G, Gy


Gaál Alajos (Gyergyóditró, 1889. aug. 21. – 1967. nov. 30. Budapest) – szerkesztő, közíró. ~ Endre öccse. A Székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, orvosi diplomát a kolozsvári egyetemen szerzett. 1918-tól Gyergyóalfaluban járási, 1924-től Gyergyószentmiklóson körorvos. Mint a Székely Szó politikai hetilap szerkesztője (1925–30) a székelység gazdasági helyzetével és ügyeivel foglalkozott. Önállóan megjelent Jegyzetek Gyergyó gazdasági csődjéhez c. tanulmányában feltárta a gyergyói székelység elszegényedésének okait és a felemelkedés útját az iparosításban jelölte meg. Novelláit, alkalmi színdarabjait a Keleti Újság, Erdélyi Szemle, Független Újság, Pásztortűz közölte. Dávid Istvánnal közösen szerzett Székely guzsalyos c. daljátékát 1935-ben mutatta be a kolozsvári Magyar Színház.


Gaál András (Gyergyóditró, 1936. márc. 9.) – képzőművész. A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végezte festészeti tanulmányait. 1959 óta rajztanár Csíkszeredában. Az Országos Képzőművészeti Szövetség megyei fiókjának elnöke, a gyergyószárhegyi Barátság Képzőművészeti Alkotótábor vezetőségi tagja. A Hargita napilap grafikai szerkesztője (1973) és állandó munkatársa. Címlapot tervezett a Hargita Kalendárium és Hargita megye útikönyve számára; irodalmi művekhez készült rajzait, illusztrációit és művészeti tárgyú írásait a Hargita, a csíkszeredai középiskola Lyceum c lapja és A Hét közli. Portrékompozíciót festett Ady Endréről (1977), elkészítette Szabó József színirendező portréját.

Székely János: Egy rögeszme genezise. 1978. 318–22. – Csire Gabriella: Egy művész hétköznapjai. Előre 1982. okt. 22.


Gaál Endre (Gyergyóditró, 1882. máj. 11. – 1950. szept. 12. Gyergyóditró) – közíró. Alajos bátyja. A polgári iskolát szülőhelyén, jogi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte. 1910-től Csík vármegye al-, majd főjegyzője, a Székelység c. lap szerkesztője, 1918 után ügyvédi pályára lépett, a Csíki Magánjavak vagyonkezelője 1923-ig. Írásaiban gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Munkái: Harc Borszék-fürdőért (Csíkszereda 1922); A csikmegyei volt székely-határőrezredeket alkotott községek székely lakosságának tulajdonát képező "Ruházati alap"-hoz, röviden Magánjavakhoz jogosult csíki családok panasza... (Csíkszereda 1923).


Gaál Gábor, családi neve Gál (Budapest, 1891. márc. 8. – 1954. aug. 13. Kolozsvár) – szerkesztő, irodalomkritikus, közíró. A szocialista eszmeiségű romániai magyar irodalom és marxista művelődés nagy hatású kezdeményezője és vezető egyénisége.

Gál Anna szolgálólánynak és Szécsényi Nagy Gábornak, egy huszárezred lovászmesterének házasságon kívül született gyermeke volt. Budapesten a VII. kerületi Szent István úti főgimnáziumban érettségizett, majd 1911 őszétől a budapesti tudományegyetem bölcsész karának latin–magyar szakos hallgatója, ahol Riedl Frigyes szemináriumai és Alexander Bernát filozófiai kollégiumai hatottak értelmi formálódására. Ezekben az években az avantgárd kezdemények iránt érdeklődő fiatal pesti irodalmárok köréhez tartozott, és a Franyó Zoltán szerkesztette budapesti Új Revüben verssel jelentkezett. Főiskolai tanulmányait és induló irodalmi pályáját 1914 őszén katonai behívó szakította félbe. Amikor közel hároméves frontszolgálat után 1917 nyarán mint kíméletre szorulót kiképzőtisztnek Pestre vezényelték, eszmei és politikai radikalizálódása során közel került ahhoz az írócsoportosuláshoz (Lukács György, Balázs Béla, Sinkó Ervin), amely egy magasabb eszmeiségű irodalom programját hirdette s a kibontakozó antimilitarista mozgalom élesztője volt. 1917–18-ban, miközben a Hevesy Iván szerkesztette Jelenkorban közölt könyvkritikákat, befejezte egyetemi tanulmányait, és tanári képesítést nyert. Az őszirózsás forradalom idején a Művelődésügyi Minisztériumban dolgozott. A Tanácsköztársaság kikiáltása után Lukács György népbiztos munkatársa a Közművelődési Népbiztosságon mint a tankönyvszerkesztő bizottság, majd a szocializált színházak referense. Az V. Vörös Dandár észak-magyarországi hadjáratában Lukács György politikai biztos katonai tanácsadója. A hadműveletek során Karikás Frigyesnek is munkatársa volt.

A fehérterror elől 1921-ben Bécsbe emigrált, ott Hatvany Lajos szűkebb köréhez tartozott. Írásai a Jövő, Tűz, Bécsi Magyar Újság, Panoráma és más emigráns lapokban jelentek meg. 1923–24-ben Berlinben dramaturg Korda Sándor filmvállalatánál. 1925 őszén visszatért Budapestre, ahol 1919-beli forradalmi tevékenységéért letartóztatták és pert indítottak ellene. Ideiglenes szabadlábra helyezése után újra Bécsbe távozott, majd 1926 őszén Kolozsvárra érkezett. Az első években az élvonalbeli kolozsvári napilapok (Keleti Újság, Új Kelet, Ellenzék) cikkdíjas külső munkatársa, de publicisztikájával és kritikáival az Erdélyi Helikonban és a Pásztortűzben is jelentkezett.

A Korunk szerkesztésébe 1928-ban kapcsolódott be. A címlapon neve 1929 januárjától együtt olvasható a lapalapító Dienes Lászlóéval 1931 szeptemberéig, amikor Dienes neve elmarad. Valójában már 1928 végétől, Dienesnek Berlinbe távozásától ő szerkeszti a lapot, s egészen 1940. szeptemberi megszűnéséig élete eggyéforrt a Korunk életével. Krajcáros gondok és hatósági zaklatások árnyékában, önmaga irodalmi ambícióinak jó részét feláldozva vállalt küzdelmet a szellemi baloldal fórumának fennmaradásáért és színvonaláért. "Kötelességek halmazából áll számomra a világ [...] A lap hivatása a lényegem" – írta egyik levelében, s ez a személyi helytállás a magyarázata annak, hogy a marxista Korunk a fasizálódó Romániában közel másfél évtizeden át a haladó magyar kultúra őrhelye lehetett.

Irodalmi tájékozódású köztudatunk elsősorban mint irodalomkritikust és irodalomszervezőt, írók nevelőjét tartja számon, alkotói tevékenységében azonban a filozófiának is jelentős szerepe van. Szellemi formálódásának kezdetén az elhatározó Hegel-élmény áll. Bár a marxizmussal már korábban is volt találkozása, politikai konzekvenciáit pedig 1919-ben és utána is vállalta, magának a marxi filozófiának első behatóbb tanulmányozására csak Berlinben töltött évében kerített sort, s további öt-hat év múlva, 1928–29 körül vált marxistává. Közben a klasszikus és modern filozófiai irodalom tárházát tanulmányozta át, és tekintélyes filozófiai műveltségre tett szert. Ezzel magyarázható, hogy marxizmusa nem vált sohasem ama filozófiai eszmék nihilista tagadásává, amelyek a marxizmus klasszikusainál nem mutathatók ki. A marxi filozófiát, annak szellemét kovásznak, rendező és szintetizáló elvnek tekintette, s az alkotó filozófiai gondolkodás minden olyan eredményében, amely az alapvető emberi értékek védelmére és gyarapítására mozgósítható, a filozófiai építkezés felhasználható anyagát látta, amit áthasonítva be lehet és be kell építeni a kor filozófiájába. Irodalmi vonzalmai és elméleti beállítottsága okán legegyénibb hangjára a fogalmiságuk révén legfilozofikusabb irodalmi műfajokban talált (irodalomkritika, esszé). Irodalmi-esztétikai tájékozódása, melynek kezdetén Vörösmarty és Ady költészetének csodálata áll, már a 10-es évek elejétől filozófiai formálódásával párhuzamosan alakult ki és jellegzetességeiben mindig is erre emlékeztet. Ez a fejlődés a 20-as évek végéig az avantgárd (döntő módon a német baloldali expresszionizmus és fejleményei) hatása alatt ment végbe, s ennek eredményeként, szervesen magába építve a legjobb avantgárd vívmányokat, teljesedett ki szocialista elkötelezettségű realizmuskoncepciója a 30-as évek elején. A gondolkodó és az író-művész testesült meg benne egy személyben. E szerencsés ötvözetnek köszönhető, hogy a szépírói alkotást egyszerre érti belülről, önvilágában, és látja kívülről, társadalmi összefüggéseiben és szerepében. Már a 20-as évek elején megfogalmazta Kármán József ihletett programját "a nemzet csinosodása" szolgálatában álló irodalomról. E szolgálat értelme és célja – felfogása szerint – a szellemi elmaradottság felszámolása, művelődésünk felemelése a világszínvonal magaslatára. Az Erről van szó c. röpiratban (1927) két, a későbbi kritikusi-teoretikusi tevékenységében fontos szerepet betöltő koncepciót fogalmaz meg: 1. A formabontások és -robbantások után a kor, az emberiség közös feladata: új szintézis teremtése. Ezt a válság, az emberek közötti konszenzus hiánya akadályozza. Feladat: visszaadni a szavak értelmét, megtisztítani fogalmainkat, rendet, módszert érvényesíteni a gondolkodásban, hogy megalkothassuk a nagy szintézis eszközét, az Emberiség Szótárát. 2. Az irodalomkritikus számára a bírálat tárgya a mű, az esztétikum objektivációja. Kritikáról nem beszélhetünk a mű önmagában való megméretése, esztétikai értékeinek tudatosítása nélkül. Ám a mű nemcsak "a szép nyilvánulása", hanem "jelentésalakulat" is: eszmét, törekvést, szándékot hordoz. Ezért "a kritika nem teljes, ha csak az esztétikai fokig bírálat", tárgyává kell hogy tegye az alkotás eszméjét, törekvését is, valamint a módot is, ahogyan ez az alkotásban kifejeződik. Ezen a síkon azonban a kritikának elkerülhetetlenül "be kell kapcsolódnia az idő szellemi harcaiba", de nem irányzatokhoz való csatlakozás, nem a kiáltványok és a dogmatikus etikai rendszerezés formájában, hanem a konkrét jelenségeknek az élet s a művészetek és ideológiák egységben való ellenőrzésével.

E kritikusi krédóját elvben soha fel nem adta, ám – az irodalmi és társadalmi harcok bonyolult erőterében szektás és dogmatikus pozíciókra szorítván (főként az 1930–33-as és 1947–52-es években) – kritikusi gyakorlatában többször szembekerült vele.

A 20-as és kora 30-as években a Korunk volt nálunk a valóságirodalom–tényirodalom–dokumentumirodalom műhelye, ~ pedig egyik lelkes felkarolója és teoretikusa. A tények vagy az álmok költészete c. esszéje viszont arról tanúskodik, hogy bár sokat várt az új kísérletektől, mégsem tekintette azokat a korszerű irodalom kizárólagos formájának. Az új valóságirodalmi forma ihletője az új tárgyszerűség ("neue Sachlichkeit") avantgárd fogantatású irányzata volt. Elvetette mind a fiktív cselekményekkel, mind az emfatikus stíluseszközökkel való ábrázolást. A valóság puszta felmutatásával akart lázítani, dokumentumok tárgyszerű megidézésével, tények kontrasztos szembesítésével, montázstechnikával. Azoknak az éveknek az uralkodó szektaszelleme azonban nem kedvezett az új kezdeményezésnek, fékezte is, torzította is kibontakozását. Ezt a körülményt, meg azt is, hogy a valóságirodalom jelszavát 1932-től ~ is felváltotta az új realizmus, majd a szocialista realizmus – nála széles és nyitott értelmezésű (az irodalmi dokumentarizmust is magába foglaló) – fogalmával, utólag úgy vélték, hogy az új kísérlet zsákutcának bizonyult. Ma már a non-fiction világirodalmi polgárjoga is igazolja: a valóságirodalom jelszava 1929-ben nem zsákutca volt, hanem a kitaposott utak helyett új csapás kezdeményezése. Am az úttörők sorsa rendszerint az, hogy csak a talaj előkészítői az utánuk jövők számára. A szakmabeliek számára már az is bizonyít, hogy például Nagy István, Szilágyi András, Veres Péter új színt hozó érett írásainak genezisét meg se lehet érteni a Korunk 1929-es valóságirodalom-programjának ismerete nélkül.

Az 1929-es Korunk-koncepció kései, de annál meggyőzőbb igazolása a szellemi népfront kedvezőbb éghajlata alatt kivirágzó falukutató irodalmi szociográfia lett, olyan remekléseivel, mint a Puszták népe, A tardi helyzet, a Néma forradalom vagy a Viharsarok. Az irodalmi szociográfiák e maradandó értékű teljesítményeiben ~ joggal látta hosszú ideig visszhangtalan sürgetéseinek bizonylatát.

A Korunk és az Erdélyi Helikon között tizenkét éven át fel-fellobbanó viták sora azzal kezdődött, hogy ~ Az "erdélyi gondolat" tartalma és terjedelme c. cikkében (Korunk 1928/12) szóvá teszi: a helikoni kultúrpolitika egy akkor közzétett jelentős dokumentuma (Kuncz Aladár: Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában. Az Erdélyi Szépmíves Céh kalendáriuma. 1929) a hallgatás bojkottjával rekesztené ki a Korunkat, vagyis a baloldalt a kisebbségi közösségből és művelődésből. A továbbiak során a két lap közötti vita főként az irodalom társadalmi szerepének központi fontosságú kérdése körül forgott. A helikoni irodalompolitikát ~ ott marasztalta el, ahol ez elterelte az alkotók figyelmét a nagy korfeladatokról, s a múltba nézés nosztalgiáját, a faluidillt és a stílromantikát sugalmazta. A helikoni írók legjobbjainak artisztikumigényét méltányolva, ismételten hangoztatta, hogy a művészi megformálás a jó irodalomnak csak a kezdete, de ha a művészi forma nem fejez ki vallomást a lényegesről s a művész nem vállalja az ember ügyét a maga történelmi konkrétságában, akkor műve csak játék és nem felelősen helytálló irodalom. Ilyen művészi elvek következetes érvényesítésével, áldozatos, fáradhatatlan szervező és nevelő munkájával vált ~ szocialista irodalmunk létrejöttének és kezdeti fejlődésének központi alakjává a 30-as évek során. Eredetileg eszmei eklekticizmussal, vitafórumként indult lapját a világválság történelmi dilemmái közt – nem egy balos elkanyarodáson át – végül is ama népfrontos szakaszig vezette el, amikor már egyre bensőségesebben vállalhatott irányító szerepet a romániai magyar közéletben, növekvő vonzerőt gyakorolva a fiatal értelmiség jelentős táborára, s közös humanista-antifasiszta összefogásra késztetve a hozzánk is elható urbánus–népi vita szószólóit.

A Korunk sorsát megpecsételő bécsi döntés utáni évek a lap nélkül maradt szerkesztő számára a belső emigráció évei voltak. Óraadásból tartotta fenn magát, sajtó alá rendezte a kolozsvári *Lepage könyvkereskedés segítségével – Szeremlei László álnéven vagy névtelenül – Táncsics Mihály Életpályám és Sepsi Csombor Márton Europica varietas c. munkáinak újrakiadását, Arany vidám verseit (Tillaárom haj!), a Tréfás és csúfolódó erdélyi népköltészet c. gyűjteményt, neves írók útirajzait Erdélyből, valamint Petőfi összes költeményeit (Benedek Marcell előszavával, Kv. 1945). Közben – a jövőre készülődve – Marx fiatalkori műveit fordította magyarra, egyebek közt az 1844-ből keltezett Gazdasági-filozófiai kéziratok szövegét.

A II. világháború 1942 nyarától újra katonai szolgálatra kényszerítette, mint tartalékos főhadnagy 1944 őszén csapattestével Nyugatra sodródott, s a hadifogságból csak 1945 késő őszén került vissza Kolozsvárra.

Egyetemi pályáját 1946 februárjában kezdi a Bolyai Tudományegyetem filozófiai tanszékén. Bölcselet és történelem (1946 tavasz), A fiatal Marx (I. 1946–47, II. 1947–48) c. és más kollégiumaival, Dolgozatok a dialektika története köréből (1946–47, 1947–48) c. szemináriumával a marxi szellemű filozófia főiskolai oktatásának országos viszonylatban is úttörője. Az ő irányító és nevelő munkájának köszönhető, hogy a Bolyai Tudományegyetem első filozófia szakos nemzedékét mindenekelőtt a klasszikus szerzők szövegeinek és a marxi forrásoknak a tanulmányozása formálta.

1946-ban ő az Utunk első főszerkesztője, a Romániai Magyar Írószövetség elnöke. E szerepkörben új irodalmunk kezdeti szervezése, fiatal írók nevelése fűződik nevéhez, ajánlásával jelenik meg az új nemzedék költőit felvonultató Ötven vers (1950), Vörösmarty válogatott költeményeinek kiadása (Haladó Hagyományaink 1952, románul 1957) és Franyó Zoltán Faust-fordítása (Mv. 1958). Az MNSZ vezetőségében s az újjászerveződő Román Tudományos Akadémia tagjaként szocialista tudomány- és művelődéspolitikánk megtervezésében, iskolai irodalomoktatásunk kidolgozásában vannak jelentős érdemei.

A kulturális élet egyes szektás-dogmatikus intézői már 1946-tól gyanakvással követték tevékenységét. 1948-tól nyíltan támadták, opportunizmussal, hegelianizmussal vádolták, miközben a romló légkörben irodalmi, irodalompolitikai munkáját egyre inkább terhelték szektás-dogmatikus torzulások. Valóság és irodalom c. kötete ürügyén 1950 márciusától sajtókampány folyt ellene. 1950 májusában kizárták a pártból, fellebbezését 1952 nyarán végleg elutasították. Sem áldozatokkal megpecsételt több évtizedes hűsége a kommunizmus ügye iránt, sem az egyre abszurdabb követelményeknek tett sokszor kétségbeesett engedményei nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy életművét és személyét megkíméljék a méltatlan zaklatásoktól és támadásoktól. A szellemi éghajlat kedvezőbbre fordulását viszont – ami alkotói pályája betetőzését tette volna lehetővé – már nem érhette meg. 1952 nyarán tragikus körülmények közt bekövetkezett szívinfarktusa kétévi munkaképtelenséggel járó betegség után halálát okozta, s befejezetlen életművet hagyott maga után. Egyetemi jegyzetei: Bevezetés a társadalomtudományba; Marxizmus (A fiatal Marx I.); A bölcselettörténet rövid vázlata (mindhárom Földes László és Tóth Sándor összeállításában, Kv. 1947–48); A görög bölcselet története; A marxizmus története (A fiatal Marx II.); A társadalom; Bevezetés a filozófiába (mind a négy Kv. 1948).

Munkái: Valóság és irodalom (cikkek, jegyzetek, dokumentumok, 1950); Válogatott írások I. 1921–1940 (tanulmányok és cikkek Sugár Erzsébet szerkesztésében, 1964); II. 1921–1940 (publicisztika, Sugár Erzsébet szerkesztésében, 1965); III. 1946–1952 (publicisztikai írások Kovács Erzsébet, filozófiai jegyzetek Tóth Sándor szerkesztésében, 1971); Legyünk kortársak (Széll Zsuzsa és Tordai Zádor válogatása, Bp. 1973); Erről van szó (válogatott írások Tóth Sándor gondozásában, Tanulók Könyvtára, Kv. 1974); Levelek 1921–1945 (sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta és az utószót írta Sugár Erzsébet, 1975); Vidéki történet (cikkek 1926–1928. Válogatta, bevezette, jegyzetekkel ellátta Tóth Sándor, Téka 1977).

Írói álnevei (főként a Korunkban): Bolyai Gábor, Bolyai Zoltán, Márk Viktor, Medve Miklós, Szacsvay Gusztáv, Szalay István, Szalay László, Szentgyörgyi Anna, Szentgyörgyi Gábor, Szeremlei László, Zlinszky Miklós.

(T. S.)

Jancsó Elemér: G. G. öröksége. Utunk 1954/25; újraközölve Kortársaim. 1976. 237–43. – Földes László: G. G. emlékezete. Igaz Szó 1954/9. – Kohn Hillel: G. G. és a KORUNK. Korunk 1957/1; uő: G. G., a szerkesztő-politikus. Korunk 1967/7. – Szentimrei Jenő: G., a szerkesztő. Korunk 1957/1. – Kallós Miklós: A Korunk és szerkesztője. Nagy István: Ismerkedés G. G.-ral. Korunk 1964/7. – Méliusz József: Egy arckép: G. G. Igaz Szó 1965/5; újraközölve Az új hagyományért. 1969. 97–110. G. G. arca; uő: G. G. látszólag lehetetlen megidézése. Igaz Szó 1971/5; újraközölve Az illúziók kávéháza. 1971. 41–57.; uő: Adat, kollázs, montázs, zsurnalizmus avagy: az elsinkófált szövegkörnyezet. A Hét 1981/10. – Kacsó Sándor: A helytállás könyve. Utunk 1965/22. – Tóth Sándor: G. G. Tanulmány G. G.-ról, a Korunk szerkesztőjéről. A bibliográfiai függelék összeállítója L. Gál Anna. 1971. Románul Paul Drumaru fordításában, 1971; uő: Rólunk van szó. Tanulmányok. 1980. 197–233; uő: Tanúvallomás G. G. utolsó éveiről I–III. A Hét 1981/43–45. – Sugár Erzsébet: G. G. és József Attila. A Hét 1971/11; uő: G. G. kiadatlan leveleiből I–II. A Hét 1979/32) 33. – Bodor Pál: G. G., az Utunk-szerkesztő. Utunk 1972/35. – Balogh Edgár: Beszélgetés G. G.-ral. Igaz Szó 1973/7; uő: Ketten: Gaál és Fábry. Közli Mesterek és kortársak. 1974. 235–67.; uő: Itt és most. Tanulmány a régi Korunkról. 1974. – Gáll Ernő: Ilyennek ismertem. Utunk 1974/33. – Gálfalvi Zsolt: G. G.: igény és mérték. A Hét 1974/33. – Huszár Sándor. Tudat és talaj. Jegyzetek G. G. leveleskönyvéhez. A Hét 1976/52. – Bata Imre: G. G. és Veres Péter kapcsolata. R. Nagy Sándor: G. G. és Reményik Zsigmond kapcsolata. Grezsa Ferenc: G. G. és Németh László. Mindhármat közli: 50 éves a Korunk. Irodalmi Múzeum, Bp. 1977. – Páll Árpád: G. G. sorsának tragikuma. 1980. Közli Loreley sziklája. Kv. 1981. 139–61. – Székely János: Találkozások G. G.-vel. A Hét 1981/10. – Szász János: Sorskép a múló időben. Utunk 1981/11. – Molnár Gusztáv: G. G.-ről személytelenül – avagy a magasabb rendű erkölcs kritikája. A Hét 1981/52.


Gaál Gáborné Zánszky Margit (Kolozsvár, 1905. máj. 24. – 1973. aug. 27. Kolozsvár) – munkás műkedvelő. A 20-as években mint versmondó és szavalókórusok tagja a munkásmozgalmi művészcsoportokban tevékenykedik, így a kolozsvári *Stúdió együttesében. Itt ismerkedik meg későbbi élettársával, ~ Gábor író-szerkesztővel, és mellette áll végig annak küzdelmes életében. Zalai Mária álnéven a Korunkban két karcolata is megjelent (1931–32), az újraindult Korunknak 1957-től belső munkatársa. Férje halála után jórészt saját erejéből jelentős Korunk- és Gaál-dokumentumgyűjteményt hozott létre egy Gaál-archívum és emlékház megalapozása reményében. ~ Gábor hozzá intézett levelei viszonyuk lelki gazdagságáról tanúskodnak. Visszaemlékezései: Versmondással kezdődött (Korunk 1964/7); Gaál Gábor hétköznapjai (Utunk 1966/4).

Tóth Sándor: Vigaszul marad a kötelesség. Búcsú Gaál Gábor özvegyétől. Korunk 1973/9. – Gaál Gábor: Levelek (1921–1945). Szerkesztette Sugár Erzsébet. 1975.


Gaal György (Kolozsvár, 1948 febr. 16.) – irodalomtörténész. Szülővárosában az Ady–Şincai Líceumban végezte középiskolai tanulmányait, angol-magyar szakos tanári diplomát a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett (1971), doktori értekezése: Kristóf György élete, irodalomtörténészi és tanári munkássága (1980). Kolozsvári középiskolákban az angol és latin nyelv tanára. Első írását az Igazság közölte (1968), az Echinox diákszövetségi lap magyar oldalainak szerkesztője (1969–72), a Hajnal középiskolai diáklap megszervezője és irányítója (1972–75), a Korunk, Utunk, A Hét, Tanügyi Újság, Könyvtári Szemle, Művelődés, NyIrK munkatársa.

Irodalomtörténeti tanulmányaiban feldolgozta másfélszáz év erdélyi magyar diáklapjait (Korunk Évkönyv 1974) és Kristóf György munkásságának román–magyar irodalmi vonatkozásait (NyIrK 1978/1), közzétette Bitay Árpád, Sextil Puşcariu, Kelemen Lajos, Kós Károly, Kiss Ernő leveleit Kristóf Györgyhöz (1976–79), az Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1981 c. gyűjteményben Kristóf kolozsvári egyetemi tanári munkásságáról és az I. Ferdinánd Egyetem magyar tanszékének történetéről írt dolgozatával szerepel, feltárta az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok angolszász vonatkozásait (NyIrK 1982/1–2).

Pedagógiai munkásságát tükrözi Ismeretellenőrzés tesztek segítségével az idegen nyelvek oktatásában c. értekezése a szerkesztésében megjelent Módszertani dolgozatok c. kötetben (Kv. 1977).

Helytörténeti szempontból jelentős, hogy újonnan feldolgozta és közzétette a *Házsongárdi Panteon nevezetes halottainak a sírok helyrajzi megjelölésével ellátott jegyzékét (Korunk 1972/3 és Korunk Évkönyv 1980).

Szerkesztésében megjelent munkák: Aradi Viktor: Mócok földjén (Fuchs Simon bevezetőjével, 1974); Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok (előszóval, jegyzetekkel, Téka 1975); Tenger és alkonyég között (angol költők antológiája bevezetővel és jegyzetekkel, Tanulók Könyvtára 1978); Ralph Waldo Emerson: Esszék (előszóval, jegyzetekkel, saját és Wildner Ödön fordításában, Téka 1978).

Mózes Huba: Margó. Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok. Utunk 1976/8. – Kozma Dezső: "Szellemi közeledés". A Hét 1976/20. – Nagy Jenő: A módszertan esélyei. Korunk 1977/12. – Adonyi Nagy Mária: Margó. Tenger és alkonyég között. Utunk 1978/36.


Gaál Kornélia, családi neve Gál (Kovászna, 1938. jan. 26.) – munkásmozgalom-történész. Középiskolát Sepsiszentgyörgyön végzett (1954), a Bolyai Tudományegyetem történelem szakán szerzett tanári oklevelet (1958). A Marosvásárhelyi Megyei Múzeum új- és jelenkori részlegének főmuzeológusa, 1968 óta a Vörös Zászló munkatársa, cikkeit és tanulmányait az Új Élet, Művelődés, A Hét, Könyvtár, Marisia, Vatra közli. Írásaiban a munkásmozgalom és művelődés helytörténetével, az iparosodás múltjával s egyes munkásmozgalmi harcosok és hősök (köztük Rozvány Jenő, Bernáth Andor, Fónagy János, Simó Géza) személyiségrajzával foglalkozik. A Marosvásárhelyt megjelent Studii şi materiale c. gyűjteményes kötetekben (1965–1972) tanulmányokat közölt az első vásárhelyi május elsejékről, a helybeli 1911-es famunkás-, ill. 1903-as építőmunkás-sztrájkokról.

Czimbalmos Ferenc: A múzeum nevelő hatása. Vörös Zászló 1981. márc. 15.


Gaál Sándor (Gógánváralja, 1885. okt. 4. – 1972. júl. 28. Sepsiszentgyörgy) – fizikai szakíró. A bécsi hadmérnöki akadémia elvégzése (1908) után hivatásos katonatisztként kezdte pályáját. A két világháború között Déván a ~ és Breckner Műszaki Vállalat társtulajdonosa. Bejárta Angliát, Franciaországot és Németországot. A II. világháború után Alsócsernátonban telepedett le, innen került 1949-ben Sepsiszentgyörgyre, ahol a nyugdíjkorhatáron túl a Június 11. Helyiipari Vállalatnál mérnökként dolgozott és szakiskolában tanított.

1927-ben a Die Naturwissenschaften c. folyóiratban közzétett tanulmánya abból a feltételezésből indult ki, hogy a Lorentz-transzformáció független a relativitáselvtől s három, az oksági elvet képviselő formális axiómából egyszerűen levezethető. Témáját továbbfejlesztette, de A Lorentz-csoport alaprendszerei c. főműve mindmáig kiadatlan. Elméleti érdeklődése több más – nyomtatásban nem közölt – dolgozatában is megnyilvánult. 1929-ben a kaszkádgyorsítók elvével foglalkozott, ami közlés esetén abban az időben világszínvonalat jelenthetett volna. Az Alutának szánt A lineáris áthelyeződés invariáns fizikai jellemzői c. dolgozata is kéziratban rekedt. 1960-ban Bauer Gusztávval közösen szabadalmaztatta egy univerzális forgódugattyús készülékét.

Kéziratos hagyatéka részben a sepsiszentgyörgyi Megyei Múzeumban és a csernátoni falumúzeumban, részben Szőcs Huba nagybányai főiskolai tanár gondozásában található.

T. T. Vescan: Fizica teoretică. 1957. I. 270. – Sombori Sándor: A két Gál Sándor, az ezredes és a mérnök. Új Élet 1970/1. – Gaál Sándor: Egy elméleti fizikai értekezés kalandos története. Megyei Tükör 1971. nov. 28. – B. B. [Bodó Barna]: Ki fedezte fel a ciklotron elvét? E. O. Lawrence vagy G. S.? TETT 1981/1. – Bodó Barna: Ki volt G. S.? A Hét 1982/45.


Gaál Gábor Kör – az írószövetség kolozsvári fiókjának, majd a Kolozsvári Írók Társaságának irodalmi alkotó- és vitaköre. 1956 végén alakul, amikor a Makszim Gorkij Kör felveszi Gaál Gábor nevét. Pár hónapi megszakítást követően 1957 októberében szervezik újjá Baróti Pál, Lászlóffy Aladár és Szépréti Lilla vezetésével. Tagjai között idősebb munkások és egyetemi hallgatók is vannak. A mai Ştefan cel Mare téri Művelődési Házban tartották üléseiket kéthetente, a felolvasók között szerepel Bölöni Sándor, Jancsik Pál, Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba, Mezei József, Szekernyés János, Szilágyi Domokos, Veress Zoltán. Belőlük alakul ki az első *Forrás nemzedék.

1959-ig Szépréti Lilla, 1960 és 1963 között Bágyoni Szabó István a kör elnöke, az ülések színhelye ekkor a Béke téri új Diákművelődési Ház. A ~be beolvad az egyetemi hallgatók Csehi Gyula vezette irodalmi köre is. Ezután a munkásírók, az idősebb korosztályúak mellett többségbe kerülnek a főiskolások. A filológusokon kívül konzervatóriumi, műegyetemi, képzőművészeti és teológiai hallgatók is látogatják. Az Írószövetség részéről Szabó Gyula, majd Baróti Pál az irányító, a gyakoribb felolvasók: Cseke Gábor, Komzsik István, Krizsán Zoltán.

1963 őszén Bodor Pál veszi át irányítását, s rövidesen rangos irodalmi-esztétikai-társadalomtudományi vitafórummá alakítja. Jeles előadókat hívnak meg, fiatal színészek olvassák fel a megvitatandó műveket, írók és kritikusok mondanak bírálatot róluk, miután két köri tag előzetesen felkészül a véleményezésre. A versek mellett prózát, rádiójátékot is megvitatnak. Megjelent és készülő Forrás-kötetekről – Lászlóffy Csaba, Köntös Szabó Zoltán, Kiss János, Király László munkáiról stb. – folytatnak eszmecserét. A minden pénteken sorra kerülő ülések mellett vasárnapi élménygyűjtő kirándulást és műteremlátogatást (Szervátiuszéknál) rendeznek. Megszervezik a magyar irodalmi körök találkozóját.

A kör magvát ekkor egymást követő évfolyamokon tanuló filológus hallgatók alkották: Aradi József, Apáthy Géza, Balázs András, Csiki László, Farkas Árpád, Gálfalvi György, Király László, Kocsis István, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Tömöri Péter, Znorovszky Attila, s hozzájuk csatlakozott az alsóbb évfolyamokról Cseke Péter, Éltető József, Gyimesi Éva, Kenéz Ferenc, Paizs Tibor, Vári Attila. A kör elnöke ekkor Molnos Lajos, őt két, majd négy vezetőségi tag segítette. Ebben az időben vált a ~ országosan ismertté. Három képviselője részt vett az egyetemi hallgatók köreinek 1965 őszén megrendezett szinajai találkozóján. Farkas Árpád versei itt díjat nyertek. A kör tevékenységéről rendszeresen beszámolt az Utunk, a tagok írásait közölte az Ifjúmunkás, Utunk, Korunk, Igazság, Előre, s fordításban több román lap. Egymás után megjelenő köteteik révén a második Forrás-nemzedékként váltak ismertté. Ekkor állt össze a körön rendszeresen részt vevő Lászlóffy Aladár szerkesztette Vitorla-ének c. antológia (1967) anyaga, nagyrészt a köri tagok verseiből.

1966 végén a Bukarestbe távozó Bodor Pál helyébe Fodor Sándort bízzák meg a kör irányításával. Ágoston Hugó, Balla Zsófia, Ferencz S. István, Kovács Katalin, Kozma Mária, Molnár Gusztáv, Salamon Anikó, Szabó Zsolt, Zirkuli Péter a gyakoribb felolvasók, vitatkozók.

Miután 1964 elejétől a kör az Írószövetség Egyetem utcai székházában ülésezett, 1968 őszén a Nyelv- és Irodalomtudományi Kar Horea úti épületébe költöztetik, Láng Gusztáv lesz a vezetője, ifjúsági elnöke Irinyi Kiss Ferenc, majd Németi Rudolf. Az 1967-ben meginduló *Echinox több-kevesebb rendszerességgel közli a kör híreit és a felolvasott műveket. 1970 elején újra visszatérnek az Írószövetség üléstermébe, Jancsik Pál veszi át az irányítást, az ifjúsági elnök 1971 és 1973 között Markó Béla. Ezekben az években Adonyi Nagy Mária, Ágoston Vilmos, Kereskényi Sándor, Kiss András, Kozma Mária, Molnár Gusztáv, Mózes Attila, Murgu Pál, Oláh János, Sebestyén (Spielmann) Mihály, Soltész József, Sütő István, Szávai Géza, Szász László, Tamás Gáspár Miklós felolvasásai tűnnek ki a köri munkában. A most induló költők verseiből a Jancsik Pál szerkesztette Varázslataink c. antológia (1974) nyújt ízelítőt. A körben jelentkeznek a filozófiai esszéírók is, felolvasásaikat az Echinox hozza, ők 1971-ben a Bölcsészeti Karon alakult Diotima-kör Bretter György vezetésével megindított magyar tagozatán teremtenek maguknak önálló fórumot. Ez a generáció alkotja a harmadik Forrás-nemzedék magvát.

1973 és 1975 között Aradi József a ~ írószövetségi irányítója, elnöke Györffi Kálmán, Boér Géza és Sipos András. Az irodalmi vitaülések mellett gyakran meghívottakkal beszélgetnek el, vendégül látják a Camerata Transylvanica és a Harmat zenei együtteseket, felveszik a kapcsolatot az egyetemi központ diákrádiójának *Visszhang c. magyar adásával, tárlatot rendeznek, színjátszó csoportot alakítanak. Közérdeklődést kelt az Echinoxról és a diákszínjátszás helyzetéről folytatott megbeszélésük. 1975/76-ban Szőcs Géza és Boér Géza teszi megint irodalomcentrikussá a kört, és Cselényi Béla, Egyed Péter, Gagyi József, Horváth Sz. István, Hudy Árpád, Kőrössi P. József vesznek cselekvő részt a köri munkában.

1970 telétől évenként felfrissülő négy-öt tagú vezetőség áll a kör élén, tagjai: Beke Mihály András, Bréda Ferenc, Bretter Zoltán, Cselényi Béla, Csibi Károly, Gagyi József, Keszthelyi András, Lengyel Ferenc, Sipos András. A gyakoribb felolvasók: Hunyadi Mátyás, Józsa Márta, Kiss Géza, Kozma Szilárd, Lőrincz Csaba, Palotás Dezső, Salat Levente, Vass Levente, Visky András, Zudor János. Írószövetségi irányítójuk 1977 és 1981 között Balla Zsófia, 1981-től egyedül Cselényi Béla vezeti a kört. A szokásos ön-képzőköri üléseken kívül gyakran rendeznek találkozót idősebb írókkal, megtárgyalnak Forrás-köteteket, kisfilmeket, happeningeket. Évente kiosztják az év legrosszabb könyvének a "High fej" díját. 1979 áprilisában megszervezik a ~-köri napokat, amelyek keretében szonettversenyre is sor kerül. Az Echinox mellett állandó fórumuk egy ideig az Igazság *Fellegvár oldala, verseikből Ágoston Vilmos állított össze antológiát *Kimaradt szó címmel (1979).

(G. Gy.)

Írjatok! Igazság 1964. nov. 28. – Bölöni Sándor: Fiatalok irodalmi műhelye. Előre 1964. dec. 11. – Lászlóffy Aladár: Egyetemi hallgatók irodalmi köreinek találkozója. Utunk 1965/38. – B. P. [Bodor Pál]: Vállalkozás és vállalás. Utunk 1966/36. – Kardos Adrienne: G. G. kör 1968/69. Echinox 1969/7–8. – Király László: Péntek esti srácok. Utunk Évkönyv 1970. 93–96. – Kicsi Antal: Vendégjárás. Vörös Zászló 1970 ápr. 26. – Oláh János: A légkör felette szükséges voltáról. Echinox 1970/11; uő: Köri gondok. Echinox 1972/4. – Bokor András, Kálmán Dénes, Tamás Gáspár Miklós, Szávai Géza, Markó Béla, Lázár László vitája. Ifjúmunkás 1971/5, 6, 7. – Gálfalvi György: Marad a láz? 11 interjú, 1977. – M. A. [Mózes Attila]: Jelentés a G. G.-köri napokról. Utunk 1979/16. – Gaál György: Nemzedékek a G. G. K.-ben. Utunk 1982/35.


Gaál Péter – *népszínház


Gabányi János (Szamosújvár, 1910. ápr. 7.) – újságíró, helytörténész. A Kolozsvári Róm. Kat. Főgimnázium elvégzése után Bukarestben kezdte el egyetemi tanulmányait, Kolozsvárt szerzett földrajz–történelem és magyar irodalom szakos tanári diplomát (1940). Szülővárosában középiskolai tanár nyugalomba vonulásáig (1972). Helyi, kolozsvári és bukaresti lapok munkatársa. Szamosújvári népszokásokat mutatott be az Ethnographia-Népéletben (Bp. 1938/1–2), a Makkai Ödön–Nagy Ödön Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez c. gyűjteményes kötetben (ETF 103) s a Volly István Erdélyi karácsonyi játékok c. kötetben (Bp. 1940). Helytörténeti anyagából kiválik Szongott Kristófnak, a helybeli Armenia c. örmény–magyar folyóirat szerkesztőjének életrajza (klny. a szamosújvári áll. gimnázium 1942–43-as évkönyvéből).


Gábor Áron emlékezete – A háromszéki, berecki születésű Gábor Áron (1814. nov. 27. – 1849. júl. 2.) a cselekvési lehetőségeket kereső és megtaláló, tehetségét gazdagon kamatoztató, leleményes, szavaival szólva "a mesterségek fortélyaiban" járatos ágyúöntőként és a forradalom ügyéért életét áldozó hős tüzértisztként él népe emlékezetében. Hősi halála pillanatától kezdve visszaemlékezések, emlékiratok, tudományos feldolgozások és szépirodalmi művek idézik, ill. örökítik meg életét és példáját.

Az első tudományos igényű méltatások a kortárs történetíróktól: Kővári Lászlótól és Jakab Elektől származnak. Egykori hadsegéde, Nagy Sándor Háromszék önvédelmi harca 1848–49 c. könyvében (Kv. 1896) foglalta össze az ágyúöntő hősre vonatkozó múlt századi ismereteket. Szabó Sámuel 1893-ban, Bodola Lajos 1895-ben a Történelmi Lapok hasábjain ismertette a székelyföldi ágyúöntés történetét. Gábor Áron hadtörténeti jelentőségét Alapi Gyula (A székely lőporgyártás és ágyúöntés 1849-ben. Századok, Bp. 1938) és Gyalokay Jenő (Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán. Bp. 1938; Az első orosz megszállás és Erdély felszabadítása. Bp. 1939) méltatta. Cs. Bogáts Dénes egész életében gyűjtötte a ~re vonatkozó levéltári adatokat; gyűjtését a Sepsiszentgyörgyi Múzeum őrzi. Pataki József Adatok Gábor Áron tanulóéveihez c. tanulmánya az Erdélyi Múzeumban jelent meg (1944). Adatokban és korszerű értékelési szempontok alkalmazásában gazdagok Imreh István és Bözödi György tanulmányai Gábor Áron forradalmi szerepéről és életéről (1957, 1974). Egyed Ákos Háromszék 1848–1849 c. könyve (1978) a korábbi ismeretanyag összefoglalásával és kritikai megrostálásával, valamint a forrásbázis további szélesítésével mutatja be Gábor Áront az önvédelmi harc szervezésében és irányításában. ~ ébren tartásához írói hangvételű esszék, regények, színdarabok és versek sokasága járult hozzá. Már Jókai feldolgozta a témát, főként a hős Jusztina nevű élettársának idealizált alakját mutatva be Aranyhajú Lóra c. elbeszélésében, s a hagyomány ápolásához hozzájárult Szabó Dániel 1869-ben Sepsiszentgyörgyön játszott Gábor Áron vagy a szépmezei csata c. színműve is (szövege elveszett, színlapja 1968-ban került elő). 1891-ben Deréki Antal Gábor Áron c., hat képből álló korrajza aratott színpadi sikert, s az eresztevényi emlékmű felállítását vonta maga után. 1914-ben ugyanezen címmel Erőss József színjátékát mutatták be, s hasonló címmel jelent meg 1942-ben Földi István romantikus regénye, majd 1943-ban könyvalakban is kiadott színdarabja. Kovács László esszéje (Gábor Áron. Egy hős arcvonásai. Kv. 1943), Tamási Áron regénye (Hazai tükör. Bp. 1954), Sombori Sándor regényes krónikája (Gábor Áron. 1957) és hasonló c. színműve (1970), Bözödi György készülő regénye (Tűzpróba címmel részletet közölt belőle az Igaz Szó 1969-ben), Beke György esszéje (Gábor Áron legendája. 1972) mellett Kányádi Sándor A kökösi hídon (1955), Holló Ernő A kökösi mezőn (1969), Magyari Lajos Gábor Áron Kökösnél (1973) c. verse is a hősi példát, a történelmi helyzetben feszülő tragikumot idézi, és kortársi közelségbe hozza azt a drámai pillanatot, amikor "dörögnek a hídfőn a székely harangok" (Kányádi). A szabadságharcos képét Czibor János Gábor Áron c. filmregénye (Bp. 1950) és a kézdivásárhelyi származású Dávid Antal Háromszék nem alkuszik c. regénye (Bp. 1973) népszerűsíti.

A zene és festőművészet is hozzájárul ~nek ápolásához. 1941-ben jegyezték le Csíkszentdomokoson a Gábor Áron rézágyúja c. népdalt, 1951-ben elhangzott a budapesti rádióban Kókai Rezső Lészen ágyú c. daljátéka. A Sepsiszentgyörgyi Múzeum őrzi Gyárfás Jenő Gábor Áron halála c. szokatlanul hatalmas méretű olajfestményét, amelyen a művész századunk egész első negyedén át dolgozott. Gábor Áron alakja szerepel Ördög Zoltán, Hervai Zoltán, Andrásy Zoltán kompozícióiban.

1942-ben szoborpályázatot hirdettek, amelyen 40 művész vett részt; a gipszmodelleket a Sepsiszentgyörgyi Múzeum őrzi. Nagyvarjasi Oláh Sándor Gábor Áron-szobrát előbb Nagyváradon, majd 1971-ben Kézdivásárhely főterén állították fel. Sepsiszentgyörgyön 1958-ban a volt megyeház, ma megyei könyvtár falán helyeztek el emléktáblát, majd 1973-ban felavatták Gergely István művét, Gábor Áron nagyméretű bronz mellszobrát. Emléktáblák láthatók a berecki szülőházon, a bodvaji vashámoron, a kökösi csatatéren és az eresztevényi síremléken is.

(B. S. –B. Z.)

Józsa Béla: Levél Gábor Áron életrajzírójához. 1943. júl. 20-án Kovács Lászlónak címzett levél. Közli Jordáky Lajos: Józsa Béla. 1978. 206–7. – Balogh Edgár: Vasbányászok ivadékai. Megjelent: Hármas kis tükör. Bp. 1945. 298–301.; uő: Az ágyúöntő Gábor Áron. Rádióelőadás. Az igazi 1848. Kv. 1948. 24–29.


Gábor Dénes (Brassó, 1936. márc. 17.) – bibliográfus, kisgrafikai szakíró. Középiskolát a Magyar Vegyes Líceumban végzett Székelyudvarhelyen (1953), biológia–kémia szakon tanári diplomát szerzett a Bolyai Tudományegyetemen (1958), azóta a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár munkatársa. A Korunk, Dolgozó Nő, Tanügyi Újság közli írásait, bibliográfiai szakmunkásságát a Revista Bibliotecilor és Könyvtári Szemle, ill. a Művelődés Könyvtár-melléklete hasábjain fejti ki. Összefoglaló tanulmánya: Kurrens nemzeti bibliográfiák Romániában (Magyar Könyvszemle, Bp. 1966/4). Számos romániai magyar írói életmű könyvészetét állította össze, a Művelődés Könyvtár-mellékletében "Periszkóp" felcímmel állandó rovata volt "bibliofil újrafelfedezések" számára (1977–81), a Móricz Zsigmond közöttünk c. gyűjteményes kötet (1979) könyvészeti adalékainak összeállítója.

Az *ex libris kisgrafikai művészetének szakértője és népszerűsítője; mint a könyvjegyek gyűjtője is élen jár. Az ex libris múltja, jelene és jövője c. írásával (Korunk 1968/6) a két világháború közt kibontakozott, majd hosszú ideig elhanyagolt erdélyi magyar könyvjegyművészetnek új lendületet adott, s a Könyvtári Szemlében bemutatta Gy. Szabó Béla, Debreczeni László, Reschner Gyula könyvjegygrafikáját. Bevezetésével és szerkesztésében jelentek meg Herman Ottó válogatott írásai (Téka 1982).

Ónodi Sándor [Veress Zoltán]: Egy gyűjtő és az "ötödik lényeg". A Hét 1971/34. – Lendvay Éva: G. D. Brassói Lapok 1972/10. – Kiss András: A képzőművészetek epigrammája. Szabad Szó 1972. aug. 27. – Jankó István: Az ex libris hatalma. Interjú G. D.-sel. Hargita 1973. jún. 2. – Balogh József: A mágus mosolyog. Művelődés 1976/6. – Veress Zoltán: A kötetről lemaradtakhoz. A Herman-kötetről. Igazság, 1983. márc. 23. – Szőcs István: Az Adriától a Jeges-tengerig. Előre 1983. márc. 2.

ASZT: G. D. az ex librisekről és mini-könyvekről. LM 2552.


Gábor Ferenc (Nagyszalonta, 1923. máj. 13.) – költő. Hat elemi osztály elvégzése után kondás, kifutófiú, szabóinas, kubikos; mint baka vesz részt a II. világháborúban, majd mezőgazdasági kollektivista, postai kézbesítő, a helyi cserealkatrészgyár munkása. Első írása a nagyváradi Fáklyában jelent meg (1956), a Falvak Dolgozó Népe, Munkásélet, Igaz Szó, Utunk közli verseit, társadalomrajzi riportjait. Veress Dániel szerint "az egykor rokon mélységekből feltört kolomphangúak: Sinka és Erdélyi" serkentették írásra. Verssel szerepel a "magasra száll az ember dallama" c. antológiában (1968), visszaemlékezése franciaországi hadifogságára Fehér csillagok alatt címmel jelent meg a Korunkban (1968/9). Önálló verskötete: Nyári nap (Dánielisz Endre előszavával, 1966).

V. D. [Veress Dániel]: Új könyvek. Igaz Szó 1967/6. – Cseke Péter: Vallomások sorsról, életről. Látogatóban G. F.-nél Nagyszalontán. Falvak Dolgozó Népe 1971/17; újraközölve Látóhegyi töprengések 1979. 34–44. Megtisztult élet.


