B


BabosAntal – Becsky Andor írói álneve


Babrik József – *régizene


bábszínház – szereplői felülről zsinegen rángatott ún. marionett-bábuk; vagy "kesztyűs zsákbábuk", amelyek a játékos kezére, ujjaira vannak húzva; vagy jávai eredetű, pálcákkal alulról mozgatott Wayang-bábok. A különböző méretű, gyakran képzőművészeti értékű bábok mozgatásához szöveg, zene, ének, fény- és árnyékeffektus társulhat, előfordul pantomimszerű, sőt színészi játékkal vagy pantomimmal ötvözött előadás is. Az előadóművészetnek ez az ága szinte egyidős az egyetemes emberi kultúrával, európai története is mintegy ezeréves. A magyar paraszti bábjáték néprajzi följegyzések és a kihalófélben levő betlehemes játék segítségével rekonstruálható, benne számos ősi pogány szertartásra és a későbbi századok keresztény liturgikus játékainak elemeire bukkanhatunk; századokon át hol palotákban, kőszínházakban, hol pedig vásári mutatványok bódéiban szórakoztatta közönségét. Legnépszerűbb magyar alakjai voltak Vitéz László, majd Paprika Jancsi. Nálunk utoljára Sebestyén Lajos vándorbábos szerepelt vásárokon, búcsúkon és iskolákban 1915-től 1949-ig, műsorán 1935-ben Kacsóh Pongrác daljátékának, a János Vitéznek bábváltozata, 1942-től a Lúdas Matyi is előfordult.

Az európai bábjáték eszmeiségben és megformálásban századunkban szakadt el végleg a műkedvelés és népi szórakoztatás szintjétől, és két irányban fejlődött: egyrészt hagyományos formában, elsősorban mesefeldolgozások révén, de a színpadtechnika újításait (hangosítás, filmvetítés) is fölhasználva a gyermekekhez, másrészt a kortárs képzőművészet, zene, irodalom eredményeit hasznosítva a felnőttekhez szólva vált az előadóművészet többi formájával egyenrangúvá.

Állandó előadóteremmel rendelkező magyar bábszínházaink közül a marosvásárhelyi 1949-ben, a kolozsvári és nagyváradi 1950-ben alakult, mindhárom román tagozattal karöltve működik. Felnőtteknek való műsoraik közül emlékezetesebbek: Bajor Andor paródiáinak (Meghasadt szívek, Paródiák) és színműveknek, így Molière Botcsinálta doktor, Carlo Gozzi Szarvaskirály, García Lorca Don Cristobal, Mészöly Miklós Moment, Antonin Wolf Kecefán vagy Hacaján, Balázs Béla A halász és a hold ezüstje, Karinthy Frigyes A bűvös szék és Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné c. darabjainak előadásai. Sajátos pedagógiai feladatoknak is megfelelő gyermekműsoraikon a klasszikus magyar irodalom és mesekincs feldolgozásai: Lúdas Matyi, János Vitéz, Toldi, Rózsa és Ibolya, Háry János, Elek apó meséi, legutóbb (1973) Tamási Áron Szegény ördöge mellett mai íróink eredeti alkotásai, többek között Bajor Andor Aranyszőrű bárányok, Bálint Tibor Robot Robi, Bede Olga Mesél az erdő, Kemény János Gyáva nyulacska, Kovács Nemere Csodafazék, Majtényi Erik Karcsi a cirkuszban, Marton Lili Télapó a betűk országában, Méhes György Kolozsvártól a Déli-sarkig, Palocsay Zsigmond Lepkeszárnyon és Aki búsul, megöregszik, Veress Zoltán Tóbiás és Kelemen és Irgum-burgum Benedek c. gyermekdarabjai szerepelnek. Maguk a bábosok dolgozták föl a Csongor és Tündét, Móricz Zsigmond állatmeséit és Fodor Sándor Csipike-történeteit. Több írónk a bábszínpad megkívánta átdolgozásra maga vállalkozott, így Fodor Sándor, Hajdu Zoltán, Páskándi Géza, Sütő András, Szilágyi Domokos.

Eredeti alkotásokkal tűnt fel Kovács Ildikó, a kolozsvári bábszínház rendezője (Lusta kismozdony, Cini Samu egér kalandjai), a bábszínészek közül Péter János, Koblicska Kálmán, Sigmond Júlia, Balló Zoltán, a díszlettervező Botár Edit. A nagyváradi bábszínház művészei közül Szele Vera (Domokos Eszter) rendezései, Seres Lajos és Kovács György eredeti darabjai és fordításai, Dankó János több mint 60 előadáshoz szerzett zenéje emelendők ki.

Szoros kapcsolatot tart a bábművészet a zenével; Kolozsvárt zenei oktató műsorok (Bach, Mozart, Schumann, Bartók) s a Csinn-bumm Zeneországban, Nagyváradon pedig Pergolesi (La serva padrona), Richard Strauss (Till Eulenspiegel, Don Juan, Don Quijote), Prokofjev (Péterke és a farkas) műsorra tűzése révén. Zeneszerzőink: Csíky Boldizsár, Oláh Tibor, Orbán György, Szabó Csaba, Vermesy Péter szívesen komponálnak a bábszínpad számára. Képzőművészeink közül Ambrus Imre, Botár Edit, Bölöni Vilmos, Fux Pál, Haller József, Kádár Zoltán, Szabó Erzsébet, Szervátiusz Tibor vállalt bábszínházainkkal alkotó együttműködést. A televízió magyar adásának megindulásával bábművészeink új kapcsolatot teremtettek ifjú közönségükkel.

Az UNIMA (Union Internationale des Marionettes) nemzetközi rendezvényein a román együttesekkel együtt rendszeresen részt vesznek a hazai magyar együttesek is. A kolozsvári bábművészek 1960-ban alakított pantomim-együttese többször eredményesen vendégszerepelt külföldön.

(K. A.)

Dániel Iván: Gondolatok a bábszínházról. Korunk 1958/3. – Szekernyés János: Bábművészetünk nagykorúsodása. Korunk 1969/8. – Kovács Ildikó: A bábu esztétikája – és jövője. A Hét 1972/3; uő: Báboskönyv. Válogatás. 1974. – Palocsay Zsigmond: Lepkeszárnyon. Bábjátékok. 1974. – Domokos Eszter: A láthatatlan belépő. A Hét Évkönyve 1978; uő: Iparművészet-e a bábszínház? Korunk 1978/7.


Bach Gyula (Zsombolya, 1889. ápr. 4. – 1954. okt. 29., Temesvár) – újságíró, író, műfordító. 1913-tól évekig a Temesvári Hírlap kül- és belpolitikai rovatát szerkesztette. Felelős szerkesztője volt a Közép-európai Lloydnak (1925) és az Új Hírlapnak (1935), míg a 30-as években a 6 Órai Újságnál, annak megszűnése után a Magyar Néplapnál dolgozott. Tagja volt az Arany János Társaságnak. A felszabadulás után a Szabad Szó és a Romániai Magyar Szó munkatársa. Számos novellát, folytatásos regényt, pszichoanalitikai és társadalomtudományi esszét, útleírást közölt a bánsági és erdélyi lapokban. Mozi c. filmregénye 1922-ben jelent meg Temesváron.


Bachmann Péter – *tankönyvirodalom


Bácski György (Zágráb, 1901. szept. 20. – 1978. febr. 10., Bukarest) – műfordító, újságíró, író. Bécsben végzett gimnáziumot 1921-ben, első írása a Szlavóniai Magyar Újságban jelent meg. 1924-ben Georgij Silew álnéven vers- és elbeszéléskötetét adták ki Temesvárt A kör címmel. Hányt-vetett életében vasutas, raktárnok, balett-táncos, nyomdász, banktisztviselő, 1940-ben Zágrábban a Kulisa c. lap szerkesztője, a háború alatt partizán. 1946-tól nyomdában dolgozik Temesvárt, 1949-ben a Temeswarer Zeitung és Temesvár c. lapok szerkesztője, majd 1952-ig a Kulturni Uputnik c. hazai szerb művelődési útmutató főszerkesztője. Azóta Bukarestben élt, számos hazai és külföldi lap munkatársa volt. Vállalkozott a régi és új szerb, horvát, szlovén és macedón líra magyarra ültetésére s több román és magyar szerző szerbhorvát és macedón tolmácsolására. Saját verseit és műfordításai javát második, nevével megjelent A kör c. kötetében (1968), valamint Hol vannak azok a tengerek (1973) c. műfordításgyűjteményében jelentette meg.

Lőrinczi László: Az utolsó cikk után. A Hét 1978/7. – Bodor Pál: B. Gy. halálára. Utunk 1978/8.


Bácsy Tibor (Marosvásárhely, 1898. nov. 10.) – népművelő, tankönyvíró. Zilahon szerzett tanítói oklevelet, 1920-tól Kibéden tanított. Meséi jelentek meg a Brassói Lapokban és a Cimborában, a marosvásárhelyi Ellenőr munkatársa. Verseit Göröngyök címmel adta ki (Dicsőszentmárton 1924), elbeszéléseit az Erdélyi Barázda, humoros egyfelvonásosait és illusztrációit a Szövetkezés közölte. Népszínműve, Az elveszett ember (1931) falusi színjátszók műsorán szerepelt. Írt ezenkívül népiskolai tankönyvet és Barlabás Piroskával háztartástani könyvet is.

Négy Benedek Elektől kapott levelét közli Benedek Elek irodalmi levelezése I. 1921-1925. 144, 198, 277. és 283.


Báder Tibor (Erdőd, 1938. ápr. 2.) – régészeti szakíró. Középiskolát Szatmáron végzett, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos tanári diplomát. A Szatmári Történeti Múzeum első igazgatója (1958-71), majd főkutatója. Régészeti és helytörténeti írásait főleg múzeumi kiadványok (Acta Musei Napocensis, Sargetia, Marisia) közlik, a Szatmári Hírlap mellékleteként megjelenő Forrás munkatársa. A Szatmári Hírlap szombati számaiban 1972-73-ban Bura Lászlóval együtt cikksorozatot közölt Szatmári arcok címen a város és megye jeles íróiról, tudósairól, művészeiről és népnevelőiről. Szaktanulmánya az aranyosmeggyesi szabad dák településről (S. Dumitraşcu régésszel közösen) Nagyváradon, a Szamos-völgyi éremleletekről Nagybányán jelent meg önálló kötetben (1967). Depôts de l'âge du bronze tardif du Nord-ouest de la Transylvanie c. munkáját az RSZK Akadémiája adta ki (1971). Ujabb munkája: Epoca bronzului în nord-vestul Transilvaniei, cultura pretracică şi tracică (1978).

Németi János: Dr. T. B.: Epoca bronzului... Könyvtár 1979/2.


Bagaméri Béla – *honismeret


Bagdi Sándor (Köröskisjenő, 1925. jan. 7.) - prózaíró. Aradon végezte a középiskolát, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett matematikatanári oklevelet 1958-ban. A nagyszalontai líceum számtan szakos tanára. Az Utunk 1963-tól közölte karcolatait, novelláit. Humoros írásaiban groteszk helyzetekből bont ki erkölcsi tanulságokat. Munkája: Fura intermezzo (Szabó Gyula bevezetésével, Forrás 1968). 1973 óta az Egyesült Államokban él.


Bagossy Bertalan – *Szatmár magyar irodalmi élete

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Bagossy Bertalan
(Szatmár, 1869. febr. 26. – 1950. márc. 12., Szatmár) – történész. A szatmári kat. főgimnázium tanára, később igazgatója, 1919-től Karánsebesen, majd Túrterebesen lelkész. Megírta Szatmár vármegye és város történetét a Magyarország vármegyéi és városai c. monográfia-sorozat számára (1908–10); latin tankönyveket szerkesztett az I. világháború előtt; A jozefinizmus hatása és az erdélyi egyházmegyék küzdelme ezek ellenében c. tanulmánya Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene (Dicsőszentmárton 1925) c. gyűjteményes kötetben jelent meg.


Bágyi János – *mesemondók


Bágyoni Szabó István (Bágyon, 1941. jún. 10.) – költő, prózaíró. A tordai líceum magyar tagozatának elvégzése után a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett. 1964-től Nagysármáson, 1967-től Tordán tanár, líceumi aligazgató; 1974-től az Utunk szerkesztőségében dolgozik. 1970 és 1976 között a tordai *Jósika Miklós Irodalmi Kör elnöke. Kuncz Aladárról készített dolgozatának egy részlete megjelent (Kuncz Aladár-emlékek. Korunk 1973/11). Első kötete a Földközelben (versek, Forrás 1976). Költészetét és prózáját egyaránt a szülőföldhöz, az anyanyelvhez, a hagyományokhoz ragaszkodás hatja át, anélkül, hogy megragadna az irodalmi tradicionalizmusban. Kések ideje c. regénye (1979) a mai romániai magyar irodalomnak ahhoz a jelentős új vonulatához tartozik, amelynek népszerűségét Sütő András teremtette meg: az író az Aranyosmente történelmi múltját a legmaibb jelennel köti össze. Ujabb verseskötete: Végtelen reggel (Kv. 1980).

(K. L.)

Lázár László: Ott, ahol vagyunk. Beszélgetés B. Sz. I.-nal. Ifjúmunkás 1978/16. – Kántor Lajos: Közérzetünk történelmi krónikája. Utunk 1980/32. – K. Jakab Antal: Halló, én beszélek; Molnos Lajos: Időben és térben... Utunk 1980/50.


Bágyuj Lajos (Kolozsvár, 1920. szept. 24.) – műemlékrestaurátor. Tanulmányait Kolozsvárt kezdte, építőipari iskolát Budapesten végzett. Több hazai műemlék restaurálásáról külön tanulmányokban ad számot: Beszámoló a kolozsvári Szent Mihály-templom 1956/57. évi helyreállítási munkálatairól (Kelemen Lajos Emlékkönyv 1957); A kolozsvári Farkas utcai református templom 1958. évi restaurálása (Műemlékvédelem, Bp. 1959, ugyanaz a Református Szemlében, 1968); A némai református templom restaurálása (Református Szemle 1962; Műemlékvédelem, Bp. 1964); Descoperiri de fresce la Floreşti (Sesiunea Ştiinţifică a Direcţiei Monumentelor Istorice 1963); Vajdahunyad várának restaurálása, 1965-1968 (Korunk 1973/10); A gyulafehérvári székesegyház helyreállítása (Korunk 1978/12).


Bajkó Barabás (Nagyvárad, 1916. dec. 28.) – orvosi szakíró, közíró. Orvosi oklevelét 1942-ben Kolozsváron nyerte. 1945-től 1947-ig a marosvásárhelyi szülészeti klinika tanársegéde, azóta Csíkszeredán kórházi főorvos, számos hazai és külföldi kongresszus előadója. Az orvostudományok doktora (1970). Hazai és külföldi szakfolyóiratokban, így az EME Értesítőjében, az Orvosi Szemlében, a Revista Medicală és Obstetrică-Ginecologie hasábjain megjelent közleményeinek tárgya főleg a terhes méh élettana, a koraszülések és a műtétes szülések megelőzése. Elsőként számolt be a hazai szakirodalomban falusi környezetben végzett nőgyógyászati szűrővizsgálatok tanulságairól. Ő kezdeményezte és vezette be Trozner Ferenccel együtt a később országosan is alkalmazott "összevont szülőházak"-at, s azok jelentőségét több dolgozatban méltatta. Közírása a nők egészségügyi nevelését, az egészségügyi személyzet továbbképzését szolgálja. Felvilágosító röplapot adott ki a méhrákról (1947). Néhány tanács asszonyainknak c. munkája 1948-ban Csíkszeredán jelent meg. Bábanövendékeknek írt kétkötetes jegyzete (Szülészet, 1955) eddig 4 kiadást ért meg.


Bajkó Erzsébet, Taufferné (Ditró, 1909. dec. 9.) – író. Középiskolai tanulmányait Nagyszebenben végezte. 1932-től 1936-ig a Keleti Újság belső munkatársa, cikkeit közölte az Erdélyi Fiatalok, Erdélyi Szemle, Pásztortűz és Független Újság. Székely faluregénye, a balladisztikusan komor Szánjatok kősziklák (Kv. 1940) Gy. Szabó Béla fametszeteivel jelent meg és két kiadást ért el. 1942 óta Magyarországon él.


Bajor Andor (Nagyvárad, 1927. szept. 30.) – író. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófia szakos tanári oklevelet. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. 1949-től 1952-ig előbb gyakornok a Bolyai Tudományegyetem logika tanszékén, majd a magyar irodalomtörténeti tanszéken tanársegéd, 1953-tól az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1957-től a Napsugár, 1962-től pedig az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztőségi tagja Kolozsvárt. 1969 után az Előre kolozsvári munkatársa.

Első írását az Utunk közölte 1949-ben. Lírikusként indult, szatirikus és humoros versei Anavi Ádámmal és Bodor Pállal közös kötetben jelentek meg (Pellengér, 1955). Közben irodalmi bírálatokat is írt, de végül a szatirikus-humoros műfajváltozatokban talált rá igazi hangjára. Első kötetével, a szatírákat, humoreszkeket és irodalmi paródiákat tartalmazó Kerek pereccel (1955, bővített 2. kiadás 1957) egy csapásra meghódította az olvasókat. Írásainak további reprezentatív gyűjteménye a hasonló műfaji összetételű Répa, retek, mogyoró (1962), valamint a Főúr, írja a többihez (1967). Első szatíráiban a társadalmi élet egyes negatív jelenségeit, a hivatalnoki közönyt, a szolgalelkűséget tűzte tollhegyre, szívesen folyamodva a játékos fantasztikum eszközéhez. Paródiáiban a sematizmus akkoriban igen veszélyes szemléletének írói megnyilatkozásait gúnyolta ki, pontos diagnózisát adva a maga sajátos műfajában egy korszak irodalmi torzulásainak. A hazug idill költőjéről pédául így írt a Szelíd viharban: "Rózsaszín dörej. Jégeső szakad. / Vakít a villám rózsaszínű fénye; / rózsaszín költő ül a fa alatt. / Rózsaszín villám csapjon őbeléje." Későbbi paródiáiban a divatos és semmitmondó modernkedést karikírozta s kortársairól készített stílustanulmány-értékű "portré"-kat (Pokoli különkiadás, 1968).

Sajátos műfaját, a humoreszk eszközeivel megmódolt novellát fokozatosan alakította ki. Az 50-es évek második felétől tűnt fel írásaiban a névtelen kisember, akinek esendőségében vagy kicsinyességében is az emberséget láttatta. Az ő szemszögéből nézve nemcsak a valóság torzulásai, hanem az eszmények is élesebben, tisztábban rajzolódtak ki. Ezért beszélhetett a szerző hiteles pátosszal a pöffeszkedő Valaki mellett háttérbe szoruló Satöbbiről, aki gerelyt vet, feltalál, épít, gólt rúg és lírai verset ír: mindenütt ott van, "ahol szükség van az erejére". A Répa, retek, mogyoró s különösen a Főúr, írja a többihez egy-egy ciklusában a naiv gyermeki szemlélettel való azonosulás és az élményszerűséget fokozó első személyes előadásmód került előtérbe. Ez a két ciklus öleli fel Bajor legszebb, legsikerültebb írásait: az eszmények veszendőségét felpanaszoló "elégiákat" s az emberség melletti helytállás groteszk "himnuszait". Az Április bolondjában írja: "Szegény fiú, ki ugratott be ennyire téged? Ki tréfált ifjúságoddal? Mondd, ugrass: Ma fölfedezték a rák szérumát. És én elhiszem. Itt az áprilist kiáltó felhők alatt fogom elhinni. S nem szégyenlem... Viccelj: Tengerbe dobtak minden fegyvert, testvérré lettek a Föld minden népei, nincs több sírás, könny, nehéz öregség. Elhiszem." S e becsapottság keserűségén felülemelkedve, szent meggyőződéssel hirdeti: "Megérett minden jóra a föld... Aki nem hisz benne, az a vak, az az ügyefogyott, az az igazi április bolondja." Kritikusai méltán állapították meg róla, hogy lírai és intellektuális, humoros és groteszk elemeket ötvöző, nyelvi leleményekben bővelkedő, vallomásszerű írásai megkülönböztetett helyet biztosítanak számára irodalmunkban.

A lírai hozzáállás nemesíti humoreszkjeinek újabb gyűjteményeit is (Tücsök és bogár. Kv. 1972; Az éjjeliőr nem tud aludni. 1976). Az utóbbi években – több karcolatának bábszínpadra való átdolgozása után – a drámai műfajban önállóan is jelentkezett: Szürke délután c. darabja (Igaz Szó 1977/6) Szabó József rendezésében Nagyváradon (1978), Harag György rendezésében Kolozsvárt színre is került (1980). A Napsugár gyermekolvasói számára a felnőttek körében is népszerű kalandregény-paródiát (Egy bátor egér viszontagságai. Majtényi Erik bevezetőjével, 1960; 4. kiadás 1978) és számos ifjúsági elbeszélést (Hétmérföldes csizma. 1962; Garázda Karcsi rokonsága. 1966; Hóvirágméz. 1975; A csodálatos esernyő. 1980) írt. A publicisztikának a pamflet eszközeivel frissített változatát műveli (Napiparancs a hegedűhöz. 1963). Mint fordító, Eminescu és Topârceanu (Egy kicsi tücsök balladája. 1961, 1972) verseit, a Pintea Viteazul c. román népballadát, valamint Mircea Sîntimbreanu karcolatait (Diákabrak. 1978) tolmácsolta, kitűnő formaérzékkel. A Forrás-sorozat több kötetéhez írt előszót, a Tanulók Könyvtára számára válogatta Karinthy Frigyes írásait (1974). Írásaiból Bukarestben egy-egy válogatás román, illetve orosz fordításban is megjelent (Curcubeul. 1964; Raduga. 1969; Marele coordonator. 1978).

(M. H.)

Kántor Lajos: Kétkezi humorista. Utunk 1963/12. – Szilágyi Júlia: A humor filozófiája. Korunk 1963/5. – Hajdu Győző: Líra, humor, szatíra. Igaz Szó 1963/11. – Király László: Csinkvecsentó elhúz a jobbszélen. Utunk 1968/11. – Robotos Imre: A humor költészete. Igaz Szó 1969/6. – Bálint Tibor: A humor elégiája. Utunk 1969/9. – Földes László: B. A. mélabús humoráról. Korunk 1969/5. – Láng Gusztáv: B. A. Utunk 1970/28. – B. A. műhelyében. Szőcs István, Veress Dániel, Panek Zoltán, Fodor Sándor, Sinkó Zoltán írásai. Igaz Szó 1970/1. – Csiki László: Hogy a tojás, Kolumbusz úr? avagy Odüsszeusz falovacskája. A Hét 1973/18. – Láng Gusztáv: Boldog-e a humorista? Utunk 1973/21. – Szalay Károly: B. A. humora, Korunk 1974/9. – Bálint Tibor: A tündérkirály pipája. Utunk 1976/11. – Mózes Attila: Olykor szembenézhetünk erényeinkkel is. Utunk 1977/2. – B. A. műhelyében. Igaz Szó 1977/9. – Marosi Péter: Bajor anakondái – a színpadon. Utunk 1978/27; uő: Senki se tud bajorul? – Utunk 1980/26. – A humor méltóságáról. Ablonczy László beszélgetése B. A.-ral. Tiszatáj, Szeged 1979/11.

ASZT: Beszélgetés az íróval. LM 1081, 1331. – Humoreszkek az író felolvasásában. LM 6, 331, 458, 1113. – Dramatizált humoreszkek. LM 596. – Nyilatkozat a paródiáról. LM 1113. – Alkotóműhely. LM 1607.


Baka János – *Kájoni János emlékezete


Baka Judit – *tankönyvirodalom


Bakai László – *nyomdászírók


Bakk Anikó – *daloskönyv; *László Bakk Anikó


Bakk Elek (Felsőboldogfalva, 1899. ápr. 13. – 1972. jan. 21., Székelyudvarhely) – orvosi szakíró. ~ Péter testvére, ~ Anikó édesapja. A Korunkban, az Előrében és Hargitában egészségügyi nevelő, orvosi-etikai cikkeket közölt, s tervet dolgozott ki Székelyudvarhely fürdővárossá alakítására. Az ÁGISZ Hasznos Könyvtárában jelent meg Rajtad is múlik, hogy beteg ne légy! (Brassó 1936) c. tudományos tájékoztatása. A 30-as években Bukarest, az utolsó évtizedekben Székelyudvarhely művelődési mozgalmainak támogatója volt, háza Székelyudvarhelyen a 40-es évektől eszmei vitákat ébresztő irodalmi szalon, ahol megfordult Móricz Zsigmond, Féja Géza, Németh László, a festőművész Nagy Imre s a Forrás fiatal nemzedéke.


Bakk Péter – *falukutatás; *Gusti magyar kapcsolatai


Bakkay Béla (Kőrösmező, 1886. febr. 5.) – költő. 1919-től a szatmári kat. főgimnázium tanára. A Hírnökben, Pásztortűzben közölt cikkei, irodalmi tanulmányai és versei mellett két önálló kötettel jelentkezett: Göncölszekér (versek, Nagykároly 1922) és Bianca (verses regény, Szatmár 1925). 1930-ban Magyarországra költözött.


Bakó Béla (Aranyosgyéres, 1913. aug. 16.) – pedagógiai szakíró. Középiskolai tanulmányait Nagyenyeden, a tanárképző főiskolát Szegeden, az egyetemet Kolozsvárt végezte. 1945-től főtanfelügyelő, 1946-49-ben a Népnevelés c. folyóirat szerkesztője, 1949-től egyetemi adjunktus, 1951-től egyetemi előadótanár Kolozsvárt. Mint a kolozsvári Pedagógiai Továbbképző Intézet pedagógia-defektológia tanszékének vezetője (1954-73) a hazai magyar tantestület széles tömegeit irányította szakmunkájuk elmélyítésében. Iskolapolitikai, neveléstudományi, didaktikai és neveléstörténeti tanulmányait a Tanügyi Újság, Korunk, A Hét, a Babeş-Bolyai Egyetem Studia-sorozata és a Revista de Pedagogie közli. A neveléstudomány kérdései c. kötet (1957), valamint a hazai magyar iskolákban 1957 óta használatos ábécéskönyvek társszerzője. Comenius sárospataki működéséről román nyelvű közleményei jelentek meg; oktatástörténeti cikkeiben a Pestalozzi-iskola Teleki Blankára gyakorolt hatását elemezte (A Hét 1977/3).


Bakó Géza (Türkös, 1924. szept. 25.) – újságíró, szakíró. Középiskoláit Brassóban végezte. Előbb a bukaresti Rádiónál dolgozik (1951-54), majd a brassói Új Idő ipari rovatának szerkesztője (1963-67), 1967-től tisztviselő. Az Előre, Brassói Lapok, Astra, Volkszeitung, Karpaten Rundschau, Brassói Lapok közli írásait. Régészeti, történeti és paleoetnográfiai értekezései, szaktanulmányai román nyelven 1957-től a Studii şi Cercetări de Istorie veche şi Arheologie, Studii şi Articole de Istorie, magyarul a Korunk és a budapesti Archaeológiai Értesítő hasábjain jelennek meg. A Bibliotheca Historica Romaniae XVI. kötetének (1975) munkatársa.


Bakóczi Károly (Hajdúböszörmény, 1883. jan. 24. – 1956. szept. 3., Székelyudvarhely) – író, irodalomtörténész, műfordító. 1908-tól 1924-ig a székelyudvarhelyi ref. kollégium, majd állami gimnázium tanára. A 20-as években a Zord Idő és a Pásztortűz munkatársa: jeleneteket, egyfelvonásos darabokat, novellákat, tanulmányokat és műfordításokat közöl. A KZST tagja. Sajtó alá rendezte Fülöp Áron kisebb költeményeit (Székelyudvarhely 1921). Önálló kötete a Fülöp Áron élete és költészete, függelékül levelezése (Székelyudvarhely 1923) és a Német költőkből (Székelyudvarhely 1935) c. műfordításgyűjtemény, mely 126 költő 442 versét tartalmazza. Fordított ezeken kívül Shelley, Baudelaire, Verlaine, Valéry, Carducci és több orosz költő verseiből.


Balás Árpád – *földtani és földrajzi szakirodalom


Balázs András (Székelyudvarhely, 1943) – *Vitorla-ének

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Balázs András
(Székelyudvarhely, 1943. júl. 10. – 1978. ápr. 28., Székelyudvarhely) – újságíró, költő. 1966-ban a Babeş–Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakból szerzett oklevelet. 1968-tól a Hargita belső munkatársa: szülőföldje művelődési életével foglalkozott. Verseit 1962 óta az Utunk, Ifjúmunkás, Igaz Szó közölte, szerepelt a Vitorla-ének (1967) és a Megtalált világ (Mv. 1968) c. antológiákban. Kéziratban maradt kötete: Cicoma nélkül.

Molnos Lajos: B. A. Utunk 1978/20.


Balázs András (Kászonimpér, 1869) – *Magyar Kisebbség


Balázs Ferenc (Kolozsvár, 1901. okt. 24. – 1937. máj. 22., Torda) – prózaíró, költő. Apja postatisztviselő volt. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte, ahol a Kriza János Önképzőkörben és a Remény c. diáklapban jelentkezett első írásaival. Gépészmérnöknek készült, de egy fiatalkori tüdőfertőzés gyógyítására az orvos falusi levegőt ajánl. Így terelődik figyelme a falu felé, ahol akkor az értelmiségi számára csak a gazdatiszti és a papi állás kínálkozott. "Jobb a falu szolgája lenni, mint a grófé" – írja később, s ezzel a meggondolással iratkozik be az unitárius teológiára. Papnövendék korában megteremtője a *Tizenegyek antológiájának, itt Jancsó Béla, Kacsó Sándor, Kemény János, Tamási Áron oldalán jelentkezik. Az erdélyiségről és székely mitológiáról írt tanulmánya a csoport eszmei és művészeti hitvallása. Az antológia közli két meséjét is, miután már önálló kötetben tett közzé meséket (Mesefolyam. Szatmár 1922).

Egyházi ösztöndíjjal sikerül az angliai Oxfordban és az Egyesült Államok-beli Berkeleyben négy évig (1923-27) tanulmányokat folytatnia. Amerikában mint egy békekaraván tagja előadásokat tart, hangversenyeket rendez, utazik, agitál és ír angol nyelven. Ázsián át tér haza Kolozsvárra, beutazva Japánt, Kína egy részét, Indiát és Palesztinát. Földkörüli vándorútjáról írja Bejárom a kerek világot (1923-1928) c. munkáját, mely előbb a Keleti Újságban jelenik meg folytatásokban, majd könyvalakban (Kv. 1929, új kiadásban Mikó Imre bevezetésével és jegyzeteivel, 1975). A szokványos útleírásoktól eltérően azt mondja el, hogyan talált önmagára és dolgozta ki – három földrész országait megismerve – egy új társadalom tervét, mely tagadása az ipari kapitalizmusnak és leginkább Rabindranath Tagore elgondolásaihoz igazodik, akivel, valamint Gandhival, erről személyesen is beszélgetett. "Én a világot ilyen egyszerűnek nem látom – írta a könyvről Szabédi László az Erdélyi Fiatalokban –, de az én lelkiismeretem nem olyan tiszta, mint a Balázs Ferencé."

Ezzel a tiszta lelkiismerettel foglalja el hazatérése után az első neki felajánlott állást: bennlakási felügyelő lesz a székelykeresztúri unitárius főgimnáziumban. Amellett ifjúsági konferenciákat rendez, megindítja a Kévekötés c. ifjúsági lapot, egyik alapítója az Erdélyi Fiatalok c. főiskolás lapnak. Ugyanakkor a Korunkban is cikkei jelennek meg, és a Falvak Népe terjesztéséért egyházi főhatósága eljárást indít ellene. Igazi munkaterületét azonban Mészkőn nyeri el, ahol 1930-ban megkezdi lelkészi működését, és ott marad haláláig.

Erről a nevével annyira összeforrott aranyosmenti községről írja: "itt minden van, ami Erdély: hegy, síkság, megcsuszamlott dombok, sziklák, hasadék, folyó, bánya s közelben a gyárakkal javított (vagy rontott) kisváros: Torda. Lakosai románok és magyarok: földművesek, iparosok, gyári munkások és hivatalbeliek." Itt kezd hozzá négyéves falufejlesztő tervének megvalósításához, a dániai szövetkezeti falvak mintájára. Primitív autarchiára akarja berendezni először a községet, aztán az egész vidéket, függetleníteni akarja a világpiactól, s a falusi életformát propagálja, amelyben az emberek – szerinte – nem válnak egyoldalúvá, hanem rátalálnak a természet és a társadalom összhangjára. Gazdasági tervei a világválság idején összeomlanak, de közben mégis megújul egy kis falu, virágzik a népfőiskola, működik a színjátszó csoport és a dalárda. Ifjúsági daloskönyvet állít össze (Szent-Iványi Sándorral és Mikó Imrével, Kv. 1931).

1932-től részt vesz a marosvécsi helikoni találkozókon; 1933-ban itt az elmúlt év erdélyi magyar irodalmáról tart előadást, később az ő javaslatára kezd foglalkozni az íróközösség egy népművelő könyvsorozat problémáival. Szövetkezeti elgondolásait Aranyosszéki tervek (Torda 1933) c. röpiratában mondja el. Ezek a tervek részben valósággá válnak, amikor megalakítja a Vidékfejlesztő Szövetkezetet. Csak midőn a tüdőbaj ismét leveri a lábáról, ér rá A rög alatt (Torda 1936) c. emlékiratában vallomást tenni világkörüli útja óta végzett munkáiról, kudarcairól és az "álmok szalmájáról", amelyet nem szűnt meg csépelni. "Lenni kevesek megértettje, többek kovásza, sokak testében tövis" – foglalja össze népnevelő erkölcstanát. Tordára viszik gyógyulni, kislányát elkülönítik tőle, dán származású amerikai felesége, Frederiksen Kriszti, nem egy cikkének társszerzője ápolja. Betegágyában fejezi be Zöld árvíz c. regényét (Kv. 1936), amelyben megírja egy vidéki értelmiségi tragikus küzdelmét az elsodort faluban. Országos részvét mellett temetik el Mészkőn. Az Erdélyi Helikonban Tamási Áron búcsúztatja, a Korunkban Gaál Gábor ezt írja róla: "Az emberség, a tisztaság volt példaadó benne."

Az erdélyi irodalom ideológusának és szervezőjének indul, de amint a világ kitárul előtte, búcsút mond az irodalomnak, fontosabbnak tartja a társadalom anyagi és erkölcsi megújítását, s csak akkor tér vissza az irodalomhoz, amikor már a betegség nem hagyja társadalmi téren tevékenykedni. A fiatalkori mesék és versek éppen úgy, mint regénye és publicisztikai írásai, faluszervező tevékenységével kapcsolatosak. Legtöbbjének ő maga a hőse, a népnevelő, a társadalomszervező, a XX. századi utópista szocialista. Sohasem művel öncélú irodalmat, írásaiban a falusi néphez és az ifjúsághoz szól, akikre az új társadalom felépítésében alapozni akar. Szépíróként ízesen, zamatosan tud mesélni, tréfásan mond el komoly dolgokat, tud leegyszerűsítő is lenni, és elnagyolja írásait, ha az ügy érdekében sietnie kell. Ezért írói munkássága is csak saját mértékével mérhető: mint félíró és egész ember mutatott a közösség szolgálatára példát. Posztumusz kiadásban jelent meg a Mesék is (Marosi Ildikó zárszavával, 1973).

Alakját munkatársa, Pálfi Miklós tordaszentmihályi földművesíró mintázta meg Útépítők c. alkalmi darabjában (bemutatta Ferenczy Gyula színtársulata 1936-ban Tordán); korszerűen örökíti meg jelképessé vált magatartását Vásárhelyi Géza Balázs Ferenc c. drámája (kéziratban, 1973). Nevét viseli a tordai Mihai Viteazul Líceum magyar irodalmi köre.

(M. I.)

Bolyai Zoltán (Gaál Gábor): Bejárta a kerek világot. Korunk 1930/6; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 356-58. – Jancsó Béla: B. F. Ellenzék 1937. máj. 25.; újraközölve Irodalom és közélet. 1973. 309-12. – Féja Géza: Meghalt egy erdélyi apostol. Magyarország, Bp. 1937. máj. 29. – László Dezső: B. F. Erdélyi Fiatalok 1937/2. – Gaál Gábor: B. F. Korunk 1937/6; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 619-20. – Tamási Áron: B. F. Búcsú a mészkői sírnál. Erdélyi Helikon 1937/6; újraközölve Virrasztás. Bp. 1943. 192-93. és HLev. II. 1979. 165-66. – Balogh Edgár: A. mészkői négyéves terv. Brassói Lapok 1938. máj. 26.; újraközölve Egy népművelő álma címmel, Duna-völgyi párbeszéd, Bp. 1974. 255-57. – Szentimrei Jenő: B. F. Utunk 1957/20. – Jancsó Elemér: B. F. Igazság 1957. máj. 26.; uő: B. F. emlékezete. Falvak Dolgozó Népe 1957. máj. 28. – Mikó Imre: Rög és nagyvilág. Korunk 1967/8; uő: Egy este Balázs Ferencnél. Utunk Évkönyv 69. 170-72.; uő: Kevesek megértettje, többeknek kovásza. A Hét 1975/29-30; uő: Föld körüli szerelem. Utunk 1976/43. – Szőcs István: Kétélű világ. Utunk 1968/22; uő: A józanság megszállottja. Utunk 1975/45. – Bözödi György közlése: B. F. leveleiből. Utunk 1971/7; uő: A rög alatt. A Hét 1976/43. – Kicsi Antal: B. F. Brassói Lapok 1973/20-22. – Herédi Gusztáv: Kiindult Erdély felől. Korunk 1976/1-2. – A kilencedik helikoni találkozó jegyzőkönyve. HLev. II. 1979. 5-21.


Balázs Imre (Máréfalva, 1931. okt. 26.) – képzőművész, műkritikus. A marosvásárhelyi művészeti líceum elvégzése után előbb Bukarestben, majd Kolozsvárt folytatta képzőművészeti főiskolai tanulmányait. A sajtóéletbe műkritikáival és illusztrációival kapcsolódott be. A Hét, Előre, Vörös Zászló munkatársa. 1970 óta az Új Élet grafikai szerkesztője Marosvásárhelyen. Ambrus Imre festőművésszel együtt összeállította az Igaz Szó 1972/11-es képzőművészeti számának grafikai anyagát. Képeit kiállították Jeruzsálemben (1980).


Balázs Imre (Székelyudvarhely, 1926) – *Megtalált világ

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Balázs Imre
(Székelyudvarhely, 1926. febr. 25.) – humorista. Gyári tisztviselő szülővárosában. Első karcolatát az Igaz Szó közölte (1964). A Megtalált világ (Mv. 1968) c. antológiában szerepel. Humoreszkjei a csíkszeredai Hargita hasábjain jelennek meg. Bocsánatot kérek c. gyűjteménye, saját illusztrációival, kéziratban.


Balázs János (Nagyszeben, 1907. szept. 3.) – nyelvész, tankönyvíró. Középiskolát Nagyszebenben, Gyulafehérváron és a kolozsvári ref. kollégiumban végzett, a kolozsvári Ferdinand-egyetemen a román és magyar nyelv és irodalom szakon szerzett tanári képesítést. 1929-től a nagyenyedi Bethlen Kollégium, 1933-tól a kolozsvári ref. kollégium, 1948-tól a Brassai Sámuel Líceum tanára, 1949-től a Bolyai, majd a Babeş-Bolyai Egyetem nyelvtudományi karán működik, 1952-től nyugalomba vonulásáig egyetemi előadótanár. 1949-ben Szabédi Lászlóval közösen szerkesztett magyar irodalmi olvasókönyvet, társszerzője a magyar tannyelvű iskolák számára kiadott román nyelvkönyveknek. Munkája: Helyesen románul (Ádám Zsigmonddal és Balázs Lászlóval, 1960, újabb kiadás 1962, javítva és bővítve 1971).


Balázs László (Székelyudvarhely, 1927. szept. 23.) – nyelvész. Középiskolát szülővárosában végzett, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett román nyelv és irodalom szakos tanári képesítést. 1950 óta egyetemi beosztásban dolgozik, 1972 óta egyetemi előadótanár. Tanulmányait, recenzióit a Korunk, Utunk, Igazság, A Hét, Tanügyi Újság, NyIrK, Cercetări de lingvistică és Studia Universitatis Babeş-Bolyai közli, tárgyköre a kétnyelvűség és nyelvoktatás, az anyanyelvi ismeretek hasznosítása a román nyelvtanulásban, a nyelvek kölcsönhatása. Ádám Zsigmonddal és Balázs Jánossal együtt szerkesztette a Helyesen románul c. munkát (1960. 3. kiadás 1971). Doktori értekezését Szovát Kolozs megyei község kétnyelvűségéről készítette (kéziratban, 1969).


Balázs Márton (Szilágysomlyó, 1867. szept. 22. – 1948. júl. 25., Sepsiszentgyörgy) – néprajzi és népköltészeti gyűjtő. 1893-tól Kézdivásárhelyen polgári iskolai tanító, majd igazgató. 1937-től Sepsiszentgyörgyön élt. Néprajzi szaktanulmányait a budapesti Ethnographia (Szilágysági néprajzi adalékok. 1891) és a Székely Nemzeti Múzeum Értesítője (A háromszékmegyei húsvéti írott tojásokról és népszokásokról. 1902) közölte. Malonyay Dezső A magyar nép művészete (Bp. 1909) c. művének munkatársa; a mű II. kötetében ő írta a háromszéki népviseletről és népszokásokról szóló részeket. A Kézdivásárhely környékén 1894 és 1905 között gyűjtött népszokások, hiedelmek és népköltési adalékok százait évtizedek múlva rendezte sajtó alá (Adatok Háromszék vármegye néprajzához. Sepsiszentgyörgy 1942). Bevezetőjében a háromszéki tanítók és tanulók segítségével létrehozott, több mint 6000 darabot felölelő tárgyi néprajzi gyűjteményéről tájékoztat; anyagát a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi múzeumok között osztotta szét.

Balassa Iván: B. M. Adatok Háromszék vármegye néprajzához. Ethnographia, Bp. 1943. – Faragó József: Székely néprajz. Pásztortűz 1944/1.


Balázs Márton (Lövéte, 1929. júl. 17.) – matematikai szakíró. Líceumi tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos képesítést. Szakpályáját ugyanitt az általános fizika tanszéken kezdte, 1972-től a Babeş-Bolyai Egyetem függvénytan és analízis tanszékén előadótanár. Tudományos munkássága az analízis és a numerikus analízis tárgykörébe tartozik. Hazai és külföldi tudományos folyóiratokban számos dolgozatot közölt román, angol, francia nyelven. Több egyetemi jegyzet szerzője. Munkája: Matematikai analízis (Kolumbán Józseffel közösen, Kv. 1978).


Balázs Péter (Magyarfenes, 1919. máj. 28.) – képzőművész, szerkesztő. A Kalotaszegről városba került kőművesinas tehetségét Kós Károly fedezte fel. 1933-tól 1942-ig Kolozsvárt Szolnay Sándor és Szervátiusz Jenő, majd Nagybányán Ziffer Sándor, Marosvásárhelyen Bordi András tanítványa, tanulmányait az 1948-ban alakult kolozsvári Művészeti Intézetben egészítette ki, itt lett adjunktus 1952-ig. Előbb a Világosság, majd az Igazság, 1958-tól az Utunk riportere és illusztrátora. Riportsorozata a moldvai csángó magyarokról és első közlése részvételükről az 1907-es parasztfelkelésben (Igazság 1948. jan.-febr.; Utunk 1949/5; Korunk 1957/2-3), valamint Szolnay Sándor életművének felmérése (Utunk 1956/40) írásai iránt is figyelmet keltett. Mestereiről, köztük Nagy Imréről írt művészettörténeti sorozatában (Művelődés 1957/5-9) a realizmus magasabb gondolati formáit értékeli. Irodalmi vonatkozású képzőművészeti alkotásai: Gaál Gábor, Kós Károly, Szervátiusz Jenő szobrász, Szolnay Sándor festőművész olajportréi, Balogh Edgár, Jordáky Lajos, Juhász Ferenc, Kovács Katona Jenő, Kurkó Gyárfás, Nagy István, Nagy László, Szabó T. Attila, Szilágyi András írók arcképgrafikái.


Balázs Sándor (Kolozsvár, 1928. ápr. 4.) – filozófiai író. Tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem filozófiai karán végezte 1953-ban. Ez évben tanársegéd, 1954-től egyetemi lektor, 1977-től előadótanár a kolozsvári egyetem filozófiai-szociológiai tanszékén. Társszerzője volt (Spielmann Józseffel) a Lechner Károly életművét bemutató kötetnek (1956). Humor és filozófia (1969), Az optimizmus védelmében (Kv. 1971) és Itáliai úti filozófia (Kv. 1979) c. köteteinek tárgya kívül esik két állandóvá váló nagy témakörén.

Ezek közül a korábbi a tágabb értelemben vett determinizmus kérdésköre. A társadalmi determinizmus és a szubjektív tényezők c. doktori disszertációját (1970, gépirat, román nyelven) megelőzően több, a témába vágó szaktanulmányt publikált a Korunk és a Studia Universitatis Babeş-Bolyai számaiban, valamint a Filozófiai tanulmányok (1957) c. gyűjteményes kötetben, majd a Látóhatár (Kv. 1973) c. antológiában. E témakörbe vágó önálló kötetei: Elmélkedés a célszerűségről (1972); A véletlen (1974); Fatális lét? (1978); A predesztináció (1978).

A 70-es évek kezdetétől a múltbeli, főként a két világháború közötti filozófiai-szociológiai-elméleti irodalmunk foglalkoztatja. E sokáig elhanyagolt területen végzett anyagfeltáró, értéktudatosító kutatómunkájával az úttörők között van. Első idevágó tanulmánya, a Sors és magatartás (Korunk 1972/2) Tavaszy Sándor emlékét ébresztette. Az ő gondozásában és bevezető tanulmányaival jelentek meg Dimitrie Gusti A szociológiai monográfia (Téka 1976) és Varga Béla Bölcseleti írások (Téka 1979) c. kötetei. Szociológia és nemzetiségi önismeret (1979) c. munkája a Gusti-féle iskola hatását kutatva a két világháború közötti romániai magyar szociográfia legkülönbözőbb műhelyeit (Erdélyi Múzeum, Korunk, Erdélyi Helikon, Erdélyi Fiatalok, Hitel) veszi számba és mutatja be. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának százhuszadik évfordulója alkalmából az indulás körülményeit tárta fel (Korunk 1979/12, Utunk 1979/45).

(T. S.)

Robotos Imre: Kísérlet – kérdőjelekkel. Igaz Szó 1969/6. – Kallós Miklós: Humor és filozófia. Korunk 1969/8. – Bretter György: Levél a szerkesztőséghez. Igaz Szó 1969/11. – Veress Dániel: Félszaktudományos szintézis. Utunk 1970/3. – Sztranyiczki Gábor: A determinizmus védelmében. Korunk 1973/2; uő: B. S.: Szociológia és nemzetiségi önismeret. Könyvtár 79/4. – Bálintfi Ottó: Az is-is módszere és filozófiája. Korunk 1974/11. – Gáll Ernő: D. Gusti – magyarul. Utunk 1976/44. – Fábián Ernő: Román-magyar eszmeközi kapcsolatok. Korunk 1980/1-2.


Bálint Ákos (Csíkszentimre, 1893. jún. 2.) – népművelő, tankönyvíró, zeneszerző. ~ Erzsébet apja. A csíksomlyói tanítóképző intézetben 1912-ben nyer oklevelet. 1918-tól 1953-ig Gyergyószentmiklóson tanító, majd iskolaigazgató. Részt vesz a Gyergyói Múzeum munkájában (1954-56). Évtizedekig Gyergyó zenei és művelődési életének egyik irányítója. Népdalgyűjtő, zeneműveket szerez: ezek népdalfeldolgozások kórusra, dalok, egyházi énekek. Gyergyószentmiklóson több kiadásban megjelent tankönyve az Öröm-Ábéce és olvasókönyv... (1922). Módszertani munkája: Mesés vezérfonal az ÖRÖM ÁBÉCÉ-ből való olvasás-írás tanításához... (1924). A Beethoven-centenárium alkalmából zenei alapismereteket nyújtó dalegyleti zsebkönyvet adott ki (Gyergyószentmiklós 1927).


Bálint András (Bácsfalu, 1886. okt. 28. – 1962. júl. 25., Bácsfalu) – népművelő, helytörténész. Nagyenyeden szerzett tanítói oklevelet, a hosszúfalusi polgári iskola tanára, majd a hétfalusi gazdakörök vezetője, végül banktisztviselő. Irodalmi munkássága a Brassó megyei csángók történelmének feltárására irányult. 1923-tól 1935-ig társszerkesztője a *Csángó Naptár köteteinek, ezekben ismertette a csángó települések múltját. Könyve jelent meg a sertéstenyésztésről (1933), nagyobb hétfalusi csángó helytörténeti munkája és népdalgyűjteménye kéziratban.


Bálint András (Kőröspatak, 1943) – *Hargita


Bálint Dániel – *Petőfi Sándor emlékezete


Bálint Ernő – *TETT


Bálint Erzsébet, Kostyákné (Gyergyószentmiklós, 1926. nov. 19.) – zeneíró, népművelő. ~ Ákos leánya. A székelyudvarhelyi tanítóképző s a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 1953-ig szülővárosában, majd Kolozsvárt középiskolai zenetanár s a zeneművészeti főiskola pedagógiai gyakorlatainak vezetője. Zenei írásait hozza a Tanügyi Újság, Dolgozó Nő, A Hét s a napisajtó, iskolai tudományos ülésszakokon módszertani dolgozatokkal szerepel. Balladajátékok (1958) c. kötete az Ifjúsági Könyvkiadónál jelent meg, Leánykérő c. népijáték-összeállítását K. Gábor Aranka iskolai énekeskönyve (1965), dramatizált balladáit a Napsugár melléklete (1972/4) közölte. Ifjúsági kórusa gyakran szerepel a román rádió és tévé magyar műsorában.

Csire Gabriella: A hivatás öröme. Előre 1978. júl. 18.


Bálint István, ~ László, ~ Izsák László – Izsák László írói álnevei


Bálint István – Papp Ferenc írói álneve


Bálint Lajos (Székelydálya, 1928. febr. 18.) – műszaki szerkesztő. Középiskolát Székelyudvarhelyen, magyar nyelv és irodalom szakos tanulmányokat a kolozsvári egyetemen végzett. A Korunk szerkesztése c. államvizsgadolgozatát (1972) számon tartja a sajtótörténet. Nyomdai korrektor, majd műszaki szerkesztő különböző lapoknál és könyvkiadóknál, 1970 óta a Kriterion Könyvkiadó szolgálatában Kolozsvárt. Több mint 2500 romániai magyar könyv technikai gondozója, köztük nem egy *bibliofil kiadvány.

Tóth Sándor: A Korunk (1926-1940) szemrevétele. Korunk 1976/1-2; újraközölve Rólunk van szó. 1980. 284-304. – Beke György: B. L. könyvműhelye. Utunk 1977/5.


Bálint Tibor (Kolozsvár, 1932. jún. 12.) – író. Nehéz családi körülmények között, külvárosi környezetben nőtt fel. A kolozsvári ref. kollégium diákjainak összefogása tette lehetővé, hogy mint tehetséges munkásgyermek bejusson a kollégiumba. Fordulatokban és megaláztatásokban gazdag élményei nem zárultak le a korai felfedezéssel. A nyolc gimnáziumi osztály elvégzése után, 1953-tól 1955-ig az Igazság szerkesztőségének tagja, majd 1959-ig a Falvak Dolgozó Népe és az Ifjúmunkás belső munkatársa; 1967-től ismét szerkesztő a Napsugárnál.

Íróként az 50-es évek második felében tűnt fel sajátos nyelvi erejű karcolatokkal, novellákkal, első kötete azonban csak 1963-ban jelent meg, már a Forrás-sorozatban. A Csendes utca beajánlásában Bajor Andor "nagy fölfedezésekre, álmélkodtató csodákra" tartja képesnek, ez a későbbi években egyre inkább igazolódik. Magyar prózaíró ősei között elsősorban Krúdyt, Gellérit, Kosztolányit kell említenünk (de Nagy Lajostól is tanult), a világirodalomból mindenekelőtt Csehovot. Korai hangulatnovelláinak hősei minden hősiséget nélkülöző kisemberek, akiknek kisebb-nagyobb lelki problémáit nagy megértéssel és szeretettel rajzolja meg, érthető hát, hogy a dogmatikus irodalompolitika éppen vele szemben mutatkozott a legtürelmetlenebbnek, témáit periferikusnak, novellahőseit bizarrnak bélyegezte. A kisszerűség egyik-másik novelláját valóban fenyegető veszélye tudatosult a szerzőben, újabb elbeszélései a líraiság megtartásával a hétköznapi valóság fölé emelkednek, példázatok formáját öltik; a lírai groteszk válik uralkodóvá novellisztikájában (Hordozható kacagások, Játsszatok csak szépen, Bölcsődal). Ebbe a fejlődésrendbe illeszkedik be tudományos-fantasztikus kisregénye, az Önkéntes rózsák Sodomában (1967), amelynek azonban nincs köze a tudományos fantasztikum világdivatjához; igaz, Bálint is főlépít egy jövőbe helyezett, absztrakt, többé-kevésbé abszurd világot, de a kisregény elgépiesedett Kobalt ura, aki a modern technika minden kellékével, többek között egy robotemberrel is rendelkezik, csupán újabb változata a Csendes utca fásult, közönyös, elidegenedett kisembereinek, nyárspolgárainak. A fantasztikus keret eszköz az író kezében, hogy a groteszk, sőt abszurd helyzettel a humánum be nem helyettesíthető voltára figyelmeztessen, arra, hogy a gépiesség megöli a játékot, elriasztja álmainkat. Műfajilag szakít a hagyományos epikai építkezéssel, a szabad asszociációs líra lehetőségeivel él.

Jelentős kísérletek után érkezik el a Zokogó majom c. regényéhez (1969), amely a romániai magyar próza kiemelkedő teljesítménye s egyik legnagyobb könyvsikere. Önéletrajzi jellegű művében egy lumpkörnyezetből jött gyermek életútját követi nyomon az újságíróvá válásig, de a főhős s a számos mellékszereplő perspektivikusabb mondandó szolgálatában áll: "egy élhetetlen család kálváriája" a sorsfordító társadalmi változásokat s a történelem kanyarait is jelzi, magasabb művészi szinten reprodukálva a pályakezdő novellák problematikáját s a folytatás groteszkjeit. A XIX. századi realista hagyományok és a XX. századi modern irányzatok eredeti keveréséből születik ez a próza, annak tudatában, hogy a részletek "az igazság alkatrészei", de ügyelve rá, hogy a részletek tisztelete ne forduljon új-tárgyiasságba, divatos érzelemnélküliségbe. A Zokogó majom írója hisz a valóság és az ábránd, álomvilág egymást kiegészítésében. A külső és belső történések pontos időbeli rögzítését ugyancsak fontosnak tartja, ám a danzigi konfliktustól Sztálin haláláig ívelő történelmi eseménysor háttérszerű felfestése helyett egykorú újságmontázsokkal teremti meg a korhangulatot, nem bontva meg a több szálon futó cselekmény egységét. A Kolozsvárt bemutatott színpadi változat (Sánta angyalok utcája, 1972) műfajilag is szerencsésen menti át a regény etikai értékeit, úttörő valóságábrázolását, "drámai invokációban". Bálint Tibor ezután visszatér a rövidebb műformákhoz (Császár és kalaposinas, 1971; Nekem már fáj az utazás, 1973). Miniatűr író- és művészportréi (Kenyér és gyertyaláng, 1975), az esszé, kritika és karcolat határán Kosztolányi műfajára emlékeztetnek. Zarándoklás a panaszfalhoz c. a Kriterion és a budapesti Magvető kiadásában nagyjából egyszerre megjelenő regénye (1978) a Zokogó majom világát novellisztikus szerkezetek egymás mellé illesztésével írja tovább, sajátos regényformát teremtve e "párhuzamos életutak"-kal az 50-es évek közepének epikus bemutatására. Torz, gyűlöletes figurák történetei elevenednek meg a lényegében különálló, csupán az írói tudatban összekapcsolódó elbeszélésekben, melyeket mégis egységbe fog a nyelvi stilizálás jellege, a legendásítás; kritikusai a regénykompozíció jellemzéséül Bosch, Brueghel és Csontváry táblaképeire utaltak.

Az író teljesítménye figyelemre méltó a gyermekirodalomban is. Jeles műfordító: több kötetnyi regényt, karcolatot fordított románról magyarra G. M. Zamfirescu, Eugen Barbu, Ion Minulescu, I. L. Caragiale írásaiból. Összeállította s bevezette Gelléri Andor Endre novelláit (1977).

Egyéb munkái: Búcsú a rövidnadrágtól (regény, 1964); Cérnakáplár (ifjúsági elbeszélések, mesék, 1964); Angyaljárás a lépcsőházban (novellák, karcolatok, 1966); Fekete Péter (ifjúsági elbeszélések, 1967), Kifli utca, zsemle szám (karcolatok, Beszélő Tükör 1978); Mennyei romok (tárcák, karcolatok, novellák, Kv. 1979).

Román fordításban: Adio, pantaloni scurţi (1968); Trandafiri din Sodoma (1970); Maimuţa plîngăreaţă (1972); Cîinii după gratii! (1978); lengyel fordításban: Lkajaca malpa (Varsó 1973); német fordításban: Der schluchzende Affe (1979).

(K. L.)

Marosi Péter: Néhány novelláról. Túlbeszélt diagnózisok. Utunk 1963/20; uő: Jelenések apokrif könyve B. T. szerint. Utunk 1979/5; újraközölve Világ végén virradat, 1980. 112-19. – Szilágyi Júlia: Több szeretetet, több szigort. Utunk 1963/38. – Kovács János: Elvarázsolt hétköznapok helyett a hétköznapok varázsát. Igaz Szó 1964/1; uő: Visszafogott végletesség. Igaz Szó 1979/5. – Láng Gusztáv: Szabály vagy elmélet? Igaz Szó 1964/2; uő: Világtalan éleslátás. Korunk 1967/2; uő: Az olvasás mámora. Utunk 1975/35. – Páskándi Géza: A légy nagyságú hintó. Utunk 1966/38. – Réz Pál: Atomfej zokog. Élet és Irodalom, Bp. 1966/47. – K. Jakab Antal: Karcolatok lábujjhegyen. Igaz Szó 1967/3. – Kántor Lajos: A próza nagykorúsága. Utunk 1969/43; újraközölve Korunk: avantgarde és népiség. Bp. 1980. 462-70; uő: "Profi" novellák. Utunk 1974/18. – "Minden tapasztalatért én szenvedtem meg". Beszélgetés a Zokogó majom írójával. Lejegyezte Katona Ádám. Igazság 1970. márc. 22. – Csiki László: Változatosság és egyenetlenség. Igaz Szó 1971/8. – Szőcs Géza: Költőiség és pontosság. Korunk 1975/11. – Szőcs István: Sokágú regény. Előre 1979. jan. 24. – Ács Margit: Bibliai fejezetek a huszadik század közepéről. Tiszatáj, Szeged 1979/6. – Vásárhelyi Géza: Mit rejteget tárcájában az író?... Korunk 1980/11.

ASZT: Beszélgetések, felolvasások. LM 445, 493, 885, 1011, 1065, 1693. – Hangfelvétel A sánta angyalok utcája kolozsvári színielőadásáról (4 szalag). TM 439. – Vallomás a szülőföldről. LM 1881.


Bálint Zoltán (Temesvár, 1898. aug. 21. – 1978. dec. 29., Kolozsvár) – lélektani szakíró. A kolozsvári tudományegyetemen orvostudományt, lélektant, filozófiát és művészettörténetet hallgatott, 1917-től részt vett a Galilei Kör kolozsvári tanulókörének megszervezésében, háborúellenes propagandát folytatott, 1918 őszén a forradalmi diáktanács elnöke. Tisztviselői, majd tudományos kutatói elfoglaltsága mellett 1919-20-ban felelős szerkesztője a Kolozsvárt megjelenő Színház és Társaság c. hetilapnak, helyettes szerkesztője a Hétfői Hírlapnak (1921), a kolozsvári szakszervezeti tanács titkára (1929-31). Egyik alapító tagja a kolozsvári Lélektani Kutató Társaságnak; 1935-ben bekapcsolódik a D. Gusti professzor vezette falumonográfiai munkába, s a bukaresti Koós Ferenc Körben kiképző iskolát szervez a magyar falumunkacsoportok számára. 1948-49-ben a kétnyelvű Clinica et Laboratorium c. orvosi szemle szerkesztője. Cikkei jelentek meg a kolozsvári diákság forradalmi szerepéről (Bécsi Magyar Újság 1923. aug. 26.), a prostitúcióról (Clujul Medical 1924/9-10), a pályaválasztásról (A Hírnök 1929. okt. 15.), a lélektani kutatómunkáról (Erdélyi Iskola 1939-40/5-6), a gyógyszergyártásról (Clinica et Laboratorium 1949/1), a kolozsvári galileistákról (Korunk 1957/10), a Gusti-féle monografikus iskola kapcsolatairól a magyar ifjúsággal (A Hét 1972/38).

Turnowsky Sándor: Adalékok a Galilei Kör történetéhez. Korunk 1957/8.

ASZT: Régi május elsejékről. LM 1206.


Bálintfi Ottó (Krasznabéltek, 1948. okt. 22.) – kritikus, filozófiai szakíró. Középiskolai tanulmányait a szatmári és az erdődi líceumban végezte. A Babeş-Bolyai Egyetem filozófiai karán 1972-ben szerzett tanári oklevelet, a Temesvári Egyetem filozófiai tanszékén tanársegéd.

Tanulmányait, cikkeit, könyvbírálatait a Korunk, A Hét, Szabad Szó és Utunk közli. A filozófiai kritika természete és a filozófiai modellezés foglalkoztatja. Tevékeny részt vesz a diákmozgalomban, a temesvári *Látóhatár Kör eszmei irányítója.


Bálinth Gyula – *statisztikai irodalom


Balla Ernő (Nagyszalonta, 1927. márc. 26.) – műfordító, irodalomkutató. A bukaresti magyar elemi iskola után a középiskolát Nagyenyeden és Nagyszalontán végezte, a Bolyai Tudományegyetemen 1950-ben román-magyar szakos tanári oklevelet szerzett. 1964-ig a Babeş-Bolyai Egyetem román nyelvtudományi tanszékén tanársegéd, azóta bibliográfus a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban. Hazai és magyarországi folyóiratokban főleg román szépirodalmi munkák magyar fordításairól cikkezik. Bevezető tanulmányt írt Camil Petrescu Bălcescu c. színművének magyar kiadásához (1950), szerkesztette és előszóval ellátta a Cezar Bolliac válogatott munkái c. kötetet (1953), magyarra fordította Nicolae Filimon Régi és új urak c. művét (1954, átdolgozott 2. kiadás 1964), Asztalos Sándorral és Borbáth Károllyal együtt Vasile Cucu-Marian Ştefan műemlék- és útikalauzát (Románia, 1974).


Balla Erzsébet, egyes írásai alatt ~ Böske (Arad, 1902. márc.17.) – író. Fáskerti Tibor felesége, Fáskerthy György anyja. 1922-ben Bűn c. írásával Tamási Áronnal osztozott a Keleti Újság novellapályázatának I. díján. Prózai írásaiban a kisvárosi értelmiség dekadens életformáját rajzolja naturalista színekkel. 1945-ben Öt szelíd láng címmel antológiát szerkesztett aradi munkásírók írásaiból a felszabadító hadsereg tiszteletére. Bukarestben él. Munkái: Színek-hangulatok (versek, Arad 1919); Vihar a pusztában (kisregény, Arad 1923); Úri kamaszok (társadalmi képek, Arad 1926).


Balla István – *mezőgazdasági szakirodalom


Balla János – *mesemondók


Balla Károly (Arad. 1909. okt. 26.) – újságíró, költő, szerkesztő, műfordító. Négy polgári osztályt végzett szülővárosában, utána újságíró lett. 1927-ben jelent meg első írása a Brassói Lapokban, amelynek 1929-ig aradi tudósítója. Közben sógorával, Fáskerti Tiborral kiadta és szerkesztette a baloldali irányzatú Virradat (1928-29) c. aradi lapot. 1929-től 1931-ig a Brassói Lapok belső munkatársa, majd 1935-ig ismét aradi tudósító. Munkatársa volt az Aradon megjelenő Erdélyi Hírlapnak s 1938-tól 1940-ig szerkesztője az Aradi Közlönynek. A felszabadulás után 1951-ig felelős szerkesztője az RKP Arad megyei bizottsága magyar nyelvű lapjának, a Jövőnek. Az 50-es években az aradi cukorgyárban, majd egy állami mezőgazdasági vállalatnál s a buzsáki mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozik. Expresszionista hangvételű, az emberi lét értelmét faggató versei az aradi és erdélyi napilapokban, a Kút és A Hang c. aradi folyóiratokban jelentek meg. Versekkel szerepelt a Karácsonyi Almanachban (Arad 1935). Fordította román írók műveit. Munkái: Ki vállalja a célt? (versek, Arad 1936); A. G. Vaida: Jeltüzek (regényfordítás, 1951).


Balla Károly, eredeti családi nevén Blau (Ratosnya, 1913. nov. 10. – 1959. nov. 14., Kolozsvár) – író, újságíró. ~ Zsófia apja. Elemi iskoláit egy mócvidéki településen végezte, ahol apja gatteres volt. Cipészinasnak adták Bánffyhunyadra, majd vándormuzsikus. Két osztályt végzett a kolozsvári Tarbut zsidó gimnáziumban. 1936-ig a Dermata bőrgyárban dolgozott, 1937-től különböző kolozsvári üzemekben szövőmester, miután állásából kitették, 1940-től beállt iskolaszolgának. Részt vett az illegális kommunista mozgalomban, 1944-ben deportálták, szülei haláltáborban pusztultak el. 1945-ben a Világosság, 1946-tól az Igazság szerkesztőségében dolgozik, 1951-től a Művelődési Útmutató, 1957-től az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztője. Írói álnevei: Kéki Károly, Szövő Károly.

Saját kiadásában megjelent első kisregénye, a Kényszerhaladás, családja életéből merítette tárgyát, irodalmi pályája azonban valójában a felszabadulás után kezdődik, harcos cikkeit és szépprózáját szívesen közli a szocialista sajtó. Legjobb elbeszéléseiben gyermek- és ifjúkori élményanyaga kel életre: az erdélyi fatelepek és külvárosok soknyelvű, egy-nyomorúságú proletárjainak, kispolgárainak változatos világa, a hazai munkásmozgalom hőskora. Bár novelláiban, színműveiben kevésbé élesen jelentkeznek a felszabadulást követő idők erdélyi falvainak, városainak társadalmi összeütközésekben élő emberei, ezek az írásai kétségtelenül az osztályharc, az új élet építése adott időszakainak változó igényességű dokumentumai. Gyakran semmibe veszi a novella műfaji szabályait, s remek, felvillanásszerű alakábrázolásai sem feledtetik, hogy szépírói nyelvét nem ritkán naturalista és sablonos fordulatok szegényítik. Lélekábrázolása utolsó művében, a Miskában érett művészivé. Ebben a kortárs kritika részéről remeklésnek tartott regényben már meggyőzően jelentkeznek írói tehetségének eredeti jegyei: kisemberek hétköznapjairól reálisan, humánusan szólva előhírnöke egy új prózai kibontakozásnak. A sepsiszentgyörgyi színház 1953-ban Gyalogfecske, a kolozsvári Állami Magyar Színház 1956-ban Vádolom magam c. színművét mutatta be.

Munkái: Kényszerhaladás (családi nevén, kisregény, Kv. 1934); Széles ösvényen (novellák, 1949); Fény a hegyekben (elbeszélés, 1950); Drága föld (elbeszélés, 1951); A testvériség jegyében (riport a Magyar Autonóm Tartományból, 1952); A jel (novellák, karcolatok, 1955); Vádolom magam (színmű, 1957); Mesterhegedű (novellák, 1958); Miska (kisregény, 1959, újabb kiadás 1969; 1960-ban németül, 1961-ben románul is); A legszebb emlék (válogatott írások Majtényi Erik bevezetőjével, 1961). Kéziratban maradt Koronatanú c. regénye.

(K. Á.)

Mikó Ervin: B. K. írásai. Utunk 1950/12. – Nagy István: Hogyan nőnek az emberek egy készülő regényben. Utunk 1951/36. – Láng Gusztáv: Az érettség ígérete. Korunk 1958/8. – Asztalos István; Búcsú. Utunk 1959/47. – Kántor Lajos: Az "enyém"-től a "mienk"-ig. Korunk 1959/11; újraközölve Írástól – emberig. 1963. 93-7. – Sütő András: Kései levél B. K.-hoz. Igaz Szó 1959/11. – Bodor Pál: Íratlan szép regény. Utunk 1961/41. – Földes László: Lélektan és "lélektan", megjelent A lehetetlen ostroma c. kötetben, 1968. 200-11. – Huszár Sándor: Temetés helyett. Utunk 1969/46. – Fodor Sándor: Memento. Utunk 1973/45. – Szász János: A vörös gomb. Igaz Szó 1973/11.


Balla Sára – *ábécéskönyv; *tankönyvirodalom


Balla Tamás (Magyardécse, 1951. máj. 14.) – mesegyűjtő. A besztercei 2. sz. líceum Fiatal Szívvel Irodalmi Körének tagjaként 1967-ben a Borsszem Péter c. mesével megnyerte a Pionír ifjúsági lap népmesegyűjtési pályázatát, majd két év alatt nagybátyjának, Balla Jánosnak egész mesekészletét lejegyezte. A gyűjtemény Fehér Virág és Fehér Virágszál címmel jelent meg, szerkesztette és az utószót írta Faragó József (1970).

Faragó József: Mesegyűjtő diák. Utunk 1969/50. – Mikó Imre: Fehér Virág és Fehér Virágszál. Utunk 1970/52. – Gálfalvi György: Üzent Magyardécse. Igaz Szó 1971/5. – Kovács Ágnes: Fehér Virág és Fehér Virágszál. Ethnographia, Bp. 1971/3. – Keszeg Vilmos: Hogyan tovább, B. T.? Falvak Dolgozó Népe 1978/25.


Balla Zsófia (Kolozsvár, 1949. jan. 15.) – költő. ~ Károly leánya. Szülővárosában végezte a zenei középiskolát és a zeneművészeti főiskolát, 1972 óta a kolozsvári rádió magyar szerkesztőségének tagja. 1965-től rendszeresen közlik verseit az irodalmi folyóiratok és napilapok. A Vitorla-ének c. antológiában három verssel szerepelt. Forrás-kötete, A dolgok emlékezete (Bajor Andor bevezetőjével, 1968) gyermeki játékosságával és frissességével, felnőtt alkotóra valló művészi önfegyelmével és formai szigorúságával, érzelmi vívódásával és kifinomult tudatosságával keltett feltűnést. Kísérletezik a folklórhagyomány és a modern gondolatiság egyeztetésével. Az Apokrif ének (1971) s a Vízláng (1975) szemléletileg és érzelmileg, nyelvileg kiegyensúlyozottabb, tömörebb versei sajátos arcélű, a világ kis és nagy problémáira érzékenyen reagáló költőt mutatnak. Újabb verseskötete, a Második személy (1980) nagyigényű, bonyolult verskompozíciói, mindenekelőtt a Pater Noster, közvetlenül is kifejezik azt a szerepet, amelyet szerzőjük következetesen vállal a romániai magyar líra neoavantgarde vonulatában: összekötni Szilágyi Domokos és Szőcs Géza nemzedékét, élet- és verseszményét.

(K. L.)

