D


Dacia – román és magyar nyelvű "független kritikai, társadalmi és kulturális hetilap" Csíkszeredán. A Nemzeti Liberális Párt megyei tagozatának hivatalos szerveként indult 1926. dec. 22-én Viteliu Bănuţiu szerkesztésében román nyelvű tárca- és magyar irodalmi rovattal. Említésre méltó benne Ion Minulescu költő, akkor kultuszminisztériumi vezérigazgató nyilatkozata Bukarest színikultúrájáról (1927/10). Magyar irodalmi anyagának munkatársa Kósa Lajos és Mihály László Barna volt. Az irodalom a lapból már a II. évfolyam 18. számától kezdve kiszorult, s a liberális kormányzat válságba jutásakor, az 1928/3-as számmal maga a lap is megszűnt.


Dacia Könyvkiadó – a romániai könyvkiadás 1970-ben történt átszervezése során Kolozsvárt létesült vállalat; a nagy múltú kolozsvári könyvkiadás hagyományait felelevenítve az irodalom, a művelődés és a tudomány helyi eredményeinek országos szintű és igényű közvetítését tűzte ki céljául román, magyar és német nyelvű kiadványaival. Fennállásának első évtizedében (1970-79) összesen 336 művet adott ki magyarul. Igazgató Alexandru Căprariu író, a magyar szerkesztőség vezetője megalakulásakor Lászlóffy Aladár, majd Kerekes György (1970-től), munkatársai: Dáné Tibor, Gál Anna (1972-74), Jancsik Pál, Keresztesi Éva (1970-72), Varró János.

Magyar nyelvű könyvtermelésének több mint egyharmada eredeti szépirodalom (106 mű) és szépirodalmi fordítás (17 mű), egyharmada a középiskolai oktatás igényeihez közvetlenül kapcsolódó *Tanulók Könyvtára (92 mű) és *Kismonográfia (13 mű) sorozat köteteiből áll, míg a harmadik túlnyomó részét eredeti tudományos művek (25 mű) és az *Antenna sorozat kötetei (1972-től 1979-ig összesen 27 kötet) alkotják. Művészeti kiadványai közül dokumentumértéküknél fogva kiemelkednek a művész-emlékezések Banner Zoltán szerkesztésében (Nagy Albert, Mikola András, Popp Aurél, Szolnay Sándor, Márkos András kötetei) s művészi rangjuknál fogva Gy. Szabó Béla albumai (Hónapok, 1973; Mexikói tél, 1974; La divina commedia, 1977).

Az eredeti irodalomban elsősorban a kolozsvári és Kolozsvár vidéki írók, költők köteteinek kiadását vállalja, de helyet adott az évek folyamán a bukaresti Bodor Pál és Szemlér Ferenc, a szatmári Soltész József, a nagykárolyi Fényi István, a marosvásárhelyi Nemes László, Jánosházy György, Spielmann József, Szőcs Kálmán, Tóth István, a dési Varró Dezső, a Nagyváradon élő Fábián Sándor és Horváth Imre munkáinak is. Kiadta a fiatal költők Varázslataink c. antológiáját (1974).

A profiljáról kialakítható képet néhány népköltészeti és népművészeti kiadvány (Kós Károly, Nagy Olga, Ráduly János kötetei), néhány társadalomtudományi, filozófiai kötet (köztük a fiatal filozófus nemzedéket is felsorakoztató Látóhatár c. tanulmánykötet 1973-ban), egy-egy nyelvtudományi és történeti tematikájú mű (köztük Horváth István jelentős falurajza, a Magyarózdi toronyalja, 1970) teszi teljessé.

A ~ kiadásában fennállásának évei alatt több klasszikus és kortárs magyar irodalmi mű román fordítása is megjelent: Petőfi Apostola (1972), Jókai Cigánybáró és Sárga rózsa c. kisregényei (1976), Áprily Lajos, Létay Lajos és Kassák Lajos versei (1976, 1978, 1980) s három figyelemre méltó gyűjteményes kötet: Petre Şaitiş magyar balladafordítása (1976), egy mai magyar drámaantológia (1974) és a romániai magyar líra Forrás-nemzedékét bemutató válogatás Teodor Balteş fordításában (1979).

Kolozsvári könyvkiadó. Kérdez Beke György, válaszol Kerekes György. Utunk 1973/1. – Bodor Pál: A D. magyar könyvei 1970-1980. A Hét 1980/39.


Dadányi György – *Temesvár magyar irodalmi élete

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Dadányi György
, gyülvészi (Temesvár, 1893. febr. 28. – 1969. jún. 10., Munro, Argentína) – regényíró. Középiskolai tanulmányait a temesvári piarista gimnáziumban végezte, majd a bécsújhelyi katonai akadémiára került. Aktív tisztként részt vett az I. világháborúban, utána négy évig Paraguayban élt. Hazatért s az OMP bánsági tagozatának lett a titkára. Élénk közéleti és publicisztikai tevékenységet fejtett ki: a Temesvári Hírlap és a Déli Hírlap hasábjain ifjúsági kérdésekkel foglalkozott; a segítségével épült Magyar Ház 1930-as évkönyvében összefoglalta a bánsági magyar iskolahálózat időszerű igényeit. 1939-ben Magyarországra költözött. A II. világháború után rövid ideig Bécsben tartózkodott, majd 1947-ben újra a tengerentúlra távozott. 1950-től haláláig Argentínában élt: faszobrászattal és rajzolással foglalkozott. Dél-Amerikai élményeiről három könyvet írt: Csordás voltam Paraguayban (saját rajzaival, Bp. 1939); Két év Gran-Chacoban (Bp. 1940); Mbopi (saját rajzaival, Bp. 1942).


Daday Jenő – *biológiai szakirodalom


Daday Loránd (Beszterce, 1893. nov. 6. – 1954. júl. 23., Dés) – író. Középiskoláit Désen és Kolozsvárt végezte. A kolozsvári ref. teológia hallgatója, majd a budapesti tudományegyetemen szerzett filozófiai doktorátust. A 20-as évek elején néhány cikket és karcolatot közölt a Napkeletben és a Pásztortűzben, ezekben a szocialista eszmék iránt is fogékony értelmiségiként tájékozódik a romániai valóság problémáiban. 1924-ben Semesnye Szamos menti községben kisebb birtokot örökölt, s egy időre teljesen elszakadt az irodalomtól. Székely Mózes néven Budapesten kiadott regényeivel nemcsak irodalmi, hanem politikai körökben is nagy feltűnést keltett. Első regénye, a Zátony ugyanis azt a folyamatot mutatja be leleplező erővel, hogyan hull szét az erdélyi magyar földesúri birtok a feltörő román burzsoázia és a földet követelő parasztság kettős nyomása alatt. A regény nacionalista beállítása – az éles szemmel meglátott és indulattal exponált szociális elégedetlenség ellenére – súlyos tehertétele a tehetséggel megírt könyvnek. Következő regényében, a Csütörtökben már a munkásosztály brutális elnyomásának s osztályharcának jeleneteit is feleleveníti. A Zátony miatt "írásban elkövetett felséggyalázás" vádjával hathónapi börtönre ítélték, annak ellenére, hogy perében Victor Eftimiu a PEN-Club részéről védelmére kelt. Büntetésének letöltése során került kapcsolatba a dési börtönben kommunista elítéltekkel, s kiszabadulva a Korunkhoz közeledett, ahol 1936-ban Derzsi Mihály névvel néhány novellája is megjelent. Szoros személyi barátság fűzte Gaál Gáborhoz, s ez irányt adott magatartásának kialakulásához. A 40-es évek elején tanfelügyelő Désen.

Már a felszabadulást megelőző években kapcsolatot talált az illegális kommunista mozgalommal, s az utolsó években annak egyes akcióiban is részt vett. Közvetlenül a felszabadulás után Dés városának polgármestere, majd az MNSZ aktivistája, s 1946-tól a dési líceumban tanárként működik haláláig. Az Utunknak kezdettől fogva munkatársa, itt Kovács Bálint név alatt jelennek meg novellái, karcolatai, amelyekben a szocialista társadalmi rend formálódását, az átalakulás köznapi hőseinek életét, az új tudatformák kialakulásának folyamatát követi nyomon. Novelláinak fő értéke az író érzéke a drámai feszültségű helyzetek megteremtése iránt. Írói pályája kiteljesedésének bizonyítéka hirtelen halála miatt félbemaradt regénye (A lápon át) is, amelyben – erős önéletrajzi vonatkozásokkal – egy értelmiségi útját készült megrajzolni századunk első felében: a nélkülözésekkel tele gyermekkortól egy váratlan örökség kísértésein és válságain át a dolgozó tömegek igazának felismeréséig.

Művei: Zátony (Bp. 1931); Csütörtök (Bp. 1935); Kié az ország? (színmű, Bp. 1944); Malomszeg (novellák, 1954). Írásainak posztumusz kiadása utolsó regénye elkészült részeivel: A lápon át (novellák, Dávid Gyula bevezetőjével, 1970).

(D. Gy.)

Földes László: Az új és a régi Kovács Bálint írásaiban. Utunk 1950/9. – Molter Károly: Malomszeg. Igaz Szó 1954/5-6. – Szilágyi András: Daday feltámadása. Utunk 1970/32. – Nagy Pál: Lápon át – az önkifejezés felé. Utunk 1970/38. – Kormos Gyula: Most lenne nyolcvanéves; Papp Béla: Tanárom volt... Utunk 1973/47.


Dali Sándor (Szováta, 1930. jún. 29.) – szerkesztő, közíró. A középiskolát Marosvásárhelyen végezte, tanári oklevelet a pedagógia-lélektan szakon Kolozsvárt szerzett 1955-ben. Ifjúsági szervezőmunka után 1961-től 1968-ig az Ifjúmunkás főszerkesztője; a lapot a közügyi kérdéseket felszínen tartó, népszerű sajtóorgánummá fejlesztette. 1968-tól 1974-ig a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör főszerkesztője: rövid idő alatt sikerült munkatársainak megválogatása s különösen a helyi kérdések országos szinten való tárgyalása révén lapjának a megye határain túl is elismerést szereznie. 1977 óta A Hét belső munkatársa. Az ifjúság viselkedési normáit foglalta össze Le a kalappal (1965) c. könyvében, amely 1968-ban Hut ab címmel németül is megjelent. Újabb kötete: Mindenki viselkedik (1978).


daljáték – Kolozsvár fejlett zenei életében az opera-műfaj már a 20-as esztendők elején feltűnik. Az első romániai magyar operaként Delly-Szabó Géza Páter gvárdián c. egyfelvonásos vígoperáját tartjuk számon (Bárd Oszkár szövegére írta 1919-ben, azonban csak 1946-ban mutatták be a Kolozsvári Magyar Színházban). Ezt követte Bródy Miklós keleti tárgyú operája, a Thámár (bemutatta a Kolozsvári Magyar Színház) és Bretán Miklós legendás tárgyú daljátéka, a Gólem vagy a Gólem lázadása (bemutatta ugyancsak a Kolozsvári Magyar Színház 1924 decemberében, Kaczér Illés szövegével), majd Eisikovits Mihály Aranykorsó c. daljátéka (1935-ben adták elő Kolozsvárt).

Újabb hazai szerző operájának bemutatására csak a II. világháború utáni időszakban, a 60-as években került sor. Demián Vilmos Kelepce c. operáját (Szinberger Sándor szövegkönyvére, 1964) a kolozsvári Állami Magyar Opera 1965-ben be is mutatta. Szabó Csaba Kis építők c. gyermekoperáját ugyancsak 1965-ben, Csíky Boldizsár Görög Ilonáját (kamaraopera pantomimmal) 1966-ban adta elő a Marosvásárhelyi Népi Együttes. Junger Ervin egyfelvonásos műve, A helység kalapácsa Petőfi elbeszélő költeményének cselekményét vitte színpadra (Jánosházy György szövegkönyve nyomán 1967-ben, bemutatta az Állami Magyar Opera 1968-ban).

Román nyelven került bemutatásra Eisikovits Mihály két gyermekoperája: A kecske meséje, melynek szövegkönyvét S. Marsak nyomán Bartalis János és Ilie Balea írta (bemutató a kolozsvári Román Operában, 1954) és a Csalafinta kút, Marton Lili szövegére, Ilie Balea fordításában (bemutató ugyanott, 1962), valamint Szarvady Gyula Isztrosz királya, amelyet román nyelven Konstancán 1976-ban játszottak először, magyarul Kolozsvárt 1979-ben.

Sajátos zenés színpadi műfajként jelentkezett a 30-as években a Kolozsvári Magyar Színház kezdeményezte *kék madár irányzat keretében a népi daljáték, amelynek szerzői a népéletből vett témákat elevenítettek meg népdal-, ballada- és népszokás-betétekkel szerves egységben. Ezek sorába tartozik Bárdos Péter A gyújtogató (1932), Nyírő József-Keresztes Károly Júlia szép leány (1933), a Kós Károly tervei szerint kalotaszegi környezetbe áthelyezett Kacsóh-féle János vitéz (Dsida Jenő előjátékával, 1934), Györkös Ferenc-Szabédi László A szentlászlói vőlegény (1935), Gaál Lajos-Dávid István Székely guzsalyos (1935), valamint Szentimrei Jenő Csáki bíró lánya (1936) c. darabja. Ezek egy részét, akárcsak a művibb és népmesei-tündérmesei ízű más darabokat (Makkai Sándor-Saja Sándor: Gyöngyvirág, 1928; Nagy Zoltán: Napsugárka, 1937) műkedvelők vitték színpadra.

Kéziratban fekvő vagy nyomtatásban megjelent, de bemutatásra még nem vagy csak részleteiben került daljátékaink közül számon tartjuk Delly-Szabó Géza (Sappho, zenedráma három felvonásban, Grillparzer nyomán, 1917; A kontár, zenés történelmi játék, 1951), Bihari Sándor (Kádár Kata, háromfelvonásos daljáték Földi Janka szövegére, 1956), Junger Ervin (Júlia kisasszony, Strindberg nyomán, Rónai Antal szövegkönyvére, 1959), Csire József (Hajnaltól hajnalig, Karikás Frigyes Júlia asszony c. novellája nyomán, 1961; Válságos órák, 1966) és Vermesy Péter (Ördögváltozás Csíkban, Tamási Áron novellája nyomán, Szőcs István szövegkönyvével, 1970) dalműveit.

(B. A.)

Kötő József: Drámairodalmi örökségünk. Korunk 1967/11. – Lakatos István: A kolozsvári magyar zenés színpad (1792-1973). Benkő András előszavával, 1977. – Fehérvári László: A történeti hűség kedvéért. Utunk 1978/9.


Dálnoky Lajos, családi nevén Dálnoki Nagy (Miskolc, 1862. ápr. 9. – 1937. márc. 2., Arad) – színműíró, költő, műfordító. 1899-től 1918-ig Arad megye alispánja. A század elején Budapesten két vígjátékát mutatták be, a 30-as években Aradon játszották Ifjúság és Úrlovas c. vígjátékait. Költészete közhelyszerű; Géraldy, Verlaine és Heine verseinek fordításával viszont figyelmet keltett. Elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt a Kölcsey Egyesületnek. Aradon 1918 után megjelent munkái és műfordításai: Tavasz – ősz (versek, 1922); Fény – árny (versek, 1924); Könny – mosoly (versek, 1925); Karnevál (egyfelvonásos verses vígjáték, 1926); Paul Géraldy: Toi et moi (1927); Paul Verlaine: Jézus lábainál. A La sagesse ciklusból (1926); Mythologia (versek, 1928); Heinrich Heine: Neue Gedichte (1929); Összes művei (Fischer Aladár előszavával, 1937).


daloskönyv – az orális dalkultúra (többnyire a népdalkultúra) terjesztését szolgáló gyűjtemény. Jelentős szerephez jutott mindig a romániai magyar népművelődésben. Elsőnek Legújabb magyar daloskönyv címmel Nemes Elemér összeállításában négy füzet jelent meg 1927-28-ban Kolozsvárt, népszerű operák, operettek kedvelt áriáinak, népies műdaloknak, slágereknek a szövegével. Értéküket csökkenti a dallam mellőzése, valamint az operettrészletek, slágerek túlsúlya. 1931-ben Balázs Ferenc, Szent-Iványi Sándor és Mikó Imre bocsátott közre magyar népdalokat és más népek dalait, tréfás és diákdalokat, unitárius egyházi énekeket tartalmazó Ifjúsági daloskönyvet Kolozsvárt. Később rendkívül népszerűvé vált és számos kiadást ért meg az Ifjú Erdély kiadásában Kolozsvárt 1936-ban megjelent A mi dalaink c. kottás dalgyűjtemény: az 1. kiadás 70 népdalával szemben az 1942-es 7. kiadás már 230 népdalt tartalmazott, s az eredeti 2000-es példányszám a 6. kiadás esetében 1941-ben már elérte a 19 000-et. Összesen nyolc kiadása jelent meg, az első hatot Bereczky Sándor, az utolsó kettőt (1941, 1943) Szöllősy András zeneszerző szerkesztette; ez a ~ a konzervatív műdalkultúrával szemben véglegesen győzelemre vitte a kodályi népdalkultúra ügyét. 1944-ben Czilling Antal és Szabó Géza Daloljunk címmel bocsátott ki Temesvárt műfajonként csoportosított magyar népdalokat. Az utolsó csoport igényesen válogatott kétszólamú feldolgozásokkal járult hozzá az énekkarok munkájának megkönnyítéséhez.

A felszabadulás után az Ifjúsági Könyvkiadó jelentkezett az első dalfüzetekkel. Előbb Daloljatok ifjú munkások (1948), majd Dalosfüzet (1949) címmel adott közre munkásmozgalmi énekeket és magyar népdalokat. A Repülj madár, repülj... (1955) Imets Dénes gyűjtéséből közöl 95 csíkmenasági népdalt és balladát. 1956-ban Szegő Júlia jelentette meg Bukarestben Daloljunk c. kötetét módszertani utasításokkal. A zenei anyagot nehézségi sorrend szerint állítva össze, magyar és rokon népek dalaiból, Kodály- és Bartók-gyűjtésekből válogatott, s az anyagot kánonokkal, kétszólamú énekekkel, nagy zeneszerzők műveiből vett szemelvényekkel egészítette ki.

A dalkultúra fellendítéséhez járult hozzá az, hogy a marosvásárhelyi Népi Alkotások Háza közreadott egy CînteceDalos zsebkönyv c. kétnyelvű füzetet, melyben több szerző hazafias dalai s újkeletű népdalok kaptak helyet. Ugyancsak itt láttak napvilágot 1970 óta a zenei középiskolások Bandi Dezső kezdeményezésére indított népdalgyűjtésének egy-egy község dalkultúráját bemutató leporello-füzetei: a nyárádköszvényesi Tiszta búzából, a backamadarasi Szerelem, szerelem, a magyarói A falu nótája, a mezőcsávási A csávási nagy hegy alatt c. gyűjtemények. E kiadványokon kívül számos más ~t is megjelentettek a népi alkotás és művészeti mozgalom irányításának megyei szervei egy-egy helység, vidék vagy megye népdalaiból. Ezek csak ritkán kerülnek országos könyvárusi forgalomba, nem egyet közülük észre sem vett a szakkritika, Összesítő felmérés még nem készült róluk. Többnyire műkedvelő gyűjtők – főleg zenetanárok – munkái, ritkábban hivatásos népzenekutatóké, s tudományos színvonaluk egyenlőtlen. Jobb esetben nemcsak a szélesebb körű népdalkultúrának, hanem a népzenetudománynak is hasznos eszközei.

Kiemelkedik közülük Almási István és Iosif Herţea 245 népi táncdallam c. háromnyelvű kötete (Mv. 1970), melynek 114 magyar dallama közül 68 szöveges népdal; a Művelődés ugyancsak vidéki gyűjtésű Vadrózsák sorozatában közölt magyar népdalokból Dalosfüzet (1971) állott össze. Apácai Bölöni Sándor és Gulácsi Zoltán Búza, búza, de szép tábla búza c. Arad környéki gyűjtését (Arad 1978) s Bura László-Fejér Kálmán-Petkes József Szatmár vidéki néphagyományok c. kötetének (Szatmár 1979) népdalközlését ugyancsak ki kell emelnünk a vidéki keretből.

A Kriterion kiadásában tömegpéldányszámban megjelent Tavaszi szél vizet áraszt c. gyűjtemény (Almási István összeállításában, 1972), valamint az Erdő mélyén, esti csöndben (László Bakk Anikó kánongyűjteménye, 1974) már az új körülmények közt vállalkozik az egykori A mi dalaink szerepének betöltésére; a Romániai magyar népdalok c. kötet (1974) pedig Jagamas János zenei és Faragó József szöveggondozásában a maga 350 népdalával a romániai magyar népdalkincs reprezentatív gyűjteményeként jelentkezik.

(B. A.)

Bandi Dezső: Kísérlet. Művelődés 1970/9. – Könczei Ádám: A népdalkultúra tudatosságáról. Korunk 1971/5. – Bölöni Sándor: A csávási hegy mögött (ankét Szabó Csaba, Varga Erzsébet, Nagy Géza, Precup Olimpia, Zoltán Aladár részvételével). Előre 1973. febr. 15. – Cseke Péter: Erős várunk az ének. A Látóhatár c. filozófiai-ideológiai antológiában. Kv. 1973. 35-48. – Jagamas János: Népzenénk kutatásának története. Korunk Évkönyv 1973. – Szenik Ilona: Romániai magyar népdalok. NyIrK 1976/1. – Sárosi Bálint: Romániai magyar népdalok. Korunk 1976/4.


Dalosszövetség – az évtizedeken át működött Romániai Magyar Dalosszövetség rövidített, népszerű elnevezése. Az I. világháború után, az irodalommal és színművészettel egy időben a romániai magyar énekkarok is megtalálták szerepüket az ország művelődési életében. A számos városban és faluban sok évtizedes múltra visszatekintő régi "dalárdák" mellé újonnan alakult kórusok sorakoztak fel egyre nagyobb számban, s 1921. nov. 13-án Brassóban 30 énekkar küldöttje kimondotta a "Romániai Magyar Dalosszövetség" megalakulását. Ez a magyar dal- és zeneegyesületek országos keretbe tömörítésével a karének, dal- és zeneirodalom ápolását tűzte ki célul, s különféle versenyeket, karmesteri tanfolyamokat, ünnepségeket, hangversenyeket vett tervbe. Könyvtárakat és kottagyűjteményeket teremtett, pályadíjakat tűzött ki, szaklapot, zeneműveket adott ki. A ~ első elnöke id. Szemlér Ferenc brassói tanár (1922-23), utóda Inczédy-Joksman Ödön (1923-44).

A ~ magába tömörítette az énekkarok jelentős részét, s már a megalakulását követő esztendőben kerületi versenyt rendezett Nagykárolyban. A kórusok szereplése a segesvári Petőfi-ünnepélyen az országos megemlékezés színvonalát is emelte. A soron következő, 1922. szeptemberi tordai verseny szülte az első országos dalosszövetségi vetélkedő gondolatát, s erre sor is került még ugyanazon hónapban. Közben a szövetség székhelyét áttették Kolozsvárra. Élére titkári, majd főtitkári minőségben Tárcza Bertalan ref. kollégiumi zenetanár került, aki rendszeresítette a kerületi és az országos versenyeket. (Itt törölve a következő szövegrész:) 1938-ig hat országos és számos kerületi versenyt bonyolított le a szövetség vezetősége (országos verseny volt Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Segesvárt, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen s ismét Kolozsvárt; a kerületi versenyek alkalmával kisebb városok látták vendégül az énekkarokat, így Bánffyhunyad, Sepsiszentgyörgy, Dés, Nagyenyed, Szatmár, Dicsőszentmárton). Egy-egy országos versenyen 22–68 kórus lépett fel.

Tárcza Bertalan gondolt az ifjúsági kórusokra is, a két országos ifjúsági versenyen (Kolozsvár, Marosvásárhely) számos közép- és két főiskolai kórust vonultatott fel. Három éven át szerkesztésében jelent meg a Dalosnaptár (1929-31), ezekben a szokásos naptári anyag mellett a kórusok életével kapcsolatos mozzanatokat örökített meg, közölt évfordulós megemlékezéseket s a zenei fejlődést előmozdító cikkeket, számos kottamelléklettel. Több mint egy évtizeden át (1922-36) szerkesztette a Dalosszövetség *Magyar Dal c. hivatalos lapját; ezzel párhuzamosan jelent meg az egyetlen évfolyamot megért Magyar Dalárdák Lapja Fövenyessy Bertalan szerkesztésében Nagyenyeden (1923).

Az énekkari munka fellendítésére, a karvezetők szakismereteinek kiegészítésére 1927-től kezdve a szövetség rendszeresítette a karnagyképző tanfolyamokat, amelyeken az akkori zenei élet legjobb szakembereinek egy csoportja adott elő zeneelméletet, karvezetést, esztétikát s más szaktárgyat (Domokos Pál Péter, Gokler Antal, Nemes Elemér, Rezik Károly, Szeghő Ferenc, Tárcza Bertalan, Veress Gábor, Zsizsmann Rezső). A ~ kapcsolatot tartott fenn román és német kórusokkal; népszerűsítette lapjában eredményeiket, s közös szereplésekkel mélyítette a barátságot a különböző nyelvű daltársak között. (Itt törölve a következő szövegrész:) A legnagyobb gondot az énekkarok kottával való ellátása jelentette; 1928-ban 106, 1930-ban 128, 1934-ben 190, később pedig még több együttes igényeinek kellett eleget tenni. Tárcza Bertalan e feladat szervezési oldalát is rátermettséggel oldotta meg, a sokszorosított zenei anyag művészi színvonalát és értékét illetően viszont már kevésbé bizonyult igényesnek, és sok selejtes anyagot is közreadott, mellőzve az igazi népi zene felkarolásának időszerű feladatát. Az évenként lebonyolított pályázatokon népdalok feldolgozásával is találkoztunk, az értékelésnél azonban a vezetőség maradi és sekélyes művészetszemlélete érvényesült. Ez a konzervativizmus a ~ kitűnő szervezeti formáit egy német kispolgári stílus anakronisztikus tartalmával töltötte meg, s egyre élesebb ellentétbe került az újabb nemzedék Bartók és Kodály művészetét valló és vállaló eszmei úttörőivel.

A II. világháború után döntő fordulat állott be a ~ életében. 1946 decemberében újjáalakult, s a következő esztendőben élére a népzene, az európai klasszikus és modern muzsika lelkes híve, Nagy István, a kolozsvári Zeneművészeti Főiskola akkori igazgató-professzora került. Ettől kezdve új, korszerű alapokon bontakozott ki a szövetség tevékenysége. A karnagyképzés, *kottakiadás, dalosversenyek szervezése a Zeneművészeti Főiskola körébe ment át. A ~ megrendezte néhány énekkar együttes szereplését (így a kolozsvári kórusok ünnepségét), s bekapcsolódott a *Petőfi-alap javára rendezett népi dalosversenyekbe. 1948 február havában a közgyűlés magáévá tette az új vezetőség új idők szellemét tükröző célkitűzéseit, s a szövetség elnevezésében is kifejezésre juttatta a végbement változást: felvette a "Bartók Béla Dalosszövetség" elnevezést. Megkezdte az igazi népi zene forrásait felhasználó kórusművek kiadását s rendszeres műsorra tűzését. (Itt törölve a következő szövegrész:) 22 új népi énekkart állított fel rövid három hónap alatt, s további 21 kórus részvételével újjászervezte a tordai kerületet. 1948 nyarán a Zeneművészeti Főiskola tanárainak közreműködésével csaknem száz hallgatót készített elő az énekkarok új szellemű vezetésére, a népi alapokon nyugvó dalkultúra fellendítésére.

1949-ben a ~ megszűnt. A művelődés országos újjászervezésével és a Művelődési Otthonok rendszerének kiépítésével az énekkarok mint népi, szakszervezeti, üzemi, iskolai kórusok folytatták tevékenységüket művelődési házak, klubok, üzemek, gyárak, iskolák keretében. A szükséges magyar nyelvű irányítást ma a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács folyóirata, a Művelődés látja el.

(B. A.)

Tárcza Bertalan: A Romániai Magyar Dalosszövetség. Erdélyi Magyar Évkönyv, Brassó 1937. 86-88. – Benkő András: A Romániai Magyar Dalosszövetségről. Művelődés 1970/9.


