E, É


Ébredj! – alcíme szerint "Az emberi méltóság és szabadság lapja". Temesváron jelent meg két száma 1919 áprilisában és májusában. Szerkesztői: Herczog Nándor, Endre Károly és Preisz Alfréd. A szerkesztők saját megfogalmazásuk szerint etikai alapon akartak küzdeni a szocializmus eszméinek terjesztéséért és megvalósításáért. Több felhívást közöltek az értelmiséghez, csatlakozásra szólítva fel őket egyfajta humanista szocializmushoz. Az egyik proklamáció így kezdődik: "Embertársak! Forradalmárok! A szabadság és az igazság hívei! Fosztogatók és megfosztottak!" Endre Károly A kozmosz és az ember c. cikkében hitvallást tesz egy humanista szocialista társadalom mellett. A felhívások szerint a kommunizmushoz vagy szociáldemokráciához kell tartoznia minden gondolkodó embernek. A lap közli a kivégzett spanyol anarchista, Francisco Ferrer egyik írását is; irodalmi anyagában az avantgarde-ot képviseli Endre Károly és Reiter Róbert több verse, Preisz Alfréd elbeszélése.


Echinox – a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemi Diákszövetség lapja. Címét a hasonló nevű román irodalmi önképzőkörtől kapta. 1968 decemberében indult, havonta jelenik meg. 24 oldalából három magyar, egy német nyelvű. Gyakran ad ki összevont számokat, évfolyamai sem mindig teljesek. Főszerkesztője Ion Pop, majd 1973-tól Marian Papahagi. A magyar anyagért egy-egy egymást követő főszerkesztőhelyettes (Rostás Zoltán, Tamás Gáspár Miklós, Németi Rudolf, Németi Nagy Erzsébet) és felelős szerkesztő (Gaal György, Cselényi László), utóbb egy-egy felelős szerkesztő (Kereskényi Sándor, Egyed Péter, utána Beke Mihály András) és szerkesztő (Boér Géza, Szőcs Géza, Bréda Ferenc, Bretter Zoltán) felel. A lap törzsanyagát a diákművelődés, az irodalom és a filozófia adja. Figyelemmel követi a diákszakkörök munkáját, az egyetemi színjátszó csoportok előadásait, a Gaál Gábor Kör állandó fóruma.

A VI. évfolyam esetlegesen összeállított, főleg a szépirodalomra építő számai után a VII. évfolyamtól a "teoretikus nyelvre" törekvő filozófiai tanulmányok kerülnek túlsúlyba, a diákélet háttérbe szorul. Az első évfolyamokban Írókról és Anyanyelvünk címen jelent meg állandó rovat. A VII. évfolyamtól Az ~ dekameronja fejléc alatt rövid groteszk írásokat, verseket közölnek. Figyelmet keltettek Huszár Vilmos, Puskás Tivadar, Molnár Gusztáv, Ara-Kovács Attila, Nagy György Elemér filozófiai, Demény István Pál, Fajk Katalin, Csutak Judit irodalomtörténeti, Csortán Ferenc építészeti, Kovács Gábor filmtörténeti, Kardos Adrienne, Oláh János, Szász László, Papp János kritikai, publicisztikai írásai. A leggyakrabban jelentkező vers- és prózaírók Balla Zsófia, Kozma Mária, Kovács Katalin, Bán Péter, Irinyi Kiss Ferenc, Sebestyén Mihály, Soltész József, Kiss András, László György, Markó Béla, Murgu Pál, Adonyi Nagy Mária, Kovács Sándor, Palotás Dezső, Cselényi Béla, Kónya Sándor, Zazar Zoltán, Zudor János, Gagyi József, Kőrössi P. József és Keszthelyi András. Gyakran közölnek műfordításokat, főleg román és német költők műveiből. A magyar oldalakon a klasszikus irodalom fogalmáról folytattak vitát. Több egyetemi tanár közölt a lapban. Az ~ fennállásának ötödik évfordulójára mellékletet (VI/1-3), a tizedik évfordulóra a lap történetét is bemutató ünnepi számot (X/10-12) hoztak ki.

Az Echinox-nemzedék folytonosságát a Babeş-Bolyai Egyetem magyar tanszékének művelődési és irodalmi köre – *Új-Echinox elnevezésével jelzi.

Gaal György: Diáklap a költészetről. Utunk 1971/2; uő: Hogyan is indultunk? Echinox 1978/10-12. – Cseke Péter: "Az érzékenység és az érzelem új formái" – az E. műhelyében. Utunk 1977/27. – Pomogáts Béla: E. Élet és Irodalom, Bp. 1979/10. – Marosi Péter: Hol volt, hol nem volt. Utunk 1979/36. – E-alakzatok. Egy diáklap tíz éve a tárgyakban, a terekben és az emlékezetben. Beszélgetés. Korunk 1980/1-2.


Edelmann Hédi (Nagyvárad, 1902. márc. 24. – 1957. máj. 18., Budapest) – újságíró, novellista. ~ Menyhért orvosnak, a gyermekvédelem nagyváradi úttörőjének leánya. Nemes Hédi néven előbb színészi pályán próbálkozott Budapesten, majd 1931-től a Nagyvárad hasábjain szórakoztató rovatok, glosszák szerkesztője. Fáradt emberek c. novelláskötete (Nv. 1932) alapján Tabéry Géza "lelki-érzékeny emberek miniatűrfestőjének" nevezi egykorú recenziójában; írásai pesszimista hangvételű szenvelgések. 1933-tól Budapestről küldte tudósításait a magyar közéletről.

Tabéry Géza: E. H.: Fáradt emberek. Nagyvárad 1932. márc. 27.


EGE*Erdélyi Gazdasági Egyesület


egészségügyi irodalom – szűkebb értelemben a környezetnek, az élet- és munkakörülményeknek az emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgáló, az ember egészségét pozitív vagy negatív értelemben befolyásoló tényezők szerepét kutató orvosi irodalom. Tágabb értelemben minden orvosi ismeret népszerűsítése, népnevelő célzattal.

1919 és 1945 között Erdélyben több magyar nyelvű orvosi folyóirat jelent meg, ezek zöme szakjellegű volt (*Erdélyi Orvosi Lap). A nagyközönséghez elsősorban a Schmidt Béla és Szigeti Imre szerkesztette Magyar Népegészségügyi Szemle (Mv. 1933-40) szólt. Programját már a közlöny alcíme hirdeti: "Egészségügyi, embervédelmi és népnevelő folyóirat." Hasonló célokért küzdött a Kolozsvárt 1935 és 1938 között megjelenő Egészség c. folyóirat is.

A népegészségügy és egészségügyi nevelés kérdéseivel a korszak magyar nyelvű erdélyi folyóiratai és napilapjai is ismételten foglalkoznak. A Korunk munkatársai, így Aradi Viktor, Mária Béla, Elekes Miklós a pellagra, a tuberkulózis, az alkoholizmus és más szélesen elterjedt megbetegedések társadalmi meghatározottságára mutattak rá; a Hitel 1936-39-es számaiban többen foglalkoztak az erdélyi magyarság táplálkozási kérdéseivel szociológiai nézőpontból (Csíky János, Heinrich Mihály, Parádi Kálmán és Nagy András). Több ismert erdélyi szakember a napisajtóban a legelterjedtebb népbetegségek tünettanát és az ellenük való védekezés módozatait taglalta, köztük Benedek Zoltán sepsiszentgyörgyi orvos (1870-1930) és Konrádi Dániel.

Az EME vándorgyűléseinek köteteiben, az orvosi szakosztály munkálatainak anyagában, de az orvoskongresszusokról szóló kötetekben is állandó jelleggel szerepelnek népszerűsítő orvosi előadások. Az EME központi feladatának tekintette a lakosság egészségügyi kultúrájának emelését, s többek között a következő kérdésekről hangzottak el értekezések: a tuberkulózisról, a vérátömlesztésről (1930), a kiütéses fertőző megbetegedésekről (1931), a tüdőmegbetegedések megelőzéséről (1932), a táplálkozás egészségtanáról (1934), az iskolai fogászat kérdéseiről (1937), a betegségek korai felismeréséről (1938), a vitaminok szerepéről (1942). A szerzők az erdélyi orvosi közélet olyan ismert személyiségei, mint Veress Ferenc, Schmidt Béla, Parádi Kálmán, Szigeti Imre, Csőgör Lajos, Koleszár László, Török Imre, Goldberger Ede.

Az egészségügyi népszerűsítés munkájához járultak hozzá a magyar nyelvű középiskolák egészségtani oktatásának biztosítására írt tankönyvek is (Scheitz Vilmos, 1923, Boga Lajos, 1939, Nagy András, 1939).

Erdélyi magyar orvosok saját költségükön vagy közművelődési egyesületek kiadásában több népszerűsítő egészségügyi füzetet és könyvecskét jelentettek meg. Így az elsősegélynyújtásról Havas József (Kv. 1925), a tüdővész és nemi betegségek megelőzéséről Sándor János (Nv. 1928), a fertőző megbetegedésekről Herskovics Izidor (Brassó 1926), a nemi betegségek megelőzéséről Goldberger Ede (Kv. 1924, 1928), a vérbajról Szelle Károly (Arad 1927), a váltólázról Bódis Gáspár (Brassó 1937), a betegségek megelőzéséről Nagy András (Kv. 1938) és Bakk Elek (Brassó 1938), a gyermekvédelem kérdéseiről Nagy András (Kv. 1938) és Schmidt Béla (Arad 1940).

A felszabadulás után ez a munka az új egészségvédelem intézményes kereteiben folyt tovább. A marosvásárhelyi OGYI tudományos folyóiratot jelentetett meg, az Orvosi Szemlét, 1955-től 1975-ig külön kiadványként. Főszerkesztői: Andrásofszky Tibor, Csőgör Lajos, Puskás György. Szerkesztője Spielmann József volt. 1975-től a folyóirat a Revista Medicală folyóiratba olvadt be. Jóllehet szaktudományos jellegű közlöny, továbbképző rovatában népszerűsítő orvosi írások is megjelennek.

A szocialista egészségvédelem központi feladatának tekinti a lakosság bevonását saját egészségvédelmének ügyébe széles körű egészségügyi nevelőmunka segítségével. A megyei egészségügyi igazgatóságok irányítása alatt országszerte rendszeres egészségügyi nevelői szolgálatok működnek, az Országos Közegészségtani Intézet megfelelő osztályának támogatásával. A magyarok lakta megyékben az egészségügyi nevelői szolgálatok számos anyanyelven írt vagy magyarra fordított orvosi röplapot adnak ki több ezres példányszámban a közegészségügy központi kérdéseiről (szív- és érártalmak megelőzése és kezelése, a vírusos megbetegedések, különösen a hepatitis epidemica, az anya- és csecsemővédelem kérdései, az ésszerű táplálkozás, a különböző megbetegedésekben szenvedő emberek diétája). Az egészségügyi nevelés célját szolgálják a magyar nyelvű újságok egészségügyi nevelői rovatai.

A helyi egészségügyi nevelői szolgálatok románból fordított vagy eredeti brosúrák, nagyobb lélegzetű művek kiadására is vállalkoznak. A Hargita megyei egészségügyi szolgálat például több kiadásban is megjelentette Az anyák iskolája (1966) c. művet, Bajkó Barabás szülészeti tankönyvét s Kis György hasznos útmutatóját a véradásról és a vérátömlesztésről. 1978-ban nem kevesebb mint 800 új házasuló kapta meg ajándékba a Fiatal házasok könyve c. kiadványt (ugyanezt átvették más erdélyi vármegyék is). A Maros megyei egészségügyi nevelői szolgálat Ander Zoltán több népszerűsítő dolgozatát adta ki az alkoholizmus ártalmairól, a dohányzás veszélyeiről, a közlekedés orvosi vonatkozásairól (1973); Rákosfalvi Zoltán tanácsait diszkuszsérvben szenvedő betegeknek, Otto Hans Schieb és Liszka Pál egészségügyi útmutatását asszonyok számára (1973). Temesvárt Bárányi Ildikó népszerűsítő írása, a Gyakorlati tanácsadó kismamáknak jelent meg (1973).

Az ~ közé sorolhatók azok az átfogó, az egészségügy főbb kérdéseit népszerűsítő munkák is, mint amilyenek az – *Előre Kiskönyvtáraban Kahána Ernő Az orvosé a szó (1972) és Bárányi Ferenc Mindenki háziorvosa (1974) c. kötetei, a környezetszennyeződéssel foglalkozó Steinmetz József Az alkalmazkodás határai c. munkája, továbbá Kis Zoltán-Holicska Dezső-Vitályos András Ember és egészség c. könyve a Kriterion Kézikönyvek sorozatban (1974). A Hét ismeretterjesztő melléklete, a TETT Ember és egészség (1977/1) s Életünk és a táplálkozás (1979/1) c. füzeteiben tett szolgálatot a népegészségügynek.

(S. J.)

Oláh István: Nevelőszolgálat egészségügyi kiadványokkal. Könyvtár 1979/3.


Éghy Ghyssa, családi nevén Égi Gizella (Temesvár, 1905. febr. 24.) – táncművész és pedagógus. 1924-ben anyja bécsi magániskolájában (Institut für hygienisch-harmonische Körperkultur) szerzett diplomát, ahol a század eleji modern irányzatoknak megfelelően a Mensendieck-Dalcroze-Duncan módszer szerint indítják el; ugyanakkor a bécsi opera balettmestereitől klasszikus balettet tanul. Többször fellép az osztrák fővárosban, majd Budapesten. 1924-ben Aradon telepedik le. Erdély minden nagyobb városába ellátogat önálló műsoraival. Színpadi táncai saját elképzelései és koreográfiája alapján készültek. Leghíresebb tánckompozíciói: Nénia, A háború szelleme, Gótika, Illúzió és valóság. Az irodalomból Villon A szép fegyverkovácsné panasza öregségében, Babits Danaidák, Ady Sírni, sírni, sírni c. versei ihlették táncait (az Ady-verset Zala Béla aradi szavalóművész közreműködésével mutatta be). Magániskolájában a modern mozgás- és táncművészetet ápolta. 1949-től a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben tanított mozgásművészetet, intézetével együtt költözött Marosvásárhelyre (1954), s negyedszázados tanári működés után 1974-ben vonult nyugalomba. 1957-től a Székely Népi Együttes koreográfiai irányítója volt. Több színházi bemutatóhoz, így Euripidész-Sartre A trójai nők c. darabjának előadásához szerzett táncbetéteket. Művészetét Krenner Miklós így jellemezte: "...nemcsak művész, nevelő, rendező, hanem találékony műfordító, aki a művészet egyik területéről a másikra írja át az örök szépséget."

Megjelent kötete: Testkultúra (Gallas Nándor bevezetőjével, Arad 1926). Rövid önéletrajzát a Művelődés Emlékeimből c. alatt közölte (1978/1).

Krenner Miklós: É. G. Aradi Hírlap 1928. jún. 5.


Egri Lajos (Kövend, 1920. aug. 2.) – mezőgazdasági szakíró, ~ László apja. A kolozsvári unitárius kollégiumban érettségizett, a Bolyai Tudományegyetem természetrajzi karán 1947-ben végzett, majd 1954-ben ugyancsak Kolozsvárott gazdamérnöki oklevelet szerzett. 1949-től a Dr. P. Groza Mezőgazdasági Intézet előadótanára. Botanikusként indult, egyetemi jegyzetei jelentek meg a halgazdálkodás és a kisállattenyésztés tárgyköréből román nyelven. Munkája: Gyakoribb mérgező növények (1965).


Egri László (Kolozsvár, 1945. okt. 10.) – turisztikai szakíró, ~ Lajos fia. 1963-ban érettségizett szülővárosában, ugyanitt végzett 1966-ban a pedagógiai főiskola matematika karán, majd a Babeş-Bolyai Egyetem matematika-mechanika karán folytatta tanulmányait. Alsófügeden, Tordatúron, 1976-tól a magyarfenesi általános iskolában matematikatanár, majd a tordaszentlászlói Művelődési Ház igazgatója. 1970 óta publikál természetismereti (barlangkutatás) és népismereti tárgyú írásokat a Korunk, A Hét, Új Élet, Művelődés, Ifjúmunkás, Igazság és Előre hasábjain. Munkája: Barlangászok könyve (KKK 1979).

Xántus János: "Föld alatti" alpinizmus. Előre 1980. jan. 16.


Egyed Ákos (Bodos, 1929. nov. 25. – történész. ~ Péter apja. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte, 1948-tól a Bolyai Tudományegyetem hallgatója, 1951-től itt kezdi pályafutását gyakornokként. 1953-tól a kolozsvári Történeti Intézet kutatója, majd főkutatója. Első írását a kolozsvári Igazság közölte 1953-ban, azóta számos szaktanulmánya és tájékoztató cikke jelent meg a Korunk, A Hét, Brassói Lapok, Anuarul Institutului de Istorie Cluj, Acta Musei Napocensis, Forschungen zur Volks- und Landeskunde, Studii, Utunk folyóiratokban, valamint a napilapok hasábjain. Tudományos munkáiban főleg az 1848-as erdélyi forradalommal s Erdély 1867-től 1914-ig terjedő történetével foglalkozik.

A gazdaságtörténeten belül különösen az ipartörténet érdekli, a társadalmi mozgalmak keretében elsősorban a munkás- és parasztmozgalmak, az utóbbi években pedig a székelység sajátos gazdasági és társadalmi újkori problémáinak kutatásában és értékelésében ér el eredményeket. Cselényi Béla, Ion Cicală, Kántor Lajos és Kovács József mellett társszerzője az Adatok az 1907-es felkelés történetéhez (1957), majd Vajda Lajos és Ion Cicală mellett a Munkás- és parasztmozgalmak Erdélyben 1905-1907 c. kötetnek (1962); tagja azoknak a munkaközösségeknek, melyek az Erdély története II. kötetét (románul 1961, magyarul 1965) írták és fordították. Társszerzője az Alianţa clasei muncitoare cu ţărănimea din România c. kiadványnak (1965). Székelyföldi falutörténeti és a "székely kérdés"-sel kapcsolatos kutatásainak eredményét hasznosította a szerkesztésében megjelent A megindult falu (Tallózás a régi erdélyi faluirodalomban. 1849-1914. Téka 1970) bevezetőjében; Az utazás divatja c. alatt (Téka 1973) útleírásokat, úti jegyzeteket közöl az 1848 előtti Erdélyről.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tárgykörében az erdélyi jobbágyfelszabadítás a kolozsvári országgyűlésen, a moldvai és havasalföldi forradalmak magyar sajtóvisszhangja (az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. kötetben, 1974) foglalkoztatja, felfedi a polgári-demokratikus forradalom kezdeteit Háromszéken (MNT tanulmánykötet, 1976), társszerzője a Revoluţia de la 1848-1849 din Transilvania c. dokumentumkiadványnak (I. 1977; II. 1979). Ír az 1877-es román függetlenségi háború történeti előzményeiről és lefolyásáról is az 1877. Tollal, fegyverrel c. tanulmánykötetben (1977) s a régi székely hadszervezetről a Székely felkelés 1595-1596 c. gyűjteményes kötetben (1979).

Munkásságának egy-egy összefoglaló csomópontja s egyben tudományos munkásságának rangjelzése két önálló kötet. A parasztság Erdélyben a századfordulón c. munkája (1975) társadalom- és agrártörténeti áttekintést ad, s ugyancsak teljes történeti monográfia a Háromszék 1848-1849 c. mű (1978, 2. kiadás 1979).

Cseke Péter: Ismerjük-e önmagunkat? Falvak Dolgozó Népe 1970. okt. 21. – Csorba Csaba: Tallózás a régi faluirodalomban, 1849-1914. Tiszatáj, Szeged 1971/5. – Murádin Jenő: Történetírás – anyagi alapokon (avagy a gazdaságtörténész elégtétele). Igazság 1973. júl. 28. – Csetri Elek: Átfogó parasztságtörténet felé. Utunk 1976/31. – Imreh István: Legfőbb jó a nép szabadsága. Utunk 1978/39. – Beke György: A szülőföld vonzásában. A Hét 1979/31. – Miskolczy Ambrus: Háromszék 1848-1849. Századok, Bp. 1979/4.


Egyed Péter (Kolozsvár, 1954. ápr. 6.) – költő, kritikus. ~ Ákos fia. Szülővárosában érettségizett, az egyetem filozófia szakán szerzett diplomát. Temesvárt tanított; jelenleg a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztője. 1973 óta közöl verset, kritikát, tanulmányt, főképpen az Echinoxban és a Korunkban. 1974 és 1978 között a kolozsvári diáklap magyar oldalainak felelős szerkesztője. A parton lovashajnal c. Forrás-kötetének (1978) tanúsága szerint líráját erős filozófiai hajlam, az emberi létkérdések s a konkrét itt-lét problémáinak párhuzamos láttatása jellemzi. Bírálatai, tanulmányai (amelyek közül kiemelkedik Bretter György Itt és mást c. kötetéhez írott 1979-es bevezető tanulmánya) a filozofikum közösségi funkciója iránti érzékenységet és határozott kritikai magatartást mutatnak. Az irodalomszemiotika művelője. Kötete: A szenvedés kritikája. Tv. 1980.

Szilágyi Júlia: A tolmács saját üzenete. Utunk 1978/16. – Ágoston Vilmos: Szolidaritás és művészet. Utunk 1980/51.


egyetemi színpad*főiskolai színjátszás


Egyházi Zeneművészet (A szócikk első félmondata törölve:) ...a kat. egyházi zene minden ágára kiterjedő... havi folyóirat. 1921-ben indult Temesvárt, és 1927 márciusáig jelent meg. Szerkesztője, kiadója és az anyag nagy részének szerzője Járosy Dezső zeneesztéta. Számonként egy-két cikket s bő híranyagot tartalmaz.


Egy Hét – antifasiszta szemle. 16 száma 1935. január havától kezdődőleg Nagyváradon jelent meg Bárdos László szerkesztésében. Politikai, szociológiai és irodalmi kérdésekkel foglalkozott. Irodalmi részében rendszeresen közölte Szilágyi András, Korvin Sándor, Cseresnyés Sándor, Herczka István (Dimény István) és Salamon Ernő írásait. Nagy Istvánnak Gyökér István néven jelent meg itt publicisztikai Írása. Egy-egy cikkel Gaál Gábor és Fábry Zoltán is szerepelt. A folyóirat közölte Illyés Gyula verseit, Remenyik Zsigmond elbeszélését, Aron Cotruş több forradalmi költeményét. Gazdag világirodalmi kitekintését Ernst Toller, Erich Kästner, Klaus Mann és Lion Feuchtwanger cikkei, az afrikai Langston Hughes és Tenton Johnson versei, Jaroslav Hašek humoros írásai, valamint Egon Erwin Kisch, Agnes Smedley, Louis Fischer, Ilja Ehrenburg, H. G. Wells, F. C. Weiskopf irodalmi riportjai jelzik. Az imperialista háborús készülődések elleni s a Szovjetunió melletti állásfoglalása miatt a hatóságok 1935 májusában betiltották.


Egység – az erdélyi zsidóság antifasiszta hetilapja. Megjelent Kolozsvárt 1946. máj. 9-étől 1950 áprilisáig. Felelős szerkesztője Neumann Sándor, majd 1946. okt. 18-tól Rózsa György. Célját 1948. ápr. 9-én megjelent 100. ünnepi számában Kohn Hillel így fogalmazta meg: "Kijelölni a zsidóság határozott útját: a népi demokrácia irányában, az együtt élő népekkel szolidaritásban, a felépítő munkában részt vállalva, harcolni a demokratikus, megértő hazáért, a biztos otthonért, a tisztességes kenyérért és a békéért." A lap rendszeresen közölt irodalmi anyagot: Anavi Ádám, Balla Károly, Bárdos B. Artúr, Farkas Imre, W. Rózsa Aliz, Salamon László, Szántó György és Vajda Erzsébet verseit és elbeszéléseit. Publicisztikai munkatársai voltak: Benczel Béla, Elekes Miklós, Erős László, Fischer Ernő, Kahána Sámuel, Kallós Miklós, Kohn Hillel, Kornis Ottó, Neumann György, Rappaport Ottó, Rózsa György. A lap 1949-től Új Út címen folytatta megjelenését.


Eisikovits Mihály Miksa (Balázsfalva, 1908. okt. 8.) – zeneszerző. A középiskolát szülőhelyén, a zeneművészeti főiskolát és a jogot Kolozsvárt végezte. Előbb középiskolai tanár Temesvárt (1935-46), majd a kolozsvári magyar zenekonzervatórium, ill. művészeti intézet tanára (1946-50), az Állami Magyar Opera igazgatója (1948-50), a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola első igazgatója (1950-53) és tanára (1950-73) Kolozsvárt. Polifonia vocală a Renaşterii (1966), Polifonia barocului (1973) és Introducere în polifonia vocală a secolului XX. (1976) címekkel három jelentős zenetudományi szakmunkája jelent meg románul (az 1976-os kötet a korszerű népdalfeldolgozásról szólván, Bartók és Kodály karműveit állítja példa gyanánt a zeneszerzők elé) és számos más szakdolgozata.

Első nyilvános szerzői estjén, 1933-ban Ady-dalait mutatta be Kolozsvárt. Aranykorsó c. antifasiszta daljátékát (Szabó Imre darabjára) 1935-ben adta elő a kolozsvári magyar színház. 1954-ben A kecske meséje (Bartalis János és Balla Károly szövegére), 1962-ben A csalafinta kút (Marton Lili szövegére) c. meseoperája került színre a kolozsvári Román Opera előadásában. Elnémult dalok c. alatt máramarosi zsidó dallamok zongorafeldolgozásait adta ki, s magyar klasszikus és mai költők (Petőfi, Ady, Balázs Béla, József Attila, Mária Béla, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor) mellett megzenésítette a romániai magyar szépirodalomból Anavi Ádám, Brassai Viktor, Gagyi László, Horváth István, Kányádi Sándor, Salamon Ernő, Szentimrei Jenő, Szilágyi Domokos több versét. Dalainak kiadási éve 1946 (Tv.), 1956, 1966; hórák és madrigálok (háromszólamú román kórusok) 1970. Román népdalfeldolgozások kétszólamú gyermekkarra c. két füzete Budapesten jelent meg (1969), huszonhét román egynemű kara Bukarestben (Coruri pentru voci egale pe versuri populare, 1977).

Bukarestben 1979-ben 20 válogatott román, New Yorkban ugyanakkor 20 válogatott chasszid dalát adták ki.


EKE*Erdélyi Kárpát-Egyesület


élclapok – a két világháború közt a romániai magyar sajtóéletben részben alkalmi jelleggel, részben rendes folyamban jelentek meg. Bálokra vagy évfordulós ünnepségekre adták ki Nagybányán a Farsang 1925), Nagyváradon az Így Írunk Mi (1926), Kolozsvárt az Illusztrált Vicclap (1926), Az Öreg Pancser (1929), Január 18 (1930), Piti Munkás Újság (1930), Máramarosszigeten a Tréfa (1934), Szatmáron a Vigyorgó (1934) c. alkalmi számokat.

Állandó jellegű, színvonalas ~nak számítottak Aradon a Füles Bagoly (1919-37) és A Kakas (1931-40), Kolozsvárt a Komédia (1923) Hajnal László szerkesztésében, a Fidibusz (1924-26), a Garabonciás, később Erdélyi Garabonciás (1929-40) Gara Ákos, a Bakter, majd Sakter (1933) Ványolós István, az Ostor (1933-34), a Bomba, majd Erdélyi Bomba (1933-40) Gerő Sándor szerkesztésében, Marosvásárhelyen az Ambrózy Zoltán szerkesztette Flekken (1934-40) és a Gerő Sándor jegyezte Erdélyi Dalos Magazin (1931), valamint Elekes György ugyancsak Flekken címmel régebben kiadott szatirikus hetilapja Kézdivásárhelyen (1922-23), melynek utolsó száma Pletyka címmel jelent meg Nemes Nagy Elemér szerkesztésében.

Ide sorolható a már 1858 óta folyamatosan megjelenő kolozsvári Bakter c. diáklap, amely a ref. kollégium tanárairól adott tréfás képet nemzedékről nemzedékre.

A laptípusnak magasabb színvonalú termékei jelentek meg Temesvárt, ahol a legjelentősebb ~ voltak Brázay Emil szerkesztésében a Tribün (1921), Sajó Sándor szerkesztésében a Panoptikum (1921-22), majd a Fajankó (1923-24), melynek egyik szerkesztője Endre Károly költő, valamint a Bohém Világ (1929) és folytatása, a Bolond Istók (1929-37). Említést érdemel még Áts József bukaresti szatirikus vicclapja, A Róka (1926-30), Lugoson A Móka és az Új Móka (1932-33), valamint a kolozsvári háromnyelvű Figura (1931-32). Mindezeket a lapokat rajzok és karikatúrák, szatirikus riportok, élcek és paródiák tették színessé s nemegyszer színvonalassá is mind irodalmi, mind művészeti tekintetben.

A II. világháború után önálló romániai magyar élclap nem jelent meg. A szatíra, élc, karikatúra a napilapok és irodalmi lapok megfelelő rovataira szorítkozott; három egyidejű kivétel a Világosság tréfás szilveszteri kiadványa, a Sötétség; az Igazság-travesztia Hamisság címen; s az Egység szilveszteri élcszáma, a Kétség (Kv. 1946). Ezeken kívül mint rendszeres mellékletről csak az Utunk Bajor Andor szerkesztette humoros-szatirikus szilveszteri Ütünk-mellékletéről emlékezhetünk meg.

(J. L.)


Electrecord – hanglemezház (szerkesztőség, kiadó és lemezgyár) Bukarestben. 1933-ban alapították, első termékeit 1934-ben bocsátotta ki. Az államosítás (1948) után kezdett magyar könnyű- és népzenei lemezeket is kiadni. Külön nemzetiségi szerkesztősége nincs, de gyümölcsöző együttműködést alakított ki magyar művelődési szervekkel és szakemberekkel, elsőként a Román Rádió kolozsvári és marosvásárhelyi stúdiójával s azok zenei és irodalmi szerkesztőivel, Porzsolt Viktorral, Muzsnay Magdával és Borbély Zoltánnal, akik sok magyar lemez hangfelvételét gondozták. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt irodalmi lemezeket a bukaresti tankönyvkiadó munkatársa, Rózsa Mária szerkeszti, s tevékeny részt vesz a legkülönbözőbb természetű magyar lemezek szerkesztésében Reinhart Erzsébet, a Művelődési és Szocialista Nevelési Tanács nemzetiségi irodájának munkatársa mint a cég dolgozói tanácsának tagja.

Az ~ magyar népdallemezeit a kritika hosszú ideig nem méltatta figyelemre, vagy "kommersz" jelzővel illette, mert a népdalt nótával keverve, többnyire stílusidegen előadásban terjesztették. Magyar könnyűzenében is sokáig a szórakoztató közhely jellemezte a repertoárt. 1972-ben A Hét széles körű közvéleménykutatást végzett a magyar nemzetiségi lemezigények fölmérésére, s ezt követően az ~ készséggel vállalta az igények kielégítését. Részben e "lemezakció" sikerének tulajdonítható az 1973-as termésben tapasztalt mennyiségi és minőségi előrelépés. Az év legsikeresebb, utóbb sorozatindítónak bizonyult lemezén, a többször is újrakiadott Fagyöngyön Illyés Kinga modern romániai magyar költészetet csángó népdalokkal és balladákkal társítva szólaltatott meg.

Ezt követő magyar verslemezek: Petőfi a hídon (1974, Banner Zoltán), A kor falára (1975, Kovács György versműsora), Ady (1976, Varga Vilmos), Szilágyi Domokos: Lírai oratórium (1977, Illyés Kinga), Mondj igazat! (1977, Boér Ferenc versműsora a Korunk költészetéből), Rejtelmek ha zengenek (1978, Ádám Erzsébet József Attila-lemeze), Székely János: Dózsa (1978, Nemes Levente), Vadrózsa (1979, Ádám Erzsébet népballada-műsora), Kék virág (1979, Eminescu-versek Kiss-Törék Ildikó és Varga Vilmos előadásában), Ha egyszer hangod támad (1979, Horváth Imre versei a költő és Banner Zoltán előadásában), György Dénes szavalóművész egyéni lemeze (1979). Vallomások címmel Muzsnay Magda szerkesztett hanglemezt Kós Károly hangját őrző hangszalagokból (1979). Az ~ magyar meselemezein kiváló színművészek és rádióbemondók szólaltatják meg Benedek Elek és Ion Creangă remekeit, valamint magyar népmeséket. Eddig egy 17 cm-es lemezt gondozott a Napsugár szerkesztősége, amelyen Kányádi Sándor maga olvas föl gyermekverseiből (1977).

Az ~ és az Állami Magyar Opera együttműködése Kálmán Imre Marica grófnőjének keresztmetszet-fölvételével kezdődött (1969), 1973-ban Erkel-lemezzel folytatódott; azóta a vezető énekművészek kollektív opera- és operettária-lemeze és Kónya Dénes egyéni nagylemeze jelent meg. A marosvásárhelyi népi együttes – amelynek kórusa az utóbbi években a filharmónia keretébe tartozik – 1973 óta több nagylemezen örökítette meg Birtalan József, Csíky Boldizsár, Hencz József, Kozma Mátyás, Márkos Albert, Szabó Csaba, Winkler Zoltán és Zoltán Aladár népzene-földolgozásait. A Szolgáld a hazát! (1973) romániai magyar zeneszerzők hazafias kóruslíráját mutatta be.

A 70-es évek első felében a Román Televízió magyar szerkesztősége is fölzárkózott az ~ állandó munkatársai közé. Munkatársai, Boros Zoltán és a később hozzá csatlakozó Simonffy Katalin számos könnyű- és népzenei kiadvány hangfölvételét szerkesztették. A népzenekari kíséretes népdallemezek sorában Barabás Kásler Magda Csángó népdalok és Sziki lakodalmasok c. 17 cm-esei tűntek föl új minőségükkel (1974). Jelentős fordulatot jelent a táncházlemez (1980). Kallós Zoltán Új guzsalyam mellett c. monográfiájának (1973) lemezmelléklete és a Demény Piroska szerkesztette Mezőségi hangszeres népzene (1978; mindkettő 17 cm-es) mint falusi közlők hiteles előadását megörökítő kiadvány az Almási István szerkesztésében előkészületben levő, hat nagylemeznyire tervezett Romániai magyar népzenei antológia előzménye.

A könnyűzenében a megjelent kislemezek és két kollektív nagylemez, a Siculus '72 (1974) és a Zenés karaván (1977) e zenefaj stílus- és értékbeli sokféleségét illusztrálja; a skála a kommersz idiómától a folkig, más irányban a beatig vagy az irodalmi sanzon hagyományait folytató népszerű dalig terjed (utóbbi műfajban Boros Zoltán szerzeményei jelentősek). Önálló nagylemeze van az egy személyben szövegíró, zeneszerző és énekes színésznek, Kisfalussy Bálintnak, a beatben saját hangot talált nagyváradi Metropolnak (1978), valamint Józsa Erika és Horváth Károly (utóbbi években további közreműködőkkel bővült) kettősének (Kettőspont, 1978), amely népzene-közelben fogant folkszámaival e műfaj hazai csúcsszintjét képviseli.

Romániai magyar zeneszerzők alkotásából 1972-ben jelent meg először külön szimfonikus nagylemez. Azóta nemcsak a hazai zene külföldön is nagyrabecsült legkiválóbbjai közé számító Oláh Tibor műveit, hanem Csíky Boldizsár, Demián Vilmos, Jodál Gábor, Kozma Mátyás, Márkos Albert, Szabó Csaba és Zoltán Aladár szimfonikus zenéjét is terjeszti az ~. Előkészületben egy dallemez Barabás Kásler Magdával.

1977 óta az ~ magyar magnókazettákat is forgalmaz (népzene, könnyűzene, mesék).

(L. F.)

Edgar Elian: Discul. 1964. – Az E. kereskedelmi katalógusai (Catalog general, legutóbbi 1977-ből) és azok negyedévenként megjelenő pótfüzetei (Supliment de catalog, legutóbbi 1979 harmadik évnegyedében). – A Hét munkatársának nyilatkozik Edgar Elian. A Hét 1972/20. – Az olvasóé a szó. A Hét 1972/26. – László Ferenc: A szerkesztőé a szó. A Hét 1972/29; uő: 1973 – a hanglemez éve. A Hét 1973/52; uő: Népzenénk hanglemezen 1973-ban. Korunk 1974/4. – Az E. 1973-as magyar lemezeiről. Interjú Teodor Carţiş igazgatóval. A Hét 1972/48. – H. Szabó Gyula: Az E. hanglemezgyár magyar nyelvű hanglemezei. 1978. Könyvtár 1979/2.


Elekes Andor – *jogi szakirodalom


Elekes Dénes – *táncművészet


Elekes Ferenc (Siménfalva, 1935. márc. 4.) – újságíró, költő. Székelykeresztúron végezte a középiskolát, Kolozsvárt az egyetem orosz szakán szerzett diplomát. 1962 óta az Ifjúmunkás, majd az Új Élet belső munkatársa. Versei Városi veréb c. Forrás-kötetében (1966) és a Vitorla-ének antológiában (1967) jelentek meg. Oroszból fordított költeményeket, többek közt Jeszenyintől. Újabb kötetei: Jómag Jani találmánya (gyermekversek, Kv. 1976); Amikor bekapcsolom a madarakat (kispublicisztika, 1977).


