F


Fábián Csaba – *matematikai szakirodalom


Fábián Ernő (Kovászna, 1934. okt. 12.) – közíró, kritikus. Sepsiszentgyörgyi középiskolai tanulmányok után a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem-filozófia szakos képesítést (1956). Illyefalván kezdte tanári pályáját, 1960 óta szülővárosában tanít. A Korunk hasábjain közölt tanulmányokat az ismerethalmozás és önálló gondolkodás helyes arányairól (1969) s a vidéki értelmiségről (1971); ifjúsági sikermodelleket állított fel (1972); A hitvitázó ideológiája c. tanulmánya (Korunk 1979/6) új, elfogulatlan képet ad Szabó Dezső személyiségéről. Tájékoztató írásait, könyvelemzéseit, világirodalmi szemléit közli az Igaz Szó, A Hét, Tanügyi Újság, Megyei Tükör és a szegedi Tiszatáj. Vidéki helytállás és korszerű művelődés egyeztetését hirdeti, a nemzetiségi kérdés társadalomelméleti megközelítése, az etnikai tudat szociológiája foglalkoztatja. A Látóhatár (Kv. 1973) c. filozófiai-ideológiai antológiában az "eszközember" elemzésével szerepel. Önálló kötetei: az Apáczai Csere János (Kv. 1975) az eddigi kutatások eredményeit összegező világos pályaképen túl különösen a Magyar Encyclopaedia filozófiai vonatkozásait elemzi, új kötete: Az ember szabad lehet. Eötvös József eszmevilága (Kismonográfia, Kv. 1980).

Szigeti József: Új Apáczai-monográfia. Korunk 1976/3. – Imreh István: Tanító élet – alkotó élet. Utunk 1976/43.


Fábián Ervinné, Beer Ilona Mária vagy Elen Mary (Szolnok, 1894. márc. 15.) – ifjúsági író, Brassóban él, a Brassói Petőfi Irodalmi Kör (1947) tagja. Meséket, novellákat közölt a kolozsvári Új Cimbora gyermeklapban és a temesvári Déli Hírlapban. Munkái: Egy csokorba kötött mese (Lugos 1935; németül Ein Märchenstrauss und andere Geschichten, Brassó 1936); Az öreg paraszt (elbeszélések, Déva, 1937).


Fábián Imre (Nagyszalonta, (1945. júl. 2.) – újságíró, folklorista, költő. ~ Sándor öccse. A marosvásárhelyi pedagógiai főiskola elvégzése után a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatója (1969-71), majd a nagyváradi Fáklya belső munkatársa. Folklórfeldolgozásait és Arany-kutatásainak eredményét a napisajtó és a Művelődés, Utunk közli; versekkel jelentkezett a Varázslataink (1974) és Hangrobbanás (1975) c. antológiákban. Az Antologie de cultură populară bihoreană I. Balade c. kötetben (Nv. 1979) bihari magyar népdalokat mutat be.


Fábián Sándor (Nagyszalonta, 1937. jún. 16.) – költő. ~ Imre bátyja. Tanulmányait a nagyváradi klasszikus líceumban és a marosvásárhelyi OGYI-ban végezte. 1962 és 1966 között Sarmaságon bányaorvos, 1966 őszétől Nagyváradon üzemorvos. Orvosi és emberi hivatástudattól áthatott verseivel tűnt fel a 60-as évek elején. Tóth Árpádon iskolázott költői képekben a dolgos hétköznapokat, a tudatosan vállalt, derűs jövőt hitelesen szólaltatta meg Nehéz szépség c. Forrás-kötetében (Tóth István előszavával, 1964). Verstémáinak, metaforáinak valósághátterét orvosi élményei jelentik, legjobb költeményeiben a már-már riporteri jelenítést sikerül lírába oldania, általános emberi jelentéssé emelnie. Gyermekverseket is ír, humoros karcolataival az Utunk "Humorú Tükör" rovatának munkatársa.

Újabb verskötetei: A földhöz tartozom (1967); Több kék (Kv. 1972); Nyármadár (Kv. 1976); A piros labda pettyei (verses mesék óvodásoknak, 1979).

Kiss Jenő: Néhány szó egy versről. Igaz Szó 1961/2. – Kántor Lajos: Gyógyítás és ihlet. Utunk 1962/13. – Szilágyi Domokos: Szabálytalan kritika két fiatalról. Igaz Szó

1964/9. – K. Jakab Antal: Új sematizmus felé? Utunk 1967/31. – Márki Zoltán: Az ihlet forrásai. Igaz Szó 1967/11; uő: Fehér szavak. A Hét 1976/32. – Szőcs István: Költészeti eszmény a gyakorlatban. Előre 1972. aug. 12. – Molnos Lajos: Nyármadár. Utunk 1977/29.

ASZT: Interjú és versek. LM 471, 604, 612. – F. S. írói pályájáról. LM 1325.


Fábry Zoltán romániai kapcsolatai – a magyar irodalomban azokkal a sajátosan egyéni írásokkal kezdődtek, amelyekben a csehszlovákiai magyar író és irodalompolitikus a szlovenszkói magyar életet a kolozsvári Keleti Újságban ismertette. Franyó Zoltán lapjának, a Geniusnak, majd az Új Geniusnak munkatársa – ez utóbbiban jelent meg Emberirodalom c. programadó írása is (1925/1) –, Szántó György Periszkop c. lapjának csehszlovákiai szerkesztője. Még a 20-as években Bartalis Jánossal és Ligeti Ernővel is kapcsolatba lépett, könyveiket a csehszlovákiai magyar sajtóban ismertette. Dienes László a Korunk megindulásakor bevonta a lap munkatársi gárdájába, ez a kapcsolat mélyült el Gaál Gáborral való évtizedes (1929-39) baráti együttműködéssé. A csehszlovákiai magyar publicista neve felkerült a folyóiratra, s szülőfaluja, a Kassa közelében fekvő Stósz mint a csehszlovákiai szerkesztőség postacíme fogalommá vált: innen bírálta a háborúval fenyegető hitlerista politika szolgálatába szegődött irodalmat s azzal szemben a német és orosz valóságirodalom, a cseh és szlovák antifasizmus, a haladó magyar népi kísérletek dokumentumait mutatta fel. A két szerkesztő avantgardizmusból indult és a valóságirodalomig érlelődött forradalmi irodalomesztétikája szervesen kiegészítette egymást. "Én forrtam, sisteregtem, ő nevelt. Írásaimat szenvedély fűtötte, őt fegyelem vezette, értelmi megállapodottság" – vallja Fábry Zoltán Gaálra emlékezve a Korunk-cikkeiből összeállított gyűjtemény (Valóságirodalom. Pozsony 1967) élén.

A Fábry-cikkek folytatódtak a Korunk új folyamában is, jórészt ezekből állította össze Balogh Edgár az 1970-ben meghalt író emlékére az Egy ember megszólal c. romániai Fábry-kötetet (Téka 1973). A fiatal nemzedék tiszteletét a stószi gondolkodó erkölcsi magatartáskultúrája iránt filozófiai elemzéssel fejezi ki Ágoston Vilmos A humanista Fábry Zoltán hite és félelme c. tanulmányában (Szövegek és körülmények. Antológia, 1974). Romániai kapcsolatait egyre bővebben tükrözi a kiadott *irodalmi levelezés.

Szenczei László: Korparancs. F. Z. könyve. Erdélyi Helikon 1935/2. – Méliusz József: F. Z. Korunk 1935/3; újraközölve Kitépett naplólapok, 1961. 56-59.; uő: Romániai magyar író prágai búcsúja F. Z.-tól. Utunk 1970/24; újraközölve Az illúziók kávéháza, 1971. 225-29. – Robotos Imre: Egy magyar humanista igaza. Korunk 1957/1; uő: A kortárs szemével. Korunk 1974/10. – Gaál Gábor levelei F. Z.-hoz. Korunk 1968/1. – Balogh Edgár: F. Z. tanítása. Korunk 1969/3; uő: F. Z. tíz levele. Igaz Szó 1970/6. – Kovács János: F. Z. és az aradi Genius. Korunk 1973/12.

ASZT: Szilágyi András megemlékezése. LM 904.


Facla Könyvkiadó – a romániai könyvkiadás 1970-es átszervezése után, 1972-ben Temesváron alakult vállalat, amely szépirodalmi, tudományos, politikai és műszaki munkákat jelentet meg román, magyar, német és szerb nyelven, elsősorban bánsági szerzőktől. Magyarul 1972 és 1980 között összesen 29 kötete látott napvilágot. Igazgatója 1978-ig Simion Dima, 1979-től Ion Marin Almăjan író, magyar szerkesztője Mandics György. Programkiadványa Eminescu Luceafărul c. költeményének háromnyelvű kiadása volt Franyó Zoltán fordításaiban, utána Anavi Ádám, Endre Károly, Gittai István, Gherasim Emil verseit és műfordításait, Bálint-Izsák László, Józsa Ödön, Gulyás Ferenc, Károly Sándor, Pongrácz P. Mária és mások elbeszélésköteteit, regényeit jelentette meg. Kiadásában látott napvilágot Neumann Mária, Salló Ervin és Toró Tibor közös kötete Bolyai János geometriájáról (1974), 13 fiatal költő Hangrobbanás c. antológiája (1975), Mandics György Barbu-elemzése (Harmadjáték, 1977), legutóbb Egyed Péter filozófiai eszmefuttatása, A szenvedés kritikája (1980).


Fajankó, később Forma-Fajankó – élclap. Hetente jelent meg 1923. dec. 25. és 1924. máj. 31. között Temesváron. Kezdetben Andreas álnéven Endre Károly szerkesztette, kiadóként Kóra-Korber Nándor grafikusművész szerepelt, főmunkatárs Varga Albert festőművész, aki testvérének, Varga Zsigának a temesvári sajtóban megjelenő tudósításait is illusztrálta. A szerkesztésből 1924. febr. 3. után Endre Károly kivált, mert nem tudott kibékülni a sikamlósságnak is helyet adó képzőművész-szerkesztők szabados koncepciójával; helyébe Varga Zsiga lépett. A lap indulásakor így fogalmazta meg programját: "Riport, élc, tréfa, rajz, karikatúra változtatja benne bőven az aktualitásokat és eseményeket hétköznapiságukból vidámsággá. Elvisz a művészetek vegykonyhájába is, de lepkeszárnyakon; észrevétlen könnyedséggel teremtve meg a viszonyt közönség és művész között." A lap munkatársai bánsági írók és művészek. Az illusztrációk kőnyomaton készültek.


Fáklya1. Az Erdélyi és Bánáti Alkalmazottak Szövetségének hivatalos lapja Kolozsvárt 1920-ban. Felelős szerkesztő Tiron Albani. Azonos szöveggel jelent meg magyar, román és német nyelven. Szakmai kérdésekkel foglalkozott, cikkeket közölt a szocialista művelődési mozgalmakról. Csak 1. száma (1920. jún. 6.) ismeretes.

2. Kolozsvárt 1920 decemberétől a Romániai Szocialista Párt magyar nyelvű hivatalos lapja; 1921. máj. 25-től a KRP magyar nyelvű központi lapja. Felelős szerkesztője Russ György. A munkásmozgalom közleményei és hírei mellett gazdag az ideológiai és szocialista művelődési anyaga. A munkásmozgalmon belül a III. Internacionálé mellett foglalt állást. Tanulmányt közölt Lukács Györgytől az illegalitás és legalitás kérdéséről, publicisztikai cikket Gábor Andortól, verseket Pártos Zoltántól és Keresztúry Sándortól, részletet Henri Barbusse Világosság c. regényéből és beszámolót Tessitori Nóra szavalóestjéről. A lapot a hatóságok: betiltották.

3. Az RKP tartományi bizottságának hetilapjaként indult Nagyváradon 1946. aug. 11-én, számozás szerint a Csehi Gyula szerkesztésében már 1945. jan. 16-tól kiadott *Új Élet folytatásaként; 1947. máj. 19-től a párt Bihar megyei napilapja. Az első főszerkesztő Robotos Imre, utóda Feleki Károly (1947-48), Kovács János (1948), Varga Jenő (1949-53), Kis Imre (1954-56), Lukács László (1957-68), Lakatos András (1969-74) és Illés Ferenc 1974-től). Kezdettől fogva a lap belső munkatársa Gyárfás Endre, Kovács János, Simon Magda, Vajnovszky Kázmér. Amíg hetilap, különösen bő az irodalmi és művelődési anyaga: ideológiai cikkeket közöl Varga B. László, publicisztikát közöl Bárdos László, riportokat Ember György, filmkritikákat Simon Magda és színházi kritikát Robotos Imre tollából. Ady, József Attila, Zelk Zoltán, Lányi Sarolta, Gyárfás Endre, Rajcsányi Károly, Szüdy György versei mellett Nagy István, Hornyák József, Kovai Lőrinc elbeszéléseivel találkozunk hasábjain, a lap fordításokat közöl Szurkov és Aragon írásaiból.

Amikor átalakul napilappá, az iparfejlesztés és a mezőgazdaság szocialista átalakítása kerül előtérbe. Gazdag a riportanyaga. A 60-as évek végétől arculatában mind több helyet kap a tudomány, irodalom és művészet: heti rovatai az irodalmi jellegű "Látóhatár", a "Gazdasági figyelő" és a magazinszerű "Hétvége"; havonta jelentkezik az "Ifjúsági figyelő", az "Ember és életmód", a "Tudomány-technika" és a "Nőkről a nőknek" rovataival. Napilap-szakaszában közli Horváth Imre, Sütő András, Bajor Andor, Tóth István, Fábián Sándor, Bonczos István, Gábor Ferenc verseit és prózai írásait, Kovács János és Köteles Pál irodalomtörténeti és irodalompolitikai tanulmányait. A lapnál kiváló riportergárda alakult ki: Implon Irén és Nagy Béla szociográfiai indíttatású riportokkal, Fábián Imre a folklórból merítő, Antal Ferenc, Kiss Sándor, Kovács Lajos és Pető Pál társadalmi és gazdaságpolitikai írásokkal szerepel. Publicistái közül Papp Imre és Tőke Csaba emelkedik ki. A művelődési és művészeti részben Boros Endre, Bölöni Sándor, Domokos Eszter, Messzer László, Gy. Szabó Gyula irodalmi szintű tudósításokat közöl. A lap külön oldalakat szentelt Ady, Eminescu, Móricz Zsigmond, Iosif Vulcan, Tabéry Géza és mások emlékének; fiatal költőket és prózaírókat (Máté Imre, Gittai István, Kőrössi P. József, Varga Gábor, Török Miklós) indít pályájukra, beszámol a nagyváradi és nagyszalontai irodalmi körök tevékenységéről.

Bihari Napló címen 1970 decembere óta időszakonként önálló mellékletet ad ki. Eddig megjelent számai Nagyvárad és Bihar megye gazdasági, társadalmi és művelődési életének keresztmetszetét adják. Kiemelkednek a helységrendezési, közéleti, ipargazdasági, képzőművészeti, előadóművészeti, néprajzi, oktatáspolitikai, turisztikai, legutóbb a "bihari emberről" szóló súlypontos számok.


Falubarátok Szövetsége a – *Falvak Népe (1932-33) híranyagszerzésére és terjesztésére alakult, diákokból és ifjúmunkásokból álló önkéntes csoportosulás.

Demeter János: Századunk sodrában. 1975. 197-98.


falukutatás – a fiatal romániai magyar értelmiség népszolgálatát előmozdító tudományos és irodalmi áramlat a két világháború között. Keletkezésére egyaránt hatott a csehszlovákiai Sarló szociográfiai mozgalma s a magyarországi falukutatók és népi írók fellépése, önálló kifejlődéséhez azonban a romániai magyar társadalmi mozgásokhoz legközelebb álló román tudományos példa, a Dimitrie Gusti professzor kezdeményezésére kibontakozott monografikus iskola is hozzájárult.

A mozgalom kezdeti szakaszát az – *Erdélyi Fiatalok faluszemináriuma és Falu-füzetei jellemzik. Gyallay-Papp Zsigmond A nép és az intelligencia (1931) c. füzete megújító szerepet szán a falu egészének a romániai magyarság életében, Demeter Béla két tanulmánya (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? 1931; Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok, 1932) ugyanebben a sorozatban a Sarló és a Gusti-féle kérdőívek felhasználásával konkrét utasításokat ad a falukutatásra és a falu megsegítésére. Mikó Imre a sorozat utolsó füzetében (Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés, 1932) kilenc Kolozs megyei falu településtörténetét és népmozgalmait dolgozza fel, kifejezésre juttatva az erdélyi magyar falukutatók egy részének radikalizálódását és új társadalmi igényeit is a következő feladat kijelölésével: "Beállunk közkatonának a magyar jövő: munkások és parasztok sorába, s az ő érdekeik értelmi szolgálatában keressük letűnő középosztályunk új nemzedékének a jövő társadalomhoz való jogát." Míg a balfelé kivált fiatal értelmiségi csoport a Falvak Népe c. lap megindításával cselekvő politikai szerepet vállalt a falusi dolgozók gazdasági és kulturális mozgalmaiban, az Erdélyi Fiatalok megmaradt gárdája, majd a belőlük kiváló Hitel-csoport továbbra is a tanulmányozás módszerével kereste a falu szolgálatának lehetőségeit. Váró György finn példákat sorol fel a vidékkutatásra, Pálffy Károly a román falumunka mintájára magyar társadalomkutató munkaközösségeket szervez, Bakk Péter bekapcsolódik Gusti professzor intézetének kutatásaiba s a Sociologie Românească hasábjain ismerteti a magyar falukutatók könyveit (ugyanő nagyenyedi tanítóképzős növendékeivel Magyarlapádon végzett szociográfiai felmérő munkát), Venczel József pedig A falumunka és az erdélyi falumunka-mozgalom (ETF 78) c. tanulmányában 1935-ben módszeresen ismerteti a Gusti-iskolát. A magyar értelmiségiek bekapcsolódását a román ~ba Traian Herseni, Henri H. Stahl és Octavian Neamţu, a "militáns szociológia" román képviselői, szívesen karolták fel, s a budapesti Lükő Gábor részvétele a román falumunkában elősegítette a módszer magyarországi elterjedését is, amit elismeréssel emleget Erdei Ferenc és Ortutay Gyula a magyar falukutatásról szóló munkákban. Nem maradhatott hatás nélkül a magyar *szociográfia egyik úttörőjének, Braun Róbert egykori lippai tanárnak az Arad megyei Maroscsicsérről először 1908-ban, majd megismételve 1935-ben elkészített és kiadott társadalomrajzi felmérése sem. Az elmélyült erdélyi magyar falukutatás egyik állomása 1936-ban a Szabó T. Attila vezette falukutató munkatábor a kalotaszegi Bábony községben; ezt az EME jog- és társadalomtudományi szakosztályának több előadása követi, s a ~ eredményeit Szabó T. Attila bibliográfiai tanulmánya (A transylvan magyar társadalomkutatás, Hitel 1938/1) foglalja össze.

A Korunk felfigyelt a ~ra, s a Sarló, a népi írók, a Gusti-féle iskola és az erdélyi magyar kísérletezések bírálatával járult hozzá a falutanulmányozás és népmozgalom időszerű találkozásához. Míg egyfelől a szociográfia átszociologizálását hirdeti s magának a középosztály-értelmiségnek az elemzését hozza előtérbe a dolgozók szempontjából, másfelől utat nyit az irodalmi szociográfiának mint művészi műfajnak, közölve Kovács Katona Jenő és Bözödi György realista falurajzait. A Sociologie Românească egyik cikkíróját helyreigazítva a lap 1936-ban szerkesztőségi jegyzetben szögezi le: "...a Korunk hívta fel a magyar közvélemény figyelmét a parasztság s nem utolsósorban a román parasztság helyzetére [...]. Az agrárválság által sújtott falu gazdasági, szociális, sőt kulturális helyzete [... ] legfőbb pontjaiban állandó tárgya a Korunk tudományos érdeklődésének." A falukutatók munkásságát a Korunk korszerű *munkástársadalomrajz ápolásával egészítette ki.

A 40-es években egy önálló kolozsvári kezdeményezés viszi előbbre a ~ ügyét: 1941-től 1944-ig több diákcsoport tanulmányozza a Szolnok-Doboka megyében fekvő Bálványosváralja népéletét. Az informatív gyűjtés sok ezer cédulára terjedő anyagáról Molter Péter (Marosi Péter) ad hírt Falukutatás Bálványosváralján c. tanulmányában (Hitel 1940-41/3-4), az egyes családok mezőgazdasági üzemi adatait Imreh István értékeli Közgazdászok Bálványosváralján c. írásában (Március 1943. nov.). Venczel Józsefnek az ETI kiadásában sokszorosított füzete (A falukutatás módszerének vázlata, 1941; újraközölve Az önismeret útján, 1980. 119-136) a kutatást az anyagrendezés során kibontakozó teljes falumonográfiának rendelte alá, s a Gusti-iskolában szerzett tapasztalatok folytatását árulja el Markos András ez idő tájt Budapesten megjelent tanulmánya is (A monografikus szociológia, Társadalomtudomány 1942/4-5). A bálványosváraljai adatgyűjtés archívumát ma a kolozsvári Történeti Intézet levéltárában őrzik: összehasonlító feldolgozása a több mint negyed század leforgása alatt bekövetkezett változásokra való tekintettel különösen érdemesnek ígérkezik. A felszabadulás után a Bolyai Tudományegyetem Gazdasági és Társadalompolitikai Intézete keretében a konkrét gazdaságszociológiai kutatás és az *üzemszociográfia került előtérbe, de egy szakemberekből és diákokból álló munkaközösség Kohn Hillel vezetésével 1949 nyarán Csík megye mint elmaradt vidék kérdéseit dolgozta fel, majd a Babeş Egyetemmel karöltve a Mócvidék hasonló feldolgozásában vett részt; bekapcsolták a közös munkába az agronómusokat és orvosokat is. A munkaközösség 1950 őszén a kendilónai mezőgazdasági termelőszövetkezet első évi tapasztalatait tanulmányozta, s a kezdeményező tudományos vállalkozás eredményeit a Probleme Economice 1950/11-es számában közölték. A román és magyar szakemberek és diákok közös munkájával készült el 1958-59-ben az akkori Kolozsvár tartomány gazdasági monográfiája is: a több mint 10 000 lapnyi jelentés magában foglalja a falvak felmérését. Mindezek a kutatások eredményesen járultak hozzá a hatóságok ipari, mezőgazdasági és közigazgatási tevékenységéhez, s bár kétségtelenné tették, hogy a konkrét szociológiai kutatások, amelyekhez a ~ is tartozik, csakis széles körű, minden szakra kiterjedő, kollektív munkával végezhetők, a munkaműveletek technizált formája kevés lehetőséget adott a kérdések emberi elmélyítésére.

A ~ hagyományait idézve a Korunk új folyama tartotta ébren a sajátos faluszociográfiai érdeklődést, s 1967-ben közölte az Ifjúmunkás egy kutatócsoportjának csíki társadalomrajzát, majd 1971-ben újabb kis kutatócsoportot küldött ki a Szilágy megyei Bogdándra, hogy Kovács Katona Jenő egy még 1937-ben írt szociográfiai riportjának adatait a mai helyzettel hasonlítsa össze. A két kísérlet magára maradt, a Babeş-Bolyai Egyetem filozófiai és szociológiai tanszékének kezdeményezésére 1969-ben a Szilágy megyei Csákigorbón megindult tudományos falufelmérés méretei és eredményei is arra figyelmeztettek, hogy a hazai magyar ~nak korszerű és kellő arányú módszerességgel s nyilvánvalóan a román néppel való együttélés mai felmérésének különleges tekintetbevételével kell újjászületnie. 1974 februárjában az Igaz Szó ankétot rendezett Marosvásárhelyen a riportok és írói-szociográfiai kísérletek műfajelméleti kérdéseiről, s itt a felszólalók, köztük Herédi Gusztáv, Beke György, Gálfalvi György, Cseke Péter új követelményeket állítottak fel a ~ korszerű felújításával kapcsolatban.

Az urbanizáció nagymértékű fokozódása során bekövetkezett társadalmi mozgásokra és változásokra éveken át valóban csak a *riportirodalom figyelmeztetett, 1978-ban azonban az Imreh István szerkesztésében Változó valóság c. alatt megjelent tanulmánykötet a faluhelyzet új keresztmetszetét mutatta fel gazdasági, népesedési és családszociológiai felmérésekben. "A Szilágyságtól Hargita megyéig, a kalotaszegi Vistától a Szeben megyei Bürkösig" széles skálán nyit rálátást a valóságra ez a kötet, amelynek munkatársai: Keszy-Harmath Sándor, Vasas Samu, Vetési László, Kósa-Szánthó Vilma, Major Miklós, Garda Dezső, Várhegyi István, Neményi T. Ágnes, Máthé János, Hermann Gusztáv, Geréb Attila és Vofkori László (közléseik sorrendjében). A kezdeményezést 1979-ben a Korunk kerekasztal-megbeszélése követte, különös tekintettel az új nemzedék szociográfiai igényeire s egy elmélyült és átfogó valóságfeltárás tudományos-módszertani feltételeire.

(I. I.)

Jancsó Béla: Gusti professzor és tanítványainak falumunkája. Erdélyi Fiatalok 1933/2; újraközölve Irodalom és közélet, 1973. 321-25. – Bányai Imre: A D. Gusti-féle román szociológiai iskola. Korunk 1936/6. – Gáll Ernő: A romániai társadalmi munkaszolgálat. Korunk 1939/3; uő: A vegyes lakosságú falvak kutatása. Korunk 1971/7. – Imreh István: A bálványosváraljai falukutatás. Korunk 1967/9. – Kohn Hillel: Emlékezés régebbi monográfiákra. Korunk 1967/12. – Egyed Ákos: Braun Róbert szociográfiái. Korunk 1970/4. – Venczel József: Dimitrie Gusti és az erdélyi magyar falukutatók. Korunk 1970/6; uő: A csákigorbói kutatás köréből. Korunk 1971/7; uő: Az önismeret útján. Tanulmányok az erdélyi társadalomkutatás köréből. 1980. – Bálint Zoltán: Gusti professzor és a romániai magyar ifjúság. A Hét 1972/38. – Ünnepi készülődés. Eszmecsere egy jelentős műfajról. Igaz Szó 1974/7. – Vita Zsigmond: Gusti professzor magyar tanítványai és az első erdélyi falukutató munkatáborok. Korunk 1977/1-2. – Balogh Edgár: A falukutatás forrásvidékén. Emlékezés a Sarló indulására. Korunk 1978/9. – Változó valóság – változó szociográfia. Kerekasztal-megbeszélés Aradi József bevezetőjével. Korunk 1979/6. – Balázs Sándor: Szociológia és nemzetiségi önismeret. 1979. – Fábián Ernő: Román-magyar eszmeközi kapcsolatok. Korunk 1980/1-2.


Faluvégi Dénes (Székelyszentistván, 1888. dec. 17. – 1945. ápr., Buchenwald) – szerkesztő. Tanítóképzőt végzett. Kolozsvárt az Igazság c. képes társadalmi folyóiratot (1926. ápr. 1. – 1927. júl. 10.), majd ennek folytatását, az Erdélyi Képeslapot (1927. júl. 17. – 1928. ápr. 8.) szerkesztette. Új kor küszöbén (Kv. 1941) c. munkája bibliaidézetekre alapított erkölcsi vitairat, csakúgy, mint Aranykorszak (1922-24) c. folyóiratának három évfolyama. Háborúellenes magatartása miatt (megtagadta a fegyverviselést) 1941-ben letartóztatták s 1942-ben a haditörvényszék halálra ítélte. Ítéletét életfogytiglani fogházra változtatták. A Gestapo 1944-ben elhurcolta, lágerben halt meg.


Falvak Dolgozó Népe*Falvak Népe 3


Falvak Népe1. Földművesek és falusi szegények hetilapja. Megjelent 1932. szept. 30-tól 1933. márc. 19-ig Kolozsvárt. Szerkesztette Demeter János. Az első, kommunista irányítás alatt álló nemzeti forradalmi irányzatú lap, amely szembefordult az OMP politikájával, s ugyanakkor harcot folytatott a román burzsoá pártok nemzetiségelnyomó politikája ellen. Cikkeket közölt az úri magyar bankok lelkiismeretlen uzsoraüzérkedése, a csendőr- és adóterror, a nyugdíjasok nyomora s a börtönrendszer ellen, megírta a tanítók kálváriáját. Bár elsősorban a falu átalakuló gazdasági, társadalmi és politikai életében vállalt mozgósító szerepet, rendszeresen jelent meg benne szépirodalmi anyag is: Ady, József Attila, Illyés Gyula, Erdélyi József, Méliusz József verseit, Tamási Áron s – Gyökér István álnév alatt – Nagy István több elbeszélését közölte. Munkás és paraszt fiatalokat buzdított írásra, s támogatta irodalmi kísérleteiket. Utolsó számát elkobozták, s további megjelenését is betiltották.

(J. L.)

2. 1945. nov. 18-án indult újra Kolozsvárt a ~ az MNSZ kiadásában mint a romániai magyar földművesek lapja. Előbb félhavonként, majd 1948. szept. 10-től hetenként jelent meg százezres példányszámban. Az új folyamot főszerkesztőként Kacsó Sándor jegyzi, a szerkesztést az első években Asztalos István, Horváth István és Kós Balázs végzik. 1950-től Sütő András a főszerkesztő, s Herédi Gusztáv, Katona Szabó István és Román Viktor belső munkatárs. Bár, mint elődje, a falu közügyeit helyezi előtérbe, jelentős szerepe volt az induló irodalmi életben is, olyannyira, hogy kezdetben minden szám megjelenése irodalmi eseménynek számított. Asztalos István, Horváth István, Kacsó, Sütő nem csupán közügyi fogantatású írásokkal, hanem szépírókként is jelen vannak hasábjain. Rendszeres külső munkatárs ebben az időben Balogh Edgár, Csehi Gyula, Gaál Gábor, Kiss Jenő, Kós Károly, Létay Lajos, Nagy István, Szentimrei Jenő, Tamás Gáspár. Tájékoztató történettudományi rovattal László Gyula jelentkezik.

A megújhodott lap tevékeny szerepet vállalt a korszerű mezőgazdasági ismeretek terjesztésében, segítette a paraszti lakosság bekapcsolódását a demokratikus közigazgatásba, s utat tört a szövetkezeti gondolatnak, ébren tartva a munkássággal való összefogás eszméjét. Kós Balázs érdeme, hogy széles fronton sikerült bevonni a munkába az agrárszakírókat is: Antal Dániel, Bikfalvy Ferenc, Kozán Imre, Kőnig Miklós, Mezei Sándor, Mózes Pál, Nagy Miklós, Opra Pál, Pap István, Szeghő Dénes, Szövérdi Ferenc, Veress István szakcikkei tűnnek fel a lapban, legtöbbjük a 70-es években is munkatárs. Sok történt a népi műveltség értékeinek tudatosításáért, valamint a magyar irodalmi műveltség terjesztéséért, s fordítások közlésével román írók munkái is szélesebb körökben váltak hozzáférhetővé.

1951 júniusában a szerkesztőség Bukarestbe költözött, s a lap 1952. júl. 1. óta Falvak Dolgozó Népe címmel jelenik meg. Az 50-es években főleg a mezőgazdaság szocialista átalakításának problémáival foglalkozott. Főszerkesztője 1954-ig Sütő András, utána Kahána Sámuel, Mag Péter, Hegedűs Mihály. 1959 elején szerkesztését és kiadását az Előre gondjaira bízták, s kerek egy évtizeden át főként fordításokból és az Előre rovataiból juttatott anyagokból állították össze. Önálló lapszerkesztésre – egy a Blénesi Ernő nevéhez fűződő rövid szakaszt leszámítva – kilenc éven át nem került sor. 1968 tavasza új szakaszt nyitott a lap életében. Simonka László vezetésével, aki hamarosan mint az Előre főszerkesztő-helyettese felelt a lapért, fokozatosan újjáépült a szerkesztőség, ugrásszerűen növekszik a külső munkatársak száma, a példányszám pedig háromezerről tízezren felülre emelkedik. Helyzetfeltáró riportok, a nemzetiségi öntudatot ébresztő publicisztikai írások mellett a mezőgazdasági szakműveltség forrásául szolgáló tanulmányok és agrár vonatkozású jegyzetek eredeti közlésével sikerült újra a népszerűséget visszaszerezni.

A mezőgazdasági rovatot 1974 közepéig Nagy Miklós vezette, nevéhez fűződik a lap négyoldalas szakmellékletének, a *Mezőgazdasági Útmutatónak a szerkesztése is (1971-74). A néphagyományok feltárását végző, a népi műveltség értékrendszerét tudatosító, valamint az irodalmi, zenei, képzőművészeti és tudományos ismeretek terjesztését szolgáló közművelődési rovat szellemi szervezője ugyanebben az időszakban Cseke Péter. A lap riportjait, elemző cikkeit, közügyi jegyzeteit Gy. Szabó Gyula, Zágoni Attila, Hajas István, Bazsó Zsigmond, Muzsnay Árpád és 1978-tól Ferencz S. István írja.

1974 elejétől a lap a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium, a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Országos Szövetsége és a Fogyasztási

Szövetkezetek Országos Szövetsége kiadásában jelenik meg az Agricultura Socialistă c. hetilapéval közös szerkesztőségi vezetés alatt, önálló költségvetéssel. Főszerkesztő Nicolae Simionescu, felelős szerkesztő Simonka László. A lap újabb akciói közül kiemelendő egy zerindi (1974) és egy homoródszentmártoni képtár kezdeményezése (1979). A megjelent sorozatok közül külön kiadványként hasznos kézikönyvvé vált Nagy Miklós két munkája, a Pillantás a világ mezőgazdaságára (1975) és az Állattenyésztés a nagyvilágban (1978), továbbá Lőrinczi László gazdászé, a Baromfiudvar (1977). A riporttermésből Cseke Péter és Zágoni Attila állított össze antológiát (Kötések sodrában, 1979).

(Cs. P.)

Balázs Sándor: A Falvak Népe 25 száma. Korunk 1964/1. – Herédi Gusztáv: A Falvak Népéért. Korunk 1969/6. – Cseke Péter: Elődöm a Falvak Népénél. Falvak Dolgozó Népe 1969. okt. 8. – Horváth István: Szűzdohány. Utunk Évkönyv 1970. – Sütő András: Az én egyetemem. Igaz Szó 1970/12; újraközölve Istenek és falovacskák, 1973. 55-61. – Demeter János: Így indult a Falvak Népe. Igaz Szó 1971/2; bővebben Századunk sodrában, 1975. 173-203. – Létay Lajos: A költészet útján. 1971. 182-184. Falvaink betűje. – Beke György: Lap keresi önmagát. Utunk Évkönyv 1972. 147-149. – Gheorghe Bodea: Lapok a MADOSZ történetéből: a "Falvak Népe" című lap és a körülötte kikristályosodott demokratikus mozgalom. A Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve 1974. Román nyelven.


Faragó János – *helytörténet


Faragó József (Brassó, 1922. febr. 2.) – folklorista szakíró. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában és Sepsiszentgyörgyön végezte, magyar néprajzi főszakból Gunda Béla tanítványaként 1945-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett doktorátust. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja, a kollégium kiadványainak és a Méhkas könyvkiadójának szerkesztője. 1953-ig egyetemi kötelékben folytatta szakpályáját mint gyakornok, tanársegéd, adjunktus; közben már 1950-től tudományos kutató, majd főkutató az akadémia kolozsvári folklórintézetében. Nemzetközi tudományos értekezletek előadójaként ismertette a romániai magyar folklórt Németország Szövetségi Köztársaságban (1966), Csehszlovákiában (1969, 1976), Magyarországon (1969, 1978), a Szovjetunióban (1970), Lengyelországban (1972), Jugoszláviában (1973) és Finnországban (1974).

Első írása 1941-ben a Székely Népben jelent meg. Már mint egyetemi hallgató közölt az Erdélyi Helikonban, a Termésben és az Erdélyi Múzeumban. Kocziány Lászlóval és Létay Lajossal együtt szerkesztette a felszabadulást követő első magyar középiskolai olvasókönyveket (Kv. 1945), majd az első játékoskönyveket (1949-1950). Tájékoztató, ismeretterjesztő írásait napilapok és ifjúsági folyóiratok közlik. Szaktanulmányai belföldön a Korunk, Igaz Szó, Limbă şi Literatură, NyIrK, Művelődés, Revista de Etnografie şi Folclor hasábjain, külföldön az Acta Ethnographica (Bp.), Ethnographia (Bp.), Népi Kultúra-Népi Társadalom (Bp.), Jahrbuch für Volksliedforschung (Nyugat-Berlin), Makedonszki Folklor (Skopje), Národopisné aktuality (Prága) hasábjain jelennek meg. A nemzetiségi önismeret és öntudat korszerű, a szülőfölddel és a román néppel közösséget valló kialakításában jelentősége van mindama tanulmányainak, amelyekben akár a székely balladakincs feltárásának nemzetközi értékét bizonyítja (Népballadáink itthon és Európában. Korunk 1969/11), akár a folklórkutató Kriza János pályáját rajzolja meg (Kriza János: Vadrózsák. A Kriterion 1000. könyve, 1975), vagy a folklór és a nemzetiség bensőséges összefüggéseire utal (Nemzetiség és folklór, Korunk Évkönyv 1973). Egy rugonfalvi balladagyűjtés tapasztalataira hivatkozva rámutat a kutatás korlátaira (Korunk 1977/4); művelődéstörténeti és népművelési szempontból kitűzi a folklórmunka feladatait hol a székely folklórgyűjtés felvázolásával (Korunk Évkönyv 1979), hol a szerves és a szervezett folklór fogalmi és gyakorlati megkülönböztetésével (Korunk 1979/1-2). Cikkeinek és tanulmányainak egy része (a népballada témaköréből) Balladák földjén c. kötetében (1977) összegyűjtve jelent meg.

Tevékeny szerepet vállalt magyar klasszikusok, így Arany László, Benedek Elek, Fazekas Mihály, Kriza János, Ősz János munkáinak újrakiadásában, s megfelelő válogatással, elemző tanulmánnyal és jegyzeteléssel segítette elő Balla Tamás magyardécsei, Konsza Samu háromszéki, Kovács Ferenc kisiratosi, Nagy Olga mezőségi népmese- és népdalgyűjteményeit. A folklór tudományos művelésén túl mindenkor felkarolta az ifjúság szórakoztatva nevelését szolgáló meseirodalmat. Saját új folklórgyűjtéseinek kiadásában ragaszkodik a magnetofonfelvételekhez, vagyis a hang és szó szerinti hűséghez, népmesekiadványaiban azonban újra átírja irodalmi nyelvre – a pedagógiai szempontok érvényesítésével – népmeseanyagunkat. Szívesen műveli az összehasonlító folklórt, rámutatva a román-magyar kölcsönösségekre, s a román-magyar kulturális érintkezés terén több román folklórgyűjtemény magyar nyelvű bemutatásával, köztük Nagy Géza népmese- és Kiss Jenő balladafordításainak (1963-76) szerkesztésével vállalt szerepet. 1978 óta dr. Kós Károllyal együtt szerkeszti a *Népismereti Dolgozatok c. sorozatot.