Damó Jenő, lisznyai (Budapest, 1898 – ?) újságíró, szerkesztő, Debrecenben végzett jogi tanulmányokat, itt kezdte újságírói pályáját. Az I. világháború után Temesváron telepedett le, s az első magyar nyelvű romániai képes lapot, a Képes Futárt szerkesztette. 1922-től a temesvári Újság belső munkatársa, 1924-ben az Esti Lloyd felelős szerkesztője. Több rövid életű lapot (Tőzsdei Újság, Délután, Szezon, Sportszezon, Erdélyi Színházi Élet, Új Hírek, Friss Újság, Hétfői Magyar Újság) alapított és szerkesztett, jelentősebb a radikális hangvételű Tíz Perc c. hetilap, melynek Franyó Zoltán volt a főmunkatársa (1928-29), s a "szexuáltudományi" kérdésekkel foglalkozó Én, Te, Ő c. folyóirat (1925-31). Szerkesztésében jelent meg Ki kicsoda (Tv. 1930) címmel "A bánsági közélet lexikonja" (2. kiadás már "Az erdélyi és bánsági közélet lexikonja" alcímmel, Temesvár-Arad 1931). Saját munkája: Evoé. Szerelmes éjszakák (Tv. 1925).


Dán István (Vajdaszentivány, 1892. júl. 15.) – szerkesztő. Mint tizenkét gyermekes szegényparaszt család fia asztalosinasként került Marosvásárhelyre, ahol 1911-ben a Szociáldemokrata Ifjúmunkás Szervezet tagja lett. Az orosz hadifogságban kapcsolatba került a bolsevikokkal, az omszki Nemzetközi Brigád politikai komisszárja s a Világforradalom c. magyar nyelvű hadifogolyújság egyik szerkesztője. (Itt törölve a következő mondat:) 1919 őszétől Moszkvában a hadifogoly-internacionalisták pártszervezetében a magyar szekció titkára. 1921-ben bekapcsolódott a romániai kommunista mozgalomba. A Famunkások Országos Szövetségének titkára (1922-30), a Famunkás c. szakszervezeti lap publicistája. Az 1928-as "monstre-per"-ben vád alá helyezik és elítélik. A Városi és Falusi Dolgozók Blokkja listáján négy társával (köztük Lucreţiu Pătrăşcanu kommunista ügyvéddel) bekerült a bukaresti parlamentbe, de mandátumát megsemmisítették. 1932-ben a Dolgozók Naptára kiadásáért és cikkeiért tartóztatják le s ítélik el; ebben a naptárban elsőnek közöl elbeszélést Nagy István tollából. (Itt törölve a következő mondat:) Az antifasiszta ellenállás részese. 1944 után a közigazgatásban és iparban töltött be vezető szerepet. Az antifasiszta ellenállás részese. Írásai napilapokban és folyóiratokban jelennek meg. Leninnel való találkozásáról a Korunkban számolt be (1970/3).

Gáll János: A Dolgozók Blokkjának képviselője. Korunk 1969/3. – Dáné Tibor: Harcolni eszméje megvalósulásáért. Művelődés 1970/4.


Dancsuly András (Lisznyó, 1921. dec. 3.) – pedagógiai író. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon és Székelykeresztúron végezte, utána egy évig Székelykeresztúron tanított (1945), majd Kolozsváron a Budai Nagy Antal Kollégium vezetője volt. Mint a Móricz Zsigmond Kollégium tagja pedagógia-filozófia és lélektanból 1949-ben a Bolyai Tudományegyetemen államvizsgát tett, majd Leningrádban folytatott tanulmányokat: kandidátusi dolgozata a makarenkói elvek romániai alkalmazásáról szólt s megjelent az A. I. Herzen Pedagógiai Intézet kiadásában orosz nyelven (Leningrád 1953). 1954-ben a kolozsvári Tanártovábbképző Tanári Intézet megszervezője és igazgatója, 1957-től a kolozsvári tudományegyetem pedagógiai tanszékének vezető professzora. Számos pedagógiai tárgyú tanulmánya jelent meg román, magyar és olasz nyelven a Revista de Pedagogie, Tanügyi Újság, A Hét, a budapesti Pedagógiai Szemle s a római I Problemi della Pedagogia hasábjain. A Tankönyvkiadó adta ki társszerzőkkel írt Pedagogia (három kiadás román nyelven: 1960, 1962, 1964) és Probleme ale muncii dirigintelui (1964) c. szakmunkáit. A holnap társadalmi eszményének iskolája c. tanulmányát a szakképzés és általános műveltség új arányairól A Hét 1979-es Évkönyve közölte.


Dáné Tibor (Kolozsvár, 1923. márc. 24.) – író, szerkesztő. Középiskoláit a kolozsvári ref. kollégiumban végezte. A Bolyai Tudományegyetemen jogi, közgazdasági és pedagógiai szakképesítést szerzett. Előbb tanársegéd a Bolyai Tudományegyetemen, a kriminalisztikai és törvényszéki orvostani tanszék megbízott előadója (1946-52), közben az Erdély c. napilap belpolitikai szerkesztője; 1952-től tanár Szucságon és Kolozsvárt, majd a Palocsay Rudolf vezette kolozsvári növénybiológiai kutatóállomás munkatársa. 1958-tól 1969-ig az Ifjúsági Könyvkiadó kolozsvári felelős szerkesztője, 1970-től a Dacia Könyvkiadó tudományos szerkesztője. Gondozásában jelenik meg az *Antenna sorozat.

Első írásait, műfordításait az Ifjú Erdély közölte, publicisztikai munkásságot 1947 óta folytat. Közönségsikerét Athá-Rá, a fáraó írnoka c. történeti regényével (1958) aratta. Ezt követte A Tau Ceti hívójele c. tudományos-fantasztikus regénye (1968), a nagy angliai vonatrablás eseményeiből ihletődött Akinek nincs árnyéka c. bűnügyi regénye (Kv. 1970) és a Négy tenger hajósa c. ifjúsági regény (Bp. 1973). Újabb regényei: A varázsvessző lovagja (Kv. 1978); A fáraó igazlátó szeme (Bp. 1979).

Gyermekszíndarabjait a Kék virág c. antológiában (1961), ifjúsági elbeszéléseit Kortársaim, a gyermekek c. kötetében (1965) adta közre. Tudományos tájékoztató munkája a virágkertészeti tárgyú Vadvirágszelídítő (1958), az ateista Három emeletes túlvilág (1964), a mesehősök származását bemutató Hüvelyk Matyi családfája (1967) és a Kultúrkuriózumok kalendáriuma (Kv. 1973). A Tanulók Könyvtára számára Egy gazdátlan püspöki szék címmel antiklerikális cikkgyűjteményt szerkesztett (1974). Lefordította Caragiale Viharos éjszaka c. színművét és több elbeszélését, Aurel Mihale több elbeszélését (Félelmes éjszakák, 1959; Találkozások, Bp. 1960), Mihai Novicov Doftánai történetek c. könyvét (1961) s Jules Verne egy magyarul eddig meg nem jelent, a gyarmati politikát leleplező regényét (A Barsac-expedíció különös története, 1978).

Népmesefordításait az Aranyhajú testvérek (1964) és Az okos fiúcska (1967) c. romániai népmeseantológiák közölték; Az aranyhármas (Kv. 1972) címmel a mai román ifjúsági prózából, Farkasűző furulya (Kv. 1973) címmel a romániai magyar ifjúsági prózából állított össze válogatást a Tanulók Könyvtára számára, a Nagyapó Mesefája sorozatban pedig dobrudzsai tatár népmesék feldolgozásával szerepel (1976).

Szőcs István: A fáraó írnokának erkölcséről. Utunk 1959/4; uő: A kritikus széljegyzetei. Már a kalandért sem kell a szomszédba menni. Igaz Szó 1969/5. – Jánosházy György: Vállalkozás és eredmény. Igaz Szó 1959/6. – Kormos Gyula: A varázsvessző lovagjáról. Utunk 1979/25.


Dánér Lajos (Brassó, 1911. márc. 7. – 1964. márc. 6., Svájc) – költő, szerkesztő. A középiskolát Brassóban és Nagyenyeden végezte, Kolozsvárt a ref. teológián és a jogi karon folytatta tanulmányait, Párizsban teológiát hallgatott, Brüsszelben doktorátust szerzett. Már a főiskolai évek alatt bekapcsolódott az irodalmi életbe. Versei, novellái, tanulmányai, cikkei főleg napilapokban jelentek meg, román, német, francia, angol és orosz nyelvből fordított. 1954 után külföldön lelkész, Svájcban autóbaleset áldozata lett. Novelláskötetének (Átkunk, Kv. 1929) hangütése szociális aláfestésű és szatirikus színezetű, verseskötetében (Vakoktól-rabokig, Kv. 1940) hangsúlyozottabb a szociális tartalom, s formai megoldásai kiegyensúlyozottabbak, de gondolati és érzelmi skálája szűk. Az állatok dalolnak (Demjén Attila rajzaival, Kv. 1943) c. utolsó verseskötetét az ügyészség elkobozta. "Allegorikusan olyan gondolatokat fejez ki, amelyeknek háborúellenes célzatuk van" – állapította meg a végzés. Regénye, A béka 1934-ben jelent meg a Brassói Lapok ajándék regénytárában.

Kiss Jenő: D. L.: Vakoktól-rabokig. Erdélyi Helikon 1941/7.


Dani János (Dedrádszéplak, 1923. szept. 18.) – levéltáros, történész. A gyulafehérvári kat. gimnázium elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen végezte tanulmányait, itt történelem-földrajz szakos tanári diplomát szerzett (1949). Kelemen Lajos örökében, az Akadémia Kolozsvári Történeti Levéltára (volt Erdélyi Múzeum Levéltára) szolgálatában a források kiváló ismerőjévé vált. Részt vesz a Documente privind istoria României c. középkori forráskiadvány erdélyi sorozatának szerkesztésében, a Documenta Romaniae Historica erdélyi, X. kötetének (1977) munkatársa. Kutatásaiban különösen a XVII-XIX. századi Erdély művelődéstörténete foglalkoztatja; ebből a tárgykörből jelent meg tanulmánya Szathmári Pap Károly ifjúkoráról (Kelemen-emlékkönyv, 1957), közölte Mihai Halici hagyatéki leltárát (Musnai Lászlóval, NyIrK 1960/1-2), foglalkozott Gheorghe Lazăr életével, s közölte Gyarmathi Sámuel leveleit (Csetri Elekkel, NyIrK 1971/1), valamint Tolnai Lajos és Koncz József levelezését (NyIrK 1975/2). Román és magyar folyóiratokban megjelent írásai anyagfeltáró jelentőségűek Kemény János fejedelem magamentsége, Barcsay Ádám testőríró, Benkő József ismeretlen levelei, Ioan Piuariu-Molnar és Kalmár György életrajza, az erdélyi jobbágyság mindennapjai, az erdélyi cukorgyártás és papírmalmok története, az erdélyi üvegipar múltja tárgykörében.


Dániel Antal (Brassó, 1908. okt. 12. – 1943, Sztálingrád) – közíró. Középiskoláit Brassóban, jogot a kolozsvári egyetemen végzett. Brassóban volt ügyvédjelölt, ahonnan a II. világháború elején bevonult katonának. Nicolae Iorga történészhez személyes ismeretség fűzte. A lugosi Magyar Kisebbségben közölt Visszapillantás a románok kisebbségi múltjára (1935) és A magyar liberalizmus és a nemzeti mozgalmak történetének közös útjai (1936) c. tanulmányai különlenyomatban is megjelentek. Részt vett a Vásárhelyi Találkozó szervezésében és vezetésében (1937).


Dánielisz Endre (Nagyszalonta, 1925. ápr. 6.) – irodalomtörténész, pedagógiai író. Szülőhelyén végezte a középiskolát, tanító volt Köröstárkányban, majd 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen megszerezte a pedagógia-lélektan szakos tanári diplomát. Középiskolai tanár Aradon; 1956-tól 1966-ig a nagyszalontai *Arany János Emlékmúzeum igazgatója, majd ugyanitt iskola-pszichológus, tanár. A NyIrK, Korunk, Igaz Szó, Utunk, Tanügyi Újság, Művelődés és napilapok hasábjain, valamint magyarországi kiadványokban (Az Erkel Ferenc Múzeum Értesítője, Irodalomtörténeti Közlemények), románul a Familia c. nagyváradi folyóiratban elszórtan megjelent közlései és értekezései hasznosan egészítik ki többek között a korszerű Arany-kutatást. Szerkesztésében és előszavával jelent meg a Toldi s a Toldi estéje (1964, 3. kiadás Kv. 1976), valamint Tompa Mihály verseinek és leveleinek válogatása (Kv. 1977) a Tanulók Könyvtárában. Török Lászlóval és Gergely Pállal sajtó alá rendezte Arany János Összes Művei XIII. kötetét (Hivatali iratok 1. Bp. 1966) s a Könyvtári Szemlében (1972/2) bemutatta Arany János könyvtárát. A Mesetarisznya sorozat számára készült Kalevipoeg-feldolgozása (1970) németül is megjelent. Tevékeny szerepet tölt be Nagyszalonta irodalmi életében: a helytörténet, iskolatörténet, irodalmi folklórkutatás művelője.


Dankanits Ádám (Kolozsvár, 1932. jan. 2. – 1977. márc. 4., Bukarest) – művelődéstörténész. ~ László öccse. Tanulmányait Kolozsvárt végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos diplomát. A nagyenyedi Bethlen Könyvtárban s a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán dolgozott, majd akadémiai kutató ugyancsak Marosvásárhelyen; 1970-től A Hét szerkesztője Bukarestben. Tanulmányai a NyIrK, Korunk, Forschungen zur Volksund Landeskunde és Revista Bibliotecilor hasábjain jelentek meg. Egy múlt század eleji magánkönyvtár és Pestalozzi hatása (Könyv és Könyvtár IV. Debrecen 1964. 229-233), Erasmus erdélyi olvasói (NyIrK 1967/1), Olvasótársulatok, polgári társalkodók és kaszinók (NyIrK 1968/1) c. s más tanulmányaiban könyv- és könyvtártörténeti kutatások alapján vizsgálta az erdélyi olvasóközönség kialakulását. E kérdéskörre vonatkozó kutatásait rendszerezte és foglalta össze XVI. századi olvasmányok c. művelődéstörténeti munkájában (1974), s folytatta a XVII-XIX. századi erdélyi életformaváltásra vonatkozó termelési, egészségügyi, közigazgatási és művelődési térre kiterjedő nagyméretű anyaggyűjtésében, amely az 1977-es bukaresti földrengéskor vele együtt pusztult el. E jelentős vállalkozás egyik elkészült részletét A hagyományos világ alkonya címmel A Hét közölte (1979/9-21). Sajtó alá rendezte s előszóval látta el Comenius válogatott írásait (1971), s részben fordította is az Erasmus világa c. válogatást (1972) a Téka-sorozat számára.

Kiss Ferenc: Nem az alkotó, hanem a mű... A Hét 1974/42. – Tonk Sándor: Művelődéstörténeti módszerek – művelődéstörténeti feladatok. Korunk 1974/10. – Tóth Sándor: S tán idővel a fájdalom is csillapul majd bennünk. Korunk 1977/3.


Dankanits László (Kolozsvár, 1920. dec. 14.) – természettudományi író. ~ Ádám bátyja, ~né Csekme Erzsébet férje. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárt végezte, 1944-ben Budapesten szerzett vegyészmérnöki oklevelet. Előbb a marosludasi élesztőgyárban mérnök, majd a kolozsvári mezőg.azdasági főiskolához kerül (1949-59), utána a kolozsvári agrokémiai laboratóriumban dolgozik (1959-70), majd újra a Dr. Petru Groza Mezőgazdasági Intézet munkatársa. Talajkémiai tanulmányait román szaklapok közlik, a Ştiinţa Solului munkatársa. Román társszerzőkkel közös munkáiban az erdélyi talajok termékenyebbé tételét (Fertilizarea solurilor din Transilvania, Kv. 1969) és a műtrágyázás ésszerűsítését (Folosirea raţională a fosforului în fertilizarea solului, 1971) szolgálja. Tájékoztató természettudományi írásai az Előre, Falvak Dolgozó Népe, A Hét hasábjain jelennek meg. A "foszformítosz" szétfoszlatása c. vitaírása (Korunk 1972/6) úttörő jelentőségű egy eredeti talajkutatásokon alapuló "kelet-európai agrokémiai szemlélet" kialakítása terén. Magyarra fordította Pavel Apostol futurológiai tanulmányait (Embertervezés 2000-re, Korunk Könyvek 1972).


Dankanitsné Csekme Erzsébet – *biológiai szakirodalom


Dános Miklós (Marosvásárhely, 1923. jan. 16.) – újságíró, író. Középiskolát Gyergyószentmiklóson és szülővárosában végzett, közgazdasági tanulmányokat Kolozsvárt a Bolyai Tudományegyetemen folytatott. 1945-től az Igazság, Romániai Magyar Szó, Szakszervezeti Élet, Előre, Új Élet szerkesztőségében dolgozott, 1970-től 1973-ig A Hét belső munkatársa. Riportkönyvei: A gyorsfémvágó (1951); Marosszéki krónika (1953, egyidejű román kiadás); Két hét a Dunán (útinapló Marosi Barnával, 1957); Így történt (1960); Kettős vetítés (1963). Regényei és kisregényei: Üzenet a tetőről (1959); Nyugtalan part (1961); Utójáték (1969, románul 1971); Hibaigazítás (1972). Szerkesztésében jelent meg a Halálűző (kortársak Salamon Ernőről, 1968) és az Árvízkönyv (Tudósítások, interjúk, fényképek, 1970). 1974 óta Németország Szövetségi Köztársaságban él.


Danzig Hillel – *Új Kelet


Darabán József – *filozófiai irodalom


Darkó László (Torda, 1924. máj. 22. – 1970. febr. 13., Kolozsvár) – művészettörténész, festő. Régészeti, művészettörténeti és francia-német szakos tanulmányait a kolozsvári Ferenc József, ill. 1945-től a Bolyai Tudományegyetemen végezte. Festészetet magánúton Gáll Ferenctől tanult. 1948-ban művészettörténeti doktorátust szerzett A tájképfestészet korszakai c. értekezésével. Két ízben is hosszabb tanulmányúton volt Dániában. Művészeti évfordulókra írt megemlékezései (Manet-ről, Paál Lászlóról, Coubert-ról, Delacroix-ról) és időszerű művészeti kérdésekről írott kisesszéi, valamint útijegyzetei az Utunkban jelentek meg (1958-67). Festői pályafutása mellett (főleg arc- és tájképeket festett) számottevő restaurátori tevékenysége. A kolozsvári Szent Mihály-templom helyreállításakor előbukkant falfestmény-töredékek feltárásáról és megőrzéséről a Kelemen Lajos Emlékkönyvben számolt be (1957); részt vett a nagyváradi püspöki palota (ún. Barokk Palota) falfestményeinek helyreállításában (1969).

Szőcs István: Búcsú D. L.-tól. Utunk 1970/8. – Lőrinczi László: D. L.-t elragadta a halál. Új Élet 1970/6.


Darkó István – *Kolozsvár magyar irodalmi élete


Daróczi Lajos, családi nevén Daróczi Kiss (Zilah, 1903. ápr. 3. – 1970. máj. 14., Nagyvárad) – újságíró, író. A zilahi Wesselényi Kollégium diákja, Nagyváradon jogot, Kolozsvárt ref. teológiát végzett. Pályáját nagyváradi lapoknál kezdte, 1932-33-ban az 5 Órai Újság felelős szerkesztője, 1940-től 1944-ig a Szabadság főszerkesztője. A Szigligeti Társaság tagja, 1940-től főtitkára. Riportjai jelentek meg a Keleti Újság, Ellenzék, Déli Hírlap, Temesvári Hírlap hasábjain, 1945-ben a nagyváradi Magyar Nép szerkesztője, 1968-tól a Fáklya munkatársa. Első regénye a Gyeptörés (Nv, 1932); Menekülés c. regényét a nagyváradi Magyar Hírlap közölte folytatásokban (1933).


Daróczi-Szabó Árpád (Beresztelke, 1943. szept. 15.) – fizikai író. Szászrégenben érettségizett, a Babeş-Bolyai Egyetem fizika karán tette le az államvizsgát. 1967-től Nagyszalontán, 1976-tól Bánffyhunyadon, 1977-től Kolozsvárt tanár. Irodalmi riportja jelent meg az Utunkban, tudománynépszerűsítő cikkeit A Hét közli. Kötete: Az oszthatatlantól az antianyagig (1977).


Darvas Simon – *Keleti Újság

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Darvas Simon
(Budapest, 1892. jan. 16. – 1969. okt. 30., London) – újságíró, szerkesztő, író. Pályáját Budapesten a Független Magyarországnál kezdte, majd a Világ munkatársa lett, a Galilei Kör egyik vezetője, a kommün alatt a Vörös Újság cikkírója. Ekkor jelent meg Miért szükséges a proletárdiktatúra? c. értekezése (Vörös Könyvtár 13–14. Bp. 1919). Mint emigráns Bécsben ismerkedett meg Gaál Gáborral. Romániába érkezve előbb az Új Keletnél dolgozott, majd az 5 Órai Újságnál, irodalomszervező tevékenysége azonban a 20-as évek haladó szellemű Keleti Újságjánál bontakozott ki. Tehetséges fiatal írókat indított útnak; Kacsó Sándor írja önéletrajzi visszaemlékezéseiben: "...kedves szerkesztőm, aki [...] először írta oda egy saját kezével erősen átjavított cikkem alá a nevemet". Amikor 1927-ben a lap az OMP kezébe került, kivált a szerkesztőségből, s a kolozsvári Pallas Könyv- és Lapterjesztő Vállalat élére állt. H. D. Desberry álnéven Sas Lászlóval közösen írt fantasztikus regénye a 20-as években Stuttgartban jelent meg németül. A kék sugár címmel magyarul is kiadták "Darvas S. László" fordításában (Bp. 1936), s lefordították angolra is. Még a II. világháború előtt Angliába költözött.

Kacsó Sándor: Virág alatt, iszap fölött. 1971. 316.


Dávid Ferenc emlékezete – Az erdélyi reformáció radikális szárnya leghaladóbb képviselőjének, az antitrinitárius, azaz unitárius egyház megalapítójának idézése jelentős helyet foglal el a történelemkutatásban, szépirodalomban és a társadalmi életben. Az ismétlődő megemlékezések, Dávid Ferenc személyével és tevékenységével foglalkozó írások többnyire a Keresztény Magvető c. folyóirat évfolyamaiban jelennek meg. Származását, családjának nevét Borbély István (1923) és Binder Pál (Dávid Ferenc családja: a kolozsvári Hertel nemzetség, 1979) kutatta. (Itt törölve a következő szövegrész:) Életével és műveivel kapcsolatban korának lelkivilágáról Pálffi Márton (1935), az erdélyi hitviták történetéről Vári Albert (1931), a vallási türelem kérdéséről Erdő János (1977), hitelveiről Benczédi Pál (1939) és Zoltán Sándor (1940) írt. A szombatosság ellene felmerült vádját Simén Dániel (1940) és Benczédi Pál (1943) cáfolta meg.

Több tanulmány életének különböző szakaszait tárja fel és elemzi: szebeni szolgálatát Zoványi Jenő (1935), brassói látogatását Sebesi Pál (1975), mint Honterus tanítványát Szabó Sámuel (1979). Elítéltetésével foglalkozik Pirnát Antal monográfiájában (Die Ideologie der Siebenbürger Antitrinitarier in den 1570-er Jahren, Bp. 1961), Bodor András Leleszi Jánosnak, a jezsuiták vezetőjének a perről Rómába küldött jelentését mutatja be (Újabb adatok egy négyszáz éves perről, Korunk 1968/8), majd közli Bod Péternek a vallásalapítót elítélő 1579-es gyulafehérvári országgyűlésről írott fejezeteit (Tragoedia Francisci Davidis, Korunk 1979/10). Dávid Ferenc szellemtudományi jellemzéséről folytat vitát a Keresztény Magvetőben Iván László (1935) és Balázs Ferenc (1936), aki külön tanulmányt is írt Dávid Ferencről az ESZC kiadásában megjelent Erdélyi csillagok (1935) c. kötetben. Dávid Ferenc tevékenységének időtálló elemeit Varga Béla értékelte a Keresztény Magvető 1929-es évfolyamában.

Külön életrajzi feldolgozást írt Gagyhy Dénes (Dávid Ferenc, Kv. 1926), és részletesen foglalkozik vele a 30-as években Erdélyben kutatásokat végző Earl Morse Wilbur, az unitarizmus történetét feldolgozó vaskos monográfiájában (A History of Unitarism I-II. Cambridge – Massachusetts 1946-52). Dávid Ferenc értekezését, amely a Bázelben kiadott Defensio Francisci Davidis védőirat függelékeként De dualitate címmel jelent meg 1581-ben, Markos Albert fordította magyarra (Dávid Ferenc értekezése a kettős istenségről, Kv. 1943).

Dávid Ferenc halálának évfordulóját követői minden évben megünneplik. A 350. évforduló alkalmából 1929-ben a dévai várban visszahelyezték az emléktáblát a vallásalapító börtöncellája falára; beszédet mondott Boros György, Varga Béla, megemlékezést írt Szentmártoni Kálmán. A felszabadulást követőleg, 1948. augusztus 8-án, újra sor kerül az emléktábla helyrehozására, amikor is a dévai várudvaron Kiss Elek unitárius püspök emlékbeszéde után Petru Groza, Románia miniszterelnöke köszöntötte az ünneplőket a román-magyar testvéri egymásratalálás szellemében. Az MNSZ nevében Bende Béla nemzetgyűlési képviselő azt a következetességet kérte számon az utódoktól, mellyel Dávid Ferenc a maga korában utat tört "a tökéletesebb ember kialakítása felé". 1954-ben ünnepi kiadvány jelent meg Dávid Ferenc mártírhalálának 375-ik évi emléke címmel.

A 400. évforduló alkalmából Kolozsvárt 1979. augusztus havában nemzetközi tudományos ülés zajlott le (Itt törölve a következő szövegrész:) A 400. évforduló alkalmából nemzetközi kollokviumot rendeztek a magyarországi Siklóson, ahol magyar, lengyel, amerikai, olasz, német és cseh professzorok tartottak előadást a XVI. század antitrinitarizmusáról. Romániát Erdő János képviselte Dávid Ferenc biblicizmusáról szóló előadásával (megjelent a Keresztény Magvető 1979/2–3-as számában). A Romániai Unitárius Egyház 1979. augusztus havában emlékzsinat keretében nemzetközi tudományos ülést rendezett amerikai, angol, francia, csehszlovák és magyar előadókkal; kiadásában jelent meg a Dávid Ferenc 1579–1979 c. emlékkönyv (Kv. 1979). amerikai, angol, francia, csehszlovák és magyar előadókkal s emlékkönyv jelent meg Dávid Ferenc 1579-1979 címmel (Kv. 1979). A hazai sajtó is megemlékezett az évfordulóról. A Korunk emlékanyagában Hajós József Lessing Dávid Ferencékről c. tanulmánnyal szerepel (1979/10), A Hét Szigeti József Igazat szólottam c. cikkét közli (1979/44), a Művelődésben Bodor András emlékezik meg Dávid Ferencről (1979/11).

A számos szépirodalmi alkotás, vers, elbeszélés, novella közül kiemelkedik Páskándi Géza háromfelvonásos történelmi drámája, a Vendégség (Dávid Ferenc avagy: UNUS EST DEUS?), amely a Korunk 1970/4-es számából hamarosan színpadra került, és széles körű *irodalmi vita követte. A drámában a fogoly Dávid Ferenc testi esendőségében, de lelki önuralmával és igazságtudatával jelentkezik, és eszmei fölényével győzedelmeskedik a kirendelt besúgó s a megkísértő hatalom felett. Az emlékév anyagához tartozik Lászlóffy Aladárnak az Utunk 1980/1-es számában megjelent Szülőföldje és sírja a gondolatszabadság c. esszéje "a Dávid Ferenc-i modell"-ről.

Intézményes formát öltött ~ a róla elnevezett Dávid Ferenc Egylet (1885-1948) kiadványaiban s az ugyancsak hagyományápoló Dávid Ferenc Füzetek (Székelyudvarhely 1910-34) népszerű 18 kiadványában. (Törölve az utalószó:) *unitárius egyházi irodalom.

