C, CS


Ceres Könyvkiadó a korábbi – *Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadó utódja 1970-től. Székhelye Bukarestben van, igazgatója Gabriel Manoliu, magyar szerkesztősége működik Kolozsvárt (szerkesztők Szalay András és Schweiger Ágnes). 1970 és 1980 között összesen 90 művet jelentetett meg magyarul a mezőgazdaság, állattenyésztés, kertészet és szőlőművelés területeiről, köztük több eredeti szakmunkát Gyurkó István, Kászoni Zoltán, Nagy Miklós, Péterfi István, Pap István, Rácz Gábor, Sebők Péter, Szabó Zsigmond, Veress István, Wagner István és mások tollából, valamint a közhasznú ismereteket tömör és népszerű formában közvetítő *Kaleidoszkóp sorozat 30 füzetét, amelyben 1980-ig románból fordított művek mellett több eredeti munka is található (*mezőgazdasági szakirodalom). Kiadta Gabriel Manoliu, Ion Bucur, Szalay András és Schweiger Ágnes szerkesztésében a Román-magyar, magyar-román mezőgazdasági szótár 25-25 ezer címszót tartalmazó kötetét (1980).


Cheresteşiu, Victor – *szótár


Chilf Miklós (Marosvásárhely, 1905. márc. 10.) – zeneszerző. Szülővárosa zenekonzervatóriumának elvégzése után olasz és francia zeneművészeti főiskolákon képezte magát, majd zenetanár lett Marosvásárhelyen. Velencei kaland c. zenés vígjátékát Szabados Árpád librettójával és verseivel 1939-ben mutatták be Kolozsvárt. 1945 óta a KZST tagja volt. Megzenésítette Salamon Ernő Ringató (1945) és Szépen száll a szegénység (1952) c. verseit, Medgyes Lajos Békeszózatának vegyeskari feldolgozásával díjat nyert (1946) az MNSZ országos kóruspályázatán. Kemény János szövegeit (A gyáva nyulacska) zenés bábjátékra és gyermekkarra alkalmazta (1956), Antalffy Endre szövegére (Altatódal) vegyeskari, Veress Zoltánéra háromszólamú gyermekkari dalt (Tavaszi hívogató) szerzett.

Szász Károly: Ch. M. Művelődés 1971/10.


Chinezu, Ion – *irodalomtörténet


Cimbora – képes gyermekújság. A szatmári Szabadsajtó Könyvnyomda és Lapkiadó Rt kiadásában indult 1922. febr. 12-én, Szentimrei Jenő fáradozásainak eredményeképpen. A 29. számtól megszűnéséig (1929. júl. 14.) főszerkesztője Benedek Elek. Egy ideig hetente, majd havonta háromszor jelent meg, előbb "jó gyermekek képes hetilapja", majd "Románia és az utódállamok egyetlen magyar nyelvű képes gyermeklapja" alcímmel. Kiadóhivatala Szatmáron, nyomdája előbb Nagybányán, majd szintén Szatmáron volt. A Kisbaconban élő szerkesztő rendkívül nehéz feltételek mellett nemcsak erkölcsnevelő célzatú szórakoztató irodalommal, történelmi és természettudományos ismeretterjesztő olvasmánnyal látta el előfizetőinek táborát, hanem az Elek apó üzeni rovat útján nagyszámú gyermeklevelezőjének helyesírását, fogalmazáskészségét is következetesen csiszolta, fejlesztette. A rövid idő alatt népszerűvé vált lapban a magyar, román és egyetemes gyermekirodalom klasszikusai is helyet kaptak, de a szerkesztő nagy súlyt helyezett arra, hogy bevonja munkatársai sorába a legjobb hazai írókat. Írásaival szerepelt a lapban Áprily Lajos, Berde Mária, Dsida Jenő, Kacsó Sándor, Karácsony Benő, Ligeti Ernő, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Tamási Áron, Tompa László. A lap kiadásában jelent meg a Cimbora Könyvtára.

Jánky Béla: Elek apó házatáján. Dolgozó Nő 1969/3. – Hegedűs János: Nagyapó, édes nagyapóka. Dolgozó Nő 1973/5. – Marton Lili: Elek nagyapó. 1975. 198-208. A Cimbora. – Szabó Zsolt: Elek apó és Cimborája. Könyvtár 1979/3; uő: Benedek Elek irodalmi levelezése. 1921-1929. I. 1979. Előszó.


Cimbora Könyvtára – a Cimbora gyermekújság 1922-ben Szatmáron kiadott könyvsorozata, amelyben Kertész Mihály Senki Tamás története és Monoky Sándor Tündérmese c. regényei, Benedek Elek Híres erdélyi magyarok c. sorozatából A két Wesselényi és Kőrösi Csoma Sándor, Balázs Ferenctől a Mesefolyam s Benedek Elek neve alatt az Öcsike könyve jelent meg a hazai ifjúsági irodalom fellendítésének kifejezett célzatával.

Walter Gyula: A Cimbora könyvei. Pásztortűz 1923/22.


Clinica et Laboratorium1. Orvosi havi folyóirat Kolozsváron (1932-39), előbb három nyelven, majd külön román és magyar változatban mint az Egger et Comp. Rt., ill. utóda, az Ufarom gyógyszervegyészeti üzem értesítője.

2. román és magyar nyelvű orvosi szemle Kolozsvárt 1948-49-ben a helybeli gyógyszerárugyár kiadásában. Szerkesztette Bálint Zoltán. Kilenc száma jelent meg. Magyar szerzői közt szerepel Borbáth Andor, Dóczy Pál, Fazakas János, Haranghy László, Málnási Géza, Mátyás Mátyás, Puskás György, Tonk Emil.


Creangă Könyvkiadó – teljes nevén Ion Creangă Könyvkiadó – a romániai könyvkiadás 1970-ben történt újjászervezése során az *Ifjúsági Könyvkiadó utódjaként létesült kiadóvállalat. Feladata a gyermekkönyvkiadás román nyelven és az együttélő nemzetiségek nyelvén. Székhelye Bukarest, igazgatója Tiberiu Utan, magyar szerkesztője Petre Judit. 1970 és 1980 között összesen 206 magyar nyelvű könyvet adott ki: eredeti magyar gyermekirodalmat és fordítást a román és világirodalomból.

A kisgyermekeknek és kisiskolásoknak készült képes meséskönyvek (Bajor Andor, Bálint Tibor, Fodor Sándor, Horváth Imre, Kiss Jenő, Majtényi Erik, Méliusz József, Péterfy Emília, Palocsay Zsigmond, Tamás Mária, Veress Zoltán és mások munkái), ifjúsági regények (Árvay Árpád, Marton Lili, Méhes György, Szemlér Ferenc munkái) mellett a kiadó néhány eredeti népmesegyűjteményt is megjelentetett (Horváth István magyarózdi, Nagy Olga mezőségi, Szabó Géza kalotaszegi meséi); a világ gyermekirodalmából való fordítások gazdagításában Szilágyi Domokosnak a ~ felkérésére készített tolmácsolásait illeti kiemelkedő hely. A gyermek- és serdülőkorúak ízlését és irodalomszeretetét fejlesztő sorozatok (Ábécé, Az én első könyvem, Beszélő tükör, Iskolai könyvbölcső, Mesetarisznya, Minden gyermek könyve, Nagyapó mesefája) az egymást követő korcsoportok számára kínálnak színvonalas olvasmányt a magyar, a román és a világirodalomból. Szerzőinek sorában Benedek Elek, Jókai Mór, Gyulai Pál, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Eminescu, Caragiale, Creangă, E. Gîrleanu, a Grimm testvérek, Edmondo De Amicis, Wilhelm Hauff, E. T. A. Hoffmann, Mark Twain, hazai magyar íróink közül Bálint Tibor, Fodor Sándor, Huszár Sándor, Köntös-Szabó Zoltán, Sütő András, Tóth Mária nevével találkozunk.

Az egyedi kötetek és a sorozatok grafikai és művészi kiállításában a kiadó sokszor támaszkodik a megfelelő román sorozatok grafikai és illusztrációs anyagára, de önállóan is foglalkoztat hazai magyar grafikusokat (Árkossy István, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Feszt László, Rusz Lívia, Soó Zöld Margit, Surány Erzsébet és mások), akik révén új hazai magyar ifjúsági grafika alakult ki.

(D. Gy.)


Cultura – négynyelvű (francia, román, magyar, német) kolozsvári folyóirat. 1924-ben jelent meg a "tudomány, irodalom és művészet" terjesztésére. Főszerkesztője Sextil Puşcariu nyelvtudós, Románia népszövetségi küldöttségének állandó tagja; szerkesztői Yves Auger, Lucian Blaga, Kristóf György, Oscar Netoliczka, a szerkesztőség titkára Valeriu Bologa. "Folyóiratunk több román, magyar és német tudós és író közös akaratából jött létre – olvassuk az 1. szám szerkesztőségi cikkében –, s célja szövetséget teremteni három lényegében különböző etnikai tudat között, de amelyeket számos és nemes együttes érdek kapcsol össze..." A ~ ezt a célt a szellemi élet csaknem valamennyi területén igyekszik szolgálni. A történelmi tanulmányok közül kiemelkedik Nicolae Iorga cikke Dimitrie Cantemirről, valamint Karácsonyi Jánosé a magyarok és románok közös harcáról a törökök ellen. Buday Árpád és Roska Márton régészeti stúdiumokkal szerepel, Friedrich Teutsch a szászság nyolcszáz éves történetéről, Oscar Netoliczka a szász iskolákról, Ion Lupaş Sagunáról emlékezik, Constantin Daicoviciu a közös műemlékvédelem eredményeiről. A néprajz köréből Kós Károly és Lutz Korodi ír tanulmányt, a népzenéről Seprődi János Bartók egy tanulmánya kapcsán.

A román-magyar és magyar-német szépirodalmi kapcsolatokat szorgalmazva Bitay Árpád Ács Károlynak, Kiss Ernő Révai Károlynak a műfordító munkásságát méltatja; Eminescut Franyó Zoltán, Vlahuţát Pálffi Márton fordítja magyarra, egy román népballadát Kádár Imre ültet át; Octavian Goga öt Ady-verset tolmácsol románul. Ştefan Octavian Iosif és Nichifor Crainic egy-egy verse, Cezar Petrescu és Mihail Sadoveanu egy-egy elbeszélése németül, Caragiale elbeszélése magyarul, Nyíró József novellája románul jelenik meg. Janovics Jenő a magyar színházban előadott román darabokról, Bitay Árpád N. Iorga szabadegyetemén tartott előadásairól számol be.

A négynyelvű folyóirat másfélezres példányban jelent meg, és kedvező fogadtatásban részesült mind a hazai, mind a külföldi haladó sajtó, így a Journal de Genève és a Der Auslanddeutsche részéről. Állami támogatás nélkül azonban nem tudta fenntartani magát, s a szerkesztőség a 4. számban bejelenti, hogy egyelőre kénytelen beszüntetni a lap megjelenését. A ~ a Népszövetség szellemében igyekezett közös fórumot teremteni Románia haladó értelmisége számára, s mivel a népszövetségi gondolat nemsokára válságba jutott, újraindulására nem kerülhet sor. Négy száma így is hagyományt folytatott és teremtett.

(M. Z.)

Mikó Imre: Közös hagyományok fóruma. Korunk 1965/11. – Dávid Gyula: Tudomány – irodalom – művészet négy nyelven. Korunk Évkönyv 1974. 237-46. – Kovács Ferenc: 50 éve jelent meg a Cultura. Utunk 1974/2.


Czakó Ádám (Kolozsvár, 1940. nov. 5.) – zeneszerző. Szülővárosában végezte a zenei középiskolát, ugyanitt a Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban Sigismund Toduţă tanítványa. 1969-től 1974-ig a Petőfi Sándor Művelődési Ház zenei szakirányítója, 1974-től a Rapsodia Română népi együttes korrepetitora Bukarestben. Zenekritikáit az Utunk, Ifjúmunkás és napilapok közlik. Farkas Árpád, Magyari Lajos, Márki Zoltán, Tömöry Péter szövegeire dalokat, Szemlér Ferenc versére tömegdalt szerzett; kísérőzenét írt Veress Dániel Mikes, Tömöry Péter A pipacsok halála, Méhes György Barbár komédia és Sombori Sándor Gábor Áron c. darabjaihoz, Csávossy György Édes méreg c. vígjátékához; Domokos Eszter librettójára gyermekoperát (Perlino), Csiki László verseire kamarazenét komponált; Majtényi Erik verseire Virágének és Rügyező ág c. karműveket (Művelődés 1977/10) szerzett.

Simon Dezső: Párbeszéd az alkotóval. Utunk 1973/14.


Czakó Ambró – *Korunk Könyvtára


Czakó József (Székelykövesd, 1895. jún. 4. – 1975. dec. 23., Marosvásárhely) – orvosi szakíró. Oklevelét 1921-ben Budapesten nyerte el, 1926-tól sebész szakorvos Marosvásárhelyen, a Marosvásárhelyi Szanatórium alapító igazgató-főorvosa, majd az állami kórház igazgató sebész-főorvosa. 1949 és 1951 közt a cukorgyár üzemi orvosa, majd sebész szakorvos haláláig. Az EME orvosi szakosztályában játszott tevékeny szerepet. Szívből eltávolított varrótű esete c. írása (az EME IV. orvoskongresszusi évkönyvében, Kv. 1939) az idő tájt az orvosi világirodalomban is számon tartott, a hazaiban első közlés volt.


Czédly Károly (Arad, 1899. júl. 24. – 1954. márc. 19., Arad) – közíró, műfordító. A gimnáziumot szülővárosában végezte, 1920-ban szerzett jogi doktorátust Budapesten. Előbb bankban, majd az aradi cukorgyárban tisztviselő. Közgazdasági cikkei és tudományos fordításai az aradi Vasárnapban jelentek meg. Lefordította Carlo Collodi Pinocchio c. gyermektörténetét (Fajankó, a fából faragott Paprikajancsi tanulságos és vidám históriája, Arad, 1928); több előadást tartott a Kölcsey Egyesületben.


Czegei Carla – Blomberg Carla írói álneve


Czégeni József – *TETT


Czeglédy Ete (Kovászna, 1909. aug. 23. – 1951. ápr. 5., Budapest) – szerkesztő. Középiskoláit Nagyváradon és a kolozsvári ref. kollégiumban végezte, Berlinben szerzett építészmérnöki oklevelet. Első írása az Ifjú Erdélyben jelent meg; a Pester Lloyd munkatársa. Felesége, Koós Zsófia művésznő oldalán a II. világháború után tevékeny részt vállalt a romániai magyar színházi élet újjászervezésében. 1946-ban megindította a Színház- és Moziműsor c. hetilapot, amellyel a színházak műsorának népszerűsítése mellett fórumot teremtett a színházelmélet és színháztörténet számára is. Az elvi értekezéseket lapjában szépirodalmi anyag, közvélemény-felmérés és a külföldi színházak ismertetése egészítette ki. A munkatársak közt volt Benedek Marcell, Jékely Zoltán, Kós Károly, Szabó Lajos és Szentimrei Jenő. A lap fél éven át szolgálta a romániai magyar színházak s a magyar opera kapcsolatát az irodalommal.

Benedek Marcell: Naplómat olvasom. Bp. 1965. 552-53.


Czeglédy Miklós – *Jogi Zsebkönyvek


Czegő Zoltán (Bukarest, 1938. jún. 18.) – költő, újságíró. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte, a Babeş-Bolyai Egyetemen pedagógia-magyar szakos tanári képesítést nyert. 1967-ig tanított, majd a Megyei Tükör belső munkatársa. 1966-tól közöl verset; Forrás-kötete, a Pogány liturgia (Izsák József előszavával, 1970) publicisztikai hangvételű; nagyobb költeményei a személyesen megélt vívódás jegyeit mutatják. További verskötetei: Titkos délután (1973); Ezen a parton (1978).

Ágoston Vilmos: Pogány liturgia. Utunk 1971/3. – Bogdán László: "...számonkérő énem szobájában". Utunk 1974/2. – Gálfalvi György: Arckép – Cz. Z. Igaz Szó 1976/2. – Mózes Attila: A költészet: a túlsó parton! Utunk 1978/27.


Czellér Lajos (Kismarja, 1896. júl. 24. – 1952. jún. 3., Bukarest) – szakszervezeti vezető, a 30-as években a KRP illegális vezető aktivistája. Megírta a nagyváradi vas-, fém- és vegyipari munkások szakszervezetének negyedszázados történetét (25 esztendő, Nv. 1928).


Czier Antal (Erdőd, 1928. jún. 10.) – mezőgazdasági szakíró. Középiskolát Szatmáron végzett, diplomát a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett 1952-ben. Előbb a nagyszalontai mezőgazdasági iskolaközpont tanára (1952-62), majd Bihar megyei falvakban, ma Nagyszalontán az Állami Mezőgazdasági Vállalat mérnöke. Tanulmányai és ismertető cikkei a Korunk, Művelődés, Falvak Dolgozó Népe hasábjain és a napilapokban jelennek meg, a mezőgazdasági tudományos kutatás szervezési kérdései és eredményei foglalkoztatják. Kötetei: A tejtermelés tervezése és nyilvántartása a kollektív gazdaságokban (1957); A szántóföldi növények fajtaelismerése (Madaras Klárával és Sebők M. Péterrel, 1960).