Gábor István (Nagyvárad, 1908. szept. 9. – 1944. nov. Nordhausen) – újságíró, író. Középiskoláit Nagyváradon végezte, 1928-tól Franciaországban és Belgiumban tartózkodik. Az Újságíró Akadémiát, ahová beiratkozott, anyagiak miatt nem tudja elvégezni, alkalmi munkákból él, néhány cikke ez idő tájt a Volonté és a Weltbühne hasábjain jelenik meg. 1930-ban visszatér szülővárosába, ahol a Nagyváradi Napló munkatársa. Egy év múlva – Bárdos Lászlóval együtt – a marxizmushoz közel álló Szabad Szó c. társadalmi szemle szerkesztője. 1932-ben Turnowsky Sándorral együtt kezdeményezője a Manifestum c. harcos antifasiszta kiadványnak, amely a Sallai és Fürst-per kapcsán pellengérre állította a Horthy-rendszert. 1933-ban *Erdély Ír c. antifasiszta havi szemlét indított Nagyváradon, amelynek három száma jelent meg. Ekkor már a Brassói Lapok munkatársa; rövidesen Brassóba költözik, s 1937-től a lap irodalmi mellékletének szerkesztője.

Több publicisztikai írása és novellája jelent meg a Független Újság és Korunk hasábjain, valamint gyűjteményes kötetekben. 1940 őszén egy ellene indított sajtóper elől menekülve Marosvásárhelyre, majd 1942 elején Kolozsvárra költözik. Bory István álnéven a budapesti Kelet Népe és Magyar Nemzet, Körösi István álnéven a kolozsvári Estilap munkatársa. 1944-ben bekapcsolódik a Békepárt munkájába. A német megszállás után Auschwitzba deportálják; az utolsó róla szóló hírek 1944. nov. 27-ről származnak a nordhauseni lágerből.

Első írásaiban a polgári humanizmus alapállásából lírai hangvételű cikkekben, de a gúny és szatíra fegyvereit használva leplezi le az emberi szabadság lábbaltipróit. A hitlerizmus hatalomra jutásával radikalizálódik, egyre világosabban látja, hogy a fasiszta erőszakkal aktív ellenállást kell szembeszegezni. Érett írásainak "intellektuális publicisztikája" Bálint György vallomásaival rokon, a romániai magyar közírás humanista-antifasiszta szárnyához kapcsolódik. Ezt tanúsítja a spanyol polgárháború éveiben Estebano Roberto álnév alatt írt Égő Spanyolország c. brosúrája (Nv. 1938) és Erich Kästner magyar fordításban kiadott verseskötetének előszava is (Merre? Bp. é. n.). A Brassói Lapok Ajándék regénytárában jelent meg A "Fekete macska" szálloda c. kisregénye (Brassó 1935), művészi portrét közölt Ember, aki talán csak figura címmel a Korunkban (1939/4). Önéletrajzi regénye a budapesti Cserépfalvi Könyvkiadónál várta megjelenését, de az 1944-es német megszállás után elveszett.

Ruffy Péter: Csavargások. Bp. 1963. 391–401. – Kéri József: G. I. ébresztője. Korunk 1968/8. – M. Pásztor József: Sallai és Fürst életéért. Erdélyi magyar írók tiltakozása 1932-ben. Tiszatáj, Szeged. 1972/1. – Robotos Imre: "Ugye beszéltek majd néha rólam?" Fáklya, Nv. 1968. – Ştefan Körösi: O revistă ardeleană de orientare comunistă "Szabad Szó". Centenarul Muzeului Orădean, Nv. 1972. 397–404. – Balogh Edgár: Szolgálatban. 1978. 114–115.

ÁVDolg: Szabó Máthé Ildikó: G. I.. publicisztikája. 1967.


Gábos Dezső – *Petőfi Sándor emlékezete


Gábos Lajos (Fogaras, 1927. jan. 8. – 1988. szept. 20. Kolozsvár) – geológus szakíró. ~ Márta férje. Középiskoláit a Székely Mikó Kollégiumban végezte (1948), földtan–földrajz szakos tanári oklevelét a Bolyai Tudományegyetemen szerezte (1952). Szatmáron középiskolai tanár, majd 1955-től a Bolyai, ill. Babeş–Bolyai Egyetemen dolgozik, jelenleg adjunktus. A bukaresti egyetemen védte meg doktori értekezését a Jára-medence geológiájáról, különös tekintettel a neogén képződményekre (1975). Román, német, francia és magyar nyelvű közleményeit az Erdélyi-medence harmadkori képződményeinek rétegtanáról és őslénytanáról bel- és külföldi szakfolyóiratok közlik. A tengeri sün új fajait írta le, Foraminifera-kutatásai jelentősek.

A szentlászló-pénzekről szóló kötet (Pe poteci cu bănuţei de piatră, 1976) és a Geológiai kislexikon (1983) társszerzője.


Gábos Márta (Székelyudvarhely, 1936. jún. 23.) – biológus szakíró. ~ Lajos felesége. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte (1953), a Bolyai Tudományegyetem biológia–kémia szakán szerzett tanári oklevelet (1957). Doktori értekezésének tárgyát az összehasonlító endokrinológia köréből vette (1974). Szaktanulmányai egyetemi és szakfolyóiratokban jelennek meg román, német, angol nyelven Kolozsvárt, Bukarestben és külföldön. Kutatási területe a halak pajzsmirigye és belső elválasztású mirigyeik kölcsönhatása (hidrobiológia).

Szakellenőre a Vita sexualis c. tudománynépszerűsítő könyvnek (1974), a magyar nyelvű biológiai tankönyvek lektora (1979–80), az Anatomia omului pentru studenţi străini c. tankönyv (1982) és az előkészületben levő Biológiai kislexikon társszerzője.


Gábos Zoltán (Bánffyhunyad, 1924. okt. 24.) – fizikai szakíró. Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte (1943), a Bolyai Tudományegyetemen matematika–fizika szakos tanári képesítést nyert (1947). Egyetemi pályafutását itt kezdte meg, 1949-ben Fényes Imre tanítványaként A mechanika formális elveiről c. tézisével doktorált. 1962-től egyetemi tanár a Babeş–Bolyai Egyetemen, tíz éven át (1966–76) a matematika–fizika kar dékánja. Tudományos dolgozatai román, magyar, német, angol és orosz nyelven jelentek meg a hazai és külföldi folyóiratokban (Revue Roumaine de Physique, Revue d'Optique, Il Nuovo Cimento, Acta Physica Polonica, Optikai Spektroszkópia), ezekben az elméleti fizika, általános relativitáselmélet, kvantumelmélet kérdéseivel foglalkozik. 1967-től a Studia Universitatis "Babeş–Bolyai" Physica sorozatának szerkesztőbizottsági tagja. Magyar nyelven a Matematikai és Fizikai Lapok és a Korunk hasábjain jelentek meg tanulmányai; a Fizikai kislexikon társszerkesztője (1976).

Jelentősebb kötetei: A kémiai termodinamika alapjai (Kv. 1957); Termodinamica fenomenologică (1959); Fundamentele mecanicii (társszerzők D. Mangeron, I. Stan, 1962); Termodinamica şi fizica statistică (társszerző Oliviu Gherman, 1964); Curs de termodinamică şi fizica statistică (Kv. 1981); Az elméleti fizika alapjai (Kv. 1982).

I. M. Ştefan–Edmund Nicolau: Scurta istorie a creaţiei ştiinţifice şi tehnice româneşti. 1981. 100.

ASZT: G. Z. a Bolyai-díj másodszori kiosztásakor. LM 3354.


Gabriel József (Temesvár, 1862. nov. 13. – 1950. márc. 29. Temesvár) – közíró, szerkesztő. Kitanulta a nyomdászmesterséget, segédként Európa több országát végigvándorolta, Bécsben két esztendeig dolgozott. 1883-ban tért vissza szülővárosába, ahol a Neue Temesvarer Zeitung tördelője lett.

Első cikkeit a Gutenberg c. szaklap és a Neue Temesvarer Zeitung közölte. A Temesvári Nyomdászegyletben tevékenykedett, melynek történetét Mangold Sándorral közösen A temesvári könyvnyomdász-egylet története 1851–1887 címmel (Tv. 1890) meg is írta. Később az SZDP megbízásából a Volkswille szerkesztője és négy évtizeden át munkatársa. Cikkeit rendszeresen közölte a budapesti Népszava s a temesvári román nyelvű Votul poporului is. Az I. világháború alatt az SZDP bánsági főtitkára, a forradalmak idején a Népakarat (1919–20), ill. a Munkáslap (1919–20) munkatársa. 1920-ban szenátorrá választották. Magyary Lajostól átvette az Arbeiter Zeitung (1918–30) szerkesztését, majd 1933-ban megalapította a Neue Zeitung c. lapot, amely beszüntetéséig (1940) az antifasiszta harc egyik fóruma. 1937-ben német verseskötete jelent meg. Húsz éven át szerkesztette az Arbeiter-Kalander c. naptárt, amely a felszabadulást követő években is megjelent. 1948-ig a romániai SZDP Freiheit c. lapjának munkatársa.

A bánsági munkásmozgalom történetéről írt könyve, a Fünfzigjährige Geschichte der Banater Arbeiterbewegung 1870–1920 forrásértékű s a német, magyar, román, szerb dolgozók összetartását tükrözi (Tv. 1928). Magyarul írt cikkeit, vitairatait Budapesten a Népszava, Romániában a Népakarat, Munkáslap, 5 Órai Újság, Katolikus Munkáslap, 6 Órai Újság, Reggeli Újság, Új Világ, Fáklya közölte. Magyar nyelvű előadásokat tartott a Grafikai Munkások Szakszervezetének temesvári székhelyén.


Gagyhy Dénes – *Dávid Ferenc emlékezete


Gagyi József (Marosvásárhely, 1953. ápr. 1.) – költő. A Bolyai Farkas Líceumban érettségizett (1972), majd a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári oklevelet (1978). A Csíkszeredai Építészeti Szaklíceum tanára. Verseit az Ifjúmunkás, Igaz Szó, Echinox, Utunk, Művelődés, A Hét s az Igazság Fellegvár-melléklete közölte, tanulmányát a paraszti hiedelemvilág bomlásáról a Korunk (1977/6). Szerepelt a Varázslataink (1974), Kimaradt szó (1979) és Ötödik évszak (1980) c. antológiákban. Verseinek alaphangját a szülőföld és az irodalmi, művészeti eszmények leírásával teremti meg.


Gagyi László (Fintaháza, 1910. jún. 22.) – író. A lírai hangú próza jellegzetes képviselője a romániai magyar elbeszélő irodalomban. Mint vidéki tanítócsalád szülötte korán megismerkedik a parasztság és a falusi értelmiség életével, ez művészetének fő élményforrása. Tanulmányait a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban és Nagyenyeden végzi, itt szerez tanítói oklevelet 1929-ben. Egy ideig Illyefalván, Nagysajón, később Marosvásárhelyen tanítóskodik. A KZST tagja, a Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Ifjú Erdély közli írásait. 1949-től kiadói lektor, majd az Igaz Szó szerkesztője (1953–59) és könyvtáros. A Hét, Utunk, Igaz Szó, Művelődés, Előre, Vörös Zászló, Jóbarát munkatársa.

Irodalmi tevékenységét költői próbálkozásokkal kezdi a Brassói Lapok és az Ifjú Erdély diákmellékletében (1924), de érdeklődése csakhamar a próza, a novella felé fordul. Tizenkilenc éves, amikor Szomorúságok énekei címmel megjelenik első novelláskötete a sepsiszentgyörgyi Jókai-nyomda kiadásában (1929). Egykori kritikusa, Jancsó Béla szerint "Még medrüket meg nem talált áradások ezek az írások [...], de nagy biztatásként már látszik belőlük: a szembenézés a mai élettel és annak problémáival." Ő is csatlakozik az Erdélyi Fiatalok valóságkutató mozgalmához; cikkeket közöl a tanítóság helyzetéről és időszerű feladatairól, novellával szerepel az Új Arcvonal c. antológiában (1932). Egyik előadója a Vásárhelyi Találkozónak. 1938-tól részt vesz az Erdélyi Helikon marosvécsi megbeszélésein.

Bánataratók c. első regénye (1934) még "Jókai és Szabó Dezső hatásának különös keveredése" (Kovács János); túlteng benne a romantika és líraiság, a harsány verbalizmus és szónokias moralizálás, ami nagymértékben csökkenti a korabeli falura és a falusi értelmiség népmentő szerepére vonatkozó írói mondanivaló hitelét. Második regénye, A kiválasztottak (1938) már szervesen beletartozik a népi írók második nemzedékének valóságfeltáró mozgalmába: romantikus túlzásai ellenére is lényegében reális, leleplező erejű képet nyújt a 30-as évek erdélyi falujáról s a nép körében elterjedt szekták lélektorzító következményeiről. A 40-es évek elején írt egyes novelláiban (Májusi fagy, A cseléd, A sáska, Vadrózsa) a realista ábrázolás hagyományos útját követi, másokban pedig – kissé Tamási Áronhoz hasonlóan – mese és valóság, líra és epika sajátos ötvözetét teremti meg (Burkus háború, Szerelem). E törekvésének jelentős nagyepikai eredménye a Pillangó Zsuzsika c. regény (1941), addigi s egyben egész pályafutásának tartalom és forma tekintetében egyaránt legsikerültebb alkotása. "Levegője van regényének – írja megjelenésekor Kovács György –, valóban él benne a figurákon kívül maga a falu is, a regényszereplők életközössége; kibontakoznak a gondok, töprengések, melyek emésztik a falu életét, s kiválnak a könyvből azok a furcsa, elnyomorodott emberi jellemek, melyeket ez a gonosz paraszti sors nevelt." A regény komor hangulatvilága – különösen a fiatal parasztlány reménytelen és tragikus szerelmének ábrázolásában – a népballadákra emlékeztet; bensőséges hangú előadásmódja éppúgy, mint nyelvének költőisége, az író legjobb művészi erényeiről tanúskodik. Ezeket az erényeket mint regényíró a felszabadulás után kevésbé tudja kamatoztatni (Fekete angyal, Tanárok), viszont két történelmi tárgyú regényével (A hadnagy esküje, A tábornok) ismét figyelemreméltót alkot.

Művészi tehetségének igazi területe ebben az időszakban mégsem a regény, hanem a novella; olyan írásai, mint az Ilvai pisztrángok, a Napfényes öböl, A tenger varázsa, jellegzetesen lírai-romantikus hangulati elemekben gazdag novellatermésének emlékezetes darabjai.

Kötetei: Szomorúságok énekei (novellák, Sepsiszentgyörgy 1929); Bánataratók (regény, Mv. 1934); Szegény kicsi bojtár (balladajáték, társszerző Nagy Jenő, Mv. 1937); A kiválasztottak (regény, Kv. és Bp. 1938); Pillangó Zsuzsika (regény, Kv. és Bp. 1941); Nehéz órák (regény, Kv. 1943); Tiszta út (tanulmány, a marosvásárhelyi tanfelügyelőség kiadványa, 1946); Fekete angyal (regény, Mv. 1947); A korbács (kisregény, 1949); A hadnagy esküje (regény, Mv. 1955, 1959); Ilvai pisztrángok (novellák, 1955); Tanárok (regény, Mv. 1956); A belga nyúl (vígjáték, bem. Kv. 1956); A két testvér (elbeszélések, 1956); Emlékezetes nap (novellák, Mv. 1956); Vadrózsa (novellák, Mv. 1957); Vidéki Hamlet (novellák, Mv. 1958); Díszvacsora (vígjáték, Mv. 1962, románul is); Holdfényes öböl (karcolatok, 1964); A tábornok (regény, 1970); A kiválasztottak – Pillangó Zsuzsika (új kiadás, Kovács János előszavával, RMI 1969); A tenger varázsa (novellák, 1975); Doktor Fürge rendel: alvástól ébredésig (mesenovella, Soó Zöld Margit illusztrációival, 1975).

(Má. J.)

Jancsó Béla: G. L. novellái. Erdélyi Fiatalok 1930/2. – Molter Károly: Bánataratók. Erdélyi Helikon 1935/2; uő: A kiválasztottak. Erdélyi Helikon 1938/8. Újraközölve Szellemi belháború. 1968. 361.; uő: Pillangó Zsuzsika. Erdélyi Helikon 1942/3; uő: Fekete angyal. Utunk 1947/15. – Kovács György: Erdély virágoskertjéből. Újság, Bp. 1941. dec. 7. – Izsák József: A hadnagy esküje. Igaz Szó 1956/3; uő: Tanárok. Utunk 1956/33. – Veress Dániel: "Tovább zengeni az emberek szívében". Utunk 1957/31. – Oláh Tibor: Vidéki Hamlet. Igaz Szó 1958/7–8. – Szekernyés László: Holdfényes öböl. Igaz Szó 1965/3. – Marosi Ildikó: "Közös célunk: az erdélyi kultúra ápolása." Beszélgetés G. L.-val az Erdélyi Helikonról. A Hét 1978/20. – Éltető József: Képzelt gesta. G. L. hetvenedik születésnapjára. A Hét 1980/30.

ASZT: G. L. írói műhelyében. LM 1641.

ÁVDolg: Burus János: G. L. irodalmi munkássága. 1975.


Gajdos Attila – *Balogh Attila


Gajzágó Róbert – *gyógyszerészeti szakirodalom


Gál Elemér (Csíkszereda, 1929. febr. 28.) – pedagógiai író. Középiskolát szülővárosában, a Róm. Kat. Főgimnáziumban végzett (1948), a Bolyai Tudományegyetemen magyar irodalom szakos oklevelet szerzett (1952). Pályáját Szatmáron középiskolai tanárként kezdte, ma általános iskolában tanít. Első cikkét az Igazság közölte, módszertani, nevelési és publicisztikai írásai a Tanügyi Újság és a Szatmári Hírlap hasábjain jelennek meg. Kritikai írással jelentkezett az Utunkban is. Értekezése a tanulók alkotó íráskészségének fejlesztéséről a Beszéd és íráskészségfejlesztés c. pedagógiai gyűjteményben szerepel (1956), az V. osztályos olvasókönyv (1957) társszerzője.


Gál Éva Emese (Szatmár, 1955. márc. 25.) – költő, képzőművész. Szülővárosában érettségizett a Zene- és Képzőművészeti Középiskolában (1974), a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát (1980). Gyergyóújfaluban tanított, jelenleg Gyergyószentmiklóson muzeológus. Első verse 1973-ban jelent meg a Szatmári Hírlap Forrás c. mellékletében, 1976 óta rendszeresen közöl az Utunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás, Korunk, Művelődés, Dolgozó Nő, Napsugár, Hargita hasábjain. Az Ötödik évszak c. antológiában (Mv. 1980) verssel és grafikával szerepel. Mint képzőművész borítólapot tervezett Markó Béla Lepkecsontváz (1980) és Szávai Géza Szinopszis (1981) c. munkáihoz.

Önálló verseskötete: Ajándékgömb (Forrás 1982).

Borcsa János: "vagyok, magamtól elmenőben". Ifjúmunkás 1982/41.


Gál Gyula (Kolozsvár, 1926. nov. 16.) – közíró, tanulmányíró. A kolozsvári Pedagógiai Fiúlíceum elvégzése (1947) után az RKP Központi Bizottsága mellett működő pártfőiskola hallgatója (1950–52), majd tanársegédje; a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán tette le az államvizsgát (1956), ugyanott tanársegéd. 1960-tól az OGYI társadalomtudományi tanszékén előadótanár; 1979-től professzor. A filozófiai tudományok doktora.

Politikai és szociológiai kérdésekkel foglalkozó írásai magyarul A Hét, Utunk, Új Élet, Vörös Zászló, Előre, román nyelven az Era Socialistă, Vatra, Magazin, Munca de Partid, Scînteia Tineretului, România Liberă, Steaua Roşie hasábjain jelennek meg, tanulmánnyal szerepel a Sociologia în acţiune (Iaşi 1972), a Sociologia şi ştiinţa conducerii (1972) s más gyűjteményes kötetekben, valamint az Oktatás- és Nevelésügyi Minisztérium materialista-ateista kiadványaiban.


Gál Kelemen (Szentgerice, 1869. dec. 27. – 1945. febr. 10. Tatabánya) – pedagógiai, filozófiai és történeti szakíró. Iskoláit Székelykeresztúron és Kolozsvárt végezte, 1892-ben a kolozsvári egyetemen német nyelvészeti és filozófiai oklevelet, 1895-ben doktorátust szerzett. A Kolozsvári Unitárius Főgimnázium tanára (1893–1931), közben egy negyedszázadon át igazgatója is.

Filozófiai műveltségét a német idealizmus bölcseletéből merítette, pedagógiai téren hagyományos tekintélyelvekhez ragaszkodott, történetírói munkásságát a nemzeti irány jellemezte. Vallási és világnézeti téren liberális volt, az ifjúság nevelésében magas erkölcsi követelményeket állított fel. Széles körű pedagógusi és szakirodalmi munkássága során a Keresztény Magvető szerkesztője (1910–18), majd munkatársa, a Magyar Kisebbség tanügyi rovatának vezetője. Tanulmányok egész sorát jelentette meg Brassai Sámuelről mint filozófusról (1899), megírta életrajzát (1926), s nyelvművelő törekvéseiről Brassai küzdelmei a magyartalanságok ellen (Kv. 1927) címen értekezett.

Nyugalomba vonulása után írta három legjelentősebb munkáját: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568–1900) I–II. (Kv. 1935); Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora (Kv. 1936); Jakab Elek élet- és jellemrajza (Kv. 1938).

(M. I.)

Markos Albert: G. K. Pásztortűz 1931/23. – Járosi Andor: Egy erdélyi életmű. A Kolozsvári Unitárius Kollégium története. Pásztortűz 1935/14. – Benczédi Pál: G. K. életrajza. Kézirat.


Gál Lajosné – *gyermekirodalom


Gál Vilmos – *Hasznos Könyvtár


Galbács Mihály (Arad, 1924. jún. 10.) – tanulmányíró. Szülővárosában kezdte a középiskolát, Nagyváradon a Szent László Főgimnáziumban érettségizett (1942), a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen orosz–magyar szakos tanári képesítést szerzett (1950). Itt kezdte egyetemi pályáját az orosz nyelvi és irodalmi tanszéken, ma a Babeş–Bolyai Egyetem Szláv Filológiai Intézetének lektora. A Korunk, Utunk, Igaz Szó, Igazság közli cikkeit a szovjet irodalomról, Szerb Antal szellemi hagyatékával foglalkozik (Korunk 1958/1), utószavával jelent meg Móricz Zsigmond három regénye (Kisregények, 1959), előszavával az A. Sz. Puskin legszebb versei c. kötet (Franyó Zoltán fordításai, 1965). A sportvilág tömegjelenségeit elemző tanulmányai a Korunkban (Sport és humánum, 1968/8; Varázslat és aszkétizmus, 1969/2; El mundial – a labdarúgás mítosza, 1970/5) a sport válságára hívták fel a figyelmet.


Gálbory Olga (Nyüved, 1852. dec. 22. – 1946. okt. 7. Nagyvárad) – nyelvtanárnő Nagyváradon. Nyugdíjazása után a közeli Nyüveden telepedett le. Édesapja százéves születési évfordulójára írja meg Gálbory Sámuel élete (1829–1914) c. kismonográfiáját (Nv. 1931), amely a város múlt századi társadalmi és közművelődési életéről, intézményeinek kialakulásáról, valamint jeles kortársairól dokumentumértékű adalékokat tartalmaz.


Gáldi László, eredeti családi nevén Göbl (Miskolc, 1910. máj. 20. – 1974. febr. 5. Budapest) – nyelvész, irodalomtörténész, műfordító. Középiskolai tanulmányait Désen kezdte. Időközben apját, Göbl Alajos tanárt Aradra helyezték, így az ottani Róm. Kat. Főgimnáziumban végzett s az érettségi vizsgát a Moise Nicoară Líceumban tette le. Magyar–román–francia szakcsoportból Carlo Tagliavini és Aurélien Sauvageot irányításával a budapesti egyetemen szerzett szakképesítést, majd 1932 és 1935 között állami ösztöndíjasként Párizsban Paul Hazard-nál és Mario Roquesnál folytatta tanulmányait, miközben az École des Langues Orientales Vivantes főiskola nyelvi lektora. 1938-ban a budapesti egyetem magántanára lett, 1942-ben az MTA levelező tagjává választották, és kinevezték egyetemi tanárnak Kolozsvárra, ahol 1944-ig tanította a romanisztikát. A felszabadulás utáni években az MTA Nyelvtudományi Intézetének osztályvezetője mint a Petőfi-szótár (Petőfi Sándor életművének szókészlete I. A–F. Bp. 1973) irányítója és A magyar irodalmi nyelv nagyszótára munkatársa. Értékes lexikográfiai és szótárkutatói tevékenysége mellett fontos szerepet vállalt a magyar és nemzetközi összehasonlító irodalomtörténeti és romanisztikai kutatásokban; európai szinten a modern összehasonlító verstan egyik megalapozója.

"Káprázatos nyelvtudással és példátlan filológusi erudícióval" (Barta János) párosult terjedelmes életművéből a romániai magyar irodalom és nyelvtudomány számára különösképpen műfordítói tevékenysége, a felvilágosodás kori román–magyar művelődési kapcsolatokra vonatkozó kutatása és úttörő verstani, ill. stilisztikai munkássága jelenti a legnagyobb nyereséget.

Román költőkből (Alecsandri, Coşbuc, Eminescu, Al. T. Stamatiad, Vlahuţă) készített ifjúkori műfordításait eredeti családi nevén 1928-ban Aradon kötetbe gyűjtve is kiadta (Műfordítások), itt jelent meg 1934-ben verseskötete is (A szomjúság balladája), ő tolmácsolta magyarul Liviu Rebreanu Răscoala c. regényét (Lázadás, Bp. 1945, Buk. 1955, 1964), valamint Ionel Teodoreanu La Medeleni c. regénytrilógiáját (Ködös határ, Bp. 1966; Utak, Bp. 1968; Szélvészben, Bp. 1970). Egyéb műfordításai a két világháború között jobbára az aradi Vasárnap hasábjain, a felszabadulás után pedig a Magyarországon összeállított román költői antológiákban kaptak helyet.

Tanulmányai, önálló kötetei sorából kiemelkednek a román–magyar művelődési kapcsolatokat elmélyítő munkái. Ő gondozta és vezette be Samuil Micu-Klein 1801-es Dictionarium Valachico–Latinum c. kéziratának kiadását (Bp. 1944) s látta el előszóval a Domokos Sámuel-féle könyvészet Bukarestben kiadott kötetét (A román irodalom magyar bibliográfiája I. 1966). Több mint három évtizedig foglalkozott a román verstan és stilisztika kérdéseivel. Részlettanulmányainak eredményeit Bukarestben román nyelven megjelent monográfiáiban összegezte, ezek: Stilul poetic al lui Eminescu (1964); Introducere în istoria versului românesc (1971); Introducere în stilistica literară a limbii române (Florica Dumitrescu utószavával, 1976). Francia nyelven jelent meg hasonló tárgykörű kötete: Contributions à l'histoire de la versification roumaine. La prosodie de Lucian Blaga (Bp. 1972). Módszerének újszerűsége, hogy nyelvészeti iskolázottságához híven pontos szótagméréseket végzett s metrikai vizsgálataiban összehasonlító verselméleti szempontokat juttatott érvényre.

(K. K.)

Beke György: G. L. Interjú a Tolmács nélkül c. kötetben. 1972. 214–20. – Barta János: G. L. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1974/2. – Szabó Zoltán: G. L. életműve. Utunk 1974/11.


Galetta Ferenc (Temesvár, 1889. márc. 12. – 1974. okt. 21. Budapest) – szövegkönyvíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, színi pályáját 1910-ben Fehér Károly társulatánál kezdte Csíkszeredában. 1916-ban a budai–temesvári színtársulat bonvivánja. A forradalmak idején munkásmatinék szereplője Budapesten. 1923-ban Róna Dezső aradi társulatához került, külföldi szereplések után 1927-ben Fekete Mihály szerződtette temesvári együtteséhez. 1929-től újra Aradon színészkedik, a 30-as években Szabadkay József szatmári–temesvári színtársulatával, majd az Ihász–Fekete színházi együttessel Erdély városait járja. A II. világháború kitörése előtt Magyarországra költözött.

Több operettet írt. Masa c. operettjét Csányi Mátyás zenéjével 1923-ban mutatta be az aradi színház. Ugyanitt került színre Görlvásár c. revüje (1929) és A szerelem rózsája c operettje (1931), amelynek zenéjét Komlós Elemér és Szegő Nándor szerezte.


Gálfalvi György (Marosvásárhely, 1942. ápr. 28.) – riporter, irodalomtörténész. ~ Zsolt öccse. Középiskoláit szülővárosában a Bolyai Farkas Líceumban végezte, az Unirea–Egyesülés Líceumban érettségizett (1960), a Babeş–Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett (1965) Öt éven át az Ifjúmunkás szerkesztőségében dolgozott Bukarestben; 1970-től az *Igaz Szó több rovatának szerkesztője.

A sajtóban először irodalmi kritikákkal jelentkezett, majd a riport műfajához fordult, és további pályáján ez maradt fő írói megnyilatkozási formája. Az Ifjúmunkás abban az időszakban vált a riport és a publicisztika egyik megújító műhelyévé a romániai magyar irodalomban, amikor e rovatok irányítója és rendszeres szereplője ő volt. Ebben a korszakban és közvetlenül ezután írt riportjaiból állította össze bemutatkozó kötetét, a Forrás-sorozat első riportkönyvét Szülőföldön, világszélen címmel (1974). A második Forrás-nemzedék 11 képviselőjét szólaltatta meg Marad a láz? c. interjúkötetében (1977). Riportjaiban az életet alakító, bajokat lebíró vagy a küzdelemben elbukó kemény embereket ábrázolja előszeretettel; egyéni életutakat és közösségi sorsmozzanatokat vetít egymásra, mindig úgy, hogy az egyéni tett, helytállás, munka vagy éppen hősiesség közösségi igazolást nyerhessen. Noha olykor számokat is segítségül hív, előadásában pedig nemegyszer publicisztikai hevületű, alapjában a Móricz típusú riport modern változatát műveli; legfőbb írói erőssége az életes emberábrázolás és hiteles sorsérzékelés.

(B. Gy.)

Cseke Péter: A cselekvés költészete. A Hét 1974/45. – Annus József: Szülőföldön, világszélen. Tiszatáj, Szeged 1974/11. – Beke György: A sorsvállalás riportjai. Utunk 1974/50. – Ruffy Péter: Az erdélyi riport. Magyar Nemzet, Bp. 1975. jan. 1. – Kiss Gy. Csaba: Szülőföldön, világszélen. Kritika, Bp. 1975/6. – Gáll Sándor: Marad a láz? Hét, Pozsony 1977/24. – Huszár Sándor: Egy forrásból hány patak lesz? A Hét 1978/13; újraközölve Sorsom emlékezete, 1982. 296–305. – Görömbei András: Marad a láz? Népszabadság, Bp. 1978. márc. 25. – Szilágyi Júlia: Egy mítosz 12 arca. Igaz Szó 1978/12. – Pálffy G. István: A nemzedéképítés esélyei. Alföld, Debrecen 1979/8. – Bodor Pál: Szélmalomjáték. 1983. 191–200.


Gálfalvi Samu – *iskolatörténet


Gálfalvi Zsolt (Marosvásárhely, 1933. nov. 30.) – irodalomkritikus, esszéista. ~ György bátyja. Középiskoláit szülővárosában végezte (1951). A Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv- és irodalomtanári diplomát szerzett (1955). Első írását a marosvásárhelyi Népújság közölte 1949-ben. 1951-től kezdve – egyetemi tanulmányainak végzésével párhuzamosan – az Utunk szerkesztőségében dolgozott, majd 1956-tól az Igaz Szó belső munkatársa, 1962-től főszerkesztőhelyettese. Egyidejűleg 1967 és 1969 között a marosvásárhelyi Állami Magyar Színház igazgatója. 1969-ben Bukarestbe költözik, ahol előbb az Előre, 1970–71-ben A Hét főszerkesztő-helyettese; 1971 és 1975 között a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács nemzetiségi igazgatóságának vezetője, 1975-től A Hét főmunkatársa. Tagja a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa bürójának, s 1977-től az Írószövetség Vezető Tanácsának.

Válogatta és előszóval látta el Szentimrei Jenő Versek c. kötetét (1963); társszerzője az Irodalmi szöveggyűjtemény c. XII. osztályos tankönyvnek (1968). Az Utunk, Igaz Szó, A Hét, Új Elet, Előre hasábjain közölt irodalmi és színházi kritikáin kívül román és német folyóiratokban is jelen van tanulmányokkal, esszékkel. A romániai magyar irodalomkritika képviseletében rendszeres tagja az országos színházi versenyek zsűrijének.

Első kötetébe (Írók, könyvek, viták. 1958) pályája első szakaszában született irodalomkritikai cikkeit és tanulmányait gyűjtötte össze: a korszak irodalmának legfontosabb kérdéseihez és műveihez fűzött megjegyzéseket, irodalompolitikai eszmefuttatásaiban a realizmus lehetőségei és az irodalom népi elkötelezettsége mellett szállt síkra. Az írás értelme c. második kötetében (1977) két évtizedes kritikusi irodalomeszményeit igazolja Asztalos István, Balogh Edgár, Farkas Árpád, Kacsó Sándor, Kovács György, Majtényi Erik, Nagy István, Sütő András, Szász János, Szemlér Ferenc, Szilágyi István és más kortárs írók, költők újabb műveinek elemzése alapján. Gyakran idéz meg alkotókat a romániai magyar irodalom régibb nemzedékeiből, így Dsida Jenőt, Tompa Lászlót; mindenkor figyel a magyar–román irodalmi kapcsolatokra, kortárs román írók (D. R. Popescu, Marin Preda) kiemelkedő munkásságára. E kötetéből sem hiányoznak az irodalmi alkotás elvi kérdéseit fejtegető írások; tanulmányaiban mindig jelen van az irodalom és a nemzetiségi sors elválaszthatatlan kapcsolata (Az önismeret elkötelezettsége).

Irodalmi témájú közírói, kritikusi tevékenysége nemegyszer alakítóan szólt bele a romániai magyar irodalmi közhangulatba: 1956 nyarán az Utunkban közölt interjújában élesen állást foglalt a dogmatikus beszűkülés ellen, Illyés Gyula Kézfogások c. kötetéről írt recenziója 1957 januárjában elfogultságok ködét oszlatta.

Élénk visszhangot vált ki 1981-ben indult "élő irodalmi folyóirat"-a, a bukaresti televízió magyar műsorában ismétlődő Sokszemközt; ez mint kortárs romániai magyar írókról készített portrésorozat hűséges tükre a romániai magyar írásbeliségnek, közgondolkodásnak. Egyik bírálójának megállapítása szerint az irodalomkritikus demokratikus nyíltsággal enged teret beszélgető partnereinek, ugyanakkor saját esztétikai-irodalmi nézeteit is hangsúlyozottan kifejtve. Így váltak tévéinterjúi vitafelek, pályatársak vagy barátok kötetlen eszmecseréjévé, soha nem magánügyekről.

(B. Gy.)

Beke György: G. Zs. Interjú a Tolmács nélkül c. kötetben. 1972. 541–53.; uő: Sokszemközt. Utunk 1982/8. – Rácz Győző: A kritikus esztétikája és etikája. Korunk 1978/3. – Kovács János: A kimondás szellemi öröme. A Hét 1978/48; újraközölve Kétség és bizonyosság. 1981. 401–407.

ASZT: A közírás felelőssége. LM 2926.


Gálffy Mózes (Nagyszeben, 1915. júl. 13. – 1988. júl. 23. Budapest) – nyelvész. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte (1939), ugyanitt az Unitárius Kollégiumban a magyar nyelv és irodalom tanára (1940–41), majd az ETI munkatársa (1942–44). Adjunktus, 1956-tól előadótanár a Bolyai Tudományegyetem, majd a Babeş–Bolyai Egyetem magyar nyelvészeti tanszékén, 1970-től nyugalomba vonulásáig tíz éven át professzor.

Fő kutatási területe a magyar nyelvjárástan. Foglalkozik névtani kutatással is. Nyelvföldrajzi gyűjtőmunkát végez Kalotaszegen, a Fekete-Körös völgyében, a moldvai csángók között és a Székelyföldön. Ebből az anyagból szerkesztette meg Szabó T. Attilával és Márton Gyulával a Csángó nyelvatlaszt és Márton Gyulával a Székely szóföldrajzi szótárt (mindkettő kéziratban). Az erdélyi magyar nyelvjárások témaköréből írja szaktanulmányait a szakfolyóiratokba (NyIrK, Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Series Philologica, Cercetări de lingvistică). Kiemelkedik tanulmánya a kalotaszegi Magyarbikal népnyelvének névszótöveiről (Magyar Népnyelv IV, Debrecen 1943), a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvészeti tanszékének nyelvjáráskutató munkájáról a Magyar Autonóm Tartományban (A V. Babeş és Bolyai Egyetemek Közleményei, Társadalomtudományi Sorozat 1956/1–2) s egy mutatvány Csík és Gyergyó tájnyelvi atlaszából (Márton Gyulával, NyIrK 1957/1–4). A Iorgu Iordan-emlékkönyvben (1958) Principii în cercetarea sistemului fonetic al dialectelor c. tanulmányával szerepel. Az Igaz Szóban a szótárak és a választékos nyelvhasználat (1965/1), majd a szövegszerkesztés, ill. szövegelemzés (1980/11) kérdéséről értekezik; nyelvészeti szakcikkeket közölt a Korunk, Utunk, Tanügyi Újság hasábjain.

Mint a mai magyar nyelv egyetemi előadója 1948-ban társszerzőként lényeges szerepet vállalt az anyanyelvi oktatás korszerű megalapozásában a VI, VII és XI. osztályok számára készült Magyar nyelvtan megírásával. A Helyesírási tájékoztató (1969) és a Magyar helyesírási szótár (1978) c. romániai kiadványok munkatársa. Lényegbevágóan szólt hozzá a többállítmányú egyszerű és a mellérendelő összetett mondatokat elhatároló vesszőhasználat vitájához (Magyar Nyelv, Bp. 1981/4).

Élénken foglalkoztatja a romániai magyar nyelvművelés. Rövid közleményeivel jelen van a napi- és hetilapokban, s Anyanyelvünk művelése címen (1975) számos munkatárs nyelvművelő cikkeit szerkeszti kötetté.

Munkái: Keresztneveink becéző alakjai a Borsavölgyében (Kv. 1943); Huszonöt lap "Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé"-ből (Márton Gyulával és Szabó T. Attilával, Kv. 1944); Mai magyar nyelv I–III. (egyetemi jegyzet, Szabó Zoltánnal, Kv. 1958); A mai magyar nyelv kézikönyve (Balogh Dezsővel és J. Nagy Máriával, 1971); Nyelvi forma – nyelvi érték. Alak- és mondattani elemzések (1972); Torjai szójegyzék (Nemes Zoltánnéval és Márton Gyulával, Sepsiszentgyörgy 1974); Anyanyelvünk művelése (cikkek és tanulmányok, Murádin Lászlóval, 1975).

(M. L.)

Oláh Ferenc: Anyanyelvről – felsőfokon. A Hét 1972/1. – Szikszay Jenő: A mai magyar nyelv kézikönyve. Tanügyi Újság 1972. jan. 4. – J. Nagy Mária: A nyelvi forma értéke. A Hét 1973/36. – Beke György: A nyelv az ihletője, gondja, megtartója. Brassói Lapok 1975. aug. 2. – Cs. Gyímesi Éva: Kettős hivatás. Beszélgetés G. M.-sel. A Hét 1975/36. – Dávid Gyula: Közügy, magánügy. Utunk 1976/23.

ASZT: G. M. nyelvészeti problémákról. LM 1242.


Gálffy Zsigmond (Mészkő, 1886. jan. 13. – 1958. dec. 26. Kolozsvár) – műfordító. Középiskolai tanulmányait a tordai unitárius algimnáziumban kezdte, s a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban fejezte be (1907). A kolozsvári tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett. Pályáját latin–görög szakosként 1914-ben egykori iskolájában kezdte Kolozsvárt, 1931-től nyugalomba vonulásáig (1945) a kollégium igazgatója. A Korai görög materialisták c. kötet (1952) részére görög eredetiből Empedoklész-töredékeket fordított hexameteres versekben.


Gáll András – *Előre Kiskönyvtára, Az


Gáll Ernő (Nagyvárad, 1917. ápr. 4.) – szerkesztő, szociológus, filozófiai író. Középiskoláit Nagyváradon végezte, egyetemi tanulmányait a kolozsvári egyetem jogi karán kezdte, majd a filozófia szakon folytatta és végezte el (1941). Itt kapcsolódott be a KRP vezette antifasiszta diákmozgalomba. Első írásait 1935–36-ban a Nagyváradi Napló közölte, 1938-tól a Korunkban jelentek meg szociológiai és politológiai cikkei. 1942 őszétől munkaszolgálatos, 1944 novemberében deportálták. A buchenwaldi internálótáborban szabadult fel 1945. ápr. 11-én. Hazatérése után a kolozsvári Igazság főszerkesztője, 1949 februárja óta a filozófia professzora a Bolyai Tudományegyetemen, majd 1959-től a Babeş–Bolyai Egyetemen. Közben az Utunk felelős szerkesztője (1949–52), a Bolyai Tudományegyetem prorektora (1952–56); az 1957-es újraindulás óta a Korunk főszerkesztője.

Írásai az Igazság, Korunk, Utunk, Steaua, Tribuna, Igaz Szó, A Hét, Előre, Contemporanul, Era Socialistă, România Literară, Scînteia, Viitorul Social c. lapokban jelentek meg. A Steaua és a Viitorul Social szerkesztőbizottságának tagja, a Társadalom- és Politikai Tudományok Akadémiájának rendes tagja, az RSZK Akadémiájának levelező tagja. 1975-ben a Romániai Írószövetség díjával tüntették ki.

Szélesebb értelemben vett érdeklődési köre a szociológia és az etika, ezen belül elsősorban az értelmiségszociológia és a nemzeti–nemzetiségi kérdés szakembereként ismert. Művelődésünk formálásában egyrészt szerkesztői gyakorlatával (immár harmadfél évtizede folyamatosan különböző lapok fő-, ill. felelős szerkesztője), másrészt elméleti munkásságával (tanulmányaival, publicisztikai írásaival, az egyetemen filozófia szakos hallgatók formálásával, doktorandusok tudományos irányításával) vesz részt.

Mint szerkesztő nem tartozik a főnökök autoritárius fajtájához. A lapcsinálást közösségi munkának tekinti, melynek sikerét jelentős mértékben a jó csapatszellem biztosítja. Nem rajta múlt, ha e rokonszenves munka- és vezetői stílust nem mindig tudta következetesen érvényesíteni. Elméleti munkásságának, publicisztikájának egyik legfőbb erénye problémaérzékenysége, a szellemi mozgástér tágítására alkalmas témák és problémák viszonylag korai felismerése és kezdeményező felvetése. Így találjuk a szektás-dogmatikus szellem visszaszorítása és leküzdése terén a kezdeményezők között a Korunk-rehabilitáció (1955–56), a konkrét, empirikus szociológia polgárjogának kiküzdése (1957–58-tól) ügyében, a kisebbségi útkeresés nem marxista képviselőinek (Makkai Sándor, Tavaszy Sándor, Balázs Ferenc, László Dezső és mások), valamint műhelyeinek (Erdélyi Fiatalok, Hitel) az értékek megtartása és aktivizálása jegyében kritikus számon tartása szorgalmazásában. Irányítása alatt a 60-as évektől a Korunk-profil karakterjegyévé vált a dialógus, a szellemi nyitottság gondolata. Ez a törekvés még hangsúlyosabban jelentkezik az 1968/11-es lapszámmal induló "A dialógus jegyében" c rovattal. Állandó figyelemmel kíséri és körülményeinkhez alkalmazva közvetíti a dogma nyűgéből szabaduló marxi gondolat korszerűsödésének eredményeit, Lukács György és tanítványainak a marxizmus reneszánszára irányuló törekvéseit, Ernst Bloch remény-elvét, ill. a remény–cselekvés összefüggés Erich Fromm-féle gondolatának nekünk-valóságát.

A kultúraalkotó értelmiség mai társadalmi szerepét vizsgálva sürgeti az osztálymeghatározottság azon leegyszerűsített képletének túlhaladását, miszerint az értelmiség csupán valamely osztály függvényeként funkcionáló réteg, s mint ilyen a mindenkori uralkodó osztály kiszolgálója volna. Ez a tényező csupán egyik összetevője egy napjainkban sokkal bonyolultabb képletnek, melybe olyan, az osztályjelleg szerepét sajátosan módosító erkölcsi-axiológiai mozzanatok épülnek be, mint értékorientáció, hivatás- és felelősségtudat (a céhbeliség megkülönböztető jegyei), másrészt a nemzeti (nemzetiségi) sajátos mint közösségi tényező. Az elkötelezettség mint az értelmiségi társadalmi szerepének tudatosult formája tehát nem egyetlen tényező (osztálydetermináltság) reflexiójaként, hanem ennek az összetett, dinamikus struktúrának a visszahatásaként keletkezik, kiegészülve a kiváltképpen értelmiségi vonásnak számító kritikával, mely elsősorban az értékkritérium mércéjeként fontos. Elemzéseinek világánál áldilemmának bizonyul a nemzetiségi értelmiség egy részét megosztó népi–urbánus ellentét; végső soron itt a sajátosnak és az egyetemesnek – az egész egymást feltételező és egymást átható két oldalának – egymástól elszakított végletes abszolutizálása vezet művi szembeállításhoz, ami olyan abszurdumot tételez, mintha egyrészt a népi–nemzeti–nemzetiségi sajátoshoz való elkötelezettség, másrészt a humánum egyetemességéhez való elkötelezettség egymást zárná ki.

Etikai vizsgálódásait az értelmiségi felelősségtudat hitelesíti: Hirosima és a holokausztumok árnyékában, posztindusztriális és precivilizatorikus társadalmakat elválasztó szakadékok szélén, az ökológiai és egyéb mai veszélyek fenyegetésével szemben a korunkban planetáris méretűvé vált emberi felelősséget hirdeti. Ám nincs éthosz konkrét közösséghez való tartozás nélkül. Az egyetemes emberi mindig egyedi emberek alkotta, sajátosságukban különböző közösségekben (korunkban nemzetek, nemzetiségek, etnikumok közösségében) realizálódhat. Az egyetemes emberi nem az egymástól különböző sajátosságok feladása, a sokszínűségnek valaminő homogén szürkébe való összemosása, hanem minden sajátosságnak (személynek vagy közösségnek) olyan önmaga identitását kifejező megvalósulása, amely semmilyen más sajátosnak hasonló törekvését nem fenyegeti és nem korlátozza, ill. képes az egyetemeshez való igazodás jegyében önkorrekcióra, önmaga olyan meghaladására, melynek során levetkezi más sajátosságok sértő vagy veszélyeztető vonásait, anélkül hogy feladná a maga sajátos értékeit, hiszen éppen ezekkel gazdagítja az egyetemest. Ezt az elvet érvényesíti saját személyes odisszeájának önkritikai vizsgálata során is (Töprengések az Ettersbergről, közli Az erkölcs dilemmái. 1981).

Ilyen összefüggésben sürgeti önismeretünk erkölcsi dimenziójának, nemzetiségi erkölcsi tudatunknak kiépítését, és mozgósítja hozzá a két világháború közötti hagyományainkat, mert noha a nemzetiség létét elsődlegesen mennyiségi feltétele, úgymint demográfiai folytonossága biztosítja, ezen túl minőségi többletet jelent az egyén s a közösséget alkotó egyének sokaságának hűsége a nemzetiségi létforma értékeihez, így választása, felelőssége, elkötelezettsége az anyanyelv, a nemzetiségi művelődés dolgában. Az egyneműsítő kizárólagosságok fenyegetésével szemben a sajátosban rejlő értékeket hangsúlyozva fogalmazza meg ~ a sajátosság méltósága Zrínyi Miklós-i ihletésű gondolatát. E méltóságtudatban – mind csoport-, mind egyéni vonatkozásban – értékként való elismerésünk igénye fejeződik ki, de egyben az önmagunkkal szembeni igényesség is, mely az emelt fő jegyében késztet önmagunk szüntelen meghaladására: "A kiegyenesített gerinc, az emelt fő tartását letűnt századok nagy szabadságküzdelmeinek hagyatékából vesszük át. Szerves része ez annak az örökségnek, amely az emberi emancipáció jegyeit viseli magán. Akik számára elfogadhatatlan az alázat, a megalázkodás, legyenek azok erős személyiségek vagy létükért, függetlenségükért harcoló etnikumok, azok mindenekelőtt azonosságukhoz ragaszkodnak."

A kérdéskör jelentékeny irodalmát tárgya sokrétű, bonyolult, gazdag valóságával szembesítve, egy helyt megállapítja, hogy mindmáig "valójában nem beszélhetünk a nemzeti-nemzetiségi kérdés rendszerezett, szervesen összefüggő elméletéről". Munkásságának áttekintése igazolja, hogy pályája kezdete óta ez a kérdés foglalkoztatta a legkitartóbban. Ennek során elméleti irodalmunkban a nemzeti-nemzetiségi kérdés tudományos igényű, európai kitekintésű egyik kezdeményezőjének, szorgalmazójának, felkarolójának és eredményes művelőjének bizonyult.

Művei: A romániai polgári szociológia (kritikai tanulmányok, 1958; két kiadásban román nyelven is); Intelectualitatea în viaţa socială (1965); Idealul prometeic (1970; uez magyarul A humanizmus viszontagságai, 1972); Sociological thought in Romania (Miron Constantinescu és Ovidiu Bădina társszerzőkkel közösen, 1974); Tegnapi és mai önismeret (1975); Nemzetiség, erkölcs, értelmiség (Bp. 1978); Dimensiunile convieţuirii (tanulmányok a nemzetről és nemzetiségről Petre Pânzaru előszavával, 1978); Pandora visszatérése. A reményről és a méltóságról (1979); Az erkölcs dilemmái (Kv. 1981).

Gondozásában és előszó-tanulmányával jelent meg Antonio Gramsci: A gyakorlat filozófiája (Téka 1978); Constantin Dobrogeanu-Gherea: A kritikáról (Téka 1978); Vasile Goldiş: Válogatott írások (1978); Mikó Imre: Változatok egy témára (1981).

