I, Í


idegen szavak*nyelvművelés; *szótár


időjáráskutatási irodalom – a légkörtan (meteorológia) keretében vizsgálja, értelmezi, írja le és jelzi előre a levegő állapotát, változásait és azok következményeit; az éghajlat tényezőire vonatkozó adataiból az időjárási elemek és azok sajátosságai, a levegőtulajdonságok mennyiségi és minőségi változásai kiolvashatók. Az időjárási típusoknak egy meghatározott területen hosszabb időn át tartó és megismétlődő megnyilvánulásairól az ~ részlegeként az éghajlattan (klimatológia) irodalma szól.

Az ~ erdélyi úttörője a gyergyószentmiklósi születésű Ávéd Jákó (1843–1922) matematika–fizika tanár, a gyulafehérvári meteorológiai állomás vezetője. Az időjárásra, annak hatásaira vonatkozó romániai magyar szak-, ill. ismeretterjesztő irodalom öröksége a II. világháborút megelőző időből Simor Ferenc Erdély éghajlata c. kötete, melyet az EMGE adott ki gazdák számára 1944-ben Kolozsvárt. Az ~ az 50-es évek óta lendült fel, s mintegy 25 szakíró a magyar nyelvű napi- és hetilapokban, folyóiratokban, népszerűsítő könyvekben közöl környezetünk egyik legjelentősebb tényezőjével, a légkörrel, idővel, időjárással kapcsolatos írásokat.

Az ~ első csoportjába tartoznak mindazok a művek, tanulmányok, cikkek, amelyek a légkör megfigyelésével foglalkoznak. Az időjárás megfigyelésének módszereit Grigercsik Jenő Gyakorlati meteorológia c. kötete (1958) ismerteti. A légkör teljes bemutatását nyújtja Orbán László legújabb könyvében (Életterünk a légkör, 1982). Az időprognózissal Benedek Zoltán Az időjárás és előrejelzése c. könyvében (Antenna, Kv. 1977) foglalkozik; szakavatott művelője Hegyi István, az Igazság meteorológiai munkatársa. A műholdas időjárás-megfigyelés módszereit és eredményeit népszerűsíti a sajtóban Benedek Zoltán, Major Miklós, Tövissi József.

Külön csoportot alkotnak az ~ sorában mindazok a gyakorlati jelentőségű munkák, amelyek a mezőgazdaság és az időjárás összefüggéseire utalnak. Kiemelkedik e téren Pap Géza Védekezzünk a fagyveszély ellen (1959) és Orbán Lászlóval közösen szerzett Mezőgazdasági meteorológia (1960) c. kötete. 1973-ban Major Miklós indított Mezőgazdasági kismeteorológia címmel cikksorozatot a Falvak Dolgozó Népe hasábjain, majd könyve is megjelent Időjárás, éghajlat és mezőgazdaság címen (1980).

Fontos ága az ~nak a kimondottan népszerűsítő meteorológia. Ilyen jellegű Volodin A természet fenséges és ijesztő jelenségei c. könyve Török Zoltán fordításában (Nv. 1948). Ide tartozik Xántus János A természet kalendáriuma c. kötete (1957; 2. kiadás 1972) és Szabó Attila A természet időjelzése c. könyve (1967). Szokatlan időjárási jelenségekre vonatkozó régi feljegyzéseket ismertetett Ajtay Ferenc, Kónya Ádám, Tövissi József és Vofkori László. A levegő mozgásairól, a szelekről, ciklonokról, tornádókról, orkánokról Benedek Zoltán és Csekme Jolán, a légköri elektromosságról Gáll Ferenc és Veress József értekezett a sajtóban. Nagy András, Mózes Magda, Csizér Zoltán az időváltozásoknak az emberi szervezetre gyakorolt hatását, a biometeorológia eredményeit népszerűsítette, Kovács Zoltán az időjárás és a természet rendje közt fennálló viszonyról közölt ismertető írásokat.

Számos, az időjárással kapcsolatos közmondást és szólást tett közzé Csekme Jolán A Hétben (1978); több meteorológusunk is foglalkozott az időjárásra vonatkozó népi megfigyelésekkel, nemkülönben hiedelmekkel és babonákkal, tárgyilagosan feloldva a félremagyarázásokat. A napfolttevékenység időjárás-módosító szerepét Újvári József, Konecsny Károly, Xántus János tárgyalta, a légszennyeződés Schmidt Jánost foglalkoztatta, az időjárásról Föld-egyetemlegességben Benedek, Major, Tövissi, Székedi Ferenc és Veress is ír lapokban és naptárakban.

Fontos kiegészítője az ~ a földrajztudománynak is. Ilyen szempontból jelentősek az időjárás területi alakulását ismertető, gyakorlatilag is fontos eredeti írások az időjárásról. Szatmár megye éghajlatát Benedek Zoltán, Kovásznáét Kónya Ádám, Hargitáét Péter Péter tanulmányozta, Vofkori László pedig Székelyudvarhely város éghajlatának leírásával egészítette ki a *honismeret irodalmát.

Az ~ szempontjából összefoglaló értékű a TETT Időjárás és tudomány c. alatt megjelent 1978/3-as száma, mely az időjáráskutatás romániai szakértőit vonultatja fel, s közli A Hétben addig megjelent meteorológiai cikkek jegyzékét.

(T. J.)


if – a nagyváradi Fáklya 1971. júl. 23-án indított rovata, teljes nevén: Ifjúsági Figyelő. Célkitűzése, hogy a korosztályukat érintő társadalompolitikai kérdések napirenden tartásával a fiatalok valóságlátását fejlessze. Változatos tartalmát jobbára riportok, beszélgetések alkotják. Kezdetben havonta egyszer teljes oldalnyi terjedelemben, 1974-től havonta kétszer négy hasábon jelent meg. Irányítója Pető Pál, a Fáklya politikai és társadalmi reszortjának vezetője. Felelős szerkesztői: Nagy Béla (1971–73), Tőke Csaba (1973–76), Péli Elemér (1977–79), Nagy L. Róbert (1979–81. ápr. 1.), majd a mai napig Halász Erzsébet.

A nyomdai tér jobb kihasználása végett 1983 februárjában egybeolvadt az Iskola és Élet c. rovattal, s azóta Ifjúság címen jelenik meg.


Ifjú Erdély1. Szépirodalmi, tudományos ifjúsági folyóirat, az *IKE 1923 januárjától Kolozsvárt megjelenő havilapja. I. évfolyama csak hat számot tartalmaz, azután a tanévhez illeszkedve jelenik meg évi tíz, 1925/26-tól évi tizenkét szám. Az 1937-es csonka évfolyam után 1938-tól a naptári év szerinti szerkesztésre tértek át. Utolsó számuk 1944 szeptemberében jelent meg. (Közben 1936–37-ben címe csak Ifjú.) A lap főszerkesztője 1940-ig Imre Lajos, majd Nagy András. Felelős (ifjúsági) szerkesztője eleinte Kovács Sándor, 1925-től M. Nagy Ottó, 1927-től Borbáth Dániel, 1928-tól Nagy József, 1933-tól Farkas Jenő, 1935-től Szigethy Béla, 1936-tól Mester István, 1938-tól Juhász István (Lőrinczi László, ifj. Nagy Géza és Nagy Ödön főmunkatársakkal), 1940-től Sárközy Endre (Nagy Géza, Nagy István, Makkay Endre, Máthé András, Molter-Marosi Péter főmunkatársakkal). A lap erkölcsi és ismeretterjesztő cikkek, szépirodalmi alkotások, zenei és színházi szemle, pályázatok, rejtvények segítségével szolgálta az ifjúság nevelését. 1946-ban kísérlet történt az ~ újbóli megindítására, néhány szám jelent meg a régi formátumban Gálfy Zoltán szerkesztésében.

Első évfolyamai a középiskolás diákokhoz szólnak s a legrangosabb erdélyi magyar írókat, költőket, tudósokat sorolják a munkatársak közé, csupán a Járosi Andor vezette "Somvirág" rovatot tartják fenn a diákmunkatársak részére. Itt jelentkezik Buday György (írással és metszettel), Kováts József, Wass Albert, Gagyi László, Varró Dezső, Képes Géza. 1924-től László Dezső és korosztálya fokozatosan átveszi a lap szellemi irányítását, egyre inkább egyetemi és főiskolai hallgatók írják cikkeit. A VII. évfolyamban Jancsó Elemér a magyar irodalomról, Bíró Sándor az erdélyi fejedelemségről indít cikksorozatot, a számokat Debreczeni László rajzai illusztrálják. A következő évfolyamból a Bethlen Gábor- és Ady-emlékszám tűnik ki, valamint az erdélyi gondolatról indított körkérdés. A XI. évfolyamban Jancsó Elemér tanulmányát az erdélyi magyar líráról, a XII. évfolyamban pedig Debreczy Sándor Kőrösi Csoma-életrajzát közlik folytatólagosan. A 30-as évek közepén az önismeret kerül előtérbe. Sikeresek 1935-ben az iskola-számok: a kolozsvári, marosvásárhelyi, zilahi kollégiumok, az udvarhelyi tanítónőképző, a kolozsvári leánygimnázium tanárai és tanítványai mutatják be tanintézetüket, számolnak be emlékeikről. 1937-ben József Attilától búcsúznak. 1938-cal kezdődően egyre inkább az erdélyi magyar ifjúság sorsára, jövőjére irányul figyelmük. Főiskolai tájékoztatót közölnek, felsorolva a kolozsvári és bukaresti felsőoktatási intézeteket, s jelezve, hogy milyen eséllyel jelentkezhetik ott egy magyar diák. Ezt a korosztályt Szabó Dezső (1939-ben a 6–7. számot neki dedikálják), Nyírő József és Tamási Áron prózája, Bartók és Kodály zenéje foglalkoztatja (1938 májusában Bartók–Kodály hangversenyt rendeznek).

A lap 1926 és 1942 között 33 kötetből álló sorozatot jelentetett meg Élő Könyvek címen, "Ifjú Erdély kiadása" megjelöléssel. Ezek közt találjuk László Dezső Bethlen Gáborról, Mózes András és Kese Attila a magyarok történetéről, valamint Dávid György és Nagy Zoltán a Kárpátokon túli magyarokról szóló munkáit.

A 40-es években a lap elveszti addigi fontos szerepét; bár olvasótábora nő, hatása megcsappan. 1943-ban megünneplik alapításának 20. évfordulóját, 1944-ben Kossuth Lajos-emlékszámot adnak ki.

Az ifjúság önálló alkotómunkára való nevelésében jelentős szerepe volt az 1924-től megrendezett öt "diákolimpiász"-nak, majd az 1937-től meghirdetett hét munkatábornak, melyek anyaga a lap évfolyamaiban megtalálható, valamint a tantárgyanként és művészeti áganként kiírt pályázatoknak; ezeken belül külön tételeket adtak ki a főiskolás, az alsó, ill. felső középiskolás, valamint az iparos és kereskedő ifjaknak. A beérkezett írásokat bizottság bírálta meg, a legjobbakat közölték, a díjazottak később a lap munkatársai lettek. 1924-ben Grandpierre Emil, Bányai-Baumgarten László, Szabédi Székely László, Bordi András, 1930-ban Miszti László, Nagy Géza, Juhász István, Makkai László, 1934-ben Márton Gyula, 1939-ben Csetri Elek, Nagy Olga, Köpeczi Béla, Marosi-Molter Péter, 1943-ban Benkő András, Kallós Zoltán és Móra Bernát nyert jutalmat pályázatával. Hosszabb-rövidebb ideig az ~ munkatársa volt Brüll Emánuel, Szabó T. Attila, Kacsó Sándor, Méliusz József, Szemlér Ferenc, Gunda Béla, Vita Zsigmond, Szotyori Nagy Géza, Kiss Jenő, Jékely Zoltán, Hegyi Mózes, Dáné Tibor, Asztalos István, Szenczei László, Gellért Sándor és László Tihamér.

Nagy József: Az I. E. Erdélyi Fiatalok 1930/4. – L. D. [László Dezső]: Az I. E. Bartók–Kodály hangversenye. Kiáltó Szó 1938/6. – Marosi Péter: Húsz év... Ifjú Erdély 1943/1, 2.

2. A Szocialista Ifjak Szövetsége (SZISZ) szemléje. Egyetlen száma jelent meg 1946 könyvnapjára Ludasi M. György és Jánosházy György szerkesztésében, címlapján az SZDP választási plakátjával. Lapjain a szerkesztők versein, prózai írásain és fordításain kívül többek közt Anton Manea, a SZISZ főtitkára, Dáné Tibor (Az erdélyi magyar diákság mai arca), Halka József (Az ifjúság a munkásmozgalomban), Inován Sándor, Marton Lili, Heintz Dezső írásait, Salamon László, Nina Cassian, Raffay István verseit is olvashatjuk. Céljuk a dolgozó rétegek küzdelmes életének tükrözése, a nemzetközi barátkozás fokozásával szolgálni a szocializmus, a szabadság és a béke ügyét.

(G. Gy.)


Ifjú Kelet – zsidó ifjúsági folyóirat, amely Antal Márk, Déznai Viktor és Hegedűs Árpád közreműködésével Fürst Oszkár szerkesztésében 1922. február és május között jelent meg Kolozsvárt átlag egyhavi időközben. Mint a Tarbut (Kultúra) iskolák sokszorosított ifjúsági közlönyének folytatása az volt a célkitűzése, hogy kapcsolatot teremtsen a különböző városokban, ill. iskolaközpontokban szétszórt mindkét nembeli zsidó fiatalok között, s a zsidó műveltség értékeit és az egzakt tudományok eredményeit bemutatva segítségükre legyen egyéniségük kialakításában. Az ismertebb romániai zsidó írók és szakemberek közül Giszkalay János, Hamburg József, Kaczér Illés, Sas László, Szabó Imre és Újvári Péter tartoztak a harminckét oldalas folyóirat munkatársai közé.

A kolozsvári zsidó gimnáziumok évkönyve az 1940–41. iskolai évről. Közzétette Antal Márk. Kv. 1941. 8.


Ifjúmunkás – 1. A KISZ Központi Bizottságának magyar nyelvű országos hetilapja. Alapításának éve 1922, első száma az Erdélyi és Bánáti Ifjúmunkás Szövetség hivatalos lapjaként jelent meg 1922. jan. 1-jén Kolozsvárt a Gutenberg-nyomda betűivel. Felelős szerkesztője ekkor Tiron Albani, a România Muncitoare egykori budapesti tudósítója, a KRP alapító tagja, aki a romániai forradalmi ifjúsági mozgalom egységesítésének előkészítésére indított ifjúsági lapokat irányította. A tényleges szerkesztési munkát Fehér Sándor nyomdászsegéd, majd Orosz Miklós nyomdászmester végezte. A kéthetenként negyedrét ív alakban megjelenő lapot 16 szám kiadása után betiltották, ettől kezdve megszakításokkal, különböző címek alatt, változó kiadási helyeken jelent meg (*illegális mozgalmi sajtó).

2. 1929-ben két ~ c. lap is létezett, az illegális központi lap Marosvásárhelyen, a másik az Egységes Szakszervezetek ifjúsági osztályának kiadványaként Bukarestben (1929–30). A KISZ időleges felbomlásának körülményei közt (1937–39) a kommunista ifjúsági lap kiadása szünetelt. Az ~ I. és II. folyamaira jellemző volt a közvetlen agitatív hang, a munkásfiatalok osztályharcos szellemű tájékoztatásának igénye, az egykorú pártpolitika elvárásaihoz való alkalmazkodás, a közvetlen politizáló írások oktató hangja.

3. Az ~ III. folyama 1948 márciusában indult. Újjászervezésével Sebestyén György építészmérnököt bízták meg, ő lett a lap első főszerkesztője. 1949 tavaszától Majtényi Erik, 1950 őszétől Kántor György irányította a szerkesztőség munkáját. Ebben az időszakban a lap munkatársai közt szerepel Halász Anna, Vajnovszki Kázmér, Blénesi Ernő, Sütő András, Randják József, Molnár Erzsébet, Páskándi Géza, Oroján Sándor, Molnár Vilmos. A 32 000 példányban megjelenő lap az Ifjúmunkás Szövetség kiadványaként a magyar nemzetiségű fiatalok politikai-ideológiai tájékoztatója, tömeges nevelésük eszköze volt: agitációs és propagandafeladatain túl művelődési, tudománynépszerűsítő, tájékoztatási igényeknek is eleget tett kora színvonalán. Szervezőként maga köré tömörítette e korszak legérdeklődőbb fiataljait; az akkori önkéntes levelezők névsorában számos mai közéleti személyiség, politikus, író, szerkesztő, műszaki vezető, pedagógus nevét fedezhetjük fel.

4. 1953-tól kezdve az ~ szerepét az Előre ifjúsági oldala próbálta betölteni. Önálló magyar nyelvű ifjúsági lap újraindításának szükségessége 1957-ben vetődött fel újra. A lap IV. folyamának első főszerkesztője Domokos Géza, a szerkesztőség tagja ebben az időszakban Zöld Lajos, Kincses József, Vajnovszki Kázmér, Molnár Erzsébet, Balogh József, Lázár László, Kovács Erzsébet, Szekeres Lajos, Bárány Róza, Bodor Tamás, D. Harasztosi Éva; mellettük a lap munkatársaként dolgozott hosszabb-rövidebb ideig Bálint Tibor, Lászlóffy Csaba, Hervay Gizella, Oltyán László. Ezeket az éveket az úttörés nehézségei határozták meg. Első ízben ekkortájt kezdett megfogalmazódni a lapnál az igény arra, hogy az ~ ne csupán felszíni tematikában, külsőségeiben legyen ifjúsági lap, de mondanivalójának mélyrétegeiben, hangvételében, stílusában, grafikájában is. Jelentősen hozzájárultak ehhez az olyan külső munkatársak, mint Beke György, Marosi Barna, akik elsősorban riportjaikkal hívták fel az olvasók figyelmét az ifjúsági lap sajátos lehetőségeire. A teljessé válásra pár évvel később, az 1962-ben főszerkesztőnek kinevezett Dali Sándor irányításával került sor. A fokozatosan megfiatalított szerkesztőség – ez idő tájt lett a lap munkatársa a költő Cseke Gábor, a költőként induló Elekes Ferenc riporter, a fiatalok kapcsolatigényére érzékeny, szervező alkatú Matekovics János – 1965–66 folyamán szakít az elavult beidegződésekkel, s a valóság iránti érzékenységet, az őszinte szót, a keresetlenséget, a fiatalok érdekeinek védelmét írja programja élére. A hangváltáshoz jelentősen hozzájárulnak azok a fiatal újságírók is, akik a megújhodó ~nál bontják ki közírói személyiségüket: Fejér László, Gálfalvi György, Müller Ferenc, Aradi József, a más lapoktól ideszegődött Kocsis István, Kovács Nemere, Domokos Eszter.

Mintegy négy év alatt a lap felhívja magára a figyelmet, elsősorban közéleti riportjai, a vitaszellem, az igényes újságírói eszközök használata, a lap fiatalos, közvetlen nyelvezete révén. Ugyancsak ezeknek az éveknek az eredménye az Irodalmi Melléklet megindítása (1968): havonta megjelenő négy oldalával a fiatal szerzők számára nyitott első intézményes keret volt hazai sajtónkban. A Forrás-nemzedék írói-költői szinte kivétel nélkül hasábjain jelentkeztek első közléseikkel, az ~ közvetítésével váltak ismertté.

Az ~ rövidesen népszerűségének tetőpontjára ért. Az 1968-ban főszerkesztővé kinevezett Cseke Gábor irányítása alatt álló egységes, összeforrott, szakmailag jól képzett szerkesztőség szívesen olvasott, széles közönség előtt tekintélyes lapot szerkeszt, az ~ a kor hazai magyar sajtójának egyik hangadójává válik. Az önmegújítás igénye jegyében a más folyóiratokhoz, lapokhoz szegődött szerkesztők helyét olyan tapasztalt újságírók veszik át, mint Tar Károly, Nits Árpád, Zsehránszky István, Bodó Barna, Mirk László, Molnár H. Lajos; a fiatalítás okán lépnek be a laphoz olyan jó tollú pályakezdők, mint R. László Ferenc, Gergely Tamás. 1979-től a lap főszerkesztője Varga József, a távozó szerkesztők helyét Hadházi Zsuzsa és Nagy L. Róbert veszi át.

A fennállásának 60. évét betöltött ~ jellemzője ma is a hazai valóság érzékeny tükrözése, erőssége a riport, az igényes publicisztika. A lap tematikailag átfogja a fiatalság életének legfontosabb jelenségeit, ifjúságközpontú szemlélettel reagál a művelődési élet különféle jelenségeire, irodalmi melléklete pedig hű a hagyományokhoz. Új jelenség a lapban a fiatal műszaki értelmiségiek tudománynépszerűsítő szerepeltetése, valamint az olvasókkal való sokrétű kapcsolat szorgalmazása, egyebek mellett az *Ifjúmunkás Matiné rendezvényei és az Ifjúmunkás Fogadónapok segítségével. A lap külleme a művészeti szerkesztők – Gergely Béla, Bencsik János, az utóbbi évtizedben Pusztai Péter – munkája eredményeképpen a nyomdai lehetőségeknek megfelelően vonzó, fiatalos, igyekszik megfelelni mind az olvasó elvárásainak, mind ízlésnevelő szerepének.

(K. N.)

Beke György: Az I. kispublicisztikája. Korunk 1966/2. – Éltető József: Ötvenéves az I. Igaz Szó 1972/1. – Bodea I. Gheorghe: Magyar nyelvű ifjúkommunista lap. Korunk Évkönyv 1974. 79–85. – Veress Pál: Pártsajtó az illegalitásban. Korunk Évkönyv 1964. 87–99. – Cseke Péter: Egy valóságfeltáró műfaj teherbírása. Korunk 1974/4, 5. – 60 év eszményeink szolgálatában. Tallózás a 60 éves I.-ból. Kézirat 1982.


Ifjúmunkás Matiné – az Ifjúmunkás olvasókapcsolatának egyik formájaként 1967. márc. 26-án marosvásárhelyi előadással indult. I. sorozatának vezetője Matekovics János. Közérdekű, a fiatalok erkölcsi nevelését szolgáló rendezvényei fokozatosan irodalmi jelleget öltöttek. A II. sorozat 1976. júl. 25-én kezdődött Csíkszeredában, s a hetilap fogadónapjainak tapasztalatait gyümölcsöztetve a fiatalok kedvelt közművelődési formájává vált. Vezetője Tar Károly.

Az ország különböző helységeiben tartott 60 előadás egy-egy időszerű kérdést vont műsorának középpontjába, amelynek sajátossága a vers, folk és játék hármas ötvözetében mutatkozott meg. A Szülőföld, a Homo faber, a Mi, együtt, a Mi fiatalok és az Itt és mit? c. matinék érdeme, hogy a fiatalok különböző kategóriáit egymás mellé állította az apolitizmus ellen, s távlatot nyitott a közreműködésre felkért magyar művészegyütteseknek. Az ~ számos költőt és írót, félszáznál több kezdő tollforgatót és kétszáznál több hivatásos és műkedvelő színészt foglalkoztatott. Irodalmi pályázatot indított Szülőföld, munka, testvériség s fotópályázatot Fiatalok címmel. Országszerte Baráti Köröket alakított és ösztönzött közművelődési tevékenységre; táncház-mozgalmunk is az egyik turnén, a Bodzafa Együttes és Zakariás Erzsébet tánctanításával kezdődött. Az ~ keretében zajlott le a televízió, a kolozsvári rádió, a Korunk, Művelődés és Igazság segítségével rendezett kolozsvári táncház-találkozó (1981); ez alkalommal a Korunk szerkesztőségében tapasztalatcserére gyűltek egybe a romániai magyar nyelvű lapok ifjúsági rovatainak szerkesztői.

Az ~ mai III. sorozatát Varga József főszerkesztő irányítja.

Molnár H. Lajos–Cseke Gábor: Az újjászületett I. M. Ifjúmunkás 1976/30. – Tar Károly: "Mondom, hogy ország..." Ifjúmunkás 1976/49; uő: Mit akarunk? Emlékfüzet az 50. új matiné alkalmából. 1979 május. – Pataki László: Táncházműsort láttunk. Ifjúmunkás 1981/16.


Ifjúmunkás Zsebszínház – kísérleti színház a kolozsvári Vasutas Klubban. 1980 nyarán az Ifjúmunkás Matiné egyik Baráti Köréből alakította Dusa Ödön és Tar Károly. Tagjai műkedvelő fiatalok. Művészeti vezetője, vezető színésze Dusa Ödön, a 70-es évek elején használt művésznevén Délceg Edmond, aki sajátos, kevés szóból, csoportos mozgásból, mimikából és mikromimikából alakított színházat kezdeményezett, részben Eugenio Barba és Grotowski színházának hatására, s jeleneteit kezdetben a monostori kultúrotthonban, matinékon, majd a *Visszhang gálaesteken mutatta be.

Az ~ ugyanekkor versközpontú színháznak is mondható. Lírai összeállítások sorával, pátoszmentes előadásmóddal, a vers tiszteletével, részletek időszerű kiemelésével ajánlja a ma emberének figyelmébe a teljesebb önismeret lehetőségét. Emlékezetesebb előadásai: Költőnk és kora; Barátaim verseiből; Szeretni tehozzád szegődtem; Gogol: Egy őrült naplója; Platón: Szókratész védőbeszéde; Csehov: Hattyúdal; Villon–Szilágyi Domokos: Haláltánc; Szőcs Géza: Párbaj. A zenés előadásokon 1982-ig a Benyő Krisztina–Bíró János folk-kettős szerepelt. Kiemelkedő rendezvénye a Tavaszi Dekád, melyre vendégszereplőket és kísérletező csoportokat is meghívnak.

Cseke Péter: IM-pulzusok. Utunk 1976/24. – Dusa Ödön: A Toborzó ürügyén. Korunk 1977/5. – Tar Károly: Közhírré tétetik. Ifjúmunkás 1980/3. – Zsehránszky István: Az I. Zs. Művelődés 1981/1. – Lászlóffy Csaba: Kortársunk, Szókratész. Ifjúmunkás 1981/8. – Jánosy Tibor: Bemutató előtt. Igazság 1982. okt. 13.


Ifjú Proletár – az Erdélyi és Bánáti Ifjúmunkás Szövetség magyar nyelvű sajtószerve. Egyetlen száma Kolozsvárt jelent meg 1921. márc. 20-án. A kiadásért indított gyűjtés során egynapi fizetésüket felajánló ifjúmunkások közt találjuk a 18 éves Nagy Istvánt is. A lap Mi már nem leszünk elnyomott proletárok c. vezércikke a fiatal dolgozók osztályharcos művelődéséért áll ki, beszámol az inasok és segédek munkahelyi sérelmeiről, s Románia összmunkásságához címmel felhívást közöl. Külön rovatban magyarázza a szövegekben előforduló idegen szavakat, mint amilyen a parazita, ideális, kapitalista, agrár, agitáció, probléma, burzsoá, proletár, radikális, reform, demagógia, fizika, kooperáció és sok más kifejezés. A lapot betiltották.

Gheorghe I. Bodea: Ifjú Proletár. Utunk 1982/12.


Ifjú Riporterek Köre – Péterfi Rozáliának, az aradi Vörös Lobogó főszerkesztőjének kezdeményezésére 1969-ben létrehozott szerkesztői munkacsoport. Eredetileg Diákriporterek Köre néven kezdte működését. Indításának célja az volt, hogy fiatal külmunkatársakat neveljen a lapnak. A körben az ország kulturális életének személyiségei, költők, írók, publicisták tartottak előadást irodalomról, publicisztikai műfajokról. A kör tagjai ifjúsági oldalakat szerkesztettek, s több hazai napilapban és folyóiratban közölték írásaikat; közülük számosan a Vörös Lobogó külmunkatársaivá váltak. 1981-ben a szerkesztőbizottság másodszorra is megszervezte a kör tevékenységét jótollú munkás- és diákfiatalok részvételével. Az ~ néven újjáalakult munkacsoportot Kilin Sándor, Jámbor Gyula és Hudy Árpád, az aradi napilap szerkesztői vezetik.

Tóth Mária: Látni és meglátni. Előre 1969. máj. 8.


Ifjúság1. "diákok, diáklányok, véndiákok szépirodalmi és művészeti képes folyóirata". Vértes Imre szerkesztésében s a Szociális Missziótársulat kiadásában 1921 októberétől Kolozsvárt látott napvilágot félhavonként. Később július és augusztus kivételével minden hónapban megjelent. Az 1923–24-es tanévben Temesvárt, szerkesztették és adták ki, főszerkesztőként Réthy Imre, felelős szerkesztőként Schiff Béla jegyezte. 1925-től az ismét Kolozsvárt megjelenő folyóiratot B. Adorján Jenő szerkesztette, aki 1926-tól beolvasztotta az ugyancsak általa szerkesztett Véndiákok Lapjába.

Számos verset, elbeszélést, novellát és ismeretterjesztő írást közölt. Munkatársa volt többek között Benedek Elek, Csűrös Emília, Dsida Jenő, Faragó János, Gyalui Farkas, id. Kubán Endre, Molter Károly, Ormos Iván, Reményik Sándor, Szabolcska Mihály, id. Szemlér Ferenc, Walter Gyula.

2. A nagyváradi Fáklya *if rovatának új címe.


Ifjúsági Antenna – az aradi Vörös Lobogó napilap havonta megjelenő ifjúsági oldala. 1971 novemberében indult a korábban rendszertelenül megjelenő Ifjúsági Híradó helyett; az ifjúságot érintő társadalmi, erkölcsi, művelődési kérdésekkel foglalkozik. 1980-ig Jámbor Gyula, azóta Hudy Árpád szerkeszti népes külmunkatársi gárda bevonásával.


ifjúsági irodalom – a serdülők és az ifjak életkori sajátosságait figyelembe vevő és irodalmi, információs érdeklődésüket, általában olvasói igényüket kielégítő irodalom.

Akárcsak a *gyermekirodalom, az ~ is az olvasó életkora szerint meghatározott; gyakran együtt is szokták emlegetni, "gyermek- és ifjúsági irodalom"-ként. Ez elvileg nem kifogásolható, mert meghatározó ismérvük közös: létalapjuk a gyermek- és ifjúkor sajátos olvasói igénye. Ugyancsak gyakori, hogy tágabb értelemben ~nak nevezik az óvodáskor előtti ún. kisdedeknek szóló képeskönyv (leporelló) irodalomtól az érett ifjúság számára írott regényekig az egész gyermek- és ifjúsági irodalmat. Vannak, akik esztétizáló álláspontról tagadják az ~ irodalmiságát, szerintük csak az egy és oszthatatlan irodalom létezik, viszont a könyvkiadói gyakorlat, valamint a világ- és nemzeti irodalmak olyan klasszikus alkotásai, amelyeket szerzőik eleve a serdülőknek vagy az ifjaknak szántak s mint ilyenek váltak elismert remekművekké, azt látszanak bizonyítani, hogy az életkori sajátosságok figyelembevétele csak alkotásmódbeli kötöttség, de nem akadálya a teljes értékű irodalmiságnak, még ha a gyermek- és ifjúsági irodalomban üti is fel fejét leggyakrabban az irodalmiságot megkérdőjelező didakticizmus, a különböző iskolai, mozgalmi, nevelői és oktatói követelmények irodalmi látszatú dilettáns megmódolása.

Mivel a serdülők nemek szerinti életkori sajátossága jelentősen különbözik, az általános, mindkét nem igényeit kielégítő serdülőirodalom mellett kialakult külön a fiúknak szóló ún. "kamaszirodalom" s a serdülő lányok számára írott ún. "csitriirodalom". Ezt a kiadói felismerést tükrözi a serdülőknek szóló sokféle "fiúk...", ill. "lányok könyve". Az érett vagy érettebb ifjúságnak szóló szépirodalom általában már csak elvétve differenciálódik nemek szerint. Jeléül e korosztályok általános társadalmi érdeklődésének, nem utolsósorban a párkeresés élményének és izgalmainak, az ifjúságnak szánt szépirodalmi művekben jelentkezik az első vagy az örök szerelem romantikus ábrázolása, de általában is az emberi magatartás eszményítése.

Az ~ szükségességét nem vonhatja kétségbe és a közel két évszázados tapasztalat szerint nem fenyegeti az a tény, hogy az ifjú olvasó vagy a magasabb évjáratú serdülő már az irodalom egészét is olvassa. Az ~ szakadatlanul bővül olyan írásművekkel, amelyeket szerzőjük eredetileg nem is az ifjaknak szánt (például Jókai, Mikszáth, Gárdonyi művei), viszont az ~ úgyszólván szerves része a bestseller-irodalomnak, s mint ilyen az irodalmi műveltség kialakulását gátló ponyvával szemben az egyszerűbb műveltségű olvasó számára "a nagy irodalom előszobája".

Az ~ alkotásai lehetnek prózai, költői, drámai művek, tárgy- vagy témaválasztását semmi sem korlátozza, hősei lehetnek bármilyen korúak vagy korbeliek, mert kizárólag a megírás módja teszi őket azzá, amik. Tartalmilag a fiatalok tapasztalat- és élményvilágához, ismeretállományukhoz és vágyaikhoz, képzeletükhöz kapcsolódik, amelyek kialakulásában a családnak, iskolának, munkahelynek, a különféle társadalmi szervezeteknek meghatározó szerepe van. Különösen kedvelt ifjúsági olvasmány a fantázianyitó kaland-, történeti vagy tudományos-fantasztikus irodalom, de ez a tárgykör önmagában még nem, csakis az írásmód teszi ifjúságivá az írásműveket.

Fejlett kiadói és irodalompolitikai körülmények között – nemzetközi tapasztalat szerint – az ~ felét vagy még annál is többet a sajátos megírásmódbeli követelményeknek megfelelő *ismeretterjesztő irodalomnak kell kitennie. A természettudományos és műszaki ismereteket közvetítő irodalom mellett ide tartoznak az ideológiai, történeti, társadalmi, egészségügyi tartalmú munkák és az erkölcsi nevelés szempontjából e korosztályoknál annyira hangsúlyos érdeklődési körre: a nemi életre, párválasztásra, családalapításra és -kialakításra vonatkozó írások.

Bár az ifjúság oktatását, nevelését is szolgálják, nem tekintendők az ~ részének a tankönyvek, példatárak vagy azok a klasszikus, világ- és nemzeti irodalmi kiadványok, amelyeket a tanulóifjúság számára elő- vagy utószóval, életrajzi adatokkal, szómagyarázatokkal látnak el (nálunk a *Tanulók Könyvtára sorozat). Ezek részben a *pedagógiai irodalom, részben a *tankönyvirodalom kategóriájába sorolandók.

Romániában 1948 és 1969 között az *Ifjúsági Könyvkiadó publikált magyar nyelven ifjúsági könyveket; 1970 óta a magyar ifjúsági könyvkiadás az *Albatros Könyvkiadó hatáskörébe került. Gyermekkiadónk, a *Creangă Könyvkiadó is ad ki egy-egy magyar nyelvű kötetet a serdülők számára, úgyszintén a Kriterion Bukarestben és a Dacia Kolozsvárt több kötettel járul hozzá évente a magyar nyelvű ~ban mutatkozó hézagok pótlásához. A serdülők számára kiadott Pionír heti folyóiratot felváltotta a *Jóbarát, ifjúsági folyóiratunk pedig az illegális múltra visszatekintő *Ifjúmunkás. Ezek mellett napilapjainkban bukkannak fel hosszabb-rövidebb ideig megjelenő ifjúsági oldalak és rovatok.

Ifjúsági kiadóinknál s ifjúsági lapjainkban kimondottan a serdülőknek szánt írásaikkal, műveikkel a két világháború közt Benedek Elek, Csűrös Emília, a földrajztudós Tulogdi János, A kállói kapitány c. történelmi regényével Gulácsy Irén, majd 1944 után Asztalos István, Fodor Sándor, Dáné Tibor, Gagyi László, Horváth István, Korda István (A nagy út c. Kőrösi Csoma-életregénnyel), Majtényi Erik, Marton Lili, Méhes György (a népszerű Szikra Ferkóval), Nagy István (az Ácsék tábort vernek c. ifjúsági regénnyel) szerepeltek, de tudott szólni a fiatalokhoz szép- és tudományos irodalmunk számos más jeles egyénisége is, köztük Sütő András, Székely János, Szemlér Ferenc. Ez az irodalom a fiatalság figyelmét a népi problémák felé fordította, s a kor haladó eszméi iránt tette fogékonnyá, elültetve a fiatal lelkekben a szülőföld és a néptestvériség szeretetét; alapvetően háborúellenes volt, s ugyanakkor olvasóit a nemzeti értékek továbbfejlesztésére lelkesítette.

(D. T.)

Dáné Tibor: Irodalmibb ifjúsági irodalmat. I–II. Korunk 1962/1, 2; uő: Szemben a tényekkel. Korunk 1962/7–8; uő: Bevezető tanulmány a Farkasűző furulya c. válogatáshoz a hazai magyar ifjúsági prózából. Kv. 1973. – Izsák József: Példák és eszmék. Hozzászólás az ifjúsági irodalom kérdéséhez. Korunk 1962/3. – Nagy István: A kollektív erőfeszítés kamasz hőseiért. Korunk 1962/5. – Fodor Katalin: Az életkori sajátosságokról. Korunk 1962/6. – A Korunk szerkesztősége: Vita után a gyermek- és ifjúsági irodalomról. korunk 1962/11. – Dávid Gyula: Ifjúsági és gyermekkönyvkiadásunk hetvenes éveiről. Korunk 1982/9. – Murvai László: Egy hasznos kézikönyv kapcsán. Előre 1983. nov. 23.

ÁVDolg: Jakab Gyöngyvér: A romániai magyar ifjúsági regény- és elbeszélésirodalom. 1959.


Ifjúsági Könyvkiadó – az állami könyvkiadói hálózat keretében 1948 őszén létrehozott kiadóvállalat; az első években az IMSZ Központi Bizottságának közvetlen irányítása alatt működött (egy ideig az IMSZ Központi Bizottságának Ifjúsági Könyvkiadója nevet is viselte). 1969 végétől, az egész romániai könyvkiadói hálózat átszervezése nyomán, feladatkörének betöltése a *Creangă Könyvkiadóra és az *Albatros Könyvkiadóra hárult egy-egy magyar szerkesztővel.

Az ~ magyar nyelvű kiadványokat 1948 novemberétől jelentetett meg, ezek felelős szerkesztője 1957-ig Szász Béla, aki az egész ~ szerkesztőséget irányította. Őt követte a kolozsvári szerkesztőségben dolgozó Balla Károly (1957–59), majd Dáné Tibor (1959–61). Az ~ kolozsvári szerkesztője 1951-től Gáll Margit, majd Kertész Erzsébet. Az 50-es évek végéig tartó időszakban a bukaresti szerkesztőségben dolgozik Balogh Irma, Henkel Ida, Majtényi Erik, Szőcs István is. 1954-ben kibővül a kolozsvári szerkesztőség, melynek munkájáért Szőcs István, majd Balla Károly, Dáné Tibor felel; mellettük a szerkesztőség tagjai: Kiss Katalin, Vígh Károly, Korda István, Jancsik Pál, a műszaki szerkesztőség tagja pedig Hlavathy Lajos és Molnár Attila. 1958. okt. 1-től a bukaresti szerkesztőségbe kerül Petre Judit, aki 1961 és 1969 közt az egész magyar osztály vezetője, mellette a bukaresti szerkesztőségben dolgozik rövidebb-hosszabb ideig Makfalvi (Bajor) Ella, Hervay Gizella és Balogh József.

A román, magyar, német és szerb nyelvű könyveket megjelentető ~ közvetlen és gyümölcsöző együttműködést alakított ki román–magyar közös könyvkiadás keretében a magyarországi kiadókkal, elsősorban a Móra Ferenc Könyvkiadóval, s feladatának tekintette a gyermek- és ifjúkorú olvasók különböző rétegeihez szóló eredeti szépirodalmi művek és fordítások, képeskönyvek és az ifjúsági politikai tanfolyamok számára kiadott munkák, valamint természettudományos ismeretterjesztő kötetek megjelentetését.

Az ifjúsági politikai irodalomnak különösen az ~ működésének első évtizedében volt nagyobb súlya: 1948 és 1961 között összesen 62 kiadványt jelentetett meg ebben a témakörben, legtöbbet az 1948–49-es években (5, ill. 13 művet, ami a kiadó teljes magyar könyvtermése volt) és 1957–60-ban (évi 6–8 címet). A kiadott művek között találjuk az IMSZ 1949-es alakuló és 1956-os II. Kongresszusának dokumentumait, a marxizmus klasszikusainak az ifjúsággal és az ifjúsági politikai munkával kapcsolatos műveit, a KISZ és a Komszomol történetének vagy egyes epizódjainak feldolgozásait (Vasile Roaită, Filimon Sîrbu, Simó Donka, Constantin Godeanu, Minszki Lajos életrajzát), az ifjúsági politikai tanfolyamok tananyagát, honismereti füzeteket. 1962-től ezt a tematikát a Politikai Könyvkiadó veszi át és folytatja.

Az ~ működésének 22 esztendeje alatt összesen 1164 művet adott ki magyar nyelven: az első, 1958-ig terjedő szakaszban 437-et, a második szakaszban 727-et. Kiadványainak sorában 1949-ben jelenik meg az első szépirodalmi munka, s 1950-ben az első eredeti alkotás. 1952-től kisiskolásoknak szóló irodalmi művekkel és természettudományi népszerűsítő kiadványokkal bővül a kiadó profilja, 1954-ben megindul a *Győz a tudomány és 1955-ben a *Tanulók Könyvtára c. sorozat. Ezzel párhuzamos a kiadó évi termésének mennyiségi növekedése is: az 1948. évi 5 és 1949. évi 18 kiadvánnyal szemben 1957-ben már 87 művet jelentet meg; az egész első időszakban az óvodáskorúak számára 71, a kisiskolások számára 73, a serdülőkorúak számára 140, a serdültebb ifjúság számára 73 eredeti és fordított szépirodalmi művet, ezenkívül 28 tudománynépszerűsítő és sportkiadványt, műsorfüzetet és antológiát. 1958-ban váratlan zuhanás következett az ~ tevékenységében: a megjelent 35 mű kevesebb, mint az 1952-es termés, s noha 1959-től újra növekedés észlelhető, az 1957-es szintet csak 1963-ban sikerül megközelíteni. A kiadó működésének második szakaszában ekkor áll be a stabilitás időszaka 66,7 mű évi átlaggal.

Az eredeti ifjúsági irodalom jó néhány eredménye fűződik az ~ nevéhez. Itt jelenik meg először Dáné Tibor A fáraó írnoka és Tau-Ceti hívójele, Korda István A nagy út, Méhes György Verőfény és A Kárpátok kincse, Sombori Sándor Gábor Áron, Szemlér Ferenc A hárompúpú hegy c. regénye, itt válik népszerűvé Nagy István 1947-es regénye, a Réz Mihályék kóstolója; a serdülőkorúaknak szóló irodalom listáját Asztalos István, Fodor Sándor, Gagyi László, Gellért Sándor, Horváth Imre, Horváth István, Kemény János, Majtényi Erik, Marton Lili, Méhes György, Nagy István, Székely János, Sütő András, Tölgyesi László kötetei, a kisiskolásokét Antalffy Endre, Bajor Andor (Egy bátor egér viszontagságai), Bede Olga, Csávossy György, Fodor Sándor (Csipike), Gáll Margit, Hervay Gizella (Kobak könyve), Hajdu Zoltán, Kiss Jenő (Gyermeksíp), Lászlóffy Aladár (Levelek vándorlása), Méliusz József és Méliusz Anna, Nagy Olga, Palocsay Zsigmond, Páskándi Géza, Péterfy Emília, Sípos Bella, Szilágyi Domokos, Veress Zoltán (Tóbiás és Kelemen); az óvodásokét az említetteken kívül még Létay Lajos (Kakukkvirág, kankalin), Tamás Mária (Reggeltől estig), Tollas Júlia kötetei gazdagították. E művek sikeréhez grafikai kiállításuk is hozzájárult; a képzőművészek első nemzedéke (Andrásy Zoltán, Abodi Nagy Béla, Bene József, Gy. Szabó Béla, Tollas Júlia) mellé hamarosan felsorakozik az új grafikusnemzedék (Deák Ferenc, Cseh Gusztáv, Feszt László, Rusz Lívia, Unipan Helga, Surány Erzsébet), amelynek pályája az ~ kínálta lehetőségek révén bontakozik ki.

Az ~nak szerepe van a *Forrás-nemzedék néven ismert új írói rajzás felsorakoztatásában is. A szerkesztők bizonyos mértékig nemcsak ifjúsági könyvkiadónak, hanem az ifjúság könyvkiadójának is érezték ezt a kiadót. Itt is teret kapnak – részben a Napsugár c. gyermeklappal való együttműködés természetes folytatásaként – Bálint Tibor, Köntös-Szabó Zoltán, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Lászlóffy Aladár, Palocsay Zsigmond, Veress Zoltán és mások, sőt itt jelenik meg a Forrás második nemzedékét első ízben a nyilvánosság előtt tömörítő Vitorla-ének c. antológia is Lászlóffy Aladár szerkesztésében. Ezzel párhuzamosan viszont a kiadó szívesen fogadta a profiljához néha csak témájával (vagy azzal sem) kapcsolódó művek jelentkezését, s különösen a 60-as évek vége felé az eredeti romániai magyar szépirodalom második legfontosabb fórumává vált. Itt jelent meg Szemlér Ferenc Napforduló, Szász János Elsők és utolsók és Emberek vagyunk, Méliusz József Város a ködben, Székely János Soó Péter bánata, Szőcs István Kritikus holdtölte és Rovarcsapda c. regénye, Fodor Sándor, Hornyák József, Sőni Pál novelláskötete, Beke György és Mikó Ervin riportkötete, Balogh Edgár publicisztikája, Bartalis János, Bodor Pál, Fényi István, Horváth Imre, Horváth István, Márki Zoltán, Majtényi Erik, Szilágyi Domokos, Szőcs Kálmán, Szemlér Ferenc, Tóth István verseskötete, Mikó Imre Bölöni Farkas Sándor-regénye, Sáska László afrikai önéletrajza. A műfordítások sorában mennyiségével és arányaival a legnagyobb teret klasszikus és kortárs román művek foglalták el. Az előbbieket az 1955-ben indult Tanulók Könyvtára sorozatban átfogó válogatásban vagy kisiskolás és óvodáskorúak számára illusztrált meséskönyveken át (Caragiale, Creangă, Eminescu, Eftimiu, Gîrleanu, Ispirescu, Ion Pop Reteganul) ismerhette meg a gyermekolvasó, az utóbbiak önálló kötetekben kerültek a legkülönbözőbb olvasói korosztályokhoz. Ezeknek az évtizedeknek szinte nincs olyan számottevő román ifjúsági vagy gyermekírója, akinek művei ne jelentek volna meg magyar fordításban, kezdve Tudor Arghezin, Mihail Sadoveanun és Cezar Petrescun és folytatva a sort Demostene Botez, Ottilia Cazimir, Nina Cassian, Constantin Chiriţă, Vladimir Colin, Teodor Mazilu, Aurel Mihale, Dumitru Mircea, Francisc Munteanu, N. Labiş, Gellu Naum, D. R. Popescu, Titus Popovici, Radu Tudoran, Octav Pancu-Iaşi, Mircea Sîntimbreanu, Cicerone Theodorescu, Tiberiu Utan regényein, versein.

A világirodalomból, különösen az ~ működésének első szakaszában a klasszikus és kortárs orosz és szovjet irodalom alkotásaiból jelenik meg a legtöbb mű. Ezekben az években az *Orosz Könyv kiadó mellett az ~ szerepe a legnagyobb ezen a téren. A megjelenő művek legnagyobb része az ifjúsági és gyermekirodalom kategóriájában már Magyarországon megjelent fordítások átvétele, de amint terjed az orosz nyelv ismerete, jelentkezik egy romániai magyar műfordítógárda is (Szegő György, Bölöni Sándor, Bajor Ella, Szőcs Ráchel és mások). Ezeknek az éveknek a terméséből meg kell említenünk Krupszkaja Lenin életéről szóló könyvét, Jefremov Fehér agyar, Fagyejev Az ifjú gárda c. regényét; a serdülőkorúaknak szánt művek sorában Sz. Babajevszkij, P. P. Bazsov, Vitalij Bianki, Ny. K. Csukovszkij, Arkadij Gajdar, Makszim Gorkij, Valentyin Katajev, P. Pavlenko, Puskin, M. Prisvin, Turgenyev, L. Voronkova regényeit, elbeszéléseit, a kisiskolások számára kívülük Alekszej Tolsztoj, Majakovszkij, Mamin-Szibirják, Sz. Marsak műveit; az óvodásoknak szóló kötetek szerzői közül még A. Barto, V. Szutyev, Lev Tolsztoj és mások köteteit.

A világirodalom többi része eleinte jóval szerényebben van képviselve. A felnőttebb ifjúság olvasmányainak sorában 1948 és 1959 között mindössze négy művet említhetünk meg: Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója, Theodor Storm A viharlovas, E. Voynich A bögöly c. regényeit és J. Greenwood A kis rongyos c. elbeszélését; bővebb a fiatalabb korosztályok választéka (Andersen, G. A. Bürger, Cervantes Don Quijotéjának ifjúsági változata, Defoe Robinson Crusoe-ja, Swifttől a Gulliver utazásai, Chamisso, a Grimm testvérek, W. Hauff, F. Wolf, Charles Perrault), de majd csak 1963 után bukkan fel Rudyard Kipling, Walt Disney, Paul Féval neve, s jelentkeznek ezzel egy időben angolból, franciából, németből fordítók.

Az ~ közönségkapcsolatának erősítéséhez már az 50-es évektől a könyvsorozatok is hozzájárultak. Közülük néhánynak tartós érdeklődést sikerült felkeltenie, s megjelenésük más kiadók keretében 1970 után is folytatódik. Jelentőségét tekintve ezek közül első helyen az 1955-ben indult *Tanulók Könyvtára áll, amelyben 1955 és 1969 között összesen 111 kötet jelent meg 968 000 példányban. A sorozat leggazdagabb évei: 1955 (12 cím), 1957 (14), 1964 (10), 1969 (9), a legszegényebb évek: 1958 (2), 1959 (2), 1961 (4), 1969 (4). Az első években a sorozat magyar és román klasszikusok művei mellett világirodalmi alkotásokat is magába foglalt (1955-ben E. T. A. Hoffmann, Shakespeare, Lev Tolsztoj, Gogol; 1957-ben Gorkij, Sienkiewicz, Turgenyev munkáit); 1963 után az ~ a sorozat kizárólagos feladatát abban látja, hogy klasszikus és kortárs magyar irodalmi művek, gyűjtemények megjelentetésével, azok alapos, sokszor úttörő bevezető tanulmányaival legyen segítségére a középiskolai irodalomoktatásnak.

Az iskolai tananyagnál szélesebb irodalmi kitekintést kínál az 1962-ben indított (s 1970 után az Albatros kiadó által folytatott) *Legszebb versek sorozat, amelyben 1969-ig összesen 30 kötet jelent meg a magyar klasszikus (3), a romániai magyar (12), a román (10), az orosz (2), a francia, a német és a török (1–1) irodalomból. Az 1961-ben indult *Napsugár-könyvek (összesen 32 kötet) a kisiskolások körében nyert olvasókat, túlnyomórészt romániai magyar (19) és román írók, költők (11) – kívülük 2 magyar klasszikus és 1 angol gyermekirodalmi mű – kis elbeszéléseivel, aránylag szerény (2000–6000 közötti) példányszámban, ami nem állt arányban a sorozatban megjelent kötetek irodalmi értékével. Viszont nagy népszerűségnek örvendett a *Mesetarisznya c. sorozat, amely az előbbinél jóval szerényebb kiállításban, mindössze egy vonzó rajzos címlappal, kisformátumú füzet terjedelemben a 20 000 példányt is elérte. 1960 és 1969 között 72 mű jelent meg a sorozatban, ebből 21 magyar, 15 román, 11 német, 7 orosz, 2–2 francia, görög, szerb, arab és 1–1 olasz, svéd, ukrán, finn, török, dél-amerikai, maláj, norvég, ír mesefüzet, irodalmi feldolgozásban. A kiadó már az első időszakban felismerte az ifjú olvasók természettudományos műveltségének fontosságát. 1954-ben indította útjára és 1967-ig jelentette meg *Győz a tudomány c. sorozatát, amelynek 23 füzete között 1958-tól már eredeti munkák is napvilágot láttak (Dezső Ervin, Gyurkó István, Fülöp Géza, Kabán Ferenc, Rohonyi Vilmos, Szabó Attila, Tenkei Tibor, Weissmann Endre munkái). Ugyanezen a területen gyakorlati célt tűzött maga elé "A kis ezermester" c. sorozat 1957-ben és 1958-ban kiadott összesen 7 füzete; ezek között szintén találunk eredeti műveket: Dáné Tibor, Radó György, Vasas Samu köteteit (ez utóbbi 1963-ban a sorozat felelevenítésére tett kísérlet egyetlen bizonysága). E két sorozattal kitűzött célt próbálta az ~ magasabb szinten megvalósítani néhány önálló természettudományos mű megjelentetésével, amelyek között első helyen Xántus János munkái (főképp a több kiadást is megért Természet kalendáriuma), dr. Kós Károly néprajzi gyűjtőkönyve (Mihez kezdjünk a természetben) és Balogh Ernő több évtizedes erdélyi barlangkutatásának eredményeit összegező kötete (Cseppkő-világ) említendő.

A sorozatok között van az ~ két olyan kezdeményezése, amely az 1970 utáni új kiadói struktúrákban folytatódott és részben teljessé vált. Az egyik az irodalmi értékű detektív- és kalandregényeket tartalmazó Árgus, ez 1966-ban indult és négy év alatt 15 kötetet jelentetett meg: G. Simenon, Conan Doyle, Karl May, H. Gilbert, F. Dürrenmatt, Felix Aderca, Rejtő Jenő, Aszódy János, Balogh József, Marosi Barna és mások regényeit. Közkedveltségét tanúsítja, hogy kötetei többnyire 15–20 000-es példányszámban jelentek meg. A sorozatot 1970-től rövid ideig a *Dacia Könyvkiadó folytatta, majd a 70-es évek derekán a Kriterion indított *Lektúra címmel részben hasonló érdeklődést kielégítő sorozatot. A másik – és irodalmi szempontból összehasonlíthatatlanul értékesebb – a *Kismonográfiák című, 1968-ban indult, majd a Dacia által folytatott sorozat. Ebben 6–8 ív terjedelmű, önálló irodalmi kismonográfiák jelentek meg: az első években Móricz Zsigmondról Kántor Lajos, Jonathan Swiftről Szilágyi Júlia, Tamási Áronról Izsák József, Arany Jánosról Szilágyi Domokos tollából. A kötetekben, dokumentumfotók kíséretében, az olvasó nemcsak egy-egy írói pálya összefoglaló képét kapta, hanem önálló, eredeti szempontokban gazdag elemzéseket is már elfogadott értékek szemléletének megújítására, az értékelést akadályozó előítéletek eloszlatására.