Cziffra Géza (Arad, 1900. dec. 19.) – író, filmrendező. Az I. világháború idején katonaiskolát végzett, majd a hadseregnek hátat fordítva élénk irodalmi tevékenységbe kezdett. Ady volt a mintaképe, aki találkozásukkor 6 soros verses dedikációt írt az akkor tizennyolc éves költő verskötetébe. Pajzán versei, novellái a Fekete Macskában s más aradi vagy temesvári kiadványokban jelentek meg, verset, esszét, műfordítást közölt tőle a Tavasz, Magyar Szó, Erdélyi Szemle, Napkelet, Aradi Tükör és az aradi Munkás (ezek közül a Pán halála és Az új mese újraközölve a Magyar Szó és Tavasz írásaiból összeállított antológiában, 1971). Nálunk kiadott kötetei: Ketten vagyunk csak (versek, Arad 1918); Júlia első násza (elbeszélések, Arad 1920); Fehér falu (regény, Arad 1922). 1921-ben Ausztriába költözött, ahol kezdetben mint újságíró dolgozott, majd rendezőasszisztens lett jeles német filmrendezők mellett, később dramaturg, színpadi szerző, forgatókönyvíró Ausztriában és Németországban. (Törölve a következő szövegrész:) 1926-ban jelent meg Bécsben Kárhozott asszonyok c. elbeszéléskötete. A 30-as évek elején Budapesten is forgatott. Irodalmi tárgyú filmje a Gulliver utazásai (1924) és a Szent Péter esernyője (1935). Magyar vonatkozású filmje a Liszt Ferenc életéről szóló A szerelmi álom; filmforgatókönyvet írt Asztalos Miklós erdélyi tárgyú Alterego c. színdarabja nyomán (1941). A II. világháború után Bécsben filmvállalatot alapított, majd a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le, ahol könnyű, szórakoztató vígjátékokat, látványos revüfilmeket ír és rendez. 1975-ben Münchenben megjelent német nyelvű emlékirata magyar irodalmi kapcsolatait is felidézi.

Ficzay Dénes: Ismeretlen Ady-vers és levél Aradon. Tiszatáj, Szeged 1959/2. – Kovács János: Irodalmi fejtörő. Utunk 1970/35. – Sütő Nagy László: Egy Ady-vers keletkezéséhez. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1973/5. – Seidner Imre: Aradról indult. A Hét 1979/13.


Czikó Lőrinc – *MADOSZ; *szövetkezeti irodalom


Czilling Antal – *daloskönyv


Czimbalmos László (Gyergyószentmiklós, 1910. jún. 24.) – természettudományi író. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Szegeden végezte, matematika-fizika szakos középiskolai tanár Szatmáron (1941-47). Szakírásai folyóiratokban és a napisajtóban főleg az űrkutatásról tájékoztatnak, a TETT munkatársa. Hosszú hajú vendégek c. üstökös-tanulmányával (A Hét 1973/48) a folyóirat tudományos publicisztikai versenyének 1973-as díján osztozott Puskás Attilával.


Czinczár Miklós (Budapest, 1893. máj. 4. – 1945. máj. 9., Auschwitz) – újságíró, szerkesztő. 1919-ben Kolozsvárt szerkesztette a Friss Postát, 1920-ban Brassóban a radikális Előre egyik szerkesztője, majd 1922-ig a Horog c. szatirikus hetilap főszerkesztője, 1922-től 1923-ig a Brassói Lapok belső munkatársa, 1927-től a Hétfői Brassói Hírlap szerkesztője. Menekülés c. regénye (Kv. 1935) az ESZC kiadásában jelent meg. Egyéb munkái: Harc és csönd (versek, Kv. 1917); Piros volt a hó (versek, Brassó 1921); Államlélektan (Kv. 1936). Álneve Bencze Miklós, Czinczár Bence, Csősz.


Czitrom János (Marosvásárhely, 1923. dec. 5.) – pszichológus, műfordító. Mint munkaszolgálatos esett hadifogságba, 1948-ban tért haza s 1952-ben fejezte be tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem pedagógia-lélektan szakán. Előbb a Társadalomtudományi Központ lélektani kutatója, 1975 óta az Unirea Gépgyár vállalati pszichológusa. Tudományos műveket, lélektani és logikai tankönyveket fordított románból és oroszból; az Orosz Könyv "Szülőknek a nevelésről" és "Népszerű tudomány" sorozataiban is jelentek meg fordításai. Szépirodalmi műfordításai közt szerepel Georgi Gulia Városok városa (1950), Szemjon Babajevszkij Mitya boldogsága (1954) és Sz. V. Pokrovszkij Mammutvadászok (1956) c. munkája. Mint Petre Şaitiş munkatársa vett részt annak néhány kötetnyi fordításában (magyar népballadák, 1975; Áprily-versválogatás, 1978; Arany-balladák, 1979).


CS


Csák László (Bélfenyér, 1925. aug. 5.) – nyelvész, szótáríró. Középiskolát Nagyváradon, egyetemi tanulmányokat a Bolyai Tudományegyetemen végzett. Mérán tanított, 1957 óta a kolozsvári Nyelvtudományi Intézetben dolgozik, a NyIrK titkára (1964-68), tudományos főkutató. Szaktanulmányokban dolgozta fel szülőfaluja tájszavait, műszókincsét, helyneveit, keresztnévrendszerét, beceneveit és azonosító neveit a NyIrK hasábjain; a Magyar-román szótár (1961), Dicţionar român-maghiar (1964) s a készülő Magyar-román nagyszótár egyik szerkesztője.


Csákány Béla (Brassó, 1911. nov. 14.) – jogi és közgazdasági szakíró. Tanulmányait Brassóban és Kolozsvárt végezte, 1933-ban jogtudományi doktorátust szerzett, s mint ügyvéd helyezkedett el szülővárosában. 1944. okt. 1-től három éven át az MNSZ főtitkára, nemzetgyűlési képviselő, majd a Román Nemzeti Bank tanácsosa (1947-50), 1948-tól egyetemi tanár Kolozsvárt. Első írása az Ifjú Erdélyben jelent meg; diákkorában az Erdélyi Fiatalok technikai szerkesztője, később a Brassói Lapok jogi tanácsadó rovatát vezette. A II. világháború alatt a temesvári Déli Hírlap főmunkatársa, majd a Népi Egység egyik alapítója és szerkesztője (1944-45); mint egyetemi tanár a Babeş és Bolyai Egyetemek, majd az egyesült Babeş-Bolyai Egyetem kiadásában megjelenő Studia c. közlöny szerkesztésében vett részt (1957-65). Tanulmányai időszerű közjogi és pénzügyi kérdésekről szaklapokban s a Contemporanul, Igaz Szó, Korunk, Utunk hasábjain jelennek meg. A magyar szakszókincs gyarapítása s a román szakkifejezések helyes értelmezése végett 1971-ben megkezdte Gazdasági Kisszótár címen az Előrében, 1972-től Zsebenciklopédia címen az Igazságban is a jogi és közgazdasági fogalmak helyes román és magyar megfelelőinek összehasonlítását, nem egy esetben eredeti nyelvújító javaslatokkal élve.

Munkája: Az állami vállalat saját pénzeszközei (Jogi Kiskönyvtár 11. 1958).


Csáky Zoltán (Sümeg, 1945. márc. 8.) – televízió-szerkesztő, forgatókönyvíró. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban, egyetemi tanulmányait a Babeş-Bolyai Egyetem bölcsészeti karán végezte, 1969-től a marosvásárhelyi Vörös Zászló szerkesztőségében dolgozott, 1971 óta a Román Televízió Magyar Szerkesztőségének munkatársa. Írói pályáját az Ifjúmunkásban kezdte (1959). A Korunk két filmriportját közölte (Rólad van szó! Ankét a szexuális nevelésről, 1973/10 és Vizsgálat filmkultúránk ügyében, 1976/4); Ady Endrét keresik? c. filmankétja az Igaz Szó Ady-számában (1977/10) jelent meg. A televízió képernyőjén erkölcsi dokumentumfilmekkel és portréfilmekkel szerepel (*televízió és irodalom), kezdeményezője és szervezője a *Kaláka népi hagyományt ápoló ifjúsági mozgalomnak. Népszerű Kollégium c. adássorozata a hazai magyar iskolákról és oktatásügyünk időszerű problémáiról szól.

Beke György: Cs. Z. műfaja. A Hét 1979/38.


csángó irodalom – a Kárpátok gerincvonalától keletre vagy nyugatra élő, csángóknak nevezett magyar csoportokról szóló vagy tőlük származó irodalom. Magának a csángó szónak eredete máig is vitás, valószínűleg az 'elcsatangol' értelmű elcsángál tájszólásbeli ige származéka, de ennek ellenére a tudományos irodalomban elfogadott elnevezés. Lakhelyük, történelmi múltjuk és tájnyelvi sajátosságaik szerint külön foglalkozunk 1. a moldvai, 2. a bukovinai, 3. a gyimesi és 4. a barcasági csángó irodalommal.

1. A moldvai csángóság eredetének, nyelvének, néprajzának, népesedésének, településtörténetének szinte két évszázad óta csaknem végeláthatatlan irodalma van. A történeti, nyelvi és néprajzi kérdések legtöbbször összefonódnak benne. (A szócikkből törölve:) Az irodalomból a megjelenés időrendi sorrendjében elsőként Bandinus Márk marciánopoliszi érsek 1646. évi moldvai egyházmegye-látogatásáról szóló legrégibb s megbízható, terjedelmes jelentését kell említenünk, melyet Codex Bandinus néven tart számon a tudomány; latin eredetijét V. A. Urechia (Buk. 1895), magyar fordítását Domokos Pál Péter adta ki (A moldvai magyarság c. kötet Függelékében, Kv. 1941. 3. kiadás). A XVIII. század 80-as éveiből fontos dokumentum Zöld Péter 1781-ben kelt jelentése: Notitia de rebus Hungarorum, qui in Moldavia et ultra degant; a latin eredetit közölte Veszely, Imets és Kovács Utazás Moldva-Oláhhonban c. munkája (Mv. 1870), magyar fordítását Domokos Pál Péter az i. m. 51–60. lapján. Az első teljes egészében a csángókkal foglalkozó mű P. Gegő Elek A' moldvai magyar telepekről (Buda 1838) c. akadémiai munkája. Ezt követően a csángó kérdésre terelte a figyelmet a Döbrentei Gábor' kérdései 's Petrás Incze feleletei a' moldovai magyarok felől (Buda 1842) c. párbeszédes munka. Petrás közli elsőnek a magyarság moldvai településeinek legteljesebb névsorát, s különösen értékes Klézsén gyűjtött 21 népdala.
Az utazók, tudósítók útleírásai között említést érdemel még Jerney János' keleti utazása a' magyarok' őshelyeinek kinyomozása végett 1844 és 1845 (I–II. Pest 1851), valamint Ballagi Aladárnak az 1887-i moldvai útjáról szóló beszámolója: A magyarság Moldvában (Földrajzi Közlemények, Bp. 1888/1–27). Nyelvészeti szempontból három értékes közlés érdemel figyelmet a budapesti Magyar Nyelvőrben: Szarvas Gábor A moldvai csángó nyelvről c. tanulmánya (1874/1–2), Petrás Incze János klézsei pap népnyelvi közlései (Rokonföldi néven, újra kiadva Domokos Pál Péter "...édes Hazámnak akartam szolgálni... " c. kötetében Tudósítások c. alatt, Bp. 1979) és Munkácsi Bernát A moldvai csángók nyelvjárása c. cikksorozata (1881–82). Közben újabb útleírások, beszámolók tartják fenn az érdeklődést a csángók iránt, így Szádeczky Lajos úti emlékei a Moldván át c. cikkben (Pesti Napló 1881). Koós Ferenc Életem és emlékeim 1828–1890 c. munkájában (I–II. Brassó 1890, újraközölte Beke György 1971) a moldvai kat. egyházak 1858-as állapotának ismertetésénél tér ki a csángókra.
A századforduló első éveiben Rubinyi Mózes tesz közzé egy sor közleményt a moldvai csángókról, főleg nyelvészeti szempontból. Újabb közlemények megkísérlik a csángóság eredetének meghatározását nyelvi alapon, így Munkácsi Bernát, Melich János, Horger Antal, Zolnai Gyula, Karácsonyi János és Losonczy Zoltán cikkei.
A csángó irodalomban külön hely illeti meg a finn nyelvész Yrjö Wichmannt, aki 1906-ban öt hónapot töltött a Roman melletti Szabófalván. Népnyelvi anyaggyűjtéséből több tanulmányt tett közzé. Legfontosabb halála után kiadott nagy csángó szótára: Wörterbuch des Ungarischen Moldauer Nordcsángó- und Hétfaluer Csángódialektes nebst Grammatikalischen Aufzeichnungen und Texten aus dem Nordcsángódialekt (Csűry Bálint és Artturi Kannisto kiadása, Helsinki 1936).

Ez az irodalom új művekkel, tanulmányokkal gyarapodik az 1918-at követő évtizedekben is. Így az 1920-as években sokat foglalkozott vele Bitay Árpád. Az Erdélyi Irodalmi Szemlében megjelent jelentősebb cikkei és tanulmányai: Viola József, a moldvai fejedelem orvosa, mint a moldvai magyar népköltés gyűjtője (1924); Moldvai csángók legrégibb írott nyelvemléke (1924); Zöld Péter a csöbörcsöki magyaroknál (1924); A moldvai magyarság (1926). 1910 és 1936 között Csűry Bálint volt a csángó nyelvjárás leghivatottabb búvára. Elsősorban a csángó alaktant dolgozta ki a Magyar Nyelvben megjelent írásaiban: A székely és csángó mondat hanglejtése (1930); A moldvai csángó igealakok (1932); A moldvai csángó kicsinyítő képzőről (1932). Sort kerít (Szathmáry Balázs álnéven) útibeszámolóra is: A moldvai magyarok közt (Napkelet, Bp. 1930).

A csángó kérdés egyik legkitartóbb munkatársa Domokos Pál Péter. Moldvai útjain szerzett tapasztalatait írja meg és népdalgyűjtését közli A moldvai magyarság c. könyvében (Csíksomlyó 1931, 3. kiadás Kv. 1941. Függelékében a Codex Bandinus magyar fordításával). Későbbi kiadványában (Mert akkor az idő napkeletre fordul, Kv. 1940) újabb balladákat, népdalokat közöl, s 1979-ben Budapesten kiadja "...édes Hazámnak akartam szolgálni..." c. alatt több más dokumentum közt Petrás Ince János Tudósítások c. munkáját.

A század közepén a csángó irodalomban szaporodik azoknak a tanulmányoknak, önálló kiadványoknak a száma, amelyek megkísérlik mind történelmi, mind néprajzi, népköltészeti vonatkozásban, magas tudományos szinten tiszta képet adni a csángóságról. Történeti vonatkozásban jelentős Mikecs László munkássága, ma is a legjobb tájékoztató a csángó kutatók számára összefoglaló jellegű munkája: Csángók (Bp. 1942). Ugyanő új szempontok szerint foglalta össze a csángók eredetét és történetét A Kárpátokon túli magyarság c. tanulmányában (1944), s feldolgozta a Bandinus-kódex névanyagát: A moldvai katolikusok 1646-47. évi összeírása (ETF 171). A néprajz terén kiváló eredményeket mutatott fel Lükő Gábor. A budapesti Néprajzi Múzeum Értesítőjében megjelent tanulmányai a moldvai csángók kendermunkáját és régimódi méhészetét (1934), hajviseletét és fejrevalóit (1935) dolgozza fel, majd A moldvai csángók c. kötetben (Bp. 1936) új utat nyit a néprajz és a népnyelv együttes településtörténeti alkalmazásával. Az addigi kutatásokat mélyíti el népzenei, népköltészeti, nyelvészeti vonatkozásban Hegedűs Lajos Moldvai csángó népmesék és beszélgetések (Bp. 1952) és Domokos Pál Péter-Rajeczky Benjamin Csángó népzene c. kötete (I. Bp. 1956).

Jelentősen gazdagította a csángókról szóló irodalmat a 40-es évek végétől a kolozsvári folkloristák és nyelvészek helyszíni munkája. A folkloristák gyűjtéséből állította össze Faragó József és Jagamas János a Moldvai csángó népdalok és népballadák c. kötetet (1954), majd ennek alapján kialakult képünket Kallós Zoltán gazdagította Balladák könyve c. gyűjteményében (1970) közölt ismeretlen csángó balladákkal. A csángó nyelvatlasz gyűjtőmunkálatait régebbi moldvai gyűjtőmunkája után 1949-ben Szabó T. Attila indítja meg munkatársaival (A moldvai csángó nyelvjáráskutatás története, a budapesti A magyar nyelvjárások c. sorozat V. kötetében, 1959. 3-14.; Szabó T. Attila-Gálffy Mózes-Márton Gyula: Tájékoztató a moldvai csángó tájnyelvi térképről, NyIrK 1963/2); az anyaggyűjtésből több részlettanulmány született s egy kitűnő összefoglalás a néprészek meghatározásáról és földrajzi elhelyezkedéséről (Kik és hol élnek a csángók? A Nyelv és múlt c. kötetben, Bp. 1972). A nyelvjáráskutatás folytatója és teljessé tevője Márton Gyula: a gyűjtőmunkálatok számos konkrét eredménye fűződik nevéhez (A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai, 1972 és Igetövek, igei jelek és igei személyragok a moldvai csángó nyelvjárásban, 1974).

Az egész moldvai csángó magyar folklórgyűjtésről Faragó József nyújt összefoglaló képet (Igaz Szó 1972/1 és Művelődés 1979/11). Tárgyi vonatkozású néprajzi összefoglalást és helyzetképet 1949-i moldvai gyűjtőmunkája alapján dr. Kós Károly nyújt Csángó néprajzi vázlat címmel a Tájak, falvak, hagyományok c. kötetben (1976. 103-217.).

A csángó népéletet és alakjait Ignácz Rózsa regénye (Született Moldovában, Bp. 1940) emelte a szépirodalomba, amíg azonban itt a csángók elhagyatottsága színeződik tragikus összképbe, az 1944-es felszabadulást követően Balázs Péter helyszíni riportjai az Igazságban (1948), az Utunkban (1949) és a Korunkban (1957), Kovács György A szabadság útján. Moldvai csángók között c. könyve (1951), majd Beke György A Hétben (1971) s a Magunk keresése c. kötetében (1972) megjelent csángó tárgyú riportjai a mai író szemével láttatják a moldvai magyarság mai életét. A moldvai csángók sorából íróként jelentkezett a szabófalvi Lakatos Demeter románul és magyarul írt költeményeivel, és Szeszka Erdős Péter, aki a csángó múltnak a népi tudatban élő elemeit gyűjti s Imreh Istvánnal közösen állította össze A szabófalvi jogszokásokról c. adatközlést (Népismereti dolgozatok 1978). Újabban "egy kérdés újabb megközelítése" címen Ferenczi Géza foglalkozott a csángókkal (A Hét 1979/18), a felvetett kérdéshez Szilágyi N. Sándor nyelvész Amit még nem mondtak el a csángó névről c. írásában (A Hét 1979/24) szólt hozzá, kabar-kazár eredetet keresve, majd Szőcs István tett kísérletet a "csángó" szó szokatlan hangjeladással való magyarázatára (Nép vagy – név? A Hét 1979/27). Az irodalomban a csángók iránt megnőtt érdeklődést jelzi Csáky Zoltán "képzelt riport"-ja egy moldvai csángóasszonyról ("Engem anyám úgy szeretett". Magnófelvételek nyomán, A Hét 1979/38) és Salamon Anikó magnetofon-lejegyzése (Móduvának szép tájaind, Igazság 1979. szept. 23.). Ennek az érdeklődésnek felelt meg csángó táncosok és énekesek megjelenése a Román Televízió magyar adásain (1979).