(T. S.)

Costea Ştefan: O critică marxistă a sociologiei burgheze din România. Cercetări Filozofice 1958/3. – Henri Wald: Menirea intelectualului. Viaţa Românească 1966/10. – Petru Berar: Idealul prometeic în dialogul contemporan. Lupta de Clasă 1971/7. – Beke György. G. E. Interjú a Tolmács nélkül c. kötetben, 1972. 283–89. – Szigethy Gábor: A humanizmus értelme és sorsa. Népszabadság, Bp. 1973. máj. 20. – Gondos Ernő: Tudomány a Korunk körül. Kortárs, Bp. 1973/8. – Kósa László: A hagyománykeresés útján. Jelenkor, Pécs 1974/10. – Pomogáts Béla: Szociográfiai törekvések a romániai magyar művelődésben. Forrás, Kecskemét 1975/9; uő: Műhely Kolozsváron. Valóság, Bp. 1980/12. – Bosnyák István: Tegnapi és mai önismeret, jelennek és jövőnek. Híd, Újvidék 1976/2. – Mikó Imre: Kettős elkötelezettség. Utunk 1976/5. – Eszmei hitel, szerkesztői igény, alkotó önismeret. Beke György kérdéseire válaszol G. E. és Rácz Győző. A Hét 1976/8. – Nagy György: Önismereti prolegomena. Korunk 1976/4. – Hanák Tibor: Kérdőjel a múlt és jelen között. Új Látóhatár, München 1977/1–2. – Duba Gyula: Tisztán látni a célt. Irodalmi Szemle, Pozsony 1977/10. – Tánczos Gábor: Nemzet, erkölcs, értelmiség. Új Tükör, Bp. 1978. okt. 22. – Dési Ábel: A mai humanizmus. 7 Nap, Szabadka 1979. jún. 29. – Marosi Ildikó: Felelősségteljes jobbító cselekedet. Beszélgetés G. E.-vel. A Hét 1979/24. – Ion Rebedeu: Problema naţională şi socialismul. Era Socialistă 1979/9. – Rákos Péter: G. E.: Nemzetiség, erkölcs, értelmiség. Alföld, Debrecen 1979/10. – Szász János: Cél és minőség. Előre 1980. jan. 23.; uő: Adalékok egy új erkölcstanhoz. Előre 1982. febr. 17. – Sztranyiczki Gábor: A rejtőzködő ember. Korunk 1980/5. – Vekerdi László: G. E.: Pandora visszatérése. Tiszatáj, Szeged 1980/11. – Angi István: Remény és/vagy méltóság. Utunk 1980/39. – Ódor László: Tiszta beszéd az önismeretről. Forrás, Kecskemét 1981/8. – Szegő Katalin: Rendhagyó recenzió. Korunk 1982/5.

ASZT: G. E. a Korunk-matinékról. LM 2511. – G. E. köszönti a Bolyai-díjasokat. LM 3354.


Gáll Erzsébet, Gállné Keresztes Erzsébet (Gyulafehérvár, 1928. szept. 3.) – műfordító, tankönyvíró. ~ János felesége. Középiskolát szülővárosában, Zilahon és Kolozsvárt (1948) végzett, a Bolyai Tudományegyetemen orosz nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett (1952), ugyanitt lektor a szláv filológia tanszékén. Első cikke a Dolgozó Nőben jelent meg (1954); a Korunk rendszeresen közli cikkeit és műfordításait, főleg az orosz s általában a szovjet irodalom területéről, többek közt a Lumumba-egyetemről (1970), magyar antifasiszták orosz bemutatásáról (1972), Alekszandr Gerskovics orosz Petőfi-monográfiájáról (1973), Csingiz Ajtmatovról (interjú, 1976). Wertherul rus c. tanulmánya a Babeş–Bolyai Egyetem szláv tanszékének gyűjteményes kiadványában (1977) eredeti forrásfeldolgozás. Szerkesztője és társszerzője Az orosz nyelvtan kézikönyve c. egyetemi tankönyvnek (1956), szerzője az orosz népköltészetről szóló egyetemi jegyzetnek (1957). Fordításkötetei: B. Tartakovszkij: Felsőosztályosok (ifjúsági regény, 1953); Ivan Kratt: Az útmutató (novellák, Kós Károllyal, 1954).


Gáll Ferenc (Csíkpálfalva, 1895) – *műgyűjtők


Gáll Ferenc (Kolozsvár, 1912. márc. 22.) – festőművész, szerkesztő. Tanulmányait Aurel Popp irányításával kezdte Szatmáron, majd a kolozsvári Şcoală de Belle Arte keretében, 1929 és 1933 között Rómában, 1936-tól pedig Párizsban folytatta. Közben rendszeresen részt vett a hazai művészeti életben mint kiállítóművész és a kolozsvári Tribün képzőművészeti rovatának vezetője (1935–36). Megfestette Kováts József, Nyírő József, Tamási Áron, Kibédi Sándor, Kőmíves Nagy Lajos, Hunyady Sándor, Dánér Lajos arcképét; Isac Emilről készített festményét a kolozsvári Emil Isac Emlékházban őrzik. Humanista érdeklődésének központjában a kisemberek sorskérdése áll, első nemzetközi sikerét Spanyol menekültek c. képével aratta, melyet a francia állam vásárolt meg. A II. világháborút katonaként szenvedte végig, utána végleg Párizsban telepedett le.

Az 50-es évek elején az impresszionizmus legjelentősebb felújítójává vált; képeit az egész világ művészeti központjaiban kiállította. A francia művészeti életben nemcsak kiállítóként, hanem szervezőként is jelentős tevékenységet fejt ki; 1956-tól vezetőségi tagja a Függetlenek Szalonjának, de más francia társulások európai és amerikai kiállításain is részt vesz. 1971-ben a nagybányai művésztelep centenáris kiállításán szerepelt, 1972-ben a francia–román kulturális kapcsolatok keretében Románia festőművészetének párizsi bemutatását segítette elő.

Kováts József: Erdélyi festő Rómában. Erdélyi Lapok 1932. márc. 3.; uő: G. F. kolozsvári festőművész római kiállítása. Keleti Újság 1933. máj. 28. – Vásárhelyi Z. Emil: G. F. festőművész kiállítása. Erdélyi Helikon 1937/8. – André Fiament: François Gall. Monográfia. Párizs 1978. – George Sbârcea: Szép város Kolozsvár... 1980. 156–61. Egy portré története. – Gyulai Pál: G. F. köszöntése. Utunk 1982/15.


Gáll Imre (Miklósvár, 1879. febr. 17. – 1950. nov. 10. Gödöllő) – szerkesztő, szakíró. Iskoláit Brassóban, Székelyudvarhelyen és Csíksomlyón végezte. Székelyszentkirályon, majd Székelyudvarhelyen tanító. 1919 után megalakítja a Székelyföldi Méhészeti Szövetséget, s Székely Méhész címmel szaklapot indít. Lapja 1921-ben egyesül a kolozsvári *Méhészeti Közlöny c. szaklappal, ő lesz a lap felelős szerkesztője. 1922 februárjától újra önállóan szerkeszti a Székely Méhészt Székelyudvarhelyen, majd ez év szeptemberétől Dálnoki Pál Lajossal együtt Kézdivásárhelyen. 1923 októberében Gödöllőre költözött, ahol átvette a Méhészeti Kutatóállomás vezetését. Főműve a Méhészeti ismeretek kincsesháza c. kézikönyv (Bp. 1941).

Kisgyörgy Zoltán: Miklósvárról indult. Megyei Tükör 1982. márc. 3.


Gáll János (Székelyudvarhely, 1930. júl. 23.) – tanulmányíró, szerkesztő. ~ Erzsébet férje. A középiskolát szülővárosában végezte (1949), egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán (1953), majd a leningrádi egyetemen doktorált A Nagy Októberi Forradalmat követő forradalmi fellendülés Erdélyben c. munkájával (1958). A kolozsvári egyetemen tudományos szocializmust tanít 1950-től, egyetemi tanár 1978-tól.

A Korunk szerkesztőségének tagja (1963–76). Egyetemi tankönyvek társszerzője és társszerkesztője. Részt vett a Mică enciclopedie de politologie összeállításában (1977). A hazai munkásmozgalom, a marxizmus politikai filozófiája (a tudományos szocializmus) és a jelenkori politikai doktrínák tárgykörébe tartozó tanulmányai a Látóhatár c. gyűjteményes kötetben (1973), a Korunk-évkönyvekben (1974, 1976), a Korunk, Igaz Szó, Utunk, A Hét, Era Socialistă, Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Anuarul Institutului de Istorie, Acta Musei Napocensis hasábjain jelennek meg, publicisztikai írásait számos hazai napilap közli.

Sztranyiczki Gáborral közösen írt munkája: A kommunista párt politikájának ideológiai alapjai. Alapismeretek a tudományos szocializmus köréből. (1979). Ugyancsak Sztranyiczki Gáborral közös munkája A jelenkori polgári politikai doktrinák címen sajtó alatt.

Aniszi Kálmán: Az idő avagy a gondolat megújhodása. Beszélgetés G. J.-sal. Utunk 1977/33. – Kallós Miklós: Egy hasznos és megbízható könyvről. Utunk 1980/2. – Kovács Nemere: Lényege szerint élő tudomány. Beszélgetés G. J.-sal és Sztranyiczki Gáborral. A Hét 1980/10. – Bartha Zoltán: A politika népszerűsége a politika elvszerűségétől függ. A Hét 1980/15. – Ecaterina Deliman: Funcţia transformatoare a teoriei socialismului ştiinţific. Era Socialistă 1980/17. – Márki Zoltán: Lét és tudat szerepe a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésében. Beszélgetés G. J.-sal. Előre 1982. szept. 12.


Gáll Margit (Nagykároly, 1920. júl. 2. – 1960. febr. 22. Kolozsvár) – ifjúsági író. ~ Ernő volt felesége. Középiskolát Szatmáron, pedagógiai főiskolát Bukarestben végzett. A Bolyai Tudományegyetem pedagógiai tanszékén tanársegéd, 1951–52-ben az Ifjúsági Könyvkiadó kolozsvári szerkesztője; a Napsugár és Tanügyi Újság belső munkatársa. Magyarra fordította A. G. Vaida A vörös diák (1951) és Octav Pancu-Iaşi Egy apának két fia (Nell Cobar rajzaival, 1956) c. ifjúsági munkáját. Önálló kötetei: A homokvár (I. Darie illusztrációival, 1951); A dicsekvő egér (1955); Babaház (gyermekregény, R. Tenkei Lívia illusztrációival, 1955); Tarka könyv (mese, jelenet, játék, 1957).

Székely Erzsébet: G. M.: Babaház. Utunk 1955/17.


Gallas Nándor (Temesvár, 1893. jan. 21. – 1949. júl. 1. Lovrin) – szobrász, grafikus. A temesvári Állami Fa- és Fémipari Szakiskola elvégzése után a budapesti Iparművészeti Főiskolára került, ahol Maróti Géza, Mátrai Lajos és Simay Imre voltak a mesterei. Az I. világháború kitöréséig tanársegéd a budapesti Iparművészeti Főiskolán. Egyéves frontszolgálat után orosz hadifogságba kerül. A krasznojarszki fogolytábor lakója, majd Moszkvában két évet a képzőművészeti főiskolán töltött. Megismerkedett Vlagyimir Majakovszkijjal és Makszim Gorkijjal. Rajzolóként részt vett egy észak-szibériai néprajzi tudományos expedícióban. 1921-ben tért vissza szülővárosába, ahol modern formanyelvű szobraiból megrendezte első egyéni kiállítását. Müncheni és drezdai tanulmányútja után Varga Albert festőművésszel művészeti szabadiskolát nyitott Temesvárt.

1923-ban bekapcsolódott a *Fajankó c. élclap szerkesztésébe. Szobrainak reprodukcióit s rajzait a Temesvári Hírlap, Periszkop, Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Banatul, Analele Banatului és Havi Szemle közölte. Könyvborítót tervezett Finta Zoltán, Asztalos Sándor, Alma Cornea-Ionescu, Kubán Endre s mások köteteihez. Domborművet tervezett Ady Endre temesvári lakóházára, valamint az egykori Temesvári Munkásotthon homlokzatára. Többször megmintázta Ady Endre és Varga Albert portréját, s elkészítette Endre Károly költő, Sabin Drăgoi zeneszerző, Szuhanek Oszkár és Varga Albert festőművészek mellszobrait. A kubista-konstruktivista szobrászat legjelentősebb hazai képviselője.

Tagja volt a Barabás Miklós Céhnek. A Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület, a Temesvári Szakszervezetek Kultúrtanácsa, a temesvári Újságíróklub rendezésében több ismeretterjesztő előadást tartott a modern szobrászati törekvésekről. Képzőművészeti és szépirodalmi írásait a Temesvári Hírlap és Periszkop közölte. Fellelhető szobraiból Temesváron 1965-ben emlékkiállítást rendeztek.

Endre Károly: G. N. domborműve. Temesvári Hírlap 1925. nov. 17. – Déznai Viktor: Műteremben. Temesvári Hírlap 1925. ápr. 25. – Franyó Zoltán: G. szobrai. Tíz Perc 1928. jún. 10.; újraközölve A pokol tornácán. 1969. 198–200. Papp Aurél: Egy szobrász élete. Erdélyi Helikon 1929/1. – Lakatos Imre: A Barabás Miklós Céh kiállítása. Erdélyi Helikon, 1930/5. – Vásárhelyi Z. Emil: Erdélyi művészek. Kv. 1937. 41–51. – Kubán Endre: Egy majdnem elfelejtett művész. Szabad Szó 1957. okt. 5. – Izsák László: Amiről egy portré mesél. Szabad Szó 1958. ápr. 23.


Galló István – *talajtani szakirodalom


Gara Ákos (Nagyvárad, 1877. febr. 4. – ?) – író, újságíró, műfordító, szerkesztő. Jogi tanulmányait Nagyváradon és Kolozsvárt végezte, szülővárosában lépett újságírói pályára. 1919-ben Zsolt Bélával együtt szerkesztette a Nagyváradi Munkásújságot, majd Kolozsvárt telepedett le, itt a Keleti Újság munkatársa, élclapokat szerkeszt, dalszövegeket ír, a *Garabonciás felelős szerkesztője (1929), a Jóestét napilap cikkírója. Versei, szimfonikus költeményei jelennek meg a nagyváradi Tavasz folyóiratban, Ady-reminiszcenciái a Magyar Szóban. Operettjei (Három a tánc; Vadgalamb) a nagyváradi és kolozsvári színpadon szerepelnek.

Kötetei: Gyöngyök gyöngye, ifjúság (versek, Bp. 1919); A jó Gorilla (szatirikus vígjáték, Nv. 1919); A boldogtalan faun (szimfonikus költemény. Nv. 1919); Kabaré (Vidám Könyvek 2. Kv. 1920); A csodálatos csokoládésziget (gyermekmesék, Kv. 1921); Napkelettől napnyugatig (eredeti költemények és műfordítások, köztük Motoori Nasinaga japán költő versei, Kv. 1933).

Álneve: Gara Bonciás.

Walter Gyula: G. A.: A jó Gorilla. Erdélyi Szemle 1919/37.


Gara Ernő (1894 – ?) – újságíró, szerkesztő. 1912-től a Nagyvárad, 1921-től a Keleti Újság belső munkatársa s egy ideig bukaresti tudósítója. Színes riportjait több erdélyi napilap közölte. Szatmáron Friss Újság címen független politikai hetilapot alapított, majd Kolozsvárt adta ki Riport c. folyóiratát. Összegyűjtötte és kiadta Kortársak lexikona címen ezer romániai magyar szellemi és közéleti személyiség adatait (Kv. 1939) és a II. világháború küszöbén Fegyverek közt – múzsák c. alatt ötven erdélyi író és újságíró eredeti nyilatkozatainak, jegyzeteinek, vallomásainak antológiáját, széles humanista arcvonalon a háborús veszedelem ellen (Nv. 1940). Vihar c. színműve (társszerző Turnowsky Sándor, Nv. 1940) a fasiszta terrorra figyelmeztet.

Báder Tibor–Kakucs Lajos: A szatmári május elsejék történetéből. Szatmári Hírlap 1973. máj. 1. – Balogh Edgár: Szolgálatban. 1978. 96.


Garabonciás – illusztrált élclap, amely kezdetben kéthetenként, majd egy hosszabb megszakítástól (1932. febr. 15. – 1936. márc. 1.) eltekintve rendszerint havonta jelent meg 1929. jan. 12. és 1940. febr. 1. között. Címváltozata: Erdélyi Garabonciás. Kezdetben Gara Ákos a felelős szerkesztője, de már 1930. márc. 1-től fogva Boronkai Lajos veszi át irányítását.

Az első időszakban a lap a revolverező zugsajtó modorában készült; borítója a hatalomért viaskodó polgári-földesúri pártok egy-egy belpolitikai botrányát karikírozta ki. Állandó rovatai sorából magvasabb mondanivalójával a "Garabonciás konferánsza" emelkedik ki. Ez – míg Gara Ákos írta – fejléc helyett a festő Nagy István szuggesztív szénrajzportréjával jelent meg. Irodalomtörténeti vonatkozású az élclap Helikon-ellenes, főként Kisbán Miklóst (gróf Pitibán Miki, Nagybán Muki) támadó kampánya s a Mai mesék (Kosztolányi kontra Ady) c. parabolasorozat, amely a romániai Ady-kultusz érdekes mozzanata. Boronkai Lajos több teret biztosított a rangos íróknak (Caragiale, Creangă, Karinthy Frigyes, Tristan Bernard) és az addigi rendszertelenül közölt bohémhistóriák helyett jórészt a kolozsvári New York kávéház író- és művésztörzsvendégeinek anekdotáiból megteremti a "Bohémasztal" c. állandó rovatot.

Előrelépést jelentett Reschner Gyula grafikusművész bekapcsolódása a szerkesztésbe; az ő meggyőző erejű címlaprajzai 1936 után az élclap "kóserviccek" szintjén megrekedt antifasiszta célzatát elvszerűbb baloldali állásfoglalássá emelik. Ugyancsak ő kezdeményezi 1937-ben a ~ kolozsvári és tordai természetjáróknak szánt tréfás mellékletét Turipajtás címen.

(K. K.)


Garda Dezső (Kolozsvár, 1948. aug. 26.) – szociológus, történész. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte (1968), a Babeş–Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett (1973). A gyergyóremetei általános iskolában kezdte pályáját, 1978 óta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Szaklíceum tanára.

Első írását a Korunk közölte (1972), azóta helytörténeti kérdésekkel jelentkezik. Kisebb földrajzi egységek, elsősorban Gyergyó vidéke dolgozó társadalmának múltját örökíti meg. A Változó valóság c. szociográfiai tanulmánykötetben (1978) Gyergyóremete erdőmunkásainak tegnapját és mai viszonyait kutatja, az Acta Hargitensia I. kötetében a gyergyóremetei tutajosok múlt századbeli életét dolgozza fel (1980). Remetei Híradó (1975–77), majd Líceum (1979–80) c. iskolai lapokat szerkesztett; utóbbi iskolájának 1979–80-as évkönyve. A vezetése alatt álló helytörténeti szakkör diákjai dolgozataikkal évente Kolozsvárt Korunk-délelőttökön szerepelnek. Képek Gyergyószentmiklós történetéből címen részletet közölt a városról írt munkájából (Korunk 1982/9). Ez s Gyergyóremetéről írt társadalomtörténeti monográfiája megjelenés előtt.

Pillich László: Gyergyó-vidéki történelem – diákszemmel. Igazság 1981. jún. 17.


Gárdonyi István (Temesvár, 1907. jan. 22. – 1979. júl. 7. Frankfurt am Main) – író, újságíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a Zsidó Líceumban fejezte be (1925), diplomát a politikai tudományok tanszékén szerzett a bécsi egyetemen (1929). Újságírói tevékenységét riporterként Bécsben kezdte, majd 1930-tól a Temesvári Hírlap munkatársa.

Riportokat, színes jegyzeteket, irodalomtörténeti megemlékezéseket, kiállítási krónikákat és könyvrecenziókat írt. Interjút készített a korszak több jeles személyiségével, így George Enescuval (1931. nov. 27.), Nagy Endrével (1932. márc. 30.) és Bartók Bélával (1936. máj. 5.). Eugen Prager kiadásában (Pozsony–Prága) megjelent, Temesvárt nyomott A D-terv c. riportregényét (1938), melyet apósával, Déznai Viktorral együtt írt, a kritika kedvezően fogadta, a kötetet Mikszáth-díjjal tüntették ki. Az ember jó c. regényét (Tv. 1946) az Orosz Könyv adta ki.

A II. világháború idején s a következő években Bukarestből tudósította a The New York Timest és a The Daily Heraldot; e minőségében gyanúba keveredett, s az 50-es években börtönbüntetést szenvedett, csak 1964-ben rehabilitálták. 1971 óta tevékeny részt vett a nemzetközi békemozgalmakban, így Hágában, Utrechtben, Leidenben és Amszterdamban Nyugat és Kelet békés együttélése mellett tartott előadásokat.


Gárdos Dezső – *közgazdasági szakirodalom


Gárdos Sándor (Sátoraljaújhely, 1892. szept. 8. – 1947. máj. 11. Szeged) – esszéista, újságíró. Szülővárosában érettségizett (1912), két jogi alapvizsgát Budapesten tett. Már Sátoraljaújhelyen Tentamen címen diáklapot szerkesztett. 1913-tól hírlapíró. A budapesti Magyar Hírlap munkatársa; tartalékos tisztként részt vett az I. világháború olaszországi ütközeteiben, majd a Vörös Hadseregben viselt szerepe miatt emigrációba kényszerült. Előbb Ungvárott szerkesztett lapot; 1923-ban települt le Romániában. Szatmári, máramarosszigeti újságok szerkesztője, az Aradi Közlöny riportere, közírója, novellistája, a Temesvári Hírlap szerkesztője. A 30-as évek közepétől a Brassói Lapok szerkesztőségében dolgozik, ironikus vasárnapi "színes" kisesszéi a demokratikus közvéleményt fejlesztették. A Brassói Lapok beszüntetése (1940) után Budapesten vett részt az ellenállási mozgalomban, 1945-től haláláig a Délmagyarország c kommunista pártlap főszerkesztője Szegeden.

Önálló kötete: Makulatúra (szatírák, humoreszkek, poémák, Máramarossziget 1925).

Meghalt G. S. Világosság 1947. máj. 18. – Balogh Edgár: Fagyöngy meg egy puskagolyó. Új Élet 1978/12. Újraközölve Acéltükör mélye. 1982.


Gáspár György (Magyarpéterfalva, 1929. júl. 2.) – pedagógiai író. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban érettségizett, a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett (1953). Előbb a Bethlen Kollégium, 1956-tól a dicsőszentmártoni 2. számú líceum tanára. Pedagógiai és szakmódszertani cikkei jelentek meg a Tanügyi Újságban és a Művelődésben. A tanuló és a könyv c. tanulmánya (Tanári Műhely, 1977) ama módszertani eljárások sokoldalú elméleti és gyakorlati foglalata, amelyeket a szerző alkalmaz a tanulók olvasóvá neveléséért, hangsúlyozva az irodalomtanár kulcsszerepét az oktatói-nevelői munka folyamatában.

Beke György: A Küküllők találkozásánál. Közli Nyomjelző rokonság, 1978. 346–65.


Gáspár Gyula – *törvénymagyarázat


Gáspár István – *mezőgazdasági szakirodalom


Gáspár József – *mezőgazdasági szakirodalom; *Szövetkezeti Értesítő


Gáspár Mária – *gyógyszerészeti szakirodalom


Gáspár Tibor (Nagyvárad, 1921. febr. 20.) – ifjúsági író. Textilmunkás Temesvárt, fényképész Nagyváradon, mint katona fogságba esik, hazatérve KISZ- és szakszervezeti aktivista, 1948 óta újságíró, szerkesztő Szatmáron, Temesvárt (1949–55), Marosvásárhelyen (1955–58), az Előre munkatársa. Írásait a Szabad Élet, Szabad Szó, Bánsági Írás, Vörös Zászló, Szakszervezeti Élet, Szatmári Hírlap, Művelődés, Előre, Utunk közölte. A dákok kincse c. ifjúsági regénye (1967) a jugoszláviai Jó Pajtás képeslapban is megjelent (1968). További kalandregényeit (Pókháló; Árnyak a homályban) marosvásárhelyi, szatmári és temesvári napilapok folytatásokban tették közzé.


Gaudeamus – a Temesvári Piarista Líceum diákjainak magyar nyelvű, majd román oldalakkal bővített folyóirata (1946–47). Bánsági és erdélyi iskolákban s az MNSZ támogatásával munkás és földműves fiatalok között is terjesztették. Szerkesztette Bodor Pál. Közreműködött többek közt Deák Tamás, Farkas János, Kapusy Antal, Kovács Ferenc, Majtényi Erik, Márki Zoltán, Salló Ervin, Szász János, Petru Vintilă. A mai temesvári magyar nyelvű 2. számú Líceum *Juventus c. folyóirata a ~ folytatásának tekinti magát.

Asztalos István: Nemesítésre érdemes hajtások. Utunk 1947/8. – Bodor Pál: Diáklap-ügyben... Korunk 1970/2.

Gaudeamus igitur – *diáklap


Gazda Ferenc (Haraly, 1920. okt. 25.) – nyelvész, tankönyvíró. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi, gyulafehérvári és kolozsvári kat. gimnáziumokban végezte, a kolozsvári egyetemen tanári, majd bölcsészdoktori diplomát szerzett. A kolozsvári Magyar Nyelvtudományi Intézet munkatársaként részt vett a nyelvjáráskutatásban és nyelvatlaszi munkálatokban. Gróf Kemény József és Mike Sándor levelezése (ETF 156, Kv. 1943) és Csomakőrös helynevei (Kv. 1943) c. munkái forrásértékűek. A Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékén tanársegéd (1945–49), majd kolozsvári iskolákban tanár, jelenleg ugyanitt a kisipari termelőszövetkezet könyvelője. Nyelvtankönyvet szerkesztett a II. osztály számára (1953), majd Fejér Miklóssal közösen állított össze nyelvtankönyveket a felsőbb osztályok számára is (1954–58).


Gazda József (Kézdivásárhely, 1936. ápr. 8.) – művészeti író, szociográfus, tankönyvíró. ~ László öccse, ~ Klára bátyja, G. Olosz Ella férje. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban végezte (1953), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar irodalom szakos tanári oklevelet (1958). Előbb Székelykocsárdon, majd a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanított, 1964 óta a kovásznai líceum tanára.

Első írása az Utunkban jelent meg (1956), a Korunk, Igaz Szó, A Hét, Utunk, Művelődés és több napilap munkatársa. Művészettörténeti és műkritikai írásaiban Gyárfás Jenő tragédiáját, Szolnay Sándor, Jakobovits Miklós, Mohy Sándor, Nagy Albert művészi egyéniségét, a groteszk szerepét Incze János művészetében, Nagy Imre életművét mutatja be, expresszív és konstruktivista törekvéseket elemez hazai magyar képzőművészetünkben. Diákokból álló művészegyüttesével 1975 óta évről évre bemutat egy-egy Tamási-színdarabot, főleg falvakat látogató körutakon országszerte az *iskolai színjátszás kibontakozását szolgálva. Megírta az első rendszeres magyar irodalmi tankönyvet a líceumi ciklus számára, ez az I. osztályos rész több kiadást ért meg (1972–77).

A régi falu emlékezetét 280 magnószalagra vett vallomással örökítette meg Így tudom, így mondom címen, egyszerű és őszinte kérdés–feleletekkel a mai életforma-változás lélektani összképébe foglalva a szociográfiai értékű közléseket. Dokumentumkönyve a régi népi mesterségekről (népi szövegek alapján) kéziratban.

Önálló kötetei: Gyárfás Jenő (kismonográfia, 1969); Nagy Imre (kismonográfia, 1972); Tegnapi kövek, mai utak (egy nyugati utazás naplója, Kv. 1977); Így tudom, így mondom. A régi falu emlékezete (1980); Nagy Albert (kismonográfia, 1982).

Mohy Sándor: Hajdani festő nyomában. Igaz Szó 1970/3; uő: Könyv Nagy Imréről. Korunk 1973/4. – Murádin Jenő: Mű és meghasonlás. Utunk 1970/12. – Szőcs István: Rögök és göröngyök. Előre 1973. márc. 17. – L. Kovács Zoltán: Gazdáéknál, Kovásznán. A Hét 1978/24. – Bazsó Zsigmond: A régi falu emlékezete. Igazság 1980. okt 29. – Cseke Gábor: 280 tanúságtétel. Előre 1980. dec. 18. – Kormos Gyula: Így tudjuk, így mondjuk. Utunk 1981/11.


Gazda Klára (Zalán, 1944. szept. 4.) – néprajzi író. ~ László és ~ József húga. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte, a Babeş–Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1967), a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen néprajzból doktorált (1976). Egy évig a csíkcsicsói általános iskolában tanított, 1968 óta a Sepsiszentgyörgyi Megyei Múzeum muzeológusa. Első írását a Megyei Tükör közölte (1968), néprajzi tárgyú közléseivel a Korunk, Művelődés, A Hét, Megyei Tükör, Falvak Dolgozó Népe, Ifjúmunkás, Jóbarát hasábjain szerepel, szaktanulmányait az Aluta közli (Figurális kályhacsempék a Sepsiszentgyörgyi Múzeum gyűjteményében. 1969; Adatok a sepsiszentkirályi gyűjtögető gazdálkodáshoz. 1970; Felsőrákosi székely népviselet. 1971; Pásztorkodás az esztelneki gyermek életében. 1974–75; Bodzaforduló népi árucseréje. 1976–77; Családi munkamegosztás Felsőrákoson. 1980; Az esztelneki gyermekjátékok romániai párhuzamai. 1981). A László Ferenc régész-muzeológusnak szentelt emlékkönyvben (Táj és tudomány. 1978) a néprajztudóst mutatja be. A gyermekélet néprajzával úttörő munkát végzett a magyar néprajztudományban.

Önálló kötete: Gyermekvilág Esztelneken (néprajzi monográfia, Haáz Sándor rajzaival. 1980). Megjelenés előtt áll Haáz Sándorral közös kötete, a Vonalak és színek.

Zágoni Attila: Míg nem késő. Falvak Dolgozó Népe 1978. nov. 28. – Ráduly János: Gyermekvilág Esztelneken. Vörös Zászló 1980. okt. 25. – Szőcs István: Örök és múlékony játékaink. Előre 1980. nov. 19. – Pillich László: Szélforgók és csiporkázás. Igazság 1980. nov. 26. – Seres András: Rendhagyó kiadvány. Brassói Lapok 1980/48. – Kónya Ádám: Csali meséktől a cseszleparittyáig. Megyei Tükör 1980. dec. 10. – Cseke Péter: Mit lehet hasznosítani a régi falu nevelési kódexéből? Beszélgetés dr. G. K. néprajzkutatóval. Falvak Dolgozó Népe 1980 50. – Nagy Olga: Elfogult tudósítás. Utunk 1981/16.


Gazda László – *helytörténet; *üzemszociográfia


Gazdáné Olosz Ella – *népművészeti irodalom

gazdasági szakirodalom*közgazdasági szakirodalom


Gazdaságtörténeti Tanulmányok – a bukaresti Állami Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, ill. utódja, a Tudományos Könyvkiadó gondozásában 1956 és 1958 között kiadott könyvsorozat. Összesen hét, 6–12 ív terjedelmű kötete jelent meg. A szerzők többsége (Benkő Samu, Csetri Elek, Imreh István, Jakó Zsigmond, Molnár Miklós) az erdélyi kapitalizmus 1848 előtti kezdeteire (ipar, mezőgazdaság, gazdasági eszmék, műszaki és gazdasági értelmiség) vonatkozó kutatási eredményeit publikálta, Kovách Géza a zilahi céhes ipar történetét a kezdetekig visszanyúlva dolgozta fel, Virgil Ionescu Nicolae Bălcescu gazdasági nézeteit ismertette, Kovács József pedig az erdélyi tőkés mezőgazdaság 1848 utáni fejlődését írta meg. A ~ kiadói szerkesztője előbb Fodor Ernő, majd Pollák Ödön volt.

Imreh István: Adatok Erdély gazdaságtörténetéhez. Korunk 1957/1. – Egyed Ákos: Új könyv az erdélyi parasztság történetéről. Korunk 1958/1.


Gazda Újság – Kolozsvárt 1936. máj. 30-tól 1940. aug. 11-ig eleinte havonta háromszor, 1938-tól fogva kétszer megjelenő folyóirat. Noha mező- és kertgazdasági, valamint népművelő jellegű szakközlönyként indult, irányvonalát már ekkor az OMP-vel szemben álló kritika jellemezte. A II. évfolyamtól kezdve alcímében is "kisgazdák érdekeiért küzdő, minden párttól független politikai lap"-pá, majd "a romániai magyar földművesek országos lapjá"-vá alakult, amely a Romániai Magyar Kisgazdapárt és egyes vonatkozásokban a MADOSZ célkitűzéseit támogatta.

Felelős szerkesztője, Székely Béla, valamint főmunkatársai – Bárdos Péter, László János, Pálfy Miklós – síkraszálltak a falusi rétegek demokratikus gazdasági és társadalmi szervezeteinek megteremtéséért, publicisztikai és ismeretterjesztő rovataikban napirenden tartva a román–magyar együttélés kérdését. E nemzetközileg fontos folyamat kilátásait elemezték a Magyarországi Földműves Párt vezetőségi tagjainak (Dénes István, Nagy László, Nagy Mihály) a ~ számára írt vezércikkei is.

Az irodalmat a lap hasábjain Kálnoky Jenő folytatásos regénye (A várkastély titka) és Jászai Horváth Elemér verse képviselte; irodalmi vonatkozásúak az Erdélyi Helikont és íróit elfogultan elmarasztaló bírálatok. A ~ hol Makkai Sándort támadta (1936/6 és 1937/10), hol Tamási Áront (1936/16), kifogásolta a helikonisták magyarországi körútját (1937/26) és az Erdélyi Helikon "méltánytalan viselkedését" Gyallay-Pap Sándorral szemben (1938/10, 11). Annál melegebben méltatta a lap a Vásárhelyi Találkozót (1937/21, 23).

(K. K.)


Gecse Sándor – *nyomdász-írók


Gedeon Zoltán (Szentegyházasfalu, 1922. jún. 29.) – képzőművész, pedagógiai író. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika–pedagógia szakán szerzett diplomát (1955). Jelenleg is e főiskolán tanít. Művészi grafikáit a folyóiratok közlik. 1960 óta jelennek meg módszertani, művészetpedagógiai és esztétikai írásai a Tanügyi Újság, Utunk, Előre, Hargita, Igazság, Művelődés, Dolgozó Nő, valamint a Revista de Pedagogie, Năzuinţa, Tribuna, Tribuna Şcolii hasábjain. A magyar nyelvű tanítóképző-pedagógiai líceumok számára kiadott módszertani tankönyv (1980) Rajz c. fejezetének szerzője.


Gelei József (Árkos, 1885. aug. 20. – 1952. máj. 20. Budapest) – biológus. A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban végezte a középiskolát (1903), a kolozsvári egyetemen szerzett diplomát, itt Apáthy István Állattani Intézetében tanársegéd; 1912–13-ban Münchenben és Würzburgban a kor legismertebb citológusai, Herwig és Boveri mellett dolgozott. Hazatérve a Ferenc József Tudományegyetemen az összehasonlító sejttan magántanára (1914–19), majd az Unitárius Kollégium tanára s a *Reform-kör alelnöke Kolozsvárt, 1924-től Szegeden egyetemi tanár, s 1940-től 1944-ig újra a kolozsvári egyetemen fejt ki tudományos működést mint az állattan és biológia professzora.

Kutatási területe az állattan (véglények, gerinctelen állatok összehasonlító sejttana és szövettana), a sejttan és mikrotechnika (csillók mozgása, petesejtképződés), a mikroszkópi vizsgálómódszerek kidolgozása, valamint az általános biológia és örökléstan (nemiség, alacsonyabb rendű állatok ökológiája, a kromoszómák egyedisége és ennek a szerepe az öröklődésben). Kolozsvárt készült monografikus munkája A chromosomák hosszanti párosodása s e folyamat örökléstani jelentősége (Bp. 1921).

Szakdolgozatait, népszerűsítő cikkeit Erdélyben a Keleti Újság, Napkelet, Pásztortűz, Ifjú Erdély, Temesvári Hírlap, Magyar Nép, Vasárnapi Újság közli (1921–24), A Székelyföld állattani irodalma c. tanulmánnyal szerepel a Székely Nemzeti Múzeum Emlékkönyvében (1928), majd a Keresztény Magvető és a Székely Nép hasábjain cikkezik (1941–42) s az EME dési vándorgyűlésének évkönyve adja közre előadását Viráglátogató bogarak címmel (1942). Füzete jelent meg a madárfiókák etetéséről (Kv. 1944). Mint nevelő konzervatív álláspontot képviselt, fejlődéstani és szövettani jegyzetei, Husz Ödönnel közösen szerkesztett Állattan biológiai alapon c. tankönyve (a középiskolák felsőbb osztályai számára, Kv. 1927) s az *Acta kiadványai közt szereplő írásai azonban hozzájárultak a természettudományos gondolkodás kifejlesztéséhez.

Szabó T. E. Attila szerkesztésében: A genetika évszázada. Téka 1976. 94–130.


Geley Antal – *sportirodalom


Gellért Géza (Székelybethlenfalva, 1930. jún. 8.) – közíró, népművelő. A középiskolát Székelyudvarhelyen kezdte és Székelykeresztúron a Pedagógiai Középiskolában fejezte be (1949), filozófia szakos tanári diplomát a Bolyai Tudományegyetemen szerzett (1954). Székelyudvarhelyen a municípiumi könyvtár igazgatója. Közművelődési írásai, tanulmányai, jegyzetei a Könyvtári Szemle, Művelődés, Új Élet, Munkásélet, Előre, Hargita hasábjain jelennek meg. Cikkeiben felveti a gyermekolvasók és az ingázó munkásolvasók kérdését.


Gellért Sándor (Debrecen, 1916. dec. 11. – 1987. nov. 14. Szatmár) – költő, műfordító. Dabolcon járt elemibe, középiskolát a Szatmári Református Gimnáziumban végzett (1927); Debrecenben 1942-ben megkezdett egyetemi tanulmányait a háború miatt kénytelen volt abbahagyni. 1951-ben szerzett magyar szakos tanári képesítést a Bolyai Tudományegyetemen.

Életútja társadalmi mélypontról indult: édesanyja – Bözödújfaluból származó szegény sorsú leány – nem tudja felnevelni, s egy falusi tanító, Gellért Gyula családja veszi gondjaiba. Az akkori paraszti "őstehetségek" útját járta: napszámos sorsból küzdötte fel magát a költői működését lehetővé tevő életforma kialakításáig. 1945-től a szatmári polgári iskolában tanított, 1948-tól nyugdíjazásáig (1977) Mikolában magyar szakos tanár.

Költői indulása egybeesik a népi írók mozgalmának utolsó hullámával. Verseit 1940-től a Magyar Út c. budapesti irodalmi hetilap közli; a debreceni Ady Társaság vonzáskörében Gulyás Pál és Karácsony Sándor figyel fel tehetségére és fogadja barátságába. Első verseskönyvét (A bál udvarában) "az Ady-versek poéta-adminisztrátora", Földessy Gyula rendezi sajtó alá 1942-ben a budapesti Exodusnál, ezt követi ugyanott a Halálra táncoltatott lányok 1944-ben. Közben egyszerű katonaként kikerül a II. világháború keleti arcvonalára, szenvedő részese a doni sereg pusztulásának. A szörnyű élmények hatására fejlődik kurucos daca pozitív tartalmú háborúellenességgé, amely közvetlenül Attila sírja c. – a cenzúra által akkoriban nem engedélyezett – verseskötetében, nagyobb távon A magyarok háborúja c. 24 énekből álló eposzában jut kifejezésre.

Az 1944 utáni évtizedben, amelyben erői legnagyobb részét eposzának befejezése foglalja el, egy ősi pogány (részben kun hagyományt idéző) mitológia, zselléröntudat és népi dac él tovább költészetében, s a jelszóversek divatja idején teljesen elszigetelődik. Egyes verseit az Utunk és az Igaz Szó közli (ez utóbbiban jelenik meg többek közt Alecsandri versének a magyar népköltészetből ihletődő, művészi megformálásában is egységes újraköltése Marióra címen), kötetei azonban (Bodor Péter kútja; Angyal Bandi nyomán) új versanyagukban már engedményt tesznek a didakticista leegyszerűsítésnek.

Költészetének további sorsa is búvópataksors: miközben olykor-olykor az irodalmi lapokban is jelentkezik, fiókjában egyre szaporodnak a versek, sőt verseskötetek (A magyar Kalevala énekei; Levelek Gyulu fiamhoz; Az aranyos búzaszemek), majd prózai írásai. Megírta Mikola történetét, Karácsony Sándor szekerében címen feldolgozta debreceni élményeit. Az én kertem pónyikalmái c. emlékiratában pedig tanárkodásának tapasztalatait foglalta össze. Útijegyzeteket készít Lengyelországban, a Szovjetunióban, Finnországban tett utazásairól, ezekből egyes részletek megjelennek az Utunkban, az egész azonban újabb kiadatlan kötetté áll össze Veinemöinen fakóján címmel. A magyar irodalomról és művelődésről írott, egyéni hangvételű és szemléletű esszéit Levelek Anna Maija Raitillához címmel ugyancsak kötetbe foglalja. Gyermekkora óta szenvedélyesen izgatják a magyar nyelv titkai, ezekről vall A csudálatos magyar nyelv c. munkájában. Költői útját Országút és gyalogösvény c. alatt Kereskényi Sándor világította meg alapvető tanulmányában az 1983-ban végre megjelent versgyűjtemény (A magány szikláján) élén, bemutatva a végre nyilvánossághoz jutó "sorsének", A magyarok háborúja esztétikai és etikai értékeit egy bűnös háborús politika leleplezésével kapcsolatban.

Romániában megjelent kötetei: Bodor Péter kútja (versek, 1955); Angyal Bandi nyomán (versválogatás, 1957); Csillagok Suomi egén (finn költők magyarul, 1972); A magány szikláján (válogatott versek Kereskényi Sándor bevezető tanulmányával, RMI 1983).

(Cs. P.)

Földessy Gyula: Költő vagy őstehetség? Híd, Bp. 1941/40. – Kovalovszky Miklós: G. S. versei. Magyar Csillag, Bp. 1943/1. – Majtényi Erik: G. S. versei elé; Hajdu Zoltán: Kicsi falu Mikola. Igaz Szó 1954/6. – Szőcs István: Megjegyzések G. S. verseihez. Utunk 1954/44; uő: Csillagok Suomi egén. Előre 1972. júl. 15. uő: G. S. hatvanéves. Utunk 1976/50; uő: Tornácküszöbön. Előre 1983. júl. 27. – Nagy Pál: Bodor Péter kútja. Utunk 1956/44. – Antal Péter: G. S. nyomában. Utunk 1957/42. – Veress Dániel: Szemlélet és jelkép. Igaz Szó 1957/8. – Cseke Péter: A való és a kellő közti feszültségben. Igaz Szó 1972/12. – Muzsnay Árpád: Finn versek magyar köntösben. Utunk 1972/35. – Zirkuli Péter: Csillagok Suomi egén. A Hét 1973/11. – Pomogáts Béla: A tárgyias költészettől a mitologizmusig. Bp. 1981. 330. – Beke György: Zúg a mikolai erdő. A Hét 1982/33. – Boldizsár Iván: Ballada. Népszabadság, Bp. 1983. jan. 23.

ASZT: G. S. balladájáról. LM 245. – A finn–magyar irodalmi kapcsolatokról. LM 1324.


Geml József (Temesrékás, 1858. márc. 28. – 1929. ápr. 3. Temesvár) – emlékíró, helytörténész. A gimnáziumot Temesvárt, jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1914. jún. 15-től 1919. szept. 4-ig Temesvár polgármestere. Az ún. Bánsági Köztársaság, valamint a szerb és francia megszállás idején is a város élén állt. Tevékeny szerepe volt a Bega-parti város urbanisztikai arculatának, közművesítésének, kereskedelmének, közlekedésének és iparának nagyarányú fejlesztésében, a századelő modern Temesvárának megteremtésében. Szerkesztette a Városi Közlöny c. lapot (1898–1914). Az I. világháborút követő években a Temesvári Hírlap és a Temeswarer Zeitung közölte helytörténeti írásait. Emlékiratok polgármesteri működésem idejéből c. könyvében (Tv. 1924) átfogó képet nyújtott Temesvár válságos politikai, gazdasági és művelődési életéről az I. világháború s a forradalmak alatt. Helytörténeti forrásmunka Alt-Temesvár im letzten Halbjahrhundert 1870–1920 c. műve (Tv. 1927).


Gencsy Ferenc – *tankönyvirodalom


Genius – havonta megjelenő irodalmi folyóirat Aradon 1924 januárja és augusztusa között. A Kölcsey Egyesület támogatásával megjelenő lap főszerkesztője Franyó Zoltán, felelős szerkesztő Nagy Dániel, igazgató Zala Béla. Programját kifejezi több nyelven is megfogalmazott alcíme: "Az egyetemes kultúra folyóirata". A humanizmus és az európai avantgárd áramlatok hatották át közleményeit, feladatának vállalta, hogy kora szellemi mozgalmainak legjavát eljuttassa a romániai magyarsághoz. A Nyugat eredeti törekvéseit vallotta magáénak, munkatársai közt ott találjuk a századelő modern magyar irodalmának kimagasló képviselőit. Az egyetemes emberi kultúra ismertetésében és terjesztésében nagy szerepet játszottak kitűnően szerkesztett szemlerovatai. Gazdag információs anyagával és szépirodalmi fordításaival felhívta a figyelmet az emberi alkotószellem korszerű megnyilatkozásaira, szóhoz juttatva a korabeli jelentősebb irányzatok képviselőit, amennyiben azok a kultúra egyetemessége mellett foglaltak állást. A világirodalomból Hugo von Hofmannsthal, Li Taj-Po, Paul Verlaine, W. B. Yeats verseiből, Pirandello elbeszéléseiből, Ivan Goll, Walter Hasenclever tanulmányaiból találunk a lapban fordításokat. Következetes érdeklődést tanúsított a román kultúra és irodalom iránt. A román költők közül Lucian Blaga, Alfred Moşoiu, Al. A. Philippide, az esszéírók közül Perpessicius írásait tolmácsolja a lap.

Bár szellemi vezetője, Franyó Zoltán az egyetemesség szempontjából elvileg tagadta az erdélyi magyar irodalom létét és jogosultságát – szerinte Erdélyben csupán magyar írók tevékenykednek, de nincsen erdélyi irodalom –, folyóirata gyakorlatilag egyik gyűjtőpontja a kezdeti romániai magyar irodalomnak. Fórumot biztosított a különböző hazai irányzatok képviselőinek, és mintegy 25 hazai magyar író művét adta közre, köztük volt Bartalis János, Becski Irén, Berde Mária, Endre Károly, Fekete Tivadar, Olosz Lajos, Ormos Iván, Salamon László, Szentimrei Jenő, Tompa László verssel, Nagy Dániel, Szántó György elbeszéléssel, Asztalos Sándor, Dienes László, Molter Károly recenziókkal. A lap jórészt együtt lélegzett a romániai magyar irodalom egészével, noha számos kérdésben véleménye nem egyezett a hangadó irodalmi körökével. Itt jelent meg Fábry Zoltán híressé vált Emberirodalom c. írása is.

A ~ folytatásaként, négyhónapos szünetelés után, megjelent az *Új Genius (1925. január és február–március) Franyó Zoltán szerkesztésében, némileg változott programmal, az akkor népszerű irodalmi revü érdekességrovataival gazdagodva s nagyobb teret szentelve a modern irányoknak és a képzőművészeti reprodukcióknak.

(Ko. J.)

Sőni Pál: Avantgarde-sugárzás. Modern törekvések a romániai magyar irodalomban. 1973. 23–29. A lapcím Genius helyett tévesen szerepel mint "Geniusz". – GeniusÚj Genius 1924–1925. Antológia. Összeállította, a bevezető tanulmányt írta és jegyzetekkel ellátta Kovács János, a lap teljes repertóriumát közli Seidner Imre. – Mandics György: Genius–Új Genius. Igaz Szó 1976/8. – Kántor Lajos: A Genius-legenda és a Genius. Utunk 1976/45; újraközölve Korunk: avantgarde és népiség. Bp. 1980. 17–32.

ÁVDolg: Seidner Imre: A Genius című folyóiratról. 1962.


geológiai irodalom – *földtani és földrajzi szakirodalom


geoökológiai irodalom*tájökológiai szakirodalom

Gerasim Aurél – *szótár


Geréb Attila (Kibéd, 1935. dec. 26.) – szociográfus. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban érettségizett (1954), a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben lelkészi oklevelet szerzett (1958), 1961 óta Hodgyában lelkipásztor. Első írását az Előre közölte, riportjai, karcolatai itt s A Hét, Ifjúmunkás hasábjain jelentek meg. Hodgyáról szóló demográfiai tanulmányaival tűnt fel: két évszázadra visszamenőleg feldolgozta a faluban dívó keresztnévadást (Korunk 1969/4), a be- és kiköltözéseket (Korunk 1969/10) s a családok helyzetét (a Változó valóság c. szociográfiai tanulmánykötetben, 1978).


