Klacsmányi Sándor (Nyárádszentmárton, 1941. febr. 4.) – szerkesztő, műfordító. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban érettségizett (1960), a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1964). Előbb Szatmárhegyen, majd Csíkszeredában tanár, 1966-tól a Bányavidéki Fáklya szerkesztője, 1978-89 között főszerkesztő. Közben elvégezte a bukaresti Ştefan Gheorghiu Akadémia újságírói tanfolyamát. Verssel, riporttal, színháztörténeti írással az Ifjúmunkás, Utunk, Korunk hasábjain jelentkezett; sorozatosan fordította Alexandru Andriţoiu, Ion Horea, Tiberiu Utan, Nichita Stănescu, Geo Dumitrescu és más román költők verseit. Felkutatta és Adalékok a román irodalom magyar bibliográfiájához c. alatt Balogh Béla levéltárossal közösen közreadta Laurenţiu Bran és Révai Károly nagybányai költők század elejei Eminescu-, Isac-, Goga- és Coşbuc-fordításait, jegyzékében kiegészítve a román irodalom Domokos Sámuel-féle magyar könyvészetének addigi hiányait (Korunk 1971/12).

1989 decembere után a Bányavidéki Új Szó és az ugyancsak Nagybányán megjelenő Erdélyi Féniks munkatársa, a *Tulipán helyi kiadói, lapterjesztői és turisztikai részlegének menedzsere (1991).


Klein Dezső – *lexikon, *Pénzvilág


Klein Richárd – *orvosi szakirodalom


Klepp Ferenc (Temesvár, 1940. okt. 23.) – matematikai szakíró, tankönyvíró. Szülővárosában a Magyar Vegyes Középiskolában érettségizett (1957), a Temesvári Tudományegyetem matematika-mechanika fakultásán szerzett tanári képesítést (1963). Pályáját a Traian Vuia Politechnikai Főiskola matematika tanszékén kezdte, 1969 óta egyetemi adjunktus. A iaşi-i Al. I. Cuza Egyetemen védte meg doktori disszertációját (1982). 1986 óta az International Society for Mathematical Chemistry tagja.

A matematika vegyiparban való alkalmazásával, a vegyi rendszerek matematikai modelljeinek és a Finsler-terek geometriájának kutatásával foglalkozik. Tanulmányait hazai és külföldi szakfolyóiratok közlik, köztük a kolozsvári Mathematica, Revue Roumaine de Chemie, Studia Scientiarum Mathematicarum Hungarica. Több országos és nemzetközi tudományos ülésszakon tartott előadást. Ion P. Popescu és D. Opriş társaként szerkesztette a The proceedings of the national seminar on Finsler spaces c. gyűjteményes kötetet (Tv. 1981), mely a kétévenként Brassóban megrendezett Finsler-terek szeminárium 1980-as ülésszakán bemutatott dolgozatokat tartalmazza. A vegyipari fakultás diákjai számára készült számos tankönyv és példatár szerzője vagy társszerzője. M. Neaguval közösen írt műve: Matematici (Tv. 1979).

Tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő, pedagógiai cikkeit és könyvrecenzióit a Szabad Szó s A Hét közli. Fortuna matematikája c. írásában (TETT 1983/1-2) a valószínűségszámítást mutatja be.

(Sz. J.)

Matekovits György: Arcok a katedráról. Dr. K. F. Szabad Szó 1989. okt. 14.


Klima Alfréd – *műszaki szakirodalom


Klimkó Dezső (Szeged, 1900. márc. 11. – 1972. jún. 4. Budapest) – orvosi szakíró. Oklevelét Budapesten szerezte (1924), pécsi és budapesti sebészeti klinikákon dolgozott, 1937-től a Szent János és a Szent István kórház osztályvezető főorvosa. 1940 októberétől a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanára. A Bolyai Tudományegyetem Marosvásárhelyre helyezésekor magyar állampolgárként, mint szerződéses tanár megszervezi és vezeti a sebészeti klinikát (1945-47). Magyarországra visszatérve különböző kórházakban sebész főorvos professzori minőségben nyugdíjazásáig (1969). Tudományos munkássága főleg az érzéstelenítésre, tüdősebészetre, a gyomor és a nyombélfekélyek műtéttanára terjed ki. Szakdolgozatai magyar, német, angol, francia és olasz szakfolyóiratokban jelentek meg.

Életpályájáról Kelemen László szerkesztésében orvos-monográfia készült (Mv. 1946. Acta Medica-sorozat).


Klumák István (Kolozsvár, 1908. aug. 20. – 1983. ápr. 9. Budapest) – műfordító. Tanulmányait szülővárosában a Róm. Kat. Főgimnáziumban és az I. Ferdinand-Egyetemen végezte, majd Párizsban francia nyelv és irodalom szakos felsőfokú oklevelet szerzett. Cikkeit, színikritikáit a Jóbarát kat. ifjúsági folyóirat és az Ellenzék közölte. Mint műfordító a román irodalomból Sadoveanu, Delavrancea, Zaharia Stancu, Gala Galaction, D. R. Popescu, Titus Popovici, Veronica Porumbacu, Paul Everac, Ion Băieşu, Marin Sorescu, Nina Cassian, Fănuş Neagu és mások regényeit, novelláit és színműveit ültette át magyar nyelvre, franciából Cocteau, Anouilh, Malraux, Montherland, Camus, Maurois, Simenon, Verne és mások műveit adták ki magyarul fordításában, ill. játszották magyarországi, jugoszláviai és romániai magyar színházakban. Fordított amerikai, angol, vietnami, spanyol és német műveket is. 1940 óta Budapesten folytatta műfordító tevékenységét, főleg a Nagyvilág munkatársaként.


Koch Ferenc (Máramarossziget, 1925. nov. 15.) – fizikai szakíró. Középiskolai tanulmányait Máramarosszigeten és Kolozsvárt, a Róm. Kat. Főgimnáziumban végezte (1944), a Bolyai Tudományegyetemen matematika-fizika szakon szerzett diplomát (1948). Diplomadolgozatának címe: Közelítő eljárások az atombeli elektronsűrűség kiszámítására. Doktori címét Iaşi-ban nyerte el Váltakozóáramú cirkuláris mágnesezés hőmérsékletfüggése c. dolgozatával (1960). Lipcsében atommag- rezonanciát (1960), Göttingában gamma-spektroszkópiát tanulmányozott (1972-73). A Bolyai Tudományegyetemen tanársegédként kezdte pályáját, 1964-től előadótanár, 1979-től professzor a Babeş-Bolyai Egyetemen. Atom- és magfizikai tárgyú előadásait román és magyar nyelven tartja.

Főbb kutatási területei: a mágnesezés hőmérsékletfüggése váltakozó áram hatására, mágneses atommag-rezonancia, különböző atommagfizikai detektorok. A Matematikai és Fizikai Lapok fizikai rovatát szerkesztette (1958-63), a Fizikai kislexikon társszerkesztője (1976), a Korunk Évkönyv 1977 számára összeállította és értékelte az első Korunk-folyam (1926-1940) fizikai, kémiai és matematikai anyagát. Fontosabb szaktanulmányait a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Zeitschrift für Physik, Fizikai Szemle, Kernenergie, valamint különböző gyűjteményes kötetek közlik. Ismeretterjesztő írásai A Hét, Tanügyi Újság, TETT, Jóbarát, Igazság hasábjain jelennek meg. Egyetemi jegyzetek szerkesztője, közreműködött több orosz és román nyelvű tankönyv fordításában.

Kötetei: Elemi részek (Heinrich Lászlóval, 1958); Atommagsugárzások (1963); Hogyan oldjuk meg a fizikai feladatokat? (Heinrich Lászlóval, 1972, megjelent románul és németül is); A tuneleffektus (társszerzőkkel, 1976); Atomfizikai alapismeretek (1980).

(Sz. A.)

Beke György-Bernád Ágoston: Tanulás-kutatás-termelés. A Hét 1976/19. – Kemény Péter: Szerzői és "szerzőn túli" szempontok. A Hét 1977/10. – Lászlóffy Aladár: Beszélgetés K. F.-cel és Gábos Zoltánnal. Előre 1981. jún. 14. – Berényi Dénes: Atomfizikai alapismeretek. Fizikai Szemle, Bp. 1981/8. – Rostás Zoltán: Nem a munka elvégzése nehéz. Interjú K. F.-cel. Visszajátszás, 1984. 88-95.


Kocsán János – *jogi szakirodalom


Kocsik József (Pécska, 1928. nov. 8.) – népművelő, közíró. A Bolyai Tudományegyetemen matematika-fizika szakos (1957), a Babeş-Bolyai Egyetemen filozófia szakos (1975) tanári oklevelet szerzett. Tanított Pankotán és Pécskán. 1968-tól 1985-ben történt leváltásáig az Arad megyei Művelődési Bizottság szakfelügyelője és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Arad Megyei Tanácsának elnöke. Az EMKE újjáalakításakor annak egyik alelnöke, az aradi önálló EMKE-könyvtár megteremtője (1991). Számos magyar nyelvű kulturális rendezvény (az Aradi Tavasz író-olvasó találkozói, Majláti Vasárnap, Tavaszváró Ünnepség Aradon, Alföldi Őszköszöntő Kisiratoson) kezdeményezője és szervezője. 1989 decembere óta az aradi Jelen napilapban és az újraindított Művelődésben közöl.

Riportjait, kulturális jegyzeteit, megemlékezéseit, rövid tanulmányait, verseit, útleírásait, karcolatait a Vörös Lobogó, Művelődés, A Hét, Új Élet, Előre, Szabad Szó, Munkásélet, Falvak Dolgozó Népe, Igaz Szó és Tanügyi Újság közölte. A legkisebb romániai magyar vidéki lapok ankétján bemutatta az 1930-ban indult haladó szellemű Pécskai Újságot (Korunk 1971/6).

(U. J.)


Kocsis István (Ombod, 1940. máj. 7.) – próza- és drámaíró. Középiskoláit Szatmárnémetiben végezte 1956-ban, de csak 1965-ben szerezte meg diplomáját a kolozsvári egyetem magyar nyelv és irodalom szakán. Első, egyfajta erkölcsi imperatívuszt képviselő karcolatai, novellái a közbeeső időszak vidéki élményeiből ihletődtek (katonai szolgálat, képesítés nélküli tanítóskodás Avasújvárosban, majd Kőszegremetén), melyek íróvá érlelték. Államvizsga után a bukaresti Pionír c. hetilaphoz nevezték ki, 1967 őszén átkerült az Ifjúmunkáshoz. Az itt töltött két év – olyan szerkesztőségi közösségben, amelynek Gálfalvi György, Aradi József volt akkoriban a tagja – lényegesen alakította valóságismeretét, világlátását. Riporteri munkáját 1969-től a kolozsvári Utunk belső munkatársaként is folytatta; 1984-ben Budapestre települt át, itt folytatódik írói pályája.

1965-ben mutatkozott be novellistaként, írásait az Utunk és a Korunk sűrűn közölte. Szabó Gyula beajánlásával megjelent Forrás-kötetében (Egyenletek, 1967) már drámát is találunk: ez a Megszámláltatott fák, szakítva az antifasiszta irodalom korábbi sablonjával, magatartás-típusokat állít reflektorfénybe. A hatalom kiszolgálóit és kiszolgáltatottjait nem választja el élesen egymástól, sőt a főhősben, Ranke őrnagyban a megszálló hadsereg humanista tisztjének illúziójáról, súlyos lelki konfliktusáról tud lényegesen újat, a korra jellemzőt mondani. (A dráma Szatmáron sikeres előadásban került színpadra, majd a bukaresti televízió magyar adása filmváltozatát is bemutatta.) Hasonló erkölcsi dilemmákat vizsgált történelmi keretben 1969-ben írt Martinovics-drámájában (A nagy játékos) is: lehet-e az ellenséges hatalommal szövetkezve harcolni a szabadságért, haladásért? A vitadráma statikus voltát a gondolatok súlyos tétje oldja. Az "örömteremtés" visszájára fordulását példázza a harmadik, Stuart Mária tragédiájából ihletődött dráma, A korona aranyból van.

Monodrámáinak sorát a Bolyai János estéje (1970) nyitotta meg, s lényegében ezzel kezdődött a ~-művek színpadi sikere (kitűnő színészek egymással valósággal versengve adták elő számos színházban). Az élete alkonyán álló híres matematikusban a megaláztatott embert idézi az olvasó elé, a fényes sikereket s a nagy megalkuvásokat elkerülő, magányos tudóst, aki leszámol ugyan illúzióival, mégis mindegyre visszatér a gondolathoz: "Az ember akkor ember, ha összes választási lehetőségei közül mindig a legnehezebbet választja." Magára maradt, szigorú erkölcsű történelmi egyéniségek többi hősei is: Árva Bethlen Kata, Széchenyi István, ill. Jászai Mari.

Határhelyzeteket, a választás, a döntés pillanatait vetíti ki az egyetemes művelődéstörténet olyan figuráiba, mint Van Gogh és Gauguin (Tárlat az utcán) vagy Magellán. Előző drámahőseinek jóságkomplexusai, "játékai" se voltak függetlenek a közösség problémáitól, mégis ők elsősorban egyéniségük integritását óvták; Magellán a magányt már egyértelműen a közösségért vállalja. Van Gogh sorsában, művészetében a szerző a szülőföld elszakíthatatlan erejét látja. Megpróbálkozott a parabola-drámával (Játék a hajón, 1968) és a riport-drámával is (Nem zárjuk kulcsra az ajtót, 1978).

Korai drámáit többször is átdolgozta, némelyiket (Vincent van Gogh) monodrámásította.

Egyéb kötetei: Örömteremtés (novellák, két dráma, 1969); A korona aranyból van (1972); Tárlat az utcán (monológok, párbeszédek, jelenetek, drámák, 1974); A nagy játékos (1976); Drámák (1978); A fehér kesztyű (novellák, jelenetek, 1978); Megszámláltatott fák (1981); A megkoszorúzott (1982); Széchenyi István (monodrámák, Bp. 1984). Már Budapesten írt munkái: A tizenkettedik lánc (Széchenyi-regény, Bp. 1986); Vasban, aranyban (versek, Bp. 1987); Történészek a kereszten, avagy az áldozatok bosszúja (A román történelemhamisítás regénye, Bp. 1991).

Novellái, drámái román és német fordításban is megjelentek, folyóiratokban és a Facerea bucuriei (1972) c. kötetében, Adela-Rodica Sălăgianu tolmácsolásában. Megkapta a Bukaresti Írók Társasága díját is. Árpád-házi Szent Margitról írt történelmi drámáját a komáromi Bástya-színház mutatta be (1991).

(K. L.)

Marosi Péter: K. I. rendhagyása. Utunk 1967/15; uő. Játék a mítosszal. Utunk 1969/48; uő. Nem társalgási drámák Utunk 1970/28. – Láng Gusztáv: A jóság útjai, avagy annak találgatása, hogy miben különböznek K. I. novellái a négy evangéliumtól. Utunk 1969/46. – K. Jakab Antal: A kérdezés természetéről. Utunk 1969/51. – Kovács János: Az Egyenletektől az Örömteremtésig. Igaz Szó 1969/11. – Bálint Tibor: A zsákbanfutás művészete. Utunk 1970/4. – Kántor Lajos: Emberpróbáló játékok költője. Igazság 1970/131; uő. Kocsis-drámák a színpadon. Közli A megtalált színház. Kv. 1976. 82-97. – Szakolczay Lajos: Magellán. K. I. drámájának ősbemutatója Kecskeméten. Utunk 1975/19. – Boér Géza: A jelen alagútjai. Korunk 1975/9; uő. Társadalmi forgatókönyv K. I. Bethlen Kata-drámájához. Korunk 1978/2. – Tarján Tamás: K. I. színháza. Napjaink, Miskolc 1976/12; uő. A morál monodrámái. Közli Kortárs drámák, 1983. 387-401.

ÁVDolg. Bazsó Ibolya: K. I. drámái. 1981.

ASZT: K. I. drámáinak bemutatói a szatmári Északi Színházban (több szalagon).


Kocsis Lajos – *régészeti irodalom.


Kócsy Jenő (Budapest 1895. dec. 14. – 1962. máj. 11. Budapest) – újságíró, szerkesztő. Borosjenőn nevelkedett. Újságírói pályafutását Aradon kezdte, ahol 1919-20-ban Boda Andorral közösen a Kölcsey Egyesület lapját, a Szezont szerkesztette. 1930-ig az Aradi Közlönynél dolgozott, majd rövid ideig a Reggel tulajdonosa és szerkesztője. 1934-ben Prohászka Elvirával indította el a Magyar Család c. lapot, de ez csak öt számot ért meg. 1935-től Ez Arad címmel jelentet meg riportlapot, amely később Társaság-ra változtatja címét. 1941 tavaszán a lapot betiltották, szerkesztője ekkor Magyarországra költözött.

(U. J.)


Kocziány László (Medgyes, 1920. nov. 10. – 1977. jan. 31. Marosvásárhely) – irodalomtörténész. Középiskolai tanulmányait Budapesten, az egyetemet 1944 és 1948 között Pannonhalmán és Kolozsvárt végezte. Tanár Kolozsvárt, Csíksomlyón, Medgyesen, majd Székelykeresztúron, 1955-től szerkesztő az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó marosvásárhelyi részlegénél, 1957-től ugyanott a Román Akadémia fiókjának tudományos kutatója, ill. főkutatója, 1975-től magyar-latin szakos tanár a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán.

Irodalmi tevékenységét 1945-ben egy Faragó Józseffel és Létay Lajossal közösen szerkesztett magyar irodalmi olvasókönyvvel kezdte. Adatközlései, jegyzetei, ismertető cikkei az Igaz Szó, Korunk, Előre, Vörös Zászló, Művelődés, Megyei Tükör, Utunk hasábjain jelentek meg. A NyIrK-ben közölt tanulmányai közül kiemelkedett a XVIII. század végi kolozsvári unitárius iskolai (1957/1) és az 1740-es évekbeli marosvásárhelyi (1967/1) színjátszásról szóló írása. Munkatársa az Istoria teatrului în România c. kézikönyv I. kötetének (1965); Marosvásárhelyt bemutatták Tűbefűzött lakodalom c. bábjátékát (1965).

Szerepet vállalt a magyar irodalom jeles alkotásainak romániai újrakiadásában, így utószavával jelent meg Móricz Boldog ember (1957) és Mikszáth Új Zrínyiász (1958) c. regénye. A *fehér könyvek sorozatban két kötetet gondozott: a Borsos Tamás életrajzát, naplóját, leveleit tartalmazó Vásárhelytől a Fényes Portáig c. kötet két kiadását (1968, 1972) és Kovásznai Sándor XVIII. századi tudós és költő válogatott írásait Az ész igaz útján címmel (1970). A régi erdélyi költészet is foglalkoztatta, 1957-ben sajtó alá rendezte két székelykeresztúri gyűjteményben fennmaradt ismeretlen, XVIII. századi énekeskönyv (Bathó Mihály, Czombó Mózes) anyagát (Őszi harmat után...), 1972-ben pedig Köllő Károly közreműködésével a régi magyar kéziratos gyűjteményekben őrzött román világi énekek legjavát (Égő lángban forog szívem).

Hagyatékában fennmaradt előszavával és jegyzeteivel jelent meg Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae c. munkája (1978), majd adatközlése a göttingai és jénai egyetemen tanult erdélyi értelmiségiek hazai szerepéről a felvilágosodás és a reformkor eszméinek terjesztésében (a Művelődéstörténeti Tanulmányok 1980-as kötetében).

(M. H. – B. E.)

Tonk Sándor: Búcsú K. L.-tól. Igaz Szó. 1977/2. – Köllő Károly: K. L. halálára. NyIrK. 1978/1.


Koczka György (Kolozsvár, 1921. okt. 30.) – orvosi szakíró. Sepsiszentgyörgyön érettségizett (1937), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem orvosi karán végzett (1944), doktori diplomáját Halle an der Saaléban szerezte (1945). A marosvásárhelyi OGYI-ban tanársegédként kezdte pályáját, ugyanott főorvos, poliklinikai igazgató, 1956-tól a sepsiszentgyörgyi Megyei Kórház belgyógyász osztályvezető főorvosa nyugalomba vonulásáig (1984).

A Dóczy Pál szerkesztette Belgyógyászati jegyzet csontbetegségekről szóló fejezetének szerzője (1951). Az Orvosi Szemlében társszerzőkkel közösen ismertette száz elhalálozott reumás szívbeteggel kapcsolatos klinikai és kórbonctani tapasztalatait (1956); itt megjelent több tanulmányát a Revista Medicală, Farmacia, Viaţa Medicală románul is közölte (1957-67). Egy Árkoson szervezett megyeközi tudományos ülésen A thrombophlebitisek szövődményei címen tartott előadása a konferencia román nyelvű gyűjteményes kötetében szerepel (1977). Angol nyelvű értekezése a vérátömlesztés diagnosztikai és terápiás értékéről az ontológiában a berlini Forschungsergebnisse des Transfusions und Immunhaematologie 1978-as kötetében jelent meg.

Klinikai megfigyeléseiről előadásokat is tartott, s a Vörös Zászló, Megyei Tükör hasábjain jelentek meg népegészségügyi ismeretterjesztő cikkei. Adatok a sepsiszentgyörgyi kórház történetéhez c. kéziratát a marosvásárhelyi orvostudomány-történeti katedra őrzi.


Koczka György (Karánsebes, 1938. júl. 28.) – dramaturg, műfordító. Középiskolát Temesvárt végzett (1955), egy évig a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója. Az 1956 őszi kolozsvári diákszervezkedésekben való részvétele miatt elítélték, börtönbüntetését Szamosújváron töltötte (1956-59), majd állatgondozó kényszerlakhelyén, a Bărăganon. 1961-től a temesvári Nyomdaipari Vállalat offszet-gépmestere, levelező tagozaton elvégezte a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán a magyar-román szakot. 1969-től a Temesvári Állami Magyar Színház kellékese, majd ügyelője, 1970-től irodalmi titkára. Színházi tárgyú írásait az aradi Vörös Lobogó és a temesvári Szabad Szó közölte, utóbbiban 1985-től Színházi Kiskalauz c. heti rovata volt. Művelődési elképzeléseit Színház és kultúra c. írásában (Igaz Szó 1971/2) foglalta össze.

1989 decemberében Fall Ilona színésznővel megindítja s pár hónapon át vezeti a Temesvári Rádió magyar nyelvű egyórás műsorát. A Csiky Gergely nevét felvevő temesvári Állami Magyar Színház élén 1990 elején az átmeneti "igazgatói triumvirátus" tagja. 1990 őszétől a Román Televízió magyar nyelvű adásának tudósító-szerkesztője, irodalmi rovatának vezetője. 1991 nyarától a Temesvári Állami Német Színház irodalmi referense is.

Román színműírók darabjait sorozatosan fordítja magyarra a Temesvári Állami Magyar Színház számára. Drámafordításai között szerepel Ionel Hristea Kedves boldogtalanságom (1970), Mircea Ştefănescu Egy fiú, egy leány (1970), Ion Băieşu Én vagyok-e én? (1974), Aurel Baranga Közérdek (1975), Marin Sorescu Ősanya (1976), Paul Everac Rend a lelke mindennek (1982), Ion Minulescu Lassan a testtel (1984), Mihail Sadoveanu Boldog békenapok (1986), Tudor Popescu Romantikus lélek (1987) c. darabja.

(Sz. J.)


Kodály Zoltán emlékezete – Kodály Zoltán (1882-1967) kapcsolata Erdéllyel 1910 nyarán kezdődött a népzenegyűjtés révén; ebben az esztendőben Csík megye népzenéjével ismerkedett, 1912-ben Csíkban és Udvarhely megyében, 1914-ben a bukovinai csángóknál, 1916-ban Bihar, 1943-ban pedig Szolnok-Doboka megyében gyűjtött magyar s Bartók egyik hangversenyrendezője szerint román népzenét is. Az anyagból – Bartók Bélával – közreadott 150 erdélyi népdalt (Erdélyi magyarság. Népdalok. Bp. 1923), s közreműködött a Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV. köteteként megjelent Nagyszalontai gyűjtés szerkesztésében (Bp. 1924). Temesvári és aradi (1934), majd kolozsvári jelenléte a hangversenypódiumon előadóként, ill. karmesterként (1943), valamint díszdoktorrá avatása (1944) is hozzájárult erdélyi népszerűségéhez.

Zenetudósként nálunk 1917-ben mutatkozott be: Járosy Dezső, a temesvári Zenei Szemle első évfolyamában már közölte Ötfokú hangsorok a magyar népzenében c. tanulmányát, majd átvette kritikáit. A tanulmány bővítve a Székely Nemzeti Múzeum jubiláris emlékkönyvében is megjelent (1929). Írásaiból a Keleti Újság (1922), Ellenzék (1935, 1939), Pásztortűz (1939), Vasárnap (1939) közölt. 1974-ben a Téka-sorozatban Katona Ádám jelentetett meg válogatást tanulmányaiból bevezetővel (Néphagyomány és zenekultúra).

Az első hangszeres Kodály-művek – mai ismereteink szerint – nálunk a 20-as évek elején hangzottak el Bartók Béla és Dömény Mária előadásában. Az ő példájukat követve tűzött műsorára Kodály hangszeres alkotásaiból F. Szalay Stefánia (1925), Rubinstein Erna (1928), Wechsler Ily (1928), Vásárhelyi Magda (1932), Pollermann Aranka (1933), B. Zsembery Elvira (1933), Szabó Géza (1933), Kozma Géza (1934), Bereczky Zoltán (1942), Gregor Klára (1943), később Erkel Sára, Antal Ilona, Halmos György, Ana Voileanu, George Iarosevici, Buzás Pál, ifj. Thurzó Sándor, Pataki Magda és mások, valamint a Waldbauer-, Haják-, Lakatos-, Végh-, Lefterescu- és a Drăgoi-kvartett.

Nagy hangszeres műveinek tolmácsolói között Vaszy Viktort (több itteni bemutatóval), Constantin Silvestrit, Aczél Ervint tartjuk számon. Vokál-szimfonikus alkotásaiból először Temesvárt és Aradon hangzott el a Psalmus Hungaricus Radu Urlăţeanu vezényletével (1934), ezt követte a Te Deum kolozsvári és nagyváradi megszólaltatása Zsizsmann Rezső (1939), majd Sugár Viktor vezénylésével (1941). A Missa Brevis kolozsvári bemutatója és marosvásárhelyi megismétlése Nagy István nevéhez kapcsolódik (Szabó Géza közreműködésével, 1948).

Népdalfeldolgozásaiból és dalaiból – Bazilides Mária (1927), Medgyaszay Vilma (1928) mellett – Sz. Ferenczy Zsizsi (1931), Török Erzsébet (1936), Gyenge Anna (1936), Moldován Melinda (1938), a II. világháború után Sigmond Márta, Lengyel Xénia, Tóth Erzsébet, Kemény Klió adott elő Guttman Miklós, Láni Oszkár, Zsizsmann Rezső, Endre Béla, Szabó Géza, Rónai Antal, Maczalik Gabriella és mások zongorakíséretével.

Színpadi művei közül a Háry Jánost ismerte meg először a közönség a kolozsvári magyar színház előadásában, Stephanidesz József vezénylésével (1938). Tíz esztendő múlva a kolozsvári Állami Magyar Opera ezzel a művel nyitotta meg kapuit, az előadást Rónai Antal vezényelte. Műkedvelő előadók vitték színpadra e darabot Pécskán 1949-ben Gulácsy Zoltán, Székelyudvarhelyen 1950-ben Balázs Ferenc és Marosvásárhelyen 1955-ben Székely Endre vezényletével. A főszerepekben Solymosán Magda és Gróf László (1938), Szentes Ferenc és Wilkovits Katalin (1948), majd Sass László és László Éva (1959) aratott szép sikert. A Székelyfonót 1950-ben mutatta be az Állami Magyar Opera Nagy István vezénylésével, de egyengették útját a közönség felé diákegyüttesek is.

Legszélesebb körben gazdag tartalmú, színes nyelvezetű, a magyar s az egyetemes kórusirodalmat egyaránt jelentős értékekkel gyarapító énekkari művei váltak ismertté. Erdélyben legkorábban Domokos Pál Péter csíkszeredai diákkórusa szólaltatott meg Kodály énekkari műveiből, egyik-másik bemutatásával megelőzve Budapestet is (1926). A Kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium kórusát Mihályffy Irén (1933) és Zsizsmann Rezső tanította be ilyen művekre. Jelentős szerepet játszott Kodály kórusművészetének zenei életünkbe építésével Nagy István, előbb marosvásárhelyi, majd pedig kolozsvári kórusaival (1934-től kezdve). Nevéhez több országos bemutató kapcsolódik. A Dalosszövetség keretén belül elsőként ő énekeltetett az országos versenyek műsorában Kodály-alkotásokat (1938). Kortársai közül Kotsis M. Cecília, Sarkadi Elek, Szabó Géza, Hoffmann Ferenc, Soós András, S. Czeglédy Emma, Benedek Kálmán, Adorjáni Dezső, Incze János, Kiss Elek, Szántó Béla, Bágya András, Andrási Ede, Lukácsi László tette magáévá a korszerű kórusmozgalom művészetét, a fiatalabbak közül nagyobbára Nagy István tanítványai. Művészi tevékenységének magas szintű erdélyi értékelését Kodály maga a kolozsvári tanítóképzők Nagy István vezette vegyes karának ajánlott művel juttatta kifejezésre (Balassa Bálint elfelejtett éneke, 1942).

Kodály lelkes hívei révén az egyes művelődési központok már a 20-as évek elejétől kezdték rendszeresebben megismerni a mester alkotásait. Ünnepi hangversennyel Kolozsvár (1933, 1939, 1942-43, 1948, 1952-53, 1957-58), Zilah (1934), Nagyvárad (1942-43, 1972), Marosvásárhely (1948, 1955, 1957, 1958), Székelyudvarhely (1972) köszöntötte. A romániai rádióállomások 1950-52 óta magyar adásaik keretében egészen a 80-as évek elejéig rendszeresen műsorra tűzhettek Kodály-kórusokat.

Zeneírásunk már a 20-as esztendők elején felfigyelt Kodály életére, munkásságára, s ettől kezdve tájékoztatta az olvasókat küzdelmeiről, elért eredményeiről, a kibontakozó életműről. Ezt a funkciót éveken át Járosy Dezső lapja, a Zenei Szemle teljesítette (1917-25). A zeneszerző Kodály jelentőségét, helyét a modern magyar zene kibontakozásában nálunk először Lakatos István fogalmazta meg (1923, 1933). Mezey Zsigmond az egyetemes zenetörténet folyamatában érzékeltette rendkívüli szerepét (1925). Hívei nyomon követték munkáinak megjelenését, Lányi Ernő például a Sajátos dallamszerkezet a cseremisz népzenében c. kötetet, Rajka László az Ötfokú hangsorról szóló dolgozatot, Szegő Júlia A zene mindenkié! c. válogatást recenzálta. Művészetének esztétikai szempontok érvényesítésével önálló kötetet szánt Szöllősy András (1943), kórusműveinek elemzését nyújtotta Gagybátori E. László. Gyűjtőútjait Imets Dénes és Könczei Ádám elevenítette fel (1958, 1972), zenepedagógiai módszerét Szenik Ilona (1969, 1971) és Szász Károly (1972) tanulmányozta, a zenepedagógus portréját Csire József rajzolta meg (1972), népzenegyűjtésének példáját Jagamas János követte (1973), oktatásának gyakorlati alkalmazását Szabó Csaba sürgette (1974). Nagy művei közül a Psalmus Hungaricus bemutatásának román és magyar sajtóvisszhangját dolgozta fel Pintér Lajos (1979).

Évfordulókon vagy más alkalmakkor előadások, bevezetők hangzottak el azzal a céllal, hogy művészetét közelebb hozzák a közönséghez. Járosi Andor és Viski János Kolozsvárt az 50 éves Kodályt köszöntötte (1933), Nagy István Marosvásárhelyen és a szászfenesi Szabadegyetemen beszélt művészetéről (1937), Vásárhelyi János a ref. iskolák kolozsvári hangversenye előtt méltatta (1939), László Dezső a ref. teológia férfikarának körútján népszerűsítette (1939). Domokos Pál Péter és Farkas Ferenc Kolozsvárt, Kiss Árpád Sepsiszentgyörgyön tett hitet az új magyar művészet megalapozója mellett (1942-43), Salamon Sándor a Mikó Kollégium (1946), Kemény János és Szegő Júlia a KZST ünnepi ülésének szónoka (1947), Lakatos István a Missa brevis marosvásárhelyi előadását vezette be (1948), az egykori Kodály-tanítvány, Cornel Givulescu és Szenik Ilona a G. Dima-főiskola megemlékezésein szólott róla (1953, 1958), Benkő András a kolozsvári Zeneiskolában (1956), Nagy István kamarakórusának ünnepi hangversenyén (1957) beszélt a szerzőről és életművéről, Csire József Medgyesen és Bukarestben tartott Kodályról előadást (1972).

A születésének, utóbb halálának évfordulóin megjelenő írások újra meg újra felvillantották életének, munkásságának egy-egy vonását, megfogalmazták a zeneszerző, zenetudós, a nevelő hozzájárulását az új magyar művészet megalapozásához, fejlődéséhez, utaltak a zene történetében elfoglalt szerepére. A Kodállyal kapcsolatos megnyilvánulásoknak hosszabb időn át Kéki Béla és Lakatos István volt hűséges krónikása, kritikusa, s az ő példájukat követték az újabb nemzedékek. 1934-től kezdve Kodály kisebb-nagyobb művei száznál nagyobb számban jelentek meg nyomtatásban a romániai magyar tankönyvekben, folyóiratokban, különböző gyűjteményekben, főleg az Erdélyi Iskola, Művelődési Útmutató, Művelődés, Napsugár hasábjain. Születésének századik évfordulóján ünnepi Kodály-számot adott ki a Korunk, Igaz Szó (1982/12) és az Utunk (1982/49), nevét vette fel a kőrispataki vonósnégyes, egy kolozsvári népi együttes és a mérai vegyes kar.

A centenáriumi anyagból Utunk Kodályhoz címen László Ferenc szerkesztésében emlékkönyvet jelentetett meg a Kriterion Könyvkiadó. Az ünnepelt személyéhez kapcsolódó mozzanatokra többen is emlékeztek ebben a kötetben: Keppichné Molnár Irma a Psalmus Hungaricus "házi" bemutatóját, Lakatos István, Szabó Géza, Cornel Ţăranu egy-egy találkozását idézte fel, Jagamas János a nevelőt helyezte előtérbe, Dánielisz Endre Arany János szülőföldjével való kapcsolatát elevenítette fel, Muzsnay Árpád Fatáné Koncz Julianna emlékeit vetette papírra. Kodály-leveleket tett közzé Benkő András, Szabó Csaba, Szegő Júlia, Szekernyés János. A dolgozatok gazdag tárházában népzenei forráskutatások, zenei műelemzések és zenepedagógiai, esztétikai, könyvészeti feldolgozások is szerepelnek. Születésének századik évfordulóján emlékbeszédet tartott Bukarestben Bács Lajos, Kolozsvárt és Szamosújvárt Almási István, Nagyváradon Barna Barnabás, Gheorghe Moldovan és Tuduka Oszkár, Szászrégenben George Sbârcea, Désen és Kolozsvárt Benkő András.

Kodály alakjának és művészetének népszerűsítésében jelentős szerep jutott a szépirodalomnak: esszét Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Lászlóffy Aladár írt, verset a centenáriumra Bartis Ferenc, Czegő Zoltán, Ferencz Imre, Kányádi Sándor, Oláh István, Palocsay Zsigmond, Szepesi Attila, Váli József, Veress Zoltán. A képzőművészetben rajz, szobor, metszet formájában Makkai Piroska (1933, 1967), Luka Ily (1933), Nagy Pál (1963), Széchy András (1967), Szekernyés Márton (1972) örökítette meg, az 1982-es centenáriumra művéhez kötődő képzőművészeti alkotással jelentkezett Adorjáni Endre, Balázs Imre, Bardócz Lajos, Csutak Levente, Deák Ferenc, Kádár Tibor, Ioan Kett Groza, Paulovits László, Székely József és Tőrös Gábor. Zenei művekkel Márkos Albert, Terényi Ede, Vermesy Péter áldozott Kodály emlékének

(B. A.)

Tamási Áron: Látogatás K. Z.-nál. Pásztortűz 1928/II. 24; uő. K. Z. Egy botfülű székely naplójából. Pásztortűz 1933/I. 1; mindkettő újraközölve Tiszta beszéd 1981. 65-67 és 140-42. – Szentimrei Jenő: K. Erdélyi Helikon 1933/1. – Lakatos István: K. Z., a klasszikus magyar zene megteremtője. Erdélyi Szemle 1933/9-12; uő. Az új magyar műzene. ETF 87, Kv. 1936; uő. K. művészetének útja Erdélyben. Emlékkönyv K. Z. hatvanadik születésnapjára, Bp. 1940; uő. K. művészetének romániai útja. Magyar Zene, Bp. 1972/4 és 1973/1. – Kéki Béla: A hatvanéves K. Z. Erdélyi Múzeum 1942/1. – Gagybátori E. László: K. Z. és kórusai. Hitel 1942/9. – Szöllősy András: K. klasszicizmusa. Erdélyi Helikon 1942/12. – Benkő András: Művészettel a népért. K. Z. születésének hetvenötödik évfordulójára. Művelődés 1957/12; uő. K. művei Romániában. Adalékok a K.-könyvészethez. Művelődés 1972/11. – Könczei Ádám: K. nyomában. Művelődés 1958/6. – George Sbârcea: K. Z. Tribuna 1958/9. – Szegő Júlia: K. és az emberi hang. Igaz Szó 1963/1. – Zeno Vancea: 80 de ani de la naşterea lui Z. K. Muzica 1963/3. – Szabó Csaba: K. Z. Igaz Szó 1967/1; uő. Bartók- és Kodály-kórusok tolmácsa. Nagy István példája. Korunk 1971/7; uő. A Kodály-módszer nemzetközi térhódítása. Korunk 1974/10. – László Ferenc: K. Z. Utunk 1967/11. – Bácskai Erika-Szesztay András: Kodály-kutatás, Bartók-tanulságokkal. Korunk 1970/8. – Nagy István: Harminc év múltán is. Korunk 1972/5. – Csire József: K. – a zenepedagógus. Tanügyi Újság 1972/45. – Zoltán Aladár: K. a miénk is. Új Élet 1973/9. – Jagamas János: Népzenénk kutatásának története. Korunk Évkönyv 1973. 203-18. – Katona Ádám: K. Z. Bevezető tanulmány a Néphagyomány és zenekultúra c. Kodály-írásgyűjteményben. Téka 1974. 5-63. – Utunk Kodályhoz. Cikk- és tanulmánygyűjtemény. Szerkesztette László Ferenc. 1984.


kódexirodalom – a kódex a könyvnyomtatás elterjedése előtt kézzel írott – főleg szövegszemelvényeket, jogi szabályokat tartalmazó – könyvek gyűjtőneve. A kolostori irodalom korában egyházi másolóműhelyekben, a reneszánsz idején gyakran világi műhelyekben megrendelésre íródott. Számos példány egyedi értékét művészi díszítései, iniciáléi és miniatúrái adják. A szöveg másolása pergamenlapokra, később papírra készült, a lapokat szép kötés védte. Rendeltetése szerint túlnyomórészt egyházi, így tartalma vallásos: Biblia-részletek, imádságok, elmélkedések, legendák, prédikációk, példák, himnuszok, énekek, a legtöbb esetben vegyesen. Főként nyelvtörténeti jelentőségük lényeges, ám nagy az irodalomtörténeti fontosságuk is: a latin stíluson nevelkedett magyar írásbeliségnek már bizonyos iskolázottságra valló formáit rögzítik, az egykorú nyelvállapot erejét, szépségeit tükrözik, a verses irodalomnak több korai emlékét őrzik.

Erdélyi kódexeinkben eleinte csak vendégszövegként találunk magyar nyelvű bejegyzéseket. Az 1208 és 1235 közötti jogi ügyleteket és a Szent László sírja közelében tartott tüzesvaspróbák eseteit tartalmazó Váradi Regestrum 30 vármegye és várispánság, 600 község és 2500 ügyfél nevét adja meg (az okirat eredetije elveszett, ránk a Martinuzzi Fráter György által 1550-ben kinyomtatott másolat – a kolozsvári Heltai-nyomda remeke – maradt). Egy XIV. századi latin kódex alsó margóján olvashatók a Gyulafehérvári Sorok: a három részből álló magyar szöveg a latin szentbeszédek módjára készült verses, összecsengő összefoglalóinak fordítása, ezért sokáig versnek tartották. Varjú Elemér fedezte fel 1898-ban, mai lelőhelye a gyulafehérvári Batthyaneum. A Koncz-kódexben a XIV. század elejéről való nyelvemlékek találhatók, ezeket Farczády Elek találta meg és közölte a Szabó T. Attilával közösen szerkesztett A Marosvásárhelyi Sorok (1957), majd bővített új kiadásban A Marosvásárhelyi Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák (1973) c. kötetben. A hatsoros magyar szöveg és a glosszák szerzője ismeretlen. A Vulgatát tartalmazó kódex a marosvásárhelyi Ref. Kollégium könyvtárának állagából való, s ma a Teleki-Bolyai Könyvtár őrzi.

A XV. század közepéről való Apor-kódex 93 levélnyi magyar nyelvű vallásos szövegmásolatot tartalmaz, köztük a moldvai Tatrosra menekült Tamás és Bálint szerzetesek ún. Huszita Bibliájának részleteit. A kódexet a Székely Nemzeti Múzeum őrizte Sepsiszentgyörgyön, de 1944-ben a múzeumi anyag menekítésekor egy bombatámadás következtében elpusztult. Szerencsére nem sokkal előbb megjelent Szabó Dénes hasonmás-kiadásában (Kv. 1942).

A XVI. századból is maradt ránk néhány egészében magyar nyelvű erdélyi kódex. Az 1526-1528 között keletkezett Székelyudvarhelyi Kódex Judit apokrif bibliai történetét őrzi, és elmélkedéseket, vasárnapi evangéliumokat tartalmaz. Hat kéz írása, első 232 lapja Nyújtódi András székely szerzetes munkája. A kódex a székelyudvarhelyi gimnáziumi könyvtár tulajdona. Legendák, példák, elmélkedések, regulák gyűjteménye a ferences eredetű Teleki-kódex 1525, 1526, 1530, 1531 évbejegyzésekkel, a Teleki-téka tulajdonában volt. A gyulafehérvári Batthyaneum őrzi a Batthyány-kódex c. kéziratos protestáns graduált (évjelzései: 1541, 1563), himnuszok, litániák és antifónák dallammal ellátott gyűjteményét. E nyelvemlék egyik érdekessége, hogy a katolikus eredeti szöveget protestáns hitelvek szerint módosítja. A XVI. század második feléből való Lencsés György orvosi könyve, rövidített címén Ars Medica. A könyv több másolatban is elterjedt. Az eredeti példány a Teleki-téka kézirattárában található. Hű szövegét Varjas Béla tette közzé az ETI kiadásában (Kv. 1943). Kéziratos voltánál fogva ide tartozik Jakobinus János erdélyi kancellár 1602-ből való formuláskönyve, melyet Bónis György és Valentiny Antal mutatott be (Kv. 1947) a lakatoscéhnek az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárában őrzött irataiból.

Az erdélyi magyar ~ XVII. századbeli utolsó jelentős értéke a Kájoni-kódex néven ismert kézírásos dalgyűjtemény. Ezt 1944-ben a front közeledtére 123 más régi könyvvel együtt a ferencesek befalazták. 1980-ban és 1985-ben kerültek elő sérült állapotban s jutottak a Csíkszeredai Múzeumba. A restaurálási munkálatok különböző városok múzeumi laboratóriumaiban folytak. 1988-ban egy jogtalan intézkedéssel Csíkszeredából Bukarestbe szállították a híres gyűjteményt, amely végül 1992-ben visszakerült Csíkszeredába.

(G. Cs.)

Varjú Elemér: A gyulafehérvári kódex. Akadémiai Értesítő, Bp. 1899. – Seprődi János: A Kájoni-kódex irodalom- és zenetörténeti adalékai. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1909; újraközölve Válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. 1974. 187-252. – Szabó T. Attila: Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI-XIX. században. Zilah 1934; uő. Lencsés György "Ars Medicá"-jának kéziratai; Magyar Nyelv LXX; újraközli: Nép és nyelv. 1980. 546-70. – Fest Sándor: Wyclifista hatások az első magyar bibliafordításban. Studies In English Philology II. Bp. 1937. – Debreczy Sándor: Monumente în manuscris de limbă şi literatură maghiară din Muzeul Naţional Secuiesc din Sft. Gheorghe. Sepsiszentgyörgy 1938. – Farczády Elek-Szabó T. Attila: A Marosvásárhelyi Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák. 1973. – Spielmann József: Az "Ars Medica" a XVI. század erdélyi művelődésében. Közli A közjó szolgálatában. 1976. 39-83. – L. Színi Karola: Anatómiai és kórtani műszavak belső struktúrája a XVI. századi "Ars Medicá"-ban. NyIrK 1981/2. – Elena Maria Şorban: Vigiliae (MDVII), Izvoarele muzicii româneşti XIV. 1986. – Viorel Cosma: Háromszáz éves dallamok. A Hét 1987/13. – Muckenhaupt Erzsébet: Egy könyvtár viszontagságai – századunk második felében. A Hét 1990/24.


Kohányi Menyhért – *zsidó irodalom


Kohl István (Szászrégen, 1922. júl. 30.) – természettudományi író, ornitológus. Szülővárosa evang. gimnáziumában négy osztályt végzett (1937), Marosvásárhelyen kitanulta a szűcsmesterséget és apja mellett Szászrégenben az állatpreparálást. 1949-től a focşani-i Vadászati Múzeum, 1951-től a szászrégeni magyar nyelvű Pedagógiai Iskola, ill. az ebből alakult 2. számú Líceum preparátora nyugalomba vonulásáig (1982). Az itt létrehozott állattani gyűjtemény, főleg annak madártani anyaga alapján írta madár-rendszertani, -táplálkozási és -vedlési dolgozatait magyar, német, román, angol, cseh és szlovák szakfolyóiratok számára.

Szakdolgozatai közül kiemelkedik terepkutatási eredményként szerzett tanulmánya a Fekete-tenger ezüstsirályairól és a fehérhátú fakopáncsról (Aquila, Bp. 1959, 1968), a bagolyfajtákról (A Brukenthal Múzeum kiadványai, Nagyszeben 1975, 1977, 1980), Madártani megfigyelések Hargita megyében c. közleménye (Acta Hargitensia, Csíkszereda 1980), Szombath Zoltánnal és Istvánnal, Gombos Attilával és Kónya Istvánnal közösen szerzett munkája madártani megfigyeléseikről a Maros mentén a forrástól Aradig (Analele Banatului, Tv. 1983), valamint a Bogdan Strugen kutatóval együtt írt szakmunkája romániai barnamedvéken végzett koponyaméréstani eredményekről (Zoologische Abhandlungen, Dresden 1983).


Kohn Hillel (Kolozsvár, 1891. jún. 26. – 1972. febr. 15. Bukarest) – közgazdasági író, szociológus, közíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, az Unitárius Kollégiumban végezte, a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát (1912). Marosvásárhelyt tett ügyvédi vizsgát (1915). Egyetemi hallgató korában az Erdélyi Múzeum közölte Zsakó Gyula közreműködésével készült első dolgozatát a Házsongárdi Temető régi sírköveiről (1911). A két világháború között ügyvédi gyakorlatot folytatott, s 1930-tól bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba. Része volt a Frontul Plugarilor és a MADOSZ programjának kitűzésében, szoros barátság fűzte Petru Grozához. A baloldal legális vagy illegális sajtóját irányította; Demeter Jánossal, Jancsó Elemérrel, Szirmai Istvánnal és Tamási Áronnal a Falvak Népe megindítását kezdeményezte (1932).

Politikai pályáján az illegális KRP erdélyi és bánáti tartományi titkárságának tagja (1936-40), a bécsi döntés után a KMP észak-erdélyi tartományi titkárságának titkára. Az ún. szamosfalvi kommunista perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték (1942). A börtönökben, majd a dachaui és a buchenwaldi koncentrációs táborokban az ellenállási mozgalom szervezője. Kiszabadulva a Romániai Demokratikus Zsidó Népközösség elnöke és az Egység c. zsidó hetilap munkatársa. 1946-tól a politikai gazdaságtan tanára volt a Bolyai Tudományegyetem jog- és közgazdasági karán. Az egyetem tízéves fennállása alkalmából kiadott tanulmánygyűjteményben (1956) A szükséges munka egyes problémái az RNK mezőgazdaságában c. értekezésével szerepel. A vezetése alatt álló munkaközösségek a helyszínen tanulmányozták a munka termelékenységének kérdését a kolozsvári Vasúti Főműhelyekben (1948). Elkészítették Kolozs megye gazdasági monográfiáját és Csík megye monográfiáját (1949), feldolgozták a kendilónai mezőgazdasági termelőszövetkezet első évi tapasztalatait (1950), a hasonló román munkaközösségekkel együtt részt vettek a Mócvidék gazdasági és társadalmi viszonyainak tanulmányozásában, majd Kolozs tartomány gazdasági életének felmérésében (1958-59). Együttműködése a berlini Jürgen Kuczynski gazdaságtörténésszel, részvétele egy nemzetközi vitán (Jahrbuch für Wirtschaftsgeschichte, Berlin 1962), majd tanulmányai a Probleme economice és a Studia hasábjain, magyarul a Korunkban (A gazdaságtörténet mint tudomány, 1964; A dokumentációs észlelési módszer Marxnál, 1965; Emlékezés régebbi monográfiákra, 1967) megvetették a romániai magyar gazdaságszociológia alapjait.

A Korunk hasábjain munkásmozgalmi személyiségekre emlékezett, mindenkor kiemelve az egyén szerepét a történelmi folyamatokban. Írt Elekes Miklós pavlovista orvosról (1958), Gaál Gáborról, a szerkesztő-politikusról (1961), Iuliu Deheleanuról, a marxista nevelőről (1962), a párizsi "Manukian-Boczor csoport" hőseiről (1964), ismertette a buchenwaldi ellenállást (1970) és Emlékezés a harmincas évek kommunistáira c. alatt a baloldaliak ellen indított perek ügyvédeit, a Munkás Segély és Vörös Segély szervezőit, illegális lapok szerkesztőit mutatta be (1971).

Szerkesztésében megjelent munkák: A munka termelékenysége a kolozsvári Vasúti Főműhelyekben (1948, magyarul és románul); Monografia economică a judeţului Cluj (1948); Kizsákmányolás a tőkés Dermatában (magyarul 1953, románul 1954).

Álneve Kohányi (mint egy Ignazio Silone-regény kiadója, 1935-36).

(M. I. – B. E.)

Csatári Dániel: Forgószélben. Magyar-román viszony 1940-45. Bp. 1968. 58, 67, 161-69, 150, 175-81. – Tóth Sándor: G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről. 1971. 148-49. – Demeter János: Századunk sodrában. 1975. 173-75, 269. – Balogh Edgár: Szolgálatban. Emlékirat 1935-1944, 151, 223; uő. Sámson második temetése. Emléksorok K. H.-ről. Korunk 1972/3.


Kol Erzsébet (Kolozsvár, 1897. júl. 8. – 1980. nov. 15. Budapest) – természettudományi szakíró. Középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, diplomát Szegeden szerzett (1924). Az olvadó hófelületek, hómezők és gleccserek élővilágának tanulmányozásával (kriobiológia) szerzett nemzetközi elismerést; ebben a szakágazatban svájci és észak-amerikai laboratóriumokban mélyítette el gyakorlati és elméleti tudását. A kolozsvári egyetem tanára (1940-48), itt Györffy István professzor mellett dolgozott, főleg a borvízlápok algavegetációját és a Kárpátok színes havait kutatta. A *Múzeumi Füzetek közölte Erdély borvizeinek hydrobiológiája, valamint Észak-Erdély 87 borvízforrása mikrovegetációjának általános összehasonlítása c. tanulmányait, míg az *Acta Bolyaiana hasábjain egy Erdély vörös havát előidéző új mikroszervezetről, az általa elnevezett Chlamydomonas Bolyaianáról számol be. Összefoglaló jellegű tudományos közleményei németül is megjelentek.

Kiemelkedő munkái: Tiszaparttól Alaszkáig (Bp. 1940); A termesztett algák (Machay Lászlóval, Bp. 1961).

(Sz. A.)

P. Komáromy Zsuzsa: Megemlékezés K. E.-ről. Botanikai Közlemények, Bp. 1969/1-2. Bibliográfiával.


Koleszár László (Kolozsvár, 1888. okt. 8. – 1965. febr. 12. Caracas, Venezuela) – orvosi szakíró, szerkesztő. Középiskolát szülővárosa Ref. Kollégiumában végzett, a Ferenc József Tudományegyetemen orvosi oklevelet szerzett (1912). Különleges fül-, orr- és gégészeti tanulmányokat folytatott Berlinben. Az I. világháborúban sebész-ezredorvos. 1919 után Kolozsvárt a Vörös Kereszt Szanatórium főorvosa, majd magánszanatóriumot nyit. A Magyar Sebész Társaság igazgató tanácsának erdélyi tagja, az *Erdélyi Orvosi Lapszerkesztője (1920-25), az EME orvostudományi szakosztályának titkára, majd elnöke, a kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium ügyvezető elnöke. A pécsi tudományegyetemen magántanári képesítést szerzett (1940), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ortopéd kórházának igazgató főorvosa (1940-44). A II. világháború után Ausztriában, a salzburgi UNRRA-kórházban dolgozott (1945-48), majd nyugdíjazásáig a venezuelai Barquinsetóban folytatott orvosi gyakorlatot (1949-60).

Nagyszámú tudományos dolgozatában, melyek a Magyar Sebész Társaság és az EME kiadványaiként jelentek meg, a felső légutak és a fül sebészetében szerzett tapasztalatait dolgozta fel, általános kórtani megfigyeléseket közölt s új eljárásokat ismertetett a csonttörések kezelésénél. Katonaorvosi gyakorlatából merítette Gránát-robbanással kapcsolatosan a koponyát érő külerőszak által létrejött süketségről és süketnémaságról c. tanulmányát (az EME Orvostudományi Szakosztályának Értesítője, Kv. 1916). Mind szak-, mind tudománynépszerűsítő előadásaival tevékenyen fejlesztette az erdélyi magyar egészségügyet. Írásai jelentek meg budapesti szaklapokban, a Clujul Medical (1929) és a Pásztortűz (1932) hasábjain is. Az EME orvosi nagygyűléseinek sorában Marosvásárhelyen a gégerák kezeléséről és a vértranszfúzióról értekezett (Az EME IX. Vándorgyűlésének Emlékkönyve, Kv. 1931), a kicsiny és nagy termet biológiai okait fejtegette a brassói nagygyűlésen (1934). Elsősegély c. népszerűsítő brosúráját (1938) az EME adta ki.


Kolofon László – *gyógyszerészeti szakirodalom


Kolozsi Jenő – *matematikai és csillagászati szakirodalom


Kolozsvári László – *vándorköltők


Kolozsvári Estilap – az *Ellenzék népszerű esti kiadása, 1933. okt. 3-án indult, címe 1935-38-ban Estilap. Felelős szerkesztője Végh József újságíró, munkatársai közt szerepel Hobán Jenő, Kibédi Sándor, Marton Lili, Óss József, Pocol Victor. 1941 és 1944 között felelős szerkesztő Demeter Béla. A Sztójay-kormány Magyarország német megszállása után, 1944 áprilisában háborúellenes magatartás miatt betiltotta.


Kolozsvári Friss Újság – népszerű bulvárlap független politikai napilap jelleggel 1929-1935 között, 1934-től címe Friss Újság. Felelős szerkesztő Nagy József, szerkesztő Walter Gyula.


Kolozsvári Grandpierre Emil, családi nevén Grandpierre (Kolozsvár, 1907. jan. 15. – 1992. máj. 11. Budapest) – író, műfordító. Nagy Péter fia, Grandpierre Edit testvére. Szülővárosa Ref. Kollégiumában Buday György, Wass Albert és Kováts József osztálytársa, utóbbi halálakor szépen vall barátságukról (Pásztortűz, 1938/1). Első írásai, versei az Ifjú Erdély Somvirág-rovatában jelennek meg 1923 szeptemberétől, részben Gyimessy Géza álnév alatt. 1925-ben a bevezetett szigorító állami rendelkezések következtében nem sikerül érettségiznie, s családjával együtt Magyarországra költözik. Egy-egy félévet hallgat a pesti egyetem jogi, ill. bölcsészeti karán, utána Franciaországban textilipari főiskolára jár, végül 1928-tól a pécsi egyetem olasz-francia-filozófia szakos hallgatója. Pirandellóról írt dolgozatával 1933-ban szerez doktorátust.

Pécsi egyetemi hallgatóként több hónapos kutatás céljából Kolozsvárra jött, s itt Kuncz Aladár ösztönzésére, gyermekkori élményeit is felhasználva megírja első, nagy visszhangot keltő regényét A rosta címmel, melyet két kötetben az ESZC ad ki (Kv. 1931), szerzőként még ifj. Grandpierre Emil néven. E mű egy kisebbségi középosztálybeli család keretében főleg a korabeli fiatal nemzedék sorsára irányítja rá a figyelmet: egyik lehetőségként a deklasszálódást, másikként a vegyes házasságot és az asszimilációt villantja fel. Szerinte a magyar középosztály képtelen saját sorsának ésszerű irányítására. A regény műfajbeli értékeinek elismerése mellett az erdélyi kritikusok többnyire figyelmeztettek az ábrázolás egyoldalúságára. "De vajon csak ilyen akaratnélküli, eseménytelen, romló és romlott, az idő rostájából kihulló családokból áll a mai kolozsvári magyarság?" – teszi fel Kristóf György a kérdést (Budapesti Szemle 1932/655), Vita Zsigmond pedig a Pásztortűzben (1932/5) a korabeli ifjúság nevében száll vitába a szerzővel. Utóbb Nagy István értékelte a regényt (Utunk 1957/2), melynek új kiadása 1985-ben jelent meg Budapesten.

Az író a 30-as években, valamint a 40-es évek elején is jelen van az erdélyi magyar sajtóban, főleg a Pásztortűz közöl tőle verseket, novellákat, tanulmányokat. Írásaiban bemutatja A Nobel-díjas Pirandellót (1935/8), Stendhalt (1943/1), a fiatalabb Esszéíró nemzedéket (1941/1), fordítása jelenik meg olaszból (1942/12), továbbá néhány könyvismertetése. A fiatal erdélyi írógárda felvonulásakor A két nővér c. – megint csak a magyar középosztály világába betekintő – társadalmi-lélektani novellával szerepelt az Új erdélyi antológiában (Kv. 1937).

Az erdélyi magyar sajtó állandóan figyelemmel kísérte a Magyarországon publikáló író regényeit. Így a Dr. Csibráky szerelmei recenzensei Kováts József (Pásztortűz 1936/5) és Szenczei László (Erdélyi Helikon 1936/4), A nagy emberről Szenczei László (Erdélyi Helikon 1937/2), Rónai György (Vasárnap 1937/17) és Szemlér Ferenc (Pásztortűz 1937/11-12) írt, az Alvajárók c. regényt Vita Zsigmond (Erdélyi Helikon 1939/3), A sárgavirágos leány címűt Szabó István (Erdélyi Helikon 1941/4) és Vita Zsigmond (Pásztortűz 1941/6), a Tegnap címűt Kovács Endre (Erdélyi Helikon 1943/2), Vásárhelyi Z. Emil (Pásztortűz 1943/3) és Jékely Zoltán (Termés 1943, Tél) értékelte.

A termékeny író autobiografikus esszéregényei a személyiség alakulásának rajzában megjelenített korábrázolást nyújtanak. Közülük a Tegnap (Bp. 1942) kolozsvári tanulóéveit, a Szabadság (Bp. 1945) szeretet nélküli gyermekkorát, rideg családi életét idézi. Rokonok sorsát, saját erdélyi emlékeit dolgozza fel Az utolsó hullám (Bp. 1973) és A szerencse mostohafia (Bp. 1976) is. Regényeivel kapcsolatban írja Wéber Antal: "Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy erdélyi eredete – tehát élményvilágának sajátos jellege, a kulturális és történelmi tradíciók ott érvényes változata – különös »rálátást« biztosít a magyar viszonyokra. S ez több mint puszta couleur locale, a régi Kolozsvár és a család miliőjének felidézése. Lehet, hogy az ifjúkor emléke kissé meg is szépíti az élménynek ezt a közegét, de mindenképpen termékeny ellentétet, feszültséget teremt a megjelenített tapasztalati anyag nagyobbik, Erdélyen kívüli hányadával" (Kolozsvári Grandpierre Emil. Bp. 1986. 222-23).

(G. Gy.)

Benedek Marcell: Dr. Csibráky szerelmei. Nyugat, Bp. 1936/2. – Rass Károly: A mi regényirodalmunk. Erdélyi Múzeum 1936/10-12. – Bóka László: K. G. E. Protestáns Szemle, Bp. 1941/4. – Keresztury Dezső: Tegnap. Magyar Csillag, Bp. 1943. I/2. – Boldizsár Iván: "Az élet érdemes művésze." K. G. E. 60. születésnapján. Élet és Irodalom, Bp. 1967/2. – Mikó Imre: A két Grandpierre. Közli Akik előttem jártak. 1976. 215-19. – Pomogáts Béla: Párbeszéd a boldogságról. Közli Regénytükör. Bp. 1977. 277-84. – Gaal György: A két Grandpierre Kolozsvárja. Helikon 1990/22.


Kolozsvári Magyar Diákok Szövetsége , rövidítve KMDSZ – az észak-erdélyi magyar egyetemi és főiskolai hallgatók érdekvédelmi szervezete, 1941 és 1944 között működött a két háború közötti önálló diákszerveződési kísérletek (Kolozsvári Magyar Egyetemi Hallgatók Egyesülete, Bolyai-kör) folytatásaként. Bár annak idején maga is ki volt téve nacionalista hullámverésnek, igyekezett ellensúlyozni az Erdélybe behatoló jobboldali magyar diákszervezeteket, s mind a román Gusti-féle monografikus iskola, mind a magyar falukutatók hatására népismereti munkásságot fejtett ki. A kebelében működő *Orbán Balázs Munkaközösség egy nagyvonalú bálványosváraljai falumonográfia-kísérlet gazdája lett. Nagyobb szociográfiai akciói és "népi est"-jei egy "harmadikutas" irányzatot képviseltek, akárcsak lapja, a Derzsi Sándor, Kolosy Márton és Lőrinczi László szerkesztésében megjelent *Március c. folyóirat. A ~ együttműködött a *Méhkas szövetkezettel, mely Tóth Samu vezetésével az 1945 utáni években is könyvkiadói tevékenységet fejtett ki.

Közel fél évszázados szünetelés után 1990. jan. 26-án a ~ újjáalakult. Az év márc. 12-étől 20-ig tartó diáktüntetést szervezett a magyar nyelvű felsőoktatásért, ülősztrájkkal az egyetem lépcsőin. Szakosztályokat létesített a külföldi kapcsolatok, tudomány és kultúra, számítástechnika és informatika, egyesületi rendezvények, sport és kirándulások szervezésére. A kisebbségi sors alakulásáról, Erdély múltjáról, a vallás és művészet történetéről, néprajzról szóló szabadegyetemi előadássorozatot is szervezett. 1990-től kezdve évente táborozás formájában Erdélyi Diáktalálkozók szervezője és házigazdája: a III. ilyen rendezvényen Homoródfürdőn (1992) már 14 országból másfélezer vendég vett részt. Campus címmel 1990 októberétől a kolozsvári Szabadságban heti külön oldalt jelentet meg, szerkesztői 1992-ben Balló Áron, Horváth István, Magyari Tivadar, Szabó Mátyás.

A szövetség eddigi elnökei: Villand Helmut, Branea Róbert, Ádám Gábor, Kis Bálint (1990-92).

(B. E.)

Balogh Edgár: A kolozsvári magyar diákság egységes és önálló. Magyar Nemzet, Bp. 1941. máj. 9. – Izsák József: Székely nemzetkép tegnap és ma. Közli Szülőföldünk. A KMDSZ székelyföldi munkaközössége székelyudvarhelyi vándorgyűlésének előadóanyaga. Szerk. Faragó József. Sepsiszentgyörgy 1944. – Magyari Tivadar: Ötletek, akciók, emberek. Beszélgetés Ádám Gábor leköszönő KMDSZ-elnökkel. Szabadság 1992. okt. 30.


Kolozsvári Szemle – 1. Az *Erdélyi Szemle irodalmi, művészeti és közéleti lap címe 1915-16-ban.

2. Negyedévenként megjelenő várostörténeti és -igazgatási folyóirat Kolozsvárt. Első száma 1942. dec. 15-én jelent meg. Szerkesztette Csizmadia Andor és Katona Lajos. Címlapját Sütő-Nagy Magdolna tervezte.

A tudományos igényű folyóirat nemcsak a város múltjának feltárására törekedett új levéltári adatok alapján, hanem a környék (Kalotaszeg, Mezőség, Szamos-mente) gazdasági és társadalmi életét is vizsgálta statisztikai adatok bemutatásával és a lehetőségek számbavételével. Főmunkatársai: Bíró Vencel, Csortán Márton, Guoth Kálmán, Jancsó Elemér, Kelemen Lajos, Kertész János, Makkai László, Pataki Jenő, Roska Márton, Sigmond Lajos, Tárkány-Szűcs Ernő, Tulogdy János. Mátyás királlyal kapcsolatos három kiemelkedő tanulmánya: Makkai Lászlóé a középkori Kolozsvár társadalmi és nemzetiségi viszonyairól (1943/2, 3), Guoth Kálmán levéltárosé a király kolozsvári születésének időpontjáról (1943/3) és Csizmadia Andoré a helység Mátyás-korabeli városjogáról (1944).

A lap Kolozsvári Szemle Könyvtára c. kiadványsorozatot is jelentetett meg. A lap és egyes tanulmányainak különnyomataiból összeálló kiadványsorozata 1944-ben szűnt meg, az utóbbi a 14. számmal, Keöpeczi Sebestyén József Kolozsvár címere c. tanulmányával.

(Cs. E.)


Kolozsvári Tükör *Ellenőr 2; *Tükör; *Vágóhíd.


Kolozsvár magyar irodalmi élete – Kolozsvár az erdélyi magyar irodalom és művelődés központja. Szellemi hagyományai a reneszánsz korig nyúlnak vissza. Itt bontakozik ki Dávid Ferenc reformátori-vallásalapító munkássága, s itt működik 1550-től Heltai Gáspár író és fordító magyar nyelvű nyomdája (1659-ig). A humanista költészet közel két évszázadon át elsősorban latin nyelven virágzik, képviselői közül kiemelkedik Bogáti Fazekas Miklós, Deidrich György, Szamosközy István, Szenczi Molnár Albert és Pápai Páriz Ferenc. (Tóth István fordított belőlük egy antológiányit: Múzsák fellegvára. 1977.)

Erre a korra esik a város három nagy iskolájának alapítása. Az 1545-ben megnyitott óvári protestáns iskolából fejlődik ki Dávid Ferenc és Sommer János vezetése alatt az unitárius kollégium, Apáczai Csere János önfeláldozó munkásságának köszönhetően nő particulából jelentős tanintézetté a református kollégium, s ezek hatásának ellensúlyozására nyílik meg 1579-ben a Báthori István alapította s 1581-től egyetemi rangú, jezsuiták vezette katolikus iskola. Már 1585-től a *Házsongárdi Panteon fogadja be a város halottait, 1625-től a Kalandos társulat segíti a betegeket és szervezi a temetéseket. A fejedelmi korban többször országgyűlés színhelye Kolozsvár, de a felekezeti villongások, a trónért folytatott küzdelmek során sokat is szenved, Rákóczi-hűségéért is meg kell fizetnie. Az ekkori eseményeket Czegei Wass György, Cserei Mihály, Segesvári Bálint, Szakál Ferenc, Szalárdi János, Vízaknai György naplói, krónikái, Felvinczi György és Misztótfalusi Kis Miklós versei örökítik meg. Az utóbbi egyben leghíresebb nyomdászunk, a Református Kollégium 1672-ben alapított nyomdájának volt a vezetője. A jezsuita rend feloszlatását (1773) követően Mária Terézia felekezetek közti egyetemet próbál alapítani egykori tanintézetükben, ennek jogi és orvosi kara jó évszázadig szolgálja az értelmiség-képzést. A katolikus líceum nagy tanítványai közül Jósika Miklós Abafi c. regényében és Emlékirataiban is szépen ír a városról.