Király László: Tejberizs és konyak az égen. Utunk 1968/51; uő: Apokrif ének. Utunk 1972/5. – Szemlér Ferenc: B. Zs. verseskönyve. A Hét 1972/1. – Szőcs István: "Aszalt lélek irhája". Igaz Szó 1972/3. – Markó Béla: B. Zs.: Vízláng. Igaz Szó 1975/6. – Tamás Gáspár Miklós: B. Zs. költő. A Hét 1977/15. – Egyed Péter: Költészet a szabadságról. Utunk 1980/20. – Bogdán László: Az elkövetkező már földereng. Igaz Szó 1980/7.


ballada1. népballada. Kriza János 1863-ban megjelent Vadrózsák c. népköltési gyűjteménye óta az irodalmi köztudatban a székely népballada különleges rangot nyert; az egész magyar balladaköltészet szépségeinek és gazdagságának legméltóbb képviselőjét szokás tisztelni benne. Több mint száz év alatt balladaismereteink földrajzilag és történetileg egyaránt nagymértékben kitágultak, ámde minden újabb gyűjtés után bizonyosabbá vált, hogy a legtöbb klasszikus balladát valóban a székely folklór őrizte meg számunkra, ide számítva a székelységből kivált csángók és bukovinai székelyek folklórját is. A székely és csángó balladaköltészet rendkívüli gazdagságát történetileg indokolja, hogy a magyar folklórterület legtávolabbi (keleti) peremvidékén maradt meg, ahol tartós kapcsolatban lehetett más délkelet-európai népek, főleg a románok balladaköltészetével.

Kriza jeles munkatársai (köztük Gálfi Sándor, Ürmösi Sándor) és kortársai (Gyulai Pál, Szabó Sámuel, Vass Tamás és mások) után a századforduló tájáig a székely ~gyűjtés munkája főleg Benedek Elek, Sebesi Jób, Mailand Oszkár, Versényi György és Kanyaró Ferenc nevéhez kapcsolódott. A múlt századi gyűjtésekből állította össze Benedek Elek Székely népballadák c. válogatását (Bp. 1921), amely 1958-ban Romániában még egy kiadást ért el.

A székely balladaköltészet első, tisztára szöveggyűjtő korszakát a múlt század végétől szöveg és dallam együttes gyűjtésének korszerűbb módszere váltotta fel, olyan nevekkel az élen, mint Vikár Béla, Seprődi János, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Veress Gábor és Lajtha László. E munka méltó záróköve a Bartók-Kodály kettős névvel fémjelzett Erdélyi magyarság. Népdalok c. gyűjtemény (Bartók címadása szerint: Székely népdalok, Bp. 1923): 150 erdélyi, néhány kivétel híján mind székely népdal és ballada, valamennyi dallammal. Általános jellegű, de sok erdélyi anyagot tartalmaz Bartók összesítő gyűjteménye is: A magyar népdal (Bp. 1924).

A két világháború közti korszakban Domokos Pál Péter a moldvai csángók közt végzett jelentős gyűjtőmunkát. A csángó magyar népköltészetnek szintén megvolt a maga klasszikus gyűjtője: Petrás Ince János. Ő 1841-43-ban Krizát is megelőzve írt le két füzetnyi klézsei népdalt és balladát, ezek azonban csak több mint száz évi késéssel, épp Domokos gondozásában jelentek meg hiánytalanul (Domokos Pál Péter-Rajeczky Benjámin: Csángó népzene I. Bp. 1956). Saját gyűjtései – szövegek és dallamok – az 1930-as években több kiadványban és kiadásban láttak nyomdafestéket; mindezek összegezése A moldvai magyarság 3. kiadása (Kv. 1941). Utóbb a csángó gyűjtések javát még egy kötetben népszerűsítette: Rezeda (96 csángó-magyar népdal, Bp. 1953). Vele egy időben Balla Péter és Veress Sándor gyűjtött és közölt kisebb moldvai csángó és bukovinai székely népköltési és népzeneanyagot.

Benedek Elek kis népszerű kiadványa után a székely balladaszövegek tudományos felkészültségű válogatása következett: Ortutay Gyula 1935 és 1948 között három kiadást ért Székely népballadák c. műve, Buday György fametszeteivel. Terjedelmes válogatást tett közzé Faragó József (Diófának három ága, 1956).

A romániai magyar ~gyűjtés 1949 tavaszán nyert állami intézményes formát a bukaresti Folklór Intézet Kolozsvári Osztályának megalapításával; ez ma mint Etnológiai és Szociológiai Osztály a Babeş-Bolyai Egyetem keretében működik. Archívuma 1970 közepén – több mint százezer magyar folklóralkotás közt – 1725 balladát tartalmazott: közülük 450 szöveg, 650 szöveg és dallam hallás után gyűjtve, 640 pedig magnetofonfelvétel. Részben az archívumból, kizárólag vagy túlnyomórészt dallammal együtt jelentek meg az alábbi gyűjtemények, amelyek a többi műfaj közt több-kevesebb balladát is tartalmaznak: Faragó József-Jagamas János: Moldvai csángó népdalok és népballadák (1954), 54 balladával; Szenik Ilona-Almási István-Zsizsmann Ilona: A lapádi erdő alatt, 58 magyarlapádi népdal (1957), 6 balladával; Szegő Júlia-Sebestyén Dobó Klára: Kötöttem bokrétát, 150 népdal (1958), 14 balladával; Faragó József: Jávorfa-muzsika (1965), 205 balladája közül 81 első közlés; Olosz Katalin-Almási István: Magyargyerőmonostori népköltészet (1969), 37 balladával; Imets Dénes: Repülj madár, repülj. Menasági népdalok és népballadák (1970), 22 balladával.

Ezekkel a kiadásokkal párhuzamosan több egyéni gyűjtőakció anyaga is hozzáférhetővé vált. 1957-ben jelent meg, de korábbi szöveges gyűjtéseket – köztük 45 balladát – tartalmaz Konsza Samu sepsiszentgyörgyi diák-gyűjtőmozgalmának válogatott anyaga, a Háromszéki magyar népköltészet s a következő évben Kovács Ferenc kötete, az Iratosi kertek alatt (1958), amely egy bánsági falu szövegfolklórjáról ad áttekintést, 11 balladával. Balladafejezete van Horváth István magyarózdi monográfiájának is, 11 szöveggel (Magyarózdi toronyalja, 1971). Az egyéni gyűjtések közül kiemelkedik a Kallós Zoltáné, a Balladák könyve (Élő hazai magyar népballadák, 1970, 1971), amely bevezetőjeként Szabó T. Attilának a hazai magyar ~gyűjtés útját áttekintő tanulmányával 259 verses és 8 prózává oldódott balladaszöveget tartalmaz 162 dallammal. (A kötetet a Magyar Helikon is megjelentette Budapesten 1973-as első és 1977-es második kiadásban, Szabó T. Attila jegyzeteivel és Jagamas János zenei mutatóival.) Kötetében Kallós a már eddig is kutatott Moldva mellett gyűjtőterületét Gyimesre, a Mezőségre és Kalotaszegre is kiterjesztette. Ugyancsak Kallós közölte 1973-ban Új guzsalyam mellett c. kötetében a 76 éves Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa teljes verses repertoárját a moldvai Klézséből: balladákat és lírai dalokat, ismét számos dallammal és hanglemez-melléklettel.

A következő és eleddig legnagyobb magyar balladagyűjtemény, a Háromszéki népballadák (1973) 425 balladaszöveggel és 55 dallammal, valamint további félezer ballada gyűjtési adataival Albert Ernő sepsiszentgyörgyi tanárnak és diákjainak tizenöt évi munkáját összegezi. Bevezetőjét és jegyzeteit Faragó József írta, zenei anyagát Szenik Ilona gondozta. E horizontális gyűjtés után Ráduly János vertikális kutatással egyetlen marosszéki falu balladavilágát tárta fel és vette vizsgálóra: a Kibédi népballadák 155 szöveggel és 38 dallammal jelent meg, zenei munkatárs Kusztosné Szabó Piroska (1973). Ugyanebből a faluból egyetlen énekes teljes repertoárját bemutató kötetében (Elindultam hosszú útra. A kibédi Majlát Józsefné Ötvös Sára népballadái, 1979) a ballada mai közösségben való továbbélésének formáit is vizsgálat alá veszi. Ugyancsak egy táj balladavilágát mutatták be Bura László és munkatársai Szatmári népballadák (1978) c. kötetükben, 141 szöveggel és 53 dallammal. A dallamokat magnetofonszalagról lejegyezte Albert György és Orosz Márta.

A legutóbbi évtized népzenei gyűjteményei, részben szintén több-kevesebb balladával: B. Albert György – Bura László: Zöld erdőben fenyő zöldje. Szatmár megyei népdalok és népballadák (1972); Zolcsák Miklós – Fejér Kálmán: Darai népdalok (1973); Jagamas János – Faragó József: Romániai magyar népdalok (1974); Benczédi Huba: Két hegy között felsütött a holdvilág. Kovászna megyei népdalok (1977); Apácai Bölöni Sándor – Gulácsi Zoltán: Búza, búza, de szép tábla búza. Arad környéki népballadák és népdalok (1978).

Mind a régi, mind az újabb gyűjtések alapján az egész romániai magyar balladaterületről Faragó József válogatta ki egy összesítő gyűjteményben a régi magyar balladaköltészet javát: Gyönyörű Bán Kata (1973), 125 balladával.

Az utóbbi évtizedben két kötetnyi romániai magyar népballada jelent meg román fordításban, mindkettő Haralambie Grămescu tolmácsolása: Balade populare maghiare din R. P. R. (1960) és Întrecerea florilor. Poezii din folclorul naţionalităţilor conlocuitoare (1971). A 20-as évek közepétől több különböző nyelvű kötet tartalmaz kizárólag vagy jórészt székely népballadákat, így O. Manuinen finn fordításai: Unkarilaisia kansanrunoja (Porvoo 1926); Hedwig Lüdeke német tolmácsolásai, Gragger Róbert tanulmányával és jegyzeteivel: Ungarische Balladen (Berlin – Leipzig 1926); Jan Kot (valódi nevén Adam Bahdaj) lengyel kötete Ortutay Gyula bevezetőjével és Buday György fametszeteivel: Seklerskie ballady ludowe (Bp. 1943); Lew Kaltenberg ugyancsak lengyel fordításai, erdélyi román és magyar balladákkal: Ballady Siemiogrodskie (Warszawa 1959); Ninon A. M. Leader angol monográfiája: Hungarian Classical Ballads and their Folklore (Cambridge 1967); legutóbb Viljo Tervonen párhuzamos szövegű magyar-finn kötete, Gy. Szabó Béla fametszeteivel: Kuoliaksi tanssitettu tyttö (Helsinki 1979). A ~gyűjtéssel és ~kiadással párhuzamosan számos tanulmány és cikk jelzi a romániai magyar balladakutatás eredményeit, nagyobbára három fő tematikával: egy-egy típus keletkezése, története és változatai; a népballadák súlya, jelentősége a falu mai művelődési életében; magyar-román kapcsolatok a balladaköltészetben (Albert Ernő, Almási István, Antal Árpád, Bura László, Faragó József, Mitruly Miklós, Olosz Katalin, Ráduly János, Szabó T. Attila közleményei). Balladakutatásaink eredményeit önálló kötetben közölte Faragó József (Balladák földjén. Válogatott tanulmányok, cikkek, 1977); Demény István Pál: Kerekes Izsák balladája (1980); sajátos szépirodalmi eszközökkel s etnológiai párhuzamokkal kísérli meg egy ballada értelmezését Szőcs István (Selyemsárhajó, 1979).

(F. J.)

Solymossy Sándor: A székely népballadákról. Az Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára c. kötetben. 1929. 660-68. – Faragó József: Magyar népballadagyűjtés Romániában. Ethnographia, Bp. 1966/4. – Vargyas Lajos: A magyar népballada és Európa I-II. Bp. 1976. – Kriza Ildikó: A magyar tréfás ballada. Ethnographia, Bp. 1978/1.

2. műballada. Arany János kitűnően sikerült kísérlete óta a népballada eleven hagyomány és ihlető forrás a magyar műköltészet számára. A két világháború közötti romániai magyar költészetben jelenléte nem annyira nyilvánvaló, mint a 60-70-es évek fiatalabb költőinek verseiben, de kétségtelen, hogy a Kányádi Sándor példáján felbátorodó Magyari Lajos hagyományőrző balladáinak előzményeit Horváth István, Gellért Sándor, Szabédi László régebbi köteteiben is megtalálhatjuk. Kányádi lírájának balladás hangjai, Hervay Gizella, Király László vagy Farkas Árpád népballada-idézése azonban már korántsem reprodukálás, az ősi népköltő utánzása, hanem a mai kor kitermelte "balladák", balladás esetek és helyzetek, lélekállapotok epikus és drámai elemekkel átszőtt lírai kifejezése.

Lényegében ugyanez jellemző balladisztikus novelláinkra is, amelyek a század 20-as éveitől sajátos színnel gazdagítják a modern magyar prózát. A "székely írók" – Nyírő József, Tamási Áron, Kacsó Sándor – novellisztikája nem értékelhető a székely népballada ismerete nélkül, noha – különösen Tamási (Szász Tamás, a pogány, Tüzet vegyenek, Siratnivaló székely, Erdélyi csillagok) és Kacsó novelláiban – a kortársi, társadalmi ihletés elsődleges. A balladisztikus novella újabb példáit Fodor Sándortól (A feltámadás elmarad), Szabó Gyulától (Laczkó Rózsa balladája, Mátyuska macskája), Bálint Tibortól (Bölcsődal) idézhetjük, akik a folklórörökséget már a modern prózatechnika vívmányaival kapcsolják.

(K. L.)

Kántor Lajos: Mai Kőműves Kelemenek. Korunk 1969/5; uő: Népballadától – novelláig. Korunk 1971/12; uő: Balladisztikus novella. A Valóság és varázslat c. kötetben, Bp. 1979. 59-72.


Ballauer Antal (Temesvár, 1901. jan. 28. – 1981. júl. 3., Kolozsvár) – szerkesztő, mozgalmi író. Árvaházban nevelkedett, asztalos. 1919-ben a magyar Vörös Hadsereg önkéntese, előbb Temesvárt, majd 1928-tól Kolozsvárt szakszervezeti titkár. Részt vesz a Törekvés és a Famunkás szerkesztésében, az illegális Vörös Erdély és Vörös Lobogó belső munkatársa, 1932-ben a Világosság egyik szerkesztője. Magyarra fordította Eugen Leviné spartakistának, a bajor kommün vezetőjének Elvtárs, a levelet nem tudom átvenni c. novelláját (füzet alakban megjelent Tv. 1922) s II. Károly román király kalandos hazatérésekor, 1930-ban pártmegbízásból megszövegezte a Kalandor Károly visszatért c. illegális röpiratot. Párttörténeti adataival számos esetben helyesbítette vagy kiegészítette a kortárs munkásemlékírók közléseit.


Balogh András – Boros Ferenc írói álneve


Balogh András (Kolozsvár, 1932. szept. 4.) – jogi szakíró. Középiskoláit szülővárosában, felsőfokú tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem jogi karán végezte. 1956-tól tanársegéd az egyetemen, 1960-tól jogtanácsos, 1968-tól tudományos, ma főkutató a Társadalomtudományi Központnál Kolozsvárt. A Korunk, valamint bel- és külföldi jogtudományi, pénzügyi, közigazgatási folyóiratok munkatársa. A Studia Napocensia gyűjteményes kötetben (1974) jogösszehasonlító tanulmánnyal szerepel. Társszerzője több román nyelvű államtudományi munkának. Önálló kötete: A tudományos-műszaki forradalom és a jog (Kv. 1978).


Balogh Artúr (Abony, 1866. márc. 18. – 1951. márc. 4., Kolozsvár) – jog- és államtudományi író, műfordító, lapszerkesztő. Középiskoláit Nagybányán és Kolozsvárt, egyetemi tanulmányait Pesten végezte, ahol 1888-ban államtudományi, 1889-ben jogtudományi doktori oklevelet szerzett. Állami ösztöndíjjal Német- és Franciaországban végzett politikai és közjogi tanulmányokat. 1904-ben a kolozsvári egyetemen az alkotmányi és kormányzati politika tanszékére kapott kinevezést nyilvános rendes tanárként; 1925-ben nyugdíjba vonult. Az MTA 1905-ben levelező tagjává választotta. Az I. világháború után felelős szerkesztője volt a Kolozsvári Hírlapnak (1919), egy ideig az Újság című kolozsvári napilapot szerkesztette. Az 1926-27-i ülésszakon Kolozs megye, 1928-tól 1937-ig rövid megszakítással Udvarhely megye szenátora a román parlamentben. 1928-ban a Romániai Magyar Népliga Egyesület elnökévé választják. Az EME jog- és társadalomtudományi szakosztályának elnöke volt.

Állambölcsészként ahhoz a liberális politikai irányzathoz tartozott, amelynek Concha Győző előbb kolozsvári, majd pesti professzor volt a legismertebb képviselője. Mint a politika professzora, termékeny publicista és tankönyvíró volt. Jelentősebb a két világháború között kifejtett kisebbségjogi munkássága. Francia és német nyelven is megjelent szakmunkáival e kérdésnek európai viszonylatban is egyik legkiválóbb szakembere lett. Fiatal korában lefordította d'Annunzio A gyermek (Bp. 1895) és Marcel Prévost Lemondás (Bp. 1896) c. regényét; műfordításai irodalmi értékük mellett egyéniségének mondén vonásaira vetnek fényt. Történelmi és szociológiai tanulmányai sokoldalúságát bizonyítják. Az Ellenzék, Hét, Magyar Géniusz, Pásztortűz, Erdélyi Múzeum, Magyar Kisebbség, Keleti Újság munkatársa volt.

Mintegy ötven munkája közül emlékezetesebbek: Románia új alkotmánya (fordította és magyarázatokkal ellátta Balogh Artúr és Szeghő Imre, Kv. 1923); Les Droits des Minorités et la Défense de ces Droits en Roumanie (Genève 1925); Széchenyi emlékezete (Kv. 1926); A kisebbségek nemzetközi védelme (Berlin 1928, ugyanez németül, München 1928 és franciául, Párizs 1932); A székely vallási és iskolai önkormányzat (ETF 39. Kv. 1932); Die Erledigung der Petition der Nachkommen der ehemaligen Grenzwachtregimenter durch den Völkerbundrat (Lugos 1932); L'action de la Société des Nations en matière de protection des minorités (Paris 1937); A Nemzetek Szövetsége és a romániai magyar kisebbség (Lugos 1940); Hűtlenségi per országgyűlési beszéd miatt (ETF 185. Kv. 1944); A jobbágyfelszabadítás egyik lelkes harcosa a reformkorban (Galánthai Balogh Jánosról, ETF 198. Kv. 1945); Nemzet és állam a reformkorban (Kv. 1946).

(M. I.)


Balogh Attila, G. Balogh, családi nevén Gajdos (Kolozsvár, 1937. szept. 16.) – író. Középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, közben üvegolvasztó és rakodómunkás. 1960-ban államvizsgát tett a Babeş-Bolyai Egyetem filológiai karán. 1961 óta a kolozsvári Nyomdaipari Vállalat tisztviselője. Az Igaz Szó 1957-es novellapályázatán díjat nyert. Első kötete, a Gesztenyék és ecetfák (novellák, 1968) a Forrás-sorozatban jelent meg Huszár Sándor bevezetőjével. Második kötete kisregény: Felette nagy titok (1969). Az intellektuális próza művelője. 1974 óta figyelme a szemiotika felé fordult, s egy nemzetközi szemiotikai konferencián (Bp. 1979) Bolyai jeltudományát ismertette. Az előadás egy része megjelent (Bolyai János jel- és közléstana. TETT 1979/3).


Balogh Béla (Nagytarna, 1936. febr. 16.) – történész. A szatmári tanítóképző elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelemtanári szakképesítést. 1957-től Lugoson, 1969-től Nagybányán levéltáros az Állami Levéltárban. Szatmári és nagybányai tárgyú iskola- és művelődéstörténeti írásait a Korunk, Művelődés, Könyvtár közölte, a bányászok múltjáról a nagybányai Marmaţia hasábjain jelentek meg dolgozatai. Társszerzője az Îndrumător în Arhivele Statului judeţului Maramureş (1974) c. kiadványnak. A Bányavidéki Fáklya, Szatmári Hírlap munkatársa. A nagybányai ötvöscéh XV-XVII. századi történetéről Oszóczki Kálmánnal közösen írt tanulmányát a Kriterion Művelődéstörténeti tanulmányok (1979) c. kötete közölte.


Balogh Dezső (Rugonfalva, 1912. okt. 2.) – népdalkutató. Székelykeresztúron szerzett tanítói oklevelet, Szilágyperecsenben, Kaplonyban, Selymesilosván, majd Sarmaságon tanított. 1972-től nyugdíjas. Munkája: Szilágysági népdalcsokor (kiadta a Népi Alkotások és Művészeti Tömegmozgalmak Szilágy megyei Központja, Zilah 1974).

Beke György: "Sarmaságra két úton kell bemenni..." A Hét 1974/21.


Balogh Dezső (Mezőcsávás, 1930. jan. 22.) – nyelvész, tankönyvíró. A marosvásárhelyi ref. kollégium elvégzése után a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést. 1952-től az Igazság szerkesztőségi titkára, 1959-től a kolozsvári magyar nyelvészeti tanszék lektora, majd előadótanára. Tanulmányai, értekezései a jelenkori magyar nyelv, a nyelvjárástan, valamint a stilisztika tárgyköréből a NyIrK és Studia hasábjain jelentek meg. Doktori disszertációjában Horváth Imre költői szókincsét dolgozta fel, ehhez készítette el addig megjelent verseinek ötkötetes költői szótárát, az első ilyennemű művet szakirodalmunkban. Egy része megjelent a Studia Universitatis Babeş-Bolyai 1978/2-es számában.

Munkái: A jelenkori magyar nyelv (1962) és Bevezetés a magyar filológiába (Antal Árpáddal, 1962), mindkettő sokszorosított egyetemi jegyzet; két általános iskolai Olvasókönyv és nyelvtan a VII. osztály (1963) és a VIII. osztály (1964) számára, mindkettőben a nyelvtani részt írta; A mai magyar nyelv kézikönyve (Gálffy Mózessel és J. Nagy Máriával, 1971); munkatársa az Anyanyelvünk művelése (1975) c. gyűjteményes kötetnek; Gálffy Mózessel, Kelemen Bélával és Szabó T. Attilával közösen szerkesztette a Magyar helyesírási szótárt (Kriterion Kézikönyvek 1978). Az egyetemi kiadásban megjelent Probleme de sintaxă (1978) c. kötetben magyar irodalmi tárgyú szószerkezeti tanulmánnyal szerepel.


Balogh Edgár (Temesvár, 1906. szept. 7.) – közíró, szerkesztő. ~ Ferenc apja. A nagyszebeni szász Kessler családból származó katonatiszt s magyar irodalom szakos tanárnő fia. 1926-ban vette fel anyai ági családi nevét. Pozsonyban végezte el a magyar reálgimnáziumot, majd a prágai német egyetem filozófiai karán folytatta tanulmányait. Etnográfusnak készült. Első írása 1922-ben jelent meg a losonci A Mi Lapunk c. ifjúsági folyóiratban, első tanulmányát (A szűzgulyahajtás) 1927-ben az Ethnographia-Népélet közölte Budapesten.

Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban, a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok lapjában kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúság haladó Sarlós-mozgalmának. 1931-ben a kommunista mozgalomba kapcsolódva Fábry Zoltánnal szerkesztette Az Út c. prágai baloldali folyóiratot, s 1934-ben fordításában jelent meg a Barnakönyv Hitler-Németországról és a lipcsei perről c. német antifasiszta mű. A csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították; visszatért szülőföldjére, s előbb Kolozsvárt, majd Brassóban telepedett le.

A Korunk belső munkatársa s a Brassói Lapok cikkírója. Mint a MADOSZ vezetőségi tagja kezdeményezi a romániai magyar ifjúság 1937-es Vásárhelyi Találkozóját, egyik elindítója a népfronti jellegű *Erdélyi Enciklopédia könyvkiadónak. Itt jelent meg 1939-ben Íratlan történelem c. cikkgyűjteménye Erdéllyel és Olténiával való ismerkedéséről s Duna-völgyi összehasonlító történelemszemléletéről.

A bécsi döntés után rövid ideig Kalotaszentkirályon tanítóskodott, majd hatósági eltávolítása után Móricz Zsigmond megbízásából a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője (1941) s a budapesti Magyar Nemzet, 1942-től a budapesti Kis Újság munkatársa. Józsa Bélával együtt állította össze a 48-as Erdély c. zsebkönyvet (Kv. 1943); 1944 elején elkészült Hármas kis tükör c. cikkgyűjteményét a Magyar Élet kiadó a német megszállás miatt csak 1945-ben tudta megjelentetni. Részt vett az észak-erdélyi antifasiszta ellenállási mozgalomban. Közvetlenül a felszabadulás után, 1944. október 18-án kezdeményezésére jelent meg Kolozsvárt a Világosság c. napilap, melynek 1948-ig főszerkesztője. Az MNSZ alelnöke (1946-ig), s mint a művelődési osztály vezetője vesz részt a romániai magyarság új művelődési intézményeinek megszervezésében, ill. a régiek demokratizálásában. Az MNSZ kiadásában jelenik meg "Tíz esztendő tíz cikke" alcímmel A Szudétáktól a Fekete-tengerig c. kis kötete (Kv. 1945). A 48-as forradalom centenáriumára Az igazi 1848 c. alatt kiadott rádióelőadásaiban Kossuth és Bălcescu kézfogását népszerűsíti. Egyetemi tanár (1948), majd rektor (1949) a Bolyai Tudományegyetemen. 1949 őszén az MNSZ több más vezetőjével együtt a szocialista törvényesség megsértésével bebörtönözték s csak 1956-ban rehabilitálták.

A Babeş és Bolyai Egyetemek egyesítése után a magyar irodalomtörténeti tanszéken publicisztikát adott elő. 1957-től 1971-ig az újrainduló Korunk főszerkesztő-helyettese. Újabb cikkgyűjteménye az Egyenes beszéd (1957), ezt követte irodalompolitikai jegyzeteinek kötete, a Toll és emberség (1965). Ugyanebben az évben adták ki Budapesten Hét próba ("Egy nemzedék elindul") c. emlékiratát, ebben a Sarló történetét írja meg személyi vallomás formájában. Az otthoni íróasztal, az egyetemi katedra és a szerkesztőség aprómunkáit tükrözi Én tintás esztergapadom c. jegyzetgyűjteménye (1967). Egy-egy kötetet szerkesztett s bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel látott el Nicolae Bălcescu (1956), Benedek Elek (1957), Móricz Zsigmond (1962), Ady Endre (1967), Szentimrei Jenő (1968) és Fábry Zoltán (1973) publicisztikai munkáiból. Tanulmányokat közölt a régi Korunk elindulásáról, fordulatáról és eszmei kiforrásáról (NyIrK 1964, 1968, 1970, 1973; együtt kötetben Itt és most, Kv. 1976); az Erdélyi Helikon, Erdélyi Múzeum és Magyar Kisebbség marxista értékeléséről (Korunk 1964/12; 1965/7-8; 1969/10). Szép halál c. története (Kortárs, Bp. 1969) az antifasiszta mozgalom emlékét idézi, a Szép élet és Szép szó (Kortárs, Bp. 1973) kisközösségek benső feszültségét, vitáit tükrözi; a három együtt Szárnyas oltár címmel jelent meg (Bp. 1978). Intelmek c. kötetében (1972) a fiatalság elé állít reális eszményképet. 1974-ben két gyűjteményes kötetét adták ki: Duna-völgyi párbeszéd c. alatt 1929 és 1972 közt szerzett írásaiból válogatott Budapesten Sándor László, Mesterek és kortársak c. alatt Bukarestben jelent meg irodalompolitikai tanulmányaiból és emlékezéseiből Kántor Lajos összeállítása. Ujabb kötetei: Szolgálatban. Emlékirat 1935-1944 (1978); Táj és nép (Kv. 1978); Vargyasi változások (Bartha Árpád fényképfelvételeivel, 1979).

Írói álneve Farkas Lőrinc, szignója: -logh.

(K. Á.)

Köves Miklós (Kahána Mózes): B. E. erdélyi hivatása. Korunk 1939/10. – Fábry Zoltán: Szegényország ajándéka. Irodalmi Szemle, Pozsony 1959/4; újraközölve Hazánk, Európa, Bp. 1967. 271-86. – Veres Péter: Olvasónaplómból. "Hét próba" – és a többi... Népszabadság, Bp. 1966. márc. 6. – Czine Mihály: Hét próba. Kritika, Bp. 1966/6. – Bálint Tibor: A vegytintáról és az elvarázsolt esztergapadról. Utunk 1967/17. – Huszár Sándor: Közírás és közélet. Megjelent Az író asztalánál c. kötetben, 1969. 199-206; uő: Töprengések a Szolgálatban olvasása közben. I-II. A Hét 1979/30-31. – Szemlér Ferenc: Út az Enciklopédiához. Korunk 1971/3. – Sütő András: Romlatlan hűség. Igaz Szó 1971/9; újraközölve Istenek és falovacskák, 1973, 86-90. – E. Fehér Pál: B. E. Intelmei. Népszabadság, Bp. 1972. ápr. 16. – Gálfalvi György: B. E. intelmei. Igaz Szó 1972/8. – Aradi József: Ítélet nincs. Korunk 1972/9. – Kicsi Antal: B. E. Brassói Lapok 1973/48-49. – Szávai Géza: Irodalom és közélet. Utunk 1975/23. – Benkő Samu: B. E. teljes embersége. Igaz Szó 1976/9. – Csatári Dániel: B. E. életrajzához. Tiszatáj, Szeged 1976/9. – Gábor Dénes: B. E. Válogatott életmű-bibliográfia. Művelődés 1976/10. – Fábián Ernő: Jegyzetek egy könyv margójára. Igaz Szó 1977/5. – Ruffy Péter: B. E. őszikéi. Magyar Nemzet, Bp. 1978. júl. 2. – Dávid Gyula: B. E. szolgálata. Utunk 1979/5. – Tar Károly: Szolgálat dicsérete. Ifjúmunkás 1979/5. – Szakolczay Lajos: A közügyiség prófétája. Népszabadság, Bp. 1979. febr. 11. – Wesselényi Miklós: Szolgálatban. Magyar Nemzet. Bp. 1979. febr. 16. – Salamon László: Az emlékezet bravúrja. Igazság 1979. febr. 21. – Vajda Gábor: Tisztítótűz. Magyar Szó, Újvidék, 1979. márc. 24. – Gáll Ernő: A szolgálat pátosza. Korunk 1979/5. – Olasz Sándor: A közíró újabb intelmei. Tiszatáj, Szeged. 1980/1.

ASZT: Beszélgetés B. E.-ral. LM 1122. – B. E. a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonról. LM 1142. – Alkotóműhely, jegyzetek. LM 1545, 2288. Aranylapok.


Balogh Endre (Marosvásárhely, 1881. márc. 30. – 1925. márc. 8., Kolozsvár) – író. Szülővárosában érettségizett, a kolozsvári egyetemen szerzett jogi doktorátust. Jókai és Gárdonyi modorában írott első tárcái, novellái erdélyi és budapesti lapokban jelentek meg. 1920-ban a kolozsvári Napkelet pályázatán Hajnalhasadás c. elbeszélése dicséretben részesült; a Zord Idő, Keleti Újság, Pásztortűz s több budapesti irodalmi lap munkatársa, a Kemény Zsigmond Társaság és az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja. Az erdélyi magyar középosztály hajótörötteinek sorsa foglalkoztatja. Finom megfigyeléseken alapuló lélekrajza, stílusa Peteleihez áll közel, de írásaiban nagyobb súlyt kap az epikum, közvetlenebb a társadalombírálat. Kisregényében bemutatja, hogyan dúlja fel a háború a családi tűzhelyet. Művei: Hajótöröttek (öt novella s a Fehér rügy c. kisregény, Kv. 1922); Mesét írok neked (elbeszélések, Kv. 1925); Égő csipkebokor (történelmi regény, befejezetlen kézirat).

György Lajos: B. E. emlékezete. Búcsúbeszédekkel és bibliográfiával, Kv. 1925. – Kicsi Antal: B. E. (1881-1925). Brassói Lapok 1972/23, 24.


Balogh Ernő (Köröskisjenő, 1882. júl. 24. – 1969. júl. 11., Kolozsvár) – geológiai szakíró. Főiskolai tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen végezte, itt előbb muzeológus, majd 1906-tól Szádeczky Gyula mellett asszisztens. Az I. világháborúban fogságba esett, 1919-től előbb Gyergyószentmiklóson, majd a kolozsvári Marianumban természetrajztanár. 1940-ben kinevezték a kolozsvári tudományegyetem geológiai tanszékének professzorává. 1936-tól 1946-ig az Erdélyi Múzeum Ásvány- és Kőzettani Szakosztályának elnöke, ebben az időben az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke is. 1941-ben az Erdély c. honismereti folyóirat szerkesztője. 1944 után a Bolyai Tudományegyetem egyik alapító szervezője, majd a geológiai tanszék vezető professzora.

Első kéziratban maradt munkája 1904-ből való, első nyomtatott geológiai szakdolgozata, egyben doktori disszertációja 1906-ban jelent meg Kolozsvárt (A Dragán-völgy Kecskés- és Bulzur-patak közötti részének geológiai viszonyai). A Kolozsvár és Torda környéki bitumenes kőzetekkel foglalkozó munkája hozta meg számára a nemzetközi elismerést (A Kolozsvár, Kajántó és Torda környéki bitumenes meszek és azok ásványai. Múzeumi Füzetek, Kv. 1911). Munkásságának első szakaszát a kvarc kristályszerkezetének tanulmányozása, majd a részletesen először általa leírt új kalcium-karbonát formának, a lublinitnak (protokalcitnak) a vizsgálata tölti ki. A Nagyváradi Turista Klub kiadásában jelenik meg első barlangtani közleménye a meziádi cseppkőbarlangról (A Meziádi barlang térképe. Nv. 1931), és a barlangkutatás ettől kezdve több mint 20 szakdolgozatának és önálló kötetének témájává, tudományos tevékenységének fővonalává válik. A hazai szpeleológiában ő alapozta meg a magyar nyelvű ásvány- és kőzettani kutatási irányt. Avatott tollú ismeretterjesztőként több mint 200 eredeti közleményben népszerűsítette szaktudományának eredményeit, teljes irodalmi munkássága közel 300 tanulmányt és cikket, öt középiskolás tankönyvet, számos kéziratban maradt tanulmányt és Cseppkővilág (1969) c. kötetét foglalja magában. Jelentős pedagógus-oktató volt, keze alól lelkes és jól képzett tanítványok százai kerültek ki.

(Sz. A.)

Prof. B. E. Aniversarea a 50 de ani de activitate ştiinţifică şi didactică. Buletinul Universităţilor "V. Babeş" şi "Bolyai". Cluj. Seria: Ştiinţele naturii. 1957. 1-2. 217-24. – Gábor Dénes: Hasznos könyv a föld mélyének szépségeiről. Igazság 1969. máj. 21. – Lám Irén: B. E. emléke. Előre 1969. szept. 3. – Dr. Csiky Gábor: B. E. élete és munkássága. Földtani Közlöny, Bp. 1972/3-4.


Balogh Éva – *előadóművészet


Balogh Ferenc (Kolozsvár, 1941. márc. 9.) – építészmérnök, ~ Edgár fia. A kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban érettségizett, ugyanitt a Politechnikai Intézetben szerzett diplomát. 1966 óta a kolozsvári Kutató és Tervező Intézet főtervezőmérnöke. Első írása a Korunkban jelent meg (1967), itt s az Utunk, A Hét hasábjain foglalkozik építészettörténeti és urbanisztikai kérdésekkel. E témakörbe kapcsolódik a Korunk Könyvek sorozatában utószavával és jegyzeteivel megjelent Betekintés korunk építőművészetébe c. kötet (1975). A Korunk Évkönyv 1980 Eklektika, szecesszió és kezdeti modern c. tanulmányát közli.

N. E. (Nagy Elemér): Betekintés korunk építőművészeiébe. Magyar Építőművészet, Bp. 1979/6.


Balogh Gábor – *mezőgazdasági szakirodalom


Balogh Irma, Lakatosné (Börvely, 1930. okt. 6.) – újságíró, ifjúsági író. A szatmári tanítóképző elvégzése után a Romániai Magyar Szó (1952), az Ifjúsági Könyvkiadó (1953-57), a Falvak Dolgozó Népe (1957-58), az Előre (1963-67), majd a Jóbarát szerkesztőségének tagja. 1977 óta a Jóbarát "Művészet-Etika" rovatát vezeti. Folyóiratokban, napilapokban, naptárakban riportokkal, kritikákkal, főleg mesékkel szerepel, Kalandos vakáció c. képregényét folytatásokban közölte a Jóbarát (1975). Önálló kötetei: A fecskék hazajönnek (karcolatok, Beszélő Tükör 1979); Barátaim, a serdülők (1980).

Vásárhelyi Géza: Szégyenkező és kipirult arcú. Utunk 1979/12. – Szász János: Serdülők. Előre 1980. ápr. 9.


Balogh István, kézdiszentléleki (Kézdivásárhely, 1876. júl. 19. – 1958. dec. 19., Budapest) – drámaíró. Csíkszentsimon és Csíkcsatószeg körjegyzője, majd kényszernyugdíjjal Tusnádfürdőn élt. Székely tárgyú elbeszéléseit közölte az aradi Vasárnap. (A szócikk további részének korábbi szövege:) Adóniás c. bibliai tárgyú ötfelvonásos drámája (Csíkszereda 1928) Görög Joachim bevezetőjével jelent meg. Hőse a nemzet jövőjéért minden áldozatra kész hadvezér, aki azonban mások vallása és nyelve ellen vét s ezért megbűnhődik. A századelő szépelgő nyelvezetén írt mű alapgondolatával a maga korának "kisebbségi humánum"-át fogalmazza meg. Adóniás c. bibliai tárgyú ötfelvonásos drámájának (Csíkszereda 1928) hőse a nemzet jövőjéért minden áldozatra kész hadvezér, aki azonban mások vallása és nyelve ellen vét s ezért megbűnhődik.

Gulyás Pál: MIÉM II. 116. és Benedek Marcell: MIL I. 95. alatt a hasonló nevű málnási íróval összetévesztve szerepel, a dráma címe náluk helytelenül Adomány.


Balogh István (Málnás, 1880. jan. 6. – 1951. júl. 28., Málnás) – író. A kolozsvári egyetemen jogtudományi doktorátust szerzett, Sepsiszentgyörgyön volt ügyvéd, majd szülőfalujában gazdálkodott. Versei és cikkei a Székely Népben jelentek meg, Doboly Dani és A Szentanna-tó regéje c. romantikus színezetű színdarabjait falusi színjátszók adták elő. Tanulmányt írt Andrád Sámuelről, a háromszéki származású XVIII. századbeli anekdotagyűjtőről (Sepsiszentgyörgy 1907), Az ősi vagyon jogi védelme a régi székelyeknél c. írása a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára kiadott emlékkönyvben jelent meg 1929-ben.


Balogh József (Bukarest, 1931. júl. 18.) – szerkesztő, műfordító, író. A középiskolát Nagykárolyban végezte, egy évig magyar szakos hallgató a Bolyai Tudományegyetemen, majd a kijevi Sevcsenko Egyetem újságírói karán szerzett képesítést 1956-ban. Előbb az Ifjúmunkás, majd az Előre szerkesztőségében dolgozott, 1961-től 1969-ig az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztője, 1971-ben újjászervezte a Könyvtári Szemlét, majd 1974 és 1977 között annak folytatásaként a Művelődés Könyvtár-rovatát szerkesztette. Ma az Előre belső munkatársa. Riportjai, tárcái mellett román és szovjet szerzőket tolmácsolt magyar fordításban, így Marin Sorescu, Gheorghe Tomozei, Gellu Naum, valamint a török Nazim Hikmet verseit, Naszreddin Hodzsa történeteit. Előszót írt a Legszebb Versek sorozatban Janus Pannonius verseihez, szerkesztette a Szergej Jeszenyin legszebb versei c. kötetet, válogatta, előszót és jegyzeteket írt a Vlagyimir Majakovszkij legszebb versei c. kötethez. A Horizont-sorozatban 1979-ben fordításában jelent meg Artyom Veszjolij Vérmosta Oroszország c. regénye. Önálló munkái: Kék akasztófa (versek, Forrás 1965); Záróra, Bánat elvtárs (versek, 1968); A Gonzága-kámea (kalandregény, 1969); Az ész hordoz mindent (1600 magyar közmondás gyűjteménye, 1976).

Kántor Lajos: Publicisztikától a költészetig. Előre 1965. júl. 27. – Szilágyi Domokos: Mi a jó és mi a rossz? Utunk 1965/42. – Lászlóffy Aladár: Két kopogtatás közt. Utunk 1968/33.


Balogh László (Zabola, 1913) – *Kristóf Emlékkönyv


Balogh László (Barátos, 1914. máj. 13. – 1976. szept. 26., Marosvásárhely) – fizikai szakíró, közíró. 1932-ben Kolozsváron kezdett egyetemi tanulmányait 1934-ben munkásmozgalmi tevékenysége és üldöztetése miatt kénytelen volt megszakítani, így csak 1944-ben nyert Kolozsvárt tanári oklevelet fizikából és kémiából, valamint kémiai doktorátust. Előbb a kolozsvári élettani, majd biokémiai tanszéken tanársegéd, 1947 óta a marosvásárhelyi OGYI előadótanára volt. A röntgenklinika izotóp-laboratóriumában végzett tudományos kutatómunkája kiterjedt ásványvizeink és mofettáink radioaktivitásának vizsgálatára. Az Orvosi Szemlében, valamint más, főleg kémiai és fizikai szaklapokban (Studii şi Cercetări de Chimie, Studii şi cercetări de Fizică şi Ştiinţe Tehnice, Archives de l'Union Medicale Balcanique) közölt munkái mellett az atomfizika kérdéseiről több tájékoztató írása jelent meg a napisajtóban. Kőnyomatos főiskolai jegyzete: Fizika orvostanhallgatók részére I-II. 1954.


Balogh Ödön (Szászrégen, 1895. jún 5. – 1972. dec. 31., Marosvásárhely) – nyelvész, néprajzi szakíró, Marosvásárhelyen szakiskolát végzett, Kolozsvárt az egyetem bölcsészeti karán szerzett diplomát. 1920-tól Marosvásárhelyen, 1923-tól Szászrégenben, 1929-től Szamosújváron középiskolai tanár, 1944-ben doktorátust szerzett a gyimesi csángó nyelvjárás igetöveiről írt munkájával. 1951-től főkönyvtáros és német lektor a marosvásárhelyi OGYI-ban, 1962-ben nyugalomba vonult, egy ideig a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola lektora. A Magyar Nyelvtudományi Társaság (Budapest) rendes tagja, a Goethe-Institut (München) levelező tagja, részt vett a KZST munkájában. A német nyelvoktatás, a gyimesi csángó folklór s a marosvásárhelyi fazekas szókincs tárgyköréből szakdolgozatai jelentek meg a budapesti Magyar Nyelv, az Erdélyi Múzeum és a kolozsvári NyIrK évfolyamaiban. Munkája: Néprajzi jegyzetek a csügési magyarokról (ETF 136. Kv. 1942).


Balogh Péter (Micske, 1920. júl. 30.) – szobrászművész. 1941-ben a nagybányai művésztelep növendéke, Budapesten az iparművészeti (1941-43), Bukarestben a képzőművészeti főiskola szobrászati szakosztályán (1948-53) végezte tanulmányait. Bukarestben él, nemcsak itt, hanem külföldön is bemutatkozott kiállításaival (Milánó 1969; Uppsala, Párizs 1972). Munkáinak jellemzője – saját szavaival – a "jelképes, gondolatfakasztó, áttételes ábrázolás". Előszeretettel örökíti meg az irodalom és művészet jeles egyéniségeit, munkái közt szoborral Petőfi (bronz, 1954, 1958), Ady (műkő, 1956), Creangă (műkő, 1956), József Attila (gipsz, 1958), Csokonai (diófa, 1959), Bartók (ólom, 1961) és Benedek Elek (gipsz, 1972), művészi éremmel Jakó Zsigmond (1978), Lőrinczi László, Demény Lajos, Eugen Jebeleanu (1979) szerepel; bronzérmet készített Bethlen Gábor halálának 350. évfordulójára (1979).

Lőrinczi László: B. P. 50 éves. Új Élet 1970/16. – Gazda József: Fémzene. B. P. szobrairól. Korunk 1973/5. – Mezei József: Egy szobrász metamorfózisa. Korunk 1974/8.; uő: B. P. Kismonográfia, 1976.


Bán Péter (Székelymuzsna, 1946. júl. 14.) – műfordító. Székelykeresztúron érettségizett, a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést szerzett. Vágás, Varság, Székelyderzs községekben és szülőfalujában tanított, jelenleg Farkaslakán pedagógus. Irodalmi munkásságát a Napsugárban versírással kezdte; román, orosz, lett, litván, bolgár, cseh és szlovák költők verseinek fordításával a Korunk, Igaz Szó, Utunk, Dolgozó Nő, Ifjúmunkás, Brassói Lapok, Előre, Igazság, Hargita, Vörös Lobogó, Új Elet, Művelődés, Echinox, az ungvári Kárpáti Igaz Szó, a budapesti Új Tükör s a miskolci Napjaink hasábjain szerepel. Műfordításai jelentek meg az Építő Amfion (1969), Égtájak (Bp. 1976), A végtelenség szomja (Bp. 1977), A lett irodalom kistükre (Bp. 1977) c. antológiákban. Török, lett, litván, mordvin mesefordításait a *Nagyapó mesefája sorozat közölte. Dsida Jenő és Kányádi Sándor verseit litván nyelven tolmácsolta a vilniuszi Literatura ir Menas c. irodalmi folyóiratban. A litván és a lett írószövetség vendégeként a Szovjetunióban járt (1971, 1979). Szülőfaluja tájszavait is összegyűjtötte (NyIrK 1970/1).

Tófalvi Zoltán: Muzsnán – Európában. A Hét 1974/12. – Bereczki Károly: Konsztantyinovo – Muzsna – via B. P. Hargita 1979. jún. 11.


Bánáti Tükör – az RNK Írószövetsége temesvári fiókjának kiadásában 1961-ben megjelent antológia. Szerkesztője Izsák László és Kubán Endre, Aradon nyomták. Aradi és temesvári írók szépirodalmi munkái mellett közli Majtényi Erik, Márki Zoltán, Méliusz József, Létay Lajos, Szász János verseit. Figyelemre méltó Szemle-rovata, amelyben Juhász Zoltán a 75 esztendős Serestély Béla, Ivándi Ferenc pedig Endre Károly költői útját elemzi, míg Jakob Hübner a romániai német irodalom 16 esztendő alatt elért eredményeivel foglalkozik.


Banatul – háromnyelvű (román, magyar, német) képes havi kulturális folyóirat Temesváron 1926 és 1928 között; Constantin Lahovary igazgatása alatt Grigore Ion szerkesztette. A kolozsvári *Cultura nyomdokain haladva, annak hagyományait vállalta. "...bánáti román folyóirat – írta egyik magyar nyelvű vitacikkében a kiadó Sim. Sam Moldovan –, mely a Bánát tökéletes visszatükrözése érdekében a román vezérnyelv mellett bármely itteni nyelven megírt cikket eredeti nyelven közöl." Kezdeti időszakában román, magyar és német nyelven jelent meg, a továbbiakban fordításban közölte a kisebbségi írók műveit, tanulmányait. Román munkatársa volt Tudor Arghezi, Lucian Blaga, George Călinescu, Aron Cotruş, Sabin Drăgoi, Eugen Lovinescu, Ion Pillat, Gheorghe L. Spătariu; német munkatársa Franz Blaskovits, Arpad Mühle, Victor Orendi-Hommenau; a magyar írók közül Bechnitz Sándor, Franyó Zoltán, Jakabffy Elemér, Járosy Dezső, Rónai Antal nevével találkozunk. Hasábjain Ioachim Miloia terjedelmes tanulmányban ismertette Podlipny Gyula művészetét; a lap rendszeresen jelentetett meg reprodukciókat a temesvári művészek, így Gallas Nándor, Kristóf-Krausz Albert, Szuhanek Oszkár műveiről.


Bandi Dezső (Magyarsáros, 1919. okt. 7.) – képzőművész, művészeti író, népművelő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Sidló Ferencnél tanult szobrászatot. Első jelentősebb művei a helybeli ácsokkal közösen faragott és felállított abásfalvi és ravai háborús emlékművek (1943-44). A felszabadulás után Marosvásárhelyen rajztanár, majd az MNSZ művelődési aktivistája, 1957-től több mint egy évtizeden át a Népi Alkotások Háza, majd a kisipari szövetkezetek Maros tartományi, ill. megyei népművészeti szakirányítója. Művészi kerámiával foglalkozik, s a hagyományos háziipari mesterségek és a falusi ember művészi készségeinek serkentésével – tanfolyamok, kiállítások és metodikai levelezés útján – új alapokra helyezte hatáskörében az öntevékeny műkedvelő mozgalmakat. A jelenlegi Maros, Hargita és Kovászna megyékben 1963-ban már 170 népi alkotási kört irányított több mint ezer taggal. Művészeti tömegmozgalmának célja a korszerű otthonkép kialakítása és az ember művészi alkotókészségeinek ápolása a mai feltételek közt. Ezért falun a még ma is eleven szövés-, fonás-, kötés- és varrástechnikákat igyekezett új funkcióval és tartalommal telíteni, majd a fazekas- és faragóközpontok mestereinek munkáiban jelentkező giccses ízléssel szállt harcba; a városon ugyanekkor a különböző képzőművészeti műfajokkal foglalkozó műkedvelést igyekszik utánzó dilettantizmus helyett eredeti alkotássá fejleszteni. Legutóbb a naiv művészeti ágak – festészet, szobrászat – és a szellemi néprajz hagyományainak felkarolására és felfrissítésére vállalkozott. Tevékenységének elméleti indoklását egy cikksorozatban is kifejtette (Vörös Zászló 1969. jan. 3. – szept. 5.), 1970-től kezdve pedig a Maros Megyei Művelődési Bizottság füzeteiben (A falu nótája, Tiszta búzából) egy-egy község népi kultúrájának teljes bemutatásával kísérletezik, szerves keretbe foglalva a vidék művészetének tárgyi és szellemi megnyilvánulásait. Cikkeit A Hét, az Utunk, az Előre és a Művelődés közli.

Banner Zoltán: Modern népi iparművészet. Korunk 1965/3; uő: B. D. iskolája. Kritika, Bp. 1971/4; uő: Csillagfaragók. 1972. 51-94. – Bene József: Csíkszeredai levél. Utunk 1967/19. – Bölöni Sándor: A romantikán túl. Interjú B. D. népnevelővel. Bihari Napló 1973. okt. – Tófalvi Zoltán: "Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni." Látogatás B. D.-nél, A Hét Évkönyve 1978.


Bándy Mária (Csíkpálfalva, 1899. szept. 15. – 1949. szept. 4., Csíkpálfalva) – koreográfus. A tanítóképzőt Csíksomlyón és Szatmáron végezte. Jelentősebb munkája, a népszerűsítő, gyakorlati jellegű Székely táncok (Vámszer Géza rajzaival, Sarkadi Elek kottáival, Kv. 1937), a két világháború közt egyedüli romániai magyar táncgyűjtemény; 20 néptánc szöveges leírását tartalmazza dallamokkal, ábrákkal, fényképekkel, a székely táncélet néhány mozzanatát felvillantó bevezetővel.


Bánffy Ferenc (Apanagyfalu, 1869. okt. 10. – 1938. szept. 10., Budapest) – publicista, irodalompártoló. A család bárói ágából származott, katonai akadémiát végzett, kolozsborsai birtokán gazdálkodott. Publicista, II. Katalin cárnő és Gorcsakov kisebbségi politikája c. vitacikkét a Magyar Kisebbség 1924/15-16-os száma közölte. Felajánlott 25 000 lejes pályadíja alapján a lap szerkesztősége 1925-ben pályázatot írt ki az erdélyi magyarság történetének megírására, különös tekintettel a művelődés történetére, s az első díjat a Karácsonyi János, Kelemen Lajos és Krenner Miklós személyéből álló bíráló bizottság Király Pál erzsébetvárosi tanárnak ítélte. Fennmaradt levelek tanúsága szerint a liberális gondolkodású arisztokrata Kós Károly és Kuncz Aladár irodalmi törekvéseit is támogatta, majd lehetővé tette az Erdélyi Fiatalok falu-füzeteinek megjelenését, s elősegítette öt fiatal falukutató szociográfiai munkáját, köztük a Mikó Imréét, aki az ő anyagi támogatásával írta meg Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés c. - a baloldal elismerését is kiváltó – munkáját (Kv. 1932).

Moravek László: Mecénás és irodalom. Korunk 1978/2. – Balázs Sándor: Becsülni és becsültetni. Egy hajdani történetírási vállalkozás tanulságai. Utunk 1980/47.


Bánffy Miklós, írói álnevén Kisbán (Kolozsvár, 1873. dec. 30. – 1950. jún. 5., Budapest) – próza- és drámaíró, grafikus, színpadi rendező, díszlet- és kosztümtervező. Nagy múltú erdélyi főúri családban született. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte, a kolozsvári egyetemen avatták az államtudományok doktorává. Fiatalkora óta részt vett a politikai életben, többször országgyűlési képviselő. 1906-tól 1910-ig Kolozs megye főispánja, ebben az időben a konzervatív Erdélyi Lapok szerkesztésében vesz részt. 1912-től az I. világháború végéig a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Operaház intendánsa. A hivatalos színházpolitikával szemben kivívja Bartók Béla két színpadi műve, A fából faragott királyfi (1917) és A kékszakállú herceg vára (1918) bemutatását. (Itt törölte a cenzúra a következő szövegrészt:) 1919-ben, a proletárforradalom leverése után tagja az ellenforradalmi Etelközi Szövetség vezéri tanácsának, Emlékeimből c. kötetében azonban – a "brucki csata" leírásánál – leleplezi az ellenforradalom élősködőit, konjunktúralovagjait, tolvajait. 1921–22-ben Magyarország külügyminisztere. Ilyen minőségben vesz részt az 1922-es génuai konferencián. A kor közéleti nagyságairól készített karikatúráit világlapok közlik – természetesen álnéven –, majd egy lipcsei kiadó albumban is megjelenteti; kajánkodó humorában a kortól való szkeptikus elkülönülés jut kifejezésre. Az EIT és a Kisfaludy Társaság tagjává választja.

1926-ban hazatér Erdélybe, ahol fontos szerepet játszik a két világháború közötti romániai magyar irodalmi életben, s a 30-as évek végén a közéletben is. A magyarpárti vezető körök konzervatív irodalompolitikájával szemben a szabadelvűség híve volt, ezt képviselte a helikoni íróközösségben is, amelynek folyóiratát, az Erdélyi Helikont főszerkesztőként jegyezte. Élesen szemben állt az ókonzervatív jobboldallal, s több-kevesebb türelmet tanúsított a polgári baloldal felé. Egyaránt érdekelte a szépirodalom, a festészet – számos erdélyi író könyvét illusztrálta –, a színirendezés, a zene. A királydiktatúra alatt bekapcsolódott a romániai magyar közéletbe, s elvállalta a Nemzeti Újjászületés Frontjának nemzetiségi szervezeteként létrehozott Magyar Népközösség elnöki tisztét (1939-40). Ugyanakkor viszont szembefordult a baloldallal, amely a Népközösséget az antifasiszta népfront tevékenységének legális fedezékéül kívánta igénybe venni. A bécsi diktátumot követően 1943-ban Kállay Miklós magyar miniszterelnök titkos megbízással Bukarestbe küldte: feladata volt érintkezésbe lépni a román polgári antihitlerista háborúellenes erőkkel. Vállalkozása Bányai László történelmi elemzése szerint (Studii 1967/4) nem járt sikerrel, de jelezte Bánffy politikai felfogásának balratolódását. 1944 őszén az antifasiszta ellenállók részéről elfogadta a megbízást, hogy személyesen tárgyaljon Horthyval (szept. 16.) és Dálnoki Veress Lajos vezérezredes hadseregparancsnokkal (szept. 17. és szept. 30.). "Azt a véleményt képviseltem – nyilatkozott erről 1945-ben a kolozsvári Világosságban –, hogy Magyarország szakítson a németekkel és Románia példájára fegyverszünetet kérjen." A hetvenéves író még bekapcsolódott az újjászülető Románia szellemi életébe, s Gaál Gábor hívásának eleget téve, az Utunk munkatársa lett. Halála előtt nem sokkal Magyarországra távozott.

Szépirodalmi művei elsősorban az epika és a dráma területéről valók. Naplegenda c. drámájáról Ady írta elismeréssel: "Érdekes és szép könyv. Megint egy szimptómája a magyar lélek új, nagyszerű válságának." A haldokló oroszlán címmel kötetbe foglalt novellákkal kapcsolatban, amelyek drámai telítettséggel elevenítik meg a havasok világát, Ady szükségesnek tartotta megjegyezni: "Bűn volna Kisbánra azt mondani, hogy dilettáns, mert nem az, hanem a legszebb értelmű és úriságú amatőríró." Többször felújított Nagyúr c. Attila-drámáját Schöpflin Aladár és Lengyel Menyhért után Tamási Áron is kiváló alkotásnak érzi. "A legizgatóbb magyar drámák egyike" – állapítja meg Örley István is, aki a novellista Kisbánról hasonlóan jó véleménnyel van: "éles tekintetű, hűvös, könyörtelen – egyike a legférfiasabb íróinknak". Szerinte a Farkasok, Havasi történet, A császár titka "egy nagyon megválogatott magyar novella-antológia díszei lehetnének". Gaál Gábor dicséri a Reggeltől estig c. regény bravúros "dramatikus kompozícióját" és "ragyogó tabló-technikáját". Figyelmet keltett az író formaújító kísérletezése is a csípősen szatirikus Maskara c. komédiában, s a Martinovics-dráma nemcsak lélekrajzával, hanem társadalmi mondanivalójával is mindmáig tartó érdeklődést keltett.

Az író legnagyobb epikus vállalkozása az Erdélyi történet c. trilógia. A háromrészes, ötkötetes regény az erdélyi és a magyarországi felső tízezer életének freskója, az 1904 és 1914 közötti idők, a Ferenc József-i korszak színes, érdekes megjelenítése. Az író egy kimerült, történelmi szerepét eljátszott életforma és életélvező mentalitás, egy haldoklásra ítélt osztály agóniájának ábrázolója: annak a falusiasság és előkelőség közt lebegő erdélyi arisztokrata életnek, melynek mindennapjait parlamenti csaták, képviselőválasztások, nagy ebédek, párbajok, kártyacsaták, fácánvadászat, lóversenyek töltik ki. A mű központi szála Abády gróf szerelme Milóth Adrienne iránt, s e szerelem kibontakozásának története. A művet illető értékelések, akárcsak az író tehetségének megítélései, megoszlanak, gyakran egyenest ellentétesek. Illés Endre így ír Bánffyról: "Nem volt rossz író, ő nagyméretű dilettáns volt. Mindenbe belekapott, minden érdekelte, és mindig rendhagyóért nyúlt." Illés fogalmazásában "dilettáns" a gyönyörködő ember, aki tele van a világgal, de műalkotásaiban nem tud eljutni a befejezettségig. Gaál Gábor a trilógia két első részéről szóló bírálatában – a történelmi totalitás igényével vizsgálva a művet – elutasítja az író arisztokratikusan heroizáló szemléletét, de a műbe épített tablók művészi értékét, szuggesztivitását elismeri. Örley a trilógiával kapcsolatban így vélekedik: "Még regényeiben is, melyek krónikás kényelmességükkel, lazaságukkal, a művészi áram meg-megszakadozásaival, elkásásodó mondataikkal indokoltabbá tehetnék az elmarasztaló ítéletet – mennyit feledtet a gazdag látású, dúsan szálazó-szövő elbeszélő. Aki végül mégis az anyag fölé kerekedik, író módjára – ha nem is olyan fölényesen, mint az elbeszéléseiben."

A grófi szerző iránt elfogultsággal aligha gyanúsítható Móricz Zsigmond írja: "Én a legnagyobb örömmel fogadom el hivatottnak és illetékesnek minden sorában. Sőt csodálom is: a magyar élő arisztokráciáról még senki ilyen kíméletlenül és irgalmatlanul nem nyilatkozott...

Bánffy Miklós kaszt-társainak pontos és alapos arcképsorozatával s az egész kadáverből áradó nehéz és reménytelen levegővel igazolja a társadalmi megújhodás szükségességét." Ebben a megítélésben gyökerezett az öreg író fogadtatása az új, demokratikus rendszerben: Bűvös éjszaka c. elbeszéléskötetét a JBA adta ki, s Az ostoba Li c. háborúellenes színdarabját a kolozsvári Állami Magyar Színház mutatta be Kovács Györggyel a címszerepben.

Grafikai munkái összegyűjtésre és művészettörténeti feldolgozásra várnak. Közülük kiemelkednek Balázs Béla Játékok (Gyoma 1917) c. kötetében A fából faragott királyfi illusztrációi s az ESZC több kiadványához G. M. B. szignóval készített címlapok és rajzok, így Tamási Áron Ábel a rengetegben (Kv. 1932) és Tompa László Válogatott versek (Kv. 1944) c. köteteiben. Illusztrációi 1946-tól kezdve szerepeltek az Utunk hasábjain.

Művei: Naplegenda (színmű, Bp. 1906); Nagyúr (színmű, Bp. 1913); A haldokló oroszlán (elbeszélések, Bp. 1914); Az erősebb (színmű, Bp. 1918); Maskara (színmű, Bp. 1926); Reggeltől estig (regény, Kv. 1928); Martinovics (színmű, Kv. 1931); Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja (elbeszélések, Kv. 1931); Emlékeimből (Kv. 1932); Erdélyi történet. Regénytrilógia. 1. Megszámláltattál... I-II. (Kv. 1934). 2. És híjjával találtattál I-II. (Kv. 1937). 3. Darabokra szaggattatol (Kv. 1940); Farkasok (elbeszélések, Kv. 1942); Bűvös éjszaka (elbeszélések, Kv. 1946). Egyes művei olaszul, franciául és németül is megjelentek.

(V. D.)

Ady Endre: Kisbán Miklós. Budapesti Napló 1906. ápr. 8. A Poéta és publikum c. kötetben, 1967. 255-56.; uő: Kisbán Miklós könyve. Nyugat 1914. júl. 15. Az Ady Endre publicisztikai írásai c. kötetben, Bp. 1977. 466-7. – Gaál Gábor: Kisbán Miklós: Reggeltől estig. Keleti Újság 1927. nov. 4.; újraközölve Válogatott írások I. 164-8.; uő: "Megszámláltattál..." Korunk 1934/13; újraközölve. Válogatott írások. I. 546-48; uő: "És híjjával találtattál..." Korunk 1937/10; újraközölve Válogatott írások I. 631-33. – Örley István: Farkasok. B. M. novellái. Magyar Csillag, Bp. 1942/10; újraközölve A Flocsek bukása. Bp. 1968. 317-21. – Marosi Péter: Mit ér Bánffy trilógiája? Utunk 1957/28. – Illés Endre: A dilettante. Az Írók, színészek, dilettánsok c. kötetben, Bp. 1968. 657-79. Ő idézi a Kelet Népe 1940-es évfolyamából Móricz Zsigmond véleményét a trilógiáról. – Kós Károly: Nem a gróffal – az emberrel. Utunk Évkönyv 69, 37-40. – Gergely Géza: Felfedezésre vár Kisbán Miklós, a színpadi szerző. A Hét 1972/43. – Bányai László: B. M. közéleti szerepe. Igaz Szó 1973/9. – Tamás Gáspár Miklós: A nagyúr. Utunk 1973/48. – Csehi Gyula: Egy centenárium ürügyén. Korunk 1974/2. – Balogh Edgár: Bonchidai kitérő. Tiszatáj, Szeged 1974/4; újraközölve Szolgálatban, 1978. 354-6. – Szemlér Ferenc: Ki győzött a nagy küzdelemben? Utunk 1974/25; újraközölve Harc szélmalmokkal. 1979. Az író és a főúr címmel, 134-9. – A közügyekről. Utolsó beszélgetés Kós Károllyal. Utunk 1977/35; újraközölve Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal, 1978. 130-8.


Banner Zoltán (Szatmár, 1932. júl. 12.) – művészeti író, szerkesztő, előadóművész. Középiskoláit szülővárosában, történelem szakos tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte. 1958 óta az Utunk művészeti szerkesztője. Az Igaz Szóban arcképsorozata jelent meg Mohy Sándor, Ziffer Sándor, Nagy Albert, Florica Cordescu, Miklóssy Gábor, Alexandru Ciucurencu, Romul Ladea, Csorvássy István, Mikola András művészetéről (1962-65). Egyes művészettörténeti tanulmányait a Korunk, a pécsi Jelenkor és a budapesti Művészet közölte. Előbb a bukaresti Meridiane, majd a Kriterion kiadásában megjelent kismonográfiái: Aurel Popp (Raoul Şorbannal, románul és németül, 1968); Albert Nagy (románul, francia összefoglalással, 1968); Mattis Teutsch (románul 1970, magyarul és németül 1972); Andrei Mikola (előszó egy reprodukciógyűjteményhez, Nagybánya 1968); Szervátiusz Jenő (1976); Bordi András (1978).

Versmondóként a magyar és román irodalom mai nagy alkotóinak életművéből válogat. 1963-ban Bartalis János, 1964-ben Nicolae Labiş (Kányádi Sándor fordításában), 1965-ben Horváth Imre (hanglemez: Ha egyszer hangod támad, 1979), 1966-ban Lucian Blaga és Dsida Jenő költészetét mutatta be, 1970-ben Szarvasének címmel Bartók-emlékműsort adott elő, többek közt Juhász Ferenc, Szilágyi Domokos verseivel. A Petőfi-évforduló alkalmával 1973-ban országszerte szerepelt s a 100. előadást is elérte Petőfi a hídon c. műsorával (hanglemezen is megjelent). Ugyancsak népszerű előadóestje volt 1975-ben a Lakoma. 1980-ban bemutatott műsora a Tűzkör.

Csillagfaragók c. esszé- és dokumentumkönyve (1972) az újjászülető erdélyi népi és naiv művészetről szól. Gondozásában jelent meg a Dacia Könyvkiadó erdélyi képzőművész-dokumentumokat közreadó sorozatának öt kötete: Mikola András Színek és fények c. emlékirata (Kv. 1972), Szolnay Sándor A világ legvégén (Kv. 1973) és Nagy Albert Rózsikaédes! (Kv. 1974) c. levél- és írásgyűjteménye, Popp Aurél Ez is élet volt c. emlékirata (Kv. 1977), majd Válaszok – ismeretlen kérdezőnek c. alatt Márkos András cikkeinek gyűjteménye (Kv. 1980). Mint szavalóművész az ausztráliai magyarok meghívására 1977 májusában kéthónapos előadó körúton volt, úti benyomásairól szóló beszámolója előbb az Utunkban folytatásokban, majd Kié vagy Ausztrália? c. alatt könyv alakban is (1979) megjelent.

Egy időben a Beleznay művésznevet használta.

Takács Imre: Csillagfaragók. Kortárs. Bp. 1972/10. – Király László: Beszélgetés B. Z.-nal. Utunk 1974/5. – Kántor Lajos: A megtalált színház. Kv. 1976. B. Z. úttörése. 126-33; uő: A Szervátiusz-jelenség közelében. Utunk 1977/9. – Szőcs István: Művészkedés és népművészet. Utunk 1977/26; uő: B. Z. Bordi Andrásról. Előre 1979. jan. 5. – Varga Imre: Felzaklató könyvek. Szocialista Művészetért, Bp. 1979/12. – Krilek Sándor: Híradás a Föld túlsó oldaláról. Szatmári Hírlap 1979. okt. 7. – Balázs László: Kié vagy, idegen föld? Fáklya, 1980. febr. 3. – Lászlóffy Aladár: És így lett a miénk is Ausztrália. Utunk 1980/24.

ASZT: Salamon Ernő verseiből szaval. LM 1146. – Petőfi a hídon. LM 1160, 1201. – Alkotóműhely. LM 1589.


Bánsági Írás – az RNK Írószövetsége temesvári fiókjának folyóirata. Első száma 1949. aug. 23. tiszteletére jelent meg, egy időben a temesvári román és német írók hasonló kiadványaival (Scrisul Bănăţean, Banater Schrifttum), Dimény István, Ferencz László és Szász Márton külön meg nem jelölt, tényleges szerkesztésében. A 2. szám csak 1951 nyarán követte. Állandó munkatársak: Anavi Ádám, Bálint László (Izsák László), Bodor Klára, Drégely Ferenc, Endre Károly, Erdélyi Izolda, Gáspár Tibor, Ivándi Ferenc, Kubán Endre, Lajtha László (Franyó Zoltán), Páll Artúr, Péter László (Ernyes László), Sas Jolán, Szimonisz Henrik, Szobotka András. A lap rendszeresen közölte helyi és bukaresti román és német írók, így Ion Bănuţa, Mihail Beniuc, Alexandru Jebeleanu, Eugen Jebeleanu, Virgil Teodorescu, Petre Vintilă és Franz Liebhard munkáit is. 1952-től rendszeresen negyedévenként jelent meg, bevonva munkatársai közé nem helyi szerzőket (Balla Károly, Beke György, Fáskerthy György, Gálfalvi Zsolt, Gréda József, Hornyák József, Horváth Imre, Majtényi Erik, Simon Magda).

Marosi Péter: Bánsági Írás. Utunk 1949/20. – Bajor Andor: Van-e "sajátos bánsági irodalom"? Irodalmi Almanach 1952/1-2. – Dimény István: Az elvszerűtlen bírálat ellen. Utunk 1952/16. – Fodor Sándor: Több szerkesztői segítséget a szerzőknek. Utunk 1952/28.


Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület – az irodalom és tudomány népszerűsítésére, a bánsági műkedvelő mozgalom összefogására és fellendítésére 1926-ban létrehozott konzervatív irányzatú társadalmi alakulat. A Temesvári Magyar Dalárda alosztályaként kezdte meg tevékenységét, 1928-ban önálló szervezetté vált. Fiókegyesületei működtek Nagyszentmiklóson, Perjámoson és Zsombolyán. Számos irodalmi jellegű előadást és estélyt rendezett. Műkedvelő együttesei színműveket és operetteket mutattak be. Az egyesület rendezte két helyi szerző, Győri Emil és Kálmán Andor Meghalok utánad c. nagyoperettjének bemutató előadását. Működésében értékesebbek azok az emlékünnepélyek, amelyek a magyar irodalomtörténet kimagasló alakjait idézték. Rudas Jenő elnök irányításával rendeztek Petőfi-, Arany-, Vörösmarty-, Kiss József-, Kisfaludy-, Katona-, Madách- és Szabolcska-emlékműsort. Irodalmi, esztétikai, tudományos előadások tartásával támogatták az egyesület tevékenységét Bechnitz Sándor, Hajdu Frigyes, Kalotai Gábor, Páll György, Pogány László, Puhala Sándor, Szabolcska László írók, Gallas Nándor, Kristóf-Krausz Albert, Litteczky Endre képzőművészek, Braun Dezső és Pogatschnigg Guido zenészek. Az egyesület 1940-ig tevékenykedett.


Bánsági Üzenet – az RNK Írószövetsége temesvári fiókjának kiadványa 1957-ben. Szerkesztőbizottsága: Anavi Adám, Franyó Zoltán, ifj. Kubán Endre, Szász Márton. Temesvári és aradi tollforgatók kéziratait közölte, köztük Bácski György, Bálint László (Izsák László), Csermői Pál, Debreczeni István, Drégely Ferenc, Ernyes László, Erdély Izolda, Farkas Tibor, Hadobás István, Károly Sándor, Serestély Béla, Rózsa Alice verseit, elbeszéléseit, szatíráit, tanulmányait. Temesvári és aradi szerzők tolmácsolásában több román, német, szerb és szovjet költőtől is bő válogatást adott.