Gergely Béla, eredeti családi nevén Gertheisz (Temesvár, 1921. ápr. 15. – 1943. máj. 5. Kolozsvár) – nyelvész. Szülővárosa piarista főgimnáziumában végezte középiskolai tanulmányait (1940), majd a kolozsvári egyetem bölcsészkarára került. 1941 nyarán összegyűjtötte Kalotaszeg mintegy 20 településének helynévanyagát. E gyűjtés egyik mintaszerű részlete Kisbács helynevei c. alatt jelent meg (Kv. 1942), anyagának többi része Szabó T. Attila Kalotaszeg helynevei I. c. munkájában (Kv. 1942) a jelenkori helynévanyag kiegészítéseként. Bekapcsolódott az ETI Borsa-völgyi kutatómunkájába, s 1942-ben nemcsak e völgy 16 faluja, hanem a Kis-Szamos bal partjának Borsa-völgyétől Szamosújvárig terjedő részén is 30 község helyneveinek gyűjtését végezte el. Cikkeit a Magyar Népnyelv c. debreceni folyóirat s az Erdélyi Múzeum közölte.

Helynévanyaggyűjtését korai halála után Szabó T. Attila adta ki a maga gyűjtötte történeti adatokkal összekapcsolva A szolnokdobokai Tőki völgy helynevei (ETF 193. Kv. 1945), A kolozsmegyei Borsavölgy helynevei (Kv. 1945) és A Dobokai völgy helynevei (ETI évkönyve 1944. Kv. 1946) c. kötetekben.

Szabó T. Attila: Nyelv és múlt. 1972. 508–10.

Gergely Ferenc – *naptár


Gergely Géza (Marosvásárhely, 1926. júl. 26.) – szakíró, színházi rendező. Szülővárosa róm. katolikus gimnáziumában érettségizett (1948), rendezői diplomát a még Kolozsvárt működő Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett (1953); itt kezdte pályáját, jelenleg Marosvásárhelyen ennek az intézetnek előadótanára. Közben az Állami Székely Színház rendezője (1954–69).

Színészpedagógiai tevékenysége figyelemre méltó: a főiskola végzőseinek vizsgaelőadásait a színi évadok izgalmas eseményeivé tudta avatni. Rendezésében vitték színpadra a fiatalok többek közt Maltz A próba (1961), Caragiale Zűrzavaros éjszaka (1962), Szigligeti Liliomfi (Kőmíves Nagy Lajossal, 1962), Goldoni A műgyűjtő családja (1966), Ionesco A kopasz énekesnő (1967), Ibsen Kísértetek (1970), Dürrenmatt A nagy Romulus (1971), Tennessee Williams Üvegfigurák (1975), Ion Băieşu Az eltűnt értelem nyomában (1982) c. darabját. Ebben a sorozatban került színre 1974-ben két régi iskoladráma felújítása is: a Kocsonya Mihály házassága (Művelődés 1970/12) és a Rusticus imperans átdolgozása Egynapi királyság címmel.

Szakcikkeit a színjátszás, rendezés kérdéseiről, színészportréit az Utunk, Művelődés, Igaz Szó, A Hét, Új Élet, Előre, Vörös Zászló közli; a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásában a Színházi Krónika előadója, s nagy színművészek egyéniségét idézi fel az aranyszalagtár segítségével. Bevezetővel és rendezői utasításokkal látta el Szigligeti Három színmű (Mv. 1956) és Ibsen Nóra (1962) c. kötetét, szerkesztette a Klasszikus vígjátékok (Mv. 1970), Köpenyes, kardos komédiák (Mv. 1970) s Játék és valóság (Mv. 1973) c. megyei kiadványokat.


Gergely Gizella – *népművészeti irodalom


Gergely István (Csíkkozmás, 1939. aug. 14.) – képzőművész. A marosvásárhelyi Művészeti Középiskola elvégzése (1958) után a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati tanszékén szerzett diplomát (1964). Középiskolai rajztanár Kolozsvárt. Figurális kompozícióival, plakettjeivel, portréival részt vesz a megyei és országos képzőművészeti kiállításokon; Kolozsvárt (1964), Szatmáron (1965) és Bukarestben (1966) mutatkozott be egyéni tárlattal. Munkáival szerepelt a ravennai II. Dante Nemzetközi Kisplasztikai Biennálén (1975).

Kiváló karakterérzékkel örökíti meg a történelem hőseit, az erdélyi irodalom, tudomány és művelődés jeleseit. Fémplakettjein többek közt Szenczi Molnár Albert, Bethlen Gábor, Kájoni János, Misztótfalusi Kis Miklós, Mikes Kelemen, Bolyai Farkas, Arany János, Brassai Sámuel, Orbán Balázs, Ady Endre, Benedek Elek, Kelemen Lajos, Nagy István szerepel. Munkái közül Giurgiuban állították fel Nicolae Nancovici 1877-es román függetlenségi harcos, Gheorghiu-Dej Városban Alecu Russo román költő térszobrát, a kolozsvári Brassai Sámuel Ipari Líceum őrzi Apáczai Csere Jánosról készült magasdomborművét, Gábor Áron-mellszobra Sepsiszentgyörgyön, Bod Péter-mellszobra és a Végh Antalról, Gábor Áron munkatársáról készült mellszobra Csernátonban áll. Benedek Elekről készült egész alakos szobrát a kisbaconi Benedek Elek Emlékház előtti parkban helyezik el.

Soltész József: G. I. "fémgrafikái". Utunk 1975/14. – Kántor Lajos: Az ember helye. Utunk 1976/16. – Sylvester Lajos: Egy szobrász portréjához. Új Élet 1981/6.


Gergely János (Torockószentgyörgy, 1928. márc. 11 – 1989. jún. 11. uo.) – botanikus, természettudományi szakíró. Kolozsvárt járt középiskolába, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett biológia–földrajz szakos tanári oklevelet (1954). Előbb a Bolyai Tudományegyetem gyakornoka, 1957 után az egyetemi Botanikus Kert tudományos munkatársa, ill. főmunkatársa, 1978-tól egyetemi előadó is (magasabb rendű növények kurzusa magyar nyelven). Doktori dolgozatát a Bedellő és Maros közötti térség növényzetéről 1984-ben Bukarestben védte meg.

A növénytársulástan és a növényrendszertan körébe vágó dolgozatai román nyelven jelentek meg. Főmunkatársa és főszerkesztő-helyettese a Contribuţii Botanice c. folyóiratnak, a Schedae ad "floram Romaniae Exsiccatam" c. időszaki kiadványnak, a Botanikus Kert magkatalógusának és az egyetem herbáriumának, melyet több ezer lappal gazdagított. Ismeretterjesztő előadásait magyar és román nyelven a kolozsvári rádió és a Brassai Sámuel Líceum évkönyve (1970), cikkeit az Igazság, szaktanulmányait a Contribuţii Botanice, Studii şi Cercetări Biologice – Cluj, Studia Universitatis Babeş–Bolyai Seria Biologia, továbbá bukaresti és megyei múzeumi kiadványok közölték. Magyarra fordította Iuliu Prodan és Alexandru Buia A Román Népköztársaság flórájának kis határozója c. munkáját (Pázmány Dénessel, 1960), munkatársa volt a Flora R. S. România XII. kötetének, valamint a Kovászna megye gyógynövényei c. kötetnek (Sepsiszentgyörgy 1973).


Gergely Jenő (Kolozsvár, 1896. márc. 4. – 1974. máj. 10. Kolozsvár) – matematikai szakíró, tankönyvíró. Tanulmányait szülővárosában a református kollégiumban (1914) és az egyetem matematika karán (1918) végezte; ugyanott szerzett doktori diplomát. 1920-tól 1948-ig a kolozsvári Marianum leánygimnáziumban tanított, 1947-től nyugalomba vonulásáig előbb a Bolyai Tudományegyetem, majd a Babeş–Bolyai Egyetem matematika karán adott elő, és egyidejűleg a Számítási Intézet munkatársa volt (1952–62). Szakközleményei román, német, angol és magyar nyelven a nemeuklideszi geometriáról, mindenekelőtt a Bolyai- és Lobacsevszkij-, valamint Hilbert-féle terekkel kapcsolatban hazai és külföldi matematikai szakfolyóiratokban jelentek meg (Comunicările Academiei R. P. R., Studii şi Cercetări de Matematică – Cluj, Studia Universitarum Babeş et Bolyai, Acta Litteratum ac Scientiarum – Szeged). A Matematikai és Fizikai Lapok, valamint a Zentralblatt für Mathematik (Berlin) munkatársa. Tanulmánnyal szerepel a Bolyai János élete és műve c. kötetben (1953).

Munkái: Algebra (tankönyv a középiskolák VI. osztálya számára, Kv. 1937); Bevezetés a differenciál geometriába (egyetemi jegyzet, társszerző Kiss Árpád, Kv. 1957); Ipotezele care stau la baza geometriei lui B. Riemann (1963).


Gergely Jenő (Vízakna, 1913. nov. 8.) – jogi szakíró, közíró. Középiskolai tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban (1930), jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte (1937), itt szerzett doktorátust (1938). Törvényszéki bíró Besztercén, majd a büntetőjog előadótanára a Bolyai Tudományegyetemen (1949–59), közben bíró a kolozsvári törvényszéken, 1957-től a törvényszék alelnöke.

Tudományos dolgozatai a Justiţia Nouă, Legalitatea Populară, Revista Română de Drept hasábjain jelentek meg, népszerűsítő cikkeit a Korunk, Dolgozó Nő, Igazság, Előre közölte. Tanulmányai elsősorban az anyagi büntetőjog köréből valók, ezen belül főleg a huliganizmus és a közvagyon elleni bűncselekmények kérdéseit tárgyalja. Gyakran foglalkozik a bíróságok szervezési kérdéseivel, főként a népi ülnökök és a bíráskodási bizottságok (comisiile de judecată) működésével. Családjogi tanulmányai a házasság intézményének védelméről szólnak, ehhez a témakörhöz kapcsolódnak a fiatalkorúak bűnözését tárgyaló írásai. Foglalkoztatják alkotmányjogi kérdések is, jelentősek a szocialista törvényesség érvényesítését szorgalmazó cikkei (A szocialista törvényesség sérthetetlensége. Előre 1967. nov. 25.; A törvényesség – szocialista demokráciánk létértelme. Igazság 1968. márc. 29.). Írásaiban a dialektikus materialista módszernek a jogtudomány kérdéseire való alkalmazásával foglalkozik.

Munkái: A huligánság (Mócsy Lászlóval, Jogi Kis Könyvtár, 1957); Aplicarea dialecticii materialiste în drept (az Országos Ügyvédi Tanács kiadványa, 1957); Büntetőjog – Különös rész (egyetemi jegyzet, 1958).


Gergely József – *orvosi szakirodalom


Gergely Piroska – *B. Gergely Piroska


Gergely Tamás (Brassó, 1952. aug. 19.) – novellista. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a *Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője. Első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Forrás-kötete: Módosítás (novellák, történetek, 1981).

Keszthelyi András: The show must go on. Utunk 1982/19. – Németi Rudolf: A kudarc lélektana. A Hét 1982/21. – Kis Géza: Társasjátéknak álcázott különharc. Igaz Szó 1982/6.


Gerő Margit, Bányainé (Budapest, 1906. márc. 17.) – pedagógus. Bányai László felesége, Máramarosszigeten érettségizett (1924), a kolozsvári egyetemen francia nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1928). A felsővisói algimnázium tanárnője, majd Kolozsvárt és Budapesten pedagógiai és lélektani tanulmányokat folytatva a nehezen nevelhető gyermekek nevelésére képezte ki magát. Cikksorozata jelent meg a Nagyváradi Friss Újságban a korszerű nőmozgalomról, neveléstudományi előadásokat tartott a kolozsvári Vasas-otthonban s férje oldalán bekapcsolódott a MADOSZ mozgalmába. 1945. márc. 8-i előadása füzetalakban is megjelent A nők nemzetközi napján c. alatt (Kv. 1945). Előbb a Bolyai Tudományegyetemen tanársegéd, majd 1948-tól Bukarestben a Tanügyi Minisztériumban a nemzetiségi tankönyvek kiadásában volt felelős szerepe. 1952-től Kolozsvárt az esti pártegyetem igazgatója. 1958-ban nyugalomba vonult.

Gerő Sándor – *élclapok


Gherasim Emil (Péterlaka, 1904. okt. 17. – 1946. máj. 26. Marosvásárhely) – újságíró, költő. Ifj. ~ Emil apja. Marosvásárhelyen fémipari iskolát végzett, helyi lapok munkatársa, színész, tisztviselő, a II. világháborúban munkaszolgálatos. Kertész Ákossal és Bartha Istvánnal együtt szerkesztette a Cot la cot – Vállvetve c. kétnyelvű antológiát (Mv. 1936), Emil Dandea és Antalffy Endre előszavaival. A kötetben a szerkesztők mellett többek közt Morvay Zoltán, Tamásy György, Wass Albert magyar, Virgil Carianopol, Vasile Netea, Saşa Pană, Teodor Scarlat román írásokkal szerepel. Zeneműszövegével díjat nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pályázatán (1942). Portréját Márkus Lajos készítette el, több versét megzenésítette Baló Sándor.

Önálló kötetei: Az élet hullámain (versek, Mv. 1935); Anyám (versek, Mv. 1936); Két nap... (versek, Mv. 1942).

Lázár László: "Ha megengedik, ha megengedik..." Ifjúmunkás 1968. ápr. 18. – Kicsi Antal: A testvériség sorkatonája. Vörös Zászló 1968. okt. 19. – Bartis Ferenc: Egy költő, akit nem szabad elfelednünk. Hargita 1970. szept. 7.


Gherasim Emil (Marosvásárhely, 1931. aug. 8.) – szerkesztő, költő, műfordító. Id. ~ Emil fia. Középiskoláit szülővárosában végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést (1954), majd a Ştefan Gheorghiu Politikai és Társadalomtudományi Akadémián nyert továbbképzést a filozófia szakon (1964–66). Temesvárt kezdte pályáját mint a Szabad Szó belső munkatársa, 1967 óta a lap főszerkesztője. Cikkeit, verseit, műfordításait itt s a Vörös Lobogó, Jóbarát, Fáklya, ill. a Drapelul Roşu és Orizont hasábjain közli. Főbb költői motívuma az erkölcsi szilárdság, a helytállás, a haza- és természetszeretet; rendszeresen tolmácsolja a jelenkori román költők műveit.

Kötetei: Emelt fővel (versek és műfordítások, Tv. 1973); Himnusz a román földhöz (jelenkori román költők hazafias versei, Tv. 1977); Zaharia Stancu: Homokra, vízre... (versfordítások, Tv. 1979).

Írói álneve: Görgényi Endre.


gimnázium*középiskola és irodalom


Giszkalay János – *Kézirat; *Új Kelet


Gittai István, családi nevén Szilágyi (Tóti, 1946. dec. 31.) – költő. Középiskolát Margittán (1964), építészeti technikumot Nagyváradon végzett (1969). Tervező Zilahon, 1971-től Nagyváradon. Először a Fáklya, majd az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Bihari Napló, Brassói Lapok és a Familia közölte verseit. Szerepel a Varázslataink (Kv. 1974), Hangrobbanás (Tv. 1975), Végtelen mondat (1977) és Tineri poeţi maghiari din România (Kv. 1979) c. antológiákban.

Forrás-kötete a Megmentett visszhang (1975). Szikár, szűkszavú versei főleg a magányosság érzetének kifejezésében hitelesek. További köteteiben (Szeszélyes galopp. Tv. 1978; Folyosók és tünetek. 1979) kihagyásos versszerkezetei nagyobb kompozíciós egységekbe rendeződnek. Mindinkább az elérhetetlen teljesség szószólója: "a hiány költőjeként" (Mózes Attila) mutatkozik be. Legújabb kötete (Mozgóképek egy idegháborúból. 1982) egy növekvő "idegfeszültség nem annyira feloldása, hanem inkább állandó vibrálása" (Márki Zoltán).

Mózes Attila: Töredék kritika a költészet utolsó szótagjairól. Utunk 1975/5; uő: Kilátás az üveglabirintusból. Utunk 1979/49. – Márki Zoltán: Gyűjtögetés. Előre 1975. okt. 9.; uő: Indulatok és kényszerek. Előre 1983. ápr. 20. – Markó Béla: G. I: Megmentett visszhang. Igaz Szó 1976/6. – Varga Gábor: G. I. hiányérzetei. Interjú. Ötödik évszak, Mv. 1980. 149–54. – Vásárhelyi Géza: Költő és indulata, avagy a hahota mikéntje. Utunk 1982/30.


Gitye László – *Romániai Népszava


Gînduri Studenţeşti – a marosvásárhelyi Egyetemi Központ Kommunista Diákszövetsége vezetőségének kétnyelvű lapja. A 70-es évek elején megjelent háromnyelvű Aeskulap, kétnyelvű *Athenaeum és magyar nyelvű *Thália főiskolás lapok folytatásaként indult 1974-ben; változó időközökben jelenik meg évente 2–3 száma, kezdetben füzetalakban, 1978 óta újságformátumban. Az anyagokat orvos, tanár és színész, később – a Pedagógiai Főiskola megszűnése után – almérnökjelölt diákok írják; a politikai-ideológiai nevelés feladatai mellett, a diákélet szakmai-tudományos gondjain túl az irodalom és a művelődési élet témaköre is szóhoz jut. A magyar nyelvű közlemények riportokat, turisztikai útikalauzt, diákművelődési figyelőt, eredeti folklórgyűjtést, valamint irodalmi próbálkozásokat – verset és rövidprózát – tartalmaznak. A szerzők többségükben az OGYI tollforgató hallgatói.

Főszerkesztők a megjelenés sorrendjében: Galafteon Oltean, Ştefan Sîntpălean, George Gulie, Andrei Cristian orvostanhallgatók. A magyar szerkesztők közt találjuk Kovács Levente tanár, Décse István, Jakabos István, Egyed Zs. Imre, Hegedűs István, Schwarzkopf E. Mihály, Szallós Kis Ferenc, Sisak István, Mánya Zita, Gellért Zita, Veress Kálmán, Szabó István, Madaras Attila, Jochom István, Székely Levente, Demeter Ferenc diákok neveit.


Glasul Minorităţilor – a Lugoson megjelenő *Magyar Kisebbség testvérlapja. Első száma 1923 júniusában hagyta el a Husvéth és Hoffer Nyomdát, felelős igazgatója Jakabffy Elemér, felelős szerkesztője Sulyok István. A havonta megjelenő folyóirat az 1942-es május-júniusi összevont 5–6-os számmal szűnt meg. 1924 januárjától kezdve egyedül Jakabffy Elemér szerkesztette, 1926 januárjától pedig háromnyelvű lappá vált, a ~ mellett a Die Stimme der Minderheiten és La voix des Minorités címet is viselte. A ~ a maga idejében az egyetlen olyan sajtóorgánum volt, amely az itt élő magyarságot s általában az Európában élő kisebbségeket foglalkoztató problémákat közvetlenül hozzáférhetővé tette a román közvélemény számára. Legnagyobbrészt a Magyar Kisebbség cikkeit, tanulmányait, híreit, dokumentumait közölte fordításban, így munkatársi gárdája is azonos volt a magyar nyelvű nemzetiségpolitikai szemléével. A legtöbbet közlő Jakabffy Eleméré mellett Balogh Artúr, Bitay Árpád, Gál Kelemen, Gyárfás Elemér, Kristóf György, Mikó Imre, Paál Árpád, Willer József nevével is találkozunk hasábjain.

Jakabffy Elemér: Nyílt levél Iorga Miklós professzor úrnak. Brassói Lapok 1925. szept. 20.


Glück Andor – *sportirodalom


Glück Jenő (Arad, 1927. szept. 27.) – történész. A középiskolát szülővárosában végezte, a Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett (1952). Tíz éven át az Aradi Múzeum osztályvezetője, 1960 óta szülővárosában tanár. Első írását a Vörös Lobogó közölte (1954), cikkei, tanulmányai a Korunk, Művelődés, Revista Arhivelor, Ziridava, Volk und Kultur, Forschungen zur Volks und Landeskunde, Studia et Acta Musei "Nicolae Bălcescu" s napilapok hasábjain jelennek meg.

Érdeklődési köre elsősorban helytörténeti: önállóan vagy másokkal együtt Arad, Borosjenő, Lippa történetéből tár fel adatokat, az 1849-es aradi vértanúk hagyományát idézi, román és magyar politikusok, írók, művészek – köztük Eftimiu Murgu, Csiky Gergely, Octavian Goga, Bartók Béla, Gaál Gábor – életrajzának aradi vonatkozásait kutatja, feldolgozza az 1877–78-as román függetlenségi háború bánsági visszhangját, a forradalmi paraszt- és munkásmozgalmak helyszíni múltját ismerteti. Kiegészítő helyi dokumentációval járult hozzá a román irodalom klasszikusainak ismeretéhez, munkatársa egy Xenopol-emlékfüzetnek (Arad 1970), Alecsandri, Macedonski és Sadoveanu emlékfüzetének (Arad 1971) és egy Slavici-emlékfüzetnek (Arad 1973), valamint az aradi Népi Egyetem kiadásában megjelent Studii şi documente privind activitatea lui Ioan Slavici c. sokszorosított munkának (I–II. Arad 1976). Románul ismerteti az aradi Ady Endre Társaság történetét (Ziridava XIII. Arad 1981).

Társszerzője Arad megye turisztikai útikalauzának (1974); összeállította, bevezeti és jegyzetekkel kíséri Fialla Lajos magyar orvos 1877–78-as háborús emlékeit (románul és magyarul, 1977). Önálló kötetei: Ocskó Teréz (életrajz románul 1972, magyarul 1978); Aradul muncitoresc (Al. Roz társszerzővel, 1983).

Beke György: Aprólékosság és feledékenység. Utunk 1978/2. – Mihály Imre: A helytörténet haszna – forradalmi nevelőereje. Előre 1983. jún. 8.


Gokler Antal (Zsombolya, 1859. jan. 17. – 1942. máj. 15. Temesvár) – pedagógiai író, zeneíró. ~ Gyula apja. Középiskolai tanulmányait Szegeden és Hódmezővásárhelyen, a tanítóképzőt Csongrádon és Kiskunfélegyházán végezte. Német–magyar szakos tanári képesítést magánúton szerzett. Előbb Aninán és Zsombolyán tanítóskodott, majd Temesvárra került, ahol a polgári fiúiskola igazgatója lett. Nyelvgyakorló tankönyvek szerkesztője (1873–1908). Az Arany János Társaság tagja. Pedagógiai és zenei írásait temesvári, kolozsvári és brassói lapok közölték.

Huszonkét éven át (1905–27) vezette karnagyként a Temesvári Magyar Dalárdát, amely 1923-ban Kolozsvárt az országos dalosversenyen I. díjat nyert. Érdeme, hogy a kórus 1928-ban a Hágában megrendezett nemzetközi énekkari seregszemlén is I. díjat kapott. A Romániai Magyar Dalosszövetség főkarnagya (1928–39), a Magyar Dal munkatársa, a karnagyképző tanfolyamok előadója. A karvezetők számára írt módszertani útmutatója kéziratban.


Gokler Gyula (Zsombolya, 1882. ápr. 12. – 1955. nov. 7. Temesvár) – szerkesztő, újságíró, színikritikus. ~ Antal fia. Pécsett jogászkodott, 1902-től Temesvárt újságíró. A Déli Újság felelős, a Déli Hírlap technikai szerkesztője, a Temesvári Hírlap és a Temesvári Újság belső munkatársa. Szerkesztette a Csendes testvérek könyvesboltja kiadásában megjelent Temesvári Színpad (1915–20), Új Színházi Újság (1922–23), Színház és Mozi (1922–35) c. hetilapokat. Felelős szerkesztője a rövid életű Bánsági Hírlapnak (1931–32; 1935–36); *Program címmel saját színházi lapot adott ki (1936).


Goldberger András (Kolozsvár, 1922. aug. 13.) – kémiai szakíró. Szülővárosa kereskedelmi középiskolájában érettségizett (1942), egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem vegyészeti karán végezte be (1950). A kolozsvári Ipari Építkezési Tröszt munkatársa 1950 óta, közben öt évig a Kolozsvári Műegyetem kutatója (1954–59). Felszeghy Ödönnel és Dezső Ervinnel együtt lefordította R. Zwiebel és S. Abramovici A beton (1956) c. elméleti és gyakorlati útmutatóját. Aurel Ianceu építészmérnök társával együtt eljárást dolgozott ki az egeresi porszénhamu felhasználására könnyű betonból készült falazóelemek gyártásához. A módszer részletes leírását románul a Kolozsvári Műszaki Egyetem 1958-ban megjelent évkönyve közölte, ez jelent meg magyarul a budapesti Építőanyagkutató Intézet számára.


Goldberger Ede (Fogaras, 1887 – 1959. febr. 11. Kolozsvár) – orvosi szakíró. Oklevelét a kolozsvári egyetemen szerezte (1911). Az I. világháború kitöréséig a kolozsvári gyermek-, majd bőrgyógyászati klinikán tanársegéd, 1919 után magángyakorlatot folytatott, majd a Zsidó Kórház főorvosa. A kolozsvári Paul Ehrlich Orvostudományi Egyesület elnöke. 1944-ben deportálják, hazatérése után Kolozsvárt folytat magán-, ill. poliklinikai gyakorlatot. Szakcikkei román, magyar és német folyóiratokban jelentek meg, főleg a nemi betegségek gyógyításának tárgyköréből. Veress Ferenccel együtt új módszert dolgozott ki a kankó kezelésére.

Munkái: Kórélettani és gyógyszerhatástani tanulmány a syphilisről (Kv. 1922); Mit kell tudni mindenkinek a nemi betegségekről? (Kv. hat kiadás 1924–39); Dinamische Pathologie und Pharmakologie der Syphilis (Wien–Leipzig 1928); Kísérlettani és gyógyszerhatástani tanulmány a syphilisről (Kv. 1928); Dr. Ehrlich Pál orvosprofesszor élete és munkássága (klny. Kv. 1931).

Goldner-Arányi Endre – *Erdély 3.


Gombás Pál (Selegszántó, Ausztria, 1909. jún. 5. – 1971. máj. 17. Budapest) – fizikai szakíró. Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. Előbb a szegedi egyetemen adott elő, majd 1940-től Kolozsvárt egyetemi tanár. Tanítványa Fényes Imre, Kónya Albert. Az atomok, atommagok, fémek statisztikus elméletével foglalkozó tudományos dolgozatai nemzetközi elismerést arattak. Könyvei Budapesten, Moszkvában, Bázelben, Berlinben jelentek meg. 1944-től a budapesti műegyetemen tanított.

Kolozsvári tartózkodása alatt főleg a Zeitschrift für Physik c. német folyóiratban közölt; a kolozsvári egyetem *Acta kiadványsorozatában jelent meg Bevezetés az atomfizikai többtestprobléma kvantummechanikai elméletébe c. munkája (1943).

Kónya Albert: G. P. Fizikai Szemle, Bp. 1971/6.


Gombos Benő (Óbecse, 1864–1935. jan. 16. Kolozsvár) – közíró. Magántisztviselő, kereskedelmi ügynökséget nyitott. A Tanácsköztársaság idején egy rézárugyár termelési biztosa. 1919 után Kolozsvárt bekapcsolódott az OMP munkájába, 1924-től központi ellenőr. Írásait a Magyar Kisebbség közölte, ezekben a magyar–zsidó kapcsolatok megszilárdítását szorgalmazta (1923/2), elutasította az antiszemitizmust és az előnytelen nemzetiségi megkülönböztetést (1923/5), fellépett a kollektív kisebbségi jogokért, harcolt a cionizmus ellen (1925/6). Egy antiszemita támadásra válaszolva (1925/9) tiltakozott a magyar anyanyelvű és kultúrájú zsidóságnak a magyar nemzetiségi közösségből való kizárása és faji megkülönböztetése ellen.


Goór Pál – *Temesvár magyar irodalmi élete

Gopcsa László – *Örmény–magyar irodalmi kapcsolatok


Gorkij Irodalmi Kör, teljes nevén Makszim Gorkij Irodalmi Kör – az Írószövetség kolozsvári fiókjának alkotási köre az 50-es években. Miután megszűnt a Bolyai Tudományegyetem Schuller Rudolf vezette irodalmi köre, melynek többek között Bajor Andor, Deák Tamás, Herédi Gusztáv, Márki Zoltán, Szász János, Tóth István és Vandra Margit voltak rendszeres résztvevői, 1950 körül megalakult a városi jellegű ~. Ennek elsődleges feladata a munkásírók felkutatása, írásra ösztönzése volt, üléseire eljárt a felsőbb osztályos középiskolásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály. Az akkor divatozó dogmatizmus szellemében elsősorban a tartalmi vonatkozásokra fordítottak figyelmet. Az itt felolvasott írások antológiában is szerepelnek: Fogj bátran tollat! (1950).

A kör az Írószövetség kolozsvári fiókjának akkori székházában (Rhédey-palota) tartotta üléseit. Kijelölt irányítói közt volt Fodor Sándor, Asztalos István, Balla Károly, Tamás Mária, Székely János, Marosi Péter. Az ülésekre eljárt az írói pályára induló fiatalok közül Hervay Gizella, Lászlóffy Aladár, Palocsay Zsigmond, Szilágyi Júlia, majd 1954 után Sinkó Zoltán és Lászlóffy Csaba. A ~ utolsó elnöke 1959-ig, a megszűnésig, Szépréti Lilla.

1956 végén, az 50-es években meghurcolt Gaál Gábor rehabilitálását követően, a kör az ő nevét vette fel: *Gaál Gábor Kör néven működött tovább.


Gottlieb János (Nagybánya, 1929. jan. 21.) – matematikai és természettudományi író. Középiskolai tanulmányait Nagybányán végezte (1947), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett fizika–matematika szakos tanári diplomát (1951). A iaşi-i Al. I. Cuza Egyetemen kezdte pályáját; itt doktorált (1962) T. T. Vescan vezetésével. Egyetemi tanár. Elméleti fizikai dolgozatai román, angol, német, francia, magyar szakfolyóiratokban jelennek meg. A Matematikai és Fizikai Lapok munkatársa volt, a naprendszer keletkezésének kanti elméletéről az Utunkban írt (1955), a Korunk Idő és okság a relativitáselméletben c. hozzászólását közölte (1965).

Göbl László – *Gáldi László


Göldner Károly – *műfordítás; *Zord Idő


Gönczy Lajos – *gyermekirodalom; *református egyházi irodalom

Görbe István (Halmi, 1935. ápr. 19.) – közíró, folklorista, műfordító. Szatmáron tanítói, a Bolyai Tudományegyetemen 1958-ban tanári oklevelet szerzett. Előbb Nagybányán, majd 1960-tól Szatmáron általános iskolában tanít.

Irodalmi, közművelődési, népköltészeti, népművészeti, képzőművészeti, színházi tárgyú írásai és mai román költőket megszólaltató műfordításai 1958-tól jelennek meg az Utunk, Művelődés, A Hét, Korunk, valamint napilapok és hetilapok hasábjain, az Évek énekei c. antológiában (Kv. 1971) s a Cikkek és tanulmányok c. kiadványban (Szatmár 1972). Kriza János költészetéről írt államvizsga-dolgozatában mintegy 80 közöletlen Kriza-verset tárt fel; értékes a nagybányai Veresvíz negyedben összegyűjtött népmondaanyaga, ebből Pintye Gligor-mondákat tett közzé (Korunk 1969/11). Kaffka Margit írói indulásáról közölt új anyagot egy tanári ülésen, tanulmánya kéziratban.

Írói álneve Halmi György.

Faragó József: Folklorista tanáraink. Utunk 1969/10.


Görög Ferenc (Szászváros, 1881. jún. 21. – 1970. szept. 18. Kolozsvár) – történetíró, szerkesztő. Szülővárosában a Kuun Kollégiumban érettségizik (1899), a kolozsvári egyetem bölcsészeti karán A két Rákóczy György fönnhatósági joga a két [román] vajdaság fölött (Bp. 1904) c. dolgozatával történelem–oklevéltan tárgykörből doktorátust, majd történelem–latin szakos tanári oklevelet szerez (1906). 1903 őszétől 1925-ig a szászvárosi Kuun Kollégium tanára, közben igazgatója is. A kollégium bezárása után 1925 szeptemberétől 1929 áprilisáig a Temesvári Agrár Takarékpénztár Rt. nagyszebeni fiókjának tisztviselője, majd a kolozsvári Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézetnél cégjegyző igazgató 1944 novemberéig, amikor nyugdíjazzák.

Diákkorában Szádeczky Lajos biztatására másolja le és közli a Farkas utcai templom egyleveles nyomtatványait (Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1901/1); ugyancsak Szádeczky irányítja figyelmét a román–magyar történelmi kapcsolatok kutatására, legtöbb tanulmánya e témakörbe vág. Összeállítja A szászvárosi ref. Kún Kollégium Emlékkönyvét (Kv. 1925), a 30-as években a Minerva Rt. Népkönyvtár- és Jutalomkönyv-akcióit vezeti, s a nagyközönségnek szóló népszerűsítő kiadványokat ír és szerkeszt. A magyar nemzet története (Kv. 1935) c. kétrészes illusztrált munkájának szerepe volt az ifjabb nemzedékek tudatának kialakításában. Az 1930-ban megindított Minerva Népkönyvtár hat füzetét (Petőfi Sándor verseiből; Tatárok torkában; Házi kincstár; Hasznos tudnivalók; Három tenger partjai között; Nevessünk!) írta, ill. szerkesztette. Tüzes lelkek címmel (Kv. 1932) Gramantik Margittal együtt kommentárokkal ellátott magyar történelmi elbeszélésantológiát állított össze többek közt Kovács Dezső, Gyallay Domokos, Török Sándor írásaiból. Életrajzzal, magyarázatokkal kiadta Arany (Válogatott költeményei, Kv. 1936; Elbeszélő költeményei. Kv. 1937) és Petőfi (Költeményei. Kv. 1938; János Vitéz – A helység kalapácsa – Bolond Istók. Kv. 1938) műveit.

A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat, EKE, EMKE és Erdélyi Néprajzi Múzeum választmányi tagja volt. Tanulmányait, cikkeit az Erdélyi Múzeum, Egyetemi Lapok, Szászváros, a budapesti Századok, majd a Pásztortűz, Brassói Lapok (1926–27), Magyar Nép (1929–39), Erdélyi Magyar Naptár (1930–38), valamint a kollégiumi értesítők közölték. Még diákéveitől barátság fűzte Dr. Petru Grozához, aki értékelte történészi munkásságát.

Más művei: A két [román] vajda Báthory Zsigmondnak tett hűségesküje (Déva 1905); Báthory Gábor és Bethlen viszonya a két [román] vajdasághoz (Kv. 1905); Básta kora (kézirat); Szászváros város és szék vázlatos története 1690-ig (kézirat).

Sz.: A szászvárosi ref. Kún Kollégium Emlékkönyve. Pásztortűz 1925/17. – [Vásárhelyi János:] Dr. G. F.: A magyar nemzet története. Református Szemle 1935/21.


Götz Endre (Hosszúfalu, 1924. aug. 27.) – geológiai szakíró. A brassói Honterus Gimnáziumban érettségizett (1943), a Bolyai Tudományegyetemen Török Zoltán tanítványaként szerzett diplomát (1948) s a földrajz–földtan tanszéken dolgozott (1949–59); ekkor jelent meg két tanulmánya: Amfibólok magmatikus rezorpciója a Görgényi-havasok andezitjeinél (A kolozsvári Victor Babeş és Bolyai Egyetemek Közleményei. Természettudományi sorozat 1957/1–2) és Adatok a Gyergyói-medence üledékeinek problémájához (Studia Universitatum Victor Babeş et Bolyai. Ser. II. Fasc. 1. Geologia, Geographia 1958/5). Előbb 1960-ban a kolozsvári Bányaipari Vállalathoz, majd a nagybányai Bányatröszthöz került, 1965 óta a Bányászati és Színesfémkohászati Kutató és Tervező Intézet munkatársa Nagybányán. A Revista Minelor több – társaival közösen szerzett – román nyelvű tanulmányát közölte a Máramaros megyei bányavidékek geológiájáról, ugyancsak szakmunkával szerepel az Anuarul Marmatia c. múzeumi évkönyvben (1978). Ismeretterjesztő írásai a Bányavidéki Fáklya hasábjain jelennek meg.


Götz Irén Júlia (Magyaróvár, 1889. ápr. 3. – 1941 vége, Szovjetunió) – kémiai szakíró. Dienes László felesége. A budapesti tudományegyetem kémia–fizika–matematika szakán szerzett doktorátust (1911). Egy évig Párizsban ösztöndíjas volt a Nobel-díjas Curie asszony intézetében. Részt vett a Galilei Kör tevékenységében, a kommün után emigrált, 1920-tól Bukarestben Bölöni György társaságában a Bukaresti Hírlapot szerkesztette, 1922-től a kolozsvári Gyógyszerészeti Intézet adjunktusa, 1925-től előadótanár az orvosi karon. 1928 őszén családjával Berlinbe költözött. 1931-től Moszkvában a Nitrogén Kutató Intézet munkatársa, 1941-ben hamis vádak alapján meghurcolták, majd szabadlábra helyezték. Tífuszban halt meg.

Romániai tartózkodása alatt 1921-ben a Napkelet közölte A tudomány harca a világnézetért c. tanulmányát; 1923-ban a Román Akadémia francia nyelvű közlönyében jelent meg szakdolgozata a molekulák és ionok más anyag oldatában való diffúziójáról (G. P. Pamfillal közösen); 1926-tól G. szignóval rendszeres munkatársa a Korunk kultúrkrónikájának. Írásai közül kiemelkedik: Harc Einstein körül, Az elemek átváltozása és a modern anyag-fogalom (1926), Rakétán a világtérbe (1928), Kozmikus sugárzás (1929), A milliomosok utcája (1930).

Hegedűs Éva: G. I. J., az első magyar egyetemi előadónő. Magyar Kémikusok Lapja, Bp. 1937/9. – Dienes László: "sejtelme egy földindulásnak..." Szerkesztette Sugár Erzsébet. 1976. 378–79.


grafika (görögül: íráshoz tartozó) – eredeti, de nyomás útján sokszorosított művészi alkotások elnevezése. A képzőművészeteknek ez az ága esik legközelebb az írásbeliséghez, könyvkiadáshoz, lapszerkesztéshez. A romániai magyar képzőművészetben a két világháború között eltelt években önállósult s indult fejlődésnek. A 20-as évek elejétől egyre több kiállításon mutattak be különálló képzőművészeti műfajként rajzokat vagy sokszorosító technikával készült metszeteket, de könyvkiadásunk és folyóiratkultúránk fejlődése is erős ösztönzést adott a ~-nak, feltétlen előnyben részesítve mint illusztrációt a vonalas vagy folthatásokra épített képet. Az akadozva működő intézményes művészeti oktatás kihagyásait igyekeztek pótolni azok a lapokban, folyóiratokban megjelent szakmai jellegű bemutatások, amelyek olykor a grafikai eljárások részletes technikai leírását nyújtották. Ferenczy Valér, Szántó György, Kós Károly és mások jelentettek meg ilyen indítékú írásokat; Ferenczy Valér előadásokon is népszerűsítette a rézkarc művészetét. Kolozsvárt a Münchenből hazatért Papp Lajos 1922-es kiállítása ismertette meg a tárlatlátogatókkal a sokszorosító ~ változatos művészi kifejezőeszközeit: rézkarcokat, akvatintát, mezzotintát és kőrajzokat mutatott be. A mélynyomású metszettechnikák műveléséhez elengedhetetlenül szükséges présgépeket ő, Ferenczy Valér és Nagy Imre hozta először Erdélybe. Népszerű volt már valamivel korábbról is a magasnyomású linóleummetszés. Ács Ferenc, Kós Károly, Krausz Ilona, Mattis-Teutsch János, Tóth István és mások készítettek nagyszámú metszetképet vagy adtak ki metszetalbumokat.

Grafikai művészetünk nagykorúsításához több kimagasló tehetségű alkotónk járult hozzá. A 20-as évek közepétől Nagy Imre jelentkezik fametszetekkel, rézkarcokkal, ill. tusrajzokkal. A 30-as évek elejétől Gy. Szabó Béla épít gazdag életművet fametszeteiből, szén- és tusrajzaiból. A fametszőművészet értékeit tudatosítja a Kolozsvárt született és jelenleg Angliában élő Buday György: Arany János balladáihoz készített fametszetes illusztrációi művészetének kimagasló értékei.

A ~ mellett elkötelezett alkotók munkáiban is végigkísérhető a kor stílusainak és stílusirányzatainak változása, a konzervatív, ill. az újra fogékony szemlélet vitája. Éppen a grafikában él legtovább az erdélyi szecesszió szép hagyománya – Kós Károly, Debreczeni László, Vámszer Géza linóleummetszeteiben és rajzaiban –, s ugyanígy a mozgékony grafikai technikák közvetítik felénk leghamarabb az avantgárd szellemiségét. A Brassóba hazaköltözött Mattis-Teutsch János linóleummetszetein az expresszionista és konstruktivista szemlélet érvényesül. Nagy István pompás rajzművészetében is konstruktív elemek mutathatók ki. Szántó György, Leon Alex, Podlipny Gyula és Vida Géza grafikáin az expresszionizmus formajegye és társadalomszemlélete kap művészi tartalmat. A kubizmus feltétlen hatása érvényesül a nagybányai csoporthoz tartozó Dömötör Gizella és Mund Hugó rajzain, Klein József metszetein. Az olasz eredetű újklasszicizmus kel életre Erdős I. Pál korai fametszetein, de hosszabb-rövidebb ideig mások (Buday György, Gy. Szabó Béla) alkotásain is.

Önálló albumokban, könyv- és folyóirat-illusztrációkon a hagyományokhoz jobban ragaszkodó alkotók között említjük meg a székely népélet ábrázolásában jelentős Márton Ferencet, a nagybányai festői motívumokat grafikába átültető Boldizsár Istvánt, P. Kováts Gézát, a Máramarosszigetről indult, erősen szociális érzékű Kazár Lászlót, a Kolozsvár műemlékeit rajzsorozatban megörökítő Hankó Jánost, a KZST-vel és az Erdélyi Helikon körével kapcsolatot tartó, Marosvásárhelyen dolgozó s e várost rajzokban bemutató Hajós Károlyt, az aradi festőművész Hajós Imrét, az akvarellista és rajzművész Pataky Sándort s a szobrászat mellett grafikában is jelentkező Kara Mihályt.

A II. világháború után válik teljesebbé Nagy Imre és Gy. Szabó Béla grafikai művészete. Kötetekbe összefoglalt rajzaik és metszeteik vallanak erről leghívebben. Mellettük felnő egy új nemzedék, amely már eleve a ~ ágazatainak művelése mellett kötelezi el magát. Az 1948-ban megalakult kolozsvári Képzőművészeti Főiskola külön tanszékén oktatják a grafika technikáit. A könnyebben megszerezhető szakmai jártasságnak tudható be, hogy egyre többen foglalkoznak a rézkarc és rokon technikái művelésével, a monotípiával, a kollázs- és vegyestechnikákkal.

Több jeles grafikusművész egyes lapoknál vagy kiadóknál helyezkedett el mint grafikai szerkesztő és illusztrátor. Így Árkossy Istvánnak az Utunk, Cseh Gusztávnak a Dolgozó Nő, Csutak Leventének a Brassói Lapok, Deák Ferencnek a Kriterion Könyvkiadó, Soó Zöld Margitnak a Napsugár, Turós Lászlónak az Igazság ad alkalmat arra, hogy művészetükben előtérbe kerüljön a könyveket és lapokat egyaránt díszítő, irodalmi szövegeket kísérő *illusztráció. Határainkon túl is megbecsült értékeket mutatott fel a *plakátművészet terén Molnár József Bukarestben, s az ugyanitt több évig dolgozó Pusztai Péter. Kiállításokon rendszeres jelenlétükkel, rajz- és metszetsorozataikkal képviselik a felsoroltakkal együtt hazai magyar grafikai művészetünket: Tamás Klára, Bencsik János (Bukarest), Karancsi Sándor (Gyergyószentmiklós), Forró Antal, Kopacz Mária, Kovács Károly, Simon Györgyi (Kolozsvár), Haller József, Szotyori Anna (Marosvásárhely), Kusztos Endre (Makfalva), Walter Frigyes, Bitay Zoltán (Nagybánya), Mátyás József (Petrozsény), Paulovics László (Szatmár), Kazinczy Gábor (Temesvár), Hervai Katalin (Sepsiszentgyörgy).

Grafikusaink egyik régóta kiművelt teljesítménye az *ex libris néven ismert, könyvjegyként sokszorosított grafikai lap.

A két világháború között a legrangosabban illusztrált Erdélyi Helikon és Pásztortűz, a jelenben pedig az Utunk, Korunk, Igaz Szó és A Hét, valamint a Napsugár gyermeklap grafikusaink sok ezer rajzának és metszetének adott helyet. Külön megnyilatkozási lehetőséget nyújtanak a 60-as évektől rendszeresített országos metszetszalonok, grafikai biennálék és a sok esetben külön szervezett megyei grafikai kiállítások. Többen képviselték a romániai magyar képzőművészetet olyan nemzetközi fórumokon, mint a Velencei Biennálé vagy a barcelonai Joan Miró Fesztivál.

(M. J.)

Szántó György: A modern grafika szerepe. Erdélyi Helikon 1929/3. – Kós Károly: A grafikai művészetek fejlődési útja. Erdélyi Helikon 1929/4; uő: Erdélyi grafika, erdélyi grafikusok. Erdélyi Helikon 1929/5. – Vásárhelyi Z. Emil: Buday György. Pásztortűz 1936/17. – Julius Bielz: Die Graphik in Siebenbürgen. Nagyszeben 1947. – Gazda József: Nagy Imre. Kismonográfia. 1972. – Nagy Imre: Kétszáz rajz. László Gyula előszavával, 1973. – Solymár István: Nagy István. Monográfia. Bp. 1977. – Murádin Jenő: Ferenczy Valér és az erdélyi rézkarcművészet. Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1979/1; uő: Gy. Szabó Béla. Monográfia. 1980; uő: A Ferenczy művészcsalád Erdélyben. Kismonográfia 1981. – Csire Gabriella: A grafikus "útinaplója". Bencsik János Proiecţii Europeene c. kötetéről. Előre 1982. márc. 4.; – uő: A kisgrafika becsülete. Előre 1982. dec. 2.


Grandpierre Edit – *Erdélyi Tudományos Füzetek; *műemlékvédő irodalom


Grandpierre Emil (Nagykanizsa, 1874) – *Nagy Péter


Grandpierre Emil (Kolozsvár, 1907) – *Kolozsvári Grandpierre Emil


Graphic-Union – a Romániai Grafikai Munkaadók Szövetségének hivatalos lapja; különböző alcímekkel román–magyar–német nyelven 1921 és 1934 között (I–XIV. évfolyam) jelent meg váltakozó időszakokban Temesvárt, Kolozsvárt, ill. Nagyváradon, aszerint, hol székelt a szervezet központja. Felelős szerkesztője 1921-től Dózsa Andor, 1925-ben Faragó Dezső, az 1933/9-es számtól Jávor József. A közlöny céljai közé tartozott a tagok közti kapcsolat fenntartása, a szakmai kérdések megvitatására alkalmas fórum biztosítása, közös érdekvédelem, valamint a nyomdatulajdonosokat érintő gazdasági kérdésekre vonatkozó adatszolgáltatás.

Széles körű profiljából kifolyólag gazdaság-, társadalom- és technikatörténetileg egyaránt értékesíthető forrásanyagot tartalmaz. Könyvgrafikai szempontból főként a nagyváradi időszak színes műmellékletei s az 1927 és 1930 között Temesvárt nyomtatott évfolyamok borítói érdemelnek figyelmet.


Gréda József (Nagyvárad, 1911. jún. 18.) – költő, műfordító. Középiskolát szülővárosában végzett, Frankfurt am Main városában közgazdasági tanulmányokat folytatott (1931–33). Nagyváradon kereskedelmi tisztviselő. 1944-ben Auschwitzba deportálták, hazatérve újra tisztviselő, majd 1950-től a nagyváradi Állami Színház irodalmi titkára, 1961 óta Izraelben él, a Tel Aviv-i Új Kelet munkatársa.

Első verseit és fordításait a Cimbora közölte; 1927-ben tolmácsolásában adták ki Merre c. alatt Erich Kästner verseinek első magyar gyűjteményét. A régi Korunk, Brassói Lapok és Új Kelet, majd a II. világháború után az Igaz Szó, Utunk, Előre s a budapesti Irodalmi Újság közli írásait; jelenleg az Új Kelet Tel Aviv-ban megjelenő új folyamának belső munkatársa, s figyelemmel kíséri a romániai irodalmi élet eseményeit.

Mintegy 40 színdarabot fordított magyarra, köztük Horia Lovinescu A lerombolt fellegvár c. darabját (könyvalakban 1956) és spanyolból Calderon de la Barca Szoknyás kobold c. verses vígjátékát. Fordításában jelentek meg magyarul Cezar Bolliac (1953), Alexandru Toma (1950), Cicerone Theodorescu (1957) válogatott versei, magyarra ültette át B. P. Haşdeu Răzvan és Vidra c. eposzát (1969), Eminescu több versét. Fordított oroszból is. Bábszínházak számára több eredeti darabot írt. Mai héber költők címen összegyűjtött műfordításainak gyűjteményét már Tel Avivban (1971), A hajdani kert című jiddis költő-antológiáját Budapesten adták ki (1971). Néhány verse Avigdor Hámeiri fordításában héberül is megjelent.

Önálló verseskötetei: Fogózz a semmibe (Nv. 1945); Hegedűszó (1955).

Scheiber Sándor: Mai héber izraeli költők. Nagyvilág, Bp. 1971/10.


Gredinár Aurél (Kolozsvár, 1896. szept. 2. – 1967. márc. 21. Kolozsvár) – újságíró, színműíró. A kolozsvári Piarista Gimnáziumban érettségizett, egyetemi tanulmányait azonban félbeszakította katonai és frontszolgálata. Az I. világháborúból hazakerülve újságírói pályára lépett. A dési Szamosmente kolozsvári szerkesztője, a Brassói Lapok és a Kolozsvári Friss Újság munkatársa, az Ellenzék belső munkatársa (1924–40), majd az Erdély riportere (1944–48). Írásait 1946 után az Utunk közölte.