1790-ben a főkormányszék ide költöztetésével Kolozsvár tényleges fővárossá válik, ettől fogva a művelődés támogatásában és terjesztésében vezető szerepet játszó főnemesség is ide vonzódik, palotákat építtet. 1792-ben Kótsi Patkó János vezetésével állandó színtársulat létesül, mely az első magyar Shakespeare-bemutatókkal büszkélkedhetik. 1821-re épül fel klasszicista kőépülete, az első magyar színház. Ennek megnyitására hirdet pályázatot a Döbrentei Gábor szerkesztette Erdélyi Muzéum c. folyóirat (1814-18) s születik meg Katona Bánk bánja (1815). Dérynétől és Egressy Gábortól kezdve a legnagyobb magyar színésztehetségek indulnak innen. A várost 1816-ban Kazinczy Ferenc, 1821-ben Széchenyi István látogatja meg, később Vörösmarty Mihály. 1819-ben zenekonzervatórium alakul. A reformkor itt is szellemi pezsgést eredményez. Az unitárius és a református kollégiumok diáksága zsebkönyveket jelentet meg (Remény, Aglája), padjaikból emelkednek ki a vezető egyéniségek: az utazó demokrata Bölöni Farkas Sándor, a költő Kriza János, Szentiváni Mihály, Gyulai Pál, a történész-szerkesztő Kőváry László. Gazdag sajtóélet bontakozik ki: itt jelenik meg az Erdélyi Híradó (1828-48; szerkesztője Méhes Sámuel mellett Kemény Zsigmond), a Nemzeti Társalkodó (1830-44), a Vasárnapi Újság (1834-48), a Múlt és Jelen (1841-48), a Szilágyi Ferenc szerkesztette első gyermeklapunk, a Magyar Gyermekbarát (1843-44). Megalakulnak a művelődés és a demokratikus eszmék terjesztésében fontos szerepet játszó kaszinók: 1833-ban Bölöni Farkas Sándor Béldi Ferenc és Kendeffy Ádám grófokkal a Kolozsvári Kaszinó (nemesi-főnemesi társaság), 1838-ban Méhes Sámuel a Polgári Társalkodó, majd Nemzeti Kaszinó alapjait veti meg. A város vendége 1846-ban Liszt Ferenc, 1847-ben Petőfi Sándor. Mindketten a híres Biasini-szálló lakói, ennek gyorskocsijai Pesttől Bukarestig szállítják az utasokat.

A 48-as forradalmat követően, az önkényuralom idején alig egy-egy lap jelenik meg a városban: a Kolozsvári Lap (1849-52), a Hetilap (1852-55), majd a Kolozsvári Közlöny (1856-73). A kor legjelentősebb eseménye Mikó Imre gróf nevéhez fűződik: az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megalapítása 1859-ben. Ez 1948-ig a város legfontosabb tudományos és múzeum-fenntartó intézménye. A még 1844-ben Teleki Domokos alapította Erdélyi Gazdasági Egyesület (EGE) szintén Mikó elnöksége idején Kolozsmonostoron Gazdasági Tanintézetet (a mai Mezőgazdasági Főiskola elődjét) és Erdélyi Gazda (1869-1945) címmel mezőgazdasági folyóiratot létesít. 1853-ban feleségével, Laborfalvi Rózával, aki vendégjátékra jön ide, Jókai látogatja meg a várost. Kolozsvárhoz kötődik Halmágyi Sándor jogász és író műveinek egy része (Parlagi rózsák. Pest 1860; Elv és előítélet. Pest 1864). 1859-ben Veress Ferenc fotóműtermet nyit a városban, s még az évben albumot készít nevezetes épületeiről.

Az 1867-es kiegyezés és unió után megélénkül a városiasodás és különösen a sajtóélet, míg az irodalmi élet vidékiessé válik. A vasúti hálózatba való bekapcsolódást (1870) követően a legnagyobb esemény a második magyar nyelvű *tudományegyetem itteni megnyitása (1872). Országos, gyakran európai hírű tudósok kezdik itt pályájukat, vagy teszik tudományáguk központjává a várost. Tudományos folyóiratokat indítanak: Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok (1877-88: Brassai Sámuel és Meltz Hugó), Magyar Növénytani Lapok (1877-89: Kanitz Ágost), Vegytani Lapok (1882-89: Fabinyi Rudolf), Petőfi Múzeum (1888-95), Kertgazdasági Lapok (1894-96: Brassai Sámuel), Mezőgazda (1894-96: Páter Béla) címmel. A reformátusok 1895-ben itt szervezik újjá a Nagyenyedről felhozott teológiát, majd az unitáriusok is (1897) egyetemi fokú teológiai akadémiát nyitnak; ezek hallgatói egyben a tudományegyetem tanítványai is. Az EME összefonódik az egyetemmel, melynek professzorai egyben a múzeumi gyűjtemények igazgatói is. Az 1907-re felépült, egyetemi és múzeumi gyűjteményt magába foglaló Egyetemi Könyvtár Erdély legnagyobb ilyen intézménye.

1885-ben megalakul az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a magyar művelődés és népjólét elősegítésére, 1888-ban pedig Bartha Miklós és Petelei István kezdeményezésére az Erdélyi Irodalmi Társaság (EIT), ez a konzervatív szellemű reprezentatív írói egyesülés, amely 1948-ban bekövetkezett megszüntetéséig folyóiratokat is megjelentet. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) 1891-ben honismereti-turisztikai céllal alakul, Erdély c. folyóirata 1948-ig jelenik meg.

1918 decemberéig mintegy 235 időszaki sajtótermék jelenik meg. Ezek nagy többsége 1867 után indult, s néhányuk 1919-et követően is megjelent. Jó részük szépirodalmat is közölt. Vezető lapok: Magyar Polgár (1867-1904), Kelet (1871-82), Ellenzék (1880-1944), Kolozsvár (1887-98), Erdélyi Friss Újság (1900-1908), Kolozsvári Hírlap (1908-19). Ezek szerkesztői-munkatársai hosszabb-rövidebb ideig: Bródy Sándor, Gyalui Farkas, Petelei István, Thury Zoltán. Számos irodalmi, tudományos, szervezeti-mozgalmi, ifjúsági, szatirikus lap közül az Erdélyi Múzeum (1874-1947), Erdélyi Munkás (1903-8, 1919-39), Színházi Újság (1908-10, 1919-23) az I. világháború után is folytatódik. A fokozott igényeket az elszaporodó kis nyomdák mellett 1889-ig a Református Kollégium Tilts János, majd Stein János vezette nyomdája, a római katolikus Lyceum nyomda (1810-84) és folytatása, a Gombos Ferenc-féle nyomda (1891-1948) elégíti ki. Gombos napilapot is alapít Újság (1899-1927) címmel. Gámán János műhelye 1860 és 1914 között, Lepage Lajos könyvkereskedéssel összekötött nyomdája 1903-tól működik, 1929-től Victoria, 1938-tól 1948-ig Pallas néven. A Ferenc-rendi zárdában a Szent Bonaventura nyomda főleg egyházi igényeket elégít ki (1906-48).

A századforduló táján a város főtere átalakul: Fadrusz Mátyás-szobrával (1902), egy másik tere a Kolozsvári testvérek készítette prágai Szent György-szobor másolatával (1904) válik díszesebbé. Az építkezési láz során a színház is új, díszes hajlékot kap (1906). Itt Janovics Jenő a színigazgató, aki nemcsak drámatörténeti ciklusával, hanem 1914-20 között működő filmgyárával is jelentős kulturális személyisége a városnak. E korszak költője Jékey Aladár, valamint Nagy Mór (Kolozsvári virágok. Kv. 1894. Esti fény – Kolozsvári ormok. Kv. 1897).

Az 1918 decemberi főhatalomváltozást követően, romániai viszonyok közt, leggyorsabban a sajtó ébredt új életre: a továbbra is megjelenő Ellenzék és Újság mellett megindul a Keleti Újság (1918-44) c. napilap polgári radikális, majd 1927-től OMP-i jelleggel, és az Új Kelet (1918-40), a zsidóság lapja. Az előbbi szerkesztőgárdája jelenteti meg a Napkelet (1920-22) c. modern irányzatokra nyitott szellemű irodalmi folyóiratot. Eleinte a nagy napilapok karolják fel a szépirodalmat, a művészeteket és a tudományosságot is, többnyire vasárnapi mellékleteikben. A 20-as évek közepére kialakul Kolozsvár vezető szerepe a romániai magyar irodalmi életben. Itt alakul meg az Erdélyi Szépmíves Céh (1924-44) könyvkiadó, majd itt indítja meg a *helikoni munkaközösség szépirodalmi folyóiratát, az Erdélyi Helikont (1928-44). A baloldali írókat a Dienes László, majd Gaál Gábor szerkesztette Korunk (1926-40) c. világnézeti lap tömöríti. Az 1920-ban alakult Minerva Nyomdai Műintézet Rt. elnyeri a magyar egyházak támogatását, a legtöbb tankönyvet, tudományos művet (1563 cím) jelentetheti meg, a falusi olvasóknak Magyar Nép (1921-44) címmel hoz ki Gyallay Domokos szerkesztette hetilapot, az irodalom-művelődés támogatására pedig az S. Nagy László Erdélyi Szemléjéből (1915-20, 1928-44) kiváló Pásztortüzet (1921-44) indítja Reményik Sándor szerkesztésében. Szintén a Minerva gondoskodik első irodalmi-tudományos folyóiratunkról: az Erdélyi Irodalmi Szemle (1924-29) a nagy múltú unitárius Keresztény Magvetőből (1861-1944, 1971-től új folyam) válik ki Borbély István, később György Lajos szerkesztésében. Az utóbbi nevéhez fűződik az Erdélyi Tudományos Füzetek (1926-47) kiadványsorozat elindítása. A húszas évek közepéig még elhúzódik a korábbi egyesületek, társaságok jogi státusának rendezése, de ha nehezen is, újrakezdhetik munkásságukat (EME, EGE, EMKE, EIT, EKE). Az 1930-ban újrainduló Erdélyi Múzeum magába olvasztja az Erdélyi Irodalmi Szemlét. A színház új épületét a román állam veszi birtokba. Janovics Jenő, majd Kádár Imre irányításával a magyar színtársulat a sétatéri (volt nyári) színkörben folytatja tevékenységét; a három nagy iskola tovább működik a számos korlátozó intézkedés ellenére is. A Ferenc József Tudományegyetemet 1918 után Szegeden szervezik újjá, épületeiben román egyetem indul. Ezen 1922-től létesül magyar tanszék Kristóf György vezetésével, aki részt vesz a négynyelvű Cultura (1924) c. folyóirat szerkesztésében. 1923-ban Kolozsvárra teszi át székhelyét a Romániai Magyar Dalosszövetség; ennek lapja a Magyar Dal (1923-36). A képzőművészek tömörítésére 1929-ben Kós Károly megszervezi a Barabás Miklós Céhet, tárlatokat rendeznek. Az ESZC kiadói politikájával elégedetlen fiatalabb realista írók Erdélyi Enciklopédia (1938-41) néven ugyancsak itt hoznak létre kiadói vállalkozást.

A több mint félszáz kisebb kolozsvári nyomdán kívül említést érdemel a Bernát (1913-44), a Lapkiadó Rt. (1918-33) és a Gutenberg (1919-38) nyomda. Ez utóbbi a szakszervezeteké volt, számos baloldali kiadványt készített, 1938-tól korábbi vezetője, Jordáky Lajos tulajdonába ment át. Az 1919-től 1948-ig megjelenő több mint 400 kolozsvári időszaki sajtótermékből jelentősebb lapok: Hétfői Újság (1919-24, 1932-38), Az Est (1925-27), Mai Világ (1927-40), Erdélyi Futár (1927-40), Kolozsvári Friss Újság (1929-35), Jóestét (1932-40), Kolozsvári Estilap (1933-44), Magyar Újság (1933-44), Független Újság (1934-40). Színházi-irodalmi-művészeti folyóiratok: A Hírnök (1904-44), Színház és Társaság (1919-27), Vasárnap (1921-25), Művészeti Szalon (1926-32), Színház és Film (1928-31), Dalos Magazin (1929-40), Színház és Mozi (1931-32), Széphalom (1937-38), Színpad és Mozi (1937-39), Barátság (1939-40). Társadalmi-világnézeti-szociológiai lapok: A Jövő Társadalma (1925-30), A Másik Út (1931-32), Hitel (1936-40). Orvostudományi-gyógyszerészetiek: Erdélyi Orvosi Lap (1920-25), Pharmacia – Gyógyszerész Újság (1920-24), Revista Medicală – Orvosi Szemle (1928-38), Clinica et Laboratorium (1932-37, 1948-49). Ifjúsági és nőlapok: Erdélyi Magyar Lányok (1920-31); Ifjúság (1921-28), Ifjú Kelet (1922), Angyalkert (1922-30), Ifjú Erdély (1923-44, 1946), Jóbarát (1925-40), Erdélyi Fiatalok (1930-40), Új Cimbora (1933-40), Hölgyfutár (1934-38), Mai Nő (1935-36). Iparági, szövetségi, szakszervezeti, mozgalmi lapok: Bányamunkás (1919-40), Fáklya (1920-21), Molnárok Lapja (1920-40), Vas- és Fémmunkás (1920-40), Famunkás (1922-29), Építőmunkás (1922-32), Erdélyi Magyar Szó (1939-40), Igazság (1939-40). Falusiaknak szóló: Falvak Népe (1932-33; 1945-51), Gazda Újság (1936-40) – továbbá iskolai, sport- és vicclapok. Nagy részük szépirodalmat is közölt.

Az 1940. augusztus 30-i bécsi döntés után Kolozsvár veszít korábbi szellemi központ jellegéből, de a Ferenc József Tudományegyetem visszaköltöztetésével újra tudományos központtá válik. A megalakuló Erdélyi Tudományos Intézet (ETI) főleg a humán diszciplínák művelőit fogta össze Erdély múltjával, néprajzával kapcsolatos célfeladatokra. Évkönyveket (1940-44) adott ki, megjelentette a Magyar Népnyelvet (1941-42) s tudományos könyvek sorát. Az egyetem nyelvészeti tanszéke Mészöly Gedeon szerkesztésében Nép és Nyelv (1941-44) címmel adott ki folyóiratot. Az egyetemi karok Acta felcímmel jelentettek meg szakirodalmi értekezéseket. Az EME tevékenysége is megélénkül: a folyamatosan megjelenő Erdélyi Múzeumon kívül az Érem- és Régiségtár Közlemények (1941-44), a Természettudományi Szakosztály Múzeumi Füzetek (1943-45) címmel ad ki sorozatot. A város elöljárósága Kolozsvári Szemle (1942-44) címmel jelentet meg rangos helytörténeti és kulturális folyóiratot. A népi írók fiatal erdélyi követői a negyedévenként megjelenő Termés (1942-44) köré csoportosulnak.

Az 1944-48-as időszakban a háborút követő politikai-társadalmi rendszerváltással összefüggésben az irodalmi-művelődési élet erőszakos struktúraváltoztatáson megy át. Az addigi keretintézményeket, egyleteket és kiadványaikat rendre megszüntetik vagy az új rendszerben létrehozottakba olvasztják bele, az iskolákat államosítják, s egységes állami iskolahálózatba sorolják. A helyben maradt tudományegyetem átalakul, 1945 júniusában felveszi a város szülötte, Bolyai János nevét, s az utóbb Victor Babeşről elkeresztelt, Nagyszebenből hazatérő s az egykori épületeket újra birtokba vevő román egyetemmel párhuzamosan működik 1959-ig, erőszakos egyesítésükig; ezután a magyar előadások fokozatosan megszűnnek, az 1980-as évek közepétől a Babeş-Bolyai elnevezés is kimarad a hivatalos megnevezésből. A diákok egy részének szállást is nyújtó Móricz Zsigmond Kollégium 1945 és 1949 között könyvkiadással is foglalkozik. A matematikai és természettudományi karok Acta Bolyaiana (1946-47) címmel jelentetnek meg közleményeket, a két egyetem egyesítése előtt Studia Universitatum Babeş et Bolyai, majd azután a Studia Universitatis Babeş-Bolyai szakmai sorozatai közölnek magyar nyelvű dolgozatokat is. Esetlegesen megrendezett szavalóversenyek, szavalóestek után 1955-ben megalakul a Bolyai Tudományegyetem Egressy Gábor Színjátszócsoportja, s ettől kezdve gazdagon bontakozik ki a főiskolai színjátszás. 1968-ban megindul az egyetemi hallgatók Echinox c. folyóirata, amely a román mellett magyar és német oldalakat is tartalmaz, s egy új esszéíró nemzedék elindítását segíti elő. Az egyetemi központ diákszövetsége 1975-ben Napoca Universitară címmel indít szintén háromnyelvű lapot. A magyar tannyelvű iskolák diáksága számára szintén lehetőség nyílik évente megjelenő folyóiratok kiadására: a Brassai Sámuel Líceum (volt Unitárius Kollégium) Fiatal Szívvel (1967-91), a 11. számú (volt Róm. Kat., utóbb 3. számú Matematika-Fizika) Líceum Hajnal (1972-85) címmel.

1946-ban a magyar zenei, képzőművészeti és színészképzés biztosítására Magyar Művészeti Intézet létesült Kolozsvárt, ez azonban csak 1950-ig működik, ekkor felszámolják, kiválik a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola (1954-ben Marosvásárhelyre költözik), s létrejön a helybeli George Dima Zenekonzervatórium és a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola, melyeknek egy ideig szintén van magyar tagozata, a 80-as években azonban ezeket a tagozatokat is felszámolják. Még 1948-ban rövid időre eredményes kísérlet történt a Politechnikai Főiskola magyar tagozatának beindítására s az 50-es években átmenetileg a Mezőgazdasági Főiskolán is tartanak magyar előadásokat, végül azonban kizárólag román nyelvű lesz a szakoktatás ezekben az intézményekben.

A sajtó újabb termékei: a Világosság (1944-52), a "magyar dolgozók", utóbb az MNSZ napilapja, az Erdély (1944-48) szociáldemokrata hetilap, az Erdélyi Szikra, majd Igazság kommunista párt-napilap (1945-89). Kéthetenként jelent meg az illusztrált Képes Újság (1945), megindul a Szakszervezet (1945-46) c. havilap, a Falvak Népe új sorozata heti megjelenéssel (1951-ben Bukarestbe költöztetik), valamint a Dolgozó Nő (1945-89) képes havilap. Az erdélyi zsidóság központi sajtószerve az Egység (1946-49), amely 1949-1953 között Új Út címmel folytatódik. Az 1945-ben megalakult Romániai Magyar Írók Szövetsége 1946-ban indítja irodalmi-művelődési lapját, az Utunkat, mely 1947-től már az egységes Romániai Írók Szövetségének lapja 1989-ig. Az RNK Írószövetségének Kolozsvári Tagozata 1949-ben alapítja az Irodalmi Almanach c. folyóiratot, ennek helyét veszi át 1953-tól a marosvásárhelyi Igaz Szó. Az Írószövetségen belül 1969-től megalakul a Kolozsvári Írók Társasága. Az Írószövetség támogatásával működik a Makszim Gorkij (1950-56), majd Gaál Gábor (1956-81) nevét viselő irodalmi alkotó- és vitakör, melyből nemzedékek rajzottak ki (1990-től Bretter György-kör néven élesztik újra a fiatalok). 1957-től újraindul a nagy hagyományokat folytató Korunk, megalakul a gyermekeknek szóló Napsugár és a szakmai jellegű Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (NyIrK). Az ifjúságnak adja ki a Matematikai Tudományos Társaság 1953-tól a Matematikai és Fizikai Lapokat (1964-től Matematikai Lapok). A Herbák János Bőr- és Cipőgyár Üzemünk Élete (1951-74) címmel jelentet meg alkalmazottai számára üzemi hetilapot. Megjelennek a református és unitárius felekezeti lapok (Református Szemle, Keresztény Magvető).

A könyvkiadás megszervezését a Józsa Béla Athenaeum vállalja magára (1944-48), mellette több más kisebb kiadó is működik az államosításig. 1948-tól a bukaresti székhelyű állami könyvkiadók magyar szerkesztőségei, ill. ezek kolozsvári fiókjai gondozzák a kiadványokat. Néhány füzetet a Népi Alkotások Tartományi (Megyei) Háza is megjelentet. Az 1970-es átszervezéstől újra kolozsvári székhelyű könyvkiadó indul Dacia Könyvkiadó elnevezéssel, a román mellett magyar és német nyelvű kiadványok megjelentetésével. A Kriterion nemzetiségi kiadónak is működik 1970-től kolozsvári szerkesztősége.

Az állami pénzalapokból támogatott, újjászervezett, most már Állami Magyar Színház és az 1948-ban létrehozott Állami Magyar Opera, valamint a Bábszínház magyar tagozata (1950-től) mellett számos műkedvelő együttes, ifjúsági, iskolai csoport mutat be több-kevesebb rendszerességgel darabokat. Az 1954-ben induló Kolozsvári Rádió – stúdiójának megszüntetéséig, 1985-ig – több magyar rovattal s rendszeres napi műsorral van jelen a város életében. Az egyetemi központ magyar diáksága Visszhang néven diákrádió-adásokat is működtet (1973-88). A bőrgyárban magyar nyelvű munkásegyetem létesül, mely a 60-as években a városi jellegű Népi Egyetem, utóbb Szabadegyetem részévé válik. Ennek több magyar nyelvű kollégiuma működik; 1970 és 1987 között a Kolozsvári Esték előadássorozat keretében emlékeznek meg a várossal kapcsolatos évfordulókról. A Román Akadémia kolozsvári fiókjának, utóbb az egyetemnek Nyelvészeti és Irodalmi Intézetében magyar nyelvjárástani, szótárszerkesztési és irodalomtörténeti kutatómunka folyik.

A felekezeti iskolák államosítása után az Akadémiai Könyvtár keretében egyesítik a három nagy felekezeti iskola szintén állami tulajdonba vett hagyományos könyvtárát, ide kerül be több vidéki magyar intézmény könyvtári állaga is. Az így létrehozott, 1974-ben új épületbe költöző Akadémiai Könyvtár az Egyetemi Könyvtár mellett a könyvtárhasználat politikai és belügyi korlátozásai ellenére is fontos kutatási segédeszköz- és közgyűjtemény. Rangos könyvtára van még az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetnek. Az EME egykori nagybecsű történeti levéltárát 1948-tól az Akadémia kezeli, 1975-től pedig beolvasztják a szigorú belügyi ellenőrzés alatt álló Állami Levéltárba. A város hivatalos elnevezését 1975-ben Kolozsvár-Napocára változtatják, 1988-tól pedig a magyar nyomtatványokon is a Cluj-Napoca román helységnév kizárólagos használatát rendelik el.

A Kolozsvárról szóló rendkívül gazdag tudományos irodalom alapja Jakab Elek háromkötetes világosító rajzokkal és oklevéltárral ellátott várostörténete (1870-88). Korábban a Kolozsvári Naptár (1845-62), Vass József (1865), Pánczél Ferenc (1865), ill. Galgóczi Károly (1872) köteteiben találunk érdekes adatokat. Első, 1734-ből származó Páter-Pataki-Gyergyai-Füzéri-féle városleírásunk fordítása 1944-ben jelenik meg az Erdélyi Ritkaságok c. sorozatban. Városbemutató kalauz először 1894-ben készült, utána Kelemen Lajos és K. Fodor János (1902), Riegler Gusztáv és Filep Gyula (1903), Orosz Ferenc (1933), Ferenczi Sándor (1941), Kapitány István (1941), Ştefan Pascu, Pataki József és Vasile Popa (1957) állított össze hasonló munkát. A később kizárólag román nyelven készülő újabb városkalauzok már a múlt átírásának s a magyar történelmi vonatkozású események módszeres kiiktatásának jegyében íródtak, ezzel is kifejezve azt a nyomasztó helyzetet, amelybe a város a fokozódó "homogenizálás" folytán került. Kolozsvári cím- és lakásjegyzékek csak 1899-től 1914-ig, majd 1943-ban jelentek meg; a több mint három és félszázezerre duzzadt város etnikai képét a 60-as évektől tömeges román betelepítések változtatják meg.

~ művészettörténeti értékeivel Kelemen Lajoson kívül Balogh Jolán (Kolozsvár műemlékei, Bp. 1935), Bíró József (Kolozsvári képeskönyv, Bp. 1940 és több tanulmány), B. Nagy Margit (Reneszánsz és barokk Erdélyben. 1970; Stílusok, művek, mesterek. 1977) foglalkozik behatóan. A várossal kapcsolatos cikksorozatokból kiemeljük Gyalui Farkasét (A régi Kolozsvár. Ellenzék 1927-29), Rajka Gézáét (A régi Kolozsvártól az új Kolozsvárig. Igazság 1957-58), Herédi Gusztávét (Kolozsvár felfedezése. Igazság 1967-68), valamint Miklósi Sikes Csabáét (Városnézés. Igazság 1981), legújabban a Szabadság hasábjairól Asztalos Lajos sorozatát a régi kolozsvári utcanevekről (1990-92).

Századunk magyar prózaírói közül Krúdy Gyula (Éjjel a Biasiniban), Móricz Zsigmond (Erdély-trilógia), a kolozsvári születésű Szabó Dezső (Életeim és több más műve), Laczkó Géza (Királyhágó), Passuth László (Kutatóárok), Darkó István (Szép ötvöslegény. Kassa 1929), Cs. Szabó László (Erdélyben. Bp. 1940, Hűlő árnyékban. Bern 1982), Kolozsvári Papp László (Malomárok. Bp. 1988) idézi fel a város múltját vagy azzal kapcsolatos élményeit.

A romániai magyar irodalom képviselőinek jelentős hányada Kolozsvárt élt, s így műveiben is tükrözte a várost. A költők sorából kiemelkedik Áprily Lajos, Bartalis János, Dsida Jenő, Horváth István, Palocsay Zsigmond, Reményik Sándor, a regény- és emlékírók, novellisták közül pedig Balázs Mária (Elhagytuk Kolozsvárt. Bp. 1943), Bálint Tibor (Zokogó majom. 1969), Balogh Edgár (Szolgálatban. 1978; Férfimunka. Bp. 1986), Bánffy Miklós, Bányai László (Kitárul a világ. 1978; Válaszúton. 1980), Becsky Andor (Kortársakról. Bp. 1974), Benamy Sándor (A XX. században éltem. Bp. 1966), Csengery Ilona (Kolozsvári lányok. Bp. 1941), Csiki László, Gyallay Domokos (Kolozsvári aranynapok), Gyalui Farkas (A régi jó világból. Kv. 1897), Hunyady Sándor (Családi album. Bp. 1934); Huszár Sándor, Ignácz Rózsa (Anyanyelve magyar. Bp. 1937; Ikerpályáimon. Bp. 1975), Jékely Zoltán (A házsongárdi föld. Kv. 1943), Kacsó Sándor, Kemény János (Kakukkfiókák. 1972), Kiss János (Omló falak. Kv. 1991), Kolozsvári Grandpierre Emil (A rosta. Kv. 1932; Tegnap. Bp. 1942), Kós Károly, Kovács Dezső, Kovács István, Köntös-Szabó Zoltán, Kuncz Aladár (Felleg a város felett. Kv. 1931), Lévai Lajos (Becsülettel és akarattal. Bp. 1941), Ligeti Ernő (Föl a bakra. Kv. 1925; Súly alatt a pálma. Kv. 1942), Makkai Sándor (Örök Erdély. Bp. 1940; Szabad vagy. Bp. 1943), Méhes György (Bizalmas jelentés egy fiatalemberről. 1982), Mester Zsolt (Koppantó. 1979), Mikó Imre (A csendes Petőfi utca. Kv. 1978); Nagy István (Külváros. Kv. 1939; Sáncalja. 1968 és önéletrajzi regénysorozatának további kötetei), Nagy Péter (Ó, kedves Kolozsvár! Berlin 1926), Pillich László (Városom évgyűrűi. 1985), P. Lengyel József, S. Nagy László (Harc a végeken. Kv. 1930), Szappanyos Gabriella (Emberek a Szamos mentén. Bp. 1939), Tabéry Géza (Emlékkönyv. Kv. 1930), Tamási Áron (Czímeresek. Kv. 1931; Vadrózsa ága. Bp. 1967), Thury Zsuzsa (Barátok és ellenfelek. Bp. 1979), T. Karácsony Emmy (Virághegy. 1974), Szász István (Nyúl a telefonpóznán. Kv. 1971), Walter Gyula (Kolozsvár kövei. Kv. 1937); Wass Albert (Csaba. Bp. 1940).

A román anyanyelvű George Sbârcea zeneszerző magyarul írt itteni emlékeiről (Szép város Kolozsvár... 1980), Diósy Antal kolozsvári karikatúra-gyűjteményt (Ecce homo! Kv. 1923), Hankó János (A régi Kolozsvár. Kv. 1926) tollrajz-sorozatot jelentetett meg.

Az 1989-es forradalom napjaiban már dec. 23-án Szabadság címmel jelenik meg a helyi napilap, Tőkés László menyői száműzetéséből kelt levelével s Cs. Gyímesi Éva Az Igazság Karácsonya c. alatt új korszakot köszöntő írásával. Ezen a napon kelt a Hívó Szó, melyben "a kolozsvári magyar demokrata értelmiségiek kezdeményező csoportja" a nemzetiségi élet korszerű intézményei – így a Bolyai Tudományegyetem és az EME – kereteinek újra-megteremtésére szólít fel. A következő napokban megalakult az RMDSZ kolozsvári szervezete. Újjászerveződik a Korunk; a Dolgozó Nő helyét a Családi Tükör; az Utunkét a Helikon veszi át; sorra megkezdi működését az EME és EKE (1990), majd az EMKE és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, valamint a magyar természetbarát, gazdasági, műszaki intézmények hálózata. Megalakult a MADISZ, feltámadt a KMDSZ, s a magyar jellegükben megerősödött Báthory, Brassai és Apáczai Csere János líceumok visszaszerzik százados történelmi folytonosságukat, megalakítva öregdiák-egyesületeiket is. A Bolyai Tudományegyetem helyreállítása végett létrejött a Bolyai Társaság. Újra megszólalt a kolozsvári rádió és televízió magyar adása.

Kolozsvár lesz a székhelye a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek. Ide kerül Bukarestből az 1985-ben megszüntetett Művelődés. 1991 derekán már több mint 30 magyar nyelvű sajtótermék jelenik meg a városban. A római katolikus egyház Gloria néven, a református egyház Misztótfalusi Kis Miklósról elnevezve létesít új, modern felszerelésű nyomdát, ugyanakkor több magyar lap szerkesztősége jut számítógépes szedő-tördelő rendszerhez. A tovább működő magyar kiadói szerkesztőségek (Kriterion, Dacia, az újraszervezett Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó) mellett a két egyházi nyomda, valamint több magánkiadó kezdi meg működését. Újraindul az Erdélyi Szépmíves Céh, s az anyagi és nyomda-gondokkal küzdő magyar lapkiadás helyzetének megkönnyítésére 1992 őszén megalakul a Sajtóház Kft (összefogva a Korunk, Napsugár, Családi Tükör és Művelődés mellett több kisebb lapot is). Az EME újraindítja az Erdélyi Tudományos Füzeteket és az Erdélyi Múzeumot, valamint több szakosztálya önálló kiadványsorozatát (1991-92-ben összesen 12 kiadványt), lapot ad ki az EKE (Gyopár címmel), naptárt, gazdasági füzetsorozatot az RMGE. A fordulatban ma döntő segítséget nyújtanak az ökumenikusan együttműködő erdélyi magyar egyházak, új központi, gyülekezeti és ifjúsági vallásos folyóiratokkal is jelentkezve (Keresztény Szó, Üzenet, Felebarát, Unitárius Közlöny). Kolozsvár így ma újra központi szerephez jut a romániai magyarság szellemi és közéletében.

(G. Gy.)

Pásztortűz almanach 1925. Kv. 1925. – Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929. Kv. 1930. – Longhy A. István: A régi Kolozsvár – egy volt kolozsvári újságíró tollából . Bp. 1934. – Metamorphosis Transylvaniae. Kv. 1937. – Kolozsvár. Egy magyar város ezer esztendeje. Kv. 1942. – Kristóf György: Királyhágóninneni írók Erdélyben. Kv. 1942. – Szabó T. Attila: Kolozsvár települése a XIX. század végéig. Kv. 1946. – Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kv. 1957. – Herepei János: Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. I-III. Bp.-Szeged 1965-71. – Krizsó Kálmán: Kolozsvár tartomány nyomdászattörténete és hírlapirodalom-története. (Kézirat) 1968. – Kozma Dezső: A valóság igézete. Kv. 1972. – Korunk Évkönyv 1974. – Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. 1982. – Változó valóság 1984. Városkutatás. 1984. – Kincses Kolozsvár. I-II. Bp. 1987. – Cseke Péter: Korfordulós újesztendő. Közli Vándor idő balladája. Krónika 89-90. Stockholm 1991. 136-43. – Gaal György: Kolozsvár magyar irodalmi-művelődési élete. Helikon 1991/2; uő. Kalauz a régi és az új Kolozsvárhoz. Vincze Zoltán történeti bevezetőjével. Kv. 1992.


Kolozsváry József (Berekeresztúr, 1904. máj. 9. – 1944. jan. 21. Berekeresztúr) – novellaíró. Tanulmányait Marosvásárhelyen a kereskedelmi középiskolában végezte (1923). Az Ellenzék kiadóhivatali tisztviselője, majd a bekecsaljai ref. egyházmegye esperesi hivatalának titkára. Elbeszéléseit, novelláit, színdarabjait 1929-től erdélyi lapok közölték, a Harangszó, Új Cimbora munkatársa. Írásaiban, pl. Földszagú rózsák c. kötetében (Torda 1931) a paraszti sors nehézségeit ábrázolta s oldotta fel humoros fordulatokkal. Szerepel az Új utakon c. antológiában (Bp. 1932). Könyv alakban is megjelent Jön a Mikulás c. színdarabja (Mv. 1934).


Kolozsváry Zoltán (Marosvásárhely, 1937. ápr. 28.) – műszaki kutató és író. Középiskolát szülővárosa Bolyai Farkas Líceumában végzett (1954), gépészmérnöki oklevelet a bukaresti Politechnikai Főiskolán szerzett (1959), ugyanott doktorált Felületkezelések hatása a gépalkatrészek kopásállására c. munkájával (1971). Mérnöki pályafutását a marosvásárhelyi Metalotehnica könnyűipari gépgyártó vállalatnál kezdte (1959-65), majd az ott alakuló kutatólaboratórium felelőse, később az ebből kifejlesztett Könnyűipari Gépgyártáskutató és Tervező Központ marosvásárhelyi fiókjának vezetője. A marosvásárhelyi Almérnöki Főiskola meghívott előadótanáraként hőkezelést tanított. Részt vett a Nemzetközi Hőkezelő Egyesület kongresszusain (1980-86).

Kutatási főterülete a fémek felületkezelése és hőkezelése, különös tekintettel a nitrogén hatására az acélban. A romániai hőkezelési iskola egyik megteremtője. Ennek elismerése jeléül az általa vezetett Kutató és Tervező Fióknál rendezik meg évente – általában nemzetközi részvétellel – az országos hőkezelési konferenciát. A 70-es évek végén irányítása alatt indult meg a textilipari gépek mikroelektronizációja. Tudományos dolgozatait hazai és külföldi szaklapok közölték, köztük a Wear (Hollandia 1969), Härtereitechnische Mitteilungen (NSZK 1969, 1973), Forging and Castling (Japán 1974), Heat Tretment B-The Metals Society (London 1974), Journal of Heat Treating (USA 1980); négy munkatársával közösen írt Számítógépes vezérlésű fluidágyas hőkezelő berendezés c. tanulmánya a budapesti Gépipari Technológiai Intézet szakkiadványában jelent meg (1986). Az észak-amerikai Metals Abstract és az angliai The Metals Information szakfolyóiratok külső munkatársa. Hét találmányát külföldön is szabadalmazták.

Tudománynépszerűsítő írásait magyarul az Előre, az űrkutatás kérdéséről a TETT (1977/3) közölte; Hivatás, nemcsak mesterség c. írásával vezette be A Hét ankétját a Metalotechnica gyártóegységén belül működő kutatócsoport tevékenységéről (1988/23).

Főbb munkái: Cromare dură (1963); Procedee noi în domeniul protecţiei suprafeţelor metalice (társszerző Glück Vera, 1964), Alegerea oţelurilor şi a tratamentelor termice în construcţia utilajelor din industria uşoară (1974).

(J. D.)

Tófalvi Zoltán: A technikában találtam meg az önkifejezést. Beszélgetés Dr. K. Z.-nal. A Hét 1982/18. – Mózer István: Műszaki kultúra, tudományos világnézet. Vörös Lobogó 1988. ápr. 17.


Kolumbán Gábor – *számítástechnikai irodalom


Kolumbán József (Gyergyószentmiklós, 1935. aug. 4.) – matematikai szakíró. A csíkszeredai tanítóképző elvégzése (1953) után a Bolyai Tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos tanári képesítést (1957), majd ezt egészítette ki a Babeş Egyetemen a kutató-matematikai szakon (1958). Pályáját a Babeş-Bolyai Egyetemen kezdte, doktori disszertációjában a többszempontú szélsőérték-feladatok dualitáselméletével foglalkozott (1968). Tudományos munkásságát az approximáció-elmélet tárgykörére is kiterjesztette. A Matematikai és Fizikai Lapok felelős szerkesztője, itt s számos hazai és külföldi szakfolyóiratban módszertani írásokat, matematikai szaktanulmányokat közölt. A Humboldt-alapítvány ösztöndíjával több nyugatnémet egyetemen dolgozott (1972-73), előadótanár 1978 óta.

Calcul integral címen kartársaival közösen több számtani példatárat szerkesztett, háromkötetes Matematikai analízis c. egyetemi jegyzete (Balázs Mártonnal, Kv. 1975-78) szakkönyvként kötetben is megjelent (Kv. 1978).

(K. F.)


Kolumbán Lajos – *csángó irodalom 4


Kolumbán Mózes (Felsőrákos, 1904. máj. 4. – 1973. máj. 29. Kolozsvár) – orvosi szakíró, műfordító. Középiskolát Kolozsvárt (1924), orvosi egyetemet Bukarestben (1930) végzett. Mint katonaorvos kezdte pályáját, körorvos Olaszteleken (1940-46), a marosvásárhelyi OGYI adjunktusa, előadótanára (1946-63), majd a Belügyminisztérium egészségügyi szolgálatában dolgozik (1963-68), innen vonul nyugalomba. Az Orvosi Szemlében megjelent közleményei különlenyomatokban is forgalomba kerültek, így a tuberkulózis elleni küzdelem falusi megszervezéséről szóló értekezése (1960/2). Az egészségügyi szervezés egységes tankönyvének (Manual de organizare a sănătăţii publice) társszerzője.

Az *Orosz könyv számára jeles orosz és szovjet írók műveinek fordításában vett részt. Kós Károllyal Gogol Iván Ivanovics és Iván Nikiforovics összeveszésének története, Lev Tolsztoj Úr és szolga és Sz. Zsurakovics Kiholja Podorján elbeszélései c. művét (1954), Lovas Mártonnal Ovecskin Vidéki hétköznapok (1956) és Molnár Tiborral Jurij Tinyanov Nyesett szárnyak (1962) c. regényét jegyezte fordítóként. Nacume Szószeki A kapu c. művét japánból fordította az Európa Könyvkiadó számára (Bp. 1962).


Komán János, K. Birtalan (Marosugra, 1944. jan. 12.) – költő, újságíró. Marosvásárhelyt érettségizett (1962), ugyanott végezte a Pedagógiai Főiskolát (1965), a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem szakos diplomát szerzett (1970). Mint történelem-magyar szakos tanít Bélborban (1965-80), Gyergyóhodoson (1980-85), majd máig újra Bélborban.

Első írását az Igaz Szó közölte (1962). Versei itt s a Vörös Zászló, Hargita, Ifjúmunkás, Előre, Új Idő- Brassói Lapok, Művelődés, Bányavidéki Fáklya, Utunk hasábjain jelentek meg. A fiatal költők Vitorla-ének (1967) és Megtalált világ (Mv. 1968) c. antológiáiban szerepel. 1990-től verseit és elbeszéléseit a Csíki Lapok, Hargita Népe közli, 1991-től a Romániai Magyar Szó maroshévízi tudósítója.

A székelyföldi munkásmozgalom másfélezernyi dokumentumát tartalmazó gyűjteménye kéziratban.


Komáromy István – *Mozaik 2


Komédia – Temesvárt Kóró Pál írói álnév alatt idősb Kubán Endre kiadásában és szerkesztésében megjelent színházi hetilap (1916-22). A temesvári színház műsorát, a bemutatott darabokat ismertette s közölt színészportrékat, rövid színi-esztétikai eszmefuttatásokat, riportokat, karcolatokat, verseket és műfordításokat is. A szerzők között Bardócz Árpád, Endre Károly, Kozmuth Artúr, Lovich Ilona, Páll Tamás, Somló Lipót, Stepper Vilmos, Uhlyárik Béla, Veér Ernő szerepel.

Szekernyés János: Színházi lapjaink. A Hét Évkönyve 1981. 296.


Komjáti Károly (Budapest, 1896. márc. 8. – 1953. júl. 3. Budapest) – zeneszerző. Tanulmányait a budapesti zeneakadémián végezte a zongora- és zeneszerzési tanszakon (1911-15). Tanár Budapesten, korrepetitor Berlinben, Brémában (1920), majd ismét Budapesten, ahol később az Apollo-kabaré igazgatója. 1927-től Nagyváradon, Marosvásárhelyen, majd Kolozsváron színházi karnagy (1930-ig). Az új magyar zene híveként Bartók Béla mellett foglalt állást a marosvásárhelyi Székely Naplóban (1932).

Szerzeményei: dalok, vonósnégyesek, egy zongoratrió és a Samum c. szimfonikus költemény; megzenésítette Ady, Babits, Kosztolányi, valamint több erdélyi költő verseit. Fő műfaja az operett. Tizenegy operettjéből jelentősebb a Kóristalány (1918), Pillangó főhadnagy (1918), Három a tánc (1923), Harapós férj (1931, átdolgozva Ipafai lakodalom, 1949), Éjféli tangó (1932, német színpadokon is), Antoinette (1937).

(B. A.)


Komjátszegi Sándor (Kolozsvár, 1922. febr. 18.) – orvosi szakíró. Szülővárosa Unitárius Kollégiumában érettségizett (1941), orvosi tanulmányait a Ferenc József Tudományegyetemen kezdte, Budapesten és Halléban folytatta, s a Bolyai Tudományegyetem orvostudományi karán doktorált (1947). Marosvásárhelyt Haranghy László mellett (1947-49), majd az Ideggyógyászati Klinikán Miskolczy Dezső mellett tanársegéd (1950-52). Idegsebész szakorvos 1953 óta.

Szakirodalmi munkásságát a bukaresti Revista Ştiinţelor Medicale hasábjain kezdte (1950). Közel félszáz ideggyógyászati tanulmánya a Revista Medicală – Orvosi Szemle, Studii şi Cercetări de Neurologie s más szakfolyóiratokban jelent meg. A Miskolczy-Csiky-féle Idegkórtan c. tankönyv (1958) Az agykéreg kórtana és Agyi érbetegségek c. fejezeteinek szerzője. Az agydaganatok kórszövettanáról 1130 eset elemzése alapján írt közleményt, később pszichokirurgikai kezdeményezései nyomán ösztöndíjjal Párizsban folytatta kutatásait (1972). Egyes kórképek, így a diszkuszsérv, arcidegzsába műtéti kezelése, a sebész döntésének etikája foglalkoztatja.

Szívesen vállalkozik tudományos ismeretterjesztésre. A Hét közölte Gondolkodásunk idegélettani magyarázatának határai c. értekezését (1981/8).

Önálló kötete: Tudat és valóság (1986, Századunk).

Lovász Géza [Szekernyés János]: A lélek sebésze mesél munkájáról. A Hét 1974/27. – Rostás Zoltán: "Agyműtéteket végző sebészként nem kerültem közelebb a gondolkodás megértéséhez." Beszélgetés K. S.-ral. TETT 1986/4. – Vargha Jenő László: K. S.: Tudat és valóság. Korunk 1986/12. – Medgyesi Ákos: Kapcsolások. A Hét 1987/8.


Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport – 1979-ben Csíkszeredában alakult szabad kutatócsoport, célja a jelenkori romániai magyarság körében észlelt társadalmi és művelődési jelenségek antropológiai vizsgálata. 1980-tól egy ideig Balázs Lajos vezetésével a Hargita megyei Pártkabinet keretében létező Etnológiai Kör nyújtott lehetőséget számukra az együttdolgozásra, 1985-től azonban a nyilvános találkozás és vitaestek tartása lehetetlenné vált, s ekkortól hetente-kéthetente különböző lakásokon tartottak előadásokat, szemináriumokat, vitákat.

Indulása időszakában a csoport műhelyének tekintette a TETT tematikus számait (az 1980/3. számtól majdnem minden füzetben jelen voltak egy vagy több tanulmánnyal). E munka során alakult ki első közös témájuk: a folklorizmus jelenségkomplexumának vizsgálata. Ebből a tárgykörből jelentették meg közös kötetüket 1987-ben Néphagyományok új környezetben címmel. A Péntek János előszavával kiadott kötetben a csoport tagjai közül Bíró A. Zoltán, Bodó Julianna, Csíki Irén, Gagyi József, Lukács Borbála, Oláh Sándor és Turós Endre közölt (szerepelnek benne még Iosif Herţea, Dumitru Micu és Mihai Pop, valamint Balázs Lajos a tárgykörhöz kapcsolódó tanulmányai). A kötet heves vitát váltott ki a hagyományos néprajz és folklórtudomány művelői részéről. 1989-ben elkészült – de csak belső használatra – Hát idefigyelj, édes fiam... c. második kötetük. A csoporthoz ekkor már Magyari Nándor László és Magyari Vincze Enikő is hozzátartozik.

"Kutatási témáik közül – amint maguk írják – kiemelten fontosnak tekintik a következőket: a központi hatalom és a mindennapi élet viszonya az elmúlt évtizedekben; egyéni és közösségi jellegű migrációs modellek; interetnikus kapcsolatok; gazdálkodási-életvezetési modellek; nemzeti, regionális identitás" (Bíró A. Zoltán előszava a Kapcsolat, környezet, közösség c. kötethez). Írásaikban erős kritikai éllel foglalkoznak a romániai magyar társadalomnak a 80-as évekre szerintük tartalmukat vesztett, "kiürült" formáival: a népi kultúra "divatjával", a funkcióját vesztett intézményrendszerrel, azzal a nyelvezettel, amely csak a helytállás frazeológiáját őrizte, de képtelen volt valóságos közösségmegtartó erővé válni.

Mivel a diktatúra szellemi kényszerhelyzetében e kérdések nyílt, tudományos igényű megvitatása lehetetlen volt, a ~hoz tartozók írásait sokan minősítették "destruktív"-nak, "eszményromboló"-nak, holott azokban a közösségi megnyilvánulások újfajta megközelítési módja rejtőzött.

A ~ 1989 decembere után rögtön nyilvánosság elé lépett, s hivatalosan bejegyzett intézményként önálló kiadványokban, folyóiratokban (Átmenetek, 1990; Helyzet, 1991), vitaüléseken hozza nyilvánosság elé munkája eredményeit.

Az 1991-ben újjászerveződött ~ szakmai tevékenységéről 1992 elején kiadott tájékoztató szerint "a KAM 6 tagja közös kutatási program keretében foglalkozott a Csíki-medence urbanizációs folyamataival". Szakmai kutatások folytak többek közt Kizárási és bekebelezési technikák elemzése magyar-román interetnikus kapcsolatokban (Bodó Julianna-Bíró A. Zoltán), Az élettörténet-mesélés mint identitásépítési módszer (Gagyi József), Rituális szövegek a homoródalmási temetésen (Oláh Sándor) címen. Az intézmény tagjai felváltva előadásokat tartottak Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem kulturális antropológia tanszékén, valamint bukaresti, klagenfurti és kolozsvári konferenciákon, és előadássorozatot szerveztek Csíkszeredában az antropológiai terepmunka módszertani kérdéseiről.

(D. Gy.)

Magyari Nándor László-Magyari Vincze Enikő: Rendszerelmélet a közösségkutatásban. I-II. Korunk 1988/11, 12. – Levélkonferencia Csíkszereda-Kolozsvár 1987. Levélváltás Gáll Ernő és a ~ között. Helikon 1991/9. – Cs. Gyímesi Éva: Átmenetek. Erdélyi Múzeum 1991/1-4. 177-178. – Kapcsolat, környezet, közösség. Csíkszeredai antropológiai írások. Bp. 1992.


Komoróczy György (Domahida, 1942. febr. 10.) – nyelvművelő, közíró. Székelyudvarhelyen érettségizett (1959), Resicán elvégezte a felsőfokú vegyészeti technikumot (1963). Két évig a resicai Vaskohászati Kombinát vegyelemző laboratóriumában dolgozott, 1965-től Székelyudvarhelyen a helyiipari vállalat, 1977-től a Matricagyár technikusa. Nyelvtudományi ismereteit autodidakta úton szerezte: munkássága különösen a műszaki és a hivatalos nyelvhasználat hibáinak számontartására irányul. Városában a Nyelvbarátok Köre egyik szervezője, az 1991-ben alakult Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tagja.

Első írását a Hargita közölte (1970), ahol állandó nyelvművelő rovatot vezetett. Közművelődési és nyelvművelő cikkei jelentek meg a Munkásélet, A Hét, Utunk és az Ifjúmunkás, 1990 után a Hargita Népe, Ifi Fórum, Udvarhelyi Híradó, Székely Útkereső, Erdélyi Napló, Romániai Magyar Szó hasábjain. A Gálffy Mózes és Murádin László összeállításában kiadott Anyanyelvünk művelése (1975) c. gyűjteményes kötet munkatársa. A Hargita Kalendáriumban a nyelvrokonság rejtelmeiről, nyelvi magatartásformákról, a helyes kiejtésről értekezik (1978-88). Szerkesztésében jelent meg a Daciada a Madarasi Hargitán (Csíkszereda 1982) c. turisztikai kiadvány.

Önálló kiadványa: Évtizedek viharában. Ötvenéves a Madarasi Hargita menedékház. Székelyudvarhely 1991.

Álneve: Szigeti György.

(Cs. P.)


Komzsik István (Nagyvárad, 1936. jan. 22.) – költő, színműíró. Marosvásárhelyt érettségizett (1954), a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója (1955-57), majd Kolozsvárt magyar nyelv és irodalom szakot végzett (1963). 1986-ig Marosvásárhelyt tanított.

Szerepelt a fiatal költők Vitorla-ének c. antológiájában (1967). Színpadi művei: A fül (Csávossy Györggyel, komédia, bemutatták Marosvásárhelyt 1967-ben); Sakk (ifjúsági színmű, Csíkszereda 1969); Élet az uborkafán (szatirikus vígjáték; bemutatta a Temesvári Állami Magyar Színház 1977-ben). Elkészítette Karácsony Benő Napos oldal c. regényének színpadi változatát. 1986-ban Magyarországra költözött.

(M. H.)


Koncz Éva – *tankönyvirodalom


Koncz Lajos – *Magyar Nép Könyvtára


Konecsny Károly József (Nagykároly, 1953. márc. 19.) – földrajzi szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett (1972). Két évig az aradi Hidrológiai Technikumban tanult, a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett földrajz szakos diplomát (1979). Tanár Medgyesen; a Maros-Bánság Vízügyi Igazgatóság alkalmazottja Marosvásárhelyen, majd 1980-tól Medgyesen, 1985-től Segesváron vezető hidrológusi beosztásban dolgozik.

Első írása Naptevékenységtől vízjárásig c. alatt a TETT-ben jelent meg (Újvári Józseffel, 1978/3), közölt A Hét és a Studia hasábjain. Kutatási területe a vízföldrajz.

(T. J.)


Konopi Kálmán (Odvos, 1880. jan. 21. – 1947. nov. 27. Odvos) – mezőgazdasági szakíró. Középiskoláit a gyulafehérvári és a budapesti Róm. Kat. Főgimnáziumban végezte, államtudományi doktorátust a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett, tanulmányokat folytatott a hallei és berlini mezőgazdasági főiskolán. Földbirtokán gazdálkodott; az Erdélyi Gazda munkatársa, 1937-től az EMGE aradi fiókjának elnöke, az aradi Mezőgazdasági Kamara intézőbizottságának tagja.

A 20-as években olyan lisztminőség-vizsgálati eljárást és értékelési rendszert dolgozott ki, amelyet csak a világviszonylatban is elismert Hankóczy-Brabender eljárás szorított ki a 30-as évek elején. Odvoson folytatott növénynemesítő tevékenységének eredménye az "Odvosi 3" búzafajta volt, amelyet az "Odvosi 156" és "Odvosi 241" őszibúzafajták, az "Odvosi 427" tavaszbúza követtek. Az 1949-ben Romániában körzetesített négy őszibúzafajta közül egyik az "Odvosi 241" volt, amelyet kiváló tulajdonságaiért Erdély-szerte termesztettek. Utolsó éveiben nemesítő tevékenységébe bevonta a pannonbükkönyt, vöröslóherét és kukoricát is.

Önálló kötetei: Utazás a búzavetőmagtól a mindennapi kenyérig (Magyar Nép Könyvtára, Kv. 1932); Jó búzából lesz a jó kenyér (Kv. 1936).

(N. M.)

Nagy Miklós: Dr. K. K. Falvak Népe 1947/23.


Konrádi Dániel (Várkudu, 1871. jan. 24. – 1940. szept. 3. Kolozsvár) – orvosi szakíró. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett (1892), a Ferenc József Tudományegyetemen avatták orvosdoktorrá (1898). Tanársegéd az egyetem kór- és gyógytani tanszékén; tanulmányokat végzett Frankfurt am Mainban az Ehrlich és Berlinben a Koch Intézetben (1905); egyetemi magántanár (1906); a kolozsvári Önkéntes Mentőegyesület igazgatója. Párizsban és Londonban végzett újabb tanulmányai (1921) után a kolozsvári Pasteur-intézetnek, majd a bőrgyógyászati klinika Wassermann-laboratóriumának vezetője nyugdíjaztatásáig (1936).

Saját kísérleteivel járult hozzá a bakteriológia s főleg a veszettség kérdéseiben felmerült ellentétes vélemények tisztázásához. Az EME orvos-természettudományi szakosztályának Értesítője közli cikkeit a szappanok baktériumölő hatásáról, a kísérleti veszettség tüneteiről s tífusz-bacilusok kimutatásáról kútvízben (1901-1905); jelennek meg tanulmányai az Erdélyi Orvosi Lap hasábjain a veszettség gyógyulásáról (1920), az agy- és gerincbeli folyadék ragálytartalmáról veszett embernél (1922), feltűnően rövid lappangásokról emberi veszettségnél (1923).


konstruktivizmus – az I. világháború végén Oroszországban jelentkezett avantgarde művészeti irányzat. Klasszikus korszaka az 1917 és 1927 közötti évekre tehető. Követői a technika és a művészetek viszonyának átértékelésével, korszerű anyagok és formák felhasználásával az egyén helyett a közösséget szolgáló új művészet megteremtésére törekedtek.

Számos manifesztumuk és vitairatuk közül Kassák Lajos képletszerű meghatározását idézzük: "Nem tudunk többé elhelyezkedni az adott keretek között sem a társadalomban, sem a művészetben. Nem akarunk a régiből újat komponálni. A mi korunk a konstruktivisták kora. Művészet, tudomány, technika egy ponton érintkeznek. Az új forma az architektúra." A mozgalom eredményeit leghatásosabban az építészet – a Bauhaus – gyümölcsöztette.

Tágabb értelemben a stíluskorszak időhatárain túl is a ~ körébe sorolhatók a mértani elemekből építkező, a szerkezetet hangsúlyozó művek.

Erdélyben a brassói Mattis- Teutsch János művészetének egyik jelentős korszaka illeszkedik be a ~ stílusirányzatába. Ugyanő behatóan foglalkozott a mozgalom elméleti kérdéseivel is. Kapcsolat épült ki Mattis-Teutsch, Kassák és az avantgarde szellemű bukaresti Contimporanul köre között. A ~ történeti és alkotói kérdéseihez értékes adatokat szolgáltatnak a régi Korunkban közölt elméleti és kritikai írások Dienes László, Erg Ágoston, Kállai Ernő, Genthon István, Hevesy Iván, Moholy-Nagy László, Antal János tollából.

Művészetünkre később is hatással voltak a mozgalom maradandó eredményei, így a sík-~ egyik válfajaként jelentkezett képarchitektúra. Ide gyökereznek Heim András grafikái.

(M. J.)

b. i.: A forradalmi kassákizmus. A Jövő Társadalma 1930/2. – Mattis-Teutsch: Kunstideologie. Potsdam 1931. – Kántor Lajos: Új látás – új világkép. Közli Korunk Évkönyv 1976. – Heim András: Kassák Lajos igaza. Korunk 1988/2.


Konsza Judit – *Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó; *Kincses Könyvtár


Konsza Samu (Nagybacon, 1887. dec. 15. – 1971. szept. 15. Sepsiszentgyörgy) – tanár, folklórgyűjtő. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban végezte, 1913-ban a budapesti egyetemen szerzett magyar-latin szakos tanári oklevelet. 1912-től, első világháborús katonai szolgálatának megszakításával, a szászvárosi Kun Kollégiumban tanított, 1925-től a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, ahol 1948-ig tanár (1943-44-ben igazgató), 1948 és 1957 között nyugdíjas tanárként könyvtáros volt.

Nagybacon nyelvjárása (Bp. 1916) c. doktori értekezését a Magyar Nyelvőrben (1916-18) néhány nyelvjárási tanulmánya, majd az EME Vándorgyűlésének Emlékkönyvében (1934), az Erdélyi Múzeumban (1938-39) és a Művelődésben (1968) főként népköltészeti közleményei követték. Ifjúkori gyűjtését kiszélesítve, 1927-től diákjainak bevonásával a megye jó részére kiterjedő gyűjtőmozgalmat szervezett. Ennek eredménye három évtized múlva a Háromszéki magyar népköltészet (Mv. 1957): több mint 60 helységből 1675 népköltészeti alkotással (mesék, balladák, dalok, gyermekjátékok, lakodalmi költészet, köszöntők, mondókák, táncszók, közmondások, találós kérdések, írott versek) a mai napig a romániai magyar folklór egyik leggazdagabb és legátfogóbb megyei gyűjteménye. Ennek mese-fejezetéből állította össze utóbb A szegény ember kincse (1969) c. népszerű válogatását. 80 éves korában volt iskolájának diákjai Gyökerek c. lapjuk emlékszámával ünnepelték.

(F. J.)

Beke György: Háromszék Krizája. Tanügyi Újság 1957/8; uő. Nemzedékek alkotó kortársa. Tanügyi Újság 1967/45. – Szabó T. Attila: A Háromszéki Magyar Népköltészet kötetéhez. Korunk 1958/3. – Izsák József: Újból hajtott a vadrózsa. Igaz Szó 1958/10. – Faragó József: Háromszéki balladagyűjtők. Közli Balladák földjén. 1977. 106-12.


Kontroll János – *gyógyszerészeti szakirodalom


Kónya Ádám (Brassó, 1935. febr. 10.) – művészettörténész, helytörténész. Középiskolát Sepsiszentgyörgyön végzett (1952), a Bolyai Tudományegyetemen földtan-földrajz szakos diplomát szerzett (1956). Tanár Sepsiszentgyörgyön (1958-60), Kökösön (1960-62), a sepsiszentgyörgyi pionírház vezetője (1962-72), ugyanitt a Népi Művészeti Iskola igazgatója (1972-76), majd a gépipari (jelenleg Puskás Tivadar) szakközépiskola tanára. 1990 februárja óta a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.

A Megyei Tükör településlexikonának és műemlékrovatának szerkesztője (1968-70), ahol illusztrált helytörténeti anyagot közöl. Cikksorozataiban sor kerül a Kovászna megyei festett bútorokra, népi írástudók vallomásaira, barokk emlékekre, históriás énekekre, népi építőmesterekre, régi természettudósokra, öreg házakra és hímzésekre-varrottasokra (1971-72), később a lap Fórum c. mellékletében kiemelkedők Virághímes bútoraink családfája (1978), Berde Áron és a korszerű mezőgazdálkodás (1980), Kovászna megye jeles épületei (1984) c. tanulmányai. Néprajzi-helytörténeti anyaggal a Falvak Dolgozó Népe, Művelődés, A Hét hasábjain is jelentkezett; a Tanügyi Újság földrajz-módszertani írásait közölte.

Az Alutában megjelent szaktanulmányaiból különlenyomatban is forgalomba került A zaláni reneszánsz boltozat és falfestmény (1969), Kós Károly-épületek Sepsiszentgyörgyön (1973), Népi udvarházak Bikfalván (1974), Orbán Balázs és a természeti földrajz (1977), Uzon építészeti emlékei (1977).

Kovács Sándorral közös kötetei: Bálványosfürdő és környéke (Sepsiszentgyörgy 1970), A Rétyi Nyír és környéke (uo. 1970).

(B. Z.)

Szakolczay Lajos: A népismeret, a művelődés temploma. Új Magyarország, Bp. 1992. júl. 27.


Kónya Anna – *rádió


Kónya István (Gyergyószentmiklós, 1926. jan. 16.) – természettudományi író. Középiskoláit Kolozsvárt és Marosvásárhelyen végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett természetrajz szakos tanári képesítést (1951). Muzeológus a Marosvásárhelyi Megyei Múzeumban nyugdíjazásáig (1952-86).

Első írása a Sepsiszentgyörgyi Múzeum évkönyvében jelent meg Madárvédelem és gazdasági jelentősége c. alatt (1955). Madártani, rovartani és őslénytani tanulmányait a marosvásárhelyi Studii şi Materiale és Marisia, a nagyváradi Nymphaea, a temesvári Tibiscus s a Revista Muzeelor közölte. Fuchs Hermannal közös tanulmányban dolgozta fel a Kisküküllő völgyében talált negyedkori gyapjas orrszarvú kövületét (Studii şi Materiale II. Mv. 1967). Külön füzetben jelent meg Rezervaţia naturală de la Zau de Cîmpie – A mezőzáhi természetvédelmi terület c. dolgozata (Mv. 1974).

A Maros megyében működő madár- és természetvédelmi kör tagjaival egyidejű madármegfigyelési mozgalmat indított; a Marosvásárhelyi Megyei Múzeum néprajzi gyűjteményét néhány ezer tárggyal (viselet, házi szőttesek, gazdasági eszközök, népi művészeti alkotások) gyarapította. Helyismereti és természetvédelmi előadásai – főleg a székelyföldi fürdőkről – sokszorosítva kerültek forgalomba. Madártani ismeretterjesztő írásai jelentek meg az Ifjúmunkás, Vörös Zászló, Steaua Roşie, Falvak Dolgozó Népe hasábjain.

(T. J.)


Kónya László (Nagyenyed, 1914. júl. 21.) – költő. Középiskolát a Bethlen Gábor Kollégiumban végzett (1933), a kolozsvári Református Teológián szerzett diplomát (1938). Tanulmányait Strasbourgban egészítette ki s nyugalomba vonulásáig lelkipásztor. Hang és visszhang (Nagyenyed é.n.) c. verseskötete elé Reményik Sándor írt előszót, üdvözölve a fiatal költő első szárnycsapásait, aki "a maga városáról, a világ drága »közepéről« tud sajátos hangot hallatni, aki »hajnali szózattal« hirdeti a mi lefokozott életlehetőségeink tudatos vállalását, aki az »örök vőlegénység« tisztult érzését bár egy pillanatig magáévá tudja tenni..." Útleírásait, tanulmányait, költeményeit az Enyedi Hírlap, Ifjú Erdély, Pásztortűz, Református Szemle közölte, szerepel Berde Mária Istenes énekek (Nv. 1939) c. versantológiájában.

Több lírai szerzeményét Fövényessy Bertalan és Szőcs Sándor zenésítette meg.


Kónya Sándor, Kónya-Hamar (Székelykocsárd, 1948. szept. 5.) – költő, közíró, szerkesztő. A középiskolát Nagyenyeden a Bethlen Kollégiumban végezte (1966), pályáját a kolozsvári Kutató és Tervező Intézet gépgyártási osztályán kezdte (1970-89), diplomát szerzett a Babeş-Bolyai Tudományegyetem filozófia karán (1980), 1990-től a Korunk belső munkatársa; az 1992. szept. 27-i választások óta az RMDSZ országgyűlési képviselője.

Verseivel a Brassói Lapokban jelentkezett (1970), szerepel a fiatal költők Varázslataink (Kv. 1974), Bábel tornyán (1980) c. antológiáiban. Írásait az Ifjúmunkás, Echinox, Igaz Szó, 1989 után a Helikon, Látó, Magyarországon a Kortárs, Új Írás, Élet és Irodalom, Délsziget közli. A Korunk rovatvezetőjeként szerkesztette a lap cigány-számát (1990/7) Európa helótái?! c. vezércikkével, beszélgetésével Szőke László református lelkésszel az első romániai cigány nyelvű bibliáról (Ahaj Devla! Aven amenca?) s három cigány költő verseinek fordításával. Kalapács és tulipán c. kisesszéjében üdvözli az RMDSZ keretében létesülő Ipari Dolgozók Szakbizottságát (Korunk 1991/3) s leszögezi: "...ha a jelenlegi történelmi helyzetben Európában újra szégyen-méretű nemzetiségi politika készül, a munkásságnak a megmaradás és túlélés ösztönéből fakadó szerveződési formakeresése jogos."


Kónyi József – *tankönyvirodalom


Koós Zsófia – *színművészet és irodalom


Koós Ferenc kör -1. A bukaresti református egyházközség kezdeményezésére a XIX. században alakult magyar egyesület. Alapítójáról, Koós Ferenc lelkészről nevezték el, aki 1855 és 1869 között a már 1815-ben alapított bukaresti magyar népiskola tanítója is volt. Hunnia néven hívta létre a művelődési egyesületet 1857-ben, s 1860-ban fél évig kiadta az első bukaresti magyar lapot, a Bukaresti Magyar Közlönyt. Emlékére vette fel az egyesület a ~ nevet. Új szerephez, az I. világháború után jutott, amikor a román fővárosban élő magyar értelmiség főként főiskolásokkal gyarapodott, akikben a nagyváros az összefogás szükségét tudatosította.

Szemlér Ferenc visszaemlékezései szerint Nagy Sándor és Kányádi Béla bukaresti református lelkészek kezdeményezésére 1925 őszén alakult meg a Diákosztály és 1944-ig állott fenn, vállalva a diák önsegélyezés és anyanyelvi önnevelés feladatait. Noha a református egyház égisze alatt működött, a két lelkész maga kötötte ki, hogy belőle mellőzni kell minden felekezeti színezetet. A Diákosztály első elnöke a csíki Nagy András orvostanhallgató volt, s a szervezetben megtalálták helyüket a reformátusok mellett a katolikus, evangélikus, unitárius és izraelita vallásúak. Az osztály további elnökei: Bokor Péter jogász, Koppándi János jogász, Szűcs Ferenc természetrajz szakos egyetemi hallgató, Rákosi István jogász, Fazakas János és Bajkó Barabás orvostanhallgatók.

Andrásy Zoltán festőművész visszatekintve így jellemzi a Diákosztályt: "A tagok öntevékenységét elősegítő, rugalmas programja azt a szellemiséget testesítette meg, ami a kisebbségi élet reálisabb szemléletének az alapját jelentette mindnyájunk számára." A Diákosztály keretében önképzőkör működött, pályázatokat írtak ki a magyar irodalomtörténet köréből; az 1929-es pályázatot Andrásy Zoltán Csokonairól szóló dolgozata nyerte. Szemlér Ferenc így emlékezik: "A névadó és irodalmi szándékai öntudatlanul is befolyásoltak bennünket. Hiszen a csütörtök esti heti üléseknek mindig csupán az első felét töltötték ki az anyagi, adminisztratív és egyéb súlyos ügyek, a másik felerészben jöttünk mi, a költők, többen is, jött Nagy Boriska mint drámaíró, majd fellángoltak a viták Adyról, Eminescuról, Karinthyról, Gusti professzorról, s ha jól emlékszem, az utópista szocialistákról." A Diákosztály tevékeny tagja volt kezdő íróként Nagy Borbála s a fiatalon meghalt Tóthpál Dániel, a hétfalusi csángók költője is. A jövendő képzőművészek közül Abodi Nagy Béla, Andrásy Zoltán, Bene József, Brósz Irma, Tollas Júlia tűnt fel a Diákosztályban, valamint a tragikus körülmények között elhunyt, egész fiatalon Simu-díjas Jakab András hétfalusi csángó szobrászművész, az orgonaművész Benedek Kálmán, a műépítész Katona József, a későbbi orvosprofesszorok, orvosi szakírók közül Bajkó Barabás, Fazakas János, Serester Zoltán, Szabó István.

A Diákosztály a szegény sorsú magyar főiskolások számára otthont létesített, előbb a Leonida utcában, majd a Sfinţii Voievozi-on. 1930-ban 126 magyar főiskolás tartozott a Diákosztályhoz, közülük 58-an az otthonban laktak.

Noha az önképzőköri ülések is nyíltak voltak, a Diákosztály tagjai az évente megrendezett diákbálokkal, műkedvelő előadásokkal kapcsolódtak be igazán a bukaresti magyarság társas életébe. 1933-tól elnöke Szemlér Ferenc; ekkor egy irodalmi és egy kisebbségjogi szemináriumot létesítettek, s valamennyi tagot szemináriumi munkára ösztönöztek. A magyar irodalom, történelem, a kisebbségi élet jogi vetületei kérdéseiről meghívott szakértők tartottak előadásokat.

A 30-as évek végén, a 40-es évek elején a ~ fokozatosan elsorvadt. A 60-as években előbb a bukaresti magyar főiskolások Irodalmi Köre, majd a *Petőfi Sándor Művelődési Ház Juventus Klubja idézte fel újra a Diákosztály hagyományait, de maga a Diákosztály csak 1990-ben éledhetett újjá.

(B. Gy.)

Koós Ferenc: Életem és emlékeim I-II. Brassó 1890; új kiadás 1971. – Labud József: A Koós Ferenc Kör Diákosztálya. Egyházi Újság, Bukarest 1933. dec. 25. – Debitzky István: A Koós Ferenc Kör Diákosztályának tíz éves története. Erdélyi Fiatalok 1935. Tavaszi szám. – Szemlér Ferenc: Más csillagon. Kv. 1939; uő. Ki írja meg a Koós Ferenc Kör történetét? Korunk 1968/10. – Beke György: Gyalogszerrel és lóháton. Hargita 1973. máj. 8; újraközölve Vállald önmagad. 1978. 167-70; A bukaresti diákélet reális életszemléletem alapja lett. Beszélgetés a 70 éves Andrásy Zoltánnal. A Hét 1980/19.