(D. Gy.)

Dávid Gyula: Ifjúsági és gyermek-könyvkiadásunk hetvenes éveiről. Korunk 1982/9.


ifjúsági lap – a serdültebb ifjúság, középiskolai tanulók és főiskolai hallgatók, ifjúsági szervezetek tagjai, munkás, földműves és értelmiségi fiatalok számára szerkesztett sajtótermék. Az iskolai kiadványként megjelenő *diáklap és a *főiskolás lap kategóriáitól abban különbözik, hogy míg ezeket maguk az olvasók, ill. azok képviselői szerkesztik és írják, az ~ szerkesztői s munkatársai elsősorban szakemberek, pedagógusok, az ifjúsághoz szóló, velük foglalkozó intézmények és szervezetek megbízottai.

Mivel az 1948-as tanügyi reform előtt a magyar anyanyelvű ifjúság nevelése és oktatása Romániában szinte kizárólag egyházi keretben történt, a nekik szánt sajtótermékek jelentős része is felekezeti támogatással jelent meg. A református jellegűek közül kiemelkedő az 1921 februárja és májusa közt Kolozsvárt Kecskeméthy István és Járosi Andor szerkesztette Fölfelé ("Az erdélyi magyar ifjúság, diákság lapja"), az önképzőköri diáklapból önállósult, Nagy Jenő, majd Illés Gyula szerkesztésében Kolozsvárt 1920–21-ben és 1922-ben megjelenő nyomtatott *Remény (Szépirodalmi és tudományos ifjúsági folyóirat), valamint az 1923-tól 1944-ig Kolozsvárt megjelenő *Ifjú Erdély. A katolikusok népszerű leánylapja volt a kolozsvári *Erdélyi Magyar Lányok (1920–31) s a hosszabb életű *Jóbarát "irodalmi és tudományos" folyóirat (1925–40). Az unitáriusok szerkesztették 1929 és 1936 között a *Kévekötés c. ifjúsági lapot. Zsidó jellegű volt az 1922-ben néhány számot megjelentető *Ifjú Kelet.

Átfogóbb jellegű, a felekezeti kereteken túllépő a Temesvárt, majd Kolozsvárt szerkesztett *Ifjúság (1921–26) c. szépirodalmi és művészeti képes félhavi folyóirat és folytatása, a *Véndiákok Lapja (Kv. 1926–28). A romániai új magyar főiskolás nemzedék lapjaként indult Kolozsvárt az *Erdélyi Fiatalok (1930–40), de hovatovább kinőtt az ifjúsági keretek közül. Helyi igényeket elégített ki 1923 és 1927 között a Brassói Diákok c. sokszorosított lap.

A munkásmozgalom állandóan gondot fordított arra, hogy a fiatalságot a haladásnak megnyerje. A dolgozók legifjabb rétegéhez szólt az *Ifjú Proletár (Kv. 1921); az Erdélyi és Bánáti Ifjúmunkás Szövetség központi lapja, az *Ifjú Gárda (Kv. 1922); továbbá az *Ifjúmunkás, amely először 1922-ben Kolozsvárt, majd 1929–30-ban az Egységes Szakszervezetek mellett működő ifjúmunkás szekciók központi lapjaként Bukarestben jelent meg. A felszabadulás óta az RKP a romániai magyar fiatalok minden korosztálya számára létrehozott megfelelő ifjúsági sajtóorgánumot. Ezek közül az ~ kategóriájának felel meg az alsó középiskolai osztályok, ill. általános iskolák tanulóihoz szóló, Bukarestben és Marosvásárhelyen szerkesztett *Pionír (1950–52 és 1953–67), majd utóda, az 1967 óta megjelenő *Jóbarát, valamint a hagyományos elődeit folytató új *Ifjúmunkás 1948 és 1953 közötti első, majd 1957 óta második sorozata.

(G. Gy.)

Ifjúságom gyöngykoszorú*táncház


Igazság1. Kolozsvárt a *Képes Újság folytatásaként 1922. okt. 1. és 1923. jan. 14. között megjelent politikai és irodalmi lap. Szerkesztette és kiadta Roboz Imre. A lap csak három számot ért meg.

2. Ugyancsak Kolozsvárt 1926 ápr. 1. és 1928. ápr. 8. között eleinte havonta, majd a 23. számtól kezdve Erdélyi Képes Lap címen hetente megjelenő társadalmi folyóirat. Első szerkesztője és kiadója Faluvégi Dénes, aki a vallásosságot a tudományokkal összebékítő erkölcsi kérdéseket helyezte előtérbe. A nagyvilágra való kitekintést jobbára a világsajtóból átvett antifasiszta karikatúrák és világirodalmi szemelvények biztosították, így Arkagyij Avercsenko, Jack London, Maupassant, Rabindranath Tagore írásainak átvételével. A címváltozással egy időben a romániai művelődési élet hírei kaptak nagyobb hangsúlyt. Közkívánatra a 28. számmal megindult "Az Erdélyi Írók Galériája" c. rovat, amelyben a rovatvezető Szentimrei Jenő kétrészes összegező tanulmányán kívül Kacsó Sándornak, Ligeti Ernőnek és Tamási Áronnak jelentek meg írásai. Az 1928-as III. évfolyamot már Török János, majd Nagy György szerkesztette, akik az utolsó öt szám irodalmi és művészeti főmunkatársával, Kádár Imrével együtt a lapból modern családi folyóiratot igyekeztek kialakítani.

A lap munkatársai közt szerepelt Áprily Lajos, Dóczyné Berde Amál, Flórián Tibor, Kabdebó Erna, Karácsony Benő, Kovács Dezső, Nyírő József, Reményik Sándor, Spectator, Thury Zsuzsa; kiemelkedik Szopos Sándor értekezése Nagy István festőművészetéről.

(K. K.)

3. A Román Kommunista Párt Kolozs megyei bizottsága és a megyei néptanács magyar nyelvű napilapja.

Az első sorozat első lapszáma 1939 júliusában jelent meg az illegalitásba kényszerített párt hivatalos "havi közlönye"-ként, egy időben az Osztályharc c. marxista folyóirattal. Első számának fejléce alatt még ez olvasható: "A Kommunisták Romániai Pártjának (K. I. szekciója) magyar nyelvű hivatalos lapja." (A zárójelbe tett K. I. a Kommunista Internacionálét jelenti.) A következő lapszámokon kiadóként már a Kommunisták Romániai Pártjának Erdélyi és Bánáti Területi Bizottsága szerepel. A megjelenés körülményeiről, a terjesztésről, egykori munkatársakról, a lap történetének erről a szakaszáról a törvényen kívüliség körülményei s a konspiráció szigora miatt keveset tudunk, azt is főleg mozgalmi emberek vallomásaiból, kinyomtatott vagy csupán kéziratban fellelhető visszaemlékezésekből. Eszerint a párt vezetősége az ~ létrehozásával Szenkovits Sándort és Gabriel Birtaşt bízta meg, a szerkesztésben részt vett Józsa Béla, Kertész Rezső, Nagy István, Kohn Hillel, s munkatársai közé tartozott feltehetőleg Kovács Katona Jenő, Heves Renée, Brassai Viktor, Balla Károly is.

Az első lapszámokat a kolozsvári Dónát út 180. sz. alatt, Maria Stoica mosónő házának pincéjében nyomtatta Ioan Pîncu egy Boston típusú kézi nyomdagépen. Az illegális Igazság 28/20 cm-es kis formátumban, vékony, jó minőségű papíron, 4, 6 és 8 oldalas terjedelemben jelent meg, s terjesztették egész Erdélyben és Bánságban. Az első sorozat utolsó példányszáma 1940 augusztusában, a bécsi döntés előtt látott napvilágot.

Az illegalitásban megjelent 9 (egyesek szerint 10) lapszámból nyolcat ismerünk. A rendkívül nehéz körülmények közt írt és szerkesztett lap hangvétele hangsúlyozottan agitatorikus, minden sorával harcra, a pártpolitika akkori feladatainak vállalására, áldozatkész, fegyelmezett teljesítésére mozgósító. Fő jellemzője az egyszerű, egyenes beszéd, az őszinteség, a kemény szembenézés a hibákkal, a szigorú bírálat.

A második sorozat mint a KRP Északerdélyi Tartományi Bizottságának hetilapja 1945. márc. 8-án indult meg Erdélyi Szikra címmel Kolozsvárt, de ugyanazon év májusában – a 10. számtól kezdődőleg – az ~ címet vette fel. 1945. nov. 7-től napilap. Az első években egész Erdély területén terjesztették. 1950 és 1965 között az RMP Kolozsvár tartományi bizottságának és a tartományi néptanácsnak, 1965 és 1968 között az RKP Kolozsvár tartományi bizottságának és a tartományi néptanácsnak, majd az 1968-as területi-közigazgatási átszervezés óta az RKP Kolozs megyei bizottságának és a megyei néptanácsnak a lapja. Az ~ főszerkesztője Nagy István (1945–46), Aszódy János (1946), Gáll Ernő (1946–49), Kovács András (1949–70), Reisz Katalin mint főszerkesztői teendőkkel megbízott főszerkesztő-helyettes (1970–72), Keszthelyi Gyula (1972–83) és Gocella István (1983. nov. 3-tól). A lapnak mint a megyei pártszerv hivatalos sajtóorgánumának fő jellemzője volt és maradt a nyelvi és publicisztikai igényesség, az állandó törekvés arra, hogy a legjobb tollforgatók hadrendbe állításával teljesítse feladatát. Már az első időkben itt folytatta publicisztikai tevékenységét belső munkatársként Orosz Irén (1945–50), Balla Károly (1948–51), Salamon László (1948–50), Zimán József (1951–61).

A 40-es évek végén és az 50-es évek elején innen indult, de legalábbis megfordult a lapnál a korszak minden jelentős fiatal romániai magyar írója, költője, kritikusa, publicistája, azok, akik ma a romániai magyar irodalom derékhadát képviselik, így Bálint Tibor (1953–55), Bodor Pál (1949–51), Bretter György (1954–57), Banner Zoltán (1955), Hajdu Győző (1952), Huszár Sándor (1949–52), Mikó Ervin (1949–52), Márki Zoltán (1948–49), Marosi Péter (1948–49), Panek Zoltán (1949–50), s közülük többen ma is közölnek az ~-ban. A 60-as évek elején Kovács András főszerkesztő jó képességű, fiatal tollforgatókkal frissítette fel a szerkesztőséget, s a nemzedékváltás egyben szellemileg, szemléletben és kiállásában is megfiatalította a lapot. A nagy tapasztalatú szerkesztők mellett, mint Bajka Pál, László Ferenc, Okos György, Ördög Béla, Reisz Katalin és mások, a szerkesztőség belső munkatársa lett Bazsó Zsigmond, Kiss János, Kádár János, Katona Ádám, 1950-től haláláig Kászoni Gáspár (a mezőgazdasági rovat szerkesztője), Krizsán Zoltán, Lászlóffy Csaba, Mezei József, Murádin Jenő, Orbán Ferenc, Sinkó Zoltán, Szenyei Sándor és Tar Károly, akik közül többen ma is az ~, néhányan pedig más lapok vezető munkatársai. Az utóbbi évtizedben még az ~-hoz került Molnos Lajos, Szőcs Géza (1982-ig) és Pillich László. A frissítés következtében a lap jellemzője lett a közügyi telítettség, a problémafelvetés, az igényes beleszólás a politikai-társadalmi fejlődés menetébe. Mind nagyobb teret és súlyt kapott a művelődésszervezés, a felelősebb, igényesebb népnevelés, a nemzetiségi tudatalakítás.

1969 januárjától minden vasárnap különoldal jelent meg Vasárnapi oldal címmel, amely egy-egy klasszikus, többnyire erdélyi, leginkább kolozsvári magyar író, költő munkásságát ismertette. 1970 és 1973 között 12 oldalon jelent meg az ~, külön irodalmi melléklettel s a "Műhely", "Szép Szó", "Korok, emberek", "Valóságunk" és "Látóhatár" c. különoldalak hasábjain jelen voltak a magyar és a román klasszikusoknak, a világirodalom kiválóságainak írásai. Az ~ 1978 és 1981 tavasza között *Fellegvár címmel – az immár négy oldalra csappant terjedelem ellenére – különoldalt bocsátott a fiatal tollforgatók rendelkezésére, akik Szőcs Géza szerkesztésében összesen 99 alkalommal jelentkeztek sok vitára okot adó, de kétségtelenül figyelemre méltó, érdekes írásokkal. A "Fiatalok Vitafóruma" címen továbbélő Fellegvár leggyakrabban jelen levő munkatársai: Bréda Ferenc, Cselényi Béla, Egyed Péter, ifj. Feszt László és Juhász András. Az ~ immár négy évtizedes legjobb hagyományaihoz hűen igyekszik megőrizni politikai és társadalmi problémafelvető jellegét, nyelvi és publicisztikai igényességét, megtartani jó kapcsolatait az olvasókkal. Több mint húsz éve a lap grafikai szerkesztője Turós László.

(O. F.)

Kertész Rezső: Így készült az illegális I. Igazság 1946. szept. 2. – Kovács András: Hogyan harcolt a fasizmus és a háború ellen az illegális I. Igazság 1955. márc. 8. – Constantin Antip: Istoria presei. Note de curs. Academia "Ştefan Gheorghiu" 1973. 202. – Veress Pál: Pártsajtó az illegalitásban. Korunk Évkönyv 1974. 96; uő: Holnap indulok hozzád. 1976. 261. – Cseke Péter: Irodalomról az I. Utunk 1975/46. – Jordáky Lajos: Kovács Katona Jenő. 1977. 82–89.; uő: Józsa Béla. 1978. 13. – László Ferenc: Sorok az egykori I.-ról a párt szavával. Igazság 1981. máj. 3.

ÁVDolg: Pongrácz Mária: Észrevételek és megállapítások az újságírói stílusról az I. tanulmányozása során. 1964. – László Ferenc: A kolozsvári I. ötévi irodalmi anyaga. 1969–1973. 1974. – Orbán Ferenc: Az I. az illegalitásban. 1979.


Igaz Szó – szépirodalmi folyóirat. Marosvásárhelyen jelenik meg 1953 júniusától kéthavonta, 1954 januárjától havonta. Címlapján feltüntetett önmeghatározása szerint 1953 márciusától az RNK írószövetsége Magyar Autonóm Tartományi Fiókjának folyóirata; 1957 januárjától "Szépirodalmi folyóirat"; 1962 márciusától "Szépirodalmi folyóirat. A Román Népköztársaság Írószövetségének havi folyóirata"; 1965 augusztusától "Szépirodalmi folyóirat. Románia Szocialista Köztársaság Írószövetségének havi folyóirata"; 1969 januárjától az RSZK Írószövetségének havi folyóirata.

Főszerkesztője indulásától Hajdu Győző. Gyakorlatilag ő vezette a folyóiratot 1963 júliusa és 1970 májusa között is, bár ekkor a kolofon Kovács Györgyöt jelölte meg főszerkesztőként. Főszerkesztő-helyettes volt az évek során Gagyi László, Gálfalvi Zsolt, Papp Ferenc, Márki Zoltán, Sütő András; 1970 májusától e szerepet Jánosházy György tölti be. Szerkesztőként dolgozott a folyóiratnál Deák Tamás, Éltető József, Erőss Attila, Izsák József, Kiss Jenő, Majtényi Erik, Nagy Pál, Oláh Tibor, Szemlér Ferenc, Szilágyi Domokos. Az ügykörök jelenlegi szerkesztői: Gálfalvi György (Fórum, Disputa, Szemle, Írók Műhelye), Markó Béla (Irodalom és Iskola, Művészvilág, Kilátó), Nemess László (próza), Székely János (vers).

A lapnak állandó szerkesztője volt Bukarestben Szemlér Ferenc, utána Gálfalvi György, majd Majtényi Erik, Kolozsvárt sorrendben Marosi Péter, Deák Tamás, Szilágyi Domokos, Jánosházy György, Kiss Jenő. Kolozsvári szerkesztő Panek Zoltán, sepsiszentgyörgyi szerkesztő Farkas Árpád.

A mai romániai magyar irodalom egy jelentős része az ~ hasábjain jelent meg. A folyóiratnak sikerült áttörnie az 50-es évek dogmatikus beszűküléseit, bevonva a népi írók és Tamási Áron sokáig megtagadott művészetét a szocialista kultúra vállalt és ápolt hagyományai közé. Egész fennállása alatt közös fóruma volt minden romániai magyar írónak, és utat nyitott minden új művészi kísérletezésnek. Indulásától kezdve sikerült munkatársai közé vonni az idősebb nemzedék legnevesebb alkotóit, Tompa Lászlót, Szentimrei Jenőt, Molter Károlyt, az akkori középnemzedékhez tartozó Kovács Györgyöt, Nagy Istvánt, Asztalos Istvánt, Horváth Istvánt, Szemlér Ferencet, Kiss Jenőt, valamint a felszabadulás után indult legtehetségesebb írókat, mindenekelőtt Sütő Andrást, Szabó Gyulát, Papp Ferencet, Székely Jánost, Majtényi Eriket, Fodor Sándort. Itt kapták az első elismerően számba vevő sorokat a Forrás első nemzedékének alkotói (Gálfalvi Zsolt: Hat új név. 1956/12). Ugyanígy a 60-as, majd a 70-es években feltűnt fiataloknak is a folyóirat igyekezett műveik közlésével, kerekasztal-megbeszéléseken és irodalmi színpadon fellépést biztosítani.

Az ~ különleges szerepet töltött be az irodalmi közírás, az irodalompolitikai publicisztika kifejlesztése terén, gondja volt az esszé mint műfaj ápolására, s szívesen újította fel a nép szolgálata szellemében akár a szociográfiai riportot, akár a visszaemlékezést a honi történésekre, a memoárirodalom erdélyi hagyományát.

A romániai magyar irodalom néhány kiemelkedő műve először az ~ hasábjain kapott nyilvánosságot. A folyóirat közölte többek közt Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. naplójegyzeteit (részletekben), drámái közül itt jelent meg az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán és a Káin és Ábel, valamint a Vidám sirató egy bolyongó porszemért c. játék; itt kapott nyilvánosságot Székely János három drámája, a Caligula helytartója, a Hugenották és a Vak Béla király, nemkülönben Deák Tamás drámája is, Az érsek imája.

Indulásától kezdve az ~ arra törekedett, hogy a román irodalom legjobb alkotásaira felhívja olvasói figyelmét. Az évek során teljes vagy súlypontos számokat szentelt a román irodalom klasszikusainak, többek közt Eminescu, Coşbuc, Creangă, Vasile Alecsandri személyiségének, az évfordulók alkalmával hangsúlyozva életművük máig sugárzó tanulságait. Sadoveanu, Arghezi, Zaharia Stancu művei előtt még életükben egy-egy különszámmal tisztelgett. A kortárs román irodalomból közölt fordítások áttekintésekor egy idejét múlt ranglista nyomait is felfedezhetjük, de az is tény, hogy egy-egy fiatal alkotóra vagy jelentős műre sokszor azonnal felfigyeltek az ~ műfordítói. Ana Blandiana versei például – Kányádi Sándor fordításában – már 1965-ben megjelennek a folyóiratban, Ion Alexandru versei – ugyancsak Kányádi fordításában – 1966-ban, s Alexandru Ivasiuc, D. R. Popescu, Marin Preda nagy sikerű regényeiből megjelenésükkel párhuzamosan közölt részleteket a lap. A fordítók között leggyakrabban Fodor Sándor, Franyó Zoltán, Deák Tamás, Jánosházy György, Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Papp Ferenc, Székely János, Szemlér Ferenc, Szilágyi Domokos, Tóth István, Veress Zoltán nevével találkozunk.

Haladó hagyományaink ápolása szempontjából jelentősek az ~ különszámai. Az évek során a folyóirat Ady Endre (1957/11 és 1977/10), Petőfi (1969/7), Bartók Béla (1970/9 és 1981/2), a Bolyaiak (1972/3), Móricz Zsigmond (1978/6), Bethlen Gábor (1980/9) és Arany János (1982/10) emléke előtt tisztelgett ünnepi összeállításokkal, amelyek a szakemberek és olvasók körében itthon és határontúl egyaránt elismerést váltottak ki. Különszámmal emlékezett meg a folyóirat a romániai magyar irodalom szocialista hagyatékáról (1973/7) s különszámban mutatta be olvasóinak a romániai német nyelvű irodalom alkotóit (1971/2).

Az ~ hathatósan hozzájárult az irodalmi élet megszervezéséhez, a romániai magyar irodalom öntudatának, önmagáról alkotott képének alakításához. Ebben fontos szerepet töltöttek be az ~ ankétjai, kerekasztal-megbeszélései, a lap hasábjain folyó viták. Így kerekasztalnál tárgyalták meg a Forrás második nemzedékének fiatal alkotóival az írói elkötelezettséget (1968/5), a romániai magyar dráma kérdéseit (1970/11), Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténetét (1972/1–4); volt kerekasztal-vita a szociográfiai írásokról (1974/7), "a sajátosság méltóságáról" (1978/9 és 1979/1), a romániai magyar regényről (1979/11) s az irodalombírálatról (1982/1–2).

A folyóirat kezdettől fogva igyekezett fórumhoz segíteni a fiatal írókat. A 70-es években gyakoribbá válnak a "Növekvő nemzedék" és az "Irodalmi körök műhelyében" c. rovatok, majd az irodalmi körökkel külön-külön folytatott párbeszédek után az ~ 1977 augusztusában megrendezte a romániai magyar fiatal írók találkozóját; ezt 1978-ban két újabb találkozó követi. Már 1977 augusztusában a folyóirat különszámot szentel a fiatal íróknak, 1978-ban az ~ mellékleteként megjelenik a *Fiatalok (három szám, a Tavasz, a Nyár és az Ősz negyedévenként külön füzetben, a Tél a lap 1970. decemberi számába bekötve), s 1980-ban a folyóirat Ötödik évszak címmel önálló antológiát ad ki fiatal írók és képzőművészek munkáiból.

Az ~ 1981-ben évkönyvet jelentetett meg Legyünk humorunknál címmel, szerkesztette Panek Zoltán és Farkas Árpád. 1982-ben indult a lap két új melléklete: a tarka, szórakoztató, külön forgalmazott Delfin és a betétként közreadott Diákszínpad.

A folyóirat külön rovatban ("Irodalom és Iskola") műelemzések, írói reflexiók, önéletrajzi visszaemlékezések és írói fényképek közlésével igyekszik a tanulók és tanárok munkáját segíteni; elsősorban számukra készültek az ~ könyvjelzői is, amelyek fényképekkel, rövid életrajzi adatokkal és bibliográfiával mutatják be a romániai magyar irodalom alkotóit. Bár az ~ elsősorban szépirodalmi folyóirat, "Művészvilág" c. rovatában időről időre elemző cikkeket közöl a romániai magyar színjátszás, képzőművészet és zenei élet problémáiról. Az 1970-es Bartók Béla-emlékszám közli a romániai magyar zeneszerzők életrajzi adatait; 1972 novemberében a lap nagy visszhangot kiváltó különszámban gazdag műmellékleten mutatja be a romániai magyar képzőművészek alkotásait és rögtönzött kislexikonban ismerteti az alkotók életpályáját; 1976 januárjában különszám foglalkozik a romániai magyar színművészet égető kérdéseivel.

Lehetőségeihez mérten az ~ igyekszik kitekintést nyújtani olvasóinak a világirodalomra. 1974-ig több-kevesebb rendszerességgel megjelenő rovatok – a "Fordítók műhelye" és a "Kilátó" – szolgálták ezt a célt; 1974 januárjától a laptestbe bekötve ugyancsak *Kilátó címmel jelenik meg a folyóirat színes papírra nyomott világirodalmi melléklete, mely egy-egy ország, ill. nyelvterület irodalmából nyújt alkalmi válogatást.

Gy. Szabó Béla a szerkesztőség kérésére készítette el fametszetben a stilizált Apáczai-fejet, amely az olvasó ember jelképeként az 1957. januári számtól kezdődően került a folyóirat fedőlapjára, majd később a címoldalra.

Az ~nak az olvasókkal való kapcsolatát szolgálják a gyakori író–olvasó találkozók, az *Igaz Szó Irodalmi Köre és Színpada, továbbá a szerkesztőség gyűléstermében rendezett Műhely-találkozók.

(Gá. Gy.)

Hajdu Zoltán: Egy új rovat margójára. Igaz Szó 1954/6. – Marosi Péter: Riportirodalmunk egyes kérdései. Jegyzetek az I. Sz. riportjairól. Igaz Szó 1954/6. – Hajdu Győző: Szerkesztői gondok. Igaz Szó 1954/7; uő: Menet közben. Igaz Szó 1958/5; újraközölve Öt esztendő címmel Műhely 1967. 101–14. – Cseke Péter: Kilátó – a szellem óceáni kikötőire. Utunk 1978/1. – Beke György: Zászlóhajtás. A Hét 1978/41. – Marosvásárhelyi gondolatok. Szerkesztőségi cikk. Utunk 1978/41. – Nagy Pál: Tudunk-e még együtt énekelni? Utunk 1981/41.

ÁVDolg: Szalai Gyöngyike Adél: Esztétikai problémák az I. Sz.-ban. 1979.


Igaz Szó Irodalmi Köre – a Marosvásárhelyi Írók Társasága irányításával és támogatásával induló kör – eredetileg *Műhely néven, a *Hídverők csoportjával párhuzamosan működve – az 1971-ben megszűnt *Aranka György Irodalmi Kör örökébe lépett. 1972 és 1974 között Éltető József és Gálfalvi György vezette. Kétévi szünet után 1976-ban alakult újjá, azóta tevékenységéért az Igaz Szó három szerkesztője, Gálfalvi György, Markó Béla és Nemess László felel. A körben gyakran olvas fel írásaiból Fekete Miklós, Káli István, Kelemen Attila, Mánya Zita, Tompa Z. Mihály, Vargha Sándor. A tagok rendszeresen megvitatják a frissen megjelent Forrás-köteteket és a marosvásárhelyi fiatal írók újabb könyveit.

Az irodalmi műsort tárlatvezetés, a fiatal képzőművészek és fotóművészek alkotási problémáinak megvitatása, a műkedvelő színjátszók műsorának megtekintése és értékelése egészíti ki. Hagyományossá vált, hogy a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet I. éves hallgatói e körben mutatkoznak be először a marosvásárhelyi közönségnek, s a színinövendékek a későbbiekben is pódiumot kapnak itt egyéni vagy csoportos előadóestjeik számára. A meghívott előadók közt szerepelt többek közt Balogh Edgár, Szász János, Székely János. 1977-ben, Ady születésének 100. évfordulóján, Boér Ferenc e körben mondta el Ki látott engem? c. műsorát.

Markó Béla: Nézők és résztvevők. Művelődés 1979/6.


Ignácz Rózsa (Kovászna, 1909. jan. 25. – 1979. szept. 24. Budapest) – író, műfordító. Kolozsvárt érettségizett (1928), Budapesten elvégezte a Színművészeti Akadémiát (1931). A Nemzeti Színház tagja (1931–39), a budapesti Színházi Magazin párizsi tudósítója (1939–40), napilapok esszéistája és riportere.

Első írását Benedek Elek közölte a Cimborában (1925). Budapesten megjelent regényeiben és útirajzában a moldvai és bukovinai csángók életét eleveníti meg (Anyanyelve magyar, 1937; Született Moldovában, 1940; Keleti magyarok nyomában, 1941), megírja Laborfalvy Róza életregényét (Róza leányasszony, 1942), a színházi világ kérdéseire később is visszatér (Prospero szigetén, 1960). Romániához fűződő mély kapcsolatait fejezik ki műfordításai: Alexandru Toma, George Coşbuc verseit, Caragiale és Sadoveanu novelláit, Alexandru Sahia, Eusebiu Camilar regényeit ülteti át magyarra budapesti kiadók és a Kriterion gyűjteményes kiadványai számára. Mint ifjúsági író meséskönyvekkel és regényekkel (köztük az erdélyi tárgyú Torockói gyász c. történelmi regénnyel, 1959) jelentkezik, útirajzaiban argentínai és afrikai élményeit dolgozza fel, néger és hawaii meséket és mondákat közöl. Anatole France egyik magyar fordítója.


Ihász Aladár – *gyermekszínmű


Ikafalvi Diénes Jenő – *Diénes Jenő


IKE, teljes nevén Ifjúsági keresztyén Egyesület – 1921. febr. 28-án alakult ref. ifjúsági szervezet. Tanár-irányítója 1924-ig Kecskeméthy István, majd Imre Lajos, 1935–36-ban Maksay Albert, utána Nagy András. A középiskolás, földműves, iparos-kereskedő, 1925-től pedig FIKE névvel egyetemi ifjakat is magába tömörítő egyesület tavaszi és nyári konferenciákat szervezett, ahol aktuális kérdéseket tárgyaltak meg; ezeken a 20-as években román ifjúsági küldöttek is részt vettek. Ifjúsági vezetői közül jelentős szerepet játszott Bedő Béla, Benedek Géza, Borbáth Dániel, László Dezső, M. Nagy Ottó, ifj. Nagy Géza és Tonk Emil. 1937–38-ban Imre Lajos és Szabó T. Attila irányításával faluszemináriumot indítottak. Az ~ a II. világháború után is folytatta tevékenységét, szucsági (1946) és aranyosegerbegyi (1947) FIKE-konferenciáival szerepet vállalva a népi demokrácia közéletében; 1948-ban adta át helyét a szocialista rendszer ifjúsági kereteinek.

Kiadóvállalata az *Ifjú Erdély c. folyóiratot jelentette meg; később könyvekkel is jelentkezett. Legsikerültebb kiadványai A mi játékaink (Jenei Sándor és Nagy Ödön munkája, Kv. 1936) és A mi dalaink c. kottás dalgyűjtemény (Berecky Sándor szerkesztésében, Kv. 1936); ez utóbbi nyolc kiadást ért meg.


illegális mozgalmi sajtó – a forradalmi munkásmozgalom magyar nyelvű kiadványait öleli fel a KRP, a KISZ, az Egységes Szakszervezetek, a Városi és Falusi Dolgozók Blokkja, a Vörös Segély és más szervezetek kiadásában 1924 májusától – a Román Kommunista Párt illegalitásba tételével kezdődően – 1944. augusztus 23-áig. Ezek részben a párt, ill. az általa irányított szervezetek központi vezetőségének, részben területi szerveinek, továbbá helyi szervezeteinek hosszabb-rövidebb időtartamú sajtótermékei voltak, kéziratos vagy gépírásos formában, különböző módszerekkel sokszorosítva. Csak ritkábban készültek titkos nyomdai úton.

A magyar nyelven megjelent illegális újságok és kiadványok nagy száma is jelzi, hogy a KRP nagy jelentőséget tulajdonított a román nép és a vele együtt élő nemzetiségek közös harci frontja kialakításának, annak, hogy célkitűzéseik a tömegek minél szélesebb rétegeiben anyanyelvükön tudatosulhassanak.

Az ~ tematikája azokat az ideológiai, politikai, szervezeti kérdéseket foglalta magában, amelyek a tőkés-földesúri rendszer elleni harc mindennapi és távlati sikereit voltak hivatva elősegíteni, alkalmazkodva a politikai helyzetből adódó feltételek megszabta szervezeti formák kialakításához, a harci módszerek alkalmazásához, nemkülönben a tömegmozgalmak célkitűzéseinek meghatározásához a kizsákmányolás, az állampolgári jogok korlátozása, a fasizmus elleni, az ország függetlenségének megvédéséért, a katonai fasiszta diktatúra megdöntéséért folytatott harcban. Az illegális mozgalmi sajtó szerkesztéséből, anyagának megírásából a romániai kommunista mozgalom élharcosai mellett számos munkás, paraszt és értelmiségi vette ki a részét, segítve terjesztését a dolgozók körében.

A romániai magyar nyelvű ~ termékeiből kronológiai sorrendben a következőket ismerjük:

1. Ifjú Leninista. A KISZ magyar nyelvű központi lapja. Bukarest. Megjelenik 1924. december és 1927. december között, megszakításokkal. Eddig 9 száma ismeretes.

2. 1925. Május 1. Megjelenik Kolozsváron a KRP kiadásában. Egyetlen szám.

3. Bilincs. A kolozsvári katonai börtön politikai foglyainak kiadványa 1926 decemberében. Egyetlen szám.

4. Emléklap. A KRP kiadványa 1929 januárjában Temesváron, Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolásának 10. évfordulója alkalmából.

5. Vörös Lobogó. A KRP temesvári helyi bizottságának kiadványa 1929. július és 1930. szeptember között. Eddig 3 száma ismeretes 1929-ből és egy száma 1930-ból.

6. A Kommunisták Romániai Pártja Erdélyi Tartományi Értesítője. Megjelent 1929. július és 1933. április között, megszakításokkal, váltakozó címmel. Eddig ismeretes számai: 1929. július–november; 1930. január–október; 1932. január–február; 1933. február–április.

7. Ifjú Kommunista. Kiadja a KISZ II. kerületének 1. szekciója Temesváron, 1929. július és szeptember között. Eddig első 3 száma ismeretes.

8. Ifjú Kommunista. Kiadja a KISZ 1929 novemberében. Egy száma ismeretes. A nagyváradi ifjúmunkások lapja.

9. Ifjúmunkás. Szerkesztik és kiadják a Marosvásárhelyi Ifjúmunkás Szervezet Üzemi Bizottságai, 1929 októberében. Egy száma ismeretes.

10. Ifjú Bolsevik. Kiadja a KISZ III. kerülete Marosvásárhelyen, 1929. november és 1930. január között. Két száma ismeretes.

11. Avantgárda. Kiadja a KISZ III. kerületének első szekciója Marosvásárhelyen 1929 és 1930 októbere között. Egy száma ismeretes 1930 novemberéből.

12. A munkanélküli. Kiadja a Temesvári Egységes Szakszervezetek mellett működő munkanélküli bizottság, 1930. március 2–27. között. 2. száma ismeretes.

13. Földmunkás. Kiadja a nagyváradi Városi és Falusi Dolgozók Blokkja helyi bizottsága 1930. május és december között. Első 3 száma ismeretes.

14. Egységes Ifjúmunkás. Kiadja az Egységes Ifjúmunkás Szekció Temesváron 1930. július és október között. Két száma ismeretes.

15. Egységes Munkás. Kiadják a Temesvári Egységes Szakszervezetek, 1930 júniusától. Hat száma ismeretes.

16. Egységfront. A marosvásárhelyi felnőtt és ifjú üzemi és munkanélküli bizottságok kiadása 1930 júliusában és 1931. február 15-én.

17. Lenin Követői. Kiadja a KISZ nagyváradi szervezete 1930-ban. Ismeretes a 2–3. száma júniusból.

18. Cella. Szerkesztették a kolozsvári börtön politikai foglyai 1930 augusztusában.

19. Falusi Dolgozó. Kiadja a KISZ kolozsvári bizottsága 1930 októberében. (A KISZ Parasztreszortja.)

20. Földmunkás. Kolozsvárt 1930-ban, a KRP és a KISZ helyi bizottságának kiadásában.

21. Vörös Segély. Tartományi értesítő. Kolozsvár, 1930. október – 1934. április, megszakításokkal. Eddig 7 száma ismeretes.

22. Lenin Követői. A KISZ Erdélyi Tartományi Értesítője. Kolozsvár, 1931. Egy száma ismeretes.

23. Ifjú Dolgozó. Az Egységes Szakszervezetek kolozsvári ifjúsági csoportjának kiadványa, 1931–1932.

24. Kommunista Ifjú Rohamos. Kiadja a KISZ Erdélyi Tartományi Titkársága. Kolozsvár, 1931. augusztus – 1933. Eddig 4 száma ismeretes.

25. Egeresi Ifjú Harcos. Egeresi forradalmi ifjúmunkások kiadványa 1931 novemberében. Egy száma ismeretes.

26. Textilmunkás. Kiadja a KRP aradi szekciójának textilgyári sejtje. 1931. október. Egyetlen szám.

27. Nyomor. Kiadja a KRP Akció Bizottsága Déván, 1931 novemberében. Ez a száma ismeretes.

28. Szatmári Kommunista. Kiadja a KRP Szatmár megyei tagozata. 1931. december – 1932. augusztus 15. Két száma ismeretes.

29. Ifjú Dolgozó. Kiadja a kolozsvári Egységes Szakszervezetek Ifjú Csoportja. – 1932. február. A 7-es száma ismeretes.

30. Ifjú Bolsevik. Kiadja a KISZ brassói szekciója, 1932 januárjától. Első száma ismeretes.

31. Ifjúmunkás. Kiadja a KISZ temesvári szervezete 1932 januárjában. Ez a száma ismeretes.

32. A Forradalmár. A KRP aradi szekciójának lapja. 1932. április 15. Ez a száma ismeretes.

33. Vörös Erdély. A KRP Erdélyi Tartományi Bizottságának lapja. 1932. jún. 1. – 1935. máj. 1. Megszakításokkal jelenik meg. Eddig ismert száma: 1932: 1, 4.; 1933: 1, 3–9.; 1934: 9–10.; 1935: 2–5.

34. Vörös Front. A KISZ Erdélyi Tartományának Antimilitarista Lapja. Megjelenik Kolozsvárt, 1932. augusztus és 1933. július között. Két száma ismeretes.

35. Terror ellen. A Romániai Vörös Segély brassói szekciójának lapja. Megjelenik 1932 szeptember–októberében. Eddig ismert a 2. száma.

36. Le a Terrorral. A Vörös Segély Erdélyi Tartományi Bizottságának lapja Kolozsvárt, 1932. szeptember–október. Október 11-i száma ismert.

37. A Nemzetközi Vörös Segély Szatmármegyei Tagozatának Értesítője. 1932. október. Első száma ismert.

38. Tömegakarat. Kiadja a Városi és Falusi Dolgozók Blokkja temesvári szekciója. 1932. november. Egyetlen szám.

39. Barcasági Forradalmár. Kiadja a KRP brassói szekciója. 1932. november – 1933. augusztus. Eddig két száma ismeretes.

40. Gummi Gyár. A brassói gumigyár üzemi lapja. 1932–1933. Egy száma ismert.

41. Terror ellen. Kolozsvár, 1932. december – 1933. Két száma ismert.

42. Tömegharc a Fehér Terror Ellen. A Vörös Segély Erdélyi és Bánáti Tartományi Bizottságának kiadványa. 1933. január.

43. Kommunista Ifjúmunkás. Kiadja a KISZ Erdélyi Tartományi Bizottsága. Kolozsvár (?), 1935. január. Ismert számai: 1933: 4, 5, 7.; 1934: 2–3.; 1935: 1.

44. Le a Terrorral. A Vörös Segély lugosi csoportjának kiadása. 1933. Egy száma ismert.

45. A falu elnyomottjai. Kiadja a kolozsvári Vörös Segély parasztszekciója. 1933. március. Ez a száma ismert.

46. Felszabadulás. Az aradi Vörös Segély kiadása 1933 márciusában.

47. Ifjú Harcos. A KISZ kolozsvári szekciójának kiadványa 1933 májusában.

48. Bánáti Ifjú Kommunista. Kiadja a KISZ Bánáti Kerületi Bizottsága. Temesvár, 1933. júl. 15. Egyetlen ismert szám.

49. Biharmegyei Kommunista Ifjúmunkás. Kiadja a KISZ Bihar megyei szekciója. Nagyvárad, 1933. szept. 15. Ez a száma ismert.

50. Szakszervezeti Értesítő. Kiadja a brassói forradalmi szakszervezetek tanácsa, 1933 októberében. Ez a száma ismert.

51. Ifjúharcos. Kiadja a KISZ bánáti tartománya, Temesvárt, 1933 októberében. Ez a szám ismert.

52. Bánáti Szikra. A KRP Bánát Tartományi Bizottságának lapja. Temesvár. 1933. november. Ez a szám ismert.

53. Vörös Paraszt. Kiadja a KRP Erdélyi Tartományának II. Kerületi Bizottsága Désen, 1933 novemberében. Ez a szám ismert.

54. Írjatok! Kiadja az erdélyi proletár sajtóbarátok köre. Kolozsvárt. 1933. szeptember 1.– 1934. március (1–3. szám).

55. Kommunista Ifjúharcos. Kiadja a KISZ Kolozs megyei szekciója. 1934. január.

56. Kaszárnya. A KRP KB-a antimilitarista lapja. 1934. január. Ez a száma ismert.

57. Értesítő. A KRP Központi Bizottsága értesítője. 1934. január–december. Bukarest. Ismertek a 16–19-es számai.

58. Kalapács és Sarló. Kiadja a KRP Erdélyi III. Tartományi Bizottsága Brassóban. 1934. február – 1935. június. Ismert 4 száma.

59. Vörös Zászló. Kiadja a KRP Ilfov megyei bizottsága 1934 márciusában, Bukarestben. Első száma ismert.

60. Kommunista. Kiadja a KRP Kolozs megyei bizottsága 1934 októberében. Ez a szám ismert.

61. Ifjú Kommunista. Kiadja a KISZ Erdélyi Tartományi Bizottsága Kolozsvárt, 1935 januárjában. Ez a szám ismert.

62. Bánáti Kommunista Ifjúmunkás. A KISZ Bánáti Tartományi Bizottságának lapja. Temesvár. 1935. január. Ismert ez a száma.

63. Vörös Zsilvölgye. Kiadja a KRP Zsilvölgyi Tartományi Bizottsága Petrozsényben 1935 áprilisában. Ez a száma ismert.

64. Igazság. A KRP magyar nyelvű hivatalos lapja. Megjelent Kolozsváron 1939. július és 1940. július között havonta. 1939. szeptember és 1940. július között a KRP Erdélyi és Bánáti Területi Bizottságának Közlönye. Ismert számai: 1939: 1–6.; 1940: 1–4.

65. Osztályharc. A KRP Erdélyi és Bánáti Területi Bizottságának Közlönye. Megjelenik Kolozsváron, 1940. február és március. Első két száma ismert.

66. A Segély, Szolidaritás Frontja Északerdélyi Tartományi Közlönye. Kolozsvárt, 1941 januárjában. Első száma ismert.

67. Vörös Máramaros. A kommunista párt megyei titkárságának kiadványa Máramarosszigeten, 1941. január–március.

68. Vörös Segély és Szolidaritás Frontja Északerdélyi Tartományi Közlönye. Kolozsvárt, 1941. február. Ez a száma ismert.

69. Szabad Szemle. A KRP által irányított illegális kiadvány Temesváron 1941-ben. Ismert száma a májusi (7-es).

70. Szabad Szó. Temesváron, 1941. júl. 7–16. között. Első két száma ismert.

71. Népszabadság. Temesváron 1942. febr. 7. – 1943. okt. között. Eddig ismert számai: 1942: február, május, szeptember; 1943: január, március, július, október.

72. Ellenállás. Temesváron 1942. febr. 20. – 1943. július. Ismert számai: 1942: február, szeptember; 1943: március, július.

73. Bánsági Magyar Szó. Temesváron, 1944 áprilisában. A KRP kiadása. Ez a száma ismert.

(V. L.)

Jordáky Lajos: Bibliografia presei socialiste din Transilvania. Kv. 1962. Gépirat a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban. – Veress Pál: Pártsajtó az illegalitásban. Korunk Évkönyv 1974. 87–99.

ÁVDolg: Molnos Enikő Anna-Mária: A romániai magyar irodalmi élet illegális és féllegális formái a két világháború között. 1974.


illemtan – a társadalmi érintkezés, a jó modor, az udvariasság szabályainak összességét tartalmazó kézikönyv; a *szabadidő-irodalom egyik legkorábban kialakult csoportja. Az ide sorolható művek létrejöttét a polgárosodó társadalom kialakulása határozta meg; a korai ~ok majd mindegyikében kimutatható, miképpen igyekszik a polgár – elsősorban a kispolgár – külsőségekben alkalmazkodni a rangban, vagyonban fölötte állók viselkedéséhez. Ez jellemzi a legkorábbi magyar nyelvű ~ainkat is, bár ezek jó része inkább egyfajta kalauz az illemszabályokat tánc- és illemtanároktól tanfolyamon már elsajátított fiatalok számára. Iskolapéldája ennek a könyvtípusnak a Stein János kolozsvári nyomdájában kiadott Szerelmi levelező, vagyis irányadó, miképpen kell mindennemű szerelmi, úgymint szerelmi viszonyt kezdő, szerelmi viszony alatti, újévi, születés- és névnapi, szemrehányó, értesítő s nőül kérő leveleket szerkeszteni, a szerelmesek hasznára (Kv. 1878. IV. kiad.), amelyben nem csupán dagályos stílusban fogalmazott levélminták találhatók, de megtanulásra javallott szerelmes versek, emlékkönyvbe való idézetek, horoszkópok, különféle társasjátékok is.

Hasonló művet évtizedekkel később a Brassói Lapok könyvosztálya jelentetett meg, címe: Szerelmi levelező (Fiatalok tanácsadója) a legkülönfélébb alkalmakra szolgáló levélmintákkal. A főbb tartalma ezenkívül: A társasélet illemszabályai, színnyelv, virágnyelv, legyezőnyelv, bélyegnyelv, a napok és órák megjelölése virágnyelv útján, emlékversek (Brassó 1925), később pedig Nagy Samu marosvásárhelyi könyvnyomdája Szerelmi levelező, a szerelmesek postája, füzet, mely falun nélkülözhetetlen (Mv. 1940) címmel. E névtelen és igénytelen kiadványokkal szemben Vámszer Géza Ízlés, modor, divat (Székelyudvarhely 1928) c. könyve már a korszerű ízlésformálás szándékával készült. Szerzője korának ízlésformáló elveit népszerűsíti szép kiállítású, saját rajzaival illusztrált könyvében, "együtt tárgyalván ízlést, modort, divatot, a társadalmi élet és berendezkedés kérdéseiben útmutatásokkal szolgál úgy az ifjúságnak, mint minden társadalmi osztályunknak". Az elmondottakon kívül a kötet olvasója találkozik a lakáskultúra, a környezetalakítás, valamint a hagyományos illemtanok nagy kérdésköreivel – az illemszabályokkal, viselkedési szabályokkal, öltözködéssel, kozmetikával – is. Címétől részben eltérően illemtan is Krón Ernő Mit kell tudni a lányoknak a házasság előtt? A jó házasság titka tapasztalt anyák és okos asszonyok tanácsai szerint (Mv. 1933) c. könyve, akárcsak Bianchini Stella (Hogyan udvaroljunk? Tv. 1937) vagy Kunz Henrietta (A hódítás művészete. Lugos 1937) kötete; ez utóbbi kettő azonban már-már a ponyvaízű pikantéria határát súrolja.

1944-et követően meglehetősen későn terelődött a figyelem a társadalmi érintkezés, a jó modor, a viselkedés szabályaira. Hosszú ideig az volt ugyanis a felfogás, hogy a szocialista ideológia és erkölcs térhódításával maguktól elterjednek az új viselkedési normák is. A régi illemszabályokat a polgári erkölcs kifejeződéseinek tekintették és utasították el. Később az iskolára hárult a viselkedési szabályok elsajátíttatásának feladata, amely ennek természetszerűen nem tudott egymagában megfelelni. A társadalmi igényt először a 60-as évek közepén a Dolgozó Nő és az Ifjúmunkás vette észre, s tételes szabályok vagy ún. fumettik (fénykép-történetek) közlésével próbálta a felnőttek, ill. az ifjúság között népszerűsíteni az elemi jómodor korszerűsített szabályait, vagy cikksorozatokban tűzte tollhegyre a fiatalok viselkedésében mutatkozó devianciákat. Ilyen cikksorozatból született meg Dali Sándor Le a kalappal (1967) c. könyve, amely nem sokkal később németül, egy évtizeddel később pedig, általánosabb hangvételű változatban, Mindenki viselkedik (1977) címmel másodszor is megjelent.

Közben az Előre Kiskönyvtár sorozatába iktatta Szőcs István Más is ember (1975) c. könyvét; ez már a szocialista etika és a lélektan oldaláról közelíti és haladja meg az ~ok hagyományos kérdéskörét, bár azon belül is korszerű ismereteket közvetít, s szentenciózus hangvételű szabályok helyett a mai élethelyzeteknek megfelelő magatartási normákat igyekszik megfogalmazni. Róna Éva helyenként már a nemzetközi társas érintkezés igényeit is figyelembe vevő könyve (Hogyan viselkedjünk? Illem, udvariasság, jó modor, 1976) tartalmában szintén korszerű, de megfogalmazásainak szentenciózus volta, vélt és valós stílustalanságai miatt heves sajtókritikát váltott ki.

A téma továbbra is foglalkoztatja a folyóiratokat. A Dolgozó Nő állandó rovatot tart fenn Illemszótár címmel, s rendszeresen teret ad ilyen kérdések taglalásának az Ifjúmunkás. ~i vonatkozású kérdéseket is tárgyal a Politikai Kiadónál megjelent Lányok könyve (1972) és Fiúk könyve (é.n.), vagy Erős Blanka Lányoknak fiúkról (1976) c. kötete.

Az ~hoz sorolhatók a falusi lakodalmak hagyományos rendjét megszabó ún. *vőfélykönyvek. Csűry Bálint 1924-ben adta ki néprajzi szempontból is értékelt vőfélykönyvét (Magyar lakodalom. Kv. 1924), amelynek népszerűségét 1938-ban megjelent új kiadása is bizonyítja. Ugyancsak a közönségigényt jelzi a Vass Béla és Kovács Ferenc "vőfélyek" összeállításában készült Lakodalmi hívogató (Mv. 1940), ez rímes sorokban a nyárádmenti lakodalom egyes mozzanatait követi. A közölt vőfélyszöveg, ill. a lakodalom többi szereplőjének verses mondókája feltehetőleg a századfordulón íródott kántorrigmus, s kéziratos füzetként terjedhetett faluról falura, mígnem kellő üzleti érzékkel nyomtatásban nem kanonizálták a szöveget. Az ilyen és hasonló kiadványok hatását máig meg lehet figyelni a széki lakodalom vőfélyszövegében, amely feltehetően a marosvásárhelyi kiadvány gerincére épül, további szövegromlásokkal.

(K. N.)

Illés Ferenc – *Fáklya 3.


Illés József (Nagyvárad, 1934. nov. 3.) – újságíró, közíró, szerkesztő. Mint asztalos ifjúmunkást hívták meg riporternek az Előréhez Bukarestbe (1953), gazdasági rovatvezető Nagyváradon a Fáklyánál (1955), újra az Előre riportere (1957–62), főszerkesztő-helyettes (1962–72), közben a Falvak Dolgozó Népét szerkeszti, majd az RKP Központi Bizottságának sajtóosztályán tevékenykedik. A líceumot Nagyváradon és Bukarestben, a Közgazdasági Akadémia ipargazdasági szakát Bukarestben végezte el. A Ştefan Gheorghiu Akadémia újságíróegyetemén 1976 óta számos magyar hallgató diplomadolgozatának tudományos irányítója, különös tekintettel a nemzetiségi lapok sajátos kérdéseire.

Első riportját (a dicsőszentmártoni téglagyárról) az Előre közölte 1953-ban. Útleírásait, publicisztikai írásait A Hét, Munkásélet, Jóbarát, Dolgozó Nő, Utunk közli. Jugoszláviai jegyzetei jelentek meg az Öt világrész utasai c. útirajz-antológiában (Az Előre Kiskönyvtára 1975), román szerzők munkáinak fordításával az Előrében, Ion Băieşu egyik szatírájának átültetésével az Utunkban (1974) szerepel. Bukaresti levél címen a kolozsvári rádió magyar nyelvű adásában minden pénteken publicisztikai jegyzettel, Hétfői jegyzet címen a Román Televízió magyar adásában közéleti kérdések elemzésével és lapszemlével van jelen.


Illésné Sas Jolán – *Sas Jolán


illusztráció – nyomtatott szöveggel társult, annak jobb megértését szolgáló kép, rajz, fénykép, ábra. Irodalmi mű esetében az alkotás mélyebb átélését a szöveggel gyakran egyenértékű művészi ~k segítik. Ez utóbbiak közé már a legkülönbözőbb technikákban készült képzőművészeti alkotások sorolhatók: rajzok, metszetek, karcok, továbbá festmények és plasztikai munkák, szobrok, domborművek is.

Az erdélyi lap- és könyvkiadásban, mint egyébként másutt is, a fametszetdúcokra átvitt képek vagy rézmetszetek, kőrajzok képviselték az illusztrációk kezdeti nyomdai technikáit. Festmények, szobrok reprodukcióit csak századunk elejétől, a maratott klisék általánosabb elterjedésétől kezdve viszik át könnyűszerrel könyveink, folyóirataink lapjaira. A vonalas rajz, a metszet, a fehér-feketére egyszerűsítő grafikai mű azonban továbbra is kedvelt műfaja maradt az ~nak. A romániai magyar *grafika bőven élt azzal a lehetőséggel, melyet számára az I. világháború után a folyamatosan gyarapodó könyvkiadás és folyóirat-kultúra kínált.

Képzőművészetünk jeles alkotói illusztrálták az ESZC 1925 és 1940 között megjelent 66 kiadványát, amelyekben 509 szövegkép látott napvilágot, közülük 345 a rajzok és metszetek száma, a többi reprodukció, fénykép, alaprajz, térkép és hasonmásnyomat. A céh könyveinek leggyakrabban jelentkező illusztrátorai: Kós Károly, Bánffy Miklós, Buday György, Gy. Szabó Béla, L. Krausz Ilona. E sorozaton kívül ugyanezen időszakban számos illusztrált vers- és prózakötet jelent meg; szövegképeik szerzői között van Tóth István, Kóra-Korber Nándor, majd képzőművészeink új nemzedékének tagjai közül Andrásy Zoltán.