A kolozsvári Magyar Színház mutatta be Jaurès halála c. háborúellenes egyfelvonásosát (1931), Walter Gyulával közösen írt Alsóbb osztályba léphet c. színművét (1935) s újabb vádbeszédként a háború ellen Senkit sem terhel felelősség c. szatirikus játékát (1947). Egyfelvonásosaiban a műkedvelők színpadára vitte Petőfi, Szendrey Júlia, Varga Katalin alakját, az MNSZ munkásvértanú-pályázatán díjat nyert Huszonhárom éves volt c. egyfelvonásosa Ocskó Teréz tragédiáját jelenítette meg (1948).


Greiner Irén – *Orvosi Szemle


Grépály András (Halmágy, 1912. ápr. 4. – 1990. dec. 27. Budapest) – orvosi szakíró. Középiskolát a fogarasi gimnáziumban végzett (1930), oklevelét a kolozsvári egyetemen szerezte (1936). Nagyváradon szanatóriumi, Kolozsvárt klinikai tüdőorvos (1937–45), a Bolyai Tudományegyetem tüdőrendelőjét vezeti (1946–49), majd a marosvásárhelyi OGYI tanársegéde, 1952-től a Gyermekklinika tüdőosztályának vezetője, 1972-től nyugalomba vonulásáig egyetemi előadótanár. A gyermekkori gümőkór szakértője. Szakközleményei román, magyar és német szakfolyóiratokban, többek közt az Orvosi Szemle, Cercetări de Fiziologie, Fiziologia Normală şi Patologică, Magyar Sebészet (Bp.), Immunitäts und Allergieforschungen hasábjain a gyermektuberkulózis, agyvelő- és agyhártyagyulladás, sarcoidosis kérdéseivel foglalkoznak.

A Barbu Zeno-féle Tüdőgyógyászati jegyzetek (Mv. 1952), az A. Rusescu-féle Manual de pediatrie (1962), valamint a Puskás György és munkatársai összeállította Curs de pediatrie (1976) és Gyermekgyógyászati jegyzetek (Mv. 1981) társszerzője.


Grigercsik Géza – *közgazdasági szakirodalom


Grigercsik Jenő (Petrozsény, 1915. jan. 12. – 1983. márc. 6. Kolozsvár) – földrajzi szakíró. ~ Géza öccse. Középiskoláit szülővárosában végezte (1935), a kolozsvári egyetemen szerzett tanári diplomát (1940). Előbb a kolozsvári Gép- és Villamosipari Középiskola, ill. Ady–Şincai Líceum tanára, 1949-től a Bolyai Tudományegyetemen, 1959-től az egyesített Babeş–Bolyai Egyetemen légkörtant és éghajlattant, valamint földmérés- és térképészettant adott elő, majd 1964-től a temesvári tanárképző főiskolán és egyetemen tanított nyugdíjazásáig (1974). Szakírói tevékenységet főleg a meteorológia területén fejtett ki a kolozsvári és temesvári egyetem szakfolyóirataiban, a Korunkban és a budapesti Időjárás c. folyóiratban.

Munkája: Gyakorlati meteorológia (1958).


Gróf László (Abádszalók, 1891. júl. 6. – 1971. máj. 1. Nagyvárad) – dramaturg, rendező, műfordító. Szegeden érettségizett (1910), Budapesten az Országos Színművészeti Akadémián szerzett oklevelet (1913). Nagyváradon (1913–30), Bukarestben (1930–35), majd Kolozsvárt (1935–40) rendező és színész, a Bolyai Tudományegyetem jogi–közgazdasági karán A színház mint gazdasági vállalkozás c. dolgozatával doktorált (1946). Nagyváradon színész és rendező 1949-től nyugalomba vonulásáig (1960).

Színészként és vállalkozóként része van a 20-as évek elején Nagyváradon megindult filmgyártásban, 1925-ben Halló, Amerika! címen Hetényi Elemérrel közösen forgat filmet. Az erdélyi magyar színjátszás intézményes kereteinek megteremtésében Janovics Jenő oldalán vett részt. A műsor európai nyitottsága érdekében számos színművet fordított német, orosz és román nyelvről magyarra. Irodalmi rendezvények gyakori előadója, dramaturgiai kérdésekről (Ádám és Lucifer viszonya; Petur bán jellemzése; Tiborc panaszkodó vagy lázadó?) és színi esztétikai kérdésekről (az átélésről Diderot nyomán, a színészről a pódiumon és a magánéletben) értekezett. Színi jegyzeteit kolozsvári és nagyváradi napilapok közölték.

Sz. G. [Szappanyos Gabriella]: Hazahozott a vágy, hogy ismét a magyar szó szolgája legyek... Interjú G. L.-val. Hölgyfutár 1935/10. – Katona Szabó István: Színházi Kislexikon. Közli Színjátszó személyek. A Hét évkönyve 1982. 208.

ASZT: G. L. pályájáról. LM 2552.

Grois László – *Ellenzék

Gross Ignác – *szótár


Gross Sándor – *Orvosi Szemle 1.


Grosz Dezső (Resica, 1898. febr. 17. – 1975. jún. 15. Temesvár) – újságíró, költő, műfordító. Középiskolát Aradon, jogi tanulmányokat Budapesten és Kolozsvárt végzett. Temesvárt különböző ügyvédi irodákban gyakornokoskodott, majd hivatásos újságíró lett. Kezdetben a Reiter Róbert szerkesztette Munkáslap (1919–20) és az Esti Lloyd (1924), majd 1926-tól a Déli Hírlap belső munkatársa. Cikkeit, riportjait és könyvrecenzióit, valamint avantgardista fogantatású verseit s román és német költőket tolmácsoló műfordításait más lapok is közölték. Az 1934-ben felavatott temesvári Újságíróklub első igazgatójaként sokrétű társadalmi és közművelődési tevékenységet fejtett ki: rendszeresítette az irodalmi előadásokat, kiállításokat és hangversenyeket. Többek közt Indig Ottó, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Nagy Endre, Hunyady Sándor, Ligeti Ernő, Ion Marin Sadoveanu, Tabéry Géza tartott itt előadást vagy olvasott fel műveiből.

Az Újságíróklub kiadásában jelent meg a Program c. alkalmi füzet (Tv. 1935), amely a rendezvények műsorai mellett első közlésben jelentette meg Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Ormos Iván nem egy versét, Franyó Zoltán német nyelvű Eminescu-fordításait és esszéit, Erdős Renée, Karinthy Frigyes, Kalotai Gábor novelláit, humoreszkjeit, Bechnitz Sándor (Flaneur) írását. A 30-as évek végén az Argus, a felszabadulás után a Luptătorul Bănăţean és Sportul Popular munkatársa.


Grosz Ferenc – *nyomdászírók


Grosz Sándor (Temesvár, 1908. ápr. 24. – 1965. ápr. 22. Temesvár) – újságíró, sportriporter. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a Piarista Gimnáziumban s a Zsidó Líceumban végezte. Első írásai 1923-ban jelentek meg a temesvári lapokban. Különböző sportújságok tudósítója, a Sport és Aréna, 10 Perc Sport, Sport és Kritika, Bánáti Sportélet c. kiadványok, egy Futball-évkönyv (1937) szerkesztője. A felszabadulás után a Sportul Popular c. fővárosi lap temesvári szerkesztője s a Szabad Szó sportrovatának vezetője.

Kötetei: 3 év zsidó kényszermunka (Tv. 1944); Félpálya kiadó (Szimonisz Henrikkel, Tv. 1946).


groteszk (az olasz grotta 'barlang', ill. az ebből származó grottesche 'barlangi' szóból) – először a XV. századi olasz reneszánsz díszítőművészet által használt stíluskategória a heterogén (emberi, növényi, állati) formákat összekapcsoló ábrázolási módra. A romantikában (főként Friedrich Schlegel és Jean Paul, ill. Victor Hugo elemzéseiben) válik teljes jogú esztétikai kategóriává, amely a legszélsőségesebben ellentétes pólusok: a fenséges és alantas, tragikus és komikus, ijesztő és nevettető, rút és szép, taszító és csábító vonások egységbe szervezésével vált ki hatást. A ~ hatásban a súlypont általában eltolódik: ennek alapján lehetséges a tragikus, a komikus és az analitikus ~ megkülönböztetése. Mint esztétikai minőség – a klasszikus, harmonikus minőségekkel szemben – a paradoxonra épít, struktúrájában uralkodó az alogizmus, a "valószínűtlenség valószínűsítése". Már Hegel utalt arra, hogy a ~et létrehozó tudat egy önmagában megkettőződött, boldogtalan tudat; századunk kiemelkedő ~ írója, Örkény István szerint a ~ lényeges jellemzője egyfajta kettős látás.

A ~ alkotások, a ~ ábrázolási mód nagyarányú elterjedése századunkban azzal magyarázható, hogy a XIX. század megvalósításaival és a művészetben uralkodó viszonylag egységes, harmonikus emberképével szemben a XX. század – két világháborúval és az áldozatok sorával – alapvetően megrendítette az ember nembeli öntudatát, megkérdőjelezte az egységes, harmonikus ábrázolás művészi lehetőségeit és érvényességét. A ~ struktúra lényege – mutat rá a német Wolfgang Kayser, a ~ről szóló legátfogóbb monográfia (1957) szerzője – az otthoniasság látszata mögül hirtelen fölbukkanó elidegenedett világ, a világ széttöredezettsége, a lét szakadékaiból föltörni kész démoni erő, amelynek azért nem lehet harmonikus ábrázolása, mert akkor az emberi világrend teljes jogú tagjává tennők az apokalipszist. Mindezek miatt a ~ humánus művészet, a tudáson alapuló tiltakozás korszerű művészi formája.

A harmonikussal szemben, amelyre a világ központjában álló és attól elkülönülő, klasszikus-szimmetrikus testfelépítésű ember jellemző, a ~ ábrázolásban eltűnik a határ ember és a világ között, a kettő elemei heterogén módon összekeveredhetnek. Az emberábrázolásra a testi és lelki vonások eltúlzása vagy torzítása a jellemző. Az ember életműködései – hangsúlyozza Mihail Bahtyin, a ~ orosz kutatója Rabelais művészetéről szóló munkájában (1965) – elemi erejű kozmikus működések a ~ben. Ugyanakkor a társadalmi lényként megjelenített ember is többnyire elemi erejű, irracionális késztetések kivitelezője, de a ~ ábrázolásokban a hősök cselekvése fényt derít ezek természetére (akárcsak a ~ egyik tárgyi ősforrásában, a népmesében). A ~ ábrázolásra általában a leírás tárgyiassága, egyes elemek nagyfokú részletezése és kiemelése a jellemző, ugyanakkor a művészi teljességre törekvés. Ez együttesen – s az ábrázolt típusok kis száma miatt – gyakran vezet allegóriához.

Műfaji szempontból a ~ inkább az epikus és a drámai műfajban jelenik meg: a regényben elsősorban ~ ötlet, epizód vagy jelenet formájában. A többnyire ~ elemekből építkező regény általában szatirikus regény, de a fantasztikus regényben is fontos szerepet játszanak a ~ elemek. A rövidebb epikus formák közül a novella képes teljes egészében a ~ paradoxonra építeni. A drámai műfajban az abszurd, abszurdoid vagy az ellendráma használja a ~ formatárát, de mindig a teljes abszurdon "innen", amennyiben az abszurd félelem, a kozmikus rettegés fölött győzedelmeskedik a ~ nevetés. A lírában elsősorban a hatás felől ragadható meg a ~, de a ~et eredményező sajátos poétikai eszközökről már kevesebbet tárt fel a kutatás; kétségtelen, hogy elsősorban (például az álomköltészetre jellemző) képiség és látomásosság, a fekete humor, az irónia és bizonyos ritmikai-rímeltetési eljárások, valamint – a vers nyelvi rétegében – utaló vagy kettős jelentések eredményeznek ~ hatást.

A romániai magyar irodalomban a két világháború között elsősorban Nagy Dániel (Cirkusz c. regényében), Tamási Áron (egyes novelláiban) és Karácsony Benő éltek a ~kel. Újabb kori prózánkban többek közt Bajor Andor, Bálint Tibor, Bodor Ádám, Csiki László, Panek Zoltán, Vári Attila s Darkó István, a korán elhalt Forrás-szerző, a drámában Páskándi Géza, Györffi Kálmán fordult a ~ kifejezésformákhoz. A lírában Balla Zsófia, Cselényi Béla, Markó Béla, Szilágyi Domokos és Palotás Dezső egyes versei mutatnak ~ jegyeket.

(E. P.)

Bretter György: Vágyak, emberek, istenek. 1970. 254. – K. Jakab Antal: A véges nap és az epika nosztalgiája. Igaz Szó 1968/3. – Láng Gusztáv: A jelen idő nyomában. 1976. 37. 121. – Sőni Pál: Avantgarde sugárzás. 1973. 134–146. A groteszk jegyében. – Egyed Péter: A szenvedés kritikája. Tv. 1980. 109–17. – Marosi Péter: Groteszkek és látomások. Utunk 1981/40. – Angi István: A dürrenmatti groteszk lényegcseréi. Korunk 1982/2. – Robotos Imre: A kérdezés szenvedélye. Korunk 1983/4.

ÁVDolg: Kató Zoltán: A groteszk a két világháború közötti romániai magyar avantgárd irodalomban. 1958.


Gruzda János – *képzőművészeti irodalom


Grünn Szerén, írásai alatt ~ Szery (? – ?) – szerkesztő, költő. Cikkeit közölte az Aradi Közlöny és a Brassói Lapok (1913), a marosvásárhelyi Színház c. lap társszerkesztője (1919). Bogáncsok c. verskötetét (Mv. 1920) Osvát Kálmán vezette be, többek közt a következő szavakkal: "Akik a verset szeretik, minden versét szeretni fogják. Te című versét azok is, akik csak a legjobb verseket szeretik."


Grünwald Ernő (Kolozsvár, 1931. ápr. 23.) – kémiai szakíró. Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban végezte (1950), vegyész oklevelet a Bolyai Tudományegyetem kémiai karán szerzett (1954). Elektrokémiából doktorált Bukarestben (1970). Üzemi vegyész a kolozsvári Armatura és Electrometal vállalatoknál (1954–79), ma az Elektrokémiai és Ipari Automatizálási Vállalat fővegyésze. Munkaterülete a galvanotechnika és korrózióvédelem. Országos viszonylatban több új galvanotechnikai eljárást vezetett be az ipari gyakorlatba, amelyeket egyedül, ill. társszerzőkkel szabadalmaztatott. Számos dolgozata jelent meg angol, magyar, német, orosz és román nyelven bel- és külföldi szaklapokban, köztük a budapesti Korróziós Figyelő és Kohászati Lapok hasábjain. Ismeretterjesztő írásait – ugyancsak a korrózióvédelemről – az Igazság, Munkásélet, Előre, Brassói Lapok, Făclia, Technica Nouă közli.

Kötetei: A laboráns könyve (Szabó József társszerzővel, 1963); Galvanotehnica (Liviu Oniciu társszerzővel, 1980); Felületvédelem (sajtó alatt).


Gspann Károly (Bágyon, 1865. nov. 1. – 1938. febr. 12. Kolozsvár) – egészségügyi író. Ifj. ~ Károly apja. A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett (1889), a kolozsvári egyetemen orvosi oklevelet szerzett (1898). Purjesz Zsigmond belgyógyászati klinikáján tanársegéd, majd apahidai körorvos, 1912-től kolozsvári járásorvos. Az I. világháború után magángyakorlatot folytatott. Orvosi tanácsadó cikkeit az Erdélyi Magyar Unitárius Naptár, néhány novelláját és népies versét az Aranyosvidék és a Független Újság közölte.


Gspann Károly (Apahida, 1900. dec. 10. – 1948. márc. 9. Kolozsvár) – egészségügyi író. Id. ~ Károly fia. A Kolozsvári Unitárius Kollégiumot végezte el (1921), a genovai egyetemen szerzett orvosi diplomát (1931). A Református Kórház orvosa Kolozsvárt (1933–40). Különböző lapokba, naptárakba (Véndiákok Lapja, Erdélyi Magyar Unitárius Naptár) irt egészségügyi cikkeket és verseket, tréfákat.

Gulácsi Zoltán –*daloskönyv


Gulácsy Irén Pálffyné (Lázárföld, 1894. szept 9. – 1945. jan. 2. Budapest) – író. Tizenhat éves korában férjhez megy unokabátyjához, Pálffy Jenőhöz, Esterházy herceg uradalmi mérnökéhez, akivel évekig él a Bánságban; az I. világháború kitörésekor Nagyváradra költöznek, ahol férje a káptalan alkalmazottja. Így nyílik alkalma megismerni a népéletet, a parasztságot feszültségben tartó társadalmi kérdéseket; belőlük meríti majd első két regénye témáját.

Íróként 1919-ben mutatkozik be a nagyváradi Magyar Szó hasábjain Félre az útból c. novellájával, melyet más elbeszélések követnek. Hamarosan a Nagyvárad belső munkatársa; itt közöl riportokat és publicisztikát. A nagyváradi és a kolozsvári színház több színművét mutatja be 1923 és 1925 között; 1924-ben Napáldozat c. színművével megnyeri a kolozsvári színház drámapályázatát, Förgeteg c. regényével a budapesti Napkelet regénypályázatát. 1923-ban tagjává választja az EIT, 1926-ban a KZST. Szerepel a helikoni munkaközösség első marosvécsi találkozójának meghívottai között is. 1928-ban vagy 1929-ben áttelepül Magyarországra, ahol Fekete vőlegények c. regénye a sikeres írók sorába emelte; 1929-ben elnyeri az MTA Péczely-díját, majd Budapest Székesfőváros Kazinczy- és a Petőfi Társaság Jókai-nagydíját. Távozása után is élő kapcsolatban maradt a romániai magyar irodalommal. Budapest ostromakor vesztette életét.

Bemutatkozó novelláinak témaválasztásán és stílusán Tömörkény és Móra hatása érzik, drámáiban és első két regényében azonban Szabó Dezső parasztszemléletének és expresszionista írásmódjának követője. Példaképére vall a nagyfokú szociális érzékenység (nagybirtok és parasztság már-már zendülést érlelő ellentéte a Förgetegben, szegény és gazdag parasztság szembenállása, a hatalom korrupciója a Hamuesőben, a falu hagyományos-patriarchális kötelékeinek tragédiát érlelő bomlásai a Napáldozatban), de a faji misztikával, determinista átörökléselvű lélektannal ábrázolt népélet is, valamint a társadalmi kérdésekre keresett konzervatív szellemű megoldások. E regényekben és színművekben a társadalmi és nemzeti-nemzetiségi problémalátás nem társul velük egyenértékű ember- és életforma-ismerettel, ezért cselekményükben pontos részletmegfigyelésekről, jó lélektani érzékről tanúskodó részek váltakoznak harsányan melodramatikus, néha giccses jelenetekkel, fordulatokkal, amelyeket még kiemel a mindenáron nyelvi eredetiséget hajszoló stílromantika.

Első nagy sikerét a Jagelló-korban játszódó történelmi regényével, a Fekete vőlegényekkel aratta. A magyar királyság Moháccsal kezdődő válsága, majd szétesése nyilván a történelmi Magyarország 1919 utáni sorsára emlékeztette az olvasókat, a Mohácsot megelőző feudális anarchia, a Dózsa-felkelést kiváltó nemesi osztályönzés ábrázolása pedig az uralkodó osztályok felelősségére utalt a nemzeti lét válságáért. A regény megoldáskeresése azonban az utópia és illúziók irányába mutat; az idegen "bűnöktől" megtisztuló faji erények eszményét hirdeti, az osztályérdekek fölé emelkedő nemzetszolgálatot, ami nemcsak a nemesi és arisztokratikus szűklátókörűséget utasítja el, hanem a velük szembeforduló tömegmozgalmakat is. Ez a társadalmi meghatározók fölé emelkedő nemzeteszme, valamint a magyar "romlástól" megváltó erdélyi erények hangsúlyozása, a főhős, Czibak Imre messianisztikus önfeláldozása befejezésében a transzilvanizmus konzervatív szárnyához kapcsolja a regényt. A cselekményszövés lendülete, a gondos dokumentációra valló korrajz, a realista lélekábrázolás, mely mögött életek sorsszerű elrendelésének hite komorlik, elismerésre hangolta a korabeli kritikát, Kemény Zsigmond modern tanítványát keresve az írónőben. Következő történelmi regényei azonban már egyértelmű csalódást váltottak ki; a sikert hozó lektűrnek, a történelmi tanulságok helyett erotikus szenzációkat, nagy emberek intimitásait követő kispolgári ízlésnek tett engedményeket vet a bírálat az írónő szemére.

A Kolozsvári Magyar Színházban bemutatott színművei: Mire megvirrad (egyfelvonásos, 1923); Kobra (egyfelvonásos, 1923); Kincs (egyfelvonásos, 1924); Napáldozat (dráma, Valuta címen, 1925). Nagyváradon mutatták be Székely vér c. egyfelvonásosát (1925).

Kötetei: Förgeteg (regény, Kv. 1925); Hamueső (regény, Kv. 1925); Ragyogó Kovács István (elbeszélések, Mv. 1925); Fekete vőlegények (regény, Bp. 1927 és Mv. 1932); Átal a Tiszán (elbeszélések, Kv. 1928); Pax vobis (regény, Bp. 1930); A kállói kapitány (regény, Bp. 1933); Nagy Lajos király (regény, Bp. 1936); Tegnap és régmúlt (elbeszélések, rajzok, Bp. 1939); Jezabel (regény, Bp. 1941); Ökörsütés (novellák, Kv. 1949).

(L. G.)

Walter Gyula: P. G. I. Pásztortűz 1925/1. – -rő [Nyírő József]: P. G. I.: Fekete vőlegények. Pásztortűz 1927/8. – k. a. [Kuncz Aladár]: P. G. I.: Átal a Tiszán. Erdélyi Helikon 1928/1. – Gaál Gábor: Szép, közömbös könyv. Korunk 1928/6; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 237–39. – Kristóf György: P. G. I.: Pax vobis. Pásztortűz 1931/4. – Thurzó Gábor: G. I. vagy a siker útjai. Magyar Csillag, Bp. 1942/3. – Várkonyi Nándor: G. I. Közli a Magyar Mártír Írók Antológiája. Bp. 1947. – Láng Gusztáv: G. I. (Kérdőjelek egy bestseller körül). Utunk 1982/41.

ÁVDolg: Nagy Ella: P. G. I. szépirodalmi munkássága. 1973.


Gulyás Ferenc (Székesfehérvár, 1944. júl. 27.) – író, költő. A marosvásárhelyi Encsel Mór Szakiskolában hűtőtechnikus mesterséget tanult, Temesvárt a Constantin Diaconovici Loga Líceum esti tagozatán érettségizett (1965). Temesvárt tejtermék- és betonelemgyárakban dolgozott, jelenleg a Dermatina Műanyaggyár hűtőtechnikusa.

Verseit, novelláit, elbeszéléseit 1961 óta a Szabad Szó, Vörös Zászló, Munkásélet, Ifjúmunkás, Művelődés, Utunk és Igaz Szó közli. Kilenc verse jelent meg a Hangrobbanás c. antológiában (Tv. 1975), versekkel és regényrészletekkel szerepelt az Ady Endre, ill. Franyó Zoltán Irodalmi Kör Lépcsők c. antológiáiban (Tv. 1977 és 1980). Befelé hosszabb az út c. regénye (Tv. 1979) egy munkásközösség mindennapi életének, emberi küzdelmeinek hiteles és kihívóan nyers rajza.

U. J. [Ujj János]: Érdekes munkásregény. Vörös Lobogó 1979. febr. 23. – Bodó Barna: Két hang és a harmadik. Szabad Szó 1979. márc. 4.


Gulyás Károly (Debrecen, 1873. dec. 15. – 1948. jan. 27. Dévaványa) – festőművész, könyvtáros. Rajztanári oklevelet Budapesten szerzett, mint kisújszállási rajztanár tanította Móricz Zsigmondot is, aki a Forr a bor Csordás tanárát róla mintázta. 1902-ben a Marosvásárhelyi Református Kollégiumhoz került. 1907-től kezdve a Teleki Könyvtár őre 1942-ig. A budapesti Mathematikai és Physicai Lapokban ismertette Bolyai Farkas zenészeti dolgozatait és Teleki Sámuel levelezését külföldi matematikusokkal (1910); kiadta Földi János 1789-es nyelvtankönyvének első felét Földi János magyar grammatikája címmel (Bp. 1912) a Teleki-tékában őrzött kézirat alapján. A Cimbora és Pásztortűz állandó illusztrátora, a Zord Idő, Vasárnap, Ifjú Erdély, Erdélyi Szemle munkatársa, novelláit saját rajzaival kísérte. A KZST és az ESZC tagja. Művészi pályára indított fiatal erdélyi tehetségeket, így Vida Árpádot és Bordi Andrást.

1919 után írt munkái: Bagoly Bandi lakodalma (verses gyermekregény Benedek Elek ajánlásával, a szerző illusztrációival, Mv. 1922); Az ismeretlen gróf Teleki Sámuel (Bp. 1944).

Kuncz Aladár – Molter Károlyhoz. 1930. HLev. I. 270, 275. – Kiss Pál: Marosvásárhely története. Mv. 1942. 164, 177.


Guncser Nándor, családi nevén Gunscher (Hódmezővásárhely, 1886. okt. 23. – 1963. jún. 26. Kolozsvár) – grafikus, karikaturista. Festészeti tanulmányokat Budapesten és Firenzében végzett, vonzódása a humoros rajz iránt azonban a grafikusi pálya felé irányította. Már az I. világháborús katonai szolgálata idején kötetbe szerkeszti rajzos tudósításait (Apuka levelei a harctérről. Bp. 1915). Ezt a naiv, göregáboros hangnemet később a tartásosabb politikai és társadalmi szatíra váltja fel rajzaiban. 1918-ban Kolozsvárt telepedett le, részt vett a romániai képzőművészek érdekvédelmi szervezeteiben; 1921-ben a kolozsvári Művész-klub egyik megalapítója, 1924-től a bukaresti Szépművészeti Szakszervezet tagja, 1936-ban a nagybányai képzőművész kongresszus egyik küldötte.

Színes rajzaiból és karikatúráiból 1924-ben rendezett egyéni kiállítást Kolozsvárt (a kritika A vak Európa c. rajzát méltatta). Szellemes, vidám rajzaiból kiállított még egy 1940 decemberében szervezett kolozsvári csoportkiállításon. Az Ellenzék és más lapok, később a kolozsvári Mezőgazdasági Intézet rajzolója.

Szöveges-képes kiadványa: Grand Circus Guncser (Kv. 1924).

Vita Zsigmond: Guncser, a "rajz-művész". Új Elet 1981/21.


Gunda Béla (Temesfüzes, 1911. dec. 25.) – néprajztudós. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Stockholmban végezte, 1939-től a budapesti Néprajzi Múzeum tudományos munkatársa. 1943 és 1949 között a kolozsvári, 1949-től nyugalomba vonulásáig (1982) a debreceni egyetem néprajzi tanszékének professzora.

Kolozsvárt oktató-nevelő munkájával döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a romániai magyar néprajzi kutatás a két világháború közti, jobbára önkéntes erőfeszítések után az egyetemi képzéssel megalapozott, több esetben néprajzi doktorátussal betetőzött, hivatalosan művelt szaktudomány rangjára emelkedjék. Ekkor alapította és szerkesztette az *Erdélyi Néprajzi Tanulmányok c. sorozatot, amelynek 1943 és 1947 között kilenc füzete jelent meg. 1960-ban Debrecenben indított Műveltség és hagyomány c. egyetemi intézeti évkönyvsorozata erdélyi vonatkozású anyagot, ill. több romániai magyar szerzőtől tanulmányokat közölt. Munkásságának java része a Kelet-Európa népeinek összehasonlító néprajzával foglalkozik. Az erdélyi magyar és román népi kultúrát számos kutatóútján közvetlenül tanulmányozta, s eredményeit műveibe beépítette. Herder-díjas (1978). Útban Kelet-Európa felé... c. önéletrajzi vallomásában romániai kapcsolatait is ismerteti (Alföld, Debrecen 1978/6).

A felszabadulás után nálunk megjelent munkái: A funkcionalizmus kérdése a néprajzban (Kv. 1945); Munka és kultusz a magyar parasztságnál (Kv. 1946). Romániai vonatkozások találhatók következő műveiben: Néprajzi gyűjtőúton (Debrecen 1956); Ethnographica Carpathica (Bp. 1966); Ethnographica Carpatho-Balcanica (Bp. 1979).

Kovách Géza: Néprajzi gyűjtőúton. Korunk 1957/9. – Korompai Gáborné: G. B. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Tanárainak Munkássága II. Debrecen 1971. – Serfőzőné Gémes Magda: G. B. irodalmi munkássága 1970–1980. Ethnographia, Bp. 1981.


Guoth Kálmán (Kemenesmagasi, 1912. máj. 6. – 1949. dec. 23. Budapest) – történész. Tanulmányait a budapesti evangélikus gimnáziumban és ugyanott a tudományegyetemen végezte. Párizsban képezte tovább magát. 1940 és 1944 között Kolozsvár város főlevéltárosa. A Kolozsvári Szemle, Erdélyi Múzeum, Hitel munkatársa. Erdélyben megjelent fontosabb tanulmányai: Mikor született Mátyás király? (Kolozsvári Szemle 1943/3); Eszmény és valóság Árpád-kori királylegendáinkban (ETF 187. Kv. 1944).

Gurka László – *folklór


Gusti magyar kapcsolatai – Dimitrie Gustinak (1880–1955), a nemzetközi hírnevet szerzett bukaresti monografikus szociológiai iskola megteremtőjének a tevékenysége erőteljesen befolyásolta a nemzetiségi önmegismerésben érdekelt romániai magyar társadalomkutatókat, sőt visszhangra talált Magyarországon is.

A monografikus iskola hatását a magyar szellemi életre általában két síkon lehet lemérni: egyfelől a személyi kapcsolatokon, másfelől azon, hogy a Gusti-féle elmélet és módszer felhasználásával a hazai magyar szociográfusok értékes felméréseket végeztek. Egyes hazai magyar szociográfusok részt vettek a monografikus terepmunkában vagy az előkészítő tanfolyamokon – így Váró György, Haáz Ferenc, Hegyi István, Bakk Péter a Stăneşti-en tartott gyakorlatokon, Bálint Zoltán és Bálint Mária a Temesfüzesen végzett adatgyűjtésben –, a bukaresti Koós Ferenc Kör pedig eszmecserére hívta meg az iskolaalapítót és munkatársait; a bukaresti egyetemen Gusti diákjai között magyar hallgatók is voltak (köztük Bakk Péter), Venczel József pedig, aki a legtöbbet tett a monografikus iskola népszerűsítéséért, meghívásra hosszabb ideig bekapcsolódott a bukaresti iskola életébe, ott műhelymunkát és tereptanulmányokat végzett, egyebek között Újradnán. Németh László, Keresztúry Dezső, Boldizsár Iván, Lükő Gábor és Mikecs László 1935-ben tett romániai látogatásuk alkalmával ugyancsak közvetlenül megismerkedtek a monografikus iskola tevékenységével, s otthoni beszámolóikban elismeréssel nyilatkoztak az itt folyó munkáról, ami kihatott a magyarországi falukutatásra.

A Gusti-elmélet és -módszer felhasználása a nemzetiségkutatásban jelentős eredményekkel járt. A Korunk – elsősorban Bányai Imre tollából – elvszerű kritikával, de elismerően viszonyult a Gusti-iskolához, s maga is közölt, ha nem is Gustit utánzó, de vele egybecsengő szociográfiai helyzetképeket Kovács Katona Jenő (1937), Nagy István (1938), Jordáky Lajos (1939) tollából. A hazai magyar szociográfusok nem másolták le egyszerűen a monografikus iskola elveit és módszereit, inkább tudatosan értékesítették belőlük a felhasználhatót, s kiegészítették a kisebbségi életforma szociográfiai tükrözéséhez szükséges elemekkel. A Gusti-ihletésű szociográfiai felmérések anyagát különböző folyóiratokban közölték. Kiemelkedő teljesítmény volt a Szabó T. Attila vezetésével – a Kós Károly teremtette feltételek között – végzett bábonyi felmérés; a részt vevő húsz ifjú kutató munkálkodásának egyes következtetéseit a Református Szemlében, Erdélyi Múzeumban, Erdélyben, Hitelben adták közzé. Pálffy Károly ilyen munkásságáról a Kiáltó Szóban (1936/8–9) és a Református Szemlében (1937/23) számolt be. Számos más folyóiratban több, a Gusti-ösztönzést felfogó írás jelent meg, így az Erdélyi Helikonban Kiss Béla (1930/3) és Botos János (1930/10) falurajzot közölt, Szabédi László pedig D. Gustinak a Sociologia Românească hasábjain közölt beszédét ismertette (1937/5), míg az Erdélyi Múzeumban (1938/4) Nagy András foglalkozott a Gusti-iskolával. A Gusti-hatást legjobban az Erdélyi Fiatalok, majd a Hitel gyümölcsöztette. Az Erdélyi Fiatalok, főleg Venczel József közreműködésével, a szerkesztésben, a mozgósító munkában (falusegítés), akciók megszervezésében (a faluszemináriumokon), a Falu-füzetek sorozatkiadványban egyaránt a szociográfiai megismerést szorgalmazta. A monografikus iskola eredményeit népszerűsítő vagy felhasználó cikkek jelentek itt meg Demeter Béla, Fogarasi Géza, Jancsó Béla, Váró György és mások tollából. Az Erdélyi Fiatalok égisze alatt, Bánffy Ferenc segítségével Kolozsborsán felmérték a *falukutatás teendőit; ennek egyik nagy eredménye volt Mikó Imre nevezetes tanulmánya: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés (1932). A Hitelben jelentek meg Venczel József értékes, Gustit továbbgondoló tanulmányai (Néhány adat a székely kivándorlás hátteréről, 1936/4; Öt oltmenti székely község népmozgalma, 1937/1; Csík népe és népesedési viszonyai, 1939/3), valamint Parádi Kálmán, P. Incze Lajos, Nonn György és mások hasonló hangvételű faluszociográfiái.

A Gusti-féle elképzeléseket hasznosító, nagyszabásúnak indult, de jórészt csak az adatgyűjtésig jutott akció volt hazai magyar szociográfusok körében a bálványosváraljai felmérés (1941–43).

Bár 1944 után D. Gusti bekapcsolódott az új, demokratikus közéletbe, iskolájának eredményeit csak alapos kritikát alkalmazva értékelte újra s építette be a korszerű társadalomkutatásba a román tudomány. E folyamatban magyar részről szerepet játszott Gáll Ernő elemző tanulmánya (A romániai polgári szociológia. 1958. 143–73.). Az országszerte meginduló új társadalmi kutatásokban részt vett a Gusti-tanítvány Venczel József, több tanulmányban számolva be a közös eredményekről (Ion Aluaş–Iosif Venczel: Probleme tehnico-statistice în cercetarea migraţiei socio-teritoriale. 1970; A csákigorbói kutatás köréből. Korunk 1971/7), s Balázs Sándor kiadta D. Gusti alapvető munkáját a szociológiai monográfiáról magyar fordításban (1976), majd könyvet is írt ~ról.

(Ba. S.)

Jancsó Béla: Gusti professzor és tanítványainak falumunkája. Erdélyi Fiatalok 1933/2; A Gusti-féle falumunka rendszere. Erdélyi Fiatalok 1937/3. Mindkettő újraközölve Irodalom és közélet. 1973. 321–28. – Tamási Áron: Középkori dongók. Brassói Lapok 1934. márc. 7.; újraközölve Tiszta beszéd. 1981. 200–204. – Venczel József: A falumunka és az erdélyi falu-mozgalom. Kv. 1935; uő: Dimitrie Gusti és az erdélyi magyar falukutatók. Korunk 1970/6; újraközölve Az önismeret útján. 1980. 137–41. – Bányai Imre: A D. Gusti-féle román szociológiai iskola. Korunk 1936/6. – Szabó T. Attila: A transylván magyar társadalomkutatás. Hitel 1938/1. – Gáll Ernő: A romániai polgári szociológia. 1958. 143–73. D. Gusti szociológiai iskolája; uő: Tegnapi és mai önismeret. 1975. 123–24. – Imreh István: A bálványosváraljai falukutatás. Korunk 1957/9. – Bálint Zoltán: Gusti professzor és a romániai magyar ifjúság. A Hét 1972/38. – Dimitrie Gusti: A szociológiai monográfia. Válogatta, fordította, a bevezető tanulmányt írta, a jegyzeteket és a függeléket összeállította Balázs Sándor. Téka 1976. – Vita Zsigmond: Gusti professzor magyar tanítványai és az első erdélyi falukutató munkatáborok. Korunk 1977/1–2; újraközölve Művelődés és népszolgálat. 1983. 266–74. – Balázs Sándor: Nemzetismeret–nemzetiségismeret a Gusti-iskola folyóiratainak tükrében. Korunk 1977/10; uő: Szociológia és nemzetiségi önismeret. A Gusti-iskola és a romániai magyar szociográfia. 1979. – Erdélyi Lajos: Szociológia – tegnap és ma. 100 éve született D. Gusti. Beszélgetés Imreh Istvánnal. Új Élet 1980/3.


Guttman Mihály – *énekeskönyv

Guttmann Jenő – *Haladás 4


Guttmann Miklós (Budapest, 1876 – 1944, Auschwitz) – zenekritikus, zeneszerző, zongoraművész. Zenei tanulmányait Budapesten végezte Gobbi Henriknél, Várkonyi Bélánál és Reschofsky Sándornál. A 20-as években Nagyváradon telepedett le. Zenekritikáit, zeneesztétikai és zenetörténeti írásait a Nagyváradi Napló, Zenei Szemle s a Nagyvárad c lap közölte. Dalokat és kisebb zongoradarabokat komponált, ezek nyomtatásban is megjelentek. Előadóművészként többek között a Waldbauer-vonósnégyessel, Tötössy Béla zenekarával, Basilides Máriával, Medgyaszay Vilmával, Rita Marcuş-sal lépett fel. Az 1929-es Erdélyi Lexikon említésre méltónak ítéli 3000 kötetre menő kottagyűjteményét és zenei szakkönyvtárát.


Guzner Miklós (Kolozsvár, 1905. júl. 9. – 1972. okt. 18. Marosvásárhely) – orvosi szakíró. A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett (1922), orvosi oklevelét a kolozsvári egyetemen nyerte (1930). Kolozsvárt magán fogorvosi gyakorlatot folytatott, a felszabaduláskor a városi néptanács egészségügyi osztályának főorvosa, majd üzemi orvos. Egyetemi pályáját 1949-ben kezdi, a marosvásárhelyi OGYI fogpótlástani tanszékének vezetője. 1968-tól egyetemi nyilvános rendes tanár, éveken át a gyermekfogászati klinika vezetője. 1971-ben vonult nyugalomba.

Baráti kapcsolatok fűzték Gaál Gáborhoz, angol nyelvtudásával támogatta a Korunk szerkesztésében. Részt vett a Vásárhelyi Találkozón, majd a Békepárt antifasiszta akcióiban. Szakmunkásságában a funkcionális és biológiai szemléletet érvényesítette, úttörő munkát végzett a fogszuvasodás megelőzésének tanulmányozásában és gyógyászatában. Dolgozatait az EME Orvostudományi Szakosztályának Értesítője, Orvosi Szemle – Revista Medicală, Revista Dentistică Română, Stomatologie közölte. Jegyzetet adott ki Fogászati anyagok címmel (Mv. 1951), társszerzője Csőgör Lajos és Mészáros Géza mellett a Fogászat c. jegyzetnek (Mv. 1958).

Spielmann József: G. M.-tól búcsúzunk... A Hét 1972/43.


Gúzs Imre (Köpec, 1936. febr. 9.) – író. Középiskolát Brassóban és Sepsiszentgyörgyön végzett (1954), a Bolyai Tudományegyetemen történelemtanári oklevelet szerzett (1958). Pályáját az erdődi líceumban kezdte, Nagybányán és Szatmáron folytatta, ahol a Bányavidéki Fáklya (1963–66) és a Szatmári Hírlap (1968–74) művelődési rovatának vezetője, majd általános iskolában tanít Pusztadarócon.

Első írásával az Utunkban jelentkezett (1966), riportjait és publicisztikai írásait az Előre, A Hét közli. Forrás-kötete A furulyás c. novellagyűjtemény (1968). Regénnyel is próbálkozott (A fehér hajú leány. 1970), további kötetei szerint azonban műfaja a rövidebb terjedelmű elbeszélés. Újabb munkái: Otthoni emberek (Kv. 1977); A sárkány hetedik feje és más írások (1980).

Kovács János: Mikor kezdjenek a kezdők? Előre 1968. nov. 23. – Szabó Zsolt: Hét bemutatkozás. Korunk 1969/1. – Gyöngyösi Gábor: Mi fér el a furulyában? Utunk 1970/1. – Kormos Gyula: A fehér hajú leány. Utunk 1970/48. – Mózes Attila: Következtetések, következetlenségek, következetes vétések. Utunk 1978/6. – Gálfalvi György: G. I.: Otthoni emberek. Igaz Szó 1978/7–8. – Máriás József: Méltán lett közönségsikere. Szatmári Hírlap 1980. jún. 22. – Barabás István: Gyermekkorunk pillangói. Előre 1980. szept. 4.


Gündisch Mihály (Brád, 1906. márc. 20. – 1984. márc. 7. Marosvásárhely) – orvosi szakíró. A Kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett (1924), orvosi oklevelét a kolozsvári egyetemen nyerte (1932); itt kezdte egyetemi pályáját. A Szövettani Intézet adjunktusa, majd előadótanára (1940–44). 1945-ben megszervezi a marosvásárhelyi OGYI szövettani tanszékét, amelynek egyetemi tanára nyugalomba vonulásáig, 1964-ig. Az orvostudományok docens doktora. 1964-től az RSZK Akadémiája Marosvásárhelyi Tudományos Kutatóállomásának igazgatója.

Szakmunkáiban a szövettannal, hisztokémiával, kísérletes fejlődéstannal, elektronmikroszkópos sejt- és szövettani kutatásokkal, idegszövettani vizsgálatokkal foglalkozik. A végtagok fejlődésmechanikáját tanulmányozó tenyésztési kísérleteiről az EME Orvostudományi Szakosztálya Értesítőjében számolt be (1943). Társszerzője Pucky Pállal és Székely Károllyal együtt a Krompecher-féle Ízületképzés c. monográfiának (Kv. 1943), majd a román nyelvű Histologie I–II. kötetének (195557). Kreindler Artúr akadémikussal közösen szerkesztette a Cercetări medicale c. tanulmánykötetet (1968). Szakdolgozatai hazai magyar, román, német szakközlönyökben jelennek meg.

Önálló munkái: Szövettan I–II. (egyetemi jegyzet, Mv. 1945–54); Szövettani gyakorlatok (Mv. 1956).

Gy


Gyakorló Orvos, Medicul Practicant – kétnyelvű szaklap gyakorló orvosok részére. Erdős Adolf szerkesztésében 1925-ben Nagyváradon jelent meg összesen három száma. A 32 oldalas füzetek kisebb szakcikkeket, könyvismertetéseket, szakmai beszámolókat közöltek.

Schmidt Béla: Az erdélyi kisebbségi, különösen a magyar orvosok irodalmi munkásságának 11 éve (1919–1929). Értesítő az EME Orvostudományi Szakosztályából. Kv. 1940.


Gyallay Domokos (Bencéd, 1880. aug. 4. – 1970. ápr. 11. Budapest) – író, szerkesztő. Családi neve Pap, a 20-as évektől Gyallay Pap. ~-Pap Zsigmond apja. A gimnázium első öt osztályát a székelykeresztúri, az utolsó hármat a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban végezte (1899). A kolozsvári egyetemen szerezte történelem–latin szakos diplomáját (1906). Középiskolai tanári pályáját Tordán kezdte, innen indult irodalmi pályája is.

1906 decemberétől 1908 áprilisáig az Aranyosvidék felelős szerkesztője, 1909 novemberéig főmunkatársa. Összeállította a Torda és környéke c. turistakalauzt (1909); novelláit, karcolatait a kolozsvári Újság és a Pesti Napló közli, rendes munkatársa az Erdélyi Lapoknak is.

Írásai, versei jelennek meg a Keresztény Magvetőben és az Unitárius Közlönyben. Megjelenik Dávid Ferenc életrajza c. munkája (Kv. 1912). Az I. világháborúban részt vesz a galíciai, ukrajnai harcokban, háborús élményei számos novellában és regényben tükröződnek. 1917-ben az EIT tagjául választják, 1918 decemberétől 1927 nyaráig a Kolozsvári Unitárius Kollégium történelemtanára. Az Unitárius Közlönyt ő indítja újra 1922-ben és szerkeszti 1928-ig. Megalapításától fogva tevékeny tagja az Unitárius Irodalmi Társaságnak. A 20-as évek elejétől a legtöbb erdélyi magyar folyóirat közli novelláit, 1921 őszén megindítja és 1943-ig főszerkesztőként jegyzi (valójában csak 1940-ig szerkeszti) a *Magyar Nép c. népszerű hetilapot, valamint a lap mellékleteként évente megjelenő Erdélyi Magyar Naptárt. 1923-ban indította meg a *Magyar Nép Könyvtára sorozatot, melynek 63 füzete jelent meg, köztük szerkesztésében a 40. számként egy szavalókönyv (Kv. 1930).

1927-től a Minerva Rt.-nél kapott állást. Megindulásától a Pásztortűz állandó munkatársa (1924–34), közben szerkesztőként vagy főmunkatársként is jegyzi a lapot. Itt közölte legtöbb novelláját, egyfelvonásosát. 1941-től Budapesten szerkesztő és tanár nyugalomba vonulásáig (1944).

Novelláinak egy része a székely nép életéből ihletődik (Gergő három győzelme; Ismerkedés a faluval; Farsangi álom), ideális faluképet állítva olvasói elé. Történelmi elbeszéléseiben főleg Bethlen és a Rákócziak korából meríti témáit. Első regénye, a Kolozsvári aranynapok (Gólyakor) folytatásokban jelent meg az Erdélyi Lapokban (1910) s nem keltett visszhangot, míg a Vaskenyéren c. történelmi regénye négy kiadást is megért (Kv. 1926, 1927; Kassa 1928; Bp. 1934). Témáját a Rákóczi vezette szabadságharcot megelőző időkből vette, amikor a Habsburg-rendszer berendezkedett Erdélyben s a puritán szokásokat kiszorította a "nájmódi". A történetet a Thoroczkay család és Torockó város konfliktusa köré kerekíti, inkább a tettek rajzolásával, mint a lelki folyamatok ábrázolásával. Későbbi regénye, a Nyár Solymoson (Kv. 1938) és folytatása, a Hívó hegyek (Bp. 1940) már nem ért el közönségsikert, bár a konzervatív kritika az "igazi erdélyi regény" mintaképét vélte bennük felfedezni. Eszményített "vasárnapi" falurajzában a parasztság létproblémái szóhoz sem jutnak.

Még az I. világháborús élményeiből merítődtek háborús novellái, ugyaninnen A nagy tűz árnyékában c. regénye (Kv. 1929).

Színműveinek többsége egyfelvonásos, anekdotaszerű ötletekre épül, romantikusan idealizálva a faluképet. 1931 februárjában a kolozsvári Magyar Színház sikerrel mutatta be A kontár c. történelmi vígjátékát, 1935 szeptemberében a budapesti rádió Külön nóta c. háromfelvonásos darabját sugározta, ugyanez 1940 nyarán a Margitszigeten került színre parádés szereposztással.

A kritikusok értékelték az író mesemondó kedvét, Németh László azonban Jókaival rokonítva elkésett voltát jelzi. Figyelemre méltó az író patinás nyelve, melyben a székely fordulatok, kifejezések, a régies szavak a kor- és tájhangulat megteremtéséhez szükséges mértékben fordulnak elő. Konzervatív alapról szembekerült ugyan Benedek Elek, Kacsó Sándor és Tamási Áron haladó irányzatával, népszerűségét, irodalmi munkásságát méltányolva azonban meghívták a Helikon és a KZST munkaközösségébe (1926), majd Budapesten a Kisfaludy Társaság (1930) és a Petőfi Társaság (1934) tagjául választották, közben Baumgarten-díjjal is kitüntették (1932).

Sajtó alá rendezte Jancsó Benedek történetírói művét (Erdély története, Kv. 1931), Képes ábécé és olvasókönyv c. összeállítása (Kv. 1935) Betűk és képek világa címmel (Kv. 1940) 2. kiadásban is megjelent. Számos gyűjteményes kiadásban szerepel, több novelláját románra fordították.

Egyéb kötetei: Firtos ördöge (elbeszélés, Torda 1913); Ősi rögön (elbeszélések, Kv. 1921; 4. kiadás 1935); Mindenre sor kerül (elbeszélés, Kv. 1924); Föld népe (elbeszélések, Berlin 1924); Rég volt, igaz volt (Erdélyi történetek, Mv. 1925); Falusi színház (egyfelvonásosok, Kv. 1928); Dávid Ferenc búcsúzása (színjáték, Kv. 1929); Genovéva (széphistória, Kv. 1930, 1938); Hadrakelt emberek (elbeszélések, Kv. 1931); Emlékezés nagy-tudós Brassai Sámuelre (Kv. 1933); Jézus Maroskenden. A szép szó (elbeszélések, Nb. 1936); Tűz a szigeten (elbeszélés, Nv. 1935); Az apa, A lovag (elbeszélések, Nv. 1936; 3. kiadás Bp. 1943); A hegyek beszélik (elbeszélések, Bp. 1940); Rogerius mester a pokol torkában (regény, Bp. 1941); Egy födél alatt (összegyűjtött elbeszélések, Bp. 1943); A kontár (színdarab, Bp. 1946); Szüret után esküvő (vígjáték, Bp. 1946); Ocsú a búzában (színmű, Bp. 1947); Kis játékok (jelenetek, Bp. 1947); A tábornok paplana (színmű, Bp. 1947); Fehér foltok (jelenetek, Bp. 1948); Erdélyi legendák (elbeszélések, Szent-Iványi Sándor előszavával, New York 1968).