2. A bukovinai székely-csángó telepekre vonatkozóan nyelvjárási alapon foglalja össze a bukovinai magyarok eredetét Horger Antal A bukovinai Józseffalva nyelvjárásáról c. tanulmányában (Szily-emlékkönyv, Bp. 1918); népköltészeti közlemény Balla Péter Népzenei gyűjtés a bukovinai magyar falvakban c. tanulmánya (Ethnographia, Bp. 1935). Minden kérdésre felvilágosítást nyújt Oberding József György két tanulmánya: A vándorló bukovinai magyarok (Hitel 1939/3) és A bukovinai magyar népcsalád helyzetképe (Hitel 1939/4). Említést érdemelnek Jancsó Elemér A bukovinai magyarok mai helyzete (Magyar Szemle, Bp. 1934) és A bukovinai magyarok (Korunk 1938/1) c. cikkei is.

3. A gyimesi csángók eredetével elsőnek Erdélyi Lajos tanulmánya, A gyimesi, moldvai és bukovinai csángók eredete (Magyar Nyelv, Bp. 1908) foglalkozott. Néprajzi, nyelvjárási vonatkozású közlemények találhatók továbbá az Erdélyi Múzeum 1932-es évfolyamában Balogh Ödön tollából (Néprajzi jegyzetek a gyimesfelsőloki és gyimesközéploki csángókról). Vámszer Géza A gyimesi csángók c. tanulmánysorozata a Keleti Újság 1939-es novemberi számaiból újraközlésben is hozzáférhető (Életforma és anyagi műveltség, 1977. 194-200.). A két világháború közötti gyimesi parasztmozgalommal foglalkozik Titu Georgescu-Fodor László: A gyimesvölgyi parasztok felkelése (1960).

4. A barcasági csángókra vonatkozó irodalomból Kolumbán Lajos A hétfalusi csángók a múltban és jelenben (1903) és Horger Antal Hétfalusi csángó népmesék (Bp. 1908) c. munkái mellett megemlítendő Árvay József A barcasági Hétfalu helynevei (Kv. 1943) c. műve; ez nemcsak a helyneveket, hanem a bevezetésben a hétfalusi csángók népiségtörténetét is taglalja részletes könyvészet alapján. Hétfalusi csángó meséket Sipos Bella gyűjtött s adott ki (Nagyerejű János, 1949; A búzaszem, a kendermag és a vaskalán, 1968).

A hétfalusi csángók korszerű önismeretének kialakulásához a "Háromszék és Hétfalu politikai, gazdasági, szépirodalmi hetilapja" belső címmel Sepsiszentgyörgyön megjelent Délkelet c. lap (1929-32) járult hozzá jelentősen; a táj költője, Tóthpál Dániel borúlátóan írja Dalok és jajok (Brassó 1932) c. verskötetének Türkösön kelt ajánlásában: "A csángó népé ez a kötet. Azé a népé, amelytől eddigelé mindenki, még a saját fiai is csak vettek, de viszontszolgálatul soha semmit, de semmit, még szeretetet sem adtak." A helyismeretet szolgálták a tatrangi Pál András, a bácsfalusi Bálint András és Kiss Béla csernátfalusi lelkész helytörténeti közlései is. Utóbbi a székelység és a csángók kapcsolataira derített fényt a hétfalusiak eredetéről szóló tanulmányában (Erdélyi Helikon 1938/3). A helyi hagyományokat korszerűen idézi fel Halász Gyula a hétfalusi forradalmár-költőnek, Zajzoni Rab Istvánnak válogatott verseit megjelentetve és magyarázva (1957); a mai helyi kérdéseket tárgyalja a brassói Új Idő hasábjain Beke György (Csángó krónika, 1968; kötetben Orbán Balázs nyomdokain, 1969). Vita Zsigmond A hétfalusi csángók kutatói c. cikkében (Brassói Lapok 1980/8) a Csángó Múzeum régi terveit újítja fel.

A korszerű néprajztudomány igényességével tárja fel a Brassó megyei csángók hajdani életkörülményeinek egy fontos részletét dr. Kós Károly Hétfalusi szekeresség c. tanulmányában (Tájak, falvak, hagyományok, 1976. 80-102.).

A barcasági csángó folklórt és népművészetet, melyben sajátosan elegyülnek magyar, román és szász motívumok, napjainkban sikerült hagyományhűen feltámasztani. A tíz Brassó megyei magyarlakta falu népszokásainak, viseletének, faragászatának, eredeti bútorainak és népdalkincseinek Seres András a szorgalmas kutatója (anyagából a Művelődés 1973/3-4-es számában közölt részleteket, kötete előkészületben); Szentimrei Judit a csángó szőttesekkel foglalkozik, Binder Pál pedig a barcasági magyarok régi művelődéstörténetét dolgozza fel. Bibliográfiát a barcasági csángók néprajzáról, népművészetéről és népköltészetéről Bretter Emánuel állított össze (Könyvtár 1977/2).

(M. L.)

V. A. Urechia: Codex Bandinus. Memoriu asupra scrierii lui Bandinus de la 1646... însoţit de acte şi documente. 1895. – Gegő Elek: A' moldvai magyar telepekről (Buda 1838). – Döbrentei Gábor' kérdései 's Petrás Incze feleletei a' moldovai magyarok felől (Buda 1842). – Jerney János keleti utazása a' magyarok őshelyeinek kinyomozása végett 1844 és 1845 (I-II. Pest 1851). – Veszely, Imets és Kovács: Utazás Moldva Oláhhonban (Mv. 1870. Függelékében Zöld Péter 1781-ben kelt jelentése: Notitia de rebus Hungarorum, qui in Moldavia et ultra degant). – Szarvas Gábor: A moldvai csángó nyelvről. Magyar Nyelvőr 1874/1-2. – Munkácsi Bernát: A moldvai csángók nyelvjárása. Magyar Nyelvőr 1881-82. – Szádeczky Lajos: Moldván át. Pesti Napló 1881. – Ballagi Aladár: A magyarság Moldvában. Földrajzi Közlemények 1888/1-27. – Koós Ferenc: Életem és emlékeim 1828-1890. I-II. Brassó 1890.


Csángó Naptár 1923-tól 1932-ig a magyar lutheránus egyház kiadásában megjelent kalendárium. Szerkesztői: Argay György, Bálint András, Bodiczky Pál, Deák Sándor, Nikodémusz Károly, Papp Endre, Sípos András. Céljuk lévén a hétfalusi csángó lakosság önismeretének elmélyítése, a naptári és közhasznú tudnivalók mellett évről évre eredeti történelmi és szépirodalmi olvasmányt is közöltek. Bálint András bácsfalusi helytörténész a barcasági községek múltját ismertette, Sípos András művelődéstörténeti adatokat publikált. A szépirodalmi részben magyar klasszikusok s ismert hazai írók, mint Bartalis János, Benedek Elek, Gyallay Domokos, Horváth Imre, Krüzselyi Erzsébet, Makkai Sándor, Reményik Sándor, Tompa László, Walter Gyula mellett helyet kaptak kevésbé ismert helyi szerzők is, köztük Fóris István, a munkásmozgalom képviselője, Pál András tatrangi helytörténész és Tóthpál Dániel költő. A szerkesztők sok hirdetéssel növelték a vállalkozás jövedelmét, s a haszonból egy magyar középiskola és egy gyámintézet fenntartásához járultak hozzá.


Csányi Mátyás (Szeged, 1884. dec. 6. – 1962. márc. 6., Arad) – zeneszerző, ~ Piroska apja. Tanulmányait Szegeden, Budapesten és Bécsben végezte. Hosszabb időn át Aradon karmesterként tevékenykedett különböző színtársulatoknál. Cikkeit az Aradi Közlöny publikálta. Operát, operettet, revü-operettet, oratóriumot szerzett. Munkái: Péter abbé (kétfelvonásos opera, saját szövegre, Zola Róma c. regénye nyomán; 1910-ben mutatták be Aradon); Énekek éneke (oratórium, 1919); Masa (operett, Aradon mutatták be 1923-ban, társszerzője Galetta Ferenc); Szerelem rózsája (revü-operett, 1923); Az aranyember (opera, 1934).


Csányi Piroska, Berey Gézáné (Kassa, 1909. febr. 23.) – újságíró, író. ~ Mátyás leánya. Aradon végezte a felsőbb leányiskolát. 1930-ban Manillai szerenád c. novellájával díjat nyert a Brassói Lapok novellapályázatán. Újságírói pályáját az Aradi Közlönynél kezdte, majd 1933-tól Szatmáron lett a Szatmári Újság, Szamos, Reggeli Lapok munkatársa. A sivatag hangja c. romantikus kalandregénye 1936-ban a Brassói Lapok (Ajándék regénytár 21.), A gyöngysoros asszony c. regénve 1937-ben a szatmári Reggeli Lapok kiadásában jelent meg. 1938-tól férjével a szegedi Délmagyarországhoz került.


Csapó I. József (Kézdivásárhely, 1938. máj. 8.) – mezőgazdasági szakíró. ~ M. József fia. Közép- és főiskolai tanulmányait Kolozsvárt végezte, 1961-ben szerzett mérnöki diplomát, 1970-ben a mezőgazdasági tudományok doktora lett. Előbb Bihar megyében dolgozott mint agrármérnök, majd a Dr. Petru Groza Mezőgazdasági Intézetben mint ösztöndíjas. 1970-től a nagyváradi Fáklya rovatvezetője, s ugyanott a Talajtani és Agrokémiai Hivatal osztályvezetője volt, 1977-től az Előre főmunkatársa. Szakdolgozatai román nyelven a növényi biokémia, táplálkozás és a talajtan kérdéskörét érintik, magyar nyelvű ismeretterjesztő írásai a Fáklya, A Hét, Bihari Napló, Előre hasábjain jelennek meg. Társszerzője a Talaj és termelés c. kötetnek (Csapó M. Józseffel, 1980).


Csapó József, Csapó M., Csapó-Miklóssy (Temesvár, 1911. márc. 16. – 1979. máj. 1., Kolozsvár) – mezőgazdasági szakíró. ~ I. József apja. Középiskoláit Temesvárt, főiskolai tanulmányait Kolozsvárt végezte, 1948-ban itt szerzett biológiából doktorátust. 1935-től 1948-ig a kézdivásárhelyi gimnáziumban és a Gazdasági Iskolában tanított, 1948 óta a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola tanára. Eleinte a botanika, majd a talajtan érdekli. Főleg pedológiai kérdésekkel – a talajtérképezés elméleti és gyakorlati problémáival, a talaj vízháztartásával, a vízháztartás gyakorlati vonatkozásaival, valamint a kutatási módszerek fejlesztésével – foglalkozott. Magyar és német nyelvű szaktanulmányait a Scripta Botanica Musei Transilvanici (1942), az Acta Bolyaiana (1948), a magyarországi Agrokémia és Talajtan (1954, 1956, 1960) közölte, önállóan és társszerzőként írott szaktanulmányainak nagy részét román nyelven a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola folyóiratában jelentette meg. Ismeretterjesztő írásait az Erdélyi Gazda (1937), Igazság, Művelődés és a nagyváradi Fáklya közölte. Számos egyetemi jegyzet szerzője, román szakmunkák fordítója. Jelentősebb kötetei: Talajtan (1958); Egyszerű talajvizsgáló módszerek (1962); Talaj és termelés (Csapó I. Józseffel, 1980). László Béla: Laboratóriumtól a dús termésig. Beszélgetés Cs. M. J. professzorral és munkatársaival. Korunk 1966/12. – Rostás Zoltán: Látogatás kilenc tudósnál: Az erdélyi talajok tudós szakembere. A Hét Évkönyve 1978. – Jakab Sámuel: Életét a talajtannak szentelte. A Hét 1979/28.


Császár Károly (Kolozsvár, 1887. jan. 28. – 1968. aug. 4., Budapest) – irodalomtörténész, esztéta, szerkesztő. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, ahol tanári oklevelet és bölcsészeti doktorátust szerzett. Hosszabb ideig tanulmányúton volt Németországban, a lipcsei és a jénai egyetem előadásait hallgatta.

1912-től szülővárosában középiskolai tanár, majd a ref. leánygimnázium igazgatója. 1930-tól 1934-ig főszerkesztője, majd 1938-ig szerkesztője a Pásztortűz c. folyóiratnak. Az 50-es években az Állami Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségében korrektor. Cikkei, tanulmányai az Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Helikon hasábjain s az EME 1938. évi vándorgyűlési emlékkönyvében jelentek meg. Az EIT, az EME és a KZST tagja, a konzervatív irodalmi irányzat egyik szervezője és irányítója. Munkái: Medgyesi Pál élete és működése (Bp. 1911); A jelenkori nyelvújítás (Kv. 1928); Irodalmi értékelés és erdélyiség (Kv. 1937). Lefordította Julius E. Lips A dolgok eredete c. művét (1958).

Kovács László: Cs. K. Pásztortűz 1937/23-24.


Csávossy György (Temesvár, 1925. jún. 20.) – költő, színműíró, mezőgazdasági szakíró. A középiskolát szülővárosában a piarista gimnáziumban, a mezőgazdasági főiskolát Kolozsvárt végezte. 1953-ig a bihardiószegi szőlészeti szakiskolában tanított, azóta a csombordi mezőgazdasági líceum tanára. (A csombordi irodalmi találkozások anekdotikus történetét az 1970-es Utunk-évkönyvben írta meg.) 1955 óta közöl verseket, Fütyörészve c. kötete (1962) Hajdu Zoltán bevezetőjével a Forrás-sorozatban jelent meg. Impresszionista fogantatású, képgazdag lírája az utóbbi években kezd gondolatilag elmélyülni. Gyermekverskötetei: Vizes mese (1959); Biztató (1966). Könnyed vígjátékokat is írt; Komzsik Istvánnal közös komédiája, A fül 1967-ben Marosvásárhelyen és Szatmáron került bemutatásra, Édes méreg c. keleti tárgyú verses-zenés vígjátékát 1970-ben Sepsiszentgyörgyön adták elő. Megmódolásában igényesebb drámája a XIII. századi környezetben játszódó Patkánysíp (Igaz Szó 1970/10), amely meseszerű példázat a költői sorsról, az értelmiségi ember dilemmájáról; ezt Temesvárt mutatták be 1973-ban. Kemény Zsigmond regénye nyomán szerzett Özvegy és leánya c. darabját 1977-ben a kolozsvári Állami Magyar Színház vitte színre. A Román Rádió kolozsvári magyar adásában A bohóc és a halál c. rádiójátékkal szerepelt.

A szőlészet és borászat tárgyköréből vett ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő írásokkal, cikksorozatokkal főként 1969 óta jelentkezik a Falvak Dolgozó Népében. Kötetben megjelent szakmunkái: Szőlőtermesztés (1957, társszerző Horváth Ödön, Mezei Sándor és Szász József); Borászat (1963, társszerző László Gyula és Mezei Sándor); Szőlészeti és borászati kézikönyv (társszerző Kovács Adorján és Mezei Sándor, 1974); Kertészeti növények védelme (társszerző Székely József, 1975).

Kiss Jenő: A költő bizonyítványa. Utunk 1962/51. – Székely János: Erdők-mezők csábítása. Igaz Szó 1962/10. – Lászlóffy Aladár: A véleményt jelentő asztaltól a világot jelentő deszkáig. Utunk 1969/11. – Szekernyés János: Cs. megnyerte – a közönséget. A Hét 1973/28. – Marosi Péter: Varietas delectat? Utunk 1977/29.

ASZT: A fül. Szatmári színészek előadásában. TM 61. – Vallomások borról, szőlőről. MV 402-430. – Vallomás a színházról. LM 916. – A bohóc és a halál. Rádiójáték (3 szalag). TM 499.


Csedő Károly (Csíktaploca, 1930. máj. 6.) – gyógyszerész szakíró. Középiskolai tanulmányait a csíkszeredai gimnáziumban végezte, majd a marosvásárhelyi OGYI-ban szerzett diplomát; 1953-tól ennek előadótanára lett. Doktori értekezését a paprika gyógyászati hatóanyagairól 1962-ben védte meg. Szak- és ismeretterjesztő tanulmányait a növényi hatóanyagkutatás (paprika, boróka, mák, mogyoró, festő rekettye), valamint a gyógynövény-értékesítés és az etnobotanika tárgyköréből magyar, román, német nyelven az Orvosi Szemle, Revista Medicală, Farmacia, Die Pharmazie, Note Botanice számaiban és gyűjteményes kötetekben magyar, román és más nyelveken közölte. Több román és magyar nyelvű gyógyszerészeti tankönyv munkatársa, szerkesztésében jelent meg a Hargita megye gyógy- és fűszernövényei (Csíkszereda 1980) c. kétnyelvű kötet.


Csefó Sándor – *tankönyvirodalom


Cseh Andor (Marosludas, 1895. szept. 12. – 1979. márc. 9., Kerkhoflaan, Hollandia) – eszperantó nyelvész. Nagyszebenben volt kat. lelkész, itt dolgozta ki 1920-ban saját eszperantó nyelvtani rendszerét, melynek alapján a helybeli Munkás Egyesület háromnyelvű hallgatósága számára tanfolyamot szervezett. Ezt több erdélyi városban, majd Bukarestben és Ploieşti-ben is megismételte, megújítva Zamenhof nemzetközi nyelvét. Az Eszperantó Világszövetség 1924-ben titkárává választotta s "Cseh-módszer"-ként ismertté vált előadási formáit Európa minden nagyobb városában bemutatta. 1932-ben Hollandiában e módszer ápolására alakult meg a Nemzetközi Cseh-intézet. 1932-ben La Practico c. alatt nemzetközi folyóiratot indított és szerkesztett Hágában. Sokat tett a magyar és román irodalom nemzetközi népszerűsítéséért.