Elekes György (Kézdivásárhely, 1894. máj. 19. – 1969. nov. 20., Sepsiszentgyörgy) – újságíró, költő. Középiskolát szülővárosában végzett, jogot Budapesten, miután az I. világháborúban orosz fogságba esett és hat évet Szibériában töltött. 1922-ben hazatérve Kézdivásárhelyen telepedett meg, ahol a Flekken és Bogáncs c. szatirikus hetilapokat szerkesztette. 1923-ban Brassóba költözött, ahol egy névrokonával könyvkereskedést nyitott, s a színházi évadokra Színházi Újság c. lapot adott ki (1923-32). A Hétfői Brassói Hírlap szerkesztője (1925-27), a Brassói Napló felelős szerkesztője (1930-35); kezesség vállalásával biztosította az ÁGISZ Hasznos Könyvtár c. sorozatának rendszeres megjelenését (1935). A KZST tagja. Kézdivásárhelyen adta ki következő versfüzeteit: Szibériában pergő homokszemek zenéje (1921); Szürke csendben (1922); Bábszínház (1923); Mindegy (1924). Lírájában főleg a hadifogság lelki élményeiből merít: eseménytelen, zord "hiába-évekből" küld lemondó jelzéseket. Hoffmann három meséje (Kézdivásárhely 1923) az operaváltozat hadifogoly-színpadra készült szabad fordítása, a fantasztikum és a csalódás hangulatait idézi fel. Újságokban szétszórt útleírásai a Székelyföldtől Vlagyivosztokig s onnan Japánon, Kínán, az Indiai-óceánon, Perzsián át haza kalandozó ifjúkorát elevenítik meg. Hírhedtté vált egy bukaresti kiadó üzleti megbízásából Katolnay László néven írt több mint 3000 lapnyi terjedelmű füzetes regénye, a Szívek harca (1926-tól), egy németországi bestseller szabad "átköltése", amelyet román, horvát és angol nyelven is kiadtak.

Rass Károly: Az erdélyi magyar szépirodalom hat esztendeje. 1. Lírai költészet, Pásztortűz Almanach, Kv. 1923. – Veress Dániel: Akikről keveset tudunk. E. Gy. Megyei Tükör 1968. dec. 29.


Elekes Miklós (Óbecse, 1897. szept. 3. – 1947. dec. 15., Kolozsvár) – orvoslélektani szakíró. Felsőfokú tanulmányait Budapesten kezdte, mint medikus a kommün idején az ifjúmunkásmozgalom tevékeny részese volt. Tanulmányait Bécsben folytatta s Kolozsvárt fejezte be, ahol 1921-től 1928-ig az egyetem elmegyógyászati klinikájának tanársegédje, majd a Zsidó Kórház ideggyógyász főorvosa lett. 1944-ben deportálták, visszatérve orvosi gyakorlatot folytatott. 1947-től a kolozsvári ideg-elmegyógyászati intézet tiszteletbeli adjunktusa. Számos ideggyógyászati és idegszövettani munkája jelent meg hazai, valamint külföldi folyóiratokban, így az Archives de Neurologie, Archives de Neuropsyhiatrie, L'Encéphale, L'Art Médicale, Revue de Endocrinologie, Annales de Médicines s más francia, valamint német szaklapok hasábjain. Főleg a szifilisz, az érelmeszesedés és az epilepszia kórszövettanát, a kiütéses tífusz idegrendszeri elváltozásait, a mikroglia kóros reakcióit kutatta; eredményeit az idegszövettani szakmunkák is idézik. Orvoslélektani, művészettörténeti írásait több hazai folyóirat, köztük a Korunk közölte, itt jelent meg 1936-ban I. P. Pavlov és a reflexológia c. írása, mely nálunk először emelte ki a feltételes reflex általános biológiai jelentőségét és a pavlovi tanítás értékét. Az EME orvostudományi szakosztályának rendes előadója, a vándorgyűlések és évkönyvek munkatársa. Fordításában jelent meg A. Julov Pavlov és az agy rejtelmei c. munkája (1949).

Kohn Hillel: Emlékezés egy marxista értelmiségire. Korunk 1958/5.


Elekes Vencel – *műgyűjtők


Elfer Aladár (Szarvas, 1877. aug. 28. – 1944. ápr. 8., Kolozsvár) – orvosi szakíró. Oklevelének megszerzése után Kolozsvárt a Purjesz Zsigmond professzor vezette belgyógyászati klinikán tanársegéd, majd a diagnosztika előadó, ill. nyilv. rendkívüli egyetemi tanára (1905-19), később magángyakorlatot folytatott Kolozsvárt. Az orvos-kémia és belgyógyászat köréből hazai és külföldi szakfolyóiratokban számos dolgozata jelent meg, orvosi közleményeivel a 10-es évek végéig állandóan jelen van az EME köteteiben (klny.-okban is), A népszerű táplálkozásról címen az EME orvostudományi szakosztályában tartott előadást (1930), az EME marosvásárhelyi vándorgyűlése keretében (1930) a gyomorrákról értekezett.


Elkán György (Nagyvárad, 1937. máj. 29.) – műépítész, szakíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Főiskolán szerzett oklevelet. Előbb Nagyváradon s Kolozsvárt töltött be építészeti tisztségeket, 1975 óta Kolozs megye főépítésze, a megyei néptanács építészeti, terület- és városrendezési osztályának vezetője. A kolozsvári Kutató és Tervező Intézet keretében dolgozta ki megyei, városi és községi területrendezési és közlekedési terveit. Az Arta Plastică, Arhitectura R. S. R., Igazság, Făclia, Korunk, A Hét munkatársa. Tájépítészet c. tanulmányában a környezet megtervezésének és kialakításának közügyét taglalja (Korunk Évkönyv 1980).


Ellenőr1. Az ~, független politikai lap Marosvásárhelyen 1922. máj. 1-től 1925. jan. 4-ig; vezércikkeiben radikális nézeteket hirdetett s beszámolt a munkásmozgalom eseményeiről. Felelős szerkesztői: Barthus József (1922-1924. márc.), Szabó Ernő (1924. márc.-tól) és Osvát Kálmán (az 1924/167-es számtól). Helytörténeti anyaga dokumentációs értékű. A kis terjedelmű lap aránylag sok irodalmi és színházi anyagot közölt: határozottan kiállt Ady mellett az Ady-gyalázókkal szemben, publikálta Karinthy Frigyes írásait, Szombati-Szabó István és a szocialista Bujdosó Péter (Farkas Antal), valamint fordításban Eminescu, Coşbuc és a német szocialista költő, Richard Dehmel verseit. Teret biztosított helyi költészeti kísérleteknek is: Bácsy Tibor, Elekes György és a bányászköltő Alexandru-George Vasile verseinek. Részleteket adott Károlyi Mihály emlékirataiból; Antalffy Endre írásait közölte V. Pârvan és Simion Bărnuţiu életművéről. A lap egyik 1924. áprilisi számában Hitler programjával foglalkozik, s cikkét így fejezi be: "Le a kalappal, mint minden elmezavart előtt."

2. ~. Kezdetben hetenként, majd kéthetenként megjelenő lap Kolozsvárt, a Kolozsvári Tükör (1912-20), majd Tükör (1922-23), ill. Vágóhíd (1924-27) folytatása. Saját megjelölése szerint politikai, társadalmi és közgazdasági lap, valójában üzleti jellegű riportlap. Felelős szerkesztője Tóth Sándor újságíró. 1940 szeptemberében szűnt meg.


Ellenzék – politikai, közgazdasági és társadalmi napilap; Kolozsvárt jelent meg 1880 és 1944 között, megszakítás nélkül. Alapítója és felelős, 1895-től főszerkesztője Bartha Miklós függetlenségi párti politikus és közíró. Alcíme 1919-től "független politikai napilap", 1923-tól "magyar politikai napilap". Ebben a szakaszban főszerkesztői: Dobó Ferenc (1919-21), Grois László (1921-25), Sulyok István (1925-26), Somodi András (1926-32), Szentimrei Jenő (1932-35), Grois László (1935-38), Végh József (1938-40), Zathureczky Gyula (1941-44), majd Szász Béla (1944).

Politikai irányzata a 20-as években a polgári liberalizmus, 1925-ben egy időre vállalja az OMP hivatalos irányvonalát, amikor azonban az OMP megszerzi a Keleti Újságot s 1927-ben hivatalos lapjává teszi, az ~ a román kormányzat felé együttműködést kereső Bánffy Miklós liberálisabb csoportjának orgánuma lesz. Szellemi irányítói 1923-tól Kuncz Aladár, a 30-as évek elején Krenner Miklós, Szentimrei Jenő, Lakatos Imre és Hunyady Sándor; kiváló riporterei Mátrai János, majd Demeter Béla és Gredinár Aurél. Az évtized végén a Magyar Népközösség hivatalos orgánuma, Bánffy Miklós politikáját képviseli. A bécsi diktátum után az Erdélyi Párt politikájának szócsövévé válik, s főleg 1941 és 1943 között erős jobboldali befolyás alá kerül Zathureczky Gyula és köre vezetése alatt. A háború utolsó évében ismét jelentkeznek szerkesztőségében a Vita Sándor képviselte haladó polgári erők.

Az ~nek jelentős szerepe volt az irodalmi élet alakításában és szervezésében; irodalmi melléklete különösen a Napkelet megszűnése és az Erdélyi Helikon megindulása közt eltelt években játszott fontos szerepet. Kuncz Aladár hazatérése után, 1923 nyarán veszi át a vasárnapi irodalmi melléklet szerkesztését, majd 1925-től társszerkesztőül meghívja Áprily Lajost is. Kuncz szerkesztésében a hetenként négyoldalas melléklet s a hétköznapi számokban is rendszeresített irodalmi-művészeti-zenei rovatok számottevően járultak hozzá a romániai magyar irodalom önálló arculatának kialakításához, a művészetkritika és a tudományok művelésének fellendítéséhez. Irodalomeszményét a Nyugathoz való kötődése határozza meg, de annak képviselői mellett közli néhány baloldali költő, így Becski Andor, Becsky Irén és Salamon László verseit, Franyó Zoltán, Gaál Gábor, Osvát Kálmán írásait is.

A baloldali irodalom ekkor még zsenge, s értelmiségi képviselői az avantgarde hatása alatt álltak. Kuncz elképzelésében sokkal jelentősebbnek tűnt a konzervativizmussal szemben a Nyugat-irányzat diadalra juttatása. Nem érdeklik a személyi és pártvillongások, sem a konzervatívok és passzivisták ellenérzései, s a mellékletet Móricz Zsigmonddal indítja. A két szerkesztő, Kuncz Aladár és Áprily Lajos írásai mellett egymás után jelennek meg Bartalis János, Bárd Oszkár, Berde Mária, Olosz Lajos, Szombati-Szabó István, Tompa László versei, Benedek Elek, Gulácsy Irén, Gyallay Domokos, Kovács Dezső, Makkai Sándor, Molter Károly, Nyírő József, Sipos Domokos, Tabéry Géza elbeszélései. Kuncz jelenteti meg a mellékletben Hunyady Sándor Győzők és legyőzöttek és Kós Károly Varjú nemzetség c. regényeit. A vasárnapi melléklet jelenti a széles olvasóréteghez jutást a fiatal Tamási Áron, Kacsó Sándor, Jancsó Béla s az utánuk következő újabb nemzedék: Bányai László, Dsida Jenő, Szabédi László, Szemlér Ferenc, Jancsó Elemér számára.

Színvonalas irodalom közlése mellett a lap Kuncz idején az irodalomszervezés tömegérdeklődést kiváltó formáit is felkarolja. 1923. nov. 11-én pályázatot hirdetett történeti regényre és történeti elbeszélésre. Regény ugyan nem született, de 21 novella érkezett be, s az I. díjat Nyírő József elbeszélésének (Rapsonné rózsája) ítélték. A második pályázatot 1925 januárjában hirdetik meg, s a díjakat Berde Mária (A télutó) és Sipos Domokos (Vajúdó idők küszöbén) novelláinak ítélik. Hasonló pályázatokat írnak ki színdarabokra és történettudományi munkákra, s nagy teret szentelnek az *irodalmi olimpiász rendezvényeinek. A mellékletben irodalomkritikusi gárdát is kialakítanak, s a konzervatív Kristóf György és György Lajos akadémizmusával szemben a Nyugatosok bíráló elveit alkalmazza Kuncz, Áprily, Molter, Tabéry, Kádár Imre, Jancsó Béla.

A mellékletben rendszeres a Színház, Zene, Művészet, Magyar Dal, Képzőművészet rovat, s tanulmányok jelennek meg az erdélyi művelődéstörténetből. A konzervatívokkal és Ady-ellenzőkkel szemben az ~ határozottan Ady mellé állt. Teret ad a Makkai Sándor Ady-könyve körüli vitában Benedek Elek, Reményik Sándor, Kovács László, Sulyok István és Juhász Gyula írásainak (1927. máj.-okt.). A melléklet rendszeresen közli Babits, Juhász Gyula, Kosztolányi, Tóth Árpád verseit, Móricz, Kodolányi és Karinthy regényeit, Krúdy mellett a szocialista Nagy Lajos és Révész Béla elbeszéléseit. A 20-as évek vége felé megjelennek az akkori szocialista és népi baloldal – József Attila, Fodor József, Komlós Aladár, Sárközi György, Erdélyi József – versei is. Különös gondot fordít az ~ a román irodalom tolmácsolására. Eminescu, Caragiale, Emil Isac, Sadoveanu, Ion Agârbiceanu, Liviu Rebreanu, Lucian Blaga műveiből fordítanak, s egyidejűleg gazdag az egyetemes irodalom legkiválóbb elbeszélőinek és költőinek átültetése.

Tudományszervező szándékát a lap nemcsak a XVII-XIX. századi Erdély történetének megírására hirdetett pályázatával (1926) jelzi, hanem az éppen akkor hiányzó tudományos folyóiratok szerepét is vállalja: az Élet és Tudomány rovatban és másutt a mellékletben néprajzi, földrajzi, geológiai, biológiai, orvostudományi, fizikai, kémiai tárgyú cikkeket közöl Bányai János, Gelei József, Mátyás Jenő és mások tollából.

Az irodalmi melléklet lényegében megszűnik 1928-ban az Erdélyi Helikon indulásával, a lap azonban továbbra is rendszeresen közöl irodalmi anyagot. A radikális és liberális polgári írók hétről hétre itt jelentkeznek írásaikkal. A 30-as évek végén válik az irodalmi rovat ismét szervezetté. Tamási Áron szerkesztésében 1939. okt. 15-én indul a Vasárnapi Szó c. melléklet. Programadó Szellemi őrség c. cikkében Tamási Áron leszögezi, hogy annak a nemzedéknek a nevében szól, amely évek óta keresi "a széles körű munka és megnyilatkozás lehetőségét", megbecsüli a román népet, s "figyelemmel kísérjük a román népi kultúrát", ugyanakkor "a magunk népét azonban, az értékelésen és megbecsülésen túl, a lélek és vér szerelmével szolgáljuk". A melléklet közli 33 író nemzedéki vallomását, amelynek aláírói között ott volt Asztalos István, Jancsó Elemér, Kacsó Sándor, Kemény János, Kovács György, Mikó Imre, Szemlér Ferenc, Szenczei László és Vita Zsigmond is. A Vasárnapi Szó már a Vásárhelyi Találkozón létrejött nemzetiségi egység felbomlásának s egy új tömörülésnek a jele, amelyből azonban kihagyták a szocialista világnézetnek elkötelezett írókat.

A világnézeti elhatároltság ellenére a Vasárnapi Szó irodalmi anyaga fejlődést jelentett az előbbi évek irodalmi anyagához viszonyítva, amikor is ebben még a "szórakoztató irodalom" uralkodott. Erdélyi József, Fodor József, Jankovich Ferenc, Rónay György, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor versei mellett megjelentek Kiss Jenő, Szabédi László, Flórián Tibor, Jékely Zoltán, Varró Dezső, Sztojka László, Hegyi Endre, Hobán Jenő és Dánér Lajos versei, a lap elbeszéléseket közölt Kosztolányi, Kodolányi, Móricz, Karinthy, Márai írásai mellett Tamási Áron, Kovács György, Szemlér Ferenc, Szenczei László, Wass Albert, László Béla, Kós Károly, Molter Károly, Kemény János tollából. A publicisztikát Tamási mellett Albrecht Dezső, László Dezső, Incze Lajos, Pálffy Károly, az esszét Spectator, Jancsó Elemér, Juhász István, Szabó István, Heszke Béla, Kovács László, Szabó T. Attila, Venczel József, Vita Zsigmond, Tavaszy Sándor képviselte ugyancsak neves magyarországi munkatársak, Féja Géza, Illyés Gyula, Németh László és Szerb Antal társaságában. A magyar irodalmi értékek ekkoriban ugyanúgy helyet kapnak, mint a világirodalom remekművei. Feltűnő, hogy 1940-ben közlik Kassák írását Petőfiről és József Attila több versét (Nyár, Falu, A fán a levelek, Lassan tűnődve, Határ).

Az utolsó években a lap irodalmi színvonala esett. Zathureczky Gyula főszerkesztői érájában előbb a radikális, majd a liberális szellemű írókat rekesztették ki, faji szempontokat alkalmaztak, s felhagytak a haladó hagyományok ápolásával. Részleges visszatérés a demokratizmus vonalára csak 1944-ben következett be: erre utal a lap burkoltan antihitlerista publicisztikája a német megszállás alatt. (Az ~ esti bulvárkiadásaként Demeter Béla szerkesztésében megjelenő Estilap nyílt konfliktusba került a német megszállással uralomra jutott Sztójay-kormánnyal, s hatóságilag is betiltották.) Nagy Józsefet, az ~ haditudósítóját, a Gestapo elhurcolta és meggyilkolta.

Az ~ Kolozsvár felszabadulásával egy időben megszűnt, a munkatársak demokrata része – soraiban Szász Béla, Gredinár Aurél, Mátrai János, Raffay István – az új, demokratikus sajtóban folytatta működését.

(J. L.)

Jancsó Elemér: Erdély irodalmi élete 1918-tól napjainkig. Nyugat, Bp. 1935/4; uő: Magyar tudományos élet Erdélyben 1918-tól napjainkig. Láthatár, Bp. 1937/2. – Pomogáts Béla: Kuncz Aladár az Ellenzék szerkesztőségében. Korunk 1968/8. Ugyanez a szerző Kuncz Aladár c. kötetében, Bp. 1968. 89-103. – Balogh Edgár: Szolgálatban. 1978. 132-36.


Ellenzéki Közlöny – politikai röpirat a Falvak Népe radikális gárdájával szövetkező Magyarpárti Ellenzék szolgálatában. Négy száma jelent meg 1933 áprilisa és 1934 májusa között, előbb Radványi József, majd Csőgör Lajos kiadásában. Az 1933. máj. 23-i szám közli Desbordes Ernőnek az OMP Szamos megyei szervezete elnökének Magyarpárti egységbontás? c. vezércikkét s az OMPE szervezőbizottságának felhívását a demokratikus szabadságjogokért való tömörülésre. A számokban cikkel szerepel Tabéry Géza és Kovács György.

Demeter János: Századunk sodrában. 1975. 203-205.


előadóművészet – A megnevezést a reproduktív művészetekre alkalmazzák, noha nyilvánvalóan tágabb értelmű. Ide sorolandó a kollektív ~, mely mindenekelőtt a színház révén tart kapcsolatot az irodalommal; itt említendők a *szavalókórusok, amelyek különösen a munkásmozgalom hőskorában játszottak fontos művelődési szerepet a romániai magyar kultúrában is. Az egyéni ~ ágai közül az egyik legfontosabb és legtöbbet vitatott a versmondás (újabban prózaszövegek pódiumi előadása is); egyes vélemények szerint ugyanis a szavalóművészet emberábrázolás, a költő közvetett ábrázolása, mások szerint: "Az előadóművészet nem verset keres, hanem saját magát" (Ódry Árpád) – vagy egyszerűen tolmácsolja a költői szöveget. Nálunk mindegyik felfogás érvényesült.

A romániai magyar irodalom első éveiben egy új költészet, az új lírai alkotások népszerűsítése talál lelkes művészekre. A 20-as évek elején jelentkező Tessitori Nóra műsorának skálája a székely népballadáktól Ady líráján át Bartalis Jánosig ívelt (a művésznő később a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán a színpadi beszéd, a versmondás tanára). A tanári pályát a versmondásért időlegesen elhagyó György Dénes a 20-as évek végén Benedek Elek "turnéin", a székely írók szervezte előadó körutakon szavalta pátosszal fiatal erdélyi költők verseit, hogy aztán önálló műsoraival felkeresse különböző városok, iskolák magyar közönségét, s így népszerűsítse Áprily, Dsida, Reményik, Tompa László, Szentimrei, Bartalis, Olosz Lajos költészetét. A költői ambícióit főképpen a versmondásban kiélő Brassai Viktor viszont a realista előadásmód híve volt; munkásmozgalmi összejöveteleken mindenekelőtt József Attila verseit adta elő, műsorán szerepeltek Petőfi, Arany János, Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád, Illyés Gyula, Salamon Ernő, a világirodalomból Villon, Heine költeményei is. A Marosvásárhelyről indult Jancsó Adrienne kezdettől fogva a népballada mesteri tolmácsolója, de az új magyar líra is szerepelt programjában. Bartók és Kodály dalainak előadásaival, székely népballadákkal, virágénekekkel lépett a hangversenydobogóra Ferenczy Zsizsi és Török Erzsébet.

E gazdag örökség a II. világháború után sokáig inkább csak az emlékekben élt, folytatókra csak a 60-as években talált. Akárcsak a romániai magyar irodalom első két évtizedében, az új úttörők is magányos harcot vívtak a versmondás fontosságának, művészet-rangjának elismertetéséért, a "műsortöltelék"-felfogás megdöntéséért, azért, hogy az élő költői szó újra "a világ értelmezésének bonyolultabb vagy áttetszőbb rendszereként" ragyoghasson fel. Ezt a programot a műkritikus-szerkesztő Banner Zoltán hirdette meg, s példaadó konoksággal közelített célja felé Bartalis János, Nicolae Labiş, Horváth Imre, Dsida Jenő, Lucian Blaga, Petőfi költészetét, a bartóki szellemi örökséget megvallató önálló estjein.

Újabban a hivatásos színészek közül is egyre többen fordultak a versmondás felé. Színházaink alkalmi-évfordulós szavalóestjei és matinéi mellett (Zászlóhajtás, Holnap-matiné, Vörösmarty-, Petőfi-, Ady-műsorok, a Helikon-líra megszólaltatása) mind nagyobb súlyt kapott egy-egy nagyváradi, marosvásárhelyi, kolozsvári, szatmári, temesvári, sepsiszentgyörgyi színész egyéni kezdeményezése, amely kezdetben egy-egy folyóirat (Új Élet, Igaz Szó, Utunk, Korunk) vagy művelődési ház égisze alatt, majd az erősödő színházi stúdió-mozgalomban kapott nyilvánosságot. Varga Vilmos a kortárs (főképpen romániai magyar) költészetből összeállított műsorával, a Maszekballadával országos díjat nyert, s Villon-, Ady- és Eminescu-műsorával is bejárta az országot. Nemes Levente Székely János Dózsájával aratott nagy sikert. Illyés Kinga az országhatárokon túl is népszerűséget szerzett a hazai magyar lírának Fagyöngy c. – a népi hagyományt is ébren tartó – önálló estjével. Boér Ferenc önálló matinéinak (Ki látott engem?; Mondj igazat) és alkalmi fellépéseinek következetes "műsorpolitikájával", előadásmódjának értelmi hangsúlyaival jelentős közvéleményformáló tényezővé vált. Ezek a sikerek a már korábbról ismert és elismert versmondó színészek (Kovács György, Balogh Éva, Török Katalin) mellé egész sor fiatalabb előadóművészt állítottak, akik a hagyományápolásból s az új költészet népszerűsítéséből egyaránt kiveszik részüket (Ádám Erzsébet, Bányai Irén, Czikéli László, Ferenczy Annamária, Hajdu Géza, Kakuts Ágnes, Kiss-Törék Ildikó, Laczó Gusztáv, Mátray Árpád, Tarnói Emília, Visky Árpád, Wellmann György). Népszerűségüket néhány emlékezetes műsor lemezen megörökített változata (*Electrecord) is fokozza. A ballada- és népdalkultúra feltámasztója az ~ben Kemény Klió, majd Tóth Erzsébet.

A diák-színjátszó csoportok tevékenysége – a Bolyai Tudományegyetem Egressy Gábor Színjátszó csoportjának 50-es évekbeli eredményeit felidézve – újabban a versmondásra, az önálló vers- és próza-összeállításokra is kiterjedt; kolozsvári, temesvári, marosvásárhelyi egyetemi és főiskolai csoportok, valamint a kolozsvári *Stúdió '51 néhány újabb kísérlete érdemes figyelmünkre.

Újabban egyre nagyobb szerephez jut az ~ egy sajátos, önálló változata, a – *monodráma.

(K. L.)

Kéri József: Brassai Viktor – az élőszó művésze. Korunk 1957/7. – Beleznay Zoltán (Banner Zoltán): A vers felfedezése. Korunk 1966/2. – Papp László: Hagyomány és jelen a versmondásban. Korunk 1966/9. – Kántor Lajos: Lélektől lélekig. Utunk 1967/42; uő: A megtalált színház. Kv. 1976. 125-48. – A vers színpada. – György Dénes: Benedek Elek "turnéi". Korunk 1971/5. – Bölöni Sándor: Stúdió. Korunk 1972/9. – Metz Katalin: A "Mondj igazat" mércéje Boér Ferenc előadóestjén. Korunk 1975/6. – Gálfalvi Zsolt: Elmondja: Kovács György. A Hét 1975/51. – Versmondás az életem. Gazda József beszélgetése a kilencvenéves György Dénessel. A Hét 1977/3. – Katona Ádám: Lélektől lélekig. Balogh Éva emlékezete. A Hét 1979/5. – Halász Anna: Száz szerep. A Hét 1979/15. – Cseke Gábor: A Nap árnyéka. Ádám Erzsébet bukaresti előadóestjéről. Előre 1980. jún. 19.


Élő Erdély*sorozat


Élő Könyvek*Ifjú Erdély


Előre1. Temesváron az Înainte c. szociáldemokrata lap mellékleteként jelent meg 1919 januárjától júliusáig. A Munkáslap c. szocialista napilap megindulásakor megjelenését beszüntették. Főleg munkásmozgalmi jellegű cikkeket közölt.

2. Brassóban 1919. okt. 1-jén mint a Brassó-Barcasági kerületi Szocialista Párt közlönye jelenik meg Bartha Károly szakszervezeti titkár szerkesztésében, felelős szerkesztője Sebestyén Albert vasmunkás. Eleinte szociáldemokrata beállítottságú, később azonban Gyöngyösi Gyula, Simó Géza, Rozvány Jenő s a helybeli Fóris István bekapcsolódásával kommunista irányzatúvá vált. 1920 novemberében rövid időre Czinczár Miklós vette át a szerkesztést, de a lapot még ugyanebben az évben betiltották. 1921-ben Világosság cím alatt újra megjelent.

3. Kolozsvárt 1922. január havától májusig megjelenő ifjúsági folyóirat az irodalom ápolására. Felelős szerkesztője Geley Antal, szerkesztője Kemény János, helyettes szerkesztője Balázs Ferenc. A folyóirat célját az 1. számban így határozták meg: "Az Előre egyesíteni akarja a fiatal írónemzedéket. Kérjük azokat, akik átmentek az önbírálaton, keressék fel lapunkat írásaikkal. Mindenkinek érdeke, hogy előmozdítsa egy új, életerős írónemzedék kifejlődését." Balázs Ferenc a lap irányát így fogalmazza meg: "Mi ifjúsági irodalmat akarunk... Ma már nem adhatunk irodalmat magáért az irodalomért; nekünk céljaink vannak a verssel, prózával, a hímes szavakkal... Van bennünk valami ős nyugtalanság... Az ifjú szellemnek akarunk a kifejezői lenni." A folyóirat közli Jancsó Béla, Balázs Ferenc, Végh József tanulmányait Szabó Dezsőről, Eötvös Károlyról és az ifjúsági irodalomról. Itt jelentkezik első elbeszéléseivel Kacsó Sándor, Kemény János, Szent-Iványi

Sándor és Végh József. A költészetet Sz. Jakab Géza, Finta Zoltán, Kacsó Sándor, Kemény János s még nyolc-tíz versírással kísérletező fiatal képviseli. A folyóirat anyagi nehézségek miatt 9 szám után beszüntette megjelenését.

4. Marosvásárhelyen jelent meg 1921 és 1923 között Lázár Ödön szerkesztésében mint a Maros-vidéki munkásság szocialista hetilapja. Közölte a III. Internacionálé anyagát, elméleti cikket Marx, Engels, Liebknecht, Rosa Luxemburg tevékenységéről s adalékokat a romániai munkásmozgalom történetéből. Irodalmi részében Gábor Andor emigrációs írásai jelentek meg. 1923-ban a lap főszerkesztője az illegális KRP megbízásából a nagykárolyi születésű, a magyar kommün után Bécsbe emigrált, majd onnan hazatért Jász Dezső lett. Ő szervezte be munkatársnak a laphoz az akkor Marosvásárhelyt élő Kahána Mózest s az emigráns kommunista írók közül Illés Bélát, Gábor Andort, Lukács Györgyöt és Révai Józsefet. Röviddel az átszervezés után a lapot betiltották.

5. Bukarestben jelenik meg rendszertelenül 1927 nyara és 1928 decembere között, mint a Városi és Falusi Dolgozók Blokkjának hivatalos lapja. Anyaga főleg mozgalmi jellegű.

6. Az SZDP előbb Kolozsvárt (1934-35), majd Bukarestben (1935-39) megjelenő magyar nyelvű hivatalos hetilapja, az Erdélyi Munkás folytatása. Felelős szerkesztője Hoffer Géza. Politikai és munkásmozgalmi anyaga mellett társadalmi kérdésekkel is foglalkozott. 1936 májusában betiltották, majd megjelenését 1937. február végén újra engedélyezték. A királyi diktatúra kormánya tiltotta be végleg 1939 augusztusában. A lap irodalomtörténeti jelentőségét 1938-as számai adják meg. Irodalmi mellékletét "Szellemi élet" címen Jordáky Lajos szerkesztette, munkatársai: Asztalos István, Balla Károly, Barcs Sándor, Berde Mária, Frigyes Marcell, Józsa Béla, Kibédi Sándor, Kovács Katona Jenő, Nagy István, Ostoros Péter (Kappner Ármin), Tabéry Géza. Közölték József Attila és Várnai Zseni verseit és folytatásokban Hamvas H. Sándor Li Tszu, egy kínai leány története c. regényét, Imre Sándor színházi cikkeit, Böszörményi Emil, Deutsek Géza, Hoffer Géza, Lakatos István politikai írásait.

7. Az SZDP hetilapja Szatmáron 1946. febr. és 1947. máj. között. Földes Károly szerkesztő a lap álláspontját is jelezve, beköszöntő cikkében így ír: "Az eddigi társadalmi életformák azért omlottak össze, mert önzésre, gyűlöletre, hazugságra voltak építve. Ez az új világ, a szocializmus világa, örökkévaló lesz, mert önzetlenségre, szeretetre, erkölcsre, igazságra építjük." A lap értékes helytörténeti anyagot közöl. Publicisztikai írásaiban szatmári szocialista vezetők a demokrácia, a román-magyar közeledés, a nemzetiségi kérdés, az iskolaügyek problémáival foglalkoztak. A lap rendszeresen közölte helyi munkás- és parasztírók, elsősorban Földes Károly, Nagy Károly, Virág Gellért verseit, s beszámolt a helyi kulturális mozgalmakról.

8. Az RMP tartományi vezetősége és a tartományi néptanács lapja Marosvásárhelyen 1951. ápr. 20-tól. Elsősorban a szocialista termelés és közigazgatás kérdései foglalkoztatják, de rendszeresen tárgyalja a művelődési élet és a szocialista irodalom kérdéseit is. Munkatársai között elbeszélésekkel többek közt Kovács György és Papp Ferenc, versekkel Szász János, Majtényi Erik és Salamon László, tanulmányokkal Molter Károly és Fuchs Simon szerepelt. Fordításokban közölte Majakovszkij, Mihai Beniuc és Alexandru Toma verseit. 1951. aug. 5-étől *Vörös Zászló címen jelenik meg.

9. A Bukarestben 1947. szept. 1-jén indult – *Romániai Magyar Szó c. "országos demokratikus napilap" folytatása 1953. ápr. 1-től. A Román Népköztársaság, 1965 szeptemberétől Románia Szocialista Köztársaság néptanácsainak lapja: átmenetileg alcíme "Országos politikai napilap", 1973. dec. 1-től "A Szocialista Egységfront Országos Tanácsának napilapja", ma "A Szocialista Demokrácia és Egység Frontja Országos Tanácsának napilapja". Felelős szerkesztője 1956-ig Robotos Imre, 1957-től Szilágyi Dezső. Terjedelmi adottságainál fogva a legrészletesebben és az egész országra kiterjedően tájékoztat a szocialista építés eredményeiről és feladatairól, teljes terjedelemben közli a pártdokumentumokat és a román nyelvű központi pártlappal, a Scînteiával azonos pontossággal számol be az ország belső életében jelentős konferenciákról és kongresszusokról.

Amikor a lap mai nevét felvette, néhány soros közlemény jelezte a címváltozás értelmét: "A román dolgozó nép oldalán a magyar dolgozók is kiveszik részüket közös hazánk, a Román Népköztársaság felvirágoztatásáért vívott nagyszerű harcból. Sajtónknak az a feladata, hogy további eredményekre ösztönözze a dolgozókat; haladjanak szüntelenül előre a szocializmus építésének útján. Ezt a nemes célt fejezi ki lapunk új címe: Előre." Szerepe jelentős is a gondolatalakítás és művelődés minden területén. Beszámol a romániai magyar nyelvű irodalmi, színházi, zenei és képzőművészeti, nemkülönben tudományos élet eseményeiről, rendszeresen közli könyvrecenzióit és színházi kritikáit – főleg Szőcs István vitaébresztő tollából – mind a hat magyar színház és opera, valamint a műkedvelés teljesítményeiről, szolgálja a román-magyar kulturális közeledést és az egyetemes kultúra terjesztését. Irodalmi jelentősége a XI. pártkongresszust követő alkotási légkörben megnőtt. Elősegítette ezt az 1968 elején megindult vasárnapi melléklet, amely előbb "Irodalom-Művészet" (1968-70), majd (1971-től) "Vasárnap" cím alatt jelent meg. A melléklet szerkesztői – előbb Domokos Géza, majd Lászlóffy Aladár – helyet adtak minden tanulmányírónak, kritikusnak, novellistának és költőnek. Domokos Géza vasárnapi jegyzetei a magasfokú írói erkölcsiség közügyi megnyilvánulásainak számítottak.

Jelentős a lap hozzájárulása az Ady-kérdés, Móricz Zsigmond jelentőségének tudatosítása, Orbán Balázs ébresztése, Bălcescu közös haladó hagyományaink közé sorolása tekintetében. Beke György beszélgetései magyar és román írókkal A barátság húrjain c. sorozat keretében, Kacsír Mária interjúja Jancsó Elemérrel, Méliusz Józsefé Szemlér Ferenccel, Kovács Jánosé Marin Predával, Izsák József portréja Szabédi Lászlóról a haladó értelmiség szerepét tudatosította a magyar-román kulturális kapcsolatok területén. A riportot Barabás István, Beke György, Balogh József, Csire Gabriella, Marosi Barna, Marosi Ildikó, Panek Zoltán emelte irodalmi színvonalra. Különösen a fiatal nemzedék alkotói, főleg a költők jelentkeztek nagy számban s jelentős alkotásokkal. Méliusz József párizsi, Sütő András római, Lőrinczi László olaszországi úti élménye, Marton Lili emlékezése a két világháború közötti írókra, Bretter György filozófiai szemináriuma, Bajor Andor szatíra-sorozata, Majtényi Erik szellemes esszésorozata, Farkas Árpád, Lászlóffy Aladár, Szász János lírai hőfokú publicisztikája s jól válogatott képzőművészeti anyag egészítette ki a lap esztendőkön át folyamatos irodalmi-művészeti mellékletének körképét.

Az ~ közügyi kibontakozását jelezte a tudományos tájékoztatás megnövekedése, a termelési kérdések és műszaki problémák rendszeres feldolgozása, a természettudományi ismeretek, a modern világkép gondos művelése. E téren jórészt a lapnak köszönhető a romániai magyar írásbeliség kiterjesztése a tudományos-műszaki forradalom megkövetelte minden közügyi ágazatra. Amint azonban a 70-es évek során A Hét, a Művelődés és mellékleteik a közművelődés számára egyre erősödő, önálló fórumokat teremtettek, maga az ~ egyre inkább a termelési kérdések feldolgozását vállalta napi feladatként, s mind a XII. pártkongresszus, mind a Szocialista Demokrácia és Egység Frontja általános irányadásának szakszerű gazdasági-politikai szócsöve lett. Az új szakasz humánumának eszmekörébe illeszkedett be Bodor Pál, Cseke Gábor, Szász János új publicisztikai-esszéista hangvétele.