(G. Gy.)

Borbély István: Erdélyi magyar novellaírók és novellák. Erdélyi Irodalmi Szemle 1924/3–4. – Kiss Ernő; Gy. D. Pásztortűz 1926/5. – György Lajos: Vaskenyéren. Pásztortűz 1926/25–26. – Németh László: Gy. D. Protestáns Szemle, Bp. 1927/2. – Kristóf György: A Vaskenyéren történetisége. A Hírnök 1927/3. – Tamási Áron–Szentimrei Jenő: Benedek Elek emléke körül. Brassói Lapok 1930. jan. 11.; Még egyszer a végszó jogán. Brassói Lapok 1930. jan. 22. Mindkettő újraközölve Tamási Áron: Tiszta beszéd 1981. 87–91. – k. a. [Kuncz Aladár]: Gy. D. Erdélyi Helikon 1930/3. – Kovács Katona Jenő: Nyár Solymoson. Korunk 1938/12. – Benedek Marcell: Külön nóta. Új Idők, Bp. 1940/29. – Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. 1974. 308–12.


Gyallay-Pap Sándor (Székelykeresztúr, 1906. márc. 17. – 1944. nov. 8. Székelykeresztúr) – költő, Pap Mózes fia. A Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban 1925-ben tesz érettségit, majd egy ideig a kolozsvári egyetemen jogot hallgat. A kolozsvári Széphalom (1937–1939) társszerkesztője. Itt több verse, novellája s cikke jelenik meg. Az Erdély földjén élő népek "barátságos szellemi találkozóját" igyekszik elősegíteni. Románból is fordít. Verseit a Keresztény Magvető, Magyar Nép és Pásztortűz közölte. Öngyilkos lett.

Verseiben szülőföldje, iskolája, a székelység nosztalgikus felidézése mellett minduntalan visszatér a halál, az elmúlás témája. Költészete egyre hangsúlyozottabb szociális színezetet kap: Ady frazeológiájának hatása érezhető.

Kötetei: Felsikoltok!... (Kv. 1933, bővítve 1937); Parancsolom: tűrni kell!! (Kv. 1934, 1938); Fekete kalászok (Kv. 1935); Zúg a rengeteg (Kv. 1936, 1938, 1939); Őszi ének (Kv. 1940).

b. j. gy. [Bözödi György]: Gy.-P. S.: Felsikoltok!... Keresztény Magvető 1933/6.


Gyallay-Pap Zsigmond (Torda, 1909. jún. 7. – 1975. máj. 1. Englewood, New Jersey) – újságíró. ~ Domokos fia. Középiskolát a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban és a besztercei német tannyelvű Evangélikus Gimnáziumban végzett (1927), a kolozsvári egyetemen jogot hallgatott, majd újságíró lett.

1930 elejétől az Erdélyi Fiatalok munkatársa, a lap "Hogyan tanulmányozzam a falu életét?" c. pályázatán díjat nyert. Dolgozata kibővítve A nép és az intelligencia címmel (Kv. 1931) az Erdélyi Fiatalok Falu-füzetei sorozat 1. számaként jelent meg; tárgyilagosan mutatja be a kisebbségi magyar értelmiségiek és a nép kapcsolatát, s javaslatot tesz falu és város kölcsönös megismerésére. A munkát egy új nézeteket valló demokratikus nemzedék első megnyilatkozásaként üdvözölték. 1931–32-ben az Erdélyi Fiatalok faluszemináriumának egyik előadója. Mint a *Kévekötés munkatársa Áron levelei c. alatt a városra került falusi fiatalok helyzetével foglalkozott. 1937–38-ban tett dániai tanulmányútjáról a Magyar Népben számolt be. A 40-es években finn feleségével Helsinkibe költözött.

Paál Árpád: Gy.-P. Zs. tanulmánya a népről és az intelligenciáról. Erdélyi Fiatalok 1931/5–6. – Sp [Spectator]: Politikai könyvek. Ellenzék 1931. júl. 26.


Gyalui Farkas (Gyalu, 1866. nov. 24. – 1952. ápr. 17. Kolozsvár) – művelődés- és irodalomtörténész, könyvtártudományi szakíró, publicista, szépíró. ~ Jenő apja. A Kolozsvári Református Kollégiumban tett érettségi vizsga után előbb Budapesten orvostanhallgató, majd tanulmányait megszakítva a kolozsvári egyetemre iratkozott át, ahol 1891-ben magyar és francia nyelv- és irodalomból szerzett doktorátust.

Miután már 1882 óta a kolozsvári Magyar Polgár és különböző budapesti lapok külső munkatársa, Petelei István 1886 áprilisában a Kolozsvári Közlönyhöz szerződtette, itt tanulta meg az újságírást, s később is barátság fűzte mesteréhez. Rövid ideig a Magyarság éjjeli, majd ennek megszűnte után az Erdélyi Híradó segédszerkesztője volt; 1891-ben a kolozsvári Egyetemi Könyvtárhoz kapott kinevezést. 1892 és 1902 között sajtó alá rendezte a könyvtár szakcímjegyzékét: Az 1890-es évek végén hosszabb tanulmányúton meglátogatta Németország, Svájc, Franciaország, Anglia, Belgium, Hollandia és Ausztria nevezetesebb közkönyvtárait. Tapasztalatait a Külföldi szakkönyvtárakról c. könyvében (Kv. 1900) összegezte: ezeket felhasználták a kolozsvári Egyetemi Könyvtár új épületének tervezési munkálataiban. 1901-től tizennyolc éven át mint magántanár a könyvtártudomány tárgyköréből tartott előadásokat a kolozsvári egyetemen, s főként a köz- és népkönyvtárak hálózatának kérdésével foglalkozott. A brüsszeli Institut International de Bibliographie tagjává választották, 1911-ben pedig Erdélyi Páltól átvette a könyvtár igazgatását, megtartva tisztségét 1926-os nyugdíjaztatásáig.

Kapcsolata a hírlapírással könyvtárosi működése idején sem szakadt meg. Művelődési, irodalmi vonatkozású cikkei, franciából, angolból és németből készített műfordításai továbbra is megjelentek a lapokban; Guy de Maupassant első erdélyi magyar tolmácsolói közé tartozott. 1906-ban az egyetemi tanárok alapította Erdélyi Hírlap egyik szerkesztője volt. Mint Rákosi Jenő lapjának, a Budapesti Hírlapnak kolozsvári levelezője 1916-ban szinte párbajjal végződő sajtóvitába keveredett Ady Endrével.

Nyugalomba vonulása után fokozott irodalmi tevékenységbe kezdett. Cikkei, tanulmányai főként a romániai magyar időszaki sajtóban jelentek meg, rendszeresen tartott előadásokat a különböző irodalmi és közművelődési társaságok felolvasó ülésein. Munkásságáért az EIT – amelynek alapításában részt vett – 1937-ben tiszteletbeli elnökévé választotta. A KZST, a Romániai Pen Club Erdélyi Magyar Tagozata, a Károli Gáspár Irodalmi Társaság, valamint a budapesti Petőfi Társaság tagja volt. Sokat tett Kolozsvár és környéke irodalmi emlékeinek megmentéséért; hagyatékából kerültek közgyűjteménybe a Hesdáton készített román népi fametszetek eredeti dúcai.

Mint szépíró a századvég tárcanovella műfajának franciás könnyedségű művelője volt. Írt színpadi műveket is, ezek jobbára Kolozsvárt kerültek színpadra az 1890-es években. Maradandóbb értékű Petelei István addig kiadatlan novelláinak megjelentetése két kötetben (1912), Jókai Kolozsvárt c. hatrészes cikke a Keleti Újságban (1925) s az Ellenzék 1927–29. évfolyamaiban megjelent A régi Kolozsvár c. emlékezéssorozata. Több százra rúgó cikkeinek, műfordításainak és eredeti szépirodalmi műveinek hozzávetőlegesen teljes jegyzékét az Irodalmi munkásságom 1882–1923 és Hatvan éves irodalmi munkám 1882–1942 c. önkönyvészeti kiadványaiban sorolta fel.

Fontosabb, 1919 után megjelent munkái: Petelei István negyven levele Gyalui Farkashoz (klny. az Erdélyi Helikonból, Kv. 1928); A magyar színészet székely nagyjai (klny. a Székely Nemzeti Múzeum emlékkönyvéből, Kv. 1929); A Döbrentei-pályázat és a Bánk bán (ETF 32. Kv. 1931); Az Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság ötven éve. 1888–1938 (Kv. 1939); Gróf Teleki Sándor regényes élete (Bp. 1940); Letűnt világ (Újfalvy Sándor életének regénye, Kv. 1940); Mezőkövesdi Újfalvy Sándor Emlékiratai (szerkesztésében és kiegészítéseivel, Kv. 1941).

Álnevei: Forgách, Timon, Gyufa. Szignója: egy nyilazó férfialak.

(K. K.)

György Lajos: Dr. Gy. F. Kv. 1935. – Remete László: Gy. F. 1866–1952. A könyvtáros, Bp. 1964/2. – Petelei István irodalmi levelezése. Sajtó alá rendezte Bisztray Gyula. 1980. 38 levél Gy. F.-hoz.


Gyalui Jenő (Kolozsvár, 1897. aug. 24. – 1921. máj. 9. Kolozsvár) – forgatókönyvíró. ~ Farkas fia. Szülővárosa Unitárius Kollégiumában érettségizett (1915), beiratkozott az orvosi karra, de szabad művészi pályára lépett. A Budapesti Hírlapban tárcával jelentkezett (1917), majd a Janovics Jenő alapította Transsylvania Filmgyár Rt. mozgószínház-főnöke lett. Szerzője és rendezője A métely (Brieux után, 1918), Palika (Gábor Andor után, 1918), Akik életet cseréltek (1918), A kancsuka hazájában (1918), Doktorok tragédiája (1918), A medikus (1918), A legszebb kaland (Flers és Caillavet után, 1918), valamint a Világrém (a vérbajról, C. Levaditi orvosprofesszor közreműködésével, 1920) c. filmeknek.

Posztumusz munkájaként megjelent Atyám (Mon père) c. dramolettje (Kv. 1923) Puccini Pillangókisasszonyának művészi továbbképzelése. Mint a dramolett hőse (Cso-cso-szán fia), a szerző is ifjan öngyilkos lett.

Jordáky Lajos: Az erdélyi némafilmgyártás története (1900–1930). 1980. 154–57. A név többször itt és másutt – az RMIL film és irodalom szócikkében is – tévesen "Gyulai Jenő"-ként szerepel.


Gyalui R. Sándor – *közgazdasági szakirodalom


Gyár és Ucca (így!) – politikai és gazdasági szemle, a 2. számtól kezdve "Független politikai és gazdasági hetilap" alcímmel. Kolozsvárt jelent meg Gyárfás Endre szerkesztésében. Az 1932. dec. 1-jén indult lapból 1933 januárjáig mindössze négy szám ismeretes (I/1, 2, 3 és II/l). 1933 februárjában betiltották.

Mint az illegális RKP legális sajtóterméke a fasizmus előtörésének időszakában a dolgozók minden rétegének politikai, gazdasági és társadalmi összefogását tűzte ki célul, s a munkáslevelezők hálózatának kiépítésével a kollektív szerkesztés elvét igyekezett érvényesíteni. Szemben állott a hazai és nemzetközi szociáldemokráciával; támadta a polgári-földesúri kormányzat ama közigazgatási intézkedéseit, amelyekkel a gazdasági válság terhét a kisemberek vállára hárította; magyarországi helyzetképek közlésével tudatosította olvasóiban a Horthy-rendszer népellenes voltát; figyelmeztetett az imperialista nagyhatalmak háborús készülődéseire; színes riportokban népszerűsítette a szocializmust építő Szovjetunió eredményeit.

Az "erdélyi tiszta munkássajtó" megteremtésének törekvését tükrözte a szemle művelődési és irodalmi anyaga is. Teret biztosított az értelmiség sajátos problémáinak, beszámolt a Munkássegély különböző rendezvényeiről; minden szám tartalmazott egy-egy könnyen előadható szavalókórus-szöveget; szemelvényeket közölt ifj. Kubán Endre Ismeretlen Erdély c. riportkönyvéből, s megkezdte Nagy István Semleges Víg Péter c. elbeszélésének közreadását (összesen két folytatást).

Fotókópiáját az RSZK Akadémiájának Könyvtára Kolozsvárt 73. szám alatt őrzi.

Titu Georgescu–Mircea Ioanid: Presa P. C. R. şi a organizaţiilor sale de masă 1921–1944. 1963. 195. – Nagy István: Hogyan tovább? 1971. 362 – 63.


Gyárfás Elemér (Borzás, 1884. aug. 27. – 1945. okt. 4. Bukarest) – politikus, közgazdász, publicista. Kolozsvárt, Budapesten és a párizsi Sorbonne-on végzett jogot. Erdélybe hazatérve 1909-ben ügyvédi oklevelet szerzett, és részt vett a megyei közéletben. 1917–18-ban Kis-Küküllő megye főispánja, 1918-ban a helyi Nemzeti Tanács elnöke, 1921-ben ugyanitt a Magyar Szövetség élére kerül. A kisebbségi életben jogi és nyelvismereteivel hamar tekintélyhez jutott, 1921 után az OMP elnöki tanácsának tagja, 1926-tól Csík megye szenátora Bukarestben. Főleg egyházpolitikai, kulturális és közigazgatási kérdések tárgyalásában vett részt, így szerepe volt az erdélyi római katolikus egyház és a román állam között létrejött konkordátum megszövegezésében. Az erdélyi Róm. Kat. Népszövetség alapítója és alelnöke, az Egyházmegyei Tanács tagja, 1933-tól a Katolikus Státus világi elnöke. Mint a dicsőszentmártoni Közgazdasági Bank, később az Erdélyi Bankszindikátus elnöke, majd 1941–44-ben mint a Romániai Magyar Népközösség elnöke éles ellentétbe jutott a haladó társadalmi törekvésekkel.

A KZST és asz EIT tagja. Cikkeit, tanulmányait a Magyar Kisebbség, Erdélyi Tudósító, Kis-Küküllő, Keleti Újság közölte, az Erdélyi Lapok főmunkatársa.

Már az I. világháború előtt írt cikkeiben hirdeti, hogy meg kell ismerni a román nyelvet és irodalmat, meg kell szüntetni a válaszfalakat magyarok és románok között. 1921-ben a közügyi aktivitás hirdetője ugyan, de a Kós Károly-féle Magyar Néppártot a politikából kiszorító földbirtokos- és bankérdekeltségek szolgálatában az OMP előkészítője és megszervezője. Állást foglalt az anyanyelven oktató felekezeti iskolák védelme érdekében, de a társadalmi kérdéseket kizárólag valláserkölcsi szempontból ítélte meg, nem véve számításba a nép, a munkásság követeléseit. Erdélyi problémák c. publicisztikai munkájának alapgondolata szerint "az erdélyi magyarságnak a [...] világtörténelmi hivatása, hogy összekötő kapocs legyen a Közép-Európa tengelyében elhelyezkedett román és magyar nép között", e célt azonban szűk osztályszempontjai szerint értelmezi.

Legjelentősebb munkája Bethlen Miklós kancellár küzdelmes életét mutatja be az önálló erdélyi fejedelemség utolsó szakaszában. Cserei Mihály főműve, a Historia (1709–12) nyomán jellemzi a politikust, s közli a Diploma Leopoldinum és az Olajágat viselő Noé galambja szövegét, továbbá Bethlen Miklós Supplicatióját és a bécsi fogságból nejével és fiával folytatott levelezését. Sajtó alá rendezte Gyárfás Elek 1844-es úti-naplóját (ETF 93, Kv. 1937).

Az erdélyi katolicizmus történetével foglalkozó tanulmányain kívül figyelemre méltó a Supplex Libellus Valachorumról szóló értekezése, amely ismerteti a román nép egykori követeléseit, s azok elutasítását a társadalmi és történelmi körülményekkel magyarázza.

Fontosabb munkái: Erdélyi problémák (Kv. 1923); Bethlen Miklós kancellár, 1642–1716 (Dicsőszentmárton 1924); Románia hitelszervezetei s az erdélyi magyar pénzintézetek (Lugos 1924); Az erdélyi szászok és a katholicizmus (Dicsőszentmárton 1925); Egyenes úton. 1901 – 1926 (cikkgyűjtemény, Dicsőszentmárton 1926); A Supplex Libellus Valachorum (Kv. 1929); Az első kísérlet (Az Averescu-paktum előzményei, megkötésének indokai, szövege, módosításai, következményei, felbomlása és tanulságai. Klny. Lugos 1937).

Ligeti Ernő: Erdély vallatása. Hosszú Márton Gy. E.-ről készült rajzával. Kv. 1922. 18–21. – Grandpierre Emil: Erdélyi problémák. Gy. E. könyve. Pásztortűz 1923/33. – Bitay Árpád: Gy. E.: Bethlen Miklós kancellár. Pásztortűz 1925/1. – Bíró Vencel: Bethlen Miklós kancellár. Erdélyi Irodalmi Szemle 1925/1. – Kós Károly: Gy. E.: Bethlen Miklós kancellár. Vasárnapi Újság 1925/12. – Kulcsár S. Kálmán: Gy. E. Havi Szemle 1944/1. – Bányai László: Közös sors – testvéri hagyományok. 1973. 225, 329, 339. – Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések II. 1974. 152, 166–76.


Gyárfás Endre (Nagyvárad, 1904. nov. 27. – 1974. nov. 28. Nagyvárad) – újságíró, szerkesztő. A Kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett (1922). A nagy képességű szerkesztők sorába tartozott, vezércikkeivel, glosszáival, avantgardista verseivel riportlapok népszerű munkatársa volt. Két magyarországi társával, Dobolyi Lajossal és Sükösd Ferenccel közösen szerepel A mi országunk c. avantgardista lírai gyűjteményben (Bp. 1925). 1932–33-ban a *Gyár és ucca c. politikai és gazdasági szemlét, 1933–35-ben a *Tribün c. folyóiratot, majd 1936-ban Hintz Grete fedőnévvel a *Mai Nő c. revülapot szerkesztette Kolozsvárt, mint az illegális KRP sajtómegbízottja. Később a Nagyváradi Friss Újsághoz került; "Feltételes megálló" rovatcím alatt közölt színes írásai, szatírái, novellái élvonalba emelték a lapot. 1944 után a nagyváradi Új Élet főszerkesztője, majd ugyanott a Fáklya egyik szerkesztője.

Robotos Imre: Élő sajtótörténet. Igaz Szó 1971/10.


Gyárfás Jenő (Sepsiszentgyörgy, 1857. ápr. 6. – 1925. dec. 17. Sepsiszentgyörgy) – képzőművész, író. Középfokú tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a budapesti Mintarajztanodába iratkozott; többek közt Izsó Miklós és Székely Bertalan a mestere. Később a müncheni Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián, majd olaszországi tanulmányúton tökéletesítette ismereteit. Tüneményesen induló pályáját korán megtörte az értetlen kritika, s a sebzett lelkű művész visszahúzódott erdélyi magányába. 1880-ban műtermet épített szülővárosában (ma Gyárfás Jenő Emlékház), s innen küldözgette műveit a fővárosi tárlatokra.

A népéletkép utolsó európai rangú művelője (Tréfás fenyegetés, Munka után jó a nyugalom, Tél öröme, Első fog, Disznóölés), fest történelmi kompozíciókat (V. László esküje, Gábor Áron halála, Szent László), kiváló arcképfestő (Gyárfás Ferenc, Hollósy Simon, Karlovszky Bertalan, Császár Bálint, Kossuth Lajos), a legmaradandóbb és legmodernebb művészi megjelenítésekre azonban Arany János balladái ihlették. Főműve, a Tetemrehívás a festői és lélektani ábrázolás XIX. századi remeke. Már főiskolai növendék korában illusztrációi jelennek meg budapesti képeslapokban. Tollrajzokat készített Jakab Ödön Marosszéki történetek c. kötete számára, illusztrálta Fekete Mihály kolozsvári tanár gyermekverseit.

Arany János költészetének hatása alatt maga is írt ódákat, románcokat, balladákat, sőt egy tündérregét (Varázsfátyol) és egy drámát is. Szépirodalmi próbálkozásainak egy részét, valamint 1905-ös angliai útjáról készített naplójegyzeteit a Sepsiszentgyörgyön megjelent Székely Nemzet c. lap közölte; írásait maga illusztrálta. Emlékét az Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára (Sepsiszentgyörgy 1929) idézte fel. 1972-ben sepsiszentgyörgyi lakóházát emlékháznak rendezték be. Gazda József művészeti kismonográfiát, Almási Tibor és Károlyi S. Mihály művész-életrajzot írt róla.

Gulyás Károly: Gy. J. Zord Idő 1919/4. – Lázár Béla: Gy. J. Az Ernst Múzeum művész-könyvei IV. Bp. 1921. – Gödri Ferenc: Gy. J. festményei a Székely Nemzeti Múzeumban; Lyka Károly: Gy. J. Mindkettő a múzeum emlékkönyvében. Sepsiszentgyörgy 1929. 485–88. – Gazda József: Gy. J. Kismonográfia. 1969. – Plugor Sándor: Emlékezés Gy. J.-re. Utunk 1975/51. – Nagy Pál: Gy. J. Új Élet 1977/7. – Almási Tibor–Károlyi S. Mihály: Gy. J. 1857–1925. Monográfia. 1979. – Murádin Jenő: Gy. J.-ről – másodszor. Igazság 1980. nov. 5. – Mezei József: Gy. J. balladája. Művelődés 1982/4.


Gyárfás L. Miklós (Székelyudvarhely, 1939. szept. 29.) – karikaturista, humorista író. Középiskolát szülővárosában (1955), jogi és közgazdasági tanulmányokat a Babeş–Bolyai Egyetemen (1969) végzett. Marosvásárhelyen a Kisipari Termelőszövetkezetek Megyei Szövetségének közgazdásza.

1974-től jelennek meg humoros írásai és karikatúrái írókról, tudósokról és művészekről A Hét, Utunk, Korunk, Új Élet és a napilapok hasábjain. 1978 és 1981 között Kép a keretben címmel interjúsorozatot közölt a Vörös Zászlóban többek közt Molter Károly, Bajor Andor, Oláh Tibor, Gagyi László, Szőcs István, Bálint Tibor, Bözödi György, Izsák József, Varró Ilona, Markó Béla, George Sbârcea karikatúrájával. Szerepelt a Korunk Galériában, az Igaz Szó és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház kiállításain, az Országos Grafikai Szalonban Kós Károlyról készített linómetszetét mutatta be (1978), résztvevője az Országos Humorszalonoknak, kiállított egy Nemzetközi Humorszalonon is a bulgáriai Gabrovóban (1979).


Gyári Munkás – az aradi Lovrov-nyomda cégjelzésével 1929. okt. 22-én megjelent szakszervezeti lap. Kommunista befolyás alatt állt. Egyetlen száma ismeretes.


Gyarmathi Sámuel emlékezete – Az 1751-ben Kolozsvárott született és 1830-ban ugyanott, a Házsongárdi temetőben örök nyugalomra helyezett nyelvész, nevelő és orvos emlékezetének megőrzésére az első jelentős lépést Kállai Ferenc tette, amikor még 1832-ben megírta és a Nemzeti Társalkodó hasábjain közzétette életrajzát, mégpedig Gyarmathi azóta eltűnt naplójának felhasználásával.

A tudós sorsának és életművének korszerű monografikus feldolgozására a zilahi Wesselényi Kollégium tanára, M. Nagy Ottó vállalkozott; az ő könyve (1944) mindmáig a legterjedelmesebb és legrészletesebb Gyarmathi-tanulmány; kiváló szakértelemmel és kritikai érzékkel elemzi Gyarmathi új nyelvhasonlító állásfoglalását, a finnugor nyelvek vizsgálására kidolgozott módszerét, a Göttingában 1799-ben megjelent Affinitas linguae hungaricae cum linguis fennicae originis grammatice demonstrata eredményeit és az életmű úttörő jelentőségét az egyetemes nyelvtudományban. Szabó T. Attila 1960-as tanulmányából tudjuk, hogy Gyarmathi nyelvhasonlításaiban számba vette a magyar nyelv román kölcsönszavait is.

Gyarmathi felvilágosítói munkásságát, "a közvetlen gyakorlati célokért vívott állandó küzdelmét" Jancsó Elemér dolgozta fel. Természettudományos megalapozottságú és a nemzetgazdaság szolgálatába állított tevékenységéről, valamint orvosi munkásságáról Spielmann József emlékezett meg. Zilahi tanári működéséről Benkő Samu közölt ismeretlen adatokat. Tudománytörténeti jelentőségű leveleinek közzétételével Csűry Bálint, Jancsó Elemér, Dani János, Csetri Elek szerzett érdemeket. Gyarmathi Ifjabbik Robinson címmel kiadott Campe-fordításával és a vele kapcsolatosan felmerülő plagizáció kérdésével Benkő Loránd foglalkozott. Murádin László Gyarmathi etimológiáinak hitelességét moldvai csángó népnyelvi adatokkal igazolta.

Születése 230. évfordulóján szülővárosa szabadegyetemén Szabó T. Attila idézte Gyarmathi emlékezetét. Tudománytörténeti jelentőségét így foglalta össze: "a) Az Okoskodva tanító magyar nyelvmesterben Gyarmathi megteremtette az első olyan magyar leíró nyelvtant, amely a magyar nyelv rendszerét a latin nyelvtől függetlenül s különleges nyelvi sajátosságok figyelembevételével mutatja be; b) Nagyon józan, nyelvi tényekre alapított szemlélettel közelítette meg Gyarmathi a nyelvi kölcsönhatás kérdését is, mikor a Vocabulariumban a környező nyelvekből a magyarba bekerült jövevényszó-anyagot tárgyilagosan megjelölte; c) E két, csak a magyar nyelvtudomány története szempontjából jelentős érdemén túl Gyarmathi az Affinitasszal egyetemes vonatkozásban is úttörő személyiség: az összehasonlító nyelvtudomány módszerének kezdeményezői közé tartozik."

(B. S.)

Csűry Bálint: Gy. S. levele Göttingából. Magyar Nyelv, Bp. 1929. 258–62. – M. Nagy Ottó: Gy. S. élete és munkássága. Kv. 1944. – Benkő Samu: Adatok Gy. S. életrajzához. NyIrK 1958/1–4. – Jancsó Elemér: Gy. S. és a felvilágosodás. NyIrK 1959/1–4. – Murádin László: Gy. hiteléhez. Magyar Nyelv, Bp. 1959. 522. – Szabó T. Attila: Román kölcsönszavaink Gy. S. nyelvhasonlításában. NyIrK 1960/3–4; uő: A nyelvrokonító józanság útján. Korunk 1981/7–8. – Dani János–Csetri Elek: Gy. S. leveleihez. NyIrK 1971/1. – Dankanits Ádám: "Meszes hegye vén mestere". A Hét 1971/42. – Spielmann József: A közjó szolgálatában. 1976. 23, 251. – Vámszer Márta: Gy. S. NyIrK 1980/2. – Csetri Elek: Gy. S. könyvtárából. NyIrK 1981/2.


Gyarmathy Dezső – *Magyar Népegészségügyi Szemle


Gyarmati Ferenc (Körösbánya, 1894. ápr. 2. – 1980. júl. 12. Déva) – szerkesztő, költő, író, festőművész. Iskolai tanulmányait Brádon kezdte, Déván folytatta. Az I. világháború olasz frontjáról hazatérve megyei tisztviselő, a Hunyadvármegye c hetilap felelős szerkesztője. 1919-ben a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz irodalmi lapokban jelennek meg Ady-utánérzésű versei, 1922-ben az aradi Kölcsey Egyesület verspályázatán tűnik fel. A Pásztortűz, a Déva és Vidéke munkatársa, időszaki kiadványt szerkeszt Kovács Imre színtársulata számára Színház címen (1922). 1924-ben a nagybányai festőiskola tagja lesz, 1933-ban mind költészetét és prózáját, mind képeit Hunyad megye magyar íróinak és művészeinek Szerencse fel c. gyűjteményes kötete mutatja be.

Önálló munkái: Muzsika (apró írások, Déva 1923); Fekete orgonák (versek, Déva 1923); Marosi csönd (versek, Déva 1924).


Gyenge Csaba (Székelykocsárd, 1940. jan. 22.) – műszaki szakíró, szótárszerkesztő. Középiskoláit Piskin végezte (1956), gépészmérnöki oklevelet a Kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett (1961). Mérnöki pályáját a Kudzsiri Gépipari Üzemben kezdte el. 1971-től a Kolozsvári Műszaki Egyetemen kap adjunktusi megbízatást, a műszaki tudományok doktora (1979), 1982-től előadótanár. Számos tudományos dolgozata jelent meg a hazai szaklapokban (Construcţia de Maşini, Mecanica Aplicată), valamint a kolozsvári és brassói műszaki egyetemek tudományos kiadványaiban. Doktori értekezése új megoldásokkal gazdagította a csigamarók gyártási pontossága fokozásának lehetőségeit, ez a témája a budapesti Gép c. folyóirat számára írt dolgozatának is (1982). A Magyar–román műszaki nagyszótár (1987) társszerzője.

Munkái: Proiectarea proceselor tehnologice pe strunguri revolver cu comandă program (társszerző Gh. Petriceanu és P. Berce, 1978); Proiectarea proceselor tehnologice şi reglarea strungurilor automate (társszerző Gh. Petriceanu és Liviu Morar, 1979); Tehnologia fabricării maşinilor (társszerző O. Pruteanu, Al. Epureanu és C. Bohosievici, 1981); Gépgyártástechnológia (jegyzet a magyar nyelvű mérnöktanár-továbbképzés számára, Kv. 1981).


Gyéresi Árpád (Marosvásárhely, 1941. júl. 26.) – gyógyszerészeti szakíró. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban végezte, a marosvásárhelyi OGYI-ban szerzett oklevelet. 1967-től ennek tanársegédje, jelenleg adjunktus. Doktori értekezését gyógynövény-kémiai témakörből 1974-ben védte meg. Szaktanulmányait gyógyszervizsgálati és a növényi hatóanyag-kutatás tárgyköréből magyar, román, német nyelven az Orvosi Szemle, Revista Medicală, Die Pharmazie számaiban és gyűjteményes kötetekben közölte. Módszerét külföldi szaklapok és könyvek is átvették. A gyógynövény-nemesítés területén társszerzője egy új hazai – törzskönyvezésre javasolt – mákfajtának.

Részt vett a Farmacopeea Română IX. kiadásának szerkesztésében. Kőnyomatos főiskolai jegyzete: Gyógyszerészeti kémia I (Mv. 1981).


Gyergyay Árpád (Kolozsvár, 1881. ápr. 27. – 1952. ápr. 1. Kolozsvár) – orvosi szakíró. Ifj. ~ Árpád és ~ Ferenc Pál apja. Szülővárosában az Unitárius Kollégium neveltje, orvosi oklevelét a kolozsvári egyetemen nyerte (1904), ahol a biológus Apáthy István, a belgyógyász Purjesz Zsigmond és a kórbonctanász Buday Kálmán tanítványa. Egészségtantanári, majd sebészműtői és tisztiorvosi minősítést is szerez, később pedig megkezdi szakosodását a fül-orr-gégészetben. Ösztöndíjjal Bécsben, Freiburgban, Bernben, Bázelben szakklinikákon dolgozik, hazatérve a sebészeti klinika adjunktusa, 1916-tól egyetemi rendkívüli tanár; 1919 és 1940 között magánkórházat vezet, az EKE fürdőosztályának elnöke, az EME Orvosi Szakosztályának tagja. 1940-től a fül-orr-gégészet professzora, 1943-tól az orvosi kar dékánja, 1945 után magángyakorlatot folytat.

Gazdag gyakorlóorvosi és sebészi tevékenysége mellett már diákkorától tudományos munkát végzett. Első szakmai dolgozatát az Orvosi Hetilap közölte 1904-ben. Tudományos közleményei magyarországi (Orvosi Hetilap, Magyar Orvosi Archívum, Orvosképzés) és más külföldi szaklapokban (párizsi, berlini, római, stockholmi, bécsi, lipcsei fül-orr-gégészeti közlönyökben) jelentek meg. A román, magyar, német, osztrák, francia, olasz fül-orr-gégészeti társaságok tagja. Munkásságából kiemelkedik az orrgarat, a tuba és a hátsó orr-részek vizsgálómódszerének kidolgozása, ehhez különleges műszert gyártott. Eljárását külföldi szakértők is átvették. Behatóan tanulmányozta és elsőként írta le a fülkürt-mozgásokat, kidolgozta a hallószerv új boncolási módját, valamint önálló eljárását az orr és a melléküregek érzéktelenítésére; a 40-es években új halláselmélet megteremtésére tett kísérletet.

Fontosabb munkái: Új utak a fülkürt megismerésére (Bp. 1932); Hanghullámok hatásmódja a csigára (Ifj. ~ Árpáddal, Kv. 1947); Irányhallás. Távolsághallás. Térhallás (Ifj. ~ Árpáddal, Kv. 1948).

-f -y [Kristóf György]: Lettországból Kolozsvárra jött meggyógyulni. Keleti Újság 1931. szept 6. – Gaal György: A tudós-orvos. Igazság 1981. ápr. 19.; uő: A két Gyergyay. A Hét 1981/26.


Gyergyay Ferenc Pál (Kolozsvár, 1922. okt. 25.) – orvosi szakíró. ~ Árpád fia. Szülővárosában az Unitárius Kollégiumban érettségizett (1940), a helybeli egyetemen szerzett orvosi diplomát (1945). A marosvásárhelyi OGYI tanársegédje, adjunktus Haranghy László mellett, 1956-tól a kórbonctan előadótanára, 1971-től professzora, a klinikai kórbonctanász osztály vezető főorvosa (1952–77). Influenţa sistemului nervos asupra procesului tumoral (Mv. 1955) c. dolgozatával szerezte meg kandidátusi címét, docens doktor (1971), doktorandusirányító. 1977-ben Kölnbe távozott, ahol magánintézetet vezet. Az Európai Patológus Társaság és a Nemzetközi Patológiai Akadémia rendes, a Német Patológiai Társaság tiszteletbeli tagja, a Johannita Rend tiszteleti lovagja. Szaktanulmányai belföldi és nemzetközi szakközlönyökben jelentek meg, nemzetközi konferenciák előadója.

A marosvásárhelyi rákkutatás egyik úttörője. Főbb kutatási területei: kísérletes daganatkutatás, kísérletes neuropatológia, májpatológia, klinikopatológiai kazuisztika. Önálló kötete: A neuroendocrin rendszer szerepe a daganatos betegségben (1957). Az Általános kórbonctan (1959) c. gyűjteményes munka szerkesztője és több fejezetének szerzője.


Gyergyószentmiklós magyar irodalmi élete – Bár Gyergyószentmiklós csupán 1907-ben nyert városjogot, középkori jelentőségét egy 1499-ből való adománylevél tanúsítja. Az első nagyobb magyar nyelvű alkotás Ferenczi György naplója 1629ből, mely nemcsak a vidék gazdasági, társadalmi, politikai és művelődési életét tükrözi, hanem egyben irodalmi értékű nyelvezetében és stílusában is. A község szellemi arculatának kialakulásához sajátos polgári vonásokkal járult hozzá az 1654-től kezdődően betelepülő örmények művelődési hagyománya.

Szervezett irodalmi életről 1898-tól vannak értesüléseink. Ekkor Gyergyószentmiklóson két társulat alakult az irodalom terjesztésére és népszerűsítésére. Az ettől az évtől kezdve működő ún. Úri Kör tagságát a helyi polgárság s a módosabb értelmiségi réteg alkotta, első vezetője Görög Joákim örm. kat. lelkész-tanár; az ún. Iparos Kör ugyan már 1872-ben dalárdát alakított, irodalomnépszerűsítő tevékenységét azonban 1904-től kezdte. Ezek a körök a két világháború között érték el fénykorukat, amikor is helyi viszonylatban jelentős szerepet vállaltak a kultúra magyar nyelvű ápolásában.

Gyergyószentmiklós irodalmi életében kiemelkedő fontossága volt a helyi sajtónak. 1898-tól itt jelent meg a Gyergyói Hírlap Kalmár Ignác szerkesztésében, 1901-től az Imets János, Jósa Sándor, Kálmán István, Cseh Dezső, majd Sándory Mihály szerkesztette Gyergyó c. hetilap, 1905-től pedig a Csíkvármegye c. hetilap Vákár P. Artúr szerkesztésében.

1919 után a sajtó és a műkedvelés biztosította az irodalmi élet folytonosságát. Megjelent a *Székely Szó (1920–31), melyet Színi Lajos, T. Imets Béla, Gaál Lajos jegyzett, majd T. Imets Bélával az élen vasárnap reggelenként jelentkezett a Gyergyói Újság (1926–32) is mint az OMP politikai hírlapja. Megszűnésük után Csiby Andor hozta létre a Gyergyói Lapok c. hetilapot (1934–36). A II. világháború évei alatt a város értelmisége tett erőfeszítést az időnként elakadt helyi sajtó feltámasztására; ekkor jut előtérbe Lovas Béla lapja, a Gyergyó és Vidéke. Már az 1944-es fordulat demokratikus szellemét képviseli az év végén és 1945 elején a Székely Vasárnap Csíki István szerkesztésében.

A két világháború között a helybeli szellemi élet ösztönzésére Gyergyószentmiklóson szervezték meg 1939-ben az EME XVI. vándorgyűlését, melynek előadásai 1940-ben Kolozsvárt emlékkönyvben is megjelentek.

1945-től kezdve a város szellemi életének irányítása közvetlenül a városi Művelődési Ház vezetése alá került, amelynek keretében sokoldalúvá vált a kulturális tevékenység. A szépirodalmi élet egy ideig önképzőköri tevékenységre korlátozódott, de itt képződött alap a későbbi irodalmi kör számára. 1968 őszétől folyamatos és szervezett köri munka kezdődött Váli József, majd 1969-től Nyisztor Miklós, 1972–73-ban Csata Ambrus vezetésével. Átmeneti hanyatlás után az irodalmi kört 1976-ban Bajna György szervezi újjá; ez alkalommal veszi fel a város jeles költő-szülöttje után a *Salamon Ernő Irodalmi Kör nevet. Az új szervezeti forma színvonalbeli emelkedést is jelez, a kör tevékenységét felélénkíti Györffi Kálmán és Szávai Géza jelenléte. Új alkotók kapcsolódnak be a közösségbe: köztük Burján G. Emil, Gál Éva Emese és Kercsó Attila. 1980-ban megjelent a II. világháború utáni Gyergyószentmiklós első irodalmi jellegű kiadványa is *Líceum címmel. A kör élén ma Kercsó Attila áll; rendszeressé vált az újonnan megjelenő könyvek szerzőinek előadói meghívása, beillesztve a kör működését az országos szellemi vérkeringésbe. A város művelődésében jelentős szerepet vállalt az 1952 óta működő Gyergyói Múzeum, melynek első két vezetője, Csiby Andor és Bálint Ákos anyaggyűjtéssel, majd Tarisznyás Márton múzeumigazgató másfél évtizedes munkája során (1956–80) tudományos feldolgozásokkal és közlésekkel is hozzájárult a lakosság társadalmi és történelmi önismeretéhez. A helytörténeti kutatást diákjai közreműködésével Garda Dezső tanár folytatja.

(G. D.)

Regestrum Ecclesiae S. Nicolai in Girgio, factum per Georgium Ferenczi sacerdotem coelibem 1629. (Ferenczi György 1629-ből való magyar nyelvű naplója. Közli Erdélyi Egyháztörténelmi Adatok. Szerk. Veszely Károly. Kv. 1860. 115–57. – Kölönte Béla: Gyergyó története. Gyergyószentmiklós 1910. – Kercsó Attila–Farkas Árpád: Irodalmi kör és közművelődés Gyergyószentmiklóson. Művelődés 1980/10. – Kercsó Attila: A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Kör. Művelődés 1982/2. – Garda Dezső: Képek Gyergyószentmiklós történetéből. Korunk 1982/9; uő: Gyergyószentmiklós hat és fél évszázada. Művelődés 1983/4. – Tarisznyás Márton: Gyergyó történeti néprajza. Tíz tanulmány. 1982.


Gyerkes Mihály (Moha, 1873. ápr. 12. – 1942. aug. 20. Székelyudvarhely) – szerkesztő, tankönyvíró, népművelő. A székelykeresztúri tanítóképző elvégzése után vidéken tanított, majd a székelyudvarhelyi állami elemi iskolát igazgatta 1930-ig. Mint a korszerű gyümölcstermesztés úttörője falusi tanfolyamokat, "gyümölcsközségek"-et szervezett, a termelőket szövetkezetekbe tömörítette, megalapította a Siculia Gyümölcstermesztő és Értékesítő Szövetkezetet. Titkári minőségében fellendítette a megyei tanítóegyletet, szerkesztésében jelent meg a Tanítók Lapja (1921–27), a Siculia gazdalap (1934–36) és a Gyümölcsöskert (1937).

Kötetei: Román vizsgák könyve (összefoglaló tankönyv, Buna Annával, Székelyudvarhely 1924); A népművelés vezérkönyve (Tanítók útmutatója, népoktatási tanácsadó, Székelyudvarhely 1926); Szervezkedjünk kertészeti termelésre (Székelyudvarhely 1928); A legújabb gyümölcstermelés (Székelyudvarhely 1931); Gyümölcsfák védelme (Székelyudvarhely 1937; románul is).

Nagy Géza: Nevelésügyi sajtónk hagyományaiból. Közli Korunk Évkönyv 1974. 182.


gyermekirodalom – tematikában és művészi eszközökben a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe vevő vagy eredetileg a felnőtt-irodalomhoz tartozó, de a gyermekeknek is élményt nyújtó irodalmi művek összessége. A nemzeti irodalom szerves része, jellegzetességeinek, hagyományainak hordozója, az anyanyelvi műveltség legjelentősebb forrása, az esztétikai nevelés egyik megalapozója. Sajtófóruma a *gyermeklap, gazdag önálló ága a *gyermekszínmű.

A romániai magyar ~ a sajátosan gazdag erdélyi népköltés és a helybeli irodalmi hagyományok talaján indult fejlődésnek. Ez jellemzi a hazai úttörők, Gáspár János nagyenyedi pedagógus (1816–1892) és a kalotaszegi Gyarmathy Zsigmondné Hóry Etelka (1845–1910) működését, s ezen az úton indult el Benedek Elek is, a modern magyar gyermekirodalom egyik megteremtője, aki azt vallotta, hogy "...a gyermekkönyv, az ifjúsági könyv legnehezebb műfaja az irodalmi műveknek", s közéleti harcot vívott a ~ színvonalának emelése s a művészietlenül oktatgató művek kiküszöbölése végett. Gazdag művészi tevékenysége, megnyerő egyénisége, lelkes szervezőmunkája döntő hatással volt az 1919 utáni hazai ~ kibontakozására; a korszak több kiváló íróját nyerte meg a gyermekek irodalmi nevelésének. Elveit szerkesztői tevékenységében ültette át a gyakorlatba. A *Cimbora, a *Cimbora Könyvtára, valamint a *Magyar Ifjúság Könyvtára számára dolgozó neves írók alkotásaikkal igazolták a ~ kötelező művészi rangját, nemkülönben szerves kapcsolatát a kortárs hazai irodalommal. A 20-as évek gyermekirodalma lényegében a Cimbora lapjain látott napvilágot, s csak később jelent meg önálló kötetekben. Több író, köztük Csűrös Emília, Dsida Jenő, Marton Lili a Cimborának és Benedek Elek ösztönzésének köszönhette indulását.

A Cimbora megszűnése után a 30-as években a hazai magyar ~ a hanyatlás jegyeit mutatja mind minőségi, mind mennyiségi szempontból. A neves írók jórészt nem folytatják gyermekirodalmi tevékenységüket, s a kiadói gyakorlat sem kedvez a fejlődésnek: a kiadók elsősorban kelendő, olcsó, időszerű iskolai műsorokat, szavalókönyveket, színdarabokat adnak ki a gyermekek számára, s a szebb kiállítású, igényesebb gyermekkönyveket külföldről hozzák be. Volt olyan év is (1936), amelyben egyetlen magyar gyermekkönyv sem került ki a romániai nyomdákból. A folytonosság mégsem szűnt meg, bár mindinkább előtérbe kerültek az olyan munkák, amelyeket a művészietlen eszközökkel gyártott didakticizmus vagy esetleg az olcsó szórakoztatásra való törekvés jellemzett.

A két világháború közti korszak gyermekversköltői a Cimbora köréhez tartozó szerzők mellett: Benkő Anna, Bölöni Jolán, Földes Zoltán, Gara Ákos, Halmágyi Mária, Horváth Janka (Versek kisebb-nagyobb gyermekeknek, Arad, 1924), Kiss Péter (Három árva gyermek, Mv. 1934), Kovács Nándor (Dalok és versek az ifjúság számára, Dicsőszentmárton 1935), Krüzselyi Erzsébet, Kubán Endre, Mael Ferenc ( (összeállításában: Gyermekek szavalókönyve, Kv. 1933), Szentimrei Jenő.

A prózaírók közül ebben az időben önálló kötettel jelentkezett Balázs Ferenc, Berde Mária, Blaskó Mária (Pityu, Kv. 1926; Nagy hegyek kis vándora, Kv. 1927; Tövisek között; Kis királyok), Bodó Sanyi (Aranka és Rézike, a két ikertestvérke gyönyörű szép regénye, 1926), Borsai Mária, Diénes Jenő, Fábiánné Beer Ilona, Gál Lajosné (A jóság jutalma, Kv. 1929), Gara Ákos, Gulyás Károly, Hollstein Mária, Kaczér Illés (Jancsi, Brassó 1922), Kertész Mihály (Senki Tamás története, Szatmár 1923), László Marcella, Monoky Sándor (Tündérmese, Szatmár 1922), Nagy Márton (Patikás Gyurka mókái, Nv. 1929), Nemes Ferenc (Elemista voltam, Brassó 1934), Perédi Ádi (Tavasz kisasszonya, A róka meg a nyúl és más mesék, Kv. 1934), Szondy György, Wellmann Rezsőné H. Perlaki Etelka (Álmok világában, Szatmár 1922). A prózai műfajok közt a tündérmeséé a vezető szerep, valamint a "tanulságos történetek"-é. A névsorból a legnépszerűbb és művészileg is legtöbbet nyújtó szerzők a Cimbora köréhez tartozó Balázs Ferenc, Berde Mária, Dsida Jenő, Szentimrei Jenő és Tamási Áron mellett: Csűrös Emília, Kertész Mihály, László Marcella, Monoky Sándor, Szondy György.

A ~ fejlődését, művészi rangjának elismerését a felszabadulás után nagyban elősegítette a könyvkiadás újjászervezése, melynek célja a ~ haladó hagyományainak ápolása mellett egy új, eredeti hazai gyermekirodalom kibontakoztatása volt. 1948-ban megalakult az *Ifjúsági Könyvkiadó, munkáját 1969-től a *Creangă Könyvkiadó folytatja; az előbbi gyermek- és ifjúsági művek, az utóbbi csak gyermekkönyvek kiadására szakosított intézmény. A Creangă Könyvkiadó különböző sorozatai mellett a Kriterion Könyvkiadó is művészi kiadványokkal – többek közt Benedek Elek mesekönyveivel – járul hozzá a gyermekek irodalmi műveltségének megalapozásához. Ez a kiadói keret kedvező lehetőséget teremtett magas etikai és esztétikai értékű művek létrehozására.

Mai gyermekirodalmunk leggyorsabban fejlődő ága a gyermekköltészet, amely különösen a *Napsugár gyermeklap megjelenése óta mutat jelentős gazdagodást, ugrásszerű emelkedést. Benedek Elek hagyománya: neves írók bevonása a gyermekirodalomba s ezáltal az irodalom szerves egységének, egyenletes művészi színvonalának kialakítása a gyermekköltészetben maradéktalanul megvalósult. Szentimrei Jenőtől, Horváth Imrétől, Horváth Istvántól kezdve a legfiatalabb nemzedékig a költők hosszú sora mind a Napsugár hasábjain, mind önálló kötetekben is rangos lírai alkotásokkal járult hozzá a ~ felvirágoztatásához. Hajdu Zoltán, Jancsik Pál, Jánky Béla, Kádár János, Kányádi Sándor, Kemény János, Kenéz Ferenc, Kiss Jenő, Lászlóffy Aladár, Majtényi Erik, Molnos Lajos, Palocsay Zsigmond (Borzaskata, 1983), Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Tamás Mária, Veress Zoltán olyan mondandóban gazdag, stílusában változatos, modern gyermekköltészetet hozott létre, amelynek olvasói zökkenő nélkül válhatnak a felnőtteknek szóló költészet érzékeny és értő élvezőivé. Különösen Szilágyi Domokos gyermekverseit (Új kenyér, 1962) kell kiemelnünk művészi képeik világa és a gyermeki látásmód, gyermeki képzelet egybeötvözése miatt. Ugyancsak kiemelendők Veress Zoltán humoros, derűs, a gyermek ritmusérzékét fejlesztő verses meséi (Tóbiás és Kelemen, 1957; Irgum-burgum Benedek, 1959) és Kányádi Sándornak a természet világát felragyogtató, népi hangvételű költeményei.