Bántó István (Hadad, 1929. jan. 8.) – szerkesztő. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. Középiskolai tanulmányait Zilahon végezte, 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett orosz nyelv- és irodalomtanári oklevelet. 1951-től a Külföldi Kultúrkapcsolatok Román Intézetében Bukarestben teljesített szolgálatot. 1958 óta a Tanügyi Újságot szerkeszti. Könyvismertetései és oktatáspolitikai cikkei jelennek meg az Igaz Szó, Falvak Dolgozó Népe, Új Élet, Munkásélet hasábjain. Kós Károllyal magyarra fordította Szaltikov-Scsedrin meséit (1954).


Bányai Géza – Berényi Gizella-Erzsébet írói álneve


Bányai Imre – *Gusti magyar kapcsolatai; *Korunk


Bányai János (Kézdivásárhely, 1886. nov. 6. – 1971. máj. 13., Székelyudvarhely) – geológiai szakíró, szerkesztő. Kezdivásárhelyen, majd Kolozsváron tanult, később a budapesti tanárképző főiskola hallgatója. Tanulmányait Jénában és Berlinben fejezte be, 1942-ben Szegeden avatták doktorrá. 1908-tól 1919-ig Abrudbányán, 1921-től 1931-ig Székelykeresztúron, 1931-től 1945-ig Székelyudvarhelyen tanár. 1931 és 1943 között a Székelység c. havi folyóirat szerkesztője. Jelzéssel vagy névtelenül mintegy félezer közérdekű írása jelent meg heti- és napilapokban. Több mint 100 tudományos és ismeretterjesztő szakdolgozatát a magyarországi Földtani Közlöny, Földtani Értesítő, Földgömb, Hidrológiai Közlöny, Természettudományi Közlöny, Barlangvilág, Bányászati és Kohászati Lapok s Romániában az Erdélyi Múzeum, Natura, Revista Muzeelor, valamint A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve, 1879-1954 közölte. Számos hazai és külföldi kutatóintézet külső munkatársa.

Írásai Erdély földrajzi viszonyaival, a Székelyföld geológiájával és hasznosítható ásványi kincseivel foglalkoztak, különösen a barnaszéntelepekkel, földgázzal, aranybányászattal. 1929-ben a Székely Nemzeti Múzeum emlékkönyvében jelenik meg az első ásványvizekkel foglalkozó közleménye, az Adatok a hargitai ásványvizek geológiájához, ettől kezdve munkásságának java egyre inkább az ásványvizek kutatásával kapcsolatos. Szaktudományi és népszerűsítő munkájának elismeréséül 1928-ban elnyerte a budapesti Természettudományi Társulat Bugát Pál-díját, 1965-ben megkapta ugyanott a Földtani Társulat aranydiplomáját.

Munkái: A Székelyföld természeti kincsei és csodás ritkaságai (Székelyudvarhely 1938); Szent Anna-tó és környéke (Székelyudvarhely 1940); A Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványi kincsei (1957); Magyar Autonóm Tartománybeli ásványvizek és gázömlések (társszerzőként Szabó Árpáddal, Soós Ilonával, Schwartz Árpáddal és Várhelyi Csabával, Eugen Pora előszavával, 1957). Szerkesztésében névtelenül Székelyudvarhelyen megjelent munkák: Ki volt Orbán Balázs? (1929); Székelyföldi útmutató (sorozat 1933-40).

Álneve Siculus, Székely Tivadar.

Kisgyörgy Zoltán: B. J. az erdélyi geológusiskola fáklyavivője. Brassói Lapok 1970. jún. 18. – Mente et malleo. Ipó László, Kisgyörgy Zoltán, Tulogdi János emlékírásai, Megyei Tükör 1971. jún. 27. – Vofkori László: B. J. tudományos hagyatéka. Művelődés 1974/4.


Bányai József (Torda, 1928. jan. 11.) – újságíró, szerkesztő. Mint a kolozsvári cipőgyár ifjúmunkása kapcsolódott be a sajtóéletbe, a sajtóigazgatóságon töltött be tisztségeket, 1976 óta a Munkásélet főszerkesztője. Verseit és publicisztikai írásait az Előre, Művelődés, Brassói Lapok, Utunk közli. Regénye, a Csillaghegy alatt (1975) gyermeki emlékezés egy erdélyi magyar család sorsára a II. világháború sodrában.

Szávai Géza: Adósságtörlesztő emlékezés. A Hét 1975/45. – Máthé József: B. J. Csillaghegy alatt. Igaz Szó 1975/12. – Mózes Attila: Járható úton. Utunk 1975/44.


Bányai László, B. Bányai, eredeti családi nevén Baumgarten (Körösbánya, 1907. nov. 17. – 1981. jún. 3., Bukarest) – közíró, történész, docens doktor. Ifj. ~ László apja. Apai ágon Hunyad megyei bányász, anyai ágon csíki közszékely család származéka. A gyulafehérvári Majláth-főgimnázium elvégzése után Budapesten, majd Grenoble-ban és Párizsban folytatta egyetemi tanulmányait. 1930-tól 33-ig Csíkszeredán középiskolai tanár, 1933 őszén kommunista tevékenységéért letartóztatták s állását elveszítette; 1934 nyarán házasságot köt Gerő Margit tanárnővel, aki vele együtt vesz részt az antifasiszta mozgalmakban. 1934-től 40-ig a MADOSZ központi titkára Kolozsvárt, 1940 és 1942 közt Brassóban, majd 1944-ig Temesvárt illegális vezető pártaktivista. A felszabadulás után az MNSZ végrehajtó bizottsági tagja, 1948-tól nemzetgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja (1948-52), miniszteri tanácsos (1950-52), egyetemi tanár, a Bolyai Tudományegyetem rektora (1952-56), miniszterhelyettes (1956-58), a bukaresti Történeti Intézet aligazgatója (1959-66), 1970-től a Társadalom- és Politikai Tudományok Akadémiájának egyik alelnöke, Románia Szocialista Köztársaság Akadémiájának levelező tagja.

Irodalmi pályaíve saját vallomása szerint "a neokatolicizmus, majd eklekticizmus állomásain át jut el a marxista szemléletig és harcos antifasizmusig, s a doktriner balosságokat leküzdve a szocialista humanizmusig". Először versekkel jelentkezik 1923-ban a Pásztortűzben; munkatársa a Cimborának, 1925-ben részt vesz a Vasárnapi Újság ifjúsági ankétján. Verseit közli az Ellenzék irodalmi melléklete. Franciaországból mint egyetemi hallgató irodalmi leveleket írt a Jóbarát számára (1928-29), az Erdélyi Fiatalok főmunkatársa (1930). Az erdélyi románok, magyarok, németek sorsközösségéről ír a párizsi Le Monde Nouveau c. folyóiratban La Transylvanie, Suisse orientale címen (1931). Tanulmányai jelentek meg az Erdélyi Tudósító és Erdélyi Helikon hasábjain (1931-32), az erdélyi eredetiség és európai műveltség összhangjáról; versekkel szerepel az Új Arcvonal antológiában (1931), a következő évben pedig – Dávid István álnéven – a Korunkban marxista módszerrel elemzi a fiatal erdélyi magyar értelmiség társadalmi és politikai helyzetét.

Ebben az időben válik az RKP irányította Falvak Népe radikális parasztlap munkatársává, majd 1933 márciusában kilép az Erdélyi Fiatalok főmunkatársai sorából. A Brassói Lapokban és a Korunkban megjelent irodalmi közleményei, vitaírásai a haladó magyar értelmiség népszolgálatát, a román demokratikus erőkkel való szövetkezését és nemzetközi horizontját hirdették; főtitkára volt az 1934-ben megalakult MADOSZ politikai tömegszervezetnek, mely a demokratikus népi egységért és a nemzetközi jogegyenlőségért harcolva a Petru Groza vezette Ekésfronttal lépett szövetségre, s az antifasiszta fronton sorakozott fel. Szerkesztette a MADOSZ hetilapjait (Székelyföldi Néplap, Igazság 1934-35), baloldali havi szemlét indított Jövő címmel (1935), népfronti alapról bírálta a Vásárhelyi Találkozó balos-szektáns kifogásolóit (1937), s közös küzdelemre szólított fel a fenyegető hitleri imperialista hódítás ellen. A magyarság a Dunavölgyében c. kötetében ezer év történeti tanulságát idézve szólítja antifasiszta egységbe a magyar és román népet, majd 1938-tól a betiltott MADOSZ Erdélyi Magyar Szó c. hetilapját irányítja Kolozsvárt. A bécsi diktátum után a romániai katonai-fasiszta diktatúra elleni harcban az RKP bánsági román és magyar nyelvű illegális lapjainak irányítója.

Új lendületet kap publicisztikája a felszabadulás után. A brassói Népi Egység és a kolozsvári Világosság hasábjain megjelent vezércikkei (1944-48) irányt szabnak a honi magyarság önmegfogalmazása számára (A valóságot be kell vallani, A tisztánlátás életkérdés számunkra, Győzni fogunk a nehézségeken, A nemzeti kérdés – a demokrácia kérdése). Később az Utunk, Romániai Magyar Szó és Előre hasábjain is új történelemszemléletet hirdet, a honpolgári tudatot fejleszti, s a nacionalista történelemhamisításokkal szemben közös román és magyar szabadsághagyományokat értékel. Történelmi szakfolyóiratokban románul és a Korunkban magyarul megjelent értekezései a sok százados közös hagyományokra, a nemzetiségi közélet demokratikus alakulására, az osztályharc és ellenállási mozgalom hazai magyar eseményeire, a közös szocialista haza építésére vetnek világot. Mint koordináló szerkesztő vesz részt A magyar nemzetiség története és testvéri együttműködése a román nemzettel (I. 1976), valamint a Studien zur Geschichte der deutschen Nationalität und ihrer Verbrüderung mit der rumänischen Nation (I. 1976) c. kötetek összeállításában.

Munkái: A magyarság a Dunavölgyében (Kv. 1938); Harminc év. Jegyzetek a romániai magyarság útjáról (1949); Együtt élünk, együtt építünk (cikkek, tanulmányok, 1957); Tavaszi szél (versek, 1958); Hosszú mezsgye (esszék, jegyzetek, 1970; bővített 2. kiadás 1974); Közös sors – testvéri hagyományok (1973. Románul 1971, franciául 1972); Kitárul a világ (Önéletrajzi jegyzetek, 1978); Válaszúton (Önéletrajzi jegyzetek, 1980). Műfordítása: André Gide: A tékozló fiú hazatérése (Erdélyi Helikon, 1931).

(B. E.)

Jancsó Elemér: Vallomások az ügyről. Utunk 1958/11. – Robotos Imre: Együtt élünk, együtt építünk. Korunk 1958/4. – Méliusz József: Tavaszi szél. Jegyzet B. L. verskötetének margójára. Előre 1958. szept. 10. – Balogh Edgár: B. L. pályaíve. Igaz Szó 1970/5; újraközölve Mesterek és kortársak, 1974. 400-05. – Gáll Ernő: Egy értelmiségi nemzedék útja. Korunk 1970/6. – Lőrinczi László: Hosszú mezsgye. Előre 1970. jún. 12; uő: B. L. a gyökerekről. Utunk 1979/7. – Kocziány László: B. L. könyvéről. Igaz Szó 1973/5. – Fodor László: Közös sors, testvéri hagyományok. Utunk 1974/14. – Jordáky Lajos: Könyv a közös múltról. Korunk 1974/10. – Herédi Gusztáv: Dokumentum és tanúság. Korunk 1975/1. – Fodor Sándor: Önéletírás – irodalmi esemény. Korunk 1979/4. – Mózes Huba: A történész önéletírása. Utunk 1980/46.


Bányai László, ifj.*fizikai szakirodalom


Bányász Albert – Minier Albert írói neve


Bányavidéki Fáklya*Nagybánya magyar irodalmi élete


Barabás Béla (Arad, 1855. dec. 12. – 1934. máj. 28., Arad) – közíró. A kolozsvári unitárius gimnázium diákja, majd a budapesti egyetemen jogot végez 1879-ben. Szülővárosában a Függetlenségi és 48-as Párt vezetője, 1892-től huszonhat éven át magyar országgyűlési képviselő. 1914-ben Károlyi Mihály kísérője amerikai útján. 1917-ben Arad megye főispánja, 1920-tól az OMP egyik vezetője, 1926-tól a bukaresti parlament szenátora. Jelentős publicisztikai tevékenységet fejtett ki országos és helyi lapokban. Egy ideig szerkesztője volt az Arad és Vidéke c. politikai napilapnak, főszerkesztője az Aradi Magyar Újságnak (1926-27). Főbb munkái: Amikor Kossuth Lajost hazahívták (Cegléd 1923); Emlékirataim (Arad 1929).


Barabás Béla (Gödemesterháza, 1911. okt. 24.) – fizikai és kémiai szakíró. Középiskolát a marosvásárhelyi ref. kollégiumban végzett, a kolozsvári Ferdinand-egyetemen 1935-ben fizika-kémia szakból szerzett tanári oklevelet. Előbb Marosvásárhelyen középiskolai tanár, majd ugyanott 1951-től az OGYI fizika-kémia tanszékén adott elő. 1973-ban nyugalomba vonult. Részt vett a Pharmacopea Română VIII. kiadásának szerkesztésében. Balogh Lászlóval közösen írt tanulmányait az Orvosi Szemle 1956/1. (A lecitin spontán oxidációja és hemolitikus hatása közötti összefüggésről) és a Studii şi Cercetări de Chimie 1957/3. száma (Aplicarea gazului metan dezoxigenat la determinarea potenţialului de oxireducere a solulilor de lecitină) közölte, önálló tanulmánya a Gyógyszerészeti Értesítő 1957/3. számában jelent meg (A redoxpotenciál és az rH jelentősége, különös tekintettel az orvosi és gyógyszerészeti gyakorlatra). A lipidek fiziko-kémiai tulajdonságait elemezve elsőként igazolta, hogy azok reverzibilis rendszert alkotnak és jelenlétüknek a sejthártyákban fontos szerepe van a sejtoxigén felvételében. Tanulmányozta a hazai természetes vizek radioaktív hatását gyógyászati alkalmazásuk végett.


Barabás Endre (Medgyes, 1940. dec. 28.) – vegyészeti szakíró. Középiskolai tanulmányait Zilahon kezdte, s a kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban fejezte be. A bukaresti műegyetem ipari kémiai karán szerzett vegyészmérnöki diplomát; előbb a fővárosban (1962-72), jelenleg a kolozsvári kémiai intézetnél kutatómérnök. Első angol nyelvű szakmunkáját 1962-ben a londoni Chemistry & Industry c. szakfolyóirat, első magyar nyelvű tanulmányát 1964-ben a Korunk közölte. Orosz, francia és román nyelvű vegyészeti szakközleményei – különlenyomatban is – Bukarestben (1965), Brüsszelben (1966) és Temesvárt (1972) jelentek meg. 1969-70-ben az Ifjúmunkás Tudományos figyelő c. tájékoztató sorozatát vezette. A kémiai kód (1975) c. munka román eredetijének társszerkesztője, a magyar változat fordítója. Önálló kötete: A számítógép (1978).


Barabás Endre (Középajta, 1870) – *Magyar Kisebbség

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:

Barabás Endre (Középajta, 1870. márc. 5. – 1945. máj. 25., Budapest) – pedagógiai író. Az I. világháború előtt Marosvásárhelyen, majd a kolozsvári tanítóképzőben tanított, 1911-től a dévai tanítóképző igazgatója. A KZST tagja. 1918 után Budapesten helyezkedett el, de munkatársa a Lugoson megjelenő Magyar Kisebbségnek s román és német nyelvű testvérlapjainak. Itt jelenik meg 1928-ban magyar és román nyelven Az erdélyi és magyarországi román egyházak és iskolák élete és szervezete a világháború előtt, 1929-ben pedig magyarul és németül A romániai magyar nyelvű oktatás első tíz éve c. nagyobb tanulmánya névtelenül, valamint több, névvel jegyzett kisebb közleménye. Az erdélyi román és magyar oktatásügy alapos ismerője; széles körű társadalmi tevékenységet fejtett ki népi származású tehetségek taníttatása érdekében.


Barabás István – *Előre 9.


Barabás Miklós, árkosi (Verespatak, 1902. márc. 22.) – költő, egyházi író, 1924-ben Kolozsvárt unitárius lelkészi képesítést nyert. 1970-ig nagyenyedi lelkész; a város társadalmi életében is vezető szerepet játszott, többek között mint az MNSZ titkára és elnöke. Munkatársa a 20-as évektől kezdve az Enyedi Újságnak. Verskötete:

Lángok és tüzek (Nagyenyed 1926). Emlékiratának megjelent részlete: A gimnáziumban kezdődött (Korunk 1977/9).


Barabás Miklós Céh – erdélyi művészek egy csoportjának kezdeményezésére 1929-ben alakult romániai magyar képzőművészeti egyesülés. Az erdélyi magyar írókat tömörítő Helikon marosvécsi találkozóján Kós Károly terjesztette elő haladó és magukat modernnek valló művészek – Szolnay Sándor, Nagy Imre, Gallas Nándor, Mund Hugó és Jándi Dávid – javaslatát egyesület alakítására, s már 1929-ben határozatot is hoztak "az erdélyi képzőművészek szabad munkaközössége" támogatására. Az ESZC példája nyilvánvaló, s a helikoni védnökség is kifejezésre jut abban, hogy Kós Károly a 40-es években hivatalosan elvállalja az elnöki tisztséget. A ~ céljának a műpártolást vallotta, művészeinek erkölcsi és anyagi támogatását, rendszeres tárlatok szervezését, szorgalmazta továbbá a román és szász képzőművészekkel kialakított kapcsolatok ápolását, az "illetékes kritika" biztosítását, valamint az állandó műcsarnok felépítését Kolozsvárt.

1930. márc. 23-án az első kolozsvári kiállítás megnyitása jelzi az új szervezet tényleges megalakulását. Kós Károly megnyitóbeszédében az egyesülést "az erdélyi magyar képzőművészet első tudatos szervezkedési megnyilvánulása"-ként értékeli. (Itt törölve a következő szövegrész:) méltatói hangsúlyozták, hogy a kiállítók "abba a progresszív seregbe tartoznak, amely egyre erősödő hevességgel keres kifejezési formát a művészetben". A folytatásnak a mostoha politikai körülmények útját állták.

1937 májusában a ~ tagjai gyűjteményes tárlaton Budapesten mutatkoznak be. A Csekonics-palotában rendezett kiállításon tizenegy művész (a csatlakozók között van Thorma János, Gy. Szabó Béla, Bánffy Miklós, Vásárhelyi Z. Emil) 90 festménnyel, 20 grafikával és 30 szoborral szerepel. Kiállításukat Dési Huber István bírálja a Korunkban. 1939-ben a Bukarestben és Temesvárt akadémiát végzett fiatal művészek nagyobb csoportja élénkíti fel a ~ munkáját. Decemberben nyitják meg tárlatukat a kolozsvári vármegyeház üvegtermében. Kiállítói között van András László, Andrásy Zoltán, Balázs Péter, Brósz Irma, Ferenczy Júlia, Incze István, Incze János, Makkai Piroska, Piskolti Gábor, Tollas Júlia, Kós András, Kósa-Huba Ferenc. 1941-ben saját kezdeményezésére, önállóságát kifejezésre juttatva rendezi meg a fiatalok második kiállítását. Ugyanez év novemberében megfogalmazzák a ~ alapszabályzatát, és megválasztják első tisztikarát. Elnök Kós Károly, alelnökök: Gy. Szabó Béla, Nagy Imre; titkár és műtáros: Szolnay Sándor. A háromtagú bírálóbizottság külső tagjául Felvinczi Takács Zoltán műtörténészt választják meg.

1943-ban a kolozsvári sétatéri Műcsarnokban tartott BMC-tárlaton László Gyula kiáltványszerűen hirdette meg a szervezet programját (Itt törölve a következő szövegrész:) hivatásuknak tekintik a művészekkel és a művészet pártolóival megismertetni "a közelmúlt s a jelen művészeti irányait"; feladatának tudja a ~, hogy "méltatlanul megítélt nagyságainknak... életművét külön kiállításon építse értékké", s azon munkálkodjék, hogy "a művészi érték tudatára ébresztett közönség vásárlásával is az igazi művészetet keresse, s ne a műkereskedelem legtöbbször selejtes tömegáruját".. A kolozsvári műcsarnokban 1944 augusztusában hét művész (Abodi Nagy Béla, Andrásy Zoltán, Fülöp Antal Andor, Szolnay Sándor festő, Benczédi Sándor, Szervátiusz Jenő és Vida Géza szobrász) mutatkozik be. (A mondat befejező része, cenzúrázás előtti állapotában:) ...Benczédi Sándor, Szervátiusz Jenő és Vida Géza szobrász az erdélyi magyar irodalmi életben is szerephez jutott. A ~ tagjai közül számosan képzőművészeti alkotásaik folyóiratokban közölt reprodukcióival, irodalmi alkotásokat illusztrálva, képzőművészeti tárgyú cikkekkel, tanulmányokkal (egyesek később visszaemlékezésekkel) szerepet játszottak a romániai magyar irodalmi életben. A ~ 1944 őszén szünteti be tevékenységét; egykori tagjai hamarosan bekapcsolódtak az új, demokratikus állami keretek nyújtotta képzőművészeti szervezetekbe.

(M. J.)

Pogány Marcell: A Helikon is segédkezet nyújt a képzőművészeknek. Brassói Lapok 1929. okt. 21. – Kós Károly: B. M. C. Erdélyi Helikon 1930/4. – Dési Huber István: Az erdélyi képzőművészek budapesti kiállításának margójára. Korunk 1937/6. – Kovács Katona Jenő: Erdélyi festők. Korunk 1940/1. – Entz Géza: A B. M. C. kiállítása Kolozsvárt. Hitel 1943/12. – Murádin Jenő: Szolnay Sándor és Popp Aurel 1936-os levelezéséből. Utunk 1969/3; uő: A B. M. C. (monográfia. 1979).


Barabás Samu (Papolc, 1855. nov. 14. – 1940. nov. 18., Papolc) – történetíró. Középiskoláit Székelyudvarhelyen, az egyetemet Budapesten végezte, majd a bécsi Institut für Geschichtsforschung hallgatójaként a középkori forráskutatás és szövegkritika módszereit sajátította el. (Itt törölve a következő szövegrész:) 1883-tól a budapesti egyetemi könyvtár munkatársa. 1885-től 1913-ig az Országos Levéltár erdélyi osztályának vezetője. Történetírói munkássága a Magyar Történelmi Társulathoz és ennek folyóirataihoz, a Századokhoz és a Történelmi Tárhoz kapcsolódott; főleg iratközlő és forráskritikai munkássága jelentős. Kiadványai úttörőek az erdélyi forrásfeltárás korszerűsítésében. Előszeretettel foglalkozott a korai középkorral és az erdélyi fejedelemség történetével. Nyugdíjaztatása után hazajött Romániába, és szülőfalujába vonult vissza; "papolci remeteségé"-ben még egy negyedszázadot szentelt Erdély s főként a székelység múltjának tanulmányozására. Bekapcsolódott a Székely Nemzeti Múzeum munkájába, megszerkesztette a Székely Oklevéltár 1219-től 1776-ig terjedő kötetét (Magyar Történelmi Tár XXVIII. Bp. 1934).

B. S. ünneplése. Erdélyi Múzeum 1935/10-12. – Enciclopedia istoriografiei româneşti. Szerk. Ştefan Ştefănescu. 1978. 45.


Barabássy Erzsébet (Gyergyószentmiklós, 1914. jún. 20. – 1973. okt. 28., Kolozsvár) – népművelő, színikritikus. Kéki Béla, majd Fodor Ernő felesége. 1948-tól a kolozsvári Állami Magyar Színház segédrendezője. 1956-tól színjátszási metodológus a kolozsvári Népi Alkotások Házánál, 1966-tól színházi dokumentációs könyvtáros. A Művelődés munkatársa, színikritikáit az Utunk és az Igazság közölte. Szerkesztésében és előszavával jelent meg a Kék virág c. gyermekszíndarab-gyűjtemény (1961).


Baradlai László (Budapest, 1902 – 1944 őszén, Ebensee, Ausztria) – szerkesztő, író. Előbb színész és színházi rendező, majd 1926-tól újságíró, a szatmári Szamos, a Brassói Lapok és Népújság munkatársa. Szerkeszti a Revü c. szatmári hetilapot (1932-33), később ugyanott a Sajtó főszerkesztője (1937-38). Két realista társadalmi regénye jelent meg: A változott viszonyok miatt... (Szatmár 1933); Megnyitó előadás (Ajándékregénytár 8. sz. Brassó 1934). Tanúk vallomása szerint elhurcolása után a fasiszták lágerében is folytatta irodalmi tevékenységét, kéziratai azonban vele együtt elpusztultak.

Gaál Gábor: "Vidékre és életre ítélt". Korunk 1934/4; újraközölve Gaál Gábor: Válogatott írások I. 1964. 535-38.


Baranyai István (Szépmező, 1899. ápr. 24.) – zenekritikus. Középiskoláit és főiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte. Utoljára Tasnádon volt kat. plébános. Társadalmi írásai az Őrszem, A Hírnök, Vasárnap c. folyóiratokban s aradi napilapokban jelentek meg. Éveken át volt az Aradi Közlöny zenekritikusa: krónikáiban, cikkeiben a modern zenei törekvések mellett foglalt állást. Zeneesztétikai munkája: Zene és morál (Arad 1926).


Bárányi Ferenc (Nagyszentmiklós, 1936. máj. 13.) – orvosi szakíró, novellista. ~né László Ildikó férje. A marosvásárhelyi OGYI elvégzése után (1959) Suceaván, majd Szokolon, 1965 óta Temesváron szakorvos. Első egészségügyi cikkeit a Szabad Szó közölte 1965-ben, az Előre munkatársa. Novellákat, karcolatokat, riportokat, szakcikkeket, kritikai jegyzeteket ír, 1966-ban Cupido a sebészeten c. riportjával díjat nyert az Utunk pályázatán. Doktori disszertációja (Műtét utáni tüdőszövődmények) a Facla Könyvkiadónál, Mindenki háziorvosa c. tanácsadó könyve az Előre Kiskönyvtárában jelent meg (1974). Feleségével közösen írt újabb könyve karcolatokat, szatírákat, parabolákat tartalmaz (és akkor eljött Hippokratész... Tv. 1976).

Gábor Dénes: Ember és egészség kézikönyvei. Előre 1974. júl. 17.


Bárányiné László Ildikó (Csíkcsicsó, 1937. jún. 6.) – orvosi szakíró, publicista. Bárányi Ferenc felesége. 1960-ban Marosvásárhelyen szerzett orvosi diplomát. Előbb a temesvári Közegészségügyi Kutatóintézetnél dolgozott, ma ugyanott a Diákkórház orvosa. Első írását 1963-ban az Utunk közölte. Pedagógiai célzatú elbeszélései, humoreszkjei, tájékoztató szakcikkei jelennek meg a napilapokban. 1967 óta a temesvári Szabad Szó "Az orvos válaszol" c. heti rovatát szerkeszti. Munkái: Gyakorlati tanácsadó kismamáknak (Tv. 1973); és akkor eljött Hippokratész... (Férjével közösen, Tv. 1976); Gólyamese felnőtteknek. Tv. 1980.

Veress Judit: A Gólyamese margójára. Igazság 1980. szept. 3.


Barát Jenő (Alsózsuk, 1918. szept. 27.) – agrárstatisztikai szakíró. A csíkszeredai főgimnáziumot végezte, 1943-ban a kolozsvári egyetem jogi fakultásán az államtudományok doktorává avatták. Az EMGE statisztikai osztályának volt munkatársa, 1949-től a Bolyai Tudományegyetem jog- és közgazdaságtudományi karán tanársegéd,. 1952-től a mezőgazdasági statisztika előadótanára a bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetemen, egyidejűleg a központi statisztikai hivatalban igazgató, vezérigazgató-helyettes. Vezető tisztséget tölt be a belkereskedelmi minisztériumban és a felsőoktatásban. A Revista de Statistică főmunkatársa, részt vesz a Dicţionar Statistic Economic (1962) szerkesztésében, a Korunk és Előre munkatársa.

Szaktanulmányai főként román nyelven jelennek meg. Az ország gazdasági fejlődését 1948-tól 1957-ig bemutató összefoglalásban (Dezvoltarea economiei în R. P. R., 1958; orosz nyelven is) a mezőgazdasági termelésről szóló fejezet szerzője, a Studii şi Cercetări 1964-es köteteiben a családi háztartás-statisztika két áttekintő fejezetét írja meg (a növénytermesztési és állattenyésztési statisztika forrásairól), a Tudományos Kiadónál 1961-ben közreadott, a mezőgazdaság statisztikai-gazdasági analízisét tárgyaló kézikönyv (Analiza statistico-economică a agriculturii), majd a Pedagógiai Kiadó megbízásából 1968-ban összeállított mező- és erdőgazdasági statisztika (Statistica agricolă şi silvică) társszerzője. Francia nyelvű tanulmánya: Problèmes de la mecanisation de l'agriculture (Genève 1963). 1975 óta írói és publicisztikai működése túlnyomólag didaktikai jellegű: kézikönyvei, tankönyvei, szakmunkái a belkereskedelem gazdaságtanával, a kereskedelem tervezésével foglalkoznak román és részben magyar nyelven; munkáiból többet orosz, német, francia és angol nyelvre is lefordítottak.


Baráth Béla (Budapest, 1893. nov. 3. – 1977. jún. 16., Kolozsvár) – művelődéstörténész, bibliográfus. A római Szent Gergely Egyetemen filozófiai, Innsbruckban teológiai doktorátust szerzett, 1921-től 1940-ig Gyulafehérvárt, 1942-ig Kolozsvárt teológiai tanár. Az Erdélyi Múzeum munkatársa. Mint a Batthyaneum igazgatója (A mondat cenzúrázás előtt így hangzott:) Mint a Batthyaneum igazgatója (1928–42) összegyűjtötte az erdélyi katolikus intézetekben és rendházakban található ősnyomtatványok adatait. (1928-42) az erdélyi intézményi gyűjteményekben fellelhető ősnyomtatványok kutatásával foglalkozott. Adatai egy részét az Erdélyi Tudósítóban közölte (1941/1-10, 1942/2), az egész anyagot pedig a berlini Staatsbibliothek rendelkezésére bocsátotta a nemzetközi Gesamtkatalog der Wiegendrucke c. lipcsei kiadvány számára. Gyűjtésének szempontjait Erdélyi könyvtáraink ősnyomtatványai c. füzetében (Kv. 1941) ismerteti. A Kolozsvári Egyetemi Könyvtár összeállításában Catalogul incunabulelor címen (Kv. 1979) megjelent ősnyomtatványjegyzék hivatkozik adataira.


Barátság – társadalmi, irodalmi és művészeti folyóirat Kolozsvárt. Felelős szerkesztője Nagy József, szerkesztője Dánér Lajos. Kéthetenként jelent meg 1939. december és 1940. augusztus 17. között. A szerkesztők céljai közé tartozott a román-magyar kulturális összefogás előmozdítása. A folyóirat közölte Brassai Viktor, Dánér Lajos, Hobán Jenő, Létay Lajos, Kibédi Sándor, Nagy József és Walter Gyula verseit és prózai írásait, Bíró Sándor történettudományi cikkeit; számaiban megjelentek román költők, köztük George Sbârcea verseinek magyar fordításai.


Bárd Oszkár, családi nevén Wettenstein (Naszód, 1893. máj. 6. – 1942. dec. 19., Dés) – költő, drámaíró. A középiskolát Désen, az orvosi fakultást 1917-ben Kolozsvárt végezte; párhuzamosan látogatta a zeneakadémián a hegedű szakot. Mint kész orvos beiratkozott a bölcsészeti karra, ahol művészettörténetet és régészetet hallgatott. 1911-től a kolozsvári Haladás c. "társadalmi, tudományos, művészeti és kritikai folyóirat" és a Dés-Kolozsvár-Marosvásárhely impresszummal 1914-ben kiadott Erdélyi Figyelő szerkesztője. 1922-től a kolozsvári Napkelet főmunkatársa. Rövid ideig Rettegen, majd évtizedeken át Galgón volt orvos, onnan küldte írásait a különböző erdélyi irodalmi folyóiratoknak és napilapoknak; a Zord Idő, Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Független Újság munkatársa. Az Erdélyi Irodalmi Társaság és a Kemény Zsigmond Társaság tagja, a marosvécsi Helikon egyik alapítója, majd az EMÍR munkaközösségéhez csatlakozik. A fasizmus előretörése idején a Korunk munkatársa.

Első, Bálványok, bilincsek (Békéscsaba 1912) c. verseskötetében mint a nyugatosok követője, modern lírikusként jelentkezett. Verseinek gyűjteményét maga adta ki Mi lesz velünk? címmel (Kv. 1924). Borongós hangulatú, a ki nem élhető lehetőségeket, a végzetet, az elérhetetlen végtelent, a halálfélelem rettegését kifejező sorai egy rendkívül érzékeny férfi lelkivilágába engednek betekintést. A nemzetiségi elnyomás fokozódása és a zsidótörvények idején jelent meg Edgár fiának ajánlott verse, a Haza (Korunk 1938/2); jelképes zárósorai: "hazát több módon lehet elveszíteni, / de ő bennünket el nem veszt soha!"

Halál és még több (1920) c. háromfelvonásos színműve az I. világháború után elsőként színre került hazai magyar darab Kolozsvárt. Még abban az évben játszották Csoda c. egyfelvonásos "sorsmisztérium"-át, majd a kötetben is kiadott Sylvio lovag c. háromfelvonásos drámája (Kv. 1921) következett, ez bizonyult a legsikeresebbnek. Erdély valamennyi színpadán játszották. Sikert ért el Professzor úr, Citera, Liszt első szerelme c. darabjaival is. 1925-ben jelent meg A taposómalom (Berlin-Kv.) c. "komédia négy képben", ez és a Liszt-darab a budapesti Új Színházban is közönség elé került. A 20-as években nagy sikerrel játszott színpadi műveiben rutinosan, meglepő színpadismerettel általános társadalmi témákat vetett fel. Magyarra fordította Lucian Blaga Zamolxe c. misztériumdrámáját, melyet a román előadást megelőzően először a kolozsvári magyar színház mutatott be 1924-ben. Liszt c. "színpadi regényé"-ben (Kv. 1932) a nagy zeneművész pályafutásának kietlen magányát, emberi tragikumát dolgozta fel, Teleki László c. drámájában (Kv. 1936) már a honi sorsproblémákat vállalja: a 48-as forradalom és a Habsburg-elnyomatás korszaka kiemelkedő közéleti férfiújának életéből az utolsó fél esztendőt választotta témául, felvillantva a kelet-európai népek testvériségének szükségét.

A fasiszta veszély növekedésével erősödik baloldali kiállása. Bár akadtak elismerő méltatói, két utolsó könyvének visszhangtalansága, a Horthy-rendszer hivatalos szerveinek származása miatti diszkriminációi s végül fiának tragikus halála együttesen járultak hozzá lelki összeroppanásához. A KZST 1943. jan. 31-i ülésén Sényi László búcsúztatta.

Egy darabjának szövegére operát szerzett Delly-Szabó Géza, 1946-ban Páter gvárdián címmel mutatták be Kolozsvárt.

(K. Á.)

Dienes László: Mi lesz velünk? B. O. új verskötete. Keleti Újság 1924. dec. 13.; újraközölve "sejtelme egy földindulásnak" 1976. 182-85. – Borbély István: Új hangok az erdélyi magyar lírában (B. O.). Erdélyi Irodalmi Szemle 1925/1-2. – Dsida Jenő: Liszt. Erdélyi Helikon 1932/8. – Kemény Gábor: A Teleki-tragédia margójára. Független Újság 1937/11. – Jancsó Elemér: B. O. kiadatlan levelezéséből. NyIrK 1962/2. – Kötő József: Drámairodalmi örökségünk. Korunk 1967/11. – Mózes Huba: B. O. és Tompa László a versírás műhelyproblémáiról. Korunk 1969/1.


Bárd Oszkár Róbert – *Tóth Árpád Irodalmi Kör


Bardócz Árpád (Nagyilonda, 1888. ápr. 23. – 1953. aug. 9., Budapest) – műfordító, költő. Jogi tanulmányai elvégzése után tisztviselő volt Temesvárt, 1921-ben Magyarországra költözött s Vácon telepedett le, ott ültette át magyarra Goethe vígjátékait. Az Erdélyi Szemle, Pásztortűz, Erdélyi Helikon munkatársa. Jelentősebb műfordításkötetei: Thea Sternheim: Anna (kisregény, társfordító Roland Angerbauer, Tv. 1920); Japán versek (német közvetítéssel, Tv. 1920); Vasile Alecsandri-fordítások három kötetben: Pasztellek (Kv. 1926); Emlék (Kv. 1935) és Könnycseppek (La Fontaine Irodalmi Társaság kiadása, Bp. 1938). (A szócikk befejező része:) Német költők (Bp. 1936); Hetedik ősz (lengyel versek, Bp. 1938). Saját verseskönyve: Fényáradás (Bp. 1935).


Bardócz Lajos (Szászsebes, 1936. okt. 24.) – képzőművész. A kolozsvári képzőművészeti középiskola növendéke volt, jelenleg tanára. Főiskolai tanulmányait a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola grafikai szakján végezte, Kazár László osztályán. Pályája kezdetén előbb az Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó, majd a Roumanie d'Aujourd'hui c. folyóirat művészeti szerkesztője, innen korai kapcsolata az illusztrációs műfajjal. Költői és prózai művekhez készített rajzai az Utunk, Korunk, Luceafărul, România Literară és Tribuna hasábjain jelennek meg. Közel 300 könyvborítót tervezett. Munkái közül jelentős Sadoveanu Baltagul (1961), Homeros Odysseus (1966) és Vasile Voiculescu Zahei, a vak (1972) c. műveinek könyvgrafikája. Az Ady-centenárium alkalmából az Utunk első oldalán közölte Ady Endréről készített metszetének arc-részletét (1977/45), Ady-illusztrációiból 11 fametszetet mutat be a Könyvtár (1979/4).

Murádin Jenő: Jó grafikát... Igazság 1973. aug. 2. – Mezei József: "Szeretném, ha szeretnének.. ." B. L. Ady-illusztrációiról. Könyvtár 1979/4.


Bárdos B. Artúr, családi nevén Boros-Bárdos (Kolozsvár, 1923. jan. 3.) – újságíró, költő, novellista. Középiskolát szülővárosában végzett. Előbb az Egység (1946-48), majd az Utunk (1948-58) szerkesztője. 1951-ben az Ötven vers c. antológiában szerepel. 1958 óta Bécsben él. Önálló kötete: Virrasztó szerelem (versek, 1955).


Bárdos László (Szalárd 1897. máj. 30. – 1960. szept. 21., Budapest) – újságíró, elbeszélő, dramaturg. Publicisztikai tevékenységét a Pesti Hírlapnál kezdi. 1919-től 1924-ig Nagyváradon a Szabadság munkatársa, s több rövid életű lap (Társaság és Művészet, A Világ) szerkesztője, majd ugyanott az Esti Lapnál dolgozik. Részt vett a Sallai Imre és Fürst Sándor halálos ítélete ellen tiltakozó nagyváradi röpirat szerkesztésében, amiért Horthy Magyarországából kitiltották. 1932-ben a kommunista irányzatú legális Szabad Szó, 1935-ben az Egy Hét, 1934-től a Nagyvárad és a Nagyváradi Napló felelős szerkesztője. Versei, riportjai, elbeszélései különböző lapokban jelentek meg, az Ellenzék és a Brassói Lapok munkatársa. 1944. márc. 19-én deportálták. Hazatérése után 1949-ig a nagyváradi Új Élet, majd a Fáklya szerkesztője, 1949-től a nagyváradi Állami Magyar Színház dramaturgja. 1951-ben Magyarországra távozott, ahol két ifjúsági regénye jelent meg: A dzsidáskapitány (Bp. 1954); Melkun Menyhért utazása (Bp. 1956).

Ştefan Körösi: O revistă orădeană de orientare comunistă "Szabad Szó". A Centenar Muzeal Orădean c. kiadványban. Nv. 1972. 397-404.


Bárdos Péter (Magyarfenes, 1864. okt. 8. – 1953. febr. 27., Magyarfenes) – népszínműíró, publicista. Négy gimnáziumi osztály elvégzése után mesterségre ment, majd falujában gazdálkodott. Az OMP irányzatával szembeszálló demokratikus csoportosulásokba kapcsolódott be. 1932-ben a Magyar Gazdasági Szövetség különlistáján a bukaresti szenátus tagjává választották. Politikai cikkei a bukaresti Magyar Kurír és a Gazda Újság hasábjain jelentek meg. 1932-ben adták elő egy kolozsvári műkedvelő verseny keretében A gyújtogató c. négyfelvonásos népszínművét, melyet a magyarfenesi műkedvelők egy népi drámacikluson belül 1936-ban a kolozsvári Magyar Színházban is bemutattak.


Barlabás Piroska, Bitay Károlyné (Nagyenyed, 1898. jan. 13.) – ifjúsági író, tankönyvíró. Nagyváradon szerzett tanítónői oklevelet. A Szövetkezés c. lap munkatársa, elbeszélései, meséi itt és a Hangya-naptárakban jelentek meg. Cikkeit, tudósításait közölte a Keleti Újság, Brassói Lapok, majd a Művelődés, Dolgozó Nő. Munkája: Háztartástan. Vezérkönyv az elemi iskolai V-VII. o. számára (Bácsy Tiborral, Kv. 1928).


Barna János (Budapest, 1880. nov. 15. – 1934. nov. 14., Budapest) – művelődéstörténész, műfordító, költő. 1906-tól 1913-ig Szatmáron volt középiskolai tanár, ekkor jelent meg Francia lírikusok c. fordításgyűjteménye (Szatmár 1912). Az I. világháború Spanyolországban érte, hazajövet a franciák internálták, csak 1919-ben szabadul. Szatmáron megjelent művei: Japán antológia (1924); Nyermeghi Barna család története (1925); erotikus verseit spanyol álnéven adta ki (Versek, írta Juan de Pardo, spanyol eredetiből fordította B. J., 1925). Tanári pályáját és irodalmi munkásságát Magyarországon folytatta, Makón kiadott színháztörténeti közleményeiben azonban sok az erdélyi vonatkozás. Forrásértékű Hollósy Kornélia és a kolozsvári dalszíntársulat bukaresti vendégjátékai (Makó 1932) c. munkája. Ismeretesek spanyol és kínai fordításai is. Álneve Detre.


Baross Katinka, Justh Jánosné (Budapest, 1897. szept. 30.) – író. Tanulmányait Budapesten, majd Németországban és Angliában végezte. (Itt kimaradt a következő szövegrész:) 1913-ban férjhez ment Justh János földbirtokoshoz, Justh Gyula radikális polgári politikus fiához. Az aradi Kölcsey Egyesületben számos előadást tartott, cikkei, tárcái az aradi napilapokban jelentek meg, Háromtól – négyig c. bohózatát 1923-ban mutatta be az aradi színház. Sajtó alá rendezte Justh Zsigmond azelőtt ismeretlen, kétrendbeli naplóját, mely Halász Gábor szerkesztésében és jegyzeteivel 1941-ben jelent meg Budapesten. (A szócikk befejező része:) A két világháború között a Romániai Magyar Kisebbségi Nők Központi Titkárságának tagja.


Baróthy István – *Aranyosvidék


Baróti Judit – *Hét, A; *TETT


Baróti Pál (Budapest, 1930. jún. 1. – 1981. júl. 23., Budapest) – kritikus, szerkesztő. Bretter György testvére, ~ Judit férje. A Bolyai Tudományegyetemen a magyar szak elvégzése után szatmári, bukaresti, nagybányai és kolozsvári napilapok szerkesztőségében dolgozott. 1959-től 1970-ig az Utunk belső munkatársa, azóta A Hét irodalmi szerkesztője. A jelenkori romániai magyar próza, főleg az ifjúsági irodalom termését követte figyelemmel, keményen bírálva a művészietlenül didaktikus ifjúsági regényeket. Karácsony Benő műveinek 1968-ban megjelent ötkötetes sorozatához átfogó kísérő tanulmányt írt (közli a Tavaszi ballada c. kötet) és előszóval látta el Csehi Gyula Felvilágosodástól felvilágosodásig (1972) c. munkáját.

Írói álneve Persán Béla.


Barta Lajos – *emigráns írók


Barta Sándor (Nagyvárad, 1890. máj. 28. – 1944. aug. 7., Auschwitz) – népművelő. Kolozsvárt szerzett oklevelével előbb Gelencén, majd Kovásznán volt gyógyszerész. Műkedvelők színháza c. alatt (Kovászna 1928) kötetben is megjelentek falusi tárgyú jelenetei. A fasiszta veszedelem ellen írt Új Judea c. utópista regényét (Kv. 1938), melyben egy ismeretlen földrészen új hazát keres a zsidóságnak, jegyzetei alapján Sztojka László rendezte sajtó alá.

Köves Miklós (Kahána Mózes): Barta Sándorka és Barta Sándor. Korunk 1939/2.


Bartalis Ágoston (Csíkkarcfalva, 1866. nov. 18. – 1935. jan. 31., Csíktaploca) – közíró, helytörténész. Jogot végzett Kolozsvárt, majd Csík vármegye szolgálatában közigazgatási pályára lépett; 1918-ban mint főszolgabíró vonult nyugdíjba, de folytatta közéleti munkásságát. A Csík megyei Gazdasági Egylet újjászervezője, a szövetkezeti mozgalom megindítója; a székelyföldi tízesek ismertetésével elnyeri a Milleker Rezső földrajztudós (Debrecen) alapította pályadíjat. Jelentős szociográfiai munkája a Csíki Lapokban folytatásosan megjelent Csík-Menaság székelyei c. "emlékirat" (önálló kötetben Segítsünk a székelyeken. Csík-Menaság székelyei c. alatt jelent meg, Bp. 1901), melyben rámutat az eladósodás, a kivándorlás kérdéseire, s a bajok orvoslására hosszúlejáratú amortizációs kölcsönök nyújtását javasolja. Tanulmányát újraközölte Egyed Ákos A megindult falu c. összeállításában (1970). Ugyanezzel a kérdéssel foglalkozik A csíki székelység alapvető kérdései – Mit adjon a város a falunak c. munkája (Csíkszereda 1931).


Bartalis János (Apáca, 1893. júl. 29. – 1976. dec. 18., Kolozsvár) – költő. Csere János falujában született, s mint korán anya nélkül maradt gyermek nehezen emelkedett ki a paraszti világ kötöttségéből, apja nem akarta városi iskolába engedni. A hosszúfalusi polgári iskola elvégzése után mégis Kolozsvárra került a tanítóképzőbe, később Budapesten a tanárképzőt is elvégezte, de nem tanügyi pályára készül; tanítói képesítésével klinikai tisztviselői állást vállal, hogy Kolozsvárt maradhasson s drámaírói terveit megvalósíthassa.

Mint ahogy emlékezéseiben többször is megírta, 1913-14 számára a nagy remények és kétségbeesések kora; Janovics Jenőhöz a Kolozsvári Magyar Színháznak beküldött drámájára nem kapott ugyan választ, de a várakozás közben született s Kosztolányinak elküldött versekre postafordultával megérkezik a biztatás. Tényleges költői indulására a kolozsvári Újságban 1914. jún. 25-én kerül sor, majd Osvát Ernő 1916 novemberében közli néhány versét a Nyugatban. A hírnévhez az I. világháború borzalmas frontélményei után nyugalmas békét, természeti idillt hozó falusi éveken át vezetett az út. 1920 és 1933 között a Dés melletti Alsókosályon, felesége földjén gazdálkodik. Ezalatt, 1925-ben írja hozzá versét Szentimrei Jenő Jó estét Bartalis! címmel, s jelenik meg első verskötete, a Hajh, rózsafa (1926), az ESZC kiadásában, s nyomában olyan méltatások sora, mint a Kosztolányié, a Németh Lászlóé, a Gaál Gáboré. "Bartalis János költő" – jelenti ki Kosztolányi a Nyugatban, és ítéletét az újszerűen ható természetes egyszerűség dicséretével támasztja alá: "Sehol a közelmúlt avas formanyelve, a nagyzoló, világmegváltó álromantika, a fontoskodás, a hetvenkedő, mellét verdeső öntetszelgés." Ott van a Helikon írói közösség alapítói között. 1929-től a Kemény Zsigmond Társaság tagja. 1933-tól 1941-ig Ráckevén, Pilisvörösváron, Kiskőrösön tanároskodik, 1941-től 1959-ig a kolozsvári Egyetemi Könyvtár, ill. a Bolyai Tudományegyetem könyvtárosa. 1945-54: a teljes költői hallgatás évei, baráti biztatások azonban ismét versre hangolják, a következő évben pedig kinyomtatják válogatott verseit. Lírája azóta töretlen volt, szakmai és hivatalos elismerés övezte.

Már első verseiben kész költői fegyverzetében jelentkezik. Jóllehet filológiai elemzéssel kimutathatók bennük Ady-hatások s az expresszionizmus nyomai is, alapvetően ösztönös költőnek mutatkozik, s ez az ösztönösség végigkíséri költészetét. Olyan különböző ízlésű és alkatú irodalmárokat, mint Osvát Ernő, Kassák, Kuncz Aladár vagy Gaál Gábor, nyilván az ősiségében eredeti lírai hang ragadja meg, a Bartalis-vers nemcsak a magyar népköltészettel és a klasszikus bukolikákkal mutat rokonságot, hanem a legősibb munkadalokkal is; a különös hatást az adja, hogy ez az ősprimitívség a modern technikai civilizáció, az emberi kapcsolatok egyre bonyolultabbá válása korában szólal meg. Amikor mások a líra határait a legelvontabb filozofikum, a bonyolult gondolati és képi kapcsolások irányában próbálják tágítani, ő a mezők szépségéről, a favágók, az aratók munkájának nagyszerűségéről dalol megszakítatlanul, olyannyira, hogy az egyes versek legtöbbször nem is különülhetnek el élesen egymástól. A természet kimeríthetetlen szépségeihez, energiáihoz igazodik a Bartalis-vers ismétlődéseiben végtelen áhítatában is: "Nincs kezdete az én dalomnak, / és nincs vége se, / egy darab a világból, / vagy talán maga az egész világ" (Ó, szép tavaszi nap!). Természet-központúságában egyhúrú ez a líra, mégis gazdagnak mondható, mert világa nem ember nélküli világ; igaz, a versbe belépő ember ugyancsak a természet része, mint ahogy első s mindjárt emlékezetes költeményeinek egyike, Az erdőről hazatérő favágók hírül adja: "Az erdőről hazatérő favágók nagy újságot hirdetnek. / Azt beszélik, hogy tavasz van, / mert kinyílott a hóvirág."

A bartalisi bukolikák többsége az ember és a természet idilli viszonyát, a mezei munkának is inkább szépségét, semmint nehézségét zengi ugyan, mégsem a valóságtól elszakadt, mégis életszerű költészet ez. A természet a híres kosályi bukolikákban nem díszletként van jelen, a költő nem mesterségesen hangolja magasra érzelmeit: érezni, hogy maga fogta az ekeszarvát, s az életforma egyben önkifejezési forma a kosályi költő számára. Művészi eszközeiben is tárgyszerű ez a líra; viszonylag kevés költői képet használ, köznapi tények, munkafolyamatok s a táj aprólékos leírásából áll össze a vers. Előfordul, régebbi és újabb leírásaiban egyaránt, hogy a tárgyszerűség szándékolatlan prózaiságba fordul, a jellegzetes azonban az, hogy a tárgyias pontosság egyben a lírai hangulat megteremtésének eszköze (De különben csend van). Ez szintén a költő ösztönösségével, a természetben való feloldódásával, panteisztikus szemléletével magyarázható: "Virágba borulva állnak a fáim. / E dús virágok közt / virágba borulok én is. / Ujjaimból liliomok nőnek" (Ujjaimból liliomok nőnek).

Ez a természet, falusi élet, munka szépségét dicsérő költészet társadalmi funkcióját tekintve többféle lehetőséget hord magában. A természeti értékekhez való ragaszkodás egyben kiállás az erkölcsi értékek mellett, a virágok, a csillagok, az egyes ember békéje közösségi gonddá, közösségi vállalássá minősülhet, mint például a Szőlőőrzésben: "Én vagyok az éjek pásztora / és az egész világ álmára vigyázok. / Állok a világ felett, / mint egy feltűzött vasvilla / és a világ borát őrizem." A Méhek között a "Sötétség nélküli lélekragyogás", a más embereket le nem igázó, "könnyes zsarolást"-t nem ismerő munka himnusza. Ezt az idillre hangoltságot, a mindenen átsegítő általános humánum hitét először az 1915-ös frontélmények törik meg, s a költő emberszeretetét, féltését konkretizálják, a fenyegetettségben emberségét mélyítik el (Királyok, Varjak). 1933-ban hangzik fel ismét lírájában a figyelmeztetés az "idilli világ" mélyén rejlő veszélyekre, és a szerző tudatában a híres kosályi bukolikák "hírhedt"-té válnak – "mint gyilkos, hegyes puskagolyók, / olyanok a búzaszemek, a drága búzaszemek" (No, idilli világ). Amikor a "forró puskacső" ismét valósággá lesz, megírja Ima mindenkiért 1940-ben c. versét (Móricz Zsigmond közli a Kelet Népében).

A II. világháború befejeződése s a rákövetkező kilencévi hallgatás után ~ lírájának humánuma éppoly áttetsző tisztának bizonyul; az új versek nem mutatnak semmiféle éles cezúrát, noha a költő 1959-ben jelszószerűen meghirdeti: "Az új embert írd fel, a nagyszerű hőst..." Ennek a szándéknak a szellemében születnek "És akkor..." kezdetű riportversei a szocialista mezőgazdaság útjára lépő faluról, az új Kosályról; költői hazatalálását mégsem ezek, hanem a régi kosályi bukolikákkal összecsengő "földízű-szép köszöntések" jelzik, melyekben a boldogságot, a szépséget, az "álomnövesztő májusok"-at változatlanul fiatalos lelkesültséggel vállalja.

Költői nyelvének értékei mellett irodalomtörténeti jelentőségű lírájának formai újítása: a Walt Whitmannal világirodalmi jelenséggé vált szabad vers egyik legelső magyar művelője, neve a Füst Miláné és Kassáké mellett említhető. Rímet, "minden előre megszabott formát" nyűgnek érez; és valóban, a bartalisi szabad vers sem megmerevedett forma – a teljes kötetlenségtől a szabályos népdalritmusig számos közbeeső fokozatot mutat. Igazán jó szabad versei nem azok, amelyek parttalanul áradnak, hanem amelyeket az érzelem, a gondolat, olykor a költői képek fegyelmezettebb rendbe szerveznek (Szőlőőrzés, No, idilli világ, De különben csend van, Hajnali zene). Példája idősebb és fiatalabb kortársaira (például Méliusz Józsefre, Korvin Sándorra) egyaránt hatott.

Köszöntő c. versére Terényi Ede komponált kantátát, Ősz, milyen szép vagy és Várlak c. verseit a magyarországi Halmos László zenésítette meg; maga ~ szövegkönyvet írt Eisikovits Mihály A kecske meséje c. operájához.

Verseskötetei: Hajh, rózsafa (Kv. 1926); Napmadara (Bp. 1930); Föld a párnám (Kv. 1931); Világ térein gázolok (Bp. 1937); A mezők áldása (Bp. 1942); Válogatott versek (1955); Pedig tavasz jő (1957); Új mezők és új dalok felé (1959); Versek. I. (Izsák József bevezetőjével, 1963); Idő, ne fuss (1965); Bartalis János legszebb versei (1966); Versek II. (1968); Nyugtalanságok (1969); Veresbegymadár (1973). A Tanulók Könyvtárában jelent meg a Vers, fájó szépség c. válogatás Rácz Győző előszavával (Kv. 1977). Önéletrajzi visszaemlékezése: Az, aki én voltam (1972).

Románul: Emil Giurgiuca fordításában Poezii (1968); Gelu Păteanu fordításában Ruga mea din flori de aur (Méliusz József előszavával, 1974).

(K. L.)

Kassák Lajos: Három találkozás. Bécsi Magyar Újság 1922. szept. 21. – Gaál Gábor: B. J. Hajh, rózsafa. Keleti Újság 1926. dec. 5. – Szentimrei Jenő: B., a költő. Korunk 1926/12. – Kosztolányi Dezső: B. J. Nyugat, Bp. 1927/4; újraközölve Írók, festők, tudósok, Bp. 1958. II. 263-68. – Németh László: B. J.: Hajh, rózsafa. Protestáns Szemle, Bp. 1928/1; újraközölve Két nemzedék. Bp. 1970. 215-17. – Illés Endre: B. J. Nyugat 1930/8. – Weöres Sándor: Világ térein gázolok. Nyugat, Bp. 1939/4. – Méliusz József: Újra virágzó rózsafa. Igaz Szó 1957/4; újraközölve Kitépett naplólapok, 1961. 357-65. – Láng Gusztáv: B. J. új verseiről. Utunk 1960/10; uő: Kozmosz és bensőség. Egy Bartalis-vers szerkezete. Utunk 1973/30. – Kántor Lajos: Az egyszerűség vonzása. Igaz Szó 1968/8; újraközölve Alapozás, 1970. 276-86. – Rácz Győző: Anakronizmus, vagy korszerű költői világkép? Utunk 1968/30; újraközölve Értelem és szépség, 1972, 332-41. – Sőni Pál: Az, aki én voltam. Utunk 1972/34; uő: Költő – ma is. Utunk 1973/39. – Petre Pascu: Bartalisra emlékezve. Előre 1977. jan. 16. – Kiss Jenő: B. J. csendje; Izsák József: Az életöröm költője volt. Igaz Szó 1977/1.

ASZT: Vallomások, nyilatkozatok, versek. LM 232, 327, 350, 382, 408, 467, 537, 577, 1016. – A 80 éves B. J. köszöntése. LM 1241. – A régi Kosály. Rácz Győző megemlékezése. LM 1626.


Bartalis Sándor (Magyarhermány, 1884. szept. 30. – 1952. aug. 7., Kolozsvár) – a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének főtitkára (1919-40), a romániai SZDP végrehajtó bizottságának tagja (1926-38), szociáldemokrata országgyűlési képviselő, a Vas- és Fémmunkás c. szaklap főszerkesztője (1920-44), az Erdélyi Munkásnak, az SZDP hetilapjának felelős szerkesztője (1929-30). Cikkei a Munkás Újságban (1929-34), az Előre c. munkáslapban (1934-39) és több munkásnaptárban jelentek meg; szerkesztette és kiadta a Vas- és Fémmunkások Szövetsége évi jelentéseit.


Bartha Béla – *sportirodalom


Bartha Ignác (Craiova, 1896. jún. 18. – 1970. okt. 12., Kolozsvár) – jogi szakíró. Tanulmányait Craiován, Kézdivásárhelyen, majd a kolozsvári egyetem jogi karán és a kereskedelmi akadémián végezte. Az ESZME-egyesület elnöke (1933-38); 1939-ben a Magyar Népközösség országgyűlési képviselője. Jogi szakcikkeit és törvénymagyarázatait az Újság, Ellenzék, Keleti Újság, Ardealul Juridic, Magyar Jogi Szemle közölte. Megindítója és első főszerkesztője a Háztulajdonosok Lapja c. közlönynek (1933). Önálló kiadásban jelentette meg 1924-től kezdve az összes lakbérleti törvényeket magyar fordításban, az 1881. évi végrehajtási törvény román fordítását (1926), a mezőgazdasági adósságokról szóló törvényt (1935), valamennyit magyarázatokkal kísérve. Cikksorozatot írt erkölcsellenes bűncselekményekről a kolozsvári Ardealul Juridic jogi szaklapba (Infracţiunile contra bunelor moravuri c. alatt önálló kötete, Kv. 1938).


Bartha István (Marosvécs, 1889. dec. 23. – 1979. jan. 17., Marosvásárhely) – népművelő, író. Négy polgárit Marosvásárhelyen, tanítóképzőt Nagyenyeden végzett; orosz hadifogságban a Szibériai Újság munkatársa. Hazatérve 1947-ig többnyire falun tanítóskodott. Diákemlékei, harctéri és fogságbeli élményei, a tanítósors ihlették írásra. A Cimbora munkatársa. Holtak néznek (Mv. 1929) c. verskötetében Ady, Gyóni, Bartalis lírája visszhangzik, az életanyag azonban dokumentumértékű. Ugyanez jellemzi prózai írásainak Felmértem férfikoromat c. gyűjteményét (Mv. 1934) is. Hadrakeltem Erdélyből c. "háborús nagyregény"-e, novellái, Dón Están c. verses bohózata, falun bemutatott iskolai színdarabjai, Creangă-fordításai kéziratban a nagyenyedi Bethlen Könyvtárban találhatók.

Gaál Gábor: Erdélyi notesz. Korunk 1929/12; újraközölve Válogatott írások I. 331-32. – Szentimrei Jenő: Taposott fű. Erdélyi Helikon 1930/3.


Bartha János – *nyelvművelés


Bartha Károly (Brassó, 1878. okt. 31. – 1959. aug. 29., Brassó) – szerkesztő. Szakszervezeti vezető, 1919-ben a brassói munkástanács elnöke. A brassói Előre c. szocialista napilap (1920), majd 1922-23-ban a Famunkás c. szakszervezeti közlöny felelős szerkesztője.


Bartha Sándor (Lugos, 1908. aug. 20.) – természettudományi író, népművelő. Középiskolai tanulmányait Lugoson végezte, az egyetem természettudományi karán Kolozsvárt szerzett diplomát. Előbb Gyulafehérváron, majd Kolozsvárt tanár, egy ideig geológiai kutatóintézetben dolgozott. Földrajzi, természetrajzi és geológiai tankönyveket fordított románról magyarra s magyarról románra (magyarországi román iskolák részére). Másfél évtizeden át vezette a kolozsvári szabadegyetem kétnyelvű cipőgyári fiókját, 1973 óta a szabadegyetem prorektora és a magyar előadások szervezője. Számos cikke és tanulmánya jelent meg a felnőttnevelés és -oktatás tárgyköréből. Apósával, Nyárády Erazmus Gyulával együttműködött A Tordahasadék c. monográfia új román nyelvű átdolgozásában (Kv. 1938), valamint Maxim Pop mellett a túrakalauz új román nyelvű kiadásának előkészítésében (Cheile Turzii, 1973). Társszerkesztője I. Puia és I. Resmeriţă mellett a Iuliu Prodan-emlékkönyvnek (Viaţa şi opera botanistului Iuliu Prodan, Kv. 1975).


Bartis Ferenc (Gyergyószárhegy, 1936. júl. 4.) – szerkesztő, író, költő. Középiskolát Gyergyószentmiklóson és líceumi esti tagozaton Marosvásárhelyen végzett, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem magyar-történelem szakán kezdte 1956-ban, majd kényszerű megszakítás után 1968-ban szerzett tanári képesítést a marosvásárhelyi Pedagógiai Intézetben a magyar-román szakon. Közben fizikai munkásként dolgozott építőtelepeken, gyárakban és a mezőgazdaságban. Versei, karcolatai, népművelő írásai és fordításai 1953 óta jelennek meg. Szerkesztői pályáját a Falvak Dolgozó Népénél kezdte, majd a Hargitánál dolgozott, 1970 óta az Új Élet riportere, a Művelődés munkatársa. Munkái: Konok szeretet (versek, Katona Szabó István előszavával, Forrás 1972); Felsült próbatevő (színpadi karikatúra, Mv. 1972); Kegyetlen szépség (versek, Kv. 1975); Ha éjfélkor virrad (színdarab, 1979); Kövek és fűszálak (gyermektörténetek, 1980.) Írói álneve Karda Ferenc.

Mózes Attila: Paradoxonok útvesztőin. Utunk 1976/15.


Bartók Béla Dalosszövetség*Dalosszövetség


Bartók Béla emlékezete – Bartók Béla életéhez, munkásságához, művészetéhez a romániai magyar zeneirodalomban is nagyszámú tanulmány, cikk, népszerűsítő írás, dokumentumkiadvány kapcsolódik; öröksége és emlékének ápolása egész szellemi életünkre kiterjed. Már a kortársak hamar felfigyeltek a művész életművének jelentőségére, ami egyfelől a román és erdélyi magyar népdalgyűjtemények anyagának közvetlen kötődéséből következett, másfelől az új romániai magyar társadalomkutató értelmiség népi érdeklődésével magyarázható; az Erdélyi Fiatalok tábora erkölcsi kérdésnek tekintette elismerését. Az eredeti népdal és a modern zene híveinek ugyanakkor Bartókért és Kodályért állandó harcot kellett vívniuk a konzervatív polgári és kispolgári körökkel, 1933-ig a *Dalosszövetség vezetőségével is.

Bartók művészetének elfogadtatásában nagy szerepe volt hangversenyeinek és előadásának. Bartók-zongoraművek első megszólaltatója maga a szerző volt: első szólóhangversenyét szülővárosában, a bánsági Nagyszentmiklóson tartotta 1903. ápr. 13-án; Erdélyben először 1912. ápr. 20-án Marosvásárhelyen lépett fel; 1919 után romániai hangversenyein majdnem 30 művét adta elő személyesen. Beharangozót, beszámolót, kritikát vagy tanulmányt írt fellépéseiről Bródy Miklós, Delly-Szabó Géza, Guttmann Miklós, Horvát Henrik, Járosy Dezső, Molter Károly, Sárkány Gábor, Seprődi János, Szelle Károly.

Az elsők között játszotta Erdélyben műveit – Bartók személyes szereplésein kívül – Dohnányi Ernő (1917), B. Zsembery Elvira (1923), George Enescu (1924), Hevesi Piroska (1924), a Nottara-kvartett (1924), F. Szalay Stefánia (1929). A 30-as évek végén kezdte Bartók művészetét népszerűsítő karmesteri és előadói tevékenységét Nagy István, és kamarakórusával az 50-es évek végén fejezte be. Bartók-műveket tűzött műsorára Szabó Géza is. Kórusciklust szólaltatott meg több alkalommal Guttman Mihály. A fiatalabb nemzedékből elsősorban Nagy István tanítványai Marosvásárhelyről és Maxim Éva tanítottak be Bartók-kórusokat iskolai énekkarokkal.

A két világháború között Török Erzsébet, Ferenczy Zsizsi adott elő dalaiból, újabban Albert Annamária, Lengyel Xénia, Martha Kessler, Tóth Erzsébet. Versenyművei, hegedűre és zongorára írott művei, kvartettjei, hegedű-zongora szonátái a legkiválóbb román, magyar és német művészek és együttesek műsorán szerepelnek.

Színpadi műveinek mindenikét bemutatták nálunk. A fából faragott királyfi (1944-ben, felújítva 1964-ben) s A kékszakállú herceg vára együtt A csodálatos mandarinnal (1965-ben) Kolozsvárt került színre, utóbbit Bukarestben is bemutatták. Román népi szöveg ihlette Cantata profana c. műve Bukarestben 1961-ben nyilvános hangversenyen hangzott el.

Szórványosan ugyan, de megjelentek nálunk műveiből kórusok a Művelődési Útmutató (1948, 1950) és Művelődés (1970) hasábjain; a Napsugár mellékleteiben (1971, 1972), a Zoltán Aladár szerkesztette Dalgyűjteményben (1958) s a Birtalan József és Szász Károly összeállította Szállj, szépszavú dal c. kórusgyűjteményben (1972). Önéletrajza (1921, 1970) s a Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét c. tanulmány kivonatos változata is megjelent (Művelődés 1970).

Az Electrecord hanglemezgyártó vállalat eddig két Bartók-mű terjesztését vállalta: Divertimento (a kolozsvári Filharmónia vonószenekara Mircea Cristescu vezényletével); Este a székelyeknél (Halmos György előadásában).

Gazdag anyagot mutat fel a zeneírás tanulmányok, cikkek, esszék, megemlékezések, méltatások formájában. Radu Urlăţeanu dolgozatában együtt foglalkozik a két kortárs – Bartók és Kodály – művészetével (1929). Constantin Brăiloiu a román népzene kutatásával kapcsolatos Bartók-írásokat fordítja román nyelvre (1934), majd ezekből cikkgyűjteményt jelentet meg (1937). Helyét jelöli ki az új magyar zenében Lakatos István (1936). Számos életrajzi mozzanattal, egyes városokhoz kapcsolódó Bartók-emlékekkel gazdagodott a Bartók-irodalom az évfordulók alkalmával közölt írásokban. Egyesek ismertetik módszerét, magyar népzenei gyűjtéseinek eredményeit, a székely anyag szerepét gyűjtéseiben, műveiben (Almási István, Könczei Ádám, Szenik Ilona). Megfogalmazzák a román népzenével kapcsolatos gyűjtő, rendszerező tevékenységének jelentőségét (Tiberiu Alexandru, Angi István, Sabin V. Drăgoi, László Ferenc, Sigismund Toduţă, Zeno Vancea). Zeneszerzői tevékenységének szűkebb vagy szélesebb területét elemezve népszerűsítik munkásságát, eredményeit (Jagamas János, Szalay Miklós); egyik-másik műfaj térhódítását (Halász Anna, Szinberger Sándor), László Ferenc pedig Bartókról szóló írásokból szerkesztett kötetet (Bartók-könyv 1970-1971), majd kiadta hazai és külföldi szerzők 13 tanulmányát Bartók-dolgozatok c. alatt (1974), önálló kötetet állított össze Béla Bartók şi muzica românească címmel (1976) a zeneszerző román vonatkozásairól, s új tanulmánykötetet Bartók Béla. Tanulmányok és tanúságok (1980) címmel.

A Bartókról szóló írások egy további csoportja a művészetéhez vezető utat jelzi (Nagy István, Zoltán Aladár, Csire József), általánosabb képet rajzol a művészről, tudósról vagy az emberről (Boda Oszkár, Bács Lajos). Némelyek riportsorozatban, dokumentumriportban elevenítettek fel életrajzi vonatkozásokat, személyi kapcsolatokat (Köteles Pál, Cseke Péter, Domokos Eszter), mások – románok és magyarok – maguk emlékeztek vissza Bartókra (Fischerné Szalay Stefánia, Molnár Irma, Ion R. Nicola, Harry Brauner, Árvay Árpád, Fogolyán Miklós). Interjú keretében is felmérték a hazai zeneszerzőkre gyakorolt hatást (Terényi Ede), sőt szavalóestek, nyilvános stúdióadások kapcsolták össze művészetét írásaiból, leveleiből, kortársak nyilatkozataiból vett idézetekkel (Banner Zoltán, Buzás Pál).

Hazai vonatkozású leveleiből gyűjtött s közzétett Viorel Cosma (Demény Jánossal), Lakatos István és George Sbârcea (Bartók leveleinek budapesti III. és IV. köteteiben). Hazai kiadásban jelent meg László Ferenc 99 Bartók-levél c. válogatása (Téka 1974) és kétkötetes Bartók-levélgyűjteménye román nyelven (Zeno Vancea bevezetésével, 1976-77).

Életét és munkásságát az elsők között Kiss Béla vázolta önálló füzetben (1946). Szegő Júlia előbb a népdalkutató Bartók alakját rajzolta meg bőséges és ismeretlen romániai levelezésanyag közlésével (1956), majd életrajzát dolgozta fel (1964), ez utóbbit életrajzi regény formájában is (Embernek maradni, 1965, 4. bővített kiadás 1975, románul 1972). Zeno Vancea román nyelvre fordította Szabolcsi Bence Bartók-tanulmányát, s kötetet adott ki románul a zenetudós írásaiból és tanulmányaiból (1956). Eisikovits Miksa egy tanulmányban Bartók stílusa egyes elemeinek a román népzenével való kapcsolatát mutatta ki (1976). Zenéjének és egész munkásságának fél évszázados útját Benkő András foglalta össze Bartók Béla romániai hangversenyei c, teljes irodalmat is közlő könyvében (1970), majd ugyanő témáját kibővítve Bartók és Románia címen zenetudományi doktori értekezést védett meg a kolozsvári zeneművészeti főiskolán (1977).

