K


kabaré – *szórakoztató irodalom


Kabán Annamária (Kolozsvár, 1953. jan. 16.) – nyelvész. ~ Ferenc leánya. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a 11-es számú (ma 3-as számú) Líceumban végezte (1972), a Babeş–Bolyai Egyetemen magyar–francia szakos tanári oklevelet szerzett (1977). Magyarszováton tanít. Nyelv- és stílustörténeti szaktanulmányait a NyIrK és a budapesti Magyar Nyelvőr közli. Melius Péter Herbáriumának a 400. évfordulón megjelent új kiadásában (1978) a bevezető tanulmány Nyelvállapot és helyesírás c. fejezetének szerzője s az Összehasonlító névjegyzék összeállítója; a VI. osztály számára készült Magyar nyelv c. tankönyv (1982) társszerzője.


Kabán Ferenc (Kolozsvár, 1926. aug. 19. – 1988. jún. 19. Kolozsvár) – pedagógiai és természettudományi iró. ~ Annamária apja. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Zágoni Mikes Kelemen Gimnáziumban (ma 3-as számú Líceum) végezte (1945). Tagja, egy ideig tanulmányi igazgatója volt a Móricz Kollégiumnak, tanári oklevelet a Bolyai Tudományegyetem természetrajz–földrajz karán szerzett (1952). Szülővárosa különböző iskoláiban aligazgató (1953–60), tanfelügyelő (1960–69), tanár.

Ismeretterjesztő cikkeit és tanulmányait 1955-től az Előre, Ifjúmunkás, Korunk, Tanügyi Újság közli, népszerűsítő természettudományos írásai A Hétben jelennek meg. Írásaiban az oktató-nevelő munka gyakorlatának kérdéseivel, A tanfelügyelő jegyzetfüzetéből sorozatban (Tanügyi Újság 1964–66) a tanári munka hatékonyságának fokozásával, A Hétben örökléstani és tudománytörténeti problémákkal foglalkozik. A kukoricáról írt könyve ismeretterjesztő irodalmunkban elsőként tekinti át egy termesztett növény biológiáját és szerepét a társadalomban (A kukorica története. Győz a tudomány 1965). Hasonlóan úttörő az örökléstan törvényszerűségeit és újabb felfedezéseit összefoglaló munkája (A természet nyomdája. Kv. 1978).

Csire Gabriella: Nemcsak iskola, hanem a tudomány műhelye is. Előre 1978. máj. 31. – Xántus János: A természet nyomdája. Előre 1978. aug. 31.


Kabán József (Kolozsvár, 1933. júl. 30.) – fotóművész. Nagyenyeden végezte a tanítóképzőt (1952), a kolozsvári törvényszék keretében működő megyeközi Kriminalisztikai Laboratórium fényképész szakértője.

1976 és 1983 között 47 íróról és képzőművészről jelent meg fényképfelvétele az Utunkban, A Hétben és a Korunkban. Fotói jelentek meg Kassay Miklós Idegenbe reggel érkezz (1976) és Kabán Ferenc A természet nyomdája (1978) c. könyvének, valamint a Kriterion Könyvkiadó Korunk Könyvek c. sorozatának címlapjain. Palocsay Zsigmond Felnőttek könyve c. kötetének verseit az ő felvételei ihlették, s a kötetben a versek és fotók együtt jelentek meg (1977).

Péter Sándor: K. J. képei alá. Új Élet 1977/2.

ASZT: K. J. a Korunk Galériában. LM 2355.

Kabay Gábor – *Székely Nép


Kabdebó Erna (Brassó, 1886. dec. 19. – 1972. nov. 6. Marosvásárhely) – színműíró, előadóművész. A nagyszebeni róm. kat. leányközépiskolában érettségizett (1904), a budapesti Erzsébet Nőiskola tanítóképző-intézeti tanári tanfolyamán magyar–német szakos oklevelet szerzett (1910). Magyar és német nyelvet tanított marosvásárhelyi középiskolákban (1910–60); a KZST alelnöke 1943-tól annak megszűntéig, a *Zord Idő estéin Berde Mária verseinek egyik első szavalója, kitűnő konferanszié, az erdélyi és világirodalom népszerűsítője.

Első novellái a Zord Időben kitűnően építkező, izgalmasan szerkesztő írót ígérnek, később azonban a rövidebb műfajok, esszék, krokik vonzzák. Karcolatait, humoreszkjeit, tréfáit a Zord Idő, Hölgyfutár, Pásztortűz, Független Újság közli, egyfelvonásos színműveit (Kalapribillió, Segítség!, Vén leányok) több erdélyi színpadon nemcsak eredetiben, hanem román és német nyelvre lefordítva is bemutatták.

Kötetei: Színpad (három egyfelvonásos, Mv. 1922); Végre egy férfi! (Berde Máriával, három egyfelvonásos vígjáték, Mv. 1928); Vén leányok (vígjáték egy felvonásban, Bp. 1934).


Kabos Ármin (Nagyvárad, 1866. okt. 25. – 1947. aug. 10. Temesvár) – publicista, közgazdasági szakíró. Kereskedelmi iskolát végzett, különböző közgazdasági érdekképviseletekben tevékenykedett. A temesvári Uhrmann-nyomda és papírkereskedés üzletvezetője, majd a 20-as évek végétől tulajdonosa. Vezető tisztségeket töltött be az OMP szerveiben s a temesvári Kereskedelmi és Iparkamarában, elnöke volt a Kereskedők Egyesületének, kisebbségi és közgazdasági kérdésekről számos cikke, tanulmánya jelent meg a Keleti Újság, Temesvári Hírlap, Temesvarer Zeitung, valamint a Pénzvilág c. közgazdasági szaklap hasábjain.

Összegyűjtött közgazdasági írásai Levelek a fiamhoz címen jelentek meg (Tv. 1926) Kner Albert szép grafikai kiállításában. Az Erdélyi Zsidó Diáksegélyező adta ki Elmélkedés a liberalizmusról, a zsidóság múltja, jelene és jövőjéről c. előadását (Tv. 1934).


Kabós Éva (Kolozsvár, 1915. febr. 2.) – költő. Szülővárosában felső kereskedelmi iskolát végzett (1932). Tisztviselő, könyvelő, gépírónő, 1973 óta nyugdíjas.

Verseit először az Erdélyi Magyar Lányok ifjúsági folyóirat közölte, később az Ellenzék, Keleti Újság, Pásztortűz, Hölgyfutár, Havi Szemle, Déli Hírlap, Székelyföld. Versei jelentek meg a Vita Zsigmond szerkesztette Romániai magyar írók antológiája c. kötetben (Nagyenyed 1943). Gyakran szerepelt kolozsvári, tordai, marosludasi irodalmi esteken, a budapesti Zeneakadémia nagytermében és a KZST-esteken Marosvásárhelyt. Költészetéről írja Molter Károly: "...fegyelmezett, mint valami költői életrajz; csak attól fél, ami művészi szempontból hazugság."

Verseskötetei: Zörgessetek! Megnyittatik! (Gy. Szabó Béla borítólapjával, Kv. 1938); Amit az én sorsom megad nekem (Nagyenyed 1943).

Molter Károly: K. É.: Zörgessetek! Megnyittatik! Erdélyi Helikon 1939/1.


Kacsir Mária (Kolozsvár, 1929. jan. 7.) – újságíró, szerkesztő, kritikus, műfordító. Középfokú tanulmányait szülővárosában, a Marianumban végezte (1947), magyar nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet a Bolyai Tudományegyetemen szerzett (1951). Bukarestben él, 1951-től az Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó lektora, 1957-től az Előre, 1970-től A Hét belső munkatársa, színházi rovatvezetője. Publicisztikai írásai, recenziói és bírálatai e lapokban s az Utunk, Igaz Szó hasábjain jelennek meg.

Lefordította Gyemján Bednij novelláit (Szőcs Ráchellel, Szúnyogok, 1955) és I. Sz. Turgenyev Napkelte előtt c. regényét (Dobó Ferenccel, 1957); románból Mihail Sadoveanu Ankuca fogadója c. keretes elbeszélését tolmácsolta s látta el utószóval (Kincses Könyvtár 1961).

Színikritikusként rendszeresen ír a hazai magyar színházi életről s a bukaresti színházi eseményekről; több alkalommal (1975, 1976, 1978) cikksorozatban számolt be a belgrádi nemzetközi avantgárd színházi fesztiválról. 1978-ban A Hét nemzetiségpolitikai évkönyvét (Haza, szülőföld, nemzetiség), 1981-ben és 1982-ben színházi évkönyveit (Régi és új Thalia; Színjátszó személyek) szerkesztette.


Kacsó Albert (Nyárádmagyarós, 1921. jún. 7.) – gyógyszerészeti szakíró. Középiskolát Losoncon végzett (1944), oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-n nyerte el (1951); itt kezdte pályáját a gyógyszerészeti karon, 1952-től a marosvásárhelyi gyógyszertárközpont igazgatója. Az államosítást követően átszervezte a Maros megyei falusi gyógyszertárakat (1953), vezette az OGYI gyógyszertárszervezési és könyvelési tanszékét (1954–56); a Gyógyszerészeti Értesítő szerkesztője (1957), a marosvásárhelyi Egészségügyi Technikum tanára (1962–74), kiépítette a marosvásárhelyi gyógyszertári központot és galenika-laboratóriumot (1975), szerepe volt a mezőbándi gyógynövénytermesztő kísérleti telep létrehozásában (1977); a gyógyszerészeti tudományok doktora (1977).

Szaktanulmányait a Gyógyszerészeti Értesítő, Farmacia, Practica Farmaceutică, Revista Medicală – Orvosi Szemle, Note Botanice, Acta Hargitensia s más lapok közölték. Tárgykörei: a biostimulátorok hatása a gyógynövényekre, a Kis-Küküllő forrásvidékének és felső folyásának gyógynövényflórája, a perfúziós oldatok új, ésszerűbb módszere.


Kacsó József – *Petrozsény magyar irodalmi élete


Kacsó Judit, ~ Gáborné Nánási Judit (Marosvásárhely, 1932. febr. 26.) – szerkesztő, műfordító. A marosvásárhelyi leánygimnáziumban érettségizett (1951), a bukaresti Makszim Gorkij Főiskolán orosz szakos tanári diplomát szerzett (1955). Egy évig Bukarestben orosz nyelvet tanított, 1956-tól a Ştiinţă şi Tehnică folyóirat kiadásában magyarul megjelenő tudományos-fantasztikus regénysorozatot szerkesztette, 1958-tól az Irodalmi Könyvkiadó, 1970-től a Kriterion szerkesztője; utóbbi munkahelyén főképp a Drámák sorozat, a Kriterion Kiskalauz, valamint a gyermek- és ifjúsági kiadványok gondozója. Dános Miklóssal közösen szerkesztette az Árvízkönyv 1970. május 13.június 10. c. kötetet (Tudósítások, interjúk, fényképek, 1970).

Oroszból I. Jefremov Androméda ködfolt, Sz. M. Beljajev A tizedik bolygó, V. Trenyov Indiánok, románból I. M. Ştefan Szememprisz herceg titka, Ioana Petrescu Hattyúdal, Şt. Tita Törpék Gulliver hazájában és (Fáskerthy Györggyel) Adrian Rogoz Urán c. tudományos-fantasztikus munkáit fordította magyarra a *Tudományos-fantasztikus elbeszélések sorozat számára (1956–58).


Kacsó Károly (Budapest, 1943. ápr. 2.) – régész. Nagyváradon végezte a 4. számú Vegyes Középiskolát (1960), a Babeş–Bolyai Egyetemen történelem szakos képesítést nyert (1965), a bukaresti egyetemen Necropola tumulară de la Lăpuş c. régészeti dolgozatával doktorált (1981). A nagybányai Megyei Múzeum főmuzeológusa 1965-től. Tanulmányait román nyelven a Studii şi Comunicări de Istorie Veche, Dacia, Apulum, Acta Musei Napocensis, Acta Musei Porolissensis és a Marmaţia helytörténeti folyóiratok közlik. Régészeti ismeretterjesztő cikkei magyar nyelven a Bányavidéki Fáklya hasábjain jelennek meg.


Kacsó László – *Hasznos Könyvtár


Kacsó Sándor (Mikháza, 1901. febr. 21. – 1984. febr. 17. Kolozsvár) – író, szerkesztő, közíró, tanulmányíró. Székely földműves szülők gyermeke. Tanulmányait a marosvásárhelyi Katolikus Főgimnáziumban végezte (1920), egy évig a kolozsvári Tanárképző Intézet, két évig a Ferdinand Egyetem hallgatója. Már 1922-től a kolozsvári Előre ifjúsági folyóirat, majd a Keleti Újság (1923–25) és az Újság (1925–27) munkatársa. Kezdettől a *helikoni munkaközösség tagja volt, az ún. székely írócsoporthoz tartozott. 1926-ban az első marosvécsi találkozón megkapta Kemény János fiatal írók külföldi tanulmányútjára szánt alapítványának harmincezer lejes irodalmi díját. Párizsi tanulmányútja után, 1927 őszétől belső munkatársa, 1938. jan. 1-től 1940-ig, a betiltásig, főszerkesztője a Brassói Lapoknak. A helikoni közösségbe meg nem hívott Benedek Elek vezetésével felolvasó körutakon vett részt, s Szentimrei Jenővel és Tamási Áronnal együtt radikális irodalompolitikát követelt (1928). Fáradhatatlan szervezője és egyik vezetője a székely földművesek gazdasági megsegítésére létrehozott *ÁGISZ szövetkezetnek. Tudománynépszerűsítő olcsó sorozatot indított *Hasznos Könyvtár címen, egyik füzetét maga írta, s Kosztolányi Dezső nyomán nyelvművelő könyvet szerkesztett (Brassó 1934).

Népfrontpolitikát szorgalmazó publicisztikája mellett népének nemcsak kulturális, hanem gazdasági fölemeléséért is fáradozott. A Brassói Lapok 1940 szeptemberében történt betiltása után is Dél-Erdélyben maradt és Nagyenyedre költözött, ahol irodalmi tevékenysége mellett 1942 és 1944 között a nagyenyedi Erdélyi Gazdát szerkeszti. A háború végén haladó magatartása miatt a fasiszta hatóságok Tîrgu Jiuba internálták, ahol a *Zsilvásárhelyi Déli Hírlap c. illegális lágerújság vezércikkírója. A táborból csak a Groza-kormány megalakulása után, 1945-ben szabadult az MNSZ követelésére. A Kolozsvárt újraindított Falvak Népe főszerkesztője (1945–46), az első demokratikus parlament képviselője, az MNSZ elnöke (1947–52); főszerkesztőként jegyzi a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó c. napilapot (1947–52), majd lemondatása után az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségének munkatársa, ill. az Irodalmi Könyvkiadó magyar fiókjának vezetője Kolozsvárt (1952–68) nyugalomba vonulásáig.

Első novellái és versei a kolozsvári Előrében és a Pásztortűzben jelentek meg (1922). A *Tizenegyek antológiájában három elbeszéléssel szerepel (1923). Szépirodalmi műveit 1944-ig a Vasárnapi Újság, Benedek Elek Cimborája, a budapesti Napkelet és Hajdu Dénes Hídja, a Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Déli Hírlap és Havi Szemle közölte. Szerepelt az Erdélyi Helikon antológiáiban, az Erdélyi történetek c. gyűjteményben (Bp. 1924), az Erdély lelke c. novellagyűjteményben (Berlin 1924) s a szlovenszkói Új Auróra c. almanachokban (Pozsony 1929–32). Éveken át több naptár jelenik meg szerkesztésében Brassóban és Nagyenyeden s egy cikkgyűjtemény Erdélyi Magyar Évkönyv címmel (Brassó 1937).

Szépprózai írásainak erőteljes erkölcsi, társadalmi mondandójára kezdettől felfigyelt a kritika. Elbeszéléseinek nemritkán balladai fogantatású hősei realista, naturalista ábrázolású konfliktusok szorításában nőnek szimbolikusan naggyá. Kezdetben nem idegenkedett a stílromantikától sem (Magvaszakadt a búsulásnak). Mélylélektani indítékú témáiból is időszerű társadalmi mondandót bontakoztat ki (Hárman a ködben). "Novellái falusi tragédiák, de emberi tragédiák és székelyek. [...] Azonos ősgyökér, s mégis a székely élet új arca Nyírő és Tamási mellett" – írja Jancsó Béla. Történelmi elbeszélései az 1437-es parasztlázadást, Dózsa felkelését és Apáczai Csere János alakját idézik. A lezajlott történelmi változások sodrában született legsikerültebb írásait Nagyidő c. kötete (Mv. 1946) tartalmazza. A 30-as, 40-es években teljessé vált novellisztikáját irodalmi köztudatunk alig tartja számon. Az RMI-sorozatban 1970-ben kiadott reprezentatív gyűjteményes kötetére sem figyelt fel a kritika, pedig jórészt a Nyárád mentén, szülőföldjén játszódó, sokféle nyomorúsággal sújtott népének bajaival szembenéző s korábbi rejtett szentimentalizmusát levetkőző elbeszélései (Gyergyói dalosverseny, Szülőföldem, Úrnapja, Nagyidő) a műfaj legkülönb hazai művelői közé emelik.

Regényei a két világháború közötti életforma csődjét példázzák. A Vakvágányon a nemzeti elnyomást az osztályellentétek vetületében vizsgálja, lázítva mindenfajta elnyomás ellen és mindvégig hirdetve az együttélő népek egymásrautaltságának és barátságának szükségességét. "Itt vérre megy a játék, itt nincs helye a mosolynak és könnyeknek. Itt meg kell mutatni: ez van, így van, hadd lássa mindenki, mennyire másként kellene lenni, másnak kellene lenni, másként kellene élni, hinni, érezni, tenni és dolgozni, hogy a munka nyomán élet és béke fakadjon ezen a tájon" – így jellemzi regényének alaphelyzetét és értelmét Szentimrei Jenő. Első regénye művészileg még nem eléggé egységes, korai novelláihoz hasonló stíluskeveredés jellemzi, mégis nagy közönségsikere és sajtóvisszhangja volt, mert mint plebejus szemléletű értelmiségi keményen leszámolt minden illúzióval, a leginkább bénító "kisebbségi egység" jelszavával is, amely a nemzetiségen belüli kizsákmányolás leplezését szolgálta. Főhőse, Birtók Béni hiába keresi osztálya fölemelkedésének útját, próbálkozásai kudarcba fulladnak. Erre utal a regény keserűen hangzó címe. Kevésbé harsányan, de nem kisebb keserűséggel kiált segítségért a Lélekvesztőn hőse, Kovács János, a bécsi diktátum után Brassóban maradt kistisztviselő, az író alteregója. Ez a regény artisztikusabb, egységesebb hangulatú és szerkesztésű, egyúttal introvertáltabb is. Írója nagy gondot fordított a Kovács család tagjainak lélekábrázolására. Különösen jól sikerült a családjáért néma heroizmussal küzdő főhős lelki portréja.

Működésének súlypontja a két világháború közötti közírása. Közel félezer cikke, riportja főleg a Brassói Lapok hasábjain látott napvilágot. Az átlag harmincezer példányban megjelent napilap olvasói hétről hétre várták tájékozódást kereső, józansággal telített, bátor hangú, mindig a legsúlyosabb problémákkal szembenéző és nagy erkölcsi tisztaságról tanúskodó vezércikkeit, amelyekkel szerepet vállalt például a *vallani és vállalni vitában (1929), majd a *Vásárhelyi Találkozó (1937) előkészítésében és irányadásában. "Legerősebben vele szólalt meg a hazai magyar polgári demokrácia haladó balszárnya. A nemzetiségi intézmények és szervezetek demokratizálását követelte szenvedélyes hangú vezércikkeiben, jelentős számú olvasótáborának tájékozódását a romániai demokratikus erők felé irányította, a nemzetközi porondon pedig a haladó mozgalmak, például a köztársasági Spanyolország harca mellé befolyásolta. Harcos publicisztikája volt ez az erősödő fasizmus, a bárhonnan jövő sovinizmus ellen" – írja Tamás Gáspár.

A könyvkiadói poszton betöltött tizenhat esztendő alatt jelentek meg műfordításai és irodalmi tanulmányai. Kolumbán Mózessel együtt fordította magyarra Lev Tolsztoj Iván Iljics halála c. elbeszélését (1953), tolmácsolta Mihai Beniuc elbeszéléseit (Gyűlölet. Kincses Könyvtár 1956), Kakassy Endrével közösen készítették el Ion Călugăru önéletrajzi elemekkel átszőtt regényének fordítását (Egy mihaszna gyermekkora, 1958), Eötvös, Petőfi, Slavici műveinek kiadásához írt előszavai, Kortársi jegyzetek Asztalos Istvánról c. portréja (Kacsó–Sőni–Abafáy: Három portré. Kritikai Kiskönyvtár 1963), nagyszalontai Arany-előadása újra megjelentek Írók, írások c. tanulmánykötetében (1964). Súlyos betegségéből kilábolva kezdte írni önéletrajzi visszaemlékezéseit. Virág alatt, iszap fölött címen megjelent első kötetében (1971) életútját mutatja be mikházi gyermeki eszmélésétől Brassóba költözéséig, a második kötet Fogy a virág, gyűl az iszap címmel (1974) tíz esztendőt mutat be a Brassói Lapok szerkesztésében töltött időszakból egészen a Vásárhelyi Találkozóig. A kiadás alatt álló harmadik kötet a Vásárhelyi Találkozótól addig a napig eleveníti fel az eseményeket, amikor hazaindulhat a tîrgu jiui internálótáborból. Emlékirataival nemcsak írói pályájának megértéséhez, hanem az egész korszak megismeréséhez is jelentősen hozzájárult; gazdagon fölbuzgó emlékanyagán szigorú szépírói fegyelemmel lett úrrá: közírói pályája kordokumentum értékű darabjainak felelevenítésével az egykorú szövegeken keresztül az azokat létrehívó kor nagy világnézeti és politikai konfrontációját rajzolja meg. Száműzetéseim c. verseskötete a nagyenyedi évek "visszafojtott férfisírás"-ával, lágerverseivel s az öregség őszikéivel keltett feltűnést.

Kötetei: Utoljára még megkapaszkodunk (elbeszélések, Kv. 1927); Vakvágányon (regény, Brassó 1930. Újabb kiadások: Kádár Tibor rajzaival, 1957; románul Vasile Grunea fordításában, Kv. 1970; Nagy Pál jegyzeteivel, Tanulók Könyvtára, Kv. 1979); A méh a kisgazda ingyen napszámosa (Blénessy Károllyal, Hasznos Könyvtár, Brassó 1936); Lélekvesztőn (regény, Kv. 1941); Nagyidő (novellák, Benedek Marcell előszavával, Mv. 1946); Írók, írások (tanulmányok és cikkek, 1964); Válogatott írások (regény, elbeszélések, karcolatok, Izsák József előszavával, RMI 1970); Virág alatt, iszap fölött (Önéletrajzi visszaemlékezések I. 1971. 2. kiadás 1981); Fogy a virág, gyűl az iszap (Önéletrajzi visszaemlékezések II. 1974); Száműzetéseim (versek, Bene József 8 grafikájával, 1978).

Használta az Őrhegyi Sándor írói álnevet.

(K. Á.)

Jancsó Béla: K. S. novellái. Újság 1927. aug. 14.; újraközölve Irodalom és közélet. 1973. 95–97. – Szentimrei Jenő: K. S.: Vakvágányon. Erdélyi Helikon 1930/6; újraközölve Sablon helyett csillag. 1968. 128–31. – Schöpflin Aladár: Vakvágányon. Nyugat, Bp. 1930. II. 61–63. – Parajdi Incze Lajos: K. S.: Lélekvesztőn. Erdélyi Helikon 1941/8. – Robotos Imre: Az úttalanság intelmei. Korunk 1957/8. – Balogh Edgár: Vallomás és irodalom. Előre 1965. ápr. 3.; uő: Emlékek hullámhosszán. Brassói Lapok 1969. júl. 24.; Ilyen volt. Brassói Lapok 1971. máj. 7. Mindhárom cikk újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 424–34. – Tamás Gáspár: Irodalmi publicisztika. Igaz Szó 1965/4. – Huszár Sándor: K. S. Közli Az író asztalánál. Beszélgetések kortárs írókkal. 1969. 43–51.; uő: A tegnapról, mai lelkülettel. A Hét 1972/23, 24; uő: K. S. önéletírásáról I–II. A Hét 1976/35, 36. – Mikó Imre: Bekecs alatt Nyárád tere. Igazság 1970. jún. 11.; újraközölve Akik előttem jártak. 1976. 181–84. – Izsák József: Őszi látogatás az ifjúságban. Igaz Szó 1971/11. – Csehi Gyula: K. S. önéletrajzi visszaemlékezéseinek első kötetéről. A Hét 1971/46; uő: Igazmondó életregény. A Hét 1974/19. – Kicsi Antal: K. S. Kis irodalomtörténet. Brassói Lapok 1973/14; uő: K. S.: Száműzetéseim. Igaz Szó 1979/4. – Méliusz József: Levél-féle Kacsó Sándor úrhoz. A Hét 1974/22. – Marosi Ildikó: A köz vállalása mindnyájunkban ott bolyongott. Interjú K. S.-ral. Közli Közelképek. 1974. 50–52. Erdélyi Lajos felvételeivel. – Beke György: A teljesség igézetében. Beszélgetés K. S.-ral. A Hét 1975/3; uő: A férfikor küzdelmei. A Hét 1981/8; uő: K. S. és a Brassói Lapok. Brassói Lapok 1981/8. – Kányádi Sándor: K. S. Korunk 1976/12. – Gálfalvi Zsolt: Mindig vállalni. K. S. születésnapjára. A Hét 1976/9. – Szávai Géza: Lírai sorsjelzések. Lapszéli jegyzetek K. S. verseskönyvéhez. A Hét 1979/51. – Kántor Lajos: Hivatásos írástudó. A Korváltás c. kötetben. 1979. 68–72. – Vita Zsigmond: Az Erdélyi Gazda szerkesztője. Utunk 1981/8. – Pomogáts Béla: A közírástól a költészetig. Új Írás, Bp. 1981/7. – "Egyeztetem az álláspontokat". K. S.-ral beszélget Molnár Gusztáv. Fórum, a Megyei Tükör melléklete. 1981. dec. – Pongrácz P. Mária: "Zendülj virág, fű, fa, bokor". A zsílvásárhelyi hírlapról. A Hét 1982/8.

ASZT: K. S. Tamási Áronról. FA 58. – K. S.-t köszönti Tamás Gáspár. LM 924.

ÁVDolg: Székely László: K. S. szépprózai munkássága. 1958. – Sántha Tibor: K. S. publicisztikája 1923–1938 között. 1964.


Kaczér Illés (Szatmár, 1887. okt. 12. – 1980. márc. 20. Tel Aviv) – író, újságíró. Tanulmányait szülővárosában és Nagyváradon végezte. Újságírói tevékenységét Szatmáron kezdte, ahol Új Szatmár címen lapot is alapított. Első irodalmi munkáit a budapesti Az Újság, Pester Lloyd, Múlt és Jövő, Nyugat közölte; 1916-ban jelent meg Budapesten első regénye Khafrit, az egyiptomi asszony címmel. Csatlakozott az 1918-as forradalomhoz, röpiratban népszerűsítette a béke, jog, föld jelszavait (Károlyi Könyvtár II. Bp. 1919). A kommün bukása után Bécsbe emigrált, ahonnan Kolozsvárra hívták az Új Kelet c. napilaphoz, ennek szerkesztőségében dolgozott 1923-ig. Itt mutatták be a Magyar Színházban Megjött a Messiás, Tűz és Gólem ember akar lenni c. drámáit. Hol szatirikus, hol szimbolikus novelláival, regényeivel vett részt a romániai magyar irodalom kibontakozásában.

Az emigráció útján Csehszlovákiába került, ahol Dr. Hulla c. regényével (Kassa 1926) és főművével, a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság kiadásában megjelent Ikongo nem hal meg c. kétkötetes regényével (Pozsony 1936) ért el sikert. A néger hős tragédiájának ábrázolásában éppen úgy, mint kötetekbe gyűlt szociális meséiben az író antifasiszta humánuma jutott kifejezésre. A pozsonyi Magyar Újság szerkesztője, 1938-ban Londonba emigrált, onnan Izraelbe települt, ahol tetralógiát írt Ne félj, szolgám, Jákob címmel a magyar zsidóság sokszázados történetéről.

Romániában megjelent művei: Megjött a Messiás (dráma 3 felvonásban, Kv. 1921); Gólem ember akar lenni (drámai szimbólum 1 felvonásban, Kv. 1922); A vakember tükre (novellák, Kv. 1923); Sárkányölő további kalandjai (szatirikus regény, Kv. 1923); Jancsi. Egy kisfiú tüsszentései, szuszogásai és röhögései, valamint a hihetetlennel határos egyéb csínytevései... Brassó 1923).

Sándor László: Ikongo nem hal meg. Korunk 1936/11. – Csanda Sándor: Első nemzedék. A csehszlovákiai magyar irodalom keletkezése és fejlődése. Pozsony 1968. 209–11.


Kádár Gyula, Illyefalvi (Sepsiszentgyörgy, 1953. febr. 18.) – helytörténész. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi 1. számú Líceumban végezte (1972), utána néhány évig helyettes tanár Maksán, Dálnokon, Székelypáldoboson, Felső- és Alsócsernátonban (1973–79), közben a Babeş–Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett (1979). Igazgató-tanár Lisznyóban (1980–82), Uzonban (1982–86), tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön.

Már középiskolás korában megírta szülőfalujának történetét; város- és falutörténeti írásai A Hét, Művelődés, Előre, Brassói Lapok, Megyei Tükör és a Gyökerek c. diáklap hasábjain jelennek meg, feldolgozta a sepsiszéki lakodalmast és Illyefalva helyneveit. Nagyobb tanulmányait (Községi rendtartás Háromszéken; Sepsiszentgyörgy története; A székelyek törvénykezési joga; A háromszékiek harca a szabadságért – 1848–49) a Megyei Tükör közölte sorozatban 1981–82-ben, illetve a Brassói Lapok 1982-ben (A háromszéki városok és Brassó közti kereskedelmi ellentétek a középkorban).


Kádár Imre (Komárom, 1894. jan. 12. – 1972. nov. 13. Budapest) – költő, író, műfordító, szerkesztő. Szülővárosában a Szent Benedek rendi Főgimnáziumban érettségizett (1911), főiskolai tanulmányait a budapesti egyetem jogi karán s a Keleti Kereskedelmi Akadémián folytatta, jogi doktorátust szerzett (1915). Megsebesült az I. világháborúban, bekapcsolódott a Galilei Kör munkájába, csatlakozott az 1918-as forradalomhoz, a kommün bukása után emigrált s Kolozsvárt telepedett le. Itt a Keleti Újság főmunkatársa, a Napkelet (1920–22), a Kulissza (1922–23) c. irodalmi és színházi lap szerkesztője, 1927-ben a Mai Világ c. hétfői lap, 1928-ban a rövid életű Erdélyi Hétfői Hírlap főszerkesztője. Részt vesz az ESZC megalapításában, a Kolozsvár–nagyváradi Magyar Színház igazgató-rendezője (1933–40), a KZST tagja. 1944-ben a budapesti Református Teológia tanára lett.

A század eleji avantgárd iskolákból kinövő szimbolizmus követőjeként jelentkezett szülővárosában megjelent első verseskötetével 1912-ben (Arany őszentsége), majd az ESZC kiadásában 1925-ben megjelent versgyűjteményével is (Bujdosó ének) a romániai magyar irodalom formálásában jelentős szerepet játszó avantgardizmust sugározta; ennek közvetítésében tölt be kiemelkedő szerepet a Keleti Újság és Napkelet írói táborában verseivel és novelláival. Mint drámaíró Az idegen, katona (1922), A százegyedik és az Éhségsztrájk (Erdélyi Helikon 1929/8) c. egyfelvonásosaiban az expresszionizmus stílusjegyeit és demokratikus politikai elkötelezettségét mutatja fel. Az egyedi sorsot és élethelyzetet ábrázoló hagyományos cselekményépítéssel és jellemfestéssel szemben előtérbe kerül bennük az általános emberi szituációk és a lelki élet mozgásait irányító mélyebb törvényszerűségek feltárása; az ember belső világának kivetítésére Freud tanítását hasznosítja. Irodalom-és színikritikusként is ezt a művészetszemléletet támogatja. Írásaival eredeti alkotásokra ösztönöz, de Kaczér Illés, Tabéry Géza, Bárd Oszkár drámáit elemezve síkraszáll a stilizált színpadért is, mintegy megfogalmazva a naturalista beszűkítésekkel szemben egy korszerűség felé való nyitás módszertanát.

Nászrepülés (1927) és Fekete bárány (1930) c. regényeiben lélektani problémákat vet fel, s elemző módszerrel, találékony iróniával tud rátapintani a művelt, kifinomult lelkekben mélyen meghúzódó nyersebb ösztönökre. Kezdettől fogva részt vesz a *helikoni munkaközösség szervezőmunkájában, ott találjuk a 28 alapító tag között. Janovics Jenő után a Thália Rt. megbízásából a kolozsvári Magyar Színház igazgatója: sajátos játékstílust és drámát próbált kikísérletezni (*kék madár). Színházpolitikai felfogásának lényegére utal, amikor a Feketeszárú cseresznye bemutatását e szavakkal kíséri: "Hunyady Sándor sikere így sokkal jelentősebb esemény, mint egy kitűnő író egyéni érvényesülésének etappe-ja: a humánum szellemének egy győztes csatája a vak gyűlölség fantomja fölött [...] a transzilván csíra [hajtása]." Ebben a szellemben fordítja le I. L. Caragiale, Ion Marin Sadoveanu, Ion Minulescu, Octavian Goga, Victor Eftimiu drámáit s adja ki a román népballadákat, dalokat és románcokat magyarul A havas balladái c. alatt 1932-ben.

Főbb művei: Arany őszentsége (versek, Komárom 1912); Az idegen katona (dráma, Kv. 1922); A százegyedik (dráma, Kv. 1922); Bujdosó ének (versek, Kv. 1925); Román drámaírók könyvtára öt kötetben. 1. Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél, 2. Octavian Goga: Manole mester, 3. Victor Eftimiu: Prometheus, 4. Ion Minulescu: A szerelmes próbababa, 5. Ion Marin Sadoveanu: A métely (műfordítások, Bp. 1926); Nászrepülés (regény, Kv. 1927); Fekete bárány (regény, Kv. 1930); A havas balladái (műfordítások románból, Kv. 1932. Díszkiadás 1934).

Használta a Komáromi Imre írói álnevet.

(K. J.)

Szántó György: K. I.: Fekete bárány. Erdélyi Helikon 1930/5. – Finta István: Itt hagyott minket K. I. Reformátusok Lapja, Bp. 1972/49. – Sőni Pál: Avantgarde-sugárzás. 1973. 177–79. – HLev I. 1979. 355. K. I. jelentése a magyar színjátszásról a VII. helikoni találkozón; uo. II. 100–01. K. I. a transzilvanizmusról; II. 202, 222. K. I. színházi jelentései; II. 400–01. K. I. és Tabéry Géza vitája.


Kádár István György (Kraszna, 1920. ápr. 5. – 1981. okt. 9. Jugoszlávia) – költő, színműíró. Középiskoláit a zilahi Wesselényi Kollégiumban végezte be (1940), egyetemi tanulmányait Kolozsvárt folytatta, majd Budapesten doktorált lélektanból (1944). A szilágysomlyói, krasznai és nagykárolyi líceumokban tanított (1945–52), később Nagybányán, Végváron és Vajdahunyadon ref. lelkész. Egy jugoszláviai kiránduláson feleségével együtt baleset áldozata lett.

Verseket, színműveket írt, családi érzésének és emberszeretetének adva hangot, román költők – Eminescu, Şt. O. Iosif, Arghezi – verseit fordította magyarra. Írásait az Ifjú Erdély, Szilágyság, Világosság, Előre, Művelődés, A Hét, Új Élet, Szabad Szó közölte.

Kötetei: Cronica (versek, Kraszna 1938); Napsugár (versek, műfordítások, Szilágysomlyó 1945); Virradat (zenés színmű, Nagykároly 1952).


Kádár István (Nagybánya, 1930. szept. 7. – 1981. okt. 1. ?) – matematikai szakíró. A nagybányai Gheorghe Şincai Középiskolában érettségizett (1950), a Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika karán szerzett tanári képesítést. Azóta Nagybányán tanított.

Szaktanulmányait magyar nyelven a Matematikai Lapok, román nyelven a Gazeta Matematică közli, 1977 óta e lapok szerkesztőbizottsági tagja. Társszerkesztője a román nyelven megjelent Culegere de probleme pentru concursurile de matematică c. kötetnek (1977), valamint a Matematica în învăţămîntul gimnazial şi liceal II. és VI. kötetének (1979). Ismeretterjesztő természettudományi cikkeit magyar nyelven a Bányavidéki Fáklya, pedagógiai írásait a Tanügyi Újság közli.


Kádár János (Marosvásárhely, 1908. dec. 24.) – újságíró, szerkesztő. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a Református Kollégiumban végezte (1926). Mint nyomdász lett szakszervezeti és munkásmozgalmi lapok munkatársa. A Székelyföldi Népakarat (1934), ennek betiltása után a Székelyföldi Hírlap felelős szerkesztője, a MADOSZ Új Szó c. hetilapjának munkatársa és technikai szerkesztője (1935–36), a 6 Órai Újság és a Fodor István-féle Krónikás füzetek c. helytörténeti sorozat munkatársa. Szövetkezeti tisztviselő (1941–44), a II. világháború után a kolozsvári Népvédelem és a Salamon Ernő Athenaeum munkásszínpadának vezetője (1945–47), az MNSZ szervezője (1948–52), majd a marosvásárhelyi Vörös Zászló és Steaua Roşie kiadóhivatali igazgatója, néptanácsi aktivista.


Kádár János (Brassó, 1939. aug. 18.) – költő, prózaíró. Mindössze egyéves, amikor apját a gyárból elbocsátották, s a család Kolozsvárra került. Költészetét, lírai prózáját döntően meghatározó gyermekkora ide, az Alverna környékéhez kötötte; a természetközelség és az emberi kapcsolatok őszintesége, közvetlensége formálták látását. A kolozsvári Ady–Şincai Középiskolában érettségizett (1956). A vakációk emléke Székelyudvarhelyhez fűzte, apja városához. Egyetemre kerülése előtt a bőrgyárban rakodómunkásként dolgozott. Itt szerzett betegsége vissza-visszatérően beleszól életébe és költészetébe. 1963-ban a Babeş–Bolyai Egyetemen kapott román nyelv- és irodalomtanári diplomát. 1963 és 1968 között a mezőségi Visán tanított; ezeknek a nehéz éveknek, a városról falura kerülő fiatal értelmiségieknek, ingázóknak és letelepedőknek szigorú realizmussal és érzékeny lírával megírt kisregénye a Fénycsíkok nyomában (1967). Az Igazság belső munkatársa (1968–74), a napilapoknál töltött idő ugyancsak nyomot hagyott írásművészetén: itt alakult ki szabadvers-igényű, inkább sejtető, mint kifejtő-részletező, a szabványpublicisztikán, hírfejműfajon túlmutató rövidprózája, melyben az élet és természet örök dolgait s a változó emberi világot költői beleérzéssel rögzíti. 1974-ben a Napsugár szerkesztője; a gyermekköltészetre új munkahelye irányította rá figyelmét.

Első versét az Utunkban közölte, első kötete (A vályúfaragó) a Forrás sorozatban jelent meg 1965-ben, a kezdeti költői lépéseit egyengető Salamon László előszavával. Indulására a pályatársak közül sokan felfigyeltek (Szilágyi Domokos, Bálint Tibor, Páskándi Géza, Szász János, Pusztai János). Az erdélyi tájköltészet legjobb hagyományait folytatva, nem a pittoreszk elemek megragadására törekszik, hanem a mélyen átélt lírai pillanatot fejezi ki kevés eszközzel, olykor szinte eszköztelenül. A leírás helyét a lírai megnevezés veszi át, ember és táj, környezet egyetlen tárggyá (verstárggyá) olvad össze. A konkrét helyzetet (vershelyzetet) egyetemessé, egy munkafolyamat bemutatását létfilozófiai töprengéssé tudja átminősíteni (Tavasz felé). Költészete látványos fordulatok nélkül halad a mind teljesebb önmegismerés felé. Lírai elmélyülésének egy-egy új állomása a Sarkos szavak (1969) és a Helyzetdalok (1981) c. verseskötete. Ez utóbbinak kiemelkedő darabja az Ágotának 1979-ből c. ciklus, a beteg ember kiszolgáltatottságának, élet- és szerelemvágyának tárgyiasan pontos és mégis átlényegített kifejezése.

Prózája erősen önéletrajzi vétetésű. A lírai hangulatok érzékletes, lélektanilag hiteles megragadására összpontosít akkor is, amikor kisregényt ír: a cselekményt ennek rendeli alá (Rondó. Finta Edit rézmetszeteivel, Kv. 1972; Egyetemben tanácskoztak ellenem... 1980, közli Levelek itthonról haza c. 1983-as kötete).

Románul Tudor Balteş fordításában a Tineri poeţi maghiari din România c. antológia (1979) közölte több versét.

Egyéb munkái: Városaim (lírai emlékezések, Kv. 1974); Felleg alatt (versek, 1977); Rád olvasom (versek, Kv. 1978); Alma, szilva, császárkörte... (gyermekversek, Soó Zöld Margit rajzaival, 1980).

(K. L.)

Szilágyi Domokos: Egy költő, akire figyelni kell. Utunk 1963/25. – Bálint Tibor: Közel a Naphoz. Igazság 1965. júl. 3.; uő: Daphnisz és Khloé aktatáskája. Utunk 1968/6. – Páskándi Géza: A gyökerek nyelvén. Ifjúmunkás 1965. aug. 5. – Szász János: Verssé érlelt élet. Igaz Szó 1966/2. – Pusztai János: Valóság, őszinteség, líra. Korunk 1968/12. – Kántor Lajos: Lírikus lírája. Utunk 1969/45; uő: Körvers – prózában. A Hét 1973/6. – Szőcs István: A szerénység jegyében. Előre 1969. dec. 6. – Szávai Géza: Emlékek ereje és spontaneitása. A Hét 1975/20. – Márki Zoltán: Helyzetdalok. Előre 1981. szept. 23. – Borcsa János: "e kortynyi lét". Igaz Szó 1981/12.– Molnos Lajos: "Ahogy az aszfalton áttörő fű..." Utunk 1982/22.


Kádár József (Várfalva, 1850. jan. 29. – 1939. febr. 12. Dés) – történész, néprajzi kutató. Középiskoláit a Tordai Unitárius Gimnáziumban kezdte, ahol 1863-ban megindította a Remény c. diáklapot; a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett (1871). Budapesten elvégezte a Polgári Tanítóképzőt (1876). Désen a polgári fiú-, majd leányiskola tanára, 1904-től igazgatója, a Tanügyi Tanácskozó c. folyóirat szerkesztője. A Désen alakult Monographiai Bizottság, a Szolnok–Doboka Megyei Irodalmi, Történelmi és Etnographiai Társulat és az EIT tagja. A dési Szolnok-Doboka c. hetilap, a kolozsvári Magyar Polgár, a budapesti Magyar Nyelvőr és a szülőföldjén megjelenő Aranyosvidék munkatársa.

Történetírói munkásságának első termékei közül kiemeljük az 1437-es bábolnai parasztfelkelésről szóló dolgozatát (Pórlázadás megyénkben Zsigmond király alatt. Szolnok-Doboka 1884/1). Helytörténeti kutatásokat folytatva korán eljutott monografikus feldolgozásokig. Önálló kötetek formájában írta meg a megye két népes településének, Szamosújvárnak és Széknek a történetét. Nagyobb méretű alkotása a Belső-Szolnok és Doboka megye története 1848–1849 (Dés 1890). Nevelői elkötelezettségének bizonyítéka a Szolnok-Doboka vármegye nevelés- és oktatásügyének története (Dés 1896) c. terjedelmes munkája, mely 317 helység 247 iskolájának történetét tekinti át. Réthy Lászlóval, Tagányi Károllyal és Pokoly Józseffel közösen készítette el a Szolnok-Doboka vármegye monographiája (Dés 1901–05) hét kötetét; a II. kötettől kezdve ő a szövegíró, 406 település történetét adva. Anyagbőségben, forráskezelésének megbízhatóságában ez a monográfia máig is a "hasonló jellegű művek között a legjelentősebb, legtiszteletreméltóbb történetírói teljesítmény" (Szabó T. Attila).

Élete három utolsó évtizedében mint a Magyar Nép munkatársa főleg tudománynépszerűsítő cikkeket írt és néprajzi kutatásokkal foglalkozott. Kéziratban maradt munkái közül említésre méltó a Szolnok-Doboka megyében élt írók élete és munkássága, valamint a Dési anekdoták és Dés környéki babonák és hiedelmek c. gyűjtemény.

Írói álnevei: Turul, Várfalvi, Siculus.

Kelemen Lajos: Emlékbeszéd K. J. sírjánál. Az EME Désen 1942. okt. 18–20-án tartott XVII. vándorgyűlésének emlékkönyve. Kv. 1943. – Szolnok-Doboka magyarsága. Szerk. Szabó T. Attila. Dés–Kv. 1944. – Enciclopedia istoriografiei româneşti. Szerk. Ştefan Ştefănescu. 1978. 188. – Kiss Ferenc: K. J. Közli Művelődéstörténeti tanulmányok 1980. 250–60.


Kádár László – *kémiai szakirodalom


Kádár Zsombor (Barót, 1923. júl. 31.) – erdészeti szak- és szótáríró. Középiskoláit Segesvárt a román nyelvű líceumban kezdte és a Kolozsvári Piarista Gimnáziumban végezte (1942). Erdőmérnöki oklevelét a soproni Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte (1947). Szaktanár, majd 1955 óta Marosvásárhelyen tervezőmérnök, ill. állami munkavédelmi felügyelő.

Első könyvét 1954-ben a Mezőgazdasági és Erdészeti Kiadó adta ki Bukarestben. Tevékeny részt vállalt a romániai magyar erdészeti és munkavédelmi irodalom megteremtésében. Tanulmányai elsősorban az erdészeti szállítás köréből a Revista Pădurilor hasábjain és az Institutul de Documentare Tehnică különkiadványaiban jelentek meg. A 60-as években számos erdészeti, faipari és munkavédelmi népszerűsítő cikkét közölte a marosvásárhelyi Vörös Zászló. Megszervezte és irányította a kétkötetes Erdészeti zsebkönyv (1958, 1959) összeállítását és kiadását, melynek hét fejezetét maga írta. A Dicţionar forestier poliglot munkatársa (1965). Székelyföldi erdészet- és faipartörténeti kutatásokkal foglalkozik.

Munkái: Erdőbecslés (1954); Erdőművelés (Jaszenovics Lászlóval, 1955); Erdővédelem (1956); Erdei és mezei utak (1961); Munkavédelem (Deák Istvánnal, 1972); Román–magyar erdészeti és faipari szótár (1973); Ergonómiai ismeretek (Deák Istvánnal, 1976); Magyar–román erdészeti, vadászati és faipari szótár (1979).

Kálmán László: Hasznos erdészeti szakkönyv. Korunk 1959/3. – Bartha János: K. Zs.: Román–magyar erdészeti és faipari szótár. Művelődés 1975/1; uő: Faipari dolgozók, vadászok szótára. Új Élet 1979/15. – Szőcs István: Munkatudomány. Előre 1976. márc. 17. – Barbu Vasile: Ember, gép, munkahely. A Hét 1976/35. – Zsigmond József: Műszaki könyvújdonságok. Munkásélet 1979. okt. 12.; uő: Erdészeti szakkönyv több funkcióval. A Hét 1979/45.


Kahána Ernő (Gyergyóbékás, 1890. dec. 2. – 1982. ápr. 28. Bukarest) – orvosi és lélektani író, publicista. ~ Mózes bátyja. A Kolozsvári Unitárius Gimnáziumban érettségizett (1907), orvosi oklevelét Bécsben szerezte (1914). A kolozsvári egyetem Ideg- és Elmegyógyászati Klinikáján helyettes tanársegéd (1914–17), Ditróban községi orvos (1918–22), itt és Csíkszeredában magánorvos (1923–24), Brassóban folytat belgyógyászati és pszichiátriai magángyakorlatot (1925–40), majd Bukarestben telepszik le, ahol kardiológiai rendelőt nyit. A háború után a belügyminisztérium keretében teljesít orvosi szolgálatot (1945–54), az Elias Kórház belgyógyász főorvosa (1954–72). Itt bevezette a funkcionális teszteket, új orvoskádereket képzett ki s nyugdíjazása után még egy évtizedig vezette vérkeringési próbáit.

Már diákkorában a *Remény egyik szerkesztője. Nyomtatásban első írása a Keleti Újságban jelent meg. Ismeretterjesztő orvosi cikkeit közli a Brassói Lapok, a Korunkban a modern pszichológia és a szocializmus viszonyát tárja fel, szembeállítva Freud tanával az adlerizmust (1930/10), A Jövő Társadalma és az Ilie Cristea szerkesztette Spre Stînga munkatársa. Brassóban, Marosvásárhelyen és Nagyváradon tart orvosi, individuálpszichológiai, proletárpedagógiai előadásokat. Budapesten az Individuálpszichológiai Munkaközösség meghívására adja elő tételeit társadalomtudomány és lélektan korszerű összefüggéseiről. Nézeteit brosúrákban is kifejtette, ezek hozzájárultak a munkásság és értelmiség szélesebb köreinek ön-tudatosításához, de pert is zúdítottak a szerző nyakába.

Harcát a freudizmus ellen az új Korunkban is folytatta (1966/5). Az Előre munkatársaként a 60-as és 70-es években orvosi rovatot szerkesztett s népszerű orvosi kézikönyvet írt.

Munkái: A freudizmus után. Bevezetés Adler Alfred individuál-pszichológiájába (Brassó 1924); A szociáldemokrácia és a dialektika (Nv. 1932); Socialdemocraţia în lumina materialismului dialectic (Kv. 1933); Democraţia (1945); Problema naţională (1945); Az orvosé a szó (Az Előre Kiskönyvtára 1972).

Írói álnevei: Kovács Ernő, M. Căligăru.

Szász János: Búcsú és vallomás. Előre 1982. máj. 9.


Kahána Mózes (Gyergyóbékás, 1897. nov. 26. – 1974. ápr. 11. Budapest) – író, költő, szerkesztő, műfordító. ~ Ernő öccse. Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön kezdte s a marosvásárhelyi Felső Kereskedelmi Iskolában érettségizett (1915). Fiatalon részt vett a Magyar Tanácsköztársaság fegyveres harcaiban, majd Bécsbe emigrált, s ott Komját Aladárral együtt megalapította az Egység c. folyóiratot. 1922-ben Marosvásárhelyen telepedett le, faipari tisztviselő, bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, s Jász Dezső ösztönzésére az Előre c. munkásmozgalmi lap szerkesztésébe is. A lap betiltása után Bukarestbe költözik, s ott 1923-tól a *Munkás szerkesztője; a lapban politikai cikkekkel, beszámolókkal is szerepel. 1926-ban letartóztatták és munkásmozgalmi tevékenysége miatt hétévi börtönre ítélik. Doftánán raboskodik; egy brassói kihallgatása alkalmával szökni próbál, menekülés közben rálőnek, s lábát amputálni kell. 1929-ben a Forradalmi Írók Nemzetközi Szövetsége közbenjárására szabadon engedik. Berlinben, Párizsban és Moszkvában él; 1937-ben hazatér Romániába, s politikai cikkekkel, recenziókkal, irodalmi munkákkal kapcsolódik be a Korunkba. 1940-ben újra visszatér a Szovjetunióba, Kisinyovban részt vesz az ottani moldvai-román irodalmi élet kialakításában. 1956-tól Moszkvában dolgozik, itt készíti el 35 000 szót tartalmazó orosz–magyar szótárát (1959). Életének utolsó évtizedében Budapesten él, sajtó alá rendezi korábbi munkáit, s megírja a 20-as évek romániai munkásmozgalmát is felidéző, dokumentumértékű önéletrajzi regényeit.

Első verseit a marosvásárhelyi Tükör és Kassák Lajos 1916-ban indított Ma c. irodalmi és művészeti lapja közölte. Korai írásait az avantgardizmus stílusjegyei jellemezték, ez az irodalmi iskola hatással volt későbbi proletár valóságirodalmára is. A forradalmi mozgalom cselekvő részeseként belülről közelítette meg a dolgozók osztályharcos életét, s ugyanilyen közvetlen realizmussal nyitott rá írásaiban a szovjet élet mindennapjaira is, nyomon követve a társadalmi változásokat. Romániai tartózkodásának s egyben szülőföldje, a Székelyföld bensőséges ismeretének dokumentuma a Hat nap és a hetedik c. regény, melyet (Köves Miklós írói névvel) a fiatal realista írók Erdélyi Enciklopédia c. kiadói vállalkozása adott ki Kolozsvárt (1940). "Problémanyitogató munka ez is: a földkérdés körül zajló székely népélet és népszenvedély realista regénye" – e szavakkal ajánlják az olvasó figyelmébe idős társuk munkáját a fiatalok egy röpiratukban, mely a "komoly problémák irodalma" jelszavát hirdeti. Munkái jelentős részében a romániai kommunisták illegális harcát, hőseit örökíti meg a lángoló lírától a szociográfiai pontosságig menő széles íven, s maga sem tagadja Tarackos c. – a doftánai fogházban írt s a magyar, román, zsidó és ukrán fűrészgyári munkásokról szóló – proletárregényének előszavában, hogy írása "szubjektív írásmű, a politikai lírának prózai formája".

Irodalmi kötetei: Universum (verseskötet, Bp. 1918); Én, Te, Ő (verseskötet, Bécs 1921); Túl a politikán (versek, Bécs 1921); A mozgalom (1923); Taktika (regény, Moszkva 1932); A Kárpátok alatt (elbeszélések, Moszkva 1932); Hat nap és a hetedik (regény, Kv. 1940; 2. kiadás Bukarestben 1955; románul Remus Luca fordításában Şase zile şi a şaptea, 1972); Biharvári taktika (Bp. 1965); Legyen másként – Szabadság, szerelem – Nyugtalan esztendő (moldáviai regénytrilógia, Bp. 1967, 1968, 1977); Földön, föld alatt (regény, elbeszélés, Bp. 1967); Íratlan könyvek könyve – A boldog élet könyve – Sóvárgások könyve (önéletrajzi regényciklus, Bp. 1969, 1972, 1973); Tarackos (regény-krónika, Bp. 1971); Vízesés (13 moldáviai román író elbeszéléseinek antológiája, műfordítás, Bp. 1971); Szélhordta magyarok (novellák, Bp. 1971); Két nő egy képen (válogatott elbeszélések, Bp. 1974); Nagy időnek kis embere (publicisztikai írások, visszaemlékezések Szántó Kovács Gábor válogatásában, Bp. 1977); Tarackos. Hat nap és a hetedik (regények, elbeszélések. Válogatta és bevezeti Mózes Huba, 1978).

Írói álnevei: Gyergyai Zoltán, Joel Béla, Térítő Pál, Köves Miklós, Teo Zare.

Nagy István: K. M.: Hat nap és a hetedik. Korunk 1940/7–8. – Csehi Gyula: Levélváltás a romániai magyar szocialista irodalom kezdeteiről. A Hét 1973/6; uő: Egy életmű lezárult. A Hét 1974/18. – Jordáky Lajos: K. M. 1897–1974. Igaz Szó 1974/6. – Robotos Imre: K. M. – a forradalom költője. Igaz Szó 1977/12. – Zimánné Lengyel Vera: K. M. Bibliográfia. Bp. 1977. – Kovács János: És a történet kezdete?! A Hét 1978/31. – Botka Ferenc: Börtönszociológia a húszas évekből. Közli Jelszótól a világképig. Bp. 1982. 224–27.


Kain József – *kémiai szakirodalom


Kájoni János emlékezete – A katolikus hitre tért kiskájoni román jobbágyősöktől származó neves csíksomlyói orgonaművész, dallamgyűjtő, botanikus, nyomdász és könyvkiadó, Kájoni János Ferenc-rendi szerzetes (bizonytalan adatok szerint 1629–1687) sokoldalú tudományos és művészeti munkásságával, példaadó felekezeti türelmességével, gyakorlatiasságával (a tatárdúlás után újjáépítette a csíksomlyói iskolát, orgonát készített, nyomdát szerelt fel) jelképes személyiséggé vált Erdélyben. Cantionale Catholicum c. énekeskönyve ugyan 1676-tól, a csíksomlyói első megjelenésétől kezdve az 1921–24-es Gyergyószentmiklóson és Gyulafehérváron megjelent Baka János-féle háromrészes összeállításig több kiadást ért meg, de egyénisége humanista vonásainak, polihisztorságának teljes felismerésére és értékelésére mind magyar, mind román részről csak több mint két évszázad elteltével került sor.

A fordulatot a muzsikus szerzetes kézírásos dalgyűjteményének, a másolóról elnevezett Kájoni-kódexnek tudományos feldolgozása váltotta ki. Seprődi János, a Kolozsvári Református Kollégium tanára, 1909-ben a budapesti Irodalomtörténeti Közlemények hasábjain folytatásosan közölte A Kájoni-codex irodalom- és zenetörténeti adalékai c. tanulmányát, s ebben megfejtette a kódex tabulatúrás hangjegyírását, közzétéve az anyagból 25 zeneművet (újraközölve Válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. 1974). A kódex jellegzetessége, hogy egyházi művek mellett világi énekeket is megörökített (A nyúl éneke; Lupul vajdáné éneke; Tegnap groff halála), erdélyi táncdalokat (Pajkos; Lapockás; Román kettős; Mikes Kelemen, Apor István, Apor Lázár tánca), két cigány éneket is közöl, valamint a korabeli nyugat-európai világi szerzők műveit s számos német és olasz táncot.

Seprődi nyomán fellendült a Kájoni-kutatás. Boros Fortunát az Erdélyi Irodalmi Szemlében (1924) a kódex első íróit mutatta be, Kájoni munkásságát csíki énekeskönyvek alapján a Székely Nemzeti Múzeum emlékkönyvében (1929) Domokos Pál Péter értékelte, s ugyancsak ő jelentette meg a Cantionale egészét, általa gyűjtött új dallamokkal gazdagítva (1979). ~ egybehangzó zene- és művelődéstörténeti munkásságot eredményezett román és magyar szakértők között. A román nyelvű feldolgozások közül kiemelkedik George Simonis Craiovában megjelent tanulmánya (1936), Sigismund Toduţă Indemnul lui Ioan Caioni (Tribuna 1958/6) és Romeo Ghircoiaşiu Codex Caioni (Steaua 1958/8) c. zenetörténeti megemlékezése, Marţian Negrea Craiován kiadott értekezése, mely a kódex zenei anyagára vonatkozó ismereteinket néhány új művel gazdagítja s először utal a román anyag bővebb voltára (1940), valamint Vasile Mocanu Ioan Căian c. kötete (1973). Két zenetörténész, Lakatos István és Gheorghe Merişescu, közösen emlékezett meg Kájoniról magyarul és románul is megjelent Román–magyar zenei kapcsolatok a múltban c. munkájában (Kv. 1957).

A Kájoni-filológiát bővítette László Ferenc (Hargita Kalendárium 1976), Miklóssy V. Vilmos és Zepeczáner Jenő (Hargita Kalendárium 1978), továbbá Benkő András a kódex táncanyaga néhány stílusvonásának nyomon követésével (Lucrări de Muzicologie 1979).

A régi zene mai felújításai során különleges figyelem fordult Kájoni lejegyzett táncai és dalai felé. A zenetörténet mintegy tucatnyi feldolgozásáról tud már. Ezek sorát Siklós Albert indította el hegedű–zongora szvitjével (1925) és zenekari rapszódiájával (1929). Farkas Ferenc lépett nyomába fúvóskvintettre (1953) s ugyancsak hegedűre és zongorára alkalmazott modernebb sorozatával (1958). Ez a zeneirodalom tovább gazdagodott egyrészt újszerűbb értelmezésű, másrészt a régi zene légkörét egykorú hangszerek színével üdítően felfrissítő átírásokkal. Így látott napvilágot és hangzott el Eisikovits Mihály zongorára komponált Régi erdélyi táncok c. sorozata (1960), Bács Lajos fúvós (1968) és Doru Popovici vonószenekari ciklusa (1970). A Fancsali János vezette Consort-együttes 1973 óta szólaltatja meg a Kájoni-kódex vokális és hangszeres darabjait. Ifjabb Kostyák Imre a vonósnégyes hangszínkészletét választotta alapul táncszvitjében (1974), Szabó Csabának a Missa Siculorum Kyrie-témájára írott Passacagliája 1975-ben hangzott el először a Marosvásárhelyi Rádióban. Szegő Péter a kolozsvári Musica Antiqua-együttes sajátos, a csőrfuvola család nyújtotta lehetőségeihez alkalmazta Kájoni-feldolgozásait (1979). Vegyeskarra legutóbb Isac Rîpă írta át a kódex három darabját (1980).

A Kájoni-megemlékezéseknek nem kevésbé jelentős része vonatkozik nyomdatörténeti szerepére. A csíksomlyói nyomda jelentőségét Pap Ferenc dolgozta fel (1972), kifejtve, hogy Kájoni "felismerte a betű, az írás-olvasás jelentőségét, erre vall Régi mód szerént való Székely ABC című, 1673-ból keltezett kézirata, s ezt jelzi mindenekelőtt az 1676-ban felavatott csíksomlyói nyomda, amely nemcsak létrehozásában, de könyvsajtójával is Kájoni műveltségteremtő akaratának és sokoldalú elméleti-gyakorlati szellemének közvetlen terméke. A hasonló intézményeket teljességgel nélkülöző Székelyföldön ő teremti meg – ha mégoly szűk keretek között is – a műveltség terjesztésének akkor legfontosabb alapját." A ma Kolozsvárt az Erdélyi Történelmi Múzeumban őrzött Kájoni-sajtón két évszázadon át tankönyveket és énekeskönyveket nyomtak, ezen készült 1849-ben a Hadilap c. forradalmi folyóirat 9 száma. A nyomda felállításának 300. évfordulója alkalmából 1976-ban Csíkszeredában emlékünnepség zajlott le, s bibliofil formában kétnyelvű miniatűr könyvet adtak ki 300 de ani de activitate tipografică în oraşul Miercurea-Ciuc – 300 éves a csíkszeredai nyomdaipar címmel.

Művelődés- és tudománytörténeti szempontból jelentős a botanikus Kájoni herbáriuma is; ez a Melius-féle kolozsvári Herbárium (1578) és ennek Beythe-féle átdolgozása (1595) nyomán készült s Hasznos orvoskönyv az fáknak és füveknek erejekből címmel az 1656-beli eredetinek egy későbbi másolatában maradt ránk. Az átvett növénycikkeket Kájoni betoldásokkal egészítette ki, nemegyszer anekdotaszerű eseményt vagy éppen saját magáról szóló személyi adatokat közölve.

Kájoni János mellképével Dóczy András emlékplakettet készített a román–magyar és magyar–román műfordítók szárhegyi Kriterion-tábora alkalmából 1980-ban; Kájoni-arc szerepel Cseh Gusztáv ugyanabban az évben a Korunk Galériában bemutatott művelődéstörténeti rézkarc-sorozatában is.

(B. A.)

Szabolcsi Bence: A XVII. század magyar világi dallamai. Bp. 1950.– Romeo Ghircoiaşiu: Contribuţii la istoria muzicii româneşti I. 1963. 202–07. – Pap Ferenc: Kájoni János és a csíksomlyói nyomda művelődéstörténeti jelentősége. Korunk 1972/3. – Benkő András–Almási István gondozásában: Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. 1974. 187–252. – Miklóssy V. Vilmos: Kájoni János Herbariuma. A Hét 1977/37; uő: Hol lappang a Kájoni-hagyaték? A Hét 1979/36. – Spielmann József–Spielmann Mihály: Nézzünk szét még egyszer a Kájoni-Herbárium forrásvidékén. A Hét 1977/48. – Szabó Attila: Melius Péter és a kolozsvári Herbárium. Bevezető tanulmány a Melius-féle Herbárium 1978-as kiadásában. 85–89. – Benkő András: Kájoni János, a humanista muzsikus. Korunk 1981/11.


Kajtsa Ferenc (Csíkkozmás, 1904. nov. 14. – 1980. jan. 16. Tusnádfürdő) – költő. A csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnáziumban érettségizett (1924), néhány évig hivatalnok, majd Gyulafehérváron teológiát végzett (1934). Párizsban folytatta tanulmányait (1936–37). Kolozsvárt káplán, Aranyosgyéresen, Alsócsernátonban, Marosvásárhelyen, Marosújváron, végül Tusnádfürdőn plébános. A Csíki Lapok munkatársa.

Verseskötetei: Gyopár a Hargitáról (Kv. 1927); A Hargita dalai (Kv. 1928).


Kakas, A – *szatirikus irodalom


Kakassy Endre (Marosludas, 1903. máj. 15. – 1963. okt. 18. Kolozsvár) – közíró, szerkesztő, író, fordító. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban érettségizett (1923), majd a Bukaresti Egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. 1926 októberétől a Keleti Újság bukaresti tudósítója, ill. szerkesztője; lapjában publicisztikai írások mellett verset, szépprózát is közöl. 1931-ben a Magyar Kurír c. bukaresti hetilap főszerkesztője, majd felelős szerkesztője. A gazdasági válság idején állás nélkül maradva egy ideig cégfestőként tartja fenn magát. A 30-as évek közepén Brassóba költözik. 1934-től munkatársa, 1938-tól felelős szerkesztője a Brassói Lapoknak. 1942-ben a temesvári Déli Hírlap főszerkesztő-helyettese, majd koholt vádak alapján börtönbe került. Szabadlábra helyezve a 40-es évek második felében Kolozsvárt az Igaz Szó, Utunk, Korunk munkatársa.

1935-ben a Brassói Lapok és a Népújság Ajándék regénytár c. sorozatában jelent meg Európa patkányai c. kalandregénye, Lőrinczi Lászlóval közösen írt A tyúk nem hibás! c. baromfitenyésztési tanácsadó füzetét az ÁGISZ *Hasznos Könyvtár c. sorozatában adta közre 1936-ban. Ugyanabban az évben az ESZC és a Kolozsvári Magyar Színház közös drámapályázatán a bírálóbizottság előadásra érdemesnek minősítette A vörös kör c. színpadi alkotását.

Szerkesztésében jutott el az olvasókhoz az Erdélyi mesevilág c. gyermekkönyv (Arad 1943; 2. kiadás: Mv. 1947). Viharos kézfogó c. egyfelvonásos népi játéka 1959-ben magyarul és románul, 1961-ben Temesvárt szerb fordításban is megjelent.

A román–magyar közös irodalmi múlt kutatója, a román–magyar kapcsolatok ápolásának cselekvő részese. Az 50-es évek folyamán közölt cikkeivel és tanulmányaival, klasszikus és kortárs szerzők köteteinek gondozásával, valamint fordításaival a román irodalom magyar nyelvű népszerűsítésének kötelezte el magát. Fordításában látott napvilágot Leonid Petrescu Egy ebéd kalandjai c. tudománynépszerűsítő munkája (1955) és V. Em. Galan Szomszédok c. kötete (1956); majd Kacsó Sándorral együtt ültette át Ion Călugăru Egy mihaszna gyermekkora c. regényét (1958; 2. kiadás 1964), Majtényi Erikkel Al. Vlahuţă válogatott írásait (Hideg tűzhely mellett. Mv. 1959). Számos irodalomtörténeti megemlékezést, esszét írt román írókról, s igazi műfajára az irodalompublicisztikai és filológiai erényeket ötvöző írói monográfiákban talált rá. A fiatal Eminescu c. könyve (1959) után jelent meg Eminescu élete és költészete c. nagy monográfiája (1962), amelyet az Írószövetség 1963-ban irodalomtörténeti és kritikai díjával jutalmazott, majd pedig a Mihail Sadoveanu (Egy nagy élet és egy nagy életmű története, 1964) c. posztumusz műve.

A kard c. történelmi színjátékát, amely iskolája, az enyedi kollégium 1704-i felégetését, Pápai Páriz Ferenc rektorságának idejét idézte fel, a kollégium fennállásának 350. évfordulója alkalmából Nagy Géza bevezetőjével a Művelődés (1972/10) közölte.

Írói álneve: Régeni András.

(M. H.)

Nagy Pál: K. E.: A fiatal Eminescu. Igaz Szó 1959/11. – Jancsó Elemér: Széljegyzetek – egy úttörő munkához. Az Eminescu-monográfiáról. Utunk 1962/36; uő: K. E.: Mihail Sadoveanu. Igaz Szó 1965/1. – Kacsó Sándor: Egy monográfia előzményeiről. Utunk 1964/24; újraközölve Írók–írások. 1964. 128–34. – Dávid Gyula: Sadoveanu-kutatások elé. Korunk 1965/11; újraközölve Találkozások. 1976. 207–12. Egy be nem fejezett monográfia. – Mózes Huba: A népköltészet édes gyermeke. Utunk 1965/9. – Vita Zsigmond: Egy könyvsorozat terve. Utunk 1981/32.

ÁVDolg: Szabó-Máthé Barna: K. E. két világháború közötti publicisztikája. 1967.


Kalabér László (Kézdimartonfalva, 1937. febr. 13.) – madártani szakíró. Brassóban a Magyar Vegyes Líceumban érettségizett (1954), a marosvásárhelyi OGYI-n segédgyógyszerészi oklevelet szerzett (1957). Szászrégenben a kórházi gyógyszertár alkalmazottja.

Ornitológiai munkásságát 1965-ben kezdte. Külföldi tanulmányi és gyűjtő kirándulásainak sorát 1969-ben egy dél-magyarországi tojásgyűjtő út nyitotta meg, majd szinte egész Európát bejárta, és számos jelentős szakemberrel alakított ki eredményes szakmai kapcsolatot. 1971 óta számos hazai, 1972-től több nemzetközi madártani kongresszuson vett részt. 1979-től az UNESCO égisze alatt működő Nemzetközi Madárvédelmi Tanács ragadozó madarakkal foglalkozó eurázsiai munkaközösségének végrehajtó bizottsági tagja.

Szakközleményei 1970-től a Vînătorul şi Pescarul Sportiv, a bákói Studii şi Comunicări, az Ocrotirea Naturii, a nagyváradi Nymphaea, a sepsiszentgyörgyi Aluta, a brüsszeli Le Gerfaut, a lille-i Le Heron és a budapesti Állattani Közlemények, az Acta Hargitensia, valamint múzeumi évkönyvek és tudományos ülésszakok alkalmából megjelenő kiadványok hasábjain látnak napvilágot román, magyar, francia és angol nyelven. A ragadozó madarak ökológiai szerepével, a madarak posztembrionális fejlődésével, tojáskutatással (oológia) és a madártan környezetvédelmi vonatkozásaival, így a mezőgazdasági vegyszereknek a tojáshéjban való felhalmozódásával foglalkozik.

Kezdeményezésére alakult meg a Romániai Biológusok Társaságának szászrégeni fiókja; az itt rendezett országos szimpozionok anyaga két kötetben (Studii şi comunicări, Szászrégen, I. 1979–1980, II. 1982) szerkesztésében jelent meg. Megjelenés előtt áll a romániai zoológusok tudományos munkásságának monografikus feldolgozása az ő és a Gh. Vasiliu társszerkesztő gondozásában.

Helwig Schumann: 5000 Eier von 166 Vogelarten. Neuer Weg 1981. máj. 20. – Makkai János: Apropó, Darwin – avagy előzetes egy szimpozionhoz. Vörös Zászló 1982. márc. 14. – Ioan Husar: Alternativa supravieţuirii: găsirea în cadrul biosferei a proporţiei dintre agricultură, industrie şi urbanizare. Interjú K. L.-val. Steaua Roşie 1983. ápr. 3.


Kaláka – 1. Betéti társaság Kolozsvárt, melyet Kós Károly, Nyírő József, Paál Árpád, Szentimrei Jenő és Zágoni István hozott létre 1921-ben a kalotaszegi magyar tömegek politikai fóruma, az Erdélyi Néppárt önálló sajtóorgánumának támogatására. A ~ 1921. nov. 13-án indította meg a *Vasárnap c. néplapot, melyet felelős szerkesztőként Kós Károly jegyzett, 1922. jún. 15-től pedig Szentimrei Jenő szerkesztett. A ~ kiadásában több könyv is megjelent, köztük Sipos Domokos Istenem, hol vagy? és Szombati-Szabó István Lavinák éneke c. kötete. A betéti társaságról kapta nevét a Benedek Elek köré tömörült *kalákások írói mozgalma. A ~ és lapja konzervatív oldalról támadásoknak volt kitéve, az Erdélyi Néppárt pedig kompromisszumos megoldással 1922. dec. 28-án az újonnan alakuló OMP része lett. Ezt követően alakult meg két más kolozsvári kiadóvállalattal egyesülve 1923. máj. 1-jén a *Haladás Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság, amelyben sikerült a ~ kibővítését és folytonosságát egy újabb évre biztosítani.

Szabó Zsolt: Előszó. BLev I. 1979. 8–10.

2. A Román Televízió magyar műsorának honismereti és népművészeti vetélkedő műsorsorozata (1977–80). Keretében szaklíceumi diákokból és egyetemi hallgatókból toborzott önkéntes munkaközösségek szülőföldjük szellemi és tárgyi néprajzának hagyományait kutatták fel és mutatták be a TV közönségének. Szervezői – Csáky Zoltán műsorvezető szerkesztő, Simonffy Katalin zenei szerkesztő, Ion Moisescu és Dan Grigore Popa rendező – e műsor célját abban jelölték meg, hogy a hagyományok ma is élő értékeit be kell építeni a fiatalok mindennapi életébe.

A sorozat 1977. nov. 21-én kezdődött Kolozsvárt, folytatódott 1978-ban marosvásárhelyi, besztercei, csíkszeredai és tordai felvétellel, 1979-ben újra Kolozsvárt Kalotaszegi kaláka és Zilahon Szerelem és halál a szilágysági népművészetben, majd 1980-ban Székelyudvarhelyen A téli napforduló szokásai címmel; az utolsó felvételek Rugonfalván készültek az ottani múzeumház avatásakor, az addigi Kaláka-rendezvények résztvevőivel. A vetélkedőn 22 magyar tanítási nyelvű líceum növendékei szerepeltek (a második kolozsvári felvételen a *Visszhang főiskolás diákrádió köré tömörült egyetemi hallgatók is), s jelen voltak a szakértők, köztük Almási István, Bandi Dezső, Gazda Klára, Gazda József, Kallós Zoltán, Katona Ádám, Kelemen Ferenc, Kovács Ildikó, Könczei Ádám, Lőrincz Lajos, Molnár István, Salamon Anikó, Seres András, Szentimrei Judit, Vasas Samu, Vermesy Péter, valamint Bágyoni Szabó István, Beke György, Farkas Árpád, Forró László, Magyari Lajos, Vásárhelyi Géza írók, költők is. A rendezvényeken rendszeresen felléptek a kolozsvári, csíkszeredai, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi táncházak zenekarai és népdalénekesei, s népszerűvé váltak a széki négyes, a dombói, kalotaszegi és mezőségi táncrend, a gyimesi kettős jártató és sirülő, a tatrangi borica, valamint a vicei, nagysajói, vajdaszentiványi táncok.

A ~ mint látványossági forma elsődlegesen egy-egy tájegység táncrendjének és népdalainak megtanulására, továbbá népszokások bemutatására, a díszítő funkcióval felruházható tárgyakra, öltöztető elemekre összpontosított. Minden vetélkedő a népszerűvé vált Kaláka-hívogató – "A dombói nagyhegy alatt..." – dallamára egy díszlettáncház gerendái közt zajlott le, lehetőséget adva résztvevőknek és nézőknek az etnikai tudat élményszerű elmélyítésére. A ~ tömegkommunikációs teret, csatornát biztosított a 70-es évek végén kibontakozó *táncház mozgalomnak. A felvételek sok száz főnyi közönség előtt történtek; a székelyudvarhelyi Sportcsarnokot felavató 1980. márc. 10-i ~ például 2500 néző jelenlétében zajlott le.

Péter Sándor: Kalákások. Megyei Tükör 1977. nov. 25. – Sebestyén Mihály: Tulipán a farmeron. Utunk 1978/19. – Szabó Zsolt: Értékmentés. Igazság 1978. ápr. 21. – Ekés László: Csángó hímzés farmernadrággal. Brassói Lapok 1978. jún. 3. – Magyari Lajos: A közügyiség dicsérete. Megyei Tükör 1978. nov. 3. – Szekernyés János: Szépségek forrása. A TV kalotaszegi Kalákájáról. A Hét 1979/14. – Kelemen Ferenc: Levél Csáky Zoltánnak és Simonffy Katalinnak Kaláka-közérzetről. Utunk 1979/14. – Táncház, Kaláka és mi. Összeállította a Babeş–Bolyai Egyetem bölcsészeti karának sajtószemináriuma, Cs. Gyímesi Éva bevezetésével. Művelődés 1979/8. – Hová megy a táncház/Kaláka? Kostyák Alpár, Zattler László, Keszthelyi András, Bíró Zoltán válaszai. Korunk 1980/10.


kalákások – a 20-as években Benedek Elek körül csoportosult népi-demokratikus írók tömörülése. "A kalákások mozgalmának élén Benedek Elek amolyan második Kazinczy-szerepet vállalt: bábáskodik a romániai magyar irodalom bölcsőjénél, távszervező, tanácsadó, aktív résztvevője az irodalmi életnek. Tőle várnak biztatást a fiatalok, amikor sorra bemutatkoznak írásaikkal..." – közli Szabó Zsolt. A csoport nevét a Kolozsvárt alakult *Kaláka betéti társaságról kapta, melynek lapjában, a Vasárnapban, a kalákások felvonultak. A népi csoport teljesítménye volt az az 1928 tavaszán megindított turnésorozat, melynek keretében Benedek Elek és "fiai" (Szentimrei Jenő, Nyírő József, Tamási Áron, Bartalis János, György Dénes, Kacsó Sándor, a balladaénekes Szentimreiné Ferenczy Zsizsi, ifjabb Delly Szabó Géza) – a "trupp" – fiatalon elhalt írótársuk, Sipos Domokos családja számára igyekeztek megélhetési alapot biztosítani. "Kalákába mentünk, hogy segítsünk..." – emlékezik az Erdély falvaiban és városaiban megtartott 45 előadásra a versmondó György Dénes. Annak ellenére, hogy egy-egy "úri csoport" ellenrendezvényeivel keresztezte vállalkozásukat, a kalákásoknak sikerült özvegy Sipos Domokosné és kisfia számára 50 000 lejt összegyűjteniük, és segélyben tudták részesíteni a *Keleti Újság irányváltoztatása s az *Újság megszűnése folytán radikális magatartásuk miatt állás nélkül maradt írókat is.

Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 100. – György Dénes: Benedek Elek "turnéi". Korunk 1971/5. – Lengyel Dénes: Az erdélyi irodalmi élet szervezője. Fejezet szerző Benedek Elek c. munkájában. Bp. 1974. 200–09. – Szabó Zsolt: Előszó. BLev I. 1979. 9–10.


Kalapáti Jolán – *tankönyvirodalom


Kalauz – politikai hetilap 1922–23-ban Marosvásárhelyen. Szerkesztője, kiadója és az I. évfolyam összesen 21 számának jóformán egyetlen cikkírója: Osvát Kálmán. Rajta kívül akkor még csak Molter Károly (m. k. szignóval) publikál ebben a nagy újságformátumú, de egyetlen oldalon nyomtatott, színvonalas, radikális hangú lapban. Osvát bevallott célja: a változott történelmi és társadalmi helyzettel szembesíteni, megismertetni, az új feladatokra mozgósítani az erdélyi magyarságot. Itt kezdi meg például Osvát Nagy-Románia fölfedezése c. riportsorozatát.