Folyóiratainkban a két világháború között a legtöbb képet a Pásztortűz és az Erdélyi Helikon közölte. Külön kiemelendő Benedek Elek lapja, a Vasárnapi Újság, melynek közleményeihez, rovataihoz Kós Károly készítette a rajzokat. A Minerva nyomda reprodukciós technikájának korszerűsítése (a 20-as évek közepén) lehetővé tette, hogy az itt nyomott lapok és folyóiratok (különösen a Pásztortűz) egyre több szövegképet tegyenek közzé. Irodalmi alkotáshoz, értekező prózához nem mindig társítottak a szöveggel együtt létező ~t, hanem csak az írás hangulatához találó képzőművészeti munkát. Ez a gyakorlat máig is jellemzi lapjainkat, s ilyenformán a reprodukált képek csak több-kevesebb joggal, olykor határesetet képezve tekinthetők ~nak. Ugyanakkor e képek képzőművészetünknek valóságos galériáját mutatják fel. Helyet kaptak benne a nagybányai művésztelep alkotói s olyan jeles erdélyi művészek, mint Nagy István, Szolnay Sándor, Nagy Imre, Szervátiusz Jenő, Gy. Szabó Béla, Bordi András, Nagy Albert, Mohy Sándor, Miklóssy Gábor.

A II. világháborút követően a JBA adott ki illusztrált könyveket, majd az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó folytatta tovább ezt a hagyományt. Szövegképes kiadványokat jelentetett meg magyar nyelven az Ifjúsági (később Ion Creangă) Könyvkiadó, a Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó s nem utolsósorban a nemzetiségi irodalom kiadását felelősségteljesen továbbvivő Kriterion. Műszaki szerkesztőik közül Tóth Samu, Bálint Lajos, Hlavathy Lajos és Deák Ferenc tett különösen sokat azért, hogy illusztrált köteteik magas művészi színvonalon és a legrátermettebb grafikusok foglalkoztatásával kerüljenek el az olvasóhoz. Folyóiratok szerkesztőségei is hatékony ösztönzői lettek az ~s munkának. Az Utunk, Igaz Szó, Korunk, Napsugár, Dolgozó Nő, Új Élet, Művelődés, Pionír, Jóbarát maga köré tudta gyűjteni a szövegképek készítésére kedvvel vállalkozó, sokszor még a főiskolák padjaiból jelentkező képzőművészeket. Több lap állandó grafikai szerkesztőként alkalmazott illusztrátorokat. Árkossy István, Cseh Gusztáv, Csutak Levente, Deák Ferenc, Plugor Sándor, Soó Zöld Margit, Turós László, Walter Frigyes helyezkedett el lapoknál, folyóiratoknál.

Az alkalomszerűen felkért illusztrátorok hosszú névsorából a rendszeresebben jelen levőket emeljük ki: Abodi Nagy Béla, Andrásy Zoltán, Baász Imre, Bardócz Lajos, Bene József, Feszt László, Finta Edit, Haller József, Nagy Imre, Paulovics László, Rusz Lívia, Surány Erzsébet, Gy. Szabó Béla, Tollas Júlia, Tóth László, Unipan Helga.

(M. J.)

Méhes György: Egy elhallgatott műfaj: a könyvillusztráció. Utunk 1957/43. – Vetró Artúr: Az irodalom és képzőművészet kölcsönhatása. Utunk 1966/32. – Murádin Jenő: Kerekasztal a szép könyvről. Igazság 1968. jan. 27.; uő: Az Erdélyi Szépmíves Céh illusztrátorai és illusztrációi. Könyvtári Szemle 1972/2.


Illusztrált Világ – havonta megjelenő képeslap Kolozsvárt 1926-ban. Főszerkesztője Domokos-Haraga Balázs. Rövid, aktuális és főleg szenzációs riportokat közölt gazdag képanyaggal. Állandó rovata: "Bűnügyi krónika", "Okkultizmus", "Gyermekvilág". A 4. számtól kezdve címe Érdekes Újság, főszerkesztője Ferenczy György. A lap jellege ugyanaz maradt, kevesebb képpel, viszont minden számban egy-egy elbeszélést olvashatunk Csermely Gyula, Ferenczy György tollából eredeti közlésben, Herczeg Ferenc, Krúdy Gyula, Erdős Renée, Szenes Béla tollából másodközlésben. A lap a 11. számmal megszűnt.


Illyés Elemér – *Orbán Balázs emlékezete


Illyés Géza (Sóvárad, 1883. szept. 4. – 1950. máj. 28. Dicsőszentmárton) – történész. A Marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett (1903), a Kolozsvári Református Teológián végzi tanulmányait, miközben a tudományegyetem bölcsészeti karán is hallgat előadásokat s történelem–pedagógiai tárgykörből doktorátust szerez. 1907-től haláláig Magyarkirályfalván lelkész. 1941 és 1944 között a Bethlen Kollégium akadémiai tagozatán történelmi tárgyakat adott elő.

A Küküllő-vidék levéltárainak búvárlása után 1926-tól a Református Szemle hasábjain számos adatközléssel, közéleti férfiak jellemrajzával járult hozzá az erdélyi múlt alaposabb megismeréséhez. Az Ünnepnapok II. sorozatában külön is megjelent élet- és jellemrajzai: Bethlen János (Kv. 1929); Bethlen Miklós (Kv. 1930); Gróf Mikó Imre (Kv. 1931). Eredeti kutatásokon alapuló tanulmányokat tett közzé a Református Családban Lorántffy Zsuzsannáról (1931/10, 11, 12) és Petrőczy Kata Szidóniáról (1932/4). Az Útban Bonyhai Simon Györgyről (1934/8), gróf Listius László válóperéről (1936/4) és Apafi Mihály fejedelemről (1936/10).

Önálló dolgozata: Milyenek voltak a pásztorok és a rektorok a XVII. században (Nagyenyed 1942). Az erdélyi ref. zsinatok emlékeiről és végzéseiről szóló főműve kéziratban a kolozsvári egyházkerületi levéltárban.

Mózes András: Dr. I. G. lelkipásztor élete és munkássága. Református Szemle 1980/1.


Illyés Gyula romániai kapcsolatai – a költő (1902–1983) bécsi és párizsi emigrációs éveiben kezdődnek: innen kapcsolódik be Szántó György aradi Periszkopjába 1925 júniusában, nemcsak verssel (Kronstadti pályaudvar), hanem a szürrealizmusról szóló tanulmánnyal is. Korai szereplése Gaál Gábor Korunkjában is forradalmi múltjához kapcsolódik: 1928-ban A köztársaság jövője címen recenzált francia cikkgyűjteményből a kommunisták véleményét hiányolja; Vallási újjáéledés (1929) címmel tanulmányt közöl a materializmus társadalmi feltételezettségéről; méltatja Berda József (A líra él, 1930) és a kommunista emigráns Hidas Antal verseit (Egy proletár-költő, 1930).

Első verseskötetéről, az új hangot hozó Nehéz földről (1928) nemcsak a Nyugat (Németh László) ír elismeréssel, hanem a Korunk is: Gaál Gábor cikke csupa lelkes felkiáltójel, a költőt Berzsenyi–Vörösmarty–Ady vonulatba állítja, s versei között néhány olyat talál, mely "az idő kapuira való"; egyértelmű végkövetkeztetése is: "Ma ez a költő!" E véleményének megfelelően, amikor először közöl verset a Korunkban, 1932 decemberében József Attila Invokáció c. verse mellett Illyés Hősökről beszélek c. elbeszélő költeményét választja nyitányul; ez a nyílt forradalmi kihívás, harchirdetés a Korunk kiadásában önálló füzetben is megjelent (1933). Illyés az Erdélyi Helikonnak is munkatársa: 1930 januárjában Kuncz Aladár szólaltatja meg a "Fiatal magyarok" ankétban, 1932 és 1934 között pedig tizenegy verse jelenik meg a folyóiratban, köztük olyan jelentős mű, mint a Nem szabadulhatsz, amely a népből jött értelmiségi feloldhatatlan elkötelezettségének kulcsverse (végleges címe: Nem menekülhetsz).

Az 1936-ban megjelent Puszták népe, a XX. századi magyar prózának ez az alapműve, amely azóta is a szociográfiai hűségű valóságláttatás és a szépirodalmi ábrázolás kitűnő ötvözetének példája, tagadhatatlanul hatással volt a romániai magyar irodalomra (1957-ben románul is kiadták Emil Giurgiuca fordításában). Megjelenésekor a Korunk szerkesztője – Féja Géza, Veres Péter és Remenyik Zsigmond hasonlóan önéletrajzi-vallomásos műveivel együtt – a korabeli törekvésekkel, így a Gusti-féle román szociológiai iskolával vetette össze (Korunk 1937/5). Hasonló visszhangot váltott ki Illyés Petőfi c. könyvméretű költői esszéje is (1937/4).

Mint a Nyugat társszerkesztője Babits mellett, majd mesterének halála után a Magyar Csillag szerkesztője 1944 áprilisáig, a német megszállásig, Illyés rendszeresen közölte Erdélyből Asztalos István, Bartalis János, Jékely Zoltán, Nagy István, Tamási Áron írásait, de szerepelt hasábjain Horváth István, Létay Lajos, Szemlér Ferenc és Szentimrei Jenő is. A román–magyar testvériséget szolgálta 1946 és 1948 között mint a Válasznak, a népi írók folyóiratának szerkesztője.

Versei, prózai és drámai alkotásai, esszéi közül jó néhány romániai kiadásban is megjelent középiskolai tankönyvekben, antológiákban (Föld, csillag I. 1970; Nagy tél után, 1974) és önálló kötetekben: Honfoglalók között. Riportsorozat a dunántúli földosztásról (Kv. 1945); Illyés Gyula legszebb versei (1966); Világszerzés (versek, 1969); Puszták népe (1972); Petőfi Sándor (1972); Fáklyaláng (színmű, 1973). Ez a Fáklyaláng Kovács Györggyel a főszerepben a marosvásárhelyi Székely Színház egyik legnagyobb sikere volt az 50-es években; a Kegyenc Kolozsvárt 1969-ben került bemutatásra, s a Dupla vagy semmi a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház előadásában (1975) váltott ki országos elismerést.

Mint műfordító, Illyés a világlíra számos remekét ültette át magyarra, köztük van a legismertebb román népballada, a Mioriţa (Bárányka), a Korbea c. betyárballada, Coşbuc és Arghezi több költeménye (például a Testamentum). Egyik román fordítója, A. E. Baconsky Illyés népiségét az Argheziével és Jeszenyinével rokonította. Verseinek román kötete Szemlér Ferenc válogatásában Poetul şi porumbelul címmel jelent meg Constantin Olariu fordításában (1977).

Születésének 70. évfordulóján román és romániai magyar írók közösen vonultak fel a költő üdvözlésére; az Igaz Szó 1972/10-es számában ez alkalomból megjelent méltatásokat és megemlékezéseket Virgil Teodorescu testvéri üdvözlete nyitotta meg; Sütő András, Lászlóffy Aladár, Veronica Porumbacu, Szemlér Ferenc, Deák Tamás, Panek Zoltán, Aurel Rău, Jordáky Lajos, Romulus Guga, Constantin Olariu és László Gerő írásai mellett Tamási Áron egy kéziratban megmaradt naplórészlete is (Illyés Gyulával Erdélyben) szerepel.

A költő születésének 80. évfordulója alkalmából jelent meg Izsák József Illyés-monográfiájának első része Illyés Gyula költői világképe címmel (Bp. 1982).

(K. L.)

Gaál Gábor: Egy költő szól. Korunk 1929/3; uő: Szálló egek alatt. Korunk 1935/10; uő: A mai magyar szociográfia és az irodalom. Korunk 1937/5. Mindhárom újraközölve Válogatott írások I. 1964. 295–96, 569–72, 607–13. – Szerb Antal: I. Gy.: Oroszország. Erdélyi Helikon 1934/10. – Szemlér Ferenc: I. Gy.: Petőfi. Erdélyi Helikon 1937/2; uő: I. Gy. és a román költészet. Igaz Szó 1972/10. – Kemény Gábor: I. Gy. Petőfi könyve. Korunk 1937/4. – Gálfalvi Zsolt: I. Gy.: Kézfogások. Utunk 1957/3; uő: Felelős költő a törékeny világban. A Hét 1982/45. – Kántor Lajos: I. Gy. – vagy a cselekvés költészete. Korunk 1969/4; újraközölve Alapozás. 1970. 238–52.; uő: Katedrálisok kora. A Fáklyaláng romániai kiadásában, 1973. 97–102.; újraközölve Korváltás. 1979. 293–97. – Mikó Imre: I. Gy. és a Puszták népe. A romániai kiadás előszava, 1972. 5–23. – Jordáky Lajos: A költő és a régi Korunk. Igaz Szó 1972/10. – Illyés Gyula: Gaál Gábor madártávlatból. Korunk Évkönyv 1976. – Balogh Edgár: Köszönet a szomszédból. Kortárs, Bp. 1982/11. – Bodor Pál: A méltóság önismerete. Népszabadság, Bp. 1983. ápr. 22. – Izsák József: A győztes játékos. Élet és Irodalom, Bp. 1983/16. – Szász János: Lehullt egy csillag. A Hét 1983/17. – Király László: In memoriam I. Gy. Utunk 1983/17. – Hajdu Győző: Kháron ladikján. Igaz Szó 1983/5.

ÁVDolg: Szabó László: A parasztság életének ábrázolása I. Gy. felszabadulás előtti műveiben. 1953. – T. Balogh Eszter: Műfaji problémák I. prózájában. 1972.


Illyés József – *sportirodalom


Illyés Kinga – *előadóművészet


Imecs Julianna (Kolozsvár, 1949. aug. 31.) – műszaki fordító, ~ Márton lánya. Szülővárosa zenei líceumában érettségizett (1968), főiskolai tanulmányait a Kolozsvári Politechnikai Intézet építészmérnöki karán végezte (1975). A Vegyipari Építkezési Tröszt marosvásárhelyi, majd kolozsvári munkatelepén dolgozott, 1979-től a kolozsvári Nemfémes Anyagokat Kutató és Tervező Intézet munkatársa. Magyarra fordította V. Măciucă és M. Bîrzescu tankönyvét az építőipari líceumok IX. osztálya számára Építő- és szerelőipari anyagok címmel (1981).


Imecs Mária (Kolozsvár, 1921) – *műszaki irodalom


Imecs Mária (Kolozsvár, 1948. febr. 17.) – műszaki fordító és szakíró. ~ Márton és ~ Mária leánya, ~ Julianna testvére. Szülővárosa 11. (ma 3.) számú középiskolájában érettségizett (1965), mint évfolyamelső szerzett villamosmérnöki oklevelet a Kolozsvári Politechnikai Intézetben (1970). Pályáját mint kutatómérnök Bukarestben kezdte, majd a kolozsvári Tehnofrig Gépgyár tervezőmérnöke, 1975-től tanársegéd, 1978-tól adjunktus a Kolozsvári Politechnikai Intézet elektrotechnikai karán.

Kutatási tárgyköre a teljesítményelektronika, a villamos gépek tranziens folyamatai, a villamos léptetőmotorok és a mikroprocesszorok alkalmazásai. Az élelmiszeripar számos területén használt gépek és gépsorok (folytonos dagasztó gépcsoport, emeletes szalagos kenyérsütő kemence, vákuumos húsdaráló gép, gépesített zsemlye- és kiflivonal) tervezője; több találmányát szabadalmazták (sztatikus konverterrel táplált aszinkronmotorok szabályozási rendszerének mikroszámítógépes vezérlése, ugyanez szinkronmotorokkal, 1977).

Társszerzőkkel írt román nyelvű dolgozatai a Kolozsvári Politechnikai Intézet és a Brassói Egyetem tudományos közlönyeiben jelentek meg (1977–78). Kelemen Árpáddal közösen írt angol nyelvű tanulmányait egy-egy genfi (Seminar on Computer Aided Design 1979) és stuttgarti (Preprints Eurocon 1980) kiadvány, valamint a III. Nemzetközi Automatikai Konferencia (1979) és a II. Országos Hajtástechnikai Konferencia (1980) antológiája közölte. Magyar nyelvű szakdolgozatával (Villamos gépek, 1982) Budapesten, angol nyelvűekkel Stuttgartban (1980), Zürichben (1983) és Lausanne-ban (1983) nemzetközi konferenciákon szerepelt.

Fordításában jelent meg románul Kovács K. Pál Kossuth-díjas akadémikus Villamos gépek tranziens folyamatai (Bp. 1970) c. munkája átdolgozva és kiegészítve Analiza regimurilor tranzitorii ale maşinilor electrice címmel, Kelemen Árpád társszerzésében (Buk. 1980). Simon Elek mellett mint szerkesztő és egyeztető részt vett a magyar iskolák számára román nyelvből fordított Hajtástechnika és automatizálás c. XII. osztályos tankönyv (1979, 1981) elkészítésében.

Munkái (társszerzőkkel): Mutatoare (1978); Mutatoare. Aplicaţii (1980); Mutatoare şi Electronica industrială (főiskolai jegyzet, Kv. 1981): Electronică de putere (1983).


Imecs Márton (Segesvár, 1909. máj. 20. – 1984. aug. 22. Kolozsvár) – műszaki szakíró. ~ Mária (1921) férje, ~ Mária (1948) és ~ Julianna apja. A Székelykeresztúri Unitárius Főgimnáziumban érettségizett (1927), a kolozsvári egyetemen matematika–fizika szakos tanári képesítést szerzett (1931). A Kolozsvári Református Kollégium tanára, majd a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elvégzésével (1944) építészmérnöki pályára lép. 1944-től 1949-ig a kolozsvári Dermata Bőr- és Cipőgyár mérnöke, közben az 1947-ben Kolozsvárt létesített Almérnöki Intézet magyar tagozatán matematikát tanít. 1949-től 1958-ig a kolozsvári Mechanikai Intézet (később Politechnikai Intézet) tanára; előadásai az ábrázoló mértan, analitikai és differenciálgeometria, szerszámgép-alapozás, szilárdságtan és alkalmazott matematika tárgykörébe tartoznak. 1958-tól nyugalomba vonulásáig (1971) a kolozsvári Tehnofrig Gépgyár főtervező-építészmérnöke.

Jelentősebb tervezése a Flacăra Készruhagyár épülete (1949) s a Tehnofrig Gépgyár általános teleprendezése, műhelyei, laboratóriumi és géptervező termei, darupályái, főbejárati épülete. Tudományos írása a csepptartály méretezéseiről a Kolozsvári Politechnikai Intézet kiadványában jelent meg (Lucrări ştiinţifice, Kv. 1959). Több magyar nyelvű szakmunkája, köztük a Matematika c. előadás-gyűjteménye kéziratban.


Imets Béla, Tusnádi Imets, T. Imets (Gyergyószentmiklós, 1896 – 1944, Balatonfüred) – szerkesztő, író. Középiskolát Marosvásárhelyen végzett, az I. világháborúból rokkantként került haza. Banktisztviselő, a szülővárosában megjelenő Székely Szó szerkesztője (1924–25), majd ugyanitt a Gyergyói Újság szerkesztője (1926–27), e lapokban jelennek meg versei és elbeszélései. Havasalji csokrosrózsa c. realista kisregényében (Gyergyószentmiklós 1923) a székely nép szociális viszonyairól fest balladaszerű képet, Muskátaszál és veres cserep címmel székely balladát dolgoz fel (Gyergyószentmiklós 1927).

Reményik Sándor: T. I. B.: Havasalji csokrosrózsa. Pásztortűz 1923/30. – Márkos Albert: T. I. B.: Havasalji csokrosrózsa. Erdélyi Irodalmi Szemle 1924/5.


Imets Dénes (Tusnádújfalu, 1929. aug. 18.) – népzenekutató, drámaíró. Középiskolát Csíkszeredában végzett (1949), Szászrégenben tanítói oklevelet (1954), a kolozsvári zenei főiskolán zenetanári képesítést (1964) szerzett. Újtusnádon, Csíkszentsimonban, Csíkszentimrén tanító (1949–60), Csíkszeredában rajoni főkönyvtáros (1960–62), majd ugyanitt a Matematika–Fizika Líceum, 1980-tól a 12. számú iskola zenetanára.

Népzenekutatásai eredményeként szövegkönyveket, verses-zenés összeállításokat készített; kászoni, tusnádi és csíkszentimrei népdalgyűjteményeiből részleteket mutatott be a Hargita. Bartók és Kodály nyomában Csíkban c. tanulmánya az Árkos 1971 c. kiadványban (Sepsiszentgyörgy 1972), Csíki fonó c. feldolgozása a Művelődésben (1972/1), Kádár Kata c. szövegkönyve ifjúsági együttesek részére a Napsugár mellékleteként (1973/9) jelent meg. A XVIII. század székely társadalmának problémáiból, a madéfalvi veszedelem eseményeiből ihletődött Veszedelem c. történelmi drámáját 1979 decemberében mutatta be a Csíkszeredai Népszínház. Menasági lakodalom címen népi művészcsoportok számára szövegkönyvet, Lakodalmas címen a Hargita Dal- és Táncegyüttes számára verses-zenés összeállítást készített.

Önálló kötete: "Repülj, madár, repülj..." (menasági népdalok és balladák gyűjteménye Imets László borítólapjával és metszeteivel, Csíkszereda 1970).


Imets Izra Károly – *Székelyföld


Imets László (Csíkszereda, 1934. márc. 13.) – képzőművész. A csíkszeredai Műszaki Középiskolában érettségizett (1952). A faiparban, majd feketekerámia-műhelyben dolgozott, a Hargita megyei Néptanács Helységrendezési Osztályának technikusa. A kezdeti rajztanulmányok és festészet után 1966-tól fametszéssel foglalkozik. 1967-től hazai tárlatokon és egyéni kiállításokon, exlibriseivel külföldi kiállításokon is részt vett. Metszeteit közölte az Utunk, Vörös Lobogó, Szabad Szó, Előre, Ifjúmunkás, Művelődés, Hargita, Vörös Zászló.

Irodalmi portrét, fametszetet készített Petőfiről, Benedek Elekről, Bartók Béláról, Kőrösi Csoma Sándorról, Bethlen Gáborról. Illusztrálta Ady Most már megállhatok c. versét, Imets Dénes "Repülj, madár, repülj..." (1970), Kövesdi Kiss Ferenc Reménység-dajkálók (1977), valamint Domokos Pál Péter Bartók Béla kapcsolata a moldvai csángó-magyarokkal (Bp. 1981) c. könyvét.


Implon Irén (Nagyvárad, 1927. okt. 9.) – újságíró, szerkesztő. Szülővárosában az Állami Líceumban érettségizett (1945), a Bolyai Tudományegyetemen magyar irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1951). A Fáklya irodalmi titkára, ill. riportere (1952–57), a Tanügyi Újság nagyváradi tudósítója (1958–60), középiskolai tanár Nagyváradon (1960–66), majd újra a Fáklya szerkesztője, 1968-tól főmunkatársa; a lap "Látóhatár" c. művelődési rovatát vezeti több mint másfél évtized óta, irányító szerepet vállalva a város és Bihar megye szellemi életében. Írásai itt s a Bihari Napló, Tanügyi Újság, Új Élet, Utunk, Művelődés hasábjain jelennek meg. Élményanyaga a szülőföld, helytörténeti riportjai lírai hangvételűek. Álneve Bihari Anna, Bihari Ilona.

Imre Andor – *sportirodalom

Imre Aladár – *Munkásélet


Imre Lajos (Hódmezővásárhely, 1888. nov. 4. – 1974. márc. 8. Kolozsvár) – pedagógiai író, szerkesztő. Id. ~ Lajos irodalomtörténész fia. Középiskolai tanulmányait szülőhelyén végezte, Kolozsvárt teológus és egyetemi hallgató (1906–10), tanulmányait a skóciai aberdeeni és a heidelbergi egyetemen folytatta. 1913-ban Kolozsvárt a neveléstudományok doktorává avatták. Marosvásárhelyt, majd Kolozsvárt hitoktató, később lelkész Kolozskarán. 1921-től 1948-ig Kolozsvárt a gyakorlati teológia professzora, közben (1945–47) a Bolyai Tudományegyetem pedagógiai tanszékének professzora is.

Az *Ifjú Erdély főmunkatársa (1930–40), *Az Út havi folyóiratot szerkeszti (1923–44), közben 1928-ban szerkesztője *A magyar Ifjúság Könyvtára sorozatnak is. Központi témája a falu közművelődése, az ifjúságnevelés mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban. Pedagógiai szakmunkássága a Schneller István-féle kolozsvári pedagógiai iskolához – a személyiség pedagógiájához – kapcsolódik; román–magyar kulturális közeledést szorgalmazó nézetei Balázs Sándor szerint egybecsengtek Tavaszy Sándor optimista kisebbségbemutatásával, s a két világháború közti korszakban nagy hatással voltak az ifjúságra egy erkölcsileg megalapozott erdélyi magyar kisebbségtudat értelmében. Ez a humánum uralkodik nevelésügyi írásaiban. Jelentősebb írásait a Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Erdélyi Múzeum, Kiáltó Szó, Református Szemle, Szellem és Élet közölte.

Pedagógiai tárgyú munkái: A falu kultúrája (Kv. 1914); Vezérfonal az ifjúság gondozására (Bp. 1920); A falu művelődése (Kv. 1922); A modern nevelési rendszerek kritikája (Kv. 1928); Ifjúsági játékok könyve (Kv. 1928); Az ifjúság válsága (Nb. 1930); A protestantizmus és a proletariátus (Kv. 1932); A falunevelés irányelvei (ETF 59, Kv. 1933); A közművelődés mint társadalmi feladat (ETF 118, Kv. 1940); A népnevelés mint pedagógiai feladat (Szellem és Élet Könyvtára, új sorozat 27, Kv. 1942).

Tavaszy Sándor: I. L: Vezérfonal az ifjúság gondozására. Pásztortűz 1923/6. – Dr. Dávid Gyula: I. L. Református Szemle 1973/5–6. – Balázs Sándor: Tavaszy Sándor filozófiája. 1982. 124.


Imre Lajos (Litke, 1900. márc. 21. – 1974. szept. 22. Debrecen) – kémiai szakíró. Tanulmányait Budapesten végezte. 1928 és 1930 között Berlinben ösztöndíjas, a később Nobel-díjas O. Hahn laboratóriumában dolgozik. 1940-től a kolozsvári egyetemen tanár, 1944 és 1948 között a Bolyai Tudományegyetemen tanít, 1950-től Debrecenben folytatja munkáját. A radioizotópos nyomjelzéssel, határfelületek fizikai kémiájával foglalkozó dolgozatai magyar, német, angol nyelven jelentek meg. Az *Acta Bolyaiana matematikai és természettudományi sorozatának egyik szerkesztője.

Romániában megjelent munkái: Anyag és kultúra (Kv. 1946); Sugárzó atommagok (a Dermata-művek gépész- és vegyészkörének támogatásával, a Bolyai Tudományegyetem kiadásában, Kv. 1946); Bevezetés az általános kémiába (Kv. 1948).

I. Mádi: L. I. Acta Universitatis Debrecenensis. 1974. 125–33.


Imre Sándor (Nagyvárad, 1891. dec. 26. – 1944 körül) – dramaturg, műfordító, író, színháztörténész. Budapesten érettségizett, ugyanott készült jogi pályára, de már egyetemi évei alatt esztétikai tanulmányokat is folytatott, a színházművészet elmélete és gyakorlata foglalkoztatta. 1923-tól a kolozsvári Magyar Színház dramaturg-rendezője. A romániai magyar drámairodalom fejlődésében jelentős 1923-as és 1924-es Janovics-féle pályázatok lebonyolításában vett részt, az elüzletiesedett színházzal szemben az erdélyi magyar színház sajátos hivatásáért, a modern színházi formanyelv érvényesítéséért küzdött.

Novellákat, verseket, esztétikai cikkeket írt, a Keleti Újság színikritikusa volt (1922–23). Kötete jelent meg Dr. Janovics Jenő és a színház c. alatt (Kv. 1922), majd összeállította a Dr. Janovics Jenő harmincéves színészi és huszonkét éves igazgatói jubileuma c. emlékalbumot, benne Janovicsról írt színháztörténeti tanulmányával (Nv. 1924). A nagyváradi Szigligeti Színház számára színdarabbá dolgozta át Tabéry Géza Szarvasbika c. regényét, színpadra alkalmazta Schnitzler Arthur Reigen (bemutatás 1921-ben Körtánc címmel), lefordította Strindberg Kísértetek szonátája és Wedekind Pandóra szelencéje c. művét. A szatmári *Revü hetilap (1932–33) munkatársa. Ismeretlen helyen halt meg mint munkaszolgálatos a II. világháborúban.

Önálló munkái: Mint az új bor (színjáték, bemutatta a Fővárosi Operett Színház, Bp. 1927); Színház (esztétikai tanulmányok és szabadegyetemi előadások gyűjteménye, Nv. 1939).


Imreh Barna (Angyalos, 1908. jún. 20. – 1982. márc. 15. Sepsiszentgyörgy) – író, helytörténész, néprajzi író. Tanulmányait szülőfalujában és a Székely Mikó Kollégiumban végezte (1926), teológiai tanulmányokat folytatott Kolozsvárt, Budapesten, Halléban, Königsbergben és Brüsszelben, ahol bölcsészdoktori címet szerzett. 1933-tól ref. lelkipásztor Brassóban, Mezőbándon s újra Brassóban. 1974 óta nyugdíjasként Sepsiszentgyörgyön élt.

Első írása a marosvásárhelyi Vadász Újságban jelent meg (1927), itt s a kolozsvári Ellenzékben közölte elbeszéléseit, vadásztörténeteit, tárcacikkeit. Írásai jelentek meg az Erdélyi Múzeum, Református Szemle, Ifjú Erdély, Keresztény Magvető, majd a Korunk, A Hét, Művelődés, Aluta hasábjain, valamint a Megyei Tükör napilapban. A debreceni Magyar Népnyelv munkatársa volt.

Fontosabb tanulmányai: Mezőbánd helynevei (ETF 138, Kv. 1942); Küküllő-, Maros- és Nyárád-vidéki helynevek a XVIXIX. századból (Dolgozatok a Ferenc József Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetéből 10. 1943); Az alsórákosi "sereg" (Népismereti Dolgozatok 1978); Sepsiszentgyörgy helynevei (Kisgyörgy Zoltánnal és Győrbíró Pállal, Aluta 1980); Ókori "tankakadályok"? (A "Kakasborozdák" rejtélye. A Hét 1981/19). Elkészítette Alsórákos falumonográfiáját, ennek földtani és turisztikai része megjelent az Aluta XII–XIII. kötetében (1981).

Írói álnevei: Tikósy, Módy Pál.

Ferenczi Géza–Ferenczi István: A "Kakasborozdák" rejtélyéhez. A Hét 1982/19.


Imreh István (Sepsiszentkirály, 1919. szept. 12.) – történetíró, szociológus. Ifj. ~ István apja. Középiskoláit Kolozsvárt és Brassóban végezte, a főiskolát a kolozsvári magyar egyetem közgazdasági karán (1940–44); ugyanitt doktorált gazdaságtörténetből (1944). Előbb vezető közgazdászként a kolozsvári Victoria szövetkezetben dolgozott, de már 1945 végétől az ETI munkatársa az intézmény megszűnéséig (1947). A Bolyai Tudományegyetem előadótanárává nevezték ki (1948); előbb a jog- és közgazdaság-tudományi karon tevékenykedett, majd 1950-től a történelem szakon, a két kolozsvári egyetem egyesítése (1959) óta a Babeş–Bolyai Egyetemen az egyetemes legújabb kor történetének előadója nyugalomba vonulásáig (1983). Közben a kolozsvári Történeti Intézet munkatársa (1949–54) és az EME történeti levéltárának megbízott igazgatója (1950–53). A Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta (1977).

Első írása a kolozsvári Március c. főiskolás lapban jelent meg 1943-ban.

Szaktanulmányait magyarul a Társadalomtudomány, Társadalomtudomány és Politika, Irodalmi Almanach, Korunk, Agrártörténeti Szemle (Bp.), Acta Universitatis Debrecenensis, Aluta, Igaz Szó, A Hét, Új Élet, Művelődés, románul a Studii, Studia, Anuarul Institutului de Istorie din Cluj, Acta Musei Napocensis, Terra Nostra, Napoca Universitară, németül a Forschungen zur Volks und Landeskunde közli. Népszerűsítő cikkei és ismertetései a Március, Székelység, Utunk, Falvak Népe, Falvak Dolgozó Népe, Igazság, Előre, Tribuna, Făclia, Új Idő, Brassói Lapok, Hargita, Vörös Lobogó, Megyei Tükör hasábjain találhatók. Társszerzője a Szülőföldünk (Sepsiszentgyörgy 1944) és Tanulmányok az erdélyi kapitalizmus kezdeteiről (1956) c. köteteknek. Hozzájárult több országos vállalkozásból született történeti szintézishez, így munkatársa az Istoria României III. kötetének (1964) és a magyarul Erdély története c. alatt megjelent műnek (1964), egyik szerkesztője a Történeti kronológia (1976) jelenkori részének. A szabófalvi Szeszka Erdős Péterrel együttműködve először adott hírt moldvai csángók jogszokásairól a Népismereti dolgozatok 1978 c. gyűjteményes kötetben.

Érdeklődésének középpontjában Erdélynek a feudalizmusból a kapitalizmusba vezető időszaka áll. Azon belül a székelység története foglalkoztatja, annak gazdasági, társadalmi és politikai vetülete. Tanulmányaiban és cikkeiben vizsgálta a székely falu mezőgazdasági fejlődését, állattartását, szőlőművelését, társadalmi rétegződését, a falu belső rendjét. Állandó témája a székely szabadparaszti tömegek harca a feudalizálódás ellen, majd Háromszék 1848-as önvédelmi harca.

Az agrártörténet-írás új útjait keresve már 1947-ben rámutatott a székely falutörvények jelentőségére, 1956-ban bemutatta a majorsági gazdálkodást a Székelyföldön a feudalizmus bomlása idején, feldolgozta jegyzőkönyvek, katonalevelek, naplók, számadások alapján az eredeti paraszti írásbeliséget (Korunk 1960/7, 1964/7), s a Kriterion *fehér könyvek sorozatában megjelentette a székely faluközösségi határozatok dokumentumgyűjteményét (1973). E jelentős mű a székely falu egyediségét vizsgálja, azét a faluét, amely zártságával és a társadalmi rend jellegénél fogva sajátos életformának volt a hordozója. A XVIII–XIX. század időszakából ilyen munkával, mely az ősi székely faluközösség és a falu belső rendje tükörképét nyújtja, eddig nem rendelkeztünk. "Lapjain – írja a szerző bevezetésében – egy elsüllyedt, a múltba veszett, de a székelyekben és tágabban Kelet-Európa népeiben mind a mai napiglan élő világról vallatjuk forrásainkat: a falujegyzőkönyveket. Cselekedjük ezt annak a történetkutatói szemléletmódnak az elkötelezettjeként, amely a néptörténetben az önismeret forrását látja, és fő feladatul írja elő a dolgosként jellemzett szürke hétköznapok társadalmi valóságának feltárását."

Már mint az 1943-as bálványosváraljai *falukutatás résztvevője tudományos szinten foglalkozott a társadalomrajzzal. A Változó valóság c. szociográfiai tanulmánykötet (1978) szerkesztésével hidat teremtett a valóságkutató idősebb és újabb nemzedékek között, s ebben a szerepben rendezte sajtó alá Az önismeret útján c. alatt (1980) egyetemi tanítómestere, a szociológus és falukutató Venczel József válogatott írásait. A marxista társadalomtudomány szintjén sürgeti és szolgálja az esedékes romániai magyar *helytörténet művelését. Bemutatja Rajka Pétert, az első kolozsvári gépgyártót (Korunk 1958/10–11); a Kelemen-emlékkönyvben (1957), az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. gyűjteményes kötetben (1974), a folyóiratokban, lapokban is új s újabb adatokkal gazdagítja az ágyúöntő Gábor Áron szabadságharcos képét.

A történeti statisztika köréből előbb Csetri Elekkel közösen írt román nyelvű tanulmányt Erdély társadalomfejlődéséről 1848 előtt, ez később magyarul önálló kötetben jelent meg Erdély változó társadalma 1767–1821 címmel (1980), majd Pataki Józseffel együtt közölt hasonló tárgykörű tanulmányt a székely falu gazdasági-társadalmi szerkezetéről a XVI. század végén és a XVII. század elején a Székely felkelés 1595–1596. c. tanulmánygyűjteményben (1979).

A román–magyar közös múlt tárgykörébe vág több Bălcescuval foglalkozó tanulmánya. A Román–Magyar Történeti Vegyesbizottság II. ülésszakán Ştefan Pascuval és Kovács Józseffel közösen referátumot mutatott be a közép- és kelet-európai államok agrárpolitikájáról a felvilágosodott abszolutizmus korában (román nyelvű megjelenés 1977-ben).

Eddigi munkásságának mintegy summáját találjuk az Erdélyi hétköznapok 1750–1850 c. kötetében (1979): figyelme középpontjában itt "a székely székbeli magyarság" újabbkori története áll. A kötet román kiadását Ştefan Ştefănescu, a N. Iorga Történettudományi Intézet igazgatója vezette be.

Önálló munkái: Székely falutörvények (Bolyai Tudományegyetem és ETI kiadása, Kv. 1947); Despre începuturile industriei capitaliste din Transilvania în prima jumătate a secolului XIX-lea (1955); Majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején. Adatok a XVIII. század végi és a XIX. század eleji székelyföldi nagybirtok gazdálkodásáról és a paraszti földek kisajátításáról (1956); Újkori egyetemes történeti előadások. 1870–1918 (egyetemi jegyzet, Kv. 1958); A rendtartó székely falu. Faluközösségi határozatok a feudalizmus utolsó évszázadából (1973); Erdélyi hétköznapok 1750–1850. Társadalom- és gazdaságtörténeti írások a bomló feudalizmus időszakáról (1979); Erdély változó társadalma 1767–1821 (Csetri Elekkel közösen, 1980); Viaţa cotidiană la secui 1750–1850 (fordította Gelu Păteanu, Florica Perian, Papp Ferenc. Előszót írt Şt. Ştefănescu, 1982); A törvényhozó székely falu. I. A székely falutörvények világa. II. Székely falutörvények, rendtartások. 1581–1847. III. Jegyzetek. Lektorálta Jakó Zsigmond (1983).

(Cs. E.)

Bodor András–Jakó Zsigmond: Történetkutatás a "Bolyai" egyetemen. Utunk 1956/27. – Bözödi György: A székely úrbéresek és a székely örökségföld kérdése. Hozzászólás I. I. könyvéhez. Igaz Szó 1956/9. – Imreh István: Válasz Bözödi Györgynek. Igaz Szó 1956/11. – Pataki József: Eredmények és feladatok a székelyek történeti múltjának feltárásában. Korunk 1957/2. – Kovács Erzsébet: Hogyan dolgozik a parasztság történetének kutatója? Előre 1972. máj. 4. – Benkő Samu: Falusi írástudók vallomása a székelység múltjáról. Utunk 1974/6. – Tófalvi Zoltán: A székely falu történetének kutatója. A Hét Évkönyve 1978. – Horváth Sz. István: Változó valóság. Utunk 1979/46. – Beke György: Regéktől a valóságig. Beszélgetés a hatvanéves I. I.-nal. A Hét 1980/5. – Csetri Elek: "Az alkotás legnyugodtabb évei" küszöbén. Korunk 1980/3. – Egyed Ákos: Korszerű gazdaság- és társadalomtörténet. Utunk 1980/13. – Magyari András: Régi hétköznapok valósága. Előre 1980. ápr. 23. – Nagy Béla: Korok és modellek. Beszélgetés I. I. történésszel. Fáklya 1980. júl. 11. – Messzer László: Történelmi statisztika. Előre 1981. jan. 21. – Páll Árpád: I. I.-nál. Új Élet 1982/21. – Ştefan Ştefănescu: A sajátosság általános értéke. Előszó I. I. Viaţa cotidiană la secui 1750–1850 c. kötetéhez. A Hét 1982/44.

ASZT: I. I. Bethlen Gáborról. LM 2681.


Imreh István, Imreh Sz. (Kolozsvár, 1945. júl. 9.) – biológus, genetikus. Id. ~ István fia. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a 11. számú Líceumban (ma 3. számú Matematika–Fizika Líceum) végezte (1963), a Babeş–Bolyai Egyetem biológiai karán, az állattani kutatói szakon szerzett oklevelet (1968). Diplomadolgozatát a Meleg-Szamos rovarlárváinak dinamikájáról (1968), doktori dolgozatát Lazányi Endre irányítása alatt a sugárhatásra jelentkező kromoszómatörési és újraegyesülési folyamatok sugárvédő és sugárérzékenyítő anyagokkal való befolyásolhatóságáról (1973) írta. 1968-tól a kolozsvári Megyei Klinika Nukleáris Orvostani Laboratóriumában biológus, 1976-tól megszervezi és főbiológusként vezeti a klinika sugárgenetikai laboratóriumát. Egy évet (1974–75) UNESCO–UNDP ösztöndíjjal az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában dolgozott. Szaktanulmányai a hazai Clujul Medical, Orvosi Szemle, Contribuţii Româneşti în Radiobiologie, Radiologia, Revue Roumaine Physiologic, valamint a berlini Studia Biophisica, a stuttgarti Nuclear-Medizin, a budapesti Acta Biologica Academiae Scientiarum Hungaricae hasábjain s különféle konferenciák kiadványaiban jelennek meg.

Fontosabb kutatási eredményei: anafázisteszt kidolgozása növényi kromoszómamutációk vizsgálatára, emlőssejtek fúziója és a szomatikus hibridsejtek kromoszómaanalízisének finomítása, orvosi, szakmai és baleseti sugárterhelés kromoszomális vizsgálatának romániai bevezetése. Tagja az RSZK Biológiai Társaságának és Orvostudományi Társaságának, az Európai Radiobiológiai Társaságnak (ESRB) és 1979-től elnökségi tagja az Európai Környezet-Mutagenezis Társaságnak (EEMS). Ismeretterjesztő cikkeit magyar nyelven a Korunk, Igazság, Előre, A Hét, TETT és Művelődés közli. A Román Televízió magyar adásában A sugárgenetikai laboratórium vendégei c. tudományos sorozat szerkesztője.

Bodó Barna: A sugárgenetikus. Ifjúmunkás 1978. febr. 19. – Cseke Péter: Azzá váltunk-e, akivé akartunk? Egy biológus nemzedék indulásáról. Korunk 1979/7–8. – Márki Zoltán: Sejtek és sugarak. Előre 1982. máj. 9.


Imreh József (Kolozsvár, 1924. szept. 11.) – geológus szakíró. Szülővárosában érettségizett (1942), itt végezte egyetemi tanulmányait (1950), Iaşi-ban doktorált ásványtanból. Pályáját a Bolyai Tudományegyetemen kezdte, a Babeş–Bolyai Egyetem geológiai tanszékének előadótanára. Első írása 1957-ben a budapesti Földtani Közlönyben jelent meg. Szakcikkeit hazai (bukaresti, kolozsvári) és külföldi (bécsi, budapesti, római, strasbourgi, stuttgarti) geológiai szakfolyóiratok közlik, ismeretterjesztő írásaival az Igazságban jelentkezett.

Tudományos tevékenysége a kristály- és ásványtan mellett a geokémia területére is kiterjed, főleg az Erdélyi-medence üledékeiben előforduló cölesztin kristályok kérdése foglalkoztatja. Egyéni eredménye három új statisztikai érték (D, T, S) bevezetése a kristálytani vizsgálatokba; Piet Hartman holland professzor egy Moszkvában tartott kristálytani konferencián hívta fel rá a figyelmet. Eredményeket ért el a stroncium geokémiai vizsgálata során is; 1970–71-ben egy NSZK-beli szakintézetben volt vendégkutató.

Kristálytani tankönyvét román nyelven adták ki (1966). A magyar nyelvű Geológiai kislexikon (1983) társszerzője.

Nádas Ferenc: Merre tart a korszerű ásványtani kutatás? Igazság 1981. dec. 4.


Imreh Lajos (Sepsikőröspatak, 1917. ápr. 18.) – pedagógus. Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban végezte (1937), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom, egyetemes történelem szakos tanári diplomát (1948). Előbb Kolozsvárt, majd 1948-tól Tordán középiskolai tanár, 1954-ig iskolaigazgató, 1973-ban nyugalomba vonult. A Tanügyi Újság, Művelődés, Munkásélet, Falvak Dolgozó Népe, Igazság közölte írásait. Összegyűjtötte édesapja, id. ~ Lajos székely tréfamester 372 humoros történetét. A *Jósika Miklós Irodalmi Kör egyik vezetője.

Vöő Gabriella: Kutya jár a kertben. TETT 1980/3.


Incze Andor (Kolozsvár, 1911. febr. 25. – 1986. jan. 9. Kolozsvár) – földrajzi szakíró. ~ Jolán férje. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárt a Piarista Gimnáziumban (1928), egyetemi tanulmányait itt és a prágai Német Egyetemen végezte, 1936-ban szerezte meg a földrajz–geológia szakon tanári oklevelét. 1942-ben doktorált a kolozsvári egyetem természettudományi karán A magyar természeti földrajz fejlődéstörténeti vázlata c., nyomtatásban is megjelent értekezésével. Tanárként működött a román tannyelvű Gh. Bariţiu Gimnáziumban (1940–44), ugyanekkor egyetemi tanársegéd (1943), adjunktus (1945), majd egyetemi előadótanár a Bolyai Tudományegyetemen (1948) és a Babeş–Bolyai Egyetemen (1959) nyugalomba vonulásáig (1976).

Első írását a Jóbarát ifjúsági lap közölte (1925). Széles körű világgazdasági tájékozottságon alapuló szaktanulmányait az Erdélyi Múzeum, Revista Ştiinţifică "V. Adamachi", Revista Geografică Română, Földrajzi Közlemények, Studia Universitatis Babeş–Bolyai és más szakfolyóiratok közölték. Gazdaságpolitikai, pedagógiai, orvosföldrajzi, geomorfológiai és földrajztörténeti írásai jelentek meg a Korunk hasábjain (Arábia kőolajtelepei, 1957; A monopóliumok és a nemzeti függetlenség, 1958; A francia finánctőke birodalma, 1958; Egy szuperkartell alapítása, működése és bomlása, 1959; A monopóliumok hálójában, 1962; Algéria a független államalapítás küszöbén, 1962).

Önálló kötetei: America de Nord. Geografie fizică (egyetemi tankönyv, 1968); America Centrală şi America de Sud. Geografie fizică (egyetemi tankönyv, 1968).


Incze Árpád (Sepsiszentgyörgy, 1944. okt. 26.) – földrajzi és talajföldrajzi szakíró. Középiskoláit a Székely Mikó Kollégiumban (1962), egyetemi tanulmányait a Babeş–Bolyai Egyetemen végezte (1967). Előbb a Maros megyei Talajtani és Agrokémiai Hivatal, 1982-től a Maros megyei Vízgazdálkodási Hivatal tudományos alkalmazottja.

Több társával, köztük Málnási Gézával együtt a gyomorrák földrajzi elterjedését vizsgálta Maros és Hargita megyében, összefüggésben egyes talajtani tényezők változékonyságával, s a kutatás eredményét a budapesti X. Magyar Onkológus Kongresszuson terjesztette elő (1973). Egyéb szaktanulmányai kolozsvári és bukaresti mezőgazdasági szakkiadványokban s a csehszlovákiai Neoplasma hasábjain (társszerzőkkel, Pozsony 1976/3) jelentek meg; ismertető cikkeit A Hét, Előre, Vörös Zászló közli. A Falvak Dolgozó Népe munkatársa (1972–78).


Incze Ernő – *Jókai Mór emlékezete


Incze Gábor – *Jókai Mór emlékezete

Incze János (Szinérváralja, 1909. okt. 19.) – képzőművész. Négy gimnáziumi osztályt a szatmári Eminescu Líceumban végzett (1924). Boltosinas, kertész, festőmunkás a kolozsvári Iris porcelángyárban, közben látogatja a Képzőművészeti Iskolát, majd a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban szerez tanítói oklevelet (1934). Előbb Zilahon tanít, majd Désen telepszik le, nyári szüneteit a nagybányai Szabad Festőiskolában töltve Ziffer Sándor mellett. 1938-ban két albumban jelentkezik linóleummetszeteivel (A régi Dés; Hétköznapok), 1941-ben részt vesz a Barabás Miklós Céh fiataljainak kolozsvári tárlatán, s azóta az ország minden részében szerepel önálló vagy kollektív kiállításokon. 1969-ben tanulmányutat tesz Olaszországban, úti beszámolóit a Korunk, Utunk, A Hét közölte.

Alakos tájfestészete – elsősorban Dés megjelenítésével – megszerezte számára az "erdélyi Brueghel" elnevezést, életrajzírója, Jánosházy György a modern festészet nagyjai közül inkább Chagallhoz hasonlítja, Jagamas Jánosról és Varró Dezsőről készített portrét. Nagy Olga széki népmesegyűjteményéhez szánt illusztrációi körül élénk vita támadt, az Ifjúsági Könyvkiadó visszautasította, az Utunk és a Korunk leközölte a rajzokat s a művész védelmére kelt.

Önarckép főcímmel megjelent munkája (1982) a szerző ajánló sorai szerint "nem időrendbe szedett önéletrajz, inkább mozaikok sorozata egy gyermek festővé válásáról, majd a festő életútjáról, amely egyáltalán nem mondható rózsákkal – inkább tövisekkel – kirakottnak..." A munka első része korjelenítő erejével a hagyományos erdélyi *emlékirat sajátosságait mutatja fel, a továbbiakban az erdélyi magyar művészeti életnek s a szerző külföldi utazásokon szerzett képzőművészeti élményeinek dokumentuma.

Kötete: Önarckép azaz lelátás hat évtized tetejéről (1982).

Szabédi László: I. J. képkiállítása. Utunk 1947/52; újraközölve Nyelv és irodalom. 1956. 270–73. – Méhes György: Egy elhallgatott műfaj: a könyvillusztráció. Utunk 1957/43. – Bodor Pál: Még egyszer I. J.-ról. Utunk 1958/13. – Jánosházy György: I. J. igaza. Egy üdvös vita margójára. Korunk 1958/7; uő: I. J. Monográfia, képesalbum, 1977. – Márkos András: I. J. műhelyében. Korunk 1964/1. – Gazda József: A groteszk szerepe I. J. művészetében. Korunk 1969/10. – László Gyula: Baráti sorok I. J.-ról. Korunk 1974/2. – Erdélyi Lajos: ...amiért a harkálynak kopácsolnia kell. Beszélgetés I. J.-sal. Utunk 1979/30. – Mózes Attila: Milyen is egy házfal? Utunk 1981/32. – Szőcs István: Írott önarckép. Előre 1982. dec, 29. – Luczai András: Önarckép, háttérrel. A Hét 1983/1. – Huber András: Lelátó. Igazság 1983. máj. 26.

ASZT: I. J. Désről és festészetéről. LM. 918.


Incze Lajos – *Parajdi Incze Lajos


Incze László (Barót, 1928. dec. 14.) – történész, muzeológus. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Segesváron és Székelyudvarhelyen végezte, itt érettségizett (1947). A Bolyai Tudományegyetemen történelem–filozófia szakos tanári képesítést szerzett (1952). Tanári pályáját Mezőbándon kezdte, 1953-tól 1970-ig Kézdivásárhelyen tanított. Nagy szerepe volt a Kézdivásárhelyi Állandó Céhtörténeti Kiállítás (1970–72), majd a sajátosságánál fogva hírnévre szert tett Céhtörténeti Múzeum megszervezésében, 1972-től itt muzeológus.

Tudományos munkásságának fő területe a helytörténet, céhtörténet, kézműipar-történet. Szerkesztésében adták ki Sylvester Lajossal közösen a Kézdivásárhely c. várostörténeti képes albumot (Sepsiszentgyörgy, év nélkül), melyben Céhek és céhhagyományok Kézdivásárhelyen c. tanulmányával szerepel. Jelentős szakmai dolgozata: Céhpecsétek és céhbehívótáblák a Kézdivásárhelyi Múzeum gyűjteményében (Aluta 1974).


Incze Sándor (Brassó, 1925. aug. 11.) – orvosi szakíró. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett (1944), oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-ban szerezte (1950). Az orvostudományok doktora, az RSZK Akadémiája biomérnöki körének tagja. Előbb az OGYI élettani–táplálkozástani intézetében, ill. 1. számú belklinikáján dolgozott, 1954-től Brassóban főorvos, 1972 óta a 3. számú belgyógyászati osztály vezetője.

Szakközleményei hazai román, magyar (Orvosi Szemle, Viaţa Medicală), ill. magyarországi (Orvosi Hetilap, Acta Physiologica) és belgiumi szakfolyóiratokban jelentek meg. Főleg a keringési rendszer betegségeivel foglalkozik, kiemelkednek a perifériás vérkeringést szabályozó készülékről s a levegő negatív ionjainak a szervezetre gyakorolt pozitív hatásáról szóló dolgozatai. Különleges szabályozó és negatív ionokat gyártó készüléket szabadalmaztatta. Népszerűsítő cikkeit a táplálkozásról, fekélybetegségről, magas vérnyomásról, perifériás érártalmakról az Előre, Steagul Roşu, Brassói Lapok közli.


Inczefi Lajos (Szászrégen, 1903. márc. 16.) – természettudományi szakíró. Négy gimnáziumot szülővárosa evang. német középiskolájában végzett, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett (1922), a budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát (1927). Pályáját a botfalusi cukorgyárban kezdte, 1930-tól 1945-ig a kolozsvári Dermata cipőgyár üzem-, ill. főmérnöke, 1948-tól a brassói bőr- és cipőgyár főmérnöke, 1952-től a kolozsvári Chimica Szövetkezet mérnöke, ahol számos fűszernövényt értékesítő technológiát dolgozott ki. 1964 óta nyugdíjas. Első írását a brassói Vörös Zászló közölte (1951). Ismeretterjesztő természettudományi cikkei A Hét, TETT hasábjain jelennek meg. Kötete: Ízek, zamatok, illatok. Fűszernövényeink és felhasználásuk (Kv. 1975).

d. l. [Dankanits László]: Mint egy régi jó gyógyszerkönyv. A Hét 1976/8.