Jelentős kötetei és folklórgyűjteményei: Rokonaink (Kv. 1943); Betlehemezők és kántálók Pusztakamaráson (Erdélyi Néprajzi Tanulmányok 8. Kv. 1947); Kevély Kereki (népi játék és népmese Petőfiről, Kv. 1947); Táncoljunk, daloljunk! (Elekes Dénessel, székely néptáncok, 1949); Felszállott a páva (szemelvények a magyar népköltészetből a XVI. századtól máig, 1951); Moldvai csángó népdalok és népballadák (Jagamas Jánossal és Szegő Júliával, 1954); A szegény ember vására (székely népmesék, 1955); Diófának három ága (székely népballadák, 1956); Jávorfa-muzsika (népballadák, 1965); Kurcsi Minya havasi mesemondó (1966); Gyönyörű Bán Kata (régi magyar népballadák, Kv. 1973); Háromszéki népballadák (Albert Ernővel, 1973); Romániai magyar népdalok (Jagamas Jánossal, 1974); Kalotaszegi magyar népviselet (Nagy Jenővel és Vámszer Gézával, 1977); Balladák földjén (tanulmányok, a dallamok gondozója Almási István, 1977).

Székely Erzsébet: Farkas-barkas. Utunk 1954/7. – Méhes György: Nem elég büszkélkedni. Utunk 1955/40. – Vargyas Lajos: Moldvai csángó népdalok és népballadák. Ethnographia, Bp. 1956/3. – Izsák József: Újból hajtott a vadrózsa. Igaz Szó 1958/10. – Kakassy Endre: Közös vagyonunk. Utunk 1961/24. – Szabó T. Attila: Népballadáink életútja. Igaz Szó 1961/1; uő: Havasi mesemondó. Igaz Szó 1969/10. – Farkas Árpád: Vadrózsafa felénk hajló ága. Utunk 1970/2. – Kovács Ágnes: Fehér Virág és Fehér Virágszál. Ethnographia, Bp. 1971/3. – Mihai Beniuc: A barátság hídja. A Hét 1972/21. – Salamon Anikó: Gyönyörű Bán Kata. Utunk 1974/16; uő: Háromszéki népballadák. Utunk 1974/17. – Beke György: Egy vállalkozás arányai. A Hét 1974/29. – Szentimrei Judit: "Mint a virágos hegyoldali kaszáló". Utunk 1978/1. – Cseke Péter: Folklórkutatásunk korszerű szintézise. Korunk 1978/9. – Olosz Katalin: Balladák földjén. Korunk 1979/1-2. – Antal Árpád: F. J.: Balladák földjén. NyIrK 1979/1. – Krajnik-Nagy László: Három nyelven a Cenk alatt. F. J. Brassói Lapok 1979/9.


Faragó Pál (Pereg, 1886. ápr. 4. – 1969. dec. 1., Kolozsvár) – szakíró. Kecskeméten érettségizett 1903-ban, Budapesten végezte a kultúrmérnöki szakot 1907-ben, Kolozsváron, Aradon és Bukarestben mint geodéta működött állami szolgálatban. Mint sakkzárófeladványok szerzője nemzetközi szinten vált ismeretessé. Feladványait német, angol, francia és orosz szaklapok is közölték. A Revista Română de Şah és a Magyar Sakkvilág munkatársa. Az 1936. évi müncheni sakkolimpián aranyérmet, 1952-ben a helsinki olimpián bronzérmet nyert. 1955-ben nagymesteri, 1961-ben érdemes sportmesteri címmel tüntették ki. 47 feladványát díjazták nemzetközi (köztük Finnországban, Hollandiában és Argentínában rendezett) versenyeken. Új gondolatok a művészi sakkban c. kötete az Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában jelent meg magyar és román nyelven (1958).


Faragó Rezső (Bácsmonostor, 1878. júl. 3. – 1959. okt. 26., Arad) – szerkesztő, publicista, költő. Budapesten végzett jogi és közgazdasági tanulmányokat, 1896-tól Aradon élt, az Aradi Közlöny belső munkatársa, majd szerkesztője. Az Aradi Általános Takarékpénztár vezérigazgatójaként játszott szerepet városa életében. A Kölcsey Egyesület tagja. A két világháború közt rendszeresen jelentek meg publicisztikai írásai és humoreszkjei a helyi sajtóban. Verskötete: Napszámban (Bp. 1902).


Faragó Rezső (Nagylak, 1887. okt. 23.) – újságíró. A hírlapírók ösztöndíjával beutazta Európát, s Hétországon keresztül c. kötetében (Nagyszalonta 1913) számolt be élményeiről. 1919 után a nagyváradi lapok népszerű riportere. 1924-ben a Szalontai Lapok, 1925-ben a *Graphic-Union c. háromnyelvű nyomdaipari szaklap felelős szerkesztője Nagyváradon, majd a Reggeli Újság szerkesztője (1928-29). A 20-as évek végén kivándorolt Amerikába.


Farcádi Sándor, családi nevén Sándor Áron (Farcád, 1889. dec. 23. – 1952. nov. 16., Budapest) – költő. Középiskolát Székelyudvarhelyen végzett, ugyanott később kishivatalnok, 1920 után Brassóban tisztviselő. 1942-ben Budapestre költözött. Írásait a Zord Idő, Pásztortűz, Ellenzék közölte; 1925-ben a Brassói Lapok irodalmi kritikusa, 1926-tól a KZST tagja. Költeményeiből kicseng a sanyarú gyermeki sors és a háború borzalmai közt szerzett kiábrándultság. A székely népnyelvvel művészien tud bánni; játszi jókedvében is fanyarságot közvetít, humora keserű, múló szépségek nosztalgiájával terhes. Verskötetei: Versek (Brassó, 1923); Fenyő a Hargitán (Brassó 1926); Szánts ekém, szánts (Brassó 1931).

Szabó Sámuel: A szülőföld vonzásában. Brassói Lapok 1978. júl. 29.


Farczády Elek (Marosvásárhely, 1890. ápr. 9. – 1974. febr. 6., Marosvásárhely) – történész. Elemi és középiskoláit a marosvásárhelyi ref. kollégiumban, a felsőfokúakat mint Eötvös-kollégista a budapesti tudományegyetemen, majd a párizsi Sorbonne-on és az École Nationale des Chartes nevű diplomatikai és paleográfiai főiskolán végezte. Budapesten 1912-ben doktorált Az erdélyi vajdák igazságszolgáltatási hatásköre c. értekezésével. Gyergyószentmiklóson, majd szülővárosában középiskolai tanár, 1941-től a szakoktatás tankerületi előadója, tanügyi tanácsos, 1946-ban a kereskedelmi líceum élére kerül. Hosszú időn át a KZST titkára és jegyzőkönyvvezetője (1923-40). 1951-ben a Bolyai Dokumentációs Könyvtár igazgatójává nevezik ki: szakértelmének és szívós munkabírásának köszönhető a Bolyai-múzeum és -könyvtár új elhelyezése a Teleki-téka épületében. 1956-ban a Bolyai Farkas-centenárium ünnepi szónoka, 1957-ben a Kelemen-emlékkönyvben a Bolyai-könyvtár történetét és értékeit ismerteti. Művelődéstörténeti és irodalomtudományi tanulmánnyal már a Zord Idő hasábjain jelentkezett (1921), az 50-es évek óta az Utunk, Művelődés, Művészet, Könyvtárosok Tájékoztatója, Korunk, Magyar Nyelv (Bp.) közli írásait. 1961-ben nyugalomba vonult, de levéltári kutatómunkásságával továbbra is számos adatot szolgáltatott az orvostörténeti tanszék működéséhez. Összegyűjtötte a marosvásárhelyi várépület restaurálási munkálataihoz szükséges adatokat is. Jelentős műve Szabó T. Attilával közösen az ötödik magyar nyelvemlék közlése (A Marosvásárhelyi Sorok. Akadémiai Kiadó, 1957; lényegesen átdolgozott és bővített új kiadása A Marosvásárhelyi Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák, 1973).

Bárczi Géza-Benkő Loránd: A Marosvásárhelyi Sorok és Glosszák. Magyar Nyelv, Bp. 1958/1. – Márton Gyula: Ötödik nyelvemlékünk. Korunk 1958/2. – Benkő Samu: Köszöntő F. E. 80. születésnapjára. Korunk 1970/4; uő: A vásárhelyi nyelvemlékről. Utunk 1974/4. – Izsák József: F. E. 80 éves. Igaz Szó 1970/4. – Szabó T. Attila: Egy emberélet az emlékezés fényében. A Hét 1974/11.


Farkas Aladár (Debrecen, 1898 – 1979, Stockholm) – újságíró. A Brassói Lapok bukaresti szerkesztője, belpolitikai cikkíró és riporter. Két könyve jelent meg a Brassói Lapok Ajándék regénytárában: a Szimulánsok (1933) az I. világháború és frontkórházak világában játszódik, az Erkölcstelen szerződés (1935) kalandos történet a pénz, a vagyon utáni hajsza következményeiről a modern világban, a lektűr-irodalom igényével. A 30-as években Párizsba költözött, ahol bátyja, ~ Miklós franciaországi filmrendező Charles Boyer A csata c. híres filmjét rendezte. A II. világháború után Svédországban élt.


Farkas Anna – *fizikai szakirodalom


Farkas Antal – *emigráns írók


Farkas Árpád (Rőd, 1887. szept. 17. – 1962. márc. 30., Kolozsvár) – mezőgazdasági szakíró. Gazdasági akadémiát végzett Kolozsvárt, Rődön gazdálkodott. 1921 és 1948 között a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán tanársegéd, tangazdaságvezető, előadó és végül nyilvános rendes tanár a gazdasági gyakorlati, kisállattenyésztési, majd üzemtani tanszéken. Az EMGE üzemtani és számviteli szakosztályának elnöke (1938-44), ebben a tisztségében az EMGE 1938 és 1940 között végzett adatgyűjtése alapján feldolgozta és több tanulmányban elemezte az erdélyi kisgazdaságok tőke- és jövedelmi viszonyait, állattartási formáit, igásmunkáját, az erdélyi méhészetek üzemi viszonyait és eredményeit. Ezek az EMGE Irodalmi és Könyvkiadó Vállalata s az Erdélyrészi Méhész Egylet kiadásában füzetek alakjában s a Mezőgazdasági Közlönyben jelentek meg. Az EMGE százéves jubileumára szerkesztésében és üzemtani tanulmányával jelent meg az Erdély mezőgazdasága c. kötet (Kv. 1944).

Egyéb munkái: Magyarország talajerőmérlege (Bp. 1942); A magyarországi állati energiagazdálkodás (Bp. 1943); A közösségi mezőgazdálkodás kilátásai a Kárpátmedencében (Kv. 1945); Gazdaságok fejlődése, helyzete és jövője (Kv. 1945); Problemele ogorului negru în Ardeal (Kv. 1947).


Farkas Árpád (Siménfalva, 1944. ápr. 3.) – költő. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, majd a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar szakos tanári oklevelet szerzett. A 60-as évek elején a Gaál Gábor Irodalmi Kör tagja Kolozsvárt. A napilapok és folyóiratok 1963 óta közlik verseit és irodalmi publicisztikáját. Tanári diplomája megszerzése után 1968-ig Vajnafalván tanított, 1968-tól Sepsiszentgyörgyön él, 1971-ig újságíró a Megyei Tükörnél, 1971 óta az Igaz Szó szerkesztője.

Majdhogynem "rövidnadrágos víg kölyök"-ként fogadta be az irodalmi közvélemény, jóval bemutatkozó kötete, a Forrás második nemzedékének rangot adó Másnapos ének (1968) megjelenése előtt. Mestereit, József Attilát, Illyés Gyulát, a közvetlen példaképek közül Lászlóffy Aladárt és Kányádi Sándort még nem tagadhatná le, de már ekkor feltűnik rendkívüli képteremtő ereje, lírájának népköltészetre emlékeztető tárgyias egyszerűsége, tisztasága, emberközeli melege s ugyanakkor mívessége. Első verseinek alaphangját a feltétlen hit, bizalom adja önmaga, nemzedéke és a társadalom iránt; Így c. ars poeticájában írja: "Szedd össze magad, indulj. / Kezed ügyében minden: a táj, / a bot meg ez a mitikus keleti szél. / Legfennebb megcsusszansz még egyszer / a szakadékok széleinél." A táj, a szülőföld, a székely népélet és néphagyomány elkötelező erővel hatnak írásaira, de felül tud emelkedni az etnográfiai külsőségeken, a regionalizmuson ("Mifelénk a suvadásos dombok / a férfiakban éjjel mélyre szállnak").

Kérlelhetetlen tisztaságigénye (Cipőfűzőárus, Jó férfiak) második kötetében, a Jegenyekörben (Kv. 1971) már jelentős valóságismerettel társul, megőrzött eszményeit a megvalósítás lehetőségével szembesíti. Nemzedékéből ő vállalja a legkövetkezetesebben a nemzetiségi költő szerepét, földközelben, de mítosztalanul, megismerve "Európa kivilágított ablakai"-t is. Irodalmi igényű publicisztikája (főképp A Hét és az Igaz Szó hasábjain) ugyanerről tanúskodik. Legjobb verseiben plebejus valóságszemlélete és határozott történelmi érzéke formateremtő erővé válik; a puritán leírásokból kihull minden fölösleges cifrázat, a realista képsor pszichológiai dimenziót nyer, gondolatilag kiteljesedik, mint például kiemelkedően szép prózaversében, a Mikor az öregemberek mosakodnak kezdetűben: "úgy mosakodnak az öregemberek, mintha háromnegyed század szennyét kellene magukról lemosniuk, mint akik mindig tisztán szerettek volna élni, friss törülközés utáni hangulatban". A Jó férfiak igazságkereső ifjú poétája már átérzi az idősebbek átélte mély tragikumot, s hivalkodásmentes emlékművet állít a sokféle kísértéssel megkísértett, tisztaságra vágyó embernek. Alagutak a hóban c. újabb verskötetét (1979) elégikus hangulat lengi be, s elődök példáját, kortársak útját kíséri végig, magyarázatot, megoldást keresve egy átmeneti kor dilemmáira.

Beke Györggyel, Fodor Sándorral és Kovács Györggyel közös riportkönyvében (Bővizű patakok mentén, 1972) a költő prózában fogalmazza meg erkölcsi magatartás-elvét: "Én régóta úgy igyekszem szelídséggel bebútorozni magam, hogy gondjaim ne bántsák azokat, kik segíteni – helyzetüknél fogva – tehetetlenek, akiknek meg ehhez hivatalt adtak s hivatást, azokat – bántsák!" (Gyalogolni kell). Válogatásában jelent meg a Szeretni tehozzád szegődtem c. antológia (200 magyar szerelmes vers, 1972); Ion Vinea Árnyékok malma c. verseskötetének egyik fordítója (1976).

Avaron c. versét megzenésítette Csutak István (Művelődés 1978/1).

(K. L.)

Szőcs István: Mai írástudó sorsa. Igaz Szó 1970/2. – Kántor Lajos: "...mítosztalan már, de lelkiismeret". Utunk 1971/52; uő: Volnánk csak jámbor hegedősök? Utunk 1979/43. – Szemlér Ferenc: F. Á. verseiről. A Hét 1971/52. – Féja Géza: Költő érkezett. Tiszatáj, Szeged 1972/12. – Gálfalvi György: F. Á. Interjú. Utunk 1976/22; újraközölve Marad a láz? 1977. 36-43. – Molnos Lajos: A költő különbékéje? Igazság 1979. dec. 19. – Kis Péter Imre: "Megyek a télnek." Élet és Irodalom, Bp. 1980/11. – Borcsa János: ,.Élni a hó alatt is lehet jó?" Korunk 1980/5. – Bertha Zoltán: F. Á.: Alagutak a hóban. Alföld, Debrecen 1980/6. – Kiss Jenő: Több megértéssel. Korunk 1980/10.


Farkas Imre János – *társadalomorvostan


Farkas János (Sajószentandrás, 1928. febr. 3.) – szerkesztő, pedagógiai író. Középiskolai tanulmányait Besztercén, Désen és Nagyenyeden végezte, a Bolyai Tudományegyetemen 1953-ban szerzett tanári oklevelet pedagógia-lélektan szakból. Mint a KISZ Központi Bizottságának tagja (1955-56) három magyar nyelvű ifjúsági lap, a Napsugár, Pionír és Ifjúmunkás megjelenését készítette elő. Megindulásától kezdve a Napsugár gyermeklap szerkesztőségi titkára, majd Asztalos István alapító-főszerkesztő halála (1960) óta a lap főszerkesztője. A gyermekirodalommal kapcsolatos pedagógiai írásait a Korunk, Tanügyi Újság, Utunk közli. Szerkesztésében jelent meg a Kincskeresők c. válogatás (1973) a hazai magyar gyermekirodalomból.


Farkas László (Detta, 1911. júl. 1. – 1965. jún. 28., Detta) – helytörténész. Középiskolai tanulmányait szülőhelyén, a temesvári piarista gimnáziumban és a gyulafehérvári Majláth-gimnáziumban végezte, Budapesten szerzett orvosi diplomát, szülőhelyén folytatott orvosi gyakorlatot. 1939-től a Magyar Népközösség dettai vezetője. Szociális kérdésekkel foglalkozott, munkája: Detta magyarsága a bánsági magyarság sorskérdéseinek tükrében (Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek 7. Lugos 1941).


Farkas László (Marosújvár, 1920. ápr. 13.) – publicista, műfordító. Tanulmányait kolozsvári középiskolában s a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán végezte. A Korunk új folyamának megindulásakor a terjesztési hálózat megszervezője (1957-64), majd a külpolitikai rovat vezetője (1964-74). Világpolitikai helyzetjelentései, tudományos gloszszái alatt a Lantos László írói nevet is használja. A kibernetika szociológiai alkalmazásáról szóló tanulmányát román nyelven a Teorie şi metode în ştiinţele sociale c. gyűjteményes kötet (1968) közölte; Hugo Grotius A háború és a béke joga c. munkájából közölt válogatást a Téka-sorozatban (1973). Részleteket fordított Nehru, de Gaulle, Macmillan, Toynbee, Toffler és mások angol és francia nyelvű műveiből; Mircea Maliţa A 2000. év krónikája c. munkáját az ő fordításában adta ki Budapesten a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó (1971). Újabb fordításai: Ion Brad: Isac, új eszmék szószólója (Bustya Endrével, Kv. 1975); Mircea Maliţa: A szürke arany (Brassay Jánossal és Bretter Györggyel, esszék, Kv. 1976) és Eszmék faggatása (Dankanits Ádámmal, 1976).


Farkas Magda, Farkasné Csáki Magda (Nagyenyed, 1932. aug. 13.) – pedagógiai és lélektani szakíró. ~ Zoltán felesége. A székelyudvarhelyi tanítóképző után a Bolyai Tudományegyetemen végezte a pedagógia-lélektan szakot. 1955-től az egyetemen, 1961-től a Pedagógiai Tudományos Kutatóintézet kolozsvári fiókjánál, 1975 óta a Babeş-Bolyai Egyetem keretébe helyezett s a Társadalomtudományi Kutatóközpont égisze alatt működő pedagógiai részlegben főkutató. A defektológia területein dolgozik, tárgykörében a nyelv és gondolkodás, a gyógypedagógiai lélektan, pszicholingvisztika, nyelvpatológia, gyermeknyelv és intelligencia, korai idegen nyelvtanulás, pszichodiagnosztika, iskolai ismeretszintet mérő tesztmódszer szerepel. Az Anyanyelvünk művelése c. gyűjteményes kötetben (összeállította Gálffy Mózes és Murádin László, 1975) a nyelvi közlés társadalmi-biológiai meghatározottságáról írt cikkel szerepel. Román nyelvű tanulmányai az értelmi fogyatékos gyermekek kérdéseiről a Probleme de defectologie köteteiben jelennek meg, magyarul a NyIrK, Korunk, Dolgozó Nő, Tanügyi Újság és napilapok közlik írásait; a TETT munkatársa.


Farkas Sándor, gyulafehérvári (Nagylak, 1887. aug. 26. – 1964. máj. 20., Nagyenyed) – könyvtáros. Mostoha körülmények közt, árván nőtt fel, mindössze öt gimnáziumi osztályt végzett Nagyenyeden, de magánszorgalomból keleti nyelveket tanult, matematikai és numizmatikai tanulmányokat végzett. Anyai ágon Kőrösi Csoma Sándor rokonának tartotta magát, legfőbb vágya az volt, hogy a nagy utazó nyomába lépjen. Több utazást tett Keleten, hazatérve kistisztviselő, majd a Bethlen Kollégium könyvtárosa (1936-57). Saját költségén adta ki Nagyenyeden útinaplóit (Irak királyság, 1931; A beduinok, 1931) és numizmatikai dolgozatait (Antik érmészet, 1932; Az erdélyi érmék művészete, 1936; Rokon vonások a párthus és erdélyi érmek művészetében, 1936; Die Münzen Mihai Viteazul's, 1940). Egyéb munkái közül néhány versét Bölcsészeti költemények (1934), prózai írását Filozófiai értekezések (1938) címmel adta ki, ugyancsak Nagyenyeden.

Méliusz József: Sors és jelkép... 2. kiadás, 1973. 205-07.


Farkas Sándor – Mikó Imre egyik írói álneve


Farkas Zoltán (Mezőménes, 1928. jan. 17.) – pedagógus. ~né Csáki Magda férje. A marosvásárhelyi tanítóképző elvégzése után szülőfalujában tanított (1946-49), majd a Bolyai Tudományegyetem pedagógia-lélektan karán szerzett tanári diplomát. 1955 óta a kolozsvári egyetem társadalomtudományi tanszékén lektor, a filozófiai tanszék munkatársa. A tudományos ateizmus kérdéskörében szakosította magát; vallásszociológiai tanulmányai napilapokban s a Korunk, Dolgozó Nő, Ifjúmunkás, Revista Învăţămîntului Superior, Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Napoca Universitară, Echinox hasábjain, kötetbe gyűjtve Gondolatok a valláserkölcsről címmel (1977) jelentek meg. Az Educaţia materialist-ştiinţifică a elevilor şi studenţilor c. gyűjteményes kötet (1978) az ateista diákkörökről s a tudományos materialista felfogás elmélyítéséről, a Forme şi metode în educaţia materialist-ştiinţifică a tineretului studios c. gyűjteményes kötet (Kv. 1979) a szocialista állam egyházpolitikájáról szóló értekezését közli. Vallás és társadalom c. sorozata 1975 óta rendszeresen szerepel a kolozsvári rádió magyar adásában.


farsangi játékok*népi játékok

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
farsangi játékok
– ama népszokások, amelyek az egyház tilalmai ellenére évszázadok folyamán a vízkereszttől húshagyókeddig, hamvazószerdáig terjedő farsang idejére összetorlódva őrződtek meg. Társadalmi keretük a dramatikus-játékos szokásokkal telítődött fonó. A leányfonókban a munkát a fonójátékok váltogatták. A legények játékai részben ügyességi és erőpróbák voltak, részben a fiatalabbak, be nem avatottak beugratására szolgáltak. Leányok és legények közös társasjátékai sokszor párválasztó jellegűek és gyakran zálogkiváltással, öleléssel, csókkal végződtek. A fonók gyakori vendégei voltak az *alakoskodások utolsó és legfontosabb képviselői: a farsangosok vagy népi elnevezéssel maszkurák, maszkurások. Játékuk valamilyen tréfás jelenet (állatvásár, halottsiratás, temetés), nemritkán drasztikus és obszcén jelenetekkel. Jelenetük egy része vagy befejezése szilaj, sokszor groteszk tánc; a kizárólag ilyenkor dívó farsangos vagy maszkurás táncdalt az egész fonó énekelte.

Húshagyókedden történt, a sok farsangi lakodalom után, a pártában maradt leányok, agglegények kicsúfolása. Az ún. tuskóhúzás vagy tuskózás a legények tréfás lakodalmi menete volt végig a falun; a menet végén vénleányoknak öltözött legények kötélnél vagy láncnál fogva egy fatuskót húztak a pártában maradt leányok megbélyegzésére. A másik húshagyókeddi szokás a farsangtemetés: szintén tréfás felvonulás, amelynek végén a farsangot (vagy telet) jelképező és a faluban végighordott szalma- vagy rongybábut tréfás siratás közben elégették, esetleg a vízbe dobták. A farsangi húsos ételek után a böjtös ételek győzelmét jelképező Cibre (Cibere) vajda és Konc (Csont, Sódar) vitéz (király) párviadalát valaha szintén megszemélyesítették.

Makkai Endre – Nagy Ödön: Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez. ETF 103. Kv. 1939. – Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás. Bp. 1964. 87–95.


Fáskerthy György, családi nevén Fáskerti (Arad, 1923. márc. 9. – 1977. dec. 2., Bukarest) – szerkesztő, író, műfordító. ~ Tibor és Balla Böske fia. Középiskolai tanulmányait Budapesten kezdte meg, de szüleit kiutasították Magyarországról. Aradra visszatérve képesítetlen munkásként dolgozott s bekapcsolódott az illegális KISZ-munkába. 1944-től pártaktivista, majd az RMP könyvkiadójában (1947-51) és az Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadóban (1951-54) szerkesztő. A Ştiinţa şi Tehnica "Tudományos-fantasztikus elbeszélések" c. magyar mellékletének felelős szerkesztője (1955-58). Az Utunk 1949. évi novellapályázatán tűnt fel; egy tudományos-fantasztikus elbeszélése magyarul és románul jelent meg (1958); lefordította Marin Preda, Cezar Petrescu, Ion Marin Sadoveanu, Radu Tudoran több regényét. Elbeszéléseiben és megkezdett regényciklusában színterek, hősök, helyzetek, cselekmények látványos gazdagságára törekszik, társadalmi és korfestő célzatossággal.

Munkái: Az ember, aki bükkfa volt (elbeszélések, 1968); Légszomj (regény, 1970).

Baróti Pál: F. Gy.: Légszomj. A Hét 1971/18.


Fáskerti Tibor (Arad, 1899. ápr. 13. – 1964. jún. 8., Bukarest) – író, közíró, szerkesztő. Balla Böske férje, ~ György apja. A magyarországi Gyulán érettségizett, majd a budapesti egyetemen folytatott jogi és bölcsészeti tanulmányokat. 1918 októberétől a KMP tagja, részt vesz a Galilei Kör direktóriumában, 1919-ben a Vörös Hadsereg politikai megbízottja. A kommün bukása után visszatért Aradra. Első cikkei a budapesti Szabad Gondolatban és a Vörös Lobogóban jelentek meg; a 20-as évek elején az Aradi Tükör c. hetilap munkatársa, 1924-25-ben az Aradi Munkás szerkesztője; több más rövid életű aradi lap (Film, 1922; Fekete Macska, 1923; Kút, 1930) szerkesztésében és kiadásában is részt vett, 1922-23-ban a Máramaros c. napilapon találjuk a nevét. 1928-29-ben az aradi Virradat c. kommunista irányzatú napilap felelős szerkesztője. 1928-ban sajtó útján elkövetett lázítás címén perbe fogták, s 1931-ben a várható súlyos ítélet jogerőssé válása előtt Budapestre emigrált, ahonnan 1939-ben mint "nemkívánatos idegen"-t kiutasították. Családjával visszatért Aradra, s törvényszéki riporterként dolgozott. Közírói pályafutása alatt a Napkelet, Brassói Lapok, Korunk, Consum, a budapesti Világirodalmi Szemle és 100 % munkatársa.

Munkái: Délibáb (elbeszélések, Arad 1924); Bevezetés 1. a filozófiáról általában, 2. az értelem és kategóriái, 3. a tudat és öntudat, 4. a tudományok felosztása (Arad 1930); Irányított gazdálkodás (Bp. 1934); Demokráciánk a választások mérlegén (Fáskerthy Györggyel, Arad 1946).


Fátyol Tibor (Kolozsvár, 1935. okt. 9.) – zeneszerző, zeneíró. Középiskolát Kolozsvárt végzett, ugyanitt a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát a zeneszerzés-karmesteri szakon. 1959-től a Ciocîrlie népi együttes folklorista és zenei vezetője, zenei szerkesztő, 1978 óta a Maros együttes művészeti titkára Marosvásárhelyt. Első cikkét az Utunk közölte 1955-ben, kritikái, zeneírásai a Korunk, Contemporanul, România Literară, Utunk, Új Élet, A Hét s több napilap (Scînteia, Előre, Igazság) hasábjain jelennek meg. Balettjei, szimfonikus és kamarazenéje mellett jelentősek népdalfeldolgozásai, ezek a Maros együttes műsorán szerepelnek. A Népi Alkotások Háza számára Kolozs megyei néptáncok zenéjét gyűjtötte és dolgozta fel (Dansuri populare din regiunea Cluj. Kv. 1967), köztük a györgyfalvi magyar táncszvitet. Dalokat szerzett József Attila, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos verseire; megzenésítette Kenéz Ferenc, Király László, Mandics György, Márki Zoltán, D. Szabó Lajos és számos román költő verseit; Lászlóffy Aladár verseire dramatikus oratóriumot (Hajnali őrség, 1961), Lászlóffy és Szilágyi Domokos verseire a capella kantátát szerzett (Így él a Párt! 1973).

Kötete: Pionír köszöntő (hét önálló tánc zenéje zongorán, Domby Imre koreográfiájára és szövegére, 1964).


Fazakas Béla (Abrudbánya, 1926. júl. 22.) – orvosi szakíró. Oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-n szerezte meg, ugyanitt az orvostudományok doktora (1962), az élősködőkkel foglalkozó tudományág egyetemi előadótanára (1972). Szakközleményei az Orvosi Szemle-Revista Medicală, Microbiologie-Parazitologie-Epidemiologie, Viaţa Medicală, külföldön a Medicinszkaja Parazitologia, Annales de parasitologie humaine s más folyóiratokban jelennek meg. Feltérképezte Maros, Hargita és Kovászna megyék parazitológiai megbetegedéseit, egyes parazitózisok klinikai kórképével és kezelésével foglalkozik. Társszerzője egy Parazitologie c. egységes tankönyvnek (1962). Kőnyomatos jegyzetei: Orvosi parazitológia (Kv. 1958; átdolgozott új kiadás Mv. 1977); Parazitologie (Mv. 1976).


Fazakas János (Málnás, 1910. aug. 26. – 1979. aug. 3., Kolozsvár) – orvosi szakíró. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban, egyetemi tanulmányait Bukarestben végezte, ahol a Koós Ferenc Kör diákosztályának volt az elnöke és bekapcsolódott Dimitrie Gusti professzor szociológiai intézetének monografikus kutatásaiba. Egyetemi pályáját Kolozsvárt kezdte, tanár a marosvásárhelyi OGYI, majd a kolozsvári OGYI továbbképző intézetében; az ortopéd és traumatológiai klinika vezetője. Első tudományos munkáit az EME orvostudományi szakosztályán mutatta be. Szaktanulmányai magyar, román, német, francia, orosz, angol és bolgár nyelven jelentek meg. Az Excerpta Medica c. amszterdami szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt.


Fazekas György – *sportirodalom


Fazekas János (Lupény, 1926. febr. 16.) – közíró, történész. Andrásfalván nőtt fel, középiskoláit Székelykeresztúron az unitárius gimnáziumban és tanítóképzőben végezte. A felszabadulás után politikai pályára lépett, Székelyudvarhelyen, Brassóban, Marosvásárhelyen, majd Bukarestben többféle ifjúsági, 1952-től vezető állami és pártfeladatot tölt be. A szocialista munka hőse. Publicisztikai munkáját 1945-ben a Tompa László szerkesztésében megjelenő Szabadság c. lapban kezdte. Cikkei a pártépítéssel, a párt nemzetiségi politikájával és a szocialista gazdaság fejlesztésével összefüggő kérdéseket tárgyalják az ifjúsági és pártsajtóban. Gazdasági tárgyú tanulmányait a Probleme Economice, Lupta de Clasă, ill. Era Socialistă, valamint A Hét és Korunk közli; az Industria României 1944-1964 c. gyűjteményes kötetben (1964) az élelmiszeriparról szóló fejezet szerzője.

Mint a Társadalmi és Politikai Tudományok Akadémiájának tagja tette közzé Az agyagfalvi székely nemzeti gyűlés c. történeti tanulmányát az 1848-as gyűlés 125. évfordulója alkalmából (A Hét 1973/42-44; újraközölve MNT 1976. 232-80.). Újabb történelmi tanulmányaiban az együttélés törvényszerűségeit tárja fel (A székelyek harca a románok oldalán az idegen uralom és az elnyomás ellen, a szabadságért és a társadalmi igazságosságért, A Hét 1977/12; A haladó magyar társadalmi erők állásfoglalása az 1877-1878-as román függetlenségi háború idején, A Hét 1977/27). Hasonló célzatú háromrészes tanulmánya is: A Habsburg-elnyomás Erdélyben. 1690-1847 (Korunk 1978/3-5). Történelemszemléletének korszerű tanulságait vonja le Polgári nézetek a nemzeti-nemzetiségi viszonyok terén, a sovinizmus és a nacionalizmus – a nemzeti és társadalmi haladás kerékkötői c. összehasonlító tanulmányában (románul Era Socialistă 1978/24; magyarul A Hét 1979/3-4), majd egy újabb írásában (A román nép és az együttélő nemzetiségek egysége és testvérisége, A Hét 1979/19-20), amely a mai Románia e fontos kérdését elemzi.

Tanulmányainak gyűjteményes kötete: A Román Kommunista Párt – a haza fiai testvériségének és barátságának, társadalmi és nemzeti egyenlőségének következetes harcosa (1980).

Imreh István: Eszmények múltja és jelene. Utunk 1980/41. – Csucsuja István: Könyv nemzetiségről, hazáról, történelemről. Igazság 1980. okt. 12. – Beke György: Történelembe ágyazott jövőteremtés. A Hét 1980/38-39. – Demeter János: Nemzetiségtörténet – nemzetiségpolitika. Korunk 1980/12.


fecskés könyvek – a borítólap rajzáról elnevezett könyvsorozat az aradi Kölcsey Egyesület kiadásában 1943-44-ben. Szerkesztette Blédy Géza. Mikszáth, Móricz, Gárdonyi és Tömörkény egy-egy kötete mellett, amelyekhez sorrendben Puhala Sándor, Olosz Lajos, Blédy Géza és Berthe Nándor írt előszót, itt jelent meg Szemlér Ferenc Hazajáró lélek c. munkája Kakassy Endre előszavával.


Feczkó Zoltán – *televízió és irodalom


Fehér Dezső (Borsodszentgyörgy, 1869. dec. 2. – 1935. febr. 22., Nagyvárad) – író, újságíró. Pályáját 1887-ben Budapesten kezdte, ahol különböző napilapok és élclapok munkatársa, 1889-től haláláig Nagyváradon tevékenykedett. Előbb a Nagyvárad c. lapot szerkesztette, 1898-ban a Nagyváradi Napló alapítója s élete végéig főszerkesztője. Mellette dolgozott segédszerkesztőként több mint két évig Ady Endre, akinek közírói és költői fejlődésére jelentős befolyást gyakorolt. Szerkesztésében a lap a vidéki magyar hírlapírás élvonalába került, és haladó, ellenzéki álláspontot képviselt. Cselekvően részt vett Nagyvárad szellemi életében, alapító tagja a Szigligeti Társaságnak, kezdeményezője 1903-ban a Nagyváradon megalakult Vidéki Újságírók Szövetségének, közreműködik a Holnap Társaság tevékenységében, lapjában teret ad a holnapos költőknek. 1919-ben alapító tagja a nagyváradi *Ady Endre Társaságnak, és ugyanebben az évben közreműködik Tabéry Gézával a Magyar Szó megindításában. A 20-as és 30-as években lapja, a Nagyváradi Napló a haladó romániai magyar szellemi élet egyik jelentős fóruma.

Összeállította és kortörténeti ismeretekkel bevezette Ady Endre publicisztikai írásainak első kötetét (Ha hív az acélhegyű ördög. Nv. 1927). Munkái: A félmilliós ternó (vígjáték, 1889); Kaleidoszkóp (prózai írások, Nv. 1894); Száz év (a nagyváradi színészet évfordulójára, Nv. 1902); Mindörökké (elbeszélések, Nv. 1903). Posztumusz kötete a szerkesztésében megjelenő Bihar megye és Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve (Hönig Sándorral, Nv. 1937).

Ady Endre: F. D. jubileuma. Nyugat 1914/2; újraközölve Ady Endre az irodalomról, Bp. 1961. 371-72. – Gaál Gábor: Ady rejtélyes évei. Korunk 1928/4; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 220-22.


fehér könyvek – az Irodalmi Könyvkiadó által 1966-ban indított s 1970 óta a Kriterion gondozásában megjelenő könyvsorozat, amely a Jancsó Elemér-féle *Erdélyi Ritkaságok feladatát vállalva az erdélyi magyar művelődés számottevő, többnyire kiadatlan vagy mai kiadásokban hozzáférhetetlen munkáit adja az olvasó kezébe szakszerű gondozásban, jegyzetekkel és elemző tanulmánnyal. A sorozatban, amely köteteinek fehér védőborítójáról kapta népszerű nevét, Bölöni Farkas Sándor, Wass Pál, Borsos Tamás, Rettegi György, Koós Ferenc, Teleki Sándor, Fogarasi Sámuel és Misztótfalusi Kis Miklós önéletírásai, útijegyzetei, levelei, Köteles Sámuel, Kovásznai Sándor, Pápai Páriz Ferenc irodalmi és filozófiai írásai, a székely falutörvények egy kötete, Apáczai Magyar Encyclopaediája és Melius Juhász Péter Herbáriuma, Varga Katalin perének okiratanyaga jelent meg Beke György, Benkő Samu, Csetri Elek, Hajós József, Imreh István, Jakó Zsigmond, Juhász István, Kiss András, Kocziány László, Nagy Géza, Szabó Attila, Szigeti József gondozásában. A sorozatot 1970-ig a kiadó részéről András János, majd Mikó Imre és Hatházy Ferenc szerkesztette.

Egyed Ákos: A művelődéstörténet forrásai. Ankét a Kriterion "fehér sorozat"-áról. Korunk 1975/6.