A II. évfolyam 1923 januárjában indul, folyóirat-formátumban, de mindössze három szám lát nyomdafestéket. Ekkor hangsúlyozottabban irodalmi jellegűvé válik, munkatársi gárdája kiszélesül. Verset, prózát, esszét publikál benne többek közt Antalffy Endre, Berde Mária, Dékáni Kálmán, Imre Sándor, Kádár Imre, Ligeti Ernő, Molter Károly, Nagy Emma, Olosz Lajos, Silbermann Jenő, Tompa László; a lap közli Erdélyi József, Lányi Sarolta írásait.

Marosi Ildikó: A Kalauz. Utunk 1983/36.


Kaleidoszkóp – 1. A Ceres Könyvkiadó közhasznú sorozata, 1969-ben indult, és 1983-ig összesen 36 kisformátumú kötete jelent meg. Tárgykörei: receptkönyvek, ésszerű táplálkozás (17 mű), kötés, varrás, öltözködés (5 mű), kozmetika (4 mű), lakberendezés, vendégfogadás (3 mű), nevelés, illem (3 mű), gyógynövényismeret (1 mű), barkácsolás (1 mű), rejtvénykönyv (1 mű), kutyanevelés (1 mű).

A sorozat első kötetei kizárólag a kiadó román nyelvű ikersorozatában megjelent kötetek fordításai voltak, de 1972-től már sikerült romániai magyar szerzőket is felsorakoztatni a sorozat köré. Így jelent meg Szilágyi Katalin Mit főzzünk a betegnek? (1972), Keszy-Harmath Erzsébet A befőzés ABC-je, Márton Len Ilona A gyermek célszerű öltözete, Székely György Halak a tálban, Székely György–Suciu Viorel Házi disznóvágás és húsfeldolgozás, Wolf Sándor Mit együnk a kiránduláson (1973), Bogdán Imre Kutyakaleidoszkóp, Derzsi-Kozma Elza Kérdések és feleletek szülőknek, Keresztes Zoltán Törd a fejed!, Szalay Olga Mit főzzünk baromfihúsból (1975), Erős Blanka Lányoknak lányokról, Róna Éva Hogyan viselkedjünk?, Turós László Szép lakás – kellemes otthon (1976), Lokodi András Csináld magad! (1979), László Edit Kozmetika, szépség, egészség (1981), Fekete Tibor Táplálkozásról, diétáról mindenkinek (1983) c. kötete.

A sorozat rövid idő alatt népszerű lett: az 5–6000-es példányszámú első kötetek után 1975–76-ban egyes kötetei 25–35 000-es példányszámot is elértek. 1977 óta megjelenései is megritkultak, sőt ki is maradtak (1977–78-ban), újabban az évi 1–2 kötet példányszáma ismét nem haladja meg az 5000-et.

2. A Temesvári Állami Magyar Színház "hangos" irodalmi folyóirata; havonta új műsorral jelentkezik. Szerkesztője – házigazdai minőségben – "számonként" egy-egy temesvári színész, képzőművész, zenész, tanár, tudományos kutató. Kezdődött 1982 februárjában. Az első előadások házigazdája (sorrendben) Koczka György, Kilyén Ilka, Sándor István, Jecza Péter, Pongrácz Mária, Mandics György volt.

kalendárium – *naptár


Káli István, eredeti családi nevén Király (Marosvásárhely, 1947. máj. 10.) – író. Szülővárosában a Bolyai Farkas Líceumban érettségizett (1965), a Temesvári Műszaki Egyetem iparvegyészeti karán szerzett diplomát (1970). Előbb a Maros megyei Helyiipari Vállalatcsoportnál (1970–77), majd ugyanott a Kerámiaipari Termékek Gyárában vegyészmérnök.

Első írása az Utunkban jelent meg (1975). Novelláit, elbeszéléseit az Utunk és Igaz Szó közli. A dogmatikus kötöttségekből ébredező új nemzedék kételyeivel és szorongásaival, idegenkedő bizonytalanságaival indul, de művészi képességei már Forrás-kötetének megszerzik a KISZ-díjat (1979). A fiatal írók Ötödik évszak c. antológiájában (Mv. 1980) groteszk kísérlettel szerepel (Koronatanú a pitypangok mezején), kozmikus érzés és fatalizmus keveredik elbeszélésében, következő regényében azonban az elvont képletek már feloldódnak, s főhőse fiatalon elviselt börtönbüntetésének megaláztatásaiból szabadulva, fel nem adott reményeivel lát neki egyéni és családi boldogsága megalapozásának.

Kötetei: Mit tud az a nagy sárga gép? (novellák, karcolatok, Forrás 1979); Akinek megbocsátjátok (regény 1981); Tisztítótűz. Üres napok (két kisregény, Kv. 1983).

Nemess László: Két műszak felelőssége. Beszélgetés K. I.-nal. Igaz Szó 1977/8; uő: Mit tud ez a K. I.? Igaz Szó 1980/5. – Cseke Gábor: Otthonra lel-e Bácskai Dénes? Előre 1982. febr. 5. – Balogh Edgár: "Ez a mi győzelmünk önmagunk felett". Korunk 1982/8. – Kovács János: A forma nehezékei. Utunk 1982/16. – Antal József: A műfaj nem alkuszik. Igazság 1983. szept. 23.


Káli László, Diószeghy Káli (Nagyvárad, 1946. nov. 9.) – földrajzi író, közíró. Középiskoláit Nagyváradon végezte (1964), a Babeş–Bolyai Egyetemen földrajz szakos tanári oklevelet szerzett (1977). Előbb földrajztanár Sepsiszentgyörgyön, majd 1978 szeptemberétől a Kovászna megyei Turisztikai Hivatal tisztviselője.

Első írása a nagyváradi Fáklyában jelent meg (1971). Kritikákat, recenziókat, földrajzi és környezetvédelmi cikkeket, humoreszkeket, verseket rendszeresen közöl a Megyei Tükör, Cuvîntul Nou, Fórum, Orizontul, A Hét, Munkásélet, Falvak Dolgozó Népe hasábjain. Sorozata A cseppkövek világában (Fáklya 1975–76) és A világ tetején (Megyei Tükör 1980–81). Társszerzőkkel közösen szerkeszti a Kovászna megyei Turisztikai Hivatal kétnyelvű reklámújságját (Turismul Covăsnean–Turisztikai Híradó); társszerzője több Kovászna megyéről, ill. a megye fürdőhelyeiről készült idegenforgalmi kiadványnak. Összeállította Sepsiszentgyörgy első turisztikai zsebtérképét. A leghíresebb barlangokról készült ismertetőit a marosvásárhelyi rádióadó sorozatban közvetítette (1981).


Kalinovszky Dezső (Kolozsvár, 1933. jún. 6.) – újságíró, író. Elvégezte szülővárosában a Villamosipari Középiskolát (1951), az ogyesszai Hidrotechnikai Intézetben szakmérnöki diplomát szerzett (1956). A békási vízerőműnél dolgozott (1956), a Bolyai Tudományegyetem műszaki osztályvezetője (1958), az Igazság napilap művelődési és gazdasági rovatvezetője (1959–68), majd a kolozsvári Rádióstúdió belső munkatársaként előbb a gazdasági, később a tudományos rovat szerkesztője; itt szatíráival és humoreszkjeivel önálló irodalmi műsorban is jelentkezik.

Első írását az Igazság közölte (1957), főleg humoros jellegű írásai itt s az Utunk, Dolgozó Nő, Napsugár hasábjain jelennek meg. Önálló kötetei: A pokoli pulóver (tudományos-fantasztikus történet, Kv. 1972); Szemenszedett igazság (karcolatok, humoreszkek, Kv. 1975).

Kormos Gyula: Figyelmeztető könyv. Utunk 1975/38.


Kalkovits Gyula (Marosvásárhely, 1891. aug. 2. – 1968. aug. 30. Marosvásárhely) – író, szerkesztő. Magánkereskedő szülővárosában, az itt megjelenő *Tűz társadalmi, művészeti és bírálati hetilap (1934–35) szerkesztője. Lapjában színdarabbal (Asszony és anya), színészportrékkal, színházi kritikákkal, versekkel szerepel, regénye jelenik meg folytatásokban (Leányrablás).

Önálló kötete: Tűzimádók (elbeszélések, színdarabok, Mv. 1932).


Kállay Ernő (Budapest, 1915. márc. 4.) – orvosi szakíró. Középiskoláit a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte (1934), a kolozsvári egyetem orvosi karán szerzett doktorátust (1942), ahol az örökléstani intézet gyakornoka, majd tanársegéde (1941–44). Oklándon iskolaorvos és francia nyelvtanár (1947–48), majd a Székelyudvarhelyi Tüdőgondozó főorvosa 1960-ig. Kényszerű pályamegszakítás után 1964-től a brassói gyermekpreventórium tüdőgyógyász főorvosa, a fogarasi (1978–80) és kőhalmi (1980–82) tüdőgondozó megszervezője; 1982-től újra Brassóban főorvos nyugalomba vonulásáig (1983).

Első cikkét az Ifjú Erdély közölte (1934), versei, társadalmi tanulmányai itt s az Erdélyi Fiatalok, Új Cimbora, Hitel hasábjain jelentek meg. Magyar–román vegyesházasságok négy szamosmenti községben c. cikksorozatát a Hitel különlenyomatban is kiadta (1944). A *Március c. főiskolás lap egyik szerkesztője (1943–44). Tüdő- és gyermekgyógyászati gyakorlatából eredő tapasztalatait a tüdővérzések novokainkezeléséről s a varicella új gyógymódjáról a Revista de Ftiziologie hasábjain dolgozta fel (1959).

Munkája: Vércsoportvizsgálatok kalotaszegi községekben (társszerzésben tanárával, Csík Lajos biológussal. Az ETI kiadása, Kv. 1942).


Kallós Miklós (Nagyvárad, 1926. nov. 11.) – szociológus, filozófiai író, szerkesztő, publicista. Középiskoláit 1944-ig szülővárosában végezte; a Bolyai Tudományegyetemen lélektan–szociológia–filozófia szakos diplomát szerzett (1951). Már 1949-ben egyetemi gyakornok, 1950-től adjunktus, 1952-től előadótanár a filozófiai tanszéken, 1959-től a Babeş–Bolyai Egyetem filozófia–szociológia tanszékének vezetője, a filozófiai tudományok doktora (1968), egyetemi professzor (1970). A Társadalmi és Politikai Tudományok Akadémiájának tagja (1970).

Publicisztikai, újságírói, szerkesztői tevékenységét egyetemi pályájával párhuzamosan 1947-ben kezdte a kolozsvári Egység (1949-től Új Út) hetilap szerkesztőségében, 1952–53-ban a lap főszerkesztője. Az Utunk főszerkesztő-helyettese (1953–54 és 1958–57), a *Studia Universitatis "Babeş–Bolyai" filozófiai, ill. szociológiai sorozatainak felelős szerkesztője (1962–74). Az Utunk, A Hét, Korunk, Igaz Szó, ill. Lupta de Clasă–Era Socialistă, Revista de Filozofie, Viitorul Social, Tribuna időszaki, valamint a Scînteia, Előre, Igazság napilapok állandó munkatársa. Szatirikus írásai Kamillás álnéven az Új Út, Igazság, Utunk (Ütünk) számaiban jelentek meg.

A szélesebb olvasórétegek előtt neve inkább a naprakész, jó tollú politikai publicista képzetét társítja.

A szakmaiak szűkebb köre, a filozófia és szociológia művelői mindenekelőtt teoretikusi munkásságát becsülik. Az úttörők között tartják számon a marxista alapvetésű hazai politológia, axiológia, tudásszociológia szakkérdéseinek felvetése és tanulmányozása terén. E tárgyköröket feldolgozó monografikus munkái ma már állandó hivatkozási alapul szolgálnak a hazai szakirodalom olyan ismert képviselőinek alapműveiben, mint Ovidiu Trăsnea (1970), Ludwig Grünberg (1976), Marietta C. Moraru (1976), Genoveva Vrabie (1977), Ioan C. Ivanciu (1979). A Mic dicţionar filozofic (1978) hat címszónál emeli ki hozzájárulását a témakör elméleti feldolgozásához.

Több tanulmányára a nemzetközi szakközvélemény is felfigyelt. Így a Studia szociológiai sorozatában 1970-ben francia nyelven megjelent tanulmányát az iskola szerepéről a társadalmi mobilitásban angolul a Social Science (Winfield, Kansas, USA 1970), francia nyelven a Revue Internationale de Sociologie (Roma, Serie II. Vol. VII. 2-éme Partie 1971) c. szakperiodikák vették át, a politikai értékek státusáról és funkcióiról szóló tanulmányát pedig az angol nyelvű International Political Science Review (USA–Canada–England 1982/2) közölte. Roth Endrével közösen írt tanulmánya a Babeş–Bolyai Egyetem szociológiai laboratóriumának eredményeiről és terveiről a Romanian Journal of Sociology 1970/6-os számában, ideológiát, tudományt és politikát egybevető értekezése a The Social Future (Viitorul Social) 1976. aug.-i számában jelent meg. A The political system of the Socialist Republic of Romania c. gyűjteményes kötetben (1979) a szocializmus politikai és erkölcsi értékeiről szóló tanulmányával szerepel.

Az RSZK-delegációk tagjaként tevékenyen részt vett számos nemzetközi tudományos találkozón, így a bécsi (1968) és várnai (1973) Filozófiai Világkongresszuson, a müncheni (1970) és moszkvai (1979) Nemzetközi Politológiai Kongresszuson, a római Nemzetközi Szociológiai Kongresszuson (1969), a moszkvai Nemzetközi Lenin-szemináriumon (1970), valamint a szocialista országok főiskoláin működő társadalomtudományi tanszékek lipcsei tudományos értekezletén (1979).

Elméleti igényességével, koncepciózus szervezőmunkájával jelentős mértékben járult hozzá a kolozsvári főiskolákon folyó kétnyelvű filozófiaoktatás fejlesztéséhez, akadémiai színvonalának biztosításához. Évtizedes tapasztalatát és hozzáértését a Nevelés- és Oktatásügyi Minisztérium országos viszonylatban is hasznosítja: rendszeresen igényt tart munkájára a főiskolai filozófiaoktatás elvi-elméleti problémáinak kidolgozására és megoldására létesített különböző szakbizottságokban.

Revista Korunk şi animatorul ei Gaál Gábor címen a Lupta de Clasă 1964/6-os és magyarul A Korunk és szerkesztője címen a Korunk 1964/7-es számában megjelent tanulmányával fontos szerepet vállalt Gaál Gábor és a régi Korunk rehabilitálásának véglegesítésében. A Korunk új folyamában megjelent tanulmányai és publicisztikai írásai közül kiemeljük a következőket: A tudatosság szerepe a szocialista forradalomban (1957/10); Az ausztromarxizmus (1958/8); Lenin és a történelemtudomány (1960/4); Politika és erkölcs (1961/10); Karl Jaspers és a politika (1966/8); Ideológia és tudomány (1967/12); A hadseregszociológia (1969/7); Lenin és a szociológia (1970/3); Életünk, filozófiánk, filozófiai életünk (1974/3); Szocializmus és szabadság (1974/8); Ideológiák, ideológusok – és akiket képviselnek. Marx ideológiafelfogásának időszerűsége (1983/3).

Tanulmányaival számos gyűjteményben szerepel, így A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem (1956), a Filozófiai tanulmányok (1957), Korunk Évkönyv 1974, Látóhatár (Kv. 1974) c. kötetekben. A Mica enciclopedie de politologie (1977) társszerkesztője és társszerzője.

Kötetei: Mi a boldogság? (Roth Endrével, 1965. Románul és németül is, 1962–63); Iubirea aproapelui şi adevăratul umanism (Roth Endrével, 1963); Conştiinţa politică (1968); Axiológia és etika (Roth Endrével, 1970. Az előzőleg 1968-ban megjelent román kiadást az Akadémia Vasile Conta-díjával tüntették ki); Ideológia és tudomány (társszerző Mare Călina, 1972. Egyidejűleg román és német kiadás); Sociologie, politică, ideologie (Tv. 1975. Az Akadémia Simion Bărnuţiu-díjával kitüntetve); A politika – tudomány (1975); A társadalmi rendszer (Roth Endrével, 1978).

(T. S.)

Szegő Katalin: Etikai Kiskönyvtár. Korunk 1970/6; uő: Erkölcs és érték. A Hét 1970/4. – Sztranyiczki Gábor: Materialista társadalomszemléletünk és az axiológia. Korunk 1970/12; uő: Értékes társadalomelméleti mű. Előre 1978. dec. 6.; uő: A materialista társadalomszemlélet maiságához. Korunk 1979/6. – Ovidiu Trăsnea: N. K.: Sociologie, politică, ideologie. Viitorul Social 1976/1.


Kallós Zoltán (Válaszút, 1926. márc. 25.) – folklorista. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárt és Sepsiszentgyörgyön folytatta, Kolozsvárt tanítói oklevelet szerzett (1946). Tanító a kalotaszegi Magyarvistán (1946–50) és a moldvai Lészpeden (1956–57), közben elvégzi a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolát (1955), szakirányító a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házánál (1957–58), újra tanító, majd faipari vállalati alkalmazott Gyimesben (1959–68). Szabad művészi pályára lépve Kolozsvárt az ifjúsági *táncház mozgalom egyik tanácsadója.

Első írását a Kolozsvári Református Kollégium Remény c. diáklapja közölte (1943). Néhány tanulmánya és cikke a Művelődés és Utunk, a budapesti Néprajzi Közlemények és Tánctudományi Tanulmányok, a kecskeméti Forrás, a debreceni Műveltség és Hagyomány hasábjain jelent meg.

A Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben gyűjtötte a folklórnak úgyszólván minden műfaját, különösen az énekes és hangszeres zenét, a népszokásokat és a szokásköltészetet. Nagy sikert aratott gyűjteménye, a Balladák könyve (Szabó T. Attila gondozásában és bevezető tanulmányával, 1971) Budapesten három új kiadást ért meg (1973, 1974, 1977). Tartalmával – 259 ballada és további 8 ballada meseváltozata – a leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike, mennyiségi értékét pedig megsokszorozza minősége: négy néprajzilag jelentős táj balladaköltészetének újabb termésével együtt a feledésre ítélt archaikus típusokat és változatokat mentette meg a művelődés számára, jórészt dallamokkal. Új guzsalyam mellett c. másik könyve (1973) egy klézsei öregasszony, a 76 éves Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa énekes repertoárjának (balladák és dalok) monografikus gyűjteménye: szövegtár dallamokkal és hanglemezmelléklettel, egyszersmind első kísérlet a magyar balladakutatásban egy személyi monográfia összeállítására.

(F. J.)

Mihai Pop: O valoroasă colecţie de balade maghiare din patria noastră. Scînteia 1970. dec. 16. – Antal Árpád: Balladák könyve. A Hét 1971/2. – Almási István: A balladák dallamai. A Hét 1971/17. – Jagamas János: A Balladák könyvének dallamai. Igaz Szó 1971/5. – Vargyas Lajos: K. Z. balladakönyve. Korunk 1971/7. – Nagy László: Adok nektek aranyvesszőt. Élet és Irodalom, Bp. 1971/43. – Ortutay Gyula: Balladák könyve. Népszabadság, Bp. 1971. nov. 14. – Beke György: Tavaszi szél utat száraszt. Falvak Dolgozó Népe 1973/21. – Csire József: K. Z.: Új guzsalyam mellett. Művelődés 1973/10. – Ruffy Péter: A Kallós legendárium. Forrás, Kecskemét, 1974/7–8. – Tamás Mária: Kötetlen beszélgetés K. Z.-nal. Új Élet 1981/22.


Kálmán Andor (Szeged, 1897. szept. 4. – 1965. szept 19. Temesvár) – zeneszerző, szövegíró, szerkesztő, újságíró. Tanulmányait szülővárosában végezte, ahol a városi zeneiskolát is látogatta. Nagyváradon Huzella Ödönnel szerkesztette a Színház és Művészet (1914–17) és a Színházi Újság (1917–18) c. szemléket, majd Temesvárt *Tollhegyről (1922–23) és *Vádirat (1933–34) c. hetilapokat adott ki és szerkesztett, ezekben humoreszkjeit, paródiáit, verseit és novelláit közölte. Lefordította Leblanc Az úri betörő c. regényét az Ajándék regénytár számára (Brassó 1935). A felszabadulást követő években tevékeny tagja volt a temesvári Flacăra irodalmi kör magyar alkotócsoportjának, majd az abból alakult Ady Endre Irodalmi Körnek. Írásait a Szabad Szó, Előre, Művelődési Útmutató közölte. Autodidakta zeneszerzőként számos dalt, operettet és kórusművet szerzett; saját dalaihoz, valamint Győri Emil, Körber Antal, Krammer Ödön, Szegő Nándor, Szirmai Károly, Várady Aladár nótáihoz és kupléihoz szövegeket írt. Kottái önálló füzetekként s a temesvári Moravetz Testvérek Zeneműkiadó albumaiban jelentek meg. Táncdalai, kupléi, nótái közül a két világháború közti évtizedekben népszerűvé vált a Répa, retek, mogyoró, Ablakomban szép muskátli nyílik, A lányokról leszokni nem lehet, Fehér akácvirág, Nem érdemes sírni a tavasz után, Jázmin, Hazudj csak nékem. A háború után Rigófütty c. kórusművét, Ne kacsingass, Nem engedem lelkem, Áldva légy te kis falum, Májusi dal és Pista, a traktorista c. dalait a Romániai Zeneszerzők Szövetsége adta ki. Vokális műveket írt Anavi Ádám, Franyó Zoltán, Hajdu Zoltán, Horváth István, Kányádi Sándor, Kozmuth Artúr, Szemlér Ferenc és mások verseire, kísérőzenét szerzett Aurel Baranga A boldogság iskolája és Csiky Gergely Nagymama c. darabjainak temesvári előadásaihoz (1957, 1958). Serestély Béla versére írt Érik a búza c. kórusa a Temes megyei Népi Alkotások Háza gondozásában jelent meg (1960).

Operettjeit a nagyváradi, temesvári, marosvásárhelyi és aradi színtársulatok játszották. Jelentősebb daljátékai Győri Emillel társszerzésben Meghalok utánad, Tehetség a fő és Első éjszaka; Vigyázó Sándor szövegkönyvére Mosolygó brigád és Végvári kaláka; Plesz-Páll Artúr szövegkönyvére Bagdadi vendég és Vándorfelhők.

Álnevei: Bástya Árpád, Nicu Romoşan, Pablo Velez.

Füredi László: K. A. Szabad Szó 1970. ápr. 5. – Viorel Cosma: Muzicieni români. Compozitori şi muzicologi. 1970. 263.

Kalmár Tibor – *nótaszerzők


Kalotai Gábor (Budapest, 1905. ápr. 15. – 1962. máj. 18. Budapest) – újságíró, dramaturg, író. 1919-ben érettségizett, 1922-ben színészdiplomát szerzett Budapesten, majd Berlinben színházi rendezést tanult; rövid ideig az UFA-filmgyárban segédrendező. Beutazta Európa jelentősebb városait, részt vett egy északi-sarki expedícióban s egy nagyobb szabású afrikai utazáson. 1922-től hírlapíró, magyar, angol és amerikai sajtóvállalatok munkatársa. Novellákat, humoreszkeket, elbeszéléseket írt, regényeket szerzett vagy dramatizált. Gaál Gábor szerint "ízig-vérig kulturált és urbánus lélek..."

1927-től a Temesvári Hírlap, Aradi Közlöny, Brassói Lapok, Nagyváradi Napló állandó munkatársa. Interjú formában olyan neves személyeket szólaltatott meg, mint: a Temesvári Hírlapban Rabindranath Tagore, Pietro Mascagni, Marinetti (1926), Albert Einstein (1927), a Nagyváradi Naplóban Bartók Béla (1936), az Aradi Közlönyben Illyés Gyula és Zilahy Lajos (1940).

Temesvárt Asszonyok, lányok c. rangos és tartalmas nőlapot indított (1930–31), melynek hasábjain Bónyi Adorján, Csathó Kálmán, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc novellái mellett Paul Géraldy, Richard Dehmel versei szerepelnek. Ugyancsak szerkesztésében jelent meg az *Új ember c. társadalmi-művészeti szemle (1932–35). A II. világháború után Magyarországon telepedett le, ahol filmszínházakat vezetett és a Filmhíradó c. lapot szerkesztette.

Jelentősebb munkái: Kettő közül a harmadik (regény 51 folytatásban, Temesvári Hírlap 1928. szept. 23. – nov. 27.); Főszereplő: az író! (Tv. 1929); A nyolcadik nagyhatalom (regény folytatásokban, Temesvári Hírlap 1932); Az író lázadása (Tv. 1934); Szövetségesek (dramatizálás Mikszáth nyomán, Bp. 1950); Győzni kell (színpadi jelenet Styanko szovjet író nyomán, Bp. 1950); Névnap (Csehov novelláinak dramatizálása, Bp. 1951).

Franyó Zoltán: Főszereplő: az író. Temesvári Hírlap 1929. jún. 2. – Gaál Gábor: Erdélyi notesz. Korunk 1929/12; újraközölve Válogatott írások. I. 1964. 332–33.


Kalotaszeg magyar irodalma – ama történeti-néprajzi tájegységhez kapcsolódik, mely "a kolozsvár–nagyváradi vasútvonal, illetőleg országút közén és két oldala mentén Kolozsvártól egészen Csucsáig terül el, és amelyet délen a Gyalui-havasok északi, nyugaton a Vlegyásza-havas és a Meszes-hegylánc keleti lába foglalnak be. Ehhez az egységes, eléggé zárt és kelet–nyugati húzódású területhez dél felé vékony nyúlványban csatlakozik még néhány falu a gyalu–járai út mentén egészen Alsójáráig, melyeket néprajzilag szintén Kalotaszeghez kell számítanunk." Kós Károly e néprajzi szempontú körülhatárolását Kelemen Lajos történeti betájolása ekképp egészíti ki: "Kevesen tudják, hogy a mai Kalotaszeg már csak utolsó keleti maradványa annak a Kalota nevű nagy területnek, mely a középkorban a Berettyótól a Sebes-Körös forrásvidékéig ezt a nevet viselte." A színpompás, gazdag népi hagyományokat őrző tájegység – melyhez Bánffyhunyad központtal mintegy ötven magyar és vegyes lakosságú falu tartozik – néprajzilag voltaképpen három jól körülhatárolható részre tagolódik: a havasok alatti Felszegre (a Sebes-Körös és a Kalota pataka közötti háromszögben), az Almás-patak völgye mentén a Szilágysággal határos Alszegre, valamint a Kolozsvár közelében fekvő Nádasmentére. Bár nemzetiségi művelődésünkben és irodalmunkban elsősorban Kós Károly munkássága révén vált ismertté, az irodalomtörténet több kalotaszegi származású írót is számon tart. A tájegység legkorábban feltűnt írójaként Nagyfalvi György deákot tartjuk számon, akinek Bánffyhunyadon szerzett Chain és Ábel históriája c. éneke (1557) egy kéziratos kötetben maradt fenn (Régi Magyar Költők Tára VI. Bp. 1896). Sokkal több adat áll rendelkezésünkre a XVI. század egyik legtermékenyebb énekszerzőjéről, Valkai Andrásról (1540–1587), aki elsőként dolgozta fel költői formában Bánk bán históriáját. A valkói kisnemes a gyulafehérvári fejedelmi kancellária humanista légkörében vált a világi irodalom művelőjévé. Hat históriás énekében a Mohács utáni közhangulatot fejezte ki, a zilált erdélyi bel- és külpolitikai viszonyok okozta bánatnak és keserűségnek adott hangot. A XVII. század végéről még az Angliában tanult Bánfihunyadi Márton alkimista egy elégiáját és Medgyesi Pálhoz írott levelét ismerjük.

A tudósként és eposzíróként egyaránt becsült Debreczeni Márton (1802–1851) Magyargyerőmonostor fia. Itt tevékenykedett a népdal- és népballadagyűjtő, költői "beszélyeket" író Hóry Farkas (1813–1872) is, akinek fia és lánya egyaránt beírta nevét művelődéstörténetünkbe. Hóry Béla (1846–1909) az Erdélyi Irodalmi Társaság szervezőjeként tűnt ki, Gyarmathy Zsigáné Hóry Etelka (1843–1910) pedig azzal, hogy a kalotaszegi varrottasnak nemzetközi hírnevet szerzett. Azt viszont kevesen tudják Kalotaszeg "nagyasszonyáról", hogy 1886 és 1907 között mintegy húsz önálló – elbeszéléseket és regényeket tartalmazó – kötete jelent meg. Debreczeni László szerint Gyarmathyné népies prózája éltetőbb levegőt hozott az irodalomba, s ugyanakkor "hirdetője volt a nép erejéből a munka által való megújulásnak" (Erdélyi Fiatalok 1935/II).

Ady Endre nemcsak felesége, a Csucsán született Boncza Berta révén kötődött Kalotaszeghez: nyárszói dédszüleinek kiterjedt atyafiságát is számon tartotta. A költő kalotaszegi rokonságának genealógiáját először Kós Károly tárta fel Ady Endre és Kalotaszeg c. írásában (Erdélyi Helikon 1928/2), s részletesen szólt a nevezetes kalotaszentkirályi látogatás – 1914. június – hatására megszületett híres Ady-vers, A Kalota partján keletkezéstörténetéről is.

A század első évtizedében, amikor Bartók és Kodály felfedezi az erdélyi népzene különleges értékét, Kós a népi építészetet tanulmányozza. Így kerül egyre bensőségesebb kapcsolatba Kalotaszeggel. Sztánán vásárol földet, 1910-ben felépíti rá legendássá vált Varjúvárát, és még ugyanabban az esztendőben feleségül veszi a türei Balázs Idát. Régi Kalotaszeg c. munkáját (Magyar Iparművészet 1911. 157–215.) már itt írja; 1912 telén itt szerkeszti a 12 számot megért Kalotaszeg c. képes hetilapot. És amikor az I. világháború után döntésre kényszeríti sorsa, ő tudatosan a "választott szülőföld" szolgálata mellett dönt. Az már, logikus következménye népszemléletének és kalotaszegi kötődésének – miként a Kalotaszegi vállalkozás c. visszaemlékezésében feleleveníti (Korunk 1971/10) –, hogy az 1921-ben Bánffyhunyadon zászlót bontó Erdélyi Magyar Néppárttal épp innen indítja meg a romániai magyarság első demokratikus szervezkedését. Irodalmi munkásságának előtérbe kerülésével az erdélyi öntudat forrásait keresi, s így nagy előszeretettel fordul a szülőföld múltjának megtartó igazságaihoz, a népi együttélés törvényeihez. Mert – s ezt Debreczeni László vette észre, Kós népi tájékozódásának mélyebb értelmét felmutatva –: "Népek között itt alakult ki az az ideális harmónia, amikor egymást támogatva élnek, anélkül hogy az egyik is kívánná a másiktól vagy maga megtenné természeti adottságainak feladását" (Erdélyi Fiatalok 1932/III–IV). Egy lehetséges kalotaszegi krónika lapjait írja Kós mindvégig, attól függetlenül, hogy elbeszélésben, regényben, drámában szólal-e meg vagy pedig a tudomány és a művészet határterületén szerveződő műfajokban (A Gálok; 1921; Varjú-nemzetség, 1925; Kalotaszeg, 1932; Budai Nagy Antal, 1936).

Kalotaszeg népe nemcsak Kós művészi átlényegítése révén, a történelmi üzenet hordozójaként jelent meg a 30-as évek színpadán, hanem a maga autentikus művészetének színpompás ragyogásával is. Ez Szentimrei Jenő nem kis anyagi áldozattal járó vállalkozásának köszönhető, aki öt kalotaszegi falu mintegy ötven népi szereplőjével 1935-ben színre vitte a Csáki bíró lánya c. balladajátékot. A revelációt jelentő balladafeldolgozás – Szentimrei munkája – 38 előadást ért meg erdélyi, bánsági, partiumi városokban, valamint Bukarestben és Budapesten. Szentimreinek, akit sztánai háza is a tájhoz kötött, az volt a törekvése – jegyezte fel Kemény János –, hogy "keretet adjon mindannak, amit be akart mutatni Kalotaszegen összegyűjtött kincseiből: népviseletnek, szokásoknak, rigmusoknak, régi énekeknek, táncoknak, megszámlálhatatlan ősi szépségeknek" (Erdélyi Helikon 1936/2).

Kalotaszeg tájának és népviseletének szépségét vitte vetítővászonra Séfeddin Sevket Tibor Kalotaszegi madonna c. regényének filmváltozata (1943).

Az utóbbi évtizedek irodalmi terméséből Katona Szabó István kalotaszegi ihletettségű regényét kell megemlítenünk (Borika, 1959), s ő a szerzője az Új Élet hasábjain megjelent Kalotaszegi krónika c. 14 részből álló riportsorozatnak is (1972/15–1973/4). Kalotaszeg mai életének katarktikus hatású alkotása azonban nem a szépirodalom, hanem a tévéfilm nyelvén és eszközeivel született meg (Egyetlenem, 1975). Szerzője, a tévészerkesztő és drámaíró Csép Sándor öt év múltán szembesítette az egykeveszedelemről készített filmet a valósággal, s a film hatására bekövetkezett fordulatot írásban is rögzítette (Katarzis, vagy csak éterbe kiáltott szó? Korunk 1980/4).

Mennyiségileg jóval több forrásmunkát kell számba vennie annak, aki a művészeteken-irodalmon túlmenően Kalotaszeg tudományos felfedezésének eredményét akarja áttekinteni. S itt nem hagyható figyelmen kívül, hogy e felfedezésben milyen nagy szerepe volt Jankó János munkatársának, Czucza János kalotaszentkirályi tanítónak, valamint Gyarmathy Zsigánénak, aki fél évszázadon át volt Kalotaszeg művelődési és szellemi életének irányítója. "Érdeklődése korán a táj művészete felé fordul – írja róla a Korunkban S. Bartha Éva (1973/11) –, tizenkilenc évesen már népdalgyűjtéssel jelentkezik Gyulai Pálnál. A kalotaszegi népművészet szerelmeseként bejárja a falvakat, gyűjti, rajzolja az ősi mintákat. Gyönyörű gyűjteménye egyre gazdagodik, híres kancsótárának minden darabja régiség, unikum. Megismerkedik és állandó kapcsolatba kerül kora több jeles etnográfusával, segíti gyűjtésben, kincsfeltárásban Herman Ottót, Xántus Jánost, Herrmann Antalt, a fonográffal való népdalgyűjtés úttörőjét, Vikár Bélát. Jankó János Gyarmathyék segítségével írta Kalotaszeg magyar népe (1892) c. munkáját; Malonyay Dezső A kalotaszegi magyar nép művészete (1907) c. könyvéhez is többször kérte Gyarmathyné tanácsát... Az ő vendégeként járt és festett Kalotaszegen Munkácsy Mihály, az angol Walter Crane, a preraffaeliták vezére, Edvi-Illés Aladár, Körösfői-Kriesch Aladár, a gödöllői művészcsoport vezetője."

Jelentős művelődéstörténeti mozzanatokról van szó, hiszen a kalotaszegi népművészet felfedezésével kezdődött el lényegében a magyar népművészet iránti érdeklődés nemzetközi térhódítása. S ehhez Gyarmathyné nemcsak hírverőként és a kalotaszegi háziipar megszervezőjeként járult hozzá, hanem a Tarka képek a kalotaszegi varrottas világából c. könyvével (1896) is. Amikor pedig Herrmann Antal bérbe veszi Jegenyefürdőt s azt Kalotaszeg tanulmányozásának telepévé avatja, Gyarmathyné főmunkatársa a Bánffyhunyadon kiadott Kalotaszeg c. néprajzi-közművelődési hetilapnak (1890–91).

Jankó János néprajzi és Malonyay népművészeti monográfiáját úgy tartjuk számon, mint Kalotaszeg felfedezésének két klasszikus forrásművét. A tulajdonképpeni részletkutatások azonban csak az 1930-as évektől indultak meg. A századforduló klasszikusai és a későbbi kutatók munkája közötti folytonosságot Kós Károly életműve biztosította. "Páratlan, amit Kós Károly cselekedett – írja Kósa László –, egyetlen vidék teljes műveltségét tette közkinccsé: tollal, ceruzával, vonalzóval, rajzban, képben, írásban és szóban, kőbe, fába, irodalomba és történetírásba örökítve. Tevékenysége nyomán utóbb éppen ez a vidék lett a Kolozsvárt művelt magyar honismereti tudományok: falukutatás, népnyelvi és etnográfiai, történeti és szociológiai vizsgálatok műhelyévé" (Tiszatáj 1972/11).

A kutatások megélénkülésével függ össze az is, hogy fél évszázad múltán beteljesedhetett Herrmann Antal álma, és 1933. okt. 15-én megnyílt a Kalotaszegi Néprajzi Múzeum. A Kós Károly és Daróczy Ferenc szervezésében összegyűjtött, a kalotaszegi nép önzetlen adakozásából származó gazdag anyag a II. világháború végén sajnos jórészt megsemmisült vagy elkallódott. A felszabadulás után az MNSZ és az EME megbízásából – dr. Kós Károly néprajztudós irányításával – Morvay Pál tanár kezdi újra a gyűjtést, s a bánffyhunyadi ifjúság segítségével 1947 őszére berendezi a múzeumot, amely működésének két évtizede alatt is tovább gazdagodva, látogatók ezreivel ismertette meg a színpompás népi művészet gazdagságát (egészen 1967-ig). A 70-es években sajtónk többször is szorgalmazta a múzeum megnyitását, amelynek újjászervezése most van folyamatban.

Kalotaszeg néprajzi feltárása nemcsak gazdagnak, hanem teljesnek is mondható. Nagy Jenő már a 30-as évek második felében hozzálátott a népviselet tanulmányozásához; akkori tanulmányai mellett különösén Palotay Gertrud és Kresz Mária munkássága érdemel figyelmet. Palotay 1942–43-ban két terjedelmes munkát szentelt a kalotaszegi népviseletnek, ill. a varrottasoknak, 1947-ben pedigkalotaszegi gyűjtés alapján – magyar–román népviseleti kapcsolatokról értekezett. Kresz Mária 1941–43 között Nyárszón gyűjtötte a mai napig legteljesebb kalotaszegi néprajzi falumonográfia anyagát (A gyermekkor és az ifjúkor néprajza egy kalotaszegi faluban). Kovács Ágnes 1943-ban két kötetben adta ki Kalotaszegi népmesék c. gyűjteményét.

A népnyelv kutatásában a Szabó T. Attila irányította kolozsvári nyelvészeti iskola ért el számottevő eredményeket. Ő jelentette meg – saját és munkatársi gyűjtés alapján – a Kalotaszeg helynevei c. kiadványt (1942). Ezt követte a Huszonöt lap "Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé"-ből (1944) Szabó T. Attila, Gálffy Mózes és Márton Gyula szerkesztésében. 1965-ben jelent meg Bukarestben Gálffy és Márton terjedelmes tájszógyűjteménye (Studii de lexicologie. 5–156.) és Budapesten Szabó Zoltánnak A kalotaszegi nyelvjárás igeképző-rendszere c. munkája. Önálló kötetben az igeragozásról 1972-ben Vámszer Márta értekezett, a magánhangzó-rendszer sajátosságait Lakó Elemér foglalta össze (1974). B. Gergely Piroska 1977-ben A kalotaszegi magyar ragadványnevek rendszere, 1981-ben pedig A kalotaszegi magyar családnevek rendszertani és funkcionális vizsgálata c. alatt jelentetett meg egy-egy kötetet. A kalotaszegi nyelvjárás kutatásának történetét Péntek János írta meg (NyIrK 1971/1).

Az újabb néprajzi munkák szerzői közül szintén Nagy Jenő neve kívánkozik az élre, aki 1958-ban adta közre A kalotaszegi népi öltözet c. könyvét. Később két szerzőtársával, Faragó Józseffel és Vámszer Gézával – 1949–50-ben gyűjtött anyag alapján – monografikusan is feldolgozta ugyanezt a témát (Kalotaszegi magyar népviselet, 1977). Olosz Katalin és Almási István Magyargyerőmonostor népköltészetéről írt monográfiát (1969), Nagy Olga pedig kalotaszegi népmesegyűjtésének darabjait tette közzé köteteiben (A Nap húga meg a pakulár, 1973; A szegény ember táltos tehene, 1976). Szabó Géza Kiskapus mesekincséből adott ki több kötetre valót. A népi kerámia kutatása Végh Olivér nevéhez fűződik (Kalotaszegi fazekasság, 1977). A 70-es években közreadott tanulmányai után Péntek János írta meg a tájegység népnyelvének és népművészetének összefüggéseit feltáró monográfiáját (A kalotaszegi népi hímzés és szókincse, 1979). 1980-ban Sinkó Kalló Katalin adott ki albumot a kalotaszegi nagyírásosról. A tájegység etnobotanikai monográfiáját Péntek János és Szabó Attila készítette el (Népélet és növényvilág, 1982), a népszokásokat Salamon Anikó és Vasas Samu dolgozta fel (Kalotaszegi ünnepi szokások, 1986). Ugyancsak készen áll Vasas Samu Népi gyógyászat c. monográfiája is. A műemlékeket Kabay Béla vette számba (Korunk 1973/11), s közleményét hét év múltán újabb adatokkal bővítette az 1981-es Korunk Évkönyvben.

Kalotaszeg gazdag néprajzi és irodalmi hagyatéka új, korszerű feldolgozásban jutott a közönség elé mind az *iskolai színpad, mind a műkedvelő színjátszók jóvoltából. A bánffyhunyadi diákok 1967-ben felújították Szentimrei Csáki bíró lánya c. darabját, majd Vasas Samu feldolgozásában színpadra vitték 1972-ben a Görög Ilona, 1975-ben a Fehér Kalára c. népballadát. A Naszódi házaspár vezette magyarbikali népi együttes 1980-ban az "Ős-Bánk bán"-t, Valkai András Bánk bánról szóló históriás énekét alkalmazta színpadra Buzás Pál zongoraművész és Kovács Ildikó rendező közreműködésével. Gyarmathyné Hóry Etelka A lélek c. elbeszélését Palocsay Zsigmond dramatizálta Virradat címen. A darabot Vasas Samu saját gyűjtésű népszokás- és népdalanyaggal egészítette ki, s a Kós Károlyról elnevezett bánffyhunyadi művelődési kör színjátszó csoportja 1981-ben országos első díjat nyert bemutatásával.

A tájegység (kiegészítésre szoruló) helyismereti könyvészetét – mely felöleli az általános műveket, a kalotaszegi kiadványokat, valamint a történelem, szociográfia, közgazdaság, közigazgatás, jog, művelődés, oktatás, egyház, egészségügy, geológia, földrajz, biológia, nyelvészet, folklór, néprajz és népművészet szakterületeket – Váczy Leona állította össze, és a Korunk jelentette meg kalotaszegi súlypontú számában (1973).

(Cs. P.)

Kós Károly: Régi Kalotaszeg. Magyar Iparművészet 1911. 157–215.; uő: Ady Endre és Kalotaszeg. Erdélyi Helikon 1928/2; uő: Kalotaszeg. Kv. 1932. – Kalotaszegi Hírek. Független politikai hetilap. Szerkesztő Löb Vilmos. Bánffyhunyad 1932–33. – Czirják Károly: A Kalotaszegi Néprajzi Múzeum. Erdélyi Fiatalok 1933/3. – Kemény János: Kalotaszeg a színpadon. Erdélyi Helikon 1936/2. – Szabó T. Attila: Kalotaszeg helynevei. Kv. 1942; uő: Gálffy Mózessel és Márton Gyulával: Kalotaszeg és vidéke. 12 nyelvtérképlap bevezetővel. Mutatvány a Magyar Nyelvatlasz próbagyűjtéseiből. Szerkesztette Bárczi Géza. Bp. 1947; uő: Kalotaszeg tájszólásáról. Igazság 1968/279. – Kelemen Lajos: Kalotaszeg történelmi és műemlékei. Kolozsvári Szemle 1944/2; újraközölve Művészettörténeti tanulmányok I. 1977. 206–12. – Tulogdi János: Kalotaszeg földrajza. Kolozsvári Szemle 1944/2. – Kovács Ágnes: Kalotaszegi népmesék. Új Magyar Népköltési Gyűjtemény V–VI. Bp. 1944. – Kresz Mária: A gyermekkor és az ifjúkor néprajza egy kalotaszegi faluban. Ethnographia, Bp. 1944/3–4; uő: A fiatalság társas élete a kalotaszegi Nyárszón. Néprajzi Közlemények, Bp. 1960/1. – György Lajos: Valkai András, egy kalotaszegi énekszerző a XVI. században. Kv. 1947. – Keszy-Harmath Sándor–Keszy-Harmathné Moravszky Edit: A kalotaszegi egykéről. Korunk 1957/6. – Balogh Edgár: Haladjon és maradjon meg Kalotaszeg; Dr. Kós Károly: Hunyadi híres vásárok; Nagy Jenő: "Virít, de nem rikít". Igazság 1968. nov. 10. – Kósa László: Kalotaszeg ösvényein. Tiszatáj, Szeged 1972/11. – Vámszer Márta: A kalotaszegi nyelvjárás igealakjai. 1972. – Kabay Béla: Kalotaszegi műemlékek kisadattára; Bazsó Zsigmond: A holnap Kalotaszegen; S. Bartha Éva: Kalotaszeg nagyasszonya; Váczy Leona: Kalotaszeg helyismereti könyvészete; Sebestyén Mihály: Kalotaszeg népoktatása a XV. századtól 1848-ig. Korunk 1973/11. – Barazsuly Emil: Meghívó a kalotai falumúzeumba. Igazság 1973/111. – Katona Ádám: Kalotaszeg "divatjai". Igazság 1977. aug. 28. – Vasas Samu: Eltűnik-e a kalotaszegi népművészet? A Hét 1979/14. – Beke György: Kalotaszeg kincse azé, aki becsülni tudja. Beszélgetés Fekete Károllyal. A Hét 1981/5.


kamaraszínház – a XIX. század utolsó évtizedeiben kialakult színháztípus kevés nézőt befogadó teremmel és leszűkített játékterű színpaddal, amely kis létszámú szereplőgárdát foglalkoztat s intim hatású színművek előadására alkalmas.

A romániai magyar szellemi életben a modern művészetek elterjesztésének szándéka ösztönözte a kamaraszínházi törekvéseket. A Korunkban körvonalazódó politikai színházeszmény jegyében Kolozsvárt 1926-ban *Studió néven kamaraegyüttes alakult: 24 ismert művész és író alapította. A csoport szándékát így fogalmazták meg: "Kísérleti színpadot akar azon kevés író számára, akiket speciális erdélyi viszonyaink nem tudnak vagy nem akarnak megszólaltatni (Toller, Hasenclever, Sternheim, Kaiser). Kutat olyan erdélyi drámák után, amelyek céljainak megfelelnek." A társaság kísérleti színpada nem volt hosszú életű, erejéből csupán egy Dienes László bevezette művészmatinéra futotta, s a kísérlet utóhatása volt Becsky Andor Gyémántrabszolgák c. kétfelvonásos dramatizált kórusának bemutatója.

A háború után már 1946-ban kaput nyitott Kolozsvárt a Kamaraszínház, magas irodalmi értékű darabok számára szerezve közönséget; a Szentimrei Jenő igazgatása alatt működő Állami Magyar Színház segítségével létrehozott intézmény előbb Romain Rolland, Pirandello, Sommerset Maugham (A szent láng) bemutatásával kísérletezett a Farkas utcai Róm. Kat. Gimnázium dísztermében, majd 1947 őszén Priestley-darabot (Váratlan vendég) adott elő a Zeneművészeti Főiskola akkor még Monostori úti nagytermében. Felvetődött egy "kamaraopera" terve is. E kezdeményezéseket a színtársulat a *Vidám színpad (1954–58) felállításával folytatta.

A romániai magyar dráma és színjátszás új, fellendülő korszakában a kísérletezés kényszere hívott életre időszakosan működő újabb kamaraszínpadokat is a 60-as években. Nagyváradon 1969-ben kezdte működését a Stúdió-99 elnevezésű kísérleti színpad; emlékezetes előadása volt Páskándi Géza első hivatásos színészek által színre vitt abszurdoidja, a Bosszúálló kapus. Ugyanebben az évben nyitotta meg kapuit Szatmáron az Irodalmi Szalon. Később ezek tevékenysége irodalmi műsorok bemutatására összpontosult.

A marosvásárhelyi új Nemzeti Színház megnyitása óta állandó ~ működik az épület kistermében. Jelentős a kolozsvári Bábszínház kamaraszínpadi előadássorozata, melynek kezdeményezője és létrehozója Kovács Ildikó, a Bábszínház rendezője. Az élő- és a bábjáték keverékével sajátos játékstílust hozott létre, amely a szövegekből új létdimenziókat csiholt ki. Emlékezetes előadása magyar nyelven Shakespeare Szentivánéji álom és Csokonai Özvegy Karnyóné, román nyelven Jarry Übü király c. színjátékának bemutatása. Több évadon át ~ jelleggel Senkálszky Endre rendezett a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeivel oratorikus görög drámaciklust; Aiszkhülosz és Szophoklész szövegeit adták elő a Zeneművészeti Főiskola termében s a Művészeti Múzeum udvarán felállított szabadtéri színpadon.

~-jellegű a műsorpolitikájában ifjúsági neoavantgardista törekvéseket szolgáló *Stúdió '51 és *Ifjúmunkás Zsebszínház Kolozsvárt.

(K. J.)

Gaál Gábor: Munkás kamaraszínpad Kolozsvárt. Korunk 1933/3; újraközölve Válogatott írások I. 348–49. – jz [Jékely Zoltán]: A Kamaraszínház kapunyitása. Világosság 1946. febr. 1. – Lakatos István Imre: Kamaraopera lehetőségei Kolozsváron. Világosság 1946. ápr. 1. – Ligeti József: Kortársi jegyzetek Gaál Gáborról. Korunk 1971/3. – Tóth Sándor: Néhány adat Gaál Gábor életrajzából. Korunk 1971/6. – Krizsán Zoltán: Oidipusz az Irodalmi Színpadon. Igazság 1978. nov. 8.; uő: Gondolatok egy ciklusról. Igazság 1981. nov. 21. – Bernád Ágoston: A szöveg színháza. A Hét 1981. júl. 17. – Kántor Lajos: A görögök hasznáról. Utunk 1981/46.


Kamenyitzky Etelka – *Sepsiszentgyörgy magyar irodalmi élete


Kandray Géza (Kabolapatak, 1883. jan. 12. – 1969. márc. 10. Kolozsvár) – pedagógus, tankönyvíró. A Máramarosi Állami Tanítóképző elvégzése után (1903) a Budapesti Középtanodai Tanárképző Intézetben szerzett tanári oklevelet (1906), majd a budapesti egyetemen filozófia–pedagógia szakos tanári képesítést nyert (1908) s németországi és hollandiai tanulmányai alapján megkapta a legmagasabb középiskolai tanári képesítést is: tanítóképezdében taníthat pedagógiát. Déván a Tanítóképző Intézet tanára (1908–40), majd Kolozsvárt a Tanítóképző Intézet igazgatója (1940–41). A háború után a nyugdíjas korhatáron túl még egy évtizedig tanított Kolozsvár különböző iskoláiban, utoljára a magyar tannyelvű tanítóképzőben.

Pedagógiai gyakorlatáról tanúskodik gazdag és változatos tankönyvírói munkássága. 1927-ben adta ki Déván Segédkönyv a számtan és mértan tanításánál használt kifejezések szabatos román nyelvű elsajátításához c. munkáját "tanítók és tanulók részére", majd számtankönyvekkel látta el a magyar tannyelvű elemi iskolákat a II. osztálytól a VII.-ig. Mihail Găzdac társszerzővel együtt szerepe volt a Szentpéteryné Haller Zsuzsa-féle *ábécéskönyv átdolgozásában és képes román ABC-vel való kiegészítésében (Déva 1930), s az elemi iskolák magyar olvasókönyveinek az új tantervhez való igazításában (Déva 1925–30).


Kántor Erzsébet (Kolozsvár, 1938. febr. 10.) – műfordító. ~ Lajos felesége. A kolozsvári tanítóképző elvégzése (1955) után a Babeş–Bolyai Egyetem filológiai karán szerzett román szakos tanári diplomát (1965). A búzai, kerelőszentpáli és tordaszentlászlói általános iskolában tanított, 1967 óta a Kolozsvári Traian Vuia Szaklíceum tanára.

Első írását az Igaz Szó közölte (1965), fordításai az Igazság, Korunk, Igaz Szó, valamint a szegedi Tiszatáj, az újvidéki Híd, a budapesti Nagyvilág és Új Tükör, a pozsonyi Irodalmi Szemle hasábjain jelennek meg. Kötetben megjelent fordításai: Vasile Rebreanu: Talita Kumi (novellák és karcolatok, 1968); Sorin Titel: A fogoly hosszú utazása (elbeszélések, 1975); A túlélés iróniája (mai román kisregények, Bp. 1976); Anton Holban: Értelmetlen halál (kisregények, Kántor Lajos utószavával, 1978); Marin Sorescu: Hideglelés (dráma, Modern Könyvtár, Bp. 1980); Radu Flora: Csapda (regény, Kántor Lajos utószavával, Újvidék 1980); Alexandru Ivasiuc: Előszoba (1983); Eugen Simion: Élmények kora, vallomások kora, Párizsi napló (1983).

Beke György: Játék az életért. Utunk 1975/31. – Huber András: Rendhagyó útinapló. Igazság 1983. dec. 21.


Kántor Lajos (Dés, 1890. szept. 20. – 1966. ápr. 19. Kolozsvár) – tanulmányíró, tankönyvíró. Ifjabb ~ Lajos apja. A dési állami gimnázium elvégzése (1910) után latin–görög–ókori történelem szakos tanári diplomát szerzett a budapesti tudományegyetemen (1914); Eötvös-kollégista. Az I. világháború kitörésekor bevonult frontszolgálatra, hadifogságba esett, s csak 1921 végén került haza. A Kolozsvári Református Leánylíceum tanára (1922–40), ugyanitt a Gyakorló Főgimnázium igazgatója (1940–44), tanár a Kolozsvári Református Fiúkollégiumban, közben a tanítóképzőben is (1944–51), majd a Román Akadémia keretében a román–magyar szótárszerkesztő közösség munkatársa (1951–53), korrektor a Tudományos Könyvkiadónál (1953–55).

Első megjelent írása a Theophrasztosz görög természettudós és filozófus Jellemrajzok c. gyűjteményéről szóló doktori értekezés (Bp. 1914). A romániai magyar tudományos életbe mint az EME titkára (1927–41) kapcsolódott be. Tanulmányaiban Caragiale egyik novellájának forrásával (Societatea de Mîine 1927), Odobescu magyar vonatkozású levelezésével (Erdélyi Irodalmi Szemle 1929), az EME működésével (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918–1929. Kv. 1930) és előadásaival (Pásztortűz 1936/8), Stephan Ludwig Roth halálával foglalkozik (Siebenbürgische Vierteljahresschrift 1938/3–4), továbbá az állampolgárságra való neveléssel Platónnál (EME-emlékkönyv 1939). Latin tankönyvei a III. és IV. osztály számára több kiadásban jelentek meg (1930, 1935, 1947). A kolozsvári Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziumának évkönyveit szerkesztette (1941–44). Cikkei jelentek meg a Magyar Nép, Ellenzék, Újság, Erdélyi Iskola, Tanáregyesületi Közlöny, Református Szemle, Pásztortűz, Erdélyi Szemle, Keleti Újság hasábjain is.

Kötetei: Műkedvelők Színmű-tára (Magyar Nép Könyvtára 12–13. Kv. 1925); Az Erdélyi Múzeum-Egyesület problémái (ETF 23. Kv. 1930. Franciául a Glasul Minorităţilor, Lugos 1930/6); Hídvégi gróf Mikó Imre szózata 1856-ban az Erdélyt Múzeum és az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakítása érdekében (ETF 37. Kv. 1931); Magyarok a román népköltészetben (ETF 53. Kv. 1933); Kölcsönhatás a magyar és román népköltészetben (ETF 56. Kv. 1933); Erdély a világháborút tükröző román irodalomban (ETF 66. Kv. 1934); Czegei gróf Wass Ottilia, az Erdélyi Múzeum-Egyesület nagy jótevője (ETF 96. Kv. 1938); Párhuzam az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az ASTRA megalakulásában és korai működésében (ETF 116. Kv. 1940).


Kántor Lajos (Kolozsvár, 1937. aug. 7.) – irodalomtörténész, kritikus, művelődéstörténész, szerkesztő. Idősb ~ Lajos fia, ~ Erzsébet férje. Szülővárosában, a Református Kollégiumban kezdte középiskolai tanulmányait, ennek utódjában, a 2. számú Fiúközépiskolában érettségizett (1954), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1959), majd a Babeş–Bolyai Egyetemen doktorátust (1979). 1959-től kezdve a Korunk irodalmi szerkesztője, 1963-tól a művészeti rovat vezetője is; a *Korunk Galéria irányítója. Kritikáit, irodalmi publicisztikáját az Utunk, Igaz Szó, A Hét, România Literară, Gazeta Literară, Steaua közli, tanulmányai a Korunk, NyIrK, Magyarországon a Valóság, Kortárs, Új Írás, Napjaink, Tiszatáj, Nagyvilág, Élet és Irodalom, Irodalomtörténeti Közlemények, Csehszlovákiában az Irodalmi Szemle, Jugoszláviában a Híd, Új Symposion hasábjain, valamint napilapokban szerepelnek.

Első kritikáit az Utunk közölte (1953). Mint egyetemi hallgató Móricz Zsigmond stílusát elemezte Nyelvi tudatosság és realizmus c. tanulmányában (NyIrK 1959/1–4), államvizsgadolgozatában pedig Az ember tragédiája körül támadt százados harcot mutatta be, a Madách-kérdéssel kapcsolatban a magyar irodalomkritika, irodalomtörténetírás és irodalompolitika száz évének keresztmetszetét adva (munkája később Budapesten megjelent). Már Kacsó Sándor ajánlásával bevezetett Forrás-kötete, az Írástól – emberig (1963) felfigyeltetett arra, hogy a művészi jegyeket mutató irodalombírálatot eredeti műfajként becsüli, s mint kritikus a költői magatartás formáit, a költői eszközök hatékonyságát vizsgálva növekvő jelentőséget tulajdonít a kortárs *Forrás-nemzedék tudatosságon alapuló gondolatiságának.

Gazdag hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerbe foglalt irodalomtörténeti munkásságában több sajátos vonulatot különböztethetünk meg. Az egyik ilyen vonulat Móricz-művek kommentálása és megjelentetése alkalmából (A boldog ember, 1964; Májusi eső, 1966; Életem regénye, 1975; Ebéd, 1976; Életre ítélve, Idill, 1978; Móricz Zsigmond közöttünk, 1979) konkrét példákon bizonyítja a lírai próza műfajiságát, hogy Vallomásos Móricz Zsigmond c. kismonográfiájában (1968) ki is jelentse: "a legnagyobb magyar epikusként tisztelt Móriczot a lírikusok vagy legalábbis a lírai ábrázolást gyakorló alkotók közé soroljuk be". Több mint egy évtized további kutatásai után ér el az elméleti összefoglalásig, amely Líraiság a XX. századi magyar novellában címmel doktori disszertációja (1979), majd Líra és novella c. kötetében (1981) a nyilvánosság elé kerül. Tamási Áron balladisztikus novelláit modellként elemezve a lírai novella tételbe fogalmazásáig jut el; ennek meghatározója szerinte valamely érzelmi, hangulati jelentésű egyetemes vagy sajátos népi motívum, mely feloldja a művész és a mű távolságát, egybekapcsol múltat és jelent az idő lírai kezelésében, s elősegíti a lírai képalkotást.

Átfogó jellegű irodalomtörténeti vonulatot alkotnak a századunk irodalmi fejlődését nyomon követő részlettanulmányai, esszéi. Ezekben a hagyományos irodalomszociológiai, lélektani, stilisztikai elemzés mellett a korszerű motívumvizsgálatra, a különféle struktúrák felmérésére törekszik, és számon kéri a nemzetközi összehasonlítást. Az Alapozás c. tanulmány- és esszégyűjteményben (1970) Thury Zoltán, Kosztolányi Dezső, Gelléri Andor Endre, Illyés Gyula bemutatása emelkedik ki, s új módszerességgel kap magyarázatot Kacsó Sándor, Nyírő József, Tamási Áron novellaművessége, Szabédi László (A ráció romantikusa) és Horváth Imre pályája, mellettük a Bartalis-vers titkának megfejtése is (Az egyszerűség vonzása). Az "alapozás" eredményeként készült el – Láng Gusztávval közösen – 1971-ben a Romániai magyar irodalom 1945–1970 és javított második kiadása (1973), a felszabadulás utáni romániai magyar irodalom negyedszázadának első hazai áttekintése. E kutatás folytatásaként kerül sor többek közt Kemény János (1972), Szilágyi Domokos (1978), Reményik Sándor (1983) műveinek értelmezésére is a RMI sorozatában megjelent köteteik bevezető tanulmányaiban, majd – az előző összegező számbavételt 1980-ig kiegészítve – a Béládi Miklós szerkesztette mai magyar irodalomtörténet IV. kötetében (Bp. 1982).

Szerkesztői gyakorlatához kötődnek sajtótörténeti vagy ahhoz közel álló témájú (a sajtóban elfelejtve rejtőző adatokat feltáró) tanulmányai is, amelyekben részletező következetességgel a romániai magyar irodalom vitás kérdéseit pásztázza végig, főleg a Korunk múltjával kapcsolatban. Ide tartozik a különböző folyóiratokban elszórva megjelent, majd Korunk: avantgarde és népiség c. alatt (Bp. 1980) összegyűjtött írások közül a Készülődés a Korunkra (1966), a publicista Gaál Gábor bemutatása, továbbá a romániai magyar avantgárd forrásvidékét kritikailag ellenőrző A Genius-legenda és a Genius (1976) és Dienes László avantgarde-ja ugyanebből az esztendőből, majd A hiány értelmezése c. önálló kötet (1980) mint negatívban készült kép a "József Attila Erdélyben"-témáról: ebben az itt személyesen nem járt költő sokszoros – az Erdélyi Helikontól a Korunkig és a Brassói Lapokig, Dsidától és Kuncz Aladártól Gaál Gáborig terjedő – kötődéseit tárja fel és elemzi. Sajtótörténeti érdeklődéseiből táplálkozik kritikai cikksorozata az Utunkban a *vallani és vállalni-vita keletkezéséről és lefolyásáról (1981), majd egy kolozsvári rádió-előadássorozata a Világosság oldalain kibontakozott új irodalmi kezdetekről a II. világháború után (1983).

Érdeklődését a művészetek iránt A megtalált színház c. kötet (Kv. 1976) jelzi: egy évtized színháztörténetét átfogó színikritikái a megírt dráma és a színpadi jelenítés összefüggéseit világítják meg. Egy másik kötete, a Kép, világkép (1977) a régi Korunk művészeti anyagának feldolgozásával foglalja új összefüggésrendszerbe a folyóirat történetét, kifejtve a nemzeti és egyetemes, a partikuláris hagyomány és a modern világlátás, korszerű formanyelv összeegyeztethetőségét műkritikában és esztétikai gondolkodásban, képkultúrát szorgalmazva. Ide tartozik három művészeti útirajza is: Utazás a gyökerek körül (Kv. 1972), Szárny és gyökér (Kv. 1979), Milyen az út? (Kv. 1983). Közben jelennek meg gondozásában a Korunk Galéria katalógusai, amelyekben képzőművészetünk nagyjai és elismert tehetségei mellett a fiatalok művészetét is felkarolva, esztétikai véleménycserét sürget "Moholy Nagy és Brâncuşi, Kállai Ernő és Dési Huber" európai szellemében. Ugyanez a törekvése testesül meg a Kriterion Galéria három kötetéhez írott bevezetőiben (Deák Ferenc, 1982; Paulovics László, 1983; Cseh Gusztáv, 1983).

Nemcsak a negyedszázados Korunk-szerkesztésben, hanem a könyvkiadás munkálataiban is szerepet vállalt. Válogatta, bevezette, írói portrékkal látta el, jegyzetelte a mai magyarországi irodalomból Föld, csillag címen novellák (1970), Nagy tél után címen versek (1974) gyűjteményét; Tineri poeţi maghiari din România címen román nyelvű antológiát szerkesztett a Forrás-költők verseiből (Kv. 1979). Dincolo de formă címen pedig összeállította a romániai magyar próza és költészet legjavának román nyelvű antológiáját (1981). Dávid Gyulával közösen magyarra fordította Adrian Marino Bevezetés az irodalomkritikába c. munkáját (1979), elő-, ill. utószavakban ismertette a magyar olvasókkal számos román író személyiségét. Kiemelkedik Vasile Rebreanu, Anton Holban, Augustin Buzura, Eugen Simion irodalomtörténeti bemutatása.

Önálló kötetei: Írástól – emberig (Kacsó Sándor bevezetőjével, Forrás 1963); Százéves harc "Az ember tragédiájá"-ért (Irodalomtörténeti Füzetek 53. Bp. 1966); Vallomásos Móricz Zsigmond (kismonográfia, 1968); Alapozás (tanulmányok, esszék, 1970); Utazás a gyökerek körül (útirajz a modern művészetekről az Adriától a Balti-tengerig, Kv. 1972); Kép, világkép (A régi Korunk az új művészetért. 1977); Korváltás (kritikák, tanulmányok, 1979); Szárny és gyökér (Utazás A-tól Z-ig. Cseh Gusztáv illusztrációival, Kv. 1979); Korunk: avantgarde és népiség (Irodalomtörténeti és kritikai portyázások. Bp. 1980); A hiány értelmezése (József Attila Erdélyben. Deák Ferenc rajzával, 1980); Líra és novella (A sólyom-elmélettől a Tamási-modellig. 1981); Milyen az út? (Kv. 1983).

Használta a Köves László írói álnevet.

(B. E.)

Jancsó Elemér: K. L.: Írástól – emberig. Igaz Szó 1964/6. – Beke György: K. L. vallomása Móricz Zsigmondról. Hargita 1968. szept. 29.; uő: K. L. alapozása. Hargita 1971. ápr. 4.; uő: K. L. Interjú a Tolmács nélkül c. kötetben. 1972. 592–606.; uő: K. L.: A megtalált színház. Tiszatáj, Szeged 1976/12; uő: Élő irodalom és irodalomtörténetírás. Beszélgetés K. L.-sal. A Hét 1981/51. – Láng Gusztáv: Kísérletek és eredmények. Utunk 1968/51. – Kiss Ferenc: K. L.: Alapozás. Kritika, Bp. 1970/11. – Szőcs István: A neves kritika. Észrevételek K. L. Alapozás c. kötetéről. Igaz Szó 1971/7; uő: Elvont kézzelfoghatóság. Igaz Szó 1972/4. – Balogh Edgár: Folytonosság és átváltás az irodalomban. Igáz Szó 1972/1. – Kovács János: Mellőzött történetiség. Igaz Szó 1972/2. – Éltető József: Romániai magyar irodalom. Igaz Szó 1972/3. – Szőcs Kálmán: Ikernemzedék. Igaz Szó 1972/4. – Bretter György: És hová érkezett? A Hét 1973/27. – Marosi Péter: A megtalált cikk. Utunk 1976/44; uő: Színikritikától a dramaturgiáig. Korunk 1978/6, újraközölve Világ végén virradat. 1980. 232–44. – Borcsa János: Vendégünk volt: K. L. Beszélgetés. Megyei Tükör 1976. dec. 25. – Tóth Sándor: Korszerű képpel korszerű világképért. A Hét 1978/7. – Cs. Gyímesi Éva: Az intézményesült alany felelőssége. Metakritikai széljegyzetek. Utunk 1980/7; uő: A sólyom-elmélettől a Tamási-modellig. Utunk 1982/19. – Judik Tamás: Londoni percek. Beszélgetés K. L.-sal. Igazság 1980. jún. 1. – Salló László: Líra és novella. Előre 1982. máj. 19. – Huber András: Milyen az út? Igazság 1983. júl. 13.

ASZT: K. L. a két Árva Bethlen Katáról. TM 656. – K. L. köszönti Fülöp Antal Andort. LM 2169. – K. L. az irodalom közösségformáló szerepéről. LM 3203.


Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. máj. 10.) – költő, műfordító. Apja, ~ Miklós gazdálkodó, ha csak fia révén kerül is be az irodalomtörténetbe, igazi írástudó ember volt, akinek számára a könyv létszükségletet jelentett, s akinek biztatása a költőt egész életében elkíséri. Anyját, László Juliannát viszont kora gyermekkorában elveszítette. Elemi iskoláit (öt osztályt) szülőfalujában végezte; 1941 ősze és 1950 nyara között Székelyudvarhelyen diák: 1944-ig a Református Kollégiumban, 1944–45-ben a Római Katolikus Főgimnáziumban (magántanuló), 1946-tól a Fémipari Középiskolában; itt érettségizik, és ennek az iskolának a faliújságján fedezi fel egy versét az akkor Ifjúmunkás-szerkesztő Páskándi Géza (1950-ben). 1950 őszétől él Kolozsvárt. Fél évig a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója, majd a Bolyai Tudományegyetem filológiai karára jön át, ahol 1954-ben magyar irodalom szakos tanári oklevelet szerez. Közben (1951–53) segédszerkesztő az Irodalmi Almanachnál, pár hónapig 1953-ban az Utunk szerkesztőségében is dolgozik. 1955-től 1960-ig a Dolgozó Nő, 1960-tól a Napsugár belső munkatársa. Tevékeny részt vállal a közéletben, az irodalmi életben: iskolák és művelődési otthonok népes felnőtt és gyermekközönsége előtt olvassa fel műveit szerte az országban. Külföldi útjain – Ausztriában, Észak- és Dél-Amerikában – ugyancsak számos hívet szerzett a romániai magyar irodalomnak.

Első kötete, a Virágzik a cseresznyefa (1955) versei sem témájukban, sem formai megoldásaikban nem sokban különböznek e korszak hazai sematikus költészetétől. A hangváltást a Sirálytánc (1957) jelzi, az olvasóközönség azonban e kötet verseinek nagy részét jószerint majd csak a Harmat a csillagon (1964) c. kötetben való újraközlésükkor ismerheti meg. Innen már töretlenül ível fel lírája: a Kikapcsolódás (1966), a Függőleges lovak (1968), a Fától fáig (1970 – az első három kötet anyagát megtoldva a "Szentjánoskenyér" ciklussal), a Szürkület (1978) ennek a magasba vezető költői útnak az új állomásai; a maguk módján ezek a kötetek ugyanúgy korjellemzőek, mint volt annak idején a Virágzik a cseresznyefa.

A szülőföld a költő számára döntő, mindenek fölött álló elkötelezettség. A pályakezdés mutálásain a gyermekkor tájélményeinek kifejezésével jut túl, s a székelyföldi tájba a dolgozó ember is beleépül. E fejlődési szakasz jellemző műfaja az életkép – a vers végén sugallt vagy kifejtett tanulsággal; a Petőfi-hatás tehát nem kívülről jön, hanem egy rokon szemléletben leli magyarázatát. Egy-egy felvillantott képet részletezve használja ki a lírai hangulatot – és ezzel akaratlanul is az epikum irányába halad, "Arany János kalapjá"-hoz közeledve. Az életkép s a tájleíró vers változása viszont már a 60-as évek elején megfigyelhető nála; a Nyárfa (1962) kulcsfontosságú versnek tekinthető e folyamatban: a "Nem éppen mai verskellék" ironikus-önironikus megidézése, a remegő nyárfa "örök paranoiája" új szakaszt jelez e népi gyökerű, hagyománytisztelő költészetben. A tájélmény fokozatos átrendeződése az időélmény elmélyülésével, uralkodóvá válásával jár együtt, mint ahogy ezt egyik korai lírai remeklése, a Sárga kankalin hírül hozza. Nem a falu nosztalgiája, hanem most már a városi ember világmagyarázó keresése határozza meg költészetét. Az élményvilág átrendeződésével szükségszerűvé váló hangváltást a költőnek sikerül saját hangjához igazítania; a tájélményt nemegyszer az idő, sőt a történelem segítségével fejezi ki, a természetidézés pedig emberi, történelmi tragédia közvetlen érzékeltetésére alkalmas. A kidöntött fenyő látványa balladát indít el, de úgy, hogy a szubjektum kerül előtérbe (A fenyő úgy látta). A természetlíra és az ars poetica így ér össze, és olyan nagy hatású verset eredményez, mint a Fától fáig (1968), amely az éjszakai erdőben lovait kereső kisfiú és a félelmek, bizonytalanságok közt bolyongó költő azonosítását észrevétlenül éri el. Történelmi példázatai (Kufsteini grádicsok éneke, Panta rhei), a modern művészetet értelmező, tanúnak hívó költeményei (Pantomim, Húros és ütőhangszerekre, Legenda Brâncuşi Végtelen oszlopáról) szintén ars poetica-hangszerelésűek. De a költő nem adja fel a Petőfi-örökséget sem: modern helyzetdalokat ír, amelyekben egyén és közösség jellemző viselkedési formájának, gondolatkapcsolásainak sajátos formáját teremti meg. Vannak köztük már-már riportegyszerűségű, szinte prózai jelenítések (A ház előtt egész éjszaka), lírai villanások (Vernisszázs, Hajnal felé egy déli városban) és szimfóniaszerkezetű poémák, belső idézetekkel, mint amilyen lírájának egyik csúcsteljesítménye, a Halottak napja Bécsben. Korszerű helyzetdalok ún. "indián énekei" is, az 1982-es amerikai útja után született versek. Egyik értelmezőjének, Cs. Gyímesi Évának a megállapítása szerint "A lírai alany tárgyakba való áttűnésének vagyunk tanúi: jelkép, látomás, példázat jelzi az áttűnés fokozatait."

Gyermekek számára írt verseiből, prózájából szintén egész életmű állt össze. Kép- és gondolatgazdagság, a népi formák változatos kezelése, erős történelmi érzék jellemzi ilyen tárgyú munkásságát, a Napsugárban, ill. önálló kötetekben megjelent gyermekverseit, meséit, történeteit (A bánatos királylány kútja, 1972; Kenyérmadár, 1980).

Más műfajokban is számottevő eredményt ért el. Esszében kiemelkedik a romániai magyar líráról írt összefoglalása (Líránkról, Bécsben, 1968). Az 1969-ben írt Kétszemélyes tragédia esztétikailag is jelentős nyitás az abszurd dráma felé. 1971-ben mutatták be a szatmári színházban előzőleg a Korunkban megjelent (1970/12) Ünnepek háza c. kétrészes társadalmi drámáját. Ő gondozta, rendezte sajtó alá Tamási Gáspár Vadon nőtt gyöngyvirág és a festő Nagy Imre Följegyzések c. önéletrajzi írását.

Műfordításai a nagy erdélyi elődök – Áprily, Dsida, Jékely – munkásságának tudatos folytatásaként születnek. A román líra egyik legavatottabb tolmácsolója; külön-külön kötetekben adta ki Nicolae Labiş (Az őz halála, 1964; Legszebb versei, 1970), A. E. Baconsky (Néma pillanat, 1965; Önarckép az időben, 1979), Ioan Alexandru (Szeplőtelen szerelem, 1982) válogatott költeményeinek fordítását és Arghezi magyarra átültetett gyermekverseit (A világ szája, 1983). A romániai nemzetiségek népköltészetének magyar nyelvű bemutatását célzó nagy vállalkozása a szász anyag közzétételével indult meg (Egy kis madárka ül vala, 1977).

Románul megjelent kötetei: Cai verticali (Haralambie Grămescu fordításában, 1969); Monolog interior cu uşa deschisă (Paul Drumaru fordításában, 1982). A Dincolo de formă c. antológiában (1981) Tudor Balteş és Constantin Olariu egy-egy Kányádi-versfordítása is megtalálható. Németül a Siebenbürgische Ungarische Lyrik c. antológia (Bécs 1977) öt versét közli. Magyar nyelvtanfolyamot hallgató finn diákok Táltosmadár–Skamaanilintu címen kétnyelvű amatőrkiadásban Kányádi-meséket és -verseket jelentettek meg (Joensuu-Pori 1983).

A költő népszerűségét jellemzi, hogy a Korunk Bolyai-díja, Tőrös Gábor bronzplasztikája, verséből idéz; arcképét megrajzolta Balázs Imre és többször is Nagy Imre; meséivel indultak az Electrecord Napsugár-kislemezei s a Fekete-piros versek c. nagylemez 1981 óta van forgalomban. Versei Illyés Kinga, Réthy Árpád, Kiss-Törék Ildikó művészi műsorán szerepelnek. Egy zarándok naplójából c. alatt Znorovszky Attila Aradon "Kányádi-oratórium"-ot állított össze, melyben Kovács Nagy Borbála a költőnek és kortársainak verseit adja elő Kozma Ildikó gitárkíséretével. A rendezvény a Megéneklünk, Románia Fesztiválon I. díjat nyert.

Egyéb munkái: Kicsi legény, nagy tarisznya (gyermekversek, 1961); Fényes nap, nyári nap (gyermekversek, 1964); Három bárány (gyermekversek, 1965); Fából vaskarika (mesék, 1969); Kányádi Sándor legszebb versei (Katona Ádám bevezetőjével, 1974; 2. kiadás 1977); Farkasűző furulya (gyermekversek, 1979); Fekete-piros versek (válogatás, 1979); Tavaszi tarisznya (gyermekversek, 1982).

Írói álneve: Kónya Gábor.

(K. L.)

Földes László: Levél K. S.-hoz. Utunk 1956/9–10. – Gálfalvi Zsolt: Hangulat, érzelem, gondolat. Igaz Szó 1956/3; újraközölve Írók, könyvek, viták. 1958. 152–59. – Baróti Pál: Vívódások könyve. Utunk 1964/43. – Láng Gusztáv: A költő "ím... a férfikor nyarában". Korunk 1965/7–8. – Sőni Pál: K. S. költői útja. Igaz Szó 1967/1; újraközölve Művek vonzása. 1967. 304–15. – Huszár Sándor: K. S.-ral a költészet válságáról. Utunk 1968/9; újraközölve Az író asztalánál. 1969. 267–74. – Székely János: Természetes költő. Igaz Szó 1969/3. – Veress Dániel: Egy szintézis körvonalai. Utunk 1969/27. – Szőcs István: Költői időhiány. Utunk 1969/42; uő: Vissza a lírához... Előre 1979. febr. 25; – Kántor Lajos: A mi utcánk. Utunk 1971/9; újraközölve Korunk: avantgarde és népiség. 1980. 384–400.; uő: A helyzetdal átértékelése. Utunk 1979/2. – Beke György: K. S. Interjú a Tolmács nélkül c. kötetben, 1972. 480–90. – Cs. Gyímesi Éva: Találkozás az egyszerivel. 1978. 65–93. – Egyed Péter: Mítosz és kísértetjárás között. Igaz Szó 1979/3. – Szakolczay Lajos: Szavakban őrzött tisztaság. Népszabadság, Bp. 1979. jún. 14. – Lászlóffy Aladár: Hajnali levél K. S.-hoz. Utunk 1979/19. – Veress Zoltán: Mindennapi kenyérmadarunk. Utunk 1981/15. – Szász János: K. románul. Előre 1983. márc. 23.

ASZT: K. S.: Válogatott találkozásaim. LM 2726.

ÁVDolg: Evellei Ildikó: K. S. élete és költészete. 1971. – Tapodi Veronika Mária: Mondattagolási lehetőségek K. S. "Szürkület" c. kötetében. 1982. – Zoltán Emese Ildikó: K. S. "Szürkület" c. verseskötetének szófaji vonatkozásai. 1982.


Kanyó Béla – *Orvosi Szemle 1.