(J. L.)

Kántor Lajos: Divatlap – Vasárnap... Korunk 1973/1.


Előre Kiskönyvtára, Az – tömegpéldányszámban megjelenő, szépirodalmi és ismeretterjesztő műveket magába foglaló olcsó könyvsorozat a bukaresti Előre c. napilap kiadásában. A közhasznú kötetek a gyakorlati életben kívántak jogi vagy egészségügyi eligazítást nyújtani, a szépirodalmi kiadványok pedig elsősorban a magyar, a román s a világirodalom klasszikus alkotásait juttatták el – olykor a szórakoztatásnak engedményeket téve – a széles olvasóközönséghez. A sorozat 1971-ben indult, utolsó, 44. kötete 1976-ban jelent meg. Szerkesztőbizottsága: Bajor Andor, Barabás István, Beke György, Lászlóffy Aladár, Majtényi Erik (felelős szerkesztő), Marosi Barna, Szőcs István; a bizottság a 4. számtól Gálfalvi Zsolttal bővült.

Jelentősebb kötetei: Daniel Defoe: Robinson Crusoe (fordította Vajda Endre, 1971); Jókai Mór: Névtelen vár (I-II. 1972); Haralambie Zincă: És akkor ütött az óra (fordította Márton Ráchel, 1972); Jules Verne: Várkastély a Kárpátokban – Ox doktor ötlete (fordította Huszár Imre, ill. Mikes Lajos, 1972); Petőfi Sándor Költeményei (I-III. 1972. A költő születésének 150. évfordulójára, 75 000-es példányszámban); Mikszáth Kálmán: Akli Miklós – Krúdy Kálmán csínytevései (1972); Kahána Ernő: Az orvosé a szó (1972); Jules Verne: Sándor Mátyás (I-II. 1972); Vendégek a világűrből? (Gáll András előszavával, 1972); Szepessy Tibor: Kis jogi tanácsadó (I-II. 1973); Gárdonyi Géza: Láthatatlan ember (1973); Bárányi Ferenc: Mindenki háziorvosa (1974); Ráth-Végh István: Az emberi butaság kultúrtörténete (1974); Öt világrész utasai (útirajzok, 1975); Julian Szemjonov: A Stirlitz-dosszié (1975); Virágoskönyv (Fülöp Ernő összeállítása, 1975); Szőcs István: Más is ember (Kis illemtan, 1975); Derzsi Ede-Mátray Erzsébet: A labda kerek (sporttörténet, 1975); Ide besüt a nap (válogatott riportok, 1975); A világ országai (I-IV. 1976).

Majtényi Erik: Az Előre Kiskönyvtára. Könyvtári Szemle 1971/2. – Gálfalvi Zsolt: Kiadók dicsérete. A Hét 1972/11. – Molnos Lajos: A kiadó – az Előre; Utunk 1973/44.


Éltető József, családi nevén Wellmann (Szászrégen, 1944. febr. 11.) – költő, szerkesztő, dramaturg. A középiskolát Székelyudvarhelyen, francia-magyar szakos tanulmányait a Babeş-Bolyai Egyetemen végezte. 1962-ben szerepelt először verseivel az Utunkban és az Ifjúmunkásban. 1968-tól 1970-ig tanár Marosvásárhelyen, majd 1976-ig az Igaz Szó szerkesztője. 1977 óta a Marosvásárhelyi Állami Bábszínház dramaturgja. Első önálló kötetével a Forrás-sorozatban jelentkezett: Ismeretlen beszéd (1969) c. verskötetéhez Bajor Andor írt előszót. A költői képekről lemondva, franciás, laza szövésű verseiben mutat képet önmagáról és a világról. Szedett-vedett haramiák (1977) és A hóember szíve (1979) c. bábjátékait Marosvásárhelyen mutatták be. Új regénye: Történet egy fehér lóról (1979).

Műfordításai közül számottevőek Beniamin Fundoianu- (A költő és árnyéka c. kötetben, másokkal, 1972) és Emil Botta-tolmácsolásai (Sötétlő április, 1978).

Mandics György: Emil Botta: Sötétlő április. Igaz Szó 1979/10. – Mózes Attila: Egy alternatíva természetéről. Utunk 1980/1.


Embery Árpád – *Székelyudvarhely magyar irodalmi élete


EMGE*Erdélyi Gazdasági Egyesület


emigráns írók – A Magyar Tanácsköztársaság leverése után számos magyar író, publicista és tudós emigrált Romániába és kapcsolódott be hosszabb-rövidebb időre az itteni haladó mozgalmakba. Voltak közöttük kommunisták (Antal Márk, Barta Lajos, Bárdos László, Bölöni György, Dienes László, Götz Irén, Gaál Gábor), szociáldemokraták (Farkas Antal, Erdélyi Kálmán, a kolozsvári Jóestét Halász József nevű külpolitikusa, Madzsar József, Ormos Ede, Révész Béla, Wojticzky Gyula) és polgári-radikálisok, akik közül többen közel állottak a szocialista mozgalomhoz (Benamy Sándor, Darvas Simon, Győri Ernő, Győri Imre – később Mikes Imre néven írt –, Győri Illés István, Hajnal László, Hatvany Lajos, Hont Tibor, Ignotus, Kaczér Illés, Kádár Imre).

Az 1918-19-es emigráció nemcsak közvetlenül, Romániában hosszabb-rövidebb ideig vagy végleg megtelepedő képviselőinek tevékenysége folytán, hanem Európa különböző pontjain kialakult szellemi gócai, az ezekben szerephez jutó lapok, könyvkiadók, művészi és tudományos vállalkozások útján is serkentőleg hatott a romániai magyar szellemi élet és irodalom kibontakozására. Bécs, Berlin, Párizs, London és Moszkva szocialista és polgári radikális írói, művész- és tudósköreivel jutott az emigráció segítségével érintkezésbe az erdélyi városokban, majd Bukarestben is pezsgésnek induló magyar művelődés, és ez a hatás lényegesen hozzájárult a kisebbségi helyzetbe került magyarságnak a demokrácia, humánum, társadalmi forradalom, béke és szocializmus irányában való tájékozódásához, nagyobbrészt hatálytalanítva az ellenforradalmi Horthy-rendszer úri osztálynacionalizmusának, antiszemitizmusának és revanspolitikájának kisugárzásait.

Emigránsok kapcsolódtak be Kolozsvárt az erdélyi radikális írók alapította Keleti Újság és Napkelet folyóirat szerkesztésébe. A Keleti Újságnak egy ideig szellemi irányítója Ignotus, olvasószerkesztője Darvas Simon, cikkírója Kádár Imre, s a szerkesztőségben dolgozik a költő és novellista Hajnal László és a költő Győri Ernő, akinek Isten és nő c. verskötetét 1924-ben Kolozsvárt adja ki a Haladás kiadó. A Napkelet közli Balázs Béla Isten tenyerén c. regényét (könyvalakban Kv. 1921); Barta Lajos részt vesz a Napkelet szerkesztésében s Új világ, új ember, új művészet c. cikkében nyugatos, aktivista programot ad. Bukarestben indítja meg 1921 januárjában Bölöni György a Bukaresti Hírlap c. radikális-demokrata lapot. A szerkesztőségben dolgozik Dienes László, Barta Lajos (Zűrzavar c. regényét itt közölték folytatásokban), Újházy György és Kémeri Sándor álnéven Bölöni György felesége, Márkus Otília. A lap megszűnése után Kolozsvárt folytatják tevékenységüket a Keleti Újság keretében, majd az újabb emigráció útját követik. Az Új Kelet szerkesztőségében dolgozik Benamy Sándor és Kaczér Illés. A szociáldemokrata pártélet, majd a Romániai Népszava szerkesztőségének tagja Farkas Antal, Erdélyi Kálmán, Ormos Ede és Kelemen Gyula álnéven Wojticzky Gyula. Farkas Antal Kolozsvárt írja 1922-ben a Koskóczy-lányok c. regényét, amelyet a Romániai Népszava közöl folytatásokban. Egy regényét (A papkisasszony) Aradon adják ki 1922-ben.

Az emigránsok egy része részt vett a szakszervezetek szabadiskolájának és kulturális mozgalmának megszervezésében. Antal Márk Kolozsvárt hatékony marxista szemináriumokat szervez, s 1921 és 1926 között ott van a kolozsvári szabadiskola előadói között, akárcsak Darvas Simon, Dienes László, Götz Irén, Madzsar József, Kádár Imre és Ormos Ede. Számos emigráns újságíró helyezkedett el a nagyváradi, aradi és temesvári sajtóban.

Az emigrációnak voltak olyan szellemi emberei, akik Magyarországról jöttek ugyan, de származásuk folytán lényegében erdélyiek voltak. Ezek közé számítandó a nagykárolyi származású Jász Dezső, aki 1921 és 1923 között előbb Marosvásárhelyen szerkesztett kommunista lapokat, majd Bukarestben az RKP magyar nyelvű lapját, a Munkást. Ide számítható a nagyváradi születésű Salamon László is, aki a fehérterror börtönéből kikerülve előbb Nagyváradon, majd 1924-től Kolozsváron folytatta publicista és költői tevékenységét.

Az emigráció külföldi szellemi gócainak legjelesebb képviselőit a Korunk-alapító Dienes László, majd főszerkesztő utóda, Gaál Gábor igyekezett a lap munkatársának megnyerni, s így a kezdeti szakaszban egyes polgári radikálisok (Hatvany Lajos, Jászi Oszkár), majd többen marxista-leninista emigráns írók (Balázs Béla, Barta Lajos, Bölöni György, Háy Gyula, Károlyi Mihály, Lukács György, Moholy-Nagy László, Sinkó Ervin) váltak Romániában megjelenő írásaikkal a honi fejlődés tényezőivé.

A munkássajtó állandó munkatársai voltak a 20-as években a bécsi emigráció kommunista írói, köztük Lukács György, Landler Jenő, Révai József, Gábor Andor, Balázs Béla, Kahána Mózes (Térítő Pál álnéven), Mácza János, Uitz Béla, ill. a szociáldemokrata Ágoston Péter, Kunfi Zsigmond, Révész Béla, Kassák Lajos, Böhm Vilmos.

(J. L.)


Eminescu Könyvkiadó – a romániai könyvkiadás 1970-es újjászervezése során Bukarest székhellyel létesült kiadóvállalat, amely az eredeti román irodalom (klasszikusok és kortársak) kiadását tekinti főfeladatának. Igazgatója előbb Ioanichie Olteanu, majd Valeriu Râpeanu. 1971 és 1974 között magyar szerkesztője is volt, ebben az időszakban jelentette meg Kiss Jenő, Király László, Lászlóffy Csaba, Szemlér Ferenc, Székely János, Szőcs Kálmán, Tóth István egy-egy verskötetét, Papp Ferenc elbeszéléseit, Deák Tamás színdarabjait, Beke György, Dános Miklós, Katona Szabó István, Oltyán László regényeit, riportköteteit, Franyó Zoltán Eminescu-fordításait – összesen 21 kötetet. Később szerzőinek köre leszűkült: Bokor Katalin és Lendvay Éva egy-egy verskötete volt 1975 és 1978 között összes termése, s néhány magyar fordításban megjelent román műnek – Zaharia Stancu, Al. Simion, Pavel Bojan egy-egy kötetének – fordítóit is (Ferencz László, Sugár Erzsébet, V. András János) a fővárosból toborozta.

Gazdagabb volt tevékenysége magyar klasszikus és kortárs művek román fordítása és kiadása terén. 1971 és 1979 között 25 művet adott ki: Kiss Jenő és Méliusz József verseit, Gárdonyi Géza és Füst Milán, valamint a kortárs Fodor Sándor, Kahána Mózes, Nyiszli Miklós, Szabó Gyula, Szász János, Szilvássy Lajos regényeit, elbeszélés- és dokumentumköteteit neves román írók tolmácsolásában.


EMÍR*Erdélyi Magyar Írói Rend


EMKE*Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület


emlékirat – a napló és a történetírás között elhelyezkedő, a szerző személyes élményeit közlő írói mű, amelyben az író az önéletrajztól eltérőleg nem annyira önmagával, mint inkább azokkal az eseményekkel foglalkozik, amelyeknek részese volt, tanúságot téve a közéletben viselt egyéni szerepéről.

Erdélyben hagyományos irodalmi műfaj. Fel-felújuló divatjának nemcsak az európai memoárirodalom időnként jelentkező hatása kedvezett, hanem a tudományos és irodalmi korrajz tárgyilagos kidolgozására kedvezőtlen körülmények – így kellő művelődési központ hiánya – következtében újra meg újra szükségessé vált a torlódó történelmi események személyi jellegű lejegyzése. Naplók, útinaplók, önéletrajzok, korjegyzetek, politikai memoriálék s más dokumentációs műfajok közt így alakult ki a XVI. századtól kezdve a közéletet írásban rögzítő egyéni visszaemlékezések számos változata. Az "Erdélyi emlékírók Erdélyről" alcímet viselő, tízkötetes Erdély öröksége (Bp. 1941) Heltai Gáspártól gróf Mikó Imréig 73 szerző munkáját közli részben vagy egészben. (A mondat cenzúra-beavatkozás előtti formája:) ...73 szerző munkáját közli részben vagy egészben, megjegyezve, hogy "igen sok erdélyi emlékirat, napló, önéletrajz van még kiadatlanul". Régebben kiadatlan magyar szöveg csak Bisztray Károly emlékiratrészlete, számos latin és német nyelvű szöveget azonban itt kapott kézbe először magyar nyelven az olvasó. A Makkai László szerkesztésében megjelent gyűjteményes kiadáson kívül valóban csak hébe-hóba került sor egy-egy régi emlékirat vagy annak tekinthető önéletírás, napló, visszaemlékezés újrakiadására vagy első közlésére.

Ha el is tekintünk folyóiratok mélyén rejtőző szemelvényektől, már 1939-ben az olvasó kezébe került Pálffy János Magyarországi és erdélyi urak c. emlékezése, s ugyanebben az évben indította meg Jancsó Elemér *Erdélyi Ritkaságok c. sorozatát is, első számában Káli Nagy Lázár Az erdélyi magyar színészet hőskora c. memoárjával. E sorozatból még kiemelhetjük Ruzitska György zenetörténeti jelentőségű emlékiratát (1940) vagy Bölöni Farkas Sándor naplótöredékét (1944). A Lepage cégnél megjelent Táncsics Mihály Életpályám c. önéletírása (1941), majd az ESZC-nél Barabás Miklós Önéletrajza (1944).

Eredeti romániai magyar memoárirodalom a két világháború közt s e korszakot követően is hosszú ideig ugyancsak szórványosan jelentkezett. Betegh Miklós Erdély a háborúban (Dicsőszentmárton 1924), Barabás Béla Emlékirataim (Arad 1929) vagy Bánffy Miklós Emlékeimből (Kv. 1932) c. memoárja a régi Monarchia bomlásába enged betekintést. Pomogáts Béla irodalomkritikus a közvéleménnyel szemben Kuncz Aladár Fekete kolostor (Kv. 1931) c. epikus művét is "az emlékirat-műfaj huszadik századi klasszikus művei közé" sorolja Kuncz-monográfiájában (Bp. 1968). Lényegesen más, már az új romániai élményvilág emlékeit visszaadó Tabéry Géza Emlékkönyv c. munkája (Kv. 1930; részben újraközölve Két kor küszöbén, 1970, 257-300) az erdélyi magyar irodalom kibontakozásáról, Szemlér Ferencé az első bukaresti magyar diáknemzedékről (Más csillagon. Kv. 1939) vagy Ligeti Ernő anekdotizmusával is régi erdélyi emlékiratokra ütő könyve két kisebbségi évtized erdélyi magyar irodalmi életéről és művészvilágáról (Súly alatt a pálma, Kv. 1941).

A dél-erdélyi magyarságnak a II. világháború idejebeli sorsába enged betekintést Kacsó Sándor Lélekvesztőn c. vallomása (Kv. 1941), s erre tér vissza Méliusz József Sors és jelkép c. könyve (Kv. 1946), melynek 1973-as második, javított kiadásában egy Késői visszapillantás c. fejezet "három évtizeddel később" magára a memoárra tekint vissza. A II. világháború átélt megpróbáltatásait már 1945-ben ismerteti Asztalos István Író a hadak útján c. folytatásos ~ában (Világosság, Kv. 1945. jún. 17. – dec. 9.), mely hamarosan könyv alakban is megjelent, majd Nyiszli Miklós kelt nemzetközi figyelmet Dr. Mengele boncoló orvosa voltam az auschwitzi krematóriumban c. tanúvallomásával (Nv. 1946).

Két évtizedes szünet után csak a 60-as években indul el a visszaemlékezések hulláma, szólásra bírva az idősebb nemzedék úgyszólván minden rétegét, jellemző azonban a nagy időbeli távolság történések és feljegyzések között. Balogh Edgár Hét próba c. emlékiratában (Bp. 1965) élete csehszlovákiai szakaszát mutatja be Erdélybe érkezéséig. Lám Béla memoárja Ady feleségével, Csinszkával való korábbi ismeretségéről s az I. világháború korabeli szibériai hadifogságról szól ötven év múltán (A körön kívül... Kv. 1967). Két agrármérnök, Antal Dániel és Kozán Imre, a mezőgazdaság új útjainak keresését segít megismerni; míg az első önéletrajzában (Család és szolgálat, 1971) elér 1945 augusztusáig, felelevenítve a felszabadulás első esztendejét, a második munkája (Fekete ugar, 1978) Csík, ill. Hargita megye mezőgazdasági történetét máig vezeti. A több és sokkal nehezebb közügyi mondandóra törekvő munkásmozgalmi emlékírók anyaga ennek megfelelően bővebb, de lassabban halad előre az időben. Kovács István eddig megjelent négy kötetében (Vasvirág, Kv. 1970; Igazság nékünk a cél, 1973; Egy parasztfiú elindul, Kv. 1977; Emlékezetes ősz, 1977) csak a felszabadulás napjáig, Veress Pál három kötetben (Kalapács, könyv, muzsika, 1972; Vallatás, vád, küzdelem, 1974; Holnap indulok hozzád, 1977) a 30-as évek végéig jut el, míg Zimán József regényes önéletrajza (Árnyékos oldal, 1976) a 20-as évek elején a KISZ feloszlatásával végződik.

A kötetekbe foglalt munkásmemoároknál messzebb jut Köblös Elekné férje munkásmozgalom-történeti szerepéről közölt emlékezéseiben (Korunk 1971/8), s már a II. világháború hadifogoly-élményeire tekint vissza Gábor Ferenc Fehér csillagok alatt c. kéziratának szemelvénye (Korunk 1968/9). A nemzetközi lágerirodalom megrázó hazai terméke Rózsa Ágnes Jövőlesők c. naplója (Bajor Andor előszavával, 1972).

Az ~ legjelentősebb változata a szépirodalmi fokon, művészi formában jelentkező írói korvallomás. Nagy István 1968-ban kezdte közölni "önéletrajzi regény"-ét Sáncalja címen, s annak három folytatása (Ki a sánc alól, 1969; Hogyan tovább? 1971; Szemben az árral, 1974) a monarchiabeli gyermekkortól 1944 őszéig, Kolozsvár felszabadulásáig vezeti el az olvasót, bepillantást nyújtva az íróvá alakulás lelki rugóiba a munkássors és munkásmozgalom feszültségei közt. Kacsó Sándor "önéletrajzi visszaemlékezései"-ben már személyesebb a dokumentumjelleg, az 1971-es Virág alatt, iszap fölött s 1974-es folytatása, a Fogy a virág, gyűl az iszap a gyermekkoron kezdve a Brassói Lapok kisebbségi közéleti harcain át végül az 1937-es Vásárhelyi Találkozó témakörébe torkoll, fősodrában a "kisebbségi humánum" erkölcsiségének kialakulását igazolva. Megindult, de a szerző halálával félbemaradt Kemény János Kakukkfiókák (1972) és Szentimrei Jenő Városok, emberek (1973) c. posztumusz kiadású memoárja; sem ez a kettő, sem Bartalis János korjelző önéletrajza (Az, aki én voltam, 1972) nem ér el a romániai magyar irodalomig, s csak előjeleit tárja fel mindhárom író későbbi szerepének. Tamási Áron 1966-ban Budapesten megjelent emlékezése pályájáról, művei keletkezéséről s a romániai magyar irodalom nevezetesebb eseményeiről, a Vadrózsa ága 1976-ban került az RMI sorozatban kiadott A bölcső és környéke keretében a hazai magyar olvasóhoz. Posztumusz kiadásként vált elérhetővé Károly Sándor Kalandos évek c. emlékirata is, melyben mind az aradi magyar irodalmi élet, mind a helikonistákkal való kapcsolatok megelevenednek (Mosolygó esztendők – Kalandos évek. Szekernyés János bevezető tanulmányával, 1979).

A Korunk kezdeményezésére elkezdett írói memoároknak az 1971-72-es évfolyamokban bemutatott szemelvényei egy-egy részletet villantottak fel a még várható anyagból. Kós Károly az első romániai magyar népmozgalmakra, Szemlér Ferenc az Erdélyi Enciklopédia keletkezésére, Mikó Imre az antifasiszta ellenállás 1944-es epizódjára figyeltetett, Salamon László készülő ~ából viszont csak a monarchiabeli ifjúkor tükröződik vissza.

A romániai magyar nemzetiségi törekvések politikai szereplőinek emlékírását Demeter János kezdte meg Századunk sodrában (1975) c. memoárjával, melyet Balogh Edgár Szolgálatban (1978) c. emlékirata követett; mind a ketten a MADOSZ, Vásárhelyi Találkozó, antifasiszta ellenállás múltját idézik, s Demeter 1945, Balogh 1944 kolozsvári eseményrajzáig jut el. Bányai László "önéletrajzi jegyzetei" (Kitárul a világ, 1978; Válaszúton, 1980) 1935-ig mutatják be egy erdélyi magyar értelmiségi eszmei kibontakozását, későbbre ígérve a szerző politikai pályafutásának bemutatását. A szintén politikai pályát befutott Mikó Imre emlékírása, a szerző halála után megjelent A csendes Petőfi utca (Kv. 1978) az 1938-as eseményeknél szakad félbe.

A műfajban nemcsak közéleti emberek és írók, hanem jeles romániai magyar művészek is megszólaltak. Banner Zoltán szerkesztésében a Dacia Könyvkiadónál önéletrajzíró művészek írássorozata indult el Mikola András Színek és fények (Kv. 1972) c. ~val "egy nagybányai festő emlékei"-ről; ezt követte Szolnay Sándor A világ legvégén (Kv. 1973), Nagy Albert Rózsikaédes! (Kv. 1974) és Popp Aurél Ez is élet volt... (Kv. 1977) c. dokumentumkötete. Önállóan jelentek meg T. Karácsony Emmy visszaemlékezései (Virághegy, 1974) s posztumusz kiadásban Nagy Imre még az 50-es években papírra vetett jegyzetei (Följegyzések. Kányádi Sándor előszavával, 1979).

A memoárirodalom határát súrolja Halász Gyula anekdotikus emlékgyűjteménye Brassó múltjáról (A századik év küszöbén, 1967). Magyar írókról és művészekről magyarul írta Befejezetlen emlékirat c. kötetét (1971) George Sbârcea, személyes ismerősként idézve Ady, Salamon Ernő, Hunyady Sándor, Móra Ferenc, Dsida Jenő, Bartók, Heltai Jenő, Kosztolányi, Móricz (a "dunatáji Balzac"), Karinthy Frigyes, Szántó György alakját.

Új kísérlet a népéletből kiemelt emlékírók megszólaltatása. Előzménynek tekinthető a farkaslaki Tamási Gáspár naivul szép "emlékezése" Áron bátyjára (Vadonnőtt gyöngyvirág, 1970) Kányádi Sándor gondozásában, majd Nagy Olga rendezte sajtó alá Győri Klára széki asszony emlékezését (Kiszáradt az én örömem zöld fája, 1975), egy Salamon Anikó gondozta gyűjteményes kötet (Így teltek hónapok, évek... 1979) pedig a csernakeresztúri Dávidné Csobot Borbála, a magyarózdi Magyari István Pikó, a kelementelki Botos Amália, a gyergyócsomafalvi Czirják Gergely és a nagykendi Máté Mihály önéletrajzi vallomását közli.

A műfaj kapcsán meg kell említenünk az elmúlt századokból ránk maradt emlékezések első vagy újrakiadásait az Erdélyi Ritkaságokat folytató *fehér könyvek sorozatában. Ennek kötetei közt jelent meg Bölöni Farkas Sándor útleírása (Utazás Észak-Amerikában, 1966), Borsos Tamás Vásárhelytől a Fényes portáig címen kiadott emlékirata (1968), Wass Pál "mindennapi jegyzőkönyve" (Fegyver alatt, 1968), Rettegi György Emlékezetre méltó dolgok c. munkája (1970), Koós Ferenc Életem és emlékeim c. munkájának és naplójának szemelvényes kiadása (1971), Teleki Sándor visszaemlékezése (Emlékezzünk régiekről, 1973) és Fogarasi Sámuel Marosvásárhely és Göttinga c. önéletírása (1974), sorrendben Benkő Samu, Kocziány László, Csetri Elek, Jakó Zsigmond, Beke György, Csetri Elek és Juhász István bevezető és jegyzeteket adó tudományos gondozásában. Népszerűsítő szinten több ~ot közölt a Téka-sorozat is magyar emlékírók (Bethlen Miklós, Hermányi Dienes József, Bölöni Farkas Sándor, Rákóczi Ferenc, Apor Péter, Deák Farkas) tollából, vagy egy-egy témakörre vonatkozó memoárirodalomból (Arany János és Rozvány Erzsébet, 1973; Kolozsvári magyar muzsikusok emlékvilága, 1973; Székely vértanúk 1854, 1975; Teleki Blanka és köre, 1979).

(B. E.)

Kardos Tibor: Bevezetés az Erdély öröksége I. kötetéhez, Bp. 1941. – Mikó Imre: Az emlékezés értelme. Igaz Szó 1969/9; uő: Gondolatok az emlékirat-irodalomról. A Hét 1974/16. Az 1973 őszén New Yorkban és több más észak-amerikai városban tartott előadás szövege. – Csehi Gyula: Párhuzamos életrajzok. A Hét 1971/42-48; újraközölve A baloldali forrásvidék, 1973. 171-96. – Ruffy Péter: Három erdélyi emlékíró. Magyar Nemzet, Bp. 1972. jan. 9. – Balogh Edgár: Memoárok és igény a teljességre. Igaz Szó 1973/3. – Sőni Pál: Tényirodalmi vonulat. A Hét 1974/52. – Veress Dániel összeállításában és tanulmányával A bölcsőhely parancsai. Szemelvények a hazai magyar emlékirodalomból. Iskolai Könyvbölcső 1978.


emlékkönyv – kiváló személyiségek tiszteletére, avagy jelentős közéleti események megörökítésére összeállított, több szerző írásait egybefoglaló alkalmi kiadvány. Szélesebb körű terjesztési lehetőségénél és munkaközösség-teremtő jellegénél fogva szerkesztése a romániai magyar művelődési élet számos területén hatásos mozgósító módszernek bizonyult.

1. Irodalmi vonatkozású ~ ek: Ady Emlék-füzet a zilahi és érmindszenti ünnepekről. 1924. július 20. és 21. Összeállította Nagy Sándor (Klny. a Szilágyság ünnepi számaiból, Zilah 1924); Erdélyi Szépmíves Céh Emlékkönyv (1924-1934). Az ESZC tízéves működésének áttekintése, az Erdélyi Helikon története, a munkatársak életrajzi és könyvészeti adatai mellett Reményik Sándor és Tompa László egy-egy versét s Kós Károly Attiláról szóló verses krónikáját tartalmazza; Emlékkönyv a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság országos vendégszerepléséről az 1942. év tavaszán (Szerkesztette Sényi László, Mv. 1942).

Jóllehet a felszabadulás utáni évtizedekben az emlékkönyv szerepét folyóirataink emlékszámai vették át, továbbra is jelennek meg irodalmi szintű önálló kiadványok. Ilyenek: Halálűző. Kortársak Salamon Ernőről (1968); Árvízkönyv 1970. május 13. – június 10. Tudósítások, interjúk, fényképek (1970).

2. Művelődéstörténeti és tudományos jellegű ~ek: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára (a Székely Nemzeti Múzeum kiadása, Sepsiszentgyörgy 1929). Szerkesztette Csutak Vilmos. A tekintélyes kiadvány első öt részének sorrendje a múzeum gyűjteménycsoportjai szerint: I. Könyvtár-levéltár (8 tanulmány), II. Régiségtár és éremtár (8 tanulmány), III. Néprajz (6 tanulmány), IV. Képzőművészeti gyűjtemény (4 tanulmány, köztük Lyka Károlyé), V. Természetrajz (10 tanulmány). A VI. részbe kerültek a nyomás közben beérkezett tanulmányok (6), végezetül a VII. rész 17 székelyföldi vonatkozású könyvészetet tartalmaz. A Székelyföld múltját feltáró tudományos anyaghoz román, hazai német és angol tudósok is értékes írásokkal járultak hozzá; Az Erdélyi Múzeum-Egyesület vándorgyűléseinek Emlékkönyve. A hagyományos sorozat másfél évtizedes megszakítás után 1930-ban a marosvásárhelyi vándorgyűlés előadásait tartalmazó IX. kötettel folytatódott, s 1943-ig további 9 kötet jelent meg belőle. A X-XVIII. számú kötetek a nagyenyedi (1931), nagybányai (1932), sepsiszentgyörgyi (1933), brassói (1934), székelyudvarhelyi (1937), tordai (1938), gyergyószentmiklósi (1939), dési (1942) és besztercei (1943) vándorgyűlések anyagát közlik.

Ide tartozik az Erdélyi Pál szerkesztésében készült Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félévszázados ünnepére 1859-1909, melynek az I. világháború idején félbeszakadt nyomdai munkálatait 1942-ben fejezték be. A sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum évkönyve, 1879-1954 (a Magyar Autonóm Tartomány Végrehajtó Bizottságának kiadása, Mv. 1955). A szerény kiadvány a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett Székely Nemzeti Múzeum tartományi jellegű újjászervezéséről ad számot. Szerkesztette Székely Zoltán. Hargita megyében A Székelykeresztúri Múzeum emlékkönyve (Csíkszereda 1974) jelent meg Molnár István szerkesztésében.

3. Egy-egy személyiség nevéhez fűződő ~ek: Márki Emlékkönyv (Márki Sándor halálának második évfordulójára kiadja az Erdélyi Irodalmi Szemle, Kv. 1927). Szerkesztette György Lajos. A Márki-tanítványok – köztük Bíró Vencel, Bitay Árpád, Csutak Vilmos, Herepei János, Roska Márton – írásaiból összeállított kötet a parasztmozgalmak haladó jellegét hangsúlyozó történésznek állít emléket; Emlékkönyv dr. Szádeczky Kardoss Gyula emlékezetére (az EME kiadása, Kv. 1938). Szerkesztette Balogh Ernő. A kötetben a bevezető szerint "kettős hála testesül meg": az egyesületé, melynek a kiváló geológus negyven évig tevékeny tagja volt, s az egykori tanítványoké, akik tőle kapták az első irányítást; Magyar irodalomtörténet 1939. Emlékkönyv Kristóf György hatvanadik születésnapjára (Kv. 1939). A Jancsó Elemér, Nagy Géza, Pellion Ervin, Reischel Artúr, Sántha Lajos és Szabó T. Attila szerkesztésében megjelent kötet 22 tanulmánya (köztük négy nyelvészeti és egy színháztörténeti) az I. világháború után Romániában kialakult magyar irodalomtörténész nemzedék törekvéseinek keresztmetszetét nyújtja; Antal Márk Emlékkönyv (Kv. 1943). Szerkesztette Weinberger Mózes. Az előző évben meghalt matematikai szakírót, pedagógust és művelődéspolitikust tanítványai és barátai, köztük Krenner Miklós és Teofil Vescan méltatják; az Emlékkönyv Kelemen Lajos hetvenedik születésnapjára (az ETI kiadása, Kv. 1947) c. kiadványból csak néhány példány készült Gy. Szabó Béla fametszetével, a benne foglalt tanulmányok önálló füzetként jelentek meg; Emlékkönyv Bolyai Farkas halálának 100. évfordulója alkalmából (a Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsa Végrehajtó Bizottságának kiadása, Mv. 1957). A kiadvány az 1956. nov. 16-17-18-án tartott Bolyai-ünnepségek műsorát és az elhangzott előadások java részét tartalmazza, gazdag képanyaggal.

A legrangosabb romániai magyar művelődéstörténeti kiadvány az Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára (a Bolyai Tudományegyetem kiadása, Kv. 1957). A történeti és nyelvtudományi kar megbízásából Bodor András, Cselényi Béla, Jancsó Elemér, Jakó Zsigmond és Szabó T. Attila szerkesztésében megjelent s Takács Lajos rektor bevezetőjével ellátott kötet 45 tanulmányának változatos tartalmához jeles román és hazai német szerzők is saját nyelvükön közölt dolgozatokkal járultak hozzá.

4. Iskolai jubileumok tiszteletére kiadott ~ek: Emlékkönyv a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapításának 300 esztendős jubileumára. 1622-1922 (az Enyedi Újság melléklete. 1922. okt. 7-9.). Szerkesztette Szabó András. Sipos Domokos Boldog idők c. elbeszélését, Szabolcska Mihály versét közli; A szászvárosi Ref. Kuun-Kollégium Emlékkönyve (Kv. 1925). Szerkesztette Görög Ferenc. A román-magyar kapcsolatok szempontjából jelentős forrásmunka az iskola egykori tanítványára, Groza Péterre vonatkozó adatokkal; Öreg diák viszszanéz (Kv. 1926). Szerkesztette György Lajos, kiadták a kolozsvári kat. főgimnázium öregdiákjai; Bihar megye és Nagyvárad öregdiákjainak a helytörténetre kiterjedő emlékkönyvét Fehér Dezső szerkesztette (Nv. 1937); A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem (1945-1955). Az egyetem "tízéves fennállása alkalmából" kiadott tanulmánygyűjteményt Bányai László rektor vezeti be, az egyes írások felölelik az összes karok szakkérdéseit, román, orosz és francia nyelvű kivonatok kíséretében. A tekintélyes kötet az Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó kiadványa 1956-ban.

5. Közületek ~ei: Emlékkönyv az Erdélyi Magyar Nők és Jótékony Egyletek első kongresszusáról, 1928. november 10-12. (Kv. 1929). Érdekesek szociográfiai felmérései, közli Berde Mária A nő az irodalomban c. előadásának szövegét; Az 50 éves Ipartestület, 1884-1934. (Csíkszereda 1934) tanulmányokat közöl a csíki iparosság múltjáról, bemutatja a hivatalban levő elöljáróság arcképeit s több műhely belsejét, művelődéstörténeti dokumentációt szolgáltatva a tájegység kisiparáról; A Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége XV. Jubiláris Közgyűlésének és Szövetkezeti Kiállításának Emlékkönyve (Kv. 1938). Összeállította Oberding József. Gazdaságtörténeti adatain túl könyvészeti szempontból is figyelemre méltó áttekintést nyújt a romániai magyar szövetkezeti sajtó és irodalom addig megjelent termékeiről; a brassói Encián Turista és Testnevelési Egyesület 1946-ban másfél évtizedes fennállása alkalmából jelentette meg Jubileumi emlékkönyv és naptár 1931-1946 c. kiadványát, Reményik Sándor és Tóth Sándor természetbarát-verseit közölve. Szerkesztette Ördögh Sándor.

(K. K.)


emléklap – alkalmi agitációs nyomtatvány. A munkásmozgalomhoz tartozó szervezetek ünnepélyes alkalmakra adtak ki ilyen sajtóterméket, elméleti és szépirodalmi anyaggal. Az Ifjúmunkások Erdélyi és Bánáti Szövetsége Kolozsvárt 1923-ban jelentette meg Liebknecht 1919 Luxemburg c. ~ját a meggyilkolt német munkásvezérek emlékére. A temesvári Egységes Szakszervezetek Kultúrtanácsa 1929-ben nyomatott Luxemburg-Liebknecht Emléklapot a két munkásvezér politikai írásaiból fordított szemelvényekkel. Ez az ~ közli Térítő Pál (Kahána Mózes) Spartakus c. versét és Franyó Zoltán fordításában Karl Liebknecht és Max Barthel költeményeit. A kolozsvári és szatmári szakszervezeti tanácsok a 20-as években május elsejére adtak ki ~okat. Ezekben az időszerű politikai cikkek mellett Ady Endre, Várnai Zseni és helyi munkásköltők versei szerepelnek. Kiemelkedő a Bukarestben 1923-ban Jász Dezső szerkesztésében megjelent Májusi Emléklap: 500 példányban, kétszínnyomásban, Bortnyik Sándor fametszeteivel adták ki, s az emigráns írók közül Barta Lajos, Gábor Andor, Illés Béla, Magyar Lajos szerepelt benne. A felszabadulás után egyetlen ~ról tudunk: ez a kolozsvári szakszervezeti kiadványként 1945-ben megjelent Májusi Emléklap Jordáky Lajos szerkesztésében.