Fehér Márton (Nagyoroszi, 1878. szept. 6. – 1938. okt. 11., Nagyvárad) – közíró. Budapesten szerzett jogi doktorátust, ügyvéd és újságíró. 1906-tól a Nagyvárad, 1908-tól a nagyváradi Szabadság szerkesztője. Szakmunkákat írt a sajtójogról, a választójogról és a nők polgárjogáról. 1919-ben Budapesten utópisztikus államregénye jelent meg (Aranyország), 1920-ban Nagyváradon politikai tanulmányt adott ki (Olvasókönyv felnőttek számára). (A szócikkből törölve:) Szerepet vállalt az izraelita hitközségben, s mint az OMP nagyváradi titkára a zsidóságnak a magyar kisebbséggel való politikai és kulturális együtthaladása mellett foglalt állást. Cikkeit a helyi sajtó s a Magyar Kisebbség közölte, A zsidók és a zsidóság c. munkájában (Nv. 1926) szembeszállt a cionizmussal. Ugron Gáborról és Kecskeméti Lipótról írt monográfiája kéziratban maradt.


Fehér Olga – *Temesvár magyar irodalmi élete

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Fehér Olga
(Kecskemét, 1885. dec. 10. – 1975. jan. 15., Temesvár) – újságíró, író. Tanulmányait szülővárosában végezte. Novelláit az Ország-Világ közölte. Az I. világháború alatt haditudósító volt; rövid ideig szerkesztette a Belgrádi Hírek c. lapot. A világháború után Temesváron telepedett le. Írásait a 20-as évek elején a Temesvári Hírlap közölte. Később reklámügynökséget nyitott Temesvárt. Művei: Vallomások (novellák, Bp. 1912); Asszonyvándorlás a harctéren (riportok, Bp. 1916); Hét novella (Tv. 1919).


Fehérvári László, családi nevén Hertlein (Gyulafehérvár, 1926. jún. 9.) – zenekritikus. Középiskolát szülővárosában és Kolozsvárt végzett. 1948-ban a Bolyai Tudományegyetemen jogtudományi diplomát szerzett. 1973 óta rendszeresen tájékoztatja az Igazság s egyes hetilapok olvasóit a két kolozsvári operaház előadásairól; évadvégi eseményösszefoglalást, művészportrékat közöl.


Fejér Miklós (Zabola, 1913. nov. 30.) – tankönyvíró. Középiskoláit a kézdivásárhelyi, csíkszeredai és brassói kat. gimnáziumokban, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, ahol 1938-ban magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett. Brassóban, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, 1942-től Kolozsvárt, 1965-től nyugalomba vonulásáig Szucság községben tanított. Cikkeit a Tanügyi Újság, Utunk, A Hét, NyIrK közli. Molnár Annával és Nagy Jenővel kidolgozott módszertani útmutatója (1954) a tanároknak szolgált segédeszközül; Gazda Ferenccel és Nagy Jenővel, majd Bartosné Lengyel Katalinnal magyar nyelvtant, Jócsák Jánossal magyar olvasókönyvet állított össze az V-VII. osztály számára (1954-58); a középiskolák felső tagozata részére Csehi Gyulával és Jócsák Jánossal Irodalomtörténeti alapfogalmak címen írt tankönyvet (1956), Jócsák Jánossal és Székely Erzsébettel pedig Magyar irodalomtörténetet (1957). Részt vett a magyar irodalmi szöveggyűjtemények szerkesztésében a VIII. (1956) és a IX. osztály (1957) számára.


Fejes Áron – *ábécéskönyv


Fejes István – *műszaki szakirodalom


Fekete Andor (Marosvásárhely, 1883. jún. 19. – 1951. aug. 22., Marosvásárhely) – jogi szakíró. 1906-ban végezte a budapesti tudományegyetem jog- és államtan szakát, haláláig szülővárosában folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1936-tól az OMP városi tagozatának alelnöke; a KZST tagja, 1945 után a Székely Színház alapító tagja. A két világháború között mint a Bethlen Gábor szabadkőműves páholy egyik vezetője az erdélyi magyarság demokratikus akcióit támogatta: így memorandumokat fogalmazott meg a felekezeti tanárok képesítési vizsgájáról, az új ügyvédi törvénytervezetről az elbocsátott tanárok ügyében, a névelemzésről, a nyugdíjtörvénynek a kisebbségeket sújtó intézkedéseiről s az adóbehajtásról. A II. világháború éveiben, a Horthy-rendszer alatt indított kommunistaellenes per során 27 vádlott védelmét látta el saját biztonságát kockáztató bátorsággal. Hátrahagyott írása: Dr. Fekete Andor (Marosvásárhely) följegyzései 40 éves ügyvédi működéséről (kézirat az özvegy birtokában).


Fekete András – *Kézdivásárhely magyar irodalmi élete


Fekete Ferenc (Nagyvárad, 1915. ápr. 15. – 1945, Ausztria) – pszichológus, költő. A nagyváradi Kecskeméti Lipót zsidó líceumban érettségizett 1932-ben, majd a Ferdinand Egyetem pszichológia szakos hallgatója. Tiron Albani fordításában román nyelven jelent meg Templomot építettek c. kisregénye (Se clădea un templu. Eugen Relgis előszavával és Szobotka András címlaptervével, Kv. 1936). A Korunk munkatársa (1938-40), írásaiban főleg a kolozsvári egyetemen kialakult lélektani iskola képviselőinek tudományos szakmunkásságát ismertette, így Mihai Beniuc, Salvator Cupcea, Nicolae Mărgineanu, Alexandru Roşca, Fl. Ştefănescu-Goangă, Barbu Zevedei kutatásait és eredményeit. Versei jelentek meg a Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Brassói Lapok, Korunk hasábjain; líráját az irracionalizmus kalandjáig merészkedő intellektualizmus hatotta át. Mint munkaszolgálatos a fronton halt meg.


Fekete György (Alsóvárca, 1911. máj. 15.) – jogi író. Középiskolát Szilágysomlyón végzett, jogi diplomát Kolozsvárt szerzett, a párizsi Sorbonne-on folytatott tanulmányokat. Ügyvédi irodában dolgozott Kolozsvárt, s bekapcsolódott az illegális KRP munkájába. Katonai szolgálata után szövetkezeti jogtanácsos (1945-47), majd a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen ad elő, a jogi kar tanára. Az Új Út c. politikai hetilap felelős szerkesztője (1949-53). Jogi írásait a Justiţia Nouă, a Studia Universitatis Babeş-Bolyai s a Korunk közli; egyes tanulmányai külföldi német folyóiratokban jelentek meg. Egyetemi tankönyveket szerkesztett, s részt vett A Román Népköztársaság alkotmánya c. munka (1957) szerkesztésében. Egyéb munkái: Lakóházak építése állami hitellel (Asztalos Sándorral, 1957; németül is; Házasságkötés, a házasság felbontása (1958).

Kiss Géza: "Alapos" válóok. Korunk 1959/3.


Fekete Lajos, Erdélyi Fekete (Szentábrahám, 1897. jún. 25. – 1945. ápr. 23., Brassó) – író, költő. A székelyudvarhelyi ref. kollégiumban érettségizett, Kolozsváron teológiát végzett. Unitárius lelkész volt Fogarason, Ürmösön, Brassóban. A 20-as évek elején verseivel jelentkezett, ezeket a folyóiratok és újságok megkülönböztetésül vajdasági költőtársától Erdélyi előnévvel közölték. (A szócikkből törölve:) Kötetbe gyűjtött versei (Pusztai vándorlás. Fogaras 1928) részben vallásos, részben világi tárgyúak. Verseskötete: Pusztai vándorlás (Fogaras 1928). Nyelve, versépítkezése a népnemzeti iskola hatását mutatja, csupán a verssorok szabadabb kezelésén érződik a modern líra hatása. Regényíróként is bemutatkozott, s Ének a viharban c. munkájában (Kv. 1936) egy művészhajlamú falusi tanító álmainak megvalósulását és népéhez való visszatérését írja meg. Bár jól ismeri világát, az erotikus részek túlfűtöttségében a szereplők belső rajza elhalványul. Utolsó verseskötete (Tovább a szirteken) kéziratban maradt.


Fekete Macska*szatíra


Fekete Mihály (Csongrád, 1884. dec. 31. – 1960. ápr. 16. Kolozsvár) – színművész, rendező, színműíró. Szegeden végezte középiskolai tanulmányait, majd Budapesten a Színművészeti Akadémiát. Színészi tevékenységét 1903-ban Krecsányi Ignác Budán és Temesvárt játszó társulatánál kezdte. Temesvár, Pécs és Pozsony után 1911-ben Janovics Jenő Kolozsvárra szerződteti. Egy évtizeden át játszik és rendez a kolozsvári színházban. 1922-ben a marosvásárhelyi, majd 1923-ban a temesvári színház igazgatója. Kolozsvárra 1930-ban tér vissza rendező és színész minőségben. Amikor 1941-ben a faji megkülönböztetés leparancsolja a színpadról, társulatot hoz létre, melynek tagjai közt volt Bárdy Teréz, Forgács Sándor és Kovács György. Az előadásokat a kolozsvári Vasmunkás Otthonban rendezik. 1944 októberében újjászervezi a kolozsvári Magyar Színházat, ahol élete végéig játszik.

Két színdarabját (Temesvár megvétele, 1911; Bakócz Tamás, 1913) a temesvári színház mutatta be. Szabó Imrével írt darabja a Csodák éjszakája (1935). Rövid színes írásai jelentek meg Temesváron A Toll c. folyóiratban, cikkei és novellái a Brassói Lapokban. Ifjúkorában – temesvári évei alatt – meleg barátság fűzte Gozsdu Elekhez, a 30-as években pedig sokat tett hazai szerzők darabjainak bemutatásáért. Többek közt színpadra vitte Tamási Áron Népszakértők és Sipos Domokos Zokog a porszem c. játékait. Kötetei: A temesvári színészet története (Tv. 1911); Faluról falura (uo. 1929).

Írói álneve Csongrád.

Szekernyés János: F. M. és a többiek. A Hét 1979/2.


Fekete Nagy Mihály (Dés, 1894. júl. 3. – 1954. jún. 11., Brassó) – újságíró, szerkesztő. 1936 és 1939 között Bukarestben Carpatpress c. alatt kőnyomatos magyar sajtótudósítót adott ki, amely hetente híranyaggal s bő statisztikai és demográfiai adatokkal látta el a lapokat és intézményeket. Mint a Magyar Népközösség brassói tagozatának igazgatója a Vásárhelyi Találkozó szellemében elősegítette az 1939 végén lezajlott Népi Találkozó demokratikus programjának érvényesítését a regresszív törekvésekkel szemben. 1944 után a Népi Egység munkatársa. Ismeretlen körülmények közt feleségével együtt öngyilkos lett.


Fekete Tivadar (Pécs, 1894. nov. 2. – 1940. nov. 4., Segesvár) – újságíró, novellista, műfordító. Iskoláit szülővárosában végezte, Budapesten elkezdett jogi tanulmányait félbeszakítva újságíró lett. A Pécsi Naplónál (1912-16) és a Szegedi Híradónál (1914) dolgozott, majd Aradon telepedett le, ahol a két világháború között számos erdélyi lap munkatársává vált. Szerkesztette és kiadta a mindössze 8 számot megért Fekete Macska c. könnyű fajsúlyú revülapot (1922-23). Írt verseket, tárcanovellákat, operett- és slágerszövegeket, ami azonban művéből maradandó, azt műfordítóként alkotta a kortárs román költészetet bemutató antológiával (Szerelmes kert. Arad 1924) és a klasszikus román líra jeles alkotásaival kiegészített kötetével (Klasszikus kert. Kv. 1930). Ebben a Văcărescu család költő-tagjaitól Anghelig halad végig, a modernekből pedig Blaga, Crainic, Eftimiu, Minulescu költészetét kedveli leginkább. Nyersfordítás után, csekély nyelvismerettel fordít, saját nyilatkozata szerint inkább "a vers lelké"-nek visszaadására törekszik. Fordításaiban sajátosan keveredik fogékonysága a korszerűség iránt a könnyed szalonirodalmisággal és felületességgel. A hatásvadászó üzleti irodalom csábítása különösen tárcanovelláit tartalmazó kötetén (Genovéva hercegnő bőre. Tv. 1923) érezhető, amelyben svájci, olasz és franciaországi úti élményeiből merítve a világvárosok előkelő alvilágának figuráit eleveníti meg. Főleg a szexuális szenzációra építi könnyedséggel megírt történeteit, mintegy minősítve ezzel a sorozatot is, amelyben megjelent (Pán-Könyvtár). Verskötete: Ének két halotti maszkról (Arad 1926).

Nagy Dániel: Szerelmes kert. Genius 1924/4-5.


Fellegvár – a kolozsvári Igazság szombatonként megjelenő ifjúsági oldala. Az 1978. ápr. 29-én kiadott első szám bevezető cikke szerint célja a Haza Sólymai, a Pionír- és a KISZ-szervezet, valamint a Diákszövetség megyei tevékenységéről, a diákok, falusi és munkásfiatalok életéről írni. Szerkesztője 1979 októberéig Szőcs Géza, utóda Molnos Lajos. Megjelenése első évében 42 számban mintegy 120 szerző 300 írását közölte, a szerkesztésben bekövetkezett személyi változás után egy ideig a megjelenés megritkult.

Munkatársainak nagy része egyetemi hallgató, kevesebben középiskolások, fiatal értelmiségiek, ifjúmunkások. Elsősorban a diákélet és a diákművelődés kérdésével foglalkozik, rövidebb írásaikkal jelentkeznek az *Echinox teoretikus kifejezésre törekvő munkatársai is. Cikkek foglalkoznak a Gaál Gábor Kör működésével, a Visszhang-fogadóestekkel, a televízió magyar adásának Kaláka műsorával, a tantárgy-olimpiával, a Megéneklünk, Romániai-fesztivállal, s jelentkeznek a szociográfiai érdeklődés dokumentumai is. Főleg versekkel és prózával Bréda Ferenc, Cselényi Béla, Csiby Károly, Hunyadi Mátyás, Kőrössi P. József, Palotás Dezső, Vitus K. György, zenei írásokkal Páll Imre, publicisztikával Beke Mihály András, Gagyi József, Golicza Mária, Juhász András, Székely Csaba hívta fel magára a figyelmet. Lakó Ildikó rövid írásaival a városkörnyéki falusi fiatalok életébe nyújt betekintést. Domokos Péter, I. Feszt László illusztrációkkal és versekkel jelentkezik.

A ~hoz hasonló ifjúsági oldalt indított az utóbbi évben több megye magyar nyelvű lapja: Marosvásárhelyen – *Jövendő, Szatmáron *Jelen, Nagyváradon *if (Ifjúsági Figyelő), Brassóban *Tovább címmel.

Cseke Gábor: Mit látni a Fellegvárról? Ifjúmunkás 1979/12. – Ágoston Vilmos: Számvetés. Brassói Lapok 1979/30.


Felméri Sándor – *ábécéskönyv


Felszeghy Béla (Melegföldvár, 1882. márc. 22. – 1951. jún. 28., Budapest) – jogi író. Közigazgatási kérdésekkel foglalkozó szakmunkái 1919 előtt jelentek meg, így a magyar, német és román nyelven kiadott A községi igazgatás körében felmerülő legfontosabb teendők és tudnivalók (Beszterce 1910), majd A községi illetőség (Beszterce 1911), Fegyelmi jog a közigazgatási szakban (Beszterce 1912), A magyar földközösségek igazgatóságának összes szabályai I-III. (Bp. 1914) és Hadműveleti területek közigazgatása (Bp. 1918) c. munkák. Egy mélylélektani tanulmányát a pánikról az Imago c. bécsi pszichoanalitikai folyóirat közölte (1920). A két világháború között jelentős az Erdélyi Múzeum 1933/4-6-os számában megjelent tanulmánya: A közjogi önkormányzat elve és egy elfelejtett régi erdélyi államjogász. Ebben Balia Sámuelnek, a XVIII. század második felében élt táblai asszesszornak állít emléket, aki "Erdélyország Közönséges Nemzeti Törvényeinek" szentelt munkájával 1791-ben mesterén, Werbőczin túlmenően a király és a (nemesi) nép között létrejött szerződésről írt.


Felszeghy Ödön (Nagyszeben, 1907. nov. 23.) – biokémikus, természettudományi szakíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Gheorghe Lazăr Líceumban végezte el, a kolozsvári Ferdinand-Egyetemen szerzett vegytan szakos tanári oklevelet (1930), a vegyészeti tudományok doktora (1943). Tanári pályáját a dévai Decebal Líceumban kezdte (1930-40), a kolozsvári tanítóképző tanára, majd igazgatója (1941-48), egyidejűleg egyetemi tanársegéd (1941-45), majd előadótanár, 1960-tól egyetemi tanár a Babeş-Bolyai Egyetemen. A Groza-kormány alatt az Oktatásügyi Minisztérium vezértitkára, a demokratikus magyar nemzetiségi oktatás egyik szervezője (1946-48).

Negyedszázadon át tevékeny részt vett az iskolán kívüli népművelés, főleg szabadegyetemek felvilágosító munkájában. Népszerű előadó. Kémiai tanulmányai román és német szakfolyóiratokban (Studia Universitatis Babeş-Bolyai Series Chemia et Biologia, Studii şi Cercetări de Chimie, Revue de Biologie, Hoppe-Seyler's Zeitschrift für physiologische Chemie, Lucrări Ştiinţifice ale Institutului Politehnic din Cluj) jelennek meg, a Korunk és Művelődés munkatársa. Számos román és magyar nyelvű egyetemi szakmunka, laboratóriumi útmutató, jegyzet szerzője, A beton (1956) c. szakmunka egyik románból magyarra fordítója, úttörő a biokémia tantárgyként való bevezetésében.

Munkái: Helyi erőforrások értékesítése a kémia segítségével (László Gáborral, 1955); Biochimie (román nyelven, Ábrahám Sándorral, 1972); A biokémia alapjai (Ábrahám Sándorral, 1976). Több munkatársával írt Kémiai kislexikona megjelenés előtt.


Felvinczi Takács Zoltán (Nagysomkút, 1880. ápr. 7. – 1964. dec. 4., Budapest) – művészettörténész. Középiskoláit Nagybányán és Kolozsvárt végezte, egyetemi tanulmányait Budapesten. Pályája kezdetén mint Hollósy-tanítvány festőnek készült, majd művészettörténettel és azon belül a kelet-kutatással jegyezte el magát. A Hopp Ferenc-féle keleti gyűjteményből ő hozta létre Budapesten a Kelet-Ázsiai Múzeumot, melynek igazgatója is lett. Művészeti írásainak súlypontjában a Kelet művészete áll, de behatóan foglalkoztatta Dürer, akiről könyvet ír (1909), a nagybányai festőkolónia története, valamint – különösen keleti kapcsolataiban – a régi és újabb erdélyi művészet. Az I. világháborút megelőző években kritikai hozzáállással követi a nagybányai művésztelep fejlődését, később alapos, forrásértékű tanulmányokban méri fel az alapító mesterek közül Hollósy Simon és Thorma János munkásságát.

Az erdélyi művészettel foglalkozó kutatásai akkor válnak elmélyültebbé, miután 1940-ben az egyetemes művészettörténet tanárává nevezik ki a kolozsvári egyetemre. Tanársegédje Raoul Şorban román művészettörténész. Rendezője és bírálója volt 1941 szeptemberében a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban megnyílt művészeti kiállításnak: az anyagot a régi egyházi művészet, az ötvös- és ékszerművészet, a festészet és háziipar maradandó értékeiből gyűjtötte össze, a gótikától a XX. század művészetéig. A következő év tavaszán, ugyancsak Kolozsvárt, a keleti művészet erdélyi kincseiből rendezett kiállítást, India, Kína és Japán művészetét 40 oldalon tárgyaló tanulmányt közölve az igényes és pontos katalógusban (Keleti művészeti kiállítás, Kv. 1942). A *Barabás Miklós Céh bírálóbizottságának külső tagjaként több kiállítás rendezője és szakavatott értékelője. 1943 tavaszán az ő rendezésében nyílik meg a kolozsvári sétatéri műcsarnok felavató tárlata. Több írását közölte A Hírnök (1941) és a Pásztortűz (1941-42). Antifasiszta körök felhívására értékes írással járult hozzá a 48-as Erdély c. kiadvány (Kv. 1943) sikeréhez. Ebben az időben rendezte sajtó alá A Kelet művészete (Bp. 1943) és Some premises of Islamic ornamental system (Bp. 1943) c. munkáit.

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemről 1947-ben került vissza a szegedi egyetem bölcsészkarára. Élete utolsó éveiben egykori mesteréről, Hollósy Simonról tett közzé tanulmányokat a Művészettörténeti Értesítő c. budapesti folyóiratban.


Fémes László (Margitta, 1894. szept. 13. – ?) – író, színműíró, újságíró. Kereskedelmi iskolai tanulmányait szülőhelyén végezte, majd helybeli, temesvári, marosvásárhelyi és budapesti lapok munkatársa lett. 1914-ben Ilja c. színművét sikerrel adta elő a nagyváradi Szigligeti Színház, ugyanekkor jelent meg Ilja és egyéb írások c. kötete. Szépirodalmi munkáit, kisebb művelődéstörténeti cikkeit közölték az irodalmi folyóiratok. A Tavasz adta ki Regényfigurák c. portrésorozatát (Nv. 1919) régi jelentős bihari személyiségekről. Szerkesztésében jelent meg a rövid életű Szemle c. irodalmi újság Temesvárt (1920). Elefántcsonttorony c. kötetében (Nv. 1921) prózafordításait közli; Tűzijáték c. vígjátékát 1928-ban mutatták be Nagyváradon. Zágoni Dezsővel Adyról írt színdarabja nem került bemutatásra.


Fényes Imre – *fizikai szakirodalom


Fényes Samu – *Bukarest magyar irodalmi élete


Fényi István (Kaplony, 1919. jan. 10.) – költő, műfordító. Már mint a csíkszeredai főgimnázium növendéke szerepelt három diáktársával a Lantos diákévek c. kis versantológiában (1939). Verseit közölte A Hírnök, a Termés és a Március is. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett; frontszolgálat és hadifogság után 1946-tól Nagykárolyban a magyar irodalom tanára. Az Utunk és Igaz Szó munkatársa. Meglehetős késéssel megjelenő első kötete (Tavaszi szőlővessző, 1966) "a szépség rezervátumá"-nak igézetében fogant, s a természet érzelemgazdag, áhítatos tisztelete a költői kismívesség veszélyével járt együtt. Újabb verskötetében (A világ benépesítése, Kv. 1971) a bukolikus költészettől egy oldottabb lírai kifejezésmódhoz jut el, felismeri a gondolati költészet lehetőségeit is. Terjedelmesebb, igényes emlékező költeményei (Kantáta egy nemzedékről, Cimbalom utca) ennek a megújulásnak a bizonyítékai. Fordításában jelentek meg egy-egy kötetben román balladák (1960), Otilia Cazimir gyermekversei (1964), román népdalok (1966); poéma-fordítással szerepel Eminescu meseverseinek magyar nyelvű antológiájában (Mesék, 1972).

Muzsnay Árpád: Költő – Károlyban. Utunk 1970/51. – Létay Lajos: Gondok, violák. Utunk 1979/4.

ASZT: Interjú. LM 1047. – F. I. írói pályájáról. LM 1384.


Ferencz Béla (Csíkcsomortán, 1905. júl. 12. – 1967. nov. 19., Debrecen) – újságíró. A csíkszeredai kat. gimnázium elvégzése után papi pályára készült, de teológiai tanulmányait félbeszakítva újságíró lett. Előbb Csíkszeredán, majd Nagyváradon jelentek meg írásai a napilapokban. Munkái: Csíkvármegye monográfiája a legrégibb időktől napjainkig (Csíkszereda 1935); Gyopár a Hargitán (népszínmű, Brassó 1936); Börtön élet (Nv. 1937); Székely góbéságok (Nv. 1938).


Ferencz Dóra – *lágerirodalom


Ferencz Gyárfás – *Brassói Lapok


Ferencz Imre (Gombás, 1946) – *Albatros Könyvkiadó


Ferencz Imre (Kászonaltíz, 1948. szept. 28.) – költő, szerkesztő. Csíkszentmártonban végezte a középiskolát, a marosvásárhelyi pedagógiai intézetben román-magyar nyelv és irodalom szakos képesítést szerzett, majd Bukarestben folytatott egyetemi tanulmányokat. 1972-től a Hargita munkatársa, közben 1976-ig a tanügyben dolgozik. Verseit az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó közli, itt tűnt fel az 1978/6-os számban megjelent Mikes apokrif levele c. versével. Forrás-kötete A hetedik évad (1979).

Borcsa János: "Nincs órája a nyugalomnak". Igaz Szó 1980/10.


Ferencz László, családi nevén Fenyves (Arad, 1911. jún. 15.) – szerkesztő, író, műfordító. Pályája során a temesvári A Hét (1944-45), Szabad Szó (1945-51), Bánsági Írás (1952-54) szerkesztője, a Művelődési Minisztérium referense (1955-58). A Művelődés több kis színművét közölte (1966-71). Munkái: A nürnbergi per (pamflet, Tv. 1945); Hályog (színmű egy felvonásban, Tv. 1956); A hozományvadász (komédia egy felvonásban, 1957); Árnyék (dráma, 1957); Az utolsó éjszaka (színmű, 1964); Poronty (vígjáték, 1965). Műkedvelőknek szánt darabjai közül sokat román, német és szerb nyelven is kiadtak. Oroszból és románból regényeket, színműveket, riportregényeket fordított, tolmácsolásában jelent meg Pavel Bojan kolozsvári munkás önéletírása (Az én időmben, 1973) s a Valaki tüzet kér c. német elbeszélésgyűjtemény (1973). Újabb fordításai: Constantin Duică: Jött egy ember... (1975); Tűzijáték (román szatirikus-humoros írások, 1978); Nicolae Jianu: A mélyből (regény, 1979). Válogatásában és fordításában közölte A Hét Thomas Mann kiadatlan naplójegyzeteit (1978/59-1979/1).


Ferencz S. István (Csíkpálfalva, 1945. jún. 1.) – költő, újságíró. A lugosi líceumnak és a kolozsvári pedagógiai főiskola természetrajzi karának elvégzése után helyettes tanító Gyimesközéplokon (1962-64), tanár szülőfalujában (1967-68), a csíkszeredai Hargita napilaphoz került újságírónak, majd a Falvak Dolgozó Népe belső munkatársa. Verseit és riportjait az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Megyei Tükör közli. Verskötete, a Nyári vándorlások (Forrás 1972) figyelemre méltó indulás, a szerző otthonról kapott erkölcsi-folklorisztikus-nyelvi örökségét próbálja összeegyeztetni a modern világ közérzetével. Újabb verskötete: Utolsó kenyér (1978).

Farkas Árpád: Meghalló távolságban. Igaz Szó 1972/7. – Oláh István: F. S. I.: Utolsó kenyér. Könyvtár 1979/1.


Ferencz Zsuzsanna (Kolozsvár, 1943. nov. 20.) – író. ~ né Jagamas Ilona leánya. Szülővárosában szerzett német nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. A bukaresti rádió magyar adásának szerkesztője, írásait az Utunk, Ifjúmunkás, Igaz Szó, Előre közli. Novelláiban a nő mai helyzete, erkölcsi problémái foglalkoztatják. Kaland a Virág utcában c. tévéjátékát 1977-ben Kincses Elemér rendezésében mutatta be a Román Televízió magyar adása. A hazai német prózából több darabot ültetett át magyarra. Novelláskötetei: Sok a fal (Forrás, Lászlóffy Aladár bevezetésével, 1969); Pillangó a volánon (Kv. 1978).

Mi is van a háttérben? Lázár László beszélgetése F. Zs.-val. Ifjúmunkás 1978/38. – Adonyi Nagy Mária: Pillangószárnyak. Utunk 1979/1.


Ferenczi Géza (Kolozsvár, 1924. jún. 22.) – régész. ~ Sándor fia, ~ István öccse. A kolozsvári ref. kollégium elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen nyert történelem szakos képesítést. 1954-től 1974-ig a Székelyudvarhelyi Múzeum igazgatója, 1976 óta a csíkszeredai Megyei Múzeum muzeológusa. A Székelyföld múltja foglalkoztatja, a dák-római és középkori régészet s a néprajz köréből román, magyar, német szakfolyóiratokban jelennek meg többnyire bátyjával együtt jegyzett tudományos dolgozatai. Az Árpád-kori gyepűrendszer feltárásának anyagát a Korunk (1971-72), apja munkáját kiegészítő értekezéseit Énlaka rovásírásos feliratának megfejtéséről a Keresztény Magvető (1971-72) közölte. Bátyjával közösen tekintik át a székely rovásírásos emlékeket a Művelődéstörténeti tanulmányok c. gyűjteményes kötetben (1979).


Ferenczi Gyula – *pedagógiai szakirodalom


Ferenczi István (Kolozsvár, 1921. ápr. 15.) – régész. ~ Sándor fia, ~ Géza bátyja. A kolozsvári ref. kollégium elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen nyert történelem-földrajz szakos tanári képesítést. Előbb tanársegéd a Bolyai Tudományegyetemen s egy időben a Kolozsvári Történeti Intézetben dolgozik, majd 1963-tól a Kolozsvári Történeti Múzeum osztályvezetője. Első írása a Székelységben jelent meg (1939), szakmunkásságának eredményeit az Erdélyi Múzeum hasábjain kezdte közzétenni (1941-43). Kutatásairól magyar, román, német, olasz, angol, francia folyóiratokban számol be, az Acta Musei Napocensis, Apulum, Crisia, Dacia, Tibiscus, Sargetia helytörténeti folyóiratok, a Fasti Archaeologici, Revista Muzeelor şi Monumentelor munkatársa; különösen Kolozs megye, a Csíki-medence, a Nagy-Küküllő, Homoród völgye és Hunyad megye régészeti feltárásában s a limes-kutatásban szerzett tudományos érdemeket. A tihói római táborról szóló tanulmányát a Kelemen-emlékkönyvben (1957) közölte.

Szerkesztésében jelent meg Julius E. Lips A dolgok eredete c. munkájának magyar fordítása (1958). Népszerűsítő cikkeit közli az Igazság, a Művelődés munkatársa. A László király korabeli védvonalra vonatkozó megállapításait öccsével együtt a Korunkban hozta nyilvánosságra (Székelyföldi gyepűk, 1972/2). Bögöz községnek és nevének eredetével a Székelykeresztúri Múzeum emlékkönyvében (1974) foglalkozik, s öccsével közösen ír átfogó tanulmányt a magyar rovásírásos emlékekről (Művelődéstörténeti tanulmányok, 1979).

Önálló kötetei: Régészeti megfigyelések a Limes Dacicus észak-nyugati szakaszán (ETF 129. Kv. 1941); Csíkkarcfalvi régiségek (ETF 165. Kv. 1943); Micia (Oct. Floca és L. Mărghitan társszerzőkkel, román nyelven, Déva 1970).


Ferenczi Miklós (Dés, 1886. aug. 1. – 1933. dec. 30., Kolozsvár) – könyvtáros, bibliográfus, szótárszerkesztő, történetíró. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári ref. kollégiumban végezte (1904), majd a kolozsvári egyetem bölcsészkari hallgatója, s közben az egyetemi könyvtárban kezdi meg működését. Történelmi tárgyú dolgozatai közül kiemelkedik Hadadi br. Wesselényi István életéről és kiadatlan naplójáról írt doktori értekezése (1910). Részt vett Victor Cheresteşiu román-magyar és magyar-román szótárának (Kv. 1925) szerkesztésében; 1923-tól kezdve főkönyvtáros; ismerteti az Erdélyi Múzeum könyvtárát (Erdélyi Helikon 1931/1). Jelentős hozzájárulása a romániai magyar könyvészethez Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája c. közleménysorozat, mely György Lajos kezdeményezését folytatva az ETF 14, 18, 21, 31, 38, 52, 64 és 70. számaként külön is megjelent.

Kelemen Lajos: Dr. F. M. (1886-1933). Erdélyi Múzeum 1934/1-6.


Ferenczi Sándor (Zalatna, 1894. okt. 1. – 1945. jún., Szovjetunió) – régész. ~ István és ~ Géza apja. A szászvárosi Kuun kollégium elvégzése (1912) után a Ferenc József Tudományegyetemen kezdte el tanulmányait, s az Egyetemi Könyvtár gyakornoka (1912-20); harctéri szolgálata után a Regele Ferdinand I. Tudományegyetemen szerzett történelem-latin szakos tanári képesítést (1920), az egyetem ókortudományi intézetének gyakornoka, később tanársegédje, 1937-ben doktorált, 1941-től múzeumőr, majd az Egyetemi Könyvtárban könyvtáros. 1943-tól újra hadba vonult, hadifogságban halt meg. Szakirodalmi munkásságát a budapesti Archeológiai Értesítőben megjelent közleményeivel kezdte (1911); ugyanitt s a Genealógiai Füzetek, a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve, az Abrudbánya és Vidéke, valamint a Dolgozatok az Erdélyi Múzeum-Egyesület Érem- és Régiségtárából hasábjain jelentek meg régészeti, családtörténeti és érmészeti szakcikkei (1912-15). A két világháború között a Magyar Nép, Pásztortűz, Ellenzék, Keleti Újság, Erdély, Székelység, Erdélyi Múzeum közli művelődéstörténeti fejtegetéseit; régészeti tanulmányokat ír a Siebenbürgische Vierteljahresschrift és más hazai német lapok számára; tevékeny részt vesz a dák-római kutatásokban, magyarra fordítja Vasile Pârvan és D. M. Teodorescu régészeti tanulmányait; az Erdélyi Múzeum szemlerovataiban rendszeresen ismerteti a román, német, magyar szakirodalmakat. A székelyek eredetéről, településéről és rovásírásáról szóló tanulmányai tárgyilagos kutatási módszeréről tesznek tanúságot. Számos írását lefordították román és német nyelvre. Eredeti munkáit közölte a Revista Economică, Înfrăţirea, Dacia, Sargetia, Anuarul Comisiunii Monumentelor Istorice. Több értékes dolgozata máig kiadatlan.

Megjelent kötetei: Az énlaki rovásírásos felirat (Kv. 1936); Az egykori Kászonszék régészete. A kászoni székelyek letelepülése és eredete (Kv. 1938); Aşezările dacice din Munţii Orăştiei (posztumusz kiadás, társszerző Constantin Daicoviciu, 1951).

Írói álnevei: Alexandru Ampoianu, Közlő, Szemerjai Székely Sándor.


Ferenczi Sándor (Alsójára, 1901. aug. 7. – 1945. márc. 29., Sopron) – természettudományi szakíró, szerkesztő. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, Szegeden szerzett doktorátust. Nyomtatásban megjelent disszertációja: A madarak öregkortól eltérő tollszínezete atavisztikus jelenség-e, avagy a környezet hatásának tulajdonítható? (Szeged 1931). 1924-től tanár a kolozsvári unitárius kollégiumban, közben a Ferdinand Egyetem állattani intézetének munkatársa (1925-28), szerkeszti az Erdélyi Kárpát-Egyesület lapját, az Erdélyt (1933-35), munkatársa számos folyóiratnak és napilapnak. A földművelésügyi minisztérium megbízásából erdélyrészi ornitológus, az EKE képviselője a romániai Természetvédő Egyesületben, az országos Természetvédő Bizottság alelnöke. 1940-től a máramarosszigeti főgimnázium igazgatója.

Erdély viperáiról írt tanulmánya (1932), az EME vándorgyűlésein tartott előadása Erdély kihalt és kihalóban levő emlősállatairól (1933) s a kolumbácsi légyrajokról Erdély nyugati részén (1934), cikke Brassairól mint természettudósról a Keresztény Magvetőben (1934) és a természettudományi szertárak kezeléséről az Erdélyi Iskolában (1943) különnyomatban is megjelent. Általános érdekű könyvecskéje: Kolozsvári útmutató (Kv. 1941). A katonai szolgálat megtagadása miatt nyilas tábori csendőrök agyonlőtték. Mint nevelő és természetjáró több nemzedékre hatott; az írók közül tanítványa, Létay Lajos emlékezik vissza rá hálával.

Létay Lajos: Léptem-igazító. Utunk 1969/42; újraközölve A költészet útjain, Kv. 1971. 236.

 


Ferenczy György (Kolozsvár, 1901. ápr. 14. – 1967. ápr. 27., Bukarest) – szerkesztő, író. ~ Gyula és ~ Zsizsi testvére. Középiskoláit szülővárosában végezte. 1926-ban Domokos-Haraga Balázzsal a kolozsvári Illusztrált Világ (később Érdekes Újság) főszerkesztője. Később a román nemzeti pártok irányvonalát követő (A következő mondat a cenzúra-beavatkozás előtti formájában:) Később a szatmári Kimondom (1933–35) és a sepsiszentgyörgyi Igazság (1935–36) szerkesztőjeként a román történelmi pártok szolgálatában áll. szatmári Kimondom (1933-35) és a sepsiszentgyörgyi Igazság (1935-36) szerkesztője. Kötetei: Álmatlan éjszakák (versek, Kv. 1919); Szerelmesek (versek, Kv. 1924); Én és az Asszony (versek, Szabadka 1927); A szerelem koldusa (regény, Kv. 1928); A halál asszonya (vers és próza, Nv. 1932); Ave Hitler, morituri te salutant... (Hitler-ellenes pamfletgyűjtemény, 1933); Magyar élet Romániában. Hozzászólás Németh László romániai útjához (Sepsiszentgyörgy 1936); A transsylvaniai magyarság és a revízió (vitairat, Nv. 1937); Ez az igazság! (vitairat, Szatmár 1937); Golgota Transsylvániában (vitairat, románul is, 1941).


Ferenczy Gyula (Kolozsvár, 1868) – *Lapkiadó Részvénytársaság


Ferenczy Gyula (Kolozsvár, 1891. ápr. 12. – 1962. febr. 13., Budapest) – zeneszerző, színművész. ~ György és ~ Zsizsi testvére. Középiskoláit szülővárosában végezte, egyetemi tanulmányait ugyanitt, Bécsben és Párizsban folytatta. A zeneirodalomban könnyűzenére szerzett dalaival ért el sikert, Intermezzo c. balettjével a zürichi Duncan Theaterben mutatkozott be. Erdélybe hazatérve 1926-ban megalakította az állandó lakhelyhez nem kötött székelyföldi színtársulatot, játékrendjén Goldoni, Molière és Gorkij is szerepelt. Színháza előfutára volt annak a *kék madár kísérletnek, mely a 30-as évek derekán a székely népköltészet remekeit dramatizálva külön játszóstílust kívánt megteremteni. Népszerűek voltak feleségével, Szász Ilonával közösen rendezett előadóestjei, ilyenkor a színésznő-feleség férje szerzeményeit adta elő. Nyomtatásban maradt ránk egy darabja: Tudjátok-e, mi az, szeretőnek lenni? (Sepsiszentgyörgy 1927). A 30-as években Tordán próbálta megvalósítani népszerű művelődési programját, melynek során munkás-előadásokat szervezett. 1936-ban színre vitte Pálfi Miklós helyi szerző Balázs Ferencről írt Útépítők c. társadalmi színművét. Élete hátralévő szakaszában színész, a Jászai Mari Színészotthonban halt meg.