Incze-Osváth Jolán – *földtani és földrajzi szakirodalom


Indig Ottó (Brassó, 1890. nov. 18. – 1969. máj. 22. Bellinzona, Svájc) – újságíró, író, színműíró. A kolozsvári egyetemen végzett jogot, ugyanitt az Ellenzék belső munkatársa (1916–26), majd a Hétfő Reggel felelős szerkesztője (1926). Első verseit a Közös úton c. almanach (Kv. 1912) közölte, elbeszéléseivel tűnt fel, humoros karcolatainak gyűjteménye a Papírkosár c. kötet (Kv. 1922). Játék c. vígjátékát Kolozsvárt mutatták be (1923), s bár 1930 körül Budapestre költözött, erdélyi tárgyú darabja, A torockói menyasszony (1931) Kolozsvárt is sokáig műsoron maradt; e darabot több nyelvre lefordították s filmesítették (1937). A budapesti bemutatók után Kolozsvárt is előadták Ember a híd alatt (1933) és Magasiskola (1934) c. színműveit. 1938-tól Párizsban, 1951-től Münchenben élt.

Regényei: Két ember eltéved (Bp. 1936); Kánikula (Bp. 1947); Pipacs (francia gyermekek harcáról a német megszállók ellen, Bp. 1948).


Indig Ottó László (Gyertyámos, 1936. okt. 18.) – irodalomtörténész, közíró. Középiskolát Nagyváradon végzett, a Babeş–Bolyai Egyetem filológiai karán szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést (1960), majd doktorátust a századfordulós nagyváradi sajtó magyar irodalmi anyagáról írt disszertációjával (1975). Előbb a bábszínház titkára, 1961-től általános iskolai tanár Nagyváradon. Könyvismertetéseit, kritikáit a Fáklya, Igazság, Előre, Ifjúmunkás, ill. Familia, Tribuna és Crişana közli, kutatásainak eredményeit a Bihari Napló, A Hét, NyIrK és magyarországi folyóiratok (Irodalomtörténet, Tiszatáj) hasábjain hozza nyilvánosságra. Szerkesztésében jelent meg a Nagyváradi színikritikák a Holnap évtizedében c. gyűjtemény (Téka 1975) és Horváth Imre Betűkre bízom c. versválogatása (Tanulók Könyvtára 1982).

Irodalomtörténeti munkásságából kiemelkedik két munkája Juhász Gyuláról, melyekben az irodalmi helytörténet és a személyiségrajz eszközeivel eddig ismeretlen adatokhoz juttatta a Juhász-kutatást (1978, 80). Elsőnek dolgozta fel monografikusan Horváth Imre líráját (1981). A nagyváradi színjátszás történetéről írt munkája (a bemutatott színdarabok repertóriumával) sajtó alatt.

Önálló kötetei: Juhász Gyula Nagyváradon (az 1908–191l-es költői szakasz statisztikáival, 1978); Nincs szebb jövendők májusánál (Juhász Gyula életútja. Kismonográfia, Kv. 1980); Csak egy igaz versért élek (Horváth Imre költészetéről. Kismonográfia, Kv. 1981).

Gergely Géza: Kezdet, amely folytatásra vár. A Hét 1975/24. – Szőcs István: Juhász Gyula Nagyváradon. Előre 1978. júl. 13. – Adonyi Nagy Mária: Leltár vagy irodalomtörténet? Utunk 1978/27. – Ilia Mihály: I. O.: Nincs szebb jövendők májusánál. Somogyi-könyvtári Műhely, Szeged 1981/2. – Robotos Imre: A rendteremtő értelem. A Hét 1981/45. – Árvay Árpád: Kismonográfia a költőről. Előre 1982. márc. 31.

ASZT: I. O. Nagyváradról és a holnaposokról. LM 2908 és 2928.


Informator – *Gyulafehérvár magyar irodalmi élete


Inován Sándor – *sportirodalom


Iorga-intézet Nemzetiségtörténeti Osztálya, teljes nevén Nicolae Iorga Történettudományi Intézet Nemzetiségtörténeti Osztálya – az 1936-ban Nicolae Iorga neves román történész alapította bukaresti intézmény 1971-ben alakult részlege.

Az intézet 1948-tól – a tudományos élet átszervezése után – a Román Akadémia keretében működött 1971-ig, amikor az új Társadalmi és Politikai Tudományok Akadémiája vette át. Vezető szerepet tölt be a romániai történelemkutatásban, 1965 óta viseli alapítójának nevét. Munkásságát nemzeti és egyetemes történeti kutatásra, forráskiadásra, a történetírás elméleti és módszertani kérdéseinek feldolgozására összpontosítja. Fontosabb forráskiadványai: Documenta Romaniae Historica (a Documente Hurmuzaki új sorozata); Călători străini despre ţările române; Inscripţiile medievale ale României; Cronicile medievale ale României. Az intézet égisze alatt jelent meg az Istoria României II–IV. kötete.

Az intézet széles nemzetközi kapcsolatokat tart fenn, s hat munkatársa ma doktori disszertációk irányítását biztosítja a következő szakterületeken: Románia középkori, újkori és legújabb kori története, egyetemes középkori történelem. Munkatársainak száma meghaladja a hatvan kutatót, könyvtára több mint százhúszezer kötetből áll. A keretében 1971-ben létrehozott Nemzetiségtörténeti Osztály feladata a romániai nemzetiségek, mindenekelőtt a romániai magyarság történetének kutatása volt, figyelembe véve, hogy a német nemzetiség történetével Nagyszebenben külön akadémiai kutatóközpont foglalkozik. Az intézeti osztályok felszámolása óta a romániai magyar történetkutatás külön Nemzetiségtörténeti Kutatócsoport keretében folyik, melynek munkatársai a következők:

Demény Lajos intézeti főmunkatárs 1971 óta irányítja a munkacsoportot. Folytatja a Székely Oklevéltár újabb köteteinek előkészítését, Bethlen Gábor és kora c. munkájával (1982) járult hozzá a fejedelem emlékezetének korszerű felújításához, s jelenleg egy Dózsa-monográfián dolgozik.

Iancu Bidian 1971 és 1976 között dolgozott a Nemzetiségtörténeti Osztályon, az erdélyi szászok XV–XVII. századi gazdaságtörténetével foglalkozott. Csucsuja István 1975 és 1979 között tartozott a kutatócsoporthoz. A romániai magyar haladó erők felfogása az 1848–49-es erdélyi forradalomról foglalkoztatta az MNT számára írt tanulmányában (1976), majd két kötetben is feldolgozta az 1877-es román függetlenségi háború erdélyi kapcsolatait (1977). Vekov Károly 1972 óta vesz részt a nemzetiségtörténeti kutatásban, tárgyköre Erdély XII–XVI. századi története. Dolgozata jelent meg Începuturile literaturii istorice din Transilvania în limba maghiară în secolul al XVI-lea c. alatt a Studii şi materiale de istorie medie c. kötetben (1978). Tüdős Kinga fordító 1981 márciusa óta tagja a munkacsoportnak. Közreműködik a romániai magyarság művelődéstörténeti kronológiájának összeállításában.

A ~ kiadványai: A magyar nemzetiség története és testvéri együttműködése a román nemzettel I. (tanulmánygyűjtemény, rövidítve MNT, 1976. A II. kötet sajtó alatt); Székely felkelés. 1595–1596 (Előzményei, lefolyása, következményei. Szerkesztette Benkő Samu, Demény Lajos, Vekov Károly. 1979); Székely Oklevéltár (Új sorozat I. Udvarhelyszéki törvénykezési jegyzőkönyvek 1569–1691. Közzéteszi Demény Lajos és Pataki József. 1983); A romániai magyar nemzetiség művelődéstörténeti kronológiája (előkészületben).


iparművészeti irodalom – az iparművészettel, iparművészekkel, egyéni és csoportos kiállításokkal, az iparművészet történetével és technikájával foglalkozó szakirodalom. A régi, nemes értelemben vett kézműiparról s mai leszármazottjairól szóló cikkeket, köteteket foglalja magában. Az ~ érdeklődési körébe tartozik a bútor-, agyag- és üvegművesség, az ötvös-, kovács-, szövő- és hímzőmesterség és a csipkekészítés számtalan változata, díszes könyvek kötése és mindaz, ami az ember életterének, közvetlen környezetének megnemesítését, otthonosabbá tételét szolgálja a maga sajátos eszközeivel. Éppen ezért az ~ az ipar- és a népművészet határeseteit is vizsgálja, kitekintéssel mind a képzőművészet, mind az ipar felé.

A hazai magyar iparművészet célját Kós Károly 1923-ban a kolozsvári Vasárnapi Újság hasábjain jelölte ki (Guild of Handicraft; újraközölve Hármaskönyv. 1969. 59–69.), egy Angliából kiinduló európai mozgalomra irányítva a figyelmet, amely az ipar uniformizáló hatásának ellensúlyozására "stílust, formát a népnél keresett [...]. Ez a művészet nem az elavult és visszahozhatatlan korok halott, használhatatlan, a modern ember által meg sem érthető formáinak gépies utánzásából táplálkozott, de a modern szükséglethez és a modern gazdasági viszonyokhoz alkalmazkodva alkotta meg a maga szerkezeti formakincsét, mindig szem előtt tartva azt is, hogy a régi történelmi stílusból azt szabad és kell átvenni, átformálva az új szükségletekhez, amit [...] a milliók a magukénak azokból elfogadnak. Csak így lehetséges a régit alapul véve mégis új stílust: élő művészetet teremteni."

Kós Károly nyomdokán haladt Debreczeni László is, aki Erdély népművészete és a magyar iparművészet c. cikkében (Az Iparművész, Bp. 1941/1) leszögezi, hogy amikor Toroczkai-Wigand Ede, majd Kós Károly és Zrumeczky Dezső "tanulmányozták a magyar nép építőmunkáját és megalkották az új magyar iparművészet elveit [...] és gyakorlatilag kiformázták stílusukat, az építészethez szorosan kapcsolódó lakás-művészetben ugyancsak a szerzett tanulságok szerint az új szellemet és az új formákat honosították meg. S kezük nyomán bútorban, szőnyegben, festésben, kerámiában, bőr-, vas- és üvegmunkában egyszerre teljességgel lép elénk az erdélyi népművészet szellemében fogant új magyar építőművészet." Debreczeni népi építészeti írásai közül kiemelkedik Fatornyos hazámból c. sorozatának A templomok belsejéről és A házak belsejéről c. részlete (Ifjú Erdély 1929/6, 8). Az Ellenzékben Moll Elemér műépítész Modern lakásművészet, majd A modern lakásművészet problémái c. alatt (1933. jún.–okt.) hívta fel a figyelmet az iparművészet legsürgetőbb feladataira.

Művészeti folyóirat a két világháború között csak egy, a *Művészeti Szalon (1926–32) biztosított teret az ~nak, az is jobbára az egyházi vonatkozásokkal foglalkozott, de ritkábban a lakásbelső alakításának fejlődéséről, a művészi porcelán és kerámia, valamint a bútortervezés kérdéseiről is közölt írásokat. Erdélyi vonatkozású iparművészeti-történeti írások e folyóiratban Roska Márton (Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Régiségtárának majolikagyűjteményeiből, 1926/10, 1927/3, 1928/3), Kelemen Lajos (írásainak java része újraközölve Művészettörténeti tanulmányok II. 1982), Csányi Károly (A magyar agyagművesség múltjából, 1930/5–7), Layer Károly (A habán fájánszok, 1931/5–6) és mások tollából jelentek meg. Kelemen Lajos a Pásztortűz, Keresztény Magvető és Erdélyi Múzeum hasábjain közölt műemlék-leírásainak számos iparművészeti vonatkozása van. B. Nagy Margit Reneszánsz és barokk Erdélyben c. munkájában (1970) Szépülő otthonok c. alatt ismertette a fejedelmi, nemesi és polgári otthonok sajátos alakulását a XVI–XVIII. században.

A 20-as évek legjelentősebb romániai magyar iparművész-egyénisége Ferenczy Noémi (1890–1957), a nagybányai Ferenczy művészcsalád textilművész tagja. Nagybányán és Párizsban tanult, 1924-ben a modern művészek nemzetközi kiállításán Bécsben és 1927-ben az európai iparművészet lipcsei seregszemléjén egyedül képviselte a romániai iparművészet élvonalát. Kiállításairól az erdélyi lapokban 1920 és 1932 között számos méltatás látott napvilágot. 1942-ben Ferenczy Noémi és Domanovszky Endre kárpitjait egy iparművészeti kiállítás keretén belül mutatták be a kolozsvári Redut (ma Néprajzi Múzeum) termeiben. 1966-ban a Máramarosi Művészet c. tárlaton, majd a nagybányai művészkolónia alapításának 75. évfordulóján rendezett ünnepi kiállításon szerepeltek falikárpitjai. "Műveiben a megújuló gobelin-művészet legfőbb értékeit valósítja meg. Visszaadja a textilfelület anyagszerűségét, dekoratív, díszítő szerepét. És tudatosítja: a szövött kárpit nem másolás eszköze, nem a festmény átültetésének foglalata. Magasabb rendű művészet, a festészettel egyenrangú alkotás" – írja Ferenczy Noémi művészetéről Murádin Jenő (A Ferenczy művészcsalád Erdélyben. 1981. 79–104.).

Schlosser Jenő kerámiáiról 1923-ban egy temesvári kiállítás alkalmából a Temesvári Hírlap és a Vasárnapi Újság tudósít; ő volt a dicsőszentmártoni kerámiai művek művészeti vezetője. Papp Aurél porcelánkísérleteiről ugyancsak a Vasárnapi Újság ír (Erdélyi porcelánok, 1924/36). Ringler Miklós bútor- és Radó Zsuzsi textilpróbálkozásairól az Erdélyi Helikon számol be (1926/5). Belső berendezések művészi tervezésében és kivitelezésében Elek János marosvásárhelyi műbútorasztalos jeleskedett. 1929-ben Planuri moderne de mobile – Modern bútortervek – Moderne Möbelmappe címmel albuma jelent meg Kolozsvárt 54 konyha-, ebédlő-, háló-, úriszoba- és kertibútor-tervvel.

A 30-as évektől a Székelyföldön Gál Ferencné Gyergyószentmiklóson, Paál Gáborné és Vámszer Gézáné Csíkszeredában igyekezett a "székely festékes"-nek nevezett szőnyeget divatba hozni. Gálné és Szervátiusz Jenő közös kolozsvári kiállítását Vásárhelyi Z. Emil méltatta a Pásztortűzben (1936/21).

Az erdélyi ötvöshagyományokat folytatva Fuhrmann Károly ötvösművész már 1941-től helyet követel az iparművészeknek is a Barabás Miklós Céh tagjai sorában, s az 1948-as kolozsvári iparművészeti kiállítástól kezdve napjainkig részt vesz az iparművészeti élet valamennyi megnyilvánulásában, hazai és külföldi kiállításokon. A modern ötvösművészet új kifejezésformájával, az anyag, a funkció és a díszítés kiegyensúlyozott harmóniájával nagy értékű művészi tárgyakat alkotott: 1982-es retrospektív kiállításán – a Kolozsvári Művészeti Múzeumban – felmérhető volt művészi pályája a régészeti leletek formakincsétől az atomrobbanás látomásáig. Szimbolikus jelrendszere, az anyag és a mesterség ismerete és szeretete nyomja rá bélyegét valamennyi alkotására.

Erdélyben a két világháború között az iparművészképzés hiányzott. Az iparművészek ezért helyi mesterektől, majd külföldi tanulmányutakon, Budapesten (Bandi Dezső, Fuhrmann Károly, Szentimrei Judit), Párizsban (Ferenczy Noémi), Helsinkiben (Szentimrei Judit) fejlesztették tovább tudásukat. Az iparművészeti oktatás a Kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben (1949–50), majd 1950-től a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet lakberendezési, kerámia és textil tanszékén indult meg. A lakberendezési tanszéken (1949–57) Virgil Salvanu építész, tanszékvezető mellett Erdős Tibor festőművész és Lázár Erzsébet lakberendező dolgozott. Az 1971-ben létrehozott ipari formatervező tanszéket szintén Salvanu vezeti, munkatársa Kröbl Mária és Thury Mária. A textil tanszék vezetője nyugdíjazásáig (1967) Bene József festőművész, Ciupe Mária iparművész rajzot, festészetet és kompozíciót tanított (1954–74), Szentimrei Judit iparművész és népművészeti kutató a gobelin, szőnyeg és szőttes kivitelezési technikáját, valamint a hallgatók nyári népművészeti kutató, gyári és szövetkezeti gyakorlatát vezette (1950–74). Balaskó Nándor szobrászművész 1949-től 1970-ig a kerámia tanszék, Kósa-Huba Ferenc szobrász és keramikus 1949-től 1973-ig az agyagművesség gyakorlati vezetője volt, 1960 óta az üvegművesség gyakorlati vezetője Egri László iparművész. Debreczeni László előbb az intézet műszaki vezetője (1949–55), majd nyugalomba vonulásáig (1963) népművészetet, ábrázoló mértant és perspektívát tanított.

A főiskolai oktatással fellendült az iparművészeti élet és az ~ is. Debreczeni László, Kósa-Huba Ferenc, Kröbl Mária és Szentimrei Judit gyakran szerepel lakberendezésről, modern kerámiáról, a mindennapi élet esztétikájáról szóló írásaival a hazai magyar sajtóban. Az 1954-es bukaresti iparművészeti biennálétól, valamint az első kolozsvári tartományi kiállítástól (1957) kezdve az iparművészek munkáját széles körű sajtóvisszhang kísérte. Érdemes kiemelnünk Balázs Péter Megújhodó iparművészet (Utunk 1957/52), Debreczeni László Az iparművészetről és a kolozsvári iparművészeti kiállításról (Művelődés 1958/2) s Jegyzetek egy iparművészeti kiállításról (Korunk 1958/4), továbbá Szőcs István A meghittség művészete (Utunk 1960/36), valamint Banner Zoltán Modern népi iparművészet (Korunk 1965/3) és Hova tűnnek a keramikusok? (Utunk 1967/4) c. írásait. A kiállítások sikerein felbuzdulva az Utunkban külön rovat nyílt "A mindennapi élet esztétikája", az Előrében pedig "Lakás és berendezés" címmel.

A főiskolai szintű iparművészképzés következményeképpen örvendetesen megszaporodtak a híradások fiatal, pályájukra lépő vagy már pályájuk delelőjén levő iparművészekről, különböző városokban alakult iparművész csoportokról. Egyéni és csoportos kiállításokon, megyei, országos és nemzetközi tárlatokon szereplő s az ~ban gyakran említett textilművészek: Bukarestben Benkő Mrazek Berta (szőnyeg) és Köllő Erzsébet (divat); Temesvárt Jecza Bíró Klára és Zimán Vitályos Magda (szőnyeg); Nagyváradon Holló Barna (szőnyeg) és Lepizsán Fekécs Zita (szőnyeg, makramé); Szatmáron Márkusz Uszkai Erzsébet és Bandi Katalin (divat); Nagybányán Lugosi Edit és Kozma István (textil és fém); Kolozsvárt Ciupe Mária (batik, imprimé, gobelin), Deák Beke Éva, Károly Gyöngyi, Jeney Erzsébet, F. Halay Hajnal, Ráduly Liszka Mária, Botár Edit (bábművészet, textil), Szentimrei Judit és Szervátiusz Bach Hedda; Marosvásárhelyt Nagy Dalma, Szabó Bódis Erzsébet, Orbán Fülöp Imre (kosztüm, szőnyeg), Tamás Anna (kosztüm, gobelin); Petrozsényban Imling Frida; Csíkszeredában Bakos Erzsébet, Török Erzsébet; Székelyudvarhelyt Zsigmond Aranka; Sepsiszentgyörgyön Deák M. Ria; Kovásznán Gazdáné Olosz Ella; Brassóban Simó Enikő (bábművészet, textil).

A kerámia és az üveg szak végzettjei nagyobbára a népművészeti szövetkezetek, a kolozsvári porcelángyár, a segesvári fajanszgyár, valamint a tordai és gyulafehérvári üveggyárak tervezői lettek. Az ~ bővebben foglalkozott Jakobovits Márta, Molnár Mária és Sántha Imre kerámiáival.

A lakberendezési szak végzettjei közül Sóvágó János és Starmüller Géza számos középületet, kiállítást, múzeumot és múzeumbelsőt tervezett, s szakszerű írásaival az ~ fejlesztéséhez is hozzájárult, Péter Dezső a máramarosszigeti múzeum szervezője, majd az ottani faipari kombinát stílbútortervezője lett.

Fejlődött az ötvösművesség is. Nagy Enikő rekesz-zománcos ékszerei, a kolozsvári Pongrácz Antónia, a nagybányai Kozma István és a sepsiszentgyörgyi Szilágyi Zsolt fémdomborításai visszhangot keltettek az ~ban. Elismerést váltottak ki a kovácsolt vassal dolgozó fémművesség alkotásai is, így a kolozsvári Művészeti Múzeum – a régi Bánffy-palota – vasrácsos kapuja (tervezte Balázs Zoltán, kivitelezte Papp László). Újabban a kolozsvári Szamos-híd új vaskorlátjára figyelt fel a sajtó (Károly Sándor iparművész alkotása).

A 70-es évek második felében az ~ kevésbé volt termékeny, a lakberendezés korszerű iparművészetének azonban új lendületet adott A Hét ismeretterjesztő melléklete, a TETT, melynek 1981/2-es száma A lakás címmel a lakótér korszerű otthonosabbá tételét szorgalmazza.

Az ~ érdeklődéssel kíséri Bandi Dezső marosvásárhelyi képzőművész évtizedek óta folytatott modellező kísérletezését, amellyel a népművészetet korszerű iparművészetté kívánja fejleszteni mind a szövés-fonás, kötés, varrás, mind a kerámia, faragás és más háziipari mesterségek széles körű művelésének területén. Társadalmi mozgósító munkásságáról, mely falvaknak-tájaknak adja vissza művészi alkotóképességét, maga is számot ad írásban, filmen, kiállításokon. Ugyancsak az eredeti népművészet és az iparművészet szerencsés kapcsolása miatt keltettek figyelmet Csulak Magda népi ihletésű szőttesei-varrottasai, amelyeket már első kolozsvári bemutatásuk alkalmából köszöntött a *Hölgyfutár (1934/7); a művészete alapjául szolgáló árapataki hímzések gyűjteményét Gazdáné Olosz Ella rendezte sajtó alá (125 magyar szálánvarrott hímzésminta. Sepsiszentgyörgy 1972).

Szerepet vállalt az ~ fejlesztésében a *Korunk Galéria is 1973-ban indult kiállítássorozatával; prospektusai, albumjai és megnyitó rendezvényei az iparművészetet a képzőművészet rangsorába emelik s a sajtó és rádió útján népszerűsítik. Az iparművészek közül többek közt itt jutottak irodalmi feldolgozáshoz Fodor I. György, Pongrácz Antónia, Tamás Pál, Röser Ferenc fémdomborításai, Bakó-Hetei Rozália fajansztányérai, Zsigmond Aranka, Sajgó Fodor Erzsébet, Kozma Erzsébet, Zimánné Vitályos Magda textilmunkái, Kasza Anna népi szőnyegei; itt került értékelésre Sántha Imre, B. Székely Ilona, Józsa János kerámiája, Haszmann József és Pál, Balázs János fafaragása, Erőss János csont- és Török István népi kő-faragása, Nagy Enikő zománcművészete, nemegyszer megvilágítva a *népművészeti irodalom és az ~ határterületeit.

(Sze. I.)

A modernek első nemzetközi kiállítása Bécsben. Keleti Újság 1924. szept. 25. – Siklóssy László: Erdélyi szőnyegekről. Pásztortűz 1925/7; uő: Erdély műkincseiről. Művészeti Szalon 1926/1. – Látó Anna: Nagybányától a világhírig. Brassói Lapok 1937. szept. 7. – Szentimrei Judit: Szép otthonok hírnökei. Utunk 1960/32; uő: Milyen a korszerű lakás? Korunk 1961/7. – Jeney Erzsébet: Az iparművészet lényege és sajátosságai. Utunk 1960/41, 42. – Kovács Iván: Derűs mai otthon. Utunk 1961/17. – Killmann Viktor: Iparművészeti kiállítás ipari szempontból. Utunk 1963/21. – E. Szabó Ilona: Máramarosi Művészet. Utunk 1966/37. – Murádin Jenő: Gondolatok rajzban és fémben. Papp Lászlóról. Igazság 1966. szept. 18.; uő: Gondolatok Fuhrmann Károly kiállításán. Igazság 1982. nov. 17.; uő: Hídverők. Károly Sándorról. Igazság 1983. máj. 11. – Ágopcsa Marianna: Emberi érzések hullámhosszán. Kozma Istvánról. A Hét 1973/2. – Gazda József: Pongrácz Antónia munkái. Új Élet 1973/3. – Kiss Jenő: Üveg és zománc. Egri Lászlóról és Nagy Enikőről. Utunk 1973/17. – Fodor Sándor: A virágok törvénye. Kotsis Nagy Margit üvegkeramikusról. Utunk 1973/31. – Tömöry Péter: Küzdelem a fémmel. Szilágyi Zsoltról. Új Élet 1973/21. – Wágner István: Üvegiparművészet '73. Utunk 1973/47. – Bunta Magda: Az erdélyi habán kerámia. 1973. – 127 artişti plastici clujeni. Katalógus. Kv. 1974. – Kancsura István: Az egyszerűség tisztaságával. Tamás Annáról. Utunk 1975/35. – Muzsnay Árpád: Népművészetből kinövő iparművészetet! Interjúk képzőművészekkel, népművészekkel. Falvak Dolgozó Népe 1975/45. – Szabó Barna: Orbán Fülöp Irma gobelinjei. Előre 1976. jan. 30. – Banner Zoltán: Szőnyeg – képzelt falakra. Szervátiusz Bach Hedda kiállítása. Utunk 1980/33. – Szépréti Lilla: Kötött, ványolt gyapjúgúnyák. Bandi Katalin ruhakreációi. A Hét 1980/27. – Kröbl Mária: A lakberendezés gyakorlati kérdései. TETT 1981/2. – Szőcs István: Fuhrmann Károly visszatekintő kiállítása. Előre 1982. dec. 23; uő: Erdélyi üvegművesség. Előre 1983. jún. 29. – Mircea Grozda: Tapiseria contemporană românească. 1982. – Bunta Magda–Katona Imre: Az erdélyi üvegművesség a XIX. század végéig. 1983. – Balogh Ferenc: Debreczeni László, az építő és iparművész. 1983. – Takács Gábor: Fuhrmann Károly műhelyében. Művelődés 1983/2.


Ipó László (Felsőboldogfalva, 1911. márc. 4.) – festőművész. Ifj. ~ László apja. Középiskolát Székelykeresztúron végzett (1926), ahol Daday Gerő festőművész volt a mestere. Itt volt első egyéni kiállítása (1936), megyei tárlatokon Marosvásárhelyen és Csíkszeredában vett részt (1953–67), a Szárhegyi Művésztáborban dolgozott (1981), olajfestményeiből állandó tárlat nyílt a Székelykeresztúri Múzeumban (1982). Különböző stílusiskolákon át kifejlődött művészete környezetének lélektanilag hű emberábrázolásában jutott el eredményekig. Mint portréfestő Kelemen Lajost (1944), Tompa Lászlót (1955), Tomcsa Sándort (1961), György Dénest (1970), Molnár Istvánt (1976) örökítette meg olajfestményen, megfestette Benedek Elek arcképét (1979).

Szécsi András: I. L. hetvenéves. Új Élet 1981/6. – Györffi Kálmán: "Azután már jobb volt". I. L. képei előtt. Előre 1983. jún. 30.


Ipó László (Székelykeresztúr, 1939. jan. 10.) – geológus, szakíró. Id. ~ László festőművész fia. Középiskoláit szülővárosa líceumában végezte (1956), a Babeş–Bolyai Egyetem geológia–földrajz karán szerzett diplomát (1965). Pályáját a marosvásárhelyi Talajvizsgáló Intézetnél kezdte; 1968-ban Bányai János geológus meghívására a Székelyudvarhelyi Múzeumhoz került s a természettudományi részleget vezette. Kezdeményezésére jött létre az ásványvizek, gyógylápok és gázömlések kutatásával foglalkozó laboratórium. 1972-től Csíkszeredában, 1977 óta Marosvásárhelyen vízföldtani kutató.

Első írását a Hargita közölte (1969), e lap külső munkatársa. A természet- és környezetvédelem, hon- és helyismeret, valamint földtudományok tárgyköréből vett – főleg a borvizeket, sósfürdőket; gyógylápokat és gyógyiszapokat ismertető – publicisztikai írásai az Új Élet, A Hét, Előre, Megyei Tükör hasábjain, tudományos igényű dolgozatai pedig a Csíkszeredában kiadott Hargita Kalendárium (1971), Hargita megye útikönyve (1973), Hargita megye természetes gyógytényezői (1974) és A székelykeresztúri múzeum emlékkönyve (1974) c. kötetekben szerepeltek. Két forgatókönyvet szerzett a Román Televízió magyar adása számára mesteréről, Bányai Jánosról és tudományos hagyatékáról (1970, 1972).

Bartis Ferenc: Mennyit ér egy pohár víz? Beszélgetés I. L. hidrogeológussal. Új Élet 1978/4.


Iránytű – a baróti líceum diáklapja, a már 1966–67-ben kilencszer megjelent Életünk folytatója. 1970-ben három, 1971-ben egy száma jelent meg. Tanár-irányítója Nagy Rozália és Tatár Zsuzsa volt. Elődjéhez hasonlóan a diáklapok témáin túl külön színt képviselt Erdővidék népköltészeti örökségének feltárása, jelenének bemutatása révén.


Írás, Az – Huzella Ödön Nagyváradon indított irodalmi folyóirata. Első száma 1932. aug. 28-án jelent meg, második számával megszűnt. A tiszavirágéletű lap az álirodalom és álművészet ellen hirdetett harcot; hasábjain Benedek Marcell Magyar író 1932-ben címmel az írók sorsának bizonytalanságát elemzi a gazdasági válság éveiben, éles bírálattal a könyvkiadókkal szemben. Ebben az "irodalmi, művészeti, zenei hetilap"-ban kezdi meg Szántó György A gáz c. regényének közlését (a lap megszűnte után az Aradi Közlönyben jelent meg folytatásokban), s itt hozzák nyilvánosságra Babits Mihály egy 1908-ban Nagyváradon Horvát Henrik műfordító névjegyére írt nyolcsoros versét (Gyöngylelet). A munkatársak közt szerepel Berde Mária. A lap lefektetett lúdtollat ábrázoló fejlécét Morvay Árpád készítette.

Jancsó Miklós: Egy elfelejtett folyóiratról. Utunk 1975/44.


Irinyi Kiss Ferenc (Iriny, 1947. márc 4.) – költő, újságíró. Középiskolát Nagykárolyban végzett (1965), magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett (1971). Szatmáron tanít, előbb a Brassói Lapok (1971–73), majd a Szatmári Hírlap belső munkatársa. A 70-es években a szatmári Irodalmi Kört irányította.

Verseit az Utunk, Igaz Szó, Echinox, Ifjúmunkás, Előre, Hargita és Bányavidéki Fáklya közli. A fegyverkovács beszéde c. kötetében (Kv. 1971) megjelent verseinek hangja a csendes, de konok töprengőé, ez eredményezi az apró dolgok átpoetizálását. Több verse jelent meg az Afirmarea c. irodalmi antológiában (Szatmár 1978).

Kicsi Antal: I. K. F.: A fegyverkovács beszéde. Igaz Szó 1972/3.


Írjatok! – illegális kommunista szépirodalmi lap Kolozsvárt, három száma jelent meg 1933. szept. 1. és 1934. márc. között. Szerkesztette Nagy István és Józsa Béla, kiadta "az erdélyi proletár sajtóbarátok köre". A lap célját Nagy István Válasz egyeseknek c. vitacikkében így fogalmazza meg: a proletárírók kötelessége, hogy "a dolgozó tömegek kínját és nyomorát és forradalmi harcát tárják elénk, egyszerű, a tömegek által érthető szavakkal és formában, megmutatva a kizsákmányolt és elnyomott tömegeknek azt az utat, amelyen haladniok kell, hogy lerázhassák a kapitalista igát". A lapot Józsa Béla illusztrálta, novellákkal Gyújtó Péter álnéven Nagy István, egész számot betöltő, hosszú verssel, név nélkül Veress Pál szerepelt. A 2. szám "A grivicai harcok és áldozatainak emlékére, írjatok!" címváltozattal jelent meg, a bukaresti vasutas-megmozdulás "forradalmi útját" hirdetve. Itt jelent meg először Józsa Béla Kolozsvár februárja c. verse.

Abafáy Gusztáv: Nagy István írói pályájának kezdetei. NyIrK 1964/1. – Nagy István: Hogyan tovább? Önéletrajzi regény III. 457–60. A kötet közli az I. második számának címlapját.


Irodalmi Almanach – az RNK Írószövetsége Kolozsvári Tagozatának folyóirata. Négy évfolyamon át váltakozó időközökben jelent meg 1949 januárja és 1953 márciusa között 17 kötetben, összesen 2519 oldal terjedelemben. Egy bizottság szerkesztette, élén Tamás Gáspárral. Mellette dolgozott a fiatal Kányádi Sándor, később bekapcsolódott a szerkesztésbe Kiss Jenő, Létay Lajos.

A folyóirat ama célkitűzéséhez híven, hogy az irodalomnak a kulturális forradalom teljessé tételében és a szocialista építésben betöltött hivatását szemléltesse, a társadalmilag elkötelezett szépirodalmi alkotások közlése mellett állandó rovatot biztosított az időszerű ideológiai kérdések taglalásának, kifejezésre juttatva a dolgozó tömegek világméreteket öltő békevágyát, rendszeresen közölt szemelvényeket a szovjet és a kínai irodalomból, s újszerű megvilágításban méltatta a magyar irodalom XIX. századi klasszikusait. Széles körű munkatársi gárdája folytán – melynek sorában a már kiforrott íróegyéniségek mellett az akkor induló fiatal nemzedék képviselői is szerepeltek – az ~ az időszak romániai magyar életének szinte teljes keresztmetszetét adta. Ezt a szerepét az 1953-ban megindult marosvásárhelyi *Igaz Szó vette át.

Az ~ 1952-es évfolyamától kezdve néhány reprodukciót is közölt; főként Kovács Zoltán Bălcescu-képe és Miklóssy Gábor Móricz Zsigmond-portréja érdemel ikonográfiai figyelmet.

ÁVDolg: György Dénes: I. A. 1950–1953. 1960.


irodalmi díj – a közösségi elismerés intézményesített formája, amellyel az erre a célra kijelölt bizottság (zsűri) döntése alapján – a díj jellegétől függően – évente vagy egy-egy meghatározott ünnepi alkalom kapcsán kimagaslóan rangos alkotásokat, esetenként egész életműveket jutalmaznak. Jóllehet rendszerint anyagi juttatáshoz van kötve, igazi vonzóereje a még eredményesebb munkára serkentő erkölcsi sikerélmény. A különböző díjaknak a romániai magyar művelődésben fontos szerep jutott. Vázlatos áttekintésük:

1. Közületek dija. Az Erdélyi Helikon nagydíjaként Kemény János és felesége az I. helikoni találkozón (1926) évi 30 000 lejt ajánlott fel irodalmi alkotások jutalmazására. A jelen lévő tagok javaslatára az első évben a díjat a tehetséges fiatal erdélyi magyar író, Kacsó Sándor kapta külföldi tanulmányút céljára. A következő esztendőkben a tagok által újraválasztott bizottság döntései alapján a következők kapták a nagydíjat:

1927. Makkai Sándor, aki lemondott a neki ítélt díjról a beteg Tessitori Nóra javára. – 1928. A díjat megosztották Kós Károly és Tamási Áron között. – 1929. Tompa László Ne félj! c. verseskötetéért. – 1930. Nem adták ki a díjat, hanem elhatározták, hogy pályázatkiírás formájában egy modern szempontú magyar irodalomtörténet támogatására fordítják. – 1931. Kuncz Aladár posztumusz Fekete kolostor c. művének ítélték oda, s az alapítók rendelkezéseivel összhangban a már meghirdetett 100 000 lejes irodalomtörténeti pályázat tőkéjéhez csatolták.

A nagydíjat Kemény János anyagi nehézségei miatt a következő esztendőkben nem tudták kiadni, csupán Szerb Antalnak folyósították egy magyar irodalomtörténet megírására adott megbízással egyidejűleg a pályázati feltételekben foglalt 30 000 lej előleget. Bánffy Miklós az 1936-os helikoni találkozón azt javasolta, hogy az Erdélyi Helikon az évek óta megszűnt nagydíjat egy, az Erdélyi Szépmíves Céhvel és a Kolozsvári Magyar Színházzal karöltve kiírandó irodalmi drámapályázat jutalmazása formájában újítsa fel, elősegítve a romániai magyar drámairodalom színvonalának emelését. A kiírási szabályzat 1937-ben Kádár Imre javaslatára oda módosult, hogy a drámabíráló bizottság ezentúl az évad elteltével pályázatkiírás nélkül, vagyis ~jal jutalmazza a legjobban sikerült romániai magyar drámát.

Az Erdélyi Helikon jutalmaként 1927-ben Olosz Lajos indítványára a Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola által a folyóirat céljaira gyűjtött 30 000 lejt Kibédi Sándor és Finta Zoltán írók között osztották meg. 1931-ben Berde Mária kapta Földindulás c. művéért a helikoni évad legjobb regénye számára Bánffy Miklós részéről megajánlott jutalmat.

HLev I–II. 1979.

2. Állami díj: a II. világháború utáni évtizedek legrangosabb díja. Az RNK Alkotmánya 44. és 45. cikkelyei értelmében a Minisztertanács 1949. dec. 22-én alapította az alábbi öt tárgykörben elért kimagasló teljesítmények jutalmazására: a) matematika és fizika; b) biológia, földrajz és földtan; c) műszaki és agrártudományok; d) orvostudomány; e) történelem, bölcselet és jogtudomány; f) nyelvtudomány, irodalomtudomány és művészet. A határozat megszabta, hogy az állami díj két osztályát évente kell odaítélni. Az I. osztályú díjjal kitüntetettek az 500 000 lej pénzjutalom és aranyjelvény mellett arra is jogot kapnak, hogy az RNK állami díjasa (Laureatul Premiului de Stat al Republicii Populare Române) címet viseljék. A II. osztályú díjjal kitüntetetteket 200 000 lejjel és ezüstjelvénnyel jutalmazták.

Az Államtanács a díjkiosztás módját ismételten szabályozta. A 119/1952-es dekrétum részletesebben felsorolja, hogy milyen téren elért teljesítményeket jutalmazhat a Minisztertanács. A 16–25. pont a különböző művészeti ágakra (zene, festészet-grafika, szobrászat, építőművészet, film, színház, széppróza, költészet, dramaturgia, irodalombírálat) vonatkozik. Ettől fogva az állami díjnak három osztálya van 25 000, 15 000 és 7 500 lej pénzértékben, s a kitüntetettek az arany-, ezüst- és bronzjelvényeken és díszokleveleken kívül azt a jogot is megkapták, hogy az "állami díjas" címet viseljék. A dekrétum a díjak osztályok és tárgykörök szerinti számának évenkénti meghatározását, valamint az újonnan létesített Állami Díj Bizottság működési szabályzatának kidolgozását a Minisztertanács hatáskörébe utalta. Mivel az állami díj odaítélése versenypályázat jelleget nyert, a szabályzat értelmében a javaslati joggal felruházott testületek és intézmények (köztük az RNK Akadémiája, Írószövetség, KISZ) legkésőbb minden év okt. 15-éig voltak kötelesek a díjazásra javasolt műveket megfelelő indoklással benyújtani. Az Állami Díj Bizottság a javaslatokat felülvizsgálta, és legkésőbb azon év dec. 10-ig döntés végett a Minisztertanács elé terjesztette. A jegyzékbe csak az illető évben végképp befejezett (nyomtatásban megjelent, kiállított) alkotásokat lehetett belefoglalni. Miután a Minisztertanács döntését nyilvánosságra hozták, a díjak kiosztásáról a minisztertanácsi határozatban megszabott helyen és időpontban az Állami Díj Bizottság gondoskodott.

Az Államtanács további két lényeges módosítása az volt, hogy előbb az 57/1954 számú dekrétumával az irodalom és művészet terén osztályok szerint kiosztandó díjak összegét felemelte, majd 1961. júl. 3-án kelt 170. számú dekrétumával megszabta, hogy minden második évben Augusztus 23-a küszöbén ítéljék oda az állami díjakat, melyek pontos összegét esetről esetre a Minisztertanács lett hivatva megállapítani. Az átszervezett, nagyobb létszámú Állami Díj Bizottság, amelynek ekkor már Nagy István is tagja volt, egyazon személyt csak egy ízben javasolhatott állami díjra; kivételes esetekben a Minisztertanács eltekinthetett ettől a megszorítástól. Külön cikkely szögezte le, hogy csupán a javaslat megtétele előtt legalább hat hónappal befejezett vagy megjelent alkotások vehetők figyelembe.

Az évek folyamán számos élmunkás és műszaki értelmiségi mellett több hazai magyar író és művész is részesült a magas elismerésben. Íróink közül állami díjat kaptak (az évszám után szögletes zárójelben a díjat odaítélő minisztertanácsi határozat kelte, a római szám a kiosztott díj osztályát jelöli) a következő szerzők és művek:

1949 [1951. márc. 12.]. Asztalos István: Szél fúvatlan nem indul. Regény (II).

1950 [1952. nov. 29.]. Horváth István: Törik a parlagot. Regény (III); Hajdu Zoltán–Sütő András: Mezítlábas menyasszony. Színjáték (III).

1951 [1952. nov. 29.]. Kovács György: Foggal és körömmel. Regény (II); Horváth Imre: Békét követel az élet. Verseskötet (II).

1952 [1954. júl. 24.]. Létay Lajos: Új világ épül. Verseskötet (II); Kiss László–Kovács Dezső: Vihar a havason. Színmű (III).

1953 [1954. nov.]. Asztalos István: Fiatal szívvel. Regény (II); Sütő András: Emberek indulnak. Elbeszélések (III); Szemlér Ferenc: Harcolni híven. Verseskötet (II); Majtényi Erik: Őrségen. Verseskötet (III).

1954 [1955. dec. 21.]. Kiss Jenő: Úti rapszódia. Verseskötet (III).

1955 [1957. márc. 15.]. Nagy István: A legmagasabb hőfokon. Regény, 2. átdolgozott kiadás (I); Szabédi László: Válogatott versek (II).

1962 [1963. ápr. 28.]. Szabó Gyula: Fűhúzó április. Elbeszélések (30 000 lej).

1964 után az állami díjat egyedi esetekben, rendszerint csak egész életműért ítélték oda.

Tudományos műveikért állami dijat kaptak: 1950–51. Palocsay Rudolf (I). – 1953. Nyárády E. Gyula (I). – 1955. Izsák Sámuel, Valeriu I. Bologával közösen (II). – 1964. Zörgő Benjámin, Al. Roşcával és Vasile Pavelcuval közösen (I).

Állami díjas romániai magyar képzőművészek: 1949. Bordi András (II). – 1950–51. Barabás István, Gy. Szabó Béla, Csorvássy István (II). – 1952. Miklóssy Gábor (I), Szőnyi István, Agricola Lidia, Fekete József (II), Szobotka András (III). – 1953. Abodi Nagy Béla, Vida Géza (III). – 1954. Szőnyi István, Szobotka András (I), Abodi Nagy Béla, Kazár László (III). – 1962. Erdős I. Pál (30 000 lej). – 1964. Szervátiusz Jenő (30 000 lej).

Állami díjjal jutalmazott színpadi alakítások, rendezések: 1952. Delly Ferenc, Kovács György, Szabó Ernő, Tompa Miklós (II). – 1954. Andrási Márton, Kovács György (I).

Állami díjas zeneszerző: 1955. Eisikovits Mihály Miksa (II).

Asztalos István: A nagy kitüntetés. Utunk 1951/20. – Colecţia de legi, decrete, hotărîri şi dispoziţii 1956/IV. és 1964/VI. – Colecţia de Hotărîri şi Dispoziţii ale Consiliului de Miniştri 1964/60. – Repertoriul general al legislaţiei în vigoare publicată pînă la 1 ian. 1966. 527–28.

3. Írószövetségi díjak. A Romániai Írók Szövetségének vezetősége a 60-as évek kezdetétől fogva oszt díjakat különböző kategóriák szerint, így az együttélő nemzetiségek irodalma, elsőkönyvesek vagy műfordítás (román irodalmi művek átültetése az együttélő nemzetiségek nyelvére, hazai magyar, német és más írók műveinek fordítása románra) címen.

Több mint húsz romániai magyar író – köztük több fiatal is – kapott az "Együttélő nemzetiségek irodalma" kategóriában díjat, köztük Adonyi Nagy Mária, Bajor Andor, Bodor Pál, Gáll Ernő, Hervay Gizella, Kacsó Sándor, Kányádi Sándor, Kenéz Ferenc, Király László, Marosi Péter, Molnár H. Lajos, Mózes Attila, Rácz Győző. 1977-ben Franyó Zoltán, 1981-ben Kiss Jenő és 1982-ben Horváth Imre az Írószövetség különdíját kapták meg, a hetvenéves Méliusz Józsefet pedig az Írószövetség nagydíjával tüntették ki (1979).

Az "Elsőkönyvesek" kategóriájában többek közt Király László (1971), Saszet Géza (1972), Váradi B. László (1972), Szőcs Géza (1975), Szilágyi N. Sándor (1978) és Egyed Péter (1980) részesült írószövetségi elismerésben.

A romániai magyar irodalom fogadtatása szempontjából jelentős, hogy írásaink román fordítóit ismételten tüntették ki díjjal. Így Emil Giurgiuca 1962-ben Méliusz József Ameddig ellátok, Paul Drumaru 1972-ben Bálint Tibor Zokogó majom, Dan Culcer 1975-ben Markovits Rodion Szibériai garnizon, másodszor is Paul Drumaru 1981-ben Király László Az elfelejtett hadsereg c. könyvének tolmácsolásáért részesült díjazásban.

A hazai magyar műfordítások színvonalát dicsérik a román irodalmi művek átültetéséért juttatott díjak. Így Veress Zoltánt 1969-ben Vasile Voiculescu, Beke Györgyöt 1970-ben és Szemlér Ferencet 1973-ban Zaharia Stancu, Deák Tamást 1974-ben George Călinescu, Majtényi Eriket 1975-ben Virgil Teodorescu, Lőrinczi Lászlót 1981-ben Mihail Sadoveanu fordításáért jutalmazták.

A díjak minél méltányosabb elosztását volt hivatva szolgálni az RSZK Írószövetségének az az 1968-as döntése, hogy a szövetség folyóiratai is osszanak díjakat. A magyar nyelvű folyóiratok közül az Utunk az 1967-ben megjelent legjobb alkotások figyelembevételével 1968-as költészeti díját Kányádi Sándornak, a drámairodalmi díjat pedig Páskándi Gézának ítélte oda. A szépprózai és irodalomkritikai díj sorsáról az Igaz Szó szerkesztőbizottsága döntött, a választás Bajor Andorra és Molter Károlyra esett.

A 70-es évektől kezdve az Írószövetség vezetőségének díjain kívül az egyes Írói Társaságok is osztanak díjakat az előző évi könyvtermés értékelése alapján. A díjak számát a tagok létszámával arányosan az Írószövetség vezetősége határozza meg. 1980-ban például a Kolozsvári Írók Társasága hat, a marosvásárhelyi és temesvári három-három, Brassó és Nagyszeben pedig két-két 7000 lejes díjat oszthatott ki. A kolozsvári magyar írók közül ekkor Balla Zsófia, Deák Tamás és Tompa István az előző évben megjelent köteteikért részesültek díjazásban. 1981-ben a díjakat Kolozsvárt Kádár János (vers), P. Lengyel József (próza) és Kántor Lajos (irodalomtörténet) kapta; a Marosvásárhelyi Írók Társaságának díjai ugyanekkor Györffi Kálmánnak (próza) és Sütő Andrásnak (színmű) jutottak.

E decentralizált díjazási rendszer mozgósító erejét az a számszerű adat is tükrözi, hogy 1979-ig bezárólag csupán Kolozsvárt 19 romániai magyar író (köztük Láng Gusztáv kétszer) részesült az elismerésnek ebben a formájában. A díjazottak névsorát az Írószövetség központi és területileg illetékes folyóiratai közlik.

4. Akadémiai díjak. A Román Akadémia ez irányú hagyományát az Államtanács 1956. júl. 17-én kelt 356. számú dekrétuma helyezte új alapokra, melynek értelmében az RNK Akadémiája az egyes osztályok előterjesztésének figyelembevételével évi közgyűlésén huszonegy – egyenként 10 000 lej értékű – díjat oszthat ki a különböző tudományágak területén végzett kutatómunka, valamint az irodalmi, képző- és zeneművészeti alkotás serkentésére. Minden díj a hazai tudományosság, ill. történelmi múlt egy-egy kiváló egyéniségének a nevét viselte (agrártudományok: Dózsa György-díj, széppróza: Ion Creangă-díj, képzőművészet: Ion Andreescu-díj és így tovább). Az Államtanács felhatalmazása alapján az RNK Minisztertanácsa 1964. dec. 19-én kelt 1010. számú határozatával a kiosztható díjak számát harmincegyre emelte.

Számos romániai magyar műszaki értelmiségi mellett akadémiai elismerésben részesültek a következők:

1964. Kelemen Béla és a Román–Magyar Nagyszótár munkaközössége (Cipariu-díj).

1969. Egyed Ákos és szerzőtársai az Alianţa clasei muncitoare cu ţărănimea muncitoare în România c. munkáért (Ştefan Gheorghiu-díj).

1971. Méliusz József Az illúziók kávéháza c. kötetéért (Creangă-díj).

1973. Pataki József a vajdahunyadi vár XVI. századi gazdasági irományainak sajtó alá rendezéséért (Bălcescu-díj); Bretter György Párbeszéd a jelennel c. tanulmány- és esszégyűjteményéért (Vasile Conta-díj); Kántor Lajos és Láng Gusztáv A romániai magyar irodalom 1944–1970 c. munkájáért (Cipariu-díj); Eisikovits Mihály Miksa a polifóniáról írt zenetörténeti munkájáért (George Enescu-díj).

1974. Lászlóffy Aladár A következő ütközet c. kötetéért (Eminescu-díj).

1975. Szabó T. Attila az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár I. kötetéért (Cipariu-díj); Angi István Zene és esztétika c. kötetéért (Ciprian Porumbescu-díj); Egyed Ákos A parasztság Erdélyben a századfordulón c. munkájáért (Ştefan Gheorghe-díj); Kallós Miklós Sociologie, politică, ideologie c. munkájáért (Simion Bărnuţiu-díj).

1977–1978. Sütő András Engedjétek hozzám jönni a szavakat c. munkájáért (Creangă-díj); Sőni Pál Nagy István c. monográfiájáért (Bogdan Petriceicu Haşdeu-díj).

1980. Benkő Samu és Károlyi Dénes mint az "1848-as forradalom" munkaközösség tagjai a Documente privind revoluţia de la 1848 în Ţările Române. C. Transilvania c. Okmánytár I. kötetének gondozásáért (Bălcescu-díj).

1981. Imreh István az Erdélyi hétköznapok c. munkájáért (Bălcescu-díj).

Premii ale cărţilor "Kriterion". Közli Catalog Kriterion 1970–1979. 299–307. – Hírek. NyIrK 1978/1. 119.

5. Fiatal írókat támogató dijak. A két világháború között néhány szórványos próbálkozáson kívül (Erdélyi Helikon 1926, 1927) úgyszólván semmi sem történt e téren, 1944 után viszont mind az állam, mind a társadalom felkarolta a tehetségkutatásnak ezt a módját. Az Írószövetség és a területileg illetékes Írói Társaságok díjai mellett országos viszonylatban legnagyobb súlya a KISZ Központi Bizottsága által rendszeresen osztott KISZ-díjaknak van. 1972-ben Szilágyi István, 1973-ban Györffi Kálmán, 1974-ben Gálfalvi György részesült ebben a díjban egy-egy kötetéért, 1975-ben ez a díj Kenéz Ferencnek jutott Átvilágított földgömb c. verseskötetéért. 1978-ban Molnár H. Lajos kapta És akkor átmentem a tűzön, 1979-ben pedig Káli István Mit tud az a nagy sárga gép c. munkájáért.

Fiatal íróit támogatja az Ifjúmunkás is. 1983 júliusában osztották ki például az 1982-es Ifjúmunkás-díjakat: versért G. Cseke Vanda, prózáért Tóth Tibor, irodalmi riportért Láng Zsolt és Gagyi József részesült kitüntetésben.

Ide sorolhatjuk a Pionírszervezet Országos Tanácsának a gyermekirodalom fellendítését szolgáló olyan díjait is, mint a Napsugár 1965-ben Tamás Máriának ítélt díját "a jó szerkesztésért" vagy a Cutezătorul és Jóbarát 1976-ban osztott Arany toll-díját, melyet az ifjú olvasók szavazatai alapján a romániai magyar írók közül Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Marton Lili és Sütő András kapott meg.

6. Díjak magánkezdeményezésből. E gyűjtőnév alá azok a díjak sorolhatók, amelyeknek alapítójuk nem teremtett intézményes keretet. Ilyen volt az 1913-ban alapított George Enescu zeneszerzői díj, melyet évente a világhírű művész elnöklete alatt a Közoktatási Minisztériumban ülésező zsűri adott ki. A romániai magyar művészek közül Chilf Miklós szerzeményeit két ízben, 1933-ban és 1937-ben részesítette a zsűri dicséretben.

Az Utunk Ország-rovata 1971. ápr. 9-én közölte a Ifjúmunkás ama bejelentését, hogy hat irodalomkritikus, Földes László, K. Jakab Antal, Kántor Lajos, Láng Gusztáv, Marosi Péter és Szőcs István szótöbbséggel Páskándi Géza Az eb olykor emeli lábát c. drámakötetét minősíti az 1970-es év "romániai magyar irodalmi könyvé"-nek, s ezért Pezsgő-díj átadásával jutalmazza. A hírt élénk vita követte az irodalmi életben. A következő évtől az Utunk folyamatosan közölte az irodalomkritikusok állásfoglalásának szövegét Az év könyve c. alatt, úgyhogy a Pezsgő-díj odaítélése a nyilvánosság előtt folytatódott. Az "ad hoc" zsűri tagjai közé később bevonták Bretter Györgyöt, Rácz Győzőt, Tamás Gáspár Miklóst, majd Egyed Pétert és Mózes Attilát, mivel időközben elhunyt Földes és Bretter, Tamás Gáspár Miklós eltávozott, Láng pedig kilépett a tagok közül. Az állásfoglalások célja, hogy a vitaszellemet erősítsék az évenkénti írószövetségi díjak odaítélése előtt.