Encián – az Encián turista egyesület hivatalos lapja. Indult Brassóban 1935 áprilisában, megszűnt 1940 augusztusában, 61 szám megjelenése után. Szerkesztője Ördögh Sándor. A brassói közlemények mellett a kolozsvári Gyopár, a nagyváradi Sasok és az Aradi Tornaegyesület természetjáró szakosztálya is hasábjain jelentette meg anyagát. A lap folytatásaként jelent meg 1946-ban egy jubileumi emlékkönyv és naptár, majd az Encián 1947-es és 1948-as egyesületi évkönyve.


Encsel Mór – *Munkásélet

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Encsel Mór
– (Körösgyéres, 1898. márc. 12. – 1933. júl. 22., Temesvár) – szerkesztő, közíró. Fémipari munkásként kapcsolódott be a szakszervezeti mozgalomba; részt vett a Magyar Tanácsköztársaság védelmében, s hazatérve a KRP egyik megalapítója. Szakszervezeti vonalon, majd a Vörös Segély keretében működött, előbb a Proletárvédelem, majd a Munkásélet szerkesztőbizottsági tagja és munkatársa. Felelős munkakörben tevékenykedett a Városi és Falusi Dolgozók Blokkja keretében is; szervezője volt az erdélyi és bánsági sztrájkmozgalmaknak a 30-as évek elején. 1933-ban Temesvárt letartóztatták, s a kínzásokba belehalt.

Vajda Lajos: A párt megbízásából. Vázlat Imreh Aladár és E. M. arcképéhez. Munkásélet 1976. nov. 17.


Endre Károly (Temesvár, 1893. ápr. 27.) – költő. 1910-ben végezte a temesvári Felső Kereskedelmi Iskolát; textilgyári tisztviselő Budapesten, 1914-től banktisztviselő Temesvárt, 1916-ban hadba vonult, 1919-ben gyári tisztviselő, 1920-tól 49-ig kereskedelmi érdektestületek főtitkára, 1949-től szocialista nagykereskedelmi egységek főkönyvelője, majd revizora Temesvárt 1957-ig. 1919-ben az *Ébredj!, 1920-ban a Szemle c. temesvári időszaki kiadványok társszerkesztője. 1924-25-ben a Fajankó élclap szerkesztője Andreas álnév alatt. 1919-től a temesvári Arany János Társaság tagja, 1946-tól főtitkára; az Erdélyi Helikon íróközösségének kezdettől fogva, a marosvásárhelyi KZST-nak 1929-től tagja.

Első versét a Temesvári Hírlap közölte 1910-ben. Az I. világháború éveiben bontakozott ki az értelmetlen pusztítás ellen tiltakozó költészete. 1918-19-ben bizakodva tekintett a várható változások elé, megidézve a forradalmat: "Vérem, vérem, te drága harmat / Hozd meg, ó hozd meg a forradalmat!" Az ellenforradalom felülkerekedése kedvét szegte, belső emigrációba vonult. A 20-as évek elején a Napkelet közli verseit, de a sajtóban egyre ritkábban, többnyire csak kritikusként jelentkezik, majd évekig hallgat. A népfronti korszakban szólalt meg újra: 1936-ban a Korunk hasábjain közzétett Gorkij-requiem c. költeményében számolt le korábbi tétovaságával, világosan megfogalmazva az alternatívát: "Nehéz vallani, nagy az önkény / S nincs más választás: / Törvény vagy örvény." Rilke-fordításait 1939-40-ben az Erdélyi Helikon közölte. A II. világháború után töretlenül ível tovább humanista lírája. Legsikerültebb alkotása e korszakból disztichonokban írt Görzi elégiák c. háborúellenes lírai életregénye, amelyben a költő a háború és a béke, emberség, bátorság csatáját idézi fel. Lenau c. másik versében a bánsági születésű német romantikus költő emlékét idézve már a jelen, a szocialista építés képeit is megeleveníti. Könyvismertetéseit, irodalomesztétikai tanulmányait a Korunk és az Igaz Szó közli. Nemzedéki emlékiratának egy részlete Írók a vihar előtt c. alatt A Hétben (1978/18) jelent meg.

Munkái: Az ember, aki járva jár (versek, Bp. 1922); Az ember a csillagok alatt (versek, az Arany János Társaság kiadása, Tv. 1947); Válogatott versek (1957); Elégiák és rapszódiák (1962); Legszebb versei (Majtényi Erik előszavával, 1964); Versek (RMI, Méliusz József bevezetőjével, 1965); Őszutóm versei (Tv. 1972); Görzi elégiák (1978). Műfordításai a Marcel Breslaşu: Ének a csudafáról c. kötetben (1963) jelentek meg.

(M. H.)

Méliusz József: Illő tiszteletadás egy életműnek. Igaz Szó 1965/10; újraközölve Az új hagyományért, 1969. – Márki Zoltán: Humanizmus és példamutatás. Utunk 1966/17. – Huszár Sándor: Az átélés gyönyörűségéről és borzalmáról. Utunk 1967/2; újraközölve Az író asztalánál, 1969. 181-99. – Bodor Pál: Konok hűség. Igaz Szó 1968/6. – Kovács János: Őszből szőtt tavasz. Utunk 1973/12. – Szekernyés János: Ember a csillagok alatt. Beszélgetés E. K.-lyal. A Hét 1978/18. – Mandics György: "...csak kenyérrel". Igaz Szó 1978/4. – Majtényi Erik: E. K. portáján. Előre 1978. ápr. 23.

ASZT: Interjú és versek. LM 937.


énekeskönyv – az énekoktatást szolgáló tankönyv, iskolai segédeszközként használható dalgyűjtemény, avagy egyházi énekeket tartalmazó füzet és kötet.

Az első tankönyvnek szánt hazai magyar ~ az I. világháború után Sztojka Anna szerkesztésében jelent meg négy kötetben (Elméleti és gyakorlati énekeskönyv a középiskolák első, második, harmadik és negyedik osztálya számára, Arad 1923-24). Az első rész kottapéldákkal szemléltetett zeneelmélet a hivatalosan előírt tananyag szerint, a második rész "Dalok és énekek" címen egy- és többszólamú műveket foglal magában. A régi tankönyvekből átvett kevésbé értékes anyag mellett feltűnnek népdalfeldolgozások és klasszikus értékű kis darabok is. Dalok az iskolának címen Veress Gábor nagyenyedi tanítóképző intézeti tanár nyomatott ki Kolozsvárt 1927-ben önálló kötetet elemi iskolák, valamint tanítóképzők és gimnáziumok alsó osztályai számára. Népdalokat, indulókat, klasszikus értékű műdalokat, hazafias és egyházi énekeket vett fel gyűjteményébe, két- és háromszólamú feldolgozásban. 1938-ban Kotsis M. Cecília tankönyvei jelentek meg Kolozsvárt, ugyancsak a középiskola négy alsó osztálya számára: a hivatalos énekek mellett zenei ismereteket, hallás után tanítandó énekeket, gyakorlatokat, kánonokat, népdalokat, népdalelemzést és gondosan válogatott 2-4 szólamú kórusokat tartalmaznak, változatosan felépítve. 1939-ben lát napvilágot Domokos Pál Péter Énekeskönyv c. öt kis kötete, ezek felölelik az elemi iskola külön-külön I-IV. s együtt az V-VII. osztályait. Saját gyűjtésből vagy másokéból vett magyar és román népdalok, kánonok, egyházi énekek, népdalfeldolgozások alkotják a kötet anyagát.

A II. világháború után elsőként Forrai Gregória tankönyvét engedélyezi a minisztérium (1947), majd Nagy István állít össze egységes tankönyveket Szász Károly közreműködésével az elemi iskolák V-VII. osztálya, Jagamas János pedig a VIII. osztálya számára (1949). Ezek a rendelkezésre álló szűk keretet az énekgyakorlatok kivételével magyar népi anyaggal töltik ki, szemléltetve a román, orosz, ukrán, cseh, szerb folklórt is; bennük a himnuszok, munkásmozgalmi dalok mellett kánonokat, népdalfeldolgozásokat, klasszikus kis műveket találunk. A VIII. osztályos tankönyv a magyar és román népzenét ismerteti 70 dallampéldával. Gazdagabb anyaggal jelenhetett meg az V-VIII. osztály tankönyve másfél évtized múltán, Guttman Mihály, Guttmanné Takács Gabriella, Péter Loránd, Márkos Albert és Csalah György szerkesztésében (1964); az elméleti anyagot bő magyar, román, orosz, ukrán, lengyel, német, szlovák, francia, kínai népdalanyag s klasszikus darabok mellett főleg mai szerzők mai tárgyú dalai szemléltetik. A zenei írás-olvasás elsajátításának szem előtt tartásával újabb tankönyvsorozat indult Kovácsné Gábor Aranka (1965, 1973, 1974), Szabó M. Klára (1966), Guttman Gabriella (1972), Márkos Albert (1972), Maxim Éva (1973, 1974) és Verestóy Ilona (1974) szerkesztésében.

Az egyre népszerűbb Kodály-kóruskultúra hatására kialakult a tankönyvirodalomban a hazai magyar népdalforrásokat szerencsésen hasznosító új ~típus. Szabó M. Klárának az I-IV. osztály számára kiadott utolsó ~ét (Dalolj velünk, 1972) Nagy István karvezető, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola tanára így vezeti be: "Zenei műveltségünk jövőjét nem a zenei intézményeink, hanem általános iskoláink alapozzák meg." Hasonló meggondolásra épül Guttman Gabriella, Márkos Albert, Verestóy Ilona és Nagy Katalin III-V. osztályos Ének – zene c. új tankönyve (1972). A zenepedagógia új irányzatának következetes lépése a Selmeczi Marcella összeállította Csiga-biga palota (1971) s az ugyancsak szerkesztésében megjelent Szedem szép virágom c. játékoskönyv (1972). Az általános iskolák IX-X. osztálya és a IX-XII. líceumi osztály újabban románból fordított tankönyveket használ Almási István, Banner Mária, Pinczés Olga, Selmeczi Marcella, Szenik Ilona, Szilágyi Anna, Visky Edit és Zsizsmann Ilona átdolgozásában.

A tankönyveket hasznosan egészítik ki az énekoktatási célból összeállított dalgyűjtemények. Erdei virágok a címe egy ilyen összeállításnak az Erdélyi Iskola kiadásában (Kv. 1939); a felszabadulás után Szabó M. Klára, Péter Loránd és Benkő András szerkesztett népdalokat, kánonokat, alkalmi dalokat és kisebb feldolgozásokat tartalmazó kötetet (Énekgyűjtemény, 1959) az elemi iskola I-IV. osztálya számára. Az V-XII. osztályok számára szolgál Szász Károly és Birtalan József Szállj, szépszavú dal címen szerkesztett kórusgyűjteménye (1972), s ebben Bartók, Kodály, Bárdos Lajos és Szőnyi Erzsébet zeneművei mellett hazai magyar szerzők, így Birtalan József, Csíky Boldizsár, Jagamas János, Márkos Albert, Szabó Csaba, Szalay Miklós, Terényi Ede, Zoltán Aladár művei jutnak a fiatalság ajkára. A népi szövegeken kívül Weöres Sándor dallamosan csengő verssorait is bemutatja a kötet. Az iskolai év eseményeit követik Zoltán Aladár Zboară, cîntec! Szállj, dal! c. kiadványának román szöveggel is ellátott, mélyen a zenei anyanyelvben gyökerező magyar gyermekkórusai (1972).

A maga zenei és irodalmi értékeivel különálló ~ Szilágyi Domokos és Vermesy Péter Pimpimpáré c. kötete (1976): a nép- és műzene eredményeit szerencsésen gyümölcsöztetve egy- és többszólamú dalokat, hangszerkíséretes énekeket szán gyermekeknek, s függelékében a tudatos zenélést segíti elő.

Az egyházi ~ek a különböző romániai egyházak kiadásában 1920-tól napjainkig jelennek meg. (Törölve a szócikk befejező része:) Katolikus egyházi énekeket Járosy Dezső Temesvárt (1920), Baka János Gyergyószentmiklóson (1921) és Gyulafehérvárt (1924), Lakner Antal Nagybányán (1922) és Kolozsvárt (1926), Tersztyánszky Sándor Brassóban (1922), Tárkányi B. József Nagyváradon (1923), Búzás János Csíkszeredán (1926), Antalffy Károly Kézdivásárhelyen (1926), Földes Zoltán Kolozsvárt (1928), Csonth Ignác Szatmáron (1929), Veress Ernő Kolozsvárt (1938) és Temesváron (1941) jelentetett meg. Utolsó az 1968-as jóváhagyással megjelent, dallam nélküli kat. ~. A reformátusok egyházkerületenként adtak ki ~et: a kolozsvári ref. egyházkerület 1923-as hivatalos ~ét legutóbb 1969-ben nyomták ki, a nagyváradinak 1925-től három kiadása jelent meg. Megemlítendők Vasváry Béla kottás-szöveges feldolgozásai (32 vallásos karének ref. egyházi énekkarok számára, Kv. 1926), s Bereczky Sándor összeállításában félszáz régi magyar protestáns ének is megjelent (A mi énekeink, Kv. 1943).
Az unitárius egyház 1924-es ~e 1957-ben a 8. kiadásig jutott el, s az ugyancsak 1924-ben megjelent első romániai magyar lutheránus ~ek sorozatában az 1969-es kiadás a legújabb.

(B. A.)

Lakatos István: Bibliográfia az 1919 és 1940 között erdélyi szerzőtől önállóan megjelent magyar zenei vonatkozású munkákról. Kecskemét 1943. – Benkő András: Hazai magyar kotta- és zenei könyvkiadásunk. Korunk 1959/9. – Zoltán Aladár: Átfogóbb, hasznosabb, jobb... A Hét 1973/6. – Csire József: Dalolj velünk! Tanügyi Újság 1973/14. – Guttman Mihály: Daloskönyv a tömegeknek. A Hét 1974/47.


Engel Károly (Kisszedres, 1923. szept. 25.) – irodalom- és művelődéstörténész, műfordító, bibliográfus. E. Szabó Ilona férje. Középiskoláit Nagyváradon, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karán végezte (1947); középiskolai tanár volt Nagyváradon, majd a nagyenyedi Bethlen Könyvtárban dolgozott (1953-55), egy ideig az Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó kolozsvári szerkesztője, 1957-től az Akadémia kolozsvári fiókjának Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében tudományos kutató, 1975-től az RSZK Akadémiája kolozsvári könyvtárának kutatója.

Tanulmányainak jelentős része a román-magyar művelődési kapcsolatokat tárja fel: megállapítja Csokonai Békaegérharcának román fordítóját (NyIrK 1958/1-4), értékeli Jósika Miklós életművének román vonatkozásait (NyIrK 1966/1), kimutatja Madách és Coşbuc eszmerokonságát (Korunk 1966/9), feldolgozza a "hídverők" – Veress Endre és Bitay Árpád – munkásságát (Korunk 1968/4), távlatot nyit egy hazai összehasonlító irodalomtörténet felé (Korunk 1970/1), Budai-Deleanu magyar szemmel címen ír tanulmányt (Igaz Szó 1970/8), bemutatja a nagyváradi Ady Endre Társaságot (NyIrK 1971/1), az első bukaresti magyar lapot (Korunk Évkönyv 1974), Decebal és Napoca megjelenését az erdélyi magyar irodalomban (Utunk Évkönyv 1975), Ady fogadtatását a kolozsvári sajtóban (NyIrK 1977/1), vagy szempontokat ad az ifjú Halici Mihály életútjának, németalföldi és angliai munkásságának felderítéséhez (NyIrK 1978/2).

Tanulmányait román szakfolyóiratok is közlik, így a Limba şi Literatură, Studia et Acta Musei Nicolae Bălcescu, Revista de Istorie şi Teorie Literară, Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Jelentősebb román nyelvű tanulmányai: Circulaţia cărţilor franceze în Transilvania în a doua jumătate a sec. XIX (a Probleme de literatură comparată şi sociologie literară c. kötetben, 1970), valamint az erdélyi magyar összehasonlító irodalomtudomány történeti vázlata 1918-ig (Contribuţii ale comparatiştilor maghiari din Transilvania pînă la primul război mondial címmel az Al. Dima és Ovidiu Papadima szerkesztésében megjelent Istoria şi teoria comparatismului în România c. tanulmánygyűjteményben, 1972).

Többnyire Köllő Károly írói néven jegyzett műfordításai és irodalmi összeállításai: Constantin Negruzzi: Válogatott művei (Román Klasszikusok 1957); Vasile Alecsandri: Színművek (Sz. Nagy Géza és Veress Zoltán közreműködésével, 1961); Vasile Alecsandri: Séta a hegyekben (prózai írások, 1965); Szépliteratúrai ajándék. Erdélyi magyar elbeszélők a XIX. századból (1967); Kóbor poéta vallomása. Középkori vágáns költők és névtelen szerzők versei (Téka 1970); Supplex Libellus Valachorum (Iosif Pervain párhuzamos tanulmányával, Téka 1971); Égő lángban forog szívem. Régi magyar kéziratos énekeskönyvekben fennmaradt román világi énekek (Kocziány László gyűjtése, 1972); Dimitrie Cantemir: Moldva leírása (Cselényi Bélával és Debreczeni Józseffel, latinból, 1973).


Engelberg Dezső (Szarvas, 1894. okt. 27. – 1965. jan. 16., Tel Aviv) – újságíró. Előbb tanító volt, később Kolozsvárt jogot végzett és Marosvásárhelyen ügyvédi gyakorlatot folytatott. Dunaföldváron 1913-ban megjelent verskötete még nem mutat egyéni arculatot; 1919-ben felelős szerkesztője a nyolc számot megért Cirkusz c. marosvásárhelyi hetilapnak, melynek polgári liberális, pacifista cikkei közt Antalffy Endre, Kabdebó Erna, Metz István, Molter Károly és Osvát Kálmán írásaival találkozunk. A Sómér c. zsidó ifjúsági lap felelős szerkesztője (1924-26). Panaszok könyve (Mv. 1920) c. prózai írásgyűjteménye érzelmes életképeket adott, Kelet színpada (1928) c. alatt négy egyfelvonásosa jelent meg. Tevékenyen részt vett a zsidó kulturális mozgalmakban.


Engelberg Oszkár (Naszód, 1894. okt. 10. – 1976. márc. 28., Dés) – orvosi szakíró. Előbb klinikai orvos Kolozsvárt, majd Désen ambulatóriumi vezető főorvos. A belgyógyászat és az orvosi testnevelés kérdéseit tárgyaló írásait hazai szakfolyóiratok közölték. Román-magyar és magyar-román orvosi terminológia és orvosi iratminta gyűjtemény (Kv. 1921) c. kétnyelvű munkája Iuliu Haţieganu előszavával jelent meg. Lágerélményeit tárgyaló emlékirata kéziratban.


Én Könyvtáram, Az*sorozat


Én, Te, Ő... – 1925 és 1931 között előbb havonta egyszer, később háromszor megjelenő folyóirat Damó Jenő szerkesztésében és kiadásában Temesvárt. Rangos hazai és külföldi íróknak, a világirodalom klasszikusainak erotikus tematikájú, pajzán hangvételű verseit, novelláit, elbeszéléseit közölte, egyik munkatársa Cziffra Géza. Kezdetben tartózkodott az olcsó pornográfiától, később belesüllyedt. Rajzait neves temesvári képzőművészek készítették. A lap mellett ~ címmel könyvsorozat is indult, amelyben Alfred de Musset Gamiani c. munkája, Somlyó Zoltán Miléva. Egy szűz felszabadulásának története c. verseskötete s két antológia, az Evoe. Szerelmes éjszakák (Tv. 1925) és Az erotika antológiája (Tv. 1927) jelent meg. A lap 1927-ben Aktalbum és Almanach c. kiadványokkal is jelentkezett. A folyóirat címével később Dinnyés Árpád indított hasonló jellegű füzetsorozatot.


Entz Géza (Budapest, 1913. márc. 2.) – művészettörténész. Középiskoláit és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karának hallgatója volt (1931-37). Kezdetben Budapesten az Országos Bibliográfiai Központnál (1939-41), majd Kolozsváron az Egyetemi Könyvtárnál (1941-45) dolgozott, később a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen a művészettörténet tanára (1945-50). Budapestre költözve egy ideig (1950-53) a Múzeumok Központjánál tevékenykedett. 1953-tól nyugalomba vonulásáig az Országos Műemléki Felügyelőség tudományos osztályának vezetői tisztét látta el. 1969-től tanszékvezető tanár volt a Képzőművészeti Főiskolán.

Kilencéves erdélyi tartózkodása idején hozzálátott a műemlékek számbavételéhez s az Erdélyi Múzeum középkori anyagának rendezéséhez. A gyakorlati munka mellett megkülönböztetett figyelmet szentelt a középkori művészet levéltári forrásanyagának, s rövid időn belül az erdélyi román kori és gótikus művészet kitűnő ismerőjévé vált. Erről tanúskodnak a szakfolyóiratokban és önállóan megjelenő dolgozatai, többek közt: Szolnok-Doboka középkori művészeti emlékei (ETF 150. Kv. 1943): A középkori székely művészet kérdései (ETF 162. Kv. 1943); Székely templomerődök (Szépművészet, Bp. 1944); Az erdélyi műtörténetírás kérdéseihez (Kv. 1945); Kolozsvár környéki kőfaragó műhely a XIII. században (Kv. 1946); A széki református templom (Kv. 1947); A Farkas-utcai templom (Kv. 1948).

Az erdélyi középkori emlékekkel való foglalkozást szülővárosába visszatérve is folytatta, amint ezt újabb tanulmányai és könyvei bizonyítják: Harina román kori temploma (Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1954); Művészek és mesterek az erdélyi gótikában (Kelemen-emlékkönyv, Kv. 1957. 249-64.); A gyulafehérvári székesegyház (Bp. 1958); Mittelalterliche rumänische Holzkirchen in Siebenbürgen (a George Oprescu-emlékkönyvben, Buk. 1961. 159-71.); A kerci cisztercita építőműhely (Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1963, francia fordításban is); Die Baukunst Transsilvaniens im XI-XIII. Jahrhundert (I-II. Bp. 1968).

Az utolsó évtizedekben jelentős szerepe van a magyarországi műemlékvédelem megszervezésében s a műemlékek népszerűsítésében. A Corvina, ill. a Magyar Helikon és a Corvina művészi kiállításban jelentette meg A gótika művészete (Bp. 1973) és Gótikus építészet Magyarországon (Bp. 1974) c. szakmunkáit.

Maria Ana Musicescu: Cercetări de artă medievală in omagiul lui George Oprescu. Studii şi Cercetări de Istoria Artei 1962. 239-40.


Enyedi Hírlap – politikai, társadalmi és gazdasági hetilap. Szabó András szerkesztette 1931-től 1941-ig, amikor a 3. szám után engedélyét megvonták. Segédszerkesztője az 1934. évfolyam 41. számától kezdve Papp G. György, majd 1935-36-ban Fövenyessy Bertalan, aki később is főmunkatársa. 1936-37-ben Hírlap címmel jelent meg, s csak a VII. évfolyam (1937) 28. számától ismét Enyedi Hírlap a címe. A 35. számtól kezdve alcíme Gazeta Aiudului. Megtartotta elődje, az Enyedi Újság jellegét és munkatársait: kollégiumi és kulturális vonatkozású cikkeket Csefó Sándor, Balázs Zsigmond, Pálffy Endre, Musnai László és Vita Zsigmond tollából közölt. Itt jelentek meg Sáska László afrikai levelei, helyet adott fiatal íróknak s a román irodalomból való fordításoknak. 1939-ben, a ref. teológia hangversenye után, vitát indított Bartók és Kodály népdalfeldolgozásai és az új magyar kóruskultúra kérdéséről.


Enyedi Lajos – Demény Lajos írói álneve


Enyedi Sándor (Dés, 1938. jan. 1.) – színháztörténész. Szamosújváron végezte a középiskolát, Kolozsvárt szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet. Újságíró, majd általános iskolai tanár Déscichegyen. József Attila nyomában – Désen c. tanulmánya (Korunk 1967/5) helytörténeti adatokkal egészítette ki József Attila eltűntnek hitt édesapja kalandos történetét. Fő kutatási területe az erdélyi magyar színjátszás hőskorának (1792-1821) vizsgálata. Az erdélyi városok egykorú magyar színházi előadásait összegezi Az erdélyi magyar színjátszás kezdetei c. könyvében (1972), s ide kalauzol Déryné erdélyi színpadokon c. kötetében (1975) is, korabeli dokumentumokat hasznosítva. (A szócikkből törölve:) 1977 óta a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa Budapesten, ahol a kassai 1830–31-es Nemzeti Játékszíni Tudósítások fellelt számait hasonmás kiadásban jelentette meg (1979). 1977 óta a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa Budapesten.


Enyedi Újság politikai és társadalmi hetilap, az – *Enyedi Hírlap elődje. Szabó András szerkesztette 1922 januárjától 1930 végéig, amikor megszűnt. 1935-ben Papp G. György szerkesztésével újra megjelent, de az év végén a 47. számmal végleg megszűnt. Az OMP támogatása szabta meg politikai irányvonalát. Helyi társadalmi, gazdasági, kereskedelmi és kulturális kérdésekkel foglalkozott, számon tartott minden társadalmi megmozdulást, serkentette a műkedvelő tevékenységet és dokumentumértékű cikkeket közölt a kollégium és a város múltjáról, hagyományairól. Munkatársai között főként kollégiumi tanárok, így Járai István, Fejes Áron, Fogarasi Albert, Veress István, olykor enyedi írók és költők (Áprily Lajos, Berde Mária, Fülöp Károly), valamint az első szárnypróbálgatásaikkal jelentkező fiatal írók, így Bisztray Gyula, Kakassy Endre, Kovács György, Varró Dezső, Vita Zsigmond szerepeltek versekkel, novellával, irodalmi cikkekkel. Már az első években román költőktől is közölt fordításokat. A X. évfolyamot (1935) Fövenyessy Bertalan (Syber) Nagyenyed múltjával, társadalmi kérdéseivel foglalkozó riportjai és íróinak életét megelevenítő cikkei tették élénkké.


Erdély1. Gyulafehérvárt megjelenő irodalmi, tudományos, egyházi és iskolai lap (1921. dec. 22. – 1923. febr. 18.). Felelős szerkesztője Floznik György. Két évfolyamának összesen 31 számában Rass Károly, Tamási Áron írásaival találkozunk.

2. Honismertető folyóirat, az Erdélyi Kárpát-Egyesület értesítője Kolozsvárt (1892 és 1917, majd 1930 és 1948 között). Címe 1936-37-ben Transzilvánia. Szerkesztői: Orosz Endre (1930-33), Ferenczi Sándor (1933-35), Tulogdy János (1936-37), Szabó T. Attila (1937-38), Bogdán István (1939-40), Balogh Ernő (1941), ifj. Xántus János (1942-45), Vámszer Géza és Erdélyi Sándor (1946-48). Természettudományi, földrajzi, földtani tanulmányokat, természetjárási leírásokat, turisztikai érdekességeket közölt, jelentős természetjárók életéről írt. Munkatársai között volt Bányai János, Brüll Emánuel, Tavaszy Sándor. Közölte Sáska László afrikai leveleit, Domokos Pál Péter néprajzi jegyzeteit, beszámolókat egyes vidékek népszokásairól. Találunk lapjain a természettel kapcsolatos irodalmi írásokat, így Ady, Reményik, Áprily és Finta Zoltán verseit, Nyírő elbeszélését, Jancsó Elemértől nyugati útijegyzetet.

Herédi Gusztáv: A honismeret ábécés könyve. Korunk Évkönyv 1974. 139-50.

3. Az SZDP kolozsvári szervezetének hivatalos lapja. Megjelent 1944 decembere és 1948 februárja között. Felelős szerkesztője Raffay István, 1946 márciusától Erdélyi Sándor. Külpolitikai szerkesztő Salamon László, a kulturális rovatot Jánosházy György, a sportrovatot Boldis László szerkesztette. A szerkesztőség tagjai között volt Marton Lili, Mátrai János, Perényi János, Jakab Zsuzsanna és Bihari Miklós. A politikai cikkírók között szerepel Lakatos István, Goldner-Arányi Endre és Erdélyi-Wolff Sándor. 1945 novembere és 1946 áprilisa között jelent meg az "Erdély vasárnapi képes melléklete" c. színes és változatos irodalmi-művészeti rész Salamon László, Peterdi Andor, Perényi János, Jánosházy György verseivel, Nagy István, Tóth Kálmán, Kornis Ottó, Harasztosi Béla, Wagner Béla elbeszéléseivel, Bihari riportjaival, Szilágyi Aliz lágerjegyzeteivel, Jánosházy, Jordáky Lajos, Farkas Imre irodalomtörténeti írásaival. Salamon László cikksorozatot közölt benne Lukács György, Déri-Deheleanu Gyula, Dobrogeanu-Gherea, Karl Kautsky, Max Adler, Dimitrov és Kunfi Zsigmond életművéről.


Erdély Ír – antifasiszta havi szemle Nagyváradon 1933 áprilisától júniusig. Felelős szerkesztője Gábor István. Politikai és szociológiai cikkeket és irodalmi anyagot közölt, így Gaál Gábor és Turnowsky Sándor írásait, Nagy István regényrészletét, Baradlai László, Dénes Kató, Fekete Ferenc és Frigyes Marcell jegyzeteit. A haladó nyugati irodalmat Erich Kästner versei és Egon Erwin Kisch riportjai képviselték. Egyik számában leközölte Lenin végrendeletét.


Erdély Izolda (Orsova, 1906. okt. 11.) – zeneíró. Középiskolát Temesvárt végzett, 1930-ban Bécsben zenepedagógusidiplomát szerzett. 1949-től 1951-ig tanulmányi igazgató és a zenetörténeti tanszék előadótanára a temesvári Művészeti Intézetben. A Luptătorul Bănăţean, majd a Szabad Szó c. napilapok szerkesztőségében dolgozott. A Muzica, Rampa, Utunk, Előre, Scrisul Bănăţean, Bánsági Üzenet, Szabad Szó, Drapelul Roşu zenei munkatársa.


Erdély Lelke*antológia


Erdélyi Ágnes, családi nevén Glatter (Budapest, 1914. máj. 23. – 1944. jún. 3., Auschwitz) – költő, író. Radnóti Miklós féltestvére. Középiskolai tanulmányait nem tudta befejezni, kézimunkával tartotta fenn magát, majd tisztviselő egy könyvkiadónál. Nagyváradon és Kolozsvárt baloldali értelmiségiek köréhez tartozott, baráti kapcsolat fűzte Leon Alex festőművészhez. Bukarestben részt vett a Déri-Deheleanu Gyula szervezte marxista szemináriumon, és tevékenyen bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1944-ben deportálták, a fasiszta terror áldozatául esett. Első írásai a Brassói Lapok hasábjain és a budapesti Gondolatban jelentek meg. Kisregénye, a Kovácsék a Brassói Lapok Ajándék regénytárának 1935. január havi füzeteként látott napvilágot; egy nyelvvizsgán elbukott magyar vasutas családjának sodródását mutatja be a gazdasági válság éveiben. Verseskötete: Kórus három hangra (Kunovits András fedőlapjával, Nv. 1935). A bizonytalanság hangján üdvözli menedékét, a Várost Bukaresti strófák c. költeményében (Korunk 1937/7-8): mint "erdei holló s szélhordta magyar" szól. Utolsó levelét az Utunk közölte (1975/20).

Korvin Sándor: Néhány fiatal erdélyi prózaíró. Korunk 1935/11. – Mikó Ervin: Kórus három hangra. Utunk Évkönyv 1969. 86-91; uő: Versek nyomában. Utunk 1978/19. – Robotos Imre: E. Á. emlékezete. Igaz Szó 1975/5. – Virgil Teodorescu: E. Á. emléke. Utunk 1975/20.


Erdélyi Almanach*almanach


Erdélyi Barázda – a Földmíves Szövetség lapja. Marosvásárhelyt jelent meg 1920-tól 1928-ig. Felelős szerkesztője Gáspár József, az utolsó évben Kovács Elek. Mezőgazdasági cikkeket és beszámolókat közölt a gazdakörök munkájáról. Szakmunkatársa Dezső Jenő, Drexler Béla, Mikó László, Orbán Balázs, Szabó György. Támogatja az OMP hivatalos vezetőségével szemben álló csoportokat, elsősorban Bernády György politikáját. Kisgazdák – így Angi Balázs és Bárdos Péter – cikkei rendszeresen megjelennek a lapban. Művelődéstörténet és népművelés szempontjából értékesek heti beszámolói a falu művelődési életéről (ünnepek, műkedvelés, előadások, ifjúsági körök). Irodalmi rovatában Ady, Erdélyi József, Somlyó Zoltán, Kozma Andor, Szabolcska Mihály, Erdős Renée versei mellett Eminescu és Emil Isac verseit, Móra Ferenc mellett Nagy Dániel és a fiatal Wass Albert elbeszéléseit népszerűsíti. Rendszeresen publikál verseket az erdélyi irodalom második vonalába tartozó költőktől (Adorjáni Zoltán, Ady Mariska, Bácsy Tibor, Elekes György, Farcádi Sándor Áron, Földes Zoltán, Mael Ferenc, Mihály László Barna, Szigethy Ferenc). A népi művelődési törekvéseket segíti elő versírással kísérletező parasztok, gazdászok és falusi értelmiségiek írásainak közzétételével.


Erdélyi Csillagok*antológia


Erdélyi Enciklopédia – fiatal realista írók 1938-ban indított könyvkiadói vállalkozása Kolozsvárt. A már 1932-ben az Új Arcvonal, 1937-ben az Új erdélyi antológia körül fellépő, majd Bözödi György Székely bánja c. munkájának közös kiadására összeálló írói csoportosulás a Vásárhelyi Találkozó társadalmi, nemzetiségi és antifasiszta céljait, a népélet valóságának feltárását tűzte zászlajára. Minthogy ilyen törekvésű írásaiknak az ESZC-nél való publikálására nem számíthattak – ezt számos előzmény után Bözödi könyvének elutasítása is igazolta –, önálló, független könyvkiadó alapítására vállalkoztak. A vállalkozás szövetkezeti formát keresett, s előkészítő bizottságában Balogh Edgár, Kovács Katona Jenő, Szemlér Ferenc és Szenczei László vett részt.

A terjesztés sikere érdekében kibocsátott felhívás Apáczai Csere János 1655-ös Magyar Encyclopaediájára hivatkozva ésszerűséget és tárgyilagosságot hirdetett a romániai magyarság társadalmi kérdéseinek megítélésében. A kívánt jogi keretet ugyan nem sikerült megszerezni, az id. Jordáky Lajos kolozsvári Graphica-nyomdájával kötött személyi megegyezések segítségével azonban 8 kötet kiadása megvalósult. Az első sorozat 6 kötete Balogh Edgár Íratlan történelem, Szemlér Ferenc Más csillagon, Nagy István Külváros, Szenczei László Korom és korona (I-II.) és Vámszer Géza Szakadát c. munkájából állott. A második sorozat a Köves Miklós írói álnéven jelentkező Kahána Mózes székely faluregényével (Hat nap és a hetedik) indult, de Nagy István Oltyánok unokái c. regényének kiadásával 1941-ben csonkán le is zárult. A bécsi diktátummal előállott megosztottság folytán az új nemzedék fellépése elakadt, s bár Móricz Zsigmond lapja, a budapesti Kelet Népe kiállt még mellette, a csoportosulás fő kérdései, így a falusi és külvárosi szegénység bemutatása s a román néppel való együttélés a II. világháború szakaszában nem jutnak többé feldolgozáshoz.

Az ~ kiadói tervében meghirdetett s már meg nem jelent munkák közt szerepel Kovács Katona Jenő szilágysági szociográfiája, Liviu Rebreanu Răscoala c. regényének fordítása Szemlér Ferenc tollából s egy "erdélyi breviárium" a román és magyar tömegek együttélésének haladó hagyományairól.

Méliusz József: Erdélyi Enciklopédia. Korunk 1939/3. – Balogh Edgár: Erdélyi realista írók. Kelet Népe, Bp. 1941/8; újraközölve Apáczai Csere János követői c. alatt. Hármas kis tükör, Bp. 1945. 213-16; uő: Szolgálatban. 1978. 95-100. – Demeter János: Haladó magyar nyelvű könyvkiadásunk történetéből. Utunk 1956/31. – Kozma Dezső: Haladó könyvkiadásunk múltjából. NyIrK 1963/2. – Szemlér Ferenc: Út az Enciklopédiához. Korunk 1971/3; újraközölve Személyes ügy. Vallomások, emlékek. 1975. 58-79.


Erdélyi Fekete Lajos – Fekete Lajos írói neve


Erdélyi Féniks – filozófiai kéziratkiadványok megkezdett sorozata Bartók György szerkesztésében.


Erdélyi Fiatalok – főiskolás lap Kolozsvárt 1930-tól 1940-ig. Tíz és fél évfolyama, 47 száma jelent meg 1158 lap terjedelemben. Címe 1936-37-ben Fiatalok. Szerkesztette László Dezső. Főmunkatársa az elsőtől az utolsó számig Bíró Sándor, Debreczeni László és Jancsó Béla, 1933 előtt Demeter János, László József, Péterffy Jenő, Mikó Imre, Nagy József, Bányai László, akkor és részben azután Balázs Ferenc, Dsida Jenő, Jancsó Elemér, 1933 után hosszabb-rövidebb ideig Demeter Béla, Haáz Ferenc, László Ferenc, Parádi Kálmán, Pálffy Károly, Szilágyi Olivér, Tonk Emil, Váró György és Vita Zsigmond. Alapításának gondolata Jancsó Bélától származott, ő tette a legtöbbet fennmaradásáért.