Kapatán Márton – *örmény-magyar irodalmi kapcsolatok


kapcsolattörténet – *összehasonlító irodalomtudomány


Kappel Izidor (Nagysejk, 1881 – 1964. márc. 17. Kolozsvár) – orvosi szakíró. Középiskolát Kolozsvárt végzett (1899), oklevelét a kolozsvári egyetem orvosi karán szerezte (1905). A Purjesz Zsigmond vezette belgyógyászati klinikán tanársegéd, majd az egyetemi klinika fertőzőosztályán dolgozott. Később a városi járványkórház vezető főorvosa. A gyermekgyógyászatban szakosította magát. 1919-től 1944-ig Kolozsvárt a Zsidókórház gyermekgyógyászati rendelőjét vezette főorvosi minőségben. A kolozsvári Anya- és Gyermekvédő Szövetség alelnöke, az EME orvostudományi szakosztályának előadója és üléselnöke volt. 1945 után Kolozsvárt gyakorló orvos.

Az EME orvostudományi kiadványaiban, majd különlenyomatokban is megjelent tanulmányai közül kiemelkedik A scarlatina recidiváról (Kv. 1915), A diftéria bacilusrejtőkről (Kv. 1918), A kiütéses tífuszról (Kv. 1920), Profilaktikus oltások kanyarónál (Kv. 1921) és Új csecsemővizsgáló asztal (Kv. 1921) c. munkája.


Kappner Ármin – *Előre 6.


Kapros Ödön – *kémiai szakirodalom


Káptalan Margit – *Csűrös-Káptalan Margit


Kapuállító – Kovászna megye íróinak Sepsiszentgyörgyön a Megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság kiadásában megjelent antológiája. Az I. kötetet 1969-ben Jecza Tibor, a II. kötetet 1982-ben Czegő Zoltán szerkesztette. Dali Sándor Ajánlása szerint a kötetek szerzői "a Kovászna megyei írók, költők elhivatottságának és a legnemesebb hagyományoknak megfelelően igyekeznek meghallói lenni e föld népének".

Az I. kötetből Bogdán László, Csiki László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Tömöry Péter verseit, Péter Sándor, Tompa Ernő, Vári Attila prózai írásait, Veress Dániel és Sombori Sándor színpadi munkáit emeljük ki. A II. kötet írói: Holló Ernő, Dali Sándor, Veress Károly, Sombori Sándor, Bogdán László, Magyari Lajos, Czegő Zoltán, Sütő István, Sylvester Lajos, Veress Dániel (Világirodalmi olvasónapló). Kiemelkedik Fábián Ernő Közösség és kultúra c. tanulmánya, mely "a nemzetiség etnokulturális információs anyagá"-nak jelentőségét méltatja.


Kapui Ágota (Sepsiszentgyörgy, 1955. máj. 15.) – költő. Középiskolát szülővárosában az 1. számú Líceumban végzett (1974), a Babeş–Bolyai Egyetemen magyar–francia szakos tanári oklevelet szerzett (1979). A sepsiszentgyörgyi Gép- és Gépalkatrészgyártó Üzem fordítója.

Első verseit a *Gyökerek közölte. 1974-től rendszeresen jelennek meg versei az Utunk, Korunk, Igaz Szó, Művelődés, Dolgozó Nő, Echinox, Napoca Universitară, Napsugár, A Haza Sólymai, Igazság, Brassói Lapok, Megyei Tükör hasábjain. Variánsok a szabadságra c. versével nyit a fiatal írók *Ötödik évszak c. antológiája (Mv. 1980). Vers az időben c. kötete előkészületben.


Kapusy Antal (Temesvár, 1929. ápr. 13. – 1978. jún. 20. Előpatak) – orvosi és lélektani szakíró, műfordító, szerkesztő. Középiskoláit szülővárosában végezte (1947), orvosi oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-ban szerezte (1954); ugyanitt a mikrobiológiai tanszéken gyakornok, 1957-től az élettani tanszéken laboratóriumi főnök, majd tanársegéd. Súlyos betegsége miatt 1971-ben nyugdíjazták, Marosszentgyörgyre, később Gyimesfelsőlokra költözött, ahol tudományos és ismeretterjesztő irodalmi tevékenységét folytatta. Feladatául tűzte ki az orvostudomány népszerűsítését, a Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Megyei Tükör hasábjain egészségügyi tanácsadást szervezett.

Érdeklődésének középpontjában az öregedés élet- és lélektana állt, orvosi, gerontológiai, biológiai, társadalomlélektani írásaival jelentkezett. Ezek közül kiemelkedik a Korunkban megjelent Az öregedés lélektana (1971/9), A pszichoszféra védelmében (1972/11) s Génkészlet és magatartás (I–II. 1976/7, 8) c. tanulmánya, valamint A Hétben közölt Az én vezérem bensőmből vezérel (1978/13) s a TETT 1977-es legelső számából a Szabályozott öregedés.

A lengyel irodalomból válogatott versek, novellák, regényrészletek fordításával, szépirodalmi ismertetésekkel az Utunk, Korunk munkatársa. A Kriterion *Korunk Könyvek c. sorozatának szerkesztőbizottsági tagja 1976-tól haláláig.

Kötete: Az öregedés tudománya (Korunk Könyvek 1974).

Demény Dezső: Könyv az öregedéstudományról. Korunk 1975/6. – Molnár Gusztáv nekrológja. A Hét 1978/27. – Gáll Ernő: Hagyatéka: "szellemerkölcs". Korunk 1978/8.


Kapusy Imre (Szászrégen, 1884. jún. 18. – 1978. aug. 17. Seattle, USA) – közgazdasági író. A század elején felső kereskedelmi iskolai tanár Marosvásárhelyen. A közgazdasági nevelésről és szociológiai kérdésekről értekezett, a Sanderson-iskolatípus előharcosa Erdélyben. A Zord Idő hat folytatásban közölte Közgazdasági nevelés (1920/6–11), majd Erdőpusztítás (1920/13) és a fehér–néger kérdést tárgyaló első értekezletről szóló Faji kongresszus (1920/14) c. tanulmányát. Önálló kötete: Közgazdasági középiskolát! (Mv. 1921). Munkásságát a 20-as években Győrött folytatta.


Kara Győző (Bonyhád, 1860. nov. 25. – 1942. jún. 26. Arad) – irodalom- és művészettörténész, tankönyvíró, műfordító. A szabadkai főgimnáziumban érettségizett (1880), a budapesti egyetemen szerzett történelem–latin szakos diplomát (1885). Tanári pályáján 1891-ben került az aradi főgimnáziumba, ahol nyugdíjazásáig (1936) tanított. Ő rendezte az iskola Orczy–Vásárhelyi könyvtárát, nyugdíjas korában pedig a Kultúrpalota Csányi-levéltárát. A Kölcsey Egyesület tagja, felolvasásait az egyesület évkönyvei őrzik.

Forrás- és dokumentumközléseken, szótár- és tankönyvszerkesztésen, kortörténeti táblákon kívül szívesen foglalkozott helytörténettel, így feldolgozta az 1848–49-es szabadságharc idején Aradon szerepet játszott Fábián Gábor műfordítói tevékenységét és Csiky Gergely tanulókorát. Az 1899-es évfordulón irányult figyelme az aradi vértanúkra, gyűjteni kezdte a rájuk vonatkozó – mindmáig kéziratban maradt – adatokat. Részt vett a vesztőhelyen végzett 1913-as ásatásokon, majd 1932–33-ban ő vezette a kivégzés helyén maradt öt vértanú földi maradványainak feltárását.

A helybeli lapok állandó munkatársa tárcacikkekkel és versfordításokkal németből, románból. Figyelmet érdemelnek az Aradi Hírlap, Aradi Közlöny és a Nagyváradi Napló hasábjain 1923-ban megjelent Eminescu-tolmácsolásai.

Salgó Pál cikksorozata a vesztőhelyi ásatásokról. Erdélyi Hírlap, Arad 1932. máj. 13. – júl. 2. – Meghalt az aradi vértanúk sírjainak felfedezője. Magyar Újság, Kv. 1942. júl. 9.


Karács Andor – *Brassói Lapok 1.


Karácsony Benő, családi neve Klärmann Bernát (Gyulafehérvár, 1888. szept. 7. – 1944, Auschwitz) – író. Középiskolai tanulmányait szülővárosa Róm. Kat. Főgimnáziumában végezte, egy diákcsíny miatt azonban otthon nem jelentkezhetett érettségi vizsgára, és a kolozsvári Róm. Kat. Főgimnáziumban nyilvánították éretté (1926). A nagyváradi jogakadémián kezdte főiskolai tanulmányait, de férfiszabó édesapja nem tudta tovább támogatni, ezért csak az I. világháború után szerezhetett ügyvédi képesítést Kolozsvárt. Közben frontszolgálatot teljesített, megsebesült, a temesvári kórházban ápolták, majd ismét a frontra küldték, 1919-ben került haza. A 30-as évek elején Kolozsvárt telepedett le és önálló ügyvédi irodát nyitott; ismert íróként is tovább folytatta ügyvédi gyakorlatát, csaknem húsz éven át. 1944-ben deportálták, a fajüldöző fasizmus végzett vele.

Joghallgató korában csípős hangú hetilapot szerkesztett Gyulafehérvárt, s ebben élesen bírálta a vármegyei közigazgatást. Első novellái a Gyulafehérvári Hírlapban jelentek meg (1908–09) eredeti családi nevén.

A Napkeletben közölt Dinnyebefőtt c. novellájában vonja magára először az irodalmi közvélemény figyelmét (1920). Nem sokkal később a marosvásárhelyi és a kolozsvári színház bemutatja Válás után c. színművét, majd az Erdélyi Könyvbarátok Társasága sorozatában novelláskötettel jelentkezik (Tavaszi ballada, 1925). A Helikon megalakulásánál még nincs jelen, de később bekapcsolódik az írói közösség munkájába, és 1942-ig rendszeresen részt vesz a marosvécsi találkozókon. További regényeit az ESZC jelenteti meg, míg posztumusz műve, A megnyugvás ösvényein 1946-ban a JBA gondozásában lát napvilágot.

Regényeit nem annyira az epikum, mint inkább az alanyiság jellemzi. Ironikus-lírai vallomások e regények, melyek nagyjából mind ugyanazt a problematikát tükrözik, a környezet többnyire ugyanaz, a hősök is hasonlítanak egymásra, ilyenformán egyik művét a másik folytatásának tekinthetjük, ha kifejezetten csak a posztumusz regénye szövi is tovább Felméri Kázmérnak, a Napos oldal hősének történetét. Azért különbségeket is észlelünk: az Utazás a szürke folyón szemlélete kevésbé derűs, mint az előző regényeié, A megnyugvás ösvényein pedig eszmeileg mutat túl rajtuk, amennyiben a polgári társadalom elleni erkölcsi szembenálláson túl szolidaritást is sugall azokkal az erőkkel, amelyek egy emberibb társadalomért harcolnak.

Vissza-visszatérő képlet, hogy a komoly hősnek van egy komikus alteregója. Kettejük párbeszéde lényegében elemzi a társadalmat az analitikus groteszk jegyében. És az eredmény, bármennyire is humoros mezben folyik ez az elemzés: tragikus. Egyértelműen mutatja a kapitalizmus emberellenes tendenciáit, amelyek következtében igazi emberséggel csak a polgári társadalom áldozatainak sorában, az elesettek, félresodródó különcök, a kiszolgáltatottságukat fölényes iróniával takargató sebzett lelkű hősök és "udvari bolondjaik" között találkozhatunk.

A Pjotruskában Baltazár, a regényíró, és Csermely, a gyámoltalan fogalmazó alkotja ezt a kettőst. Következő regényében az I. világháborúban súlyosan megsérült és a megváltozott világban helyét sehogy sem találó Tunák mérnök ellenlábasa a "szocialista" Himmel. Legjellegzetesebb azonban az Utazós a szürke folyón hősének, Sebestyén gyógyszerésznek és az avantgárd lázadást megtestesítő Ferdinándnak a párhuzama-szembenállása. Ez utóbbi humora nem azonos a századelő irodalmában már oly nagy teret hódító kedélyes humorral. Gyilkos "fekete humor" ez, mely az érzelmek helyébe intellektualitást állít és a szkeptikus magatartást tartja egyedül korszerűnek. Vele szemben Sebestyén a jó igenlésének szelleme: egy igazságosabb társadalmi rendről álmodik. Benne a jóakarat, a pozitív hozzáállás, az emberi szolidaritás és együttérzés ölt testet. Jellemképében érdekesen elegyednek groteszk és "fenséges" elemek. Hasonlóképpen ellentétes ebben a regényben a cselekmény színhelyének változása is. Az első részben Párizsban, a lenyűgöző világváros varázsában szépség és nagyvonalúság közepette folyik Sebestyén és Ferdinánd párbeszéde. A második részben hirtelen ellentétes előjelű környezetbe csöppenünk, Borjúmál községbe, melynek kicsinyes társadalma erkölcsi Liliputország. Az ábrázolást itt szarkasztikus hangvétel, végsőkig elszánt leleplező szándék itatja át.

Az író egyaránt otthonos városi és falusi környezetben, figurái jól egyénítettek, egyik-másik női alakja költői ihletettséggel megrajzolt. A természet szépségét, a társadalmi bajok elől menedéket nyújtó vigaszát is lehelik művei. Fő erőssége és vonzereje: a stílus. Ennek könnyedsége a gondolatok kötetlen csapongásából, humoros ötletek sziporkázásából adódik, ami mögött azonban líraiság húzódik meg. "Mókáim csak vastag pokrócok voltak – vallja egy helyt önmagáról –, amik fázékony valóságaimat óvták a meghűléstől."

Az Új élet kapujában c. regényét megjelenése idején Gaál Gábor a Korunkban szigorúan elmarasztalta "önkényes valóságtere" miatt, melyben "az egész élet hamisan jelenik meg", és így a mondandó "az állásfoglalás-nélküliség kátyújába" jut. Társadalombírálata miatt már pozitívabb kihangzásúnak érezte a Napos oldalt, de a főhőssel szemben fenntartja: "a Felméri Kázmér-féle se ide, se oda tartozás, felülállás és szigetverés, félő, hogy csak egy ironikus hajlandóság megnyilatkozási feltétele". A mai kritika már oldottabban ítéli meg az írót, akinek a paradoxonjai olykor ugyan cinikus benyomást keltenek, valójában azonban a meghökkentés eszközével mély humanizmusnak törnek utat.

Találóan jellemezte Németh László Karácsony Benő előadásmódját: "Egészen társtalan a magyar irodalomban ez a szeszélyesen csapkodó, zilált, mindig váratlan fordulatos hang, a gunyorosságnak, az egykettőre könnyekig szökő megindulásnak, az intuitív sziporkázásnak ez az állandó egzaltáltsága, amely akarva, nem akarva elragadja az embert." Ez a stiláris és paradox sokoldalúság teszi az írót annyira népszerűvé, hogy 1944 után életműve Robotos Imre, Szász János, Baróti Pál értékeléseivel csaknem hiánytalanul új kiadásban megjelent. A rút kis kacsa újra műsorra került, s írásainak adaptációjával Gyöngyösi Gábor színdarabot írt Sohasem késő címmel. Farkas István pedig színre vitte a Napos oldal dramatizált változatát Nagyváradon.

Munkái: Tavaszi ballada (elbeszélések, Mv. 1924. 2. kiadás Baróti Pál utószavával, 1968); Pjotruska (regény, Kv. 1927); Új élet kapujában (regény, Kv. 1932); Napos oldal (regény, Kv. 1936; 2. kiadás Szász János bevezetőjével, 1962); A rút kis kacsa (vígjáték, Kv. 1937); Utazás a szürke folyón (regény, Kv. 1940); A megnyugvás ösvényein (regény, 1946. 2. kiadás Robotos Imre előszavával, 1958).

(S. P.)

Szentimrei Jenő: Pjotruska. Pásztortűz 1928/5; uő: Városok, emberek. 1973. 300. – Németh László: K. B.: Pjotruska. Protestáns Szemle, Bp. 1928. 531–32.; újraközölve Két nemzedék, Bp. 1970. 219–21. – Szemlér Ferenc: K. B.: Új élet kapujában. Erdélyi Helikon 1932/7; uő: K. B. új regénye. Utazás a szürke folyón. Erdélyi Helikon 1941/7; uő: K. B. A Személyes ügy c. kötetben. 1975. 157–62. – Bolyai Zoltán [Gaál Gábor]: Új élet kapujában. Korunk 1933/2; uő: Gaál Gábor aláírással: A "Napos oldal". Korunk 1936/3. Mindkettő újraközölve Válogatott írások I. 495–96., ill. 581–84. – Császár Károly: Napos oldal. Pásztortűz 1936/11. – Járosi Andor: K. B.: A rút kis kacsa. Pásztortűz 1937/19. – Szenczei László: K. B. Erdélyi Helikon 1939/1. – Kötő József: Cinikus volt-e K. B.? Korunk 1962/11. – Balogh Edgár: Közepette. Új Elet 1978/14; újraközölve Acéltükör mélye. 1982. 70–71. – Sőni Pál: K. B. Közli Írói arcképek. 1981. 79–101.

ÁVDolg: Baróti Pál: K. B. regényei. 1959. – Kötő József: K. B. élete és írói útja. 1961. – Schmidt Zsuzsanna: Jelzős kapcsolatok stilisztikai szerepe K. B. "Utazás a szürke folyón" című regényében. 1976. – Veres György: K. B. és Molter Károly humorának színskálája. 1980.


Karácsony Emmy, Törökné, T. Karácsony (Kékes, 1896. aug. 19. – 1980. jún. 24. Kolozsvár) – festőművész, emlékíró. Kolozsvárt érettségizett De Gerando Antónia Felső Leányiskolájában (1914). A 20-as években Ács Ferenc kolozsvári magániskolájában festészetet tanult, majd Nagybányán Thorma János és Krizsán János növendéke. Egyéni és közös kiállításokon szerepelt Kolozsvárt, Nagybányán és Budapesten. Lírai prózát és finom nőiességű, Áprily Lajos és Dsida Jenő költészetére emlékeztető verseket is írt. Előbb Botár István szobrászművész, majd Török Zoltán geológus professzor felesége. Otthona a legkiválóbb erdélyi művészek, írók és közéleti emberek találkozóhelye volt; e találkozások, barátságok tükrében írta meg lírai visszaemlékezéseit Virághegy címmel (1974), s gyermekkorát idézte fel Gyermekkorom igaz meséi c. újabb kötetében (1976).

ASZT: K. E. Virághegy c. kötetéről. LM 1274.


Karácsony János – *képzőművészeti irodalom


Karácsonyi János (Gyula, 1858. dec. 15. – 1929. jan. 1. Nagyvárad) – történetíró. Róm. kat. teológiai tanulmányait Budapesten végezte, a nagyváradi püspöki líceumban az egyháztörténelem és egyházjog tanára, 1904–5-ben a budapesti egyetem hittudományi karának tanára, majd nagyváradi kanonok, 1923-tól címzetes püspök. A Századok c. budapesti történelmi szakfolyóirat munkatársa, cikkeit közölte a Pásztortűz (1925). Tudásban, módszerben és termékenységben nemzedékének egyik kiemelkedő történetírója, az MTA és a KZST tagja. Tárgyilagos oknyomozással szólt hozzá a magyar és székely eredetkérdés, a honfoglalás, a nemzetségek problémájához vagy középkori okleveleink forráskritikájához, az Árpád-házi királyok birtokviszonyaihoz; a történelmi személyiségek közül Géza fejedelemről, I. István és I. László, valamint Kun László királyokról, az árgyesi püspökség történetéről, Hunyadi Jánosról és II. Rákóczi Ferencről értekezett. Gondos kutatásainak eredménye A hamis, hibás keletű és keltezetlen oklevelek jegyzéke 1400-ig (Bp. 1902). Romániában megjelent munkái: A vallon-olaszok Erdélyben (Kv. 1923); A székelyek ősei és a székely magyarok (Kv. 1924); A magyar nemzet története 895-ig (Nv. 1924); A magyar nemzet áttérése a nyugati kereszténységre. 997–1095 (Nv. 1926); A székely helynevek és a politika (Lugos 1927); Új adatok és új szempontok a székelyek régi történetéhez (Kv. 1927).

W. Gy. [Walter Gyula]: K. J. megírta Erdély történetét. Pásztortűz 1928/22. – Csánki Dezső: K. J. Századok, Bp. 1929/1–3. – Enciclopedia istoriografiei româneşti. Szerk. Ştefan Ştefănescu, 1978. 188.


Karácsonyi Károly (Gödöllő, 1942. jan. 14.) – természettudományi író. Nagykárolyban végezte a középiskolát (1959), a Babeş–Bolyai Egyetemen biológia–földrajz szakos tanári diplomát szerzett (1964). Szakkönyvtáros a nagybányai Pedagógiai Főiskolán (1964–67), általános iskolai tanár Mezőpetriben (1967–69), majd a nagykárolyi Városi Múzeumban muzeológus. 1967 óta közöl. A bukaresti Studii şi Cercetări de Biologie és Revista Muzeelor şi Monumentelor, a nagyváradi Nymphaea és a szatmári Studii és Comunicări munkatársa. Tanulmányaiban Bihar, Szatmár és Szilágy megye növényzetét ismerteti. Magyar nyelvű tudománynépszerűsítő cikkei a Művelődésben jelentek meg, a Szatmári Hírlap folytatólagosan 21 részben közölte Szatmár megye növényritkaságai című sorozatát (1979–80).

Közép Sándor: Új részleggel bővült a nagykárolyi múzeum. Művelődés 1974/12.


Karádi Nagy Lajos (Kolozsvár, 1886. aug. 23. – 1965. dec. 18. Kolozsvár) – újságíró. Jogot hallgatott, majd újságíró lett. A kolozsvári Újság, Ellenzék, Consum, Jóestét munkatársa, a II. világháború után a Világosság sportszerkesztője és riportere. Sportszakcikkek mellett közgazdasági és várospolitikai kérdésekkel is foglalkozott. Mint kitűnő sportember fiatalon részt vett Kolozsvár sportéletének megalapításában és fellendítésében; a két világháború közt a FIFA (Fédération Internationale de Football-Association) nemzetközi labdarúgó szövetség bírája volt, ebben a minőségben számos nemzetközi mérkőzést vezetett.


Karancsi Sándor (Nagyszalonta, 1932. ápr. 2.) – képzőművész. Az elemi iskola nyolc osztályának elvégzése után vasbetonszerelő; elvégzi a kolozsvári Művészeti Líceum esti tanfolyamát, ezután a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán előbb szobrászatot tanult, majd a festészeti szakon Petru Feier tanítványaként szerzett diplomát (1961). Azóta Gyergyószentmiklóson él.

Több mint 500 ex libris lapot készített rézkarc, rézmetszet és más technikával. Hol groteszk, hol líraibb hangvételű ex libris lapjainak témáit főleg az irodalomból meríti. Illusztrációkat készített Dante La Divina Commediájához, Ion Minulescu, Kányádi Sándor, Juhász Ferenc, Ady Endre verseihez. Mese- és versillusztrációi a romániai magyar folyóiratok és napilapok hasábjain jelennek meg.

20/20 mm-es minikönyvet rajzolt Gyergyó, emberek címmel (1976). Bronzból mintázott érméi közt szerepel: Ady Endre – Elbocsájtó szép üzenet; In memoriam Nagy László; Liszt Ferenc. A Ion Creangă Könyvkiadónál megjelent könyvek közül Csire Gabriella Turpi és Világjáró Kópé s Szávai Géza Kokó Samuék vándorútja c. köteteit illusztrálta.

Banner Zoltán: Gyergyó arcai. Utunk 1976/31. – Octavian Barbosa: Dicţionarul artiştilor români contemporani. 1976. 269.


Kardalus János (Bögöz, 1935. szept. 20.) – néprajzi író, etnográfus. A Pedagógiai Középiskolát végezte Székelykeresztúron (1954), a Babeş–Bolyai Egyetemen román nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett (1965). 1954-től Csehétfalván, Oroszhegyen, Székelypálfalván, majd Homoródalmáson tanított, 1976 óta a Hargita megyei Népi Alkotások és Művészeti Tömegmozgalom Irányító Központjának igazgatója.

Első írását a Vörös Zászló napilap közölte (1960). Módszertani cikkei a Tanügyi Újságban, néprajzi írásai és közművelődési tanulmányai a Művelődés, A Hét, Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Előre, Informaţia Harghitei hasábjain jelennek meg. Gazdagon illusztrált írásaiban a falusi népi foglalkozásokat: bútorfestést és faragást, posztóványolást, székelykapuk faragását, kerítések állítását örökíti meg. A *Népismereti Dolgozatok c. gyűjtemény 1980-ban közölte A homoródalmási mészégetés c. tanulmányát. Gondozásában jelent meg a Népviselet (Csíkszereda 1979) és A korondi kerámia (Csíkszereda 1980) c. kötet.

Munkája: Kapuk és kerítések Hargita megyében (Salló Istvánnal közösen készült album, Csíkszereda 1977).


Kardos Andor (Nagyvárad, 1875. máj. 1. – 1938. márc. 18. Budapest) – színműíró. 1897-ben lépett színi pályára, 1911-ben a kolozsvári színház tagja, 1923-tól a marosvásárhelyi és nagyszebeni színtársulat igazgatója. Bűnös szerelem c. népszínművét Nagyváradon (1910), Vilmos huszárok c. operettjét – Nádor Mihály zenéjével – a budapesti Király Színházban (1914) mutatták be. Marosvásárhelyi alkotó esztendei után Aradon élt.

1919 után Romániában szerzett színművei: Éva és a férfiak (színjáték három felvonásban, Kolozsvári Magyar Színház 1920); Babavásár (operett Nádor Mihály zenéjével, budapesti Király Színház 1922); A sárga nagyúr (szimfónia egy felvonásban, Tv. 1923); Hasis (táncos mimo-dráma három képben, budapesti Városi Színház 1923); Négyesfogat (vígjáték két felvonásban, Tv. 1923); Szökik az asszony (operett három felvonásban, Budai Színkör 1929); A Biarritzi Vénusz (operett három felvonásban, budapesti Városi Színház 1930).


Kardos Géza (Salgótarján, 1887. máj. 9. – 1947. aug. 18. Temesvár) – orvosi szakíró, szerkesztő. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Berlinben végezte. Az aradi állami gyermekmenhely igazgatója, 1928-tól Temesvárt gyermekgyógyász szakorvos. A Temesvárt megjelent *Orvosok Lapja főmunkatársa (1926–32), a lap folytatásaként kiadott *Therapia szerkesztője (1932–38).

Tanulmányaiban, tudományos előadásaiban és közleményeiben főleg a gyermekgyógyászat, gyermekvédelem és demográfia elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, ismertetve a különböző gyermekvédelmi akciók s a csecsemőhalandóság terén elért eredményeit. Szerkesztésében s az Orvosok Lapja kiadásában jelent meg az Erdélyi fürdőkalauz c. terjedelmes kiadvány (Tv. 1928), amely szakszerűen, de olvasmányos stílusban ismertette az összes erdélyi gyógyfürdőket, ásványvízforrásokat, üdülőhelyeket és szanatóriumokat. Ismeretterjesztő cikkeit az Aradi Közlöny, Erdélyi Hírlap, Temesvári Hírlap és Déli Hírlap közölte.

Fontosabb munkái különnyomatban: A kanyaró prophylaxisa (Tv. 1927); A járványos gyermekbénulás epidemológiája, diagnózisa és therápiája (Tv. 1928); Szoptatott csecsemők éhezése (Tv. 1930); A Heine-Medin betegség prophylaxisa (Tv. 1931); Észlelések a szállított csecsemőkön (Tv. 1939); A tuberkulózis elleni védekezés Calmette-féle oltással (Tv. 1940).


karikatúra – A humoros töltetű, személyre utaló vagy társadalomkritikát hordozó művészeti alkotás viszonylag korán jelentkezik az erdélyi képzőművészetben. Egy 1908-ban Kolozsvárt rendezett csoportkiállításon első ízben mutatnak be önálló grafikai műfajként karikatúrákat is (Csengery István rajzait). A két világháború közötti lapokban és folyóiratokban megjelent nagyszámú karikatúra a társadalmi és politikai élet visszásságait állítja pellengérre, s a kor ismert személyiségeiről nyújt görbe tükrös arcképcsarnokot. E korszak leggyakrabban jelentkező karikaturistái kolozsvári, temesvári, nagyváradi lapoknál dolgoznak, többnyire szerkesztőségek állandó munkatársaként. Kolozsvárt Guncser Nándor művelte következetesen a társadalmi és szatirikus politikai lapillusztrációt. A Temesvárt megtelepedett Kóra-Korber Nándor bánsági lapokban (Temesvári Hírlap) és több folyóiratban (Genius, Periszkop) közölt rajzai mellett több könyvet illusztrált; pár vonallal dolgozó, többnyire geometrikus rajzolatú karikatúráiban jellemábrázoló arcképsorozatot adott kortársairól. Temesvári panoptikum címmel 1924-ben kötetben is megjelentette karikatúraportréi egy részét. A Nagyváradi Esti Lap és Nagyvárad c. lapokban (1922–23) Major Henrik, a forradalmi múltja miatt emigrációba kényszerült világhírű magyar karikaturista jelentetett meg nagyszámú humoros rajzportrét.

Irodalomtörténeti szempontból is jelentős az 1923-ban Romániába érkezett Diósy Antal karikatúragyűjteménye a romániai magyar irodalom és közélet jeleseiről, melyet Győri Illés István még abban az évben Ecce homó! (így) c. alatt két kötetben saját előszavával megjelentetett. A dokumentumértékű munka I. kötete Kolozsvár görbetükörje (így) cím alatt többek közt Balogh Artúr, Borbély István, Gyallay Domokos, Győri Illés István, Indig Ottó, Hunyady Sándor, Janovics Jenő, Kádár Imre, Karácsony Benő, Kós Károly, Ligeti Ernő, Kőmíves Nagy Lajos, Sütő-Nagy László, Nyírő József, Osvát Kálmán, Paál Árpád, Reményik Sándor, Szentimrei Jenő, Walter Gyula karikatúráját mutatja be. A II. kötet Nagyvárad görbetükörje (így) címen többek közt Adorján Emil, Bíró György, Böszörményi Emil, Fehér Dezső, Gulácsy Irén, Hegedűs Nándor, Marót Sándor, Tabéry Géza karikatúráját tartalmazza. Mindkét kötet a Gyilkos c. kolozsvári lap kiadása.

Szépíróink közül az írói-művészi nevén is szereplő Bánffy Miklós készített karikatúrákat. Híressé váltak leleplező erejű karikaturisztikus jellemábrázolásai az 1922-es genuai nemzetközi konferencia résztvevőiről (köztük Csicserin szovjet küldöttről), s egy sajátos, a Tamási-mű szelleméhez idomuló karikaturisztikus stílus jellemzi az Ábel első kiadásához készített illusztrációit is. Jeles karikaturistánk Tomcsa Sándor: vidéki történeteit "írta és rajzolta" a Brassói Lapok számára, két művészi síkon egyszerre mutatva be kispolgári hőseit.

A 30-as és 40-es években az antifasiszta propagandát és a háború elleni tiltakozást szolgálta a romániai magyar karikatúraművészet is. Keleti László, Klein József, Lázár Éva, Reschner Gyula rajzai sorolhatók ide.

A II. világháborút követően az újjáépítés során jelentkező társadalmi és politikai kérdések sokasága, a nagy átalakulások korát élő ország új arculata kínált témát rajzolóinak, s a ~ visszaszorult, legfeljebb az osztályellenség, az imperialista tábor képviselőinek leegyszerűsített torzrajzát nyújtotta. A ~ csak később nyerte el művészi önállósulását.

A 60-as évek végétől jelentkezik az új nemzedék, amely már magasabb művészi szinten próbál társadalmi jelenségeket megközelíteni, élve a rajzi humor hatásos kifejezőeszközével. A nagy számban jelentkező fiatalok szinte mindegyike képzőművészeti főiskolát végzett; többségük a bukaresti vagy kolozsvári főiskolák grafikai osztályain. Hatásos eszközük a ~ művészi nagykorúsítására az, hogy rajzaikat vagy rajzsorozataikat önálló kiállításokon mutatják be. Lazultak tehát a ~t a napilapokhoz és folyóiratokhoz fűző kapcsolatok, áttételesebb lett e művek társadalombírálata. Napi feladatokon és szolgálaton túl jelenségekről, ellentmondásos kortünetekről adnak számot a humoros rajz és a művészi groteszk határán. Az e műfajban jelentkező alkotók törekvéseinek lényegét a 70-es évek közepétől szervezett "humorszalonok" népszerűsítik. Közös kiállításaiknak plakátja, katalógusa van; látogatottságuk nagyobb, mint más képzőművészeti kiállításoké. (Romániai magyar alkotók rendszeresen jelen voltak az 1974 és 1980 között szervezett huszonöt humorszalonon, s Suceaván, Bukarestben, Kolozsvárt, Bákóban, Marosvásárhelyen, Costineşti-en és Petrozsényban rendezett közös kiállításokon.)

A jelen alkotói között hazai és külföldi kiállításokon is számottevő sikert aratott a kolozsvári Unipan Helga (többnyire művészettörténeti ábrázolások újraértelmezett és "lehetetlen környezetű" megjelenítésével), a marosvásárhelyi Molnár Dénes (groteszk képtársításaival, melyekből önálló kötetben is megjelentetett), a nagyszebeni Orth István és a több évig Bukarestben élt Pusztai Péter kiváló plakátjaikkal. A marosvásárhelyi karikaturisták alkották a legnépesebb csoportot; közösségük több tagja azonban már másutt telepedett meg.

Jelentkezésük alapján (bár részvételük sokszor kihagyásos) s néhány kimagaslóan jó munkájuk nyomán számon tartjuk Gyárfás Miklóst, Szabó Zoltánt, Vincze Lászlót (Marosvásárhely), Feleki Károlyt, Palotás Dezsőt (Kolozsvár), Bódis Dezsőt (Brassó), Czintos Lászlót (Sepsiszentgyörgy), Koncz Istvánt (Szászrégen), Elekes Gyulát (Székelyudvarhely), Keller Emesét (Bukarest).

Külön műfajként él és talál helyet a romániai magyar művészetben a szobor~. Első művelője Szabó Vera kolozsvári szobrásznő volt, aki 1925-ben irodalmi életünk és közírásunk kiválóságairól készített karikírozó arcképsorozatot a Kisebbségi Újságírók Szervezete felkérésére. Életművet alkotott groteszk kisszobraiban az udvarhelyi származású és Kolozsvárt élő Benczédi Sándor. Szobrászi termésének legmaradandóbb darabjai éppen ezek a terrakottában készült ~portréi, humoros jellemképei és helyzetkomikumot nyújtó, kisplasztikai méretű alkotásai. Szobrainak nagy része magántulajdonba került; népszerűségükre jellemző, hogy jó részüket szinte elkészültük pillanatában megvásárolták. Irodalmi, művészeti és tudományos életünk jeleseiről készült arcképei azonban (melyeket az Utunk folyóirat közölt sorozatban) közgyűjteményekbe, a Székelyudvarhelyi Múzeum birtokába jutottak. Ugyanebben a képzőművészeti technikában, de más alkati és szemléleti hozzáállással készülnek Benczédi Ilona groteszk kisszobrai. Plasztikai munkáiban és rajzaiban is foglalkoztatta a karikatúra s a művészi groteszk műfaja a szobrász Márkos Andrást.

Kóra-Korber Nándor: Temesvári panoptikum. Tv. 1924. – Molnár Dénes: huMOL szótár. Karikatúrák. 1977; uő: A humorgrafikáról, avagy a fiatal karikatúra nagykorúsága. Korunk 1981/1; uő: A meghökkentés művészete – humorgrafika. 1981. Utunk 1981/32.


Karima – *főiskolai színjátszás 4.


Károli Gáspár Irodalmi Társaság, rövidítve KGIT – a református írók, tudósok és művészek tömörítésére, a tudományos, történelmi és teológiai irodalom fellendítésére alakult társaság. Megalakítását 1929 szeptemberében a bibliafordító Károli Gáspár születésének 400. évfordulóján rendezett nagykárolyi ünnepségeken határozták el, az alakuló közgyűlést 1931 októberében Nagyváradon tartották. Működéséről 1934-ig vannak adataink.

A közel 600 tagot számláló ~ elnöke Makkai Sándor és Thury Kálmán, alelnöke Vásárhelyi János és Nagy Sándor ügyvéd, főtitkára Maksay Albert, titkára pedig Jancsó Elemér lett. A rendes tagok mellett 40 választott tagja volt, akik létrehozták a zártkörű, Kolozsvárt székelő Irodalmi, Tudományos és Művészeti Osztályt. Ennek többek közt Bánffy Miklós, Barabás Samu, Berde Amál, Berde Mária, Csutak Vilmos, Csűry Bálint, Gruzda János, Illyés Géza, Imre Lajos, Kecskeméthy István, Kemény János, Kós Károly, Kovács Dezső, Musnay László, id. Nagy Géza, Tavaszy Sándor voltak tagjai, elnökéül Kristóf Györgyöt, előadójául Gönczy Lajost választották. Céljai közt szerepelt felolvasó- és vándorgyűlések, kiállítások szervezése, népkönyvtárak létrehozása, valamint egy önálló folyóirat, tudományos könyvek és adattárak megjelentetése.

A tervekből keveset sikerült megvalósítani. A ~ Házi Kincstára sorozat 1. számaként kiadták Vásárhelyi János A család élete c. tanácsadó könyvét (Kv. 1932), a ~ Tudományos Könyvtára sorozat 1. köteteként pedig Nagy Géza szerkesztésében a hatvanhárom XVIII. századi levelet tartalmazó Külföldön bujdosó erdélyi diákok levelezése c. adattárat (Kv. 1933). A ~ 1932-ben Kolozsvárt rendezett kiállításán jelentkezett először és tűnt fel Gy. Szabó Béla.

(G. Gy.)

Vásárhelyi János: A KGIT megalakulása. Református Szemle 1931/25; uő: A KGIT munkába indulása. Református Szemle 1932/7. – A Károli Gáspár Református Irodalmi Társaság alapszabályai. Kv. 1932. – Kovács László: A KGIT művésztagjainak kiállítása. Pásztortűz 1933/1. – Kós Károly: A KGIT művésztagjainak kiállítása. Erdélyi Helikon 1933/1.


Károly József Irén (Gönc, 1854. márc. 6. – 1929. márc. 15. Nagyvárad) – fizikus. Középiskolai tanulmányait Kassán kezdte és a kecskeméti piarista főgimnáziumban végezte (1874), tanulmányokat folytatott a jászóvári hittudományi főiskolán és Innsbruckban, filozófiából és fizikából a kolozsvári egyetemen szerzett tanári képesítést, s ugyanitt védte meg Schopenhauer és az akaratszabadság c. doktori disszertációját, mely könyv alakban is megjelent (Kv. 1886). A nagyváradi premontrei főgimnázium tanára (1880–1913), a nagyváradi jogakadémián az államszámviteltan, később az erkölcstan előadója, majd rendes tanára (1890–1919), a kolozsvári egyetemen magántanárként előadásokat tartott az elektromos sugárzásokról és a radioaktivitásról (1907–18).

A rádiótechnika úttörője; a városi villamosmű megalapításának eszmei kezdeményezője, el is készítette egy Nagyváradot villamos energiával ellátó vízi erőmű tervét. 1895-ben laboratóriumában szikratávírót szerkesztett, 1896-ban, pár hónappal W. K. Röntgen nagy jelentőségű felfedezését követően sikeresen kísérletezik az átható képességű sugarakkal. Érdeme Közép- és Kelet-Európa első orvosi célra alkalmazott röntgen-laboratóriumának felszerelése a nagyváradi főgimnázium szertárában. Tudományos közleményei, melyek aláírásánál Ireneusz-ból magyarított szerzetesi nevét is használta, a budapesti Mathematikai és Physikai Lapok, Mathematikai és Természettudományi Értesítő, a lipcsei Annalen der Physik und Chemie s más szaklapok hasábjain jelentek meg; Nagyvárad törvényhatósági bizottságának tagjaként szóban és írásban a Nagyvárad, Nagyváradi Napló, Tiszántúl, Szabadság c. napilapokban 1921-ig szolgálta a város érdekeit.

Kiváló egyéniségét egykori tanítványai, Tabéry Géza, Dutka Ákos, Salamon László visszaemlékezéseikben idézik; Heinrich László könyvet írt róla.

Bujdosó Ernő: K. J. I. fizikai munkássága. Fizikai Szemle, Bp. 1960/1. – Salamon László: Váradi eszmélkedés. Korunk 1971/5.


Károly József (Arad, 1886. aug. 28. – 1960. jan. 30. Arad) – író, újságíró. ~ Sándor bátyja. Szülővárosa főreálgimnáziumában érettségizett (1904). Tanárnak készült, de hírlapíró lett az Aradi Közlönynél, melynek négy éven át szerkesztője is volt. Dolgozott nagyváradi és budapesti lapok szerkesztőségében is; aradi lapok tárcaírója. A 20-as évektől visszavonult az újságírástól és saját kiadásában megjelent könyveinek eladásából élt. Írásaiban konzervatív és haladó gondolatok keverednek.

Munkái: Magyar miniatűrök (novellák, Arad 1926); A nagy fordulat (regény, Arad 1927); A halott (szatirikus regény, Arad 1934); kiadta 1944-es naplójegyzeteit Arad háborús eseményeiről (Arad 1945).


Károly Sándor (Arad, 1894. márc. 27. – 1964. jan. 29. Arad) – író, újságíró. Szülővárosában tanulta ki a nyomdászmesterséget, s az I. világháború kitöréséig aradi, nagyváradi és budapesti nyomdákban dolgozott betűszedőként. Szakmai vándorútja során hosszabb-rövidebb időt töltött Ausztria és Olaszország több városában. Tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak és a nyomdászok szakszervezetének.

Első publicisztikai írásait a Népszava, az aradi Függetlenség és az Aradi Közlöny adta közre. Katonaként az I. világháború éveiben az orosz, olasz és szerb frontról küldött az aradi és budapesti újságoknak harctéri tudósításokat. Miután sebesüléséből felépült, 1918–19-ben Békéscsabán a Csabai Napló c. baloldali beállítottságú lapot szerkesztette. Aradra visszatérve kezdetben az Aradi Közlönynél, majd az Arad és Vidéke c. lapnál újságíró. 1923-tól ismét az Aradi Közlöny belső munkatársa, 1925-től a lap megszűnéséig, 1940-ig, az Aradi Hírlap riportere, ill. szerkesztője.

Könnyed tollal megírt, esetenként bátor hangú ténybeszámolói, szellemes krónikái és hírkommentárjai, irodalmi igényű tárcái és humoreszkjei népszerűvé tették. Riportjait, színes írásait, interjúit, valamint novelláit és elbeszéléseit a két világháború között a Keleti Újság, Brassói Lapok, Temesvári Hírlap, Független Újság, Erdélyi Helikon és Korunk közölte. Az EMÍR megalakulásakor csatlakozott a helikoni irodalompolitikával elégedetlen írók csoportjához, ennek kiadásában jelent meg Láng c. regénye, s részt vett az EMÍR több rendezvényén is. A II. világháború éveiben Segesváron és Aradon munkaszolgálatos. A felszabadulás után rövid ideig az Aradon megjelent Szabadság szerkesztője, majd a Jövő riportere (1948–49), de ekkor egy még 1937-ben Sztálin ellen írt cikke miatt állásából elbocsátják. Szezonmunkás az aradi cukorgyárban, majd 1950-től nyugdíjaztatásáig az aradi November 7. Vállalat raktárosa. Önkéntes kultúraktivistaként a gyári műkedvelőkkel több alkalmi irodalmi műsort és színielőadást rendezett. A 60-as évek közepétől újra közölhetett, ekkor írott cikkei az Előrében és Vörös Lobogóban, novellái, humoreszkjei az Utunkban, színdarabjai, vidám jelenetei a Művelődésben jelentek meg.

Újságírói munkássága mellett a 20-as évek közepétől regényeket, novellákat és színdarabokat írt, Az 500. emelet c. tudományos-fantasztikus regényével (1929) a romániai magyar irodalomban meghonosította az anticipációs lektűrirodalom műfaját. Az új, modern Bábel-torony megépítése körül bonyolódó cselekményű regény értékét mondandójának pacifizmusa, cselekményszövésének romantikus fordulatossága adja; a műfaj jellegzetes sémáit követve azonban a szerző nem fordított elég gondot sem az árnyalt környezet- és lélekrajzra, sem a míves nyelvi formáltságra. Népszerűségét a könyv a népek közötti megbékélés és összefogás szükségességének egyértelmű propagálásán túl főleg a technikai bravúrok iránti érdeklődés megnövekedésének, a Manhattan-romantika nagyarányú térhódításának, nemkülönben egy világváros bujaságokban tobzódó élete harsány és kihívó bemutatásának köszönhette. Megjelenése után a regényt román, német, cseh és szerbhorvát nyelvre is lefordították; új kiadása 1968-ban jelent meg Bukarestben. Az író további tudományos-fantasztikus, ill. kalandregényei: Heten egy szobában (Tv. 1936); Látomás (Brassó 1936); Bűvös ital (Brassó 1938). Társszerzője a Tamási Áron előszavával megjelent Földalatti hármak c. kollektív regénynek, amelyet több erdélyi író közösen írt (Kv. 1933).

Regényeinek másik vonulatát a két világháború közötti időszak történelmi és társadalmi valóságához közvetlenebbül kötődő karriertörténetek alkotják. Egyfajta felemásság jellemzi ezeket a műveket is, mivel bátor problémafelvetésükhöz, fordulatos cselekményükhöz, humánus mondanivalójukhoz csak ritkán társul megfelelő nyelvi választékosság, stiláris igényesség. Fel a magasba c. népszerű regényét folytatásokban közölte az Ellenzék (1929), majd a Temesvári Hírlap s a budapesti Magyar Hírlap. Jórészt önéletrajzi ihletettségű Én vagyok az út, a Hazugság... (Bécs–Bp. 1930) és Váratlan vendég (Brassó 1935) c. regénye.

Vállalkozott a kisebbségi sorba került erdélyi magyarság létproblémáinak, vívódó helykeresésének és magáratalálásának bemutatására is. Jelképes élethelyzetek, emberi sorsok tükrében kísérelte meg föltérképezni mindazokat a társadalmi, gazdasági, erkölcsi, kulturális és lelki válságokat, amelyeken az új létfeltételek közé került erdélyi magyarságnak törvényszerűen át kellett vergődnie. Elnagyolt jelenetei, túlzsúfolt részletei ellenére, amelyek miatt Kós Károly indulatos bírálatban részesítette, egy román–magyar vegyesházasság fölbomlásának, majd újbóli megszilárdulásának eseményeit bonyolítva értékes mondandót közvetít a Láng c. regénye (Nv. 1934), amikor felmutatja az Erdélyben élő népek és nemzetiségek számára a helytállás, megértés, összefogás, a szülőföld iránti hűség, valamint a dühödt indulatok és sebeket ejtő ellenségeskedések fölött diadalmaskodó testvériség és megbékélés tanulságait; Tüzes trónon c. regénye (Bp. 1938) viszont az új élethelyzettel nem számoló egyének és osztályok irányvesztését, talajtalanná válását, emberi és erkölcsi züllését, siralmas kálváriáját tárja fel, s utolsó fejezeteiben arra is rávilágít, hogy "Erdély magyarságának nem új prófétákra volt és van szüksége, hanem felkészült tanítókra, tanárokra, papokra, orvosokra és különböző foglalkozású fizikai dolgozókra, akik ébren tartsák és megerősítsék az emberek hitét és öntudatát a sorsvállalásban, a megmaradásban".

A 30-as évek második felében figyelme a színpad felé fordult. Forgács Sándor rendezésében és főszereplésével mutatta be az aradi színtársulat 1935 januárjában legjobb színpadi alkotását, a Tálalva van... c. vígjátékot, amely még abban az évben Nagyváradon és Temesvárt is színre került. 1936-ban Aradon, Nagyváradon és Budapesten játszották A diktátor és a halál c. egyfelvonásosát, míg Gyergyói emlék c. színművét a Szegedi Nemzeti Színház mutatta be 1938-ban. Saját rendezésében adta elő 1940-ben az aradi színház Álarcok gyűjtőcím alatt három egyfelvonásosát; köztük a Szép Helénát, melyet 1948-ban Kolozsvárt felújítottak.

Termékeny szépírói tevékenységet fejtett ki a felszabadulást követő esztendőkben is. Aradon Jódy Károly színtársulata 1946-ban mutatta be Táncsics Mihály kiszabadítása c. történelmi élőképét. Sikert aratott Égből pottyant vendég c. vígjátékával, amelynek 1959-ben Temesvárt volt az ősbemutatója. Szellemes, anekdotaízű történetben pergette le 1944 augusztusának történelemfordító eseményeit, ahogy azok egy bánsági tanya zárt mikrovilágában lejátszódtak s az egyszerű emberek lelkében tükröződtek. A darabot, amely 1960-ban nyomtatásban is megjelent, nyolc hivatásos színtársulat s több mint félezer műkedvelő együttes játszotta magyar és román nyelven; legutóbb (1980) a lugosi Népszínház magyar tagozata tűzte műsorára. Több amatőr színjátszó csoport játszotta az 1962-ben megjelent Az ajándék c. egyfelvonásosát, amelyet Aurel Buteanu románra is lefordított. A Román Televízió 1963-ban mutatta be román nyelven Tengerparti tragédia c. színművét.

Novelláiból, elbeszéléseiből Különös történetek címen 1958-ban Marosvásárhelyen jelent meg kisebb válogatás, 1962-ben pedig Bukarestben látott napvilágot önéletrajzi regényének első kötete, a Mosolygó esztendők. A temesvári Facla Könyvkiadó Mózer István gondozásában és előszavával 1975-ben adott ki Keserűsó címen szatíráiból és paródiáiból egy szerényebb válogatást. Az RMI sorozatban Szekernyés János előszavával és jegyzeteivel 1979-ben Mosolygó esztendők – Kalandos évek címmel jelent meg önéletrajzi regényének befejezett, forrásértékű két kötete. Számos regénye, novellája és színműve maradt kéziratban.

(Sz. J.)

Szentimrei Jenő: K. S.: Én vagyok az út, a hazugság. Erdélyi Helikon 1930/5. – Kós Károly: K. S.: Láng. Erdélyi Helikon 1934/4. – Nagy Pál: K. S.: Különös történetek. Igaz Szó 1958/6. – Baróti Pál: Önéletírás – ifjúság számára. Utunk 1963/5. – Bihari László: K. S. önéletrajzi regénye. Korunk 1963/3. – Polgár István: K. S.: Mosolygó esztendők. Igaz Szó 1963/6. – Anavi Ádám: Búcsú K. S.-tól. Igaz Szó 1964/3. – Franyó Zoltán: K. S. sírja mellől. Utunk 1964/6. – Sós Péter: K. S.: Az 500. emelet. Utunk 1964/26. – Robotos Imre: Hívő romantika. Utunk 1969/39. – Kormos Gyula: K. S. esztendei. Utunk 1980/27. – Mózer István: Az 500. emelet románul. Vörös Lobogó 1983. jan. 16.


Károlyi Dénes (Resica, 1928. máj. 1.) – történész. A nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjét végezte (1949), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos diplomát (1953). Az RSZK Akadémiája Történelmi és Archeológiai Intézetének munkatársa Kolozsvárt.

Első írása a marosvásárhelyi vértanúk kivégzésének centenáriuma alkalmából jelent meg az Utunkban (1954). Szakközleményeit a Studia et Acta Musei "Nicolae Bălcescu", Anuarul Institutului de Istorie şi Arheologie, Banatica, Korunk, Könyvtár, Művelődés, NyIrK, Revista de Istorie, Studii közli, népszerűsítő cikkeivel az Utunk, A Hét, Falvak Dolgozó Népe, Igazság, Szabad Szó hasábjain jelentkezik. Főleg az 1848-as forradalom és az abszolutizmus kérdéseit kutatja, de foglalkozott a bánsági vasútépítés történetével, az Októberi Forradalom erdélyi visszhangjával s az 1945-ös földreform szilágysági összefüggéseivel is. Tagja az 1848–49-es erdélyi forradalom forrásait sajtó alá rendező munkaközösségnek, Gál Sándorról írt tanulmányával szerepel az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. gyűjteményes kötetben (1974), önálló kötete a Makk-féle összeesküvésről Székely vértanúk, 1854 címmel jelent meg a Téka-sorozatban (1975).

Katona Ádám: Egy összeesküvés epilógusa. Korunk 1975/10. – Trócsányi Zsolt: A romániai magyar történészek újabb munkáiról. Tiszatáj, Szeged 1975/11. – Imreh István: Erők, eszmék, indulatok. Utunk 1975/26. – Dankanits Ádám: Székely vértanúk, 1854. A Hét 1975/29.


Károlyi S. Mihály, családi nevén Schwarzkopf-Erni (Nagykároly, 1950. máj. 1.) – író, színműíró. Szülővárosában végezte a líceumot (1969), a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar–román szakos diplomát szerzett (1975). Általános iskolai tanár Csanáloson.

Elbeszéléseit, riportjait az Utunk, Igaz Szó, Új Élet, mesejátékait a Művelődés közli, versei főiskolás lapokban (Athenaeum, Thália, Echinox, Gînduri Studenţeşti) jelentek meg. A szakadék c. drámája a 6 színjáték c. antológiában (1979) és az Igaz Szó 1979/7-es számában látott napvilágot s megnyerte az Igaz Szó 1979. évi díját; Amikor szabad a vár c. vígjátékát a Művelődés adta közre (1980/11).

Kötete: Gyárfás Jenő 1857–1925 (Almási Tiborral közösen, művészmonográfia, 1979).

Fényi István: Misi. Bányavidéki Fáklya 1967. ápr. 1. – Bura László: Újabb Gyárfás-monográfia. Szatmári Hírlap 1980. jan. 4. – Gazda József: "Neve tisztelettel íródott e terület kultúrtörténetébe." Megyei Tükör 1980. jan. 25. – Murádin Jenő: Gyárfás Jenőről – másodszor. Igazság 1980. nov. 5.


Kassák Lajos emlékezete – Kassák Lajos (1887–1967) költői, tanulmányírói és irodalom-művészetszervezői tevékenysége a romániai magyar avantgárd kibontakozásában és fejlődésében lényeges szerepet játszott. Méliusz József 1967-es Kassák-tanulmányának szavaival: "A Kassák-kérdés története, a Kassák-mű: szocialista történelmi, irodalomtörténeti, esztétikai és morális probléma [...] Avantgárd nonkonformizmusával eleve a valóság megragadásának, rejtett zugai felfedezésének tágabb lehetőségeit vetítette előre, akárcsak a személyiség dialektikus szuverenitásának, szerepének, jogának felismerését és elismerését."

Kassák közvetlen kapcsolata erdélyi írókkal és művészekkel már az I. világháború éveitől nyomon követhető folyóiratának, a Mának hasábjain (Mattis Teutsch János grafikái, Kahána Mózes, Reiter Róbert versei). A romániai magyar avantgárd induló folyóiratai (*Genius, *Periszkop, *Napkelet) párhuzamosan a román avantgardista Contimporanullal, amely 1925-ben Kassák, Nádass József és Tamás Aladár verseit, cikkeit közli, valamint e korszak több jelentős alkotója, alkotása (Bartalis János és Szentimrei Jenő költészete, Szilágyi András regénye, az Új pásztor) magukon viselik Kassák hatását.

Külön – bár e kezdetekkel összefüggő – fejezet Kassák és a Korunk kapcsolata (beleértve a két szerkesztő, Dienes László és Gaál Gábor személyi kapcsolatát is Kassákkal, aminek hű tükre levelezésük). A munkatársi viszony változó: a teljesnek látszó egyetértéstől és együttműködéstől az éles konfliktusig hullámzik. 1926-ban, Dienes folyóiratának 2. számában olvasható Kassák aktivista-konstruktivista programja Az új művészet él! cím alatt. A tanulmány önálló kiadványként is megjelent a *Korunk Könyvtára sorozatában. További jelentkezései a Korunkban ugyancsak az "Éljünk a mi időnkben" szellemét képviselik, a "szép" felfogásának átalakulását, gyakorlati-társadalmi vonatkozásait emelik ki: "egy tökéletesen megépített gép vagy tökéletesen megszerkesztett vers" szépsége mellett tesznek hitet. Ebben a szakaszban Kassák otthon érezheti magát a folyóiratban; lapjairól (Dokumentum, Munka), könyveiről (Tisztaság könyve) méltatást közölnek. Igaz, az avantgárdon és a munkásmozgalmon belüli viták előszelét már ekkor érezni Hevesy Iván kritikájában (1926) és Fábry Zoltán cikkében (1927), Dienes azonban igyekszik tompítani az ellentéteket. Kassák 1928-ban "képarchitektúra" szellemű, konstruktivista borítólapot készít Dienesnek, amely már Gaál Gábor szerkesztése idején, 1929 elején (négy számon át) képviseli a kolozsvári folyóiratot. Gaál ugyancsak ellenzi a szektaharcot, 1930-ban azonban enged a Gergely Sándorék felől jövő nyomásnak (ebbe saját korábbi személyes konfliktusa is belejátszhatott, amelyről Kassák az Egy ember élete c. önéletrajzi regénye VII. kötetében éles megfogalmazásban szól); Fábry cikkei után 1931 szeptemberében József Attila igaztalanul szigorú, megsemmisítő kritikája jelenik meg a Korunkban a 35 versről. A Korunk-munkatársak és Kassák közti vita egyes cikkekben – mindkét részről – durva személyeskedésekig ér el. 1929 után sem tanulmányt, sem szépirodalmi művet nem olvashatunk Kassáktól a folyóiratban. (Ez utóbbi kategóriát mindössze egy regényrészlet képviselte 1929-ben: a Marika énekelj.)

A Kassák-jelenség iránti érdeklődés a 30-as évek romániai magyar irodalmának más rétegeiben is jelen van: az Erdélyi Fiatalok ifjúsági szemináriumában 1931-ben Csákány Béla tart jól dokumentált előadást az íróról, a Mesteremberek c. híres Kassák-verset pedig a 30-as években pódiumról adják elő a romániai szakszervezetek ifjúmunkás kórusai.

Hosszabb megszakítás után Kassák költészetének hatását a 60-as évektől érezni ismét a romániai magyar irodalomban. Méliusz József poémái, Lászlóffy Aladár és Király László költeményei a kassáki verseszmény életképességét, mai vonzását igazolják. A Korunk 1967 márciusában Méliusz József színes lírai visszaemlékezésével (M. J. két nevezetes találkozása Kassák Lajossal) üdvözli a 80 éves költőt. A grafikában Heim András követi Kassák képarchitektúráinak szellemét és formáját. A Kassák-művek újrakiadása ma széles olvasóréteghez juttatja el a század eleji avantgárd termékeit, valamint az öregkori, már-már klasszikusan lehiggadt költői alkotásokat. A romániai kiadók a Tanulók Könyvtárában megjelent antológiák (Föld, csillag; Nagy tél után) mellett önálló kötetekben népszerűsítették Kassák irodalmi hagyatékát (Kassák Lajos legszebb versei, Méliusz József előszavával, 1968); Válogatott versek, Ágoston Vilmos utószavával, 1983).

A bukaresti egykori avantgárd folyóirat, a Contimporanul (1915–1926) korai példamutatását követően Petre Pascu tolmácsolásában Averea şi colecţia mea de arme címmel kötetben is eljutottak Kassák versei a román olvasóhoz (Neagu Rădulescu Kassák-portréjával, Kv. 1980). Művészetszervező és esztétikai munkásságával foglalkozik Kántor Lajos Kép, világkép c. kötetében (1977) és Mezei József Kép, világkép – világnézet címmel a Kriterion Képzőművészeti írások c. gyűjteményes kötetében (1983).

(K. L.)

Méliusz József: Kassákért. 1967. Közli Az új hagyományért. 1969. 265–306. – Sőni Pál: Avantgarde-sugárzás. 1973. – Gaál Gábor: Levelek. 1975. 601, 613–15, 618–20. Sugár Erzsébet jegyzetei a közölt levelekhez. – Kovács János: Aradi közjáték. Közli: Genius, Új Genius. 1975. 5–48.; uő: Aradi kék lovasok. Közli: Periszkop. 1979. 5–58. – Dan Grigorescu: K. L.: Averea şi colecţia mea de arme. Contemporanul 1980/31. – Nae Antonescu: K. L.: Averea şi colecţia mea de arme. Steaua 1980/9. – K. L. levelei Petre Pascuhoz. Korunk 1981/4.


Kassay Miklós (Bukarest, 1936. október 26.) – prózaíró, újságíró. Középiskoláit Székelyudvarhelyen végezte (1954), a Babeş–Bolyai Egyetem jogi karán szerzett diplomát (1963). Közgazdász, a Korunk szerkesztőségében dolgozik. Első írása az Utunkban jelent meg (1959). Riportjait, karcolatait, novelláit a Brassói Lapok, Hargita, Vörös Zászló, Vörös Lobogó, Előre, Szabad Szó, Ifjúmunkás, Igazság közli. Egy ember az árokban c. kisregénye a Brassói Lapokban jelent meg folytatásokban (1969).

Tíz riportot tartalmazó első kötetét Idegenbe reggel érkezz címmel 1976-ban a Kriterion adta ki. Ezek a ritkaságszámba menő "lélektani riportok" (Kormos Gyula) az egyéni sorsokat, a lélek mélységeit kutatják, hősei a falvak és városok legkülönbözőbb rétegeit képviselik. 1977-ben megjelent második kötete, a Mindig úton, hazafelé c. regény szintén a valóságirodalom jegyében fogant: egy téeszelnök életútjának belső monológszerű visszapergetése.

Gondozásában jelent meg Antal Dániel Antal Márton indulása c. történelmi elbeszélése (1976) és Kozán Imre Fekete ugar c. emlékirata (1978).

Írói álneve: Kass Miklós.

Kántor Lajos: Egy műfaj önkritikája. Igazság 1977. ápr. 24. – Kormos Gyula: Tíz riport a "lélek mélységeiről". Utunk 1977/23. – Molnos Lajos: Egy séma következményei. Utunk 1978/12.


Kastriener Sámuel (Temesvár, 1871. okt. 16. – 1937. okt. 23. Temesvár) – újságíró, szerkesztő, műfordító. Tanulmányait Budapesten végezte. Miután bejárta Európa nagy részét, 1890-ben Bukarestben telepedett le, és a Bukarester Lloyd munkatársa lett. Visszatérve szülővárosába, 1897-ben a Temesvarer Zeitung szerkesztőségében dolgozott, 1902 és 1912 között a Die Posaune c. élclapot szerkesztette. 1903-ban megalapította s 1919-ig szerkesztette a Temesvarer Volksblattot, a Bánság első krajcáros lapját. 1912-ben Pogány Mihállyal, a Temesvári Hírlap tulajdonos-szerkesztőjével megalapította a Hunyadi Nyomdai műintézetet, amely korszerű rotációsgépen nyomta az újságokat s a két világháború közötti időszakban is számos szép kivitelű könyvet jelentetett meg.

Magyarra fordította Heine, Klabund és Franz Xaver Kappus több írását, s németre ültette át Herczeg Ferenc, Bródy Sándor, Karinthy Frigyes, Pogány Mihály, Asztalos Sándor novelláit. Fordításait a temesvári újságok és folyóiratok közölték. Magyarul írt adatgazdag helytörténeti írásai és visszaemlékezései a két világháború közt főleg a Temesvári Hírlap hasábjain láttak napvilágot; a lap 1929 és 1931 között folyamatosan közölte Emlékezés a régi Temesvárra c. cikksorozatát.

Németül írt könyvei: Krieg in Asien (Tv. 1917); Weitere Verlustlisten (Tv. 1931).


Kasza Imre (Lövéte, 1952. szept. 10.) – képzőművész. Középiskoláit Csíkszeredában (1971), főiskolai tanulmányait a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán (1976) végezte. Muzeológus-festő a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban; 1978 óta a gyermekek vizuális művészi érzékét fejlesztő kísérleti-alkotási kabinet vezetője. Ő tervezte a Rügyek és az Ifjú szívek dala c. Hargita megyei gyermekvers-antológiák borítólapját; illusztrációi jelentek meg a Lyceum c. csíkszeredai iskolai lapban, valamint a Művelődés, A Hét, Hargita hasábjain. Művészeti írásait a Tribuna Sibiului és a Brukenthal Múzeum katalógusai közlik.

Burján-Gál Emil: Rögtönzött beszélgetés K. I.-vel. Új Élet 1981/16.


Kasza László (Pusztakeresztúr, 1914. dec. 15.) – orvosi szakíró. A temesvári gimnáziumban érettségizett (1932), orvosi diplomát a kolozsvári egyetemen szerzett (1939). Ugyanitt a kórtünettani klinikán gyakornok (1941), tanársegéd (1943). A II. világháború folyamán frontra került, hadifogságból 1948-ban tért haza. Mócson körorvos, Sármáson közegészségügyi felügyelő, 1949-től a marosvásárhelyi OGYI fertőzőklinikáján adjunktus, elnyeri az orvostudományok doktora címet (1960), előadótanár (1964), tanszékvezető tanár (1974) nyugalomba vonulásáig.

Szakdolgozatai hazai (Orvosi Szemle – Revista Medicală, Tájékoztató, Studii şi Cercetări de Medicină, Studii şi Cercetări de Microbiologie, Medicina Internă) és külföldi szakfolyóiratokban (Acta Medica Hungarica, Zeitschrift für die Gesamte Innere Medizin und Grenzgebiete), tudománynépszerűsítő írásai a TETT hasábjain jelennek meg. Tudományos tevékenységében a fertőző megbetegedések kórtanával, szövődményeivel, kezelésével foglalkozik. Behatóan vizsgálta a különböző májbetegségek és sárgaságok elkülönítő kórisméjét, e célra önálló biokémiai és polarográfiai módszereket dolgozott ki. Elsőként írta le nálunk a Robin típusú idült sárgaságot (eset kapcsán), s az elsők között közölt értékes megfigyeléseket a Dubin–Johnson típusú sárgaságról. Mint újító, a hasvízkóros folyadék lecsapolására önálló eljárást alkalmazott.

A Kelemen László gondozásában megjelent A fertőző betegségek kór- és gyógytana c. kőnyomatos jegyzet (Mv. 1951, utolsó kiadás 1958) és a V. Voiculescu szerkesztette Boli infecţioase c. egységes tankönyv (1960) társszerzője. Önálló jegyzetei: Fertőző betegségek (Mv. 1979–80) és Boli infecţioase (Mv. 1982).


Kászoni Zoltán (Barót, 1928. jan. 22.) – halbiológiai, haltenyésztési és halászipari szakíró. ~ Zoltán István apja. Középiskolát a Kolozsvári Róm. Kat. Főgimnáziumban végzett (1948), a moszkvai A. J. Mikoján Halbiológiai és Halászipari Műegyetemen halbiológusi és haltenyésztő mérnöki diplomát szerzett (1953). A mezőzáhi haltenyésztési vállalat főmérnöke (1953–54), központi élelmiszeripari pártaktivista (1954–57), az erdélyi és bánáti terület halászati főfelügyelője (1957–61), az országos haltenyésztési kutatólaboratórium vezetője (1961–62), az Országos Halászati Tudományos Kutató-Tervező Intézet igazgatója (1961–62), halipari vezérigazgató-helyettes (1962–65), majd vezérigazgató (1965–72), a Halászati Központ főmérnöke (1972–74), a Vadászok és Sporthorgászok Országos Szövetségének alelnöke (1974–79), ugyanott 1979 óta országos főtitkár.

Több nagy gazdasági értékű korszerű módszert írt le és vezetett be a romániai haltenyésztésbe, így a pontyikra Zuger-palackos keltetését és a Woynárovich Elek-féle karbamidos kezelést. 1968 és 1970 között munkatársaival kidolgozta a román óceáni trawler-halászflotta működésének legmegfelelőbb változatát a Labrador–New Foundland-i térségben. 1950 és 1983 között több mint 300 tudományos, műszaki és ismeretterjesztő cikket és önálló kötetet közölt a nagyüzemi (édesvízi), tengeri és óceáni halászat, haltenyésztés, hidrobiológia, ichtiológia, akvarisztika, halászati néprajz, sporthorgászat témaköreiben román és magyar nyelven. Tanulmányai és könyvei, melyek közül nem egy több kiadásban és fordításban is megjelent, a hazai halászati szakirodalom élenjáró művelőjévé avatják.

Szakközleményeit a Buletinul Institutului de Cercetări Piscicole al României, Revista Biologia, ismeretterjesztő cikkeit a Revista Industria Alimentară, Vînătorul şi Pescarul Sportiv, Natura, magyarul az Előre, Ifjúmunkás, A Hét, Megyei Tükör, Hargita, Igazság, valamint a budapesti Halászat, Magyar Horgász közli.

Önálló kötetei: Haltenyésztés (1959); Akvarisztika és sporthorgászat (1963, románul 1964); Creşterea peştilor (1966); Cartea tînărului acvarist (1967); Acvaristica (1970, magyarul Akvarisztika címmel 1972); Sporthorgászat (1973); Creşterea peştilor în iazuri şi helesteie (1974); Acvariu (1976); Pescuitul sportiv (1981).

Beke György: A Kormos patakától az óceánig – és vissza. A Hét 1977/19. – Sylvester Lajos: Horgász-könyv. Előre 1982. febr. 14.


Kászoni Zoltán István (Kolozsvár 1952. dec. 25.) – újságíró, szerkesztő. ~ Zoltán fia. Középiskolát Bukarestben végzett (1971), a Bukaresti Egyetemen angol–magyar szakos tanári diplomát szerzett (1975). A Hét "Horizont" c. rovatának szerkesztője. Utószóval látta el Malcolm Lowry Vulkán alatt (1980), John Cowper Powys Wolf Solent (1982) és John Galsworthy Forsyte-Saga (1983) c. regényét a Horizont-sorozatban. A Kozmikus társkeresés c. kötet (1983) több rádiócsillagászati és logikai, ill. valószínűségszámítási írásának fordítója angolból.

katolikus egyházi irodalom – *római katolikus egyházi irodalom


Katolikus Munkáslap – Temesvárt 1931 és 1939 között a Katolikus Munkásegyesület, ill. 1932-től a Romániai Katolikus Munkásszövetség kiadásában megjelent társadalmi hetilap. 1933-ig Horváth Ferenc, majd Schiff Béla, ifj. Kubán Endre és Szűcs Béla, 1935-től Gieszer Ágoston szerkesztette. Rendszeresen közölte Bach Gyula, Bechnitz Sándor, Fodor József, Gabriel József, Kubán Endre, Rech K. Géza és Szappanos Gyula cikkeit, helyet adva antifasiszta szerzők írásainak is.


Katolnay László – Elekes György írói álneve


Katona Ádám (Dicsőszentmárton, 1935. okt. 12.) – irodalom- és művelődéstörténész, közíró. Székelyudvarhelyen tette le az érettségit (1954), orvosi tanulmányokat folytatott (1954–58), udvarhelyi falvakban helyettes tanár, művelődésiotthon-igazgató, a Babeş–Bolyai Egyetemen magyar szakos tanári oklevelet szerzett (1968). Az Igazság szerkesztőségében (1968–70), majd a Székelyudvarhelyi Múzeumban (1970–81) dolgozott, 1982-től ugyanott, valamint Korondon, Homoródszentmártonban általános iskolai tanár.

Első cikkei az Utunk és Ifjúmunkás hasábjain jelentek meg (1965), a Korunk, Igaz Szó, NyIrK, a budapesti Irodalomtörténet és Színház, a jugoszláviai Új Symposion közli írásait; napilapjaink munkatársa. Számos tanulmánya Kemény Zsigmond életét és munkásságát elemzi: az író befejezetlenül maradt első regényét rekonstruálja (NyIrK 1973/1), tragikus "Mohács-élmény"-ét faggatja pályaívén (Korunk 1976/1–2), a csalódások lépcsőfokain kíséri végig (Irodalomtörténet, Bp. 1977/2).

Érdeklődési körének jelentős része a jellemábrázolás. Kiválasztott személyiségeit koruk történeti és összehasonlító gondolati összefüggésrendszerébe helyezve mutatja be, akár Szókratész perét kommentálja, avagy a filozófus Teilhard de Chardint mutatja be (Korunk 1967/1), akár vitát ébresztőn Kányádi Sándor népi-nemzeti emberségét idézi legszebb versei élén, avagy a sokáig méltatlanul elhallgatott György Lajos egyetemes távlatokat nyitó összehasonlító szemléletére irányítja figyelmünket (Korunk 1971/12) s a nemzeti és egyetemes egységét méltatja a bölcsész és művészettörténész Fülep Lajos életművében. Alkotás közben figyeli meg Nagy Imrét, a festőművészt (Korunk 1974/2) s Kodály Zoltán eszmei hatékonyságának magyarázatát keresi a zeneszerző-művelődéspolitikus cikkeinek gyűjteménybe foglalásakor.

Az irodalom, művészet és tudományosság összefüggéseiben horgonyt vető szellemiségét szervesen egészítik ki a táncházmozgalommal s népi kultúránk mai megújulásának egyéb megnyilvánulásaival kapcsolatos cikkei, cikksorozatai A Hétben és a Művelődésben. Folklór- és néphagyománygyűjtő, a Székelyföld képzőművészeti értékeinek kutatója.

Szerkesztésében, előszavával, jegyzeteivel jelent meg: Platón: Szókratész pöre–Levelek (Téka 1972); Veres Péter: Ha nem lehettél szálfa (válogatott írások Sütő András utószavával, Magyar Klasszikusok 1973); Kodály Zoltán: Néphagyomány és zenekultúra (válogatott írások, Téka 1974); Kányádi Sándor legszebb versei (1974, 1977); Kemény Zsigmond: Zord idő (Benkő Samu utószavával, Magyar Klasszikusok 1975); Fülep Lajos: Európai művészet és magyar művészet (cikkgyűjtemény, Téka 1979).

(B. E.)

/áv/ [Ágoston Vilmos]: Platón: Szókratész pere. A Hét 1972/21. – Gálfalvi Zsolt: Egy előszó és vidéke. A Hét 1975/10; újraközölve Az írás értelme. 1977.


Katona Béla (Gyöngyös, 1891. jún. 12. – 1948. júl. 11. Nagyvárad) – újságíró, szerkesztő. Főiskolai tanulmányait a nagyváradi jogakadémián kezdte és a budapesti egyetemen fejezte be. Már jogász korában a Bácsmegyei Naplót szerkesztette, a budapesti Hírlap, majd Pesti Hírlap munkatársa, haditudósító Szerbiában. 1916-ban került Nagyváradra, ahol a Nagyváradi Napló, később a Nagyvárad szerkesztőségében dolgozik. 1919 után előbb a Szabadság, majd a Nagyváradi Estilap felelős szerkesztője, végül újra a Nagyvárad szerkesztője 1945-ig. A Szigligeti Társaság tagja, nevéhez fűződik a nagyváradi Újságíró Klub megalapítása, amelynek ügyvezető elnöke. A háború után a Népakarat c. lapot szerkesztette 1947-től annak megszűnéséig.

Népszerű volt krokirovata: Amiről a városban beszélnek. A II. világháború frontátvonulásának hiteles képét adja Zsolt Béla előszavával megjelent Várad a viharban c. riportregénye (Nv. 1945), a nagyváradi zsidók gettóba hurcolásának és a nagyváradi munkaszolgálatosok ukrajnai pusztulásának hiteles története.


Katona Éva – *fizikai szakirodalom


Katona László (Berthomet pe Siret, Szovjetunió, 1939. febr. 3.) – fizikai szakíró. Középiskolát a szatmári 3. számú Magyar Líceumban végzett (1955), a Babeş–Bolyai Egyetem fizikai fakultásán szerzett oklevelet (1964). Előbb a Vajdahunyadi Kohászati Kombinát laboratóriumában fizikus, majd 1968-tól a fővárosi Termoenergetikai Berendezések Kutató- és Tervező Intézetének (ICPET) munkatársa, 1971-től főkutató.

Kutatásainak tárgyköre: automata spektrálanalízis, időben felbontott spektroszkópia, magnetohidrodinamikai direkt energiaátalakítás (MHD). Hazai és külföldi szaktanulmányaiban a plazmafizika és a MHD-generátorok kérdéseiről értekezik. Számos nemzetközi MHD-konferencián vett részt, a KGST–MHD szimpozionok résztvevője. 1970-ben a műszaki tudományokra alapított akadémiai Aurel Vlaicu-díjjal tüntették ki, 1971-ben a Lengyel Tudományos Akadémia meghívottja. A magnetohidrodinamikai elektromos energiatermelés lényegét a TETT 1977/4. számában ismertette (Ipari megoldás előtt: közvetlen energiaátalakítás).


Katona Szabó István, családi neve Szabó (Kézdivásárhely, 1922. nov. 10.) – regényíró, elbeszélő, újságíró, szerkesztő. Szülővárosában kezdett tanulmányait megszakítva kereskedőinas volt Óradnán, szövőgyári munkás Nagyszebenben, majd a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett (1942) s a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán diplomát szerzett (1947). Mint egyetemi hallgató a Móricz Zsigmond Kollégium diákigazgatója (1945–47) s a Világosság napilap riportere. Tanulmányainak végeztével rövid ideig tanár a bánffyhunyadi gimnáziumban, majd 1948-tól egy évtizeden át a Falvak Népe, ill. Falvak Dolgozó Népe szerkesztője (1950 és 1952 között főszerkesztő-helyettese), 1958-tól Marosvásárhelyen az Új Élet főszerkesztő-helyettese, 1967-től a lap szerkesztőbizottságának tagja és rovatvezető.

Első írása, egy Tolnai Lajos marosvásárhelyi tartózkodásáról szóló adattár, Móricz Zsigmond lapjában, a Kelet Népében jelent meg (1941). Találkozásait Móricz Zsigmonddal megírta az Ifjú Erdélynek (1942). A háború után a Világosság, Utunk, Romániai Magyar Szó, Előre, Dolgozó Nő, Igaz Szó, Művelődés, Vörös Zászló, Hargita, Megyei Tükör is közli riportjait, recenzióit, művészeti kritikáit. Gondozásában jelent meg a Móricz-féle Magvető két erdélyi kiadása (1944, 1945); magyar nyelvtant és olvasókönyvet szerkesztett a VII. osztály számára (1962); jelentős riportsorozatai az Új Életben: Száz év után Orbán Balázs nyomában (Bözödi Györggyel, 1968); Negyven év múltán Bözödi György könyve nyomában (1972); Kalotaszegi krónika (1972); A bölcsőhely körül c. alatt Kovács Katona Jenő, Salamon Ernő, Tompa László és Nagy István szülőhelyének bemutatása (1977–78).

Fordításai jelentek meg I. L. Caragiale karcolatainak, cikkeinek és bírálatainak háromkötetes gyűjteményében (1952), tolmácsolásában mutatta be a marosvásárhelyi Állami Színház Petru Vintilă Ki meri megölni a szerelmet? c. színművét (közli Művelődés 1974/4). Összeállította a romániai magyar színészek, képzőművészek és zenészek lexikonát (175 folytatás, Új Élet 1976–77).

Önálló kötetei 1957-ig családi nevén: Virágzó élet (Palocsay Rudolf életrajza, 1955); A dinnyecsősz (elbeszélések, 1955); Farkasjárás (elbeszélések, 1957); Borika (regény, 1959, 1963, 1974. Román kiadás Constantin Olariu fordításában, 1964); A harmadik kakasszó (kisregény, 1963); Vesztett szerelem (regény, 1967); Szakítás (kisregény, 1973); Elbeszélések (1974).

Írói álneve: Kézdi István.

Gálfalvi Zsolt: A dinnyecsősz. Utunk 1956/7. – Izsák József: Farkasjárás. Utunk 1957/50. – Nagy Pál: A novellától a regényig. Igaz Szó 1959/12. – Kacsó Sándor: Szocialista alapon – konzervatív falu. Utunk 1960/3. – Szőcs István: Hamis irodalmi eszmény. Igaz Szó 1960/2. – Bálint Tibor: Megáporodott szerelmek. Utunk 1967/27. – Kormos Gyula: Szemlélet és ábrázolás. Igaz Szó 1967/8. – Antal Péter: Többrendbéli szakítás. A Hét 1973/36. – Bartis Ferenc: K. Sz. I.: Szakítás. Igaz Szó 1974/1.