Ferenczy Júlia (Nyárádszentbenedek, 1909. ápr. 3.) – festőművész, illusztrátor. A képzőművészeti főiskolát Kolozsvárt és Temesvárt végezte, Aurel Ciupe és Romulus Ladea tanítványa, Gy. Szabó Bélától tanult grafikát. A kolozsvári Képesújság (1946), majd a Dolgozó Nő művészeti munkatársa (1948-53). Számos ifjúsági művet illusztrált az 50-es években, rajzai jelentek meg az Utunk és a Művelődési Útmutató hasábjain. Megfestette többek között Kelemen Lajos arcképét.


Ferenczy L. Tibor – *munkáslevelezők


Ferenczi Zsigmond – *nemzetiségtudományi irodalom

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Ferenczi Zsigmond
(Marosvásárhely, 1889. júl. 28. – 1959. dec. 29., Budapest) – tanulmányíró. Jogi doktorátust Kolozsvárt szerzett, majd Marosvásárhelyen ügyvédi irodát nyitott. 1932-ben az OMP listáján bekerült a román képviselőházba, 1936-tól 1940-ig Bukarestben ügyvéd. Felekezeti alapon készített tervét a romániai magyarság nemzetiségi megszervezésére ÁBC (Kv. 1934) címmel adta ki. Hasonló jellegű, Isten, szellem, kenyér (Nv. 1939) c. emlékiratában utópisztikus nézeteit foglalta össze a világháború küszöbén.


Ferenczy Zsizsi, Szentimreiné (Kolozsvár, 1895. jan. 13. – 1969. febr. 13., Kolozsvár) – énekművésznő. ~ Gyula és ~ György testvére. A felső leányiskola és zenekonzervatórium elvégzése után 1915-ben szülővárosában kezdte operaénekesnői pályáját; az I. világháború után férje, Szentimrei Jenő oldalán mint népdalok és balladák előadóművésze bekapcsolódott a hazai magyar irodalmi életbe. 1922-ben a segesvári Petőfi-ünnepélyen székely dalokat és balladákat énekelt, Kolozsvárt székely író-esten (1924) szerepelt, majd önálló Ady-Reinitz-dalestje (1926) és orosz népdalestje (1927) aratott sikert. A KZST tagja. Részt vett Benedek Elek "turné"-in (1927-29), s szerepet vállalt a *Kecseti Kaláka művészi folklórmozgalmában, majd férjének Kalotaszegi ballada, ill. Csáki bíró lánya c. népi játékában. Barátnőjéről, Boncza Bertáról magnóra adott vallomását Óvári Attila tette közzé (Korunk 1967/1), férje visszaemlékezéseinek második részét kiegészítő memoárja kéziratban.

Szentimrei Jenő: Elfelejtett dalaink. Ellenzék 1934. ápr. 8.; újraközölve Sablon helyett csillag, 1968. 232-36. – Marosi Ildikó: "Valaki, aki a szívemen átsétált." Új Élet 1967/22. – György Dénes: Benedek Elek "turnéi". Korunk 1971/5.


Feszt György, id. (Kolozsvár, 1889. ápr. 13. – 1952. jan. 7., Marosvásárhely) – orvosi szakíró, Ifj. ~ György apja. Oklevelet 1912-ben Kolozsvárt szerzett, 1913-tól egyetemi tanársegéd, 1919-től röntgenszakorvos Kolozsvárt, 1941-től a kolozsvári egyetemen a röntgendiagnosztika előadótanára, 1945-től Marosvásárhelyen az OGYI röntgentani klinikájának vezetője, az orvosi kar dékánja, majd az intézet rektora. Az Erdélyi Orvosi Lap, Magyar Röntgen Közlöny (Bp.), Magyar Nőgyógyászat (Bp.), EME Értesítő, Ardealul Medical, Orvosi Szemle (Kv.) c. szakfolyóiratokban közölt írásai a röntgenvizsgálatokkal foglalkoznak s a gyulladásos és daganatos betegségek sugárkezelését tárgyalják. Közéleti vonatkozásban a két világháború között az orvosok szervezkedéséről s az egészségügyi közigazgatásról jelentek meg írásai az Erdélyi Orvosi Lapban, a felszabadulás után az Ardealul Medicalban a román-magyar orvosi együttműködésről írt. Jelentős szerepe volt a marosvásárhelyi orvosi felsőoktatás megszervezésében. Tankönyve: Az orvosi röntgentan elméleti alapismeretei (Mv. 1948).


Feszt György, ifj. (Kolozsvár, 1925. szept. 15.) – orvosi szakíró. Id. ~ György fia. Az orvostudományok doktora (1963), a gyógyszertan egyetemi tanára a marosvásárhelyi OGYI-ban. Hazai és külföldi szakfolyóiratokban és gyűjteményes kötetekben (többek közt az EME Értesítő, Orvosi Szemle – Revista Medicală, Farmacia, Medicina Internă, Revue Roumaine de fiziologie, a budapesti Acta Phisiologica Hungarica hasábjain) megjelent mintegy 80 dolgozata a gyógyszerhatástan és a kísérletes kórtan körébe vág; főleg az idegrendszerre ható gyógyszerek és egyes hazai gyógynövények hatását taglalja. Szakmája közérdekű kérdéseiről a Korunkban és más folyóiratokban közölt több tanulmányt. Több kőnyomatos magyar nyelvű jegyzet társszerzője (Gyógyszertani jegyzet I-III. Mv. 1954-55) vagy szerzője (Gyógyszertan. Mv. 1961; újabb kiadás 1979). Társszerzője a Bukarestben 1964-ben kiadott Farmacologie c. tankönyvnek, s ugyanezen címmel saját román nyelvű kőnyomatos jegyzete is megjelent (Mv. 1965; új kiadás 1979).


Feszt László (Kolozsvár, 1930. okt. 17.) – képzőművész. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári piarista gimnáziumban, majd a gép- és villamosipari líceumban végezte. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán tanult, s itt tanít, amióta tanulmányait befejezte. 1976-tól a főiskola rektora. Első novella-illusztrációi 1951-ben az Utunkban és a Dolgozó Nőben jelentek meg. 1956-ban Tóth Samu biztatására készíti első könyvgrafikáit. Tizenöt év alatt több mint 200 szépirodalmi és tankönyvet illusztrált és tervezett. Emellett elsősorban mint az Utunk és a Napsugár illusztrátora kivételes szakmai felvértezettséggel követte aprólékosan tárgyhű, majd sajátosan felbontott látomásmontázsokkal a romániai magyar szépírás pályaívét. Keze alól került ki a mai erdélyi könyv- és folyóiratgrafikusok derékhada. Irodalmi vonatkozású munkái közül kiemelkedő Szabó Gyula Gondos atyafisága 1. és 2. kiadásának, Benedek Elek Százesztendős jövendőmondó c. gyűjteménye két kötetének, Huszár Sándor Kokó, a bohóc, Szemlér Ferenc Egy életen át, Hornyák József Romantika c. köteteinek és a Horizont-könyvek első sorozatának kötésterve, borítója s illusztrációja. Újabban szívesen foglalkozik könyvjegygrafikával (*ex libris). Már első külföldi jelentkezése alkalmából 1972-ben elnyerte Dániában a XIV. Nemzetközi Ex Libris Kongresszus pályázatának II. díját.

Murádin Jenő: Egy grafikus metamorfózisa. Korunk 1970/3. – Gábor Dénes: F. L. Kisgrafika, Bp. 1973/1.


Fey László (Marosvásárhely, 1925. szept. 5.) – pedagógiai író. Középiskolát szülővárosában végzett, tanári képesítést a Bolyai Tudományegyetem kémia karán szerzett. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. 1949-től 1957-ig egyetemi beosztásban, utána középiskolában tanít. Pedagógiai és módszertani cikkeit a Tanügyi Újság, A Hét, Korunk, Ifjúmunkás, Era Socialistă, Revista de Pedagogie s más folyóiratok közlik. Tanulmánnyal szerepel a Viaţa Şcolii (1973) és a Şcoala şi elevii (1974) c. gyűjteményes kiadványokban. A Hét tudományterjesztő pályázata során Berde Áron-díjban részesült (1975).


Fiatalok – az Igaz Szó melléklete Gálfalvi György és Markó Béla szerkesztésében. 1978-ban Tavasz, Nyár és Ősz jelzéssel külön, Tél jelzéssel a 12. lapszámba kötve a második Forrás-nemzedéket követő új irodalmi hullám tagjait juttatta nyilvánossághoz. Főbb munkatársai: Adonyi Nagy Mária, Boér Géza, Bréda Ferenc, Egyed Péter, Horváth Alpár Szilamér, Hürkecz István, Mózes Attila, Palotás Dezső, Szász László, Veress Gerzson.

A kísérletezés felelőssége. Vita a hazai fiatal magyar prózaírók munkásságáról. Igaz Szó 1977/12.


Fiatal Szívvel – a kolozsvári Brassai Sámuel Ipari Líceum időszaki diáklapja. Főszerkesztője Józsa György tanár. Román és német nyelvű cikkeket is közöl. Első, még nagy formátumú kőnyomatos száma 1967 júniusában jelent meg, benne Szöllősi Ferenc igazgató ismertette a lap keletkezésének körülményeit és célkitűzéseit. A 3. számtól (1969) kezdve nyomtatásban, kis formátumban adják ki. A 4-5. szám (1970) ünnepi kiadvány annak tiszteletére, hogy a líceumot Brassai Sámuelről nevezték el. Írók és tudósok ismertetik benne az erdélyi polihisztor sokoldalú munkásságát. Itt indítják A több mint 400 éves múlt haladó hagyománya kötelez c. iskolatörténeti, valamint a híres tanítványokat bemutató Arcképvázlatok cikksorozatot. Figyelemre méltó Az osztályfőnöki órák naplójából c. sorozat, melyben Árkossy Sándor tanár osztályfőnöki óráira meghívott írók, művészek, közéleti személyiségek egy-egy nyilatkozatát, üzenetét és arcképét közlik.


Ficzay Dénes (Arad, 1921. dec. 27.) – irodalomtörténész, bibliográfus. A középiskolát szülővárosában végezte, magyar-olasz szakos diplomát szerzett Kolozsvárt. Mint egyetemi hallgató az Erdélyi Helikon belső munkatársa. Tanári pályáját Kolozsvárt kezdte, 1945 óta líceumi tanár Aradon. Könyvismertetései, folyóiratszemléi, irodalmi emlékezései az Utunk, Igaz Szó és a helyi sajtó hasábjain jelennek meg; számos irodalmi dokumentumot közölt a hazai és magyarországi irodalomtörténeti szaksajtóban, értékes adalékokat szolgáltatva Jókai, Mikszáth, Justh Zsigmond, Ady, Kosztolányi, Tömörkény, Juhász Gyula, Krúdy, Karinthy, Móricz, Papp Dániel s a romániai magyar írók közül Kuncz Aladár, Gaál Gábor pályaképéhez. A NyIrK és a budapesti Irodalomtörténeti Közlemények állandó munkatársa. Bibliográfiai tevékenysége során 10 000 tételből álló helytörténeti bibliográfiát állított össze Arad művelődéstörténetéhez. Az irodalmi helytörténet egyik úttörője, Aradi krónika c. esszéi az Igaz Szóban (1971) megjelenítették a múltból szülővárosának pezsgő irodalmi életét. A Tóth Árpád Irodalmi Kör egyik megalapítója és előadója. Két különlenyomata: Török Gyula levelei családjához (Bp. 1965); Ady, A Holnap és a Nyugat Aradon (Kv. 1967).

Használja a Galsai János álnevet.


Figyelő*Vörös Zászló


Fikk László (Marosvásárhely, 1920. febr. 2. – 1969. ápr. 27., Marosvásárhely) – könyvtáros, bibliográfus. Középiskolát szülővárosában a ref. kollégiumban végzett, főiskolai tanulmányait a gyulafehérvári kat. teológián kezdte, ösztöndíjasként Rómában folytatta, és Kolozsvárt fejezte be 1943-ban a bölcsészkaron. Előbb középiskolai tanár Marosvásárhelyen, 1945-től a Teleki-Bolyai Könyvtár főkönyvtárosa. Több bibliográfiai művet szerkesztett; munkatársaival összeállította a Teleki-Bolyai Könyvtár ősnyomtatványainak katalógusát (Catalogus incunabulorum Bibliothecae Teleki-Bolyai, MCMLXXI).


Filep Győző – *fizikai szakirodalom


film és irodalom – a művészet e két ága tárgykörben is, stílusban is hat egymásra. A filmművészet, függetlenítve magát a színpadi művészettől, sajátos kifejezési formákat keresett, de az irodalomból maga is átvette a témákat és saját nyelvezetéhez idomította a forgatókönyvek nyomán vászonra kerülő regények, elbeszélések vagy színdarabok anyagát.

Kolozsvárt már 1913-ban elkészült az első erdélyi némafilm, A sárga csikó, Csepreghy Ferenc népszínműve nyomán, Janovics Jenő színigazgató kezdeményezésére; 1914-ben megalakult a PROJA (Projectograph Janovics) stúdió, (A szócikkből a következő szövegrész törölve:) 1914-ben megalakult a PROJA (Projectograph Janovics) stúdió ezzel a jelszóval: "A szűz művészet talaján kell az erdélyi kinematográfiát megteremteni." A kolozsvári stúdió olyan kiváló rendezőkkel indult, mint Korda Sándor, Kertész Mihály, Garas Márton és Fekete Mihály. Irodalmi témákat filmesítettek meg. s az öt év alatt (1914-18) elkészült 48 film közt a nagy sikert aratott Bánk bán, az Arany-ballada nyomán készült Tetemrehívás, valamint Bródy Sándor A tanítónő, Csíky Gergely Nagymama, Gvadányi József A peleskei nótárius, Szigligeti Ede Liliomfi c. színműveinek filmváltozata szerepel. A Havasi Magdolna c. filmben (1915) románok és magyarok együtt jelennek meg színes népviseletükben.

Janovics Jenő 1920-ban is rendezett még Kolozsvárt filmet C. Levaditi román professzor és Gyulai Jenő A világ rémségei c. forgatókönyve alapján. A cselekményes formába öntött egészségügyi oktatófilm főszerepeit Fekete Mihály, Poór Lili, Izsáky Margit, Baróthy Erzsi, Lengyel Vilmos, Nagy Gyula és Bretán Miklós játszotta. A hangosfilm első korszakában Romániában nem született magyar nyelvű és témájú film, annál szorosabb együttműködés jött létre a román és a magyar filmesek között. Az Első szerelem c. film a budapesti Hunnia Studió és az aradi Standard Film közös alkotása, magyar változatát Fejős Pál rendezte, a román változat forgatókönyvét N. D. Cocea készítette; közreműködött benne a bukaresti és a budapesti opera, külső felvételekre a kalotaszegi Szucságon került sor román és magyar lakosok bevonásával (1934). Budapesten filmesítették meg az erdélyi származású Indig Ottó Torockói menyasszony c. erdélyi tárgyú színdarabját (1937), Nyírő József Uz Bence c. regényét (1938), Hunyady Sándor Erdélyi kastély c. színművét (1939).

A két világháború közt jelentősen hozzájárult filmkultúránk elméleti megalapozásához a Korunk, főleg első öt évfolyamával (1926-30); hasábjain sok a filmkritika olyan játékfilmekről, amelyeket a filmtörténet máig is számon tart, és számos tanulmány foglalkozik a film műszaki és művészeti kérdéseivel. Több más filmcikk között az 1926-os évfolyamban Gró Lajos A beszélő film, Hevesy Iván Chaplin, Kállai Ernő Piktúra és film, Kassák Lajos Az orosz film címen értekezik, 1927-ben jelenik meg Gaál Gábor kétrészes nagy tanulmánya, A film és kritikája, 1928-ban Diószeghy Tibor Tragikus hős a filmen, 1930-ban Balázs Béla A kispolgár és a film, Dienes László (d. 1. szignóval) Szociális riportázsfilm és Moholy Nagy László Az új film problémái c. nagy lélegzetű írásait közli a lap. A gazdag anyag szerepet játszott abban, hogy korszerűsödő művelődésünkbe a film megújulásával egyidejűleg épült be az igényes filmkultúra.

A 40-es évek egyik legjelentősebb magyar filmje Nyírő József Emberek a havason c. regényéből készült; Szőts István rendezte, aki Fekete Ferenc operatőrrel s a főszerepekben Görbe Jánossal és Szellay Alice-szal "olyan gyönyörű filmkölteményt varázsolt filmszalagra, amely meghökkentette a filmszakmát és a közönséget egyaránt" – amint az egyik színházi lap megállapította. A film elnyerte a velencei biennálé nagydíját. Filmsiker volt Séfeddin Sevket Tibor kolozsvári író Kalotaszegi madonna c. regényének (Kv. 1943) vászonravitele is. A felszabadulás után Tamási Áron nyomán magyar filmgyárban készült Mezei próféta (1948) nem aratott sikert. 1957-ben ugyancsak Budapesten megfilmesítették Hunyady Sándor egy régi kolozsvári elbeszélését (Bakaruhában), a kolozsvári Bara Margittal a női főszerepben.

Az utóbbi években a román filmgyártás készített Sütő András írásaiból két román nyelvű filmet. Az egyik rövidfilm (Félrejáró Salamon), a másik a Tékozló szerelem c. rendes játékfilm, amely Castelanii címen került forgalomba, Domokos Géza Utak c. filmriportja Kovászna megyéről folytatja a sort; ez kétnyelvű; egy újabb filmje (De bună voie şi nesilit de nimeni, magyar címe Minden kényszer nélkül) 1974-ben került bemutatásra Széles Annával és Fábián Ferenccel a főbb szerepekben, Maria Callas-Dinescu rendezésében. A magyarországi filmgyártás jelentős alkotása a kolozsvári Bodor Ádám Plusz-mínusz egy nap c. elbeszéléséből készült film Fábri Zoltán rendezésében; a szerző Utasemberek c. novelláját ugyanott Bacsó Péter filmesítette meg. A Sütő András hasonló c. drámájából készült magyar film, a Csillag a máglyán, 1979-ben került a budapesti közönség elé, Ádám Ottó rendezésében.

A romániai magyar filmgyártás csírái mutatkoznak a Román Televízió magyar adásai számára készült művészi tévéfilm műfajában (*televízió és irodalom). Külön figyelmet érdemel Szilágyi V. Zoltán Gordiuszi csomó c. rajzfilmje, amely a bukaresti Animafilm műhelyében készült s 1980-ban a rajzfilmek zágrábi világfesztiválján első díjat kapott.

Török László: Janovics Jenő filmjei az emlékezet vásznán. Korunk 1968/6. – Gheorghe I. Bodea: A román-magyar filmkapcsolatok múltjából. Korunk 1969/8. – Jordáky Lajos: Az erdélyi némafilmgyártás története. 1903-1930. (1980). – Fodor László: Kolozsvár mozitörténete. Román nyelvű kézirat a romániai Nemzeti Filmarchívum tulajdonában, Bukarestben.


Film-Riport – havonta kétszer, egy időben hetente megjelenő nagyváradi filmlap. 1923. máj. 1-jén indult a Dorian-Film RT filmkölcsönző vállalat lapjaként. Beköszöntőjében Adorján Péter főszerkesztő (a főrészvényes Adorján Emil fia) a következőket írja: "Kell egy sajtóorgánum, amely a közönséget a filmhez nemcsak a mozgószínházi előadások alatt, hanem azok előtt és után is közelebb hozza." 1926 őszétől (a 87. számtól) kezdve az Erdélyi és Bánáti Filmszínházak Szövetségének közlönye.

Gazdag irodalmi és művészeti anyagából kiemelkedik Kertész Mihály, Szabó Dezső, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Szép Ernő, Herczeg Ferenc, Balázs Béla nyilatkozata a filmről; a lap angol (D. W. Griffith), német (Max Reinhardt), francia (Lumière), orosz (Lunacsarszkij) szakemberek írásait közli a filmről, beszámol a romániai filmgyártás kezdeteiről, többek közt a Nagyváradon készült Légből kapott szerelem c. filmszkeccsről (1927). Irodalomtörténeti dokumentumok a beszámolók magyar íróknak a filmhez fűződő kapcsolatairól: Lengyel Menyhért, Emőd Tamás, Bíró Lajos, Molnár Ferenc műveinek filmesítéséről van itt szó. A maga korában úttörő módon foglalkozik a ~ a szovjet filmgyártással, többek közt a Rettenetes Iván c. filmmel (1928). Egyik technikai rovatvezetője Londonból Adorján Pál. A folyóirat képanyagából kiemelkedik a Nagyváradról Párizsba elszármazott Váradi Albert festőművésznek a mozival kapcsolatos tollrajz-sorozata. A lap 1929-ben szűnt meg.


filmsajtó – A sajtó sajátos termékeiként születtek meg a film népszerűvé válásával egy időben az ún. filmlapok. Legtöbbjük a nagyobb filmkölcsönző vállalatok érdekkörébe tartozott, s elsősorban filmek ismertetésére, reklámozására s a filmvilág híreinek bemutatására vállalkozott, de a művelődéstörténész számára is gazdag anyagot tartalmaz mindegyikük. Ilyen filmlap volt Aradon (Film 1922; Film és Mozi 1928-32; Filmújság 1937), Temesvárt (Mozirevü 1922-23; Színház és Mozi 1922-32; Filmrevue 1931-35; Film 1933-39; Film-Varieté 1935), Nagyváradon (Film-Riport 1923-29; Színház és Mozi 1934), Szatmáron (Moziújság 1930; Cinema-Mozi 1937); Brassóban (Cinéma-Modern 1927-28), Gyulafehérváron (Cinema & Film 1923-25), Kolozsvárt (Színház és Társaság 1919-27; Színház és Film, majd Színház és Mozivilág 1928-31; Színház és Mozi 1931-32; Erdélyi Színpad és Mozi, majd Színpad és Mozi 1932-40; Színház és Mozi 1945-46) és Marosvásárhelyen (Színház és Mozi 1923). Közülük kiemelkedik a Nagyváradon kiadott *Film-Riport c. lap, amely a film és színpad viszonyáról, az irodalmi filmről és a filmkéziratról, a film szociális hatásairól, a film és a nemzeti ízlés összefüggéseiről és a filmesztétikáról vetett fel érdekes és értékes gondolatokat.

Közölt filmtematikájú cikkeket a napi- és időszaki sajtó is, ez azonban nagyrészt a filmek ismertetésében, a mozivilág történeteinek és eseményeinek közlésében merült ki. A marxista filmesztétika területén a két világháború között a Korunknak volt különleges jelentősége: itt jelenik meg többek közt Moholy Nagy László Új filmkísérletek c. jelentős írása (1933/1). A szocialista építés új korszakában a filmkultúra szerepe nálunk is megnövekedett. Az Utunk, A Hét, az Új Élet rendszeresen közöl filmesztétikai és filmtörténeti cikkeket, s a Korunk új folyamában filmsúlypontú szám is megjelenik (1973/5). Sorozatos filmesztétikai cikkeivel és filmkritikáival szerepel A Hétnél Halász Anna, a Művelődésnél és a kolozsvári Igazságnál Krizsán Zoltán, az Ifjúmunkásnál Müller Ferenc és az Új Életnél Török László.


filológia – a görög-latin philologia ('a szó szeretete') mai jelentését figyelembe véve, a romániai magyar ~ nyelvünk, irodalmunk és művelődésünk értékeinek ama vizsgálata, amely a szövegelemzést és -gondozást a forráskutatással, tárgytörténeti és életrajzi adatok feltárásával s a kapcsolattörténeti vonatkozások kiaknázásának komplex módszerével párosítja.

Fokozott mértékben támaszkodik intézményes keretekre. A két világháború közt az Erdélyi Irodalmi Szemle szerkesztősége, az EME és levéltára, a Székely Nemzeti Múzeum, majd a 40-es évek elején az ETI töltötte be ezt a szerepet. Csűry Bálint Szamosháti szótára és György Lajos A magyar regény előzményei c. kötete mellett a ~-i munka folytonosságát Bitay Árpád, Rajka László s Herepei János biztosítja. Új nemzedék jelentkezik Szabó T. Attila, Blédy Géza és Jancsó Elemér személyében.

A romániai magyar ~ mai fő bázisai egyetemi és főiskolai tanszékek, akadémiai és dokumentációs könyvtárak, kutatóintézetek, könyvkiadók. Sokrétű ~-i kutatások tükre a NyIrK. Önálló kötetekbe foglalt eredményekkel időrendben Jancsó Elemér, Antal Árpád, Szigeti József, Benkő Samu, Szabó György jelentkezik. A dokumentációs könyvtárhálózat gyűjteményeinek felhasználásával került sor a marosvásárhelyi nyelvemlékek közzétételére Farczády Elek és Szabó T. Attila, majd Rettegi György emlékiratának teljes kiadására Jakó Zsigmond gondozásában.

Ki nem aknázott lehetőségekre utal Bustya Endre-Ady-kiadványaival és Vigh Károly régi városi jegyzőkönyvek tanúvallomásaival. Csúcsteljesítményeket mutat fel a *szótárirodalom, így a nemzetközi sikerű *Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. Új eredményeket ígér a fiatal filológus nemzedék – Cs. Gyímesi Éva, Molnár Szabolcs, Péntek János, Rohonyi Zoltán – elméleti igényessége.


filozófiai irodalom – indulását és kibontakozását a romániai magyar szellemi életben nagymértékben befolyásolta az a tény, hogy a filozófiát művelő intézményi keretek felső fokon a felszabadulásig terjedő időszakban szinte kizárólag az egyes felekezetek teológiai fakultásain léteztek. Így a ~ nálunk kezdetben jórészt vallásfilozófiai, teológiai jellegű volt. Az írásbeli formát öltött hazai magyar nyelvű filozófián belül viszont a két világháború között sok árnyalat, számos álláspont jelentkezett. Megtaláljuk a nyíltan antikommunista nézetektől kezdve a bigott vallásosság hirdetésén vagy az "istenkeresés"-en, a keleti vallásokkal való kacérkodáson át egészen a durva, mechanikus társadalmi determináltság hangsúlyozásáig (ilyen Ligeti Sándor főleg Spencertől ihletődő elmélete) a legkülönbözőbb forrásokból merítő burzsoá nézeteket, amelyekkel nemcsak a marxista baloldal állt szembe, hanem sok vonatkozásban az osztálytartalmában ugyan szintén polgári, de minden idealizmus ellenére becsülendően útkereső, esetenként a demokratikus, népi-plebejus magatartásig eljutó bölcselkedés is. Ez a sokirányú tájékozódás azonban ritkán eredményezett magvas filozófiai tanulmányokat, inkább csak a válságba jutott liberális, felvilágosult polgárság értékkeresésének, az értelmiség tapogatózásainak jele volt.

A magyar polgári filozófia hagyományai közül különösen a fichteánus Böhm Károly (1846-1911) kolozsvári egyetemi tanár tanítása élt tovább, s a Böhm-tanítvány Bartók György érdeklődése Kant iránt a 20-as években az EME keretében is hangot kapott.

A társadalmi gyökereiben polgári ~ egyik kiemelkedő hazai képviselője Tavaszy Sándor ref. teológiai tanár volt, aki a német filozófiából ihletődve főleg vallásfilozófiát művelt, fogékony volt az etika iránt, s az egyetemes filozófiai gondolkodás nagyjainak hatása alatt állt. A 30-as évek kezdetén támadta a marxista filozófia egyes tételeit (A szociális és gazdasági törekvések theológiai-ethikai megítélése, Kv. 1931), ugyanakkor az egzisztencializmus első hazai terjesztői közé tartozott (A lét és valóság, Kv. 1933; Az egzisztencializmus filozófiájának alapproblémái, Kv. 1933), de a fasizmus előretörésekor, a II. világháború küszöbén eljutott a fajelmélet evangéliumi alapról való elítéléséhez (Az ethika mai kérdései, Kv. 1939).

Varga Béla, a későbbi unitárius püspök, aki még az I. világháború előtt Böhm Károly és Bartók György értékelméletének jegyeit magán viselő axiológiai, logikai munkákat közölt, számos filozófiai tanulmányt jelentetett meg (Gondolatok a neveléstan értékelméleti megalapozásához, Szeged 1922; A mai közszellem pszichológiája, Kv. 1928; Az individualitás kérdése, ETF 46. Kv. 1932). Elméleti eszmefuttatásai kapcsolódtak a kor valóságához, munkáiból kicsengett az is, hogy a romániai magyarságnak – az individuumok kollektivitásának – a nagyobb egységbe, a romániai állam- és jogrendbe szervesen beépülve kollektív individuumként kell léteznie, s ennek az individualitásnak a közszellemben kell megnyilvánulnia. A filozófia egyetemes kérdéseit időtállóan taglalta. Ő eddig az egyetlen olyan két világháború közti hazai magyar bölcselő, akinek munkáiból válogatás jelent meg a felszabadulás után (Varga Béla: Bölcseleti írások. Téka 1979).

A katolikus szárny főleg Aquinói Tamás eszméinek újjáélesztésén munkálkodott, így neotomista hangvételű írásai jelentek meg Hirschler Józsefnek; ennek a vonalnak azonban nem voltak nagyságrendben Tavaszyhoz vagy Vargához mérhető filozófus egyéniségei.

A két világháború közötti romániai magyar filozófiai gondolkodásban a Varga- vagy Tavaszy-féle szakbölcseleti értekezések inkább kivételszámba mentek, bölcseleti mag rendszerint a nem kizárólagosan filozófiai arcélű közleményekben, esszékben, a nemzetiségi közösség társadalmi, etikai, szellemi valóságát érintő sorsproblémák tárgyalásakor jelentkezett. Ez a jelenség egyebek között a kisebbségi szellemi élet és intézményiség szükségképpen kevésbé tagolt jellegéből eredt. Jól igazolja mindezt az, hogy Makkai Sándor könyvei (Magyar fa sorsa, Kv. 1927; Magunk revíziója, Kv. 1931), valamint a körülöttük kibontakozott eszmei összecsapások bölcseleti mondanivalóval is telítődtek: Ady Endre sorslátásának értékelésekor a társadalmi meghatározottságot különbözőképpen megközelítő filozófiai eszmék ütköztek össze.

A 20-as és 30-as évek polgári-kispolgári ~ma – bár szorosan kapcsolódott a nemzetiségi sorskérdésekhez – tematikájában, témakezelésében közel állt nemcsak a korabeli magyarországi, hanem az akkori román filozófiához is. A párhuzamosságon túl nemegyszer még az egymásra hatást is ki lehet mutatni. Így a társadalombölcseleti alapzatra épülő Gusti-féle szociológiai iskola erőteljes befolyást gyakorolt a romániai magyar faluszociológiára, mindenekelőtt a Szabó Dezső-féle romantikus parasztszemléletet befogadó Erdélyi Fiatalok munkásságára, de a monografikus vizsgálódással összevágó törekvések jelentkeztek a Gusti-hatást asszimiláló magyarországi faluláttatásban is.

Az egykorú ~ban a legkülönbözőbb eszmei ihletést fedezhetjük fel. Dilthey, Bergson, Spencer, Kierkegaard hatása ugyanúgy kimutatható benne, mint a pozitivizmusnak, a szociáldarwinizmusnak, a társadalmi organicizmusnak a jelenléte. A hatások gyakran eklektikusan keveredtek. Nem hiányzott a specifikum hangsúlyozásának – a *transzilvanizmusnak – filozófiai alátámasztása sem. A számos eszmei hatás nem termelt ki áramlatokat, követőket vagy iskolákat, irányzatról csak a Korunk marxista hangvételével kapcsolatban szólhatunk. A polgári-kispolgári filozófiában azonban a baloldal megtalálta azokat a gondolkodókat, akiket szellemi útitársnak tekintett, sőt a demokratizmus, a nemzetiség védelmének és társadalmi fejlesztésének, a román-magyar testvériségnek az eszméje, a fasizmus- és háborúellenesség szövetségesévé is tehette őket. Ebben az időben az osztályszempontok érvényesítésére a bölcselkedésben, a társadalomszemléletben szűk lehetőségek mutatkoztak. Említésre méltó e tekintetben Mikó Imrének ugyancsak nem a filozófiai szaktanulmányok közé tartozó munkája (Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. Kv. 1932), amely – a szerző filozófiai műveltsége folytán – a tárgyát bölcseletileg is megvilágítja, a korabeli közleményekhez viszonyítva letisztultan mutatja be az osztálydetermináltság és a nemzetiségi sors viszonyát.

A proletariátus osztályalapján álló marxista filozófia alkotóműhelye, e bölcselet propagálásának fő orgánuma a Korunk (1926-40) volt. E folyóirat szinte egyedüli lehetőséget nyújtott arra, hogy elmélyültebb filozófiai értekezések formájában ismerjék meg az olvasók a marxi-lenini bölcseletet. Számos bölcseleti telítettségű írás jelent meg a lapban, sok olyan, amely a maga idejében a maximumot jelentette, ameddig a felszabadulás előtt hazánkban a marxista filozófia művelésében el lehetett jutni. A Korunk filozófiai tematikája sokrétű volt, a szó szűk értelmében vett bölcseleti kérdésektől a filozófiával csak érintkező, távolabbi területekig terjedt. A főbb témakörök a következők voltak:

1. A marxista filozófia elméleti problémái. Ide sorolhatjuk Mód Aladár lételméleti értekezéseit, Jeszenszky Eriknek (Molnár Erik) a determinizmus kategóriáival – a szükségszerűséggel és véletlennel –, valamint az ellentétekkel foglalkozó írásait, Lukács György esztétikai, irodalomelméleti írásait.

2. A szaktudományok filozófiai vonatkozásai. Ilyen természetű József Attilának és Totis Bélának a természettudomány és a marxizmus viszonyára vonatkozó értekezése, Carl Nilesnek a darwinizmus világnézeti vetületével, Szerb Györgynek (György Mátyás) általában a fizikával, de különösképpen az einsteini relativitáselmélettel, Elekes Miklósnak Pavlov reflexelméletével foglalkozó cikke, Neufeld Bélának és Kahána Ernőnek a freudizmusról, adlerizmusról szóló írása.

3. A filozófia történetét és egyes bölcselőket értékelő írások, beleértve a hazai filozófiaiszociológiai gondolkodás elemzését. Ide tartoznak Gaál Gábornak Spinozáról írt, majd a szovjet filozófiát tárgyaló közleményei, Csehi Gyulának Dobrogeanu-Ghereával foglalkozó írásai, Györkös Ferenc, Komlós Aladár és Sándor Pál Spengler-elemzései, Márk Viktor Hegellel foglalkozó cikke, Peéry Rezsőnek a marxizmus keletkezéstörténetét fejtegető írása, valamint a prágai nemzetközi filozófuskongresszust értékelő írások F. J. Jaroslav (Fedor János) és Turnowsky Sándor tollából.

4. Egyes társadalmi jelenségek, problémák filozófiai vizsgálata. Ilyenek Gáll Ernőnek a fasiszta ideológiát és a háború előkészítését leleplező cikkei, Bányai Lászlónak a Duna-medencei antifasiszta összefogást elméletileg alátámasztó írásai, valamint a tőkés gazdasági válság kérdése körül kialakult elméleti viták.

5. Filozófiai-szociológiai írások, mint Neufeld Béla cikkei a neurózis, a lelki élet szociológiai megközelítéséről, Doktor Sándornak az orvostudomány szociológiai vonatkozásait jellemző, valamint Bányai Imrének a Gusti-féle monografikus iskolát felmérő tanulmánya, a Rădulescu-Motru nevével jegyzett romanizmus értékelése, Kovács Katona Jenő értekezése az erdélyi falukutatásról.

6. Művészetfilozófiai és esztétikai munkák. Ezek között központi helyet foglaltak el Gaál Gábornak és Csehi Gyulának az egyes irodalmi jelenségekkel kapcsolatos elemzései, Lukács Györgynek a művészi alkotás módszereiről, Petőfi, Ady költészetéről írt tanulmányai. Ide sorolhatjuk Miron R. Paraschivescu írását az egykorú román művészeti és irodalmi életről, Kovács Károly (Fedor János) elemzését a materialista esztétikai törekvésekről és Forbáth Imre fejtegetéseit a tudomány és művészet viszonyáról.

A felszabadulás után a KRP kolozsvári propagandaosztályának kiadásában jelennek meg az első marxi-engelsi szövegek, köztük olyanok is, amelyekben filozófiai mondanivaló van. Így 1945-ben kiadták Marx és Engels 1942-ben oroszul megjelent és kommentált A reakciós poroszságról c. szövegválogatását magyar fordításban. A Jordáky Lajos szerkesztésében megindult *Marx-Engels Könyvtár ugyancsak közölt filozofikus tartalmú szövegeket, így 1945-ben Engels A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig c. művét. A marxista bölcseleti irodalomnak a felszabadulást követő első kiadványai közé sorolhatjuk a Bolyai Tudományegyetem Társadalomtudományi Intézetének Jordáky Lajos szerkesztésében megjelent füzeteit is (Társadalomtudomány és politika. Kv. 1946; Társadalomtudomány. Kv. 1946; Társadalomtudományi kérdések. Kézirat gyanánt, Kv. 1947).

Döntő fordulatot hozott, hogy a Bolyai Tudományegyetemen kedvező keret létesült. Kőnyomatos egyetemi jegyzet formájában kiadták Gaál Gábor egyetemi kollégiumainak anyagát (Marxizmus, A bölcselettörténet rövid vázlata, Bevezetés a társadalomtudományba, Bevezetés a filozófiába, A marxizmus története, A fiatal Marx, A társadalom). Később az egyetem dialektikus materializmus tanszékének gondozásában megjelent a Filozófiai tanulmányok (1957) c. kötet, amely a marxista filozófia és a szaktudományok általános elméleti kérdéseit, valamint társadalomtudományi, filozófiatörténeti problémákat elemző munkákat tartalmazott. A Studia Universitatis Babeş-Bolyai, az 1959-ben egyesült két kolozsvári egyetem szakosított folyóirata számos filozófiai tanulmányt közöl magyarul.