2. A bukaresti református egyház kebelében 1990 őszén, Zágoni Albu Zoltán lelkész kezdeményezésére alakult művelődési és vitakör. Célja számba venni, feltárni és megvitatni a bukaresti magyarság sorsproblémáit, az egykori és mai művelődési életet, a román fővárosban élt magyar értelmiségiek munkásságát, a magyar és román kultúra kölcsönös megismertetésében vállalt szerepét, az egyház és iskola anyanyelvápoló és megőrző tevékenységét a demokratikus társadalom kialakulásának feltételei között. Ökumenikus szellemben működik, tagjai főképpen értelmiségiek.

A kör létrejöttét követően vitaindító előadások hangzottak el arról, mit várhat az egyház az értelmiségiektől és mit vár az egyháztól az értelmiség a mai új körülmények között. Előadást tartott többek között Demény Lajos történész, V. András János szerkesztő, dr. Kövér György főorvos, Tövissi Lajos közgazdász, Bács Lajos karmester, Molnár Szabolcs irodalomtörténész, Labancz László festőművész, Gyarmath János újságíró.

A kör programjában szerepel a névadó Koós Ferenc lelkészi, iskolaszervező és közművelődési tevékenységének, Veress Sándor mérnök, Fiala Lajos orvos, Szatmári Papp Károly festőművész, Árvay Árpád közíró, Takács Pál tanár és mások alkotó munkásságának felidézése.

(B. E.)


Koós Kovács István (Zilah, 1910. aug. 17. – 1937. szept. 12. Kolozsvár) – író, költő, szerkesztő. Középiskolát szülővárosában és Nagykállóban végzett, a kolozsvári egyetem magyar szakos hallgatója volt. A kolozsvári Friss Újság, majd a Keleti Újság és Magyar Újság munkatársa, a Hitel 1935-ös első sorozatát felelős szerkesztőként és kiadóként jegyzi.

Első verseivel még diák korában az Ifjú Erdély és a Szilágyság hasábjain jelentkezett, első novelláját (Ficsúr) 1927-ben a nagykállói hetilap közölte. Parasztművész c. kisregényét a Keleti Újság jelentette meg. Versei jelentek meg az Erdélyi Helikonban, ugyanitt elbeszélései is, köztük az Isten szegény költője, ezeknek hősei lelki konfliktusokkal küzdő, a tragikum felé sodródó kisemberek. Ugyanez a világa a Keleti Újságban Négyszemközt rovatcím alatt megjelent publicisztikájának is. Korai halála választékos stílusművész pályáját törte ketté. Az Erdélyi Helikon költői c. antológia (1973) négy versét közli újra (A föld hibás, Aranyom, nem én; Bozótban; Beszéd egy tengerikagylóhoz; Szerelem).

Szenczei László: K.-K. I. 1910-1937. Erdélyi Helikon 1937/8. – Kovács Károly: Katona és Koós. A Hét 1977/36.


Kopacz Mária (Marosvásárhely, 1941. dec. 21.) – író, grafikus. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán szerezte diplomáját (1967). A szürrealista látásmódhoz közelálló grafikai munkái rajzban, ill. a rézkarc és rokon technikákban készülnek. Egyéni kiállításai voltak Kolozsvárt, Bukarestben, Nagyváradon, Nagybányán, majd külföldön: Bázelben, Zürichben, Budapesten, Bécsben, Pisában. Már főiskolás korától, 1964-től rendszeresen illusztrált; rajzait, szövegképeit, önálló grafikai munkáit közölte az Utunk, Igaz Szó, A Hét, Új Élet, Napsugár. A romániai könyvkiadók rendelésére számos fedéltervet, címlapot készített.

Kötetei (saját illusztrációival): A babiloni karperec (Kv. 1984) c. regény és Borika világkörüli sétája egy szerda délután (1985) c. gyermekkönyv.

(M. J.)


Kopár Gerő – *Orvosi Szemle 1


Kopp Elemér (Kolozsvár, 1890. aug. 17. – 1964. jan. 19. Marosvásárhely) – kémiai és gyógyszerészeti szakíró. A budapesti Műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet és doktori címet szerzett (1916). Vegyészmérnök a botfalusi cukorgyárban, majd 1923-tól Páter Béla meghívására a kolozsvári Gyógynövény Kísérleti Állomás munkatársa, utóbb utolsó igazgatója. 1949-től a marosvásárhelyi OGYI farmakognóziai tanszékének vezetője, ő létesítette az intézet gyógynövénykertjét.

Úttörő munkát végzett a gyógynövények vizsgálatában, figyelme kiterjedt a termesztés és begyűjtés, az értékesítés gyakorlati vonatkozásaira is. Foglalkozott a gyógynövények alaktani sajátosságaival, előfordulásával Románia flórájában, hatóanyagaik mennyiségével. Vizsgálta a kömény (1927), angyalgyökér (1928), muskotály zsálya (1929), koriander (1929), rózsa (1931), borsminta (1938) illóolaját. A marosvásárhelyi évek alatt jelentősek az alkaloidmákra vonatkozó kutatásai. Nefelometriás módszerrel követte az alkaloidok megjelenését a mák fejlődése során (1953), s nemesítéssel új mákfajtát állított elő, melynek érett tokjaiban a morfintartalom elérte az 1%-ot. Utolsó éveiben a levendula-nemzedék rendszertani és növénykémiai vonatkozásaival, a rózsamuskátli illóolaj-tartalmával foglalkozott.

Már kolozsvári időszakában több mint 30 dolgozata jelent meg, jórészt külföldi szaklapokban. Az alkaloidmákra vonatkozó közleményeit a németországi Heil und Gewürzpflanzen c. folyóirat közölte; az Orvosi Szemle, Farmacia s a berlini Die Pharmazie munkatársa. Több cikkellyel részt vett a Román Gyógyszerkönyv VII. és VIII. kiadásában. Egyetemi jegyzete a Farmakognózia I-III. (Mv. 1953), majd ennek újabb kiadása Rácz-Kotilla Erzsébettel és Csedő Károllyal közösen (Mv. 1956, 1957).

(R. G.)

Rácz Gábor: Dr. K. E. professzor. Orvosi Szemle 1964/1. – Rácz-Kotilla Erzsébet-Rácz Gábor: Professor K. E. (1890-1964). Naturwissenschaftliche Forschungen über Siebenbürgen. Köln-Wien 1979. 403.


Koppándi Sándor – *Romániai Magyar Nemzetiség, A


Kóra-Korber Nándor (Nagyszentmiklós, 1897. jún. 6. – 1953. márc. 12. Bécs) – grafikus, illusztrátor, festő, iparművész. Tanítóképzőt végzett, művészi szakképzést a budapesti Szépművészeti Akadémián nyert. Az I. világháború után rövid ideig a székelykeresztúri tanítóképző rajztanára, majd Temesváron telepedett le. Több sikeres kiállítás után modern plakátjai, színházi díszletei, templomi freskói tették ismertté nevét. Erdély és a Bánság legtöbbet foglalkoztatott lap- és könyvillusztrátora volt.

Szívem szerenádja c. verseskötetével (Nagyszentmiklós 1920) jelentkezett, majd expresszionista rajzaival az irodalmi avantgardizmus művészi kiegészítőjévé vált. A Fajankó c. élclap kiadója és az Esti Lloyd gazdaságpolitikai napilap illusztrátora. Rajzaival jelent meg Szántó György A kék lovas c. novella- és versgyűjteménye (1924) és Schumannal a Carneválban c. versciklusa (1925). A Periszkop állandó művész-munkatársa (1925-26). Fedőlapokat tervezett, rajzokat készített bánsági szerzők könyveihez és a Morawetz Zeneműkiadó kottafüzeteihez; a Párizsból hazatért Varga Alberttel együtt 1926-ban művészképző szabadiskolát nyitott Temesvárt. 1928-ban Bécsbe költözött, ahol napilapok és könyvkiadó vállalatok illusztrátora s egy Herr Haslinger c. karikatúragyűjtemény szerzője.

Önálló kötete: Pán-Optikum (karikatúrák, a Pán-Könyvtár 16. számú kiadványa, Tv. 1923).

(Sz. J.)

Periszkop 1925-1926 Antológia. Összeállította és bevezeti Kovács János. 1979. 454.


Korda Béla (Kolozsvár, 1893. márc. 27. – 1925. Nagyvárad) – író. Középiskolát Nagyváradon végzett, magántisztviselő. Írói pályáját mint a Nagyvárad c. lap (1915) munkatársa kezdte, majd a Nagyváradi Napló belső munkatársa lett. Cikkeit, verseit, francia fordításait, könyvkritikáit a Nyugat és A Hét, 1919 után az Erdélyi Szemle, Zord Idő, Tavasz, Magyar Szó közölte; 1923-ban bekapcsolódott az Aurora szerkesztésébe is. A Szigligeti Társaság tagja.

Hilf Lászlóval közösen írt Bújócska c. négyfelvonásos drámáját Tóth Elek rendezésében és főszereplésével a nagyváradi Városi Színház mutatta be (1921). Marika c. egyfelvonásosa megjelent az Aurora c. kétnyelvű folyóiratban (1923/10-13). Az igazi c. tragikomédiáját munkáselőadás keretében játszották (1924).

(T. E.)


Korda István (Arad, 1911. okt. 11. – 1984. okt. 18. Kolozsvár) – regényíró, szerkesztő, műfordító. Iskoláit szülővárosában végezte (1928). Az Erdélyi Hírlap, Reggel, Aradi Közlöny munkatársa. A Brassói Lapok bánsági tudósítója (1936-40). Az aradi Jövő szerkesztője (1945-49), a Művelődési Útmutató főszerkesztője (1949-52). Írásait közölte az Előre, Dolgozó Nő, Igaz Szó, 1959-től nyugdíjazásáig, 1970-ig az Ifjúsági Könyvkiadó munkatársa.

Motorok éjszakája c. verskötete (Arad 1945) után a prózára tért át: regényei elsősorban az ifjúsághoz szólnak. A legnagyobb sikert A nagy út c. Kőrösi Csoma Sándor-életregényével aratta (1956), mely öt kiadást ért meg, s Ion Chinezu fordításában románul is megjelent (1958). Történelmi tárgyú A mocsarak visszaütnek (1963; Gelu Păteanu román fordításában 1969), valamint Rajzok és sorsok (1966) c. regénye is: előbbi az észak-amerikai indiánok múlt századi küzdelmeit festi, utóbbi középpontjában Koré Zsigmond, a román parasztvezér Horia portréfestője áll. Két könyve – Szembenéz a csillagokkal (1959) és A láthatatlan fonal (1970) – bűnügyi regény.

Lefordította Geo Bogza Harminckét másodperc megrázkódtatta a világot c. Gagarinról szóló publicisztikai írását (1961), Vlaicu Bîrna Varga Katalin regénye (1969), Ion Marin Sadoveanu A tenger bikája (1967) és W. M. Thackeray A rózsa és a gyűrű meséje (1974) c. művét, valamint A tűzfelelős c. irodalmi összeállításban szereplő román szerzők emlékezéseit (1974).

(M. H.)

Izsák József: A nagy út. Igaz Szó 1957/5. – Salamon László: Egy mai indián regényről. Korunk 1963/10. – Fodor Sándor: Korda fejfájára. Utunk 1984/14.


Koren Emil – *Református Könyvtár; útirajz


Kormos Éva – *proletkult


Kormos Gyula, családi nevén Székely, használta a Székely Dávid családnevet is (Gyergyószentmiklós, 1917. aug. 8. – 1981. júl. 10. Kolozsvár) – újságíró, szerkesztő, író, műfordító. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett (1936), elvégezte az unitárius teológiát (1941). Hitoktató lelkész Kolozsvárt (1941-44), majd újságírói pályára lépett. A Világosság (1944-50), Falvak Népe (1949-50), Művelődési Útmutató (1951-52), Utunk (1951-52), Új Élet (1968), Új Idő (1968), Igazság (1969) szerkesztője. Közben a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv- és irodalomtanári oklevelet szerzett (1962).

Első írását az Unitárius Közlöny közölte (1935), teológus korában a Kévekötés szerkesztője, a Keleti Újság és Magyar Újság munkatársa (1938-44), riporter, könyvszemle- és jegyzetíró. 1950-ben lép fel szépíróként A rovátka c. elbeszélésével. Beke György így jellemzi: "Köznapi, de a hősei életében elhatározó fontosságú témák, sorsokat befolyásoló döntések térnek vissza mindegyre novelláiban és regényeiben. [...] Az azonnali segítő szándék, a közvetlen írói beavatkozás igénye nemegyszer türelmetlenné is tette tollát. Az élet konfliktusait, leginkább a közösségi és egyéni szempontok, erkölcsök, igények összeütközését, éppen mert soha nem szakadt el a nyers valóságtól, meglátta és jól látta; legfennebb, ha a közvetlen utat torlasz zárta le éppen, más írótársaihoz hasonlóan az anekdota kacskaringósabb ösvényein közelítette meg a köznapi drámákat."

Kötetei: A rovátka (elbeszélés, 1950); A levél (elbeszélés, 1952); Nászajándék (elbeszélések, 1954); Hosszú a kaszanyél (elbeszélések, Kincses Könyvtár, 1956); Ketrec (színmű, 1958); Miske Andris hegedűje (elbeszélések, 1958); A hattyúk felrepülnek (ifjúsági regény, 1960); Nem lehet akárki (elbeszélések, 1961); Virágoznak a fák (színmű, 1961); Két füst között (elbeszélések, 1964); Iskola a hegyek között (regény, 1967); Matild néni metamorfózisa (elbeszélések, novellák, 1968); Küszöb (regény, 1969). Liviu Rebreanu (kismonográfia, Kv. 1975).

Művei román fordításban: Zgîrietura (1950); Coasa e lungă (1958); Colivie (1958).

Műfordításai: Marin Preda: A Moromete család I-II (1956, 1961); Liviu Rebreanu: Katasztrófa (elbeszélések, 1962); Nicolae Mărgeanu: Bűvös kör (1967); Francisc Munteanu: A kis szeplős (regény, 1979).

Álnevei: Rákosi Péter, Szabó Dávid.

Földes László: Rovátka. Utunk 1950/16. – Dávid Gyula: A levél. Utunk 1952/34. – Orbán Lajos: Nászajándék. Igaz Szó 1954/11. – Oláh Tibor: Miske Andris hegedűje. Igaz Szó 1958/6. – Berde Zoltán: A hattyúk felrepülnek. Igaz Szó 1960/8. – Nagy István: A rossz fiú és a jó leány. Utunk 1960/49. – Baróti Pál: Felemás életképek. Utunk 1962/15. – Láng Gusztáv: Mi újság? Utunk 1964/41. – Dáné Tibor: Az egyenletes mondatszerkesztéstől a regényig. Utunk 1967/20. – Beke György: K. Gy. hatvan éves. Utunk 1977/32. – Köntös-Szabó Zoltán: Elment K. Gy. (türelmes kalauzom a közeli múlt történelmi mellékutcáiban). Utunk 1981/29.


Kornis Ottó – *Erdély 3


Kóró Pál – idősb Kubán Endre álneve.


Koródi József (Dicsőszentmárton, 1914. jún. 22.) – muzeológus, restaurátor. Középiskoláit a marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi Ref. Kollégiumban végezte (1932), főiskolai tanulmányait Kolozsvárt és Iaşi-ban folytatta, ahol történelem-földrajz szakos tanári diplomát szerzett (1938). Kolozsvárt tanár, igazgató a Pedagógiai Középiskolában (1940-58), modellasztalos a Tehnofrig gépgyárban (1958-61), restaurátor az Erdélyi Történeti Múzeumban, majd tudományos főkutató, végül a restaurátori laboratórium vezetője nyugalomba vonulásáig (1977).

A középkor és újkor története (Kv. 1947) c. középiskolai tankönyv szerzője; részt vett román történelmi tankönyvek magyarra fordításában. Első szakcikkét a bukaresti Revista Muzeelor közölte (1965). Restaurátori ismereteit Csehszlovákiában (1967), Magyarországon (1968) és Franciaországban (1971) gyarapította, részt vett az Erdélyi Történeti Múzeum kölni, római és belgrádi kiállításainak rendezésében, valamint a bukaresti Történeti Múzeum munkálataiban. Szakmai eredményeit a Revista Muzeelor és Acta Musei Napocensis hozta nyilvánosságra.

Nevéhez fűződik a várhelyi "Decebalus per Scorilo" feliratú kultikus dák edény restaurálása.

Gyulai Pál: Egy szép hivatás. Igazság 1967. márc. 4. – Murádin Jenő: Történelem-újjáépítők... Igazság 1969. dec. 13. – Beke György: A névtelen segítőtárs. A Hét 1976/7.


Korodi Gál János (Királyfalva, 1929. jan. 22. – 1986. febr. 12. Kolozsvár) – természettudományi szakíró. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban érettségizett (1949), a Bolyai Tudományegyetem biológia karán tanári diplomát szerzett (1953). Tanársegéd a Bolyai, majd a Babeş-Bolyai Egyetem állattan tanszékén, a biológiai tudományok doktora (1964), egyetemi adjunktus 1970-től haláláig.

Első írását a Studii şi Cercetări biológiai sorozata közölte (1957). Dolgozatai szakfolyóiratokban jelentek meg: belföldön a kolozsvári Studii şi Cercetări és Studia Universitatis Babeş-Bolyai, a bukaresti Natura, Ocrotirea Naturii, Cercetări Piscicole, a temesvári Tibiscus, külföldön a budapesti Vertebrata Hungarica és Aquila hasábjain. Legjelentősebb két módszertani munkája a madárfiókák etetéséről és a madárpopulációk számbeli viszonylatairól a Revista Muzeelor 1968-as, ill. 1969-es évfolyamában. Részt vett a Fauna RSR madártani részének szerkesztésében (1978).

Munkái: A mezőgazdaság hasznos és káros madarai (1963); Caiet de lucrări practice de zoologia vertebratelor (társszerző Traian Ceuca és Gyurkó István, egyetemi jegyzet, Kv. 1981); Az állatok viselkedéséről (1984).


Kórody Elek – *zenekritika


Korponay Kornél (Feketefalu, 1872. jún. 3. – 1949. febr. 18. Nagybánya) – gyümölcstermesztési szakíró. Középiskoláit Nagybányán végezte (1889), a budapesti egyetemen jogi abszolutóriumot szerzett (1894). Szülőfalujában gyümölcsfaiskolát létesített, s ott a mostoha termesztési viszonyok közötti gyümölcskertészkedés lehetőségeit kísérletezte ki. 1937 után előadóként részt vett az EGE téli gazdasági tanfolyamain. Az Erdélyi Gazda szerkesztőbizottsági tagja. Kinevezett főrendiházi tag, a Gyümölcstermesztők Országos Egyesületének alelnöke (1941-44).

Korának egyik legismertebb gyümölcsfajta-meghatározója, különösen az erdélyi helyi gyümölcsfajták kiváló ismerője és termesztésének támogatója. Szakcikkei rendszeresen az Erdélyi Gazdában és annak naptáraiban jelentek meg.

(N. M.)

Antal Dániel: Család és szolgálat. 1971. 233-34, 256.


Kortárs Színpad – műkedvelő együttes a Szakszervezetek Művelődési Házában Nagyváradon. Körössi P. József alapította diákokból, fiatal munkásokból és értelmiségiekből; 1971. dec. 7-én mutatkozott be. Majd tevékenységét Hajdú Géza színművész irányította, aki egyben a csoport krónikása. Állandó díszlettervező Kudelász József. Műsorukon verses összeállítások, drámai művek, vígjátékok szerepelnek; rendszeresen adnak elő irodalmi műsorokat is, így Ady, Eminescu, József Attila, Szilágyi Domokos költészetének adóztak.

Több tagjából idővel hivatásos színész lett (Meleg Vilmos, Tatai Sándor, Simonfi Amália).

Az 1972/73-as évadban hét bemutatóval jelentkeztek, az 1974/75-ösben már tíz premierjük volt. Az 1975/76-os évadban a megye határain túl is ismertté váltak: a Műkedvelő Színjátszók Országos Versenyének megyeközi szakaszában, Zilahon, az együttes három tagja I. díjat nyert alakításával. 1976-ban bejutottak a Megéneklünk Románia Fesztivál első Kolozsvárt tartott országos szakaszára. E keretben 1979-ben Galacon szerepeltek, és országos II. díjat nyertek Gyurkó László A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörűszép halála c. színpadi játékával, majd Aradon Tudor Popescu A fészek c. darabjának előadásáért az országos IV. díjat szerezték meg.

Az együttes fennállásának tizedik évfordulóját 1981-ben García Lorca Vérnász c. drámájával (Illyés Gyula átültetésében) ünnepelték meg. Az 1983-as bemutatók közül kiemelkedett Brecht Mahagonny városának tündöklése és bukása. A musical kísérőzenéjét Elekes Csaba szerezte. Ősbemutatószámba ment Földi Janka-Bihari Sándor Kádár Kata c. daljátéka. 1984-ben három egyfelvonásossal (Nagy Endre: Tóni; Heltai Jenő: A nagy nő; Molnár Ferenc: Ibolya) húsz előadást értek el. Az 1985-86-ban tartott öt bemutató közül Tamási Áron Énekes madár c. székely népi játéka, 1987-ben Molnár Ferenc Lilioma aratta a legtöbb tapsot. Művészi igényesség jellemzi zenés-verses műsoraikat is, így Palocsay Zsigmond Őszi monológ c. montázsát, ill. az Én csak kacagni akarok c. gyermekvers-füzért.

Bár a ~ ifjúsági színház programmal indult, a fiatalok életérzésének megszólaltatása során egyre határozottabban népszínházi arcélt nyert. A vásári játékok egészséges népi derűje ragyogta be Sütő András Fügedes, avagy Sáronnak nárcisza, Illyés Gyula Tűvé-tevők és Garai Gábor Bolond Istók c. darabjának bemutatását.

Az 1989-es változás után új lendületet vett amatőr színjátszás keretében a ~ eseménye volt Tamási Áron Rendes feltámadás c. novellájának színpadra vitele Dálnoki Emese és Dálnoki István rendezésében (1990). 20. évfordulóját 1992. jan. 7-én ünnepelték meg.

Működésük két évtizede alatt 57 bemutatóval jelentkeztek, s az 565 előadáson 74 480 néző vett részt. A jubileumi ünnepségre készült Meleg Vilmos Krónikás ének c. versösszeállítása.

(T. E.)

Nagy Béla: "Korosztályunkat akarjuk a színpadon látni." Beszélgetés Hajdú Gézával. Fáklya 1971. aug. 12. – Znorovszky Attila: Kortárs elkötelezettség. Művelődés 1976/10. – Varga Gábor: Kortárs Színpad. Igaz Szó 1981/12. – Stanik István: Mit ér a színjátszás, ha műkedvelő. Művelődés 1984/4. – Beke György: Palocsay-est – a költő szemével. Utunk 1988/29. – Fábián Sándor: Susárolva és medve-mordan is. Fáklya 1988. júl. 15. – Balla István: Szórakozás? Hobbi? – Elkötelezettség? A Hét 1988/32.


Korunk – 1926 februárjától 1940. szeptemberig Kolozsvárott havonta (a július-augusztusi összevont számmal évente tizenegyszer) megjelenő folyóirat. Alapítója és az 1931. július-augusztusi számig szerkesztője Dienes László, aki 1929 januárjától Gaál Gáborral közösen jegyzi a lapot. Valójában Gaál 1928 januárjától társszerkesztő; Dienes 1928 második felében Berlinbe távozott, és ettől kezdve Gaál mellett levelezés útján vett részt a szerkesztésben. Az 1931. szeptemberi számtól Dienes neve elmarad a címlapról. Ettől kezdve: szerkeszti Gaál, a hátsó-belső lapon elhelyezett impresszumban pedig (Gaál rendezetlen állampolgársága okán) ez szerepel: "felelős szerkesztő" Kibédi Sándor. 1938 júniusától "főmunkatárs" Gaál (a korábbi helyen és módon nagy betűkkel kiemelve), az impresszumban: "felelős szerkesztő" Kibédi Sándor, "felelős kiadó" Kovács Katona Jenő. Alcímváltozások: 1926-ban és 1927-ben Havi Szemle (de a borító belső oldalán Világnézeti Havi Szemle); 1928-tól 1936. októberig Világnézeti és Irodalmi Havi Szemle; 1936 novemberétől végig Tudomány-Irodalom-Művészet-Élet.

A megjelenést bejelentő 1925. decemberi prospektusban Dienes az új lap feladatának egyrészt belső viszonyaink tárgyilagos, szenvedélymentes feltárását és tudatosítását tekinti, hogy "tisztába jöjjünk azon feltételekkel, amelyek között cselekednünk kell", másrészt az európai eszme- és kultúrközösségbe való bekapcsolódásunkért való munkálkodást, mert a kisebbségi magyarság "csak a világot ma mozgató eszmékből építheti fel azt a szellemi erődítményt, amelyből népi jövőjét megvédheti". E program és a megvalósítására irányuló törekvés, az alapító szerkesztő személye és a köréje gyűlő munkatársak, de még az új lap címe is a Huszadik Század (1900-1919) nagy hagyományának a megváltozott viszonyok közötti vállalása-folytatása szándékáról tanúskodik.

Az első szám Beköszöntőjében, olvasóját a világban való tájékozódásra felvértezendő, Dienes "a kor szellemi keresztmetszetét" ígérte. Ez azonban az adott helyzetben csak egy eklektikus szerkesztői gyakorlat árán volt lehetséges. Ezért a lapban domináló progresszív-baloldali közlemények mellett teret biztosított a szellemi válság sokféle, egymástól is sokszor eltérő termékének. Így juthattak szóhoz az első évfolyamokban (1926-28) filozófiai irracionalizmust, okkult tudományokat, parapszichológiát népszerűsítő írások is. E széles skálát átfogó, ellentmondásos, problematikus elemeket tartalmazó első három évfolyam értékelése máig is vitatott. Az akkori köztudat viszont a lapot kezdettől egyértelműen baloldali orientációjúként tartotta számon. A baloldal fenntartás nélkül vállalta, a konzervatív sajtó pedig kezdettől "kultúrbolsevizmus"-ként minősítette, kétségbe vonva, hogy konstruktív alkotó tényezője lehetne a kisebbségi szellemi életnek, noha annak súlyos sorskérdéseiről a lapnak és szerkesztőinek átgondolt és meg nem kerülhető álláspontja volt. Az Erdélyi Helikon és a ~ között tizenkét éven át fel-fellobbanó viták sora is azzal kezdődött 1928-ban, hogy Gaál szóvá tette: a helikoni kultúrpolitika egy akkor közzétett jelentős dokumentuma a hallgatás bojkottjával rekesztené ki a Korunkat, vagyis a baloldalt a kisebbségi közösségből és művelődésből, az Erdélyi Helikon részéről viszont a lapnak az erdélyi kérdéseket elhanyagoló "kozmopolita" jellegét hánytorgatták fel. A vitában a mindkét lapba dolgozó Szentimrei Jenő próbált egyeztetni, arra hivatkozva, hogy a két lap tulajdonképpen kiegészíti egymást erdélyiség és európaiság összekapcsolásában. (A két folyóirat ismétlődő konfrontációiban lényegileg akkor még nem szintetizálható, különböző súlyú és jelentőségű részigazságok fogalmazódtak meg.)

A polgári irodalmi és művelődési fórumok bojkottja csak felgyorsította a ~ radikalizálódását. Ez a folyamat az osztálypolarizálódás objektív feltételei között lényegében megfelelt és részét alkotta az egész baloldal akkor Európa-szerte érvényesülő fejlődési irányának. E fejlődés eredményeként a lap az első évek eszmei sokszínűségétől 1929-re eljutott a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom céljaival, stratégiájával és taktikájával való azonosulásig, a mozgalom eszmeiségét képviselő marxizmus vállalásáig. Ennek szükségszerű velejárójaként a lapra is óhatatlanul ráütötte bélyegét a mozgalom akkori szektás-balos-doktrinér volta, nem kevés kárt okozva az ügynek, főként a politikailag el nem kötelezett irodalom értékeinek el nem ismerése, valamint a lapnak irodalompolitikai (nemegyszer csupán taktikai) meggondolások sugallta támadásai révén. Azokban az években a forradalmi hullám taraján a mozgalom résztvevőit, a ~-at is egy messianisztikus-romantikus forradalom-várás tette türelmetlenné, az árnyalatok, az árnyalások iránt érzéketlenné. Ám ezekben az évfolyamokban is, a hangadó szektás-balos szellemiség mellett, háttérbe szorítva bár, következetesen jelen volt egy sajátos módon szekta-ellenes, az álradikalizmussal szembeforduló törekvés is. Ez, valamint a lap kultúránk korszerűsítése terén vállalt és ezekben az években is sikerrel betöltött szerepe az a jelentős pozitívum, ami ennek a korszaknak a mérlegét is aktívvá teszi.

A marxista ~ Sturm und Drang korszakának Hitler németországi hatalomra jutása (1933) vetett végett. Ez idő tájt lépte át a lap férfikora küszöbét az antifasizmus jegyében. A Németországban elszabadult barbarizmus cinikus provokációi és nyers terrorja (a diszkriminációs atrocitások, a Reichstag-gyújtogatás, a Gleichschaltung, a könyvmáglyák) nyomán a lap kezdettől felismerte a veszélyeztetett egyetemes emberi értékek megvédésének feladatát, és ezt a feladatot nemsokára már mindennél fontosabbnak tartotta. Elméleti érdeklődése a fasizmus anatómiájára, ideológiája irracionalista alapjainak és szellemi előzményeinek feltárására irányult, és ezzel párhuzamosan a haladó polgári gondolkodásnak a fasizmus és ideológiája ellen mozgósítható értékeire. Ilyen felismerések segítették a lapot korábbi szektásságának fokozatos leküzdéséhez, a népfronti szellem első, spontán megnyilvánulásaihoz, erősödő tendenciájú, de még minden vonatkozásában következetesen végig nem gondolt népfrontos törekvések megfogalmazásához (1933-35). Jellemző, hogy ez a népfronti gondolat következetes formában először az egyetemes emberi kultúra szintjén fogalmazódik meg a lapban, és csak legvégül érvényesül hasonló következetességgel a politikum szférájában is.

Tény, hogy amikorra az antifasiszta népfront politikáját a III. Internacionálé VII. Kongresszusa elméletileg kidolgozza és meghirdeti (Dimitrovi tézisek, 1935 nyara), a ~ban az már eleven szerkesztői gyakorlat, még ha olykor elbizonytalanodik is.

1935-től felerősödnek a ~ népfrontos törekvései és a korábbi éveknél is következetesebben irányulnak a romániai szellemi életre. A *valóságirodalom iránt már régóta elkötelezett, a szociológia és a szociográfia problémáit kezdettől felkaroló ~ elégtétellel nyugtázza ezekben az években a népi írók fellendülő falukutató-szociográfusi tevékenységében a rokon törekvéseket, és kritikai reflexióival, elméleti módszertani tanulmányaival kívánja a mozgalom eszmei tisztulását szolgálni. A népi-urbánus vitát a józan elvi szintézis felé tereli, szembefordulva a mindkét oldali szubjektív túlzásokkal és sértődöttségekkel. 1937-ben kiáll a Márciusi Front zászlóbontása mellett, és jelentős szerepet vállal a romániai magyar értelmiségi fiatalok népfrontos parlamentje, a Vásárhelyi Találkozó előkészítésében. A Találkozón 1937 októberében aktív szerepet játszott a Korunk-munkatársak és barátok csoportja, és a Vásárhelyi Hitvallásban megfogalmazott kisebbségi platformot a lap végig következetesen képviselte mint saját törekvéseinek legfőbb igazolását.

A Vásárhelyi Találkozó utáni időszakban, egyre mostohább körülmények között (a fasizmus hazai térhódítása, Hitler agresszió-sorozata Ausztria annektálásától a háború kirobbantásáig) Gaál konok és leleményes szívóssággal fejlesztette lapját a korábbinál is magasabb színvonalra.

A ~ mint az 1919 után szétszórt magyar progresszió gyülekezőhelye és tartós fóruma, a kor sajátos és egyetemes sorskérdéseinek balról való végiggondolásával adta hozzá az egészhez a maga súlyos mondanivalóját. Így például a Kelet-, ill. Délkelet-Európa-i modell mibenlétének mind elméleti, mind irodalmi megközelítésű keresése az első évfolyamtól végig a lap központi témája. A kérdés átgondolt, rendszeres feltérképezése már azokban az években kezdődik, amelyeket – különben okkal – a "szektás-balos" jelzővel szoktunk minősíteni. Mindezzel még fontosabb, meghatározó szerepet töltött be a lap a romániai magyar kisebbség szellemi életében.

Indulásakor, a 20-as évek közepén a romániai magyar kisebbség kultúrájának korszerűvé fejlődését viszonylagos differenciálatlansága fékezte. Akkor még csak az irodalmi, politikai, jogi és történelmi műveltség szervesült benne világképet formáló egésszé. Dienes viszont, hogy a ~ minden haladó eszmének fórumává lehessen, eleve olyan átfogó lapprofilt koncipiált – és Gaál a későbbiek során ezt nemcsak megőrizte, de tovább is fejlesztette –, amely a korszerű szellemi életnek az írással, tehát elméleti és irodalmi eszközökkel lehetséges teljességét közvetíthette. Ezzel egy, a romániai magyar művelődésben addig hiányzó – a korszerűen differenciált szellemi élet egészét átfogó – folyóirattípus honosult meg, mely alkalmasnak bizonyult arra, hogy művelődésünkbe bekapcsolja a modern kultúra számos akkor új vívmányát. A művelődés ez új területeinek nálunk még hiányzó művelőit a szerkesztőség hosszú időn át külföldi munkatársaival pótolta. Csak évek kitartó munkája nyomán nőtt fel a lap alkotó műhelyében az új területekre is szakosodott hazai munkatársi gárda.

E havonta hat ív terjedelemben megjelenő folyóirat első folyamának fél emberöltőnyi jelenléte a romániai magyar szellemi kultúra egészének megújítását, szerkezeti és tartalmi korszerűsítését, végső soron egy haladó kultúra-modell kiépülését eredményezte. Döntő módon a ~ e másfél évtizedes működésének eredménye, hogy a 30-as évek végére ez a kisebbségi és ezért szegényes intézmény-rendszerrel rendelkező kultúra képes volt asszimilálni a filozófia, szociológia és ökonómia korszerű szellemét, a modern lélektan eredményeit – Freudtól a behaviorizmusig –, a XX. századi természettudományok és technika szemlélet-alakító anyagát, az új művészeteket olyannyira, hogy a lap hazai munkatársaiból és olvasóiból végül a romániai magyarság számban és minőségben is jelentős, haladó értelmisége formálódott ki.

A ~ munkatársainak összetétele a lap fejlődési szakaszai szerint változott, de mindig több országból toborzódott, úgyhogy a lap kiérdemelte a "négyországi folyóirat" meghatározást is. Romániai szerzők mellett Magyarország, Csehszlovákia és Jugoszlávia írói is felsorakoztak Dienes és Gaál köré, s velük együtt a magyar baloldali emigráció jelesei is megszólaltak a hasábjain. Az első tizenöt évfolyamnak több mint ezer szerzője közül természetesen csak az egyes szakaszokat jellemző eredeti munkatársakat ragadjuk ki.

Az első szakaszban (1926-28) Hatvany Lajos, Kassák Lajos, Németh Antal, Sinkó Ervin, Romániából Salamon László, Szántó György, Szentimrei Jenő, Turnowsky Sándor, Ligeti Sándor, Csehszlovákiából (mindvégig, tizenöt évfolyamon át) Fábry Zoltán írásai emelkednek ki Dienes és Gaál cikkei mellett; a következő szakaszban (1929-32) az emigrációból Balázs Béla, Moholy-Nagy László, Magyarországról Déry Tibor, Haraszti Sándor, Illyés Gyula, József Attila, Kodolányi János, Molnár Erik. Jelentkezik a lapban Budapestről a kultúrpedagógus Kemény Gábor, kifejtve a demokrácia táborába érkezett népiek célját, ami "a valóság reális feltárása a szociográfia útján". Csehszlovákiából Forbáth Imre, Szalatnai Rezső, majd a Sarló gárdájából Dobossy László, Jócsik Lajos, Morvay Gyula, Sellyei József válik munkatárssá, míg a romániaiak közül Méliusz József, Szilágyi András, Tamási Áron, hozzájuk csatlakozik 1932-től a lap felfedezettje, Nagy István.

A harmadik menetben (1933-35) lép fel a romániai új nemzedékből Bányai László, a magyar, Bányai Imre, a román és zsidó problémák ismerője, továbbá Csehi Gyula és Izsák László. Ugyanakkor Magyarországról Remenyik Zsigmond, Sándor Pál, Veres Péter, az emigrációból Lukács György, a jugoszláviai Sinkó Ervin jelentkezik írásaival. Végül az utolsó szakaszban (1936-40) a ~ Románia sajátos nemzetiségi és osztályviszonyai közt szerepet vállaló munkatársi gárdáját nemcsak Kahána Mózes, Tamási Áron írói bekapcsolódása jellemzi, hanem a Balogh Edgár, Bözödi György, Demény Dezső, Gáll Ernő, Jancsó Elemér, Jordáky Lajos, Szemlér Ferenc, Szenczei László írásaival a "fiatal realisták" nemzedéke is.

(T. S.)

Méliusz József szerkesztésében: A K. költészete. Szász János tanulmányával, Bonyháti Jolán K.-repertóriumával. 1967. – Tóth Sándor: G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a K. szerkesztőjéről. 1971; uő. Balogh Edgár K.-képe. NyIrK 1977/2. – Balogh Edgár: Itt és most. Tanulmány a régi K.-ról. Kv. 1976; uő. Az őszinte K.-kép. NyIrK 1978/1. – Tordai Zádor-Tóth Sándor összeállításában: Szerkesztette Gaál Gábor. Cikkgyűjtemény. Bp. 1976. – Kovács János: Évtizednyi útkeresés. Bevezető tanulmány a "sejtelme egy földindulásnak..." c. Dienes László-cikkgyűjtemény élén. 1976. 5-54. – Korunk Évkönyv 1976. Egy alkotó műhely félévszázados történetéhez (1926-76). – Kabdebó Lóránt szerkesztésében: 50 éves a K. Tanulmánygyűjtemény. Bp. 1977. – Kántor Lajos: Kép, világkép. A régi Korunk az új művészetért. 1977. – Tóth Sándor: Rólunk van szó. Tanulmányok a Korunkról. 1980. – K. Nagy Magda: A K. szerkesztői elvei és kultúrkoncepciója (1926-1940). Párttörténeti Közlemények, Bp. 1980/4. – Mózes Huba: Sajtó, kritika, irodalom. 1983. 39-45. A K. indulása és fogadtatása. – Gáll Ernő: A régi K. antifasizmusa. Korunk 1984/8.

ÁVDolg. Finta Márta: A K. szerepe a romániai szocialista irodalom kialakulásában. 1962. – Fülöp Anna Erika: Esztétikai problémák a K.-ban. 1982.

A régi ~ tizenhat év kihagyás után 1957. febr. 21-én indult II. folyama az 1974/6. számtól a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács folyóirata 1989 decemberéig. Főszerkesztő Gáll Ernő az 1984/9. számig, 1984 októberétől Rácz Győző. Főszerkesztő-helyettes az 1971/9. számig Balogh Edgár, utóda 1971 októberétől Rácz Győző. Szerkesztőségi főtitkár László Béla (1964-71), Ritoók János (1971-81), majd 1985 márciusától Jancsik Pál. Eleinte szerkesztőbizottság is jegyezte a lapot, tagjai közt volt Bányai László, Victor Cheresteşiu, Csehi Gyula, Demeter János, Kacsó Sándor, Kohn Hillel, Kovács György, Méliusz József, Nagy István, Péterfi István, Szabédi László, Tompa István. Egy második szerkesztőbizottságban (1964 márciusától) Erdélyi László, Gáll János, Kántor Lajos (1965 januárjától), Lázár József, Szabó Sándor, Weiszmann Endre szerepel. 1972-től kezdve ilyen bizottság többé nincsen. Bukaresti szerkesztő Aszódy János (1957-69).

A ~ újraindulását a Gaál nevével jegyzett Utunk megjelentetése előzte meg. Az 1944-et követő időszak legsürgősebb művelődési feladatának ugyanis Gaál egy széles olvasóközönségnek szóló irodalmi lap megindítását tartotta (szerkesztése alatt az Utunk első száma 1946 júniusában meg is jelent), de egy Corneliu Codarceának írt levele szerint tervbe vette a Korunk újraindítását is. Ám az MNSZ vezetőinek bebörtönzése után az ő személye és volt lapja ellen is elindított hadjárat ezt akkor lehetetlenné tette: Valóság és irodalom (1950) c. tanulmánykötetének "idealista" beütése miatt (és ürügyén) őt is kizárták a pártból... 1956 nyarán a sajtóban azonban már több szerző – köztük Földes László, Gáll Ernő, Sütő András – emelte fel szavát a Korunk és egykori főszerkesztője rehabilitálásáért, s 1956 szeptemberében megtörtént Gaál párttagságának – post mortem – helyreállítása. E fejlemények után munkatársaiból és tanítványaiból bizottság alakult a lap újraindításának előkészítésére.

A kezdeményezők egy korszerű nemzetiségi tudatnak, a romániai magyar kultúra megszilárdításának a feladatából indultak ki. A Gaál Gábor-i lapmodell vállalása egyaránt jelentette mind a hagyományos profil, tehát a korszerűen tagolt szellemi élet egészét átfogó tematika felújítását, mind a nemzeti-nemzetiségi sajátosságok problematikájának az egyetemes emberi haladás koordinátái közé illesztését, magába foglalva egyrészt az együttélő kultúrák termékenyítő kölcsönhatásának, másrészt a közvetítő híd-szerepnek a tudatos, programszerű vállalását is.

Az első szám megjelenése a régi köntösben (fejléc, a borítólap színe és tipográfiája) és a régi laptest-beosztással (rovatcímek, tördelés) ünnepi eseménnyé vált. Az újrainduló lap első évfolyamának 120 hazai szerzője között fele-fele arányban találjuk a már a 30-as években is publikáló idősebbeket és az új rendszerben jelentkező fiatalabb nemzedék tagjait. Az új folyam – bár a társadalmi valóságot közvetlenebbül tükröző szociológiai, politikai közlései nem léphették át az adott korlátokat – egyéb elméleti, áttételesebben reflektáló írásai segítségével valóban új színt, új tartalmat hozott szellemi életünkbe. A széles ölelésű tematika, az elméleti igényű írásokban jelentkező probléma-érzékenység, néhány kritikai írás és nemzeti hagyományébresztő tanulmány tette eseménnyé az első kilenc szám megjelenését. Az 1956-os magyarországi forradalom leverését követő újabb szigorodással azonban növekedett a cenzúra nyomása, és a lap őszire már hozzászürkült a mezőnyhöz. Az indulás becsvágyó törekvései hosszú időre háttérbe szorultak, és a lap szerepe a puszta keretek megőrzésén túl a nagyvilág szellemi életének eléggé megszűrt bemutatására korlátozódott.

Az új folyam szerkesztői azzal az illúzióval kezdtek munkához, hogy a Szovjetunióban már a XX. pártkongresszussal megindult reformfolyamat a magyarországi forradalom tragédiája árán is folytatódhat, s a Rákosi-rendszer bukása után a kelet-európai közéletben "új humanizmus" lehetőségei nyílnak. Ebben a reményben a munkatársak két – egymással vitázó, egymást keresztező – megközelítéssel próbálkoztak: az egyik irányzat a szocializmus "liberalizálódását" várta, gazdasági, szociológiai és politológiai írásaival igyekezvén kritikai kételyt támasztani a "pártvonal" bürokratizmusával szemben, a másik "népi demokrata" hagyományok feltámasztásával próbálta a magyar nyelvápolás, folklór, történelmi tudat és kisebbségvédelem szellemi energiáit mozgósítani. A pártellenőrzés azonban mindkét irányzatot a cenzúra eszközeivel és a lapra erőszakolt kötelező anyagával korlátozta, végül a homogenizáló nacionalista diktatúra terrorjával letörte.

A neodogmatizmus túlhaladására irányuló első határozottabb jegyek az 1963-as és 1964-es évfolyamokban fedezhetők fel: néhány súlypontos összeállítás színházról, orvostudományról, világirodalomról, a konkrét szociológia akkor divatos témájának tárgyalása, majd egy Gaál Gábor-szám és a Marx-reneszánsz jegyében közölt fiatal Marx-sorozat. A kibontakozás végül is valóssá vált. Az új formákkal, szerkesztői koncepciókkal való kísérletezések is hasznosaknak bizonyultak. A lap céltudatos erőfeszítései nyomán megszilárdult és új erőkkel gyarapodott a munkatársi gárda. A 60-as évek utolsó harmadától kezdve szerencsésen ötvöződött a hazai problematika és a világ szellemi életének visszaadása. A szerkesztőség felfedezte és számos esetben dicséretes módon kiaknázta a tematikus számokban rejlő lehetőségeket. Egy-egy ilyen központi fontosságú témát megközelítő-feldolgozó szám az adott kérdéskör szinte monografikus feltérképezését eredményezte (kibernetika – 1965; helytörténet – 1969; strukturalizmus, történelemkutatásunk kérdései – 1970; a szocialista nemzetiség fogalma, irodalomtörténetünk kérdései – 1971; zene és anyanyelv – 1972; Kalotaszeg, Madách-kérdés, jogtudomány és joggyakorlat – 1973; képzőművészetünk, a mai filozófia – 1974; Ady – 1977; színházművészetünk – 1978 és 1980; Móricz Zsigmond, szociológia és szociográfia – 1979; József Attila – 1980). És ha olyan kezdeményezés, mint az 1970-es irodalomcentrizmus-vita, a kérdés tisztázását nem is érte el, tudatosítását kétségtelenül szolgálta.

A lap évfolyamait szervesen egészítették ki az 1973 óta megjelenő *Korunk Évkönyvek, amelyek közül a ~ félszázados múltjára visszatekintő 1976-os kötetet említjük meg.

A ~ mint eszmeterjesztő fórum, mint a romániai magyarság kultúrájának kisugárzó, tudatformáló, nemzetiségi önismeretet adó intézménye hatását már 1957 óta az olvasókkal rendszeresített találkozókkal igyekezett kiegészíteni; e találkozók keretében a szerkesztőség vidéki szabadegyetemek (Beszterce, Dés, Medgyes, Parajd, Nagyszalonta) előadókkal való ellátását is vállalta.

A tudományterjesztő szerepben meghatározó volt Veress Zoltán szerkesztői működése.

Merőben más jellegű fórum-szerepet töltött be az idővel szinte külön intézménnyé vált népszerű *Korunk Galéria. Kezdeményezését más kolozsvári intézmények hasonló rendezvényei követték, megtörve a hivatalos kiállítótermek protokolláris monopóliumát és nyilvánosságot biztosítva a hazai magyar képzőművészek alkotásainak.

A mindennapos rutinmunkaként végzett belső szerkesztőségi műhelyfunkció a ~ esetében szélesebb társadalmi jelentőségre tett szert. A lap totalitás-profilja révén ugyanis olyan különböző szakterületekről toborzott munkatársi gárdát foglalkoztatott, mely nem minden esetben volt annyira íráskész, hogy szakterületének elvi kérdéseit a nem-szakos értelmiségi olvasók felé hatékonyan közvetíthette volna. Ezért a lap műhely-funkciójába beletartozott a külső munkatársakkal való szoros alkotói együttműködés. Ez jelentős mértékben nemcsak a tematikus számok és évkönyvek megszerkesztésében konkretizálódott, hanem az ismétlődő kerekasztal-vitákban is, melyeknek anyagát a lap rendszerint közzétette. Hasonló műhely-funkciót töltött be a ~ túlnyomórészt főiskolásokból rekrutálódott szociográfiai és társadalomnéprajzi szemináriuma is. Ez a kör, melynek előzményeként működött 1968-ban a Főiskolás Korunk-barátok Vitaköre, csíki, szilágysági és hóstáti társadalomrajzi felmérésekkel s az eredmények elvi és módszertani elemzésével foglalkozott.

Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár első kötetének megjelenésekor (1975) e teljesítmény kritikai méltatására a szerkesztőség meghívta a nemzetiségi kultúra alkotó munkásait, túlnyomórészt a lap munkatársait. Ezzel indult a "Korunk-délelőttök" sorozata, melyeken értő közönség részvételével szellemi életünk egy-egy aktuális teljesítménye, egy-egy jelentősebb új mű megtárgyalása kapcsán az időszerű elvi kérdések is terítékre kerültek. E vállalkozásaival a lap valójában egy nemzetiségi tudós-társaság hiányzó intézményét pótolta mintegy 1983-ig. Ugyanebben az időszakban került kétszer is kiosztásra a Bolyai-díj, melynek jelképét, egy Tőrös Gábor készítette kisplasztikát, 1982-ben Egyed Ákos történész és Weszely Tibor matematikus, 1983-ban Szabó T. Attila nyelvtudós és Gábos Zoltán fizikus egy-egy műve kapta.

1984 után a diktatúra fokozódó szorításában a ~ működése egyre inkább a belterjes szerkesztőségi munkára szorítkozik. Rendezvényeit és kiadványait megszüntetik, tárgyköréből kizárják a nemzetiségi önismeret anyagát, Gáll Ernőt idő előtt nyugdíjazzák, a megüresedett állásokat betöltetlenül hagyják, megnő a lap szellemével ellentétes "kötelező anyag", s az egyes számok a fokozott cenzúra következtében csak nagy késésekkel jelenhetnek meg. A kinevezett új főszerkesztő, Rácz Győző halála után a lap 1989/10-es száma már főszerkesztő jelzése nélkül az év végére marad.

Az 1989 végén bekövetkezett fordulat – a Ceauşescu-diktatúra bukása – következtében a ~ második folyamát elkésve záró 1989/11-12. duplaszám 1990. jan. 8-án jelenti be egy új, immár III. folyam indulását. A szám szerkesztője, Kántor Lajos az előző folyamot lezáró vezércikkben leszögezi: "Számtalanszor csalódott, becsapott olvasóink [...] várják a korral szembenéző lapot."

(B. E.)

Gáll Ernő: Az új Korunkért! Utunk 1956/33; újraközölve Tegnapi és mai önismeret. 1975. 331-34. – Balogh Edgár: Új humanizmus őrhelyén. Vezércikk. Korunk 1957/1; újraközölve Program és hivatás. Magyar folyóiratok programcikkeinek válogatott gyűjteménye. Bp. 1977. 499-506. – Rácz Győző: Az avantgarde művészetfilozófiai problémái a népfronti Korunkban. A Hét 1976/3, 4, 5. – Méliusz József: A Korunk valósághumanizmusáról van szó. A Hét 1976/13. – Herédi Gusztáv: Megfelelő intézményeket létrehozni. Korunk 1982/8. – Gáll Ernő: Előzmények, rajtolás és tűzkeresztség. A Korunk második folyamáról. Korunk 1991/3. – Tóth Sándor: A Korunk újraindulása 1957-ben. Korunk 1993/1.

ASZT. Az 50 éves jubileumi ünnepség anyaga. FA 123. – Beszélgetés a szerkesztőség tagjaival a II. folyam 25. évfordulóján. IM 3036. – A Korunk-délelőttök teljes anyaga.

ÁVDolg. Finta Márta: A K. szerepe a romániai szocialista irodalom kialakulásában. Kv. 1962. – Nagy Gabriella: Esztétikai problémák a K.-ban. Kv. 1982. – Balogh F. András: A K. harminc évfolyamának irodalomkritikai anyaga (1957-1986). Kv. 1988.

A III. folyam távlatait az új főszerkesztőként bemutatkozó Kántor Lajos nyitja meg Történelmi tévedések címen, számbavéve a lap alapításának elejétől kezdve a "szerkesztői érdemeket, illetve hibákat és bűnöket". Az új főszerkesztő új dialógust hirdet, a fiatalokat hívja munkára, és nem halvány utódfolyóiratot ígér, hanem "1990-es világszintű" lapot. A felvonuló új tábort képviseli hamarosan az 1990/4-es számon jelzett új szerkesztőségi névsor: Cseke Péter, Jakó Klára, Jancsik Pál (szerkesztőségi titkár), Józsa T. István, Kassay Miklós, Kónya Sándor, Kovács Gyöngy, Salat Levente, Székely Dániel (műszaki szerkesztő), Szilágyi Júlia. Az 1990/8-as számtól műszaki szerkesztő Heim András. A hattagú szerkesztő tanács tagjai: Bajor Andor, Cs. Gyímesi Éva, Kolumbán Gábor, Lászlóffy Aladár, Nagy György, Szilágyi N. Sándor, Vetési László.

Az 1985-öt megelőző címlap visszaállításával induló új folyam alcíme: "Kultúra – haza és nagyvilág." A lap egy tematikai áttörés eklektikájával fordul az olvasóhoz, sorra rátérve a gazdasági és társadalmi fordulat keltette új igényekre, de egyben a megtartó hagyományokat is idézve hol Kós-számmal (1990/3), hol Mátyás király emlékével (1990/4), hol Reményik Sándor és Lám Béla levelezésének közlésével (1990/11).

Az új folyam második évében bővül a szerkesztőség Kereskényi Sándorral, majd Visky Andrással. A Baász Imre tervezte új borító olyan élénkséget tükröz, amit a lapanyag jellegzetes Európa-nyitása, egy nyílt társadalom meghirdetése is jelez. Elég a számok súlypontjaira utalni: feldolgozásra kerül a szegénységből való kilábalás, a gyűlölet lélekrajza, munkásság és baloldaliság az ezredvégen, pártosodás, érdekképviselet és politikai kultúra, a művészet szolgálata, falu és jövőkép, Balkán kapuja, Erdély és a zsidóság, a megvádolt értelmiség, az erdélyiségtudat változása, a szórványkérdés, majd a vándorlás és kivándorlás problémacsomagja. Közben sorra került Gaál Gábor "újraolvasása" Cs. Gyímesi Éva és Tóth Sándor vitájában (1991/3, majd 1991/9, 11, 12).

Az 1992-es évfolyam Deák Ferenc immár gondolati higgadtságot kifejező új borítólapjával indul, szövege számítógépes szedéssel-tördeléssel készül. Elemzés alá kerülnek egy-egy súlypontos számban az egyetem (1992/1), a népélet és a szexualitás (1992/3), hagyomány és identitás (1992/4), a sport (1992/5), az Európa-eszme (1992/6), a sajtó (1992/7) kérdései.

(B. E.)

Kónya Sándor: A "harmadik" Korunk. Helikon 1990/15. – Kántor Lajos: K mint Korunk – k mint kötés 3. Korunk 1991/1; uő. (Visky Andrással): Változó Korunk. Szabadság 1992. jan. 17.


Korunk Évkönyv *évkönyv; *Korunk-kiadványok 4.


Korunk Füzetek *Korunk-kiadványok 5.


Korunk Galéria – a Korunk folyóirat kolozsvári szerkesztőségi helyiségeiben (1973 márciusától 1974 októberéig a Szabadság tér 4-5. szám alatt, 1974 decembere és 1986 júliusa között, majd 1990-től újra a Mócok útja elején, a régi vármegyeháza földszinti folyosójáról nyíló két teremben) működő, időszaki képzőművészeti kiállításokból kinőtt, részben önállósult intézmény, elsősorban a romániai magyar festészet, grafika, szobrászat, fotó- és iparművészet otthona. Kezdetben főként a folyóirat képzőművész-munkatársait látta vendégül, pályakezdő fiataloknak és a hivatalos kiállítóhelyiségekbe nehezen bejutó, el nem ismert idősebbeknek biztosított nyilvánosságot.

1975-től olyan művészek tárlatai váltották egymást, mint Fülöp Antal Andor, Balázs Péter, Deák Ferenc, Incze János, Nagy Albert, Balázs Imre, Gy. Szabó Béla, Kós Károly, Szervátiusz Jenő, Nagy Imre, Mohy Sándor. A szombat déli megnyitókon szerkesztők, írók, műkritikusok mutatták be az ország különböző részeiből érkező képzőművészek, ill. az Erdélyből elszármazottak (Barcsay Jenő, Buday György, Dési Huber István, Bartha László) munkáit. Meghonosodtak a művészi műsorok, a kolozsvári Állami Magyar Színház, a helyi Filharmónia tagjai, a Zeneművészeti Főiskola tanárai és diákjai léptek föl a leggyakrabban; a színművész Boér Ferenc vers- és próza-összeállítást adott elő, Banner Zoltán önálló előadóműsoraival szerepelt.

Sor került tematikus, ill. gyűjteményes kiállításokra is, az eseményhez közvetlenül kapcsolódó irodalmi és zenei kísérettel. Jellemző címek: Ady Endre emlékére (1977); A Forrás költői és grafikusai (1978), Grafikusok a szülőföldről (1978), Nagybányaiak Kolozsvárt (1979), Bartók Béla emlékére (1981), Vázlat – Jelzések (1981), Napsugár (1982), Színház – Fotó – Grafika (1982), Arany János – Kodály Zoltán (1982), Madách Imre (a ~ 200. kiállítása, 1983. jún. 4.), Építészeti tervek a holnap Kolozsvárához (1983), Három kalotaszegi festő (1983), Homoródi tájak (1984), Kolozsvár terei (1984), Kalevala (1985), Bánffyhunyadi alkotók (1985). Itt került közönség elé Cseh Gusztáv Hatvan főember (1981) és Jeles házak (1984) c. rézkarc-sorozata. Helyet kaptak népi alkotók (fazekasok, parasztfestők, szövőasszonyok, faragók, fémdomborítók) is.

A kiállítók által adományozott munkák a székelyudvarhelyi képtárba kerültek, az állandó ~ elnevezésű gyűjteménybe.

1974 januárjától (Paulovics László festészeti kiállításától) a tárlatokra nyomtatott katalógus készült, írók, művészettörténészek szövegével. A ~ három művészi kiállítású füzettel szerepelt a *Korunk-kiadványok sorában.

A sorozatos akadályoztatások (a katalógusok s a megnyitók irodalmi, majd zenei műsorának letiltása) után 1986 nyarán, a jubileumi 250. kiállítás küszöbén felfüggesztett ~ közel négyévi kényszerű szünet után 1990. ápr. 12-én indult újra kortárs festők munkáinak bemutatásával, jeles előadóművészek (Boér Ferenc, Bíró József, Kriza Ágnes) fellépésével.

(K. L.)

ASZT. 1976-1986 között az összes megnyitók műsora és beszélgetések a kiállító művészekkel.


Korunk-kiadványok Kolozsvárt – 1. Korunk Könyvtára: 1926-ban indított sorozat. A folyóirat első szakaszára jellemzően eklekticista, de baloldali radikális társadalmi állásfoglalású. Szerzői a Dienes László szerkesztette szemle törzsmunkatársai. Itt jelent meg a bécsi emigrációhoz tartozó Czakó Ambró Kereszténység és modern élet c. tanulmánya, Kassák Lajos konstruktivista programot megfogalmazó írása, Az új művészet él, Radóné Kempner Magda Integrállények c. regénye és Ligeti Ernő A páneurópai mozgalom c. füzete. A lap munkatársain kívül szerepel Keresztury Sándor Szlávok a háború után c. politikai esszéjével.

2. Korunk Könyvei: 1933-34-ben kiadott újabb sorozat; a szövegek előzőleg a Korunkban láttak napvilágot, s a szedést felhasználva kerültek önállóan forgalomba. A sorozatnak három füzete jelent meg: Jeszenszky Erik: Kapitalizmus és külkereskedelem (1933); Sándor Pál: Fasiszta munkakódexek (1934); Varga László: A zsidókérdés és a cionizmus (1934). A sorozattal egyidejűleg, de külön jelent meg Illyés Gyula nevének kezdőbetűivel jelzett Hősökről beszélek c. elbeszélő költeménye (1933).

Gaál Gábor levele Jeszenszky [Molnár] Eriknek 1934. márc. 24-én. Közli Levelek. 1975. 246-47.

3. A *Korunk Galéria Kántor Lajos és Ritoók János szerkesztésében három füzetet adott ki: Galéria 50 (1976); Korunk Adyja (1977); Szülőföld (1978).

4. Korunk Évkönyv címmel az *évkönyv gyűjtőcímszóban már bemutatott 1973-80-as kötetek folytatásaként a következők jelentek meg művészi mellékletekkel: Két évtizedes hagyományainkból. Visszatekintés a Korunk új folyamára Ritoók János szerkesztésében (1981); Metamorphosis Transylvaniae. Szerkesztette Herédi Gusztáv (1982); Ismeretlen ismerősünk: az ember. Veress Zoltán szerkesztésében (kettős szám 1983-84); Évgyűrűk. Egyén, család, társadalom. Szilágyi Júlia szerkesztésében (kettős szám 1986-87); Gyógyító természet. Szerkesztette Aniszi Kálmán (1988).

5. Korunk Füzetek címmel 1982-ben indult sorozat Veress Zoltán szerkesztésében. A megjelent három cikkgyűjtemény: 1. Korszerű gyógynövényhasználat. Rácz Gábor bevezetőjével (1982); 2. Elektronika – múlt és jövő. Dezső Ervin bevezetőjével (1983); 3. Orvoslás a XX. század végén. Spielmann József bevezetőjével (1983).

Új számozással új sorozat kezdődött azonos címmel Veress Zoltán szerkesztésében, ennek egyetlen száma jelent meg: Nevek térben és időben. Bevezette Murádin László (1984). Ezt követően bővített 2. kiadásban és román változatban is megjelent az 1. számú gyógynövényhasználati füzet (mindkettő 1985-ben), de az előzetes hirdetésben (Korunk 1984/6) beharangozott négy újabb szám közül csak a Serdülés és egészség c. került nyomdába, a folyóiratok kiadói jogának megszűnésével azonban már ez sem jelenhetett meg.

Az 1990-től megújult Korunk kiadásában jelent meg Gaal György Kalauz a régi és új Kolozsvárhoz (Kv. 1992) c. kézikönyve.


Korunk Könyvei *Korunk-kiadványok 2.


Korunk Könyvek – a Kriterion Könyvkiadó 1972-ben indított sorozata, amelynek 4-5 ív terjedelmű köteteiben hazai és külföldi szerzők felvonultatásával a kiadó általános kitekintést kívánt nyújtani századunk természet- és társadalomtudományos, valamint műszaki gondolkodására, tájékoztatni a modern természet- és társadalomtudományok legkülönbözőbb területein korunk tudomány-ember relációjáról. Fő jellemzője – amint maguk a szerkesztők írják – "egy sajátos interdiszciplináris szemléletmód meghonosítása, nem pedig a szűken értelmezett tudománynépszerűsítés".

A kiadót a témák és művek kiválasztásában, felülbírálásában négytagú szerkesztőbizottság segítette (Dankanits Ádám, Kapusy Antal, Szabó Attila, Toró Tibor, majd Dankanits halála után Ágoston Hugó). 1982-ben a sorozat elnevezése Századunkra változott, ezzel együtt sorozatborítója is megújult, s módosult szerkesztőbizottsága is (Aradi József, Molnár Gusztáv, Imreh Sz. István bevonásával).

A szerzői névsorban olyan nemzetközileg elismert tudósok szerepelnek, mint Marx György, Szent-Györgyi Albert, Jean Piaget, Robert Escarpit, Selye János, Louis Althusser, V. A. Ambarcumjan, Stanislaw Lem, Stéphane Sarkany, Mircea Maliţa, Bay Zoltán, Joseph Needham; a hazai szerzők közül pedig Balázs Sándor, Cs. Gyímesi Éva, Kapusy Antal, Fülöp Géza, Semlyén István, Nagy Miklós, Szabó Attila, Lazányi Endre, Módy Jenő, Toró Tibor, Tompa Gábor, Bíró Béla és mások. Néhány tematikus tanulmánykötet a mai építőművészet, irodalomszemiotika, filmművészet, rendszerelmélet, ökológia, kozmikus kommunikáció problémavilágába vezette be az olvasót. A sorozatban 1992-ig összesen 48 kötet látott napvilágot közel 200 000 példányban.

(D. Gy.)


Korunk Könyvtára *Korunk Kiadványok 1.


kórusirodalom – Amikor a Romániai Magyar *Dalosszövetség (utolsó évében Bartók Béla Dalosszövetség néven) (1921-1949) országos keretet biztosított a dalárdák, énekkarok, kórusok működésének, több *daloskönyv, dalosnaptár, a kolozsvári *Magyar Dal, egy ideig a nagyenyedi Magyar Dalárdák Lapja szolgálta az együtteseket. A szervezet erőszakos megszüntetése után azonban újabb ~ csak a népdalgyűjtők kiadványai alakjában folytatódott. A magukra maradt énekkarok gyakorlatában ezek segítségével jutott érvényre a konzervatív-romantikus dalkultúra mellett a magyar népzenén alapuló modern kórusművészet, a kezdeményező Domokos Pál Péternek, majd Nagy István karnagynak köszönhetően.

Hiánypótló volt ugyanazon Karvezetők könyve címmel Marosvásárhelyen Szalman Loránd, Forró Zoltán és Zoltán Aladár (1968), Sepsiszentgyörgyön Szász Károly és Birtalan József (1975) szerkesztésében megjelent munka. Átfogó szervezet hiányában ebben az időszakban a Művelődés folyóirat vált a kórusmozgalom ismertetőjévé és irányítójává Báder Tibor, Béres Katalin, Kardalus János, Kovács Katalin, Kósa-Szánthó Vilma, Márkos Albert írásaival. Itt jelenik meg Csire József 8 cikke a vezénylés műhelytitkairól (1968-69), Herédi Gusztáv Kórusok szociológiája c. elemzése (1973/6) és Birtalan József Karvezetők iskolája c. sorozata (1976-77).

1990-től az összehangolás feladatait az újjáalakult EMKE vállalta Birtalan József és Guttman Mihály szakszerű segítségével. Az EMKE kiadásában megjelent egy kórus- és kánongyűjtemény Ádventtől újévig (Kv. 1991) címmel, az újra elindult Művelődés pedig közli Benkő András Kórusaink történetéből c. sorozatát, melyben többek közt Nagyszalonta, Lugos, Torda, Brassó, Bukarest és Székelyudvarhely magyar dalegyleteinek múltja szerepel (1991-92); az 1992-es nyárádkarácsonfalvi gyermekkórus- és ákosfalvi dalárda-találkozóról Száll a dal a Nyárád mentén c. alatt (1992/7) Bölöni Domokos számol be.

(B. A.)

Járosy Dezső: Az elhanyagolt karének. Zenei Szemle 1924/4. – Domokos Pál Péter: A magyar népzene és énekkari műveltségünk. Hitel 1938/2. – Kéki Béla: Liedertafeltől a Kodály-kórusokig. Keleti Újság 1938. – Jagamas János: Jó kórusmunkáért. Utunk 1951/23. – Nagy István: Kórusokról, dalosokról. Korunk 1967/5. – Árkos – 1971. A Művelődés baráti körének zenei találkozója. Szerk. V. András János. Sepsiszentgyörgy 1972. – Zenetudományi írások. Szerk. Benkő András. 1980. – Szabó Csaba: Zene és szolgálat. 1980.


Korvin Sándor, családi nevén Kálmán Imre (Nagysomkút, 1912. dec. 24. – 1944. jan. 28. Kolozsvár) – költő, műfordító, kritikus, közíró. Nagyváradon elkezdett jogi tanulmányait 1932-ben abbahagyta, s módos családjával szakítva Kolozsvárt kezdte sok nélkülözéssel járó írói pályáját. Első verseit a Népakarat c. munkáslap közölte. Gaál Gábor oldalán a Korunk belső munkatársa lett, itt megjelent első írásában (A festő is közöttünk él) egy új tárgyilagosság esztétikáját képviseli. A folyóirat – sokszor túlzóan, élesen dogmatikus – kritikusa, verseiben s a korszerű román és francia irodalmi alkotásokat magyarra átültető műfordításaiban azonban a humanista felfogás érvényesül. Antifasiszta publicisztikáját a Nagyváradi Napló, Brassói Lapok, Független Újság és a Mai Nő közölte. Irodalmi tanulmányokat folytat Párizsban (1937-38) a Sorbonne-on. Hazatérve a kolozsvári Munkás Athenaeum írócsoportjában tevékenykedik, a bécsi döntés után a budapesti Népszava és Magyar Nemzet munkatársa. A II. világháború alatt munkaszolgálatra hívták be, az itt szerzett betegség okozta korai halálát.

Költészetében József Attila és a francia avantgardizmus hatása érződik, mondandója és nyelvkultúrája azonban jellegzetesen erdélyi költővé avatja. Hol a szegénységet szólaltatja meg (Erdélyi ősz; Egy kuli tengődéseiből; Részegek a periférián; Dal a petróleumlámpáról; Géptájakon), hol pedig felemás "urak közt szolga s szolganép közt úr" mivoltán töpreng (Ábránd egy városi udvaron; Magam ellen), de "friss népek" tavaszi kedvét ünnepli a Sétatér szolgalegényei és szolgálóleányai láttán (Vasárnap délután).

Irodalompolitikai írásaiban magas európai mércét választott hazai mérlegeléseihez: André Gide, André Malraux, Romain Rolland, Jean Giono, Jean Richard Bloch, Aragon írásainak kitűnő fordításaival s humánumukat közvetítve a realista igényekkel fellépő új romániai magyar írónemzedék törekvéseit támasztotta alá. Miután túljutott a proletkultos beszűkülésen, Makszim Gorkij, Ilja Ehrenburg, Fábry Zoltán írói hivatástudata szerint értelmezte a szocialista realizmust. Ilyen szempontból köszöntötte Balázs Ferenc falusi önvallomását, Horváth Imre háborúellenes líráját vagy Köves Miklós (Kahána Mózes) székely tárgyú új realista regényét a Korunkban.