Kaviár – illusztrált szatirikus hetilap Temesvárt; 1923-tól 1936-ig tizenhárom évfolyamot ért meg. Főszerkesztője Dinnyés Árpád, kiadója Sabin Pop. A lap alcíme 1925-ben "Illusztrált erotikus hetilap", majd 1928-ban "Kultúra, erotika, művészet, haladás". A szerkesztők és főmunkatársak között saját nevén szerepelt Benedek Margit, Joláthy B. Zoltán, ifj. Kubán Endre, Magyary Géza. A lap a szerkesztő versei, elbeszélései és regényei mellett Benamy Sándor, Brázay Emil, Cziffra Géza, Fekete Tivadar, Vulpes György írásait közölte, többen álneveket használtak. Az illusztrációkat Sajó Sándor, Sinkovich Dezső és Kóra-Korber Nándor készítette: egy időben aktfotók is megjelentek hasábjain. Közleményeinek egy része a pornográfia határait súrolta, s ez megosztotta a közvéleményt: sokan elítélték sikamlósságait, a hetilap viszont üzleti sikert aratott. Mivel a lapot sűrűn betiltották, Új Kaviár, Stella, Stella–Kaviár, Tiktak, Évoé, Évoé–Új Kaviár és Ghitta címen is megjelent.

Kiadásában jelent meg A Kaviár Képes Naptára (szerkesztette Dinnyés Árpád, Tv. 1923); A Kaviár Erotikus Könyvtára címen tervezett sorozat egyetlen köteteként Brandstätter Károly Játék a tűzzel c. regénye (Tv. 1926); Kaviár Könyvtár, a sorozat 4. számot viselő, egyetlen ismert kötete Győri Endre A kapu előtt c. regénye (Tv. 1927).


Kazár László – *művészeti irodalom


Kazinczy Ferenc emlékezete – A magyar felvilágosodásnak és a nyelvújítási mozgalomnak a Bihar megyei Érsemlyénben 1759. okt. 27-én született vezére nemcsak születése révén kötődik a Partiumhoz: gyermekévei egy részét is itt, nagyapja házában töltötte. Majd kapcsolatban állott az erdélyi jakobinusokkal, s a börtönből valló szabadulása után, 1816-ban személyesen is meglátogatta erdélyi barátait. E látogatásnak, erdélyi utazásának emlékét őrzi számos kiadásban megjelent és ma is eleven munkája, az Erdélyi levelek s a Hunyad megyei Piski mellett, a dédácsi parkban születése centenáriumán állított emlékoszlop, szellemi hatását pedig az erdélyi irodalmi és művelődési élet számos későbbi kezdeményezése.

Az 1859-i Kazinczy-ünnepségek után több mint fél évszázadon át a jeles író és irodalomszervező emlékezete elsősorban az irodalomtörténet-írás művelőinek munkásságában élt tovább. Az életére és írói kapcsolataira vonatkozó dokumentumok számát erdélyi kutatók – K. Papp Miklós, Jakab Elek, György Lajos, Dékáni Kálmán – közleményei gazdagították, s jelentősek voltak azok a szaktanulmányok, közlemények is, amelyek a kor jeles íróival, így Csokonaival (Hindy Árpád, 1886; Gyalui Farkas, 1895), Döbrentei Gáborral (Széchy Károly, 1899), Kisfaludy Sándorral (Sámuel Aladár, 1891), Batsányival (Zayzon Ferenc, 1901), Ponori Thewrewk Józseffel (Kristóf György, 1917) való viszonyát elemezték.

Ugyanebben az időszakban erdélyi utazásaival és azok művelődéstörténeti jelentőségével is többen foglalkoztak (Téglás Gábor, 1888; Váczy János, 1905; Kristóf György, 1912), sőt a Kazinczy-mű egészét bemutató átfogó tanulmányok is jelentek meg: Széchy Károly Kazinczy Ferenc működése és hatása (Kv. 1897) címmel önálló munkát jelentetett meg, Mórocz Gyula Kazinczynak a magyar szépprózai nyelv fejlődésében játszott szerepét vizsgálta (a székelyudvarhelyi Róm. Kat. Gimnázium értesítőjében, 1874), Imre Lajos a Botcsinálta doktor és annak Kazinczy-féle magyarítása összehasonlító vizsgálatát végezte el (1888), Sámuel Aladár (1891) és Kristóf György (1912) Kazinczy vallási nézeteit ismertette, Barabás Ábel pedig szintén önálló kötetben (Tv. 1907) a magyar nyelvre és irodalomra gyakorolt hatásával foglalkozott.

A Kazinczy-örökség értelmezésében és az utókornak ez örökséghez való viszonyában külön említést érdemelnek Ady Endrének a század eleji szellemi életben nagy visszhangot kiváltott cikkei a Budapesti Naplóban (Az érsemlyéni botrány; Szegény Kazinczy).

Egy szórványos jelentkezést (Perényi József 1927-es tanulmányát Kazinczy és Aranka György kapcsolatáról) nem számítva, az író halálának centenáriuma 1931-ben fordította újra feléje a romániai magyar olvasóközönség figyelmét. Az Ellenzék 1931. aug. 23-i számában nagyobb összeállítást közölt Kazinczy erdélyi verseiből, a lap kiküldött tudósítója pedig arról számolt be, hogy "áll még Kazinczy Ferenc szülőháza Érsemlyénben", s hogy közelében egy kis térségen megvan még a falu másik nagy szülötte, Fráter Loránd által felállított Kazinczy-szobor is. Az évforduló alkalmából ünnepséget rendeztek az író szülőfalujában, s a szobor körüli kis kert gondozása az iskola tanulóinak is szép foglalatossága. Az évforduló alkalmából a Pásztortűz (1931/17) az Erdélyi levelekből közölt részleteket, s Ligeti Ernőtől cikket is (1931/18); a Keresztény Magvetőben Gál Kelemen (1932/2), az Erdélyi Múzeumban Rass Károly (1932/7–9) közöl megemlékező cikket, tanulmányt. Az EME 1931-es vándorgyűlése is adózik az író emlékének: itt Kristóf György tart előadást Kazinczy és Erdély címmel (szövege később megjelenik: ETF 44. és Hazai utazók Erdélyben c. kötetében). Ugyanő látja el bevezető tanulmánnyal az Erdélyi Ritkaságok sorozatban megjelent Erdélyi leveleket (Kv. 1944), rámutatva Kazinczy sokoldalú és az erdélyi román népéletre is kiterjedő érdeklődésére.

Az évforduló után ~nek csendesebb évei következnek. Erre az időszakra esik viszont Jancsó Elemér érdeklődésének kezdete Kazinczy és az erdélyi jakobinus mozgalom résztvevői közötti kapcsolatok iránt: ő először 1936-ban szentel jelentős helyet ennek a kérdésnek A magyar szabadkőművesség irodalmi és művelődéstörténeti szerepe a 18. században c. könyvében (Kv. 1936), majd Aranka Györgyről és Döbrentei Gáborról írott nagyobb tanulmányaiban (Kv. 1939 és 1944) világította meg a Kazinczy-mű erdélyi kapcsolatainak újabb összefüggéseit. De jelentek meg más tanulmányok, cikkek is: Pogány Albert Kazinczynak kortársaira gyakorolt hatásával foglalkozott (Kristóf Emlékkönyv, Kv. 1939), Féja Géza (1940) és Lengyel Balázs (1941) erdélyi utazásainak eseményeit elevenítették fel, Veégh Sándor pedig (Hitel 1942/5) leveleinek a román népélettel kapcsolatos megfigyeléseit elemezte.

1944 után a romániai magyar Kazinczy-kutatások elsősorban Jancsó Elemér nevéhez fűződtek, aki az 50-es és 60-as években a jakobinus Kazinczy bemutatására tette a hangsúlyt. Tanulmányt közölt a jakobinus mozgalomhoz vezető útjáról (A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Emlékkönyve, 1956, 367–96.), fogság utáni felvilágosító tevékenységéről (NyIrK 1960/1–2), s összefoglaló képet nyújtott pályájáról A magyar irodalom a felvilágosodás korában c. egyetemi tankönyvében is (Kv. 1969). Közben sajtó alá rendezte Kazinczy válogatott munkáit (1960), majd a Fogságom naplóját (1969); ez utóbbi Rohonyi Zoltán bevezető tanulmányával a Tanulók Könyvtárában újabb kiadásban jelent meg (1976). Ugyancsak Jancsó Elemér irányítja Kazinczy műve felé tanítványai érdeklődését: V. Szendrei Júlia az Erdélyi levelek keletkezéstörténetéhez szolgáltat új adalékokat (Studia Universitatis Babeş et Bolyai 1958), Rohonyi Zoltán pedig Kazinczy és a szentimentalizmus címmel közöl elemző eszmetörténeti tanulmányt (NyIrK 1969/2).

Kazinczy munkássága a román–magyar kapcsolattörténet és összehasonlító folklórkutatások számára is érdekes, fontos anyagot kínált. Gáldi László Kazinczynak a román nyelvről való vélekedésével foglalkozott (Acta Lingvistica 1957, fasc. 1–2), Domokos Sámuel az első magyar nyelvre fordított román népköltészeti alkotás, a Ponori Thewrewk József tolmácsolta Brumărelul c. népballada megjelentetésében játszott szerepét világította meg (A román irodalom magyar bibliográfiája. Bevezető), Faragó József a Kazinczy által fonetikusan lejegyzett eredeti és a fordítás összehasonlító elemzését végezte el (Művelődés 1977/8).

A román olvasóközönség először Kristóf György román nyelvű magyar irodalomtörténetében (Kv. 1934) kapott összefoglaló képet a nyelvújítás vezéregyéniségének irodalmi munkásságáról, napjainkban pedig a magyar irodalom nagy román antológiája közölte rövid életrajzi bevezetővel A nagy titok, A sonetto múzsája, Híven szeretni c. verseinek és a Fogságom naplója egy részletének fordítását (Antologia literaturii maghiare I. 1965).

Napjaink romániai magyar irodalmában Kazinczy fogságélménye vált a mű és az író erkölcsi jelentőségét hangsúlyozó alkalommá: Benkő Samu esszében foglalkozott vele (A helyzettudat változásai. 1977. 368–70.), Kányádi Sándor pedig egy, a kufsteini börtönben tett látogatás nyomán mutatta fel a fogság és az emberi szenvedés fölé emelkedő író példáját Kufsteini grádicsok éneke c. költeményében. Az író halálának 150. évfordulója adott újabb alkalmat a Kazinczy-kultusz feltámasztására. Az Utunkban (1981/36) Szilágyi Júlia Kazinczytól Kazinczyig címen az író egykori Orpheus c. lapjának címében fedezi fel a művészettel elbűvölő nagyság jelképét; ugyanekkor A Hét hasábjain (1981/33) Rohonyi Zoltán Az irodalmi vezér szerepköre c. alatt rendez ankétot, egy héttagú diákcsoport pedig a szociálpszichológia segítségével térképezi fel a Kazinczy-pályát.

(V. Zs.)

Kristóf György: Kazinczy és Erdély. ETF 44. Kv. 1932. – Veégh Sándor: Kazinczy és a románok. Hitel 1942/5. – Jancsó Elemér: A jakobinus Kazinczy. Utunk 1955/21; uő: Kazinczy fogsága utáni felvilágosító tevékenysége. NyIrK 1960/1–2; uő: A rabság utolsó, a szabadság első napjai. Részlet a Kazinczy-monográfia egyik fejezetéből. Utunk 1968/46. – Baróti Pál: Új vonások a Kazinczy-portrén. Utunk 1968/46. – V. Szendrei Júlia: Kazinczy Ferenc klasszicizmusának kérdéséhez. NyIrK 1966/2. – Vita Zsigmond: A román irodalom az első hazai lapokban és folyóiratokban. Közli Tudománnyal és cselekedettel. 1968. 234–35. – Beke György: Kazinczy falujában. Közli Feketeügy. 1974. 184–90. – V. Busa Margit: Kazinczy bibliográfia. Miskolc 1981. – Máthé Mária: A bölcselő Kazinczy. Művelődés 1981/8–9.

ÁVDolg: Pogány Albert: Kazinczy nyelvújítása (levelezése alapján). Doktori értekezés. 1946. – Bauch Jolán: Kazinczy nyelvújítása levelezése alapján. 1948. – Gagyi Éva: Kazinczy és a színház. 1960. – Jakab Anna: Kazinczy Ferenc erdélyi felvilágosító köre (levelezése alapján). 1960. – Wagnerné Török Judit: Kazinczy Ferenc világnézetének fejlődése életének első szakaszában (antiklerikalizmusa, útja a jakobinus mozgalomig). 1960. – Borói Erzsébet: Kazinczy és a régi irodalmi hagyomány. 1976.


Kazinczy Gábor (Temesvár, 1942. ápr. 9.) – grafikus, díszlettervező, képzőművészeti szakíró; ~ János unokaöccse. A temesvári C. D. Loga Líceumban érettségizett (1959), a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Feszt László és Kádár Tibor tanítványaként végezte tanulmányait (1965). 1967 óta a Temesvári Állami Német Színház, időszakosan a Temesvári Állami Magyar Színház díszlettervezője. Litográfiái, illusztrációi, tárgyi jellegű konstruktivista munkái saját felfogása szerint gondolatcentrikusak, a korszerű művészet funkcionalitását vallja. Szerinte "a művész a valóságot nemcsak a maga számára tárja fel, hanem mindenki számára, aki ezt a valóságot meg akarja ismerni. Alkotómunkája tehát a közösség érdeklődésével összhangban kell hogy kibontakozzék."

Képzőművészeti írásait az Utunk, Korunk, A Hét, Előre, Új Élet, Szatmári Hírlap és a temesvári Szabad Szó közli, utóbbi hasábjain Hazai alkotások a Bánsági Múzeumban, Alkotóműhelyben és Egyiptomtól a pop-artig c. rovatokat vezette. A Kriterion és a Facla Könyvkiadó megbízásából könyvborítókat tervezett és illusztrációkat készített Endre Károly, Franyó Zoltán, Zaharia Stancu, Franz Liebhard, Horváth Imre, Károly Sándor, Toró Tibor, Anghel Dumbrăveanu, Nikolaus Berwanger, Bárányi Ferenc, Kiss András, Mandics György és M. Veress Zsuzsanna köteteihez; feltűntek Gogol-, Karinthy- és Villon-illusztrációi is.

Szekernyés János: Grafikai domborművek. Előre 1970. júl. 19.; uő: A széttört csontú Dózsa. Utunk 1978/36. – Gazda József: A grafikus arcváltozatai Korunk 1971/12.


Kazinczy János (Temesvár, 1914. dec. 11.) – festőművész, iparművész, szerkesztő. Szülővárosában a polgári iskola elvégzése után kitanulta a vésnökmesterséget Rövid ideig szakmájában dolgozott, 1932-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola rendkívüli hallgatója. Rudnay Gyula növendékeként 1936-ban fejezte be művészeti tanulmányait. Magyarországon kapcsolatban állt a Szocialista Képzőművészek Csoportjával. Romániába visszatérve bekapcsolódott a baloldali mozgalmakba, bukaresti éveiben részt vett az illegális kommunista sajtó előállításában; 1944. nov. 1-től néhány hónapig a Temesvárt megjelenő Szabad Szó főszerkesztője, itt több cikke is megjelent.

Expresszionista fogantatású festményein az élet elesettjeit, a falusi szegényeket örökítette meg; vonzották a Székelyföld hegyei, fenyvesei és emberei. Tanult Nagy Imrétől Csíkzsögödön, ahol számos portrét és tájképet festett. Képeiből 1945 decemberében Temesvárt rendezett kiállítást, majd Magyarországon állította ki tájképeit és figurális kompozícióit 1949-ben és 1955-ben. 1956 óta Párizsban él.

Flaneur [Bechnitz Sándor]: K. J. képkiállítása. Szabad Szó 1945. dec. 19. – MADOSZ Naptár, Tv. 1945.


Kecseti Kaláka – 1934-ben Szentimrei Jenő segítségével az udvarhelyszéki Kecsetkisfalud lelkésze, Kiss István csoportot szervezett helyi táncosokból és dalosokból, akik egy klánétással és egy cimbalmossal Erdély különböző részein éveken át bemutatták a közigazgatásilag egyesített Kecset és Kisfalud eredeti népi kultúrájának sajátos kincseit, így a seprűtáncot, a párnatáncot és a menyasszonybúcsúztatót. A kötetlen műsor keretében Szentimreiné Ferenczy Zsizsi székely népdalokat adott elő Bartók és Kodály gyűjteményéből, Zsizsmann Rezső zongorakíséretével. Az együttes 1935. márc. 31-én Budapesten is vendégszerepelt, ahol Móricz Zsigmond bevezetőjét Benedek Marcell olvasta fel s a csoportot Szentimrei Jenő mutatta be a közönségnek.

Tamási Áron: Győztek a székelyek. Magyarország, Bp. 1935. ápr. 2.; újraközölve Tiszta beszéd. 1981. 283–85. – Szentimrei Jenő: Erdély színes madarai. Brassói Lapok 1936. jan. 19.; újraközölve Sablon helyett csillag. 1968. 299–312.


Kecskeméthy István (Paks, 1864. jan. 31. – 1938. máj. 10. Kolozsvár) – orientalista, műfordító, szerkesztő, közíró. A középiskolát Nagykőrösön, a ref. teológiát Budapesten végezte (1888), a budapesti egyetemen Énekek éneke c. értekezésével keleti és összehasonlító nyelvészetből doktorált (1890). A héber és arab nyelv, valamint az ószövetségi tudományok professzora a kolozsvári egyetem Református Teológiai Fakultásán (1895–1935). Az EME és a Károli Gáspár Irodalmi Társaság rendes tagja.

Újításra törekvő szelleme egyaránt érvényesült tudományos munkásságában és politikai szereplésében. A Biblia több könyvéhez mintaszerű magyarázatot állított össze (I–VII. Kv. 1905–15), de az ószövetségi történeteket általában mítoszok és mondák "maradékának" tartotta. Élete főműve a Biblia általa rekonstruált szövegének fordítása lett volna (az Új Testamentum 1931-ben meg is jelent), de 1935-ben agyvérzést kapott, s munkája abbamaradt. Cikkeit és tanulmányait egyházi lapok közölték; a maga szerkesztette Kis Tükör c. "képes családi hetilap"-ban (II. folyam 1926–33) szélesebb néprétegekhez kívánt szólni; lapjának sok számát egyedül írta.

A politikai életben demokratikus szándékok vezették. Függetlenségi párti képviselő volt (1906–10), az I. világháború után Kós Károllyal együtt a Magyar Néppárt egyik szervezője és elnöke (1922), majd az OMP reformcsoportjának egyik szószólója. A közélet demokratizálását és a román demokratikus erőkkel való szövetkezést igénylőkkel együtt 1927-ben kivált az OMP kötelékéből, s az újraalakuló Magyar Néppárt ismét elnökké választotta; közvetlen munkatársa Kós Károly és Tabéry Géza.

Romániában megjelent főbb művei: Jósija király törvénykönyve (Kv. 1926); A Márk szerint való szent evangélium őseredeti alakjába visszaállítva (Kv. 1927); A Deuteronomium bevezetése (Kv. 1930); Kommentár a tizenkét prófétához, VIII. Mal'aki próféta könyve (Kv. 1929); IX. Habakuk próféta könyve (Szilágysomlyó 1930); X. Jóna próféta könyve (Kv. 1930); XI–XII. Obadja, Joél próféták könyvei (Szilágysomlyó 1931).

Ligeti Ernő: K. I.-tól – Nagy Károlyig. Közli Erdély vallatása. Hosszú Márton rajzaival, Kv. 1922.


Kecskeméti Lipót (Kecskemét, 1865. febr. 27. – 1936. jún; 8. Nagyvárad) – irodalomtörténész, bibliakutató. A középkori zsidó költők foglalkoztatták, verseikből lefordított egy kötetre valót (Zsidó költőkből. Bp. 1887), róluk írt dolgozatával doktorált Budapesten (1888), s ennek egy részlete könyv alakban is megjelent (Pokol a középkori zsidó költészetben. Bp. 1888). A nagyváradi hitközség rabbijává választotta (1890); mint főrabbi, kitűnő szónokként vált ismertté, a magyar nyelv művésze volt, beszédeit Ady Endre is meghallgatta, s cikkben emlékezett meg egy bibliai tárgyú előadásáról, melyet a budapesti unitárius templomban tartott (1903). A Szigligeti Társaság tagja volt. Szembeszállott mindennemű vallási elzárkózással, nem fogadta el a cionizmust. A bibliakritika módszerével megírt két – egyenként háromkötetes – irodalomtörténeti műve jelent meg Jeremiás és Ézsaiás próféták könyveiről (Bp. 1932, Nv. 1935). A 70. születésnapján elhangzott beszédeket ünnepi kötetbe foglalták (Nv. 1935).

Ady Endre: Rabbi a keresztyén templomban. (a-y) szignójú tárca a Budapesti Napló 1903. dec. 8-i számában; újraközölve Ady Endre összes prózai művei IV. 1964. 184–86. – K. L. és Ady kézszorítását idézi Gáll Ernő: Tegnapi és mai önismeret. 1975. 388. – Gaal György: Magyar nyelvű zsidó irodalom Romániában. Évkönyv. Kiadja a Magyar Izraeliták Országos képviselete. Bp. 1983/84.


Kecskés József (Medgyes, 1910. márc. 29.) – közgazdasági szakíró, gazdaságtörténész. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte (1929), a kolozsvári Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát (1933). A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban töltött felügyelői évek után a nagyenyedi kollégiumban óraadó tanár, igazgatói titkár (1936–41), majd tisztviselő az Erdélyrészi Hangya marosvásárhelyi központjánál (1942–44). A háború után a kolozsvári Magyar Tankerületi Főigazgatóságon középiskolai szakfelügyelő (1945–47), ill. főfelügyelő (1948). Közben 1946-ban a Bolyai Tudományegyetemen közgazdaságtudományi doktorátust szerez. 1949-től a Bolyai Tudományegyetem jog- és közgazdaságtudományi karán tanszékvezető tanár, 1960-tól tudományos főkutató az Akadémia kolozsvári fiókjának közgazdasági osztályán, majd osztályvezető annak Számítási Intézetében nyugalomba vonulásáig (1975).

Első írása az Enyedi Hírlapban jelent meg (1937). Közírói munkásságát az Ellenzék, Déli Hírlap, Erdélyi Gazda, Magyar Kisebbség és Havi Szemle hasábjain kezdi, 1950-től közgazdasági szakcikkeit közli az Előre, Igazság, Megyei Tükör, Brassói Lapok. A Korunkban a tervgazdálkodás új kérdéseiről, népgazdasági feladatokról, gazdaságos beruházási politikáról, építőanyag-termelésről és az iroda gépesítéséről értekezik; A Hétben a vezetés és prognosztika, valamint a gazdasági struktúra és hatékonyság viszonylatait taglalja.

Nagyobb tanulmányai jelentek meg szakfolyóiratokban és gyűjteményes kötetekben is, másokkal társszerkesztésben. Így Armand Negreával a kolozsvári helyiipar és szövetkezeti termelés fejlődéséről (Probleme Economice 1951/9), Kerekes Jenővel a munkaidő belső tartalékainak felfedezési módszeréről (Probleme Economice 1955/3) ír. Az Időszerű közgazdasági kérdések c. kötet (Kv. 1955) két, Kerekes Jenővel közös tanulmányát közli A helyiipar fejlődése a Magyar Autonóm Tartományban s A munkanapfényképezés és önfényképezés c. alatt.

Román nyelvű gazdaságtörténeti tanulmányaiban Erdély árucserekérdésével foglalkozik a XIX. század második felében (Kovács Józseffel), s George Bariţ iparfejlesztési terveit elemzi Dumitru Ghişe és P. Teodor társszerzőkkel közösen (Anuarul Institutului de Istorie din Cluj 1960/III. és 1963/VI). Egy tanulmánya az erdélyi pénzrendszer fejlődését tárgyalja 1850-től 1921-ig a C. Kiriţescu szerkesztésében megjelent Sistemul bănesc al leului şi precursorii lui c. munka II. kötetében (1967. 135–258.). Az Istoria Clujului c. kötet számára megírta Kolozsvár iparának fejlődését 1918 és 1974 között (Kv. 1974. 385–92. és 450–71.; az ötéves tervek időszakára vonatkozó részt Lászlóffy Dezsővel).

Magyar nyelvű közgazdasági irodalom a Román Népköztársaságban. Közgazdasági Szemle, Bp. 1959/1. – A. Popper: O valoroasă contribuţie la istoria sistemului bănesc al leului. Probleme Economice 1967/5. – Robert Deutsch: Istoricii şi ştiinţa istorică din România 1944–1969). 1970. 232. – Ivanciu Nicolae-Văleanu–Toader Ionescu–Iuliu Pinczés: Gîndirea economică din Transilvania (1784–1918). 1981. 126.


Kegyes Csaba (Szamosújvár, 1944. máj. 25.) – építészeti szakíró. Szülővárosában érettségizett (1962), a kolozsvári Politechnikai Intézetben építészmérnöki oklevelet szerzett (1967). A Maros Megyei Tervező Intézet szerkezettervezője és szaklektorátusának vezetője. Puskás Sándor főépítésszel együtt a Szováta Szálló tervezéséért megkapta az Építész Szövetség I. díját (1974). 1978-tól osztályvezető főmérnök, lakóházi nagypanelek elgondolásáról írt munkájával Mircea Mihăilescu kolozsvári mérnök-professzor irányítása mellett doktorált (1983).

Számos szociális és kulturális létesítmény szerkezettervezője, az épületek in situ viselkedésével foglalkozó tapasztalatcserék előadója. Szakterületei: héjszerkezet, nagypaneles szerkezet, mérnökszeizmológia. Román, angol és magyar nyelvű szakdolgozatait Bukarestben, Iaşi-ban, Craiován és számos erdélyi városban, valamint Athénban és Budapesten tartott szakértekezletek kiadványai közölték; társszerzőként szerepelt az Acta Academiae Scientiarum Hungaricae és a Journal of the Indian Concrete Institute hasábjain.

Ismeretterjesztő műszaki cikkei jelentek meg a Vörös Zászló hasábjain.


Kékedy Erzsébet (Kolozsvár, 1919. márc. 12.) – vegyészeti szakíró. ~ László felesége. Szülővárosában a Református Leánygimnáziumban érettségizett (1936), a kolozsvári egyetemen szerzett kémia szakos oklevelet (1942), s itt kezdte oktató és tudományos pályáját. A bróm-hidrogén oxidációjának mechanizmusa c. értekezésével doktorált (1944), mint egyetemi lektor ment nyugalomba (1976). Fő kutatási témája a komplex vegyületek termikus bomlása. Kolozsvári társszerzőkkel közös szaktanulmányait hazai folyóiratok (Studii şi Cercetări de Chimie, Studia Universitatis Babeş–Bolyai Series Chemia, Revista de Fizică şi Chimie, Revue Roumaine de Chimie) és külföldi szaklapok (Journal of Inorganic and Nuclear Chemistry – London, Acta Chemica Academiae Scientiarum Hungaricae és Journal of Thermal Analysis – Budapest, Zsurnal Neorganicseszkoj Khimii – Moszkva) közölték.

Egyetemi jegyzetei: A kémia tanításának módszertana (Kv. 1968); Metodica predării chimiei (társszerző Maria Cosma, Kv. 1977).


Kékedy László (Máramarossziget, 1920. nov. 28.) – vegyészeti szakíró, tankönyvíró. ~ Erzsébet férje. Középiskolai tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte (1938), diplomát a kolozsvári egyetem matematikai és természettudományi karának kémia szakán szerzett (1942). Itt doktorált Szabó Zoltán professzor mellett A duzzadás meghatározása a Poisseuille-formula alapján c. dolgozatával (1944). Gyakornok, majd tanársegéd az egyetem szervetlen és analitikai kémia tanszékén, 1945-től adjunktus a Bolyai Tudományegyetemen, 1951-től előadótanár, a szervetlen és analitikai kémia tanszék vezetője és a kémiai kar dékánja (1953–59), a Babeş–Bolyai Egyetem kémiai karának dékánja (1961–66), 1969-től doktorátusvezető, 1971-től egyetemi tanár. Közben a Szovjetunióban, majd 1974-ben az NSZK-ban ösztöndíjjal tanulmányúton volt. 1981-ben az "érdemes egyetemi tanár" elismerésben részesült.

Fontosabb kutatási témái: termikus analízis (az első hazai termomérleg megépítése), az elektroanalitikai kémia területéről a polarográfia, egyenáramú konduktometria, szilárd elektródok felületi kezelése, ennek analitikai kémiai alkalmazásai, oxigénszenzor kifejlesztése és sorozatgyártásának megindítása. A nemzetközi Reviews in Analytical Chemistry (Tel Aviv) és a Studia Universitatis Babeş–Bolyai Series Chemia szerkesztőbizottságának, valamint a KGST elektrokémiai műszerfejlesztési munkacsoportja román bizottságának tagja. Hazai és külföldi szakfolyóiratokban közöl angol és román nyelven tudományos kutatómunkája eredményeiről (Acta Chemica Academiae Scientiarum Hungaricae, Analysis–Párizs, Buletin Ştiinţific al Academiei R. P. R., Die Pharmazie – Berlin, Monatshefte für Chemie – Bécs, Zeitschrift für Analitische Chemie–Wiesbaden, Journal of Physical and Colloid Chemistry, Revista de Chimie, Revue Roumaine de Chemie, Studii şi Cercetări Ştiinţifice, Talanta–London, Surfece Technology – London). Értekezik hazai és nemzetközi tanácskozásokon (Magyar Kémikusok Kongresszusa 1958; Elektroanalitikai Konferencia, Horny Smokovec, Csehszlovákia 1969; Euroanalysis Konferencia, Budapest 1975). Munkatársaival több újítást és szabadalmat jegyeztetett be.

Egyetemi jegyzetei: Bevezetés a kémiai analízisbe. Mennyiségi analízis (Kv. 1953); Bevezetés a kémiai analízisbe. Minőségi analízis (Kv. 1954); Mennyiségi analitikai kémia (1963); Caiet de lucrări practice de chimie analitică calitativă (Muzsnay Csabával, Kv. 1970). Összeállította a Magyar helyesírási szótár (Kriterion-kiadás 1978) kémiai szóanyagát.

Önálló kötetei: Analiza fizico-chimică (1969); Fejezetek a korszerű analitikai kémiából (Kv. 1979); Chimie analitică calitativă (Craiova 1982); Gázszenzorok (monográfia, Bp. 1983).

Pungor Ernő: Oszcillometria és Konduktometria. Bp. 1963. 55. – G. Kraft–J. Fischer: Indication von Titrationen. Berlin 1972. 132–33. – Tsikhrizova, Khomenko: Potenciometricseszkoje titrovanje sz poliarizovannimi elektrodami. Kisinyov 1976. 11. – S. E. [Salló Ervin]: Folytatása következzék! A Hét 1980/6. – Várhelyi Csaba: Korszerű analitikai kémia. Előre 1981. máj. 13.


Kéki Béla (Petrozsény, 1907. dec. 30.) – bibliográfus, könyv- és könyvtártudományi szakíró, zenekritikus. Középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Róm. Kat. Főgimnáziumban végezte (1926), a kolozsvári egyetemen magyar irodalom–pedagógia–esztétika szakból folytatott tanulmányokat. Közben György Lajos mellett a Lyceum könyvtár gyakornoka. 1936-tól 1940-ig a Pásztortűz, 1944-ig a Hitel szerkesztője, 1940-től a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár titkára, majd a folyóirat- és hírlaptár vezetője. A II. világháborúban frontra és hadifogságba került, szabadulása után könyvtárosi és szakírói tevékenységét a Magyar Népköztársaságban folytatta, 1946-tól az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozik, ugyanott főigazgató-helyettes (1949–52), majd a budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának osztályvezetője, ahonnan igazgatóhelyettesként vonult nyugalomba (1968). A könyv- és könyvtártörténet egyetemi előadója. Könyvismertetéseit, zene- és színikritikáit az Erdélyi Múzeum, Erdélyi Helikon, Erdélyi Tudósító, Erdélyi Irodalmi Szemle, Hitel és Pásztortűz, valamint a Keleti Újság és Ellenzék közölte. Zenekritikáiban Bartók és Kodály zenei elismertetésének erdélyi úttörője volt, a népi alapokról kibontakozó új zenéért szállt síkra. Budapesten a Román Kultúra Hete alkalmából 1947-ben Mai román líra c. alatt műfordításkötetet szerkesztett román írók alkotásaiból, majd az Officina Könyvtár sorozatában Gáldi Lászlóval együtt Eminescu válogatott verseit adta ki magyarul. Könyvtörténeti és nyomdászati kérdések foglalkoztatják. Az írás története c. munkája (Köpeczi Bócz István rajzaival, Bp. 1971) Hans Skirecki fordításában Lipcsében németül is megjelent (1976, 1978).

Végh Ferenc: Petrozsénytől Budapestig. Könyvtáros, Bp. 1977/12.


kék madár – a népművelés jegyében fogant sajátos színpadi műfaj, mely a népi alkotóerő és szellem gyümölcsöztetésére irányította a közfigyelmet. Elnevezését Maurice Maeterlinck franciául író belga-flamand író A kék madár c. szimbolikus mesedrámájának európai sikere óta viseli. Nálunk az egyetemes emberit a helyi sajátosság tudatos hangsúlyozásával kifejező művészet megvalósítására a 30-as években a *székely írócsoport tagjai vállalkoztak. Róluk írja Ligeti Ernő, hogy eszményi tervük "a szociális problémák radikális úton való megoldása. [...] Vártuk, hogy felszínre hozzák a székely népnek mint kollektívumnak valódi mélységeit [...] székely színpadot is vártunk, egy új »kék madár« együttest, amely a székely népköltészet remekeit dramatizáltan elénk hozza és a székely zene és dekoratív művészet igénybevételével egy modern és mégis népies forrásokból táplálkozó külön játszóstílust teremt meg."

A ~-kísérletnek már Ferenczy Gyula 1926-ban alakult székelyföldi vándorszíntársulata utat tört, s jellemző az irányzat politikumára és népi gyökereire, hogy az első figyelemre méltó ilyen természetű rendezvény a Kolozsvári Magyar Színház műsorán a parasztpolitikus Bárdos Péter A gyújtogató c. négyfelvonásos eredeti népszínmű-daljátékához fűződik, amely egy falusi szerelmespár sorsán át eleveníti fel az erdélyi táj múlt század végi népéletét (1932). A sajátos vonulat következő figyelemre méltó drámai alkotása már hivatásos íróé. 1933-ban mutatta be egy műkedvelő csoport Kolozsvárt Nyírő József Júlia szép leány c. népi drámáját Keresztes Károly zenéjével. A verses darab három székely balladából összeállított mű, középpontjában a boldogságkeresés motívuma áll, vagyis "a székely kék madár gondolata", ahogy Szentimrei Jenő fogalmaz az előadásról írott bírálatában.

Jelentős állomás a tordaszentlászlói kőművesmester Györkös Ferenc A szentlászlói vőlegény c. népi játéka (1935): ő falujának lakodalmi szokásaiból kiindulva, eredeti rigmusokat, népdalokat felhasználva írta meg játékát; művét Szabédi László stilizálta. A bemutatóról írt kritika jellemző a ~ drámaelméleti kérdéseire: "ügyes megjelenítőkészség a valódiság naiv és friss ízével".

A ~ vonulatához tartozó drámapróbálkozások során a népi szemlélet közvéleményt irányító szellemi erővé vált: a hivatásos színházművészet is megújulásának lehetőségét üdvözölte az irányzatban. Az új dramaturgia nyomán új játékstílust próbáltak kialakítani. Kádár Imre rendezésében, Kós Károly díszleteivel és jelmezterveivel, kalotaszegi környezetben vitték színre Kolozsvárt Kacsóh Pongrác János vitézét (1934). A darabhoz Dsida Jenő szerzett előjátékot; ugyancsak ő írt bírálatot is az előadásról, és megfogalmazta a ~-dráma lényegét. Ez az ars poetica semmiképpen sem értelmezhető regionális elzárkózásnak. Az eddig említett színművek is jelezték már, hogy a fő ihlető forrás a népköltészet, ennek pedig jellemző vonása éppen a sajátos jegyek és a szürrealista módon stilizált általános emberi vonások szintézise. Szép példája ennek Szentimrei Jenő dramaturgiai tevékenysége: Sirató c. egyfelvonásos komédiája (1930), közreműködése a *Kecseti Kaláka létrejöttében (1934), majd a kalotaszegi népköltészet reprezentatív montázsa: a Csáki bíró lánya c. darab, melyben nemcsak eredeti népszokás, néptánc, népdal kerül előadásra egy meghatározott vidékről való történet keretében, hanem az emberi cselekedetek lelki motivációjának általános törvényszerűsége is feltárul. A darab könyv alakban Kalotaszegi ballada c. alatt jelent meg (Kv. 1936).

A ~ átütő drámai sikerei nyomán a Kolozsvári Magyar Színház föl akarta támasztani a népszínművet, és ennek jeles alkotásait időszerű átdolgozásnak vetette alá. Előadták Szigligeti Cigány c. népszerű darabját jellegzetes erdélyi környezetben és erdélyi népdalokkal. Eredeti bemutatóként 1935-ben színre került Gaál Alajos gyergyóditrói orvos és lapszerkesztő Dávid Istvánnal közösen szerzett Székely guzsalyos c. népi daljátéka, mely három egyfelvonásosból állt (Egy csepp eszük sincs az uraknak; A levél; Tehetségek előre).

A ~-féle drámairányzat etikumából és esztétikumából nőtt ki Tamási Áron művészete. Ember és természet, sorsformáló értelem és ösztön, bölcselet és népi hitvilág társításával a reális és irreális emberi szituációk határeseteit teremtette meg, s ezek egy nemzetiség s az ember önismeretének jelképeivé váltak. Tamási drámái – gondoljunk az Énekes madár örök érvényű klasszicitására – sajátos népi jellegű irodalmunk és az egyetemes életérzés eggyé olvasztásának már világirodalmi szinten mérhető eredményét jelzik.

A ~-kísérletezés népszerűségét és általános jelentőségét ismerhetjük fel abban is, hogy az napjainkban felújult az iskolai színjátszás, műkedvelés, népi együttesek gyakorlatában. Jellemző példa, hogy Bánffyhunyadon színpadi ballada-feldolgozásokban, az országjáró kovásznai diákok Tamási-bemutatóiban éppen úgy él az erdélyi ~, mint a színházak műsorpolitikájában.

(K. J.)

Szentimrei Jenő: Székely kék madár. Magyar Hírlap, Bp. 1931/283; uő: Erdély színes madara. A Brassói Lapok 1936. jan. 19-i és 27-i, ill. febr. 2-i száma után újraközli Sablon helyett csillag. 1968. 299–312. – Tamási Áron: A székely "kékmadarászokról". Brassói Lapok 1933. aug. 27.; újraközölve Tiszta beszéd. 1981. 160–63.; uő: Kalotaszegi ballada. Bukaresti Lapok 1936. jan. 13. – Dsida Jenő: A kolozsvári Magyar Színház kapunyitása. Erdélyi Helikon 1934/9. – Kovács László: Csáki bíró lánya. Pásztortűz 1936/1. – Kemény János: Kalotaszeg a színpadon. Erdélyi Helikon 1936/2. – Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 107. – Szász István: A Csáki bíró lánya tündöklése és kálváriája. Utunk 1969/16.

Kék virág – *gyermekszínmű


Kelemen Ágnes – *gyógyszerészeti szakirodalom


Kelemen Árpád (Kajántó, 1932. nov. 20.) – műszaki feltaláló, szakíró. Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte (1951), két főiskolai diplomáját a bukaresti egyetem energetikai, ill. matematika–fizika karán szerezte (1956). Tervező energetikusként dolgozott Bukarestben (1956–58), majd a Kolozsvári Tervező Intézet munkatársa (1958–64); 1960-tól a kolozsvári műegyetem elektrotechnikai karának tanára, 1976-tól dékánja. Előadásainak tárgya a fizika, majd a villamos meghajtások automatizálása. A műszaki tudományok doktora (1970), címét elismeri az Erlangen–Nürnberg-i Egyetem is, ahol Humboldt-ösztöndíjasként végez kutatásokat. Tudományos és didaktikai munkája mellett fontos gyakorlati megvalósítások fűződnek nevéhez: a kolozsvári trolibuszvonalak egyenirányító központjának, az Unirea és Tehnofrig gépgyárak energiaellátó rendszerének s a város önműködő közlekedésirányító berendezéseinek terve. Doktorátusi vezető (1977), a doktori diplomák legfelsőbb bizottságának tagja (1982).

Érdeklődésének előterében a villamos meghajtás, léptető- és aszinkronmotorok vezérlési rendszere, valamint a teljesítményelektronika áll. Kolozsvárt megalapította az ország első mikroüzemét, ahol léptetőmotorokat gyártanak. Kutatásainak eredményeként születtek meg a hazai léptetőmotor-családok prototípusai; elkészítette a ROBOPAS nevű első saját léptetőmotorokkal felszerelt robotot, mely az 1982-es Bukaresti Nemzetközi Kiállításon került bemutatásra. Kutatásainak eredményeit 70 tudományos dolgozatban közölte hazai (Revista "Automatica şi electronica", Revista "Energetica", Buletin Ştiinţific–Institutul Politehnic Cluj-Napoca) és nemzetközi szakfolyóiratokban, így a budapesti Elektrotechnika hasábjain. Meghívottként előadásokat tartott és adott közre Aachen, Mainz, Braunschweig, Stuttgart műegyetemein, Oxfordban és Cambridge-ben, a londoni és bécsi műegyetemen, az USA több egyetemén, valamint amerikai, angol és német cégeknél (köztük a General Electric–Schenektady, Siemens, Volkswagen, Mercedes, Telefunken, Philips műveknél). Számos nemzetközi energetikai konferencián vett részt (Bécs 1976; Düsseldorf 1977; Brüsszel 1978; Genf 1979; Athén, Stuttgart 1980; Budapest 1982; Lausanne, Zürich 1983). Tagja a Brüsszeli Nemzetközi Találmányi Bizottságnak és az Európai Fiatal Kutatók Versenyzsűrijének. Eddig 27 találmányát szabadalmazták itthon, közülük néhányat külföldön is (USA, NSZK, Svájc, Anglia, Belgium, Ausztria, Olasz- és Franciaország). 1971-ben két aranyérmet nyert találmányaival: a Találmányok Brüsszeli Világkiállításán és a Nürnbergi Európa Kiállításon. Ugyanitt megkapta az Európai Tudományos Tanács oklevelét "A legeredményesebb Feltaláló" címmel. 1979-ben szakértői sorába választotta az ENSZ három bizottsága: az UNESCO, az UNCTAD és a WIPO.

Román nyelvre ültette át és kiegészítette Kovács K. Pál magyar akadémikus egy villamos gépek tranziens folyamatairól szóló munkáját Analiza regimurilor tranzitorii ale maşinilor electrice címmel (társfordító Imecs Mária, 1980). Az elektronika – múlt és jövő c. gyűjteményben (Korunk Füzetek 2. Kv. 1983) Számítógép-nemzedékek c. dolgozatával szerepel.

Kötetei: Motoare pas cu pas (társszerző M. Crivii, 1975); Acţionări electrice (1976, 1979); Mutatoare (statikus áramirányítókról; társszerző Imecs Mária, 1978), Sisteme de comandă şi reglare incrementală a poziţiei (szakaszos helyzetet szabályozó rendszerekről; társszerző Benjamin Kuo–USA, M. Crivii és V. Trifa, 1980); Mutatoare, aplicaţii (statikus áramirányító-alkalmazásokról; társszerző Imecs Mária, G. Titz és I. Matlao, 1981); Electronică de putere (társszerző Imecs Mária, 1983. Magyarul Teljesítmény-elektronika címmel sajtó alatt).

Somlyai László: Egy elveszett bőröndtől az aranyéremig. Előre 1971. júl. 9. – Rostás Zoltán: Az ember fontosabb, mint a gép. A Hét 1972/28. (ugyanez a Román Televízió magyar adásában 1972); uő: Húsz találmány és egy farmernadrág. A Hét Évkönyve 1978. 204–06. – Panek Zoltán: Kajántói impulzusok. Igaz Szó 1975/4. – Kolozsi Tamás: Dr. K. A. Új Élet 1975/12. – Kassay Miklós: "Technikai egyéniségekre van szükségünk". Korunk Évkönyv 1977. 189–95. – Virgil Lazăr: O competiţie foarte strînsă cu mari şcoli electronice din lume. Flacăra 1980. dec. 18. – Lászlóffy Aladár: Tudat, tudás, etikum. Előre 1981. ápr. 5. – Csép Sándor: Kajántótól a világhírig. Tévéfilm a Román Televízió magyar adásában, 1981. ápr. 6. – Nádas Péter: Robot készült a műegyetemen. Riport. Igazság 1982. máj. 8. – Szükség van a mikroelektronikára. Patrubány Miklós beszélgetése K. Á.-dal. Művelődés 1983/4.


Kelemen Attila (Marosvásárhely, 1919. máj. 7.) – orvosi szakíró. Ifj. ~ Attila apja. Szülővárosában a Református Kollégiumban érettségizett (1937), orvosi oklevelét a kolozsvári egyetemen szerezte (1944), Bukarestben sportorvosi képesítést is szerzett (1949). Pályáját a kolozsvári, majd marosvásárhelyi Sebészeti Klinika gyakornokaként kezdte, 1949-től ugyanott az OGYI, 1960-tól a Gyermeksebészeti Klinika tanársegédje, 1961-től az orvostudományok doktora, 1966-tól adjunktus, 1972-től előadótanár, osztályvezető főorvos.

Szakközleményeit az Orvosi Szemle – Revista Medicală, Chirurgia, Pediatria, Viaţa Medicală közli. Romániában elsőnek számolt be az izomrelaxánsokkal társított intratracheális altatásról (1954). Szakdolgozataiban a fejlődési rendellenességek kórtanával, megjelenési formáival, gyógyításával foglalkozik. Új eljárást dolgozott ki a nyelőcső veleszületett elzáródásainak műtéti megoldására, a herék rendellenes elhelyezkedésének sebészeti kezelésére. A bécsi V-th International Congress of Infectious Diseases keretében is tanulmánnyal szerepelt (1970).

Fiatalkorában aktív sportoló: országos úszóbajnok, vízilabda-versenyző, edző, a sport mestere (1954). A 400 méteres gyorsúszásban 15 évig tartotta az országos csúcsot, részt vett a helsinki olimpián is. Sportorvosi jegyzetet szerkesztett a Testnevelési Főiskola hallgatóinak (1954).

A Mátyás Mátyás szerkesztette kőnyomatos Sebészet c. jegyzet (Mv. 1950) és a Száva János szerkesztette Ortopédia c. tankönyvpótló jegyzet (Mv. 1977) társszerzője.

Szépréti Lilla: "Gyógyítson meg doktor bácsi". Új Élet 1966/10.


Kelemen Attila (Marosvásárhely, 1948. máj. 4.) – állattani és vadászati szakíró, költő. Id. ~ Attila fia. Szülővárosában a Bolyai Farkas Líceumban érettségizett (1966), Kolozsvárt szerzett állatorvosi oklevelet (1971). Mezőpanitban állatorvos. Szakirodalmi munkássága madarakkal, kutyákkal, az állatviselkedéstan kérdéseivel, a vadállatok élősködőivel foglalkozó szakdolgozatokat ölel fel; több szaklap (Comunicări de Biologie, Ocrotirea Naturii, Vînătorul şi Pescarul Sportiv, Aquila) s a marosvásárhelyi múzeum évkönyve közli tanulmányait. Ismeretterjesztő írásokkal, vadásznovellákkal, karcolatokkal a napilapokban s az Új Élet, Igaz Szó, A Hét, Művelődés, Vörös Zászló, valamint a budapesti Nimród és Mozgó Világ hasábjain jelentkezik. Verseit közölte a *Fellegvár s az Ötödik Évszak c. antológia (Mv. 1980).

Önálló kötete: Madaraskönyv (KKK 1978).

Erdélyi Lajos: Madárvédők a Maros partján. Beszélgetés a madárvédelem problémáiról Kohl Istvánnal, K. A.-val és Kónya Istvánnal. A Hét 1977/1.


Kelemen Béla (Csíkkozmás, 1913. okt. 28. – 1982. dec. 8. Kolozsvár) – nyelvész, szótáríró. Középiskoláit Kézdivásárhelyen végezte (1931), a kolozsvári egyetem bölcsészeti karán román nyelv- és irodalomból, mellékszakként romanisztikából és latin nyelvből tanári oklevelet szerzett (1935). Pályáját a Kolozsvári Róm. Kat. Főgimnáziumban kezdte, ahol 1945-ig a román nyelv és irodalom tanára, közben (1941–44) főigazgatósági szakelőadó. 1946-tól a Bolyai Tudományegyetemen adjunktus, majd előadótanár, a rektor mellett a tanulmányi ügyek főtitkára. 1950-től a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézetben osztályvezető, a román–magyar és magyar–román szótárak főszerkesztője; 1957-től 1968-ig párhuzamosan a kolozsvári egyetem román nyelvtudományi tanszékén egyetemi tanár. Megindulásától tagja a Cercetări de Lingvistică és a Nyelv-és Irodalomtudományi Közlemények (NyIrK) szerkesztőbizottságának, utóbbinak 1964-től helyettes felelős szerkesztője. Elnyerte a filológiai tudományok doktora, ill. a docens doktori címet (1965), nyugalomba vonult 1978-ban, szakmunkásságát haláláig folytatva.

Első írását a Csíki Lapok közölte (1931). A román–magyar kulturális közeledést szolgálta a román irodalomról, többek közt Lucian Blaga drámáiról a Vasárnapba írt cikkeivel (1938–40), majd Kőrösi Csoma Sándor román bemutatásával a Limba Română hasábjain (1954) vagy Emil Petrovici és a magyar nyelvtudomány c. értekezésével a Korunkban (1968). Szakcikkei a Cercetări de Lingvistică, Studii şi Cercetări de Lingvistică, Limba Română, NyIrK, Revue Roumaine de Linguistique, Cahiers de Linguistique Théorique (Párizs), Studia Universitatis Babeş–Bolyai Series Philologia c. nyelvészeti folyóiratokban s a Korunk, Igaz Szó hasábjain jelentek meg. A NyIrK közölte tanulmányai közül kiemelkedik: A strukturalista nyelvészet amerikai változata (1961/1); Társadalomfejlődés és nyelv (1962/2); A matematikai nyelvtudomány néhány kérdése (1963/1); A román filológiai és nyelvtudományi kutatások fejlődése a Román Akadémia centenáriumának tükrében (1966/2). Román nyelvű tanulmányaiban a modern nyelvelméletekkel, a statisztikai módszerekkel, Ioan Zoba de Vinţ XVII. századbeli szövegeinek fonológiájával és szókincsével, a román nyelvre gyakorolt magyar nyelvhatással, Sextil Puşcariu nyelvelméletével foglalkozik.

Fő kutatási területe a lexikográfia és lexikológia. Mint szótárszerkesztő munkatársaival megszerkeszti a román–magyar szótár első (1957) és javított második (1964) kiadását, valamint a nagyszótár két kötetét, utóbbi művet a Román Akadémia Timotei Cipariu-díjjal tüntette ki. Szerkesztésének elvi és gyakorlati szempontjait tanulmányban tisztázta (NyIrK 1957/1–4), s e nagyszótár mellett a kívánalmak kielégítésére évtizedeken át egy sor román–magyar és magyar–román közép-, zseb- és iskolai szótárt jelentetett meg. Lexikográfiai tevékenysége tükröződik a Dicţionarul limbii române munkálataiban is (a IX. és X. kötet egyik felelős szerkesztője), tagja a szótár etimológiai bizottságának, e szerepében foglalkozik a román nyelv magyar jövevényszavaival. Munkatársa Szabó T. Attila Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárának: az I–IV. kötetek román értelmezéseit készítette el.

Részt vett a romániai magyar nyelvművelésben is. A Gálffy Mózes–Murádin László-féle Anyanyelvünk művelése c. kötetben (1957) kimutatja a szótárszerkesztés nyelvművelő szerepét, s a napi és heti sajtóban megjelent nyelvművelő cikkei mellett jelentős részvétele a Szabó T. Attilával, Gálffy Mózessel és Márton Gyulávál közös Helyesírási tájékoztató (1969) és a Szabó T. Attilával, Gálffy Mózessel és Balogh Dezsővel közös Magyar helyesírási szótár (1978) szerkesztésében.

Egy irodalmi olvasókönyvben Delavrancea-fordítással (1937), az Utunkban Sadoveanu-fordítással (1950) szerepel, s ő ültette át magyarra a Balogh Edgár összeállította Nicolae Bălcescu válogatott munkái c. kötetben (1956) megjelent Bălcescu-szövegek jelentős részét.

Kötetei: Limba şi corespondenţa comercială română I (Kv. 1948); Dicţionar român–maghiar (1957, javított 2. kiadás 1964); Noţiuni generale de gramatică română (1957); Magyarromán szótár. Dicţionar maghiar–român (1961); Dicţionar de buzunar român–maghiar (1964. 2. kiadás 1971); Magyar–román zsebszótár. Dicţionar de buzunar maghiar–român (1964. 2. kiadás 1971); Dicţionar român–maghiar I–II. (nagyszótár, RSZK Akadémiájának kiadása, 1964); Dicţionar român–maghiar pentru uz şcolar. Román–magyar iskolai szótár (1974).

(M. L.)

Veégh Sándor: Román–magyar zsebszótár. Igaz Szó 1963/8. – Szabó Zoltán: Új román–magyar zsebszótár. Korunk 1963/10. – Kozma Elza: Másfélmillió céduláról hatvanezer címszó. Igazság 1965. márc. 14. – Murádin Jenő: A nyelvész elégtétele. Beszélgetés K. B. professzorral. Igazság 1973. dec. 1. – Beke György: Szótárak szolgálata. A Hét 1983/4. – Szász János: A szótárírás műhelyében. Előre 1981. máj. 30. – Balogh Edgár: A szótárszerkesztő öröksége. Utunk 1982/52. – Köllő Károly: K. B. emlékezete. Igazság 1982. dec. 26. – Octavian Schiau: K. B. Tribuna 1983/1. – Méhes György: Aki két életre való munkát végzett... A Hét 1983/2. – Murádin László: K. B. NyIrK 1983/1.

ASZT: K. B. az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárról. LM 2722.


Kelemen Ferenc (Marosvásárhely, 1944. júl. 7.) – koreográfus, művészeti író. Középiskoláit szülővárosában a Bolyai Farkas Líceumban végezte (1962), ugyanott a Pedagógiai Főiskolán magyar–román szakos tanári oklevelet szerzett (1965). Tanulmányait a Babeş–Bolyai Egyetemen folytatta, ahol magyar nyelv- és irodalomból államvizsgát tett (1973). Kora ifjúságától foglalkoztatja a népi táncművészet: a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes táncosa (1965–67), ugyanott a Népi Művészeti Iskolában tánctanár (1967–71), majd az Egyetemisták Művelődési Házának művészeti irányítója. Közben 1973 és 1982 között mozgásművészeti kollégiumokat tartott a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán.

A marosvásárhelyi főiskolások táncegyüttesével – amelyet 1967-ben alapított s azóta is vezet – számos országos díjat és helyezést nyert. Felkérésre mint vendég több színházi előadás koreográfiáját készítette el Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen. Többek között az ő közreműködésével mutatták be Mirea Jó estét, Kilde úr (musical, 1972), Madách Az ember tragédiája (1975), Bertolt Brecht Egy fő az egy fő (1976), Hubay Miklós–Ránki György–Vas István Egy szerelem három éjszakája (1977), D. R. Popescu Két óra béke (1979), Vörösmarty A fátyol titkai (1979), Móricz Zsigmond–Hajdu Győző: A nap árnyéka (1980), Hajdu Győző Van ilyen szerelem (1981) c. darabját. A Román Televízió számára filmkoreográfiákat készít; a magyar adás keretében bemutatottak közül megemlítjük Régi erdélyi énekek és táncok (1978), Vajdahunyadi várjátékok (1979) és Mondod-e még? (emlékfilm a nagyenyedi Bethlen Kollégiumról) c. szerzeményeit. A Csáky Zoltán indította *Kaláka első két népi hagyományt ápoló adásának előkészítésében mint koreográfiai szakértő vett részt.

Kiterjedt szervezői és irányítói munkásságot fejt ki hagyományőrző falusi együttesek alapítása és irányítása terén, így Szentgericén, Székelykálon, Magyardellőn. Az Előre, A Hét, Igaz Szó, Korunk, Művelődés, Új Élet és Vörös Zászló hasábjain 1967-től rendszeresen megjelenő írásaiban főként a népi tánckultúra, mozgás- és színművészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. 1970-től a Román Rádió Marosvásárhelyi Stúdiójának külmunkatársa.

Előszóval és hazai vonatkozású könyvészettel látta el Szentpál Márta Játékos ritmika c. művét (1981).

Hevesi József: Gratuláció helyett. Ifjúmunkás 1972/22. – Mircea Florin Şandru: Dialog pentru dansul modern. Viaţa Studenţească 1972/14. – Krizsán Zoltán: Tánciskolások védelmében. Igazság 1972. okt. 7. – Szőcs Kálmán: Játszani is engedd.... Vörös Zászló 1973. febr. 18. – Tófalvi Zoltán: Kelemen Feri lármafái. A Hét 1976/26. – Metz Katalin: A tánc: mozgó gondolat és érzelem. Művelődés 1978/1. – Sebestyén Mihály: Megtartó kollégium. Utunk 1980/33.


Kelemen Frigyes (Kézdialmás, 1924. szept. 8. – 1979. jún. 6. Kolozsvár) – fizikai szakíró. A középiskolát Kézdivásárhelyen, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte (1950); itt tanársegéd, 1958-tól lektor, 1967-től haláláig előadótanár. Szakterülete: mechanika, hőtan, e tárgyak magyar nyelvű előadója a Babeş–Bolyai Egyetemen. Doktori címét 1963-ban a iaşi-i tudományegyetemen Şt. Procopiu akadémikus irányításával szerezte a motoelektromos jelenség hőmérséklet-változásáról szóló értekezésével. Román, magyar, német, francia nyelven írt tudományos dolgozatai (a Studia Universitatis Babeş–Bolyai, a Studii şi Cercetări de Fizică, a budapesti Magyar Fizikai Folyóirat, Acta Physica Academiae Scientiarum Hungaricae, a berlini Zeitschrift für Physik und Chemie, Zeitschrift für Angewandete Physik és Physica Status Solidi, az amszterdami Thin Solid Films hasábjain) a hazai és külföldi szakkörökben ismertté tették. 1972-től két évig az algériai Oranban francia nyelven fizikát tanított. Az 1974-ben megjelent Probleme de mecanică társszerzője.

Munkája: Hőtan – Molekuláris fizika (egyetemi jegyzet, 1977).


Kelemen Lajos (Marosvásárhely, 1877. szept. 30. – 1963. júl. 29. Kolozsvár) – történettudós, levéltáros. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a Református Kollégiumban végezte (1896). Korán mutatkozó érdeklődését a történelem iránt kedvenc tanára, Koncz József táplálta. A romantikus lelkesedéstől fűtött diák már IV. gimnazista korától gyalogszerrel járta Erdély falvait, hogy azok történeti, néprajzi és művészeti nevezetességeit megismerje és levéltárakban kutathasson. Koncz és az érettségin elnöklő Szádeczky Lajos történelemprofesszor biztatására 1896 őszén a kolozsvári egyetem történelem–földrajz szakára iratkozott be, és azt 1901-ben végezte el, közben nevelőként tartva fenn magát. Egyetemi évei alatt alakult ki szenvedélye a levéltári kutatómunka iránt. 1902-ben az Erdélyi Múzeum könyvtárához került napidíjasnak, mivel azonban végleges kinevezése hat évig késett, 1907-ben a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban vállalt tanári állást.

1918-ban az Erdélyi Múzeum levéltárosának hívja meg. Életének termékeny éveit a kallódó levéltári anyagok megmentésének és közgyűjteménybe helyezésének, a levéltár fejlesztésének és rendezésének, anyaga felhasználásának és feldolgozásának szentelte. 1938-ban nyugdíjazták ugyan, de 1940-ben múzeumi és levéltári főigazgatóként újra szolgálatba lépett, és 1944-ig töltötte be ezt a munkakört. Példátlan gyűjtőmunkája nyomán alakult ki az EME milliós kolozsvári gyűjteménye, amely napjainkban az RSZK Akadémiája Történeti Levéltáraként szolgálja a tudományos kutatást. Ennek a világviszonylatban is jelentős intézménynek a tető alá hozása életének kimagasló érdeme. "Személyes rábeszéléssel, tanítványai, barátai, tisztelői mozgósításával, széles körű ismeretsége felhasználásával, a napilapokban fáradhatatlan hírveréssel, az adományok jelentőségének nyilvános ismertetésével, méltatásával, kezdve a legnagyobb erdélyi családi levéltárak akkori tulajdonosain a néhány levélből álló gyűjteményecskék birtokosaiig sok-sok embert rávett arra, hogy az erdélyi múlt írásbeliségének anyagába tartozó egyéni vagy családi gyűjteményt megőrzés végett a múzeumi levéltárnak adja át. E lelkesen, fáradhatatlanul és kitartóan végzett felvilágosító-ösztökélő munka eredményeként a századfordulón még számszerűségében ugyan kicsiny (bár már akkor sem jelentéktelen) »vidéki« levéltári gyűjtemény Erdély múltjának országos jelentőségű kincsestárává lépett elő: a századvégen alig 40 000 darabot számláló gyűjteményből az erdélyi társadalom, az erdélyi népek történeti életének milliós gyűjtőlevéltárává" – írja erről a tevékenységről Szabó T. Attila.

Gazdag közéleti ténykedése során egy évtizedig az EME titkáraként működött, tanulmányok és cikkek egész sorozatát írta meg. Történetírói és levéltárosi munkássága elismeréséül 1938-ban az MTA tiszteletbeli tagjává, majd 1962-ben rendes tagjává választotta. Hetvenedik születésnapja alkalmából az ETI emlékkönyvet adott ki (Kv. 1947); nyolcvanadik életévének betöltésekor az RNK I. osztályú munkaérdemrendjével tüntették ki, barátai és tisztelői – magyar, román és szász szakemberek – pedig újabb emlékkönyvvel köszöntötték (Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének 80. évfordulójára, 1957).

Tudományos munkásságát Marosszéki határnevek a XVI. és a XVII. századból c. forrásközlésével kezdte meg (Székely Oklevéltár VI. 1897. 404–12.). A továbbiakban lankadatlan ügybuzgalommal publikált számos könyvet, tanulmányt és cikket a politikai történet, művészet-, művelődés-, egyház- és gazdaságtörténet, helytörténet, régészet, történeti néprajz, múzeum-, könyvtár- és levéltártörténet, valamint haladó hagyományaink témaköréből. Írásainak 19 sűrűn nyomtatott oldalt kitevő, több mint 400 címszavas bibliográfiájából feltáruló történettudományi munkássága során 1902-ben jelentkezett először nagyobb munkával Kolozsvári Kalauz címen, mely három kiadást ért meg. További kötetei: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület múltja és jelenje (Kv. 1909); Újabb adattár a vargyasi Daniel-család történetéhez (Kv. 1913); Hermányi Dienes József emlékirata (Kv. 1925); Báró Bánffy Jánosné Wesselényi Jozefa emlékirata 1848–49-iki élményeiről (Kv. 1931).

Sok száz tanulmánya, cikke, adatközlése mélyreható levéltári kutatáson alapul. Közülük emelünk ki néhány olyan jelentős közleményt, melynek újraközlésére még nem került sor mai kiadványokban. Ilyenek: Wesselényi Miklós báró 1836-i utazásaiból (Erdély 1903. 38–43.); Címerlevelek (Genealógiai füzetek 1905); A kolozsvári Bethlen-bástya történetéhez (Erdélyi Múzeum 1905); Nagy Szabó Ferenc ifjúkora (az EME Marosvásárhelyt 1906. jún. 4–5. napján tartott első vándorgyűlésének emlékkönyvében, Kv. 1906); Bod Péter levelei (Erdélyi Múzeum 1907); Kolozsvár ostroma és fölmentése a kuruc ostromzár alól 1707-ben (A Kolozsvári Unitárius Kollégium értesítője 1907–8); Törekvések egy erdélyi múzeum alapítására (Erdélyi Múzeum 1909); Művészeti adatok az Erdélyi Múzeum-Egyesület irománytárában (Művészet 1912); Adatok öt székelyföldi unitárius templom-kastély történetéhez (Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából VII. 1916); A kolozsvári Szent Mihály templom tornyai (Közli A kolozsvári Szent Mihály egyház. Szerk. György Lajos, Kv. 1924); A legrégibb erdélyi magyar hímes oszlopok (Közli Erdélyi Almanach, Bp. 1925); A történetíró Orbán Balázs (Közli Ki volt Orbán Balázs? Emlékezés a legnagyobb székelyre születésének 100. évfordulóján. Székelyudvarhely 1929); Biserica Sf. Mihail din Cluj (Boabe de grîu 1933); Kolozsvári műemlék-krónika (Pásztortűz 1938); Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története (Közli Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félszázados ünnepére. 1859–1909. Szerk. Erdélyi Pál. Kv. 1942); Kolozsvár közvetlen környékének történelmi és műemlékei (Kolozsvári Szemle 1943).

Kéziratos hagyatékában maradt 16 jelentős munkája közül kiemelkedik XVI–XVII. századi adatgyűjtése a Székely Oklevéltár IX. kötetéhez; az Erdélyi Múzeum kézirattárának rövid ismertetése; családtörténeti adatgyűjtemény és leszármazási táblák (négy kötet); Kolozsvár legrégibb polgárkönyvének (1589–1614) teljes másolata; Kolozsvár XVI–XVII. századi tanácsjegyzőkönyveinek építéstörténeti, valamint országos és várostörténeti vonatkozású határozatai.

Új, megnőtt figyelem fordult személyisége és életműve felé művészettörténeti tanulmányai két posztumusz kötetének megjelenésével; mindkettőt gazdag rajz- és fényképanyaggal és jegyzetekkel B. Nagy Margit rendezte sajtó alá. A Művészettörténeti tanulmányok I. kötete (1977) Szabó T. Attila Kelemen Lajos élete és munkássága c. tanulmányával az élen jelent meg, a II. kötet (1982) pedig a Kriterion Könyvkiadónak az olvasókhoz intézett ajánlásában az erdélyi magyar tudós jelentőségét a román művészettörténeti kutatás mai termékeny korszakának összefüggésrendszerébe helyezi; ez a kötet közli B. Nagy Margit A művészettörténész Kelemen Lajos c. tanulmányát is. A két kötet nemcsak a tudós régi cikkeiből ad bő válogatást, hanem eredeti kéziratokat is nyilvánosságra hoz. Az Orbán Balázs, Kővári László, Jakab Elek és Rómer Flóris művein nevelődött Kelemen Lajos az erdélyi magyar polihisztorok késő utóda; mozgókönyvtárhoz hasonló emlékezőtehetségével, törhetetlen munkakedvével és önfeláldozó odaadásával egy hosszú életen át írásban és szóban vállalta a történelmi ismeretek terjesztését. "Nem láttam még történelemkutatót, aki olyan mélyen átélte volna a múltat és annyira meg tudta volna eleveníteni" – írja róla Mikó Imre. Bár érdeklődési köre rendkívül széles volt és a történelem mellett jóformán a társadalomtudomány egész területére kiterjesztette vizsgálódásait, legszívesebben mégis Erdély XVI–XVII. századi történetével foglalkozott, s azon belül főleg a művelődési mozzanatok érdekelték. Szűkebb hazája múltját mindig az egyetemes emberi fejlődés részeként vizsgálta. A múlt, a letűnt élet mindennapi jelenségei vonzották, ezeket örökítette meg folyóiratok és napilapok hasábjain. A legnemesebb értelemben vett tudománynépszerűsítő munkát folytatta, de a kezéből kikerült munka mindenkor megbízhatóan ellenőrzött, a történelmi hűséget tükröző, a valóságnak megfelelő, szakszerűen kiművelt és művészien kidolgozott anyag volt, színes, élvezetes, olvasmányos formába öntve.

Erdély múltjának e századbeli legjobb ismerője volt, gazdag ismeretanyagát azonban mégsem sűrítette átfogó, összefoglaló műbe. A részletekbe mélyedt, eldugott falusi emlékek, a gótika, reneszánsz és barokk helyi műhelyei, számos telivér népi művészeti ág alkotásai, ismert, de főleg ismeretlen művészi értékek elevenedtek meg vizsgálódásai nyomán. Ha jó értelemben pozitivistának tekinthetjük is, a részletekben is úttörő módszertani elveket érvényesített, a tárgyi emlékek, műemlékek és az írásos feljegyzések együttes megszólaltatásán, a való élet sokszínűsége szerint különböző tudományszakok eredményeinek összegezésén keresztül közelítve meg témáit. Valójában tehát a komplex módszernek és szemléletnek egyik kezdeményezője. Öröksége kiindulópont a további kutatás számára. Félszázad óta eddig is alig készült el munka Erdély történetével kapcsolatban, amely ne támaszkodnék már-már aszketikusan önzetlen segítőkészségére. Élőszóban és írásban adta át ismeretei kincsestárából a kért adatokat; köteteket kitevő levelezése maga is jelentős szaktudományi értéket képvisel. Élmény volt hallgatni szabadelőadásait, ahogy Kolozsvár köveit, Erdély falvait és városait, várak és templomok ódon falait megszólaltatta. Munkássága, szaktudása és szolgálatkészsége egyaránt nagy hatással volt kortársaira: a szerény tudós íróasztala történettudományi központtá vált, egyénisége pedig példamutatóvá az újabb nemzedékeknek.

Írói álnevei: Ernyei Kelemen, Ernyei Miklós, Marosszéki, Rovintó, Suhintó, Székely Rovintó, Vásárhelyi Miklós.

(Cs. E.)

Szabó T. Attila: K. L. tudományos munkásságának negyven éve (1897–1937). Erdélyi Múzeum 1938. 143–60.; uő: K. L. NyIrK 1957/1–4. – Jakó Zsigmond: Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának múltja és feladatai. ETF 133. Kv. 1942; uő: K. L. üzenete. Korunk 1978/5. – Tavaszy Sándor: K. L. Erdélyi Múzeum 1947/1–4. – Szabó T. Attila–Magyari András: K. L. életrajzi adatai és tudományos munkássága. Kelemen-emlékkönyv 1957. 630–50. – Benkő Samu: Köszöntjük K. L.-t. Korunk 1957/9. – Jancsó Elemér: K. L. életműve. Korunk 1963/9. – Benda Kálmán: K. L. Századok, Bp. 1964. 1164–65. – Mikó Imre: K. L. öröksége. A Hét 1973/30. – Kiss András: K. L. Új Élet 1973/17. – Dani János: Kortársunk K. L. Igazság 1973. aug. 4. – Imreh István: Emlékeztető K. L.-ra. Utunk 1977/29. – Csetri Elek: K. L. öröksége. Művelődés 1978/4. – Enciclopedia istoriografiei româneşti. Szerk. Ştefan Ştefănescu, 1978. 189. – Gaal György: Műemlékek krónikája. Utunk 1983/6.

ASZT: K. L.-sal beszélget Benkő Samu. FA 17.


Kelemen Lajos-emlékkönyv – 1. teljes címén Emlékkönyv Kelemen Lajos hetvenedik születésnapjára (Kv. 1947). Kiadta az ETI Szabó T. Attila szerkesztésében. Mint kötet csak kis példányszámban jelenhetett meg, de tanulmányai külön füzetekként forgalomba kerültek. Kiemelkedő dolgozatot írt Balogh Jolán Vég-Várad váráról, Bónis György és Valentiny Antal Jacobinus erdélyi kancellár formuláskönyvéről, Entz Géza és K. Sebestyén József a széki templomról, Ferenczi Sándor a dákok pénzeiről, György Lajos egy XVI. századi kalotaszegi énekszerzőről, Herepei János az egeresi Bocskai-síremlékről, Imreh István székely falutörvényekről, Jakó Zsigmond az erdélyi vajda kancelláriájáról a XVI. század elején, Juhász István Bethlen Miklós politikai peréről, I. Tóth Zoltán Micu-Klein Sámuelről és az erdélyi román felvilágosodásról. Az emlékkönyvben román (Al. Doboşi, Ştefan Pascu, David Prodan) és szász (Julius Bielz) szerzők művelődés- és helytörténeti tanulmányokkal szerepelnek.

A kötetet Gy. Szabó Béla fametszete díszíti.

2. teljes címén Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára (1957). A Bolyai Tudományegyetem Történet- és Nyelvtudományi Karának megbízásából Bodor András, Cselényi Béla, Jancsó Elemér, Jakó Zsigmond és Szabó T. Attila szerkesztette. A rangos kötet a romániai magyar történetkutatók nesztorának ünneplésére készült. A Takács Lajos rektor bevezetőjével ellátott ~ 45 tanulmányt tartalmaz. Amint fülszövege mondja: "Az emlékkönyv szerzői között magyar, román és német kutatókkal, hazaiakkal és külföldiekkel, a kiváló történész barátaival, munkatársaival, tanítványaival és tisztelőivel találkozik az olvasó. Különböző nyelvű írásaik egyenrangú felekként, alkotó harmóniában sorakoznak egymás mellett e könyv lapjain. Ezt az együttműködést szolgálta Kelemen Lajos egész élete munkájával, tudósi, nevelői és emberi magatartásával."

Az emlékkönyvben megjelent tanulmányok a tudós érdeklődésének és kutatásainak változatos területéről merítik tárgyukat. Jelen van mindenekelőtt a művészettörténet (Balogh Jolán, Bágyuj Lajos, Dani János, Darkó László, Debreczeni László, Entz Géza, B. Nagy Margit, K. Sebestyén József, Szász Károly), a művelődés-, tudomány-, könyvtár-, múzeum- és levéltártörténet (Benczédi Pál, Benkő Samu, Valeriu L. Bologa, Farczády Elek, Herepei János, Jakó Zsigmond, Kiss András, Szentmártoni Kálmán, Vita Zsigmond), továbbá az ókor (Bodor András, Constantin Daicoviciu, Ferenczi István, Ioan I. Rusu), középkori régészet (Kurt Horedt), a néprajz (ifj. Kós Károly, Nagy Jenő, Szabó T. Attila), az irodalomtörténet (Jancsó Elemér, Kristóf György), a gazdaságtörténet (Bíró Vencel, Csetri Elek, Samuil Goldenberg, Makkai László, David Prodan), a középkor története (Cselényi Béla, Mihail Dan, Gustav Gündisch, Andrei Oţetea), az újkor története (Julius Bielz, Imreh István), a haladó hagyományok (Victor Cheresteşiu, Pataki József, I. Tóth Zoltán) és a történeti segédtudományok (Bónis György, Francisc Pall). A tanulmányok mintegy jelezték a megfelelő munkaterületen a kutatások állását. Románia együttélő népeinek közös hagyományai, a műemlékvédelem, a művelődési intézmények fejlődésének a mával és a jövővel szoros kapcsolatban álló kérdései voltak azok a pontok, ahol az ünnepi kiadvány közvetlenül is bekapcsolódott a jelen problémáinak megoldásába.

Az emlékkönyvet Kelemen Lajos életrajzi adatai és tudományos munkássága c. életrajzi tanulmány egészítette ki Szabó T. Attila és Magyari András tollából, majd a tanulmányok idegen nyelvű tartalmi kivonatai következnek. Terjesztésének előfizetéses megszervezésével és a könyvárusi forgalomba hozatalával az értékes kiadvány 20 000 példányban jutott el a romániai és külföldi olvasókhoz.

Kis Péter: Történészek tiszteletadása. Igaz Szó 1957/12. – Balogh Edgár: Új magyar tudományosság a Román Népköztársaságban. Korunk 1958/1. – Kiss Jenő: Szakszerűség, pontosság, nyelvi igény. Utunk 1958/7; újraközölve Emberközelből. Kv. 1979. 226–29. – Benda Kálmán–Bercsényi Dezső–Póczy Klára–Tarnai Andor–Tóth András: Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Századok 1958/3–4.


Kelemen László (Marosvásárhely, 1907. szept. 27. – 1979. júl. 18. Marosvásárhely) – orvostudományi szakíró. Szülővárosában a Református Kollégiumban érettségizett (1925), orvosi oklevelét a kolozsvári egyetemen szerezte (1932), doktori disszertációját az 1831-es pestisjárványról írta. Gyakornok a budapesti III-as (1932–36), ösztöndíjas orvos a párizsi VI-os (1936–37), tanársegéd a Haynal Imre vezette kolozsvári belgyógyászati klinikán (1940–44). Főorvos a kolozsvári Református Diakonissza Kórházban, majd 1945-től előadótanár a Bolyai Tudományegyetem orvosi karán Marosvásárhelyen a fertőző betegségek és járványtan tanszékén, 1948-tól tanszékvezető professzor. Az orvostudományok docens doktora (1969), az RSZK érdemes egyetemi tanára (1971); nyugalomba vonult 1974-ben.

Szerkesztőbizottsági tagja az EME Orvosi Értesítőjének (1938–40, ill. 1944–45), majd a marosvásárhelyi Orvosi Szemle–Revista Medicală c. folyóiratnak (1966–74). Szakközleményei e lapokon kívül az Ardealul Medical, Medicina Internă, Viaţa Medicală, Morfologie-Epidemiologie, a budapesti Orvosi Hetilap, Magyar Belorvosi Archívum, Acta Medica Hungarica, továbbá a Wiener Zeitschrift für Innere Medizin s más német szaklapok hasábjain jelentek meg. Dolgozataiban főleg a keringési rendszer patológiájával, a szénhidrát anyagcsere-viselkedésével fertőző betegségekben, a szervezet festékkötő képességének vizsgálatával, a fertőző betegségek kórszármazásával és gyógyításával (antibiotikumok) foglalkozott.

Munkája: A fertőző betegségek kór- és gyógytana (egyetemi jegyzet bővített kiadásokban, Mv. 1951–58).


Kelemenné Zathureczky Berta (Homoródszentmárton, 1855. febr. 1. – 1924. jan. 20. Sepsiszentgyörgy) – író, zeneszerző. Az EIT tagja (1888). Mint a Jótékony Nőegylet elnöke jelentős irányítója volt Sepsiszentgyörgy kulturális életének: műsoros rendezvények és adakozások jövedelméből tetemes összegekkel járult hozzá a Székely Nemzeti Múzeum felépítéséhez. Kapcsolatban állott Mikszáth Kálmánnal, megrendezte Jókai Mór 50 éves írói pályájának jubileumi ünnepségét, nevéhez fűződik a sepsiszentgyörgyi Magyar Dalárda létrehozása (1921). A város saját halottjaként a múzeum díszterméből búcsúztatta.

Megzenésített költeményei népszerűek voltak: 12 füzetben 79 műdala forgott közkézen saját szövegével, megemlítendő közülük a Szovátai búcsúdal, Hajnal uram, Kék nefelejcs, Kevlári búcsú. Egyik operettjéhez (Anatol vagy a farsang útja) Beksics Gusztávné – írói nevén Bogdánovics György – író és színésznő írt szöveget. Emlékezzünk régiekről c. kötetében (Kv. 1910) a székely rege- és mondavilág legszebb darabjait szedte csokorba.

Regényei közül kiemelkedik a kétkötetes Asszony átka az asszony (Sepsiszentgyörgy 1922) és főműve, az eredetileg a Brassói Lapokban folytatásokban megjelent, majd három kiadást megért Simonyi óbesterné (Brassó 1925), melynek témáját Szádeczky Kardoss Lajos Báró Apor Péter élete c. munkájából vette. Ennek egy-egy fejezete művelődéstörténeti dokumentum.