Ugyanez az eszmei-művészi igényesség és a tematikai változatosság mind nagyobb térhódítása jellemzi a prózai műfajok fejlődését is. A két legtermékenyebb gyermek- és ifjúsági író, Marton Lili és Méhes György, a Szikra Ferkó szerzője mellett kezdettől fogva részt vállaltak prózai gyermekirodalmunk fejlesztésében a már ismert írók. A prózai műfajok térhódítását és magas színvonalát meggyőzően igazolják Nagy István pionírtárgyú írásai, Horváth István meséi, gyermekregénye, Asztalos István elbeszélései, akárcsak Nagy Olga meséi és meseregényei, Péterfy Emíliának és Tóth Kálmánnak a természet világát bemutató és megszerettető írásai, Bede Olga regényei és elbeszélései, Méliusz József és Méliusz Anna gyermekkönyvei, Bajor Andor humoros meseregénye (Egy bátor egér viszontagságai, 1960), elbeszélései és meséi, Fodor Sándor elbeszélései és sok nyelvre lefordított Csipike-meseregénye (ez különben a hazai ~ méltán legnépszerűbb könyve), Bálint Tibornak a régi gyermekkort idéző elbeszélései, regényei, Páskándi Gézának a meseregénye, Kányádi Sándor meséi, Bartis Ferenc gyermektörténetei, Hervay Gizella csodálatosan egyszerű, a gyermeki környezetet élővé varázsoló Kobak-történetei. A felsorolt szerzők egyben a felnőtteknek szóló irodalom alkotói. Kevés nemzeti irodalomban alakult ki a ~ és a tulajdonképpeni irodalom szerves egysége olyan szembeszökő módon, hogy az irodalom e két területén ugyanazok a szerzők ugyanazzal a magas fokú igényességgel, műgonddal és sikerrel működjenek, mint ahogy az a romániai magyar irodalmi életben megvalósult. A ~ iránt érzett felelősséget és megnőtt érdeklődést árulja el a Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadónál megjelent Az új gyermek- és ifjúsági irodalom c. tankönyv (1973, 1983), melynek szerzői – Jarosevitz Erzsébet, Józsa Miklós, Király László, Vita Zsigmond – az óvónő- és tanítóképző pedagógiai líceumok növendékeinek kívántak e kézikönyvvel hasznos munkaeszközt adni, hogy megismerve a ~ értékeit, alaposabban készülhessenek fel a gyermekek esztétikai nevelésére.

(Sz. E.)

Vita Zsigmond: Gyermekirodalom az iskolában. Utunk 1981/34. – M. Reinhart Erzsébet: Gyermekirodalom és mass media. Korunk 1982/11. – Petre Judit: Új embert formáló, értékes gyermekirodalom. Előre 1983. máj. 26. – Murvai László: Egy hasznos kézikönyv kapcsán. Előre 1983. nov. 23.


gyermeklap – kisiskolások számára szerkesztett, az életkori sajátosságokat és az időszerű nevelési célokat figyelembe vevő, rendszeresen megjelenő kiadvány. Az erdélyi magyar irodalmi életben két évszázados hagyományra tekinthet vissza: első kezdetleges jelentkezésével már a XVIII, század végén találkozunk (Seelmann Károly Gyermekek barátja c. heti írása átdolgozás németből). Kolozsvárt jelentek meg az első eredeti magyar nyelvű gyermeklapok: a Gyermekbarát Szilágyi Ferenc szerkesztésében (Í843–44), majd a Fiatalság Barátja Brassai Sámuel szerkesztésében (1851). Ezek próbáltak először versenyre kelni a jobb anyagi körülmények közt szerkesztett német gyermeklapokkal.

A két világháború közti időszak úttörő jelentőségű gyermeklapja, a Benedek Elek szerkesztette *Cimbora (1922–29) haladó tartalmával és szerkesztési módjával nagy hatással volt a többi gyermeklapra. Ebben az időben számos kérészéletű ~ jelent meg, így Nagyváradon 1921-ben a Jó Gyermek, Temesvárt 1922-ben idősb Kubán Endre (Kóró Pál) szerkesztésében a Gyerekújság, Brăilában a Gyertyafény, Torró Miklós lapja, és Szatmáron 1933-ban a Kis Pajtás. Gyermekek számára mellékletet adtak ki a jelentősebb napi- vagy hetilapok is. A Brassói Lapok Gyermekvilág c rovatának folytatása volt a Családi Kör, "Dezső bácsi képes ifjúsági és gyermeklapja" Teleky Dezső szerkesztésében (1924–28), az aradi Vasárnap pedig Kis Vasárnap címen adott ki időszaki gyermekmellékletet. Több felekezeti jellegű ~ is az egész gyermektáborhoz igyekezett szólni, ezek közül jelentősebbek: Az Én Kicsinyeim Gönczy Lajos szerkesztésében (1929–40), Angyalkert, később Erdélyi Kis Pajtás Földes Zoltán (Kv. 1929–30) és *Új Cimbora Ferenczy László Marcella szerkesztésében (Szatmár–Kv. 1937–39). Bár mindezek változatos tartalom kialakítására, ötletes szerkesztésmódra törekedtek, egyikük sem tudott a Cimbora örökébe lépve egyetemes érvényű gyermeklappá válni.

Az 1944-re következő első évtizedben a romániai ~ feladatát a Dolgozó Nő gyermek-melléklete, a Kis Pajtás igyekezett az adott szűk keretben ellátni. A Cimbora méltó utódjaként 1957 januárjában indult meg a *Napsugár. Első főszerkesztője Asztalos István, akinek 1960-ban bekövetkezett halála óta Farkas János szerkeszti. A lap szerkesztőinek gondozásában jelenik meg A *Haza Sólymai címmel az óvodások lapja is.

(Sz. E.)


gyermekszínmű1. A műkedvelő színjátszás egyik ága, gyermekek számára írt, az óvodai és iskolai színjátszás keretében bemutatott színdarab. Jelentős szerepe van a gyermekek erkölcsi és esztétikai nevelésében, közösségi érzésük, kifejezőkészségük, mozgáskultúrájuk fejlesztésében, a művészi alkotóképesség kibontásában, a népi hagyományok (tánc, ének, népviselet, szokások) megőrzésében, a színház iránti érdeklődés felkeltésében. Értékes örökség, a régi erdélyi magyar nyelvű színjátszás kezdetéig vezethető vissza. Fokozatosan mind nagyobb teret nyert az iskolai oktató és nevelő munka keretében, a XX. században már az óvodai és iskolai ünnepségek állandó, igényelt műsorszámává vált.

Jelentőségének felismerését bizonyítja aránylag nagyszámú, sőt sorozatszerű feltűnése színpadon és nyomtatásban a két világháború közti hazai magyar gyermekirodalomban. Benedek Elek 1926-ban Gyermekszínház címen gyermekdarabokból egész kötetet állított össze. Ugyanebben az évben indult meg a Kolozsvárt kiadott Erdélyi Magyar Lányok műsorfüzet-sorozata, mely az iskolai színjátszás szolgálatában kisebb gyermekeknek szánt mesejátékokat, darabokat is közölt. Az Új Cimbora Kis Színháza (1937–39) már a különböző ünnepségekhez illő, tematikailag csoportosított darabokkal igyekezett kielégíteni a gyermekszínjátszás igényeit.

Több szerző egyéni alkotásával külön kiadványban jelentkezett. Eredeti voltában kiemelkedő Fodor Béla Lacika elveszett (1928), Keresztély Mária Mesebeli királyleány (1929), Csűrös Emília Az erdő varázsa (1931), László Marcella A mindentudó könyv, Az öreg tanító háza (1932), Péterffi Gyula Karácsony estéjén (1933), Székely Miklós Mosónő gyermekei, Egy karácsonyfa története (1935) és A kis János szenvedései (1937), Bakk József "Ti is ekképpen cselekedjetek!" (1937), Gagyi László–Nagy Jenő Szegény kicsi bojtár (1937) c. gyermekszínműve. Csűrös Emília két gyűjteményes kötettel (Gyermekszíndarabok és köszöntők, Kv. 1930; Csillagszállás, Nv. 1932), László Marcella egy kötetbe foglalt három gyermekszíndarabbal (Tiszteld az öregeket!, A tündérek békekonferenciája, Ne bántsd az állatot! Nv. 1932) is gazdagította a ~ irodalmát. Közös kötetben jelent meg Simon Sándor Karácsonyi örömök és Kirjákné Kovács Emma A jószívű Mikulás c. darabja (1937). Mindezekben a változatos témájú, nagyrészt alkalmi jellegű, erkölcsi hatásra törekedő darabokban többnyire föllelhetjük az erdélyi folklórhagyományok felújítását.

A 40-es évek második felében csak elvétve találunk eredeti új gyermekdarabokat. Az óvodai és iskolai színjátszás egyre növekvő igényeit gyakran maguk a nevelők igyekeztek népmesék, balladák dramatizálásával kielégíteni, így született meg Benczédi Sándor A csillagszemű juhász c. kötete (Kv. 1946). Az első jelentősebb gyűjteményes kiadvány A varázstükör címen (1957) mesejátékokat közölt Bede Olga, Gagyi István, Marconi-Máthé Irma, Marton Lili és Méhes György tollából. Egy újabb gyűjtemény, Barabássy Erzsébet szerkesztésében, a Kék virág (1961) az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt mesejátékok mellett pionír tárgykörű jeleneteket és részletes utasításokat is közöl; szerzői közt a termékeny gyermekdarabszerzők, Bede Olga, Marton Lili, Méhes György mellett Dáné Tibor, Kozma Elza nevét is ott találjuk. Kisiskolásoknak szól Kovács Nemere A nagyotmondó fiú c. mesejáték-kötete (Mv. 1971).

Az Ifjúsági Könyvbölcső c. sorozat 8. számaként megjelent újabb ~-gyűjtemény, a Színjátszás és szereplés az iskolában (1979) az újra jelentkező Marton Lili és Méhes György mellett új gyermekdarabszerzőket is felvonultat: Kocsis Istvánt, Lászlóffy Aladárt, R. Molnár Erzsébetet és Szekernyés Lászlót. Az elmélyült elméleti alapvetést és gyakorlati utasításokat tartalmazó kötet egészére a régebbi túlzott didakticizmus háttérbe szorítása és a művészi színvonal emelése jellemző.

Jelentős segítséget kapott a gyermekszínjátszás a *Napsugár darabokat ajánló Műsormellékletéből és a Művelődés *Játékszín rovatának a gyermekszínpadra szánt közleményeiből: ezek változatos, időszerű, ünnepi alkalomra való anyagot tettek közzé. A Napsugár műsorai koreográfiai leírásaikkal és dallamközléseikkel sokban hozzájárultak a népi tánc és zenei anyanyelv hagyományainak népszerűsítéséhez. Az itt közölt mesejátékok közül kiemelkedik Csire Gabriella A varázsló kosara c. műve (1970), melyhez Csire József szerzett zenét. A Műsormellékletnek, bár csak néhány évig jelent meg, nagy szerepe volt abban, hogy késői indulása után a romániai magyar ~ felzárkózhatott gyermekirodalmunk többi műfaja mellé, s színpadra kerülve, lendületes fejlődésnek indíthatta a gyermekszínjátszást.

Péchy Osváth Hajnal: A gyermekszínpad koreográfus szemmel. Művelődés 1974/11. – Gergely Róza: A gyermekszínjátszás. A Hét 1978/41.

2. A műkedvelő gyermekszínjátszás mellett kialakult a színházban, hivatásos színészek előadásában gyermekközönséghez szóló ~ is. A hazai magyar színházak műsorpolitikájuk régi hagyományait folytatva feladatuknak tekintik a gyermekek esztétikai nevelését igényes szórakoztatás keretében. A hivatásos színházakban bemutatott gyermekszíndarabok szerzőinek sorát Benedek Elek nyitja meg 1924-ben Kolozsvárt Többsincs királyfi c. színművével, amely mindmáig a legnépszerűbb, legtöbbet játszott mesejáték. Kolozsvárt a két világháború között többek közt színre került még Szentimrei Jenő Betlehemes játék (1926), Ihász Aladár Árva kislány karácsonya (1929), Komor Gyula Piroska és a farkas (1938) c. gyermekdarabja.

1944 után sorra jelentek meg a színpadon gyermekek számára írt darabok. A kolozsvári bemutatók közül kiemelkedik Marton Lili Rongyoska királykisasszony (1947), Taligás király (1957) és Vidám varázsló (1967) c. műve, Kiss Jenő mesejátéka, a Három nap egy esztendő (1955), Méhes Györgytől a Rigócsőr királyfi és a többiek (1963) s a rendkívül népszerű Szikra Ferkó (1964-ben rendezte Kolozsvárt Bereczky Péter); Dehel Gábor Collodi nyomán szerezte Pinokkió c. színdarabját (1979). Sepsiszentgyörgyön Seprődi Anna Varázsgyűrű (1970), Marosvásárhelyen Szekernyés László Trón alatt a király (1976), Nagyváradon Lázár Ervin A hétfejű tündér (1980), Temesvárt Anavi Ádám Fénypásztorok (1980-ban rendezte Balogh András) c. mesejátékával aratott sikert.

A klasszikus meseirodalom számos darabja is színpadra került átdolgozásban, s e tekintetben a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház vállalt elismerésre méltó szerepet. Itt vitték színpadra a Grimm testvérek és Andersen világhírű meséit, s a társulat egyik tagja, László Károly színművész kimondottan gyermekszínművek rendezésével tűnt ki.

(Sz. E.)


Gyermekvédelmi Naptár – az Aradi Anya- és Gyermekvédelmi Szövetség kiadásában jelent meg négy kötetben 1924-re, 1925-re, 1926-ra és 1927-re. Összeállította Lukáts Jenő és Stolcz Dániel.


Gyilkos – riportlap Kolozsvárt 1921 és 1940 júniusa között, Győri Illés István szerkesztésében. Fő irányvonalát illetően a bulvársajtó jellegzetes képviselője. 1925 szeptemberétől képes színházi melléklettel bővült, 1927 februárjától 1931 novemberéig szünetelt, ill. 1929 augusztusában a Rendkívüli Újságot folytató Figaróval egyesülve jelent meg. Címváltozásai : Gyilkos – Erdélyi Színházi Élet (1923–26), Kurír – Erdélyi Színházi Élet (1926), Gyil Erdélyi Kurírja (1927), Új Erdély (1934, 1936), Új Transzilvánia (1936–40).

Gyakran közölt szépirodalmi alkotásokat, könyvismertetéseket, bírálatokat, interjúkat, irodalomtörténeti adalékokat is, többek közt Arató András, Baradlai László, Bartalis János, Benamy Sándor, Dsida Jenő, Finta Zoltán, Franyó Zoltán, Gaál Gábor, Hajnal László, Kádár Imre, Károly Sándor, Kibédi Sándor, Korvin Sándor, Ligeti Ernő, Markovits Rodion, Osvát Kálmán, Salamon Ernő, Salamon László, Serestély Béla, Szabó Imre, Szántó György, Szilágyi András, Tabéry Géza és Tamási Áron tollából.

Könyvkiadóként több kötet, köztük az Ecce homó! (így!) karikatúragyűjtemény kolozsvári és nagyváradi "görbetükörje" (Kv. 1923) és a *Metamorphosis Transylvaniae (Kv. 1927) megjelenését a ~ eredeti címén jegyezte.


Gyímesi Éva – *Cs. Gyímesi Éva

Gyógyszerészeti Értesítő*gyógyszerészeti szakirodalom


gyógyszerészeti szakirodalom – a gyógyszerek előállításának és vizsgálatának alapjaival, azok alkalmazásával, a gyógyszertári tevékenység szervezésével és történetével foglalkozik. Mivel a gyógyszerészet a természettudományok különböző ágaira támaszkodik, kialakult a gyógyszerészeti fizika, gyógyszerészeti kémia, gyógyszerészeti növénytan. A ~ legfontosabb területei: a gyógynövényismeret (farmakognózia), gyógyszerhatástan (farmakodinámia), méregtan (toxikológia), a gyógyszerészeti technológia (galenusi gyógyszerészet) és az ipari gyógyszerészet.

Az első gyógyszertárak Erdélyben a XV. század végén létesültek, a XVI. században már több gyógyszertár működött. Ebből az időszakból származnak első gyógyszerészeti vonatkozású kézirataink és az első nyomtatásban közzétett magyar orvosnövénytani mű, Melius Péter Herbárium c. munkája (Kv. 1578). A mai értelemben vett ~ nálunk a XIX. században bontakozott ki, legjelesebb művelői közé tartozott az aradi Rozsnyay Mátyás, eredeti gyógyszerek feltalálója, és a nagybányai Kazay Endre, a négykötetes Gyógyszerészeti Lexikon szerzője (Nb. 1900–01). A Kolozsvárt az 1872–73-as tanévben indult gyógyszerészképzés tanárai, Hintz György, Ajtai Sándor, Orient Gyula, Issekutz Hugó és Issekutz Béla, széles körű szakirodalmi munkásságot fejtettek ki. Egy részük 1919 után is folytatta erdélyi tevékenységét.

A világ első gyógynövény-kísérleti állomását 1904-ben Kolozsvárt létesítette Páter Béla. Évi beszámolói, közleményei 1919 után is behatóan ismertették a termesztési kísérletek eredményeit, a hatóanyagokra vonatkozó növénykémiai vizsgálatokat. Páter benső munkatársa Kopp Elemér, termékeny tudós, a kutatóintézet utolsó igazgatója; tevékenységét 1949-től Marosvásárhelyen folytatta.

Orient Gyula az új kolozsvári román egyetemen is tanított, technológiai és méregtani munkái mellett maradandó értékű Az erdélyi és bánáti gyógyszerészet története c. könyve (Kv. 1926, román nyelvű változata 1927). Gyakorlati jelentőségű Gajzágó Róbert A gyógyszerek román–magyar–latin elnevezései és román–magyar társalgási szavak gyűjteménye c. munkája (Kv. 1924).

Az erdélyi gyógyszerészetnek e jelentős hagyományai a két világháború közötti gyógyszerészeti sajtó gazdagságában is éreztették hatásukat. 1920-ban jelent meg Kolozsvárt a *Pharmacia–Gyógyszerész Újság (alcíme: Hivatalos Közlöny, a gyógyszerészeti tudományok bel- és külföldi fejlődésének és a gyakorlati gyógyszerészetnek közlönye). Szerkesztői Molitórisz Pál és Ioan Murgău. Cikkekkel szerepeltek: Páter Béla, Orient Gyula, a gyakorló gyógyszerészek közül Zápory Jenő, Laday Győző és Nits János. A Páter Béla felfedezte sárga virágú és termésű nadragulya leírása is itt jelent meg 1922-ben. A lap 1924 végén megszűnt.

Szintén Kolozsvárt adták ki 1922 és 1935 között a háromnyelvű Pharmaco Courrier c. lapot. A vezércikk kivételével a legtöbb közlemény magyarul látott napvilágot. 1923-ban indult ugyanitt a Revista Farmaciei–Gyógyszerészeti Folyóirat, főszerkesztője Nagy Samu. A háromnyelvű vezércikket követő anyagok itt is zömmel magyar nyelvűek; utolsó száma 1928-ban jelent meg. A közlöny folytatója a Mózes Károly szerkesztette Buletinul Farmaciştilor, ill. Buletinul Farmaciei c. kiadvány (Kv. 1928). Itt közölte értekezését Újfalussy Győző a vizelet cukortartalmának kimutatásáról, Faragó Endre a gyógynövények termesztéséről. A kiadvány címe 1934-től Pharmacia és 1940-ig háromnyelvű.

1924-ben Orient Gyula kezdeményezésére jelent meg az Arhiva Farmaciei–Gyógyszerészeti Archívum két száma. Ebben tette közzé Kovács Áron cikkét "a lemérhetetlen gyógyszerek hatásáról", Sambach Károly beszámolóját a málnaszörp vizsgálatáról, Bíró Géza közleményét a gyűszűvirág leveleinek értékméréséről.

A szaksajtó mellett gyógyszerészeti naptárak, évkönyvek is megjelentek. A háromnyelvű Romániai Gyógyszerészek Zsebnaptára (Kv. 1921, 1922) szerkesztője Molitórisz Pál és Nagy Jenő, az újabb, kétnyelvű kiadásokat (Kv. 1924–1928) Nagy Samu gondozta. A vállalkozást folytatta a szintén kétnyelvű Gyógyszerészeti Évkönyv (Kv. 1929, 1930).

A ~ kibontakozását hátrányosan befolyásolta az egyetemi gyógyszerészképzés megszüntetése Kolozsvárt 1934-ben.

Új szakaszt jelent a romániai magyar ~ fejlődésében a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar megalakulása 1948-ban az OGYI keretében. Az intézet kiadványa, az *Orvosi Szemle és testvérlapja, a Revista Medicală első évfolyamától kezdve (1955) a ~ egész területéről rendszeresen közöl (1975-től Revista Medicală címen jelenik meg magyar nyelvű cikkekkel is). Az 1964 és 1974 között megjelent több mint kétszáz szakírást önálló gyógyszerészeti rovat öleli fel.

A gyógyszerészeti kémiai oktatást és kutatást Marosvásárhelyen megalapozó Mártonfi László növényi olajok vizsgálatára és gyógyszerészeti alkalmazására kidolgozott új eljárásokról, különböző szervetlen anyagok meghatározási módszereiről közölt dolgozatokat és egyes alkaloidok kristálytani sajátságait írta le. Munkatársai, Sarudi Lili, Neumann Stefánia, Fülöp Lajos, Szánthó Klaudia, Veréph József, Formanek Gyula, szintén gazdagították a szakirodalmat. Gyéresi Árpád mákalkaloidok kimutatására és mennyiségi meghatározására vonatkozó eljárásait több külföldi szerző is átvette. Összetett gyógyszerek egyes alkotórészeinek meghatározására fejlesztett ki módszereket Gálfalvi Emília.

A gyógyszerészeti biokémiai oktatás és kutatás marosvásárhelyi úttörője Kiss-Eperjessy Anna, aki a májszövet oxigénfogyasztását mérte különböző szerves anyagok és gyógyszerek, főleg sejtosztódást gátlók hatására. A munkálatokban tevőleges részt vállalt Csegedi Jolán, Nemes László; egyes alkaloidoknak a máj enzimjére gyakorolt hatását követte Kovács Júlia-Ibolya, Ádám Sára és Virgil Bota. Utóbbi hormonok elkülönítésére dolgozott ki eljárásokat, együtt Máthé Jánossal, aki a nagymolekulájú növényi cukorszármazékok szerkezetének felderítésében is újszerű eredményeket ért el.

A gyógynövénykutatás kezdetei Marosvásárhelyen Kopp Elemér nevéhez fűződnek. Gyógynövénykert létesítésével megteremtette a termesztési kísérletek alapjait. Az Orvosi Szemle első évfolyamában ő hívta fel a figyelmet az ópiumtinktúra hazai nyersanyagból való előállításának lehetőségére, s a mák alkaloidjainak mennyiségi mérésére új mikrokémiai módszert dolgozott ki. E téren elért eredményeit külföldi folyóiratokban is közölte, ezekre gyakran hivatkoznak. Illóolajos növények termesztésével foglalkozó kísérletei közül fontosabbak a rózsamuskátlira és a levendulára vonatkozóak; kutatásait növénykémiai vizsgálatokkal támasztotta alá. Munkatársai közül Rácz-Kotilla Erzsébet az Achillea nemzetség romániai fajainál a hatóanyag tartalomváltozásait írta le, Csedő Károly a csípős paprikával foglalkozott, Ádám Lajos a csipkebogyó és a kankalinlevelek C-vitamin-tartalma mellett főleg a havasi lórom értékesítésének lehetőségeit tanulmányozta hashajtó és bőrgyógyászati készítmények előállítására.

Öröklődő és környezeti tényezők befolyását a medveszőlő, körtefa, vörösáfonya, nadragulya, boróka és más növényfajok hatóanyag-tartalmára Kopp Elemér utóda, Rácz Gábor vizsgálta. Értékmérési módszerei közül néhányat a Farmacopeea Română is átvett. Vizsgálatainak eredményei a nemzetközi ~ban gyakran szerepelnek. Ez irányú szaktevékenységében munkatársai: Rácz-Kotilla Erzsébet, Kisgyörgy Zoltán, Csedő Károly, Marioară Monea, Füzi József, Péter H. Mária, Maria Rogoşca, Maria T. Dogaru, Adriana Dan, Márton Aranka; magasabb rendű növények kivonatainak gátló hatását kórokozó baktériumok, gombák és véglények fejlődésére Péter Mihály, Újváry Imre és Fazekas Béla közreműködésével írta le.

A gyógynövénykutatás marosvásárhelyi jellegzetességei azok a hatástani vizsgálatok, amelyek új növényi gyógyszerek egész sorának bevezetését tették lehetővé. Rácz-Kotilla Erzsébet főleg a népi gyógyászatban használt, eddig nem tanulmányozott növényfajoknál vizsgálta a féregűző, vizelethajtó, gyomorfekélyt megelőző, vérnyomást csökkentő, gyulladást gátló hatást. Feszt György, Kelemen Ágnes, Fórika Margit és részben az ő közreműködésükkel Horváth Tibor gyógyszertani kutatásaik eredményeit közölte. A régebben festéknövényként termesztett Rubia tinctorum és rokon fajok hatóanyag-tartalmát határozta meg Formanek Gyula, aki vesekőképződést gátló hatásukat írta le Rácz-Kotilla Erzsébettel. Nemes István különböző növények, így az útifű kivonatainak a véralvadásra gyakorolt kedvező hatásáról számolt be. Nagy Levente érelmeszesedést gátló, Zágoni Elemér vérnyomást csökkentő, Hamza Ottó vastagbélgyulladás kezelésére alkalmas növényi gyógyszereket szabadalmaztatott.

A csípős paprika értékesítésére vonatkozó vizsgálatai mellett Csedő Károly a boróka illóolaj-tartalmát és annak összetételét vizsgálta, utóbbit Gabriel Tibori és Rácz Gábor együttműködésével. A munkaegyüttes más illóolajos növények elemzésére is gázkromatográfiás módszereket alkalmazott. Csegedi Jolán és Gergely János a kakukkfű illóolajának összetétele és rendszertani helye között összefüggéseket állapítottak meg.

Péter H. Mária a párlófű alaktani sajátságait, cserzőanyag-tartalmát és kivonatainak antibiotikus hatását írta le, ez utóbbit Péter Mihállyal együtt. Különböző gyógynövényfajok leveleinek mikroszkópos vizsgálatát Rácz Gáborral együtt végezte, eredményeiket a Pharmacopeea Română is átvette (1976). Gáspár Mária ürömfajok szövettani megfigyelése mellett féregűző hatású anyagaikat jellemezte. Szánthó Éva a maszlag alkaloidtartalmára vonatkozó adatokat tett közzé.

Füzi József a népi állatgyógyászat adataiból kiindulva a csalán antibiotikus tulajdonságait vizsgálta Péter Mihállyal és Kisgyörgy Zoltánnal együtt. Füzi a medvetalp nevű növénynemzetség mikroszkópos vizsgálata mellett a levélkivonatoknál egyes baktériumok fejlődését gátló hatást is észlelt. Kisgyörgy Zoltán, Ádám Lajos és Domokos Lajos lósóskafajok hasonló hatását igazolta; az elsőként említett szerző és Márton Aranka a nadragulya kémiai összetételének meghatározása céljából különböző módszereket alkalmazott, s összefüggéseket állapított meg a csípős paprika egyes alaktani bélyegei és a hatóanyag-tartalom között.

A gyógyszerészeti technológiai kutatásokat Hankó Zoltán kezdeményezte. Az Orvosi Szemle első évfolyamától kezdve megoldásokat közölt gyógyszertárakban előállítható készítményekre (tömény piramidonoldat, az idegsebészetben használt urea- és mannitoldat, gyomorsavat pótló készítmények). Ádám Lajos antibiotikum-tartalmú, könnyen adagolható és hosszabb ideig tárolható különböző gyógyszerformákat dolgozott ki, főleg Domokos Lajos, Szánthó Éva és Csegedi Jolán közreműködésével. Csath Zamfira egyes gyógyszerformák előállítását befolyásoló tényezők szerepét vizsgálta, részben Papp József közreműködésével. E munkacsoport tagjai a gyógyszerek és segédanyagok között létrejövő kölcsönhatásokat tanulmányozták, és követték a különböző anyagok felszívódásával kapcsolatos tényezőket. Steril oldatok készítésére új megoldásokat közölt Horber Pál. Vények elkészítése során felmerülő kérdések megoldására Ajtay Mihály közölt újszerű javaslatokat.

A méregtani közlemények szerzőinek, Balogh Évának, Szőcs Jozefának, Kincses-Ajtay Máriának, Molnár Vincének vizsgálatai az alkohol, élelmiszer-színezékek, gyomirtó szerek, nyugtató és más gyógyszerek okozta mérgezések kimutatására és az általuk okozott elváltozásokra terjedtek ki.

Az erdélyi ~ már a két világháború között összekapcsolódott a termeléssel is. Kolozsvárt például gyógyszergyártó laboratórium, üzem működött. Ilyen volt a VIHOR, amelyben természetes gyógyanyagok előállításával foglalkoztak; itt kezdte pályafutását Kiss Árpád a Felikulin, Inzulin izolálásával. A Stern-féle gyárban Rózsa György alapozta meg a kolozsvári nagyipari gyógyszergyártást, kidolgozva az első hatásos tbc elleni hazai készítményt (TB-1). Puskás Tibor a kalciumglukonát előállításának elektrolitikus eljárását fejlesztette ki.

Az 50-es években az Országos Gyógyszerkémiai Kutatóintézet kolozsvári fiókintézetében és a Terápia Gyógyszergyárban folyó kutatómunka a hazai gyógyszerkémia fejlesztésének ugyancsak jelentős része. Több munkaközösségben román és magyar kutatók közösen dolgoznak, eredményeikről számtalan román, magyar és más nyelvű közlemény jelent meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban. Balogh Antal, Kövendi Sándor a B-vitamin és kloramfenikol szintézisét dolgozta ki, Kolofon László biostimulátorok és vitaminok, Kövendi Sándor a koronaér-rendellenességek gyógyszerei, Deésy Alice fájdalomcsillapítók, Hermann Margaréta a szív és érrendszer gyógyszerei, Buchwald Péter félszintetikus penicillinek vizsgálatáról közöltek szaktanulmányokat. A Vasglukonát, Rinosan, Cloramfenicol-hemisuccinat, Calcium-pantotenat, Natrium-glutamat, Napoton gyártásának technológiáját Takácsik Tibor, Jakab Gerald, Brodszki Miklós, Kontroll János dolgozta ki. Bodor András, Schwartz Róbert István, Buchwald Margit, Gergely Árpád, Juhász Anikó a szteroidvázas hormonalapú anyagok ipari előállításáról közölt szakdolgozatokat. Kovács Barnabás a triciklikus szerkezetű antidepresszánsokkal foglalkozó munkaközösség tagjaként 1980-ban Teclu-díjat kapott. A kémiai profilú tanszékek munkálataiban szerepet játszott Albert Levente, Barabás Béla, Bodó-Blazsek Ágnes, Józsa Judit, Kiss Ilona, Soós Pál és Tőkés Béla is, eredményeikkel és magyar nyelvű egyetemi kurzusaikkal biztosítva a gyógyszerész-képzést. L. még *kémiai szakirodalom.

A szakma szervezése és története szempontjából egyaránt érdeklődésre számot tartó tanulmányokat írt Izsák Sámuel a romániai betegsegélyző gyógyszertárak múltjáról, az első nagyváradi gyógyszertárakról. Arad város és megye gyógyszertárai történetét négy kötetben Szepsy Zoltán dolgozta fel, könyvtári letétbe helyezett kéziratából az Orvostudományi Társaság időszaki közlönye Aradon román nyelven közölt részleteket (1970–72).

Az Orvosi Szemle mellett a ~ban jelentős az 1957-ben Marosvásárhelyen kiadott Gyógyszerészeti Értesítő Kacsó Albert szerkesztette öt száma; ebben az időszakban a magyarországi gyógyszerészeti folyóiratok szünetelése folytán az egyedüli magyar nyelvű gyógyszerészeti kiadvány. Itt jelent meg Kiss Árpád dolgozata a tejből előállítható glutaminsavról, Kornhoffer Vilmos cikksorozata a receptúrában használatos antibiotikumokról, Ádám Lajos javaslata a gyógyszertári számítási műveletek egyszerűsítésére, Kopp Elemér beszámolója az anyarozs termesztésének helyzetéről, Blazsek Ágnes ismertetője a komplexometriás eljárás alkalmazásáról gyógyszerek vizsgálatában, Hankó Zoltán és Ajtony Gábor közleménye az ostya- és zselatintokok összehasonlító vizsgálatáról.

A marosvásárhelyi OGYI füvészkertjének évente megjelenő magkatalógusa Note Botanice címen szakközleményeket is tartalmaz, ezek jelentős része a vadontermő gyógynövények feltérképezésének eredményéről számol be. Hasonló tárgykörű Kacsó Albertnek a Kis-Küküllő völgye gyógynövényeire vonatkozó tanulmánya az Acta Hargitensiában.

A ~ban önálló kötetként jelent meg Bodor Kálmán Vadontermő gyógynövények c. munkája (1957, 2. kiadás Rózsa Imre közreműködésével, 1963), majd Rácz Gábor, Aristide Laza és Evdochia Coiciu Gyógy- és illóolajos növények c. munkája (1972) és annak bővített 2. kiadása Gyógynövények címen (1975). Az egyes megyék területén végzett felmérések eredményeit összegezi a Rácz Gábor és Füzi József szerkesztésében megjelent Kovászna megye gyógynövényei c. kötet (Árkos–Sepsiszentgyörgy 1973), valamint a Csedő Károly szerkesztette Plante medicinale şi condimentare din judeţul Harghita – Hargita megye gyógy- és fűszernövényei c. kétnyelvű kiadvány (Csíkszereda 1980).

Buchwald Péter és Bodor A. András A gyógynövényektől a megtervezett gyógyszerekig c. könyve (Kv. 1981) a gyógyszerkutatás és -ipar fejlődéséről nyújt áttekintést. A ~ tárgykörébe tartozik Inczefi Lajos Ízek, zamatok, illatok c. kötete (Kv. 1973). A gyógyszerészet irodalmi erőivel indult 1982-ben az ismeretterjesztő Korunk Füzetek 1. száma is Korszerű gyógynövényhasználat címen; szerzői Rácz Gábor, Rácz-Kotilla Erzsébet, Péter H. Mária és Gáspár Mária.

A marosvásárhelyi OGYI keretében működő jegyzetkiadó a kétnyelvű oktatást tükrözve a ~ minden területéről jelentetett meg kőnyomatos köteteket 1950-től napjainkig. Nyomtatásban adták ki Farkas Imre János és Ajtay Mihály orvosi vénygyűjteményét gazdag előirattal (Mv. 1978).

A budapesti Gyógyszerészet c. folyóirat közölte Spielmann József, Szőkefalvi Nagy Zoltán, Rácz Gábor, Lázár Színi Karola és Ovidiu Maior tanulmányait a XVIII. századi erdélyi gyógyszertár-ellenőrzésekről és ártervezetekről, továbbá Spielmann és Maior Régi erdélyi gyógyszerész eskük c. írását. Zágoni Elemér és munkatársai itt mutatták be a fekete ribizke gyógyszerészeti felhasználására vonatkozó vizsgálataikat, Várterész István, Vajna Imre és Ajtay Mihály a szemcseppekkel kapcsolatos kísérletes munkáikat. A budapesti Herba Hungarica adta közre Rácz Gábor, Bodon János és Tölgyesi György közleményeit nagyszámú gyógynövényfaj ásványianyag-tartalmáról, valamint Rácz-Kotilla Erzsébet több munkáját gyógynövények vérnyomáscsökkentő, vizelethajtó, gyomorfekélyt megelőző hatásáról. A szaksajtó és a könyvkiadás mellett – épp nagy olvasóközönsége miatt – jelentős a kimondottan népszerűsítő gyógyszerészeti irodalom is. Ennek főleg a napisajtó, A Hét s egy-egy naptár ad teret. Így ismeretterjesztő vagy népszerűsítő cikkeket közölt az Előrében főleg Csetri Imre, A Hétben és a TETT-ben Horák József, Rácz-Kotilla Erzsébet, Rácz Gábor, a Hargita napilapban Fábián Ferenc. Az Előre Naptár több kiadásában Csetri Imre a kalapos gombákról, gyógynövényekről, különböző természetes gyógytényezőkről, a Hargita Kalendáriumban Fábián Ferenc a gyógyszerek helyes használatáról, a környezeti ártalmak elkerüléséről írt.

(P. H. M. – R. G.)

Rostás Zoltán: Ezer gyógyszerész iskolája. A Hét 1978/45. – Népi gyógyászati kutatások Marosvásárhelyen. Néprajzi Hírek, Bp. 1980/3–4. – Magyar nyelvű gyógynövénykönyvek. Spielmann József, Szabó Attila, Rózsa Imre, Rácz Gábor felszólalásai egy Korunk-délelőttön. Korunk 1981/10. – Rácz Gábor: Könyv a gyógyszertervezésről. Korunk 1982/4; uő: A korszerű gyógyszerészképzésről. Előre 1982. aug. 15. – Viorica Cucu: Erdélyi gyógyszerészeti folyóiratok a két világháború között. Korunk. 1982/12.


Gyökerek – a Sepsiszentgyörgyi Matematika–Fizika Líceum (az egykori Székely Mikó Kollégium) iskolai folyóirata. Első száma 1966-ban jelent meg kéziratos formában. Ezt követték a 2–24. gépiratos számok, majd a 25. számtól kezdve (1969) nyomtatásban jelenik meg 1000 példányban. Diákszerkesztői gyakran változtak, tanár-irányítója Albert Ernő és Berde Zoltán. Diáklapjellegén túl sajátos arcélt biztosít számára a népköltészet, innen nőtt ki Albert Ernő és tanítványai Háromszéki népballadák c. Kriterion-kiadványa; rendszeresen közöl hely-, valamint iskolatörténeti írásokat.

Veress Dániel: Gyökerek. Előre 1967. jún. 2.

gyökérvita*irodalmi vita


Gyöngyösi Gábor (Szatmár, 1935. szept. 20.) – dramaturg, műfordító, író. Középiskolát szülővárosában, az Állami Magyar Fiúlíceumban végzett (1953), a Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett (1957). Előbb a szatmári Dolgozó Nép szerkesztője, majd ugyanitt tanár, 1966-tól az Északi Színház irodalmi titkára és rendezője.

Első cikke az Előrében Szatmár színházi hagyományairól szólt (1957); kritikai, dramaturgiai írásait közli az Utunk, Művelődés, Korunk, Ifjúmunkás, Új Élet, Szatmári Hírlap. Műfordításában játszották Paul Everac, Hans Kehrer, Francisc Munteanu, A. D. Herz, Paul Georgescu egy-egy darabját, lefordította és musicalre dolgozta át Tudor Popescu A fiú, aki virágot hord a szájában c. drámáját. Színpadra került eredeti egyfelvonásosai: Marci, Manci és a Mester (szatirikus vígjáték, 1978); A siralom völgye (dráma, 1980); Emlékmű (dráma, 1980); Sohasem késő (Karácsony Benő-adaptáció; dráma).

A Kriterionnál megjelent 12 egyfelvonásos c. kötetben (1978) vígjátékával és műfordításaival, az Etnológiai és Dialektológiai Kutatóintézet kiadásában megjelent 4 színjáték c. gyűjteményben (1982) Emlékmű c. színpadi játékával szerepel.


Gyöngyösi Gyula – *Előre 2; *Világosság 1.


Györffi Attila – *matematikai szakirodalom


Györffi Kálmán (Erdőszentgyörgy, 1945. márc. 26.) – prózaíró. A marosvásárhelyi Unirea Középiskola elvégzése után (1963) először építészeti technikumba járt, majd a Babeş–Bolyai Egyetem bölcsészkarán szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1976). Gyergyószentmiklóson volt tanár, 1980-tól az Előre munkatársa. Marosvásárhelyen él. Első írása az Ifjúmunkásban jelent meg (1968), majd az Utunk, Igaz Szó is közölte novelláit, kisregényeit.

Forrás-kötetét, a Csendes hétköznapok c. KISZ-díjas novellagyűjteményt 1973-ban adták ki. Prózáját már indulásakor megkapó életközelség, mély, elemző lényeglátás, eszköztelenségében is árnyalt stílus jellemzi. Bensőségesen, kivételes érzékenységgel ábrázolja a hétköznapok, az egyszerű emberek világát, élménygazdagság, az élet intenzitása hatja át írásait. Olykor szenvtelennek tűnő, tárgyiasan leltározó stílusával az eldologiasodás veszélyére döbbenti rá a tárgyi világnak kiszolgáltatott embert. Vissza-visszatérő motívum írásaiban az építkezés s a vele járó, olykor emberséget csorbító áldozat. "Nem agyafúrt, hanem szelíden megszállott Sziszifuszok vívják hétköznapi, csendes harcukat e novellák téglarakásai, cementeszsákjai között, hónapos szobáiban és kisudvarain" – írja róla Marosi Péter. E téma nagyobb igényű kibontása a Házavatás c. kisregény (Házavatás. Ágnes. Két kisregény, 1975). Az öregség és mindenfajta szenvedés ábrázolására is különös hajlama van: szimbólumértékű az Ágnes tragikus-groteszk portréja.

Az idő felbontásával, a mondat kereteinek tágításával már korán kísérletezik: sajátos, ahogyan a leírás, elbeszélés, visszaemlékezés és dialógus elemeit egy mondaton belül keveri, anélkül, hogy az olvasót kizökkentené a hatás szintetikus befogadásának folyamatából. A visszatekintő c. regényében (1978) az idő felbontásának és sűrítésének történelmi dimenziókat is átfogó, újszerű technikáját valósítja meg. Előbb az Igaz Szóban, majd hasonló c. elbeszéléskötetében is megjelent kisregénye, A nagy kórház a kiszolgáltatottság szimbóluma (1981). A tehetetlenség – sugallja ez az írás – nem fér össze az öntudattal. Ennek az összeférhetetlenségnek a nyers, fölényes, fekete humort sem megvető ábrázolásával a szerző azok ellen az adottságok ellen lázít, amelyek e kettőt mégis békés egymás mellett élésre kényszerítik.

Sodoma, avagy kiáltás az emberért c. bibliai tárgykörű drámája (Igaz Szó 1982/9) önmeghatározása szerint "groteszk játék": tiltakozás az atomháborúval fenyegető fegyverkezési verseny ellen.

(Gy. É.)

Marosi Péter: Emléktárgyak leltára. Utunk 1974/4; újraközölve Világ végén virradat. 1980. 29–34. – Gálfalvi Zsolt: Gy. K.: Csendes hétköznapok. Igaz Szó 1974/2. – Szávai Géza: Csendes hétköznapok és csodák. A Hét 1974/10. – Szőcs István: Címkézhetetlenül... Utunk 1975/27; uő: Az élet, amint a túlsó partról integet. Előre 1982. ápr. 8. – Nagy Pál: Felépül egy ház, meghal egy öregasszony. A Hét 1975/31. – Borcsa János: A nagy kórházban. Ifjúmunkás 1982/22. – Kovács János: Béna világ. Utunk 1982/21.

ASZT: Gy. K. munkásságáról. LM 1306.


Győrffy István (Hidasnémeti, 1880. dec. 19. – 1959. ápr. 19. Csákvár) – botanikus, természettudományi szakíró. Tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, itt kezdi pályáját (1913–19), majd Szegeden szervez tanszéket. 1940-től 1944-ig újra Kolozsvárt a növénytan egyetemi tanára. Tudományos munkássága elsősorban a Kárpát-medence virágtalan növényeire (moháira), kisebb részben növénymorfológiai és etnobotanikai kérdésekre vonatkozik. Az EME keretében megindította és szerkesztette a Botanikai Múzeumi Füzetek c. folyóiratot (1915–19), ebben közölte a mohák alaktanával, elterjedésével, valamint Erdély növényvilágával és a magasabb rendű növények fejlődési rendellenességeivel kapcsolatos dolgozatait. Az Erdélyi Múzeum, Acta Scientiarium Mathematicarum et Naturalium, Múzeumi Füzetek, Erdély, majd 1946–47-ben a Buletinul Grădinii Botanice şi al Muzeului Botanic din Cluj munkatársa. Ő volt a mai Egyetemi Botanikus Kert első megbízott igazgatója Kolozsvárt; sokat tett az EME növénytani gyűjteményeinek fejlesztéséért.

Kolozsvárt jelent meg Erdély virágtalan növényei (Cryptogamae) a kutatás jövőt néző megvilágításában c. munkája (ETF 152. Kv. 1943), valamint a Győrffy István irodalmi működése (1901–1944) c. saját kiadású címjegyzék és önéletrajz (Kv. 1944).

Nyárády E. Gyula: Kolozsvár és környékének flórája. Kv. 1941. 19–21.


Györfi Ibolya (Kutyfalva, 1935. nov. 18.) – pedagógiai író, szerkesztő. ~ Jenő felesége. A marosvásárhelyi 2. számú Leánylíceumban érettségizett (1954), a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán tanári diplomát szerzett (1959). Az Állami Irodalmi és Művészeti, ill. Meridiane Könyvkiadónál lektori, a bukaresti rádió magyar kollektívájában szerkesztői, majd a Nevelés- és Oktatásügyi Minisztériumban szakfelügyelői munkakört töltött be (1959–69), a Pedagógiai és Pszichológiai Kutatóintézet tudományos kutatója (1969–82), ennek megszűntével a Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó szerkesztője.

Első írását a Tanügyi Újság közölte (1970). Előkészítette a magyar nyelv és irodalom romániai tanításának tanterveit (1969–72). A helyesírás tanításáról, irodalomolvasásról, személyiségfejlesztésről, verselemzésről szóló írásait a Tanügyi Újság, Művelődés, A Hét, Limba şi Literatura közli.

Kötetei: Irodalomolvasás az V. osztályban (módszertani kézikönyv, 1977); A magyar nyelv tanításának módszertana az I–IV. osztályban. Tankönyv a tanítóképző pedagógiai líceumok számára (Király László nagyenyedi tanárral, 1979).

Csire Gabriella: Tanítójelölteknek. Előre 1980. jan. 23.


Györfi Jenő (Nyárádmagyarós, 1933. jún. 9.) – információelméleti szakíró. ~ Ibolya férje. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Középiskolában érettségizett (1951), a Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika szakán szerzett tanári diplomát (1954), majd elvégezte a bukaresti Katonai Akadémia elektronika szakát (1961), ugyanott a matematika tanszék előadótanára. Információ- és kódelméletből doktori címet kapott (1974).

Bukaresti, temesvári, craiovai tudományos ülésszakokon a ciklikus kódok hibajelző és hibajavító lehetőségeiről (1968), a numerikus információ hitelességének biztosításáról számítógép segítségével (1974), az additív és szinkron hibákat javító kódolási és dekódolási algoritmusról (1982) tartott előadásait a Buletinul Academiei Militare, valamint szovjet, ill. holland szakkiadványok közölték. Az Elemente de teoria transmiterii informaţiei c egyetemi tankönyv társszerzője (1976), technikai nagyrendszerekbe vezet be Ion Angheloiu, Ion Mincu és Alexandru Ghiţa katonai mérnökökkel közösen szerzett Introducere în sisteme tehnice mari c. munkája (1980), amelyért az RSZK Akadémiája Traian Vuia-díjban részesítette.

A p története címmel magyarra fordította (Vajda Bélával) Florica Cîmpan munkáját (1971).

Rostás Zoltán: Rendszertervezés a hatékonyság jegyében. Beszélgetés Gy. J.-vel. A Hét 1981/35. – Cseke Vilmos: Nagy műszaki rendszerek. Előre 1981. dec. 16.


Győrfi Sándor (Segesvár, 1929. jan. 9.) – természettudományi író. Középiskolát Székelyudvarhelyen végzett (1948), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett biológia szakos tanári diplomát (1953). Pályáját az egyetem állattani tanszékén kezdte, 1953-tól tanársegéd, majd a kolozsvári Ady–Şincai Líceum tanára (1957–74). Magyarországra költözött, a budapesti Zalka Máté Kollégium tanára.

Első írását az Aquila c. budapesti ornitológiai szakfolyóirat közölte 1956-ban. A Cercetări de Biologie, Natura, Dolgozó Nő, Jóbarát, Igazság közölte írásait. Gyakorlati madárvédelem c. diafilmje Kolozsvárt készült (1957), Micul naturalist c. biológiai házi laboratórium prototípusa az Oktatásügyi Minisztérium országos pedagógiai pályázatán I. díjat nyert (1969).

Kötetei: Növénygyűjtés – Állatpreparálás (muzeológiai kézikönyv, 1962); A mi élősarkunk (Mezei Zoltánnal közösen írt gyakorlati kézikönyv serdülő gyermekek foglalkoztatására, A Kis Ezermester 1966).


György Dénes (Gyergyókilyénfalva, 1887. jan. 9. – 1983. aug. 8. Kolozsvár) – szerkesztő, versmondó művész. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Róm. Kat. Főgimnáziumban végezte, 1911-ben a kolozsvári egyetemen szerzett magyar–latin–történelem szakos tanári oklevelet. Szolgálatát felügyelő tanári (subregens) minőségben a marosvásárhelyi Róm. Kat. Főgimnázium Fiúneveldéjében kezdte; 1914-től a kolozsvári Marianum Leánygimnázium magyar irodalom tanára, növendékeivel Adyt és a tantervben akkor még nem szereplő más modern költőket is megismerteti. 1925-ben tanári állásáról lemondva, Paál Árpád főszerkesztősége idején a kolozsvári *Újság felelős kiadói igazgató tisztjét töltötte be, 1927-től a Pásztortűz szerkesztőségében dolgozott. Részt vett a Nagyváradon 1932 januárjában megindult Erdélyi Lapok szervezésében, de nemsokára szakít a sajtóorgánummal, és 1933-tól kezdve hét éven át önálló versmondó művész. 1940-ben tért vissza a katedrára, és 1948-ban mint a kolozsvári Gyakorló Gimnázium tanára vonult nyugalomba, de folytatta előadó körútjait.