Önálló kötete közel egy évtizeddel halála után jelent meg: Éber lélekkel (versek, Szász János előszavával, 1952. Haladó Hagyományaink). Versei a következő gyűjteményes kötetekben szerepelnek: Ötvenhét vers (Brassai Viktor, Józsa Béla, Salamon Ernő válogatott verseivel együtt, 1958); A Korunk költészete (Méliusz József előszavával, Szász János bevezető tanulmányával, 1967. RMI); Magasra száll az ember dallama (versantológia Sőni Pál előszavával, Tanulók Könyvtára, 1968); Férfiúdal (A baloldal költészete 1938-44. Mózes Huba előszavával. Tanulók Könyvtára, Kv. 1972). Publicisztikájából közöl: Romániai magyar kritika 1919-1944. (Csehi Gyula bevezetőjével, Dávid Gyula válogatásában. Tanulók Könyvtára, Kv. 1972).

Összegyűjtött írásai A néma számvető c. kötetében (Jordáky Lajos életrajzi tanulmányával és bibliográfiával. 1977. RMI) jelentek meg.

Arcképét Brósz Irma rajzolta meg.

(B. E.)

Molter Károly: Négy mártír-költő. Igaz Szó 1958/2. – Kozma Dezső: K. S., a publicista és kritikus. Korunk 1963/3; uő. K. S. emléke. Utunk 1964/4. – Sőni Pál: Akik kortársaink lehetnének... Közli Művek vonzása. 1967. 77-79. – Egyed Péter: A lázadás és egyetemesség lehetetlensége. Korunk 1978/5.

ÁVDolg. Lángné Baricz Zsuzsanna: K. S. irodalmi munkássága. 1960.


Kós Alice-Adrienne – *Nap, A


Kós András (Sztána, 1914. nov. 4.) – szobrászművész. ~ Károly fia, ~ Balázs, Károly, Koós Zsófia testvére. Középiskolai tanulmányait Bánffyhunyadon kezdte, és a kolozsvári Református Kollégiumban végezte (1932), Temesvárt a Szépművészeti Akadémián szerzett rajztanári oklevelet (1938). A II. világháború után hadifogságba került (1948-ig). Színházi díszlettervező Kolozsvárt (1948), a Magyar Színművészeti Intézet rendező szakos tanára (1949), majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanszékvezetője nyugalombavonulásáig (1950-80).

Már gyermekkorában saját meséit illusztrálta és nyomtatta ki apja sztánai műhelyében. Színpadi díszletet tervezett Szentimrei Jenő Csáki bíró lánya c. kalotaszegi balladája és Erkel Hunyadi László c. operája kolozsvári bemutatójához; elkészítette Tamási Áron Rügyek és reménység c. elbeszéléskötete (1935) és a Versekben tündöklő Erdély c. antológia (1941) címlapját. Művei közül kiemelkedik Bethlen Gábor-szoborterve; kiállításon mutatta be a Bábolnai felkelés (bánpataki mészkő, 1957), Bolyai (bronz, 1965), Apáczai (tölgyfa, 1975), Déryné (körtefa, 1975) és Tótfalusi Kis Miklós (tölgyfa, 1976) fejszobrát.

Újabb szobrairól szólva Gazda József a feszültségek és ellentét-elemek szerepét emeli ki: "Hallatlan energiákat szorít műveibe [...] Minden mű a maga nemében kettős egység, s mint ilyen polarizált, ellentétpólusok szelídülnek benne egységgé."

Vitacikkeiben Az Ima és az Akt c. alatt Brâncuşi és Korondy Jenő művészetét méltatta (Utunk 1977/48), s a megtámadott Nagy Imre védelmére kelt (Utunk 1978/29), Válogassuk meg szavainkat c. tanulmányában pedig saját ars poeticáját fogalmazta meg, leszögezve a művészetkritikusok sürgette európai felzárkózással kapcsolatban: "...nem len-ne-e kézenfekvőbb itthon kezdeni a fölzárkózást, egyelőre a magunk Európájához: saját magunkhoz, saját eszményeinkhez, saját törekvéseinkhez, Apáczai, Misztótfalusi, Mikes, Kőrösi Csoma Sándor szelleméhez?" (Korunk 1982/9). Művészetének reprezentatív bemutatására 1990-ben Kolozsvárt, 1991-ben a magyarországi Szentendrén került sor.

(B. E.)

Borghida István: Az emberség szobrai. K.A. kiállítása; Ioan Noja: A bölcsesség szelleme. Kiállítási megnyitó beszéd. Korunk 1979/7-8. – Gazda József: A különbözőségek egysége. K. A. újabb szobrairól. Korunk 1989/9. – Bihari József: Erdély szellemi ereje. Reformátusok Lapja Bp. 1990. máj. 27. – Vetró Artúr: K. A. kiállításáról. Helikon 1990/23.

ASZT. K. A. művészi munkásságáról. IM. 2357.


Kós Balázs (Kolozsvár, 1912. aug. 10. – 1967. dec. 4. Kolozsvár) – mezőgazdasági szakíró, szerkesztő. ~ Károly fia, ~ András, Károly, Koós Zsófia testvére. A medgyesi német gazdasági líceum elvégzése után a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett agrármérnöki diplomát (1944). Az Erdélyi Gazda (1941-45), majd a Falvak Népe (1945-59) szakszerkesztője, lektor a Mezőgazdasági Főiskolán (1949-50), a Mezőgazdasági Könyvkiadó kolozsvári szerkesztője (1959-62).

Első írását, Bábony mezőgazdasági falurajzát a Hitel közölte (1936/4). Mintegy 300 mezőgazdasági tanácsadó írása, riportja, ismertetése a szaklapokon kívül az Erdélyi Gazda Naptára, Korunk, Utunk hasábjain s a kolozsvári Rádió magyar faluóráin jutott nyilvánosságra. Gondozásában jelent meg többek közt Nagy Zoltán-Sebők M. Péter Zöldségtrágyázás (1961) és Bérczi Endre A törpe alma- és körtefák ültetése és gondozása (1962) c. munkája. A Méhészet számára 1959 és 1961 között magyarra fordította az Apicultura c. román nyelvű méhészeti lap anyagát, s Al. Furtunescu hároméves mezőgazdasági tanfolyam tankönyvéül szolgáló kézikönyvét (Állattenyésztés. 1964).

Önálló kötete: Mezőgazdasági termeléspolitika Erdélyben (Kv. 1945).

(N. M.)


Kós Károly (Temesvár, 1883. dec. 16. – 1977. aug. 24. Kolozsvár) – író, költő, szerkesztő, grafikus, ~ Balázs mezőgazdász, Koós Zsófia színművésznő, ~ András szobrász, ifj. ~ Károly etnográfus apja. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett (1901), Budapesten szerzett építészmérnöki diplomát (1907). Szakítva a divatos szecesszióval és a tulipános magyar stílustörekvések mesterkéltségével, a magyar építőhagyományok alapján és a magyar népi építkezés szellemében alakította ki a korszerű építkezés stílusváltozatát, az angol Ruskin és Morris, a finn Saarinen úttörését követve. Ilyen céllal és gyakorlattal vett részt a pesti Állatkert épületeinek megtervezésében. Stílusát jellemzi a zebegényi katolikus és Kolozsvárt a Monostori úti református templom, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum tornyos palotája. Az "építőművészt" a KZST tagjai közé választotta (1910). Az I. világháború idején feleségével, Balázs Idával, a türei tiszteletes leányával és gyermekeikkel Sztánán felépített házába, a Varjúvárba költözött (1914), de megbízták IV. Károly koronázása alkalmából (1916) a budai vár ünnepi díszítésének megtervezésével. Konstantinápolyban mint ösztöndíjas a bizánci és török városépítészettel ismerkedett (1917-18). Ennek terméke az 1918-ban megjelent Sztambul. 1918-ban a budapesti Iparművészeti Főiskola építészeti tanszékére nevezték ki tanárnak, de lemondó levelében megírta: "...hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz reám" – s sztánai otthonában maradt, sokoldalú szerepet vállalva a Romániába került magyarság gazdasági, politikai és kulturális életének fellendítésében.

Az első alkotói szakaszban az építész mellett a grafikus, a könyvtervező, a szépíró is jelentkezik – ha egyelőre nem is a szélesebb nyilvánosság előtt. 1907-ben készül el jegyajándéknak a kalotaszegi fejfák feliratainak betűit követő írással a Székely balladák (hasonmáskiadása: 1973-ban és Budapesten 1989-ben), 1908-ban erdélyi építészeti és népművészeti élményeiből ihletődve az Erdélyország népeinek építészete (ebből részleteket idéz és reprodukál Lippich Elek a Magyar Iparművészet 1908/3. számában), 1909-ben az Átila Királról ének c. verses históriai elbeszélése (ezt először a Magyar Iparművészet 1909/9. száma közli, majd ugyanabban az évben a szerző maga jelenteti meg sztánai műhelyében), 1910-11 telén a Régi Kalotaszeg (Magyar Iparművészet 1911/5), s 1915-ben a mai napig is kiadatlan Testamentum és Agrikultúra (a család tulajdonában). "Öröm könyvet csinálni – nyilatkozta ezekre a műveire visszagondolva 1972-ben Benkő Samunak. – Én nagyon szerettem. A művész átveszi a középkori mester funkcióját, s keresi a kapcsolatot a közönségével" (Kós Károly: Életrajz. Közzéteszi Benkő Samu. Bp.-Buk. 1991. 246.). Nagyobb közönség elé ebben az időszakban maga szerkesztette folyóiratával, a Kalotaszeggel lép ki; ebben közöl névtelenül verset, Sebesi Kis Ádám álnéven, Emberek a havas alatt címmel egy sokat ígérő novellát és publicisztikai írásokat, gazdasági tanácsokat.

1919 után a Keleti Újság közli A Gálok c. kisregényét, de szakmai és irodalmi munkásságából hamarosan kiragadták a sztánai remetét a megakadt kisebbségi közélet elvárásai. Ellentétben az új román állami berendezkedés elől kivándorlásba vagy passzivitásba menekülőkkel, közösen Zágoni Istvánnal és Paál Árpáddal adta ki híres Kiáltó Szó c. röpiratát (1921) ezzel a kulcsmondattal: "Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk..." A biblikus zengésű kiadványt a Magyar Néppárt bánffyhunyadi zászlóbontása követte. Ennek titkáraként az építészmérnök az egybegyűlt földművesek elé terjesztette kisebbségpolitikai programját: az új államkereten belül is távlatokat kell nyitni cselekvés útján a magyar tömegek társadalmi és művelődési felemelkedése felé. Az úttörés nyomán kibontakozó politikai szervezkedések során azonban előtérbe kerültek a hagyományos konzervatív erők, s a néppárti kezdeményezés annak alkotójával együtt háttérbe szorult. Az építész-író visszavonult az irodalmi-művészeti életbe. Közügyi mondandója hovatovább csak a *transzilvanizmus irodalmi és művészeti, építészeti megfogalmazásaiban juthatott kifejezésre, annál is inkább, mert a pártharcok küzdőterén az OMP mellett a Magyar Néppárt felújítása (1927) nem sikerült.

Már politikai próbái közben is fel-feltűnik az építészeti és grafikai alkotást a szépirodalommal sajátosan ötvöző, a maga korában is reneszánsz-embertípusnak minősített sokoldalú személyisége. E szakaszban szerzett munkái azonban, így a Sztánán készült Erdély kövei (1922), a Kalotaszeg múltját időszerűen felelevenítő Varjú-nemzetség c. történelmi krónika (1925) vagy a különböző műfajokban vissza-visszatérő Budai Nagy Antal-téma csak későbbi kiadásokban juthatott a szélesebb olvasóközönség elé. A nyilvánosság előtt a képes Vasárnap c. demokratikus politikai újság (1921-23) és a 12 erdélyi fejedelem képével illusztrált Kaláka Kalendárium (1925) szerkesztője szerepelt.

Írói és művészi tevékenységének csúcsait s a maga népszerűségét az író-újságíró barátaival együtt életre hívott Erdélyi Szépmíves Céh független könyvkiadó vállalat (1924) és a Szolnay Sándorral közösen létrehozott Barabás Miklós Céh (1931) keretében kifejtett tevékenységével, az Erdélyi Helikon irodalmi folyóirat szerkesztése során (1931-44) érte el. Egymás után jelentek meg pompásan illusztrált és kiállított kötetei, köztük az Erdély kultúrtörténeti vázlat (1929), "legkedvesebb gyermeke", a Kalotaszeg (1932), a később dramatizálva is klasszikussá vált István király-jelenítő regény, Az Országépítő (1934) s a színpadi sikert hozó – "erdélyi Bánk bán"-nak tekintett – Budai Nagy Antal (1936), a magyar-román közös parasztfelkelés drámája. Közben kiélesednek ütközései hol az erdélyiséget megkérdőjelező Ravasz Lászlóval, hol a világpolgári jellegében kifogásolt Korunkkal, vagy éppenséggel saját író-utódaival, a fiatal realista írókkal, pezsgő szellemi közéletet teremtve a termékeny *irodalmi vita során maga körül.

Mindezekkel párhuzamosan új erőre kapott az építőművészeti gond és cselekvés nemcsak A lakóház művészete (1928) és A székely nép művészete (1944) megjelentetésével, hanem egyidejűleg lakóházak, iskolák, templomok, művelődési házak, a kolozsvári Műcsarnok tervezésével és felépítésével is. Munkássága úttörő a műemlékvédelem terén a bonchidai – azóta elpusztult – Bánffy-kastélynak (1936) és Mátyás király kolozsvár-óvári szülőházának (1944) restaurálásával. A bécsi döntés után jobboldalról hol "románbarátság", hol "zsidóbarátság" ürügyén megtámadott író-építész helikonista társaival erkölcsileg a német hódító háborúval szembeszálló ellenzéket támogatta, fel nem adva kisebbségi helyzetben szerzett erdélyi humánumát. Az irodalmi életben háttérbe szorítva, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán szakszerű mezőgazdasági építészetet adott elő.

1944 után újra bekapcsolódik a közéletbe. Főiskolai munkáját a gyakorlattal egybekötve vállalja az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnökségét, s népszerű formában a falusi építészetről jelentet meg felvilágosító kiadványt (1946), majd szakszerű tanulmányt közöl a kollektív gazdaság üzemi épületberendezéséről, s Mezőgazdasági építészet c. szakművével (1957) járul hozzá a szövetkezeti falvak korszerű arculatának kialakításához, rengeteg magyarázó rajzzal és tankönyvszerű alapossággal világítva meg a feladatokat. Megtervezi Györgyfalva művelődési házát s részt vesz a széki templom restaurálásában, de közben juhistállókat és sertésfiaztatókat is épít. Ugyanilyen cselekvő politikai pályafutása is: az MNSZ Kolozs megyei elnöke, az alkotmányozó nemzetgyűlés tagja Bukarestben; részt vesz a Világosság szerkesztő bizottságában.

Az "osztályharc kiélesedése" idején 1948-tól kezdve a közélettől újra visszavonul. Ezekben az években veszi elő regénytervét a prágai Szent György-szobor középkori megalkotóiról, Kolozsvári Mártonról és Györgyről; meg is jelenik egy részlete (Utunk 1954/20), a Korunkban pedig emlékiratszerűen idézi fel múltját Kalotaszegi vállalkozás c. alatt (1971/10). Egyébként – mint Benkő Samu írja – hosszú élete végén az "önkifejezésnek már csupán csak két formájával élt: levelezett és diskurált". Szívesen bátorította örök optimizmusával a fiatal írókat és építészeket. Utolsó útján kalotaszegi férfiak vitték koporsóját a Házsongárdi temetőbe, kalotaszegi leányok a pártájuk fölé emelt koszorúkat.

Az irodalomtörténészek a Kós-jelenség magyarázatában egyaránt kiemelik a mesterségbeli sokoldalúságot, a képalkotás tervszerűségét és a honi helytállásban gyökerező politikai-világnézeti motivációt.

Transzilvanizmusának forrása is elsődlegesen művészi élményből táplálkozik. "Az erdélyi magyar, román, szász népművészettel való megismerkedés – írja Benkő Samu – indítja el benne azt a gondolatcsírát, melynek későbbi kifejlete »transzilvanizmus« néven vált ismertté" (Életrajz. 243.).

Ez a transzilvanizmus Láng Gusztáv szerint "az erdélyi magyarság kultúrönállóságának a történelmi lehetőségét bizonyítja [...], az (eszményített) erdélyi tolerancia idézésével pedig a különböző világnézetű, pártállású értelmiségiek összefogását szorgalmazta a kisebbségi feladatok megoldása érdekében" (1971). A monográfus Varró János az építőművész látásmódjára vezeti vissza a szépíró írásművészetének sajátosságait. Szerinte "Kós a dolgokat mindig környezetükbe szervesen beleágyazva látja és ábrázolja, minek következtében írásai jól megkomponált, zárt művészi képek sorának benyomását keltik" (1973). Czine Mihály szerint "Kós Károly [...] művészetében Erdély népeinek osztályharcos hagyománya jelenti az erdélyi szellemet. A küzdő nép, melytől architektúrát, nyelvet tanult, s az emberi helytállás példáját" (1981).

Az író, építész, grafikus, szerkesztő, mezőgazda utóéletéhez tartozik a Kriterion több Kós-írásgyűjteménye, az emlékét idéző számos esszé és vers (köztük Kiss Jenőé, Kányádi Sándoré), építészeti munkáinak számbavétele és megörökítése, nem egy emlékkiadás, végül Péterfy László Kós-szobrának felavatása a Kós tervezte újpesti munkás- és tisztviselőtelepen (1987). Jelképévé vált mindannak, ami az erdélyi magyarság öntörvénye, valóságszemlélete és embersége.

A román-magyar-szász testvériséget hirdető "karizmás ember" holta után került a vádlottak padjára, s tiszteletreméltó emlékét dühös üldöztetés gyalázta meg. Raul Şorban román művészettörténész, aki a bécsi döntés után éppen az ő ajánlásával került a Ferenc József Tudományegyetemen Felvinczi Takács Zoltán mellé tanársegédnek, halála után, épp születésének 100. évfordulója előtt nacionalizmussal vádolta meg egy feljelentésében, mire valóságos hadjárat indult Kós Károly emléke ellen: írásait leragasztották a tankönyvekben, nevét és könyveit kitiltották a sajtóból és könyvtárakból, mellszobrát eltávolították a sepsiszentgyörgyi múzeum előcsarnokából, sőt sírját is meggyalázták a Házsongárdi temetőben... Hiába volt az írók tiltakozása, a centenáriumot sem lehetett megünnepelni. Művei és a művét idéző kiadványok csak Magyarországon jelenhettek meg ("Kőből, fából hazát... igékből várat" In memoriam Kós Károly 1883-1983. Bp. 1983; Kós Károly képeskönyv. Bp. 1986. Mindkettőt sajtó alá rendezte Sas Péter). Az ő képét is fénybe emelő Erdélyi csillagok (Bp. 1990) szintén Magyarországon készült el és jelent meg. A Korunk csak a diktatúra bukása után idézhette emlékét Kántor Lajos, Cseke Péter, Vita Zsigmond, Heim András, Balogh Ferenc, Vasas Samu, Balogh Edgár írásaival, Balázs Péter rajzával (1990/3); 1983-ban kiadásra készen álló Életrajza is csak 1991-ben jelenhetett meg a Kriterionnál Benkő Samu gondozásában és utószavával. Az újra megalakult Erdélyi Szépmíves Céh pedig Az Országépítő hasonmás-kiadásával indította könyvsorozatát (Kv. 1992).

Arcképét a legkülönbözőbb művészeti ágakban sokan örökítették meg. Fametszeten Buday György és Nagy Imre, rajzban (több változatban is) Nagy Imre és Demian Tassy, bronzplaketten Tőrös Gábor és Péterfy László; Kós András szobrot mintázott róla, Balázs Péter háttérben a Kós készítette Budai Nagy Antal-plakáttal festette meg.

Kötetei: Régi Kalotaszeg (építészeti tanulmány, Bp. 1911); Sztambul (Várostörténet és architektúra. Bp. – Konstantinápoly 1918); Erdély kövei (31 linometszet kísérő szövegekkel, saját nyomdai előállítás, Sztána 1922); Átila Királról Ének (Ballada. Saját nyomdai előállítás linometszetekkel, Sztána 1923, Bp. 1989. Reprint); Varjú-nemzetség (regény, Kv. 1925, 1930, Buk. 1955, Bp. 1935, 1956); A lakóház művészete (tanulmány, Kv. 1928); Erdély (Kultúrtörténeti vázlat. 60 linometszettel, Kv. 1929, Bp. 1933); A Gálok (kisregény és három novella, Kv. 1930); Kalotaszeg (Egy néprajzi táj története és jellemzése. Kv. 1932, Bp. 1938); Az országépítő (regény, Kv. 1934 ESZC); Budai Nagy Antal (színjáték, Kv. 1936, 1947, Buk. 1957); A székely nép építészete (Bp. 1944); Erdély népi gazdasági építészete (Kv. 1944); Budai Nagy Antal (kisregény, Kv. 1945, Buk. 1955); Falusi építészet (népszerű szakkönyv, Kv. 1946); Mezőgazdasági építészet (szakkönyv, 1957); Hármaskönyv (Szépírás, publicisztika, grafika. Írásgyűjtemény Balogh Edgár előszavával, 1969); Kalotaszegi krónika (kisregények, emlékezés, színjáték. Írásgyűjtemény Varró János bevezető tanulmányával, 1973); Életrajz (Közzéteszi Benkő Samu, 1991).

(B. E.)

Szekfű Gyula: K. K. Erdélye. Erdélyi Helikon 1930/1. – Illyés Gyula: Kalotaszeg. Nyugat. Bp. 1932. II. 278-79. – Az Erdélyi Helikon Kós-száma. 1933/10. – Schöpflin Aladár: Az országépítő. Nyugat, Bp. 1934. I. 583-85. – Láng Gusztáv: Régi könyv – mai mondanivaló. Korunk 1959/1. – Kacsó Sándor: Tószt a 80 éves K. K.-ra. Utunk 1963/50. Újraközölve Írók – írások. 1964. 122-27. – Czine Mihály: K. K. köszöntése. Kortárs Bp. 1964/1; uő. Hűség és szolgálat. Tiszatáj, Szeged 1973/12. Mindkettő újraközölve Nép és irodalom II. Bp. 1981. 96-118. – Izsák József: K. K. Igaz Szó 1966/10. – Sőni Pál: K. K. írói építkezése. Utunk 1966/45. – Az Igaz Szó Kós-száma. 1968/11. – Balogh Edgár: Kós-köszöntő. Korunk 1968/12; uő. K. K. vitája. Korunk 1973/11. Újraközölve Magyarok, románok, szlávok. Bp. 1986. 175-83; uő. A karizmás ember. uő. Közli Erdélyi csillagok. Szerk. Kántor Lajos. Bp. 1990. 104-25; uő. Vitatható-e K. K.? Romániai Magyar Szó 1992. dec. 23. – Domokos Géza: K. K. Előre 1968. dec. 15. – Huszár Sándor: Nem spekuláltam, éltem. Beszélgetés K. K.-lyal. Az író asztalánál. 1969. 219-26. – Lőrinczi László: K. K. Hármaskönyve. Előre 1969. aug. 29. – Méliusz József: Szobor helyett irodalomszociológia. Utunk 1969/23. – Mikó Imre: Károly bácsi, ez éltessen! Igaz Szó 1969/12. – Veress Zoltán: K. K., avagy a sors felismerése. Utunk 1969/33. – Pál Balázs: K. K. 36 építészeti felvétellel. Bp. 1971. – Beke György: K. K. Interjú. Tolmács nélkül. 1972. 5-18. – Varró János: K. K., a szépíró. Kismonográfia. Kv. 1975. – Marosi Ildikó: Fenét igyekeztem én a hosszú életre! Beszélgetés K. K.-lyal. Közelképek. Erdélyi Lajos felvételeivel. 1974. – Féja Géza: K. K. Új Írás, Bp. 1978/1. – Benkő Samu: "A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni." Beszélgetések K.K.-lyal. 1978; uő. K. K. levelei Benedek Elekhez. BElev. I. 1979. – K. K. emlékezete. Szerk. Sas Péter, bevezeti Bihari József, Szentendre 1984. – Kortársunk: K. K. A Hét 1990/22. – Cseke Péter: K. K. és az ifjúsági mozgalmak; Vita Zsigmond: K. K. levelei Vita Zsigmondhoz; Kántor Lajos: Erős, sorsszerű parancs; Heim András: K. K. avantgardizmusa; Vasas Samu: Egyéniségvarázs (avagy hogyan él ma K. K. a kalotaszegi nép emlékezetében?) Korunk 1990/3. – Nagy György: K. K. Sztambulban. Részlet. Korunk 1991/7.

ÁVDolg. Rög József: A transzilvanizmus és K. K. Kv. 1951. – Kuti Márta: Az Erdélyi Helikon írócsoportjának lexikográfiája (Karácsony Benő, Kuncz Aladár, K. K., Molter Károly). Kv. 1966. – Óvári Attila: K. K. irodalomszervezői tevékenysége. Kv. 1967. – Balla Julianna: Mondatszerkezeti sajátságok gyakoriságának funkciója a szépirodalmi műfajban K. K. Varjú-nemzetség c. regénye alapján. Kv. 1974.

ASZT. Varjú-nemzetség. Rádiójáték. K. K. bevezetőjével. FA – Részlet a Budai Nagy Antal c. krónikából. FA. 45. 155. – Vallomás és felolvasás K. K. 93. születésnapja küszöbén. FA 90.


Kós Károly (Sztána, 1919. aug. 31.) – néprajzkutató, tanulmányíró. Idősb ~ Károly fia, ~ Balázs, András, Koós Zsófia testvére. A kolozsvári Református Kollégium (1931-34) és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (1935-39) diákja, egy évig ref. teológiai hallgató Kolozsvárt, majd kolozsvári és budapesti egyetemi tanulmányai során történelem-földrajz szakos tanári képesítést szerez; Viski Károly és Gunda Béla tanítványaként a néprajztudomány doktora (1944). A kolozsvári magyar egyetem régészeti, majd néprajzi intézetének tanársegédje, s az EME néprajzi tárának múzeumőre (1944-50), az új Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatóhelyettes osztályvezetője (1951-79), közben a Bolyai Tudományegyetem néprajzi előadója (1955-59). Tagja 1970-től a Románia Néprajzi Atlasza egyeztető bizottságának, 1973-tól a Társadalom- és Politikatudományi Akadémiának, tiszteletbeli tagja 1976-tól a budapesti Magyar Néprajzi Társaságnak.

Első írását a budapesti Ethnographia közölte (1943). Néprajzi tanulmányai és szakcikkei a Korunk és a Művelődés hasábjain, az Anuarul Muzeului Etnografic al Transilvaniei és az Aluta évkönyveiben, a budapesti Ethnographia és Műemlékvédelem, a varsói Polska Sztuka Ludowa, a berlini Demos szakfolyóiratokban jelentek meg. A Kalotaszegen, a magyarországi Őrségben és a Garam völgyében, majd a Fekete-Körös vidékén, a Szeret mentén, Olténiában és Moldvában végzett néprajzi kutatómunkát, kutatótáborokat szervezett, s tanulmányúton járt a Szovjetunióban (1958).

Érdeklődésének egyik központi területe az együttélő és szomszédos népek kapcsolata, s kutató munkássága főleg a munka néprajza körében (kosarazó juhászat, bivalytartás, népi vasművesség, festett bútor, községi rendtartás, fejfák, guzsalyok, rokonság és nemzetség) nemzetközi viszonylatban is jelentőssé vált. Tevékenységében külön helyet foglal el a néprajzi tudománytörténet, ilyennemű írásai közül kiemelkedik Orbán Balázs, a néprajzkutató c. értekezése a Kelemen Lajos-emlékkönyvben (1957). Több dolgozata a központi és a tájmúzeumok tudományos szerepét, a néprajzi gyűjtemény-állag szerkezetét, a szabadtéri múzeum feladatait taglalja. Fontos nemzetiségismereti szerepet vállalt mint a Kriterion Népismereti Dolgozatok c. sorozatának önálló (1976), majd Faragó Józseffel közös (1978-83) szerkesztője, alapvető A romániai magyarság néprajzáról c. összefoglalása A romániai magyar nemzetiség (1981) c. gyűjteményes kötetben. A Falvak Dolgozó Népe, Igazság, Új Élet, Utunk, Igaz Szó hasábjain közölt ismeretterjesztő cikkeivel a hagyományos népi értékeknek a mai közösségi kultúrába való korszerű beépülését szolgálta.

Munkái: Mihez kezdjünk a természetben (1968, új kiadás Bp. 1985); A vargyasi festett bútor (Kv. 1971); Népélet és néphagyomány (1972); Kászoni székely népművészet (Szentimrei Judittal, Nagy Jenővel 1972); Szilágysági magyar népművészet (Szentimrei Judittal, Nagy Jenővel, 1974); Tájak, falvak, hagyományok (1976); Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet (Szentimrei Judittal, Nagy Jenővel, 1978); Eszköz, munka, néphagyomány (1979); Moldvai csángó népművészet (Szentimrei Judittal, Nagy Jenővel, 1981); A vas ízei (válogatás előszóval, fényképezte Szabó Tamás, 1988). Erdély népi építészete (Bp. 1989).

(B. E.)

Kónya Ádám: Gondolatok K. K. néprajzi tanulmánykötetéről. A Hét 1972/34. – Csorba Csaba: Dr. (ifj.) K. K. munkássága. Ethnographia, Bp. 1974. 200-04. – Cornel Irimie: Das Leben und die Überlieferung des Volkes. Forschungen zur Volks- und Landeskunde, Nagyszeben 1975/1. – Gazda Klára: Beszélgetés dr. K. K.-lyal a néprajzról mint tudományról és szolgálatról. A Hét 1977/11; uő. Visszanyomozó néprajz. Korunk 1980/12. – László Gyula: Most jöttem Erdélyből. Új Írás, Bp. 1977/9. – Szabó Zsolt: Nyugdíjba, de nem nyugalomba. Művelődés 1979/11. – Zepeczáner Jenő: Dr. K. K. néprajzi grafikája. Művelődés 1980/8. – Gunda Béla: Moldvától a Fekete-Körös völgyéig... Vigilia, Bp. 1985/2.


Kós Károly Műszaki-művelődési Kör – 1980-ban alakult a kolozsvári Hűtő- és Élelmiszeripari Berendezések Kutató és Tervező Intézete keretében. A fiatal műszaki értelmiségiek kezdeményezését, akik közül kiemelkedő szerepe volt Incze Eleknek, a Korunk szerkesztősége segítette szervezett keretek közé. Alakuló közgyűlésén – melyen 118 csatlakozó tag vett részt – Benkő Samu ismertette Kós Károly követésre méltó életét és tevékenységét. Működésének éveiben Imreh István, Kányádi Sándor, Guttman Mihály, Szabó Ferenc, Jenei Dezső, Beke György, Gyurka László, Lakatos István volt a kör vendége. Ünnepi összejöveteleken emlékeztek meg Bethlen Gábor, Bartók Béla, Enescu, Martin Lajos, Arany János és Titulescu születésének évfordulójáról. Működését 1984. júl. 31-én betiltották.

(J. D.)


Kós Károly Művelődési Kör – 1971-ben alakult Bánffyhunyadon a Művelődési Ház keretében. Vezetője Vasas Samu tanár. "Ember, társadalom, természet" c. előadássorozatán kolozsvári és helybeli írók, tanárok, művészek adtak elő az irodalom, a művészetek, a természettudományok és a történelem kérdéseiről, köztük Bálint Tibor, Kányádi Sándor, Varga Vilmos előadóművész, Faragó József, Kallós Zoltán folklórgyűjtők, Felszeghy Ödön, Koch Ferenc, Xántus János tanárok. Az előadások egy részét megismételték Magyarbikal községben is. Találkozókat szerveztek A Hét, Utunk és Korunk szerkesztőivel, s egy-egy képzőművész, köztük Balázs Péter, Botár Edit, Veress Pál munkáiból rendeztek kiállítást.

A ~ keretében színjátszó csoport is tevékenykedett. A kalotaszegi népi hagyományok ápolása jegyében bemutatták Gyarmathy Zsigáné-Palocsay Zsigmond keretjátékát, a Virradatot (1981), ezzel a kolozsvári Állami Magyar Színházban is felléptek. Jelentős teljesítményük volt az Arany János elbeszélő költeménye nyomán Méhes György írta Toldi szerelme előadása is (1984), ezzel bejárták a Székelyföldet. 1986-ban készült el Kós Károly Varjú-nemzetség c. krónikájának színpadi változata, de már nem kerülhetett előadásra, mert a diktatúra betiltotta a ~ működését (1987). 1990 elején a ~ azonnal újjáalakult, s végre sor került a darab ősbemutatójára. Ezzel bejárták Kolozs és a szomszéd megyék városait, Kolozsvárt is bemutatták, 1991 decemberében pedig a budapesti Kós Károly-emlékünnepségen is színre léptek vele.

A ~ keretében 1991-ben népfőiskola is elkezdte működését néprajz-művelődéstörténeti és magyar történelmi osztállyal. 1992 óta elektrotechnikai köre is működik.

(B. Gy.)

Bardócz Gergely: Egyetemi hallgatók – leckekönyv nélkül. A Hét Évkönyve, 1978. 117-22. – Beke György: Kalotaszeg kincse azé, aki megbecsüli. Bánffyhunyadi beszélgetés Fekete Károllyal. A Hét 1981/5.


Kósa Barna (Hosszúmező, 1918. nov. 23.) – mezőgazdasági szakíró. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte (1937), a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett agrármérnöki diplomát (1941), Kassán egyéves tanárképző tanfolyamot hallgatott. 1942-ben részt vett a marosvásárhelyi Középfokú Gazdasági Tanintézet felállításában, majd harctéri szolgálat és hadifogság után az iskola magyar tagozatának újjászervezésében. A növénytermesztés és -nemesítés szakelőadója, a tangazdaság vezetője, növényfajta-bemutató kertje egyedüli volt az országban. Mikrobiológiai kísérletekkel és növényvédelmi kérdésekkel foglalkozott, 1956-tól tagja volt a Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadó magyar szerkesztőbizottságának. Pedagógiai pályájának megszakítása után üzemvezető mérnök Marosvécsen (1962-67), majd az Agrosem Vetőmagtermeltető Vállalat, a Marosvásárhelyi Vetőmagvizsgáló Állomás, a Brassói Burgonya- és Cukorrépa Kutató Intézet tudományos munkatársa s üzemvezető mérnök Meggyesfalván (1975-78) nyugalomba vonulásáig.

Első cikkei a Szabad Szó szakmellékletében, a Földműves Szabad Szóban jelentek meg (1947-48), szaktanácsadással segítette az MNSZ székelyföldi napilapját, a Népújságot s az Előre első évfolyamát.

Kötetei: A zab termesztése (1952); Az okszerű vetésforgó (1956); A cukorrépa termesztése és magtermesztése (Antal Dániel, Koós György, Mózes Pál, Nagy Zoltán társszerzőkkel, 1957, 1959); Szénakészítés (1960); Takarmánynövények termesztése (Tamás Lajossal, 1981).

(Cs. P.)

Pap István: Egy szakkönyv margójára. Korunk 1982/7.


Kósa Ferenc (Nagyszalonta, 1934. dec. 23.) – nyelvész. Tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte Kolozsvárt (1958). Egy évig tanár Érsemjénben, 1959-től a Babeş-Bolyai Egyetem magyar tanszékén adjunktus. Kutatási területe a magyar nyelvtörténet.

1964-ben kezd hozzá többekkel az erdélyi magyar fazekasság szókincsének összegyűjtéséhez és feldolgozásához, anyagát a NyIrK folyamatosan közli. Ugyancsak itt jelent meg négy szaktanulmánya az emlékíró Apor Péter nyelvhasználatáról, így magánhangzóinak jelöléséről (1969/1), mássalhangzóinak nyúlásáról (1971/1), az apalatális-palatális hangviszonyról székely tájszólásában (1972/2) és magánhangzóinak sajátságairól (1973/1). Ezek nyomtatásban is megjelent doktori disszertációjának részei. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárnak a III. (1982) kötettől szerkesztő munkatársa. Foglalkoztatják a székely *rovásírás kérdései, így feldolgozta az 1977-es földrengés után napvilágra került dálnoki rovásfeliratot (Korunk 1981/3); s A székely rovásfeliratok nyelvtörténeti tanulságai címmel dolgozatot közölt a Nyelvészeti tanulmányok (1983) c. kötetben.

Műve: Apor Péter helyesírása és nyelvének hangállapota (1983).

(M. L.)

Balogh Dezső: K. F.: Apor Péter helyesírása és nyelvének hangállapota. NyIrK 1984/1. – Péntek János: Egy vén dohogó helyesírása. Korunk 1984/3.


Kósa János – *tankönyvirodalom


Kósa Lajos – *Dacia


Kósa-Kiss Attila (Nagyszalonta, 1954. júl. 5.) – meteorológus. Középiskolai tanulmányait szülővárosában az Arany János Elméleti Líceumban végezte (1973), Aradon a Hidro-Meteorológiai Technikum vízminőségvédelmi szakán szerzett diplomát (1975). A nagyszalontai Község- és Lakásgazdálkodási Vállalat technikusa, amatőr csillagász és meteorológus. Az időjárástan tárgyköréből vett ismeretterjesztő cikkeit a Fáklya, Előre, Ifjúmunkás, Brassói Lapok, A Hét közli. Csillagászati írásai jelentek meg csehszlovákiai, szovjet, osztrák, francia, nyugatnémet és magyarországi szaklapokban. 1983-tól az EQLP (Earth Quake Light Project – Földrengés keltette fényjelenségek megfigyelése) munkatársa. A Halley üstökössel kapcsolatos észleléseiről összeállított dokumentációjával a Los Angelesben 1986 nyarán rendezett IHW (International Halley Watch) kiállításon szerepelt. A budapesti Csillagászok Baráti Köre 1988-as találkozóján a Szentmártoni Béla Emlékéremmel tüntették ki.

Álneve Szalontai Árpád.

(T. J.)

Nagy L. Róbert: A csillagok figyelője. Fáklya 1980. júl. 15.


Kósa-Szánthó Vilma (Sepsiszentgyörgy, 1944. nov. 3.) – szociológiai és néprajzi szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett (1962), a marosvásárhelyi tanárképző főiskolán matematika szakos tanári oklevelet szerzett (1966), a Babeş-Bolyai Egyetemen elvégezte a filozófia szakot (1974). Sepsiszentgyörgyön a Népi Művészeti Iskolában tanított, közben Csíkszeredában muzeológus és a Népi Alkotások Házának szakirányítója. 1988-tól az Amerikai Egyesült Államokban él.

A Korunk, Művelődés, TETT, Fórum és más folyóiratok számos társadalomtudományi tanulmányát közölték a faluközösség önrendelkezési intézményeiről, a foglalkozási struktúrák átrétegződéséről, családszociológiai kérdésekről, a társadalmi változások életmódra és műveltségre gyakorolt hatásáról, a mai falu kulturális változásairól, munkamagatartás és életmód, néprajz és szociológia kapcsolatáról. Néprajzi tárgyú írásaiban a perefernum-kérdéssel, Kovászna és Hargita megyei falvak hímzéskultúrájával, az örökösödés és lakásbelső problémáival foglalkozik. A Változó valóság (1978) c. kötetben családszociológiai felmérést ad egy sepsiszentgyörgyi lakónegyedről, a Népviselet c. kiadvány (Csíkszereda 1979) székely és csángó viseletekről szóló tanulmányát közli, a Népismereti dolgozatok (1980) c. gyűjteményben A rokonságterminológia városiasodásának folyamata c. értekezésével szerepel.

(B. Z.)


Kossuth Lajos emlékezete – A magyar nép érzelmi és tudatvilágában a jobbágyfelszabadító 1848-as forradalom, a szabadságharc és a debreceni Függetlenségi Nyilatkozat megszemélyesítőjeként Kossuth alakja legendássá vált. Kultusza már a világosi tragédiát követő emigráció évtizedei alatt kialakult, majd az 1867-es kiegyezés után nyílt politikai formákat is öltött, különösen Erdélyben, ahol Bartha Miklós ellenzéki pártja, a Függetlenségi Párt hódított teret Habsburg-ellenességével és hangsúlyozottan magyar nemzeti jellegével. Ugyanebben a mozgalomban megszületett azonban Mocsáry Lajos nemzetiségbarát, közös magyar-román-szláv összefogásának programja is. Míg a nemzeti irányzat tüntetésekben, hazafias ünneplésekben és szobrok, kegyhelyek állításával idézte 1848-49 történelmi emlékét, a Mocsáry-tábor együttműködést keresett a románsággal.

Kossuth 1869-ben közölt levele nagyszalontai híveihez a helybeli Népkör Évkönyvében rávilágított a száműzött kormányzó s népünk érzelmi kapcsolatára. Amikor K. Papp Miklós megindította Kolozsvárt a Történelmi Lapokat (1874-1876), felhívta a figyelmet a zsibói Wesselényi-levéltár Kossuth-relikviáira, történésztársa, Jakab Elek pedig nekikezdett a Kossuth-kéziratok feldolgozásának. Az egyre sűrűbb Kossuth-idézést követte Benedek Elek 1882-es cikke Kossuth alakjáról a magyar népköltészetben.

1918 után felizgatott román nacionalista elemek, megfeledkezve az erdélyi román jobbágyságot a magyarral együtt felszabadító Kossuth társadalmi jelentőségéről és Nicolae Bălcescuval közös béketervezetéről, sorra lerombolták a Kossuth-szobrokat Aradon, Nagyszalontán, Zsombolyán és Marosvásárhelyen, ugyanígy meggyalázva Petőfi, Rákóczi, Szigligeti, Kölcsey, Bocskay szobrait is. Ebben a légkörben a Kossuth-tisztelet nyilvános formái eltűnnek.

A bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt Nagyszalontán 1940 őszén Tóth András Kossuth-szobra visszakerült talapzatára, de a Kossuth-kultusz feléledésének egészében nem kedvezett a politikai légkör. Sándor József, az agg EMKE-elnök Kolozsvárt az 1941. márc. 15-i ünnepélyen megpróbálta ugyan – magasra emelve Kossuth poharát – felszólítani a magyar kormányt, hogy maradjon távol a németek háborújától, de ez a Kossuth-idézés immár pusztába kiáltott szó maradt. A magyarság is belesodródott a háborúba. Az "ellabancosodott szellem és közélet" ellen Szenczei László emelt szót Kossuth és Erdély c. cikkében, tiltakozva a dunai népek testvériségét sürgető száműzött államférfiú emlékének elhanyagolása miatt. "Erdély valamennyi népe számára – írta 1943-ban – újra végzetszerűen időszerű Kossuth és az ő eszmevilága. Csak az ő szellemi tarsolyában találhatunk írt Erdély bajaira és azokra a nagy problémákra, amelyek minden gondolkodó erdélyi embert foglalkoztatnak, bármily nyelven beszéljenek is."

Új jelleget kap a ~ a népi demokrácia 1945-ben kezdődő kísérleti szakaszában. Az MNSZ román-magyar együttműködést keresve felújítja 1848-49 hagyományait, s a teljes Kossuth-kép helyreállítására előtérbe helyezi Kossuth és Bălcescu megegyezését s az emigrációban született Duna-konföderációs tervet. Az újra- és átértékelés körül támadt sajtóvita tisztázta a magyar demokrácia nagy személyiségének egyetemes nemzetközi jelentőségét. Kossuth halálának 60. évfordulója alkalmából Antal Árpád már félreértések nélkül emeli ki Kossuth Lajos a magyar népköltészetben c. írásában nemcsak a forradalmi kezdet harci derűjét és a Bach-korszakbeli bús Kossuth-dalok titkos reménységeit, hanem hivatkozik a szomszédos népek dalkincsében megjelenő Kossuth-emlékekre is, mintegy igazolva, hogy "...a félbemaradt forradalom megvalósítása csakis az együttélő és szomszédos népek testvéri összefogásának eredményeként jöhet létre".

Hiába tért ki azonban a történeti emlékezés a "turini remete" román kapcsolataira, így Alecsandri és Kossuth találkozására vagy a kapcsolatfelvételre Cuza fejedelemmel, az államnemzet-koncepció központosító törekvései során újra előtérbe került a még Habsburg-gyökérzetű egykori román Kossuth-ellenesség. A homogenizálás erősödésével ~ újra teljesen eltűnt.

A diktatúra bukásakor jelképessé vált, hogy 1989. dec. 22-én este a forradalmi hangulatú nagyszalontai ifjúság a Kossuth-szobor elé vonult, és ott tüntetett. Az új bukaresti parlamentbe bekerült szélsőséges elemek azonban nyílt történelemhamisítással gyalázni kezdték Kossuth emlékét. Ugyanakkor Székely János Három kis (nemzeti) botrány c. írásában Kossuth személye körül érezte megtestesítve a nacionalizmus kinövéseit s annak elítélendő magyar kultuszát. Önmagát és önmagunkat marcangoló beállításával szemben a Látó közölt cáfoló választ.

(B. E.)

K. L. levele. Közli a Nagyszalontai Népkör Emlékkönyve. 1869. – K. Papp Miklós: A Wesselényi család zsibói levéltárának kincsei. Történelmi Lapok 1874. 28-30. – Jakab Elek: K. L. levelei Wesselényi Miklóshoz. Történelmi Lapok 1874. – Benedek Elek: K. L. a népköltészetben. Budapesti Hírlap 1882. szept. 21. – Szenczei László: Kossuth és Erdély. Közli 48-as Erdély, Kv. 1943. 71-74. – Balogh Edgár: Kossuth "kikezdése"-e, amit írtam? Utunk 1947/18; uő. Történelmi valóság védelmében. Látó 1992/6. – Székely János: Három kis (nemzeti) botrány. Látó 1991/11. – Sebestyén Gyula: S a sort folytathatnánk. Romániai Magyar Szó 1992. dec. 30. Postafiók.


Kostyák Erzsébet – *Bálint Erzsébet


Kostyál István (Temesvár, 1920. aug. 15.) – regényíró, novellista. Az 1934-es temesvári kommunista tömegperben mint 14 éves ifjúmunkást négy évre ítélték, büntetését a fiatalkorúak börtönében Kolozsvárt töltötte le. 1940-től a Szovjetunióban munkás. Hazatérve katonai pályára lépett, s a Szovjet Nagyvezérkar mellett működő legfelsőbb Katonai Akadémián nyert kiképzést (1956-59). A Glasul Armatei munkatársa volt. Szembekerült a diktatúrával, mire megfosztották párttagságától és tábornoki rangjától. Az 1989 decemberi bukaresti népfelkelés tűzvonalában volt, de hamarosan ellenzékbe szorult. Egy Bogdán Tibornak, a bukaresti Valóság főszerkesztőjének adott nyilatkozatában (1991/8) leszögezi: "...jó ideje megváltoztattam már nézeteimet a kommunizmus utópisztikus eszméivel, az emberiségnek oly nagy károkat okozó dogmáival szemben. De azért továbbra is a szocializmus híve maradtam, természetesen azzal a felismeréssel gazdagodva, hogy új, nyugati típusú szocializmus-modellre van szükség."

Muzsikáló körte c. ifjúsági regényében (1966) és Miből lesz a cserebogár c. elbeszéléskötetében (1968) az illegális forradalmi munkásmozgalom ifjúsági emlékeit dolgozta fel. A tűzfelelős segédei c. gyűjteményes kötetben (1974) Mezítlábas kisfiú c. novellájával szerepel.

(B. E.)

Kovács János: Muzsikáló emlékek. Előre 1966. nov. 5. – Kormos Gyula: Félig-meddig regények. 2. Miből lesz a cserebogár? Utunk 1969/7.


Kostyala Árpád (Szeged, 1889. nov. 26. – 1965. júl. 22. Temesvár) – újságíró, műfordító. A temesvári piarista főgimnáziumban érettségizett, Budapesten szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet. Tanulmányait Bécsben egészítette ki. Az I. világháború harctereiről visszatérve Temesvárt telepedett le. Újságíróként kezdetben a Temesvarer Volksblattnál dolgozott, majd a Temesvári Hírlap, később a Temeswarer Zeitung, Extrapost, Banater Deutsche Zeitung szerkesztője. 1919 után a Szabad Szó munkatársa művelődéstörténeti és helytörténeti riportjaival. A Temesvári Hírlap és annak Ajándékkönyvtára számára a 20-as és 30-as években számos német kalandregényt fordított magyarra.

(Sz. J.)


Kosztándi Jenő (Kézdivásárhely, 1930. máj. 26.) – képzőművész, népművelő. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett (1949), a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát (1955). Szülővárosában telepedett le, ahol mint általános iskolai tanár képzőművészeti szakosztályt szervezett, rajzkört alakított, a 3. számú Ipari Líceum (volt Kantai Gimnázium), a Művelődési Ház és a Városi Könyvtár szaktermeit magyar és román klasszikus írók arcképeivel gazdagította, az 1982-ben alakult helyi Népszínház számára díszleteket, a Gyermekvárosnak 600 figurát festett, az Árvaház falait 150 mesejelenettel díszítette, átalakítva a székely kisváros művészi igényeit és ízlését.

Elkészítette Horváth István költő és Borcsa János irodalomkritikus portréját.

(B. Z.)

Mátyás Árpád: A szülőföld hívó szava. Látogatóban K. J. kézdivásárhelyi műtermében. Előre 1983. máj. 6.


Kosztka Mihály – *Nagykároly magyar irodalmi élete


Kosztolánszky István (Brassó, 1863. dec. 24. – 1941. jún. 25. Vízakna) – költő, közíró. Nagyszebenben és Déván dolgozott köztisztviselőként. Jóllehet költeményei és prózai írásai 1891 óta bécsi és budapesti lapokban is rendszeresen megjelentek, irodalmi működésének súlypontja szűkebb pátriájára, főként Dévára és Hunyad megyére korlátozódott. Az EIT gyakori meghívott vendége, a temesvári Arany János Társaság tiszteletbeli tagja. Nyugdíjazása után 1925-ben költözött Vízaknára.

Műgonddal csiszolt verseiben a hagyományos utat követi, ámde az élet szépségébe vetett hite és az erkölcsi értékekhez ragaszkodó elmélyült gondolatisága megóvja az epigonizmustól. Jó tollú és a romániai magyar irodalom kibontakozását élénken figyelő közíró is; a különböző irodalmi csoportosulásokra, a pártatlanul építő bírálat szükségességére, a könyvkiadás társadalmi tömegbázisának megteremtésére vonatkozó nézeteit Benedek Elek szellemében fogalmazta meg, főleg a Déva és Vidéke hasábjain. Ismételten kidomborította azt az Ady költészetében megvalósult követelményt, hogy irodalmi alkotásokban "a honi televény ősereje" érvényesüljön a kor elvárásainak szintjére emelve.

Verseskötetei: Hulló csillagok (Déva 1906); Az élet útjain (Nagyszeben 1912); Fáklya a fényben (Nagyszeben 1925).

(K. K.)

A Ványi Ferenc szerkesztette Magyar Irodalmi Lexikon (Bp. 1926) tévesen "Kosztolányi István" címszó alatt ismerteti munkásságát.


Kótay Pál (Halmi, 1910. szept. 21. – 1986. dec. 25. Marosvásárhely) – orvosi szakíró, orvostörténész, író. A szatmári Református Főgimnázium elvégzése (1928) után a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát (1934). Pályáját a budapesti Szent János Kórházban kezdte, sebész-tanársegéd a kolozsvári egyetemen (1940-45), klinikai adjunktus (1944-48), a marosvásárhelyi OGYI előadótanára (1948-71), majd a Sebészet-Urológia Tanszéken professzor nyugalomba vonulásáig (1976). Szakterülete az urológiai sebészet. Tanulmányúton járt Finnországban és Németországban, részt vett a budapesti (1962) és amszterdami (1973) Nemzetközi Urológiai Kongresszuson. A Magyar Orvostörténeti Társaság, a Román Urológiai Társaság, a Nemzetközi Urológiai Társaság tagja. Több mint 100 szaktudományi dolgozatát magyar, román, német, francia és angol nyelven a Magyar Urológia, Acta Urologica, Urologia Internationalis, Chirurgia, Revista Medicală – Orvosi Szemle s más szakfolyóiratok közölték. Részt vett az egységes román nyelvű urológiai tankönyv szerkesztésében s a román egyetemi jegyzetek magyar nyelvre való fordításában.

Novellákkal, esszékkel, kritikákkal az irodalmi életben is jelen volt. Az Erdélyi Helikon munkatársa, az ESZC kiadásában megjelent Erdélyi csillagok gyűjteményes kötet II. sorozatában (Kv. 1942) a magyar orvosi irodalom két jeles úttörőjét, Pápai Páriz Ferencet és Rácz Sámuelt mutatta be. 1946-ban a KZST rendes tagjává választotta, székfoglalóját Inoko üzen c. novellájával tartotta meg. Az Igaz Szó, Új Élet, Előre munkatársa. Orvostörténeti kutatásait folytatva a budapesti Communicationes ex Bibliotheca Historiae Hungarica hasábjain ismerteti Pápai Páriz bázeli orvosdoktori értekezését (1956), a Kolozsvárt 1690-ben megjelent Pax corporis c. munkáját (1958) és drezdai útját (1965). A Korunk közli Weszprémi Istvánról, a XVIII. századi orvosíróról (1978/10), majd Rácz Sámuel arcképének restaurálásakor c. alatt (1981/7-8) a neves orvostudorról szóló újabb írásait, melyek a magyar orvosi szaknyelv megteremtéséért folytatott harcot méltatják.

A Korunkban (1983/7) Pápai Páriz Ferenc Vitae meae Cursus c. naplóját ismerteti.

Egyetemi jegyzete: Az urológiai sebészet alapvonalai (Mv. 1951).

Benke V. János: K. P. Tudományos arcképcsarnok, Művelődés 1985/4.


Kotsis Mária – *énekeskönyv; *tankönyvirodalom


kottakiadás – a két világháború között elsősorban a kórusművekre összpontosult, és csak szórványosan jelent meg egyéb műfaj keretébe sorolható anyag. A Magyar Dalosszövetség a tag-énekkarok számára biztosított műsoranyagot Andrási Ede, Bródy Miklós, Delly Szabó Géza, Fövenyessy Bertalan, Haják Károly, Harmat Artúr, Hoffmann Ferenc, Kárpáti Sándor, Klicka József, Lányi Ernő, Nemes Elemér, Ország Tivadar, Tárcza Bertalan, Veress Gábor, Zöld Károly műveiből. Az Erdélyi Iskola a zenei nevelésben hasznosítható magasabb igényű, modern anyagot igyekezett a tanítók-tanárok számára hozzáférhetővé tenni népdalok, népdalfeldolgozások, kánonok, továbbá Bárdos Lajos, Deák Bárdos György, Gräff Kálmán, Halmos László, Kerényi György, Kodály Zoltán, Veress Sándor művei közlésével. Nagy népszerűségnek örvendett az Ifjú Erdély kiadásában megjelent két *daloskönyv, a több kiadást elért Zengjen hálaének! (1926) és A mi dalaink (1936-43). A temesvári *Moravetz Testvérek zenepedagógiai munkák mellett önálló szerzeményeket is megjelentetett.

A kolozsvári Minerva RT zenei gyűjteményekkel (Nemes Elemér, Veress Gábor daloskönyve és hegedűiskolája), Risznerné Kozma Ida néhány nótájával és Kotsis Mária Cecília tankönyveivel (I-IV. 1938) gyarapította az időszak ~át. Az aradi Diecezana Sztojka Anna tankönyveinek biztosított megjelenési lehetőséget (I-IV. 1923-24).

Delly Szabó Géza számos művét maga adta ki ízléses kivitelben (Nótabokréta 3 füzetben, 1925; Férfiének férfikarra, Bárd Oszkár versére, 1926; Eredeti székely, csángó és kalotaszegi népdalok 5 füzetben, 1926-32; Missa Solemnis, 1932; Az én két asszonyom, Góg és Magóg fia vagyok, Ady verseire, 1939; Béke elégia, Albius Tibullus versére, 1940). Hasonlóképpen saját kiadásban jelentette meg kottaanyagot is tartalmazó csángó gyűjteményét Domokos Pál Péter is (A moldvai magyarság, 1931, 1934, 1941; Mert akkor az idő napkeletre fordul, 1940).

A II. világháború után egymást kiegészítve több fórum biztosította a ~ folyamatosságát. Első helyen a bukaresti Zeneműkiadót kell megemlíteni, mely a Zeneszerzők Szövetsége tagjainak műveit jelentette meg – műfaji válogatás nélkül, szöveges művek esetében két nyelven: románul és magyarul. Itt láttak napvilágot Birtalan József kórus- és Chilf Miklós zongorafüzetei, Csíky Boldizsár zenekari partitúrái, köztük a Vitézi énekek (1976) és szimfonikus képei A hegy c. alatt (1980), Hubbes Walter gyermekkórusai, Jodál Gábor zongoraszonatinája és Divertimentója (1968), kortárs költők verseire komponált kórusművei, Márkos Albert Simfonie concertanteja (1976), Oláh Tibor csángókantátája, első szimfóniája, klarinét szólószonátája, hegedű-zongora szonatinája és Végtelen Oszlop c. alkotása (1966), Szabó Csaba vonósnégyese, kórusfüzete, Dsida-dalai, Terényi Ede madrigáljai, első vonósnégyese és In memoriam Bakfark c. szimfóniája (1983), Winkler Albert lapádi ciklusa, zongoradarabjai, szimfóniája, valamint Zoltán Aladár I-II. szimfóniája, korondi táncai, zenekari kíséretes dalciklusa, gyermekkórusa és Petőfi-dalfüzete (1975).

1948-tól a Bartók Béla Dalosszövetség bocsátott a régi és új énekkarok karvezetőinek rendelkezésére értékes, népi forrásokat hasznosító kórusirodalmat: Ádám Jenő, Bartók Béla, Bárdos Lajos, Halmos László, Kodály Zoltán, Péter József, Veress Sándor, Vikár Sándor műveit.

A bukaresti Népi Alkotások Központi Háza két vegyes énekkari kötetet jelentetett meg, s kiadta Zoltán Aladár két kórusfüzetét. Az egyes megyei alkotóházak helyi népzenei anyagot közöltek, ilyen a 70-es években Arad megyében Gulácsi Zoltán és Apácai Bölöni Sándor gyűjtése, Hargita megyében Imets Dénesé, Kovászna megyében Almási István, Benczédi Huba több füzete s egy Benczédi szerkesztette kóruskötet, Szatmár megyében B. Albert György-Bura László, valamint Fejér Kálmán-Zolcsák Miklós népdalgyűjtése. Szilágy megye alkotóháza Balogh Dezső füzetét gondozta, Temes megye alkotóháza pedig Mikes Marcell dalainak egy részét adta ki kétnyelvű szöveggel. E fórumok közül leggazdagabb a Maros megyeinek a tevékenysége. Itt látott napvilágot Zoltán Aladár több füzete, köztük a Veress Zoltán verseire írott ciklus, valamint a kórusirodalom fejlődését szemléltető válogatás I. kötete (1972). Ugyancsak itt jelent meg Szabó Csaba több népdalfeldolgozása, majd a 70-es években középkori erdélyi latin költők verseire szerzett madrigálsorozata s néhány harmonika-füzete.

Az 50-es években az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó is helyet szorított néhány zenei kiadványnak, így Zoltán Aladár kantátájának, Jagamas János gyermekkari füzetének, Eisikovits Mihály dalkötetének, Kardos István román költők verseire írott dalainak, s itt jelent meg a Faragó-Jagamas-féle Moldvai csángó népdalok és népballadák c. jelentős gyűjtemény. 1970-től a Kriterion Könyvkiadó biztosított helyet évről évre jelentős gyűjtéseknek, monográfiáknak. Zenei szempontból is rangos kiadványa Kallós Zoltán két kötete (Balladák könyve, 1970 és Új guzsalyam mellett, 1973), a Seprődi-féle gyűjtés (1974) és Jagamas Jánosnak Faragó Józseffel közösen összeállított országos jellegű munkája (Romániai magyar népdalok, 1974). Egy-egy tájegység zenei ballada-kincsét mutatja be Albert Ernő-Faragó József-Szenik Ilona háromszéki (1973), Ráduly János-Szabó Piroska kibédi (1975) és Bura László-Albert György-Orosz Márta szatmári (1978) gyűjtése. Itt jelent meg Almási István Szilágy megyei zenei monográfiája (1979), Boros Zoltán Énekben hallottam... c. régi magyar világiének-gyűjteménye (1981) és Magyaró énekes zenéje címen Jagamas János, Palkó Attila, Zsigmond József közös munkája (1984). Gyermekkórusoknak is kínál kottaanyagot László-Bakk Anikó Erdő mélyén, esti csendben (1974) c. gazdag kánongyűjteménye, valamint Vermesy Péter és Szilágyi Domokos közös kötete, a Pimpimpáré (1976).

A George Dima Zeneművészeti Főiskola tanárainak egy csoportja a 60-as évek végén s a 70-es évek során fénymásolatban tette közzé néhány művét. Ezek közül Jodál Gábor G. Lesnea szövegére írt Bistriţa aurie c. alkotása, hat székely népdala s három zongorára írott darabja mellett Szalay Miklós Cselló-zongoraszonátája említhető. Az itt megjelent művek legtöbbjén Terényi Ede nevével találkozunk, főiskolai kiadványai között Ady-ciklusa, Bartók tiszteletére írt szonátája, József Attila verseire készült dalcsokra és kórusa, a Brâncuşi emlékét idéző Csodamadár s a Gáláns táncok c. kiadvány szerepel.

A Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó zenei tankönyvek mellett két gyűjteményt hozott forgalomba: Szabó M. Kláráét (Dalolj velünk, 1972, 1977), valamint Birtalan József és Szász Károly válogatását (Szállj, szép szavú dal, 1972 és 1983).

Rendszeresen közölt kórusműveket a Művelődési Útmutató, ill. Művelődés, egykori mellékleteiben a Napsugár is.

Műfaji szempontból a ~ban képviselve van – hullámzó arányban – tankönyv, népdalgyűjtemény, énekhang zongorakísérettel, zongoradarab, szimfonikus, vokál-szimfonikus és könnyűzene, operarészlet s mindenekfelett a kórusmű.

(B. A.)

Lakatos István: Bibliográfia az 1910-1940 közötti erdélyi szerzőtől önállóan megjelent magyar zenei vonatkozású munkákról. Kecskemét 1943. – Benkő András: Hazai magyar kotta- és zenei könyvkiadásunk. Korunk 1959/9. – Mihai Popescu: Repertoriul general al creaţiei muzicale româneşti. 1987. – Viorel Cosma: Muzicieni din România. Lexicon bio-bibliografic I. 1989.


Kotzó Jenő (Gyarak, 1883. júl. 11. – 1973. dec. 26. Nagyvárad) – újságíró. Középiskoláit Aradon, jogi tanulmányait Nagyváradon és Kolozsvárt végezte. Mint Dutka Ákos és Emőd Tamás baráti köréhez tartozó fiatal író vett részt a Szigligeti Társaság tevékenységében. Cikkei, költeményei jelentek meg a kolozsvári Újságban (1904), a Nagyváradban (1904, 1907), az Aradi Közlönyben (1908), a Nagyváradi Naplóban (1908), az Arad és Vidékében (1910). Ügyvédi pályára lépett s Új Nagyvárad c. független politikai napilapot alapított (1912-19), majd Bihar községben gazdálkodott, ahonnan Rab Tamás néven küldte cikkeit erdélyi lapoknak. A rövid életű nagyváradi Reggeli Újság c. riportlap főszerkesztője. 1926-27-ben az Averescu-kormány idején az OMP Bihar megyei képviselője a bukaresti parlamentben. Jelentős szerepet vállalt Nagyvárad művelődési és társadalmi életének irányításában. Arcképét Tibor Ernő festőművész örökítette meg.

(T. E.)


Kovách Géza (Székelyudvarhely, 1925. dec. 22.) – történész, közíró. Középiskolát a zilahi Wesselényi Kollégiumban végzett (1944), a Bolyai Tudományegyetemen történelem-néprajz szakos diplomát szerzett (1948). Egyetemi gyakornok Gunda Béla, majd tanársegéd Jakó Zsigmond mellett (1948-51), Aradra költözve a 3. számú középiskola tanára.

Tudományos és népszerűsítő cikkeit, tanulmányait a Korunk, NyIrK, Könyvtári Szemle, Művelődés, Studii şi Materiale de Istorie Medie, Ziridava, Porolissum, Catedra, Revista de Istorie, Forschungen zur Volks- und Landeskunde hasábjain közölte, egy-egy értekezése a budapesti Agrártörténeti Szemle, Ethnographia, Confessio és a debreceni Múzeumi Kurír hasábjain is megjelent. Az Utunk, A Hét, Dolgozó Nő, Tanügyi Újság, Falvak Dolgozó Népe, Vörös Lobogó, Flacăra Roşie, Unirea, Szabad Szó, Megyei Tükör, Karpathen Rundschau, Brassói Lapok, Neue Banater Zeitung, Ifjúmunkás és Fáklya munkatársa.

Széles érdeklődési köre főleg a történelem és néprajz területére terjed ki, de hozzászól időszerű tanügyi, irodalmi, társadalmi kérdésekhez is. Néprajzi témái: a szilágysági népi űrmértékek, régi aradi mértékegységek, falusi mesterségek és területmérési rendszerek Arad megyében, sószállítás a Maros folyón. Történettudományi munkássága átfogja a középkortól a jelenkorig terjedő szakaszt, s különösen a céhtörténet, az agrártörténet, paraszttörténet és parasztmozgalmak területét. Glück Jenővel és Egon Dörnerrel közösen közölt tanulmányt az 1514-es Dózsa-felkelés Arad vidéki összefüggéseiről, s levéltári kutatásai alapján számos dolgozata jelent meg Arad város és megye helytörténetéről. Új eredményeket ért el az Arad vidéki munkásmozgalom kutatásában is. A Kriterion 1848 – Arcok, eszmék, tettek c. kötetében (1974) is közölt tanulmányt: Avram Iancu és 1848 tanulságai címmel.

Novellával szerepel a temesvári Lépcsők c. antológiában (1977). Több román történelmi tankönyv fordítója.

Összeállításában jelent meg az Erdélyi jobbágyok panaszlevelei c. Téka-kötet (1971), a Magyar történetírók Avram Iancuról c. tanulmánygyűjtemény (1972) s egy válogatás Márki Sándor írásaiból Népek közeledése c. alatt (Testamentum, 1976).

Legújabban az 1514-es parasztfelkelés erdélyi eseményeiről jelent meg tanulmánya a temesvári Ezredvég hasábjain (1990), közzétette Kálmány Lajos leveleit az aradi Havi Szemlében (1990) s mint a Körösi Műhely munkatársa az aradi középkori latin írásbeliséggel s Arad és Csanád megye ama állásfoglalásával foglalkozik, melyben tiltakoznak Kossuth Törvényhatósági Tudósításainak betiltása ellen (1990). Elkészítette Arad megye létező és eltűnt településeinek helytörténeti repertóriumát (kéziratban).

Önálló kötetei: A zilahi céhek története (1958); Răspîndirea meşteşugurilor în comunele comitatului Arad în secolele XVII-XIX-lea (Arad 1974); Ahol Dózsa és Horea hadai jártak (1976); Aradul – permanenţe în istoria patriei (középkori rész, Arad, 1978); A céhes élet Erdélyben (Binder Pállal, 1981).

Álnevei: Szejkei Gábor, Zilahi Géza.

(Cs. E.)

Benkő Samu: A zilahi céhek története. Korunk 1959/2. – Juhász Zoltán beszélgetése K. G.-val: A történelem a hazafias nevelés kiapadhatatlan forrása. Előre 1976. aug. 13. – Imreh István: Arad és környéke történetéből. Utunk 1977/7; uő. Céhbeli kézművesek dicsérete. Utunk 1981/37. – Szekernyés János: Helytörténeti kutatástól honismeretig. Beszélgetés K. G.-val. A Hét 1977/37. – Mihálka Zoltán: Helytörténet és szülőföld-szeretet. Előre 1977. márc. 25. – Taxner-Tóth Ernő: Céhtörténet Erdélyből. Magyar Hírlap, Bp. 1982. jan. 30.


Kovács Ádám – *színházművésze


Kovács Adorján (Kárásztelek, 1938. nov. 2.) – mezőgazdasági szakíró. Nagyváradon gépipari szakiskolát végzett (1955), egy évig vasesztergályos Nagyváradon, majd Székelyudvarhelyen szerzett mezőgazdasági könyvelői szakképesítést (1957). A kézdivásárhelyi, majd a szilágysomlyói rajoni néptanács mezőgazdasági osztályán könyvelő (1957-60). A bukaresti Nicolae Bălcescu Mezőgazdasági Főiskolán kertészmérnöki diplomát nyert (1965). László Gyula, a romániai szőlőtermesztés kiváló szakembere mellett a Valea Călugărească borvidéki Szőlészeti Kutatóintézetben dolgozott 1970-ig, majd a balázsfalvi Szőlészeti Kutatóállomás főmérnökévé nevezik ki, hogy a nagy árvíz után újjászervezze a közép-erdélyi borgazdaságokat korszerűsítő kutatómunkát.

Míg előző munkahelyén a szőlőtőke-művelés tökéletesítésével és az ültetvények gyomirtási technológiájának kidolgozásával tűnt ki, Balázsfalván kiemelkedő munkát végzett a szőlészeti szaporítóanyag tökéletesítése és új hazai meg idegen eredetű szőlőfajták meghonosítása terén. Szakközlönyök hasábjain megjelent román nyelvű szakdolgozatai mellett 1985-től a Falvak Dolgozó Népe külső munkatársa. A Csávossy Györggyel és Mezei Sándorral közösen írt Szőlészeti és borászati kézikönyv (1974) szőlőtermesztéssel és szaporítással foglalkozó fejezeteinek szerzője.