Seprődi János: K. Z. B. Erdélyi Lapok 1910. 187. Fényképpel. – Berde Zoltán: Mikszáth Kálmán Háromszéken. Gyökerek 1970-es évkönyve; uő: Sepsiszentgyörgy zenei élete (1870–1944). Közli Zenetudományi írások 1980. 35–89. – Kisgyörgy Benjamin: K. Z. B. Memento. Megyei Tükör 1971. aug. 5.


Kelemen Tibor – *Petrozsény magyar irodalmi élete


Kelemen Sándor (Mindszent, 1882. máj. 15. – 1944, Auschwitz) – zeneszerző. Középiskolai tanulmányait Kisújszálláson végezte, Budapesten gyógyszerészi diplomát szerzett. Zilahon volt gyógyszerész. A 20-as években Karácsonyi csokor címmel 12 magyar dalt jelentetett meg (Zilah, év nélkül). Többek közt két Petőfi-verset is megzenésített. Modern táncdarabjai kéziratban maradtak.


Keleti László (Magyarzsombor, 1907. júl. 31.) – képzőművész. ~ Sándor öccse. A gyulafehérvári Róm. Kat. Gimnáziumban Reithofer Jenő volt a rajztanára. Fiatalon Párizsba került, Colarossi tanítványa lett. A kolozsvári vármegyeház dísztermében rendezett tárlatával kapcsolatban így ír a Keleti Újság 1931-ben: "Témakörét tekintve a legtöbb kép tiltakozás a háború borzalmai és a társadalmi igazságtalanságok ellen. Szellemes kép a Béke című akvarell... Szuggesztív a Gáztámadást ábrázoló műve, Krisztusa, a Leszerelés című képe." A Független Újság ez alkalomból "a Käthe Kollwitzok, Groszok, Masereelek tiszteletreméltó nemzetségéből való"-ként üdvözölte. Zsidók útja c. albuma (Kv. 1936) a németországi zsidóüldözések mementója, egy másik albuma (Kv. 1945) a fasizmus barbárságát és az ellene vívott küzdelmet mutatja be. Absztrakt munkáit Lyonban díjazták; Majna-Frankfurtban él.

Murádin Jenő: Hazagondolva. Frankfurti beszélgetés K. L.-val. Igazság 1980. okt. 1.


Keleti Sándor (Magyarzsombor, 1906. márc. 22. – 1975. aug. 3. Kolozsvár) – író, szerkesztő, közíró. ~ László bátyja. Hét osztályt a gyulafehérvári Róm. Kat. Gimnáziumban végzett, 1922-ben innen kizárták gúnyversei és az Enyedi Újságban megjelent szatírái miatt. Egy évig kovácsinas, 1923-ban verseskötettel jelentkezik, előbb a Kolozsvári Új Kelet, majd az aradi Erdélyi Hírlap belső munkatársa, 1926-tól újra Kolozsvárt szerkesztő a Hétfő Reggel hetilapnál, 1931-ben A Nap c. lapnál. Drámái közül egyedül a Mister Napoleon c. történelmi vígjáték első felvonása jelent meg a Független Újságban (1936). Verseit, szatíráit, politikai írásait a Brassói Lapok, Bukaresti Lapok, A Másik Út, Új Szó, Korunk, Budapesten a Népszava és Pesti Napló közölte, 1957-től a Korunk új folyamának munkatársa.

Kötetei: Próféták útján (verseskötet Szabó Imre előszavával, Gyulafehérvár 1923); Keleti Sándor kék könyve (Spectator, Franyó Zoltán, Nagy Dániel, Ormos Iván közreműködésével, Arad–Kv. 1925); Front (folyóiratnak indult, elkobzott háborúellenes antológia, Kv. 1932).

M. J. [Méliusz József]: Lejátszott aktivizmus. Korunk 1932/7–8.


Keleti Újság – a két világháború közötti időszak egyik leghosszabb életű magyar napilapja. A Ferenczy Gyula elnökletével létrehozott *Lapkiadó Részvénytársaság indította meg Kolozsvárt 1918 karácsonyán, s miután címét 1944. június 15-én Keleti Magyar Újságra változtatta, 1944 őszén szűnt meg, feltehetően az 1944. okt. 6-i számmal. Első felelős szerkesztői: Szentmiklósi József, majd Zágoni István. Szellemi irányítója 1920 elejétől 1924 októberéig Paál Árpád. Közben – 1922 második félévében – a lap főszerkesztői teendőit a polgári radikális emigráns Ignotus végzi. A belső munkatársak között ott találjuk Ámon Ottót, Hajdu Istvánt, Szentimrei Jenőt, Kádár Imrét, Ligeti Ernőt, Kőmíves Lajost, Mikes Imrét, Murányi Győzőt, Székely Bélát, Dienes Lászlót, Ormos Edét, Darvas Simont, Kacsó Sándort, Nyírő Józsefet.

Megjelenésének első éveiben a lap általános irányvonala polgári radikális jellegű, de a polgári felfogások képviselői mellett hasábjain szociáldemokrata és kommunista szerzők is megszólalnak. A konzervatív és nacionalista körök politikája ellen, a realista és aktivista szemlélet érvényesítéséért szállt síkra, a kisebbségi életlehetőségek kimunkálásán, a román–magyar közeledés elősegítésén fáradozott. Felfigyeltetők azok az írások Kádár Imre, Barta Lajos, Balázs Béla, Pap József, Dienes László tollából, amelyek igenlő állást foglalnak el a proletariátus mozgalmával kapcsolatban. A közéleti vonatkozású cikkek jelentős része a román–magyar kapcsolatok, a román nép és a romániai magyar nemzetiség együttélésének kérdéskörét érinti. Jellemző, amit Victor Eftimiu Prometheus c. darabjának magyar színházi bemutatója alkalmából Kádár Imre mond ki El nem mondott pohárköszöntő c. írásában: "Mi azt hirdetjük, hogy népünknek szakítania kell az irredenta lázálmokkal, s becsületesen el kell helyezkednie új államának közéletében. De ugyanakkor törhetetlen hirdetjük, hogy népünknek leheletéig ragaszkodnia kell [...] összes jogaihoz, s nyelvét és kultúráját minden elnyomó törekvéssel szemben meg kell védelmeznie." Ebben a szakaszban a ~ jelentős részt vállalt az irodalmi élet kereteinek biztosításában, az állandó jellegű irodalmi sajtó meggyökereztetésében, a romániai magyar irodalom felvirágoztatásában. Benedek Elek ujjongva írja: "...egyszerre csak erős, egészséges erdélyi magyar irodalom köszöntött be az olvasni szerető magyarok hajlékába. Általában eddig név szerint nem ismert, nagy, erős talentumok léptek elő az ismeretlenség homályából, s én meghatott csodálkozással kérdem: hol voltak, hol rejtőztek eddig? [...] nyilván a nagy világösszeomlás, a nagy megrendülés rázta fel a szunnyadó őserőt." Valóban, a levert forradalmak emigránsai mellett itt vonulnak fel az akkor induló népi írók is; az alig húszéves Balázs Ferencnek itt jelennek meg szociális értelmű meséi, miközben Dienes László a magyarországi ellenforradalmi kurzus irodalompolitikáját ostorozza (1922/107) vagy Fábry Zoltán a szlovenszkói magyar irodalomról értekezve az "emberirodalom" jelszavát adja meg (1924/14). A ~ kétségkívül legreprezentatívabb prózaírója Sipos Domokos, vele együtt jelentkezik Ormos Ede, Kiss Ida, itt jelenik meg Kacsó Sándor később egy kötetének is címet adó Utoljára még megkapaszkodunk c. novellája. A lap átfogó, demokratikus irodalompolitikája tükröződik abban a válogatásban is, ahogyan alkalmilag Déry Tibortól (Utolsó pillanatban, 1921) és Móricz Zsigmondtól (Bajban, 1924) közöl elbeszélést, életképet.

A ~ hasábjain néhány év leforgása alatt 86 költő, 144 prózaíró, 10 színműíró, 85 irodalomkritikus és -publicista, több mint 39 műfordító sorakozott fel. Leggyakrabban közölt szerzői: Balázs Ferenc, Bárd Oszkár, Barta Lajos, Bartalis János, Becski Irén, Benedek Elek, Bíró Lajos, Darvas Simon, Hajnal László, Jakab Géza, Kaczér Illés, Kádár Imre, Kakassy Endre, Karácsony Benő, Kibédi Sándor, Kiss Ida, Ligeti Ernő, Nagy Dániel, Ormos Ede, Pap József, Somlai Károly, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István és Zsolt Béla. Első önálló novellapályázata (1922) ad tollat Tamási Áron kezébe: Szász Tamás, a pogány c. legelső írása itt is jelenik meg 1922. júl. 23-án.

A lap szépirodalmi rovataiban a rövid prózai írások uralkodnak. Ezek színvonalát olyan novellák és elbeszélések jelzik, mint Sipos Domokos Rettenetes angyal és Pálffyné Gulácsy Irén A bogár c. alkotása. 1925-től kezdve a rövid prózai írások mellett feltűnnek a folytatásos regények is, köztük Markovits Rodion Szibériai garnizonja. A versrovatot, valamint az irodalomkritikai és -publicisztikai rovatokat nagyfokú változatosság, ezen belül pedig a korszerűbb megnyilvánulások iránti érdeklődés jellemzi.

A korszak folyóiratai közül a lapot a *Napkelethez és a *Korunkhoz fűzik szorosabb szálak. A Napkeletet ugyanaz a lapkiadó jelenteti meg, mint a ~ot, s főszerkesztője, Paál Árpád, szerkesztői, Kádár Imre és Ligeti Ernő, segéd-, ill. helyettes szerkesztője, Szentimrei Jenő, valamennyien a ~ kötelékébe tartoznak. Nem véletlen, hogy a két időszaki kiadvány első szépirodalmi pályázatát is (1920) közösen hirdeti meg. A Korunknak az indulásánál bábáskodik a lap: a Dienes László-féle programismertető nyomtatvány megjelenése után elsőként közöl beharangozó cikket az új folyóiratról, s vállalja egyúttal előfizetők toborzását is a Korunk számára. A lap munkatársainak, Ligeti Ernőnek, Nyírő Józsefnek és Paál Árpádnak a nevéhez kapcsolódik a két világháború közötti időszak romániai magyar tollforgatóinak *Húszak Céhe néven tervezett első tömörülési kísérlete (1922 februárjában), valamint az a kezdeményezés is, amelyről Kádár Imrével, Kós Károllyal és Zágoni Istvánnal közösen adnak hírt a lap 1924. márc. 29-i számában: az ESZC könyvkiadó megalapítása.

1924 őszétől a lap programja fokozatosan szűkül (ezzel összefüggésben kötelékéből olyan munkatársak válnak ki, mint Paál Árpád, Nyírő József, Zágoni István, Kacsó Sándor és Gergely Jenő gyorsíró, matematikatanár), nem egészen három év múlva pedig gyökeres fordulat következik be történetében: a Lapkiadó Társaság főrészvényese, Weiss Sándor ügyvéd eladja a lapot az OMP-nek, s 1927. aug. 14-től a ~ mint országos magyarpárti lap jelenik meg. Az irányváltoztatás után főszerkesztő Szász Endre 1939-ig, utána felelős szerkesztő Nyírő József, igazgató Somodi András, majd Jenei László. A lapnak az irodalmi életben játszott szerepe a 20-as évek második felétől lényegesen csökken, figyelemre méltó irodalmi alkotásokat azonban mindvégig közöl. Irodalmi szerkesztő Dsida Jenő, majd Finta Zoltán.

1936 és 1939 között a lap Keleti Újság Képes Híradója c. képes mellékletet adott vasárnapi számaihoz. Képanyagából kiemelkednek Északy Ödön felvételei Reményik Sándorról (1937. jan. 10.), Karinthy Frigyesről (1937. febr. 28.) és Dsida Jenőről (1937. aug. 8.). A melléklet később Erdélyi Vasárnap, majd A Keleti Újság Vasárnapja c. alatt jelent meg, Bartalis János, Berde Mária, Jancsó Elemér, Karácsony Benő, Létay Lajos, Nyírő József, Vita Zsigmond és mások szerzői közreműködésével. 1938-tól kezdve 1940-ig a *Jogi kalauz c. mellékletet is megjelenteti.

1944 őszén a volt "krajcáros" kiadványával, a *Magyar Újsággal összevont Keleti Magyar Újság néhány, az antifasiszta ellenálláshoz csatlakozó tagja kísérletet tett a lap átállítására; itt jelent meg 1944. szept. 19-én Nagy Elek demokratikus román–magyar összefogást hirdető vezércikke Magyarok és románok címmel.

(M. H.)

Kacsó Sándor: Virág alatt, iszap fölött. Önéletrajzi visszaemlékezések. 1971. 371–8. – Balogh Edgár: Szolgálatban. Emlékirat. 1978. 349–50. – Mózes Huba: A K. Ú. és az irodalom I. NyIrK 1978/2; II. NyIrK 1979/1; uő: Sajtó, kritika, irodalom. 1983. 92–131.

ÁVDolg: Bob Ferenc: A K. Ú. irodalmi anyagának bibliográfiája. 1974. – Ferenczi Zoltán: A K. Ü. irodalmi anyaga 1918–1925 között. 1975.


Kelet Népe – irodalmi, kritikai és közgazdasági havi szemle Kolozsvárt. 1930 decemberétől 1931 szeptemberéig 9 száma jelent meg. Szerkesztette Szabó Imre, felelős szerkesztő és kiadó Hirsch Lipót. Utolsó száma a szerkesztőnek Aki bírja, marja c. szatirikus regénye. Bár a zsidó olvasóközönség számára indult, íróit felekezeti különbség nélkül válogatta meg. Munkatársai között Kibédi Sándor, L. Krausz Ilona, Salamon László, Újvári Péter szerepel, a lap fordításban közölte Ilja Ehrenburg és Theodor Lessing humanista-antifasiszta tanulmányait.


Keller Emese, Kósa Andrásné (Temesvár, 1950. febr. 26.) – képzőművész, karikaturista. Marosvásárhelyen végezte a Művészeti Líceumot (1969), a Ion Andreescu Képzőművészeti főiskolán szerzett diplomát (1973). Divattervező (1975–76), a Jóbarát rajzolója (1976–82), ma az Előre képzőművészeti riportere, Bukarestben él.

A Cutezătorii, Ifjúmunkás, Jóbarát, Luminiţa munkatársa, illusztrálta Anavi Ádám Csülök és a többiek (Tv. 1977) és Majtényi Erik Postás Pali levelei (1981) c. ifjúsági munkáját s a Tankönyvkiadó Nyitva van az aranykapu c. kisiskolás-kiadványát (1982). Népszerűek az Előrében naponta közölt karikatúrái, melyekben erkölcsi visszásságokat, köznapi gondokat és ellentmondásokat figuráz ki, nemegyszer olvasók ötletei nyomán.


Kemény Gábor – *Korunk


Kemény György (Nagyvárad, 1925. okt. 3. – 1973. dec. 2. Budapest) – orvosi szakíró. Szülővárosában, a Kecskeméti Lipót Gimnáziumban érettségizett (1944), orvosi oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-n szerezte (1950). Már diákként bekapcsolódott a szövettani tanszék munkaegyüttesébe, 1959-től tanársegéd, 1963-tól adjunktus, az Orvosi Szemle szerkesztő-titkára (1953–65), az orvostudományok doktora (1962), a szövettani tanszék előadótanára 1970 óta. A hazai hisztokémiai vizsgálatok egyik úttörője: az egyes hámok hisztofiziológiáját, a máj patológiáját, a heterotop csontosodást kísérleti úton tanulmányozza. Hazai (Orvosi Szemle–Revista Medicală, Studii şi Cercetări de Inframicrobiologie, Microbiologie şi Parazitologie) és budapesti (Orvosi Hetilap) folyóiratokban, valamint a montecasinói (1966) és modenai (1968) hepatológiai kongresszus kötetében megjelent dolgozatai főleg a beteg máj kezelésével, a szeleniumhiány hatásával a májparenchimára, az egyes hámok szövet- és élettanával, a nyirokszövetek reaktiválásával foglalkoznak.

Csathó Gyulával együtt társszerzője a Gündisch Mihály szerkesztette Szövettani gyakorlatok c. kőnyomatos jegyzetnek (Mv. 1956).


Kemény Hajni (Temesvár, 1901. aug. 17. – 1921. szept. 7. Temesvár) – költő. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Orvos apja házában irodalmi szalont tartott fenn, ahol Temesvár fiatal írói – köztük Bardócz Árpád, Bechnitz Sándor, Endre Károly, Szuhanek Oszkár – rendszeresen találkoztak. Pesszimisztikus hangvételű, Ady- és avantgárd hatásokat mutató szabad versei halála után jelentek meg az Epitaphium c. kötetben (Tv. 1922). "A be nem fejezettség művészete és lyrája ez – állapította meg a versfüzérhez írott bevezetőjében Endre Károly. – De fölötte egy páratlan erős és érett intellektus áll, és éles, átható tekintetét a külső világtól függő, megkötött és fel nem szabadított leányéletre szegezi."


Kemény János (Pittsburgh, USA, 1903. szept. 1. – 1971. okt. 13. Marosvásárhely) – író, szerkesztő, irodalom- és színházszervező. Abból a családból jött, mely nemcsak az emlékíró fejedelmet, hanem Kemény Zsigmondot is adta a magyar irodalomnak. Más oldalról leszármazottja Káli Nagy Lázárnak, a kolozsvári első magyar nyelvű kőszínház alapító igazgatójának. Őseinek az irodalommal és színjátszással való kettős kötődése határozta meg érdeklődését, életútjának alakulását.

Apja, Kemény István, fiatalon összekülönbözve családjával, vagyon nélkül kivándorolt Amerikába. Itt kétkezi munkától a hivatalnokságig vitte, s amikor meghalt, három gyermeket hagyott maga után, akikkel özvegye, Ida Mitchel Erdélybe költözött. ~ ekkor alig egyéves. Tízéves koráig nagyapjánál Alsójárában nevelkedik, anyja nevelőnő és társalkodónő különböző erdélyi mágnáscsaládoknál. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron végzi, előbb a Református Kollégiumnak abban az osztályában tanul, amely a Reményt, a kollégium önképzőköri lapját szerkeszti, itt jelenik meg 1921-ben első írása: Emlékezetem c. költeménye. A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban tett érettségi után (1921) *Előre címmel irodalmi folyóiratot indít. Munkatársai között találjuk Balázs Ferencet, Jancsó Bélát, Kacsó Sándort.

Családja kívánságának engedve 1921 őszén beiratkozik a bécsi egyetem erdőmérnöki fakultására. Szűkös anyagi körülmények között, csekély itthoni anyagi támogatással él az osztrák fővárosban, ahol kapcsolatba kerül az emigrációban élő művészekkel, írókkal is. 1923-ban a *Tizenegyek antológiájában szerepel írásával. Egyetemi tanulmányai váratlanul szakadnak félbe: egyik gyermektelen rokona meghal, s vagyonát a marosvécsi várkastéllyal egyetemben ő örökli. Erdélybe hazatérve 1923-ban megházasodik, elveszi Augusta Patont, William Paton Görögországban élő angol archeológus és műfordító leányát. Házasságukból hat gyermek születik; a két világháború között a család főleg Marosvécsen és Kolozsvárt él. A házaspár többször is jár görögországi, angliai, skóciai utakon. A háború után Marosvásárhelyen telepednek meg.

1926 nyarán hívja meg első alkalommal marosvécsi otthonába azokat a romániai magyar írókat, akikből később a *helikoni munkaközösség szabad parlamentje kialakult. Molter Károly visszaemlékezése szerint "Kemény János elévülhetetlen és legnagyobb alkotása a Helikon. Mert jó, ha tudjuk, akkoriban nemigen voltak »emberlakta« váraink, amikor 1926 júliusában Kemény János hívására huszonhat erdélyi író bevette ezt a négybástyás várkastélyt a havasok lábánál. Marosvécsre egy bátor szellem és gondolat fészkelte be magát, mégpedig Európa-szerte a legsajátosabb vállalkozás, és egy kisebbség íróinak alakulata. Voltak közöttük jóbarátok és elkeseredett ellenfelek, konzervatívok és fanatikus újítók, de ha az írói parlament nem éppen egy rajongóan lelkes és imponálóan fiatal ember és annak megértő, művelt háznépének környezetében ül össze, bizony úgy szerteszéledünk, hogy hírünk se marad, elszikrázik az egész história, mint a tűzijáték. Hogy ez nem így történt, azt Kemény János gondoskodásának köszönhetjük. Ez a gondoskodás súlyos összegeket is jelentett, magunkfajta pénztelen írók szemében egyenesen horribilis summákat! Ki fordította vagyonának tetemes részét a közjóra, a lenézett vidéki irodalomra vagy a színházra? Senki, csak Kemény János. A kivételesen demokratikus helikoni szellemből, Kemény János gondolkodásmódjából fakadt az az őszinte kezdeményezés, hogy a vécsi asztalnál vendégül látta az erdélyi szász írók képviselőit és a román irodalom embereit is."

Irodalomszervezői szerepet töltött be a marosvásárhelyi *Kemény Zsigmond Társaság élén 1928-tól a társaság megszűnéséig mint megválasztott elnök, később pedig mint az *Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke.

Neve szervesen nőtt össze színjátszásunk történetével is. 1931-ben veszi át a kolozsvári Thália Magyar Színház Rt. vezetését mint elnök-igazgató, s ebben a munkakörben marad 1941-ig. A Kolozsvári Nemzeti Színház főigazgatója (1941–44), a marosvásárhelyi Székely Színház egyik megszervezője, dramaturgja (1945–52), a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet könyvtárosa (1954–58), majd nyugdíjazásáig a Művészet, ill. Új Élet színházi és művészeti rovatának vezetője (1958–68) Marosvásárhelyt.

Gátló-serkentő tudattal kezdett írni, hogy bizonyítsa, nemcsak az ősök jogán fog tollat. Annak idején Tamási Áron írta róla: "Régóta tudjuk, hogy Kemény János a neve mellé olyan megjelölést örökölt, mely a főúri osztály tagjai közé utalja őt. Nem kétséges, hogy a fennálló társadalmi rendet elbűvöli ez a megjelölés; s az sem kétséges, hogy a szellem rendjében hatástalan, sőt néha gyanút virágzik." De az előítéletekkel csak addig kellett verekednie, míg a Kákóc Kis Mihály (1929) vagy a Kutyakomédia (1934) c. kisregényei meg nem jelentek, melyekben Kovács László szerint "a meleg humánum fénye az, ami rávilágít magyarra, románra egyaránt, s az erdélyi falut, az erdélyi életet problémáiban egyszerűbbnek mutatja, mint ahogy a politika gondolja el, de összetettebbnek is, mint ahogyan akármelyik nacionalizmus megoldaná". 1938-ban lát napvilágot a budapesti Révai kiadásában Ítéletidő c. elbeszéléskötete, mely Kántor Lajos summázata szerint "pozitív jelkép, az egymásrautaltság, összefogás szimbóluma". A Kokó és Szokratész (1940) már az érett író munkáit összegezi. "Elragad epikájában a déltengeri természettel versengő báj és gyöngédség, a komikumnak és fájdalomnak egy-egy jellemben való elkeveredése és a filozófiának az élethez minduntalan alászálló humora. A finom érzelmesség és férfias tárgyilagosság művészi váltakozása, mely vonzó és mind nagyobbra hivatott elbeszélőt jelez a magyar novellaírásban" – írja Molter Károly a kötet megjelenésekor.

Tehetsége megtréfálta a történelmet. Ő, az erdélyi mágnás, aki annak idején inkább csak elbeszélést meg novellát próbált, a háború után, a szocialista jelenben írta és publikálta egymás után regényeit (Vadpáva, 1958, Farkasvölgy, 1963, Víziboszorkány, 1965), valamint A havas dicsérete c. novellagyűjteményét (1957), s ez is hozzájárult, hogy az 50-es évek súlyos méltánytalanságain, amikor is mészégető munkásként tartotta el népes családját, nagyvonalúan tette túl magát.

Prózájának esztétikai értékei szétválaszthatatlanok az etikaiaktól: a különböző társadalmi rangú és anyanyelvű embereket összekötő természetszeretet, barátság, békességre vágyakozás nem csupán témája, hanem mondhatni formaadója is lírai hangulatú történeteinek, melyek nemigen keresik a rendkívülit. Elbeszéléseire és terjedelmesebb epikai műveire is "a finom érzelmesség és férfias tárgyilagosság" jellemző (Molter Károly).

Élete utolsó éveiben önéletrajzi regény megírásának terve foglalkoztatta, de erejéből már csak gyermekkora és ifjúsága éveinek megírására futotta, s ez a rész is csak halála után, 1972-ben látott nyomdafestéket Kakukkfiókák címmel.

A marosvécsi várkastély parkjában, a helikoni tölgyek alatt nyugszik.

Művei: Költemények (Kv. 1920); Kákóc Kis Mihály (regény, Kv. 1929); Kutyakomédia (regény, Kv. 1934); Ítéletidő (elbeszélések, Bp. 1938, Kv. 1939); Kokó és Szokratész. Déltengeri történetek I. (Kv. 1940; újabb kiadásai Kv. 1940, Bp. 1941); A havas dicsérete (novellák, Mv. 1957); Vadpáva (regény, Mv. 1958); Kicsiknek (gyermekversek, 1958; románul Ursuleţul jucăuş, Ion Horea fordításában, 1958); Fenyőmuzsika (versek, 1960); Farkasvölgy (regény, 1963); Víziboszorkány (regény, 1965; románul Vrăjitoarea apelor, Paul Drumaru fordításában, 1970); Halász, vadász, madarász (elbeszélések, 1968); Vásárhelytől Lazacországig (útirajz 151 fényképpel, Kv. 1972); Kakukkfiókák (önéletírás, 1972); Apolló megtérése (összegyűjtött novellák, Kántor Lajos előszavával, 1972). Kéziratban maradt művei: Péter. Erdélyi történet 3 felvonásban (dráma); Ostoros apó (színmű).

(Ma. I.)

Kádár Imre: Kákóc Kis Mihály. Erdélyi Helikon 1929/7. – Kovács László: Kutyakomédia. Erdélyi Helikon 1934/5. – Kovalovszky Miklós: K. J.: Ítéletidő. Szép Szó, Bp. 1939/4. – Kovács Katona Jenő: K. J.: Ítéletidő. Korunk 1939/3. – Molter Károly: Kokó és Szokratész. Pásztortűz 1940/4; uő: Búcsú a Helikon gazdájától. Előre 1971. okt. 21. – Tamási Áron: Kokó és Szokratész. Erdélyi Helikon 1940/3. – Gagyi László: A havas dicsérete. Igaz Szó 1957/5; uő: K. J.: Farkasvölgy. Igaz Szó 1964/6; uő: Víziboszorkány. Igaz Szó 1965/7. – Papp Ferenc: K. J.: Vadpáva. Igaz Szó 1959/1. – Oláh Tibor: A Havas könyve. Utunk 1959/43. – Baróti Pál: Farkasvölgy. Utunk 1964/20. – Páskándi Géza: A megépítettség sikere. Utunk 1965/45. – Sütő András: Sorok K. J.-ról. Igaz Szó 1968/3; uő: A mecénás metamorfózisa. Igaz Szó 1971/11. – Veress Dániel: K. J.: Halász, vadász, madarász. Igaz Szó 1968/8. – Jancsó Elemér: K. J. születésnapjára. Utunk 1968/36. – Szemlér Ferenc: K. J. köszöntése. Igaz Szó 1968/9. – Domokos Géza: K. J.-nak. Előre 1968. szept. 15.; uő: Őszi sorok. A Hét 1978/39. – Huszár Sándor: Ki találta fel – a Helikont. Közli Az író asztalánál. 1969. 207–16.; uő: Halotti beszéd. A Hét 1971/42. – Balogh Edgár: Tűnődés a vécsi tölgyek alatt. Bartalis János: Ravatal előtt. Szőcs Kálmán: Csillaghullás. Igaz Szó 1971/11. – Nagy Pál: A házigazda visszapillant. Beszélgetés K. J.-sal az első Helikon-találkozó 45. évfordulója alkalmából. A Hét 1971/42. – Kántor Lajos: A novellista K. J. Utunk 1972/24. – Beke György: K. J. Interjú. Közli Tolmács nélkül. 1972. 101–20. – Marosi Ildikó: Utolsó beszélgetés K. J.-sal. Igaz Szó 1973/10; Adósság rendezésére vállalkoztam. Közli Közelképek. 1974. 53–55. Erdélyi Lajos felvételeivel; uő: K. J.: Diákévek Bécsben. Utunk 1978/37. – Az elfelejtett színház. K. J. hajdani kérdéseire válaszol Kovács György. Lejegyezte Marosi Ildikó. A Hét 1977/2.

ASZT: Vallomások a Helikonról. FA 140. – Bécsi diákéveiről. FA 180. – A havas dicsérete. IM 907.

ÁVDolg: Varga Imre: Az irodalomszervező és író K. J. 1969.

Kemény János Irodalmi Kör – *irodalmi kör


Kemény Zsigmond emlékezete – Az Alvincen született (1814), Nagyenyeden Szász Károly tanítványaként nevelkedett, az erdélyi országgyűlésen (1835) reformpolitikai pályára lépett, Kolozsvárt az Erdélyi Híradó publicistájává és szerkesztőjévé vált, Zsibón Wesselényi Miklós baráti köréhez tartozó, forradalomban és forradalom után egy józan reálpolitika útját kereső, regényeiben, történeti esszéiben Erdély múltját és nagy alakjait megrajzoló, Pusztakamaráson meghalt (1875) Kemény Zsigmond az egymást követő történelmi szakaszokban új s újabb oldaláról került a honi figyelem érdeklődési körébe, s mindmáig bőven foglalkoztatja a romániai magyar irodalmi közvéleményt. Életműve iránti tiszteletből vette fel nevét egy évvel halála után a Tolnai Lajos alapította marosvásárhelyi *Kemény Zsigmond Társaság, itt rendeztek már születése századik évfordulóján emlékünnepélyt (1914) s emlékezett meg róla 1920-ban is Trózner József. 1923/245-ös számában a kolozsvári Ellenzék közli Berde Mária A pusztakamarási sír c. megemlékezését, majd ugyanez a napilap emlékszámot is ad ki (1923/285), benne Kemény Zsigmond a történelmi regényről írt esszéjének egy részletével s György Lajos átfogó Kemény-tanulmányával. E számban Csűry Bálint a Ködképek a kedély láthatárán c. társadalmi regény egyik alakjának forrását tárja fel, Bitay Árpád Kemény zalatnai iskoláséveit nyomozza ki, Papp Ferenc Kemény első szerelméről, Wass Otíliáról közöl tanulmányt. Egy művészi Erdély-kép történelmi tablója jelenik meg Dóczyné Berde Amál a Zord időből dramatizált Bujdosó királyasszony c. színművének bemutatásával a KZST 1929-es jubileumi ünnepségén, ugyanitt Tabéry Géza előadta Zord idő c. versét.

A kultusz más jelleget ölt, amint a romániai magyar nemzetiségi tudat alakulása során Kemény Zsigmond írói és politikai örökségének felújítására kerül sor az esedékes párhuzam és tanulság keresésével. Az újrafelfedezés igénye a fiatalság oldaláról jelentkezik: a félszázados halál-évforduló alkalmából Jancsó Béla Zsigmond báró c. tanulmányában Széchenyi és Kossuth közé emeli kiegyenlítőnek "a tömeglélek realitását látó ész és az aggódó lelkiismeret" íróját (Nyugat, Bp. 1926/2), s egy következő írásában (Erdélyi Helikon 1930/2) visszautasítja Kemény kortársainak kívülről alkotott hamis képét, újraértékelést sürgetve Kemény mély gondolati anyagának közkinccsé tételére e szónoki kérdéssel: "...ki másé ez a feladat, mint a mai erdélyi irodalomé?"

Makkai Sándor már 1925-ben tartott egy előadást Kemény lelke címmel (közli az Ellenzék 1925/85), a Zord időt elemzi a Nyugatban (1932/II. 35–46.), majd Erdélyi szemmel c. kötetében (Kv. 1932) régebbi tanulmányait újraközölve a tragikus költőt láttatja, aki korának és saját magának ellentmondásaival szemben a nagyság önnevelő iskoláját vívta s előkelő szabadelvűségének demokratikus felfogásában azt a törekvést példázta, hogy a kultúrában tegyük nélkülözhetetlenné magunkat s így biztosítsuk létünket. Szellemtudományi felfogásából kiindulva Makkai a magyar lélek nagy önleleplezését, bűnbánatát érzi aktuálisnak a Zord idő olvastára, szerinte Kemény "változó körülmények és külsőségek között változatlanul hirdeti az ítéletet a bűn felett és az új életet annak, ami érdemes is, képes is élni egy nemzet jellemében". Ezt a gondolatmenetet folytatja Szemlér Ferenc Kemény-tanulmánya az Erdélyi Helikonban (1935/5), azzal jellemezve Erdély történelmi regényíróját, hogy "viharos korának nyugtalanságai révén érthette meg az elmúlt viharos korok lelkét", s kész a következtetéssel: "Mi is csak saját vészt hozó sorsunk villózásában fedeztük fel újra, talán véglegesen, Kemény Zsigmondot." Jellemzőnek tekinti, hogy az író – ha nem is volt forradalmi változtatások híve – hitt a fejlődésben, s nemcsak a feudális múlt embertelenségeivel fordult szembe, hanem a magyar polgáriasodás nacionalista kizárólagossági törekvésével is: "vezető eszméi között előkelő helyet foglalt el az a követelés, hogy a nemzetiségek jogos követeléseit teljesíteni kell". Ebben az értelemben sürgeti Szemlér a Kemény-hagyaték "máig is érvényes és ma is egyformán ható" erőinek felszabadítását az író emlékére árnyat vető előítéletek alól.

A 150. születési évfordulón Sütő András pusztakamarási emlékeiből idézi fel Kemény Zsigmond ott töltött utolsó esztendeinek szájról szájra szállt családi emlékeit; ő maga "Zsiga báró ledőlt sírkövén üldögélve" veszi számba az utókor tartozásait. Élet és ábránd c. írásával (Igaz Szó 1964/9) már e tartozásokból ró le valamit. Sőtér István előző évi Kemény-elemzésére hivatkozva ő is a korszakot jellemző úttörő szellemek közé helyezi Kemény alakját, aki regényeiben a felismert szükségszerűség és a polgári funkciók betöltésére képtelen nemesi szemlélet konfliktusának görögösen tragikus atmoszférájából mintegy a jelenbe szól, állást foglalva bárminő "érzéspolitika" ellen egy saját felfogása szerinti "reálpolitika" nevében. Komorságát nem azonosítja Széchenyi nemzethalál-pesszimizmusával, mert Kemény a túlzások okozta tragédiák felelevenítésével is az államvezetés erkölcsének óvatosan haladó reálpolitikai lehetőségeire utal. Felhívja a figyelmet az író sokszor kifogásolt nyelvezetének ősi ízére, gazdagságára, leleményességére, s örömmel állapítja meg, hogy "a kevesek, kik irodalmi fáradozásai iránt érdekkel viseltetnek, egyre többen lesznek. A Kemény-kutatás egyre fokozódik." Az egykori szombatosok falujából való Bözödi György is személyi emlékeiből indul ki a Rajongók szerzőjének emlékére írt cikkében (A "rajongók" földjén. Igaz Szó 1964/11).

A kutatásnak egy váratlan irodalomtörténeti esemény adott lendületet. Árvay József ugyanis a sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban megtalálta Kemény Zsigmond valamikor a KZST-nak adományozott, de később eltűntnek hitt 1846-os naplóját, s ez előbb Benkő Samu gondozásában az Igaz Szóban (1964/11), majd ugyancsak az ő bevezető tanulmányával és jegyzeteivel Kemény Zsigmond naplója c. alatt külön kötetben is megjelent (1966). E bevezetés kibővítése annak a két tanulmánynak, mellyel Benkő a Kemény-emlékezés új, kutatói szakaszát Romániában még az 1964-es évforduló alkalmából megnyitotta.

Az első tanulmány A fiatal Kemény Zsigmond és a közügyek címmel (Korunk 1964/12) a reformkor erdélyi hírlapíróját mutatja be, aki barátaival – köztük Szentiváni Mihállyal, Brassai Sámuellel, Teleki Domokossal – az Erdélyi Híradó útján úgy akarja befolyásolni a közvéleményt, hogy az ne sérelmi politikával és ne akadémikus vitákkal, hanem a haladó eszmék és a gyakorlati politika összefüggésében keresse az igazság érvényesülését. Kemény hírlapi cikkeiből kiviláglik, hogy a társadalmi reformok megvalósítására reális, majd az 1848-as törvényhozásban megvalósuló programja van. A Kemény Zsigmond fiatalkori közírásainak eszmetörténetéhez c. második Benkő-tanulmány (Korunk 1965/1) szerint Kemény a társadalmi tennivalók kérdésében az előtte járó nemzedékekkel szemben nem a jogtudománynak, nem is a bölcseletnek, hanem a közgazdaságtannak juttatja az elsődleges szerepet, s így jut el konzervatív és utópista túlzókkal szemben a konkrét közügyi tevékenység reformpolitikájához. A tanulmány értékes párhuzamot von Kemény és román szellemi rokona, George Bariţ között, hangsúlyozva, hogy mindketten "elutasítják a nemzeti gyűlölséget, és a jogegyenlőség gondolatának hódolnak". Sőtér Istvánt követve Benkő is bizonyítékokat sorol fel arra, hogy a hírlapíró-közíró Kemény a közügyek sejtjeit a legtudatosabban építi be művészi alkotásainak szövetébe. A megtalált Kemény-naplót bevezető harmadik Benkő-tanulmány széles történelmi korrajzot ad, s Köteles Sámuel etikai humanizmusának, valamint a polihisztor Szász Károly pedagógiai optimizmusának hatását és folytatódását mutatja ki nagyenyedi tanítványuk, Kemény Zsigmond gondolati fejlődésében.

Az író halálának 100. évfordulója már felkészülten találta a romániai magyar irodalmi életet. A Kriterion 1972-ben jelentette meg a Magyar Klasszikusok sorozatban az Özvegy és leánya c. regényt, előszóként újraközölve Sütő András régebbi emlékezését, majd ugyanebben a sorozatban az 1975-ös évfordulóra a Zord idő is a közönség kezébe jutott, immár egy új Kemény-kutató, Katona Ádám gondozásában s Benkő Samu utószavával. Az Utunk az ünnepi alkalomra Benkő Samu Kemény Zsigmond műveltsége c. tanulmányával jelent meg (1975/50), A Hét Mikó Imre emlékezését közölte (1975/51), az Igaz Szó hasábjain Benkő Korigény és erkölcsi parancs címmel Keménynek a nemzetiségi kérdésről írt cikkeit elevenítette fel, míg Vita Zsigmond ugyanitt Keménynek a nagyenyedi kollégiumban töltött diákéveiről adott pontos képet (1975/12). Az Új Élet Sütő András Vázaültetés Kemény Zsigmond emlékére c. cikkét közli (1975/24). A NyIrK két részben közölte Katona Ádám értekezését Kemény töredékben maradt első regényéről, melyet hol Martinuzzi, hol Izabella és a remete címen ismer az irodalomtörténet (1973/1 és 1975/1).

A Kemény-kutatás újabb eredményeként teszi közzé Katona Ádám a pályakezdő Kemény Zsigmond eszmerendszeréről szóló tanulmányát (Korunk 1976/1–2), melyben elmélyíti ismereteinket mindarról, amit Kemény nagyenyedi diák korában professzorának, Szász Károlynak köszönhetett. Felveti a "Mohács-élmény" megrázó történelemszemléleti hatását, majd A csalódások lépcsőfokán egyre lejjebb c. dolgozatában (Irodalomtörténet, Bp. 1977/2) arra a lelki válságra mutat rá, mely nemcsak a hatalmi erőszakkal szétkergetett 1834–35-ös erdélyi diéta, hanem az ellenzéken belül támadt torzsalkodás illúziórombolásai következtében is a történelmi tragikumokból kivezető reálpolitika felé szabta meg Kemény Zsigmond útját.

A következő években a szélesebb néző- és olvasóközönség is bekapcsolódhatott a ~ áramkörébe. Csávossy György hasonló címmel dramatizálta Kemény Zsigmond Özvegy és leánya c. regényét, kifejtve a kolozsvári Állami Magyar Színházban bemutatott kétrészes darab műsorfüzetében, hogy a regényíró "nem csupán egy szerelmi tragédiát vázol fel érzelmes olvasók számára, hanem a művészet nyelvén pöröl a megértés, az elvek kölcsönös tisztelete, ha úgy tetszik, a békés egymás mellett élés érdekében, és hitet tesz románok, magyarok és szászok testvérisége mellett". 1978-ban a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház Veress Dániel Örvényben c. lélektani drámáját mutatta be Kemény Zsigmondról. Ugyanebben az évben adta ki a Dacia Kolozsvárt Veress Dániel kismonográfiáját az íróról Szerettem a sötétet és szélzúgást címmel, majd válogatásában és előszavával Kemény elfelejtett novelláinak egy gyűjteményét (Két boldog. Kv. 1979). Végre megjelent 1980-ban a Rajongók is, Péchi kancellár szombatosainak történelmi regénye, s utószavában Dávid Gyula a Kemény-mű modernségére és újrakiadott művei hazai népszerűségére hivatkozva kijelenti: "Az író tehát, akinek nemcsak élete utolsó szakaszában, hanem művével is a magány jutott osztályrészéül, végül kitört a bűvös körből."

Barabás Miklós egykorú festményét Kemény Zsigmondról a kolozsvári Művészeti Múzeum őrzi. Az író arcvonásait korunkban Cseh Gusztáv grafikája örökítette meg.

(B. E.)

Sőtér István: Nemzet és haladás. Bp. 1963. 459–81. – Balogh Edgár: Napló és portré. Korunk 1966/7. – Gyulai Pál: Tanulmányok, bírálatok. Kozma Dezső előszavával. 1967. 159–65. Kemény Zsigmond regényei és beszélyei. 1854. – Nagy Miklós: Kemény Zsigmond naplója. Kortárs, Bp. 1969/5. – Marosi Péter: Varietas delectat. Utunk 1977/29.

ÁVDolg: Katona Ádám: Kemény Zsigmond pályakezdése. 1968. – Nagy Balázs Boldizsár: A pályakezdő Kemény Zsigmond. 1969. – Kiss Zsuzsa: Lélekábrázolás Kemény Zsigmond regényeiben. 1976.


Kemény Zsigmond Társaság, rövidítve KZST – 1876-tól 1948-ig Marosvásárhelyen működő irodalmi társaság. Kezdeményezője és alapítója Tolnai Lajos, aki Apor Károly elnöklete alatt a KZST első titkára is. A társaság célja az alapszabály szerint: "A széptudományok művelése, a régi és újabb székely-magyar nyelvészeti sajátosságok és népköltési emlékek felkutatása és összegyűjtése, Kemény Zsigmond munkáinak kiadása." A társaság története történelmi és személyi-vezetőségi okok miatt megszakításokkal tarkított, eleinte valóban a "széptudományok", később inkább maga az élő irodalom és zene megismertetése és népszerűsítése kap főhangsúlyt tevékenységében. Működésében így több virágzó korszakot különíthetünk el.

Az első, ún. Tolnai-korszakban (1876–84) rendszeresek a társaság felolvasóülései, főleg nyelvészek, történészek előadásai számottevőek. Ekkor jelenik meg a társaság első közlönye, az Erdélyi Figyelő, ugyancsak Tolnai szerkesztésében 1879 augusztusától 1880 júniusáig, melyben a szerkesztő irodalomszervezői koncepcióit próbálja érvényesíteni. 1883-ban újraindul, most már csak Figyelő címmel, itt Tolnai a helyi közélet ferdeségeit veszi elsősorban célba. Összesen 13 száma jelenik meg, s Tolnai az ellene indított támadások miatt távozni kényszerül Marosvásárhelyről. Nemcsak Tolnai távozása, hanem Apor elnök halála (1883) következtében is a KZST működése ezután huzamosabb ideig szünetel, egészen 1896-ig, amikor Petelei István gazdag szerkesztői és irodalomszervezői tapasztalatokkal hazaköltözik Marosvásárhelyre és a társaság elnökévé választják. Újra van folyóirata a társaságnak Marosvásárhelyi Füzetek címmel. Összesen 6 füzet megjelenéséről tudunk. Ebben az időszakban termékenyen folyik a társaság részéről kiírt pályázatokkal a népköltési és népmesei gyűjtőmunka. Petelei egészségi állapotának romlása miatt már egy év múlva szervezőegyéniség nélkül marad a társaság, elnökök követik egymást, de új szakasz csak azután nyílik a KZST történetében, miután 1909 és 1916 között, Bernády György polgármestersége idején Marosvásárhely szellemi modernizálása folyamatában sok kiváló, nagy műveltségű középiskolai tanár érkezik a városba; közülük ekkor kapcsolódik be a társaság munkájába Antalffy Endre, Berde Mária, Büchler Pál, Csergő Tamás, Farczády Elek, Kabdebó Erna, László Árpád, Metz Albert, Molter Károly, Nagy Emma, Simor Jenő, Zsizsmann Rezső. Ők alkotják a KZST égisze alatt meginduló *Zord Idő munkatársi gárdáját, mely az elsők között kezdi meg a harcot az erdélyi irodalom centralizálásáért s egyben az első rangosabb megjelenési lehetőséget is biztosítja Bárd Oszkár, Balogh Endre, Gyallay Domokos, Nyírő József, Sipos Domokos, Tompa László, Áprily Lajos, Molter Károly, Berde Mária és Olosz Lajos műveinek megjelentetésére.

Az újabb, komolyabb munkába lendülés a kisebbségi konszolidálódás következménye. Az erdélyi irodalom szinte valamennyi számottevő munkása tagja lesz vagy fellép a ~ felolvasóülésein. Ez a lendület válik teljessé 1928-tól, amikor Kemény Jánost elnöknek, Sényi Lászlót főtitkárnak választják; ők vezetik a társaság munkáját egészen annak megszűnéséig, 1948 májusáig. Rendszeresek a felolvasóestek, melyeket a műsorok minősége jellemez: az előadók közt már 1928-ban Szentimrei Jenő, Gulácsy Irén, Kádár Imre, Makkai Sándor, 1929-ben Tamási Áron, Bánffy Miklós, Dsida Jenő, Bárd Oszkár, Szántó György, Tompa László, Kacsó Sándor, Markovits Rodion, Tabéry Géza szerepel, a társaság vendége Móra Ferenc, Mécs László, Erwin Wittstock, majd 1930-ban Heinrich Zillich, Móricz Zsigmond, Benedek Marcell, Otto Folberth, s a névsor évről évre gazdagodik. A társaság ebben az időszakban újítja fel Kemény Zsigmond emlékezetét (1929), emel sírkövet Dicsőszentmártonban Sipos Domokosnak (1934), helyez emléktáblát a Petelei István marosvásárhelyi szülőházára (1935), készíttet ereklyeszekrényt Bolyai koponyájának (1937), próbál állandó színházat szervezni Marosvásárhelynek s juttatja először a nyilvánosság dobogójára az erdélyi irodalom új tehetségeit Asztalos Istvántól Salamon Ernőig, a zenészeket Zeno Vanceától Nagy Istvánig.

Ez a húszévi virágzás kétségtelenül annak köszönhető, hogy Sényi László a társaság önkéntes "ingyenes és mindenes" főtitkáraként állt be a művészet elősegítőjének. Ő maga nem volt a szó mindennapi értelmében alkotó, mégis a két világháború közötti erdélyi magyar irodalmi élet egyik jelentős "alkotását" hagyta ránk: a KZST levelezési naplóját, levelek, kéziratok, cikkek, műsorok ezrekre menő gyűjteményét. S egyben írásos bizonyítékát saját két évtizedes irodalomszervező munkájának.

A KZST kereste a találkozást a román irodalom, valamint az erdélyi szász írók képviselőivel, többjüket tagjai sorába is választotta. Állandó és rendszeres felolvasóestjein, országos körútjain, pályázataival, kiadványaival jótékonyan befolyásolta az egész országrész szellemi életét. Történetét A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság hetven esztendeje c. alatt Dávid Gyula írta meg a Marosi Ildikó rendezésében és jegyzeteivel megjelent A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája bevezető tanulmányaként; ez a kötet közli a társaság 1876-os alapszabályait, tagnévsorát, havi üléseinek jegyzőkönyveit (1909–48), felolvasóüléseinek műsorait (1879–1948), s a társaság működésével kapcsolatosan 255 levelet és 58 egyéb dokumentumot hoz nyilvánosságra.

(Ma. I.)

Berde Mária: Hogyan született meg ötven év alatt a Kemény Zsigmond irodalmi társaság? Keleti Újság 1929/282. – Trózner Lajos: Visszapillantás a K. Zs. T. múltjára. Mv. 1930. – Hofbauer László: Vidéki irodalmi társaságaink története a XVIII. század végétől a XIX. század végéig. Bp. 1930. – Ünnepi könyv 1930. Félévszázados jubileuma emlékéül kiadta a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság, főtitkára, Sényi László szerkesztésében. Kemény János utószavával. Mv. 1930. – A marosvásárhelyi K. Zs. T. levelesládája. Levelek, iratok, adatok [1876–1948]. Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Marosi Ildikó. Dávid Gyula bevezető tanulmányával. 1973. – Szász Károly: A K. Zs. T. – a muzsika mecénása. A Hét 1973/21.

ÁVDolg: Kézsmárky Judit: A K. Zs. T. tevékenysége a XIX. század folyamán. 1961.


kémiai szakirodalom – Az anyagi világ molekuláris szinten végbemenő változásaival foglalkozó kémia célja a különböző vegyületek laboratóriumi és ipari előállítása; vizsgálja a molekulák szerkezetét és a kapcsolatot azok fizikai és kémiai tulajdonságai között. A múlt század második felétől kezdődően több tudományágra tagolódott: a kémiai tudományok vázát a szervetlen kémia, szerves kémia, analitikai kémia, fizikai kémia és kémiai technológia alkotja, de az ismeretek bővülésével ezeken belül és közöttük a diszciplínák egész sora jött létre, így többek közt a kémiai termodinamika, elektrokémia, reakciókinetika, a molekulaszerkezet, a fémorganikus vegyületek kémiája, makromolekuláris kémia. A kémia szorosan kapcsolódik az anyagi világ változásainak általános törvényszerűségeit tanulmányozó fizikához (kémiai fizika, fizikai kémia), s ugyanakkor módszereivel, ismerethalmazával a magasabb szervezettségű anyagi rendszereket tanulmányozó tudományokat segíti, s több határtudományon keresztül ezekhez is kötődik (például az agrokémia, biokémia, geokémia, kozmokémia, orvoskémia keretében).

A kémiai ismereteket is közlő erdélyi szakirodalom kezdetei a XVIII. századra, a kémia önállósulásának idejére nyúlnak vissza. A művek nyelve kezdetben latin (Szathmári Mihály: Physica contracta. Claudiopoli 1719; Tőke István: Institutiones philosophiae naturalis dogmatico-experimentalis. Cibini 1763). Már 1794-ben kémiai-kohászati iskolát létesítettek Kolozsvárt. A XIX. század elejétől kezdődően mind több és több egészében kémiai jellegű vagy kémiai részeket tartalmazó munka – főleg tankönyv – jelenik meg (Varga Márton: A gyönyörű természet tudománya. Nv. 1808; Irinyi János: A vegytan elemei. Nv. 1847; Berde Áron: A vegytan iskolája. Kv. 1860). Európai szintű kémiai kutatás a kolozsvári egyetem alapításával (1872) indult meg. Kémiai és fizikai kémiai jellegű kutatásaik alapján az egyetem professzorai az oktatást szolgáló szakmunkákkal jelentkeztek, így Fabinyi Rudolf Bevezetés az elméleti kémiába (Kv. 1895), Nyiredy Géza Titrimetria (Kv. 1909), Széki Tibor Bevezetés a térfogatos chemia analysis módszereibe (Kv. 1918) c. művével. A kémiai kutatómunka fellendítése végett Fabinyi Vegytani Lapok címen 1882-ben folyóiratot indít Kolozsvárt.

A két világháború között csak szórványosan jelentek meg nyomtatásban magyarul kémiai jellegű munkák: az Orvosi Szemle, Pharmacia–Gyógyszerészújság és más, alkalmi kiadványok cikkein kívül néhány középiskolai tankönyv s néhány doktori értekezés vagy EME-előadás különlenyomata.

A kémiai jellegű kutatómunka és tudományos könyvkiadás a II. világháború után lendült fel, s napjainkban is szerves része a romániai magyar kultúrának. Hivatásuknál fogva elsősorban a főiskolák (Bolyai Tudományegyetem, majd Babeş–Bolyai Egyetem, a marosvásárhelyi OGYI és Pedagógiai Főiskola), valamint a kutatóintézetek személyzete vállalt részt a magyar nyelvű ~ fejlesztésében és terjesztésében. Ezt az irodalmat a sokszorosított vagy nyomtatott egyetemi tankönyvek mellett a szakemberek továbbképzését szolgáló munkák, monográfiák képviselik. A szakmabeli irodalom fejlődésének egy-egy útjelzője Imre Lajos Általános kémia (Kv. 1948), Várhelyi Csaba Szervetlen kémiai kísérletek (1959), Soós Ilona Szervetlen kémia (1963), Máthé János Az anyag szerkezete (Kv. 1974), Felszeghy Ödön–Ábrahám Sándor A biokémia alapjai (Kv. 1976), Kékedy László Fejezetek a korszerű analitikai kémiából (Kv. 1979) és Vodnár János Vegyipari alapfogalmak és műveletek (Kv. 1979) c. munkája, nemkülönben Ábrahám Sándor, Felszeghy Ödön, Makkay Ferenc, Makkay Klára, Vodnár János és Zsakó János közös szerkesztésében a Kémiai kislexikon I. és II. kötete (Kriterion Kézikönyvek 1981).

A romániai magyar kémikusok együtt dolgoznak román szaktársaikkal, közösen publikálnak tankönyveket, monográfiákat, tudományos dolgozatokat, közösen oldanak meg az ipar részéről igényelt kutatási feladatokat; számtalan román nyelvű szakkönyv társszerzői. Közös munkaeredmény például B. Ababi–I. V. Niculescu–Kulcsár Géza Tehnologie chimică generală (1960), I. Manta–Kovács Endre–Kiss Eperjessy Anna Biochimie medicală (1965), L. Oniciu–Zsakó János Chimie fizică. Stări de agregare şi termodinamică chimică (1968), Florin Badea–Kerek Ferenc Stereochimie (1974), L. Oniciu–Soó Attila Conversia electrochimică a energiei (1977), Niederkorn János–G. Lemnar Combustibili nucleari (1980) vagy L. Oniciu–Grünwald Ernő Galvanotehnica (1980) c. kötete. Számos román nyelvű egyetemi tankönyv és jegyzet szerzői, ill. társszerzői Almási Miklós, Albert Levente, Bereczki Tibor, Bodó-Blazsek Ágnes, Bukaresti László, Ferencz Árpád, Kiss Árpád, Kovács I. Ibolya, Máthé János, Muzsnay Csaba, Soós Pál, Szabaday Zoltán is.

Nem egy esetben jelennek meg magyar kémikusok munkái román nyelven. E szerzők közül megemlítjük Ábrahám Sándor, Kékedy László, Niederkorn János, Salló Ervin, Zsakó János nevét. Hazai kémikusainktól jelentek meg szakkönyvek Magyarországon is, így Máthé János Az anyag szerkezete. A modern kémiai fizika alapjai (Bp. 1979) és Molekulaspektroszkópiai és kvantummechanikai számítások (Bp. 1982), továbbá Kékedy László Gázszenzorok (Bp. 1983) c. munkája.

A romániai magyar ~ jelentős része tudománynépszerűsítő jellegű. Imre Lajos két ilyen természetű munkáját a JBA adta ki már 1946-ban (Anyag és kultúra) és 1947-ben (Sugárzó atommagok) Kolozsvárt. Ide sorolható Várhelyi Csaba Az atomok és molekulák világa c. kötete (1959), ezek közt vált népszerűvé Fülöp Géza több kötete (Az ezerarcú műanyag. Szabó Lajossal, Kv. 1961; Ember és információ, 1973; Munkában az enzimek. Kv. 1973; Műanyagok ma és 2000-ben. Kv. 1975; Az információ nyomában, 1978), ide sorolható Selinger Sándor és Schwartz Róbert A folyadékkristályok c. munkája (1983). A Korunk, A Hét, Ifjúmunkás és az országos vagy helyi napilapok szívesen közölnek főleg az iparosodással kapcsolatos népszerűsítő kémiai cikkeket. Az ország különböző tudományos vagy oktatási intézményeinél dolgozó vegyészek kiveszik részüket az ismeretterjesztő munkából, így könyvekkel, cikkekkel járul hozzá a kémiai ismeretek népszerűsítéséhez Ábrahám Sándor, Árvay Zsolt, Barabás Endre, Benedek István, Felszeghy Ödön, Fülöp Géza, Grünwald Ernő, Hantz András, Inczefi Lajos, Kékedy László, Kerek Ferenc, Kiss Árpád, Kiss Eperjessy Anna, Máthé János, Niederkorn János, Ondrejcsik Kálmán, Salló Ervin, Soós Pál, Szabó Árpád, Szabó Piroska, Szántay János, Takácsik Tibor, Várhelyi Csaba, Vodnár János, Zsakó János. Ilyen felvilágosító irodalmi tevékenységéért részesült A Hét Berde Áron-díjában Miklós Jenő (1972), Czégeni József, Fey László (1975).

A ~ szempontjából értékes forráshelyek az alkalmazott és elméleti kutatások műhelyei: a főiskolák, kutatóintézetek, üzemek laboratóriumai. Az itt dolgozó magyar nemzetiségű kutatók, tanárok munkásságukkal román és más nemzetiségű kartársaik oldalán hozzájárulnak Románia vegyiparának fellendítéséhez; hazai és nemzetközi folyóiratokban megjelenő publikációik bekerülnek az egyetemes tudomány vérkeringésébe.

Erdély sajátos földtani viszonyai közepette régóta különleges szerephez jutott az analitikai jellegű kémiai kutatás. Ilyen volt már az első nyomtatott magyar nyelvű kémiai könyv is, az 1800-ban Kolozsvárt megjelent Az Erdély országi orvosi vizeknek bontásáról közönségesen. Ásványvízvizsgálatokkal foglalkozott Gergelyfi András székelyudvarhelyi orvos 1811-ben Nagyszebenben és 1814-ben Kolozsvárt kiadott két latin nyelvű munkája is. Az ásványvíz-vizsgálatok százados története folytatódott a II. világháború után Szabó Árpád kutató munkálataival; Ásványvizek és természetes gázak kémiai, radiológiai, geológiai és fiziológiai vizsgálata c. kötetében (1957) munkatársaival – Soós Ilonával, Schwartz Árpáddal, Bányai Jánossal, Várhelyi Csabával – közösen tette közzé eredményeit. Hasonló természetű vizsgálatokat Marosvásárhelyen Soós Pál végzett munkatársaival, Kovászna ásványvizeit tanulmányozva.

A 70-es évekig a kémiai kutatások számottevő hányada analitikai jellegű volt. Nemzetközileg ismert Kékedy László tevékenysége a műszeres analízis terén: termikus analízissel, polarográfiával, egyenáramú konduktometriával, szilárd elektródok felületi kezelésével és azok analitikai kémiai alkalmazásaival számos tanítványt nevelt az ország különböző főiskolái és kutatóintézetei számára (Gyárfás Éva, Makkay Ferenc, Muzsnay Csaba, Szurkos Árpád, Tőkés Béla).

Az alkalmazott analitikai kémia terén tevékenykedők új meghatározási eljárások kidolgozásával, leírásával jelentősen hozzájárulnak tudományáguk, gazdasági egységük fejlesztéséhez; így a biokémia és gyógyszerkémia területén dolgozók közül Bodó-Blazsek Ágnes, Bukaresti László, Fey Lajos, Makai Margit, Nemes László, Pap Erzsébet, Soós Pál, Tőkés Béla. Hasonló munkakörben alkotnak és közölnek a közegészségügyi intézetek vegyészei és kutatói: Buchwald Iván, Buksa Kálmán, Demeter István, Domokos Margit, Erdélyi Anna, Erdősi István, Sikó Gabriella, Szabó-Selényi Zsuzsa, Szántay János, Székely Miklós, Uray Zoltán. Az agrokémiai kutatásokat is az analitikai kémikusok munkája viszi előbbre: főleg Angi Katalin, Dankanits László, Heinrich László, Kádár László, Kain József, Kapros Ödön szakközleményei. Az üzemi analitikus vegyészek alkotó munkája egyes iparágak fejlődéséhez, új ipari módszerek kidolgozásához járul hozzá (*műszaki irodalom).

Fizikai kémiai jellegű kutatások már a tudományág önállósulásának idején megindultak a kolozsvári egyetemen. Világviszonylatban is jelentősek voltak, de kellőképpen máig sem értékeltek Farkas Gyula professzornak a fenomenologikus termodinamika kidolgozása terén elért eredményei (1895). Említésre méltóak Fabinyi Rudolfnak és Farkas Gyulának a tüzelőcellák működésével kapcsolatos mérései is. A témát Gyulai Zoltán professzor tanítványa, Heinrich László már modernebb körülmények között tanulmányozta (1947); a 70-es évek második felében L. Oniciu professzor munkacsoportja keretében Soó Attila és Bolla Csaba vizsgálja a tüzelőanyag-cellák gyakorlati megvalósíthatóságának feltételeit. Elektrokémiai vizsgálatokkal a század elején Ruzitska Béla kezdett foglalkozni. Világviszonylatban is úttörő jellegűek Imre Lajosnak az elektródfolyamatok mechanizmusára vonatkozó vizsgálatai; tanítványai közül Szabó Árpád és Soó Attila végezte az elektródfolyamatok kinetikájára vonatkozó méréseket. Elektródfolyamatokat tanulmányoz Bandi András Bukarestben, korrózióvizsgálatokat végez Soó Attila, Grünwald Ernő Kolozsvárt, Csegzi Eszter Marosvásárhelyt, Kovács György Bukarestben. Polarográfiás mérésekkel foglalkozik Mánok Ferenc Kolozsvárt és Tőkés Béla Marosvásárhelyt.

Reakciókinetikai mérésekkel kezdte kutató tevékenységét Szabó Zoltán tanítványaként Kékedyné Kiss Erzsébet. Komplex vegyületek szubsztitúciós reakcióinak mechanizmusát vizsgálta Zsakó János és két munkatársa: Várhelyi Csaba és Finta Zoltán. Nemzetközileg ismertek Zsakó Jánosnak a termogravimetria elméletével foglalkozó munkái, valamint a termikus bontások kinetikáját tárgyaló közleményei. Termogravitometriával is foglalkozott Kékedy László, Kröbl Pál, Kékedyné Kiss Erzsébet, Várhelyi Csaba.

A molekulaszerkezet-vizsgálattal és molekulaspektroszkópiával kapcsolatos első közlemények szerzője nálunk a század elején Ruzitska Béla kémikus professzor volt. Molekulaspektroszkópiai vizsgálatokat a 40–50-es években Heinrich László végzett, ezen a területen dolgozott Máthé János, e témakörrel foglalkozik Marosvásárhelyt Nagy Péter. A molekulák elektronszerkezetének kvantummechanikáját tanulmányozza több kutató, köztük Temesvárt Kerek Ferenc, Miklós Jenő, Szabaday Zoltán. Kvantumkémiai számítástechnikai problémákat Jakab Lajos oldott meg. A szilárd testek elektronszerkezetének tanulmányozásában Fitori Péter és Darabont Sándor munkája jelentős.

A szervetlen kémiai kutatások kezdeteit Erdély gazdag altalajkincsei határozták meg. A vegyészek az ásványok, "földek" alkotórészeinek tiszta állapotban való elkülönítését tekintették céljuknak. Ilyen törekvések eredménye vezetett már 1782-ben a tellúr nevű elem felfedezéséhez a Zalatna közelében lévő Nagyág mellett. A két világháború közt s a következő években a szervetlen kutatások P. Spacu, Raluca Ripan, C. Macarovici és Soós Ilona professzoroknak a koordinációs vegyületek, heteropolisavak és vegyes oxidok területén kifejtett munkásságával függtek össze. Ezeken a területeken dolgoztak a kolozsvári Kémiai Intézetnek és a Babeş–Bolyai Egyetem kémiai karának vegyészei. A koordinációs vegyületek előállítása és vizsgálata terén legtermékenyebb Várhelyi Csaba munkássága: eredményeit kétszáznál több szakdolgozat formájában hazai és külföldi szaklapokban közölte. Átmeneti fémek diaminokkal, diketonokkal, dioximokkal, Schiff-bázisokkal képzett vegyületeit tanulmányozta Balogh Gertrúd, Boda Gábor, Ferencz Attila, Kékedy László, Kékedyné Kiss Erzsébet, Kröbl Pál, Mánok Ferenc, Máthé B. Enikő, Somai Magda, Várhelyi Csaba, Zsakó János. Heteropolisavak és vegyes oxidok kémiájával foglalkozik Imreh Gabriella, Mánok Ferenc, Hegedűs Zsolt, Lukács Ilona, Székely Zoltán.

A szervetlen kémiai technológia terén Bereczki Tibor, a kolozsvári Politechnikai Intézet tanára s Kulcsár Géza, a Babeş–Bolyai Egyetemen a kémiai technológia előadója ért el eredményeket. Ipari jelentőségű technológiai problémákat old meg Fodor Lajos, Horváth Attila Marosvásárhelyt, Niederkorn János Bukarestben, Szabó Lajos és Vodnár János Kolozsvárt.

Szerves kémiai kutatás a múlt században a kolozsvári egyetem megalakulása után indult meg, kezdetben főleg orvosi és gyógyszerészeti kémia formájában (*gyógyszerészeti szakirodalom). A két világháború közötti időszak szerves kémiai kutatásaira jellemző volt új szintetikus termékek előállítása (1920-ban jelent meg Kolozsvárt Phenolaetherekből és aldehydekből előállított új triphenyl methánvegyületekről címen ifj. Toldalagi László tanulmánya), valamint természetes gyógyhatású anyagok izolálása és tanulmányozása (Kiss Árpád munkatársaival így nyert folikulint és inzulint). A szerves kémia művelése nagyobb lendületet Vargha László nemzetközileg elismert tudós és pedagógus irányításával kapott 1940-től a kolozsvári Ferenc József, ill. Bolyai tudományegyetemen. Munkatársai és tanítványai közül Bite Pál, Báthory József, Ramonţeanu Jenő, Puskás Tibor a furánszármazékok kémiáját tanulmányozták. Kovács Endrével a szintetikus ösztrogén hormonok előállítására dolgoztak ki eljárást. Jelentős eredményeket értek el a monoszacharidok kémiájában, a C-vitamin szerkezetkutatásában; Reményi Mariannal és Gönczi Ferenccel a fenol-ketoxidokat tanulmányozták.

Az 50–60-as években Balogh Antalnak és munkatársainak, tanítványainak a munkája jelentős a gyógyszerkémia fejlesztésében. Bindácz Lajos, Szotyori László a halogénétereket, Benkő András tiazolszármazékok szintézisét tanulmányozta. Külföldön is elismerést váltott ki Balogh Antalnak Vargha Jenővel együtt kezdeményezett kutatása, mely új aminosavszármazékok és peptidek szintézisére irányult; munkatársaikkal, Balázs Ilonával és Bodor Miklóssal együtt hazai és külföldi szakfolyóiratokban közölték eredményeiket. Heterociklikus vegyületek tanulmányozásáról Makkay Klára számolt be hazai folyóiratokban. Ma jelentős elméleti és gyakorlati fontosságú kutatómunkát végez Almási Miklós munkatársaival (Szabó Lajos, Kacsó Ferenc, Cîmpean Jenő, Bódis Jenő); benzoil karbonilok, epoxiéterek, fémkarbonilok, telítetlen szénhidrogének kemizálása terén számos közleményük és szabadalmuk van, ezeket az ország különböző üzemei értékesítik.

Szerves kémiai alapkutatás folyik a kolozsvári Gyógyszerkutató Intézetben is. Kövendi Sándor a nitro-etil-benzol izonitrolizálásáról és a kinolin N-oxidok tanulmányozásáról, Bodor A. András az oximok geometriai izomeriájának vizsgálatáról, Schwartz Róbert István koleszterikus folyadékkristályokról, Buchwald Péter az aromás-alifás ketoximok cianoetilezéséről, Fey Lajos spektrofotometriás szerkezetkutatásairól számol be írásaiban.

Biokémiai kutatásokat párhuzamosan végeznek a kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári főiskolákon, akadémiai kutatóintézetekben. A szerves kémiai kutatók munkálatai egyrészt az élettani folyamatok tisztázására irányulnak (Kiss-Eperjessy Anna és munkatársai a zsírok biológiai oxidációjával, Blazsek V. Sándor ribonukleinsavak vizsgálatával, Bukaresti László szérumglikoproteinek bioszintézisével, Buksa Kálmán lipoproteidek vizsgálatával, Miklós Jenő immunokémiai vizsgálatokkal foglalkozik), másrészt olyan anyagok szintézisére, melyek befolyásolják az élettani folyamatokat (Ábrahám Sándor, Albert Levente, Kovács Endre, Kerekes Medárd módszerei hormonok új előállítására, Györffy Attila, Csávássy György gyógyszerkészítése rosszindulatú daganatok kezelésére).

Az alkalmazott szerves kémiát sok vegyész, mérnök fejleszti. Eredményeik bizonyítéka számtalan szabadalom és szakdolgozat. Így élelmiszer-kémiában Kolozsvárt Inczefi Lajos, Nagyváradon Arany Éva, Kézdivásárhelyen Richter Éva, rovarirtó és növényvédő szerek szintézisében és ipari termelésük kidolgozásában Kolozsvárt Hantz András, Paskucz László, Temesvárt Kurunczi Lajos, színezékek tanulmányozásában és előállításában temesvári üzemekben és kutatóintézetekben Salló Hajnal, Tóth Béla, Venczel András, detergensek nyerésével pedig ugyanott Sárossy Éva, Vincze Márton mutat fel eredményeket. A gyakorlati életben olyan sokoldalúan használt műanyagok kémiájával Kolozsvárt Farkas György, Katona Miklós, Nagyváradon Benedek István, Temesvárt Borbély Imre, Lőcsei Bartók Sándor, Mingesz Margit, Sárossy László foglalkozik.

(Má. E.)


Kempner Magda, Radóné (Pusztabábocka, 1894. szept. 24. – 1944 őszén, Auschwitz) – költő, író. Tanulmányait Nagyváradon kezdte, ahol a Premontrei Főgimnáziumban magántanulóként érettségizett (1912). Matematika–fizika szakos tanári oklevelét Budapesten szerezte. Férjével, Radó Pál irodalomtörténész-tanárral együtt 1916-tól a nagyváradi Társulati Felsőkereskedelmi Iskolánál működött, 1928 és 1944 között a Társulati Felsőkereskedelmi Leányiskola igazgatónője volt. Szaktárgyain kívül művészettörténetet is tanított. Irodalmi munkásságáért beválasztották a Szigligeti Társaságba.

Írásai rendszeresen jelentek meg 1920-tól kezdve a Magyar Szó, Tavasz folyóiratok és az Erdélyi Lapok hasábjain. Versei műgondról, biztos ritmusérzékről tanúskodnak, két játéka és regénye életbölcseleti gondolatokat tartalmazó szimbolikus írás. A tudományos-fantasztikus irodalom egyik erdélyi úttörője. Önálló munkái: Ritmus (versek, a Magányosok és Virradattól alkonyatig c. misztikus játékokkal együtt, Nv. 1924); Integrállények (regény, Korunk Könyvtára 4. Kv. 1926); Versei (Nv. 1940).

Bánhegyi Jób: Magyar nőírók. Bp. 1939. 194.


Kende János (Gyulafehérvár, 1881. szept. 26. – 1958. jún. 26. Kolozsvár) – író, szerkesztő, művészeti szakíró, zenei író. Középiskolai és teológiai tanulmányait szülővárosában végezte (1904), a kolozsvári egyetem bölcsészeti karán szerzett magyar–német–francia szakos tanári diplomát (1913). Mint a kolozsvári Marianum tanára több évtizedes pedagógiai működése során növendékeit a művészeti–esztétikai ismeretekbe is bevezette. Alapítója és szerkesztője volt az *Erdélyi Magyar Lányok c. folyóiratnak (1920–31), s Hirschler Józseffel közösen adta ki Kolozsvárt a *Művészeti Szalon c. szemlét (1926–32).

Írásait A Hírnök, Pásztortűz, Vasárnap s kolozsvári napilapok közölték: tanulmányt írt a leánynevelés történetéről, a modern festészetről és költészetről, Vas Gereben, Madách, Jókai, Ady írásművészetéről, Beethoven életéről, Schubert dalairól, Wagner operáiról, a kamarazenéről. Bár a modern művészettel szemben tartózkodó és konzervatív álláspontra helyezkedett, a Művészeti Szalonban közzétett írásaival és a nagyszámú, jó minőségű reprodukcióival sokat tett a képzőművészet egyetemes fejlődésének, stíluskorszaki változásainak hazai bemutatásáért. Jelentősebb írásai a Művészeti Szalonban: Az expresszionizmus (1929/4); Az új primitívek (1929/5–6); Paál László (1929/8–9); Börtsök Samu (1930/2); Drámaiság Székely Bertalan festményein (1930/5–10).


Kenessey Béla – *Orvosi Szemle 1.


Kenéz Ferenc (Nagyszalonta, 1944. márc. 24.) – költő. Szalontai és nagyváradi középiskolai évek után a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem román–magyar szakos hallgatója 1964 és 1967 között. Tanulmányait félbeszakítva, az írásra fordította idejét. 1968-tól 1983 szeptemberéig a bukaresti Munkásélet kolozsvári szerkesztője, azóta az Utunk szerkesztője.

1965-ben közölt először az Utunkban, 1968 elején már meg is jelent Forrás-kötete, a Fekete hanglemezek; amint Balogh Edgár írja a verseskönyv "előbeszédében": "Ez a kedves, gyerekes Kenéz Ferenc Arany János félig még folklóros, félig már televíziós Nagyszalontájából startolt, de [...] a hajdúivadék ma már nem nemzeti eposzt keres, hanem végső és örök szabadulást az embertelenségek árnyként rámaradt emlékeitől." Valójában inkább Várad jelentette számára az indítást, a szülőföld viszont azokat a dolgokat juttatja eszébe, amelyekkel szembe kell nézni. Az egyetemi évek alatt a Gaál Gábor Kör járult hozzá költői hangja megtalálásához, bár kortársaitól, a Forrás második nemzedékének lírikusaitól már kezdettől fogva némiképpen különbözött. A közéletiség nála nem patetikusan, hanem már-már próza-tárgyszerűen jelentkezik, a hétköznapi magánemberi gondok megnevezésével, végiggondolásával.

A Véradó-balladától egyenes út vezet az Ólomtánc (Kv. 1970) verseihez s a Homok a bőröndben (1972) egységes, szigorúan megkomponált, súlyos terheket hordozó kötetéhez. Ez utóbbi címadó verse s az Emlékmű, A szülőföld átrendezése és társaik az Apokrif versekkel keretezve kapnak igazán nyomatékot; a "megszenvedett és példabeszéddé ünnepélyesített küldetés-filozófia" (Cs. Gyímesi Éva) nemcsak az "apokrifok", hanem a megnevezett mai írástudó lírájának jellemzőjévé is válik. Az átvilágított földgömb (1975) újdonsága sem csupán formai: a vers határát itt mintha a próza felé tágítaná a pontszerűségtől messze távolodó kompozíciókban (Nyissátok ki az ablakokat!; Egy holland ősz hátterében), az ismétlések és variációk azonban egy mechanizmus sajátos gondolati és ritmikai megragadását szolgálják, költészetbe emelkednek. A Vigyázzállásból fejállásba (1978) c. kötet legjobb darabjai viszont az ellenkező végleten helyezkednek el: az átlagolvasó, a modern verstől idegenkedő átlagvéleményét ("a költészet kivonult a versből, a vers kivonult a költészetből") a valódi összefüggések megmutatásával leplezik le, értelmezik korszerűen – és érthetően ("csak a költők maradnak ott a fűrészpor közepén"). Az XYZ (1981) három poémája lényegében ugyanezt az utat járja, szerencsésen elkerülve az önismétlést; a költő, a költészet hivatását gondolja tovább, a világ és az egyén fenyegetettsége közepette, s így jut el a következtetéshez: "be kell vezetnünk a szemben-élő, az ellen-élő vers fogalmát".

Riportjai szintén túlemelkednek az átlagon, azzal, hogy szerzőjük jól választja meg a helyzeteket és jól kérdez, a látszólagos banalitásokban is a lényegre irányítja a figyelmet. Csőposta c. – Beke Györggyel és Marosi Barnával közös – riporter-jelentkezése (1974) után eredeti látásmódját prózában, a szociografikus riportázsban Kérdezzünk tovább! (1979) c. kötetével bizonyította, csatlakozva azokhoz a fiatal társakhoz, akik megtörték a munkásábrázolás évtizedes sablonját. Az őszinteségnek ez az eredetisége jellemzi Én munkás vagyok. Te munkás vagy. Ő munkás c. új kötetének "beszélgetései"-t is (Kv. 1982).

Román fordításban a Tineri poeţi maghiari din România c. antológia (1979) közli néhány versét, Tudor Balteş tolmácsolásában.

Egyéb munkája: Esőben könnyen rámtaláltok (gyermekversek, Árkossy István fedőlapjával és illusztrációival, 1983).

(K. L.)

Vári Attila: K. F.: Fekete hanglemezek. Utunk 1968/28. – Márki Zoltán: A hagyomány vége. Utunk 1968/31. – Ágoston Vilmos: Jelek a homokon. Korunk 1973/1. – Marosi Péter: K. feldobta magát. Utunk 1976/40; uő: K. F. a színpadon avagy Kovács Ildikóék is verset írnak. Utunk 1981/32. – Magyari Lajos: Az átvilágított földgömb. Igaz Szó 1976/5. – Mózes Attila: Írástudók felelőssége. Korunk 1976/10. – Gálfalvi György: Marad a láz? 1977. 44–53. – Cs. Gyímesi Éva: Formateremtő lendület. A Hét 1977/5; uő: Találkozás az egyszerivel, 1978. 181–96.; uő: Változatok az iróniára. K. F.: Légvilág. Korunk 1981/11. – Éltető József: K. F. megkísértése. Igaz Szó 1978/6. – Beke György: A felelősség hullámhosszán. K. F. riportjai. Brassói Lapok 1978. aug. 18.; uő: A riport ünnepe. Utunk 1979/51. – Barabás István: Inkább ne kérdezzünk... Előre 1980. jan. 23. – Szőcs István: Légvilág, ezzel-azzal. Előre 1982. máj. 19.; uő: Nagy diófa nélkül. Előre 1983. szept. 8. – Vásárhelyi Géza: Még egyszer K. F.-ért. Utunk 1982/10; uő: Beszélgetés K.-zel K. beszélgetéseiről. Utunk 1983/6. – Borcsa János: "Ahol a bizonyosságok véget érnek". Igaz Szó 1983/2.


Kenyeres Pál, 1947-ig családi nevén Gutbrod (Arad, 1913. aug. 31.) – újságíró, szerkesztő, novellista. Mint asztalosmunkás lett 1946-ban az MNSZ művelődési aktivistája, 1948-tól 1952-ig a Romániai Magyar Szó főszerkesztő-helyettese. 1953-tól a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetségének tisztviselője Aradon, a *Tóth Árpád Irodalmi Kör egyik alapítója és vezetője.

Első írását az Utunk közölte (1974). Riportjai, kritikái a Művelődés, Vörös Lobogó hasábjain jelennek meg. Az Önarckép c. antológia (Arad 1982) egyik szerkesztője és munkatársa. Önálló kötetei: Ünnepi műszak (1950); Az acélfal (Kv. 1950); Győzelmes esztendő (riport a börvelyi kollektív gazdaságról, 1951).

Szilágyi András: Ünnepi műszak. Utunk 1950/19. – Kovács János: Három novella a szocialista építésről. Romániai Magyar Szó 1950. okt. 20. – Orosz Irén: Győzelmes esztendő. Utunk 1951/21.