Versmondása elválaszthatatlan a romániai magyar költészet két világháború közötti történetétől. Tessitori Nórával egy időben a költészet sajátos eszmeiségével és hangvételével összhangban álló előadói stílust alakított ki. "A mód, ahogyan minden költeményhez megfelelő légkört teremt, ahogy szüneteket tart és ritmusváltásokkal színez, ahogy még töretlen hangerejével gazdálkodik, és ahogy crescendók lépcsőfokait végigjárva befejez, az mindannyiszor kiváltja belőlünk a közvetlenül ható élményt" – írta róla 1969-ben Oláh Tibor. Műsorán 250 költői alkotás szerepel; főként Áprily Lajos (egykori egyetemi társa), Bartalis János, Berde Mária, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István és Tompa László verseit szavalta.

Cikkei az Erdélyi Fiatalok, Pásztortűz, Újság, majd az Utunk és Korunk hasábjain jelentek meg. Benedek Elek "turnéi" c. alatt számolt be az Elek apó "fiai"-val tett irodalmi körútról (Korunk 1971/5). Hosszú versmondói pályafutásának tapasztalatait a Művelődés 1956-os évfolyamában kezdett cikksorozatában és a Versről versre hét évtizeden át, valamint az Életem és barátaim c. kiadásra váró emlékiratában összegezte. Electrecord-lemeze György Dénes szaval címmel 1979-ben készült.

(K. K.)

Beke György: Iskola és művelődés. Művelődés 1968/12; uő: Nem áll többé pódiumra. Utunk 1983/34. – Oláh Tibor: Versmondás. 21 költemény. Vörös Zászló 1969. nov. 26. – Balogh Edgár: Gy. D.-t köszöntjük. A Hét 1972/1; újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 421–23. Öreg táltos. – Lászlóffy Aladár: Gy. D. évtizedei. Előre 1977. jan. 16. – Gazda József: Versmondás az életem. Beszélgetés a 90 éves Gy. D-sel. A Hét 1977/3. – Csíky József: Gy. D. és a "Pásztori tájak remetéje". Brassói Lapok 1977/22. – Balogh József: Versről versre egy életen át. Előre 1979. jan.16. – Gy. D. 95 éves – A pódiumon a vers vagyok. Utunk 1982/3.

ASZT: Gy. D. Benedek Elekről, Áprily Lajosról, Tamási Áronról, Reményik Sándorról. FA 129, 177. – Saját életéről 95 éves korában. IM 2981.


György Lajos, P. József (Kézdiszentkereszt, 1870. júl. 1. – 1945. dec. 9. Kolozsvár) – történész. Középfokú iskolát Medgyesen, főiskolát Vajdahunyadon végzett, 1898-tól a ferences rendház főnöke Mikházán, Székelyudvarhelyen, Vajdahunyadon, Désen, Nagyszebenben. Közel ezeroldalas történeti munkája, A ferencrendiek élete és működése Erdélyben (Kv. 1930) művelődéstörténeti szempontból forrásértékű.


György Lajos (Marosvásárhely, 1890. ápr. 3. – 1950. dec. 31. Kolozsvár) – irodalomtörténet-író, bibliográfus, szerkesztő. Tanulmányait Csíkszeredában kezdte, középiskolai és egyetemi fokon Kolozsvárott végezte, ahol bölcsészeti doktorátust is szerzett. Előbb a budapesti gyakorló gimnáziumban, aztán két évig a mezőkövesdi kat. gimnáziumban helyettes tanár. 1916-tól a kolozsvári Marianum tanára, később igazgatója. 1920 és 1923 között a Marianum mellett működő koedukációs polgári iskolai tanárképző főiskola tanára és igazgatója. 1927-ben külföldi tanulmányutat tesz, másfél esztendőt tölt Németországban, ahol irodalomtörténeti kutatások mellett a kisebbségi életforma művelődési feladatainak és a főiskolás ifjúság nevelésének tanulmányozásával foglalkozik. Hazatérte után 1928 novemberétől a katolikus, református és unitárius egyházi hatóságok megbízzák a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók tanulmányi ügyének igazgatásával. A piarista Lyceum-könyvtár igazgatójaként szervezte meg az egyetemi hallgatók szemináriumát és kézikönyvtárát.

Az EME titkára (1931–40), majd a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály elnöke (1940–47), 1931-től a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán magántanár, 1940-től 1947 tavaszáig a kolozsvári magyar egyetem nyilvános rendes tanára és prorektora. Több erdélyi és magyarországi irodalmi társaságban tevékenykedett; 1931-ben az MTA levelező tagjává, 1942-ben az MTA rendes tagjává választotta. Az Erdélyi Róm. Kat. Egyházmegye egyik világi vezetője haláláig, az Egyházmegyei Tanács (Státus) igazgató tanácsosa, az Erdélyi Katolikus Akadémia főtitkára és az Erdélyi Katolikus Népszövetség alelnöke.

Szerkesztette a Pásztortüzet (1924–28), a Pásztortűz Könyvtár és az Erdélyi Klasszikus Regények sorozatát, az Erdélyi Irodalmi Szemle (1926–29), az Erdélyi Iskola (1933–44) folyóiratokat, az Erdélyi Katolikus Akadémia Felolvasásait (1929–1933) és az EME kiadványait: az ETF-sorozat 1–120. számát (1926–40). Az Erdélyi Múzeum folyóiratot életre keltette és szerkesztette (1930–40), az EME vándorgyűléseinek emlékkönyveit (1931–40) is összeállította.

A romániai magyar irodalmi és tudományos élet buzgó munkása, majd egyik irányítója és szervezője a két világháború között: önálló kiadványként megjelent filológiai vonatkozású munkáinak száma megközelíti a félszázat. Nagyszámú irodalom- és művelődéstörténeti érdekű cikkei 1911-től 1948-ig saját lapjain kívül főleg a budapesti Egyetemes Philologiai Közlöny, Irodalomtörténeti Közlemények, Irodalomtörténet, Ethnographia, Magyar Nyelv, Budapesti Szemle, ill. a Romániai Ellenzék, Erdélyi Lapok, Magyar Nép, A Hírnök, Katholikus Szemle, Egyház és Élet, a négynyelvű Cultura, a brassói Klingsor, a genfi Revue des Études Hongroises és a berlini Ungarische Jahrbücher hasábjain láttak napvilágot.

A pozitivista, filológiai aprómunkára alapozó irodalomtörténeti iskola neveltjeként egy emberöltőn keresztül kutatta a magyar és nemzetközi anekdotakincs történetét és kapcsolatait. Eredményesnek bizonyult filológiai nyomozást folytatott a magyar anekdoták több évszázados útja és fejlődése után, kimutatva nyugat-európai és távol-keleti forrásaikat. Ma is haszonnal forgatható többek közt: Andrád Sámuel elmés és mulatságos anekdotái (Kv. 1929), Eulenspiegel magyar nyomai (Kv. 1932), Kónyi János Demokritusa (Bp. 1932), Magyar anekdotáink Naszreddin-kapcsolatai (Bp. 1932). Foglalkozott Jókai és Mikszáth anekdotáinak eredetével: Tárgytörténeti jegyzetek Mikszáth anekdotáihoz (Bp. 1933), A magyar nábob (Bp. 1934). Kétszázötven vándoranekdota útját követte a XV. század végétől a XX. századig A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai c. monográfiájában (Bp. 1934), mely ez irányú munkásságának záróköve. "Egy tekintélyes sor kitűnő részlettanulmány után György Lajos összefoglaló műben megírta a magyar adoma történetét. Rokon természetű kutatások példájára a legszigorúbb filológiai módszerrel, a külföldi irodalom legszélesebb ismeretével, felhasználva kevésszámú elődjének munkásságát, vagy húszezer adoma közül kiválaszt kétszázötven példát, s rajtuk kimutatja a magyar anekdota származását, világirodalmi rokonságát és vándorlását századokon, nemzeteken keresztül. Így irodalomtörténetünkben külön helyet biztosít az eddigelé bizony mostoha elbánásban részesült kis műfajnak... Könyvének igazi becsét a nyomában következő kutatások fogják megmutatni, melyeknek mind belőle kell kiindulniuk" – írja Tolnai Vilmos 1935-ben. Világjáró anekdoták c. kétszázötven vidám történetet tartalmazó mulattató könyvét (Bp. 1938, 1942) a nagyközönségnek szánta. Ez Tóth Béla hasonló korábbi kiadványa mellett a legnépszerűbb és legigényesebben összeállított ilyen jellegű gyűjtemény.

Ugyancsak már pályakezdésétől foglalkozott a magyar regény kialakulásának vizsgálatával. Ilyen jellegű önálló kiadványai: Egy fejezet regényirodalmunk történetéből (lovagregények, kísérteti történetek, Bp. 1913); Octavianus (forrástanulmány, Bp. 1914); A magyar regény múltjából (Kv. 1922); A Genovéva-legenda és népkönyv története (Bp. 1929); A százesztendős "Abafi" előzményei (Kv. 1936). Úttörő jellegű munkásságának félezer oldalas szintézise, egyben főműve, A magyar regény előzményei (Bp. 1941) máig a témakör legteljesebb összefoglalásának számít. "A magyar regényről szellemes tanulmányokat, sőt monográfiákat is olvastunk, s most mégis meghökkenve forgatjuk György Lajos hasznos könyvét [...] A XIX. század magyar lendületéről még mindig romantikusan gondolkodunk, nemcsak Petőfiről, de sok minden jelenségről hisszük, hogy »üstökösként« tűnt fel egünkön. György Lajos adatai a magyar regény előképéről, a »románról« mutatják ki, hogyan készítette elő e műfaj nemcsak a regényolvasás igényét, hanem az ahhoz szükséges irodalmi ízlést is. 1730-tól 1840-ig 385 »román« megjelenéséről tud, közli a művek teljes címét, eredetijének vagy forrásainak címét, rövid tartalmi ismertetését s irodalmából is mindazt, ami születésére fényt vethet [...] Szempontjaival nem mindig ért egyet az olvasó, de e mű nem vitára ingerel, hanem hálára késztet és tanulásra indít" – írja Bóka László 1941-ben.

A kolozsvári összehasonlító irodalomtörténeti iskola utolsó nagy képviselője. Alapvető dolgozataiban tisztázta az egyetemes és magyar irodalom kapcsolatait, közülük kiemelkedik a Magyar elemek a világirodalomban (Kv. 1924) és A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai (Kv. 1946).

A régebbi magyar irodalom kutatása mellett több önálló irodalomtörténeti tanulmányában a felvilágosodás és a XIX. század íróival is foglalkozott. Jellegzetes ilyen tárgyú kiadványai: Szép Magelona – 1676 (szövegkiadás bevezető tanulmánnyal, Kv. 1911); Kónyi és D'Aulnoy (forrástanulmány, Kv. 1911); Két dialógus régi magyar irodalmunkban (Kv. 1928); Egy állítólagos Pancsatranta-származék irodalmunkban (Kv. 1929); Egy középkori Sibylla-vers régi magyar irodalmunkban (Pécs 1929); A francia hellénizmus hullámai az erdélyi magyar szellemi életben (Kv. 1930); A kordaviselők legrégibb magyar nyelvű rendtartása – 1660 (Kv. 1934); Valkai András, egy kalotaszegi énekszerző a XVI. században (Kv. 1947).

A szerveződő romániai magyar irodalom és sajtó első bibliográfusa volt. A romániai magyar időszaki sajtó öt esztendeje 1919–1923 (Kv. 1924), Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája 1919–1924 (Kv. 1925) és Az erdélyi magyar irodalom, bibliográfiája, 1925. év (ETF 7, Kv. 1925) c. összeállításai megbízhatók, ma is jól használhatók.

Számon tartotta az erdélyi tudományos és művelődési élet eseményeit, intézményeit, múltját és munkásait is. E vonatkozásban kiemelkedő munkái: Az erdélyi magyarság szellemi élete (Bp. 1926); ua. franciául (Párizs 1928) és németül (Segesvár 1930); Az "Erdélyi Múzeum" története 1874–1937 (Kv. 1939); Az "Erdélyi Múzeum" ötven esztendeje (Bp. 1940); Erdély könyvtár- és levéltárügye (Pécs 1941); Az erdélyi könyvtárügy és a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár (Bp. 1942); A Benigni-könyvtár (Kv. 1943). Megemlékezéseket, életrajzokat írt a két világháború közötti erdélyi tudományosság nagy halottairól, így Balogh Endre, Gyalui Farkas, Borbély István, Bitay Árpád, Rajka László, valamint a múlt századi jeles nyelvész, Bálint Gábor tevékenységét ismertette.

Gonddal szerkesztett Stilisztika és Magyar irodalmi olvasókönyv (Kv. 1922), majd Irodalmi olvasókönyv (Kv. 1924) c. tankönyveit évtizedekig használták középiskoláinkban.

Vallásos szemlélete bizonyos fokig korlátozta tudományos ténykedését. Például Hermányi Dienes József Nagyenyedi Democritus c. munkájának a nagyközönséghez szóló kiadásából (Kv. 1943) kihagyta az antiklerikális és az arisztokráciára rossz fényt vető anekdotákat. Kéziratos hagyatékában maradt a magyar írókról szóló, ezer anekdotát tartalmazó gyűjteménye, sajtóra kész állapotban, bevezető tanulmánnyal ellátva.

Műveinek 109 tételből álló – nem teljes – jegyzéke a kolozsvári egyetem 1940–41. tanévi működéséről szóló beszámoló (Kv. 1944) mellékletében szerepel.

Álnevei: Magyar Tamás, Vásárhelyi Gergely.

(K. Á.)

Csűry Bálint: Gy. L.: Az erdélyi magyarság szellemi élete. Erdélyi Irodalmi Szemle 1927/1. – Rajka László: Gy. L.: Egy középkori Sibylla-vers régi magyar irodalmunkban. Erdélyi Múzeum 1930. 97–98.; uő: Tárgytörténeti jegyzetek Mikszáth anekdotáihoz. Pásztortűz 1933/4. – Bitay Árpád: Gy. L.: A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai. Erdélyi Tudósító 1934. 389–90. – Bóka László: A magyar regény előzményei – Gy. L. könyve. Magyar Csillag, Bp. 1941. 226–27. – Jancsó Elemér: A magyar irodalomtörténetírás ötven esztendeje a kolozsvári tudományegyetemen. Studia Universitatis Babeş–Bolyai. Series Philologia. 1969. fasciculum 2. 27–29. – Dávid Gyula: Találkozások. 1976. 37–40.


György Pál (Kolozsvár, 1923. ápr. 1.) – orvosi szakíró. Szülővárosában elvégezte a Piarista Főgimnáziumot (1941), orvosi oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-n szerezte (1948). Ugyanitt a Belgyógyászati Klinikán kezdte pályáját, 1952-től főorvos, 1957-től a járóbeteg-rendelő intézet főorvosa, 1964-ig igazgatója, belgyógyász szakorvosa. Tanulmányaiban a gyomor–bél betegségek kórtanával s a Hargita megyei gyógyfürdők élettani hatásával foglalkozik. Részt vett a kelet-erdélyi és moldvai megyékben előforduló gyomorrák-esetek gyakoriságát felmérő munkacsoport tevékenységében. Írásai hazai és magyarországi szaklapokban (Orvosi Hetilap, Geographia Medica) jelentek meg.

A Jakab Kálmán szerkesztette Hargita megye természetes gyógytényezői c. kötet (Csíkszereda 1974) munkatársa.


Györgyicze Vilmos (Csíksomlyó-Csobotfalva, 1933. júl. 17.) – biológus, szakíró. Középiskolai tanulmányait Csíkszeredában végezte (1951), a Bolyai Tudományegyetem természetrajz karán szerzett oklevelet (1955). A csíkszentdomokosi általános iskola tanára, 1958-tól itt, 1963-tól Csíkdánfalván iskolaigazgató, 1979 óta a Hargita megyei tanfelügyelőség szakfelügyelője. A megye természetvédelméről, az ezzel kapcsolatos pedagógiai lehetőségek népszerűsítéséről szóló írásait a Hargita, Hargita Kalendárium, Ifjúmunkás, Művelődés, Vörös Zászló közli. Biológusnapok, környezetvédelmi hetek, országos etnobotanikai szimpozionok szervezője, kiadványainak szerkesztője. A Hargita megye útikönyve (Csíkszereda 1973) és Hargita megye természetes gyógytényezői (Csíkszereda 1974) c. kötetek munkatársa.


Győri András – *sportirodalom


Győri Emil (Temesvár, 1884. júl. 30. – 1941. márc. 2. Bukarest) – zeneszerző, szövegíró, színműíró. A temesvári főreáliskolában érettségizett, a budapesti Színművészeti Főiskolán Hegedűs Gyula tanítványaként szerzett színészi diplomát. Krecsányi Ignác buda–temesvári színtársulatához, majd egy londoni filmvállalathoz szegődött. Az I. világháború kitörésekor mint idegen állampolgárt internálták Angliában, szabadulása után Temesvárra került banktisztviselőnek.

Angliában kezdett zeneszerzéssel foglalkozni. A két világháború között egyike a legsikeresebb operett-, táncdal-, sanzon- és nótaszerzőknek. Több dala népszerű volt, néhány dala lemezre került. Táncdalai, operettáriái, nótái rendszeresen megjelentek a Váradi Zoltán szerkesztette Morawetz Album c. kottagyűjteményekben. Megzenésítette Petőfi, Kemény Simon, Illésné Sas Jolán, Somló Károly, Várady Aladár, Nádassy Ernő, Kálmán Andor, Tihanyi Vilmos és mások verseit, ill. dalszövegeit.

Temesvárt mutatták be Uhlyárik Béla szövegére és Kozmuth Andor verseire szerzett Kölcsönkért feleség (1920), valamint Kálmán Andor szövegére szerzett Tehetség a fő (1923) és Meghalok utánad (1924) c. operettjeit, utóbbit Aradon, Nagyváradon és Marosvásárhelyt is játszották. A temesvári Thália Kabaré 1925-ben vitte színre Miss Mary c. egyfelvonásos operettjét Bugél Jenő szövegével. Első éjszaka c. operettje Kálmán Andor szövegével 1933-ban került színre Temesvárt és Aradon.

Az Arany János Társaság 1933-ban választotta tagjai sorába. 1935-ben Bukarestbe költözött, ahol könnyűzeneszerzéssel foglalkozott.

Álnevei: Traian Cornea, André Durois, Henry F. Clark, Boris D. Sibleff, Pueblo del Cazartos, Irwing Berlin.


Győri Ernő (Budapest, 1893 – ?) – író. ~ Imre bátyja. Budapesten kezdte hírlapírói pályáját, verseit a Nyugat is közölte (1914–18). Romániába 1919 után került, öt évig Kolozsvárt a Keleti Újság munkatársa, majd a Bukaresti Magyar Hírlap c. hétfői lap szerkesztője (1926–27). Kedveltté tette műfaja, a "színes riport". Lefordította G. W. Wright A rádiumhalál c. regényét (Brassó 1927). A 20-as évek végén Párizsba költözött.

Önálló munkái: Áldott legyél te (színjáték, Modern Könyvtár, Bp. 1912); Isten és nő (verseskötet, Kv. 1924); A Dél Keresztje alatt (regény, Brassó 1928).

Győri Imre – *Mikes Imre


Győri Klára, Filep Istvánné (Szék, 1899. jan. 4. – 1975. aug. 5. Szék) – mesemondó. Gazdag örökségű mesemondó családban született; Nagy Olga a kolozsvári Folklór Intézet számára százhúsz "igaz történet"-et vett magnószalagra ajkáról. Hetvenöt éves korában megírta önéletrajzát, mely egy egyszerű parasztasszony lélektanilag érzékeny, őszinte emlékezését adja magáról, családjáról és környezetéről. A feljegyzéseit tartalmazó füzet mottója: "Kiszáradt az én örömem zöld fája, /Hetvenöt év fészket rakott reája." A Nagy Olga gondozásában megjelent emlékirat címe ezt a mottót idézi: Kiszáradt az én örömem zöld fája (1975).

Ráduly János: Gy. K.: Kiszáradt az én örömem fája. Igaz Szó 1976/4. – Beke György: Kendőzetlen élet. A Hét 1976/16.


Győri Illés István (Zilah, 1892. máj. 9. – 1970. dec. 11. Budapest) – újságíró, szerkesztő. Az I. világháborúban frontszolgálatot teljesített, harctéri írásai Beszélnek a halottak címmel jelentek meg (Bp. 1917). A Tanácsköztársaság idején vöröskatona. 1919-ben hazatért, nagyváradi és kolozsvári lapok munkatársa lett; 1921-től a *Gyilkos c. riportlap szerkesztője; közreműködött más időszaki kiadványok (Carneval, Commerz, Lemnul) megjelentetésénél is. A Horthy-rendszer baloldali magatartását börtönbüntetéssel sújtotta (1940–44), a Gestapo elhurcolta. Megmenekülése után Budapesten folytatta irodalmi munkáját.

Verseskötetekkel már Győrött 1914-ben, majd a forradalom alatt 1918-ban Budapesten jelentkezett. A két világháború között idehaza színes, szórakoztató írásokkal és kiadványokkal igyekezett egy szélesebb olvasóközönség olvasmányigényeit kielégíteni. Szerkesztette a *Ha-ha-ha c. "vidám könyvek" sorozatát (1920). Főbb kötetei: Góner Menci karrierje (Egy szélhámos regénye. Kv. 1926); Honny soit qui mal y pense (erotikus elbeszélések, Nv. 1928); Tíz perc szünet (humoreszkek, Nv. 1930); A földalatti hármak ("7 erdélyi író" kollektív regénye, Benamy Sándor, Fekete Tivadar, Károly Sándor, Ligeti Ernő, Nagy Karola, Szántó György, valamint Mikes Imre és Szabó Imre közreműködésével, Tamási Áron előszavával, Kv. 1933); Örök játék (versek, Kv. 1939). Utolsó kötete újra Budapesten jelent meg: Dalol a munka, dalol a gép (versek, 1948).

Földes Imrével közösen szerzett s Kolozsvárt 1926-ban bemutatott Szultána c. operettje sokáig szerepelt a színpadon. A *Metamorphosis Transylvaniae c. cikkgyűjtemény (Kv. 1937) szerkesztésével és kiadásával értékes történeti és irodalomtörténeti dokumentum megjelenéséhez járult hozzá.

Szignója Gyil.


Győri Magda, Negreanuné (Zilah, 1927. jan. 14.) – szerkesztő. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárt és Brassóban végezte (1947), a Bolyai Tudományegyetem filológiai karán magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett. 1951 szeptemberétől nyugdíjazásáig, 1982 márciusáig tankönyvszerkesztő a bukaresti Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó nemzetiségi szerkesztőségében. A három évtized alatt kezén átment sok száz magyar nyelv- és irodalomtankönyv kéziratának kiadásra való előkészítésében lelkiismeretessége és szakmai jártassága érvényesült. Önálló cikkei, tanulmányai jelentek meg a Tanügyi Újság, Művelődés, Igaz Szó, Brassói Lapok hasábjain az anyanyelvű oktatásról, irodalomtanításról, a "költészeti rianás"-ról, korszerűségről és esztétikai nevelésről.


Györkös Ferenc, családi nevén Györkös Zsidó (Tordaszentlászló, 1878. máj. 25. – 1946. jan. 25. Kolozsvár) – színműíró. Kisgazda, majd vállalkozó, építészmester. A kolozsvári Thália Rt. a színház *kék madár-kísérleteihez szövegkönyvet keresve talált rá a faluja lakodalmi szokásait és dalait feldolgozó szerző kéziratára, amely a "birtokházasítás" ismert motívumának új változatát dolgozta fel megtörtént helybeli eset kapcsán. A színmű Szabédi László átdolgozásában Szentlászlói vőlegény címen került 1935-ben színpadra; 1981-ben a szerző szülőfalujának színjátszói felújították Boldizsár Zeyk Imre átigazításában. Az egykorú bírálat a darabot nem a régi népszínmű késői hajtásának tekintette, hanem egy új népi irányzat irodalmi megnyilvánulását köszöntötte benne.

R. Nagy András: Színházi napló. Erdélyi Helikon 1935/9. – Kötő József: Fejezetek a romániai magyar dráma történetéből. Kv. 1976. 14.


Györkös Mányi Albert – *művészeti irodalom

Győry György (Szekszárd, 1906. febr. 26.) – orvosi szakíró. Oklevelét Budapesten nyerte (1931). Egyetemi adjunktus, majd magántanár Kolozsvárt (1940–45), a marosvásárhelyi OGYI nőgyógyászati klinikáján meghívott egyetemi előadótanár (1947–53). Számos szakdolgozat és több monográfia szerzője, írásait nemzetközi folyóiratok (Wiener Klinische Wochenschrift, Wirchow's Archiv, Frankfurter Zeitschrift für Pathologie és mások) közölték. Páli Kálmánnal közösen szerzett A férfi sexuálhormon (testoviron) sárgatest-hormonszerű hatásáról c. tanulmánya a kolozsvári egyetem *Acta c. kiadványainak Medica-sorozatában jelent meg (Kv. 1941).

Romániában megjelent munkái: Szülészeti műtéttan (egyetemi jegyzet, Mv. 1948); Hogyan éljen az állapotos asszony? (ismeretterjesztő kiadvány, 1949); Nőgyógyászat (egyetemi jegyzet, Mv. 1951). Több jelentős nőgyógyászati művét 1953 után Magyarországon adták ki.


Győz a tudomány – az Ifjúsági Könyvkiadó 1954-ben indított tudománynépszerűsítő sorozata. Eleinte románból és oroszból fordított kötetei a matematika, fizika, kémia, távolbalátás, csillagászat, űrkutatás, rovartan területéről választott témákkal ismertették meg az ifjú érdeklődőket. 1958-tól hazai magyar szerzők munkái is felbukkannak, így Weiszmann Endre Utazás a négy dimenzióban (1958), Tóth Imre Csillagok, atomok, emberek (1959), Gyurkó István A halak élete (1960), Fülöp Géza–Szabó Lajos Az ezerarcú műanyag (1961), Újváry József Folyók, tavak, tengerek (1962), Dezső Ervin Több fényt! (1963), Kabán Ferenc A kukorica története (1965), Rohonyi Vilmos Automatizálás (1965), Tenkei Tibor Ismerd meg a gépgyártást (1966), Szabó Attila A természet időjelzése (1967) c. kötetei. A sorozat 1967-ben bekövetkezett megszűnéséig 28 kötet összesen 56 000 példánya jutott el az olvasókhoz.


Gy. Szabó Béla (Gyulafehérvár, 1905. aug. 26. – 1985. nov. 30. Kolozsvár) – grafikus, festő, író. Gyulafehérvári gimnáziumi évei után a budapesti műegyetemre iratkozott be. Főiskolai tanulmányai idején sokat rajzolt, majd miután gépészmérnöki képesítéssel csak nehezen és rövid ideig talált állást, egyre elmélyültebb tanulmányokkal készült a művészpályára. 1931-től Kolozsvárt telepedett le, s a Pásztortűzben rajzai és metszetei jelentek meg (a pásztortüzet ábrázoló fejléc is az ő munkája). Pályája során az Erdélyi Helikonban és a Hitelben is illusztrációkkal szerepelt. Metszetlapjainak, szövegképeinek, rajzainak, önálló grafikai alkotásainak százaival illusztrált szépirodalmi műveket lapjaink és folyóirataink számára.

1932–33 telén a Károli Gáspár Irodalmi Társaság kolozsvári kiállításán mutatkozott be, Kós Károly biztatására ebben az időben tért rá a fametszet művelésére: Koldusok c. első metszetlapja 1933-ban készült el. Az ESZC felkérésére ebben az évben Nyírő József Kopjafák és Dsida Jenő Nagycsütörtök c. köteteit illusztrálta. A Dsida-verseskötethez készített tusrajzai, valamint Dsida Ernst Toller-fordításaihoz metszett későbbi szövegképei a művészi ábrázolás kontrasztokra egyszerűsített expresszív erejével hatnak. Az expresszionizmus mint stíluseszmény sem hagyta közömbösen, legalábbis fejlődésének korai szakaszában. Első metszetkönyve, a Liber miserorum (1935) Frans Masereel képregényeivel rokonítható.

A társadalmi témáktól később egyre hangsúlyosabban a lírai ábrázolás művészi lehetőségei felé fordult. Barangolókönyv c. metszetalbuma (1939) jól mutatja már ezt a fordulatot. Ez a könyv összefoglalója mindannak, ami időközben elvégzett képzőművészeti főiskolai tanulmányai (1936–39), valamint külföldi (Itália, Görögország, Bulgária, Dalmácia) tanulmányútjai során művészileg kiérlelődött.

A II. világháborút követően a Méhkas Diákszövetkezet és a JBA könyveit illusztrálta. Az ő szövegképeivel került ismét a hazai olvasók kezébe Petőfi János vitéz és Arany Toldija (1945); illusztrálta Simó Gyula Az ólom és a vas c. mesekönyvét (1945). Népmeseirodalmunk java termését is az ő illusztrációi kísérik; Bözödi György és Faragó József gyűjtéseit, ill. válogatásait látta el rajzokkal. Később metszetekkel illusztrálta Csokonai Lilláját és Szabó T. Attila Haja, haja virágom c. virágének-gyűjteményét (1953-tól több kiadványt Ferenczy Júliával közösen). Nagyszámú rajza és metszete jelent meg az Utunk, Igaz Szó és Korunk folyóiratokban.

A hazai magyar könyvkiadás 1944 utáni első metszetgyűjteményét 1949-ben 25 fametszet címmel állította össze. A régi Korunkban a 30-as években még baloldali dogmatikus támadások érték, de a népi demokrácia rendszerében s a szocializmusra való áttérés során művészete kivívta a társadalmi elismerést s a hivatalos művészetpolitika méltánylását. 1952-ben az RNK állami díját kapta meg, 1957-ben pedig "a művészet érdemes mestere" címet.

Hazai és külhoni útjain az élet hétköznapjainak és ünnepi pillanatainak művészi visszaadásában a lényegest és nagyon jellemzőt ragadta meg. Kolozsvári városképei mellé sorakoznak a Nyárád mentéről és Marosvölgyéből, a Székelyföldről és más tájegységekről hozott s művekben rögzített úti élményei. Az 50-es évek közepétől lehetősége nyílt hosszabb külföldi utazásokra, s ezekről már nemcsak rajzokban, pasztellekben, fametszetekben számolt be, hanem írásban is. Munkásságát bemutató kiállításokkal Kínában, Belgiumban, Mexikóban, Ausztriában, az NSZK-ban, Kolumbiában, a Szovjetunióban, Finnországban járt, metszetgyűjteményeket adományozott külföldi múzeumoknak. Tapasztalatainak és benyomásainak alkotói termése: újabb képek, sorozatok, illusztrált útikönyvek. Magyarországi táji élményeinek legszebb foglalata a Homokvilág c. korai albuma, majd a Balaton-környéki pasztellek és metszetek. Művészeti írásaira jellemző a nagyon pontos megfigyelőkészség, a látvány mögötti háttér intuitív földerítése, a köznapi valóság megéreztetése az olvasóval. Kifejezésmódja közvetlen és egyszerű, kerüli a bonyolult körülírásokat, fanyar humora pedig élvezetes olvasmánnyá teszi leírásait.

Munkássága utóbbi tíz évének nagyobb vállalkozása: Hónapok c. metszetalbuma, Dante-illusztrációinak sorozata és a bibliai Jelenések könyve szövegének ihletésére készült, 22 lapot tartalmazó fametszetsorozat. Nemcsak kiállításaival, hanem metszetlapjainak terjesztésével is hathatósan járult hozzá a művészet szélesebb társadalmi rétegeket átfogó népszerűsítéséhez.

Metszetalbumai és útikönyvei: Liber miserorum. 50 imagines xilographi Belae Gy. Szabó. Claudiopoli 1935; Barangolókönyv – Liber vagabundi (50 fametszet. Kv. 1939); Homokvilág (28 tusrajz. Kv. 1941); 25 fametszet (1949); Kínai útivázlatok (1960); Hónapok (Kv. 1973); Mexikói tél (Kv. 1974); Csokonai – 12 fametszet (Debrecen 1975); La Divina Commedia (Kv. 1976); Jelenések könyve (Bp. 1982).

(M. J.)

Kós Károly: A "Károli Gáspár" Társaság művésztagjainak kiállítása. Erdélyi Helikon 1933/1. – Kovács László: Két fiatal erdélyi művész. Pásztortűz 1934/9. – Vásárhelyi Z. Emil: Erdélyi művészek. Kv. 1937. – Pogány Ö. Gábor: Gy. Sz. B. rajzai. Ünnep, Bp. 1942/19. – Huszár Sándor: A nagy munkálkodó. Utunk 1957/6. – Szentimrei Jenő: Gy. Sz. B. útja. Igaz Szó 1957/5. – Eleonora Costescu: Donaţia Gy. Sz. B. Muzeului de Artă al R. P. R.. Arta Plastică 1958/7–8. – Farkas Zoltán: Gy. Sz. B. értékelése körül. Művészet, Bp. 1966/8. – Banner Zoltán: Hónapok könyve. Utunk 1973/52. – Balogh József: Gy. Sz. B., a könyvjegyművész. Művelődés 1974/6. – Entz Géza: Gy. Sz. B. Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1975/2. – Murádin Jenő: Agavék közt a Popocatepetl, avagy Mexikó, a hetedik könyv. Utunk 1975/18; uő: Gy. Sz. B. Monográfia. 1980. – Livia Drăgoi: Gy. Sz. B. Steaua 1976/11. – M. Kiss Pál: Gy. Sz. B. Dante-illusztrációi. Népszava, Bp. 1977. júl. 8. – Nora Efimova Eliaszberg: Gy. Sz. B. Moszkva 1977.


Gy. Szabó Gyula, Gyergyói (Gyergyószárhegy, 1933. júl. 24.) – újságíró, riporter, novellista. Középiskolai tanulmányait Gyergyószentmiklóson végezte, 1956-ban szerzett orosz nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet a Bolyai Tudományegyetemen. Szilágysomlyón, majd Nagyváradon tanított, 1960-tól az Előre nagyváradi tudósítója, 1973 februárjától a Falvak Dolgozó Népe belső munkatársa. A 70-es években jelentkezett novellákkal az Igaz Szó, Utunk és Bihari Napló hasábjain. Riportjai jelentek meg a Kötések, sodrásban (1980) c. Falvak Népe-antológiában. Táj-, falu- és tanyabemutató írásait a szociográfiai látásmód, a helytörténeti tények és a néprajzi, művelődéstörténeti értékek iránti fogékonyság jellemzi. Helytörténeti kutatásairól a Korunk hasábjain számol be.

Álnevei: Szárhegyi Gyula, Tamás Gyula.

Cseke Péter: A Falvak Népe – Falvak Dolgozó Népe néprajzi bibliográfiája 1945–1980. Közli Népismereti dolgozatok 1981. 222–53.


Gyulafehérvár magyar irodalmi élete – A város a fejedelem kori Erdély politikai és művelődési központja volt. A már a középkorban itt fennálló káptalani iskola helyébe Bethlen Gábor neves külföldi tudósok meghívásával (Opitz, Alstedius, Bisterfeld, Piscator) kálvinista főiskolát létesített, a város falain kívülre kényszerült jezsuita városi iskola azonban szakmai színvonalával versenyre serkentett. XVII. századi növendékei közül kiemelkedik Kájoni János, az erdélyi zeneművészet úttörője, aki zenei ismereteinek alapjait itt szerezte meg. Az 1700-as évek elején az iskola visszaköltözött a várba; régi épületét a századfordulón lebontották, s a helyén emelt palotában működött – 1922-től Majláth Főgimnázium címen – mindaddig, amíg az 1948-as tanügyi reform Erdély más központjaihoz hasonlóan itt is megszabta a magyar nyelvű középiskolai oktatás új feltételeit.

A múlt századvég nyomasztó vidéki légköréről Karácsony Benő itt lejátszódó Pjotruska c. regénye (Kv. 1927) fest korhű képet. Az 1918. dec. 1-i gyulafehérvári gyűlést követő változások új feladatokra serkentették a város magyar művelődési életét. A két világháború között itt új magyar sajtótermékek keletkeztek. Elsőként a Róm. Kat. Teológia tanári kara alapított 1921 decemberében *Erdély címen társadalmi, irodalmi, tudományos és iskolai lapot, amely az 1919-ig megjelent Közművelődés c. heti közlöny örökébe lépett, de kellő támogatás hiányában már a II. évfolyam kezdetén megszűnt. Egy évtized múltán Keleti Sándor *Front címmel indított háborúellenes, haladó folyóiratot, ezt azonban a hatóságok betiltották; ő kezdeményezte a kétnyelvű Teatru Színház c. értesítőt is, amelyből csak az 1933. januári kettős szám ismeretes. 1933. nov. 13-án indult az Informator c. román–magyar kulturális hetilap. A kezdetben szerkesztőbizottság irányításával, majd 1935-től 1937 végéig Biluska István szerkesztésében megjelenő sajtóorgánum humanista beállítottságú volt, és mint a nagy történelmi múltú város "haladó szellemű" polgárainak demokratikus, szókimondó lapja, a népek közötti testvériség szellemét kívánta ápolni. Féléves megszakítással 1938. jún. 26-án Informatorul Albei címen indult újra s jelent meg félhavonként két nyelven a 40-es évek elejéig Stern Ignác igazgató és Nicolae Turdeşan szerkesztő gondozásában. A lapnak sikerült a város magyar értelmiségét maga köré tömörítenie: Baráth Béla és Faragó Ferenc teológiai tanárok vezércikkeket írtak, a művelődési rovat állandó munkatársa Bitay Árpád, Józsa János (románul is) és Nagy András, az Erdély egykori szerkesztője, Floznik György pedig alkalmi megemlékezésekkel és hangulatos tárcákkal működött közre. Az antifasiszta magatartása miatt meghurcolt Bányai László felmentő ítéletekor (1933/4), majd Bitay Árpád halála kapcsán (1937/30) is kifejezésre juttatott román–magyar összefogás szelleme a II. világháború idején sem szorult háttérbe. A Gyulafehérvári Múzeum 1942-ben megjelent évkönyve, a Buletinul Muzeului regional Alba Iulia I (1939–1942) munkatársai sorában Baráth Béla, Józsa János és Kárpiss János gimnáziumi igazgató neve szerepel, s kívülük három román szerző is magyar vonatkozású tanulmányt közöl.

A művelődési élet egyéb gócai a különböző egyesületek öntevékeny művészegyüttesei voltak. Irányításukban a 20-as évektől kezdve Fellner József törvényszéki bíró szerzett érdemeket; szervező munkájának köszönhető, hogy a helybeli Harmonia zeneegyesület a város filharmonikus zenekarává nőtte ki magát, s hangversenyeinek – így az 1935-ös Bach-emlékestnek, amelynek egyik ünnepi szónoka Bitay Árpád volt – megyeszerte visszhangja támadt. A magyar nyelvű műkedvelő színjátszás szakmai irányítását Faragó Vilmos végezte. Időnként hivatásos színészek is ellátogattak Gyulafehérvárra: 1933 telén Ferenczy Gyula, 1936 telén Jády Károly társulata vendégszerepelt a Városi Színházban. A szépirodalmi rendezvényeket a Róm. Kat. Teológiai Akadémia évente – rendszerint a Városi Színházban – megtartott nyilvános díszülése (1935 márciusában Mécs László is fellépett), továbbá az időnként szervezett irodalmi törvényszékek (1935. márc. 21-én az Európa Szálló nagytermében Lion Feuchtwanger A zsidó háború c. regényét vitatták meg, röviddel a magyar fordítás megjelenése után), valamint a Majláth Főgimnázium önképzőköri ünnepélyei jelentették. A tanulóifjúság zöme a Zsilvölgyéből és Dél-Erdély távolabbi vidékeiről származott, ami Bulyáki Domokos, Rass Károly, Szentmiklóssy Ferenc és tanártársaik magyar és világirodalom-népszerűsítő tevékenységének kisugárzási kört biztosított. A Róm. Kat. Teológia román nyelv és irodalom, ill. latin és német szakos tanáraként fejtette ki kapcsolattörténeti tudományos munkásságát 1929 és 1937 között Bitay Árpád, akit a város alpolgármesterének is megválasztottak.

A II. világháborút követő években a város magyar művelődési életét a volt illegalista Megyeri Lajos, az MNSZ megyei elnöke lendítette fel. A Közművelődési Szakosztály Fehérvári (Hertlein) László ifjúsági elnök és Fellner József bevonásával igényes műsort állított össze a műkedvelő színjátszók számára, bemutatóik közül kiemelkedik Az ember tragédiája egyiptomi színének (1946) és Camil Petrescu Bălcescu c. drámájának (1948) színrevitele. 1950 óta a különböző tömegszervezetek keretében folyó művelődési tevékenységet a Municípiumi Művelődési Ház irányítja. Magyar irodalmi oktatás folyik a Róm. Kat. Teológia és a Kántoriskola keretében.

Az 1792-ben alapított Batthyaneum Dokumentációs Könyvtár az egykori trinitárius kolostor újabban restaurált épületében 1230 kéziratával, 530 ősnyomtatványával és a különböző könyvhagyatékokban rejtőző ritkaságokkal híres *könyvmúzeum; az itt folyó kutatásoknak a város művelődési életében hagyományos szerepük van, s szerves tartozékai a magyar művelődéstörténeti munkásságnak is.

(K. K.)

Ávéd Jákó: Karcolatok Gyulafehérvár város jelenéből. Gyulafehérvár 1880. – Bitay Árpád: Gyulafehérvár Erdély művelődéstörténetében. ETF 3. Kv. 1926; uő: Az Erdélyi Róm. Kath. Status gyulafehérvári "Majláth" Főgimnáziumának megalakulása. Arad 1930. – Const. H. Economu: Viaţa culturală a oraşului Alba Iulia pînă la 1700. Buletinul Muzeului Regional Alba Iulia I. (1939–42). Gyulafehérvár 1942. 228–47. – Biblioteca Batthyaneum din Alba Iulia. 1957. – Entz Géza: A gyulafehérvári székesegyház. Bp. 1958. – Bányai László: Kitárul a világ. Önéletrajzi jegyzetek. 1978; uő: Alma mater a népművelés és egyetemesség szolgálatában. Előre 1980. nov. 23. – Szabó T. Attila: A román nyelv tanítása a gyulafehérvári kollégiumban a XVII. század közepén. Közli Nép és nyelv. 1980. 19–20.


Gyulai Ferenc (Felsőrákos, 1926. okt. 13.) – géptani szakíró. Középiskolai tanulmányait Brassóban és a Székelykeresztúri Unitárius Kollégiumban végezte, a Temesvári Műegyetem gépészeti karán 1951-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. Ugyanitt, a közben Traian Vuiáról elnevezett politechnikai intézetben tanár; 1965 és 1972 között igazgatóként a resicai–temesvári Vízenergetikai Berendezések Tervező és Kutató Intézetét is vezette. 1972-ben doktorált. Több mint száz kutatási témát dolgozott ki az ipar számára.

Tanulmányait, szakdolgozatait hazai és külföldi szakfolyóiratok (köztük a Comunicări Ştiinţifice şi Tehnice, Studii şi Cercetări Ştiinţifice–Timişoara és Journées de l'Hydraulique) s gyűjteményes kötetek közlik. 1960 óta a New Yorkban megjelenő Applied Mechanics Reviews c. folyóirat külmunkatársa, itt több mint 60 könyvismertetése, szemlecikke és tanulmánya jelent meg. I. Petencz és C. Ciocîrlan társszerzőkkel közösen írt Szárnylapátos szivattyúk jelleggörbéinek vizsgálata c. tanulmányát a Gép c. budapesti folyóirat (1963/5) közölte. Pompe, ventilatoare, compresoare c. kétkötetes egyetemi tankönyve 1980–81-ben Temesvárt jelent meg.


Gyulai Pál (Bukarest, 1936. jan. 18.) – történész, muzeográfus. Gépipari középiskolát végzett Kolozsvárt (1953). Előbb a kolozsvári Herbák János Művekben (a mai Clujana cipőgyár) s az Unirea Gépgyárban dolgozott (1954–58), majd a Babeş–Bolyai Egyetemen történelem szakos diplomát szerzett (1963). Az Erdélyi Történelmi Múzeumban kezdte pályáját Kolozsvárt, főmuzeológus a műemlék- és műtárgyvédelmi osztályon. A magyar tannyelvű 3. számú Matematika–Fizika Líceum diákjainak létai ásatásain 1978 óta szak-megbízottként vesz részt.

Első írását az Utunk közölte (1960), szaktanulmányai a Revista Muzeelor, Acta Musei Napocensis, Apulum, Terra Nostra hasábjain jelennek meg; ismeretterjesztő történelmi publicisztikájával a Korunk, Utunk, Dolgozó Nő, Napsugár, Előre, Ifjúmunkás, Igazság, Falvak Dolgozó Népe hasábjain szerepel, ezekben az eke történetével foglalkozik, beszámol a dobokai ásatásokról és kolozsvári leletmentéseiről, Dózsa György koronájáról, a székely nemzet pecsétjéről, a Vitéz Mihály korabeli ágyúöntésről.

Munkái: Batiz. Monografia manufacturii de faianţă fină (Bunta Magdával, C. Daicoviciu előszavával, Ştefan Pascu bevezetésével, Kv. 1971); Torma Zsófia levelesládájából (válogatás bevezetéssel és jegyzetekkel, Téka 1972); Kincskeresők (válogatás a történelmi tárgyú hazai magyar gyermekirodalomból, 1973).

(imreh) [Imreh István]: Erdélyi "kőedények". A Hét 1972/51. – Herédi Gusztáv: A batizi manufaktúra. Korunk 1972/11.


Gyulai Zoltán (Pipe, 1887. dec. 16. – 1968. júl. 13. Budapest) – fizikai szakíró. Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban, felsőfokú tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, ahová 1912-ben nevezik ki a fizikai tanszékre tanársegédnek. 1913-ban matematika–fizika szakos tanári oklevelet nyer, 1914-ben hadba vonul, hadifogságba esik, 1924 és 1926 között Pohl professzornál a göttingai egyetemen az alkáli-halogenid kristályok színcentrumaival foglalkozik. 1928-ban értelmezi az azóta Gyulai–Hartly-effektus néven ismert s a kristályhibák kimutatására vonatkozó jelenséget.

1940-től 1947-ig a kolozsvári egyetem tanára, itteni kutatásait az *Acta Bolyai, ill. *Acta Bolyaiana közölte. Kolozsvárt jegyzetet írt az egyetemi hallgatók részére Kísérleti fizika címmel (1946), mely nyomtatásban is megjelent (Bp. 1953). A budapesti Műszaki Egyetemen folytatta fizikai kísérleteit nyugalomba vonulásáig (1947–62). Mint az MTA tagja, egy kristálynövekedési kutatócsoportot vezetett. A kísérleti fizika oktatásában és a szilárdságtan-fizikában iskolát neveztek el róla; tudományos munkáját Kolozsvárt tanítványa, László Tihamér folytatta.

Bodó Ágoston: Gy. Z. 1887–1968. Fizikai Szemle, Bp. 1968/11.


Gyulai Zsigmond – *Reggeli Újság


Gyurkó István (Encs, 1924. jan. 28. – 1990. máj. 13. Kolozsvár) – zoológus, természettudományi szakíró. A miskolci Fráter György Gimnáziumban érettségizett (1941), Kolozsvárt a mezőgazdasági főiskolára iratkozott be, majd a háborús események miatti megszakítás után a Bolyai Tudományegyetemen végezte be tanulmányait (1948); itt Kesselyák Adorján zoológiaprofesszor irányította a hidrobiológia felé. Diplomadolgozatát az erdélyi kékmoszatokról írta, doktori disszertációját a paduc biológiájának tanulmányozásáról Bukarestben védte meg (1961). A Bolyai Tudományegyetemen kezdte el pályáját, 1952-től előadótanár, 1978 óta a Babeş–Bolyai Egyetem professzora.

Fontosabb kutatási területe: az édesvízi halak táplálékalapjának, korhoz, nemhez, évszakhoz, napszakhoz kötött táplálkozásdinamikájának tanulmányozása; az édesvízi halpopulációk szerkezete és dinamikája; az édesvízi halfajok mesterséges megtermékenyítése, a halak növekedési ritmusa; általános állatökológia. Eredményeit a hazai és külföldi szakirodalom egyaránt számon tartja. Szaktanulmányai főként a Buletinul Institutului de Cercetări Piscicole, Studii şi Cercetări Biologice–Cluj, Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Aquila, Archiv für Hydrobiologie, Voproszi Ichtiologii, Vertebrata Hungarica, Állattani Közlemények, Studii şi Cercetări Biologice, Hidrobiologia c. folyóiratokban, valamint múzeumi évkönyvekben és gyűjteményes kötetekben román, német, orosz, angol és magyar nyelven jelennek meg. Tudományos ismeretterjesztő írásait az Igazság és Hargita napilapok, a Natura, Vînătorul şi Pescarul Sportiv c. folyóiratok közlik.

Számos hazai és külföldi hidrobiológiai, ichtiológiai monográfia munkatársa; társszerzője Csűrös István Excursii în Munţii Retezatului (1971) és Az Erdélyi Mezőség élővilágáról (1973) c. munkáinak, Szabó Zsigmond A mozgás biológiája (1976) c. kötete egyes fejezeteinek. Több egyetemi jegyzetet írt (Állattan I. 1951; Állattan II. Gerincesek. 1977, 1982; Állattan. Gyakorlatok II. Gerincesek. 1978); a Tankönyvkiadó külső munkatársaként románból és oroszból szakfordítást végzett. A készülő Biológiai kislexikon szerkesztője.

Kötetei: A halak élete (1960); Zoologia vertebratelor (társszerzők Z. Feider, Al. V. Grossu és V Pop, 1963, 1967, 1976); Édesvízi halaink (1972); Állat és környezet (1979); A halak világa (1982).

Xántus János: Tudomány mindenkinek. Igazság 1973. jan. 30.; uő: Állatvilág és ökológia. Előre 1979. szept. 5. – Kusztos Endre: Élet és környéke. A Hét 1979/51. – Nádas Péter: Ökológiai tanulmányok folyóvizeinkről. Igazság 1982. febr. 26.




Hátra Címlap Előre