Zágoni Jenő: Sajátos életút. A Hét 1979/50.


Cseh Gusztáv, id. (Kolozsvár, 1900. júl. 24. – 1972. jan. 26., Kolozsvár) – grafikus. Ifj. ~ Gusztáv apja. Középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán 1949-től 1965-ig lektor a díszítőrajz szakon. A 30-as évektől számos plakátot, újság- és folyóiratfejlécet, reklámgrafikát, ex librist tervezett. Saját tervezésű betűtípusát ősei falujáról "Csernáton" betűnek nevezte el. Az írott és nyomtatott betűk történetét, a betűtervezés kérdéseit taglalja Az írás c. hátrahagyott munkája (Viorica Cristea fordításában románul Scrisul, Kv. 1973).

Balázs Péter: Kézikönyv a betűművészetről. Utunk 1973/39. – Gábor Dénes: Kismonográfia az írásról. Igazság 1973. aug. 18.


Cseh Gusztáv, ifj. (Kolozsvár, 1934. júl. 13.) – grafikusművész. Id. ~ Gusztáv fia. Szülővárosában végezte a képzőművészeti főiskolát. 1963-tól a Dolgozó Nő művészeti szerkesztője, 1961-től vesz részt közös és egyéni kiállításokon grafikai lapjaival. Több mint 200 hazai kiadású kötet művészi tervezője és illusztrátora; a Forrás-sorozat tervét diplomával díjazták a bukaresti könyvszalon 1971-es kiállításán. A Tanulók Könyvtára zsebkönyv-sorozat grafikáját jegyzi. Nevéhez fűződnek a Bajor Andor-kötetek borítói és illusztrációi s az Utunk szilveszteri Ütünk-különkiadásának karikatúrái. Ady-rajza jelent meg a Korunk Ady-centenáriumi számában (1977/11); rézkarcsorozatot készített az erdélyi magyar művelődés jeleseiről.

Borghida István: Cs. G. Katalógusbevezető négy nyelven, 1971.


Cseh Lajos – *sportirodalom


Csehi Gyula (Szatmár, 1910. nov. 26. – 1976. jún. 21., Kolozsvár) – irodalomesztéta, kritikus. Középiskoláit Nagyváradon, Szatmáron és Kolozsvárt járta, 1928-ban Szatmáron érettségizett. 1930-ig a párizsi Sorbonne (Faculté des Lettres, École Pratique des Hautes Études), 1931-ben a bécsi egyetem, 1933-34-ben a kolozsvári Regele Ferdinand I. Egyetem hallgatója; itt szerez francia-német tanári képesítést (1934). Nagyváradon lesz gimnáziumi tanár. Míg őt 1943-44-ben munkaszolgálatra hívják be, otthonról deportált családja a fasizmus áldozatává válik. A felszabadulás után 1946-ig újra elfoglalja tanári székét Nagyváradon. Amióta még Párizsban belépett a francia Kommunista Diákszövetségbe, tevékeny résztvevője a munkásmozgalomnak; már a II. világháború előtt illegális pártmunkát végzett, mint politikai fogoly a börtönt is megjárta. 1945-47-ben a nagyváradi és a szatmári megyei pártbizottság aktivistája, román és magyar nyelvű pártlapok (Új Élet, Viaţa Nouă, Lupta Poporului) szerkesztője. 1947-től 1952-ig Kolozsvárt a Bolyai Tudományegyetemen ad elő filozófiát s tanulmányi igazgató, 1952-54-ben a nagyenyedi kollégiumban tanít orosz nyelvet, majd ismét a Bolyai, ill. az egyetemek egyesítése után a Babeş-Bolyai Egyetem magyar irodalomtudományi tanszékén az esztétika és irodalomelmélet professzora.

Irodalmi munkásságát kritikusként és közíróként kezdte. A Jövő Társadalma, majd a Korunk munkatársa a 30-as években. Szaktudását is elsősorban az időszerűség szolgálatába állítja; Börnét, "az első német emigráns"-t, a porosz szellemet bíráló Heinét idézi, a faj-mítoszok értelemellenes korában a Korunkban a francia felvilágosodás, elsősorban Diderot példájával érvel a haladó gondolat mellett; terjedelmes előszóval Diderot-válogatást jelentet meg (Természet és társadalom, Bp. 1943). A felszabadulás után fontos szerepet vállal a romániai magyar kulturális élet feltámasztásában. Mint nagyváradi lapszerkesztőnek eleinte a magyar nyelvű marxista közművelődés áll publicisztikai munkássága előterében, majd visszatér irodalomtörténeti forrásaihoz: Üzenet a XX. századnak címmel gyűjteményt állít össze Heine harcos írásaiból. A kötet 1952-ben a *Haladó Hagyományaink c. sorozatban bevezető tanulmányával jelent meg, a prózai részeket maga fordította. A 40-es évek végének mennyiségileg gazdag – és a korszak dogmatizmusától nem mentes – irodalomkritikai termése a későbbi években fokozatosan elapad; későbbi tanulmányaiban két évtizedes kritikusi érdeklődésének elvi-elméleti tanulságait szűri le. Fejér Miklóssal és Jócsák Jánossal szerkesztett Irodalomtörténeti alapfogalmak c. tankönyve (1958) hosszú időre meghatározza irodalmi nevelésünk marxista esztétikai megalapozását.

Elméleti munkái a szocialista realizmusnak mint áramlatnak a keletkezésével, meghatározható sajátságaival foglalkoznak (a Munkásosztály és irodalom c. kötetben, 1963); elemzés- és tárgyalásmódjának higgadt történeti szempontjai mind a dogmatikus, mind pedig a realizmus "parttalanság"-át valló elméletek cáfolatához adalékot nyújtanak. Az utóbbi évtizedben a regényszociológiát művelte, némiképp Lucien Goldmann kultúrszociológiai feldolgozásához hasonló kiindulópontokkal, bár Adalék a regény szociológiájához c. tanulmánya (Utunk 1967/20) szerint Goldmann strukturalista-genetikus érveléseinek nem egy tételével bírálóan áll szemben. (Az irodalom-szociológia iránti érdeklődéséből indult ki kezdeményezése Stéphane Sarkany kanadai komparatista könyvének magyarra fordítására, amelynek befejezésében azonban meggátolta hirtelen halála. A kötet az ő és Hürkecz István fordításában Az irodalomelmélet mint társadalomtudomány címmel jelent meg (Korunk Könyvek 1979). Az európai regényirodalomnak nem műfaji sajátságaival foglalkozik elsősorban, hanem a regényirodalom és más korabeli tudatformák összefüggéseivel: epika és történetírás párhuzamaival és kölcsönhatásaival Klio és Kalliopé, vagy a történelem és az irodalom határairól c. könyvében (1965, románul 1978), a regény eseményanyagának és jellemeinek valóságos modelljeivel, a regénystruktúrába belépő valóságanyag mennyiségével és felhasználásmódjával pedig a Modern Kalliopé, vagy regény és valóság c. munkájában (1969). Elemzései közül különösen a dokumentumregény műfajára vonatkozó következtetései értékesek.

Irodalompublicisztikája e korszakban tudományos kutatómunkájának "mellékterméke"; a modern irodalomtudomány újabb törekvéseit ismerteti és népszerűsíti. Bevezető tanulmányaival jelenik meg az Irodalomkritikai antológia négy kötete a Tanulók Könyvtárában (Dávid Gyula válogatásában és jegyzeteivel, 1968-72), az RMI-sorozatban ő gondozta Nagy Dániel, Salamon László, Simon Magda, Szabédi László, Szilágyi András műveinek kiadásait; kezdeményezője és szerkesztője Mikó Imrével a Kriterion kiadásában megjelenő Téka-sorozatnak, ebben jelent meg Heine-fordításaiból (Vallomások, 1974) és Lunacsarszkij-fordításaiból (Művészet és forradalom, 1975) egy-egy kötet, majd halála után C. Dobrogeanu-Gherea A kritikáról c. munkájának fordítása (Dobrogeanu-Ghereáról szóló tanulmányával és Gáll Ernő előszavával, 1978). Négy évtizednyi publicisztikai munkásságát, irodalomtörténeti kutatásait, esztétikai elemző munkáját tükrözi az RMI-sorozatban Felvilágosodástól felvilágosodásig c. kötete (Baróti Pál előszavával, 1972); szocialista irodalmunk értelmezésének elvi kérdéseivel foglalkozó írásaiból s íróportrékból kerekedett ki A baloldali forrásvidék (Kv. 1973) c. tanulmánygyűjteménye.

Posztumusz könyve, A kritika jelentése és utóélete (1977), azokat a Marx- és Engels-megnyilatkozásokat elemzi, amelyekre a dogmatikus realizmuselmélet épült. Tárgyilagos filológiai megközelítéssel tisztázza valóságos, korhoz és időszerűséghez kötött jelentésüket, cáfolva minden abszolutizáló értelmezés-kísérletet.

(L. G.)

Gálfalvi Zsolt: Munkásosztály és irodalom. Előre 1963. dec. 20. – Balogh Edgár: A munkásirodalom és szövetségesei. Korunk 1963/12. – Marosi Péter: Szintézis körvonalai. Igaz Szó 1964/1. – Dávid Gyula: Cs. Gy.: Klio és Kalliopé. Utunk 1966/3; uő: Felvilágosodástól felvilágosodásig. Utunk 1973/18. – Láng Gusztáv: Múzsák párhuzamos életrajza. Korunk 1966/3. – Izsák József: A történelem és az irodalom határairól. Igaz Szó 1966/6. – Huszár Sándor: Klióról és Kalliopéról. Megjelent Az író asztalánál c. kötetben, 1969. 105-10. – Jancsó Elemér: Cs. Gy. köszöntése. Igaz Szó 1970/10; újraközölve Kortársaim, 1976. 315-25. – Kallós Miklós: Cs. Gy. köszöntése ürügyén. Utunk 1970/48. – Kovács János: A regény regénye. Előre 1970. máj. 8. – Szilágyi Júlia: Modern Kalliopé. Korunk 1970/11. – Kicsi Antal: Cs. Gy. Brassói Lapok, 1973/50-51. – Cseke Péter: Az igazság megközelítésének útjai. Korunk 1974/6. – Baróti Pál: Szerdán, Cs. Gy.nak. A Hét 1975/48. – Gáll Ernő: Halotti beszéd helyett. Igaz Szó 1976/7; uő: Egy megátalkodott felvilágosító. A Hét 1977/43-44; és Cs. Gy. kultúrpolitikai törekvései. A Hét 1977/45. – Antal Árpád: Cs. Gy. halálára. Utunk 1976/26. – Fülöp Mária: Cs. Gy. életművének bibliográfiája. Művelődés 1976/9, 12. – Szilágyi András: Gyula tanár úr. A Hét 1977/42. – Borcsa János: Posztumusz mű a kultúrában. Korunk 1978/12.

ASZT: Rádiócikkek, tanulmányok, interjúk. LM 1003. – A baloldali forrásvidék c. kötetről. LM 1218. – Búcsúztató. LM 1788.


Cseke Domokos – *tankönyvirodalom


Cseke Gábor (Kolozsvár, 1941. júl. 29.) – író. ~ Vilmos fia. Középiskolát szülővárosában, a Brassai Sámuel Líceumban végzett, magyar irodalom szakos tanári képesítést a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett. 1962 óta az Ifjúmunkás belső munkatársa, 1968-tól 1979-ig főszerkesztője. Ma az Előre szerkesztője. Publicisztikai, kritikai írásokkal hívta fel magára a figyelmet a 60-as évek első felében. A Forrás-sorozatban 1967-ben verskötettel jelentkezett (Déli harang), költői érzékenységének újabb, meggyőzőbb bizonyítéka az Elveszett birtokok (1969). Lírai magatartását a tárgyakhoz, a szülőföldhöz, az emberekhez fűződő bensőséges viszony s valami kamaszos hetykeség jellemzi (Távolságok ciklus). Sikerrel próbálkozik az 50-es években lejáratott "termelési témák" költői megközelítésével (Levelek a brigádból). Karcolatai, elbeszélései (Tornác, 1970) a riporteri ihletést ötvözik a szerző lélekelemző, erkölcsboncolgató hajlamaival. Ló a pincében címmel lefordította Ovidiu Zotta ifjúsági regényét (1975). A tuskó c. gyermekregénye (1979) versekkel tarkított lírai történet, Érzelmes levelek c. regénye (Kv. 1980) családi vetületben elemzi a nemzeti szenvedélyeket legyűrő szerelmet. Új verskötete, az Ellenállás, az ifjúkori illúziók elvesztésének, a férfiúvá érésnek és a családba menekülésnek komor vallomása (1980).

Kántor Lajos: A költő gyalogútja. Előre 1967. aug. 31. – Szilágyi Domokos: Megtévesztés. Igaz Szó 1967/11. – Markó Béla: Vannak-e még csodák? Igaz Szó 1980/5. – Gálfalvi Zsolt: Érzelmes írások értelme. Előre 1980. júl. 6. – Kovács János: Kimondás és elmondás. Utunk 1980/46. – Máthé József: Kettős tükörben. Igaz Szó 1980/11.


Cseke Péter (Recsenyéd, 1945. jan. 30.) -- riporter, szerkesztő, költő. Cs. Gyimesi Éva férje. Középiskoláit 1963-ban végezte Székelyudvarhelyen, 1968-ban a Babeş-Bolyai egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést nyert. A Falvak Dolgozó Népe belső munkatársa. Versei a Vitorla-ének c. lírai gyűjteményben (1967), fordításai a fiatal román költők Építő Amfion c. magyar antológiájában (1967) jelentek meg. Egy valóságfeltáró műfaj teherbírása c. tanulmányában (Korunk 1974/4, 5) a riport megújulásáról és a riportelemzés kérdéseiről értekezett, s ebben a műfajban jelentkezett nemsokára Forrás-kötettel is: Víznyugattól vízkeletig (riportok, 1976). Szerepel az Emberarcok c. riportkötetben (Beke Györggyel, Marosi Barnával, 1976), az 1877. Tollal, fegyverrel (1977) c. gyűjteményben és a Kötések, sodrásban c. riportantológiában (1979). Egy korrajzzá szélesülő riportja a kolozsvári magyar biológusnemzedék indulásáról (Azzá váltunk-e, akivé akartunk? Korunk 1979/7-8) arra figyeltet fel, hogy a második irodalmi Forrás-nemzedékkel együtt új tudományos-műszaki nemzedék is indult. Látóhegyi töprengések c. kötetének (1979) riportjaiban, interjúiban a közelmúlt és a jelen irodalmának, művelődésének számos munkását szólaltatja meg. Kiemelkedik közülük az Adyfalváért hadakozó Papp Aurél, a Debreczeni László vallomásai és a Kányádi Sándor apját megszólaltató Emberségből példát c. írás.

Beke Mihály: A cselekvés költészete. Korunk 1977/3. – Nagy Olga: Látóhegyi töprengések. Utunk 1980/31. – Beke György: Látóhegyről meddig nyílik kitekintés? A Hét 1980/35.


Cseke Vilmos (Hátszeg, 1915. máj. 5.) – matematikai szakíró. ~ Gábor apja. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári kat. főgimnáziumban, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte 1936-ban, ahol 1947-ben doktorátust is szerzett Teofil Vescan vezetése alatt írt dolgozatával (Magyarország és a Székelyföld népessége növekedésének matematikai-statisztikai módszerekkel való vizsgálata). 1937-től a kolozsvári kat. főgimnáziumban tanított matematikát, 1941-től tanársegéd, 1948-tól előadótanár, majd nyugalomba vonulásáig professzor a kolozsvári egyetemen.

Első cikke – az iskolaszövetkezetekről – az Erdélyi Iskola hasábjain jelent meg 1939-ben, majd egyetemi pályáján jegyzeteket adott ki Luckhaub Gyula előadásai alapján. Az Utunk és a Korunk munkatársa; 1957-től a Matematikai és Fizikai Lapok főszerkesztője, 1959-től szerkesztője, 1976-tól 1979-ig a Matematikai Lapok szerkesztő kollektívájának vezetője. Tanulmányai a Studii şi Cercetări Ştiinţifice c. akadémiai folyóiratban s a Studii şi Cercetări de Calcul Economic hasábjain jelentek meg. Kutatásai a valószínűségszámítás, a matematikai logika és a matematikának a népgazdaságban való alkalmazása felé irányulnak. Kibernetikai és információelméleti szakmunkákat fordított oroszból és románból.

Munkái: Kereskedelmi számtan (Kv. 1946); Logaritmus, kamatos-kamat, járadékszámítási és halandósági táblázatok (Kv. 1947); Kamatos folyószámlák (a Bolyai Tudományegyetem üzemgazdasági tanszékének kiadása, Kv. 1948); Feladatgyűjtemény középiskolai matematikai körök számára I-II. (Kiss Ernő és Radó Ferenc közreműködésével, 1957, 1959); Matematika fémipari szakmunkások számára (Klima Alfréddal, 1961); A gráfelmélet és gyakorlati alkalmazásai (Cseke Tamás borítólapjával, 1972). Sajtó alatt A valószínűségszámítás elemei és gyakorlati alkalmazások c. munkája.

Maurer Gyula: Bevezetés a gráfelméletbe. Korunk 1973/3. – Szabó Attila-Vincze János: Cs. V. Természettudományos arcképcsarnok, Művelődés 1980/5.


Csekme Ádám – *helytörténet


Csekme Ferenc – *Tolnai Lajos emlékezete


Cselényi Béla (Marosvásárhely, 1911. júl. 16.) – történész. Ifj. ~ Béla és ~ László apja. A marosvásárhelyi ref. kollégium elvégzése (1928) után a kolozsvári egyetem történelem karán nyert tanári képesítést (1933), majd Erdély különböző kat. gimnáziumaiban tanított. Négyévi hadifogság után rövid ideig Marosvásárhelyen középiskolai tanár, majd 1948 decemberétől a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetem történelem tanszékének tanára. 1976-ban nyugalomba vonult.