(Cs. P.)


Kovács Ágnes (Kolozsvár, 1919. okt. 31. – 1990. jan. 30. Budapest) – folklorista szakíró. Szentimrei Jenő leánya, Szentimrei Judit testvére, Lengyel Dénes irodalomtörténész neje. Középiskolát szülővárosában a Református Leánygimnáziumban végzett (1938), a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsész karán néprajz szakos diplomát szerzett (1944). Budapesten a Kelet-európai Tudományos Intézet, majd a Néprajzi Múzeum, 1963-tól az MTA néprajzi kutató csoportjának tudományos munkatársa.

A kalotaszegi Ketesd mesekincse c. válogatása az Erdélyi Múzeumban (1944/3) jelent meg. A mesekutatásról s a mesegyűjtés módszereiről szóló tanulmányai szakfolyóiratokban láttak napvilágot; több népmesegyűjtemény és népijáték-ismertetés szerzője. Kidolgozta a magyar állatmesék típusmutatóját, majd a készülő magyar népmesekatalógus tipológiáját. Népmesegyűjtés, mesekiadás c. cikkét a Korunk (1959/2) közölte, ugyanitt (1960/2) Kiel-Koppenhága-Bukarest c. alatt az első nemzetközi mesekutató kongresszusról számolt be s a romániai Folklór Intézetben tett látogatása nyomán a román-magyar összehasonlító mesevizsgálat szükségére figyelmeztetett.

Kötetei: Kalotaszegi népmesék I-II (Bp. 1943); A kalotaszegi Ketesd mesekincse (ETF 188. Kv. 1944); Székely népköltési gyűjtemény I-II (Gergely Pállal, Bp. 1956); A rátótiádák típusbemutatója (Bp. 1966); A tűzmadár (Benedek Elek Magyar mese- és mondavilág c. gyűjteményének új kiadása. III. kötet, szöveg- és szómagyarázatokkal, befejező tanulmánnyal. Bp. 1989).

(B. E.)

Balogh Edgár: Benedek Elek mesekincse kapcsán. Korunk 1990/2.


Kovács Albert (Mezőcsávás, 1928. febr. 29.) – kritikus, esztéta, irodalomtörténész. A marosvásárhelyi Ref. Kollégiumban érettségizett (1948); egy esztendeig a Bolyai Tudományegyetem irodalom szakos hallgatója, majd a szverdlovszki egyetemen oroszul folytatja és fejezi be tanulmányait (1949-54). A bukaresti Makszim Gorkij Intézet tanársegédje (1954-56). Újabb orosz irodalmi tanulmányok során (1956-59) Moszkvában Belinszkij esztétikájáról írott dolgozatával doktorált. Bukaresti munkahelyére visszatérve előadótanár, tanszékvezető (1959-63), a Bukaresti Tudományegyetem előadótanára (1963-tól), docens doktor 1970-től.

Első írása Reményik Sándorról az Utunkban jelent meg (1949), majd ugyanitt Az irodalomelmélet tanítása a Szovjetunióban (1950/23) címmel értekezik. Újabb cikkeit Csehovról, Tolsztojról, Ajtmatovról, Turgenyevről, Lenin és Lunacsarszkij kapcsolatairól az Igaz Szó közli (1960-70), A regényeposz esztétikája c. tanulmányával a Korunkban (1963/10) szerepel. Közben a Secolul 20 világirodalmi folyóirat rovatvezetője. Román nyelvű tanulmányaival a Viaţa Românească, România Literară hasábjain jelentkezik, utóbbiban Méliusz József (1984/21) és Sütő András (1984/25) művét mutatja be. Mint műfordító együttműködve feleségével oroszul tolmácsolta Asztalos István és Sütő András válogatott írásait. Az irodalmi komparatisztika terén az Előre hasábjain ismertette az első romániai összehasonlító irodalomtudományi konferencia (1967) eredményeit. Dosztojevszkij-tanulmányaiból kötete is jelent meg az Univers Könyvkiadónál (Poetica lui Dostoievski, 1987), a budapesti Szovjet Irodalom c. folyóirat pedig Ady és Jeszenyin "ellentéteinek összecsengésé"-ről írt dolgozatát (1985) közölte, s itt jelent meg Bulgakov-tanulmánya is (1988).

Mint irodalomesztéta az alkalmazott poétika híve.

Egyetemi jegyzeteket adott ki a XIX. századi orosz irodalomtörténetről (1968), A művészetről címen a Téka-sorozat számára válogatta, bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel látta el és részben fordította Dosztojevszkij naplójegyzeteit, leveleit és töredékeit (1980). Tanulmány-, esszé- és műelemzés-gyűjteménye: Műfajok, műformák, motívumok (1989).

(B. E.)

P. Ivanova-A. Bribikov: Novije trudi... Ruszkaja Lityeratura, Leningrád 1977/4. – Rudolf Neuhäuser: Das Frühwerk Dostoevskijs. Heidelberg 1979. 167-68. – Matei Zamfir: Poetica lui Dostoievski. România Literară 1987/29. – Angi István: Dosztojevszkij és a megkettőződés sokszólamúsága. Utunk 1987/40. – Szávai Géza: "Nem érdekel az absztrakt szellemi torna." Beszélgetés K. A.-tel. A Hét 1987/46. – Constantin Crişan: Visul hermeneutic. Viaţa Românească 1988/8. – Kozma Dezső: Művek, műfajok. Látó 1990/3. – Borcsa János: Egy irodalomtudós műhelyéből. Korunk 1990/9.


Kovács András (Bözödújfalu 1926. jan. 9.) – újságíró, szerkesztő, író. B. ~ András apja. Hét elemi osztályt szülőfalujában végzett, s íráskészségének köszönhetően kezdte pályáját 1945-ben a kolozsvári Igazság szerkesztőségében. 1949-től főszerkesztő. A Ştefan Gheorghiu Pártfőiskolán államvizsgázott (1955), s utána magánúton végezte el a középiskolát (1963). A lapszerkesztés mellett docens, majd előadótanár a Bolyai Tudományegyetemen, 1970-től A Hét szerkesztőségi felelős titkára nyugalomba vonulásáig (1985).

Első könyve a Zsil-völgye bányászainak életéről és gondjairól szólt (1949), s csak több mint három évtized után vállalkozott újabb könyvírásra, amelyben saját családi emlékeiből kiindulva a székely szombatosok viszontagságos sorsát tárta fel egészen a Kemény Zsigmond, Móricz Zsigmond, Bözödi György írásaiból ismert vallási kisközösség tragikus felbomlásáig. A vallomásként született könyv – írja róla Kovács János – "kimondása olyasvalaminek, amiről a hallgatás fehér foltot hagyna Erdély szellemi múltjában". A második kötet megjelenés előtt.

Munkái: Szén és acél (riportkönyv, 1949); Vallomás a székely szombatosok perében (1981, Bp. 1983).

(K. N.)

E. Fehér Pál: Egy meglepetés. Népszabadság, Bp. 1982. jan. 22. – Márki Zoltán: A sors vallatása. Előre 1982. márc. 24. – Imreh István: Szombatos krónika. Utunk 1982/16. – Gálfalvi Zsolt: Történelem – önarcképpel. A Hét 1982/19. – Beke György: Vallomás az emberi méltóságról. Igazság 1982. máj. 7. – Kovács János: Konok vallomás. Korunk 1983/1.


Kovács András (Marosvásárhely, 1946. aug. 19.) – művészettörténész. Középiskolát Szászrégenben végzett (1964). A Babeş-Bolyai Egyetem történelem-filozófia karán szerzett diplomát (1969). Azóta a kolozsvári Történelmi és Régészeti Intézet kutatója. Szakterülete az erdélyi reneszánsz. Doktori disszertációját Bethlen Gábor építkezéseiről 1984-ben védte meg.

Első jelentős tanulmányát Diplomele de înnobilare şi iconografie lui Nicolaus Olahus címmel a Revista Muzeelor közölte (1969). Többször is foglalkozott az alvinci kastély történetével (Korunk 1971/8; Utunk 1974/2); Mircea Ţocával közösen ismertette a nagyváradi reneszánsz fejedelmi palotát a Körös-vidéki Múzeum Biharea c. tanulmánykötetében (Nv. 1977), s erre a kérdésre tért vissza a Művelődéstörténeti Tanulmányok 1979-es kötetében is. E sorozat 1980-as kötetében jelent meg Szabályos alaprajzú, olaszbástyás várkastélyok Erdélyben c. értekezése.

Írásával találkozunk a Vătăşianu-emlékkönyvben (1982), az Anuarul Institutului de Istorie şi Arheologie din Cluj (1989) hasábjain Subiecte cosmografice în plastica clujeană din ultimul sfert al secolului al XVI-lea c. tanulmányával szerepelt. Gyulafehérvár középkori topográfiáján dolgozik.

(M. J.)


Kovács András, B. Kovács (Kolozsvár, 1949. máj. 25.) – újságíró, közíró. ~ András fia. Szülővárosában érettségizett (1967), a Babeş-Bolyai Egyetem filológiai karán angol-magyar szakos diplomát szerzett (1972). Tanári pályáját a brassói Unirea Líceum magyar tagozatán kezdte (1972-79), majd az Ifjúmunkás (1972-82), Megyei Tükör (1982-88) szerkesztője, az Előre, 1990-től a Romániai Magyar Szó háromszéki tudósítója.

Első írása az Előrében jelent meg (1978). Cikkeit közölte a Korunk, Művelődés, A Hét, 1990 után az Erdélyi Figyelő, Háromszék. Munkáiból kiemelkedik "ifjúságszociológiai" sorozata az Ifjúmunkásban (1984-87) s ankétja a romániai magyar tanügy 1945-49 között kialakult önálló hálózatáról a Romániai Magyar Szóban (1990). Ugyanitt (1990/15-21) jelent meg beszélgetése Nagy Gézával, a Bolyai Tudományegyetem létrejöttéről (Nagy Géza visszaemlékezéseiből. Emlékek egy régi-új egyetemről).


Kovács András Ferenc (Szatmárnémeti, 1959. júl. 17.) – költő, műfordító. ~ Ferenc (Marossárpatak, 1927) fia. Szülővárosában érettségizett (1978), magyar-francia szakos tanári diplomát a Babeş-Bolyai Egyetem filológiai karán szerzett (1984). Székelykeresztúrról ingázva Szentábrahámon (1984-86), Siménfalván (1986-88), majd újra Szentábrahámon tanít. 1990 januárja óta a Látó szerkesztője, 1991-től a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola előadója is.

Műfordítással már középiskolásként jelentkezett iskolája lapjában, a Diákszóban. Verseket, műfordításokat 1978-tól közöl a Szatmári Hírlap, Utunk, Napsugár, Igaz Szó, valamint a magyarországi Kortárs, Alföld, Jelenkor s más lapok hasábjain. Szerepelt az Ötödik évszak (Mv. 1980) c. antológiában. Az Echinox szerkesztője (1983). Már első verseskötete, a Tengerész Henrik intelmei (1984) alapján az érett költők közé sorolta a kritika. Cs. Gyímesi Éva szerint "stílusában a legmeglepőbb a nyelvi perifériák – az archaikus és az újszerű, a választékos és a népies, a preciőz és a közönséges – gyakori találkozása". Borcsa János ifjúkori színház-élményekkel magyarázza, hogy verseiben "az elsüllyedtnek tűnt középkori nevetéskultúra különböző formái és szertartásai, elemei és szimbólumai" élnek.

Költeményeit élénk szelleme, kitűnő nyelv- és stílusérzéke is jellemzi. Tűzföld hava c. második verseskötetének (1988) verseiben a társkeresés vágya jut kifejezésre. Legnyilvánvalóbb erényük a formai virtuozitás, az élőbeszéd közvetlen természetességével hatnak. Hellén derű, reneszánsz racionalitás, klasszikus szigor, rokokó báj, szűkszavú keleti bölcsesség, modern, de megtervezett borzasság egyesül a kötetben. Költőelődök, elképzelt kortársak, versformák és ódon hangulatok mögé rejtőzik, játéka azonban véresen komoly.

Válogatta, ill. elő- vagy utószóval látta el Marin Sorescu legszebb és François Villon összes verseit (1987), bevezette Frederico García Lorca válogatott verseinek kötetét is.

(B. L.)

Markó Béla: Mire jó a forma? Igaz Szó 1984/3, uő. Don Quijote igazsága. Igaz Szó 1989/9. – Cs. Gyímesi Éva: A rejtőzködő lírikus. Utunk 1984/12; uő. Kinek szoros, kinek tág. Verselemzés. Utunk 1987/44. – Szávai Géza: Új garabonciás. A Hét 1984/16. – Borcsa János: A Forrás költői – 1983. Korunk 1984/16. – Szász János: Negyven vers... A Hét 1989/6. – Mózes Attila: A forma öröme. Utunk 1989/13. – Szőcs István: Könyv átutazóban. A Hét 1989/23.


Kovács Áron – *gyógyszerészeti szakirodalom


Kovács Árpád (Kolozsvár, 1897. szept. 13. – 1946. júl. 9. Nagyvárad) – kisebbségpolitikai és jogi szakíró. A nagyváradi premontrei gimnáziumban tanult, Nyíregyházán érettségizett (1915), felsőbb tanulmányait a nagyváradi Jogakadémián folytatta; jogi doktorátust és ügyvédi diplomát Kolozsvárt szerzett (1925). Nagyváradon nyitott ügyvédi irodát. Az OMP Bihar megyei tagozatának főtitkára és ügyvédje, a párt Központi Intézőbizottságának tagja, 1933-tól a kisebbségi szakosztály előadója.

A Jakabffy Elemér összeállította Népkisebbségi kívánságaink és feladataink (Lugos 1935) c. kötet munkatársa. Kisebbségjogi, nemzetközi jogi, statisztikai és politikai tanulmányait a Magyar Kisebbség közölte, ezek közül különnyomatban is megjelent: Az anyanyelvi oktatás és A honosság problémája Romániában (1935). Kiemelkedő ugyanitt megjelent értekezése: Államnyelv a volt román s a mai magyar felekezeti iskolákban (1937).

(T. E.)


Kovács Bálint – Daday Loránd írói álneve.


Kovács Barnabás – *gyógyszerészeti szakirodalom


Kovács Béla (Nagyszalonta, 1886. aug. 2. – 1950. jan. 5. Nagyszalonta) – költő. A székelyudvarhelyi Református Kollégiumban érettségizett (1904), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen latin-magyar szakos tanári diplomát szerzett (1908). Középiskolai tanár Sepsiszentgyörgyön, Fogarason, majd 1914-től Nagyszalontán, ahol részt vett szülővárosa irodalmi életében. Városa egyik bohém figurájának, Csethe Mihály kereskedőnek pajzánságait humoros hőskölteménybe, vígeposzba foglalta, s a Toldi versformáját követő 12 ének egy részét Miskiádok három éneke (Nagyszalonta 1921) c. alatt nyomtatásban is kiadta. A Kibédi Sándor szerkesztésében megjelent Szemle c. helyi lap tulajdonosa (1927-31). Irodalomtörténeti írásait itt s a Szalontai Lapok hasábjain tette közzé.

(D. E.)


Kovács Béla (Kolozsvár, 1918. nov. 3.) – mezőgazdasági szakíró. Középiskolát szülővárosa Róm. Kat. Főgimnáziumában végzett (1936), agrármérnöki képesítést a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán nyert (1943). Agrártudományi pályáját a kolozsvári Növénytermesztési és Növénynemesítési Kísérleti Intézet tanársegédjeként kezdte, 1946-tól a radnóti Gazdasági Iskola tanára, majd igazgatója, 1949-től a kolozsvári Petru Groza Agrártudományi Intézet előadótanára. A bukaresti Bălcescu Agrártudományi Intézetben doktorált (1972). Nyugalomba vonult 1980-ban.

Első szakközleménye a budapesti Magyar Föld c. folyóiratban jelent meg (1943). Később közel 250 szakcikke került nyilvánosságra a Falvak Népe, Előre, Igazság, Ifjúmunkás hasábjain, többnyire a talajerőgazdálkodás és az általános növénytermesztés köréből. Az agronómus kézikönyve c. kötet (1954), valamint az Agrotehnica şi tehnica experimentală c. jegyzetek (1967, 1979, 1981) társszerzője.

Önálló kötetei: Az istállótrágya helyes kezelése és alkalmazása (névtelenül, 1950); Tavaszi munkák a mezőgazdaságban (1952); Műtrágyázás (1952, 1955, németül is); A mezőgazdasági kísérletezés módszerei (1953, 1955); Nyári mezei munkák (1956); Kiegészítő trágyázás (1956); Csökkent termelékenységű és terméketlen területek hasznosítása (1957); Korszerű földművelés (1959); A mezőgazdasági munkálatok minősítése (1961).

(N. M.)


Kovács Béla (Érkörtvélyes, 1949. jan. 29.) – matematikai szakíró. Középiskolát az érmihályfalvi reál-líceumban végzett, főiskolai tanulmányait Kolozsvárt kezdte, majd a moszkvai Lomonoszov-egyetem matematika-mechanika karán szerzett diplomát (1973). Pályáját a resicai almérnöki főiskola tanársegédjeként kezdte, 1982-ben doktorált. 1984-től a temesvári Traian Vuia Műszaki Egyetem matematikai tanszékének előadótanára.

Kutatási tárgyköre az elméleti mechanika, rezgéstan, folyadékok és gázok hidrodinamikája s az elektronika területén jelentkező matematikai függvények tanulmányozása és kidolgozása. Több egyetemi példatár és jegyzet társszerzője, ezek: Matematici superioare pentru subingineri I-II. (Tv. 1976); Mecanică tehnică, Statica (Tv. 1977); Matematică superioară I-II. (Tv. 1982); Matematici superioare. Probleme pentru concursul profesional Traian Lalescu, Secţii de subingineri (Tv. 1982). Szakcikkeivel resicai, temesvári, dévai, nagyszebeni és bukaresti tudományos gyűjteményekben és kongresszusi kötetekben jelentkezett. Magyar nyelvű tudománynépszerűsítő írásait, könyvismertetéseit a temesvári Szabad Szó és A Hét közölte.


Kovács Dániel – *ateista irodalom


Kovács Dénes (Tótszentpál, 1920. febr. 26. – 1977. szept. 8. Csíkszereda) – néprajzi író, muzeológus. Gödöllőn érettségizett (1938), felsőbb tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Akadémián végezte (1944). Rajztanárként kezdte pályáját Csíkszeredában, majd 1950-től a Csíki Múzeum igazgatója és évkönyveinek, közleményeinek szerkesztője. A csíki magyar értelmiség megfélemlítésére rendezett koncepciós perben letartóztatták, s két év után szabadulva egy ideig csak a csíkszeredai Készruhagyárban dolgozhatott mint tervező. 1963-tól a Csíki Múzeumban alkalmazzák mint muzeológust, 1968-tól a Hargita megyei Művelődési Bizottságnál népművészeti irányító. Részt vett a szárhegyi Lázár-kastély restaurálásában.

Hely- és művelődéstörténeti jellegű Székely Zoltánnal közös két munkája az Adatok a dákok késő vaskori műveltségéhez (Csíkszereda 1954) és A csíkszentkirályi ezüstkincsek (Csíkszereda 1955). Gyimesi csángó írott tojások c. népművészeti munkáját a Hargita megyei Népi Alkotások Háza adta ki (Csíkszereda 1969). A Hargita Kalendárium számára készült néprajzi tanulmányai: Díszítő minták és virágénekek (1971); Népviseletünk történelmi fejlődéséről (1972); Amit a porszaruk mesélnek (1974). Szerkesztésében jelent meg a kétnyelvű Csontkarcolatok, porszaruk rajzai c. munka (Csíkszereda 1975).

Lakóhelyismereti kérdőíve (1957) és a gyimesfelsőloki tanulók linóleummetszeteinek kiadása (1973) népművészeti irányító tevékenysége idejére esik.

Álneve Csíki Dániel.

(A. I.)

Banner Zoltán: K. D. élt 57 évet. Utunk 1977/38.


Kovács Dezső (Magyarlápos, 1866. dec. 29. – 1935. jún. 17. Kolozsvár) – író, kritikus, szerkesztő. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett (1887), magyar-latin szakos tanulmányait a Ferenc József Tudományegyetemen végezte (1891). Egykori iskolájában kezdte pedagógusi pályáját, hat év után választják meg rendes tanárrá (1897), majd a Református Kollégium igazgatója (1910-33). Nemzedékek egész sorát nevelte, tanítványai voltak: Áprily Lajos, Kós Károly, Szabó Dezső. Közben lankadatlanul végezte irodalomszervező munkáját. 1899-től az EIT tagja, 1908-tól titkára, 1922-től alelnöke. 1910-től a KZST tagja.

Már egyetemi hallgató korában feltűnnek elbeszélései, karcolatai a kolozsvári és budapesti lapokban. Thury Zoltán és Petelei István bátorítja írásra, Kiss József személyesen keresi fel bécsi katonáskodása idején s kér tőle írást A Hét számára. Két diákkori barátjával, Bede Jóbbal és Fekete Nagy Bélával együtt Trifólium (Kv. 1891) c. közös elbeszéléskötetben jelentkezik, majd Kolozsvári Lapok címen szépirodalmi és társadalmi lapot indít (1898-99), kiforrott íróként mutatkozva be novelláival. Első önálló elbeszéléskötete, a bányász-tárgyú Apró komédiák (Kv. 1900) drámaiságával és mindenen átderengő humorával egyaránt a kritika elismerését váltja ki, a Szabó Samu kollégiumi tanártársával együtt szerkesztett Mátyás király emlékkönyv (Kv. 1902) keretében pedig anekdota-feldolgozásaival aratott sikert. Mégis majd csak negyedszázad múlva lép újabb gyűjteményekkel az olvasók elé az Apostolok és csavargók (Kv. 1924) és az ugyanekkor megjelenő Ballag már a vén diák c. köteteivel. A halálát követő esztendőben az ESZC ad ki válogatást írásaiból Kollégiumi történetek és egyéb elbeszélések c. alatt (Kv. 1936) Maksay Albert gondos, az író szociális érzékét előtérbe állító bevezető tanulmányával. Újabb válogatás elbeszéléseiből és anekdotáiból 1970-ben jelenik meg a Kriterion gondozásában, Nagy Géza bevezetőjével (A kísértő).

Írói eszközeit tekintve a magyar próza realista hagyományait követi, tematikában, társadalombírálatban viszont az útkeresők közé tartozik. Az élet peremére szorítottak, földéhes mezőségi parasztok, napi gondokkal küszködő kispolgárok, hivatalnokok, meghasonlott művészlelkek, kétes egzisztenciájú kisemberek a hősei. Az írói szenvedély olykor lázító indulattá fokozza a szegények fölé hajló együttérzését. Determinisztikusan felfogott helyzetei némiképp Petelei István tragikus történeteire emlékeztetnek, ugyanígy a lélekrajzban is érezzük a jeles erdélyi novellista példaadását. Az ő elbeszélései azonban epikusabbak, párbeszédei nem olyan tömörek, mint a Peteleié, hiányzik belőlük Thury Zoltán drámaisága is. Maksay Albert így közelíti meg egyéniségét: "...élettartalma a teljességre törekvő látás volt, s ez nem elégedett meg a befelé szemlélődéssel, hanem utakat fürkészett a részletektől az egészhez, a kicsi dolgoktól az egyetemességhez, a saját szempontoktól a közösséghez, a lélek magányától a lelkek egyetértéséhez."

Említésre méltó pályakezdő irodalomesztétikai értekezése, A dráma és regény határa (Kv. 1894), mint ahogyan érdemesek a számbavételre korabeli lapokban eltemetett színikritikái s még inkább nagy színészegyéniségekről – Szentgyörgyi Istvánról, Blaha Lujzáról, Laczkó Arankáról, Poór Liliről – készült portréi. Utolsó éveiben egy erdélyi irodalmi lexikonhoz gyűjtött anyagot; jegyzetei a készülő munkához hagyatékában találhatók.

(K. D.)

Jancsó Béla: K. D.-nél. Vasárnapi Újság 1923. okt. 21; uő. Apostolok és csavargók. Újság 1924. márc. 29. Mindkettő újraközölve Irodalom és közélet. 1973. 62-66. – Reményik Sándor: K. D. új elbeszélései. Pásztortűz 1924/2. – K. D. emléke. Kiadja a Református Kollégium Pártfogó Egyesülete. Kv. 1935. – Kozma Dezső: Egy ki nem teljesedett írói pálya. NyIrK 1969/1.

ÁVDolg. Szépréti Lilla: K. D. írói munkássága. 1959.


Kovács Dezsőné szül. kézdivásárhelyi Pap Mária (Déva, 1865. febr. 24. – 1937. dec. 14. Kolozsvár) – ifjúsági író. ~ Dezső felesége. Tanítónői oklevelét a kolozsvári Áll. Tanítóképzőben szerezte, melynek gyakorló iskolájában húsz éven át tanított is. Időközben polgári iskolai tanári oklevelet szerzett Brassai Sámuel irányításával, akinek nyelvtanítási módszerét következetesen alkalmazta. Nyugalomba vonulása után – főleg a két világháború közti időszakban – élénk közéleti tevékenységet fejtett ki mint a leányifjúság korszerű nevelésének szószólója. A Család és Iskola, A Hírnök, Hölgyfutár, Pásztortűz és számos más erdélyi lap hasábjain szorgalmazta a növendékleányok gyakorlati pályákra irányítását; ilyen szellemben szerkesztette 1929-ben A Hírnök Nőkről nőknek c. rovatát.

Önálló kötete: Petőfi Sándor és szülei (Kv. 1928).

(K. K.)


Kovács Edit, Ecksteinné (Temesvár, 1929. ápr. 30.) – jogi szakíró. Kolozsvárt az Állami Leánygimnáziumban érettségizett (1948), a Bolyai Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát (1953). Ugyanitt kezdte szaktudományi pályáját, a Babeş-Bolyai Egyetem adjunktusaként vonult nyugalomba (1986). Huszár Andorral és Gogomán Gáborral együtt fordította magyarra Simion Bayer és Mircea Constantiniu Vállalati igazgatók kézikönyve (1956) c. művét.

Munkái: Szülők, gyermekek és rokonok jogviszonyai (Jogi Kis Könyvtár 13. 1958); Kötelmi jog (Fekete Györggyel, egyetemi jegyzet, Kv. 1958); Dreptul transportului (1982), Legislaţie economică (társszerző Ştefan Cărpenaru, Doina P. Roman, 1983).


Kovács Emese, Egyed Emese – *stilisztikai szakirodalom


Kovács Endre (Konkolyfalva, 1918. szept. 12.) – kémiai szakíró. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett (1936), az I. Ferdinand- Egyetem természettudományi karán képesítést (1940), a Ferenc József Tudományegyetemen doktori oklevelet szerzett (1942). Itt kezdte tudományos pályáját mint tanársegéd. 1949-től a marosvásárhelyi OGYI orvosi és biokémiai előadó tanára, utóbb professzora (1968) nyugalomba vonulásáig (1983).

Vargha Lászlóval közös első szakcikkét a Berichte der deutschen Chemischen Gesellschaft közölte (1942). Dolgozatai hazai és külföldi biokémiai, fiziológiai, pszichiátriai, orvosi szakfolyóiratokban (köztük az Orvosi Szemle s a budapesti Ideggyógyászati Szemle, Kísérletes Orvostudomány) jelentek meg. Érdeklődési köre: a biológiai hatású anyagok szintézise és szerkezetvizsgálata, ideg-biokémia, az analitikai elektroforézis módszere és alkalmazása, mennyiségi vizsgálatok a vérsavó fehérjéin, anyagcserevizsgálatok kísérletes májbántalmakban.

A biokémiai tanszék munkaegyüttesével közösen készítette el a marosvásárhelyi OGYI román és magyar nyelvű általános és szerves kémiai, valamint biokémiai litografált jegyzeteit (1950-77). Dolgozatait idézi R. M. Schmidt Der Liquor Cerebrospinalis (Berlin 1968) c. szakmunkájában.

(S. J.)


Kovács Erzsébet (Gerendkeresztúr, 1908) – *tankönyvirodalom


Kovács Erzsébet (Nagyvárad, 1920) – *Sugár Erzsébet


Kovács Ferenc, S. Kovács (Temesvár, 1907. szept. 15. – 1959. aug. 10. Arad) – regényíró, folklorista, újságíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Székelyudvarhelyen és Budapesten végezte (1926). A Déli Hírlap munkatársa, majd a bécsi Konsular Akademie elvégzése után a temesvári Magyar Újság szerkesztője. 1933-ban Budapestre költözött, ahol a Független Szemle munkatársa, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének tisztviselője. A szegedi tudományegyetemen államtudományi doktorátust szerzett (1940), 1945-ben hazatért Temesvárra, majd Aradra költözött; a kisiratosi általános iskolában tanított magyar nyelvet és irodalmat (1949-55).

Kondor Tamás karrierje c. regénye Budapesten jelent meg (1935). A Déli Hírlap folytatásokban közölte Jacht-tea a Británniában (1936) c. regényét. Sarkadi Dénessel lefordította Figueiredo Savanyú a szőlő c. darabját, amelyet 1957-ben mutatott be a temesvári és a nagyváradi magyar színház. Tanítósága alatt összegyűjtött gazdag népköltési anyaga Faragó József szerkesztésében és bevezetésével Iratosi kertek alatt címmel jelent meg (1958), mint az első Arad környéki magyar folklórgyűjtemény. Egy másik gyűjteménye (Aradvégi magyar népköltészet) kéziratban maradt.

(Sz. J.)

Kovách Géza: Kisiratos népköltési gyűjteményéről. Korunk 1959/9.


Kovács Ferenc (Marossárpatak, 1927. jan. 2.) – dramaturg, rendező, műfordító. ~ András Ferenc apja. Középiskolát a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végzett (1946), a Bolyai Tudományegyetem filológiai karán szerzett magyar nyelv és irodalom szakos diplomát (1950). Pályáját az Utunk szerkesztőségében kezdte (1950-51), ezután a Nagybányai Állami Színház (1953-56), annak átköltözésével Szatmáron a "fiatalok színháza" dramaturgja (1956-68), majd rendezője. Szerepe kiemelkedő a színház kísérletező kedvének és sokszínű játékrendjének kialakításában. Osborne, Anouilh, Camus, Miller, Vampilov, Albee, Majakovszkij, Csehov mellett sikerrel vitte színpadra Németh László, Kányádi Sándor, Székely János, Kocsis István darabjait.

Színházelméleti szakcikkeit az Utunk, Igaz Szó, Előre, A Hét hasábjain közölte. Számos román szerző darabját fordította magyarra, így Mihail Sebastian Vakációsdi, Paul Everac Láthatatlan staféta és Véletlen találkozások, Aurel Baranga Egy asszony élete, Dina Cocea A család c. darabját; a Legyen eszed, Cristofor c. Baranga-vígjáték általa készített fordítása a Mai román drámák c. antológiában (Kv. 1975) nyomtatásban is megjelent.

(K. J.)

Szász János-Horváth Andor: Színház és képmása. Beszélgetés K. F.-cel. A Hét Évkönyve 1982. 152-57.


Kovács Ferenc (Kolozsvár, 1927. nov. 17.) – irodalomtörténész, műfordító, hangjátékíró. Szülővárosa Róm. Kat. Főgimnáziumában érettségizett (1946), a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett (1950). Mint rádiószerkesztő Bukarestben kezdte pályáját (1950-55), ezt követően harminc éven át a Kolozsvári Rádió magyar kommentátora (1955-85). Az 1989-es forradalom napjaiban részt vett régi munkatársaival együtt a betiltott kolozsvári rádióadás újraszervezésében.

Első írását az Igazság közölte (1947), az Utunk, Korunk, A Hét, Művelődés, Új Élet, Dolgozó Nő, Igazság, Előre munkatársa. Közléseiből kiemelkedik Jakab Elek, az ASTRA tiszteletbeli tagja (A Hét 1974/12), Timotei Cipariu magyar levelezése (Utunk 1980/6), s Az Erdélyi Iskola triászának magyar barátai I-II (A Hét 1981/47, 48) c. tanulmánya. A román-magyar irodalmi kapcsolatok kutatójaként gondozta a George Bariţ magyar levelezése (Ioan Chindrişsel, 1974), a Két évszázad kortársa, George Bariţiu (Kovács Józseffel, Kv. 1984) és a Kelt Balázsfalván... c. kötetet (1985).

Magyar irodalomtörténeti kutatómunkásságának eredménye a Bitay Árpád c. tanulmány és szöveggyűjtemény (Testamentum 1977) és György Lajos tanulmányainak kiadása, Az anekdota – A magyar regény előzményei (RMI 1988), bevezető tanulmányával és jegyzeteivel.

A rádióban a kolozsvári piarista főiskola neves magyar és román tanulóiról szóló sorozattal (A testvériség iskolája, 1970-73), valamint számos (többek között Bródy Sándor, Kemény Zsigmond, Kós Károly egy-egy műve nyomán készült) hangjátékkal szerepelt. Magyarra fordította a magyar rádióadás számára Ion Agârbiceanu, Lucian Blaga, Emil Isac, Vasile Rebreanu s az erdélyi szász szerzők közül Otto Folberth, Adolf Meschendörfer, Heinrich Zillich több elbeszélését. Az újjászervezett kolozsvári magyar rádióadásban megszólaltatta a diktatúra bebörtönzött egyházi és világi áldozatait (1991). Önéletrajzi elemekkel telített, de egy kolozsvári városnegyed krónikájává táguló közel ezeroldalas kéziratát rádió-sorozatában dolgozza fel.

(B. E.)

Mikó Imre: George Bariţ magyar barátai. Korunk 1974/12. – Rácz Győző: Hangjáték regényből. Utunk 1976/4. – Bányai László: Bitay Árpádra emlékezve. Könyvtár 1977/3. – Köllő Károly: Régiekről az újdonság varázsával. Utunk 1986/2. – Stelian Mîndruţ: Balázsfalvi leveleskönyv. Korunk 1986/5.


Kovács Ferenc (Temesvár, 1929. nov. 26.) – műszaki író. Szülővárosában a Piarista Gimnáziumot végezte (1948), mérnöki diplomát ugyanitt, a Műegyetemen szerzett (1952). Mint mérnök fél évig dolgozott az aradi Vagongyárban, majd a Műegyetemen kezdte oktatói és tudományos pályáját. Doktorált (1969), a mechanizmusok és gépelemek tanszékének professzora (1970), a gépészmérnöki kar dékánja (1976).

Már középiskolás korában cikke jelent meg a Gaudeamus c. diáklapban Temesvár műszaki problémáiról. Mint a gépi és természeti mechanizmusok, a mozgásátvitel, az ipari robotok, az elektronika-technológia-szintézis kutatója és előadója a román szakfolyóiratok mellett angol, csehszlovák, német, kanadai szakfolyóiratokban teszi közzé eredményeit. Multidiszciplináris újításai révén jutott el a robotszerkesztéshez; munkatársaival együtt ezzel nyerte el a Román Akadémia Traian Vuia-díját. Kutatásaiba bevonta hallgatóit, bevezetve az órarendbe is a kutatást és tervezést.

Mechanikai s az ipari, kiszolgáló és ellenőrző automatákkal foglalkozó öt egyetemi jegyzete mellett Dan Perju és George Savi társszerzőkkel közösen írt könyvet a mechanizmusok szintézisének új módszereiről (Tv. 1982). Egy és más ipari robotokról c. ismeretterjesztő írása a temesvári Kisenciklopédia Kilátó c. 1983-as évkönyvében jelent meg. Kísérleteket folytat mesterséges érzékszervek létrehozására a gépekben (a látás és a hallás beprogramozása).

Rostás Zoltán: A téma: manipulátorok és robotok. Beszélgetés K. F.-cel. Visszajátszás. 1984. 96-104.


Kovács Gábor – *vitairat


Kovács György (Kolozsvár, 1910. febr. 22. – 1977. nov. 8. Kolozsvár) – színművész, drámaíró, előadóművész. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett, művészi pályafutását szülővárosában a Magyar Színházban kezdte, s erdélyi szerzők műveiben nyújtott kiváló alakításaival, a két világháború közt divatos társalgási színművek szerepeinek megformálásával a vezető színész-személyiségek közé emelkedett. Versmondó művészete is népszerűvé tette. Stílusteremtő korszaka a 40-es évek második felében kezdődött, amikor a marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagjainak egyike. Az együttes vezető művészeivel, Tompa Miklóssal, Szabó Ernővel, Delly Ferenccel együtt az erdélyi színjátszás realista hagyományaira, a szép beszéd kultuszára alapozva színjátszó stílusát az értelmi hatásfok növelése és a modern lélektan felfedezéseinek hasznosítása irányába fejlesztette. Ezt a színházszemléletet oltotta be számos színésznemzedékbe 1950-től a kolozsvári, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola tanáraként. A 70-es években ismét Kolozsvárra szerződött, s Pirandello IV. Henrik c. darabjának rendezése közben érte a halál.

Híres alakítása volt Metternich, Cyrano de Bergerac, Lucifer, Hamlet, Tartuffe, Móka (Tamási Áron Énekes madár c. darabjában), Biberach, Szatyin (Gorkij Éjjeli menedékhelyében), Szakhmáry Zoltán, Kossuth (Illyés Fáklyalángjában), az ostoba Li (Bánffy Miklós darabjában), Caţavencu (Caragiale-darabban), Mamlock (Wolf-darabban), Manole Crudu (Lovinescu Egy művész halála c. drámájában). Számos román filmalkotás főszereplője. Munkásságát kétszeres Állami Díj és "a nép művésze" cím jutalmazta.

Színházi irodalmunkat tollal is szolgálta. 1957-ben mutatta be a Székely Színház Eugen Mireával közösen írt Az utolsó vonat c. színművét. A nemzeti előítéletek ellen küzdő dráma tematikai erényeit, dramaturgiai megoldásait üdvözölte a kritika, de mindez nem feledtette a túlzó melodramatikus helyzeteket. Egy 23 szavalatát rögzítő Electrecord verslemeze A kor falára címmel 1975-ben jelent meg; erről Sütő András értékelése szerint "a kornak irtózatos fémdörejében is hallható még az örök humánum hangja".

(K. J.)

Jordáky Lajos: Két nagy színészi alakítás. Igaz Szó 1956/2. – Oláh Tibor: Az utolsó vonat. 1958/4; uő. K. Gy. A Hét évkönyve 1982. 24-27. – Hajdu Győző: Egy színész – négy Tartuffe. Igaz Szó 1971/11; uő. Köszöntjük K. Gy.-öt. Igaz Szó 1975/2. – Marosi Ildikó: Kimondom a kimondhatatlant. Beszélgetés K. Gy.-gyel. A Hét 1974/32. – Sütő András: A költő és a színész szövetsége. Igaz Szó 1976/1. Újraközölve Évek – hazajáró lelkek. 1980. 122-25. – Kötő József: Fejezetek a romániai magyar dráma történetéből. Kv. 1976. – Krizsán Zoltán: Művészi végrendelet. K. Gy. utolsó rendezéséről. Igazság 1977. nov. 10. – Ruffy Péter: Emléksorok K. Gy.-ről. Magyar Nemzet, Bp. 1977. nov. 11. – Páll Árpád: Ceruzavonások K. Gy. portréjához. Közli Loreley sziklája. Kv. 1981. 167-75.

ASZT. K. Gy. és Koós Zsófia. 40 év színpadon. IM. 1225.


Kovács György (Küsmöd, 1911. ápr. 27. – 1990. okt. 22. Marosvásárhely) – író, publicista. ~ György (Marosvásárhely, 1941) apja. A parasztság életének művészi krónikása a romániai magyar prózában. Falusi értelmiségi családból származik: apja református lelkész, anyai nagyapja tanító. Az elemi iskolát Nagykenden, a középiskolát a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban végzi; ekkor jelennek meg az Enyedi Újságban és az Ellenzékben első tárcanovellái, karcolatai (1928-30), amelyekre már éles megfigyelőkészség, realista látásmód jellemző (A megfagyott lélek, Emberarcok, Egy csésze kávé). Beiratkozik a kolozsvári román egyetem bölcsészeti karára, de anyagi nehézségek miatt nem tudja befejezni tanulmányait.

Előbb az Ellenzéknél, majd a Brassói Lapoknál újságíró, ám radikális szellemű cikkei, riportjai miatt az ügyészség vádat emel ellene, és mindkét laptól elbocsátják. Időközben ő is csatlakozik az Erdélyi Fiatalok valóságkutató mozgalmához (1930), novellával szerepel az Új Arcvonal c. antológiában (1932); több más írótársával együtt a Temesvári Hírlapban közzétett nyilatkozatában a népi-plebejus irodalom mellett kötelezi el magát. Megírja Pletykafészek c. első regényét (1932), amely azonban csak három évtized múlva lát napvilágot. Mivel 1934-ben állás nélkül marad, éveken át (1934-37) Csókfalván él özvegy édesanyjával együtt, szűkös anyagi körülmények között; innen gyalogszerrel bejárja a Küküllő, a Nyárád és a Nyikó menti falvakat, mélyebben megismeri a falu társadalmi valóságát. Élményeiből számos novellát, riportot, publicisztikai írást közöl az Erdélyi Helikon, Korunk, Kelet Népe, Láthatár, Jövendő és más lapok hasábjain. 1937-ben részt vesz a Vásárhelyi Találkozón; irodalmi és publicisztikai műveivel a háborúellenes erők demokratikus összefogásáért munkálkodik, egyike a 48-as Erdély c. antifasiszta szellemű antológia szerzőinek (1943).

1945-től 1950-ig a marosvásárhelyi Szabad Szó, majd a Népújság szerkesztője; egy ideig az Utunk, a Korunk és az Igaz Szó szerkesztőbizottságának tagja, a Falvak Népe és az Előre munkatársa. 1952-ben Állami Díjjal tüntetik ki. Irodalmi és publicisztikai tevékenységével párhuzamosan számos közéleti megbízatást vállal: a nemzetgyűlés képviselője (1952-75), az RKP Központi Bizottságának tagja (1955-74), a Nagy Nemzetgyűlés alelnöke (1965-75).

Írói pályája főleg Móricz Zsigmond ösztönző művészi példája nyomán bontakozik ki; valóságszemlélete már indulásakor mentes mindenféle stílromantikától, a kendőzetlen valót igyekszik ábrázolni műveiben. 1944 előtti novellái komor, tragikus világot idéznek, a paraszti nyomor lázító képeit villantják fel (Ilona; Tündérország; Adószedés; A járvány; Bűnügy). Első regényében (Pletykafészek) a falusi értelmiség egykori zárt világát, anyagi gondokkal vívott reménytelen küzdelmét mutatja be, második regénye, a Varjak a falu felett pedig egy fiatal kollégiumi tanár kálváriájában a "politikamentesség" illúzióinak szertefoszlását követi nyomon az 1929-33-as gazdasági válság idején. A 30-as évek közepétől egyre inkább a falu világának osztályviszonyaira összpontosítja figyelmét, falujáró útjainak élményeiből született ekkori regényei (A tűz kialszik; Erdélyi tél; Szegények szerelme; Vörös szamár) a népi elkötelezettségű valóságirodalom nagyepikai eredményei; a parasztság társadalmi rétegződésének, belső konfliktusainak drámai következményeit realista érzékletességgel tárják az olvasó elé. A székely falu átfogóbb, összesítő jellegű képét először az Erdélyi télben, majd az Aranymező c. regényében sikerül megrajzolnia. Ennek a szintetizáló művészi törekvésnek azonban kétségtelenül legjelentősebb eredménye a Kristófék kincse c. nagyregény, amely egy parasztcsalád sorsában a két világháború közti székely falu teljes világát ábrázolja a jellem- és környezetrajz árnyaltságával, előadásmódjának és nyelvének érzékletességével.

1945 utáni pályaszakaszának nyitánya egy regény (Árnyék a völgyben) és egy riportkönyv (Békülő Erdély), ezekben a román-magyar testvériség gondolata mellett áll ki. Foggal és körömmel c. regénye Állami Díjban részesült; egyik legelső olyan nagyepikai alkotás, amely a társadalmi fordulat történelmi eseményeiből meríti tárgyát, igaz, már az "osztályharcra" kihegyezett sarkítással. Későbbi regényei (Sánta lelkek; Ozsdola leánya; Hínár; Katonasír; Kergető szelek) művészi értékét még jobban lerontja a valóságra ráerőltetett tézis.

Politikai pályájának emelkedésével ellentétben egyre észrevehetőbb volt írói hanyatlása, publicisztikájának eltorzulása. Gyom, amit irtani kell c. hírhedt cikkében, mely nemcsak az Előre, hanem a Scînteia hasábjain s egyidejűleg a bukaresti német napilapban is megjelent (1956. jún. 3.) nyílt támadást intézett nemzeti öntudatra ébredt magyar írótársai ellen, s az 1956-os magyar forradalom leverése után éles harcba kezdett a "magyar nacionalizmus" ellen, megkísérelve a "magyar nyelvű román író" fogalmának bevezetését. A 60-as évektől kezdve hozzáfogott átírni korábbi műveit, beerőszakolva az "osztályharcos" szemléletet... A 70-es évek közepétől viszont mindenféle közéleti tevékenységtől visszavonult, s a kiszolgált rendszer bukása után meghasonlottan halt meg.

Regényei: Varjak a falu felett (Brassó 1934, Buk. 1962); A tűz kialszik (Brassó 1934, Buk. 1965); Erdélyi tél (Bp. 1938, Buk. 1967); A vörös szamár (Nv. 1940); Aranymező (Bp. 1942, Buk. 1955); Boszorkány (Mv. 1946, Buk. 1965); Árnyék a völgyben (Mv. 1946); Foggal és körömmel (1949, 1951, 1961); A bokréta (Mv. 1955); Ozsdola leánya (1959); Katonasír (Mv. 1960); Kristófék kincse (Mv. 1960); Sánta lelkek (Bp. 1961); Pletykafészek (1962); A ki nem mondott szó (1964); Kergető szelek (1964); Hínár (1965); Döglött gránát (1970).

Elbeszéléskötetei: Bűnügy (1956); Dali Jóska rózsája (Mv. 1957); Krisztina és a halálraítélt (Mv. 1959); Falusi kaland (1961); Bánat és bor (1966); Kozmáné szépasszony (1969); A hadnagy és a tünemény (1977); Néma pásztor (Kv. 1980).

Útirajzok, riportok: Békülő Erdély (Bp. 1947); A szabadság útján (Moldvai csángók között. 1950); Világ fénylő reménye (Utazás a Szovjetunióban. 1953); Csatangolások a világban (1968).

Más nyelvű kiadások: Foggal és körömmel (román 1950, cseh 1952, német 1955, francia 1955); A bokréta (román 1957, német 1961); Ozsdola leánya (román 1957); Katonasír (román 1962); Kristófék kincse (román 1965), Hínár (orosz 1964).

(Má. J.)

Tamási Áron: K. Gy. Előszó az Erdélyi tél 1. kiadásához, Bp. 1938. – Szélpál Árpád: Igazi Erdély – igazi író. Népszava 1938. nov. 6. – Rónay György: Erdélyi tél. Vigilia, Bp.1938/11. – Csuka Zoltán: Erdélyi tél. Láthatár, Bp. 1938. dec. – Tabéry Géza: A vörös szamár. Független Újság 1940. márc. 30.-ápr.12. – Tompa László: A vörös szamár. Erdélyi Helikon 1940/4. – Molter Károly: Aranymező. Újság, Bp. 1942. okt. 6. – Balogh Edgár: K. Gy. székely parasztregénye. Kis Újság, Bp. 1943. jan. 24. – Benedek Marcell: Árnyék a völgyben. Szabad Szó 1946. júl. 8. – Pándi Pál: Foggal és körömmel. Irodalmi Újság, Bp. 1951. máj. 29. – Kacsó Sándor: Aranymező. Igaz Szó 1955/9; újraközölve Írók, írások. 1964. 197-207. Az Aranymező második kiadása. – Fodor József: Szűkülő kör. Közli A történelem sodrában. Bp. 1961. 151-55. – Marosi Péter: Ballada – ezer oldalon elbeszélve. Utunk 1961/8, 9. – Baróti Pál: Új kép a régi faluról. Korunk 1961/8-9. – Sőni Pál: Egy életmű kezdetei. Utunk 1963/13; uő. Élmény, szerep, mű. A Hét 1981/20. – Abafáy Gusztáv: K. Gy. írói útja. Közli Kacsó-Sőni-Abafáy: Három portré. 1963. 149-234. – Izsák József: Leányok a kertek alatt. Előre 1964. jan. 4. – Gálfalvi Zsolt: Az indulás évei. Utunk 1964/11. – Beke György: Kergető szelek. Előre 1964. okt. 10. – Huszár Sándor: A huszonötödik könyv után. Utunk 1965/7. – Gagyi László: Indulatok komor sírboltja. Igaz Szó 1966/2. – Varró János: Az erdélyi falu regénye. Igaz Szó 1967/5; uő. Ki virrasztott a Firtos-tetőn? A Néma pásztor c. elbeszéléskötet előszava, Kv. 1980. – Hajdu Győző: K. Gy. arcképe. Közli Műhely. 1967. 162. – Kahána Mózes: Testvérem, K. Gy. Élet és Irodalom, Bp. 1973/24. – Kicsi Antal: K. Gy. Brassói Lapok 1974/26-30. – Szekernyés János: "Állom, mert vállaltam..." A Hét 1981/20.

ÁVDolg. Barabási Katalin: Köznapi kifejezések K. Gy. "A hadnagy és a tünemény"c. kötetében. Kv. 1980. – Golicza Mária: Frazeológiai egységek K. Gy. "Kristófék kincse" c. regényében. Kv. 1981.


Kovács György (Temesvár, 1932. febr. 14.) – tankönyvíró. A kolozsvári tanítóképző elvégzése (1951) után a Bolyai Tudományegyetemen pedagógia-lélektan szakos diplomát szerzett (1956). Tanári pályáját a tordaszentlászlói általános iskolában kezdte, 1961-től a kolozsvári 2. számú Süketnéma Iskola tanára. Tankönyvei: Magyar nyelv a süketek iskolája IV. osztálya számára (Furdek Irénnel, 1976); Magyar nyelv a süketek iskolája VII. osztálya számára (Darida Wilhelminával, 1980).


Kovács György (Marosvásárhely, 1941) – *kémiai szakirodalom


Kovács Gyula – *szótár


Kovács Ildikó (Sepsiszentgyörgy, 1927. dec. 5.) – bábszínházi rendező, szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett (1941). 1949-ben szegődött a kolozsvári Bábszínházhoz, majd a nagyváradi Bábszínháznál rendező (1955-58). Visszatérve, kolozsvári munkahelyén működött nyugalomba vonulásáig (1984).

A romániai magyar bábművészet iskolateremtő személyisége. Stilizált népművészeti motívumokból, alapvető idomaira bontott térből alakítja ki valóságsűrítő, fantáziagazdag látványtechnikáját, asszociációs, értelmi részvételre ösztönözve nézőit. Keverve az élő és bábjátékot, előadásainak eleme a játékosság: a homo ludens ősi ösztöneihez szól, s ily módon gyermek és felnőtt nézőit egyaránt látomása részesévé teszi. Számos jelentős író – köztük Csokonai, Tamási Áron, Bajor Andor – bábművét vitte színre. Feledésnek indult klasszikus magyar művészetet tudatosított a közgondolkozásban. Úttörője és serkentője nálunk a pantomim mozgalomnak, létrehozta a kolozsvári "Mim 7" csoportot. Az Utunk, Korunk, Művelődés hasábjain megjelent számos tanulmányában, cikkében járult hozzá a korszerű bábművészet elméleti kérdéseinek tisztázásához, a bábjátszás modern szemléletének uralkodóvá tételéhez. Egy szaktanulmányát a svájci Puppenspiel is közölte.

Hazai és külföldi bábfesztiválokon díjazták, Móricz Zsigmond állatmeséiből rendezett bábelőadásáról színes tévéfilm készült Szarajevóban. Már mint nyugdíjas, Hófehérke meséjével, majd a Pinocchio-bemutatással szerepelt a nagyszebeni Bábszínház pódiumán, s a nagyszebeni alkotótáborok csoportjai számára pantomim-forgatókönyveket szerzett (1984-88).

Kötetei: A bábszínházi rendezés (Bp. 1974); Báboskönyv (válogatás rendezői tanácsokkal és utószóval, Sipos László illusztrációival, 1974).

(K. J.)

Szávai Géza: Irodalom és bábszínpad. A Hét 1975/25.


Kovács Imre – *unitárius egyházi irodalom


Kovács István (Kézdivásárhely, 1880. aug. 21. – 1955. aug. 15. Kolozsvár) – régész, numizmatikus, ~ István (Kolozsvár, 1919) apja. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárt kezdte, Sepsiszentgyörgyön érettségizett (1898), a Ferenc József Tudományegyetemen történelem-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett (1902). Pályáját az Erdélyi Nemzeti Múzeum gyakornokaként kezdte, 1906-tól annak osztályfőnöke; Strasbourgban és Berlinben az éremtanban szakosította magát (1907-08), ebből doktorált Etruria pénzrendszere c. disszertációjával Kolozsvárt (1910). Tanár a kolozsvári Református Kollégiumban, 1913-tól a numizmatika egyetemi magántanára. Régészeti terepmunkáját és eredményeinek tudományos feldolgozását az I. világháború szakította meg. 1916 nyarán orosz hadifogságba került, de omszki lágerparancsnoka lehetővé tette a város múzeumának tanulmányozását. 1918 nyarán került haza, majd 1920-tól a kolozsvári Ókortudományi Intézet munkatársa nyugdíjazásáig (1938).

A korabeli Erdély tudományosságának modern felkészültségű úttörő régésze, főleg az őskori és korai népvándorláskori telep- és temetőkutatásokban és a római éremtanban alkotott jelentőset. Szaktanulmányai főleg az Erdélyi Múzeum, a Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából (1910-19) és a Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából (1941-44) c. sorozatokban jelentek meg.

Főbb munkái: Az apahidai őskori telep és La Tène temető (Dolgozatok 1911); La système monétaire de l'Étrurie (Rivista italiana di Numismatica, Milano 1911); Kiadatlan daciai és istrosi éremváltozatok (Dolgozatok 1911); A marosszentannai népvándorláskori temető (Dolgozatok 1912); A korpádi őskori telep (Dolgozatok 1913); A mezőbándi ásatások (Dolgozatok 1913); A tászoktetői sziklakarcolatok (Dolgozatok 1914); A marosvásárhelyi őskori telep, skytha- és népvándorláskori temető (Dolgozatok 1915); Cimitirul a neolitic de la Decea Mureşului (Anuarul Institutului de Studii Clasice 1928-1932); Hogyan használta a honfoglaló magyar a szablyát (Közlemények 1941); A kolozsvári Zápolya-utcai magyar honfoglaláskori temető (Közlemények 1942); A marosdécsei rézkori temető (Közlemények 1944).

(Cs. E.)

Kelemen Lajos: Ştefan Kovács (1880-1955). Studii şi Cercetări de Istorie. Kv. 1956.


Kovács István (Kolozs, 1902. márc. 11.) – emlékíró. Vas-, ill. fémöntő kolozsvári, bukaresti, galaci gyárakban és vasúti műhelyekben. Részt vett az illegális kommunista mozgalomban. 1941 augusztusában a szamosfalvi vallatótáborba, majd budapesti börtönbe került, súlyos betegen szabadult. Felépülése után magánúton elvégezte a négy polgári osztályt (1945), Kolozsvárt közigazgatási tanfolyamot (1948), majd ismét szakmájában dolgozott. Írói készségére már az Erdélyi Magyar Szó rendezte Népi Toll versenyén (1939) felfigyeltek. Emlékezéseinek különböző műfaji megjelöléssel közreadott négy kötete egy szegényparaszti sarj szervezett munkássá válásának és küzdelmeinek történetét idézi a század első évtizedétől 1944 őszéig. Cikkeit a Szakszervezeti Élet, Munkás Újság, Igazság, Utunk, Dolgozó Nő, Falvak Dolgozó Népe közölte.

Munkái: Vasvirág (Regényes krónika. Kv. 1970); Igazság nékünk a cél (Egy vasöntő emlékezései, Jordáky Lajos bevezetésével. 1973); Egy parasztfiú elindul (regény, Kv. 1977); Emlékezetes ősz (Egy vasöntő emlékezései, 1977).

(M. H.)

Jordáky Lajos: A dokumentum-irodalom útján. Igazság 1970. ápr. 30. – E. Fehér Pál: A "gyönyörű sors" regénye. Népszabadság, Bp. 1970. szept. 19; uő. Egy vasöntő emlékezései. Népszabadság, Bp. 1973. jún. 27. – Csehi Gyula: K. I. regényes krónikája. A Hét 1971/48. Újraközölve A baloldali forrásvidék. Kv. 1973. 193-96. – Salamon László: Emlékezetes ősz. Igazság 1977. dec. 15. – Molnos Lajos: Önéletrajz és krónika. Utunk 1977/50. – Tar Károly: K. I. ötödik könyve. Ifjúmunkás 1977. dec. 28.


Kovács István (Kolozsvár, 1919. jan. 1.) – rádióriporter, forgatókönyvíró, tanulmányíró. Szülővárosa Református Kollégiumában érettségizett (1937), a kolozsvári egyetem jog- és államtudományi karán szerzett diplomát (1942). A marosvásárhelyi OGYI rektori titkára (1947-58), a marxista tanszék lektora, az Orvosi Szemle technikai szerkesztője, a marosvásárhelyi magyar rádióadás osztályvezetője (1958-79).

Első írása az Ifjú Erdélyben jelent meg (1933). Tárcáit, riportjait a Vörös Zászló közli. A bukaresti magyar tévé-adás mutatta be A két Bolyai c. dokumentumfilmjét a Marosvásárhelyen őrzött Bolyai-ereklyékről (1970) és Emberek, házak, emlékek c. riportfilmjét a marosvásárhelyi munkásmozgalom történetéről (1971). Több mint 5000 rádióriportot készített. Sipos Domokos-kutatásainak nyitánya volt Emberek a Kisküküllő mentén c. rádiójátéka (1982. dec. 12.), ezt követte az íróra emlékező Volt, van és lesz c. irodalomtörténeti tanulmánya A Hétben (1983/21), a Hazafelé c. Sipos-novellának s román fordításainak elemzése a Korunkban (1984/12), végül egy értekezés Sipos írói indulásáról az Igaz Szóban (1986/3). Kutatásainak eredménye Sipos Domokos-monográfiája (1990, az író több kiadatlan elbeszélésével a függelékben). A Romániai Magyar Szó folytatásokban közölte Őrmester úr, nincs puskám! c. II. világháborús visszaemlékezéseit (1992).

Beke György: A krónikás visszanéz. Új Élet 1970/14. – Bodor Pál: A romániai magyar sajtóélet. Közli Koppándi Sándor: A romániai magyar nemzetiség. 1981. 449-61.


Kovács István (Kolozsvár, 1919. márc. 21.) – műszaki szakíró, ~ István (Kézdivásárhely, 1880) fia. Szülővárosa Unitárius Kollégiumában érettségizett (1938), főiskolai tanulmányait az I. Ferdinand Egyetemen fizika-kémia szakon, majd a temesvári műegyetem gépészmérnöki karán folytatta, a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett villamosmérnöki oklevelet (1948). Hazatérése után a Kolozsvári Mechanikai Intézet, a későbbi Műegyetem tanársegédje, adjunktusa és 1952-től előadótanára nyugalombavonulásáig.

Tudományos dolgozatai romániai szakfolyóiratokban, a kolozsvári műegyetem tanulmánygyűjteményeiben, az RSZK Akadémiája és az Ukrán SZSZK Akadémiája kiadványaiban jelentek meg. Tárgykörük a középkori erdélyi kohászat története, a nagyfrekvenciás hőkezelő készülékek tervezése és kivitelezése, a hőkezelő műhelyek berendezései, a nagyfrekvenciás generátorok és az elektronikus fáradás-vizsgáló gépek szerkesztése, a hőkezelő kemencék számára készített elektronikus automata hőszabályozó berendezések, a porkohászati eljárással előállított érintkezők problematikája. Számos szakmai és ismeretterjesztő előadást tartott, s műszaki érdemeiért a Közoktatásügyi Minisztérium kitüntette (1958).

Magyarra fordította az Atanasiu-Irimiescu-Deptea-féle, társszerkesztőként is jegyzett középiskolai tankönyvet (A fémmegmunkálás technológiája, szerszámai és munkagépei. 1980, 1985).

Sokszorosított főiskolai jegyzetei: Măsuri mecanice (Kv. 1950); Îndrumător de lucrări de laborator pentru analize metalografice (társszerző Horia Colan, Kv. 1952); Îndrumător pentru lucrări de laborator la tehnologia şi utilajul tratamentelor termice (társszerző Gheorghe Vermeşan, Kv. 1965); Tehnologia şi utilajele tratamentelor termice I-II (Kv. 1981-82).

(J. D.)


Kovács István (Temesvár, 1920) – *sportirodalom


Kovács János (Gyanta, 1921. okt. 29.) – irodalomkritikus, szerkesztő. Sugár Erzsébet férje. Középiskolát Nagyváradon, társadalomtudományi főiskolát Bukarestben végzett. 1946-tól a nagyváradi Fáklyának, 1949-től a bukaresti rádió magyar adásának, 1954-től az Előrének a szerkesztőségében dolgozott, a 70-es évek elején a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács munkatársa, 1975 és 1981 között a Művelődés főszerkesztője.

Irodalomkritikáit az Igaz Szó, Korunk, Utunk közölte. A Literatură şi contemporaneitate c. tanulmánygyűjteményben (1964) az irodalmi hős és a történelem viszonyáról értekezett; a NyIrK számára feldolgozta a Bukaresti Hírlap irodalmi törekvéseit (1968). Irodalomkritikai köteteiben főleg az 1944 utáni erdélyi magyar irodalommal foglalkozott, de érinti a két világháború közötti irodalom kérdéseit is. Bírálatai, népszerűsítő írásai hosszú ideig a dogmatizmus jegyében fogantak, csak fokozatosan jutott el az irodalomtörténeti tények és az irodalomesztétikai összefüggések meghatározó szerepének fel- és elismeréséig.

Sajtótörténeti fontosságú bevezető tanulmányok kíséretében közreadta a Magyar Szó – Tavasz antológia (1971), Genius – Új Genius antológia (1975), valamint Periszkop antológia (1979) c. köteteit, Nagyvárad és Arad haladó irodalmi szerepét elemezve és igazolva 1919 és 1926 között; Dienes László kritikai írásainak Sugár Erzsébet válogatásában megjelent gyűjteményét Évtizednyi útkeresés c. tanulmányával bevezetve a Korunk körül kialakult haladó irodalmi gócot ismerteti ("Sejtelme egy földindulásnak..." 1976).

Kötetei: Szemtől szemben a holnappal (útijegyzetek, 1959); Korszerűség és alkotás (cikkgyűjtemény, 1963); Hősök kora – a kor hősei (tanulmány, 1964), Azonos hullámhosszon (Feljegyzések a mai román irodalomról, 1973); Kétség és bizonyosság (kritikai tanulmányok, 1981); A kockázat bűvölete (Váltakozó közelítések. Elődök jelenvalósága. 1986).

(M. H.)

Bántó István: Szemtől szemben a holnappal. Igaz Szó 1960/8. – Marosi Péter: Elemi követelmény. Vita. Utunk 1961/49. – Bálint Tibor: Ismét a tömörségről. Vita. Utunk 1962/29. – Gálfalvi Zsolt: A kritikus módszeréről. Előre 1964. jan. 16. – Szőcs István: Kritika és stílus. Utunk 1965/5. – Beke György: Feljegyzések a mai román irodalomról. A Hét 1974/18. – Nagy Pál: Periszkop. Előre 1980. máj. 23. – Cs. Gyímesi Éva: Nemes szolgálat. Utunk 1987/7.


Kovács Jenő István (Kézdivásárhely, 1888. júl. 5. – 1966. máj. 2. Kézdivásárhely) – szerkesztő. Középiskoláit szülővárosa Róm. Kat. Főgimnáziumában végezte. Könyvkereskedése a kézdivásárhelyi irodalmi és kulturális élet központja, az írogató értelmiségiek gyülekezőhelye volt (1920-44). A helybeli Székely Újság (1904-44) tulajdonosa és főszerkesztője, 1944 után a Népi Egység, Igazság, Vörös Zászló, Romániai Magyar Szó, Brassói Lapok és a bukaresti magyar rádióadás munkatársa és tudósítója. Megírta Kézdivásárhely és környéke monográfiáját (kéziratban).

(B. Z.)


Kovács József (Temeskeresztes, 1919. ápr. 28. – 1984. febr. 7. Bukarest) – történész. A nagyváradi Emanoil Gojdu Líceumban érettségizett (1939). Előbb a gyulafehérvári teológia hallgatója, majd a kolozsvári magyar egyetemen szerzett tanári oklevelet (1945). Pályáját a nagyváradi premontrei főgimnáziumban kezdte (1945), a kolozsvári Gépipari Líceumban folytatta (1946-48). A Bolyai Tudományegyetemen Dózsa György felkelése a magyar történetírásban és irodalomban c. értekezésével doktorált magyar irodalomból (1949). Egyetemi pályáján előadótanár (1961), professzor (1975), a Babeş-Bolyai Egyetem prorektora (1976-84). A kolozsvári Történeti Intézet munkatársa, részt vesz a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Anuarul Institutului de Istorie és Acta Musei Napocensis szerkesztésében. Román küldöttségek tagjaként több nemzetközi történettudományi értekezleten adott elő. Közéleti-politikai pályája során az Államtanács s a Tudomány és Technológia országos tanácsának alelnöke.

Román, magyar, francia és német nyelvű tanulmányait a Korunk, Era Socialistă, Revista Arhivelor, Revista de Istorie, Studia, Terra Nostra, Forschungen zur Volks- und Landeskunde, Revue Roumaine d'Histoire, népszerűsítő cikkeit az Utunk, Igaz Szó, Dolgozó Nő, A Hét, Tribuna és Igazság közölte. Főleg a mezőgazdaság és a parasztmozgalmak története foglalkoztatta, különös gondot fordítva az együttélő románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek mindennapi életére és közös harci hagyományaira.

Neve szerepel az 1848-as erdélyi forradalmak történetével kapcsolatos akadémiai forráskiadvány munkatársainak névsorában (Revoluţia de la 1848-1849 din Transilvania I. 1977); társszerzője az Adalékok az 1907-es parasztfelkelés történetéhez (1957) c. kiadványnak, s feldolgozta a felkelés külföldi visszhangját (Korunk 1977/3). Az 1877 – Tollal, fegyverrel c. tanulmánygyűjteményben (1977) a magyar történetírók értékeléseit ismerteti a román függetlenségi háborúról. Több írása jelent meg Erdély 1918-i történetének, főleg Romániához kapcsolásának tárgyköréből. Tanulmányokban méltatta Bălcescu, Bariţiu, Avram Iancu alakját, s bemutatta Ion Ionescu de la Brad szerepét a román mezőgazdaság fejlesztésében (Korunk 1959/2). Az abszolutizmus korát kutatva adta ki Deák Farkas Fogságom naplója c. munkáját 1972-ben bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel, s ismertette a Habsburg-monarchiabeli románság magatartását az 1867-es kiegyezéssel szemben (1878). Társszerzője az Istoria României IV. (1964) kötetének.

Fejezetekkel szerepelt az újkori egyetemes történet kézikönyveiben.

Önálló munkái: Adatok az 1848 utáni erdélyi tőkés mezőgazdaságról (Gazdaságtörténeti Tanulmányok 4. 1957); Relaţii agrare şi mişcări ţărăneşti în România 1908-1921 (1967, többekkel); Desăvîrşirea unificării statului naţional român (1968, többekkel); Desfiinţarea relaţiilor feudale în Transilvania (Kv. 1973).

(Cs. E.)

Egyed Ákos: Új könyv az erdélyi parasztság történetéről. Korunk 1958/1. – Bálint Tibor: Érzelmes sorok a börtönfalon. Utunk 1973/17. – Kovách Géza: Egy aktuális könyv az 1848-as forradalom eseményeiről. Vörös Lobogó 1973/29. – Profesor doctor Iosif Kovács la vîrsta de 60 de ani. Bevezeti Pompiliu Teodor; K. J. munkáinak bibliográfiája (1949-1979) Nicolae Edroiu, Károlyi Jolán és Maria Tecuşan összeállításában. Kv. 1979. – D. Bartha Margit: "A történelem tanít, oktat, figyelmeztet és nevel." Beszélgetés K. J. professzorral. Előre 1982. nov. 21. – Bodor András: A társadalmat odaadással szolgáló ember. K. J., a nevelő és tudós. A Hét 1984/12.


Kovács József Attila (Marosvásárhely, 1944. jan. 27.) – biológiai szakíró. Székelykeresztúron érettségizett (1962), Iaşi-ban az Al. I. Cuza Egyetem biológia-földrajz karán szerzett oklevelet a hargitai Rézhegység növényzetéről írt dolgozatával (1970). Tudományos pályáját ugyancsak Iaşi-ban az Antibiotikumgyár kutatójaként kezdte, majd az egyetemi kutatóállomás és a Biológiai Kutatóközpont keretében folytatta, 1975 óta a brassói Pázsitkutató Intézet tudományos főmunkatársa. A pázsitfüvek géntartalékairól szóló szakmunkájával megszerezte a biológia doktora címet (1981).