Keöpeczi Sebestyén József – *Köpeczi Sebestyén József


Képes Futár – Temesvárt 1921–22-ben havonta háromszor megjelent ismeretterjesztő és szépirodalmi képeslap. Szerkesztette Damó Jenő. Főszerkesztőként László Tibor, felelős szerkesztőként a laptulajdonos Steffel János jegyezte a változatos tematikájú írásokat közlő, fényképekkel és rajzokkal illusztrált revüt. A szerkesztők írásai mellett rendszeresen szerepeltek a lapban Bardócz Árpád, Endre Károly, Kozmuth Artúr, Ligeti Sámuel, Jörgné Draskóczy Ilma, Szabolcska Mihály, Uhlyárik Béla és Vuchetich Endre cikkei, versei, műfordításai és karcolatai. Illusztrátora Sinkovich Dezső iparművészeti tanár és Kóra-Korber Nándor festőművész, szerződtetett fényképésze Bronstein Jenő volt. A fototípiai klisék a budapesti Sokszorosító Ipar Rt. műhelyeiben készültek.


Képes Újság – 1. Kolozsvárt szerkesztett és Aradon kiadott, rövid életű szépirodalmi és társadalmi folyóirat. Első száma 1922. aug. 22-én jelent meg Kovács Imre felelős szerkesztő kiadásában, 2–3. kettős száma pedig – amelyet Roboz Béla szerkesztett – okt. 1-jén. Az indulásától fogva technikai nehézségekkel küzdő félhavi folyóirat az 1910-es évek elején megjelent Erdélyi Lapok nyomdokaiba szándékozott lépni, vagyis mind tartalmában, mint képanyagával a középosztály műveltségi igényeihez igazodott. Nevesebb munkatársai: Juhász Gyula, Kiss Ernő és Reményik Sándor. Irodalomtörténeti szempontból az 1. számnak R [Rass Károly?] Így nyírtok ti címen a Napkelet irányvonalát és a nagyváradi Ady-kultusz kinövéseit bíráló vitaindítása, valamint a 2–3. számban Juhász Gyula verseihez fűzött szerkesztőségi kommentár érdemel figyelmet; képanyagából a segesvári Petőfi-ünnepségekről közölt fényképfelvételek és az íróportrék emelkednek ki.

2. Eredetileg kétheti megjelenésre tervezett illusztrált politikai, irodalmi és művészeti folyóirat Kolozsvárt 1945-ben. Az ünnepélyes máj. 1-i nyitástól okt. 15-ig kellő papírfedezet hiányában mindössze 8 száma jelent meg. Kiadta az Igazság, a KRP napilapja. Főszerkesztője Nagy István, a szerkesztőség tagja volt Méliusz József, Tamás Gáspár és Simó Gyula. Gazdag képanyaga a hazai és nemzetközi eseményekről számolt be, így a háborús rombolásokról és az újjáépítésről, a hitlerista haláltáborokról és a néptörvényszékek működéséről, újra megindult üzemek életéről, az MNSZ és a Frontul Plugarilor kongresszusairól, Petőfi-ünnepekről, gyermekvédelemről.

A lapban eredeti szépirodalmi írásokkal és riportokkal Asztalos István, Horváth István, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, Méliusz József, Somlyai László, Szabédi László, Szentimrei Jenő, Tamás Gáspár, Tompa István szerepel, bel- és külpolitikai cikkekkel Jakab Zsuzsa, Jordáky Lajos, Kallós Tibor, Kőműves Géza. Több folytatásban jelent meg László Gyula Forradalmak az újkori művészetben c. tanulmánya és Nagy István Minden jog a szerzőé c. önéletrajzi regénye. Felvinczi Takács Zoltántól mű-történeti jegyzeteket közölnek, magyar fordításban jelentetik meg Dr. Petru Groza börtönnaplóját. Tudományos közlésekkel Teofil Vescan, egészségügyi cikkekkel Becski Irén jelentkezik, a zenei életről Szegő Júlia számol be, a sportrovatot Androvics Sándor, a KMSE (Kolozsvári Munkás Sport Egyesület) elnöke vezette, keresztrejtvényeket Bécsi Miklós szerkesztett.

Szemelvényeket találunk a lapban az orosz, francia, angol és német kortárs irodalomból, s Dumitru Corbea, Mihai Beniuc, Mihail Sadoveanu, George Coşbuc írásainak fordításával a ~ haladó hagyományt folytatva a román–magyar kulturális együttélés számára nyitott új távlatokat. Az utolsó két számban feltett körkérdésre már készülő új munkáikról számolnak be az írók.

A húszoldalas, nagy formátumú folyóiratot a Kiss Márton igazgatása alatt álló Minerva Nyomdai Műintézet állította elő. Eredeti művészeti anyagából kiemelkednek Reschner Gyula karikatúrái.


Képes Világkrónika – Temesvárt 1922. jan. 15-én indult "kulturális, szépirodalmi és művészeti folyóirat", amelynek mindössze az 1. száma ismeretes. A felerészt képekből álló 32 oldalas lap három nyelven közölt hirdetéseivel gazdasági téren is összekötő kapocs kívánt lenni Románia, Jugoszlávia, Csehszlovákia és az ausztriai magyar emigráció között. A névtelenségbe burkolózott szerkesztő ismertebb munkatársai: Bródy Miklós, Fáskerti Tibor, Hatvany Lili és Lakatos Imre. Háromnyelvű (magyar–román–német) kísérőszöveggel ellátott képanyagából a temesvári vonatkozású fényképfelvételeknek ma már kortörténeti értékük van.


képregény – 1. a középkori fatáblanyomatok korszerű változataként készült, csak laza epikai vagy lírai mondandót közvetítő grafikai sorozat, főleg fametszetekből áll. A műfajt újjáteremtő Frans Masereel belga grafikus összefüggő történeteket ábrázoló fametszetsorozatai (Egy ember szenvedése, 1916; Óráim könyve, 1919; A város, 1925; Az eszme, 1927) a munkásosztály elnyomása és a háború borzalmai ellen agitáltak, s hatásukra kísérelte meg nálunk Dési Huber István IV. Rend c. linóalbumával (1928) az első képregényt. Utána Podlipny Gyula 1931-ben Temesvárott próbálja krétarajzalbumában "a nyomor hatalmas szimfóniáját" összefüggő sorozattá komponálni, de epikus tartalom nélkül a külön-külön szuggesztív erejű rajzok szociográfiai elemekre hullanak szét. Ugyanez áll Ruzicskay György 108 lapból összefűzött, Nagyváradon 1935-ben megjelent rajzsorozatára, pedig itt még tartalmas szöveg is segíti a Szerelemkereső c. munka regényszerűvé válását. A masereeli koncepciót leginkább megvalósító képregényeket Gy. Szabó Béla alkotta meg 1935-ben Kolozsvárt a Liber miserorum és 1939-ben a Liber vagabundi – Barangolókönyv c. alatt 50–50 fametszetet tartalmazó, ciklusokra osztott sorozatával; ezeket a korukbeli kritika és a későbbi műbírálók egyaránt a műfaj csúcsaiként emlegetik.

2. A ~ közismertebb változata a szórakoztató történetet rövid szövegkísérő rajzokon előadó folytatásos mű; főleg újságok közlik tárcaként, nemegyszer mint ismert irodalmi művek népszerű kivonatát. Gyermeklapjaink (Napsugár, Jóbarát) sikerrel alkalmazzák ma is, mindenkor tanulságos célzattal, így a Beke György szövegével és Deák Ferenc rajzaival könyv alakban is megjelent Pál vitéz c. ifjúsági ~ (1972) a törökverő Kinizsi Pál példájával nevel hazafiságra.

Székely Béla: A kép-regény. Korunk 1927/5. – Gábor Dénes: Képregényről – szavakban is. Igazság 1972. ápr. 1.


képvers – a költői szöveg jelentését a nyomtatott íráskép szedésmintájával, grafikai, rajzos elrendezésével is aláhúzó, szimbolizáló költemény, amelynek középkori és reneszánsz hagyományát a romániai magyar neoavantgárd képviselői is felelevenítik. Már Szilágyi Domokos költeményeiben is vannak képversszerű részletek (Haláltánc-szvit), de különösen a 70-es évek végén lendül fel divatja a harmadik Forrás-nemzedék költői révén. Kizárólag képverset publikáló költő vagy gyűjteményes kötet nincsen.

A képvers elemeit költeményeibe építő Bréda Ferenc, Cselényi Béla, Szőcs Géza mellett főleg a különböző antológiákban (Kimaradt szó, 1979; Ötödik évszak, 1980) jelentkező fiatalok kísérleteznek vele. A legsikerültebbek Horváth Levente (Berzsenyi Dániel), Hunyadi Mátyás (Elysium), Nagy Zoltán (Ikaroszi óda), Tőkés Zoltán (Szkülla és Kharübdisz között), Veress Gerzson (kivel voltál velem), Zudor János (Hirosima emlékére) képversei. Szívesen közöl belőlük a Korunk is, így legutóbb (1983/3) Boros Judit Helyzetkép és Somosdi Veress Károly szolgálat c. képverssel szerepelt a folyóiratban.


képzőművészeti irodalom – A XIX. század végének és a XX. század elejének erdélyi magyar ~ma, bár nem jutott el összegező művek vagy monográfiák megjelentetéséig, tekintélyes számú esztétikai írással, műelemzéssel és népszerűsítő bemutatással segítette a közösségi képzőművészeti élet kialakulását. Ilyen jellegű méltatások kísérték a képtáralapítások történetét Kolozsvárt, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, az első közös képzőművészeti bemutatkozások megszervezését (1883, 1890), az Erdélyrészi Szépművészeti Társaság megalakulását, valamint kolozsvári kiállításait (1902, 1903). Élénk visszhangot kaptak a sajtóban a századforduló szecessziós építkezéseinek művészeti vonatkozásai, a köztéri monumentális alkotások megrendelése (mindenekelőtt Fadrusz János Mátyás-szobrának fölállítása), továbbá Kalotaszeg népművészeti – és képzőművészeti – fölfedezése, nem utolsósorban pedig a nagybányai művésztelep megalakulása (1896) és működése.

Az I. világháború után megélénkülő erdélyi magyar művészeti élet, a jelentősebb városközpontokban kialakuló önálló alkotói közösségek, a gyarapodó számú kiállítások természetes módon igényelték a tartalmas műbírálatot, a képzőművészet esztétikai és társadalmi kérdéseivel foglalkozó írások nagyobb terét, minőségi fejlődését.

A sajtóban megjelent kritikák elsőrendű forrásanyaggal segítenek hozzá, hogy számot adhassunk a romániai magyar képzőművészet eddigi történetéről. A 20-as években, a 30-as évtized első felében eseménytörténeti beszámolók, riportok, kiállításkrónikák adnak hírt a nagybányai festőiskola utolsó – hanyatló – szakaszáról s ezzel egy időben Kolozsvár egyre növekvő művészetszervezői szerepéről. Kellő méltatást kapnak a román–magyar–szász művelődési kapcsolatokat erősítő összerdélyi kiállítások (1919, 1921, 1930), a fontosabb képzőművész-jelentkezések (Nagy István, Ferenczy Noémi, Ziffer Sándor, Nagy Imre, Gallas Nándor, Szolnay Sándor, Gruzda János, Jándi Dávid, Szervátiusz Jenő, Gy. Szabó Béla, Bordi András) s a fiatalok nemzedékváltást hozó bemutatkozásai. Adatgazdag leírások számolnak be a képzőművészeti oktatás helyzetéről, a magániskolákról, s ugyanígy az érdekvédő művészeti szervezkedésekről, különös hangsúllyal a *Barabás Miklós Céhről. Ugyanakkor művészetszociológiai írások nyújtanak áttekintést a festők, szobrászok, grafikusok anyagi helyzetéről, a műtárgyeladásokról, alkotók és közönség kapcsolatáról.

A kritikai írások szerzői kezdetben a lapok közírói-szerkesztői, szépírók, irodalomtörténészek, tanárok vagy maguk az alkotó képzőművészek köréből toborzódtak. Kós Károly és Szentimrei Jenő a legkorábbról segítették elő írásaikkal és szervező kezdeményezéseikkel a hazai magyar képzőművészeti élet kibontakozását. A konzervatív ízlésű kritikát (Walter Gyula, Szopos Sándor, Tóth István, P. Jánossy Béla és mások írásai) jól ellenpontozza az újra fogékony vagy éppen az avantgárd vonalát támogató szerzők jelentős tábora. Közéjük tartozott Dienes László, Ligeti Ernő, Szántó György, Dési Huber István, Méliusz József, Tabéry Géza, Kőrösi Sándor, Ruffy Péter. Ténymegállapító riportokban, kritikai írásokban vagy kimondottan szociológiai jellegű áttekintésekben rajzol érzékletes korképet a képzőművészet fejlődéséről Salamon László, Krizsán P. Pál, Kőmíves Lajos, Tessitori Nóra, Thury Zsuzsa, Borghida Pál, Finta Zoltán, Bözödi György, Kéki Béla, Venczel József, Kakassy Endre, Koós-Kovács István, Horvát Henrik, Kovács Katona Jenő, Krausz Albert, Maksay Albert, Végh József, Kovács László. Írásaival felfigyeltet a fiatalok jelentkezésére Gulyás Károly, Jancsó Béla, Kemény János, Debreczeni László.

A felkészültebb kritika új hangja hallatszik ki a 30-as és 40-es évek írásaiból. Vásárhelyi, Z. Emil tanulmányfüzérből összeálló portrérajzai (1937) lényegében máig is helytálló értékrendet kínálnak. Művészettörténeti megközelítéssel ír a hazai képzőművészetről Bíró József, Bíró Béla, László Gyula, Felvinczi Takács Zoltán és Entz Géza. Korai összegező próbálkozások is történtek művészetünk útjának vázlatos megrajzolására. György Lajos ösztönzésére már 1925-ben Szopos Sándor vállalkozott az első történeti áttekintésre, ugyancsak ebben az évben jelent meg Dienes Lászlónak az erdélyi avantgárdról számot adó tanulmánykötete. Kováts Józsefnek a 30-as évek közepéről hátramaradt kézirataiban a művészet- és irodalomkritika már egyenrangú a szerző szépírói termésével. 1938-ban Ligeti Ernő, 1942-ben Maksay Albert, 1943-ban László Gyula és Bíró Béla kísérel meg szintézist. Alkalmat adnak nagyobb lélegzetű képzőművészeti írások megjelentetésére a Barabás Miklós Céh kiállításai, az 1943-ban fölépült kolozsvári Műcsarnok bemutatói s a Méhkas Diákszövetkezet képvásárai.

A II. világháború után az új alapról induló művészeti szervezkedések és közös fórumok (a JBA, Nicolae Bălcescu Athenaeum képzőművészeti szakosztályai, a művészek szakszervezete, az 1948-ban megalakult Képzőművészeti Intézet s 1950-től a Képzőművészek Országos Szövetsége) kínálnak tájékozódási lehetőséget és témát a kritikai írásoknak is. Élénk visszhangra találnak az erdélyi képzőművészek újabb közös vállalkozásai, a Marosvásárhelyen (1945) és Kolozsvárt (1947) szervezett csoportkiállítások, majd a bukaresti országos tárlatok. Érdemben kapnak teret a sajtóban a Bolyai Tudományegyetem Művészettörténeti Szemináriuma keretében rendezett tanulmányi kiállítások.

A megváltozott társadalmi viszonyokkal kapcsolatos feladatok az alkotásban és kritikában egyaránt tükröződnek; torz képet rajzolt azonban mindezekről az 50-es évek dogmatizmusa jegyében íródott műbírálat. Számos jó képességű alkotót kényszerített ez a szellem olyan feladatok elvégzésére, amelyekhez sem képessége, sem ráérzése nem volt. A megkövetelt kompozíciós témák, a monumentális művészet vagy az epikus mondanivaló korántsem felelt meg minden művészünk alkati beállítottságának.

A balos gyermekbetegségekből kigyógyulva, a 60-as évek közepétől kezdődően töltötte be ismét a kritika tényleges művészetesztétikai feladatait. A képzőművészeti írások nyomon követték a művészek új nemzedékének jelentkezését, olyan festőművészek fejlődését, mint Miklóssy Gábor, Kovács Zoltán, Fülöp Antal Andor, Nagy Albert, Incze János, Bene József, Mohy Sándor, Karácsony János, vagy olyan szobrászokét, mint Vetró Artúr, Kós András, Balogh Péter, Izsák Márton, Benczédi Sándor, Márkos András. Az utánuk következő nemzedék alkotói sorából bemutatták Feszt László, Balázs Imre, Paulovics László, Cseh Gusztáv, Plugor Sándor, Szervátiusz Tibor, Tőrös Gábor és mások pályakezdését.

Több olyan kritikus jelentkezett, aki történelmi, művészettörténészi, ill. képzőművészeti alapképzettséggel és már megosztottság nélkül kötelezte el magát a műbírálat mellett. Közöttük folyamatos műkritikusi munkát végez Banner Zoltán, Borghida István, Ditrói Ervin, Murádin Jenő, E. Szabó Ilona.

Mellettük nagyszámú, köztük jelentős képzőművészeti írás szerzője Ágopcsa Marianna, Andrásy Edit, Gazda József, Forró László, Hans Loew, Jeney-Lám Erzsébet, Kováts Iván, Mezei József. Értékes föltáró és szervező munkát végeznek az irodalom- és művészetbírálatot egyaránt művelő kritikusok: Kántor Lajos, Jánosházy György, Szőcs István, Marosi Ildikó. Művészeti írásokkal továbbra is nagy számban jelentkeznek szépírók, így Fodor Sándor, Székely János, Szász János, Bodor Pál, Szemlér Ferenc, Bálint Tibor.

A képzőművészeti írások állandó fórumai a lapok és folyóiratok. A két világháború között a Napkelet, Genius, Új Genius, Periszkop, Erdélyi Helikon, Korunk, Pásztortűz, Művészeti Szalon, Független Újság, ill. a napilapok közül a Keleti Újság, Ellenzék, Brassói Lapok, Szamos, Új Kelet adott bővebb teret a művészetkritikának. A II. világháború után az Utunk, az új évfolyamaival jelentkező Korunk, az Igaz Szó, Művészet (később Új Élet), A Hét, Művelődés és több megyei napilap (Igazság, Brassói Lapok) közöl rendszeresen képzőművészeti írásokat. Számon tartottak az Igaz Szó (1972/11) és a Korunk (1974/2) képzőművészeti különszámai. A művészeti érdeklődést fokozza, népszerűvé teszi immár 200 rendezvényének sorozatos kiadványaival a *Korunk Galéria.

Gazda József 1969-ben Gyárfás Jenőről megjelent kötetén kívül képzőművészeti monográfia magyar nyelven a Kriterion Könyvkiadó kezdeményezése előtt még nem jelent meg, de Borghida István Krizsán Jánosról és Ziffer Sándorról, valamint Dimény István Szőnyi Istvánról írt román nyelvű bemutató életrajzai megelőzték kibővített magyar nyelvű kiadásukat. A Kriterion vállalkozása művészpályák és történeti korszakok bemutatására a 70-es évek elejétől kezdve jelentősen járult hozzá a romániai magyar képzőművészet fejlődésének szintéziséhez. Monográfiák összefüggő sora ismerteti Balogh Péter, Bene József, Bordi András, Debreczeni László, Fülöp Antal Andor, Gyárfás Jenő, Incze János, Klein József, Krizsán János, Leon Alex, Máttis-Teutsch János, Mohy Sándor, Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, Szolnay Sándor, Szervátiusz Jenő, Ziffer Sándor munkásságát. Nagy Imre Följegyzések (1979) s Incze János Önarckép (1982) c. önéletrajzában – mindkettő a Kriterion kiadása – művészi pályájáról vall. Forráskiadásokban a kolozsvári Dacia Könyvkiadó jelentette meg Mikola András, Mohy Sándor, Nagy Albert, Szolnay Sándor életrajzi feljegyzéseit, ill. művészi írásait.

(M. J.)

Kós Károly: Magyar képzőművészet Erdélyben. Napkelet 1920/7–8; uő: Erdély képzőművészetének problémája. Erdélyi Helikon 1928/2; uő: Képzőművészetünk válsága. Világosság 1947. jan. 6. – Dienes László: Művészet és világnézet. Kv. 1925. – Szopos Sándor: Az erdélyi magyar képzőművészet hat esztendeje. Pásztortűz Almanach, Kv: 1925. – Bíró József: A mai erdélyi képzőművészet. Magyar Szemle, Bp. 1937/2. – Vásárhelyi Z. Emil: Erdélyi művészek. Kv. 1937. – Metamorphosis Transylvaniae. Szerk. Győri Illés István, Kv. 1937. – L-i [Ligeti Ernő]: A romániai magyar képzőművészet történetének 20 esztendeje. Keleti Újság 1938. dec. 24–25. – Csánky Dénes: Erdély az újabbkori magyar festészetben. Művészeti Hetek, Kolozsvár 1942 [katalógus]. – Maksay Albert: Kolozsvár képzőművészeti élete a kisebbségi sorsban. Uo. – László Gyula: A kolozsvári Műcsarnok és az élő erdélyi képzőművészet szemléje. Hitel 1943/4. – Bíró Béla: Erdélyi művészet... Ellenzék 1943. júl. 31., aug. 7, 14. – Ditrói Ervin: Kolozsvár a képzőművészetben. Utunk 1959/20. – Murádin Jenő: Collegium Artificium Transsylvanicorum. Művészet 1971/3; uő: Egy kritikus vallomásai. Utunk 1973/38; uő: A Barabás Miklós Céh. 1978; uő: Múlt és jelen képzőművészetünk történetében. A Hét Évkönyve 1978. – Kántor Lajos: Kép, világkép. 1977. – Nagy Pál: Barangolás a képzőművészetben. 1979. – Mezei József: Képzőművészeti közírásunkról a hetvenes évek fordulóján; Szász László: Távolodó művészet: provinciától a vidékig; Kántor Lajos: Látók: festők és tolmácsok. Korunk 1981/12.


Kercsó Attila (Gyergyószentmiklós, 1939. márc. 20.) – költő, tanulmányíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte (1956), a marosvásárhelyi OGYI-n szerzett orvosi diplomát (1962). Előbb körzeti orvos Gyergyóalfaluban, 1965-től a gyergyószentmiklósi Városi Kórház szakorvosa. 1977 óta vezeti a Salaimon Ernő Irodalmi Kört.

Első versét az Utunk közölte (1977). Versei jelennek meg az Előre, Jóbarát, Művelődés, Ifjúmunkás, Igaz Szó, A Haza Sólymai és a Napsugár hasábjain. Verseit Ludwig Erzsébet fordításában az Informaţia Harghitei is közli, a Hargita és Munkásélet hasábjain egészségügyi ismeretterjesztő cikkeivel jelentkezik. Adatok a gyergyói járványok történetéből címen az 1978-as Hargita Kalendárium, Közegészségügyi törekvések Gyergyószentmiklóson a XIX. században és a XX. század elején címmel a Művelődés (1981/10) közölt tollából helyi orvostörténeti tanulmányt.

Verseskötetei: A kapuban (1981); Sípvásár (gyermekversek, Karancsi Sándor borítólapjával és illusztrációjával, 1983).

Zsehránszky István: Akik a Literánál indultak. Könyvtár 1981/3. – Jakab Mária: Sípvásár – jó vásár? Előre 1983. nov. 2.


Kerek Ferenc (Temesvár, 1941. szept. 21.) – kémiai szakíró. A temesvári Magyar Vegyes Líceumban érettségizett (1957), a Babeş–Bolyai Egyetem vegyészeti karán szerzett oklevelet (1962), itt doktorált (1972). Előbb tanár a temesvári műegyetem iparvegyészeti karán, majd Humboldt-ösztöndíjjal a bochumi (NSZK) egyetemen tökéletesítette szakismereteit (1974–75); hazatérve a temesvári Kémiai Kutatóközpont kutatóvegyésze.

Gyógyszerkutatással, különféle gyógynövények vegyi vizsgálatával, a biofémek ás a sztereokémiai jelenségek tanulmányozásával foglalkozik, a természetes vegyületek szerkezetét vizsgálja. Első írását A Hét közölte 1971-ben. Tanulmányai hazai és külföldi szakfolyóiratokban (Revue Roumaine de Chemie, Tetrahedron) jelennek meg, ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő cikkeit magyar nyelven A Hét, TETT, Vörös Lobogó, Szabad Szó számára írja. Bandi Andrással együtt románra fordította egy berlini német tudományos munkaközösség 1978-ban megjelent Organicum c. szakmunkáját (1982).

Munkái: Stereochimie (F. Badeával, 1974); Metale necesare vieţii – biometale (1979).


Kerekes Ferenc (Brassó, 1937. jan. 20.) – mezőgazdasági gépészeti szakíró. Elvégezte Brassóban a Fémipari Műszaki Középiskolát (1954), s Temesvárt gépészmérnöki oklevelet szerzett (1962). A szárhegyi gépállomás (1963–68), majd a Hargita megyei Gépesítési Tröszt igazgatója (1968–82), jelenleg a Hargita megyei Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosított Szállítási Vállalatot vezeti. 1970-ben a Hargita napilap közölte első írását. Tárgyköre a mezőgazdaság gépesítése.

Kötetei: A gépek üzemeltetése és karbantartása. A mezőgazdasági gépész kézikönyve (Csíkszereda 1970); Az állattenyésztés gépesítése (1983).


Kerekes György (Lupény, 1933. január 25.) – műfordító, szerkesztő. Középiskolai tanulmányait Zilahon végezte (1951), majd a Bolyai Tudományegyetemen román nyelv- és irodalomtanári képesítést szerzett (1955). 1969-ig az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségében dolgozott, 1970-től ugyancsak Kolozsvárt a Dacia Könyvkiadó magyar–német osztályának felelős szerkesztője, ill. főszerkesztője.

Első önálló munkája 1957-ben Eugen Barbu A labda kerek c. elbeszéléskötetének fordítása volt az Ifjúsági Könyvkiadónál. Önálló kötetekben és gyűjteményekben megjelent román klasszikus és kortárs prózafordításokon kívül gyakran közölt román irodalmi vonatkozású cikkeket, könyvkritikákat, főleg az Utunk hasábjain, az Igaz Szóba pedig több éven át havi román irodalmi szemlecikkeket is írt. Műfordítói munkásságát megbízható nyelvismeret, a befogadó nyelvben való érzékenység jellemzi. Az Ifjúsági Könyvkiadónál, ill. a Ion Creangă Kiadónál megjelent ifjúsági fordításkötetei (Eugen Barbu, Ioachim Botez, Petre Ispirescu, Aurel Mihale, Theodor Constantin, I. L. Caragiale, Hristu Cîndroveanu) mellett ugyancsak önálló kötetekben tolmácsolta Anton Bacalbaşa, George Călinescu, Şerban Cioculescu, Liviu Rebreanu, George Brăescu elbeszéléseit, regényeit, tanulmányait. Román népmese- és román klasszikus fordításai jelentek meg az Aranyhajú testvérek (1964), Az okos fiúcska (1967) és A román irodalom kis tükre (1964–67) c. kötetekben; Mihail Kogălniceanu A parasztság sorsának enyhítéséért (1975) c. kötetének nemcsak fordítója, hanem szerkesztője is.

Szerkesztésében jelentek meg a Tanulók Könyvtára sorozatban I. L. Caragiale novellái (1960) és színművei (1961), önállóan Tudor Vianu tanulmányai (1968), válogatásában, fordításában és utószavával Petre Ispirescu meséi (1961). Rövidített kiadásban az ő átdolgozásában jelentette meg a Dacia Karl May népszerű indiánregényét, a Winnetout (1977).

Faragó József: Ispirescu magyarul. Igaz Szó 1966/11. – Beke György: Kolozsvári könyvkiadó. Beszélgetés K. Gy.-gyel. Utunk 1973/1. – Farkas Jenő: Hristu Cîndroveanu: Mesék déli tájakról. Művelődés 1981/2.


Kerekes Jenő (Kolozsvár, 1919. júl. 13.) – jogi és közgazdasági szakíró. Középiskoláit szülővárosa Református Kollégiumában végezte (1937), ugyanitt az egyetemen jogi és államtudományi doktorátust szerzett (1942). Joggyakornoki és bírói működése után az MNSZ jogi osztályának munkatársa. 1949-től a Bolyai Tudományegyetem, ill. Babeş–Bolyai Egyetem jog- és közgazdasági karán előadótanár, közben tanszékvezető (1966–71).

Első írását a Március főiskolás lap közölte (1943). Publicisztikai cikkei a jog és közgazdaság köréből napilapok (Világosság, Igazság, Romániai Magyar Szó, Előre, Megyei Tükör, Făclia) és folyóiratok (Utunk, A Hét, Művelődés, Tribuna) hasábjain jelentek meg. Szaktanulmányait a Probleme Economice, Korunk, Revista Economică, Studia Universitatis Babeş–Bolyai s a budapesti Jogtudományi Közlöny, valamint bukaresti, iaşi-i és craiovai gazdaságtudományi gyűjteményes kötetek közlik. Az Időszerű közgazdasági kérdések c. kötetben (1955) jelent meg két, Kecskés Józseffel közösen írt tanulmánya A helyiipar fejlődése a Magyar Autonóm Tartományban és A munkanapfényképezés és önfényképezés címmel; A Román Népköztársaság Alkotmánya c. kötetben (1957) a választási rendszerről ír. Jogi szaktanulmányai a munkajog és a mezőgazdasági termelőszövetkezeti jog kérdéseit ölelik fel, közgazdasági szaktanulmányaiban főleg az ipargazdaságtan, vállalatszervezés és munkaszervezés foglalkoztatja, figyelmet fordítva a munkajavadalmazásra és az anyagi érdekeltségre, valamint a munkaerőképzésre és a munkaerő hatékony felhasználására. Munkái: Ipargazdaságtan (egyetemi jegyzet, 1950); A mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjainak jogai és kötelességei (Jogi Kiskönyvtár 8. 1957, németül 1958); Az RNK bírósági és ügyészségi szervezeti joga (egyetemi jegyzet, 1958); Economia şi organizarea ştiinţifică a muncii I–II. (egyetemi tankönyv, 1974, újabb kiadása 1976); társszerzője az Organizarea şi planificarea unităţilor industriale (1977) és Economia şi organizarea ergonomică a muncii (1981) c. egyetemi tankönyveknek, számos példatárnak és esettanulmánynak.


Kerekes Manó – *Nagyvárad magyar irodalmi élete


Kerekes Medárd (Kolozsvár, 1925. okt. 9.) – biokémiai szakíró. Középiskoláit szülővárosában a Református Kollégiumban végezte (1944), oklevelét a Bolyai Tudományegyetem kémia karán nyerte el (1949). A marosvásárhelyi OGYI biokémiai tanszékén tanársegéd, 1958 óta az Orvostudományi Akadémia marosvásárhelyi kutatóközpontjának főkutatója; a biokémia doktora (1965).

Külföldi (Nature, Naturwissenschaften, Experientia) és belföldi (Studii şi Cercetări de Biochimie, Orvosi Szemle–Revista Medicală) szakfolyóiratok hasábjain megjelent közleményeiben főleg a fehérje- és neurokémia, valamint az érelmeszesedés kutatásával foglalkozott. Tudománynépszerűsítő cikkeit a Dolgozó Nő, A Hét s napilapok közlik. Szépirodalmi műfordításaival, karcolataival, külföldi útijegyzeteivel az Igaz Szó, Utunk, Ifjúmunkás, Előre, Új Élet, Vörös Zászló hasábjain jelentkezik.

Munkái: Biokémiai gyakorlatok (Blazsek Vladimirral, egyetemi jegyzet, Mv. 1956); Az érelmeszesedés kutatása és leküzdése (Feszt Tiborral, Antenna, Kv. 1976); Arterioscleroza pe înţelesul tuturor (Feszt Tiborral, 1977); Ép testben ép erek (Feszt Tiborral, 1983).

A Metode curente pentru analiza de laborator clinic c. kötet (1983) társszerzője.

Erdélyi Lajos: Ismeri-e ön a koleszterinszintjét? Új Élet 1972/19. – Gyergyai Ferenc: Századunk kérlelhetetlen ellensége... A Hét 1976/32.– Bodó Barna: Kinek és milyen ismereteket? Ifjúmunkás 1976/51–52. – Czégeni József: Új könyv az emberiség közellenségéről, az infarktusról. Vörös Zászló 1977. jan. 9.


Kerekes Sándor (Brassó, 1922. máj. 3.) – orvosi szakíró. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte (1941), oklevelét a Bolyai Tudományegyetem orvosi karán szerezte (1947). A marosvásárhelyi ortopédia–traumatológia–gyermeksebészeti klinika sebész főorvosa, az orvostudományok doktora (1970). Dolgozatai, melyekben főleg a gyomor- és emlőrák sebészetével foglalkozik, hazai (Orvosi Szemle, Chirurgia) és külföldi (Orvosi Hetilap, Magyar Sebészet, Zentralblatt für Chirurgie) szakfolyóiratokban jelennek meg.


Keresztély Mária – *gyermekszínmű


Keresztény Magvető – a leghosszabb életű s ma is megjelenő erdélyi magyar nyelvű folyóirat. 1861-ben Kriza János és Nagy Lajos unitárius kollégiumi tanárok alapítják, s "általában az erkölcsileg Szép, Jó és Igaz magvainak vetését s fejlesztését" tűzik ki célul. Hasábjain nagyobb tanulmányok, elmélkedések, életrajzok, oktatási-nevelési kérdések, történelmi adatok, könyvismertetések közlését tervezik. 1868-ig megjelent első négy kötete évkönyv volt, 1870-ben vált negyedévenként, majd 1875-ben kéthónaponként megjelenő folyóirattá. Szerkesztői 1867-től Buzogány Áron és Ferencz József, az előbbi helyére 1870-ben Kovácsi Antal, majd 1874-ben Simén Domokos kerül. 1878-tól Péterfi Dénes és Kovács János (1905-ig) szerkeszti, 1911-ben pedig Gál Kelemen és Gálfi Lőrinc veszi át a szerkesztést. Az 1918-ig megjelent 53 kötet Brassai Sámuel, Jakab Elek, Kővári László, Kozma Ferenc, Nagyajtai Kovács István, Kuun Géza, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Berde Áron, Koncz József, Kanyaró Ferenc tanulmányainak, Jékey Aladár és Versényi György verseinek közlésével játszott szerepet Erdély művelődési életében.

Több mint kétévi szünetelés után 1922 elején indul újra mint az 1920. aug. 20-án megalakult Unitárius Irodalmi Társaság folyóirata. Borbély István és Vári Albert szerkesztik, eleinte évi négy, 1928-tól hat füzete jelenik meg. A szerkesztésben rövid ideig Ferenczy Géza és Kiss Elek is részt vesz, 1929-től egyedül Vári Albert, 1938-tól ő és P. Szentmártoni Kálmán a szerkesztők. Céljuk főleg a műveltebb rétegekhez szóló tudományos irodalom közlése. Kelemen Lajos, Varga Béla, S. Nagy László, Szent-Iványi Sándor, Balázs Ferenc, Jancsó Elemér, Mikó Imre, Szabédi László, Lakatos István, Zoványi Jenő írásai, dolgozatai, adatközlései fémjelzik az ekkori köteteket. Az Irodalom rovat 1924-től önálló mellékletként jelenik meg *Erdélyi Irodalmi Szemle címmel. A fontosabb tanulmányokat különlenyomatban is megjelentetik A Keresztény Magvető füzetei sorozat keretében 1944-ig 43 füzetben. 1935–36-ban havi mellékletet jelentettek meg Népnevelés címmel. E 24–28 lapos füzetek célja a falusi értelmiség tájékoztatása volt a népoktatás, falufejlesztés és a korszerű mezőgazdaság kérdéseiben.

Az 1944 augusztusában megszakadó sorozat 1971-ben a 77. évfolyammal folytatódik Kovács Lajos és Erdő János szerkesztésében. Évente négy számot jelentetnek meg. Továbbra is jelentős teret szentelnek – felekezeti különbség nélkül – egyáltalán nem csak vallási jellegű művelődési és tudományos írások közlésére. Bodor András, Mikó Imre, Molnár István, Sebesi Pál (Dávid Ferenc- és Heltai Gáspár-tanulmányok), Borbáth Károly, Kisgyörgy Zoltán, Binder Pál, Lakó Elemér, Szabó Árpád, Szabó Sámuel szerepel hosszabb tanulmányokkal. 1975-ben Kriza János-emlékszámot adnak ki halála 100. évfordulójára, 1976-ban Balázs Ferenc születésének 75., 1977-ben Kelemen Lajos születésének 100. évfordulóját ünneplik meg.

A Keresztény Magvető I–XLVII. évfolyamának tárgymutatója és tartalomjegyzéke. Összeállította: Dr. Borbély Ferenc. Kv. 1913. – A Keresztény Magvető XLVIII–LXV. évfolyamának tárgymutatója. Összeállította: Erdő János, Kv. 1934.


Keresztes Endre (Gyulafehérvár, 1925. jún. 28. – 1988. ápr. 7. Kolozsvár) – közgazdasági szakíró. ~ Zoltán és Gállné ~ Erzsébet bátyja. Kolozsvárt a Róm. Kat. Főgimnáziumban érettségizett (1943), a Bolyai Tudományegyetem jog- és közgazdasági karán szerzett doktorátust a kereskedelemtudományi szakon (1948), majd a pedagógia–lélektan szakon is abszolvált (1951). Egyetemi évei alatt Zilahon és Kézdivásárhelyen könyvelő, majd 1947-től Zsibón, Kolozsvárt középiskolai tanár, közben a Politechnikai Intézet előadótanára, 1950-től a kolozsvári Tehnofrig vállalat könyvelési osztályvezetője, a szakiskola igazgatója és tanára. 1955-től a sörgyár főkönyvelője, 1967-től lektor a Babeş–Bolyai Egyetem közgazdasági karán. 1969-től a könyvvitel, önköltségszámítás és számítástechnika előadótanára. 1976-tól betegnyugdíjas.

Tudományos és módszertani jellegű cikkei a Forum (Revista Învăţămîntului Superior), Finanţe şi Credit, Studia Universitatis Babeş–Bolyai – Series Oeconomica, Evidenţa Contabilă, Industria Alimentară, Expertiza Contabilă-judiciară, Korunk, Előre, Igazság, Făclia hasábjain jelentek meg. Kutatásainak főbb területei: vállalatszervezés, könyvvitel, az informatika elmélete és gyakorlati alkalmazása, az információs rendszerek, a gépi és automatizált adatfeldolgozás szervezése, valamint számítógépek felhasználása az oktatásban.

Magyarra fordította Cornel Popescu Az állami vállalatok és gazdasági szervezetek nyeresége c. könyvét (1957); Budapesten jelent meg Gazdasági folyamatok modelljeinek alkalmazása a könyvvitel oktatásában (Számvitel és Ügyviteltechnika (1971/11) és A hagyományos és új oktatási módszerek az elektronikus adatfeldolgozás oktatásában (Felsőoktatási Szemle 1976/7–8) c. tanulmánya.

Kötetei: A vállalati nyilvántartás szervezése és az önköltség (1957); Cartea contabilului şef (V. Stănescuval, 1960, 1963); Conducerea, organizarea şi funcţionarea întreprinderilor (V. Stănescuval, 1962, 1965); Legislaţia uzuală contabilă-financiară (V. Stănescuval, 1962); Organizarea şi proiectarea prelucrării automate a datelor (egyetemi jegyzet, Kv. 1975).

Dezső Erzsébet: Statisztikai tanulmányok gyűjteménye. Igazság 1963. márc. 21. – O. Căpăţînă: V. Stănescu – A. Keresztes: Conducerea, organizarea şi funcţionarea întreprinderilor. Arbitrajul de Stat 1963/1. – A. Cozoş: Nu s-ar putea retipări? Viaţa Economică 1965. márc. 9. – Murádin Jenő: Területi számítási központ, Kolozsvár. Igazság 1971. máj. 7. – S. Stănescu: Pregătirea practică în învăţămîntul superior. Era Socialistă 1974/13.


Keresztes István – *Székely Nép


Keresztes Károly (Lécfalva. 1891. jún. 20. – 1944. szept. 9. Gyergyószentmiklós) – zeneszerző, lapszerkesztő. ~ István öccse. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen, felsőfokú jogi tanulmányait Debrecenben és Kolozsvárt végezte; a budapesti Zeneakadémia magántanulója volt, zeneszerzésben Toldy László irányította. Szolgabíró, majd ügyvéd Sepsiszentgyörgyön, az OMP megyei főtitkára, egy ideig a Székely Nép c. lap felelős szerkesztője (1920–22). Írásai itt s a Keleti Újságban jelentek meg.

A hangszeres irodalom s a zenés színpad foglalkoztatta. Már 1916-ban hegedűfantáziája jelent meg Lipcsében (Frühling im Kriege). Kapcsolatba került Bartókkal és Kodállyal, hatásuk alatt a székely népzene motívumanyagát hasznosította hagyományos keretek között. Kodály számára háromszéki népdalokat gyűjtött, megrendezte Sepsiszentgyörgyön Bartók 1927. márc. 2-i hangversenyét a Székely Nemzeti Múzeumban. A népi zene egyaránt hatott kamarazenei tevékenységére és daljátékaira. Székely szimfónia (1925) és Siculia (1929) c. szerzeményei kéziratban maradtak fenn. Saját szövegére szerzett Álomország c. kétfelvonásos daljátékába (1928) változatlanul beillesztett három eredeti székely népdalt; A fonóban szól a nóta c. daljátékát (1929) a bírálat "egy kis székely operá"-nak nevezte, a későbbi években is többször előadták. Megzenésítette és sikerrel vezényelte Nyírő József Júlia szép leány c. balladáját (1933).

Előadóművészként Viotti, Bach, Händel, Mozart, Beethoven, Mendelssohn, Hubay műveit népszerűsítette városában.

Kötete: Két kis székely daljáték (Sepsiszentgyörgy 1932).

Fogolyán Miklós: Bartók Sepsiszentgyörgyön. Utunk 1970/40 – Berde Zoltán: Sepsiszentgyörgy zenei élete [1862–1944]. Közli Zenetudományi írások. 1980. 71–73.


Keresztes László (Nagybacon, 1917. márc. 27.) – mezőgazdasági szakíró. Középiskolai tanulmányait Baróton kezdte, Gyergyószentmiklóson fejezte be (1936), felsőfokú mezőgazdasági tanulmányait Budapesten végezte (1941). A mezőgazdasági tudományok doktora (1943). Növényegészségügyi szakirányító Sepsiszentgyörgyön, majd ugyanitt, 1949-től pedig Kézdivásárhelyen szaktanár, 1959-től Sepsiszentgyörgyön igazgató-tanár; 1977 óta nyugdíjas.

Különböző napi- és hetilapokban számos mezőgazdasági ismeretterjesztő írása jelent meg a cukorrépatermesztésről, a korszerű legeltetésről, talajjavításról, öntözésről, mezőgazdasági építkezésekről, állattenyésztésről, a mezőgazdaság gépesítéséről, a mezőgazdasági munkaszervezésről. 1950-től a szakminisztérium megbízásából iskolai szakjegyzeteket készített a földméréstan, talajjavítás és növényvédelem tárgyköréből. A Tanügyi Újságban módszertani cikkeket közölt a mezőgazdasági szakoktatás problémáiról.

Munkái: Általános földmérés-tan (Lapikás Gáborral, tankönyv, 1953); Öntözés (Sepsiszentgyörgy 1973).

Almási Gábor: Árkosi újdonságok. Előre 1973. jan. 3.


Keresztes Zoltán (Gyulafehérvár, 1929. dec. 23.) – közíró, bibliográfus, szerkesztő. ~ Endre és Gállné ~ Erzsébet testvére. A kolozsvári Zágoni Mikes Kelemen Főgimnáziumban (ma 3. számú Líceum) érettségizett (1948), a Bolyai Tudományegyetem jogi és közgazdasági karán szerzett közgazdász diplomát (1953). Munkás a kolozsvári Viktória kötöttárugyárban, a kolozsvári Rádióstúdiónál szerkesztő és riporter (1951–58), majd a Kolozsvári Könyvterjesztő Központ tisztviselője.

Első írását az Igazság közölte (1949). Mint rádióriporter az Ismerjük meg hazánkat sorozatban (1955–58) Gyimes, Avas, Kővár, Kalotaszeg vidékét mutatta be. Mint a Korunk munkatársa Emlékezés kolozsvári önkéntesekre c. alatt (1964/8) az antifasiszta Tudor Vladimirescu-hadosztály Csehszlovákiában elesett hőseiről, köztük Czellér Lajos kolozsvári ifjúmunkásról ír, s A szirénák Kolozsvárt is megszólaltak címen (1966/2) az 1933-as sztrájk résztvevőivel idézteti fel a megmozdulás helyi emlékeit. Az Ifjúmunkás, Igazság, Utunk, Dolgozó Nő, Új Élet keresztrejtvény-készítője; rejtvényei közt igen sok az irodalmi tárgyú. Szabadegyetemi és rádióelőadásokon az erdélyi örménység történetével foglalkozik; elismert könyvtártörténeti szakértő.

Kötete: Törd a fejed! (rejtvénykönyv, Kaleidoszkóp 1975).

Hogyan lett belőlem rejtvényszerkesztő. K. Z.-nal beszélget D. Szabó Lajos. Ifjúmunkás 1971/1. – Antal József: Rejtvénytől kutatómunkáig. Beszélgetés K. Z.-nal. Igazság 1983. júl. 10.


Keresztesi Éva – *Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó; *műfordítás


Keresztessy Ágnes Kosztáné (Tasnád, 1890. márc. 17. – 1960. okt. 28. Tasnád) – költőnő. Polgári iskolát végzett Budapesten (1905). Első versei 1926-ban a Szilágyságban jelentek meg, később a Pásztortűz közli írásait. A Keleti Újság, ill. az Igazság tudósítója (1928–36, 1945–48). Versein erős Ady-hatás érezhető. Kötete: Új hajtások (Kv. 1926).

Írói neve: K. Keresztessy Ágica.


Keresztury Sándor, Oltyán Sándor, Alexandru Olteanu (Sarkadkeresztúr, 1897. nov. 27. – 1943. jan. 18. Temesvár) – műfordító, szerkesztő, közíró. A nagyszalontai Arany János Gimnáziumban Tisza István ösztöndíjasaként végezte a középiskolát. Jogi tanulmányokat végzett. Mint a geszti Tisza-uradalom egyik gazdatisztjének román anyától származó fia kitűnően ismerte a Nagyszalonta környéki román és magyar tájnyelvet. Irodalmi működését a budapesti Magyar Nyelvőr munkatársaként kezdte, amelynek 1916-os és 1917-es évfolyamaiban komoly néprajzi érdeklődéssel párosult gyűjtőmunkára valló szómagyarázatokat közölt. Számos adata Arany János költői nyelvének nagyszalontai rétegét világítja meg. Az I. világháború után Nagyváradon telepedett le, és feleségével, Diamandy Viktóriával együtt tevékenyen bekapcsolódott a Societatea Cele Trei Crişuri (Hármas Körös Társaság) munkájába, amely a román–magyar kapcsolatok ápolását igyekezett előmozdítani. 1934-től már csak eredeti román családi nevén jegyezte írásait. A 30-as évek végétől Temesváron élt.

Novellái, versei a nagyváradi, kolozsvári, brassói, temesvári lapokban jelentek meg. Bukaresti román lapokban a magyar irodalomról írt ismertető cikkeket, a Keleti Újság és Napkelet számára viszont román lapok és könyvek szemlézését vállalta. Benedek Elek gyermeklapjában, a Cimborában eredeti írások mellett román mesék és költemények fordításával szerepelt. A fontosabb erdélyi sajtótermékekben (Gîndirea, Cele Trei Crişuri, Napkelet, Korunk) folytatott román és magyar nyelvű élénk publicisztikai tevékenysége mellett Új román költők antológiája (Nv. 1922) címen kötetbe gyűjtve is kiadta műfordításait. Egyik szerkesztője lett a Cele Trei Crişuri társaság *Aurora c. kétnyelvű folyóiratának, bécsi magyar emigráns írókkal karöltve nemzetközi jellegű közművelődési egyesület formájában kísérelte meg újjászervezni a nagyváradi *Ady Endre Társaságot, amely a Henri Barbusse és Romain Rolland kezdeményezte Clarté mozgalom humanitárius szellemében lett volna hivatott a szomszédos népek értelmiségét baráti közösségbe tömöríteni.

Írói kezdeményező ereje ugyan csakhamar személyi viszálykodásokba fordult, de publicisztikai tevékenységével az irodalmi életből való kiszorulása után sem hagyott fel, s főként a nagyváradi Familia hasábjain közölt szemlecikkeivel a 30-as években is szolgálatot tett a magyar irodalom román befogadásának.

Kötete: Szlávok a háború után (Korunk Könyvtára 3. Kv. 1926).

(K. K.)


Keresztút – az Utunk rejtvényfüzete. Első számát 1977 decemberében adták ki; kezdetben nagyobb időközönként, 1980-tól évharmadonként, 1983 januárjától rendszeresen havonta jelenik meg 16 oldalon. Irodalmi jellegű keresztrejtvényeket, táblarejtvényeket, képrejtvényeket közöl. Főmunkatársa Lőrinczy Edit és Rámay Tibor.

Létay Lajos írja a K.-ról. Utunk 1982/20. – Sütő István: Mire tanít a K.? Igaz Szó 1983/9.


Kéri József – Spielmann József írói álneve


Kerpel Izsó – *kölcsönkönyvtár; *műfordítás


Kertész Albert – *Székelyudvarhely magyar irodalmi élete


Kertész Dénes – *lágerirodalom


Kertész Endre (Kolozsvár, 1924. nov. 15.) – orvosi szakíró. Szülővárosában a Zsidó Líceumban érettségizett (1943), diplomáját a marosvásárhelyi OGYI-n szerezte (1949). A marosvásárhelyi Radiológiai Klinikán gyakornok, majd tanársegéd, jelenleg adjunktus. Radiológus főorvos, az orvostudományok doktora (1967). Szaktudományának kérdéseivel foglalkozó dolgozatait az Orvosi Szemle–Revista Medicală, Viaţa Medicală, a budapesti Orvosi Hetilap, a torinói Minerva Medica s más bel- és külföldi radiológiai szaklapok közlik.

Jegyzetei: Radiológia. Röntgendiagnosztika és sugárterápia (társszerzőként, Mv. 1957); Radiológia (Krepsz Istvánnal és Kovács Lászlóval, Mv. 1960, újabb kiadása Krepsz Istvánnal, Mv. 1976); A klinikai radiológia (kiadás alatt).


Kertész Ilona – *műszaki irodalom


Kertész Imre – *Friss Újság 1.


Kertész János – bibliográfia 3.


Kertész József – *Erdélyi Magyar Könyvtár


Kertész Mihály, Michael Curtis (Budapest 1888) – *Projektograph Janovics


Kertész Mihály Miksa (Szolnok, 1888. febr. 4. – 1945. márc. 18. Budapest) – ifjúsági író. Jogot végzett, az I. világháborúban szerb, albán, orosz fronton teljesített katonai szolgálatot, megsebesült, 1918-ban ügyvédi vizsgát tett; a kommün után Romániában telepedett le, Nagybányán nyitott ügyvédi irodát. 1922-ben bekapcsolódott a *Cimbora szerkesztésébe, s nemcsak meséivel, történeteivel, regényeivel szerepel a gyermeklapban, hanem sűrű levelezésben Benedek Elek főszerkesztővel a Nagybányán előállított lap nyomdai munkálatait is irányítja.

Gyermekregényével nyit a Cimbora Könyvtár; a Benedek Elek összeállításában megjelent Gyermekszínház c. kötetben Az igazmondó láda c. jelenetével szerepel (Magyar Ifjúság Könyvtára, 2–3. Kv. 1926; románul Lada năzdrăvană. Kv. 1926). Szépirodalmi tevékenységét 1927-től szülővárosában folytatta, a Szolnoki Tükör és az Irodalmi Kurír közölte novelláit, könyvei és színdarabjai jelentek meg, részt vett a Tanya c. irodalmi és művelődési klub alapításában, a Verseghy Körben tevékenykedett. Több kabarédarabját játszották Budapesten a Belvárosi Színházban és az Andrássy úti Színházban.

Romániában megjelent kötetei: Senki Tamás története. Gyermekregény és még egyéb mesék (Cimbora Könyvtár 1. Szatmár 1922); Futurex (Kisregény, Erdélyi Könyvtár 6. Arad 1922); Szökés a teknőben. Két kicsapott diák kalandjai a Tiszán (Szatmár 1923); A gyémántköves melltű (Szatmár 1927); Rög János (regény, Szatmár 1928).

K. M. Benedek Eleknek. 9 levél. Blev I. 1979. 78, 83, 84, 100, 104, 113, 118, 152, 154–55.


Kertészné Fischer Lujza – *műdal


Kertgazdaság – *Mezőgazdasági szakirodalom


Kese György (Nagymajtény, 1906. nov. 6. – 1977. nov. 27. Kolozsvár) – orvosi szakíró. A Szatmári Református Főgimnáziumban érettségizett (1925), oklevelét a kolozsvári egyetemen szerezte (1931). A kolozsvári Nőgyógyászati Klinikán – s közben a Szülészeti Klinikán (1940–1944) – teljesített szolgálatot a gyakornokságtól a főorvosi munkakörig. Az orvostudományok doktora (1946), címét Májgyulladás és terhesség c. dolgozatával nyerte el.

Szakcikkeit közölte a Viaţa Medicală, Clinica et Laboratorium s számos külföldi folyóirat (Orvosi Újság, Gyógyászat, Archiv für Gynecologie, Orvostudományi Közlemények, Magyar Nőorvosok Lapja, Ars Medici, Wiener Medizinische Wochenschrift, Geburtshilfe und Frauenheilkunde, Zentralblatt für Gynecologie). Közleményeiben a nőgyógyászat és szülészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, kísérleteiről számolt be, melyekben a nemi hormonok szerepének tisztázására törekedett élettani és kóros körülmények közt, valamint a méh és petefészek kölcsönhatását tanulmányozta.

Munkái: Valoarea diagnostică a reacţiei Prunell în sifiligrafie (Kv. 1932); Kísérletes vizsgálatok férfi sexuálhormonnal testoviron ivarérett, kasztrált és infantilis nőstény egereken (Páli Kálmánnal, Acta Medica 2. Kv. 1941); Hepatita epidemică şi sarcina (gépirat, Mv. 1964).


Kessler Jenő Attila (Torda, 1939. dec. 23.) – természettudományi szakíró. Családi mesterséget folytatva három évig a kolozsvári Irisz gyárban porcelánfestő, a Brassai Sámuel Középiskola esti tagozatán érettségizett (1958), a Babeş–Bolyai Egyetemen biológia–földrajz szakos tanári diplomát szerzett (1963). Előbb Felsőrákoson, majd 1965-től Nagyváradon tanár, 1970-ig az Egészségügyi Technikumban, azóta a 13. számú Általános Iskolában. Másfél évtizede a Körösvidéki Múzeum külső munkatársa; Jurcsák Tibor ösztönzésére a madárőslénytanra szakosította magát. A bukaresti egyetemen szerzett doktorátust (1977); disszertációjában a Körösvidék madárfaunáját dolgozta fel a pliocéntől napjainkig. Egyedüli lévén szakterületén az országban, együttműködést teremtett az egyetemek, tudományos intézetek s múzeumok paleontológusaival s archeológusaival a már begyűjtött és az ezután bekerülő anyag feldolgozása végett.

Első írása nyomtatásban a Körösvidéki Múzeum Nymphaea c. évkönyvében jelent meg (1973). Ebben a sorozatban s a Tibiscus, valamint a Revue Roumaine Géologique, Géophysique et Géographique hasábjain tette közzé paleoornitológiai kutatásainak eredményeit. Ismeretterjesztő cikkei jelentek meg a Bihar megyei Pionírtanács, ill. a Barlangászok Szövetsége kiadványaiban. Ősállattemetők Bihar megyében c. alatt (A Hét 1983/31) a Királyerdő egyik bányájában 1978-ban felfedezett – bauxit-rögökben rejlő – csontmaradványokról számol be: míg Jurcsák Tibor őskori ragadozók, kenguru-gyíkok, őskrokodilok maradványait határozta meg, a cikkíró egy Archeopterix típusú ősmadár csontjait tudta azonosítani.

A washingtoni Society of Vertebrate Palaeontology–News Bulletin 1978-tól évente közli és méltatja tevékenységét.


Keszy-Harmath Erzsébet (Torda, 1916. aug. 10.) – kertészeti szakíró. Középiskoláit a kolozsvári Marianumban végezte (1934), a budapesti Kertészeti Tanintézetben, ill. Mezőgazdasági Egyetemen kertészmérnöki oklevelet szerzett (1942). Szaktanárként működött a soproni Mezőgazdasági Leányiskolában, majd a csíksomlyói és székelyudvarhelyi tanítóképzőben (1945–51), tanársegédként a kolozsvári Agrártudományi Intézetben (1951–57), mérnökként a kolozsvári Kertészeti és Szőlészeti Kísérleti Állomáson (1957–63) és több mezőgazdasági termelőszövetkezetben (1963–68).

Első írása a budapesti Herba c. folyóiratban jelent meg (1943), két román nyelvű tanulmánya az RNK Akadémiája Studii şi Cercetări c. sorozatában (1954), ill. a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola évkönyvében (1957).

Önálló kötetei: Hogyan tartósítsuk a gyümölcsöket és zöldségféléket (1952); Az almástermésűek és csonthéjasok termesztése (Veress Istvánnal, Palocsay Rudolffal és Antal Dániellel, 1954); Gyümölcsök és zöldségfélék tartósítása (névtelenül, 1955, 1961); Zöldségtermesztés (Veress Istvánnal és Török Sándorral, 1955); Szántóföldi növények termesztése (Madaras Klárával, 1955); Héjasgyümölcsűek és bogyósok termesztése (társszerző Veress István, Palocsay Rudolf, Antal Dániel, 1957); Általános gyümölcstermesztés (Veress Istvánnal, 1959); A családi ház kertje (társszerző Csorba István és Veress István, 1975, 1980).

Románból magyarra fordított 4 kertészeti tárgyú kötetet.


Keszy-Harmathné Moravszky Edit – *szociográfia


Keszy-Harmath Sándor (Torda, 1926. márc. 14.) – közgazdasági és demográfiai szakíró. ~ Vera apja. Középiskoláit Kolozsvárt a Róm. Kat. Főgimnáziumban (1945), felsőbb tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem jogi és közgazdasági karán (1949) végezte. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. A Bolyai Tudományegyetem politikai gazdaságtani tanszékén asszisztens, majd lektor, tagja az időszerű gazdasági kérdéseket kutató csoportnak, 1957-től Marosvásárhelyen a Tartományi Néptanács tervosztályán dolgozott, majd miután A Magyar Autonóm Tartomány gazdasági monográfiája szerkesztőjeként irredentizmussal és szeparatizmussal vádolva állásából eltávolították, 1960-tól az 5. számú Autójavító Vállalat munkaszervezési osztályát vezette, 1971 óta a Kolozs megyei Tervező és Kutató Intézet területrendezési részlegének főközgazdásza.

Első írása 1947-ben jelent meg a Világosságban. Az Igazság, Romániai Magyar Szó, ill. Előre, Vörös Zászló, Vörös Lobogó napilapok, a Korunk, Probleme Economice, Viaţa Economică folyóiratok munkatársa. Feleségével, K. Moravszky Edittel közösen elemezte A kalotaszegi egykéről c. tanulmányban (Korunk 1957/6) négy Kolozs megyei község népmozgalmi adatait.

Gyűjteményes kötetekben szakdolgozatai jelentek meg, így a reálbér kérdéseiről A munkatermelékenység kérdései a vasúti Főműhelyekben (1948) s az értéktörvény helyes felhasználásának egyes feltételeiről a szocialista iparvállalatokban, továbbá a jegyrendszer megszüntetésének jelentőségéről az Időszerű közgazdasági kérdések (1955) c. gyűjteményes kötetben; utóbbi német fordításban is (1956). A Népgazdasági Tanulmányok c. gyűjtemény (1957) a reálbérek alakulását meghatározó tényezőkről írt dolgozatát közölte, a Változó valóság c. kötet (1978) szociográfiai tanulmányai között pedig Népesedési kérdések Kalotaszegen c. alapvető feldolgozásával szerepel, melyben az egykevidék kérdésére visszatérve a születéskorlátozásnak az eltartottsági teher növekedésében s az életszínvonal csökkenésében megnyilvánuló következményeit mérte fel. Tanulmányaival részt vett a Helsinkiben (1981) és Budapesten (1983) megtartott európai szociológiai kongresszusokon; utóbbin Dimitrie Gusti szociológiai iskolájának és módszereinek a falusi területek övezetesítésében való felhasználásáról értekezett. A Kolozs Megyei Tervező és Kutató Intézet keretében a következő tervek főnöke volt: Kolozs megye városainak fejlődése a következő húsz évben; A falusi települések fejlesztésének kérdései Kolozs megyében; A jövőbeni városok hálózata Kolozs megyében; A kisipar fejlesztését szolgáló nyersanyagok azonosítása. A Babeş–Bolyai Egyetemmel közösen dolgozik a Nyugati Szigethegység komplex fejlesztési tervén.

Munkája: Kizsákmányolás a tőkés Dermatában. (Kohn Hillel vezette munkaközösséggel, Kv. 1953).

ASZT; Demográfiai robbanás Székelykeresztúron. LM 3294.


Keszy-Harmath Vera (Kolozsvár, 1950. febr. 25.) – újságíró, rádiószerkesztő. ~ Sándor lánya. Középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban végzett (1967), a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett francia–magyar szakos tanári diplomát (1972). A Kolozsvári Rádió bemondó-riportere; 1974-től az ifjúsági és kulturális rovat szerkesztője. Beszélgetéseit a romániai magyar írókkal és művészekkel az *aranyszalagtár őrzi.

Jelentősebb műsorai: Vallomások a szülőföldről (Bartalis János; Horváth Imre, Kós Károly, Salamon László és mások megszólaltatása 12 részben, 1974–75); Találkozások (Gy. Szabó Béla Dsida Jenőt és Bordi Andrást idézi, Vita Zsigmond Szentimrei Jenőre emlékezik, 1974–75); Élő monográfia (Vista, Torockó, Szék szokásainak, népművészetének bemutatása, 1974–75); Rügybontó (közmondás- és népmesegyűjtő verseny, 1975–76); Thália szolgálatában (kolozsvári színháztörténeti dokumentumsorozat az Erdélyi Nemes Magyar Jádzó Társaságtól a mai Állami Magyar Színházig; munkatárs Saszet Géza és Kötő József, 1982-től); Hangraforgó (Brassó környéki mondák, a brassói újságírás története, munkatárs Szabó Sámuel, 1983).


Keszthelyi András – *Echinox; *Gaál Gábor Kör

Keszthelyi Gyula (Alsójára, 1934. márc. 26.) – szerkesztő. ~ András apja. A kolozsvári 2. számú Fiúlíceumban érettségizett (1952), a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán szerzett diplomát. A bánffyhunyadi Fakitermelő Vállalat (1956–57), majd a kolozsvári Libertatea Bútorgyár (1957–69) tisztviselője. Újságírói pályáját az Új Sport tudósítójaként kezdte, évekig a Kolozsvári Rádió s a Román Televízió magyar adásának kommentátora. 1969-től az Előre ipari rovatvezetője Bukarestben, 1972-től 1983. nov. 2-ig az Igazság főszerkesztője Kolozsvárt, ezt követően az Előre kolozsvári tudósítója.


kétnyelvű könyvek – *könyvkiadás


Kévekötés – ifjúsági lap a Dávid Ferenc Egylet Ifjúsági Köreinek Egyetemes Szervezete kiadásában. Az Unitárius Egyház c. folyóirat ifjúsági mellékletét tekintették 1. számuknak, úgyhogy a lap ~ c. alatt a 2. számmal indult. 1930 januárjától 1936 augusztusáig összesen 47 száma jelent meg. Szerkesztőinek lakhelye szerint felváltva Székelykeresztúron, Kolozsvárt, Brassóban, Tordán és Fogarason adták ki. Szerkesztői a megbízatás sorrendjében: Balázs Ferenc, Máthé Sándor, Lőrinczi László, Szabó Sámuel, Gyallay-Pap Zsigmond, Fikker János, Simén Dániel, Rostás Dénes.

A lap különösen a falusi ifjúság érdekeit, a tudomány és művészet mellett a "népépítést" és a "falufejlesztést" szem előtt tartva, főleg nevelési programot tűzött maga elé. Új Vadrózsák c. rovatát falusi fiatalok írásainak szánták. A falu és a város egymásrautaltságát hangoztatva, e két környezetben élő fiatalok kapcsolatait próbálták szorosabbra fűzni. Mikó Imre egyik cikkében a csehszlovákiai regösmozgalmat állította mintaképül az olvasók elé, s ugyancsak ő követte figyelemmel más erdélyi ifjúsági szervezetek munkásságát. A nyári számok az Ifjúsági Körök különböző helységekben megtartott kilenc egyetemes konferenciájáról közöltek részletes beszámolót; itt választották meg évről évre a ~ szerkesztőit is. A lap első évfolyamain az *Erdélyi Fiatalok falumozgalmának hatása érezhető.

(G. Gy.)


Kézdivásárhely magyar irodalmi élete – a XVII. századig nyúlik vissza, amikor a virágzó kézműves és kereskedelmi központ iskolavárossá alakult. A reformátusok már 1637-ben megalapították iskolájukat; itt tanult Vásárhelyi Péter, a nyelvész és író, nagyenyedi rektor, Matkó István jeles hitvitázó, Váradi Mátyás teológus, aki már 1669-ben orvosi művet adott ki a szárazbetegségről. 1680-tól előbb Esztelneken, majd a későbbi Kézdivásárhellyel egyesített Kanta faluban róm. kat. gimnázium is működött, ennek irodalmi jelentőségét az adja meg, hogy 1696-tól kezdve közel egy századon át rendszeresen folyt itt az *iskolai színjátszás, s a megmaradt 49 drámakéziratból 22 magyar nyelvű, köztük nem egy szerzője kantai tanár. A XIX. század elején egy katonai altisztképző iskola is létesült, ennek küldött 1836-ban száz aranyat Kőrösi Csoma Sándor, s itt tanult Gál Sándor, 1848–49 legendás ezredese.

1842-ben alakult meg a Kaszinó nagy könyvtárral, elnöke Fábián Dániel költő, aki 1849 júniusában az első itt megjelenő lap, a Székely Hírmondó első számában Bem tábornokhoz intézett köszöntő verset. A Kaszinó több mint százéves fennállása alatt irodalmi és tudományos előadásokat, emlékünnepélyeket. szervezett, támogatta a műkedvelő és a hivatásos színjátszást, a zenei rendezvényeket, a városi múzeum létrehozását. Különösen az 1870-es évektől lendült fel a művelődési élet, megalakult a Közművelődési Egyesület s a Pedagógiai Társaság is. 1879-től a Kézdivásárhely és Környéke c. lap megindulásával élénk sajtóélet kezdődött a városban. Olykor két-három újság is megjelent, legjelentősebb közöttük a *Székely Újság (1904–44). Nyomda is több működött, ezek könyvkiadásra is vállalkoztak: 1918 és 1940 között itt 36 önálló mű és 17 sajtótermék megjelenését tartja számon a bibliográfia. Kiadták Szabó Jenő három verseskötetét, Erőss József írásait, itt jelent meg 1920-ban Vajna Károly és P. Szabó József szerkesztésében az első romániai magyar ABC- és olvasókönyv, majd Sylvester Ferenc és Brósz Emil filozófia, ill. vegytan tankönyve. A gimnázium Mikes Kelemen nevét viselő önképzőköre kéziratos lapot adott ki, s felújította a régi kantai iskolai színjátszást. A közélet élénkségét jelzik az élclapok is (Flekken, Pletyka).

A két világháború közti időszakban a város irodalmi életében jelentős szerepet töltött be Szabó Jenő költő, író, Szabó Dezső bátyja, Balázs Márton néprajzi és népköltészeti gyűjtő, Péter János pedagógiai szakíró, műfordító, Diénes Ödön szerkesztő, Diénes Jenő ifjúsági író, Zsögön Zoltán költő, kritikus, Elekes György újságíró, költő, Földi István író, Fekete András újságíró. Századunk első felében figyelemre méltó irodalmi tevékenységet fejtettek ki a gimnáziumi tanárok, köztük Sylvester Ferenc, Erőss József, Szőcs Mihály, akik színdarabokat írtak és rendeztek, Bíró Lajos, székely jelesekről írt tanulmányok szerzője, Domokos Pál Péter néprajzi és népzenei kutató, Brósz Emil ornitológus, Csapó József mezőgazdasági szakíró, Cselényi Béla történész.

Kézdivásárhely számon tartja szülötteit, akik innen indult életpályájukon nevet szereztek maguknak és városuknak a művelődés történetében, így Balogh István drámaírót, Bányai János geológust, Szalay Gyula történészt, Székely Ödön írót, aki Ady zilahi tanára volt, Rákosy Zoltán írót, Kovács István régészt, Elekes Dezső statisztikust, Katona Szabó István írót, az Új Élet szerkesztőjét. E névsorhoz csatolhatók mindazok is, akik e hagyományos iskolaváros légkörében nevelkedtek: itt volt diák Brósz Irma festőművész, Dávid Iván Antal író, Antal Árpád irodalomtörténész, Kelemen Frigyes fizikus, Szőcs Huba fizikus, Antal András mezőgazdasági szakíró, Nagy Zoltán mezőgazdasági szakíró, Kovács András biológiai szakíró, Angi István zeneesztéta, Sylvester Lajos közíró, sepsiszentgyörgyi színházigazgató, Markó Béla költő, Borcsa János kritikus, Jakabos Ödön utazó, aki elzarándokolt Kőrösi Csoma Sándor indiai sírjához.

A háború utáni Kézdivásárhelyen 1952 óta működik a Városi Művelődési Ház, s 1969-ben, Gábor Áron halálának 120. évfordulóján itt, a székely szabadságharcos híres ágyúgyártásának színhelyén jött létre az az emlékkiállítás, melyből az 1941-ben megszűnt Városi Múzeum újjászülethetett nemzetközileg is elismert céhtörténeti részlegével. Itt őrzik Incze István festőművésznek a város jellegzetes udvartereit megörökítő festményeit is. A főtéren 1971-ben avatták fel Nagyvarjasi Oláh Sándor alkotását: Gábor Áron szobrát.

1981-ben létesült a városban az Apor Péter Irodalmi Kör, vezetője Boér Géza költő. 1982-ben itt alakult meg Kovászna megye első népszínháza. A régi Kaszinó híres könyvtára városi könyvtárként működik, könyvállománya ma 50 000 kötet. Kézdivásárhelyen él és alkot a festőművész Kosztándi házaspár, Jenő és Katalin, valamint Vetró András szobrász, V. Bodoni Zsuzsa és Sárosi Csaba grafikus.

(I. L.)

Vajna Károly: Kézdivásárhely hírlapirodalmának történeti adatai. Székelység 1933/5; uő: A Kézdivásárhelyi Kaszinó 100 éve. Kézdivásárhely 1942. – Árvay József: Az első háromszéki nyomda és hírlap. Aluta 1970, 191–216. – Alma mater 1680–1980. A Kézdivásárhelyi 3. számú Ipari Líceum [volt Kantai Gimnázium] monográfiája. 1980. – Kilián István: Magyar nyelvű színjátszás Kézdivásárhelyt a 18. században. Közli: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1980. 221–30. – Gergely Tamás: Kézdivásárhelyi körkép. Ifjúmunkás 1982/3.


Kézirat – magyar nyelvű zsidó szépirodalmi és társadalmi folyóirat, a "Kirjat Széfér" (könyvtár; az ókori Palesztina déli részén, Júda törzséhez tartozott város) nevét viselő Zsidó Könyv Barátainak Társasága hivatalos közlönye. 1934. aug. 10. és 1936. okt. 1. között összesen tizenkét száma jelent meg a szervezet székhelyén, Lugoson, kezdetben havonta kétszer, majd nagyobb időközökben; Giszkalay János költő Temesvárt szerkesztette. A folyóirat főleg tudományos és szépirodalmi kérdésekkel foglalkozott, de teret biztosított a közéleti események megvitatásának is. A romániai magyar irodalmi életben szerepet vállalt munkatársai közé tartozott Déznai Viktor, Herczka István, Markovits Rodion, Raffy Ádám, Salamon László.

A "Kirjat Széfér" kiadásában könyvsorozat is megjelent, amely 1934. szept. 1-től kezdve egy év leforgása alatt tizenhat művet jelentetett meg, köztük magyarul Albert Einstein Hogy látom a világot c. művét (1935).


K. Hamar Ilona, Kovásznai Gáborné (Kálnok, 1893. ápr. 8. – 1952. febr. 26. Sepsiszentgyörgy) – regényíró. Tanulmányait Sepsiszentgyörgyön az Állami Polgári Leányiskolában végezte, itt élt. Mikor a kalász megérett c., a két világháború közti erdélyi viszonyokról szóló regényét a Székely Nép 1943-as évfolyama közölte.

(B. Z.)


Khell István (Bereck, 1889. ápr. 7. – 1972. ápr. 30. Székelyudvarhely) – műfordító, irodalomtörténész. Középiskolai tanulmányait Kézdivásárhelyen a Róm. Kat. Főgimnáziumban, az egyetemet Kolozsvárt és Grácban végezte, ahol magyar-német szakos tanári diplomát szerzett. Szilágysomlyón, majd 1919-től nyugdíjazásáig, 1948-ig, a székelyudvarhelyi Róm. Kat. Gimnáziumban tanított.

A hagyományos népies-nemzeti irányhoz tartozó verseket írt, románból (Ion Al. Brătescu-Voineşti) és németből (Herder, Heine) fordított A Hírnök számára, munkatársa volt a Jóbarátnak és a Székely Közéletnek. Románra fordította és a iaşi-i Convorbiri Literare-ban közzétette Mikes Kelemen 15 levelét (Impresiile lui Clement Mikes despre Principatele Române în "Scrisorile turceşti" 1939/10-12). A Hírnökben megjelent fontosabb tanulmányai: Baróti Szabó Dávid (1939); Reviczky Gyula vallásos költészete (1939); Tájszavak Mikes leveleiben (1941); Általános érvényű igazságok, vallásos mondások és közmondások Mikes leveleiben (1941).

Beke György: Mikes románul. Utunk 1982/33. – Hermann Gusztáv: Töprengések a népköltők ügyében. Hargita 1982. júl. 30.


Kiáltó Szó – 1. Kós Károly 1921-ben Zágoni Istvánnal és Paál Árpáddal közösen kiadott röpirata. Az "ifjú és naiv szellemi-munkás triumvirátus" – ahogyan az együttest később Kós nevezi – fellépésével megtörte az akkori magyar vezető körök hirdette passzivitást, elutasította a menekülésszerű repatriálást, és az új helyzetbe való reális beilleszkedés végett politikai cselekvésre szólította fel a Romániában kisebbségivé váló magyarságot. "Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk hát a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája" – hirdeti Kós Károly Kiáltó Szó Erdély, Bánság, Körösvidék és Máramaros magyarságához! c. manifesztumában.

A két társszerző a gyakorlati megvalósítások tervét dolgozta ki. Zágoni István A magyarság útja c. alatt a nemzeti szervezkedés szabadságát hirdeti, s a románság 1918-as Gyulafehérvári Határozataira hivatkozva, mint "a legdemokratikusabb alapokon összeállított népképviselet"-et fogalmazza meg az erdélyi magyarság önkormányzatát. Ehhez nemzeti katasztert sürget, kikötve, hogy e névsorba való felvételnél "az egyéni akarat és önrendelkezési jog dönt". A tervezet részletezi a területi autonómiák, a nyelvhasználat, a nemzeti vagyon, az oktatásügy, a rendfenntartás, a munka szabadsága, az egyházak autonómiája kérdéseit, mindenben a többi erdélyi nemzettel való párhuzamosságot keresve.

A politikai aktivitás rendszere c. tanulmányában Paál Árpád egy Magyar Nemzeti Szövetség politikai arculatát rajzolja meg, Románia parlamentjének polgári és szocialista pártjaival való együttműködésbe, egy demokratikus fejlődés világviszonylataiba illesztve a nemzeti kérdést.

A röpirat egy részét törölte a cenzúra, a kiadvány terjesztési engedélyt sem kapott, de mondandójával Kós Károly bejárta Kalotaszeg falvait, s 1921. június első vasárnapján Bánffyhunyadon a ~ szellemében 30 falu népe egybegyűlve megkezdte a kisebbségi önszervezést. A hármas röpirat forrása lett mind a politikai, mind az irodalmi *transzilvanizmus irányzatának.

A ~ betűhív újrakiadásban évjelzés nélkül Budapesten Csatári Dániel utószavával a Kapu Könyvek sorozatban másodszor is megjelent.

(B. E.)

Kós Károly: Kalotaszegi vállalkozás. Korunk 1971/10. – Kiáltó Szó. Kós Károly szövegét közli Erdélyi csillagok. Romániai magyar írók antológiája Czine Mihály szerkesztésében. Bp. 1988.

2. Társadalmi és világnézeti folyóirat Kolozsvárt. *Az Út mellékleteként, Maksay Albert szerkesztésében 1927-ben indult; címe eleinte Kálvinista Világ. Havonta egyszer, 1928-tól 1944 szeptemberéig havonta kétszer jelent meg Nagy Géza és Tavaszy Sándor, később csak Tavaszy szerkesztésében. 1934-ben a felekezeties jelleggel szemben az egyetemesség hangsúlyozására választják a ~ címet. Ettől kezdve 1942-ig a szerkesztő mellett főmunkatárs Bíró Sándor és László Dezső.

A lap bölcseleti, szociológiai és történelmi tanulmányok mellett elmélkedéseket, irodalom- és művészetkritikát, valamint hírrovatot is tartalmazott. Első két évfolyamából kiemelkedő a Károli Gáspár- (1929/ 14-18), Bethlen Gábor- (1929/21-22) és Gusztáv Adolf- (1932/21-22) emlékszám, valamint egy Marx tanaival bírálólag foglalkozó szám (1933/3). Az állandó munkatársak: Bíró Mózes, Csűry Bálint, Gönczy Lajos, Horváth Jenő, Imre Lajos, Járosi Andor, Kristóf György, Makkai Sándor, Musnay László, Ravasz László, Vásárhelyi János. Történelmi közleményekkel szerepel Dávid György, Herepei János, Illyés Géza. Az 1934-ben átszervezett folyóirat súlypontos számokban foglalkozik a város és falu viszonyával (1934/2), az erdélyi sajtó felelősségével (1934/3), a nemzedéki kérdéssel (1934/6), az iskolával (1934/8-9), az erdélyi értelmiséggel (1934/12), a családi élettel (1935/1), az egyházak helyzetével (1935/6) s az egyetemi élettel (1935/7).

A munkatársak közé tartozik ebben a szakaszban Ady László, Buza László, Dávid Gyula, Debreczeni László, Farkas Jenő, Juhász István, Kemény János, László Ferenc, Makkai László, Pálffy Károly, Morvay Pál, Szőcs Endre, Tóth Zoltán. Vita Zsigmond a magyar iparos fiatalok szakoktatásáról, Jancsó Elemér a Szekfű Gyula és Mályusz Elemér közt kerekedett vitáról ír; 1937-ben hozzászól a lap a Makkai Sándor kiváltotta *nem lehet-vitához; László Dezső ismerteti a magyarországi szociográfiai irodalmat (A magyar nép új felfedezése. 1937/6); Pálffy Károly pedig a Gusti-féle román falukutató mozgalmat. Bíró Sándor "Emlékezzünk a régiekről" címmel vezet rovatot.

A 40-es években a ~ cikket közöl a regösmozgalomról (1942/8), a magyar történelemtudomány feladatairól (1943/ 5), foglalkozik a dél-erdélyi magyarság helyzetével s a székelység sorskérdéseivel; 1942-ben megünnepli Bethlen Miklós születésének 300. évfordulóját.