(Bo. A.)


Dávid György (Brăila, 1889. okt. 2. – 1949. márc. 17., Nyárádszereda) – történész, szótár- és tankönyvíró. A Bethlen Kollégiumban érettségizett, Kolozsvárt ref. teológiát végzett és tanári képesítést szerzett, Szegeden bölcsészdoktorrá avatták. Tanított a szászvárosi Kuun Kollégiumban és a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, majd lelkész volt különböző falusi parókiákon. 1944-től a KZST tagja. Cikkeit, tanulmányait a Református Szemle, Székely Közélet, Brassói Lapok, Erdélyi Barázda közölte, egy ideig az Aranyosszék társszerkesztője. Népszerű munkája volt a Brassói Lapok kiadásában megjelent kétkötetes Román-magyar és magyar-román szótár (Brassó 1924) s a Román nyelvtan és gyakorlókönyv (Brassó 1925). Részt vett a népiskolák egységes tankönyveinek szerkesztésében. Történeti munkái közül kiemelkedik Az erdélyi református egyházközség XVII. századbeli képe (Mv. 1931). Szülőföldjén szerzett tapasztalatait dolgozta fel Nagy Zoltánnal közösen írt Magyarok a Kárpátokon túl c. könyvében (Kv. 1932).


Dávid Gyula (Árapatak, 1928. aug. 13.) – irodalomtörténész, szerkesztő. ~ László bátyja. Tanulmányait Székelyudvarhelyen, majd 1951-ben a Bolyai Tudományegyetem magyar szakán végezte. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. 1957-ben a szocialista törvényesség megsértésével bebörtönözték, 1969-ben rehabilitálták. Volt kiadói lektor, egyetemi tanársegéd, vízvezetékszerelő segédmunkás. 1970-től a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének vezetője. Első cikke 1949-ben jelent meg az Utunkban, azóta recenziókkal, cikkekkel, tanulmányokkal jelen van a hazai sajtóban; a Korunk, Utunk, Igaz Szó, A Hét munkatársa. Kutatási területe kezdetben a XIX. század magyar irodalma, majd a román-magyar kapcsolattörténet és összehasonlító irodalomkutatás, ill. a két világháború közötti romániai magyar próza és újabban a romániai magyar könyvkiadás története.

Érdeklődése első tárgykörének vonalvezetésére vall a Magyar Klasszikusok sorozat számára Jókai és Tolnai Lajos, a Tanulók Könyvtára számára Jókai és Mikszáth műveinek gondozása és irodalomtörténeti igényű bevezetése, s önálló kötetben is Jókai erdélyi tárgyú műveinek elemzése emberek, tájak, élmények szerint (Jókai, Kv. 1971), Petőfi erdélyi útjainak feldolgozása (Petőfi Erdélyben. Mikó Imrével, 1972) s a Tolnai Lajos Marosvásárhelyen c. irodalomtörténeti mű (1974), mely a Móricz Zsigmond "ébresztése" óta előtérbe került író 1868-tól 1884-ig terjedő viszontagságos életszakaszát mutatja be. A tárgykör kiterjesztése a két világháború közti erdélyi magyar prózára eredményezi Daday Loránd és Tamási Áron műveinek hasonló gondozását és irodalomtörténeti igényű bevezetését az RMI sorozat számára; továbbá a Marosi Ildikó közléseit tartalmazó A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája c. munka (1973) hasonló jellegű és igényű szerkesztését s A romániai magyar irodalom története c. tankönyv (Marosi Péterrel és Szász Jánossal, 1977) megírását. Ezt a képet egészíti ki a Csehi Gyula bevezetéseivel megjelent négykötetes Irodalomkritikai antológia (Tanulók Könyvtára 1968-72) gazdag válogatása és ellátása jegyzetekkel.

A második, komparatisztikai tárgykör szolgálata már a magyar és román nép közös harcairól szóló Dunának, Oltnak egy a hangja c. irodalmi dokumentumkötet összeállításával kezdődik (Árva Katalin néven, 1957) és összegezésig érlelődik a Találkozások c. tanulmánygyűjteményben (Kv. 1976): a román-magyar irodalmi kapcsolatok múltját feltáró munka felvázolja a romániai magyar irodalomkutatás összehasonlító feladatait, egy-egy román és magyar életmű tükörképében láttatva a kapcsolatok jelentőségét, s bemutatva a kölcsönös megismerés és megbecsülés eddig elért jelentősebb lépcsőfokait. E tárgykörben ~ (Engel Károllyal és másokkal) munkatársa a Probleme de literatură comparată şi sociologie literară c. kötetnek (1970), s itt Petőfi művének román fogadtatásáról ad képet, míg az Istoria şi teoria comparatismului în România c. akadémiai szintézis (1973) munkatársaként a romániai magyar összehasonlító irodalomtörténetírás és világirodalmi tájékozódás történetéről számol be. Ugyancsak munkatársa a Világirodalmi Kisenciklopédia köteteinek (I-II. Bp. 1976, 2. kiadás Bp. 1978).

Fordításában jelent meg Traian Şelmaru Riport az új Kínáról (Fáskerthy Györggyel, 1953), B. Şt. Delavrancea Novellák és elbeszélések (Tanulók Könyvtára 1956, újrakiadás 1958), Şt. Bănulescu Férfipróbák telén (1968), Al. Şahighian Az aranysisak (1968), Adrian Marino Bevezetés az irodalomkritikába (Kántor Lajossal, 1979), Slavici A világ, amelyben éltem (Téka 1980) c. műve.

Írói álneve Tordai György.

Kacsó Sándor: Nem, ez jobb, mint az eddigiek. Korunk 1958/1. – Csehi Gyula: Jókai erdélyi élményvilága. Utunk 1972/6. – Beke György: Kölcsönhatások áramkörében (Beszélgetés D. Gy.-val). A Hét 1972/42; újraközlés Tolmács nélkül, 1972. 448-61. – Kormos Gyula: Petőfihez méltón. Utunk 1973/20. – Kozma Dezső: Petőfi Erdélyben. A Hét 1973/14; uő: Tolnai Lajos Marosvásárhelyen. Utunk 1975/9. – Vita a romániai magyar irodalom új kézikönyvéről. Korunk 1978/3. – Kántor Lajos: D. Gy. katedrája. Utunk 1978/32.

ASZT: Alkotóműhely. LM 2080.


Dávid István Bányai László írói álneve


Dávid István (Kézdivásárhely, 1884. dec. 23. – 1954. jún. 2., Budapest) – nótaszerző, zeneíró. ~ Iván apja. Mint ügyvéd szülővárosában népművelő, a helyi Székely Újság és a Magyar Dal számos zenei cikkét közölte. Dalai budapesti kiadónál jelentek meg (1913), ahol Csukaszürke sapka c. operettjét is kiadták (Bp. 1916). Az I. világháború után újra nótaszerzőként jelentkezik Újabb dalok (Szabó Jenő szövegére, Kézdivásárhely 1923) c. kiadványával. Székely guzsalyos (Gaal Alajossal, 1935) és Szerelmes óbester (1937) c. daljátékait a kolozsvári Magyar Színház mutatta be.


Dávid Iván, később ~ Antal (Kézdivásárhely, 1913. júl. 30.) – író, újságíró. ~ István fia. Középiskolát szülővárosában és Budapesten végzett, az innsbrucki egyetemen hallgatott filozófiát; a Keleti Újság ausztriai levelezője volt. Előbb a kézdivásárhelyi Székely Újság, majd 1935-ben a Brassói Lapok, 1936-tól a Keleti Újság riportere és belső munkatársa, 1939-ben egy ideig az Erdély szerkesztője Kolozsvárt, majd 1941-től 1944-ig a marosvásárhelyi Szövetkezés c. hetilap felelős szerkesztője. Móricz Zsigmond közölte egy novelláját a Kelet Népében; elbeszéléseinek, novelláinak és 1945-től Magyarországon megjelent regényeinek tárgyát Erdély történetéből meríti. 1944-ben Kolozsvárt közzétette Farczády Jenő levelei Szabó Dezsőhöz címen Szabó Jenő 10 irodalmi levelét bátyjához. Erdélyben megjelent munkái: Hírek (elbeszélések, rajzok, Kézdivásárhely 1936);

Üstökös a kéményen (elbeszélés, Mv. 1943).

Gulyás Pálnál (MIEM V. 330.) téves az az adat, hogy D. I. a Korunk munkatársa volt. A neki tulajdonított írás (A mi várunk a könyv) a "Dávid István" álnéven szereplő Bányai László tollából származik. – Veress Dániel: Regény az 1848-49-es Háromszékről. Megyei Tükör 1973. máj. 27.


Dávid Lajos – *Bolyaiak emlékezete

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Dávid Lajos
(Kolozsvár, 1881. máj. 28. – 1962. jan. 9. Budapest) – matematikatörténész. Tanulmányait Kolozsvárt, Göttingában és Párizsban végezte. 1908-ban a székelyudvarhelyi ref. kollégium tanárává nevezték ki, 1910-től kolozsvári, 1916-tól budapesti egyetemi tanár, 1919-ben a budapesti tanárképző főiskola, 1929-től a debreceni, 1940-től 1944-ig a kolozsvári tudományegyetem tanára. Függvénytani és algebrai dolgozatai jelentek meg a szaklapokban, a Pásztortűz munkatársa. Sokáig irányjelző monográfiát írt A két Bolyai élete és munkássága címmel (Bp. 1923; 2. bővített kiadás Bp. 1979). Bolyai-geometria az Appendix alapján c. könyve (1944) Kolozsvárt jelent meg.


Dávid László (Árapatak, 1932. máj. 25.) – műtörténész. ~ Gyula öccse. Középiskoláit Székelyudvarhelyen, főiskolai tanulmányait a kolozsvári ref. teológiai fakultáson végezte, 1969-ben egyháztörténetből szerzett doktorátust. Segesváron lelkész. 1960-tól közöl tanulmányokat A Hét, a Korunk, Megyei Tükör, Református Szemle lapjain az erdélyi középkori művészettörténet tárgyköréből, így az udvarhelyi középkori templomokról, székelyföldi műemlékekről, Magyarhermány régi írott képeiről és a nagybaconi templomról. A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei c. könyve sajtó alatt.


Deák Ferenc (Homoródkeményfalva, 1889) – *tankönyvirodalom


Deák Ferenc (Kökös, 1935. jún. 17.) – képzőművész. Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön végezte; 1958-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán államvizsgázott. Első illusztrációi az Utunkban jelentek meg 1953-ban, majd rendre közli illusztrációit és irodalmi művek témájára komponált önálló grafikai lapjait az Igaz Szó, Napsugár, Korunk, Dolgozó Nő, Új Élet, România Literară, Tribuna és A Hét. A romániai magyar folyóirat- és könyvgrafika legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb munkása: rajztudása és stílusérzéke eddig több mint 300 szépirodalmi és tankönyvtervezésben gyümölcsözött. A Kriterion művészeti szerkesztője, a könyvkiadó grafikai arcélének kialakításában döntő szerepe van. Grafikáival, illusztrációival nemzetközi kiállításokon szerepelt (Barcelona 1974, 1975, Varsó, Bécs, Stockholm 1976, Dortmund 1977, Helsinki 1978, Moszkva, Pozsony 1979), kisgrafikával I. díjat nyert a Balatoni Biennálén és Cegléden (1973), ex libriseit a malborki VII. nemzetközi ex libris-kiállításon is díjazták.

Jelentősebb teljesítménye a Jávorfa-muzsika, Hej zöld levél és Szegény ember kincse c. folklórgyűjtemények, továbbá Garay János Az obsitos, Bálint Tibor Zokogó majom, Benedek Elek Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyv, T. Popovici Ipu két halála, Papp Ferenc A kerítés fölött, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. munkáinak, Kocsis István drámáinak grafikai tervezése, ill. illusztrálása. A Hét Móricz-emlékszáma Móricz-illusztrációival jelent meg (1979/26), s a Benedek-évfordulóra megjelent Két borsökröcske c. kötet (1979) számára 16 színes és 30 fekete-fehér rajzot készített; A Hét József Attila-emlékszámát illusztrálta (1980/15).

Gábor Dénes: Könyvjegyművészek. D. F. Művelődés 1975/12.


Deák Sándor – *Csángó Naptár


Deák Tamás (Arad, 1928. márc. 23.) – író, műfordító. Gyermekkorát Temesvárt töltötte, a piarista gimnáziumban érettségizett. 1946-ban került egyetemi hallgatóként Kolozsvárra. 1948 és 1950 között a Romániai Magyar Szó kolozsvári tudósítója, 1950-től 1955-ig az Állami Magyar Opera művészeti titkára, 1955-56-ban az Igaz Szó, 1958-tól 1975-ig a Művészet, ill. Új Élet kolozsvári szerkesztője, 1978-tól a Téka-sorozat társszerkesztője. Gaál Gábor felfedezettjeként irodalmi pályáját versekkel és verses műfordításokkal kezdte, 1948 és 1954 között azonban csak mint opera-szövegkönyvek fordítója szerepelt a nyilvánosság előtt. Érdeklődése fokozatosan a kritika és esszé felé fordult; esszén nem a kísérletezés, hanem a mérlegelés műfaját érti, erről tanúskodnak mindenekelőtt világirodalmi tárgyú írásai (Odysseus üzenete, 1966; Boldog verseny, 1973). Michelangelóról, Flaubert-ről, Csehovról, Proustról, Musilról, Thomas Mannról, Montherlant-ról, O'Neillről, Lampedusáról szóló esszéit tájékozódottság és színvonalas gondolatmegformálás jellemzi, jótékony befolyást gyakorolva a romániai magyar irodalom igényszintjére. Olvasmányai, úti élményei kapcsán polemikusan néz szembe a modern kor egyes erkölcsi kérdéseivel.

A 60-as évektől egy ideig elsősorban a drámaírás foglalkoztatja, nemcsak mint irodalomtörténeti és elméleti probléma: drámaírói gyakorlatában gazdag világirodalmi ismereteit is hasznosítja. Testvérek c. drámakötetének (1967) öt darabja közül elsőként a Fictus és Laodiké került bemutatásra a budapesti Egyetemi Színpadon (1963), ezt követte a Demetrius (1965) és az Ádám elkárhozása (1966) immár a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Korai drámai művei közül azonban a Fictus és Laodiké mellett mindenekelőtt a Két halál (1960) és a Testvérek (1964) konfliktusmagva és drámai szerkezete meggyőző. Legnagyobb szakmai és közönségsikerét A hadgyakorlat c. groteszkjével aratta, amely az 1968-as országos drámapályázaton díjat nyert, s még a nagyváradi magyar nyelvű ősbemutatója előtt (1970) Szatmáron, Bukarestben és Botoşani-ban román színházak játszották. Ebben a darabban a hatalom természetéről mondja el véleményét jól megépített drámai szituációkban, meggyőzően jellemzett figurák által. Hasonló gondolatok és helyzetek éltetik A forró szigetet (1968) is. E darabjának címét viselő, második drámakötetének (1972) egyik legsikerültebb alkotása, Az érsek imája ugyancsak hatalom és emberség viszonyát elemzi a IV. századi Poitiers-beli Hilarius hittérítő buzgalmának véres történetében (a drámából Petre Bokor készített Hilarius címmel tévéjátékot 1974-ben).

Írói munkásságában a 70-es években a próza került előtérbe. Nagy sikerű regénye, az Egy agglegény emlékezései (1971), a főhős ironikusan bemutatott szerelmi kalandjaiban a közéletből kiszorult ember életének ürességét érzékelteti. Ezt követi az Antal a nagyvilágban (1975) s a Don Juan (1978). Közben Hallatlan történetek címmel már 1974-ben novelláskötete is megjelent. Új esszégyűjteménye Káprázat és figyelem (1980).

Verses műfordításainak gyűjteménye, az Átváltozások (1968) latin, francia, német, angol és román költők verseit tartalmazza. Magyarra fordította többek közt Grigore Alexandrescu meséit, Vasile Voiculescu és Nina Cassian verseit, valamint Henry de Montherlant két színművét. Fordításában adták ki George Călinescu verseinek gyűjteményét A dolgok dicsérete címmel (1974). Újabb fordításai: Ion Luca Caragiale Az elveszett levél c. vígjátékának korszerű tolmácsolása, valamint a Shakespeare utolsó, kitalált szonettjei Vasile Voiculescu képzelt tolmácsolásában c. kötet (1976). A Horizont-sorozat tanácsadója; Goethe, Goncsarov, Broch, Mansfield, Gogol, Poe, Thomas Mann, Dosztojevszkij, Borges, Ibsen e sorozatban megjelent műveihez kísérő tanulmányokat írt.

Drámái közül az Ádám elkárhozása román nyelven könyv formában is megjelent; lefordították románra Egy agglegény emlékezései c. regényét is. A bukaresti rádióban előadott Testvérek fordítója Nina Cassian.

(K. L.)

Földes László: Az elvont eszme bűne. Utunk 1965/15; uő: Egy nyitány és a vezérmotívumok. Utunk 1966/34; újraközlések A lehetetlen ostroma c. kötetben, 1968. 238-48. és 249-59. – K. Jakab Antal: Az elvontság ragályos. Utunk 1965/20. – Csehi Gyula: A klasszikusok meghitt társaságában. Korunk 1967/1. – Sőni Pál: Szerep és valóság. Utunk 1967/38. – Szőcs István: Mű, műveltség, hivatkozás. Igaz Szó 1967/11. – Endre Károly: D. T. "átváltozásai". Utunk 1969/22. – Lőrinczi László: Gyakorlatok a Hadgyakorlat körül. Utunk 1970/18; uő: D. T.: Hilarius. A Hét 1974/13. – Nagy Pál: Az elveszett méltóság nyomában. A Hét 1972/20. – Robotos Imre: Dráma és illusztráció. Igaz Szó 1973/8. – Tamás Gáspár Miklós: Egy indulat esélyei. Utunk 1973/15. – Szász János: Egy nagy művész ráadása. A Hét 1974/25. – Kovács János: Érzékelhető elvontság. Utunk 1974/38. – Szemlér Ferenc: A dolgok dicsérete. Utunk 1974/43. – Székely János: A méltóságát veszített szerelem. Igaz Szó 1971/11; Tisztelgés. D. T. műhelyében. Igaz Szó 1976/7; újraközölve Egy rögeszme genezise, 1967. 223-34. – Marosi Péter: Boleráz begubóz. Korunk 1976/7; újraközölve Világ végén virradat, 1980. 61-70. – Marosi Ildikó: Beszélgetés D. T.-sal; Huszár Sándor: Levél a kortárshoz, türelem ügyben. A Hét 1978/37. – Gáll Ernő: Bűn és bűnhődés. Korunk 1979/7-8. – Láng Gusztáv: Don Juan mennybemenetele. Utunk 1979/38.

ASZT: Részletek a Demetrius előadásából. TM 29. – D. T. írói pályájáról. LM 1145. – Alkotóműhely. LM 1549. – A gyóntatószék. Rádiójáték. LM 2029.


Debreczeni István (Nagyszalonta, 1887. máj. 18. – 1973. jan. 9., Berettyóújfalu) – irodalomtörténész. Teológiai tanulmányait Debrecenben végezte. Nagyszalontán (1910-25), Szatmáron, majd Temesváron volt ref. lelkész. Nyugalomba vonulása után, a 60-as években Magyarországra költözött és bekapcsolódott az Arany János Összes Művei kritikai kiadásának munkaközösségébe. Irodalomtörténészi munkásságát döntően meghatározta az a körülmény, hogy családját számos szál fűzte a költőhöz. Kutatásai Arany János szalontai vonatkozásainak tisztázására, jellemrajzának pontosabb körvonalazására és az Arany-kultusz történetére irányultak. Arany Jánosról szóló tanulmányokat közölt a nagyváradi Magyar Szóban (1919), a nagykőrösi Arany János-Társaság Évkönyveiben (1928), a Nyugatban (1932) és számos romániai magyar napilapban. Szatmári működése idején elnöke volt a Kölcsey Körnek; irodalomtörténeti értékű életrajzi bevezetővel látta el Szombati-Szabó István posztumusz kötetét (Hazajáró lélek, Nv. 1935).

Munkái: A nagyszalontai Arany-Emlékegyesület története. 1882-1912 (Nagyszalonta 1913); A nagyszalontai Arany Múzeum története és katalógusa (Szatmár 1932); Arany János lelkivilága (Tv. 1937); Arany János hétköznapjai (Bp. 1968; az önéletrajzi elemekkel teletűzdelt Bevezető keltezése: Temesvár 1961).

Márki Zoltán bevezetője az Arany János hétköznapjai folytatásos újraközlése elé. A Hét 1973/29.


Debreczeni László (Marosvásárhely, 1903. dec. 18.) – művészettörténész, műkritikus, grafikus. Tanulmányait a kolozsvári középfokú technikumban végezte 1923-ban; majd népművészeti és építészettörténeti tanulmányokat folytatott. A KZST tagja. 1928-tól 1944-ig az erdélyi ref. egyházkerület megbízásából az egyházi építészeti emlékek és műtárgyak összeírásával, felvételezésével, műemléképületek gondozásával, épülettervezéssel foglalkozott. 1945-től 1948-ig hadifogoly. 1949-től a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet műszaki felelőse, 1955-től nyugalomba vonulásáig lektora: népművészetet, ábrázoló mértant és perspektívát tanított.

Első írása 1924-ben jelent meg az Ifjú Erdélyben. Az Erdélyi Fiatalok egyik alapítója, mindvégig főmunkatársa. Műemlékvédő, restauráló és építészeti tervező munkáját, népművészeti megfigyeléseit mindenkor írásban és rajzban elemzi és magyarázza, megnyitva mind a maga nemzedéke, mind az utódok számára Erdély sajátos művelődéstörténeti és népi hagyományait. Így született meg rajzolt képes albuma, az Erdélyi református templomok és tornyok (50 műmelléklettel, Kv.-Segesvár 1929), melyből angol és német kiadás is készült. Akárcsak építészeti tevékenységében, grafikai munkásságában is Toroczkai Wigand Ede, Kós Károly és Kozma Lajos építész-grafikusok követője; tudatosan kifejlesztett "erdélyi" stílusban illusztrálja Dsida Jenő Leselkedő magány (Kv. 1928) és Vajda István Tengerszem (Mv. 1929) c. verskötetét s készít el könyvcímlapokat, folyóirat-fejléceket, számos ex librist. A Transilvania, Banatul, Crişana, Maramureşul 1918-1928 c. emlékkönyvben megjelent tanulmányában a román közönséget is tájékoztatja az erdélyi magyar népművészetről, az Új Arcvonal c. antológiában (Kv. 1932) a magyar művészet problémájáról értekezik, a Szilágysági Református Naptárban (Zilah 1933-39) sorozatosan mutatja be a Partium népi építő- és faragóművészetét, napilapokban és irodalmi folyóiratokban küzd művészettörténeti felfogásának népszerűsítéséért. Érveit A mi művészetünk c. munkájában (Kv. 1940) foglalja össze, s az Erdélyi Múzeumban vitába száll Ortutay Gyulával (Széljegyzetek egy népművészetünkről szóló munkához, 1942/1).

A felszabadulás után az országos műemlékösszeírás kolozsvári munkálatainak egyik szervezője és irányítója; eredményeiről a Kelemen-emlékkönyvben (1957) számol be; Kós Károly építőművészeti és grafikusművészeti munkásságáról ír a Korunk (1967/8) és az Igaz Szó (1968/11) hasábjain; művelődésünk fórumain újrafogalmazza és hirdeti népművészeti és építészeti hagyományaink korszerű védelmét és alkalmazását.

Tessitori Nóra: D. L.-ról, a vándor erdélyi grafikusról. Pásztortűz 1930/1. – Gábor Dénes: Könyvjegyművészünk – D. L. Könyvtári Szemle 1972/1; uő: Túl a formán – szép rendben. Könyvtár 1977/4. – Marosi Ildikó: D. L. kivételesen – magáról. Interjú. Utunk 1974/5. – Péter Vass Ferenc: Hetvenöt éves D. L. Korunk 1978/12. – Balogh Ferenc: D. L. 75 éves. Utunk 1978/51. – Cseke Péter: A történelem cselekedeteink igaz és etikus volta szerint ítél. Interjú D. L.-val. A Hét 1979/1; újraközölve Látóhegyi töprengések, 1979. 123-36.


Debreczy Sándor (Kászonújfalu, 1907. febr. 23. – 1978. aug. 30., Kolozsvár) – pedagógiai író. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, főiskolai tanulmányait a kolozsvári Ferdinand-egyetemen (1925-28), majd a párizsi Sorbonne-on végezte. Doktori disszertációja szerzői kiadásban jelent meg (Monumente în manuscris de limbă şi literatură maghiară din Muzeul Naţional Săcuiesc din Sft. Gheorghe, Sepsiszentgyörgy 1938). Sepsiszentgyörgyön és Kolozsvárt volt magyar irodalom szakos tanár 1944-ig, négyéves hadifogság után a Bolyai, majd a Babeş-Bolyai Egyetem előadótanára 1968-ig. Irodalmi publicisztikával jelentkezik: a Székely Nép munkatársa (1930-43), a Hitelben az irodalmi műveltségről és népművelődésről értekezik (1938), a Kristóf-emlékkönyvben az erdélyi modern széppróza népi hősét mutatja be (1939). Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete c. népszerű monográfiája két kiadásban jelent meg (Sepsiszentgyörgy 1938, 1942). Mint a magyar irodalmi tanszék módszertani előadójának, Egyetemi didaktikai jegyzetét adta ki a Bolyai Tudományegyetem (Kv. 1955); Az igazgató óralátogatása az oktatási folyamat irányításának és ellenőrzésének eszköze c. tanulmányát a Tanárképző Intézet jelentette meg (Kv. 1956); pedagógiai kérdéseket fejteget a Korunk és a Tanügyi Újság hasábjain (1958-68). A magyar nyelv és irodalom tanításának módszertana c. munkája (1970) összefoglalja a nyelv és irodalom tanításának korszerű eljárásait és technikai eszközeit (audiovizuális, programozott oktatás). A helyesírás tanítása c. alatt módszertani útmutatót írt a magyar általános iskolák számára (Szabó Hajnallal, 1973).

Beke György: Búcsú a tanártól. A Hét 1978/35.


Deé Nagy Anikó (Marosvásárhely, 1939. okt. 10.) – könyvtáros. Középiskolát szülővárosában végzett, a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett német-magyar szakos tanári képesítést. 1965 óta a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárban dolgozik, főkönyvtáros. Több, a könyvtár eredeti anyagával kapcsolatos feldolgozását a Könyvtári Szemle, Korunk, Igaz Szó, Művelődés és Vörös Zászló közölte. Válogatásában, bevezetésével és jegyzeteivel jelent meg a könyvtáralapítóról írt doktori dolgozatának részanyagaként a Teleki Sámuel és a Teleki-Téka c. kötet (Téka 1976).

Tófalvi Zoltán: Doktori értekezés Teleki Sámuelről. Művelődés 1975/9


Dehel Gábor (Szatmár, 1940. ápr. 29.) – író, színművész. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola tanítványa. 1961-től a kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. Balettlibrettóval jelentkezik: Junger Ervin zenéjére Találkozások címmel írt táncjáték-szövegkönyvet (bemutatta az Állami Magyar Opera 1964-ben).

Először 1965-ben jelent meg írása az Ifjúmunkásban. Számos karcolata, novellája, színészportréja, riportja, színházi kérdésekkel foglalkozó írása új nemzedékének tárgyilagos elemzőkészségét tükrözi. Drámával is kísérletezett. Hasonmások c. groteszk játékában az elszemélytelenedett hatalom mechanizmusának képét bontja ki. Márton Jánossal közösen dramatizálta Jókai A kőszívű ember fiai c. regényét (bemutató Kolozsvárt, 1977), Az ártatlan c. drámáját a kolozsvári rádió magyar adásában mutatták be (1978), Gheorghe I. Bodeával közösen szerzett Találkozások c. darabját a kolozsvári rádióban két nyelven adták elő (1979). Collodi nyomán írt Pinokkió c. színdarabját ifjúsági bérletben játszották (1979), Időzavarban c. televíziós játékát a magyar nyelvű adásban mutatták be, a főszerepben Barkó Györggyel (1980).

Kötetei: Elődöntő (novellák, egyfelvonásos. Forrás 1971); Kulisszatitok (regény, Kv. 1974); Öngól (regény, 1980).