A lap már indulásakor a főiskolás kérdéseken túlmenően "A romániai új magyar nemzedék folyóirata" akart lenni, bár ezt az alcímet csak 1934-ben veszi fel. Az első szerkesztőségi cikk azok nevében szól, akik beleszülettek az I. világháborút követő új helyzetbe, akik "annak a földnek a gyermekei, amelyen ezer éven át, politikai változások alatt a különböző fajú népek egyetértésben éltek egymás mellett" és közös eszményt alakítottak ki: "fajok találkozását az emberi értékek magaslatán". Összefogást hirdettek "felekezeti és osztályellentétek felett", igényelték, hogy az ifjúság maga oldja meg anyagi és szellemi problémáit, programjukba vették az ifjúság előkészítését a reájuk váró feladatokra, hogy "az erdélyi magyarság szellemi vezérei" lehessenek.

Az ~ indulása szellemi erjedést váltott ki a romániai magyar közéletben, és az új nemzedék széles rétegeit ébresztette öntudatra. A szerkesztők tanítómesterüknek vallották Ady Endrét, Szabó Dezsőt és Móricz Zsigmondot, akik közül Szabó Dezső népi szemlélete s parasztromantikája hatott a legtartósabban. A hazaiak közül Makkai Sándor járult hozzá leginkább eszmefejlődésükhöz Magunk revíziója (Kv. 1931) c. munkájával, de a székely írók is befolyásolták az ~ faluszemléletét. Ez a program azonban csak átmenetileg tarthatta össze a főként középosztálybeli és falusi származású új főiskolás nemzedéket. A gazdasági válság éveiben a munkásság oldaláról indult erősebb szervezkedés az értelmiségi körökre is hatott, s mivel az ~ kísérletei a munkásifjúság megnyerésére nem vezettek eredményhez, a Magyarpárti Ellenzék és a Falvak Népe megalakulása után erről az oldalról érték bírálatok a lap régi vezetőségét. Ugyanakkor a lap főleg protestáns jellege és középutas ideológiája miatt a pápa szociális enciklikái alapján álló katolikus ifjúság is frontot alakított vele szemben. A szakadás 1933 elején következett be, amikor a vezetőséggel szembenállók kiléptek (A szócikkből törölve:) A szakadás 1933 kezdetén következett be, amikor a vezetőséggel szembenállókat vagy kizárták, vagy azok kiléptek. a főmunkatársi közösségből, s a lap megmaradt a világáramlatokkal szemben harmadik utas erdélyi magyar álláspontot kialakító, az ifjúság és a falu kérdéseire szorítkozó közösségnek.

Fejlődésének második szakaszában az ~ behatóan foglalkozott a pályaválasztás és az elhelyezkedés kérdéseivel, az egyetemileg engedélyezett diákegyesület megalakításának előkészületeivel, oktatás- és nevelésügyi problémákkal. Bár szépirodalmi anyagot nem közölt, szívesen állt ki olyan akkor induló írók mellett, mint József Attila, Szilágyi András, Méliusz József, Bözödi György. Az irodalom és társadalom kérdésében a lap szembefordult az erőltetett szociologizálással (Jancsó Béla cikke 1935-ben); ankétot indított az irodalomtanítás kérdésében, és követelte az erdélyi irodalom olvasókörének demokratizálását.

A legtermékenyebb munkát a – *falukutatás terén végezte. A faluszemináriumok, a falumunka-pályázatok és falusi kiszállások, a kapcsolat Dimitrie Gusti professzor falumozgalmával, valamint a lap 1931-32-ben megjelent "Falu-füzetei" egyrészt azt hirdették, hogy az értelmiség helye a falusi nép oldalán van, másrészt azt, hogy a magyar kisebbség jövője a falu helyzetének javításán fordul életre vagy halálra (a négy füzet szerzője Gyallay-Papp Zsigmond, Demeter Béla és Mikó Imre). A kifejtett programmal nem álltak arányban a gyakorlati megvalósulások: a főmunkatársak közül egyedül Balázs Ferenc vállalta a falu sorsát s fejtett ki Mészkőn haláláig önfeláldozó munkát. Számos munkatárs bekapcsolódott a szövetkezeti mozgalomba, és alkotó tevékenységbe kezdett főleg a népegészségügy terén, kevésbé a mezőgazdaságban. Az 1933-as szakadás után az ~ megmaradt az új nemzedék egyik csoportjának, s fenntartással fogadta az ifjúság szélesebb alapokon való szervezésének gondolatát. Élesen szembefordult a *Vásárhelyi Találkozó megrendezésével, és programját is heves bírálatban részesítette a hagyományos ifjúsági szervezkedés oldaláról. (A szócikkből törölve:) Ez vezetett a lap elszigetelődéséhez és fokozatos elhalásához.

A lap jelentősége, különösen fejlődésének első szakaszában számos akkor szunnyadó kérdés (nép és értelmiség, társadalmi és művészi tudat, osztály és nemzetiség, államhatalom és társadalmi öntevékenység, haza és nagyvilág) bátor felvetésében rejlik, s kisebb mértékben az e kérdésekre adott feleletekben. Nevelő hatása a 30-as évek fiatal nemzedékére kétségtelen. Az ~ irányította az értelmiségi ifjúság figyelmét a közügyekkel való foglalkozásra, s a lap körül csoportosuló fiatalok abban is példát mutattak, hogy több mint tíz éven át semmiféle anyagi támogatást és honoráriumot el nem fogadva, csupán az előfizetési díjakra támaszkodva tartották fenn a lapot.

(M. I.)

Mikó Imre: E. F. Igaz Szó 1970/6; újraközölve Akik előttem jártak, 1976. 14-34. Az E. F. egy emberöltő múlva. – László Dezső: E. F. Korunk 1973/6. – Balázs Sándor: Dimitrie Gusti és az E. F. Korunk 1978/8; uő: Szociológia és nemzetiségi önismeret. 1979. 148-90.


Erdélyi Fiatalok Falu-füzetei, Az*falukutatás


Erdélyi Futár – Kolozsvárt 1927 és 1940 között hetente, majd havonta kétszer megjelenő riportlap (1936-37-ben Transilvániai Futár; 1938. novemberi száma Erdélyi Kurír c. alatt jelent meg). Főszerkesztő Szőgyéni Kiss Endre. A bulvársajtó hangján bírálta az OMP politikáját; alkalomszerűen helyet adott a reformerek politikai törekvéseinek. Sok színházi "pletyka" és polgári intimitás mellett hasznos anyagot is közölt. Hasábjain publicisztikával szerepelt Deutsek Géza, Franyó Zoltán, Kecskeméthy István, Osvát Kálmán, Tabéry Géza, Tarnóczi Lajos.


Erdélyi Gazda1. Az Erdélyi Gazdasági Egylet (EGE, 1939-től Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet, EMGE) hivatalos lapja, mezőgazdasági folyóirat. Alapították Kolozsvárt 1869-ben. Eredetileg kéthetenként, olykor hetenként, 1920 után rendszeresen havonként egyszer jelent meg. 1918 októberétől 1920 júniusáig megjelenése szünetelt. Célja a korszerű mezőgazdasági ismeretek terjesztése, a falu életének vizsgálata, a lapkiadó egyesület mozgalmi életének tükrözése. Alakja, terjedelme és példányszáma a laptulajdonos egyesület 1936-os demokratikus átszervezése után jelentősen növekszik. Főszerkesztője megjelenésétől Szádeczky Lajos, majd 1920 júniusától 1936 áprilisáig Török Bálint, 1936-tól 1942-ig Teleki Ádám, 1943-tól 1944-ig Demeter Béla (1944. okt. és nov. havában megjelenése szünetel, az 1944. decemberi számon főszerkesztő nem szerepel). A szerkesztésben 1936-tól kezdve egy 35-40 tagú szerkesztőbizottság működött közre. Az egyes rovatok legtermékenyebb főmunkatársai 1920 és 1944 között: Antal Dániel, Bikfalvi Ferenc, Bodor Kálmán, Farkas Árpád, Konopi Kálmán, Kós Balázs, Kós Károly, Kuthy Sándor, Nagy Endre, Nagy Miklós, Páter Béla, Ritter Gusztáv, Seyfried-Szövérdi Ferenc, Szeghő Dénes, Szentkirályi Ákos, Tóth Tibor, Veress István.

A lap szakirodalmi tevékenysége jelentős: 1944-ben már 61 000 példányban jelent meg, s szinte valamennyi erdélyi faluba eljutott, ahol magyarul olvastak. Könyvsorozat kiadásával is próbálkozott (Az Erdélyi Gazda Könyvtára), de művelődéspolitikai jelentősége inkább az évi mellékletként megjelenő Az Erdélyi Gazda Naptárának volt, amely a mezőgazdasági tárgyú írásokon kívül sok szépirodalmi és tudománynépszerűsítő anyagot közölt. Míg a naptárt még 1947-ben is kiadták, az ~ utolsó, összevont 1-3. száma Kós Balázs szerkesztésében 1945. április 20-i keltezéssel jelent meg. Önálló mellékletei: Hangya (1920-25), Méhészeti Közlöny (1922-27), A Gazda Jogi Melléklete (1937-39) és Kisállattenyésztő (1939).

2. A bécsi diktátum után ~ néven adták ki 1941. jan. 1-től kezdve a dél-erdélyi EMGE-szervezet hivatalos lapját is. Jellege és tulajdonosa ugyanaz, mint a kolozsvári hasonló c. lapnak, anyaga azonban eredeti. Mindvégig Nagyenyeden nyomták, a körülményektől függően hol havonta, hol kéthetenként, majd 1943-ban hetenként jelent meg a kolozsvári kiadással azonos évfolyamjelzéssel, de saját számozással. Főszerkesztője 1942 januárjáig ugyancsak Teleki Ádám, mint Kolozsvárt, 1942 júniusától megszűnéséig Nagy Endre, a csombordi gazdasági iskola igazgatója. Tényleges szerkesztője Kacsó Sándor. Az ő jelenlétéből eredően kibővült és jelentős szerephez jutott a lap "Szellemi életünk" c. része, mely céltudatosan népszerűsítette a magyar klasszikus és az újabb népi irodalmat, közölte Kacsó Sándor és Vita Zsigmond irodalmi cikkeit, Bitay Pál, Donáth László, Horváth Jenő, Szemlér Ferenc, Szepesi Nits István és mások verseit, novelláit, jegyzeteit. A lap megjelenése 1942. szept. 15-től 1943. ápr. l-ig szünetelt; 1944 tavaszán megszűnt.

Nagy Miklós: Eke és toll. Korunk Évkönyv 1974. 151-63.


Erdélyi Gazdák Zsebnaptára, Az*naptár


Erdélyi Gazdasági Egyesület – rövidítve EGE – mezőgazdasági szakismereteket terjesztő, jogi személyiséggel bíró társadalmi szervezet. Eredeti nevébe 1939. máj. 21-én kormányhatósági intézkedésre bevette a nemzetiségi jelzőt, utána Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, rövidítve EMGE. A bécsi diktátum után 1944-ig két szervezettel működött: Dél-Erdélyben Nagyenyed központtal, Észak-Erdélyben továbbra is Kolozsvár központtal.

Alapítójaként Teleki Domokost kell tekinteni, aki 1844. jan. 4-én felhívással fordult Erdély birtokosaihoz egy gazdasági egyesület megalakítása érdekében. 1844. márc. 4-én meg is alakult az EGE, melynek első alapszabálya kimondja, hogy célja: "...idővel honunknak oly annyira alant álló gazdaságát egész kiterjedésében mozdítani elő...", azonban "...egyelőre munkálkodását csak a szorosabb értelembe vett földmíveléssel és ezzel szoros kapcsolatban lévő marhatenyésztéssel kívánja kezdeni". Később az alapszabályt többször módosították, de mindenik szerint az egylet fő célja a mezőgazdaság haladását népnevelő munkával, tudományterjesztéssel, korszerű gépek és berendezések megismertetésével és elterjesztésével, nemesített vetőmagvak és tenyészállatok juttatásával, mezőgazdasági szakirodalommal, könyv- és folyóiratkiadással, tanfolyamokkal, előadásokkal szolgálni. 105 éves fennállása alatt tíz elnök vezette, köztük Mikó Imre (1854-76), Jósika Gábor (1916-31), Bethlen György (1931-36), Szász Pál (1936-42 és 1945-47; Dél-Erdélyben 1942-44) és Teleki Béla (1942-44). Alapításától 1936. ápr. 6-ig nincsenek falusi szervezetei, s taglétszáma is csak néhány száz; ettől kezdve majd minden erdélyi megyében kirendeltségei, ill. gazdaválasztmányai és falvakon gazdakörei létesülnek. Lényeges demokratizálódás 1936-ban következett be, amikor Szász Pált elnöknek választva a földbirtokos arisztokrácia igényeivel szemben a kisgazdák tömeges érdekvédelme került érvényre, s az EGE "népi szervezetté" válik. A felszabadulás után az EMGE az MNSZ irányításával folytatta munkáját, s bekapcsolódott a szocialista mezőgazdaságra való áttérés előkészítésébe. Az *Erdélyi Gazda – az egyesület szaklapja – 1944 őszén 70 000 példányban jelent meg, 1947-ben a gazdaköri tagok száma elérte a 150 000-et.

Az ~ tevékenységének legjelentősebb mozzanatai 1919 előtt: a kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet (a jelenlegi kolozsvári Dr. Petru Groza Mezőgazdasági Főiskola) felállításának kezdeményezése (1869-ben nyitotta meg kapuit); az Erdélyi Gazda c. folyóirat kiadása; állatkiállítások és terménykiállítások; tanulmányi kirándulások, ekeversenyek, fogatversenyek, gépbemutatók; az 1891-ben nyílt algyógyi, majd az 1906-ban nyílt tordai földmívesiskolák kezdeményezése; könyvkiadói tevékenysége nemcsak magyar, hanem román, német és szlovák nyelven is jelentős. 1936 után az Erdélyi Gazda külön jogi melléklettel bővül, 1939-ben pedig az ~ rövid ideig kisállattenyésztési szakfolyóiratot ad ki Kisállattenyésztő címen. Az EGE kiadványai között fontos helyet foglalt el a naptár, a falusi földmíves lakosság legnépszerűbb olvasmánya. A múlt században Az Erdélyi Gazda Tárcza Naptára még csak az Erdélyi Gazda ingyenes mellékleteként jelenik meg, 1922 és 1937 között azonban Az Erdélyi Gazdák Zsebnaptára, majd 1938-tól 1947-ig az Erdélyi Gazda Naptára már több száz lapnyi terjedelemben jut el az olvasókhoz. A naptárban jelentős szerephez jutott a szépirodalom is, komoly feladatot teljesített a földmíves lakosság irodalmi ízlésének alakításában.

A mezőgazdasági tömegoktatás érdekében az EGE 1936 és 1947 között több mint 400 téli gazdasági tanfolyamot és számos szaktanfolyamot szervezett.

A nevelőmunkának és az erdélyi mezőgazdálkodásnak hasznára váltak az ~ szakmai jellegű akciói és a saját kiadásában megjelent népszerű mezőgazdasági füzetek (Az EGE Könyvkiadó Vállalata Füzetei, Kv. 1926-1939), köztük Nagy Endre, Páter Béla, Szeghő Dénes és Török Bálint munkái. 1926 és 1939 között 72 ilyen kiadványt tartunk nyilván. A taglétszám és a feladatok növekedésével arányosan terebélyesedett – főként 1936 után – a szervezeti hálózat is. 1944 után az ~ négy éven át folytatta munkáját, s Az EMGE Gazdasági Könyvtára c. alatt még 1948-ban is jelent meg szakkiadványa (Grecu Serafim és Nagy Miklós: Az édescirok termesztése és feldolgozása). Az MNSZ segítségével végrehajtott államosítás és a szocialista rendszerre való áttérés során az ~ hagyománya és öröksége értékesen járult hozzá a mezőgazdasági szövetkezetek magasabb szintű és gyorsabb kialakulásához.

(N. M.)


Erdélyi Gyula (Holtmaros, 1909. júl. 25. – 1978. jan. 31., Kolozsvár) – pedagógus. Kolozsvárt szerzett tanári diplomát 1932-ben pedagógia főszakból. 1945-ig a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanított. A felszabadulás után tankerületi főigazgató Brassóban, minisztériumi vezérfelügyelő s a Bethlen Kollégium rektora. 1952-től a képzőművészeti főiskolán és a zenekonzervatóriumban ad elő Kolozsvárt. Pedagógiai írásai Az Út (1937-38), később a Korunk (1957) hasábjain jelentek meg. Munkái: A nevelő tanítása (Nemes Jánossal, 2. kiadás 1946); Betűerdő (ábécé és olvasókönyv Nemes Jánossal); Vezérkönyv a "Betűerdő" használatához. Mindhármat 1941-ben a Bethlen-nyomda adta ki Nagyenyeden.


Erdélyi Helikon – havonta megjelenő szépirodalmi és kritikai folyóirat. 1. száma 1928 májusában, az utolsó 1944 szeptemberében jelent meg Kolozsvárt. Címe 1936-37-ben Helikon. Felelős szerkesztője eredetileg Kós Károly, a főszerkesztő mindvégig Kisbán Miklós (Bánffy Miklós). Indulásakor Áprily Lajos, 1929 júliusától Kuncz Aladár, 1931 októberétől Lakatos Imre, 1932 januárjától Kós Károly szerkeszti (mellette helyettes szerkesztő Kovács László). 1934 januárjától a címlap belső oldalán Kovács László van szerkesztőként feltüntetve, ez azonban a külső címlapon csak 1942 áprilisától szerepel. Kiadója az Erdélyi Szépmíves Céh.

Az ~ a helikoni munkaközösség folyóirata. Önálló, az írókat a különböző lapoktól, irodalmi mellékletektől függetlenítő folyóirat alapításának terve már a munkaközösség első (1926-os) marosvécsi találkozóján felmerült, megvalósítására azonban csak 1928-ban került sor. A két háború közötti romániai magyar irodalom legrangosabb folyóirata lett; munkatársa volt a korszak csaknem minden számottevő írója; felkarolta a közvetlenül indulása előtt feltűnt tehetségeket (Dsida Jenőt, Karácsony Benőt, Tamási Áront), az újabb nemzedékek legjobbjainak indulása is a folyóirat nevéhez fűződik (így innen indul Asztalos István, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, Kolozsvári-Grandpierre Emil, Létay Lajos, Méliusz József, Szemlér Ferenc). A korszak szépirodalmi termésének mennyiségben és minőségben jelentős hányada hasábjain látott napvilágot. Ilyenformán a lap csakugyan sikerrel teljesítette feladatát: a két háború közötti romániai magyar irodalmi élet megszervezését. Megpróbálta az irodalom határain túl is tágítani hatókörét, történelmi, irodalomtörténeti és politikai tanulmányok közlésével felfrissíteni a túlságosan pozitivista és konzervatív szellemű erdélyi tanulmányirodalmat; e téren a visszaemlékezések szerint Áprily Lajosé és Kuncz Aladáré a kezdeményezés érdeme. A rendszeres műkritika és a hazai magyar képzőművészeti élet megszervezésén fáradozó ilyen tárgyú publicisztika – legnagyobb részben Kós Károly személyes kezdeményezéseként –, valamint a gazdag műmelléklet-közlések technikailag is magas színvonala a képzőművészek hazai fórumává avatta a folyóiratot. A szerkesztőség magyarországi szerzőket is bekapcsolt munkájába, elsősorban a Nyugat neveseit (Babits Mihályt, Kosztolányi Dezsőt), de esszékkel jelentkezett az ~ hasábjain Németh László, verssel és műfordítással a fiatal József Attila is.

Az ~ sajátos arcélét az szabta meg, hogy egy írócsoport "félhivatalos" orgánuma volt ugyan, de ez a csoport – a *helikoni munkaközösség – nem képvisel egységes eszme- és stílusáramlatot; Kuncz Aladár jellemzése szerint "Erdélynek majdnem valamennyi szépírója, ha nem is egy irodalmi irányban, de egy közös programban és szellemben egyesülni tudott a Helikon szabad keretei között". Az összefogó erőt a helikoni kultúr- és irodalompolitika jelenti, a transzilvanizmus helikoni változatának gyakorlatba ültetése.

E program első pontját, a helyi hagyományok és az európaiság szintézisét az Áprily fogalmazta beköszöntő hirdeti meg: az ~ "erdélyisége világfigyelő tető, nem szemhatárszűkítő provincializmus... Várja a források friss erejét, de a távoli torkolatok is fellüktetnek benne." Ugyanígy programadónak tekinthető Kuncz Aladárnak az 1. szám vezető helyén közölt Tíz év c. esszéje. A *kisebbségi humánum tételének egyik korai megfogalmazásával találkozunk benne; a kisebbség helyét Kuncz szerint "a nemzet-síkok összeértetésében a sors az élen jelölte meg, ezért százszoros visszhanggal verik vissza a nemzetek egymás közti súrlódásait, de ugyanakkor szorongatott helyzetükkel együtt jár, hogy szemük nagyobb távlatokra nyílhat és idegrendszerük érzékenyebben foghatja fel az egymásba folyó és egymásra ható műveltségi áramlatokat. A kisebbség csak politikában kisebbség, irodalmában és műveltségében maga az egyetemesség." E tételből fakad az ~ kultúrákat közelíteni kívánó elkötelezettsége, amely a román és az erdélyi német irodalom műfordítások és tanulmányok útján történő megismertetésében érvényesült. A kisebbségnek ezt a hivatását nem tekintette "transzilván" jellegzetességnek, hanem az I. világháború után általánossá vált szellemtörténeti tendenciának, mely Európa-szerte "a regionális kultúrák megerősödésére" vezet, s amelynek hatására "a népi és műveltségi részlegességek mindinkább öntudatra ébrednek s a maguk sajátosságaihoz való visszatérésben az európai kultúra felfrissítését készítik elő". Ennek az elvnek a szolgálatát is vállalta a lap egyrészt a más országok magyar kisebbségi irodalmának legalább töredékes bemutatásával, másrészt – "Kisebbségi irodalom – világirodalom" c. rovatában – a jiddistől a katalánig minden létező "regionális kultúra" ismertetésével.

Az ~ ilyen irányú gyakorlata azonban kétségtelenül szűkebb a Kuncz meghirdette elvnél. A – *transzilvanizmus célja ugyanis "a nemzetek, vallások, világszemléletek, népi szokások, társadalmi osztályok és külső hatalmi érdekek bölcs és eszes kiegyensúlyozása", ami végső soron egy társadalmi szempontból egységes kisebbség utópisztikus elképzelésén alapul, s ez a "kisebbségi humánum" helikoni megfogalmazását is részben utópisztikussá tette: a társadalmi elkötelezettség konkrét formáiról való lemondás a humánum absztrakt formái felé terelte.

Ez a szemlélet az ~ irodalompolitikájára is kihatott; Kuncz szerint az erdélyi irodalom két pólus között – és részben két pólus vonzása ellenében – alakult. Egyik a háború után induló fiataloknak és az Erdélybe menekült 19-es emigránsoknak a modernségkeresése, melyről a transzilvanizmus úgy érezte, nincs tekintettel "az itteni szükségletekre és sorsszerű rendeltetésekre", másik a háború előtti hagyományőrző irodalom erdélyi változata s az általa képviselt provincializmus. A két pólussal szemben körvonalazott irodalomeszmény nagyjából a Nyugat avantgarde előtti modernségét és Európa-fogalmát érzi kötelezőnek, s ugyanakkor elhatárolódás is a forradalmak előtti radikalizmus következetés vállalásától. Ez egyúttal az ~ sokat emlegetett liberalizmusának a határait is előrevetíti. Ahogy Ligeti Ernő írja: "...bár a Helikonban megvolt a jószándék minden igaz erdélyi írói érdeket összeegyeztetni, a maga összetételében kirívó különbségeket nem tűrt meg és az általános irodalompolitikai követelmények teljesítésében egységes és félre nem érthető magatartást kényszerített ki".

E helikoni transzilvanizmus másik lényeges kérdése, mely viták kereszttüzébe került, az erdélyi, ill. romániai magyar irodalom viszonya a magyarországihoz és saját romániai létéhez. Erre ürügyet Ravasz Lászlónak a budapesti Könyvbarátok Lapjában 1928-ban megjelent Irodalmi skizma c. cikke szolgáltatott. Benedek Elek, Berde Mária, Kós Károly, Makkai Sándor, Molter Károly, Reményik Sándor, Spectator (Krenner Miklós), Szentimrei Jenő, Tabéry Géza válaszolt egy-egy rövid nyilatkozattal a folyóirat 1928-as évfolyamában. Ezekből kerekedik ki a nagyjából egységes helikoni álláspont: az erdélyi irodalom, mint Spectator írja, "megőrzi a nyelvegység fő alkatát, tiszteli a magyar irodalmi klasszicizmus minden kincsét és meg fogja becsülni az új értékeit is a becsületes és igazságos paritás alapján". Ugyanakkor minden felszólalás hangsúlyozza a "transzilván önállóság"-ot is, egyrészt az erdélyi hagyományok érvelésével, melyek évszázadok alatt sajátos erdélyi kultúrát alakítottak ki, beleértve, hogy ez az "erdélyi psziché", mint Kós Károly írja, "nem az erdélyi magyarság privilégiuma, de predesztinációja az erdélyi németségnek és románságnak is"; másrészt a Romániában élés jelenéből következően, mely más szükségletek kielégítését, más funkciókat – a "helikonisták" megfogalmazásában ez elsősorban kisebbségi igényeket és funkciókat jelent – bíz az irodalomra. A "kisebbségi humánum" elve érvényesülésének tekinthetjük azonban, hogy a felszólalások többsége erdélyi sajátságként emeli ki az "új" szellemének gyorsabb és akadálytalanabb terjedését – elsősorban az Ady-hagyomány vállalását – a magyarországi irodalomhoz képest, ami a radikális elem részleges vállalását hozza magával.

Másik jelentős epizódja az ~ első korszakának 1929-ben a Kuncz Aladár kezdeményezte és Berde Mária cikkére indult *Vallani és vállalni-vita. Berde még csak a történelmi regények divatja ellen szólal föl a korvalóságot vállaló s a valóság diktálta eszményeket valló irodalom nevében, Tamási Áron azonban már az ellen az "arisztokratikusan, a valóság megvetésével" művelt politika és irodalom ellen tiltakozik, amely az elmúlt Monarchiát jelenti, s vele szemben a sajátosan erdélyi feladatokra ébredést követeli.

1930 után az ~ irodalomszervező, szépirodalmi színvonalat biztosító munkája nagyjából változatlanul folyik tovább; a kívüle kialakult új törekvések – jórészt a transzilvanizmussal ellenzékben lévő mozgalmak, ill. a marxista baloldalnak és a "tiszta osztályvonal" irodalmának a megerősödése – magukkal hozzák a Ligeti Ernő említette "helikoni fegyelem" szigorodását is, ami egyrészt a Korunkkal folytatott polémiákban jut kifejezésre, másrészt a "szélsőségektől" való tartózkodásnak a kisebbségi helyzetben, úgymond, létfontosságú elvét fogalmaztatja meg a lap szellemi vezetőivel. A fiatalabbak egy részének (Bözödi György, Méliusz József, Szenczei László, Szemlér Ferenc) kirajzása és szembekerülése az ~ koncepciójával elkerülhetetlenné vált, s kifejezésre jutott az I. Szemlér Ferenc Jelszó és mithosz c. cikke (Erdélyi Helikon 1937/8) körül támadt *irodalmi vitában, de még ebben a korszakban is elmondható, hogy vannak időszakok, amikor e transzilvanista elvnek a jobboldali "szélsőségek" ellen immunizáló oltása a lényegesebb hatás; a humánus elkötelezettség mégoly absztrakt változatainak a programszerű vállalása a helikoni kultúrpolitikát is a humanizmus lehetséges szövetségesévé tette a fasizmus kelet-európai előretörése idején.

(L. G.)

Gaál Gábor: Az "erdélyi gondolat" tartalma és terjedelme. Korunk 1928/12; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 273-77.; uő: Az E. H. baráti köre. Korunk 1935/7-8; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 562-64. – Szentimrei Jenő: Ama bizonyos erdélyi gondolat. Erdélyi Helikon 1929/1; újraközölve Sablon helyett csillag, 1968. 91-95. – Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 93-97. – Czine Mihály: A romániai magyar irodalom kezdetei. Jelenkor, Pécs 1967/6. – Varró János: Adalékok a Helikon írói csoportosulásának történetéhez I-II. Igaz Szó 1968/8, 9. – Pomogáts Béla: Az E. H. A Kuncz Aladár c. monográfiában, Bp. 1968. 104-21.; uő: A Helikon szociológiájához. Korunk 1978/5. – Tóth Sándor: "Vallani és vállalni", avagy vita az írók gyávaságáról. Korunk 1971/12. – Az E. H. költői. 1928-1944. Sajtó alá rendezte és bevezető tanulmánnyal ellátta Szemlér Ferenc. 1973; a bevezető tanulmány újraközölve Szemlér Ferenc: Harc szélmalmokkal. 1979. 183-229. – Nagy György: Gondolat és funkció. Bevezetés egy eszmetörténeti monográfiához. Korunk 1977/4. – Marosi Ildikó: "Közös célunk: az erdélyi kultúra ápolása." Beszélgetés Gagyi Lászlóval az E. H.-ról. A Hét 1978/20. – Dávid Gyula: Erdélyi gondolat és európaiság. A Hét 1973/40. – A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924-1944). Közzéteszi Marosi Ildikó. I-II. 1979.


Erdélyi Hírlap*Aradi Hírlap


Erdélyi írások Könyvtára*Petrozsény magyar irodalma


Erdélyi Irodalmi Szemle – "tudományos és kritikai folyóirat" Kolozsvárt. 1924 januárjától 1929-ig jelent meg, amikor is a 3-4. összevont számmal zárult. Első évfolyamának tíz (részben összevont) számán fel volt tüntetve, hogy a Keresztény Magvető "irodalmi melléklete", s évfolyamszámát (LVI.) is az unitárius folyóirattól vette át. 1925 januárjától a Minerva irodalmi és nyomdai műintézet rt. adja ki. Szerkesztője két évfolyamban Borbély István, akitől 1926-ban György Lajos veszi át a szerkesztést, s még két évfolyamon át a cím alatt Borbély István és Kovács Kálmán alapítóként szerepel. Az 1. szám tanúsága szerint a folyóirat "tükre kíván lenni Erdély szellemi életének, amelyből mindenki megtudhatja, hogy az erdélyi magyarság akár a szépirodalomban, akár az egyes tudományszakokban a múltban mit produkált és ma is mit produkál. Az Erdélyi Irodalmi Szemle egyúttal azt is mutatni fogja, hogy az erdélyi magyarság szellemi téren mivel járul hozzá Románia egyetemes közművelődésének jelenlegi állapotához." Ennek megfelelően az első hét számban külön volt szépirodalmi és külön tudományos szemle is, míg a II. évfolyamtól kezdve a laptest tanulmányokra, kisebb közleményekre s több rovatra oszlott. Az ~ irányvételében érezhető a romániai magyar egyházak közreműködése, az egyre bővülő főmunkatársi gárda is a felekezeti arányok figyelembevételével áll össze. A folyóirat szellemiségét a konzervatív hagyománytisztelet szempontjai határozzák meg. Irodalomkritikusai, Borbély István, Kiss Ernő, Kristóf György, Rass Károly, Budapestről Alszeghy Zsolt és Császár Elemér "keresztény-nemzeti" szemlélettel közelednek a múlt irodalmi nagyságaihoz és a Romániában megjelenő magyar szépirodalmi művekhez. A polemikus írások sem hiányoznak. Borbély István bírálat tárgyává teszi Kádár Imre és Osvát Kálmán szerinte cinikus álláspontját az irodalom ügyében (1925/7), Rass Károly támadást intéz Makkai Sándor Ördögszekér c. regénye ("avatatlanok kezébe nem való"; 1926/3-4) és Magyar fa sorsa c. könyve ellen ("Jótékony célú hangverseny Ady fölsegélyezésére"; 1927/3-4). A támadások célpontja az emigráció, Ady s a modern irodalom. A folyóirat elismert költői Szabolcska Mihály (Reményik Sándor írja róla s mellette: "lehet-e nagyobb elégtétel, mint élő anakronizmusnak lenni ebben a világban?"; 1925/9-10) és Reményik Sándor (lásd Rass Károly tanulmányát; 1925/9-12); a regények közül Kristóf György első helyre a Fekete vőlegényeket sorolja P. Gulácsy Iréntől (1927/1). Kristóf elhatárolja ugyan magát az irodalmi regionalizmustól, miután annak legjellemzőbb vonását a "politikai alkalmazkodás"-ban látja, de Transilvánizmus c. tanulmányában ő tesz első kísérletet az erdélyiség mint irodalmi sajátosság tudományos meghatározására (1926/3-4). A helikoni törzsgárdából a folyóirat hasábjain mindössze Kuncz Aladár és Molter Károly nevét látjuk egy-egy ízben szerzőként feltűnni. Különben a lap munkatársi gárdája és hangvétele az *Erdélyi Irodalmi Társaság irodalompolitikájához igazodik. Az irodalomkritika azonban fokozatosan háttérbe szorul és a (humán) tudományoknak adja át helyét.

A kor filozófusai közül Tavaszy Sándor Spengler filozófiájának tükrében vizsgálja a nyugat-európai kultúrát (1924/1 és 2), Makkai Sándor Kant erkölcstanáról értekezik (1924/7), Varga Béla az objektív idealista Pauler Ákos logikáját boncolgatja (1925/5 és 6), majd a fausti és karamazovi lélekben a XIX. és XX. század, Nyugat és Kelet szembenállását érzékeli (1929/3-4). A filozófiai tárgykör konkretizálódik a nemzetiségi létre: Tavaszy Sándor tanulmánya a kisebbségi élet etikájáról és egy "erdélyi magyar világnézet" eszményéről vallásfilozófiai végkövetkeztetésekbe torkollik (1928/1-4). A lapban számos történelmi, főként művelődéstörténeti közlemény is megjelent. Bíró Vencel, Buday Árpád, Csutak Vilmos, Herepei János, Kelemen Lajos, Keöpeczi Sebestyén József, Roska Márton, Veress Endre pozitivista adatközlései a szaktudomány művelését és a nemzetiségi tudat formálását egyaránt szolgálják. Külön emlékszámot adtak ki Márki Sándor (1927/2) és Karácsonyi János (1929/1-2) halála alkalmából.

A ~ hasábjain jelentek meg Bitay Árpád közleményei a román-magyar történelmi és irodalmi kapcsolatokról, s a lapban jeles román tudósok (Victor Babeş, Vasile Pârvan, Nicolae Drăganu) tanulmányait is publikálták; ismeretterjesztő közleményeket írt Sever Pop és Moldován Gergely. Kisebb mértékben jelentkeztek a folyóirat munkatársai nyelvészeti (Csűry Bálint), nevelésügyi (Gál Kelemen) és jogtörténeti (Balogh Artúr, Gyárfás Elemér) kérdésekkel, elszórtan természettudományi közlemények is megjelentek (Balogh Ernő, Bányai János, Tulogdy János, Széll Kálmán tollából). Az akkor legfiatalabb tudós-nemzedékből Szabó T. Attila, Jancsó Elemér, Blédy Géza pályája indult az ~ben. Több irodalomtörténeti tanulmány mellett a lapban indította meg György Lajos Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája közlését (1925/4 és köv. számok). A folyóirat megszűnése után 1930-tól munkatársi gárdájának közreműködésével s ugyancsak György Lajos szerkesztésében indult meg az *Erdélyi Múzeum új folyama mint az EME szakosztályainak közlönye.

(M. I.)

Csűry Bálint: E. I. Sz. Pásztortűz 1924/2, 1925/1, 1926/2, 1927/1. – k. e. (Kiss Ernő): E. I. Sz. Pásztortűz 1928/1. – Rajka László: E. I. Sz. Pásztortűz 1929/2. – Nagy Géza: Nevelésügyi sajtónk hagyományaiból. Korunk Évkönyv 1974. 178-80.


Erdélyi Irodalmi Társaság, rövidítve EIT – Bartha Miklós és Petelei István kezdeményezésére 1888-ban alakult Kuun Géza elnökletével Kolozsvárt, célul tűzve ki az erdélyi magyar irodalmi törekvések pártfogását. Az elnevezést Petelei István javasolta, s ezt csak 1923-ban változtatták meg, felvéve az Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság nevet. 1905-től 1934-ig Dózsa Endre, majd Kemény János az elnöke. Fölépítése akadémikus jellegű volt, legfeljebb 60 tagja lehetett, akik a havonkénti rendszeres fölolvasásokon ismertették munkáikat. Az ~, valamint szépirodalmi és kritikai folyóirata, az Erdélyi Lapok (1908-13) Petelei irodalmi felfogásától lemaradva egy eszményítő népnemzeti epigon irodalom táptalaja lett még az I. világháborút megelőző időben.