Pezsgő-díjat kaptak: 1970. Páskándi Géza. – 1971. Lászlóffy Aladár. – 1972. Szilágyi Domokos. – 1973. Sütő András. – 1974. Bodor Ádám. – 1975. Szilágyi István. – 1976. Lászlóffy Aladár. – 1977. Panek Zoltán.– 1978. Bálint Tibor és Pusztai János. – 1979. Székely János, aki visszautasította. – 1980. Köntös-Szabó Zoltán.– 1981. Kenéz Ferenc. – 1982. Király László.

Bölöni Domokos korondi író-tanár kezdeményezésére 1973 óta minden évben a cseredombi borvízkútnál is díjat osztanak ki, a legsikerültebbnek ítélt könyvújdonság szerzőjének.

Székely János: Levél a pezsgődíj zsűrijéhez. Utunk 1980/14. – Láng Gusztáv: Levél Székely Jánosnak. Utunk 1980/23.

7. Tudományos teljesítményekért adott irodalmi díjak a romániai magyar művelődés minden irányú harmonikus fejlődését hivatottak szolgálni. 1981 elején hirdette meg a Korunk szerkesztősége Bolyai-díj címen romániai magyar tudományos szerzők elismerő jutalmát. Az évente kiosztásra kerülő jelképes díj célja az anyanyelvűség és nemzetiségi kultúra ápolása a természet- és társadalomtudományok terén. Az előző év legszínvonalasabb, a szocialista építés jelenlegi szakaszában leghasznosabb, könyvalakban megjelent magyar nyelvű tudományos, műszaki és ismeretterjesztő munkáit jutalmazzák vele. Először 1982. máj. 8-án, az Appendix megjelenésének 150. és Bolyai János születésének 180. évfordulója alkalmából osztották ki Egyed Ákos történésznek Falu, város, civilizáció és Weszely Tibor matematikusnak Bolyai János matematikai munkássága c. kötetéért. Másodszor 1983. máj. 11-én a társadalomtudományi díjat Szabó T. Attila akadémikusnak szavazták meg az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár III. kötetéért, a természettudományi díjat pedig Gábos Zoltán egyetemi tanárnak Az elméleti fizika alapjai c. szakmunkáért. A Bolyai-díj ünnepélyes kihirdetésekor nyújtják át Tőrös Gábor nagybányai szobrászművész Kányádi-idézetet hordozó (AKI MEGÉRT, S MEGÉRTET, EGY NÉPET MEGÉLTET) Bolyai-kisplasztikáját. Az elhangzott jelentéseket a Korunk közli.

V. Z. [Veress Zoltán]: A Korunk Bolyai-díja – 1981. Korunk 1982/7. – Herédi Gusztáv: Megfelelő intézményeket létrehozni. Korunk 1982/8. – Nemzetiségi művelődéstörténetünk mérlegén. Igazság 1983. máj. 28.

8. Külföldi díjak. A romániai magyar művelődés rangját jelzi, hogy alkotói munkásságát más országokban is megbecsülik. Így Berde Mária Romuald és Andriána c. regényét 1927-ben Ormódy Amália-díjjal, Gulácsy

Irén Fekete vőlegények c. történelmi regényét 1928-ban Péczely-díjjal jutalmazta az MTA.

A modern magyar irodalom fejlesztésében oly nagy szerepet játszott magyarországi Baumgarten-alapítvány működése idején (1929–49) Baumgarten-díjat kaptak a következő erdélyi magyar írók: 1929, 1930, 1933. Tamási Áron. – 1937. Reményik Sándor. – 1938. Kós Károly. – 1939. Jékely Zoltán. – 1940. Wass Albert. – 1941. Reményik Sándor és Tompa László. – 1942. Berde Mária és Szentimrei Jenő. – 1943. Asztalos István és Tamási Áron. – 1948. Bözödi György.

Létezett Baumgarten-jutalom is, ebben 1939-ben Bözödi György, 1943-ban Szabédi László részesült, ugyanakkor Horváth Imrének segélyt szavazott meg a kuratórium.

Bustya Endre 1979-ben a Budapesten Dénes Zsófia által Ady Endre emlékére alapított jutalmat nyerte el alapvető fontosságú kutatási eredményeinek elismeréséül.

A Budapesten székelő Magyar Nyelvtudományi Társaság évi közgyűlésén a nyelvjáráskutatásban elért kiváló eredmények jutalmazására érmet oszt ki, melyet a népnyelvkutatásban új irányt szabó egykori kolozsvári tanárról Csűry Bálint-emlékéremnek neveznek. A Romániában folyó magyar nyelvészeti kutatás magas színvonalát jelzi, hogy az emlékérmet eddig már hárman kapták meg: Gálffy Mózes (1980), Vöő István (1981) és Murádin László (1982).

Nemzetközi viszonylatban rendkívül megtisztelő az 1964 óta évente Bécsben osztott Herder-díj. A Nyugat és Kelet közti művelődési és irodalmi kapcsolatokért egész életművével kifejtett munkássága jutalmául ezt a romániai magyar írók közül eddig ketten kapták meg: 1970-ben Franyó Zoltán, 1979-ben Sütő András.

(K. K.)

Ruffy Péter: Kik kapják a Baumgarten-díjat. Négy erdélyi név élvonalban. Újság, Bp. 1943. jan. 7. – Anavi Ádám: A Herder-díj és a legújabb Herder-díjas. Igaz Szó 1970/3. – Gálfalvi Zsolt: Irodalmi díjak jelentése. A Hét 1979/28. – Szépfalusi István: "Románia büszke lehet Sütő Andrásra"; Sütő András: Európai szellemi közösségben. Utunk 1979/29.


Irodalmi Kerekasztal – a Nagyváradi Művelődési és Tudományos Egyetem irodalom-népszerűsítő fóruma. A 70-es évek elején Robotos Imre vezette. Új kibontakozására 1978 őszén került sor, amikor Bölöni Sándor műfordító, dramaturg és munkatársa, Varga Gábor mérnök korszerű vitafórummá alakította át s együttműködve a nagyváradi magyar színművészekkel és az Ady Endre Irodalmi Körrel a tudományos ismeretszerzést művészileg is szemléletessé tette.

Az ~ az egész országból meghívott előadói – köztük (az előadások sorrendjében) Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Kántor Lajos, Bajor Andor, Szőcs István, Beke György, Gellért Sándor, Dávid Gyula, Kovács János, Egyed Ákos, Vásárhelyi Géza, Farkas Árpád, Sütő András, Imreh István, Marosi Ildikó, Székely János, Bustya Endre, Tóth István, Gy. Szabó Béla, Cs. Gyímesi Éva, Láng Gusztáv – irodalomtörténeti, nyelvművelő és helytörténeti kérdéseket vetettek fel.

Két nyilvános ankét a helybeli Clubul Literarral közös rendezésben a kultúrák közeledését szolgálta. Az 1978–79-es tanévben A műfordítás a kölcsönös megismerés és a barátság szolgálatában címmel került sor értekezletre, melyen Aurel Gurghianu a Steaua, Létay Lajos az Utunk és Radu Enescu a Familia szerkesztőségét képviselte. Az 1979–80-as tanévben Kölcsönös megismerés címmel Al. Andriţoiu és Vasile Spoială a Familia, Romulus Guga a Vatra s Ritoók János a Korunk szerkesztőjeként tartott kerekasztal-megbeszélést a román–magyar–német irodalmi kapcsolatokról.

1981. máj. 26–27-én itt rendezték meg a Művelődés országos tapasztalatcseréjét: Gáll Ernő a felnőttnevelés időszerű feladatairól s Toró Tibor a tudomány és irodalom kapcsolatairól szóló előadásával nyitotta meg a kerekasztalvitát. 1982. febr. 23-án Domokos Géza és Balogh Edgár itt adta át a közönségnek a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Nagyváradon kinyomott I. (A–F) kötetét; az ünnepi jelleget öltött rendezvényen hat színművész (Andrássy Katalin, F. Bathó Ida, Fábián Enikő, Fekete Károly, Hajdu Géza és Meleg Vilmos) Tamási, Dsida, Sütő, Kányádi, Farkas Árpád és Gittai István írásaiból összeállított lírai játékot mutatott be.

Az ~ meghívott előadóival a nagyváradi Fáklya rendszeresen külön interjúkat készít.

Varga Gábor: Újjászülető "hangos újság". Utunk 1979/16. – Beke György: Emberek és intézmények. Új Élet 1980/4. – Juhász Zoltán: Az életképes művelődés lelke: az alkotó szellemű tenniakarás. Egy nagyváradi tapasztalatcsere margójára. Előre 1981. jún. 23. – Znorovszky Attila: Ismeretterjesztés és világnézet. A művelődési tanácskozásról. Művelődés 1981/11. – Csurka István: Egy gyékényen. Magyar Nemzet, Bp. 1982. márc. 11.


Irodalmi Könyvkiadó – az 1950-ben létesült *Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó névváltoztatása után 1960-tól működő állami könyvkiadó vállalat; változatlanul vitte tovább elődje szervezeti felépítését és profilját. Magyar alosztálya a kiadó nemzetiségi osztályán belül működött bukaresti és kolozsvári szerkesztőségekkel. Vezetője (és egyben az egész nemzetiségi osztály felelőse) főszerkesztői minőségben 1960-ban Méliusz József, utána rövid ideig Kővári Attila, Fassel József, majd 1961 és 1965 között Domokos Géza, 1967 és 1969 között Bodor Pál volt; a bukaresti szerkesztőséget 1965 és 1967 között Szász Béla, a kolozsvárit 1967-ig, nyugalomba vonulásáig Kacsó Sándor, majd 1969-ig Kerekes György vezette.

Ugyancsak Kolozsvárt működött az ~ magyar műszaki szerkesztősége is 1968-ban bekövetkezett haláláig Tóth Samu, utána munkatársa, Bálint Lajos vezetésével, 1967-től Deák Ferenc grafikus közreműködésével. Az ~ magyar nyelvű könyvein kívül egy időben a Jogi és Közgazdasági, az Akadémiai, a Mezőgazdasági és Erdészeti, valamint a Tudományos Könyvkiadónál megjelent magyar nyelvű könyveket is ez a műszaki szerkesztőség gondozta, s ugyanitt az ~nak mintegy 120 román nyelvű könyve is megjelent.

Tevékenységét különösen az első években a korábbi keretek határozták meg. Változatlanul legfontosabb kiadója volt az új romániai magyar irodalomnak, folytatta a klasszikus és kortárs román irodalom közvetítését a magyar olvasó felé (könyvexportja révén a magyarországi olvasók felé is), s folytatta azokat a sorozatokat, amelyeket még elődje indított meg (*Kincses Könyvtár, *Magyar Klasszikusok, *Román Írók). Ugyanakkor 1960 és 1962 között megjelentetett jó néhány olyan orosz klasszikus és szovjet irodalmi művet, amelyeket legnagyobbrészt az *Orosz Könyv kiadó megszűnése után vett át. A névváltoztatás után kívül maradtak tevékenységén bizonyos nem közvetlenül irodalmi területek, így a művészet, művészettörténet, folklór, történelem, filozófia, nyelvtudomány, amelyeken elődje 1955 és 1958 között biztató eredménnyel működött.

Az ~ kiadásában 1960 és 1969 között összesen 747 magyar nyelvű mű jelent meg: az évi kiadói termés az 1960-as 52 címtől (egy 1964–66-os visszaeséstől eltekintve) folyamatosan emelkedett, és 1969-ben elérte a 123 címet. Ezzel együtt két irányban is változás következett be: a kiadó egyrészt közvetítője, sőt a maga eszközeivel serkentője lett a romániai magyar irodalomban különösen az évtized második felében érezhető előnyös változásnak, belső megújulásnak, másrészt arra törekedett, hogy mind sokrétűbben lépést tartson az irodalom iránt megnyilvánuló új olvasói elvárásokkal, az összetettebb művelődési igényekkel.

Ez a változás érvényes mindenekelőtt az eredeti szépirodalomra. A költészetben az idősebb nemzedékhez tartozó Bartalis János, Endre Károly, Horváth Imre, Kiss Jenő, Létay Lajos, Méliusz József, Szemlér Ferenc, a középnemzedékhez tartozó Kányádi Sándor, Majtényi Erik, Páskándi Géza, Szász János, Székely János, Tóth István, a prózában Horváth István, Kemény János, Kovács György, Nagy István, Tamás Gáspár, Szemlér Ferenc, ill. Bajor Andor, Fodor Sándor, Hornyák József, Huszár Sándor, Panek Zoltán, Papp Ferenc, Szabó Gyula főképp a 60-as évek második felére eső kötetei már írói pályájukon és a romániai magyar irodalom egészében is számottevő gazdagodást jelentettek, a drámairodalom terén pedig a korábbi szórványos és egy-egy színpadi művet tartalmazó kötetek után 1967-től megjelennek egyes szerzők (Deák Tamás, Földes Mária, Méhes György, Szemlér Ferenc) gyűjteményes drámakötetei is, amelyek már e műfajnak a színpaddal párhuzamos irodalmi térhódítását jelezték.

A kortárs romániai magyar irodalomban bekövetkezett változás különösen jelentősnek bizonyult az új költői-prózaírói rajzások jelentkezésével. Az 1961-ben indított *Forrás sorozat az évtized végére már a második nemzedéket indítja útjára, s az 1969-ig megjelent 53 kötet szerzői közül sokan (a költészetben Hervay Gizella, Király László, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Szőcs Kálmán, a prózában Bálint Tibor, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Lászlóffy Aladár, Pusztai János, Szilágyi István, Telegdi Magda, Veress Zoltán) hamarosan már második, sőt harmadik kötetükkel jelentkeznek; e művek nemcsak irodalmi eseményekké, hanem a romániai magyar irodalom új minőségi szintjének értékjelzőivé is válnak.

Ez a folyamat az ország egész irodalmi életében, a román irodalomban is bekövetkezett változás része volt, s természetes, hogy az ~nál 1960 után magyar fordításban megjelent román irodalmi művek – a fordítói érdeklődésnek és a kiadópolitikai tájékozódásnak megfelelően – ezt a változást is tükrözik. A román irodalom klasszikus értékeinek újrakiadása mellett kiadói eseménynek tekinthető a fiatalon elhunyt Nicolae Labiş, az újrafelfedezett Bacovia, a prózaírók közül Vasile Voiculescu, Pavel Dan köteteinek, az új román írónemzedékből pedig Eugen Barbu, Şt. Bănulescu, Fănuş Neagu, Marin Preda, D. R. Popescu regényeinek, elbeszéléseinek megjelentetése. Az évtized nagy jelentőségű összegező teljesítménye a román irodalom magyar nyelvű megismertetése terén A román irodalom kis tükre öt vaskos kötetének (1961–64) kiadói megszerkesztése, szövegeinek lefordíttatása és gondozása. Ez a gyűjtemény a román irodalom kezdeteitől a két háború közötti időszakig bezárólag nyújt minden maradandó íróra kiterjedő s szemelvényekben minden jelentős művet bemutató képet. Ehhez mérhető vállalkozás a Faragó József bevezetőivel és gondozásában, Kiss Jenő fordításában, Plugor Sándor illusztrációival megjelent román népköltészeti sorozat, amelynek első két kötete a klasszikus balladákat (A bárányka, 1963), ill. a betyárénekeket (Novákékról szól az ének, 1969) tartalmazza; további négy kötete már a Kriterion kiadásában jelent meg.

Az irodalomszemléletben a 60-as évek második felére mind jellemzőbbé váló nyitás a magyar klasszikus és a romániai magyar irodalmi hagyományhoz való viszony megújulásában is kifejezésre jutott. 1961-ben megindult a *Romániai Magyar Írók sorozat, amelyben 1969-ig összesen 55 kötet jelent meg, átfogó bevezető tanulmányokkal. Ezek, valamint az egyes írói életművek legjavát felölelő kötetek hozzásegítettek két világháború közötti örökségünk hitelesebb és elmélyültebb megismeréséhez, hiszen az előző évtizedben is publikáló és a Korunk köréhez tartozó költők, prózaírók, kritikusok mellett ekkor került sor a helikoni irodalmi örökség megbízható újraértékelésére (Berde Mária, Dsida Jenő, Karácsony Benő, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Olosz Lajos, Tamási Áron), az avantgárd hagyomány újrafelfedezésére (Nagy Dániel, Markovits Rodion, Szántó György, Szilágyi András) is. Ez a folyamat a sorozat 1970 utáni időszakában folytatódott és vált teljessé, úttörő szerepet játszva korábbi leegyszerűsítő beállítások meghaladásában.

Az erdélyi magyar művelődés többnyire kiadatlan vagy nehezen hozzáférhető régi értékeire is ráirányult a figyelem, s az 1966-ban indult ún. *fehér könyvek négy kötete (Bölöni Farkas Sándor, Borsos Tamás, Wass Pál, Köteles Sámuel) alapos bevezető tanulmányaival is újraelindítója lett a hazai művelődés- és tudománytörténeti kutatásnak; ugyanakkor a szövegek mintaszerű gondozása a következő évtized szövegfilológiai munkájának kezdetét jelentette.

Számottevő megújulás következett be az ~ világirodalmi tájékozódásában is. Az 1965-ig folyamatosan megjelenő *Kincses Könyvtár újabb 62 kötete a magyar klasszikus és kortárs romániai magyar irodalom, valamint a klasszikus és kortárs román irodalom alkotásain kívül a világirodalomból is nyújtott olvasmányt, ez azonban (8 orosz és szovjet, 3–3 francia és olasz, 2–2 cseh és német, 1–1 angol, amerikai, jiddis, spanyol) még csak bátortalanul jelzett nyitási szándékot a nyugati irodalmak felé. Az 1965-ben indított és a Kriterion által folytatott *Horizont sorozat azonban már ennek a nyitásnak a jegyében indul és bontakozik ki a budapesti Európa Könyvkiadóval való termékeny együttműködésben, ösztönzést nyújtva a műfordítói lehetőségek révén is.

Ugyanilyen jelentős az 1962-ben indult "Drámák" sorozat, amelynek elődjében, az 1960 és 1963 között megjelentetett *Műkedvelők Színháza sorozatban a hazai magyar és román szerzők (Dimény István, Kiss Jenő, Károly Sándor, Simon Magda, Sütő András, Szász János, ill. Teofil Buşecan, Paul Everac, Dan Tărchilă) mellett még csak egy szovjet (Lev Szinyelnyikov) és egy spanyol (Carlos Larra) szerző darabját találjuk. Az új sorozatban viszont már az egyetemes drámairodalom klasszikus művei (Szophoklésztől G. B. Shaw-ig) mellett helyet kapnak a modern dráma kiemelkedő alkotásai (így García Lorca: Vérnász; Heinrich Böll: Danton halála; Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása; O'Neill: Amerikai Elektra; Tennessee Williams: A vágy villamosa), amelyekkel a közönség hazai magyar színházaink műsorrendjében is találkozhatott ezekben az években.

A 60-as évek elején az ~ a kritika fellendítéséhez is hozzájárult: az 1962-ben indított *Kritikai Kiskönyvtárnál azonban jelentősebbnek bizonyul az, hogy az évtized közepétől gyakrabban vállalkozik önálló kritika- vagy esszégyűjtemények megjelentetésére (Szemlér Ferenc, Balogh Edgár, Csehi Gyula, Deák Tamás, Földes László, Jánosházy György, Hajdu Győző, Mikó Imre, Méliusz József, Sőni Pál), s az 1964–65-ben kiadott első Gaál Gábor-kötetek után 1968-tól a Romániai Magyar Írók sorozatban is elindítja a két világháború közötti irodalomkritikai örökség (Szentimrei Jenő, Molter Károly, Franyó Zoltán, Kós Károly, Szabédi László) újraértékelését.

Minőségileg magasabb szintre lép az irodalom- és művelődéstörténet-írás is: Benkő Samu Bolyai János vallomásai c. könyve (1968), Izsák József Asztalos Istvánról (1967), Marosi Péter Salamon Ernőről (1969), Kicsi Antal Kováts Józsefről (1969), Kozma Dezső Petelei Istvánról (1969) készült monográfiája, nemkülönben Jancsó Elemér (1966) és Vita Zsigmond (1969) tanulmánykötetei, Csehi Gyula Klio és Kalliopé (1965) és Modern Kalliopé (1969) c. szintézisei, a Kis magyar stilisztika (1968), Huszár Sándor interjúkötete, Az író asztalánál (1969), Domokos Sámuel könyve, A román irodalom magyar bibliográfiája (1966) számos területen és műfajban jelzik a kor színvonalának elérésére törekvő irodalomtörténeti alapozás igényét.

Végül jelentősek az ~ utolsó éveiben egy összetettebb műveltségmodell megteremtésére mutató kezdeményezések: a megjelenő művek között ott vannak a később rendkívül népszerűvé váló *Téka sorozat első kötetei, megindul a *Művészeti kismonográfiák sorozata (első kötete Gazda József könyve Gyárfás Jenőről 1969-ben), hosszú szünet után 1969-ben egyszerre négy népköltési gyűjtemény lát napvilágot, s megjelennek az első filozófiai és nyelvtudományi munkák is.

Az ~ kezdeményezései a különböző humán tudományok – művészettörténet, zenetudomány, színháztörténet, orvostörténet, társadalomtörténet, fotótörténet – tárgykörével még ennél is szélesebb területeket ölelnek fel. A kiadónak még az átszervezés előtt összeállított és kibocsátott munkaterve 257 címet tartalmaz, amelyben több éves és széles kitekintésű távlati terv körvonalai rajzolódnak ki: sorozatok, népköltési gyűjtemények, kötetek az erdélyi magyar művelődés múltjának feltárására, a romániai magyar nyelvjárások atlaszai, a romániai magyar írásbeliség lexikális számbavétele, a romániai magyar irodalom átfogó bibliográfiája... E tervek valóra váltása és a romániai magyar könyvkiadás profiljának a kor igényeihez való igazítása azonban már az 1969 végén létrehozott új nemzetiségi kiadóra, a *Kriterion Könyvkiadóra, valamint a többi, magyar nyelvű kiadványok megjelentetését is vállaló országos és területi kiadóra hárul a 70-es évektől kezdve.

(D. Gy.)


irodalmi kör, rövidítve IK – országszerte alakuló művelődési közösség a helyi szellemi erők kibontására és az irodalom hagyományos és új javainak terjesztésére a szellemi gócokban vagy vidéken. Felkarolja és megvitatja a fiatalok munkáit, s meghívásokkal, előadásokkal közvetlen kapcsolatot teremt tagjai és az irodalmi közélet személyiségei, lapjai, intézményei között. Ilyen körök már az 50-es és 60-as években keletkeztek, egy részük azonban az első új irodalmi rajok kibocsátása után felbomlott vagy alkalmi rendezvényeknek adta át helyét. Újabb fellendülés és intézményes állandósulás csak a 70-es években mutatkozik, s ez jelentős mértékben az Igaz Szó és a Művelődés gondoskodásának köszönhető. Az Utunk Körök hírei rovatcím alatt rendszeresen tükrözi az ~ök munkáját.

1982-ben a következő romániai magyar ~ök tűntek ki működésükkel: 1. Ady Endre IK Nagyváradon; 2. Apor Péter IK Kézdivásárhelyen; 3. Arany János IK Nagyszalontán; 4. Franyó Zoltán IK Temesvárt; 5. Gaál Gábor IK Kolozsvárt; 6. Igaz Szó IK-e Marosvásárhelyt; 7. Jósika Miklós IK Tordán; 8. József Attila IK Lugoson; 9. Kemény János IK Régenben; 10. Kiss Károly IK Zilahon; 11. Kós Károly IK Bánffyhunyadon; 12. Kölcsey Ferenc IK Szatmáron; 13. Mikes Kelemen IK Sepsiszentgyörgyön; 14. Olosz Lajos IK Zerinden; 15. Petőfi Sándor IK Nagybányán; 16. Salamon Ernő IK Gyergyószentmiklóson; 17. Sipos Domokos IK Dicsőszentmártonban; 18. Tamási Áron IK Csíkszeredában; 19. Tomcsa Sándor IK Székelyudvarhelyen; 20. Tóth Árpád IK Aradon.

Nemcsak irodalmi, hanem szélesebb feladatkörre kiterjeszkedő munkaprogrammal működik az Ady Endre Művelődési Kör Szatmáron, a Kós Károly Műszaki-Művelődési Kör a kolozsvári Hűtő- és Élelmiszeripari Kutató és Tervező Intézetben, a Látóhatár Kör Temesvárt és a Vasárnapi Fórum Nagykárolyban. A fennálló ~ökben is uralkodó törekvés, hogy az írásbeliség művelését a szépirodalmon túlmenőleg általános művelődési, tudományos és ismeretterjesztő vonatkozásaiban ápolják. A középiskolákban az egykori önképzőkör mintájára működő ~ök tanári irányítással az irodalomtörténeti oktatást egészítik ki.

Hatékonyan az ~ ott működik, ahol a helyi szerzők jelentkezését megfelelő stilisztikai-esztétikai és társadalmi-nemzetiségi felkészültségű szakbírálat elemzi, ahol a lírát és prózát művészi előadásban elevenítik meg, lemezeket és filmeket forgatnak, s a meghívott írókat, művészeket, szakembereket vita- és munkamegbeszéléseken fogadják.

Balogh Edgár: Az irodalmi körök szerepe. Utunk 1965/17. – Szilágyi Aladár: Váradi fiatalok; Fábián Imre: Szalontai fiatalok. Igaz Szó 1971/1. – Kántor Lajos: Intellektuális és népművelési fórum. Korunk 1972/9. – Marosi Péter: Ahány kör, annyi szokás. Utunk 1976/25. – Gálfalvi György: Rejtett értékek. Igaz Szó 1977/1. – Markó Béla: A marosvásárhelyi IK. Igaz Szó 1972/2. – Szőcs Géza: Gaál Gábor irodalmi kör, Kolozsvár-Napoca. Igaz Szó 1977/3. – Soltész József: Bemutatjuk a szatmári IK-t. Igaz Szó 1977/6. Pongrácz P. Mária: A temesvári Ady-kör évgyűrűi. Igaz Szó 1977/8. – Csanádi János: Szembesítés az Olosz Lajos IK-ben. Művelődés 1978/1. – Znorovszky Attila: Hullámhegy – hullámvölgy. Művelődés 1979/5. – Barabás László: Elöljáró beszéd. Sipos Domokos IK. Művelődés 1979/6. – Kercsó Attila–Farkas László: IK és közművelődés Gyergyószentmiklóson. Művelődés 1980/1. – Gergely Tamás: Versközelben. A Mikes Kelemen művelődési kör ciklusai. Ifjúmunkás 1983/10.


irodalmi levelezés – írói pályákat és kapcsolatokat, az irodalmi élet mozzanatait közvetlen, kötetlen formában megvilágító írói dokumentáció, az irodalomtörténet nélkülözhetetlen forrása. A magántulajdonban lévő írói levelek szétszóródásának, pusztulásának veszélyét felismerve, folyóirataink, könyvkiadóink egyre következetesebben szorgalmazzák összegyűjtésüket, közzétételüket.

Az érdeklődés az ~ iránt a romániai magyar irodalom két világháború közötti szakaszában érthető módon még kevésbé terjedt ki az egyidejű levelezésre, hanem inkább az irodalomtörténeti előzmények felé fordult, s az előző korok levélanyagának felfedezésére és közlésére irányult. Kiemelkedik e téren Jancsó Elemér kutató és feldolgozó munkássága. Aranka, Döbrentei, Gyarmathi, Kemény Zsigmond, Jókai, gróf Mikó Imre többnyire ismeretlen leveleit hozta nyilvánosságra, főleg a Pásztortűz és a budapesti Magyar Nyelv hasábjain, divatossá téve a "régi levelesládák" megnyitását (1940–44), s a II. világháborút követő időszakban kezdte közölni a kibontakozott romániai magyar irodalom jeleseinek levélváltását, nemcsak alkalmi adatközlésként, hanem Irodalmi levelezések címen csoportosítva is a NyIrK hasábjain (1966–71).

Irodalmi életünk mai fejlettségi fokán növekvő figyelem fordul már a két világháború között eltelt időszak személyiségei és szellemi termékei felé, s ez abban is megnyilvánul, hogy könyvkiadóink munkaterveiben az ~ egyre többször önálló kötetekbe foglaltan jelentkezik. E kötetek közül még a romániai magyar irodalom előzményeire vet fényt Petelei István irodalmi levelezése (sajtó alá rendezte Bisztray Gyula, 1980), de már a korokat áthidaló leghosszabb életű irodalmi-művelődési társaságunk dokumentumait teszi hozzáférhetővé A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája 1876–1948 (sajtó alá rendezte Marosi Ildikó, 1973). A romániai magyar irodalmi élet megszervezéséért folytatott küzdelmekről tájékoztat Benedek Elek irodalmi levelezése I. 1921–1929 (közzéteszi Szabó Zsolt, 1979; II. 1925–1928 sajtó alatt); egy nagy szerkesztő pályájának fordulatairól és a Korunk szerkesztésének gondjairól vall a Gaál Gábor: Levelek (1921–1945) c. gyűjtemény (sajtó alá rendezte Sugár Erzsébet, 1975); a két világháború közötti időszak kulcsfontosságú irodalmi intézményeinek dokumentumait tárja elénk A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944) I–II (közzéteszi Marosi Ildikó, 1979); egy-egy sajátos írói-művészi pálya alakulását idézi Horváth Andor válogatásában Brassai (Halász Gyula) Előhívás (1920–1940) c. leveleskönyve (1980), továbbá Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda s Juhász András rendezésében Kuncz Aladár: Levelek (1907–1931) és Huber András összeállításában Dési Huber István Levelek a szülőföldre c. Kötete (mindkettő 1982-es kiadás).

Az időszaki sajtó hasábjain megjelent gazdag forrásanyagból kiemeljük Szabédi László levelezésének darabjait (Igaz Szó 1969/4; Korunk 1977/3, 1979/7–8; Utunk 1979/15), Ady Endre és Boncza Berta levélváltását, melyet Bustya Endre tett közzé a Csinszka-vita alkalmából a Korunk, A Hét és az Utunk hasábjain (1977–78), továbbá Dsida Jenő leveleit Imbery Melindához Marosi Ildikó közlésében (A Hét 1980/25–38).

Ugyancsak megemlítjük -tól, -től vonatkozásban Áprily Lajos (Utunk 1970/35, 1972/16; NyIrK 1972/2, 1973/1, 1976/1; Igaz Szó 1974/3), Asztalos István (Igaz Szó 1973/6, Kós Károly (Igaz Szó 1973/12, A Hét 1977/35), Osvát Kálmán (Utunk 1968/45), Salamon Ernő (Utunk 1974/7), Sipos Domokos (NyIrK 1968/2; A Hét 1974/16), Tamási Áron (NyIrK 1968/2); Igaz Szó 1969/4; Utunk 1972/50) és Tompa László (Igaz Szó 1973/6) leveleit. Ugyanígy megemlíthetők -nak, -nek vonatkozásban Berde Mária (A Hét 1978/29), Bözödi György (Igaz Szó 1969/3), Franyó Zoltán (Igaz Szó 1972/8), Jancsó Elemér (NyIrK 1967/1; Korunk 1971/12), Kacsó Sándor (Igaz Szó 1969/6), Kovács György (Igaz Szó 1981/4; Utunk 1981/17), Molter Károly (Igaz Szó 1969/11) és Nagy István (Igaz Szó 1973/7) levelei.

Szántó György, Dienes László, Gaál Gábor, Balogh Edgár és Méliusz József révén a romániai magyar irodalomhoz kapcsolódik a Fábry Zoltán válogatott levelezése (1916–1964) c. gyűjtemény (válogatta Csanda Sándor és Varga Béla, Pozsony 1978).

Az ~ közlésének rejtett formája az elküldött vagy érkezett levelek csatolása valamely cikkgyűjteményhez, életrajzhoz, monográfiához. Így függelék gyanánt közöl írói leveleket Tabéry Géza Két kor küszöbén (összeállította Robotos Imre, 1970), Dienes László "sejtelme egy földindulásnak..." (válogatta Sugár Erzsébet, 1976), Jordáky Lajos Józsa Béla, Ritoók János Kettős tükör (A magyar–szász együttélés múltjából és a két világháború közötti irodalmi kapcsolatok történetéből, 1979) c. kötete, s ugyanilyen rejtett a Levélváltás Józsa Bélával 1943-ban c. közlés Mikó Imre Akik előttem jártak c. kötetében (1976).

A romániai magyar irodalomtörténet-írás ma már nélkülözhetetlen része a kiadott vagy még kiadatlan ~ szembesítése az irodalmi múlt más forrásokból való feltárásával. Ez az alapvető igény teszi szükségessé az íróktól származó vagy hozzájuk címzett levelek tervszerű begyűjtését bármely illetékes *irodalmi múzeum kézirat- és levéltárába.

(M. H.)

Jancsó Elemér: Irodalmi levelezések. Korunk 1971/12. – Láng Gusztáv: Levelek a közelmúltból. Utunk 1980/14. – Ritoók János: Nélkülözhetetlen "levelesláda"; Balogh Edgár: Élő forrás. Korunk 1980/7–8.


irodalmi múzeum – jeles írói személyiségek emlékét őrző intézmény emlékkiállítás, emlékszoba, emlékház, emlékmúzeum vagy könyvtárak, helyi, megyei, országos múzeumok gyűjteményei formájában. A romániai magyar irodalmi emlékezést a következők szolgálják:

1. *Ady Endre Emlékmúzeum Nagyváradon. 1979 óta 43 új szerzeménnyel gazdagodott, ezek között van György Mihály grafikus 6 Ady-versillusztrációja és Váró Márton Ady-plakettje. A múzeum – együttműködve testvérintézményével, a nagyváradi Iosif Vulcan Múzeummal – a bihari román–magyar kulturális kapcsolatok történetével foglalkozik: e tárgykör bizonyítékaiból kiállítást szerveztek, s Tóth János múzeumigazgató Prezenţa lui Ady Endre în presa şi literatura română c. előadást tartott (1980), majd tanulmányt közölt Societatea literară "A Holnap" din Oradea címmel a Crisia évkönyvében (1981). Megkezdődött a Szigligeti Társaság működésének kutatása is.

2. *Arany János Emlékmúzeum Nagyszalontán.

3. Benedek Elek Emlékház Kisbaconban. A nagy mesemondó születésének 110. és halálának 40. évfordulója alkalmából 1969. máj. 25-én nyilvánították emlékházzá a régi írói otthont. Az egykori ebédlőteremben az író életművét, a belső szobában az írói pályafutást mutatják be. Itt őrzik Benedek Elek könyvtárát (140 mű az íróé), kéziratait (90 eredeti, 198 másolat), írótársainak hozzá intézett 256 levelét s a fénykép- és cikkgyűjteményt. Az írót örökíti meg Kádár Tibor, Szécsi András, Méder Ilona festménye, Kósa Bálint, Imets László metszete, Gergely István, Szilágyi Zsolt plakettja, Balogh Péter mellszobra. A park számára készült Gergely István életnagyságú Benedek-szobra.

Az emlékház jelentőségét mutatja, hogy több szakértő végzett itt gyűjtőmunkát, köztük Faragó József, Lengyel Dénes, Szabó Zsolt, Hegedűs János. Évente sok ezer látogató keresi fel a kisbaconi Benedek-kúriát, az ugyancsak az író emlékét idéző kertben évente emlékünnepség zajlik le. Bár az emlékháznak mint a sepsiszentgyörgyi Megyei Múzeum kihelyezett egységének külön költségvetése nincsen, a múzeumi anyag részben családi erőforrásokból, részben a könyveket, lapokat, fényképeket, emléktárgyakat adományozó közönség jóvoltából állandóan gyarapszik. Múzeumőr Bardóczné Gajzágó Éva.

Kocsik József: A kisbaconi Benedek Elek emlékház. Vörös Lobogó 1969. okt. 18. – Kovács Ágnes: Das Elek Benedek-Gedenkmuseum. Acta Ethnographica Academiae Scientiarum Hungaricae XIX. 1970. 229–45. – B. Gajzágó Éva: Emlékház és hagyományápolás. Korunk 1980/7–8.

4. Bod Péter Emlékkiállítás Magyarigenben. A kis múzeum 1969-ben a *Magyar Athenas irodalmi lexikon szerzője halálának 200. évfordulója alkalmából létesült az író egykori munkahelyén, nem messze sírjától. A példamutató gyűjteményt Szegedi László gondozza.

5. Józsa Béla Emlékkiállítás Hodgyában. A Székelyudvarhelyi Múzeum részlegeként 1975-ben a munkásköltő szülőfalujában nyílt meg a Művelődési Otthon egyik szobájában. A kiállított anyag zöme fénykép-reprodukció: családi képek, az író egykori szociofotó-felvételei, munkáinak, jegyzeteinek fényképmásolata. Eredeti néhány használati tárgy. Az otthon közelében áll Ferencz Ernő alkotása, az 1979-ben felavatott Józsa-bronzszobor.

6. Petőfi Múzeum Fehéregyházán. Az 1849. júl. 31-i segesvári csata hőseinek emlékoszlopa – Petőfi egyik feltételezett sírhelye – közelében külön kis épületben elhelyezett ereklyegyűjtemény. Emléktárgyai főleg fotókópiák és tartósított emlékkoszorúk.

Szépréti Lilla: Friss virágok Fehéregyházán. Új Élet 1980/14.

7. Petőfi Múzeum Koltón. 1960 januárjában nyílt meg Palkó Gábor koltói tanító kezdeményezésére. Teleki Sándor kastélyának egyik déli oldalon fekvő szobájában kezdetben a költő életéhez s koltói tartózkodásához kapcsolódó másolatokat és bútorokat állítottak ki. 1968-tól Varga Andrásné Pál Rozália tanárnő és Sebők Mihály, egykori urasági béres ténykedése nyomán tovább gazdagodott a gyűjtemény. A külföldön élő

Teleki utódok értékes eredeti okmányokat küldtek, kiállításra került Tőrös Gábor Petőfi-plakettje, Várvédő István Petőfi-mellszobra, B. Krajnik Ilona Petőfi és Júlia c. olajfestménye, Gy. Szabó Béla két metszete, Benczédi Sándor kisplasztikája. A nagy látogatottságnak örvendő zarándokhelyet a nagybányai Megyei Múzeum patronálja.

Tófalvi Zoltán: A koltói Petőfi-emlékszoba gondozója. Új Élet 1982/10. – Beke György: Boltívek teherbírása. Barangolások Máramaros és Szatmár megyében. 1983. 136–42.

8. *Tamási Áron Emlékház Farkaslakán. Az író szülőházában elhelyezett emléktárgyak, bútorok gyűjteménye, a tárlókban Tamási számos nyelven megjelent munkái, 23 családi vonatkozású levele, róla szóló cikkek és fényképei. Itt őrzik az Ősvigasztalás c. színmű kéziratát, Nagy Imre Tamási-portréját, Cseh Gusztáv metszetét. A Csíkszeredai Múzeum irányítása alatt működő emlékházat az író születésének 75. évfordulóján, 1972. szept. 24-én avatták; egyidejűleg leplezték le a templomkertben Szervátiusz Jenő és Tibor Tamási-emlékművét, s a szülőház falába emléktáblát helyeztek el. Az emlékházat az író öccse, Tamási Gáspár, a Vadon nőtt gyöngyvirág c. emlékezés (1970) szerzője gondozta haláláig (1982), azóta testvérhúga, Erzsébet és annak férje, Sípos Ferenc őrzi.

Farkas Árpád: Levélféle a hetvenöt esztendős Tamási Áronhoz. Igaz Szó 1972/9. – Beke György: Kőbe vésett Ábelek. A Hét 1972/39. – Sütő András: Rendes feltámadás. Emlékműavató beszéd. Hargita Kalendárium 1974. 128–29.

9. Tomcsa Sándor Emlékkiállítás. A Székelyudvarhelyi Múzeum helyi irodalomtörténeti részlegeként 1973-ban nyílt meg Törvényszék utca 31. szám alatt. Anyagállománya hűen tükrözi az író nemcsak irodalmi, hanem karikaturista és népművelő tevékenységét is. Egy falragaszgyűjtemény drámáinak színházi bemutatóira s az általa rendezett műkedvelői előadásokra emlékeztet. Állványon Székely József gipsz Tomcsa-feje. Értékes a kézirat- és levélgyűjtemény.

10. Tompa László Emlékkiállítás. A Székelyudvarhelyi Múzeum helyi irodalomtörténeti alegységeként 1972-ben nyílt meg Törvényszék utca 10. szám alatt, a költő egykori lakásán. A szoba minden bútordarabja az egykori dolgozószobából való: itt van a költő íróasztala, könyvtára, folyóirat-gyűjteménye. Az egyik tárlóban válogatás az itt őrzött 1121 darabból álló levelezésből (köztük Benedek Elek, Kuncz Aladár, Benedek Marcell, Németh László, Áprily Lajos, Tamási Áron, Molter Károly, Sipos Domokos, Gaál Gábor, Sütő András levelei). Egy másik tárló a költő kéziratait őrzi, köztük 92 saját verskéziratát; itt látható a Lófürösztés eredeti fogalmazványa. A következő tárló a Tompa László életéről és műveiről írt könyveket, értékeléseket, bírálatokat tartalmazza, egy negyedik tárlóban kaptak helyet a költő kötetei és idegen nyelvű antológiákban németül, angolul, oroszul megjelent versei.

Állványon Benczédi Sándor agyagból és Verestóy Árpád gipszből készült Tompa-feje. A falon Nagy Imre tus- és szénrajza Tompa Lászlóról.

11. Tótfalusi Kis Miklós Emlékkiállítás Misztótfaluban. 1959. szept. 1-jén nyitotta meg Molnár József lelkész a régi ref. parókia épületében. A gyűjteményben a XIV. századi templom maradványai, a helység pecsétjei, helytörténeti dokumentumok, az egykori fazekasság termékei mellett Tótfalusi Kis Miklós (1650–1702) életéhez és nyomdász, nyelvész, könyvkiadó munkásságához fűződő könyvek, tanulmányok, emlékek láthatók, köztük az 1685-ben nyomtatott Aranyos Biblia egy példánya is.

Beke György: Boltívek teherbírása. 1983. 31.

12. Magyar irodalmi anyag található a nem kimondottan magyar személyiségekhez kötött ~okban is. A bukaresti Román Irodalmi Múzeumnak Domokos Éva irányítása alatt külön nemzetiségi részlege van, főleg kapcsolattörténeti anyaggal: itt őrzik Franyó Zoltán és Jancsó Elemér több kéziratát, Nagy István, Bartalis János, Jékely Zoltán számos levelét, valamint Nicolae Iorga, Sextil Puşcariu, Emanoil Bucuţa leveleit Bitay Árpád hagyatékából.

A kolozsvári Emil Isac Emlékmúzeumnak gazdag a magyar irodalmi vonatkozású anyaga, s a marosvásárhelyi *Teleki Téka letétei közt szerepel többek közt Bárd Oszkár és Turnowsky Sándor kézirat- és levéltára. Hasonló letéteket őriz Nagyenyeden a Bethlen Könyvtár. Az egyes *könyvtárak és *levéltárak romániai magyar irodalmi anyagának repertóriuma még nem készült el. Számos irodalmi hagyaték családi gondozásban maradt.

Dánielisz Endre: Négy ország irodalmi múzeumaiban. Korunk 1962/7–8. – Beke György: Az irodalomtörténeti kutatás gondjai. A Hét 1971/42. – Csire Gabriella: Jelentős tudományos és nevelési fórum. Beszélgetés Al. Oprea irodalomtörténésszel, a Román Irodalmi Múzeum igazgatójával. Előre 1982. nov. 5.


irodalmi olimpia*tantárgyolimpia


irodalmi pályázat – intézmények és szerkesztőségek részéről kiadott versenyfelhívás egyes irodalmi tárgykörökben tapasztalt űrök betöltése, a munkakedv serkentése és új lehetőségek felfedezése céljából. A beküldött alkotásokat bírálóbizottsági döntés alapján díjazzák.

1. Közületek, intézmények pályázatkiírásai. A temesvári Arany János Társaság 1923-ban a Jókai-centenárium tiszteletére és egy Szabolcska Mihály emlékérem elkészítésére hirdetett irodalmi, költői, zenei és képzőművészeti pályázatot. Ugyancsak 1923-ban zajlott le a kolozsvári Magyar Színház keretében az *Írói Olimpiász, melynek Janovics Jenő felajánlotta ezüst vándorserlegét Marosvásárhely írói csoportja kapta.

1925-ben a lugosi Magyar Kisebbség pályázatot írt ki az erdélyi magyarság történetének megírására, különös tekintettel a művelődés történetére. A pályadíjat, 25 000 lejt, Bánffy Ferenc ajánlotta fel, mely összeget egy névtelen mecénás újabb 10 000 lejjel egészített ki. Öt pályázat érkezett be tervezettel és egy-egy kidolgozott fejezettel, ezek közül a Karácsonyi János, Kelemen Lajos és Krenner Miklós személyéből álló bírálóbizottság Király Pál erzsébetvárosi nyugalmazott főgimnáziumi tanárnak ítélte az I. díjat. A tervezett könyv nem készült el, de a pályázatkiírást tartalmas vita követte a sajtóban, melynek végső tanulsága az volt, hogy egy elszigetelő "nemzetiségtörténet" helyett Erdély egyetemes történetének teljes kapcsolatrendszerét kell kidolgozni. Az Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság ebben az értelemben bízta meg Bíró Vencelt Erdély történetének megírásával.

1926-ban az Erdélyi Irodalmi Társaság írt ki pályázatot egyfelvonásos színdarabokra. A 2000 lejes I. díjat Kibédi Sándor nyerte, Czinczár Miklós, Krimsky Géza és Nikodémusz Károly 1000–1000 lej jutalomban részesült. A marosvásárhelyi KZST 1928-ban Gulácsy Irén adományának felhasználásával versekre, 1930-ban Agyagási Károly és neje alapítványának kamataiból erdélyi költők verseinek megzenésítésére írt ki pályázatot. Utóbbi nyertese Zeno Vancea (I. díj), Trózner József és Bródy Miklós. A bekövetkezett gazdasági válság következtében az alapítvány elértéktelenedett, s kamatai nem fedezték további pályadíjak kiadását.

A Helikon íróközössége az V. marosvécsi találkozón (1930) átfogó magyar irodalomtörténet megírására hirdetett pályázatot. Molter Károly, Makkai Sándor és Babits Mihály véleményezése alapján a díjat Szerb Antal kapta: a szerző 1933-ban a VIII. marosvécsi találkozón részleteket mutatott be művéből, mely 1934-ben Magyar irodalomtörténet címmel az ESZC kiadásában két kötetben meg is jelent.

Az ESZC és a Kolozsvári Magyar Színház 1936 júliusában a XI. marosvécsi találkozón közösen írt ki drámapályázatot. Nyertes lett Tamási Áron Tündöklő Jeromos c. drámája; az előadásra alkalmasnak ítélt színpadi alkotások között szerepel Nagy István Özönvíz előtt, Kakassy Endre A vörös kör, Nagy Borbála Zeng az erdő és Hegedűs Árpád Játék túl a színpadon c. darabja is.

A II. világháború után az MNSZ hirdetett irodalmi tárgyú országos zenepályázatot, melynek I. díját Medgyes Lajos Békeszózat c. versének vegyeskari feldolgozásával Chilf Miklós nyerte el. Az MNSZ országos közművelődési bizottsága 1948. máj. 1-jén számos tételből álló irodalmi és képzőművészeti pályázatot írt ki. Háromfelvonásos falusi színdarabbal Sombori Sándor (Árvíz) és Tomcsa Sándor (Jubileum) szerzett díjat; különösen gazdagnak bizonyultak a népi demokrácia vértanúinak emlékére kiírt pályatételek. Ocskó Teréz alakját Gredinár Aurél (Huszonhárom éves volt), Fónagy Jánosét Szemlér Ferenc (A kelepce) vitte színpadra egyfelvonásos darabban, a vértanúk emlékét idéző versek közül az I. díjat Horváth Imre Hősnél többek c. verse nyerte, s jutalomban részesült Létay Lajos, Szobotka András és Rózsa Aliz költeménye. A pályanyertes zenei szerzemények közt Eisikovits Miksa egy Horváth István-vers (Törd a jármot) vegyeskari feldolgozásával, Márkos Albert szabadságindulóval, Jodál Gábor és Jagamas János mártírokat (Józsa Bélát és Szabó Árpádot) idéző művel szerepelt. A képzőművészeti pályamunkák közül I. díjat kapott Nagy Albert A vértanú c. festménye Józsa Béláról, díjnyertes lett Andrásy Zoltán Józsa Béla a bányászok között c. munkája, Szolnay Sándor Kovács Katona Jenő mártírhalálát ábrázoló festménye és Gy. Szabó Bélának a népi demokrácia romániai magyar vértanúira emlékeztető fametszete is. A szobrászok közül Kós András pályamunkájával I. díjat kapott, elismerés fogadta Benczédi Sándor, Máthé József, Márkos András műalkotásait.

Szentimrei Jenő: Szempontok a megírandó "Erdély történeté"-hez. Magyar Kisebbség 1925/3. – Bíró Vencel: "Erdély történelme" kérdéséhez. Magyar Kisebbség 1925/5. – Puskás Lajos: Még néhány gondolat Bánffy Ferenc tervéhez. Magyar Kisebbség 1925/6. – Asztalos Miklós: Az erdélyi tudat kialakulása. Magyar Kisebbség 1926/2–5. – Balogh Edgár: Vértanúk emléke. Az MNSZ pályázata. Utunk 1958/20. – Az ötödik helikoni találkozó jegyzőkönyve.

HLev. I. 251–67. – Jelentés a Szépmíves Céh és a Magyar Színház drámapályázatáról. Aláírta Kós Károly, Járosi Andor, Kádár Imre. Hlev II. 1979. 113–17. – Balázs Sándor: Becsülni és becsültetni. Egy hajdani történetírási vállalkozás tanulságai. A Hét 1980/47.

2. Folyóiratok és napilapok pályázatkiírásai. A marosvásárhelyi Zord Idő vers- és novellapályázatán 1920-ban Tompa László Idegen falusi fogadóban c. versét és Nyírő József Haldoklik a székely c. novelláját díjazták. Az 1921-ben kiírt újabb pályázat lírai tétele eredménytelen maradt, a "kisnovella" díját Sipos Domokos Templomrabló c. írása kapta, a "nagynovella" díját megosztották Sipos Domokos Boldog idők és Sivó Ági Vera Emberek halála c. elbeszélése között.

A Napkelet (a Keleti Újsággal karöltve) 1920-ban írt ki irodalmi pályázatot. Az elbeszélés díját Nagy Dániel Annuska menyasszony lett, Nyírő József Értelek, virág és Pap József Bobka c. írása között osztották meg. A versdíjat csak 1921-ben adták ki Bartalis János Varjak c. verséért, Becsky Andor A vers anarchiája c. írása pedig dicséretben részesült.

A Keleti Újság 1922-ben kiírt és megújított novellapályázatának eredményét csak 1923-ban hirdették ki: a díjat megosztották Balla Böske Bűn és Tamási Áron Föld embere c. írása között, miután Tamásinak a pályázatra beküldött első írását (Szász Tamás, a pogány) előzőleg már a lap 1922. júl. 23-i számában közreadták.

Az Ellenzék 1923-ban történelmi regényre és novellára hirdetett pályázatot. A regénypályázat eredménytelen maradt, a novella díját Nyírő József Rapsonné rózsája c. írása kapta. 1925-ben a lap másodszor is novellára írt ki pályázatot, s a legjobbnak ítélt elbeszéléseket rendre megjelentette, közölve Tompa László, Molter Károly, Benedek Elek és mások kritikai észrevételeit is. A díjat megosztották Berde Mária Télutó és Sipos Domokos Vajúdó idők küszöbén c. írása között.

Újabb jelentőségre a lapok pályázatai csak a 60-as években emelkedtek. Az Utunk 1962-ben olyan írók számára írt ki pályázatot elbeszélésre, novellára, karcolatra, akik kötettel még nem jelentkeztek. A beküldött írásokat folyamatosan közölték, s 1963-ban az I. díjat Szilágyi Istvánnak adták, a II.-at Szabó Zoltán, a III.-at Szíves Sándor kapta. 1967-ben a köztársaság kikiáltásának 20. évfordulójára Vallomás a szülőföldről címen hirdetett pályázatot az Utunk, s a beérkező anyagból állította össze az Utunk Évkönyv 68 c. kötetet, megnyitva új vállalkozása, az évkönyvek sorozatát.

A Művelődés pályázataiból már 1958-ban kiemelkedett egy népdalgyűjtési pályázat, melyet a kolozsvári Folklórintézet javaslatára a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házával karöltve hirdettek meg olyan helységek népdalkincsének feltárására, ahol még nem volt rendszeres gyűjtés. 1971-ben az RKP fél évszázados fennállásának tiszteletére írtak ki pályázatot, melynek díjazottjai közt Gáll Ernő szociológus, Kovács Zoltán festőművész, valamint Gergely István és Vida Géza szobrászok szerepeltek.

A Hét szerkesztősége részéről kitűzött Berde Áron-díj 1972 és 1975 között négy ízben került meghirdetésre azzal a céllal, hogy fellendítsék a romániai magyar nyelvű tudományismertető közírást. Összesen 12 szakírót jutalmaztak, így 1975-ben Fey László tanárt pedagógiai népszerűsítő cikkeiért és Vasas Samu tanárt főleg bionikai tárgyú ismertetéseiért. A folyóirat Könyvtár-melléklete is pályázatot írt ki Találkozásom a könyvvel címmel, az 1981-ben zárult első szakasz legsikerültebb munkáit a nyertes szerzők nevére készített művészi ex librissel jutalmazta a bírálóbizottság.