A kibontakozó ~ban fontos szerepet töltött be a hazai bölcselet múltjának marxista felmérése és az értékek gyümölcsöztetése. Szöveggyűjtemények jelennek meg a XVIII. és XIX. századbeli erdélyi magyar bölcselők írásaiból: Mentovich Ferenc (1952), Kiss Mihály (1953), Parádi Kálmán (1954) materialista írásaiból Hajós József, Sámi László szabadelvű politika-történeti írásaiból (1955) Hajós és Darabán József, Lechner Károly élet- és lélektani munkáiból (1956) Balázs Sándor és Spielmann József válogatásában és bevezető tanulmányával jelent meg egy-egy kötet. Ebbe a kérdéskörbe vág Gáll Ernő könyve is (A romániai polgári szociológia, 1958). Az egyetemes filozófiatörténet klasszikus alkotásait magyar fordításban adta ki az Állami Tudományos Könyvkiadó és a Tankönyvkiadó (Herakleitosz. Bodor András és Szabó György fordításában, 1950; Epikuros, Lucretius. Bodor András, Szabó György és Kiss Géza fordításában, 1950; Morus, Bacon, Hobbes, Locke. Bodor András fordításában, 1952; Spinoza. Kiss Géza fordítása, 1953; Lucretius Carus: A dolgok természetéről. Kiss Géza bevezetésével és fordításában, 1957).

Az 1957-ben újraindult Korunk tág lehetőséget nyújtott a hazai magyar filozófia írásbeli gazdagítására. A folyóirat témaköre széles sugarú: a párt politikájának, a szocialista építésnek, a nemzetközi életnek elméleti vonatkozásai, a dialektikus és történelmi materializmus általános elvi kérdései, a társadalomtudományok elméleti oldalai, a nemzetiségi lét és a román-magyar együttélés bölcseleti megvilágítása, az ember problematikája, a szociológia, etika, művészetfilozófia, a múlt eszméinek értékelése egyaránt helyet kap a lap hasábjain. A folyóirat kitekintést nyújt a nemzetközi síkon megmutatkozó ideológiai konfrontációkra, s a termékeny dialógus jegyében, elvi alapon értékesít, illetve bírál filozófiai eszméket. Számos román szerző filozófiai tanulmányát közli magyarul. A Korunk bölcseleti cikkírói között megtaláljuk Angi István, Aradi József, Balázs Sándor, Bálintfi Ottó, Bretter György, Csehi Gyula, Egyed Péter, Fábián Ernő, Gáll Ernő, Gáll János, Hajós József, Kallós Miklós, Molnár Gusztáv, Nagy György, Rácz Győző, Roth Endre, Szegő Katalin, Sztranyiczki Gábor, Tamás Gáspár Miklós, Tóth Imre, Tóth Sándor nevét. Filozófiai hangvételű cikkeket közöl A Hét, az Igaz Szó és az Utunk is; ez utóbbi lapban jelent meg Aniszi Kálmán beszélgetése 12 romániai magyar filozófussal (kötetben: A filozófia műhelyében, 1979).

Az elvont, a tértől és időtől elszakított és megmerevített filozófiai tételek dogmatikus ismételgetésének bírálatával együtt határozott törekvésként jelentkezett a filozófia problematikájának hajlékony vizsgálata. A dokumentálódás lehetőségeinek kiszélesedése tágabb körű kitekintést biztosított a nemzetközi filozófiai irodalomba, bár ugyanakkor magában rejti az egyes filozófiai nézetek nem eléggé kritikus kezelésének a veszélyét. A marxista szövegeket mereven magyarázó dogmatizmussal szemben kibontakozott a bölcselet kérdéseinek önálló, egyéni elemzése, ami – az egyes filozófiai kategóriák, elvek egyénieskedő értelmezése, a tartalmatlan spekulációk útvesztői ellenére – konkrét, pozitív eredményekhez vezetett.

A 60-as évek végén és a 70-es években a romániai magyar ~ lendületes fejlődésnek indult. Benkő Samu Bolyai-monográfiája (Bolyai János vallomásai, 1968), művelődéstörténeti dolgozatai (Sorsformáló értelem, 1971; A helyzettudat változásai, 1977), Hajós József értékes munkája (Köteles Sámuel, 1969), Tóth Imre tanulmányai és román nyelven megjelent könyve ("Ahile". Paradoxele eleate în fenomenologia spiritului, 1969), Kallós Miklós (A politika-tudomány, 1975) és Roth Endre (A sokdimenziós ember, 1975; A kreatív ember, 1978) munkái, valamint közösen írt etikai-axiológiai értekezésük (Axiologia és etika, 1970) és a történelmi materializmus alapproblémáit tárgyaló könyvük (A társadalmi rendszer, 1978), Bretter György tanulmányainak, esszéinek gyűjteménye (Vágyak, emberek, istenek, 1970; Párbeszéd a jelennel, 1973; Itt és mást, 1979), Balázs Sándor munkái (Humor és filozófia, 1969; Az optimizmus védelmében, 1971; Elmélkedés a célszerűségről, 1972; A véletlen, 1974; A predesztináció, 1978; Itáliai úti filozófia, 1979), Tóth Sándor Gaál-monográfiája (G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről, 1971) és Rólunk van szó (1980) c. kötetének Marx-tanulmányai, Gáll Ernőnek a humanizmus kérdéseit elemző könyve (A humanizmus viszontagságai, 1972), Gramsci-válogatása (Antonio Gramsci: A gyakorlat filozófiája. Téka, 1974) és önismereti írásai (Tegnapi és mai önismeret, 1975, Pandora visszatérése, 1979), a Rácz Győző művészetfilozófiai tanulmányait, esszéit tartalmazó kötetek (Értelem és szépség, 1972; A lírától a metafizikáig, 1976), Sztranyiczki Gábor munkái (Gondolatok az emberi célról, 1974; Determinizmus és emberi lét, 1979), a 15 szerző tanulmányát tartalmazó Látóhatár c. gyűjtemény (1973) – ez a termés jelzi a hazai magyar ~ témagazdagságát, marxista elkötelezettségét, eszmei értékeinek gyarapodását.

A fiatal nemzedék felzárkózását jelzi öt fiatal gondolkodó, Ágoston Vilmos, Huszár Vilmos, Molnár Gusztáv, Szilágyi N. Sándor és Tamás Gáspár Miklós Szövegek és körülmények c. tanulmánygyűjteménye (Bretter György bevezetésével, 1974) s egyes szerzőinek önálló jelentkezése a Forrás-sorozat új vonulataként Tamás Gáspár Miklós (A teória esélyei, 1975), Molnár Gusztáv (Az elmélet küszöbén, 1976), Ágoston Vilmos (Humanizmus: ettől – eddig? 1977) és Szilágyi N. Sándor (Világunk, a nyelv, 1978) köteteivel.

(Ba. S.)

Tóth Sándor: A filozófia a Korunkban. Korunk 1967/2. – Gáll Ernő: Társadalomtudományi hagyományaink. Korunk 1969/7; uő: Nemzet és nemzetiség szociológiai nézetben. Korunk 1970/10. uő: Nélkülözhetetlen elmélet. Korunk 1976/12. – Balázs Sándor: Sors és magatartás. Korunk 1972/2. – Rácz Győző: Lehetséges metafizikák. Igaz Szó 1973/ /6. – Nagy György: Gondolat és funkció. Korunk 1977/4.


Finta Gerő (Tordatúr, 1889. dec. 31. – 1981. júl. 5., Budapest) – költő, műfordító. A Bethlen-kollégiumban érettségizett, a budapesti egyetemen jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytatott, majd Kolozsvárt tanári oklevelet szerzett. 1915-től a székelyudvarhelyi, 1928-tól a kolozsvári ref. kollégium tanára, 1941-től a nagyváradi ref. leánygimnázium igazgatója. 1945 óta a Magyar Népköztársaságban él. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak és az Erdélyi Irodalmi Társaságnak. Költeményei, műfordításai, kritikai írásai a Cimbora, Erdélyi Szemle, Vasárnapi Újság hasábjain jelentek meg, a Pásztortűz állandó munkatársa.

Költői indulása az I. világháború idejére esik, a 20-as években sűrűn közöl, a 30-as években egyre ritkábban szólal meg, s többnyire műfordításokkal jelentkezik. Első kötete (A fák. Székelyudvarhely 1923) két ihletforrásból táplálkozik: szerelmi lírájának visszafogott hangja remegő vágyakozást sugároz, természetrajongása Áprilyval rokonítja. Második kötetén (Pacsirtaszó. Kv. 1927) eluralkodik a tépelődés. Társtalanságában úgy érzi, mintha népének végzete benne teljesedne ki (Erdély porondjára bukott gladiátor, Kuruc kesergő Majtény után). A hangütés arisztokratizmusa Ady-hatást sejtet, a szónokiasság, programszerűség csökkenti a művészi kifejezés hitelét. Több verse lengyel fordításban is megjelent.

Eminescu költészetének jeles tolmácsolója. Eminescu költeményeiből (Kv. 1939) c. kötete 35 verset tartalmaz, benne nagy gondot fordít a szöveghűségre, legsikerültebb a dalszerű és rövid költemények átültetése. Octavian Goga több versét, Mihai Sadoveanu és Brătescu-Voineşti elbeszéléseit fordította magyarra. Irodalomtörténeti munkája: Berzsenyi Dániel és költészete szemelvényekkel (Hasznos Könyvtár 12. Brassó 1936).

Walter Gyula: F. G. Pásztortűz 1926/23. – Bardócz Árpád: Eminescu költeményeiből. F. G. fordításai. Erdélyi Helikon 1939/4.


Finta Zoltán (Nagyajta, 1896. ápr. 7. – 1947. okt. 6., Budapest) – újságíró, költő. Erzsébetvároson végezte a középiskolát, katonai szolgálata miatt félbemaradt kolozsvári orvosi tanulmányai után 1921-től újságíró kolozsvári napilapoknál (Ellenzék, Keleti Újság). 1924-25-ben a kolozsvári Népújság c. "független politikai napilap" felelős szerkesztője; lapjának "Hasznos mulattató" c. rovatában színvonalas irodalmi anyagot közölt. A 20-as évek második felében a Temesvári Hírlap, a 30-as évek közepén a Brassói Lapok belső munkatársa, 1940-ben a Keleti Újság szerkesztője lett Kolozsvárt.

Költőként a Napkeletben (1920-22), majd a – *Tizenegyek antológiájában jelentkezett 1923-ban. Az Erdélyi Helikon munkatársa, a KZST tagja. Két önálló verskötete: Bort, búzát, békességet (Tv. 1926) és Valaki, ismeretlen (Kv. 1942). Verseit sajátos zeneiség hatja át, de nem mentesek a szenvelgéstől. A Magyar Nép Könyvtára c. sorozat 36. számaként egy kötetnyi népolvasmánynak szánt elbeszélést (Jancsi és Juliska. Kv. 1929), a Brassói Lapok Ajándék regénytár sorozatában pedig két regényt jelentetett meg. A Huszár Emillel közösen írt Kőkereszt (Brassó 1934) a gazdasági válság hullámverésében vergődő székely cselédleány sorsát ábrázolja, Minden férfi gazember c. regénye (alcíme: Hangos filmhíradó városunk életéből. Írta az élet. Fényképezte Finta Zoltán. Brassó 1934) ponyvára szánt újságírótörténet.

Hegyi Endre: Egy verskötet margójára. Pásztortűz 1942/7.


Fischer Aladár – *Havi Szemle; *Kölcsey Egyesület


Fischer István – *televízió és irodalom


Fischer Miklós (Temesvár, 1893. júl. 11. – 1977. márc. 21., Temesvár) – közíró. Középiskolai tanulmányai elvégzése után katonaként bejárja az I. világháború frontjait. 1919-ben a temesvári városháza szolgálatába lép; a 30-as évek elején több újságcikkel és brosúrával szorgalmazza a házi alkalmazottak otthonának létrehozását a cselédek művelődési színvonalának emelésére, életkörülményeik javítására. A temesvári cselédotthon létre is jön, s mintájára más városokban is alakítanak hasonló intézményeket. Cselédek a válaszúton c. tanulmányfüzete 1933-ban jelent meg Temesvárt. A felszabadulás után részt vett a fogyasztási szövetkezetek megszervezésében, majd 1950-ben a munkaügyi minisztérium megbízásából kidolgozta a nyugdíj egyesületek működési szabályzatát s a temesvári szervezet első elnöke lett.


fizikai szakirodalom – a mozgó anyag általános sajátságaival és törvényeivel foglalkozik. Mechanikai és akusztikai, hőtani, elektromosságtani, fénytani és atomisztikai szakirodalomra vagy a tanulmányozott tárgy mérete szerint makrofizikai, molekuláris fizikai, atom- és atommagfizikai szakirodalomra tagolódik. A fizika fejlődése során szükségszerű munkamegosztás alakult ki a fizikusok közt, egyesek inkább kísérleti, mások elméleti, ismét mások pedig a fizika gyakorlati alkalmazására vonatkozó kutatásokat folytatnak. A fizika szoros kapcsolata a természettudományok többi ágával sok határtudományi szaktanulmányt szült: asztrofizikai, geofizikai, biofizikai, fizikai-kémiai műveket. Az asztrofizikát a *matematikai szakirodalom, a fizikai-kémiát a *kémiai szakirodalom keretében tárgyaljuk.

A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem természettudományi karának keretében (1940-44); a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem természettudományi karán (1945-52), majd a matematika-fizika kar (1952-59) és a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola keretében (1961-79) folyt magyar nyelvű felsőfokú fizikai oktatás. A kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem fizika karán napjainkig egyes tantárgyakat magyar nyelven is előadnak. Magyar nyelvű fizikai szakközleményeket a Ferenc József Tudományegyetem kiadványai, a Bolyai Tudományegyetem Acta Bolyaiana c. folyóirata, valamint a Matematikai és Fizikai Lapok közöltek. 1959-től a fizikai szakcikkek elsősorban román nyelven vagy más, idegen nyelveken jelennek meg különféle szakkiadványokban. A hazai magyar szerzők fizikai szak- és tudománynépszerűsítő könyveikkel jelentkeznek anyanyelvükön.

A kísérleti fizika nagymestere a kolozsvári egyetemen 1940 és 1944 közt a Kis-Küküllő vármegyei születésű Gyulai Zoltán volt, a szilárdtest-fizika nemzetközi hírnevű kutatója, aki a kristályhibák kutatásával, a kristálynövekedéssel, a tűkristályok előállításával, az alkálihalogenid kristályok optikai, elektromos és fényelektromos tulajdonságaival kapcsolatos eredményeit közölte. Kiváló oktató volt, a "Gyulai-iskolá"-t a fizikai szakirodalom számon tartja. Az elkezdett munkát doktoránsa, László Tihamér folytatta a Bolyai Tudományegyetemen, új hírnevet szerezve a kolozsvári kísérleti fizikának. Tanulmányai a következő szakterületekre vonatkoznak: a kristálynövekedés vizsgálata, elektro-, radio- és elektronfizika és méréstechnika, akusztika, elektrogeológia, a fizikai mérések pontossága, az ionoszféra fizikai megvilágításai. A Babeş-Bolyai Egyetemen folytatódó munkássága tanítványainak irányultságát is meghatározta. Közülük Bódi Sándor ugyancsak nemzetközi elismerést váltott ki, Szőcs Huba az elektromos térerősség-változás automatikus-statikus méréstechnikájával kapcsolatos szakmunkákat közölt, Ludmann Tamás a nagyidőállandójú folyamatok korrelációs analízisével, Lapohos János és Jánosi Béla a félvezetők és az ionoszféra tanulmányozásával foglalkozott.

Mellettük Müller Ádám alkalmazott fizikai és Tóth Sándor akusztikai kutatási területen publikált, Kelemen Frigyes a hővezetés elméletéről, diffúzióról, abszorbcióról, Puskás Ferenc pedig a félvezetők fizikája és a spektroszkópia kérdéseiről írt értékes szakdolgozatokat. Néda Árpád termikus diffúzióval, ultrahang-kutatással és a hővezetés elméletével, Heinrich László az alkalmazott fizikával, Kovács Zoltán a mechanikával, Kovács Kálmán az optikával, Nagy László a technikai fizikával, fizikai állandók meghatározásával, infravörös sugárzások és ultrahangok gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos szaktanulmányok szerzője.

Az elméleti fizika jeles képviselője volt a kolozsvári egyetemen 1940 és 1948 között Gombás Pál, aki fizikai statisztikával és az atommodellek egyes elméleti kérdéseivel foglalkozott. Tanítványa, Fényes Imre a Schrödinger-egyenlet, az atomszerkezet csoportelméleti tanulmányozása során ért el nemzetközileg számon tartott szakirodalmi eredményeket, termodinamikai-statisztikai kutatásait a Bolyai Tudományegyetemen is folytatva. Neveltje és utóda, Gábos Zoltán ma a Babeş-Bolyai Egyetem ugyancsak nemzetközileg ismert szakembere, dolgozataiban és könyveiben a mechanika alapjaival, a termodinamikai folyamatokkal, a gravitációs tér relativisztikus modelljeivel, a gravitációs tér metrikájával, a Hamilton-Jakobi-elmélet továbbfejlesztésével, a merev testek elméletével foglalkozik.

A kolozsvári fizikusok munkáiból kiemelkednek Koch Ferenc atomfizikai közleményei az RMN- és RES-vizsgálatok területén, valamint Farkas Anna dolgozatai a proton mágneses rezonanciájával kapcsolatos témakörből. Temesvárt Toró Tibor a kozmológia és neutrinofizika alkotó művelője, szakcikkei és könyvei e téren elismert szaktekintéllyé avatták. Ugyanitt Hegedüs Imre az elméleti fizikában közölt értékes tanulmányokat. Iaşi-ban Gottlieb János, Craiovában Magyari Jenő professzorok értek el eredményeket az elméleti fizikában. Bukarestben Niederkorn János energetikai kutatásokkal foglalkozik, kiemelkedők Kemény Péter magfizikai közleményei. A Központi Fizikai és Anyagtechnológiai Kutatóintézet tudományos főkutatójának, ifjabb Bányai Lászlónak fő vizsgálódási területe a szilárdtest-fizika, a szállítási folyamat a kvantumfizikában, a statisztikus mechanika s mindezen tárgykörökben az elméleti modellezés.

A légkör fizikai és meteorológiai jelenségeivel Kolozsvárt Papp Géza és Orbán László mezőgazdasági főiskolai tanárok számos dolgozatban foglalkoznak. Vincze János a biofizika területén közölt számos szaktanulmányt az élő szervezetekben zajló szállítási jelenségek, a sejthártyák modelljei, a vér hidrodinamikus tulajdonságainak tanulmányozása s a komputeres diagnózis alkalmazásának lehetőségei köréből, hozzájárulva a hazai biofizikai kutatások fellendítéséhez. Fontos munkákat közölt Nagy József, a temesvári Orvosi Intézet tanára az ultrahang biológiai alkalmazásáról; Haba Mihály iasi-i biológus professzor a spektroszkópiai vizsgálatokról; Filep Győző, a marosvásárhelyi OGYI tudományos főkutatója az elektronmikroszkóp orvosi alkalmazásairól; Vincze Mária kolozsvári egyetemi tanár a transzportfolyamatok modellezéséről és Katona Éva, a bukaresti OGYI kutatója az elméleti biofizika egyes kérdéseiről. Az ultrahang és az alacsony hőmérsékletek biológiai hatásával foglalkozik Veress Éva.

Magyar nyelvű fizikai szak- és tudományterjesztő munkákat Bukarestben a Technikai Könyvkiadó, a Tankönyvkiadó, a Kriterion s a Tudományos Könyvkiadó, Kolozsvárt a Dacia ad ki szórványosan. Kiemelendő Heinrich László-Koch Ferenc Elemi részek (1958) és Hogyan oldjunk meg fizikai feladatokat? (1972), Koch Ferenc Atommagsugárzások (1963), Vincze János A biológia nagy fejezetei (Kv. 1975) és Az élet fizikája (1977), valamint Niederkorn János A változó energia (1977) c. kötetei. A ~ hazai magyar művelőinek közös munkájaként jelent meg a Fizikai kislexikon (Kriterion Kézikönyvek 1976) Heinrich László szerkesztésében, szerzők: Bódi Sándor, Gábos Zoltán, Koch Ferenc, Néda Árpád és Puskás Ferenc.

(Vi. J.)

C. C. Bedreag: Bibliografia fizici române, biografii. 1957. – Activităţi ştiinţifice a Universităţii din Cluj 1919-1973. Kv. 1974.


Flórián Tibor (Selmecbánya, 1908. ápr. 12.) – költő, műfordító. Középiskolai tanulmányait Szamosújváron és a kolozsvári piarista gimnáziumban végezte, majd a Ferdinand Egyetemen hallgatott jogot. Első verseit az Ellenzék közölte (1928), a Keleti Újság, Jóbarát, A Hírnök, Független Újság s más lapok munkatársa, a KZST tagja.

Az Új Arcvonal c. gyűjteményes kötetben (Kv. 1931) mutatkozott be. Első önálló verseskötete, a Felhők fölött, felhők alatt (Kv. 1935) a Hitel kiadásában jelent meg Reményik Sándor bevezetőjével és Gy. Szabó Béla eredeti fametszeteivel. Ugyancsak Gy. Szabó illusztrálta Vázlatok c. verseskönyvét (Kv. 1936). A fiatal realisták irodalmi csoportosulásához csatlakozott, az Új erdélyi antológia c. gyűjteményben (Kv. 1937) is szerepel. Meditatív jellegű, helyenként az expresszionista szabad versek hatását mutató, laza kötésű költeményeiben egyaránt jelen van a vallásos érzés és az erotika, lírájában megszólal a néptestvériség és békevágy. Emil Isac verseit fordította magyarra a Pásztortűz és a budapesti Láthatár számára, átköltésében jelent meg Krisztus árnyékában címen (Kv. 1938) magyarul Octavian Şireagu egy teljes kötetnyi prózai költeménye. A II. világháború alatt mint egy sebesültszállító oszlop parancsnoka nyugatra sodródott, újabb magyar verseskötetei Németországban jelentek meg; 1949 óta Amerikában él. Mint egy magyar könyvkiadó társaság elnöke 6 magyar nyelvű tankönyvet jelentetett meg az Egyesült Államokban élő magyarok számára. A nemzetközi PEN Club tagja, egyes írásait román, angol, német, francia és török nyelvre is lefordították.

Szemlér Ferenc: F. T.: Felhők fölött, felhők alatt. Erdélyi Helikon 1935/7. – Korvin Sándor: Két fiatal költő... 2. F. T.: Felhők fölött, felhők alatt. Korunk 1935/10. – Szenczei László: F. T. Vázlatok. Független Újság 1937/2.


Fodor Balázs (Kercsed, 1896. ápr. 24.) – munkásíró. Budapesten végzett díszműipari szakiskolát, Kolozsvárt kisipari üzemekben dolgozott, majd az állami vasutak műszaki raktárnoka. 1921-ben a Fáklya szerkesztőbizottsági tagja. Cikkei jelennek meg a legális munkássajtóban, forradalmi verseit az illegális sajtó közölte. 1945-ben a Szakszervezet c. folyóirat munkatársa.

J. L. (Jordáky Lajos): Szocialista költészetünk forrásainál. Korunk 1961/10.


Fodor Béla – *műkedvelő játék


Fodor Ernő, családi nevén Fischer (Lvov, 1906. jún. 1. – 1977. ápr. 5., Kolozsvár) – szerkesztő, újságíró, műfordító. Barabássy Erzsébet férje. Középiskolát Gyulafehérváron végzett, Párizsban folytatott egyetemi tanulmányokat. Közírói pályáját a kolozsvári Új Keletnél kezdte 1923-ban mint párizsi tudósító. 1947-48-ban az Egység főmunkatársa, majd a Tudományos Könyvkiadó kolozsvári magyar szerkesztőségét vezette (1952-58); kezdeményezésére indult meg a *Gazdaságtörténeti Tanulmányok és a *Jogi Kiskönyvtár c. sorozat. Műfordításában megjelent kötetek: Nicolae Jianu: Nagy idő (Szilágyi Andrással, 1953); Valeriu Bologa szerkesztésében: Adalékok a R. N. K. orvostudományának történetéhez (1955); Ion Agîrbiceanu: Aranybánya (Szilágyi Andrással, Mv. 1957); Egon Erwin Kisch: A Redl-ügy és egyéb történetek (Téka 1974).


Fodor Irén (Bélfenyér, 1931. jan. 10.) – szerkesztő. Középiskolát Nagyszebenben és Nagyváradon, magyar nyelv és irodalom szakot 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen végzett. 1956-70-ben az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének belső munkatársa; (A szócikkből törölve:) Kiadói szerkesztője a Forrás-sorozat, az RMI-sorozat, valamint a Téka-sorozat első köteteinek. 1970-72-ben a csíkszeredai Hargita munkatársa. 1972-től a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségében dolgozik. Könyvismertetéseit, műfordításait a Dolgozó Nő közli. A Tanulók Könyvtára sorozatban szerkesztésében és előszavával jelentek meg Arany János válogatott költeményei (1961).


Fodor István (Komárom, 1893. szept. 29. – 1961. nov. 5., Budapest) – szerkesztő, helytörténész, postasegédtiszt. 1919 után színházi titkár, majd színirendező Marosvásárhelyen. 1924-ben indította meg a Színházi Hét (1926-27-ben Színházi Világ) c. művészeti hetilapját, amely 1929-től Marosmenti Élet fejléccel kerül olvasói elé, társadalmi riportokkal és a filmvilág híreivel bővülve. Újabb lapja volt ugyancsak Marosvásárhelyen az Ellenzék (1935-37). Énekes vígjáték formájában dramatizálta Mikszáth Az eladó birtok c. novelláját (Békeffy Mihály zenéjével, Mv. 1925) és A szelistyei asszonyok c. regényét (Mv. 1932). A Marosmenti Élet kiadásában indult s mintegy 50 folytatásban jelent meg Krónikás füzetek c. sorozata (1930-39) értékes történeti és művelődéstörténeti anyaggal régi színpadi furcsaságokról a marosvásárhelyi színészetben, híres vásárhelyi orvosokról, Kantornéról, az első legnagyobb magyar tragikáról és marosvásárhelyi végállomásáról, hadvezérek, államférfiak, egyházfők és irodalmi nagyságok átmeneti szerepléséről Marosvásárhelyen, az 1848-49-es forradalmi Marosvásárhelyről. Kiemelkedik Marosvásárhelyi színi élet (1933) és Marosvásárhelyi Oklevéltár (I-II. 1938) c. füzete. Ő tájékoztatja Németh Lászlót a Bolyaiak városáról, s ő lesz az író második Bolyai-filmtervének (1961) öreg vásárhelyi postatisztje.

Szentimrei Jenő: Harc az állandó színházért Marosvásárhelyen (1780-1945). Mv. 1957. 77, 82.


Fodor József (Ság, 1907. nov. 28.) – publicista. A temesvári főreál és kat. hittudományi akadémia elvégzése után temesvári lelkész. Az Arany János Társaság tagja. (A teljes mondat a cenzúra-beavatkozás előtt:) A pápai enciklikák szellemében szociális kérdésekről cikkezett a Déli Hírlapban. Szociális kérdésekről cikkezett a Déli Hírlapban. Tevékeny szerepet játszott a Vásárhelyi Találkozón (1937), ahol párbeszédet folytatott Nagy István munkásíróval. (A mondat a cenzúra-beavatkozás előtt:) Párbeszéde Nagy István munkásíróval katolikusok és kommunisták kapcsolatát eredményezte mind az anyanyelvi iskolák, mind a szakszervezetek kérdésében. 1940-től a lugosi Magyar Kisebbség "Harmadik nemzedék" c. rovatát szerkesztette, és falutanulmányozást kezdeményezett, melynek eredményeként *Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek címmel 12 helytörténeti munka látott napvilágot.

Csatári Dániel: A Vásárhelyi Találkozó. Bp. 1967. 88-91. – Nagy István: Szemben az árral. 1974. 284-85. – Turzai Mária: A Vásárhelyi Találkozó. 1977. 54. – Balogh Edgár: Szolgálatban. 1978. 53-55.


Fodor Katalin (Majsa-Miklósvár, 1931. febr. 15.) – pszichológus. Gimnáziumot Szatmáron, pedagógia-lélektan szakot a Bolyai Tudományegyetemen végzett, 1958 óta a Babeş-Bolyai Egyetem lélektani tanszékén lektor, ma az egyetem kutatói központjában főkutató. 1956 óta közöl, a Korunk, A Hét, Dolgozó Nő, Tanügyi Újság munkatársa. A Gondolkozáslélektani tanulmányok (1958) c. kötetben 8 tanulmány fő- vagy társszerzője. Román nyelvű szaktanulmányai a Studia Universitatis Babeş-Bolyai hasábjain jelennek meg. A nyelvtudomány és lélektan határkérdései foglalkoztatják a szójelentés kapcsán, így a nyelvi szabad asszociációk információ- és jelelméleti analízise a nyelvi intelligencia függvényében. Több lélektani tankönyv magyar fordítója.


Fodor Lajos – *kémiai szakirodalom


Fodor László (Székelykeresztúr, 1928, febr. 8.) – történész. A középiskolát szülőhelyén végezte el, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos képesítést. 1955 óta az RKP Központi Bizottsága mellett működő Történelmi és Társadalompolitikai Tanulmányi Intézet kolozsvári munkatársa, tudományos főkutató.

A hazai munkásmozgalom történeti kérdéseit kutatja, tájékoztató közlései a Korunk, A Hét, Dolgozó Nő és Ifjúmunkás, szakcikkei román folyóiratok, így az Astra, Familia, Tribuna hasábjain jelennek meg. Szaktanulmányait a Studii, Anale, Probleme de Muzeografie, Studii şi Articole de Istorie, Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Acta Musei Napocensis és más szakfolyóiratok közlik. Több gyűjteményes kötet (50 de ani de la crearea Comisiei Generale a Sindicatelor din România, 1958; Greva generală din România, 1960; Marea Revoluţie Socialistă din Octombrie şi mişcarea revoluţionară şi democratică din România, 1967; În sprijinul Republicei Ungare a Sfaturilor, 1969; Documente din istoria mişcării muncitoreşti din România 1893-1900, 1969; Documente din istoria partidului comunist şi a mişcării muncitoreşti revoluţionare din România, 1970; Luptele revoluţionare ale muncitorilor ceferişti şi petrolişti, 1971) és a Dicţionar Enciclopedic Român társszerzője. A brassói, marosvásárhelyi és nagyszebeni vasmunkások 1923-as harcairól ír a Din istoria luptelor greviste ale proletariatului din România IV. kötetében (1970), egy tanulmánya Adatok a székelyudvarhelyi céhek bomlásának kérdéséhez c. alatt a Székelykeresztúri Múzeum emlékkönyvében (Csíkszereda 1974) jelent meg. Az észak-erdélyi néptömegek hozzájárulása hazánk felszabadításához a fasiszta uralom alól (1944. augusztus 23. – 1944. október 25.) c. írását az MNT közölte 1976-ban (román és angol nyelven is megjelent).

Munkái: Adalékok az erdélyi szakszervezeti mozgalom történetéhez 1848-1917 (Vajda Lajossal, román nyelven is, 1957); Október zászlaja alatt (Vajda Lajossal és Florian Pîrcălabbal, román nyelven is, Kv. 1957); A gyimesvölgyi parasztok felkelése 1934 (Titu Georgescuval, román nyelven is, 1960); Uzina Mecanică de Material Rulant "16 Februarie" Cluj (G. I. Jucannal, monográfia, Kv. 1970).


Fodor Mihály László (Gyalár, 1917. jan. 4. – 1968. ápr. 8., Vajdahunyad) – ferences egyházi író. Egyetemi tanulmányait Rómában végezte. A sport erkölcsiségéről szóló doktori tézise 1947-ben jelent meg latin nyelven Kolozsvárt a Bonaventura nyomda betűivel Christiana Cultura corporis cum speciali respectu ad modernum sport c. alatt, "Natura et moralitas" alcímmel. A 142 lapnyi munka egy sok évszázados erdélyi latinitás mai megnyilvánulása.


Fodor Sándor (Csíksomlyó, 1927. dec. 7.) – író. Szinte gyermekfővel, közvetlen közelből találkozott a háborúval, a szomorú intermezzó után azonban rendes menetben folytathatja tanulmányait; a csíkszeredai kat. főgimnáziumban érettségizett, s 1950-ben a Bolyai Tudományegyetem román-német szakos hallgatójaként államvizsgázott. Nagyszentmiklóson tanár, 1951 és 1956 között az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári szerkesztője, 1956 őszétől az induló gyermeklap, a Napsugár belső munkatársa.

Novellistaként az 50-es évek elején mutatkozott be; első kötetei (Fehérfenyő. F. Nagy Éva rajzaival, 1954; Gyöngyvirágos puszta, 1955) jóízű székely anekdotákat kedélyesen mesélő írót ígértek; érezni rajtuk a móriczi-asztalosi novella érlelő melegét. A lírai hangszerelésű Fehérfenyő, a drámai szerkezetű Lengyel László balladája a kor hazai magyar elbeszélőirodalmának akkori szintjén szólt saját élményeiről, későbbi novelláiban azonban a szerző eljutott önálló írói hangjához. Az anekdotikus helyzeteket, fordulatokat egyre inkább lélektani motívumokkal szövi át (Bronz vitézségi, Útra készen). Önarckép c. kisregénye (1964) az első meggyőző bizonyíték, hogy már nem a látványos cselekmény, a harsány külsőség, a "regénybe illő" érdekli elsősorban, hanem ami mögötte van. A kisregény egy székely faluból elszármazott festő-tanár lelki vívódásainak, művészi útkeresésének rajza; a pontos lélekrajz a szülőfalu szocialista átalakulásának konfliktusos bemutatásával kapcsolódik össze, a megfestendő modell, a falu egykori pártinstruktorának többféleképpen felidéződő emléke révén. Krónika c. regénye (1966), amely az Önarcképet önálló részként építi be a mű szerkezetébe, a festő vívódásainak előzményeit, a faluban lejátszódott eseményeket a hagyományosabb epika eszközeivel meséli el; e hármas tagolású könyv Szabó Gyula Gondos atyafisága mellett a székely falu szövetkezetesítésének hiteles krónikája. Újabb elbeszélései – különösen a Mit gondol az öreg pisztráng c. kötet (1967) címadó írása és A feltámadás elmarad történelmi példázata – mélyebben hatolnak az emberi lélekbe; abból a felismerésből születtek, hogy "a Szót kell az Igéhez alkalmaznunk".

A döntés felelőssége, hűség és árulás egyetemes erkölcsi kérdésfeltevése epikájának esztétikai távlatait is megnöveli. A Büdösgödör c. kisregény (1970) az Önarcképhez hasonló – egy békés nyaralás élményeiben az emberi felelősség drámáját kibontó – kísérlet, de tulajdonképpen ugyanez az erkölcsi felelősség a témája egy kisvárosi érettségiző lány tragédiáját megelevenítő kisregényének is (Megőrizlek, 1973). A Nehézvíz (1971) a Szellemidézés (1969) verses "történelmi interjúi"-nak eredeti humorával cseng össze. A felelősség kérdésével néz szembe újabb vallomásjellegű prózai műveiben, a fikciót háttérbe szorítva a személyes emlékezés, a közvetlen múltidézés érdekében. Az Egy nap – egy élet (1976) minden áttétel és rejtőzködés nélkül vall egy író életéről, veszteségeiről, környezetéről, az irodalmi életről. A szülőföld, Csíksomlyó múltját és jelenét megszólaltató Tíz üveg borvíz (1979) "tűnődéseibe" beépíti A feltámadás elmarad c. novelláját is.

Csipike-történetei az intellektuális prózavonulathoz kapcsolódnak (Csipike, a gonosz törpe, 1966; Csipike és Kukucsi, 1968; Csipike, a boldog óriás, 1970). Az erdei kedves mesefigurák egyszerre szólnak a gyermekekhez és felnőttekhez, a kezdetben jólelkű törpéből a hatalom megszállottjává váló Csipike példázata "felnőtt" mértékkel mérve is időtálló alkotás. A Csipike-könyvek megjelentek román, orosz, litván és német nyelven is; egy színpadi változatot Csipike címen (Jakab Lajos zenei kíséretével) 1973-ban tűzött műsorára a kolozsvári Állami Magyar Színház. A Büdösgödör Remus Luca fordításában ugyancsak megjelent románul.

Írói munkásságát gazdag műfordítói tevékenység egészíti ki; többek között Caragiale, Mihail Sadoveanu, Agîrbiceanu, Topîrceanu, Eugen Barbu, Fănuş Neagu, Al. I. Ghilia román, valamint Paul Schuster, Arnold Hauser, Franz Storch német prózáját tolmácsolta magyarul önálló kötetekben, folyóiratokban. Legkiemelkedőbbek D. R. Popescu-tolmácsolásai: négy regényét és négy színdarabját fordította magyarra, köztük az Ők ketten, vagy akik csak az erdőt látták (1974), a Királyi vadászat (1975) és a Felhők császára (1979) c. műveket.

Egyéb kötetei: Fújja a szél, fújja (novellák, karcolatok, 1957); Táborozók (ifjúsági elbeszélés, 1959); Új barátok (ifjúsági elbeszélés, 1960); Jóska meg a sóska (karcolatok, Deák Ferenc rajzaival, 1961); Elveszett egy kicsi lány (karcolatok, 1963); Orbán Balázs nyomdokain (Beke Györggyel és Mikó Imrével, riport, 1969); Bővizű patakok mentén (Beke Györggyel, Farkas Árpáddal, Kovács Györggyel, riport, 1972); A felnőttek idegesek (kisregény, Kv. 1974); Mosóteknőben a világ körül (gyermektörténetek, 1976).

(K. L.)

Nagy István: Amit többször is érdemes elolvasni. Utunk 1953/41; újraközölve A harc hevében, 1957. 164-74. – Marosi Péter: Író születik. Igaz Szó 1955/5; uő: Gödör vagy szakadék? Utunk 1970/29; uő: Vallomás egy vallomásról. Utunk 1977/26, újraközölve Világ végén virradat, 1980. 71-76. – Földes László: F. S.: Csipike, a gonosz törpe. Utunk 1966/27. – Szőcs István: Hármas kistükör. Utunk 1967/5. – Kántor Lajos: Mélyebb vizeken. Utunk 1967/39. – Veress Dániel: Állomástól állomásig. Igaz Szó 1968/1. – Jancsik Pál: Csipike lelke. Utunk 1970/51. – Antal Péter: Visszapereljük. Előre 1973. júl. 14. – Kormos Gyula: Tartalomtól a műformáig. Utunk 1973/30. – Gálfalvi Zsolt: Egyszerű csoda. A Hét 1973/30; uő: Vallomás egy vallomásról. A Hét 1977/4. – Tóth Károly: Egyes számú vádlott: a képmutatás. Utunk 1973/33. – Molnos Lajos: Bagos Fülöp különvéleménye. Utunk 1974/29; uő: Megmérettetések. Utunk 1979/36. – Mózes Attila: Csöndes feleselés. Korunk 1977/7. – Bálint Tibor: A szerencsés író. Utunk 1977/48. – F. S. műhelyében. Panek Zoltán. D. R. Popescu, Lászlóffy Aladár, Mózes Attila írásai. Igaz Szó 1978/2. – Nagy Pál: Hazai tudósítások. Igaz Szó 1979/8.