Írói tevékenységét 1934-ben a Jóbarát c. ifjúsági folyóiratban kezdte. 1935-ben a Hitel főmunkatársa. 1949 óta történettudományi, jelentős fordítói és közírói munkásságot fejt ki. Tanulmányai főleg a Korunk, Studia, Lupta de Clasă hasábjain jelentek meg a hazai középkor története köréből. Írt Bolyai János életéről (a Bolyai János élete és műve c. kötetben, 1953), a székely felkelők és a szászok kapcsolatairól 1562-ben (A Kolozsvári V. Babeş és Bolyai Egyetemek Közleményei. Társadalomtudományi sorozat, 1956/1-2), az 1456. évi nándorfehérvári csata néhány részletkérdéséről (Kelemen-emlékkönyv, 1957), a moldvai csángók részvételéről az 1907-es parasztfelkelésben (az Adalékok az 1907-es parasztfelkelés történetéhez c. kötetben, 1957). Az Istoria României II. (1962) és III. kötetében (1964) az Erdély történetéről a XVI. század második felében és Bethlen Gábor fejedelemségéről szóló fejezetek szerzője.

Több középiskolás történelemkönyvet és orosz szépirodalmi művet fordított magyarra, így Olga Fors regényét Ragyiscsevről (Kós Károllyal, 1960). Lefordította (Debreczeni Józseffel és Köllő Károllyal) s előszóval látta el Dimitrie Cantemir Moldva leírása c. könyvét (1973). Összeállította a Bodor András és Csetri Elek szerkesztette Történeti kronológia I-II. (Kriterion Kézikönyvek 1976) középkori részét; az 1562-es székely felkelés lefolyásáról, majd visszhangjáról Despot Vodă udvarában előadást tartott egy csíkszeredai tudományos ülésszakon, s mindkét tanulmánya megjelent A székelyek harca a feudális kizsákmányolás ellen a XVI. század második felében és részvételük a törökellenes harcban c. gyűjteményes kötetben (Csíkszereda 1976).


Cselényi Béla, ifj. (Kolozsvár, 1955. ápr. 4.) – költő. Id. ~ Béla fia. Kolozsvárt érettségizett, 1974-75-ben játékgyári munkás. 1973-ban mutatkozott be az Echinoxban; a *Fellegvár c. ifjúsági oldal egyik munkatársa. Első verskötetének (Barna madár, Forrás 1979) ironikus-önironikus hangjával, a tárgyi és személyi viszonylatok, a költői helyzetek abszurdig fokozásával külön színt képvisel a mai romániai magyar lírában.


Cselényi László – *televízió és irodalom


Csendes Zoltán (Kolozsvár, 1924. nov. 23. – 1959. máj. 3., Kolozsvár) – statisztikus. Szülővárosában érettségizett a ref. kollégiumban, főiskolai tanulmányait a budapesti műegyetem elektromérnöki karán kezdte s a temesvári műegyetemen folytatta, párhuzamosan beiratkozva a kolozsvári egyetem közgazdaságtudományi fakultására is, ahol 1948-ban doktori címet szerzett. Pályáját a statisztikai tanszék tanáraként kezdte a Bolyai Tudományegyetemen (1948 -51), egy éven át a bukaresti közgazdaságtudományi főiskola tanára s a Központi Statisztikai Intézet igazgatója, később az általa megszervezett Statisztikai Főiskola igazgatója Bukarestben; 1954-től újra a Bolyai Tudományegyetemen tanít, dékáni, majd prorektori tisztséget visel. Öngyilkos lett.

Szaktanulmányait a mezőgazdasági és ipari termelés mutatóiról, a szocialista statisztikai tudomány alapvető elméleti kérdéseiről, a képviseleti módszerben előforduló hibákról s az indexek szerkezetváltozása hatásának meghatározásáról (egyes esetekben Kohn Hillel és Cseke Vilmos társszerzőjeként) a Probleme Economice, Revista de Statistică, Studii şi Cercetări Ştiinţifice, a moszkvai Vesztnyik Sztatisztyiki s a budapesti Statisztikai Szemle (1950-55) közölte. Univerzális nomogram a statisztikai kiválasztási módszer alapvető mutatószámainak meghatározására (1955) c. munkája az Időszerű közgazdasági kérdések (1955, egyidejűleg német fordításban) c. kiadványban jelent meg a Bolyai Tudományegyetem jog- és közgazdasági kara tantestületi tanulmányai társaságában. A Bolyai Tudományegyetem tízéves fennállása alkalmából kiadott emlékkönyv egy módszertani tanulmányát tartalmazza (1956).


Csengery Ilona, Somboriné (Budapest, 1894. júl. 30. – 1974. jan. 29., Budapest) – ifjúsági író. ~ János klasszika-filológus, műfordító leánya. Kolozsvárt kereskedelmi akadémiát, Budapesten zenei és színművészeti tanulmányokat végzett. 1919-ben lépett színpadra Szatmáron, majd Magyarországra költözött, ahonnan 1941-ben tért vissza. Gyermekregényei: Rongybuba és kócvitéz (Bp. é. n.); Isten hozott, Manóka (Kv. 1943); Manóka és társai (Gy. Szabó Béla rajzaival, Kv. 1947). Ifjúsági regényei: Kolozsvári lányok (Bp. 1940); Északról érkezett (Id. Cseh Gusztáv rajzaival, Kv. 1942); Vadgalamb (történeti regény Apafi Mihály és Bornemisza Anna korából, Bp. 1943). 1944 óta Budapesten élt.


Csép Sándor (Arad, 1938. máj. 1.) – televízió-szerkesztő, riporter. Középiskolát szülővárosában végzett, előbb a Protestáns Teológiai Intézetben, majd a Babeş-Bolyai Egyetem filozófiai karán szerzett diplomát. 1968-tól a kolozsvári rádió szerkesztője, 1972 óta a Román Televízió Magyar Szerkesztőségének munkatársa. Első írásában Hazai valóságkutatás címmel a hazai szociológia új módszerei mellett foglalt állást (Korunk 1966/7-8). Társadalomrajzi riporttal az Utunk, Új Élet, Igazság, Vörös Zászló hasábjain szerepel. A képernyőn legjelentősebbek irodalmi portréi; Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen készített dokumentumfilmet Petőfi erdélyi útjairól; iskolariportjai és honismereti vetélkedői népszerűek. Egy tévéfilmje a kolozsvári Hóstátot örökíti meg. Alkotásai közül nagy visszhangot keltett a kalotaszegi egykeveszedelemről készített Egyetlenem c. riportfilmje (1975) s ennek bizakodó, fordulatot idéző folytatása (1979), majd publicisztikai feldolgozása (Katarzis, vagy csak éterbe kergetett szó? Korunk 1980/4).

A kolozsvári Állami Magyar Színház műsorába felvett történeti drámája, a Mi, Bethlen Gábor..., a nagyhatalmak erőterében lelkiismereti szabadság és béke ügyét védő fejedelmet jeleníti meg, hol Pázmány Péterrel folytatott vitájában, hol a román Markó herceggel kötött egyezségeiben mutatva rá a népek egymásrautaltságára. A dráma egy részletét a Korunk 1980/10. száma közölte.

Beke György: Ballada a kalotaszegi egykéről. Igazság 1975. nov. 12. – Huszár Sándor: Együttgondolkodás. A Hét 1975/46. – Balogh Edgár: Kalotaszegi gond. Hozzászólás Cs. S. filmriportjához. Korunk 1976/1-2. – Sebestyén Mihály: Közszükségleti cikkünk – a vetélkedő. Utunk 1978/27.


Cseresnyés Sándor (Temesvár, 1909. szept. 28. – 1971. jún. 11., Budapest) – újságíró. Középiskolát szülővárosában végzett. Kezdetben a Déli Hírlap riportere, majd a Temesvári Hírlaphoz szegődött. 1935-től a Brassói Lapok munkatársa, majd bukaresti szerkesztője. Cikkeiben feltárta a korabeli társadalmi és politikai élet korruptságát, megrázó képet festett a külvárosok nyomoráról, a munkásosztály kizsákmányoltságáról, napszámosok, cselédek és szolgalegények életéről. Érdekesek a közéleti személyiségekkel készített interjúi: a Brassói Lapok Németh Lászlóval (1935. aug. 18.), Nicolae Iorgával (1935. nov. 13.), Adolf Meschendörfer brassói szász íróval (1935. dec. 20.) folytatott beszélgetését közölte. 1937-ben Spanyolországból hazaküldött frontriportjai nagy visszhangot keltettek. Négy évet töltött franciaországi és algériai internálótáborokban, ahonnan 1943-ban angol csapatok szabadították ki. A II. világháború végéig az angol hadsereg kötelékében harcolt a hitlerizmus ellen, majd Magyarországon telepedett le, ahol előbb publicista, majd 1948-tól sajtófőnök. 1949-ben a Rajk-perben több évi börtönre ítélték, kéziratai elvesztek. 1955 szeptemberében rehabilitálták. Spanyolországi élményein alapuló politikai eszmefuttatása ...nem csak a spanyol nép ügye c. alatt jelent meg (Gergely Sándor előszavával, Bp. 1948), Megyeri István hősi halált halt temesvári ifjúmunkás emlékének ajánlva.


Csergő Benedek – *zeneírás


Csergő Tamás (Gyergyószárhegy, 1888. dec. 28. – 1948. ápr. 17., Kolozsvár) – szerkesztő, író. 1923-ig Kézdivásárhelyen, Nagykárolyban és Marosvásárhelyen tanár, majd újságíró, a marosvásárhelyi Székelyföld (1924-25) és a Tüzek (1925) szerkesztője. A KZST tagja. Cikkeit, verseit, novelláit a Zord Idő, Pásztortűz és A Hírnök közölte. 43 erdélyi író és közéleti személyiség közreműködésével Petőfi Emléksorok c. alatt albumot állított össze (Mv. 1925), emlékbeszédei jelentek meg Petőfi (Mv. 1925) és Jókai (Mv. 1925) címmel.


Csermely Gyula (Dunaszerdahely, 1869. jún. 5. – 1939. aug. 24., Budapest) – író. Ügyvédi gyakorlatát az I. világháború után felhagyva pár évet Romániában töltött és kizárólag irodalomból élt. A KZST tagja, Nagyváradon a Magyar Szó és a Vasárnapi Újság legolvasottabb munkatársa volt, itt mutatták be 1925-ben regény alakban is megjelent Adieu Madame! c. könnyű fajsúlyú színművét. Nagy példányszámban, számos kiadásban megjelent szórakoztató jellegű regényei, elbeszélései népszerűvé tették. Néhány művét meg is filmesítették. Több kalandregényt fordított magyarra. A beszélő ereklye (Nv. 1921) és Ami két miatyánk között van (I-II. Brassó 1925) c. regényeit saját kiadásában jelentette meg, egyéb regényeit és regényes történeteit a Brassói Lapok könyvosztálya adta ki Népszerű Regények c. sorozatában: Bakunin professzor könyve (1923); A mantovai jóslat (1924); Negyvenegy és tizenkilenc (1924); A basa topánkái (1925); Napkeleti kaleidoszkóp (1926); A bosszú örvényében (1927).


Csermői Pál – *Tóth Árpád Irodalmi Kör


Csernák Béla – *helytörténet


Csetri Elek (Torda, 1924. ápr. 11.) – történész. Középiskoláit a kolozsvári ref. kollégiumban, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte (1947), a Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. Dolgozott a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban és az ETI-ben, középiskolákban tanított Nagybányán és Marosvásárhelyen. 1949-től a Bolyai Tudományegyetemen tanársegéd, lektor, majd a Babeş-Bolyai Egyetemen előadótanár. A jelentős hazai magyar folyóiratok és lapok (Korunk, Utunk, Művelődés, NyIrK, Igaz Szó, A Hét, Előre) munkatársa, szakdolgozatai román nyelven a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Acta Musei Napocensis, Anuarul Institutului de Istorie din Cluj, Limbă şi Literatură, Studia et Acta Musei "Nicolae Bălcescu", Terra Nostra hasábjain jelennek meg.

Munkái, tanulmányai, közlései levéltári, kézirattári, könyvtári kutatásokon alapulnak. Hozzájárult emlékirodalmunk feltárásához, az erdélyi magyar tudománytörténet megismeréséhez, az európai nemzeti és társadalmi mozgalmak erdélyi hatásvizsgálatához. Kutatásainak középpontjában a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet kora áll, sokat foglalkozik gazdaságtörténeti kérdésekkel. Társszerzője Imreh Istvánnal és Benkő Samuval együtt a Tanulmányok az erdélyi kapitalizmus kezdeteiről c. kötetnek (1956); Kelemen Benjámin, a haladó gazda c. tanulmányát a Kelemen-emlékkönyv (1957), Iratok az erdélyi parasztság 1831. évi mozgalmainak kérdéséhez c. értekezését a Studia történelmi sorozata (1962) közölte. Ebbe a tárgykörbe tartozik Imreh Istvánnal együtt megjelentetett történelmi-statisztikai tanulmánya az erdélyi lakosság társadalmi rétegződéséről a feudális rendszer utolsó szakaszában (a Populaţie şi societate c. kötetben, Kv. 1972; magyarul önálló kötetben, Erdély változó társadalma 1767-1821. 1980). A Nagybánya vidéki munkásság 1848-as szerepével az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. kötetben (1974) közölt tanulmánya foglalkozik; az MNT-kötetben (1976) Wesselényi paraszttörténeti pályatervét mutatja be; a XVIII. századi Erdély agrártudósáról, Fridvaldszky Jánosról románul (1970), majd az 1977-es Korunk Évkönyvben magyarul ír (ugyanez franciául, Cahiers Internationaux d'Histoire Économique et Sociale, Napoli, 1978/9). A Jakó Zsigmonddal és Tonk Sándorral közösen szerkesztett Művelődéstörténeti tanulmányok c. kötetben (1979) a XVIII. századi erdélyi Mezőgazdasági Egyesületet ismerteti.

Helytörténeti tanulmányaiban az erdélyi városok fejlődéséről, a temesvári "villamosroham" diadalútjáról (Kovács Józseffel, Korunk 1967/5), a régi Tordáról, Zsibóról s főleg Kolozsvár múltjáról, így sportjáról, csillagdájáról, népességtörténetéről értekezik a folyóiratok hasábjain.

Személyiségtörténeti kutatásaiban többek közt Gyarmathi Sámuellal (NyIrK 1971-72), Kelemen Lajossal (Művelődés 1978/4), Márki Sándorral (Utunk 1978/33) foglalkozik. Figyelme főleg Kőrösi Csoma Sándor felé fordult: nyelvtudásáról az Utunk (1978/12, 13), születési évéről és származásáról a Korunk (1979/7-8) hasábjain értekezik, önálló kötete: Kőrösi Csoma Sándor indulása (1979). A kötet megjelenése alkalmából rendezett Korunk-délelőttön Szabó T. Attila e jellemző sorokkal zárta értékelő előadását: "Csetri Elek kötete [...] új életrajzi adalékanyagával, színes környezet- és jellemrajzával, a társadalmi és történeti háttér felvetítésével, az egész eddigi Csoma-irodalom tényanyagának kritikai megrostálásával, illetőleg e tényanyag újrarendezésével, a tudományos felszerelés igényességével a magyar tudománytörténeti vizsgálódást [... ] jelentős forrásmunkával gazdagította..."

Jelentősek forrásközlései. Sajtó alá rendezte és bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel látta el Wass Pál Fegyver alatt c. emlékiratát (1968), Silvio Pellico börtönnaplóját (Erdélyi Károly fordításában, Téka 1969), Táncsics Mihály Életpályám c. művét (Tanulók Könyvtára, Kv. 1971) s Teleki Sándor emlékezéseit, ill. válogatott levelezését (Emlékezzünk régiekről, 1973).

Bodor Andrással közösen szerkesztette a Történeti kronológia két kötetét (1976).

Benkő Samu: A katona világa – katonás világban. Utunk 1969/2 és A helyzettudat változásai. 1977. 371-75. – Mikó Imre: Az emlékezés értelme. Igaz Szó 1969/9. – Trócsányi Zsolt: Erdélyi arcok. Tiszatáj, Szeged 1969/10; uő: Adósságtörlesztés. Tiszatáj, Szeged 1972/5. – Pomogáts Béla: A "vad gróf" emlékezései. Népszava, Bp. 1974. márc. 2. – Kiss András: Teleki Sándor öröksége. Utunk 1974/24. – Egyed Ákos: Történelem eseményekben. Utunk 1976/28. – Imreh István: Régiekre emlékezve. Korunk 1977/7; uő: A felkészülés. Utunk 1979/24. – Vekerdi László: Kőrösi Csoma Sándor indulása. Tiszatáj, Szeged 1979/11. – Szőcs István: Kőrösi Csoma valódi indulása. Utunk 1979/25. – Beke György: A Csoma-kérdés korszerű vonatkozásai. Beszélgetés Cs. E. professzorral. A Hét 1979/28. – Szabó T. Attila: Kőrösi Csoma Sándor indulása. Korunk 1979/12.


Cs. Gyímesi Éva, Csekéné (Kolozsvár, 1945. szept. 11.) – nyelvész, irodalomtörténész. Cseke Péter szerkesztő felesége. Tanulmányait szülővárosában végezte, 1968-ban a magyar nyelv- és irodalomtudományi szakon szerzett diplomát. A Babeş-Bolyai Egyetem magyar tanszékén adjunktus, a filológiai tudományok doktora. Nyelvművelő és stílusvizsgáló tanulmányait, jegyzeteit a NyIrK, Korunk, A Hét, Utunk, Dolgozó Nő és a napilapok közlik; a Látóhatár c. filozófiai-ideológiai antológiában (Kv. 1973) Tudatformáló nyelvművelés c. tanulmánnyal szerepel. Első önálló kötetével (Mindennapi nyelvünk, 1975) még a nyelvművelés kérdéskörében jelentkezik, de már akkor közöl olyan kritikát, amelyben líránk legújabb változásainak avatott elemzőjeként mutatkozik be. Találkozás az egyszerivel c. kötete (1978) már ezen a téren nyújt jelentős hozzájárulást: a monografikus elemzéseket önálló líraelméleti felismerésekkel teszi teljesebbé és fogja egységbe. Előszóval és jegyzetekkel látta el a romániai magyar költők Múlt, jövő mezsgyéjén c. antológiáját (I-II. Tanulók Könyvtára, Kv. 1980).