A Korunk 1980-ban kiírt Változó valóság c. szociológiai, szociográfiai és társadalomnéprajzi pályázatára 20 munka érkezett; a szerkesztőség nem állított fel rangsort, hanem valamennyi dolgozatot dicséretben részesítette, s azokat *Metamorphosis Transylvaniae címet viselő 1982-es évkönyvében közzétette. A folyóirat 1982-es újabb pályázata Sors és emlékezet címen "egy nemzetiség folytonosságának még megszólaltatható emlékeit" kívánja rögzíteni. A pályázat 1983. dec. 31-én zárul.

3. Pályázatok középiskolások és egyetemi hallgatók számára. Az Erdélyi Helikon 1929-ben hirdette meg pályázatát a végzős középiskolások kiemelkedő magyar irodalmi ismereteinek jutalmazására. A Kolozsvári Református Kollégiumban tartott versenyen csak a II. és IV. díjat adták ki az Él-e Arany? pályatétel kidolgozására. A pályázatot 1930-ban megismételték A magyar falu XIX. századi irodalmunkban c. tétellel.

A KZST 1932-ben Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola székfoglalója emlékére 4000 lejes alapítványt tett felsőbb osztályos középiskolai tanulók részére történelmi tárgyú szünidei dolgozatok jutalmazására. A szatmári Kölcsey Kör 1936-ban két pályatételt tűzött ki: Kölcsey és a nyelvújítás címmel középiskolások, A mai erdélyi magyar regényirodalom általános kritikai ismertetése címmel egyetemi hallgatók számára.

A felszabadulást követő időszak legjelentősebb ifjúsági pályázata az évről évre ismétlődő *tantárgyolimpia. Szervezéséről a Nevelés- és Oktatásügyi Minisztérium, a Filológiai Tudományok Társasága és a KISZ Központi Bizottsága gondoskodik; a középiskolások magyar irodalomtörténeti eredményeit rendszeresen közli az Utunk.

Régi hagyomány elevenedett fel azzal a szokással, hogy a hozzátartozók iskolai alapítványt tesznek elhunyt családtagjuk emlékére. A kolozsvári Brassai Sámuel Ipari Líceumban Juhász Máté-jutalomban részesül évente egy jó előmenetelű tanuló, országos körút költségeinek fedezésével. A kolozsvári 3. számú Matematika–Fizika Líceum Fodor Éva-díjat oszt évente ajándékkönyvek formájában.

Az 1982-ben elhunyt nép- és iparművésznő végakarata értelmében 10 000 lejes pénzhagyatékából Csulak Magda-díj létesült annak a Kovászna megyei középiskolás diáknak a jutalmazására, aki "különösebb érdemeket szerzett a népművészet terén".

(K. K.–M. H.)


Irodalmi Szalon – *Északi Színház; *kamaraszínház


Irodalmi Színpad – a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház 1957–1982 közötti alkalmi rendezvénysorozata, amelynek keretében – olykor más fórumokkal (Vörös Zászló, Igaz Szó, Megyei Tükör) közösen – irodalmi estek, emlékműsorok vagy egyéni előadóestek követték egymást. Az emlékezetesebb rendezvények: a Juhász Gyula- (1957), Ady Endre- (1957, 1969, 1977), József Attila- (1958, 1980), Csehov- (1960), Caragiale- (1962), Arany János- (1978, 1982), Kudelász Ildikó Kányádi-est (1970), Molnár Gizella magyar népballadaestje (1971), Székely János Dózsája Nemes Levente előadásában (1973), Az éden elvesztése című Illyés-oratórium Nászta Katalin előadásában (1977), Daróczi Zsuzsa néger költői estje (1977), Király József Tamási-estje (1978), Márton Árpád Szavaink szépapái c. előadóestje, Arany Toldija Nemes Levente előadásában (1978), Balázs Éva Farkas Árpád-estje (1981), Kocsis István Árva Bethlen Katája Krizsovánszky Szidónia előadásában (1982) stb.


irodalmi társaság – az irodalmi művek alkotóinak tömörülése – jogilag kötött vagy kötetlen formában – az összetartozás kifejezése, közös feladatok megvalósítása, a szellemi és anyagi érdekek védelme céljából. Nem határolható el élesen az irodalom, a művészet és a tudomány népszerűsítését szolgáló művelődési egyesülettől, amely nemcsak az irodalmi, hanem a tudós társaságok szerepkörét is igyekszik betölteni.

A romániai magyar irodalmi tömörülések előfutárai között olyan társaságokat tartunk számon, amelyek egy része az I., sőt egy ideig a II. világháború után is tevékenykedett. A legfontosabbak ezek közül (zárójelben feltüntetett alapítási évük sorrendjében): a marosvásárhelyi *Kemény Zsigmond Társaság (1876), az aradi *Kölcsey Egyesület (1881; hasonló nevű egyesület később Nagykárolyban és Szatmáron is létesült), a kolozsvári székhelyű *Erdélyi Irodalmi Társaság (1888), a nagyváradi *Szigligeti Társaság (1892), a temesvári *Arany János Társaság (1903) és Dél Irodalmi Társaság (1908), a nagybányai *Teleki Társaság (1908), a kolozsvári Kelet (1918) és a nagyváradi Ady Endre Társaság (1919).

A két világháború között a romániai magyar írók első tömörülési kísérlete Ligeti Ernő, Nyírő József és Paál Árpád nevéhez kapcsolódik, akik 1922 februárjában tizenhét társuk bevonásával *Húszak Céhe néven próbáltak létrehozni radikális írói csoportosulást. Feltehetően az ő kezdeményezésük folytatásaként jelentette be a Keleti Újság 1922. márc. 12-i számában, hogy az írók a Napkelet c. folyóirat május 13–14-re kitűzött országos Petőfi-ünnepsége alkalmával "kongresszust tartanak Kolozsváron, és megalakítják az írószövetséget". Végül sem a Napkelet ünnepségének megrendezésére, sem az írókongresszus összehívására nem kerülhetett sor. 1926-ban a Franyó Zoltán kezdeményezte aradi *Ady Endre Társaság még az alapszabályok véglegesítése előtt felbomlott, időközben azonban létrejött a korszak legígéretesebb szabad írói tömörülése, a *helikoni munkaközösség. Kiadójának szerepét az *Erdélyi Szépmíves Céh vállalta, folyóirata, az *Erdélyi Helikon (1928–44) vezető irodalmi orgánumnak számított.

1933 tavaszán az ESZC kiadói politikájával elégedetlen szerzők egy része Köröskisjenőn alapított ellenzéki irodalmi csoportosulást *Erdélyi Magyar Írói Rend (EMÍR) néven. Mintegy háromesztendei működése alatt hét könyvet adott ki. 1933 nyarán a fiatal tollforgatók Jancsó Elemérrel az élen nemzedéki alapon kezdeményezték egy kolozsvári *Ady Endre Társaság megalakítását. Könyvek és folyóiratok megjelentetését, a közönséggel és a más nemzetiségű írókkal való kapcsolataik szorosabbra vonását tervezték. Méliusz Józsefnek a Brassói Lapok 1933. szept. 10-i számában megjelent cikke szerint a társaság alkalmas lett volna arra, hogy az exkluzív irodalmi egyesületek és a klikkszellem ellen küzdve a fasizmussal szembeforduló irodalmi egységfrontba tömörítse a haladó írókat. Erre – működési engedély hiányában – nem kerülhetett sor, de a tervet a kolozsvári *Munkás Athenaeum művelődési szervezet keretében létrejött Forradalmi Írók Munkaközössége (1938) magáévá tette és megvalósítására törekedett. A csoportosuláshoz Asztalos János, Balla Károly, Brassai Viktor, Gáll Ernő, Heves Renée, Jordáky Lajos, Józsa Béla, Korvin Sándor, Kovács Katona Jenő, Nagy István, Román Viktor és Salamon László tartozott; kapcsolatban állt velük Arató András, Csehi Gyula, Heves Ferenc, Méliusz József, Deutsek-Pásztai Géza és Salamon Ernő. A közösség tagjai az 1939-es és 1940-es *Munkás Naptárt mintegy saját évkönyvükké alakították. Önálló kiadványként többek közt Józsa Béla Petőfiről szóló népszerű brosúráját és Nagy István elbeszéléseit jelentették meg.

1942 augusztusában a Helikon 15. marosvécsi találkozójának résztvevőit Szabédi László tájékoztatta a fiatalabb szerzők új írói közösségének létrejöttéről. A közösség okt. 15-i nyilatkozatát Asztalos István, Derzsi Sándor, Gagyi László, Hegyi Endre, Horváth Imre, Horváth István, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, Parajdi Incze Lajos, Szabédi László, Szabó Lajos, Szenczei László, Varró Dezső és Wass Albert írta alá. Céljai megvalósítására a közösség 1942 ősze és 1944 nyara között kiadta a *Termés c. negyedévi folyóiratot.

Átfogóbb írói szervezkedésre a II. világháború után került sor. A kolozsvári magyar írók 1945. ápr. 15-én fogalmazták meg egy írói szövetség megalakításának szükségességét, s a szervezéssel Szentimrei Jenőt, Nagy Istvánt, Szabédi Lászlót, Kiss Jenőt és Jékely Zoltánt bízták meg. Az előkészítő bizottság kívülük a következő írókat hívta meg a közgyűlésre: Asztalos István, Balogh Edgár, Bányai László, Bartalis János, Benedek Marcell, Berde Mária, Bözödi György, Derzsi Sándor, Endre Károly, Hegyi Endre, Horváth István, Jancsó Elemér, Janovics Jenő, Jordáky Lajos, Koroda Miklós, Kós Károly, László Gyula, Méliusz József, Molter Károly, Szabó Lajos, Szemlér Ferenc, Tavaszy Sándor, Tomcsa Sándor, Zolnai Béla. Az 1945. máj. 13-i közgyűlés kimondta a *Romániai Magyar Írók Szövetsége (RMÍSZ) megalakulását. Elnökké Nagy Istvánt, alelnökké Szabédi Lászlót, titkárrá Méliusz Józsefet, pénztárossá Asztalos Istvánt választották.

1946. márc. 31-én létrejött a Bánsági Magyar Írók Szervezete is, élén Markovits Rodionnal, Lázár Józseffel, Szobotka Andrással és ifj. Kubán Endrével. A szervezet még ugyanabban az évben megjelentette a Bánsági Magyar Írók Antológiáját.

1946. jún. 22-én megindult az RMÍSZ folyóirata, az *Utunk. A folyóirat főszerkesztőjét, Gaál Gábort a székelyudvarhelyi írókongresszus 1946. jún. 30-án a szövetség új elnökévé választotta. 1947. szept. 28-án a szövetség országos értekezletet tartott; a résztvevők itt tudomásul vették a Román Írók Szövetsége ama tervét, hogy a jövőben mint *Romániai Írók Szövetsége folytatja működését, s elhatározták csatlakozásukat a közös jellegűvé váló szövetséghez. Egyidejűleg a Bánsági Magyar Írók szervezete is felfüggesztette különállását.

A román, magyar és jiddis írókat (később a németeket és szerbeket is) egyesítő Romániai Írók Szövetségének (elnök Zaharia Stancu, alelnök Gaál Gábor) első nyilvános jelentkezésére Bukarestben 1948. jan. 25-én ünnepség keretében került sor. Még ez év tavaszán 39 szerző – köztük Asztalos István, Balogh Edgár, Gaál Gábor, Horváth Imre, Horváth István, Kacsó Sándor, Kemény János, Kiss Jenő, Kós Károly, Kovács György, Méliusz József, Molter Károly, Nagy István, Szabédi László, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő, Tompa László – kiáltványban tett hitvallást az ország íróinak közös céljai mellett.

1949 márciusában újjászervezett formában létrejött a Román Népköztársaság Írószövetsége – mai nevén *Románia Szocialista Köztársaság Írószövetsége –, mely a román és más nemzetiségű szerzők mellett a romániai magyar írók számottevő részét is felöleli. 1969-től az írószövetség keretében területi központokként szervezett írói társaságok működnek.

(M. H.)


irodalmi vita – különböző nézetek, felfogások, eszmei irányulások nyilvános gondolatcseréje, összecsapása és kiegyenlítődése irodalmi megnyilatkozások megítélése körül, a műveket illető *kritika szakmaiságán túlmenő erkölcsi és közügyi (nemzetiségi–társadalmi–politikai) érveléssel és összefüggésrendszerben. Az irodalomtörténet-írás általában megkülönböztet ugyan a romániai magyar irodalom fejlődésmenetében áramlatokat, csoportosulásokat, iskolákat, nemzedékeket, e kategóriák kiforrása, teljesedése és kölcsönviszonyulása azonban az 1919-től máig zajló viták tanulmányozásának hiánya folytán háttérben maradt. Újabban növekvő figyelem fordul a vitacikkek tárgyköre, a véleménycserék menete, az ellentétek keltette közérdeklődés megoszlása és a nyíltan vagy hallgatólagosan kialakuló döntések, esetleg szintézisek felé, éppen e szellemi mozgásjelenségekben ismerve fel az irodalmi fejlődés egyik hajtóerejét. Bár a több mint hat évtizede ismétlődő változatos viták felmérésének kezdetén vagyunk, az eddigi törekvésekből kiviláglik, hogy a mindenkori összecsapásokból előítélet-mentes tárgyilagossággal közös konklúziók szűrhetők ki, megtalálva a maradandó értékek kiválasztódásának eredővonalát.

A romániai magyar irodalom keletkezési vitája egészében még feltáratlan, egy-egy részlet azonban főleg az emlékiratokból és sajtómonográfiákból ismert s irodalomtörténetileg is kibányászott. Eleinte különböző városokban a helyi sajtó körül támadtak irodalmi gócok, s a kolozsvári Napkelet 1920-ban feltett irodalmi körkérdései közt már szerepel a gond: "Mik a magyar irodalom feladatai Erdélyben?" Közéleti hátteret és politikai nyomatékot egy önálló erdélyi magyar irodalom kibontakozásának eszméje akkor kapott, amikor 1921 elején Kós Károly két társával, az ugyancsak közíró Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal Kiáltó szó címen röpiratba foglalta a romániai magyarság öncélú életvállalásának programját, állást foglalva az erdélyi népek együttélését jelző *transzilvanizmus mellett. A fellépés nem maradt ellenvélemény nélkül. Főleg azonban az alföldi városokban, mint Nagyvárad, Arad, Temesvár, ahol a budapesti liberális-urbánus szellemi hagyományoknak erősebb volt a gyökere, ezt az erdélyi hangvételt vidékiességnek fogták fel, s elkezdődött az az évtizedeken át ismétlődő különleges "kozmopolita-vita", melynek során a felek vagy a provincializmust, vagy a honi kérdésektől való elidegenedést vágták egymás szemébe, hogy újra meg újra az egyetemesség és patriótaság, európaiság és erdélyiség összeegyeztethető, sőt azonos voltának kívánsága kerekedjék felül. Az önálló erdélyi magyar irodalom kifejlődésének igényét azonban a történelmi változásokkal nem számolók skizma-vádjával szemben is meg kellett védeni, majd a repatriáló Makkai Sándor "nem lehet"-tételével szemben is, a honi helytállás sarkigazságának fogadva el szenvedélyes viták során a Reményik Sándor kifejezte "ahogy lehet" vagy "lehet, mert kell" jelszavát.

A bekövetkező gazdasági válság, az osztályharc élesedése és a feszültség megnövekedése fasizálódás és munkásmozgalom között növekvő mértékben világnézeti elemeket juttatott érvényre az ~ számos változatában, s a szellemi élet egyre árnyaltabb differenciáltsága is hozzájárult az ellentétek fokozásához, a sajátos kisebbségi helyzetben azonban minden oldalon erősödtek az egybehangzások, és nem hiányoztak azok sem, akik a közös érdekű megegyezés útját keresték. Mind az Erdélyi Helikon, mind a Korunk mai filológiája rátalált már az egykor szemben álló felek érveléseinek lényegbeli kiegyenlítődésére, így Kós Károly és Gaál Gábor vitája az "erdélyi gondolat"-ról mai felülvizsgálatban a kozmopolitizmus és provincializmus egymásra szórt vádjai ellenére mindkét oldalon honi feladatokra való ráállást jelzett, és egyben az egyetemes európai vagy világszint igényét hordozta magában, távlatosan érvényre juttatva Szentimrei Jenő egykorú, a két lapot egymás kiegészítésében értékelő állásfoglalását.

A már eredetileg vitafórumnak elképzelt Korunk, mely alapítója, Dienes László szerint "...helyet ad minden világnézeti iránynak, amely valódi meggyőződésen alapszik", tág teret nyitott az irodalmi kifejezésmód mindenkori megvitatásának. Kiemelkedő 1927-ben Déry Tibor vitája "a homokóra madarai" lírai realitásáról; Sinkó Ervinnel és Pap Józseffel együtt a költészet közérthetőségének és a szürrealista képalkotásnak a kérdéseit vették elmés vizsgálat alá. A vitakeltő Déry-cikket a szerző utólagos jegyzetével 1974/10-es számában – mintegy a neoavantgardizmus alátámasztására – újraközölte a Korunk.

Bő irodalom kerekedett Berde Mária 1929-es Vallani és vállalni c. cikke és a körülötte támadt – az erdélyi és bánsági magyar napilapokra is kiterjedt – szenvedélyes disputa újraolvasásából is. A történelmi regények időszerűtlenségéről s az írók korszerű helytállásának hiányairól szóló eszmecsere gazdag dokumentumanyagát bemutatva, Tóth Sándor 1971-ben ezt a vitát s főleg a Kacsó Sándor hozzászólása nyomán támadt sajtócsatát "az erdélyi írók gyávasága" körül kapcsolatba hozta az "erdélyi gondolat" vitájával. A saját szavai szerint is jelzésszerű tájékoztatást 1981-ben Kántor Lajos Utunk-beli cikksorozata már szélesebb irodalomtörténeti összefüggésekbe helyezi, mégpedig Mózes Huba közben kiásott Berde-vallomására támaszkodva, mely szerint az erdélyi magyar irodalom megújhodását sürgető vita kezdeményezője maga Kuncz Aladár, az Erdélyi Helikon szerkesztője volt. Az ~ ismerete kellő dokumentáció, újraolvasás és összehasonlító értelmezés során irodalomtudományunk nélkülözhetetlen tartozékának bizonyult, s a vitacikkek műfajisága szerint egyben ráirányítja figyelmünket publicisztika és irodalom mélyebb összefüggéseire.

Új begyűjtést és feldolgozást igényel több, egy-egy írói személyiséghez kötött ~, különös tekintettel arra, hogy nemcsak a két világháború közt zajlott, hanem fel-felújul azóta is. Konzervatívok és haladók a 20-as években nem egy vonatkozásban nemzedéki jelleget öltő Ady-vitája a 70-es években prozódiai vitaként lobbant fel újra, de kiterjedt a költészet olyan családi vonatkozásaira is, mint aminőt a Csinszka-kérdés rejteget. Egészében feltáratlan még a Tamási Áron életművét kísérő polémia csak napjainkban szintézisre jutott változatossága, mint ahogyan a Bánffy-jelenség körül ismétlődő eszmei ütközések vagy különösen az 50-es években új hévvel kirobbant Dsida-viták újraolvasása is irodalomtörténeti feladat.

Akárcsak a napi politikában, ahol az OMP hivatalos grófi-polgári vezetésével szemben újra meg újra néppárti, reformsürgető ellenzéki mozgalmak, majd politikai különvonulatok léptek fel, mint amilyen volt a munkásmozgalommal szövetkező MADOSZ is, úgy az irodalmi életben is voltak kirajzások az átfogóaknak vélt, de nem ellentmondásmentes keretekből, így a helikonista munkaközösségből, s ezeket a megnyilatkozásokat heves ~ kísérte. Az EMÍR akciója vagy a külön antológiákkal felvonuló fiatal írók nemzedéki jellegű mozgolódása (az Ady Endre Társaság 1933-ban, a tizenhét fiatal erdélyi író társulása a Bözödi-féle Székely bánja kiadására, Szemlér Ferenc Jelszó és míthosz c. cikke a transzilvanizmus ellen, majd az Erdélyi Enciklopédia csoport fellépése) részleteiben már feldolgozott, de a kísérő szellemi összecsapások, írásbeli nézetcserék, nemegyszer pamfletek a belőlük adódó tanulságokkal együtt eltűntek az időben, noha a fiatalok törekvései az Erdélyi Helikon táborán belülről is kaptak erősítést. Elég Kacsó Sándor Ki a kastélyból a kertbe! vagy Szentimrei Jenő Ki a szalonból az ugarföldekre! c. írásait idéznünk a Brassói Lapokból (1936). Inkább eseménytörténetében, mint a mellette és ellene érvelő viták oldaláról ismert az 1937-es Vásárhelyi Találkozó, melynek demokratikus nemzetiségi közületteremtő s a román–magyar viszonyt szabályozó jelentőségét Csatári Dániel (1967) és Turzai Mária (1977) könyvben méltatta. Maguk a fiatal értelmiség kongresszusán elhangzott viták kiadatlanok.

Az ~ lényegesen hozzájárult a nemzetiségi érdekeket fenyegető beszűkülések és kizárólagosságok felszámolásához. A fiatal értelmiség ama része, mely a Hitel körül csoportosulva jobboldali befolyásnak volt kitéve, a fellépéseit bíráló hozzászólások nyomán a konkrét honi feladatok népi-demokratikus megoldása felé fordult, a Korunk pedig levetve proletkultos-sematikus túlzásait, egy tudatosan vállalt népfronti-nemzetiségi irányvonalon közelítette meg a román–magyar megegyezésre és demokratikus kibontakozásra késztető *Vásárhelyi Hitvallás tételeit. A fasizmus előretörése, a hitlerizmust szolgáló népeket egymással kijátszó bécsi diktátumok, majd a II. világháború megpróbáltatásai szétzilálták a kialakuló közösséget, s átmenetileg a harmadikutas Termés és a megszűnt Korunk folytatásaként fellépő észak-erdélyi antifasiszta írói csoport között keletkezett új vita, főleg a 48-as Erdély c. zsebkönyv (Kv. 1943) körül, majd ez szélesedett politikai eszmecserévé "Egy névtelen munkás" (Józsa Béla) leveleinek sajtóvisszhangjában.

1944 után a volt Vásárhelyi Találkozó szétvált elemei újra egymásra találtak, s az MNSZ keretében létrejött a román demokrata erőkkel szövetkező magyar népi egység. A kezdeti forradalmi szakasz humánumát idővel felváltó szektás túlzások azonban új szellemi ellentéteket váltottak ki, s ha a dogmatikus és antidogmatikus álláspontok összecsapása mindmáig nem is jutott még átfogó irodalomtörténeti feldolgozásig, a bírálatokban és irodalmi műfajokban (versekben, regényekben, drámákban) napvilágra került tény- és vitaanyag változatossága és gazdagsága sietteti a számbavételt. Annál is inkább, mert sem a dogmatizmus áldozatául esett Gaál Gábor rehabilitálásának, sem a helikonista írók vagy a hasonlóképpen egy ideig elhallgatott népi írók korszerű befogadásának és újrakiadásának megindult folyamata még nem jutott el a teljes kifejlethez.

Felmérésre, összegezésre, mélyebb értelmezésre vár még számos olyan ~ is, mely főleg a Korunk, A Hét, Igaz Szó és Utunk hasábjain már az egymást követő Forrás-nemzedékek jelenlétében zajlott le: így a Sütő András Csipkerózsika c. írása (Korunk 1978/6) körül elkezdődött ún. Csipkerózsika-per, A Hét vitája a népi kultúráról és az Arany János óta hagyományos kozmopolita-vita, más formákban népi–urbánus vita erdélyi "gyökér-vita"-változatának fel-felújulása. Ezekben ismételten a honi kötődés és felelősség, a nemzetiségi sajátosság, a népszolgálat igehirdetői kaptak hajba az esztétizmus, az egyetemes emberi horizont, a világkitekintés, az írói szabadság ugyancsak igazságokat hordozó szószólóival, a viták során azonban kölcsönösen lefoszlottak az előítéletek, általánosítások és személyeskedések, s nem maradtak el azok a hozzászólások, melyek a sajátosság méltóságát, a népi kötődést, honiságot közös nevezőre tudták hozni az esztétikum, egyetemesség, írói szabadság követelményeivel, utat nyitva egy adandó tárgyilagos vitamérlegelés ésszerű konklúzióinak. Ugyanitt jutott előbbre vivő eredményekre mind a Gáll Ernő Monológ vagy párbeszéd? c. jegyzete (Korunk 1969/12) nyomán fellobbant irodalom-centrizmus-vita, mind a magyar irodalmi tankönyv és oktatás vitája is (1978).

Egy hovatovább nélkülözhetetlen vitatudomány, Diskussions-wissenschaft, polemológia számadó lehetőségeit közelítette meg Tóth Sándor Sajtóvitáink seregszámlája c. tanulmányában (Korunk 1979/1–2) egyetemi hallgatóinak könyvészeti felmérései alapján. A fiatalok kilenc év (1964–72) vitaanyagát jegyezték ki az Ifjúmunkás, Igaz Szó, Korunk, Utunk, A Hét, Előre, Megyei Tükör és Művelődés évfolyamaiból; a megvizsgált 112 vitának minősülő cikkanyagban legkevesebb húsz hozzászólóval szerepel az Ifjúmunkás romantika- (1966) és Vitorla-ének-vitája (1967), az Igaz Szó kerekasztal-disputája az írói elkötelezettségről (1968) és drámairodalmunkról (1970), az Ifjúmunkás vagány-vitája a modernizmusról (1971), A Hét eszmecseréje a tudományos ismeretterjesztésről (1971–72) s A Hét, Korunk, Utunk, Igaz Szó vitája a Kántor–Láng-féle irodalomtörténeti munkáról (1972). A tanulmányíró beható elemzéssel elválasztja a vitákat és álvitákat, kiküszöböli az ártalmas vagy meddő vitákat, a módszeres kritikai vitameder feltételeit tárgyalja, és közös erőfeszítéseket kíván, hogy az ütköző felek "tisztultabb légkörben, nemesebb eszközökkel vívhassák meg egymással eszményeik érvényesítésére irányuló vitáikat".

(B. E.)

Tóth Sándor: "Vallani és vállalni", avagy vita az írók gyávaságáról. Korunk 1971/12; uő: Sajtóvitáink seregszámlája. Korunk 1979/5; uő: A szótértés előfeltételeiről. Korunk 1979/5. – Balogh Edgár: Egy elévült vita történetéhez. Korunk 1971/12; uő: Kós Károly vitája. Korunk 1973/11; uő: Lehetséges irodalmi szintézis. Utunk 1974/32. – Nagy György: A kezdeti transzilvanizmusról. Korunk 1973/11. – Mózes Huba: A húszas évek romániai magyar irodalomkritikai törekvéseinek kérdéséhez. NyIrK 1977/2. – Kántor Lajos: Erdélyi írástudók, egy vita tükrében. Utunk 1981/10; uő: "...vegyenek részt az Erdélyi Helikon feljavításában". Utunk 1981/11; uő: Vita a gyávaságról. Utunk 1981/12; uő: Honfoglalás a jövőben. Utunk 1981/25; uő: Cselekedni kellene. Utunk 1981/35.

ÁVDolg: Molnár Ilona: A Vallani és vállalni vita. 1975.


irodalomelmélet – romániai magyar viszonylatban az irodalomtudomány többi ágához képest kevésbé önállósult. Egyrészt azért, mert a tárgykör rendkívül információigényes, nemzetközi kitekintést követelő tevékenységet, nemkülönben megfelelő anyagi és intézményes kereteket feltételez, másrészt, mert a nemzetiségi lét körülményei között háttérbe szorul az irodalompolitikai célokat (például az önismeretet) közvetlenül nem szolgáló alapkutatások szükséglete. Ezért az ~et itt inkább csak magában a kritikában és irodalomtörténet-írásban érvényesülő, alkalmazott formájában lelhetjük fel.

Kivételes kísérletként tarthatjuk számon Kuncz Aladár máig kiadatlan értekezését, amely egy Toldy Ferencről írott disszertációt (1907) fejleszt tovább Az irodalomtörténet elméletének és módszerének fejlődése Toldy Ferenc óta címmel. Az 1908-ban keletkezett dolgozat korabeli viszonylatban korszerű szintézise az irodalomkutatás első módszertani fordulópontja, a francia pozitivizmus óta jelentkező elméleteknek és alkalmazásuk történetének Toldy Ferenctől Riedl Frigyesig. Ez a tudománytörténeti tanulmány a megformálást tekintve egyetlen, itt-ott még iskolásan követi forrásait, de már érvényesül benne a módszertani hagyomány kritikai szemlélete, az ítéletmondás bátorsága. Kuncz későbbi kritikai munkásságának elméleti hátterét Taine környezetelmélete, Brunetière racionalizmusa, a századforduló francia pozitivizmusa és – mintegy ellenpólusként – Riedl vitalista irodalomszemléletének hatása képezi. Az alapos tájékozottságon túl az önálló koncepció fel-felvillanó igénye Kunczot az irodalomkutatás kimagasló személyiségévé avathatta volna, ha nem forgácsolja őt szét a kisebbségi értelmiségi feladatok kényszerű sokoldalúsága. Irodalomkritikánkban ennek ellenére ő a legkövetkezetesebb képviselője annak a művészetközpontú irodalomfelfogásnak, amely az egyoldalú vagy kizárólagosságra törekvő ideologikummal szemben a tehetség és az eredetiség szempontjait, a művészet sajátos értékeit részesíti előnyben, és ennek megfelelően a szigorú műelemző kritikára is példát mutat.

Esztétikai-elméleti képzettség és következetesség tekintetében Kuncz egyetlen méltó párja és ugyanakkor ellenfele Gaál Gábor, aki viszont a valóságközpontú irodalomfelfogás harcos híve. A mű értékét eldöntő legfőbb vonatkozási rendszer az ő számára a valóság, ill. az a szerep, amelyet az irodalom a valóság alakításában, megváltoztatásában betölt. Ez egyrészt a létszükségletként felfogott realizmus (majd szocialista realizmus) programjához, másrészt ahhoz a szemlélethez vezeti, amely szerint kritikáiban a művek közvetlen közönségalakító célzatát a művészi ismérvek fölé helyezi.

A II. világháború után kibontakozó irodalompolitika nem az irodalmi jelenség elméleti vonatkozásaiban elmélyülő szakirodalomnak, hanem a közvetlenül nevelő, irányító célzatú kritikaírásnak kedvez. Ez a kritika normatív módon érvényesíti a realizmus elveit, és a napi politikai követelményeknek megfelelően kampányszerűen indít hadjáratot hol az esztétikum, hol az énközpontúság, az intimizmus vagy az apologetizmus és kozmopolitizmus ellen. Az elméleti kérdéseket is érintő viták (például a típus fogalmáról, a konfliktus szerepéről a különböző műfajokban) nem a fogalmak tulajdonképpeni tisztázását szolgálják, hanem az irodalmi ábrázolás receptjeit kívánják felállítani.

A fogalomtisztító, rendszeres elméleti gondolkodást az 50-es évek közepétől Szabédi László esztétikai-poétikai munkássága képviseli. A költői képről (1952), valamint Természeti formák és emberalkotta formák (1956) c. tanulmányaiban egy átfogó esztétikai rendszerezés vázlata körvonalazódik, a magyar verstan történetében pedig kiemelkedő teljesítmény eredeti koncepciójú könyve, A magyar ritmus formái (1955). Csehi Gyula a 60-as években folytatott elméleti vizsgálódásai az irodalmi jelenségnek nem annyira poétikai, mint inkább szociológiai vonatkozásait állítják előtérbe (Munkásosztály és irodalom, 1963), műfajelméleti kísérleteiben pedig széppróza és valóság, epikus fikció és valóságmodell összefüggéseivel foglalkozik (Klio és Kalliopé, 1965; Modern Kalliopé, 1969).

Az az elméleti képzettség és módszeres műelemző igény, amelyet Földes László képvisel, nagy szerepet játszik a kritikaírás szellemének megújulásában (A lehetetlen ostroma, 1968). Elemzéseinek műközpontúsága példamutató ama kritikusi új nemzedék számára, amely műbíráló gyakorlatában végképp leszámol a normatív, szociologizáló irodalomszemlélettel és módszerrel (Láng Gusztáv, Kántor Lajos, K. Jakab Antal, Szilágyi Júlia).

A 60-as években főleg a líra iránti elméleti érdeklődés megélénkülésének vagyunk tanúi. Serkentő szerepet játszanak ebben Páskándi Géza líraelméleti esszéi éppúgy, mint a Gondolatok a líráról c. Utunk-beli cikksorozat (1967), amelyben a korszak kiemelkedő kritikusai, esszéistái szólalnak meg. K. Jakab Antal tanulmányigényű kritikáiban mutatkozik meg leginkább az esztétikai-elméleti képzettség, elsősorban a líra és a dráma vonatkozásában. Felülvizsgálja, újradefiniálja az esztétika és poétika olyan bonyolult kategóriáit, mint a drámaiság, a groteszk, a jelkép, és figyelemre méltó véleménye van stíluselméleti kérdésekben is (A névmás éjszakája, 1972).

A világszerte megújuló ~ eredményeinek közvetítésében nagy szerepet játszanak azok a stilisztikai kutatások, amelyeket a 60-as évektől Szabó Zoltán irányít az egyetemen. Az irodalomelméletnek a jeltudomány és a szövegelméletek révén bekövetkezett változását jól tükrözik azok a stíluselméleti tanulmányok, amelyek olykor a poétika alapvető kérdéseit is képesek új oldalról megvilágítani. A stilisztikai szakirodalomból ebben a vonatkozásban kiemelendő P. Dombi Erzsébet könyve a szinesztéziáról (Öt érzék ezer muzsikája, 1974), valamint Szabó Zoltán A stilisztika nyelvészeti alapjai (1977) c. könyve. A poétika számára ugyancsak lényeges problémákat helyez korszerű megvilágításba J. Nagy Mária kézikönyve is, A szó művészete (1975). Főként az oktatás szempontjából hasznos Láng Gusztáv verstani sorozata az Utunk +1 oldalain (1971/39–52; 1972/2–11).

A 70-es években az irodalomkritika és irodalomtörténet elméleti megalapozottsága két forrásból is tovább gazdagodik: egyfelől az ún. esszéíró nemzedék (Molnár Gusztáv, Ágoston Vilmos, majd Szőcs Géza és Egyed Péter) filozófiai-elméleti tanulmányai révén, másfelől az irodalomtudomány kortárs eredményeit mindinkább felhasználó irodalomtörténészek, Láng Gusztáv, Rohonyi Zoltán, Cs. Gyímesi Éva munkái nyomán. A kutatómunka fellendítését szolgálja a nagyobb lélegzetű tanulmányok közlésére indított kötetsorozat, amelynek első darabja az Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1981, amely alkalmat ad a romániai magyar irodalomtudomány elméleti megalapozottságának felmérésére is (Cs. Gyímesi Éva: Elméleti alapok a romániai magyar irodalomtudományban. NyIrK 1982/1–2). Novellaelméleti szempontból figyelemre méltó vállalkozás Kántor Lajos munkája: Líra és novella. A sólyom-elmélettől a Tamási-modellig (1982).

(Gy. É.)

Tóth Sándor: G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről. 1971. – Pomogáts Béla: A tanulmányíró Kuncz Aladár. Kuncz Tanulmányok, kritikák c. kötetében. 1973. –Tamás Gáspár Miklós: A teória esélyei. Forrás 1975. – Molnár Gusztáv: Az elmélet küszöbén. Forrás 1976. – Ágoston Vilmos: Humanizmus: ettől eddig? Forrás 1977. – Szávai Géza: A kritika dilemmái. Jegyzetek Gaál Gáborról. A Szinopszis c. kötetben, 1981. – Láng Gusztáv: Földes László öröksége. A Hét 1982/23–25.


irodalomtörténet – az irodalomtudomány egyik ága, amely az irodalmat történetiségében, a filológia eredményeire támaszkodva vizsgálja, szoros és elengedhetetlen kapcsolatban az irodalomelmélettel, az irodalomkritikával és az összehasonlító irodalomtudománnyal. A nemzetiségi lét viszonylatában az önismeret elmélyítésének egyik leghathatósabb, nélkülözhetetlen eszköze.

A hazai magyar tudományosság vonatkozásában hagyományteremtő megalapozóinak sorát Bod Péter nyitja meg, s a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen egykor magyar irodalmi előadásokat és szemináriumokat tartó Imre Sándor, Meltzl Hugó, Szász Béla, Szabó Károly, Ferenczi Zoltán, Hegedűs István, Szinnyei József, Széchy Károly, Ferenczy József, Böhm Károly, Erdélyi Pál, Gyalui Farkas, Haraszti Gyula, Voinovich Géza, Dézsi Lajos, Zolnai Gyula, valamint Erdélyi László zárja.

Romániai magyar művelésének állandó intézményes alapja 1922-től napjainkig a magyar nyelv és irodalom Kolozsvárt megszervezett egyetemi oktatása, ill. kutatása, kezdetben 1922–44 között Kristóf György, a későbbiekben György Lajos, 1944 után Jancsó Elemér, Gaál Gábor, Szabédi László, Szabó György, Csehi Gyula, Faragó József, Szigeti József, Székely Erzsébet, Antal Árpád, Balogh Edgár, Abafáy Gusztáv, Sőni Pál, Pataki Bálint, Dávid Gyula, Varró János, V. Szendrei Júlia, Mitruly Miklós, Láng Gusztáv, Kozma Dezső, Rohonyi Zoltán, Cs. Gyímesi Éva közreműködésével. A felsőfokú irodalomoktatás segédeszközeként látott napvilágot nyomtatásban is Sőni Pál A romániai magyar irodalom története (1969), Jancsó Elemér A magyar irodalom a felvilágosodás korában (1969), Szigeti József A régi magyar irodalom története (1971), Antal Árpád A magyar irodalom a reformkorban és 1848–49-ben (1979), valamint Kozma Dezső Magyar irodalom a XIX. század második felében. 1849–1905 (1980) c. egyetemi jegyzete.

A tudományszak elő- és részmunkálatainak eredményeit 1924 és 1929 között az Erdélyi Irodalmi Szemle, 1930 és 1947 között az Erdélyi Múzeum, ill. a két folyóirathoz kapcsolódó *Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat tette hozzáférhetővé. 1957-től a részeredmények közvetítésének feladata elsősorban a *Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekre hárul.

Az irodalomkutatás alkalmi (és részleges) seregszemléjére a két világháború között a Magyar irodalomtörténet 1939 c. Kristóf-emlékkönyv, legutóbb pedig a Kriterion Könyvkiadó sorozatindítónak szánt Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1981 c. kötete vállalkozott.

Nagyobb lélegzetű összefoglalások, monografikus igényű, munkák többé-kevésbé rendszeres megjelentetésére az Irodalmi, az Ifjúsági, a Kriterion és a Dacia Könyvkiadó törekedett, ill. törekszik. Jó szolgálatot tesz a *Kismonográfiák népszerű sorozata, amely 1968-ban az Ifjúsági Könyvkiadónál indult, 1970-től pedig a Dacia Könyvkiadó gondozásában lát napvilágot.

A több mint hat évtized folyamán önállóan megjelent művek – amelyek között szigorúan szaktudományos és népszerűsítő jellegű egyaránt akad – különböző arányban és változó színvonalon hasznosítják a pozitivizmus, a szellemtörténet, a korszerű társadalomtudományok és újabban a szemiotika szempontjait.

Az önálló művek túlnyomó része egy-egy szerző életpályáját, munkásságát mutatja be.

Kötetet szentelt a magyar irodalom jelentős alkotói közül Berzsenyi Dánielnek Finta Gerő (Brassó 1936), Csokonai Vitéz Mihálynak V. Szendrei Júlia ("Mely széles a poétai mező..." Kv. 1970), Kölcsey Ferencnek Rohonyi Zoltán (Kv. 1975), Petőfi Sándornak Benedek Elek (Dicsőszentmárton 1922), Spectator (Arad 1922), Halász Gyula (Brassó 1922, 1935), Kovács Dezsőné (Kv. 1928) és Marosi Péter (Fényesebb a láncnál a kard. 1949), Arany Jánosnak Szilágyi Domokos (1969) és Kozma Dezső (Arany János breviárium. Kv. 1982), Jókai Mórnak Kristóf György (Kv. 1925) és Nagy Sándor (Brassó 1925), Eötvös Józsefnek Fábián Ernő (Az ember szabad lehet. Kv. 1980), Mikszáth Kálmánnak és Krúdy Gyulának Kozma Dezső (Kv. 1977, 1981), Ady Endrének Makkai Sándor (Magyar fa sorsa. Kv. 1927), Móricz Zsigmondnak Kántor Lajos (1968), Török Gyulának Kováts József (Kv. 1930), Karinthy Frigyesnek Robotos Imre (Utazás egy koponya körül. Kv. 1982), Juhász Gyulának Indig Ottó (Nincs szebb jövendők májusánál. Kv. 1980), József Attilának Mózes Huba ("Majd a szabadság békessége is eljön..." Kv. 1970), Szabó Lőrincnek Lászlóffy Aladár (Kv. 1973).

A romániai magyar szerzők sorából monografikus igénnyel foglalkozott Apáczai Csere Jánossal Tavaszy Sándor (Kv. 1925) és Fábián Ernő (Kv. 1975), Mikes Kelemennel és Kemény Zsigmonddal Veress Dániel (A rodostói csillagnéző. Kv. 1972; Szerettem a sötétet és szélzúgást. Kv. 1977), Szentiváni Mihállyal Antal Árpád (1958), Kriza Jánossal Antal Árpád, Faragó József és Szabó T. Attila közös kötetben (1965, átdolgozott 2. kiadás Kv. 1971), Petelei Istvánnal Kozma Dezső (Egy erdélyi novellista. 1969), Fülöp Áronnal Bakóczi Károly (Székelyudvarhely 1923), Asztalos Istvánnal és Tamási Áronnal Izsák József (1967, 1969), Salamon Ernővel Marosi Péter (1969, 2. kiadás 1972), Kováts Józseffel és Tompa Lászlóval Kicsi Antal (1969, 1978), Gaál Gáborral Tóth Sándor (G. G. 1971, románul 1974), Áprily Lajossal Vita Zsigmond (1972), Kós Károllyal Varró János (Kv. 1973), Benedek Elekkel Marton Lili (Elek nagyapó. 1975), Nagy Istvánnal Sőni Pál (1977), Tabéry Gézával Robotos Imre (Eszmék ütközésében. Kv. 1979), Méliusz Józseffel Szávai Géza (Helyzettudat és irodalom. Kv. 1980), Horváth Imrével Indig Ottó (Csak egy igaz versért élek. Kv. 1981), Balázs Ferenccel Mikó Imre–Kicsi Antal–Horváth Sz. István (1983).

Egy-egy rövidebb írói pályaszakaszt mér fel Dávid Gyula Tolnai Lajos Marosvásárhelyen (1974) és Indig Ottó Juhász Gyula Nagyváradon (1978) c. munkája. A méltatott irodalmi személyiség erdélyi, ill. romániai vonatkozásait tárja elénk Kristóf György Eötvös Józsefről (Kv. 1932), Kántor Lajos József Attiláról (A hiány értelmezése. 1980), Dávid Gyula–Mikó Imre (1972) és Kozma Dezső (1976) Petőfi Sándorról, valamint Tabéry Géza–Incze Ernő (Nv. 1921), Kristóf György (Kv. 1925), Dávid Gyula (Kv. 1971) és Vita Zsigmond (1975) Jókai Mórról szóló könyve. Egy-egy kimagasló irodalmi alkotás keletkezési körülményeit, utóéletét vizsgálja Szigeti József A Balassi-Comoedia és szerzője (Bp. 1967), Kántor Lajos Százéves harc "Az ember tragédiájá"-ért (Bp. 1966), valamint Lőrinczi László Utazás a Fekete kolostorhoz (1975) c. kötete.

Az egyes műfajok közül az erdélyi emlékiratokkal Kemény Katalin (Kv. 1932), az anekdotával és a regény előzményeivel György Lajos (A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai. Bp. 1934; A magyar regény előzményei. Bp. 1941), a romániai magyar líra kezdeteivel és újabb korszakával Jancsó Elemér (Az erdélyi magyar líra tizenöt éve. Kv. 1934) és Cs. Gyímesi Éva (Találkozás az egyszerivel. Kísérlet mai líránk értelmezésére. 1978), a kortárs hazai magyar drámairodalommal Kötő József (Kv. 1976) foglalkozott. Egyedülálló Demény István Pál Kerekes Izsák balladája (1980) c. könyve, amely az összehasonlító-tipológiai módszer segítségével az elveszett hősi magyar epika egyik cselekménytípusát rekonstruálja.

Mozgalmak, irányzatok korszak-meghatározó jellegzetességeit Rohonyi Zoltán A magyar romantika kezdetei (1975) és Sőni Pál Avantgarde-sugárzás (Modern törekvések a romániai magyar irodalomban. 1973) c. munkája összegezte.

Az intézmények irodalmát Hofbauer László Vidéki irodalmi társaságaink története a XVIII. század végétől a XIX. század végéig (Bp. 1930), Balogh Edgár Itt és most (Tanulmány a régi Korunkról. Kv. 1976), valamint Mózes Huba Sajtó, kritika, irodalom (1983) c. kötete képviseli.

A magyar irodalom történetének átfogó áttekintésére nálunk elsőként Borbély István (A magyar irodalom története I–II. Kv. 1924–25), majd Vathy Elek (A magyar szépirodalom története. Kv. 1928) vállalkozott. Szerb Antalnak, a Helikon írói társaság pályázata nyertesének esszéisztikus tartású, azóta sok kiadásban megjelent művével (Magyar irodalomtörténet I–II. Kv. 1934) az ESZC ajándékozta meg az olvasókat.

Egy rövidebb korszak erdélyi magyar irodalmának összefüggéseit Kozma Dezső villantotta fel a századforduló kolozsvári sajtójának tükrében (A valóság igézete. Kv. 1972).

A romániai magyar irodalom kezdeteinek történetét a Kristóf Györgynél doktoráló Ion Chinezu foglalta össze Aspecte din literatura maghiară ardeleană (1919–1929) (Kv. 1930) c. disszertációjában, majd Tolnai Gábor, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának irodalomtörténésze dolgozta fel a tárgykört Erdély magyar irodalmi élete c. munkájában (Szeged 1933). A hazai magyar irodalomtörténet-írásnak 1944 után súlyos akadálya volt az a dogmatikus szemlélet, mely alábecsülte, sőt megtagadta és elítélte a két világháború között felvirágzott helikonista irodalmat. Nagy István egyetemi előadásaiban elfogultan igyekezett kirekeszteni az irodalom értékes hagyományait, s csak az 1957-ben az Utunk hasábjain lepergett Nézzünk hát szembe vitasorozat hozott fordulatot. 1966ban már az Előre "távolsági kerekasztal"-rendezvénye vitte előbbre a tisztulást. Ez az ankét A romániai magyar irodalomtörténet-írásról címmel sikerként hivatkozik a *Romániai Magyar Írók könyvsorozat kiszélesült skálájára s Jancsó Elemér, Sőni Pál, Balogh Edgár, Mihai Beniuc, Méliusz József, Kacsó Sándor, Izsák József és Kántor Lajos nyilatkozataival nyit ablakot az irodalmi hagyományok minden értékét tárgyilagosan megítélő új irodalomtörténet-írás felé. Kántor Lajos és Láng Gusztáv rövidesen megjelent közös irodalomtörténete (Romániai magyar irodalom 1945–1970. 1971, javított 2. kiadás Romániai magyar irodalom 1944–1970. 1973) ugyancsak a II. világháború utáni negyedszázad körképét adja, de visszatekintésében és értékeléseiben már teljesen szakít a dogmatikus elfogultságokkal és kirekesztésekkel.

A román irodalom kérdéseiben igazít el Bitay Árpád A román irodalomtörténet összefoglaló áttekintése (Gyulafehérvár 1922), Kakassy Endre A fiatal Eminescu (1959), Eminescu élete és költészete (1962), Mihail Sadoveanu (Egy nagy élet és egy nagy életmű története, 1964), valamint Kormos Gyula Liviu Rebreanu (Kv. 1975) c. kötete. A világirodalom felé nyújt kitekintést Szilágyi Júlia Swift és a huszadik század c. kismonográfiája (1968). Kapcsolattörténeti kérdésekkel foglalkozik Veégh Sándor Petőfi a románoknál (Csíkszereda 1934) és Ritoók János Kettős tükör (A magyar–szász együttélés múltjából és a két világháború közötti irodalmi kapcsolatok történetéből, 1979) c. munkája. Megírandó szintézisek előmunkálataként és forrásaként tarthatjuk számon egykori irodalomszervezők emlékiratait (S. Nagy László Harc a végeken. Kv. 1930; Tabéry Géza Emlékkönyv. Kv. 1930; Ligeti Ernő Súly alatt a pálma. Kv. 1941), kortárs tollforgatók (Lám Béla, Kacsó Sándor, Nagy István, Balogh Edgár és mások) önéletrajzi visszaemlékezéseit, továbbá irodalomkutatók tanulmánygyűjteményeit, mint amilyen Kristóf György Petőfi és Madách (Kv. 1923) és Az erdélyi irodalom múltja és jövője (Kv. 1924), Szigeti József A mű és kora (1970), Jancsó Elemér Irodalomtörténet és időszerűség (1972) és Kortársaim (1976), Csehi Gyula A baloldali forrásvidék (Kv. 1973), Jordáky Lajos Irodalom és világnézet (1973), Balogh Edgár Mesterek és kortársak (1974), Dávid Gyula Találkozások (Tanulmányok a román–magyar irodalmi kapcsolatok múltjából. Kv. 1976), Mikó Imre Akik előttem jártak (1976), Veress Dániel Mikes és a szülőföld (1976), Sőni Pál Írói arcélek (1981), Kovács János Kétség és bizonyosság (1981) c. munkája.

Hasonló szempontból jelentősek az irodalmi levelezések gyűjteményei, így a KZST, a Helikon és ESZC "levelesládája", Gaál Gábor, Benedek Elek leveleskönyve. Ide sorolhatók az interjúkötetek is (Huszár Sándor: Az író asztalánál. Beszélgetések kortárs írókkal. 1969; Beke György: Tolmács nélkül. Interjú 56 íróval a magyar–román irodalmi kapcsolatokról. 1972; Közelképek. Húsz romániai magyar író. Az interjúkat készítette Marosi Ildikó. 1974; Gálfalvi György Marad a láz? 11 interjú. 1977; "A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni". Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal. 1978).

Az ~ értékes dokumentumai az Erdélyi Ritkaságok, a fehér könyvek, a Romániai Magyar Írók és a Tanulók Könyvtára c. sorozatok bevezetővel és filológiai apparátussal ellátott kötetei, valamint a mindenkori kritikagyűjtemények. Az ~ népszerűsítéséről s oktatásügyi alkalmazásáról elsősorban a *tankönyvirodalom gondoskodik.

(M. H.)

Jancsó Elemér: Hazai magyar irodalomtudományunk útja. Utunk 1956/27; uő: A magyar irodalomtörténetírás feladata a Román Népköztársaságban. NyIrK 1958/1–4; uő: A romániai magyar irodalomra vonatkozó kutatások. NyIrk 1968/2; uő: A magyar irodalomtörténetírás ötven esztendeje a kolozsvári tudományegyetemen. Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Series Philologia 1969/2. – Kozma Dezső: A két világháború közötti romániai magyar irodalom kutatásának újabb eredményei. NyIrK 1969/1. – Kántor Lajos–Láng Gusztáv: Romániai magyar irodalom 1944–1970. 1973. 63–70. Irodalomtörténet-írás – Irodalomtörténet és irodalomtanítás. Hozzászólások a romániai magyar irodalom új tankönyvéhez. Korunk 1979/5. – Szigeti József: Történet és tudat. Az új magyar irodalomtörténeti tankönyvről. A Hét 1979/17. – Mózes Huba: Irodalomtörténet-írás – 1978. NyIrk 1979/1. – Cs. Gyímesi Éva: Irodalomtörténet-írásunk elméleti kérdései. A Hét 1981/47, 48. – Csire Gabriella: Korszerű magyar irodalomtörténet XII. osztályosok számára. Előre 1981. dec. 6.

ÁVDolg: Karczagi Sándor: Az erdélyi irodalom hőskora. Fejezet az erdélyi magyar irodalom történetéből 1919–1926. 1980. – Székely Julianna: A romániai magyar novellisztika első évtizede. 1972.


irodalomtudomány – *irodalomelmélet; *irodalomtörténet; *kritika


Írói Olimpiász, teljes nevén Erdélyi Írói Olimpiász – irodalmi rendezvénysorozat Kolozsvárt a Janovics Jenő igazgatta Magyar Színház és a Haladás Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság keretében egyesült lapok (Vasárnapi Újság és Pásztortűz) közös rendezésében. 1923. nov. 11-én a nagyváradi írók műsorával nyílt meg; ezen Gulácsy Irén, Marót Sándor, Tabéry Géza, és Hilf László egyfelvonásosait mutatták be, Bíró György, Kondor László és Ruth Klára verseit szavalták. A második rendezvény nov. 18-án a marosvásárhelyiek műsora volt: Osvát Kálmán, Antalffy Endre és Molter Károly konferált, Berde Mária és Tompa László saját versét adta elő, Színi Lajos humoreszkkel szerepelt, Csergő Tamás és Balogh Endre prózai munkáiból olvasott fel. Az utolsó matinén dec. 2-án Arad és a Bánság írói mutatkoztak be Kolozsvár közönségének; a műsoron Franyó Zoltán és Szombati-Szabó István versei, Nagy Dániel prózája, zeneszámok, táncszámok szerepeltek.

A Dózsa Endre, Janovics Jenő és Kuncz Aladár alkotta bírálóbizottság döntése szerint a vándorserlegként felajánlott antik ezüstkupát Marosvásárhely írói csoportja kapta, s terv szerint a rendezvény folytatását a KZST vállalta. "Hogy közönségébresztő? Erre valóban kitűnő eszköz. De felbecsülhetetlen a szellemek egy összhangba való kicsendítése szempontjából" – hirdette meg Szentimrei Jenő az ~ beharangozójában, a kolozsvári nyitás után azonban a főleg gazdasági természetű ellentétek az irodalmi szervezkedés terén ennél a kívánatos összhangnál erősebbeknek bizonyultak, s a rendezvénysorozat folytatása elmaradt.

Szabó Zsolt: Gyökerek után kutatva. Korunk 1982/1.