Az ~ tevékenysége 1918 után szünetelt, az alapszabályok átdolgozása után azonban 1921-ben almanachot adott ki Márki Sándor bevezetőjével, a Petőfi-centenáriumra megszervezte a fehéregyházi emlékünnepséget s kiadta Petőfi összes verseit (Kv. 1923), pályadíjat tűzött ki Erdély történetének megírására (1925) és egyfelvonásos színdarabokra (1926), s a kultuszminisztérium anyagi támogatásával román költőkből magyar műfordítás-antológiát jelentetett meg Bitay Árpád, Kádár Imre és Kristóf György szerkesztésében (1928); érdeme a tudományszervezés terén, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület működésének szünetelése időszakában megújította és kiadta az Erdélyi Tudományos Füzeteket (1926-29); Arany János emlékezetére színházi ünnepséget rendezett Kolozsvárt (1932), s versenydíjakat tűzött ki a nagyobb erdélyi városok írói közt zajló "irodalmi olimpiászok" győztesei számára. Csak a 20-as évek közepétől engedett merev akadémizmusából, s több haladó polgári írót tagjává választott. Megpróbálkozott részt vállalni az erdélyi magyar irodalmi és művészeti élet újjászervezéséből is lapja, a Borbély István, majd György Lajos szerkesztésében kiadott Erdélyi Irodalmi Szemle (1924-29) útján.

Újjászervezésére és szellemének felfrissítésére a Helikon íróközösség többször is kísérletet tett, s Kemény János elnökké választása (1937) után a tagállomány is fiatalabbakkal frissült fel, mindez azonban nem járt fordulattal, s az ~ egészen a 40-es évekig a kibontakozó új irodalmi áramlatokkal szemben a konzervativizmus bástyája maradt.

(K. Á.)

Gyalui Farkas: Az E. M. I. T. ötven éve. Kv. 1939. – Szentimrei Jenő: A jubiláló E. M. I. T. Korunk 1940/1. – Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 122-24. – Engel Károly: Az E. I. T. irományaiból. NyIrK 1967/2; uő: Egy kiadás története. Utunk 1973/30. – Varró János: A romániai magyar irodalom előzményei. Igaz Szó 1968/1. – HLev II. 91-95, 189, 349-50, 433.


Erdélyi Irodalompártolók Köre Nagy Dániel 1922-ben megszervezett lap- és könyvterjesztési vállalkozása. Az aradi Kölcsey Egyesület támogatását élvező s fokozatosan országos jellegűvé fejlesztett, önkéntes bizományosok átfogó hálózatára épített vállalkozás az Aradon megjelent és Budapestről behozott könyveket és folyóiratokat terjesztette, főleg a Pesti Hírlap olcsó ajándékkönyveit, az ún. pengős regényeket, de megszervezte Franyó Zoltán folyóiratának, a Geniusnak a terjesztését is.


Erdélyi Írók Almanachja*almanach


Erdélyi Iskola – 1933 és 1944 között Kolozsvárt negyedévenként megjelentetett oktatásügyi és népnevelő folyóirat a kat. egyház mint nemzetiségi iskolafenntartó kiadásában. Címe 1937-38-ban Iskola. Szerkesztette György Lajos és Márton Áron, 1939-től György Lajos és Veress Ernő, 1944-ben Hegyi Endre. Főbb hazai munkatársai: Baráth Béla, Bitay Árpád, Cseke Vilmos, Cselényi Béla, György Lajos, Kelemen Béla, Paál Árpád, Pataki József, Puskás Lajos, Venczel József; Magyarországról Cser János.

A lap 1. száma a szerkesztők célkitűzéseként jelöli meg: a magyar tannyelvű iskolák szolgálatát, az iskolai és népi hagyományok ápolását, a pedagógia újabb eredményeinek hasznosítását, azoknak az új irányzatoknak az ismertetését, amelyek lehetővé teszik az iskola és pedagógia egyetemes válságának leküzdését. A folyóirat ezt a hiányt pótolni kívánta, s cikkeiben a pedagógiai gondolkodás és iskola egyes valóban jellemző válságtünetének bírálata jelentkezik: eszerint az iskolai munka egyoldalúan ismeretközlő jellegű, háttérbe szorul maga a nevelés, elsősorban a gondolkodás fejlesztése. A pedagógiai tevékenység másik lényeges hiányosságaként több szerző az élettel való kapcsolat hiányát rója fel, s ezért a gyakorlattal való ismerkedés megteremtése új módszerek, eszközök és eljárások bevezetését, földműves-iskolák és ipari tanonc-tanfolyamok megszervezését, az iskolaszövetkezeti mozgalom terjesztését igényli. A pedagógiai cikkek és tanulmányok széles területet ölelnek fel: módszertani, lélektani, nevelés-lélektani problémákat taglalnak. Így helyet kapnak az írás, kézimunka, ének és helyesírás tanításának módszertani kérdései, a tanítóképzés, nőnevelés, pályaválasztás, családi nevelés és az iskolai kirándulások szervezésének problémái. A munkaiskoláról, a cselekvés iskolájáról, a Parkhurst és Winnetka módszerről, valamint egyes nyugat-európai államok iskolaügyéről megjelent ismertetések a pedagógiai gondolkodás és oktatás helyzetéről tájékoztatják az olvasót.

A cikkek többnyire eklektikus módon tükrözik az egykorú nyugat-európai polgári pedagógia különböző eszmei-politikai megalapozású irányzatainak mind pozitív, mind negatív vonatkozásait, értékelésükben a lapkiadó egyház a maga világnézeti felfogását érvényesíti.

Venczel József: Az E. I. Erdélyi iskola 1942/1. – Nagy Géza: Nevelésügyi sajtónk hagyományaiból. Korunk Évkönyv 1974. 183-86.


Erdélyi István – *mezőgazdasági szakirodalom


Erdélyi Kalendárium*naptár


Erdélyi Kálmán (Abrudbánya, 1896. okt. 13. – 1950. máj. 11., Budapest) – hírlapíró. Budapesten végezte a felsőkereskedelmi iskolát, tanári pályára készült, tanulmányait félbeszakítva tisztviselő lett. 1918 decemberében a KMP tagja, 1920-ban emigrált. Hazakerülve Romániában szociáldemokrata lapoknál dolgozik, 1921-ben a Küzdelem, 1923 és 1929 között a Romániai Népszava, egy ideig a nagyszalontai Szemle szerkesztője, 1930-tól 1932-ig a Munkás Újság belső munkatársa és az elméleti rovat vezetője. 1931-32-ben Salamon Lászlóval szerkeszti A Másik Út c. baloldali szociáldemokrata folyóiratot. Elméleti tanulmányai Új utakon (Tanulmányok a szocializmus köréből, Kv. 1924) címen jelentek meg. A 30-as évek derekán Budapestre költözött, ahol az SZDP balszárnyán a munkásegységfrontért lépett fel, az Anyag és Adatszolgáltatás c. folyóirat szerkesztője, a két munkáspárt egyesülésének előkészítője. A Könyvtári Központ dokumentációs osztályát vezette (1949-50).


Erdélyi Kárpát-Egyesület rövidítve EKE – 1891-ben Kolozsvárt alakult turista egyesület; célkitűzését tekintve "elsőrendű kulturális és közgazdasági érdekeket" is szolgált Erdély tájainak és népeinek ismertetésével. Mind a kolozsvári központ, mind a vidéki osztályok hathatósan hozzájárultak Erdély gyógyfürdőinek és ásványvizeinek hasznosításához, valamint az idegenforgalom fellendítéséhez. 1892-től – megszakítással – 1948-ig *Erdély címen turisztikai, fürdőügyi és néprajzi folyóiratot adott ki. A Mátyás király szülőházában 1902-ben kezdeményezésére megnyílt Kárpát-Múzeum néprajzi és népművészeti gyűjteményeinek alapját Jankó János vetette meg. Itt helyezték el a székely, csángó és erdélyi örmény népi dallamokat megörökítő fonotékát, a több mint tízezer kötetes turisztikai szakkönyv- és térképtárat, valamint a háziipari szakosztály árusítással egybekötött állandó bemutatóját. Egy francia, német és angol nyelven is megjelentetett Erdélyi Úti Kalauz mellett az ~ számos megyei kiadványt, erdélyi tárgyú képeslapokat és népszerűsítő füzeteket is forgalomba hozott, így Hankó Vilmos Milyen ásványvizet igyunk c., románul is megjelent munkáját. 1945-ben négy másik kolozsvári turistaegyesülettel fuzionálva, a néprajztudós Vámszer Géza elnöklete alatt Erdélyi Népi Kárpát Egyesület (ENKE) néven folytatta működését, majd beolvadt az Országos Turista Hivatal (Oficiul Naţional de Turism) szervezetébe.

Merza Gyula: Az E. K.-E. története (1891-1930). Erdély 1930/4-5. – Gerhart Binder: Der Siebenbürgische Karpaten-Verein (1880-1945). Siebenbürgisches Archiv, XIV. Köln-Wien 1979.


Erdélyi Katolikus Akadémia*Pázmány Péter Társaság


Erdélyi Kincses Kalendárium*naptár


Erdélyi Költők*antológia


Erdélyi Könyvbarátok Társasága – irodalmi vállalat, Marosvásárhelyen létesült 1925-ben. Morvay Zoltán szerkesztésében olcsó áron jelentetett meg néhány kötetet: Berde Mária Szent szégyen c. regényét, Karácsony Benő Tavaszi ballada c. novelláskötetét, Gulácsy Irén Ragyogó Kovács István, Molter Károly Majdnem hősök, Szentimrei Jenő Városunk és más elbeszélések, Gyallay Domokos Rég volt, igaz volt, Nagy Dániel Egy szegény kisfiú története és Morvay Zoltán A trubadúr társai c. kötetét.


Erdélyi Könyvtár*sorozat


Erdélyi Lajos (Marosvásárhely, 1929. máj. 17.) – újságíró, fotóművész. Tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsvárt végezte, a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán szerzett diplomát 1950-ben. Dolgozott az Új Út és a Dolgozó Nő szerkesztőségében s az akadémia kolozsvári fiókjánál; 1958 óta a marosvásárhelyi Új Élet munkatársa. Bel- és külföldi riportokat, fotóelméleti és fotóesztétikai cikkeket ír, többször szót emelt egy korszerű fotómúzeum felállításáért. A Hét, Korunk, Művelődés és több napilap munkatársa. Művelődéstörténeti szempontból úttörő tudományos igényű érdeklődése a hazai fotóművészet történeti hagyományai iránt. Orbán Balázs – Székelyföld képekben (Sütő András előszavával, 1971) c. alatt Orbán Balázs száz év előtti fényképfelvételeit tette közzé tanulmányszámba menő előszó kíséretében; Orbán Balázs restaurált fényképeiből kiállítást rendezett Székelyudvarhelyen, s Orbán Balázsról, a fényképészről filmet készített a Román Televízió magyar adása számára (1979). Hasonló sikerrel dolgozta fel és adta ki Teleki Samu jeles erdélyi Afrika-kutatónak a múlt század második felében készült belső-afrikai eredeti fényképfelvételeit, együtt az útitárs Höhnel Lajos pozsonyi tengerésztiszt egykorú feljegyzéseivel (Teleki Samu Afrikában, 1977). Hozzájárult a *fotó és irodalom kapcsolatának fejlesztéséhez is. Gazdag fotóanyaggal kíséri Marosi Ildikó húsz romániai magyar íróval készített interjúit a Közelképek c. kötetben (1974), s a romániai magyar írókról és képzőművészekről készített portréit kiállította a Korunk (1976) és az Új Élet (1977) galériájában. Új kötete: Régi zsidó temetők művészete (1980).


Erdélyi Lapok 1. – Irodalmi folyóirat Kolozsváron (1908-13) az *Erdélyi Irodalmi Társaság kiadásában. Főszerkesztő Bánffy Miklós, szerkesztette Kovács Dezső és Kiss Ernő. A folyóirat munkatársai közt Berde Mária, Finta Gerő, Gyallay Domokos, Jékey Aladár, Krüzselyi Erzsébet, Makkai Sándor, Serestély Béla, Szabolcska Mihály szerepel.

2. Napilap Nagyváradon. 1932. jan. 1-jén indult, 1936-ban egy ideig Új Lapok, majd Magyar Lapok címmel jelent meg 1944 októberéig. Főszerkesztője megindulásától kezdve Paál Árpád, főmunkatárs Gyárfás Elemér, munkatársai közt van Bélteky László, Csűrös Emília, Dévald László, Huzella Ödön, Jávor Béla.

A Pakocs Károly szerkesztésében megjelenő irodalmi tárca rovatban és vasárnapi irodalmi oldalon Áprily Lajos, Dsida Jenő, Horváth Imre, Kiss Jenő, Reményik Sándor verseivel, Tamási Áron elbeszéléseivel, Bányai László, György Lajos, Jancsó Elemér (Északi rokonaink. Finnországi útirajz folytatásokban, 1932), Ruffy Péter, Szabó T. Attila írásaival találkozunk; közöl verseket Kosztolányi Dezsőtől, Mécs Lászlótól, Sík Sándortól is. 1934-től Bélteky László szerkesztésében olcsó kiadású melléklapja keletkezett Erdélyi Néplap, majd Néplap címen.

A polgári liberális és baloldali sajtóval szemben a lap a fasizmus előretörésekor egyre inkább jobbra tolódott, különösen Sulyok István bekapcsolódásával, aki innen támadta Kacsó Sándor népfronti írásait. A lap a spanyol polgárháború idején uszító szerepet vállalt a Franco-féle ellenforradalom szellemében, megtagadva a romániai magyarság demokratikus érdekeit s a spanyol köztársaság oldalán jogaiért küzdő baszk és katalán nemzetiséggel való szolidaritást. A demokrata és humanista meggyőződésű munkatársak ebben az időben elszakadtak a laptól.


Erdélyi László (Szatmár, 1896. dec. 25. – 1965. júl. 7., Kolozsvár) – közíró, újságíró. Tevékenységét Csehszlovákiában kezdte, s a Kassai Hírlap (1920-28), a Prágai Magyar Hírlap (1929-33) és a pozsonyi Magyar Újság (1933-38) szerkesztőségében dolgozott. Antifasiszta írásai miatt a német megszállás elől Csehszlovákiából menekülnie kellett, Angliában vette feleségül Látó Anna írónőt, akivel 1946-ban szülőföldjére tért vissza s belső munkatársa lett az Igazságnak (1946-49), majd a bukaresti Előrének (1953-56). Egy ideig a Bolyai Tudományegyetem tanára. 1957-től 1965-ig a Korunk világpolitikai szerkesztője. Komor Jónás néven szatírákat írt az Igazságban és Utunkban. A nemzetközi politika kérdéseit tárgyalják s a hidegháború szereplőit antiimperialista, de dogmatikus túlzásoktól nem mentes szellemben leplezik le publicisztikai munkái: Fenevadak (1952); A népek nem eladók (1955).


Erdélyi Levelek – politikai és kritikai hetilap Marosvásárhelyen. Megjelent 1921. jan. 29-től febr. 19-ig, számonként mindössze két oldalon. Szerkesztő Osvát Kálmán, aki a lap anyagának nagy részét írta, munkatárs többek közt Berde Mária, Maetz Ervin, Molter Károly, Székely József. A romániai magyar újságírás egyik legelső színvonalas és haladó, de egyben legrövidebb életű lapja. Uram! c. esszé-leveleiben Osvát már ekkor élesen szembeszállt a nemzeti elzárkózással, leszögezve: "...emberi és szabadságjogaimat tizenkétmillió románnal (s nem tudom mennyi szásszal) együtt akarom védeni... Vannak barátaink. Nem látjuk őket, igaz, de nem kevésbé igaz, hogy nem is keressük őket. Osztálytagozódásunk itt még segítségünkre lesz. A román társadalom nem kevésbé tagozott. (Lám, a nem dolgozók már egymásra találtak!)... A mindent nivelláló demokráciához értünk." A "Revü" c. rovatban Molter Károly a fehérterror idején lemondásra kényszerített Beöthy Zsolt esetére reflektál; az Adyért c. nyilatkozatban, melyet Berde Mária fogalmazott és szinte minden baloldali értelmiségi aláírt Marosvásárhelyen, a lap kiáll a költő igazáért. A könyvrecenziók közt Áprily Lajos elismerését ugyanúgy megtaláljuk, mint Jászi Oszkár vagy Gábor Andor emigrációs írásainak méltatását.


Erdélyi Lexikon – Osvát Kálmán úttörő kezdeményezése egy erdélyi ismerettár szerkesztésére, mely a Nagyváradon 1928 októberében kelt előszó szerint végül is nem több, mint "egy kis erdélyi ábécé, első bevezetés a mai Erdélybe". A 320 lapnyi terjedelmű kötet (Nv. 1929) jól válogatott címszavai összefoglaló képet adnak a 20-as évek román, magyar és német közéletéről és személyiségeiről Erdélyben. A szerkesztő az előszó függelékében köszönetet mond Antalffy Endrének, aki az erdélyi román irodalom vezető embereiről és eszméiről írt hosszabb-rövidebb esszéket, Molter Károlynak és Olasz Péter jezsuita atyának irodalmi és egyházi adatszolgáltatásukért, Kelemen Vilmos nagyváradi bankigazgatónak a közgazdasági címszavak összeállításáért, valamint a román és szász kulturális intézményeknek a kellő felvilágosítások nyújtásáért.

Az ~ különleges jelentősége abban rejlik, hogy tíz évvel Erdélynek Romániával való egyesülése után átfogó képet ad a román-magyar-szász együttélés politikailag ugyan ellentmondásos, de a gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatok folytán polgárilag konszolidálódó helyzetéről a 30-as évek világválságát megelőző szakaszban. A munka sokoldalúan idézi a teljes közélet intézményes működését és személyiségeit, kikerülve minden egyoldalú szemléletet, s a mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi és bankélettől kezdve az irodalomig és művészetig, az egyházak szerepéig és az iskolai kérdésekig terjedő tárgyilagos áttekintés józan és reális támasztékot nyújtott a kisebbségi-nemzetiségi önismeret és tudatalakulás számára. Mind a mai napig érvényes kulcsot kapunk a 20-as évek viszonyainak megértéséhez.


Erdélyi Magyar Családok Képes Naptára*naptár


Erdélyi Magyar Évkönyv*évkönyv


Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület*Erdélyi Gazdasági Egyesület


Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság*Erdélyi Irodalmi Társaság


Erdélyi Magyar Írói Rend rövidítve EMÍR – Berde Mária kezdeményezésére létrejött írói tömörülés: Olosz Lajossal és Tabéry Gézával 1933. máj. 14-én Köröskisjenőn kelt megállapodása nyomán jött létre a "parlagon és felhasználatlanul" heverő szellemi energiák felkarolására, az értékek felmorzsolódásának megakadályozására "a marosvécsi Helikonhoz való tartozás megőrzése" mellett. Az új írói tömörülést a Helikonon belüli eszmei válság hozta létre, amely még jobban elmélyült az ESZC sérelmezett ügyintézése, így a többek között Berde Máriát, Tabéry Gézát, Olosz Lajost és Bárd Oszkárt ért méltánytalanságok miatt. A megállapodáshoz – a felhívás aláíróinak várakozása ellenére – csak Szombati-Szabó István, Károly Sándor, Bárd Oszkár és Molter Károly csatlakozott. A felkért írók legnagyobb része (Kemény János, Ligeti Ernő, Nyírő József, Szentimrei Jenő) nem vállalkozott az EMÍR 1933-ban a marosvécsi helikoni találkozón felolvasott nyilatkozatának elfogadására, amikor ugyanitt már egy új könyvkiadóvállalat megindítását is bejelentették.

Az ~ 1934 és 1936 között 6 művet adott ki (sorrendben Károly Sándor: Láng; Tabéry Géza: Októberi emberek; Berde Mária: Szentségvivők; Szombati-Szabó István: Hazajáró lélek; Berde Mária: Tüzes kemence; Tabéry Géza: Fekete ablak). Ezek Nagyváradon és Aradon, részben Magyarországon jelentek meg, lényegében a szerzők költségén. A könyvkiadó vállalkozás állandósításának legnagyobb akadálya a könyvkiadáshoz szükséges tőke hiánya volt, s személyi okok miatt csak rövid ideig tartott a Nyugat könyvkiadóval való közös kiadás is. Egy elkötelezett valóságirodalom szélesebb tömegalapjának kialakításában eredményesebbnek mutatkoztak az ~ "irodalmi szemináriumai", azok a felolvasóestek, amelyeket Nagyváradon, Aradon, Szatmáron, Nagybányán, Lugoson, Nagyszalontán, Marosvásárhelyt, Tordán tartottak, s amelyek az irodalombarát közönség szélesebb tömegeinek érdeklődését vívták ki. Az ~ figyelmeztetett ugyan a történeti Erdélyen kívüli irodalmi erők és egy népes, szemléletében modernebb olvasóréteg mellőzésére, de a hozzá csatlakozottak területi szétszóródottsága s egy új irodalmi központ kialakítására irányuló kísérletének eredménytelensége miatt nem annyira mozgalmi, mint eszmei jelentőségű: felhívta a figyelmet a helikoni írói közösség és irodalomszervezés belső ellentmondásaira s az erdélyi magyar irodalom differenciálódásának szükségességére.

(D. Gy.)

Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 157-61. – Tabéry Géza: Egy romantikus irodalmi csoportosulás. Kézirat 1957, közölve Két kor küszöbén, 1970, 301-14. – Kovács György: A harmincas évek elején... Előre 1969. okt. 5. – Tóth Sándor: "Vallani és vállalni", avagy vita az írók gyávaságáról. Korunk 1971/12. – Marosi Ildikó: A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1973. 162-66. – Znorovszky Attila: Negyven év távlatából az EMÍR-ről. Beszélgetés Olosz Lajossal. Könyvtári Szemle 1973/3. – HLev. 1979. I. 389-438.; II. 23-86. s a vonatkozó jegyzetek.


Erdélyi Magyar Könyvtár – a kolozsvári Lapkiadó Nyomdai Műintézet kiadásában 1930-ban indult, nyomdatechnikailag igényes kiállítású könyvsorozat, szerkesztője Sebesi László. A borítólapok belső oldalán közölt tájékoztatások szerint "a szorosan vett magyar irodalom, tudomány és művészet szolgálatában áll" és "a magyar írók, költők, tudósok és művészek munkáinak sorozatos megismertetését adja". A rövid életű sorozat egy Kolozsvárt született fiumei tengerészkapitány, Kertész József Dalol a tenger és én hallgatom c. elbeszéléskötetével indult (Guncser Nándor "boríték"-ával, Kv. 1930; 2. kiadás Bp. 1943). Második kötete Sebesi Samu Rica c. regénye (Kv. 1930), a harmadik Sebesi Samu A babonások c. egyfelvonásos bohózata (Kv. 1931).


Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület – rövidítve EMKE – 1885. ápr. 12-én alakult Kolozsvár központtal az 1861 óta működő nagyszebeni ASTRA (Asociaţiunea Transilvană pentru Literatura Română şi Cultura Poporului Român), az erdélyi románság művelődési szervezete mintájára, társadalmi összefogás révén, az erdélyi magyarság közművelődésének és népjólétének fejlesztése céljából. Az I. világháborúig alapító és rendes tagjainak száma mintegy húszezerre gyarapodott, tevékenysége 16 vármegyére terjedt ki. Működésének első három évtizedében 268 népiskolát, 77 óvodát, árvaházat, Algyógyon földművesiskolát, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat tartott fönn; 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, olvasó- és dalosköri, ifjúságnevelő mozgalmat indított. Ipar- és földbirtokpolitikai szerepet is vállalt: elsőként hozott létre Erdélyben ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket. Mintegy 80 irodalmi, történelmi, tudományos ismeretet terjesztő kiadványa közül az erdélyi Úti-kalauz (Sándor József és Merza Gyula szerkesztésében, 1891) és a négyféle kiadásban 19 000 példányban terjesztett EMKE-daloskönyv (összeállította Deák Gerő, 1892-1904) volt a legnépszerűbb. A helyiipar fejlesztése érdekében nemzetiségi különbségtevés nélkül tevékenykedett.

Az ~ közadakozásból gyűlt vagyona az I. világháború után a hadikölcsön s földbirtokainak az agrárreform javára történt kisajátítása következtében elveszett. Bár jogi személyiségét a tőkés-földesúri Romániában újra megszerezte, egy évtizedig alapszabályait nem hagyták jóvá, így tevékenysége szűk körre korlátozódott, a 30-as évektől viszont működése gazdagabban bontakozott ki. Évtizedeken át vezetője Sándor József, az OMP bukaresti szenátora. Az 1941-es márc. 15-i kolozsvári ünnepséget, ahol tüntetés zajlott le a hitlerista háborús politika és terjeszkedés ellen, az EMKE hagyományos kereteiben népművelő szerepet vállaló munkásértelmiségi csoport (Balogh Edgár, Jordáky Lajos, Józsa Béla, Nagy István) szervezte. Az itt demokrata szellemű beszédet mondó Sándor Józsefet egy szervezett jobboldali támadás rövidesen leszorította az élről, s az EMKE demokratikus újjászervezésére csak a felszabadulás után, 1944 végén került sor. Sándor József újjáválasztott elnök mellett a főtitkári tisztet Kiss Jenő vállalta, s az új ~ megkezdte népszerű könyvek kiadását: többek közt 1945-ben Nagy István Özönvíz előtt c. drámáját, Bözödi György Erdély szabadságharca c. 1848-49-es irat-, levél- és cikkgyűjteményét (Balogh Edgár előszavával) és Műkedvelők színháza c. alatt Csokonai, Szemere György, Móricz, Tömörkény és Tamási egy-egy egyfelvonásosát. Az ~ ügykörét 1946-ban az MNSZ közművelődési osztálya, majd a művelődés szocialista állami szervei vették át.

(K. Á.)


Erdélyi Magyar Lányok – ifjúsági folyóirat Kolozsvárt 1920. nov. 15-től 1931. dec. 20-ig. Szerkesztette Kende János. A lap munkatársai közt Bitay Árpád, György Lajos, Kristóf György, Walter Gyula mellett a fiatal írók közül Bányai László, Dsida Jenő, Kiss Jenő, Kolozsvári-Grandpierre Emil, Kováts József, Szemlér Ferenc is feltűnik írásaival. A lap Erdély földje képekben c. melléklete id. Xántus János szerkesztésében a szülőföld szeretetére nevelt, s Leány Színháza c. sorozata 1925-26-ban tíz füzetben ünnepi műsoranyaggal látja el az iskolákat, eredeti írások mellett műfordításokat is közölve, köztük Bitay Árpád Alecsandri-monológját Angelika néni c. alatt s Rajka László számos németből vett átültetését.


Erdélyi Magyar Naptár*naptár


Erdélyi Magyar Szó – politikai hetilap Kolozsvárt 1939 júniusa és 1940 júniusa között, Szabó Árpád szerkesztésében, Bányai László irányítása alatt. A királyi diktatúra körülményei között a feloszlatott MADOSZ politikai vonalát követte: harcolt a demokratikus rendszer megteremtéséért, a román-magyar testvériség gondolatának tudatosításáért, a dolgozók jogaiért és a nemzetiségi elnyomás ellen. Rendszeresen közölt irodalmi anyagot a haladó magyar íróktól. Belső munkatársai között van Méliusz József és Vincze János, dolgozik a lapban Balogh Edgár, Csehi Gyula, Gáll Ernő, Jordáky Lajos, Józsa Béla, Nonn György, Kovács Katona Jenő, Nagy István. Az irodalomból sok Petőfi-verset közöl, és közvetíti az olvasókhoz József Attila, Illyés Gyula és Móricz Zsigmond írásait. A szerkesztőség megrendezi a *Népi Toll Versenyét. Itt indul el írói útjára Bonczos István, itt közli első írását Kovács István, a mai munkás-emlékíró. A lap szervezi meg 1939. dec. 31-én az erdélyi magyar munkások, parasztok és értelmiségiek népi találkozóját, vállalva és átmentve a *Vásárhelyi Találkozó demokratikus tételeit olyan viszonyok közt, amikor a növekvő fasizálódás nyomására a fiatal értelmiség s az írók egy része elkerüli az együttműködést a dolgozók radikális képviseletével.

Az ~ szellemi irányát az 1. szám vezércikke így fogalmazta meg: "Erdély a magyar népi műveltség s a vele egy tőből fakadó magyar szabadságtudat átmentője századokon át, a nyugati haladó gondolat őrállomása, de bástya a nyugat felől jövő hatalmi törekvésekkel szemben. Erdély az ébredő román nemzeti öntudat és egység bölcsője is s az erdélyi magyar haladó szellem már a reformáció hajnalán segítő társa annak. Az erdélyi közös népi sorstudat ma sem tehet mást, mint termékeny kölcsönhatással éleszteni egymásban az együvétartozás, a közös ellenállás tudatát minden újabb megpróbáltatással szemben. Az egymásra utalt kis népek közötti ellentétek kiélezése helyett úttörővé válni a közös kibontakozáshoz."

(J. L.)

Bányai László: Közös sors – testvéri hagyományok. 1973. 306-309. – Málnási Ferenc: Az E. M. Sz. egy esztendeje. Korunk 1978/12.


Erdélyi Magyar Színpad*Aradi Színpad


Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár – a több kötetre tervezett munka a XX. század erdélyi magyar nyelvtudományának és egyben a romániai magyarság szellemi életének magasan kiemelkedő alkotása. Az I. kötet (A-C) 1976-ban, a II. (Cs-Elsz) 1978-ban jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában. Anyagát gyűjtötte és szerkesztette Szabó T. Attila. A II. kötet szerkesztő-munkatársa Kósa Ferenc, Nagy Jenő, Vámszer Márta, Vigh Károly, Zsemlyei János. A szócikkeket románul Kelemen Béla, németül Nagy Jenő értelmezte.

Az ~ anyagát több évtizedes levéltári kutatómunka alapján Szabó T. Attila a XV. sz. közepe és a XIX. sz. vége közé eső levéltári iratanyagból, a történeti Erdély, Kővár vidéke, valamint Máramaros írásbeliségének hivatali és magánéletbeli iratfajtáiból azért gyűjtötte, hogy az erdélyi magyar nyelvű régiség szókincsét minél teljesebben mutassa be, s az erdélyi magyar nyelv szókincsanyagának életére, a szavak alaki, jelentésbeli, mondattani, sőt stilisztikai viselkedésére nézve minél több, minél megbízhatóbb adatot szolgáltasson. Minthogy a címszavak értelmezését szolgáló példamondatok a birtok- és szolgálat-összeírások, végrendeletek, osztálylevelek, kelengye- és tárgylajstromok, az élet legkülönbözőbb kérdéseiben tartott vallatások jegyzőkönyvi anyagából, nemkülönben csere- és adásvételi iratok, nyugták, költségjegyzékek, körlevelek, egyházlátogatási, törvénykezési, valamint városi, falusi meg széki jegyzőkönyvek, anyakönyvek, jobbágykezeslevelek, naplók és más darabok részleteiként kerültek ki, az ~ nemcsak a nyelvtörténetnek, hanem más tudományágaknak, így a történeti néprajznak és a művelődéstörténetnek is becses forrása.

(M. L.)

Benkő Samu: Glédába állított szavak. A Hét 1975/39; újraközölve A helyzettudat változásai. 1977. 344. – Imre Samu, Gunda Béla, Benda Kálmán: E. M. Sz. T. I. (A-C). Magyar Nyelvőr, Bp. 1975/4. – Kósa Ferenc: E. M. Sz. T. NyIrK 1976/1. – Benkő Loránd: A magyar szótörténeti kutatások kiemelkedő eseményéről. Magyar Nyelv, Bp. 1976/1. – Ingrid Sehellbach: Ein imposantes ungarisches Lexicon aus Siebenbürgen. Finnisch-ugrische Forschungen, Helsinki 1976/1. – Balassa Iván: E. M. Sz. T. Acta Ethnographica Academiae Scientiarum Hungaricae, Bp. 1976/1. – Szabó T.Attila: A Szótörténeti Tár szerkesztési kérdéseihez. Magyar Nyelvőr, Bp. 1976/2; uő: A Szótörténeti Tár szerkesztése közben. Magyar Nyelv, Bp. 1980/1. – Kelemen Béla: E. M. Sz. T. – Dicţionar istoric al lexicului maghiar din Transilvania. Studii şi Cercetări Lingv. 1976/5. – Jung Károly: Egy lexikográfiai remekműről. Híd, Újvidék 1976/5. – Imre Samu: An etymological dictionary of Transilvania Hungarian. The New Hungarian Quarterly, Bp. 1976/6. – Vekerdi László: Örök jelenként él a múlt lelke. Új Írás, Bp. 1976/7. – Penavin Olga: Öt évszázad köznyelve. Üzenet, Újvidék 1976/9. – Báthory István: E. M. Sz. T. Ural-Altaiische Jahrbücher, Wiesbaden 1977/1. – Szabó Zoltán: E. M. Sz. T. Revue Roumain de Linguistique 1977/4.


Erdélyi Monografia – Várady Aladár és Berey Géza szerkesztésében Szatmáron 1935-ben megjelent életrajzi lexikon. A who's who (ki kicsoda) típusú repertórium 616 hasábja az előszó szerint "a mai Erdély közművelődési keresztmetszete"; főleg Szatmár és Nagybánya vidékére vonatkozóan hasznos kézikönyv, magyar és román közéleti emberek életrajzi adatait tartalmazza.


Erdélyi Munkás – az Erdélyi, majd az Erdélyi és Bánáti Szocialista Párt hivatalos orgánuma. Kolozsvárt jelent meg 1919. jan. 18-a és 1920. dec. 11-e között, évfolyamjelzésében és szellemében egyaránt a régi, 1903 és 1908 között ugyanilyen c. alatt megjelent lap jogutódjának tekintve magát. 1920. dec. közepétől Küzdelem, 1921 második felében (júl.-nov.) Népakarat, 1922-ben újra ~, majd 4 szám után Romániai Népszava, 1929-től Munkás Újság, végül 1934-től Előre címet visel. Felelős szerkesztői egymás után Russ György, Czárák János és Tiron Albani. Elsősorban mozgalmi lap volt, de közölt irodalmi anyagot is. Ady proletárverseivel több cikkben foglalkozott, s a költőt a munkásosztály ügye nagy harcosának tekinti (Ady Endre. 1919/2). 1919-ben emlékcikket közölt Marxról, Lassalle-ról, Ion C. Frimuról és más szocialista vezetőkről. Ady, Csizmadia Sándor, Farkas Antal, Tatai Gyula, Várnai Zseni, Walter Ferenc verseit, Várnai Dániel elbeszéléseit közli, a világirodalomból Strindberg és Edmondo De Amicis egy-egy elbeszélését. Több alkalommal is beszámol Henri Barbusse és Anatole France humanista nyilatkozatairól és kiáltványairól. Munkásművelődési hírei és közleményei dokumentumértékűek.


Erdélyi Múzeum – az Erdélyi Múzeum-Egyesület közlönye. Döbrentei Gábor első erdélyi magyar művelődési folyóiratának, az Erdélyi Muzéumnak (1814-18) gazdag tartalmára emlékeztetően 1874-ben indult Finály Henrik jeles nyelvész és történész szerkesztésében, tág teret nyitva "a hitágazati hittan és a napi politika kivételével" minden tudományágnak, s tudományos fórumot teremtve a két évvel azelőtt alapított kolozsvári tudományegyetem professzorainak eredményeik közzétételére. Az első folyam utolsó füzete 1917-ben jelent meg, az új folyam 1930-ban havi füzetekben György Lajos EME-főtitkár szerkesztésében indult, 1941-től negyedévi füzetekben Szabó T. Attila szerkesztésében folytatódott. 1947-ben szűnt meg LII. kötetével.

Az új folyamot mindmáig közérdekű forráskinccsé avatja a pozitivista jellegű adatgyűjtés, a hiteles feldolgozás és a tájékoztató közlés. Nyelvészek, irodalomtörténészek, esztéták, régészek, történészek, jogtudósok, néprajzi kutatók növekvő tábora járult hozzá a honismeret és nemzetiségtudat tudományos fejlesztéséhez, jelentős teret biztosítva a román-magyar kölcsönviszonylatok tanulmányozásának. Itt jelentek meg Csűry Bálint, Szabó T. Attila, Márton Gyula népnyelvi közleményei, György Lajos, Kristóf György, id. Kántor Lajos, Jancsó Elemér, Tóth Zoltán irodalomtörténeti és komparatista tanulmányai, Balogh Jolán, Bíró József, Entz Géza művészettörténeti és műemlékvédő értekezései, Lakatos István zenetörténeti cikkei, Ferenczi István, László Gyula archeológiai, Bíró Vencel, Bitay Árpád, Veress Endre, Keöpeczi Sebestyén József, Makkai László, Jakó Zsigmond történeti, Balogh Artúr, Mikó Imre, Buza László, Bónis György jogtudományi tanulmányai. Nagy szolgálatot tett a folyóirat György Lajos, Ferenczi Miklós, Valentiny Antal és Vita Zsigmond erdélyi magyar könyvbibliográfiáinak és Hofbauer László sajtótörténeti elemzéseinek közreadásával. A néprajz jelentőségének növekedését mutatják Makkai Endre, Nagy Jenő, Gunda Béla, Faragó József dolgozatai különösen az utolsó években. Hangsúlyt kapott mindenkor a helytörténet, elsősorban Borbély Andor, Herepei János, Kelemen Lajos tanulmányainak köszönhetően, s Venczel József beszámolója a falumunkáról a magyar szellemi élet körforgásába kapcsolta be többek között Dimitrie Gusti román monografikus szociológiájának módszertani elemeit.