Baróti Pál: Mindennapi kenyerünk. A Hét 1975/19. – Láng Gusztáv: Szerelmes nyelvtan. Utunk 1975/23. – Péntek János: A nyelvművelés etikája. Korunk 1975/9. – Rohonyi Zoltán: Megtervezett találkozások. A Hét 1979/16. – Marosi Péter: Gyímesi doktornő anatómiája. Utunk 1980/29.


Csia Albert – *anekdota


Csiby Andor (Gyergyóditró, 1888. febr. 4. – 1960. okt. 29., Csíkszereda) – szerkesztő, újságíró. A középiskolát Erzsébetvároson 1905-ben, jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte, 1910-től ügyvéd, 1914-től városi tanácsos Gyergyószentmiklóson. A Csíki Lapok, Gyergyó, Keleti Újság, Székely Szó munkatársa, a Gyergyói Lapok szerkesztője (1934-36). Tevékeny részt vett 1939-ben az EME gyergyószentmiklósi vándorgyűlésének megszervezésében. Az 1952-ben alapított Gyergyói Múzeum első vezetője (1952-54). Főbb honismertető és helytörténeti munkái: Gyilkostó – Lacul Roşu klimatikus gyógyhely monográfiája és kalauza (Brassó 1937); Borszék – Borsec gyógyfürdő és klimatikus gyógyhely monográfiája (Brassó 1937); Valea Strâmbă-i – Gyergyótekerőpataki "Sugó" cseppkőbarlang leírása (Gyergyószentmiklós 1938); A székely közbirtokossági vagyonok eredete, történelmi és jogi fejlődése az ősfoglalástól napjainkig, különös tekintettel Ditró és Szárhegy borszéki közbirtokosságának borszéki közös vagyonára (Gyergyószentmiklós 1939).


Csicsáky Imre (Bácsalmás, 1860. aug. 21. – 1935. szept. 28., Zsombolya) – költő, műfordító, esztéta. A teológiai tanulmányok elvégzése után Zsombolyán volt kat. lelkész. Úttörő magyar Dante-szakértő, lefordította az Isteni színjáték III. részét (A Paradicsom, 1887), könyvet írt Beatrice jelképszerűségéről (Bp. 1887), Dante politikájáról (Bp. 1888), bölcseletéről (Tv. 1888) és tudományosságáról (Bp. 1890), fordított spanyol, olasz, francia, angol, német költőkből és a Szentírásból. Irodalmi tevékenysége elismeréseként számos irodalmi társaság, így a firenzei Dante Társaság és a temesvári *Arany János Társaság választotta tagjául. 1919 után nálunk megjelent verskötete: Itt az írás, forgassátok (Tv. 1920).

Műfordításkötetei: Isokrates Paraneitikos logosz (Isokratész beszéde, Tv. 1919) és Énekek éneke (Tv. 1923).


Csík Lajos (Felsőnyárád, 1902. jan. 7. – 1962. ápr. 12., Szeged) – biológus. Egyetemi tanulmányait a debreceni orvostudományi egyetemen végezte, majd a tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézetben és a budapesti tudományegyetemen dolgozott. 1940-től 1948-ig a kolozsvári tudományegyetem tanára, majd ismét a tihanyi kutatóintézet munkatársa; a szegedi orvosbiológiai intézet egyik megszervezője. Egyetemes jelentőségű kísérletsorozatával elsőnek bizonyította be genetikailag jól ismert kísérleti állaton – az ecetmuslincán (Drosophila) – az evolúció lehetőségét mutációk útján: azt, hogy a szárnyméretek változásait kis mennyiségi változások során több gén kölcsönhatása határozza meg. Általános örökléstani munkássága mellett humángenetikai kutatásai is jelentősek, így az ETI kiadásában megjelent munkája: Vércsoportvizsgálatok kalotaszegi községekben (Kállay Ernővel, Kv. 1942).


Csíki Endre (Kolozsvár, 1888. dec. 1. – 1949. jan. 11., Kolozsvár) – zeneszerző. Tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte. 1919-től hosszabb időn át Désen volt zenetanár. Verseit, novelláit, cikkeit a Haladás, Erdélyi Szemle, Napkelet közölte. Zeneelméleti, hallásfiziológiai, lélektani kérdések foglalkoztatták. Megzenésítette Harsányi Zsolt, Kosztolányi Dezső, Richard Dehmel és mások verseit. Fontosabb munkái: A cigány (kísérőzene Szigligeti Ede népszínművéhez, 1935); Idahegyi pásztorok (kísérőzene Áprily Lajos verses drámájához. 1938; zenei anyagából zenekari szvitet is ír 1939-ben). Álnevei: Alexander, Cis.

Lakatos István: Cs. E. zeneszerző halálára. Világosság 1949. jún. 12.


Csíki Lapok – polgári liberális politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap Csíkszeredán (1889-1944), Vákár Lajos, majd özvegye tulajdonában. Szerkesztette Élthes Gyula (1910-22), Csipak Lajos (1922), Vékás Lajos (1922-26), Részegh Viktor (1927-44). Az OMP irányvonalát támogatta, de figyelmet szentelt a népi és helytörténeti hagyományoknak, hozzájárult a tájismeret kibontakozásához, szót emelt az ipar és mezőgazdaság fejlesztéséért, a közművelődésért, közölt irodalmat és művészetet, szókimondóan küzdött a székely lakosság gazdasági és kulturális érdekeiért. Munkatársai közt igényes publicisztikával és szakirodalommal K. Balogh István, Bartalis Ágost, Domokos Pál Péter, Kozán Imre és T. Nagy Imre, elbeszélésekkel, versekkel, kritikákkal Antal Áron, Albert István, Balogh István, Kajtsa Ferenc, Mihály László Barna szerepelt.


Csiki László (Sepsiszentgyörgy, 1944. okt. 5.) – költő, elbeszélő, drámaíró, műfordító. A középiskolát szülővárosában végezte, román-magyar szakos tanári oklevelet Kolozsvárott szerzett. 1968-tól a Megyei Tükör szerkesztője. 1971-től a Kriterion Könyvkiadó lektora Bukarestben, majd Kolozsvárt a Forrás-sorozat kiadói szerkesztője, 1980 júniusa óta az Utunk szerkesztőségében dolgozik. Első verse az Utunkban jelent meg 1965-ben. Versekkel, novellákkal, könyvismertetésekkel, publicisztikai írásokkal rendszeresen jelentkezik a hazai sajtóban, esszéi, kritikái is jelentősek.

A második Forrás-nemzedékhez tartozik: Esőt kaszáló c. verseskötete Szőcs István bevezetőjével 1968-ban jelent meg. Szabad verseit, akárcsak elsősorban a Megyei Tükörbe írt publicisztikáját, szépprózáját – Kezdetben vala az ige c. kisregényét az Utunk közölte folytatásokban 1970-ben – egyfajta "szegényemberes-urbánus" szemléletmód és erős társadalmi felelősségtudat: az egyén és társadalom viszonyának előítéletektől mentes szemlélete, a mindent újraértelmező, újra mérlegre tevő fiatalos merészség jellemzi. Második verseskötete, a Kellékek (1972), költői fegyvertára gazdagodásáról, tömörítő készségének fejlődéséről, a publicisztikai hangvétel levetkőzéséről tanúskodik. A formai megoldásaiban néhol még bizonytalannak tűnő Cirkusz, avagy: búcsú az ifjúságtól (Kv. 1971) c. elbeszéléskötetében is nemzedékének problémáit fogalmazza újra. A groteszktől az abszurdig terjedő könyörtelen éleslátással mutatja be helyüket a világban nyugtalanul kereső, férfisorba ért fiatal kortársait, akik közül sokan le akarnak ugyan számolni az előző nemzedékek hibáival-bűneivel, de "a cselekvés egyszerűsége" helyett a nonkonformista pótcselekvések vakvágányára siklanak.

Az abszurd és a groteszk az uralkodó esztétikai minőség drámáiban is. Az Öreg ház (kolozsvári bemutató Harag György rendezésében 1978-ban) nemzedéki konfliktust visz színre; ennek groteszk jelképe a családi ház, amelyhez az apát ifjúsága és emlékei fűzik, fiát már semmi. Az apa időbe és társadalmi kapcsolatokba helyezett alakja annak a múltnak a szívós továbbélését példázza, mely a II. világháború előtti kispolgári életvitelből és az 50-es évek torzult "hőskorából" ötvöződik. Ésszerű és bíráló továbbadnivalója nincs erről a múltról, így jön létre az abszurdra jellemző kommunikáció-hiány közte és a fia (a két nemzedék) között. Egyiknek a jövőtlenség, másiknak a múlthiány a tragikuma s a személyiség ebből következő diszkontinuitása. A Nagypapa látni akar benneteket (temesvári bemutató 1979-ben) már teljesen az abszurd színpadi eszközeivel jeleníti meg a személyiség belső és a társadalom külső világa közötti kapcsolathiányt. A játék, a szerep pirandellói fogalmához nyúl benne vissza a szerző, ami azonban nála nemcsak védekezés a külvilág konformizáló hatásai ellen, hanem fiktívvé, időn kívülivé változtatva a személyes létet, a személyiség-degradáció sajátos formája is. (A darab újabb változatát az 1980-as sepsiszentgyörgyi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon Seprődi Kiss Attila rendezése és Kemény Árpád díszletei vitték sikerre.)

Versei, novellái jelentek meg még a – *Kapuállító c. antológiában (Sepsiszentgyörgy 1969), 1969-től az Utunk-évkönyvekben, az Évek énekei c. Utunk-antológiában (Kv. 1971). Több versfordítást közölt románból, tolmácsolásában jelent meg Al. Ivasiuc A madarak (1973) és Áradat (1976) c. regénye, Anton Pann Beszédmese – mesebeszéd (1974) és Ion Dodu Bălan Ikarosz gyermekkora (1976) c. munkája, Hortensia Papadat-Bengescu Ledér szüzek c. regénye (1978).

Egyéb önálló kötetei: Az idegen város (történetek, 1974); Szombat. A búvár hazamegy. Verskönyv haladóknak (1977); Az eladott nagyapó (történetek, Kv. 1977).

(L .G.)

Király László: 1x1 = ?. Utunk 1968/44. – Kántor Lajos – Láng Gusztáv: Nemzedékek, hit, értelem. Igaz Szó 1969/1. – Kovács János: Újrakezdés prózában. Előre 1971. nov. 20. – Szemlér Ferenc: A költészet kellékei. A Hét 1973/40. – Mózes Attila: A lehetőségek prózája. Korunk 1975/10; uő: A novella lehetőségeinek tetőzése. Utunk 1978/15. – Védtelen-e a költő a versben? Ankét Cs. L. verseskötetéről. Vezette Szabó Zsolt. Könyvtár 1978/1. – Marosi Péter: Dráma az öreg házban. Utunk 1979/2; újraközölve Világ végén virradat. 1980. 172-80. – Marosi Ildikó: Az öreg ház lakói. A Hét 1979/3. – Szőcs István: Öreg ház. Előre 1979. jan. 23.

ASZT: Alkotóműhely. LM 436.


Csíki Néplap – politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap Csíkszeredán (1931-44). Első főszerkesztője Domokos Pál Péter, de már 1932-ben felelős szerkesztőként, majd 1933-tól főszerkesztőként a kiadó Péter Ferenc nyomdatulajdonos szerepel. A jogharc radikálisabb irányzatát vállalta, s a csíki közélet történelmi gyökerű demokratizmusát a 40-es évek importált "méltóságos-szellemével" szemben is képviselte. Helyet adott a vidék sajátosságait tükröző irodalmi jelentkezéseknek.


Csíkszereda magyar irodalmi élete – A város 1879-től Csík vármegye s ma Hargita megye székhelye. Irodalmi-művészeti hagyományai a közvetlenül szomszédos és már közigazgatásilag bekebelezett Csíksomlyóhoz kapcsolódnak, ahol már a XVII. század közepén középfokú iskola, az 1670-es évektől pedig könyvnyomda is működött, melynek alapítója, Kájoni János, a ferences barátok évkönyvírója, itt nyomatta ki "Cassai András által, 1676-ban" Cantionale Catholicum c. alatt 535 magyar és 205 latin éneket tartalmazó egyházi énekgyűjteményét (újranyomták 1719-ben, 1805-ben, új kiadása Bp. 1979). Somlyó az erdélyi iskolai színjátszásnak is gócpontja volt. 1721-ből maradt fenn a legrégibb csíksomlyói iskoladráma-töredék. (A következő szövegrész a cenzúrabeavatkozás előtti állapotában:) 1721-ből maradt fenn a legrégibb csíksomlyói iskoladráma-töredék: az 1784-ig évről évre bemutatott vallásos tárgyú darabok többnyire a búcsúra összegyűlt nép előtt kerültek színpadra, de a diákok vidékre is kijártak velük. A magyar történeti tárgyú Zápolya János és Bebek Imre c. játékot 1780-ban mutatta be "a' Csiki Gymnassyumban Tanuló Nemess Iffiúság". Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején Csíksomlyón nyomták a Hadi Lap 9 számát (melléklete a Csíki Gyutacs).

A város művelődési életének felívelő szakasza csak a múlt század utolsó évtizedeiben kezdődött. 1881-ben indul meg az első helyi lap, a Székelyföld, 1882-ben létesül az első világi nyomda, 1889-ben indul el és több mint félszázadon át jelenik meg a *Csíki Lapok A különféle társadalmi, művelődési és sportegyesületek, szervezetek (Csíkszeredai Műkedvelő Társulat, Csíkszeredai Dal- és Zeneegylet, Csíkszeredai Korcsolyaegylet, Csík Vármegye Ipartestülete) mellett néhány földműves olvasókör ébreszt irodalmi és művelődési érdeklődést. A várost évente felkeresték a vándor színtársulatok, vándorművészek, nemegyszer ismert írók. Derekas részt vállalt a művelődési életből a kat. főgimnázium és tanítóképző tanári kara és ifjúsága.. Az I. világháború után, a 20-as évek végén létesült Magyar Ház, majd a Csíki Székely Múzeum és Kultúregylet népszerűsítő előadásokkal, néprajzi gyűjtéssel és kiállítások rendezésével tartotta ébren a közművelődést. (A cenzúra által megcsonkított mondat befejező része:)...mely a két világháború között jórészt az egyházi szervezetek és vallásos egyesületek kereteibe szorult. Közlési lehetőséget a Péter- és Vákár-féle nyomdavállalatok nyújtottak.

Ezen időszak kiemelkedő írói, közírói és tudományművelői közül T. Nagy Imre a sajtó és közművelődés szervezője, Imets Fülöp Jákó elsőnek indítja el a tudományos ismeretterjesztést, Antal Áron, Albert Vilmos, Zsögön Zoltán, id. Venczel József, Boga Lajos a természet- és társadalomtudományok területén a legkülönfélébb szellemi tevékenységek szervezésében töltöttek be szerepet. Benedek Fidél, Boros Fortunát és Sántha Lajos helytörténeti kutatásai, Domokos Pál Péter, Gál Sándor, Gáll Ferenc, Kovács Károly, a zsögödi Nagy Imre festőművész, Vámszer Géza néprajzi munkássága, Kovács Jenő, Részegh Viktor szerkesztői tevékenysége, Nagy András, ifj. Venczel József szociológiai és egészségügyi helyzetfelmérései, Bányai László haladó szellemű úttörései jelzik Csíkszereda felzárkózásának egy-egy mozzanatát; innen indul György Lajos irodalomtörténész, Nagy István zenepedagógus, karmester, Pálfy Ferenc mezőgazdasági író, Pataki József történész pályája. A város a két világháború között az illegális kommunista mozgalom egyik góca.

A felszabadulás óta fellendül a műkedvelő mozgalom, színjátszók, dalosok, népi táncosok, zenészek, szavalók, bábosok kezdik a falujárást. Egyes csoportok országos versenyek babérját is többször megszerzik, Csíkszereda a felcsíki és alcsíki részek népművelésének jelentős tényezőjévé válik. Sorra létesül a Petőfi Sándor Művelődési Ház, a Városi Könyvtár, megindul és 1952-ig hetilapként itt jelenik meg a Vörös Zászló. Új lendületet hoz a város művelődési életébe az is, hogy 1968-ban az újonnan alakult Hargita megye székhelye lesz. János Pál igazgatása alatt a Mikó-várban ettől kezdve rendezkedik be a megyei múzeum, megkezdik működésüket a tudományterjesztés új megyei szervei. Ide látogatnak a színházak, az irodalmi szerkesztőségek, vándorkiállítások érkeznek, s végül megszületik Csíkszereda népi együttese a székely népi kultúra ápolására.

1968 februárjában román és magyar napilap indul: az Informaţia Harghitei és a – *Hargita, s népszerűvé válásukkal megnyílnak a művelődés korszerű távlatai; a két újság irodalmi atmoszférát teremt. A fiatal írók közül itt él Balázs F. Attila, Ferencz S. István, Kozma Szilárd, Oláh István, Váli József. 1970-ben modern nyomda lép működésbe, s nagyobbrészt itt jelennek meg a megye közigazgatási, művelődési, mezőgazdasági és egészségügyi szerveinek kiadványai. Míg a két világháború között összesen 37 önálló kötet hagyta el a csíkszeredai nyomdákat – ebből 20 kötet Vákár Lajos, 12 Szvoboda Miklós nyomdájában jelent meg –, addig az 1968 és 1977 között eltelt tízéves időszak termése 29 kötet: szerzőik – G. Biró Katalin, Horváth Botond, István Lajos, János Pál, Kardalus János, Kovács Dénes, Molnár István, Salló István – felelevenítették a néprajzi és népművészeti hagyományokat; megjelent Nagy István és Nagy Imre képeinek albuma, néhány eredeti mezőgazdasági és gépészeti, sőt közlekedésügyi szakkönyv, s rendszeresen a népszerű Hargita Kalendárium.