Gyöngyösi Gábor: Elődöntő. Utunk 1972/1. – Bogdán László: Kulisszatitok, avagy micsoda éjszaka volt. Utunk 1974/18. – Szávai Géza: Művészet és élet egybejátszása. A Hét 1974/27.


Deheleanu Margit – *szótár


Dékáni Kálmán (Szováta, 1875. nov. 26. – 1925. okt. 9., Nagysajó) – történetíró, szerkesztő. 1898-ban Kolozsvárt végezte az egyetemet, 1902-től a marosvásárhelyi ref. kollégium tanára, 1910-től a KZST alelnöke. 1912-től egyetemi magántanár a magyar történelem középkori forrásai tárgyköréből; 1918-tól a marosvásárhelyi kollégiumi nagykönyvtár őre és a Teleki-téka főkönyvtárosa. Történelmi tanulmányai helyi és szakfolyóiratokban, az Erdélyi Múzeumban, 1919 után a Zord Idő, Székelyföld, Pásztortűz, Magyar Kisebbség, Erdélyi Irodalmi Szemle hasábjain jelentek meg. Szerepe volt a romániai magyar irodalmi élet megszervezésében, 1920-21-ben Berde Máriával és Molter Károllyal a Zord Idő szerkesztője. Latinból lefordította és kiadta Einhard Nagy Károly élete (Bp. 1901) és Küküllei János Nagy Lajos király viselt dolgairól (Brassó 1906) c. munkáját, valamint János minorita Nagy Lajosról szóló krónikatöredékét (Bp. 1910). Írói álnevei: Földeáki Kálmán, Krónikás, Nessune, Pedagógus, Sine.


Dékány István (Kecskemét, 1886. ápr. 30. – 1965. nov. 20., Cegléd) – filozófiai és szociológiai író. Budapesten, Jénában és Londonban végzett egyetemi tanulmányai után 1911-től Erzsébetvároson, 1913-tól Nagyszebenben volt középiskolai tanár, 1918-tól Kolozsvárt működött, ahol 1919-ben jelent meg A történelem elmélete és filozófiája (Bevezetés az interpszichikai megismerés elméletébe) c. munkája. 1920-ban a történelemelmélet magántanárává habilitálták; 1922-től Budapesten tanított. Tanulmányaiban és könyveiben a történelemfilozófia, társadalomlélektan, politikatudomány, földrajz és szociográfia, jellemtan, közvéleményformálás és neveléstudomány kérdéseit egy minden radikalizmust elítélő polgári szabadelvűség, majd egyre inkább a "szellemtudományi" irányzat szempontjából ítélte meg.


Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek – ezzel a címfelirattal a lugosi Magyar Kisebbség különlenyomatai jelentek meg 1941-42-ben. Jakabffy Elemér főszerkesztő a bécsi diktátumot követő időszakban művelődéstörténeti, társadalomtudományi és falukutató tanulmányokkal akarta előmozdítani a romániai magyarság önismeretét, s megbízásából Fodor József szociográfiai kutatómunkára hívta fel a fiatalságot. A begyűlt tanulmányokat a lap közreadta, majd számozott sorozatban is forgalomba hozta. A következő füzetek jelentek meg: 1. Vita Zsigmond: Erdélyi művelődési törekvések száz évvel ezelőtt; 2. Szikrény Vilmos: Ötvösd; 3. Vita Zsigmond: A "Kolozsvári Nevelői Kör" története; 4. Bányai Géza: Medves; 5. Schiff Béla: A "Temeschburg" név a történelem megvilágításában; 6. Péntek Árpád: A karánsebesi régi és új református egyházközség és temploma; 7. Farkas László: Detta magyarsága a bánsági magyarság sorskérdéseinek tükrében; 8. Szikrény Vilmos: Fibiş (Temesfüzes); 9. Vita Zsigmond: Nemzet és sors a Bánk Bánban; 10. Bányai Géza: Janova; 11. Tőkés Gyula: Bunea mică (Bunyaszekszárd); 12. Orgonás Mihály: Dejan (Dézsánfalva). Amikor az Antonescu-rendszer a Magyar Kisebbséget betiltotta, a füzetsorozat is megszűnt.


Déli Hírlap – Temesvárt jelent meg 1925. szept. 16-tól 1944. okt. 31-ig, előbb az OMP katolikus szárnyát képviselve, majd betiltás után újjászervezve mint a Magyar Népközösség lapja (1941-44), végül a felszabadulás után a MADOSZ bánsági bizottsága szerkesztésében 1944. okt. végéig.

Első szakaszában a ~ eredetileg gazdaságpolitikai, 1928-tól politikai napilap. Felelős szerkesztője Vuchetich Endre. Az OMP irányvonalát képviselte, hangsúlyozva, hogy elve "az alattvalói hódolat" az államfő iránt s "a kisebbségi jogvédelem". Belső munkatársai között volt id. és ifj. Kubán Endre, Kulcsár S. Sándor és Pazsitka Ferenc. Irodalmi rovatát Bechnitz Sándor szerkesztette, aki a lapban helyet adott haladó műveknek is: a 20-as évek végén közölte Móricz Zsigmond, Illés Endre, Károly Sándor elbeszéléseit, Fekete Tivadar, Huzella Ödön, Reményik Sándor, Serestély Béla, Szabolcska Mihály, Szombati-Szabó István, Walter Gyula verseit, Osvát Kálmán publicisztikai írásait.

Az Antonescu-rendszer 1940 szeptemberében a lapot betiltotta, s csak 1941 tavaszán indulhatott meg újra (folytatólagos évfolyamjelzéssel) mint a Romániai Magyar Népközösség orgánuma. 1942 októberétől a főszerkesztés szerepkörét a Budapestre távozó Vuchetich Endre helyett Kakassy Endre, Puhala Sándor, majd Olosz Lajos vette át. 1943-ban az irodalmi rovatban Illyés Gyula, Sinka István, Hunyady Sándor, Illés Endre, Márai Sándor és Rónay György, az erdélyi írók és költők közül Abafáy Gusztáv, Bartalis János, Dsida Jenő, Horváth Imre, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Serestély Béla, Szemlér Ferenc, Vita Zsigmond prózai írásai, versei, kritikái jelennek meg. Versekkel szerepelnek szocialista munkásírók is: Földeák János (Reggeli csöngetés) és Vaád Ferenc (Üzenet, Falusi reggel). A lapot két nappal az 1944. aug. 23-i román nemzeti antifasiszta és antiimperialista fegyveres felkelés után a legálissá váló MADOSZ vette át. Szept. 23-tól kezdve a ~ fő- és ideiglenes felelős szerkesztője Takács Lajos, aki egy haladó csoportosulás élén kapcsolatot talált az ellenzékkel már annak illegalitása alatt is. Az utolsó szám ~ néven 1944. okt. 31-én jelent meg. Nyomába nov. 1-jén a Szabad Szó lépett Kazinczy János főszerkesztése alatt.

Méliusz József: Sors és jelkép... 2. javított kiadás, 1973. 431. – A magyar tömegek fenntartás nélkül álltak a demokratikus rendszer mellé. Beke György beszélgetése Takács Lajossal. A Hét Évkönyve 1979. 152-58.


Délkelet – politikai és társadalmi hetilap Sepsiszentgyörgyön. 1929. szept. 1-jén indult, s célul Háromszék és a Brassó megyei Hétfalu közügyi és irodalmi kérdéseinek ápolását tűzte ki; később érdeklődése Csík megyére is kiterjedt. Felelős szerkesztő és laptulajdonos Lázár Dezső, főszerkesztő egy időben Bíró László hosszúfalusi lelkész, főmunkatárs Hétfaluból Tóthpál Dániel, Csíkszeredából Mihály László Barna. A lap Bartalis János, Farcádi Sándor Áron verseit, Tamási Áron novelláját közli, itt jelenik meg Tóthpál Dániel Bukarestből keltezett Szabó Dezsőhöz c. verse (1930. aug. 24.). Megszűnt 1932-ben.


Delly-Szabó Géza (Somogycsurgó, 1883. máj. 19. – 1961. nov. 1., Kolozsvár) – zeneszerző. Szülővárosában végezte a tanítóképzőt, 1908-tól nyugalomba vonulásáig (1947) a kolozsvári evang. iskola tanítója. Első kolozsvári éveiben a helyi zenekonzervatóriumban Farkas Ödön növendéke. Mestere megbízásából 1910-től a zeneszerzési tanszakon összhangzattant tanított; 1925-től majdnem egy emberöltőn át vezette a nyomdászok Gutenberg ének- és zenekarát. Rövidebb ideig a fa-, bőr- és építőipari munkások szakszervezeti kórusainak karnagya is. Zenepedagógiai munkásságának eredményeként adta ki 1945-ben és 1947-ben a relatív szolmizáción alapuló gyakorlófüzeteit; módszertana (A solfége-tanítás új módszere, 1933), valamint háromkötetes hegedűiskolája (Gradus ad Paganini, 1939) kéziratban maradt. Bartók, Drăgoi, Kodály és maga gyűjtötte népdalokat és munkásfolklórt dolgozott fel énekkarra vagy énekhangra zongorakísérettel (Székely, csángó és kalotaszegi népdalok, Kv. 1925, 1927; Nótabokréta, 8 füzetben, Kv. 1935-36). Megzenésítette számos költő (Ady, Arany, Áprily, Bodor Pál, Gyóni Géza, Jékey Aladár, Kányádi Sándor, Petőfi, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Tompa László, Walter Gyula) több versét. Sappho c. operáját (1917) Grillparzer nyomán, a Páter gvárdiánt (bemutatták Kolozsvárt 1946-ban) Bárd Oszkár szövegére írta. Zenés történelmi játéka, A kontár (1951) nem került színpadra. A klasszikus-romantikus hagyományokban gyökerezve dolgozta fel a népzenét.

D.-Sz. G. műveinek jegyzéke. Finta Zoltán előszavával. Kv. 1942. – Lakatos István: D.-Sz. G. Színház és Mozi, Kv. 1946/11. – Benkő András: D.-Sz. G. Utunk 1956/47.


Délvidék*Aradi Színpad


Demény Dezső (Nagysármás, 1915. jan. 27.) – pedagógiai, lélektani és szociológiai író. ~ Piroska férje. A kolozsvári ref. kollégium elvégzése után egy ideig ipari munkás. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron 1942-ben fejezte be, majd Berlinben egészítette ki. Mint középiskolai tanár kezdte pályáját Kolozsvárt, egy ideig az egyetemen dolgozik; éveken át volt ipari munkás (1959-64), később a torockói általános iskolához került, majd Gyaluban tanított. Már diákkorában belső munkatársa volt a MADOSZ lapjának, a Székelyföldi Néplapnak, 1937-től a Korunkban is közölt. Az iskola és többtermelés viszonyát elemzi a Népnevelés hasábjain (1946), s a Korunk új folyamában közli szakszerű tanulmányait a munkalélektan és emberanyag-gazdálkodás, tanulás és személyiség, a tanulás dinamikája, viselkedés, értékrend és axiometria, pszichoszociológiai családvizsgálat, ember és műemlék, fordítógép, nyelvészet és kommunikáció tárgyköréből. Egy Aranyos menti község kulturális képét rajzolta meg a Művelődésben (1971).

Munkái: A tesztmódszer személyiségvizsgálati szerepe (Kv. 1942); Társadalmi alkalmazkodás (sokszorosított kérdőív, Kv. 1948); Szociológiai alapismeretek (sokszorosítás, Kv. 1949); A lélektan és szociológia nyelvén (kéziratban).


Demény István Pál (Nagyenyed, 1949. ápr. 28.) – irodalomtörténész, etnográfus. Szülővárosában érettségizett, magyar nyelv és irodalom szakos diplomát a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett (1972), itt doktorált (1978). Tanított Nagypeleskén, Nagyenyeden és Csombordon, 1978-tól a Csíkszeredai Múzeum kutatója. Első írásai az Echinoxban jelentek meg, nagyobb tanulmányait a NyIrK közölte a krónikák és balladák szövegegyeztetéséről (1973/1) s az északi-osztják hősi énekekről (1977/1 és 1978/2). Kötete: Kerekes Izsák balladája (összehasonlító-tipológiai tanulmány, 1980).


Demény Lajos (Kisfülpös, 1926. okt. 6.) – történész. A nagyenyedi kollégiumban, a szászrégeni, majd marosvásárhelyi tanítóképzőben végezte középfokú iskoláit, felsőbb tanulmányokat pedig a Bolyai Tudományegyetemen, majd Szverdlovszkban és Leningrádban folytatott, ahol megszerezte a kandidátusi fokozatot (1956). Azóta Bukarestben él, 1959-ig a Zsdanov, ill. Ştefan Gheorghiu Pártfőiskola tanáraként dolgozott, 1959-től 1963-ig az Akadémiai Könyvkiadó szerkesztője, 1964-től a Nicolae Iorga Történettudományi Intézet főkutatója, 1971-től a nemzetiségtörténeti kutatások osztályvezetője. A Revista de Istorie, Studii şi Materiale de Istorie Medie és Magazinul Istoric szerkesztőbizottsági tagja. Írásait a Korunk, Könyvtári Szemle, Művelődés és román, német, orosz, angol, francia nyelvű szakfolyóiratok (köztük a Studii şi Cercetări de Bibliologie, Revue Roumaine d'Histoire, Revue Roumaine d'Études Internationales, Szrednie Veka) közlik.

Munkaterülete főleg a XV-XVIII. század művelődéstörténetét és parasztmozgalmait fogja át, köztük is kiemelkedők az 1437-38-as erdélyi parasztfelkeléssel kapcsolatos közleményei magyar, román, német, cseh, orosz és francia nyelven; erről a kérdésről szól Az 1437-38-as bábolnai népi felkelés (1960) c. könyve. Feleségével, ~ Lídiával és Nicolae Stoicescuval együtt írta meg Răscoala seimenilor sau răscoala populară? (1968) címmel az 1655. évi havasalföldi szejmen-felkelés történetét. Nagy jelentőségű az első román nyelvű nyomdatermék felderítésével kapcsolatos kutatómunkája; más cikkei az erdélyi nyomdászat történetével, a kilenced történetével, Veress Endre működésével, az erdélyi papírgyártás múltjával kapcsolatosak. Vezetése alatt kezdte meg működését a Nicolae Iorga Történeti Intézet Nemzetiségtörténeti Osztálya, melynek céljait Nemzetiségtörténeti munkaprogram c. alatt a Korunk 1971/8-as számában ismertette. Történelmi magyarázattal kísérte az Evangheliarul slavoromân de la Sibiu 1551-1553 (Emil Petrovici akadémikus filológiai tanulmányával, 1971) c. szövegkiadványt, bevezette a Testamentum-sorozatot (Kemény G. Gábor Mocsáry Lajos a népek barátságáért c. kiadványa élén, 1972) s Aspecte militare ale răscoalei de la Bobîlna c. alatt tanulmányt írt a fegyveres népfelkelések romániai hagyományairól szóló kiadvány számára (România şi tradiţiile luptei armate ale întregului popor, 1972. 33-39).

Megírta Jordáky Lajos életrajzát (a Szocializmus és történettudomány c. Jordáky-kötet bevezetése, 1974); akadémiai kiadásban megjelent munkája: Relaţiile politice ale Angliei cu Moldova, Ţara Românească şi Transilvania în secolele XVI-XVIII (Paul Cernovodeanuval, 1974). Könyvtörténeti tanulmánya: Ouvrages imprimés en caractères cyrilliques en Transylvanie au XVI-e siècle (Dezsényi Szemző Piroska-Mezey László szerk.: Armarium. Studia ex historia scripturae librorum et ephemeridum. Bp. 1976. 95-126).

Felelős szerkesztője A romániai magyar nemzetiség története és testvéri együttműködése a román nemzettel c. sorozat I. kötetének (rövidítve MNT, 1976, román fordításban is), amelynek bevezetőjében kijelölte a magyar nemzetiségi történetírás korszerű feladatait. Szerkesztője és társszerzője a Székely felkelés 1595-1596 (Benkő Samuval és Vekov Károllyal, románul 1978, magyarul 1979) c. kötetnek, s szerzője az Enciclopedia istoriografiei româneşti (1978) c. lexikonban az erdélyi magyar történettudományi vonatkozású szócikkeknek.

Újabb önálló kötetei: Székely felkelések a XVI. század második jelében (1976); A székelyek és Mihály vajda. 1593-1601 (1977); Paraszttábor Bábolnán (Együtt a hűbéri kizsákmányolás ellen, Testamentum 1977). Írói álneve Enyedi Lajos.

A kölcsönös megismerés és megbecsülés szolgálatában. Kopándi Ágnes interjúja D. L.-sal. Korunk 1976/9.


Demény Piroska, Deményné Szabó Piroska (Torda, 1917. jún. 27.) – zenetanár, folklorista. ~ Dezső felesége. Szülővárosában járt iskolába, Putnokon érettségizett. 1941-ben végezte el a zongora szakot a kolozsvári konzervatóriumban, 1951-ben ugyanott a művészeti főiskolán zenetanári oklevelet szerzett. 1951-től a kolozsvári zenei középiskola tanára. Több közös folklórkiadványban jelentek meg népi dallamgyűjtései (az 1954-es Faragó-Jagamas-féle Moldvai csángó népdalok és népballadák c. munkában Szabó Piroska I. néven szerepel). A romániai magyar rádió- és tévéadások keretében 1971 óta "Vetettem violát", "Szivárvány havasán" és más címek alatt sok száz hiteles, falvainkon gyűjtött magyar népzenei felvételt mutatott be.

H. Szabó Gyula: Százszor húsz perc. A Hét 1976/4. – László Ferenc: Vetettem violát – századszor. Utunk 1976/20. – Balla Zsófia: Vetettem violát – századszor. Művelődés 1976/7


Demeter Béla (Zalatna, 1881) – *Mikó Imre emlékezete


Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – 1952. dec. 24., Bukarest) – újságíró, szerkesztő. ~ János öccse. Iskoláit Székelyudvarhelyen és Désen végezte, majd a bukaresti közigazgatási főiskola hallgatója volt. Az Erdélyi Fiataloknak 1932-től főmunkatársa, a Keleti Újság belső munkatársa, az Erdélyi Gazda szerkesztője (1936-44), a kolozsvári Estilap főszerkesztője (1940-44). Bátyjával együtt írta Románia gazdasági válsága c. könyvét (Kv. 1930). Mint az Erdélyi Fiatalok faluszemináriumának elnöke (1931-33) jelentős szervezőmunkát végzett; kapcsolatot teremtett Dimitrie Gusti bukaresti professzorral, akinek falukutató munkásságát a sajtóban népszerűsítette is. Az Erdélyi Fiatalok Falu-füzetei sorozatában jelent meg 110 kérdést tartalmazó Hogyan tanulmányozzam a falu életét? c. szociográfiai kérdőíve a falumunkások számára (Kv. 1931), majd Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok c. füzet (Kv. 1932), melyben a szociográfia és a riportázs összekapcsolására tett kísérletet. A Magyar Népközösség és az EMGE vezetőségének tagja. Támogatta az 1944-es antifasiszta kolozsvári ellenállást.


Demeter Gyula – *Torda magyar irodalmi élete


Demeter János (Kerlés, 1908. júl. 6.) – jogi író. ~ Béla bátyja. Középiskoláit a kolozsvári és a székelyudvarhelyi kat. főgimnáziumban, jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte. A jogi tudományok doktora. Az Erdélyi Fiatalok alapító tagja, 1931-től az Ellenzék belső munkatársa, amint azonban kapcsolatba lépett a munkásmozgalommal, mindkét lap szakít vele. Az illegális KRP irányítása alatt álló Falvak Népe radikális parasztlapnak lett alapító szerkesztője (1932-33). Kolozsvárt tart ügyvédi irodát, a felszabadulás után az MNSZ egyik vezetője, Kolozsvár alpolgármestere, 1945-től tanár az egyetem jogi karán, majd prorektor, nemzetgyűlési képviselő. 1950-ben a szocialista törvényesség megsértésével letartóztatták, 1954-ben elítélték, 1956-ban rehabilitálták. 1969-től 1976-ig a Magyar Nemzetiségi Dolgozók Tanácsának kolozsvári elnöke.

1944 előtt gazdasági és politikai tárgyú munkái jelentek meg, így a Románia gazdasági válsága (öccsével, Kv. 1930) és A "Harmadik birodalom" Romániában (Mit hoz a román szélső jobboldal a kisebbségnek? Kv. 1933). Újabb magyar és román nyelvű tanulmányaiban alkotmányjogi és jogbölcseleti kérdésekkel foglalkozik, mint alkotmányjogász részt vesz az 1948. és 1952. évi alkotmány magyar nyelvű kommentárjainak összeállításában. E tevékenység eredményeként jelentek meg az Alkotmányunk hiteles román és magyar nyelvű szövege c. kiadvány (magyarázó jegyzetekkel ellátta Dr. Demeter János, Dr. Kiss Géza, Dr. Kohn Hillel, 1949) és A Román Népköztársaság alkotmánya (összeállította a Bolyai Tudományegyetem jogi karának munkaközössége. Szerkesztette Takács Lajos, Demeter János, Román Dezső, 1957) c. munkák. Publicisztikai írásaiban gyakran foglalkozik a nemzetiségi kérdéssel, ebbe a körbe sorolhatók A nemzetiségi kérdés a Duna völgyében és a Szovjetunióban (1945), A nemzetiségi nyelv a közigazgatásban (1946) és A Jugoszláv Szövetséges Népköztársaság alkotmánya (1948) c. önálló füzetekben megjelent tanulmányai.

Román nyelvű jogbölcseleti munkái többnyire másokkal közösen írt kollektív munkák megfelelő részei (Introducere în studiul dreptului, 1962 és Teoria generală a statului şi dreptului, 1967). Jénában tartott német nyelvű előadása (1966), majd önálló műve az emberi jogokról (Declaraţia drepturilor omului, 1968) e jogok fejlődését mind a nemzetközi jog, mind a hazai közjog szempontjából vizsgálja és szocialista nézetből értékeli. Társszerzője a Zur nationalen Frage in Rumänien (angol, francia, orosz és spanyol nyelven is, 1972) c. adat- és tényközlő tanulmánykötetnek Eduard Eisenburger s Valentin Lipatti mellett. Hosszabb tanulmányát az emberi jogok helyéről az alkotmánytörténetben a Revue Roumaine des Sciences Sociales, Serie de Sciences Juridiques 1974/1-es száma közölte.

A Korunk s a napisajtó hasábjain publicisztikai írásai jelentek meg, az Utunkban útijegyzeteit közölte Olaszországról (1965/3-4 és 1967/41), a Német Demokratikus Köztársaságról (1966/22), Franciaországról (1968/10 és 1972/2), Algériáról (1970/51) és Izlandról (1973/29). Emlékirata, az 1975-ben megjelent Századunk sodrában, hiteles bepillantást nyújt a szerző ifjúkori szociális tájékozódásába, melynek már az Ellenzékben megjelent riportjai tanújelét adják, majd ismerkedésére Gaál Gáborral, Aradi Viktorral és Antal Márkkal, szembekerülésére az OMP-vel és az Erdélyi Fiatalok konzervatív szárnyával; a Falvak Népe oldalairól újraközölt cikkek már a forradalmi népharc vállalását dokumentálják. Jelentős közlés mindaz, amit az emlékirat a Demeter testvérek szerepéről elmond az 1944-es német megszállást követő háborúellenes tárgyalásokról a Békepárt s az Erdélyi Pártnak Teleki Béla-féle szárnya között, egészen az antifasiszta ellenállás megszervezéséig s a felszabadulásig.

Tamás Gáspár: Kortárs a változó időben. Utunk 1976/2. – Huszár Sándor: A lehetetlen lehetőségei. D. J. emlékiratáról. A Hét 1976/4. – Balogh Edgár: D. J. tanúsága. Korunk 1976/5.


Demián Vilmos – *daljáték


Demokrácia – magyar, román és német nyelven Temesvárt megjelent társadalmi hetilap 1925-26-ban. Renovich Alfréd adta ki, felelős szerkesztője Trauer Olivér. Hasábjain a bánsági magyar írók közül Asztalos Sándor, Bach Gyula, idősb Kubán Endre, Stepper Vilmos szerepel.


Denderle József (Naszód, 1911. dec. 24.) – tankönyvíró, történész. Középiskolát szülővárosában és Kolozsvárt végzett, 1934-ben a kolozsvári egyetemen történelem-földrajz szakos diplomát szerzett. Nagykárolyban és Kolozsvárt volt középiskolai tanár. A fiatal tanárnemzedék kérdéseiről az Erdélyi Fiatalokban (1937), a régi kolozsvári iskolázásról a Jóbarátban (1937), levelezéséről Benedek Elekkel a Napsugárban (1969), Mikes Kelemenről mint ifjúsági színjátszóról az Utunkban (1971), majd a NyIrK 1979/1-es számában értekezett. Számos tankönyv szerzője. 1945-ben megírta Erdély történetét gimnáziumok és polgári iskolák használatára (a Történelemtanárok Munkaközössége adta ki Kolozsvárt). Debreczeni József név alatt magyarra fordította Ştefan Pascu, Pataki József és Vasile Popa Kolozsvár c. városismertetőjét (1957); Cantemir Moldva leírása c. munkájának társfordítója (1973).


Dénes Ferenc – *biológiai szakirodalom


Dénes Sándor (Mikola, 1880. szept. 5. – 1944-ben deportálásban) – újságíró, szerkesztő. Pályáját Debrecenben kezdte, majd radikális polgári lapok munkatársa Budapesten. 1907-ben Nagy Mihály ügyvéddel megindította a Halmi c. hetilapot, 1908-tól harminc éven át a szatmári Szamos c. napilap szerkesztője, majd főszerkesztője. A Romániai Népkisebbségi Újságíró Szervezet és a szatmári Kölcsey Irodalmi Kör alelnöke. Novellái (1909), majd harctéri riportjai (1915) Szatmáron jelentek meg, utóbbi kötetéhez (Egy komitácsi újságíró feljegyzései) Bródy Sándor írt előszót. A Cimbora c. gyermeklap felelős szerkesztője, a 30-as években a Brassói Lapok munkatársa. Könyve, az Újságot írok (Szatmár 1928, 2. kiadás 1930), őszinte szakmai vallomás, irodalmi emlékekkel Ady Endréről, Szép Ernőről és rokonáról, Bródy Sándorról.


Déri-Deheleanu Gyula, eredeti nevén Iuliu Deheleanu (Zaránd, 1888. aug. 18. – 1945. márc. 17., Kolozsvár) – művelődéspolitikus. A tanítóképzőt Aradon végezte, tanári diplomát Budapesten szerzett. Déván, Pápán, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, majd Budapesten tanított, az 1919-es proletárforradalomban tanügyi biztos. Bécsi és csehszlovákiai emigráció után tért haza és Kolozsvárt óraadó tanárként tartotta fenn magát.

Részt vett a szakszervezetek Szabad Iskolájának megszervezésében (1922-24), alapítója és szervezője a Szocialista Társadalomtudományi Körnek, közreműködik Aradi Viktor A Jövő Társadalma c. folyóiratának szerkesztésében. Kitűnő marxista szemináriumokat vezetett munkásoknak és értelmiségieknek magyarul és románul, tömör tanulmányokban népszerűsítette a történelmi materializmus tanítását a társadalmi fejlődésről, 1932-ben a Dolgozók Naptárában ateista vitacikket írt. 1934-től a Szovjetunió Barátainak Szövetsége egyik vezetője, elsőnek írja alá a szervezet betiltása ellen tiltakozó memorandumot. 1935-ben Nagyváradon szervezte a népfronti mozgalmat, 1936-tól kezdve Bukarestben élt. Victor Cheresteşiuval közösen szerkesztett Száz újságcikk alapján románul és Vidám nyelvgyakorló c. kiadványaiban és egyéb történelmi, földrajzi, román nyelvi tankönyveiben az oktatást egybekötötte a marxizmus népszerűsítésével. A II. világháború alatt az illegális România Liberă szerkesztésében vett részt, Magyarország német megszállása után Tordán szervezett akciót a menekülő üldözöttek védelmére. Kolozsvár felszabadulása után a pedagógusok marxista-leninista kurzusait vezette s Tordán egy román és egy magyar nyelvű kommunista lapot indított a tömegagitáció és propaganda szolgálatára.

A kolozsvári egyetemen felajánlott tanszéket már nem foglalhatta el, a háborút követő tífuszjárványnak esett áldozatául.