A tisztelet jutott kifejezésre Bartók iránt azokban a zeneművekben, amelyekkel emlékének adóznak egyes hazai magyar zeneszerzők (Bihari Sándor, Junger Ervin, Oláh Tibor, Terényi Ede, Vermesy Péter, Zoltán Aladár).

Forrást jelent gazdag munkássága, életének egyik-másik jelentősebb mozzanata költészetünk számára is. Költeményeket ihlettek amerikai önkéntes száműzetésének esztendei (Márki Zoltán, Szilágyi Domokos), a Cantata profana, a Concerto (Magyari Lajos, Tóth István), a Zene (Kányádi Sándor). Versek születtek példamutató művészi egyéniségéről, műveinek gondolatébresztő, serkentő hatásáról (Páskándi Géza, Hodos László, Szemlér Ferenc, Székely János, Lászlóffy Aladár, Éltető József), a természettel (Palocsay Zsigmond) vagy a néppel való kapcsolatáról (Szász János). Írói, költői megnyilatkozások sora vall emberi nagyságáról, művészi jelentőségéről, példamutató társadalmi állásfoglalásáról vers vagy próza formájában (Bajor Andor, Deák Tamás, Hajdu Győző, Katona Ádám, Kántor Lajos, Márki Zoltán, Szőcs István, Szőcs Kálmán), ez a tisztelet vezérli tollát román költőknek, íróknak is (Mihai Beniuc, Geo Bogza, Nina Cassian, Veronica Porumbacu).

Életéből, művészetéből képzőművészeink is ihletet merítettek. Megörökítették interjú, hangversenyezés vagy népzenelejegyzés közben (Hosszú Márton, Maczalik Alfréd, Nagy Albert). Portrét, festményt, rajzot készített róla a későbbi nemzedék több tagja is (Lausch Gyula, Kristófi János, Márkos András, Porzsolt Borbála). Szobor, dombormű formájában örökítette meg Balogh Péter, Jecza Péter, Nagy Albert, Szervátiusz Tibor, a román szobrászok közül Ion Jalea. Mások egy-egy jelentős művéből vagy egész életéből merítettek témát képhez, szoborhoz, rajzhoz, metszethez, domborműhöz (Ambrus Imre, Árkossy István, Bardócz Lajos, Cseh Gusztáv, Fux Pál, Imets László, Lechner Júlia, Macskásy József, Makkai Piroska, Nagy Albert, Páll Lajos, Plugor Sándor, Szervátiusz Jenő) vagy éppen faliszőnyeghez (Bandi Dezső, Tóth József).

A Romániai Magyar Dalosszövetség 1948. februári átszervezésekor a "Bartók Béla Dalosszövetség" elnevezést vette fel. Nagyszentmiklóson kétnyelvű emléktáblával jelölték meg Bartók szülőházát, és a város múzeumában külön Bartók-szobát létesítettek. Nevét viseli egy bukaresti zenei klub, egy-egy bukaresti, nagyszentmiklósi és kolozsvári utca, az 1971-ben alakult temesvári énekkar, a Gyergyóditrói Művelődési Egyesület (1972).

Halálának negyedszázados évfordulója alkalmával ünnepi számmal adózott emlékének az Igaz Szó, Korunk, Művelődés, Utunk. Megemlékezett az eseményről a legtöbb napilap is, zenei együttesek, zenei intézmények ez alkalommal Bartók-műveket tűztek műsorukra. A nagyszentmiklósi múzeum Szőcs Gyula szerkesztésében emlékfüzetet, a nagyváradi Művelődési Ház a keretében elhangzott előadásokból kis kötetet jelentetett meg. A román rádióban és televízióban László Ferenc több alkalommal emlékezett meg az évfordulóról.

(B. A.)

Seprődi János: Bartók Béla művészete. Pásztortűz 1924/10; újraközölve s bővítve Seprődi János zenei írásai és népzenei gyűjtése, 1974. 266-85. – Nagy Géza: Bartók Béla jelentősége. Erdélyi Múzeum 1946. – Székely János: Ismerkedés Bartók Bélával. Igaz Szó 1960/9; újraközölve Egy rögeszme genezise. 1978. 125-33. – Lakatos István: Bartók-dokumentumok. Művelődés 1970/9; uő: Romániai Bartók-bemutatók. Utunk 1970/40. – Angi István: Folyóirataink Bartók-számairól. Utunk 1970/49. – Szekernyés János: Bartók és a Zenei Szemle. Utunk 1971/16. – Vermesy Péter: Bartók romániai hangversenyei. A Hét 1971/16. – Szilágyi Domokos: Bartók-könyv. Könyvtári Szemle 1972/2. – Benkő András: Bartók fogadtatása. Korunk Évkönyv 1974. – Faragó József: Bartók példája az összehasonlító folklórkutatásban. Korunk 1975/8. – László Ferenc: Bartók Béla tájainkon. Kronológiai táblázat. Művelődés 1975/8; uő: Beu, Bartók és a "népzene a műzenében". Korunk 1976/5. – Szőcs Gyula: Nagyszentmiklósi adatok a Bartók-kutatáshoz. Művelődés 1975/12. – Orth Mészáros Enikő: Bartók Béla Zenei Klub. A bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Ház zenei műsorai. Művelődés 1975/11. – Balázs Edit: Népművészettől – modern művészetig. Brâncuşi és Bartók. Korunk 1976/8. – Max Eisikovits: Contribuţii la geneza unor elemente de stil în creaţia lui Béla Bartók. Függelék az Întroducere în polifonia vocală a secolului XX. c. kötetben, 1976. 307-50. – Szekernyés János – Szőcs Gyula: "Nagyszentmiklós – művész fiának". Korunk 1979/1-2.


Bartók Gabriella, Váradiné (Torda, 1887. júl. 5. – 1967. jún. 28., Debrecen) – műkedvelő író. Érzelmes verseit Szívvirágok címen adta ki (Gross Károly címlapjával, Torda 1936).


Bartók György, málnási (Nagyenyed, 1882. aug. 3. – 1970. nov. 26., Budapest) – filozófus. Középiskoláit Nagyenyeden és Kolozsvárt, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt, Lipcsében, Heidelbergben és Berlinben végezte. Kolozsvárt Böhm Károly, Heidelbergben az újkantiánus Wilhelm Windelband és a vallásfilozófus Ernst Troeltsch voltak mesterei. A kolozsvári egyetemen lett magántanár, majd az I. világháború után az ideiglenes magyar tanárképző főiskola és a ref. teológia tanára. 1926-tól Szegeden egyetemi tanár, 1940-től 1944-ig ismét a kolozsvári tudományegyetem professzora. Filozófiai álláspontját Böhm Károly autonomista értéktana hatására alakította ki, de Kant rá lényegesebb befolyással volt, mint fichteánus mesterére. Elmélyült filozófiatörténeti munkálatok után egyéni antropológiai felfogást dolgozott ki, amely közel áll Arnold Gehlen embertanához: kísérlet az újkantiánus alternatívák meghaladására. Szegeden elindított Szellem és Élet c. negyedévi folyóiratát 1941 októberétől Kolozsvárt jelentette meg, itt vette tervbe Erdélyi Féniks c. alatt régi magyar filozófiai kéziratok kiadását, de csak az I. kötet jelent meg (Sípos Pál: Természet és szabadság, Kv. 1944). Főbb művei: Kant (Torda 1925); Böhm Károly (Kv. 1928); Kant etikája és a német idealista erkölcsbölcselet (Bp. 1930); A "szellem" filozófiai vizsgálata (Bp. 1934); Ember és élet (Bp. 1939); Faj, Nép, Nemzet (a fajelmélet bírálata, Kv. 1940).

Gaál Gábor: A görög bölcselet története. Litografált jegyzet. Kv. 1948; újraközölve Válogatott írások III. 1971. 210-11, 355-57, 362. – Tamás Gáspár Miklós: Egy szerény filozófus emlékére. Korunk 1971/5. – Sándor Pál: A magyar filozófia története. 1900-45. I. Bp. 1973. 489-501.


Bartók Katalin – *biológiai szakirodalom


Barzilay István – *Déva magyar irodalma; *Új Kelet


Báthori Ferenc (Balkány, 1860. máj. 8. – 1936. júl. 25., Szászrégen) – nyelvtudós, néprajzi kutató. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Bécsben és Kolozsvárt végezte, 1896-tól 1926-ig a nagyváradi felsőkereskedelmi iskola tanára. Szenvedélyes utazó, bejárta Európát, Egyiptomot és Palesztinát, élményeiről színes útirajzokban számolt be. Tudományos szempontból jelentősek lappföldi kutatásai: ötször járt a norvégiai és finnországi lapp településeken, népmeséket és dalokat vett fonográffal viaszhengerre. Utazásaim a lappok földjén c. munkája (Nv. 1917) alapján Nicolae Iorga felkérésére 1924-ben előadást tartott a Vălenii de Munte-i szabadegyetemen. Évtizedeken át jelentős szerepet játszott Nagyvárad társadalmi és művelődési életében. Gazdag könyvtárát a Szigligeti Társaságnak adományozta.


Báthory Lajos (Máramarossziget, 1942. febr. 16.) – történész. Aradon végzett líceumot, a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem szakos diplomát szerzett. 1965 óta a kolozsvári Történeti és Régészeti Intézet tudományos kutatója. Első írása a Korunkban jelent meg, történeti évkönyvek és folyóiratok bányatörténeti, munkásmozgalmi és történeti demográfiai cikkeit közlik román és magyar nyelven. Társszerzője a Bibliografia istorică a României I. 1944-1969 (1970) és IV. 1969-1974. (1975) kötetének.


Bátori R. Ella, Radóné (Berettyóújfalu, 1906. okt. 29.) – író. Középiskolát Nagyváradon végzett. Szabad versei, prózai írásai hazai lapokban és antológiákban jelentek meg, verskötete: A Ma asszonya (Nv. 1934).


Batthyaneum*könyvtárak


Bazsó Zsigmond (Magyarfenes, 1938. szept. 15.) – újságíró, novellista. A Babeş-Bolyai Egyetem történelem karán szerzett tanári oklevelet. 1963-tól a kolozsvári Igazság belső munkatársa; társadalmi tárgyú publicisztikai írásaival, szépprózájával és riportjaival más lapokban is jelentkezik. Első karcolata 1960-ban látott napvilágot az Utunkban. Munkája Bolond ősz (kisregény, Kv. 1970). Egy erdélyi falu életét festi érzékletesen, részletekig menő tárgyi ismeret birtokában. Riporttal szerepel a Kötések, sodrásban c. gyűjteményben (1979).


Becski Irén (Sárközújlak, 1900. dec. 2.) – költő, lélektani szakíró. ~ Andor húga, Brassai Viktor felesége. A kolozsvári egyetemen szerzett orvosi diplomát, ugyanitt a gyermek-ideggyógyászati klinikán lett tanársegéd. Első versei a nagyváradi Tavasz és Magyar Szó (1919) hasábjain jelentek meg, majd a Keleti Újságban, Napkeletben (1920-22), Vasárnapi Újságban (1924) és Nyugatban (1928). Lefordította Max Brod Reubeni, a zsidók fejedelme c. regényét (Új Kelet 1928). Tevékeny szerepe volt férje, Brassai Viktor előadóművész és költő antifasiszta szavalóestjeinek megszervezésében. Főleg gyermeklélektani szakcikkei tájékoztató jelleggel napilapokban jelentek meg.


Bechnitz Sándor – *Déli Hírlap

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Bechnitz Sándor
(Vinga, 1888. febr. 18. – 1951. okt. 27., Temesvár) – újságíró, kritikus, novellista. Jogi tanulmányai befejezése után közhivatalnok, 1910-től Temes megye tb. főjegyzője. Az I. világháború után újságírói pályára lépett, több mint másfél évtizedig szerkesztette a Déli Hírlap irodalmi-művészeti rovatát. A felszabadulás után a temesvári Szabad Szóban jelentek meg írásai. Irodalmi, művészeti kritikáit, tanulmányait és esszéit hazai és budapesti lapok közölték. Novellái művelődéstörténeti ihletettségűek.

Álneve: Flaneur.


Becsky Andor, családi nevén Becski (Sárközújlak, 1898. febr. 28. – 1978. okt. 31., Budapest) – szerkesztő, költő, író. ~ Irén bátyja. 1916-ban Kolozsvárt végezte a kereskedelmi akadémiát. Mint avantgardista költő a Keleti Újság, Napkelet, Vasárnapi Újság, Új Genius, Periszkop, A Jövő Társadalma s más haladó lapok munkatársa. Antal Jánossal együtt kiadott verseit Dienes László vezette be (Verseskönyv, Kv. 1923). Szentimrei Jenővel együtt szervezte a *Stúdió kolozsvári munkásszínpadot, itt került előadásra 1930-ban Órák a halál előtt c. színjátéka, mely látomásszerűen ábrázolja a kapitalista társadalom ellentétes típusait és elkerülhetetlen válságát. "Deracionált" munkáskórusaival kapcsolatban Gaál Gábor megjegyzi: "A kitűnő gárda szervezőjének, betanítójának és szövegírójának, Becsky Andornak nem szabad elfelejtenie, hogy itt azután tényleg csak a mondanivaló, az ideológiai tudatosítás s a legközvetlenebb és legegyszerűbb forma a fontos..." Az illegális kommunista mozgalomban vállalt szerepe során el kellett hagynia az országot, s külföldről Babos Antal, majd Pap Gábor néven lett a Független Újság és a Korunk munkatársa. Bécsi, berlini és párizsi emigrációs évek után Budapesten telepedett le, s a Korunk budapesti szerkesztője lett. Útinapló 1933 c. versciklusa már realista; irodalomkritikai írásaiban a népi írók balszárnyát támogatja antifasiszta szellemben. A II. világháború időszakától hosszú ideig tisztviselő, 1957-től a Színháztudományi Intézet munkatársa. Emlékezéseit Asztalos Istvánról, Antal Jánosról, Aradi Viktorról, Brassai Viktorról, Dienes Lászlóról, Gaál Gáborról, Józsa Béláról, József Attiláról, Radnóti Miklósról, Salamon Ernőről Kortársak (Bp. 1974) c. kötete foglalja össze; a Korunk alapításának körülményeiről való emlékeit az 1976-os Korunk Évkönyv közli.

Dienes László: Antal János és B. A. verseskönyve. Keleti Újság 1923. ápr. 25.; újraközölve "sejtelme egy földindulásnak..." 1976. 121-24. – Gaál Gábor: Munkás kamaraszínpad Kolozsvárt. Korunk 1930/3; újraközölve Válogatott írások I. 348-49. – Méliusz József szerkesztésében: A Korunk költészete. 1976. 74-77. – Nagy István: Hogyan tovább? 1971. 104-06. – Szilágyi Júlia: Búcsú B. A.-tól. Korunk 1978/11.


Bede Olga (Dicsőszentmárton, 1908. nov. 24.) – ifjúsági író. A középiskolát szülővárosában végezte 1925-ben, majd Erdély különböző városaiban tisztviselő. Az 50-es évek végén tűnik fel verseivel, meséivel és színdarabjaival az ifjúsági sajtóban és a rádióban. Munkái: Harkály doktor (versek, 1957); Az Óperencián innen és túl (mesék, 1957); Aranymadár (mesék, 1958); Varázstükör (színdarabok, 1958); Két kis csibész kalandjai (verses mese, 1960); Pionírok az űrhajón (verses mese, 1961); Kék virág (színdarabok, 1961); Mai játék (regény, 1963); Pionír-köszöntő (színdarabok, 1964); Be szép a nyár (ifjúsági regény, 1968); Bújj, bújj zöld ág (színdarabok, 1968). A marosvásárhelyi Népi Alkotások Háza még több más gyermekszíndarabját és bábjátékát kiadta, Mesél az erdő c. bábjátékát 1964 óta játsszák.


Beder Sándor – *naptár


Beder Tibor – *turista irodalom


Bedő Károly (Brassó, 1924. júl. 14.) – orvosi szakíró. A brassói kat. főgimnáziumban érettségizett (1943), az orvosi szakot Nagyszebenben, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen végezte (1949). Az orvostudományok doktora (1969). Marosvásárhelyen az OGYI közegészségügyi tanszékének tanára. Hazai folyóiratokban a néptáplálkozás és népegészségügy kérdéseivel foglalkozik, a TETT munkatársa. Szakírásait az Orvosi Szemle – Revista Medicală, Igienă, Medicine et Nutrition, Excerpta Medica s más bel- és külföldi szaklapok közlik. A borjútymusból kivont frakciók gátló hatását elemző szakdolgozatainak a rákkutatás szempontjából különleges jelentősége van. Társszerkesztője a Horváth Miklós szerkesztette kőnyomatos Közegészségtan c. jegyzetnek (Mv. 1957). Több román nyelvű jegyzete mellett magyar nyelvű kőnyomatos tankönyvei: Élelmiszeregészségtan (Kv. 1959); Az ember táplálkozása (Mv. 1976); A gyermek- és a serdülőkor egészségtana (Mv. 1977).


Beer Ilona – Mária Fábián Ervinné leánykori és egyik írói neve


Beier Sándor (Gyergyószentmiklós, 1913. márc. 28.) – eszperantista író. 1943-ban a kolozsvári egyetemen közgazdasági doktorátust szerzett. Versei, elbeszélései, kritikai cikkei eszperantó nyelven jelennek meg a világ különböző részein, Svédországtól Japánig s a Kanári-szigetekig, eszperantóul ismertet romániai magyar kiadványokat. Munkatársa a Paco, Heroldo de Esperanto és Norda Prismo c. folyóiratoknak. Munkái A Gyergyói medence gazdasági fejlesztésének kérdései (Kv. 1943); Homo lernu de la akvo (Ember, tanulj a víztől. Elbeszélés, Gyula 1970).

Írói álnevei: Bérci Darázs, Héthelyi Sándor.


Békás Győző – *jogi szakirodalom


Beke György (Uzon, 1927. aug. 3.) – író, műfordító. ~ Mihály András apja. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, a magyar nyelv és irodalom szakot a Bolyai Tudományegyetemen végezte. 1947-ben a sepsiszentgyörgyi Népi Egység szerkesztőségében dolgozott, 1948-tól a Romániai Magyar Szó, ill. Előre belső munkatársa. Tagja volt a Művelődés szerkesztőbizottságának, számos bel- és külföldi folyóirat munkatársa, A Hét szerkesztője. Első írását az Ifjú Erdély közölte 1943-ban.

Legszorgalmasabb terepjáró írónk, aki a valóság sokoldalú riporteri feltárása mellett élményanyagának regényes feldolgozására is törekedik. Riporthőseinek belső rajza az évek során fokozatosan mélyült (Tizenöt esztendő, 1959; Diótörés, 1964; Az utolsó Bethlen, 1968), a széppróza felé közelítve dokumentáris írásait. Kisregényeiben (Hullámgyűrű, 1965; Vándorvillám, 1967; 2. javított kiadás 1973), valamint Bűnben társtalanul (1969) c. regényében visszatérnek a "riportos" élethelyzetek. Sajátos, szépirodalmi rangra emelt műfajához, az emberi és közösségi sorsproblémákat hordozó szociográfiai riporthoz újra meg újra visszatér, s közfeladatként jelöli ki a honi elmélyedést (Magunk keresése, 1972). Utat tör a moldvai csángók újrafelfedezése felé, tájakat emel köztudatba (Feketeügy, 1974), Erdély mai társadalomrajza kerekedik ki népszerűvé vált és közvéleményt formáló riportkönyveiből, melyekben egy-egy megyét mutat fel egészében (Szilágysági hepehupa, 1975; Nyomjelző rokonság, Fehér megyéről, 1978; Búvópatakok, Beszterce-Naszód megyéről, 1980).

Számos recenzióban, interjúban vállalta a román-magyar irodalmi kapcsolatok népszerűsítését. Szerkesztette és új levéltári anyaggal kiegészítve kiadta Koós Ferenc Életem és emlékeim c. múlt századi naplóját (1971), interjúi 56 íróval a magyar-román kapcsolatokról könyv alakban is megjelentek (Tolmács nélkül, románul is, 1972). Összeállított és magyarra fordított egy román aforizmagyűjteményt: "A kő bölcsessége a keménység" (1976, bővítve II. kiadás Kagylók tengerzúgással c. alatt, 1971). Klasszikus és kortárs román szerzők számos művét lefordította, így Jean Bart Europolisz c. regényét, mely négy magyar kiadást ért meg (1962-75), Zaharia Stancu Sirató (1970) és Petre Sălcudeanu Csonkahét (1974) c. regényét, Emil Gîrleanu novelláit (Az első fájdalom, 1974), Dinicu Golescu 1824-26-os utazásainak leírását (Téka 1977) s Ion Brad Kapu zárul, kapu tárul c. regényét (1979). Német és román riporterekkel közösen szerepel a Verheissene Zukunft c. gyűjteményben (1974).

Egyéb munkái: Akasztott ember kötele (elbeszélés, 1949); Gólyaláb (történelmi elbeszélés, 1966); Csángó krónika (a Fodor Sándorral és Mikó Imrével közös Orbán Balázs nyomdokain c. kötetben, 1969); Szerelemcsütörtök (karcolatok, 1970); Bővizű patakok mentén (Farkas Árpáddal, Fodor Sándorral, Kovács Györggyel, riportkönyv, 1972); Pál vitéz (Deák Ferenccel, képregény a törökverő Kinizsiről az ifjúság számára, 1972); Csőposta (riportkönyv Vajdahunyadról, Kenéz Ferenccel és Marosi Barnával, 1974); Éjszakai biciklisták (regény, Kv. 1975, rádiójátékra alkalmazta Furkó Zoltán, Bp. 1980); Veress Sándor tolla és körzője (Benkő Samu előszavával, Testamentum 1976); Emberarcok (riportkönyv, Cseke Péterrel és Marosi Barnával, 1976); Istók Péter három napja (regény, 1977); Vizek törvénye (riportok, Kv. 1977); Vállald önmagad (publicisztika, Balogh Edgár előszavával, 1978); Meghívó nélkül (Riportkönyv Erdélyből, Bp, 1979); Fölöttük a havasok. Családi krónika (Kv. 1980).

Álnevei: Faragó György, Bárdócz Gergely.

(M. H.)

Veress Dániel: Meggondolkoztató kísérlet. Utunk 1970/31. – Kozma Dezső: Műfajok határán. Korunk 1970/9. – Szőcs István: Fetisektől legendákig. Utunk 1972/47. – Mikó Imre: Nemzetiségi összhangzattan. Utunk 1973/12. – Bajor Andor: A hűség vallomásai. Utunk 1974/41. – Bata Imre: B. Gy. könyveiről. Kritika. Bp. 1976/1. – Herédi Gusztáv: Az ingázás regénye. Korunk 1976/9. – Pomogáts Béla: A valóság nyomában. B. Gy. arcképéhez. Forrás. Kecskemét 1977/1. – Ruffy Péter: Egy mai Julianus barát. Magyar Nemzet, Bp. 1977. aug. 28. – Bernád Ágoston: Három nap egy élet. A Hét 1978/12. – Marosi Péter: Valóságirodalom és anyagszerűség. Utunk 1978/40; újraközölve Világ végén virradat. 1980. 105-11. – Balogh Edgár: Kalauz és erkölcsi kódex. A Hét 1979/6. – Vekerdi László: Nyelv és lélek ereje. Jelenkor, Pécs 1979/3. – Kroó András: Riportkönyv Erdélyből. Népszabadság, Bp. 1979. szept. 12. – Imreh István: Családi krónika és nemzetiségtörténet. Utunk 1980/12. – Izsák József: Intés az őrzőkhöz. Igaz Szó 1980/12.

ASZT: Vallomás a riportról. LM 977. – Tolmács nélkül c. kötetéről. LM 1172. – Alkotóműhely. LM 2190.


békeharc-irodalom – a haladó erők világméretű békemozgalmának visszhangja.

Romániai magyar íróink kezdettől fogva bekapcsolódtak az 1948 augusztusában a lengyel Wroclawban megrendezett értelmiségi világkongresszus s az itt kezdeményezett Békeharc-bizottságok munkájába. 1950 márciusában az irodalom társadalmi funkciói közül az atomfegyverek eltiltását követelő stockholmi felhívás, 1951 februárjában az öt nagyhatalom békeegyezményének megkötését szorgalmazó berlini felhívás támogatása került előtérbe. Erre utal az RNK írószövetsége kolozsvári tagozatának kiadásában megjelent Irodalmi Almanach A béke útja (1950/3), ill. A békeharc útján (1950/4-1951/2) c. állandó rovata, valamint az 50-es évek elején megjelent gyűjteményes kiadványok sora: a Gaál Gábor Ajánlásával Bárdos B. Artúr, Hajdu Zoltán, Majtényi Erik, Márki Zoltán és Szász János költeményeiből összeállított Ötven vers, az Ünnepi Szó – a Szász János szerkesztette szavalókönyv –, a Fogj bátran tollat, a Román Népköztársaság kikiáltásának harmadik évfordulójára Dimény István gondozásában 44 munkásköltő verséből összeállított antológia, valamint az Ágyúszónál hangosabban, melyet 12 romániai magyar költő verseiből Bajor Andor rendezett sajtó alá (1950).

A szocialista hazafiságtól elválaszthatatlan békeharc mindenkori időszerűségét példázza, hogy az 1959-ben megjelent A szabadság dicsérete c. szavalókönyv is szép számmal közölt békeverseket. A békemozgalom szolgáltatta indíték fontos mozzanat olyan költők fejlődésében, mint Horváth Imre (A béke érdekében, A víz a tűznek), Szabédi László (Vezessen a Párt, Sokan szólunk) vagy Tompa László (Gyűlésben az ifjúsággal).

Az RNK Állandó Békevédelmi Bizottsága 1950-ben Békeharc-bizottságok Közlönye c. alatt magyar nyelven is kiadta román nyelven szerkesztett központi folyóiratát. Ez a lap az 1955-ös évfolyamtól kezdve A Béke Védelmében címet viselte, s 1962/3-as számával az alapul szolgáló În Apărarea Păcii c. kiadvánnyal együtt megszűnt, miután feladatait a napisajtó átvette.


Beke Mihály András – *Echinox

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Beke Mihály András
– (Bukarest, 1956. máj. 5.) – költő. ~ György fia. Kolozsvárt érettségizett, a Babeş–Bolyai Egyetem filológiai karán magyar–orosz szakos hallgató. Első írása a Jóbarátban jelent meg (1969). Publicisztikáját az Igazság Fellegvár-oldala, verseit és kritikáit a Korunk, Utunk, Igaz Szó, esszéit az Echinox és Művelődés közli. 1977 óta az Echinox magyar oldalainak felelős szerkesztője. A fiatal költők 1980-as Kimaradt szó c. antológiájában szerepel.


Békési Ágnes (Kolozsvár, 1927. okt. 12. – 1970. aug. 5., Bukarest) – műfordító, szerkesztő. A deportálásból visszatérve a Bolyai Tudományegyetem levelező hallgatójaként magyar nyelv és irodalom szakból 1954-ben szakképesítést szerzett. 1948 és 1954 között a Politikai Könyvkiadó, 1955-től az Irodalmi Könyvkiadó bukaresti szerkesztőségében dolgozott. Számos cikke jelent meg az Igazság, Előre, Utunk, Ifjúmunkás, Korunk s a budapesti Nagyvilág hasábjain. Fordításkötetei: Ofelia Manole: Donca Simu (Simó Donka életrajza, 1951); A. G. Vaida: A kis hazafi (1951); Victor Eftimiu: Bölénycsapáson I-VI. (1957); Zalka Máté, L. Boriszov, Sz. Antonov, A. Beh, L. Szejfullina, M. Velicsko: Elbeszélések Leninről (Vincze Ferenccel, 1957); Anna Karajev: A fűrésztelep (regény, Adorján Lenkével, 1957); Vera Inber: Válogatott írások (Büchler Erzsébettel és Kőműves Gézával, 1958); Cezar Petrescu: Utas és olvasó (1958); Szemjon Rozenfeld: Saljapin (1959); V. Bill-Belocerkovszkij: Az ultimátum (Büchler Erzsébettel, 1961); Ieronim Şerbu: Kiűzetés a paradicsomból (1961); Andrei Tudor: George Enescu élete képekben (1962); George Sbârcea – Ion Hartulari Darclée: Darclée (1962); Fănuş Neagu: Vörös kakas (novellák, 1962); Camil Petrescu: Prokrusztész-ágy (regény, Bp. 1966); Robert Jungk: Ezer napnál tündöklőbben (1967); Garabet Ibrăileanu: Adéla (1968); Calistrat Hogaş: Egyedül (1969); Victor Hugo: Gavroche (1970); Simon Wiesenthal: A gyilkosok közöttünk járnak (1970).

Molnár Tibor: B. Á. emlékére. Utunk 1970/35. – Ervin-Deutsch László: Mozaik. Igaz Szó 1973/3.


Békési Elek – *mezőgazdasági szakirodalom


Béldi Miklós (Dicsőszentmárton, 1925. ápr. 9.) – természettudományi szakíró. Leszármazottja annak a ~ Ferencnek, akivel Bölöni Farkas Sándor az 1830-as években Nyugat-Európát és Észak-Amerikát bejárta. Kolozsvárt végezte a középiskolát, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát. Szucságon tanít, 1969 óta a Román Ornitológiai Központ munkatársa. Írásaival a természetjárást igyekszik fellendíteni, a természetismeretet előmozdítani, ember és táj meghitt kapcsolatát elmélyíteni. Munkái: Ismerjük meg a madarakat (1959, 2. kiadás 1962); Madarász szemmel a Kárpátokban (Kv. 1970), Madárhatározó (Kv. 1980). Munkásságát a lengyel szaksajtó is értékelte.


Beleznay Zoltán Banner – Zoltán művészi álneve


Bélteky László (Székelyhíd, 1909. ápr. 2.) – költő, szerkesztő. Középiskoláit Nagyváradon a premontrei gimnáziumban végezte. 1929-től 1931-ig a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia hallgatója. Újságírói pályáját az Ellenzéknél kezdte, 1932-től az Erdélyi Lapok belső munkatársa, 1934-től az Erdélyi Néplap, 1942-től az Estilap felelős szerkesztője Nagyváradon, majd 1943-tól a Magyar Nemzet belső munkatársa Budapesten. Első versét az Erdélyi Helikon közölte, szerepelt az Új Arcvonal (Kv. 1932) s a Tíz tűz (Nv. 1932) c. antológiákban. 1941-ben a Szigligeti Társaság adta ki Jelszó nélkül c. verskötetét, mely az ősz, a céltalan érmelléki bolyongások s a növekvő értelemellenesség leverő hangulatából egy népi-paraszti világ vágyálma felé keres kiutat. Újságírói működését a felszabadulás után is folytatta Budapesten, a Magyar Rádió 1957-58-ban rádiókomédiáit mutatta be.


Benamy Sándor (Sáp, 1899. máj. 6.) – újságíró, író, műfordító. Nagyváradon és a budapesti Keleti Akadémián végezte tanulmányait, ahol gazdag nyelvtudásának alapját vetette meg. Közírói pályafutását a Nagyváradi Naplónál kezdte, majd rövid bukaresti újságíróskodás után a kolozsvári Új Kelet és a Brassói Lapok munkatársa lett. Részt vett a Temesváron megjelenő Erdélyi Színházi Élet szerkesztésében (1930).

Bejárta a Közel-Keletet, és élményeit útleírásokban örökítette meg. Az első közülük Európától Ázsiáig c. alatt (Bécs 1925, 2. kiadás Bp. 1937) Henri Barbusse előszavával jelent meg. A művészetről vallott nézeteit a Gaál Gáborral kiadott Erről van szó! c. "művészeti és emberi figyelmeztető" (Kv. 1927) összegezte. A budapesti Új Színházban, majd Kolozsvárt is bemutatott Kajüt c. szexuálszociológiai drámája körül 1928-ban irodalmi vita pattant ki. Hat írótársával: Fekete Tivadarral, Győri Illés Istvánnal, Károly Sándorral, Ligeti Ernővel, Nagy Karolával és Szántó Györggyel szerzett "kollektív regény"-e, A földalatti hármak, 1933-ban Tamási Áron előszavával jelent meg, s ugyanebben az évben mutatták be a Kolozsvári Színpártoló Egyesület drámapályázatán I. díjat nyert Vissza a háborúba? c. színművét. 1934-ben Magyarországra költözött, ahol útirajzai, regényei, drámái mellett főként műfordításai tűntek fel. Fordításában jelent meg Solohov Csendes Don c. regénye (1935-36). A felszabadulást követő hónapokban átmenetileg újra Kolozsvárt telepedett le; itt adta ki R. Kovnator Lenin anyja c. tanulmányának s Ilja Ehrenburg Párizs bukása c. regényének fordítását (1945). Budapestre visszaköltözve hosszabb ideig a Magyar Rádió irodalmi vezetője volt. Romániai működésének emlékeit A XX. században éltem c. önéletrajzában (Bp. 1966) dolgozta fel, amely számos tárgyi tévedése ellenére is tanulságos korrajza a két világháború közötti romániai magyar szellemi életnek. Újabb munkái: A pakompartos, az agglegény és a kisfiú (regény, Bp. 1975); Nemi arisztokrata, nemi proletár (kortörténet drámákban, Bp. 1978). Egyes munkáit Ben Ami névvel jegyzi.

Sz. J. (Szilágyi Júlia): B. S.: A pakompartos, az agglegény és a kisfiú. Korunk 1976/6.


Bencze Miklós – Czinczár Miklós írói álneve


Benczédi Pál (Bencéd, 1883. jan. 2. – 1966. jún. 9., Kolozsvár) – bibliográfus, történész, műfordító. Tanulmányait Székelykeresztúron és Kolozsvárt folytatta, s a manchesteri Unitarian College-ben fejezte be. 1934-től középiskolai, 1943-tól teológiai tanár. 1948-tól 1957-ig akadémiai könyvtáros. 1920-ban az Erdélyi Szemle számára lefordította Rabindranath Thakur (Tagore) Chitre c. drámáját. Kiadta és bevezetéssel ellátta Jánosfalvi Sándor István Székelyhoni utazás a két Homoród mentén c. munkáját (Erdélyi Ritkaságok 7-8. Kv. 1941). Ismertette a gondozása alatt álló volt unitárius kollégiumi könyvtár kézirattárát a *Kelemen Lajos Emlékkönyvben (1957). Kéziratban hagyta hátra Gál Kelemen, Kanyaró Ferenc, Mikó Lőrinc, Péterfi Dénes életrajzát.


Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912. szept. 16.) – szobrászművész. A tanítóképzőt 1932-ben Székelykeresztúron, a képzőművészeti főiskolát 1942-ben Budapesten végezte. Korondon tanítóskodott, ekkor írta és rajzolta A csillagszemű juhász (Kv. 1946) c. alatt a Móricz Zsigmond Kollégium kiadásában megjelent három mesejátékát, melytől a bevezetőt író Faragó József "új magyar játékstílus" kialakítását várta.

Faluról hozza magával szobrászművészetének első kiállítási anyagát, s Kolozsvárt nyitja meg műtermét. Terrakotta kisszobraiban az irodalmi és plasztikai kifejezés ötvözetével fogalmazza meg az örök emberi esendőséget; kisplasztikájának Kisszobrok (Mv. 1959) c. alatt megjelent albumát Márkos András a népi és nevelő jellegre való hivatkozással vezeti be. A 60-as évek végén az addigi típusszobrok személyiségek kritikai jellemzésévé alakulnak: a művész megkezdi a romániai magyar értelmiségről, az irodalmi, képzőművészeti, színházi és zenei élet kiválóságairól készített alakos vagy portrékarikatúráinak sorozatát. 1971-ben saját rovatot nyit Utunk-széli szobrok címen az Utunk utolsó oldalán, ahol minden héten más és más hazai író vagy művész fejkarikatúráját közli. E rovat nyomán nevezi magát – a rá jellemző öniróniával – "utunkszéli szobrász"-nak. Több mint 200 írókról, művészekről készített karikatúra-szobra a csíkszeredai Mikó-vár múzeumi termében állandó kiállításként szerepel.

Debreczeni László: Új fiatal szobrásztehetség. Erdélyi Fiatalok 1937/2. – Hans Loew: B. S. kisszobrai. Korunk 1959/10. – Földes László: Kin nevet és kit nevettet Benczédi? Utunk 1957/26-27; újraközölve A lehetetlen ostroma, 1968. 295-304. – Sinkó Zoltán: B. S. 60 éves. Igaz Szó 1972/11.


Benczel Béla – *Brassói Lapok 1; *Egység


Bene József (Székelydálya, 1903. jún. 24.) – képzőművész. A székelyudvarhelyi ref. kollégiumban érettségizett, majd a bukaresti Szépművészeti Akadémián Camil Ressu, G. D. Mirea, Fritz Storck és Costin Petrescu növendékeként festészeti és iparművészeti szakot végzett. Középiskolás korában a helyi gimnáziumok diáklapjait illusztrálta; a főiskolai évek alatt a bukaresti lapokba rajzolt, majd Marosvásárhelyen, 1945 után Kolozsvárt kapcsolódott be a magyar könyvgrafikai tevékenységbe. A KZST tagja volt; a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola textil tanszékének vezető tanára (1949-72), közben dékán, tanulmányi igazgató. Érzékeny, mesélő kedvű részese a romániai magyar ifjúsági és gyermekirodalom fejlődésének. Plakátjaival és az általa tervezett borítóval indult útjára a Napsugár, melynek ma is szerkesztőbizottsági tagja. Az Utunk, Korunk, Igaz Szó és szinte valamennyi romániai magyar napilap közli illusztrációit. Könyvgrafikai munkái közül kiemelkedik Benedek Elek Mesék és Táltos kecske (magyar, román és német nyelvű kiadás), Nagy István A mi lányaink, Asztalos István Fiatal szívvel, Székely János Itthon vagyok, Kiss Jenő Gyermeksíp c. kötetéhez s a Moldvai csángó népdalok és népballadákhoz készített borítója, kötésterve és illusztrációja; Kacsó Sándor Száműzetéseim c. verskötetében 8 grafikával szerepel.

Hajdu Győző: A művész közérzete. A Hét 1974/35. – Mircea Ţoca: Iosif Bene. Kismonográfia, 1976. – Jánosházy György: B. J. Kismonográfia, 1979.


Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szept. 30. – 1929. aug. 17., Kisbacon) – publicista, regényíró, novellista, népmesegyűjtő, a magyar gyermekirodalom úttörő szerzője és szervezője, szerkesztő. ~ Marcell apja. Földművelő székely katonacsaládból eredt, s egész életén át megőrizte felelősségét szülőföldje iránt.

1921. augusztus 3-án érkezik haza hosszú távollét után s telepszik meg végleg szülőfalujában. A romániai magyar irodalom hőskorában egybeköti az írói tevékenységet a népműveléssel. Gyermeklapja, a Cimbora, a világban való korszerű tájékozódásra, a hagyományok megbecsülésére, az anyanyelv színvonalas ápolására nevelt, népszerű naptárai irodalmi igényt ébresztettek, a Kós Károllyal és Szentimrei Jenővel kezdeményezett s főszerkesztőként nevével jegyzett Vasárnap (folytatása a Vasárnapi Újság) általános ismereteket terjesztett, s a közügyek megvitatására serkentett. Paál Árpád napilapja, az Újság, melynek munkatársa volt, független lapként szolgálta a demokratikus haladást. Kiállott Makkai Sándor Ady-könyve mellett a Brassói Lapok hasábjain, majd önálló röpiratban segítette az Adyra hivatkozó fiatal nemzedék szellemi erőit a konzervatív irodalmi irányzattal szemben. Személye a *kalákások mozgalma élén egy radikális székely népi irányzat jelképévé vált. "Fiai", a köréje gyűlt fiatal írók – Bartalis János, Jancsó Béla, Kacsó Sándor, Nyírő József, Szentimrei Jenő, Tamási Áron – társaságában 1927-28-ban bejárta Erdélyt. Velük járta az országot Ferenczy Zsizsi dalénekes és György Dénes, a versmondó. Irodalmi vezér volt, annak ellenére, hogy a marosvécsi Helikon csoportosulásán kívül maradt. Fiatal írótársait biztatta ugyan, hogy programjukkal vegyenek részt az új közösségben, ő azonban a "nyugatos" haladó irányzattal versengő népi irányzat külön feladatait fogalmazta meg. Életműve iskola a népszolgálatra és a népi erők felkarolására, a helytállásra vidéken, a székely hagyományok beépítésére a társadalmi és művelődési haladásba.

Romániai szerepének előjátéka: gazdag irodalmi termése s politikai szembekerülése a dualista korszak hatalmasságaival. A székelyudvarhelyi ref. kollégium növendéke volt, a budapesti egyetemen magyar és román nyelv és irodalmi előadásokat hallgatott, majd pályáját megszakítva újságíró lett. 1887-től a kormányon levő Szabadelvű Párt képviselője a nagyajtai választókerületben; parlamenti beszédében erkölcsi értékű gyermekirodalmat sürgetett, s leleplezte a vidéki iskoláztatás siralmas állapotát. Ellenzéki magatartása miatt kizárták a kormánypártból, s mint ellenzéki jelöltnek az újraválasztását 1890-ben csendőrterrorral akadályozták meg az oklándi kerületben. A tanítóság számára "politikai tanügyi lap"ot indított, írók, kritikusok és irodalomtörténészek élén Magyar Kritika címen haladó fórumot létesített, napilap szerkesztésébe fogott a nyomorában kivándorlásra kényszerült székelység védelmére. Radikalizmusa elvezette a szocialistákkal való rokonszenvig, de csak az értelmiségre támaszkodott, s népbarát mozgalmát fokról fokra leszerelték. Lapjai csődbe jutottak, a kezdeményezésére 1902-ben Csíktusnádra egybehívott "székely kongresszus"-ra sem őt, sem a nép küldötteit nem engedték be. "Ez a világ nem az én világom" – e szavakkal vált meg a közélettől, s irodalmi munkásságát a gyermekeknek és a népnek ajánlotta fel.

Székelyföldi folklórgyűjtését már egyetemi hallgató korában Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób anyagával együtt adta ki a Kisfaludy Társaság a Magyar Népköltési Gyűjtemény III. köteteként. Jelentős alkotása, az ötkötetes Magyar mese- és mondavilág (Bp. 1894-96) a maga korában a legnagyobb példányszámot érte el. Meséit mint mesemondó átkölti, hogy korszerűsítse a néphagyományt s ősi szókinccsel, népi gondolatfűzésekkel, szemléletes és fordulatos kifejezésmóddal járuljon hozzá az irodalmi nyelv épségben tartásához. Míg a városiasodó rétegek gyermekeit a népi kultúra értékeivel oltja be, a falusi fiatalok képzeletét az ezermesterkedés műszaki titkai felé irányítja. Ez a kiegyenlítő szándék hatja át ifjúsági regényeit és nevelő célzatú egyéb írásait is, melyek közül a Testamentum és a hozzája fűzött Hat levél (Bp. 1894) emelkedik ki: szembeszáll a törtetéssel és az úrhatnámsággal, hangsúlyozza a munka – többek közt az elhanyagolt és lenézett ipari pályák – társadalmi becsét, s a felekezeti és osztálykorlátokon felülemelkedő szerelmet és emberséget hirdeti. Munkásságára felfigyelve Petelei István a Kemény Zsigmond Társaság újjászervezésekor 1896-ban Jakab Ödönnel és Szabolcska Mihállyal együtt beválasztatja a tagok közé.

Kevéssé értékelt még szépirodalmi tevékenysége, mely – áthatva nosztalgikus vágyódással egy gyermekkorából ismert patriarkális falusi életforma iránt és telve felháborodással a kapitalista társadalom szociális és erkölcsi válságával szemben – nemcsak valósághű, hanem egyben magatartást tanúsító is. Novellái csehovi realizmussal írt "érzékeny történetek", melyekben falu és város, nép és értelmiség, szerelem és család, munka és megélhetés, hivatás és hivatal kerül konfliktusba. Sohasem költ, mindig az életből, saját megfigyeléseiből tükröz, s szomorú tapasztalatait is többnyire bizakodó hangulatreflexei követik. Kisbacon, az Erdővidék, Székelyudvarhely, Erdély elevenedik meg a maga változásaival és emberi sorsaival regényeiben is. A Huszár Anna (Bp. 1895) főhőse, a falusi származású diák, nem tud választani otthoni jegyese és városi ideálja között, s a magyar úri és paraszti élet kasztellentéte elől öngyilkosságba menekül; a Katalin (Bp. 1895) öntudatos varrónője a nők emancipációját igazolva munkájával menti meg leroskadt családját, de szakít vőlegényével, mert az vonakodik szegény lányt elvenni; a Falusi bohémek (Bp. 1900) fiatal lelkésze eldáridózza kepéjét, csalással próbál pénzhez jutni és birtokos családba akar benősülni, csak hogy szabadulhasson cudar eklézsiájától; az Uzoni Margit (Bp. 1901) Reviczkybe szerelmes leánykája a kolozsvári tanítóképző fojtott levegőjéből az isten háta mögötti erdélyi falu nyomorába vetődik, hogy álmai rabjaként szenvedjen és mégis boldognak higgye magát. A meseíró híre eltakarta a regényíróét és novellistáét, holott új népiség úttörőjét tisztelhetjük a szépíróban, aki erkölcsi realizmusával a XX. század új feladataira készülődött. Nemegyszer félreismerik és konzervatívnak minősítik, mert szembeszállt a szerelmetlen üzleti házassággal, a házasságtöréssel és családi háromszöggel, és saját élete példáját mutatva, írásban is a szerelmi és családi erkölcs tiszta örömét hirdette.

A könyvei jövedelméből épült kisbaconi "Mari"-lak, a saját kezűleg ültetett almáskert és fölötte a fenyves kulturális zarándokhellyé vált. Amikor százezrek távoztak Erdélyből, az író ide tért haza, innen kezdeményezett irodalmi és népművelő mozgalmakat, irányította lapjait és az egész "irodalmi hőskor" szervezkedését, melynek kátéja lett önéletrajza: az Édes anyaföldem! (Bp. 1920, utolsó kiadás Bp. 1979). Ide látogatott el újra meg újra írófia, ~ Marcell, itt szerezték első ösztönzéseiket íróunokái, ~ András és ~ István, Lengyel Dénes és Lengyel Tamás. A gondosan megőrzött könyvtárban függ Szentimrei Jenőnek szánt utolsó levele, melynek írása közben érte szélütés. Utolsó sorai: "mindegy, akárki csinálja meg, fő, hogy dolgozzanak..." Felesége, Fischer Mária, önként követte a halálba. A temetésen mondotta Tamási Áron: "Hős volt, bátor és igaz: ennek a földnek egyetlen szemünk előtti vértanúja, testvére a régieknek, akiket úgy szeretett: Apáczainak, Mikes Kelemennek, Kőrösi Csomának, a keveseknek, az örökké élőknek. Istenem, olyan boldog vagyok, hogy ölelhettem őt: a tiszta Férfiút, az útmutató nagy Fát, az Embert az erdélyi embertelenségben, akinek a teste Igévé lett az elmúlt éjszaka."

1969-ben Kovászna megye a kisbaconi lakot Benedek Elek Emlékházzá nyilvánította és múzeumnak rendezte be. Az avató ünnepség szónoka Balogh Edgár volt, Elek apóhoz fűződő kapcsolatairól Máthé János magyarhermányi földműves adta elő vallomását. Újabb ünnepségekre került sor az író születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából, 1979 szeptemberében. A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház hosszú idő után újra bemutatta Benedek Elek Többsincs királyfi c. mesejátékát, s az író születésnapján Kisbaconban rendezett ünnepségen Románia Szocialista Köztársaság Írószövetsége nevében Gálfalvi Zsolt és Tiberiu Utan, a Kovászna megyei írók nevében Veress Dániel tartott beszédet. Megjelent és személyi emlékeit idézte a régi "kalákások" – Benedek Elek turnézó "fiai" – nevében az öreg György Dénes. A kettős évfordulóról megemlékezett a Korunk (Hegedűs János tanulmányával), az Igaz Szó (Magyari Lajos versével, Szabó Zsolt tanulmányával), az Utunk (György Dénes visszaemlékezéseivel), a Művelődés (Balogh Edgár vitacikkével), és erre az alkalomra ünnepi számot adott ki a Napsugár. A folyóiratok közölték Vetró András és Petrovics István Benedek-mellszobrának, Gergely István emlékérmének és az íróról készülő szobrának, Tirnován Vid "fakép"-ének műtermi felvételeit. Az emlékezet jegyében hozta ki a Kriterion Benedek Elek levelezésének I. kötetét Szabó Zsolt szerkesztésében, a Creangă Könyvkiadó pedig Deák Ferenc színes illusztrációival egy új mesegyűjteményt jelentetett meg.

Munkáinak hazai kiadásai: Petőfi (Dicsőszentmárton 1922); Híres erdélyi magyarok. A két Wesselényi, Kőrösi Csoma Sándor (Szatmár 1922); Magyarok története (A Magyar Nép Könyvtára 8-9. Kv. 1925); Gyermekszínház (összeállítás ifjúsági írók színdarabjaiból, Magyar Ifjúság Könyvtára 2-3. Kv. 1926); Erdélyi népmondák (A Magyar Nép Könyvtára 18. Kv. 1926); Kisbaczoni történetek (Az Én Könyvtáram 1. Nv. 1927); A püspök meg a püspökfi, avagy A magyar fa sorsa (Brassó 1927); Elek nagyapó képes mesekönyve (B. Loránt Erzsébet képeivel, Kv. 1937); A vitéz szőcs (székely népmesék, Faragó József bevezetésével, Tanulók Könyvtára 1955, 1972); Napleánya királykisasszony (1955); A jégpáncélos vitéz (székely népmondák, illusztrálta Deák Ferenc, 1956); Halljátok, emberek? (politikai írások és irodalmi bírálatok, Balogh Edgár bevezetőjével. Magyar Klasszikusok 1957); Székely népballadák (Kincses Könyvtár 1958); A harismadár (novellák, karcolatok, elbeszélések, Balogh Edgár bevezetőjével, Magyar Klasszikusok 1959); A táltos kecske (mesék, illusztrálta Bene József, Székely Erzsébet bevezetőjével, 1959, újabb kiadások: 1960, 1971, 1978); Az okos lány (illusztrálta Deák Ferenc, 1962, újabb kiadás Mesetarisznya címen, 1966); A százesztendős jövendőmondó (karcolatok, elbeszélések, cikkek, Balogh Edgár bevezetőjével, 1967); A táltos asszony (népmesék és mondák, Faragó József bevezetőjével, 1967, újabb válogatásban, Feszt László rajzaival, 1968); Csodalámpa (nemzetközi mesegyűjtemény, Faragó József bevezetőjével, Cseh Gusztáv rajzaival, 1969); Kék mesekönyv, Piros mesekönyv, Arany mesekönyv, Ezüst mesekönyv (nemzetközi mesegyűjtemények Deák Ferenc rajzaival, öt kötet, 1971-75). Leveleit Szabó Zsolt rendezi sajtó alá: a megjelent I. kötet az 1921-25-ös anyagot tartalmazza (B. E. irodalmi levelezése, 1979).

Románul: Capra năzdrăvană (Nicolae Străvoiu fordításában, Bene József rajzaival, Biblioteca pentru toţi copii 17. 1971).

(B. E.)

Szentimrei Jenő riportja B. E. temetéséről, Ellenzék 1929. aug. 22; újraközölve B. E. visszavonul c. alatt. Sablon helyett csillag. 1968. 122-27; uő: Emlékezés B. E.-re. 1934; újraközölve Vallomások. Mv. 1956. 365-75; uő: B. E. száz éves. Korunk 1959/2. – Vezér Erzsébet: B. E. Monográfia. Bp. 1937. – Benedek Marcell: B. E. Irodalomtörténeti Közlemények 1955/1. – Lőrinczi László: Elek nagyapó férfiarca. Előre 1957. márc. 3. – Ficzay Dénes közlése: B. E. levelei az aradi Kölcsey Egyesülethez. Igaz Szó 1957/3; uő: B. E levelei Halmágyi Samuhoz. Utunk 1973/29. – Balogh Edgár: B. E.-ről sokféleképpen. Korunk 1965/9; uő: B. E. alias Ady Endre. Igaz Szó 1966/7; mindkettő újraközölve Duna-völgyi párbeszéd. Bp. 1974. 505-08. – Faragó József: B. E. pályája a kisbaconi népmeséktől a népek mesevilágáig. Igaz Szó 1969/9. – Egyed Ákos: B. E. és a "székelykérdés". Korunk 1969/9. – Balogh Dezső közlése: Öt Benedek Elek-levél. NyIrK 1971/2. – Kicsi Antal közlése: B. E. levelei Tompa Lászlóhoz. Utunk 1971/4. – György Dénes: B. E. "turnéi". Korunk 1971/5. – Hegedűs János: B. E. és a nők világa. Dolgozó Nő 1971/10; uő: B. E. naplójából. Dolgozó Nő 1972/5; uő: Nagyapó, édes nagyapóka. Dolgozó Nő 1973/5; uő: B. E. szép öregsége. Korunk 1979/9. – Tiberiu Utan: Elek apó – a székely Creangă. A Hét 1974/4. – Lengyel Dénes: B. E. Monográfia, Bp. 1974. – Marton Lili: Elek apó. Regényes életrajz, Tiberiu Utan előszavával, 1975. – Mózes Huba: Népszolgálat kettős tükörben (Móricz Zsigmond és B. E. a húszas évekbeli Erdélyben). Korunk 1979/5. – Balogh József: B. E. időszerűsége. Előre 1979. szept. 30. – Ruffy Péter: Gyermekek cimborája. Magyar Nemzet, Bp. 1979. szept. 30. – Szabó Zsolt: Elek apó és Cimborája. Könyvtár 1979/3; uő: Előszó. B. E. irodalmi levelezése I. 1979. – Szőcs István: B. E. irodalmi levelezése. Előre 1980. ápr. 9.


Benedek Ferenc (Nagyvárad, 1900. szept. 7. – 1944, Auschwitz) – orvos, író. Cikkei, versei, novellái a budapesti és nagyváradi lapokban jelentek meg. Verseivel a Petőfi Társaságban dicséretet, a Szigligeti Társaságban jutalmat nyert. Munkái: Szerenád (versek, Bp. 1919); Az isteni nász (versek, Nv. 1920); Biblia (zsoltárok, versek, litániák, Nv. 1922); Wassermann: pozitív (regény, Nv. 1933; új kiadása A rendelő különbejárata címen, Bp. 1941). Regényéből Mendel Viktor Fertő c. háromfelvonásos színjátékot írt egy előjátékkal (Belényes 1947).


Benedek Géza (Kisbacon, 1916. szept. 13.) – orvosi szakíró. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte, orvostudományi tanulmányait Kolozsvárt, Budapesten és a németországi Halle an der Saale egyetemén. Előbb külföldön tevékenykedett, majd körorvos Nagybaconban, Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen, 1952 óta Kovásznán belgyógyász főorvos, 1961 óta ugyanott szívgyógyász főorvos. Első írása az Ifjú Erdélyben (1938) Erdővidékről szólt, később orvostudományi szakdolgozatai jelennek meg román, német és amerikai szakfolyóiratokban. Népszerűsítő cikkeit a TETT és A Hét közli. Tárgyköre a Székelyföld borvíz- és gázforrásainak gyógyászati jelentősége és hatásmódja, különös tekintettel a szív és az érrendszer betegségeire. Részt vett Kovászna fejlesztési terveinek kidolgozásában, 1968-ban Kovásznán és 1979-ben Árkoson országos tudományos értekezletet szervezett; az elsőnek a tudományos anyaga kötetben is megjelent az ő, Darkó Zsigmond és Petru Oprea szerkesztésében (Efectele terapeutice ale staţiunilor balneo-climaterice din judeţul Covasna. Sepsiszentgyörgy 1969).


Benedek István (Nagyvárad, 1941) – *TETT


Benedek József – *orvosi szakirodalom


Benedek Marcell (Budapest, 1885. szept. 22. – 1969. máj. 30., Budapest) – író, irodalomtörténész, műfordító. ~ Elek fia. A budapesti egyetemen szerzett magyar-német szakos tanári diplomát, a magyar kommün alatt kifejtett tevékenysége miatt megfosztották középiskolai tanári állásától, s mint kiadói lektor és műfordító tartotta fenn családját. A gyermekkor kisbaconi emlékein túl irodalmi indulásának sikerei is Erdélyhez, közelebbről Kolozsvárhoz kapcsolják, ahol a legtöbb példányban kelt el első nyomtatásban megjelent műve, a Don Juan feltámadása c. verses regénye (1904), és az ő fordításában átütő sikert aratott Edmond Rostand verses színjátéka (Napkeleti királykisasszony). Ez a viszony még szorosabbra fűződött a két világháború között, amikor apjának irodalomszervezői tevékenysége révén alkalma nyílt megismerkedni a fiatal székely írókkal, Kuncz Aladár pedig a haladó polgári vonal képviselőihez hozta közelebb. Így vált a 20-as években az Ellenzék és a Cimbora munkatársává, de megjelentek írásai a jelentősebb romániai magyar lapok szinte mindegyikében. Helyzetismeretének bizonyítéka az 1927-es Irodalmi Lexikon, melynek előszavát Kisbaconból keltezi, valamint a Literatura c. folyóirat 1930-as almanachjában közölt megrázó emlékirata édesapja utolsó éveiről: a Magyar író tragédiája 1929-ben. A Kemény Zsigmond Társaság sokszor szívesen látott vendégelőadója.

Romániai kapcsolatainak tartósságához az is hozzájárult, hogy mint a magyarországi Kiadók és Könyvkereskedők Egyesületének főtitkára módjában volt elősegíteni a romániai magyar irodalom terjesztését, ill. egyes írók (köztük Szántó György) műveinek budapesti kiadását. Az ő kezdeményezésére indítja meg 1939-ben a Singer és Wolfner cég az Erdélyi Írások-sorozatot, amely a tervek szerint elsősorban történelmi életrajzokat, életrajzi regényeket és korrajzokat foglalt volna magába. E vállalkozás némi késéssel megjelent sorozatnyitó kötete Janovics Jenő A Farkas utcai színház c. monográfiája (1941).

Az irodalmi műveltség terjesztésében és a műfordításban európaisága s humánuma bontakozik ki. Szívesen vezeti be olvasóit a világirodalom, elsősorban a francia nagyok élményszerű ismeretébe, jeles és maradandó alkotások felől tárja fel az egymást követő eszmei és stílusirányzatokat. (A bekezdésnek a cenzúra által törölt befejező része:) Rabelais, Corneille, Racine, Balzac, Flaubert, Stendhal, Hugo, Maupassant, Mauriac, Rolland, Martin du Gard, France műveinek fordításával – s ezekhez angolból Dickens, Kipling, Shaw, Mark Twain, H. G. Wells, Steinbeck írásainak átültetése csatlakozik – korának széles körű irodalmi tájékozottságát alapozta meg a magyar olvasótáborban, apja szokatlanul nagy könyvtermése után új csúcsot érve.

A fasiszta terror 1944 tavaszán kisbaconi önkéntes száműzetésbe kényszerítette. A felszabadulás után, 1945 áprilisában írótársai meghívására Kolozsvárra költözött, bekapcsolódott az új alapokon szerveződő szellemi életbe, s jelentős szerepet vállalt irodalmunk közüggyé válásában. Kezdetben a Világosság irodalmi-művészeti rovatának munkatársa, majd 1946 februárjától mint a szerkesztőbizottság tagja vezeti Balogh Edgárral, Kacsó Sándorral és Kós Károllyal együtt az MNSZ napilapját. Szentimrei Jenő felkérésére tanácsosként irányítja a kolozsvári magyar színház művészeti tevékenységét. A közönség tájékoztatására színvonalas mikroesszéket írt a műsorfüzetekbe, modern felfogású rendezéseivel pedig hathatósan hozzájárult a színház színvonalának emeléséhez. Az ő feldolgozásában került színre 1945-ben a Lúdas Matyi, továbbfűzve a Móricz-féle Fazekas-dramatizálás akkor ismert részletét; a kezdeményezésére alakult kolozsvári kamaraszínházban mutatták be fordításában oratóriumként Romain Rolland Szerelem és halál játéka és Racine Bérénice c. darabját. Megindulása időszakában munkatársa volt az Utunknak, hasábjain jelentős vitát folytatott Gaál Gáborral Arany János Toldijáról.

Sokoldalú működésének eredménye a Bolyai Tudományegyetem irodalomesztétikai tanszékének professzoraként végzett munkája. Tanítványai között volt Bajor Andor, Deák Tamás, Földes László, Jánosházy György. Hivatásának alapelve – hogy az irodalom szeretetének "forróságát másokba is átsugároztassa" – indítja Az irodalmi műveltség könyve (Kv. 1946) c. kompendium összeállítására, amely a JBA 1946-os könyvnapi kiadványaként jelent meg s végleges formát Az olvasás művészete (Bp. 1957) c. kötetben kapott. 1947 őszén visszaköltözött Budapestre, s az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára nyugalomba vonulásáig (1962). Romániai kapcsolatai nem szakadtak meg: 1956 nyarán volt hallgatói kérésére Kolozsvárt előadást tartott az irodalom időszerű kérdéseiről; a háromkötetes Magyar Irodalmi Lexikon (Bp. 1963-65) főszerkesztője. 1967-ben az Utunk írógárdájával rögtönzött Kisbaconban kerekasztal-értekezletet a hagyomány és újítás, valamint az írói felelősségtudat kérdéseiről. Utolsó cikke a kisbaconi Benedek Elek Emlékház felavatása alkalmából jelent meg az Utunkban (1969/21).

Budapesten megjelent munkái (A szócikk befejező része eredetileg így hangzott:) Budapesten megjelent legismertebb munkái közül erdélyi vonatkozású: Délsziget, avagy a magyar irodalom története (1928, újabb kiadás 1949); Hamlet tanár úr (regény, 1928); Tégy, amit akarsz (regény, 1933); A bálvány (regény, 1948); Először életemben (elbeszélések, 1957); Shakespeare (esztétikai tanulmány, 1957); Romain Rolland (esztétikai tanulmány, 1961); Könyv és színház (irodalomtörténeti tanulmányok, 1963); Naplómat olvasom (önéletrajz, 1965); Szépen élni (esztétikai írások, 1968). közül erdélyi vonatkozásúak: Naplómat olvasom (önéletrajz, 1965); Szépen élni (esztétikai írások, 1968).

(K. K.)

Huszár Sándor: Az író kertjében – B. M.-nél. Utunk 1967/31. – Jancsó Elemér: B. M. életműve. Korunk 1969/12; újraközölve Kortársaim, 1976. 224-28. – Szekér Endre: Szépen élni. Arcképvázlat B. M.-ről. Korunk 1976/79. – Benedek István: B. M. Tények és tanúk. Bp. 1977. – B. M.-hez írt 23 levél. BLev. I. 1979.


Benedek Simon, P. Fidél (Szentlélek, 1907. okt. 3. – 1979. máj. 25., Esztelnek) – történész. Kolozsvárt 1945-ben történettudományi doktorátust szerzett. (A szócikkből törölve a következő mondat:) 1948-tól ferences rendtartomány-főnök volt. Írói működését 1944-ben kezdte meg. Munkái: Tatárbetörés Csíkba 1661-ben (Kv. 1945); A kolozsvári ferences templom (Kv. 1946).


Benedek Zoltán (Barót, 1870) – *egészségügyi irodalom


Benedek Zoltán (Mezőméhes, 1927. szept. 11.) – földrajzi szakíró. Középiskoláit a kolozsvári ref. kollégiumban, szaktanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte. 1950-től Nagykárolyban középiskolai tanár. A honismereti és tájkutató nevelés szempontjából is számottevő népszerűsítő, valamint módszertani és tudományos írásait a Korunk, Tanügyi Újság, A Hét és napilapjaink közlik, szaktanulmányai romániai és magyarországi tudományos folyóiratokban jelennek meg. Munkái: A szőke Szamos földjén (Antenna, Kv. 1973); Az időjárás és előrejelzése (Antenna, Kv. 1977); Vándorló kontinensek, változó tengerek (1977); A Szilágyságtól Új-Guineáig (Bíró Lajos természettudós életútja, 1979); Az élet fejlődése a Földön (Antenna, Kv. 1979); A Föld élete (1980).

Dankanits Ádám: Geológiától a néprajzig. A Hét 1973/37. – Xántus János: Vándorló kontinensek. Előre 1978. jan. 12. – Cseke Péter: B. Z. műhelyében. Falvak Dolgozó Népe 1978. okt. 10. – Krilek Sándor: B. Z. beteljesült álma. Szatmári Hírlap 1978. jún. 16.


Benedekffi Samu (Nagykede, 1915. okt. 29.) – költő. A székelykeresztúri unitárius gimnázium s a kolozsvári ref. teológia elvégzése után lelkész volt Lupényban és Petrilla-Lónyán. Egyházi és világi lapokban cikkezett, mint fiatal költőt a Korunk is bemutatta, kifogásolva a falusi sorba való visszakívánkozás elégikus szemléletét. A 40-es években Magyarországra költözött. Verskötete: Hívnak a földek (Kv. 1938).

Kovács Katona Jenő: Verseskönyvek. Korunk 1938/8.


Benke Sándor (Kolozsvár, 1922. máj. 24.) – közgazdász. Középiskolát és egyetemet szülővárosában végzett, itt szerzett közgazdasági doktorátust (1945). Előbb a mezőgazdasági főiskola tanára, majd 1975-től a Babeş-Bolyai Egyetem közgazdasági karán tanszékvezető tanár. Agrárgazdaságtudományi tanulmányait a Probleme de Economie Agrară, a Revista de Cercetări Economice és a Korunk közli. Több munkaközösségben társszerző, önálló munkái: A kollektív gazdaságok jövedelme (Opra Pállal, 1956); A börvelyi Előre kollektív gazdaság monográfiája (Opra Pállal, 1958); Az oszthatatlan alap a kollektív gazdaságok jólétének forrása (1960).


Benkő András (Fejérd, 1923. jan. 21.) – zenetörténész. Középiskolai tanulmányait Nagyenyeden kezdte, 1944-ben Kolozsvárt tanítóképzőt végzett, 1950-ben zenetanári diplomát szerzett a kolozsvári zeneművészeti főiskolán, majd ugyanitt a zenetörténet előadótanára. 1977 óta a zenetudomány doktora (disszertációja: Bartók şi România). Diákkora óta közöl zenepublicisztikát. Hangversenybeszámolói, kritikái, tájékoztató cikkei az Igazság, Utunk, Művelődés hasábjain jelennek meg, zenetörténeti dolgozatait a Korunk, NyIrK, Lucrări de Muzicologie, Református Szemle és a budapesti Zenetudományi Tanulmányok közli. Tudományos munkássága főleg Erdély zenei múltjára összpontosul. Ismeretlen adatokat tárt fel a XVI. századi Beszterce zenei életéről, kéziratos énekeskönyveket ismertetett (Almási Sámuel gyűjteménye 1823-71-ből, Csokonai-dalok kolozsvári kéziratos gyűjteményekben, kéziratos halotti énekeskönyvek), feldolgozta Apáczai Csere János, Bolyai János, Seprődi János zenetudományi hagyatékát s Bartók Béla leveleit Constantin Brăiloiuhoz; elsőként írt életrajzi tanulmányt Veress Gáborról, elkészítette Lakatos István zenetörténeti bibliográfiáját. Bartók Béla romániai hangversenyei (1970) c. könyvében a teljesség igényével méri fel a zongoraművész Bartók romániai hangversenyeinek sajtóvisszhangját. Az utóbbi években a zenei nyelv egyes kérdéseit kutatja (B-A-C-H motívum a kortárs zenében, a peon versláb előfordulása Beethovennél, hangkészlet-problémák). Újabb önálló kötete: A Bolyaiak zeneelmélete (1975). A Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése (1974) és a Zenetudományi írások (1977, 1980) c. gyűjtemények szerkesztője.

Rónai István: A zeneelmélet Bolyaija. A Hét 1975/41. – Angi István: A Bolyaiak a zene világában. Utunk 1975/50.


Benkő Anna (Marosvásárhely, 1878. máj. 27. – 1971. okt. 9., Pesterzsébet) – gyermekíró. A sepsiszentgyörgyi óvónőképzőben szerzett oklevelet, 1924-ig Bethlenben volt óvónő. Számos, korában népszerű gyermekverse s több pedagógiai cikke jelent meg a napilapokban és folyóiratokban. Gyermekversek (Kv. 1924) c. kötetéhez Benedek Elek írt előszót.


Benkő József (Temesvár, 1939. szept. 8.) – matematikai szakíró, tankönyvíró. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, a Babeş-Bolyai Egyetem matematikai karán szerzett diplomát. 1964 óta a brassói Politechnikai Intézet matematikai karán egyetemi adjunktus. Német és angol szakfolyóiratok szerződött külső munkatársa, tanulmányait a Studia, Studii şi Cercetări Matematice közli. Elméleti értekezéssel szerepel a M. Maliţa szerkesztésében megjelent Sisteme în ştiinţele naturii (1979) c. kötetben. Több szakmunkáját a brassói egyetem adta ki, társszerzője több egyetemi kiadványnak. Magyar nyelvű önálló munkája: A topológia elemei (Kv. 1975).


Benkő Samu (Lőrincfalva, 1928. febr. 25.) – művelődéstörténész. B. Nagy Margit férje. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi, majd a kolozsvári ref. kollégiumban végezte. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja. Tanári képesítést a Bolyai Tudományegyetem filozófiai karán szerzett, ahol Gaál Gábor mellett egyetemi gyakornok, később tanársegéd (1949-52); közben fél évig általános iskolai tanár Fazekasvarsándon. 1953-tól az Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében kutató, majd főkutató. 1975-től az RSZK Akadémiája kolozsvári könyvtárának tudományos főkutatója. 1957-58-ban szerkesztő a Korunknál, a Kriterion Könyvkiadónál megjelenő Téka-sorozat szerkesztőbizottsági tagja. Érdeklődése mindinkább a hazai művelődéstörténet felé irányul, annak is a XVIII-XIX. századi hagyományait kutatja. Első cikke a marosvásárhelyi Szabad Szóban jelent meg 1946-ban, azóta valamennyi hazai magyar folyóiratban folytat közírói, kritikai és szakírói munkásságot. Úttörő munkát végzett Bolyai János kéziratos hagyatékának feldolgozásában, ilyen irányú kutatásait a szakemberek (Tóth Imre) és írók (Németh László) egyaránt magasra becsülik. Tanulmánya az első erdélyi magyar folyóiratról (Korunk 1957/8), Kemény Zsigmond publicisztikájának eszmetörténetéről (Korunk 1964/12 és 1965/1) s Petőfi-elemzése (A história és a vers, Igaz Szó 1969/11) forrásértékű. Közreadta Kemény Zsigmondnak a sepsiszentgyörgyi levéltárból előkerült naplóját; a bevezető tanulmány itthon s külföldön is nagy visszhangot váltott ki. Újabb Kemény-tanulmányaiban az író történelmi érdeklődését, a nemzetiségi kérdésről 1860-61-ben írott cikkeit és műveltségének rétegeit elemzi (Kemény Zsigmond műveltsége, A regény és a történelem, Korigény és erkölcsi parancs). Mindhárom eredetileg 1975-ös tanulmány A helyzettudat változásai c. kötetben.

Munkatársa az Istoria României III. kötetének (1964), egyik fordítója az Erdély története c. akadémiai munkának (1964) és fordítója Victor Cheresteşiu A balázsfalvi nemzetgyűlés (1967) c. művének, társszerkesztője a Revoluţia de la 1848-1849 din Transilvania (I. 1977; II. 1979) c. sorozatnak s a Székely felkelés 1595-1596 c. kötetnek (Demény Lajossal és Vekov Károllyal, románul 1978, magyarul 1979). Írásait a múlt közelhozása napjainkhoz, a honi helytállás és európai kitekintés összhangkeresése, a mondandó választékos megfogalmazása jellemzi. Művelődéstörténeti dolgozataival nemcsak a haladó erdélyi hagyományokat teszi élővé, hanem új, tudományos megalapozást is ad a korszerű humanista nemzetiségi öntudatnak, feloldva "egyetemesség és provincia századok óta hordozott ellentmondását". Tudomány- és iskolatörténeti írásaiban a kultúra egyetemes eredményeinek birtokbavételét és az alkotómunka hazai kibontakozását vizsgálja.