Fontosabb kutatási területei: florisztika és geobotanika, genetikai és evolúciós ökológia, populációbiológia, alkalmazott genetika (géntartalékok, nemesítési alapanyagkutatás), tudománytörténet. Hatvankét szaktanulmánya egyetemi és intézeti kiadványokban, szakfolyóiratokban jelent meg román, német, francia és angol nyelven (1970-88), ismeretterjesztő és tudománytörténeti cikkeit magyarul a Tanügyi Újság, A Hét, Előre, Hargita, Brassói Lapok és a TETT közli. Bonckés alatt a kutatás c. alatt válogatta és jegyzetelte Selye János tudományos feljegyzéseit (1975), Szabó Attilával közösen szerkesztette a Korunk Könyvek sorozatban megjelent Ökológiai tanulmányok c. gyűjteményt (1980), bevezetőt írt Csányi Vilmos Az evolúció általános elmélete c. munkájának romániai kiadásához (1986).

Önálló kötete: Indicatorii biologici, ecologici şi economici ai florei pajiştilor (1979).

Szerzői névként legtöbbször Kovács J. Attila szerepel.

Brassói Fuchs Hermann: Ökológiai műveltségért. A Hét 1980/36.


Kovács Júlia Ibolya (Bukarest 1935. márc. 4. – 1986. nov. 12. Marosvásárhely) – vegyészeti szakíró. ~ Dániel felesége. Középiskolát Marosvásárhelyen végzett (1952), a Bolyai Tudományegyetem kémiai karán szerzett diplomát (1956). A marosvásárhelyi OGYI gyógyszerészeti karán kezdte pályáját, a fizikai laboratórium főnöke (1958-60), majd 1961-től tanársegéd a biokémiai diszciplína keretében, a kémiai tudományok doktora (1975), adjunktus (1977-86).

Első írása az OGYI IV. tudományos ülésszakáról készült kötetben jelent meg (1962). Szaktanulmányait a Comunicările Academiei RPR (1963), a Revue Roumaine de Chimie (1966, 1973), a Sesiune Ştiinţifică Anuală de Comunicări a Centrului de Cercetări Medicale Tîrgu Mureş (1976), valamint német, angol, orosz szakfolyóiratok közölték. Az 1984-ben Budapesten tartott 44. gyógyszerészeti világkongresszuson Adalékok az exytocin polarográfiás meghatározásához c. előadásával vett részt.

Társszerzője több román nyelvű egyetemi tankönyvnek és jegyzetnek. Magyar nyelvű előadásai és jegyzetei: Gyakorlati jegyzet gyógyszerészeti biokémiából (Mv. 1962); Gyógyszerészeti biokémia (előadások, Mv. 1971); Gyakorlati jegyzet egészségügyi kémiából (Mv. 1967); Egészségügyi kémia (előadások, Mv. 1971). (Mindenik több kiadásban is.)


Kovács Kálmán (Kolozsvár, 1883) – *Erdélyi Irodalmi Szemle


Kovács Kálmán, idősb (Nagyszalonta, 1911. nov. 27. – 1984. febr. 20. Kolozsvár) – matematikai szakíró. Ifjabb ~ Kálmán apja. A középiskolát szülővárosában (1929), egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte (1932). Erzsébetvároson, Nagykárolyban, Máramarosszigeten, Szatmáron tanított matematikát, 1949-től a Bolyai Tudományegyetem, 1954-től a kolozsvári Tanártovábbképző Intézet előadó tanára. Négy éven át a Matematikai és Fizikai Lapok főszerkesztője, itt s a Tanügyi Újságban jelentek meg szakcikkei. Számos matematikai tankönyvet fordított.

(K. F.)


Kovács Kálmán, ifjabb (Szatmárnémeti, 1937. szept. 14. – 1989. febr. 20. Bélavára) – fizikai szakíró. Idősb ~ Kálmán fia. Középiskolát Szatmáron végzett (1954), a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett fizika szakos tanári oklevelet (1959). Pedagógiai pályáját Magyarderzsén kezdte, 1960-tól a Babeş-Bolyai Egyetemen fizika szakos tanársegéd.

Első írását az Acta Musei Napocensis közölte (1964). Tudományos közlései optikai kérdéseket tárgyalnak.

Munkái: Az optika és spektroszkópia elemei (egyetemi jegyzet, Kv. 1980, románul Kv. 1988); A holográfia (Antenna, Kv. 1982); A fény elméletben és gyakorlatban (Kv. 1985).

(K. F.)


Kovács Károly (Nagyekemező, 1898. okt. 12. – 1976. febr. 14. Budapest) – szerkesztő, költő. A dévai főreáliskolában érettségizett (1916).

Újságírógyakornokként kezdte pályáját. Első írása a Hunyadvármegye c. hetilapban jelent meg (1918). A Déva és Vidéke (1920-29), Dévai Újság (1931), Erdélyi Napló (1931-40) szerkesztője, a Keleti Újság, Magyar Kisebbség munkatársa; verseit a Pásztortűz közli. 1940 után pénzügyi tisztviselő Szatmárnémetiben, 1945-ben a kolozsvári magyar egyetemen államtudományi doktorátust szerzett. Egy ideig az MNSZ szatmári lapját szerkesztette, 1948-tól pénzügyi számvevő Magyarországon nyugdíjazásáig (1964).

Ady-nyomokon kibontakozó lírájának jellemző darabja a Fekete május c. költemény az 1922. ápr. 24-i lupényi bányászkatasztrófa 82 áldozatának emlékére. Társszerkesztője a Hunyad megyei írók és képzőművészek Szerencse fel! c. antológiájának (Déva 1933).

Önálló kötetei: A halott csillag (versek, Déva 1923); A Dévai Ipartestület 40 éves története 1885-1925. (Déva 1925); Misztérium (Déva 1926); A feltörő óriás (Déva 1937).


Kovács Károly (Zilah, 1914) – *fotó és irodalom


Kovács Lajos, idősb (Fiatfalva, 1882. márc. 30. – 1942. okt. 20. Brassó) – egyházi író, műfordító. Ifjabb ~ Lajos apja. Középiskolát és teológiát Kolozsvárt végzett. Pályáját szülőfalujában unitárius lelkészként kezdte, 1910-ben Nagyajtára, 1915-ben Brassóba hívták meg lelkésznek. A Háromszéki Egyházkör esperese (1937), az Unitárius Irodalmi Társaság tagja, vezető szerepe volt a brassói *ÁGISZ működésében.

A Keresztény Magvető és Unitárius Közlöny munkatársa. Angol eredetiből lefordította M. I. Savage A kereszténység fejlődéstörténete c. munkáját (Székelyudvarhely 1927). Szerkesztésében jelent meg – egy ideig sokszorosítón – Brassóban az unitárius Egyházi Híradó, az egyházközség értesítője (1931-40) és az Unitárius Jövendő (1939-40) c. egyháztársadalmi folyóirat.

Önálló munkái: Ébresztgetés (egyházi beszédek, Kézdivásárhely 1932); A mi tisztünk igazsága (Brassó 1933); A brassói unitárius egyházközség megalapítása, küzdelmei és célhoz jutása (Brassó 1936); Izenet a Cenk tövéből (Brassó 1937).

(Sz. S.)

Szabó Sámuel: A templomépítő lelkész. Keresztény Magvető 1978/3-4.


Kovács Lajos, ifjabb (Kissolymos, 1909. nov. 13.) – unitárius egyházi író. Idősb ~ Lajos fia. Középiskolai tanulmányait a brassói Róm. Kat. Gimnáziumban kezdte, majd a székelykeresztúri Unitárius Főgimnáziumban végezte (1929). Főiskolai tanulmányokat folytatott Marburgban (1931), Oxfordban (1932-34) és Strasbourgban (1935-38), ahol teológiai doktorátust szerzett. Lelkész Sepsiszentgyörgyön (1938-43), teológiai tanár Kolozsvárt (1943-72), unitárius püspök 1972 óta. A Keresztény Magvető és az Unitárius Közlöny szerkesztője, itt jelentek meg tanulmányai is.

Önálló kötete: Részvétel az Evangélium ügyében (beszédgyűjtemény, Kv. 1983). Szerkesztésében jelent meg: Imakönyv híveink használatára (Kv. 1983).


Kovács Lajos – *játékoskönyv


Kovács László (Gerendkeresztúr, 1892. dec. 25. – 1963. júl. 2. Budapest) – író, szerkesztő, kritikus. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte (1911), a kolozsvári egyetemen elkezdett bölcsészeti tanulmányait azonban 1916-ban katonai behívás miatt félbe kellett szakítania. A háború után az Erdélyi Szemle, majd a Pásztortűz hasábjain jelentkezik versekkel, novellákkal, színpadi jelenetekkel, könyvbírálatokkal. 1926-tól az ESZC lektora, az *Erdélyi Helikon szerkesztője, a Céh irodájának igazgatója. Ebben a minőségében nemegyszer kerül összeütközésbe még a Helikonon belüli írókkal (Berde Mária, Bárd Oszkár, Kacsó Sándor, Tabéry Géza) is. 1944 őszén, hivatalos engedély birtokában még megpróbálkozik az Erdélyi Helikon újraindításával, de sikertelenül. 1950-ben telepszik át Magyarországra, ahol Az Út (1952-56), majd a Reformátusok Lapja szerkesztőségében dolgozik (1956-63).

Első írásait 1919-től az Erdélyi Szemle, majd az Ellenzék, Erdélyi Helikon, Keleti Újság, Pásztortűz közölte.

Mint kritikus rendszeresen jelen volt irodalom- és színibírálatokkal, könyvismertetésekkel, esszékkel; ezek legjavát Az irodalom útján (Kv. 1941) c. kötetében gyűjtötte egybe, amelynek alapján 1942-ben a kolozsvári egyetemen doktori címet is szerzett. "...látásmódja, kritikai főszempontja, amelyből ítélkezik – írja a kötetről Molter Károly -: a kor túlságos anyagelvűségével, amelyet fullasztónak talál, szembeszögezi a valóság fájdalmához közelálló eszmét." Molter a Kós Károlyról és Reményikről írott tanulmányokat emeli ki a kötetből: az előbbit életközelsége okán a "legigazabbnak" érzi, az utóbbinak "kísérteties éleslátását" dicséri. Mai szemmel nézve Tolnai Gábor Erdély magyar irodalmi élete c. könyvéről írott "széljegyzetei" a legjellemzőbbek: ebben az írásában egy magát minden szélsőségtől elhatároló, az erdélyi magyar irodalmat a "morális kényszer és felelősségérzet" összefüggésében végiggondoló transzilvanista szólal meg.

A kötetbe nem került be az 1927-es, a folyóiratot mintegy előkészítő Erdélyi Helikon Antológiája elé írott nagy tanulmánya, amelyben a helikoni tömörüléshez vezető irodalmi mozgalmakat tekinti át, s az első találkozón részt vett írók és költők irodalmi arcképét rajzolja meg, annak a gondolatnak a jegyében, amelyet a tanulmány végén így fogalmaz meg: "Mennyi ember és mennyi különböző szín! Konzervatívok és haladók. Régi nemes formákon csüngők és új formák felé álmodók. Mennyi különböző életfedél alól ment be ez a huszonnyolc ember a vécsi várkastély kapuján, hogy egy közös célon át egymásnak kezet nyújtson." Ugyancsak nem szerepelnek a kötetben – a "destruktív irodalom"-vitához hozzászólásul írott Wilde-tanulmánya kivételével – polemikus írásai sem, pedig éles sajtóvitája volt Tabéry Gézával az EMIR alapítása idején (Erdélyi Lapok 1933. szept. 13.), hozzászólt a Szűzmáriás királyfi elleni Szabó Dezső-kirohanás nyomán támadt vitához (Mai Világ 1928. szept. 16.), kirobbantója volt a transzilvanizmus újraértelmezését megkísérlő "jelszó és mítosz"-vitának (Brassói Lapok 1937. ápr. 15.), s vezércikkben nyilvánította véleményét a Vásárhelyi Találkozóról is (Erdélyi Helikon 1937/9).

Prózaírói termésének túlnyomó része a 20-as évekre esik. 1930-ban jelent meg Történet a férfiről c. novelláskötete (Pásztortűz Könyvtár 16. Kv. 1930). Kritikusai közül Reményik Sándor azt tartja jellemzőnek, hogy történeteiben "az utolsó szó [...] majdnem mindig megnyugtató. Mosolygó vagy tűnődő, vagy sóhajtozó, vagy halkan rezignált leszámolás a tényekkel, a valósággal", Kováts József pedig azt, hogy "a bölcselkedő néha diszharmonizálja benne a kiváló megfigyelőt... Ő nem az igazi alkimista, akinek kezében arannyá válik a vas, ő az irodalom ötvösművésze, aki drágábbá teszi az aranyat: finom műkinccsé alakítja." Vannak szépírói beütések Gábor Áron (Egy hős arcvonásai. Kv. 1943) c. történelmi esszéjében is, amelynek tanítása: "Mit tehet a legkisebb közösség a legkiszolgáltatottabb helyzetben is, ha lelkét és vele erejét megtalálja."

Az Erdélyi Helikon és a Céh megszűnése után állás nélkül maradva nagy munkába vág: néhány korábbi szórványos Goethe-tolmácsolása után (Pásztortűz 1939-40) lefordítja Goethe Faustját. Kiadót azonban nem talál rá. A Reformátusok Lapjában – amint a halálakor megjelent cikk szerzője írja – "értékes irodalmi rajzai és portréi" jelentek meg.

Szerkesztője volt az ESZC több kiadványának: Az Erdélyi Helikon íróinak anthológiája c. kötetnek (Kv. 1934), az Erdélyi csillagok c. két esszégyűjteménynek (I-II. Kv. 1935, 1942), a Séta bölcsőhelyem körül c. "erdélyi képeskönyv"-nek (Kv. 1940), valamint Ősz János A csudatáska c. székely népmesegyűjteményének (Kv. 1941). Ez utóbbihoz írott bevezető tanulmánya Molter Károly szerint "az erdélyi magyarság legszebb tanító-életrajza".

Álneve: R. Nagy András.

(D. Gy.)

Reményik Sándor: Történet a férfiről. Erdélyi Helikon 1930/5. – Kováts József: K. L.: Történet a férfiről. Pásztortűz 1930/7. – Molter Károly: Történet a férfiről. Ellenzék 1930/128; uő. Az irodalom útján. Pásztortűz 1941/9. – Balogh Edgár: Magyar demokrácia úttörői. Gábor Áron. Közli: Hármas kis tükör. Bp. 1945. 270-71. – Dr. K. L. Reformátusok Lapja 1963/29. – Ficzay Dénes: A befejezetlen arckép. Ceruzavonások K. L.-ról. Utunk 1970/36. – HLev. II. 1979. 371-72.


Kovács László (Borosjenő, 1916) – *lutheránus egyházi irodalom


Kovács László (Szentkatolna, 1944. júl. 16.) – fotóművész. A kézdivásárhelyi középiskola elvégzése után Székelyudvarhelyen szerzett tanítói diplomát. Oklándon tanított, majd az Előre (1972-74), utóbb a sepsiszentgyörgyi Cuvîntul Nou fotóriportere. Különböző lapokban megjelenő riportjait maga illusztrálta fényképeivel. A moldvai csángók közti barangolásairól a hetvenes évek elején a Falvak Dolgozó Népe hasábjain közölt rovatot. A romániai magyar írók és irodalmi események művészi megörökítésére törekedve több, mint 70 íróról készített portrét. Fehér-fekete felvételek, színes diapozitívek és kisfilmek idézik Kós Károly, Sáska László, Bartalis János, Lakatos Demeter, Nagy István, Szemlér Ferenc, Salamon László és mások emlékét. Néprajzi fotói és diafelvételei közül kiemelkedő az a sorozat, amelyet erdővidéki fejfákról készített. A *szociofotó művelője.

(B. Z.)


Kovács Levente (Marosvásárhely, 1940. júl. 27.) – színi rendező, pedagógus. Szülővárosában végezte a középiskolát (1956), a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1961). A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum tanára (1961-63), a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán tanársegéd, majd egyetemi lektor. Közben Bukarestben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendezői szakot végzett (1983-84).

Már egyetemi hallgató korában bekapcsolódott a főiskolai színjátszásba, s mint középiskolai tanár tevékeny szerepet játszott a marosvásárhelyi *iskolai színpad mintaszerű megszervezésében: avantgardista játékaikkal a fiatalok megelőzték a hivatásos színjátszást is. A főiskolán Tompa Miklós és Kovács György, majd Harag György mellett dolgozott. Új csoportszellemet kialakítva mutatta be diákjaival Sütő András Káin és Ábel c. drámáját, ezzel szereztek díjat a sepsiszentgyörgyi II. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon (1980).

Főbb rendezései a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola stúdió-színpadán: Gorkij Az utolsók (1965), Shakespeare Falstaff (1973), Euripidész Elektra (1975), Anouilh Médeia (1975), Brecht Egy fő, az egy fő (1976), Kurázsi mama (1977) és Dobszó az éjszakában (1980), Bajor Andor Szürke délután (1981), Füst Milán Boldogtalanok (1983), Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek (1983), Turgenyev Egy hónap falun (1984), Paul Foster I. Erzsébet (1985), Molnár Ferenc Az üvegcipő (1986), Pirandello Az ember, az állat és az erény (1987), Ibsen Nóra (1989) c. darabjai. TV-filmre rendezte Huszár Sándor Imola mosolya c. darabját (1977) s Bethlen Gábor-emlékfilmet pergetett (1980).

A Thália c. diáklap főszerkesztője (1969-74); színházi tárgyú cikkeit a Vörös Zászló közölte.

(Ma. I.)

Kacsir Mária: Lehet-e a filosz izgága? Beszélgetés K. L.-vel. Közli Színjátszó személyek. A Hét évkönyve 1982. 98-104.


Kovács Miklós – *sportirodalom


Kovács Nándor – *gyermekirodalom; *népi játékok


Kovács Nemere (Kolozsvár, 1942. ápr. 28.) – újságíró, közíró, ifjúsági író. ~né József Magda férje. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Brassai Sámuel Líceumban végezte (1959), filozófia-történelem-pedagógia szakos tanári oklevelet a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett (1964). A Pionír marosvásárhelyi szerkesztője (1964-67), a Jóbarát székelyföldi tudósítója (1967-68), majd 1969-től az Ifjúmunkás munkatársa. 1990-91-ben a bukaresti Cimbora kolozsvári szerkesztője, az 1990 májusában megalakult Romániai Magyar Cserkész Szövetség alelnöke. A kolozsvári Brassai és Apáczai Csere János Líceumok tanára.

Első írását a Korunk közölte (1963). Cikkei, riportjai, tanulmányai itt s A Hét, Igazság, Hargita, Előre, Brassói Lapok, Dolgozó Nő, Igaz Szó, Tanügyi Újság, Napsugár hasábjain jelentek meg. Szerkesztett két gyermekszíndarab-kötetet a marosvásárhelyi Népi Alkotások Háza kiadásában (Én, te ő... mi, ti, ők..., 1967; A csodaláda 1968), valamint két detektívtörténet-válogatást a Kriterionnál (Áldozati báránycomb, 1977; Éjszakai ügyelet, 1980). Sajtó alá rendezte és bevezetővel látta el Markovits Rodion Szibériai garnizon c. művét a Tanulók Könyvtára sorozatban (1981). Az 1987-ben megjelent Ember és föld, Tenni és teremteni és Jelenünk jegyében c. cikkgyűjteményekben riportokkal szerepel.

Két bábjátékát (Dolgozz, macska, 1971; A csodafazék, 1986) a kolozsvári Állami Bábszínház magyar tagozata mutatta be Almási István zenéjével. Egy jugoszláviai antológiában (Buli. Mindenkinek jut szerep. Újvidék 1987) A kőleves c. gyermekszíndarabbal szerepel.

Kötetei: A nagyotmondó fiú (mesejátékok, Mv. 1971); Táborozók könyve (kézikönyv, 1974); Játék, szakkör, pódium (módszertani kézikönyv, Kriterion Kiskalauz 1985); Riportúton az Olt mentén (Mirk Lászlóval közösen, 1987); Milyen nemzeti kisebbségek élnek Romániában? (RMDSZ-füzetek 5. Sepsiszentgyörgy 1990).

(Cs. P.)

Puskás Attila: Táborozók könyve. Előre 1975. febr. 14. – Horváth Sz. István: Éjszakai ügyelet. Utunk 1980/27. – Pápai Judit: Hasznosan és kellemesen. A Hét 1985/32. – Forrai Tibor: Az Olt új könyve. Falvak Dolgozó Népe 1988/10. – Bodrogi Enikő: Barangolás az Olt-vidéken. Utunk 1988/47. – Demeter-Zayzon Mária: Milyen nemzeti kisebbségek élnek Romániában? Honismeret, Bp. 1991/5.


Kovács Pál – *tankönyvirodalom


Kovács Péter, Kováts (Szentháromság, 1909. okt. 10. – 1993. febr. 24. Budapest) – költő, pedagógiai író. A székelykeresztúri tanítóképzőben szerzett oklevelet (1928), Korond-Fenyőkúton (1931-36), majd Patakfalván, Parajdon, Fiatfalván tanít (1936-44). Hároméves hadifogság után Budapesten telepedett le, ahol az ELTE bölcsész karán fejezte be tanulmányait (1948). A neveléstudomány doktora (1969), címzetes főiskolai tanár (1974). Részt vett a magyarországi román nyelvű iskolák tanszemélyzetének nyelvi képzésében.

Írói pályáját versekkel kezdte, Gyónás c. verskötete Tompa László biztató előszavával és Tomcsa Sándor címlaprajzával jelent meg (Székelyudvarhely 1934). Szerepel a KZST felolvasó ülésén is (1935). Újabb verseskötete: Tükör előtt, Wesselényi Miklós közíró előszavával (Marosvásárhely 1937). Szövetkezetszervező munkásságát előbb Bözödi György méltatja Székely bánja c. kötetében (1938), majd ő maga is feldolgozza patakfalvi jegyzeteit a Termésben Ingyenmunka címmel (1943).

Kemény G. Gáborral együtt szerkesztette A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből c. dokumentum- és szöveggyűjtemény (Bp. 1962) a román-magyar kapcsolatokra vonatkozó részét. Az ELTE 120 éves Román Filológiai Tanszéke kiadásában megjelent Magyar-román filológiai tanulmányok (Bp. 1984) munkatársa.

Tompa László: Gyónás. Székely Közélet 1934. szept. 1. – Bántó Magdalena: Volum omagial. Revista de Pedagogie 1985/12.


Kovács Péter (Mezőpanit, 1950) – *stilisztikai irodalom


Kovács Sándor (Sepsiszentkirály, 1928. febr. 20. – 1984. febr. 26. Sepsiszentgyörgy) – természettudományi író. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett (1947), a Bolyai Tudományegyetemen természetrajz-kémia szakos diplomát szerzett (1951). A Móricz Zsigmond Kollégium tagja. Baróton, majd Sepsiszentgyörgyön tanár, 1961-től a Megyei Múzeum természetrajzi szakmuzeológusa. Rendezte a Diószeghy-féle lepkegyűjteményt, természet- és tájvédelmi vonatkozásban kutatta a Rétyi Nyír, a Szent Anna-tó, Bálványosfürdő vidékét. P. Samson és C. Rădulescu bukaresti paleontológusokkal karöltve nemzetközi elismerést aratott a Kárpát-kanyar medencéiben fellelt ősemlősmaradványok tudományos feldolgozásával. A Bodoki-hegység flórájának kutatása során botanikai gyűjtéseivel gazdagította a múzeum herbáriumát. Számos madártani, a gólya- és ragadozó madárpopulációkra vonatkozó, a kisemlősökkel foglalkozó közlemény szerzője.

Cikkeit eleinte a Tanügyi Újság, Pionír és Natura hasábjain közölte (1959-60); rovatvezető a Megyei Tükörben és a Brassói Lapokban. Magyar, román, német és francia nyelvű természettudományi szaktanulmányait az Aluta, Revista Muzeelor, Contribuţii Botanice, Eiszeitalter und Gegenwart (Öhringen), Acta Theriologica, Nymphaea, ismeretterjesztő cikkeit A Hét, Előre, Falvak Dolgozó Népe, Fórum (Sepsiszentgyörgy) közölte. A botanikus, természetrajzos-muzeológus és meteorológus c. írása emléket állít László Ferencnek a Táj és tudomány c. kötetben (1978).

Kötetei: Bálványosfürdő és környéke (Kónya Ádámmal társszerzőként, turistakalauz, románul is. Sepsiszentgyörgy 1970); A Rétyi Nyír és környéke (Kónya Ádámmal, turistakalauz, románul is, Sepsiszentgyörgy 1970); Kovászna megye gyógynövényei (társszerzésben, 1979).


Kovács Sándor (Kolozsvár, 1944. aug. 13.) – számítástechnikai szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett (1962), a Babeş-Bolyai Egyetemen matematika szakos oklevelet szerzett (1967). Pályáját a román Akadémia Számítási Intézetének kolozsvári fiókjánál kezdte (1967-71), majd ugyanitt a Számítástechnikai Kutató Intézet részlegének tudományos kutatója. A Matematikai és Fizikai Lapok szerkesztői munkaközösségének tagja, az informatika-rovat vezetője. Szakírásai hazai és külföldi szaklapokban vagy gyűjteményes kötetekben jelennek meg (Studii şi Cercetări Matematice, 1971; Wissenschaftliche Zeitschrift für Elektrotechnik, Leipzig 1971/17; Mathematica, Kv. 1971/13; 1976/18; Lucrările celei de-a 7-a consfătuiri ştiinţifice a Direcţiei Centrale de Statistică, 1972).

Munkái: A számítógépek operációs rendszere (szerzőtársa Nagy Baka György, Antenna, Kv. 1979); A PL/1 programozási nyelv alapjai (szerzőtárs Nagy Baka György, 1983)

(J. D..)

Bakk Miklós: Közérthetően a számítógépről? A Hét 1979/41. – Székedi Ferenc: A PL/1 programozási nyelv alapjai. Hargita 1983/197.


Kovács Sándor (Nagyszalonta, 1952. máj. 10.) – szerkesztő. Szülővárosában érettségizett (1971), a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar-orosz szakos tanári diplomát szerzett (1975). A diósadi Általános Iskola tanára, majd igazgatója. Első cikkét a nagyváradi Fáklya közölte (1969). Napilapok levelező-munkatársa: írásai az Echinox, Utunk, Napsugár, Tanügyi Újság hasábjain, színpadi jelenetei a Művelődésben, romániai magyar irodalmi keresztrejtvényei főleg a Jóbarátban jelentek meg. Összeállította A szélrózsa minden irányából c. pionír keresztrejtvény-zsebkönyvet (1982, újabb kiadás 1984).

Beke György: A szélrózsa minden irányából. Utunk 1982/29. – Bokor Katalin: Mit olvassunk. Jóbarát 1982/23.


Kovács Sándor, A. Kovács*műfordítás


Kovács Zoltán (Csömény, 1908) – *fizikai szakirodalom


Kovács Zoltán (Kolozsvár, 1913. szept. 30.) – festőművész. Koós Zsófia színművésznő férje. Szülővárosában végezte a Róm. Kat. Főgimnáziumot (1928), a nagybányai Szabad Festőiskolában Krizsán János tanítványa, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti Istváné; itt szerzett diplomát (1942). Tanító a dési Kodorvölgyben (1942-44), közben megrendezi Kolozsvárt első önálló kiállítását, amelyről Entz Géza és László Gyula ír elismeréssel. A háború után a Magyar Művészeti Intézet, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet tanára, míg állásától meg nem fosztották (1948-51).

Egyéni kiállítása volt az Ateneul Român kiállítási termében Bukarestben (1948); újabb gyűjteményes kiállítására csak 1991-ben kerülhetett sor Kolozsvárt.

Az erdélyi képzőművészet élvonalbeli alkotója, az új festészeti törekvések egyik úttörője. Tájképeit, urbánus tájait szimbólumokat és metaforákat teremtő erővel alkotta meg, elutasítva az élmények azonnali rögzítésének az impresszionizmustól örökölt módszerét. Már első kiállításán feltűnt új színt hozó, dekoratív hatású s a monumentális művészet felé igazodó festészetével (Szent László-freskóterv; belső-erdélyi tájak). Az erdélyi kultúra hagyományait, értékeit s a történelem során reá leselkedő veszélyeket idézte meg festményein (A Fellegvár alatt; Sztánai házak; A hír). Monumentális műve volt a kolozsvári Ursus vendéglő reneszánsz kori termét díszítő beszédes hat falképe, Erdély három népét és a Kincses Város egykori ötvös-, kőfaragó- és nyomdászmesterségét megelevenítő jelképes alakokkal. Értékelő viták ellenére (1957) ezeket a freskókat utóbb a diktatúra idején lemeszeltették. A kolozsvári Carbochim Üzem klubterme számára készültek el secco falképei (1962), az Egyetemi Diáknegyedben hatalmas mozaikfala jelzi művészetének korszerűségét (1971).

(M. J.)

Entz Géza: Egy fiatal erdélyi festő. Ellenzék 1943. márc. 8. – László Gyula: K. Z. képeinek kiállítása. Erdélyi Múzeum 1943/1. – Márkos András: Művészet és városszépítés. Előre 1957. júl. 30. – Benkő Samu: Festői szóval a világ dolgairól. Beszélgetések K. Z.-nal. Új Élet 1972/7, 8. – Bajor Andor: Az Ursus söröző díszei. Előre 1973. máj. 20. – Balogh Edgár: Freskók nyelvén. Közli Acéltükör mélye. 1982. 125-27. – Murádin Jenő: Ötven év után. Új Művészet, Bp. 1991/12. – Páll Árpád: K. Z. gyűjteményes. Helikon 1991/13.


Kovács Katona Jenő (Alsószopor, 1910. febr. 8. – 1944. okt. ?) – író, szerkesztő. Középiskolát Nagykárolyban és a zilahi Wesselényi Kollégiumban végzett (1928), Brünnben műszaki (1928-29), Párizsban orvosi (1929-30), Kolozsvárt filozófiai (1931-33) tanulmányokat folytatott. Első írásait a Szilágyság és a Párizsi Kurír közölte, az Új Arcvonal c. antológiában (1931) novellával jelentkezett; verseit és irodalompolitikai írásait az Ellenzék, Erdélyi Helikon, Temesvári Hírlap, Brassói Lapok, Független Újság hasábjain adta közre. A kolozsvári Ady Endre Társaság tagja (1933); részt vett a Vásárhelyi Találkozó előkészítésében és tanácskozásain; bekapcsolódott az Erdély felfedezését szolgáló szociográfiai munkálatokba. 1938-40-ben Gaál Gábor mellett a Korunk segédszerkesztője, ill. felelős kiadója, a *Munkás Athenaeum előadója, az Erdélyi Magyar Szó, a bécsi döntés után pedig a Népszava munkatársa. Részt vett az antifasiszta ellenállásban. A Gestapo 1944. okt. 9-én ismeretlen helyre elhurcolta, nyoma veszett, állítólag Debrecen mellett számos más fogollyal együtt meggyilkolták.

Mint az új, realista írónemzedék képviselője szembeszállott a nemzeti romantikával és elszigetelődéssel. Nemzeti magánügy c. cikkében (Független Újság 1936. máj. 23-30.) hivatásként jelölte meg: "Kutatni az érintkezési pontot, ahol magyar kisebbségi kérdéseink az átfogó és általános emberi problémákkal egy mederbe torkollanak, mert értékes tetteket és viszonylagosan végleges megoldásokat csak innen várhatunk." Kisebbségi autarkia c. írásában (Független Újság 1937. ápr. 10-17.) hozzászólt a magyar szellemi irányzatok együttműködésének kérdéséhez, az ifjúsági parlament célja tekintetében együttműködést sürgetve a román néppel és a többi kisebbséggel. A transzilvániai realizmus kérdése c. alatt (Korunk 1938/5) az egész erdélyi magyar társadalom "belső átformálását és szükség szerinti megszervezését" hirdeti. Kiáll az *Erdélyi Enciklopédia realista programja mellett, s ha ironizáló hajlama szerint el is túlozza állásfoglalásait, kritikái a Korunkban élesen elválasztják a valóság új, a tényekkel szembenéző kifejezőit a hagyományos romantikától. A Vasmunkások Otthonában tartott előadásai (1939) az író és a munkásolvasó közös társadalmi-szociális céljaira utalnak.

Bár korai vértanú-halála megakadályozta évek óta készülő két regényének és átfogó falurajzának befejezésében, egy-egy részlet szépirodalmi munkáiból elárulta tényleíró módszerének értékeit: a Korunkban közölt Egy kallódó szilágysági falu (1937/10), Cigánysor (1938/12) és Partiumi táj (1939/5) c. írásai szülőföldjének hű társadalmi ábrázolásával tűntek ki.

A *48-as Erdély c. zsebkönyvben elemzi a múlt századi demokratikus forradalom ellentmondásait (Nemzetiség, demokrácia, unió). Hozzáfogott Liviu Rebreanu Lázadás c. regényének fordításához és egy Wesselényi-könyv megírásához, de ez a két munkája is befejezetlen maradt. Hagyatékát Jordáky Lajos őrizte meg.

Válogatott írásait, regénytöredékeit és naplójegyzeteit 1977-ben jelentette meg a Politikai Könyvkiadó. Arcképét Brósz Irma festette meg.

(B. E.)

Balogh Edgár: Erdély felfedezése. Brassói Lapok 1937. nov. 28; uő. Valaki hiányzik közülünk. Utunk 1946/1. Mindkettő újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 394-99. Az ellenállás vértanúja; uő. Szolgálatban 1978. 335-39, 369-70. – Kozma Dezső: K. K. J. írói pályája. Korunk 1964/10. – Csatári Dániel: Forgószélben. Magyar-román viszony 1940-1945. Bp. 1968. 244, 410-11, 420-21. – Török Sándor: Feljegyzések... K. K. J.-ről (Levél a szerkesztőséghez). Korunk 1970/1. – Jordáky Lajos: K. K. J. (1910-1944). Bevezető életrajzi tanulmány a Kovács Katona Jenő c. Testamentum-kötethez. 1977.


Kovácsné Gábor Aranka (Bukarest, 1927. jún. 15.) – tankönyvíró. A kolozsvári tanítóképző elvégzése után (1946) a George Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett tanári oklevelet (1955). A kolozsvári ún. kis zeneiskolában tanított zeneelméletet nyugalomba vonulásáig (1982). A IV. osztályos énektankönyvet önállóan (1965), a VI. és VII. ének-zene tankönyvét pedig Maxim Évával közösen szerkesztette (1973, 1974). Zenepedagógiai írásait a Művelődési Útmutatóban közölte.

(B. A.)


Kovácsné József Magda (Kápolnásfalu, 1942. júl. 1.) – nyelvész, újságíró, szerkesztő. ~ Nemere felesége. Szövőnői szakképesítés után a sepsiszentgyörgyi textilipari szakiskolában érettségizett (1963), a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakon tanári oklevelet szerzett (1968). Tanár a csíkszentmártoni líceumban (1968/69), majd ötévi munkanélküliség után 1974-től a Dolgozó Nőnél a háztartási rovat szerkesztője Kolozsvárt. A nyelvtudományok doktora (1983). 1990 januárjától a Családi Tükör főszerkesztője.

Első írása a Hargita napilapban jelent meg (1969). Riportjait, nyelvművelő fejtörőit, életmód-felméréseit a Jóbarát, Ifjúmunkás, Falvak Dolgozó Népe közölte (1970-72). Jelentős névtani szaktanulmányai a NyIrK hasábjain Kápolnásfalu vezeték- (1972/1) és ragadványneveivel (1973/2), Máréfalva mai magyar személyneveivel (1975/2), valamint kereszt- és beceneveivel (1977/2), egy városi iskola diákragadványneveivel (1982/1-2), ill. a Havasalja ragadványneveivel (1989/3) foglalkoznak; Havasalja mai családneveiről c. értekezésével a Teiszler Pál szerkesztette Nyelvészeti tanulmányok 1980 c. Kriterion-kötetben szerepel. Doktori disszertációja az udvarhelyszéki Havasaljához tartozó 21 település teljes személynév-rendszerét mutatja be, ezzel a témával szerepel a Nevek térben és időben c. Korunk-füzetben is (Kv. 1984). Népszerűsítő névtani cikksorozata a Keresztény Szó önálló rovataként (1990-91) jelent meg. Szerkeszti a Családi Tükör Füzetek magyar és román nyelvű sorozatának köteteit.

Csák László: Nyelvjárásaink világa. Igazság 1981. febr. 4. – Szőcs István: Pusztán figyelemkeltésül avagy micsoda ország Bécs? Utunk 1983/2.


Kovásznai Gábor, eredeti családi nevén Gocz (Angyalos, 1887. ápr. 14. – 1956. jún. 30. Sepsiszentgyörgy) – szerkesztő. K. Hamar Ilona férje. Középiskolát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban (1906), jogot a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett. Joghallgató korában a Pesti Hírlap munkatársa. Brassóban, majd Sepsiszentgyörgyön folytatott ügyvédi gyakorlatot, a város helyettes polgármestere (1917-23), később polgármestere (1926-29). A Jókai-nyomda elnökigazgatója, a Székely Nép felelős kiadója (1942-44). A székely közbirtokossági vagyonok mentése érdekében több perben volt védő, s e vagyonokról számos közgazdasági tanulmányt is közölt. Védőügyvédi kiállásai miatt három ízben is letartóztatták, cikkei miatt a nacionalista román sajtó támadta.

Szele Bélával folytatott vitájának dokumentuma A Háromszéki Dzsungel és a Brassói Lapok c. röpirata (Sepsiszentgyörgy 1922). Háromszék megye volt prefektusához, Rauca Vincéhez írott levelét Mélik Endre Megjegyzések c. röpirata (Sepsiszentgyörgy 1942) közli.

(B. Z.)


Kovásznai Zoltán – *Zágoni Attila írói álneve.


Kováts Ágota (Kolozsvár, 1939. júl. 29.) – kémiai szakíró. Szülővárosa 3. számú Magyar Leánylíceumában érettségizett (1955), ugyanitt az OGYI-ben gyógyszerész oklevelet (1962), a Babeş-Bolyai Egyetem kémiai karán vegyészoklevelet (1969) szerzett. Az Építkezésianyag Kutatóintézetben (1963-69), a Politechnikai Főiskolán (1966-74), majd a Közegészségügyi Intézetben (1974-90) végzett tudományos munkát. Több mint 200 közleményben szerzőként vagy társszerzőként számol be analitikai kémiai, porkohászati, toxikológiai, gyógyszerhatástani, környezetvédelmi, munkaegészségügyi vizsgálatairól a Revista de Chimie, Revista Farmacia, Revista Igiena, Revista Medicina Internă oldalain, valamint hazai és külföldi tanácskozásokon.

(Má. E.)


Kováts Benedek (Uzon, 1888. ápr. 4. – 1975. máj. 16. Marosvásárhely) – író. ~ Iván apja. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön, teológiai tanulmányait Kolozsvárt végezte. Németországi nyelvészeti és filozófiai tanulmányai után a kolozsvári Református Kollégiumban kezdte tanári pályáját, 1922-től a marosvásárhelyi Református Kollégium tanára, 1943 és 1947 között igazgatója. 1935-től a KZST tagja, 1943-tól ügyvezető alelnöke egészen a feloszlatásig. Ő őrizte meg a Társaság jegyzőkönyveit.

Liturgiai és pedagógiai írásait a Református Szemle közölte. 1937. dec. 11-én tartotta székfoglaló beszédét a KZST Aranka György születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén Erdély Kazinczyja címmel; később egy ülésen Borsos Tamásról írt regényéből olvasott fel részleteket. A Pásztortűz Bolyai Farkas Schiller-fordításairól írt tanulmányát közölte (1941/9).

(A. S.)


Kováts Dezső (Kövend, 1905. aug. 24. – 1986. nov. 5. Sepsiszentgyörgy) – színműíró. Középiskolát a székelykeresztúri Unitárius Főgimnáziumban végzett (1924), földmérői szakképesítést szerzett Kolozsvárt (1930). Színészi pályáját Ferenczy Gyula székelyföldi színtársulatánál (1935) kezdte, majd Fekete Mihály temesvári, Szabadkai József szatmári társulatához szegődött. A marosvásárhelyi Székely Színház tagja (1946-56), a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatója nyugalombavonulásáig (1956-68).

Egyiptomi legenda c. zenés játékát 1947-ben mutatta be a Székely Színház. Ugyancsak Marosvásárhelyen mutatták be Kiss Lászlóval közösen írt Vihar a havason c. 3 felvonásos színművét (1952), amely dramaturgiai úttörésnek számított ugyan, de nem tudott szabadulni a jellemábrázolásnak az időszakra jellemző romantikus túlzásaitól, leegyszerűsítéseitől. Több egyfelvonásost és rövid jelenetet írt; 1972-ben került színre Sepsiszentgyörgyön Tűzszerszám c. 3 felvonásos mesejátéka (Andersen nyomán). Több színdarabot fordított románból magyarra, legjelentősebb Mihail Şorbul Szökevény c. drámája.

Kötetei: Vihar a havason (Kiss Lászlóval közösen, 1953. Al. Kiriţescu-Aurel Bontoş fordításában románul is 1954); Tűzszerszám (Sepsiszentgyörgy 1974).

(K. J.)

Gálfalvi Zsolt: Vihar a havason. Utunk 1952/49. – Szentimrei Jenő: Vihar a havason. Igaz Szó 1953/5.


Kováts Géza, P. – *grafika


Kováts Gyula (Avasújváros, 1869. szept. 17. – 1944. szept. 16. Szatmárnémeti) – egyházi író. A szatmári Római Katolikus Főgimnázium elvégzése után ugyanitt a teológián filozófiát is hallgatott (1892), majd Rómában teológiai doktorátust is szerzett (1896). A szatmári Tanítóképző Intézet tanára és igazgatója (1900-24), a Teológiai Főiskola prodirektora 1931-től. Az Egyházmegyei Irodalmi Kör titkára. Vallási értekezései a helybeli Katolikus Élet és más egyházi folyóiratok hasábjain jelentek meg. Szentbeszédeinek gyűjteménye az Isten igéje és Szentbeszédek c. kötet.

(B. L.)


Kováts István (Marosújvár, 1881. ápr. 10. – 1942. aug. 18. Székelyudvarhely) – fotóművész. Nagyenyeden a négy polgári iskolai osztály elvégzése után fényképész pályára lépett; 1903-tól önálló, 1906-tól Székelyudvarhelyen működött. A 20-as évektől kezdve Haáz Ferenc Rezső etnográfus rajztanárral együtt bejárta a Székelyföldet, s falvakat, viseleteket, hagyományokat örökített meg. Fenyéden, Máréfalván, Lövétén, Muzsnán, Erdőfülén, Zetelakán, Bögözben készített felvételeit a néprajztudomány is számon tartja. Ugyanilyen művelődés- és tudománytörténeti forrásértékű a kisvárosi társas élet (Iparos Egylet, Dalegylet) mozzanatainak rögzítése. Országos fotó-kiállításokon a 30-as években három aranyérmet szerzett; hagyatéka 40 000 fénykép-üveglemez és film-negatív. Gyűjteményében található számos fénykép a Székelyudvarhelyen megfordult írókról (Tamási Áron, Nyírő József, Móricz Zsigmond, Benedek Elek, Szemlér Ferenc, Áprily Lajos) s az ott élt Tompa Lászlóról és Tomcsa Sándorról.

Fotói megtalálhatók Ortutay Gyula a Magyar népművészet (Bp. 1941) c. kötetében, a Székelyföld írásban és képben (Bp. 1941) c. kötetben, a Székelyudvarhely – a székely anyaváros c. albumban (Székelyudvarhely 1942). A "Fotó a népművészethez" c. székelyudvarhelyi kiállításon (1983) külön múzeumi teremben 40 képét állították ki.

(G. G.-H. S.)


Kováts Iván (Kolozsvár, 1921. dec. 11. – 1983. Köln) – műkritikus. ~ Benedek fia. A marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte az első két gimnáziumi osztályt, majd a harmadiktól a hetedikig (1934-38) a Mihály román trónörökös számára létesített s egy-egy kisebbségi társat is befogadó különleges osztályban tanult Bukarestben és a szinajai Peleş-kastélyban. Az utolsó két évet ismét Marosvásárhelyen végzi (1940). A Ferenc József Tudományegyetem orvosi karán négy évet hallgatott, eközben két orvosi dolgozata jelent meg közösen Hadnagy Csabával. 1947-től a KZST tagja, székfoglalóját Háború c. novellájával tartja (1948). A 70-es évek elején Németországba költözött, ahol a Szabad Európa Rádió magyar műsorai számára írt és fordított.

Főleg színházi, zenei, képzőművészeti tárgyú riportokkal, műkritikákkal, megemlékezésekkel az Igaz Szó, Új élet, Vörös Zászló, A Hét hasábjain jelentkezett. Haszontalan giccs, vagy hasznos művészet? c. írása a Korunkban jelent meg (1962/8). Ugyanitt ír Gy. Szabó Béla Dante-metszeteinek forrásairól (1965/5) és közli Az utca esztétikája c. tanulmányát (1965/11).

(A. S.)


Kováts József (Kolozsvár, 1906. máj. 16. – 1937. dec. 23. Kolozsvár) – elbeszélő, regényíró, kritikus. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a Róm. Kat. Főgimnáziumban kezdte, de átiratkozott a Református Kollégiumba, ahol osztálytársaival, Grandpierre Emillel, Buday Györggyel volt együtt a szabadabb szellemű Gyulai Pál Önképzőkörben. Már ekkor az Ifjú Erdély és az Erdélyi Magyar Lányok munkatársa. Székesfehérvárt érettségizett (1925), majd Pécsett magyar-olasz-francia szakos diplomát szerzett és magyar irodalomtörténetből doktorált (1931). Itt alapítja meg társaival, Kardos Tiborral, Talpassy Tiborral a Batsányi János Társaságot, harcban az irodalmi konzervativizmus ellen. 1932 januárja és júliusa között Olaszországban járt tanulmányúton. Jancsó Elemérrel együtt 1933-ban részt vesz az Ady Endre Társaság megalapításában. Újságírásból tartja fenn magát haláláig.

Elbeszéléseit, irodalmi és képzőművészeti kritikáit az Erdélyi Fiatalok, Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Aradi Közlöny, Erdélyi Lapok, Ellenzék, Keleti Újság és Korunk közölte. Szerepelt a fiatalok Új Arcvonal (1931) és Új Erdélyi Antológia (1937) c. gyűjteményében. Nemzedékének egyik legszélesebb látókörű, európai kitekintésű képviselője; pályájának kiteljesedését súlyos szívbaja és korán bekövetkezett halála akadályozta meg. "Iróniája – így jellemzi életrajzírója, Kicsi Antal – a sokat szenvedő ember mindent megértő finom mosolya. Aki szembenézett a halállal, az szembenéz az igazsággal is." A Korunkhoz való tájékozódására hivatkozva hozzáteszi: "... írói arcképén a nagy kultúrájú, becsületes humanista vonásain kívül markánsabb vonalak is megjelennek: az igazságra nemcsak szomjazó, de érette harcot, küzdelmet is vállaló ember határozottsága."

Életében egyetlen kötete látott napvilágot: Török Gyula élete c. doktori értekezése (Kv. 1930). Halála után hagyta el a sajtót Emberek útra kelnek (Bp. 1938) c. – a szenvedők "fehér kolostorát" intellektuális eszközökkel bemutató, érzékeny megfigyelésre valló – kórházregénye: a két világháború közötti romániai magyar regényirodalom kiemelkedő alkotása. Lírai szépségekben bővelkedő elbeszéléseit Sőni Pál 1957-ben Útlevél címmel gyűjtötte kötetbe. Szépprózai írásainak újabb kiadását (Emberek útra kelnek 1970) Kicsi Antal rendezte sajtó alá.

Portréját Szolnay Sándor készítette el.

Szívesen foglalkozott olasz és román irodalmi kérdésekkel, a Pásztortűz számára lefordította Silvio Giovaninetti, Enriolo de Michelio, Luigi Pirandello egy-egy novelláját. Kéziratban maradt Kisebbségi morzsák c. megrázó vallomását a Szabadság 1992. febr. 26-i száma közli.

(M. H.)

Szenczei László: K. J. Erdélyi Helikon 1938/2. – Kovács Katona Jenő: Emberek útra kelnek. Korunk 1940/5. – Sőni Pál: K. J. Igaz Szó 1957/5. – Kemény János: Útlevél. Igaz Szó 1958/1. – Láng Gusztáv: Értékes örökség. Korunk 1958/2. – Szilágyi András: Halott barát üzenete. Utunk 1958/9. – Talpassy Tibor: Kimért pályán. Jelenkor, Pécs 1964/12. Újraközölve: A holtak visszajárnak. Bp. 1971. 39-63. – Jancsó Elemér: Emlékezés hazai magyar íróra. K. J. idézése. Utunk 1967/51. – Kicsi Antal: K. J. Monográfia. 1969. – Kozma Dezső: Pályakép K. J.-ről. Utunk 1969/38.

ÁVDolg. Csákány Emese: K. J. élete és munkássága. Kv. 1959.


Kováts Lajos (Székelyudvarhely, 1925. júl. 8.) – természettudományi szakíró. Szülővárosában érettségizett (1944), a Bolyai Tudományegyetemen biológia-kémia szakos tanári diplomát szerzett (1950). Az egyetem állattani intézetében tanársegéd (1948-49), Székelyudvarhelyen tanítóképző-intézeti, líceumi, általános iskolai tanár, muzeológus (1949-66), majd a Körösvidéki Múzeum zoológus főpreparátora, ornitológus (1966-78); közben megszerezte a biológiai tudományok doktora fokozatot (1974). 1978-ban Magyarországra költözött, Tiszadobon nevelőtanár nyugalomba vonulásáig.

Mint ornitológus előbb Hargita megye és környéke madárvilágáról írta dolgozatait, majd Bihar megye és környéke, főleg az Érmellék madártani feldolgozásának eredményeiről számolt be tudományos közléseiben. Szakmai írásait a bukaresti Natura, Comunicări de Zoologie, Revista Muzeelor, a nagyváradi Caiet de Comunicări és Nymphaea, a temesvári Tibiscus, Budapesten a Vertebrata Hungarica és Aquila szakfolyóiratok közölték, tanulmányokkal szerepel a székelykeresztúri, nagyváradi és békéscsabai múzeumok évkönyveiben. Munkásságából kiemelkednek a gólyákról írott tanulmányai, amelyek helyszíni tanulmányozáson és összeírásokon alapulnak. A sarki búvár romániai elterjedéséről szóló tanulmánya német nyelven a bukaresti Antipa Múzeum Travaux c. kiadványában jelent meg, s e faj európai vonulási viszonyainak vizsgálata során a nemzetközi szaksajtóban is visszhangra talált.

Munkásságáról rendszeresen beszámolt a romániai magyar napisajtóban, terjedelmesebb ismeretterjesztő írásait A Hét és Művelődés közölte. Elkészítette az Érmellék madarainak monografikus feldolgozását (kéziratban).

Balogh Edgár: Szögesdrót a kéményen. Közli Táj és nép, Kv. 1978. 139-41.


Kováts Lajos – *református egyházi irodalom


Kovátsné Perecz Ilona (Avasújváros, 1901. jún. 16. – 1985. márc. 23. Sepsiszentgyörgy) – költő, elbeszélő. Középiskolát a szatmári ref. tanítóképzőben végzett, ahol tanítónői oklevelet szerzett (1920). Szülővárosában tanított (1921), K. Károly ref. lelkésszel kötött házassága után Kőszegremetén, majd Sepsiszentgyörgyön élt. Verseit a Szatmári Református Híradó és Református Jövő közölte. A tiszteletes asszony és egyéb elbeszélések c. kötete Nagyváradon (1937), Üzen a föld c. verseskötete a *Református Könyvtár sorozatban Szatmáron (1943) jelent meg. A máramarosszigeti Dankó Pista Irodalmi Társaság novellapályázatán I. díjat nyert (1943).

(B. L.)


Kováts S. János, teljes nevén ~ Sándor János (Répceszentgyörgy, Magyarország, 1865. márc. 16. – ? Kolozsvár) – irodalomtörténész, tankönyvíró. Székesfehérvárt érettségizett (1887), Budapesten magyar-francia-latin szakos tanári diplomát szerzett (1893). Brassóban, majd Nagyváradon tanít, 1916-tól a kolozsvári Kereskedelmi Akadémián, nyugalomba vonulása után a Ref. Teológia s az Unitárius Kollégium óraadója. Szaktárgyain kívül kereskedelmi levelezésre, történelemre, román nyelvre és gépírásra is oktatott. A Szigligeti Társaság tagja.

Első munkáiban szülőföldjének, Vas megyének helytörténeti kérdéseivel foglalkozott, majd francia tankönyveket és szótárakat fordított és szerkesztett, ilyen a Francia és magyar iskolai szótár (M. A. Thibaut után, Bp. 1902), Magyar-francia kereskedelmi szótár (Bp. 1905), Francia kereskedelmi levelek tárgyi csoportokban (Nv. 1921). A már Romániában kialakuló magyar iskolaügy legtermékenyebb tankönyvírója: a magyar tannyelvű elemi, közép- és szakiskolák, kereskedelmi tanintézetek számára 20 munkát állított össze Angheliu Ioan, Szentkirályi Samu és Voina Dumitru társszerzőjeként, ill. önállóan, köztük magyar retorikát és poétikát, román nyelvgyakorló könyveket és történelmet (Codrea Lászlóval, Kv. 1922) s három francia kézikönyvet a végzős osztályok diákjai, tanárai számára Petit histoire de litérature française (Kv. 1926), Analyse des chefs-d'oeuvres français (Kv. 1927) és Ce qu'il faut savoir sur les verbes (Kv. 1928) címmel.

Cikkekben, tanulmányokban foglalkozott nyelvészeti, nyelvhelyességi kérdésekkel, a budapesti Egyetemes Philologiai Közlöny, Magyar Paedagogia, Magyar Nyelvőr, Budapesti Szemle munkatársa. Először Nagyváradon (1903), majd bővítve Kolozsvárt (1924) adta ki A magyar helyesírás szabályai c. kézikönyvét. Cikkei jelentek meg az Erdélyi Szemle, Erdélyi Magyar Lányok, Pásztortűz hasábjain. Magyarra fordította Pierre Loti Az izlandi halász (Bp. 1896) c. regényét.

(F. M. – G. Gy.)

Dékáni Kálmán: 1920 óta Romániában megjelent magyar nyelvű történeti tankönyveink. Erdélyi Irodalmi Szemle 1924/2. – Gaal György: Kristóf György munkássága a két világháború között a kolozsvári egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékén. In: Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1981.


Kovrig Béla – *Acta 2


Kovrig Magdolna – *Vorzsák Magdolna


Kozák Albert – *Aluta


Kozán Imre (Csíkzsögöd, 1897. szept. 23. – 1984. nov. 20. Csíkszereda) – agrármérnök, mezőgazdasági szakíró. Középiskolát a csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnáziumban végzett; a frontra került, ahol a költő Erdélyi József volt katonatársa. A kolozsvári Gazdasági Akadémián okleveles gazda képesítést szerzett (1919), ennek 60. évfordulóján a Gödöllői Agrártudományi Egyetemtől gyémántdiplomát kapott (1979). Életpályája során volt magántisztviselő (1919-24), járási és vármegyei gazdasági felügyelő (1924-47), EMGE-kirendeltségi vezető (1947-49), gazdasági iskolai tanár (1956-68), majd nyugdíjaztatása után a Hargita megyei Agronómusház igazgatója s a csíkszeredai Népi Együttes tiszteletbeli igazgatója. Számos mezőgazdasági szakelőadást tartott, gazdatanfolyamokat szervezett, jelentős szerepet vállalt az ugarrendszer felszámolásában és komoly érdemeket szerzett a legelők feljavításában, a legelőgazdálkodás fellendítésében.

Első írása 1921-ben a Csíki Lapokban jelent meg. Ezt közel 1000 cikk követi ugyanebben a lapban s a Székely Nép, Csíki Néplap, Gyergyói Lapok, Erdélyi Gazda, Magyar Lapok, Falvak Népe, Népi Egység, Erdélyi Barázda, Szövetkezeti Értesítő, Zöld Mező, Vörös Zászló, Hargita, Falvak Dolgozó Népe hasábjain és naptáraiban. Egy írását a Korunk is közölte.

Önálló munkái: A búza termelése a csíki viszonyok szerint (Csíkszereda 1932); Az állattenyésztés és a mezőgazdasági szövetkezetek megteremtése és azok közgazdasági fontossága (folytatásokban, Csíki Lapok 1933); Fekete ugar (önéletírás, 1978).

(N. M.)

Beke György: Egy élet munkája. Beszélgetés a 75 esztendős K. I. agrármérnökkel. A Hét 1972/41; uő. Fekete ugar. Előre 1978. jún. 9. – Nagy Miklós: Vallomás a földekről. Korunk 1980/3.


Kozma Dezső (Középlak, 1935. nov. 6.) – irodalomtörténész. Középiskoláit 1953-ban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1958). Tanári pályáját a sepsiszentgyörgyi 1. sz. Líceumban, a Mikó Kollégium utódiskolájában kezdte, 1959-től a Babeş-Bolyai Egyetemen tanársegéd, lektor, majd előadótanár. A filológiai tudományok doktora (1971). A XIX. század második felének magyar irodalmát adja elő a magyar nyelv és irodalom tanszékén. Részt vett a román-magyar történész vegyes bizottság tagjaként a Román Akadémia és az MTA közös ülésszakain (1979, 1990). 1980 óta a Pro didactica c. tanári évkönyvek magyar szerkesztője, 1983-tól a NyIrK vezető tanácsának tagja.

Első írását az Igazság közölte (1961). Tanulmányai és irodalomkritikai, műelemző, ismertető írásai a NyIrK, Igaz Szó, Korunk, Utunk, Studia Universitatis Babeş-Bolyai, valamint napilapok hasábjain jelentek meg. Bevezetőkkel és jegyzetekkel látta el a Tanulók Könyvtára s a Magyar Klasszikusok sorozatának több kötetét. Monográfiát írt Petelei Istvánról, Mikszáth Kálmánról, Krúdy Gyuláról, forrásértékű A valóság igézete c. munkája, melyben a századforduló kolozsvári szerkesztőségeiben megforduló írókat mutatja be. Munkásságának jelentős részét a magyar irodalmi értékek népszerűsítése foglalja el. Gondozta és bevezetőkkel látta el Bródy Sándor, Gyulai Pál, József Jolán, Thury Zoltán, Török Gyula több kötetét (1967-87), Fehér virág címmel a századforduló novellisztikájából (1967), Álom és valóság címmel pedig a XIX. századvég magyar költészetéből (1974) jelentetett meg válogatást. Arany János breviárium c. összeállításával (Kv. 1982) egy új kiadványtípust honosított meg a romániai magyar könyvkiadásban. Hasonló, eredetileg Szabadság-szerelem c. s Petőfi erdélyi kötődését mindkét dimenzióban egyaránt végigkísérő kötete végül is a cenzúra beavatkozása nyomán zsugorodott csak a költő szerelmét bemutató Koltói ősz. Petőfi Júliája c. könyvvé (Kv. 1985). A IX. és XI. osztályos líceumi tanulók számára magyar irodalmi tankönyveket készített (1978, 1980). Tanulmányokat közölt Áprily Lajos, Kacsó Sándor, Kovács Dezső, Molter Károly, Sipos Domokos művészetéről.

A NyIrK-ben megjelent újabb tanulmányai közül kiemelkedik Vajda János tájlátása (1985/1) és két írása Ady szellemi örökségéről (1989/1), ill. Ady költészetének egyetemességéről (1989/2). A Szabadságban folyamatosan megjelenő Régi kolozsvári arcok c. sorozatában (1992) Bartha Miklós, Sámi László, Malonyay Dezső, Petelei István, Meltzl Hugó, Barabás Ábel, Thury Zoltán, Török Gyula, Gyulai Pál, Éjszaki Károly, Sebesi Jób, Zilahi Kiss Béla, Bede Jób, Szabó Dezső, Szász Béla, Brassai Sámuel, Kozma Ferenc és kortársaik életművét ismerteti.

Önálló kötetei: Egy erdélyi novellista (Petelei István. 1969); A valóság igézete (Írók kolozsvári szerkesztőségekben a századfordulón. Kv. 1972); Petőfi öröksége (1976); Mikszáth Kálmán (kismonográfia, Kv. 1977); Krúdy Gyula postakocsiján (kismonográfia, Kv. 1981).

Egyetemi jegyzete: Magyar irodalom a XIX. század második felében (1849-1905. Kv. 1980). Középiskolai tankönyvei. Magyar irodalom (IX. osztály) 1978; Magyar irodalom (X. osztály) 1980.

(M. H.)

Kántor Lajos: Némi kritikusi önérzettel. Előre 1968. jan. 11; uő. K. D.: Egy erdélyi novellista. NyIrK 1969/2. – Dávid Gyula: Petelei-analízis. Utunk 1969/17. – Szász Lőrinc: A valóság igézete. Korunk 1972/10. – Kiczenko Judit: K. D.: Egy erdélyi novellista, Petelei István. Irodalomtörténet, Bp. 1972/2. – Szávai Géza: Meghosszabbított átmérőkön. A Hét 1972/50. – Bori Imre: A helyi kutatások külön szempontjai. Magyar Szó, Újvidék, 1974. máj. 25. – Nacsády József: K. D.: A valóság igézete. Irodalomtörténet, Bp. 1974/2. – Beke György: Petőfi öröksége. Utunk 1977/14. – Ion Oarcăsu: Tradiţii durabile şi preţuire reciprocă în creaţie spirituală. Scânteia 1978. jún. 6. – Kovács Magda: K. D.: Petőfi öröksége. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1979. 349-50. – Fejér Miklós: K. D.: Mikszáth Kálmán. NyIrK 1979/1. – Murádin Jenő: Szolgálatban. Beszélgetés K. D. irodalomtörténésszel. Igazság 1981. jan. 21. – Szigeti József: K. D.: Krúdy Gyula postakocsiján. NyIrK 1981/1-2. – Szekernyés János: Klasszikusokról, népszerűen. Beszélgetés K. D.-vel. A Hét 1986/26. – Gaal György: K. D. Koltói ősz. Petőfi Júliája. NyIrK 1986/2.


Kozma Elza, Derzsi Józsefné (Kolozsvár, 1932. júl. 20.) – újságíró, szerkesztő, pedagógiai író. Szülővárosában, az Állami Leánylíceumban érettségizett (1951), a Bolyai Tudományegyetem történelem karán szerzett tanári oklevelet (1955). Az Igazság újságírója (1953-68), majd a Dolgozó Nő főmunkatársa nyugalomba vonulásáig (1988).

Cikkeit, riportjait az Utunk, Előre, Falvak Dolgozó Népe közli. Táborozás c. bábjátékát 1960-ban mutatták be Kolozsvárt, ugyanez gyermekszíndarabként 1961-ben nyomtatásban is megjelent a Kék virág c. antológiában; 1963-ban Népek meséje c. bábdarabja a kolozsvári Állami Bábszínház magyar tagozatának műsorán szerepelt. Kérdések és feleletek szülőknek c. pedagógiai ismeretterjesztő könyve a Ceres Könyvkiadó népszerű Kaleidoszkóp-sorozatában jelent meg. Riporttal szerepel az Ember és föld (1987), Tenni és teremteni (1987) c. kötetekben. Az Utunkban 1988-ban jelent meg folytatásokban A védjegy c. gyárüzemi riportsorozata.


Kozma Géza (Segesvár, 1902. febr. 26. – 1986. okt. 5. Marosvásárhely) – zeneszerző. ~ Mátyás apja. Marosvásárhelyen érettségizett (1919), zenei tanulmányait a helybeli Zeneiskolában (1911-21), majd Berlinben végezte (1921-22). A budapesti Zeneművészeti Főiskolán szerzett csellótanári oklevelet (1942). A marosvásárhelyi Zeneiskola, ill. Művészeti Líceum tanára, két ízben (1947-49, 1950-52) igazgatója; nyugalomba vonult 1972-ben. A helybeli Filharmónia karmestere (1948-54); az 50-es évekig mint csellóművész hangversenyezett.

Szerzeményei túlnyomórészt vonós kamaraművek és csellódarabok. Szépirodalmi fogantatású zeneművei: három kantáta Petőfi Sándor, Salamon Ernő, Antalffy Endre verseire (1950-54); hat dal Antalffy Endre, Szabó Lőrinc, Szombati-Szabó István és mások verseire (1929-54), tizenegy karmű (Arany János, Hajdu Zoltán, Horváth István, Majtényi Erik, Páskándi Géza, Petőfi Sándor, Reményik Sándor, Salamon Ernő, Szemlér Ferenc és Várnai Zseni verseire (1929-65), utóbbiak részben megjelentek a Művelődési Útmutatóban, ill. a Népi Alkotások Háza különböző kiadványaiban. Csellódarabjaiból a bukaresti Zeneműkiadó nyújtott reprezentatív válogatást (1970).

(L. F.)

Szépréti Lilla: K. G. 75 éves. "Sokat mesélhetnék a hőskorról..." A Hét 1977/19.

ÁVDolg: Horváth Katalin: K. G. élete és művei. A kolozsvári George Dima Zenekonzervatórium könyvtárában.


Kozma József – *orvostudományi szakirodalom


Kozma L. György (Arad. 1940. jan. 1.) – orvosi szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett, orvosi diplomát a marosvásárhelyi OGYI-n szerzett (1962). Pályáját a torjai tüdőszanatóriumban kezdte. A Megyei Tükör és A Hét hasábjain közölt cikkeket Európa legnagyobb mofettájáról, a Büdösbarlangról, s mint a szanatórium igazgatója létrehozta Románia első fiziogeriátriai osztályát. Doktori disszertációja a tüdőgyógyászat és a geriátria összefüggéseit taglalja. Távol-keleti utazása nyomán A felkelő nap mosolya (Kv. 1974) c. alatt megírta Japánban szerzett élményeit. 1976-tól Aradon él, a Vörös Lobogó orvosi rovatának szerkesztője lett.

(U. J.)


Kozma Mária (Csíkkarcfalva, 1948. aug. 18.) – író, novellista. Középiskoláit Csíkszeredában végezte (1966), a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést szerzett (1970). A csíkszeredai Megyei Könyvtár dokumentációs részlegének vezetője.

Első írását az Utunk közölte (1967). Az Utunk, Művelődés, Igaz Szó, Hargita munkatársa. A könyv élete c. szaktanulmányát a Művelődés sorozatban közölte (1982), Könyvtárnyi sztereotípia könyvtárban c. alatt a Korunkban (1987/4) a könyvtár és az olvasó viszonyáról értekezik.

Önálló kötetei: Festett káposztalepke (novellák, karcolatok Szőcs István előszavával, Forrás 1970); Köznapi irgalom (elbeszélések, karcolatok, Kv. 1980); Idővallató (négy elbeszélés, 1983, Bp. 1991); Kő, ha ütik. A játék (két kisregény, Kv. 1984); Az ember bolond természete (utópisztikus regény, 1987, Bp. 1991); Rövidfilm esőben (novellák, Kv. 1988); Lidérczöld csapda (regény, 1989); Borsméz (novellák, Bp. 1991).

Ágoston Vilmos: Bradbury nem haragszik. Utunk 1970/8. – Németi Rudolf: K. M.: Festett káposztalepke. Utunk 1970/51. – Beke György: Lázadás a szeretetért. A Hét 1981/29. – Szőcs István: Az ember természete (llenesen). Utunk 1988/10.


Kozma Mátyás (Marosvásárhely, 1929. júl. 23.) – orgonaművész, zeneszerző. ~ Géza fia. Szülővárosában érettségizett (1948), a kolozsvári George Dima Zenekonzervatóriumban szerzett zenetanári oklevelet (1954). Marosvásárhelyen a Filharmónia orgonistája (1955-57), majd igazgatója (1959-66), a rádióstúdió zenei szerkesztője (1957-59), a Tanárképző Főiskola adjunktusa (1966-74), a Maros Együttes művészeti titkára (1974-78), majd korrepetitora (1978-80), a Művelődési Palota orgonaművésze (1980-tól).

A Piroska és a farkas c. bábdarabhoz írt kísérőzenéjét 1949-ben közölte a Művelődési Útmutató. Tuduka Oszkár verse nyomán szerzett Szolgáld a hazát c. tömegdala (1952) megjelent a Muzica mellékleteként; refrénjének kezdete a marosvásárhelyi rádióadó szünetjele volt. Számos kamaramű szerzője: Három válaszúti népdal (1956) és Orgonaverseny (1961) c. műveit Electrecord-hanglemezen is kiadták. Táncjátékai: A Szent Anna-tó balladája (1957) és A kommunista balladája (Aragon után, 1963). Oratóriumot szerzett In memoriam Dózsa címmel (1978), továbbá számos dalt Puskin, Salamon Ernő, Áprily, Magyari Lajos, Dsida Jenő, Király László, valamint kórusműveket Csokonai, Veress Zoltán, Székely János, Szilágyi Domokos, Tamás Mária, Jancsik Pál, Áprily-fordításban Şt. O. Iosif és mások verseire.

Szerzeményeit, számos cikkét a Művelődés, Előre, Utunk, Új Élet és Vörös Zászló közölte. Enescu és Marosvásárhely c. tanulmánya (Igaz Szó 1970/1) bővítve újra megjelent a Zenetudományi Írások c. gyűjteményben (1980). Monográfiája a marosvásárhelyi Művelődési Palota orgonájáról kéziratban.

(L. F.)

Beke György: Legendák tava. Előre 1959. júl. 11. – Bartis Ferenc: Amióta orgona létezik. Új Élet 1971/12. – Simon Dezső: Párbeszéd az alkotóval. Utunk 1973/33. – László Ferenc: Műsorismertetés. Az ECE 0141 számú Electrecord hanglemez borítóján. – Simonffy Katalin: Három évtized egy ritka hangszer szolgálatában. A Hét 1986/51.