Dán István: Még egy koszorú D. D. Gy. emlékére. Világosság 1945. ápr. 1. – Heves Ferenc: Emlékezés D.-D. Gy.-ra. Igazság 1946. márc. 17. – Kohn Hillel: Iuliu Deheleanu, a marxista nevelő. Korunk 1962/9.


Derzsi Endre – *műkedvelő játék


Derzsi László – *jogi szakirodalom


Derzsi Mihály – Daday Loránd írói álneve


Derzsi Sándor (Somogyom, 1919. szept. 27. – 1978. jan. 23., Budapest) – költő. Középiskoláit Balázsfalván, Gyulafehérvárott és Brassóban végezte. A kolozsvári tudományegyetem bölcsészeti karán folytatott tanulmányait félbehagyva a *Thalia Studió színésztagozatát végezte el. 1933-tól jelennek meg versei a Jóbarát diáklapban. Maga adta ki Szenvedések mámorában c. verseskötetét (Kv. 1942), ebben a Mozaik a szegénységről négysorosokból álló ciklusa kiemelkedő. Verseit közölte a Keleti Újság, Pásztortűz és Erdélyi Helikon, majd az Üdvözlégy szabadság c. versantológia (Kv. 1942). A Márciusi Baráti Kör egyik alapítója, a Március főiskolás lap szerkesztőségének tagja (1943-44), a Termés munkatársa. Depresszióra hajló egyéniség; nyomorúságos gyermekkora, örömtelen ifjúsága fejeződik ki kötött formái közt is érvényesülő ellentétes indulataiban. 1944-45-ben a kolozsvári Világosság munkatársa, rövid ideig a brassói Népi Egység szerkesztőségében dolgozott. 1945 végén Budapestre költözött, ott a Válasz, Nagyvilág, Valóság, Magyar Nemzet munkatársa. Fordításában jelent meg Mihail Sadoveanu A csodálatos erdő c. meséje (Bp. 1956).


Desbordes Ernő – *Ellenzéki Közlöny

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Desbordes Ernő
(Koronka, 1874. szept. 13. – 1939. jan. 21., Dés) – politikus, közíró. Sajóudvarhelyi földbirtokos, Kolozsvárt végzett középiskolát, Budapesten jogot hallgatott, Magyaróváron gazdamérnöki diplomát szerzett. 1910 és 1918 között a dési kerület országgyűlési képviselője, később az OMP Szamos megyei szervezetének elnöke. A Magyar bankérdekeltségekkel szembekerülve, ellenzéki akciót kezdeményezett, s az Országos Magyar Párti Ellenzék (OMPE) keretében átmenetileg kapcsolatba került a baloldallal. Magyarpárti egységbontás? c. írását az OMPE lapja, az Ellenzéki Közlöny 1933. máj. 23-i száma közölte.

Demeter János: Századunk sodrában. 1975. 203–05.


Dés magyar irodalmi élete – a múlt században Medgyesi Lajos nevéhez kötődött. A Petőfit óvári házában fogadó s a kor nagyjaival, köztük Jókaival, Teleki Sándorral barátkozó költő-pap szociális tüzű szabadságharcos lírája, bebörtönzésekor szerzett önkényuralomellenes versciklusa s 1860-ban a román-magyar testvériség szellemében fogant Békeszózata már az antifasiszta mozgalom idején új szerephez jutott, majd a felszabadulás után sokszor előadott, megzenésített, iskolakönyvekbe foglalt politikai költészetként vált népszerűvé.

A múlt századig nyúlik viszsza a helyi sajtó és a műkedvelő színjátszás története is. Már az 1870-es években induló Szolnok-Doboka c. hetilap gondot fordított a helyi szerzők megszólaltatására, az I. világháború után nyomába lépő sajtótermékek pedig a kolozsvári írók bevonásával emelték irodalmi anyaguk színvonalát. Gyakoriakká váltak az irodalmi estek: 1930 őszén az Erdélyi Fiatalok csoportjából Balázs Ferenc, Bélteky László, Demeter János, Kováts József találkozik a dési közönséggel, 1932-ben Kovács Katona Jenő mutatkozik be, 1933-ban a Szamosmente c. helyi lap (1931-33) estjén a szomszédos Alsókosályon élő Bartalis János társaságában Ligeti Ernő, Walter Gyula lép fel, s a helyiek közül a költészetével már feltűnő Varró Dezső. Az ugyancsak itt megjelenő Szamosvölgyi Napló (1934-38) rendszeres irodalmi rovatába bevonja a szamosújvári írókat s Szolnok-Doboka már ismert íróit is; munkatársai közt van Bárd Oszkár, Flórián Tibor, Huber Győző, Parádi Ferenc, Szopos Sándor, Varró Dezső, majd bővül a lap írógárdája, s 1935-ben Fekete Lajos, Erdélyi Ágnes, Farkas Sándor, Hegyi Mózes, Salgó Olga verseivel is találkozunk. Az említett két helyi lapon kívül 1918 és 1940 között még 12 hetilap és folyóirat jelent itt meg, többnyire rövid ideig, s a város 6 nyomdája közül egyedül a Medgyesi Lajos Könyvnyomdában 16 mű jelent meg. Közöl már a Désen lakó Daday Loránd is, több ízben Reményik Sándor tart itt "zenés irodalmi est"-et. 1937-ben Sztojka László kezdeményezésére a táj íróit és művészeit mutatja be a Kis-Szamosvölgyi Album.

A II. világháború alatt Móricz Zsigmond, majd Féja Géza és Sinka István látogat ide, erre az időre esik az EME tudományos vándorgyűlése (1942) és az EMGE kiállításokkal egybekötött 99. közgyűlése (1944).

Jelentős szerepe volt Désnek a képzőművészetek terén. Szopos Sándor festőiskolát vezetett itt a 20-as években, innen indult Dési Huber István, Incze Jánosnak és Mohy Sándornak van itt műterme, s az 1942-es megyei kiállításra velük vonul fel a Kodor völgyében tanítóskodó Kovács Zoltán. A felszabadulás után klasszikus és népi írók, kommunista szerzők drámáival jelentkezik a megújhodott műkedvelő gárda, újra meg újra kiváltva az országos sajtó elismerését művészeti teljesítményeivel mind a mai napig. A dési színjátszás történetét Enyedi Sándor dolgozta fel déscichegyi tanársága idején. A városhoz kötődik Daday Loránd és Varró Dezső írói működésének teljessé válása.

Szabó T. Attila: Dés története, a Szolnok-Doboka magyarsága c. kötetben. Dés-Kv. 1944. – Enyedi Sándor: Dési színjátszók. Korunk 1966/5. – Antal Dániel: Család és szolgálat. 1971. 249-314. – Murádin Jenő: Dési évek. Korunk 1972/5. – Huber András: A műkedvelői színjátszás kezdetei Désen. Korunk 1979/11; uő: Dési séták. Igazság 1980. okt.-nov.


Dési Huber István (Nagyenyed, 1895. febr. 6. – 1944. febr. 25., Budakeszi) – képzőművész. A Bethlen Kollégiumban csak az I. gimnáziumi osztályt végezhette el, családja Désre költözött, ahol apja saját mesterségére, az ezüstműves szakmára akarta kitanítani.

Mint alkalmi munkás bejárta az országot, az I. világháború negyven hónapját a frontokon töltötte; első rajzai a lövészárkokban készültek. Leszerelése után a Szopos Sándor vezette dési rajziskolában bővítette ismereteit. 1921-ben Budapestre távozott, majd feleségével Olaszországban telepedett le mint ötvös. Milánóból küldte rajzait a Désen 1926 nyarán rendezett tárlatra. Az autodidakta grafikus és festő csak a fronton szerzett tüdőbaja kiújulásakor vált meg mesterségétől. 1928-ban mutatkozott be Budapesten IV. Rend c. linóalbumával. Korai munkái a kubizmus és konstruktivizmus hatása alatt készültek, későbbi festményein – munka- és munkásábrázolásainak repertoárjában – kötött, konstruktív szerkesztés oldódik festőiséggé. Désre gyakran visszatért, képei is készültek itt. "Mi tagadás – mondja 1936-ban egy interjúban Méliusz Józsefnek -: még ma is romániai magyarnak érzem magam és izgalommal figyelek minden otthoni hírt."

A Korunkban 1933-tól jelennek meg írásai, egy részüket szanatóriumi betegágyán írta. A képzőművészet és társadalom viszonyáról, a két háború közti magyar művészet kérdéseiről, az avantgarde lényegéről és bírálatáról értekezik; jelentős írásai: A festészeti "izmusok" bírálatához (1933/3); A képzőművészet és a társadalom változásai (1933/11); A mai magyar festészeti törekvések (1937/1); A festői módszer kérdése (1937/2). Sok részletében ma is helytálló ítéletét fogalmazza meg méltatásaiban Derkovits Gyuláról, Nagy Istvánról, Thorma Jánosról, a Barabás Miklós Céh művészeiről. Szentimrei Jenő egy cikkében (Brassói Lapok 1937. jún. 13.) kritikai hatékonyságát jellemzi.

A romániai magyar sajtó számon tartotta az elszármazott művész munkásságát. Méltató cikkek jelentek meg kiállításairól, művészi sikereiről a Korunk, Független Újság, Brassói Lapok, Keleti Újság és a dési lapok hasábjain. Halálakor Radnóti Miklós idézte emlékét Nem bírta hát... c. versében.

(M. J.)

Antal János: A proletárművészet problémáihoz. Korunk 1932/5. – Méliusz József: D. H. I. Független Újság 1936/31-32; uő: D. H. I. (1895-1944). Dési Hírlap 1944. márc. 13.; újraközölve Kitépett naplólapok, 1961. 223-25. – Kállai Ernő: D. H. I. Korunk 1938/12. – Dési Huber Istvánné: D. H. I. Emlékkönyv, Bp. 1964. – Murádin Jenő: Dési évek. Korunk 1972/5. – D. Varga Katalin: D. H. I.-ról, idézetekkel. Ugyanitt D. H. I. leveleiből. A Hét 1974/10. – Sztojka László: Három D. H. -könyvillusztráció. Korunk 1975/4. – Vita Zsigmond: D. H. I. Nagyenyeden. Korunk 1977/1-2. – Kántor Lajos: A közel és a messze. D. H. I.-nal a Korunk nyomában. Új Írás, Bp. 1977/12; újraközölve Kép, világkép. 1977. 81-82, 94-104.


Désy Magda – *iskolai színpad


Deutsek-Pásztai Géza (Görgényszentimre, 1892. okt. 30. – 1971. márc. 22., Kolozsvár) – jogász, közíró. A marosvásárhelyi ref. főgimnázium elvégzése után a kolozsvári egyetemen szerzett állam- és jogtudományi doktorátust. 1922-től ügyvéd Bánffyhunyadon. A Kós-féle "kalotaszegi frakció" tagjaként 1924-ben a brassói nagygyűlésen élesen támadta az OMP vezetőségét; 1927-ben a Magyar Néppárt titkára lett, s azóta Kolozsvárt működött. Politikai cikkeivel a napisajtóban, néhány verssel a Zord Idő hasábjain szerepelt. Tornya Gyula csákovai ügyvéddel együtt elkészítette s kibocsátotta A Népkisebbségi Törvény tervezete (Kv. 1928) c. kiadványt. 1930-tól az SZDP egyik vezetője, szakszervezeti jogtanácsos, a magánalkalmazottak és magántisztviselők országos egyesületének erdélyi elnöke. Részt vett az antifasiszta ellenállásban. 1945-t&ől 1948-ig a munkajog tanára a Bolyai Tudományegyetemen. 1949-ben a szocialista törvényesség megsértésével bebörtönözték, 1960-ban rehabilitálták.

Mikó Imre: Huszonkét év. Bp. 1941. 72., 86. – Kós Károly: Kalotaszegi vállalkozás. Korunk 1970/10.


Déva magyar irodalmi élete – A város magyar irodalmi vonatkozásai a köztudatban elsősorban a folklórelemekre és a történelmi múltra szorítkoznak. "Magas Déva vára" (egy 1955-ös moldvai csángó gyűjtésben "magas Gyiva vára") a klasszikus Kőműves Kelemen-ballada eseményének közismert színhelye, s az itt raboskodott és meghalt Dávid Ferenc emlékét meg-megújuló tisztelet övezi. Itt bontakozott ki 1880-tól kezdve a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társaság, s e társulat évkönyveinek (1882-1914), valamint a szintén 1882-ben létesített történelmi és régészeti múzeum tevékenységének fontos szerepük van a római kort megelőző Dácia emlékeinek múlt századi felkutatásában és megismertetésében. Itt bontakozik ki a Szászvároson élő Torma Zsófia ősrégésznek, a tordosi neolit kori telep feltárójának tudományos pályája is.

A múlt század utolsó negyedében indult Hunyad, majd Hunyadvármegye (1931-ig), Déva és vidéke (1931-ig) c. hetilapok, majd az Erdélyi Napló (1931-40) s a Hunyadmegyei Élet (1934-35) irodalmi hagyományt teremtettek a város és megye költőinek megszólaltatásával; ezt fejleszti tovább az 1933-ban Petrozsényi Újságként indult, majd 1936-tól A Mi Megyénk címet viselő heti kiadvány. Ebben az időben Déván tíz nyomda működött, ami hozzájárult a város irodalmi jelentőségéhez. 1920 és 1940 között Hirsch Adolf könyvnyomdájában 36, Laufer Vilmoséban pedig 22 magyar nyelvű könyvet vagy folyóiratot nyomtak (a többiben összesen 16-ot).

Regények, verskötetek jelentek meg, többek közt Barzilay István, Gyarmati Ferenc, Kovács Károly, Serestély Béla kötetei, s a Patria nyomda Szerencse fel címen 1933-ban gyűjteményes kötetbe foglalta több helyi és környékbeli szerző, köztük – a külön kötetekkel jelentkezőkön kívül – Fodor László, Gidály Imre, Kiss Ernő, Molnár Sándor, Nyári Marcell, talmácsi Oláh Dezső, Szöllősi János, Szenes György írásait. A Bukovinából még a századfordulón idetelepedett "csángók" történetét László János telepesgazda dolgozta fel 1935-ben (az anyag összeállítását Petru Groza támogatta, a kézirat a család tulajdonában).

1935. nov. 3-án itt jelentette be dr. Petru Groza a Frontul Plugarilor és a MADOSZ antifasiszta egységfrontját. A helybeli magyarság tiszteletét fejezte ki az államférfiú iránt Serestély Béla nekrológja (1958) és Kovács Károly emlékbeszéde a Groza-szobor előtt.

A csángótelep fiatalsága dalárdát és műkedvelő színpadot teremtett. Ezek hagyományát elevenítette fel újabban a helybeli líceum magyar tagozatának irodalmi köre, élén Lovassy László tanárral: 1972 decemberében rendezett helyi Petőfi-emlékkiállításukat a román televízió magyar adásán is bemutatták. A művelődés ösztönzői a találkozások írókkal, művészekkel. Emlékezetes az Erdélyi Helikon íróinak látogatása 1927-ben; manapság az Utunk s a Kriterion Könyvkiadó írói keresték fel sikeres rendezvények keretében olvasóikat.

Beke György: Zsók-krónika. A Feketeügy c. kötetben, 1974. 12-49. – Dévai telepesek népdalai. Művelődés 1977/6.


Dévald László (Nagyvárad, 1912. aug. 28. – 1974. dec. 28., Nagyvárad) – újságíró. Szülővárosában érettségizett, Kolozsvárt szerzett jogi doktorátust. Újságírói pályáját Nagyváradon az Erdélyi Lapok, Nagyvárad és Magyar Szó belső munkatársaként kezdte (1932-40), elbeszélései és novellái a Pásztortűz, Erdélyi Szemle, A Hírnök, Vasárnap s a napilapok hasábjain jelentek meg; díjat nyert a Pásztortűz novellapályázatán (1931), szerepel a Tíz tűz c. antológiában (1932), Álmodoznak az öregek c. zenés operettjét bemutatták Nagyváradon (1935). Ügyvédi pályára ment 1940-ben, a felszabadulás után vállalati ügyész. Mintegy 20 000 kartotékot magába foglaló idézet- és aforizmagyűjteménye az irodalom, művészetek és tudományok minden ágát felölelte, belőlük 1968 óta közölt a hazai magyar irodalmi folyóiratokban és napilapokban, s önálló köteteket is állított össze: Gondolatok a szerelemről (Szilágyi Júlia bevezetésével, Téka 1970; 2. kiadás 1972); Gondolatok a művészetről (Angi István bevezetésével, Téka 1975).


Déznai Viktor (Arad, 1884. máj. 25. – 1968. dec. 1., Kolozsvár) – közíró. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen s a párizsi Sorbonne-on végezte mint francia nyelv és irodalom szakos tanár, a bölcsészet doktora, 1907-től a temesvári állami főreáliskola, 1919-től a zsidó líceum tanára s a munkásgimnázium igazgatója, 1948-tól 1950-ig a kolozsvári Bolyai és Babeş egyetemeken egyidejűleg az urbanisztikai és városrendészeti tanszék tanára. 1958-ig az akadémia kolozsvári könyvtárában dolgozott.

Már a saját kiadásában megjelent disszertációja (A természetérzékről a XVII. század francia irodalmában, Bp. 1907) sokoldalúságát tanúsította. Az I. világháború előtt kezdte el várostudományi tanulmányait, s ezirányú kutatásainak 1912-ben az urbanológia nevet adta; ezt a kifejezést a külföldi szakirodalom is átvette, kiegészítve urbanisztikával, vagyis a várostudomány technikai alkalmazásával. Behatóan tanulmányozta a föld alatti városépítés problémáját, s nemzetközi urbanisztikai kongresszusokon vett részt 1934-ben Lyonban, 1937-ben Párizsban. Tagja volt több európai és amerikai társulatnak; a 30-as évektől kezdve több javaslatot tett (így a genfi egyetem J.-J. Rousseau Pedagógiai Intézetének is) szellemi olimpiászok rendezésére; a II. világháború után kidolgozta egy nemzetközi és egy hazai városkutató intézet tervét, s állami megrendelésre megírta Kolozsvár urbanisztikai történetét. Szaklapokban, köztük a román Urbanismul, a budapesti Városok Lapja, a párizsi La Vie Urbaine, a stuttgarti Zirkel és a genfi Oeuvres hasábjain öt nyelven jelent meg mintegy félszáz tanulmánya a várostudomány köréből, különös tekintettel a világ elvárosiasodásának, város és háború viszonyának s a hazai városok, így Bukarest, Temesvár, Kolozsvár fejlődésének kérdéseire. A Temesvári Hírlap, Független Újság, Ifjú Kelet, Korunk (mindkét folyam), Utunk, Tribuna, Contemporanul, Viaţa Economică munkatársa volt.

Kiadott munkái: L'urbanisation du monde (Bruxelles 1932); A D-terv (Gárdonyi Istvánnal, regény, Prager Könyvkiadó, Pozsony 1938); Szovjetunió (I-II. 1946). A városok általános osztályozásáról szóló feldolgozásai kéziratban maradtak, s könyvtárával, gyűjteményeivel, levelezésével együtt adományként az akadémia kolozsvári fiókjának könyvtárába kerültek.

Élettörténetét és munkásságát tanítványa, Bleyer György írta meg (kéziratban a család tulajdonában).


Dezséri György Jancsó Elemér írói álneve


Dézsi Lajos – *Minerva Könyvtár

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Dézsi Lajos
(Debrecen, 1868. aug. 23. – 1932. szept. 17., Budapest) – irodalomtörténész. 1906-tól 1919-ig a kolozsvári, ezután a szegedi egyetem tanára, 1923-tól az MTA rendes tagja. A kései pozitivista irodalomtörténet-írás egyik legtermékenyebb munkása; elsősorban a régi magyar irodalommal foglalkozott. Számos részlettanulmányt és monográfiát írt, sok kéziratos művet, forráskiadványt rendezett sajtó alá, több irodalomtörténeti folyóiratot, könyvsorozatot és lexikont szerkesztett. Jó pedagógus volt, pályakezdésükben segítette Antalffy Endrét, Büchler Pált, György Lajost, és tanára volt József Attilának is. Kolozsvárt jelent meg 1926-ban Erdélyi arcképek és képek (Minerva Könyvtár 5–6.) c. munkája, amelyben a XVI. századtól a XIX. századig terjedő korszakból két korrajzot és tizenkét íróportrét adott közre. A Ványi Ferenc szerkesztésében megjelent Magyar irodalmi lexikon (Bp. 1926) az ő szakmai ellenőrzésével készült.


Dezső Ervin (Pozsony, 1913. márc. 15.) – fizikai szakíró. Magyarországi középiskolai és műegyetemi tanulmányai után geodéta mérnök (1939-41), majd a budapesti műegyetem fizikai intézetében tanársegéd (1941-45). A II. világháború után Kolozsvárt telepedik le, előbb a cipőgyár tervező mérnöke, 1948-tól egyetemi tanár a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen nyugalomba vonulásáig (1978). Tudományos tájékoztató és műszaki cikkek szerzője. 1954-től 1964-ig a Matematikai és Fizikai Lapok egyik szerkesztője. Fizikai és fiziológiai írásait szaklapok közlik, így jelentősebb tanulmányát a fémek belső fényelektromos effektusáról a Fizikai Szemle (Bp. 1978/7). Önálló kötetei: Több fényt! (ifjúsági kiadvány, 1963; román nyelven 1968); Két emberpár, négy tudós, három Nobel-díj (összeállítás, 1970); A lézersugár (Kv. 1972); Mozgás, erő, energia (Antenna, Kv. 1980).


Dezső Lóránt – *Acta Bolyai és ~ Bolyaiana


Dezső Miklós – *mezőgazdasági szakirodalom


diáklap – már 1918-at megelőzően s csaknem az egész múlt században készült kézírásos, majd később sokszorosított, végül nyomtatott formában. Általános művelődési jelentőségük mellett az teszi őket érdekessé, hogy szépirodalmi, művészeti és tudományos anyaggal a közélet számos kiválósága indult el bennük alkotói útjára. Ez a műhely-jelleg különbözteti meg őket az olyan *ifjúsági lapoktól, mint az Ifjú Erdély, a Jóbarát, az Erdélyi Magyar Lányok a két világháború között vagy a Pionír, a Napsugár, a Jóbarát és Ifjúmunkás napjainkban, amelyek rendszeres és gyakori megjelenésükkel, szerkesztői és szerzői törzsgárdával, átgondolt művelődéspolitikával országos funkciókat töltenek be, szemben a szerzőiket és hatósugarukat tekintve egyaránt helyi, intézményi jellegű ~okkal.

A kolozsvári ref. kollégium Gyulai Pál-önképzőköre adja ki a – *Remény diáklapnak az I. világháború utáni folyamait (1920-28, majd 1942-43) előbb Nagy Jenő és Jancsó Béla, később Illés Gyula, Rohonyi Vilmos és Buday György szerkesztésében; felújításakor a II. világháború után tanárszerkesztője Nagy Géza, főmunkatársai Dáné Tibor, Kallós Zoltán, Csendes Zoltán. A kolozsvári unitárius kollégium Kriza-önképzőkörének még a múlt században alapított, ugyancsak *Remény c. lapja 1942-ig jelent meg, tanárirányítója Borbély István, diákszerkesztői közt van Mikó Imre, László Tihamér, Bodor András, Létay Lajos. Temesvárt a piarista gimnáziumban adták ki *Ifjúság címen "diákok, diáklányok, véndiákok szépirodalmi és művészeti folyóiratá"-t (1921-26). A székelykeresztúri unitárius főgimnázium Orbán Balázs-önképzőköre a *Hajnal diákfolyóiratot jelentette meg (1923), s ezzel egyidejű a Brassói Diákok is (1923-24). Antal Márk s többek közt Déznai Viktor irányításával, Fürst Oszkár szerkesztésében ugyancsak a 20-as évek elején indul meg magyar nyelven az erdélyi zsidó ifjúság folyóirata, az Ifjú Kelet, s a temesvári román nyelvű zsidó líceum önképzőköre a 30-as években magyarul jelenteti meg Gaudeamus Igitur c. kőnyomatosát. E jelentősebb kiadványok mellett majdnem minden középiskolában történtek többé-kevésbé maradandó kísérletek ~ alapítására.

A felszabadulást követő iskolai kezdeményezések közül megemlítjük a nagy múltú – *Remény időleges felújítását a kolozsvári unitárius kollégiumban (1945) és a temesvári magyar líceumban kiadott *Gaudeamus folyóiratot (1945-46), melynek főszerkesztője a még diák Bodor Pál. A 60-as évektől kezdve egyre több középiskola indította meg diáklapjait. Ezek közt a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum diáklapja a *Fiatal szívvel (1967-től), a csíkszeredai középiskoláé a Lyceum (1968-tól), a nagyváradi 3-as számú líceumé a Diákszó (1970-től), a sepsiszentgyörgyi l-es számú (ma Matematika-Fizika) líceumé a *Gyökerek, ugyanott a 2-es számú (ma Történelem-Filológia) líceumé az Auróra, a székelykeresztúri líceumé a Rügyek, a kovásznaié a Mi (1969-től). A marosvásárhelyi művészeti líceum Zenit, a Bolyai Farkas Líceum ugyanott Tentamen címen adja ki folyóiratát. 1972-ben a kolozsvári 11-es számú (ma 3-as számú Matematika-Fizika) líceum is újraindította a már a múlt században 38 évfolyamot megért *Hajnal c. önképzőköri diáklapot; a szatmári magyar líceum ugyanekkor felújította az 1918-ban már Diákszó címen megjelent diáklapot, Temesvárt pedig *Juventus címmel születik ~. A székelyudvarhelyi Dr. Petru Groza Matematika-Fizika Líceum ABC c. diáklapja 1. számával 1979-ben jelentkezik. Mindezeket (s a még fel nem soroltakat) tanárokból és tanulókból összeállított szerkesztőségek vezetik, munkatársaik nagy részét a diákok soraiból toborozzák, s felkarolja, irányítja tevékenységüket a KISZ. Egyetemek, főiskolák szintjén a diákság irodalmi törekvéseit a *főiskolás lapok szolgálják.

(G. Gy.)

Gaal György: 33 diáklap. Korunk 1970/7; uő: Diáklapok másfélszáz éve. Korunk Évkönyv 1974. 269-81. – Banner Zoltán: A nagyváradi Diákszó; Kocsis István: A szatmári Diákszó. Utunk 1973/26.


diáknaptár – a két világháború közt többször is kezdeményezett pedagógiai célú kiadványsorozat. Kolozsvárt már 1923-ban megjelent az Erdélyi Magyar Lányok diáknaptára. A Brósz Emil szerkesztésében Kézdivásárhelyen kiadott Diáknaptár az 1924-25. tanévre az ifjúság természetismeretét gyarapította. A Diáknaptár 1930/31 c. kiadványt Erdély és Szlovenszkó ifjúsága részére állította össze és adta ki a kolozsvári Jóbarát és a komáromi Tábortűz ifjúsági lapok szerkesztősége. Ebben a zsebkönyvszerű naptárkötetben szó esik a falukutatás gyakorlati módszereiről, az erdélyi magyar ifjúság helyzetének alakulásáról, a linóleummetszés technikájáról. A kötetet Harmos Károly komáromi festőművész rajzai és metszetei díszítik, ezek közül kiemelkedik tárgyával a Bolyai Farkas kályháskocsijáról készített linómetszet. Ujabb vállalkozás a két évfolyamot megért Amicus Diáknaptár: az 1937-38-as I. kötetet Szenczei László gondozta. Mindkét kötet kiadója a kolozsvári Lepage könyvkereskedés. A II. kötet zömében kolozsvári tanárokból alakult szerkesztői munkaközösségében Antal Márk, Bíró Sándor, Brüll Emánuel, Finta Gerő, László Tihamér, Szabó T. Attila is részt vett. A kiadvány az ifjúság egész érdeklődési körét igyekezett átfogni a hazai és az egyetemes művelődéstörténettől a falukutatáson át az év kiemelkedő sportteljesítményéig. A román-magyar művelődési kapcsolatok szempontjából fontos Bíró Sándor Bálcescu-tanulmánya az I. kötetben.


diákrádió – az ország nagyobb egyetemi központjaiban a diákotthonok számára vezetékes rádión közvetített heti adás. Kolozsvárt 1971 őszén alakult magyar szerkesztőségi csoport Nagy Gyula filológus hallgató vezetésével. 1973-ban két szerkesztőségi kollektíva működött Gaudeamus (főszerkesztője Bálint Ákos filológus) és Visszhang (főszerkesztője Patrubány Miklós műegyetemi hallgató) adáscímmel. 1974-ben az utóbbi cím alatt egyesült a két csoport. 1976-tól Zsigmond Emese filológus, 1978-tól Török István mezőgazdasági akadémiai hallgató a főszerkesztő. Fontosabb rovataik: Bel- és külpolitika, Diákélet, Népművészet és népzene, Komolyzene, Sport, Játékos elmék (nyelvművelés), Tudományos rovat, Hirdetés-tájékoztatás. A magyar adásokat 20-25 munkatárs állítja össze, közülük az évek során Gáspár Sándor, Lepedus József, Szász M. Attila, Ördög Lajos, Kostyák Imre, Csortán Márton, Török Róbert, Gagyi József, Ocskai Gábor, Sóvágó Gyöngyvér főiskolai és egyetemi hallgatók tevékenysége hozott új színt a műsorba.