Munkái: Az erdélyi műszaki és gazdasági értelmiség kialakulásának kérdéséről (a Csetri Elekkel és Imreh Istvánnal közös Tanulmányok az erdélyi kapitalizmus kezdeteiről c. kötetben, 1956); Bolyai János vallomásai (1968, 2. kiadás 1972, románul 1976); Sorsformáló értelem (művelődéstörténeti dolgozatok, 1971); Murokország. Művelődéstörténeti barangolás szülőföldemen (1972); A helyzettudat változásai (művelődéstörténeti dolgozatok, 1977); Apa és fiú (Bolyai-tanulmányok, Bp. 1978); "A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni" (beszélgetései Kós Károllyal, 1978); Haladás és megmaradás (művelődéstörténeti tanulmányok, Bp. 1979).

Szerkesztésében megjelent kiadványok: Minek nevezzelek (száz szerelmes vers magyar klasszikus költőktől, 1955); Arany János: Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje (utószóval, 1956); Bölöni Farkas Sándor: Utazás Észak-Amerikában (bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel, 1966); Kemény Zsigmond naplója (1966, 2. kiadás Bp. 1974); Bolyai-levelek (Téka 1975); II. Rákóczi Ferenc: Fejezetek a Vallomásokból (Téka 1976); Ormós Zsigmond: Szabadelmű levelek vagy demokrát lapdacsok aristocrat görcs ellen (Téka 1976); Erdélyi Muzéum 1814-1818 (válogatás bevezetővel, Téka 1979).

Írói álnevei: Benkő Mátyás, Dósa Ferenc.

Kozma Dezső: Kemény Zsigmond Erdélyben. Utunk 1966/24. – Rigó László: Kemény Zsigmond naplója. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1967/3. – Imreh István: Útleírás, mely utat mutat. Korunk 1967/4. – Mikó Imre: Bolyai János vallomásai. Igaz Szó 1969/2. – Tóth Imre: A második mérföldkő a Bolyai-kutatásban. Korunk 1969/3. – Vekerdi László: Bolyai János vallomásai. Valóság, Bp. 1969/4; újraközölve Befejezetlen jelen, Bp. 1971. 486-90. – Trócsányi Zsolt: Erdélyi arcok – Két tanulmánykötetről. Tiszatáj, Szeged 1969/10. – Gáll Ernő: Értelmiségünk múltjának kutatója. A Hét 1971/49. – Szilágyi Domokos: Sorsformáló értelem. Könyvtári Szemle 1972/1. – Balogh Edgár: Serkentő párhuzamok; Bajor Andor: Megmentett múlt. Igaz Szó 1972/3. – Marosi Péter: Murokországi kóstoló. Utunk 1972/47. – Beke György: "Írásaimmal hatni akarok". Beszélgetés B. S.val. A Hét 1975/27. – Imreh István: A változásformáló értelem. Utunk 1978/8. – Balogh Edgár: A helyzettudat változásai. Igaz Szó 1978/3. – Egyed Ákos: Művelődéstörténetünk útjai. Korunk 1978/3. – Czine Mihály: "A legszebb élet"... B. S. beszélgetései Kós Károllyal. Forrás, Kecskemét 1979/6. – Marosi Péter: Vallani és vállalni. Utunk 1979/33. – Fábián Ernő: Anyanyelv és műveltség. Utunk 1979/36. - Ratzky Rita: B. S.: Haladás és megmaradás. Valóság, Bp. 1979/12. – Németh László: A két Bolyai marosvásárhelyi bemutatójára. Az Utolsó széttekintés c. kötetben. Bp. 1980. 729-30. – Kiss András: Haladás és megmaradás. Utunk 1980/34.


Bércy György – *almanach


Bérczy Lajos (Arad, 1874. szept. 11. – 1947. márc. 23., Arad) – publicista, író. Újszentannán, Kevevárán, majd Aradon volt polgári iskolai, végül gimnáziumi tanár. 1922-től 1928-ig a Kölcsey Egyesület főtitkára, részt vett az OMP helyi közművelődési mozgalmaiban. Cikkeit, tárcáit, verseit, novelláit főleg a helyi lapok közölték. Ibolyka c. érzelgős kisregénye az Erdélyi Könyvtár 7. köteteként 1922-ben jelent meg Aradon.


Berde Amál, Dóczyné (Kackó, 1886. dec. 15. – 1976. dec. 12., Kolozsvár) – festőművész, művészeti és néprajzi író, ~ Mária testvérnénje. Tanulmányait Nagyenyeden kezdte, a tanítóképzőt 1906-ban Kolozsvárt végezte. 1910-ben Dóczy Ferenc fizikatanárral lépett házasságra. Művészeti tanulmányokat folytatott Münchenben, Nagybányán, ahol Thorma János, Réti István tanítványa, majd Kolozsvárt (1913-18); közben rajztanár. Több nyugat-európai utazás után 1930-ban Kolozsvárt telepedett le. A két világháború közt a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság és a bukaresti Szépművészeti Társaság tagja. Torockó, a Kalotaszeg és a Székelyföld népművészetének egyik legjobb ismerője, e vidékek néprajzát számos kiállításon szereplő figurális és tájfestményeiben, szakszerű írásaiban és népszerűsítő előadásaiban örökítette meg; népművészeti tárgyú írásait, rajzait a Zord Idő, Ellenzék, Keleti Újság közölte, utóbbi napilapnak 1938-tól 1940-ig belső munkatársa. Történelmi színjátéka, a Bujdosó királyasszony Szapolyai János özvegyéről, Izabelláról szól, s a KZST félszázados ünnepére készült (1929). Asszonyfarsang c. vígjátéka (1941) kalotaszegi folklóranyagot dolgoz fel.


Berde Mária (Kackó, 1889. febr. 5. – 1949. febr. 20., Kolozsvár) – író, publicista, műfordító. Régi erdélyi értelmiségi család sarja, ~ Amál testvére; édesapjuk ref. lelkész, majd a nagyenyedi teológia tanára. Nagyenyeden végezte a középiskolát, első verse diákkorában, 1906-ban jelent meg a Pesti Naplóban. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán magyar-német nyelv- és irodalomból doktorált; a költő Baumberg Gabrielláról, Batsányi János feleségéről írt disszertációjának anyagát Bécsben gyűjtötte. 1912-ben jelent meg első verskötete a Modern Könyvtár sorozatban. Az angol és német nyelv tanulása végett Münchenbe utazott, tanulmányútja idején – amelynek Az örök film c. modern formaeszközökkel megírt diákregényében állít emléket – súlyos tüdőbajt szerzett. Betegségét, mely kihat egész életére, egy svájci szanatóriumban gyógyíttatja. Itt szerzett élményeit később, első érett regényében, a Thomas Mann hasonló tárgyú és problematikájú Varázshegyével egy időben megjelent Haláltáncban dolgozta fel. 1917-től 1920-ig a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanára.

Pályájának új szakasza a forradalmak után kezdődött, a továbbiakban munkájának dandárja a próza. Kezdettől bekapcsolódott a kibontakozó irodalmi életbe, az Erdélyi Irodalmi Társaság (1919) és a Kemény Zsigmond Társaság tagjául (1920), majd alelnökéül választja. Marosvásárhelyi tanársága idején az Erdélyi Szemle, majd a Zord Idők szerkesztője (1920-21), a Napkelet munkatársa. Szépirodalmi alkotásai és cikkei a legtekintélyesebb erdélyi, budapesti és szlovenszkói magyar lapokban jelentek meg. Sokat tett az együttélés érdekében, előadássorozatokban népszerűsítette a román irodalom jeleseit. Már 1923-ban cikket ír egy erdélyi szabad írói munkaközösség szükségességéről, később az Erdélyi Helikonba Kuncz Aladár felkérésére írt Vallani és vállalni c. nagy hatású cikkével (Erdélyi Helikon 1929/8) az időszerű társadalmi témák mellett állt ki a múltba menekülő történelmi regények akkori divatjával szemben, s írót és kiadót egyaránt serkentve kiváltotta az erdélyi magyar írók népi és korelkötelezettségének éles vitáját. Kuncz Aladár halála után elhidegül az Erdélyi Helikontól, többek között az alakulóban levő romániai magyar irodalomról, főképp a marosvásárhelyi szervezkedésekről szóló regénye, a Szentségvivők kiadásának elutasítása miatt. 1931 őszén került Nagyváradra mint a kereskedelmi leányiskola német-magyar szakos tanára, ahol főmunkatársa lett Az Írás c. rövid életű irodalmi, művészeti és zenei hetilapnak; regényét Marokszedők c. alatt 1932-ben a Nagyvárad közli folytatásosan. Olosz Lajos, Szombati-Szabó István és Tabéry Géza társaságában 1933-ban létrehozta az EMÍR (*Erdélyi Magyar Írói Rend) csoportosulását és könyvkiadó vállalatát, amelyben 1937-ig tevékenykedett.

Írói pályája utolsó szakaszának kezdetén, 1934-ben szakít végleg az Erdélyi Helikonnal. Legérettebb regényeit azután írja. Emberi és írói magatartásával a felszabadulás után is a haladás szolgálatában áll, állandóan betegeskedve is szerepet vállal az újjászerveződő irodalmi életben. A Világosság, Szabad Szó, Népakarat és Utunk közli verseit, széles tematikát felölelő novelláit, tanulmányait és cikkeit. Egyik alapítója és haláláig főszerkesztője a Dolgozó Nőnek.

Halk szavú, az epikum felé hajló, szimbolista stíluseszközöket kedvelő, a természet minden rezdülésére érzékeny lírikusként indult. Legjobb verseit Seherezádé himnusza c. kötetében publikálta. Látásmódja, tiszta hangú, finom zeneisége, érzelmes lírája, valamint az emberi viszonyok sajátos, etikai megközelítése, nőies érzékenységre valló, néhol impresszionista hatást mutató prózájának stílusa miatt a szó igazi értelmében asszonyírónak nevezhető. Egyik-másik prózai írását predesztinációt valló erős kálvinizmus jellemzi. Egykori bírálói szóvá tették "levendulás feminizmus"-át. Sokirányú tevékenységéből novella- és regényírói munkássága a legmaradandóbb. Néhány elbeszélése (Szegény kicsi Jula, Rina kincse, Télutó, Vargabetű) hangjának eredetisége, nyelvének költői szépsége miatt sorolható a legjobb kortárs magyar novellák közé. Vissza-visszatérő témája a magát felszabadító vagy felszabadítani akaró asszonyember sorsa, társadalmi és erkölcsi helyzete, a párválasztás és a nők érzelmi világa, lelki életük szabadsága a férfival való kapcsolatukban. Egy leányanyáról írott regényében, A szent szégyenben a társadalmi előítéletekkel szembeszállva azt bizonyítja, hogy a nők csak a termelőmunkában való részvételükkel, anyagi függetlenségük megteremtésével érhetik el szabadságukat. Az álerkölcsökkel, képmutatással leszámolni akaró írói szándék ebben a regényében a főhős lelki fejlődésének sokszínű költői rajzával párosul.

A 20-as évek végén fordulat áll be érdeklődésében. A romantikus feminizmus helyett egyre inkább korának társadalmi kérdései kezdik foglalkoztatni, jószándékú polgári álláspontról vállalta a közéleti harcot. Higgadt és kulturált stílusú, tudatos felépítésű társadalmi regényében, a Földindulásban az erdélyi dzsentri háború utáni pusztulását, végső züllését festi. A néphez való közeledést, valamint a román polgársággal és értelmiséggel való egyezkedést javallja a lecsúszás orvoslására. Főhőseinek tökéletes lélektani hűségű ábrázolásával emelkedik ki életművéből a háborúellenes hangokat is megütő Tüzes kemence, melyben régi témáját, a nő-férfi kapcsolat erkölcsi vetületét dolgozza fel a korábbinál nagyobb igénnyel. "Mondatai úgy csengenek, mint az ötvös kalapácsa az ellenálló fémen. A platina keménységével csillognak. Ez a keménység van a történet vonalvezetésében is. Szoros fegyelmet tart mondanivalójával szemben, pontosan azon az alaprajzon épít, amelyet mint jó építész előre kitervelt" – írja róla Schöpflin Aladár 1936-ban.

Életműve koronájának szánta és "a lelkiismeret ébrentartása igényével" írta az erdélyi reformmozgalom hősei, id. Szász Károly, ifj. Wesselényi Miklós és társaik emlékének szentelt történeti regényét, A hajnal embereit. "Azt az erdélyi értelmiségi réteget képviselte, mely nem állt ugyan a munkásmozgalom oldalára, de sem a fasizmus előretörése, sem a szovjetellenes háború idején nem hódolt be a fasizmus ideológiájának. És a maga eszközeivel állást is foglalt, amikor 1942-ben megjelent regényében a fasizmussal szemben az önkényuralom, a faji és vallási előítéletek ellen, a szabadságeszmékért harcoló reformkor nagy alakjait, a hajnal embereit állította kortársai elé" – vallja Katona Szabó István 1957-ben. Használta a Berde Mária Julianna, Laborfalvi Berde Mária, 1924-től pedig az R. Berde Mária nevet is (férje, Róth Jenő német irodalomszakos tanár után).

Két versét (Balga hegedűn, És jönnek órák...) Trózner József zenésítette meg.

Művei: Batsányiné Baumberg Gabriella élete és költészete (doktori értekezés, Kv. 1912); Versek (Bp. 1912); Az örök film (regény, Bp. 1917); A tükör – Szegény kicsi Jula – Borzhistória (Mv. 1920); Rina kincse (novellák, történetek, Tv. 1923); Vízen hold (elbeszélések, Kv. 1924); Haláltánc (regény, Bp. 1924); A szent szégyen (regény, Mv. 1925); Enyedi történetek (elbeszélések, Nv. 1926); Romuald és Andriána (az MTA Ormódy Amália-díjával kitüntetett "széphistória", Pozsony 1925, Berlin 1927; később Keresztjáró szerelem címmel, Bp. 1941; új kiadás RMI-sorozatban, 1968); Seherezádé himnusza (versek, Kv. 1928 és Bp. 1929); Télutó (elbeszélések, Kv. 1928); Végre egy férfi! (három egyfelvonásos vígjáték, Kabdebó Ernával Mv. 1928); Földindulás I-II. (regény, Kv. 1930 és Bp. 1931); Pillangó Rebeka története (elbeszélés, Nv. 1933); Szentségvivők (regény, Nv. 1935); Egy kicsi szolgáló (novellák, Nv. 1936); Tüzes kemence (regény, Bp. 1936, románul 1973); Az élő Kölcsey (Olosz Lajos, Szentimrei Jenő és Tabéry Géza tanulmányaival, Nv. 1939); Istenes énekek (Orth Győzővel és Róth Jenővel szerkesztett versgyűjtemény, Nv. 1939); Misszióban (egy szórványmisszió története, Nv. 1940); A hajnal emberei I-II. (történelmi regény, Baumgarten-díjjal jutalmazva, Bp. 1942); Tüzes kemence – A szent szégyen (új kiadás Jancsó Elemér bevezetőjével, 1967).

Több antológia közölte írásait. Szerkesztésében megjelent mesegyűjtemények: Fótonfót király (erdélyi székely népmesék, Brassó 1937); A gyémánt emberke (székely népmesék, Nv. 1938); Az árva királyfi (eredeti székely népmesék, Bp. é.n.). Fordításkötetei: Ion Creangă: Gyermekkorom emlékei (Kiss Jenővel, 1950); Ion Creangă: Ionica gyermekkora (Bp. 1950). Gyűjteményes kötetekben, folyóiratokban több vers- és prózafordítása jelent meg az angol, német és román irodalomból, különösen sok Eminescu-verset tolmácsolt. Verseinek, elbeszéléseinek egy részét román, francia és német nyelven is kiadták. Irodalmi levelezéséből A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája (1973), a Ritoók János-féle Kettős tükör (1979), valamint A Helikon és az ESZC levelesládája (1979) c. kötetekben jelentek meg életművének értékelése szempontjából fontos darabok.

Kiadatlan művei: A hajnal emberei c. regény III. kötete; Tisztítótűz (dráma, Szentimrei Jenő hagyatékában, előadta a Szegedi Színház 1944 februárjában); Versei (két kötetben); Amikor én kislány voltam (tíz elbeszélés); műfordításai német, angol, román költőktől.

(K. Á.)

Reményik Sándor: B. M. Pásztortűz 1923. I. 140-42. – Szentimrei Jenő: Erdély tízéves magyar irodalma. Nyugat 1930. I. 537-44; uő: Meghalt B. M. Világosság 1949. febr. 23. – Tabéry Géza: Emlékkönyv. Kv. 1930. – Benedek Marcell: Földindulás. Nyugat 1931. I. 411-13.; uő: Szentségvivők. Nyugat 1935. I. 245-46. – Schöpflin Aladár: Tüzes kemence. Nyugat 1936. II. 382-83. – Németh László: B. M. a Készülődés c. kötetben, I. Bp. 1941. 105-08. – Kardos László: Keresztjáró szerelem. Nyugat 1941. 566-67. – Nagy István: Mit "vall" és mit "vállal" B. M.? Utunk 1957/19. – Katona Szabó István: Jegyzetek B. M. műveiről. Utunk 1957/30-31. – Molnár Szabolcs: Két asszonyi regény. Korunk 1967/7. uő: Levelek B. M.-hoz. A Hét 1978/29. – Tóth Sándor: "Vallani és vállalni", avagy az írók gyávaságáról. Korunk 1971/12. – Veronica Porumbacu: Néhány szó B. M.-ról. Steaua 1973/17, magyarul A Hét 1973/38. – Nagy Géza: Az erdélyi Seherezáde. Utunk 1974/15.

ASZT: B. M. ismeretlen levele Bitay Árpádhoz. LM 1322. – Köszöntő. Beszél Berde Amál és Jancsó Elemér. LM 2334.


Berde Zoltán (Fotos, 1930. febr. 9.) – kritikus, irodalomtörténész. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem filológiai karán végezte. 1953 óta a sepsiszentgyörgyi 1. sz. középiskola tanára. Recenziói, műkritikái, színibírálatai, irodalomtörténeti karcolatai napilapjainkban és folyóiratainkban jelennek meg. Az Aluta munkatársa. Mikszáth Kálmán Háromszéken c. irodalmi-helytörténeti tanulmányát iskolájának folyóirata, a Gyökerek 1970-es évkönyvében közölte, a diáklapban és a Zenetudományi írások (1980) c. kötetben jelentek meg tanulmányai a sepsiszentgyörgyi sport kezdeteiről s a város zenei életéről a XIX-XX. században.


Bereczki Károly (Szováta, 1948. ápr. 4.) – újságíró. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium végzettje, a Babeş-Bolyai Egyetem történelem-filozófia karán szerzett diplomát. Pályáját az aradi Vörös Lobogónál kezdte, 1971 óta a Hargita szerkesztőségében dolgozik. Szatíráival és humoreszkjeivel tűnt fel, honismereti riportjaiban a helytörténeti hagyományokat szívesen kapcsolja a mai emberek problémáihoz. A Művelődésnek és Új Életnek is munkatársa.


Bereczky András – *közgazdasági szakirodalom


Bereczky József – *naptár


Bereczky Sándor – *daloskönyv


Berekméri Sándor – *mesemondók


Berényi Ádám (Szilágysomlyó, 1922. jan. 6.) – közgazdasági szakíró. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári ref. kollégiumban, felsőbb tanulmányait 1945-ben a kolozsvári egyetem közgazdasági karán végezte, ahol előadótanár lett. Több önálló jegyzetet adott ki és ő írta a Curs de economie politică (1970) c. egységes tankönyv I. kötetének a tőkés világpiacra és a tőkés országok valutáris kapcsolataira vonatkozó fejezeteit. Tanulmányai a Probleme Economice, Korunk és Studia Universitatis Babeş-Bolyai hasábjain jelennek meg, vagy az akadémia kolozsvári fiókjának tudományos ülésszakain hangzanak el; többször szerepelt mint társszerző Kohn Hillel, Molnár Miklós, Kecskés József, Fekete Andor mellett.

Világgazdasági kérdéseken kívül Kolozsvár (1948) és Csík megye (1949) gazdasági problémáival s közgazdasági haladó hagyományainkkal foglalkozott, így Gheorghe Bariţiu (1957), Brassai Sámuel (1958) és Ion Ionescu de la Brad (1968) személyiségével. Gazdasági elméletek címmel egyetemi jegyzete jelent meg (1979).


Berényi Gizella-Erzsébet (Nagybánya, 1899. aug. 31. – 1968. máj. 23., Nagybánya) – tanulmányíró. Középiskoláit szülővárosában végezte, hitoktatói kiképzés után kat. egyházközösségi nővér Temes megyében (1938-55). A lugosi Magyar Kisebbség számára elkészítette Bányai Géza álnéven Medves és Janova monográfiáját. A két falutanulmány a Dél-erdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek 4. és 10. számaként önállóan is megjelent.


Berényi Lajos – *Szelektor


Béres József – *biológiai szakirodalom


Béres Katalin – *Művelődés


Berey Géza (Szatmár, 1908. jan. 17.) – hírlapíró. Csányi Piroska férje. A szatmári Szamos, majd Szatmári Újság, Aradi Közlöny, Brassói Lapok, Független Újság munkatársa, szerkesztője a Nagykároly és Vidéke (1930-31), Szamos (1931), Mai Nap (1932) c. lapoknak. 1933-ban riportregényt írt (Amerika, Mohy Sándor címlapjával), 1934-ben Szatmáron Várady Aladárral szerkesztette az *Erdélyi monográfia c. lexikont, majd 1936-ban tanulmányt adott ki Néhány szó az újságírásról címmel. 1938-ban Magyarországra költözött, s a Délmagyarország munkatársa lett. Fordításában mutatta be a szatmári színház Gheorghe Ciprianu Ember meg a gebéje c. avantgardista színművét (1939). Sajtótörténeti munkája: A magyar újságírás Erdélyben 1919-1939 (Szeged 1940). Az 1944-es német megszállás után a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. Lágerélményeit Hitler-Allee (Bp. 1979) c. emlékiratában közli.

E. Fehér Pál: Még egy emlékirat. Kulturális jegyzetek. Népszabadság, Bp. 1979. szept. 5.


Berger Marcell – *Szatmár magyar irodalmi élete


Berkovics Simon (Zsadány, 1895. dec. 5. – 1963. ápr., Máramarossziget) – publicista, író. Fiatalon részt vett a magyar kommün harcaiban, mint emigráns telepedett le Romániában. Munkásmozgalmi tevékenységéért, főleg politikai sztrájkok szervezéséért 1920-ban a szatmári haditörvényszék halálra ítélte. Kegyelemben részesült, s a két világháború között előbb a szociáldemokrata, majd a kommunista mozgalomban vett részt. Elméletileg az ausztromarxizmushoz állt közel, a 6 Órai Újság hasábjain erről az alapról bírálta a munkásmozgalom jobboldali elhajlásait. Írásait többnyire Zsadányi Simon néven jegyezte, ezen a néven A Másik Út c. lap temesvári szerkesztője (1931-32). Kiadta a Romániai Független Szocialista Párt A proletár c. választási röpiratát (1932). Regénye, A névtelen forradalmár (Tv. 1932) egy zsidó kispolgári környezetből elindult falusi fiatalember küzdelmes útját mutatja be, ahogyan az kapcsolatba kerül az agrárszocializmussal, Budapesten részt vesz a választójogi küzdelemben, s a forradalomban meggyőződéses szocialistává válik.


Bernád Ágoston (Kolozsvár, 1929. nov. 29.) – irodalomtörténész, szerkesztő. Tanulmányait szülővárosában végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalomtanári diplomát. 1952-től Erdőfülén, Kidén, Magyarlapádon és Vajdakamaráson tanított, közben a Tankönyvkiadó kötelékében két magyar olvasókönyvet, irodalmi szöveggyűjteményt szerkesztett. A Hét kolozsvári szerkesztője. Bevezető tanulmányokat írt Bethlen Miklós önéletírásához (Téka 1971); Jósika (1965), Balzac (1967), Kaffka Margit (1969), Gozsdu Elek (1975), Heltai Gáspár (1979) köteteihez a Tanulók Könyvtára sorozat számára; ugyanezen sorozatban Ember és polgár leszek c. alatt (Kv. 1974) a felvilágosodás kori magyar irodalom kis antológiáját szerkesztette. A Hét 1978-as évkönyve számára összeállította a Romániai Magyar Írók Repertóriumát.


Bernády György (Bethlen, 1864. ápr. 10. – 1938. okt. 22., Marosvásárhely) – közíró. Gyógyszerészeti, majd jogi tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte. 1896-ban szabadelvű programmal országgyűlési képviselővé választották Marosvásárhelyen, ugyanott 1900-tól 1912-ig polgármester, majd öt éven át Maros-Torda megye főispánja. A KZST tagja. 1912-től székelyföldi iparfejlesztési miniszteri biztos. Nagy érdemeket szerzett a vezetésére bízott város modern képének kialakításában (nevéhez fűződik többek közt a Kultúrpalota építése), 1922 márciusától képviselő volt a román parlamentben. Előbb a Nemzeti Párttal, majd a Liberális Párttal keresett kapcsolatokat. 1922 decemberében részt vett az OMP megalakításában, 1926-tól 1929-ig újra polgármester, közben kivált az OMP kötelékéből, és Magyar Polgári Demokrata Blokk néven helyi jellegű politikai csoportot alakított, de 1933-ban újra visszatért az OMP kötelékébe. Élénk publicisztikai tevékenység egészítette ki közéleti szereplését. Munkái: Az erdélyrészi földgázkérdésről (Nyílt levél, Mv. 1920); Reflexiók (válasz Gyárfás Elemér szenátornak, Mv. 1937).

Marosi Barna: "Épült dr. Bernády György polgármestersége idejében." A Megbolygatott világ c. kötetben, 1974. 5-48.


Bernáth Ernő – *lapterjesztés; *Tamási Áron


Berthe Nándor – *Kölcsey Egyesület


Betegh Miklós (Nagybánya, 1868. jan. 10. – 1945. ápr. 19., Nagyvárad) – emlékíró. Kolozsvárt és Budapesten végzett jogi és politikai tanulmányokat. 1910-ben Torda-Aranyos vármegye főispánja. 1914-től kezdve – mint Tisza István bizalmasa – Erdélynek, majd a Bánságnak is kormánybiztosa. 1918 után az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség elnöke. Erdély a háborúban c. emlékirata (Dicsőszentmárton 1924) főként a közigazgatási és katonai szervek bírálata szempontjából érdekes.


Bethlen Gábor emlékezete – 1. A nagy erdélyi fejedelem (1580-1629) egyéniségét, politikáját és országa művelődési életét felvirágoztató cselekedeteit már uralkodása idején (1613-1629) magyar és latin nyelvű irodalmi és tudományos művek sokasága örökítette meg; ezek válogatott gyűjteménye a Cs. Szabó László és Makkai László szerkesztette Erdély öröksége IV. kötetében (A fejedelem 1613-1629) jelent meg 1941-ben. A romániai magyar irodalom hasznosította mindazt az információs anyagot, amit a barokk, a klasszicizmus, a romantika és a pozitivizmus korának művészete és tudománya a fejedelemről és cselekedeteiről feljegyzett. A két világháború közötti években Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájával (1922-1935) és Szekfű Gyula Bethlen Gábor c. monográfiájával (1929) egy időben Makkai Sándor Egyedül c. nagyszabású tanulmányában (1929) kereste és lelte meg az eszmei eligazítást a fejedelem egyéniségének megragadásához. A nagyenyedi Bethlen Kollégium fennállásának 300., illetőleg Bethlen halála 300. évfordulója alkalmával Áprily Lajos (A fejedelemhez), Dánér Lajos (Keserű szavak Bethlen Gáborhoz), Gergely Ferenc (Bethlen Gáborhoz), Kádár Géza (Bethlen Gábor), Maksay Albert (Bethlen Gábor), Reményik Sándor (Az álorcás magyar) verssel, Makkai Sándor regénnyel és elbeszéléssel (Ördögszekér, A fejedelem rózsái), Bánffy Miklós (Ellenségek), Gulácsy Irén (Bethlen Gábor, az ember), Gyallay Domokos (Kölönte sípja) elbeszéléssel, ill. adomák füzérbe szedésével idézte emlékét. Bíró Vencel Bethlen Gábor és az erdélyi katholicizmus c. tanulmányában a fejedelem egyház- és valláspolitikáját ismertette. Kristóf György két tanulmányban (Bethlen Gábor és a magyar irodalom, Bethlen Gábor alakja az egykorú német népköltészetben) a fejedelem személyiségét rajzoló szépirodalmi műveket vette számba annak uralkodásától egészen az évfordulóig. Bitay Árpád a fejedelem gyermekkorára vonatkozó szegényes ismereteinket gyarapította (Egy adat a hároméves Bethlen Gáborról), Szabó T. Attila pedig a gyulafehérvári Batthyaneum tulajdonában levő Batthyány-kódex elemzése alapján írt a fejedelem ismeretlen kéziratos énekeskönyvéről (Bethlen Gábor elveszett kéziratos graduálja).

A fejedelem átgondolt, nagyvonalú művelődéspolitikáját illetően erdélyi levéltárak mélyéről roppant gazdag anyagot hozott felszínre Herepei János (Bethlen művelődéspolitikája és az új értelmiség kiképzése. Adattár a XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. I. Bp.-Szeged 1965). Bethlen Gábornak a székelységgel kapcsolatos politikáját az 1614-es katonai összeírás adatai feldolgozásával Imreh István és Pataki József ismerteti a Székely felkelés 1595-1596 (1979) c. gyűjteményes kötetben (A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején).

~ különösen elevenen él az 1622-ben alapított Bethlen Kollégiumban; az 1658-ig Gyulafehérvárott működő, majd 1662-ben Nagyenyeden újjászülető kollégium tanárai és tanítványai minden időben megkülönböztetett tisztelettel ápolták az alapító emlékét. Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc, Bod Péter, Szász Károly, P. Szathmáry Károly, Váró Ferenc nyomába szegődve, a kollégiumalapításnak egész Erdélyre kisugárzó művelődéstörténeti szerepét, századokon keresztül megőrzött és korszerűen továbbfejlesztett jellemformáló erejét Sütő András rajzolta meg Nagyenyedi fügevirág c. vallomásos esszéjében. Jakó Zsigmond és Juhász István Nagyenyedi diákok 1662-1848 c. könyve a fejedelem halálának 350. évfordulója alkalmából a kollégiumi diákélet történeti alakulásának bemutatásával és az 1662 és 1848 között Nagyenyeden tanult diákok névsorának közzétételével arról tesz tudományosan megalapozott bizonyságot, hogy Bethlen iskolapolitikája Erdély általános pallérozódását, Európával való lépéstartását és a világi tanult réteg számának szüntelen gyarapodását eredményezte.

A Bethlen Gábort idéző munkák sorában tekintélyes helyet foglalnak el a könyvtárával és könyvgyűjtésével foglalkozó írások. A Szenczi Molnár Alberttől, Kemény János fejedelemtől reánk maradt tudósításokat egészítették ki és helyezték új megvilágításba a legújabb kutatások. Vita Zsigmond tanulmányai a Tudománnyal és cselekedettel (1968) c. kötetben és az Utunk 1979/50-es számában (Bethlen Gábor szellemi arcképéhez, Bethlen Gábor könyvtára) és Jakó Zsigmondnak új, termékeny szempontokat érvényesítő dolgozatai az Írás, könyv, értelmiség (1976) c. kötetében (A nagyenyedi Bethlen Kollégium könyvtárának kezdetei és első korszaka 1622-1658, A nagyenyedi Bethlen Kollégium régi könyvtárának kéziratos ritkaságairól) a fejedelem könyvszeretetét, a fejedelmi könyvtár létrehozását és az ebből kifejlődő kollégiumi könyvtár történelmileg bejárt útját és a tudományos életben betöltött szerepét ismertetik.

~t ápolták a fejedelem nevét felvett művelődési szervezetek és intézmények is (Bethlen Kollégium, Bethlen Könyvtár, Bethlen-nyomda).

(B. S.)

2. Bethlen Gábor halálának 350. évfordulója (1979) új alkalmat adott az emlékezés felújítására; nagyobb hangsúlyt kap ez a fejedelem születésének 400. évfordulójára (1980). A megemlékezések új sorozatát 1980. ápr. 15-én Benkő Samu Bethlen Gábor egyénisége c. előadása nyitotta meg a Bánffy-palotában rendezett Kolozsvári Esték keretében. (A következő mondat eredeti formájában:) A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház az 1980-as Nemzetiségi Színházi Kollokvium alkalmából Móricz Erdély-trilógiájának dramatizálásával kísérelte meg színpadra vinni a fejedelem alakját, a főszerepben Nemes Leventével. Marosvásárhelyről indult Bethlen-műsorával Ádám Erzsébet színművésznő. A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház Móricz Erdély-trilógiájának dramatizálásával elevenítette meg a fejedelem alakját. Önálló Bethlen-műsorával járta be az országot a marosvásárhelyi Állami Színház művésznője, Ádám Erzsébet.

Balogh Péter, Szakáts Béla és Tőrös Gábor az évfordulók alkalmából Bethlen-plaketteket készített.

A Korunk 1980/4. számában a nagy örökséggel foglalkoznak Fábián Ernő Bethlen Gábor politikájának realizmusa, Papp József András Az erdélyi kezdeti merkantilizmus (Bethlen Gábor gazdaságpolitikája) és Kántor Lajos Régi lapok – új lapok (Bethlen Gábor öröksége) c. írásai. A fejedelem levelei a Kriterion Téka-sorozatában Sebestyén Mihály összeállításában jelentek meg (1980). Az évfordulóra írt dráma egy felvonását Csép Sándor tollából a Korunk 1980/10. száma "Mi, Bethlen Gábor..." címmel közölte.

Az Utunk, A Hét, a Művelődés külön oldalakat áldozott ~nek, míg az Igaz Szó, borítóján Hunyadi László Bethlen-plakettjével, különszámot adott ki (1980/9) Hajdu Győző, Bajor Andor, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Szász János, Szőcs István írásaival, versekkel, román és magyar történészek tanulmányaival.


Bethlen Könyvtár*könyvtárak


Bethlenné Jósika Paula – *Pázmány Péter Társaság


Bethlen-nyomda*nyomdatörténet


Beyer Fülöp – *helytörténet


B. Gergely Piroska, Benedekné (Kolozsvár, 1932. nov. 6.) – nyelvész. Középiskolát Kolozsvárt végzett, egy évig orvostanhallgató Marosvásárhelyen, diplomát a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakból szerzett; ösztöndíjasként 1969-70-ben egy évet töltött Finnországban. 1956 óta egyetemi lektor a Babeş-Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékén. Szakirodalmi munkásságát 1957-ben a NyIrK-ben kezdte, tudományos közleményei itt s a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, a debreceni Magyar Nyelvjárások és a finn Virittaja hasábjain jelennek meg. Névtani kutatásokat folytat, az Anyanyelvünk művelése (1975) és a Nyelvészeti tanulmányok (1980) c. kötetek munkatársa. Önálló munkája: A kalotaszegi magyar ragadványnevek rendszere (1977).

J. Kovács Magda: Első személynévmonográfiánk. Korunk 1978/10.


Biás István (Nagyszeben, 1877. dec. 10. – 1950. okt. 10., Marosvásárhely) – levéltáros, hely- és családtörténész. 1897-től Marosvásárhelyen postatisztviselő, 1907-től 1916-ig a Teleki család főlevéltárosa. A KZST tagja. A két háború közt családtörténeti kutatásokat végzett, számos lap és folyóirat munkatársa. 1940-től 1945-ig Maros-Torda megye levéltárosa. Kiadta Apafi Mihály naplóját (Mv. 1900), Teleki Sámuel útinaplóját (Mv. 1908), önálló munkáiban a Teleki-téka alapításával, Marosvásárhely és a Székelyföld történetének egyes mozzanataival, unitárius egyháztörténeti kérdésekkel foglalkozott. 1919 után megjelent munkái: Köteles Szőcs Dániel 1651. évi sírköve (Mv. 1929); A marosvásárhelyi Kaszinó száz éve (Mv. 1932); Székely nemes családok (Bp. 1941).


bibliofil kiadvány nyomdatechnikai műgonddal, művészi kivitellel, különleges papíron, kevés, többnyire számozott példányban megjelenő könyv. Kós Károly saját kézinyomdájában hozta ki nálunk az első ilyen kiadványt még az I. világháború előtt (Atila királról ének. Sztána 1908). Emlékezetesek Gy. Szabó Béla Liber miserorum (Kv. 1935) és Liber vagabundi – Barangolókönyv (Kv. 1939) c. kötetei. Ide sorolható az ESZC amatőr sorozata, amely Bánffy Miklós és Kós Károly irányításával művészi kivitelben készült, számozva, kéziszedéssel, a megrendelő nevére szóló ex librisszel. Deák Ferenc grafikusművész és Bálint Lajos műszaki szerkesztő gondozásában a Kriterion Könyvkiadónál már kifejezetten bibliofil kiadások is készültek: a pártévfordulóra megjelent 1921-1971 c. hatnyelvű mappa Salamon Ernő Végrendeletének egy részletével, 500 számozott példányban (1971), Richard de Bury Philobiblon c. művének bőrkötéses kiadása 100 számozott példányban (1972) s a Székely balladák, Kós Károly saját kezű írásának és rajzainak fakszimile kiadása 300 számozott példányban (1973). A csíkszeredai nyomda fennállásának 300. évfordulójára kétnyelvű miniatűr ~ nyal tisztelgett, 300 számozott példányban (300 de ani de activitate tipografică în oraşul Miercurea-Ciuc – 300 éves a csíkszeredai nyomdaipar, 1976).

Dánielisz Endre: A könyv adott fényt... Könyvtár 1976/1. – Vértesy Miklós: Bibliofilek és bibliománok. Művelődés 1978/9.


bibliográfia könyvészet. Eredeti görög jelentése a könyv tényleges írása, leírása, másolása. Mai jelentése: 1. az írásművekről (kéziratról, könyvről, folyóiratról vagy más nyomtatványról) készült nyilvántartó és rendszerező jegyzék; 2. tudományág, amelynek tárgya az írásművek jegyzékének összeállítása, válogatása, értékelése és terjesztése. A könyvészeti munka általános és tudományos megszervezésével a Brüsszelben 1895-ben megalakult Institut International de Bibliographie foglalkozik, mely nevét 1938-ban FID-re (Fédération International de Documentation) változtatta.

1. Az országos ~ egy állam nyomtatott kiadványait gyűjti össze, s ezáltal képet ad a műveltség szintjéről és minőségéről, bemutatja a tudomány és az irodalom fejlődését. Lehet összefoglaló, mint Szabó Károly Régi magyar könyvtár (Bp. 1879-98) c. háromkötetes munkája, vagy kurrens, azaz évenként folyamatosan megjelenő.

Utóbbihoz tartozik a Bibliografia Republicii Socialiste România (Románia Szocialista Köztársaság Könyvészete) két sorozata: Cărţi, albume, hărţi (Könyvek, albumok, térképek) és Articole din publicaţii periodice şi seriale (Időszaki és sorozatos kiadványok repertóriuma), amely 1952-től (a könyveké), ill. 1953-tól (a folyóiratoké) kéthetenkénti füzetekben tájékoztat a decimális rendszerű szakcsoportosításban a friss könyvtermésről, valamint a legfontosabb időszaki kiadványok cikkeiről. Mint országos bibliográfia természetesen tartalmazza a hazánkban megjelenő magyar anyagot is. Indulásakor mindkét sorozat főcíme Buletinul bibliografic al Camerei Cărţii din Republica Populară Româna volt, és csak 1957-től jelenik meg a mostani címen, amióta szerkesztését és kiadását a Központi Állami Könyvtár (Biblioteca Centrală de Stat) vette át.

A két világháború közötti időszak romániai magyar irodalmának feldolgozását György Lajos kezdte el Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája, 1919-1924 (Kv. 1925) c. munkájával, majd az 1925. évi anyaggal (ETF. 7.). 1926 és 1933 között Ferenczi Miklós adta ki évente Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiáját (ETF 14, 18, 21, 31, 38, 52, 64, 70.). A munkát 1934-39-ig Valentiny Antal folytatta (ETF 79, 89, 95, 102, 112, 122.). Ezek anyagát – a maga gyűjtésével jelentősen kibővítve – Monoki István készítette sajtó alá, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében fennmaradt, közel ezeroldalas, részben kéziratos, részben már korrektúralevonatot tartalmazó munkájában (A magyar könyvtermelés Romániában az 1919-1940. években. I. Könyvek és nyomtatványok). 1941 és 1944 között az Észak-Erdélyben megjelent önálló művek – a megjelenés helyének feltüntetésével – a Magyar Nemzeti Bibliográfia köteteiben találhatók meg, a Dél-Erdélyben megjelent magyar kiadványok könyvészetét pedig Vita Zsigmond Románia magyar irodalmának bibliográfiája 1940-ben és 1941-ben, illetve... 1942-ben c. alatt állította össze (ETF 154, 178.). Az 1944 és 1952 között megjelent művek felgyűjtéséhez Tóth Kálmán bibliográfus végzett jelentős munkát, hagyatékát tetemesen kibővítette és feldolgozta Gábor Dénes (kéziratban). Az RNK Központi Könyvtára kiadásában 1960-61-ben jelent meg a Bibliografia periodicelor din Republica Populară Română c. cikk- és recenziógyűjtemény Publicaţii în limba maghiară – Magyar nyelvű sajtótermékek c. változata. Az 1944-1970-es időszak irodalmi kiadványainak válogatott bibliográfiáját (belefoglalva az idegen nyelvű fordításokat is) Réthy Andor állította össze a Kántor-Láng: Romániai magyar irodalom c. könyv (1971, ill. 1973) számára. Ez a közel 250 oldalas könyvészeti adalék az egyes írókra és az 1944 és 1970 közötti időszak romániai magyar irodalmára vonatkozó tanulmányok, cikkek gazdag ~ját tartalmazza. Kisebb szakaszt ölel fel Bretter Emánuel Könyvészeti tájékoztatója (1967-től) a Művelődés 1968-1972-es évfolyamaiban, valamint ugyancsak a Művelődés Könyvtár c. mellékletében A romániai magyar könyvkiadás bibliográfiája (Balogh József, Béres Katalin, Pezderka Sándor összeállításában), 1973-tól folyamatosan. 1977 óta A Hét Könyvbarát c. melléklete Baróti Pál szerkesztésében havonta (máskor évszakonként) közölte a könyvpiac újdonságait. A folyóiratokra vonatkozóan Kristóf György Az erdélyi időszaki sajtó a kiegyezéstől a közhatalom változásáig (Bp. 1938) c. munkáját György Lajos A romániai magyar időszaki sajtó öt esztendeje, 1919-1923 (Kv. 1924), valamint Monoki István Romániában az 1935. évben megjelent román-magyar és magyar időszaki sajtótermékek címjegyzéke (ETF 90.) folytatja. Az egész két világháború közti szakaszt fogja át Monoki István A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt 1919-1940 (Bp. 1941) c. könyve, amely tulajdonképpen a kéziratban maradt Monoki-bibliográfia II. kötete. A romániai magyar sajtótörténet részleges könyvészeti áttekintését adja a Korunk Évkönyv 1974 (Kv. 1973) tanulmányaiban megemlített fontosabb sajtótermékek ~ja Váczy Leona összeállításában.

2. A cikk-~ (repertórium) az egyes időszaki vagy sorozati munkák anyagát rendszerezi, sokszor előre meghatározott szempontok szerint. Valentiny Antal és Entz Géza összeállításában jelent meg Az Erdélyi Múzeum név- és szakmutatója 1878-1917, 1930-1937; a tovább megjelent kilenc évfolyamról (1938-47) Váczy Leona állított össze bibliográfiát (Kv. 1959, kéziratban). Az olvasók tájékoztatására az Igaz Szó munkatársi gárdájának bibliográfiai adatait gyűjtötte össze Nagy Pál Munkatársak 1953-1963 (Igaz Szó 1963/5) c. alatt; Bonyháti Jolánnak A Korunk költészeti anyagának repertóriuma 1932-1940 c. összeállítása rejtett bibliográfiaként szerepel a Méliusz József szerkesztésében megjelent A Korunk irodalma c. munkában. Cikk-~ Valentiny Antaltól Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványainak könyvészeti leírása 1859-1934 (Kv. 1937) és György Lajostól Az Erdélyi Múzeum háromnegyed százados tudományos működése. 1859-1934 (Kv. 1937). Az Erdélyi Helikon költészeti anyagának repertóriumát Kelemen Ilona, Réthy Andor és Váczy Leona állította össze (Az Erdélyi Helikon költői, 1973. 727-88.). Gazdag cikk-~ rejtőzik a kolozsvári egyetem nyelv- és irodalomtudományi tanszékének irányításával készült államvizsgadolgozatok köteteiben, egyes folyóiratok (pl. Erdélyi Helikon, Pásztortűz) teljes anyagának, más lapok (Brassói Lapok, Ellenzék, Keleti Újság, Nagyvárad, Nagyváradi Friss Újság, Népakarat, Székelyföldi Néplap stb.) irodalmi anyagának feldolgozásával.

3. A helyismereti ~ egy meghatározott földrajzi egységre (vidék, város) vonatkozó irodalmat tár fel. Ilyen Kertész János tollából a Kolozsvár thj. sz. kir. város irodalma (Kolozsvári Szemle 1942-43), melyet kiegészít a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban található, Kolozsvárra és a tartományra, illetve Kolozs megyére vonatkozó terjedelmes cédulakatalógus. A Székelyföldre és a székely népre vonatkozólag Csutak Vilmos kezdeményezésére különböző munkaterületek szakemberei állítottak össze könyvészetet az egyes tudományágak szerint (Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára, Sepsiszentgyörgy 1929). Váczy Leonától megjelent Kalotaszeg helyismereti könyvészete (Korunk 1973/11), Seres András és Zágoni Jenő az 1968-tól 1978-ig megjelent Kovászna megyei kiadványok ~ját készítette el (Művelődés 1977/3).

4. A szak~ feladata a tudományos kutatók és a gyakorlati szakemberek tájékoztatása. Anyagát témakörök szerint gyűjti össze. Szépirodalmi problémákat tartalmaznak Jancsó Elemér Magyarországi kritikák erdélyi magyar íróktól 1921-1922-ben (Erdélyi Irodalmi Szemle 1924/7), Kozocsa Sándor A magyar irodalomtörténetírás legújabb eredményei (Erdélyi Múzeum 1939/2), Szabó T. Attila Az Erdélyi Múzeum-Egyesület XVI-XIX. századi kéziratos énekeskönyvei (Kv. 1929), Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI-XIX. században (Zilah 1934) s Újabb adatok és pótlások kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink könyvészetéhez (ETF 123. Kv. 1941) c. munkái. Nyelvészeti tárgyú Nagy Jenő összeállításában A romániai finnugor vonatkozású közlemények könyvészete 1919-1969 (NyIrK 1971/1); színházi vonatkozású Jancsó Elemér Az erdélyi magyar színészet bibliográfiája 1792-1924 (Kv. 1924) c. műve; a különböző erdélyi könyvtárakban szétszórt ősnyomtatványok lelőhelyéről ad tájékoztatást Baráth Béla munkája, az Ősnyomtatványok Erdélyben (Erdélyi Tudósító 1941-42/1-6, különböző részcímek alatt); szaktudományi jellegű Károlyi Jolán összeállítása: Agrártörténeti bibliográfia 1945-1972 (Művelődés 1972/8).

Jellegzetes téma-~ a könyvtárkatalógus. Ilyen Fikk László és Balázs Lajos román nyelvű katalógusa a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár ősnyomtatványairól (Mv. 1971). A hazánkban megvédett vagy külföldön, de hazai szerző által készített doktori disszertációk ~ja: Teze de doctorat româneşti 1948-1970 (1973) és folytatása:... 1971-1973 (1975) hiánytalanul tartalmazza a vonatkozó időszakban romániai magyar szerzők által készített doktori értekezéseket is.

A romániai magyar könyvkiadás kibontakozását tükrözi a Művelődés évfolyamaiban (később a folyóirat Könyvtár c. mellékletében) a "Legszebb versek", a romániai magyar regény és a Téka-sorozat ~ja (1975, ez utóbbi a Téka-sorozat Erdélyi Múzeum c. 100. kötetének mellékleteként is megjelent), majd a Horizont-sorozaté (1976) és a Forrás-sorozaté 1961-től 1970-ig (1978). A Romániai Magyar Írók sorozat ~ja Tamási Áron A bölcső és környéke c. kötete (1976) függelékeként jelent meg.

A tudományos kutatómunkában nagy segítséget nyújtanak a szakfolyóiratok ~i. Míg Valentiny Antal Catalogul revistelor ştiinţifice şi medicale din Cluj. Alcătuit sub direcţia lui E. G. Racoviţă c. alatt külföldi folyóiratokat gyűjtött össze, György Lajos A magyar hírlapok és folyóiratok szakok szerint csoportosítva (Erdélyi Irodalmi Szemle 1924) c. alatt csak magyar anyagot dolgozott fel. Ilyen Jordáky Lajosnak a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban található munkája is, a Bibliografia presei socialiste din Transilvania 1887-1944 (Kv. 1962). 1966 óta a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban rendszeresen feldolgozzák és sokszorosítva kiadják a Romániában megjelenő román, magyar és német folyóiratok válogatott anyagát (Referinţe critice, két folyamban: szépírókra vonatkozó kritikák és esztétikai-irodalomelméleti cikkek szerint).

A néprajztudomány egy-egy összefoglalója Bretter Emánuel részleges ~ja a barcasági csángók néprajzáról, népművészetéről és népköltészetéről (Művelődés 1977/6) s Szabó Ilona A Korunk népismereti könyvészete c. munkája a Korunk 1979-es évkönyvében, valamint A szatmári tájak néprajzi bibliográfiája (Bura László-Fejér Kálmán-Petkes József: Szatmár-vidéki néphagyományok. Szatmár 1979).

5. A személyi ~k nagy írók, tudósok munkáit sorolják fel. A romániai magyar szerzők közül elkészült s részint kéziratban a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, részint az illető szerzők műveinek függelékében vagy a Könyvtári Szemle, Művelődés (később annak Könyvtár-melléklete) évfolyamaiban található Áprily Lajos, Asztalos István, Balogh Edgár, Bitay Árpád, Borbély István, Brassai Viktor, Csehi Gyula, Dsida Jenő, Gaál Gábor, Gyalui Farkas, Jancsó Elemér, Kelemen Lajos, Kemény János, Kovács György, Kristóf György, Lakatos István, Makkai Sándor, Merza Gyula, Molter Károly, Rajka László, Salamon Ernő, Szemlér Ferenc, Tulogdi János személyi ~ja. A magyar írók románra fordított műveivel kapcsolatban Ady Endréről Veégh Sándor (Igaz Szó 1954/1) és Réthy Andor (NyIrK 1968/1); Jókai Mórról (NyIrK 1971/1), Mikszáth Kálmánról (NyIrK 1972/1) és József Attiláról (a József Attila és a román költészet c. kisantológia függelékében, 1972) Réthy Andor, Petőfi Sándorról Veégh Sándor (Petőfi a románoknál. Függelék. Csíkszereda 1934), Dorothea Sasu-Zimmermann: Petőfi în literatura română 1849-1973 (1980) és Mészáros József (Kozma Dezső Petőfi öröksége c. könyvében, 1976), Móricz Zsigmondról Váczy Leona (Igaz Szó 1979/6) adott személyi ~t. Lakatos István zenei ~ját (1911-1969) Benkő András állította össze Lakatos Zenetörténeti írások (1971) c. kötete függelékében. Az Ady-kutatásokhoz nyújt kritikai alapot Bustya Endre Az Ady-bibliográfia kérdésköre c. tanulmánya (NyIrK 1974/1) s Bölöni Mária Ady-könyvészet c. munkája (Művelődés 1977/11); míg a Móricz Zsigmond közöttünk c. centenáriumi kötet (1979) Gábor Dénes ~i adalékát közli Móricz Zsigmond a romániai magyar irodalomban (1945-1979) címen, Tamási Ágota Tamási Áron összes novelláinak ~ját az író Zeng a magosság (1980) c. kötetében.

A következő román írók magyarra fordított műveiről Réthy Andor közölt ~kat: Vasile Alecsandri (Utunk 1964/37; Könyvtárosok Tájékoztatója 1965/3); Tudor Arghezi (Igaz Szó 1965/5; Könyvtári Szemle 1966/2); Mihai Eminescu (Irodalmi Évkönyv 1957; Igaz Szó 1964/5; Eminescu költeményei 1966); Octavian Goga (NyIrK 1967/1); Nicolae Labiş (Könyvtári Szemle 1966/1); Liviu Rebreanu (Könyvtári Szemle 1966/3); Mihail Sadoveanu (Utunk 1960/43 és Válogatott művek, III. 1966); Ion Slavici (Könyvtári Szemle 1967/1).

A Székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár állományának Orbán Balázs-irodalmát közli Molnárné Hubbes Éva (Gondolatok a könyvtárban Orbán Balázsról, Könyvtár 1979/2).

6. A kollektív ~ban bizonyos egységes szempontok szerint összegyűjtött művek szerepelnek, melyeket összekapcsol pl. egy foglalkozás. Ilyen György Lajos két munkája a kolozsvári egyetemi tanszemélyzet tudományos munkásságáról, majd 1974-ben hasonló felfogású, de a teljes tudományos anyagot felölelő válogatott kollektív ~t adott ki a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemi Könyvtár (Activitatea ştiinţifică a Universităţii din Cluj-Napoca. 1919-1973. Folytatása ugyanezen cím alatt:...1974-1978. Kv. 1979). Kollektív ~ az egy bizonyos nyelven megjelent művek könyvészete is; ezek közül Veress Endre Bibliografia română-ungară I-II. (1931-33) c. munkája felsorolja a román vonatkozású magyar, valamint a magyar vonatkozású román könyveket; Domokos Sámuel munkája, A román irodalom magyar bibliográfiája (I. 1831-1960, II. 1961-1970) a román irodalom magyar visszhangjának, Réthy Andor sajtó alatt levő könyve (Adalékok a magyar irodalom román bibliográfiájához. Sajtó alá rendezte Váczy Leona, bevezeti Engel Károly) a magyar irodalom román fogadtatásának kutatásához nyújt alapot.

7. Az ajánló ~k gyakorlati célt szolgálnak s mellőzik az elavult, használhatatlan anyagot. Legtöbbször értékelő könyvészet formájában jelennek meg. Ilyen Fülöp Mária Éljent kiáltunk a Respublicára! 1947-1972 c. összeállítása (Könyvtári Szemle 1972/3).

8. A ~k ~ja másodfokú összeállítás a ma már óriási mennyiségben megjelent könyvészeti anyagokról. 1969-ben látott napvilágot (belső használatra) Váczy Leona összeállításában a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban található személyi ~k ~ja a mind gyakrabban mutatkozó igények kielégítésére. Magyar könyvészeti vonatkozású is Váczy Leona és Marcel Ştirban munkája: Bibliografia bibliografiilor istorice aflate la B. C. U. Cluj (Kv. 1976). Magyar folyóiratok repertóriumát is tartalmazza az Indici de reviste – lucrări de diplomă. Bibliografie (Kv. 1976) c. kiadvány.

A ~i érdeklődés növekedését jelzi, hogy a Könyvtári Szemle, majd megszűnte után ennek jogutóda, a Művelődés Könyvtár c. melléklete számos szak- és személyi ~t közöl. Hasonlóképpen tervszerű a Romániai Magyar Írók sorozat (RMI) kiadványainak könyvészeti függeléke.

(V. Z.)

Dankanits Ádám: Tájbibliográfiai munka a Román Népköztársaságban. Könyv és Könyvtár, Bp. 1958/1. – Mészáros József: Egy könyvtáros tűnődései. Hol vannak és mivel foglalkoznak bibliográfiai műhelyeink? Igaz Szó 1972/1. – Kovács Nemere: Hiányzik a bibliográfia. Utunk 1977/32. – Sebestyén Mihály: Megint csak – bibliográfiákról. Utunk 1977/41.


bibliográfus ókori értelemben könyvíró, könyvmásoló, régi könyveket olvasni tudó. Ma a ~ a könyvtártudományban jártas, könyvismerő, a könyvek pontos leírója, könyvészetek összeállítója. Legjelentősebb ~aink György Lajos kivételével a két világháború között a kolozsvári Egyetemi Könyvtár szolgálatában álltak: Ferenczi Miklós, Valentiny Antal, Monoki István, Gyalui Farkas; 1945 után ezt a munkát szervezett kereteken kívül Réthy Andor, Tóth Kálmán, Váczy Leona, Gábor Dénes végzi.


Biblioteca Kriterion*Kriterion Könyvkiadó; *műfordítás


Bicsérdy Béla (Budapest, 1872. márc. 20. – 1951. dec. 7., Billings, Montana, USA) – a róla elnevezett természetes gyógymód felfedezője és népszerűsítője. Fogarason, ahol apja rajztanár volt, kereskedelmi érettségit tett, s előbb Berettyóújfaluban, majd 1916-ig Fogarason adótiszt. A 20-as évek elején országszerte hirdetni kezdte sajátos étkezési és növényi táplálkozási rendszerét. Tízezres példányban magyarul és románul megjelent könyvei, melyek több soros címeikkel propagandahatást igyekeztek kifejteni, az emberi élet meghosszabbítását ígérték. Ilyenek (rövidített címekkel): Az Életművészet könyve és Makrobiotika... (Kézdivásárhely 1923; Fogaras 1924); A Halál legyőzése. Az életnek évszázadokig terjedhető meghosszabbítása... (Fogaras 1924, bővített kiadásai ugyanott; 4. kiadás Bp. 1936); Az Ember hivatása vagy a boldogság és siker biztos forrása... (Fogaras 1924; román fordításban Nagyszeben 1925); A reform életmód prospektusa és Nyilvános előadásaim... (I-II. Arad 1928). Hívei Petrozsényban lapot is próbáltak alapítani Az Emberiség érdekében! Bicsérdizmus (1925), majd Bicsérdyzmus c. alatt (1925-26), mindkettőt Evien E. Eugen szerkesztésében, amikor azonban néhány, a koplalástól legyöngült híve meghalt, Károly Sándor író Bicsérdy, a gyilkos!... kezdetű, szintén oldalas címmel ellátott röpiratot adott ki "a legújabb tömegőrületről" (Arad 1925). Ezzel szemben Soós Gábor Nagyváradon 1926-ban méltató munkát írt "a természetes gyógymód feltalálójá"-ról. Bicsérdyék Szakácskönyve címmel unokahúga, ~ Hédi tollából (~ Tibor útmutatása alapján) helyjelölés nélkül (Budapesten) még 1942-ben is jelent meg tanát népszerűsítő munka. 1951-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol egyházat alapított és saját templomában egyik híve agyonlőtte.


Bihari Napló*Fáklya 3


Bihari Sándor (Nagyvárad, 1900. szept. 20.) – zeneszerző. Szülővárosában végezte 1920-ban a tanítóképzőt, 1950-től hegedűtanár a nagyváradi tanítóképzőben. Megzenésítette Petőfi, Arany, Juhász Gyula, Horváth Imre több versét, operát szerzett Arany, Vörösmarty szövegére. Egy operája, a Földi Janka szövegére írt Kádár Kata (1956) nyomtatásban jelent meg.

Thurzó Sándor: B. S. Művelődés 1970/9. – Simon Dezső: Párbeszéd az alkotóval. Utunk 1973/47.


Bihari Vörös Újság politikai hetilap. 1919. jún. 5. és 26. között jelent meg "A Bihari Vörös Ezred lapja" alcímmel. Cikkei a proletárdiktatúra szellemében mozgósították a tömegeket. A példányok fotókópiáját Kolozsvárt a Párttörténeti Intézet fiókja őrzi.


Bikfalvy Ferenc (Szatmár, 1901. máj. 26.) – agrármérnök. 1936-tól az EGE kirendeltség vezetője, majd központi felügyelője, az Erdélyi Gazda főmunkatársa, 1938-tól a lap megszűntéig a Kedves gazdatestvéreim c. havi jegyzet szerzője. 1948-tól egy éven át előadótanár a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán, majd nyugdíjazásáig tisztviselő. Szakcikkeit az Erdélyi Gazda, a szatmári Szamos, a budapesti Mezőgazdasági Szemle s a Falvak Dolgozó Népe közölte. Önálló kötete: Termesszünk lucernát (1949).


Bilinszky Lajos (Kolozsvár, 1868. jan. 2. – 1940. dec. 7., Kolozsvár) – tankönyvíró. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárt és Gyulafehérvárt végezte, Kolozsvárt doktorált. 1893-tól a nagyszebeni kat. leánynevelő intézet igazgatója. Az I. világháború előtt írt tankönyveinek átdolgozott, újabb kiadásait éveken át használták a romániai magyar tannyelvű középiskolákban: Világtörténet (I. Ókor; II. Középkor; III. Újkor, Kv. 1921); Magyar olvasókönyv (I-II. Kv. 1923); Stilisztika olvasókönyvvel (Nagyszeben 1924. 6. kiadás); Poétika... (Nagyszeben 1924. 5. kiadás); Román nyelvkönyv (I-IV. Porsche Rezsővel és Todorán Jenővel, Nagyszeben 1922-23).


Binder Pál (Botfalu, 1935. márc. 15.) – történész. A gimnáziumot Brassóban végezte 1952-ben, a Bolyai Tudományegyetem földrajz-földtan karán nyert tanári képesítést 1956-ban. Brassó város történelmi földrajzáról írt disszertációjával Iaşi-ban szerzett doktori diplomát 1971-ben. Előbb tanár Zsombolyán, 1959-től Brassóban könyvtáros, 1968-tól újra tanár. Irodalmi tevékenységét 1961-ben a Korunkban kezdte, itt közölt írásai közt szerepel ~ Ferenc afrikai utazóról írt tanulmánya (1962/7-8). Számos tudományos tájékoztató cikket, megemlékezést, könyvismertetést és tanulmányt publikált három nyelven a magyar, román és német szakfolyóiratokban, heti- és napilapok hasábjain a legváltozatosabb tárgykörből (történet, irodalomtörténet, földrajz, helynévtörténet, történeti földrajz, gazdaságtörténet, muzeológia, bibliológia); központi témáját, a román-magyar-szász együttélést, konkrét helytörténeti keretekben műveli. Cikksorozata jelent meg Brassó ipartörténetéről (Új Idő, ill. Brassói Lapok 1969) és a székelyek középkori múltjáról. (Megyei Tükör 1972-73). Az Apáczai-emlékév alkalmából feldolgozta Apáca község egykorú társadalmi és művelődési képét (Vogel Sándorral, Korunk 1975/5), sajtó alá rendezte az Utazások a régi Európában c. Téka-kötetet (1976); Összefonódó szálak c. sorozata (Művelődés 1978/2-10) az erdélyi román-magyar-szász együttélés művelődéstörténetét világítja meg. A reformátor halálának 400. évfordulója alkalmából Dávid Ferenc családja: a kolozsvári Hertel nemzetség c. alatt (Keresztény Magvető 1979/2-3) kiegészítette a Dávid Ferenc-kutatást.

Krajnik-Nagy Károly: Három nyelven a Cenk alatt. Dr. B. P. Brassói Lapok 1978/26. – Kovács István: Utazások a régi Európában. Keresztény Magvető 1978/3-4.


biológiai szakirodalom – az élővilággal foglalkozik, embertani, állattani, növénytani és mikrobiológiai, továbbá alaktani, élettani, örökléstani, ökológiai és általános biológiai szakirodalomra oszlik. Alkalmazott és határterületi eredményeit az orvosi-gyógyszerészeti, a mezőgazdasági, valamint a fizikai, kémiai, matematikai szakirodalom is számon tartja.

Ami a szakirodalmi munka intézményes kereteit illeti, a két világháború között hivatásos biológusok csak az egyetemeken dolgozhattak, de itt csak olyan jelentős biológus-egyéniségek kaptak munkalehetőséget, mint Péterfi Márton és István, Nyárády E. Gyula. Egyes nemzetiségi szakemberek (Gelei József, Husz Ödön) számára megélhetési lehetőséget a felekezeti iskolák, nyilvánosságot az EME szakosztályai és kiadványai biztosítottak. A II. világháború alatt a kolozsvári egyetem matematikai és természettudományi karán jelentős biológiai szakirodalmi munkásságot fejtett ki Győrffy István, a növénytan, Gelei József, az állattan és biológia, Hankó Béla, az állatrendszertan, Soó Rezső, a növényrendszertan, Jendrassik Loránd, az élettan, Csík Lajos, az örökléstan, Malán Mihály, az embertan tanára. A felszabadulás után nemzetiségi szakemberképzés az újonnan létesített Bolyai Tudományegyetemen indult meg, majd a Babeş-Bolyai Egyetemen új keretek között folytatódott. A végzett biológusok megfelelő szakirodalmi lehetőségekhez jutottak a múzeumok természetrajzi részlegein, valamint esetenként a mezőgazdasági, ipari és egészségügyi hálózatban is; utóbbiak a szakirodalom művelőinek számban jelentős, de az adatgyűjtés számára nehezen hozzáférhető seregét alkotják.

Erdély növénytakarójának a kutatását az európai élvonallal egy szinten kezdte az I. világháború alatt az udvarhelyi Soó Rezső, aki szinte valamennyi erdélyi botanikus munkásságára nagy hatással volt. Életművében számos maradandó értékű monografikus feldolgozás jelzi eredményeit, közülük a Székelyföld növénytársulásaira, az Erdélyi Mezőség flórájára és vegetációjára s a Radnai-havasok növényzetére vonatkozó munkáira emlékeztetünk. Gazdag és a romániai botanika számára korszakos jelentőségű Nyárády E. Gyula szakirodalmi munkássága: 1922-ben a romániai magyar tannyelvű középfokú iskolák számára írt mintaszerű tankönyvével kezdődően (Növénytan biológiai alapon) a szakirodalmi munkába kapcsolódott be, román nyelven közzétett tanulmányainak döntő szerepe volt a tizenhárom kötetes Flora R. S. România megjelenésében: a mű szerkesztési munkálatainak oroszlánrészét egy általa vezetett kolozsvári munkaközösség végezte. Munkatársai között volt fia, Nyárády Antal, a Dr. P. Groza Mezőgazdasági Intézet tanszékvezető professzora, az intézet agrobotanikus kertjének és tudományos herbáriumának újjászervezője, Váczy Kálmán, a növények nevezéktanának és a szakterminológiának nemzetközileg elismert kutatója, Csűrös István, a Babeş-Bolyai Egyetem botanikai tanszékének vezetője, a romániai növénytársulások leírásának és ökológiai vizsgálatának egyik jelentős egyénisége, Gergely János, az egyetemi botanikus kert és a Contribuţii Botanice c. folyóirat főmunkatársa, aki Csűrös magyar nyelvű növényrendszertani előadásait vette át a kolozsvári egyetemen, valamint Rácz Gábor tanszékvezető professzor, aki Kopp Elemér közvetítésével Páter Béla gyógynövénykutató munkáját folytatta Marosvásárhelyt és tanítványaiból, munkatársaiból (Csedő Károly, Fűzi József, Gáspár Mária, Kisgyörgy Zoltán, Márton Aranka, Péter Mária, Rácz-Kotilla Erzsébet) szervezett ismert tudományos iskolát.

Csűrös Istvánnak és feleségének, Cs. Káptalan Margitnak a tanítványai közül részben botanikai szakirodalmi munkásságot is végző muzeológusként dolgozik Karácsonyi Károly (Nagykároly), Kovács Sándor (Sepsiszentgyörgy), Marossy Anna (Nagyvárad), Miklóssy V. Vilmos (Csíkszereda).

A romániai biológiai irodalom és ezen belül is különösen az alacsonyabb rendű növényeknek, a moszatoknak és a moháknak a kutatása – az algológia és a bryológia – jóformán elválaszthatatlan a hazai biológiatörténet egyik legjelentősebb tudós nemzedéksorának, a Péterfi családnak az eredményeitől. A családot a szakmai sikerek útján Péterfi Márton indította el, fiai közül ketten is Erdély élővilágának kutatását választották élethivatásul: Péterfi István algológussá és növényélettani szaktekintéllyé képezte magát, Péterfi Ferenc a gerinctelen állattan kutatója lett. Unokája, Péterfi L. István románul és jelentősebb világnyelveken gazdag és értékes szakirodalmi munkát végez.

Péterfi István akadémikus körül jelentős növényélettani és algológiai iskola alakult ki annak az irányzatnak a folytatásaként, melyet még I. Grinţescu román professzor kezdeményezett. Ebben a munkacsoportban dolgozott Brugovitzky Edit, Kiss István, Lőrinczi Ferenc, Nagy Ferenc, Nagy-Tóth Ferenc, Osváth Tibor, Róbert Endre. Ugyancsak Péterfi István körül szerveződött az az akadémiai munkacsoport, amely a hazai agrobotanikai monográfiák – elsősorban a Pomologia R. P. România – keretében az erdélyi gyümölcsök tájfajtáit dolgozta fel: ebben a munkaközösségben magyar munkatársakként Botár Andor, Brugovitzky Edit, Dankanitsné Csekme Erzsébet, Keszy-Harmath Erzsébet, Palocsay Rudolf, Veress István és Wagner István vettek részt. A növényélettan és a talajkémia határterületén, a humusz kelátjainak a növények ásványi táplálkozásában játszott szerepét kutatta Bartókné Váczy Katalin, aki jelenleg a kolozsvári Biológiai Kutatóintézet munkatársaként a lichenológia (zuzmókutatás) területén dolgozik.

Péterfi István és Nyárády Antal munkatársai voltak Alexandru Borza professzor etnobotanikai szótárának is, mely mindeddig a legbővebb magyar növénynévanyagot tartalmazó szakszótár.

A mikrobiológiai szakirodalomban elsősorban Kiss Istvánnak, a kolozsvári természettudományi kar dékánjának a munkássága érdemel említést, aki kutatásait románul s a nemzetközi szakirodalomban szokásos nyelveken tette közzé; magyar nyelvű egyetemi jegyzete és Lőrinczi Ferenccel, a talajban lakó mikrogombák avatott kutatójával együtt készülő kötete kéziratban van. A nagygombákkal kapcsolatos erdélyi kutatások eredményéből László Kálmán közölt gyakran magyar nyelven is; munkatársaival, elsősorban Pázmány Dénessel nagyobb gombaismereti összefoglalás előmunkálatain dolgozik.

Az állattani szakirodalom Apáthy Istvánnak a kolozsvári Mikó-kertben 1909-ben szervezett Állattani Intézetében indult virágzásnak, Brassai Sámuelnek és Herman Ottónak az EME keretében elkezdett munkássága nyomában. Az Apáthy-féle intézet a maga korában a legmodernebbek közé tartozott Európában és az akkor megteremtett keretek új tartalommal telítve ma is jó munkalehetőségeket biztosítanak az ott dolgozóknak. Innen indult útjára a hidrobiológus Daday Jenő, a véglénykutató Entz Géza és Hankó Béla. A II. világháború után dolgozó nemzedékből kiemelkedik Kolozsvárott Péterfi Ferenc, Kiss Béla, valamint a mezőgazdász Mózes Pál rovartani munkássága, Diószeghy László terepkutatása; Temesvárt König Frigyes, Sepsiszentgyörgyön Puskás Attila és Kovács Sándor, Marosvásárhelyen Kelemen László, Szatmáron Vári Judit végez értékes munkát; magyarul is sokat közöl az általános biológiai érdeklődésű Nagy G. Károly.

A gerinces állatok rendszertanára és ökológiájára vonatkoznak Gyurkó Istvánnak és tanítványainak szakcikkei; ő és Nagy Zoltán, Kászoni Zoltán elsősorban a halbiológia területén, Korodi Gál János, a Duna-deltában (Tulcea) dolgozó Kiss J. Botond és társaik pedig ornitológusként értékes madártani munkákkal gazdagították a román és magyar nyelvű szakirodalmat. Jól szervezett madártani megfigyelő és természetvédelmi szakirodalmi munkát végez Maros megyében Kalaber László, Kelemen Attila, Kohl István, Sárkány Endre, Szombath Zoltán mint a megyei múzeum belső és külső munkatársa; hozzájuk hasonló Máramarosban Béres József, a Bánátban Kiss András és Libucz András, Kolozs megyében Béldi Miklós szakirodalmi munkássága.