Csíkszeredát és a ma hozzá tartozó Csíksomlyót szülöttje, Fodor Sándor emelte az irodalomba (itt játszódik le a Tíz üveg borvíz, 1979), az ugyancsak ide tartozó Csíkzsögöd Bretter György filozófiai esszéjében tükröződik (Temetés Zsögödön, az Itt és mást c. kötetben, 1979), a táj Nagy István és Nagy Imre művészetében kel életre. Számos fiatal képzőművész telepedett itt le, köztük Márton Árpád, Gaál András, Sövér Elek, Márkos András, Beczássy Antal.

1973. júl. 25-én, Nagy Imre festőművész 80. születésnapján nyitották meg Csíkszeredán a Zsögödi Galériát. A sajátos szerkezetű kiállítási épületet a II. világháború után itt letelepedett Mihai Filitis görög építész tervezte, az azóta elhunyt Nagy Imre képeit őrzik benne. 1973. dec. 29-én került sor Doru Popovici Bălcescu- és Szobotka András Petőfi-szobrának leleplezésére a Mikó-vár előtt.

A Művelődési Házban 1975 óta működik a – *Tamási Áron Irodalmi Kör s román testvérszervezete, a Luceafărul. 1976-ban könyvkiállítással egybekötött emlékünnepség zajlott le a Kájoni-nyomda felállításának 300. évfordulója alkalmából, az ekkor kiadott kisméretű emlékkönyv *bibliofil kiadvány. A székely helytörténet növekvő szerepét jelzi az 1976-ban Csíkszeredán rendezett tudományos ülésszak, melynek anyaga A székelyek harca a feudális kizsákmányolás ellen a XVI. század második felében és részvételük a törökellenes harcban c. alatt (Csíkszereda 1977) könyv alakban is megjelent.

(N. B. – A. I.)

Domokos Pál Péter: A csíki énekeskönyvek, az Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára c. kötetben, Sepsiszentgyörgy 1929. 102-12. – Antal Imre: Csíkszereda: 300 év. Korunk 1968/9; uő: Bibliográfiai adatok Csíkszereda történetéhez. Csíkszereda 1972. – Hargita, 1969. Irodalmi összeállítás. Igaz Szó 1969/8. – Nagy Benedek: Van-e a napilapnak hagyománya Csíkban? Korunk 1971/7. – Molnos Lajos: Valának egykor diákok... 250 éves a csíksomlyói színjátszás. A Hét 1971/48. – Pap Ferenc: Kájoni János és a csíksomlyói nyomda művelődéstörténeti jelentősége. Korunk 1972/3. – Vámszer Géza: Csíkszereda településtörténete és települési formája, az Életforma és anyagi műveltség c. kötetben, 1977.


Csíky Boldizsár (Marosvásárhely, 1937. okt. 3.) – zeneszerző. Szülővárosában a Bolyai Farkas Líceum s a zeneművészeti középiskola növendéke, 1961-ben végezte tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban; azóta a marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára, zenetanár. Cikkeit az Utunk, Korunk, Új Élet közli. Zenekari művei közt Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekeinek feldolgozása szerepel; vokálszimfonikus műve, a Fáklyavivők, Veress Zoltán szövegére, Október c. kantátája Bodor Pál versére készült, kamaraoperája, a Görög Ilona, ballada-feldolgozás, s vokálszimfonikus művön dolgozva, a Barcsai-ballada foglalkoztatja. Népdalszvitjei, csángó és szilágysági táncszvitjei, népi kórusművei adják meg a művészi alapállást a magyar klasszikusok és jelenkori írók (Arany, Ady, József Attila, Weöres Sándor), valamint a hazai magyar költők (Hajdu Zoltán, Horváth Imre, Márki Zoltán, Szilágyi Domokos) verseinek megzenésítéséhez. A hegy c. szimfonikus költeményét az 1979-es Zenei Napok alkalmából mutatták be Marosvásárhelyen.

Tanulmánya jelent meg A zenekari muzsika Marosvásárhelyen címmel (a Zenetudományi írások c. gyűjteményben, 1977).

Terényi Ede: Irodalmi beállítottságú zeneszerző vagyok. Interjú Cs. B.-ral. Utunk 1970/38. – Simon Dezső: Párbeszéd az alkotóval. Utunk 1973/4. – Erdélyi Lajos: Felmutatni az erdélyi zenei múltat. Beszélgetés Cs. B.-ral. A Hét 1979/42. – Vendégünk Csíky Boldizsár. Hamburger Klára interjúja. Élet és Irodalom, Bp. 1980/2.


Csíky Csaba Jenő (Kolozsvár, 1942. febr. 16.) – orvosi szakíró. ~ Kálmán fia. Középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban végzett, ugyanitt szerzett orvosi oklevelet (1965), az orvostudományok doktora (1977), az OGYI pszichiátriai klinikájának tanársegédje. Hazai és külföldi folyóiratokban (Revista Medicală, Neurologie – Psihiatrie, Ideggyógyászati Szemle, Bp.) több dolgozata jelent meg az elmebetegségek kezelési módszereiről és a korai diagnózis lehetőségeiről. Tudománynépszerűsítő írásait A Hét s a TETT közli, egyetemi jegyzetek társszerzője. Ismertető jellegű pszichiátriai könyve magyarul Csíky Kálmán társszerkesztésében sajtó alatt.


Csiky Gergely emlékezete – A romániai magyar színházkultúra realista hagyományait erősítő örökség előzménye, hogy Janovics Jenő, akkor még a Farkas utcai "öreg színház" színésze, a kolozsvári egyetemen Csiky Gergely realizmusáról írja doktori értekezését, s mire Csiky Gergely élete és művei c. munkájának mindkét kötete megjelenik (1900-02), el is kezdi szegedi, majd kolozsvári színigazgatói pályáján annak a szerzőnek a színpadra vitelét, aki szerinte "a modern való életnek a reális költője volt". A proletárok és A nagymama már az ő értelmezésében kerül az erdélyi közönség elé.

Csiky Gergely (1842-1891) pankotai születése s nem utolsósorban úttörő szerepe – több művének temesvári megjelentetése és kapcsolata a Temesi Lapok c. első bánsági magyar nyelvű lappal – a megszokottnál is erősebb köteléket jelentett, főképp a Bánságban. 1920 decemberében díszelőadás keretében mutatták be az aradi színházban Csiky Cifra nyomorúság c. társadalmi drámáját s emlékbeszédében a meghívott előadó, Janovics Jenő, a szerzőnek még a múlt században ugyanitt tartott első évadnyitó előadására hivatkozva fejtette ki színházpolitikai elveit. Harminc évvel a drámaszerző halála után, 1921 novemberében a pankotai szülőházon elhelyezett emléktáblánál zajlott le az emlékünnepély. Temesvárt az Arany János Társaság 1931-ben, a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület 1932-ben tartotta meg Csiky-emlékestjét. A Csiky-darabok ekkor már a gyárvárosi műkedvelők műsorán is szerepeltek.

A magyar társadalom élősködőit leleplező kritikai realizmus új jelentőséget kapott a szocializmus időszakában. Nemcsak színházaink nyúltak újra a Csiky-drámák után, hanem a temesvári munkás színjátszók már 1954-ben az új címén Ingyenélők (eredetileg A proletárok) bemutatásával hívták fel a figyelmet e realista színi hagyomány korszerű tanulságaira. Újabb és újszerű előadására a temesvári Állami Magyar Színház fennállásának 20. évfordulóján, 1973 tavaszán került sor.

Csiky halálának 80. évfordulója 1971-ben megemlékezésre adott alkalmat Pankotán, ahol Ficzay Dénes jelölte ki Csiky Gergely helyét az irodalomtörténetben. 1972-ben a születés 130. évfordulója már egész sorát nyitotta meg a méltatásoknak: az aradi szabadegyetemen és a pécskai líceumban Kozma Dezső kolozsvári egyetemi lektor beszélt a drámaíró jelentőségéről; az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör nyílt ülésén Mózer István lapszerkesztő In memoriam Csiky Gergely c. előadása után Cseresnyés Gyula temesvári színirendező a nagy realista író dramaturgiáját elemezte; Pankotán ez alkalommal tudományos ülésszak zajlott le, ahol Kovách Géza történész a múlt századbeli Pankotát ismertette, Glück Jenő történész pedig új adatok alapján Csiky Gergely román kapcsolatairól, így Iosif Vulcannal való érintkezéséről számolt be. Az Aradi Esték c. művelődéstörténeti előadássorozatban ugyanekkor románul ismertették Csiky Gergely munkásságának jelentőségét.

Márki Sándor: Csiky Gergely életéből. Pásztortűz 1923/27. – Jordáky Lajos: Janovics Jenő és Poór Lili. 1971. 68-69. – Anavi Ádám: A húszéves temesvári színház két bemutatója. Utunk 1973/7. – Glück Jenő-Nagy János: Csiky Gergely-emlékek Aradon. Korunk 1974/4.


Csiky Gergely Színjátszó Kör – a temesvári Ifjúsági Művelődési Ház magyar színjátszó csoportja. Fiatal munkások, diákok és értelmiségiek alakították 1978-ban. A közönség előtt 1979-ben mutatkoztak be Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért c. vígjátékának előadásával. Az együttes irányítója és rendezője Fall Ilona, a temesvári Állami Magyar Színház művésznője. A csoport előadásaival Temes megye magyarlakta községeit látogatja.


Csiky János (Gyergyócsomafalva, 1892. aug. 5. – 1979. szept. 7., Gyergyószentmiklós) – orvosi szakíró. 1913-ban végezte a gimnáziumot Csíkszeredában; egyetemi tanulmányait a frontszolgálat négy évre megszakította, s így orvosi diplomáját Kolozsvárt csak 1922-ben szerezte meg. Mint gyergyószentmiklósi orvos a két világháború között a népegészségügy, a fertőző betegségek, a nemi nevelés, az anyavédelem kérdéseiről írt; megjelent két munkája A falu egészségvédelme (Mv. 1936) és Az anya egészsége és a gyermekáldás (Mv. 1939). Érdemei vannak a Gyilkos-tó balneoklimatikus ismertetése terén. Ilyen irányú cikkeit a Gyergyói Újság, a budapesti Magyar Népegészségügyi Szemle, a nagyváradi Magyar Lapok, a kolozsvári Erdélyi Iskola és Az Apostol, a sepsiszentgyörgyi Székely Nép hasábjain jelentette meg. A Hitel 1939/4-es számában közölte Adatok a gyergyói nép táplálkozásához c. gazdagon dokumentált szociográfiai értekezését (önálló füzetben is, Kv. 1939). 1957-ben megszervezte s 1977-ig vezette a gyergyószentmiklósi kórházotthont öreg és idült betegek számára; erről s a helybeli kórház történetéről, valamint a Gyergyóban tevékenykedett Fejér Dávid orvos munkásságáról az Orvosi Szemle hasábjain jelentek meg tanulmányai.


Csiky József (Olthévíz, 1926. okt. 7. – 1977. jún. 29., Kolozsvár) – újságíró. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, a Bolyai Tudományegyetemen irodalmat, esztétikát, néprajzot hallgatott. Pályáját a Népi Egységnél kezdte, majd kolozsvári lapokba dolgozott; 1975-től a Brassói Lapok munkatársa. Verskötete: Kakukkszó (Tompa László előszavával, Székelyudvarhely 1946).


Csíky Kálmán (Kézdialbis, 1914. nov. 9.) – orvosi szakíró. ~ Csaba Jenő apja. Középiskoláit Kézdivásárhelyt és Brassóban végezte, orvostudományi tanulmányait Kolozsvárt. 1940-től Miskolczy Dezső mellett dolgozott a kolozsvári, majd a marosvásárhelyi ideg- és elmegyógyászati tanszéken. 1948-tól a marosvásárhelyi elmegyógyászati klinika vezetője; az OGYI egyetemi előadótanára, majd professzora, az orvostudományok doktora (1966). Kiterjedt szakirodalmi tevékenységének eredményei hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Ő írta le elsőként Európában a szúnyog terjesztette vírusos enkephalitiszes járványt. Az elmegyógyászati gyakorlatba bevezette a mesterséges altatásos elektroenkephalogrammos vizsgálatot. Nagyszámú vizsgálat alapján e módszerrel elkülönítette az epizódikus temporális pszichózisok kórcsoportját, valamint a minor skizofrénia kórformáját. Társszerzője a Miskolczy Dezső akadémikus szerkesztette Idegkórtan c. tankönyvnek (1956). Munkatársa az I. T. Nicolescu akadémikus szerkesztésében megjelent Morfopatologia sistemului nervos c. monográfiának (1957, orosz fordítása 1963). Hazai magyar nyelvű folyóiratokban (Korunk, Előre, A Hét, Dolgozó Nő) a lélektan és neveléstan kérdéseiről több közleménye jelent meg.

Páll Árpád: Idegesség – neurózis – pszichózis – mentálhigiénia. A Hét 1972/31.


Csipkerózsika-per*irodalmi vita


Csipkés Ilona – *zeneirodalom


Csire Gabriella (Marosújvár, 1938. ápr. 21.) – ifjúsági író. ~ József felesége. Magyar nyelv- és irodalomtanári oklevelet szerzett Kolozsvárt 1959-ben. Bukarestben az Irodalmi, majd az Ifjúsági Könyvkiadó lektora. 1968-tól a Tanügyi Újság szerkesztője. Publicisztikai írásokkal, novellákkal, versekkel jelentkezett, az Előre, Művelődés munkatársa. Mesejátékát (A varázsló kosara) férje zenésítette meg a Napsugár számára (1970). Lauda zilelor noastre c. alatt (1975) Dim. Rachici műfordítóval közösen válogatást mutatott be a romániai magyar költők hazafias verseiből. Mesekönyveket szerkesztett a Nagyapó Mesefája sorozat számára a világirodalom elbeszélő költészetéből (1975-78). Kötetei: Pandóra szelencéi. Ismerkedés a szépirodalmi műfajokkal (1969); Turpi meséi (1971); Turpi és Világjáró Kópé (1976); Bűvös dalnok. Mesélő hangszerek (Csire Józseffel, 1978); Álomhajó (1980).

Beke György: Eligazító egy hasznos kalauzhoz. Hargita 1970. márc. 8.


Csire József (Nagyvárad, 1926. ápr. 14.) – zeneszerző, zeneíró. ~ Gabriella férje. Nagyváradon érettségizett 1945-ben, a bukaresti Ciprian Porumbescu Zenekonzervatóriumban 1957-ben zenetanári és karmesteri, 1964-ben zeneszerzői oklevelet szerzett. 1961 óta ugyanitt előadótanár. A vezénylés műhelytitkai c. sorozata a Művelődés 1968-as és 1969-es évfolyamaiban jelent meg. Zenés gyermekjátékát (A varázsló kosara) a Napsugár (1970/1) mellékletben adta közre. Szimfóniák, kórusok, dalok, kantáták szerzője. Feleségével közösen szerzett munkája, a Bűvös dalnok (Mesélő hangszerek, 1978) az előszó szerint fiataloknak szánt "hangszermitológia".

Lakatos István: Cs. J. Művelődés 1971/11.


Csiszár Lajos (Marosvásárhely, 1876. febr. 5. – 1963. okt. 20., Marosvásárhely) – építész, publicista. Szülővárosában végzett középiskolai tanulmányai után a budapesti felső ipariskolán szerzett építőmesteri képesítést, majd a marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara ösztöndíjával a párizsi École des Beaux-Arts építészeti osztályán képezte magát tovább. Tervei szerint és vállalásában épült fel Marosvásárhely számos középülete, így a Városháza, valamint a sáromberki Teleki-kastély új szárnya. Mint a Székely Iparos főszerkesztője (1906-08) s a Vásárhelyi Napló munkatársa a Székelyföld iparosítását és műegyetem felállítását sürgette, az ipar és kereskedelem megerősödésének akadályai ellen füzetet adott ki (1913). Az I. világháború után az Erdélyi Iparosok Lapja és a Magyar Kisebbség munkatársa; a KZST 1929-ben tagjává választotta, itt Az építőkövek vallomásai címen tartott előadást.


Csiszér József (Bukarest, 1884. – 1922. aug. 21., Vaskő) – újságíró, szerkesztő. A bányamunkás szövetség titkára, 1919 és 1922 között a szövetség magyar, román és német nyelven megjelenő lapjának, a Bányamunkásnak főszerkesztője. A szocialista és szakszervezeti sajtóban a szocializmus kérdéseivel és a bányamunkásság életével foglalkozott.


Csizér Zoltán (Magyarlápos, 1917. febr. 9.) – orvosi szakíró. Oklevelét 1940-ben Kolozsvárt szerezte. Előbb a székelyudvarhelyi kórház sebészeti osztályát vezette, majd a marosvásárhelyi 1. számú sebészeti klinikán dolgozik, az OGYI előadótanára, az orvostudományok doktora (1970). Szakfolyóiratokban (Orvosi Szemle, Chirurgia) megjelent közleményeiben a kísérletes tüdősebészet, a szervátültetés, az orvosi etika kérdéseivel foglalkozik. A szerv- és szövetátültetésről román nyelvű munkája jelent meg (Transplantarea organelor şi ţesuturilor, Mv. 1967); magyar nyelvű kőnyomatos jegyzetei: Sebészeti tünettan (Mv. 1974); Sebészeti propedeutika és tünettan (Mv. 1978).


Csizmadia Andor (Győr, 1910. szept. 4.) – jogtörténész. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, Budapesten 1933-ban jogi doktorátust szerzett, (Itt törölve a következő szövegrész:) 1940 és 1944 között Kolozsvárt teljesített közigazgatási szolgálatot, majd az egri jogakadémián s Budapesten adott elő, végül a pécsi egyetemen a jogtörténet tanára. Számos jogtörténeti munka szerzője. 1940 és 1944 között Kolozsvárt teljesített közigazgatási szolgálatot. Számos jogtörténeti munka szerzője. Felelős szerkesztője volt a Kolozsvári Szemle c. negyedévenként megjelenő várostörténeti és -igazgatási folyóiratnak; itt közölte tanulmányát az 1817. évi ínségakcióról (1943/1) és Kolozsvár városjogáról Mátyás király korában (1944). Erdélyben megjelent munkái: A magyar városi jog. Reformtörekvések a magyar városi közigazgatásban (Kv. 1940); Tizedesek a régi Kolozsváron (Kv. 1942); Szociálpolitika a reformkori Kolozsváron (Az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának Értekezései 4. Kv. 1943).