1974-ben hangjátékpályázatot írtak ki, az I. díjat Zudor János kapta meg Az utolsó riport c. munkájáért. 1976-ban háromfordulós riportversenyt rendeztek. 1975-től rendszeresen műsoros fogadóesteket tartanak, melyeken a szerkesztők találkoznak a hallgatókkal s diákműkedvelők lépnek fel. A fogadóestek meghívottjai közt Keszthelyi Gyula és az Igazság, Gáll Ernő és a Korunk, Létay Lajos és az Utunk szerkesztői, Harag György és Sütő András Káin és Ábel c. darabjának előadói (előbemutatóval összekötött vita), valamint Lőrincze Lajos és Banner Zoltán szerepeltek. 1975 és 1978 között szoros volt együttműködésük az Igazsággal, műsort adtak ennek író-olvasó találkozóin, s közreműködtek a televízió magyar adásának *Kaláka c. rendezvényein. Magyar nyelvű ~ működött még Marosvásárhelyen, s jelenleg is működik Temesváron (itt főszerkesztője Burián Felicián, utóbb Tüzes Péter).

Gagyi László: A kolozsvári diákrádió magyar nyelvű adásának rövid története. Igazság 1975. máj. 25.; uő: Visszhang – adásszerkesztés, Visszhang – fogadóestek. Utunk 1977/27. – Borbély Ernő: Visszhang, diákrádió – fogadóest. Echinox 1977/2. – Lőrincze Lajos: Egy magyar nyelv van! Élet és Irodalom, Bp. 1978/3; újraközölve A Visszhang visszhangja és a dialektus dialektikája alcímmel, Emberközpontú nyelvművelés, Bp. 1980. 203-16.


diákszínjátszás*főiskolai színjátszás, *iskolai színpad


Diamandy Viktória (Nagyvárad, 1896. márc. 3. – 1943. aug. 17., Nagyvárad) – költő, író, drámaíró. Vagyonos családból származott, tanulmányait Svájcban és Angliában végezte. Francia nyelvoktatói diplomát szerzett. Keresztury Sándor (Alexandru Olteanu) író felesége, majd Horváth Imre költő élettársa. Versei, novellái, publicisztikai írásai a nagyváradi napilapokban, valamint a Tavasz és az Auróra c. folyóiratokban jelentek meg. A nagyváradi színház 1928-ban mutatta be Tigris c. színművét. Megjelent kötetei: Versek (Nv. 1925); Túl a szerelmen (regény, Nv. 1936).


Diamant Izsó (Vágújhely, 1886. febr. 25. – 1944 őszén, Budapest) – gazdasági és művészeti szakíró, 1920-tól két évtizeden át az aranyosgyéresi Sodronyipar Rt vezérigazgatója. A liberális gondolkodású ipari "menedzser" típusa, aki társadalmi állását, anyagi lehetőségeit arra használta, hogy a két háború közti évek szűkös pénzügyi viszonyai közepette a művészeti alkotást támogassa és ösztönözze. Több ezer kötetes könyvtára, kép- és metszetgyűjteménye, 3000 darabot számláló európai hírű ex libris-gyűjteménye a II. világháború alatt jórészt megsemmisült. Közgazdasági, kereskedelem- és iparpolitikai cikkei, művészeti vonatkozású írásai szaklapokban és napilapokban jelentek meg, így a "dolgozó ember" és a "technika" megjelenéséről a képzőművészetben a Keleti Újság (1924), a rézkarcról a Vasárnapi Újság (1925) hasábjain értekezett. A Romániai Gyáriparosok Országos Szövetségének erdélyi ügyvezető alelnöke; a maga tőkés osztályalapjáról bírálta a tervgazdaságot. A lap kezdeti szakaszában a Korunk munkatársa is volt. 1944 őszén feleségével együtt a nyilasterror áldozata lett.


Dicsőszentmárton magyar irodalmi élete (A szócikk kezdő mondatából törölve:) ...más erdélyi városokétól eltérően...a két világháború között bontakozott ki. "Dicső" csak az 1900-as évek elején emelkedett nagyközségből rendezett tanácsú várossá.

A 8 helyi lap közül jelentősebb a Kis-Küküllő, majd a Vármegyei Hírlap; hasábjaikon 1907-től találkozunk a fiatal Gyárfás Elemér vitacikkeivel, melyekben magyar-román érzelmi közösséget hirdet a budapesti kormányzat soviniszta politikájával szemben. A fejlődő városka típusait a gyermekkorának egy részét itt töltő Kemény János emlékezései örökítik meg. A Kis-Küküllő nyomdája 1919-ben a köztársasági felfogása miatt üldözésnek kitett Dosztál Kálmán könyvkereskedő tulajdonából részvénytársaság kezére került, s az így megalakuló Erzsébet Könyvnyomda igazgatója és a lap szerkesztője 1921-től Sipos Domokos. Az ő írói tevékenységének köszönhető, hogy a lap hamarosan országos hírnévre tett szert. 1921 és 1940 között ebben a nyomdában 68 könyvet és 4 időszaki terméket állítottak elő. A nyomda az EIT és Kaláka gondozásában több jelentős irodalmi terméket is megjelentetett: itt adták ki a Petőfi-centenáriumra a költő összes költeményeit, Gyárfás Elemér publicisztikai gyűjteményét és Bethlen Miklós kancellárról írt könyvét, Sipos Domokos novelláit és Szombati-Szabó István verseit.

A Kis-Küküllő adott szót a hazatért Benedek Eleknek, amikor Kié a jövendő? c. írásában a kastélyok felelőtlenségét a földműves székelyek gondjával állította szembe; a lap irodalmi estre hívta meg a polgári radikális Napkelet íróit (köztük volt Berde Mária, Ligeti Ernő, Nyírő József, Paál Árpád). A földbirtokos és polgári körök, élükön Gyárfás Elemérrel, ezért bojkott alá vették a lapot s megrendezték a Pásztortűz irodalmi ellen-estjét. A konfliktus vitát váltott ki az egész erdélyi magyar sajtóban. Sipos Domokos korai halála 1927-ben újabb írói felvonulással járt: az özvegy és kisfia segélyezésében Benedek Elek "fiai"-val országos turnét rendez, majd 1934-ben irodalmi ünnepség keretében avatják fel a város felett a költő síremlékét. A Kis-Küküllő 1936-ig Vajda Béla, majd Bach Ede szerkesztésében élt tovább, s 1938-ig Vármegyei Újság címmel folytatódott.

Itt élt Ligeti Sándor bankigazgató, a társadalomtudomány művelője; utópisztikus reformer-írásait számos folyóirat, így kezdeti szakaszában a Korunk is közölte, a társadalmi gazdaság dinamikájáról szóló értekezését a helybeli Erzsébet Könyvnyomda adta ki. A 70-es években a helybeli líceum magyar irodalmi köre vállalta Sipos Domokos örökségének ápolását, s értékes hagyományt elevenítve fel, 1973 elején vendégül látta az Utunk írógárdáját. A Bócz Irma vezetésével itt folytatott ábécé-mintaoktatási s más pedagógiai kísérleteket 1979-ben bemutatta a Román Televízió magyar adása.

Szentimrei Jenő: Sipos Domokos kettétört élete. Sipos Domokos A csoda c. kötetében, Mv 1958. 181-202. – Kemény János: Kakukkfiókák. 1972. 197-230. – Létay Lajos: Szövetség. Utunk 1973/9.


Diénes Jenő, ikafalvi (Kézdivásárhely, 1876. aug. 6. – 1946. jún. 8., Kézdivásárhely) – ifjúsági író, ~ Ödön öccse, ~ Zsombor apja. Nagyenyeden érettségizett, Budapesten iparművészeti tanulmányokat folytatott, Kolozsvárt szerzett jogi doktorátust, Kézdivásárhelyen ügyvédi irodát nyitott. 1903-ban a Székely Újság c. hetilap egyik megalapítója, az I. világháború alatt szerkesztője. A KZST tagja. Meséit, elbeszéléseit a Cimbora, Keleti Újság, Székelyföld, Zord Idő, Pásztortűz közli, Magduska meséskönyve c. munkája két kiadást ért meg (Kézdivásárhely 1921, 1922), a Brassói Lapok "Gyermekvilág" c. melléklete 31 folytatásban hozta Buksi viselt dolgai c. gyermektörténeteit. Művelődéstörténeti értékű Nagyenyedi diákélet a XIX. század végén (Kv. 1924) c. munkája. Az EME 1933. évi sepsiszentgyörgyi vándorgyűlésének előadójaként a magyar-lengyel kapcsolatok hagyományairól értekezett, 1943-ban A kézdivásárhelyi múzeum első húsz éve c. alatt adott ki tájékoztatót a vezetése alatt álló intézmény munkásságáról. Impresszionista tájfestményei, rézkarcai népszerűek voltak, egy képe a Székely Nemzeti Múzeum (a mai Sepsiszentgyörgyi Megyei Múzeum) gyűjteményébe került. Írói neve Jenő bácsi.


Dienes László (Tokaj, 1889. márc. 27. – 1953. ápr. 5., Budapest) – esztéta, szerkesztő, könyvtártudományi és közgazdasági szakíró. Középiskolai tanulmányait a debreceni ref. kollégiumban, a jogot Budapesten végezte, két évig Párizsban tanult. Fiatalon bekapcsolódott a szocialista diákok szervezetébe s a Galilei Körbe, Szabó Ervin tanítványa, 1918 őszén a Fővárosi Könyvtár vezetője Budapesten, a KMP alapító tagja, a kommün alatt városi népbiztos.

Könyvtártudományi és irodalomkritikai munkái 1914-től jelentek meg, háborúellenes cikkeit a Huszadik Század közölte. 1919 őszén barátjával, Bölöni Györggyel együtt mint politikai emigráns Romániában telepedett le, s együtt indítják meg a Bukaresti Hírlap c. napilapot. Munkatársa a Napkeletnek is, Nyugati szemle c. rovatában rendszeresen beszámol a nyugati avantgardista áramlatokról, s a lap hasábjain maga is szürrealista novellákkal jelentkezik; közöl az aradi Geniusban és Periszkopban is. 1922-ben Kolozsvárt telepszik le, s a Keleti Újság szerkesztőségi tagja 1925-ig. Életrajzírói bírálják Művészet és világnézet c. cikkgyűjteményének (Kv. 1925) idealista beütéseit, s alapítása, az 1926 február havában beköszöntőjével induló kolozsvári Korunk, haladó úttörésében sem volt még mentes a kísérletező eklekticizmustól. Amikor radikális gondolkodása miatt vasgárdista diákok véresre verték, az incidens után feleségével, Götz Irén egyetemi vegyészprofesszornővel és gyermekeivel 1928-ban Berlinben keresett menedéket. Onnan küldte el helyettesének, majd utódjának, Gaál Gábornak Az orosz szocialista tervgazdaság c. tanulmányát (Korunk 1929/11-12 és 1930/1), az első magyar ismertetést a Szovjetunió közgazdasági fejlődéséről és megerősödéséről. Mint társszerkesztő 1931 augusztusáig szerepel neve a Korunk élén, ekkor költözik Moszkvába, ahol 1945-ig nyelvpedagógusi és bibliográfiai munkásságot fejt ki. 1945-től Magyarországon él, ahol haláláig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója s a gazdaságtani tanszék vezető tanára az egyetem jogi karán.

Kritikai írásait (1921-31) kiválogatta, jegyzetekkel ellátta és sajtó alá rendezte Sugár Erzsébet: a kötet "sejtelme egy földindulásnak..." címmel 1976-ban jelent meg a Kriterion kiadásában. A bevezető tanulmányt író Kovács János fejtegetéseit így fejezi be: "A Korunk alapítása és eszmei irányítása az elkötelezett szocialista eszmények szellemében Dienes László életművének legmaradandóbb része. A Korunk az ő életműve is, akárcsak a Gaál Gáboré, aki a harmincas években kiteljesítette Dienes László kezdeményezését, s továbbvitte megkezdett munkáját."

(B. E.)

Remete László: D. L. élete és munkássága. Bp. 1964. – Balogh. Edgár: A Korunk fordulata 1929-ben. NyIrK 1964/2; újraközölve Itt és most. Kv. 1976. 20-51. – Tóth Sándor: Gaál Gáborról – egy cikk ürügyén. Utunk 1964/44. – Balogh Edgár: Gaál Gábor valóságvállalásáról; Tóth Sándor: Nézetek szembesítése. Utunk 1964/48. – Kovács János: Az alapító-szerkesztő D. L. A Hét 1976/7; uő: Bűnjel vagy tárgyi bizonyíték? A Hét 1976/32. – Rostás Zoltán: Dienesék a tanszéken. A Hét 1976/45. – K. Nagy Magda: A Korunk és a munkásmozgalom; Huszár Tibor: A Korunk és a magyar szellemi áramlatok a két világháború közötti évtizedekben. Mindkettő az 50 éves a Korunk c. kötetben, szerk. Kabdebó Lóránt, Bp. 1977. – Kántor Lajos: D. L. avantgarde-ja. Utunk 1977/31, 32; újraközölve Korunk: avantgarde és népiség. Bp. 1980. 33-45. – Szilágyi Júlia: Művelt álom a szabadságról. Korunk 1978/1.


Diénes Ödön – *Kézdivásárhely magyar irodalmi élete


Diénes Sándor (Kolozsvár, 1925. júl. 3.) – munkaegészségügyi szakíró. Földrajz-földtan szakos tanári diplomát a Bolyai Tudományegyetem természettudományi karán, orvosit a marosvásárhelyi OGYI-ban szerzett, ahol 1950-től tanársegéd; 1952-től az egészségügyi felügyelőség szolgálatában áll. Az intézetbe visszatérve 1957-től adjunktus, majd egyetemi tanár, a munkaorvostani tanszék vezetője, az orvostudományok doktora (1970). Tanulmányt írt az ólommérgezésről a korondi fazekasok között, a szilikózis terén végzett kutatásokat, s általában a foglalkozási betegségek tárgyköréből közel száz dolgozata jelent meg a Revista Medicală – Orvosi Szemle, Igiena, Microbiologie, Stomatologie s más hazai, valamint osztrák, olasz, német és magyarországi szaklapokban. A Korunk Lakásártalmak c. tanulmányát közölte (1970/5), a TETT munkatársa. Mint a marosvásárhelyi vívócsapat három évtizedes elnöke és vívója, vívásélettani szakdolgozataival a *sportirodalom művelője. A marosvásárhelyi Egészségügyi Nevelési Ház több felvilágosító füzetét adta ki. Az Általános közegészségtan c. kőnyomatos tankönyv (Mv. 1951-52) társszerzője.

Önálló egyetemi jegyzetei: Munkaegészségtan (Mv. 1961); Medicina muncii (Mv. 1977); Munkaorvostan (Mv. 1980).


Diénes Zsombor (Budapest, 1917. ápr. 5.) – szótáríró, műszaki fordító. ~ Jenő fia. Középiskolát Kézdivásárhelyen és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végzett, a bukaresti műegyetemen szerzett diplomát (1940), bányamérnök. Herzsabányán üzemmérnöki, Miszbányán, Felső- és Nagybányán főmérnöki tisztséget töltött be, a nagybányai Bányászati Iparközpont vezető mérnöke (1970-77). Már mint nyugdíjas fordította le és látta el magyar-román szójegyzékkel A bányász kézikönyve c. alatt Augustin Buttu, George Duport és Pompei Rebreanu munkáját (1979).

Marosi Zoltán: Értékes kézikönyv bányászainknak. Bányavidéki Fáklya, 1979. szept. 8. – Péter Sándor: Még egy magyar nyelvű műszaki kézikönyv. A Hét 1979/41. – Klacsmányi Sándor: Hasznosabb is lehetne... Előre 1980. márc. 14.


Dimény István, családi neve 1947-ig Herczka (Budapest, 1913. aug. 17. – 1973. jún. 19., Budapest) – újságíró, író. Középiskolai és felsőkereskedelmi tanulmányait Temesvárt végezte. A 6 Órai Újság szerkesztőségében kezdte meg újságírói pályáját 1930-ban. Korán bekapcsolódott a kommunista mozgalomba. 1933-ban letartóztatták és a szigurancán megkínozták. 1935-ben a temesvári Új Század főszerkesztője, 1947-től részt vesz a Bánsági Írás szerkesztőbizottságában, 1948-tól a Szabad Szó főszerkesztője, majd Bukarestben a Művelődés szerkesztőségi főtitkára (1955-58). Karcolatait, novelláit, művészeti írásait az Utunk, Irodalmi Almanach, Igaz Szó s a napisajtó közölte.

A Munkássegély kiadásában jelent meg Kerek, mint a földgolyó (Tv. 1932) c. munkája, saját maga adta ki Cinquez rabságának, lázadásának és leveretésének hiteles története (Tv. 1936) c. szimbolikus hősköltemény-kísérletét (Szőnyi István metszeteivel, bibliofil kiadásban), versekkel szerepelt az Írások (Lugos 1938) c. gyűjteményes kötetben. A felszabadulás után szerkeszti és bevezeti Fogj bátran tollat c. alatt "népköztársaságunk 44 magyar dolgozójának versei"-t (Kv. 1950). Ez időben megjelenő könyveiben (Kovács Pál új élete. Irodalmi riport, 1949; Öntők. Novella, 1953) a munkásságban végbemenő változást igyekszik kifejezésre juttatni, didaktikus jellegű drámáiban is a pártosság közvetlen irodalmi kifejezésére törekszik (Nyugalmas vasárnap, 1958; Olvasd és add tovább, 1961, egyidejűleg románul is, német fordítás 1962-ben). Karcolatainak, novelláinak válogatott gyűjteménye, a Köznapi élmény (1963) a bukaresti kisemberek rajzával hozott újat a romániai magyar irodalomban. Sűrűn jelentek meg képzőművészeti kritikái. Szőnyi István művészi útját elemző monográfiája is (románul, 1964) érdeklődésének ezt az oldalát világítja meg. Gyermekeknek szól a Jancsi, Karcsi és a plasztelin (1965). Posztumusz verskötetét Az élet peremén (1977) c. alatt az RMI sorozat számára sajtó alá rendezte és előszóval ellátta Szász János.

Bálint Tibor: A köznapi élményről. Utunk 1964/23. – Méliusz József: Gyalogjáró író. Igaz Szó 1964/7. – Kovács János: D. I. Igaz Szó 1973/7. – Szász János: Kiért élünk? D. I. halálára. A Hét 1973/26.


Dinnyés Árpád (Tőketerebes, 1893. ápr. 9. – 1950. júl. 8., Temesvár) – újságíró. Tanulmányait Budapesten, Sárospatakon és Pozsonyban végezte. (A szócikkből törölve:) Újságírói tevékenységét Érsekújváron kezdte 1910-ben, majd a Budapesti Világ és Budapest c. lapok munkatársa lett. Az I. világháború éveiben került Temesvárra, ahol két éven át a Temesvári Újság szerkesztőségében dolgozott. A lap megszűnése után Rovás címmel adott ki riportújságot. 1923-tól adta ki és szerkesztette a hírhedt Kaviár c. "szexuáltudományi" (A teljes mondat a cenzúra beavatkozása előtt:) 1923-tól adta ki és szerkesztette a hírhedt Kaviár c. "szexuáltudományi", valójában pornográf lapot. lapot. Azonos elnevezésű könyvsorozatában, majd a Damó Jenő-féle Én, Te, Ő folyóirat címét átvevő füzetsorozatban hazai és külföldi szerzők erotikus írásait jelentette meg. Több kommerszirodalmi munkája közül a Mi a divat – nőben? (Tv. 1938) "21 fontos női típus"-t mutat be.


Diósi András Péter (Barátos, 1921. szept. 10.) – orvosi szakíró. Középiskoláit Nagyváradon végezte, orvosi diplomát a marosvásárhelyi OGYI-ban szerzett (1949). Radnóton, Gógánváralján, Segesvárt, Brassóban töltött be orvosi tisztségeket, 1961-től a temesvári Orvosi Kutatóközpont munkatársa; az orvostudományok doktora (1967). Fő kutatási területe a vírusmegbetegedések kór- és járványtana, vírusdiagnosztika, a cytomegáliás zárványtest-betegség kórtana. Közel 100 szakdolgozata jelent meg hazai és külföldi szaklapokban (Viaţa Medicală, Microbiologie, Pediatria, Orvosi Hírlap, Nature), kutatásainak eredményeit a J. B. Hanshaw gondozásában megjelent tanulmánykötet (Contributions to the understanding of cytomegalovirus disease. Medical Examination Publishing Company, New York 1972) külön fejezeteként publikálta.


Diósy Antal – *karikatúra

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Diósy Antal
(Budapest, 1895. jún. 15. – 1977. aug. 22, Budapest) – festőművész. Művészeti tanulmányait Körösfői Kriesch Aladárnál a budapesti iparművészeti iskolában s a képzőművészeti főiskolán végezte. 1923-ban vendégként hosszabb időre Romániába érkezett, s itt karikatúrákat készített a magyar irodalmi és közélet jeleseiről. Győri Illés István Ecce homó! (így) c. alatt 1923-ban két kötetben megjelentette és előszavával látta el a gyűjteményt. A dokumentumértékű munka I. kötete "Kolozsvár görbetükörje" címen többek között Balogh Artúr, Borbély István, Gyallay Domokos, Győri Illés István, Indig Ottó, Hunyady Sándor, Janovics Jenő, Kádár Imre, Karácsony Benő, Kós Károly, Ligeti Ernő, Kőmíves Nagy Lajos, Sütő-Nagy László, Nyírő József, Osvát Kálmán, Paál Árpád, Reményik Sándor, Szentimrei Jenő, Walter Gyula torzképét mutatja be. A II. kötet "Nagyvárad görbetükörje" címen többek közt Adorján Emil, Bíró György, Böszörményi Emil, Fehér Dezső, Gulácsy Irén, Hegedűs Nándor, Marót Sándor, Tabéry Géza karikatúráját tartalmazza. Mindkét kötet a Gyilkos c. kolozsvári lap kiadása. A művész Hollandiában és Franciaországban is illusztrátorként aratott sikereket. Budapesten az Iparművészeti Iskola tanára lett (1941–47); freskófestészetével tette nevét emlékezetessé.


Diósszilágyi Ibolya, Frankl Istvánné (Makó, 1918. júl. 20.) – ifjúsági író. Egyetemi tanulmányait Szegeden kezdte és Kolozsvárt a Bolyai Tudományegyetem magyar-történelem szakán fejezte be. Nagyváradon tanár. 1942 óta közöl verseket, pedagógiai tárgyú cikkeket a hazai magyar sajtóban, a Tanügyi Újság munkatársa. Verseire komponálta Zoltán Aladár Hű szerelem c. madrigálciklusát. Kötetei: Fények és árnyak (versek, Nv. 1946); Nyolcadikosok (ifjúsági regény, 1962).


Diószeghy László (Sepsiszentgyörgy, 1877. jún. 19. – 1942. febr. 18., Borosjenő) – rovartani szakíró. Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön végezte, majd a budapesti és müncheni szépművészeti akadémiára került. Pályáját mint tájképfestő kezdte, kora impresszionista festményeit többször kiállította a budapesti Nemzeti Szalonban, Aradon, Nagyváradon és Kolozsvárt. Lepkészszenvedélyének hódolva telepedett le 1907-ben Borosjenőn, ahol az alföld és hegyvidék találkozása gyűjtőmunkájának kedvezett, itt fejlesztette ki nagy lepkegyűjteményét. Szakközleményei a budapesti Rovartani Lapokban s a Hunyad megyei Múzeum román nyelvű közleményeiben (Publicaţiile Muzeului Jud. Hunedoara, Déva 1930), a Retyezát lepkevilágáról írt monográfiája a nagyszebeni Verhandlungen und Mitteilung des Siebenbürgischen Vereins für Naturwissenschaften évfolyamaiban (1923-30) jelent meg. Lepkegyűjteményének jelentős részét a Sepsiszentgyörgyi Múzeumban őrzik.

Balogh Ernő: D. L. festőművész és természetkutató. A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve, Mv. 1955. 90-95. – I. Căpuşe-A. Kovács: Colecţia de lepidoptere L. Diószeghy şi realizatorul ei. Revista Muzeelor 1970/2. – Kovács Sándor: Tudós és művész. A Hét 1973/5.


Diószegi Dezső (Paptamási, 1904. máj. 22.) – költő. A nagyváradi főreáliskola elvégzése után műszaki tisztviselő. Egyszerű formakultúrájú verseiben pacifista érzelmek szólalnak meg. Kötetei: Az elkésett ember (versek, Tv. 1938; 2. kiadás Nv. 1939); A rabság alatt (versek, két kiadás, Nv. 1940-41, 3. és 4. kiadás Radványi Károly illusztrációival, Bp. 1942); Mindenütt harc van (versek, két kiadás, Nv. 1946-47); Emberek az úton (novellák, Nv. 1948).


Diotima-kör – (Platón Lakomájának jelképes alakja után elnevezve) – a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem filozófia szakos hallgatóinak a filozófiai esszé művelésére 1970-ben alakult s 1977 őszéig működött román és magyar tagozatú szakköre. A magyar tagozat üléseit, ahol többek közt Huszár Vilmos, Molnár Gusztáv, Szőcs Géza, Tamás Gáspár Miklós szerepelt szakdolgozatokkal, más karokon tanuló diákok is látogatták. A ~ hamarosan a filozófiai igényű fiatal irodalmárok kísérletező műhelyévé vált.


Ditrói Ervin (Kolozsvár, 1917. jún. 19.) – kritikus, műtörténész. A Bolyai Tudományegyetemen végezte művészettörténeti és esztétikai tanulmányait. 1946-tól középiskolai tanár, 1949-től 1954-ig a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán művészettörténetet adott elő. Megszervezte a kolozsvári Művészeti Múzeumot, melynek első igazgatója (1950-67). 1967-től a kolozsvári Népi Művészeti Iskola aligazgatója s újra az egyetemes és hazai művészettörténet előadója a képzőművészeti főiskolán. Első írása 1946-ban jelent meg az Utunkban. Szolnay Sándort (1958), Nagy Imrét (1958) és Szervátiusz Jenőt (1962) román nyelven mutatta be a Contemporanul és Arta Plastică hasábjain, Nicolae Grigorescu művészetéről (1958) és Bene Józsefről (1970) a budapesti Művészetben írt. Művészettörténeti tanulmányait rendszeresen közli a Korunk, Utunk, A Hét; kiemelkedő Helyszíni jegyzetek egy "tragikus műtörténet"-hez c. alatt a II. világháború műemlékpusztításairól közölt sorozata (I-XI. A Hét 1972/15-25) s A fantasztikus Dürer c. tanulmány (Korunk 1979/1-2). Számos művészettörténeti jellegű múzeumi és kiállítási katalógus szerzője. Filmjét a kolozsvári Szent György-szoborról és Bánffy-palotáról (1979), a nagyváradi szecesszióról (1980) a Román Televízió magyar adása mutatta be.


Dobai István (Székelyudvarhely, 1899. jan. 22. – 1938. szept. 4., Vargyas) – költő, népművelő. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Székelykeresztúron s a kolozsvári tanítóképzőben végezte, majd Kolozsvárt az unitárius teológiával egyidejűleg az egyetem bölcsészeti karának volt hallgatója. Messiásod c. verskötetével (Kv. 1922) tűnt fel, Balázs Ferenc oldalán részt vett a *Tizenegyek úttörő irodalmi szervezkedésében. Meséi és versei gyakran jelentek meg a Cimbora hasábjain. Mint vargyasi lelkész (1930-38) az egész Erdővidéken megbecsült népművelő és szövetkezeti munkásságot fejtett ki.