A hazai kisemlőskutatásban szerzett szakirodalmi rangot a tanárnemzedékek hosszú sorát útjára indító és a hazai biológiai tankönyvek magyar változatait fordító-gondozó Szabó József. Ezt a szakterületet Hamar Márton gazdag és soknyelvű szakirodalmi munkássága emelte nemzetközi rangra.

Az állatélettani kutatások vezetője kezdetben Schwartz Árpád volt; tanítványai és munkatársai később E. Pora kolozsvári állatélettani iskolája köré csoportosultak. Madar József a neuroendokrin rendszer élettani vizsgálatával, Kis Zoltán anyagcserevizsgálatokkal és általános állatélettani kérdésekkel, Gábos Márta az endokrinológia és hidrobiológia határterületeivel kapcsolatos szakcikkeket közölt. Határterületi jellegű Ábrahám Sándor biokémiai, Imreh I. István humángenetikai és sugárgenetikai, Uray Zoltán radiobiológiai, Veress Éva ultrahang- és kriobiológiai, Vincze János biofizikai munkássága. Az élet keletkezésének hidegplazma-elméletével kapcsolatos elméleti és kísérleti munkássága révén nemzetközi élvonalba tartozik Dénes Ferenc, a iaşi-i Petre Poni Makromolekuláris Kémiai Kutatóintézet munkatársa. A gerinces állattan, a sejttan-szövettan, endokrinológia és evolúciókutatás határterületén mozognak Szabó Zsigmond és Molnár Béla szaktanulmányai az édesvízi halak neuroendokrin rendszerének fejlődési-működési sajátosságairól.

Az örökléstani szakirodalom a sejttani vizsgálatok kapcsán ugyancsak az Apáthy-intézetből indult. A citogenetikai kutatást Gelei József juttatta rövid időre egy szintre az európai élvonallal. Később Csík Lajos munkássága volt kiemelkedő; tanítványa volt a hazai genetika nagy hatású professzora, Lazányi Endre is, aki a termesztett növények genetikája és nemesítése, az általános és a sugárgenetika terén publikált maradandó műveket; ő vezette be az örökléstani kutatómunkába Imreh I. Istvánt, Márki Alpárt és Sebők Klárát. A növényi citogenetika, mikroevolúció (génökológia, populációgenetika) és a géntartalékok kérdésére vonatkozó összefoglaló és részlettanulmányokat közölt Kovács Attila és Szabó Attila.

Orvosbiológiai szakmunkát a II. világháború alatt Kolozsvárt Ludány György egyetemi tanár végzett. A felszabadulás után orvosbiológiai szakirodalmi munka Marosvásárhelyt a Székely Károly vezette tanszéken folyt, a temesvári orvosi kart Sándor István munkái révén tartja számon a hazai magyar nyelvű szakirodalom. Nagy számban dolgoznak orvosbiológiai laboratóriumban olyan szakemberek, akik többé-kevésbé rendszeresen jelentkeznek szakmai ismeretterjesztő munkákkal is. (Bedő Sándor, Módy Jenő Marosvásárhelyről, Csűrös László Kolozsvárról).

Jóformán teljességgel hiányzik a hazai szakirodalomból az embertani vonulat (Ponori Thewrewk Aurél múlt századi kolozsvári munkásságának mai folytatása).

A középiskolai tanárok kezdetben egyetemi tanulmányaik folytatásaként, később tanári tapasztalataikat értékesítendő elsősorban ismeretterjesztő és módszertani jellegű szakirodalmi munkásságot végeztek; többnyire kéziratban maradt szakdolgozataik mennyiségileg és minőségileg is nagy szellemi teljesítményt jelentenek, melynek kritikai feldolgozása még várat magára. Az irodalmi munkásságuk révén kiemelkedő tanárok sorából módszertani cikksorozataik, ismeretterjesztő szakkönyveik, szaktanulmányaik révén idézhető Kiss-Bitay Éva (Kolozsvár), Bakó Botond és B. Molnár Irén (Nagyenyed), Kabán Ferenc (Kolozsvár), Macalik Ernő (Csíkdánfalva), Németh János (Medgyes), Pálfalvi Pál (Csíkszentdomokos), Raab János (Gyergyószentmiklós), Szász Fejér János és Székely Ferenc (Sepsiszentgyörgy), Székely József (Szatmár), Vasas Samu (Bánffyhunyad), Xántus János (Kolozsvár).

(Sz. A.)

Emil Negruţiu-Ioan Puia: Bibliografie selectivă a lucrărilor publicate de către cadrele didactice şi colaboratorii ştiinţifici ai Institutului Agronomic "Dr. Petru Groza" din Cluj între anii 1919-1969. Kv. 1969. – Activitatea ştiinţifică a Universităţii din Cluj-Napoca. 1919-1973. (Kv. 1976); 1974-1978. (Kv. 1979).


Birek László (Belényes, 1918. febr. 25.) – orvosi szakíró, zenekritikus. A marosvásárhelyi OGYI balneológiai tanszékének vezetője, egyetemi előadótanár, az orvostudományok doktora (1966). Szakírásai, főleg az Orvosi Szemlében, a fizioterápia kérdéseivel foglalkoznak. A négy kiadást (1951-59) megért, Dóczy Pál szerkesztette kőnyomatos Belgyógyászati jegyzet társszerzője. Zenepublicisztikai írásait a TETT, Új Élet, Utunk, Vörös Zászló közli. Munkája: Sovata (I. Deleanuval, 1972).


Bíró András – *műszaki szakirodalom; *szótár


Bíró Béla (Nagyvárad, 1893. jún. 29. – 1975. márc. 18., Temesvár) – szerkesztő, újságíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd magánúton közgazdasági tanulmányokat folytatott. 1921-ben szerkesztette és kiadta a Nagyváradon rövid ideig megjelenő Művészvilág c. folyóiratot. 1923-ban a Máramaros c. hetilapot szerkeszti Máramarosszigeten, 1924-25-ben ugyanott a Máramarosi Újságot. 1926-tól a kolozsvári Újság és a Consum c. közgazdasági lap munkatársa, 1927-28-ban az ugyancsak kolozsvári Commerz temesvári szerkesztője, 1929-től 1940-ig Temesváron szerkesztett gazdasági lapokat. 1945 után a románul és magyarul megjelenő Consum gazdasági hetilap szerkesztője, 1948-tól az Agerpres temesvári tudósítója. 1949-től 1962-ig a temesvári Szabad Szó belső munkatársa.


Bíró Béla (Makó, 1899. dec. 11.) – művészettörténész. Szülővárosában érettségizett, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán rajzszakos tanári diplomát (1924), a Pázmány Péter Tudományegyetemen művészettörténeti doktorátust (1930) szerzett. Római ösztöndíjas (1930-31). A kolozsvári Állami Tanítóképző Intézet tanára (1941-42), majd magántanár a kolozsvári egyetem művészettörténeti tanszékén (1943-44).

Erdélyben 1941-ben jelennek meg első művészettörténeti írásai és kritikái. 1942-től az Erdélyi Helikon műkritikusa. Cikkei – még a kortárs művészekről is – történeti-művészettörténelmi beállításúak. Régi erdélyi művészek c. cikksorozatában 1944-ig, a folyóirat megszűntéig portrévázlatokat közölt Sikó Miklósról, Kis-Solymosi Simó Ferencről, Bikfalvi Koréh Zsigmondról, Bergman Ferenc Antalról, Szathmáry Pap Károlyról, Nagy Sámuelről. A biedermeier kor erdélyi művészetét és alkotóinak életpályáját kutatta, e témáról írt tanulmánya (Erdélyi biedermeier művészet, Erdélyi Helikon 1944/8) jelentős. Ugyancsak az Erdélyi Helikonban megjelent tanulmányai közül említjük meg A kolozsvári Normál Rajzoda és A bonchidai kastély képei c. munkáit, továbbá a Barabás Miklós Céh és a kolozsvári Műcsarnok kiállításairól írt elemző kritikáit. Előszavával jelent meg: Barabás Miklós önéletrajza (Kv. 1944). A szerkesztésében kiadott A magyar művészettörténeti irodalom bibliográfiája (Bp. 1955) nélkülözhetetlen könyvészeti kézikönyv. Bécsben él.


Bíró György (Tiszaföldvár, 1902. júl. 26. – 1944, deportálásban) – hírlapíró, költő. Középiskoláit Szegeden és Nagyváradon végezte. 1920-tól a nagyváradi Szabadság, majd a Nagyvárad munkatársa. 1922-ben a kolozsvári Előre főmunkatársa, 1929-ben a Romániai

Rádió Szaklap szerkesztője. Versei, riportjai az erdélyi és budapesti színházi, irodalmi folyóiratokban, valamint a bécsi Tűzben jelentek meg. Őszutó (Nv. 1920) c. verskötettel is jelentkezett, szerkesztette az Auto-Almanach 1929 c. román és magyar nyelvű kötetet (Nv. 1929), s Tíz év a nagyváradi magyar színjátszás történetéből c. esszéjét közölte a 60. évét ünneplő Nagyvárad c. lap jubileumi albuma (Nv. 1930).


Bíró János, hegyaljai (Gyergyószentmiklós, 1905. nov. 24. – 1972. máj. 28., Nyíregyháza) – történész, író. Középiskolai tanulmányait szülővárosában és Nagyváradon végezte. Löwenben a jezsuitáknál két évig filozófiát hallgatott, majd Gyergyószentmiklóson a Kereskedői Kör titkára lett. Később a kolozsvári egyetem jogi fakultásán folytatta tanulmányait, s Debrecenben doktorátust szerzett. Ősmagyarok műveltségéhez adatok (Gyergyószentmiklós 1934) c. tanulmányában a német és francia Ázsia-kutatóknak a 30-as években e téren közzétett eredményeit összegezi. Kötetét az akkori csíkszeredai ügyészség elkobozta. Tűzjel Hegyalján (Csíkszereda 1938) c. kötete négy népi tárgyú elbeszélést tartalmaz. 1945-től Magyarországon élt.


Bíró János (Kide, 1913. jan. 21. – 1948. ápr. 4., Kolozsvár) – újságíró, novellaíró. A kolozsvári unitárius kollégiumban érettségizett, első írása a Pásztortűzben jelent meg 1935-ben. A Keleti Újság belső munkatársa és rovatvezetője (1933-44), budapesti lapok színházi tudósítója. Szépirodalmi írásait az Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Erdélyi Szemle közölte, Szakadék c. regényének részletei a Keleti Újságban jelentek meg (1940). "A legkomolyabb írók számítanak rád" – üzente neki a Kelet Népében Móricz Zsigmond (1941), eredeti népi irányától azonban a II. világháború konjunktúrájában jobbra tolódott és az irodalom számára elkallódott.


Bíró József (Nagyvárad, 1907. júl. 8. – 1945. jan. 7., Budapest) – művészettörténész. Apja, ~ Márk szervezte meg a nagyváradi zsidó líceumot, ahol a fia is folytatta a premontrei gimnázium megszüntetése miatt félbeszakadt tanulmányait. Előbb festőművészi pályára készült s a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt, majd az egyetem bölcsészeti karán 1932-ben művészettörténetből doktorált. Életét az erdélyi műemlékek kutatásának szentelte. Kiváló szakmai felkészültsége nagyszerű esztétikai érzékkel és ügyszeretettel párosult. Kelemen Lajos segítségével témái megírásához levéltári kutatásokat és helyszíni tanulmányokat végzett. Filológiai pontossággal megírt munkáit tárgyába való beleélés és ízes, színes stílus jellemzi. Munkatársa volt az Erdélyi Múzeumnak. 1945 elején a nyilasterror áldozata lett. Fő művei: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei (doktori értekezés, Bp. 1932); A kolozsvári Bánffy-palota és tervező mestere, Johann Eberhard Blaumann (ETF 63. Kv. 1933); A kolozsvári Szent Mihály-templom barokk emlékei (Kv. 1934); A bonczhidai Bánffy-kastély (ETF 75. Kv. 1935); Magyar művészet és erdélyi művészet (ETF 80. Kv. 1935); A gernyeszegi Teleki-kastély (Bp. 1938); Kolozsvári képeskönyv (Bp. 1940); Erdély művészete (Bp. 1941); Európa festészete (Bp. 1941); Kolozsvár in Bildern (Bp. 1941); Erdélyi kastélyok (Bp. 1943). Tanulmányai sorából kiemelkedik: Két kolozsvári főúri barokk palota (Archeológiai Értesítő, Bp. 1934); A zsibói kastély (A Gerevich-emlékkönyvben, Bp. 1942).


Bíró Lajos – *jogtudományi irodalom


Bíró László – *Délkelet


Bíró László (Budapest, 1899) – szerkesztő, író. 1919-ben Fehér Dezső mutatta be a Nagyváradi Napló hasábjain mint Budapestről érkezett fiatal írót. Előbb a Nagyváradi Napló szerkesztőségében dolgozott, majd a Magyar Szó felelős szerkesztője. 1920 őszén Zsolt Bélával s Nadányi Zoltánnal a Tavasz élére került mint helyettes főszerkesztő. E lapok kezdeményező erejű fiatalja; Tabéry Gézával folytat sajtóvitát. Ő állítja össze Ady-cikkek montázsából a Magyar Szó 1920. jan. 25-i Ady-emlékszámát. 1921-ben visszatér Magyarországra. Nálunk megjelent kötetei: Mária (kisregények, novellák, Nv. 1920); Börtön (regény, Nv. 1921).


Bíróné Váró Éva (Székelyudvarhely, 1915. febr. 6. – 1949. szept. 5., Turnu Severin) – költő. ~ Sándor történész felesége. Tanulmányait a székelyudvarhelyi tanítónőképzőben végezte 1932-ben. Első verseit az Ifjú Erdély és a Pásztortűz közölte. Tompa László előszavával megjelent Tavaszból nyárba (Kv. 1939) c. kötete húsz-húsz leány- és asszonykori verset tartalmaz a családi élet és a hazai tájak témaköréből, Reményik Sándor modorában, akinek a "Hallgatás országáról" írt versét ajánlja (Az én birodalmam). Akarsz-e hősnő lenni? c. füzetében (Kv. 1939) a leányokhoz szól. 1944 után élete holtvágányra fut, elhagyja családját, majd öngyilkos lesz.


Bíró Sándor (Alsósófalva, 1907. ápr. 12. – 1975. júl. 5., Antibes, Franciaország) – történetíró. ~né Váró Éva férje. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen, az egyetemet és a ref. teológiát Kolozsvárt és Párizsban végezte. Az Erdélyi Fiatalok egyik alapítója s főmunkatársa. 1932-től a kolozsvári ref. kollégium tanára, 1937-ben teológiai magántanári képesítést szerez. Több cikke és tanulmánya jelent meg az Ifjú Erdély, Ellenzék, Kiáltó Szó, Keleti Újság és Magyar Nép hasábjain. Történeti kutatásainak előterében az erdélyi történelem áll. 1944 előtt megjelent főbb munkái: A bujdosó fejedelem (Hasznos Könyvtár 9. Brassó 1936); Az ókor története (Kv. 1937); Mátyás király (A Magyar Nép könyvtára 63. Kv. 1940); A Tribuna és a magyarországi román közvélemény (ETF 128. Kv. 1941). Sajtó alá rendezte Oroszhegyi Józsa Román élet c. munkáját (Erdélyi Ritkaságok 5. Kv. 1942). A II. világháború után a Magyar Népköztársaságban fejtett ki történetírói munkásságot. Bălcescu Miklós a magyar és román nép összefogásáért c. tanulmánya (Bp. 1954) a román-magyar kapcsolatok kiemelkedő személyiségének örökségével foglalkozik.


Bíró Vencel (Vértessomló, 1885. aug. 9.-1962. dec. 2., Kolozsvár) – történetíró, író. Középiskoláit Tatán kezdte és Vácott folytatta, ahol 1900-ban belépett a piarista rendbe. Egyetemi és teológiai tanulmányait Kolozsvárt végezte (1904-08), majd ott a kat. főgimnázium tanára, később igazgatója. 1928-tól a Báthori-Apor Szeminárium igazgatója. 1934-től az önállósult erdélyi piarista rendtartomány főnöke. Tagja volt az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, az Erdélyi Irodalmi Társaságnak s az Erdélyi Katolikus Akadémiának; az Erdélyi Iskola, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Tudósító, Pásztortűz, A Hírnök, Jóbarát állandó munkatársa. 1940-ben a kolozsvári egyetem Erdély és Kelet-Európa története tanszékének ny. r. tanárává nevezték ki. 1941-ben az MTA levelező tagjává választja, 1945 és 1948 között tanári működése mellett a Bolyai Tudományegyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karának prodékánja; ebből az állásból vonul nyugdíjba 1948-ban.

Történelmi érzékének fejlődésére nagy hatással volt Kolozsvár a maga történelmi emlékeivel, régi épületeivel, régiség- és levéltárával. Erdély történelmének szentelte egész életét, és ennek művelése révén vált a század első felében az erdélyi pozitivista történésznemzedék jelentős képviselőjévé. Legtöbbet az önálló erdélyi fejedelemség korával foglalkozott. A politika- és egyháztörténet mellett szívesen merítette nagyobb összefoglaló művei, monográfiái, tanulmányai, történeti rajzai, cikkei tárgyát a művelődéstörténet, művészettörténet, gazdaságtörténet tárgyköréből. Első munkái után (Forgách Ferencz mint történetíró, Kv. 1908; Erdély külügyi fejlődése a fejedelemség megalakulása korában, 1541-1571, Kv. 1911; Az erdélyi fejedelem jogköre, 1571-1690, Kv. 1912) az MTA 2000 koronás pályázatát nyeri meg Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése 1542-1690 c. művével (Kv. 1917). Az I. világháború után számos kisebb-nagyobb műve jelent meg, köztük: Erdély követei a portán (Kv. 1921); A kolozsvári róm. kat. főgimnázium története (Kv. 1926); Báthori István fejedelem (Kv. 1935); Altorjai gróf Apor István és kora (Kv. 1935); Képek Erdély múltjából (Kv. 1937); Történeti rajzok (Kv. 1940); Gr. Batthyány Ignác (ETF. 127. Kv. 1941); Erdély története (Kv. 1944); Az erdélyi udvarház gazdasági szerepe a XVII. század második felében (Kv. 1945); A kolozsvári jezsuita egyetem szervezete és építkezései a XVIII. században (Kv. 1945); Veress Mátyás (Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1960).

Kéziratban maradt munkái: Márki Sándor életrajza; Balanyi György és Kolozsvár.

Szépirodalmi munkái közül említést érdemel Keserű serbet c. történeti regénye (Kv. 1930); Nagyságos fejedelmek idejében (tíz történelmi elbeszélés, Kv. 1937), valamint Az első diákév c. elbeszéléssorozat (Kv. 1940). Történelmi tárgyú munkáiban Jósika Miklósra és Jókai Mórra emlékeztető romantikus erdélyi történeteket ír meg.

(Cs. E.)

Balanyi György: B. V. Vigília, Bp. 1963/2. – Enciclopedia istoriografiei româneşti. Szerk. Ştefan Ştefănescu, 1978. 60.


Birtalan József (Szilágybagos, 1927. nov. 10.) – zeneszerző. Kolozsvárt végezte a zeneművészeti főiskolát (1954), az Állami Magyar Opera (1954-56), a kolozsvári Filharmónia (1956-57) tagja, majd a marosvásárhelyi Állami Népi Együttes karmestere (1957-62), 1962-től 1979-ig a marosvásárhelyi pedagógiai főiskola előadótanára, ma a Maros Művészegyüttes karmestere. Népdalfeldolgozásait a Művelődés, Jóbarát közli, számos népi ihletettségű szvitjét, tömegdalát a marosvásárhelyi Népi Alkotások Háza, gyermekkari feldolgozásait a bukaresti Zeneműkiadó jelentette meg. "Énekeljünk, énekeljünk" c. alatt vegyeskarra alkalmazott három csángó népdala Csíkszeredán (1972), "Szállj, szép szavú dal" c. alatt Szász Károllyal szerkesztett iskolai kórusgyűjteménye Bukarestben (1972), A karvezetés elmélete c. pedagógiai munkája a Szász Károllyal közös Karvezetők könyve c. kiadványban (Sepsiszentgyörgy 1975), majd folytatásokban a Művelődés 1976-os és 1977-es évfolyamában jelent meg. Bartis Ferenc, Bodor Pál, Horváth Imre, Kányádi Sándor, Kicsi Antal, Majtényi Erik, Mészáros József, Tamás Mária és Veress Zoltán hazafias verseire kórusműveket, indulókat, Ének a hazáról címmel Magyari Lajos versére kantátát (1977) szerzett.

Simon Dezső: Párbeszéd az alkotóval. Utunk 1973/18. – Bartis Ferenc: Fellendülő kórusmozgalmunk. Beszélgetés B. J.-fel. Új Élet 1977/1.


Bitay Árpád (Budapest, 1896. júl. 20. – 1937. nov. 30., Gyulafehérvár) – irodalomtörténész. ~ Ilona apja. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári, brassói és gyulafehérvári főgimnáziumban végezte (1907-15), majd az olasz harctérre került és hadnagyként szerelt le. Kolozsváron és Debrecenben folytatott jogi tanulmányokat, 1923-ban pedig a kolozsvári egyetemen végzett történelem és román szakot. Közben Gyulafehérváron és Kolozsvárott középiskolai, ill. tanárképzői tanárként történelmet, román nyelvet és irodalmat adott elő. 1925-től 1927-ig az Erdélyi Róm. Kat. Státus tanügyi referense igazgatói minőségben. 1927-től másfél évig a berlini és lipcsei egyetemen hallgat romanisztikát. 1929 elejétől a gyulafehérvári róm. kat. teológián a román nyelv és irodalom, ill. latin és német nyelv tanára haláláig. 1931-től a Iorga-kormány alatt a kisebbségi minisztérium magyar osztályának tanácsosa, a gyulafehérvári egyházmegyei tanács tagja, 1933-tól a Fehér megyei tanács tagja, Gyulafehérvár alpolgármestere, az Országos Tanügyi Főtanács magyar tagja. Értékes közéleti munkát végzett az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának választmányában, tagja volt az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, a Kemény Zsigmond Társaságnak, a Magyar Irodalomtörténeti Intézetnek, az Erdélyi Katolikus Akadémiának. Számos tudományos igényű tanulmányt és tájékoztató cikket írt, s jóformán minden erdélyi városban tartott előadást különböző egyesületek hallgatósága előtt. Az Ellenzék, Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Múzeum, Magyar Kisebbség, Pásztortűz állandó munkatársa.

Páratlan emlékezőtehetsége volt; nemcsak mérhetetlen mennyiségű adatot tartott észben, hanem 16 élő és holt nyelven értett és beszélt. Szerteágazó munkássága kiterjed az irodalomtörténet, történettudomány és filológia számos területére, jelentős fordítói tevékenysége is. Magyarul népszerűsítette a román irodalom klasszikusait, így Alecsandri, Caragiale, Creangă, Delavrancea, Emil Isac műveit, ugyanakkor a magyar kultúra nagyjait a román közvélemény előtt, köztük Széchenyit, Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt, Madáchot, Orbán Balázst, Liszt Ferencet. Úttörő munkát végzett a román-magyar szellemi érintkezések kutatójaként. Szerkesztette a Műfordítások román költőkből c. antológiát (Kv. 1928). Több művet fordított magyarból románra, köztük Szigligeti, Gárdonyi, Jókai, Mikszáth írásait. Magyar nyelvre ültette át Vasile Alecsandri egy monológját, Nicolae Iorga két drámáját; a román történettudós Vălenii de Muntében szervezett nyári szabadegyetemének állandó előadója volt.

Fő művei: A román irodalomtörténet összefoglaló áttekintése (Gyulafehérvár 1922); Rövid román nyelvtan (Kv. 1923); Istoria literaturii române (Kv. 1924); Az erdélyi románok a protestáns fejedelmek alatt (Dicsőszentmárton 1925); Gyulafehérvár Erdély művelődéstörténetében (ETF 3. Kv. 1926); A moldvai magyarság (ETF 4. Kv. 1926); Az erdélyi róm. kat. státus gyulafehérvári "Majláth" főgimnáziumának megalakulása (Arad 1930); Az Alba-Iulia-i róm. kat. székesegyház és környéke (Gyulafehérvár 1936). Írásaiból és leveleiből egy válogatás Kovács Ferenc előszavával és gondozásában "...hogy románok és magyarok jobban megismerjék egymást..." címmel jelent meg (Testamentum 1977).

(Cs. E.)

Bolyai Zoltán (Gaál Gábor); B. Á. Korunk 1938/1; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 637-38. – György Lajos: Dr. B. Á. életrajzi adatai és tudományos munkássága. ETF 100. Kv. 1938. – Dávid Gyula: Egy hídverő. Utunk 1967/48; újraközölve Találkozások. 1976. 168-72. – Engel Károly: Hídverők. Korunk 1968/4. – Nagy András: Feljegyzések B. Á.-ról. Korunk 1968/8. – Réthy Andor: B. Á. Könyvtári Szemle 1971/4. – Kovács Ferenc: B. Á. előadásai Nicolae Iorga szabadegyetemén. Korunk 1975/9. – Gaal György: B. Á. levelei Kristóf Györgyhöz. Korunk 197676; uő: B. Á. testamentuma. A Hét 1977/21. – Bányai László: B. Á.-ra emlékezve. Könyvtár 1977/3. – Octavian Şireagu: B. Á.-ra emlékezem... Utunk 1978/3.

ASZT: Bitay-Iorga levelezés. LM 1272. – Kovács Ferenc műsora B. Á. Vălenii de Munte-i előadásairól. LM 1286.


Bitay Éva – *Kiss Bitay Éva


Bitay Ilona (Kolozsvár, 1928. nov. 24.) ~ Árpád leánya. Középiskolát Kolozsvárt végzett, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem fő- és latin mellékszakban diplomát. Előbb középiskolai tanár Kolozsvárt, majd 1955-től egyetemi pályára lépett, 1970-től a Babeş-Bolyai Egyetem lektora. A Studia Universitatis Babeş-Bolyai Series Historica, Acta Musei Napocensis, Korunk munkatársa. A Művelődéstörténeti tanulmányok c. gyűjteményes kötet (1979) közli Christian Schesaeus irodalmi munkásságának magyar vonatkozásai c. tanulmányát.


Bitay László – *matematikai szakirodalom


Bitay Ödön (Nagyenyed, 1932. máj. 15.) – szerkesztő, műfordító, közíró. Középiskoláit a kolozsvári ref. kollégiumban és kereskedelmi középiskolában végezte, a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán szerzett diplomát (1955). Előbb az Előre és az Új Sport, 1958-tól a Politikai Könyvkiadó szerkesztője Bukarestben. Könyvismertetőit, történelmi, külpolitikai beszámolóit A Hét, Könyvtári Szemle, ill. Könyvtár, Munkásélet, Tanügyi Újság, Előre közli. Rádiójegyzetei a nemzetiségi élet hétköznapjairól tájékoztatnak. A szerkesztésében (névvel vagy név nélkül) megjelenő politikai kiadványok közt *Testamentum címmel hagyományőrző sorozatot kezdeményezett Bitay Árpád, Vasile Goldiş, Józsa Béla, Kovács Katona Jenő, Márki Sándor, Mocsáry Lajos, Szabó Árpád, Veress Sándor irodalmi örökségének népszerűsítésére. Válogatta és szerkesztette Fuchs Simon Munkásmozgalom a Maros völgyében c. posztumusz tanulmánygyűjteményét (1975). Fordításában megjelent munkák: I. Gheorghiu-C. Nuţu: A gyulafehérvári nemzeti gyűlés – 1918. december 1. (1968); George Bianu: Nagy politikai perek irataiból (1973); Gh. I. Ioniţă: Az RKP és a néptömegek (1974); Vasile Gheţău: A világ népessége (Veith Júliával, Az Előre Kiskönyvtára 1975); Al. Savu: Románia (rövid földrajzi ismertetés, Veith Júliával, 1976).

Bardócz Gergely: Társadalmi-politikai irodalom magasabb szinten. A Hét 1978/17. – Beke György: Társadalmi-politikai irodalom anyanyelven. Beszélgetés B. Ö.-nel, a Politikai Könyvkiadó nemzetiségi szerkesztőségének felelősével. A Hét 1980/25.


Bitay Pál, Bitai B. Pál – *Erdélyi Gazda; *Hitel


Bizony Ferenc (Törökbecse, 1901. máj. 7. – 1943. febr. 1., Kolozsvár) – publicista. Középiskolai tanulmányait Temesváron végezte. Kereskedelmi pályára ment, majd házasságközvetítő irodát tartott fenn s itt szerzett tapasztalatait dolgozta fel Az érvényesülés lélektana,

A férjhezmenés művészete, A hála, A párválasztás és a házasságközvetítő c. egyetlen munkájában (Tv. 1939). Szociográfiai korkép ez a II. világháború küszöbén; a szerző a fajok megbékélése mellett emel szót, s az antiszemitizmus ellen tiltakozik.


Blazsek Vladimir Sándor (Kolozsvár, 1929. máj. 1.) – biokémiai szakíró. 1953-ban nyert tanári oklevelet a Bolyai Tudományegyetem kémiai karán. A marosvásárhelyi OGYI víruskutató laboratóriumában tudományos főkutató. Az European Cell Biology Organisation tagja. Számos szakközleménye jelent meg román, magyar, német és amerikai szakfolyóiratokban (Revue Roumaine de Biochimie, Farmacie, Studii şi Cercetări de Inframicrobiologie, Die Naturwissenschaften, Medicina Experimentalis, Acta Biochimica et Biologica, Experimental Cell Research, Analytical Biochemistry, Orvosi Szemle). Jelentős munkái a fertőző ribonukleinsavak tulajdonságaival és a hisztonok (kromoszómák bázikus fehérjéi) génregulációs és strukturális szerepével kapcsolatosak. Elsőként mutatta ki a cisztein jelenlétét egy hisztonfrakcióban.


Blédy Géza (Gyula, 1908. máj. 25. – 1962. jan. 13., Kolozsvár) – nyelvész, lexikográfus. Középiskolát Aradon végzett, a kolozsvári egyetem bölcsészeti karán 1930-ban szerzett tanári oklevelet, majd három éven át Párizsban romanisztikai tanulmányokat folytatott. Kezdetben középiskolai tanár Aradon, 1945-től a Bolyai Tudományegyetem román nyelvtudományi tanszékére kerül lektornak, közben szervező és irányító munkát végez a kolozsvári tanfelügyelőségen. 1955-től haláláig a romanisztika tanszékvezető tanára.

A román-magyar nyelvi kölcsönhatással és a román filológia történetével foglalkozott. A Román Nyelvatlasz és magyar vonatkozásai c. cikkével (Kristóf-emlékkönyv, Kv. 1939) elsőnek hívta fel a magyar nyelvészek figyelmét a romániai nyelvatlaszra mint a román-magyar nyelvi kapcsolatok kutatásának gazdag forrására. A magyar nyelv szókincsét ért román hatásról írt doktori értekezése önálló kötetben jelent meg Influenţa limbii române asupra limbii maghiare c. alatt Nagyszebenben (1942). Szerkesztésében jelentek meg 1943-44-ben a Kölcsey Egyesület kiadásában Aradon a *fecskés könyvek. Mint lexikográfus 1954-ben litografálva adott ki, feleségével, a fizikus Vitályos Erzsébettel közösen, egy román-magyar fizikai szójegyzéket (Dicţionar român-maghiar de fizică). Feltárta Cipariu kutatásait a marosvásárhelyi Teleki-tékában (Iordan-emlékkönyv 1958), s a román nyelvészeti folyóiratokban számos magyar vonatkozásra mutatott rá. A magyar tannyelvű iskolák számára román tankönyveket szerkesztett.

Kelemen Béla: B. G. NyIrK 1962/2.


Blénesi Ernő (Gyergyószentmiklós, 1928. jan. 2.) – közíró, szerkesztő. Szülővárosában érettségizett, felsőbb tanulmányait a bukaresti Ştefan Gheorghiu Pártfőiskolán s a Közgazdaságtudományi Akadémián végezte. Politikai pályáját az MNSZ aktivistájaként kezdte, az Ifjúmunkás főszerkesztőhelyettese, majd a Falvak Dolgozó Népe szerkesztőségi főtitkára, 1965-ig az Előre rovatvezetője, azóta állami tisztviselő, ma minisztériumi főtisztviselő. Társadalmi kérdésekkel foglalkozó, főleg falusi témájú riportjai, művelődési jegyzetei különböző lapokban jelennek meg, közgazdasági írásait A Hét közölte. Önálló füzete: Fény a földeken (novella, 1950). Ateista brosúrája (Vallásos ünnepek, szokások, szertartások, Vécsey Károllyal, 1959) népszerűsítő jellegű.

Írói álnevei: Bakó Ervin, Gyergyói Albert.


Blénessy Károly – *Hasznos Könyvtár; *mezőgazdasági szakirodalom


Bleyer György (Temesvár, 1907. jan. 21. – 1970. aug. 18., Düsseldorf) – építészettörténész. Középiskolát szülővárosában végzett, műépítészeti tanulmányait Stuttgartban és Zürichben folytatta, ahol mint diák a német kommunista mozgalomban vett részt, s Gaál Gábor révén kapcsolatba került Moholy Nagy Lászlóval. Előbb Temesvárt nyitott magán tervezőirodát, majd 1950-től bukaresti tervezőintézeteknél dolgozott. Városrendészeti és művészettörténeti cikkeivel a Korunkban már a 30-as években jelentkezett, gyakorlati munkapályáján felgyűlt tapasztalatait azonban csak a 60-as években kezdte szaktanulmányokba foglalni. Temesvárról írt urbanisztikai monográfiája kéziratban maradt, Gyulafehérvárról készített építészettörténeti jegyzeteiből egy részlet jelent meg (Korunk 1968/11), kéziratban maradt Ada-Kaleh monográfiája is. A brassói várrendszer kialakulásáról és fejlődéséről szóló tanulmányát hat folytatásban közölte az Új Idő (1969). Az ötvenéves Bauhaus c. tanulmánya (Korunk 1969/5) történeti visszapillantásában kitért a Korunk és a Bauhaus-mozgalom közvetlen kapcsolatára. Munkái: Locuinţele oamenilor muncii de-alungul timpurilor (1957); Az építészeti tér lényegéről (Bp. 1969).


Blomberg Carla, írói nevén Czegei (Gardánfalva, 1907. ápr. 19.) – író. A két világháború között a Pásztortűz, Ellenzék, Keleti Újság közölte verseit és prózai írásait. A KZST tagja. Bözsi c. ifjúsági regényét (egy őz története) Vásárhelyi Z. Emil rajzaival az ESZC adta ki (Kv. 1939). Szamosújvárt él.


B. Nagy Margit, Benkőné (Gyoma, 1928. máj. 4.) – művészettörténész. Benkő Samu felesége. Középiskolát Kecskeméten és Marosvásárhelyt végzett, a Bolyai Tudományegyetem bölcsészhallgatója (1946-50), majd tanársegédje (1950-52), akadémiai kutató 1953-tól, ma főkutató.

Első cikkét Vajdahunyad váráról az Utunk (1956/33) közölte, a Kelemen-emlékkönyvben (1957) a bethlenszentmiklósi kastély építéstörténetéről írt tanulmányával szerepelt. Műtörténeti elemzéseiben a levéltári források feldolgozását köti össze helyszíni tanulmányozással. Így eleveníti fel a kolozsvári Bánffy-palota és a hadadi Wesselényi-kastély barokk építkezéseit (Studii şi Cercetări de Istoria Artei 1966/1 és 1967/2), mutatja be Kolozsvár XIX. század eleji városrendezését (Korunk 1967/1), ismerteti a klasszicizmus és a romantika kolozsvári építészmestereit (Korunk Évkönyv 1973). A székelykapu eredetéről és múltjáról írt összefoglaló tanulmányt (Hargita Kalendárium 1972). Részt vesz Erdély műemléktopográfiájának elkészítésében. Célratörő rendszerességét méltatva, Jakó Zsigmond így jellemzi művészettörténeti munkásságának jelentőségét: "...új témákat szólaltatott meg kutatásunkban. A műalkotások és mestereik történetének hagyományosan művelt témái mellett nála jelentkezik először szakirodalmunkban kutatási tárgyként, egyebektől eltekintve, a munkaszervezet, a művészet és az alkotó ember kapcsolata a társadalommal, a megrendelő, a tervező és a kivitelező bonyolult viszonya, a városrendezés vagy a helyi művészeti központok kérdéscsoportja."

Művei: Reneszánsz és barokk Erdélyben (Művészettörténeti tanulmányok, 1970); Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták (XVII-XVIII. századi erdélyi összeírások és leltárak, 1973); Stílusok, művek, mesterek (1977); sajtó alá rendezi Kelemen Lajos tudományos hagyatékát (I. kötete: Művészettörténeti tanulmányok. Szabó T. Attila bevezető tanulmányával, 1978).

Szőcs István: Pallérozódás és pallériasság Erdélyben. Igaz Szó 1970/10. – Debreczeni László: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Utunk 1970/43; uő: Régi erdélyi épületekről – egykori leltárírók szemével. Utunk 1974/3. – Entz Géza: B. N. M.: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1971/3. – Balogh Edgár: Száraz leltárak színes káprázata. A Hét 1973/41. – Komlovszki Tibor: B. N. M.: Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1977/5. – Balogh Ferenc: Forrás a műelemzéshez. A Hét 1978/22. – Imreh István: Jegyzetek művészekről és mesterekről. Utunk 1978/42. – Jakó Zsigmond: Nyersmérleg félúton. B. N. M. köszöntése. Korunk 1978/10.


Bocskói Viktor, családi nevén Röszler (Máramarossziget, 1902. szept. 4.) – újságíró, szerkesztő, műfordító. A gimnáziumot szülővárosában végezte 1920-ban, államtudományi doktorátust a kolozsvári egyetemen szerzett 1932-ben. Kolozsvári napilapok közgazdasági rovatvezetője (1925-40), a Mişcare Minoritară (1934-36), Szövetkezeti Értesítő (1935-42), Jogi Kalauz (1940-42) szerkesztője, az Igazság főmunkatársa (1946-51), egy időben a Romániai Magyar Szó szerkesztője, majd a Tudományos Kiadó (1951-53) s a Mezőgazdasági Könyvkiadó (1954-58) magyar osztályain dolgozik.

A II. világháború küszöbén feltűnést keltettek cikksorozatai román és magyar államférfiak tárgyalásairól a 48-as forradalom és a 67-es kiegyezés között (Küzdelem a kétfejű sasok ellen, Keleti Újság 1938), a régi Bukarest magyar életéről (Ellenzék 1938) s az egykori Săcuieni megyéről (Keleti Újság 1939). Újgazdák c. egyfelvonásosát (1947) kiadta a JBA, Katalin nagyasszony c. egyfelvonásosát (1947) díjazta az MNSZ, Szabadság, szerelem c. alkalmi színművét 1948. márc. 15-én mutatta be a kolozsvári Magyar Színház (megjelent nyomtatásban is). Oroszból lefordította Vszevolod Ivanov Páncélvonat c. drámáját (1949). Népszerűsítő brosúrái közül a Nagy orosz demokrata gondolkodók (1949) Herzen, Belinszkij, Dobroljubov és Csernisevszkij tanításáról szól. Megkísérelte a magyar és román gyorsírási rendszerek egységesítését (A gyorsírás hazai fejlesztéséért, Korunk 1965/3).


Bocz Irma (Vámosgálfalva, 1931. márc. 16.) – tankönyvíró. 1951-ben a szászrégeni Pedagógiai Iskolában tanítónői oklevelet szerzett. 1952 óta Dicsőszentmártonban tanít. A kisiskolások oktatásának-nevelésének elméleti és gyakorlati kérdései foglalkoztatják. Ilyen tárgyú cikkei jelentek meg a Tanügyi Újságban és a Vörös Zászlóban. A dicsőszentmártoni magyar és román tanítók munkaközössége közreműködésével szerkesztett segédkönyve: Oktató játékok és játékos gyakorlatok az I. osztályban (magyarul és románul, 1972); Culegeri de materiale pentru desvoltarea vorbirii în cl. I. (1972). Az ábécé oktatásával kapcsolatos kísérleteinek eredményeit összegezi Így érünk a betűk országába... c. könyvében (Kopacz Mária rajzaival, 1977). Erre épül a most forgalomba került új ábécéskönyv: Betűvilág – Mesevilág (Albert Ibolyával, Pusztai Péter rajzaival, 1979), valamint A tanító kézikönyve (Albert Ibolyával, 1979).


Boda Oszkár, családi nevén Breuer (Nagyvárad, 1905. nov. 10. – 1976. jún. 17., Nagyvárad) – zeneíró. Szaktanulmányait szülővárosában és Bécsben végezte; 1932-től Nagyváradon volt hegedűtanár. 1937 óta közölt zenepublicisztikát, zenekritikát és népszerűsítő cikkeket, főleg a Nagyváradi Napló, Nagyvárad, majd 1950 óta a Fáklya hasábjain.

László Ferenc: Egy halálhírre. Utunk 1976/28.


Bódi Ferenc – *tankönyvirodalom


Bódi Sándor (Szatmár, 1925. dec. 25.) – fizikai szakíró. Elemi és középiskolai tanulmányait Szatmáron végezte, 1952-ben tanári diplomát szerzett a Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika karán. Az egyetem keretében kezdte pályáját, 1972-től egyetemi tanár a Babeş-Bolyai Egyetem elektronika tanszékén. A fizikai tudományok doktora. A kísérleti fizika terén az elektroncsövek jelleggörbéivel, az elektronspinrezonanciával, dielektrumok és félvezetők fizikájával foglalkozik, hazai és külföldi szakfolyóiratokban közölt tudományos dolgozataival nemzetközi elismerést váltott ki. Népszerűsítő cikkeit a Matematikai és Fizikai Lapok s A Hét közli. Több egyetemi jegyzet szerzője és társszerzője. 1974-től 1978-ig Kinshasában a Zairi Nemzeti Egyetem politechnikai fakultásán adott elő. A Fizikai kislexikon (Kriterion Kézikönyvek 1976) társszerzője.


Bódis Gáspár (Mezőtelegd, 1910. jan. 1. – 1944. jún., Zaszlav, Szovjetunió) – orvosi szakíró. Egyetemi tanulmányait Bukarestben és Kolozsvárt végezte; doktori értekezése a könnymirigy tuberkulózisáról 1934-ben románul jelent meg. Az Erdélyi Fiatalok munkatársa, népegészségügyi írásait itt tette közzé. A belényesi maláriaellenes osztag vezető orvosaként szerzett tapasztalatait foglalta össze A váltóláz vagy hidegrázás (malária) c. kötetben (Hasznos Könyvtár 17. Brassó 1937).


Bodnár János – *pedagógiai irodalom; *Szigligeti Társaság


Bodnár Mária, C. Bodnár (Nagyvárad, 1900. febr. 16. – 1959. márc. 24., Nagyvárad) – író. 1918-ban tanítónői oklevelet szerzett. Elbeszéléseit, esszéit és glosszáit a Nagyvárad, majd a Szabadság közölte. Az Arany János Emlékegyesület, a Szigligeti Társaság és az EIT tagja. 1932-ben a Tíz tűz c. nagyváradi antológiában szerepelt. Ugyanebben az évben a Nagyvárad folytatásokban közli Tévedt utakon c. regényét, melyben az amerikai kivándorlók sorsáról írt nosztalgikus történetet. Kötetben megjelent Aranybatár c. regénye (Nv. 1934) romantikus-fantasztikus jellegű; az Örökélet (Nv. 1936) már több realizmussal megírt, falusi környezetben játszódó tragikus szerelmi történet.


Bodó Barna (Sepsiszentgyörgy, 1948. júl. 29.) – újságíró, ismeretterjesztő szakíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Temesvári Egyetem fizika karán szerzett felsőfokú képesítést. 1972-ben a Szabad Szó szerkesztőségében dolgozott, 1973 óta az Ifjúmunkás bánsági tudósítója. A Korunk, A Hét, Előre, Megyei Tükör, Vörös Lobogó hasábjain is közölt írásaiban a gazdasági és társadalmi valóság összetett jelenségeit tárja fel, ill. a fizika haladó hagyományait és eredményeit népszerűsíti. Írással szerepel A Demeter gyerekek pályaválasztása és más igaz történetek (1977) c. kötetben. Hegedűs Imrével közösen írt könyve De la desene simple la holografie (Tv. 1978) címmel az optika problémarendszerét és fejlődését tekinti át. Gondozója az Eötvös Loránd tudományos és tudománypolitikai írásait tartalmazó Téka-kötetnek (1980).


Bodó Pál (Pécs, 1897. márc. 7.) – újságíró, író, műfordító. Tanulmányait szülővárosában és a budapesti Keleti Akadémián végezte. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Újság szerkesztőségében dolgozott, a proletárforradalom bukása után Ausztriába emigrált. A Bécsi Magyar Újság Pozsonyba küldte csehszlovákiai tudósítónak, majd Romániában telepedett le. Segédszerkesztője volt a rövid ideig megjelenő Bukaresti Hírlapnak (1921), s Bukaresti Kurír címmel hetilapot adott ki (1922-23). Munkatársa volt az erdélyi szász képviselők sajtóirodájának, fővárosi tudósításokat küldött az erdélyi magyar lapoknak, főként a Keleti Újságnak. 1924-ben Temesvárra költözött, ahol a Temesvári Hírlap közölte írásait. Fordításában jelent meg magyarul Flaubert November, Upton Sinclair Szén őfelsége, Kant Az örök béke, Maupassant Holdsugár c. műve. Holnap címen az ő fordításában adott ki gyűjteményt Aron Cotruş verseiből 1929-ben a temesvári Genius-kiadó. 1930 óta Montevideóban él. Rendszeresen fordít spanyolra magyar népmeséket.


Bodoni Miklós, családi nevén Staibl (Marosvásárhely, 1905. máj. 11. – 1931. jún. 3., Riva, Olaszország) – költő. Szülővárosában végezte középiskoláit, rövid ideig banktisztviselő volt Kolozsváron. Tüdőbaját kezeltette az olaszországi Rivában, ahol 1927-től végleg megtelepedett. Az induló erdélyi magyar irodalom egyik komoly költői ígérete volt, líráját zeneiség, artisztikum jellemzi; bár Kassákot vallja mesterének ("A bibliám: Kassák-kötet... Barátom egy bolond kubista"), költeményeire mégis inkább Áprily hatása jellemző. Első verskötete, a Húszéves arcom 1925-ben jelent meg Marosvásárhelyen Révész Ernő kiadásában. A kötet Heine, Morgenstern és Kokoschka több versének igényes fordítását is tartalmazza. Rendszeresen közli verseit az Ellenzék, Pásztortűz és a marosvásárhelyi Tüzek. A nekrológok Haláltánc c. kötetéről is említést tesznek. A fiatalon elhalt költő munkáinak egy része kiadatlan.


Bodor Ádám (Kolozsvár, 1936. febr. 22.) – író. A kolozsvári középiskolai éveit megszakító válságos helyzetek meditációra, összehasonlításokra alkalmas élményeivel jutott el az irodalomhoz. Fordulatokban gazdag életrajza – többek között gépgyári munkás, ref. teológus, fordítóirodai alkalmazott, levéltáros – nem közvetlen tényszerűségében, inkább a gondolati általánosítás síkján határozza meg elbeszéléseinek hangját, világlátását. Első novelláját az Utunk közölte 1965-ben, bemutatkozására a Forrás-sorozatban 1969-ben került sor A tanú c. kötettel (novellák, K. Jakab Antal előszavával). Ezt követte a Plusz-mínusz egy nap (1974) és a Megérkezés északra (1978).

Elbeszéléseinek tárgyát mindig úgy választja meg, hogy nem a konkrét helyhez és időhöz köthető anekdotikum, hanem az emberi vagy emberalatti magatartás kerüljön előtérbe. Nem a fasizmus sokszor megírt rémségeit idézi fel, hanem a kiszolgáltatottságot, az erőszak természetét elemzi (Utasemberek); nem egy-egy különc figura érdekli, hanem maga az elmagányosodás (Egy idegen városban), az álhumánum megnyilvánulásai (A réten). A mítosz sem önmagáért vonzza – mítoszrombolása jellegzetesen II. világháború utáni, de ugyanakkor egyetemes igényű (Triptichon). Az emberi kapcsolatok XX. századi természetrajzát írja (ezért foglalkoztatja oly sokat az elidegenedés), a hitelüket vesztett bizonyosságok helyét a nyugtalanító kérdés foglalja el, a történelmi időt, novelláinak, karcolatainak cselekmény-, ill. történésidejét a filozófiai idővel igyekszik összehangolni. (Jellemző e szempontból a Milyen is egy hágó?) Mindez elbeszéléseinek legfőbb formai sajátosságában, a befejezetlenségben nyilvánul meg. Írásait a stiláris-szerkezeti kimunkáltság emeli ki, a látszólag jelentéktelen témák esetében is. Egy novellája német fordításban is megjelent (Die Hinrichtung, Karpaten Rundschau 1969/13), egy-egy novelláját (Plusz-mínusz egy nap, Utasemberek) Budapesten Fábri Zoltán, ill. Bacsó Péter filmesítette meg. Román fordításban megjelent kötete: Plus-minus o zi (1979).

(K. L.)

Szőcs István: A személyiség háttere. Igaz Szó 1968/2. – K. Jakab Antal: Gyilkosok, kísértetek, istenek. Utunk 1968/48. – Bretter György: A tisztaság útvesztőin. Utunk 1969/35; uő: Csodálkoznak? Miért? Miért? Utunk 1974/17; újraközölve Itt és mást. 1979. 379-84. – Kántor Lajos: Rendhagyó indulás. Napjaink, Miskolc 1970/6. – Markó Béla: A megtisztított látvány. Igaz Szó 1979/8.


Bodor András (Magyarszovát, 1915. aug. 5.) – történész, műfordító. Középiskoláit a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt és Oxfordban. 1943-ban klasszika-filológiából doktorált Kolozsvárt. 1941-től középiskolai tanár, 1947-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen mint előadó, majd rendes tanár ókori egyetemes történelmet, latint és görögöt ad elő. 1951 és 1958 között a történelem, ill. történelem-filológia kar dékánja volt, az egyetemek egyesítésével a Babeş-Bolyai Egyetem professzora lett. 1970-től a Társadalmi és Politikai Tudományok Akadémiájának tagja, 1978-tól az Ókortudományi Társaság kolozsvári tagozatának elnöke. Első írása 1937-ben a Keleti Újságban angliai élményeiről számolt be. Tanulmányai és fordításai a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Korunk, Dacia, Dacoromania, Studii şi Cercetări de Istorie Veche, Studii Clasice, Acta Musei Napocensis, Sargetia, a budapesti Századok és német, angol folyóiratok hasábjain jelennek meg. Egyetemes ókori problémákkal és főleg a római Dacia gazdasági és társadalmi történetével és művészetével kapcsolatos témákkal foglalkozik, s mint a klasszikus nyelvek, valamint az angol nyelv jó ismerője, az ő fordításában került olvasóink kezébe több görög és római klasszikus író, nemkülönben angol szerző több munkája.

Több tanulmánya eredeti forrásközlésével tűnt fel. Így a Kolozsvárt őrzött Thorockai-kódexből magyarra fordította s történelmi összefüggéseiben mutatta be Paleologus Jakab 1574-ben Kolozsvárt írt tanítását a türelmességről (Korunk 1968/7); egy angliai tanulmányútjáról hazatérve új adatot hozott Decebal dák király haláláról, s közölte a megfelelő értelmezést (Korunk 1971/1); a Dávid Ferenc-évforduló alkalmából lefordította és interpretálta Bod Péter egy 1781-ben Leydenben kiadott munkája Tragoedia Francisci Davidis címet viselő fejezetének egyes részeit (Korunk 1979/10). A Kelemen Lajos-emlékkönyv (Kv. 1957) egyik szerkesztője, itt közölte Napoca a feliratok tükrében c. tanulmányát; a C. Daicoviciu emlékének szentelt kötetben (Kv. 1974) Împăratul Caracalla în Dacia c. munkája szerepel. A román nyelvű iskolák számára készült több ókortörténeti, latin és angol líceumi könyvet ültetett át magyarra.

Munkái: Egyetemes ókori történet (sokszorosított egyetemi jegyzet, Kv. 1959); Prelegeri din istoria universală veche (társszerző N. Lascu, E. Condurachi, N. Gostar mellett, 1967); Istoria universală antică şi medie (tankönyv, 1973); Történeti kronológia I-II. (Csetri Elekkel, Kriterion Kézikönyvek 1976).

Fordításai: Heracleitos (Szabó Györggyel, 1951); Korai görög materialisták (Szabó Györggyel és Gálffy Zsigmonddal, 1952); Aristoteles (Szabó Györggyel, 1952); Leukippos-Demokritos (Szabó Györggyel, 1952); Epikuros-Lucretius (Szabó Györggyel, 1953); Morus, Bacon, Hobbes, Locke – az angol materialisták (1953); Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete (1960); Aiszóposz meséi (1970); Richard de Bury: Philobiblon. A könyvek szeretete (Jakó Zsigmond bevezetőjével, Téka 1971); Erasmus világa (Dankanits Ádámmal és Trencsényi-Waldapfel Imrével, Téka 1972); Kőrösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanításai (Téka 1972); Francis Bacon: Új Atlantisz (Téka 1976).

Írói álneve: Szováti Endre.


Bodor János (Felsőcsernáton, 1861. márc. 10. – 1949. okt. 23., Szászváros) – elbeszélő, emlékíró. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó és a nagyenyedi Bethlen Kollégium elvégzése után ref. lelkész Zágonban és Szászvároson, ahol 1932-ben nyugalomba vonul. Elbeszélései Életképek c. alatt jelentek meg (Mv. 1928), önéletírását a Székely Mikó és Bethlen Kollégium elöljárósága adta ki Utam a csernátoni parókiától a zágoni papi parókiáig címmel (I-II. Kv. 1936). Az emlékirat egy sokgyermekes székely tanítócsalád küzdelmes életének s a kollégiumi diákéveknek társadalmi és művelődéstörténeti szempontból hiteles megörökítése.


Bodor Kálmán (Kolozsvár, 1886. máj. 17. – 1960. jan. 30., Sülelmed) – mezőgazdasági szakíró. A kolozsvári Gazdasági Akadémián szerzett agrármérnöki képesítést. Alkalmi munkatársa volt a Magyar Nép hetilapnak, főmunkatársa az Erdélyi Gazdának. Cikkei főleg a gyógynövények gyűjtését, termesztését és értékesítését népszerűsítették. Munkái: A három holdas gazdának is meg kell élnie (az ÁGISZ kiadása, Hasznos Könyvtár 1. Brassó 1935); Gyógynövények gyűjtése és értékesítése (az EMGE kiadása, Kv. 1940); Vadontermő gyógynövények (1957. Másodszor Rózsa Imre közreműködésével, 1963).


Bodor Klára (Budapest, 1904, aug. 15. – 1973. júl. 28., Kolozsvár) – elbeszélő, gyermekíró. ~ Pál anyja. Első írását 1930-ban közölték. A 40-es évek végétől a kolozsvári Igazság bánsági tudósítója, az írószövetség temesvári magyar irodalmi körének vezetője. Verseit, riportjait, elbeszéléseit a napisajtó s a Bánsági Írás, az Irodalmi Almanach, a Dolgozó Nő közölte, antológiákban is szerepelt. Kötete: Panni (elbeszélés gyermekeknek, 1970).


Bodor Pál (Budapest, 1930. júl. 28.) – szerkesztő, költő, közíró, műfordító. ~ Klára fia. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. Egyetemi tanulmányait a filozófia-lélektan karon kezdte meg Bukarestben, majd a Bolyai Tudományegyetemen folytatta.

Első írása 1946-ban a temesvári Szabad Szóban jelent meg. 1946 és 1948 között a temesvári Gaudeamus c. diáklap szerkesztője. Előbb a Romániai Magyar Szó, majd a kolozsvári Igazság szerkesztőségében dolgozott (1948-51), 1951 novemberétől az Utunk rovatvezetője, majd 1967 februárjáig szerkesztőségi főtitkára. Közben a Gaál Gábor Irodalmi Kör irányítójaként a második Forrás-nemzedék új törekvéseit támogatta. 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette; nevéhez fűződik ebben az időszakban a Magyar Klasszikusok, a Téka és a Fehér Könyvek sorozat, számos folklórkötet megjelentetése, nyelvészeti és művelődéstörténeti sorozatok megindítása s hazai műfordítók bevonása a Horizont c. világirodalmi sorozatba. 1970től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője. Ebben a munkakörben új területre talál sokoldalú és fáradhatatlan szervezőképessége (*televízió és irodalom); az ő nevéhez fűződik a TV magyar adása sajátos műfajainak és mai munkatársi gárdájának kialakítása. Ma az Előre főmunkatársa.

Az 50-es években állandó publicisztikai rovata volt az Igazságban (Ablak), majd az Utunkban (Lírai röplapok, később Fanyar röplapok), a Brassói Lapokban, a Dolgozó Nőben és a kolozsvári rádióstúdió adásaiban. Egyéni műfajt teremtett "lírai röplapok"-nak nevezett glosszáival, pamfletjeivel, amelyekben társadalmi elkötelezettséggel jórészt az éppen időszerű politikai kérdésekhez szólt hozzá. Nagy kritikai visszhangot kiváltó első kötetébe (Két arasszal az ég alatt. 1961) két ciklusba osztva hetvenet vett föl irodalmi miniatűrjeiből, melyekben váltakozva keverednek finom és eredeti képzettársításai pátosszal, iróniája lendületes tirádákkal. Közírói munkásságából ad ízelítőt Tengerpart az udvaron (1964) c. riportgyűjteménye. Itt közölt írásai az irodalmi riport igényével készültek, sajátos agitátori szenvedélyességtől fűtött lírai hangvétel teszi őket vonzóvá. A közéletet erkölcsileg mérlegelve emberi kapcsolatok ferdeségeit jellemzi a hétköznapok realizmusával Monológ zárójelben c. "röplap"-gyűjteménye (1971). Sajátos "intarzia-kötet"-e a maga és mások verseiből, azaz műfordításokból, parafrázisokból, lírai és prózai kommentárokból áll (Add magad hozzá a világhoz, Kv. 1975). "Túlvilági röplapok versben és prózában" alcímmel megjelentetett, Apám könyve c. művében (1980) a halálfélelem problémája foglalkoztatja.

Lírai termését az Égetett agyag (1963) és az Írószövetség országos díját elnyert A meztelen lány (1969) c. kötetben adta közre. Sokoldalú költő, tudatos formaművész; bár költeményei többségben szabad versek, kedveli a kötött formákat is. Legjobban sikerült verseinek sallangtalan egyszerűség az erénye. A lírától, sőt a szabadvers-formáktól az utóbbi években közölt publicisztikával és esszével ötvözött kisregényeiben sem szakad el (A lány, aki nincs, 1975), jellemkutató visszajátszásukban a történelmi kiforrás sok fájdalmas emléke zúdul fel. Legújabb regénye (Kék folt, 1979) gyermekkori sebeket idéz fel egy tragikus nősors kapcsán. Szerepelt a Hazánk magyar költői (1953), a Pellengér (1955), Egy nap történelem (1962) c. antológiákban.

Prózafordításai között Cezar Petrescu, Teodor Mazilu, Alexandru Mirodan, Remus Luca, Pop Simion, Laurenţiu Fulga, D. Săraru és Isac Peltz művei szerepelnek, magyarul tolmácsolta Geo Dumitrescu verseit.

Több versét Birtalan József és Csíky Boldizsár zenésítette meg. Írói álnevei: Tóth Balázs, Zaláni János, Bóra Gábor.

(K. Á.)

Majtényi Erik: Hibás úton. Utunk 1956/8. – Bálint Tibor: A röplapok líraiságáról. Utunk 1962/8. – Szilágyi Júlia: Még egyszer a lírai röplapokról. Korunk 1963/3. – Lászlóffy Aladár: Szemlélet és hatás. Utunk 1964/25; uő: A meztelen lányról és meztelen problémákról. Igaz Szó 1970/11. – Baróti Pál: B. P.: Égetett agyag. Igaz Szó 1964/9. – Láng Gusztáv: A tények költészete. Utunk 1964/49. – Csiki László: Az ember, aki megtalálta magát. Utunk 1970/18; uő: A barátság (fordítása, parafrázisa és kommentárja). A Hét 1976/35. – Soltész József: Líra – ökölbe szorítva. Utunk 1972/7. – Szekernyés János: B. P. színes írásai. Korunk 1972/12. – Beke György: Gyötrelmes emberszeretet. A Hét 1973/15; uő: Rendhagyó tévékrónika. Igazság 1979. szept. 5. – Markó Béla: Két kisregény. Igaz Szó 1976/4. – Mózes Attila: Játék az ötletekkel – különböző szinten. Korunk 1976/6. – Ágoston Vilmos: Egy fél élet és a többi. A Hét 1976/47. – Beszélgetés B. P.-lal. Kérdez: Forró László. Utunk 1977/40. – B. P. műhelyében. Igaz Szó 1980/7.

ASZT: Versek, riportok, tabletták. LM 12, 751, 885, 1090.


Bodrogi János (Székelyudvarhely, 1869. jún. 29. – 1954. aug. 24., Kolozsvár) – történész, publicista. Tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, 1893-tól 1934-ig történelem-földrajz szakos tanár a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, az utolsó évben rektor-professzor. Főként a kollégium történetével és Kossuth Lajos hírlapírói munkásságával foglalkozott, Károlyi Zsuzsanna fejedelemasszony c. tanulmánya önálló kötetben jelent meg Nagyenyeden (1899). Cikkeit, történelmi tanulmányait az Alsófehér és a Közérdek c. nagyenyedi lapok, a Bethlen Kollégium értesítői, a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyvei, az EME emlékkönyvei s a Brassói Lapok (1922) közölték. Nagyenyed művelődési életében tevékeny szerepet játszott. Az Andreanumról c. értekezését a Magyar Kisebbség adta közre (1924).


Boér Géza (Torja 1952. márc. 13.) – költő. A Babeş-Bolyai Egyetemen végzett magyar-francia szakon. Kézdivásárhelyen tanár. Verseit az Echinox, Igaz Szó, Utunk közli. Kötete: Hiányok térképe. (Forrás 1980).


Boér László (Magyarszovát, 1907. márc. 28. – 1972. szept. 17., Marosvásárhely) – orvosi szakíró. Oklevelét 1931-ben szerezte Kolozsvárt. 1932-ben elnyerte a Budapesti Orvostudományi Társaság pályadíját, s bakteriológiai, szerológiai tanulmányokat folytatott a Magyar Országos Közegészségtani Intézetben, 1939-től 1948-ig Szatmáron kórházi főorvos, egyben a helyi Kölcsey Egyesület tudományos osztályának elnöke. 1949 óta a marosvásárhelyi OGYI járványtani tanszékét vezette. Docens doktor (1972). Szakfolyóiratokban (Revista Medicală – Orvosi Szemle, Microbiologie-Epidemologie, Igienă, Revista medico-chirurgicală din Iaşi, Acta Microbiologica) megjelent közleményei a hastífusz, vérhas, gyermekbénulás, diftéria, sárgaság járványtanával, a baktériumok variációjával és genetikai kérdésekkel foglalkoznak. Több bakteriológiai, járványtani jegyzet szerzője; szakmai középiskolák számára írta Orvosi mikrobiológia (1951) és Haranghy Lászlóval közösen Mikrobiológia és parazitológia (1952) c. tankönyveit. Társszerzője a Nestorescu-féle Bacteriologie medicală (1961) és az Ivan-féle Epidermiologie generală şi specială (kőnyomatos, 1963) c. szakmunkáknak.


Boér Lászlóné Léber Margit (Kolozsvár, 1914. márc. 22.) – matematikai szakíró, középiskolai tanár. Elemi és középiskoláit Désen, főiskolai tanulmányait Kolozsvárt a tudományegyetem matematika karán végezte. 1936-tól 1943-ig a székelyudvarhelyi tanítóképzőben, 1953-ig Désen, majd 1968-ig Kolozsvárt tanított matematikát. A korszerű matematikaoktatás témaköréből való írásai magyar nyelven a Matematikai Lapokban, román nyelven gyűjteményes kötetekben jelentek meg. Munkái: Gondolkozz és számolj (Boér Margit néven, 1973); A végtelen halmazokról (Antenna, Kv. 1975).


Boga Alajos – *iskolatörténet


Boga Imre (Brassó, 1856. febr. 13. – 1924. febr. 4., Kolozsvár) – pedagógiai író. Mint középiskolai tanár nevelésügyi cikkekkel és kiadványokkal jelentkezett. Javaslat az idegen nyelvek tanulásának ügyében (Kv. 1921) c. alatt megjelent füzetében a nyelvtanítás lélektani alapjait vizsgálta.


Boga Lajos (Marosvásárhely, 1885. nov. 30. – 1956. febr. 21., Marosvásárhely) – természettudományi szakíró, szerkesztő. 1906-tól tanársegéd Apáthy István intézetében és az Erdélyi Múzeum állattárának őre. 1920-tól a kolozsvári kat. polgári iskolai tanárképzőben adott elő. 1925-től a csíkszeredai főgimnázium tanára, 1936-tól a székelyudvarhelyi kat. főgimnázium igazgatója. 1941-től 1945-ig az Erdélyi Múzeum állattárának igazgató-őre, egyidejűleg a Múzeumi Füzetek (az EME természettudományi és matematikai közleményei) szerkesztője. 1945-től nyugdíjazásáig, 1948-ig a Bolyai Tudományegyetem állattani professzora. Szakdolgozatai az EME kiadványaiban és külföldi folyóiratokban jelentek meg. Középiskolák számára növénytani és bonctani-élettani tankönyveket írt. A Csíki Lapokban a 30-as években zenei tárgyú cikkeket is közölt.


Bogáthy Zoltán, családi nevén Oláh-Bogáthy (Nagyvárad, 1941. szept. 13.) – lélektani szakíró. Középiskolát Nagyváradon végzett 1959-ben, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt kezdte és 1964-ben Moszkvában fejezte be. Mint pszichológus 1968-ig a Pedagógiai Tudományos Intézet kolozsvári fiókjánál működött, azóta a resicai Kohászati Kombinát lélektani laboratóriumának vezetője. Gyógypedagógiai, szociálpszichológiai, ergonómiai, balesetvédelmi, vezetéstudományi és sportlélektani írásait az Előre, Korunk, A Hét, TETT, Viaţa Economică, Metalurgia rendszeresen közli. Munkája: Îndreptarul psihologului industrial (1975). Társszerzője a Psihologia şi acţiunea socială c. négykötetes munkának (1979).


Bogáts Dénes, Cs. Bogáts (Nagyszeben, 1882. ápr. 22. – 1949. nov. 8., Sepsiszentgyörgy) – történész, nyelvész. Középiskolai tanulmányait Nagyszebenben és Budapesten végezte, egy ideig posta- és távírdai tisztviselő. Sepsiszentgyörgyön már mint nyugdíjas került kapcsolatba a Székely Nemzeti Múzeummal. Az egyetemi tanulmányok hiányát önműveléssel pótolva, 1932-ben a múzeum igazgató-választmányának tagja, majd tiszteletbeli igazgató-őre lett. A múzeum levéltárában a Székelyföldre vonatkozó helynév- és családtörténeti adatok összeírásával foglalkozott, s rengeteg adatot gyűjtött Háromszék és Sepsiszentgyörgy múltjára vonatkozólag. Bár betegsége ágyhoz kötötte, az utolsó percig írta munkáját a háromszéki helynevekről. Az Erdélyi Múzeum munkatársa. Munkái: Háromszéki helynevek (az Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára c. kötetben, Sepsiszentgyörgy 1929. 52-71); Az első székely huszárezred a török és francia háborúkban 1788-tól 1814-ig (Sepsiszentgyörgy 1932); Adatok a régi Háromszék topográfiájához helynévkutatások alapján (az EME XII. vándorgyűlésének emlékkönyvében, Kv. 1934. 89-96); Zágon 1690. évi feldúlása és következményei (Erdélyi Múzeum 1941/3-4.; klny.: A Székely Nemzeti Múzeum kiadványai 3.); Sepsiszentgyörgy története (a Székelyföld írásban és képben c. kötetben, Bp. 1941); Háromszék vármegye (idegenforgalmi kiadvány, Bp. 1942); Szemerja község és református egyházának története (Sepsiszentgyörgy 1943); Háromszéki oklevélszójegyzék (ETF 163. Kv. 1943); A -ni, -nit, -nul, -nül rag a háromszéki régiségben (Dolgozatok 16. Kv. 1947). Háromszéki szótörténeti tárának kéziratos gyűjteménye a II. világháborúban elpusztult, új gyűjtéséből Szabó T. Attila tett közzé adatokat (NyIrK 1958/1-4).

Székely Zoltán: Cs. B. D. A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve 1879-1954, Mv. 1955. 164 -65. – Szabó T. Attila: Cs. B. D. (1882-1949). A Nyelv és múlt c. kötetben, 1972. 498-501.


Bogdán Imre (Kolozsvár, 1928. júl. 7.) – mezőgazdasági szakíró. Szülővárosában végezte a piarista főgimnáziumot és a mezőgazdasági főiskolát (1952), mint agrármérnök az Üzemszervező és Területrendező Tervintézetben, állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben tevékenykedett. 1970 óta a Megyei Legelőgazdálkodási és Javító Vállalat munkatársa Kolozsvárt. Első cikke a Falvak Dolgozó Népében jelent meg (1954), az Igazság gyepgazdálkodási, a Vînătorul şi Pescarul Sportiv folyóirat vadászati és vadgazdálkodási cikkeit közli.

Francia, angol, német és orosz nyelven is publikált. Műfordítása: I. Volosciuc-M. Bodea: Védjük a vadállományt (1955). Önálló kötete: Kutyakaleidoszkóp (1975).


Bogdán László (Sepsiszentgyörgy, 1948. márc. 8.) – költő, író, újságíró. Középiskolai tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd segédraktárnok, állategészségügyi munkás, keramikus, nevelő, művelődési aktivista. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör belső munkatársa. Első verse az Ifjúmunkásban jelent meg; rendszeresen közöl verseket, novellákat, kritikai cikkeket, műfordításokat és publicisztikát az Utunkban, Igaz Szóban, heti- és napilapokban. Szerepel a Kapuállító c. antológiában (1971). Kötetei: Matiné (versek, Forrás, 1972); Helyszínkeresések forgatáshoz (regény, 1978); Petre Stoica: Nyulak és évszakok (versfordítások, 1978), Címeremben két hattyú (regény, 1980).

Székely János: A selejt bosszúja. Igaz Szó 1968/3. – Szilágyi Domokos: Az elégedetlenség joga. Előre 1968. ápr. 7. – Soltész József: Nem jó az egér? Utunk 1972/50. – Szőcs István: Helyszínkeresések forgatáshoz. Előre 1979. febr. 21. – Mózes Attila: A megtalált helyszín – további forgatáshoz. Utunk 1979/28. – Egyed Péter: Az életformák kritikája. Igaz Szó 1979/8.


Bogdan Tibor, eredeti családi nevén Neumann (Kolozsvár, 1919. márc. 21.) – nevelés- és lélektani szakíró, szociológus. Szülővárosában végezte a Gheorghe Bariţ Líceumot 1937-ben, a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát 1942-ben. Előbb középiskolai tanár, majd a közoktatásügyi minisztérium vezérinspektora (1947-50). 1970 óta tanszékvezető tanár a bukaresti egyetemen. Első tudományos közlése régi családi nevén Mose Zacuto életrajza s kiadatlan munkáinak gyűjteménye (bölcsészdoktori értekezés, Bp. 1943), önálló munkája A nevetés kérdése az iskolai nevelésben (Közlemények a Ferenc József Tudományegyetem Pedagógiai-lélektani Intézetéből 49. Kv. 1942). Számos lélektani, pedagógiai, orvosi szakfolyóirat munkatársa, magyarul a Korunkban közöl. Bevezető jegyzetet írt román nyelven a törvényszéki lélektan hallgatói számára (1957), gyermeklélektani munkái közül magyarul is megjelent A "különleges" gyermek c. kötete (társszerző I. Nica, 1970). Tevékeny részt vesz a korszerű romániai szociológiai kutatások irányításában, az Urbanizarea în România Brassó-zónájáról szóló kötet (1970) társszerzője Mihail Cernea, Miron Constantinescu, Petre Cristea mellett. A belügyminisztérium kiadásában megjelenő Tratat de criminalistică (II. kötet 1979) társszerzője.