ASZT: Interjú és felolvasás. LM 549, 582, 892. – F. S. írói pályájáról. LM 1065. – Alkotóműhely. LM 1636, 1852.


Fogarasi Albert (Torda, 1851. márc. 24. – 1945. nov. 19., Nagyenyed) – filológus, történész. Tanulmányait a Bethlen-kollégiumban végezte, ugyanott tanár 1908-ig, Két ízben viselt rektori tisztséget; munkásságát nyugdíjba vonulása után is Nagyenyed életének és főként a kollégiumnak szentelte. Irányító szerepe volt a függetlenségi szellemű politikai mozgalmakban. 1935-ben a Magyar Kaszinó centenáriuma alkalmával Jenei Elekkel megírta a kaszinó történetét. Emlékirataiban a múlt századbeli kollégiumi életet idézte fel. 1939-ben befejezett A Bethlen-kollégium múltjából c. monografikus munkája más kézirataival együtt a Bethlen Könyvtárban található. Megjelent munkái: Egyiptom földjén (Nagyenyed 1897); Régi diákélet a Bethlen-kollégiumban (a 300 éves Bethlen-kollégium emlékalbumában, Nagyenyed 1922); Nagyenyeden (a Tabéry Géza és Incze Ernő szerkesztette Jókai Erdélyben c. kötetben, Nv. 1925. 101-08.).

Vita Zsigmond: Látogatás a Bethlen-kollégium legöregebb tanáránál. Déli Hírlap 1943. márc. 27.


Fogarasi József (Torda, 1912. dec. 28.) – jogi és gazdasági szakíró. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári ref. kollégiumban végezte, a Ferdinand Egyetemen 1935-ben jogtudományi doktorátust szerzett. Előbb ügyvéd Kolozsvárt, 1944-től 1948-ig a Szakszervezeti Tanács jogtanácsosa, majd vállalati aligazgató. 1950-től nyugalomba vonulásáig, 1974-ig a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetem előadótanára a jogi és közgazdasági karon, közben a kolozsvári néptanács végrehajtó bizottságának titkára (1958-61). Közírói s egyben jogi felvilágosító munkásságát a MADOSZ eredetileg Előre, majd más elnevezések alatt megjelent lapjában kezdte (1935-36), a szakszervezeti sajtóban folytatta; több egyetemi jegyzetet adott ki, s részt vett mint társszerző A Román Népköztársaság alkotmánya c. munka (1957) szerkesztésében; egy tanulmánya az áruforgalmi adó jellegéről és szerepéről a Közgazdasági tanulmányok c. kötetben (1957) jelent meg. A Szakszervezetben (1945-46) és a Justiţia Nouă hasábjain (1956) közölt cikkei mellett a Korunkban számos közigazgatási tárgyú írása jelent meg. Az egyetem Studia sorozatában a szocialista vállalatok vitás kérdéseinek megoldásáról értekezett (1970).


folklór (ang. folklore 'népi tudás') – a nép hagyományos, közösségi eredetű-jellegű, íratlan szellemi javainak (költészet, zene, tánc, néphit, népszokások) összessége; a romániai magyar nemzetiségi kultúrában azok a szellemi javak, amelyek az itt élő magyar népi (falusi és városi) tömegek sajátjai.

A romániai magyar ~nak mély, évszázadokon át kialakult és felhalmozódott sajátosságai vannak mind a magyar ~ egészével, mind a román ~ral való kapcsolataiban és kölcsönhatásában. A korábbról öröklődött, majd továbbfejlődött romániai magyar ~ 1918 után keletkezett részében külön romániai jelleg is észlelhető néhány olyan műfajban, amely a történeti, közéleti változásokat közvetlenebb módon és gyorsabban tükrözi. Ilyenek a katonadalok, a két világháború közt a munkásmozgalom dalai vagy a szocializmus építéséhez kapcsolódó új szövegek.

A romániai magyar ~ az egész magyar ~ban viszonylag a legrégiesebb, következőleg a legélőbb és leggazdagabb. Régies jellege az országon belül is, nyugatról kelet felé haladva, mind erőteljesebb, mígnem a ~terület szélén, a székelyeknél, a gyimesi meg a moldvai csángóknál eléri a maximumot. Az a tény, hogy a magyar nemzetiség Romániában nem egyetlen összefüggő tömbben, hanem több kisebb-nagyobb csoportban, sőt részint szórványosan él, románokkal, ill. más nemzetiségekkel együtt vagy azok környezetében, szintén hozzájárult a régies anyag és sajátosságok megőrzéséhez.

A régiesség az anyagban (siratóénekek, egyedülálló klasszikus balladatípusok, lírai keservesek) éppúgy szemmel látható, mint az életben (verses alkotások rögtönzése, nagymérvű szöveg- és dallamvariálás, egyéni balladaelőadás, gazdagon ékített dallamvonal). A romániai magyar ~ ilyen és hasonló régi, jórészt már kizárólagos anyagának, alkotás- és előadásformáinak rendszeres gyűjtése, tanulmányozása és kellő ismerete nélkül a magyar ~ múltjának vagy mai állapotának egyetlen kérdése sem oldható meg tudományos szinten. A régiesség és gazdagság azonban természetesen csak viszonylagos; talán a moldvai csángókét kivéve egészében rohamosan tért vesztett és veszít az irodalommal, valamint a kultúra valamennyi modern formájával szemben; a századokkal korábbi egyeduralmához és virágzásához viszonyítva az élő ~ a hanyatlás, a megszűnés végső szakaszához jutott.

A romániai magyar ~ másik alapvető sajátossága, a román néppel való együttélés természetes és szükségszerű következményeként megnőtt az interetnikus kapcsolatok súlya és jelentősége. Az ezredéves együttélés szövevényes kölcsönhatásokhoz vezetett: elsősorban itt áramlottak és áramlanak be a magyar ~ba különösen a román, általában a délkelet-európai hatások, formai elemek éppúgy, mint tartalmi motívumok, epizódok és típusok. Nem véletlen, hogy Erdélyben a magyar-román összehasonlító folklorisztika a gyűjtés kezdeteitől napjainkig jellegzetes hagyománnyá gyarapodott.

Végül nem hanyagolható el az a földrajzi adottság sem, hogy a térszíni formák nagy változatossága miatt a néprajzi tájak területe egyenként sokkal kisebb, számuk viszont sokkal nagyobb, mint akár a román, akár a magyar alföldi sík részeken. A romániai magyar néprajzi tájak hegységekkel barázdált, folyókkal-patakokkal szabdalt térképe meglepő és jellemző tagoltságot mutat: nemcsak két szomszédos völgy tucatnyi faluja, hanem akár egy-két falu is (így Szék vagy Torockó) alkothat önálló, a környezetétől teljesen elütő néprajzi tájat, vidéket. A romániai magyar néprajzi tájak túlnyomórészt a Kárpátok ívén belül, Erdélyben helyezkednek el. A Kárpátok övezte mai tizenhat megye közül mindenikben van, románokkal és más nemzetiségekkel együtt, több-kevesebb magyar népesség, szórványoktól kezdve olyan nagyobb néprajzi tájakig, amelyek közül területének és magyar lakosságának arányai, valamint éppen népköltészete és népművészete révén a nemzetközi szakirodalomban is méltán legismertebb Kalotaszeg és a Székelyföld. Egy kisebb, de a népi kultúra szempontjából jelentős csoport él a Keleti-Kárpátokon kívül: a moldvai csángó magyarok, akik a középkortól kezdve fokozatosan települtek át a Székelyföldről Moldvába, és ma a legarchaikusabb magyar ~sajátosságok őrzői.

A ~ a romániai magyar kultúra fontos és jellegzetes része. Bár néhai hagyományos ("szerves") korszaka hovatovább lezárul, újjáélesztett és továbbfejlesztett ("szervezett") formái a könyvkiadás és az időszaki sajtó, a rádió és televízió, a fesztiválok és versenyek, a *Kaláka és a táncházmozgalom, általában a szocialista állam művelődési intézményei és mozgalmai révén egész nemzetiségünk kulturális életét áthatják. Az irodalomban és a képzőművészetben egyre jellemzőbb a folklorizmus: a hagyományos népi szellemiség közvetlen vagy közvetett ihletése és hatása. A ~ sokrétű megbecsülése, megőrzése és értékesítése az öntudat jelzőrendszeres tartozékaként szolgálja a nemzetiség együttérzését és összetartozását.

A magyar folklórkutatásnak Erdélyben és Moldvában gazdag múltja van; a százados népköltészeti és népzenei gyűjtések és feldolgozások áldozatos munkával ismétlődnek 1919 után is. Vikár Béla, Bartók, Kodály, Lajtha László, Balla Péter munkásságát Seprődi János, Veress Gábor, Domokos Pál Péter, Járdányi Pál és mások folytatják, közlésre az Erdélyi Múzeum és az ETI nyújtott segédkezet.

Intézményes munkára, tudományos tervszerűségre újabban került sor: 1949-ben alakult a bukaresti Folklór Intézet fiókjaként a kolozsvári Folklór Osztály, a romániai magyar ~ gyűjtésének és tanulmányozásának, továbbá a román-magyar ~kapcsolatok vizsgálatának feladatával. Ma mint Etnológiai és Szociológiai Osztály a Babeş-Bolyai Egyetem Társadalomtudományi Központjához tartozik. Belső munkatársai megalapításától napjainkig: Szegő Júlia (népzene) 1957-ig, Jagamas János (népzene) 1960-ig; rövid ideig Elekes Dénes (néptánc), akit Faragó József (népköltészet) váltott fel; 1957-től Almási István (népzene); 1958-tól 1973-ig Nagy Olga (népköltészet), 1960-tól Vöő Gabriella (népköltészet). Rövidebb időn át Gurka László (népzene, 1954-59), Könczei Ádám (népköltészet, 1958) és Schuster Nagy Ildikó (népzenei irattáros, 1958-62). Jelenleg az osztálynak három magyar szakembere van: a népköltészeti kutató Faragó József, Vöő Gabriella és a népzenekutató Almási István. Hivatásos népköltészeti kutató 1967 óta Marosvásárhelyen Olosz Katalin folklorista. A kolozsvári egyetem magyar irodalmi tanszékén 1943-tól 1953-ig Faragó József mint gyakornok, tanársegéd, ill. adjunktus foglalkozott népköltészeti oktatással, 1954 óta Mitruly Miklós lektor a ~ előadója. A zeneművészeti főiskolán Jagamas János irányította éveken át az újabb nemzedékek népzenei érdeklődését. A népköltészet és a népzene mellett olyan részeknek, mint a néptánc, a népszokások, a néphit és a népi tudás, hiányoznak még hivatásos kutatói.

A hivatásos folkloristák szerény száma miatt közművelődési szerepén túl szakmailag is számottevő az a népköltészeti és népzenegyűjtő mozgalom, amelynek gazdag termése többnyire szintén a Folklór, ill. Etnológiai és Szociológiai Osztály archívumát gyarapítja. Ez az archívum már 1977 végén 723 helységből összesen 130 000 romániai magyar folklóralkotást őrzött, a szám ma meghaladja a 150 000-et. A gyűjtések jelentős része a folyóiratokban is napvilágot lát, főleg a Művelődésben és mellékletein; tudományos feldolgozásokat a Korunk és a NyIrK közöl. A könyvkiadók és a megyei közművelődési szervek is számos kiadvánnyal járultak hozzá a népköltészet, így különösen a *ballada és a népdalok (*daloskönyv) iránti közérdeklődés felkeltéséhez, ritkább a *néptánc koreográfiai irodalma, e téren azonban több művészi együttes és újabban a *táncház ifjúsági mozgalma nyújt új eredményeket.

(F. J.)

Kós Károly, ifj.: Magyar néprajzi tájak hazánk területén. Művelődés 1957/2; uő: Hagyomány, fejlődés, sajátosság és egyetemesség a néprajzban. Korunk 1969/11. – Faragó József: Székely népköltészet. Korunk 1957/8; uő: Népköltészeti kapcsolataink kutatásáért. Korunk 1959/9; uő: Nemzetiség és folklór. Korunk Évkönyv 1973. 135-46.; uő: Folklórtudat. Művelődés 1978/9; uő: A székely folklórgyűjtések vázlata. Korunk Évkönyv 1979. 31-38.; uő: A szerves és a szervezett folklór. Korunk 1979/1-2. – Balogh Edgár: Megtartó és egybekötő néphagyomány. Korunk 1969/11; uő: Néphagyomány és művelődés. Korunk Évkönyv 1979. 10-19. – Szabó T. Attila: A hazai magyar népballadagyűjtés életútja. Kallós Zoltán Balladák könyve c. kötetében, 1970. 5-42. – Kósa László-Nagy Ilona: Magyar néprajzi kutatások Romániában. Népi kultúra – Népi társadalom V-VII. Bp. 1971. 45-69. – Szabó Zsolt: Irányított néprajzi gyűjtőversenyek általános iskolás tanulókkal. Népismereti dolgozatok 1976. 73-84. – Jagamas János: Adatok a romániai magyar népzenei dialektusok kérdéséhez. A Szabó Csaba szerkesztette Zenetudományi írások c. kötetben. 1977. 25-51. – Cseke Péter: Folklórkutatásunk korszerű szintézise. Korunk 1978/9. – Szabó Ilona: A Korunk népismereti könyvészete (1926-1977). Korunk Évkönyv 1979. 299-312.


Fónagy János (Margitta, 1900. okt. 19. – 1929. márc. 3., Cîmpina) – szerkesztő. Részt vett a Magyar Tanácsköztársaság küzdelmeiben, majd bécsi és prágai emigráció után Aradon, Szatmáron, Temesvárt és Nagyváradon az illegális munkásmozgalomban vett részt. 1923-tól a Munkás rendes munkatársa s az Új Harcos c. KISZ-folyóirat szerkesztője. Több cikke jelent meg a Temesvári Hírlapban s az aradi Periszkop hasábjain. Illegális kommunista kiadványok szerkesztéséért 1926-ban ötévi börtönre ítélték. A doftanai börtönben elszenvedett kínzások következtében halt meg a rabkórházban. A tömegtüntetést a temetés során Temesvárt a rendőrség erőszakkal megakadályozta.

Szenkovits Sándor: F. J. 1947. – Nagy István: Hogyan tovább? 1971. 61. – Kahána Mózes: Fónagy és a többiek. Doftanai naplójegyzetek. A Hét 1974/1. – Gaál Kornélia: Emlékezés F. J.-ra. Új Élet 1975/20. – Zimán József: Árnyékos oldal. Önéletrajzi regény. 1976. 189-268. – Vajda Lajos: Emlékezés F. J.-ra. Művelődés 1979/3.


Fóris István (Tatrang, 1892. máj. 15. – 1946 nyarán, Bukarest) – szerkesztő, közíró. Középiskolai tanulmányait a brassói reáliskolában kezdte, ahol Marx és Engels műveit olvasva baloldali diákcsoportot szervezett. Ezért eltanácsolták, s tanulmányait Budapesten folytatta. Egy ideig Párizsban élt, 1914-ben bevonult, s mint tüzértiszt került az olasz frontra. 1918 végén mint a matematikai kar hallgatója a kommunistákhoz csatlakozott, s a kommün alatt párttevékenységet fejtett ki az egyetemen. A proletárdiktatúra leverése után hazajött, Rozvány Jenővel és Gyöngyösi Gyulával együtt bekapcsolódott a Munkás, a brassói Előre és Világosság c. munkáslapok szerkesztésébe, s e lapok betiltása után Tatrangon állított fel illegális nyomdát, amelynek kommunista propagandakiadványait maga szerkesztette és terjesztette. 1925-től a Munkás szerkesztőségében dolgozott Bukarestben. 1930-tól az Înainte s a Dolgozók Lapja munkatársa, az illegális Scînteia egyik szervezője. Hosszas börtönbüntetés (1931-35) után a Reporter, Atlas, Arena és Zorile c. román antifasiszta lapokban közöl cikkeket. Már diákkorában Ady költészetéért állt ki; több újságban fejtett ki szépirodalmi tevékenységet, de szigorú illegalitása miatt névtelenül írt. Az 1930-as Csángó Naptár két verset közöl (Veled vagyok, Üzenet) ezzel a megjegyzéssel: "Az olasz hadifogságban írta Fóris István tatrangi földműves." Ezek szerzőségének kérdése tisztázatlan.

Beke György: Csángó krónika. V. Új Idő 1968. jún. 27. – N. I. Florea: Ştefan Foriş (1892-1946). Analele de Istorie 1972/3.


Fóris Lajos (Margitta, 1886 – ? Bogota) – közgazdasági író. Marosvásárhelyen szerzett ügyvédi diplomát, s az I. világháború után az Ellenzék közgazdasági rovatát vezette. 1927-ben Kolozsvárt két szakmunkája jelent meg: Gyakorlati gazdasági bank- és deviza lexikon, ennek alapján Rövid deviza és banklexikon, s 1928-ban a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia szolgálatában szerkesztett Industria şi bogăţiile naturale din Ardeal şi Banat. K. A. Witfogel német fordítása után átdolgozta és kiadta magyarul az angol J. F. Horrabin Mire tanít a gazdasági földrajz? c. könyvét (Kv. 1933). A 30-as évek elején marxista szemináriumokat tartott. Még a II. világháború előtt Kolumbiába vándorolt ki.


Fóris Pál – *fotó és irodalom


Forma-Fajankó*Fajankó


Forradalmi Írók Munkaközössége*athenaeum


Forradalom – a baloldali szociáldemokraták illegális kiadványa. Megjelent Kolozsvárt 1940 augusztusában Jordáky Lajos szerkesztésében. Programnyilatkozatokban Erdély lakosainak testvéri együttműködése mellett foglalt állást s a szocializmust hirdette. Kiadásában részt vett Lengyel Samu, Neumann József, Nagy Sándor és a kommunista Vasile Pogăceanu.


Forrás1. Elsőkötetes költők, próza- és drámaírók, újabban esszéírók és riporterek (kivételesen egy fiatal művész) bemutatkozását szolgáló könyvsorozat az Irodalmi Könyvkiadó (1961-69), majd 1970-től a Kriterion gondozásában. A ~emblémával (Bardócz Lajos készítette) s a borítón rajzzal megjelenő kötetekben a szerzőt eleinte egy-egy idősebb írótársa ajánlotta az olvasók figyelmébe; 1971 óta a ~-kötetek az ifj. Cseh Gusztáv tervezte új, modernebb grafikájú borítólappal, az ajánlás helyett szerzői vallomással kezdődnek. Számuk 1979-re már meghaladta a nyolcvanat, s szerzőik a sorozatról elnevezve mint első, második és harmadik *Forrás-nemzedék léptek be a romániai magyar irodalomba. A sorozat egyetlen grafikai kiadványa Molnár Dénes karikatúráiból közöl válogatást (1977).

2. A Szatmári Hírlap időszaki melléklete.


Forrás-nemzedék – a Forrás-sorozatról elnevezett, egymást követő, külön jegyekkel fellépő irodalmi csoportosulások gyűjtőneve.

Az 50-es évek második felében, a 60-as évek elején, az alkotó marxizmus nemzetközi fellendülésének kedvező légkörében nagy számban jelentkező fiatal szépíró tehetségeket az 1961 decemberében Veress Zoltán Menetirány c. novelláskötetével induló Forrás-sorozat szervezi új nemzedékké. A történelmi feltételek esztétikai valósággá váltásával ez a nemzedék irodalomtörténeti szerepet vállalt a romániai magyar művelődésben; az előző, a felszabadulás utáni első nemzedék néhány kiemelkedő egyéniségével, Szabó Gyulával, Kányádi Sándorral, Sütő Andrással, Bajor Andorral, Székely Jánossal, Páskándi Gézával és másokkal együtt új igényt fogalmaznak meg irodalmunkban (a két nemzedék közé nem vonható éles határ, hiszen Bálint Tibor például a lapokban korábban jelentkezik, Páskándi viszont tényszerűen nem is tartozik a Forrás elsőkönyvesei közé). A ~ első hulláma a népi demokratikus forradalom politikai győzelmét követően szükségszerűen magasabb esztétikai igényt képvisel, ugyanekkor pedig társadalmi-erkölcsi eszményeit a valósággal szembesíti. "Önkéntes, belső kényszerből fakadó cselekvés, használni akarás – azt hiszem, ez a mi elkötelezettségünk. A lekötelezettség gerincsorvasztó, meddő, passzív állapot, a pincér mosolya a buksza elővételekor, zordsága zárás után" – e Farkas Árpád megfogalmazta elkötelezettség-értelmezés fejeződik ki a ~ egymást követő hullámainak az elődökhöz való viszonyában, hagyományszemléletében, szabadság-felfogásában, magatartás és forma sajátos jegyeiben.

Amit az újabbkori román irodalomban Nichita Stănescu, Ioan Alexandru, D. R. Popescu, Nicolae Velea, Fănuş Neagu vagy Augustin Buzura, a magyarországiban Juhász Ferenc, Nagy László, Sánta Ferenc, Fejes Endre, Csurka István, a szovjet-orosz költészetben Jevtusenko, Voznyeszenszkij, Vinokurov, Ahmadulina jelent, körülbelül azt jelenti a romániai magyar irodalom korszerű hangjának megtalálásában Páskándi Géza (1957-es Piros madár c. verskötete a ~ közvetlen előzményének tekinthető), Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Bálint Tibor, Veress Zoltán, Szabó Zoltán, Szilágyi István és néhány társuk. A magyar, ill. a romániai magyar irodalom két világháború közötti örökségéből nem kizárólag a klasszikus realizmust tekintik folytathatónak, nem fogadnak el esztétikai kánonokat, közvetlen örökségükhöz sorolják a század eleji avantgarde eredményeit s mindazt, ami annak talaján, a kísérletek meghaladásával, a XX. századi magyar irodalomban, elsősorban József Attila gondolati költészetében megvalósult. Világirodalmi kitekintésük tágabb, mint a közvetlenül előttük járóké volt indulásukkor, nem vélik egymást kizáróan szembenállónak a balzaci, tolsztoji realizmust és a prousti lélekelemzést; legjobbjaik Petőfi forradalmi költészetének tiszteletét össze tudják egyeztetni az eliot-i líra korszerűségének elismerésével.

Az utóbbi években a ~en belül is jelentős differenciálódás ment végbe; az első Forrás-szerzők ma már a romániai magyar irodalom életerős derékhadát alkotják, s az újabb kötetek írói részben más élményekkel, más – idősebb társaiktól is alakított – légkörben érkeztek irodalmunkba. Így megkülönböztethetjük már a Forrás első és második nemzedékét, noha közöttük sem vonható vitathatatlan határ sem életkorban vagy önálló esztétikai nézetekben, sem a megjelenés idejét tekintve. Mégis bizonyos közös, elkülönítő jegyek megállapíthatók, főként jelentkezésük körülményei, fogadtatásuk alapján. Az első ~hez tartozó költők és prózaírók mindenekelőtt a formát szabadították fel látványosan, közöttük voltak a neoavantgarde hazai úttörői, de vállalták valóságunkat is, ellentmondásaival, perspektíváival együtt. A nyomukban érkező újabb hullám, a második ~ az ő eredményeiket viszi tovább. A Lászlóffy Aladár szerkesztette

Vitorla-ének c. lírai antológia (1967) még a közvetlen kötődés bizonyítéka, de többen azóta kinőttek már az első nemzedék árnyékából, például Csiki László, Farkas Árpád, Király László, Kenéz Ferenc, Palocsay Zsigmond, s líránk élvonalába küzdötték fel magukat. A prózában a második hullámmal kötethez jutó Bodor Ádám, Vári Attila, Pusztai János, Kiss János, Sigmond István, újabban Györffi Kálmán, a drámában Kocsis István ma már szintén a legjobbak közé számít, s külön-külön a saját útjukat járják, a riporthűségű valóságirodalomtól a történelmi parabolákig és az abszurdig.

Új színt hozott a Forrás-sorozatba a 70-es évek közepén fiatal filozófiai esszéírók jelentkezése: Tamás Gáspár Miklós, Molnár Gusztáv, Ágoston Vilmos, Szilágyi N. Sándor az elmélet felé nyitott utat. Hozzájuk csatlakozott verskötetével Szőcs Géza, Egyed Péter, Adonyi Nagy Mária. Vitáikkal a *Gaál Gábor Kör ülésein, műfajilag is rendhagyó munkáikkal az *Echinox, majd a *Fellegvár hasábjain, új, elkülönítő jegyeikkel, egészen más irodalomeszményükkel megint új hullám jelentkezik: a harmadik ~ . Míg Gálfalvi György 11 interjúja a második ~ íróival és költőivel (Marad a láz? 1977) mintegy nemzedéktársainak hittételévé rögzíti, hogy "kibeszéljük nemzetiségi sorsunk közérzetét", s ezzel térben és időben mintegy körül is határolja ezt a generációt, addig a hamarosan fellépett következő hullám, a harmadik ~ új értelmét és céljait Ágoston Vilmos 20 fiatal költő Kimaradt Szó c. antológiájában (1979) egy öncélúvá váló paradoxális művészet valódiságával magyarázza. "A pátosz – írja –, ami valamikor emelkedettséget, álproblémákon túllátó bölcsességet jelentett, visszatetszően az álproblémák megoldásává egyszerűsödött és nem téveszthetjük össze a lírával, ami a szigorúan végiggondolt logikai ellentmondásoknak nem a megoldását, hanem a művészeti transzponálását jelenti."

(K. L.)

Gálfalvi Zsolt: Hat új név. Igaz Szó 1956/12. – Kántor Lajos: Új számadás – új számvetés. Előre 1958. febr. 15; uő: Megújuló forrás. Egy könyvsorozat ürügyén. Korunk 1968/8; uő: Kesztyű vagy meszesgödör? Igaz Szó 1971/1; uő: Elapad a Forrás? A Hét 1972/40. – Szilágyi Júlia: A felszabadulás költő-nemzedéke. Korunk 1964/8. – Szász János: A költői egyéniségről. Előre 1966. jan. 28. – Farkas Árpád: Az irodalom fiatalságáért. Előre 1968. aug. 4. – Csiki László: Kesztyű. Igaz Szó 1971/1; uő: Idézőjelek. A Hét 1971/39. – Gálfalvi György: Még egyszer: kesztyű. Igaz Szó 1971/2. – Markó Béla: Beszélgetés Domokos Gézával. Igaz Szó 1973/9. – Gáll Ernő: Nélkülözhetetlen elmélet. Egy nemzedéki jelentkezés fenomenológiájához. Korunk 1976/12. – Mózes Attila: Forrás-jelenségek. Korunk 1977/6. – Mérlegen: hat Forrás-kötet. Ankét a Gaál Gábor Körben. Ifjúmunkás 1979/12. – Dávid Gyula: A második Forrás-nemzedék és rokonai. Utunk 1979/24. – Tineri poeţi maghiari din România. Generaţia "Forrás". 38 fiatal magyar költő antológiája Tudor Balteş fordításában, Kántor Lajos előszavával, rajzos portrékkal. Kv. 1979. – Balogh József: A barátság könyvtárának újabb kötete. Megjegyzések a Forrás-nemzedék román nyelvű antológiájához. Előre 1979. jún. 24. – A szóértés előfeltételeiről. Kerekasztal-beszélgetés. Korunk 1980/1-2. – Ágoston Vilmos: Lássuk, miért gyűltünk össze. Ifjúmunkás 1980/21.


Forró László (Sepsiszentgyörgy, 1932. febr. 18.) – elbeszélő, műfordító. Szülővárosában végezte a középiskolát, majd a Bolyai Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. 1955-től 1962-ig a Pionír szerkesztőségében irodalmi rovatvezető. Bukarestben él. Első írásai az Utunkban jelentek meg 1953-ban, azóta az irodalmi folyóiratokban cikkekkel, interjúkkal, kritikákkal, képzőművészeti beszámolókkal szerepel.

Ifjúsági regénye, A nadrágtartó király veresége (1963; 2. kiadás 1967) pedagógiai célzatú történet, mai gyermekhősökkel. Guruzsma c. novelláskötete (1968) lírai-expresszív kifejezésmóddal gyermekkori háborús élményeit és a XX. századi nagyvárosi ember nosztalgikus elvágyódását villantja fel tömören megkomponált elbeszéléseiben. Románból fordította többek között Nicolae Velea Napkereső c. novelláskötetét (1965), Titus Popovici Ipu két halála c. kisregényét (Deák Ferenc rajzaival, 1972) és Simion Pop Hófehér menet c. riportkötetét (Vajda Bélával, 1974). Újabban érdeklődése a televízió felé fordult, figyelmet keltve Az elhagyott szemüveg c. ifjúsági filmjével (1979), Benedek Elek-műsorával (1979) és Porka havak esedeznek... c. folklorisztikus téli játékával (1980).

Írói álneve Györgyjakab János.

Méliusz József: Villáminterjú F. L.-val. Előre 1968. aug. 17.; újraközölve Az illúziók kávéháza, 1971, 93-97. – Bálint Tibor: Kételkedő szépség. Utunk 1968/40. – Szőcs István: Valami furcsa, valami különös... Igaz Szó 1968/10. – K. Z. (Krizsán Zoltán): Jobb híján. Igazság 1979. jún. 22. – Sebestyén Mihály: Az elhagyott szemüveg. Utunk 1979/28.


Fórum1. háromnyelvű – román, magyar, német – kőnyomatos közgazdasági hetilap 1929 és 1932 között Temesvárt Lantos Ferenc kiadásában és szerkesztésében. Főszerkesztője R. Popescu. Közölte bánsági magyar írók publicisztikai írásait is. – 2. a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör időszaki melléklete.


Forum Studenţesc – a Kommunista Diákegyesületek Szövetsége temesvári Egyetemi Központi Tanácsának havi folyóirata. 1973 óta jelenik meg. Rendszeresen elemzi a színjátszó együttesek, műkedvelő csoportok, zenekarok tevékenységét; irodalmi, esztétikai és filozófiai tanulmányokat, esszéket és beszélgetéseket közöl; diák költők és írók alkotásait mutatja be; "Universitas" felcímmel eredetiben ad helyet a Temesvárt tanuló magyar, német és szerb diákok irodalmi próbálkozásainak. Az évek során Jakab Edit, Herényi Erzsébet, Illés Mihály, Mirisz Miklós, Salat Levente és Visky András versekkel, Kiss Péter, Schwartz Béla, Köteles Gyula és Hajdu Gy. Zoltán prózai írásokkal jelentkezett hasábjain. A lap vezető tanácsának tagja magyar részről Albert Ferenc egyetemi tanár, Vajda Sándor újságíró és Székely Imre műegyetemi hallgató. A magyar nyelvű anyag szerkesztője Kiss Péter, Köteles Gyula, majd Visky András.


fotó és irodalom – a két művészeti ág írók és irodalmi vonatkozású események megörökítésében s a képanyag alkalmazásában, gyűjtésében, értékelésében találkozik. Romániai magyar vonatkozásban sokáig legfeljebb csak alkalmi felvételekről és családi albumok véletlenszerű anyagáról beszélhettünk. A helikonisták egyik marosvécsi találkozójáról Kemény János készített amatőrfilmet. A zilahi Kovács Károly a két világháború között fellépő fiatalabb írónemzedéket örökítette meg művészi fényképeivel (Bözödi György, Kéki Béla, Koós Kovács István, Kovács Katona Jenő, Nagy István képei, Pásztortűz-felvételek). Sok felvételt közöltek az egykorú sajtótermékek is, ezek ma jelentős kordokumentum-értéket képviselnek, nyomdatechnikailag viszont többnyire reprodukálhatatlanok. Felhasználhatóság szempontjából jelentősebbek a magángyűjtemények, amelyek közül Jancsó Eleméré, Kemény Jánosnéé, Molter Károlyé és Olosz Lajosé értékes. Gazdag és jelentős a kolozsvári Egyetemi Könyvtár fotógyűjteménye: ide került az a fénykép- és negatív-anyag is, amelyet Szabó Dénes, a több évtizedes múltra visszatekintő kolozsvári Fotofilm cég fényképésze és anyagának örököse gyűjtött össze és adott át, benne saját, százakra menő kolozsvári színielőadásokról készült felvételeivel. Hasonló művészettörténeti – s irodalmi vonatkozásokban is gazdag – gyűjteménye van a kolozsvári Állami Magyar Színház könyvtárának is. Mindez az anyag még feldolgozatlan és kiadatlan.

A fényképezést Józsa Béla állította a munkásmozgalmi törekvések szolgálatába, s – *szociofotó-felvételeiből 1929-30-ban Kolozsvárt dokumentumkiállítást szervezett a Munkássegély javára. Temesvárt Roth Lászlóval az élen működött egy szociofotó-csoport, s 1939-ben Méliusz József szociofotó-felvételeivel jelent meg Nagy István Külváros c. munkája Kolozsvár munkásnegyedeiről. E szociális gyakorlat elméletét Moholy Nagy László adta meg A fotográfia napjaink objektív látási formája c. tanulmányával a Korunkban (1933/12).

Magával a fényképészettel mint művészettel esztétikai szempontból foglalkozott a Korunk; több fotószaklap közül kiemelkedett a két világháború között a Romániai Fényképészek Országos Szövetségének magyar nyelvű lapja, a Fotografia.

1944 után másfél évtizeden át az irodalmi élet fotókrónikásai továbbra is az amatőrök, esetenként a napilapok fotóriporterei. Az irodalmi élet rendszeres fényképezéséről csak a marosvásárhelyi Új Élet megjelenése (1958) óta beszélhetünk. Itt születik meg Erdélyi Lajos és Marx József gazdag fotótékája, amelyhez később csatlakozik a napi- és hetisajtó hasonló fényképgyűjteménye, Kolozsvárt pedig a Korunk és az Utunk szerkesztői igényével párhuzamosan alakul ki Asztalos Sándor írói arcképcsarnoka. Ugyancsak Kolozsvárt szerzett művészi nevet Csomafáy Ferenc, itt folytatta művészi tevékenységét Szabó Dénes, nemcsak az író-személyiségek és irodalmi események, hanem a színházi élet megörökítésével is. Ez az öt név jegyzi az 1971-es Kántor-Láng-féle Romániai magyar irodalom 1945-1970 áttekintően összeállított fényképanyagát.

Írókat mutatunk be c. alatt Erdélyi Lajos 20 író (Kós Károly, Franyó Zoltán, Molter Károly, Olosz Lajos, Salamon László, Bartalis János, Endre Károly, Kacsó Sándor, Kemény János, Szilágyi András, Nagy István, Szemlér Ferenc, Balogh Edgár, Horváth Imre, Horváth István, Méliusz József, Kovács György, Kiss Jenő, Bözödi György és Mikó Imre) otthoni mindennapját örökítette meg a Közelképek c. kötetben (1974), Marosi Ildikó interjúit téve szemléletessé. Fotóművészet és irodalom közvetlen együttműködését jelzi Kabán József közös kötete Palocsay Zsigmond költővel (Felnőttek mesekönyve, 1977).

Megyei méretekben a marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi múzeum gyűjti irodalmi vonatkozású fényképeinket, külön fotómúzeum azonban az irodalmi és művészeti képanyag rendszeres összegyűjtésére még hiányzik. Példaadó Fóris Pál működése, aki 1974-ben kétnyelvű katalógust szerkesztett, bemutatva a Sepsiszentgyörgyi Múzeum fényképtárának tárgy- és személynévmutatóval ellátott 1-1000. számú tételeit. Író-arcképeivel Székelyudvarhelyen Dávid Sándor, Sepsiszentgyörgyön Bartha Árpád tűnt fel. Nagyváradon Weiss István Ady-anyaga, színházi fotó-gyűjteménye és plakátjai, a Fáklya fotósának, Vilidár Istvánnak író-portréi jelentősek. Az irodalmi élet jelenségeinek rögzítése a Román Televízió magyar osztályának megalakulása, 1969 novembere óta a *televízió és irodalom újszerű formáiban vált rendszeressé.

Udvarhelyi Orbán Lajos: A színes fényképezés kolozsvári úttörője. Korunk 1959/7-8. – Erdélyi Lajos: Művészi fényképezés és amatőrmozgalom. Korunk 1961/6; uő: Orbán Balázs székelyföldi fényképei. Korunk 1969/4. – Fóris Pál: Adatok az erdélyi fényképezés történetéhez. Aluta 1972. 137-53.


főiskolai színjátszás – a romániai magyar egyetemi és főiskolai ifjúság cselekvő művelődésének leggyakoribb formája, többnyire szoros kapcsolatban az új nemzedék irodalmi törekvéseivel. Főiskolai központok szerint külön-külön indult, de 1974-ben a craiovai Országos Főiskolai Színjátszó Fesztivál alkalmából sor került a kolozsvári, marosvásárhelyi, temesvári és brassói magyar diákszínjátszók első szakmai, szervezési és műsorpolitikai értekezletére.

1. A Bolyai Tudományegyetem diákjai 1945-ben először a Mátyás király szülőházában székelő Móricz-kollégiumban tartottak alkalmi előadásokat, 1946-ban megrendezték az első magyar nyelvű szavalóversenyt, s 1947-ben a József Attila- és az Ady Endre-évfordulón szavalóestekkel mutatkoztak be az Egyetemiek Háza nagytermében; a köztársaság kikiáltásának tiszteletére 1948 márciusában a magyar irodalom republikánus eszméket hirdető alkotásaiból állítottak össze ünnepi műsort. 1952-től rendszeressé válik az egyetemi hallgatók felolvasó- és szavalóversenye. Emlékezetes az 1955-ös Vörösmarty-est, az 1956 őszén bemutatott Szeretlek kedvesem c. összeállítás a magyar irodalom legszebb szerelmes verseiből és az 1957-es Arany János-szavalóest (szervezőik Antal Árpád és Gálffy Mózes).