A ~ 1934-ben A Kiáltó Szó Könyvei címmel kiadványsorozatot indított, ebben 1938-ig kilenc füzet jelent meg. Közülük három Karl Barth műve M. Nagy Ottó és Pilder Mária fordításában. E sorozatban jelent meg Jancsó Béla Egészségügyi tanácsadó c. füzete, valamint a nagysajói ref. egyházmegye szórványkataszterét is tartalmazó Szórványainkról c. kötet, többek között Horváth Jenő és Sass Kálmán tanulmányaival (1935).

(G. Gy.)

3. 1988-ban indult Kolozsvárt a Ceauşescu-féle diktatúrával szembehelyezkedett erdélyi magyar írók illegális lapjaként. Nyolc száma részint kezdetleges eszközökkel, írógépen készült, részint – magyarországi rokonszenvezők segítségével – nyomtatásban. A szerkesztők és munkatársak (Balázs Sándor, Cseke Péter, Cs. Gyímesi Éva, Fábián Ernő, Jakabffy Tamás, Kántor Lajos, Mester Zsolt, Nagy György, Nagy Zoltán, Pillich László, Salat Levente, Szabó Barna, Szilágyi N. Sándor) álnéven vagy név nélkül szerepeltek. Megszólalt itt Tőkés István, Tőkés László, Sipos Gábor; közlik Czirják Árpád kolozsvári főesperes húsvéti prédikációjának egy részletét; Fodor Sándor közvetítésével Jakab Antal katolikus megyéspüspöknek a Márton Áron-évforduló alkalmából betiltott beszédét; Borbáth Károly hátrahagyott leleplező naplójegyzetét a szekuritáté módszereiről, valamint Demeter János hagyatékából a Kisebbségi Statútum tervezetét. A román ellenállók részéről Doina Cornea és Marius Tabacu írása jelent meg a lapban, s Balázs Sándor cikksorozatban elevenítette fel a két világháború közti ama román értelmiségiek emlékét, akik nemzetük felvirágzását nem a kisebbségek semmibevevésével képzelték el.

Az első szám Beköszöntő címmel felvázolta a köréje tömörültek politikai programját: "Kiáltó szavunk szól a romániai létező szocializmusból kiábrándult baloldali vagy egyenesen kommunista magyarjainkhoz ugyanúgy, mint a polgári liberalizmus híveihez, a szociáldemokratákhoz, kereszténydemokratákhoz, a más politikai eszméket vallókhoz vagy azokhoz, akik megcsömöröltek mindenféle politikától, katolikusokhoz, reformátusokhoz, unitáriusokhoz, bármilyen hitűekhez, a magukat magyarnak valló zsidókhoz, a vallásfelekezeteken kívül állókhoz vagy akár az ateistákhoz, mindenféle világnézetűekhez, munkásokhoz, földművelőkhöz, értelmiségiekhez, egyszóval mindenkihez. Együttműködésre, közös fellépésre szólítunk fel minden tisztességes erdélyi magyart."

A Beköszöntő a homogenizálás sovén jelszavával szemben reális nemzetiségi célkitűzéssé teszi: "Szövetséget kötni minden román demokratával, felvilágosítani és rádöbbenteni az igazságra az irányunkban félrevezetett többségi tömegeket, következetesen elítélni és leleplezni a román nacionalizmust..." Majd leszögezi: "Délibábot kerget, aki azt gondolja: valamilyen nemzetközi szervezet – akár az ENSZ, akár a Varsói Szerződés – lesepri trónjáról a világ egyetlen jogaros köztársasági elnökét, aki buldózerrel akarja megoldani a nemzetiségi kérdést. A romániai katasztrofális állapotokon s ezen belül a mi kétségbeejtő életkörülményeinken egyedül csak az ebben az országban élő népek összehangolt erőfeszítése képes gyökeresen változtatni. Ehhez kéri a felhívás a bátorító, megértő külső támogatást, függetlenül attól, melyik égtájról jön."

A budapesti Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-emlékéremmel jutalmazta az illegális ~ folyóiratot.

(Ba. S.)

Balázs Sándor: Kiáltó Szó. Korunk 1990/1. Ugyanitt a Beköszöntő teljes szövege.


Kibédi Sándor (Nagysomkút, 1897. márc. 3. – 1941. dec. 16. Kolozsvár) – költő, drámaíró, műfordító, szerkesztő. Családi neve: Hapka; írásait édesanyja, Kibédi László Teréz családi előnevével jegyezte. Volt borbély, építőmunkás, vándorszínész, cirkuszi akrobata és céllövő. 1920-ban jelentkezett verseivel. Tehetségét Barta Lajos fedezte fel. Az 1922-1924 között Nagysomkúton megjelent Kővárvidék c. hetilap főmunkatársa (1923), a Nagybányai Hírlapban is közöl. 1924-ben kerül Kolozsvárra, versei, elbeszélései, cikkei a Keleti Újság, Ellenzék, Brassói Lapok, Pásztortűz hasábjain jelennek meg. Bár költői formái kezdetlegesek, Walter Gyula szerint "a szabadvers ritmusával már szállani is képes képzelete". 1928-29-ben a nagyszalontai Szemle c. hetilap, 1929-30-ban Az Újság c. napilap főszerkesztője, majd Kolozsvárra visszatérve 1931-től névlegesen a Korunk felelős szerkesztője, az 1935-ben megindult *Tribün c. baloldali folyóirat főmunkatársa, később megindítja a *Széphalom c. irodalmi, művészeti és társadalmi folyóiratot (1937-38).

Tajtékpipa c. vígjátékát az EIT első díjjal jutalmazta (1927), s újabb verseiből Dsida Jenő "az ember jóságos, egyszerű szavát" hallotta meg. Műfordításai azonban már erős kritikát váltottak ki. Kristóf György az Erdélyi Múzeumban rámutatott az Eminescu Mihály Összes költeményei c. kötet gyöngéire és hiányosságaira, mire a műfordító szokatlanul sértő modorban válaszolt. Még élesebb lett kettejük vitája a Szeptember végén c. újabb színdarabjának Petőfi-képe körül. Kristóf a költő emlékének meggyalázásával vádolta meg a szerzőt, aki Petőfi és Pila Anikó c. röpiratában ugyancsak durva hangon válaszolt, és cigányok közt szerzett értesüléseire hivatkozva igyekezett bizonygatni Petőfi állítólagos koltói szerelmi kalandjának hitelességét. A színdarabból 1942-ben Rodriguez Endre rendezésében – Sipos László és Palásthy Géza szövegkönyve alapján – Budapesten film is készült.

Kibédi László Sándor néven is közölt.

Munkái: Így akarom (versek, Dicsőszentmárton 1924); Diadalmas élet (versek, Dicsőszentmárton 1924); Tengerzúgás (versek, Kv. 1926); Megjött a reggel (versgyűjtemény, Kv. 1931); Szeptember végén (költői színjáték, Kv. 1933); Petőfi és Pila Anikó. Válasz egy tanulmányra (Kv. 1939).

Fordításkötetei: Eminescu Mihály Összes költeményei (Győri Illés István bevezetőjével, Kv. 1934); Aron Cotruş: Versek (A Korunk Könyvei, Kv. 1935); Octavian Goga: Költemények (Kv. 1938).

(F. M.-G. Gy.)

Walter Gyula: Kibédi L. Sándor: Így akarom. Pásztortűz 1924/18. – Sipos Domokos: Vajúdó mélység. Keleti Újság 1924. okt. 18. – Reményik Sándor: Megjött a reggel. Erdélyi Helikon 1931/4. – Dsida Jenő: K. S.: Megjött a reggel. Pásztortűz 1931/6. – Kristóf György: Eminescu Mihály költeményei. ETF 74. Kv. 1935; uő. A Szeptember végén múzsája? Erdélyi Múzeum 1937/3. – Holló Ernő: K. S. Brassói Lapok 1977/20. – Sztojka László: "Vagyok, aki vagyok..." A Hét 1981/31. – Gaal György: Kibédiről – vitái kapcsán. Korunk 1982/8.


kibernetikai irodalom *számítástechnikai irodalom


Kicsi Antal (Torja, 1936. aug. 24. – 1980. nov. 27. Székelyudvarhely) – irodalomtörténész, műfordító, kritikus. Olosz Katalin férje. Tanítóképzőt végzett Székelykeresztúron (1953), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést (1958), majd a Babeş-Bolyai Egyetemen Tompa Lászlóról írt értekezésével doktorált (1978). Pályáját a gyergyóalfalusi általános iskola tanáraként kezdte; a Tankönyvkiadó marosvásárhelyi szerkesztőségének tagja, az újonnan szervezett Pedagógiai Főiskola lektora (1960-74). Végül az Al. Papiu-Ilarian Líceumban tanított (1974-1980).

Petőfi-ereklyék c. első írását a Vörös Zászló közölte (1956). Irodalomtörténeti tanulmányai és műfordításai a Brassói Lapok, Hargita, Ifjúmunkás, Igaz Szó, Korunk, NyIrK, Tanügyi Újság, Vörös Zászló hasábjain jelentek meg. Kutatási területe a romániai magyar irodalom két világháború közötti időszaka. Tanulmányaiban az alapos anyagismeret finom kritikai érzékkel és szépirodalmi árnyaltságú értekező stílussal párosult. Összegező jellegű sorozatában (A romániai magyar irodalom dokumentumaiból I-XXXVIII. Vörös Zászló 1971. okt. 31.-1974. máj. 13.) az ESZC történetével és íróival foglalkozik, s a könyvkiadás, a sajtótörténet, az írói levelezések világába nyújt betekintést. A Brassói Lapokban a Kis irodalomtörténet fejléc alá foglalt Romániai magyar irodalom c. sorozata 52 írói arcképből áll, Asztalos Istvántól Varró Dezsőig.

Latinból készített műfordításai a Kovásznai Sándor válogatott írásaiból Az ész igaz útján c. alatt sajtó alá rendezett kötetben és a Kóbor poéta vallomása c. antológiában (1970) jelentek meg. A román költők közül a kortársak, így. Al. Andriţoiu, Camil Baltazar, Mihai Beniuc, Ana Blandiana, Victor Eftimiu, Victor Felea, Eugen Frunză, Romulus Guga, Traian Iancu, Dan Laurenţiu, Miron Scorobete, Zaharia Stancu, Cicerone Theodorescu és Tiberiu Utan verseiből fordított, zömmel a Vörös Zászló számára. Fordításában közölte a Hargita folytatásokban Haralamb Zincă egy regényét Éjféli telefon c. alatt. Gondozásában és bevezető tanulmányával jelent meg Kováts József Emberek útra kelnek c. regényét és elbeszéléseit tartalmazó kötete (1970); ő válogatta és látta el előszóval a Tanulók Könyvtára számára Tompa László verseit (Tavaszi eső zenéje. Kv. 1980).

Munkái: Kováts József (monográfia, 1969); A marosvásárhelyi "Zord Idő" (Kocziány Lászlóval, a Pedagógiai Főiskola tanulmánykötetében, Mv. 1969); Tompa László (monográfia, 1978); Balázs Ferenc (monográfia, Mikó Imrével és Horváth Sz. Istvánnal, 1983). Verskötete kéziratban.

Álnevei: Merő Gábor, Torjai Antal.

(K. K.)

Kozma Dezső: Pályakép Kováts Józsefről. Utunk 1969/38. – Vita Zsigmond: K. A.: Tompa László. Igaz Szó 1978/11. – Kozma Béla: Dr. K. A. 1936-1980. Könyvtár 1981/1. – Szabó György Csaba: Emlékbeszéd K. A. sírjánál. A Hét 1981/2. – László Ferenc: Balázs Ferenc "utópiái" és magvalósításai. A Hét 1983/50. – Nagy Pál: Általa is növekszik bennünk a világ. Utunk 1985/27.


Ki kicsoda? – alcíme szerint a bánsági (Tv. 1930), második kiadásában az erdélyi és bánsági (Tv. – Arad 1931) közélet lexikonja. Szerkesztette Damó Jenő újságíró. ABC-rendben felsorakoztatja a Bánság, ill. Erdély magyar, román, német, szerb és zsidó értelmiségét, iparos- és kereskedőrétegét, az állami és magántisztviselőket, vállalkozókat és a szellemi élet szereplőit is: a kor üzleti gyakorlata szerint mindazokat, akik a kiadvány megrendelésével lehetővé tették a kiadást. Ennek megfelelően a bánsági magyar szellemi élet képviselőinek jelenléte alkalomszerű.


Kilátó – a temesvári *Kisenciklopédia évkönyve. Matekovits György szerkesztői bevezetője szerint a szabadegyetemen elhangzott előadások egybegyűjtésének jelentősége "az anyanyelvi megfogalmazás lehetősége, tehát azon a nyelven szólni tudományról, munkáról vagy kutatásról, melyen letisztulnak a gondolatok és amelyre nem kell fordítani, értelmiségünk boldogan vállalt missziója".

Az 1982-ben megjelent I. kötet tartalmából kiemelkedik Bakk Miklós és Horosz Béla informatikai, Ráduly István és Görgényi M. Ágota számítástechnikai tanulmánya, Kakucs Lajos írása a temesvári céhekről, Bárányi Ferenc értekezése az euthanáziáról és a stresszről, valamint Fejes Sándor ismertetése a Bega menti barlangokról (térképekkel). Az illusztrációk Patera Trebor Róbert Temesvár, a mi városunk c. ciklusából valók.

A II. kötet 1983-ban Mandics György szerkesztésében az esztétika forradalmával, szociál- és jogtudományi kérdésekkel, ipari problémákkal, az atomreaktorokkal és a Temesvárt érintő transzkontinentális úttal foglalkozik. Helyet kap benne Hatvany Csaba Szoros rend van és bölcs művészet a dolgok viszonyában c. írása a szerves világban uralkodó harmóniaelvről; Radován István néprajzi beszámolója a bánsági parasztházról és hiedelemrendszerről. E szám rajzait Tar Mihály Béla készítette.

A ~ elkészült 3. és 4. kötete a cenzúra növekvő nyomása miatt kéziratban maradt.


Killmann Viktor (Újpest, 1900. ápr. 19. – 1975. aug. 24. Kolozsvár) – műszaki író. Középiskoláit Buzăuban (1910-14) és Budapesten (1914-18) végezte, műegyetemi tanulmányait Prágában folytatta, majd Grácban szerzett gépészmérnöki oklevelet (1926). Romániai pályáját a petróleumiparban kezdte, 1927-től két évtizeden át a nagyhírű SKF svéd golyóscsapágy-gyár romániai leányvállalatának tervezőmérnöke. 1948 után a Gépgyártóipari Minisztérium különböző egységeiben vezetett tervezési munkákat: 1955-től a kolozsvári Műegyetemen a gépgyártási technológia előadótanára nyugdíjazásáig (1965).

Műszaki tudományos írásai hazai és külföldi szakfolyóiratokban (Metalurgia, Revista MIMCM, Metalurgia şi Construcţii de Maşini, Zeitschrift für Bohrtechnik, Kugellager Tidning) jelentek meg; a *Munkásélet hasábjain közölt műszaki kisszótár (1972) egyik szerkesztője.

Munkái: Îngrijirea maşinilor unelte (1951); Curs general de maşini unelte (1953); Toleranţe şi calibre (1953); Aşchierea şi sculele aşchietoare (1954); Probleme de angrenaje (1954, 1957); Tehnologia metalelor (társszerzőkkel, 1955); Angrenaje melcate (társszerző Maros Dezső és Rohonyi Vilmos, 1966); Tehnologia construcţiei de maşini (társszerzőkkel, 1967); Csigahajtások (társszerzők Maros Dezső és Rohonyi Vilmos, Bp. 1970); Román-magyar-német műszaki szótár (társszerzők: Bíró András és Rohonyi Vilmos, 1973).

(J. D.)

Illés Ferenc: A Munkásélet műszaki kisszótára. Munkásélet 1972/12.


Kimaradt Szó – fiatal költők antológiája (1979). Összeállította Ágoston Vilmos. Egy új költő-nemzedék jelentkezése formabontással és képverssel, a valóság ironikus tagadásával, neoavantgardista módra szürreális és abszurd-groteszk kísérletezésekkel.

Versekkel szerepelnek (a közlés sorrendjében): Cselényi Béla, Bréda Ferenc, Balázs F. Attila, Bíró László Ferenc, Hunyadi Mátyás, Ferencz Imre, Visky András, Vass Levente, Mánya Zita, S. István János, Körössi P. József, Adonyi Nagy Mária, Gagyi József, Veress Gerzson, Pethő László, Palotás Dezső, Sütő István, Zudor János, Beke Mihály András, Horváth Levente. Bár a szerzők kifejezéstechnikája különböző, mondandójuk egyaránt szemben áll a fiatalokra ránehezedő kor növekvő értelmetlenségével, a szellemi ürességet leplező szokványos álpátosszal.


Kimmel Berta (Temesvár, 1900. jún. 17. – 1942. febr. 24. Temesvár) – író, műfordító. Középiskoláit szülővárosában végezte, a grenoble-i egyetemen szerzett francia nyelv és irodalom szakos tanári képesítést. Elbeszéléseit, novelláit, irodalomtörténeti értekezéseit a Déli Hírlap, Magyar Lapok, A Hírnök, Pásztortűz közölte; az aradi Vasárnapban jelent meg A szimbolizmus eredete és jelesebb képviselői Franciaországban (1938/19) és Pierre-Jean de Béranger: Petőfi mestere (1939/10) c. tanulmánya. Francia írók műveit ültette át magyarra. Regénye: Túl az Óceánon... (Tv. 1937).

(Sz. J.)


Kimondom – riportlap. Megjelent Szatmárnémetiben, ill. Aradon, Ferenczy György szerkesztésében 1933. szept. 3-ától 1939 februárjáig. A román Liberális Párt törekvéseit szolgálva tendenciózus beállításban foglalkozott a magyar szellemi és közélet negatív jelenségeivel. A választások időszakában bemutatta és magasztalta a Liberális Párt személyiségeit vagy helyi képviselőjelöltjeit.


Kincs József – *tanügyi szakirodalom


Kincses Elemér (Marosvásárhely, 1946. márc. 9.) – drámaíró, novellaíró. ~ Előd öccse. Középiskolát szülővárosában, a Bolyai Líceumban végzett (1964), a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett színészi képesítést (1968). Pályáját Kolozsvárt kezdte, majd megszerezte a rendezői oklevelet (1972), s a marosvásárhelyi színházhoz szerződött, ahol 1975-től rendező, 1979-től művészeti igazgató.

Már színi pályája kezdetén elkötelezte magát az írásművészetnek is. Első írását az Utunk közölte (1967), Mondjátok, nem félünk c. darabjával (1970) pedig kiforrott drámaíróként jelentkezett. Katonák c. egyfelvonásosa (1972) az abszurd drámaírás eszközeivel fejezi ki az ember önpusztító ösztöneinek értelmetlenségét. Ugyanebben az évben jelent meg novelláinak, karcolatainak gyűjteménye: Bekötött szemmel c. Forrás-kötetében nyomon követhetők íróvá formálódásának állomásai, az emberi határhelyzetek egyedi melodrámává fokozásától a léthelyzetet rögzítő parabolisztikus írásmódig (Az ugrás; Isszir kiáltozása; A gomb).

A szatmári Északi Színház mutatta be Ég a nap Seneca felett c. drámáját (1979), egy történelmi parabolát arról, hogy mit jelent a becsület a zsarnokság fojtogató légkörében. Az ugyancsak Szatmáron bemutatott Trójában hull a hó c. drámája (1981) a hatalom csábításáról, az árulás lélektanáról próbál látleletet felvenni. Az irodalmi közvélemény főleg a Marosvásárhelyen bemutatott Porond c. drámájára figyelt fel, egy jelképes cirkuszi tragikomédiára, amely már a mában játszódik le. Mint rendező főleg Schiller (Don Carlos), Brecht (Állítsátok meg Arturo Uit) és Vasziljev (Csendesek a hajnalok) színpadra vitelével aratott sikert.

(K. J.)

Németi Rudolf: Változatok a novellára. A Hét 1973/7. – Metz Katalin: "A legdrámaibb helyzetben is a mait, az emberit keresni." Beszélgetés K. E.-rel. A Hét 1978/41. – Szőcs István: Trójában hull a hó. Előre 1981. nov. 26.; uő. A harmadik – nem az igazi! Előre 1982. ápr. 22. – Erdélyi Lajos: "Voltam zseni és voltam dilettáns." Beszélgetés K. E.-rel. Közli Színjátszó személyek. A Hét évkönyve 1982. 72-75.


Kincses Előd (Marosvásárhely, 1941. okt. 2.) – közíró, jogi szakíró. Középiskoláit szülővárosában a Bolyai Líceumban végezte (1959), a bukaresti egyetemen szerzett jogi diplomát (1964). Szülővárosában jogtanácsos (1964-70), majd gyakorló ügyvéd (1970-89). 1990. jan. 2-től a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke. Az 1990. márc. 19-20-i marosvásárhelyi pogromot követően a román szélsőséges elemek támadásainak középpontjába kerül, az első letartóztatások és koncepciós perek időszakában Magyarországon keres menedéket. 1991 decemberétől 1992 augusztusáig a Magyarok Világszövetségének főtitkára.

A Román Jogász-szövetség tagja (1964-től), jogi kommentárjait a Revista Română de Drept közölte. Az Új Életben rendszeresen közölt sporttárgyú cikkeket is (1967-68).

Az 1990-es marosvásárhelyi eseményeket, azok közvetlen előzményeivel együtt Marosvásárhely fekete márciusa (Bp. 1992) címen írta meg; könyve románul is megjelent. A marosvásárhelyi eseményekről, az új román törvényalkotás hiányosságairól, a romániai kisebbségek jogfosztásáról a Romániai Magyar Szóban, a kolozsvári Szabadságban, a budapesti Népszabadságban és Magyar Hírlapban, valamint a Die Presse-ben jelentek meg cikkei, interjúi.

(D. Gy.)


Kincses József – *sportirodalom


Kincses-Ajtay Mária – *gyógyszerészeti szakirodalom


Kincses Könyvtár – az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó 1954-ben indított sorozata, amelyben a szerkesztők színvonalas és szórakoztató olvasnivalót kívántak a közönséghez eljuttatni. A kiadó népszerű román sorozatai (Biblioteca pentru Toţi és Biblioteca Satului), valamint a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó Olcsó Könyvtár sorozata szemmel láthatólag hatott a ~ra, az előbbiekre formátumban, az utóbbira – különösen a későbbi években – a megjelenő művek kiválasztásában emlékeztetett. 1961-től a sorozatot az Irodalmi Könyvkiadó folytatta (sorozatszerkesztője ekkor Konsza Judit), egészen 1965-ig, amikor helyét a *Horizont vette át.

A ~ újrakiadásban közvetítette az olvasókhoz az akkori romániai magyar irodalomból Asztalos István, Nagy István, Kovács György, Gagyi László, Kovács Bálint, Tamás Gáspár, a fiatalabb nemzedékből Fodor Sándor, Huszár Sándor, Katona Szabó István, Sütő András novelláit, kisregényeit, később egy kötetnyit Salamon Ernő verseiből s az újra felfedezett Karácsony Benő Napos oldal és A megnyugvás ösvényein c. regényeit. Az irodalompolitikai változások tükröződnek a klasszikus és kortárs magyar irodalom szerepeltetésében is (a minden időkben népszerű Arany János, Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond költeményei, elbeszélései, regényei mellett Gábor Andor, Gergely Sándor, Illés Béla után Nagy Lajos, Kaffka Margit, Krúdy Gyula, Tersánszky J. Jenő is sorra került).

A kortárs román irodalmat Ion Călugăru, Eusebiu Camilar, Mihail Sadoveanu, majd Francisc Munteanu, Marin Preda, Titus Popovici képviseli, a klasszikusokat egy kötetnyi román népmese Bözödi György fordításában, továbbá Caragiale, N. D. Cocea, Gala Galaction, P. Ispirescu, Cezar Petrescu, Jean Bart, Alexandru Sahia.

Világirodalmat először – a *Orosz Könyv kiadó kéziratait is átvállalva – a klasszikus és kortárs orosz és szovjet irodalomból nyújt (1958-tól Gogol, Troepolszkij, Turgenyev, Trendjakov, Tvardovszkij, Gorkij, Bek, Korolenko, Fegyin, Nyikolajeva, Ilf és Petrov), majd 1960-tól a más nyelvű irodalmak úttörő kötete (Mark Twain: Egy jenki Artur király udvarában) után angol, francia, német, olasz félklasszikusok és már rangot nyert kortársak következnek: Graham Green, Alberto Moravia, Lampedusa, Romain Rolland, Pratolini, Heinrich Böll, Leonhard Frank s mellettük Balzac, Poe, Stendhal, Sólem Aléhem, Julius Fucik, ill. Olga Bergholz, Otcenásek. A ~ az Orosz Könyv néhány hazai fordítását leszámítva inkább a már közönségsikert aratott és elismert magyar fordításokat vette át hazai kiadásra. Jelentősége épp ezért elsősorban a népszerűsítésben állott. A Fekete gyémántok 20 000-es rekordja és egy 1500-as abszolút minimum között – az 1958-59-es években mesterségesen szinten tartott 2000-5000-es példányszámait nem számítva – általában 5-10 000-es példányszámban jelentek meg az egyes kötetek, s mivel fűzve készültek, az áruk is igen alacsony volt. Így lehetett a ~ egy fokozatosan táguló és árnyalódó irodalmi műveltség hasznos tényezője.

(D. Gy.)


Király Béla (Sóvárad, 1957. jan. 25.) – író. Középiskolát a szovátai líceum reálszakán végzett (1976); a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett filozófia-történelem szakos diplomát (1982). A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára. Versei, novellái, esszéi és kritikái 1981 óta jelennek meg az Utunk, Korunk, A Hét, Igaz Szó, Ifjúmunkás, majd 1990 óta a Látó, Helikon, illetve a Forrás, Erdélyi Tükör, Új Horizont, Mozgó Világ s más folyóiratok hasábjain. A Céh c. budapesti folyóirat szerkesztőségi tagja. A Tény és való (1989) c. tudományelméleti kötetben tanulmánnyal szerepel, gondozta és tanulmánnyal látta el Giordano Bruno A végtelenről, a világegyetemről és a világokról c. filozófiai dialógusát (Téka, 1990). Esszével szerepel a Határontúli költők az anyanyelvről (Győr 1992) c. vers- és esszékötetben.


Király Ernő (Nagyvárad, 1945. szept. 5.) – jogi szakíró, jogszociológus. ~ István bátyja. A középiskolát szülővárosában (1963), egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemen (1969) végezte, ugyanitt doktorált (1979). Rövid jogtanácsosi működés után 1970 óta ügyvédi gyakorlatot folytat Nagyváradon; ma ő látja el a római katolikus egyházi intézmények jogvédelmét.

Kutatási területei: a magánjog, a nemzetiségi jog, az iszlám jog és a halálbüntetés jogi, valamint társadalmi vonatkozásai. Írásaival először a helyi sajtóban jelentkezett (Fáklya, 1969). Rendszeresen közöl szakcikkeket és tanulmányokat A Hét, ill. a Korunk hasábjain, valamint külföldi szakfolyóiratokban (Jogtudományi Közlöny, Bp.; Zeszyty Naukowe Universytetu Jagellonski, Krakkó; MC. Gill University Law Review, Montreal; Revue Internationale du Droit Comparée, Párizs). Tanulmányai közül kiemelkedik az Euthanasia és büntetőjog (Korunk 1982/2). A romániai magyarság jogvédelmének időszerű feladatai c. értekezésével az újraalakult EME első, gyergyószárhegyi tudományos értekezletén szerepelt (1990. szept. 21-22.), előadását a nagyváradi Kelet-Nyugat közölte.

(K. K.)


Király István (Nagyvárad, 1952. szept. 5.) – filozófiai író. ~ Ernő öccse. Líceumot szülővárosában végzett (1970), a Babeş-Bolyai Egyetemen filozófia szakos diplomát szerzett (1976). Pályáját mint filozófia szakos tanár a nagybányai 1. számú Ipari Líceumban kezdte (1976-78); a Kolozs megyei Mozivállalatnál szervező (1978-80), majd 1980-tól főkönyvtáros a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban.

Első írása az Echinoxban jelent meg (1974). Tanulmányait a Napoca Universitară s a Revista de Filozofie közölte. 1979-től a Korunk munkatársa, itt megjelent fontosabb írásai: Az "ideologikus formák" és az ideológia (1979/1-2), Eldologiasodás és forradalom (1981/11), Titok, leplezés, zárolt valóság (1982/10). A titok kérdése foglalkoztatja a Bábel tornyán (1983) c. Echinox-antológiában, valamint a budapesti Filozófiai Szemlében (1986/1-2) megjelent értekezésében is. Karl Jaspers egzisztencialista filozófiájának taglalásakor "a romániai magyar filozófiai élettel szembeni követelményrendszereink" megfogalmazását igényli (1988/4), ehhez járul hozzá a kanti filozófia vizsgálatával is (1988/10).

A kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár Biblioteca şi Învăţămîntul sorozatában megjelent két filozófiai tanulmánya: Information und Geheimnis (1984) és A rare edition of Lukács's book "Geschichte und Klassenbewusstsein" (1985).

Megkülönböztetésül használja a szülővárosára utaló V. Király István aláírást is.

Gáll Ernő: Nélkülözhetetlen elmélet. Egy nemzedéki jelentkezés fenomenológiájához. Korunk 1976/12.


Király Károly (Dicsőszentmárton, 1930. szept. 20.) – politikai közíró. Mint ácsinas 1945-ben lett az Ifjúmunkás Szövetség tagja, később Buhuşi és Piatra Neamţ IMSZ-szervezeteinek első titkára, bákói tartományi titkár (1952-55), a moszkvai Komszomol Főiskola hallgatója (1955-57); Maros-Magyar Autonóm Tartomány IMSZ-szervezetének (1957-65), majd 1968-tól Kovászna megye pártbizottságának első titkára. A bukaresti Gazdaságtudományi Akadémián közgazdász szakképzettséget szerzett (1970). A nemzetgyűlés és az államtanács tagja, 1972-ben szembekerült a Ceauşescu-kurzussal és lemondott állami és párttisztségeiről. Ekkor kényszerlakhelyre száműzik: Karánsebesen, majd Marosvásárhelyen közgazdasági hivatalvezető, végül a meggyesfalvi konzervgyár igazgatója (1978-89). Az 1989-es fordulat után a Nemzetmentési Front tanácsának alelnöke (1989), Kovászna megye szenátora, a szenátus alelnöke (1990), de amikor 1991. nov. 21.-én a román parlament elfogadta az ország új alkotmányát, a nemzetiségi kérdés megoldásának hiányos megfogalmazása miatt megtagadta a szavazáson való részvételt, mire megfosztották szenátusi mandátumától.

Mint a *Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa alelnöke 1977. jún. 2-án kelt és Ilie Verdeţ miniszterelnökhöz intézett levelében tiltakozott a Tanácsban tapasztalható visszásságok ellen, s visszautasította azt a hivatalos állítást, hogy a nemzetiségi kérdés Romániában "véglegesen megoldott". Ettől kezdve sorakoznak beadványai Románia legfelsőbb állami és pártvezetőihez, melyekben leleplezi és elítéli a nemzetiségek erőszakos asszimilációjára törekvő "homogenizálás" államnemzeti törekvéseit. Ezekkel magára és a tárgyalt problémákra vonta nemzetközi fórumok figyelmét is. Az államfőhöz intézett felelősségre vonó személyi levelét 1987-ben a Szabad Európa Rádió is beolvasta. Az 1989-es forradalom után vállalt tisztségeiben megfogalmazott beadványait a kelet-európai kérdésekkel foglalkozó nemzetközi fórumokhoz is eljuttatta.

Notă informativă c. alatt mint a Nemzetmentési Front alelnöke és a Nemzeti Kisebbségek Bizottságának elnöke már 1990. febr. 5-én kifogásolta a kormányzati tényezőknél a nemzeti kérdés kétértelmű kezelését, és rámutatott az erősödő kisebbségellenes szélsőségekre. Felvetette a Nemzeti Kisebbségek Minisztériuma felállításának szükségességét, sürgette a nemzetiségi iskolahálózat kiterjesztését s mindennemű sovinizmus elítélését. A véres marosvásárhelyi összeütközés után, 1990. júl. 28-án megfogalmazott és nyomtatásban is kiadott Nyilatkozatban az RMDSZ több más képviselőjével együtt dialógust javasolt olyan légkör kialakításáért, mellyel "társadalmi válságok és megrázkódtatások nélkül leküzdjük a reális és elkerülhetetlen ellentmondásokat".

Kezdeményező szerepe volt a Romániai Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Szervezeteinek Ligája létrehozásában, melynek elnöke lett, egységes arcvonalat sürgetve a magyar, ukrán, szerb, bolgár, cigány, zsidó demokratikus mozgalmak számára. Felszólalásaiban az RMDSZ nagyváradi (1990) és marosvásárhelyi (1991) kongresszusain s a székely autonómia vitája kapcsán a székelyudvarhelyi sportcsarnokban elmondott beszédében (1991. okt. 11.) a belső ellentmondások tárgyilagos kiegyenlítésére törekedett.

(B. E.)

Beszélő-beszélgetés K. K.-lyal. Beszélő, Bp. 1987/1. – Tóth Sándor: Jelentés Erdélyből. Magyar Füzetek Könyvei 13. Párizs 1990. – Román Győző: "Királydráma", végszó nélkül. Beszélgetés egy ex-szenátorral. Romániai Magyar Szó 1992. jan. 11-12.


Király László (Gyulafehérvár, 1928. febr. 1.) – tankönyvíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában kezdte s a kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban fejezte be. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1952). A nagyenyedi Bethlen Gábor Líceum tanára. Az óvónő- és tanítóképző pedagógiai líceumok számára készült két tankönyve: Gyermek és ifjúsági irodalom (társszerkesztők: Jarosievitz Erzsébet, Józsa Miklós, Vita Zsigmond. 1973. Javított 2. kiadás 1983); A magyar nyelv tanításának módszertana az I-IV. osztályban (társszerkesztő Győrfi Ibolya, 1979).

(F. M.)


Király László (Sóvárad, 1943. nov. 19.) – költő, elbeszélő, műfordító. Nyárádgálfalva, Csíkfalva, Sóvárad iskolája, a szovátai líceum, ill. az otthoni tanítói-tanári környezet és maga a Sóvidék adta az első élményeket, amelyeket a Babeş-Bolyai Egyetem orosz-magyar szakán (1966-ig) töltött kolozsvári évek, a Gaál Gábor Kör eszméltető közösségében megélt alkotó viták követtek, érleltek meg. Rövid felsőbányai tanárkodás után az Előre kolozsvári tudósítója (1968), 1968 karácsonyától az Utunk szerkesztője. 1990. jan. 1-től a Helikon szerkesztőségi titkára, az 1990/12. számtól főszerkesztő-helyettese.

Még nincs húszéves, amikor versét közli az Utunk, s előbb jelenik meg önálló kötete az Irodalmi Könyvkiadó Forrás-sorozatában (Vadásztánc. 1967, Lászlóffy Aladár előszavával), mint versei az Ifjúsági Könyvkiadónál szintén Lászlóffy gondozásában készülő antológiában, a Vitorlaénekben (1967). A József Attila és Kassák jegyében induló író tehetséges nemzedékéből elsőként válik saját hangú költőegyéniséggé, népi és urbánus hatások szerencsés ötvözésével; Armstrong, a Nagy Folyó szomorú énekese ballada-figuraként él versében ("Összeér bennem valahol / az ostor cserdülése / visongó rezes kürtök ritmusával. / Nagy szemű néger trombitás / bámulja lógó bajuszú csordapásztor-testvéreimet"). Harmadik verskötete, a hazai jelenből ihletődve, Ballada a fáradt asszonyokról címet kapja (1970). Egyre tudatosabban építi be saját lírai világába a magyar s az egyetemes történelem és művelődéstörténet nagyjait, Kolumbuszt és Kőrösi Csoma Sándort, Dózsát és Kós Károlyt, Krúdyt és Juhász Gyulát, ciklikusan "a régi mesterek"-et (Heltait, Tinódit, Szenci Molnárt, Petőfit, Eminescut az 1976-os Sétalovaglásban), Arany Jánost és Radnótit, Cicerót, Pieter Brueghelt és Jack Kerouacot.

Az elfelejtett hadsereg (1978) c. nagy verse egy sajátos "Erzsébet-kori tragédia", az Angliában, Morus Tamás lefejezésének évében játszatott "Henrik király", pontosabban ennek a tragédiának "színei, hangulatai – másképpen: töredékei, versrészei". A kiszolgáltatottság, az elárultság jajkiáltását hallani ki a kobzos énekéből ("Szédülő vigyorral nézi, aki látja, / és belepusztul, aki énekeli."). Még tovább megy a költői szerepjátszásban, amikor megteremti Al. Nyezvanovot (az "álmodott költő"-t). Amikor pipacsok voltatok (1982) c. kötetében és később sem lesz hűtlenné e lírikus-másához. Mintegy összegzi ezt az "irodalomtörténeti" sort a Költők múzeuma, magyarázatot adva a sűrű idézésre. ("Szidjátok költőiteket – mert nem mondják ki. / Mert kimondják. / Mert hallgatnak. / Mert kéretlenül beszélnek helyettetek. / Rendezzétek be a Költők Múzeumát.") Visszapillantó tükör c. alatt vers és próza határán álló műfajt teremtett az elődök, elmúlt idők felelevenítésére.

Részben didaktikai céllal, igényes líratörténeti sorozatot is írt az Utunknak (Bóják). Mindez azonban nem a jelen elől való elzárkózás, a menekülés lenyomata: elkötelezett költő ő, aki a nemzedéki összetartozás tudatától a nemzeti felelősség tudatosításáig, a hatalmi tébolyoknak kiszolgáltatott emberiség világgondjának felvállalásáig jutott el. Ezek a felismerések hol elégikus, hol agitatorikus, hol plakátszerű, ill. modern montázs-, kollázs-formát öltő verses kifejezést kapnak; a legmozgósítóbb erővel talán az Amikor pipacsok voltatok darabjaiban. (Ezt a székelyudvarhelyi Népszínház keretében Bartha Levente monodrámaként adta elő, nagy sorozatban.) A költő azonban nem beszél ki a versből, ellenkezőleg, beleéli magát egy helyzetbe, azonosul vele, múltját, jelenét és (nemegyszer szkeptikusan nézett) jövőjét vállalja.

Műfordítóként, elsősorban a kortárs román líra tolmácsolójaként is e képessége révén alkot kiemelkedőt. A legemlékezetesebb Hannibál c. Eugen Jebeleanu-kötete (1975). Ő fordította magyarra Geo Bogza (Orion, 1981), majd Cezar Baltag (Egyszarvú a tükörben, 1984) és Daniela Crăsnaru (A babiloni oroszlánok, 1985) verseit s Ioan Flora jugoszláviai román költő egy kötetét (Az anyagi világ, Újvidék 1984). Műfordítói tevékenysége kiterjedt lengyel, orosz, francia, bolgár költemények átültetésére is.

Prózai munkássága egyenértékű költészetével. Már A Santa Maria makettje (1970) novelláival kezdve illúziótlan, a keserű valóságot még paraboláiban is híven tükröző prózát ír (Jogod és hatalmad). A Fény hull arcodra, édesem elbeszélései (1981) minőségileg magasabb szinten folytatják ezt a szókimondó valósághűséget. Magyarság és modernség kérdései egyaránt napirendre kerülnek bennük, kiélezett helyzetekben. A Házam küszöbén egyik eszmefuttatása általánosan jellemző a költő modernség-felfogására: "Modernség – micsoda békafar alá kívánkozó fogalom, fellengzős ajakbiggyesztés minden fölött, ami nem mai. Szárazak leszünk tehát, hűvösek, mértéktartóak, okosak vagy inkább cinikusak. Úgy teszünk, mint a hivatásos közönyösek, a kívülállók, olyannak játsszuk meg magunk, amilyennek manapság illik. Ámde kit az istennyilát fogja érdekelni háromszáz év múlva, mi illett manapság." Úgy modern tehát, hogy a mértéktartást nem téveszti össze a kívülállással, az okosságot a közönnyel. A fegyelmezett (prózai vagy verses) forma mögött szenvedély, letagadhatatlan maiság, az egyén és a közösség feszítő gondja tapintható ki.

Mindmáig legvisszhangosabb műve, Kék farkasok c. regénye (1972) nem igyekszik elrejteni a személyes érdekeltséget. Epikai formában nemzedéki számvetés, a közelmúlt történelmének, az ötvenes-hatvanas évek erdélyi magyar falujának s a városnak leírása a főhős, Kis Harai Mihály csalódásaiban. Ebben a könyvében a nem-felejtés és a rendteremtő szándék regényét írta meg a szerző.

Írásainak egy része román fordításban is megjelent.

Egyéb munkái: Rendhagyó délután (versek, 1968); A téli tábor (versek, 1984); Bóják (a modern világköltészet nagyjairól I-LIII. Utunk Évkönyv 1986. 143-270); A költő égő asztala (versek, 1986); A föld körüli pálya (versek, 1988).

Írói álneve: Vass László.

(K. L.)

Szilágyi Domokos: Igazságos tenger. Igaz Szó 1967/7. – Kántor Lajos: Szigorú, kemény költemények. Igaz Szó 1969/10. – Méliusz József: Armstrong csodálatos aranytrombitája. Előre 1969/6728. – K. Jakab Antal: Beszélgetés K. L.-val. Utunk 1971/22; uő. Az ihlet másnapján. Utunk 1977/21. – Marosi Péter: Fény hull arcunkra. Utunk 1971/29; uő. Kis Harai Mihály szabadulására. Utunk 1973/14. Újraközölve Világ végén virradat. 1980. 14-20. – Ágoston Vilmos: Kávéházi beszélgetés K. L. két kötetéről. Korunk 1971/5. – Gálfalvi György: Féleleműző ének. Igaz Szó 1971/6. – Szőcs István: Tükörtánc. Igaz Szó 1973/5. – Láng Gusztáv: Ha múlik emlék és varázs. Korunk 1973/5. – Lászlóffy Aladár: A mindenidejű jelen. A Hét 1973/44. – Szakolczay Lajos: "Tegyünk igazat reggelig." Új Írás, Bp. 1973/11. – Tamás Gáspár Miklós: "...kiálts rám! s fölkelek!" A Hét 1976/48. – Vásárhelyi Géza: A költői közérzet pillanatai. A Hét 1976/50. – Cs. Gyímesi Éva: Élő kariatida. Igaz Szó 1977/4; uő. Az elégikustól a groteszkig (egy helyzettudat revíziója). Korunk 1979/9. – Görömbei András: K. L.: Sétalovaglás. Alföld, Debrecen 1977/5. – Márkus Béla: "Függesszük szemünk az ő arcukra!" Tiszatáj, Szeged 1977/7. – Mózes Attila: Határátlépések. Utunk 1979/6. – Markó Béla: A feltételes mód bizonyossága. Igaz Szó 1979/5. – Szász János: Az emberi méltóság költészete. K. L. Geo Bogza-fordításai. Előre 1981. szept. 3. – Pusztai János: A prózaíró K. Igaz Szó 1982/3. – Borcsa János: "Pontos, kíméletlen legyen a szó." Korunk 1983/8.


Király Pál – erzsébetvárosi tanár, az erdélyi magyarság történetének megírására 1925-ben a *Magyar Kisebbség részéről kiírt pályázat I. díjának nyertese. A Bánffy Ferenc felajánlotta jutalomdíjban részesült.


Király Péter (Szilágyzovány, 1868. szept. 22. – 1933. jan. 6. Szilágyzovány) – író. Középiskoláit Zilahon és Debrecenben végezte, főiskolai tanulmányait a debreceni jogakadémián, ahol a diákság Főiskolai Közlönyét is szerkesztette. A kolozsvári egyetemen jogi doktorátust szerzett; 1914-ig Debrecenben ügyvéd, a Függetlenségi Párt Debrecen c. hivatalos lapjának szerkesztője. Szabad szellemű és az osztrák uralom ellen írt cikkei miatt osztályellenes izgatás, felségsértés címén többször is perbe fogták és elítélték. Első kötete, A magyar nemzet pusztulása Debrecenben (1898), A rabság világából c. verseskötete (1901) és Vészkiáltások c. társadalompolitikai regénye (1904) Szegeden jelent meg, Magyar szocializmus c. tanulmánya Debrecenben (1904). Az I. világháborúból hazatérve szülőfalujában telepedett le, írásait a Szilágyság, Szilágy-Somlyó, Brassói Lapok közölte. 1932-ben fejezte be kéziratban maradt Az üldözött c. háromrészes drámai költeményét, melyben életének viszontagságait örökíti meg.

(P. B.)


Kirjákné Kovács Emma *Új Cimbora


Kirsch Lajos *helyesírás; *nyelvtudományi szakirodalom


Kis Béla (Nagyenyed, 1924. febr. 15.) – természettudományi író. ~ Emese nyelvész férje. Szülővárosában, a Bethlen Kollégiumban végzett (1943), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát (1950), a biológiai tudományok doktora (1967). Pályáját mint tanársegéd az egyetemen kezdte, itt, majd az egyesített Babeş-Bolyai Egyetemen adjunktus nyugalomba lépéséig (1984).

Első írását a Comunicările Academiei RPR közölte (1957). Közel száz, különböző rovarcsoportokkal kapcsolatos rendszertani, faunisztikai és állatföldrajzi dolgozatával (1958-88) a Babeş-Bolyai Egyetem, a bukaresti Grigore Antipa Természettörténeti Múzeum, a nagyszebeni Brukenthal Múzeum, a nagyváradi és marosvásárhelyi múzeum, valamint a Duna-delta, Vaskapu, Olténia állatvilágát tanulmányozó intézmények és kiadványok munkatársa; értekezései jelentek meg a Rovartani Közlemények (Bp.), a drezdai Állattani Múzeum Reichenbachia c. kiadványa hasábjain, továbbá müncheni, svájci, lengyel és szovjet szakfolyóiratokban. A Fauna RSR köteteiben Neuroptera (Carol Nagler és Constantin Mândru társszerzők, 1970), Plecoptera (1974) és Heteroptera (1984) c. tanulmányaival szerepel.

Egyetemi jegyzetei: Állattani gyakorlatok. Gerinctelenek. I. 1. kötet (1981), 2. kötet (1983); Gerinctelenek II. (románul 1986); Állattan I. Gerinctelenek. 1. kötet (társszerző Matie Zachiu, 1983).


Kis Emese, szül. Horváth (Aninósza, 1929. febr. 8.) – nyelvész, író. ~ Béla felesége, Horváth Jenő leánya. Középiskoláit Nagyenyeden, Gyulafehérvárt kezdte, Kolozsvárt érettségizett (1947); a Bolyai Tudományegyetemen szerzett román nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1951). Két éven át a Jogi és Közgazdasági Főiskolán gyakorlati román nyelvet tanított; 1953-tól tanársegéd, később adjunktus az egyetemen. Itt dialektológiát, román nyelvtörténetet, romanisztikát adott elő. 1965-től a filológiai tudományok doktora, 1967-től nyugdíjazásáig (1984) a Babeş-Bolyai Egyetem román és általános nyelvészeti tanszékén lektor. Érdeklődése a matematikai nyelvészet, a nyelvtipológia felé fordult, ezért matematikából is diplomát szerzett (1972) és Pisában részt vett a Centro Nazionale Calcolo Electronico nyári egyetemén (1974).

Tanulmányai a román dialektológia és nyelvtörténet, a románra gyakorolt magyar nyelvi hatás, a matematikai nyelvészet, a nyelvtipológia széles körét fogják át. A Korunkban jelent meg Fél évtized a román nyelvművelésben (1962/10), Matematikai módszerek és a román nyelvtudomány (1963/2) és Nyelvmodellek (1964/11) c. tanulmánya. Szakcikkeit romániai és külföldi szakfolyóiratok közlik: a Cercetări de Lingvistică, Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Studii şi Cercetări Lingvistice, Studii de Onomastică, Acta Universitatis Carolinae (Prága), Limba Română, Cahiers de Linguistique, NyIrK, Nyelvösszehasonlító tanulmánya jelent meg a Theoretical Problems of Tipology and the Northern Eurasian Languages (Bp. 1970) c. kötetben; a Magyar Nyelv (Bp. 1970/1) hasábjain a román nyelv magyar jövevényszavainak alaktani beilleszkedéséről, az Összevető nyelvvizsgálat, nyelvoktatás (Bp. 1972) c. kiadványban a névszói állítmány és a határozottság kategóriáinak román-magyar összehasonlító elemzéséről.

Verssel az Utunkban jelentkezett (1956), Eszter c. novellája (1985/12) az Igaz Szó novella-pályázatán II. díjat nyert. Hangyalesők c. regénye kéziratban.

Kötetei: Curs de gramatică română pentru maghiari (egyetemi jegyzet, Kv. 1957); Curs de gramatică română II. Sintaxa (egyetemi jegyzet, 1958); Încadrarea substantivelor de origine maghiară în sistemul morfologic al limbii române (1975).

(M. L.)


Kis Zoltán (Radnótfája, 1929. szept. 5. – 1992. nov. 9. Kolozsvár) – élettani szakíró, publicista. A szászrégeni tanítóképzőben érettségizett (1949), Kolozsvárt a Mezőgazdasági Főiskola hallgatója (1950-52), majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett biológia szakos tanári diplomát (1954). Pályáját ugyanitt az élettani tanszéken kezdte, 1969-től a Babeş-Bolyai Egyetem gyakorlatvezető és előadó adjunktusa nyugalomba helyezéséig, 1991-ig. Román, magyar, német és angol nyelvű szaktanulmányaiban a cukoranyagcsere, az agyalapi mirigy növekedési hormonja, a sugárbiológia és hallásélettan kérdéseivel foglalkozik; a stressz- és antistressz kérdéscsoport keretében a szervezet munka- és teherbíró képességét s ezek fokozásának lehetőségét vizsgálja.

Biológiai és anatómiai tankönyveket fordított magyarra, a líceumok számára (1976-86), román nyelvű állattenyésztéstani (1978) és sejtbiológiai (1986) jegyzetei mellett ismeretterjesztő írásai magyarul A Hét, Igazság, Munkásélet, Tanügyi Újság, Művelődés, Hargita, Megyei Tükör hasábjain jelentek meg. Számos felfedezését és újítását szabadalmazták, köztük a mikroszkopikus terjedelmek pontosabb meghatározását szolgáló fényképezési módszerekre, valamint a tojáshéj ellenállóképességét fokozó eljárásra vonatkozó kutatásainak eredményét.

1989 után cikkei a kolozsvári Szabadság hasábjain jelentek meg: levele Doina Cornea asszonyhoz, Merre Kolozsvári Egyetem? c. vitairata, a szabad Március Tizenötödike köszöntése. 1992-ben cikksorozatban emlékezik meg a Bolyai Tudományegyetemnek a román egyetembe való beolvasztásáról.

Kötetei: Ember és egészség (Holicska Dezsővel és Vitályos Andrással, Kriterion Kézikönyvek, 1974; román kiadása E.A. Pora akadémikussal társszerkesztésben, 1978); Ember – Természet – XX. század (1976); A magatartás élettani alapjai (1981).

Puskás Attila: Folytatása következzék!... A Hét 1974/32; uő. Szerzői és "szerzőn túli" szempontok. A Hét 1977/10. – Gábor Dénes: Érteni az élet nyelvét. A Hét 1977/5.


Kisállattenyésztő – az EMGE szakfolyóirata, 1939-ben Kolozsvárt.


Kisbán Miklós – Bánffy Miklós írói álneve.


kisebbségi humánum – a Kárpát-medencében élő magyar kisebbség demokratikus törekvéseinek egyik kulcskifejezése. A nemzeti kisebbségeknek helyzetükből következő természetes igénye a humánum; ezt Kacsó Sándor így fogalmazta meg: "...kisebbségi nép csak humanista politikát vallhat magáénak, vagyis olyan világszemléletű politikai irányzatot, amelyben a humánum elvei a leginkább érvényesülhetnek. Ezen a síkon találkozhatik a világ legnagyobb szellemiségeivel s oldala mellett érezheti a haladást parancsoló történelmi erőket."

A ~ mint erkölcsi követelmény kialakulási folyamatát már Paál Árpád publicisztikája jelzi. Szerinte a kisebbségek "a népek lelke diplomáciájának az alakulatai, hogy felkeltsék és folytonossá tegyék a mindenirányú népszövetség megvalósulását". Hasonlóan programadó Kuncz Aladár bevezető írása az Erdélyi Helikon első számában (1928): "A kisebbség csak politikában kisebbség, irodalmában és műveltségében maga az egyetemesség." Az e tételből fakadó eszményi hivatástudat ölt testet a *transzilvanizmus Kós Károly meghirdette, földrajzi és történelmi érvekre támaszkodó román-magyar-szász programjában (1929). Bár ez a politikai és irodalmi hullámokat vető célkitűzés Tavaszy Sándornál a nemzetiségi "önösszeszedés" kulturális terére korlátozódik, sőt Makkai Sándor még belterjesebben a "magunk revízióját" hirdeti, Jakabffy Elemér már széles Duna-völgyi összefüggésbe helyezi a kisebbségi sorsvállalást, az 1937-es *Vásárhelyi Találkozó pedig záróhatározatában meggyőződéssel vallja, hogy "A román és magyar népre a Duna-medencében magasabb rendű közös hivatás vár." A román és magyar demokratikus erők összefogásából születik Kacsó Sándor idézett állásfoglalása is a ~ mellett.

Új megfogalmazást évtizedekkel később Gáll Ernőnél találunk, aki a ~ tételét a korszerű filozófia szintjén így juttatja kifejezésre: "A nemzetiségi jövőkutatás és választott értékrendje a prospektív humanizmus emberközpontú szemléletét s azokat az értékeket vallja magáénak, amelyeknek érvényesülése a nemzetiség létét és fejlődését szavatolja."

Eszmetörténeti munkájában Pomogáts Béla a ~ot nemcsak az erdélyi magyarság szellemi erőgyűjtésének és önvédelmének, hanem a közép- és kelet-európai régió fontos eszközének is minősíti, a béke és újjáépülés demokratikus folyamatában. Értékelése szerint ez az ideológia "nem egyszerűen megvalósíthatatlan utópiák foglalata, utópiáké, amelyeket a történelem általában félresöpör. Inkább erkölcsi követelmény, mely akkor is érvényes, ha az aktuális politikai gyakorlat szembehelyezkedik vele." Szerinte manapság történelmi távlatban van szerepe.

A kisebbségi élet nyomása alatt megszülető erkölcsi többletet mint "gyöngykagyló-szindrómát" elemezve Cs. Gyímesi Éva végigvezeti a ~ kialakulásának történetét Ligeti Ernőtől Kuncz Aladáron és Makkai Sándoron át Farkas Árpádig. Felfogása szerint ez az eszmény közel áll a kereszténység szenvedéskultuszához, s olyan értéktudat, amelyben nem áll fenn "a szabadság és az önmegvalósítás dialektikus egyensúlya."

(B. E.)

Paál Árpád: A magyarság világnézete. Napkelet 1920/7-8. – Makkai Sándor: Magunk revíziója. Kv. 1931. – Kacsó Sándor: Kisebbségi jövőnk útja. Erdélyi Magyar Évkönyv, Brassó 1937. – Balogh Edgár: Elsikkasztott állásfoglalás. Jakabffy Elemér előadása az OMP sepsiszentgyörgyi tanácskozásán. Magyar Nap, Morva Osztrava 1937. szept. 19. – Hitvallás. A Vásárhelyi Találkozó záróhatározata. Közli Tamási Áron: Virrasztás. Bp. 1943. 304-311. – Csatári Dániel: A Vásárhelyi Találkozó Bp. 1967. – Gáll Ernő: Tegnapi és mai önismeret. 1975. 83. – Balázs Sándor: Tavaszy Sándor filozófiája. 1982. 84-85. – Pomogáts Béla: Kisebbség és humánum. Bp. 1989. – Cs. Gyímesi Éva: Gyöngy és homok.. Ideológiai értékjelképek az erdélyi magyar irodalomban. (1992, Századunk).


Kisebbségi Jogélet – A lugosi Magyar Kisebbség melléklete 1937-ben előbb Asztalos Sándor és Mikó Imre (1-6. szám), majd Sáhy László és Kiss Árpád (7-9. szám) szerkesztésében.


kisebbségi kérdés irodalma – a két világháború között több területet fog át, ezek között a legfontosabbak: a kisebbségek jogi helyzete; e helyzet beépítése a nemzetközi viszonyokba; az új létforma gazdasági problémái; a művelődéssel kapcsolatos kérdések; az adott lét adatszerű bemutatása, a kisebbségtörténeti nézőpont.

1. A jogi megközelítés megkövetelte az elméleti alapok lerakását. Ahhoz, hogy tisztázni lehessen, milyen jogok illetik meg a többségtől különböző népcsoportokat, körül kellett határolni a kisebbség fogalmát. Albrecht Ferenc, Balogh Artúr, Jakabffy Elemér, Willer József és mások jogelméleti írásaiban megfogalmazódott az a gondolat, hogy a kisebbség nem egyszerűen csak faji, nyelvi, vallási szempontból, hanem nemzeti jellege révén is különbözik a többségtől. E kérdés az 1923-as új román alkotmány elfogadásakor az elmélet köréből áttevődött a pozitív jog területére. Az alkotmányt a kisebbségek szempontjából értékelő írások kiemelték: az ország alapokmánya nem fogadja el a kisebbségeket "jogi személyiség"-ként, velük kapcsolatban csak minden állampolgárra vonatkozó egyéni jogokat tartalmaz. Az egyéni és kollektív jog kérdéskörét taglaló írások alapgondolata szerint viszont a kisebbségnek állampolgárként birtokolnia kell minden egyéni jogot, és ezen felül meg kell kapnia a bizonyos közösséghez – kisebbséghez – tartozásából eredő kollektív jogokat is, anélkül, hogy ez sértené az állami szuverenitást. A román állam iránti lojalitás és annak bírálata, hogy az alkotmány csak "állampolgárt" ismer – így az itt élő magyarság is "román" –, szervesen egybefonódott.

A kisebbségi lét jogi státusát egyesek etikai szemszögből is megközelítették, így Paál Árpád (Erkölcsi szempontok a népkisebbségi jogban. Magyar Kisebbség 1935/11); szerinte az állapotokon az embertársak iránti erkölcsi kötelességek betartásának szorgalmazásával kellene javítani.

2. A két világháború között a romániai magyarság jogi helyzetének sajátos jelleget kölcsönzött az, hogy Románia nemzetközi szerződésekben kötelezettségeket vállalt a kisebbségek iránt, s ezek betartásának szavatolását a Népszövetségre bízták. Ott volt aztán az erdélyi románság képviselőinek önkéntes vállalása a kisebbségek ügyében a Gyulafehérvári Határozatokban. A ~ tekintélyes része e kérdéskörhöz kapcsolódik. A Népszövetséghez eljuttatott panaszokkal, a szervezett nemzeti kisebbségi kongresszusokon elhangzott felszólításokkal, a gyulafehérvári pontokkal foglalkozó közlemények összeurópai koordináták közé vagy történelmi dimenziókba helyezték a romániai magyarság problémáit. Erre nézve olyan összegező munkák jelentek meg, mint Balogh Artúr franciául és németül is kiadott könyve (A kisebbségek nemzetközi védelme. München 1928; Párizs 1930), Buza László A kisebbségek jogi helyzete (Bp. 1930), Jakabffy Elemér Népkisebbségi kívánságaink és feladataink (Lugos 1935), Mikó Imre A romániai magyar kisebbség panaszai a Nemzetek Szövetsége előtt (Hitel 1936/11), Mikó Imre Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Kv. 1944), Nagy Lajos A kisebbségek alkotmányjogi helyzete Nagyromániában (Kv. 1944) c. írása.

Ezt az összeurópai szemléletmódot jól jellemzi a Korunk kisebbségirodalma. A baszkokról és katalánokról írt cikkek, az ún. "Duna-medence-vita" (Balogh Edgár, Jordáky Lajos, Halász Sándor, Sinkó István, Szabó Imre és mások részvételével), Bányai Imre, Dobossy Imre, Földi Erzsébet, Zsolt László [Porzsolt László], Kovács Károly [Fedor János] és mások cikkei igazolják, hogy a folyóirat igyekezett általánosabb összefüggésekbe beágyazni a kisebbségi problémát. Ezt tette Bányai László is, aki Magyarság a Duna völgyében (Kv. 1938) c. kötetében jelentette meg a főleg a Korunkban közölt ilyen természetű írásait.

3. A romániai magyarság gazdasági életének szempontjából jelentős és sokat kommentált esemény volt az 1921-es földreform. Az agrárreform teremtette általános helyzeten túlmenően (Oberding József György: Az agrárreform. Kv. 1930; Venczel József: Erdély és az erdélyi román földreform. Hitel 1940-41/3-4) különösen két esemény érintette a romániai magyar parasztságot: a Csíki Magánjavak kisajátítása és a múlt század végén Erdélybe és Bánságba betelepített kistulajdonosok földjeinek elvétele. E két témakörben a cikkek százai jelentek meg. Ugyancsak a falusi kisebbségi dolgozókat érintette a hitelek nyújtásának diszkriminatív rendszere (vö: Oberding József György: A mezőgazdasági hitelkérdés rendezésére irányulú törekvések a román törvényhozásban. Kv. 1932), valamint a konverzió néven ismert, a mezőgazdasági adósságok szanálását előíró törvény (erről cikkezett többek között Gyárfás Elemér). Különleges érdemeket szerzett Mikó Imre azzal, hogy a maga korában rendhagyó módon az osztályszerkezet és a nemzetiségi hovatartozás összefüggésében vizsgálta az erdélyi falut, s egységes feladatként jelölte meg: küzdeni az osztályelnyomás ellen, s hűnek maradni nemzetiségünkhöz (Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. Kv. 1932). Egészen más oldalról közelítette meg az itt élő magyarság más rétegeinek gazdasági nehézségeit Gyárfás Elemér, aki főleg a hazai magyar tőkét és pénzintézeteket ért méltánytalan megkülönböztetés ellen hadakozott (Erdélyi problémák. Kv. 1923; Románia hitelszervezetei és az erdélyi magyar pénzintézetek. Lugos 1924).

4. A társadalmi mozgások erőteljesen kihatottak az akkor középosztálynak nevezett kisebbségi értelmiségi rétegre, ill. főleg arra a munkaterületre – a művelődésre –, amellyel tevékenységük összefonódott. A ~ának szakíróiban tudatosodott, hogy a kisebbség fennmaradásának alapvető feltétele: megőrizni s lehetőség szerint gazdagítani nyelvünket, művelődési kincseinket. Ennek egyik eszköze: a demokratikus iskolapolitika. E tárgykörben a számos sérelmet jelző hírlapi cikken kívül olyan áttekintések is megszülettek, mint Balázs András Adatok az erdélyi kisebbségek iskolavédelmi küzdelmeihez. 1919-1929 (Kv. 1929), R. Szebeni András Az erdélyi magyarság népoktatás-ügyének statisztikai mérlege (Bp. 1935) vagy Jancsó Elemér Az erdélyi magyarság életsorsa nevelésügyünk tükrében (Bp. 1935) c. munkája. Ehhez kötődik a felekezeti iskolák fenntartásával kapcsolatos nehézségek elemzése s tágabb összefüggésben a különböző egyházakat sértő intézkedések vizsgálata (vö. Tusa Gábor: A romániai magyar egyházak és az állam közötti viszony. Kv. 1934). Súlypontos volt ezen belül a konkordátum, valamint a katolikus státus körüli csatározás. (Ebbe egyebek között Gyárfás Elemér, Jakabffy Elemér, Késmárki Gergely, Pál Gábor kapcsolódott be.)

A folyóiratokban vagy különkiadásban megjelentették a magyar parlamenti képviselők beszédeit, ezek a kordokumentumok – mint például a Willer József kamarai beszédeit tartalmazó Küzdelem a nemzetiségek nyelvhasználatáért (Lugos 1936) c. kötet – jól tükrözik a nemzetiségi művelődés feszültségeit. E tárgykörbe vág a művelődés különböző területein dolgozó értelmiségiek létviszonyainak elemzése, ezt végezte el egyebek között Mikó Imre a romániai magyar jogászokra, Venczel József az egyetemi hallgatókra nézve.

5. Az említett számbavétel tágabb összefüggésben az adatszerű önmegismerés szükségletének része. Ez az a pont, ahol a ~ érintkezik a szociológiai irodalommal. Az inkább szociográfiai jellegű falurajzok, felmérések – például Venczel Józsefnek a székely népfölöslegről írt tanulmánya – mellett szigorúbban statisztikai jellegű munkák is megjelentek, így Jakabffy Elemér Erdély statisztikája (Lugos 1923); a Sulyok István-Fritz László szerkesztette Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929 (Kv. 1930); Kiss Árpád Az állami magyar tannyelvű elemi iskolák és tagozatok c. tanulmánya (Magyar Kisebbség 1936-37).

6. Végül a ~ának megvolt a történelmi dimenziója. A kisebbségi probléma megjelenésének körülményeit és előzményeit tárgyaló írások az analógia módszerével kimutatták: a romániai magyar kisebbség ugyanazt kéri, mint annak idején a kisebbségben élt románság. E tekintetben múlhatatlan érdemei vannak Jakabffy Elemérnek, aki Adatok a románság történetéhez a magyar uralom alatt (Lugos 1931) c. dokumentumközlésében, Páll György-gyel közösen írt A bánsági magyarság húsz éve Romániában 1918-1938 (Bp. 1939) c. és más munkáiban vagy Mikó Imre Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Kv. 1944), Bíró Sándor Kisebbségben és többségben. 1867-1940 (Bern-München 1989) c. könyvében mutatta ki a történelmileg változó kisebbségi sorsban a permanens elemeket.

A történelmi folyamat folytatásaként nőtt át a ~ a *nemzetiségi kérdés irodalma szélesebb fogalmi keretébe

(Ba. S.)

Kiss Árpád: A kisebbségi kérdés román irodalmának bibliográfiája. Lugos 1931. – Berecz Kálmán: A nemzetiségi kérdés irodalma. Magyar Kisebbség 1931. 143-47. – A "Népkisebbségpolitikai és Jogi Könyvtár" anyagmutatója. Magyar Kisebbség 1938. 53-61, 80-88. – Mikó Imre: Huszonkét év. Bp. 1941. és annak Forrásmunkák c. függeléke. – A nemzetiségi politika három éve a demokratikus Romániában. A Nemzetiségi Minisztérium kiadása. Összeállította Szentmiklósy Ferenc 1948. – Nagy György: A kisebbségi kérdés a nemzetközi jogban a második világháború utáni évtizedekben. Erdélyi Múzeum 1991/1-4.


Kis Emberek Könyvtára – népművelő könyvsorozat Nagyváradon, 12 füzetben. Szerkesztette és kiadta Bodnár János "tisztviselő társainak, tanítóknak, jegyzőknek, rajtuk keresztül a falu népének". Az 1925-ben megjelent 1. füzet a szerkesztő tollából A fogas kérdés c. alatt ókori mese keretében indított elbeszélésfüzér az egészségről mint az élet legfőbb javáról. A 2. füzetet Benedek Elek írta, a következők közül ugyancsak a szerkesztő tollából a Bicsérdy-láz és Egy darab Amerika c. könyvecske emelhető ki. A sorozat anyagi nehézségek miatt 1928-ban szűnt meg.

Árvay Árpád: Elődök. Bodnár János (1876-1935). Tanügyi Újság 1974/12. – BLev. I. 1984. 77-79, 368.


Kisenciklopédia – a temesvári Művelődési és Tudományos Szabadegyetem magyar nyelvű előadássorozata. 1968-ban indult Salló Ervin kémikus, egyetemi előadótanár kezdeményezésére tanárok, tudományos kutatók, szerkesztők, írók, orvosok és mérnökök bevonásával. Interdiszciplináris rendezvényein a természeti kincsek, helytörténet és turizmus, zenevilág, képzőművészet, korszerű medicina, ésszerű táplálkozás, technika került bemutatásra. A helybeli és más városból hívott előadók közt szerepel Albert Ferenc, Anavi Ádám, Bálintfi Ottó, Bárányi Ferenc, Bodó Barna, Bura László, Dávid Gyula, Egeressy László, Gyulai Ferenc, Hegedűs Attila, Jecza Péter, Kakuts Lajos, Kányádi Sándor, Kékedy László, Kovách Géza, Matekovits Mihály, Petrovics Emil, Salat Levente, Sándor István, Szekernyés János, Toró Tibor. Az előadások anyagát két alkalommal *Kilátó c. évkönyveikben is kiadták.

Matekovits György: Tudni és haladni előre avagy kicsi-e a Kisenciklopédia. Lépcsők IV. Tv. 1987. 214-21.


kísérőzene – színházaink műsorán szereplő számos darab ~vel kerül előadásra, s így a zene eszközei hozzájárulnak a lírai, humoros, drámai helyzetek hangulatának fokozásához, a szereplők jellemének ábrázolásához. Kevésbé fontos szerepet kap a ~ az átvezető közzenében vagy az egyszerűbb betétekben. Az eszközöket illetőleg a hagyományosaktól az elektronikus, gépi muzsikáig e műfajban minden változat megtalálható, jellegénél fogva főleg a filmkísérő-zenénél a kísérleti elemeknek is fontos szerep juthat.

A romániai magyar zeneszerzők sorában színpadi ~ komponálására vállalkozott a két világháború közti időben – néha eredeti népi forrást is idézve – Csiki Endre (Szigligeti: A cigány, 1935; Áprily Lajos: Idahegyi pásztorok, 1938) és gyermekeknek szánt muzsikával Delly Szabó Géza (László Marcella: Nótás Zsuzsika, 1929). Melodrámával ebben az időben a klasszikus hagyományokat tiszteletben tartó kivitelezéssel Nemes Elemér jelentkezett (Mikes, 1928).

Az 1945 óta eltelt évtizedek számos ~vel ellátott alkotása közül megemlíthetők a következő szerzők művei: Boros Zoltán (Al. Kiriţescu: Michelangelo; Tabéry Géza: Álomhajó; Brecht: Galy Gay; Shakespeare: Szeget szeggel; D. R. Popescu: Andilandi), Csíky Boldizsár (Méhes György: Noé bárkája), Csíky Csaba (Williams: Az ifjúság édes madara; Shakespeare: Hamlet; Veress Dániel: Véres farsang), Czakó Ádám (Méhes: Barbár komédia; O' Neill: Amerikai Elektra; Veress Dániel: Mikes; Faulkner: Rekviem egy apácáért; Sombori Sándor: Gábor Áron; Németh László: Papucshős; Tömöry Péter: A pipacsok halála; Csávossy György: Édes méreg), Demián Vilmos (Shakespeare: III. Richard; Katona: Bánk bán), Fátyol Tibor (Euripidész: Oresztesz), Jakab Lajos (Fodor Sándor: Csipike), Jodál Gábor (Szophoklész: Antigoné), Junger Ervin (Tolsztoj-Piscator: Háború és béke; Schiller: Ármány és szerelem; Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása; Shakespeare: Romeó és Júlia; V. Hugo: Ruy Blas), Kálmán Andor (Csíky: Nagymama; Aurel Baranga: Boldogság iskolája), Kisfalussy Bálint (Benedek Elek: Többsincs királyfi), Kozma Mátyás (Szophoklész: Antigoné), Márkos Albert (Kiss Jenő: Három nap egy esztendő), Márton Jenő (Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris), Oláh Tibor (Euripidész-Sartre: Trójai nők; Madách: Az ember tragédiája; Titus Popovici: Horia, film), Orbán György (Caragiale: Gyöngeségek láncolata; Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya), Szabó Csaba (Molnár Ferenc: Liliom; Tamási Áron: Énekes madár), Szalay Miklós (Victor Eftimiu: Prométheusz, Mrozek: Strip-tease; Lacour: Érettségi előtt; Méhes: Peleskei nótárius; Ilie Băieşiu: Megbocsátás), Szarvady Gyula (Sütő András: A szúzai menyegző), Szeghő Péter (Kenéz Ferenc: Szabadon választott gyakorlatok), Valkai András (Katona József: Bánk bán), Vermesy Péter (Méhes György: Oroszlán a kastélyban; Frisch: Don Juan, avagy a geometria szerelme; Illyés Gyula: Kegyenc; Kocsis István: A korona aranyból van; Páskándi Géza: A király köve; Szigligeti: Liliomfi; Madách: Az ember tragédiája; Brecht: Svejk a második világháborúban; Bajor Andor: Szürke délután; Shakespeare: Lóvá tett lovagok), Zoltán Aladár (Shakespeare: Vízkereszt).

Újabb ~-bemutatások: Kostyák Alpár Ki vele (Sinkó Zoltán szövegére, 1980), Balogh István Hirosima mosolya (Eugen Jebeleanu szövegére, 1986), Csutak István Medvetánc (József Attila verse nyomán, 1987) c. alkotása.

Bábszínházi darabokhoz írt ~t többek között Chilf Miklós (Kemény János: A félénk nyulacska; Tolsztoj-Márk Sándor: Buratino kalandjai), Szabó Csaba (Arany: Toldi; Bajor: Paródiák; Creangă-Sütő: Csodatarisznya; Fazekas Mihály: Ludas Matyi) és Vermesy Péter (Bajor: A titokzatos kalucsni; Maeterlinck: Kék madár; Grimm: Hamupipőke; A brémai muzsikusok; Kovács Ildikó: Kék süni; A lusta kis mozdony; Cini Samu kalandjai; Karinthy-Kovács: Micimackó; Palocsay Zsigmond: Lepkeszárnyon; Aki búsul, megöregszik; Tamási Áron: Búbos vitéz; Szegény ördög; Mircea Vaida: Papírszív; Sütő András: Ördögűző tarisznya).

Film ~vel Oláh Tibor: Avalanşa; Străzile au amintiri; Pisica care moare; Brâncuşi: Sărutul; Comoara din Vadul-vechi, Rebreanu: Răscoala; Castelanii, Meandre, Zodia fericirii, Zile de vară, Răutăciosul adolescent; Mihai Viteazul) és Vermesy Péter (Kocsis: A jegykezelő futása) jelentkezett.

Nyilvántartunk néhány ún. montázs-muzsikát is, ilyen Szalay Miklós összeállítása Miller: Bűnbeesés után, Mrozek: A kéz és Rozor: Véndiákok c. darabjához. Szőcs Géza verseihez Antal István szerzett ~t.

Pantomimhez és kísérleti színpadhoz Vermesy Péter komponált zenét (Kovács Ildikó: Pantomim-sorozat; Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné; Shakespeare: Szentivánéji álom).

(B. A.)


Kisfalussy Bálint (Ipp, 1939. okt. 16.) – dalszerző. Nagyváradon érettségizett (1956), a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola elvégzése (1962) után a szatmárnémeti Északi Színházhoz szerződött, ahol nemcsak mint színész tevékenykedett, hanem számos bemutatóhoz – többek közt Camoletti Leszállás Párizsban, Gárdonyi Géza Ida regénye, Karácsony Benő Rút kis kacsa, Méhes György Mi, férfiak, közben Nagyváradon Goldoni Szmirnai komédiások c. darabjához és saját szövegeihez dalbetéteket, ill. kísérőzenét szerzett. Országosan kedvelt könnyűdalénekes, akinek másfélszáz slágere közül jó néhányat az *Electrecord hanglemezen is közrebocsátott. 1987-ben Magyarországra költözött.

(K. K.)

Soltész József: K. B. A Hét évkönyve 1982, Színjátszó személyek. 162-63.


Kisgyörgy Réka (Barót, 1967. nov. 8.) – író, ~ Zoltán geológus leánya, Jakabffy Tamás felesége. Sepsiszentgyörgyön a Matematika-Fizika Líceumban érettségizett (1986). A Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakon tanári diplomát szerzett. 1990 óta a Romániai Magyar Szó kolozsvári munkatársa. Első írásával az Utunkban jelentkezett (1987), itt s a Korunk, Igaz Szó, Echinox hasábjain jelennek meg esszéi, ismertetései. Az Utunkban sorozatosan közölt novellái (1987-88) kiváltották a kritika érdeklődését. "Novelláiban (regényrészletek?) – írja Szász János – a szemléletesség nem a cselekmény, hanem egy életérzés alakulásához fest hátteret: egy tűnődő, tétova, titkokat finom ujjakkal bogozó, a világot betéve ismerő, hol keserűen, hol élvezettel fölismerő érzékenység veszi minduntalan számba a lét első és végső kérdéseit." Látó-nívódíjban részesült (1992).

Álneve: Szentgyörgyi Mária.

Szász János: K. R. prózái. A Hét 1988/17.


Kisgyörgy Zoltán (Nagyajta, 1929. márc. 31.) – növénytani szakíró. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban (1948), egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte (1953), a biológiai tudományok doktora (1971). Pályáját a marosvásárhelyi OGYI-ban tanársegédként kezdte, 1975-től adjunktus, a gyógyszerészeti növénytan magyar nyelvű oktatója, 1986-tól az OGYI tudományos kutatója.

A gyógynövények lelőhelyeinek (Csík, Háromszék, Barcaság, Fogarasi-medence, Szatmár és részben Beszterce-Naszód) mennyiségi viszonyairól, valamint a hatóanyag és a növényi test belső szerkezetének összefüggéséről több közleményben számolt be szakfolyóiratokban (Orvosi Szemle, Revista Medicală, Farmacia, Comunicări de Botanică, Comunicările Academiei RSR, Note Botanice, Industria Alimentară-Produse Vegetale, Die Pharmazie, Acta Pharmaceutica Hungarica). Közleményei több gyűjteményes kötetben szerepelnek, így a Plante medicale din flora spontană a Bazinului Ciuc (Csíkszereda 1968), a Kovászna megye gyógynövényei (Sepsiszentgyörgy 1973), a Hargita megye gyógy- és fűszernövényei (Mv. 1980) c. munkákban, valamint a Congresul Naţional de Farmacie sorozat köteteiben (1958-79).

Munkái: A gyógyszernövények felismeréséről (román nyelvű kőnyomatos jegyzet, Mv. 1965); Gyógyszerészeti növénytan: sejttan és szövettan (kőnyomatos jegyzet, Mv. 1979); Gyógyszerészeti növénytan: organográfia (kézirat, Mv. 1986).


Kisgyörgy Zoltán (Árkos, 1936. júl. 21.) – geológus szakíró. ~ Réka apja. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen geológia-földrajz szakon szerzett egyetemi diplomát (1957). Előbb tanár Ozsdolán és Apácán, majd az erdővidéki szénbányák geológusa.

Geológiai, bányaföldtani, őslénytani, barlangtani és vízföldrajzi szakdolgozatai a Földtani Közlöny (Bp.), Karszt és Barlang (Bp.), Aluta, Revista Minerilor, Acta Hargitensia, Dări de Seamă ale Comitetului Geologic és más szaklapok oldalain jelentek meg. Szakmája mellett, mely főleg a Székelyföld hasznosítható ásványi kincsei, az ásványvizek és mofettagázok mint természetes gyógytényezők kutatására irányul, érdeklődése kiterjed az ipar- és tudománytörténet, turisztika, hely- és művelődéstörténet, valamint a népművészet tárgyköreire is. Több mint kétszáz ilyen jellegű írása, cikke és tanulmánya hazai és külföldi magyar újságok és folyóiratok oldalain látott napvilágot. Közkedveltek voltak a Megyei Tükörben közölt helytörténeti cikksorozatai. Több Kovászna megyét ismertető monográfia társszerzője. Irodalmi riportokat is írt, turistakalauzokat is fordított magyar nyelvre, kéziratban van tanulmánya Kovászna megye városainak és falvainak harangjairól.

Fontosabb munkái: Köpecbánya 1872-1972 (Vajda Lajossal, Sepsiszentgyörgy 1972); Erdővidék (útikalauz, Sepsiszentgyörgy 1973); Őslények nyomában (Kv. 1976); Jelzett turistaösvények Kovászna megyében (társszerzőként, Sepsiszentgyörgy 1978); Románia ásványvizei (Kristó Andrással, 1978).