Irsai Lajos – *törvénymagyarázat


Isac Emil és a magyar irodalom – A magyar irodalomhoz fűződő kapcsolatainak lényegét maga Emil Isac (1886–1954) határozta meg a progresszív román sajtóról szóló s Ady Endrének ajánlott cikkében: "Nem kell azonban prófétai meggyőződés ahhoz, hogy végre a román és magyar kultúrérintkezést azok fogják megcsinálni, akik mindkét részről szenvedelem és elfogultság nélkül képesek egymás bűneit és erényeit megbírálni" (Huszadik Század, Bp. 1914/3).

Ehhez a bátor szókimondással párosult elvéhez a költő több mint fél évszázadon át hű maradt attól kezdve, hogy első – Alecsandriról szóló – írása a kolozsvári Ellenzék 1902. dec. 10-i számában megjelent. A következő esztendőben az akkor Kun Béla felelős szerkesztésében megjelenő Kolozsvári Friss Újság munkatársául szegődik, ahol maró gúnnyal megírt közéleti kommentárjait, útirajzát és néhány magyarra fordított versét közlik. Csakhamar szoros kapcsolatba kerül a századelő jobbára fiatalok által szerkesztett kolozsvári folyóirataival is (A Fáklya, Egyetemi Lapok, Erdélyi Lapok, Haladás, Kolozsvári Szemle, Új Erdély), s írásainak megcsontosodott nézeteket semmibe vevő hangvétele általános rokonszenvet kelt. Olyan kezdeményezések fűződnek nevéhez, mint a román irodalom főbb irányzatait ismertető előadássorozat, amelynek meghívott előadói a kortárs román szellemi élet legkiválóbb képviselői lettek volna (1911); magyar tudósok és közéleti férfiak felkérése, hogy szóljanak hozzá a bukaresti Noua Revistă Română európai visszhangot keltett körkérdéséhez, amely a Balkán félsziget tartós békéjének előfeltételeit volt hivatva tisztázni (1913); a Szentimrei Jenő szerkesztésében megjelenő Új Erdély hasábjain nyilvánított "szabad véleménye" Erdély kultúrájának elodázhatatlanná vált demokratizálásáról (1918). Kapcsolatot talált a magyar progresszió központi sajtóorgánumaival is. Publicisztikai és szépirodalmi írásait a Független Magyarország (1910), Huszadik Század (1914–18), Jövendő (1914), Népszava (1918), Esztendő (1918), Nyugat (1913–32), Szabadgondolat (1918) és Világ (1911–18) közli. A Bodor Aladár hagyatékában (MTA Kézirattára) fennmaradt leveléből kitűnik, hogy magyar nyelvű írásaiból kötetet szándékozott összeállítani a Tevan Könyvtár számára. Terve a világháborús nehézségek miatt nem valósulhatott meg.

Isac személyes kapcsolatait a kölcsönös megértés szolgálatába állította. A kolozsvári magyar írók közül egykori iskolatársához, Kuncz Aladárhoz fűzte barátság; Sütő Nagy László, a Kolozsvári (később Erdélyi) Szemle szerkesztője negyed évszázadon át élvezte támogatását; Jékey Aladárral való ismeretségét közös rajongásuk Ady Endre iránt tette bensőségessé.

Ady egyébként kulcsfontosságú szerepet játszik Isac világnézetének alakításában, ugyanis "Ady nevére hivatkozott mint a román–magyar viszony igazságos történelmi megoldásánál számba jövő megannyi politikai, társadalmi és kulturális kérdés tisztázására felhozott érveinek messze világító támaszára" (Ion Brad). Személyesen 1909 nyarán ismerkedtek meg Kolozsvárt. Közös problémáikról folytatott beszélgetéseik hatására Isac a magyar költő leglelkesebb román hívéül szegődik, életcéljának tekintve, hogy Ady egyéniségét megismertesse a román irodalmi közvéleménnyel.

Feltehetőleg Kuncz Aladár közvetítésével kerül kapcsolatba a Nyugat többi nagy írójával, elsősorban Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel. Velük folytatott levelezéséből a XX. századi román–magyar írói összefogás ígéretes lehetőségének körvonalai bontakoznak ki; kölcsönös műfordítói tevékenységüket össze szándékozták kapcsolni az I. világháború idején és a későbbiekben a "kulturális testvériség demonstrálásával" (Babits).

Isac a két világháború közötti években az európai írók Henri Barbusse és Romain Rolland kezdeményezte szolidaritási mozgalma, a Clarté szellemében – amelyhez 1919-ben Babits Játszottam a kezével c. versére hivatkozva csatlakozott – igyekszik emigrációba kényszerült radikális magyar íróbarátait (Bölöni Györgyöt, Hatvany Lajost és társait) támogatni; mint az erdélyi színházak művészeti felügyelője is elő akarja segíteni az erdélyi magyar műveltség zökkenőmentes beilleszkedését Románia szellemi életébe. Jóllehet ez irányú működése a kortársak számára nemegyszer ellentmondásosnak tűnt, célkitűzéseit gyakori programadó nyilatkozatain kívül olyan gesztusok fémjelzik, mint a nagybányai művésztelep létjogosultságának védelme, a magyar írókhoz intézett manifesztumai az Ideea europeană (1920), Nagyváradi Napló (1920), Napkelet (1921), Bécsi Magyar Újság (1922) hasábjain, valamint az erdélyi magyar költők Octavian Şireagu által a Román Pen Club megbízásából összeállított antológiájához írott előszava.

Az 1944 utáni években attól a meggyőződéstől indíttatva, miszerint "minden nyelv egyformán fejezheti ki a szeretetet, a megértést, a barátságot" (Jancsó Elemér emlékkönyvébe írt sorai), kiveszi részét az irodalmi élet új alapokra helyezéséből. A România Liberă, Igazság, Utunk és Világosság hasábjain a román és magyar irodalom nagyjainak példájára hivatkozva int a közös sorsvállalás kötelezettségére, sőt – törékeny egészségi állapota ellenére – 1947 kora tavaszán arra is vállalkozik, hogy egy román íróküldöttség tagjaként Budapesten, "a művészet és barátság városában" (România Liberă 1947. máj. 17–18.) a kulturális közeledés érdekében munkálkodjék.

Kapcsolattörténeti szempontból jelentős, hogy hosszú évtizedeken át Emil Isac egyike volt a magyarul legtöbbet megszólaltatott román költőknek. Majtényi Erik tolmácsolásában Őszi ének címen 1962-ben posztumusz magyar kötete is megjelent, Mircea Zaciu előszavával.

(K. K.)

Jékely Zoltán: Egy vasárnap délután I. E.-nél. Világosság 1946. máj. 6. – Méliusz József: Örök erdélyi beszélgetés [Levél helyett I. E.-nek]. Igazság 1946. szept. 25. – Jancsó Elemér: I. E. ünnepéhez. Utunk 1947/6; uő: I. E. (1886–1954). Utunk 1954/14; uő: E. 1. és a modern magyar irodalom. Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Series Philologia 1964/2; újraközölve Irodalomtörténet és időszerűség. 1972. 355–75. – Máté Gábor: I. E. magyarul. Korunk 1963/9. – Józsa János: E. I. magyar nyelvű publicisztikája. Igazság 1966. máj. 22. – Murádin Jenő: E. 1. és Popp Aurél levelezése. NyIrK 1968/2. – Engel Károly: E. I. és Babits Mihály levélváltása. Utunk 1972/7. – Köllő Károly: E. I. indulása a kolozsvári magyar sajtó tükrében. Igazság 1974. márc. 23.; uő: E. I. magyar írásaiból. Utunk 1974/12; uő: Kíméletlen lelkekre van szükség. A Hét 1977/46. – Ion Brad: E. I., új eszmék szószólója. Monográfia. Fordította Bustya Endre és Farkas László. Kv. 1975. – Szász János: E. I. igényei. Előre 1976. máj. 23. – Vezér Erzsébet: E. I. és a magyar progresszió. Levelezése Jászi Oszkárral. Korunk 1978/8. – Balogh Edgár: Üzenet cigarettás dobozban. Új Élet 1981/19; újraközölve Acéltükör mélye, 1982. 80–82.

Isák József – *Izsák József


iskolahálózat – az írásbeli művelődés legfőbb előfeltétele. A népoktatást szolgáló, nálunk többnyire egyházi kézen volt falusi elemi iskolák mellett különösen jelentősek voltak az internátussal (szeminárium, finevelő, konviktus), ellátott, alsó, közép és felső tagozattal rendelkező protestáns (református, unitárius) kollégiumok és katolikus gimnáziumok. Ezek alapítási ideje, "első megnyitása" sok esetben a XVI–XVII. századig vezethető vissza. Fontos szerep hárult rájuk az anyanyelvi műveltség terjesztésében, az irodalmi-tudományos élet kialakításában.

A protestáns intézetek önállóbban, felekezetenként, egyházkerületenként szabták meg tanintézeteik működési kereteit, a katolikus iskolák viszont egységesebb irányítás alatt állottak, tanterveikben kevés volt az eltérés. A XVI. századi katolikus iskolák többsége jezsuita vezetés alatt állott, s az 1599-ben kinyomtatott Ratio Studiorum szerint működött: három-négy grammatikai osztályt egy poétikai meg egy retorikai osztály követett. Felsőbb tagozatnak számított a három év filozófiai, majd négy év teológiai tanfolyam. Ennek változatait alkalmazták a protestánsok is. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után 1777-ben a Mária Terézia utasítására összeállított I. Ratio Educationis foglalta egységes rendszerbe a közoktatás minden ágát. Eszerint az ötosztályos gimnáziumot a kétéves akadémiai (bölcsészeti, teológiai, jogi, orvosi) kurzus követte. A továbbtanulók egyetemre mehettek. Mivel a protestáns iskolák ezt nem akarták alkalmazni, II. József külön törvénnyel, a Norma Regiával szabályozta 1781-től az alsó- és középfokú oktatást Erdélyben. Ennek megfelelően az egy tanító vezette három csoporttal működő elemi után a három grammatikai, továbbá a poétikai és retorikai osztályokkal működő gimnázium következett. Minden osztályt egy-egy tanár oktatott. Az első Ratiót részben módosította az I. Ferenc-féle II. Ratio Educationis (1806), amely a grammatikai osztályok számát négyre emelte, s a magyar nyelvet a rendes tárgyak közé iktatta. Az 1840-es évek közepén – országgyűlési határozat nyomán – rendre bevezették a magyar tanítási nyelvet.

A forradalmat követő önkényuralmi rendszer az iskolapolitikában is meghozta az egységesítést. Az Organisations-Entwurf (1849) címen ismert tanügyi törvény négy elemi után négy al- és négy főgimnáziumi osztályt írt elő. Növelte a reáltárgyak súlyát, bevezette a szaktanári rendszert és minden nemzetiség anyanyelvének oktatását. 1871-től a Pauler Tivadar-féle tanterv is az Entwurfra alapozott. Az iskolákat négyosztályos al-, hatosztályos nagy- és nyolcosztályos főgimnáziumokra osztotta. 1875-től megnyíltak a nyolcosztályos reáliskolák is. Az 1883-as tanügyi törvény megengedte, hogy a protestáns és görögkeleti iskolák (melyek anyagi fenntartásáról az egyházak gondoskodtak) külön tanterv szerint működjenek.

Az I. világháború után 1922–23-ig a régi rendszer szerint folyik az oktatás, rendre bevezetik a román nyelv, Románia története és földrajza (utóbb román nyelvű) tanítását. 1923-tól alkalmazzák a többször is módosított egységes román tantervet: a négyosztályos gimnáziumot a négyosztályos líceum (tanítóképző vagy felső kereskedelmi iskola) követi. A IV. gimnáziumi osztály után abszolváló vizsgát kell tenni. Az 1925-ben kiadott új középoktatási és az Anghelescu-féle magánoktatási törvény megszigorította az érettségi (bakkalaureátusi) vizsgát. Két tagozat kivételével ekkoriban minden magyar tannyelvű iskola felekezeti kézen volt; ezek magántanulókat és más felekezetűeket nem vehettek fel. Állandó problémává vált a nyilvánossági jog megszerzése, megőrzése; enélkül ugyanis a tanulók csak úgy kaphattak érvényes bizonyítványt, ha év végén állami iskolában külön vizsgát tettek le. 1928-tól 1935-ig a líceum hétosztályos, azután nyolcosztályos volt, hetediktől választani lehetett a reál és humán tagozat között. Az egyes felekezetek magyar tannyelvű tanonciskolákat is fenntartottak.

1940 és 1944 között Erdély északi részében a magyarországi tanterveket és tanügyi rendelkezéseket alkalmazták. Ezek keretében állami magyar tannyelvű ipari középiskolák is alakultak, így Kolozsvárt az Állami Gép- és Villamosipari Középiskola nappali és esti tagozattal, mely jegyzeteket is kiadott. A II. világháború végeztével átmeneti tantervek szerint az iskolahálózat tovább működött, míg az 1948. aug. 3-án törvénybe iktatott román tanügyi reform szét nem választotta a tanügyet az egyháztól, létrehozva az egységes állami iskolahálózatot, ezen belül az önálló vagy tagozati magyar tannyelvű iskolák rendszerét. 1956-ig tíz, azután tizenegy osztály elvégzését követi az érettségi; a tizedik osztálytól humán és reál tagozat működik. 1964-ben bevezetik a nyolcosztályos kötelező oktatást, s ennek megfelelően 1968-tól a tizenkettedikesek érettségiznek. Ekkor meg is könnyítik az érettségit.

1975-től tízosztályos a kötelező oktatás, a XI.-be felvételizni kell. 1978-tól teljesen új iskolahálózatot és tanterveket alakítanak ki, melyek szerint számos általános és a legtöbb középfokú tanintézet ipari és mezőgazdasági, ill. kereskedelmi, közgazdasági, egészségügyi, pedagógiai és művészeti szakjelleget kap, külön biztosítva a tanoncoktatást. Országosan több matematika–fizika, történelem–filológia és biológia–kémia profilú líceum osztályaiban marad meg az elméleti képzés túlsúlya. A legtöbb líceum mellett XI–XIII. osztállyal esti tagozat működik.

Az 1850-es évektől kezdve az iskolák elnevezése egységesen gimnázium, néhány – több tagozattal működő – protestáns tanintézet megőrzi a kollégium címet. Az I. világháború után az intézetek hivatalos román neve líceum lett, magyarul a gimnázium megjelölést használták. 1952-től középiskola (şcoală medie) a neve minden érettségit nyújtó tanintézetnek, 1965-től újra visszatérnek mind a román, mind a magyar megjelölésben a líceum szóra, 1977-től pedig ehhez járul a profilt is körvonalazó ipari, mezőgazdasági, művészeti és más szakmai jelző. Az 1950-es évek végétől több iskolát neves személyiségekről neveztek el.

Az egyes tanintézetek legfontosabb adatait a *középiskola és irodalom c. gyűjtőszócikkbe tömörítettük.

(G. Gy.)

Líceumaink sorsa. Magyar Kisebbség 1924/14. – Fritz László: Az erdélyi magyarság iskolaügyének tíz éve. Erdélyi Magyar Évkönyv 1918–1929. Kv. 1930. – Barabás Endre: A magyar iskolaügy helyzete Romániában 1918–1940–41. Kisebbségi Körlevél, Pécs 1943/5–6. – Gárdonyi Jenő: Ipari középiskolák Észak-Erdélyben. Erdélyi Iskola 1944/2. – Debreczy Árpád: Anyanyelvű oktatás. Közli A romániai magyar nemzetiség, 1981. 190–98. – Nemzetiségi oktatás Románia Szocialista Köztársaságban. 1982. – Murvai László: Társadalom és iskola. Cikkek és tanulmányok. 1983.


iskolai értesítő – általában tanévenként kiadott, 50–150 lapos füzet, mely teljes képet nyújt egy-egy tanintézet tanárainak és diákjainak az évi munkájáról. Eredete a XVIII. század végéig vezethető vissza. Akkor már kis füzetben adták ki a tanév végi vizsgákon elért érdemsorozatokat, esetleg előzetesen a vizsgák rendjét, a tananyagot, a vizsgáztatók és a vizsgára állók névsorát is. A kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárnál és az Akadémiai Könyvtárnál őrzött gazdag gyűjteményekben a Kolozsvári Katolikus Gimnáziumnak 1814-től, az aradinak, szatmárinak és nagyváradinak 1829-től (Cséplő Péter iskolatörténete szerint Nagyváradon 1787-től adtak ki!), a Marosvásárhelyi Református Kollégiumnak 1845-től kezdve maradtak fenn ilyen kiadványai. A tulajdonképpeni iskolai értesítők (évkönyvek, tudósítványok, évi jelentések, almanachok) kiadását az 1850–51-ben bevezetett Organisations-Entwurf írta elő. Volt, ahol külön kiadták az évkönyvet és az érdemsorozatot is (így a Kolozsvári Katolikus Főgimnáziumnál 1869-ig). Az 1870-es évek végétől szinte minden tanintézettípus – óvoda, elemi és népiskola, polgári iskola, ipariskola, kereskedelmi iskola, tanítóképző, zenekonzervatórium, főiskola, teológia – jelentetett meg értesítőt.

Az ~ valamelyik tanár tudományos programértekezésével kezdődött (ez egyben doktori értekezés vagy székfoglaló beszéd is lehetett). Gyakran helyette jubiláló vagy elhunyt tanárok életrajza, ünnepi beszéd, útleírás, könyvtári címjegyzék olvasható. Különösen fontosak a helytörténeti s a főleg új épületek felavatásakor, évfordulókkor közzétett iskolatörténeti összefoglalások. Az 1895–96-os (millenniumi) és az 1940–41-es értesítők szinte kivétel nélkül az intézet történetével foglalkoznak, adattárat, statisztikát jelentetnek meg. A tulajdonképpeni értesítő főbb részei: az intézet rövid története, az elmúlt tanév fontosabb eseményei (rendeletek, változások a tantestületben, ellenőrzések, ünnepélyek), az iskola felettes szervei és vezetősége, a tanári kar és beosztása (esetleg órarendje), a tanárok iskolán kívüli működése, az elvégzett tananyag osztályonként, a használt tankönyvek jegyzéke, a diákok fegyelmi és egészségi állapota, köri és sporttevékenysége, jutalmazottak, a tanulók névsora és év végi osztályzata, az érettségi tételek és eredmények, pályaválasztás, statisztikai kimutatások, az iskola felszerelésének gyarapodása, internátus, tájékoztató a következő tanévről. Egyes fejezetek a kisebb iskoláknál kimaradhattak.

Az I. világháborút követő években az ~ terjedelme csökkent, a legfontosabb adatokra korlátozódott, néhány tanintézet két-három évre összevont értesítőt adott ki. 1922-től a 30-as évek végéig kötelező módon minden magyar tannyelvű iskola értesítője kétnyelvű volt: ugyanazt hozta románul és magyarul. Több iskola a 30-as évek második felében lemondott az értesítő kinyomtatásáról. Utoljára 1944-ben jelentek meg az értesítők.

A 60-as évek végétől kezdve újra elszórt kísérletek történtek az ~ megindítására. Többnyire évfordulók alkalmával vagy a diáklapok mellékleteként jelenik meg. Az évfordulós iskolamonográfiák (*iskolatörténet) is tartalmaznak évkönyvi fejezetet. 1968-ban a Székelykeresztúri Líceum, 1970-ben a Székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum adott ki kétnyelvű évkönyvet, 1969–70-ben a marosvásárhelyi Al. Papiu Ilarian, 1969 és 1980 között a nagyváradi Emanuil Gojdu Líceum jelentetett meg román nyelvű évkönyvet. A legrendszeresebben a sepsiszentgyörgyi Matematika–Fizika Líceum *Gyökerek c. diáklapjának külön évkönyvszámai viszik tovább az értesítők hagyományát (1973–79), beszámolva az iskolai élet olyan új területeiről is, mint a pionír- és KISZ-munka, a műszaki-termelési gyakorlat, a tantárgyversenyek, a Daciada és a Megéneklünk Románia-fesztivál. Rövid évkönyvi fejezet jelent meg a kolozsvári *Fiatal Szívvel és a *Hajnal néhány számában is.

A felsőoktatási intézetek közül különösen jelentős a kolozsvári egyetem értesítősorozata, mely már 1872-től három részben jelent meg: Acta Universitatis – Beszédek, 1940-től 1942-ig Beszámoló (tanévnyitó és -záró, beiktató beszédek, valamint az egyetemi tanárok irodalmi munkásságát és az oklevelet nyert abszolvensek névsorát tartalmazó függelék); Almanach – Évkönyv (az egyetem vezetősége, karai, tanárai, intézetei, a hallgatók névsora, statisztika); 1944-ig Tanrend (félévenként, a meghirdetett előadások felsorolása). Különösen értékes az 1940–41. évi Beszámoló melléklete az egyetem tanárainak 1940 előtti tudományos munkásságáról (szerkesztette Monoki István, Kv. 1944). A Bolyai Tudományegyetem egyes karai kiadásában 1945 és 1947 között jelent meg Tan- és vizsgarend. A Babeş–Bolyai Egyetem öt alkalommal adott ki Kolozsvárt román, angol, francia, német és orosz nyelvű évkönyvmonográfia jellegű kötetet, amely a magyar diákok és tanárok adatairól is tájékoztat: ez az Universitatea "Babeş–Bolyai" din Cluj (1959–1965, 1965–1970, 1971, 1976–1977 és 1979). Rendszeresen jelentetett meg értesítőt a kolozsvári Református Teológiai Fakultás és az Unitárius Teológia, majd 1949 és 1951 között az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet.

Az ~ nélkülözhetetlen adatforrásul szolgál az egyes tanintézetek történetéhez, tájékoztat a volt tanítványok életrajzáról és a tanárok pedagógiai-tudományos tevékenységéről.

(G. Gy.)

Csepreghy András: Egy korszak tükre: az iskola. A Hét 1982/29, 30, 31.


iskolai színpad – kollégiumok, gimnáziumok, líceumok tanulóifjúságának hagyományos fóruma, ahol többnyire a tanulmányokba illeszkedő drámai anyagot adnak elő diáktársakból és szülőkből álló közönség előtt. Erdélyben a diákszínjátszásnak nagy múltja van: minden nevezetesebb felekezeti iskola az erkölcsi nevelés szolgálatába állította, avagy világi céllal szórakoztatásra szánta. A protestánsok iskoladrámái kedves anakronizmusokkal magyarították ízes anyanyelvre a bibliai és klasszikus témákat; a jezsuita iskoladrámák latinul is nemzeti hősöket teremtettek, s a magyar hallgatósághoz alkalmazkodva egyaránt hagytak ránk misztériumjátékokat és népi humorral fűtött vígjátékokat.

A romániai magyar ~ 1919 után általában minden középiskolára kiterjedt, s 1944 óta növekvő mértékben vált a fiatalság korszerű nevelésének és önformálásának hasznos eszközévé. Kellő számbavételek hiányában az előadott darabok szerzője, címe, rendezője s a bemutatás dátuma ma már csak részben állapítható meg; a romániai magyar diákszínjátszás története a fennmaradt adatok alapján városonként így foglalható össze:

1. Aradon Berthe Nándor tanár rendezésében a Katolikus Gimnázium diákjai Kisfaludy A kérők c. vígjátékát (1941), Mikszáth A Noszty fiú esete Tóth Marival c. regényének színpadi változatát (1942), Móricz Sári bíróját (1945), majd az Iglói diákok c. operettet (1947) adták elő. A hagyományt folytatva a Magyar Vegyeslíceumban, majd a 3. számú Középiskolában Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt (1953) c. darabját, majd Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk (1959) c. regényének dramatizált változatát mutatták be Mózer István rendezésében. Itt került színre Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig c. darabjának I. felvonása is (1960) Husztik Katalin tanárnő rendezésében. A Magyar Pedagógiai Líceum, majd a 4. számú középiskola Fazekas Mihály Lúdas Matyiát (1957) és Kisfaludy A kérők c. darabját (1958) adta elő, a rendező itt is Mózer István volt.

(U. J.)

2. Bánffyhunyadon a két világháború közt népszínműveket adott elő az ifjúság; ekkor tűnt fel Bokor Ilona, a sepsiszentgyörgyi társulat későbbi színművésznője. A felszabadulás után az algimnázium tanulói Morvay Pál rendezésében a János vitéz előadásával (1946) toborozták faluról falura járva népi kollégiumok tagjait, majd iskolájuk tornatermében színpadot állítottak fel, ahol Csokonai Özvegy Karnyónéja és Móricz Sári bírója is színre került. 1955 után a líceummá kiépült magyar középiskola növendékei Szigligeti és Móricz darabjai mellett A Pál utcai fiúkkal, majd Szentimrei Jenő Csáki bíró lánya c. balladajátékával arattak sikert, 1967 és 1974 között évről évre bemutatva a Székelyföldön s televíziós adásban is Kalotaszeg folklórját. Műsoron szerepelt Vasas Samu feldolgozásában a Görög Ilona ballada (1972), valamint a Fehér Kalára c. gyerőmonostori ballada (1957) is. A bánffyhunyadi diákok tevékeny részt vesznek a *Kós Károly Művelődési Kör országos sikerekig jutott színpadi tevékenységében.

(V. S.)

3. Brassóban a 20-as években idősb Szemlér Ferenc igazgató szorgalmazta a Róm. Kat. Gimnázium műkedvelőinek tevékenységét. A gimnáziumban végzett diákok is bekapcsolódtak a polgári iskolában Meisel Rezső igazgató szervezte Volt Diákok Önképzőkörébe, s együtt adták elő Gabányi, Kisfaludy (1925), Szigligeti (1926), vígjátékait, majd Mikszáth A vén gazember c. regényének dramatizált változatát. Nemes Nagy Zoltán és Fábricz József Pintyőke c. brassói operettjét 1939-ben mutatták be.

1944 után a tánc és zene művelése került előtérbe; 1958-ban a gimnázium diákjai Kádár Kata balladáját vitték színre Opra Benedek tanár feldolgozásában, Reiff István zenéjére. 1977-ben a diákegyüttes a Légy jó mindhalálig bemutatásával szerepelt. Az Unirea Líceum Búzavirág nevű magyar népi együttese a 70-es években számos fesztiválon mutatta be műsorát.

(Sz. S.)

4. Csíkszeredában a mai Matematika–Fizika Líceum követi elődjének, a csíksomlyói gimnáziumnak páratlanul gazdag színjátszó hagyományait. A diákok 1968-ban Miklós József, 1979-ben Váli Éva rendezésében újították fel Szentes Regináld Masenius nyomán szerzett Rusticus imperans c. csíksomlyói iskoladrámáját. A műsoron szerepelt Kisfaludy A fösvény (1971), Molière Kényeskedők (1972), Priestley Az anya napja (1973), Móricz Ludas Matyi c. darabja; bátor vállalkozás volt Szophoklész Antigonéjának bemutatása (1980). A hazai szerzők közül Komzsik István szerepelt a diákszínpadon Sakk-matt c. darabjával (1973). A líceum Irodalmi Színpada Benedek Elek, Tamási, Kosztolányi, Radnóti, Szabó Lőrinc, Ady, Babits, József Attila, Bartók, Móricz emlékezetére állított össze műsorokat.

A mai 1. számú Ipari Líceum diákjai Gergely Sándortól a Vitézek és hősök (1976), Móricztól a Légy jó mindhalálig jeleneteivel (1979) tűntek ki; Irodalmi Színpadukon az Emlékezés Bolyai Jánosra c. összeállítás és egy Vörösmarty-emlékműsor szerepelt. A 2. számú Ipari Líceum három éven át ismételte Ez az ember! c. verses-zenés (1977–79), két éven át Otthon a világban... c. verses (1979–80) összeállítását Józsa Gizella rendezésében.

(A. I.)

5. A Kézdivásárhelyi Róm. Kat. Gimnázium (ma 3. számú Ipari Líceum) mint az egykori kantai gimnázium utóda a XVII–XVIII. századból fennmaradt iskoladrámák hagyományát újította fel (1949), majd a tanítóképző és az erdészeti osztály végzős tanulói Szigligeti Csikósát (1950), Móricz Hét krajcárjának színpadi változatát (1952), Gergely Sándor Vitézek és hősök c. darabját (1953) mutatták be. Hazai szerzők közül Seprődi Annától A Szent Anna-tó regéje (1956) és az Andris meseországban (1958) c. játék szerepelt a műsoron Tempfli Mária rendezésében. A diákszínjátszók Gogol, Rozov és Vinnyikov orosz szerzők színműveit is előadták. Szőcs Géza tanári irányítása alatt Virgil Stoenescu–Octavian Sava Magaviseletből elégtelen (1961), Hašek Svejk, a derék katona (1969) és Páskándi Géza Az eb olykor emeli lábát (1971) c. darabja került sorra. Méhes György 33 névtelen levél c. színművét (1972) Apró Éva, Petőfi Az apostolát (1973) Kiss Lázár, Sütő András Vidám siratóját (1977) Józsa Irén rendezte.

(B. Z.)

6. Kolozsvárt hagyományos a diákszínjátszás. Az első jezsuita iskoladrámát 1581-ben adták itt elő; a fiatal Mikes Kelemen is színpadra lépett 1702-ben a Farkas utcai gimnáziumban, melynek utóda ma a 3. számú Matematika–Fizika Líceum. Gazdag színjátszó hagyományait különösen az 50-es évek óta újítja fel az iskola. Eleinte népmese-feldolgozások, gyermekoperák követték egymást. Emlékezetes Pussiné Kovács Mária rendezésében Molnár Ferenc–Török Sándor A Pál utcai fiúk c. darabjának hatszor ismételt előadása (1957–58), majd Corneille Cidjének ugyancsak hatszori bemutatása nemcsak Kolozsvárt, hanem a kalotaszegi Magyarbikalban és Mákófalván is (1968–69). Virágok vetélkedése címen 1970 tavaszán Csortán Márton és Nagy László tanulók virág- és históriás énekekből állítottak össze műsort. Ugyancsak Pussiné rendezésében került sor a Kalevala nyolc énekének előadására (1971–72), majd az iskola fennállásának 400. évfordulója alkalmából Mikes Kelemen Törökországi levelek c. művét dramatizálta Patócs Mihályné és Balázs László tanuló. Ugyancsak az évforduló jegyében újította fel T. Czeglédy Enikő a Kénts-ásó Demeter s Török Márta a Kocsonya Mihály házassága c. régi iskoladrámákat. Dramatizált Caragiale-karcolatok Kovács Ildikó színirendező és Halmos Katalin zenetanárnő munkája nyomán kerültek előadásra (1980–81).

A XVII. század elejéig nyúlik vissza az Unitárius Kollégium (ma Brassai Sámuel Ipari Líceum) Színjátszó Körének működése is. 1957-től kezdve a diákok Sinka Zoltán tanári irányítása alatt Caragiale-darabokkal, dramatizált Móricz-írásokkal, Karinthy-művel és Horváth Béla színművész segítsége mellett Marton Lili A porcelánkisasszony c. színművével (1978) szerepeltek.

A volt Református Kollégium, 1959 óta Ady–Şincai Líceum diákjai Nagy Géza rendezésében Csokonai Tempefői c. darabjának színrevitelével (1948) arattak sikert. Az 50-es években Borbáthné Vajna Éva rendezésében Maeterlinck A kék madár c. műve (1955), majd Kovách Aladár Téli zsoltár c. Apáczai-drámája került sorra (1959), s az iskola humán profilját tükrözte Rostand Cyrano de Bergeracjának (1960) és Shakespeare Makrancos hölgyének (1964) színre vitele is. Csetriné Lingvay Klára rendezte Vörösmarty Csongor és Tündéjének vidéken többször is megismételt diákbemutatását (1967); a színjátszók közül lépett később művészi pályára Simon András.

A volt Református Leánygimnázium helyébe lépő, Gaál Gábor utcai Líceum (ma általános iskola) színjátszóinak volt köszönhető Csiky A nagymama c. darabjának előadása (1959); ők vitték színre Máté Piroska rendezésében Kisfaludy A kérők (1967), majd Hans Sachs Paradicsomot járt diák c. darabját (1970), s rendkívüli teljesítményt nyújtottak Páskándi Géza Kalauz nélkül c. abszurdoid komédiájával (1971). Petőfitől Az apostol (1972), Radnóti-szavalóest, Csokonai Karnyónéja (1974) váltogatta egymást műsorukban.

Emlékezetes a leánygimnáziumokban divatozó ~ a két világháború között. A Marianum volt az *Erdélyi Magyar Leányok műsorfüzeteinek bölcsője, s a diákszínjátszást irányító tanárok (köztük Bitay Árpád, Désy Magda, Gergely Ágota, Kende János, Rajka László) segítségével Calderón misztériumjátéka (1920), a Dante-évforduló alkalmából előadott Divina Commedia-részlet (1922), Shakespeare Szentivánéji álom (1923), Sachs A vándordiák a paradicsomban (1924) és Schiller Ének a harangról (1924) c. műve került színre. Játszottak Heltai-vígjátékot, Mozart-gyermekoperát, dramatizálták Jókait (Senki szigete), az erdélyi szerzők közül színre hozták Szalay Mátyás Noémi c. darabját (1927). Előadták Kodály Pünkösdölőjét Kocsis M. Cecília betanításában (1936), bemutatták Dienes Valéria A tíz szűz c. orkesztikáját (1937).

Az 1940-ben Császár Károly igazgatása alatt magyar és román tagozattal megnyílt Kolozsvári Állami Leánygimnázium tanulói 1941 nyarán A kérőket, a román tagozatosok pedig Móra Ferenc Aranykoporsójának román nyelvű színpadi változatát adták elő. Az 1941–42-es tanévben a Csongor és Tünde s egy Csiky-darab (A nagymama) szerepelt műsorukon.

Az ~ Kolozsvárt a jelentősebb iskolák életéből kiragadott példákon kívül is elterjedt volt s maradt mind a mai napig minden líceumi tagozaton és általános iskolában.

(G. Gy.)

7. Kovászna magyar középiskolájának diákszínjátszói Kisfaludy- és Móricz-bemutatók után Mrożek Károly és Ionesco A kopasz énekesnő c. darabjaival kísérleteztek, majd Gazda József rendezésében Tamási-ciklussal tűntek ki. 1975-től kezdve sorra került a Boldog nyárfalevél, Hullámzó vőlegény, Csalóka szivárvány és Vitéz lélek c. Tamási-mű, s ezekkel iskolákat és falvakat látogattak Háromszéktől a Szilágyságig, Maros megyétől Hargita megyéig.

(B. Z.)

8. Marosvásárhelyen a Református Kollégium színjátszó hagyományát Tamási darabjával folytatta a diákság: már 1947-ben színre hozta a Tündöklő Jeromost a Kultúrpalota nagytermében; még abban az évben ugyanitt játszották el Seprődi Anna mesejátékát is a Szent Anna-tó regéjéről. A Tanítóképző tanulói 1948-ban Varga Katalin-emlékünnepséget rendeztek, majd Bocskói Viktor Újgazdák és Asztalos István A tejes c. egyfelvonásosát mutatták be Gernyeszegen.

Az 50-es években a Református Kollégium helyébe lépő Bolyai Farkas Líceum vált az iskolai színjátszás központjává. A volt kollégium fennállásának 400. évfordulója alkalmával Győry Béla tanár irányításával 300 férőhelyes színháztermet szereltek fel, s itt mutatták be Horváth Ágoston Bolyairól írt egyfelvonásosát (1957). Kialakult a diákok és tanárok közös színjátszásának szokása. Az új teremben került színre Lavotta Károly színművész rendezésében a Légy jó mindhalálig (1958) és Virgil Stoenescu–Octavian Sava darabja, a Magaviseletből elégtelen (1960). Kozma Béla igazgató kezdeményezésére a 60-as években színjátszó versenyeket rendeztek, ezek zsűrijében Tompa Miklós, Szabó Lajos, Kovács György színművész és más színházi szakemberek is részt vettek. Az együttest Kovács Levente, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet előadótanára és Kisfalussy Bálint akkori színinövendék irányította; Afinogenov Kisunokám (1961), Viktor Rozov Boldogság, merre vagy? (1962) és Szerencsés órában (1963), a szlovák Peter Karvas Antigoné és a többiek (1964) c. darabjával jelentkeztek, számos rövid színművet, köztük Csehov és Caragiale egyfelvonásosait mutatták be. Ezekben a darabokban tűntek fel a később színi pályára lépett Kincses Elemér, Borbáth Ottilia, Csergőffy László és a televíziós rendező Csáky Zoltán. A Bolyai-színjátszás fénykorában – a 60-as évek közepén – heti három előadással rendszeres iskolai repertoár-színház működött a díszteremben.

Diákegyüttesek léptek fel más középiskolákban, így a 4. számú Líceumban, ahol Albert Meltz A próba c. darabját adták elő, továbbá a Papiu Ilarian Líceumban és az Építészeti Líceumban is; ezeket a színjátszó csoportokat a Színművészeti Intézet hallgatói vezették (1978–82).

(Ko. L.)

9. A nagybányai iskolai színjátszás hagyományai az egykori Schola Rivuliana (1547–1757) diákjátékosaiig vezethetők viszsza; nem véletlenül írta meg Juhász Máté misztériumdrámáját Nagybányán (1761). Mindezek folytatója a város főgimnáziumában 1887-ben megalakult Petőfi Önképzőkör. A diákművelődésnek a 20-as években újra divatja támadt. A diákok Ady- és Petőfi-emlékestet szerveznek (1922), előadják A Noszty fiú esete Tóth Marival c. Mikszáth-regény színpadi változatát (1927). A II. világháború után Gergely Sándor Vitézek és hősök (1946), Móricz Sári bíró (1947) és Légy jó mindhalálig (1948), majd Szigligeti Liliomfi (1949) és A csikós (1950) c. darabja szerepel a gimnazisták műsorán. Rendezőjük Metz József irodalom szakos tanár. 1951-ben a Vegyipari és Bányászati Technikai Középiskola növendékei ismételték meg a már 1929-ben előadott Mikszáth-darabot.

Új pezsgést hozott a diákszínjátszásba az 1953-ban végzett színinövendékek "fiatal színház"-ának megjelenése Nagybányán mint az új Állami Színház magyar tagozata. A magyar középiskolások már 1954-ben Déry Tibor Talpsimogató c. darabjával lépnek színpadra, rendezőjük Cseresnyés Gyula színész. Bár a hivatásos színház 1956-ban Szatmárra távozott, a nagybányai ~ előbb Stoenescu–Sava Magaviseletből elégtelen c. színművével arat sikert (1959), majd a *Petőfi Sándor Irodalmi Kör keretében Karinthy A falusi nagybácsi c. darabját adja elő, Csokonai születésének 200. (1966) évfordulójára pedig egy Dorottya-feldolgozással jelentkezett (1973), főszerepben Várady Máriával, aki azóta a sepsiszentgyörgyi színház művésze lett. Ugyancsak innen indult színi pályára Márton Árpád, aki diákrendezőként Nagybányán Vadrózsák címen szervezett balladás fonóestet s Móricz Légy jó mindhalálig c. darabját újította fel, egyben bemutatva Móricz betyár-novellájának dramatizált változatát is egy Móricz-ünnepség alkalmából. A nagybányai diákszínjátszók közül került ki Papp Éva is, a szatmári Északi Színház művésznője. A lelkes gárda Mikszáth Két választás Magyarországon és Statisztika c. írásait is színpadra alkalmazta. A diákműkedvelést Thurman Mária, Kruzsniczki Erzsébet, Miklós Irén és Rácz Katalin irodalom szakos tanárnők irányítják.

A 80-as évek elején újabb két Mikszáth-novellát vitt színre Dolgozatírás címen Kiss Kornél matematikatanár, a felnőttek műkedvelő mozgalmának irányítója, mozgósítva a közép- és főiskolás diákokat.

(K. S.)

10. Nagyenyeden az első – reánk maradt – iskoladrámát, Miskolczi Zsigmond Cyrus kitétele c. darabját 1698. jan. 24-én adták elő. 1792-ben a Nagyenyedi Magyar Társaság Próba c. zsebkönyvében Molière két vígjátékának fordítása szerepel. A kollégium szabadtéri elõadásainak szereplőiből kerültek ki a Kolozsvári Színjátszó Társaság olyan jeles színészei, mint Jancsó Pál és Fehér János. E hagyomány folytatódott az I. világháború után is. Vígestélyeken, gyermekélőadásokon (a rendezők közt volt Áprily Lajos) főleg helyi szerzők alkotásait mutatták be, így idősb Veres István A manók tánca c. zenés mesejátékát Csűrös Emília szövegével (1930), majd a László Marcella szövegére szerzett Zizi c. mesejátékot, mellyel ellátogattak Tordára és Kolozsvárra is (1937). A műsoron Benedek Elek Többsincs királyfija is szerepelt.

Új lendületet kapott az ~ szokása 1947-től kezdve. Jelentősebb előadások: Kovách Aladár: Téli zsoltár; Tamási Áron: Énekes madár (1947); Szimonov: Az orosz kérdés; Nagy István: Özönvíz előtt (1948); Szigligeti: Csikós (1949); Mikszáth: Különös házasság c. regényének színpadi változata (1950); Gergely Sándor: Vitézek és hősök, Darvas József: Szakadék (1952); Caragiale: Viharos éjszaka, Móricz: Sári bíró (1953); Móricz: Légy jó mindhalálig, Karinthy: Visszakérem az iskolapénzt (1956); Arbuzov: Irkutszki történet, Arany: A nagyidai cigányok színpadra feldolgozva (1957); Stoenescu–Sava: Magaviseletből elégtelen (1958); Csiky Gergely: Ingyenélők (1962); Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (1966); Kacsóh Pongrác; János vitéz, Szigligeti: Liliomfi (1967); Móricz–Benedek: Lúdas Matyi (1968); Mark Twain: Koldus és királyfi színpadra feldolgozva (1969); Molière: A botcsinálta doktor (1972); Bródy: A tanító úr nadrágja; Sütő András: Fügedes a paradicsomban (1975); Szophoklész: Antigoné (1977); Sütő: Vidám sirató egy bolyongó porszemért (1979); Arany: Toldi szerelme Méhes György feldolgozásában (1983).

A rendezést a főgimnázium és tanítóképző, ill. a mai líceum tanárai és tanárnői vállalták. A Bethlen Kollégiumból indult színi pályára Nagy István, Borsos Barna, Tamás Simon.

(V. Zs.)

11. Nagyváradon a magyar nyelvű iskolai színjátszás hagyományait a két világháború között főként az irgalmasnővérek óvónőképzőjének növendékei ápolták: Kiss Magda zenetanár vezetésével Demény Dezső Kisopera c. szerzeményét (1935) és Poldini Ede Csipkerózsa c. művét (1938) mutatták be.

Az 1944-es fordulatot követő évtizedekben virágkorát éli. Az 1947–48-as tanévben alakult ABC diákegyüttes Móricz- és Tamási-jelenetekkel, mese- és balladafeldolgozásokkal járta vasárnaponként a bihari falvakat. Az 50-es évek elején András Ágoston irányításával vitték színre a Klasszikus Vegyes Líceum növendékei Kisfaludy Károly Mátyás diák c. bohózatát és Arany A bajusz c. elbeszélő költeményének dramatizált változatát. Másik sikeres vállalkozásuk Móricz Légy jó mindhalálig c. színművének bemutatója (1954) Tátray Barna és Szentkirályi Aladár tanárok rendezésében. A Tanítóképző színjátszó csoportja Kiss Magda vezetésével ért el sikereket: Arany Rózsa és Ibolya c. elbeszélő költeményének az 1953–54-es tanévben bemutatott dramatizált változatát négyszer kellett a nagyközönség előtt megismételniük. A következő tanévben Kacsóh János vitézét, majd Poldini Ede Jancsi és Juliska c. zenés darabját játszották. 1956-ban Verdi Trubadur és Rossini Hamupipőke c. operáiból mutattak be részleteket. 1957-ben Kodálytól a Háry János, 1959-ben a Székely fonó szerepelt műsorukon. Emlékezetes az Alexandru Moghioroş Líceum ifjúságának Csongor és Tünde-bemutatója Tuduka Oszkár, Kiss Magda és Urszinyi Judit tanárok rendezésében (1959). Egykori szereplői közül hivatásos színész lett Bányai Irén, Vásárhelyi Katalin és Szabó Lajos. A nyugalomba vonuló Kiss Magda utolsó rendezése Sütő András Bogár Zsuzsika búcsúzik c. novellájának színpadi változata volt (1960). A címszerepet Széles Anna játszotta.

Schneider Antal és Tuduka Oszkár tanárok irányításával a líceum esti tagozatának növendékei is bekapcsolódtak a diákszínjátszásba: 1965 és 1970 között Karinthy-, Csehov- és Móricz-jeleneteket mutattak be, majd 1971-ben García Lorca Vérnász c. drámáját adták elő. A nappali tagozatosok előadásai közül Petőfi A helység kalapácsa c. vígeposzának színpadi változata jelentett sikert, rendezte Makkai Margit tanár Kakuts Ágnes színművész közreműködésével. 1980-ban Papp Ildikó tanárképzős növendékei Gaál József A peleskei nótárius c. vígjátékát adták elő, legutóbb pedig az 1983-as iskolanap tiszteletére Raimund Binder Tévutak és Karinthy Visszakérem az iskolapénzt c. egyfelvonásosát.

Az ~ számára utánpótlást biztosítanak a pionírszervezetek gyermekszínjátszói.

(T. E.)

12. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium diákszínjátszó hagyományait követve 1947-ben Kodály Háry Jánosát mutatták be Salamon Sándor rendezésében, majd a Csongor és Tünde került színre Kiss Árpád tanári irányítása alatt (1948). A kollégium helyébe lépő 1. számú Ipari Líceum ifjúsága is a magyar klasszikusokat választotta: Kisfaludy A kérőkjét (1954) Lelkes Gábor, Móricz Légy jó mindhaláligját 1954-ben Lavotta Károly, majd 1972-ben Szánthó Anikó rendezte, a Sári bíró (1957) pedig Kovács Ádám rendezésében került színpadra. Jókai A kőszívű ember fiai c. regényének drámaváltozatát Hervai József vitte sikerre (1956), Karinthy Tanár úr kérem c. novellájának színpadi változatát (1973) Szánthó Anikó tanította be.

(B. Z.)

13. A szamosújvári ~ kialakulásában különleges szerepet játszott az örmény elemi iskola, ahol Heves Györgyné Madaras Mária 1924-től évről évre szavalatok és balett mellett gyermekszíndarabokat rendezett. A tanítási nyelv román volt, de heti négy órában magyar nyelvet is tanítottak, s ez tette lehetővé a gyermekszínjátszást. A színre került mesejátékok és daljátékok nagy részét maga Hevesné írta, megszerezvén munkájával az Erdélyi Helikon díszoklevelét (1943). Az előadások sorozata 1944 után a magyar tannyelvű elemi iskolában folytatódott; a május elseje tiszteletére szerzett Álom az erdőben c. háromfelvonásos daljáték 1953-ban százhúsz gyermekszereplőt vitt a színpadra. Több színdarabhoz a zenét Iosif Rusu zenetanár szerezte. Hevesné nyugalomba vonulása után Buzdugán Anna és Gabányi János tanárok rendeztek elemi iskolásokkal színielőadásokat, bemutatva többek közt Asztalos István A tejes és Feleselj, kisfiam c. egyfelvonásosait a 60-as években.

Az elemi fokú előkészítések nyomában komoly eredményekkel léptek színpadra a Kereskedelmi Középiskola diákjai. Enyedi Bálint nyomdász, a helyi műkedvelők vezetője, 12 előadásból álló sorozatot rendezett velük, színre hozva többek között Vörösmarty, Petőfi, Csokonai, Kisfaludy, Gárdonyi, Tamási, Tömörkény, Móricz, Barát Endre játékait. Itt tűnt fel XI. osztályos diák korában Vadász Zoltán, a későbbi színművész. Az 1947–48-as tanév folyamán a magyar középiskolások Gabányi János és Hancz Imre tanárok rendezésében

Sárközi György Dózsa György c. történelmi drámájával arattak sikert; az 1950–51-es tanévben Móricz Zsigmond–Benedek Marcell Lúdas Matyiját tízszer ismételték.

A Petru Maior Líceum magyar tagozata Sütőné Balázs Erzsébet tanárnő rendezésében Kisfaludy A kérők c. vígjátékát mutatta be (1970).

(G. J.)

14. Szatmáron a II. világháborút követő két évtized lett az ~ virágzó időszaka. A magyar középiskolák az MNSZ felajánlotta Petőfi-kupáért versenyeztek, s az Állami Magyar Líceum Antal Péter tanár rendezésében Victor Hugo Hernani, a Katolikus Leánygimnázium pedig Molière A tudós nők c. darabjával ért el sikert (1947). A Református Fiúgimnázium ifjúsága Ligeti László tanár irányítása alatt Szigligeti–Móricz Csikós és Fehér Klára Becsület c. színművét mutatta be (1948).

Antal Péter rendezte az akár az előadásmód, akár a közönségsiker szempontjából kiemelkedő további két líceumi előadást is: Móricztól a Légy jó mindhalálig (1952) és Szigligetitől a Liliomfi (1954) c. darabot, s eredményesen kezdeményezte tanárok és diákok közös fellépését Kisfaludy A kérők c. színművében, mellyel a Tanítóképző a megye számos községében vendégszerepelt (1955). Divatba jött maguknak a tanároknak a fellépése is, így a Magyar Leánylíceum tanárai Jókai A kőszívű ember fiai bemutatásával (1955–56), a Magyar Fiúlíceum tanárai pedig Gogol A revizor c. darabjának színrevitelével arattak elismerést.

(B. L.)

15. Székelykeresztúron az Unitárius Kollégium növendékei az iskola megalapításától (1793) kezdve rendszeresen léptek színpadra. A megmaradt legrégibb színlap szerint 1877-ben Szigligeti Szökött katona c. népszínművét mutatták be. A Székelykeresztúr c. hetilap híradásai szerint a Képezde növendékei 1913-ban Csiky Anna, 1914-ben Zilahy Lajos A rongyos katona c. színművével szerepeltek, az iskola zenekara pedig számos zenés darab előadását tette lehetővé. E hagyomány folytatásaként mind a Kollégium, mind a Tanítóképző Intézet diákjai 1919 után is felléptek, főleg zenés darabokban, operettekben. Emlékezetes a Csipkerózsa c. énekes tündérjáték bemutatása (1929). A rendezők közt szerepel Péterfy Gyula zenetanár. Ebben az időben készült el mindkét iskola beépített színpada.

1945 után is jól felszerelt színpad szolgálta mindkét intézmény diákszínjátszását. A díszleteket rajztanárok irányításával maguk a diákok készítették el jeles festőművészek (Ipó László, Szécsi András, Kiss László) közreműködésével. A Pedagógiai Iskolában annak megszűnéséig (1955) Arany és Vörösmarty színpadra alkalmazott költeményeit adták elő, feltűnt Makarenko Az új ember kovácsa c. pedagógiai művének dramatizált változata s egy irodalmi összeállítás Dunának, Oltnak egy a hangja címen. A tanár-rendezők közt találjuk Balázs Lászlót, Haáz Sándort.

Az Ipari Líceum ifjúsága az elmúlt három évtized során Vörösmarty, Kisfaludy, Mikszáth, Karinthy klasszikus színművei s a János vitéz mellett Sütő András (Fecskeszárnyú szemöldök; Szerelem, ne siess), Tamási (Hegyi patak), Tomcsa Sándor (Mézesmadzag) darabjait mutatta be; a román szerzők közül ugyanekkor Eminescu, Caragiale, Creangă, Davidoglu, Camil Petrescu románul és magyarul is szerepelt a diákszínjátszók műsorán, a világirodalomból pedig Csehov, Rozov, Molière egy-egy mûve. Jelentős volt az iskola ifjúságának gazdag népköltészeti gyűjteményéből válogatott népmesék és balladák előadása (1957–59), melynek anyaga a kolozsvári folklórintézet gyűjteményébe került. Emlékezetes Gárdonyi Géza A lámpás c. darabjának bemutatása (1982). Az előadások rendezői: Farkas Jenő, Farkas Margit, Ilyés Ferenc, Kállai Krisztina, Nagy Emma, Solymosi Emma tanárok.

Az 1. számú Általános Iskola számos előadása közül kitűnt Veres Ferenc tanár A legszebb játék c. darabjának bemutatása (1975), több Méhes-darab s Benedek Elektől a Gyémánttá vált könnyek (1982).

(G. S.)

16. Székelyudvarhelyen az ~ régi hagyományára utal Hermányi Dienes József anekdotája egy csizmadialegényről, akit "egy nagypénteken a theatrumban felfeszítettek volt". A Református Kollégiumban 1801-ben diákok mutatták be Dugonics András Az arany perecek c. regényének drámaváltozatát Matskási Júlia címen. Emlékezetes Szabó Dezső rendezői munkássága négyéves (1909–13) udvarhelyi tanárkodása idején: Beaumarchais, Molière, Anatole France és Gábor Andor darabjai szerepeltek színpadán.

E régi hagyomány elevenedett fel a két világháború között, amikor a kollégiumi diákok Kisfaludy Csalódások c. vígjátékával (1921), később a kollégium örökébe lépő Tanítóképző növendékei Saja Sándor zenéjére Makkai Sándor Gyöngyvirág c. énekes mesejátékával (1928) s Zilahy Lajos Süt a nap c. színművével (1942) léptek közönség elé. A Katolikus Gimnázium műsorán az Iglói diákok (1928, 1946) és a Postás Katica (1931) c. operettek szerepeltek.

Az 1948-as tanügyi reform után valamennyi középiskolában történt próbálkozás a diákszínjátszó hagyományok felújítására. Tartósabban ez a Dr. Petru Groza Líceumban honosodott meg, ahol 1974 óta Hermann Gusztáv rendezésében minden évben bemutattak egy színművet. Tomcsa Sándor Örvendetes járvány, Sütő András Fügedes a pokolban és Fügedes a paradicsomban, Méhes György Ha jön a szerelem és Kubán Endre Utolsó találkozás c. egyfelvonásosai mellett a műsoron Kányádi Sándor Ünnepek háza c. kétrészes drámája (1976), Méhes György 33 névtelen levél c. vígjátéka (1980) és sorozatszerűen Tamási népi játékai szerepeltek (Énekes madár, 1988; Vitéz lélek, 1981; Boldog nyárfalevél, 1982).

(H. G.)