Dr. J. B. (Jancsó Béla): D. I. Erdélyi Fiatalok 1938/3-4; újraközölve Irodalom és közélet, 1973, 313-14 (téves évjelzéssel). – Kacsó Sándor: Virág alatt, iszap fölött. 1971. 254-60.


Dobai Rozália – *mezőgazdasági szakirodalom


Dobay László (Székelyudvarhely, 1873. júl. 16. – 1943. nov. 14., Dicsőszentmárton) – természettudományi író. Tanulmányait szülővárosában, Kolozsvárt és Budapesten végezte, majd vasúti tisztviselőként Dicsőszentmártonban telepedett le. Tudományos gyűjtőmunkája és kiterjedt nemzetközi cserekapcsolatai révén teremtette meg az egész Földre kiterjedő, mintegy 30 000 darabból álló tojásgyűjteményét, melynek közel egyharmada (Andrássy Ernő érmelléki orvos hasonló gyűjteményével együtt) ma Nagyváradon az ország leggazdagabb ovológiai gyűjteményének törzsanyaga. Muzeológiai munkássága mellett jelentős tudományos munkát végzett Erdély madárvilágának feltárása érdekében, monográfiájának kézirata azonban 1944-ben bombatámadás során megsemmisült. Szaktanulmányait magyar és német nyelven a marosvásárhelyi Vadászújság (1927-29), a budapesti Kócsag (1928-38) és a nagyszebeni Verhandlungen und Mitteilungen des Siebenbürgischen Vereins für Naturwissenschaften (1922-26) közölte, ismeretterjesztő cikkeiben a természetvédelem, különösen a madárvédelem fontosságát hirdette.

Thomas L. Béczy: Catalogue of the oological collection of the Museum in Oradea. Nv. 1971.


Dobó Ferenc (Karácsfalva, 1886. ápr. 19. – 1965. márc. 1., Kolozsvár) – jogi szakíró, szerkesztő, műfordító. Szegőné ~ Júlia testvére. Jogi tanulmányait Nagyváradon kezdte, Berlinben, Budapesten folytatta, s Kolozsvárt végezte be, ahol 1908-ban jogi doktorátust szerzett. Az I. világháború előtt a Magyar Jogász c. szaklapot szerkesztette, az 1920-as években az Ellenzék szerkesztője, Ex-Libris cím alatt többnyelvű bibliográfiai lapot adott ki (1925-39), s közreműködött a Korunk alapításában. A Lepage cég keretében mint könyvkereskedő és könyvkiadó jelentős szerepe volt a korszerű közművelődés fejlesztésében. A Madách-centenáriumra megjelentette Az ember tragédiája miniatűr kiadását, Gaál Gáborral és Szentimrei Jenővel együttműködve önálló könyvsorozatot adott ki, mellyel a magyar irodalom kevésbé ismert vagy elfelejtett értékeire, a demokratikus gondolkodás hagyományaira irányította a figyelmet (Versekben tündöklő Erdély, Kv. 1941; Tréfás és csúfolódó erdélyi népköltészet, Kv. 1942; Hazai utazók Erdélyben, Kv. 1942; Arany János: Tillaárom haj! Kv. 1942; Táncsics Mihály: Életpályám; Szepsi Csombor Márton: Europica varietas. Kv. 1943). Önálló kiadásban megjelentette Petőfi összes költeményeit is Gaál Gábor gondozásában, Benedek Marcell előszavával (Kv. 1945). A II. világháború után műfordítói munkásságot fejtett ki, s a folyóiratokban közölteken kívül oroszról magyarra ültetett át Turgenyev, Gorkij, Alekszej Tolsztoj, Fagyejev, Kazakevics, Polevoj és mások műveiből.


Dobolyi Lajos – *avantgarde


Dobos B. Magda, családi nevén Brauch (Temesvár, 1937. febr. 28.) – filológus. Középiskolát Aradon végzett, a Babeş-Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Először Kisiratos és Majlát községekben tanított, s az aradi Vörös Lobogó szerkesztőségében dolgozott. 1975 óta az aradi pedagógiai líceum tanára. Első tanulmányát a NyIrK közölte (1970/2), Kosztolányi Dezső nominális szerkesztésmódjáról értekezése jelent meg a Szabó Zoltán szerkesztette Tanulmányok a magyar impresszionista stílusról c. kötetben (1976). Önálló munkája: A nominális szerkesztésmód a magyar impresszionista szépirodalomban (1979).

Kispéter András: Impresszionizmus vagy szecesszió? Irodalomtörténet, Bp. 1979/1.


Dobos Ferenc (Alsójára, 1881. júl. 31. – 1949. máj. 1., Székelyudvarhely) – történész. A kolozsvári egyetemen szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet. Tanított Csíksomlyón, majd 1908-tól a székelyudvarhelyi kat. főgimnázium tanára. Könyvet írt Az Adria uralmának kérdése a 14. században címmel (Kv. 1905); cikkeit, verseit közölték a helyi lapok, a székelyek eredete és a székek kérdése foglalkoztatta. A székelyek hun eredete c. tanulmánya A Székelyföld írásban és képben (Kv. 1941) c. gyűjteményes kötetben jelent meg. Öregkori líráját az Őszi levélhullás (Kv. 1941) c. verskötet mutatja be.


Dóczy Ferenc – *tankönyvirodalom


Dóczy Pál István (Körösbánya, 1910. ápr. 21.) – orvosi szakíró. Diplomáját a kolozsvári egyetemen szerezte, ugyanott a belgyógyászati klinikán tanársegéd, majd a marosvásárhelyi OGYI belgyógyászati klinikájának adjunktusa, tanszékvezető professzora (1949), doktor docens (1957), érdemes orvos, 1976 óta konzultáns professzor. Az Orvostudományi Akadémia rendes tagja. Belgyógyászati közleményei a Revista Medicală – Orvosi Szemle, Medicina Internă, Münchener Medizinische Wochenschrift s más hazai és külföldi szakfolyóiratok hasábjain jelennek meg, a vér betegségeiről (fehérvérűség, elégtelen vérképzés, vérszegénység) értekezik. Orvosnevelési és orvosetikai tárgyú írásait közölte a Lupta de Clasă, Korunk, Igaz Szó, A Hét, Forum és TETT.

Belgyógyászati diagnosztika c. tankönyve (Horváth Endrével) s a szerkesztésében megjelent 3 kötetes Belgyógyászat c. jegyzet négy kiadást ért meg (1950-59). Társszerzője a Haranghy László szerkesztésében németül Budapesten megjelent Klinik und pathologische Anatomie der Erytromielosis Leucemica c. monográfiának (1958), a Bukarestben megjelent Hematologia c. vértani monográfiának (1959) és az A. Moga akadémikus szerkesztésében kiadott Medicina internă (1963) c. román tankönyv II. kötetének. A marosvásárhelyi Orvosi Szemle szerkesztőbizottsági tagja (1956-64).


Dolgozók Lapja – Temesváron jelent meg 1930. márc. 6-tól 1931. jún. 24-ig. A kommunista irányítás alatt álló Városi és Falusi Dolgozók Blokkja helyi szervezetének volt a lapja; első 9 száma a Választási Újság címet viselte. Felelős szerkesztője Nagy Hugó, majd Pink József, végül Scheibel Rudolf. Főleg politikai kérdésekkel foglalkozott, mereven értelmezve az egységfront jelszavait. Irodalmi anyaga kevés. Egy "famunkás" első elbeszélése, munkás- és parasztfiatalok verskísérletei mellett közli Térítő Pál (Kahána Mózes), Gorkij és Tucholsky írásait.


Dolgozó – társadalmi-politikai és kulturális folyóirat, Románia Szocialista Köztársaság Országos Nőtanácsának magyar nyelvű havi képeslapja. Első száma 1949 márciusában jelent meg Kolozsváron; a Kolozs megyei szaktanács adta ki. A lap első névvel jelölt főszerkesztője az 1947/6-os számtól Berde Mária volt, halála után Látó Anna, Orosz Irén, 1954-től Erős Blanka, 1973-tól Turósné Jakab Irma. Az idők folyamán számos romániai magyar író, költő, publicista és riporter – időrendi sorrendben Jordáky Lajos, Marton Lili, Varró Ilona, Erdélyi Lajos, Tamás Gáspár, Tamás Mária, Asztalos István, Nagy Olga, Létay Lajos, Lázár József, Kányádi Sándor, Jánky Béla, Korda István, Kovács Erzsébet, Panek Zoltán, Szilágyi Júlia, Páll Árpád, Lászlóffy Csaba – vett részt irodalmi rovatvezetőként vagy más beosztásban a folyóirat szerkesztésében. A ma közel 80 000 példányban megjelenő képeslap, melynek grafikai kivitelezését az első években Gy. Szabó Béla, később Vernes András és Cseh Gusztáv végezte, irodalmi anyagában a családiasságot s a munka szeretetét ápolja, s mind nagyobb népszerűségnek örvendve foglal állást a nők egyenjogúsága, szakmai felkészültsége, az irántuk való minden előítélettől mentes bizalom mellett; munkálkodik a romániai magyar asszonyok, leányok korszerű műveltségének megalapozásáért, civilizált és kulturált családi életük tárgyi és tudati feltételeinek biztosításáért, a modern nő szocialista eszményének kialakításáért. A folyóirat folytatásos másodközlései Mikszáth Kálmánné, Csinszka, Kosztolányi Dezsőné, Szendrey Júlia visszaemlékezéseinek népszerűsítésével törekszenek a nők s az irodalom sajátos kapcsolataira rávilágítani.


Dolgozók Színháza*Állami Magyar Színház 2. (Sepsiszentgyörgy)


Dombi Erzsébet, P. Dombi (Kolozsvár, 1942. márc. 16.) – nyelvész, tankönyvíró. Péntek János felesége. Középiskolát szülővárosában végzett, 1964-ben a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett. Előbb Magyarszováton tanított, 1968 óta lektor a kolozsvári egyetem pedagógiai-módszertani tanszékén. A NyIrK, Revue Roumaine de Linguistique és a budapesti Magyar Nyelvőr közli főleg a szinesztézia tárgyköréből stilisztikai szaktanulmányait; a Poetics nemzetközi irodalomelméleti folyóiratban angol nyelven értekezett többszörös érzékelésekről a lírában. Irodalmi olvasókönyveket szerkesztett a magyar általános iskolák számára, az Irodalmi kistükör (2. kiadás 1975) c. háziolvasmány-gyűjtemény összeállítója. A Szabó Zoltán szerkesztésében megjelent Tanulmányok a magyar impresszionista stílus köréből (1976) c. kötetben a századforduló prózájában előforduló színhatásokkal foglalkozott. 1976-tól az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztő-munkatársa.

Munkái: Öt érzék ezer muzsikája. A szinesztézia a Nyugat lírájában (1974); A magyar nyelv iskolai tanulmányozásának módszertana (Nagy Gézával, egyetemi jegyzet, Kv. 1979).

J. Nagy Mária: Muzsikáló érzékek. A Hét 1975/1; uő: Öt érzék ezer muzsikája. NyIrK 1975/2. – Bori Imre: Szinesztézia. Egy kolozsvári irodalomtudományi műhelyről. Magyar Szó, Újvidék 1975/51. – Cs. Gyímesi Éva: Jelenségtanulmány a szinesztéziáról. Utunk 1975/11. – T. Lovas Rózsa: A szinesztézia a Nyugat lírájában. Magyar Nyelv, Bp. 1975/4. – Széles Klára: Öt érzék ezer muzsikája. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1978/5-6. – Kispéter András: Impresszionizmus vagy szecesszió? Irodalomtörténet, Bp. 1979/1.


Domby Imre (Kolozsvár, 1922. febr. 5.) – koreográfus. Tanulmányait szülővárosában a ref. kollégiumban kezdte, a bukaresti Alhambra s erdélyi színházak táncosa lett, 1944-ben a kolozsvári zenekonzervatórium drámai tagozatát végezte el, majd a bukaresti koreográfiai főiskolát látogatta. 1948-tól az Állami Magyar Opera magántáncosa és balettmestere. 1956-tól a koreográfiai líceum tanára Kolozsvárt. A népi táncmozgalom alkotó híve; főleg gyermektáncok ismertetésével és tervezésével szerepel a Művelődés és Napsugár hasábjain s az Ifjúsági Könyvkiadó műsorfüzetében (1955); ifjúsági színdarabok betéttáncait (Kék virág, 1961) és cselekményes táncait (Pionír-köszöntő, 1964) dolgozza ki, két kötetben ismerteti Kolozs tartomány, ill. megye népi koreográfiáját (I. Kolozs tartományi népi táncok, Kv. 1967; II. Kolozs megyei népi táncok, Kv. 1971), mindkettő a helyi Népi Alkotások Háza kiadásában jelent meg. Ugyancsak helyi kiadás a Kolozs megyei Művelődési és Nevelési Bizottság gondozásában megjelent Kalotaszegi népi táncok c. munkája (1972), melyben a mozdulatok grafikai lejegyzésénél a Vasilescu-Sever-féle új táncírási módszert használja fel, s a kalotaszegi táncszvit zenéjét Márkos Albert feldolgozásában közli.


Domokos Eszter, családi nevén Deutsch Vera (Csíksomlyó, 1941. jan. 4.) – író. Nagyváradon érettségizett, Kolozsvárt végezte a magyar nyelv és irodalom szakot. 1965-től 1971-ig, majd 1974-től újra a nagyváradi bábszínház rendezője, közben az Ifjúmunkás szerkesztője, riportere (1971-74). Írásait a Korunk, Utunk, Dolgozó Nő, Fáklya közli. Novellái Szárnyas bokával... címmel kötetben is megjelentek (Panek Zoltán bevezetőjével, Forrás, 1967); bennük a mai fiatalokról szóló eredeti mondandójához keresi a megfelelő művészi formát.

Dáné Tibor: Mustkóstoló. Korunk 1968/12.


Domokos Géza (Brassó, 1928. máj. 18.) – író, műfordító, szerkesztő. Pályája alakulására döntő befolyással voltak iskolái: az elemit Zágonban, Mikes Kelemen szülőfalujában, a középiskolát Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte; egy évig a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem filológus hallgatója volt, innen Moszkvába került, 1954-ig a Makszim Gorkij Irodalmi Intézetben Pausztovszkij tanítványa. Előbb az Előre riportere, 1956-tól a Pionírnak, 1957 és 1961 között az Ifjúmunkásnak, 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegének főszerkesztője, 1968-69-ben az Előre főszerkesztő-helyettese, 1970-től a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. Közben az ifjúsági mozgalomban, az országos művelődési élet fórumain töltött be felelős funkciókat.

Írói munkásságát útijegyzetekkel, riportokkal kezdte (A legszebb üzenet, 1953; A negyedik emlék, 1961), de írt elbeszéléseket, kritikát is. A klasszikus orosz és szovjet irodalmat tolmácsoló műfordításokkal (Solohov, Akszjonov elbeszélései, Rozov, Arbuzov, Vampilov drámái) és esszékkel (Gogol, Turgenyev, Gorkij, Leonov, Babel) egy korszerű irodalomkoncepció kialakításában játszott szerepet. Szerkesztői munkájából az első szakaszban kiemelkedik az Ifjúmunkásnál kifejtett tevékenysége a romániai magyar irodalom megújulásáért-megfiatalodásáért. Az Előre vasárnapi mellékletében (1968-69) közölt művelődéspolitikai jegyzeteinek, akárcsak Titus Popovici Hatalom és igazság c. darabja lefordításának s a bukaresti rádióban románul és magyarul elhangzó előadásainak fontos szerepük van egész irodalmi életünk demokratizálásában, a nemzetiségi irodalmunkban megmutatkozó elvtelen ellentétek megszüntetésében, a demokratikus közgondolkozás megerősítésében, a román és magyar értelmiség legjobbjait felsorakoztató alkotó együttműködés előmozdításában.

Az Irodalmi Könyvkiadónál töltött évek alatt útra indította a Romániai Magyar Írók, a Horizont, a Forrás sorozatot. Majd a Kriteriont emeli – annak igazgatójaként – az ország határain túl is ismert, fontos művelődéspolitikai hivatást teljesítő nemzetiségi fórummá. E kiadónál az ő szerkesztésében jelenik meg a Biblioteca Kriterion sorozat, amely a romániai nemzetiségek szellemiségének klasszikus és kiemelkedő mai értékeit közvetíti a román olvasóközönség felé.

Két forgatókönyvéből is készült film: az Utak (1972) c. filmriportban Kovászna megyét mutatta be, a Minden kényszer nélkül (1974) c. játékfilmben pedig, amely elnyerte a Filmművészeti Szövetség díját, egy vegyesházasság történetén keresztül a román-magyar együttélés alapproblémáit vetette fel.

Elnökletével került sor Gyergyószárhegyen 1980 júniusában a Kriterion írótábor tanácskozásaira, melyeken a marosvécsi találkozók korszerű folytatásaként magyar és román írók a magyar-román irodalmi kapcsolatokat s a romániai magyar irodalom alapvető kérdéseit vitatták meg.

(K. L.)

Beke György: D. G. Interjú a Tolmács nélkül c. kötetben, 1972, 462-79. – Horváth Andor: Egy készülő film műhelyében. Beszélgetés D. G.-val. A Hét 1974/7. – Kacsir Mária: Élni és vállalni. A Hét 1974/24. – Kovács János: A funkcionális könyv térhódítása. Beszélgetés D. G.-val. Könyvtár 1977/1. – Beszélgetés az ötvenéves D. G.-val. Kérdez Forró László. Utunk 1978/20. – Gálfalvi Zsolt: Képzelt beszélgetés D. G.-val. A Hét 1978/20.


Domokos István (Korond, 1928. okt. 30.) – koreográfus, táncmester. Középiskolát Marosvásárhelyt végzett, táncmesteri pályáját 1948-ban kezdte Kolozsvárt. 1954-től az Állami Magyar Opera, 1956-tól a marosvásárhelyi Dal- és Táncegyüttes koreográfusa. Cikkei és táncleírásai 1959-től jelennek meg a Művelődésben és a Napsugárban. Román, magyar és szász táncjáték-kötetei részben népi táncgyűjtemények, részben táncfeldolgozások a mozgás leírásával, térrajzokkal és ábrákkal, Birtalan József, Andreas Brets, Fátyol Tibor, Henz József, Kozma Mátyás zenei anyagával, Orbán Irma kosztümterveivel. Főbb munkái a Maros megyei Népi Alkotások Háza kiadásában: Felcsíki táncok (zenei munkatárs Szer Gábor, Mv. 1964); Este a csorgónál (libánfalvi táncok, Mv. 1968; román nyelvű kiadás Mv. 1969); Favágók (táncjáték, görgényvölgyi táncok, Mv. 1970; román nyelvű kiadás is); Simó Donka balladája (táncjáték, Mv. 1977).


Domokos Pál Péter (Csíksomlyó, 1901. jún 28.) - népzene- és néprajzkutató. Középiskoláit Csíksomlyón és Debrecenben végezte, felsőfokú tanulmányait Budapesten. Csíkkarcfalván (1919-20) és Vulkánban (1926-33) volt tanító, Csíkszeredán tanár, majd Kézdivásárhelyen s Kolozsvárt tanítóképző intézeti igazgató. Cikkeit, tanulmányait a Csíki Lapok, Csíki Néplap, Ellenzék, Erdély, Erdélyi Iskola, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Tudósító, Hitel, Keleti Újság, Magyar Kisebbség, Magyar Lapok, Magyar Nép, Pásztortűz, Székelyföld és a magyarországi néprajzi és irodalomtörténeti szaklapok közlik. A Csíki Néplap alapítója (1931).

Lejegyezte a csángók dalait és szokásait, könyvtári és levéltári kutatásait egybevetve a helyszíni tapasztalatokkal. "Ő valóságos vándorapostol módjára járta be a moldvai falvakat és gyűjtötte az ottan élő magyarságra vonatkozó társadalmi és néprajzi anyagot" – írja róla Szabó T. Attila. Eredményeit A moldvai magyarság c. kötetében adta közre (Csíksomlyó 1931, 2., 3. és 4. kiadás Kv. 1934, 1941, 1942). A bővített utolsó kiadás 120 csángó balladát és népdalt közöl 89 dallammal, a négy addig ismert magyar zenedialektus területét egy ötödikkel bővítve a Keleti-Kárpátoktól a Tecuci táján fekvő Gajcsána faluig. Közzétette Teleki József gróf naplóját (Úti jegyzetek, Kv. 1937) s magyar nyelven a Codex Bandinust (Adalékok Moldva történetéhez, Kv. 1940). Moldvai csángó mese és négy csángómagyar ének (Kv. 1942) c. füzetében szintén eredeti folklórgyűjtéséből ad ízelítőt.

Bartók és Kodály munkásságának lelkes híve, népszerűsítője, népdalgyűjtő tevékenységük egyik folytatója. Kodály példája serkenti magyar zenei emlékek felkutatásában és közzétételében. A zenei anyanyelv ápolására feldolgozta a régi énekeskönyveket, ilyen a Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század) c. munkája (ETF 113. Kv. 1939), elemi iskolai énekeskönyvet adott ki, s Mert akkor az idő napkeletre fordul (Kv. 1940) c. munkájában 50 csángó népdalt közölt. 1944 óta Budapesten él; újabb munkáiban is méltó helyet foglal el a csángó népzene s a székely táncdallam. Megjelent Hangszeres magyar zene a XVIII. században c. munkája (Bp. 1978) s gazdag dokumentációval kiadta Kájoni János Cantionale Catholicum és Petrás Incze János Tudósítások c. munkáit (az "...édes Hazámnak akartam szolgálni..." c. kötetben, Bp. 1979).

Szabó T. Attila: A transylvan magyar társadalomkutatás. Hitel 1938/1. – Balogh Edgár: A csángók vándorapostoláról. A Hármas kis tükör c. kötetben, Bp. 1945. 219-22. – Beke György: Magunk keresése. 1972. 37.


Domokos Sámuel (Alsófüged, 1913. márc. 16.) – irodalomtörténész, folklórkutató, műfordító, bibliográfus. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, az egyetemet Kolozsvárt végezte. Középiskolai tanár volt Naszódon (1940-44), 1945-től Debrecenben, 1947-től Budapesten egyetemi tanársegéd, majd egyetemi tanár az ELTE tanszékén, melynek vezetője (1972-78), docens doktor.

A XX. századi román irodalommal, a román népköltészettel és a román-magyar irodalmi kapcsolatokkal foglalkozik. Lefordította Bălcescu Válogatott írásait (Bp. 1950), fordításai jelentek meg a Romániai elbeszélők (Bp. 1965) és a Modern román drámák (Bp. 1968) c. kötetekben. Szerkesztésében jelentek meg Alexandru Toma Az élet dala (Bp. 1955), Tudor Arghezi Testamentum (Bp. 1961), Alexandru Macedonski Titkos ország (Bp. 1963), Lucian Blaga Mágikus virradat (Bp. 1965), Ion Pillat Pogány álmok (Bp. 1966) c. kötetei, összeállította a kelet-európai betyárballadák gyűjteményét (Betyárok tüzénél, Bp. 1959). Lejegyezte és kiadta egy Békés megyei román mesemondó, a méhkeréki Vasile Gurzău magyar és román nyelvű meséit (Bp. 1968). Több román nyelvű tankönyv szerkesztője és munkatársa. Cikkei, tanulmányai a Filológiai Közlöny, Világirodalmi Figyelő, Helikon, Nagyvilág, Élet és Irodalom, Ethnographia, Studia Slavica, Acta Litteraria, Foaia Noastră c. magyarországi folyóiratokban s a Revista de Folclor, Viaţa Românească, Revista de Istorie Literară şi Teorie Literară, Steaua, România Literară hasábjain jelennek meg.

Alapvető munkája a bukaresti Irodalmi Kiadónál 1966-ban megjelent A román irodalom magyar bibliográfiája Gáldi László elő- és Kemény G. Gábor utószavával ellátott I. (1831-1960) kötete, melyet 1978-ban a Kriterion kiadásában követett a II. (1961-70) kötet. A Kriterion adta ki 1971-ben Octavian Goga, a költő és műfordító c. monográfiáját, mely 1978-ban román fordításban is megjelent.

Váczy Leona: D. S.: A román irodalom magyar bibliográfiája. Könyvtári Szemle 1966/4. – Mészáros József: A román irodalom magyar bibliográfiája. Előre 1966. aug. 11. – Vita Zsigmond: D. S.: A román irodalom magyar bibliográfiája. Korunk 1966/12. – Bustya Endre: Úttörő monográfia és ami kimaradt belőle. Utunk 1972/5. – Beke György: D. S. Interjú a Tolmács nélkül c. kötetben. 1972. 254-66; uő: Célunk a román irodalom magyarországi rangját tovább emelni. Budapesti beszélgetés D. S.-lel. A Hét 1975/12. – Nagy Pál: D. S.: A román irodalom magyar bibliográfiája (1961-1970). Igaz Szó 1978/11.


Donáth András – *tudományos-fantasztikus irodalom


Donáth Irén – Szegő Júlia egyik írói álneve


Donáth László (Etéd, 1883. ápr. 5. – 1967. dec. 2., Nyárádszentsimon) – novellaíró. Falusi kovácsmester fia, az alsó gimnáziumot Székelyudvarhelyen, a felsőt Marosvásárhelyen végezte. A ref. teológián tanult egy évig Kolozsvárt, majd Debrecenben. Lelkész volt Vadasdon, Nyárádmagyaróson, Harasztkeréken, Berettyószéplakon, mint nyugdíjas tovább szolgált Havadtőn és Székelyföldváron. A KZST tagja. Első novellái a Zord Időben jelentek meg, s a Pásztortűznek is munkatársa volt. 1927-ben a Temesvári Hírlap novellapályázatán I. díjat nyert. Anekdotikus hangvételű írásaiból kicseng a szociális igazság érvényesítésének követelése. Egy cikke a Keleti Újság 1929. szept. 19-i számában (Üzen a sírdomb és beszél a fejfa...) indította el a dicsőszentmártoni Sipos Domokos-síremlék felállításának irodalmi mozgalmát.

Megjelent munkái: Humoros esetek (novellák, Kv. 1928); Jairus fia (novellák, Mv. 1929); Szegény bolond (elbeszélések, Kv. 1931); Cserefa Gyuri (regény, Bp. 1932); Tövig égő gyertya (novellák, Nv. 1934); Az utolsó falat kenyér (színjáték, Nv. 1939). Irodalmi hagyatékában hat színdarab és hat kisregény maradt kéziratban, ezek közül mint korrajz kiemelkedik Kényszerszünet c. önéletrajzi regénye.

Szentimrei Jenő: Valaki vall is, vállal is. Erdélyi Helikon 1929/10. – Gaál Gábor: Erdélyi notesz. Korunk 1929/12; újraközölve Válogatott írások, I. 330-33. – Kováts József: Jairus fia. Pásztortűz 1930/1. – (Ligeti Ernő): Az utolsó falat kenyér. Keleti Újság 1939. dec. 11.


Donáthné Tábori Lili (Budapest, 1897. ápr. 24. – 1967. nov. 29., Bukarest) – újságíró, rádióriporter. Donáth András anyja. Irodalmi környezetben nőtt fel, apja Tábori Róbert író, nevelőanyja Tutsek Anna ifjúsági írónő. Tanítóképzőt végzett, vidéken tanított, 1919-ben a magyar kommün közoktatásügyi népbiztosságán dolgozott. 1921-ben költözött Temesvárra, ahol bekapcsolódott a munkásmozgalomba; otthona a baloldali értelmiség "irodalmi szalon"-ja volt. 1931-től Bukarestben élt. Politikai versei az illegális kommunista sajtóban jelentek meg. 1944 után az MNSZ fővárosi tagozatának művelődési akcióiban vett részt, a rádió magyar riportere, majd a Falvak Dolgozó Népe levelezési rovatát vezette. A Petőfi Sándor Művelődési Ház színjátszói bemutatták Elég volt és Fontos kérdések c. alkalmi színdarabjait.