Az EME természettudományi szakosztályának közleményei külön fejléccel jelentek meg az ~ köteteiben 1930 és 1941 között, előbb Szádeczky Gyula, majd Balogh Ernő szerkesztésében. Kiemelkednek a geológus Török Zoltán, a barlangkutató Balogh Ernő, a földrajztudós Tulogdy János, a borvízforrásokat feltérképező Bányai János, a füvész Nyárády Erasmus Gyula szakdolgozatai.

Az ~ jelentősebb tanulmányai önálló kiadásként az – *Erdélyi Tudományos Füzetek (ETF) sorozatában is megjelentek; a természettudományi közlemények legfontosabbjait egy már Apáthy István szerkesztésében (1906-10) létezett kiadvány folytatásaként *Múzeumi Füzetek (MF) címen adták ki.

(B. E.)

Valentiny Antal-Entz Géza: Az E. M. név- és tárgymutatója, 1874-1917, 1930-1937. Kv. 1942. – Balogh Edgár: Folyóiratkultúránk öröksége – az E. M. Korunk 1965/7-8 – Váczy Leona: Az E. M. repertóriuma. Korunk 1966/9. – Kozma Dezső: Az E. M. első két évtizedének története. NyIrK 1971/1. – Szabó T. E. Attila: Természettudományos szakirodalom folyóiratainkban. Korunk Évkönyv 1974. 203-15.


Erdélyi Múzeum-Egyesület – rövidítve EME – alapítását még az 1841-43. évi erdélyi országgyűlés határozta el, ténylegesen azonban csak 1859-ben, Kemény József és Sámuel alapítványából s Mikó Imre anyagi és erkölcsi támogatásával alakult meg Kolozsvárt. Múzeumát a következő évben állították föl; ez a kolozsvári egyetem alapításakor tulajdonjoga fenntartásával, könyvtárával együtt az egyetem használatába került. A tudományosság fejlesztését szakosztályai működtetésével, rendszeres felolvasó üléseivel, folyóiratok kiadásával, gyűjteményeinek gyarapításával szolgálta. Tevékenységi körébe tartozott vidéki vándorgyűlések és kolozsvári népszerűsítő előadások szervezése. Gyűjteményei: 1. könyvtár, kézirattárral és levéltárral (előbb a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár és az RSZK Akadémiája Kolozsvári Történeti Levéltára kezelésében; a kézirattárat és levéltárat 1976 óta az Állami Levéltár Kolozs megyei fiókja őrzi); 2. érem- és régiségtár (ma az Erdélyi Történeti Múzeum tulajdona); 3. állattár, növénytár, ásványtár (ma a Babeş-Bolyai Egyetem tulajdona). Szakosztályai: 1. Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi; 2. Természettudományi; 3. Orvosi; 4. Jog- és Társadalomtudományi Szakosztály. Mindegyik külön tisztikarral és választmánnyal.

Az I. világháború után az EME mint a romániai magyarság legfőbb tudományos és tudományterjesztő szervezete rendkívüli jelentőségűvé vált, s megalapozta a nemzetiség tudományos életét. A bölcsészeti és a természettudományi szakosztály már 1920-tól rendszeres előadássorozatokat rendezett, az orvosi szakosztály 1920 és 1925 között kiadta az *Erdélyi Orvosi Lapot. Az ~ 1930-tól újra megtarthatta évenkénti vándorgyűléseit, s kiadta az itt elhangzott előadásokat a vándorgyűlések emlékkönyveiben: 1930-34 között a marosvásárhelyi, nagyenyedi, nagybányai, sepsiszentgyörgyi és brassói, 1937-39 között a székelyudvarhelyi, tordai, gyergyószentmiklósi vándorgyűlés Emlékkönyve látott napvilágot, s közülük három mellett az ugyanakkor tartott orvoskongresszusok Emlékkönyve is megjelent.

Ugyancsak 1930-tól folytathatta az EME az – *Erdélyi Tudományos Füzetek 1874-ben indult, 1917-ben megszűnt sorozatát s az *Erdélyi Múzeum új folyamát; a kiadványok anyagi fedezetét a Wass Otília-féle hagyatékból sikerült biztosítani. Megindultak idővel az összes szakosztályok kiadványsorozatai: az ~ 1930-40 között öt füzetet adott ki Az EME Természettudományi Szakosztályának Közleményei c. sorozatból Bányai János, Nagy Ödön és Szádeczky K. Gyula tanulmányaival; két füzet jelent meg 1932-ben Értesítő az EME Orvostudományi Szakosztályából gyűjtőcímmel Koleszár László és Pártos Ervin tollából; kilenc kiadvánnyal jelentkezett 1939-45 között Az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának Értekezései c. sorozat is, többek közt Buza László, Csekey István, Csizmadia Andor munkáival; 1941-44 között a Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából c. sorozatnak is hat kötete jelent meg régészeti, néprajzi és művészettörténeti tanulmányokkal. Az ~ patronálja Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának Kiadványai 1942-45 közt megjelent öt új kötetét, s újraindítja az Erdélyi Történeti Adatok eredetileg már 1855-ben elkezdett sorozatát is 1945-ben Jakó Zsigmond munkáival.

Az EME legtevékenyebb elnökei és titkárai az 1920-as újraindulás és az 1948-ban bekövetkezett államosítás között: Jósika János, Wass Béla, Kelemen Lajos, György Lajos, Bíró Vencel, id. Kántor Lajos, Szabó T. Attila, Nagy Géza, Jakó Zsigmond, Nagy Jenő.

(K. Á.)

György Lajos: Az E. M.-E. háromnegyedszázados tudományos működése, 1859-1934. Kv. 1937. – Szentimrei Jenő: Az E. M.-E. vándorgyűlése elé. Brassói Lapok 1938. aug. 28.; újraközölve Sablon helyett csillag, 1968, 383-87. – Id. Kántor Lajos: Párhuzam az E. M.-E. és az Astra megalakulásában és korai működésében. ETF 116. Kv. 1940. – Szabó T. Attila: Az E. M.-E. története és feladatai. Kv. 1942.


Erdélyi Néprajzi Tanulmányok – a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Néprajzi Intézetének, majd a Kolozsvári Magyar Tudományegyetem, ill. a Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékének kiadványsorozata 1943 és 1947 között. Alapítója és szerkesztője Gunda Béla egyetemi tanár. 9 száma jelent meg, részben mint szakfolyóiratok (így az Ethnographia és az Erdélyi Múzeum) különlenyomata, részben mint önálló kiadvány. "A kiadványsorozatban Erdély néprajzával s Erdély népi műveltségét érintő kelet-európai néprajzi kérdésekkel foglalkozó tanulmányok jelennek meg" – ezt az ország- és nyelvhatárokon túlmutató néprajzi irányulást fejezte ki külsőleg a sorozat ötnyelvű címe is (a magyar mellett angol, német, francia, olasz és román szöveggel), valamint az egyes füzetek angol, német vagy francia tartalmi kivonata. A sorozat fontosabb számai Gunda Béla Magyar hatás az erdélyi román népi műveltségre, A funkcionalizmus kérdése a néprajzban s Munka és kultusz a magyar parasztságnál és Faragó József Ismeretlen Kriza-életrajzok, A tánc a mezőségi Pusztakamaráson és Betlehemezők és kántálók Pusztakamaráson c. tanulmányait tartalmazzák. Az utolsó szám (Miscellanea Ethnographica) a többi közt Antal Árpád, ifj. Kós Károly és Molnár István közleményeivel jelent meg.


Erdélyi Népszava szocialista napilap. Első száma 1920. júl. 4-én jelent meg Nagyváradon, elődjének, a Munkás Újságnak folytatásaként. A folyamatosságot a címlapon a XV. évf. feltüntetése jelzi. A lap megjelenését okt. 21-én betiltották a hatóságok, de dec. 5-től Népszava címmel újra megjelenik. Utolsó száma: 1920. dec. 25. Felelős szerkesztő Rozvány Jenő. Távollétében a lapot szept. 13-tól Szántó Dezső, majd Gitye László szerkesztette. Az ~ következetesen képviselte az alkotó marxizmus álláspontját. Felkarolta a modern irodalmi törekvéseket, népszerűsítette Ady, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes és mások alkotásait; népszerűsítette a Zord Idő és a Napkelet c. folyóiratokat; helyet adott nagyváradi szerzők (Zsolt Béla, Bárdos László, Körözsi Zoltán) szociális eszmeiségű műveinek; előmozdította a munkás önművelés korszerű formáinak kibontakozását.

Kovács János: Emberközösség eleven öröme. A nagyváradi E. N. a munkásművelődésről. Könyvtár 1978/4.


Erdélyi Orvosi Lap – az első romániai magyar orvosi folyóirat. 1920. szept. 1-jén indították meg Kolozsvárt Benedek László és Purjesz Béla orvosok "abban a szent meggyőződésben, hogy kultúrmissziót teljesít", amint Veress Ferenc Felhívás magyar orvostársainkhoz c. későbbi röpiratában (Kv. 1922) megfogalmazta. A lap hat évfolyama népes és rangos munkatársi gárdát mozgósított. Már a II. évfolyam 4. számától az EME védnöksége alatt, az Orvostudományi Szakosztály hivatalos közlönyeként jegyezte magát. Az Erdélyi Orvosi Lap Tudományos Közleményei címmel sorozatban jelentek meg különlenyomatban is fontosabb tanulmányai: 39 szerző összesen 69 munkája került így a közönség elé Koleszár László, Filep Gyula, Veress Ferenc és Pataki Jenő kiadásában. Eredeti dolgozatokon kívül tág teret biztosított a szakirodalom ismertetésének; Blatt Miklós, Koleszár László, Mester Emil érdekes tárcái, Pataki Jenő orvostörténeti adatközlései méltán keltették fel a nem szakmabeli olvasók figyelmét is. Mindezek ellenére 1925. nov. 15-én "az előfizetők részvétlensége folytán létében megrendült lap" beszüntette megjelenését.


Erdélyi Orvostörténeti Arcképek – a kolozsvári kétnyelvű Revista Medicală – Orvosi Szemle (1928-38) állandó rovata, melyben Pataki Jenő orvostörténész félszáz közleményben ismertette a gyógyászat jeles erdélyi művelőinek életrajzait. 1933-tól "Erdélyi Orvosi Emlékek" felcímmel jelent meg a rovat, művelődéstörténeti cikkekkel gyarapítva a tanulmányok sorát. Pápai Páriz Ferencnek három tanulmányban állít emléket (1928/1, 1933/8 és 1934/5), kiemelve az 1690-es Pax Corporis korabeli jelentőségét. Érdekes a segesvári lepraszószékről (1933/1), az erdélyi ásványvizek élettanáról (1934/4) szóló s a Bolyai János betegsége (1934/10) c. tanulmány.


Erdélyi Ritkaságok – Jancsó Elemér szerkesztésében, a Minerva kiadásában megindított könyvsorozat. Célkitűzése volt, hogy egyrészt megmentse "az elfelejtéstől az Erdély múltjára vonatkozó ismeretlen vagy alig ismert kéziratainkat", másrészt pedig "a hagyományainkról sokat beszélő, de azt alig ismerő" nagyközönség elé "élő példaként" állítsa az erdélyi művelődési élet egykori munkásainak erőfeszítéseit.

A sorozatban, amely borítóján a II. kötettől kezdve Heltai Gáspár 1550-es kolozsvári Katekizmusának címlapkeretét használja fel, a következő 13 mű látott napvilágot 18 kötetben: 1. Az erdélyi magyar színészet hőskora (1792-1821). Káli Nagy Lázár visszaemlékezései (sajtó alá rendezte Jancsó Elemér, Kv. 1939. 2. kiadás 1942); 2. Kibédi Péterfi Károly Esztétikája (sajtó alá rendezte Kristóf György, Kv. 1940); 3. Egy erdélyi muzsikus vallomásai. Ruzitska György emlékezései az 1856. évből (sajtó alá rendezte Lakatos István, Kv. 1940. 2. kiadás 1944); 4. Felsőcsernátoni Bod Péter önéletírása (fordította Valentiny Antal, bevezeti Jancsó Elemér, Kv. 1940. 2. kiadás 1945); 5. Oroszhegyi Józsa: Román élet (sajtó alá rendezte Bíró Sándor, Kv. 1942); 6. Lakatos István: Székelyudvarhely legrégibb leírása (latinból fordította és bevezette Jaklovszky Dénes, Kv. 1942); 7-8. Jánosfalvi Sándor István: Székelyhoni utazás a két Homoród mellett I-II. (sajtó alá rendezte és bevezette Benczédi Pál, Kv. 1942); 9-10. Nagyenyedi Demokritus, Hermányi Dienes József kéziratos gyűjteménye 1762-ből (sajtó alá rendezte György Lajos, Kv. 1943); 11. Bölöni Farkas Sándor: Nyugateurópai utazás (sajtó alá rendezte Jancsó Elemér, Kv. 1943); 12-13. Wesselényi Miklós: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében I-II. (sajtó alá rendezte Gál István, 1944); 14. Benkő József: Udvarhely megye leírása (fordította és sajtó alá rendezte Szabó András, Kv. 1944); 15. Bölöni Farkas Sándor: Az új Erdély hajnalán. Naplótöredék 1835-1836-ból (sajtó alá rendezte Jancsó Elemér, Kv. 1944); 16-17. Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek (sajtó alá rendezte Kristóf György, Kv. 1944); 18. Páter Pál, id. Pataki István, Gyergyai Pál, Füzéri György: Kolozsvár leírása 1734-ből (fordította és bevezette Markos Albert, Kv. 1944). Az egyes kötetek hatékonyságát nagyban emelte a bevezető tanulmány és a szakszerű jegyzetapparátus.

Az utolsó kötetek fülszövege szerint 1944-ben előkészületben volt további öt mű: Bölöni Farkas Sándor angliai útinaplója, Bolyai János Appendixe, Apáczai Csere János összes művei három kötetben, Fogarasi Sámuel naplója és Bisztray Károly visszaemlékezései két-két kötetben.

Szta (Szabó T. Attila): Erdélyi Ritkaságok. Erdélyi Múzeum 1944/1-2.


Erdélyi Sándor – *Erdély 2; *Erdély 3


Erdélyi Szemle – szépirodalmi folyóirat Kolozsvárt 1915 és 1944 között. Egy eredetileg 1913-ban Szemle címmel indult lap folytatásaként 1915-től Kolozsvári Szemle címmel jelent meg; 1918 karácsonya és 1919 márciusa között szünetelt; 1921-24 között, 1928-ban és 1938 második felében újra Szemle címmel, közben 1927 decemberében Krónikás Könyv, majd 1938 első felében Magyar Kisebbségi Szemle címmel jelentkezik, társszerkesztők és szerkesztőbizottság mellett végig Sütő Nagy László szerkesztésében. Az előzményeként szereplő folyóiratban az idősebb generációból Kovács Dezső publikált, más városokból toborzott munkatársai: Juhász Gyula, Franyó Zoltán, Harsányi Zsolt, 1916-ban bekapcsolódott a szerkesztésébe Bárd Oszkár és Tavaszy Sándor, ekkor szerzőgárdája is kibővült, s egyaránt teret kaptak a magyar és egyetemes irodalmi, művészettörténeti, társadalom- és természettudományos közlemények.

1919-től az ~ főmunkatársai közt van Reményik Sándor, s megjelennek benne Áprily Lajos, Berde Mária, Franyó Zoltán, Kádár Imre, Kós Károly, Makkai Sándor, Nyírő József, Olosz Lajos, Sipos Domokos, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István versei, elbeszélései. A lap úttörő módon könyvkiadásra is vállalkozik: megjelenteti Reményik Sándor Rilke-fordításait (1919), s Erdélyi Évkönyv címen szerény gyűjteményt ad ki szerzőinek munkáiból (1920). Részben munkatársi gárdájából verbuválódott, a lap évfolyamszámozását folytatva, a *Pásztortűz, de 1921 januárjától Sütő Nagy László újrakezdett évfolyamjelzéssel, változó alcímmel, rendszertelen időközökben ismét megjelenteti lapját. Most már mint a szélesebb olvasórétegek felé tájékozódó "irodalmi, művészeti, közéleti figyelő" lép fel. 1933-tól "Az Erdélyi Szemle Munkatársainak és Barátainak Irodalmi, Tudományos, Művészeti és Közművelődési Egyesülete" (rövidítve *ESZME) megalakításával történik kísérlet felelevenítésére, de eredeti jelentőségét így sem nyeri vissza.

1944 márciusában a szerkesztőség Kossuth Lajos halála félszázados évfordulójának megünneplésére készült; az ünnepi szám megjelenését a német katonai megszálláskor a cenzúra megakadályozta, s nem sokkal később a lap megszűnt.

Sütő-Nagy László: Az E. Sz. történetéből. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1971/4. – Szekernyés János: Romániai magyar családi képeslapok. Korunk Évkönyv 1974. 288-89.


Erdélyi Szépmíves Céh, rövidítve ESZC – irodalmi könyvkiadó vállalkozás a két világháború között. 1924-ben létesült Kolozsváron mint hat erdélyi író "betéti társasága". Az alapítók, Kádár Imre, Kós Károly, Ligeti Ernő, Nyírő József, Paál Árpád és Zágoni István, egy irodalompártoló polgár, Szántó Miklós jelentős anyagi támogatásával teremtették elő az induláshoz szükséges összeget és bankkölcsönt, s 1925-ben Gulácsy Irén regényével megindították a sorozatot. A könyvek száz amatőr előfizető számára luxuskiadásban, a vásárlóközönség részére olcsóbb, fűzött változatban jelentek meg a Keleti Újság 1924. márc. 29-i számában megfogalmazott alapelvek és felhívás szerint. Az első évben négy regényt (P. Gulácsy Irén: Hamueső; Kós Károly: Varjúnemzetség; Ligeti Ernő: Föl a bakra; Makkai Sándor: Ördögszekér) és egy verskötetet (Kádár Imre: Bujdosó ének) adtak ki.

Az 1926-os helikoni alakuló gyűlésén az ~ tagjai bejelentették, hogy könyvkiadó vállalatukat átengedik a helikoni munkaközösségnek. A valóságban azonban az ESZC nem lett "a Helikon-íróknak és az egyes irodalombarátoknak a tulajdona", hanem megmaradt "független könyvkiadó betéti társaság"-nak (Kós Károly), amely vállalta a Helikon folyóiratának, az *Erdélyi Helikonnak a kiadását és az íróközösség marosvécsi találkozásain elhatározott irodalom- és művészetszervező akciókkal kapcsolatos teendők lebonyolítását. Azaz a Helikon "intézménye s egyszersmind olyan végrehajtó irodája, amely igyekszik megvalósítani a helikoni megbeszéléseken felmerült terveket és elhatározásokat" (Az Erdélyi Szépmíves Céh kalendáriuma az 1931-es esztendőre). A könyvkiadó vállalat élén helikoni írókból álló igazgatóság és felügyelő bizottság állott, s a betéti társaságnak a terv szerint tagja lett volna minden író, olyanformán, hogy betéti részvényértékét a céh kiadásában megjelenő művek honoráriumából vonták le. Később a levonások elmaradása miatt az írók felügyeleti joga kérdésessé vált. A ~ gyakorlati irányítása Kós Károly igazgató és Kovács László szerkesztőségi irodavezető kezében volt; a könyvek nyomdai előállítására még 1924-ben a kolozsvári Minerva nyomdai intézettel kötöttek szerződést, amely 1926 után is érvényben maradt, fenntartva – és a fűzött sorozattal ki is szélesítve – az előfizetéses rendszert.

Az ~ 1924 és 1944 között 14 sorozatban (évente 4-10 kötettel) összesen 166 művet jelentetett meg, a legtöbbet (15 művet) 1928-ban, a legkevesebbet (4 művet) 1926-ban, az illető korszak szépirodalmi könyvtermésének 9,7%-át. A sorozatokon kívül is kiadott még 3 művet, 8 kalendáriumot és propagandakiadványt s az Erdélyi Helikon emblémájával 9 művet, köztük a *Román Drámaírók Könyvtára öt kötetét. A szerzők közt a helikoni polgári humánum esztétikailag eléggé nyitott skáláján megtalálható a két világháború közötti időszak romániai magyar irodalmának számos jelentős írója, költője: így Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bartalis János, Berde Mária, Dsida Jenő, Finta Zoltán, Gagyi László, Hunyady Sándor, Jékely Zoltán, Kádár Imre, Karácsony Benő, Kemény János, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nyírő József, Olosz Lajos, Szántó György, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Tompa László, Reményik Sándor, akikhez fiatalon csatlakozik Asztalos István, Wass Albert. A többi műfaj (dráma, útirajz, esszé és tanulmány, műfordítás) elenyésző arányban szerepelt a kiadványok sorában. E kiadó- és szerkesztéspolitika művészi irányvonalával ellenkezett a határozott társadalmi elkötelezettséget hirdető, a jelen vagy a közelmúlt társadalmi-politikai ellentmondásait leleplező erővel bemutató irodalom. Magán a Helikon írói közösségén belül is vitára adott alkalmat Kacsó Sándor Vakvágányon, Tamási Áron Címeresek, Szántó György Az ötszínű ember, Berde Mária Szentségvivők c. regényének, Balázs Ferenc A rög alatt c. önéletrajzi írásának, Bözödi György Székely bánja c. történelmi monográfiájának visszautasítása a kiadó lektorai részéről. Ez a kiadópolitika a Helikonon belüli bírálatok után újabb ellenzéket, majd elkülönülő írói-kiadói tömörülést (*Erdélyi Magyar Írói Rend) eredményezett, s kihívta baloldali írói körök – elsősorban a Korunk-szerkesztő Gaál Gábor – bírálatát.

Az ~ révén a 30-as évek derekától egyre nagyobb méretűvé vált a romániai magyar irodalmi könyvkiadás exportja. A budapesti Athenaeum könyvkiadóval 1928-ban kötött megállapodás egy darabig az összes, majd 1931-től csak egyes – üzleti haszonnal kecsegtető – művek másodkiadását vállalta, de 1933-tól a Géniusszal kötött szerződés s annak 1935-ben indított erdélyi sorozata, majd az új szerződő fél, a Révai könyvkiadó nagyarányú terjesztőpropagandája az ~ szerzőinek bizonyos anyagi sikert is jelentett. Ez a Lantos Kálmán irányítása alatt álló könyvpropaganda azonban már nyíltan alárendelte az első években hangoztatott irodalom-szolgálatot az üzletnek: az olvasóközönség egyes rétegeinek romantikus "Erdély-nosztalgiá"-ját váltotta aprópénzre egy "halina-kötéses" sorozat, egyre kevésbé ízléses eszközökkel igyekezvén háttérbe szorítani a népi írók társadalmi problémákat felvető műveit. A "Lantos-konjunktúra" magát a helikoni irodalmat is megfertőzte: az írók egy részét konjunktúra-műfajok, anyagi sikert jelentő, de alkotásuk útját fékező kiadások felé terelte. Az "erdélyi téma divata" az irodalom belső válságának jele volt, s nem véletlen, hogy ebben az időben – válaszul Bözödi György Székely bánja c. munkájának visszautasítására – újabb írói-kiadói tömörülés, az *Erdélyi Enciklopédia jelentkezik, épp a fokozottabb társadalmi elkötelezettséget hirdető irodalom támogatására.

Az ~ hanyatlása még érezhetőbbé vált a kiadó működésének utolsó éveiben (1940-44), amikor a pesti kiadási lehetőségek már az eredeti erdélyi szerzők egy részét is csak alkalmi jelenlévőkké tették. Ennek az időszaknak számottevő kiadói eredménye – az évenként számban is csökkent kiadói termésben – inkább a helikoni első nemzedéket átfogó válogatásban bemutató kötetek (Reményik, Tompa versei) s a legújabb nemzedék egyik-másik tehetséges képviselőjének (Asztalos István, Kiss Jenő, Jékely Zoltán, Gagyi László, Horváth István) megszólaltatása.

(D. Gy.)

E. Sz. C. Kv. 1927. – Benedek Marcell: Az E. Sz. C. kiadványai. Századunk. Bp. 1927. 128-131. – E. Sz. C. Emlékkönyv (1924-1934). Kv. 1934. – Gaál Gábor: Az E. Sz. C. tíz éve. Korunk 1935/3; újraközölve Az Erdélyi Helikon. A kiadó c. alatt Válogatott írások I. 1964. 557-61. – Szentimrei Jenő: Halina. Korunk 1939/1. – Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 117-67. – Kovács László: Két millió könyv. Erdélyi Helikon 1944/2. – Pomogáts Béla: Az E. Sz. C. két évtizede. Beszélgetés Kós Károllyal. Korunk 1972/1. – Murádin Jenő: Az E. Sz C. illusztrátorai és illusztrációi. Könyvtári Szemle 1972/2. – Dávid Gyula: A romániai magyar könyvkiadás első két évtizede. Korunk 1978/12. – A Helikon és az E. Sz. C. levelesládája (1924-1944). Sajtó alá rendezte és bevezette Marosi Ildikó, I-II. 1979.


Erdélyi Szikra1. A Városi és Falusi Dolgozók Blokkjának programját népszerűsítő lap. Nagyváradon jelent meg 1931 áprilisában és májusában Máthé Ernő és Gyarmati Miklós szerkesztésében. Munkásköltők verseit közölte; irodalmi anyagában publikálta Gorkij írásait a humanistákhoz, Hidas Antal forradalmi versét és Lunacsarszkij cikkét Hidasról. A lapot az 5. szám után a hatóságok betiltották.

2. A KRP Kolozsvár-Kerületi Bizottságának lapja. Mint a párt első erdélyi magyar nyelvű sajtóterméke a felszabadulás után, hetilapként indult 1945. márc. 8-án; 10. száma után felvette az *Igazság nevet.


Erdélyi Színházi Élet – művészeti hetilap Temesvárt Damó Jenő szerkesztésében. Mindössze három száma jelent meg 1930. nov. 15-étől dec. 5-ig. A füzet alakú, többszínnyomásos folyóirat fejléce szerint "Művészet-kritikai újság, az erdélyi színházak, hangosfilmszínházak, kabarék, műkedvelők szaklapja". Az olvasmányosság igényével szerkesztették, rovatcímei népszerűségre törekvést árulnak el: "Konferánsz színházi titkokról"; "A hét slágere"; "Mi újság a pesti színházaknál"; "Színházi aforizmák"; "Vicchullám"; "Erdélyi Színházi Élet telefonja". A cikkek aláírás nélkül jelentek meg, valószínűleg magának a szerkesztőnek a tollából. A közzétett műsorok, a hivatásos és műkedvelő színjátszás adatai és a szervezeti hírek forrásértékűek.


Erdélyi Tudományos Füzetek – rövidítve ETF – György Lajos szerkesztésében Kolozsvárott 1926-29 közt az Erdélyi Irodalmi Szemle, majd 1930-tól, a 22. számtól az EME kiadásában megjelent sorozat. 1930-tól túlnyomórészt az Erdélyi Múzeum folyóirataiban közreadott tanulmányokat tartalmazta s a tudományágak erdélyi magyar művelőinek munkásságát juttatta el az érdeklődő olvasókhoz. A tudományos életünk és közművelődésünk számára egyaránt nagy jelentőségű sorozat 1. száma Rass Károly Reményik Sándor (Kv. 1926), az utolsó, 208. Szabó T. Attila Erdélyi népi mesterek és tisztségviselők a XVI-XIX-ik századból (Kv. 1947) c. tanulmánya. Az ~ széles skálája felölelte az egykorú romániai magyar önismeret jogi, nyelv- és helytörténeti, néprajzi, régészeti, történeti, műemlékvédelmi és személyiségrajzi, szociológiai, irodalmi, sajtótörténeti és bibliográfiai, nemkülönben román-magyar kapcsolattörténeti tárgykörét. Aránylag kis helyet foglal el a bölcselet, így Tavaszy Sándor Kierkegaard dán idealista filozófus gondolkozásával, majd a lét és valóság problémájával foglalkozik, Varga Béla pedig Az individualitás kérdése (ETF 46.) címen értekezik. Ritkán szerepelnek a természettudományok is: Balogh Ernő az Erdélyi-medence felső mediterrán gipszeiben előforduló kvarcról, Nyárády E. Gyula Kolozsvár környékének mocsárvilágáról ír.

A jogi szakirodalomból Balogh Artúr székely önkormányzati és a Nemzetek Szövetsége történetéről szóló tanulmányai, valamint Mikó Imrének a törvényhozói összeférhetetlenségről s az államnyelvről írt dolgozatai említendők. Sokkal bővebb a nyelv- és helytörténeti anyag: Szabó T. Attila a Közép-Szamos vidék, Nagyenyed, Zilah, Szásznyíres, Dés, Bábony helynév- és településtörténetével nyitja meg a honi népiségtudomány új útját, s jelentősek a néprajzi közlések is, így Makkai Endre és Nagy Ödön munkája, az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez (ETF 103.), Balogh Ödön néprajzi jegyzetei a csügési magyarokról s Nagy Jenő magyarvalkói feldolgozásai. A régészeti anyagból kiemelkednek Ferenczi István megfigyelései a limes dacicus északnyugati szakaszán, s eredetiségével feltűnt Méri István Középkori temetőink féltárásmódjáról c. szaktanulmánya (ETF 175.). A székelyek eredetével Karácsonyi János és Asztalos Miklós, a moldvai csángókkal néprajzi és történeti szempontból Bitay Árpád, Csűry Bálint, Mikecs László és Veress Endre foglalkozik.

Különösen jelentős az ~ művészet- és műemléktörténeti anyaga. K. Sebestyén József a brassói Fekete-templom Mátyás kori címereivel és a Cenk hegyi Brasovia várral ismertet meg, Bíró József a Bánffyak kolozsvári palotáját és bonchidai kastélyát mutatja be, Balogh Jolán Márton és György kolozsvári szobrászok c. alatt (ETF 71.) a híres prágai Szent György-szobor mestereiről számol be, a kolozsvári Szent Mihály-templom történetét Grandpierre Edit írja meg. Herepei János és Szabó T. Attila Levéltári adatok faépítészetünk történetéhez c. alatt (ETF 107.) fatemplomok és haranglábak, majd Szabó T. Attila ugyanezen mű II. kötetében székelykapuk és fazárak keletkezését magyarázza. Entz Géza a dési ref. templomot dolgozza fel művészettörténetileg.

Értékesek az ~ történeti személyiségrajzai: Veress Endre gróf Kemény József történészről és a történetíró Báthory István lengyel királyról írt monográfiái, id. Kántor Lajos rajza Wass Otíliáról, az EME jótevőjéről, György Lajos Dr. Bitay Árpád életrajzi adatai és tudományos munkássága c. műve (ETF 100.), ugyancsak az ő tollából Dr. Rajka László élete és tudományos munkássága (ETF 110.), a zenetörténész Lakatos István A muzsikus-Ruzitskák Erdélyben c. értekezése (ETF 111.), Nagy Géza dolgozata Geleji Katona István személyiségéről vagy a Bíró Vencelé gr. Batthyány Ignácról, a gyulafehérvári könyvtáralapítóról megannyi életrajzi forrásmű.

A hazai magyar faluszociológia kezdeteit Venczel József A falumunka és az erdélyi falumunka-mozgalom (ETF 78.) és Szabó T. Attila A transylvan magyar társadalomkutatás (ETF 97.) c. munkái jelzik, utalásokkal a Gusti-féle monografikus iskolával való kapcsolatokra. Az irodalmi anyagból Gál Kelemen munkája, a Brassai küzdelmei a magyartalanságok ellen (ETF 10.) s Gyalui Farkasé, A Döbrentei-pályázat és a Bánk bán (ETF 32.) emelkedik ki. Példamutató két sajtótörténeti úttörés: Hofbauer Lászlótól Az Erdélyi Híradó története (ETF 43.) és Kristóf Györgytől Az erdélyi magyar vidéki hírlapirodalom története a kiegyezésig (ETF 109.).

Fontos láncolatot alkotott az ETF sorozatban Románia magyar irodalmának rendszeres számbavétele. György Lajos eredetileg már 1919-től 1924-ig kiadott erdélyi magyar irodalmi bibliográfiáját 1925-ben az ~ keretében folytatta, s ez a munka 1933-ig Ferenczi Miklós, ugyanettől az évtől társként, majd 1934-től egyedül Valentiny Antal, végül 1940-42-ben Nagyenyedről, Dél-Erdélyre korlátozva Vita Zsigmond tollából jutott tovább (*bibliográfia).

Az egyik szerző jeles román történész, Vasile Pârvan (A dákok Trójában, ETF 2.); román-magyar kapcsolatra utal id. Kántor Lajos Párhuzam az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Astra megalakulásában és korai működésében c. munkája (ETF 116.).

(K. Á.)

A szerkesztő (Szabó T. Attila): A hatvanadik kötet és a kétszázadik szám. Erdélyi Múzeum 1946/1-4. – Dávid Gyula: A romániai magyar könyvkiadás első két évtizede. Korunk 1978/12.


Erdélyi Tudományos Intézet, rövidítve ETI – 1940 őszén alakult Kolozsvárt a humán tudományok, elsősorban a történelem és népélet tanulmányozására. Tudományos erőit államilag fizetett, ún. intézeti tanárok és az egyetemről meghívott külső tanárok alkották. 1945-ben Erdélyi Magyar Tudományos Intézet, 1946-ban újra ~, majd utolsó átszervezése után a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem-Erdélyi Tudományos Intézet nevet viselte. Első igazgatója Tamás Lajos, 1944-45-ben Szabó T. Attila, majd Venczel József, 1945-től 47-ig György Lajos, titkára Juhász István, végül elnöke Csőgör Lajos, igazgatója Gaál Gábor. Kiadványai tudományosságunk jelentős emlékei. Az ~ Évkönyvei Tamás Lajos (1940-41, 1942, 1943 I.), utána Szabó T. Attila (1943 II. és 1944) szerkesztésében jelentek meg 1942 és 1945 között; ezek az intézet belső és külső munkatársainak történelmi, irodalom- és műtörténeti, néprajzi, nyelvészeti tárgyú tanulmányait közlik; egy részük különlenyomatban is hozzáférhető.

Az ~ szervezte meg a Borsa-völgy falvainak néptudományi kutatásait, s közreadta ezek eredményeit. Vállalta a – *Magyar Népnyelv két évfolyamának (1941-42) megjelentetését is. A kiadásában megjelent mintegy 30 önálló nagyobb munka közül általános jelentőségűek: Roska Márton: Erdély régészeti repertóriuma I. (Kv. 1942); Bónis György: Erdélyi perjogi emlékek (Kv. 1942); Szabó T. Attila: Kalotaszeg helynevei I. (Kv. 1942); Szabó Dénes: Apor-kódex (hasonmás kiadás, Kv. 1942); Székely Zoltán: A komollói erődített római tábor (Kv. 1943); Varjas Béla: XVI. századi magyar orvosi könyv (Kv. 1943); Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance I. (Kv. 1943); Veress Endre: Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király levelezése I-II. (Kv. 1944); Paulovics István: Dacia keleti határvonala és az úgynevezett "dák" ezüstkincsek kérdése (Kv. 1944); Jancsó Elemér: Döbrentei Gábor élete és munkássága (Kv. 1944); Huszár Lajos: Bethlen Gábor pénzei (Kv. 1945); Kristóf György: A két Bolyai alakja szépirodalmunkban (Kv. 1947). A fokozódó hon- és népismereti, néprajzi érdeklődés jeleként jelent meg az ~ kiadásában 1943-ban Hankó Béla kötete a székely lovakról, Árvay Józsefé a barcasági Hétfalu helyneveiről, Járdányi Pál A kidei magyarság világi zenéje, Hantos Gyula Kétvízközti majorok c. munkája, Vajkai Aurél kötete a Borsa-völgyi népi orvoslásokról, s 1944-es keltezésű Sándor Gábor A hóstátiak szénavontatása, Kovács László A kolozsvári hóstátiak temetkezése, Faragó Ferenc Kide egészségügyi helyzete c. műve. 1945-ös keltezésű Márton Gyula A kolozsmegyei Borsavölgy állatnevei c. munkája. A Szabó T. Attila szerkesztésében 1947-ben megjelent Emlékkönyv Kelemen Lajos hetvenedik születésnapjára magyar, német és román nyelvű tanulmányokat tartalmaz.

(K. Á.)

Mikecs László: Új erdélyi tudomány. Jegyzetek az E. T. I. működéséhez. ETF 190. Kv. 1944. – Balogh Edgár: A mai erdélyi magyar tudományos érdeklődés. Magyar Út, Bp. 1944/24; uő: Az új magyar népiségtörténet kolozsvári kísérletei. Magyar Út, Bp. 1944/25; uő: Erdélyi szellem az erdélyi tudományban. Magyar Út, Bp. 1944/28.


Erdélyi Tudósító – társadalmi és tudományos szemle, szerkesztője Veress Ernő. Brassói Kath. Tudósító címen "társadalmi, hitbuzgalmi, közgazdasági" lapként indult, egy időben hetenként, majd kéthetenként, végül havonta jelent meg. Az ~ címet 1919. febr. 17-től vette föl, 1929-től Kolozsvárott szerkesztették; 1936-os, XIX. évfolyama Tudósító címen jelent meg. 1944-ben Új Erdély címen Kovrig Béla szerkesztette. Hitbuzgalmi jellegű írások mellett szépirodalmat, művelődéstörténeti tanulmányokat, irodalmi és színházi műbírálatot, (A szócikk befejező része a cenzúra beavatkozása előtt így hangzott:) ...könyv- és folyóiratszemlét is tartalmazott, egyházi szerzőktől, laikusoktól egyaránt. 1923 és 1930 között Az Erdélyi Tudósító Könyvtára címen részben hitbuzgalmi, részben tudományos jellegű műveket tartalmazó sorozatot adott ki, megjelentette Az Erdélyi Tudósító Almanachját (Kv. 1933), amely a kalendáriumi rész mellett szépirodalmat és népszerűsítő tudományos írásokat tartalmaz. könyv- és folyóiratszemlét is tartalmazott. 1923 és 1930 között kiadott sorozatai: Az Erdélyi Tudósító Könyvtára, majd Az Erdélyi Tudósító Almanachja (Kv. 1933).