Kozma Szilárd, teljes nevén ~ Botond Szilárd (Csíkszereda, 1953. nov. 17.) – költő. Marosvásárhelyt az építészeti szaklíceumot végezte (1973), munkahelyeit váltogatva szülővárosában dolgozott, így a házelemgyárban (1979-81), majd Nagybányán építő-üzemmérnöki diplomát szerzett (1984). A csíkszeredai Tamási Áron Irodalmi Kör vezetőségi tagja. 1990-ben a csíkszeredai Kisgazdák Lapja szerkesztője.

Első versét a Hargita közölte (1974). Írásaival az Igaz Szó, Utunk, Ifjúmunkás, Művelődés, Echinox, Brassói Lapok hasábjain szerepelt, két prózaverse (A mozdulat, a veszély és a sebek kérdése a költői megismerésben, 1979/9; Disszonáns szimfónia, 1981/2) a Korunkban jelent meg. Szerepel az Ötödik évszak c. antológiában (Mv. 1980). Mircea Dinescu több versét fordította magyarra (Korunk 1981/1).

Önálló verseskötetei: Szabadnap (Forrás 1981); A csodák völgye (Kv. 1985).

Márki Zoltán: A vers teljességigény. Előre 1981. nov. 5. – Sütő István: Fiatal költők. Igaz Szó 1986/4.


Kozma Tibor (Szabadka, 1909. dec. 3. – 1981. jan. 19. Kolozsvár) ref. egyházi író. ~ Zsolt apja. Középiskoláit a kolozsvári Ref. Kollégiumban (1927) végezte, majd ugyancsak Kolozsvárt, a Ref. Teológián szerzett lelkészi képesítést (1931), ugyanott teológiai magántanári oklevelet (1941), majd az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetben teológiai doktori címet (1965). 1934-46 között lelkész Árpástón, majd Szilágypanitban, 1947-50 között vallástanár a zilahi Wesselényi Kollégiumban. 1958-60-ban lelkipásztor Kolozsváron, 1961-76 között teológiai tanár.

Első tanulmányát Az Út közölte (1935), utána 1937-38-ban Baselben egészíti ki teológiai tanulmányait, ahol Barth Károly tanítványa. Svájci tanulmányútjáról ugyancsak Az Útban számol be (1939. 213, 245, 279, 295). Jelentősebb tanulmányai ugyancsak Az Útban: Relatív és egzisztenciális döntés (1938. 162-177), Isten és a Sátán (1941. 186, 204, 220), A keresztyénség értelme (1943. 195-206); a Református Szemlében: A Szentírás jobb megértéséért (1969. 27-47), Szempontok az engedelmes textuskezeléshez (1978. 12-21).

Önálló kötetei: Téma és textus a prédikációban (Kv. é.n.); Az "imago Dei" problémája és a prédikált Ige (Kv. 1942); A református istentisztelet elvi alapvonalai (Kv. 1966).


Kozma Zsolt (Árpástó, 1935. febr. 19.) – ref. egyházi író. ~ Tibor fia. Középiskoláit a zilahi Wesselényi Kollégiumban (1945-50) és a kolozsvári ref. Kollégiumban végezte (1951-52); 1952-54 között politikai elítélt. A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szerzett ref. lelkészi diplomát (1958), ugyanitt doktori diplomát az ószövetségi tudományokból (1974); a budapesti Ráday Akadémián Doctor Honoris Causa címet nyert (1990).

1958-59-ben Kolozsvár-belvárosi segédlelkész, majd 1960-74 között lelkész Magyarszováton, közben kilenc hónapig munkaszolgálatos. 1974-től a kolozsvári Egységes Protestáns Teológiai Intézet előadója, majd professzora. 1984-89 között a Református Szemle, 1992-től a Protestáns Szemle szerkesztőbizottsági tagja.

Tanulmányai 1960-tól a Református Szemlében, a Korunkban, Magyarországon a Theologiai Szemlében, Református Egyházban, Reformátusok Lapjában, Confessióban, Protestáns Szemlében, Pannonhalmi Szemlében, valamint németországi és ausztriai egyházi folyóiratokban jelentek meg. Tanulmányai közül jelentősebbek:Emberképű Isten? – Istenképű ember? (Református Szemle, 1971. 148-158); Az istenképűség és a természeti teológia kérdése Barthnál és az erdélyi protestáns teológiában (Theologiai Szemle, 1987. 5-11); A Református Szemle 1908-1974. évfolyamainak teljes könyvészete (Református Szemle 1975. 91-131. – csak az 1945-74. évek anyaga jelenhetett meg); A református értelmiség megújulása (Reformátusok Lapja, 1992. máj. 24.-jún. 14).

Szerkesztette a Kolozsvári Ref. Egyházkerület kiadásában megjelent Kis ágendát (1986), s 32 munkatárssal a Bibliai fogalmi szókönyvet (1992).

Önálló munkái: JHVH cselekvésének teológiai felfedése a szabadítás eseménysorozatában (doktori disszertáció, Kv. 1974. Belső használatra sokszorosítva); A magyar nyelvű protestáns bibliai teológia könyvészete 1979-ig (Bp. 1990); Alkalmas és alkalmatlan időben (prédikációk, Kv. 1992).


kozmopolita vita *irodalmi vita


Kozmuth Artúr (Temesvár, 1892. márc. 27. – 1941. nov. 30. Temesvár) – író, sportriporter. Tanulmányait szülővárosában végezte, majd az Első Erdélyi Biztosító Társaság temesvári fiókjának cégjegyzője. Egy ideig a Sporthírlapírók Szervezetének elnöke.

Versei, novellái 1908-tól a Temesvári Újság és a Délmagyarországi Közlöny, majd a két világháború között a Temesvári Hírlap, Új Élet, Május, Pásztortűz és a Pesti Hírlap hasábjain jelentek meg. Uhlyárik Bélával a Színházi Újság c. hetilapot (1915-17), Vuchetich Endrével a Sportélet c. lapot (1918-19) szerkesztette. Megjelentette a *Sport és Kritika c. lapot (1925-29).

Uhlyárik Bélával és Győri Emil zeneszerzővel írt Kölcsönkért feleség c. operettjét 1920-ban vitte színre a temesvári Modern Nyári Színház Bálint Béla rendezésében. Gooól! c. sportregényét 1929-ben folytatásokban közölte, majd kötetben is megjelentette a Temesvári Hírlap.

(Sz. J.)


Köblös Antal (Torda, 1937. júl. 10.) – geológus szakíró. Kolozsvárt érettségizett (1954), a Bolyai Tudományegyetemen földtan-földrajz szakos diplomát szerzett (1959). Pályáját az Aranyosbányai Bányavállalatnál kezdte (1960-66), a kolozsvári Ásványkutató Kombinátnál folytatta (1966-74), közben tanulmányokat végzett a bukaresti Ştefan Gheorghiu Akadémián. A kolozsvári Nemfémes Ásványi Nyersanyagok Kutató és Tervező Intézetének tudományos főmunkatársa. A Kriterion Kézikönyvek-sorozatban megjelent Geológiai kislexikon (1983) társszerzője, teleptani és kőolajgeológiai címszavainak szerzője.

(T. J.)


Köblös Elek (Sáromberke, 1887. máj. 12. – 1938. okt. 9. Szovjetunió) – szerkesztő, publicista. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban négy osztályt végzett, majd asztalosinas Marosvásárhelyen. Felszabadulása (1905) után a famunkás szakszervezet és a Szociáldemokrata Párt tagja. Az I. világháborúban az olasz fronton harcolt, az 1918-19-es forradalmak idején a Vörös Hadseregben rohamzászlóalj-parancsnok, részt vesz a szolnoki harcokban is. Emigránsként előbb Ausztriában, majd Romániában folytatta a munkásmozgalmi tevékenységét, részt vett a KRP alakuló kongresszusán. Letartóztatták, csak 1922-ben szabadult.

Előbb a Maros vidéki munkásság Előre c. hetilapjának egyik szerkesztője, utóbb a bukaresti Munkás központi pártlap felelős kiadója és cikkírója, a Jász Dezső szerkesztette Májusi Emléklap (1923) munkatársa. A KRP III. kongresszusától (1924) kezdve a párt főtitkára; részt vett a Városi és Falusi Dolgozók Blokkja és az Egységes Szakszervezetek sajtójának irányításában.

1926-ban emigrációba kényszerült, a KRP Csehszlovákiában megalakult Politikai Bürójának tagja. A csehszlovák hatóságok letartóztatták, s a román kormány kiadatását kérte. Megmentésére nemzetközi "Köblös-bizottság" alakult, Henri Barbusse levélben sürgette kiadatásának megtagadását. A párt külföldön tartott IV. kongresszusán a szektás frakció leváltotta tisztségéből. A Szovjetunióba költözött, ahol koholt vádak alapján perbe fogták. Börtönben halt meg. 1956-ban rehabilitálták, s post mortem az RKP is visszahelyezte politikai jogaiba (1968).

(B. E.)

Turzai Mária: K. E., az élharcos. Korunk 1971/1. – Köblös Elekné: Emlékeimből (Balogh Edgár bevezetőjével). Korunk 1971/8. – M. C. Stănescu-L. Gergely: E. K. (1887-1938). 1978. – Fodor, Ladislau: Előre. Közli Presa comunistă şi a organizaţiilor de masă create şi conduse de P. C. R. IV. 1978. 241-60. – Máthé Éva: Beszélgetés Köblös Elekné Kajlik Karolinával. A Hét 1979/10.


Kölcsey Egyesület – 1. Aradon 1881-ben alapított s hivatalosan 1882. jan. 22-én alakult közművelődési egyesület. Az I. világháború végéig Tabajdy Károly, Varjassy Árpád, majd Dálnoky Nagy Lajos volt az elnöke, első titkára Márki Sándor történész. A ~ 1888-ban külön bizottságot alakított az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ereklyéinek összegyűjtésére, s megbízásából készült el és jelent meg Arad város és vármegye monográfiája. Kezdeményezésére épült fel 1913-ban a Kultúrpalota, ahol közgyűlésének 1903. évi határozatával a ~ Arad városának adományozott 45 000 kötetes könyvtára és összes gyűjteménye, így az aradi vértanúk emlékanyaga is elhelyezést nyert. Kiadták az aradi vértanúk albumát (1890-1902), obeliszkkel jelölték meg a kivégzések helyét.

Az I. világháború előtt a ~ iskolákat segélyezett, tanulókat is jutalmazott, rendszeresen jelentetett meg évkönyveket s a Mikszáth-alapból aradi írók műveit jutalmazta. 1919-ben indult és két évfolyamot ért meg az egyesület *Szezon c. irodalmi lapja Kócsy Jenő és Boda Andor szerkesztésében. Az elnöki tisztséget 1928-ig Boross Lajos, utána Krenner Miklós és Fischer Aladár, 1943-tól Olosz Lajos viselte. A két világháború között rendezett előadássorozatokon, felolvasó délutánokon és előadóesteken a helyi és erdélyi irodalom jelesei léptek fel, így Berde Mária, Fekete Tivadar, Gáldi László, Horváth Imre, Krenner Miklós, Nagy Dániel, Raffy Ádám, Szántó György, Tabéry Géza, Tamási Áron. Megemlékeztek az egyetemes és a magyar irodalom kiváló alkotóinak évfordulóiról, a helyi irodalom támogatására pályázatokat írtak ki, s 1921-től közös tárlatokon rendszeresen bemutatták az aradi képzőművészek, így Balla Béla, Balla Frigyes, Hajós Imre, Nagy Oszkár, Pataky Sándor, Sima Dezső, Wolf Károly munkáit. Az egyesület 1931. nov. 15-én ünnepelte meg fennállásának félszázados évfordulóját.

A ~ az anyák számára orvosi, az ifjúságnak "Életiskola" c. alatt tájékoztató tanfolyamokat nyitott, s a Blédy Géza szerkesztésében, Olosz Lajos, Berthe Nándor és Puhala Sándor segédletével elindított *fecskés könyvek kiadásával hozzájárult a magyar műveltség fenntartásához az Antonescu-rendszer éveiben (1943-44). Utolsó titkára Ficzay Dénes, egészen a ~ feloszlatásáig (1948).

Az 1989-es forradalom után Pávai Gyula tanár elnökletével újjáalakult, megrendezte az 1990. márc. 15-i ünnepségeket, nyelviskolákat nyitott, ifjúsági és kamaraszínházat szervezett, újraindította a Havi Szemle c. kulturális folyóiratot, mely 1991-től a Jelen c. napilap mellékleteként jelenik meg.

(U. J.)

Lendvay Ferenc-Gellér János: A százéves Arad. 1834-1934. Arad. é.n. – Ficzay Dénes: A Kölcsey Egyesület évszázada. Művelődés 1981/12.

2. Nagykárolyban 1897 őszén alakult meg a ~. Első elnöke Falussy Árpád főispán, alelnöke Cseh Lajos plébános. Műsorok, ünnepségek rendezése mellett gondot fordított a helyi kulturális hagyományok ápolására. Felállította a városban Kölcsey Ferenc és Kossuth Lajos szobrát (mindkettő Kallós Ede alkotása), és 1899-ben, Petőfi halálának félszázados évfordulóján márványtáblával örökítette meg az Arany Szarvas és Arany Csillag fogadók falán nagykárolyi látogatásainak emlékét. Ugyancsak a ~ kezdeményezte a piarista rendház falán Révai Miklós nyelvtudós és a "branyiszkói hős", Erdősi Imre emléktáblájának elhelyezését. A vármegyeháza épületében Kölcsey-emlékszobát rendeztek be. Ebben az időszakban a ~ lelke Kovács Dezső műfordító-tanár és Poór János.

1920 után Komáromi Lajos nyomdász, a Nagykároly és Vidéke szerkesztője élesztette fel egy újabb évtizedre a ~ munkáját, megrendezve Benedek Elek és a fiatal székely írók nagykárolyi fellépését (1928). Az egyesület tevékenysége a 20-as évek végétől a közöny és a hatóságok akadékoskodásai miatt ellanyhult, csak 1940 után kerül sor néhány figyelemreméltó rendezvényre, így Sík Sándort látják vendégül (1942). Elnök a két világháború között Lestyán Ödön ügyvéd. Tényleges munka azonban már nem folyik, a ~ felélesztésére a II. világháború óta még csak kísérlet sem történt.

(F. I.)

Jakab Ödönnek a nagykárolyi Kossuth-szobor felavatásakor mondott beszédét közli Kisfaludy Társaság Évlapjai. Bp. 1900/32.


Kölcsey Kör – Szatmárnémetiben 1892-ben alakult; az I. világháború folyamán megszakadt tevékenységét egy 1925-ben engedélyezett új alapszabály alapján folytatta. Gazdag könyvtára a 20-as évek elejétől a Református Főgimnázium könyvtártermében lelt otthonra, ott őrizték a Kölcsey-relikviákat is, melyek később a helyi múzeumba kerültek. A 30-as években rendszeresen tartottak irodalmi esteket, ismeretterjesztő előadásokat. 1942-ben a református templom mellett újra felállították névadójuk annak idején a román hatóságok által eltávolított és megcsonkított – mementóként fej nélkül hagyott – mellszobrát. Ezt a szobrot azonban a román kommunista rendszer sem tűrte meg. 1957-ben a szatmárnémeti Állami Színház művészeinek közreműködésével irodalmi est zajlott le a költő emlékére. Ugyanebben az évben a fennállásának 400 éves jubileumát ünneplő 3. számú magyar középiskola Kölcsey Ferenc nevét vette fel, s ezt az 1961-es átszervezésig meg is tartotta. Később a költő nevét az egyesület és az iskola helyett három évtizeden át csak a líceum irodalmi köre őrizte.

1990-ben a ~ újjáalakult Ligeti László tanár vezetése alatt. Kezdeményezésére leplezték le 1991. aug. 25-én az új Kölcsey-szobrot, Lakatos Pál szobrászművész alkotását. A magyar elméleti líceum ekkor s 1991 őszétől hivatalosan is újra felvette a Kölcsey Ferenc nevet.

(B. L.)

Ligeti L. Zoltán: A szatmári Kölcsey Kör történetéből. Korunk 1991/10.


Kölcsey Ferenc emlékezete – Az egykori Közép-Szolnok megyei Sződemeteren született költőt mint a magyarság fohászává vált Hymnus szerzőjét és reformkori politikust, aki közpályáján Szatmár vármegye követe a pozsonyi országgyűlésen, s Wesselényi védője volt, az erdélyiek különlegesen magukénak érzik, s ez tiszteletében is érvényre jut.

Már a múlt század óta működött nevéről elnevezett egyesület Aradon és Nagykárolyban, kör Szatmárnémetiben, s ezek általános művelődési tevékenységük feladatának tekintették ~ ápolását is.

Az első jelentős Kölcsey-monográfiát Jancsó Benedek jelentette meg Kolozsvárt (1885), s a költő akadémiai titkárságával Széchy Károly foglalkozott az EME Bölcselet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának ülésén (1887), míg közéleti szerepléséről a Szatmári Közlöny (1890), íróvá válásáról a Nagykároly és Vidéke (1898) közölt ismeretlen adatokat. A két világháború közt is részt vettek a Kölcsey-kutatásban erdélyi írók, így Gáldi László Kölcsey és Eminescu sztoicizmusa c. tanulmányával (Apollo, Bp. 1939/1-2).

Kölcsey halálának 1938. aug. 24-i százéves fordulója Erdélyben is élénk visszhangot váltott ki. Szentimrei Jenő a Korunkban a költő korszerűségére figyelmeztetett: "Erre az írótípusra éppen ennek az ingadozó, gerincében és ítéleteiben megszilárdulni képtelen kornak volna égető szüksége. Ő az író és polgár, a valló és vállaló, a harcos, a meg nem hátráló, aki mindamellett halálosan nyugodt, nem izgága, megvetően elkerül messzire minden olcsó, demagóg hatást." Az Erdélyi Helikon szerkesztőjeként Kovács László a magával ragadó szónokot ünnepli, aki kiragadta a magyar stílust "a jogi cikornyák, a nehézkes és nagyképű mondattekervények hínárjából." Ugyanitt Vita Zsigmond Kölcsey nyelve és lelkivilága c. tanulmányában a tűrés és alkotás életformáját idézi a költő hagyatékából. Az Aradi Hírlapban (1938. aug. 21.) Kulcsár Kálmán méltatja Kölcsey írói, politikusi és emberi nagyságát.

Az évforduló alkalmából kezdi el Szentimrei Jenő anyaggyűjtését készülő Kölcsey-regényéhez, cikksorozatban számolva be kutatásai kapcsán a Brassói Lapok hasábjain mindarról, amit az élő Kölcsey-leszármazottak ajkáról mint szájhagyományt a költő múltjából megtudott (1938. szept. 18-24.). Levéltári forrásokra is kiterjedő kutatások és helyszíni vizsgálódások nyomán elkészült a regény, azonban Romániában nem kapott kiadót, s csak Budapesten jelenhetett meg Sárközi György lektori segítségével 1939-ben. Ebben az évben jelent meg a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyesület centenáris Kölcsey-ünnepségén elhangzott előadások anyaga is Az élő Kölcsey c. kötetben, Berde Mária, Olosz Lajos, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza emlékező írásaival. A brassói Hasznos Könyvtárban Paál Árpád foglalta antológiába jeles írók Kölcseyről szóló emlékezéseit. Az Erdélyi Múzeumban László Dezső pedagógiai szempontból foglalkozik Kölcsey Parainesis c. munkájával (1939), majd Rass Károly értekezik a költő irodalomtörténeti szerepéről (1940). Megjelenik Kristóf György tanulmánya Kölcsey esztétikájáról (1940), s Gönczi Magdolna a Himnuszt a bibliai jeremiádokkal hasonlítja össze az Antal Márk tiszteletére kiadott emlékkönyvben (1943).

Az 1944 utáni romániai Kölcsey-kultusz és irodalomtörténeti hozzájárulás már lényegesen szerényebb, mindössze 1957-ben jelenik meg Szentimrei Jenő Ferenc tekintetes úr c. regényének 2. kiadása.

A fennállásának 400. évfordulóját ünneplő volt Református Kollégium Szatmárnémetiben ugyanebben az évben a "Kölcsey Ferenc Középiskola" nevet kapta, de ezt a nevet már az 1961-ben történt átszervezéskor visszavonták... Molter Károly méltatása a Kölcsey-regényről még megjelent az Utunkban, de Vita Zsigmond közlése Kölcsey otthonáról s elemzése a Rebellis versről újra csak Magyarországon jelenhetett meg (1962, 1964).

Kölcsey-kutatásunk 1970-ben Rohonyi Zoltán két tanulmányával szaporodik a NyIrK hasábjain. Az első Kölcsey pályakezdését mutatja be "klasszicizmus és romantika között", a második Kölcsey romantikájának kialakulása címen "a francia forradalom felemelő s ugyanakkor eredményeivel egyben le is sújtó élménye, az ennek nyomán bekövetkező egyetemes bizonytalanság-érzésnek a magyar feudalizmus nyomasztó válságával való összefonódása" hatására elmélyülő filozófiai kételyben láttatja Kölcsey tragikus sorsfilozófiájának magyarázatát. Ezután készül el Rohonyi Zoltán kismonográfiája Kölcseyről (Kv. 1975), valamint A magyar romantika kezdetei (1975) c. művének Kölcseyre vonatkozó fejezete.

Antal Árpád egyetemi jegyzeteinek, Kocziány László, majd Kozma Dezső tankönyveinek Kölcsey-fejezetei után nyitást jelent a Helikonban K. Jakab Antal Szöveggyűjtemény-sorozatának Kölcsey-anyaga (1991/16), melyből a mai közönség – és főleg az ifjúság – megismerhette végre a Himnusz, Zrínyi dala, Rákos, Zrínyi második éneke, A szabadsághoz, Rákóczi, hajh..., Huszt szövegét.

(B. E.)

Szentimrei Jenő: író és polgár. Korunk 1938/7-8; uő. Ferenc tekintetes úr. Regény. Bp. 1939; 2. kiadás. Mv. 1957. – Kovács László: Kölcsey. Erdélyi Helikon 1938/8. – Vita Zsigmond: Kölcsey nyelve és lelkivilága. Erdélyi Helikon 1938/9; uő. Gáspár János a Kölcsey-házban. Közlés a nagyenyedi pedagógus visszaemlékezéseiből. Utunk 1970/39. – Szenczei László: Két könyv Kölcseyről. Szentimrei Jenő és Paál Árpád könyvei. Erdélyi Helikon 1939/7. – Az élő Kölcsey. Cikkgyűjtemény. Református Könyvtár 54. kötet. Nv. 1939. – Paál Árpád: Emlékezések Kölcsey Ferencről. Antológia. Hasznos Könyvtár, Brassó 1939. – Ficzay Dénes: Ferenc tekintetes úr. Igaz Szó 1957/9. – Molter Károly: A kiigazított Kölcsey-arckép. Utunk 1957/33. – Kiss András: Ismeretlen Kölcsey-kéziratok 1829-ből. Irodalomtörténet, Bp. 1959/2. – Rohonyi Zoltán: A klasszicizmus és a romantika között. Kölcsey pályakezdése. NyIrK 1970/1; uő. Kölcsey romantikájának kialakulása. NyIrK 1970/2; Kölcsey Ferenc életműve. Kismonográfia, Kv. 1975. – Lászlóffy Aladár: Kölcsey bennünk. Helikon 1990/32.


kölcsönkönyvtár – művelődési szempontból jelentős könyvterjesztési forma a magánkereskedelem korában. A legtöbb *könyvtár a múltban is kölcsönzött könyveket az olvasóközönségnek, de divatos művek, új kiadványok gyorsabb beszerzésével üzleti alapokra helyezett ~ többnyire megelőzte az állam s különböző intézmények szolgáltatásait, különösen ami akár a nemzetiségek anyanyelvi igényeinek kielégítését, akár a hivatalos körök cenzúráinak kitett irodalom megismerését illette.

Számos magyar ~ működött Erdély városaiban, sőt egy időben Ex libris néven Bukarestben is. Ezek mindegyike patinás *könyvesbolt, vagy pedig egy-egy tekintélyesebb sajtóorgánum keretében alakult. Temesvárott több is működött: Josef Zauner Libro papír- és könyvkereskedésének ~a 1922-ben nyílt meg a város szívében, a Temesvári Hírlap pedig a fokozott kereslet kielégítésére 1937 végén hozta létre a maga hasonló kiadóhivatali részlegét. A Moravetz Testvérek könyv- és papírkereskedése mellett létesült ~ nemcsak virágzó üzleti vállalkozásnak bizonyult, hanem a mindenkor keresett újdonságok azonnali forgalombahozatalával hamarosan felülmúlta a Városi Közkönyvtárat, s a 30-as években már nemcsak hirdetések útján hívta fel a figyelmet új szerzeményeire, hanem teljes könyvállományának nyomtatott katalógusával is ellátta olvasóit. Aradon a legelőkelőbb ~ tulajdonosa Kerpel Izsó, míg a Löbl-féle ~ fő vonzóerejét a világnyelveken hozzáférhető remekművek képezték. Brassóban hasonló közhasznú vállalkozás volt a Benkő Ignác és a Herz Simon fenntartotta ~; utóbbi sikerét fokozta, hogy a tulajdonos saját könyvkötő műhelyében tartotta karban kölcsönkönyveit.

Marosvásárhelyen egyidejűleg több könyvkereskedés nyitott gazdag ~at, s valamennyinek megvolt a maga sajátos profilja: sikerkönyvekben a Révész-féle könyvkereskedés ~ában volt a legbőségesebb választék, olyannyira, hogy a 20-as, 30-as években mind könyveinek számát, mind olvasótáborát tekintve felülmúlta a Kultúrpalota kölcsönzőjét. Ugyanitt Petri Károly, a Helikon könyvesbolt tulajdonosa az erdélyi magyar írók műveinek beszerzésére fektette a hangsúlyt. Nagyváradon a Hegedűs Hírlapiroda azzal a bevált üzleti fogással biztosította magának a kölcsönkönyvtári egyeduralmat, hogy nemcsak sikerkönyvekkel látta el látogatóit, hanem külön gyermek- és ifjúsági részleget is működtetett. Szatmáron a 30-as években a Láday-kölcsönkönyvtár látta el újdonságokkal a szerényebb jövedelmű közönséget, míg Déván két testületi ~ mellett 1934 júliúsától a Hirsch-féle könyvkereskedésben havi 25 lej használati díj ellenében másfélezer kötetből lehetett kikölcsönözni olvasnivalót.

Kulturális hatása mellett politikai szerepet is betöltött a szótárszerkesztő történész, Victor Cheresteşiu és felesége, Deheleanu Margit Kolozsvárt alapított vállalata, a Libro nevű ~. Ez – mint Nagy István írja emlékiratában – "minden különösebb reklám nélkül, de következetes módszerességgel segített a tanulóifjúság kezéhez juttatni a középiskolai és egyetemi könyvtárakból kitiltott [...] forrásmunkákat, vagy azt az »indexre« tett klasszikus és kortárs szépirodalmat, melyhez más úton hozzá nem férhetett".

(K. K.)

Nagy István: Hogyan tovább? Önéletrajzi regény III. 1971. 193.


Köllő Károly – *Engel Károly írói álneve.


Kölönte Béla (Csíkrákos, 1883. okt. 9. – 1934. febr. 15. Győr) – helytörténész, író. Középiskolát a nagyszebeni Theresianum intézetben végzett, a Ferenc József Tudományegyetemen történelem-földrajz szakos tanári diplomát szerzett (1907). Mint a gyergyószentmiklósi főgimnázium tanára írta meg Gyergyó története a kialakulástól a határőrség szervezéséig (Gyergyószentmiklós 1910) c. munkáját, melyben az alcímnek (...tekintettel a nemzetiségi kérdésre) megfelelően a székely törzsanyag mellett az örmény és román lakosság múltjával is foglalkozik. Másik önálló munkája a Székely nagyjaink (Gyergyószentmiklós 1924).


Kőmíves Balázs – *Szatmári Hírlap


Kőmíves Nagy Lajos (Budapest, 1886. aug. 16. – 1977. dec. 9. Kolozsvár) – újságíró, dramaturg. Tessitori Nóra férje. Budapesti egyetemi évei után 1907-től Kolozsvárt előbb az Újság, Kolozsvári Hírlap, 1919 után a Keleti Újság belső munkatársa. 1941-től a kolozsvári magyar színház, 1946-tól a marosvásárhelyi Székely Színház rendezője, 1947-től nyugalombavonulásáig (1971) a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola tanára.

Tevékeny részt vett a Kós Károly kezdeményezte kalotaszegi Magyar Néppárt zászlóbontásában, majd az OMP demokratikus ellenzékének reformkezdeményezéseiben. Osvát Kálmán megítélése szerint "...az erdélyi politika vezetőiről, egyházi emberekről közölt lélekrajzai, műtermi riportjai a Keleti Újság egyik legismertebb és elismert írójává tették" (Erdélyi Lexikon. Nv. 1929. 153). Emlékezetes Ady-cikksorozata (1922-24), melynek forrásértékű anyagát Zilahon és Érmindszenten gyűjtötte össze. A Metamorphosis Transylvaniae c. gyűjteményben az erdélyi magyar képzőművészetről szóló tanulmány szerzője (1937).

Több színész-nemzedéket nevelt fel. Shakespeare, Molière, Hauptmann, Shaw és más klasszikusok darabjai mellett nevéhez fűződik Háy Gyula Isten, császár, paraszt c. történelmi drámájának rendezése (1947) és Bródy Sándor darabjának, A tanítónőnek 1956-os felújítása is.

Dóczy Jenő-Földessy Gyula: Ady-Múzeum. I. Bp. 1924. 32-42. – Török Sándor: Utolsó beszélgetés K. N. L.-sal. Utunk 1977/50. – Horváth Béla: emlékezel...? Igazság 1981. ápr. 21.


Kőmüves Géza (Nagyvárad, 1902. okt. 24. – 1983. márc. 7. Bukarest) – újságíró, író, műfordító. Szülővárosában érettségizett (1920). Magántisztviselő, 1930-tól újságíró a Nagyváradi Naplónál, majd a Brassói Lapoknál (1932-40). Újságírói munkáját 1944-45-ben a brassói román nyelvű Drum Nounál és a Népi Egységnél folytatta. 1945 és 1947 között a kolozsvári Igazság, 1947 és 1958 között pedig a Romániai Magyar Szó, ill. Előre főszerkesztő-helyettese.

Munkái: Új Kína születik (politikai publicisztika, párhuzamosan Ion Urcan román fordításában is, 1949); 6 nap Moszkvában (útinapló, 1956); Forgószélben (regény, 1966).

Műfordításai: Al. Sahia: Lázadás a kikötőben (elbeszélések, 1949); Gyemjan Bednij: Válogatott versek (1960); Constanţa Bratu: Egy köténycsere története (komédia két képben, 1961).

(M. H.)

Szász János: Forgószélben. Előre 1966. máj. 21.


Könczei Ádám (Küküllővár, 1928. jan. 1. – 1983. jún. 14. Kolozsvár) – folklorista, szerkesztő. Középiskoláit Marosvásárhelyen és Nagyváradon végezte, a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett (1952). Előbb az érmelléki Szalacson és Margittán, majd Gyergyószentmiklóson tanított, 1958-ban a Folklór Intézet kolozsvári osztályának tudományos kutatója, innen azonban mint magyar "nacionalistát" elbocsátották. 1959-től nyomdai korrektor, majd munkás, 1968-tól a Korunknál terjesztői minőségben belső munkatárs.

Népköltészeti és népzenei tárgyú tanulmányai és cikkei 1952 óta hazai folyóiratokban és hírlapokban (NyIrK, Korunk, Igaz Szó, Művelődés, Utunk, A Hét, Előre, Igazság, Ifjúmunkás, Vörös Zászló) jelentek meg.

Ezek sorából kiemelkednek a Korunk hasábjain megjelentek: A népköltészet társadalmi gyűjtése (1958/7), A népköltészet közösségi jellege (1969/11) és A népdalkultúra tudatosságáról (1971/5). Külön figyelmet érdemelnek az ifjúság táncház-mozgalmával foglalkozó írásai, így A mi táncházunk (Korunk 1973/7); Tárt kapujú táncházakért (Művelődés 1977/11). A folklorizmus torzításai ellen Egy felemás népi együttes c. vitacikkében emel szót (A Hét 1977/4).

Gyűjtőszenvedélyére jellemző, hogy a helyszínen követte nyomon Kodály Zoltán csíki népdalgyűjtését (1957), majd Bartók Béla székelyföldi tanulmányútját (1970), pontos zenei és szöveg-összehasonlításokban rögzítve a félszázados változásokat. Hátrahagyott archívumában mintegy 40 000 közmondás, szólás és találós kérdés, tízezernyi kiolvasó, többezer népdal és ballada található, utóbbiak egy része dallammal, valamint sok hangszeres népzene magnetofonszalagon megörökítve.

(F. J.)

Molnos Lajos: Élt 55 évet. Utunk 1983/25.


Könczei Árpád – *táncház


König Frigyes (Temesvár, 1910. nov. 6.) – természettudományi író. Szülővárosa Piarista Főgimnáziumában érettségizett (1928), lakatosinas (1928-30), a szászországi Chemnitzben a technikai főiskola hallgatója (1930-31), majd Temesvárt a Standard harisnyagyár gépmestere (1933-43), kisiparos (1943-52), a Tehnometal technikusa (1952-66). Közben levelező tagozaton a bukaresti egyetemen biológia-földrajz szakos diplomát szerzett, s a Bánáti Múzeum természetrajzi részlegének muzeográfusa lett (1966-75). Nyugdíjasként doktorált (1979).

Első írása Budapesten a Folia Entomologica Hungarica hasábjain jelent meg (1938). Magyar, német, angol, román és belga szakfolyóiratokban ismertette a Bánság lepkefaunáját. 1954-ben beválasztották a Román Akadémia bánsági természetvédelmi bizottságába. Megrendezte Romániában az első, a lepkék rendszertanát, biológiáját, gazdasági jelentőségét, földrajzi elterjedését, gyűjtésük és preparálásuk módszereit bemutató lepkekiállítást (1970).

Két nemzetközi kongresszus (Budapest 1972, Hradec Králové 1979) és a temesvári magyar *Kisenciklopédia előadója. Több európai rovartani társaság tiszteletbeli tagja.

A Fauna R. S. România XI. kötetének (1970) munkatársa; megszerkesztette a Bánáti Múzeum lepkegyűjteményének fényképes katalógusát (1975).

Kurkó Tibor: Világjáró lepkék. Beszélgetés a lepkék ürügyén. A Hét 1975/19. – Matekovits György: Arcok a katedráról. Dr. K. F. Szabad Szó 1989. nov. 3.


König Miklós (Pusztakeresztúr, 1914. dec. 26. – 1981. márc. 3. Kolozsvár) – mezőgazdasági szakíró, szerkesztő. Középiskolát az aradi róm. kat. gimnáziumban végzett (1932), a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója (1942). Pályáját a KRP Temes megyei pártszervezetének mezőgazdasági aktivistájaként kezdte (1944-47), agrármérnöki oklevelet a temesvári Politechnikai Főiskola mezőgazdasági karán szerzett (1948). A kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola üzemszervezési tanszékén rendes tanár 1949-től nyugdíjazásáig, ötévi megszakítással, ami alatt termelőszövetkezeti mérnök és akadémiai kutató.

Napipolitikai és mezőgazdasági cikkeit a Szabad Szó, Világosság, Romániai Magyar Szó, Előre, Falvak Dolgozó Népe, Brassói Lapok és Igazság közölte. Tanulmányai a Korunkban: Termelési profil és területszervezés mezőgazdasági üzemeinkben (1962/6); A mezőgazdasági termelés iparszerű megszervezéséről (1964/2); A társadalmi termelés elosztása a szövetkezeti gazdaságokban (1966/4); Vezetés a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben (1968/3); Termelőszövetkezet és háztáji gazdaság (1969/7); Hát az ember? (1971/7).

Szerkesztésében jelent meg a Vrem Pămînt c. hetilap (1945); később a Falvak Dolgozó Népe (1945-57). A Dolgozó Nő (1954-55) és a Mezőgazdasági Állami Könyvkiadó (1951-62) szerkesztőbizottsági tagja.

(N. M.)


könnyűzene – A két világháború között romániai magyar ~ csak annyiban létezett, amennyiben akadtak helyi magyar szerzők, akik magyar szövegű – zenéjükben azonban világdivatokat követő – táncdalokat, sanzonokat, kuplékat is szereztek. Kramer Ödön már a 20-as évek elején Nagyváradon és Temesvárt jelentette meg maga (Ablakom-ablakom, Búcsúzni jöttem) és Kálmán Andor (Dér sír már a fákon) Bárdos László szövegére szerzett műdalait. A Román Zeneszerzők Társaságának 1939-ben kibocsátott tagnévsora szerint Békefi Pál, Győri Emil (álnevei: Traian Cornea, Henry E. Clerck, André Duroi, Pueblo del Cazartas, Máthé Elek, Joó Péter), Kálmán Andor (álnevei: Nicu Romoşan, Pablo Valez, Bástya Árpád), Komlós Elemér, Nagy Ede, Szegő Nándor volt szerzőként nyilvántartva. Tudunk Adonyi B. Vilmos, Erdős Mátyás, Goldner Ernő, Glausiuss Tibor, Körber Antal, Mezey Zsigmond, Hans Mokka, Schreiber Alajos, Várady Aladár, Vécsey Sándor szerzeményeiről.

~énk 1944 után is még jó ideig csak szövegében volt valamelyest magyar. Az első romániai magyar ~-lemezeken Serbán Marika, Éltes Zoltán, a Kozák nővérek és mások román számokat énekeltek magyar fordításban az eredeti "negatívok"-ra (értsd: külön fölvett zenekari kíséretre), vagy magyarországi slágereket. 1960 táján Fogarasi György, Tóth Erzsébet, Szabó Edit, Zeitz Gaby, Mátyás Éva lépett nyomukba. Az első hazai magyar sláger az 50-es évek derekán keletkezett, de országszerte csak a 70-es években ismertté vált dal, A Dónát úton nyílnak már az orgonák, ennek szövegét Imrédy Géza színművész, zenéjét Claude Romano (vagyis George Sbârcea) írta, Horváth László operaénekes mutatta be, s Tamás Gábor tette ismertté.

A 60-as években merül föl olyan ~ igénye, amely – elsődleges szórakoztató jellegének föladása nélkül – szerzői és előadói egyéniségek műve és nemzetiségi közművelődésünk, művészetünk része. Sokasodnak a magyar táncdalok. Aktivizálódik néhány idősebb szerző: Marosvásárhelyen Adorjáni Ernő, Székelyudvarhelyen Kaizler László, Csíkszeredában Gáll Árpád, Bukarestben Winkler Albert, a teljes képzettségű "nehézzene"-szerző karolja föl a műfajt. Kisfalussy Bálint szatmári színész a ~ terén is sikersorozatot arat: több egyéni lemezt készít, vígjátékokhoz komponál betéteket, így Karácsony Benő A rút kis kacsa c. darabjához. A ~ keretén belül a kommersznek is nevezett hagyományos irányzat mellett föltűnik a beat (legnépszerűbb együtteseink ekkor a szatmári Mikron, a marosvásárhelyi Dentes és a nagyváradi Metropol, amely utóbb Virányi Attila vezetésével az ország első hard rock együttesei közé küzdi föl magát, négy hanglemezét forgalmazzák), valamint a folk. Ez utóbbi irányzat olykor irodalmi igényű szövegekkel, a népzenei hangvétel felé tájékozódva tűnik ki, sikeres művelői a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola diákjaiból alakult Thalia Folk Group, a Józsa Erika-Horváth Károly kettős, a Deák Endre vezette Búgócsiga, a régi magyar népzenéből ihletődő Babrik József.

A romániai magyar ~ első intézményes fölkarolói a Román Rádio kolozsvári, ill. marosvásárhelyi stúdiói, jelesen Porzsolt Viktor és Borbély Zoltán szerkesztők. Kibontakozásának új szakasza kezdődik 1969-ben, amikor a Román Televízió magyar szerkesztősége meghatározó szerepet vállal a sajátosan romániai magyar ~ kialakításában és forgalmazásában. Műsorain kevés az átvétel vagy fordítás, a zöm eredeti alkotás. Magas műszaki színvonalú fölvételeiket a hanglemezgyár is át-átveszi. Boros Zoltán szerkesztő – maga is elismert zeneszerző – sikerrel egyezteti az esztétikai értékrend és a társadalmi elvárás ez esetben kiváltképpen különböző szempontjait, s nyilvánosságot biztosít a kommersz ~, az irodalmi értékű költeményt hordozó sanzon, a dzsessz, a rock és a folk körébe vágó művek, ill. előadói teljesítmények javának.

1970-ben saját nyilvános fórumhoz jut a romániai magyar ~ a televízióval közösen szervezett Siculus fesztiválokon; ezt négyszer tartják meg a stílusbeli nyitottság jegyében. Mellette a rétyi Tavirózsa kiváltképpen táncdalfesztivál. A 70-es évek derekán táncdalénekeseink közül Tamás Gábor, Bokor Ildikó, Németh Tibor a legnépszerűbb, föltűnik Győry Klára és Kiss Éva, akik románul is énekelnek, továbbá Papp Gagyi Réka, Bányász István, Kodolányi János, a Breuer testvérek, Szabó Papp Melinda, a Folk Group 5-ből kivált Nagy Mária. Második beat-hullámként jelentkezik a nagyváradi Magneton (vezetője Borz Viktor), a zilahi Brevis (Bani Jenő), a marosvásárhelyi Codex (Elekes Csaba), a kolozsvári Acustic (Farkas József), a iaşi-i Ethos (Fejka László), az igényes szövegekre szerzett country-rockot játszó Garabonciás (Csutak István), az irodalmi értékeket ugyancsak szívesen terjesztő csíkszeredai Vox T (Székely György), valamint a legújabb irányzatot képviselő marosvásárhelyi Fortuna (Szép Attila). A folkban egyéni hangot üt meg a szatirikus-humoros songokat szerző és előadó Márkus János. Tágabb stíluskörben kísérletezik – immár a Táltos tagjaként – Józsa Erika és Horváth Károly, míg a Vox Humana, illetve a Napraforgó élén Elekes Emőke, country-énekesként a Metropolból kivált Trifán László nyújt jelentős teljesítményeket. Folkról táncház-zenére vált át a Harmat. Kerestély Zsolt választékos stílusú és hangszerelésű szerzeményeiből Józsa Erika fordít magyarra egy hanglemeznyit.

Színvonalasabb szövegeket ír a ~ számára Dehel Gábor, Józsa Erika, Kapui Ágota, Kinde Annamária, Kovács Katalin, Kozma Györgyi, Veress Gerzson. Számos szépirodalmi értékű művet zenésít meg Boros Zoltán, Csíky Csaba, Csutak István, Dancs Árpád, Elekes Csaba és Emőke, Manyák Erik, Sárosi Endre, Székely György. Így jutnak el új és könnyű zenei formában a közönséghez Petőfi, Tóth Árpád, Kosztolányi, Reményik, Dsida, Tabéry, Radnóti, József Attila, Szabó Lőrinc, Áprily, Nagy László, Weöres, Szemlér, Horváth Imre, Majtényi, Létay, Márki Zoltán, Kányádi Sándor, Hervay Gizella, Szilágyi Domokos, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Farkas Árpád, Szőcs Kálmán, Palocsay Zsigmond, Király László, Ferencz S. István, Balla Zsófia, Kenéz Ferenc versei, mellettük Eminescu-, Bacovia-, Minulescu-, Banuş- és Brad-fordítások is. Több szerző és együttes dolgozik színházainknak s bábszínházainknak (így a Herdina László vezette Progresiv TM, a Müller Ferenc vezette Unisono TM Temesvárt, a Metropol Nagyváradon, Csíky Csaba és Horváth Károly Sepsiszentgyörgyön, Sárosi Endre Marosvásárhelyen, továbbá Fornwald László, Boross Lajos, Dankó János és mások; ez együttműködések gyümölcsei műfajukat illetően betétdalok, kísérőzenék vagy éppenséggel a musicalba vágó kompozíciók.

Miután a ~ elveszítette legerősebb támogatóját, a Román Televízió magyar nyelvű adásának szerkesztőségét, és ugyanakkor a kolozsvári és a marosvásárhelyi rádióstúdió is megszűnt (1985), megnőtt a színházak és bábszínházak magyar tagozatainak ez irányú szerepe. Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson tartottak még helyi jellegű és jelentőségű rock-hangversenyeket, ahol a Reflex, a Rol, a Cosmic és mások előadásában magyar számok is elhangzottak. A nagyváradi Magnetonnak Jó fiú leszek címmel jelent meg magyar hanglemeze (1986).

A ~ kritikusai többnyire művelői közül kerülnek ki (Boros Zoltán, Dancs Árpád, Horváth Károly). Elsősorban az Ifjúmunkás volt a fórumuk, ahol Mihály István jegyezte a "Rocksarok" rovatot. A diktatúra éveiben az anyanyelven ápolt ~ szórakoztató szerepén túl a nemzetiség kulturális fennmaradásának egyik jelentékeny tényezője volt, s változatosságával 1989 után is megtartotta népszerűségét. Jellemzi ezt az a tény, hogy az újjáalakult bukaresti magyar TV-adások főszerkesztője Boros Zoltán lett, aki azelőtt a legtöbb könnyűzene-felvételt készítette. A kolozsvári magyar adások mai zenei szerkesztője Benkő Judit, a rock-csoportot Zilahi Csaba vezeti.

(L. F.)

László Ferenc: Kontrapunkt. A Hét 1970/3; uő. Békejobb a beatnek. A Hét 1971/6; Programnyilatkozat hanglemezen. A Hét 1978/24; A kettősponton innen és túl. A Hét 1979/4; Könnyűzene. Közli A romániai magyar nemzetiség. 1981. 492-93. – Selmeczi György: "Hej páva" – beatben. A Hét 1971/51; uő. Folk és beat – vagy bevezető egy műfaj történetébe. A Hét 1973/46. – Boros Zoltán: A Siculus '72-ről – a zenei szerkesztő. A Hét 1972/40; uő. Egy zene gazdát keres. Művelődés 1975/5; uő. Zenei karaván. Művelődés 1976/4; uő. Garabonciás. Ifjúmunkás 1979/2. – George Sbârcea: Valóban könnyű ez a zene? A Hét 1973/39. – Farkas Árpád: Huszadik századi igricek. Művelődés 1976/1. – Znorovszky Attila: Pop, rock, folk...?! Művelődés 1979/12. – Sebestyén Mihály: Anyu, fenn vagyok a topon? Utunk 1980/24. – H. Szabó Gyula: Könnyűzene? Van és kell! A Hét 1980/49. – Horváth Károly: Töprengés három tételben a romániai magyar könnyűzenéről. Igaz Szó 1980/12.


Könyvbarát – A Hét bibliográfiai és könyvismertető melléklete. 1977. február jelzéssel indult, s első évfolyamában nyolcszor, később rendszerint kéthavonta jelent meg. Szerkesztője Baróti Pál, 1981-től szerkesztőt nem tüntetnek fel, 1986-tól (számozatlanul A Hét laptestében) szerkesztője Adonyi Nagy Mária, majd 1987-től Barabás István. Utoljára 1989-ben jelent meg.

Az új könyvmegjelenéseket kiadónként sorolja fel; az olvasásra ajánlott kiadványokból vett szemelvények mellett Szőcs István Összevissza c. rovata, interjú a szerzőkkel, könyvtörténet és Kis Könyvlexikon is szerepel.

Az olvasók felvilágosításában és a könyvterjesztésben tizenhárom éven át betöltötte a megszűnt *Könyvtári Szemle, majd *Könyvtár szerepét.


könyvesbolt – A romániai magyarság demográfiai szétszórtsága és irodalmi életének többközpontúsága következtében jelentős szerephez jutottak azok a könyvkereskedések, melyek a *könyvterjesztés mellett akár *kölcsönkönyvtár létesítésével, akár *könyvkiadás útján is kiszélesítették működésüket, s így üzleti vállalkozásaik során az irodalompártolás helyi őrhelyeivé váltak.

Ezek egyike volt a kolozsvári *Lepage könyvkereskedés, amely számos kiadványt is megjelentetett. Marosvásárhelyen Révész Béla könyvkereskedése nyomdát is működtetett, s ez Morvay Zoltán vezetése alatt Erdélyi Könyvbarátok Társasága címen szervezetet hozott létre 1925-ben népszerű kiadványainak terjesztésére. Kiadta Schmidt Béla Az orvos (Mv. 1926) c. ismeretterjesztő munkáját, kiállítások és koncertek rendezésével is a város egyik kulturális gócpontja lett. Ugyanott egy másik könyvkereskedő, Petri Károly jelentette meg Kiss Pál Marosvásárhely története (1942) c. munkáját.

Temesvárt a *Morawetz Testvérek könyvesboltja és zeneműkereskedése a zeneirodalom klasszikusai s román zeneszerzők művei mellett kibocsátotta több romániai magyar zeneszerző alkotását.

Nagyváradon a Vidor-cég Fő utcai könyvesboltja a Jurnal-Import c. vállalat révén magyar könyvek behozatalával foglalkozva a csehszlovákiai Prager Verlag kiadványait is terjesztette, s az 1945-ben létrejött Új Élet könyvesbolt ezekből utánnyomásokat adott ki. Brassóban Elekes Endre Kapu utcai könyvesboltja bővült hírlapirodává s vállalkozott színházi és reklámkiadványok mellett az Így néztek ki (Brassó 1926) c. humoros almanach szerkesztésére és forgalombahozatalára Reschner Gyula erdélyi személyiségekről készült 250 karikatúrájával. Az Elekes-cég anyagi támogatást nyújtott a Hasznos Könyvtár s a Kacsó Sándor szerkesztette Anyanyelvünk (Brassó 1934) megjelentetéséhez.

Ligeti Ernő: Egy könyvesbolt irodalmi szerepe. Súly alatt a pálma. Kv. 1941. 18-25. – Tóth Sándor: G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről. 1971. 214-17. – Robert Escarpit: A könyv forradalma. Ford. Horváth Andor. Korunk Könyvek 1973. 171-77. Könyvkereskedelem és társadalmi környezet. – Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések II. 1974. 544-48. – Molter Károly: Buborékharc. 1980. 189.


Könyvesház – a Művelődés mellékleteként 1991-től évente kétszer megjelenő, főleg a magyar könyvtárosok szakmai tájékoztatását szolgáló szaklap. Közli a romániai magyar könyvkiadás évenkénti bibliográfiáját, kitekintést nyújt a bibliológia és bibliofília kérdéseire is. Alapító főszerkesztője Balogh József, nyugdíjazása után Gábor Dénes szerkeszti.

Balogh József: Mi lesz veled KÖNYVESHÁZ? A Hét 1991/36. – Kozma Dezső: A Könyvesház új kínálata. Szabadság 1992. okt. 29.


könyvészet *bibliográfia


könyvgrafika – a képzőművészet, közelebbről a *grafika ama ága, amelynek feladata, hogy a könyvet hangsúlyozottan grafikai látásmódra törekedve változatos eszközökkel, tartalmával egybehangolt esztétikus külsővel közelebb hozza az olvasóközönséghez. Fő eszközei: a könyvborító és az *illusztráció, valamint a kötésterv és a belső tagolás, járulékos elemként az *ex libris. Attól függően, hogy az adott könyv milyen tartalommal, az olvasóközönség melyik (életkorban vagy társadalmi kötöttségében meghatározott) rétegéhez szól, a ~nak különböző sajátos elvárásokat kell kielégítenie.

Az igazi illusztráció nem az esemény ábrázolására törekszik, hanem a szöveg látvánnyá fordítására, az érzés, súly, mozgás, irány jelzésére finoman differenciált vonal- és foltjátékok által. Az erre való törekvés az expresszionizmussal, ill. szecesszióval indul Európa-szerte, így nálunk is Kós Károly, Demian Tassy, Tóth István, Ruzicskay György fellépésével.

A romániai magyar könyvkiadás két világháború közti korszakában a ~i törekvésekről csak szűk keretek között beszélhetünk. A könyvek túlnyomó többségének kiadói (sokszor maguk a szerzők) ritkán vállalhatták könyveik kivételesebb grafikai kiállítását, s legtöbbször megelégedtek a nyomdában összeállított egyszerű betűs címlappal, azon alkalmazott szerény dísszel. Igényességével ebben a tekintetben a kolozsvári Minerva és a nagyváradi Sonnenfeld nyomdát emelhetjük ki. Önálló ~i programja csak az Erdélyi Szépmíves Céhnek volt, amelynek az amatőrök számára készített sorozatát éppúgy, mint a nagyközönség számára megjelentetett, szerényebb kiállítású köteteit a könyvmívesség minden ágában szuverén egyéniségként jelentkező Kós Károly alakította ki. A 30-as évek közepéig, amíg arra anyagi lehetőség volt, a címlap mellett belső rajzokkal is igyekeztek a műveket minél vonzóbbá tenni. A kötetek legnagyobb részét Kós Károly (27 művet) és Bánffy Miklós (15 művet) illusztrálta; 4-4 kötet jelent meg Gy. Szabó Béla és Vásárhelyi Z. Emil illusztrációival. Egy-egy kötetet illusztrált Buday György, Demian Tassy, Guncser Nándor, Jeney Lajos, Kolozsvári Sándor, Litteczkyné Krausz Ilonka, Molnár Róza, Szolnay Sándor és Widmann Walter is.

Már a 20-as évek elején történt kísérlet arra, hogy az írók-költők mellett a ~ művelőit is felvonultassák. A Tizenegyek Antológiája, melynek címlapját Kós Károly tervezte, Dévai Margot, Jeddy Sándor, Lengyel Sándor, Nagy Benő, Pap Domokos, Szakáts Lajos, Szopos Sándor és Tóth István illusztrációit is közölte, az Új Arcvonal c. antológia pedig lehetőséget nyújtott Debreczeni László jelentkezésére. Később a Barabás Miklós Céh természetszerűen a romániai magyar grafika képviselőit is soraiba fogadta, s kiállításain – nemkülönben lapok, folyóiratok hasábjain reprodukcióként – számos irodalmi ábrázolás nyilvánosságát biztosította.

A grafikusok önálló kötetei közül felsorolhatjuk Tóth István Tíz eredeti linóleummetszet (1921) és Erdélyi színfoltok (1924), Kós Károly Átila királról ének (1923), Kóra-Korber Nándor Pán-Optikum (1923), Diósy Antal Ecce Homó (1924), Pap Domokos Tíz eredeti kőrajz (1925), Hankó János A régi Kolozsvár (1926), Debreczeni László Erdélyi református templomok és tornyok (1929), Gy. Szabó Béla Liber miserorum (1935) és Barangolókönyv (1939), Gárdos G. Dezső Nagyvárad tükre (1936), Incze János Hétköznapok (1938) c. albumát. Kívülük Ruzicskay György, Mikes Ödön és Reschner Gyula nevét kell még megemlítenünk. E szerzők számos irodalmi műhöz készült illusztrációja jelent meg az Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Magyar Nép és más lapok hasábjain.

Képzőművészeti anyagot a két világháború közt számos romániai magyar folyóirat, sőt néhány napilap is közölt, a ~ szempontjából viszont avantgardista irányzatosságával leginkább a Periszkop emelkedik ki; a benne jelentkezők (Kara Mihály, Kóra-Korber Nándor, Mund Hugó, Schiller Géza, Szántó György) bánsági magyar könyvek grafikusaiként is számon tartottak. A folyóirat "mélyről fakadó modernsége" (Móricz Miklós) a romániai képzőművészeten belül is újító jelentőségű. 1944 után a kiadók – főként az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó és az Ifjúsági Könyvkiadó – már az 50-es évek elejétől törekszenek kiadványaik külsejének szebbé tételére, s később a kötelékükben alkalmazott grafikusművészek a ~ minőségéhez, egy-egy kiadó sajátos grafikai profiljának kialakításához is nagyban hozzájárultak. A több kiadó műszaki szerkesztőjeként dolgozó Tóth Samu már előzetesen, a Méhkas és a Józsa Béla Athenaeum kiadványainál érvényesítette ~i elképzeléseit, s annak fellendítésére sikerült megnyernie az akkori hazai magyar képzőművészet olyan jeleseit, mint Abodi Nagy Béla, Andrásy Zoltán, Bene József, Erdős I. Pál, Ferenczy Júlia, Incze János, Kádár Tibor, Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, Szőnyi István, A. Tollas Júlia és mások, akiknek címlaprajzaival, illusztrációival számos erdélyi magyar könyvben találkozhatott az olvasó. Az ő műhelyében indult és fejlődött Deák Ferenc, a Kriterion Könyvkiadó későbbi grafikusa, akinek nevéhez egy határozott koncepciójú és kiemelkedő művészi színvonalú ~ fűződik. Ennek foglalata a Rajz és betű c. "műhelyvallomása" (1988), de ennek kifejeződése a Kriterion minden más romániai kiadóétól megkülönböztethető grafikai arcéle is. Munkássága során neki sikerült a ~ feladatai köré felsorakoztatnia a romániai magyar képzőművészek újabb nemzedékeit (a középnemzedékből Árkossy István, Baász Imre, Bardócz Lajos, Bencsik János, Cseh Gusztáv, Feszt László, Haller József, Kopacz Mária, Nagy Pál, Paulovics László, Plugor Sándor, Pusztai Péter, Soó Zöld Margit, Surány Erzsébet, Tóth László, Turós László, Unipan Helga, a fiatalok közül Ambrus Imre, Domokos Péter, ifjabb Feszt László, Kádár F. Tibor, Molnár Dénes, Finta Edit, Kiss Ágnes, Sipos László, Nagy Géza, Hervay Katalin, Szilágyi V. Zoltán, Kalab Ferenc, G. Hadai Klára, Venczel János, Starmüller Katalin neve említendő).

A Kriterionnál vagy más kiadóknál szerepet játszott magyar könyvekkel kapcsolatos ~i feladatokat old meg Damó István, Tamás Klára, Szathmári Sándor is, valamint az Ifjúsági (később Dacia) Könyvkiadó műszaki szerkesztője, Hlavathy Lajos.

A 80-as évek végére lehanyatlott a ~ művészete, részben a grafikusművészek jelentős részének kivándorlása, részben a technikai lehetőségek beszűkülése következtében. Az évtized végével beköszöntő időszak nehézségei közepette is született néhány könyvgrafikai teljesítmény: Deák Ferenc illusztráció-sorozata Veress Zoltán Vidám verses mesék (1991) c. kötetéhez, vagy a Szépirodalmi Könyvkiadóval közös kiadásban Budapesten nyomott Kós Károly-kötet (Életrajz, 1991) a szerző rajzaival. Jelképezi a változásokat Baász Imre új Korunk-borítója (1991), majd a Deák Ferenc tervezte újabb Korunk-címlap (1992) s az ugyancsak tőle származó Látó- és Művelődés-címlap is. Nemzetközi sikert ért el a Kriterion Könyvkiadó egy 12 kötetes művészi sorozattal, melyben a bukaresti Művészeti Akadémia végzős román és magyar hallgatói Szárhegyen gyártott papiroson illusztrálták többek közt Michelangelo, Shakespeare szonettjeit, Ady 11 költeményét, Eminescu Ódájának fordításait, francia, ukrán, török és más irodalmak válogatott anyagát.

(D. Gy.)

Reményik Sándor: Tóth István Petőfi-illusztrációi. Pásztortűz 1922/37. – Nyírő József: Akinek őstehetség minden kezevonása. Kós Károlyról. Pásztortűz 1923/21. – Gulyás Károly: Képek az illusztráció múltjából. Pásztortűz 1924/18. – Kós Károly: Erdélyi grafika – erdélyi grafikusok. Erdélyi Helikon 1929/5; K: Az 1933. év egyik legszebb magyar könyve. uo. 1934/2. – Tessitori Nóra: Debreczeni Lászlóról, a vándor erdélyi grafikusról. Pásztortűz 1930/1. – Méhes György: Egy elhallgatott műfaj: a könyvillusztráció. Utunk 1957/43. – Deák Tamás. A szép könyv dicsérete. Igaz Szó 1959/4; uő. Könyveink művésze. Deák Ferencről. Igaz Szó 1972/11. – G. Zs. [Gálfalvi Zsolt]: A hangulatteremtés ereje. Igaz Szó 1964/3. – Fodor Sándor: Fekete-fehér. Deák Ferenc könyvgrafikáiról. Igaz Szó 1965/6. – Jánosházy György: Incze János igaza. Egy üdvös vita margójára. Korunk 1968/7. – Murádin Jenő: Az ESZC illusztrátorai és illusztrációi. Könyvtári Szemle 1972/2. – Benkő Samu: Délelőtti beszélgetés Kós Károllyal grafikáról, könyvművészetről. Igaz Szó 1972/11.


könyvgyűjtők – azok a könyvbarátok, akik előre meghatározott terv szerint válogatják ki, szerzik meg és őrzik könyveiket, különös tekintettel azok történeti, esztétikai vagy szakmai értékére. Ide számítanak elsősorban a régi kiadványok, könyvritkaságok, díszkiadások, dedikált példányok iránt érdeklődők; számukra készül a többnyire sajátos kötésű, számozott *bibliofil kiadvány. A luxus-könyvek gyűjtői mellett elismert ~ azok a szakemberek is, akik foglalkozásuk vagy érdeklődésük szerint állítják össze a könyvtárukat. Így Aradon Kara Győző tanár helytörténeti könyvtárának magvát az 1848-49-es forradalom és szabadságharc helyi vonatkozású nyomtatványai alkották; Jakabffy Elemér, a lugosi Magyar Kisebbség szerkesztője nemzetközi viszonylatban is számottevő szakkönyvtárat teremtett a kisebbségi kérdés tárgyköréből; Nagyváradon Turnowsky Sándor, akinek társadalomtudományi szakkönyvtárát 1944 tavaszán, internálása után a város vezetősége törvényhatósági határozattal nyilvánította védetté. Kolozsvárt Diamant Izsó többezer kötetes magánkönyvtárát európai hírű metszetgyűjteménnyel is kiegészítette, melynek nagy részét ex librisek alkották. S akadtak különc ~ is: így Aradon Márton Sándor szabómester az angol és francia klasszikusokat gyűjtötte eredeti kiadásban, s emellett hanglemezritkaságai is voltak, Marosvásárhelyen Láni Oszkár zenei kiadványokon és ritka könyveken kívül nagy mennyiségű ponyvát, főként krimit halmozott fel.

Az értékes magángyűjtemények számos esetben akár vétel, akár letétbehelyezés vagy örökség útján külön megjelölt testként illeszkednek be a nyilvános könyvtárakba. Így kerültek be Gaál Gábor szerkesztőségi és főleg filozófiai könyvei a kolozsvári Egyetemi Könyvtárba, s így vált a Teleki-téka megkülönböztetett jelzésű vagy elhelyezésű tartozékává a Bolyai-hagyaték, Antalffy Endre orientalisztikai vagy Turnowsky Sándor folyóirat-sorozatokat tartalmazó könyvgyűjteménye.

A két világháborút követő átmeneti években sok gyűjtő értékes tulajdonát érte súlyos károsodás vagy teljes pusztulás. Így ment veszendőbe Bánffy Miklós híres Goethe-gyűjteménye, Jakabffy Elemér kisebbségtudományi, Kós Károly irodalmi könyvtára, de az elhalálozások esetén nemegyszer az utódok kezéből szóródott szét sok értékes könyvállomány. Antikváriusok útján ismeretlen új gyűjtők tulajdonába került a temesvári Fülöp Béla luxuskiadványokban bővelkedő magánkönyvtára, Kolozsvárt Terhes Gyula nyomdai kollekciója vagy Walter Gyula Erdély két világháború közötti teljes magyar irodalmi könyvtermését tartalmazó egykori gyűjteménye, Dán István örököse pedig papirosként adta el a munkásfolyóiratok százait.

Hasonló pusztulásokkal ellentétben egészükben családi vagy baráti megőrzésben maradt többek közt Gálffy Mózes, Kelemen Béla, Szabó T. Attila nyelvészeti könyvtára, Szentimrei Jenő irodalomtörténeti gyűjteménye, Nagy Miklós mezőgazdasági, Takács Lajos jogtudományi, Tulogdi János földtani könyvöröksége.

A mai ~ közé számíthatók mind a humán, mind a reáltudományok romániai magyar kutatóinak és ápolóinak százai, de akadnak olyan különleges gyűjtők is, mint az eszperantó, az ex libris-kollekciók vagy akár a keresztrejtvény-gyűjtemények gyarapítói.

(K. K.)

Balogh Edgár: Könyvtáraim. Korunk 1988/2.


könyvjegy *ex libris


könyvkiadás – a romániai magyar ~ erdélyi előzményei a XVI. század első harmadára nyúlnak vissza; ettől az időszaktól kezdve, a történelmi viszontagságok közepette megszűnve is, a ~ megszakítatlan volt.

Az első könyvnyomtató műhelyt Erdélyben 1529-ben Szeben városa létesítette, s nemsokára ehhez a városi officinához csatlakozott a Honterus által 1535-ben alapított brassói és az 1550-ben létesült kolozsvári, Hoffgreff-Heltai-féle nyomda. De még a XVI-XVII. században nyomda kezdi meg működését Hoffhalter Ráfael vezetésével Nagyváradon (1565), a fejedelmi udvar mellett Gyulafehérvárt (1567), valamint Szászvároson (1581), Medgyesen (1661) és Csíksomlyón (1662) is. Impresszuma szerint Abrudbányán jelenik meg 1596-ban a Comoedia Balassi Menyhárt árultatásáról; Szenczi Kertész Ábrahám 1640-ben Nagyváradon alapított nyomdája a török előretörése miatt költözik át 1659-től Kolozsvárra, ahol 1672-től a református kollégiumnak, 1693-tól Misztótfalusi Kis Miklósnak, 1696-tól az unitárius egyházközösségnek is működik nyomdája. A XVIII. század végéig – részben az ellenreformáció, részben a felvilágosodás hatására – újabb nyomdák létesülnek: Balázsfalván (1744), Nagykárolyban (1754), Nagyenyeden (1765), Temesváron (1771), Besztercén (1773), Marosvásárhelyen (1785), Bihardiószegen (1788), miközben a már említett városokban újabb nyomdák alapítására, újabb jeles nyomdászdinasztiák alakulására kerül sor. Szebenben Hochmeister Márton alapít nyomdát 1778-ban, Gyulafehérváron közel egy évszázadnyi szünet után a püspöki líceum mellett létesül könyvnyomda, Nagyváradon Gálfy Miklós püspök alapít nyomdát (1741), Kolozsváron a jezsuiták (1727), ill. ifj. Hochmeister Márton (1790). A XIX. század első felében már megkezdődik a nyomdászat és a könyvkiadás ama központosodása, amelynek kiteljesedését 1867 után észlelhetjük, de így is létesül néhány vidéki városban újabb nyomda: Aradon 1819-ben, Máramarosszigeten 1829-ben, Szatmárnémetiben 1846-ban, az 1848-as forradalom és szabadságharc éveiben pedig Kézdivásárhelyen és Lugoson.

A század második felében egyrészt nagy, tőkeerős nyomdavállalatok és részvénytársaságok alakulnak és vonzzák magukhoz (főleg Budapesthez) a könyvkiadói tevékenység túlnyomó részét, másrészt, miután a könyvkiadás és a nyomdászat 1872-től szabad iparággá vált, közepes, kis-, sőt törpenyomdák sokasága jön létre vidéken is: 1852-ben Lugoson, 1860-ban Szamosújváron, 1863-ban Oravicán, 1867-ben Csíkszeredán és Tordán, 1868-ban Orsován, 1869-ben Resicán és Székelyudvarhelyen, 1870-ben Sepsiszentgyörgyön és Szászvároson, 1871-ben Kézdivásárhelyen, 1875-ben Nagybányán, 1876-ban Buziáson, Déván, Désen, Nagyszentmiklóson, 1877-ben Zilahon, 1878-ban Fogarason, majd az 1880-as években újabb 15, a 90-es években újabb 21, az I. világháborúig terjedő közel két évtized alatt pedig újabb 29 városban, sőt nagyobb községben is.

A könyvtermelésben azonban ezeknek a nyomdáknak kis hányada vesz részt: 1913-ban az egész mai romániai területen összesen 77 magyar nyelvű könyv jelenik meg. Súlyosan vidékies tehát az a könyvkiadói hagyomány, amellyel az 1918-as történelmi változást követően önálló útra lépő romániai magyar könyvtermelésnek számolnia kell.

Az 1919-1940 közötti időszakban az erdélyi (vagyis akkor már romániai) magyar könyvtermelés helyzete alapvetően változik meg. A korábbi erőteljes központosodás és a szellemi termés Budapestre irányuló áramlásának megszűntével a nagyobb erdélyi magyar szellemi központokban éppúgy, mint kisebb városokban, sőt falvakban is, kis és közepes nyomdák sokasága létesül vagy fejlődik s játszik szerepet rövidebb-hosszabb ideig a magyar könyvtermés gyarapításában. Jelentős mértékben megnő a könyvtermelés mennyisége: Monoki István adatai szerint 1919-1940 között összesen 6968 önálló mű hagyja el a nyomdákat (azaz évi átlagban 316). Az 1919-1922 közötti időszakban – a megszerveződés éveiben – az évi könyvtermés 73-ról 285-re emelkedik, majd következik a virágzás szakasza (1923-1927) évenként 378 és 473 mű közti könyvterméssel. 1928-1935 között Monoki szerint az "állandó intézmények megszilárdulása", valójában a gazdasági válság évei következnek, amikor évente 258 és 355 mű között ingadozik a könyvtermelés, végül az utolsó (1936-1940 közötti) években megközelíti, olykor kissé meg is haladja az átlagot.