Dorosmai János, családi nevén eredetileg Drosnyák (Adásztevel, 1886. ápr. 26. – 1966. nov. 29., Sopron) – meseíró, költő. Aradon végezte a felsőkereskedelmi iskolát 1904-ben, ugyanott lett vasúti felügyelő. A Kölcsey Egyesület egyik vezetője. Verseire Benedek Elek figyelt fel, s 1923-ban bevonta a Cimbora gyermeklap munkatársai közé. 1927-ben Magyarországra költözött és Sopronban telepedett le. Nálunk megjelent kötetei: Tücsök-dalok (versek, Arad 1922); Hegyoldalon (költemények, Arad 1927); Mert szent a lant (költemények, Arad 1928). Több tanítómeséjét és aforizmagyűjteményét német, holland és eszperantó nyelvre is lefordították. 111 mesét tartalmazó Akinek nem inge, ne vegye magára (Sopron 1942) c. kötetét Benedek Marcell rendezte sajtó alá és látta el utószóval, Benedek Elekkel váltott levelezéséről s kapcsolatukról Benedek Elek irodalmi levelezése (I. 1979) tájékoztat (~nak küldött 8 levél, ~ tól 1 levél).


Dózsa Endre (Póka, 1857. jan. 13. – 1944. márc. 3., Kolozsvár) – közíró, regényíró. ~ Dániel közíró, szerkesztő és műfordító fia. Tanulmányait Marosvásárhelyen és Budapesten végezte; (A szócikkből törölve:) Közigazgatási pályáját mint szolgabíró kezdte, 1901-től 1918-ig Kolozs megye alispánja. közigazgatási pályára lépett. 1910-től a KZST tagja. Az irodalomban Rákosi Jenő oldalán jelentkezett, de a századforduló erdélyi társadalmát mutatva be regényeiben, utalt a nemzetiségek közti megértés jelentőségére. 1919 után a Keleti Újság és az Ellenzék hasábjain jelennek meg cikkei. Mint az EIT elnöke, a konzervatív írói tábor egyik vezetője volt, s a régi táblabíróvilág szellemiségét igyekezett átmenteni a kisebbségi helyzetbe. Tárgyköre a vidéki élet: jóízűen humorizál és szórakoztat. Ez időbeli munkái: Régi jó és régi zord időkből (visszaemlékezések, Kv. 1927); Új világ felé (regény, Kv. 1936).

Ligeti Ernő: D. E. Pap Domokos rajzával, az Erdély vallatása c. kötetben, Kv. 1922. 69-74. – Gyalui Farkas: D. E.-ről. Pásztortűz 1928/3.


Dózsa György emlékezete – nemcsak a parasztvezér székely származása s az 1514-es parasztfelkelés helyi vonatkozásai, hanem az antifeudális polgári szemlélet kialakulása folytán is gyökeret vert Erdélyben. 1919 után a demokratikus népi irányzat, 1944 óta a szocialista forradalmi hagyományápolás illesztette jelképrendszerébe s emelte rangra mind az irodalomban, mind a képzőművészetben. Márki Sándor Dósa György és forradalma (Bp. 1883) c. nagyszabású monográfiája Aradon, az átdolgozott 2. kiadás (Bp. 1913) Kolozsvárt készült el. Franyó Zoltán szerint Ady táblai díjnok korában mindennap ott haladt el Temesvárt a Dózsa megégetése helyén emelt Mária-szobor mellett, s felveti a kérdést: "Vajon megelevenedett-e Ady lelkében ez a mélyen beágyazott temesvári emlék, amikor később forradalmian felviharzó, kemény Dózsa-verseit írta?" (Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1965/2).

A Dózsa-kultusz hazai kezdeteiben Márki Sándoré a kezdeményezés: Egy négyszázéves erdélyi eposz c. tanulmányában (Erdélyi Szemle 1919. 659-60.) s Négyszázesztendős vers székely Dósa Györgyről c. közlésében (Ellenzék Naptára, Kv. 1921. 119-22.) hívja fel a figyelmet a honi Dózsa-hagyományra. Népi hagyomány táplálja a székely írócsoport szociális szenvedélyét: Kacsó Sándor Dósa útja c. novellájában (1927) sértett székely nemesek állnak a pártvezér mellé, Tamási Áron Szabad pályán c. elbeszélésében (1928) Dózsa György a székely népfelkelés álomjelenetében elevenedik meg s válik az író korának társadalmi radikalizmusát kifejező és erősítő jelképpé.

A demokratikus Románia megszületésével s a szocialista rendszerre való áttéréssel az 1514-es parasztforradalom mint a román és magyar jobbágytömegek közös megmozdulása került be a köztudatba. Dózsa György alakja bevonult az új román történetírásba is, s ez különleges lehetőséget nyitott a hazai haladó magyar emlékezésnek az együttélés hagyományává való szélesítésére. Különösen a Bánságban bontakozott ki Dózsa-kultusz: ifj. Kubán Endre cikkei ébresztik a Szabad Szóban, s a Bánsági Magyar Írók Antológiája (Tv. 1946) közli Schiff Béla helytörténész A temesvári tüzestrón c. írását. Az MNSZ 1947. nov. 20-án Temesvárt megkezdődött III. országos kongresszusa alkalmából Szemlér Ferenc Dózsa Temesvár előtt c. versével jelentkezik, s egy Dálnok községből, Dózsa feltételezett szülőfalujából érkezett küldöttség faragott emlékoszlopot helyez el a kivégzés helyén. A temesvári műkedvelők ekkor mutatják be Sárközi György Dózsa-drámáját.

A Dózsa-alak megmintázása, megfestése is régi hagyomány Temesvárt. Már a két világháború között Gallas Nándor, Kóra-Korber Nándor, Lausch Gyula, Varga Albert, a felszabadulás óta pedig Szőnyi István, Orgonás András, Ferch Ferenc, újabban Jecza Péter, Kazinczy Gábor, Molnár Zoltán, Ughy István s a román Ciprian Radovan készítette el Dózsa szobrát és arcképét sokféle változatban. Egy országos pályázatot szobortervével Szobotka András nyert meg, Dózsa-szobrát 1979-ben Temesváron a dálnokiak kopjafája helyén fel is állították. A parasztforradalom és a parasztvezér ábrázolása országszerte művészi feladattá vált. Gy. Szabó Béla tüzeskoronás Dózsa-fametszete még 1944-es keltezésű. A sepsiszentgyörgyi Dózsa György Munkásklub épülete előtt 1958. máj. 1-jén leplezik le a marosvásárhelyi Kulcsár Béla Dózsa-mellszobrát. Szervátiusz Tibor előbb Dózsa népe c. faszobrával, majd koronázott Dózsa-fejével jelzi a témával való küzdelmének első szakaszát.

A Dózsa-emlék egyre mélyebben behatol a költészetbe is. Székely János Dózsa c. poémája (1. kiadás 1964) s benne a parasztvezér beszéde társaihoz "Temesvár előtt" nemcsak szépmíves voltában, hanem gondolati súlyával is korjelző alkotás, a hazai magyar Dózsa-kultusz méltó megnyilvánulása (Electrecord-lemezen, Nemes Levente előadásában, 1978). Újszerű, lelkiismeretbe maró Dózsa-versekkel találkozunk Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Vásárhelyi Géza lírájában, s amikor Dózsa György születésének fél ezredes évfordulójára készül az ország, Farkas Árpád Dózsa-ciklussal emlékezik (Parasztháborúk, A korona, Dózsa-arc).

A feltételezett születési év 500. évfordulójának előkészületei során már 1970-ben a Kovászna megyei Dálnokon emlékművet állítottak fel Plugor Sándor terve szerint; kovácsolt vaskerítése kiegyenesített kaszákat ábrázol, az emlékművet Jecza Péter Dózsa-domborműve díszíti. Az avatás alkalmából adta elő Nemes Levente színművész Székely János Dózsa-poémáját s ugyanekkor Fóris Pál dokumentumkiállítást rendezett művészi fotóiból. A folyóiratok Dózsára emlékeztek, a történettudomány mai álláspontját Dózsa György életútjáról c. alatt Pataki József ismertette (Korunk 1971/8). Jecza Péter szobrászművész egyidejűleg Temesvárt a "fogalmi Dózsá"-t mutatta be, Szervátiusz Tibor pedig Kolozsvárt látomásszerű új Dózsa-szoborral jelentkezett.

Ugyancsak Szervátiusz Tibor volt Kósa Ferenc magyarországi filmrendező Ítélet c. – három országban forgatott – Dózsa-filmjének művészeti tanácsadója (1970); a film elkészítésében romániai részről Domokos Géza és Nicolae Ţic működött közre. A magyar-román-szlovák koprodukció középpontjában Bessenyei Ferenc Dózsa-alakítása áll, a romániai művészek közül a diákot George Motoi, Zápolyát Csíky András, Dózsa Gergelyt Török István, Terézt, Dózsa szerelmét Sebők Klára, Dózsa édesanyját egy egyszerű széki öregasszony, Kiss Sára játszotta.

1976-ban Dálnok újabb ünnepi megemlékezés színhelye: főterén leplezték le Szobotka András és Anton Dîmboianu szobrászművészek közös alkotását, Dózsa György térdére támaszkodva messze tekintő, kardos bronzszobrát. Újabb Dózsa-kompozíció Tirnován Vid Memento c. "fakép"-e (1979).

(B. E.)

Mózes Huba: A Dózsa-poéma. Korunk 1965/4. – Muzsnay Magda: Filmesek nyomában. Utunk 1969/29. – Domokos Géza: Filmesek a Székelykőn. Előre 1969. máj. 25. – Halász Anna: Dózsa – filmen; K. Jakab Antal: A megtalált póz. Igaz Szó 1970/11. – Balogh Edgár: Dózsa-szobor sarló karéjában. Új Élet 1977/3; újraközölve Táj és nép, Kv. 1978. 160-62.


Dózsa Ilona – Szegő Júlia egyik írói álneve


Dőri Erzsébet – *Mai Nő


Dragomán Pál (Székelyudvarhely, 1914. febr. 14.) – földrajzi szakíró, muzeológus. Szülővárosában és a kolozsvári egyetemen tanult, földrajztanári képesítést szerzett, s tízévi tanárkodás után 1949-től nyugalomba vonulásáig a marosvásárhelyi megyei múzeum igazgatója volt. Szakdolgozatai a múzeumszervezés köréből román nyelvű múzeumi évkönyvekben és értesítőkben kapnak helyet. A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve 1879-1954 hasábjain közölt tanulmánya, A marosvásárhelyi mammutlelet különlenyomatként is megjelent (Mv. 1955).


Draskóczy Ilma, Jörg Endréné (Máramarossziget, 1884. dec. 3. – 1945. jan. 21., Temesvár) – költő, újságíró. Tehetségét Kiss József és Szabolcska Mihály fedezte fel, biztatásukra kezdett behatóbban foglalkozni az irodalommal. Verseit, tárcáit és cikkeit A Hét, Új Idők, Nyugat, Figyelő és Jövendő c. budapesti folyóiratok és napilapok közölték. 1903-ban költözött Temesvárra, ahol a Temesvár és vidéke c. lapot szerkesztette. Három verskötete Budapesten jelent meg. 1919 után éveken át vezette a Temesvári Hírlap "Beteg szívek patikája" c. rovatát. Alapításától tagja s hat éven át (1929-35) elnöke volt az Arany János Társaságnak. Figyelemre méltó népművelő tevékenységet fejtett ki. Utolsó verskötete: Lélekrengés (Tv. 1925).


Drégely Ferenc, családi nevén Jäger (Temesvár, 1907. jan. 21. – 1957. jan. 11., Temesvár) – újságíró, író. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a piarista gimnáziumban végezte, 1930-ban fejezte be jogi tanulmányait Bukarestben. Ügyvédi pályára lépett; 1948-ban a temesvári Szabad Szó szerkesztője, majd az Írószövetség helyi titkára haláláig. Első írását 1948-ban az Utunk közölte. Agitatív, a társadalom változásait külsőségeiben bemutató "termelési elbeszélései" a napisajtóban, a Dolgozó Nő, Irodalmi Almanach, Ifjúmunkás, Bánsági Írás hasábjain a kor sematikus írói módszerét képviselték. A temesvári Állami Magyar Színház Móka, mosoly, muzsika c. vidám műsorának társszerzője volt. Munkája: A torlasz (négy elbeszélés, Kv. 1950).


Dsida Jenő (Szatmár, 1907. máj. 17. – 1938. jún. 7., Kolozsvár) – költő, műfordító, hírlapíró. Apja, ~ Aladár, mérnökkari tiszt az osztrák-magyar hadseregben; anyja csengeri Tóth Margit, módos nemesi família leánya. Elemi iskoláit Budapesten és Beregszászon, a gimnáziumot Szatmáron végezte, itt érettségizett 1925-ben. Gyermekéveinek – saját vallomása szerint – legmélyebb élménye az I. világháború, mely sorsdöntő módon szól bele a Dsida család életébe; az eddigi polgári jómódot biztosító, hadikölcsönkötvényekbe fektetett családi vagyonkát a Monarchia háborús veresége teszi semmivé; a költő apja a háború elején orosz hadifogságba került, nagybátyja (~ Jenő) elesik a galíciai fronton – az ifjú nem harcias-hazafias szólamok, hanem az összeomlás, a gyász és a félelem emlékét hordozza magában a háborús időkből. Ugyanígy életre szóló élménye a családi környezet vallásossága; szülei számára a katolicizmus nem csupán hitbeli konvenció, hanem egész gondolkodásukat, életvitelüket meghatározó meggyőződés. Mindketten tevékeny részt vesznek jótékonysági és hitbuzgalmi egyesületek munkájában; a költő is élete végéig vallásosan él, vállal hasonló feladatokat.

A költői pályán már gimnazista diákként indul; Benedek Elek bátorítja, az ő Cimbora c. gyermeklapja közli első verseit. 1924-ben Bányai Lászlóval közös verskötet kiadását tervezi, s amikor 1925-ben Kolozsvárra megy jogásznak, egyúttal az ottani szerkesztőségeket is felkeresi, zsebében Benedek Elek ajánló soraival, hogy verseinek nyilvánosságot biztosítson. A soha be nem fejezett jogi tanulmányok helyett az irodalom lesz kenyérkeresete; 1927-től a Pásztortűz technikai szerkesztője, később Császár Károllyal társszerkesztője (1931-33), majd 1934-től haláláig publicisztikai írásaival a Keleti Újság belső munkatársa s közben a nagyváradi Erdélyi Lapok kolozsvári tudósítója is. 1929-től tagja a Kemény Zsigmond Társaságnak, ugyanettől az évtől a marosvécsi Helikonnak; később tagjává választja az Erdélyi Irodalmi Társaság is. Titkára volt az Erdélyi Katolikus Akadémiának és a Pen Club romániai magyar tagozatának.

Első versein a századvég lírai hangnemének és az első Nyugat-nemzedéknek a hatása éppúgy érzik, mint az otthon és az iskolában belénevelt hagyományőrző líráé. E diákkori zsengék elsősorban áradó alkotókedvét és szinte hibátlan formaérzékét bizonyítják; 1922 és 1925 között több mint 500, a legváltozatosabb formákban írott vers kerül ki tolla alól. Csak néhány, e periódus végén írott költeménye jelzi tájékozódását a háború utáni avantgarde-formák felé, ennek ellenére – részben talán az erdélyi irodalmi élettel Kolozsvárt megteremtett kapcsolat jóvoltából – lírájának ez a modernizálódás lesz a fő iránya. Leselkedő magány c. kötetében (1928) már ez az avantgarde hangnem, az expresszionista stílus az uralkodó. E kötet alapvető tartalma a háború utáni nemzedék válságélménye, amely a valóság titokzatos, megismerhetetlen voltát s ezzel az elidegenedést kifejező titokmotívumban, a költői messianizmust tragikus kudarcba torkolltató s a költő közösségvágyát embertelen magányba fojtó külső közöny ugyancsak motívumszerű jelenlétében fejeződik ki. E válságélmény feloldására tett kísérletet 1928 után a menekülés a valóságtól egy képzeletbeli, tündéri bukolikába; a magány szerelmesek elvonulásává, a költői meditáció boldog remeteségévé szelídül e versekben. De a természeti képek irreális színei már e harmonikus versekben is megkérdőjelezik e menekülés valóságtartalmát, s hamarosan feltűnnek a menekülés verseiben is a szorongás, a pusztulás Georg Trakl késői verseire emlékeztető motívumai.

A bukolikus hangulatok szétfoszlásával párhuzamosan tűnnek fel verseiben a közösségvágy és az emberi szolidaritásélmény társadalmibb formái; a világgal és az emberekkel teremtett reális kapcsolatok az élet, az emberi erő ünneplésére késztetik, a szenvedőkkel vállalt szolidaritás eszméje pedig társadalombíráló hangsúllyal jelentkezik néhány versében (Az utcaseprő, Amundsen kortársa). E fejlődésút tetőpontja a munkanélküliek lázadását igenlő expresszionista szavalókórus, a Bútorok. 1934-től, a gazdasági világválság és ezzel együtt a forradalmi tömegmozgalmak apadásától ~ költészetének ez a radikalizálódási folyamata is megtorpan. A humánus elkötelezettséget fel nem adó költő új, polgári eszmevilágával egybehangzó ideológiai bázist próbál kiépíteni e humanizmus védelmében, s ezt a középkori ferences mozgalom eszméivel is rokon neokatolicizmusban találja meg. Újra felbukkan verseiben a természethez menekülés bukolikus motívuma, de ez már nem szemhunyás a társadalmi kérdések előtt; az emberhez jóságos, bőkezű természet mint az emberi gonoszság képére formált társadalom ellenpólusa jelenik meg verseiben, a társadalomból való kollektív kivonulásra, a pénz uralmát, a robotos munka kényszerét megtagadó közösség létrehozására csábítva (Kóborló délután kedves kutyámmal). Másik vezérgondolata ennek az új felfogásnak az életöröm, elsősorban a szerelem szembeállítása a költőt környező rend örömtipró lényegével. Nem valami pogány életöröm kultusza ez; a költő tétele az, hogy a szerelem, akárcsak a természet harmóniája, isteni adomány, megtagadása a társadalom bűnös képmutatását lopja be isten és ember viszonyába. Ennek az "áhítatos erotiká"-nak, a szerelemben megnemesült lélek jóságának állít emléket a Miért borultak le az angyalok Viola előtt c. verses novellája.

Élete utolsó éveinek visszatérő témája a halálfélelem. A kisgyerek korától szívbeteg költő korai halálra van ítélve, s ez szakadatlan számvetésre, a költői pálya felmérésére készteti: hol a betöltött hivatásnak a betöltött élet illúzióját nyújtó önérzetével, mint a Hulló hajszálak elégiájában, hol a korábbi válságélmény feltámadásával, az elvégzetlen feladatok és a miattuk vállalt vezeklés gesztusával (Húsvéti ének üres sziklasír előtt). Ez a halálközelség egyfajta keresztény sztoicizmus árnyalatait is belopja verseibe; a "formapusztító" haláltól a költői formához, ill. az e formában testet öltő lelki fegyelemhez menekül, gesztussá nemesítve az életből távozás pillanatát.

Költészetének ez a humanizmussal eljegyzett, bár a kor radikális társadalomváltoztató igényeiig el nem jutó eszmevilága irodalmunkban szinte egyedülálló, a Babitséval és a Kosztolányiéval vetekedő formaművészettel párosul. Formavilágának fejlődése ugyanazon az úton jár, mint egész nemzedékéé, elsősorban a József Attiláé és a Radnóti Miklósé; a fiatalkori avantgarde verseszményt az ő lírájában is felváltja a klasszicizáló igény, a kötött versformák kedvelése, a képalkotásnak a klasszikus költészetre jellemző racionalizmusa. Nagy kortársaihoz hasonlóan azonban ~ sem tagadja meg lírájának avantgarde gyökereit; az expresszionista képdimenziók, a képszerűséggel párosult gondolati sugallatok, a képzettársítások szürrealista merészsége megőrzi e klasszicizáló törekvés modernségét.

Korának jelentős, nagy formaműveltségű fordítója volt. 120 verset ültetett át magyarra francia, latin, német, olasz, román nyelvből. Román és erdélyi szász költők tolmácsolójaként az együtt élő irodalmak kölcsönös megismerését szolgálta, a helikoni program szellemében. Saját költői fejlődése szempontjából fordításainak három csoportja jelentős. Latin költők szerelmes verseiben az antik életöröm hangját keresi, mely a Viola-ciklus hexametereiből cseng majd sajátjaként felénk. Eminescu átszellemesített tájképei és gondolatisága transzcendens sóvárgásait erősítik, az osztrák Georg Trakl versein pedig – amelyek minden másnál nagyobb hatást gyakoroltak rá, s amelyeknek egyik úttörő és egyívású fordítója volt – a Nagycsütörtök "tragikus bukolikái"-nak álomvízióit, szépséget és szorongást egybeoldó stílusát gyakorolta ki.

Dsida-verseket Jancsó Adrienne, majd Kiss Ferenc (1941) vitt pódiumra, Banner Zoltán előadóművészetében Lucian Blaga verseivel együtt szerepeltek (1966). A Jegenyék és Tündérmenet c. verset Trózner József, a Tavalyi szerelem címűt Zoltán Aladár (1967) zenésítette meg; öt dalt Dsida verseire Szabó Csaba szerzett és adott ki (románul és magyarul, szoprán szólóra, zenekarra, 1978). A költő Imbery Melindához írt leveleit Marosi Ildikó közli A Hétben (1980).

Művei: Leselkedő magány (versek, Debreczeni László rajzaival, Kv. 1928); Magyar karaván Itálián keresztül (irodalmi útirajz, Nv. 1933); Nagycsütörtök (versek, Gy. Szabó Béla illusztrációival, Kv. 1933); Angyalok citeráján (versek, Kv. 1938); Válogatott versek (Rónay György bevezető tanulmányával, Bp. 1944); Versek (Szemlér Ferenc bevezetőjével, Réthy Andor bibliográfiájával, 1966); D. J. válogatott versei (Jékely Zoltán szerkesztésében, Lengyel Balázs előszavával, Bp. 1980).

Műfordításai: Ernst Toller: Fecskék könyve (JBA kiadása, Kv. 1945); Tóparti könyörgés (Áprily Lajos válogatása, Bp. 1958); Összegyűjtött műfordítások (gondozta és jegyzetekkel ellátta Szemlér Ferenc, 1969); Versek és műfordítások (válogatta és bevezeti Láng Gusztáv, Tanulók Könyvtára, Kv. 1974). Válogatott verseit Emil Giurgiuca fordította román nyelvre (Peisaj cu nori, Ştefan Aug. Doinaş bevezetőjével, 1974).

(L. G.)

Szentimrei Jenő: Fiatalok. Erdélyi Helikon 1928/1; uő: Fej vagy írás? A Dsida-érem megnyugtató oldala. Utunk 1956/44. – Gaál Gábor: A húszéves poéta. Keleti Újság 1928. ápr. 29. – Kiss Jenő: D. J. emlékezete. Hitel 1938/2; uő: Első találkozásom D. J.-vel. Igaz Szó 1967/5. – Molter Károly: Költő, semmi más. Erdélyi Helikon 1938/7. – Panek Zoltán: D. J. ébresztése. Utunk 1956/38. – Szilágyi András: Tévedtünk volna? Utunk 1956/40. – Szőcs István: A Dsida-érem másik oldala. Utunk 1956/42. – Páskándi Géza: D. és a kortárs elfogultsága. Utunk 1956/43. – Földes László: D. J. I-

IV. Utunk 1957/38-41. – Méliusz József: Vigyázat! Hamis angyal. A Kitépett naplólapok c. kötetben, 1961. 323-31. – Szemlér Ferenc: D. galgói napjai. Igaz Szó 1965/5. – Láng Gusztáv: D. J. (Egy életmű problémái). Korunk 1967/3; uő: Végrendelet – mely végrehajtásra vár. Utunk 1968/23; uő: D. J. két írói álneve. NyIrK 1968/2; uő: A legenda emberarca. D. J. Nagycsütörtök c. verséről. Utunk 1973/29; uő: Az érzelmi lázadástól a lázadás értelméig (Részlet egy Dsida-monográfiából). NyIrK 1974/1. – Sőni Pál: D. játékossága; A kiteljesülő Dsida-kép. Mindkettő a Művek vonzása c. kötetben, 1967. 36-51. – Marosi Péter: Irodalomtörténeti pillanat – irodalomtörténészek pillanatai. Utunk 1968/29. – Abafáy Gusztáv, Láng Gusztáv: D. J. versesfüzetéből. Igaz Szó 1969/2. – Banner Zoltán: A föld és az ember megmarad. Utunk 1978/23. – György Dénes: Megpecsételt sors. Emlékezés D. J.-re. A Hét 1978/26. – Csiszár Alajos: Még egy ismeretlen Dsida-vers. Magyar Nemzet, Bp. 1979. júl. 15.


Duka János (Margitta, 1907. jan. 2.) – ifjúsági író, folklórgyűjtő. Nagyváradi iskolaévek után 1925-ben fejezte be a tanítóképzőt Csíkszeredán. Falusi tanító, később Csíkszeredában körzeti iskolafelügyelő, majd 1945 után tanfelügyelő. Novellái 1936-tól a Vasárnapi Harangszóban és a Csíki Néplapban, szakcikkei a csíki és gyergyói múzeumok közleményeiben jelentek meg. 1961-ben a magyarországi X. Néprajzi Gyűjtőpályázaton Csúfolódó székelyek c. gyűjteményével II. díjat nyert. A gyűjteményből Kovács Ágnes és Maróti Lajosné közölt részeket A rátótiádák típusmutatója c. alatt A magyar falucsúfolók típusai c. kiadványban (Bp. 1966). Közleményei jelentek meg a Népismereti dolgozatok c. 1976-os és 1978-as kötetben is; népköltészeti és népművészeti gyűjtéseiből rendszeresen közöl a Hargita és a Napsugár.

Önálló kötetei: Gyermekszíndarabok (Csíkszereda 1946); Székely lakodalom és székely fonó (színdarabok, Csíkszereda 1947).

Könczei Ádám: Néprajzgyűjtő D. J. Művelődés 1978/7.


Dumaposta – irodalmi törzsasztal a kolozsvári New York (ma Continental) kávéház nagytermében, az egykorú Újságíró Klubban vagy időnként a kávéháznak az Egyetem utcára néző ablakánál. Nevét szójátéknak köszönhette: az egykorú "Dunaposta" sajtóügynökség elnevezésének torzításával készült. Különböző haladó szellemű, de nézeteikben sokszor szembenálló szerkesztők, idős és fiatal írók, művészek, irodalombarát értelmiségiek találkoztak itt "egy csésze feketére" naponta délután és este, megbeszélve az eseményeket s vesézve kinek-kinek magatartását a fasizmus felé zuhanó időben. Törzstagjai közé tartozott Gaál Gábor, a Korunk főszerkesztője, Szász Endre, a Keleti Újság főszerkesztője, Jámbor Ferenc és Barzilay István, az Új Kelet szerkesztői, Szolnay Sándor festőművész, Kőmíves Nagy Lajos színikritikus, Ruffy Péter, a Brassói Lapok helyi szerkesztője, Jancsó Elemér, Demeter János, Szenczei László, Emil Cornea festőművész, a szociáldemokrata Salamon László és Jordáky Lajos, a kommunista Szilágyi András és Korvin Sándor. Nagyváradról Csehi Gyula, Temesvárról Méliusz József, Brassóból Balogh Edgár tért be időnként. Itt hallgatott mélyen – akárcsak maga Gaál Gábor – Kovács Katona Jenő, adta csöndes tanácsait Guzner Miklós, a mecénás fogorvos, s mondta el tréfáit Neumann Jenő ügyvéd. A társaságot figyelte a sziguranca, s éppen azért fedezte a barátkozást "duma", vagyis ártatlan csevegés, hogy az antifasiszta együttműködés személyi szálai künn az életben annál erősebben fonódjanak egymásba. A dumapostának a II. világháború kitörése vetett véget.

Balogh Edgár: Dumaposta. Az Én tintás esztergapadom c. kötetben, 1967. 114-16. – Jordáky Lajos: Egy nevezetes kávéházi asztal. Igazság 1969. jan. 25. – Huszár Sándor: Kávéházról kávéházra. Beszélgetés Salamon Lászlóval. Az író asztalánál 1969. 232-33. – Demeter János: Századunk sodrában. 1975. 155-59.


Dusa Ödön – *Ifjúsági Zsebszínház




Hátra Címlap Előre