17. Temesvárt a magyar diákszínjátszás előzményei a múlt század utolsó negyedéig nyúlnak vissza. Századunk elején az egykori Főreáliskola önképzőköre Kunfi Zsigmond vezetésével már Shakespeare-drámákból adott elő részleteket, s az iskola felsős tanulója, Hauser Arnold, a későbbi művészetszociológus, Hamlet-monológgal, Biberach beszédével, Antonius szónoklatával szerepelt. Az Állami Főgimnázium diákjai Turóczi-Trostler József irányításával teremtettek színpadot, részleteket mutatva be Herczeg Ferenc Ocskay brigadéros c. darabjából (1916).

A hagyomány folytatásaként 1948 után a Magyar Vegyes (később 4. számú) Középiskola Molière (1950–51), Gogol, Csehov (1952), Csiky és Caragiale (1957) vígjátékaiban léptette színpadra tanulóit. Irányító tanárok: Mertz Károly, Salamon Erzsébet, Kulcsár Sándor. Szakmai segítséget nyújtott Sarlai Imre színművész. A 10. számú Középiskola Kosztolányi Édes Anna c. regényéből elevenített fel jeleneteket egy irodalmi törvényszék keretében (1968).

Rendszeres színjátszás Szekernyés Irén irányításával az 1970-ben alakult magyar tannyelvű 2. számú Matematika–Fizika Líceumban bontakozott ki. Bemutatták Illyés Gyula Tűvétevők c. parasztkomédiáját (1971), Szentimrei Csáki bíró lánya c. kalotaszegi balladafeldolgozását (1972), majd ciklusban Kisfaludy, Csokonai, Katona József (A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között), Vörösmarty (A fátyol titkai), Szigligeti, Csiky (A vadrózsa) klasszikus művei kerültek színre, nemegyszer újra felfedezve a darabot. Megalakulása óta a színjátszó csoport tanácsadója Cseresnyés Gyula, a temesvári Állami Magyar Színház rendezője. A diákszínészek előadásaikkal rendszeresen felkeresik Temes, Arad és Hunyad megyék magyarok lakta településeit.

(Sz. J.)

18. A zilahi Wesselényi Kollégium diákjai iskolájuk hagyományos önképzőköri munkáját folytatva a 30-as években tanáraikkal közös szereposztásban mutatták be Moldován János rajztanár irányítása mellett Móricz Légy jó mindhalálig, Karinthy A bűvös szék, Bródy A tanítónő, Fazekas Mihály Lúdas Matyi c. szerzeményeit, valamint Tatár Géza tanár rendezésében Az ember tragédiája egyes jeleneteit (1938–39). A már régebben alapított Ady Endre Önképzőkörrel párhuzamosan 1941-től működő Reményik Sándor Önképzőkör szavalóversenyeket és balladaesteket indított Józsa Gerő tanár vezetésével a helyes magyar kiejtés és szép beszéd művelésére, s ezek keretében dramatizált Arany- és népballadákat vittek színpadra a diákok. Az 1948-as államosítás után is folytatódott a diákszínjátszás, és Szimonov Orosz emberek c. darabjának bemutatásán (1949) fedezte fel Szabó Lajos, a kollégium egykori, akkor már a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet tanára Krasznai Paulát, a későbbi kolozsvári színművésznőt. Az 1953-tól nagy tanítványa, Ady Endre nevét viselő középiskola – a mai Matematika–Fizika Líceum – ifjúsága rendszeresen megtartott ünnepségeken ápolja Ady Endre emlékét.

Az 1945-ben létesült Ipari Leányiskola, majd az évekig működő Tanítóképző is bekapcsolódott a diákszínjátszásba; Erdei Erzsébet rajztanárnő a leánynövendékekkel Harsányi Zsolt Az arany alma c. regényének színpadra átírt változatát adatta elő (1948).

(Ko. K.)

Alszeghy Zsolt–Szlávik Ferenc: Csíksomlyói iskoladrámák. Bp. 1913. – Musnay László: Adatok az erdélyi színészet történetéhez. Erdélyi Múzeum 1943/2. – Vita Zsigmond: A Bethlen kollégiumi színjátszás a XVII. és XVIII. században. ETF 158. Kv. 1943; uő: Társadalombírálat és aktualitás a régi iskolai színpadokon. A szerző Tudománnyal és cselekedettel c. kötetében, 1968; uő: A régi iskolai színjátszás. Utunk 1975/15. – Kilián István: Ismeretlen iskoladrámagyűjtemény a XVII–XVIII. századból. Miskolc 1967; uő: XVIII. századi iskoladráma Molière nyomán. Klny. a Déri Múzeum 1979-es Évkönyvéből. Debrecen 1981. – Katona Ádám: Lant és gitár. Igazság 1970. máj. 20. – Bognár Gábor: Színjátszó diákok. Művelődés 1973/1. – Gazda József: Kell-e a diákszínjátszás? Korunk 1976/1–2. – Józsa Ödön: Taps a diákszínjátszóknak. Művelődés 1976/5. – Znorovszky Attila: Színjátszás és irodalmi műveltség. Művelődés 1977/12. – Boér Jenő: Hasznos időtöltésnél több. Művelődés 1979/1. – Pászka Imre: Az iskolai színjátszás élmény és útravaló. Szabad Szó 1980. júl. 12. – Gaal György: Diákszínjátszás Kolozsvárt. Művelődés 1983/11.


iskolatörténet – elemi, közép- és főiskolák, a hozzájuk tartozó intézmények, felszerelések, valamint a diáktársadalom történetével foglalkozó tudományos és népszerűsítő irodalom. Nagyobb lendületet a századfordulón kapott, amikor központi utasításra a legtöbb tanintézet történetét összeállították s a millenniumi iskolai értesítőben vagy önállóan megjelentették. Ebben az időszakban olyan összefoglaló munkák születtek, mint Bakcsy Gergely (Szatmár), Cséplő Péter (Nagyvárad), Domján István és Csutak Vilmos (Sepsiszentgyörgy), Dósa Dénes (Szászváros), Himpfner Béla (Arad), Koncz József (Marosvásárhely), Morvay Győző (Nagybánya), Pfeiffer Antal (Temesvár), Sándor János (Székelykeresztúr), Sarmaságh Géza (Szatmár), Somogyi Jenő (Zilah), P. Szatmáry Károly és Váró Ferenc (Nagyenyed), Török István (Kolozsvár) önállóan megjelent iskolatörténetei. Ide sorolható Gönczy Lajos értesítői klny.-a is a Székelyudvarhelyi Református Kollégium történetéről (1893).

Az I. világháborút követően az 1948-as tanügyi reformig egyetlen – az előbbiekhez mérhető – tudományos iskolatörténet jelent meg nálunk: 1935-ben Gál Kelementől két kötetben A kolozsvári Unitárius Kollégium története 1568–1900. A katolikus iskolákra és tanügyre nézve részletes tájékoztatást nyújt Az erdélyi katholicizmus múltja és jelene (Dicsőszentmárton 1925) c. hatodfélszáz oldalas kötet több fejezete; a katolikus iskolázás erdélyi történetét 1918-ig Boga Alajos foglalja ismét össze (Kv. 1940).

Igényesebb iskolatörténeti tárgyú értekezéseket közölt az Erdélyi Múzeum, ill. az ETF sorozat. Ebben Hofbauer László a Remény c. zsebkönyvről (1931), Herepei János a dési, kolozsvári és gyalui református iskolákról (1941, 1943, 1947), Vita Zsigmond a Bethlen Kollégium ifjúságának irodalmi törekvéseiről a reformkorban (1943), Bíró Vencel pedig a kolozsvári jezsuita tanintézetről (1931, 1945) adott ki dolgozatokat. Bitay Árpád kis munkája a gyulafehérvári Majláth Főgimnázium megalakulásának körülményeit vizsgálja (Arad 1940); Józsa János doktori értekezése (Piariştii şi românii pînă la 1918. Nagyenyed 1940) és Bíró Vencel könyve (A kegyesrend Besztercén, Medgyesen és a kolozsvári főiskola bölcsészeti karán. Kv. 1948) más-más szempontból foglalkozik a nálunk legismertebb tanítórenddel.

Ugyancsak Bíró Vencelnek jelent meg két iskolatörténeti tanulmánya a Kolozsvári Szemlében (1943/1 és 1944/1).

Egy készülő iskolatörténeti sorozat első – folytatás nélkül maradt – kötete Bisztray Gyula Nagyenyedi Helikon c. munkája (Nagyenyed 1933), mely 1849-ig követi az intézet sorsának alakulását.

A tanintézetek múltjának összefoglalására a különböző – emlékünnepélyekkel összekötött – évfordulók, véndiák-találkozók is alkalmat adtak. Ezeket többnyire az iskolai értesítők közlik. A 40-es évek elején mindegyik megjelenő értesítő tartalmazott iskolatörténeti fejezetet. Ugyancsak az ünnepi alkalmak megörökítésére emlékkönyveket és -albumokat állítottak össze, s ezekben a legfontosabb rész az iskola történetéről szól.

1922-ben ünnepelték a nagyenyedi Bethlen Kollégium alapításának 300. évfordulóját; erre jelent meg egy Szabó András szerkesztette Emlékkönyv (az Enyedi Újság melléklete 1922. okt. 7–9.), melynek iskolatörténeti fejezetét Garda Kálmán jegyzi, majd két 1926-ban megjelent emlékalbum. Az egyik A 300 éves nagyenyedi Bethlen Kollégium Emlékalbuma 1622–1922 (szerkesztette egy Járai István vezette bizottság), tulajdonképpen az évfordulóra írott megemlékezéseket, verseket, beszédeket gyűjti kötetbe. Közülük Garda Kálmáné és Fogarasi Alberté iskolatörténeti jellegű. Tudományosabb a nagyenyedi Bethlen Kollégium volt diákjainak testvéri egyesülete által kiadott, Lukinich Imre szerkesztette Nagyenyedi Album (Bp. 1926). Ez tizenkét tanulmányban foglalja össze az intézettel kapcsolatos tudnivalókat; történeti vonatkozású Szigethy Lajos, Szőnyi Sándor, Garda Samu és Szilády Zoltán dolgozata. Az évforduló kapcsán s Bethlen-tanulmányaiban Kristóf György a kollégiumról is többször írt (Az erdélyi magyar irodalom múltja és jövője. Kv. 1924; Bethlen Gábor és a magyar irodalom. Bp. 1930). Ugyancsak ő foglalkozott néhány cikkében a szászvárosi Kún Kollégiummal. Ez utóbbi 1925-ös véndiák-találkozóját Görög Ferenc szervezte meg, s szerkesztésében készült el A Szászvárosi ref. Kún Kollégium Emlékkönyve (Kv. 1925), melyben ő és Nagy Sándor írják az iskolatörténeti részt.

Évfordulóval összekötött véndiák-találkozó nyomán született meg a Kolozsvári Róm. Kat. Főgimnázium öregdiákjainak kiadásában az Öreg diák visszanéz c. kötet (szerkesztette György Lajos, Kv. 1926) Bíró Vencel, Bitay Árpád és György Lajos iskolatörténeti írásaival. Három évvel később 350 éves fennállását ünneplendő készült el A kolozsvári Róm. Kat. Főgimnázium Emlékalbuma 1579–1929 (Kv. 1930). Történeti részét Bíró Vencel írta, az épületeket bemutató tíz rajzot Hankó János készítette. A Székelykeresztúri Unitárius Kollégium véndiákjai is 1926-ban tartottak nagyszabású találkozót, ennek emlékét őrzi a Keresztúri véndiákok albuma (szerkesztette Péter Lajos, Székelykeresztúr 1926). Az iskola történetét Gálfalvi Samunak az alapítási évfordulóra megjelent Száznegyven év c. füzete (Székelyudvarhely 1934) foglalja össze, egy évtized múlva pedig 150 év emléke címmel szerkeszti kötetbe (Kv. 1944) Péter Lajos az 1943-as ünnepi véndiák-találkozón elhangzott verseket, beszédeket. Ő jegyzi az iskolatörténeti részt is.

A Józsa Gerő, Szász Árpád, Tapsony Endre és Tatár Géza összeállította Emlékkönyv a Zilahi Református Wesselényi Kollégium 300 éves jubileumára (Zilah 1946) c. kötetben Józsa Gerő történeti vázlatán kívül M. Nagy Ottó, Márton Gyula és Nagy Sándor idézi fel a híres tanárok emlékét, az ismertté vált tanítványok versei, írásai teszik színessé a kiadványt.

Alkalmi megemlékezések, iskolabemutató és -történeti cikkek számos folyóiratban, ifjúsági lapban jelentek meg. Rendszeresen közölt a Jóbarát ilyen cikkeket a kézdivásárhelyi (1926/6), kolozsvári (1926/8, 1927/5, 1930/3, 1937/3) és székelyudvarhelyi (1928/5) főgimnáziumokról. Figyelemre méltó ugyanitt Bagossy Bertalan ismertetése a középkori (1932/2, 3) és az újkori (1935/5) iskolaszervezésről, diákéletről. Az Erdélyi Magyar Lányokban Hirschler József mutatja be a középkori iskolát (1922/5–8). Az Ifjú Erdély 1934 januárja és 1935 májusa között kollégiumi számokat jelentetett meg, amelyekben a református tanintézetek emlékét idézték fel az akkori és régi tanítványok.

A két világháború közötti iskolatörténet és -politika aktuális kérdéseit a Magyar Kisebbség (1924/14), Gál Kelemen írásai (Pásztortűz Almanach, Erdélyi Irodalmi Szemle 1926/1, 2, Erdélyi Múzeum 1930/1–3), az Erdélyi Magyar Évkönyv 1918–1929 (Kv. 1930), valamint Balázs András (1929), Jancsó Elemér (1935) és Barabás Endre (A magyar iskolaügy helyzete Romániában. Kecskemét 1944) önállóan is megjelent dolgozatai foglalják össze.

Az 50-es évek végétől kezdve főleg az iskolák könyvtárait, művelődési hagyományait kezdik kutatni. Először a Kelemen Lajos-emlékkönyvben (1957) jelentkezett több szerző ilyen vonatkozású tanulmánnyal. Benkő Samu és Farczády Elek a marosvásárhelyi, Vita Zsigmond a nagyenyedi református, Benczédi Pál pedig a Kolozsvári Unitárius Kollégiumról ír, Szentmártoni Kálmán a torockói iskoláról közöl adatokat. Közülük Vita Zsigmond további munkásságát nagyrészt a nagyenyedi kollégiumnak szenteli (Tudománnyal és cselekedettel, 1968), az intézet fennállásának évfordulójára 1962-ben és 1972-ben a Korunk, a Művelődés és a Pedagógiai Szemle oldalain közölt dolgozatokat, Benkő Samu pedig a székelyföldi s főleg a Marosvásárhelyi Református Kollégiumra vonatkozó kutatásait a Sorsformáló értelem (1971) c. kötetben összegezi. A filozófia erdélyi oktatásának hagyományait számos tanulmányában Hajós József vizsgálja. Jakó Zsigmond a nagyenyedi és székelyudvarhelyi kollégiumok könyvtárairól írt értekezéseit az Írás, könyv, értelmiség (1976) c. kötetben adta közre. Kívülük a Korunkban a nagyenyedi kollégiumról Bakó Béla (1977/5), a nagybányairól Balogh Béla–Oszóczki Kálmán (1970/11), a székelyudvarhelyiről Albert Dávid (1980/10), a falusi oktatásról pedig Dankanits Ádám (1970/11) és Sebestyén Kálmán (1973/11), a Művelődésben Székely Attila (1978/11) és Hermann Gusztáv (1980/3–6) közölt jelentősebb tanulmányokat.

A kolozsvári és nagyváradi zsidó líceumok történetét két emlékkönyv egy-egy fejezete dolgozza fel: A kolozsvári zsidóság emlékkönyve (New York 1970), A tegnap városa (Tel Aviv 1981).

A 70-es évek végén megszületnek az új szempontú ~i kutatómunka első eredményei. Ezeket részben a Művelődéstörténeti Tanulmányok 1979-es és 1980-as kötete közli: Sebestyén Kálmán és Sipos Gábor a népoktatásról, Benkő András a nagyenyedi zenetanításról, György Lajos és Lakó Elemér a kolozsvári iskolai könyvtárakról, Kilián István pedig a kézdivásárhelyi diákszínjátszásról értekezik. Jakó Zsigmond–Juhász István Nagyenyedi diákok 1662–1848 c. kötete (1979) egyrészt a diáktársadalom és -élet alakulását, másrészt a közzétett diáknévsor alapján az iskola földrajzi-társadalmi hatósugarát vizsgálja. Az 1980 áprilisában megtartott Korunk-délelőtt tizenhét felszólalója (Korunk 1980/7–8, 9) a hazai iskolatörténet-írás soron következő feladatait vitatta meg.

A kifejezetten tudományos értekezések mellett az iskolaalapítási évfordulókon egyes tanintézetek román és magyar nyelvű monográfiákat, ünnepi évkönyveket jelentetnek meg, melyekben egy-egy tanár foglalja össze az iskola történetét, kiegészítve a legújabb adatokkal, esetleg adattárral. Ilyen kiadványok: A csíkszeredai Líceum monográfiája (1968, benne Antal Imre iskolatörténete); A székelykeresztúri Líceum évkönyve (1968, Ütő László); A székelyudvarhelyi Dr. Petru Groza Líceum monográfiája (1968, Papp András és munkatársai); a sepsiszentgyörgyi 1. számú Líceum monográfiája (1969); A székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum évkönyve (1970, Ferenczi Emma–Hegedűs Gyula); Almamater. A kézdivásárhelyi 3. számú Ipari Líceum (volt Kantai Gimnázium) monográfiája (1980, Ötvös Gyula–Ötvös Vera–Tempfli Mária).

Ugyanebben az időszakban az iskolai diáklapok közölnek számos iskolatörténeti írást, megemlékezést, tanulmányt. Kiváltképpen a sepsiszentgyörgyi *Gyökerek, a csíkszeredai *Lyceum, a kolozsvári *Fiatal Szívvel és *Hajnal ápolják a hagyományokat. A mai kolozsvári 3. számú Matematika–Fizika Líceum fennállásának 400. évfordulójára összeállított Hajnal-számban olvasható Gaal György Négyszáz év c. iskolatörténeti írása. A Korunkban Jakó Zsigmond közölt erre az évfordulóra írt jelentős tanulmányt, ugyanitt a Brassai Sámuel Líceum 420 éves múltjáról Bodor András értekezett. A Korunkban jelent meg a 350 éves tordaszentlászlói iskola évfordulójára készült emlékkönyv egy részlete is Boldizsár Zeyk Imre tollából.

Felsőoktatási intézményeink közül a kolozsvári egyetem múltját kutatták legtöbben. 1922-ben jelent meg Márki Sándor tízfejezetes monográfiája Szegeden, majd 1941-ben a Bisztray Gyula, Szabó T. Attila és Tamás Lajos szerkesztette Erdély magyar egyeteme c, tizenkét tanulmányt tartalmazó kötet. Az Erdély (Bp. 1940) c. kiadványban Imre Sándor foglalja össze a felsőoktatás történetét. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem (1945–1955) c. emlékkönyvnek a Bányai László írta előszava tartalmaz történelmi vonatkozásokat. Díszes albumszerű munka Ştefan Pascué: A kolozsvári "Babeş–Bolyai" egyetem (Kv. 1972), mely a középkorig nyúl vissza adatokért. Az egyetem csillagászati oktatását Heinrich László (Az első kolozsvári csillagda, 1978), az építészetit N. Dávid Ildikó (a Művészet és felvilágosodás c. kötetben, Bp. 1978) dolgozta fel. Az 1958-ig magyar tagozattal is működő kolozsvári mezőgazdasági akadémia százéves történetét az Institutul agronomic "Dr. Petru Groza" Cluj 1869–1969 (Kv. 1969) c. kiadvány, a marosvásárhelyi orvostudományi intézet adatait pedig a többnyelvű Institutul de Medicină si Farmacie din Tîrgu-Mureş 1945–1967 (Mv. 1967) c. kötet összegezi.

A legújabb kutatások az erdélyi diákok külföldi egyetemjárását, peregrinációját vizsgálják. Kézikönyvvé vált máris Tonk Sándor Erdélyiek egyetemjárása a középkorban (1979) c. munkája. Későbbi korszakot vizsgál G. Henk van de Graaf A németalföldi akadémiák és az erdélyi protestantizmus a XVIII. században 1690–1795 c. doktori értekezése (Kv. 1979), valamint Szabó Miklós tanulmánya a Művelődéstörténeti tanulmányok 1980-as kötetében.

(G. Gy.)

Széplakiné Demeter Lenke–Széplaki Károly: Az uzoni iskola 325 éve. Művelődés 1973/10. – Antal Imre: Iskola viharban. Újabb adatok az első csíki középfokú iskola történetéhez. A Hét 1979/13. – Jakó Zsigmond: Négy évszázad a művelődés szolgálatában. Korunk 1979/7–8. – Boldizsár Zeyk Imre: Fényforrás századokon át. Tordaszentlászló iskolája 1606–1981. A Hét 1981/52; uő: A 375 éves tordaszentlászlói iskola I–II. Korunk 1982/1, 2. – Bodor András: A kolozsvári Brassai Sámuel Középiskola múltjából I–II. Korunk 1982/5, 6. – Csepreghy András: Egy korszak tükre: az iskola. A Bolyai Farkas Líceum statisztikája, 1919–1940. I–III. A Hét 1982/29–31.


ismeretterjesztő irodalom – a tudományos irodalom sajátos területe. Célja valamely szaktudomány eredményei – állása, fejlődése, újabb felfedezései vagy elméletei – iránt érdeklődő széles vagy szélesebb körű olvasóközönség tájékoztatása. A tudományos szakirodalomtól alapvetően az különbözteti meg, hogy a nem szakmabeli olvasó tudományos-műszaki tájékozódási szintjén annak igényét elégíti ki. Ez elsősorban azt jelenti, hogy az ~ szerzője tárgyköre fogalomrendszerét csak a kiszemelt olvasóréteg elvárható általános műveltségi szintjéig tekinti ismertnek; ezért – egy rendszerint oldottabb, közérthetőbb előadásmód segítségével – abba úgy vezeti be az olvasót, hogy az a szakterület alapfogalmainak, módszerének és szemléletének lényegét felfogja, a tudományos-műszaki eredmények és vívmányok általános, a társadalomra és az emberre gyakorolt hatását felismerje, azokkal kapcsolatban állást foglaljon s ezáltal világnézetét alakítsa. Ezért az ~ sikeresebb alkotásait – különösen ha azok megmódolásuk, nyelvi és stíluserényeik, gondolati-szerkezeti megoldásaik szempontjából az esszé vagy az elbeszélő próza követelményeihez, esetleg a szórakoztató, mulattató irodalom követelményeihez közelítenek – objektív ismeretközlő célkitűzésüket is figyelembe véve teljes értékű irodalmi alkotásnak tekinthetjük.

Az ~ tárgya a természet- és a társadalomtudományok bármely szakterülete lehet, sőt a különböző szakterületek szemléletének, vívmányainak olyan társítása is, amelyet az ~i mű eszmei mondanivalójának kifejtéséhez a szerző alkalmasnak talál, feltéve, ha eljárása nem mond ellent a tudományosság követelményének, mert nem téveszthető szem elől, hogy sajátosságai ellenére az ~ lényegében a *tudományos irodalom tartozéka.

Az ~ szintjét a szerző által kiszemelt olvasóréteg általános iskolázottsága, felkészültsége vagy tudományos műveltsége, esetleg életkora határozza meg. Az ~ ugyanis lehet gyermek- vagy ifjúsági olvasmány is. Mint ilyen nemcsak szintjében alkalmazkodik az olvasónak a közoktatás követelményei alapján felbecsülendő ismereti szintjéhez, hanem a megírás módjában is a kiszemelt korcsoport olvasói igényét törekszik kielégíteni; tartalmát, tárgyválasztását nem köti a tanterv, és megmódolásában a szak- és szakmai irodalomtól az különbözteti meg, hogy célja egy széles ifjúsági olvasótábor tájékoztatása, gondolatainak felébresztése, állásfoglalásra késztetése és esetenként akár gyönyörködtetése vagy szórakoztatása is.

Viszont a korszerű tudományos eredményekre, adatokra támaszkodó, azokat tárgyaló ~ mint sajátos információs lehetőség és eszköz is jelentős társadalmi szerepet tölt be, amenynyiben – különösen mint folyóiratirodalom – a legkülönbözőbb szakterületeken tevékenykedő tudományos és műszaki dolgozók általános tájékoztatását szolgálja korunkban, amikor a legjelentősebb tudományos és műszaki gondolatok és ötletek néha nagyon is távol álló határtudományi területeken pattannak ki. Ezért az ~at joggal nevezik "tudományos információs irodalom"-nak is, bár ez a megnevezés egyoldalúan az ~ szakjellegét hangsúlyozza. (Korszerűtlen a "tudománynépszerűsítő irodalom" megnevezés, mert egy olyan – nálunk már lényegében lezárult – történelmi időszakra utal, amikor egy viszonylag alacsony ismereti szintű és elmaradott világnézetű, gyakran babonás népesség előtt a tudományos szemlélet elismertetéséért kellett megküzdeni.) Már a "tudományterjesztő irodalom" az ~mal szinonim kifejezés.

Sajátos nemzetiségi körülményeink között, amikor tudományos dolgozóink és különböző felkészültségű szakembereink és szakmunkásaink általában nem az anyanyelvükön sajátítják el és művelik szakterületüket, az ~nak jelentős nyelvművelő, szak- és szakmai anyanyelv-fenntartó szerepe is van.

A romániai magyar ~ publikációs kereteit 1948-tól 1969-ig a Tudományos Könyvkiadó (1962-ig magyar szekcióval, majd magyar szerkesztővel és ennek megfelelő terjedelemmel), az Ifjúsági Könyvkiadó, a Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadó, a Jogi és Közgazdaságtudományi Könyvkiadó és az Orvostudományi Könyvkiadó biztosította. 1970-től, a könyvkiadók átszervezésétől kezdve a Kriterion, a Dacia, a Tudományos és Enciklopédiai, a Ceres, a Pedagógiai és Didaktikai, ill. gyermekek és az ifjúság részére a Ion Creangă és az Albatros Könyvkiadó publikál eredeti (a Műszaki Könyvkiadó román eredetiből fordított) magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztő könyveket. Alkalmilag egyik-másik Megyei Művelődési Ház (leginkább a Hargita és Kovászna megyei) szintén ad ki helyi vonatkozású ismeretterjesztő kötetet magyar nyelven. Magyar ismeretterjesztő folyóirat hiányában 1956 előtt a napilapok, a Dolgozó Nő és a Román Rádió magyar adása adtak helyet népszerűsítő hangvételű ismeretterjesztő írásoknak. 1957-től, a Korunk új folyamának megindulásától ez a folyóirat biztosít keretet magasabb színvonalú ismeretterjesztésünk számára, 1970-től pedig A Hét és negyedévenkénti melléklete, a *TETT járul hozzá jelentősen a romániai magyar ~ teljessé tételéhez.

A gyermekek és a tanulóifjúság részére 1957-es megjelenésétől kezdve a Napsugár, a 60-as évek elejétől a Pionír, később utódlapja, a Jóbarát közöl kisebb ismeretterjesztő cikkeket. 1977-től a Román Televízió magyar nyelvű heti adásában rendszeresen helyet biztosít ismeretterjesztő adásoknak.

Közművelődési életünkben fokozódó szerepet töltenek be az ismeretterjesztő tudományos könyvsorozatok. A Kriterion gondozásában megjelenő *Korunk Könyvek hazai és külföldi neves szakemberek tollából átfogó módon tájékoztatnak napjaink alapvető tudományos kérdéseiről, míg a Dacia *Antenna sorozatában legnagyobbrészt elsőkönyves szerzők vetik fel és mutatják be sokoldalúan a reáltudományok egy-egy kérdését. Népszerűsítő igénynek tesznek eleget a *Kriterion Kézikönyvek, s műfajilag kifejezetten az ifjúság tájékoztatását szolgálja 1970-ig a *Győz a tudomány c. sorozat, valamint a gyermekek számára szerkesztett A kis ezermester, mely eredetileg az Ifjúsági Könyvkiadó sorozata volt, s 1970 óta a Ion Creangă Könyvkiadónál jelenik meg.

(D. T.)

Hamar Márton: Miért fontos a tudományos ismeretterjesztés? Korunk 1970/51 – Körkérdés a közművelődésről. Ifj. Szabó T. Attila válasza. Művelődés 1970/6. – Lőrincz Kálmán: Tanácskozás az ismeretterjesztésről. Művelődés 1972/4. – Dankanits Ádám: Ismeretterjesztő közírásunk forrásvidékén. Korunk Évkönyv 1974. 129–37. – A tudományos könyv – munkaeszköz. Kerekasztal-beszélgetés. Korunk 1976/1–2. – Dávid Gyula: Természettudományos és ismeretterjesztő könyvkiadásunk. 1978–1980. Korunk 1981/9.


Ivándi Ferenc, családi nevén Izsák (Marosvásárhely, 1909. nov. 5. – 1982. dec. 14. Temesvár) – műfordító, kritikus, művészeti író. Izsák Sámuel és Bálint-Izsák László testvére. Középiskolát szülővárosa Református Kollégiumában és a temesvári Zsidó Líceumban végzett, a franciaországi Grenoble egyetemén kereskedelemtudományi diplomát szerzett (1929). Temesvárt a Magyar Általános Hitelbank helyi fiókjánál, majd a Gyapjúipar Rt.-nél s az Azur Festékgyárnál volt tisztviselő. Cikkeit, kritikáit, tanulmányait s nyelvművelő jegyzeteit a Szabad Szó, Bánsági Írás közölte. Nagyobb tanulmánya jelent meg a Bánsági Üzenet c. antológiában (Tv. 1957) a Bánát tartományi képzőművészet felszabadulás utáni fejlődéséről s a Bánáti Tükör c. antológiában (Tv. 1961) Endre Károly költészetéről. Elbeszéléseket, novellákat és regényrészleteket fordított románból és franciából a Bánsági Írás és Szabad Szó számára.


izraelita irodalom – Romániában magyar nyelven is megjelenő, az izraelita vallásra vonatkozó teológiai, egyháztörténeti tanulmányok, lapok, folyóiratok és évkönyvek összessége, amelyek tágabb értelemben az egész erdélyi zsidóság történetét, életét érintik.

Az 1867-es emancipálást és kongresszust követően három irányzat különböztethető meg benne. Azok a hitközségek, amelyek az első kongresszusuk megszavazta statútumot elfogadták, kongresszusi vagy "neológ" megjelöléssel, a többiek 1871-től autonóm "ortodox" elnevezéssel tömörültek szervezetbe, az egyik irányzathoz sem csatlakozók pedig a "status quo ante" jelzőt használták.

Az ortodox irányzat ~a elsősorban vallási értekezésekből, responsumgyűjteményekből, magyarázó szótárakból állt, ezeket héberül írták, a nagyközönségnek szánt kiadványaik, újságjaik azonban magyarul vagy több nyelven jelentek meg. Wezel Albert (1863–1938) tordai főrabbi szellemi irányítása alatt állott a Moskovits Vilmos szerkesztésében Tordán megjelenő Hoemesz – Az Igazság c. ortodox hetilap (1933–40); a nagyváradi Fuchs Benjámin (1877–1936) főrabbi irányát követte a Wasserstrom Sándor és a novellistaként ismert Leitner-Lukács Zoltán szerkesztésében megjelent Népünk–Unser Volk c. ottani hetilap (1929–40). A kolozsvári hitközség magyar nyelvű havi értesítőt adott ki 1940-ben. A Chevra Kadisa betegsegélyző és temetkezési szentegylet alapítási évfordulójára két díszes emlékkönyv is megjelent (Kétszáz esztendő az emberszeretet szolgálatában. Nv. 1931; Száz év a kegyelet és jótékonyság szolgálatában. Kv. 1936).

A neológok általában a módosabb, nagyobb világi műveltségű rétegekből kerültek ki, kevésbé szigorúan tartották be a hagyományos vallási szabályokat, s szertartásaiknál, kiadványaikban a magyar vagy német nyelvet használták. Szövetségük 1924-től kinyomatta Kolozsvárt működő irodájuk jelentéseit. Ugyancsak Kolozsvárt indult meg Lővy Ferenc és Lax A. Salvator szerkesztésében a tanulmányokat is közlő *Zsidó Naptár (1935–40), Temesvárt pedig Drechsler Miksa és Naschitz Imre szerkesztésében tudományos és szépirodalmi anyaggal a *Zsidó Évkönyv; 1936–37-ben a naptárt és az évkönyvet összevonták. Számos erdélyi rabbi volt munkatársa az 1926 és 1928 között külön erdélyi kiadásban is megjelent budapesti Múlt és Jövő, valamint a Szatmáron 1930-tól 1940-ig Frischmann Dezső és Henrik szerkesztette *Zsidó Jövő c. irodalmi és társadalmi havi folyóiratnak.

Az ~ erdélyi neológ művelői első tanulmányaikat az 1895-ben alapított Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) budapesti évkönyveiben közölték, az Erdély–Bánáti Rabbiegyesület azonban 1934-ben és 1939-ben már Romániában jelentetett meg Közlemények címmel két gyűjteményes kötetet (a II. kötet emlékkönyv Lővy, Lenke és Singer főrabbik tiszteletére).

Az egyházi írók közül kiemelkedik Eisler Mátyás (1865–1930). Nyelvészeti dolgozattal Budapesten doktorált (1889), Kolozsvárt főrabbi, s az egyetemen a sémi nyelvek magántanára, az erdélyi haladó zsidóság egyik vezető egyénisége. Tanulmányokat írt Apáczai héber tanulmányairól (IMIT évkönyve 1900), az erdélyi zsidók múltjáról (Erdélyi Múzeum 1901); a KZST tagja. Híres könyvgyűjtő, Hebraica-gyűjteményének töredékét a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár őrzi. Prédikációi németül jelentek meg (Im Wandel der Zeiten. Kv. 1928).

Ugyancsak jelentős írói személyiség Kecskeméti Lipót (1865–1936). A középkori zsidó költészetről írt dolgozatával doktorált Budapesten (1888), nagyváradi főrabbi, kitűnő szónok, a magyar nyelv művésze, költő és műfordító; beszédeit Ady Endre is hallgatta. A KZST tagja. Prédikációinak két nagyváradi gyűjteménye (1922, 1937) mellett két, a bibliakritika módszerével megírt – egyenként háromkötetes – műve is megjelent (Jeremiás. Bp. 1932; Ézsaiás. Nv. 1935). A 70. születésnapján elhangzott beszédeket is kötetbe foglalták (Nv. 1935).

A KZST tagja Lővy Ferenc (1869–1944), a marosvásárhelyi status quo ante hitközség főrabbija is, szakíró, műfordító. Magyarra fordította Max Nordau Doktor Kohn c. drámáját (Kv. 1920), tankönyve jelent meg Bibliai történet címen (3. kiadás Mv. 1922), tanulmányt írt a Talmudról a Zsidó Naptárban (1935–36), felidézte Kiss József emlékét a Zsidó Évkönyvben (1939–40). Lenke Manó (1868–1940) lugosi főrabbi Bibliai olvasmányok c. tankönyvet adott ki (Lugos 1924), Singer Jakab Temesvár–gyárvárosi főrabbi helytörténeti dolgozatok szerzője.

Berlini, párizsi, oxfordi tanulmányai után Drechsler Miksa (1883–1970) Temesvár–belvárosi főrabbi vallásfilozófiai értekezéseivel hozott újat Jehuda ha-Levi vallásos rendszerének bölcseletét vizsgálva (Közlemények II.). Egy Isak ben Chajim Hakohen rabbiról írt héber munkája Szinérváralján jelent meg (1932).

Nébel Ábrahám (1887–1947) fogarasi, 1925-től nagyszalontai főrabbi a zsidóknak a kereskedelemben játszott szerepéről (Közlemények II.), a zsidó nevelésügyről (négy folytatásban, Zsidó Naptár) és a talmudi munkásjogról írt beszédeinek gyűjteménye: Mózesi osztályrészünk vártáján (Nv. 1940).

Feldmann Sámuel, a berni egyetem történészdoktora, 1928-tól nagyszentmiklósi főrabbi A német klasszikusok és a Biblia c. tanulmánya (Közlemények II.) mellett Biblia és kultúra c. önálló kötettel is jelentkezett (1930). A Bécsben és Prágában képzett Deutsch Ernő, 1927-től brassói főrabbi, a nagyszentmiklósi és karánsebesi zsidók történetét kutatta (Közlemények II.; Zsidó Évkönyv 1937–40). A fiatalabb generáció képviselője, Weinberger Mózes, 1934-től kolozsvári főrabbi, tanulmányaival egyházi kiadványokban szerepelt, az Antal Márk Emlékkönyv (Kv. 1943) szerkesztője. 1944-ben Izraelbe vándorolt, jelenleg Moshe Carmilly néven a Yeshiva University professzora New Yorkban.

(G. Gy.)

Fritz László: Az erdélyi magyar nyelvű zsidóság. Közli Erdélyi Magyar Évkönyv, Kv. 1930. 109–17. – Stern Mór: Szatmári zsidók útja. Szatmár 1931. – Schön Dezső: Istenkeresők a Kárpátok alatt. A chassidizmus regénye Kv. 1935. – Album comemorativ–Emlékkönyv Dr. Kecskeméti Lipót főrabbi temetéséről. Nv. 1936. – Weinberger Mózes: Dr. Eisler Mátyás irodalmi működése. Hitközségi Értesítő, Kv. 1936/4–7. – Szabó Imre: Erdély zsidói. Kv. 1938. – Sós Endre: A nagyváradi zsidók útja. Bp. 1943. – Volt egyszer egy Dés... Bethlen, Magyarlápos, Retteg, Nagyilonda és környéke I–II. Szerkesztette Singer Zoltán. Tel Aviv 1969. – A kolozsvári zsidóság emlékkönyve. Szerkesztette Dr. Carmilly–Weinberger Mózes. New York 1970. – A marosvásárhelyi zsidóság története I–II. Szerkesztette Ferri [Friedmann] Jicchák. Tel Aviv 1977. – A tegnap városa. A nagyváradi zsidóság emlékkönyve. Szerkesztette Schön Dezső, Heller Nose, Rubinstein Sándor, Grossman Ödön, Gréda József, Rappaport Ottó. Tel Aviv 1981. – Gaal György: Magyar nyelvű zsidó irodalom Romániában. Közli Évkönyv. Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Bp. 1983/84.


Izsák Domokos (Csehétfalva, 1895. nov. 5. – 1977. máj. 26. Bencéd) – parasztköltő, népi elbeszélő. Hat elemit végzett szülőfalujában, 1920-tól Bencéden gazdálkodott és a falu szószólójaként közéleti szerepre is vállalkozott: 1946–48-ban országgyűlési képviselő, az MNSZ parlamenti csoportjának tagja.

Tehetségére Gyallay Domokos figyelt fel, első versei a Magyar Népben jelentek meg 1927-ben; bevonták az Erdélyi Szemle baráti körébe is. Tompa László biztatására elbeszélésekkel jelentkezett a Székely Közéletben. Az 50-es években regényírással próbálkozott: Nasztenyka c. történelmi riportja és Zúgnak a kövek c. székely népi regénye kéziratban maradt. A 70-es években újra felfedezték; riportjai és cikkei jelentek meg a Falvak Dolgozó Népében.

Kötete: Dalok erdőn, mezőn... (Tompa László bevezetőjével, Kv. 1935).

Tompa László: I. D.: Dalok erdőn, mezőn... Székely Közélet 1935. aug. 24. – Cseke Péter: Hová lett I. D.? Falvak Dolgozó Népe 1971. jún. 22.; uő: Ki hallott I. D.-ról? A Látóhegyi töprengések c. kötetben, 1979. 19–33.


Izsák István – *Vörös Zászló


Izsák József, Isák (Sepsiszentgyörgy, 1921. aug. 1.) – irodalomtörténész, kritikus. Középiskolát szülővárosában végzett, tanári oklevelét magyar nyelv- és irodalomból a Bolyai Tudományegyetemen szerezte (1946). Előbb középiskolai tanár Sepsiszentgyörgyön és Kolozsvárt, majd 1958-tól Marosvásárhelyt az Igaz Szó szerkesztője, 1960-tól ugyanitt a Pedagógiai Főiskola egyetemi előadótanára 1980-ig, a magyar nyelv és irodalom tanszék megszűntéig. Nyugalomba vonult 1981-ben.

Első írását az Erdélyi Helikon közölte (1943), kritikai és irodalomtörténeti tanulmányai itt s a Pásztortűz, Sorsunk (Pécs), Erdélyi Múzeum, Igaz Szó, Utunk, Korunk, NyIrK, Előre, Alföld (Debrecen), Irodalomtörténet (Bp.) hasábjain jelennek meg. A kortárs magyar írókat bemutató írásaiból kiemelkednek Tamási-tanulmányai, így bevezetője az Ábel a rengetegben újrakiadásához (1970), az Ősvigasztalás első bemutatása (1971), a Rendes feltámadás képszerkezetének (1972) és egy novella faunmotívumának (1974) elemzése, valamint a sajátos Tamási-féle regénytípus jellemzése a Jégtörő Mátyás legújabb kiadásában (1980). A középiskolák XII. osztálya számára készült Magyar irodalom c. tankönyv (1981) romániai magyar irodalmi fejezetének szerzője.

Három írói monográfiája maga is írói teljesítmény: hőseinek irodalmi munkásságát egész életfolyamatuk összefüggésrendszerében, magával ragadó regényként mutatja be. Az Asztalos István 1967-ben úgy magyarázza meg az író művészi realizmusát, hogy "az igazmondás szükségét saját sorsában hordozta", a humánumának titka, hogy "megszenvedett gyermek- és ifjúkora jussán [...] kívánta az emberhez méltó életet". Az 1969-ben megjelent Tamási Áron sem pusztán irodalmi koráramlatnak fogja fel az író realizmusával összefonódott népiességet, hanem úgy láttatja, hogy az "kényszerű és parancsoló útkeresés a népi megmaradás és társadalmi haladás érdekében". S hősének népi irodalmát éppenséggel az emberiség egyetemes távlatai közt értelmezi Illyés Gyula költői világképe c. harmadik monográfiai művében (1982).

A román–magyar irodalmi kutatások terén jelentős Móricz és Sadoveanu (Igaz Szó 1967/9), Az Erdélyi Helikon és a román irodalom (NyIrK 1968/2), valamint Jebeleanu – a hídverő (Igaz Szó 1970/3) c. tanulmánya.

Munkái: Bölöni Farkas Sándor, a történetíró (Kv. 1947); Nemzethalál-félelem a régi magyar költészetben (ETF 204. Kv. 1947); Asztalos István (monográfia, 1967); Tamási Áron (kismonográfia, 1969); Magyar irodalom a XX. században (egyetemi jegyzet, Mv. 1978); Illyés Gyula költői világképe (monografikus tanulmány, Bp. 1982).

Varró János: "Hadat izenő követként..." Korunk 1967/5. – Kovács János: A nélkülözhetetlen monográfia. I. J.: Asztalos István. Igaz Szó 1967/6. – Sőni Pál: I. J.: Asztalos István. NyIrK 1967/2. – Tamás Gáspár: Monográfia Tamási Áronról. Utunk 1969/6. – V. D. [Veress Dániel]: I. J.: Tamási Áron. Igaz Szó 1969/9. – Tóth István: Levélféle a hatvanéves I. J.-hez. Igaz Szó 1981/8. – Csire Gabriella: Korszerű magyar irodalomtörténet XII. osztályosok számára. Előre 1981. dec. 9. – Iszlai Zoltán: Elszámolás a költészetről. Élet és Irodalom, Bp. 1983/2.


Izsák László, Bálint-Izsák (Marosvásárhely, 1911. máj. 25. – 1986. szept. 27. Temesvár) – író, újságíró, publicista. ~ Sámuel bátyja. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Nagyváradon és Temesvárt végezte (1930). Temesvári vállalatoknál tisztviselőként, ill. munkásként dolgozott. Első nyomtatásban megjelent írását 1925-ben a Temesvári Hírlap, cikkeit, tanulmányait, vitaírásait a legális és illegális munkássajtó közölte. A 30-as évek elejétől a Korunk munkatársa: Gaál Gábor folyóiratában szépirodalmi, irodalomkritikai, történelmi, politikai és közgazdasági anyagokkal jelentkezett. A lap 1932/6-os számában közölte Rosner László útja c. regényének egy részletét; a kéziratot a sziguranca egy házkutatáskor elkobozta. 1939-ben a 6 Órai Újságot bérelő s szerkesztő kommunista újságírócsoport vezetője; itt kül- és belpolitikai és vitacikkei jelentek meg.

A háború után gyárigazgató, intézményvezető, kulturális aktivista felelős munkakörökben. Rövid ideig a Temesvári Állami Magyar Színház aligazgatója. 1955 és 1959 között a Szabad Szó közművelődési rovatának szerkesztője. Tevékeny tagja a temesvári Ady Endre, ill. Franyó Zoltán Irodalmi Kör vezetőségének. Szerkesztette a kör tagjainak írásait felölelő *Lépcsők c. antológia három kötetét (1977, 1980, 1984).

Főleg munkásmozgalmi tárgyú elbeszéléseit, novelláit, regényrészleteit, tanulmányait és cikkeit a Szabad Szó, Utunk, Bánsági Írás, az újraindult Korunk és A Hét, valamint a *Bánsági Üzenet és *Bánáti Tükör c. antológiák közölték. Kritikusa, Herédi Gusztáv kifogásolja írásainak a munkásirodalom kezdeteire visszavezethető retorizmusát, de leszögezi: "...ezek az írások sajátos korból származó üzenetük, erős erkölcsi töltésük révén ma is jogosan számítanak érdeklődésre."

Megjelent kötetei: Az első brigád (novella, 1950); Sodró erők (regény, 1963); Holdsütésben (három kisregény, Tv. 1976); A Nap jegyében (regény, Tv. 1979), Piros orchidea (novellák, Tv. 1983).

Írói álnevei: Bálint István, Bálint László, Bálint-Izsák László.

Gálfalvi Zsolt: Igényesség vagy merészség? Utunk 1958/38, 39. – Herédi Gusztáv: Holdsütésben. Korunk 1977/7.


Izsák Márton (Galócás, 1913. ápr. 12.) – szobrászművész. Tanulmányait a marosvásárhelyi Ipari Középiskolában kezdte és Budapesten fejezte be (1933), ugyanott az Iparművészeti Főiskolán Simai Imre és Mátrai Lajos tanítványa volt. Több évtizeden át (1945–74) a marosvásárhelyi Művészeti Líceum igazgatója. Csorvássy Istvánnal közösen készített szobra a két Bolyairól 1957 szeptembere óta áll a marosvásárhelyi Bolyaiak terén, a Bolyai Farkasról elnevezett, négy évszázados kollégiumi múltra visszatekintő iskola előtt. Ugyancsak Marosvásárhelyen avatták fel Szentgyörgyi Istvánról, Mihail Eminescuról és Bartók Béláról készült mellszobrait. Salamon Ernőt megörökítő mellszobra Gyergyószentmiklóson, Nicolae Bălcescuról készített mellszobra Sepsiszentgyörgyön áll. Elkészítette N. D. Cocea, George Enescu és Kovács György színművész szobrait is.


Izsák Sámuel (Marosvásárhely, 1915. dec. 20.) – orvos- és gyógyszerészet-történész. Középiskoláit a temesvári Zsidó Líceumban végezte, orvosi tanulmányait Bolognában kezdte, Kolozsvárt folytatta, de a faji törvények miatt félbeszakítva, oklevelét csak 1948-ban nyerte el. A kolozsvári OGYI orvos- és gyógyszerészet-történeti tanszékén kezdi egyetemi pályáját, az orvostudományok doktora (1967), egyetemi tanár (1977) nyugalomba vonulásáig (1981).

A Román Orvos- és Gyógyszerésztörténeti Társulat (1956), az Academia Internationale d'Histoire de la Médicine (1966) rendes tagja, az Academia Italiana di Storia delle Farmacia (1970) és a Magyar Orvostörténelmi Társulat (1978) tiszteletbeli tagja. Részt vett a dubrovniki (1959), pécsi (1962), sienai (1963), heidelbergi (1970), bukaresti (1970), prágai (1971), londoni (1972), párizsi (1973), budapesti (1974) és barcelonai (1980) nemzetközi szakmai kongresszuson.

Kutatási területei: a felvilágosodás kori orvostudomány Erdélyben, Moldvában, Havasalföldön és a Bánságban, hazai járványtörténet (pestis, kolera), kolozsvári orvosi könyvkiadás, oktatás és kórházügy, orvosi ismeretek a középkori Európában, a Servetus felfedezte kisvérkör és a felfedezés erdélyi vonatkozásai, egyetemes és hazai gyógyszerészet-történet, román–magyar orvosi kapcsolatok. Tanulmányaiban több kiemelkedő orvos munkásságának ismeretéhez hozott új adatokat (Ioan Molnar-Piuariu, Michael Neustädter, Vasile Popp, C. Caracas, Ferenczi József, Oroszhegyi (Szabó) Józsa, Nicolae Kretzulescu, Fialla Lajos, Grósz Frigyes, Maria Cutzariade-Crăţunescu, Marta Buteanu, Victor Babeş, Valeriu L. Bologa, Váradi Sámuel, Alexandru Vitzu).

Szakközleményeit hazai (Farmacia, Clujul Medical, Revista Medicală–Orvosi Szemle, Revista Medico-Chirurgicală, Acta Musei Napocensis) és külföldi szakfolyóiratokban, így a budapesti Orvosi Hetilap és Orvostörténeti Közlemények, a párizsi Revue d'Histoire de la Médicine Hebraique és Revue d'Histoire de la Pharmacie, valamint a londoni The Pharmaceutical Journal hasábjain, népszerűsítő és egyéb témájú cikkeit az Utunk, Dolgozó Nő, A Hét, Igazság, Új Út, Universul (1949), Lupta Ardealului hasábjain jelentette meg; orvostörténeti tárgyú beszélgetéseit (1960, 1980–82) a kolozsvári rádió magyar adása közvetítette. Mint múzeumszervező, nevéhez fűződik a nagyszebeni Brukenthal Múzeum gyógyszerészeti gyűjteményének tudományos rendszerezése (1950), a kolozsvári Gyógyszerészet-történeti Gyűjtemény létrehozása (1954).

Önálló munkái: Aspecte din trecutul medicinii româneşti (1954); Din trecutul legăturilor medicale româno-maghiare (1956), magyarul: A románmagyar orvosi kapcsolatok múltjából. Ford. Dr. Derzsi László. 1957); Iuliu Baraş – un mare popularizator al ştiinţelor naturii (1956); Ştefan Stîncă. Viaţa şi opera lui medicală (1956); Nicolae Kretzulescu – iniţiatorul învăţămîntului medical românesc (1957); Studii şi cercetări de istoria medicinii şi farmaciei din R. P. R. (az Oktatásügyi Minisztérium II. díjával kitüntetett munka, 1962); Farmacia de-a lungul secolelor (1979). Társszerzője a Contribuţii la istoria medicinii în R. P. R. (1955) című munkának, amelyért a szerzőket Állami Díjjal tüntették ki, az Adalékok a R. N. K. orvostudományának történetéhez c. kötetnek (1955, V. L. Bologával), a Fapte şi oameni din trecutul medicinei în patria noastră c. munkának (1962, V. L. Bologával), az Istoria medicinii c. egységes tankönyvnek (1963, többekkel) és a Studii de istoria medicinii c. kőnyomatos kiadványnak (Kv. 1968, V. L. Bologával).

Munkatársa több román nyelvű orvostörténeti összefoglaló munkának (Din istoria medicinii universale. 1970); Istoria medicinii româneşti. 1972; Dicţionar cronologic de medicină şi farmacie. 1975; Medicina. Seria Din istoria ştiinţelor în România. 1980; szerkesztője a kolozsvári OGYI kiadásában megjelent In memoriam Valeriu Lucian Bologa (Kv. 1981) című kőnyomatos kötetnek.

Matoušek, Miloslav: Z minulost'i rumunské mediciny. Casopis lékarú ceskych 1955/25. – Spielmann József: Az orvostudomány-történeti kutatások fellendülése a Román Népköztársaságban. Utunk 1955/19; uő: Legături–tradiţii. Contemporanul 1957/30; uő: Könyv a gyógyszerészet múltjáról. Korunk 1979/10. – Schwann, Stanislaw: Westepem i przypisem zaopatrzyl Ştefan Stîncă Biuletin Glównej Biblioteki Lekarskiej (Warszawa) 1957/5. – Şt. G. Ciulei: Studii şi cercetări de istoria medicinii şi farmaciei în R. P. R. Revista medico-chirurgicală 1963/3. – G. Brătescu: O valoroasă contribuţie istoriografică. Contemporanul 1979/23. – Crişan Mircioiu: Farmacia de-a lungul secolelor. Tribuna 1979/28. – Matekovics György: A gyógyító szótól az életmentő késig. Szabad Szó 1979. máj. 17. – Elena Ciurea–H. Popescu: Farmacia de-a lungul secolelor. Clujul Medical 1979/3. – Beke György: Az orvoslás közös művelődési hagyományai. Beszélgetés dr. I. S. egyetemi tanárral. A Hét 1981/19. – Pierre Julien: Une histoire roumaine de la pharmacie. Revue d'Histoire de la Pharmacie (Paris) 1981/248. – Murádin Jenő: Janus-arcú orvostudomány. Igazság 1982. márc. 12.


Izsák Zoltán (Brassó, 1951. jún. 2.) – biológus. Szülővárosában érettségizett (1970), a Babeş–Bolyai Egyetemen biológia szakos tanári diplomát szerzett (1975). Csíkszeredában előbb az Ipari Líceum, 1979 óta a Matematika–Fizika Líceum tanára. A bukaresti Grigore Antipa Természettudományi Múzeum munkatársa. Több mint tízezer darabból álló lepkegyűjteménye elsőnek jelez Romániában néhány új fajt s a tudomány számára több új alfajt. A lepkék vándorlási jelenségeiről szóló szaktanulmányát a ploieşti-i Természettudományi Múzeum Comunicări şi referate c. írásgyűjteménye (1976), a Gyergyószentmiklós és Gyilkos-tó környékének ritka lepkefajaira vonatkozó tanulmányát az Acta Hargitensia (1980) közölte. Borsodi Lászlóval, Fülöp Zoltánnal és Pálfalvi Pállal közösen szerkesztette a Hargita megye védett és ritka növényei, állatai c. kétnyelvű kiadványt (Csíkszereda 1981).




Hátra Címlap Előre