(B. Z.)

Írói álneve: Sikó Zoltán.

Vita Zsigmond: Erdővidék bemutatása. A Hét 1974/20. – Holló Ernő: Hidrogeológus az ezer borvizek földjén. A Hét 1976/31. – Ferenczy L. Tibor: Írni kellene... Munkásélet 1978. aug. 4. – Csire Gabriella: Levelekre szedtem a széndarabot. Előre 1980. júl. 26. – Tófalvi Zoltán: "Én hiszek a szülőföld iránti felelősségünkben." Beszélgetés K. Z. geológussal. A Hét 1982/33.


Kislégi Nagy Dénes (Titel, Vajdaság, 1884. jún. 21. – 1984. aug. 27. Pécs) – filozófiai, társadalomtudományi, közgazdasági, statisztikai szakíró. 1942-ben nevezik ki a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem gazdaságpolitikai és statisztikai tanszékére; 1945-től a Bolyai Tudományegyetemnek is professzora 1948-ig. Ezután oktatói és tudományos működését a pécsi egyetemen folytatta; 1957-ben vonult nyugalomba.

Kolozsvárt írott vagy megjelent tanulmányai: A gazdasági elméletek története (kőnyomatos jegyzet, 1948); Pénzromlás és árszínvonal (Jog- és Közgazdaságtudományi Értekezések 2. Kv. 1946); A közgazdaságtan oktatásának módszeréről (Társadalomtudományi Tanulmányok 2. Kv. 1946).

A 100 éves K. N. D. tudományos, oktatói és költői életművéről. Herczeg Géza, Hoóz István, Judi István, Szótáczky Mihály, Tóth István megemlékezései, Pécs 1985.


Kismonográfiák – az Ifjúsági Könyvkiadó által 1968-ban indított s 1970-től a kolozsvári Dacia Könyvkiadó által folytatott sorozat. Egységes (1971-től változtatott) grafikai kiállításban 5-7 ív terjedelmű irodalomtörténeti pályaképek – olykor egy-egy műfaj vagy irodalmi korszak – összefoglaló bemutatására vállalkozó köteteket fogott össze, a témához kötődő kép- és illusztráció-anyaggal gazdagítva.

Itt jelent meg Kántor Lajos Móricz Zsigmondról, Mózes Huba József Attiláról és Szabédi Lászlóról, Izsák József Tamási Áronról, V. Szendrei Júlia Csokonairól, Varró János Kós Károlyról, Fábián Ernő Apáczai Csere Jánosról, Rohonyi Zoltán Kölcseyről, Robotos Imre Karinthy Frigyesről és Tabéry Gézáról, Indig Ottó Juhász Gyuláról és Horváth Imréről, Veress Dániel Mikesről és Kemény Zsigmondról, Szávai Géza Méliusz Józsefről, Lászlóffy Aladár Szabó Lőrincről, Kozma Dezső Mikszáth Kálmánról írott monográfiája; továbbá Dávid Gyula könyve Jókai erdélyi tárgyú műveiről, Kozma Dezső összefoglalója a múlt század végi Kolozsvár irodalmi és hírlapírói világáról, Kötő József kötete a romániai magyar dráma két háború közötti fejezetéről. Ebbe a sorozatba illesztette be a kiadó Szilágyi Júlia Swift és a huszadik század (1968) és Szilágyi Domokos Kortársunk, Arany János (1969) c. nagyesszéjét, valamint Şerban Cioculescu Caragiale- és Kormos Gyula Rebreanu-monográfiáját.

A sorozatot kezdetben Jancsik Pál, majd Varró János szerkesztette egészen 1984-ig, amikor – népszerűsége és gyakorlati hasznossága ellenére – a kiadó megszüntette.

(D. Gy.)


Kiss András (Facsád, 1922. okt. 5.) – jogtörténész, levéltári szakíró. ~ Mária Gyöngy apja. Középiskolai tanulmányait Lugoson és Temesvárt kezdte, a kolozsvári Tanárképző Intézet gyakorló gimnáziumában érettségizett (1942). Jogtudományi oklevelet a Bolyai Tudományegyetemen szerzett (1946). A Móricz Zsigmond Kollégium alapító tagja. Szövetkezeti tisztviselő, ügyvédjelölt, egyetemi tanársegéd, 1949-től a Kolozsvári Állami Levéltár munkatársa nyugdíjazásáig (1983). 1990-től az újraalakult EME főtitkára.

Első írását A magyar diák együtt akar küzdeni román és zsidó kartársaival c. alatt a Világosság közölte (1945). Levéltári és jogtörténeti munkákon kívül elsősorban várostörténettel foglalkozik, több monografikus tanulmánya történelmi és tudományos személyiségekről szól. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár történész-szaklektora.

A levéltártan köréből első tanulmányát az 1957-es Kelemen-emlékkönyv közölte Kolozsvár levéltára rendjének fejlődéséről a XVI-XVIII. században; a NyIrK 1959-es összevont számában jelent meg egy másik tanulmánya a besztercei városi levéltár régi magyar nyelvű iratairól. A Revista Arhivelor hasábjain az államosított bankok levéltári anyagáról (1961), az erdélyi úriszékről (1969), régi levéltári leltárakról (1978) ír. Tanulmányai jelennek meg továbbá a levéltár-típusokról (Ştefan Meteş la 85 ani. Kv. 1977), az erdélyi hiteleshelyek sajátosságairól (In memoriam Ion Mărcuş. 1979). Szerzőtársa a Bibliografia arhivisticii româneşti (1969), valamint az Îndrumător în Arhivele Statului Judeţul Cluj. I-II. (1979-85) c. köteteknek.

Kelemen Lajos nyomdokain számos adatot közöl Kolozsvár műemlékeiről és lakóinak belső életéről, így az Igazságban a hóstáti Kalandos Társaságról, a régi és új Kétvízközről (1968), az Új Életben a jelvényes aranymíves házról, a Házsongárdi Temetőről (1972), az Utunkban a régi farsangolásról (1974) s A Hétben a kolozsvári Várostoronyról (1974). Kiemelkedik helytörténeti tanulmánya a Vitéz Mihály korabeli Zilahról (a Mihai Viteazul şi Sălajul c. kötetben, Zilah, 1976) és Ótorda és Újtorda régi kapcsolatairól a tordai múzeum Potaissa c. gyűjteményes kötetében (Torda 1978).

Személyiségrajzi érdeklődésének eredménye ismeretlen Kölcsey-kéziratok közlése (Irodalomtörténet, Bp. 1959), több cikke Kelemen Lajosról (Utunk 1978/43, 44), tanulmánya a történetíró Gheorghe Şincairól (a Művelődéstörténeti tanulmányok 1979-es kötetében). Sokat foglalkozott Varga Katalinnal, a mócok nagyasszonyával: közzétette 1847-ben kelt "tulajdon kezivel tett" életleírását (Korunk 1957/12), majd "panaszos versei"-t (Utunk 1977/35), végül kötetben tette hozzáférhetővé perének anyagát. Közölte Bethlen Gábornak a kolozsvári mesteremberekhez intézett utasításait (Utunk 1980/38). Jakó Zsigmond scriptoriuma c. írásával (A Hét 1986/37) köszöntötte a 70 éves történettudóst.

Kötetei: Dicţionar juridic român-maghiar. Magyar-román jogi szótár (Hegedűs Sándorral és Nemes Istvánnal, 1978); Varga Katalin pere (1979. A könyv Livia Someşfăleanu készítette román fordítása kéziratban maradt); Dino Compagni krónikája korának eseményeiről. Fordította, bevezette, jegyzeteit írta K. A. (1989); Történeti és levéltári tanulmányainak gyűjteményes kötete sajtó alatt.

(Cs. E.)

Csetri Elek: "Ki légyen az a Varga Katalin...?" A Hét 1979/49. – Demény Lajos: Tradiţii de luptă comună româno-maghiară. Era Socialista 1980/4. – Nagy Géza: Varga Katalin pere. Könyvtár 1980/1. – Miskolczy Ambrus: Varga Katalin pere. Századok, Bp. 1981/2. – Imreh István: A levéltáros történész köszöntése. Utunk 1982/41. – Páll Árpád: Történészek műhelyében. K. A.-nál. Beszélgetés a testvériségről. Új Élet 1983/3; uő. Múltbeli tanulság, jelenkori parancs. Beszélgetés K. A.-sal Varga Katalin példamutatásáról. Harangszó a mélyből. Bp. 1991. 219-222.


Kiss András (Végvár, 1950. okt. 27.) – költő, természettudományi író. Középiskolai tanulmányait a temesvári C. D. Loga Líceumban végezte, a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett biológiai szakos diplomát. Csanádon tanított, első írása 1968-ban a temesvári Szabad Szóban jelent meg. 1974-től a Bánsági Múzeum természettudományi részlegének munkatársa. 1975-től a Tibiscus-Ştiinţele Naturii c. múzeumi kiadvány szerkesztője, 1985 óta a temesvári Közegészségügyi Intézet környezetvizsgálati laboratóriumának kutató-biológusa.

Fő kutatási területe a fehér gólyák életmódjának tanulmányozása. Tudománytörténeti tanulmányaiban méltatta Kuhn Lajos és Dionisie Linţea, valamint a temesvári Természettudományi Társaság munkásságát. Természet- és madárvédelmi írásait a Szabad Szó, Vörös Lobogó, Szatmári Hírlap, A Hét, Művelődés, Korunk, Brassói Lapok, Orizont, Tibiscus, Aquila, Revista Muzeelor és Neuer Weg közli.

Versekkel 1968-tól jelentkezik. Szerepelt a Varázslataink (Kv. 1974), Hangrobbanás (Tv. 1975) és Ötödik évszak (Mv. 1980) c. antológiákban s a temesvári Franyó Zoltán Irodalmi Kör Lépcsők c. kiadványaiban, így a negyedikben (1978) Gyermekvers-füzérével. Verseit az Utunk, Echinox, Ifjúmunkás, Igaz Szó közli.

Fanyar nosztalgiával verseli meg a visszahúzódásra kényszerített őstermészet szépségeit, csodálatos titkait. Verseinek jellemző jegye a nyílt, sallangtalan szókimondás és egyfajta sajátos nyelvi játékosság. Markó Béla szerint "megkésett, visszafogott hangú beat-költő ő, leplezetlenül nyers, hétköznapi, akiből kihalt viszont a 60-as évek teli torkú pátosza".

Önálló verseskötetei: Nagy-Narancs-Hold (Tv. 1980); Tücsköknek szól (Tv. 1985).

Írói nevei: M. Kiss András, Végvári Kiss András.

(Sz. J.)

Anavi Ádám: Felvillantott gondolatok. Szabad Szó 1980. okt. 8. – Csiki László: Margó. Utunk 1980/41. – Markó Béla: Költők és trubadúrok. Igaz Szó 1980/11.


Kiss Árpád (Valea Lungă, Prahova megye, 1902. szept. 1. – 1965. jún. 16. Kolozsvár) – szerkesztő. ~ Seprődi Anna férje. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen végezte, teológiai tanulmányait Kolozsvárt, majd Hollandiában (1930-31) és Svájcban (1936-38). A Bolyai Tudományegyetemen pedagógia-lélektan szakos tanári diplomát szerzett (1952). Közben Sepsibodokon református lelkész, a Székely Mikó Kollégium tanára (1940-48), egyidejűleg a Jókai Nyomda RT igazgatója.

Szerkesztette és gazdag irodalmi anyaggal kiadta a *Székely Naptár három kötetét (1946, 1947, 1948), az elsőben hasonmásban újraközölte Kós Károly Átila királról Ének c. kézírásos művét, amelyből különnyomat is készült. Székelyföldi Gyermekkönyvtár c. alatt indított sorozatából két füzet jelent meg (Kitrákotty mese Kriza után K. Seprődi Anna ötlete nyomán, B. Parádi Erzsébet rajzaival; Elfutott a kemence, a Molnár-Lajtha-féle gyűjtésből). Népi játékokból, dalokból összeállított és színpadra alkalmazott Nagyszünetben c. színdarabját a Pionír 1958. márc. 20.-iki száma közölte. Élete utolsó évtizedében festőként is jelentkezett.

(B. Z.)


Kiss Árpád (Felsőcsertés, 1907. máj. 8. – 1976. aug. 21. Marosvásárhely) – jogi szakíró. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban végezte (1926), a kolozsvári I. Ferdinand-Egyetemen jogtudori oklevelet szerzett (1931). Ügyvédjelölt volt Nyárádszeredán (1931-33), majd Bukarestben folytatott ügyvédi gyakorlatot, ahol mint Willer József országgyűlési képviselő titkára az OMP keretében jogvédelmi feladatokat látott el (1934-40). Marosvásárhelyen 1942-től a város tiszti ügyésze nyugdíjazásáig. Közben az 50-es években a Duna-csatornánál volt kényszermunkatelepen. Jogi szakírói működését az Erdélyi Fiatalok munkatársaként kezdte, itt jelent meg Állítsuk fel az erdélyi magyar intelligencia kataszterét c. felhívása (1931/3). Ugyanebben az évben a Magyar Kisebbség adta ki A kisebbségi kérdés román irodalmának bibliográfiája c. munkáját. Később a jogvégzett fiatalság elhelyezkedési lehetőségeit vizsgálta az Erdélyi Fiatalok hasábjain (1934/4), a Magyar Kisebbség számára pedig az állami magyar tannyelvű elemi iskolák és tagozatok adatait dolgozta fel a román Közoktatási Minisztérium kimutatásai alapján, figyelmeztetve arra a tényre, hogy magyar tanításnyelvű állami iskolákban mindössze 11 484 gyermek talált helyet, míg 175 000 magyar tanulót nem anyanyelvén oktatnak (1936-37).

(I. E.)

Mikó Imre: K. Á.: A kisebbségi kérdés irodalmának bibliográfiája. Erdélyi Fiatalok. (1931/8-10); uő. Huszonkét év. Bp. 1941 162-63.


Kiss Árpád (Marosvásárhely, 1911. dec. 1. – 1987. dec. 15. Marosvásárhely) – kémiai szakíró. ~-Eperjessy Anna férje. Szülővárosában végezte a középiskolát (1929). Előbb banktisztviselő volt Radnóton, ill. Marosludason (1929-32), majd a marosvásárhelyi Bürger Albert-féle vegyészeti gyárban (1934-38) és a kolozsvári VI-HOR gyógyszergyárban (1938-41) dolgozott. A Ferenc József Tudományegyetemen kémia szakon végzett (1944), a Bolyai Tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett (1948). A marosvásárhelyi OGYI orvoskémiai tanszékén tanársegéd, 1949-től adjunktus, 1952-től előadótanár, a gyógyszerészkar dékánja (1958-62), a kémiai tudományok doktora (1967). A Farmacia szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja, az Orvostudományi Társaság marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Szakosztályának elnöke (1966-74). Nyugalomba vonulása (1977) után konzultáns tanár.

Feleségével közösen folytatott kutatásai során az ipari melléktermékek és hulladékok gyógyszerészeti hasznosításával foglalkozott, a különböző állati szervek lipoproteinjeinek kémiai összetételét, valamint a rosszindulatú daganatok chemotherápiájában használt anyagokat, a kémiai szerkezet és a sejtlégzés összefüggéseit vizsgálta. Tanulmányait számos magyar, román, német szakfolyóirat közli, így az Erdélyi Múzeum, Orvosi Szemle, Revista Medicală, Wiener Medizinische Wochenschrift, Magyar Onkológia (Bp.), Gyógyszerész Értesítő (Bp.), Die Naturwissenschaften, Studii şi Cercetări de Chimie, Revue Roumaine de Medicine Interne.

Részt vett a Farmacopeea Română gyógyszerkönyv VII., VIII. és IX. kiadásának szerkesztésében. Társszerzője a Curs unic de chimie organică c. kőnyomatos egyetemi jegyzetnek (Mv. 1965), szerkesztésében jelent meg a magyar nyelvű Szerves kémia egyetemi jegyzet I. és II. (Mv. 1974) és V. része (1975).


Kiss Árpád (Pozsony, 1916. dec. 20. – 1958. máj. 20. Kolozsvár) – matematikai szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett (1934), főiskolai tanulmányait a budapesti Műegyetemen kezdte és a Bolyai Tudományegyetemen, a matematika-fizika szakon fejezte be (1947). Itt lép tudományos pályára, 1952-től előadótanár, a Matematikai és Fizikai Kar dékánja (1954-58). Tanulmányai jelentek meg a differenciálgeometria és az algebrai geometria köréből. Gergely Jenővel közösen adta közre Egy felületosztályról, amelynél a görbületi vonalak mindkét rendszere síkgörbe c. tanulmányát A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem c. gyűjteményes kötetben (Kv. 1956), ugyancsak Gergely Jenővel együtt szerzője a Bevezetés a differenciálgeometriába c. egyetemi jegyzetnek (Kv. 1957).

(K. F.)


Kiss Béla, P. Márton (Esztelnek, 1888. okt. 3. – 1979. ápr. 15. Marosvásárhely) – római katolikus egyházi író, költő. Iskoláit Kézdivásárhelyen kezdte; Vajdahunyadon a ferences teológiát, Csíksomlyón a tanítóképzőt végezte el. Tanító, lelkész, házfőnök a ferencrendi szerzeteseknél Medgyesen és Marosvásárhelyen. A Vasárnap és Katholikus Világ munkatársa. Verseskönyve: Lelkem muzsikája (Arad 1927).


Kiss Béla (Bácsfalu, 1908. szept. 29. – 1951. aug. 13. Kolozsvár) – helytörténész, etnográfus, zeneíró, lutheránus egyházi író. A brassói Róm. Kat. Főgimnáziumban érettségizett (1926), felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Református Teológián s az I. Ferdinand-Egyetemen magyar és német irodalom, néprajz szakon végezte (1930). Zenei ismereteit a brassói Zenekonzervatóriumban egészítette ki. Hosszúfaluban és Csernátfaluban evangélikus lelkész volt, közben a nagyenyedi református (1940-44), majd a kolozsvári protestáns teológián (1949-51) adott elő.

Feldolgozta és az Erdélyi Helikon 1938/3. számában ismertette a hétfalusi csángók történetét s nehéz életkörülményeiket. Tanulmányai a Déli Hírlap, Havi Szemle s egyházközségi lapok hasábjain jelentek meg; az Evangélikus Naptár (1942, 1944) s a Harangszó c. vallásos lap szerkesztője, az Evangélikus Élet c. folyóirat munkatársa. Színdarabjai, népi játékai (Régi csángó lakodalom; Új világ; A tűzoltó; Vidám zenészek), valamint átdolgozásai (Pártütők, Botcsinálta doktor; Sevillai borbély) Brassóban és környékén kerültek műkedvelői előadásra. Az elsők között vállalkozott Bartók Béla életének és munkásságának népszerűsítésére. Életcélja volt a hétfalusi csángók gazdasági és művelődési életének fellendítése. Egyházi jellegű kiadványai mellett úttörő volt a romániai magyar szellemi életben zeneírói munkája: Bartók Béla művészete (Kv. 1946).

(B. A.)


Kiss Bertalan (Szatmárnémeti, 1906. dec. 4. – 1980. febr. 17. Szatmárnémeti) – ref. egyházi és lélektani író. Középiskolát szülővárosában végzett, teológiai és bölcsészeti tanulmányokat Kolozsvárt folytatott, 1929-31-ben a bázeli egyetem filozófiai karának ösztöndíjasa. Ref. lelkész Nagyváradon, majd Szatmáron. Debrecenben bölcsészettudományi doktorátust szerzett (1941). Mint egyházi író a Református Jövő (1933-37) és a Református Gyermekkönyvtár (1935-40) szerkesztője. Az ifjúkor lélektana (Nv. 1936) c. munkájában a pszichológia e terén végzett kutatások alakulásával, a személyiségformálódás, az értelmi, érzelmi és akarati élet fejlődésével, a nemek és típusok sajátos kérdéseivel foglalkozik. A vér és könny egyháza (Nv. 1940) c. alatt a gályarab prédikátorokra emlékezik.

(B. L.)


Kiss Elek (Medesér, 1888. márc. 28. – 1971. dec. 7. Kolozsvár) – pedagógiai és teológiai író, műfordító. A középiskolát Székelykeresztúron és Kolozsvárt végezte, az Unitárius Főgimnáziumban érettségizett (1908). Főiskolai tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karán, valamint az unitárius teológián fejezte be (1913), majd az oxfordi Manchester College-ben töltött két évet. Lelkész Kissolymoson (1915-21), a kolozsvári unitárius teológiai akadémia tanára (1921-26), egy időben dékán, 1946. szept. 15-től haláláig az erdélyi unitáriusok püspöke.

Számos egyházi lap, így az Unitárius Egyház, Unitárius Közlöny, Teológiai Akadémiai Értesítő szerkesztője, a Keresztény Magvető társszerkesztője (1924-28), az Unitárius Evangélium alapítója. Írásait a Pásztortűz és az angol Christian Life, Az ember feladata az egyetemes emberszeretet és közösségi létforma kialakulásán munkálkodni című cikkét a Világosság (1947/204) közölte.

Irodalmi munkássága pedagógiai művekkel kezdődött (A személyiség pedagogikájának alaptényezőiről. Kv. 1913; Az értelmi és erkölcsi nevelés viszonya. Kv. I. 1916, II. 1917), majd mint az Ószövetség tanára megírta Az isteni törvény útja c. alapvető művét (Kv. 1924). Kiadta Bölöni Farkas Sándor Utazás Észak-Amerikában c. munkáját (Kv. 1935), Varga Bélával közösen szerkesztette A család könyve (Kv. 1939) c. kötetet. Tankönyvet írt a héber nemzeti életről az Ószövetség szerint (Kv. 1939). A tudomány és a vallás egybehangolásának igényével írta A világ fejlődése az atom szemléletében (Kv. 1946) c. kötetét, s hasonló gondolatok térnek vissza Unitárius Kátéjában (Kv. 1968) is.

Magyarra fordította Carpenter Estlin J. A kereszténység helye a világ vallásai között (Székelykeresztúr 1923) és Buddhizmus és kereszténység (Kv. 1925) c. munkáit.

(M. I.)

Kovács Lajos és Barabássy László gyászbeszédei. Keresztény Magvető 1971/4.


Kiss Elemér (Brassó, 1929. aug. 25.) – matematikai szakíró. Középiskolát Csíkszeredában végzett (1948), a Bolyai Tudományegyetemen matematika szakos tanári diplomát szerzett (1951). Marosvásárhelyen és Szászrégenben tanár, 1961-től a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola, az Almérnöki Főiskola, majd a Műszaki Egyetem adjunktusa, előadótanára, később professzora. Első írását a Matematikai és Fizikai Lapok közölte (1957); a kolozsvári *Matematikai Lapok szerkesztő bizottságának tagja. 1975-től tanulmányai román és német matematikai szaklapokban jelennek meg. Önálló munkái: Algebra (egyetemi jegyzet, Mv. 1976); Feladványok (Kv. 1984).


Kiss Ernő (Makó, 1868. júl. 27. – 1931. nov. 9. Alag, Magyarország) – irodalomtörténész, szerkesztő. Iskoláit szülővárosában, Temesvárt és Kecskeméten végezte, s a budapesti egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1900-ban került Kolozsvárra, előbb a Római Katolikus Főgimnáziumban, majd az unitárius kollégiumban tanár. 1929-ben vonult nyugalomba.

1910 és 1913 között Kovács Dezsővel az EIT kiadásában megjelenő Erdélyi Lapokat szerkesztette. Több monografikus jellegű tanulmányt, könyvet írt: Vörösmarty Mihályról (Nagykanizsa 1900), Dávid Ferencről (Kv. 1910), Mikszáth Kálmánról (Kv. 1910) és Szemere Bertalanról (Kv. 1912). Lefordította Onorato Occioni A latin irodalom története c. munkáját (Bp. 1899), valamint Benedetto Croce két művét: A tiszta intuíció és a művészet lírai jelleme c. értekezést (Kv. 1912) és az Esztétikát (Bp. 1914).

1919 után Kolozsvárt szerkesztette az EIT 1921. évi almanachját. Úttörő jelentőségű volt magyar olvasókönyve a középiskolák I., valamint II. osztálya számára (Kv. 1921). Az Erdélyi Múzeum és Pásztortűz munkatársa. Kiadta Petőfi összes költeményeit (Dicsőszentmárton 1922) és magyarázatokkal Arany Toldiját (Kv. 1924).

Álnevei: Marosi Oszkár, Sziniszter.

(M. H. – F. M.)

V. A.: Dr. K. E. 1868-1931.. Keresztény Magvető 1931/6. – Sütő Nagy László: Egy kolozsvári tanár váltókezessége – Petőfiért. A Hét 1973/9. – Engel Károly: Egy kiadás története. Utunk 1973/30. Gaal György: K. E. levelei Kristóf Györgyhöz. NyIrK 1979/1.


Kiss Ernő (Székelyszenterzsébet, 1914. szept. 23. – 1990. jan. 30. Kolozsvár) – matematikai szakíró. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Református Kollégiumban (1931) végezte, Kolozsvárt az I. Ferdinand-Egyetemen szerzett matematika szakos diplomát (1936). Pedagógiai pályáját 1936-ban a zilahi Ref. Kollégiumban kezdte, majd a marosvásárhelyi Ref. Kollégiumban, a marosvásárhelyi hadapródiskolában és a szászrégeni tanítóképzőben tanított matematikát. 1949-ben tanársegéd a marosvásárhelyi OGYI gyógyszerészeti karán, 1950-től nyugdíjazásáig (1981) a kolozsvári egyetem előadótanára. Oktatói-nevelői módszerességéről elismerően emlékezik meg egykori tanítványa, Székely János.

Számelmélettel és matematikai módszertannal foglalkozott.

Tanulmányait a Studii şi Cercetări, Gazeta Matematică és a Studia Universitatis Babeş-Bolyai szakfolyóiratok közölték. 1957-től a *Matematikai és Fizikai Lapok szerkesztője, e lapban számos írása jelent meg. Középiskolai és egyetemi mennyiségtani és módszertani könyveket fordított románból és oroszból. A Culegeri de probleme de matematică (Kv. 1977) trigonometria-fejezetének szerzője.

Munkái: Feladatgyűjtemény középiskolai matematikai körök számára I-II (Cseke Vilmos és Radó Ferenc közreműködésével, 1957, 1959); A számelmélet elemei (1960; Antenna, Kv. 1987).

(K. F.)

Székely János: A nyugati hadtest. 1970. 33-35.


Kiss Ervin (Székelykeresztúr, 1929. ápr. 29.) – orvosi szakíró, grafikus. Nagyváradon érettségizett (1948), a marosvásárhelyi OGYI-ban szerzett orvosi diplomát (1954). Az orvostudományok doktora (1972) és az OGYI járványtani tanszékének vezetője. A Revista Medicală – Orvosi Szemle, Igiena, Viaţa Medicală, Revista Medico-Chirurgicală din Iaşi, Virologie, Bacteriologie s más szakfolyóiratokban megjelent közleményeiben az iatrogen fertőzések, diftéria, hepatitis, dizentéria kóroktanával és járványtanával foglalkozik. Az 1972-ben megjelent Din istoria luptei antiepidemice în România társszerzője. Mint grafikus is jelentkezett; közel 100 rajza jelent meg nyomtatásban, s több mint 2000 akvarellje romániai és külföldi magángyűjteményekben található.

Munkái: Îndreptar practic de epidemiologie (társszerző Monica Sabău és Ion Cîmpeanu; egyetemi jegyzet, Mv. 1977); Általános és részletes járványtani jegyzet (társszerző Monica Sabău; egyetemi jegyzet Mv. 1979).

(S. J.)


Kiss Ferenc Árpád (Parajd, 1930. máj. 16.) – gazdasági szakíró. A kolozsvári Kereskedelmi Középiskolában érettségizett (1949), felsőbb tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen (1949-51) és a leningrádi egyetemen (1951-56) végezte. Előbb a Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karán lektor, majd a kolozsvári Műegyetem Társadalomtudományi tanszékén előadótanár. Szaktanulmányai rendszeresen a Revista Economică hasábjain s a Műegyetem Tudományos Közlönyében jelennek meg a technika és gazdaság minőségi ösztönzőiről, a gazdasági struktúrákról, a gazdasági tudat és kultúra összefüggéseiről. Magyarul az Előre és az Igazság közölte ismeretterjesztő közgazdasági írásait.

Kötete: Economie politică (Közgazdasági jegyzet a Műegyetem kiadásában, 1976, 1978).


Kiss Ferenc (Dés, 1942. júl. 12.) – művelődéstörténész. A középiskolát szülővárosában végezte (1960), a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem-filozófia szakos tanári diplomát szerzett (1967). Szamossósmezőn tanár 1967-től, közben igazgató (1980-82).

A Korunkban tűnt fel Cserei Mihály Históriája egy addig ismeretlen másolatának bemutatásával (1968/1); az Utunkban egy Mikes-kéziratról (1974/7) és az emlékíró Nagy Szabó Ferencről (1978/39) közöl tanulmányt; a NyIrK hasábjain Pápai Páriz Ferenc és nagyenyedi tanártársai egy Désen megtalált ajánlólevelét közli az odera-frankfurti egyetemhez (1978/ 2), és a marosvásárhelyi Református Kollégium Árva Bethlen Kata 1756-ban felajánlott alapítványának egy könyvvásárlási jegyzékét (1982/1-2) hozza nyilvánosságra. A Hét Maximilianus Transylvanus és tudósítása a Magellan expedícióról c. írását közölte (1980/32).

Tanulmánya jelent meg Kádár Józsefről, Szolnok-Doboka megye monográfusáról a Művelődéstörténeti Tanulmányok 1980-as kötetében, erre a témára tér vissza Kádár József mint néprajzi gyűjtő c. tanulmányában is (Művelődés 1992/9), közzétéve egy válogatást népi csodás történetekről és hiedelmekről Dés környékén és Aranyos vidékén. Közölt a Korunk, Brassói Lapok, Steaua, majd 1990 után a dési Szamosmente hasábjain is. Előkészületben helytörténeti munkája a dési Nagytemetőről.

Sebestyén József: Művelődéstörténeti hagyományaink sorsáról. A Hét 1981/51.


Kiss Ferenc (Iriny, 1947) – *Irinyi Kiss Ferenc


Kiss Géza (Nagyszeben, 1882. ápr. 26. – 1970. jan. 11. Kolozsvár) – jogi szakíró, műfordító. ~ Mór jogtudós fia. A kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett államtudományi és jogi doktorátust (1903). Budapesten az Igazságügyi Minisztérium törvényelőkészítési bizottságában kezdte pályáját. Kolozsvárt a római jogból egyetemi magántanárrá képesítették (1907), s a nagyváradi Jogakadémia nyilvános rendes tanárává nevezték ki: itt 1913-tól dékán. 1914-től a debreceni Tudományegyetemen a római jog rendes tanára, a jog- és államtudományi kar dékánja (1915), majd az egyetem rektora (1918-19). Emigránsként Romániába került, ahol az Erdélyi Román Kormányzótanácsnak, később a bukaresti Igazságügyminisztérium erdélyi államtitkárságának szaktanácsosa. 1922-től országgyűlési képviselő, 1927-28-ban és 1931-32-ben szenátor liberális párti programmal. Ügyvédi gyakorlatot folytatott Kolozsvárt (1933-40) és Bukarestben (1940-44). 1944 őszétől előbb a román Nemzetiségi Minisztérium államtitkára (1944), majd a Bolyai Tudományegyetemen (1945-51), ill. a Jogtudományi és Közgazdasági Főiskolán (1951-53) a római jog és a polgári jog tanára.

Első jogtudományi jegyzetei és tankönyvei Debrecenben jelentek meg, tanulmányait szakfolyóiratok és lexikonok közölték. Romániába érkezve a Pandectele Române, Pandectele Săptămînale, Ardealul Juridic, Arhiva pentru Ştiinţa şi Reforma Socială c. folyóiratok munkatársa (1921-44). Magyarra fordította, bevezetéssel és a helyi jogra vonatkozó kiegészítésekkel látta el Ion Rosetti-Bălănescu Principiile dreptului civil român c. munkáját s a Népbírák Könyvtára c. sorozat köteteit. Magyarázó jegyzetekkel látta el Románia alkotmányának Demeter Jánossal és Kohn Hillellel közösen kiadott román és magyar nyelvű hiteles szövegét (1949). Turnowsky Sándorral együtt bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel kiadta Szász Károly nagyenyedi jogtanár válogatott szövegeit (1955). A latin nyelv kiváló ismerője, az ő fordításában jelentek meg Lucretius (1951), Spinoza és Descartes (1953) munkáinak szemelvényes kiadásai, majd teljes egészében hexameteres verssorokban T. Lucretius Carus tankölteményének hat könyve A dolgok természetéről címen (1957), valamint Tótfalusi Kis Miklós Apologia bibliorum c. munkájának egy része is a tudós nyomdász-művész írásainak 1954-es kiadásában.

Nyugalomba vonulása után bekapcsolódott az újrainduló Korunk tudományismertető munkájába. Rendszeresen elemezte és bírálta a *Jogi Kis Könyvtár sorozatát és egyéb jogtudományi kiadványokat. Ugyancsak a Korunkban jelent meg Szocialista törvényünk és a válás (1962/7-8), valamint A szocialista büntetőjog emberiessége (1962/11) c. tanulmánya is.

(Cs. B.)

Szabó György: T. Lucretius Carus: A dolgok természetéről. Utunk 1958/3.


Kiss György (Szentgerice 1923. nov. 27.) – orvosi szakíró. Középiskolát a marosvásárhelyi Ref. Kollégiumban végzett (1942), diplomát ugyanitt a Bolyai Tudományegyetem orvostudományi karán szerzett (1948). Pályáját az OGYI gyógyszertani tanszékén tanársegédként kezdte, majd a marosvásárhelyi vérközpont főorvosa (1949-81). Hematológiai kutatásairól román és magyar szakfolyóiratokban számolt be. Az Orvosi Szemle munkatársa. A budapesti Ideggyógyászati Szemle közölte értekezését a heveny exogén pszichózisok sorozatos vérátömlesztéssel való új, eredményes kezeléséről (1957). Népszerűsítő cikkei jelentek meg A Hét, Vörös Zászló hasábjain, több száz egészségügyi előadását a Vöröskereszt és a Tudomány és Kultúra Terjesztő Társaság szervezte meg.

Önálló munkái: Ritmusos életjelenségek vizsgálata az élő szervezetben (Mv. 1948); A véradók osztályának munkájáról és véradók kivizsgálásának jelentőségéről (Mv. 1957); Az életmentő vér (Egészségügyi Kiskönyvtár, Mv. 1959); Amit a véradásról, vérátömlesztésről tudni kell (1969); Unele aspecte ale hematologiei transfuzionale la operaţiile pe cord deschis (1979).


Kiss Gyula (?, 1893. márc. 20. – 1923. nov. 25. Budapest) – író, műfordító, szerkesztő. Szerkesztésében jelent meg Marosvásárhelyen az egyetlen számot megért A Holnap (1919), majd a *Rivalda c. színházi és irodalmi hetilap (1919-20). Itt és az Osvát Kálmán szerkesztésében megindult *Zord Idő hasábjain jelentek meg Heine-fordításai (1921). A Szász Béla alapításában ugyancsak Marosvásárhelyen kiadott *Színházi Hét munkatársa. A KZST negyven éves fennállása ünnepén mutatták be Balassa Erdélyben c. játékát Dékániné Máthé Mariska magyar táncaival és dalaival (1921). Öngyilkos lett.

Kötetei: Sztrájkol a halál (regény, Mv. 1919); A Matrác-sír virágai (Heine-fordítások, Mv. 1922).

(A. S.)

Sényi László: K. Gy. Színházi Hét 1922/21. – Harsányi Miklós: K. Gy. meghalt. Vezércikk. Színházi Hét 1923/8.


Kiss Ida, Tamás Ernőné (Nagyvárad, 1902. ápr. 4. – 1936. dec. 21. Budapest) – prózaíró. Iskoláit a nagyváradi Orsolyarendi Zárda intézetében végezte, írói pályáját a Napkeletnél kezdte, egy ideig Budapesten élt (1923-24), itt a Pesti Napló, Magyarország, Új Idők, Hétfői Újság közli írásait. Szerepelt a clevelandi Szabadság, a kolozsvári Keleti Újság és a bécsi Tűz hasábjain is, majd visszaköltözött szülővárosába.

A kolozsvári Napkeletben tűnt fel Meghalt a kedvesem (1920/6) és Szálltam a hegy felé (1921/9) c. novelláival, melyek Sőni Pál megítélése szerint "teljesen az avantgarde-meghökkentés és a tér-időn kívüli és felüli szimbolika jegyében íródtak". Shami (Nv. 1922). c. regénye elé Babits Mihály írt előszót. A Geniusban jelent meg Aranyszőlőt szemezgető ezüstmadár c. szabadvers-szerkezetű groteszkje (1924). További kötetei: Kalászcsorduláskor (elbeszélések, Nv. 1925); Olyan jó élni (regény, Bp. 1935).

Ignotus: Mellesleg. Keleti Újság 1922. okt. 28. – Salamon László: Shami. Tűz, Bécs 1922/10. – Sőni Pál: Avantgarde-sugárzás. 1973. 129-30.


Kiss István (Szatmárnémeti, 1926. aug. 15.) – természettudományi író. ~-Bitay Éva férje. Középiskolát szülővárosában végzett (1946), a Bolyai Tudományegyetemen biokémiai szakdiplomát szerzett (1950), a biokémia doktora (1964).

Első cikkét mint a szatmári Szabad Élet riportere írta (1946). Előbb a kolozsvári Gyógyszergyárban vegyész, majd 1952-től egyetemi tanársegéd, adjunktus, előadótanár. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja. A Studia Universitatis Babeş-Bolyai Series Biologiae felelős szerkesztője (1976-84); több kolozsvári és iaşi-i szimpózium-kiadvány szerkesztőbizottsági tagja. Mintegy száz szakdolgozata jelent meg a talajmikrobiológia és a talajenzimológia, a biodeterioráció és a geomikrobiológia tárgyköréből. Közölt a bukaresti Revue Roumaine de Biologie Série de Botanique, Ştiinţa Solului és Ştiinţa şi Tehnica, a kolozsvári Contribuţii Botanice, valamint az Agrokémia és Talajtan (Bp.), a Nature (London), Naturwissenschaften (Heidelberg), Pocsvovedenie (Moszkva) c. folyóiratokban.

A Talajenzimek c. monografikus munka szerzője (megjelent Csapó M. József Talajtan c. tankönyvében, 1958); New York-i, londoni, bukaresti és kolozsvári tudományos talajbiológiai és ökológiai összefoglaló művek társszerzője.


Kiss János (Kecsetkisfalud, 1903) – *református egyházi irodalom


Kiss János (Kolozsvár, 1933. febr. 26.) – író, szerkesztő. Szülővárosában végezte el a villamosipari középiskolát (1951), ugyanitt a Pedagógiai Főiskolán szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet (1953). Pedagógiai pályáját a tordaszentlászlói Általános Iskolában kezdte (1953-66), majd az Igazság szerkesztője (1966-74), ill. főszerkesztő-helyettese (1974-86), a Korunk szerkesztője (1986-90); itt Aniszi Kálmánnal közösen gondozta a Korunk Évkönyv 1988 anyagát. 1990-től a Családi Tükör szerkesztőségi főtitkára nyugalomba vonulásáig (1991).

Első cikkét az Utunk közölte (1956). Prózai írásai itt s az Igaz Szó, Korunk, Ifjúmunkás, Brassói Lapok, Dolgozó Nő, Napsugár hasábjain jelentek meg. Tegnaptól holnapig c. kisregénye már az Igaz Szóban történt első megjelenése (1965) alkalmából élénk vitát váltott ki reális falurajzával, Kántor Lajos már ekkor megjegyzi, hogy a fiatal író "az empirikus megfigyeléstől és azonnali visszatükrözéstől a gondolati-lélektani mélységek felé" indult el. A Kolozsvár környéki falu egyetlen hétköznapját ábrázoló regény szépírói és szociográfusi igénnyel teremti újra a faluközösség életvilágát, színes epizódsorban jelenteti meg az egyszerű emberek sorsát. A szerző egész prózaírói munkássága a hagyományőrző, realisztikus vonulatba illeszkedik, ezért kritikusai gyakran emlegetik a rokonságot, mely látásmódját hasonlóvá teszi a Móriczéhoz vagy Asztalos Istvánéhoz.

Későbbi regényeiben (Díszelőadás; Áldozatok) a szociográfiai megközelítés eszközei mellett – melyek a szerző újságírói hivatásával is összefüggenek – megjelenik a hősök mélyebb lélektani ábrázolásának igénye. Elbeszéléseiben (Vegyestörtek) a riportszerű oknyomozás módszerével a kisemberek magánéleti problémáira, etikai-lelkiismereti konfliktusaira összpontosít. Látszólag eszköztelen prózája alkalmas arra, hogy a hétköznapi szürkeségből kiszűrje a színeket, megragadjon egyedi sorsokat, melyek egyszersmind az egyetemes emberi létezés változatai. Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre c. kisregénye egyetlen helyzet lelki történéseit jeleníti meg: az elözvegyült öregember ágyában várja a hajnalt. Az elbeszélés ideje ugyan rövid – a korai ébredéstől az első rigófüttyig –, az elbeszélt idő azonban felöleli egy falusi ember egész életét. "Noha az emlékek olykor egymásra csúsznak – írja Kántor Lajos –, a képek átfedik egymást, mégsem szürrealista eszközökkel dolgozik ez az írói ábrázolás. Kiss János pontos formát választott témájához: az öregemberrel történő dolgok immár belső történések, nincs szükség tehát külső, mozgalmas elemekre."

Hólabda c. kötetének legjobb novellái is a lélekábrázolás további mélyüléséről, valamint az írói eszköztár gazdagodásáról tanúskodnak. Különös érzékenységgel mutat be időszerű erkölcsi helyzeteket. Nem moralizál, hanem a történet tárgyias megformálásába rejtve intézi a kérdést olvasóihoz is: "Azt szeretném kérdezni: tiszta a lelkiismerete?" A kérdés funkciója, hogy ébren tartsa a konformizmusra hajló személyiségek szabadságigényét, mely a folytonos alkalmazkodás hétköznapjai közepette oly könnyen eltompulhat.

Legsikerültebb novelláiban kerek, öntörvényű, teljes világot teremt, s ez akkor is érvényesül, ha füzérszerűen szerkeszti egybe őket, mint Az öröm íze címen összegyűjtött írásait. Ez a kötet egyetlen tömbház ablakai mögött kibontakozó életsorsok foglalata: mindegyik lakó a maga történetét mondja, emeletek és lakrészek szerint. A különböző foglalkozású és életvitelű emberek élményei társadalmi érvényű összképpé állnak össze a realisztikus-szociográfiai igényű írói látásmódnak köszönhetően. 1989. nov. 11-én elkezdett és 1990. máj. 21-ével záruló Omló falak c. naplójában a diktatúra bukásának s az áttérésnek forró kolozsvári heteit örökítette meg. Alkalma nyílt végre a 80-as években írt Emberek és porták megjelentetésére is, amely Makkay József szerint "az előző rendszer által halálra ítélt romániai magyar falu egyik leghitelesebb ábrázolása".

Kötetei: Tegnaptól holnapig (kisregény, Forrás 1966); Vegyestörtek (két elbeszélés, 1969); Díszelőadás (regény, 1973); Áldozatok (regény, Kv. 1974); Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre (kisregény, 1977); Hólabda (novellák, Kv. 1978); Fehér csend (két kisregény, Kv. 1982); Az öröm íze (elbeszélések, Kv. 1988); Omló falak (napló, Kv. 1991); Emberek és porták (regény, Kv. 1991).

Román nyelven: Spectacol de gală (Eugen Hadai fordításában, Mircea Radu Iacoban előszavával, Biblioteca Kriterion 1981).

Szignója: -is-

(Gy. É.)

Bodor Pál: Regénypör T.-ben – avagy kinek van háromszögletű feje? Utunk 1965/47. – Kántor Lajos: Hétköznapból – ünnep. Igaz Szó 1965/11; uő. Asztalos örökében? Utunk 1973/45; K. J. ablaka. Utunk 1988/42. – Gálfalvi György: Teljesebb falukép felé. Korunk 1966/6. – Csiki László: Magunknak mondom. Utunk 1970/8. – Szávai Géza: Etikum és kuriózum. Igaz Szó 1974/5. – Kozma Dezső: Egy téma lehetőségei. Korunk 1975/4. – Kovács János: Keréknyom és káprázat. Igaz Szó 1978/1; uő. Kék éjszakák fehér világa. Utunk 1982/34. Újraközölve A kockázat bűvölete. 1986. 112-16. – Kisgyörgy Réka: Arcképcsarnok. Igaz Szó 1988/8. – Németh Júlia: Vigyázat! Omló falak! Szabadság 1991. máj. 21. – Makkay József: A kilátástalanság portái. Korunk 1992/5.


Kiss János, Dormándi Kiss (Tornya, 1941. jan. 20.) – újságíró. Aradon végzett középiskolát, Marosvásárhelyen a Pedagógiai Főiskolán román-magyar szakos tanári diplomát szerzett (1965). Tanított Vadász és Tornya községekben (1965-69), 1969-76 között a csíkszeredai Informaţia Harghitei belső munkatársa, a Scînteia Hargita megyei tudósítója.

Első cikkét a Vörös Lobogó közölte (1965). A Székelyföld irodalmi, művészeti és művelődési eseményeit két nyelven ismerteti, humoros írásai a Brassói Lapok és a Hargita hasábjain is megjelennek. Magyarra fordította Paul Everac és Fănuş Neagu egy-egy színdarabját.


Kiss János Botond (Magyardécse, 1941. aug. 3.) – természettudományi szakíró. Középiskoláit Désen végezte (1959), a Babeş-Bolyai Egyetemen Gyurkó István tanítványaként szerzett biológia-földrajz szakos diplomát (1964). Államvizsgadolgozata: Adatok a vízirigó biológiájához és táplálkozásához. 1965-től a Duna-delta Múzeum, majd a Duna-delta Kutató Intézet madártani szakembere Tulceában. A küszvágó csér ökológiája és etológiája a Duna torkolatvidékén c. disszertációjával doktori címet szerzett. 1990 óta a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét vezeti. A román Madártani Társaság és a Romániai Vadászati Társaság alapító tagja.

Szaktanulmányait román, német, francia, angol, olasz, magyar és holland szakfolyóiratok, köztük a Vînătorul şi Pescarul Sportiv, Revista Muzeelor, Acta Hargitensia, Aquila (Bp.), Vögel der Heimat, Revista Pădurilor, Állattani Közlemények (Bp.), Ocrotirea Naturii, Natura, La Norderée, De Wielewaal, Avocette, Nymphae, Der Ornithologische Beobachter, Parasitologica Hungarica (Bp.), valamint múzeumi kiadványok közlik. Önálló magyar nyelvű tanulmányai közül kiemelkedik a Kucsmássármány Dobrudzsában (Aquila 1968), Madarak a román Sahalinon (Búvár, Bp. 1972) és Őszi madárvonulási megfigyelések Dobrudzsában (Aquila 1976). A Korunk munkatársa. Könyve a Deltáról (1982) nemcsak természeti kalauz, hanem az ugyancsak sajátos gazdasági és néprajzi környezet ismertetője, sőt mellékletként beiktatott szótárával a helyi fogalmak és kifejezések között is eligazít.

Kötetei: A Delta könyve (Kriterion Kiskalauz 1982), Kétéltűek, hüllők (Szabó Attila bevezetőjével, Kv. 1985); Das Donaudelta (Kriterion 1988).

Xántus János: Vízi ösvényeken. Igazság 1982. jún. 23. – Mezei József: A Delta könyve. Előre 1982. júl. 7.


Kiss Jenő (Mócs, 1912. szept. 13.) – költő, műfordító. Középiskoláit Kolozsvárt végezte (1929), ugyanitt a Ferenc József Tudományegyetem jogi karán diplomát szerzett (1941). Már 1934-től az Erdélyi Helikonnál dolgozott helyettes szerkesztőként, 1941-től az Egyetemi Diákasztal vezetője, 1942-44 között a Termés egyik szerkesztője. 1944-től az EMKE főtitkára az egyesület felszámolásáig (1947). Előbb az Utunk, 1948-tól az Állami Könyvkiadó, majd ismét az Utunk, később a Napsugár (1957) és az Igaz Szó (1959) szerkesztője. 1990 óta az újjászerveződő Erdélyi Szépmíves Céh élén vállalt tisztséget.

Első írása 1927-ben a Haladás c. szatmári hetilapban jelent meg.

Vallomásai szerint vonzódása a művészetekhez korán kialakult: a képzőművészet, a zene és az irodalom egyaránt érdekelte. Tehetségét végül is lírikusként bontakoztatta ki: első verseit a Brassói Lapok (1929-30) és a Pásztortűz (1931) közölte, de lényegében az Erdélyi Helikon költőjeként, a nyugatos formakultúra jegyében indult. Első verseskötetében (Kormos üvegen, 1937) a modern stílusáramlatok hatása mellett már fellelhetők azok a vonások, amelyek a romániai magyar líra népi vonulatának képviselőjévé avatják. A kötet anyagának nagy része kiváló forma- és stílusérzékű impresszionista hangulatvers, néhány finom, találó ecsetvonással megörökített pillanatkép (Kánikula; Prémvadász; Mint kirándulásról kreol leány; Kínai porcelán-ciklus). E modern hangvételű versekben azonban sokszor és önérzetesen vall őseiről, népi származásáról (Délelőtt fűrészelek; Csontos, vén paraszt volt). A népi jelleg olykor versei hangnemére, formájára is rányomja bélyegét (Egyszerű szeretet verse; Gémeskút). Ez a népi tudat nála a valóság idealizálásával szemben a józan tisztánlátás igényével párosul (Kormos üvegen). Ezzel magyarázható, hogy költészetében korán felmerült a társadalmi problematika. Ebből a szempontból figyelemre méltó Külvárosban c. verse, amelyben a sorstársainak vállalt szegényeket egy jobb jövő dajkáiként jeleníti meg.

Második kötete (Napforduló 1942) is kedvező kritikai fogadtatásban részesült. Kiemelik nyelvének hajlékonyságát, megelevenítő erejét, a 30-as évek második felében – mint Jékely Zoltán is megállapítja – költői magatartása egyre inkább a kisebbségi sors függvényeként alakul. Történelmi ihletésű verseiben egy sajátos közösségi helyzettudat szólal meg (Oszd széjjel vagyonodat; Zsoltár; Nekem is!; Idegenben). A háború borzalmaira egyrészt befelé fordulással válaszol, majd megszületnek tiltakozással is felérő kétségbeesett költeményei (Vessél fejszét...; A köszörűs), amelyek szimbolikus formában bélyegzik meg az embertelenség esztelen tombolását. A Móricz Zsigmond Kollégium kiadásában 1946-ban megjelent Kínai császár c. kötetének alapvonása a tiltakozás, a társadalombírálat. Megkapó verseket szentel a II. világháború hőseinek és áldozatainak (Egy író távoli sírjára; Kicsi Ági), s az új rendszerben az igazi humánum távlatait keresi és fedezi fel. Nőnek... c. verse ennek a jövőbe vetett bizalomnak a kifejezése, a gyermekében megtestesülő távlatokat üdvözli. A gyermekek, a család szeretete, erős vonzódása e témák iránt különben is egyik legjellemzőbb vonása. Ilyen értelemben nevezte Jékely az elemi dolgok költőjének. A harmónia igénye, az emberi melegség, az érzelmek állandó frissessége jellemzi szüleihez, feleségéhez, gyermekeihez szóló költeményeit. Élete társának szentelt egyik legmeghatóbb verse, a Harcos a hősről, az asszonyok észrevétlen, hétköznapi hősiességét megörökítő himnusz.

A 40-es évek végén, az 50-es években írott versei arról a küzdelemről tanúskodnak, ahogy magáévá próbálja tenni a költészet számára is diktált új feladatokat. Számvetés típusú, a múltat a jelennel szembesítő költeményei ilyen értelemben jellemzők a korszak irodalmára, az egész akkori atmoszférára (A nép kezébe; A révi barlangban; A Hamlet-monológra). Az átmenetnek ezekben az éveiben, mint sokan mások, egy időre a türelmetlen, szélsőségekbe hajló irodalompolitika áldozatává válik. A Gaál Gábortól 1949-es kötete egy versének "átírása" miatt elszenvedett írószövetségi bírálat felért egy megbélyegző kiközösítéssel. Annál nagyobb erkölcsi és költői teljesítménynek látszik ezek után Úti rapszódia c. kötete, különösen annak címadó verse. A régi otthon, a jól ismert táj anteuszi erőt kölcsönöz a költőnek: innen az ódai hangvétel is. 1955-ben Állami Díjjal tüntetik ki.

Költői tevékenységének hangvétele a 60-as években elégikussá válik. Az élet szerelmétől a Sors c. kötetéig az elmúlás és a szenvedés tematikája mind nagyobb teret nyer. A Kántor-Láng-féle romániai magyar irodalomtörténet szerint "az Együvé zárva a halállal című kórházi ciklus arról tanúskodik, hogy az átélt szenvedés fellazítja a feszes, konvencionális formákat, szerzőnk a szabadversig, sőt – a »meditációkban« – a prózaversig lazít (vagy inkább feszít?) a hagyományos versformán, s aki »mindig a férfiasság s az emberi önérzet képviselőjének« tudta magát, a fennköltről leszáll a »közönséges« dolgokhoz, a szenvedés – és gyógyítás – nagyon is tárgyias világába. [...] Régi költői értékeit meg nem tagadva, de a tárgyszerű közelítés eredményeit felhasználva készül a szintézis, ennek ígérete az Újrateremtés c. vers." A szintézis egyik vonulata az epigramma-tömörségű, rövid költeményekből áll össze: az emberi lét, a költői mesterség lényegét kereső verseket ad közre Rovásírás... c. kötetében. Számvetés-típusú, visszapillantó versei is megszaporodnak, újszerű bennük a kesernyés önirónia. Ilyen Az asztal pártján c. szonett, Mérleg c. kötetének egyik legszebb verse. Utazások ihlette Szomszédos tájakon c. versciklusában az először látott tájakat nosztalgikus árnyalatokkal, az élettől búcsúzkodón örökíti meg. Az elmúlás gondolata tér vissza Álom ajtókról c. verskötetében is.

Több mint fél évszázad válogatott verseit tartalmazó 1988-as kötetének előszavában ezt írja Nagy Pál: "A mennyiségi arányaiban is lenyűgöző költői-írói teljesítményről... ma még korai lenne véglegesítő-összegező igénnyel szólni... Árnyaló színfoltok bizonyosan gazdagítják még az összképet, de az több, mint valószínű, hogy lényegi módosulások nem következnek be a költő szemléletében, magatartásában, módszerében." 1992-ben az ESZC adja ki húsz éven át kéziratban rejtegetett visszaemlékezését, amelyben az 1944 őszén Kolozsvárról elhurcolt magyar férfiak szenvedését örökíti meg egészen addig, amíg az író alteregójának, Ipp Dánielnek és két társának sikerül megszöknie a focşani-i haláltáborból. Az ő hazavergődésük és a deportáltak ezreinek halála a szovjet lágerekben ma újra időszerű megrázó tiltakozás az embertelenség ellen.

1979-ben Emberközelből címmel közzéteszi tanulmányait, cikkeit, visszaemlékezéseit. A kötet magyar és román kortárs írókat idéz meg, kiemelkedő A Termés spiritus rectora és Az Utunk hősi korszaka c. irodalomtörténeti vázlat.

Műfordítói tevékenysége is igen jelentős: a román líra klasszikusainak avatott tolmácsolója. Eminescu, Coşbuc, Bacovia, Blaga és mások műveiből készült fordításait Kaleidoszkóp címen gyűjtötte össze (1967), de különösen a román népballadák, népdalok, betyárénekek és kolindák köréből közölt mesteri fordításokat. Az öt balladakötetet (A bárányka, 1963; Novákékról szól az ének, 1969; Szarvasokká vált fiúk, 1971; Márk vitéz, 1974; Három testvér, kilenc sárkány, 1976) utóbb kétnyelvű válogatás (Rétek harmatában, 1985) követte, a folklorista munkatárs minden esetben Faragó József, az illusztrációkat Plugor Sándor készítette.

Önálló művei: Kormos üvegen (versek, Kv. 1937); Napforduló (versek, Kv. 1942); Kínai császár (versek, Kv. 1946); A Fehérember (színjáték, Kv. 1946); Válogatott versek (1949); Úti rapszódia (versek, 1954); Három nap egy esztendő (mesejáték, 1955); Szín és tűz (versek, Feszt László címlapjával, 1956); Gyermeksíp (gyermekversek, 1959); A küszöb előtt (színjáték, 1960); Gépek erdeje (gyermekversek, 1960); Az élet szerelme (versek, 1961); Tulipánfák földjén (verses útirajz az ifjúságnak, 1961); Legszebb versek (Sőni Pál előszavával, 1963); Fegyver nélkül fegyver ellen (gyermekversek, 1963); Kísérnek a csillagok (versek, Deák Ferenc borítólapjával, 1964); Az esztendő élete (gyermekversek, 1964); Nem egy életre születtem (versek, 1966); Sors (versek, 1969); Idők, terek (versek, 1970); Rovásírás és egyéb feljegyzések (Kv. 1972); Az ember és a tenger (vallomás helyett krónika, 1973); Aprónépség (gyermekversek, 1974); A kő nem mozdul (versek, Cseh Gusztáv borítólapjával, 1975); Mérleg (versek, Kv. 1976); Fiúk, lányok, gyöngyvirágok (gyermekversek, 1978); Emberközelből (tanulmányok, cikkek, visszaemlékezések, Kv. 1979); Álom ajtókról (versek, 1982); A műfordító emlékeiből (visszatekintések és kiadatlan versfordítások, 1986); Holdutazás (versek, I. Feszt László fedőlapjával, Kv. 1986); Folyó és tó (válogatott versek, Bp. 1987); A repülőtér közelében (válogatott versek, Nagy Pál bevezetőjével, 1988. RMI); Ithaka messze van (vallomás helyett krónika, Kv. 1992).

Román fordításban: Poezii (1957); Să fiţi prieteni (gyermekversek, Veronica Porumbacu fordításában, Surány Erzsébet illusztrációival, 1961); Copii mei, vă spun acum! (gyermekversek, Veronica Porumbacu fordításában, 1963); Continentul cîntecului (versek, 1971).

Álnevei: Krizbai Géza, Ipp Dániel.

(Gy. É.)

Dsida Jenő: Séta egy csodálatos szigeten. Keleti Újság 1937/55; újraközölve Dsida azonos című kötetében, 1992. 153-56. – Reményik Sándor: Költő a költőhöz. Erdélyi Helikon 1937/5. – Jékely Zoltán: Igaz költő próbája. Termés 1942. Ősz. – Oláh Tibor: Mese és valóság. Igaz Szó 1956/4. – Kántor Lajos: Ámulat vagy megértés? Korunk 1961/7. – Gálfalvi Zsolt: A költő és a valóság. Igaz Szó 1961/10. – Izsák József: Káprázat és való. Igaz Szó 1964/11; uő. A tárgyilagosság hangpróbája. A Hét 1971/18. – Huszár Sándor: Őszi látogatás K. J.-nél. Utunk 1965/45. – Szilágyi Júlia: Hitvallás és mívesség. Utunk 1968/8. – Panek Zoltán: Sors. Utunk 1969/45. – Beke György: Rapszodikus önéletírás. Korunk 1980/9. – Nagy Pál: A hűség költője Utunk 1982/22. – Köllő Károly: Ami felér egy győzelemmel. Román népballadák. Közli Két irodalom mezsgyéjén. 1984. 292-311.; uő. K. J. válogatott román népballadafordítás-kötetének margójára. Korunk 1986/5; uő. A "genius loci" egy műfordító visszaemlékezéseinek tükrében. Megkésett széljegyzetek. Korunk 1990/4. – Indig Ottó: Holdutazás Utunk 1987/22. – Jánosházy György: Ámulatok költője. Utunk 1987/37. – Farkas Árpád: A jáspis jegyében. Igaz Szó 1987/9. – Tóth István: Két tűz, együtt. Korunk 1988/12. – Marosi Péter: Poesis – ut pictura? Utunk 1989/3.

ÁVDolg. Bakó Árpád: K. J. élete és költészete (1944-ig). 1964.


Kiss József (személyi adatai ismeretlenek) – egyházi író, tankönyvek és ifjúsági színművek szerzője. P. Bernhard Zsigmond nyomán megírta a jezsuita rend történetét és céljait (Mi a jezsuita rend? Szatmárnémeti 1924), magyar tannyelvű elemi iskolák számára a román nemzet rövid története tankönyvét, alkotmányjogi függelékkel, s útmutatót szerkesztett tanítók számára Románia földrajzának tanításához (Gyulafehérvár 1925). A kereszt apródja c. három felvonásos ifjúsági színműve a Voggenreiter Verlagnál jelent meg Berlinben (1925). Három kis színművét (Füstbe ment bosszú; Teréz; Karcsi szívgárdista lesz) a Szívgárda Könyvtára sorozat közli (Szatmárnémeti 1926).

(B. L.)


Kiss Károly – *pedagógiai irodalom


Kiss László (Segesvár, 1919. máj. 13. – 1968. jan. 14. Marosvásárhely) – költő, próza- és drámaíró. Medgyesen járt középiskolába, Marosvásárhelyen tette le az érettségit (1937). Tisztviselő, majd a Keleti Újság tudósítója. Húszéves korában megjelentetett verseskötetének tanúsága szerint forradalmi indulatú költőnek indult. Színészi tehetségére Tompa Miklós figyelt fel: 1947-től a marosvásárhelyi Székely Színház művésze. 1952-ben bemutatott Vihar a havason c. színműve (Kováts Dezsővel) a marosvölgyi román és magyar famunkások közös harcát idézi. Egyszerű emberekről szólnak szépprózai írásai is. Kutyavásár c. kiadatlan színjátékát (1974) Temesvárt játszották. Mint karikaturista is ismert volt, nem véletlen, hogy Wilhelm Busch humoros rajzokhoz szerzett verseit szívesen fordította magyarra. Festett és szobrászkodott is. Festményei, karikatúrái, kerámiatárgyai hagyatékában maradtak fenn.

Munkái: Önmagam ellen (versek, Mv. 1939); Vihar a havason (színmű három felvonásban, társszerző Kováts Dezső, 1953. Románul Al. Kiriţescu és Aurel Bontaş fordításában, 1954); Jó reggelt! (karcolatok, Mv. 1956); Az aranyhajú lovas (mesekönyv Alexander Tieltz nyomán, 1967).

(B. E.)

Kovács Katona Jenő: Új erdélyi költő. Korunk 1939/7-8. – Gálfalvi Zsolt: Vihar a havason. Utunk 1953/39. – Szentimrei Jenő: Vihar a havason. Igaz Szó 1953/5; újraközölve Vallomások, Mv. 1956. 291-303. – Marosi Péter: Két novellista – egy kérdés. [Sőni Pál és K. L.] Igaz Szó 1954/7. – Polgár István: Búcsú egy nyugtalan embertől. Utunk 1968/5. – Gergely Géza: K. L. Igaz Szó 1969/12.


Kiss László (Nagyvárad, 1919) – *sportirodalom


Kiss Levente – *szobrászat és irodalom


Kiss Magda – *iskolai színpad 11


Kiss Mária Gyöngy, Kovács Zoltánné (Kolozsvár, 1960. dec. 2.) – történész, szerkesztő. ~ András leánya. Szülővárosában a Brassai Sámuel Líceumban érettségizett (1979), a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem-filozófia szakos tanári oklevelet szerzett (1983). Pedagógiai pályáját a nagyváradi 5-ös számú Líceumban kezdte, jelenleg a Korunk szerkesztőségének belső munkatársa. A Hétben Hagyomány vagy történelmi tény? Mátyás király szülőháza és sokat vitatott kiváltságlevele c. tanulmányával tűnt fel (1982/26), a Művelődés közölte Könyvek a kolozsvári polgárok XVI-XVIII. századi hagyatékában (1983/7) és Számrovások, olvashatatlan írások (1985/7) c. cikkét. Már mint a Korunk harmadik folyamának szerzője dolgozta fel a kolozsvári zsidók emancipáció utáni történetét (1991/8) és idézte fel egykorú források alapján Linczigh János városbíró emlékét, aki háromszáz évvel ezelőtt bátor magatartásával mentette meg Kolozsvárt a török dúlástól (1992/4). Érdeklődése kiterjedt az erdélyi magyar sajtó küszködéseire is (Tények és töprengések – Nagyváradon, 1992/ 7). Az Erdélyi Múzeumban (1992/1-4) a Széchenyi-évforduló irodalmi hozadékát vette számba.

Könyvismertetéseivel, riportjaival a Dolgozó Nő, Igazság hasábjain Kovács Gyöngy aláírással is szerepelt.


Kiss Márton – *Képes Újság; *nyomdászat


Kiss Menyhért – *Magyar Nép Könyvtára


Kiss Mór (Kolozsvár, 1857. máj. 12. – 1945. szept. 10. Budapest) – jogi szakíró. ~ Géza apja, a kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte (1876), ösztöndíjjal Lipcsében, Münchenben, Göttingában és Párizsban tanult. A római jogból egyetemi magántanárrá képesítették (1878), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jog- és államtudományi karán kezdte előadásait (1879-80). Négy évig a nagyszebeni jogakadémia tanára, 1884-től újra a kolozsvári egyetemen adott elő római jogot. 1890-től nyilvános rendes tanár, kétszer kari dékán, az 1904-05. tanévben az egyetem rektora. Az államfordulatkor vonult nyugalomba (1919).

A római jog körébe vágó számos művén kívül közreműködött a Fodor Ármin és Márkus Dezső szerkesztésében megjelent Magyar magánjog (1905) I. és III. kötetében. Tudományos munkásságát nyugalomba vonulása után is folytatta, így Az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának Értekezései c. sorozatban 1943-ban jelent meg egy tanulmánya a római jogi gyakorlatokról.

(Cs. B.)


Kiss Péter – *gyermekirodalom


Kiss Piroska – *tankönyvirodalom


Kiss Sándor (Felsőderna, 1930) – *Fáklya 3.


Kiss Sándor (Feketelak, 1946. nov. 9.) – számítástechnikai szakíró. Szamosújvárott érettségizett (1964), a Babeş-Bolyai Egyetemen informatikai képesítést nyert (1969). A kolozsvári Számítástechnikai Intézet tudományos főkutatója. Munkája: Programozási alapismeretek és algoritmusok a gyakorlatban (társszerző Jodál Endre, 1984).

(J. D.)

(nagy) [Nagy Albert]: Számítástechnikai kézikönyv. Munkásélet 1985/14.


Kiss Tamás (Kisújszállás, 1912. szept. 5.) – költő, esszéíró. Középiskolát szülőhelyén végzett (1932), a debreceni egyetem teológiai karán lelkészi (1938), a bölcsészkaron tanári diplomát (1950) szerzett. Vallástanár Nagyváradon (1942-47), a Szigligeti Társaság és a Romániai Magyar Írók Szövetsége tagja. Magyarországra visszatérve 1947-től a debreceni Ref. Kollégium vallástanára. 1950-től a Kossuth Lajos Tudományegyetem gyakorló középiskolájának irodalomtanára.

Irodalmi munkásságát a Nyugatban kezdte, 1940 és 1947 között a Pásztortűz, majd az Utunk munkatársa. A Nagyvárad c. lapban a város hivatásáról, Kolozsvár és Nagyvárad képzőművészetéről, a "váradi Ady"-ról cikkezett (1943), "Hittem a politika tiszta és emberi művészetében" c. alatt interjút készített Szabó Pállal (1944), a Bihari Reformátusok Lapja Makkai Sándort méltató tanulmányát és A béressorstól a templomig c. szociográfiai körképét közölte (1943). A Pásztortűzben Ecsedi Báthori István életét és a hitben való hűségét értékelte (1943/5), az Utunkban jelent meg Mai élet, mai egyház c. írása (1946/6).

Önálló munkája: Hitvalló egyház a modern államban (Nv. 1945). Szerkesztésében jelent meg a Mélységből a magasságba c. gyűjtemény.

(D. Gy.)


Kiss Benke György, családi nevén Kiss (Marosvásárhely, 1927. okt. 23. – 1960. dec. 22. Bukarest) – szerkesztő. ~ Éva énekesnő apja. Középiskoláit szülővárosában a Ref. Kollégiumban végezte. A marosvásárhelyi Cukorgyárban munkás, majd újságíró. Első cikkét a székelyföldi MNSZ-lap, a Népújság közölte (1949). Az 50-es években a fővárosi Művelődési Útmutató, ill. Művelődés főszerkesztője lett, maga köré gyűjtve írókat, művészeket (Balla Károly, Kacsir Mária, Majtényi Erik, Szász János), köztük olyanokat is (Marosi Ildikó, Méhes György, Páll Árpád, Zoltán Aladár), akiket ezen idők politikai nyomása háttérbe szorított.

(Ma. I.)


Kiss-Bitay Éva (Beszterce, 1928. máj. 20.) – természettudományi író; Kiss István felesége. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte (1949), a Bolyai Tudományegyetemen Csűrös István tanítványaként biológia szakos tanári diplomát szerzett (1953). Diplomadolgozata: Kérgi serkentők és gátlók hatása az ellenanyagképzésre. Tanár Szilágycsehben (1954), Kolozsvárt (1955-65), általános iskolai aligazgató ugyanitt (1966-83) nyugalomba vonulásáig.

Első írását az Igazság közölte (1962). A Napsugár "Ég-Föld-Természet" c. rovatának szerkesztője, román tankönyvek fordítója. Tudományterjesztő cikkei az Igazság, Dolgozó Nő, România Liberă, Búvár (Bp. 1963), Natura (1964-69) hasábjain jelentek meg.

Önálló kötetei: Tájékozódás és hírközlés az állatvilágban (1974); Tévhit és valóság az állatvilágban (1979); Tarkabarka élővilág (1984).

Tóth Kálmán: Madárkoncert a nagyszünetben. Igazság 1965. jún. 1. – Xántus János: Tájékozódás és hírközlés az állatvilágban. Igazság 1975. jún. 4. – Puskás Attila: Helyreigazítások zsebkönyve. A Hét 1980/4. – Halász Anna: Történetek, történelmek a Ion Creangă Könyvkiadó új terméséből. A Hét 1984/40.


Kiss-Eperjessy Anna (Dés, 1906. szept. 20. – 1990. szept. 30. Marosvásárhely) – biokémiai szakíró. Kiss Árpád (1911) felesége. Középiskoláit szülővárosában az Andrei Mureşanu Líceumban kezdte, a kolozsvári Marianumban érettségizett (1927). Az I. Ferdinand-Egyetem és a Iaşi-i Mihăileana Egyetem elvégzése után vegyészi és fizika-kémia szakos tanári oklevelet szerzett (1937). Előbb Désen tanár, majd a kolozsvári VI-HOR gyógyszergyár vegyésze, 1940-től a Ferenc József Tudományegyetem orvoskémiai tanszékén tanársegéd, majd adjunktus, a kémiai tudományok doktora (1944). Pályáját a Bolyai Tudományegyetem orvoskémiai és biokémiai tanszékén folytatta, 1948-tól a marosvásárhelyi OGYI kémiai tanszékén előadótanár, 1952-től a biokémiai tanszék vezetője. Nyugdíjazása után az Akadémiai Kutató Bázis biokémiai osztályvezetője (1967-77).

Első közlése a Hoppe-Seyler's Zeitschrift für Physiologische Chemie hasábjain jelent meg (1942). Foglalkozott a zsírok oxidációjával, a sejtek légzési anyagcseréjével, a kísérletes encephalopathia kérdésével; férjével együtt új rákellenes anyagot állított elő és szabadalmaztatott. Biokémiai tanulmányait román, magyar és német szakfolyóiratok közölték, köztük az EME Orvostudományi Szakosztályának Értesítője, Orvosi Szemle, Revista Medicală, Magyar Onkológia, Studii şi Cercetări de Neurologie, Die Naturwissenschaften.

Jelentős a szerepe a Farmacopeea Română (VI. és VIII.) kidolgozásában; orvoskémiai (1947), általános és anorganikus kémiai (1950-52), magyar (1962) és román biokémiai (1963-64) tárgyú egyetemi jegyzetek szerzője, az I. Manta-féle Biochimie Medicală (1961) társszerzője.


Kiss Törék Ildikó – *Electrecord; *előadóművészet; *színművészet és irodalom.


Kis Tükör – református családi lap. 1893 és 1907 közt Budapesten, ill. Kolozsvárt, majd folytatólagos évfolyamszámozással 1926. febr. 20. és 1933. dec. 23. közt ugyancsak Kolozsvárt, Kecskeméthy István szerkesztésében jelent meg. Munkatársai közé tartozott Szabolcska Mihály és Móricz Miklós.


Kis Újság – Pap Andor szerkesztésében és kiadásában 1932. ápr. 2. és 1933. szept. 7. között Aradon megjelent napi-, 1941 szeptemberéig hetilap. Elsősorban a szerkesztő publicisztikai írásait, karcolatait, novelláit, verseit közölte, továbbá egy-egy külföldi, jórészt ismeretlen szerző novelláját. A Kis Újság Magyar Népnaptára címmel évente naptárat is megjelentetett, ebben rövid portré-sorozat, egy-egy angol kisregény, novella is helyet kapott a szerkesztő írásai, valamint hasznos gazdasági és egyéb jellegű tanácsok mellett. A ~ megszűnte után a Kalendárium-sorozat Népnaptár c. alatt folytatódott (1942-44).

(U. J.)


Kis Vasárnap – az Aradon megjelent *Vasárnap 1939-40-ben negyedévenként kiadott gyermekmelléklete. Verseket, meséket, elbeszéléseket, ismeretterjesztő írásokat, rejtvényeket és rajzokat közölt; szerkesztője Návrádi Ágoston volt. A szerkesztő és a két főmunkatárs – Pintér Ilona és Ménesi Károly – írásai mellett rendszeresen közölte a lap Bakó László, Blédy Géza, Blénessy Béla, Bodnár József, Csernik József, Firneisz Gyula, Fodor Endre, Karczagi József, Kovács Gyula, Cezar Petrescu, Lászlóné Prohászka Elvira, Medveczky Margit, Ötvös Erzsi és Zathureczky Zs. László meséit, verseit, élménybeszámolóit, cikkeit, tréfáit. A gyermekmelléklet nívós illusztrációit Hajós Imre festőművész készítette.

(U. J.)


K. Jakab Antal (Marosvásárhely, 1942. júl. 26.) – kritikus. Jakab Antal újságíró fia. A szatmári Kölcsey Gimnáziumban végzett (1959). A Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett diplomát magyar nyelv és irodalomból (1964); mindjárt az Utunkhoz került szerkesztőnek, azóta is itt (ill. 1990-től a Helikonnál) dolgozik. 1968-70 között a Korunk filozófiai rovatát szerkesztette; párhuzamosan vizsgázik a kolozsvári egyetem filozófia szakán, levelező hallgatóként. A Korunk antropológia-száma (1971/2) még az ő szerkesztésében készült; ide fordította Heidegger Sein und Zeit c. művének egy fejezetét (Az ittlét elemzéstanának tárgya). 1971-től ismét az Utunk versszerkesztője; a szerkesztői üzenetekből "Levélváltás" címen a lap legolvasottabb rovatát alakította ki szellemes, kegyetlenül ironikus hangú üzeneteivel, melyek eredeti módon szolgálták az esztétikai nevelést és szórakoztatták az olvasót. 1991-től a Helikon Szöveggyűjtemény c. oldalait szerkeszti, itt a középiskolai magyar irodalomoktatás számára nyújt új szemléletet és megközelítést elősegítő válogatást a klasszikus magyar irodalomból a kezdetektől napjainkig. Esszékötete, A névmás éjszakája (1972) nem csupán "irodalomkritikai kísérleteket" tartalmaz (amint azt az alcíme jelezte), hanem irodalomtörténeti érvényességű telitalálatokat, kitűnően felépített, stilárisan igényes esszéket Szilágyi Domokosról, Páskándi Gézáról, Palocsay Zsigmondról, Bodor Ádámról, Szilágyi Istvánról, Vári Attiláról. Külön fejezetben tárgyalja többnyire egy-egy színházi bemutató (Beckett, Ionesco, Páskándi) kapcsán a modern dráma műfaji kérdéseit. Dialektikus látásmódról tanúskodnak vitacikkei (Földes Lászlóval, Láng Gusztávval az abszurd dráma, ill. Kocsis István novellái és Palocsay versei kapcsán). Elméleti felkészültsége és szigora különösen jelentőssé teszi ritka kritikusi megszólalásait.

Kötetben meg nem jelent tanulmány (esszé) szintű kritikái: Parmenidész és a lírai világkép (Utunk 1973/37), Az ihlet másnapján (Király Lászlóról; Utunk 1977/21), Feltételes csodák földrajza (Vári Attiláról; Utunk 1977/40). Utószót írt Miller Az utazó halála c. drámájához és Salamon Ernő verseihez (1967).

(K. L.)

Szilágyi Júlia: K. J. A.: A névmás éjszakája. Utunk 1972/46. – Pomogáts Béla: K. J. A.: A névmás éjszakája. Tiszatáj, Szeged 1973/2. – Marosi Péter: A kritikus felel. Utunk 1973/8; újraközölve Világ végén virradat. 1980. 196-204. – Bretter György: Túl a gesztuson. Igaz Szó 1973/8. – Tamás Gáspár Miklós: K. J. A.: A névmás éjszakája. Alföld, Debrecen 1973/9.


K. Kiss Ferenc, Kövesdi (Székelykövesd, 1913. júl. 29.) – költő. Tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjében és a kézdivásárhelyi róm. kat. tanítóképzőben végezte (1934), a Babeş-Bolyai Egyetem levelező tagozatán magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett. Székelyföldváron, Fintaházán és Ákosfalván tanító, 1950-től Szentgericén, majd Marosvásárhelyen tanár nyugalomba vonulásáig (1977). Az erdélyi magyar kórusmozgalom történetével foglalkozik; legutóbb A jobbágyfalvi kórus c. írásával járult hozzá a Művelődés kórustörténeti sorozatához (1991/11-12). Cikkeit a Jóbarát, Művelődés, Új Élet, Falvak Dolgozó Népe közölte.

Kötetei: Derengő tűzzel (versek, Gagyi László előszavával, 1977); Reménységdajkálók (versek, 1977).

(V. Zs.)

Szabó Dénes: A nép tanítója. Munkásélet. 1957. jún. 30. – Hajdu Zoltán: Derengő tűzzel. Művelődés 1972/1. – Bura László: Meghitt hangulatú, szép, egyszerű szándék. Szatmári Hírlap 1978. febr. 2.


K. Kovács István – *Újság


K. Kovács László (Polgár, 1908) – néprajzkutató. Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol történettudományi szakdiplomát szerzett, majd emellé a közgazdasági egyetemen közgazdász diplomát is (1937). A budapesti egyetemen 1934-től tanársegéd, intézeti tanár; 1941-től Kolozsváron az Erdélyi Tudományos Intézet keretében tudományos kutató. 1944-45 után nem tér vissza Kolozsvárra: a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának lesz tudományos főmunkatársa, 1957-től az Etnographia szerkesztője.

Kolozsvári kutatói évei alatt írja meg és jelenteti meg az ETF-ben A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kv. 1944) c. munkáját, amely a *hóstáti kutatás egyik alapműve. Bevilágít – a Református Földész Kalandos Temetkezési Társulat történetén és szokásain keresztül – a Ceauşescu-diktatúra éveiben a föld színéről jórészt eltörölt kolozsvári Hóstát közösségének belső rendjébe. Ugyancsak az ETI tudományos kutatójaként vesz részt a bálványosváraljai falukutatásban; ott gyűjtött anyagából írja meg és jelenteti meg már Budapesten 1948-ban A bálványosváraljai fejős juhászat c. tanulmányát.




Hátra Címlap Előre