Erdélyi Turista*turista irodalom


Erdélyi Vasárnap*Keleti Újság


Erdélyi Viktor – Aradi Viktor írói álneve


Erdélyrészi és Bánáti Népkisebbségi Újságírók Szervezete*újságíró-szervezet


Erdélyrészi Magyar Naptár*naptár


Erdős György (Arad, 1901. dec. 11. – 1979. dec. 7., Arad) – szerkesztő, műfordító. Gimnáziumi tanulmányait a magyarországi Mezőtúron fejezte be, Németországban és Dániában járt tanulmányúton. Újságírói pályáját az Aradi Hírlapnál kezdte, majd Budapesten a Dunaposta távirati iroda (1921-22), Az Üzlet c. közgazdasági napilap (1923-24) és a Pesti Napló belső munkatársa; 1926-tól Aradon az Erdélyi Híradónál dolgozik, 1929-ben a Városi és Falusi Dolgozók Blokkja megbízásából alapított A Nap felelős szerkesztője, ennek betiltása után az aradi Reggel felelős szerkesztője és kiadótulajdonosa (1931-37); közben rövid életű irodalmi és művészeti lapokat (Kút, Rivalda, Szeptember) is szerkesztett. Walter Hasenclever és Rainer Maria Rilke prózai írásait fordította a Keleti Újság számára (1921), Caragiale-novellafordításait az 1952-ben megjelent háromkötetes centenáriumi Caragiale-kiadás közölte. Önálló munkája: Lapzárta előtt (színmű, 1951). Álneve Szilveszter György.


Erdős Imre Pál (Nántű, 1916. nov. 2.) – képzőművész. Középiskolai tanulmányait Szatmáron végezte, korán jelentkező festői és rajzolói tehetségét előbb a nagybányai festőiskolában – Thorma János, Krizsán János és Mikola András tanítványaként –, majd Budapesten fejlesztette, ahol különösen Molnár C. Pál szürrealisztikus, majd újklasszicista szimbolizmusa hatott művészi látásmódjának kialakítására. Fametszetei (1936) és párizsi képei (1938) album alakban Szatmáron jelentek meg. Későbbi időszakból származó portréi: a Művészek álarc nélkül c. album (Bp. 1942) eredeti színészarcképeket tartalmaz, a Ceruzával a toll mestereinél (Ignácz Rózsa előszavával, Bp. 1942) többek közt Babits Mihály, Csathó Kálmán, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Veres Péter, Zilahy Lajos aláírásukkal hitelesített portréit közli. Grafikusi pályája 1945 után bontakozott ki. Fény és árnyék c. önarcképsorozata (Szatmár 1946) Benedek Marcell előszavával jelent meg album formában, később avasi és máramarosi rajzkompozíciókkal jelentkezett. Tervezett könyvborítókat, román és magyar költők verseit illusztrálta, a romániai magyar művelődési és napisajtó állandó munkatársa.

Szocialista képzőművészek a világ dolgairól. Gyöngyösi Gábor interjúja E. I. P.-lal. Korunk 1975/10.

ASZT: Interjú. LM 981.


Erdős Tibor, Cs. Erdős*színházművészet


Erdővidék magyar irodalmi élete – gazdag művelődéstörténeti hagyományban gyökerezik. Nagyajtán élt a halálát megelőző évtizedekben Cserei Mihály; ugyancsak a XVIII. századból Benkő József történész és Linné-követő botanikus munkásságára emlékezünk, innen indult pályájára Bölöni Farkas Sándor, s Benedek Elek kisbaconi otthona nemcsak a század eleji székelymentő akció kezdeményezésével s e táj megörökítésével kapcsolódott írásbeliségünk menetébe, hanem a Cimbora-szerkesztő fáradhatatlan irodalomszervezésével s "fiai"-nak ide gyakran megtérő irodalmi turnéival, a romániai magyar irodalmi közélet első népi törekvéseivel is. A Nagyajtán született Kriza János katonadala ezen a tájon nem nosztalgikus jelkép, hanem maga a valóság: "Erdővidék az én hazám, / Katonának szült az anyám. / Zöld erdő zúgásán, / Vadgalamb szólásán / Nevelt föl jó apám." A vidék központjában a százéves baróti középiskola hűen őrzi az itt született Baróti Szabó Dávidnak, a "klasszikus triász" költőtagjának emlékét, s idézi a község másik jeles szülöttjét, Gaál Mózes ifjúsági írót.

Barót szellemi örökségéhez tartozik az 1860-ban alakult Erdővidéki Székely Társalgó és Olvasó Egylet s az 1874 óta működő, 1974-ben centenáriumát ünneplő baróti dalárda. A zenekar is közel százéves. Az első nyomdát 1898-ban állították föl, Rozsondai János, Nagy József, majd Égető Árpád nyomdászok igazgatása alatt közel fél századig működött. 1903-tól itt készült az Erdővidék c. hetilap, első szerkesztői: Ferenczy Géza és Hoffmann Géza. A lap többször változtatott címet, utoljára 1940-ben jelent meg Fábián László szerkesztésében mint Erdővidéki Hírlap. Hasábjain megtaláljuk Benedek Elek, Bitay Árpád, Szabó Jenő, Szabolcska Mihály, Szalay Mátyás, Szekula Jenő írók és a jeles bodosi gyümölcstermesztő Budai József írásait. Az 1924-ben alakult Baróti Casino könyvtára mára 20 000 kötetes városi könyvtár, a régi kultúrház 1958 óta városi Művelődési Ház. Kászoni Gáspár régészeti és céhtörténeti gyűjteménye itt, id. Sütő Bélának s társainak néprajzi gyűjteménye a közeli Vargyason egy tervbe vett Erdővidéki Múzeum törzsanyaga. Az irodalmi ünnepélyek, író-látogatások, színházi rendezvények, kiállítások, bányásznapok, tudományos ülések légköréből indult pályájára Barótról Bede Olga írónő, Kászoni Zoltán halbiológus szakíró és Kisgyörgy Zoltán geológus szakíró, Kovászna megye s főleg a Köpec-baróti Szénmedence kutatója.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 1934-ben Baróton megrendezett tudományos értekezletén Szádeczky-Kardoss Gyula, Bányai János, Balogh Ernő és Török Zoltán geológusok rámutattak már a táj altalajkincseire, az 1872 óta folyó köpeci barnaszénbányászat azonban csak a szocialista iparosítás során érte el mai területi és műszaki fejlettségét. A tájra jellemző bányászvilágot Szemlér Ferenc regénye, A föld alatti erdő (1950) emelte az irodalomba, a szocialista fejlődés eredményeit mind műszaki, mind üzemtörténeti szempontból Kisgyörgy Zoltán és Vajda Lajos dolgozta fel a helyi szénbányászat centenáriumára kiadott Köpecbánya 1872-1972 c. kötetben (Sepsiszentgyörgy 1972).

Erdővidék ismétlődő ünnepei a Benedek Elek-évfordulók. A kisbaconi Mária lakban berendezett emlékházhoz s írói emlékeket őrző kertjébe 1959-ben is, 1979-ben is elzarándokolt a vidék népe, s a lezajló ünnepségek írói és tudományos előadói egyre bensőségesebben mutattak rá a nagy mesemondó és harcos irodalompolitikus erkölcsi magatartásának, mondandójának mély helyi gyökereire. A köpeci bányavidék székely lakosságának nagy életforma-fordulójáról Balogh Edgár Vargyasi változások c. krónikája számol be (Bartha Árpád fotóival, 1979).

Sütő András: Erdővidéki napló. A Rigó és apostol c. kötetben, 1970. 19-32. – Hol voltak legkisebb vidéki lapjaink? Kisgyörgy Zoltán levele az Erdővidéki Hírlapról. Korunk 1971/6. – Herédi Gusztáv: Barót – bánya – kultúra. Korunk 1973/3. – Kisgyörgy Zoltán: Erdővidék. Útikalauz. Sepsiszentgyörgy 1973. – Kormos Gyula. Meghívó Kriza János és Benedek Elek szülőföldjére. A Hét 1974/15.


Erg Ágoston (Szatmár, 1905. máj. 9. – 1939, Milánó) – költő, közíró. Középiskolai tanulmányait Máramarosszigeten a ref. kollégiumban, Szatmáron és Szegeden végezte, orvosi tanulmányait Bécsben és Padovában folytatta, majd Olaszországban telepedett le, Milánóban nyitott rendelőt. (A szócikkből törölve:) 1922-ben Szegi Istvánnal közösen adta ki Vágyak és jajok c. verseskötetét Szegeden. 1924-ben Bécsben több erdélyi születésű diáktársával a Fiatalok könyve c. maga szerkesztette versantológiában szerepelt, majd Heves Ferenccel közös avantgardista verskötetet adott ki Groteszk plakát címmel (Wien-Máramarossziget 1926). 1926-tól – a lap indulásától – kezdve a Korunk munkatársa, széles skálán elemezte az irodalmi és művészeti jelenségeket, ismertette az olasz szellemi élet haladó és retrográd megnyilatkozásait; először írt magyarul Proustról, érdekelte a pszichoanalízis. Több írása jelent meg a Heves Ferenc szerkesztette Máramaros c. hetilapban. (Itt a szócikkből törölve:) Tamás Aladár budapesti folyóirata, a 100%, 1927-től kezdve futurista jellegű verseit, majd művészeti tanulmányait közölte, így az új szovjet képzőművészet méltatását. Ismeretlen körülmények közt halt meg, állítólag öngyilkos lett. Nekrológjában Gaál Gábor költészetének a realizmus felé tisztuló avantgardizmusát emelte ki. Színérváraljáról napjainkban került elő Balogh Feri halála c. regénye, melynek egy részletét annak idején 2400 kalória c. alatt közölte a 100%. (A szócikk utolsó mondata törölve:) Az ötszáz lapnyi kéziratot a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi Budapesten.

Gaál Gábor: E. Á. Korunk 1939/2; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 659-60. – Heves Ferenc: E. Á. Korunk 1973/2.


Ernyes László, családi nevén Ehrenfeld (Arad, 1912. ápr. 21. – 1975. aug. 30., Temesvár) – újságíró, költő, műfordító. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a kat. főgimnáziumban végezte, Temesváron lett banktisztviselő, majd az Electromotor gyár technikusa. Különböző lapoknál dolgozott mint riporter és sportszerkesztő. Szerkesztette az Apărarea Patriotică contra teroarei fasciste c. kiadványt (Tv. 1945). Anavi Ádámmal röplapot adott ki az 1946-os választásokra. Ének a munkatáborból c. verseskötete évjelzés nélkül jelent meg. Fordította Frank Wedekind, Rainer Maria Rilke, Mihai Eminescu és több mai román költő verseit.


Erős Blanka (Marosvásárhely, 1917. nov. 3.) – újságíró, szerkesztő. ~ László felesége. Középiskolát Gyergyószentmiklóson végzett, a II. világháború alatt ápolónő Kolozsvárt, deportálták. Előbb vegyészetet hallgatott, 1949-től adjunktus a Bolyai Tudományegyetem társadalomtudományi tanszékén, majd 1954-től a Dolgozó Nő főszerkesztője. 1973-ban nyugalomba vonult. Munkája: Lányoknak – lányokról (Kaleidoszkóp, 1976).


Erős László (Kolozsvár, 1913. máj. 31.) – újságíró. ~ Blanka férje. Szülővárosában a George Bariţ líceumban érettségizett, a Ferdinand Egyetemen szerzett jogi diplomát. Az Orient-Radio (RADOR) távirati iroda munkatársaként kezdte meg pályáját (1933-40), a felszabadulás után az Erdély és a Tribuna napilapok szerkesztőségében dolgozik, 1948-tól az Egység (később Új Út) szerkesztője, majd titkára, 1953-ban a Falvak Dolgozó Népe munkatársa, az Igazság külpolitikai rovatvezetője (1953-68). Kommentárjai és tanulmányai az Előre, A Hét, Korunk, Művelődés hasábjain jelennek meg. Munkája: Bélyeggyűjtők könyve (KKK 1979).


Erőss Alfréd (Perestyén, 1909. júl. 7. – 1950. júl. 11., Torda) – költő, tanulmányíró. Kézdivásárhelyen érettségizett, Gyulafehérváron és Rómában végezte a teológiát. 1938-tól teológiai tanár, a Pázmány Péter Társaság tagja. Első kötete 19 éves korában jelent meg a Vasárnap kiadásában Az út (Arad 1928) címen. "Meglehetősen egy húron játszik, s talán szántszándékkal elfogja fülét az új líra dübörgő erejű hangjától, mely ma fölveri Európa csöndjét" – állapította meg Dsida Jenő. 1941-ben Kolozsvárra költözött. Újabb kötete a Székelyek dicsérete (Kv. 1942). (A mondat a cenzúra beavatkozása előtt így hangzott:) Újabb kötete a Domokos Pál Péternek ajánlott Székelyek dicsérete (Kv. 1942). Verseire jellemző a pátosz, a legjobbak tájélményből születnek, hangot adva a dolgozók szociális gondjainak is. Tanulmányait az Erdélyi Iskola, Hitel, Reményik Sándorról írt értekezését a Termés (1943. Tél) közölte. Az emberi személy problémája (Bp. 1944) c. bölcseleti munkája a céltudatos közösségi ember önalakítását értékeli.

D. J. (Dsida Jenő): E. A.: Az út. Pásztortűz 1927/25-26.


Erőss Attila (Küküllővár, 1925. júl. 27.) – újságíró. A középiskolát Marosvásárhelyen, jogtudományi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte. Marosvásárhelyen újságíró (1947-53), az Igaz Szó szerkesztője (1953-54), majd törvényszéki bíró (1955-62), jogtanácsos. Napilapokban és folyóiratokban elszórt elbeszélései, törvényszéki jegyzetei, bűnügyi kisregényei (A bosszú, Hargita 1968; A szürke ametiszt, Vörös Zászló 1968) és regényrészletei láttak napvilágot. Zenélő kút c. színjátéka (Gergely Géza rendezői tanácsaival, Művelődés 1972/7) történeti témát visz műkedvelő-színpadra.


Erőss József (Csíkszereda, 1868. okt. 26. – 1932. nov. 7., Sepsiszentgyörgy) – történész. A középiskolát Csíksomlyón, a teológiát Gyulafehérvárt végezte, tanári oklevelet a kolozsvári egyetemen szerzett. Középiskolai tanár volt Gyulafehérvárt, Csíksomlyón, Kézdivásárhelyen (1894-1929). Olaszországi útirajza (1910), székely történelme (1913) és ifjúsági színjátéka az ágyúöntő Gábor Áronról (1914) Kézdivásárhelyen jelent meg. Háromszék telepedési története c. tanulmányát a Székely Nemzeti Múzeum emlékkönyvében és különlenyomatban is közzétette (Sepsiszentgyörgy 1929); a munka a történetírás korabeli eredményeit foglalja össze.


Erről van szó – Gaál Gábor és Ben Ami (Benamy Sándor) "Művészeti és emberi figyelmeztető" alcímmel Kolozsvárt 1927 elején, feltehetőleg április havában megjelent röpirata. A 24 újságlap terjedelmű kiadvány montázsszerűen hozza a két szerző írásait; Gaál több részre tagolt vezércikkében a fogalmak ésszerű tisztázását sürgeti, jelképesen meghirdetve "az Emberiség Szótárá"-t, szembefordulva bármiféle új metafizikával, s leszögezve, hogy "Csak a szükségszerű dolgoknak van jogosultságuk!" A röpiratban Gaál egyfelől a hontalanság mítoszaival s az avantgarde formabontásával, másfelől a vidéki utánzással és felszínességgel szemben keres új szintézist, kimondva: "Legyen az erdélyi író formáiban is külön, eredeti; ha így parancsolják: erdélyi. Ha erre bírja a készsége, akkor a tartalma is és a lokalitása is idevaló és mégis egyetemesen emberi lesz. Járja a Bartalis útját. Ne ismételjen!" Az ~ Gaál-anyagát részben újraközli Gaál Gábor Válogatott írások c. gyűjteménye (II. 1965. 154-60.).

Salamon László: Erről van szó. Korunk 1927/5. – Balogh Edgár: A Korunk fordulata 1929-ben. NyIrK 1964/2; újraközölve Itt és most, 1976. 20-51. – Benamy Sándor: A XX. században éltem. Bp. 1966. 182-99. – Tóth Sándor: G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről. 1971. 108-12.


Esti Lloyd – gazdaságpolitikai napilap Temesváron 1924. márciusa és okt. 6-a között. 155 száma jelent meg. Franyó Zoltán szerkesztette. Radikális polgári iránya, nyílt véleménymondása, változatos riportanyaga s minden téren megmutatkozó határozott állásfoglalása rövid idő alatt széles körben tette népszerűvé. Belső munkatársai közé tartozott Benamy Sándor, Damó Jenő, Győri Ernő és Mikes Imre. A lap közölte Endre Károly kritikáit, Kóra-Korber Nándor és Szántó György rajzait.


Estilap*Ellenzék


E. Szabó Ilona, Engelné (Szamosújvár, 1924. nov. 25.) – műtörténész. Engel-Köllő Károly felesége. A kolozsvári művészeti főiskolán 1952-ben végzett, rajztanár Nagyváradon, 1953-tól 1978-ig a kolozsvári Művészeti Múzeumban muzeográfus. Műkritikáit az Utunk, Korunk, Arta Plastică közli, számos román és magyar nyelvű kiállítási katalógus szerzője. Szolnay Sándor (1974) és Fülöp Antal Andor (1979) c. kismonográfiái a művészek egész életművét felölelő, alapos művészettörténeti tájékozottságról tanúskodnak.


Északi Színház – az 1968 óta román és magyar tagozattal működő szatmári színház elnevezése. A magyar tagozat eredetileg a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Kolozsvárt 1953-ban végzett évjárata, mely együtt maradt és a nagybányai Állami Színház magyar tagozataként kezdte meg színpadi működését. A "fiatalok színháza" 1956-ban került Szatmárra, s élén Harag György igazgató-főrendezővel hamarosan országos hírnevet szerzett bátor kísérletező szellemével. A gondos összjátékra épített művészi teljesítmények közt klasszikus és modern drámák mellett egyre inkább feltűnnek a hazai magyar drámairodalom termékei.

Az 1960-tól Csíky András, 1968-tól Ács Alajos, ma Gergely János igazgatása és Boér Ferenc művészi irányítása alatt működő színház magyar együttese sikerre vitte Sütő András Tékozló szerelem, Nagy István Nézd meg az anyját (1962-63), Földes Mária Baleset az Új utcában (1963-64) és A hetedik, az áruló (1966-67), Csávossy György és Komzsik István A fül (1966-67), Méhes György 33 névtelen levél és Páskándi Géza Külső zajok (1967-68), Kányádi Sándor Ünnepek háza (1970-71) c. darabjait. Az ~ segítette színpadra szerzőavató bemutatóval Kocsis Istvánt, akinek A nagy játékos c. Martinovics-drámája (1969-70) és Bolyai János estéje c. monodrámája (1970-71) Zsoldos Árpádnak, Megszámláltatott fák c. drámája (1972-73) Ács Alajosnak, Magellán c. drámája (1974-75) Boér Ferencnek, Tárlat az utcán c. drámája (1975-76) Boér Ferencnek és Czintos Józsefnek, Árva Bethlen Kata c. monodrámája (1976-77) pedig Nyiredi Piroskának a művészi alakításával került közönség elé.

Ebben a színházban jutott először színpadra, ugyancsak szerzőavató bemutatóként Sigmond István Gyertyafénynél c. egyfelvonásosa (1976-77), Soltész József Hat szem egy kulcslyukon c. vígjátéka (1978-79), valamint Kincses Elemér Ég a nap Seneca felett c. drámája (1978-79). Székely János Hugenották c. drámájának első bemutatóját az 1979-80-as évadban tartották. Az ~ létesítménye a szatmári Irodalmi Szalon, teljesítményei közt Tarnói Emília népballada-estje, Boér Ferenc és Gyöngyösi Gábor fiatal költőkről folytatott és versekkel illusztrált színpadi párbeszéde, egy Petőfi- és egy Ady-emlékműsor, Platóntól a Szókratész védőbeszéde, D. R. Popescu Andilandi c. egyfelvonásosának első bemutatója, egy összeállítás Hangok az arénában címmel Méliusz József műveiből s 1980-ban Parászka Miklós rendezésében egy József Attila-emlékműsor szerepelt.

(Gy. G.)

Gyöngyösi Gábor: Historia domus. Utunk 1972/7; uő: A szatmári színjátszás rövid története. Emlékfüzet a szatmári É. Sz. magyar tagozatának 20. évfordulójára. Szatmár 1973. – Földes Mária: Nézz vissza... húsz évre. A Hét 1973/43. – Kántor Lajos: A megtalált színház. Kv. 1976. 160-67. A legenda szétfoszlása.


Északnyugati Újság*Nagykároly magyar irodalmi élete


ESZME – "Az Erdélyi Szemle Munkatársainak és Barátainak Irodalmi, Tudományos, Művészeti és Közművelődési Egyesülete" címből képzett betűszó, az Erdélyi Szemle támogatására csoportosult baráti kör jelképes elnevezése. A Sütő-Nagy László kezdeményezésére eredetileg Erdélyi Szemle Társaság c. alatt kötetlenül működő közösség 1933 decemberében ezen a címen hivatalos egyesületté alakult, s 1938-ig működött. Elsősorban iparos körökben, kereskedő társulatokban, földészek művelődési otthonaiban tartott tájékoztató és népszerű előadásokat Kolozsvárt és vidékén. Vezetőségében helyet kapott az idősebb generáció: Bartha Ignác elnök mellett id. Hatházy Sándor, Kiss Elek, Gulyás Károly, Walter Gyula és az alapító Sütő-Nagy László. Velük működött együtt az ifjabb nemzedék képviselete is: a titkári teendőket vállaló Bözödi György, Jancsó Béla és Jancsó Elemér. A fiatalok külön estélyein Koós-Kovács István, Kováts József, Szabédi László szerepelt.

Népszerűkké váltak ún. irodalmi törvényszékei, melyeken a – *Pharos zsidó irodalmi és könyvkiadó társaság tagjai s Janovics Jenő, Poór Lili művészek is felléptek. Az ~ programján a székely írócsoportból Nyírő József és Tamási Áron, a többi írók közül Gyallay Domokos, Karácsony Benő, Szántó György népszerűsítése szerepelt; bevonták munkájukba a parasztság íróit is, Bárdos Pétert, Pálfi Miklóst, Sárközi Gerőt, Izsák Domokost; kapcsolatot építettek ki a szervezett munkássággal, melynek soraiból céljaikat Bruder Ferenc, id. Jordáky Lajos, Terhes Gyula támogatta; a haladó polgári elemeket vallási különbség nélkül népművelő szolgálatba vonták. A világnézeti harcok kiéleződésekor az ~ általános tervei és elképzelései felbomlottak.


Evien-Eisler Eugen – *Petrozsény magyar irodalmi élete


évkönyv – valamely év jellemző eseményeit, adatait, eredményeit összegező, ill. egyes területek (szerkesztőség, iskola, intézmény) évi működését ismertető kiadvány. Sokrétű jellege folytán e kiadványtípus a romániai magyar művelődésben főként öt területen jutott szerephez. Eszerint vannak:

1. Közéleti ~ek. Jelentős kísérlet volt e téren az Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929 (Kv. 1930). Szerkesztette Fritz László és Sulyok István. Szándékuk szerint az évenként megjelenő kötetek a romániai magyarság életének teljes keresztmetszetét lettek volna hivatva megadni. Az egyetlen megvalósult kötet 714 munkatárs bevonásával és 2649 kérdőív feldolgozása alapján készült. Tizennégy fejezete közül kettő szorosabban vett művelődéstörténeti vonatkozású: Magyar könyv Erdélyben Sulyok Istvántól és Az Erdélyi Múzeum Egyesület tíz esztendeje id. Kántor Lajostól. A bánsági magyarság életét mutatja be a Magyar Ház Évkönyve (Tv. 1930); a Páll György szerkesztette kötet amatőrkiadásban azok számára készült, akik "a temesvári Magyar Ház befejezését előmozdították". Művelődéstörténeti szempontból érdekes Endre Károly Temesvári művészek c. összeállítása s a bánsági magyar irodalomról és sajtóról szóló fejezet. "A kisebbségi magyar polgár kézikönyve" alcímmel megjelent újabb Erdélyi Magyar Évkönyv (Brassó 1937) Kacsó Sándor szerkesztésében a "kisebbségi humánum"-ot szólaltatja meg, s hasznos irányítást ad a nemzetiségi és állampolgári magatartás erkölcsi egyeztetésére.

2. Iskolai ~ek. Több évtizedes hagyomány folytatásaként mind a felsőfokú tanintézetek, mind a jelentősebb középiskolák 1944-ig rendszeresen adtak ki ~et. A főiskolaiak közül megemlíthető a kolozsvári ref. teológiáé és az unitárius teológia értesítője (1940-ben a XLIV. évfolyam jelent meg); A Ferenc József Tudományegyetem ~e az 1940-41-es tanévtől 1944-ig jelent meg Kolozsvárt. Mindezek a kiadó tanintézet belső életére vonatkozó adatokon kívül a romániai magyar irodalmat tükröző értékes életrajzi, könyvészeti és művelődési adalékokat is tartalmaznak.

Jeles napok alkalmat adnak arra, hogy az intézmény vezetősége feleleveníthesse az iskolai ~ek hasznos hagyományát, mint például az Anuarul Liceului Pedagogic din Odorhei Secuiesc – A székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum Évkönyve (1670-1971), amelyet Ecaterina Mageru, Ferenczi Emma és Hegedűs Gyula szerkesztettek.

3. Tudományos ~ek. Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve c. alatt 1940-41-es, 1942-es, 1944-es és 1944-47-es (I-II.) kötetek jelentek meg Kolozsvárt; a rangos tanulmánygyűjtemény-sorozat az intézet munkatársainak kutatási eredményeit összegezte. Az utolsó két kötet – miként a szerkesztőségi jegyzetből kitűnik – részben a kimaradt 1943-as ~ anyagát öleli fel, melynek szedését 1944 őszén a háborús események miatt meg kellett szakítani, részben pedig a felszabadulást követő első évek tudományos eredményeiből ad ízelítőt. 1973-ra jelent meg Ritoók János bevezetésével a Korunk Évkönyv I. kötete, 24 szakember megszólaltatásával körképet adva a romániai tudományosságról; az 1974-re kiadott második Korunk ~ a romániai magyar sajtót mutatja be Veress Zoltán bevezetőjével; az 1976-os jubileumi évkönyv, amelyet Egy alkotó műhely félévszázados történetéhez címen Szilágyi Júlia szerkesztett, főként magáról a folyóiratról szóló tanulmányokat tartalmaz; az 1977-es évkönyv – szerkesztette Veress Zoltán – központi témája az Ember a gyorsuló időben; az 1979-es évkönyv – szerkesztette Herédi Gusztáv –, tekintettel Orbán Balázs születésének 150. évfordulójára a Romániai magyar népismeret c. alá foglalt tárgykörrel foglalkozik, míg az 1980-as az Ember, város, környezet témáját dolgozza fel Veress Zoltán szerkesztésében.

1978-ban megindult A Hét Évkönyve sorozat is, köteteinek problematikáját az alcím jelzi: az I. kötet a Haza, szülőföld, nemzetiség (közli Bernád Ágoston összeállításában Romániai magyar írók repertóriuma c. alatt 136 író személyi és könyvészeti adatait is), a következő 1979-es II. kötet Mi lehet, mi lesz a gyermekem címen nevelésügyünk haladó hagyományait eleveníti fel s a szülőknek igyekszik szakszerű pályaválasztási tanácsokkal a segítségére lenni. Mindkét kötet felelős szerkesztője Horváth Andor, a II. kötet szerkesztője Baróti Judit. A III. kötet Azok a lázas hetvenes évek c. alatt az elmúlt évtizedet áttekintő cikkválogatás.

4. Irodalmi és művészeti ~ ek. A Kolozsvári Nemzeti Színház Évkönyve (Kv. 1943) c. alatt Szabó Lajos szerkesztett színművészeti összefoglalást, amelyből kiemelkedik Jancsó Elemér tanulmánya a 150 éves kolozsvári magyar színjátszás hagyományairól. Szépirodalmi ~-sorozatot kívánt megnyitni az Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi szerkesztőinek közös munkája, a Dimény István, Kocziány László, Lőrinczi László, Marosi Péter és Szász János szerkesztésében megjelent Irodalmi Évkönyv 1957, de a kötet sikere ellenére is a kezdeményezés elakadt.

1968 óta évről évre rendszeresen megjelenik Kolozsvárt az Utunk Évkönyv. Grafikai tervező Tóth Samu, majd Árkossy István, a címlapot Deák Ferenc készítette. A népszerűvé vált ~ általános (1968), irodalomtörténeti (1969 és 1970), a lap jubileumát ünneplő (1971), lexikális (1972), humorisztikus (1973), honismereti (1974) beállítottságával teret biztosít a modern képzőművészet és zenei élet kérdéseinek is, gazdag illusztrációkkal és műmellékletekkel. További kötetei az 1850 éves Kolozsvár-Napocához (1975), a Nők Nemzetközi Évéhez (1976), a lap harmincéves történetéhez (1977), a Nemzetközi Gyermekévhez (1978), a műkedvelő színjátszáshoz (1979), valamint a hiedelmek-mítoszok világához (1980) kapcsolódnak.

5. Alkalmi ~ek. Három nyelven jelent meg az Almanahul Tipografilor – Nyomdász Évkönyv – Buchdrucker Almanach (Kv. 1926) Krizsó Kálmán szerkesztésében. A remek kivitelezésű, ólommetszetekkel, linókkal, betűvetési táblákkal ellátott díszkiadás előállításában kolozsvári, nagyenyedi, nagyváradi és temesvári grafikusok és nyomdászok vettek részt. Művelődéstörténeti szempontból forrásértékű a kötetben Krizsó Kálmán Nagyrománia kő- és könyvnyomdaipari statisztikája c. összeállítása. A Krizsó-féle nyomdász ~ további kötetei: Almanahul tipografilor – Nyomdász Évkönyv – Buchdrucker Almanach (Tv. 1927); Almanahul Grafic – Grafikai Évkönyv – Graphisches Jahrbuch (1930); Graphisches Jahrbuch (társszerkesztő Friedrich Schneider, Kv. 1938); Grafikai Évkönyv (Kv. 1940). 1942-ben is megjelent még egy hasonló évkönyv, de nagyon szűk körben került terjesztésre, mivel a példányok java részét a rendőrség elkobozta. A Hankó János kiadásában megjelent 110 év. A Kolozsvári Casino Évkönyve (Kv. 1943) művelődéstörténeti szempontból becses, mert az alapítástól fogva 1943-ig bezárólag közli a kaszinó tagjainak névsorát.

Évkönyv címmel 1947-ben és 1948-ban jelentetett meg egy-egy kisebb kiadványt Brassóban az Encián Turista és Testnevelési Egyesület Ördögh Sándor szerkesztésében.

(K. K.)


ex libris, lat. 'könyveiből' – könyvjegy; sokszorosított grafikai lap; arra szolgál, hogy a könyv tulajdonosát jelezze. Bár kódexekben is előfordul (superexlibris), fejlődéstörténete a könyvnyomtatás és általában a könyv történetéhez kapcsolódik. A grafikus a lapon feltünteti a rendelő nevét s az "ex libris" jelzést, emellett igyekezvén a könyvgyűjtő egyéniségét, foglalkozását, kedvtelését valamilyen jelképes rajzban szemléltetni. Képzőművészeti besorolása szerint kisgrafika. Technikája a lehető legváltozatosabb: metszetek, karcok, vegyestechnikák (általában sokszorosító eljárások) vagy nyomdatechnikai úton nyomódúcra (klisére) átvitt rajzok. Az elsők a XV. századból ismeretesek, de kultuszuk Európa-szerte csak Albrecht Dürer után lett általánossá. Dürer, Holbein és Cranach már a mai értelemben vett ~-grafikát művelték; hatásuk a múlt század végén, a jelen század elején, a könyvjegyek második reneszánszának kezdetén is kimutatható.

Erdélyben ifj. Köleséri Sámuel könyvjegyét tekintjük az első magyar ~nek. Eredete a XVII. század utolsó negyedére tehető, valószínűleg Hollandiában készült. Címeres (heraldikus) könyvjegyeket nagyobb számban a XVIII. század közepétől ismerünk. A XIX. század második felében mutatkozó pangás után a századfordulón és különös nyomatékkal a XX. század elején élénkül meg újra az ~ gyakorlata és forgalma. Felfedezője az önállósuló iparművészet, támogatója a szecesszió. Jobbára az utóbbi stílusirányzathoz sorolhatók azok a hazai könyvjegyek is, melyek a 20-as évek közepétől legnagyobb könyvkiadó vállalkozásunk, az ESZC könyvei számára készültek (Bánffy Miklós, Debreczeni László és Kós Károly grafikái). A két világháború között számos könyvgyűjtő készíttet magának művészi könyvjegyeket, ezek népszerű grafikusa abban az időben Keöpeczi Sebestyén József, Kós Károly, Debreczeni László, Tóth István, Gy. Szabó Béla, Mattis-Teutsch János, Reschner Gyula, Jeney Lajos, Radványi Román Károly. A II. világháború után csak a 60-as években kezdik élesztgetni a könyvjegykészítés gyakorlatát. Művelésére grafikusaink újabb nemzedéke vállalkozik, akik közül kiemelkedik Deák Ferenc, Feszt László, Paulovics László, Vecserka Zsolt.

Az ~, találó hasonlattal a képzőművészetek epigrammája, nemcsak könyvbarátokat vonz, de gyűjtőit is megtalálta. 1962-ben a Párizsban tartott IX. Ex Libris Európa-Kongresszus az I. Ex Libris Világkongresszussá (FISAE) alakult át, amely mint a könyvjegy gyűjtőinek és grafikusainak nemzetközi egyesülete kétévenként ülésezik. A könyvjegy-gyűjtő – az amatőr – fogalma nálunk a század első negyedében jelenik meg. A könyvjegy készítése és gyűjtése népszerűsítésének értékelhető eredményei vannak. Fóruma a *Könyvtári Szemle, majd megszűnése után a Művelődés *Könyvtár c. negyedévi melléklete (rendszeresen közöl szakcikkeket és illusztrációkat), továbbá a Korunk, Utunk, A Hét folyóiratok és néhány napilap is. Ismert népszerűsítője és a szakirodalom művelője Gábor Dénes.

Nevesebb hazai gyűjtők: Diamant Izsó Kolozsvárt (nagy értékű kollekciója a II. világháború alatt részben szétszóródott, részben megsemmisült), Boros József Gyulafehérvárt (8200 lapból álló gyűjteménye a kolozsvári Egyetemi Könyvtár állományába került), Radványi Román Károly Nagyváradon (gyűjteménye ifj. Radványi Károly birtokában; rendezetlen), Gábor Dénes Kolozsvárt (10-12 000 szakszerűen rendezett lap tulajdonosa), Kovrig Károly Tordán (gyűjteménye örökösei birtokában).

Úttörő ex libris-kiállításokat rendeztek a könyv nemzetközi évében, 1972-ben a brassói municípiumi és a kolozsvári egyetemi könyvtárban, még nyomtatott katalógusok nélkül, a következő évi brassói, majd a csíkszeredai kiállítás kétnyelvű, 16 oldalas, illusztrált katalógusa már bibliofil szempontból is figyelmet érdemelt. Az 1976-os sepsiszentgyörgyi kiállítás 32 oldalas, filológiai pontossággal szerkesztett katalógusa külön megemlítendő, mert a Megyei Könyvtár első kiadványa. Ez a közel félezer könyvjegyet bemutató tárlat vándorkiállítássá alakult, és Kézdivásárhely, Barót, majd Szatmár (1977), később Csíkszereda, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós (1978) tárlatlátogatói is megtekinthették.

(M. J.)

Siklóssy László: Az erdélyi ex-libris. Pásztortűz 1925/25-26. – Szabó T. Attila: A könyvjegy művészete. Pásztortűz 1937/9. – Herepei János: Könyvészeti tanulmányok. ETF 143, Kv. 1942. – Lászlóffy Aladár: Ex libris. Előre 1967. dec. 24. – Gábor Dénes: Az ex libris múltja, jelene és jövője. Korunk 1968/6; uő: A XV. Nemzetközi Ex libris Kongresszus után. Művelődés 1974/12; uő: Útjelzők ex libris-gyűjtőknek. Művelődés 1977/3. – Gy. Szabó Béla: A grafika hamupipőkéje. Utunk 1970/51.


Ex-libris*Lepage könyvkereskedés




Hátra Címlap Előre