1955-ben megalakult a Bolyai Tudományegyetem Egressy Gábor Színjátszócsoportja, s Flóra Jenő, Szígyártó Sándor, Bereczky Péter rendezők vezetésével tehetséges műkedvelő együttessé fejlődött. Banner Zoltán, Koczka György, Kovács László, Néda Árpád, Reményi Sándor és Rozor Anna voltak jelentős tagjai, közülük néhányan művészi pályára léptek. Az előadások közül Molière Tudós nők (1955) és Calderón Két szék közt a pad alatt (1957) c. darabjai voltak a legsikerültebbek. 1958-ban került sor Szabédi László válogatásában és Szabó József rendezésében egy újabb József Attila-szavalóestre. 1959 után a volt Egressy-csoport tagjai nagyrészt a Babeş-Bolyai Egyetem magyar nyelvű színjátszó csoportjában folytatták tevékenységüket, rendezőjük Szabó József. Még az 1958-59-es tanévben Arbuzov Tánya c. színművét, 1959-60-ban Afinogenov Kisunokám, 1961-62-ben Rozov Boldogság, merre vagy? c. darabját vitték színre. Jól kidolgozott előadásaikon Czeglédy Enikő, K. Jakab Antal, Kocsis István, Komáromi Ilona és Komzsik István alakításai emlékezetesek. A Diákszövetség új magyar színjátszó csoportja Bereczky Péter rendezésében Rozov Szállnak a darvak c. darabjának országos bemutatójával jelentkezett. 1960-61-ben Csehov Leánykérését Szabó József rendezte, 1961-62-ben Arbuzov Irkutszki történetét több mint tízszer adták elő, s újabb esztendő múlva Dihovicsnij Nászutazásával arattak sikert. Előadóik közül Czakkel Ibolya, Krizsán Zoltán, Máthé Loránd és Sigmond Levente játszott gyakrabban főszerepet.

1963 után szervezési és technikai akadályok mélypontra juttatták a magyar nyelvű diákszínjátszást. 1965 májusában Bolyai Farkas A párisi per c. elfelejtett darabjának bemutató előadása – Király Lászlóval, Magyari Lajossal, Farkas Árpáddal, Kerekes Ágnessel, Molnos Lajossal, Nagy Ágnessel a főszerepekben – az egyetemi csoport tevékenységének új szakaszát nyitja meg. A következő években főleg irodalomtörténeti jelentőségű darabokat visznek színre Márton János, Bereczky Péter, Péterffy Gyula, majd Horváth Béla rendezésében (Peter Weiss: A per. 1967; Petőfi: Tigris és hiéna. 1970; Csiky Gergely: Mukányi. 1971; Vörösmarty: A fátyol titkai. 1972; Balázs Ferenc: Mesék. Színpadra alkalmazva, 1974); Csokonaitól a Karnyóné, Kisfaludytól A kérők bemutatásával irodalomtörténeti programra is vállalkoztak, Márton János rendezésében. Velük párhuzamosan a Diákszövetség csoportja 1967-ben Földes Mária A hagyaték c. darabját Szabó József rendezésében első bemutatóként adta elő. A hazai szerzők közül Karácsony Benő, valamint Méhes György, Lászlóffy Csaba darabjai után két Tennessee Williams-mű, a Nyár és füst (1971) és a Macska a forró bádogtetőn (1973), Bródy A tanítónő (1972), Horia Lovinescu Lerombolt fellegvár (1974), valamint Kocsis István Tárlat az utcán c. drámája, majd Molière (George Dandin) és egy erdélyi tréfás népköltészeti műsor jelentett sikert. Előadóik közül (Dálnoky Zsóka, Papp Éva, Szabó Zoltán, Szász M. Attila, Hürkecz István és Patkó Ferenc a főszerepekben) többen már a Népi Művészeti Iskola rendezői szakát végezték.

A 70-es évek közepén újra változás állt be a csoportok szervezésében: ezután a Megéneklünk, Románia!-fesztivál keretében karonként alakult szavaló- és színjátszó csoportok léptek fel. Így 1975-től a filológus hallgatók Salamon Ernő Az elhagyott telep balladája c. verses drámáját (Horváth Béla rendezésében), a szülőföldről szóló verses összeállítást (1976), Deák Tamás Testvérek c. darabját (1978, bemutató Bereczky Júlia rendezésében) és Szilágyi Domokos verseit tűzték műsorukra Józsa Irén, Schuller Elza, Márki Zoltán, Szász Zsolt közreműködésével. A fizikusok szavalócsoportja Radnóti Miklós (1976) és kortárs költők (1977) verseiből adott elő, a matematikusoké Cselényi László rendezésében Ady-emlékműsorral (Vízió a lápon, 1977), majd árnyjátékkal (Ilinkuca balladája, 1978) jelentkeztek. A történelem-filozófia kar diákjainak magyar szavalónégyese A vigasz fája c. kollázzsal (1975) és egy Szőcs Kálmán-esttel (1976) szerepelt.

Ezek mellett az alkalmilag összeálló csoportok mellett a hagyományos ~t a Diákszövetség (utóbb Diákművelődési Ház) Bereczky Péter vezette együttese képviseli: kétévi hallgatás után 1977-ben Paul Anghel Nagyhét és Lászlóffy Csaba Sárban veszett hó (dokumentumjáték Ady Endréről), Bródy Sándor A medikus és Sütő András Anyám könnyű álmot ígér (1979) c. darabját mutatták be. Külön színfoltot képvisel a Koblicska Kálmán vezette, egyetemi patronálással működő Echinox-színjátszókör. 1970-es jelentkezése óta Sławomir Mrożek, Tadeus Rózewicz, Páskándi Géza, Sigmond István, Kocsis István és Ion Băieşu abszurd darabjaival aratott sikert. A 70-es évek elején a műegyetemi hallgatóknak is volt külön magyar színjátszó csoportja; a filológus diákok évről évre szavalóversenyt rendeznek. Az évenként megrendezett Kolozsvári Diáktavaszon az együttesek közösen vonulnak fel.

1969-ben alakította meg még iskolásként Cselényi László és H. Szabó Gyula a – *Stúdió '51 csoportot: tagjai önálló rendezésben eredeti elképzeléseket valósítottak meg.

(G. Gy.)

2. Marosvásárhelyen a pedagógiai főiskola filológus hallgatóinak kezdeményezésére 1963-ban alakult műkedvelő színjátszó csoport. Az együttest 1967-ben átvette a Diákművelődési Ház, s azóta orvostanhallgatók, almérnök-hallgatók, pedagógusok és középiskolások is közreműködnek. Állandó vezetőjük és rendezőjük Kovács Levente, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet lektora. 1963-ban Csizmarek-Nádasdy Százházas lakodalom c. darabjával indultak, azzal a szándékkal, hogy politikai színházat teremtsenek. Azóta Csehov, Karinthy mellett Méhes György, Molnár Jenő darabjait mutatták be. Első jelentősebb sikerüket 1967-ben Saroyan Halló, ki az? c. darabjával érték el, 1970-ben Albee Bessie Smith halála c. művét adták elő a brassói fesztiválon, s 1972-ben Karinthy Az emberke tragédiája c. művével országos I. díjat nyertek a temesvári versenyen. Tízéves fennállásukat Peter Weiss A luzitán szörnyével ünnepelték meg. Az ENSZ Környezetvédelmi Bizottságának kelet-európai központja segítségével állították össze 1974-ben a szennyeződés ellen tiltakozó kollázsműsorukat (Tiszta Földet!); 1975-ben Shakespeare A szentivánéji álom c. darabjának zenés változatával szerepeltek (a beiktatott szonetteket Sárossy Endre zenésítette meg), s ezzel bemutatkoztak Temesvárt, Kolozsvárt, Brassóban, Székelyudvarhelyen. Műsorukon zenés kabaré is szerepelt; népszerűek a kortárs költőket, így Kányádi Sándort, Szilágyi Domokost, Szőcs Kálmánt bemutató szavalóestjeik.

Míg a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet harmadéves hallgatói a – *Thalia-laboratórium keretében – már a ~on túlmenő jelentőséggel – évente két amatőr-kísérleti műsort mutatnak be, az első és másodéves színinövendékek 1976 óta bekapcsolódtak a főiskolás együttesbe mint szereplők, segédrendezők és technikusok. Ez a tevékenység a színészképzés szerves része lett. A kibővült csoport előadta Victor Eftimiu Prométheusz öröksége c. darabját (Kovács Levente átdolgozásában, Elekes Csaba zenéjével), majd 1977-ben Emberarcok címen Cseke Gábor, Gálfalvi György, Marosi Barna prózai írásaiból, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Kenéz Ferenc verseiből összeállított riportkollázzsal mutatkoztak be (Elekes Csaba és Panek Kati zenéjével). 1978-ban Bertolt Brecht Mahagonny város tündöklése és bukása, 1979-ben Dumitru Radu A nyolcadik nap hajnalán c. darabjával arattak helyi és országos sikert.

(Ko. L.)

3. A temesvári Diákművelődési Ház Thalia Stúdiója keretében 1968-ban alakult a román nyelvű együttes mellett magyar, német és szerb nyelvű színjátszó csoport; a magyart főleg a politechnikai intézet diákjainak buzgalma hozta létre. 1968 decemberében országos bemutatóként színre hozták Kocsis István Megszámláltatott fák c. drámáját. A csoport már indulásakor céljául tűzte ki, hogy a hazai magyar irodalomnak a hivatásos színtársulatok részéről méltatlanul mellőzött alkotásait viszi közönség elé. Így került előadásra Kocsis István Rekviem, Jogfosztott, Tűzszünetben és Játék a hajón c. munkája, több Páskándi-darab, Kincses Elemér Katonák, Seneca és A gomb, Szőcs Kálmán Befejezhetetlen szimfónia c. színműve, valamint Papp István átírásában Bálint Tibor Önkéntes rózsák Sodomában c. regényének színpadi változata. 1974-ben a csoport Hadobás István Medvetánc c. darabjával I. díjat nyert a Diákszínjátszó Fesztivál Craiován tartott országos döntőjén. Bemutatták Bodor Ádám Felvilágosító iroda és Anavi Ádám Az eltűnt szerető c. darabját, majd 1977-ben Kenéz Ferenc, 1978-ban Király László verseiből állítottak össze egész estét betöltő műsort.

A diákszínjátszók munkáját Temesvárt az Állami Magyar Színház művészei irányítják: Vértes József, majd Cseresnyés Gyula, utánuk Mátray László. A csoport vállalkozott Augustin Cuzanni A középcsatár hajnalban hal meg (1969), Illyés Gyula Az éden elvesztése (1971), Dumitru Solomon Diogenész, a kutya (1976) c. darabjának előadására, s 1978-ban tízéves fennállását Friedrich Dürrenmatt Pillanatképek egy bolygóról c. drámájával ünnepelte, Mátray László rendezésében. 1979-ben Oláh István Az alakítás, avagy a kísérleti költészet esélyei c. darabjának bemutatására került sor.

A ~ hatékonyságára jellemző, hogy a diákműkedvelők szavalataikkal és felolvasásaikkal közreműködtek a *Látóhatár Kör és az *Ady Endre Irodalmi Kör ülésein, s közülük számosan főiskolai tanulmányaik bevégzése után is írói, műkedvelő és népművelő szerepkörben tevékenykednek új munkahelyeiken.

(Sz. J.)

4. A brassói Diákművelődési Ház Karima néven fellépő magyar színjátszó együttese 1972ben alakult meg. Hazai fiatal magyar költők műveiből összeállított műsorukkal (Sirálytánc) mutatkoztak be első ízben. 1973 tavaszán Akszjonov Kollégák c. darabját mutatták be sikerrel. Vendégszerepeltek előadásaikkal Brassó megye városaiban, így Kőhalomban és Szecselevárosban. A csoport művészeti vezetői a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház meghívott művészei. Az évenként újjáalakuló együttes 1978-as műsorán sikerrel szerepelt az Akarsz-e játszani? c. játékkompozíció, melyet Kovács R. József, a finommechanikai fakultás hallgatója állított össze Sütő András Engedjétek hozzám jönni a szavakat c. műve nyomán; 1979-ben Oláh István Az alakítás c. lírai oratóriumával szerepeltek.

(Sz. S.)

Lászlóffy Aladár: Ősbemutató diákszínpadon. Igazság 1965. máj. 12. – Márton János: Egyetemi színpad. Művelődés 1970/3. – Kardos Adrienne: Echinox-színjátszók. Echinox 1970/5. – Szekernyés János: Drámairodalmunk jelene és a temesvári diákok. Művelődés 1972/10; uő: Műkedvelés és hivatásos színház között. Korunk 1973/9. – Hürkecz István – Szász László: Három csoport és még egy. Hol tart a kolozsvári magyar nyelvű főiskolai színjátszás? Igazság 1973. máj. 13. – Főiskolás diákszínpad. Ankét Pandula Dezső, Hevesi József, Demján László egyetemi hallgatók részvételével. Utunk 1973/31. – Bölöni Sándor: Politikai színház diákoknak. Előre 1973. aug. 10. – Gaal György: A kolozsvári diákszínjátszás múltjából. Művelődés 1973/10; uő: A hazai magyar nyelvű diákszínjátszás múltja. Echinox 1974/1-3 és 1974/5-7. – Kovács Levente: Diákművelődés: önkifejezés és életforma. A Hét Évkönyve 1978. – Kelemen Ferenc: Gazdag szegény diákszínház. Beszélgetés Kovács Leventével. Művelődés 1979/8. – Varga Gábor összeállítása: Üdvöz légy, Thália! Igaz Szó 1979/8.

ASZT: Bolyai Farkas A párisi per c. darabja diákelőadásban. TM 41.


főiskolás lap – az egyetemeken és főiskolákon pályára készülő új értelmiség sajtószerve.

A két világháború közt az – *Erdélyi Fiatalok tölti be a ~ szerepét (1930-40), a II. világháború alatt Kolozsvárt "Az erdélyi magyar ifjúság szava" alcímmel a KMDSZ lapjaként indult meg a *Március Derzsi Sándor, Kolosy Márton, Lőrinczi László szerkesztésében (1942-43), a népi írók szellemi irányvonalát követve.

1944 után az MNSZ ifjúsági osztálya a Móricz Zsigmond Kollégiummal karöltve jelentetett meg ifjúsági kiadványokat, majd az egyetemek és főiskolák ifjúsági szervezetei kezdték meg több ~ kiadását. Így keletkezett Kolozsvárt a román-magyar-német nyelvű *Echinox és Napoca Universitară, Temesvárt pedig a szerbbel együtt négynyelvű *Forum Studenţesc. Marosvásárhelyen 1969 és 1974 között az orvostanhallgatók Aesculap címen háromnyelvű, a pedagógiai főiskola diákszövetsége *Athenaeum címen kétnyelvű s a színi főiskolások *Thália címen magyar nyelvű lapot adtak ki. 1974-ben a három lap helyett egy háromnyelvű ~ indult *Gînduri Studenţeşti címmel mint a Kommunista Diáktársulatok Szövetsége helyi központjának hivatalos orgánuma.

 


Földes László (Arad, 1922. jún. 26. – 1973. jan. 10., Kolozsvár) – irodalomkritikus, szerkesztő. ~ Mária férje. A középiskolát Aradon és Budapesten végezte, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen lélektan-filozófia szakon 1947-ben szerzett tanári képesítést. 1947 és 1953 között az egyetem lélektani, majd filozófiai tanszékén tanársegéd, ill. lektor, 1953-tól pedig a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola és a Zenekonzervatórium esztétikatanára. Még egész fiatalon a romániai magyar irodalom fejlődése szempontjából fontos funkciókat tölt be: tanári állása mellett 1950 és 1956 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári fiókjának főszerkesztője, 1956-tól pedig az Utunk főszerkesztője; hosszú megszakítás után, 1970-től ismét alkatának, széles körű érdeklődésének megfelelő szerkesztői munkát végzett mint a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese.

Első kritikai írását mestere, Gaál Gábor közölte az Utunkban 1947-ben. A forradalmi romantika s a vele hovatovább összeszövődő dogmatizmus természetesen rányomják bélyegüket kritikai indulására; korai cikkei nem annyira az elemzőkészséget, mint inkább az irodalompolitikusi rátermettséget bizonyítják. Az 50-es évek második felétől született kritikái, esszéi, irodalomtörténeti igényű pályaképei nemcsak szemléletileg haladják meg előző bírálatait, azok publicisztikai állásfoglalását, összefoglaló jellegű műfaji felméréseit, hanem – alapos filozófiai és irodalmi műveltségét, modern lélektani felkészültségét kamatoztatva – többnyire közvetlenül polemizálnak a proletkultos szemlélettel, az irodalmi vulgarizálással. Létay Lajos költészetének beható elemzésében például az idillizmus művészeti kártékonyságára is figyelmeztet (1957). Papp Ferenc írói megújhodásából pedig a dogmatizmus tehetségsorvasztó hatásának tanulságát mutatja ki (1967). Dsida Jenő költészete c. terjedelmes tanulmányában (1957) az elsők között kísérli meg a két háború közötti romániai magyar irodalom örökségének árnyaltabb átértékelését, bár a formaelemzés elnagyolása miatt az eredmény még nem egyértelmű. Kitűnő elemzőkészségét elsősorban Szabédi László és Horváth Imre költői életművének, Lászlóffy Aladár első versköteteinek értelmezésében, bírálatában érvényesítette, ahol a költészet logikailag megragadható, kategorizálható elemei meghatározó szerephez jutnak. Különösen Szabédi-tanulmányában (Az egészet akartam, 1956) sikerül "az értelem puritán szigorát" a formaelemek dialektikus rendjében kimutatnia. Lászlóffy-elemzésében már-már egy önálló József Attila-tanulmány körvonalai villannak fel, s a József Attila utáni modern magyar líráról fogalmaz meg benne ma is megszívlelendő igazságokat.

Mint kritikus a "szellemi reflexek"-ben éli ki magát. Eredeti gondolatai irodalomról, színházról, képzőművészetről nem rendeződnek szilárd rendszerbe, tanári előadásai, szerkesztői kezdeményezései (főként a könyvkiadói munkában és az Utunk-szerkesztés éveiben), írásban rögzített vagy szóbeli vitákban elhangzó érvei viszont közvéleményformáló erejűek voltak, jelentős tényezők a fiatal művésznemzedék szemléletének alakulásában.

Kötetben kevés anyagot hagyott maga után. Tóth Sándorral sajtó alá rendezte Gaál Gábor filozófiai, társadalomtudományi és a marxizmust összefoglaló egyetemi jegyzeteit (Kv. 1947); kritikusi életművének jelentős része ma is csak a korabeli lapokban szétszórva található, s önmagával szembeni szigorúságát tanúsítja, hogy a romániai magyar novella első évtizedének átfogó elemzését tartalmazó könyve kéziratát éppúgy félretette, mint ahogy egyetlen, életében megjelent tanulmánykötetéből (A lehetetlen ostroma, 1968) kizárta az 50-es évek derekáig írott összes tanulmányait. Egy második tanulmánykötetének befejezésében halála akadályozta meg.

Nekrológjában így jellemzi Deák Tamás: "Szenvedélyes volt az elvontságban is. Szerette az elvontságot, a szellemi tornát, a filozófiai tréfát, a mutatványt, a bravúrt. Ha majd a bírálatairól írunk, nem szabad megfeledkeznünk Földesnek erről a mondhatni élveteg öröméről az absztrakcióban, mert talán ebben volt a »legmodernebb«, ő, a nagyon modern ember."

(K. L.)

Méliusz József: A lehetséges meghódítása. Előre 1968. szept. 28.; újraközölve Az illúziók kávéháza, 1971, 110-16. – Kántor Lajos: Szellemi reflexek – és a szintézis. Korunk 1968/12. – Szőcs István: Vándorló szempontok. Igaz Szó 1969/2. – Láng Gusztáv: Az analízis győzelmei és határai. Utunk 1969/16. – Bajor Andor: A messzeség íve alatt. Korunk 1973/1. – Deák Tamás: A temetésen. Igaz Szó 1973/1. – Domokos Géza: Úszás közben. A Hét 1973/2. – Bodor Pál: Múlt időben minden igét. A Hét 1973/2. – Szász János: F. L. titoktalan rejtelmei. A Hét 1975/48.

ASZT: Huszár Sándor Földes-interjúja. LM 648. – F. L. riportja Bene Józseffel. LM 764. – Riportja Feszt Lászlóval. LM 890. – F. L. emlékműsor. LM 1178.


Földes Mária (Arad, 1925. szept. 5. – 1976. dec. 18., Tel-Aviv) – színműíró. ~ László felesége. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Kolozsvárt végezte, egy ideig a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet hallgatója volt.

Fiatalon élte át a deportálás megpróbáltatásait. Írói szemléletét ez a megrázó élmény s a szocialista társadalom kibontakozása alakította ki. Hazai magyar színműirodalmunk úttörői közé tartozott, s a valóság változásai során fejlődött művészete is. Első drámai műve, a Hétköznapok c. tragikomédia (könyv alakban 1957) viszolygást fejez ki az alantas érdekeket leplező fellengzéssel szemben; a Hölgy a barakkban ("Romain Gary ötlete alapján", 1960) irodalmi és személyi emlékek hatása alatt mutat rá a deportáltak kisközösségében a jellemek kialakulására, megvilágítva az árulás és elvhűség dilemmáját; a Baleset az Új utcában (kolozsvári bemutató 1963-ban; könyv alakban 1965) drámai riport, amelyben a személyi felelősség kérdése új típusú emberi kapcsolatokra derít fényt; A hagyaték (kolozsvári bemutató 1964-ben) özvegyi jellemtorzulás halottimádó aszkézisét tagadva bontja ki az egészséges életösztön tiltakozását minden dogmatikus korlátozással szemben. A kritika részéről kifogásolt esztétikai ellentmondásokat sikeresen oldotta fel a Korunkban 1965-ben megjelent, Szatmáron bemutatott, majd az öt színművet felölelő kötetnek is (1968) címet adó A hetedik, az áruló c. fizikus-dráma: erkölcsi meggyőződés és hivatástudat Dürrenmattra emlékeztető konfliktusa azonban egy tudományos felfedezés emberi vagy embertelen felhasználása körül eredeti feldolgozású. Utolsó, még 1968-ban szerzett darabja, a Nagyváradon bemutatott s román nyelven a bukaresti Nottara Színházban is előadott Rövid a nyár valójában már A séta c. önéletrajzi regény (1974) olykor fanyar, de mégis lírai telítettségű vallomását jelzi előre. A regényből Bátséva Noám (valamikor Wohl Kati néven ismert szatmári színésznő) héber nyelvű színdarabot írt. (A következő mondat a cenzúra-beavatkozás előtt:) A regényből Bátséva Noám (valamikor Wohl Kati néven ismert szatmári színésznő) héber nyelvű színdarabot írt, ezt az izraeli Nemzeti Színház kistermében sikerrel játsszák (1979).

Marosi Péter: Drámák, drámaiság. Utunk 1962/50. – Balogh Edgár: Humánum a színpadon. Korunk 1967/4. – K. Jakab Antal: Az erkölcs diadala és kudarca. Igaz Szó 1967/8; uő: Az ötödik, az igazi. Utunk 1968/31. – Banner Zoltán: Rövid a nyár. F. M. vígjátékának ősbemutatója Nagyváradon. Utunk 1968/48.

ASZT: Baleset az Új utcában. Kolozsvári előadás (3 szalag), TM 16. – A hetedik, az áruló (2 szalag), TM 57. – A hagyaték (2 szalag), TM 83. – Hétköznapok. Szatmári előadás (2 szalag), TM 148. – Rövid a nyár. Nagyváradi előadás (3 szalag), TM 432. – Bűnösök. F. M. hangjátéka, TM 486.


Földes Zoltán (Csíksomlyó, 1884. okt. 15. – 1956. júl. 28., Budajenő) – elbeszélő, tankönyvíró. Csíksomlyón tanítói oklevelet, Kolozsvárt jogi doktorátust szerzett, tanító lett. Már az I. világháború előtt több verskötete jelent meg. A Hírnök, Pásztortűz, Vasárnap, Új Cimbora, Jóbarát, Erdélyi Tudósító munkatársa, 1929-30-ban Angyalkert (később Erdélyi Kis Pajtás) c. gyermekújságot adott ki. Gyermekek számára írt köszöntőkönyvet (Kv. 1923) és iskolai használatra elkészítette Maros-Torda vármegye földrajzát (Kv. 1923). A népiskolák IV-VIII. osztályai számára szerkesztett magyar olvasókönyveit (1928-37) a kat. elemi iskolákban használták, a VI-VII. osztályok számára egészségtant írt (1931). Szépprózai írásgyűjteménye Az endrédi leányvásár és más elbeszélések (Kv. 1928); újabb versei Szívvel (Szováta 1928) c. alatt jelentek meg; falusi históriája Az elveszett leány (Kv. 1928). Apjának, ~ Józsefnek, a csíksomlyói tanító-igazgatónak múlt századbeli jegyzeteit felhasználva adta ki didaktikus történeteit és jótanácsait: János apó tapasztalatai (Kv. 1928).


Földi István (Kézdivásárhely, 1903. ápr. 23. – 1967. jún. 28., Dombóvár) – író, szerkesztő, népművelő. Kézdivásárhelyen érettségizett, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett tanári oklevelet. Szülővárosában iparművészeti munkák elvégzéséből tartotta fenn magát, s lelkes szervezője volt a város művelődési és sportéletének. 1930-ban szerkesztésében jelent meg Sepsiszentgyörgyön a Délkelet c. hetilap, 1931-től 1941-ig a Székelyföld c. hetenként kétszer megjelenő újság. 1941-től 1944-ig Sepsiszentgyörgyön népművelési titkár s a Székely Nép c. napilap főmunkatársa. 1945-től a Magyar Népköztársaságban élt, néhány évig a Tolna megyei székely telepesek iskolájának volt igazgatója Tevelen. Írt verseket, elbeszéléseket, regényeket és színműveket, munkáiban a szülőföldhöz, az egykori Háromszék megyéhez kötődik. A "székely" írók hatása alatt áll, s tollát közéleti, nevelői szempontok vezetik.

Maradandó értéket jelentő munkája Századelő az udvartereken címmel halála után jelent meg a Megyei Tükör 1971es évfolyamában 54 folytatásban; a szociográfiai fogantatású munka a régi Kézdivásárhely kisiparosainak és kiskereskedőinek jellegzetes világát rajzolja meg. Egyéb munkái: Nemere-fúvás (regény, Kv. 1937); Gábor Áron (regény, Sepsiszentgyörgy 1942); Gábor Áron (színmű, Sepsiszentgyörgy 1943, a megjelenés évében felállítandó Gábor Áron-szobor javára adták elő). A bukovinai székelyek dunántúli letelepedésének története, Kőrösi Csoma Sándorról s a madéfalvi veszedelemről írt színműve, emlékiratai kéziratban.


Földi Janka (Biharpüspöki, 1918. szept. 15.) – író. Nagyváradon érettségizett, majd visszatért falujába. A helyi sajtóban megjelenő versei és egyéb írásai paraszti valóság és misztikum tükrözései. Bihari Sándor Kádár Kata c. balladisztikus daljátékának librettóját írta (nyomtatásban is megjelent 1956-ban, Bene József illusztrációival). Paraszttémájú nemzedék-regénye kéziratban.


földtani és földrajzi szakirodalom – az átfogó földtudományi (geonómiai) irodalom két ága. A földtan a Földdel, annak szilárd kérgével foglalkozik, történetiségét kutatva az őslények vizsgálata alapján. Tagolódása: ásványtan, kőzettan, őslénytan, történeti geológia, élettörténet, vízföldtan, geofizika, geokémia, dinamikus, alkalmazott és gazdasági földtan. A földrajz határtudományi jellegű a természet- és társadalomtudományok között. Ide tartozik az általános földrajzi szakirodalom, amely a szervetlen és szerves világgal mint az ember természetes környezetével és az ember környezetmódosító tevékenységével foglalkozik (analitikus földrajz), ágazati tudományai: a geomorfológia, hidrológia, meteorológia, életföldrajz, talajföldrajz, népesség- és településföldrajz, ill. ágazati gazdasági (politikai, történelmi) földrajz. A regionális földrajzi szakirodalom a tájak természeti viszonyait vizsgálja és értelmezi, természeti és gazdasági földrajzi részre tagozódva. Az általános és a regionális együttese az integrált egységes táj értékelő (tájrajzi) szakirodalom, ezt a táj ősföldrajza, mai állapota, ökológiai adottsága, erőtartaléka, a táj jövője foglalkoztatja. A hazai magyar földtudományi szakemberek a két világháború között a Kolozsvárról Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetemen s az EME természettudományi szakosztályán intézményesített tudományos munkásságot folytatták tovább, részben az EME kereteiben, részben az EKE mint turista intézmény égisze alatt, többnyire műkedvelői alapon.

Cikkeik, közléseik ezen egyesületek folyóirataiban, így az Erdélyi Múzeum, a Múzeumi Füzetek s az Erdély hasábjain vagy a heti- és napisajtóban jelentek meg. A II. világháború alatt ideiglenesen újra egyetemi szintre emelkedő földtani és földrajzi munkásság végleges intézményi kereteket csak a felszabadulás után kapott, amikor is az új Bolyai Tudományegyetemen elkezdődött a hazai magyar szakemberek és szakírók kiképzése. Ez folytatódott az egyesített Babeş-Bolyai Egyetemen s az országosan kialakult földtudományi intézmények nemzetiségi különbségek nélkül egységes fejlődési lehetőségeket biztosító kereteiben. Földtudományi szakíróink többsége mindenkor Erdély földtani-földrajzi feltárását tűzte ki célul maga elé.

Erdély földtani feltárásában úttörő munkát Koch Antal geológus végzett a múlt században megkezdett rendszeres ősföldrajzi, őslénytani, rétegtani, hegyszerkezeti, vulkanológiai tudományos kutató, leíró és népszerűsítő munkásságával. Tevékenységét olyan kiváló egyéniség folytatta, mint Szádeczky-Kardoss Gyula: fő kutatási területe a Bihar-hegység és Gyalui-havasok, az Erdélyi-medence és a Kelemen-Hargita vulkáni vonulata volt; jelentős, munkát végzett a földgáz-feltárásokban is. A Kolozsvár környékén előforduló vulkáni tufákról írt monográfiája, a lejtők dinamikájáról adott közlése nagy jelentőségű. A II. világháború után a bukaresti Állami Földtani Intézet munkatársa, több román nyelvű dolgozata itt jelent meg.

Az ásvány-kőzettani kutatások folytatója Balogh Ernő, aki a barlangkutatás terén is maradandót alkotott. Méltó utóda Imreh József, aki itthon és külföldön az üledékes cölesztinek keletkezéséről, az aragonit, a stroncionit, pirit, barit, galenit, kvarc, dolomit kristálytanáról, az erdélyi harmadkori üledékek geokémiájáról számos dolgozatot közölt. Román nyelvű kristálytani munkája nagyrabecsült egyetemi tankönyv.

A vulkanológiai kutatások továbbfejlesztője, Török Zoltán, a Kelemen-Hargita vonulat genetikájával, térképezésével, ásvány-kőzettani részletes feltárásával tűnt fel. A vulkáni hegységek kutatásának eredeti módszertanát dolgozta ki; jelentősek az utóvulkáni jelenségek, ásványtani nyersanyag-lelőhelyek, ásványvízforrások tanulmányozásában elért eredményei is. Tanítványai, Treiber János és Götz Endre bevezették az ásványok minőségi meghatározásának termodifferenciális módszerét, elősegítve a hazai kaolinés foszfortelepek megismerését s a bauxit földtanát.

Szádeczky-tanítványként, majd -munkatársként kezdte el tudományos pályafutását Tulogdi János. Szakmunkásságának témái: a karsztkutatás, a völgymorfológia, a források földrajza, a kirándulások módszertana, természetvédelem. Élete vége felé jelent meg tanítványaival, Balás Árpáddal és Madarász Antallal közösen szerkesztett Földrajzi kislexikon c. munkája (Kriterion Kézikönyvek 1976). A völgymorfológiai kutatások terén a Tulogdi-vonalat követi Tövissi József; folyóvölgyeink oldallejtőinek fejlődésével és jelenlegi állapotával, Olthévíz ősföldrajzi képével kapcsolatban végzett vizsgálatokat. Doktori értekezése – a Felső-Olt monográfiája – anyaggyűjtési szakaszában az elsők közt alkalmazta Romániában a földrajzi légifénykép-értelmezés módszereit; főmunkatársa az országban első földrajzi légifénykép-értelmező tankönyvnek.

A nyersanyagként is fontos üledékes kőzetek mikrofaunájának megismeréséhez járult hozzá Gábos Lajos munkássága. Az ősteknősök, szirének, puhatestű fajok, ősállattársulások és egyes ősállatcsoportok egyedfejlődési sorozatainak vizsgálata, Erdély negyedkori emlőseinek feltárása Fuchs Herman kutatási területe. A Kárpát-kanyar negyedkori ősemlős-faunájának megismerését Kovács Sándor sepsiszentgyörgyi muzeológus vitte előbbre. Őslénytani közlései voltak Dragomán Pál marosvásárhelyi muzeológusnak is.

A hazai sztratigráfiában és paleontológiában Mészáros Miklós munkássága jelentős. 1957-ben mintaszerű monográfiája jelent meg Északnyugat-Erdély paleogén üledékeinek puhatestű faunájáról; tervszerű vizsgálatokat végzett Délkelet-Európa krétakori és harmadkori kéregmozgásainak rétegtani következményeire vonatkozóan, s egész Európát és a szomszédos területeket is áttekintő következtetésekig jutott.

A talajföldrajz területén Incze Andorné Osváth Jolán elsősorban a talajok agyagásványairól közölt több szaktanulmányt román és magyar nyelven. Talajgenetikai, talajföldrajzi és a lejtőmódosító folyamatokat érintő kérdésekről, valamint a talajok antropogén hatású módosulásairól Jakab Samu tudományos kutató publikált román és magyar nyelvű dolgozatokat.

Az Erdélyi-medence sóövezetének kutatója Nagy Lajos, aki mint a Román Földtani Intézet külső munkatársa jelentős eredményekkel járult hozzá a hazai sórétegek települési viszonyainak, keletkezési körülményeinek tisztázásához. A Román Népköztársaság geológiája c. alatt kétkötetes magyar nyelvű egyetemi tankönyve jelent meg (1958).

A sóstavak keletkezésének tisztázásához járult hozzá Marosi Pál hidrológus, az Arad-környék, Bánffyhunyadi-medence és a Rîmnicu Sărat környéke mélységi vizeinek, a löszöknek és löszös rétegeknek elemző kutatója; jelentős szerepet vállalt Románia hidrogeológiai körzetesítésének munkálataiban is. A hidrológia területén vált ki Újvári József, akit könyvei (Folyók, tavak, tengerek, 1962; Geografia apelor României, 1972) és szaktanulmányai a nagy vízföldrajzi területi általánosítások szakemberévé avattak. Úttörő munkát végzett országunk víztartalékaival kapcsolatban a folyóhálózat tanulmányozása, a folyók vízmérlegének, vízjárásának és táplálásának, a tavak övezetesítésének területén; elsőnek közölte a Duna vízmérlegének és vízjárásának típustérképét s Románia vízrajzi (vízgazdálkodási) térképét. Az ország talajvizeivel és mélységi vizeivel kapcsolatos szakdolgozatai közül kiemelkedik az Erdélyi Mezőség vízellátására vonatkozó elképzelése.

A Székelyföld enciklopédista földrajztudósa volt Bányai János. Kiemelkedőek az utóvulkáni működés jelenségeinek részletes vizsgálati eredményei; jelentős borvízkutató és -térképező munkát végzett, A Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványi kincsei c. monográfiája (1957) távlatnyitó módon járult hozzá hazánk erőtartalékainak megismeréséhez. A Görgény-Hargita vonulatnak, Kovászna megye északnyugati részének utóvulkáni jelenségeiről, a borvizekről és hévizekről Ipó László, Kisgyörgy Zoltán, Kristó András, Makfalvi Zoltán szakszerű írásai tudósítanak; Szőnyi Béla megírta az erdélyi fürdő-monográfiák sorozatában Borszék földrajzát.

A meteorológiai szakirodalom gazdagításához járult hozzá Grigercsik Jenő számos román és magyar nyelvű szakdolgozata s Gyakorlati meteorológia c. kötete (1958). Meteorológiai munkásságával jelentkezett Makkai Gergely és Péter Péter Marosvásárhelyről, Major Miklós Szilágynagyfaluból.

Mind a természet-, mind a gazdaságföldrajz tárgykörében kiváló szakember Incze Andor; munkásságának jellemzője a széles körű világgazdasági tájékozottság. Egyetemi tankönyvei (America de Nord, 1969; America Centrală, America de Sud, 1969) román nyelven jelentek meg. Az ágazati és regionális gazdaságföldrajz jeles művelője Molnár Jenő. Románia városi településeinek problémáival, az Erdélyi-medence mezőgazdasági földrajzával s általában a mezőgazdasági földrajz tipológiai elveivel, a turisztikai földrajz kérdéseivel, Kolozsvár elővárosi övezeteivel foglalkozott, egyetemi jegyzetében a világgazdaság primer szektorának földrajzát elemzi. Alkalmazott földrajzi kutatások Kolozs megyében c. doktori értekezése átfogó, analitikus bemutatás. Tanítványai és munkatársai közül Gazda László, Nagy Arisztid, Sófalvi Balázs, Sükösd Éva számottevő szakirodalmi munkásságot fejt ki. Vofkori László székelyudvarhelyi tanár számos településföldrajzi, tudománytörténeti, szociográfiai és módszertani tanulmány szerzője.

A vidéken élő és saját tájukat tudományosan feldolgozó szakemberek közül kiemelkedik a nagykárolyi Benedek Zoltán, aki többek közt az orvosföldrajz kérdéseire is kitért; Binder Pál Brassóban, aki a történeti földrajz művelője; a Tulogdi-tanítvány Kónya Ádám Sepsiszentgyörgyön, a földtudományt építészettörténettel és néprajzzal kiegészítő földrajzi cikkek írója. Mind a földrajzi szakirodalom, mind az ismeretterjesztő irodalom számon tartja az idősebb és ifjabb Xántus János sokoldalú kutató és felvilágosító munkásságát. A földrajztanárok sorából többen a *honismeret, a *természetvédelem és a *turistairodalom rendszeres ápolói.

(T. J.)


Fövenyessy Bertalan (Sajóvelezd, 1875. dec. 12. – 1967. szept. 20., Nagyenyed) – zeneszerző, zeneíró. A budapesti Zeneakadémián szerzett énektanítói oklevelet (1912). A Bethlen Kollégium ének- és zenetanára (1911-39), a helyi iparosdalárda karmestere (1914-48), a *Dalosszövetség országos karnagya. Alapítója és szerkesztője a rövid életű Magyar Dalárdák Lapjának (Nagyenyed 1923), társszerkesztője a Magyar Dalnak (Brassó-Kolozsvár 1922-23), munkatársa a Kis Világ c. gyermeklapnak, főmunkatársa az Enyedi Újságnak (1935) és az Enyedi Hírlapnak (1936-41). Írt verseket, ifjúsági regényt, elbeszélést; tankönyveket szerkesztett elemi és gimnáziumi osztályok számára, zenei gyűjteményeket adott ki együttesek s előadók részére. Melodrámát komponált, új dallamokat írt a zsoltárszövegekhez. Szignója: Syber.


