitást, egy új művészet szükségességét.

Az új művészet ideológiai elemzését elsőnek Dienes László kísérli meg Művészet és világnézet (Kv. 1925) c. könyvében, beágyazva annak formai vívmányait a kor dinamikájába. Úttörő próbálkozását megelőzve s azzal párhuzamosan jelennek meg a hazai magyar ~-költészet első – többnyire közösen fellépő szerzők verseit tartalmazó – gyűjteményei. Ilyenek Antal János és Becski Andor Verseskönyv (Kv. 1923), Sükösd Ferenc, Dobolyi Lajos és Gyárfás Endre A mi országunk (Bp. 1925), Heves Ferenc és Erg Ágoston Groteszk plakát (Máramarossziget 1926), Gaál Gábor és Benamy Sándor Erről van szó (Kv. 1927) c. kiadványai. Az ~hoz kapcsolódik Becski Andor és Szentimrei Jenő kezdeményezése, a kolozsvári Studio *munkásszínpad (1927). A Korunk első folyama első szakaszában, a 20-as évek végéig következetesen közlési teret biztosított mind a hazai ~-irodalomnak, mind pedig a nemzetközi ~ számottevő alkotásainak, műfordítások, ill. a különböző művészeti ágakról (képzőművészet, építészet, zene, film) szóló beszámolók képében; a folyóirat egyre félreérthetetlenebb világnézeti elkötelezettségének mértékében azonban az ~-költő és teoretikus Gaál Gábor és munkatársai, köztük Méliusz József koncepciójának megfelelően ez az irányulás a tartalmában, formájában egyaránt forradalmi művészetként felfogott ~ vívmányait a valóságirodalom irányában teljesítette ki.

Az ~-líra hazai művelői közül különben a két világháború között Bartalis János és Méliusz József gazdagítja teljessé vált életművel a romániai magyar irodalmat, a prózában pedig Nagy Dániel expresszionista hangvételű regényét, a Cirkuszt (Kv. 1926), Molter Károly Metánia RT c. szatirikus-fantasztikus regényét (Kv. 1929), Szilágyi András Új pásztorát (Párizs 1930), Kiss Ida, Papp József írásait, főként pedig Szántó Györgynek a 20-as években írt Sebastianus és Az ötszínű ember c. regényét s A kék lovas c. novelláskötetét lehet ide sorolnunk. Az ~ hatására jellemző, hogy nyomai olyan alkotók életművében is fellelhetők, akik vallott alkotói elveik szerint korántsem tekinthetők az ~ elkötelezett híveinek; világnézeti indítékaik tekintetében aligha rokonítható költők, mint Dsida Jenő, Salamon Ernő, Szemlér Ferenc ugyancsak beépítettek költészetükbe bizonyos ~-elemeket, a népi írók vonulata pedig egyfelől a Szabó Dezső-i expresszionizmus közvetítésével, másfelől a népi művészetet és hiedelemvilágot átható gazdag képzeletbeliség, ősi, természetfeletti motívumok, sűrítő expresszivitás forrásából merítve az ~-dal nem szemléletben, de struktúrában rokonítható jellegzetességekhez jutott. Nyírő József korai novellái, de még inkább Tamási Áron prózai és színpadi művei számos ilyen elem ötvöződését mutatják.

Az 50-es évek irodalmi dogmatizmusának felszámolása során új szerephez jutott az ~. Méliusz József életművének a pályakezdés indítékaihoz visszanyúló, új lendülete, főképpen pedig Lászlóffy Aladár, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella neoavantgarde lírája új szakaszt jelöl. A hazai magyar ~ reneszánszában részt kér a költő Király László, Palocsay Zsigmond újító merészsége, a prózában Bodor Ádámnak és Panek Zoltánnak az "új regény"-re emlékeztető hűvös feszültsége, Páskándi Géza abszurdba hajló szintézise, Sigmond Istvánnak a fantasztikumot az expresszionizmussal elegyítő modora, a drámában Páskándi Géza és Kocsis István ígéretes, az izmusok szabadító vívmányait sajátos eszmei koncepciónak alárendelő eredetisége, a versben, kritikában "szöveget" író Szőcs Géza, Egyed Péter, Cselényi Béla új formabontása. Korszakok, irányzatok, nemzedékek járulnak hozzá a mozzanatosból szervessé alakuló folytonossághoz.

(Szi. J.)

Szabó György: A kolozsvári "Napkelet" külföldi irodalmi anyaga. NyIrK 1965/1. – Szász János: Irodalomtörténetünk egy fejezete: a Korunk költészete (1932-1940). Tanulmány A Korunk költészete c. kötetben, 1967. – Az avantgardról. Kérdez Huszár Sándor, válaszol Méliusz József, Az illúziók kávéháza, 1971. 393-403. – Kántor Lajos: Népiség -mítosz-novella (Tamási, Nyírő, Kacsó). Az Alapozás c. kötetben, 1970. 225-37.; uő: Avantgarde és szolgálat. A Hét 1972/27. – Tóth Sándor: Avantgarde és realizmus. A G. G. kötet Gaál-tanulmányának III. fejezete, 1971. 85-145. – Sőni Pál: Avantgarde-sugárzás. Modern törekvések a romániai magyar irodalomban, 1973. – Szőcs Géza: Mi a vers? Korunk Évkönyv 1976. 301-6. – Mózes Attila: Forrás-jelenségek. Korunk 1977/6. – Fiatalok irodalma – az irodalom fiatalsága. Kerekasztal-értekezlet. Igaz Szó 1977/8. – Aradi József: Kögíthető-e a költészet? Egy lehetséges disputa modellje, Igazság, 1979. ápr. 14. és 21. – Borcsa János: Szólni – "vershullás" idején. Korunk 1979/4.


Az Előre Kiskönyvtára*Előre Kiskönyvtára


Az Én Könyvtáram*sorozat


Az Erdélyi Fiatalok Falu-füzetei*falukutatás


Az Írás*Írás


Az Új Ember*Új Ember


Az Út*Út




Címlap Előre