Csorba István (Szék, 1925. febr. 24.) – gazdasági szakíró. A kolozsvári mezőgazdasági főiskolán szerzett 1953-ban agrármérnöki oklevelet, ugyanott 1956-ig tanársegéd, majd a csombordi mezőgazdasági szakiskola tanára. Tanácsadó jellegű kertészeti cikkeit a Dolgozó Nő, Igazság, Falvak Dolgozó Népe közli. A zöldség- és gyümölcstermesztéssel kapcsolatban végzett tudományos kutatómunkát. Munkái: Zöldséghibrid vetőmagtermesztés (1955); Zöldséghajtatás és korai termesztés (1957); Házikert (1957); A családi ház kertje (Keszi-Harmath Erzsébettel és Veress Istvánnal, 1975).


Csorvássy István (Szászrégen, 1912. ápr. 2.) – szobrász. Ipari munkás sorból indult művészi pályájára, a Kolozsvári Művészeti Iskolát 1931-ben mint Aurel Ciupe és Romulus Ladea tanítványa végezte. Első szobrát Marosvásárhelyen állították ki 1931-ben. Ugyanitt művészeti középiskolai tanár a nyugdíjazásig. Koreai partizánok c. faszobrát 1952-ben a Békevilágtanács nagydíjával tüntették ki. Izsák Mártonnal együtt készítette el a Bolyaiak szobrát (1957-ben leplezték le Marosvásárhelyen). Petőfi, George Enescu, Ady alakját számos változatban örökítette meg.


Csőgör Erzsébet (Kolozsvár, 1911. nov. 4.) – lélektani szakíró. ~ Lajos felesége. Szülővárosában és Párizsban végzett tanulmányai után a Bolyai Tudományegyetemen (1945-49), majd a marosvásárhelyi OGYI-ban (1949-53) tanított, 1961-től ugyanott nyugalomba vonulásáig (1973) a pedagógiai főiskola lélektani tanszékének előadótanára. Gyermeklélektan c. kőnyomatos jegyzete 1948-ban jelent meg Kolozsvárt. A Revista de Pedagogie, Orvosi Szemle, Revista Medicală s más szaklapokban a gyermeklélektan kérdéseit tárgyalja; a Dolgozó Nő hasábjain közölt A gyógypedagógus naplójából c. sorozatban a visszamaradott szellemi képességű gyermekekről (1959-60), majd Neveljünk együtt c. sorozatában egy újszülött neveléséről (1960-61) értekezett.


Csőgör Lajos (Nagysármás, 1904. márc. 18.) – orvosi szakíró, közíró. ~ Erzsébet férje. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte, egyetemi tanulmányait Szegeden kezdte és Kolozsvárt fejezte be. 1935-től a Bethlen Kollégium iskolai fogorvosa, 1940-től tanársegéd, 1944-től egyetemi tanár a fogászati tanszéken Kolozsvárt, aztán 1949-től Marosvásárhelyen az OGYI tanszékvezető tanára. Doktor docens (1960), az orvosi akadémia elnökségi tagja (1969), a Szocialista Munka Hőse (1971), érdemes orvos (1972).

Már egyetemi hallgató korában az Erdélyi Fiataloknak, majd a Falvak Népének és a Magyarpárti Ellenzéket képviselő Ellenzéki Közlönynek a szerkesztője és munkatársa; részt vesz az antifasiszta ellenállási mozgalomban; a felszabadulás után Kolozs megye alispánja s az MNSZ egyik vezetője. Az egyetem szervezőbizottságának elnöke, 1945-től 1948-ig a Bolyai Tudományegyetem, majd 1948-49-ben és 1964-től 1967-ig a marosvásárhelyi OGYI rektora; e tisztségeiben sikerült mindkét intézményt a korszerű magyar tudományosság hazai központjaivá fejlesztenie. Több ízben nemzetgyűlési képviselő. 1949-ben a szocialista törvényesség megsértésével bebörtönözték, de 1956-ban rehabilitálták és visszahelyezték tanszékére. Nemcsak román és magyar szakfolyóiratokban (Stomatologie, Fogorvosi Szemle, Bp., Orvosi Szemle), hanem a napisajtóban is számos írása jelent meg az orvosi felsőoktatás, az ifjúság nevelése, az orvosi etika kérdéseiről s különösen az ivóvíz fluorizálásáról.

Vigyázz a fogadra! c. munkáját a helyes szájápolásról 1949-ben, Fogászat c. egyetemi jegyzetét (Guzner Miklóssal és Mészáros Gézával) 1958-ban adták ki; 1964 és 1967 között a marosvásárhelyi kétnyelvű Orvosi Szemle-Revista Medicală főszerkesztője.

Dankanits Ádám: Együtt a közös úton. Beszélgetés Cs. L.-sal. A Hét 1975/4. – Marosi Ildikó: A jelen tegnap kezdődött. Beszélgetés Cs. L.-sal. A Hét Évkönyve 1978. – Egy az elsők közül. Korunk 1979/4. – Szabó Attila – Vincze János: Cs. L. Természettudományos Arcképcsarnok. Művelődés 1980/6.


Csősz – a 30-as években Czinczár Miklós, majd a 60-as évek óta Szőcs István írói álneve.


Csucsuja István (Kolozsvár, 1942. aug. 19.) – történész. Középiskolát szülővárosában végzett, a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett történelem szakos képesítést. 1972-től a bukaresti N. Iorga Történettudományi Intézet nemzetiségi osztályán tudományos kutató, 1979-től a kolozsvári egyetem adjunktusa. A Hét, Művelődés, Tanügyi Újság, Munkásélet, Revista de Istorie, Revue Roumaine d'Histoire s több napilap munkatársa. Az 1848-1849-es erdélyi forradalom és a két világháború közötti romániai magyar haladó erők c. tanulmányát az MNT közölte (románul és magyarul, 1976); A függetlenségi háború visszhangja az erdélyi magyar sajtóban és a magyar nép körében c. tanulmánya az 1877. Tollal, fegyverrel c. gyűjteményben (1977) jelent meg. Önálló kötete: 1877, a Függetlenségi Háború és Erdély (Bitay Ödön előszavával, Dan Berindei bevezető tanulmányával. Politikai Könyvkiadó 1977).

Bálint József: A közös múlt közös emlékeiből. A Hét 1977/49. – Egymásba fonódó gyökerek. Beszélgetés Cs. I.-nal. Lejegyezte Murádin Jenő. Igazság 1980. jún. 12.


Csulak Magda – *iparművészeti irodalom


Csutak Levente (Kovászna, 1940. okt. 13.) – grafikus, szerkesztő. Képzőművészeti középiskolát végzett Marosvásárhelyen, a rajztanári diplomát Kolozsvárt a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán 1964-ben nyerte el. Előbb Nagyszebenben tanított, 1968-tól a brassói Új Idő, ill. 1969-től Brassói Lapok hetilap grafikai szerkesztője. Képzőművészeti kritikái, esszéi itt jelennek meg; 1974-75-ben 101 folytatásban közölte Népi díszítésünk alapformái c. képsorozatát. Kiállítással nemcsak a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban, a brassói Arta és Victoria teremben és Kolozsvárt a Korunk Galériában szerepelt, hanem külföldi tárlatokon is részt vett: Wroclawban, Barcelonában és Londonban.


Csutak Vilmos (Zágon, 1878. nov. 6. – 1936. máj. 14., Sepsiszentgyörgy) – történész. A kolozsvári egyetemen történelem és latin szakos tanári diplomát szerzett, 1903-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára, 1916-tól igazgatója. A Székely Nemzeti Múzeum őre, majd igazgatója (1916-36). Bécsben, Budapesten és a Székelyföldön végzett levéltári kutatások alapján főleg helytörténeti tanulmányokat írt. A helyi sajtóban, továbbá az Erdélyi Helikon, Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Múzeum, Ifjú Erdély hasábjain Háromszék vármegye, a Székely Mikó Kollégium, az erdélyi ref. egyház s a kuruc mozgalmak múltját tárta fel; szerkesztésében jelent meg az Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára c. gazdag művelődéstörténeti és természettudományi cikkgyűjtemény (Sepsiszentgyörgy 1929), amelynek a magyar szerzők mellé román és szász szakembereket is megnyert munkatársakul; ő maga itt A Székely Nemzeti Múzeum alapítása és gyűjteményeinek ötvenéves fejlődése, Bujdosó kurucok Moldvában és Havasalföldön 1707-11-ben és A székely nép s a Székelyföld bibliográfiája c. tanulmányokkal szerepel. A Székely Nemzeti Múzeum története és jelentősége c. forrásértékű tanulmánya az EME sepsiszentgyörgyi 1933-as vándorgyűlésének emlékkönyvében jelent meg.

Kabay Gábor: Cs. V. A Sepsiszentgyörgyi Múzeum évkönyve, Mv. 1955. 160. – Becsei Pál: Cs. V. Megyei Tükör 1968. nov. 9.


Csűrös Emília, Bérczes Istvánné (Dálya, 1897. okt. 5. – 1970. szept. 9., Budapest) – ifjúsági író. ~ István nővére. A nagyenyedi ref. tanítóképzőben szerzett oklevelet, a Cimbora Benedek Elek nevelte munkatársa, majd Kolozsvárt az Ellenzék és az Újság, később Nagyváradon az Erdélyi Lapok számára dolgozik. Írásait közölte A Hírnök, Jóbarát, Új Cimbora is. Gyermekszíndarabjai és köszöntői, dalosjátékai, ifjúsági regényei a nevelő célzatot a honszeretettel fűzték egybe, s szívesen újította fel az erdélyi hagyományokat.

Művei: Gyermekszíndarabok és köszöntők (Kv. 1930); "Fű kizöldül ó sírhanton" (elbeszélések, Kv. 1930); Az erdő varázsa (gyermekdalosjáték, Kv. 1931); Csillagszállás (gyermekszíndarabok és köszöntők, Nv. 1932); Ripsz és ropsz (Két kócos kutya története, Bp. 1933); Szeretnék szántani (ifjúsági regény, Bp. 1937); Kalotay Margit esküvője (ifjúsági regény, Bp. 1941). Műfordítása Lisbeth Burger: Bölcsőre hulló fények és árnyak (Egy bába naplója, Nv. 1937). 1941-ben Magyarországra költözött, ott megjelent számos munkája közül kiemelkedik a Kisbaconi fenyőfák (Bp. 1943) megható személyi emlékezése. Benedek Elek hozzá írt 30 levelét a Benedek Elek irodalmi levelezése (I. 1979) közli.

Dsida Jenő: Ripsz és ropsz. Erdélyi Helikon 1934/6. – Lőrinczi László: Szeretnék szántani. Pásztortűz 1937/9.


Csűrös István (Székástóhát, 1914. máj. 3.) – botanikai szakíró. ~ Emília öccse, ~-Káptalan Margit férje. Középiskoláit Gyulafehérváron, egyetemi tanulmányait 1938-ban Kolozsvárt végezte. Előbb a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán, 1946-tól a Bolyai Tudományegyetemen adott elő; 1959-től nyugalomba vonulásáig a Babeş-Bolyai Egyetem növénytani tanszékvezető tanára. Az Erdélyi Gazda népszerűsítő cikkeit közölte (1940-44); a Flora R. P. R. külső munkatársa. Szaktanulmányai főként a kolozsvári egyetem kiadványaiban jelentek meg román és magyar nyelven; németül és oroszul Bukarestben, Hágában, Berlinben és Moszkvában megjelenő botanikai folyóiratokban publikál. Szerkesztőbizottsági tagja a Natura c. folyóiratnak (1960-68), majd a Studia Universitatis Babeş-Bolyai biológiai sorozatának (1969-től). A Fogarasi-havasok, a Retyezát, a Keleti Kárpátok, a Hargita, a Mezőség flórájával és vegetációjával foglalkozik.

Munkái: A Mócvidék legfontosabb mezőgazdasági kérdései (1953); Növényrendszertan I. Alacsonyabb rendű növények (kőnyomatos, Kv. 1954): Excursii în Munţii Retezatului (útikönyv, 1971); Az Erdélyi Mezőség élővilágáról (1973); Az Erdélyi-medence növényvilágáról (Antenna, Kv. 1974); Hogyan alakult ki a növényvilág? (1976). Oroszból magyarra fordította I. Kosztyükov A csodalámpa c. könyvét (1948).

Szabó T. E. Attila: Tudomány – természetjárás. Korunk 1972/1; uő: A növények fejlődéstörténete. Korunk 1977/5. – Puskás Attila: Egy életmű szintézise. A Hét 1974/38. – Sárkány Sándor: Hogyan alakult ki a növényvilág? Botanikai Közlemények, Bp. 1977/4. – Szabó Attila – Vincze János: Cs. I. Természettudományos Arcképcsarnok. Művelődés 1980/8.


Csűrös-Káptalan Margit (Torda, 1921. ápr. 11.) – botanikai szakíró, ~ István felesége. Középiskolai tanulmányait Tordán és Kolozsvárt végezte, 1950-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári képesítést. Szaktanulmányai egyetemi és szakfolyóiratokban (Revista Pădurilor, Studia Universitatis Babeş-Bolyai – Series Biologia, Contribuţii Botanice, Cluj-Napoca) jelennek meg; a Dolgozó Nő szerkesztőbizottsági tagja. Munkássága növénycönológiai kutatásokra irányul, feldolgozta a Kászoni-medence gombaflóráját, munkatársa az erdélyi növénytársulások ökológiai értékelését kidolgozó munkacsoportnak, és összeállította az erdélyi román és magyar nyelvű növényföldrajzi szakirodalom bibliográfiáját (Contribuţii Botanice Cluj, évkönyv, 1970). Egyetemi jegyzete román nyelven jelent meg.

Szabó Attila – Vincze János: Cs. K. M. Természettudományos Arcképcsarnok. Művelődés 1980/8.


Csűry Bálint (Egri, 1886. febr. 13. – 1941. febr. 13., Debrecen) – nyelvész. Középiskolai tanulmányait Szatmáron végezte, majd a kolozsvári egyetemen szerzett magyar-latin szakos tanári oklevelet. 1910-től 1932-ig a kolozsvári ref. kollégium tanára. Ebben az időben jelenik meg két önálló munkája: Magyar lakodalom (vőfélykönyv. Kv. 1924), Néprajzi jegyzetek a moldvai magyarokról. ETF. 37. Kv. 1930). Közben 1930-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar népnyelvből magántanári képesítést szerzett. Debrecenben 1932-ben elfoglalja a magyar és finnugor összehasonlító nyelvészeti tanszéket. Egyetemi tanárként itt teremti meg a munkásságával újjáéledő magyar nyelvjáráskutatás szervezeti feltételeit. Vezetésével Magyar Népnyelvkutató Intézet létesül, majd 1939-ben megindítja az intézet Magyar Népnyelv c. évkönyvét. Tagja az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, az Erdélyi Irodalmi Társaságnak s a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, már 1927-ben az MTA levelező tagjává választotta, megválasztják a helsinki Finnugor Társaság kültagjává és az Észt Tudományos Akadémia rendes tagjává. (A szócikkből törölve:) Elnyerte a Sámuel–Kölber-díjat és a Szily-jutalmat, főművét, a Szamosháti szótárt az MTA az 1940. évi Marczibányi-jutalomra tartotta érdemesnek.
Nyelvtudományi munkássága mennyiségi és minőségi tekintetben egyaránt jelentős. Eleinte nyelvelméleti, nyelvlélektani és nyelvfilozófiai kérdésekkel foglalkozik, de csakhamar áttér munkásságának legfőbb területére, és minden erejét a nyelvjáráskutatásnak szenteli. Tudományos cikkeit főleg a budapesti Magyar Nyelvőr, Magyar Nyelv és a debreceni Magyar Népnyelv, nálunk az Erdélyi Irodalmi Szemle és Erdélyi Múzeum közli.
Tudományos cikkeit nálunk az Erdélyi Irodalmi Szemle és Erdélyi Múzeum közli. Közben sok tudománynépszerűsítő és nyelvművelő cikket, könyvismertetést ír nemcsak a szakfolyóiratokba, hanem napilapokba és irodalmi folyóiratokba is (Pásztortűz, Erdélyi Szemle, Ellenzék, Ifjú Erdély, Magyar Nép). A nyelvjáráskutatásban mind a gyűjtés módja, mind a feldolgozás terén új irányt szab, új módszert alakít ki, amely később Csűry-féle iskola néven válik nevezetessé. Célja egy-egy tájegység nyelvének feltárása: szókincsének szótári feldolgozása és valamennyi hang- és alaktani sajátságának ún. jelenségmonográfiákban való leírása. Kutatási területe elsősorban a Szamoshát, részben a Tiszahát és a régi Ugocsa megye, valamint a déli csángók nyelvjárása. Több évtizedes kutatómunkájának eredménye a Szamosháti szótár (I. Bp. 1935; II. Bp. 1936); A. Kannistóval együtt sajtó alá rendezi Yrjö Wychmann hagyatékát, az északi csángók nyelvének szótári anyagát. (A szócikknek a cenzúra által törölt befejező része:) Egyéb jelentős munkái: Teleki József gr. mint nyelvész (Bp. 1909); Az ige (Bp. 1910); A nyelvtudomány ismeretelméleti vizsgálata (Besztercebánya 1913); Magyar lakodalom (vőfélykönyv, Kv. 1924); A szamosháti nyelvjárás hanglejtésformái (Bp. 1925); Ifjabb Heltai Gáspár háromnyelvű szótára (Bp. 1925); Néprajzi jegyzetek a moldvai magyarokról (ETF 27. Kv. 1930); A népnyelvi búvárlat módszere (Bp. 1936).

(M. L.)

Szabó T. Attila: Cs. B. Magyar Nyelv, Bp. 1941. 65-72.; újraközölve Nyelv és múlt, 1972. 475-78. – Bakó Elemér: Cs. B. élete és munkássága. Magyar Népnyelv, Debrecen 1941. 7-38.




Hátra Címlap Előre