Franyó Zoltán (Kismargita, 1887. júl. 30. – 1978. dec. 29., Temesvár) – műfordító, publicista, szerkesztő. Apja folyamszabályozási mérnök; gyermekéveit Temesváron, majd Borosjenőn töltötte, a középiskola alsó osztályait az aradi és a temesvári főgimnáziumban végezte. 1900-tól a soproni Honvéd Főreáliskolában, majd a budapesti Ludovika Akadémián tanult; 1907-ben avatták hadnaggyá, utána a temesvári helyőrségnél teljesített katonai szolgálatot. Első verse (Nyárutó) a Magyar Szemlében (1906) jelent meg, majd verseket, műfordításokat, cikkeket közölt több budapesti és vidéki lapban. Temesvári szolgálata idején részt vett a Dél irodalmi társaság létrehozásában (1908), amely a holnaposokkal és a Nyugattal tartott kapcsolatot. 1910-ben konfliktusba került feletteseivel, és megvált a katonai pályától. Ettől kezdve kapcsolata az irodalmi élettel még bensőségesebb. 1910-től az aradi Függetlenség szerkesztőségében dolgozik, szerkesztője a rövid életű Kultúra c. lapnak (1910), ezt követően a Jövő c. havi szemlének (1911). Közben Nagyváradon a Szabadság, ill. Nagyváradi Napló munkatársa. Újságírói tevékenysége sokkal szélesebb körre is kiterjedt: cikkeit, verseit az Alkotmány, Egyenlőség, Élet, Huszadik Század, Magyar Hírlap, Nyugat, Népszava, Pester Lloyd, Pesti Napló, Új Idők, Világ is közli. A Huszadik Században jelenik meg Az osztályparlament Don Quijoteja c. politikai esszéje (később önálló kötetben is), amelyben hűvös pontossággal rajzolja meg a politikus Tisza István portréját: osztályönzését, hatalomvágyát és fanatizmusát emelve ki. Ez a cikk nemcsak szocialista kapcsolatainak elmélyülését, hanem szemléletének radikalizálódását is jelzi.

1914-ben mozgósított tisztként a galíciai frontra került. Az Estben – s németül a Neues Wiener Tagblattban, majd mindkét nyelven kötetben is – megjelent harctéri írásaiban állást foglalt a háború embertelenségeivel szemben (A kárpáti harcokról. Bp. 1915; Bruder Feind. Wien 1916). Egyik versének közléséért (Elszánt harci ének) elkobozták a Népszava 1915. jún. 15-i számát. Sebesültként a bécsi hadikórházba került, onnan távozva a bécsi Hadi Levéltárban teljesített szolgálatot. Gyógyulása után az olasz harctérre küldték, innen a háború végén tért vissza Budapestre. Csatlakozott a polgári forradalomhoz, s főszerkesztője lett az 1919. jan. 26. – máj. 19. közt megjelenő Vörös Lobogónak. Itt megjelent cikkeinek tanúsága szerint Kassák Lajos körének forradalmi nézeteivel azonosította magát, s közvetlen kapcsolatban is állt a Ma íróival. A proletárforradalom idején Lukács György mellett, a közoktatási népbiztosságon dolgozott, a kommün leverése után Bécsbe emigrált. Itt az egyetemen keleti nyelveket hallgatott, tanulmányainak nagy hatása volt későbbi műfordítói munkásságára. Közben rendszeres munkatársa a Tűznek, a Bécsi Magyar Újságnak, társszerkesztője Ernst Lisauerrel együtt a Frontnak. Ír az Arbeiter Zeitungba, a Die Stundéba és a Jövőbe is. Ezekben az években jelentkezik német műfordítóként: 1921-ben önálló kötetben jelenteti meg Ady-fordításait.

1923-ban hazatért Aradra, s ettől kezdve mintegy két évtizeden át az újságírás nemcsak hivatás számára, hanem kenyérkereset is. Létrehozza a romániai magyar avantgarde-törekvések kibontakozásában jelentős szerepet játszó Geniust, szerkesztője az Esti Lloydnak (1924), főmunkatársa a Délután (1925), A Hét (1926), a Szezon (1924-28) c. lapoknak. 1931-ben átveszi az 5 (majd 6) Órai Újság felelős szerkesztői tisztét, s irányítója egészen a lap 1940 őszén történt betiltásáig. E lapokban sokoldalú és indulatos publicisztikát művel. Közéleti cikkeiben a kapitalista társadalom és művelődés belső ellentmondásait pécézi ki, de úgy, hogy megláttatja "a hatóságilag megnyirbált piros zászlók alatt egyre veszedelmesebben lángoló lélekkel" menetelő munkásság képét is (Májusi virágének, 1932).

Irodalmi publicisztikájában a Nyugat-nemzedék nagyjai előtt tiszteleg (Adyról, Juhász Gyuláról, Szép Ernőről írott cikkeiben, Osvát Ernő, Kosztolányi halálára megjelent írásaiban), s a hazatérése utáni első években a Kuncz szerkesztette Ellenzék irodalmi mellékletének is munkatársa, de aztán kívül marad a vécsi Helikonon, s nemcsak az erdélyi ultrakonzervatívoktól határolja el magát indulatosan, hanem a helikonistáktól is. 1932-től számos cikkben leplezi le a fasizmus hatalmi tébolyát, majd nyílt háborús fenyegetéseit; példaként a szovjet diplomáciára s Léon Blum francia népfront-kísérleteire utal. "Világhírű írók és filozófusok az antiszemitizmus ellen" alcímmel antológiát állít össze (Zsidógyűlölet. Arad 1937, Bp. 1938). A 30-as években átmenetileg más lapokkal is kapcsolatot tartott: a temesvári Tíz Perc (1928-29), az aradi Reggel (1930-31) és Hétfő Reggel (1930) főmunkatársa, 1938-ban pedig a temesvári Lapkiadó Részvénytársaságnak egyszerre négy lapját (Aradi Friss Újság, Aradi Újság, Banat-i Friss Újság, Esti Újság) jegyzi felelős szerkesztőként és kiadóként.

Újságírói és szerkesztői munkájával párhuzamos műfordítói munkásságának két világháború közötti szakasza is. A régi arab költők mellett Baudelaire, Louise Labé, Edgar Allan Poe verseit tolmácsolja magyarul, s a román költészet remekeit németül. A 40-es években, újságírói tevékenységének szünetelése idején főleg német nyelvű fordításokkal jelentkezik: kínai és ógörög költőkből készített fordításai Németországban, Eminescu-fordításai Temesvárott látnak napvilágot. 1944. aug. 23-a után rövid ideig újságíró, majd minden idejét a műfordításnak szenteli. Ezeknek az éveknek a termését gyűjti egybe Görög líra c. műfordításkötetében (1946), ekkor tolmácsolja Puskint (1949), s ekkor készül el Goethe Faustjának fordításával. 1950-től kezdve neve több éven át hiányzik az irodalomból: a II. világháború alatti politikai magatartásának tisztázásáig csak álnéven (Lajtha Géza, Walther Fabius), majd úgy sem közölhet, s csak 1954 után jelentkezhetik újra.

Pályájának utolsó két és fél évtizede igen termékeny: szinte minden évben ad ki önálló műfordításkötetet, s a korábbi évtizedeket is beszámítva száz fölé emelkedik azoknak a hazai és külföldi lapoknak, folyóiratoknak a száma, amelyekkel munkatársi viszonyban van. Termékeny és sokoldalú műfordítói munkássága elérkezik az összegezés, a kiteljesedés szakaszába. Évezredek húrjain címmel (Mv. 1958-60) három kötetben adja ki műfordításainak legjavát, egy szűkebbre szabott válogatás ebből a gazdag termésből 1967-ben a budapesti Európa Könyvkiadónál is megjelenik (Lírai világtájak). Gyűjteményes kötetben jelenteti meg kínai versfordításait, saját fordításában mutatja be az afrikai népek költészetét, a kortárs román lírát, önálló kötetben Eminescu, Eugen Jebeleanu, Puskin költészetét. Kritikusai közül egyesek szemére vetették fordításaiban az idegen költők túlzott áthasonítását, helyenként az eredetitől való eltérést, a felfokozott hatásra törekvésből fakadó nyelvi túlfűtöttséget, a versformák bizonyos egyöntetűségét, de még ők is elismeréssel méltatták az egyetemes költészetet térben és időben átfogó műfordítói teljesítményt, a ritka formaérzéket, a verssorok töretlen zenéjét, a csiszolt rímtechnikát. S mindez nemcsak magyar, hanem német versfordításait is jellemzi: újabb német nyelvű Ady-kötete Bukarestben, a román líra német nyelvű antológiája Bécsben, egy német nyelvű Eminescu-kötete Münchenben, német Petőfi-válogatása 1975-ben idehaza jelent meg. Műfordítói teljesítménye hivatalos elismerésben is részesült: több állami kitüntetés mellett kétszer (1966-ban és 1970-ben) kapta meg az írószövetség műfordítói díját, s 1970-ben, "a Nyugat és Kelet közötti kulturális és irodalmi kapcsolatokért egész életművével kifejtett munkássága jutalmául" a Herder-díjat Bécsben. Élete utolsó éveiben műfordítói életműve több kötetes gyűjteményének sajtó alá rendezésén dolgozott. Az I. kötetként kiadott Ősi örökség (1973) az ókor óegyiptomi, sumér, akkád, ógörög, római, arab, perzsa, indiai, kínai költészetéből készült fordításokat tartalmazza, a II. kötet Bécsi látomás c. alatt (1976) osztrák, a III. kötet Atlanti szél c. alatt (1978) középkori latin, olasz, francia, provanszi, belga, spanyol, angol, ír, holland, flamand, svéd, svéd nyelvű finn, finn és norvég költők verseit tolmácsolja. Posztumusz kötetként jelent meg a román költők verseit bemutató Földi üzenet (1979).

Egyéb művei: Don Quijote de la Geszt (Bp. 1913); A pokol tornácán (válogatott kritikai, publicisztikai és irodalompolitikai írások. 1912-1967. Méliusz József bevezetőjével, 1969).

Önálló kötetekben megjelent egyéb jelentősebb műfordításai: Rainer Maria Rilke: Ének Rilke Kristóf zászlós szerelméről és haláláról (Mv. 1916); Andreas Ady: Auf neuen Gewässern (Wien 1921); Charles Baudelaire: Versek (Wien 1921); Lesbos (Wien 1922); Erotica mundi (Wien 1922); Régi arab költők (Arad 1924); Ein Herbstsymphonie rumänischer Lyrik (Arad 1926); Rumänische Dichter (Tv. 1928); Louise Labé: Szonettek (Bp. 1937); Edgar Allan Poe: A holló (Bp. 1938); Chinesische Gedichte (Frankfurt am Main 1940); Frühgriechische Lyrik (Berlin 1942); Eminescu: Der Abendstern (Tv. 1943); Görög líra (Tv. 1946); Ernst Toller: Fecskekönyv (Bp. 1947); Puskin: Válogatott versek (1949); Zaharia Stancu: Barfuss (Berlin 1951, Walther Fabius néven); Goethe: Faust I. (1951, Lajtha Géza néven); Faust I. és Ős-Faust (kommentárral és magyarázatokkal kiegészített kiadás, Mv. 1958); Eminescu: Gedichte (1955); Kínai verseskönyv (Négyezer év költészetéből, 1959); Ady: Blut und Gold (Balogh Edgár bevezetőjével, 1961; 2. kiadás 1978); Eugen Jebeleanu: Hirosima mosolya (1961); Eminescu: Költemények (kétnyelvű kiadás, 1961); Afrikai riadó (Antológia az afrikai népek költészetéből, 1962); Eminescu: Az esti csillag – Luceafărul (kétnyelvű kiadás, 1964); Barangolás (Kortárs román költők versei, 1965); Puskin legszebb versei (Galbács Mihály bevezetőjével, 1965); Eugen Jebeleanu: Ének a halál ellen (1968); Rumänische Lyrik (Wien 1969); Eminescu: Luceafărul – Az esticsillag – Der Abendstern (háromnyelvű kiadás, Tv. 1972); Eminescu: Versek (1973); Vîrsta de aur – Aranykor (román költők hazafias versei, 1975); A kőben a tanúság (A kortárs román költészet kisantológiája. Anghel Dumbrăveanu előszavával. Tv. 1977).

Fordított még Jakob Wassermann, Arthur Schnitzler, Upton Sinclair, Cervantes, Gorbatov, L. Tatjanyicsova prózájából, Anatole France, Hugo von Hofmannsthal drámáiból, sajtó alá rendezte a Hindu erotika (Arad 1925) c. antológiát.

(D. Gy.)

Bányai László: Louise Labé szonettjei magyarul. Korunk 1937/6. – Endre Károly: A hetvenéves F. Z. Igaz Szó 1957/6. – Kacsir Mária: Évezredek húrjain. Előre 1958. dec. 16. – Jánosházy György: Szépségek és botlások. Korunk 1959/1; uő: Egy fordító életműve. Utunk 1960/5. – Deák Tamás: Évezredek húrjain. Utunk 1959/10. – Székely János: A Faust és fordítása. Igaz Szó 1959/11. – Szőcs István: A fordító, a költő és a pokol. Utunk 1961/51. – Sőni Pál: Az avantgarde két hazai folyóiratban. Igaz Szó 1966/6. – Szekernyés János: Elfogult portré F. Z.-ról. Korunk 1967/7; uő: Fejlécek, címszavak. Interjú. A Hét 1977/30. – Szász János: F. Z. nyolcvanéves. Igaz Szó 1967/7. – Huszár Sándor: A műfordító életműve. Interjú Az író asztalánál c. kötetben. 1969. 97-102. – Balogh Edgár: Műfordító és publicista. Korunk 1969/7. – Polgár István: Író a strázsán. Igaz Szó 1969/9. – Anavi Ádám: A Herder-díj és a legújabb Herder-díjas. Igaz Szó 1970/3. – Marosi Péter: F. Bécsben. Utunk 1970/20. – Szabó György: Tiszta források. Utunk 1974/11. – Márki Zoltán: Utazás F. Z. körül. A Hét 1974/12. – Bodor Pál: F. Z. messzire utazott; Anghel Dumbrăveanu: Minden korok és égtájak lírikusa. A Hét 1979/1. – E. Fehér Pál: F. Z. emlékére. Népszabadság, Bp. 1979. jan. 3.

ASZT: F. Z. nyilatkozata német írói kapcsolatairól és műfordításairól. LM 1338. – Köszöntő LM 2077.


Franyó Zoltán Irodalmi Kör – a temesvári magyar írók és műkedvelő tollforgatók alkotó- és vitaköre. Az *Ady Endre Irodalmi Kör örökébe lépve, 1979. febr. 27-e óta működik a Temesvári Írók Társaságának védnöksége alatt. Négytagú vezetőség – Anavi Ádám, Bálint-Izsák László, Mandics György és Pongrácz P. Mária – irányítja. Felolvasó és elemző munkaülései mellett emlékülésen adózott Franyó Zoltán életművének. Mintegy 30 aktív tagja van, közülük – az írótársasági tagok mellett – Eszteró István, Gulyás Ferenc, Illés Mihály, Kiss András, Mandicsné Veress Zsuzsanna, Mirisz Miklós, Oberten János, Pataki Sándor, Salat Levente, Udvardy László rendszeresen szerepel írásaival a sajtóban. A kör szerzőinek prózai írásaiból állította össze Mandics György, a Facla Könyvkiadó szerkesztője a Valakinek el kell mondanom c. antológiát (Tv. 1979). A közös hozzájárulással létesített alapból évente irodalmi díjat osztanak ki; 1980-ban e díjat Veress Zsuzsanna bemutatott regényrészlete nyerte.


Frigyes Marcell, családi nevén Feldstrich (Berettyóújfalu, 1900. nov. 20. – 1943. aug. 23., Ukrajna) – író, újságíró. A nagyváradi premontreiek gimnáziumában tanult, Budapesten érettségizett. Első könyve, az Anna. Először a lyrán (Nv. 1921) novelláival és verseivel figyelmet keltett. A Nagyváradi Napló szerkesztőségében indult pályájára, majd az Új Kelethez került; számos haladó polgári lap munkatársa. 1935-ben Kolozsvárt újabb verskötete jelent meg (És lesz világosság). Tervezett regényét (A gyűlölet fia) már nem fejezhette be, munkaszolgálatosként pusztult el a fronton.


Friss Hírek – politikai napilap Kolozsvárt. Három évfolyamának 38 száma jelent meg (1931. szept. 6. – 1933. febr. 16.). Főszerkesztő Botos János, felelős szerkesztő Mátrai János, majd Ványolós István. Elsősorban információs hírlap volt, de Szombati-Szabó István verse, ifj. Kubán Endre, Gerő Sándor, Rajnay Tibor és Ványolós István értékes publicisztikája mellett közölt olyan könnyű fajsúlyú ponyva- és krimianyagot is, mint amilyen Szabó Imre A piros belépő, Feley Bertalan Bizarr bosszú, Zomora S. János A tízezer dolláros asszony c. regénye vagy Braun Stoker hírhedt Drakula-históriája Eördögffy c. alatt. A lap kezdetben az OMP jobbszárnyán Sulyok István vezetésével felvonuló "harmincévesek" álradikális mozgalmát támogatta, de 1932 őszétől helyet ad az illegális kommunistákkal szimpatizáló írásoknak. Közli a munkásköltő Wagner László versét és Sándor Imre vezércikkét a Munkássegély kiállításáról, a világirodalomból Anatole France elbeszélését és Paul Géraldy versét. A lapot 1933 február közepén kommunistabarát cikkei miatt betiltották. Többek közt részletesen beszámolt a kolozsvári vasúti munkások sztrájkjáról és Herczka István fiatal temesvári kommunista újságíró – a későbbi Dimény István író – megkínoztatásáról a szigurancán.


Friss Újság1. Független politikai hetilap Szatmáron 1922 és 1925 között. Szerkesztője Gara Ernő. Kezdetben Est címen hétfői lapként jelent meg, később címe is Hétfői Újságra, majd Hétfői Friss Újságra módosul, és csak 1923. márc. 13-tól jelent meg az állandósult ~ címen. Gazdag a politikai riportrovata és az erdélyi magyar színészet kérdéseit tárgyaló anyaga. Beszámolt az 1925-ös zilahi Ady-ünnepségekről, s közreadta Ady Endre néhány kiadatlan versét. Irodalmi anyagában közölte Kosztolányi Dezső karcolatát, Gárdos Sándor cikkeit, megemlékezett Bródy Sándorról; találunk verset Gara Ernő, Kertész Imre, Krizsó Kálmán tollából s hozzászólást Markovits Rodion Szibériai garnizon c. könyvéhez.

2. Az Aradi Friss Újság (1919-1940) címváltozata 1927-től 1930-ig (folytatólagosan Erdélyi Friss Újság).

3. A – *Nagyváradi Friss Újság címváltozata 1934-től.

4. Független politikai napilap Kolozsvárt Nagy József felelős szerkesztésében 1929 és 1935 között.


Fritz László, 1945-től Fejes (Rónaszék, 1889. aug. 1. – 1967. jan. 20., Kondoros) – jogi és statisztikai író. A kolozsvári egyetem jogi fakultását végezte el. A 20-as évek folyamán a lutheránus egyházi életben a magyar nyelvi irányzat képviselője, főként iskolai kérdésekkel foglalkozott. (A szócikkből törölve a következő szövegrész:) Társszerkesztője – Sulyok István mellett – az Erdélyi Magyar Évkönyvnek (Kv. 1931), ebben összefoglaló tanulmányt írt az erdélyi magyarság lélekszámáról és területi megoszlásáról, egyházi szervezeteiről, iskolaügyéről, a magyar anyanyelvű zsidóságról. Számos tanulmánya jelent meg a Magyar Kisebbségben. A 30-as években Budapestre távozott. Társszerkesztője – Sulyok István mellett – az Erdélyi Magyar Évkönyvnek (Kv. 1931). Számos tanulmánya jelent meg a Magyar Kisebbségben.


Front – Gyulafehérváron szerkesztett s Kolozsvárt 1932-ben megjelent, egyetlen számot megért folyóirat, alcíme: "Le az imperialista világháborúval". Összeállította Keleti Sándor. Programcikke frontot hirdet az imperialista világháborús törekvések ellen, továbbá "a dolgozó tömegeknek a kultúrából, tudományból, irodalomból és művészetekből való kitaszítottsága ellen: a dolgozó tömegeknek a kultúrába, irodalomba és művészetekbe való bekapcsolásáért". Részletet ad Nagy István Nincs megállás c. regényéből, közli Hidas Antal és Keleti Sándor verseit, Vszevolod Ivanov elbeszélését, Balázs Béla, Katajev, Romain Rolland és Clara Zetkin írásait.


Fuchs Herman (Brassó, 1915. febr. 18.) – természettudományi szakíró. Középiskoláit Székelyudvarhelyen és Brassóban, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte (1942). Itt kezdte tudományos pályáját mint egyetemi adjunktus. Román és magyar nyelvű szakközleményei az Erdélyi-medence ősmaradványaival foglalkoznak, s 1955 óta a budapesti Földtani Közlönyben és a kolozsvári Bolyai, majd Babeş-Bolyai Egyetem folyóirataiban jelennek meg. Népszerűsítő paleontológiai cikkeinek sorozata jórészt Kolozsvár gazdag ősvilágára vonatkozik, szakmai igényességgel megírt tájékoztatóit a Korunk, A Hét, Igazság és Előre, Budapesten az Élet és Tudomány közli. Írói neve Brassói Fuchs Herman.


Fuchs Simon (Madéfalva, 1907. okt. 24. – 1972. júl. 24., Marosvásárhely) – történész, közíró. Ligeti Herta férje. Lakatosként kapcsolódott be a munkásmozgalomba, szakszervezeti aktivista és könyvtáros. 1944-ben deportálták. A felszabadulás után hazatérve pártoktató (1945-52), Bukarestben és Kolozsvárt egyetemi tanulmányokat folytat, 1952-től mint történészt főleg a marosvásárhelyi és Maros völgyi munkásság harcai foglalkoztatták. Első írását már 1929-ben közölte a bukaresti Ifjúmunkás, előbb ennek, majd a marosvásárhelyi Ifjú Harcos c. illegális lapnak a szerkesztője. Sajtótevékenységét a Romániai Magyar Szó vidéki szerkesztőjeként folytatta (1947-50). Előadótanár lett a marosvásárhelyi OGYI marxista-leninista ideológiai tanszékén, majd a Bolyai Tudományegyetemen; később az Akadémia kolozsvári történeti intézetében főkutató, végül a marosvásárhelyi akadémiai kutatóközpont társadalomtudományi részlegének vezetője, s az itt megjelenő Studii de Istorie c. kiadvány szerkesztője (1968). Munkás- és sajtótörténeti közlései, személyiségrajzai a Korunk, Igaz Szó, Utunk és a román történelmi szakfolyóiratok hasábjain jelentek meg; szívesen tért ki a történelem és irodalom határterületeire, s megemlékezései Aradi Viktor, Gábor Andor, Halász József, Molter Károly, Nagy István, Rozvány Jenő, Simó Géza, Salamon Ernő életéről és munkásságáról forrásértékűek. Tanulmányt írt Aurel Vlaicu, a neves román repülő 1912-es marosvásárhelyi felszállásáról (Studii şi Articole de Istorie 1966/8).

Előszóval, jegyzetekkel ellátott válogatása: Szavukkal szól a történelem (1971); sajtó alá rendezte és bevezető tanulmánnyal látta el Aradi Viktor cikkeinek és tanulmányainak gyűjteményét (Mócok földjén, 1974). Ugyancsak posztumusz kötete: Munkásmozgalom a Maros völgyében (Kocziány László előszavával, 1975).

Gheorghe I. Bodea: Történeti kutatómunka Marosvásárhelyen. Korunk 1968/10. – Ion Bobrici: Cercetări mureşene despre tradiţiile de luptă patriotică şi internaţională. Lupta de Clasă 1969/2. – Spielmann József: F. S. 1907-1972. Könyvtári Szemle 1972/3. – Huszár Ilona: F. S. halálára. Igaz Szó 1972/9.


Fugulyán Katalin (Ópalánka, 1888. jan. 24. – 1969. júl. 23., Kolozsvár) – orvosi szakíró, az első erdélyi orvosnők egyike. Már orvostanhallgatóként két pályaművét díjazták a kolozsvári orvosi fakultáson, s azokat Imre József professzor az egyetem évkönyvében (1909-11) ismertette. Tanársegéd a szemészeti klinikán Kolozsvárt, 1920-tól 1938-ig iskolaorvos és középiskolai tanár, 1940 és 1944 között egyetemi adjunktus, majd 1944-45-ben a magyar nyelvű szemészeti előadások megbízott egyetemi tanára. A két világháború közt az EME orvostudományi szakosztályában számos népegészségügyi előadást tartott, szakírásait az EME Értesítője, a budapesti Magyar Népegészségügyi Szemle és a kolozsvári Orvosi Szemle közölte.


Furdek Mátyás (Marosújvár, 1928. máj. 20.) – gazdasági szakíró. Marosvásárhelyen tett érettségi után a kolozsvári egyetem jogi és közgazdasági karán államvizsgázott 1952-ben, azóta a Bolyai, majd a Babeş-Bolyai Egyetem politikai gazdasági tanszékén lektor. Számos napilap és folyóirat munkatársa, a Korunk és A Hét rendszeresen közli tanulmányait. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről (1959-65), majd a világ élelmezési kérdéseiről (1967-68), a dinamikus iparfejlesztésről (1969), a minőségi mutatókról, a gazdasági mechanizmusról, a tudományos-műszaki forradalom tervszerűségéről (1977-79) írt számos cikket. Tagja a politikai gazdaság tankönyvét magyarra fordító munkaközösségnek.


Független Újság – szabadelvű politikai, társadalmi, gazdasági és kritikai hetilap Kolozsvárt. 1934. dec. 31-től 1940. aug. 30-ig jelent meg. Szerkesztője és kiadója Ligeti Ernő. Széles demokratikus összefogás alapján a radikális és liberális közírók és szellemi emberek mellett helyt adott a szocialista és kommunista publicistáknak és íróknak is. 1. számának programadó cikkét Spectator (Krenner Miklós) írta Csüggedni vagy feszülni címen, szükségesnek tartva a magyar kisebbségi mozgalom megszervezését a "népi mozgalom" alapján. Szerinte a mozgalom alapelve az együttműködés a többségi nemzettel, államhűség és a jogok követelése, minden magyar erő összefogása s a munka és kenyér biztosítása mindenkinek.

A lap 1935 áprilisában közli Reményik Sándor Ahogy lehet c. versét, s elindítja a "hídverés" cikksorozatát. E tárgykörből Hegedűs Nándor, Kacsó Sándor, Tabéry Géza,Tavaszy Sándor és mások írásai jelennek meg. Az "ifjúsági és kisebbségi politika" ankétján megszólaltatja a radikális és szocialista fiatalok képviselőit. Ligeti Ernő cikksorozata felvázolja a magyar nemzetiség történeti útját a kisebbségi élet "bölcsőjétől", 1919-től a 30-as évekig, Spectator pedig elindítja a kisebbségi arcvonal vagy demokrata pártszövetség megteremtésének vitáját. Bányai László a vitához kapcsolódva felveti a kérdést: "Hol a demokrata arcvonal?" Balogh Edgár A magyar kultúra történelmi becsülete c. cikkében (1935) üdvözli a baloldal találkozását a humanistákkal és a székely írók csoportjával. Az erdélyi irodalom vitájában a ~ az ESZC irodalompolitikájával szemben Berde Mária és Tabéry Géza, majd Szentimrei Jenő álláspontját támogatja; részletesen beszámol Németh László romániai útijegyzeteiről s a nagyváradi hídverési vitáról, amelyben többek között részt vett Victor Eftimiu, Octavian Goga, Tabéry Géza és Zilahy Lajos.

1936-ban és 1937-ben két rendkívüli vitaanyagnak adott helyet a lap. Az elsőnek központi kérdése a demokratikus szellemi arcvonal megteremtése. A kérdéshez hozzászól Erdélyi Ágnes, Heves Renée, Jancsó Elemér, Kovács Katona Jenő, Körösi Sándor, Méliusz József, Mikó Imre és Szenczei László. Ezt követte 1937 tavaszán a "fiatal magyarok találkozója" kérdésében indított ankét, amelyben részt vett Asztalos Sándor, Balogh Edgár, Bányai László, Demény Dezső, Jancsó Elemér, Jordáky Lajos, Kéki Béla, Kovács Katona Jenő, Nagy István, Szemlér Ferenc, Szabédi László, Szenczei László, Venczel József, Vita Sándor és Wass Albert. Méliusz József a szlovenszkói Tavaszi Parlament példamutatásáról közölt cikket, Józsa Béla felvetette a kérdést: "Mi lesz a romániai magyar munkással?" Az ankétot Tamási Áron foglalta össze Mind magyarok vagyunk c. cikkében.

A lap teljes egészében közölte a – *Vásárhelyi Találkozó előkészítő jelentését Tamási Áron, Asztalos Sándor, Jordáky Lajos, Nagy István, Petrovay Tibor és Vita Sándor aláírásaival; állást foglalt világpolitikai kérdésekben is: támogatta a Páneurópa-mozgalmat, határozottan állást foglalt a fasizmus ellen, hosszas cikkekben tett hitvallást a spanyol köztársaság mellett, s elítélte a hitlerista Németország háborús politikáját.

Az irodalomtörténet szempontjából jelentős a haladó magyar irodalomnak nyújtott támogatás. A ~ közölte Antalffy Endre, Berde Mária, Hunyady Sándor, Járosi Andor, Karácsony Benő, Kós Károly, Lakatos Imre, Ligeti Ernő, Molter Károly, Raffy Ádám, Szántó György, Szentimrei Jenő, Székely Mózes, Tamási Áron cikkeit, Arató András, Hegyi Endre, Tompa László verseit, Cseresnyés Sándor, Gábor István, Kalotai Gábor és Mikes Imre riportjait, Jancsó Elemér irodalomtörténeti esszéit. A lap a transzilvanizmus romantikájával szembehelyezkedő fiatal új realisták mellé állott: itt jelent meg Kovács György, Kovács Katona Jenő, Szemlér Ferenc, Szenczei László írásainak jelentős része. Helyet kapott a szocialista irodalom is: a lap közölte Keleti Sándor, Salamon László és Szilágyi András verseit, Méliusz József írásait; Kassák Lajos, Illyés Gyula, Radnóti Miklós, Weöres Sándor és Forgács Antal versei, Barta Lajos, Bálint György, Veres Péter és Kassák Lajos cikkei, Móricz Zsigmond és Márai Sándor prózája gazdagították a lap irodalmi rovatát. A román kultúrából Alecsandri, Eminescu, Minulescu, Rădulescu-Motru és mások írásainak fordításai jelentek meg. A világirodalomból Ehrenburg, Katajev, Max Brod, Ernst Toller, Kurt Tucholsky, Egon Erwin Kisch, Rimbaud, Aragon, Pirandello, Silone, Maugham, Mansfield, Benedetto Croce írásait közölte.

A lap kiadója és szerkesztője, Ligeti Ernő maga írja visszaemlékezéseiben: "A Független Újság a körülmények összejátszása folytán akaratlanul is jelentős, közvéleményt alakító szerephez jutott."

(J. L.)

Fülöp Áron – *Székelyudvarhely magyar irodalmi élete

Cenzúrázás előtti eredeti szócikk:
Fülöp Áron
(Felsőboldogfalva, 1861. márc. 15. – 1920. okt. 22., Felsőboldogfalva) – költő. Budapesten szerzett tanári oklevelet. A magyar parlament könyvtárának igazgatója (1911–16). A KZST tagja. Arany költészetének hatására írta meg Attila fiai c. ciklusát (Ellák. Bp. 1885; Aladár. Szatmár 1893; Csaba. Bp. 1908). További munkái: Debreczeni Márton és a kióvi csata (Szatmár 1887); Attila (költői elbeszélés, Bp. 1909). Kisebb költeményeit Bakóczi Károly rendezte sajtó alá (Székelyudvarhely 1921). Teljes kiadás: Fülöp Áron munkái (Bp. 1929).

Bakóczi Károly: F. Á. élete és költészete. Székelyudvarhely 1923.


Fülöp Béla – *könyvgyűjtők


Fülöp Ernő (Buşteni, 1930. jan. 5.) – újságíró, szerkesztő. Elemi és középiskolai tanulmányait Brassóban végezte, a kolozsvári agrártudományi intézetben agrármérnöki képesítést szerzett. 1954 óta dolgozik az Előre szerkesztőségében; 1976-ig rovatvezető, azóta főszerkesztő-helyettes. Riportjaiban a korszerű szocialista mezőgazdaság kialakulását mutatja be, A Küküllő-mente aranya (1962) c. sorozatát Beke Györggyel együtt írta. Szerepel az Ide besüt a nap (Az Előre Kiskönyvtára 1975) c. riportválogatásban, önálló összeállítása: Virágoskönyv (Az Előre Kiskönyvtára 1975).


Fülöp Géza (Kolozsvár, 1930. nov. 23.) – kémiai szakíró, publicista. Szülővárosa ref. kollégiumában érettségizett, a Bolyai Tudományegyetemen 1953-ban kémiai tanári képesítést szerzett. Középiskolai tanár Nagyváradon, egy ideig korrektor, majd az Ifjúsági Könyvkiadó kolozsvári szerkesztője, 1961-től vegyész a Metalochimica üzemben, 1965-től a Marosvásárhelyi Műtrágya Kombinát kutatóintézeti dokumentációs osztályán számítástechnikus, 1979-től a könnyűipari gép- és alkatrésztechnológia tudományos kutatóintézetének marosvásárhelyi fiókjában dolgozik. Tájékoztató jellegű tudományos írásai a Korunk, A Hét, Igaz Szó, Könyvtári Szemle hasábjain jelentek meg. Az ifjúság számára a Győz a tudomány sorozatban szemelvényeket tolmácsolt Emil Racoviţă Túl a Déli Sarkkörön c. útleírásából (1959), lefordította Edmond Nicolau Robotgépek az ember szolgálatában c. munkáját (1962). Munkái: Az ezerarcú műanyag (Szabó Lajossal, 1961); Ember és információ (Korunk Könyvek 1973); Munkában az enzimek (Antenna, Kv. 1973); Műanyagok ma és 2000-ben (Antenna, Kv. 1975); Az információ nyomában (KKK 1978).

Czégeni József: F. G.: Munkában az enzimek. Könyvtári Szemle 1973/3; uő: F. G. Ember és információ. Művelődés 1974/3. – Végh Ferenc: Információ, tájkutatás, társadalom. Könyvtáros, Bp. 1974/7. – A tudatformálás szolgálatában. Erdélyi Lajos beszélgetése F. G.-val. Új Élet 1977/2. – Sebestyén Mihály: Derűlátóan az információról. A Hét 1979/4.


Fülöp József (Szászrégen, 1904. jan. 30. – 1975. dec. 3., Kackó) – költő, szerkesztő. A székelykeresztúri unitárius gimnázium tanulójaként az Orbán Balázs Önképzőkör Hajnal c. ifjúsági lapját szerkesztette; jogi tanulmányokat Szegeden folytatott, ott jelentette meg zsengéit Vergődik, lázadoz a lelkem c. alatt (1925). Szamosújvárott lett hivatalnok, a Heti Hírek és a Szamos Tükre c. helyi hetilapok főmunkatársa (1929-31). Írásait a Pásztortűz közölte. Fakírrá lesz a lelkünk (Szamosújvár 1934) c. verskötete a népballadák hangját üti meg tragikus csengéssel.

Bözödi György: Fakírrá lesz a lelkünk. Pásztortűz 1934/9.


Fülöp Lídia – *Litera Könyvkiadó


Fülöp Miklós (Kolozsvár, 1935. ápr. 4.) – író. A kolozsvári Állami Magyar Opera kórusában énekelt, majd építésztechnikusként építőtelepen dolgozott. Az Igazság, Ifjúmunkás és Utunk hasábjain tűnt fel humoros karcolataival. Munkái: A hóember nem vérzik (Forrás 1973); Humoróra (egyfelvonásos vígjáték, Kv. 1973); Suttogások (humoreszkek, Kv. 1977); Vasárnap, szombat (elbeszélések, 1980).

Györffi Kálmán: Pillanatfelvételek Forrás-könyvben. Utunk 1973/42. – Molnos Lajos: Humoreszkek és egyebek. Utunk 1977/25.


Füredi László (Arad, 1928. ápr. 18.) – zeneszerző, kritikus, zenetörténész. Temesváron érettségizett 1946-ban, zenei tanulmányait a temesvári Művészeti Intézetben (1948-49) és a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán (1949-50) végezte. A temesvári Banatul Állami Filharmónia hegedűse. Első zenekritikája 1948-ban jelent meg a Szabad Szó hasábjain. Zenei tárgyú cikkeit, tanulmányait magyar, román, német és szerb lapok közlik. A Zeneműkiadónál jelentek meg román nyelvű zenei monográfiái: Hugo Wolf (1966); G. Ph. Telemann (1971); Lehár (1972).

Román nyelvű zenei aforizmagyűjteményét a Facla adta ki (Cîntă-mi, şi-ţi zic frate! Tv. 1972). Temesvár és a Bánság zenetörténeti monográfiáján dolgozik.

László Ferenc: Mesebeszéd Mosolyország királyáról. A Hét 1972/44.


Füssy József – *Aranyos-vidék


Füzi Bertalan – *Brassói Lapok 1.


Füzi József (Brassó, 1931. jan. 1.) – növénytani szakíró. A gyógyszerészeti növénytan előadótanára a marosvásárhelyi OGYI-ban, a biológiai tudományok doktora (1971). A hazai gyógynövények lelőhelyeiről s a népgyógyászatban használt növények hatékonyságáról hazai és külföldi szakfolyóiratokban (Orvosi Szemle – Revista Medicală, Farmacia, Comunicări de Botanică, Acta Farmaceutica Hungarica, Naturwissenschaften és mások) több mint 130 közleménye jelent meg. Gyűjteményes kötetek számára társszerzőként dolgozta fel a Hargita és a Csíki-medence flóráját (1968), majd Kovászna megye flóráját, vegetációját és gyógynövényeit.

Munkái: Gyógyszerészeti növénytani gyakorlatok (kőnyomatos jegyzet, Mv. 1965); Gyógyszerészeti növénytan I-III. (kőnyomatos tankönyv, Mv. 1970, 1971, 1979); Plantele medicinale din judeţul Harghita (monográfia, Mv. 1973); Kovászna megye gyógynövényei (gyűjteményes kötet Rácz Gábor és F. J. szerkesztésében. Az árkosi Agronómusok Háza kiadásában, Sepsiszentgyörgy 1973). Botanica farmaceutica c. tankönyve sajtó alatt.

Szabó T. E. Attila: Alkalmazott botanikai eredmények. Korunk 1974/7




Hátra Címlap Előre