Bokor Ernő – *Megyei Tükör


Bokor Katalin (Bukarest, 1935. márc. 10.) – költő, író, szerkesztő. Marosvásárhelyen kezdte, a fővárosban fejezte be középiskolai tanulmányait, ahol az Idegen Nyelvek Intézetében orosz-román szakot végzett. 1952-től több ifjúsági lap belső munkatársa, 1967 óta a Jóbarát rovatvezetője, a Nagyapó mesefája-kötetek munkatársa. A Vitorla-ének c. antológiában két verssel szerepelt. Munkái: Az avasi betyár (ifjúsági kisregény, 1970); Ikebana (karcolatok, 1972); Napratörő (versek, 1975); Örömmadár (karcolatok, 1977).


Boldizsár Dénes – *helytörténet


Bolyai Gábor – Gaál Gábor egyik írói álneve


Bolyaiak emlékezete – Bolyai Farkas és fia, Bolyai János emlékének és tudományos hagyatékának ápolása már Eötvös József kezdeményezésére a marosvásárhelyi ref. kollégiumban megkezdődött, s a könyvtárban, ahol a Bolyaiak kéziratait őrizték, emlékmúzeumot szerveztek; gazdag anyagával ez ma a *Teleki-Bolyai Könyvtár Bolyai-emlékszobájában van elhelyezve. 1902-ben, Bolyai János születése centenáriumán, iskolája s a kolozsvári tudományegyetem megemlékezett a nagy matematikusról, szülőházát Kolozsvárt megjelölték, s díjat alapítottak, melyet elsőként Poincaré francia matematikusnak ítéltek oda. 1909-ben a kolozsvári szabadgondolkodó ifjúság Lukács Hugónak, Ady orvosának kezdeményezésére Bolyai Kör címen alakította meg egyesületét, s ezt kiáltványban így okolta meg: "Bolyai nevét írjuk lobogónkra, amely névhez évezredes sarkalatos igazságnak gondolt tétel megdöntése fűződik." 1911-ben az apát és fiút kihantolták s egymás mellé helyezték a marosvásárhelyi ref. temetőben.

Ady költői látomása után ("Megnyíltak lángolón előttünk/ A Bolyai- s Csere-sírok") a Bolyaiak irodalmi hősökként is bevonultak a köztudatba. Tabéry Géza Kolozsvári bál (Nagyszalonta 1923) c. regényrészlete, a belőle alkotott s Kolozsvárt bemutatott színdarab, majd a teljes regény (Szarvasbika Bp. 1925, 1944, újabb kiadás Bukarest 1969 és a Tanulók Könyvtárában, Kv. 1979) az öreg s az ifjú Bolyai ütközését a mélylélektan segítségével nagyítja fel s magyarázza, széles irodalmi vitát váltva ki, melynek során Berde Mária, Ligeti Ernő, Paál Árpád, Makkai Sándor, Reményik Sándor, Spectator (Krenner Miklós) és mások az írói képzelőerőt s a Bolyaiak valóságos történetét hasonlították össze.

1944-ben Kolozsvárt jelent meg Dávid Lajos debreceni, majd kolozsvári egyetemi tanár Bolyai-geometria az Appendix alapján c. szakmunkája.

A két Bolyai kultusza 1944 után vált a romániai művelődés sajátos vonásává. 1945. jún. 1-jén a kolozsvári magyar egyetem Bolyai Tudományegyetem néven illeszkedett be a demokratikus Románia tanügyi hálózatába, áthozva a nevet a román egyetemmel való egyesítéskor (1959) a Babeş-Bolyai Egyetem címébe is. 1946 őszén Kolozsvárt megnyílt a Bolyai Szabadegyetem, azzal a céllal, hogy a munkásság soraiból neveljen új értelmiséget. 1947-ben az egyetem kiadásában jelent meg Kristóf György A két Bolyai alakja szépirodalmunkban c. tanulmánya. 1952-ben Bolyai János születésének 150. évfordulóját országszerte megünnepelték. A róla elnevezett egyetem gondozásában, Bányai László rektor előszavával, emlékkönyv jelent meg (Bolyai János élete és művei), amely Tóth Imre fordításában közli az 1832-es Appendix teljes szövegét. Magyar és román történészek, matematikusok, filozófusok, társadalomkutatók (Cselényi Béla, Gergely Jenő,

A. Myller, G. Vrânceanu, Gáll Ernő) tanulmányai mellett szerepel V. F. Kagan szovjet tudós értekezése a nem-euklideszi geometria felépítéséről Lobacsevszkijnél, Gaussnál és Bolyainál. Az évforduló alkalmából az RNK Akadémiája kétnyelvű emléktáblát helyezett el a régi mellé Bolyai János kolozsvári szülőházán, a Bolyai utcában. Az évforduló felhívta a figyelmet a Marosvásárhelyen őrzött Bolyai-kéziratokra, ezekből Benkő Samu, Szarvadi Tibor és Tordai Zádor, s Bolyai-levelekre, melyekből Jakó Zsigmond közölt szemelvényeket az emlékkönyvben. Az akadémia Kolozsvári Történettudományi Intézete Abafáy Gusztáv és Benkő Samu tudományos kutatókat bízta meg a több mint tízezer lapból álló hagyaték rendszerezésével és feldolgozásával; évekig tartó munkájukról a filozófiai szaksajtóban számoltak be, közrebocsátva néhány eredeti kéziratot (Din manuscrisele inedite ale lui Bolyai János, Cercetări filozofice 1956/6).

Bolyai Farkas halála centenáriumán Marosvásárhelyen újabb ünnepségek zajlottak le. Az Antalffy Endre előszavával megjelent emlékkönyv a Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsa Végrehajtó Bizottságának kiadásában Bugyi Pál néptanácsi elnök ünnepi beszédét, Farczády Elek, Gergely Jenő, Pálffy Antal, Kozma Béla és Molter Károly ünnepi előadásait s a Bolyai Farkas Középiskola dísztermében 1956. nov. 16-18-án rendezett ünnepségek műsorát tartalmazza (Emlékkönyv Bolyai Farkas halálának 100. évfordulója alkalmából, Mv. 1957). A Bolyaiak nevét viselő téren, szemben az akkor Bolyai Farkasról elnevezett négy évszázados múltú líceummal, 1957 őszén leleplezték Csorvássy István és Izsák Márton művészi alkotását: a két Bolyai szobrát.

Bolyai János halálának 100. évfordulóján a Korunk Bolyai-különszámot adott ki (1960/1), melyben Tóth Imre a nemeuklideszi geometria filozófiai jelentőségét méltatta, Weiszmann Endre pedig "A tér abszolút igaz tudománya" és a szovjet kozmikus kutatás c. tanulmányában a korszerű űrkutatásig vezette el Bolyai úttörő gondolatmenetét. Az évforduló alkalmából Abafáy Gusztáv Bolyai János nézeteit ismertette a nyelvről és gondolkodásról, az esztétikáról és művészetről (NyIrK 1960/1), Benkő Samu pedig rámutatott a nyelv és matematika összefüggéseire Bolyai János életművében (Korunk 1960/10). Teljes képet a "vallomásíró" Bolyai János feljegyzéseiből kibontakozó, soha ki nem adott művekről (Tan, Üdvtan és más kísérletek) Benkő Samunak 1968-ban az Irodalmi Könyvkiadónál megjelent Bolyai János vallomásai c. alapvető műve nyújtott (1972-ben a Kriterion Könyvkiadónál 2. kiadás, utoljára az Apa és fiú c. tanulmánykötetben, Bp. 1978).

A kolozsvári magyar egyetemi színjátszók előadásában 1965-ben került színre Bolyai Farkas A párisi per c. ötfelvonásos drámája, elégtételt szolgáltatva az 1814-es Döbrentei-féle kolozsvári drámapályázat elfelejtett résztvevőjének. 1970 tavaszán Németh László A két Bolyai c. drámája járta be az országot a marosvásárhelyi színház bemutatásában: az apát Lohinszky Loránd érdemes művész, a fiút Ferenczy István alakította.

Gondolatiságában és a magatartás példájaként Bolyai János alakja új irodalmunkban is feltűnt. Székely János szonettkoszorúja (Bolyai hagyatéka, 1955) az önmagát pusztítva is új világot építő szellemi hősiesség erkölcsi képletét állítja az új nemzedék elé. Kocsis István Bolyai János estéje c. monodrámája (1970) szerint az apjával és Gauss-szal vitatkozó főhős önmagát marcangolva dönt a legnehezebb mellett: látványosság helyett a tudományos felelősséget, az emberből való élés helyett az emberért való élés erkölcsét választva. A monodrámát Szatmárról Zsoldos Árpád, Temesvárról Fábián Ferenc, Marosvásárhelyről Ferenczy István, Nagyváradról Varga Vilmos művészi játéka vitte országos körútra, közönségsikert aratva mind a négy rendezői változatban; Székelykeresztúron Illyés Ferenc tanár is bemutatta. A monodráma magyarországi színpadokon is szerepelt. Magatartáshős Szilágyi Domokos versének Bolyaija is (Bolyai János Vásárhelyütt), hasonlóképpen a Saszet Gézáé, aki Bizonyság c. kötetében (Kv. 1972) Párhuzamosok c. költeményét fűzi "Bolyai ismeretlen arcképéhez". A törpe környezettel szemben magát a mindenséggel azonosító Bolyai Jánost jeleníti meg Pethő László Visszaszámolás c. versében (Korunk 1973/2). A Mandics íróházaspár "szerepjátszó kísérlet"-ként apokrif verseskönyvbe foglalta Bolyai János életét és a Tan gondolatait (Bolyai János jegyzeteiből. 1979).

A képzőművészetet is foglalkoztatja a Bolyaiak alakja. Csorvássy és Izsák említett térszobra után Kós András három szobra Bolyai Jánosról (1964-65) Benkő Samu szerint olyan vonásokat idéz fel, mint "amilyenekkel ő rajzolta képzeletében" a matematikus-filozófus képét (Bolyai János arca, Korunk 1965/7-8). Megemlítendő M. Makkai Piroska "A két Bolyai" c. grafikai sorozata, Vetró Artúr Bolyai Jánosról készített mellszobra (képét A Hét 1978-as évkönyve közölte).

A nemeuklideszi geometria születésének másfél százados évfordulója – Bolyai János 1823. nov. 3-án Temesvárról keltezett híres levele apjához, melyben kijelenti, hogy "a semmiből egy ujj más világot teremtettem" – alkalmat adott a ~ felelevenítésére. A temesvári Állami Magyar Színház Irodalmi Színpada a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Temes, ill. Arad megyei Tanácsaival karöltve emlékműsort rendezett: Toró Tibor a levél tudománytörténeti jelentőségét méltatta, Salló Ervin a Bolyai-kultusz temesvári magvetőiről beszélt, Abafáy Gusztáv Bolyai-kutatásairól számolt be, Benkő Samu a nagy matematikus előrelátó társadalmi felfogásáról értekezett, Sinka Károly és Rajhona Ádám oratóriumszerűen szólaltatta meg Németh László Bolyai-drámájának egy részletét, s más színművészek Bolyairól szóló verseket adtak elő, így Székely János és Szilágyi Domokos emlékverseit. Az ünnepély műsorfüzete az előadók anyagán kívül Beke György A Bolyai-jelkép c. írását s Pongrácz P. Mária Bolyai temesvári dédunokája c. riportját is tartalmazza (a Bolyai-leszármazott Ciugudean Ibolyáról). A kezdeményezés folytatásaként kiadták Neumann Mária, Salló Ervin és Toró Tibor tanulmányait is Bolyai János geometriájáról (A semmiből egy új világot teremtettem... Tv. 1974).

1975-ben Benkő András A Bolyaiak zeneelmélete c. munkája a két Bolyai gondolatvilágának kevésbé ismert területét világította meg. 1979-ben Bolyai János jel- és közléstana címmel Balogh G. Attila egy szemiotikai előadásának részletét közölte a TETT.

(B. E.)

Farczády Elek: A Bolyai-kultusz története és a marosvásárhelyi Bolyai-múzeum. Korunk 1960/1. – Abafáy Gusztáv: B. F. Shakespeare csillagzata alatt. Korunk 1964/7. – Engel Károly: A kolozsvári Bolyai Kör tevékenysége. Korunk 1967/12. – Deé Nagy Anikó: A két Bolyai könyvtára. Alcíme: A Teleki-Bolyai Könyvtárban őrzött Bolyai-könyvhagyaték. Könyvtári Szemle 1968/1. – Toró Tibor: "A semmiből egy új, más világot teremtettem." A Hét 1973/46. – Berde Károly: Volt-e B. J.-nak syphilise? Orvostörténeti Közlemények, Bp. 1973. 131-42. – Tonk Sándor: B. F. öröksége. Korunk 1975/1-2. – Vofkori József: Bolyai-művek a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtárban. Művelődés 1975/2; uő Orvosi kifejezések B. J. írásaiban. Korunk 1977/1-2. – Cseke Vilmos: Új hazai eredmények a Bolyai-kutatásban. Korunk 1975/7. – Gáll Ernő: Az utópikus tudat és erdélyi változatai. A Pandora visszatérése c. kötetben, 1979. 51-75.

ASZT: Bolyai Farkas: A párisi per. Főiskolai színjátszók előadása. TM 41.


Bolyai Zoltán – Gaál Gábor egyik írói álneve


Bonaventura nyomda*nyomdatörténet


Boncza Berta, Csinszka (Csucsa, 1894. jún. 7. – 1934. okt. 24., Budapest) – költő. Ady Endre felesége. Svájci nevelőintézetben (Lutry) tanult, innen írt először 1911-ben Adynak. Levelezésük évekig tartott, csak 1914-ben ismerkednek meg személyesen Csucsán. Az ismeretségből szerelem lett, "biztosság, nyár, szépség és nyugalom" ígérete a megfáradt költő számára, ahogy A Kalota partján c. kalotaszentkirályi leánykérő versében írja. (A mondat befejező része eredetileg így hangzott:) ...ahogy A Kalota partján c. kalotaszentkirályi leánykérő versében írja, majd néhány hónap múlva, 1915. márc. 27-én az apa, ~ Miklós tilalma ellenére Budapesten házasságot kötnek. Egyetlen verskötete jelent meg Adytól kapott becéző nevén: Csinszka versei (Bp. 1931), Vészi József előszavával és második férje, Márffy Ödön festőművész Csinszka-címképével. Huszonöt, többnyire emléket idéző verse túlnyomórészt Ady-utánérzés. Ahogy Reményik Sándor gavalléros kritikájában megállapította: "Csinszka nem a saját verseiből él igazán, hanem azokban az örök poémákban él, melyek általa születtek akkor, amikor Ady már a halottak élén állott" (Erdélyi Helikon 1932/2).

Verseinél írásműként is jelentősebbek visszaemlékezései és levelei. Még életében megjelent Vallomás a csodáról c. alatt a Nagyváradi Napló 1932. jan. 1-i számában önéletrajzának Adyval való megismerkedéséről és házasságukról szóló részlete; 1977-ben Ruffy Péter 22 folytatásban dolgozta fel a kiadatlan memoárt (Csinszka és Ady. Magyar Nemzet, Bp. 1977. jan. 30. – márc. 20.). Leveleivel elszórva találkozunk az Ady-irodalomban, így Tabéry Géza posztumusz kötete, a Két kor küszöbén (1970) közöl ~-leveleket, s Ady és felesége levelezését 1914 áprilisától augusztusáig az Utunkban s az 1914 szeptember-novemberi levélváltást a Korunkban Bustya Endre hozta nyilvánosságra (1977-78).

Élénk irodalomtörténeti vitát váltott ki Robotos Imre a Fáklya (1971) s bővítve a Dolgozó Nő (1974) hasábjain folytatásokban közölt, majd Az igazi Csinszka (Bp. 1975, 2. kiadás 1977) c. dokumentumkönyvével (A mondat befejező része a cenzúra-beavatkozás előtt:) ...Az igazi Csinszka (Bp. 1975, második kiadás 1977) c. alatt megjelent dokumentumriportjával, amely Ady és ~ szerelmének és házasságának feltételezett ellentmondásait szellőztette.. Szőcs István (Irodalomtörténet – vagy pletyka? Utunk 1974/26), Láng Gusztáv (A megtámadott múzsa, A Hét 1975/42; uő: A dokumentumok hitele, Utunk 1975/40), Bustya Endre (Egy "szembesítés" hitele I-XIII. Igazság 1975. szept. 21. – dec. 14.) és Marosi Péter (Nem érti, nem érti a dolgot, A Hét 1975/43) nemcsak Robotos beállításával szállt szembe, hanem új tárgyi – és belső – érveket is hozott a költő és felesége viszonyának igazabb megismeréséhez, Ady szerelmi költészete e viszonyból táplálkozó darabjainak mélyebb megértéséhez.

Ady Lajos: Ady Endre. Bp. 1923. 133-245. – Bölöni György: Az igazi Ady. Párizs 1934. 4. kiadás. Bp. 1966. 404-30. – Tabéry Géza: A csucsai kastély kisasszonya. Brassó 1939, újabb változat, Nv. 1941; újraközölve Két kor küszöbén, 1970. 205-45.; uő: Levelesláda. B. B. levelei. Két kor küszöbén, 1970. 315-91. – Franyó Zoltán: Ady-emlékek. Igaz Szó 1957/11; újraközölve A pokol tornácán, 1969. 377-436. – Óvári Attila: Szentimreiné vallomása B. B.-ról. Korunk 1967/1. – Lám Béla: A körön kívül. Önéletrajzi regény. 1967. 7-68. – Szentimrei Jenő: A Boncza-vár históriája I-III; újraközlés a Magyar Nemzet, Bp. 1942-es évfolyamából. A Hét 1977/36-38. – Király István: Ady és Csinszka. Egy szerelem és egy házasság története. Kortárs, Bp. 1980/1-2.


Bonczos István (Nagyszalonta, 1912. febr. 4. – 1979. máj. 21., Nagyszalonta) – író. Nagy Ilona férje. Szülővárosában öt elemit és három év inasiskolát végzett, majd kőműves lett. Korán bekapcsolódott a KRP illegális munkájába. Politikai üldöztetése elől a Szovjetunióba menekült, s az érettségit 1941-ben Kisinyovban tette le. A háború alatt mint almérnök megfordult a Szovjetunió ázsiai területein is, megtanulta a karakalpak, üzbég, kazah és türkmén nyelvet. Hazatérve az ARLUS és MNSZ aktivistája, majd a nagyváradi Új Élet újságírója, 1949-től 1951-ig az Utunk irodalmi rovatvezetője. Először az Utunkban (1949) jelentkezett szépprózával, azóta számos hazai lap közölte novelláit, karcolatait, meséit, irodalmi riportjait, színműveit, kisregényét és műfordításait. Írói érdeklődése széles, belefér az 1919-es Tanácsköztársaságtól napjainkig eltelt félszáz év, s az alföldi és érmelléki parasztok és földmunkások világától a szovjet Moldováig és türkmén földig terjed. Idegen tőle minden csináltság, viszont a művészi megmunkálás igénytelensége hátrányára válik; naturalizmusát és "retusáló" módszerét keményen bírálta Szabédi László, írásainak dokumentumértéke azonban elvitathatatlan.

Munkái: Szovjet földön (két elbeszélés, 1949); Kubikosok (két elbeszélés, 1949); Törik a jég (karcolatok, 1951); Egyszerű történetek (Bognár Imre álnéven, elbeszélések, 1954); Kinyílott a rozmaring (Bognár Imre álnéven, ifjúsági regény, 1955); Érmelléki gyerekek (ifjúsági regény, 1958); Egy piros hajnalon (elbeszélések, karcolatok, 1959); A vonat megy... (regény, 1960); Biri és Fickó (mese, 1961); A rézhajú lány (elbeszélések, 1962); Tiszta öröm (elbeszélések, 1965).

Álnevei: Bognár Imre, Köleséri István, Szentmiklósi István, Szalontai István.

Szabédi László: Kubikosok beszélgetnek. Utunk 1949/21; újraközölve Nyelv és irodalom, 1956. 249-53. – Baróti Pál: Szép életképek kolonca. Utunk 1960/51. – Gagyi László: A vonat megy. Igaz Szó 1961/1. – Dánielisz Endre: B. I.-tól búcsúzunk. Igaz Szó 1979/7. – Szász János: B. 1. fejfájára. A Hét 1979/22.


Bónis György (Budapest, 1914. jan. 5.) – jogtörténész. Tanulmányait Budapesten végezte, 1936-ban szerzett jogi doktorátust. Londoni tanulmányút, majd rövid könyvtári és minisztériumi szolgálat után 1940-ben Kolozsvárra nevezték ki a magyar jogtörténet tanárának. 1945-től 1947-ig a Bolyai Tudományegyetemen adott elő, 1956-ig a szegedi egyetem tanára, majd a budapesti Fővárosi Levéltár osztályvezetője. Több magyar és nemzetközi tudományos társulat tagja. Tudományos dolgozatai megjelentek a magyaron kívül német, francia, angol, olasz és más nyelveken is. Kolozsvári tartózkodásához kapcsolódó főbb művei: Magyar jog – székely jog (Kv. 1942); Erdélyi perjogi emlékek (Kv. 1942); Magyar jogtörténet I-II. (Kv. 1942); Törvény és szokás a Hármaskönyvben (Kv. 1942); Hagyomány és haladás az erdélyi jog fejlődésében (ETF 183. Kv. 1944); Jacobinus János erdélyi kancellár formuláskönyve, 1602 (Valentiny Antallal, Kv. 1947); Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban (Nagyenyed 1947). A somogyvári formuláskönyv c. tanulmányát egy jogtörténeti jelentőségű, Marosvásárhelyt őrzött kódexről a Kelemen Lajos Emlékkönyv (Kv. 1957) közli.


Bonyháti Jolán (Olthévíz, 1908. aug. 14.) – szerkesztő, bibliográfus. 1944 őszétől a székelyudvarhelyi Szabadság szerkesztője, majd a bukaresti és kolozsvári rádió magyar nyelvű adásainak munkatársa, 1948-tól 1968-ig az Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó, ill. Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi osztályának vezetője, majd szerkesztője. Összeállításában jelent meg Salamon Ernő műveinek bibliográfiája az Összegyűjtött versek c. kötetben (1966); Asztalos István műveinek bibliográfiája Izsák József Asztalos-monográfiájában (Abafáy Gusztávval, 1967); a Korunk költészeti anyagának (1932-40) repertóriuma a Méliusz Józseffel és Szász Jánossal szerkesztett A Korunk költészete c. kötetben (1967).


Bontó János – *Nagybánya magyar irodalma


Borbáth Andor (Kolozsvár, 1912. jún. 6.) – orvosi szakíró. Szülővárosában, a piarista gimnáziumban érettségizett, a Ferdinand-egyetemen szerzett orvosi diplomát. Pályáját a kolozsvári szülészeti klinikán kezdte, 1945-től a marosvásárhelyi OGYI-ban működik, 1965-től egyetemi előadótanár, 1970-től tanszékvezető egyetemi tanár, 1973-tól az orvostudományok doktora, nyugalomba vonulása (1977) óta tanácsadó professzor. Szakcikkeit az Ardealul Medical, Revista Medicală, a budapesti Orvosi Hetilap, Magyar Nőorvosok Lapja és Orvostudományi Közlemények, román, német és angol szakfolyóiratok közlik; bel- és külföldi értekezletek előadója. Fő kutatási témái: a női nemi hormonok injekciós alkalmazása, az allergia tana a nőgyógyászatban, a női meddőség kezelése. Román szakkönyveket ültetett át magyarra, lefordította C. I. Parhon Az öregség és kezelése c. művét (1949). A női meddőség (1954) és Terhességi toxikózis (1959) c. fejezetek szerzője az egyetemi szülészeti jegyzetekben; az Afecţiunile traumatice ale organelor feminine c. kötet (Orvosi Könyvkiadó 1959) nőgyógyászati, a Sterilitatea feminină c. kötet (1962) nőgyógyászati és szülészeti fejezeteinek szerzője. Irodalmi vonatkozású Vörösmarty Mihály és a magyar orvosi nyelv c. tanulmánya (Korunk 1968/5).

Szabó Attila – Vincze János: B. A. Természettudományos Arcképcsarnok. Művelődés 1980/4.


Borbáth Károly (Vargyas, 1931. jan. 12. – 1980. ápr. 20. Vargyas) – történetkutató. Középiskolát Székelykeresztúron végzett, történelem szakos tanári diplomát a Babeş Egyetemen szerzett 1954-ben. Négyéves leningrádi tanulmányút után a Bolyai Tudományegyetemen lektor, 1968-tól 1977-ig a nagyenyedi Bethlen-könyvtár igazgatója, 1977-ben Torockón, 1978 óta Vargyason tanított. Kelemen Lajos követőjeként a helyszínen kereste fel Erdély műemlékeit, a székelyudvarhelyi Székely támadt várról és szülőfalujáról írt tudományos monográfiája kéziratban. Könyvtári és levéltári kutatásaiból és kritikai jegyzeteiből közölt a Korunk, Megyei Tükör, Művelődés. Adalékok a székely népmesék gyűjtésének történetéhez c. tanulmánya a Székelykeresztúri Múzeum emlékkönyvében (Csíkszereda 1974), Magyari Andrással közös Társadalmi mozgalmak a Székelyföldön 1562 után c. tanulmánya a Székely felkelés 1595-1596 c. gyűjteményben jelent meg. A V. Cucu – M. Ştefan-féle műemlék- és útikalauz egyik fordítója és szakellenőrzője (Románia, 1974).

Balogh Dezső: Tanár volt "nem középiskolás fokon". Igazság 1980. máj. 13. – Cseke Péter: Dr. B. K. (1931-1980). Művelődés 1980/7.


Borbély Andor – *Erdélyi Múzeum; *helytörténet


Borbély István (Torockó, 1886. nov. 23. – 1932. márc. 20., Kolozsvár) – irodalomtörténész. Vasbányász családból származott, elemi iskolát Marosújváron, középiskolai tanulmányokat Budapesten, Nagyenyeden és Kolozsvárt végzett, majd a kolozsvári tudományegyetemen tett doktori szigorlatot (1909) a magyar irodalomtörténetből, s tanári oklevelet szerzett magyar és német nyelvből és irodalomból. 1905-től a kolozsvári unitárius kollégiumban tanít. Az I. világháborúban frontszolgálatot teljesít, 1919 januárjában foglalja el ismét állását. 1925-től 1928-ig a kollégium igazgatója, majd a kolozsvári unitárius teológia rendes tanára.

Sokoldalú irodalomszervezői és tudományos munkásságot fejtett ki a 20-as években, egyfajta pozitivista irodalomszemlélet képviselője. Viszont magyar irodalomtörténetének bevezetésében Taine elméletére hivatkozva hangsúlyozza a társadalomtudományi szempontok figyelembevételét az irodalmi jelenségek vizsgálatakor, a magyar irodalom periodizálásában pedig szellemtörténeti kategóriákat vesz alapul; a reformáció és ellenreformáció után a nemzeti szellem pihenése, diadalra jutása és fénykora jelenti számára az irodalomtörténet határköveit, míg a XX. századot már a nemzetközi áramlatok felülkerekedésével jellemzi. A materializmus jogosultságát csupán a természettudományok területén ismeri el, a szocializmus térhódításában a konzervatív nemzeti alap veszélyeztetését látja. Ady megértéséig nem jutott el. Tevékeny munkásságot fejt ki az Erdélyi Irodalmi Társaságban is, amelynek egy évtizeden át (1920-29) főtitkára; tagja a Kemény Zsigmond Társaságnak. (Itt kimaradt a következő szövegrész:) Mint irodalomszervező szerkeszti a Keresztény Magvetőt (1919–28), az Unitárius Közlönyt (1919–21), az Irodalmi Kis Könyvtárt (1926), az Unitárius Irodalmi Társaság kiadásában megjelenő Unitárius Könyvtárt és az Unitárius Irodalmi Társaság Szakkönyvtárát (1928-ig). Közben Kovács Kálmánnal megalapítja és két évig vezeti az Erdélyi Irodalmi Szemlét (1924-25). Mellette megindítja a Tudományos Értekezések c. füzetes vállalkozást (1924). Cikkeit és tanulmányait közölte a budapesti Egyetemes Philológiai Közlöny, Irodalomtörténet, Irodalomtörténeti Közlemények, Magyar Nyelvőr és Századok, nálunk a Napkelet, Pásztortűz, Ifjú Erdély s a kolozsvári napisajtó.

Munkái közül jelentősebbek: Heltai Gáspár (Bp. 1907); Toroczkó története 1848-49-ben (Kv. 1920); Bevezetés a modern szépirodalom tanulmányozásába (Kv. 1920); Petőfi költészetének korszakai (Kv, 1921); Erdélyi magyar szépprózaírók és költők. I. Sebesi Samu. II. Kovács Dezső (Kv. 1921); A magyar irodalom története I-II. (Kv. 1924-25); Jókai emlékezete (Unitárius Könyvtár 1. Kv. 1925); Molière (Kv. 1926); A régi Torockó (Kv. 1927); Az Erdélyi Irodalmi Társaság alapszabálya, ügyrendje és tagjainak névsora (Kv. 1929); Kant erkölcstana (litografált teológiai jegyzet, Kv. 1931-32).

György Lajos: Dr. B. I. életrajza és irodalmi munkássága. Erdélyi Múzeum 1932/4-6.


Borbély Samu (Torda, 1907. ápr. 23.) – matematikus. Középiskolai tanulmányait szülővárosában és a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte, ahol már a Szabédi László elnöklete alatt működő Kriza Önképzőkörben kitűnt a relativitás elméletéről tartott előadássorozatával. Gépészmérnöki és matematikai tanulmányait Budapesten és Berlinben folytatta, itt Einsteinnal került személyes kapcsolatba. Az aerodinamika és a matematika műszaki alkalmazása terén ért el eredményeket. A háború alatt a kolozsvári egyetemen adott elő. A német hatóságok őrizetbe vették a műszaki együttműködés megtagadása miatt. 1945 után a Bolyai Tudományegyetem tanára; jelentősen hozzájárult az intézmény tudományos tekintélyéhez és demokratikus megerősödéséhez; egy új matematikusnemzedék nevelője. 1949-ben Magyarországra távozott.

Kolozsvárt megjelent munkái: A grafikus analízis két alapműveletéről (1945); Über einen Integraphen ebener Vektoren. Egy vektorintegráfról (Acta Bolyai I. 1946. Magyar nyelvű tartalmi kivonattal); Bevezetés a felsőbb matematikába I. (1947).


Borcsa János – *kritika


Bordás Imre – *orvosi szakirodalom


Bordás László – *helytörténet; *Nagyszalonta magyar irodalma


Bordi András (Héderfája, 1905. jún. 2.) – festőművész. A marosvásárhelyi ref. kollégium után a budapesti képzőművészeti főiskolán végzett, egy tanulmányi évet Párizsban töltött. 1941-től festőiskolai, 1949-től művészeti líceumi tanár Marosvásárhelyen, ugyanott múzeumigazgató (1940-71). Akvarellfestészete népi tárgyú és szemléletű valóságábrázolás. Számos szakkatalógus szerzője. Akvarelljeiért állami díjban részesült (1951). Elkészítette Kovács György író arcképét (akvarell) és a Gy. Szabó Béláét (akvarell és szénrajz).

Banner Zoltán: B. A. Kismonográfia. 1978.


Borghida István (Szatmár, 1918. márc. 8.) – művészettörténész, műkritikus. Gimnáziumi tanulmányait magánúton végezte, a kolozsvári egyetemen műtörténeti, esztétikai és lélektani képesítést, a bukaresti egyetemen művészettörténeti doktorátust szerzett. 1948-tól az Igazság művelődési rovatát szerkesztette, 1949-től a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet művészettörténeti előadótanára. Gyűjteményes tárlatokat, vándorkiállításokat szervezett, s számos összefoglaló cikkben, tanulmányban foglalkozott az újabbkori egyetemes művészet több kiemelkedő egyéniségével (Daumier, Toulouse-Lautrec, Van Gogh, Käthe Kollwitz, Meštrović, Monet, Chagall), valamint a jelenkori román és hazai magyar képzőművészet jeleseivel. A nagybányai festőiskola művészetét, Weisz István fotópoetikáját, Kós András szobrait, Jakobovits Miklós képeit ismertette a Korunkban, az Utunk művészeti munkatársa, írásai több bel- és külföldi folyóiratban jelennek meg.

Művészettörténeti pályáján a klasszikus örökség ápolása mellett egyre határozottabban fordul a romániai magyar képzőművészek középnemzedéke és a fiatalok felé (előkészületben Jakobovits Miklós és Balázs Imre művészi pályáját elemző kötetei a Kriterion Galéria sorozatban).

Munkái: Krizsán János (monográfia magyar és román nyelven, 1957, bővített kiadás 1971); Ziffer Sándor (monográfia román nyelven, 1968, magyar nyelvű bővített kiadás 1980); Cseh Gusztáv (katalógusbevezető négy nyelven, 1971); Leon Alex (monográfia, 1973).


Boróczy Erzsébet – *Hasznos Könyvtár


Boros Ferenc (Nagyvárad, 1908. ápr. 3. – 1963. jún. 30., Nagyvárad) – műfordító, novellista. A nagyváradi Gojdu Líceum után a kolozsvári ref. teológián végezte tanulmányait. 1950-től irodalmi titkár és fordító a nagyváradi Fáklya c. napilapnál, majd nyomdai korrektor. Egy novellájával (Túl a falon) díjat nyert a dél-erdélyi Havi Szemle pályázatán (1944), novellái jelentek meg az Utunkban és antológiákban. Vásárfia c. elbeszélését 1949-ben az Állami Könyvkiadó önálló füzetben jelentette meg. Ion Istrati, Cezar Petrescu, Ion Ghica írásaiból fordított magyarra (1952-ben Balogh András néven, majd saját neve alatt), románból tolmácsolt alkalmi színműveket a nagyváradi Népi Alkotások Háza műkedvelőinek, s a színház számára elkészítette Alexandru Ion Ştefănescu Camera fierbinte (Forró kamra) c. darabjának magyar fordítását.


Boros György (Tordátfalva, 1855. ápr. 19. – 1941. jan. 25., Kolozsvár) – tanulmányíró, szerkesztő, műfordító. Tanulmányait székelykeresztúri középiskolai évek után Kolozsvárt és Londonban végezte, több utat tett Angliába és Amerikába, a Harvard Egyetem tiszteletbeli doktora. Teológiai tanár, majd unitárius püspök (1928-38). Indítványára alakult meg 1885-ben Brassai Sámuel elnökletével a Dávid Ferenc Egylet, 1888-ban megindítja az Unitárius Közlönyt, melynek 1924-ig szerkesztője; 1926-28-ban főmunkatársa a Véndiákok Lapjának. Tevékeny részt vett az EME és az Erdélyi Irodalmi Társaság működésében; konzervatív irányzatot képviselt. Angol nyelvismeretét gyümölcsözteti fordításaiban (Gannet, C. Vilmos: Az édes otthon. Kv. 1896; Keller Helén siket-néma vak leány önéletírása, Bp. 1905). Dr. Brassai Sámuel élete c. könyve (Kv. 1927) a legterjedelmesebb Brassai-monográfia, értékét a személyes emlékek és máshol fel nem lelhető kortársi visszaemlékezések rögzítése adja meg. Carlyle-ről 1933-ban tanulmányt írt (ETF 61.), megemlékezett Erasmus halálának 400. évfordulójáról (Erdélyi Múzeum 1937/2). (A szócikk befejező mondata törölve:) Számos teológiai munka szerzője.


Boros Zoltán – *televízió és irodalom; *zeneírás


Boross Elek – *Aranyosvidék


Borsai Mária (Bánffyhunyad, 1906. jún. 6.) – meseíró. Első meséit a Cimbora közölte. Varázskorona c. mesegyűjteménye (Kv. 1927) kislányoknak szól "egy gyermekszobáról". Benedek Elek "jó gyermekkönyv"-nek nevezi az előszóban; Tóth István színes címlapja és nyolc tollrajza emeli a kötet becsét. Kanadában él.


Borsné Fejér Gizella, B. Fejér, Bors (Kolozsvár, 1923. febr. 12.) – műfordító. Középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, közgazdász. Előbb az Állami Könyvkiadónál (1949-52), majd szövetkezeti tisztviselőként dolgozott, 1959-től 1980-ig az Utunk belső munkatársa. Angol, francia, német írók novelláit ülteti át magyarra, fordításában jelent meg Friedrich Dürrenmatt Görög férfi görög nőt keres (1969), Paul Schuster Öt liter cujka (1969), Erwin Wittstock Látomás (1973), Robert Flinker Tisztítótűz (1976) c. munkája.


Borsodi Lajos (Nagybecskerek, 1883. máj. 8. – 1943. deportálásban, feltehetően a bori táborban) – szerkesztő, író. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, ügyvédi diplomát Budapesten, jogi doktorátust Kolozsvárt szerzett. A jugoszláviai magyar irodalom egyik serkentője, magyar és szerbhorvát irodalmi tárgyú tanulmányai mellett színdarabja, elbeszéléskötete jelent meg; Kirakat (Becskerek 1921) c. prózavers-kötete a vidéki megtorpanás hangulatát fejezi ki. A 30-as években Temesvárt élt, az OMP bánsági tagozatának volt ügyésze, szerkesztette a Bolond Istók c. élclapot, itt jelent meg évjelzés nélkül Vadvirágok c. verskötete. Visszatért Jugoszláviába, ahol a Kalangya 1937-38-ban közli Csabayék c. regényét a kisvárosi élet alakjairól.

Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története. Novi Sad – Újvidék 1968. 51-52.


Borsoss Imre, családi nevén Borsos (Csongrád, 1883. dec. 3. – 1967. dec. 27., Csongrád) – orvosi szakíró. Kolozsvárt 1907-ben fejezte be tanulmányait az egyetem orvosi fakultásán. Kieli, párizsi és londoni tanulmányok után Kolozsvárt az ideg- és elmegyógyászati klinika tanársegéde, majd gyakorló orvos Nagyilondán. Népszerű munkát írt a tüdőbaj mészbelégzéssel való gyógyításáról, s megkísérelte egybevetni évtizedes örökléstani megfigyeléseit a társadalomtörténeti tapasztalatokkal (Megfigyelések az ember ivari életéről, szaporodásáról, fejlődéséről, testi és lelki világáról és ezeknek egymásra gyakorolt hatásáról, Kv. 1928). Szakdolgozatai a villamossági kísérletekről s a rákkutatásról az EME Orvosi Értesítőjében jelentek meg. Emlékiratát családja kéziratban őrzi Csongrádon.


Bory István – Gábor István írói álneve


Botár Andor (Aranyosgyéres, 1929. febr. 7.) – mezőgazdasági szakíró. ~ Edit férje. Középiskoláit Kolozsvárt az unitárius kollégiumban végezte, agrármérnöki diplomát ugyanitt a Mezőgazdasági Főiskolán szerzett. 1952 és 1954 között a nagyszalontai mezőgazdasági iskolacsoportnál tanított, onnan került a kolozsvári kertészeti állomásra, ahol tudományos főkutató. Mintegy félszáz, elsősorban a bogyógyümölcsűek termesztésére vonatkozó szaktanulmánya román és angol nyelven jelent meg a Központi Kertészeti Kutatóintézet közleményeiben (Lucrări Ştiinţifice I. C. H. V., Lucrări Ştiinţifice I. C. P., Analele I. C. P. P., Grădina, Via şi Livada), szakmai jellegű ismeretterjesztő cikkeit 1954 óta az Igazság, Fáklya, Falvak Dolgozó Népe, Előre, Utunk, Făclia, Tribuna közli. Szerkesztőségi tagja és egyben társszerkesztője a Pomologia Republicii Socialiste România c. akadémiai monográfia VII. kötetének; társszerzője számos román és magyar nyelvű szakmunkának.

Kötetei: A ribiszke és az egres termesztése (A. Lazărral, 1962); A szamóca és a feketeribiszke termesztése (I. Moldovannal, 1967); A gyümölcstermesztő kézikönyve (Veress Istvánnal és Wagner Istvánnal, 1975).


Botár Béla (Székelyudvarhely, 1915. aug. 29.) – költő, műfordító. Tanulmányait szülővárosában végezte, utána ugyanott kistisztviselő. Számos versét közölte a Székely Közélet, majd a Brassói Lapok, Ellenzék, Keleti Újság, Székelység, Pásztortűz és Erdélyi Helikon. Versgyűjteménye Jobb a kőnek címmel jelent meg (Székelyudvarhely 1945). Szegénységben eltöltött gyermekkora, a kisembersors keserűsége, zaklatottsága kap hangot Tompa László lírájához kötődő, a népiek és a szimbolisták hatását mutató költészetében. 1946 óta Budapesten él, ott az Élet és Irodalom, Kortárs, Ország-Világ, Szabad Föld és néhány napilap közölte írásait, valamint műfordításait románból. Francisc Munteanu A boldog kereskedő c. regényét az ő fordításában adta ki az Európa Könyvkiadó (1961).


Botár Edit (Marosújvár, 1930. jan. 12.) – képzőművész. ~ Andor felesége. Középiskolát Nagyszebenben, Marosvásárhelyen és Kolozsvárt végzett, a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben 1956-ban szerzett diplomát. A kolozsvári Állami Bábszínház díszlettervezője; megtervezte Bajor Andor, Benedek Elek, Hervay Gizella, Kovács Nemere, Méhes György, Palocsay, Veress Zoltán játékainak bábjait, díszleteit. Móricz Zsigmond állatmeséihez népművészeti stílusban készített díszleteiről Zágrábban színes film készült (1968). A Pomologia R. S. R. c. gyümölcsismerettani szakmunka VI-VIII. köteteinek (1966-69) színes illusztrációival nemzetközi elismerést szerzett Párizsban. Ruha István hegedűművészről olajportrét készített (1978). Akvarelljeivel hazai és nemzetközi tárlatokon szerepel, a Korunk Galériában a régi Kolozsvár hangulatát ébresztő műemlékfestményeivel tűnt fel.

Katalógus: B. E. Kv. 1980. – Ditrói Ervin: Szép vízfestmények. Utunk 1980/11.


Bölöni Domokos (Dányán, 1946. aug. 11.) – író. A dicsőszentmártoni líceum után a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán a román-magyar szakot végezte. 1973 óta tanár Korondon. Az Utunk, Igaz Szó, Jóbarát hasábjain tűnt fel. Forrás-kötete: Hullámok boldogsága (novellák, karcolatok, 1980).


Bölöni Farkas Sándor emlékezete – Az egykönyvű Bölöni Farkas Sándor (1795-1842), annak ellenére, hogy Utazás Észak Amerikában (Kv. 1834, 2. kiadás Kv. 1835) c. munkája Jakab Elek szerint "egy jótékony erkölcsi forradalmat idézett elé az eszmékben, a politikai és társadalmi viszonyok felfogásában", sokáig csak Kolozsvár történetírójának ma is alapvető tanulmányából volt ismeretes (Bölöni Farkas Sándor és kora, Keresztény Magvető 1870/4), valamint Kővári László egy kisebb cikkéből (Bölöni Farkas Sándor életrajza, Napkelet 1859). K. Papp Miklós első tudósítását Bölöni Farkas naplójáról (Kolozsvári Nagy Naptár, 1865. 60-68.) s Bölöni Farkas leveleinek Kuun Géza-féle közlését (Keresztény Magvető 1884-85) a századfordulón Kiss Ernő unitárius kollégiumi tanár megemlékezése követte a reformpolitikus utazóról, kiemelve Bölöni Farkas kezdeményező szerepét az Erdélyi Múzeum felállításában (Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület fél százados ünnepére 1859-1909, Kv. 1909-1942. 135-40.). Újabb emberöltőnyi hallgatás következett, s csak a német fasizmus uralomra jutása után került ismét napirendre Hatvany Lajos címében jelképes könyvével (Egy székely nemes, aki felfedezte a demokráciát, Bp. 1934). Nálunk Oberding József György írt róla tanulmányt A Kolozsvári Gondoskodó Társaság címmel (Erdélyi Múzeum 1934/1-6), kimutatva, hogy a Bölöni Farkas Sándor alapította intézmény – amely különben 1945-ig működött Kolozsvárt – az első erdélyi hitelszövetkezet volt. Nemsokára megjelent az Utazás Észak Amerikában újabb, 3. kiadása (1935) Kiss Elek, a későbbi unitárius püspök előszavával.

A 40-es években Jancsó Elemér gazdagította számos irodalomtörténeti tanulmánnyal és forráskiadvánnyal a Bölöni Farkasról szóló irodalmat. Ő adja ki a Nyugat-európai utazást (Erdélyi Ritkaságok 11. Kv. 1943) és az 1835-36. évi naplótöredéket (Az új Erdély hajnalán. Erdélyi Ritkaságok 15. Kv. 1944; a 2. kiadás Bölöni Farkas Sándor naplója címmel 1971-ben a Kriterion Téka-sorozatában). A naplóból már az Erdély Öröksége sorozatban is jelentek meg szemelvények (Erdélyi arcok 1791-1867, Bp. 1941) Tavaszy Sándor előszavával. Ugyancsak Jancsó közölt Betegség, szenvedés, halál címmel részleteket az író kéziratban maradt elmélkedéseiből (Pásztortűz 1943), róla szóló tanulmányai közül pedig a Bölöni Farkas Sándor élete és munkássága 1795-1842 a legátfogóbb (Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1942; újabb változatait lásd A felvilágosodástól a romantikáig, 1966 és Irodalomtörténet és időszerűség, 1972 c. köteteiben).

Gál István a kiadatlan angliai útinaplóból közölt részleteket a Pásztortűzben (1942/2) és az Erdélyi Helikonban (1942/3); Remenyik Zsigmond az Officina sorozatban ismét kiadta az amerikai útinaplót (Bp. 1943). Hazai kutatóink közül életrajzához szolgáltatott új adatokat Cs. Bogáts Dénes (Adatok Farkas Sándor életpályájához, Erdélyi Múzeum 1944/1-2), Faragó József a forrásközlést bővítette (Bölöni Farkas Sándor jegyzetei a magyarság létéről, Erdélyi Múzeum 1944/3-4). A demokrata Bölöni Farkas Sándorral foglalkozni a fasiszta háború éveiben politikai állásfoglalás is volt.

A felszabadulás után Bölöni Farkas Sándor egyike lett azoknak, akikre haladó hagyományainkat idézve legtöbbet hivatkozunk, nem utolsósorban azért, mert nemcsak "felfedezte", de bírálta is a polgári demokráciát, elítélve az amerikai rabszolgatartást. Az első könyv Izsák Józsefé (Bölöni Farkas Sándor, a történetíró, Kv. 1947); Csetri Elek az ypsilantistákkal való kapcsolatát derítette fel (Adatok az 1821. évi felkelés erdélyi visszhangjához, Studia Universitatis Babeş-Bolyai 1959); Mikó Imre előremutató jogi és politikai nézeteit elemezte (Bölöni Farkas Sándor, a demokrata és a republikánus, Korunk, 1965/12), amihez a Korunk ugyanazon számában külföldi elismerés is csatlakozott (Keith Hitchins: Bölöni Farkas és de Tocqueville). A következő évben Benkő Samu gondozásában jelent meg, ezúttal ötödször, az amerikai útleírás, melyhez az angliai útijegyzetek első teljes kiadása is csatlakozott (Utazás Észak-Amerikában, 1966, újabb kiadás Mikó Imre előszavával. Tanulók Könyvtára 1975). Az 5. kiadás bevezető tanulmánya Benkő Samu Sorsformáló értelem c. kötetében (1971) is megjelent. Mikó Imre Honpolgárok és világpolgárok c. esszégyűjteményében (1967) Korunk-tanulmányának újabb változatát adta (Terjesztettem minden demokratiai elvet), majd A bércre esett fa (Bölöni Farkas Sándor életregénye, 1969) c. könyvében irodalmi emléket állított a demokrácia megszállottjának és a romantikus szerelmesnek. Születésének 175. évfordulójáról országszerte megemlékeztek, így 1970. december 13-án szülőfalujában, Bölönben is, s a sajtó és a rádió román és magyar nyelven idézte emlékét. Szobrát Jecza Péter mintázta meg új felfogásban, az akarat emberét állítva előtérbe.

(M. I.)

Gáll Ernő: Az utópikus tudat és erdélyi változatai. A Pandora visszatérése c. kötetben, 1979. 51-76.

ASZT: Mikó Imre megemlékezése. LM 98. – Jancsó Elemér megemlékezése. LM. 1028.


Bölöni György (Szilágysomlyó, 1882. okt. 30. – 1959. szept. 11., Budapest) – író, publicista. A zilahi kollégium elvégzése után a budapesti Népszava és a Világ munkatársa. Részt vett a magyar forradalmakban, a Tanácsköztársaság leverése után, 1919 őszén Szilágysomlyóra vonult vissza, majd 1920 tavaszán Bécsbe emigrált, s a Bécsi Magyar Újság szerkesztőségében dolgozott. Innen Bukarestbe jött, s 1921 januárjában felelős szerkesztője lett a radikális demokrácia rövid életű szócsövének, a Bukaresti Hírlapnak. A lap első számának vezércikke híven tükrözi álláspontját: "Híd akarunk lenni itt egyrészt a magyarság és Bukarest, másrészt a magyarság és nyugat között. És megmutatjuk, hogy nem elérhetetlen fogalmak: magyarság és emberség." Amikor a lap reakciós tulajdonosok kezébe került, elhagyta a szerkesztőséget, s Bécsbe, majd 1923-ban Párizsba költözött. A 20-as években rendszeresen dolgozott a Keleti Újságba és más haladó romániai lapokba. Szoros barátság fűzte Gaál Gáborhoz. A 30-as években a Korunkban számos tanulmányt közölt, itt jelentek meg Párizsban 1934-ben kiadott Az igazi Ady c. főművének első részletei.

Gaál Gábor üdvözlő sorai szerint "határkövet jelentő" ez az emlékiratszerű Ady-monográfia. Nemcsak az Ady-rágalmazókat, a konzervatív és az ellenforradalmi Ady-gyalázókat leplezi le, hanem a tudatos vagy nem tudatos Ady-hamisítók, a félremagyarázók és torzítók hatását is ellensúlyozza korának közvéleményében, Ady igazán népi forradalmár szellemében ébresztve új megmozdulásokra az új nemzedéket. Köszönti a munkát Illyés Gyula és Féja Géza, s a könyv szokatlanul erős visszhangját elemezve a mai Ady-kutató, Varga József megállapítja: "Bölöni könyve a demokratikus, haladó magyar gondolat legszebb XX. századi örökségét közvetítette egy indulása első szakaszában levő mozgalom számára, a fasizmus megerősödésének éveiben." 1945-ben Magyarországra költözött, s vezető szerepet vállalt a szocialista irodalompolitikában.

Munkái: Az igazi Ady (Párizs, 1934; Bp. 1948, 1955 és 1966); Hallja kend, Táncsics (Bp. 1946 és 1948); Ady, az újságíró (Bp. 1956); Magyarság – emberség (Bp. 1958).

Varga József: B. Gy. A Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből c. gyűjteményes kötetben, Bp. 1962. 285-300.


Bölöni Jolán – *gyermekirodalom


Bölöni Sándor (Ploieşti, 1939. febr. 8.) – újságíró, műfordító. Nagyváradon érettségizett, a kolozsvári egyetemen orosz-magyar szakot végzett, 1962-től 1977-ig az Előre belső munkatársa, azóta a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának irodalmi titkára. A nagyváradi *Irodalmi Kerekasztal vezetője, irodalomszervezői munkája a helyi irodalmi élet fellendüléséhez, az országos áramkörbe való bekapcsolódásához vezetett.

Román költők, így Arghezi, Demostene Botez, Maria Banuş, Beniuc tolmácsolásával antológiákban szerepel, szovjet lírikusok, köztük Ahmadulina, Jevtusenko, Rozsgyesztvenszkij, Tvardovszkij, Vinokurov, Voznyeszenszkij verseit fordította az Igaz Szó, Korunk és Utunk számára. Ion Băieşu Jocul c. színművét A játék címmel az ő fordításában mutatták be Nagyváradon (1978). Az Ady-centenárium alkalmából románra fordította Ady Endre A műhelyben c. színművét (hangjátékként adták elő a kolozsvári rádióban nagyváradi román színművészek). Fordításkötetei: Hricko Bojko: Zöld patika (gyermekversek, 1967); Constantin Bratu: Ugyanazzal a taktikával (színdarab, 1967).


Bölöny Bálint (Tasnádszántó, 1857. júl. 24. – 1942. jan. 29., Szilágysomlyó) – elbeszélő. Kolozsvárt végzett jogot. Egykorú vidéki lapok közölték anekdotikus elbeszéléseit a vármegyei élet figuráiról. Munkái: Történetek (Szilágysomlyó 1905); Régi nóták (Szilágysomlyó 1930).


börtönlapok – alkalmi sajtótermékek, melyeket az RKP kezdeményezésére egyrészt a bebörtönzött kommunista foglyok szerkesztettek, másrészt különféle tömegszervezetek adtak ki legálisan vagy illegálisan a bebörtönzöttek támogatására. Az első kategóriába tartozik a kolozsvári katonai börtön kommunista foglyainak kézzel írott s a városban sokszorosított Bilincs c. lapja (1926. dec), valamint a No. 32 Cella, amelyet Veress Pál szerkesztett és írt a marosvásárhelyi katonai börtönben (1930. aug.).

A magyar nyelvű erdélyi ~ mintájául szolgált az ország leghírhedtebb börtönében, Doftanán már 1924-ben megjelent Doftana, majd az ugyanott 1932-ben szerkesztett Bolşevicul Încătuşat és Doftana Roşie.

Legálisan jelent meg a Proletár védelem (Buk. 1928. dec. – 1930. márc.) Encsel Mór, és a Szolidaritás (Kv. 1932. jan.-okt.) Józsa Béla szerkesztésében.

A Vörös Segély és a Munkás Segély a 30-as években több illegális lapot adott ki: Vörös Segély (Kv. 1930. dec. – 1935), A romániai Vörös Segély erdélyi tartományának értesítője (Kv. 1931), Le a terrorral! (1932), Terror ellen (Kv. 1932-33), A nemzetközi Vörös Segély Szatmár megyei tagozatának értesítője (Szatmár 1932), Tömegharc a fehérterror ellen (Kv. 1933), Felszabadulás (Arad 1933), Le a terrorral! (Lugos 1933), A segély (A Szolidaritás Frontja észak-erdélyi tartományi közlönye, Kv. 1941). Mindezek a lapok segélyakciókat szerveztek, követelték az amnesztiát és híreket közöltek a bebörtönzöttek életéből.

Veress Pál: Pártsajtó az illegalitásban. Korunk Évkönyv 1974. 87-99.


Böszörményi Emil (Nagykároly, 1890. jan. 17. – 1938. nov. 1., Nagyvárad) – publicista. Diákként csatlakozott a szocialista mozgalomhoz, részt vett a Galilei-kör megalakításában. 1921-től ügyvéd Nagyváradon, a romániai SZDP egyik vezetője. Petőfiről, Adyról és az irodalmi kérdésekről szóló cikkeit a Munkás Újság és Előre c. szocialista lapok közölték. Vasgárdista merénylet áldozata lett.


Böszörményi Sándor, családi nevén Bugyi (Biharpüspöki, 1887. jún. 18. – 1966. jan. 29., Kolozsvár) – gazdasági író. Bölcsészeti tanulmányait a kolozsvári, bécsi, lipcsei, berlini és budapesti egyetemeken végezte, 1917-ben jog- és államtudományi doktorátust is szerzett Budapesten. Németországi tanulmányai idején híve lett a szocialista eszméknek. Háborús sebesülése után (1917) háborúellenes propagandát fejtett ki, ezért lefokozták. A Magyar Tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztosságában a felsőfokú oktatás reformjának előadója, majd tüzérparancsnok a vörös hadseregben. A fehérterror elől Romániába emigrált. A romániai Gyáriparosok Országos Szövetsége (UGIR) kolozsvári kerületének munkaügyi tanácsosa, majd titkára és igazgatója. Tevékeny szerepe van az erdélyi ipari üzemek alapításában. 1940 után megszervezi az Erdélyi Gyáriparosok Szövetségét (EGYOSZ). 1945-ben tagja az RKP Kolozsvár tartományi titkársága mellett működő gazdasági bizottságnak; rövidebb ideig gazdasági tanácsos az MNSZ kolozsvári végrehajtó bizottsága keretében. Első írása A Balassa-comoediáról c. füzet (Bp. 1909). Az UGIR keretében kifejtett tevékenységének eredményét tükrözi Relaţiile muncitoreşti şi aşezămintele noastre de asigurări sociale c. írása (A munkásviszonyok és társadalombiztosítási intézményeink. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara kiadásában 1927-ben megjelent Industria şi Bogăţiile Naturale din Ardeal şi Banat c. műben).


Böszörményi Zoltán (Arad, 1951. dec. 18.) – költő, közíró. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári koreográfiai líceumban kezdte, az aradi 3. számú líceumban érettségizett. Előbb építőtelepeken dolgozott, rövid ideig pedagógus Kolozsvárt, 1975 óta az aradi Vörös Lobogó korrektora. Versei, riportjai, cikkei jelentek meg az Ifjúmunkás, Előre, Korunk, Utunk, Művelődés hasábjain. Verseskötete: Örvényszárnyon (Litera Könyvkiadó 1979).


Bözödi György, családi nevén Jakab (Bözöd, 1913. márc. 9.) – író, szociográfus, történész. A kolozsvári unitárius kollégiumban érettségizett, két évig teológus, majd a kolozsvári egyetemen jogot és bölcsészetet hallgatott. Újságíró az Ellenzék és Keleti Újság c. lapoknál, később a marosvásárhelyi Székely Szó felelős szerkesztője, a kolozsvári Hitel főmunkatársa (1935), majd a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője. A II. világháborúig a Pásztortűz, Ellenzék, Erdélyi Helikon, Korunk hasábjain közölt; a KZST tagja; 1939-ben Budapesten Baumgarten-díjat kapott. 1941-ben Móricz Zsigmond lapjában, a Kelet Népében cikkezik, majd egyik alapítója és szerkesztője a Termés c. kolozsvári folyóiratnak (1942-44). A felszabadulás után az 1848-49-es Történelmi Ereklye Múzeum őre, majd egy ideig könyvelőként dolgozott szövetkezetnél, állami vállalatnál, 1957-től nyugdíjazásáig (1975) akadémiai kutató, ill. főkutató volt Marosvásárhelyen.

Első versei, novellái 1932-ben jelentek meg a kolozsvári Keleti Újságban. A 30-as évek romániai magyar prózájában a népélet realista ábrázolásával tűnt fel; az előtte járó nemzedék székely mítoszával szemben a valóságos székely paraszti élet múltját és jelenét ábrázolta. Székely bánja (Kv. 1938) c. történeti és szociográfiai munkájában tudományos alapossággal tárta fel a Székelyföld múltjának és jelenének valóságát. Ez a könyv a falukutató mozgalom radikalizmusához kapcsolódott, s heves ellenkezést váltott ki a népi romantika hívei és az I. világháború utáni konzervatív politikai áramlatok képviselői körében. Mivel mind az ESZC, mind a Hitel részéről elutasítással találkozott, *Tizenhét Erdélyi Fiatal Író vállalkozott kiadására, jelezve egy írónemzedéknek a romániai magyar népélet realista, a valóság tényeit figyelembe vevő szemléletét. A szerző a részletek gazdagságát tárja fel és rendszerezi, azonban nem jut el szociológiai és politikai következtetéseket összegező megállapításokhoz: műve elsősorban az adott korszak történeti-társadalmi viszonyainak leírása. A mű megjelentetése a fiatal írók saját erejéből egyben nyitánya volt az *Erdélyi Enciklopédia könyvkiadói tevékenységének.

A népélet valóságát elkendőző romantikus látással szemben a hitelességre törekvés jellemzi szépprózai munkásságát, különösen novellisztikáját. Első regénye, a Nyugtalan pásztorok, azt sugallja, hogy a balladateremtő tragédiák nem a néplélek immanens termékei, nem egy "örök székely lélek" megnyilatkozási formái, hanem a konkrét társadalmi valóságból erednek. A falukutató anyaggyűjtéssel párhuzamosan egyre jobban elmélyül, gazdagabbá válik írói szemlélete: a 30-as évek falujának, a világgazdasági válság embertelenítő nyomorának, a kisebbségi sorban tengődő erdélyi falunak hiteles rajzát adta. Nemcsak a paraszti élet elmélyült, hiteles ábrázolójaként tűnt ki; adatgyűjtő utazásai során mintegy ötven faluban és kisvárosban alaposan megismerte a vidéki értelmiség, tanítók, papok, tisztviselők létproblémáit is. Kora kisebbségi értelmiségének eléggé zárt világát, tévedésekkel teli, jószándékú, de a társadalmi mozgalmakhoz alig kapcsolódó, utópiákba kapaszkodó, világmegváltó eszméket melengető, valójában kiúttalan életét mutatja be Romlás c. regényében. Elszakíthatatlanul együtt él falujával, felszínre igyekszik hozni a népi értékeket, és ez vonzza érdeklődését a folklórkutatás irányába. Felfedezi Bágyi Jánost, akitől kétkötetnyi székely népmesét gyűjt egybe s ad ki szakszerű módon.

Mint az erdélyi múlt elmélyült kutatóját, a népi lázadások problematikája foglalkoztatja: az 1562. évi székely lázadás éppen úgy, akárcsak az 1848-49-es forradalom erdélyi eseményei, gazdasági és társadalmi vonatkozásban egyaránt. A kutató eredményeit a szépíró is hasznosítja: Gábor Áronnak és társainak életét és tevékenységét dolgozza fel töredékekben megjelent regényes korrajzában (Tűzpróba, Igaz Szó 1969/3). A Gábor Áron-témára újra meg újra visszatér. Tanulmányt ír az ágyúöntőről az Aluta számára (1969), Gábor Áron és hűséges árnyéka címmel feleségéről közöl új adatokat az Utunk Évkönyvben (1970). Cikket ír a máramarosi 1849-es fegyvergyártásról (Studii de Istorie, Filologie şi Istoria Artei 1972), 1848 márciusa Marosvásárhelyen c. forrásértékű írását a Magyar történetírók Avram Iancuról c. gyűjtemény (1972) közli. Az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. Kriterion-kötetben Gábor Áron forradalmi szerepéről s Petőfi egy napjáról írt tanulmányaival szerepel. Részt vesz az akadémiai kiadásban megjelent Revoluţia de la 1848-1849 din Transilvania c. sorozat (I. 1977; II. 1979) munkaközösségében.

Irodalmi jelentkezése óta költőként is számon tartották, verseskötete azonban csak 1979-ben jelent meg. Fiatalkori verseiben az igazibb népiség, az úri világgal való szembeszállás, a szegénység melletti hitvallás, az elnyomottak magasabb rendű erkölcsisége nyilvánul meg, később inkább a bölcseleti elem, az élet egyetemes igazságainak, örök érvényű összefüggéseinek lírai tükrözése jellemzi. Szorosan kapcsolódik a Móricz Zsigmond utáni nemzedék áramköréhez, legjobb törekvéseihez. Móricznak különben kedves munkatársa, hűséges útitársa székelyföldi barangolásai során (emlékezéseit legutóbb 1979-ben a Móricz Zsigmond közöttünk c. antológia közölte). Egy időben a jobboldal szociális demagógiájának hatása alá került, de a német megszállás után részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban. A felszabadulás óta műfordításaival a román irodalom népszerűsítésében is jelentős a tevékenysége.

Munkái: Székely emberek, zsidó istenek (Jegyzetek a székely szombatosokról, Kv. 1935); Székely bánja (szociográfia, Kv. 1938 és Bp. 1939); Romlás I-II. (regény, Bp. 1940); Nyugtalan pásztorok (regény, Bp. 1942, 2. kiadás, elbeszélésekkel együtt Izsák József bevezetőjével, RMI 1968); A tréfás farkas (Bágyi János meséi, Gy. Szabó Béla rajzaival, Bp. 1942, 1943); Székelyek (néptörténetek, Bp. 1943); Repedt csupor (elbeszélések, Bp. 1944); Erdély szabadságharca (1848-49 a hivatalos iratok, levelek és hírlapok tükrében, Balogh Edgár bevezetőjével, Kv. 1945); Rebi néni feltámadása (novellák, Kv. 1945); Eladó temető (Sepsiszentgyörgy 1945); Hazafelé (válogatott elbeszélések, Gy. Szabó Béla illusztrációival, Mv. 1958); Az eszös gyermök (Bágyi János meséi Gy. Szabó Béla és Ferenczy Júlia rajzaival, 1958); Nap és árnyék (versek, Izsák József utószavával, RMI 1979).

Fordításkötetei: V. Em. Galan: Baragán I. (1956) és II. (1961); Zaharia Stancu: Vérebek (1957); Szegény ember okos leánya (román népmesék, Ignácz Rózsával, Jékely Zoltánnal, Bp. 1957); Liviu Rebreanu: Akasztottak erdeje (Mv. 1957); Román népmesék (1958); Cezar Petrescu: Főváros (1963).

(K. Sz. I.)

Venczel József: Székely bánja. Hitel 1938/2. – Bányai László: A székely sors könyve. Korunk 1938/7-8. – Schöpflin Aladár: Romlás. Nyugat 1940/8. – Izsák József: Székely nemzetkép tegnap és ma. Szülőföldünk. A KMDSZ székelyföldi munkaközössége székelyudvarhelyi vándorgyűlésének előadóanyaga. Szerk. Faragó József, Sepsiszentgyörgy 1944. – Marosi Péter: Hazafelé. Utunk 1958/21. – Faragó József: Bágyi János meséi. Korunk 1959/5. – Szőcs István: Sajgó seb. Utunk 1968/33. – B. Gy. műhelyében. Balogh Edgár, Gáll Ernő, Kiss Jenő, Panek Zoltán, Benkő Samu írásai, Gaál Gábor, Szabédi László, Asztalos István levelei. Igaz Szó 1969/3. – Balogh Edgár: B. Gy.-ről eddig és ezentúl. Utunk 1973/10; újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 458-68. – Nagy Pál: Otthon Bözödön. A Hét 1973/11 – Gáll Ernő: Népét szolgáló társadalomkutató. A Tegnapi és mai önismeret c. kötetben, 1975. 150-54. – Kiss Jenő: Vonások egy arcképhez. Az Emberközelből c. kötetben. Kv. 1979. – Nagy Pál: A szülőföld vonzásában. Előre 1980. márc. 14. – Szávai Géza: A "népi" jelentései egy verseskönyvben. A Hét 1980/23.

ASZT: Balogh Edgár köszönti a 60 éves B. Gy.-öt. LM 1191.


Brachfeld Olivér – *Korunk 1.


Brassai Sámuel emlékezete – Brassai Sámuel élete hosszúságában átfogta a XIX. századot (1797-ben vagy 1800-ban született, 1897-ben halt meg), szélességében az akkor művelt tudományok valamennyi ágát. Halála után előbb a hódolat jutott szóhoz, majd a polémia. Elsőnek tanítványa, Kővári László foglalta össze életművét A száz évet élt dr. Brassai Sámuel pályafutása és munkái c. füzetben (Kv. 1897); ezután jelent meg a fiatal Gál Kelemen munkája Brassai mint philosophus (Kv. 1899) címmel; ugyanő később több dolgozatban mutatta be főként nyelvészeti és nyelvművelő munkásságát, ezek közül legteljesebb a Brassai Sámuel c. munka (Kv. 1926). Kozma Ferencnek az MTA kiadásában megjelent Brassai Sámuel mint aesthetikus és műkritikus c. könyvével (Bp. 1900) tulajdonképpen a századfordulón le is záródik munkásságának feldolgozása a humán tudományok terén. 1910-ben leplezték le emlékművét a Házsongárdi temetőben. Mauzóleumát Pákei Lajos tervezte, szobrát Veress Zoltánné Kozma Erzsi mintázta. Rajta a felírás: A százzal haladónak a nemzeti kegyelet (Brassai a "század" helyett következetesen a "száz"-at használta).

Összefoglaló munkát életéről az I. világháború előtt a könyvtártörténész Fitz József írt (Brassai Sámuel, Bp. 1911. 2. kiadás 1912), a háború után hű tanítványa, Boros György, a későbbi unitárius püspök (Dr. Brassai Sámuel élete, Kv. 1927), aki számos cikkben is feldolgozta reá vonatkozó személyes emlékeit. Már a két világháború között megindult természettudományi munkásságának feldolgozása (Ferenczi Sándor: Brassai Sámuel mint természettudós, Keresztény Magvető Füzetei 17. 1934), amit aztán az egyes tudományágak terén Nyárády Erasmus Gyula (Kolozsvár és környékének flórája, Kv. 1941) és László Tihamér (Adatok egy százesztendős fizikai eszköz történetéhez, Múzeumi Füzetek 1944/1) mélyített el, később Tulogdy János egészített ki (Brassai Sámuel földrajzi nevelő-oktató munkássága, Földrajzi Közlemények, Bp. 1965/3). Közben újabb mozzanatok váltak ismertté nevelői munkásságáról (Kovács Dezsőné: Brassai mint tanítómester, Keresztény Magvető 1931/2), ill. a zeneművészettel való kapcsolatáról (Lakatos István: Brassai Sámuel és a muzsika. Megjelent 6 folytatásban 1941 és 1943 között a Keresztény Magvetőben és külön füzetben is); e kapcsolatról újabban ugyancsak Lakatos István két tanulmányban értekezik (Brassai Sámuel, a zenekritikus, Művelődés 1975/7; Brassai Sámuel, az erdélyi zeneírás előfutára, Utunk 1977/35).

A népi hatalom éveiben Brassai Sámuel neve először negatív vonatkozásban jelentkezett, mint harcos idealista a természettudományos materialista Mentovich Ferenccel szemben (Hajós József: Mentovich Ferenc. 1952). Pozitívumait és művelődéstörténeti jelentőségét Bankismeret (Kv. 1842) c. könyve és a Vasárnapi Újság (Kv. 1834-48) szerkesztésében megnyilvánult népszolgálat szempontjából Mikó Imre értékelte (Brassai Sámuel, az utolsó erdélyi polihisztor, Korunk 1957/5), s ugyanő fedezte fel benne az első műfordítót, aki oroszból magyarra fordít (Az orosz irodalom első magyar tolmácsolói Erdélyben, NyIrK 1958/1-4). Ebben a légkörben a régi unitárius kollégium, ahol Brassai tanult és tanított, a 7-es számú középiskola (ma ipari líceum) 1958. február 2-án kormányintézkedéssel elnyerte a "Brassai Sámuel" nevet.

A Brassai Líceumban Szöllősi Ferenc igazgató és Józsa György aligazgató kezdeményezésére egy évtized múlva újabb lendületet kapott a Brassai-kultusz: Brassai-díjban részesítik évente a középső és felső tagozat legjobb és legtevékenyebb tanulóit, Brassai-kupákkal jutalmazzák a legjobb fiú és leány sportolókat. Az iskola nyomtatott folyóirata, a Fiatal Szívvel külön Brassai-számot adott ki (1970/4-5), benne szakemberek értékelték korszerűen a névadó munkásságának egyes ágait: Gálffy Mózes a nyelvészt, a matematika-történész Tóth Sándor a matematikust, Csűrös István és Gergely János a botanikust, László Tihamér a fizikust, Balogh Edgár a közírót, Jodál Gábor a zenészt. 1877-ben Meltzl Hugóval alapított soknyelvű világirodalmi lapjának nemzetközi jelentőségére a legfiatalabb írónemzedék is felfigyelt (Gaal György: Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok. Echinox 1969/5-6; uő: Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok. Téka 1975; Egyed Dániel: Az összehasonlító tudomány első orgánuma. Könyvtári Szemle 1971/4; Kozma Dezső: Úttörő vállalkozás. Korunk Évkönyv 1974. 259-67). Brassai közírói és szerkesztői munkásságáról adalékokat közöl Borbáth Károly (Keresztény Magvető 1974/3-4).

1971-ben jelent meg és rövidesen két kiadást ért meg Mikó Imre könyve, Az utolsó erdélyi polihisztor (Száz dokumentum és történet Brassai Sámuelről), ez a Brassai-breviárium és mozaikkövekből összerakott Brassai-portré. Munkásságát pozitívan értékeli több román nyelvű akadémiai kiadvány, részletesebben Kovács Józsefnek Mikó Imre könyve kapcsán írt dolgozata (Anuarul Institutului de Istorie şi Arheologie, Kv. 1972. 479-82.). A polihisztorok korát lezáró Brassai tudományos polémiáival, nevelői példájával, nyelvművelő szenvedélyével mint néplapalapító és mint világlapszerkesztő van jelen nemzetiségi közéletünkben.

(M. I.)


Brassai Viktor, családi nevén Resch (Kolozsvár, 1913. nov. 5. – 1944 nyara, Ukrajna) – költő, műfordító, szavalóművész. Becski Irén férje. Iskoláit Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson és Brassóban végezte, Kolozsvárt jogot hallgatott. A doktori cím megszerzése után (1935) ügyvédjelölt kolozsvári irodákban. Diákkorában bekapcsolódott a baloldali mozgalomba, később az illegális kommunista párt jogvédelmi apparátusában tevékenykedett. 1935-ben családi nevén felelős szerkesztője a Jövő c. irodalmi, kritikai és társadalmi szemlének. 1939-ben, majd 1942-44-ben munkaszolgálatot teljesített. 1941-től a KZST tagja. Felszabadulása pillanatában pusztult el tragikus körülmények között.

Versei és műfordításai 1929-től a Brassói Lapokban, 1936-tól a Korunkban jelentek meg. Költészetében az elnyomottakkal vállal sorsközösséget, a fasizmus, a kizsákmányolás ellen buzdít összefogásra. Verseinek expresszív képalkotása, a rímes formák szabadabb használata az avantgarde-ból kinőtt szocialista líra vonulatához kapcsolja, gyakori József Attila-utánérzésekkel. Műfordítóként a kortárs román líra (Grigore Bugarin, Octavian Goga, Victor Eftimiu, Teodor Răşcanu, Vasile Voiculescu) és német antifasiszta költők (Johannes R. Becher, Hugo Huppert) tolmácsolója.

Jelentős szavalóművész volt. Kolozsvár, Brassó, Marosvásárhely, Nagyvárad és Budapest dobogóin a magyar és a világirodalom legszebb lírai alkotásait szólaltatta meg sugalló egyszerűséggel. Legális, féllegális és illegális találkozókon antifasiszta és forradalmi versekkel mozgósított. Hazai viszonylatban József Attila költészetének első és leghatásosabb népszerűsítői között tartjuk számon.

1937-ben a Kelet és Nyugat között c. "Zsidó fiatalok antológiája" hozta verseit, 1939-ben Együtt és külön c. önálló verskötete jelent meg Kolozsvárt; verseit közli Józsa Béla, Korvin Sándor és Salamon Ernő költeményeivel együtt az 57 vers c. antológia (Csehi Gyula előszavával, 1957), majd Példázat kétkedőknek címmel megjelenik irodalmi hagyatékának legteljesebb gyűjteménye (Mózes Huba előszavával és bibliográfiájával, 1971).

(M. H.)

Radnóti Miklós: Együtt és külön, B. V. verseskönyve. Nyugat 1939. II. 185-86. – Köves Miklós (Kahána Mózes): Együtt és külön. Korunk 1939. 376-77. – Szemlér Ferenc: B. V.: Együtt és külön. Erdélyi Helikon 1939. 459-60. – Szilágyi András: B. V. szaval. Utunk 1954/41. – Kéri József: B. V. – az élőszó művésze. Korunk 1957/7. – Mráz Lajos: Egyszerű emlékezés a szavalóművészre. Korunk 1963/11. – Mózes Huba: B. V. műfordításai. Korunk 1966/10; uő: B. V. Igaz Szó 1971/4; uő: B. V. versmondó művészete – a korabeli sajtó tükrében. NyIrK 1972/1. – Heves Ferenc: Feljegyzések B. V.-ról. Korunk 1969/12. – Jordáky Lajos: Biztatás barbárság idején. Utunk 1971/43. – Becski Irén: Emlékezések B. V.-ról. Igaz Szó 1973/7. – Csehi Gyula: B. V., a testet öltött költészet. Utunk 1973/46. – Lászlóffy Aladár: B. V. és Salamon Ernő emlékére. Korunk 1975/6.

ASZT: B. V. szaval. LM 233.


Brassay Sándor (Gyergyótölgyes, 1930. júl. 29.) – mezőgazdasági szakíró. A kolozsvári unitárius kollégiumban tanult, agrármérnöki diplomáját e városban szerezte a Mezőgazdasági Főiskolán. 1962-ig Kolozsvárt dolgozott mint területrendező, majd vidéki termelőszövetkezeti munka után 1968-tól a nagybányai kataszteri és területrendezési vállalat munkatársa. Tanulmányai román nyelven az Analele Institutului de Cercetări pentru Economia Agrară, Revista de Geodezie, Cadastru şi Organizarea Teritoriului, Probleme de Economie Agrară szakfolyóiratokban jelennek meg, technikai és ismeretterjesztő jellegű szakcikkeit magyar nyelven a Falvak Dolgozó Népe, Bányavidéki Fáklya, Előre közli. Monografikus munkája: Talajvédelem, területrendezés, földmérés (Frankel Elekkel, 1979).

Nagy Miklós: Telkesítésre csábító üzenet. Falvak Dolgozó Népe 1980/6. – König Miklós: Egy fontos szakkönyv. Korunk 1980/6.


Brassó magyar irodalmi élete – a román, német és magyar egymásra hatások és kapcsolatok közt alakult ki. A szász Honterus s a román Coresi mellett már 1581-ben feltűnik Szebeni Nyírő János, akinek magyar nyelvű bibliai idézetgyűjteményét a British Museum őrzi. A reformáció alkalmat adott mindhárom anyanyelv irodalmi érvényesülésére. A város híres szász gimnáziumában 1637 óta a magyar nyelvet is tanították. Előbb a felekezetek, majd a XIX. század polgári és munkás egyesülései a helybeli magyarságot is gazdag, sokoldalú szellemi termésre bírták. Az 1830-as években egyszerre indult meg itt a város első három újságja, a Siebenbürger Wochenblatt, a Gazeta de Transilvania és az Erdélyi Hírlap szépirodalmi mellékletével, a Mulattatóval. 1849. ápr. 16-án Veszely Károly szerkesztésében megjelenik s 19 számot ér meg a Brassói Lap, melynek néptestvériséget hirdető szellemét, nemkülönben Zajzoni Rab István, Koós Ferenc s az 1887-ben alakult Magyar Munkás Olvasó Egylet örökségét szívesen idézi a mai brassói sajtó és közélet. (Törölve a következő szövegrész:) Itt fejezte be tragikus költői pályáját a szabadságharcos Zajzoni Rab István, itt adta ki emlékiratát Koós Ferenc. A helytörténet és néprajz magyar vonatkozásait Horger Antal tárta fel, s az 1887-ben idelátogató magyar írók és művészek (köztük Kiss József és a fiatal Benedek Elek) új lendületet adtak a helyi magyar irodalmi kezdeményezéseknek. Ugyanabban az évben alakult meg a szocialisták Magyar Munkás Olvasó Egylete is.

A századfordulón fellendül a brassói magyar sajtóélet, egyszerre több magyar hetilap indul: a Halász Gyula szerkesztette Brassói Szemle; 1919-ben az Előre c. munkáslap (az 1920-as sztrájk után címe Világosság); az egymással versengő lapok közül azonban az 1920-as években a már 1895-ben alapított Brassói Lapok és társlapja, a Népújság emelkedik országos hírre. A 30-as években e lap körül kialakult írógárda, élén Kacsó Sándorral, országos szintre emeli a helyi szellemi életet. Innen fakad a népművelő mozgalom (*ÁGISZ, *Hasznos Könyvtár), a Brassói Lapok könyvkiadása (*Ajándékregénytár) s az új realista írói csoportosulás (*Erdélyi Enciklopédia). Itt bontakoznak ki a magyar-szász irodalmi kapcsolatok is a két világháború között. Brassóban, Nagyenyeden és Kolozsvárt a brassói Klingsor és az Erdélyi Helikon írói közös felolvasó estet rendeznek, egyre több a kölcsönös fordítás. 1944. aug. 23-a után, okt. 22-én Kurkó Gyárfás, majd Szemlér Ferenc szerkesztésében indul meg a demokratikus Népi Egység, ezt 1947 februárjában Sepsiszentgyörgyre helyezik, s Brassóban csak 1963-tól követi az Új Idő (1969-től Brassói Lapok cím alatt). E lap körül alakult ki a brassói magyar diákság tudományos és irodalmi élete lelkes szervezők, mint Apáthy Géza, Szikszay Jenő segítségével; a helybeli román Astra és német Karpaten Rundschau c. folyóirattal szoros együttműködés jött létre a román-magyar-szász irodalmi kapcsolatok ápolására.

Az egykori Brassói Magyar Dalárda és Törekvés Munkás Dalegylet folytatásaként működik ma a Művelődési Házban a magyar énekkar, ugyanitt van népszerű színjátszó csoport és bábjátékos-együttes is, a helybeli Dalszínház magyar esztrádegyüttese pedig Szálljon a dal c. nótabokrétájával meghaladta a 100. előadást. A Brassói Lapok kezdeményezésére 1973-ban létesült a helyi Népi Egyetem magyar tagozata, mely helyi és országos hírű előadók meghívásával nemcsak a megyeszékhelyen, hanem Szecselevárosban, Fogarason és Kőhalomban is tudományterjesztő előadássorozatokat rendez.

(Sz. S.)

Halász Gyula: A századik év küszöbén. 1967. – Herédi Gusztáv: Fény és árnyék Brassóban. Korunk 1969/2. – Szemlér Ferenc: Út az Enciklopédiához. Korunk 1971/3. – Ritoók János: A Klingsor és a hazai magyar irodalom. Korunk 1971/12; uő: Kettős tükör. A magyar-szász együttélés múltjából és a két világháború közötti irodalmi kapcsolatok történetéből. 1979. – Szikszay Jenő: Iskolai irodalmi kör Brassóban. Korunk 1972/10. – Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések II. 1974. – Lendvay Éva: Séták a "festői" Brassóban. A Hét 1974/6.


Brassói Fuchs Herman – Fuchs Herman írói neve


Brassói Lapok1. Politikai napilap, 1895. jan. 1-jén indult két kisebb lap, a Brassó és a Brassói Magyar Újság fúziójából. Első szerkesztője Hargittai Béla, kiadója Grünfeld Vilmos nyomdatulajdonos, aki a lap társtulajdonosa maradt egészen megszűnéséig. A helyi jellegű lap jelentősége az I. világháború után növekedett meg. Főszerkesztője 1919. jan. 2-től 1937 végéig Szele Béla, 1938. jan. 1-től 1940. aug. 30-ig Kacsó Sándor, felelős szerkesztő Kocsis Béla, majd Kakassy Endre. A lap előbb konzervatív jellegű volt s fenntartás nélkül támogatta az OMP-t. Politikai, közgazdasági, jogi, tudományos és sportcikkek, bő riportok mellett jelentős irodalmi és művészeti anyagot is közölt, főleg a vasárnapi számok mellékleteiben. "Tárcaújság" (1922), majd "Vasárnapi Lapok" címen (1932-33) külön irodalmi mellékletet adott ki.

A lap névvel nem jelzett, de valóságos szerkesztője egy ideig Móricz Miklós, Móricz Zsigmond öccse; belső munkatárs Halász Gyula (vezércikk), Horvát Henrik (művészet), Teleky Dezső (gyermekrovat), Seidner Imre (külpolitika), Joó Győző (közgazdaság) és Ritter Sámuel (sport). A lap helyi jellege ellenére már ebben az időszakban is rendszeresen közölte Bartalis János, Benedek Elek, Szántó György, Szombati-Szabó István, Magyarországról Móricz Zsigmond, Juhász Gyula, Tersánszky J. Jenő és mások írásait; folytatásos regényeket publikált, a "Koronás regények" és "Milliók könyve" sorozatban irodalmi műveket adott ki. A lap életében 1924-ben alapvető változás következett be: a vállalat ügyvezető igazgatója, majd 1928-tól tulajdonosa, Kahána Bernát a lapot országos jellegű és jelentőségű, korszerű polgári demokratikus sajtószervvé fejlesztette. Bár a főszerkesztő névleg továbbra is a konzervatív Szele Béla maradt, a lap ténylegesen előbb a munkásmozgalomhoz közel álló Füzi Bertalan, majd a népi demokrata Kacsó Sándor irányítása alá került. A szerkesztőség belső tagjai közt van ez időben Benamy Sándor, Finta Zoltán, Kőrösi-Krizsán Sándor, Mikes Imre, Nagy Karola, Pogány Marcell, a világgazdasági tájékoztatást adó Halász Sándor, később Gárdos Sándor, Karács Andor, Korda István, Kőműves Géza. Széles vidéki szerkesztőhálózat alakult ki, segítségével minden érdekelt város és megye híranyaga, problémaköre rendszeresen tükröződhetett a lapban; Bukarestben Farkas Aladár, Kolozsvárt Ruffy Péter, Aradon Molnár Tibor, Temesvárt Méliusz József volt a helyi szerkesztő. Előtérbe került a legnagyobb példányszámot felvevő Székelyföld: Marosvásárhelyről Benczel Béla és Kovács György, Székelyudvarhelyről Tomcsa Sándor, Sepsiszentgyörgyről Tamás Gáspár és Jakab Antal, Csíkszeredáról Ferencz Gyárfás tudósított. Rövid ideig a szerkesztőségben dolgozott Salamon Ernő és Simon Magda, irodalmi tájékoztatóival tűnt fel Látó Anna.

A ~ rendkívüli szerepet töltött be az irodalmi életben. Amikor az Erdélyi Helikonban a *Vallani és vállalni-ankét 1929 októberében megindult, a ~ szélesítette az írók erkölcsi elkötelezettségéről folyó vitát országos méretűvé. Kacsó Sándor Gyávák voltak-e az erdélyi magyar írók? c. írása s nyomában számos hozzászólás itt jelent meg.

A 30-as évektől kezdve a lap rendszeresen közölte a radikális polgári, népi és kommunista írók elbeszéléseit, verseit, regényeit. A Gábor István szerkesztette irodalmi mellékletben Bárd Oszkár, Berde Mária, Károly Sándor, Kovács György, Molter Károly, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tomcsa Sándor, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő mellett a munkásmozgalmat képviselő Brassai Viktor, Korvin Sándor, Méliusz József, Nagy István, Salamon Ernő elbeszélései, esszéi, versei jelentek meg, állandóan szerepelt a kortárs magyarországi haladó irodalom, helyet kapott Balogh Edgár publicisztikája, a lap közölte Jordáky Lajos, Józsa Béla, Szabó Árpád írásait. A vezető publicista Kacsó Sándor, akinek hétről hétre jelentek meg közvéleményt formáló vezércikkei a nemzetiségi politika és kultúra témáiról, így harcos írásai a bankok székelyföldi uzsorapolitikája ellen vagy az antifasizmus nemzetközi kérdéseiről; emlékezetessé váltak bátor kiállásai a fenyegetett köztársasági Spanyolország mellett. Ugyanitt jelenik meg a 30-as években Tamási Áron Tiszta beszéd c. publicisztikai sorozata, tanúsítva az író felelősségét és közéleti elkötelezettségét. Jóllehet a lap az országos politikában továbbra is támogatta az OMP-t, mégis bírálta annak az arisztokrácia és nagypolgárság érdekeit képviselő vonalát, s állandó vitában a párt-hivatalos Keleti Újsággal, azokat a törekvéseket segítette, amelyek a magyar nemzetiség demokratikus szervezését és a haladó román erőkkel való összefogást sürgették. A román szellemi és közélet rendszeres ismertetője ebben az időben Kakassy Endre volt.

A lap indította el Tamási Áron cikksorozatával (1936. ápr. 5-12.) a "cselekvő ifjúság" vitáját, felkarolta a Vásárhelyi Találkozó gondolatát, helyet adott minden véleménynek s visszaverte az értelmiség népfronti összefogása ellen indított támadásokat. *Ajándék regénytár címmel népszerű társadalmi regénysorozatot jelentetett meg, támogatta az *ÁGISZ népművelő mozgalmát és Erdélyi magyar évkönyv (1937) c. kiadványában felmérte a hazai magyar közélet csaknem minden kérdését. 1925 és 1938 között évente kiadta a Brassói Lapok Könyvnaptárát, ill. Kisnaptárát, borítékcímen Brassói Lapok Nagy Regélő Naptára, Brassói Lapok Gazda Naptára, Brassói Lapok Családi Naptára, Népújság Gazda Naptára változatban is.

A lap 1940 őszén a vasgárdisták fenyegetésére szűnt meg, sorsában osztozott testvérlapja, a – *Népújság is.

(J. L.)

2. Az RKP Brassó megyei bizottsága és a megyei néptanács hetilapja. Az 1963. márc. 1-től *Új Idő címmel kiadott hetilap folytatásaként 1969. júl. 24-e óta jelenik meg a régi ~ emlékét felidéző új név alatt. Főszerkesztője Albert Sándor, főbb belső munkatársai Ábrahám János, Apáthy Géza (meghalt 1976-ban), Bartha Albert, Fazakas István (meghalt 1979-ben), Irinyi Kiss Ferenc, Mag Péter (1972-ig), Madaras Lázár, Szenyei Sándor, Váradi Mária; irodalmi szerkesztője Ritoók János (1967-69), Lendvay Éva, majd Sipos András; művészeti szerkesztő Csutak Levente. A politikai és ideológiai anyag, termelési és közigazgatási témakörök mellett rendszeresen közöl irodalmi, színházi és képzőművészeti anyagot, országos igénnyel.

Már az Új Idő-szakasz jelentős vállalkozása volt Beke György Csángó krónika, 1968 c. írása és Láng Gusztáv-Veress Zoltán Colloquium c. levélváltása (1968, könyvalakban Boríték nélkül, Kv. 1970) a közélet erkölcsi kérdéseiről. A ~ szakaszban a közművelődéshez járult hozzá Ficzay Dénes és Szikszay Jenő magyar irodalomtörténeti sorozata, a lap lexikonszerű képes írói albuma (1972) s Kicsi Antal Kis irodalomtörténet c. folytatásos közlése a romániai magyar írókról (1973-74). A történelmi tárgyú cikksorozatok közül jelentősebbek Szabó Sámuel Brassó egykor és A brassói labdarúgás története (mindkettő 1973-74), Dáné Tibor Szeptember végén (1974) és Apáczai üzenete (1975), valamint Binder Pál Lapok Hétfalu krónikájából (1975) és Testvérfalvak az Olt-kanyarban (1976) fejléc alatt futó írásai. Újabban Krajnik-Nagy Károly Három nyelven a Cenk alatt c. interjúsorozata (1979-80) román, magyar és szász írókat, szakembereket szólaltat meg az alkotó együttélés szellemében.

A lap szerkesztősége mellett irodalmi kör jött létre Sipos András vezetésével, mint a szerkesztők, írók és egyetemi hallgatók közös vitafóruma és irodalmi kísérletező műhelye.

(Sz. S.)

Kőműves Géza: A Brassói Lapok haladó hagyományairól. Korunk 1968/2. – Szemlér Ferenc: Doktor Borgisz (Móricz Miklósról). Kortárs, Bp. 1970/10. – Beke György: A családfa (Kahána Bernát nekrológja). A Hét 1972/15; uő: Lapok Brassóban. Utunk 1974/17. – Kacsó Sándor: A Cenk alatt. A Hét 1972/22-26; újraközölve Fogy a virág, gyűl az iszap. 1974. 11-58. – Méliusz József: Sors és jelkép... 2. kiadás. 1973. 359-68. – Szabó Sámuel: Brassó hírlapirodalma. Kézirat 1979. – Kántor Lajos: A B. L. fóruma. Régi lapok – új lapok. Korunk 1980/6. – Mózes Huba: A B. L. irodalomszolgálata 1927-1940 között. NyIrK 1980/1.


Brassói Napló – helyi jellegű, független napilap, 1933. júl. 1-jén indult, 1937 augusztusáig jelent meg a Hunyady-nyomda kiadványaként. Alapította Halász Gyula, szerkesztette Elekes György, rövid ideig Dánér Lajos, majd Székely Géza. Munkatársai közt szerepelt Laer József és Szabó Sámuel, aki Igric álnév alatt cikksorozataiban a kispolgári kilengéseket ostorozta. A lap 1936-ban 60 folytatásban közölte a brassói Imreh Gyula idegenlégionista leleplező feljegyzéseit.


Brassói Petőfi Sándor Irodalmi Kör – 1947-ben alakult s egyéves működése alatt irodalmi vitákat és műsoros estéket rendezett. Tagjai közé tartozott Balla Ilona, Dániel Viktor, Fábiánné Beer Ilona, Halász Gyula, Kővári Jakab, Nikodémusz Károly, Sipos Bella, Szabó Sámuel, Szemlér Ferenc.


Braun Dezső (Temesvár, 1894. ápr. 27. – 1940. febr. 15., Temesvár) – zenekritikus. Szülővárosában végzett középiskolai tanulmányai után bankhivatalnok Temesvárott; 1924-től a székesegyház másod-, 1930-tól haláláig főkarnagya. 1928-ban a Temesvári Dalkör karmesterévé választják. Felelős szerkesztője és zenekritikusa a Temesvári Hírlapnak (1923-39), belső munkatársa a Képes Futárnak. Tanulmányait, cikkeit, kritikáit az Esti Lloyd, Friss Újság, Komédia, Katolikus Egyházi Zeneközlöny, Színházi Újság is közli. Könyveiben, cikkeiben megírta a Temesvári Dalkör ötvenéves, a Temesvári Filharmónia hatvanéves történetét, a Bánság zenei életének fejlődését a századfordulóig. Munkái: Járosy Dezső élete és működése (Tv. 1932); Bánsági rapszódia (Történeti képek a Bánság zenei és színpadi múltjából, Tv. 1937).


Brázay Emil (Perjámos, 1888. márc. 16. – 1968. aug. 12., Bulcs) – újságíró, író, műfordító. Az I. világháború előtt budapesti lapok berlini munkatársa, kiadta és szerkesztette a Berlini Magyar Revü c. riportlapot. Budapesten két elbeszéléskötete (Egyszerű történetek, 1909; Ezt láttam, frontélmények, 1915) és két színdarabja (Nyomorultak, 1911; A fenomén, 1917) jelent meg.

Utóbbi kamarajátékát 1917-ben Temesvárt mutatták be, ahol végleg megtelepedett, s 1920-ban két könnyű fajsúlyú elbeszéléskötettel jelentkezett (Sörnsen Dóra, a szeretőm, Békéscsabán 1913-ban megjelent kötetének 6. kiadása; Lóri, a vörös méreg). Megalapította és két évtizeden át (1919-39; 1945) szerkesztette az eredetileg

Pán címmel indult, hetenként megjelenő A Toll c. bulvárlapot, amely különböző betiltások miatt 1921 és 1924 között Forum, Tribün, Ohó, Új Toll, Új Pán, Toll és tőr, Toll és tinta, Tollseprű, Tollhegy, Tollszár nevet vett fel. Népszerű bűnügyi kiadványokkal is próbálkozott, sikert azonban csak a *Pán-könyvtár sorozattal ért el, mely modern külföldi írók s néhány erdélyi szerző műveit közölte. Újabb novelláskötete: Szerző! (Tv. 1923).

Több szépirodalmi munkát fordított angolból, franciából, németből, köztük Bernard Shaw, Knut Hamsun, Alfred Kerr, Klabund, Peter Altenberg írásait. Frontperdita (Tv. 1945) c. riportregénye egy meghurcolt zsidó leány háborús élményeit eleveníti fel; a Reportázs-almanach (Tv. 1946) publicisztikai írásokon kívül a szerző Karinthy Frigyessel folytatott levelezését tartalmazza; a Temesvári karnevál (Tv. 1948) c. regénye újságírói eszközökkel történelmi képet igyekszik adni a fasiszta és az ellenálló erők akcióiról a Bánságban.


Bréda Ferenc (Déva, 1956. febr. 20.) – kritikus, műfordító. Középiskolát szülővárosában, magyar-francia szakos tanulmányokat a Babeş-Bolyai Egyetemen végzett. Először az Ifjúmunkásban közölt, a Művelődés, Igaz Szó, Utunk munkatársa, az Echinox egyik szerkesztője. 1979-től a bánffyhunyadi általános iskola tanára. Tovább, Dante nyomában c. tanulmányát az Echinox 1977-ben hét folytatásban közölte, itt jelentek meg műfordításai románból és franciából. Kötete: A létezéstől a lehetőségig (esszék, Forrás 1980).

Molnár Gusztáv: Levél B. F.-hez. Echinox 1979/1-2.


Bretán Miklós – *daljáték


Bretter Emánuel – *bibliográfia


Bretter György (Pécs, 1932. márc. 21. – 1977. nov. 17., Budapest) – esszéíró, filozófiai szakíró. Középiskolai tanulmányait Szatmáron, az egyetemieket a Bolyai Tudományegyetem filozófiai karán végezte. 1954-től 1958-ig az Igazság szerkesztője Kolozsvárt, majd tanársegéd a Bolyai Tudományegyetem dialektikus és történelmi materializmus tanszékén. 1957-től 1977-ig a Gheorghe Dima Zenekonzervatórium adjunktusa; 1959-től 1971-ig a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán is adott elő filozófiát; néhány évig a Babeş-Bolyai Egyetemen filozófiatörténeti szemináriumokat vezetett.

1966-tól kezdődően megjelenő esszéi és tanulmányai új színt hoztak a hazai magyar bölcseleti irodalomba. Az általános társadalmi demokratizálódás perspektívája, a klasszikus német filozófia, elsősorban Fichte és a fiatal Marx mint mérce, a militáns egzisztencializmus és az ún. reformmarxizmus: Camus, Garaudy, a Lukács-iskola hatásai, peremhelyzetünkben a világtörténelmi távlatok, a távlatokban "a rettenetes történelmi tapasztalatok" érzékelése – íme az Ikarosz legendája (1966) és a többi mitológiai témára épülő parabola, A filozófus: Marx (1968), a Temetés Zsögödön (1968) c. írások, Bretter indulásának fő témái. Rácz Győzővel közösen írt Spéculation et connaissance c. francia nyelvű dolgozatát a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Series Philosophia közölte (Kv. 1968). Vörösmarty filozofikuma c. írásában (Korunk 1970/1) költészet és bölcselet benső összefüggéseire utal.

Az itt és most logikáját és erkölcsét elemző Adalék egy hely- és időhatározó sajátosságaihoz (1971), a Hipotézis a nemzedékek kettős nyelvéről (1973), valamint más nyelvfilozófiai ihletésű írásai a magyar ideológia-kritika színvonalas darabjai közé tartoznak, s látszatcselekvések helyett a tényleges változtatás igényét állították a romániai magyar filozófiai törekvések középpontjába.

A hirtelen jött halál megakadályozta életművének kiteljesedését, de utolsó éveiben írott tanulmányai, különösen az alternatívák logikájának, az ún. nem realizált alternatívák "valóságosságának" nyelvfilozófiai (Vázlat a "kijelentő mondat" filozófiájához, 1975) és történetfilozófiai (Fichte eszményi állama, 1975) összegezései sejtetni engedik az elmaradt szintézis fő irányait. A filozófia új lehetőségeit "a mi körülményeink között" tudatosító bölcsessége, a magyar filozófiai esszé legjobb hagyományait továbbvivő stílusa és nem utolsósorban erkölcsi kérlelhetetlensége így is az 1944 utáni romániai magyar filozófiai irodalom jelentős alakjává teszik.

Műfordító, szerkesztő. Románból magyarra fordította D. D. Roşca Tragikus lét c. művét (1970), gondozta és bevezető tanulmánnyal látta el Lukács György (Téka 1973), Sinkó Ervin (Don Quijote útjai, Téka 1975) és Louis Althusser (Olvassuk Marxot, Korunk Könyvek 1977) válogatott tanulmányainak romániai kiadását, valamint öt fiatal gondolkodó Szövegek és körülmények (1974) c. tanulmánygyűjteményét.

Kötetei: Vágyak, emberek, istenek (tanulmányok, esszék, reflexiók, 1970); Párbeszéd a jelennel (esszék, tanulmányok, 1973); Crez şi istorie (esszék, tanulmányok Francisc Grünberg román fordításában, N. Tertulian előszavával, 1979); Itt és mást (Válogatott írások, Egyed Péter előszavával, 1979); Párbeszéd a vágyakkal (esszék, Tordai Zádor előszavával, Bp. 1979).

Rácz Győző: Mítosz és valóság. Korunk 1967/7; uő: Erkölcs és történelem. Utunk 1971/11; újraközölve Ősi mítoszok – mai problémák c. alatt, Értelem és szépség, 1972. 301-309.; uő: Mítoszok valóságától a valóság demitizálásáig. Utunk 1974/5; újraközölve A lírától a metafizikáig, 1976. 140-51; uő: Párbeszéd a végtelennel. Korunk 1977/11. – Tamás Gáspár Miklós: A mi bölcselkedő esszénk. Utunk 1970/34. – Angi István: Esszé és filozófia. Korunk 1971/2; újraközölve Zene és esztétika. 1975. 174-88.; uő: A mától a jelenig. Korunk 1975/1-2; uő: B. Gy. gyászkeretes fénye. Korunk 1977/11. – Tordai Zádor: A megtalált filozófiai esszé. Kortárs, Bp. 1971/2. – Ágoston Vilmos: A cselekvés lírája. Korunk 1974/3. – Molnár Gusztáv: Levél B. Gy.-höz. Korunk 1974/5; újraközölve Az elmélet küszöbén, 1976. 79-96.; uő: Szabadságra született. A Hét 1977/47. – Szilágyi Júlia: Könyv és közeg. A Hét 1974/18. – Huszár Sándor: Gyászbeszéd. A Hét 1977/47. – Hajós József: Széljegyzetek az ITT ÉS MÁST-hoz. Ifjúmunkás 1980/15. – Constantin Cubleşan: B. Gy. románul. Utunk 1980/23.


Bródy Miklós (Nagykároly, 1877. jún. 20. – 1949. dec. 17., Kolozsvár) – zeneszerző, zeneíró. Zeneművészeti tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte, majd Pécsett, Grácban, Pozsonyban és Kolozsvárt karmester. Világhírű sakkozó. Számos opera kolozsvári bemutatója kapcsolódik nevéhez. Cikkeit a Pesti Napló, Újság, Keleti Újság közölte. Fordított és írt operettet, operát, megzenésítette Gyulai, Reviczky, Ady, Áprily, Endre Károly, a német irodalomból Goethe és Heine több versét. Zenei stílusa a klasszikus-romantikus hagyományokban gyökerezik. Fontosabb művei: A.B.C. (operett, 1903); A hollandi lány (Paul Rubens operettjének fordítása, 1908); Férjhez megy a feleségem (operett, 1921); Thámár (operett, bemutatták Kolozsvárt 1922-ben, Az ígéret földje címmel Budapesten 1929-ben).


Brósz Emil – *Diáknaptár; *tankönyvirodalom


Brósz Ilona *tankönyvirodalom


Brósz Irma (Kovászna, 1911. jún. 11. – 1976. máj. 20. Kolozsvár) – képzőművész, ~ Emil leánya. Középiskolát Kézdivásárhelyen, képzőművészeti tanulmányokat a kolozsvári és bukaresti főiskolán végzett. Rajztanár Nagyváradon (1938-39), majd nyugdíjazásáig Kolozsvárt. Jellegzetesek olaj és pasztell tájképei, önarcképei és baloldali értelmiségiekről (Dőry Erzsébet, Korvin Sándor, Kovács Katona Jenő, Köves József) készített arcképei.

Murádin Jenő: Fiatalok voltunk 1939-ben... Utunk 1974/11.


Bruder Ferenc (Szatmár, 1895. febr. 16. – 1965. febr. 21., Kolozsvár) – szerkesztő. Mint a kolozsvári vas- és fémmunkás szakszervezet (1920-29) és az SZDP titkára (1930-48) támogatta a munkásirodalmi törekvéseket, munkás közművelődést. A Munkás Újság főmunkatársa (1929-34), felelős szerkesztője a dohánygyári munkások Solidaritatea c. kétnyelvű, románul és magyarul megjelenő lapjának (1928-29), a Romániai Népszava, Előre és Erdély c. szociáldemokrata lapok publicistája. 1941-ben Salamon Lászlóval együtt dokumentumgyűjteményt állított össze az erdélyi munkásság nemzetközi összetartásáról és közös harcáról. 1944-ben tevékeny szerepet vállalt az antifasiszta ellenállásban. 1947-ben szerkesztésében jelent meg Kolozsvárt az Erdélyi Munkás Naptár.


Brugovitzky Edit (Dés, 1917. dec. 17.) – biológiai szakíró. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1942 óta a kolozsvári tudományegyetemen dolgozott mint előadótanár, innen vonult nyugalomba 1975-ben. 42 szaktanulmánya jelent meg a növényélettan és növénybiokémia köréből román, magyar, angol és német nyelven, Növényélettani vizsgálatok c. munkáját két kötetben (1956, 1957) a Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Könyvkiadó adta ki. Újabb kötete: A növények életfolyamatai (Péterfi Istvánnal, Kv. 1977).


Brüll Emánuel (Magyarlégen, 1884. okt. 18. – 1951. júl. 30., Szatmár) – nyelvművelő, könyvtáros. Középiskolai tanulmányait Szamosújvárt s a kolozsvári ref. kollégiumban végezte, budapesti egyetemi tanulmányai után 1923-ban tanári oklevelet szerzett Kolozsvárt; ugyanitt lett magyar-német szakos tanár és a ref. kollégiumi nagykönyvtár őre. Az államosítás után is mint akadémiai alkalmazott haláláig az intézmény élén maradt. Nagy elődei példáját követve több mint háromezer kötetet számláló, gonddal válogatott személyi könyvtárát az általa őrzött könyvtárra hagyományozta. Nyelvművelő cikkei, nevelési és turisztikai tárgyú írásai az Erdélyi Múzeum, az Erdélyi és a kolozsvári napilapok hasábjain jelentek meg. A nép nyelvének kincsei c. dolgozatát önálló füzetként adta ki az Erdélyi Fiatalok (Kv. 1935).

Benkő Samu: B. E., a könyvtáros. Könyvtári Szemle 1966/1. – Szabó T. Attila: B. E. tudománynépszerűsítő munkássága. A Nyelv és múlt c. kötetben, 1972. 502-07.


Buday Árpád (Marosgezse, 1879. jan. 17. – 1937. ápr. 7., Szeged) – történész. ~ György apja. Középiskoláit Nagyenyeden, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, egy tanévet Bécsben töltött, 1907-ben doktorált. Az EME régiségtárának tisztviselője, majd 1919-től vezetője. Római felirattan címmel 1914-ben kézikönyvet adott ki. Több külföldi tanulmányút után előbb a kolozsvári, majd a szegedi egyetem tanára. Főleg a Limes dacicus problémájával foglalkozott, eredményeit a németországi limeskutatás megállapításaival vetve egybe. Cikkei az irányításával 1910 és 1919 közt megjelent Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából c. régészeti szakfolyóiratban találhatók. Tagja volt az Erdélyi Irodalmi Társaságnak. A magyar tannyelvű középiskolák számára írt egyetemes történelmi tankönyvet (Ókor, Kv. 1922).

J. B. (Jancsó Béla): B. Á. Erdélyi Fiatalok 1937/2.


Buday György (Kolozsvár, 1907. ápr. 7.) – képzőművész. ~ Árpád fia. Tanítómestere a rajzban és festésben Deák István, Manz Albert, Buday Gerő és Meczner Lajos, közvetve hatott rá Kandinszkij és Mattis-Teutsch János. 1922-ben tagja a kolozsvári ref. kollégium Gyulai Pál Önképzőköre kiadásában megjelent Remény c. kőnyomatos ifjúsági folyóirat szerkesztőbizottságának. 1924-ben rendezte meg szülővárosában első kiállítását, de családjával rövidesen Szegedre költözött. Fametszői munkássága ott fejlődött ki, szoros benső kapcsolatban népi és szociális törekvéseivel. Továbbra is érintkezést tartott fenn az Erdélyi Fiatalok csoportjával. (Itt törölve a következő szövegrész:) Továbbra is érintkezést tartott fenn az Erdélyi Fiatalok csoportjával, s tevékeny részt vett a Szegedi Fiatalok népi mozgalmában.
Művészete e tájékozódást tükrözi: Boldogasszony búcsúja c. fametszet-sorozatát (Szeged 1931) az ESZC felkérésére az Arany-balladák illusztrációja követi (Kv. 1933), s gazdagon kibontakozó művészi pályáján első nemzetközi siker az Ortutay Gyula szerkesztésében kiadott Székely népballadák (Bp. 1935) illusztrálása.

Az ESZC felkérésére az Arany-balladák kiadását (Kv. 1933) illusztrálja, s nemzetközi sikerét az Ortutay Gyula szerkesztésében kiadott Székely népballadák (Bp. 1935) című kötethez készített fametszeteivel aratja. Olaszországi tanulmányútján köt barátságot Gy. Szabó Bélával, s illusztrálja Radnóti Miklós versét. A fasiszta hullám elől önkéntes száműzetésbe vonul, s 1938 óta Londonban él. Világhírűvé vált grafikai sorozataiban (A mi korunk Khimérái, Pervigilium Veneris, Athéni Timon, Az ember tragédiája svéd kiadásának illusztrációi) megőrzi Erdélyben gyökerező népi szemléletét, s az oxfordi és cambridge-i egyetemi nyomda számára készített világirodalmi portrésorozat Ady-arcképe ifjúkori eszményeihez való hűségét jelzi. (Itt törölve a következő szövegrész:) Életemről, művészetemről c. önéletrajza 1970-ben jelent meg a gyomai Kner-nyomda kiállította fametszet-gyűjtemény élén.
A magyar költészet kiadás előtt álló angol nyelvű antológiája számára metszetsorozatot készített klasszikus magyar költőkről.
Az Ady-centenáriumra készült, többalakos Ady-fametszetét (Korunk 1977/9) a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumnak ajándékozta.

Jancsó Béla: B. Gy. képkiállítása. Újság 1924. júl. 6.; uő: Arany János balladái B. Gy. képeivel. Erdélyi Fiatalok 1933/2.; mindkettő újraközölve Irodalom és közélet, 1973. 247-50. – Csaplár Ferenc: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. Bp. 1967. – Váróné Tomori Viola: B. Gy. balladás élete és művészete. Korunk 1969/2. – Jancsó Elemér közlésében: Irodalmi levelezések. NyIrK 1971/1 és B. Gy. levelei Jancsó Bélához. NyIrK 1971/2.


Bugél Jenő (Pozsony, 1882. nov. 22. – 1933. jún. 3., Temesvár) – újságíró, író, szerkesztő. Tanulmányait Pozsonyban és Eperjesen végezte. A jogi doktorátus megszerzése után bejárta Európát, s hosszabb időt töltött Amerikában. Ezután Boszniában lett fogalmazó, majd tanfelügyelőnek nevezték ki, közben politikai és szépirodalmi cikkeket és verseket közöl, s szerkesztette a Justh-párt zombori lapját. 1918-ban Temesváron telepedett le. A Schwabische Volkspresse főszerkesztője, majd a Bánáti Hírlap, a Magyar Hírlap, a Bánáti Közlöny, az aradi Képes Újság, valamint a Szenzáció, Gól, Mozirevü és Hét c. kérészéletű hetilapok szerkesztője. Több német nyelvű munkát adott ki, szerkesztette a Jahrbuch deutscher Dichter und Schriftsteller (Tv. 1928) és Deutsche Eichen (Tv. 1929) c. antológiákat. Magyarul operettszövegkönyveket írt, s szerkesztette a fiatal költőket felvonultató A holnap dala (105 magyar költő könyve, Tv. 1931) c. antológiát.


Bukarest magyar irodalmi élete – nagy jelentőségű a hazai magyar szellemi életben, ami természetszerűleg adódik a fővárosjellegből. A mai képnek történelmi előzményei vannak. A földrajzi közelség és a gazdasági fejlődés, nemkülönben a magyar haladó és forradalmi mozgalmak üldözése a Habsburg-uralom időszakában már az elmúlt századokban vonzottak ide magyar lakosokat, akik hovatovább saját szellemi intézményeiket is kifejlesztették.

Az első magyar feljegyzéseket Bukarestről a városon átutazó Borsos Tamás (XVII. század), illetve a Daniel István kuruc követ küldetésének históriáját versbe szedő Kovásznai Sándor (XVIII. század) műveiben találhatjuk. Mikes Kelemen két ízben is megfordult Bukarestben, itt töltötte 1739-40 telét. Egy századdal később Barabás Miklós festőművész lakott Bukarestben, élményeiről hátrahagyott emlékirataiban számolt be (Bp. 1902). Itt telepedett le és dolgozott mint udvari festő és fotográfus a kolozsvári születésű Szathmári Pap Károly. A XIX. század 40-es éveiben Ürmösy Sándor hoz híreket a havaselvei magyarokról, Kolozsvárott kiadott könyvében. A magyar szabadságharc leverése után számos magyar emigráns kapott menedéket Bukarestben; 1851-ben innen irányította Makk József a Habsburg-ellenes erdélyi összeesküvést. 49-es emigráns volt a román vasútépítésben úttörő szerepet játszó Veress Sándor, Bukarestben nevelkedett fia, Veress Endre történetkutató, s emigráns fiaként született és nevelkedett itt Sándor József, az első magyar Eminescu-fordító, később az EMKE vezető személyisége.

Legjelentősebb magyar irodalmi mű Bukarestről a XIX. századból Koós Ferenc (1828-1905) Életem és emlékeim c. emlékirata. Koós 1855-től 1869-ig ref. lelkész és tanító volt Bukarestben; közművelődési egyesületeket alapított; Oroszhegyi Józsával együtt 1860-ban megindította az első bukaresti magyar újságot, a Bukuresti Magyar Közlönyt; fontos szerepe volt a 48-as magyar emigránsok támogatásában. Az addigi magyar feljegyzésekkel ellentétben Koós belülről ábrázolja Bukarest és az itt élő magyarság világát. Könyvében különben 1815-ig vezeti vissza a ref. egyházközség és a magyar népiskola történetét, bár már előbb, a XV. század óta éltek magyarok Bukarestben. Értékes adatokat tartalmaz a bukaresti és az egész havasalföldi magyarság életéről a múlt század második feléből Veress Sándor, századunk első évtizedéből pedig Kertész József könyve. A rövid életű Bukuresti Magyar Közlöny után, a múlt század 60-as éveitől 1916-ig újabb meg újabb magyar lapok, kalendáriumok jelentek meg, részint az egyházak, részint művelődési egyesületek vagy magánosok kiadásában: Bukaresti Híradó (1880-85, megszakításokkal); Romániai Értesítő (1899-1900); Romániai Magyar Néplap (1900); Romániai Hírlap (1907-10); Romániai Magyar Újság (1908-16).

A régi bukaresti magyarság történetével, emlékeivel könyvekben, tanulmányokban foglalkozott Aradi József, Árvay Árpád, Auner Károly, Barabás Endre, Beke György, Bitay Árpád, Bözödi György, Domokos Géza, Engel Károly, György Endre, Kakassy Endre, Kocziány László, Kovács János, Mikecs László, Mikó Imre, Nagy Sándor, Papp Béla, Sándor József, Sebestyén Ede, Szemlér Ferenc, Veress Endre.

Az 1918 után megnövekedett szerephez jutott fővárosban az eddigi helyi jellegű magyar lapok helyett országos újságok jelennek meg, s a főváros művelődési élete mindinkább kihat az egész romániai magyarságra. Egy időre otthont találnak az 1918-as és 1919-es magyarországi forradalmak emigránsai. 1921-ben Bölöni György Bukaresti Hírlap címmel lapot indít. 1923-ban Bukarestben jelenik meg a Munkás, az RKP magyar nyelvű központi lapja, tág teret nyitva a baloldali irodalomnak; Gábor Andor versei és publicisztikai írásai, Gyetvai János és Révész Béla novellái, Mácza János publicisztikája mellett rendszeresen megtalálni benne Gorkijt, Upton Sinclairt, Barbusse-t, sűrűn közöl itt Kahána Mózes, Térítő Pál néven e lapban jelenteti meg Karl Marx c. szabad versét. Betiltása után a lap szerepét az 1926 és 1931 között megjelenő Munkásélet veszi át, az egységes szakszervezetek lapja. 1926-ban Krenner Miklós (Spectator) alapít hetilapot Bukaresti Magyar Kurír címmel, s a lap kezdettől fogva, majd Kakassy Endre szerkesztésében is rendszeresen nyújt irodalmat. 1932-től 1936-ig a Brassói Lapok fővárosi kiadást jelentet meg Bukaresti Lapok címmel. Érdekes színfoltja a 30-as évek közepének az utolsó romániai magyar emigráns folyóirat, a Fényes Samu szerkesztette Új Magyarok megjelenése Bukarestben. A 30-as évek végére csak a szakszervezetek által kiadott bukaresti magyar újságok maradnak meg. A szociáldemokrata irányzatú Előre kulturális rovatát ez időben Jordáky Lajos irányítja.

A két világháború között Bukarest egyre nagyobb szerepet játszott a romániai magyar írók életében, ezt műveik is tükrözik. Egykori újsághíradás is tanúsítja, hogy Gaál Gábor a Pax szervezet meghívására 1931-ben előadást tartott Bukarestben a világnézetek harcáról. Szemlér Ferenc itt tölti egyetemi éveit, ennek élményét rögzíti Más csillagon c. esszéregényében, Emlékezés egy süvölvényre c. emlékiratában és sok versében. Az Erdélyi Helikon írói két ízben is ellátogatnak Bukarestbe, az ESZC kiadványai sikeresen szerepelnek az 1935-ös tavaszi bukaresti könyvhéten. Nagy István fiatal munkásként egy ideig a főváros lakója, tapasztalataiból jó néhány novella és Őzönvíz előtt c. színműve születik; bukaresti emlékeit újólag önéletrajzi regénye ciklusában is feldolgozta. Kakassy Endre mintegy tíz évet töltött itt, Méliusz József katonaéveit szolgálta Bukarestben, a 30-as években e város lakója volt Erdélyi Ágnes, 1939-40-ben Mikó Imre a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodáját vezette, s gyakran tartózkodott itt Kahána Mózes. Még Koós Ferenc és barátai alapították Bukarestben az első magyar közművelődési egyesületet 1857-ben: a jobb módú iparosok és értelmiségiek kaszinóját. Ugyancsak Koós hívta létre a szegényebb segédek és iparosok olvasóegyletét, amely később egyesült a kaszinóval. Később újabb egyházi és világi jellegű magyar egyletek alakultak. 1918 után ezek a művelődési egyesületek kezdték meg elsőnek tevékenységüket. Fontos munkát végzett a Koós Ferenc Kör és ennek diáktagozata, amely száznál több magyar egyetemistának nyújtott anyagi támogatást és szellemi otthont. A 20-as években alakult a Népkör, az iparosok egylete, majd annak megszűnte után, a 30-as években, rövid időre létrejön a Bukaresti Magyar Közművelődési Egyesület, aztán a Lyra, majd több más munkás műkedvelő csoportosulás. A Bukaresti Magyar Dalárda 1931-ben Kolozsvárott elnyeri a Romániai Magyar Dalosszövetség országos versenyének I. díját. A kolozsvári és nagyváradi magyar színtársulatok vendégszerepelnek Bukarestben, s ezzel nemcsak a bukaresti magyarság művelődését lendítik fel, hanem a magyar-román kulturális közeledést is előmozdítják. 1931-ben Kovács Imre igazgató megalapítja a Bukaresti Magyar Színházat, amely egy évadot játszik végig. A gazdasági válság a művelődési életet is elsorvasztja, a 30-as évek közepe táján már csak a "Szent Istvánnal Egyesült Magyar Társulat", a mostani Petőfi Ház elődje folytatja tevékenységét. Az itt tanuló magyar fiatalok támogatásában és a különféle művelődési mozgalmak felkarolásában játszik szerepet két orvos: Bakk Elek és Papp Béla.

1944 után, a szocialista építés időszakában a romániai magyar központi sajtó fokozatosan Bukarestben alakul ki, s a város jelentős magyar irodalmi és művelődési központtá válik. A bukaresti rádió 1945 tavaszán sugározni kezdi magyar nyelvű műsorát. 1947 őszén demokratikus napilapként megjelenik a Romániai Magyar Szó, amely később az MNSZ Bukarestben székelő Központi Bizottságának orgánuma lesz, 1953-tól pedig Előre címmel a néptanácsok lapjaként országos politikai napilap, ma a Szocialista Demokrácia és Egység Frontja Országos Tanácsának napilapja. Még előbb megindul a Munkásélet elődje, a Szakszervezeti Élet, aztán az Ifjúmunkás és a mostani Jóbarát elődje, a Pionír (ezek egy ideig, az 50-es években, elköltöznek Bukarestből, majd visszajönnek ide), a Művelődési Útmutató, később Népművelés, a mostani Művelődés, a Tanügyi Újság, a Könyvtárosok Tájékoztatója, később Könyvtári Szemle. 1951-ben Bukarestbe költözik a Falvak Népe (később Falvak Dolgozó Népe). 1969 ősze óta a Román Televízió hetente sugárzott magyar nyelvű műsorának szerkesztősége gazdagítja új színnel a szellemi központ képét. 1970-től megjelenik A Hét című társadalmi, politikai, művelődési hetilap, majd 1977-től a TETT c. melléklete is. Mivel Bukarestben nyomtatják a képeslapokat, az Új Élet, a Dolgozó Nő fiókszerkesztőségeket tart itt fent, a Napsugár szerkesztői pedig rendszeresen ide járnak. A bukaresti magyar lapok és folyóiratok mindegyike közöl eredeti szépirodalmat, irodalomelméleti cikkeket vagy legalább könyvrecenziókat. Fontos bírálatok jelennek meg és országos jellegű irodalmi, művészeti viták folynak.

A két világháború közötti lélekszámánál jóval kevesebb magyarság közművelődéséről a nagy hagyományokra visszatekintő *Petőfi Sándor Művelődési Egyesület gondoskodik, amely majdnem egy évtizedes szünet után, 1969-ben nyitotta meg újra kapuit. Különböző körei és klubjai nevelő és önképző munkát fejtenek ki, s a Házban új otthont talált az irodalom is. Előzőleg már 1969-ben létrejött az Írószövetség magyar irodalmi köre, amely a Bukarestben tanuló magyar egyetemista ifjúságot vonzotta magához, s a hagyományos Koós Ferenc Kör utódjának volt tekinthető. Neves magyar és román írók szerepeltek ülésein, amelyeket nemegyszer képzőművészeti tárlat vagy zenei audíció követett. A bukaresti magyarság 1945 óta részesévé vált az ország egész művelődési életének; a hat romániai magyar színházi együttes mindegyike vendégszerepel Bukarestben, magyar képzőművészek tárlatai követik egymást, ugyanitt talált otthonra a fővárosi magyar zeneművészet is, különböző versenyeken vagy azokon kívül magyar műkedvelő együttesek érkeznek az ország minden tájáról.

Bukarest a II. világháborút követő esztendőkben mind nagyobb szerepet kap a romániai magyar könyvkiadásban. 1946-ban a Politikai Könyvkiadó létesít magyar osztályt, 1949-ben létrejön magyar részleggel az Állami Könyvkiadó is, amelyből Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó (később Irodalmi Könyvkiadó) alakul: ez volt az Ifjúsági Könyvkiadóval együtt bukaresti és kolozsvári szerkesztőségei révén majdnem két évtizedig a romániai magyar szépirodalom gondozója. 1969 decemberében Bukarestben létrejött a Kriterion nemzetiségi könyvkiadó, kolozsvári fiókszerkesztőséggel. Már az 50-es évek elején a bukaresti kiadók legtöbbje magyar részleget létesített, így a Tudományos Könyvkiadó és a Tanügyi Könyvkiadó, az Orosz Könyv és mások, hozzájárulva a romániai magyar könyvkultúra fejlesztéséhez. Jelenleg a Kriterionon kívül Bukarestben magyar könyveket is adnak ki az Albatros, a Creangă, az Eminescu irodalmi kiadók, továbbá az Akadémiai, a Politikai, a Turisztikai, a Műszaki és a Pedagógiai és Tanügyi Könyvkiadó s más szakmai kiadóvállalatok. Az Előre kiskönyvtársorozatot jelentetett meg, irodalmi és közhasznú művekből.

Magyar írók az 1947 óta egységes írószövetségben vezető tisztségeket töltöttek be. Hasonlóképpen magas állami méltóságokban, közéleti funkciókban találni Bukarestben magyar írókat, művészeket. Az elmúlt negyedszázad során több mint ötven magyar író élt hosszabbrövidebb ideig vagy él most is Bukarestben, s ez eleven magyar irodalmi életet, élénk vitákat eredményez. Itt alkották meg életművük nagy részét olyan jelentős írók, mint Szemlér Ferenc, Méliusz József, Lőrinczi László, Majtényi Erik, Hervay Gizella, Szász János, Szilágyi Domokos. A Bukarestben élő magyar írók többsége állandó kapcsolatban áll az élő román irodalommal, fordítja és ismerteti az újabb román műveket. Ugyanakkor Bukarestben élt vagy él ma is a magyar irodalom román fordítóinak legtöbbje (köztük Mihai Beniuc, Paul Drumaru, Eugen Jebeleanu, Constantin Olariu, Ioanichie Olteanu, Gelu Păteanu, Veronica Porumbacu és mások).

(B. Gy. – Ko. J.)

Koós Ferenc: Életem és emlékeim I-II. Brassó 1890; új kiadás Beke György előszavával, 1971. – Barabás Endre: A székely kivándorlás és a Romániában élő magyarok helyzete. Bp. 1901. – Kertész József: Tíz év a romániai magyar misszióban. Kv. 1913. – Röszler Viktor: Magyar élet a régi Bukarestben I-VIII. Ellenzék 1938. okt.-dec. – Szemlér Ferenc: Más csillagon. Kv. 1939; újraközölve Évgyűrűk, 1970. 9-164; uő: Ki írja meg a Koós Ferenc Kör történetét? Korunk 1968/10. – Domokos Géza: Fordulat előtt. Előre 1955. szept. 1. – Engel Károly: Magyarok a tegnapi Bukarestben. Utunk 1968/48. – Grün Magda: Ötven éve jelent meg a bukaresti .,Munkás". Új Élet 1973/12. – Árvay Árpád: Elődök példája. 1973. – Beke György: Bukaresti magyar hagyományok a XIX. századból. Korunk 1975/7; uő: Veress Sándor tolla és körzője. Testamentum 1976; uő: Fölöttük a havasok. Családi krónika. Kv. 1980.


Bukaresti Hírlap – politikai újság, 13 száma jelent meg 1921. jan. 6. és 25. között. Bölöni György szerkesztette, Dienes Lászlóval és a magyar forradalmak más emigráns íróival közreműködve. A kommunizmussal rokonszenvező radikális eszmeiségű lap célkitűzése volt, hogy híd szerepét töltse be a főváros és az erdélyi magyarság között. Rendszeresen foglalkozott a romániai politikai élettel, az erdélyi magyarság kulturális életének kibontakozásával. Szoros kapcsolatot tartott a haladó magyar írókkal, közölte Balázs Béla, Barta Lajos, Hatvany Lajos, Kassák Lajos, Szép Ernő, Uitz Béla és mások írásait. A baloldali avantgarde irodalmat népszerűsítette; tizenhárom folytatásban adta közre Barta Lajos Zűrzavar c. félbemaradt expresszionista fogantatású regényét. A szerkesztőség és a kiadó közötti nézeteltérések következtében szüntette be megjelenését. Bölöni György új lapot indított Bukaresti Újság címmel, ez 1921 októberéig jelent meg, ma egyetlen példánya sem ismeretes.

Kovács János: A "Bukaresti Hírlap" irodalmi törekvései. NyIrK 1968/1.


Bukaresti Lapok – független politikai napilap. Megjelent 1932. júl. 20. és 1936. febr. 20. között mint a Brassói Lapok fővárosi kiadása. Kezdetben külön szerkesztőséggel dolgozott, törzsanyagát azonban ekkor is a Brassói Lapokból vette át; később csupán fővárosi fiókszerkesztőség működött, a lapkészítést Brassóban végezték. Csökkent az önálló anyagok száma, végül csak a fejlécet cserélték. A Brassói Lapok liberális, antifasiszta szellemét képviselte, megszólaltatva a romániai haladó magyar írás több képviselőjét. Hasábjain Brassai Viktor, Gábor István, Gagyi László, Hegyi Ilona, Kacsó Sándor, Korvin Sándor, Kovács György, Látó Anna, Ligeti Ernő, Méliusz József, Molter Károly, Salamon Ernő, Szentimrei Jenő, Szilágyi András, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tomcsa Sándor írásaival találkozunk.


Bukaresti László – *kémiai szakirodalom


Bukaresti Magyar Naptár*naptár


Bukaresti Újság*Bukaresti Hírlap


Buna Anna (Pürkerec, 1882. aug. 16. – 1958. febr. 18., Székelyudvarhely) – tankönyvíró, 1918-tól 1954-ig a székelyudvarhelyi ref. kollégium, majd a tanítóképző tanára. Gyerkes Mihállyal kidolgozta Román vizsgák könyve (Székelyudvarhely 1924) c. alatt a román nyelv és irodalom, földrajz, történelem, alkotmánytan kötelező nyelvvizsgaanyagát; fordításában jelent meg magyarul Az állami nyugdíjtörvény (Székelyudvarhely 1925).


Bunta Magda (Nagyvárad, 1931. szept. 21.) – történész. ~ Péter felesége. Középiskolát szülővárosában végzett, a Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári képesítést szerzett (1955). Az Erdélyi Történeti Múzeum osztályvezetője Kolozsvárt. Az erdélyi habánokról (1970), a XVI-XVII. századi kolozsvári ötvösökről és ötvösművészekről (1976, 1977), a Kolozsvárt őrzött habán krónikáról (1978) és az erdélyi habán kézművesek gazdasági szerepéről (1979) írt tanulmánya az Acta Musei Napocensis köteteiben, egy küküllővári leletről írt beszámolója az Ars Hungarica (Bp. 1977/2) hasábjain jelent meg. Munkái: Batiz (Gyulai Pállal, monográfia román nyelven, Bibliotheca Musei Napocensis II., Kv. 1971); Az erdélyi habán kerámia (1973).

Herédi Gusztáv: A batizi manufaktúra. Korunk 1972/11. – Sümegi György: Vinci cifra mívek. Utunk 1974/45.


Bunta Péter (Kisnyégerfalva, 1928. márc. 1.) – történész. ~ Magda férje. Középiskoláit Nagyváradon végezte, majd a közgazdasági kar hallgatója a Bolyai Tudományegyetemen, 1959-ben a moszkvai Lomonoszov Egyetemen a történettudományok kandidátusa. 1963-tól az Erdélyi Történeti Múzeum osztályvezetője és az Acta Musei Napocensis szerkesztőségi titkára. Több forrásértékű tanulmányt és népszerűsítő cikket írt román és magyar nyelven a Lupta de clasă, Korunk, Acta Musei Napocensis, Marisia s más folyóiratokba Románia jelenkori története, főleg a hazai munkásmozgalom, a kommunista perek, az 1944-es román fegyveres felkelés, az 1946-os békekonferencia és a szocialista építés tárgyköréből. Társszerzője a Románia Szocialista Köztársaság Akadémiája kiadásában megjelent The Anti-Fascist Resistence in the North-East of Transylvania (September 1940 – October 1944) c. munkának (1979). Önálló munkástörténeti kötete: Küzdelmes évek. 1921-1928 (Politikai Könyvkiadó 1980).


Bura László (Szatmár, 1932. márc. 31.) – nyelvész, pedagógiai író. A középiskolát Kolozsvárt végezte, 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakból tanári diplomát szerzett, 1972-ben a fafeldolgozó mesterségek Szatmár vidéki szakszókincséről írt dolgozata alapján doktori címet nyert. Líceumi tanár szülővárosában. Kétszer is díjat nyert a budapesti Magyar Nyelvőr nyelvjárási anyaggyűjtő pályázatán; lexikológiai, folklorista, nyelvoktatási cikkeit a NyIrK, Igaz Szó, Művelődés, Tanügyi Újság, Szatmári Hírlap közli, 1973-tól a temesvári Szabad Szóban, 1978-tól az Ifjúmunkásban szerkesztett nyelvművelő rovatot. A Cikkek és tanulmányok c. alatt megjelent Szatmár megyei nevelési, oktatási és szépirodalmi gyűjtemény (Szatmár 1972) szerkesztője, a Kriterion Anyanyelvünk művelése (1975) és Népismereti dolgozatok (1976) c. köteteiben egy-egy tanulmánnyal szerepel.

Munkái: Zöld erdőben fenyő zöldje (Szatmár megyei magyar népdalok és népballadák, B. Albert György zenetanárral, Szatmár 1972); Szatmári népballadák (gyűjtemény bevezetővel és jegyzetekkel, 1978); Szatmár vidéki néphagyományok (Fejér Kálmánnal és Petkes Józseffel, Szatmár 1979).

Demény István Pál: Félezer ballada. A Hét 1979/12. – Olosz Katalin: Szatmári népballadák. Igaz Szó 1979/8.


Bustya Endre (Marosvásárhely, 1927. jún. 29.) – irodalomtörténész, műfordító. Szülővárosa ref. kollégiumában érettségizett, a Bolyai Tudományegyetem magyar-latin és esztétika szakán folytatott tanulmányokat. 1950-51-ben könyvkiadói lektor Kolozsvárt, később fizikai munkásként szénbányában, majd tisztviselőként dolgozott. 1957-től 1961-ig a Teleki Téka bibliográfusa, majd újra fizikai munkás 1966-ig. 1974 óta a Korunk szerkesztőségének tagja.

A marosvásárhelyi Szabad Szó 1945-ben közölte első cikkeit. Hazai és magyarországi lapokban és szakfolyóiratokban jelennek meg irodalom- és könyvtörténeti tanulmányai, adatközlései, prózafordításai, recenziói, glosszái. Irodalomtörténészi tevékenységének két fő területe a XVIII. század előtti magyar irodalom és a XX. század első két évtizedének magyar irodalma, főképp Ady életműve, amelynek egyik legalaposabb ismerője és kutatója. A középiskolák IX. osztálya számára kiadott Magyar irodalomtörténetben (1949) a felvilágosodás kora előtti fejezeteket írta; közölte A Kányádi Töredék c. alatt a Teleki Tékában felfedezett XVI. század eleji nyelvemléket (NyIrK 1972/2).

Szerkesztésében négy Ady-novelláskötet jelent meg: Földrengés előtt (25 kiadatlan novella, 1952); Ady Endre: Novellák I-II. (Mv. 1957); Ady Endre: Ősszes novellái (Bp. 1961, újabb kiadás Ady Endre Művei II. köteteként a Magyar Remekírók sorozatában, Bp. 1977); Vörös felhők alatt (Tanulók Könyvtára, Kv. 1972). Összeállította Ady életének és munkásságának időrendi áttekintését (a Mag hó alatt c. versválogatás függelékeként, Tanulók Könyvtára, Kv. 1972). Nagyobb tanulmányai e tárgykörben: Az Ady-bibliográfia kérdésköre (NyIrK 1972/2); Egy "szembesítés" hitele 1-13. (Robotos Csinszka-revíziójának cáfolata, Igazság 1975. szept. 21. – dec. 14.); "Most építem vulkánokra a fészkem." Ady Endre és Boncza Berta 1914. szeptember-novemberi levélváltása (Korunk 1977/9); Elrajzolt arckép I-IX. Ady Endre és Ady Lajos viszonyáról (A Hét 1977/39-40, 42-47, 50); Ady Endre és Boncza Berta. 1914. április-augusztus I-XIII. (közös alcímmel, más-más címek alatt, Utunk 1977/41-44, 47, 51, 1978/1-3, 5, 7-9). Ady-kutatásainak elismeréséül megkapta a Budapesten Dénes Zsófia által Ady emlékére alapított jutalom 1979. évi díját.

Irodalomkutató munkássága mellett tanulmányokat, meséket, ifjúsági történeteket, dokumentumregényt fordított románból, bevezette és jegyzetekkel látta el Ion Codru Drăguşanu Erdélyi peregrinus c. munkáját (Téka 1973), Farkas Lászlóval fordította Ion Brad Emil Isac, új eszmék szószólója c. monográfiáját (Kv. 1975).

Álnevei: Jászai Andor, Gombos Károly.

Marosi Péter: Góliát parittyája. Igaz Szó 1959/1. – Koczkás Sándor: Az Ady-kutatásokról. Élet és Irodalom, Bp. 1959. jan. 23. – Erdélyi Lajos: Ősnyomtatvány-vadászok. Új Élet 1959/6. – Vezér Erzsébet: Ady-kutatások. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1961/4. – Varga József: Ady Endre összes novellái. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1963/1. – Beke György: Az Ady-filológia vonzásában. Művelődés 1975/11.


Buza László (Sárospatak, 1885. febr. 8. – 1969. okt. 18., Budapest) – jogi szakíró. Tanulmányait Sárospatakon, Budapesten, Berlinben és Kolozsvárt végezte, 1912-ben a kolozsvári egyetemen szerzett magántanári képesítést. Előbb Sárospatakon és Szegeden, majd 1940-től Kolozsvárt professzor; 1944-ben részt vett az antifasiszta ellenállásban, majd a felszabadulás után tevékeny szerepe volt a kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás folytonosságának fenntartásában. A Bolyai Tudományegyetem tanára 1948-ig, majd Magyarországra költözött, s ismét Szegeden lett a nemzetközi jog tanszékvezetője.

A nemzetközi jog több kiadást megért tankönyve mellett jelentős munkája A kisebbségek jogi helyzete (Szeged 1930). Kolozsvári tanárságának idején számos tanulmánya jelent meg az egyetem Acta Iuridico-politica sorozatában, az EME jogi, közgazdasági és társadalomtudományi szakosztálya kiadásában, valamint a Bolyai Tudományegyetem jogi és közgazdaságtudományi értekezései között. Jelentősebbek: A Szocialista Szovjet Köztársaságok Uniója mint összetett állam (Kv. 1944); A büntetés kérdése a nemzetközi jogban (Kv. 1945); Új nemzetközi jogi elvek az Egyesült Nemzetek san-franciscói alapokmányában (Kv. 1946). Románia alkotmányjogáról az 1945-46-os tanévben tartott kolozsvári előadásai külön kötetben jelentek meg. Egész életpályája során élénk érdeklődéssel nyúlt azokhoz a közjogi, alkotmányjogi s nemzetközi jogi kérdésekhez, amelyek a politikai hatalom gyakorlásának jogi kereteit jelölik ki.

Jogi tanulmányok B. L. egyetemi tanár, akadémikus oktatói működésének 50. évfordulójára, Szeged 1959. – Kovács István: B. L. Magyar Tudomány, Bp. 1970/6.


Buzás Gerő (Miklósvár, 1904. szept. 21.) – író. Középiskolai tanulmányait a csíkszeredai főgimnáziumban, a teológiát Gyulafehérváron végezte. Működött Gyergyóalfaluban, Petrozsényben, Brassóban, Marosújváron, Kolozsvárt, Kapnikbányán. 1945 óta Magyarországon, ma a Zala megyei Szentpéterúron él. A hargitai lélektorony (regényfilm, Kv. 1938) c. munkája a falusi szegénység anyagi és szellemi felemelkedéséért küzdő pap életútját mutatja be, dokumentumszerű részletekkel.


Büchl Antal – *helytörténet

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Büchl Antal
(Detta, 1908. máj. 4. – 1980. jún. 19., München) – helytörténész. A középiskolát Temesvárt, jog- és államtudományi tanulmányait Bukarestben és Kolozsvárt végezte. 1948-ig jogász Dettán, 1958-ig tanár Gátalján, 1968-ig közgazdász Temesvárt. A Bánságra vonatkozó gazdaság- és művelődéstörténeti cikkeit a Korunk, Tibiscus, Könyvtári Szemle, Művelődés közölte. A Lépcsők (Tv. 1977) c. antológiában Ady és Szabolcska híveinek század eleji temesvári ütközéseit mutatja be, a Korunk Évkönyv 1979 tanulmányát közli a Bánság lakóinak letelepedéséről és eredeti gazdálkodásáról 1848 előtt.


Büchler Pál (Bácstóváros, 1877. jan. 25. – 1946. júl. 7., Marosvásárhely) – filológus. Középiskolát Kalocsán végzett, majd a budapesti egyetemen szerzett 1901-ben tanári oklevelet. Doktori értekezése: Régi esetvégződések és határozóképzők Homérosznál (Bp. 1907). A század első évtizedében Marosvásárhelyre költözött, középiskoláiban tanárkodott. Közben Halléban, Londonban járt tanulmányúton, a görög, latin, német és angol mellett a szanszkrit nyelvnek is kutatója lett. Cikkeiben gyakran foglalkozott az indogermán nyelvészet és az angol nyelv kérdéseivel. Legjelentősebb munkája a Manava Dharmasastra magyarra fordítása Manu törvényei címmel, mely az EME jogi, társadalomtudományi szakosztálya kiadásában (6. füzet) Budapesten jelent meg 1915-ben. Az eredeti verses szanszkrit művet a nyelv rendkívüli tömörsége miatt – a német és angol fordítások példáját követve – prózában fordítja, vigyázva a tolmácsolás hitelességére és a tartalmi hűségre. Szerzője a Dézsi Lajos szerkesztette Világirodalmi Lexikon (Bp. 1930-33) szanszkrit vonatkozású címszavainak. 1910-től haláláig munkás tagja a Kemény Zsigmond Társaságnak, számos felolvasást tartott és cikkezett a korabeli sajtóban, munkatársa a Zord Időnek is.

Kéziratban maradt munkái: Reineke Fuchs (műfordítás bevezetéssel és jegyzetekkel, 1928, szemelvények a Zord Időben. 1920/3-5); Világszemléletem, tanításaim ("gyermekeim okulására, értelmi nagykorúságuk idejében való elolvasásra, megírtam 1932-től kezdve"); Az én hitem. Munkásságát kortársa és barátja, Molter Károly szavai jellemzik a Szabad Szóban megjelent nekrológban: "Mint Erdélynek annyi kiválója, Büchler Pál is érezte a töredéksorsot, a hányattatást, a mellőzést... Szegénységét megosztottuk vele, de hozzá jártunk el az ismeretek tárházába osztalékért. A népért szólt a legősibb népek bölcsességéről."


Bürger Dezső (Marosvásárhely, 1891. szept. 13. – 1944, deportálásban) – vegyészeti szakíró. Tanulmányokat folytatott Budapesten és Charlottenburgban, Marosvásárhelyen kísérleti laboratóriumot létesített. 1925-ben Tudomány és haladás címmel természettudományi szakfolyóiratot indított Marosvásárhelyen, ugyanitt műszaki kört szervezett, a Munkás Szabadegyetemen s a KZST ülésein számos előadást tartott. Több mint 200 cikke és tudományos, jellegű írása jelent meg a korabeli napilapokban és folyóiratokban. Nagyobb terjedelmű munkáit, így Spectrum (Bp. 1932) és A gyógyüzlet (Mv. 1940) című közgazdasági tanulmányköteteit B. B. Desider álnév alatt jelentette meg. Kéziratban maradt Ópium c. regénye, melynek témáját a 30-as években tett palesztinai útja élményeiből merítette.


Bürger Ernő – *Temesvár magyar irodalmi élete




Hátra Címlap Előre