Ez a mennyiségét tekintve korántsem jelentéktelen könyvtermelés sajátosan oszlik meg tematikájában. Ugyancsak Monoki Istvánnak az akkori tizedes osztályozás szerinti romániai magyar könyvbibliográfiája 750 művet tartalmaz az "általános művek" szakcsoportjában (10,76%), a továbbiakban 123 filozófiai (1,71%), 1274 teológiai és vallási (18,28%), 1584 társadalomtudományi (22,73%) – ebben a szakcsoportban sorolja fel a pénzintézetek számadásait, évi jelentéseit és az elemi iskolai tankönyveket is –, 148 nyelvészeti (2,12%), 208 matematikai és természettudományi (2,99%), 335 orvostudományi (4,18%), 206 technikai (2,96%), 426 művészeti (6,11%), 1754 szépirodalmi (25,17%), 107 történelmi (1,54%), 112 földrajzi (1,61%), 273 életrajzi (3,92%) művet. Az irodalom szakcsoportjába sorolt 1754 mű közül 376 a verseskötetek száma, 233 a regényeké, 400 a kisregényeké és elbeszélésköteteké, 136 a magyar irodalomtörténeti műveké és a középiskolai magyar tankönyveké.

E könyvtermelésben területi megoszlásban a vezető szerep Kolozsváré (86 nyomdájában összesen 3487 mű jelenik meg, az össztermés közel 50%-a). Utána következnek: Nagyvárad (31 nyomdájában 582 mű), Temesvár (64 nyomdájában 426 mű), Arad (39 nyomdájában 354 mű), Marosvásárhely (32 nyomdájában 221 mű), Szatmár (23 nyomdájában 208 mű), míg aránylag szerényebb, de az egész időszakon át folyamatos könyvtermeléssel szerepel Székelyudvarhely (152 mű), Lugos (134 mű), Torda (125 mű), Bukarest (116 mű), Dicsőszentmárton (83 mű), Déva (75 mű), Sepsiszentgyörgy (53 mű), Nagybánya (47 mű), Zilah (45 mű), Nagyszeben (44 mű), Csíkszereda (37 mű), Kézdivásárhely, Nagyenyed, Nagykároly (36-36 mű).

A két világháború közötti romániai magyar könyvkiadás lényegében nem könyvkiadóvállalati, hanem nyomdai meghatározottságú volt. Kolozsvárt a Minerva Könyvnyomda RT (egymaga 1563 művel) mellett a Corvin, Fraternitas, Gloria, Grafica, Lapkiadó, Pallas, Szent Bonaventúra könyvnyomdák (összesen 804 művel), Nagyváradon a Kálvin Könyvnyomda, a Sonnenfeld-nyomda és a Szent László Könyvnyomda (383 művel), Aradon a Vasárnap könyvnyomda (111 művel), Brassóban a Brassói Lapok Könyvnyomdavállalata (98 művel), Temesváron a Minerva Könyvnyomda (137 művel), Tordán Füsy József könyvnyomdája (117 művel) vett részt jelentős mértékben a könyvkiadó tevékenységben. Ugyanakkor nem volt ritka, hogy e nyomdák kiadásában megjelenő lapok vagy folyóiratok emblémája alatt egész könyvsorozatok indultak útra a közönség felé: a Brassói Lapok Ajándékregénytára, a Cimbora Könyvtára, a Minerva Könyvtár, a Pásztortűz Könyvtára, a Temesvári Hírlap Könyvei vagy számos egyházi lap, folyóirat könyvsorozata. Az egyházak, ill. ifjúsági szervezeteik, egyesületeik maguk is folytattak kiadói tevékenységet; sorozataikban (Családi Tűzhely Mellett, Élő Könyvek, Erdélyi Könyvtár, Kis Emberek Könyvtára, az Ifjú Erdély Könyvei, Református Könyvtár, Ünnepnapok, Zsoltároskerti Füzetek) a hitépítő művek mellett szívesen jelentettek meg klasszikus vagy kortárs szépirodalmat is.

A korabeli könyvkiadás sajátos vállalkozói termékei voltak a ponyva- és detektívregények. Így a Buffalo Bill-füzeteknek több mint 100, a Nick Carter-füzeteknek 57, a Sherlock Holmes-füzeteknek 43 kötete látott napvilágot; a más sorozatokban (Detektívregények, Kaviár Erotikus Könyvtár, Mister Hercules, Pán Könyvtár, Polónyi Regénytár) megjelent önálló művek száma szintén meghaladja a 100-at.

A romániai magyar szellemi élet arculatát azonban maradandóan nem ezek a vállalkozások határozták meg, hanem néhány olyan kiadói kezdeményezés, amely, bár számbelileg szerényebb keretek között, de időt álló műveivel emelkedett ki a két világháború közötti időszakban. Ilyennek indult az 1925-ben Marosvásárhelyen létesített Erdélyi Könyvbarátok Társasága s a jóval hosszabb életű Erdélyi Szépmíves Céh, amely 1944-ig összesen 163 művet jelentetett meg, nagyobbrészt – mai megítélésünk szerint is – maradandó értékeket. Élén igazgatóság állott, Kolozsvárt működő irodájának vezetője Kovács László volt, kiadványait különös gonddal a Minerva Nyomda RT készítette. Vezetésével elégedetlenül, 1933-ban alakult meg az Erdélyi Magyar Írói Rend, amely részben a budapesti Nyugat Könyvkiadóval együttműködve, de lényegében a szerzők saját kiadásában jelentette meg köteteit, 1936-ig összesen 6 művet. Hasonló szembefordulás hívta életre 1939-ben az Erdélyi Enciklopédiát, amelynek könyvei között – az új nemzedék valóságirodalmi beállítódásából következően – szociográfiai művek, publicisztikai gyűjtemények is megjelentek.

Az Erdélyi Múzeum Egyesület a romániai magyar tudományosság fóruma volt abban az időban, amikor – Csűry Bálint megállapítása szerint – a tudósnak "önmaga mecénásának" kellett lennie. Folyóirata, az Erdélyi Múzeum mellett jelentős szerepet töltött be a ~ vonatkozásában sorozata, az Erdélyi Tudományos Füzetek, amelyben 1926-1945 között megszakítás nélkül összesen 208 tudományos dolgozat jelent meg, legnagyobbrészt a humán tudományok (irodalomtörténet, művészettörténet, történelem, művelődéstörténet, nyelvtudomány, bibliográfia) köréből. Szórványosabban bár, de szintén jelentettek meg tudományos dolgozatokat a felekezeti alapon szervezett tudományos egyesületek (Erdélyi Katolikus Akadémia, Károli Gáspár Irodalmi Társaság, Unitárius Irodalmi Társaság) is, bár ezek nagy része a vallástudományok témaköreiből merítette tárgyát. A humán tudományok művelőin kívül egyedül az orvosoknak sikerült kiadói vállalkozásra szervezkedniök: az Erdélyi Orvosi Lap mintegy fél évtizeden át rendszeresen jelentette meg különnyomatban a hasábjain közölt fontosabb orvosi, gyógyszerészeti és gyógyszerkémiai tanulmányokat (összesen 68 füzetet). Megszűnte (1925) után az EME Orvostudományi Szakosztálya próbált továbbra is nyilvánosságot biztosítani számukra, de ez, valamint a Jog- és Társadalomtudományi, nemkülönben a Természettudományi Szakosztály együttesen mindössze 8 művet tudott megjelentetni az 1930-as évek végéig.

Egyedülálló irodalomtörténeti vállalkozás az Erdélyi Ritkaságok c. sorozat, amely Jancsó Elemér szerkesztésében és a Minerva RT kiadásában 1939-1945 között összesen 13 erdélyi emlékíró kiadatlan vagy elfelejtett művét tette közkinccsé, némelyik művet – az érdeklődésre való tekintettel – két kiadásban is.

Voltak aztán olyan vállalkozások, amelyek egyként karolták fel a szépirodalmi és a tudományos érdeklődést: 1935-1939 között a Brassóban kiadott Hasznos Könyvtár (összesen 25 művel) és a Minerva RT kiadásában megjelent Magyar Nép Könyvtára, amelyben 1924-1940 között összesen 63 mű látott napvilágot, önköltségi áron, füzetes formában, azzal a bevallott célkitűzéssel, hogy szellemi bázisa legyen egy, a falusi olvasómozgalmat fellendíteni hivatott népkönyvtári mozgalomnak. Ezekben a sorozatokban volt szépirodalom is (klasszikus és kortárs magyar írók – főképp prózaírók – kötetei), de nagy arányban gyakorlati ismereteket nyújtó füzet is, amelynek olvasói – népszerűsítő szinten – bővebben tájékozódhattak a mezőgazdálkodás, méhészet, talajművelés, növénytermesztés és kisállattenyésztés, gyümölcstermesztés, közegészségtan egyes kérdései, területei felől. Egy réteg: a földműves lakosság érdeklődését elégítette ki az Erdélyi Gazdasági Egyesület, amelynek kiadványai több sorozatba szervezve láttak napvilágot (1926-1939 között összesen 72 önálló mű).

A munkásmozgalom körében is történtek önálló kezdeményezések könyvkiadói vállalkozásokra. Ezeket a cenzúra és a rendőrség üldözése is sújtotta, de jelenlétük így is gazdagabbá tette könyvkiadásunk színképét. Közéjük tartozik a Proletárok Könyvtára (1933-1934), a Mai Modern Könyvtár, az Új Transilvania (mindkettő 1937-ben), valamint a Munkás Athenaeum (1939), amelyben Jordáky Lajos, Józsa Béla, Nagy István írásai láttak napvilágot.

A romániai magyar ~ban új helyzet teremtődik az 1940-es bécsi döntéssel, Erdély kettészakításával. Ezt követően az észak-erdélyi könyvkiadás – amely már korábban is a romániai magyar könyvtermés jelentős részét szolgáltatta – Budapest vonzásába kerül, s az erdélyi szerzők egy része is szívesebben adja műveit fővárosi kiadóvállalatoknak. Ennek ellenére tovább működik néhány korábbi könyvkiadói vállalkozás, így az ESZC, ETF, Magyar Nép Könyvtára, az EMGE kiadványai, sőt főképp a tudományos intézményrendszer létrejötte következtében (a kolozsvári magyar egyetem, az Erdélyi Tudományos Intézet) újak is létesülnek. Az 1940-1944 közötti idők itteni magyar könyvkiadásának leválasztása az akkori magyar szellemi élet egészéről azonban mesterkélt volna.

Önállóan kényszerül viszont továbbhaladni a maga útján a bécsi döntés utáni években is a magyar könyvkiadás Erdély déli részében, noha e négy év romániai magyar könyvtermésére, mint általában egész szellemi életére, nyomasztó súllyal nehezedtek a jobboldali rendszerek adminisztratív megszorító intézkedései, s nem kedvezett a rendkívül kiélezett közhangulat sem, amely miatt sokan el is hagyták az országot. Itt már 1940 előtt is szerényebb méretű volt a magyar könyvtermelés: az 1919-1940 között megjelent műveknek mindössze 25%-a készült itt, de ez is 1798 művet jelentett 38 városban és községben. 1940 őszét követően összesen 191 mű jelenik meg 11 város könyvnyomdáiban (Nagyenyed 76, Temesvár 53, Arad 19, Lugos 14, Brassó és Gyulafehérvár 5-5, Torda és Petrozsény 2-2, Déva és Kisjenő 1-1 művel).

A háborús cenzúra körülményei között Dél-Erdélyben sajátosan alakul ennek az időszaknak a műfaji-tematikai megoszlása. Legnagyobb a vallásos művek száma (51, azaz 26,7%), utána a tudományos és ismeretterjesztő műveké (35, azaz 18,3%) és a naptáraké (35, azaz 18,3%), míg a szépirodalom összesen 37 művel szerepel (19,4%, ebből 30 kötet kortárs és klasszikus próza, népmesegyűjtemény, 7 kötet vers). Megjelenik ezen kívül 18 tankönyv (9,4%), 9 évi jelentés (4,7%) és 6 egyéb mű (0,3%).

Az aradi Kölcsey Egyesület 1943-ban elindítja *fecskés könyvek néven ismertté vált sorozatát (1944 nyaráig összesen 5 művet sikerül kihoznia), a lugosi Magyar Kisebbség pedig Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek címmel jelenteti meg sorozatát (a betiltásig összesen 12 művet); az EMGE a gabonatermesztés, állattenyésztés, kertészet és méhészet köréből ad ki összesen 7 művet, 1941-1942-ben a Hangya kiadásában megjelenik a Szövetkezeti Könyvtár 6 füzete, a református egyház kiadásában az IKE Szenior Osztályának Füzetei, amelyben összesen 10 teológiai és hitépítő mű lát napvilágot.

1944 őszétől, a hadszíntér átvonulása és a katonai-politikai fordulattal járó negatív mozzanatok ellenére váratlanul megélénkül a ~. December végéig, négy hónap alatt összesen 89 önálló kiadvány hagyja el a sajtót. Igaz, ezek között nagy számban vannak különnyomatok is: az EME Múzeumi Füzetek c. sorozatából, az EMGE egy jubileumi tanulmánykötetéből (Erdély mezőgazdasága. Kv. 1944), a Munkások és Földművesek Naptárából, de az ETF néhány új füzete és az ETI nyomdából most szabaduló önálló kiadványai mellett ekkor már jelentkezik az új szellemi orientációjú irodalom néhány terméke is: a Józsa Béla Athenaeum első kiadványai a Szovjetunióról, az RKP első magyar nyelvű brosúrái, Szenczei László A magyar nép tragédiája, Grosz Sándor 3 év zsidó kényszermunkáról szóló (A romániai fasizmus fekete napjaiból: Ciuşlea, Domneşti, Doaga, Pâncota, Lucareţ), György István Fegyvertelenül a tűzvonalban c. kötetei.

Az 1945-1948 közötti időszakban a romániai magyar könyvtermés hullámzó: 1945-ben még 271 mű kerül ki a nyomdákból, 1946-ban 283, 1947-ben 216. 1948-ban pedig már 350.

Az átalakulásnak ebben a kezdeti szakaszában sokféle könyvkiadási forma fér meg egymás mellett: jelentős mértékben gyarapodik, s az időszak végére túlsúlyra tesz szert az RKP kiadásában megjelenő művek száma (összesen 136 cím), kibontakozik a Bolyai Tudományegyetem és a belőle kivált, Marosvásárhelyre költöztetett Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet könyvkiadása (összesen 64 mű). Mellettük a Magyar Népi Szövetség (29 mű), Szakszervezeti Tanács (25 mű), Román-Szovjet Baráti Társasásg (18 mű), Romániai Demokrata Nők Szövetsége (10 mű) szerepel. Ugyanakkor változatlanul ott van a könyvkiadásban az EME (50 művel), az ETI (29 művel), az EMGE (12 művel), a Minerva RT (46 művel), a sepsiszentgyörgyi Jókai nyomda (13 művel), valamint az egyházak: a római katolikus (27 művel), a református (31 művel), az unitárius (4 művel), az evangélikus (1 művel).

A bekövetkezett politikai változásokkal párhuzamos azoknak a kiadóknak a jelentkezése, amelyek egy új irodalom- és művelődéspolitika képviseletét vállalják magukra. Ezek közé tartozik a Józsa Béla Athenaeum (48 művel) és az Orosz Könyv kiadó (41 művel), de mellettük működik a Móricz Zsigmond Kollégium, a Méhkas kolozsvári diákszövetkezet, a marosvásárhelyi Bolyai kiadó, a temesvári Litera és a nagyváradi Új Élet kiadó is (összesen 32 művel). Szerényebb arányban, de az önszerveződés méreteire utal az olyan tömörülések kiadói jelentkezése, mint Aradon az Aurora csoport néven jelentkező kiadói vállalkozás, a Demokratikus Népi Írók kiadója, az Új Genius, a bukaresti Eminescu Könyvkiadó, a kolozsvári Dózsa György, Libro, Petőfi Athenaeum, a Romániai Magyar Írószövetség, a marosvásárhelyi Magyar Élet, a temesvári Pán Könyvkiadó, a Bánsági Magyar Írók Szervezete, a temesvári Arany János Társaság.

1947-1948-ban a politikai hatalomért vívott harc, majd az államosítás hoz lényeges változást a könyvkiadásban. Csökken a "régi rendszerhez kötődő"-nek minősített intézmények könyvkiadása, és nő (számbelileg is) a demokratikus intézmények és szervek kiadói ténykedése. Az EME 1948-ban már csak 1 művel jelentkezik, az ETI ugyancsak 1 művel, a Minerva 3 kötettel, ugyanakkor visszaszorulni látszik az önszerveződés jegyében már az új korszakban létrejött szervezetek, intézmények egy része is: a Bolyai Tudományegyetem kiadásában 1948-ban mindössze 4 mű, a Magyar Népi Szövetség kiadásában 5 mű jelenik meg, s a kiadók sorában már a Méhkas és a Móricz Zsigmond Kollégium nevét sem találjuk. Ezek helyét az állam és a kommunista párt megfelelő szerveinek felügyelete alatt már 1947-től kezdve kiépülő állami könyvkiadás foglalja el. 1947-ben megindul az Állami Könyvkiadó (magyar szerkesztőséggel és kolozsvári fiókkal), s ugyancsak ettől az évtől a Közoktatásügyi Minisztérium veszi át a tankönyvek kizárólagos kiadását, 1948-tól az IMSZ égisze alatt megindul annak Ifjúsági Kiadója is (magyar szerkesztősége egyelőre Bukarestben működik), közben pedig ugrásszerűen megnő az RKP megfelelő szerveinek gondozásában megjelenő művek száma (1947-ben még 22, 1948-ban már 76 mű), s az Orosz Könyv kiadóé is (egyedül 1948-ban 23 mű).

1948. jún. 11-én, az államosítással a nyomdák is állami tulajdonba kerülnek. A ~ban ugyanakkor erőteljes koncentráció s a kiadói munkának a kommunista hatalom általános politikai és műveltségpolitikai célkitűzéseivel való egybehangolása jut érvényre. A társadalmi-gazdasági változások a magyar lakosság legszélesebb rétegeit is döntő módon érintették, az állami és pártszervek pedig akkoriban fontosnak tartották, hogy a maguk módján a magyar tömegeket, valamint az államosításban szerepet játszó aktivistákat is eligazítsák. Az irodalom maga is vállalta az átalakulás propagandistájának szerepkörét, azon kívül, hogy 1949 után a magyar ~ban is jelentős mértékben megnőtt a tájékoztató és ideológiai kiadványok (főleg brosúrák) aránya. A ~nak ebben a politikai változásokra merevedő irányulásában csak az 50-es évek közepén (tulajdonképpen 1954-től) mutatkozik változás; az irodalom kezd szabadulni a proletkult nyűgétől, s egymás után jelennek meg – olykor heves viták közepette – azok a művek, amelyek már a változások emberi dimenzióira is figyelve "ábrázolják a valóságot". Árnyaltabbá válik a viszony a két világháború közötti és klasszikus magyar irodalmi örökséghez, a világirodalmi tájékozódás határai pedig kezdenek túllépni az orosz és szovjet irodalom körein. Ugyanakkor nyitottabbá válik a humán tudományok szemlélete is: folkloristáink már nemcsak az antiklerikális és munkásmozgalmi folklórt kutathatják és adhatják ki, hanem megjelentetik a romániai magyar folklórterületek valós értékeit tartalmazó első gyűjtéseket, újra megindul a romániai magyar néprajzkutatás, s egy *Gazdaságtörténeti tanulmányok c. sorozattal a Tudományos Könyvkiadónál megtörténnek az első kísérletek a nemzetiségi múlt tárgyszerű kutatására. Mindezzel – úgy tűnik – megindul a romániai magyar kultúra valós múltjának feltárása, hagyományos értékeinek a megteremtendő szocialista kultúrába való beépítése.

Az államosítás utáni években tovább növekszik a romániai magyar könyvtermelés: 1949-1959 között összesen 5515 magyar nyelvű mű hagyja el a nyomdákat, azaz évi átlagban 501 mű, amit könyvkiadásunk az 1952-1957 közötti években meg is halad.

A még 1947-ben létesített Állami Könyvkiadó eleinte egymaga látja el magyar könyvvel az olvasókat (kiadótársként szerepel a tankönyveken a Közoktatási, a mezőgazdasági kiadványokon a Földművelésügyi, az egészségvédelmi kiadványokon az Egészségügyi Minisztérium), majd rendre kirajzanak belőle az új kiadók: 1951-ben az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó és az Állami Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó ( *tankönyvirodalom), 1952-ben a Testnevelési és Sportkiadó és a Technikai Kiadó, 1953-ban a Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Kiadó és az Állami Tudományos Kiadó, 1954-ben az Állami Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó magyar részlege. Ugyanakkor 1952-ben önállósul az RMP Központi Bizottságának irányítása alatt működő Politikai Könyvkiadó és az IMSZ irányította Ifjúsági Könyvkiadó. Ezek a kiadók különben alakulásuk és átalakulásaik különböző szakaszaiban – sokszor egy éven belül többször is – változott neveken jegyzik a gondozásukban megjelent köteteket.

Az állami könyvkiadók székhelye Bukarest, de az Állami Könyvkiadó magyar osztályából és kolozsvári magyar szerkesztőségéből rendre az új kiadók magyar osztályai és szerkesztőségei is kialakulnak, így az 50-es évek közepén már kolozsvári magyar szerkesztősége van az irodalmi és művészeti, mezőgazdasági, tudományos, közgazdasági és ifjúsági, valamint a tankönyvkiadónak. 1955-1959 között Marosvásárhelyen önálló magyar szerkesztőséget létesít az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó és a tankönyvkiadó; az előbbi gondozásában összesen 69 mű jelenik meg.

Az egész romániai magyar könyvtermelés ebben az időszakban a tartományi székhelyeken létesített nyomdaipari vállalatokban összpontosul, a régebbi kisebb nyomdák felszerelésének legnagyobb része ezek kezelésébe kerül át vagy ócskavasba jut. A főbb állami könyvkiadók jegyzik a megjelenő művek legnagyobb részét (összesen 3100 művet), a kisebb rész kiadója a Tudomány- és Kultúraterjesztő Társaság, az Országos Szaktanács, az Építőművészeti és Építészeti Kiadó, a Nyomtatványok és Kiadványok Kiadója, az Orvosi és a Zenei Könyvkiadó, valamint még 30 központi szerv, szervezet, intézmény (ezek össztermése 742 magyar nyelvű mű). A vidéki magyar ~ viszont lényegesen beszűkül: 1950-1953 között mindössze 73, 1954-1959 között 312 magyar nyelvű könyv a vidék össztermése, amelyben benne szerepel a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, a marosvásárhelyi OGYI könyv- és jegyzetkiadása, valamint az ÁIMK marosvásárhelyi részlegének termése is. A Magyar Autonóm Tartomány székhelyévé lett Marosvásárhely esetében különösen szembetűnő ez a jelenség, s összefügg azzal, hogy épp ebben az időszakban történik kísérlet a város új magyar szellemi központtá fejlesztésére. Míg ugyanis az 1950-1953-as években Kolozsvár 49, Marosvásárhely 12 művel szerepel, addig az 1954-1959 közötti könyvtermésük 90, ill. 160 mű, a növekedés pedig az utóbbi esetben 12-szeres. A vidék többi részének magyar könyvtermése elenyésző (tizenegy év alatt összesen 57 mű, amelyen Arad, Brassó, Gyulafehérvár, Kézdivásárhely, Nagybánya, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmár, Székelyudvarhely és Temesvár osztozik).

A vallásos irodalom kiadása 1950 és 1959 között úgyszólván jelképes: az összes egyházak és felekezetek magyarul összesen 31 művet jelentetnek meg.

Az évtized utolsó harmadában – az 1956-os magyarországi forradalom eseményeinek romániai következményeként – fokozatosan újra megmerevedik a romániai magyar kiadópolitika is. A mind határozottabban érvényesített ideológiai elvárásokkal párhuzamosan rövidesen bezárulnak a kiadási lehetőségek egy sor olyan mű előtt, amelyek a romániai magyarság saját történelmi-művelődéstörténeti-tudományos örökségét kívánták feltárni, s amelyeket emiatt pártdokumentumokban, "kiértékelő" gyűléseken és katonai bíróságok vádlói emelvényéről a "nacionalizmus" bűnében marasztaltak el. Kéziratban maradnak vagy a nyomdai munkák közben állítódnak le olyan művek, mint Gaál Gábor vagy Kelemen Lajos tanulmányainak több kötetre tervezett kiadása, a Folklór Intézet országos gyűjtésének anyagából szerkesztett nagy romániai magyar népdalgyűjtemény, Orbán Balázs Székelyföld leírása c. műve néprajzi fejezeteinek kiadása, Szentimrei Jenő önéletrajzi regényének még az író életében nyomásra előkészített első kötete. E művek – valamint a kutatók fiókjaiban rekedt félkész munkák – egy részének megjelenésére majd csak a 70-es években került sor.

A 60-as évek romániai magyar ~át két – egymással ellentétes – folyamat jellemzi: egyrészt folytatódik a romániai magyarság szellemi horizontjának az 50-es évek végével kapcsolatban már jellemzett behatárolása, másrészt – különösen az évtized közepétől – egyre inkább érezhetővé válnak az úttörés jegyei egy még a korábbinál is teljesebb sajátos művelődés-irodalmi modell irányában. Ez utóbbi folyamat majd a 70-es években bontakozik ki s újítja meg az egész romániai magyar szellemi életet.

1960 és 1969 között a romániai magyar könyvtermelésben az állami könyvkiadó vállalatoké az oroszlánrész. Tíz esztendő alatt 12 könyvkiadó összesen 3440 művet jelentet meg, míg a kiadókon kívüli állami és társadalmi szervek és intézmények össztermelése csupán 561 mű. A könyvkiadók közül is tulajdonképpen hatnak a részesedése jelentős: az Állami Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadóé (1250 címmel – jórészt a tankönyvek évenkénti újranyomása révén), az Irodalmi Könyvkiadóé (738 címmel), az Ifjúsági Könyvkiadóé (678 címmel), a Politikai Könyvkiadóé (320 címmel), a Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadóé (177 címmel), a Tudományos Kiadóé (115 címmel). Rajtuk kívül még csak a Technikai Könyvkiadó jelentkezik évről évre (összesen 75 címmel), míg a többi kiadó, az Akadémiai, a Meridiane, az Orvosi, a Román Enciklopédia és a Zenei Könyvkiadó együtt összesen 94 művet jelentet meg magyarul a tíz év alatt. A központi állami és társadalmi szervek magyar könyvkiadó tevékenysége egyre inkább beszűkül. Az Országos Nőtanácson (139 cím) és a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottságon (78 cím) kívül az összes többi szervek együtt 32 művet jelentetnek meg. Az egyházak együtt összesen csak 11 címmel szerepelnek.

A vidék magyar könyvkiadói tevékenységében (1968-tól) az ország területi-közigazgatási átszervezése nyomán néhány megyében kimondott fellendülés veszi kezdetét. Területi megoszlásban a kiadványok abszolút többségét a Magyar Autonóm Tartomány (majd Maros-Magyar Autonóm Tartomány) állami, párt- és művelődési szervei jegyzik 101 címmel, majd következik Crişana (27 cím), Kolozs (21 cím), Brassó (19 cím – közigazgatásilag ide tartozik egy ideig az egykori Háromszék megye), Máramaros (12 cím), Bánát (8 cím) tartomány, illetőleg 1968-tól Hargita (4 cím), Szatmár (3 cím) és Kovászna (1 cím) megye.

A romániai magyar ~ törzsét képező kiadóknál már a 60-as években mutatkoznak egy minőségi megújulás jelei. Az Irodalmi Könyvkiadónál 1961-ben megindul a két háború közötti örökség újraolvasását és újrakiadását fellendítő Romániai Magyar Írók sorozat, s az egyre több klasszikus és kortárs világirodalmi műnek helyet szorító Kincses Könyvtár helyébe 1965-től a Horizont és a Drámák sorozatok lépnek. Gazdagodik a Magyar Klasszikusok és Román Írók sorozatokba bekerülő művek választéka is. Ugyanakkor az Ifjúsági Könyvkiadónál rendszeresebbé és átgondoltabbá válik a Tanulók Könyvtára szerkesztése, s útjára indul a *Legszebb versek c. sorozat, amely a klasszikus és kortárs világirodalom felé is nyújt kitekintést. Ugyancsak az Ifjúsági Könyvkiadó nyitja meg kapuit a természettudományos ismeretterjesztő irodalom előtt is, felpártolva nemegyszer a határterületre besorolható hazai magyar természettudományos hagyomány körébe tartozó műveket is.

A szakkiadók magyar könyvkiadása a 60-as években fokozatosan elsorvad: a Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadónál az 1954-es évben megjelent 72 művel szemben 1969-ben már csak 8 mű, a Technikai Kiadónál 12-vel szemben 3, a Tudományos Könyvkiadónál 18-cal szemben 4 mű jelenik meg magyarul, az 1961-ben indult Meridiane könyvkiadónál az 1961-es 16 művel szemben 1968-ban már csak 2 könyv magyar nyelvű. E jelenségnek például a mezőgazdasági irodalom esetében magyarázata lehet részben az, hogy a kollektivizálás befejezésével, a magyar nyelvű mezőgazdasági főiskolai oktatás felszámolása után s egy központi utasításrendszerre épülő mezőgazdálkodás körülményei között lassan elsorvad az érdeklődés nemcsak a szocialista mezőgazdaság felsőbbrendűsége mellett érvelő brosúrák, hanem a mezőgazdasági szakmunkák iránt is. De van a jelenségnek egy másik oka is, amelyre majd az 1969-es "irodalomcentrizmus"-vita figyelmeztet: a világméretű tudományos-műszaki robbanással szemben a szakmai képzettség és tömegtájékozódás lemaradása az egész romániai magyar kultúra veszélyes egyoldalúsága. Ennek felismerése után a helyzet javítására a 70-es években történnek erőfeszítések néhány kiadó részéről.

1969 végén egy minisztertanácsi határozattal új könyvkiadóhálózat jön létre. Ebben egyrészt a kiadói monopolhelyzetek megszüntetésére, másrészt az addigra szinte teljesen elsorvadt vidéki könyvkiadói hálózat felújítására történik felső kezdeményezés. A romániai magyar ~ vonatkozásában e határozat értelmében születik meg az első romániai nemzetiségi könyvkiadó, a Kriterion, indul meg – nemzetiségi szerkesztőségekkel – a kolozsvári Dacia és a temesvári Facla s ugyanakkor a 22 romániai könyvkiadóból az említetteken kívül még 14 jelentet meg magyarul is könyveket. E 14 könyvkiadó közül az Albatros, a Ion Creangă, az Eminescu, a Technikai és Politikai Könyvkiadónak Bukarestben működik magyar szerkesztősége (egy vagy több szerkesztővel), a Kriterion mellett a Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadónak, a Ceresnek és a Tudományos és Enciklopédia Könyvkiadónak például Kolozsváron is.

Az össz-könyvtermés az 1970 és 1980 közötti újabb időszakban évi átlagban 442 cím. Az évi könyvtermés az 1973-as évben a legmagasabb (546 cím), míg az össz-példányszám az 1974-75-ös évek kivételével a 70-es években végig meghaladta a 2-2,5 milliót.

Az új könyvkiadáspolitika összefüggésében egy időre több új adminisztratív központ (megyeszékhely) magyar könyvtermelése is megélénkült. A megyei Művelődési Bizottságok és a Népi Alkotások megyei Házai s a vidéki múzeumok keretében nemcsak mennyiségileg, de sajátos értékeiket tekintve minőségileg is figyelemreméltó kiadói tevékenység indult, ill. bontakozott ki. A vidéken működő két könyvkiadót nem számítva, az itteni magyar ~ 1970 és 1986 között összesen 324 művet szolgáltatott; ezek megjelenési helye Arad, Brassó, Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagybánya, Nagyszeben, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Temesvár. Közülük Hargita és Kovászna megye magyar ~a a legjelentősebb: Csíkszeredában ebben az időszakban 78, Sepsiszentgyörgyön 65 magyar nyelvű mű jelenik meg. Ugyanakkor Marosvásárhely magyar könyvtermése a két főiskola kiadásában megjelent egyetemi jegyzetek (69 cím) nélkül mindössze 40 cím, Kolozsváré pedig a 16 magyar nyelvű egyetemi jegyzet nélkül 14 cím. Ami pedig a tartalmi értékeket illeti: Sepsiszentgyörgyön e fellendülés jegyében jelenik meg a Kapuállító c. antológia két kötete és több népi varrottasalbum, Temesváron a szabadegyetem Lépcsők-antológiájának négy kötete, Aradon a Tóth Árpád Irodalmi Kör irodalmi antológiája, Szatmáron Bura László és munkatársai gondozásában egy úttörő helyi népballadagyűjtemény, Hargita megyében egész sor népművészeti album a helyi varrottasok, fafaragások, tojásdíszek és csontkarcolások szakszerű feldolgozásra alkalmas bemutatásával. Sajnos 1974-től a vidéki magyar könyvtermelésnek ezt a lendületét hatalmi intézkedések kerékbe törik. A vidéki magyar könyvtermés helyzetére jellemző, hogy a szóban forgó időszakban számba vett 13 város közül 1986-ban már csak Nagyszebenben jelenik meg könyv magyar nyelven: a Román Ortodox Egyház Missziós irodájának kiadásában M. Fătu előzőleg már több világnyelven is kiadott magyarellenes propaganda-könyve: Az Észak-erdélyi román egyház a horthysta uralom idején. 1940-1944.

A már korábban is létezett vagy 1970-ben alakult könyvkiadók közül első helyen a magyar könyvtermés tekintetében – a tankönyvek évenkénti újrakiadása révén – a Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó áll, ezt követi a Kriterion (1649 művel), a Dacia (491 művel), a Politikai Könyvkiadó (402 művel) és a Ion Creangă Könyvkiadó (278 művel). A többi kiadók közül folyamatosan ad ki magyar nyelvű könyveket a Ceres (97), az Albatros (90), a Tudományos és Enciklopédia (71), a Technikai Könyvkiadó (54) és a Facla (42), míg további nyolc kiadó már csak rapszodikusan vagy alkalomszerűen: az Eminescu (28), a Zenei (10), a Sport és Turisztikai (8), a Meridiane (5), az Orvosi (3), a Minerva (2), az Akadémiai Kiadó (1 művet). Meglehetős rendszerességgel jelentkezett magyar nyelvű kötetekkel a bukaresti Litera könyvkiadó (16 művel), ez a szerzők költségén vállalta bármiféle tárgyú könyveik kiadását és esetenként forgalmazását is.

A 70-80-as évek romániai magyar ~ában jelentős minőségi újdonság, hogy megváltozott az addig túlnyomórészt irodalmi beállítódás. A Kriterion sokáig elhanyagolt vagy nyilvánossághoz nem jutott humán tudományterületek egész sorát karolta fel (művelődés- és művészettörténet, zenetudomány, nyelvészet, néprajz, történettudomány, filozófia, szociológia), de ezek mellett terveibe iktatott természettudományi ismeretterjesztő szakirodalmat is (a Kriterion Kézikönyvek, a Kriterion Kiskalauz és a Korunk Könyvek sorozatokban), s elindította – tudományos szakfolyóiratok pótlásának szándékával, a fiatalabb kutatónemzedék kinevelésére – irodalomtörténeti, nyelvészeti, művelődés- és művészettörténeti, zenetudományi, szociográfiai, néprajzi tanulmányköteteinek sorozatait. A Dacia évről évre rendszeresen felvállalta a természettudományok körébe tartozó szakmunkák (matematika, fizika, kémia, elektronika, biológia, földrajz) kiadását, főképp kolozsvári szerzők munkáit, s elindította színvonalas természettudományi ismeretterjesztő sorozatát, az Antennát. Figyelemre méltó volt a Politikai Könyvkiadó Testamentum sorozata is, amelynek kötetei a román-magyar együttélés kiemelkedő alakjait, a közös múlt fontos mozzanatait ismertették; ez a kiadó főképp a 70-es évek derekán egész sor önálló munkásmozgalmi, ill. nemzetiségtörténeti mű megjelenését tette lehetővé. Mindezek a könyvterjesztő hálózat fogékonysága révén jelentős példányszámban jutottak el az olvasókhoz.

A romániai magyar könyvkiadásnak ez a viszonylag virágzó szakasza a 80-as évek közepéig tart. Ekkor válnak a könyvkiadásban is érezhetővé a hatalom egyre keményebb eszközökkel érvényesített központosító és homogenizációs törekvései. A kiadók munkájában – minden területen – a Szocialista Nevelési és Művelődési Tanács kiadópolitikája (és ezen át az RKP propagandatitkárságának ideológiai iránya) érvényesül. A műveknek és szerzőiknek a "történelminek" minősített új korszak vívmányaival kell azonosulniok s irodalmi eszközökkel támogatniok, népszerűsíteniök a pártdokumentumokban megfogalmazott közvetlen és távlati célkitűzéseket; a humán tudományok minden területén a homogén román államnemzet eszményének szolgálata és visszamenőleges történelmi igazolása az elvárás, elutasítva, sőt még a megjelenésig sem engedve azt, ami sajátos etnikai jegy vagy azzal összefüggő érték. Adminisztratív eszközök foganatosítása útján válik nyilvánvalóvá, hogy nem kívánatos a tudományművelés a nemzetiségek nyelvein, sőt nincs szükség – az államfő és pártfőtitkár összegyűjtött beszédeit és cikkeit tartalmazó sorozatokon kívül – még a magyar nyelvű politikai irodalomra sem. Ezzel az adminisztratív eszközökkel is érvényesített központi ~-politikával szemben az írók egy része hallgatásba vonul vissza, más része – a fiatal és a középnemzedék nem egy jeles költője, prózaírója – végleg eltávozik az országból.

Ebben az évről évre gyorsuló folyamatban a romániai magyar könyvkiadás mind nehezebb helyzetbe került, amit súlyosbítottak a könyvkiadás egészét sújtó gazdasági-pénzügyi megszorítások: a megjelenő művek számának, terjedelmének, példányszámának adminisztratív korlátozása, a felhasználásra kerülő papír- és egyéb anyagok választékának és minőségének romlása, a felhasználás módjainak szintén adminisztratív szabályozása. Mindezek növelték a ráfizetést, főképp az eleve kisebb példányszámú nemzetiségi könyveknél, aminek következményeként különböző kiadóknál egymás után épült le vagy szűnt meg teljesen a magyar ~.

1989-ben a 70-es évekbeli 17-ből már csak 7 kiadónál jelentek meg magyar nyelvű könyvek, s rendre szűntek meg vagy zsugorodtak össze a magyar kiadói szerkesztőségek is.

1990-től a romániai magyar könyvkiadás is belekerült a hatalomváltást követő ellentmondásos időszak hullámzásába, amelyben helyzetét alapvetően az egykori (de struktúrájában még tovább élő) központosított állami szervek halódása, a korábbi kiadói főigazgatóság alá rendelt kiadók lassú és nehézkes önállósulása, a központi könyvterjesztő-hálózat válsága és széthullása, a diktatúra utolsó évtizedében már egyre szegényesebben ellátott nyomdák további hanyatlása, másfelől részben e struktúrákból már kiszakadt önállósult kiadók (pl. a Humanitas, Dacia), könyvterjesztő vállalatok (pl. a csíkszeredai Zenit) mellett magánkiadók, könyvkereskedők és nyomdák megjelenése határozta és határozza meg. Közben külső tényezők is hatottak és hatnak a romániai magyar könyv sorsának alakulására: egyfelől a magyarországi könyvbehozatal elé korábban gördített akadályok elhárulása és a magyar könyvpiac termékeinek (sajnos nagyon sokszor az ott már eladhatatlan fölöslegének) a beáramlása a romániai könyvesboltokba, másfelől az általános gazdasági helyzettel összefüggésben – s a könyvek árának igen erőteljes növekedésével ellentétesen – az olvasó és könyvvásárló közönség leszegényedése.

1990-ben az össz romániai magyar könyvtermés 66 cím volt, 1991-ben 145, 1992-ben 114; ezek megjelentetésében 1990-ben az ismert régi kiadók (Kriterion: 41 cím, Creangă: 7 cím, Dacia: 3 cím, Albatros: 1 cím) mellett részt kértek az átalakulás során született új lapok, társadalmi szervezetek (Romániai Magyar Szó: 5 cím, Romániai Magyar Demokrata Szövetség: 5 cím, a Helikon, A Hét, a Bolyai Társaság 1-1 cím) is. 1991-ben a kiadók száma már 26, ebből a Tanügyi és Pedagógiai Kiadó (61 cím), a Kriterion (36 cím), a Creangă (10 cím), a Dacia (5 cím) és a Tudományos Könyvkiadó (1 cím) mellett ott vannak az egyházak, a társadalmi szervezetek s önálló kiadványokkal a kommunista hatalomváltás idején felszámolt Erdélyi Múzeum-Egyesület, az EMKE, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete is, míg 1992/93 fordulóján egy, a három év kiadványtermésére alapozó számbavétel összesen 63 olyan állami vagy magánkiadót, társadalmi szervezetet vagy testületet mutat ki, amelyek 1990-1992 között magyar nyelven könyvet adtak ki. A kiadók területi elhelyezkedése a vidéki magyar könyvkiadás újraszerveződését jelzi: Kolozsvár (15 kiadó) mellett második helyen Csíkszereda szerepel (14 kiadó), majd Székelyudvarhely (8), Bukarest (7), Sepsiszentgyörgy (4), Nagyvárad és Szatmárnémeti (3-3), Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Nagybánya és Temesvár (2-2), Déva (1 kiadó) sorakozik, sőt felbukkannak a szerzők saját kiadásában megjelent művek is.

A folyamatnak 1992/93 fordulóján még csak a kezdetén vagyunk. Ez a kezdet azonban eredményeiben ígéretes. S hozzátartozik nemcsak a magánkezdeményezés lassú bátorodása, hanem a megjelent művek közösségi támogatása is: több olyan könyv jelent meg, főleg 1992-ben és azóta, amelyek hazai és határokon túli alapítványok, olykor áldozatkész magánvállalkozók támogatását jelzik belső címlapjukon.

(D. Gy.)

Vita Zsigmond: Románia magyar irodalmának bibliográfiája 1940-ben és 1941-ben. Kv. 1942. ETF 154; uő. Románia magyar irodalmának bibliográfiája 1942-ben Kv. 1944. ETF 178. – Monoki István: Magyar könyvtermelés Romániában az 1919-1940. években. Kv. 1944. Kézirat. – A könyv és a könyvtár a magyar társadalom életében. Összeállította Kovács Máté. I. Az államalapítástól 1849-ig. Bp. 1963. II. 1849-től 1945-ig. Bp .1970. – Krizsó Kálmán: Az erdélyi könyvnyomdászat története a kezdetektől 1948-ig. Kézirat. – Dávid Gyula: A romániai magyar könyvkiadás első két évtizede. Korunk 1978/12. uő. A romániai magyar könyvkiadás két évtizede. Alföld, Debrecen 1991/2. – Papp József András: A romániai magyar könyvkiadás problémáiról. Korunk 1979/5. – Magyar könyvkiadás Romániában. Egy témáról két időben. Beke György beszélgetése Dávid Gyulával (a hetvenes, ill. a nyolcvanas évek könyvkiadásáról). Kritika, Bp. 1988/9. – Szigeti Rudolf: A romániai magyar könyvkiadás bibliográfiája. 1989. Könyvesház 1991/2; uő: A romániai magyar könyvkiadás bibliográfiája. 1990. Könyvesház 1992/1; uő: A romániai magyar könyvkiadás bibliográfiája 1991. Könyvesház 1992/2. – Kiadói és kereskedelmi adattár. Az Új Könyvpiac 1992. évi melléklete. 149-153. A romániai részt összeállította Szigeti Rudolf. Bp. 1993. – Romániai magyar könyvkiadás 1944-1949. Összeállította Tóth Kálmán és Gábor Dénes. EME, Kv. 1992.


könyvkötészet – a könyv íveinek tartós egymáshoz fűzésével és táblába rögzítésével foglalkozó iparág. Célja a könyv védelme és díszítése. Bibliofil igényeket igyekszik kielégíteni sajátos ága, a könyvkötő-művészet, mely a korai középkortól napjainkig kódexek, majd nyomtatott könyvek művészi borítását végzi.

Romániai könyvtárainkban – így a bukaresti Akadémiai Könyvtárban, a gyulafehérvári Batthyaneumban, a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban, a marosvásárhelyi Teleki Tékában, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban – láthatunk szép középkori, aranyozott, bőr-, selyem-, és bársonykötésű könyveket, gyakorta fémveretekkel is ellátva. Ezek között van a Misztótfalusi Kis Miklóstól 1683 és 1685 között készített barokk díszítésű, aranyozott bőrkötésű, kis formátumú Biblia, mely mindmáig a "szép könyv" mintapéldányának tekinthető. A régi erdélyi ~ legkiválóbb mestere az 1831-ben elhalálozott Guttmann János volt, nevéhez fűződik a "Guttmann-féle hártyakötés". Művészetének egyetlen méltó utóda Rohonyi Antal (1880-1937), a kolozsvári Egyetemi Könyvtár könyvkötőműhelyének huszonöt éven át volt vezetője. Munkájának folytatója Eugen Cristoreanu könyvkötőmester, aki 1978-ig vezette a könyvtár könyvkötő- és restauráló műhelyét. Kezük alól nemcsak újjászületett könyvek és folyóirat-kötetek ezrei kerültek ki az évek folyamán, nemcsak értékes kódexek és ősnyomtatványok restaurálását végezték el nagy műgonddal és hozzáértéssel, hanem hivatásos és műkedvelő könyvkötők egész nemzedékét is nevelték és tanították meg a szakma minden csínjára-bínjára.

A könyvkötés művészetének terméke manapság is számos *bibliofil kiadvány. Ilyen volt az ESZC amatőrpéldány-sorozata, melyet előfizetők számára félbőrkötésben készítettek. A Kriterion Könyvkiadó is próbált néhány könyvkötészeti ritkasággal kedveskedni olvasóinak, mint amilyen Kallós Zoltán gyűjtése, a kézi hímzésű kalotaszegi mintával ellátott, vászonba kötött Balladák könyve (1970), Richard de Bury Philobiblon c. művének 100 számozott bőrkötéses példánya (1972) vagy Kós Károly Székely balladák c. ugyancsak kézi hímzéssel díszített vászonkötésű, 1-300-ig számozott kötete (1973).

(G. D.)

Romhányi Károly: A magyar könyvkötés művészete a XVIII-XIX. században. Bp. 1937. – Gyalui Farkas: Rohonyi Antal, a könyvkötés művésze. Pásztortűz 1937/7. – Gábor Dénes: Szép könyvet – házilag. Könyvtár 1978/2.


könyvmúzeum – keletkezésének eredeti helyén megmaradt könyvtár, mely a könyvtörténet múltbeli kincseit a hagyományos berendezés és nyilvántartás fenntartásával őrzi. Az ilyen önálló egység vagy részleg törzsanyagának gyarapodása elvben már lezárult, s a helyi adottságokhoz mért egykori elrendezés tiszteletbentartásával felleltározva, a szükséges szakkatalógusokkal ellátva bocsátja a kutatók rendelkezésére állományát, a nagyközönség számára pedig lehetővé teszi, hogy könyvtárosok szakszerű vezetése alatt művelődéstörténeti dokumentációként látogathassák.

Európai hírű a gyulafehérvári Batthyaneum. Batthyány Ignác püspök (1741-1798) alapította, s halála előtt néhány hónappal nyilvános könyvtár gyanánt az Erdélyi Római Katolikus Püspökség gondozásába adta át. Konglomerát-típusú, vagyis több önálló könyvgyűjteményből mintegy hólabdaszerűen összeállított könyvgyűjtemény, melynek állaga 1944-ig a kezdeti magvát képező Migazzi Kristóf váci püspök 8000 kötetéből a különböző hagyatékok révén 56 000 kötetre növekedett, de legértékesebb része mindmáig a névadó Batthyány Ignác szerezte anyag. A könyvtárnak 1230 kézirata (a legrégibb a IX. századi Codex Aureus), 350 ősnyomtatványa és nagyon sok XVI-XVIII. századi könyvritkasága van. Itt őrzik egy középkori kódex három különböző helyén a XIV. század elejétől fennmaradt s Gyulafehérvári Sorok néven ismert magyar szövegemlékeket, latin vázlatok versként összecsengő fordításait. A könyvtár értékeinek tudományos kiaknázásához a két világháború közti időszakban két jeles szakember, Bitay Árpád és Baráth Béla, az Erdélyben fellelhető ősnyomtatványok nemzetközileg ismert szerkesztője járult hozzá hathatósan. Ma az Állami Könyvtár gyakorolja felügyeletét.

Ugyancsak több könyvgyűjteményből összeállt ~ a marosvásárhelyi *Teleki Téka. Névadója, az alapító Teleki Sámuel (1739-1822) kancellár 1802-ben nyitotta meg. Jóllehet a végakarata szerint az Erdélyi Református Egyházkerület felügyelete alatt álló hitbizományi könyvtárnak nyilvánított gyűjtemény használatát több mint száz évig bizonyos kikötések korlátozták, Gulyás Károly kollégiumi rajztanár, a Teleki Téka két világháború közti őre, megfelelő munkafeltételeket teremtett ahhoz, hogy a szakemberek zavartalanul használhassák a közel 40 000 kötetes könyvtárnak főleg a felvilágosodás és francia forradalom erdélyi fogadtatása szempontjából forrásértékű anyagát. Az 50-es évek elején adminisztratív szempontból vele egyesített Bolyai Dokumentációs Könyvtárral együtt 1974-ben a marosvásárhelyi Megyei Könyvtárnak rendelték alá. Itt található a Marosvásárhelyi Sorok és Marosvásárhelyi Glosszák néven ismert XIV. századi magyar szövegemlékeket tartalmazó, az egykori Református Kollégiumi Könyvtárból átkerült Koncz-kódex, valamint Lencsés György 1610-ben szerzett s az ETI kiadásában 1943-ban Kolozsvárt megjelentetett Ars Medica magyar nyelvű kézirata is.

Egy 1963-as felmérés szerint az akkori Brassó tartomány szinte minden rajonjában működött akár múzeum, akár ~ keretében dokumentáris részleg. 1957-ben például Erhard Andrée igazgató a nagyselyki iskolából a szentágotai múzeumba szállította be a Szeli család XVII-XVIII. századi könyvgyűjteményét, melynek alapjait Szeli György (1620-1690) csernátoni, majd brassói magyar evangélikus lelkész vetette meg. Csíkszeredában 1950-ben a Múzeum vette birtokába az 1630-ban Csíksomlyón megalapított híres iskola jogutódjának régebbi kiadású könyvanyagát, melynek egy részét 1978-ban egy feljelentés alapján rejtekhelyéről a belügyi hatóságok a Megyei Könyvtár dokumentációs részlegére szállították.

Zárt ~ az eredeti helyén, az egykori nagyenyedi iskolaépületben sértetlenül tárolt Bethlen Dokumentációs Könyvtár. Jelenleg a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár korlátozott nyilvánosságú részlege. Egykor jeles könyvtárosai, Vita Zsigmond, Dankanits Ádám, nemkülönben Borbáth Károly a könyvtár értékeit rendszerezték, ill. számos magyar és román közleményben népszerűsítették. Utóduk Györfi Dénes. Az Egyetemi Könyvtár eredeti helyén patronálja a zilahi Wesselényi Kollégium Nagykönyvtárát is, míg a székelyudvarhelyi volt Református Kollégium 1682-ben létesült, s ma már közel 50 000 kötetes, korszerűen felszerelt könyvtára mint a Városi Könyvtár tudományos részlege valóságos iskolapéldája annak, hogy "könyvörökségünket miként kellene a ma és a jövő számára értékesíteni" (Jakó Zsigmond). A századok során idegyűlt adománykönyvtárak elkeveredett anyagának azonosításában a Bolyai Tudományegyetem történelemszakos diákjainak 1958-as és 1959-es nyári kutatócsoportja, majd az 1961 óta itt szakképzett könyvtárosként dolgozó Molnárné Hubbes Éva játszott szerepet.

Egy ~ funkcióját tölti be a Román Akadémia kolozsvári könyvtára, ha számításba vesszük, hogy itt őrzik önálló testekként több régi iskolai könyvtár (a kolozsvári róm. kat. Lyceum-könyvtár, a Református Kollégium és az Unitárius Kollégium Könyvtára) múzeumi anyagát, s hasonló szerepet vállalt a Román Akadémia temesvári kutatóközpontja is az Ormós Zsigmond és társai által alapított egykori Délmagyarországi Múzeumegylet székházában. Aradon a Kölcsey Egyesület Könyvtárából kialakult Kultúrpalotai, később Megyei Könyvtár ilyen jellegű: nemcsak az államosított intézményekből és a környékbeli kastélyokból beszállított magángyűjtemények töredékei találnak itt menedékre, hanem azok a muzeális értékű könyvritkaságok is, amelyeket eladásra felajánlanak.

(K. K.)

Nagy Géza: A Bethlen-kollégium tudományos gyűjteményeinek története. Kv. 1947. – Deé Nagy Anna: Teleki Sámuel és a Teleki-téka. Téka 1956. – Farczády Elek: A marosvásárhelyi Bolyai-könyvtár. Közli az Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kv. 1957. – Vita Zsigmond-Turnowsky Sándor: Biblioteca Bethlen din Aiud. 1957. – Szentiványi Róbert: Catalogus concinnuus librorum manu scriptorum Bibliothecae Batthyanae. Szeged 1958. – Jakó Zsigmond: Az enyedi régi könyvtár kéziratos ritkaságairól. NyIrK 1964/2; uő. A székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár története. I-IV. Könyvtári Szemle 1970-71. Mindkettő újraközölve Írás, könyv, értelmiség. 1976. – Fikk László: Catalogus incunabulorum Bibliothecae Teleki-Bolyai. Mv. 1971. – Szabó T. Attila: A Marosvásárhelyi Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák; uő. Lencsés György "Ars Medicá"-jának kéziratai. Elsőt közli A szó és az ember. 1971, 469-72; a másodikat Nép és nyelv. 1980. 546-69. – Vita Zsigmond: Bethlen Gábor könyvtára és Utasításai. Utunk 1979/50. Újraközölve Művelődés és népszolgálat. 1983. 8-15. – Györfi Dénes: Colecţia de manuscrise din Biblioteca Documentară Bethlen din Aiud. Kv. 1983; uő. Ediţii princeps în colecţiile Bibliotecii Documentare din Aiud. Kv. 1984. Mindkettő a Biblioteca şi învăţămîntul c. sorozatban. – Fodor Sándor: A csíksomlyói ferences könyvtár kincseiről Keresztény Szó, 1990/11-14.


könyvtár – a romániai magyar művelődés egyik intézményes kerete, mely az iskolák mellett leginkább tekinthet vissza folyamatosságra.

Már 1919 előtt a városi és községi ~ töltötte be a legátfogóbb közművelődési szerepet. Széles körű olvasóközönség igényeit elégítette ki pl. az a nyilvános ~, amelyet Arad város törvényhatósága a Kölcsey Egyesülettel karöltve az új Kultúrpalotában 1913-ban nyitott meg s az 1919-ben megújított szerződés értelmében közösen vállalt anyagi áldozatok révén 50 000 kötetes közkönyvtárrá fejlesztett ki.

Hasonló jelentőségű volt a Városi Könyvtár Temesvárt is, ahol az addig városnegyedként szétszórtan működő intézményi könyvtárakat egy 1904-es alapító okmánnyal közös Városi Könyvtárba tömörítették, s ugyanakkor gondot fordítottak az ún. fiókkönyvtárak (így az 1921 és 1922 között létesült Gyárvárosi és Várbeli) fejlesztésére is. E közkönyvtár-hálózat kiépítésének sajátossága, hogy 1933-ban jóváhagyott működési szabályzata a tudományos kutatás támogatását is feladatul tűzte ki, s evégett hatáskörébe utalta az ún. Banatica-gyűjtemény, azaz a Bánságra vonatkozó nyomtatványok és dokumentumok gyarapítását.

Nagyváradon a lakosság szélesebb rétegeinek igényét kielégítő közkönyvtárak alapításának gondolata az 1870-es években merült fel, s a századforuló táján a Szigligeti Társaság szervezésében már négy ingyenes népkönyvtár (a váraljai, újvárosi, réti és külvárosi) működött. Magvát a miniszteri rendeletre létesített községi tanítói ~ alkotta, de állagát több értékes könyvtártest (így Bunyitay Vince történész hagyatéka) gyarapította, sőt, ha a háborús viszontagságok meg nem akadályozzák, Tabéry Géza is Nagyvárad város közgyűjteményeinek szánta a maga könyvtárát. A nagy látogatottságnak örvendő magyar nyelvű szépirodalmi és tudományos ~ könyveinek betűrendes címjegyzékét Soós András könyvtáros állította össze az 1940-es években.

Marosvásárhelyen a lakosság valamennyi rétege számára az újonnan épített Művelődési Palotában közkönyvtár is nyílt 1913-ban, s ennek már a 20-as évek elején közel 12 000 kötet, 1944-re 62 954 kötet volt birtokában. A szokatlanul gyors ütemű fejlődés a ~ két lelkes igazgatójának, Molnár Gábornak (1913-36) és Aurel Filimonnak (1936-40) érdeme, akik másfél évtizedes együttműködésük alatt – utóbbi 1922-ben került a könyvtár kötelékébe – nemcsak a Transylvanica-gyűjteményt gyarapították nagy szakértelemmel, hanem súlyt fektettek a társadalomtudományi részleg fejlesztésére is, beleértve a munkásmozgalmi kiadványokat.

Kolozsvárt a számos országos hatáskörű kulturális intézmény működése hosszabb ideig fölöslegessé tette egy külön nyilvános ~ létesítését. Ez a magyarázata, hogy miért csak 1921-ben nyílt meg az Egyetemi Könyvtár földszintjén a Népkönyvtár 6000 kötetnyi törzsállománnyal, amely évről évre szaporodott (1925-ben például 520 kötettel) s átlag háromszáz olvasónak bocsátott naponta időszaki sajtótermékeket is a rendelkezésére.

A romániai magyar könyvkultúra legcselekvőbb bázisai azonban a múltban a gazdag iskolai ~ak voltak. Közülük Kolozsvárt a piarista Lyceum-könyvtár és a Református Kollégium Nagykönyvtára 1940-ig egyetemi könyvtári funkciókat is betöltött azáltal, hogy könyvtárosaik (György Lajos, ill. Csűry Bálint, majd Brüll Emánuel) igyekeztek egyetemi hallgatók felkészüléséhez szükséges forrásmunkákat beszerezni, amelyek a tanszékeken, ill. a Központi Egyetemi Könyvtárban nem voltak hozzáférhetőek. Hasonló szerep hárult 1940 után Temesvárt a Kegyesrendi Gimnázium Könyvtárára is, midőn az átmenetileg a városba költöztetett kolozsvári román Természettudományi Kar egyik bázisává vált. Szinte minden iskolavárosnak megvolt a magar *könyvmúzeum rangú könyvgyűjteménye.

Sajnos, a két világháború között még működött iskolai könyvtárak java része eredeti formájában ma már nem tölti be hivatását; olykor már ebben az időszakban más intézmények könyvtárába olvasztották be őket vagy a II. világháborút követően gyakorlatilag nyomuk veszett. A Mihail Halici hagyatékát is megőrző szászvárosi Kun-kollégium könyveit 1924 után kolozsvári református tanügyi intézmények (a Ref. Kollégium, a Ref. Leánygimnázium, a Ref. Theologiai Fakultás) között osztották szét. Más történelmi könyvtárak, így a Pray György könyveit is magába foglaló nagyváradi Római Katolikus Papnevelő Intézet és a Premontrei Főgimnázium román vonatkozásban is érdekes könyvei megsemmisültek vagy eltűntek. Éppen ezért az iskolai könyvtárak történetétől elválaszthatatlan azok emlékezete, akik, mint Csűry Bálint, majd Brüll Emánuel vagy György Lajos, a marosvásárhelyi Ref. Kollégiumi Könyvtár őreként pedig Kováts Benedek céltudatosan dolgoztak fejlesztésükön, ill. mint Musnai László Nagyenyeden, már-már életüket kockáztatták megóvásukért.

Sokrétű és sajátos funkciókat töltöttek be az ún. közületi ~ak, azaz a közművelődési egyesületek, egyházak, munkásotthonok, szakszervezetek, ipartestületek és más intézmények létesítette és fenntartotta gyűjtemények. Közülük a legjelentősebbnek, az Erdélyi Nemzeti Múzeum könyv- és kézirattárának működése szorosan egybefonódott a kolozsvári Egyetemi Könyvtáréval, ebben a keretben ugyanis az állammal még 1872-ben kötött, majd 1894-ben és 1943-ban megújított szerződés szerint úgy állott a közművelődés és a tudományosság rendelkezésére, hogy az EME továbbra is fenntartotta tulajdonjogát, sőt saját erejéből tovább is fejlesztette saját állományát. Noha jellegénél fogva az iskolai könyvtárak kategóriájába tartozik, az EME anyagát ebben az időszakban kiegészítette a Ferenc József Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalomtörténeti tanszékének szemináriumi könyvtára, amely Kristóf György professzor irányítása alatt állott. A városban számos szakszervezeti ~ is működött, s ezek legális munkásmozgalmi feladatokat teljesítettek. Érthető tehát, hogy könyvállományuk java része a történelmi viszontagságok közepette nyomtalanul szétszóródott. Ugyancsak Kolozsvárról irányították az EMKE népművelést szolgáló könyvtárhálózatát is.

Temesvárott a társadalmi kezdeményezésből létrehozott közületi könyvtárak egész sora a II. világháború végéig fenn tudta tartani magát. A szakmai színvonal és az általános műveltség emelése szempontjából az Ipartestület többnyelvű könyvtára töltötte be a vezető szerepet; a temesvári Róm. Kat. Ifjúsági Egyesület könyvtára Fodor Józsefnek, a Vásárhelyi Találkozón (1937) részt vett gyárvárosi plébánosnak az irányítása alatt játszott közvélemény-alakító szerepet. A közületi könyvtárak szervezésébe bekapcsolódott az Arany János Társaság is, amely önkéntes adakozások útján összegyűjtött könyvekből igyekezett a 20-as években állandóan felfrissülő magyar népkönyvtári hálózatot létrehozni.

Az aradi Általános Munkásegyesület már 1871-ben felszólította tagságát, hogy adományaival növelje a ~ állományát, s e célból műsoros előadást is rendezett. Az 1913-ban megnyílt új Munkásotthonnak már számottevő ~a volt, miközben a 20-as években az egyes ágazati szakszervezetek is tovább gyarapították könyvtáraikat (a leggazdagabb a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetéé volt, több mint 2000 kötettel). A fejlődésnek a Munkásotthon 1929-es bezárása vetett véget, amikor a hatóságok a könyveket elkobozták. A felvett rendőrségi jegyzőkönyv tanúsága szerint az anyagban pártkiadványokat és a marxizmus-leninizmus klasszikusainak műveit találták. A hatósági beavatkozást az akkori állománynak csak kis töredéke vészelte át, ezt jelenleg a Megyei Könyvtár őrzi. 1934 és 1937 között a megsemmisített könyvtárak pótlására a Szakszervezeti Tanács művelődési központot létesített, ámde a szakszervezetek 1938-as feloszlatásával gyakorlatilag ez a létesítmény is az önkény áldozatául esett. Inkább művelődéstörténeti szerepet töltött be, mintsem mindennapi szükségletet elégített ki a Minorita Rendtartomány Szent Antal Könyvtára, ahová a vidéki rendházak (Lugos, Marosvásárhely, Nagybánya, Nagyenyed) birtokában levő könyvritkaságokat és régi magyar nyomtatványokat is egybegyűjtötték. A II. világháború idején a Blédy Géza vezetése alatt álló Magyar Népközösség ~a igyekezett az aradi olvasóközönség szolgálatára állni.

Nagyvárad legjelentősebb – 1944-ben 45 000 kötetet számláló – közületi könyvtára eredetileg a Róm. Kat. Püspökség birtokában volt. Muzeális értéke (ősnyomtatványok, régi bibliofil kiadások) mellett művelődéstörténeti becsét emelte az a körülmény is, hogy az egyházmegye egykori jeles püspökének, Ipolyi Arnold művészettörténésznek és etnográfusnak a hagyatékát is itt őrizték. A népies hitbuzgalmi kiadványok szempontjából érdekes gyűjtemény volt a Kapucinus Rendház könyvtára, mivel a nagyváradi kapucinusok letelepedésük óta főként népmissziók tartásával és katonalelkészi feladatok ellátásával foglalkoztak. Gyér látogatottsága volt a Szigligeti Társaság mintegy 5000 kötetes könyvgyűjteményének. A zömben XIX. századi kiadványokból álló anyagnak, amelynek kiegészítéséhez a két világháború között hiányzott az anyagi fedezet, fő büszkesége Rádl Ödönnek, a Társaság köztiszteletben álló elnökének Goethe-gyűjteménye volt. Szerencsés kezdeményezésnek ígérkezett, hogy 1926-tól a Szigligeti Társaság rendszeresen kezdte gyűjteni a Nagyváradon megjelent kiadványokat. A városban működő számos egyleti ~ (köztük a Katolikus Köré, Kereskedelmi Csarnoké, Legényegyleté, Munkásotthoné) mellett a legátfogóbb társadalmi hatást az Ipartestületi Könyvtár gyakorolta, amely olvasóinak látókörét irodalmi törvényszékek, valamint szabadegyetemi előadások rendezésével is tágította.

Szatmárnémetiben hasonlóképpen a Róm. Kat. Püspökség mondhatta magáénak a legjelentősebb közületi ~at. Fejlesztésének intézményes alapjait Schlauch Lőrinc bíboros vetette meg és Meszlényi Gyula püspök biztosította. A gyűjtemény régi anyagában európai hírű XVI. századi törökellenes röpiratok is voltak (Turcica), de ezeknek mára nyoma veszett. A könyvállomány maradványai jelenleg a Román Akadémia kolozsvári fiókjának könyvtárában találhatók. Szép magyar nyelvű könyvtára volt az Iparos Otthonnak, a Zsidó Hitközség pedig 10 000-es nagyságrendű ~ral büszkélkedhetett. A 40-es évek elején Szatmáron megyei szintű népnevelő könyvtárközpont kezdte meg működését többezres állománnyal. Mindezeknek a II. világháború alatt és után szétszóródott könyvtáraknak fennmaradt anyaga ma különböző újonnan alapított kulturális intézmények könyvanyagát gazdagítja.

Marosvásárhely két világháború közti könyvtárkultúrájáról már csak azért is aránylag pontos képet alkothatunk, mivel hozzáértő gondos kezek néhány kulcsfontosságú ~, többek közt a Munkásotthon és a Kaszinó könyveit átmentették, és a későbbiek során a Megyei Könyvtárban helyezték el.

Arra, hogy a közületi könyvtárak az átlagosnál nagyobb szerepet játszottak a romániai magyar művelődési életben, beszédes példát adott Bukarest, ahol a magyarság könyvtárteremtő törekvései a Koós Ferenc Kör, a Magyar Művelődési Egyesület, a Magyar Társulat és a többi ideig-óráig működött szakmai, ill. felekezeti tömörülés keretében érvényesültek. Nagyenyeden a Magyar Kaszinó gazdag könyvtárát a Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain Teheránig eljutott Farkas Sándor gondozta; Kovács Károlynak, a Déva és Vidéke szerkesztőjének szorgalmazására a nyomdászok és az ifjúság körei szervezték meg a maguk kölcsönzés alapján működő ~-át; a nagyszebeni Magyar Iparosegyesület szintén színvonalas irodalmi könyvtárat teremtett magának, könyvanyaga az egyesület megszűnte után, az 50-es években a Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtörténeti tanszékére, a segesvári Magyar Kaszinó könyvei Binder Pál 1963-as felmérése szerint az akkori Rajoni Könyvtár birtokába kerültek. A helyzet a székelyföldi városokban is hasonlóképpen alakult: az olvasótömegek ellátásáról eredetileg ott is többnyire a kaszinói, vagy pedig az ipartestületi könyvtárak gondoskodtak, s ezek anyaga került megszüntetésük után, a 40-es évek végétől a későbbi városi tanácsi fennhatóságú nyilvános könyvtárakba.

Csonka volna az 1947-48-ig terjedő korszak romániai magyar könyvhálózatának vázlatos áttekintése, ha megfeledkeznénk a kereskedelmi vállalkozás jellegű *kölcsönkönyvtárak társadalompolitikai és művelődési jelentőségéről, s nem emlékeznénk meg a magányos *könyvgyűjtők számtalan kulturális értéket átmentő gyűjteményeiről, melyek mára többnyire a közkönyvtárak vagy könyvmúzeumok állagát gazdagítják.

A II. világháború folyamán történelmi könyvállományunk pótolhatatlan vesztesége volt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum könyv- és kézirattári értékeinek pusztulása, amikor a front elől 1944-ben elmenekített múzeumi anyag bombatámadás áldozata lett.

Könyvtárainknak az 1944-es történelmi fordulatot követő megpróbáltatásait követte a közművelődési jellegű közkönyvtárak új hálózatának kiépítése. Ezt a Minisztertanács mellett működő Kulturális Intézmények Bizottsága, majd az Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium végezte. A döntő fordulatot e téren két elvi jellegű központi intézkedés hozta, úgymint a Minisztertanács 1951/1342, ill. az 1955/1172. számú határozata. Előbbi szabályozta a közigazgatási beosztás szerint tagozódó területi könyvtárak működési körét, utóbbi pedig létrehozta Bukarestben az Állami Központi Könyvtárat (Biblioteca Centrală de Stat). Ennek feladatai közé tartozik az 1952-ben újonnan alapított Könyvkamara által elkezdett kurrens nemzeti könyvészet folytatása s a begyűjtött köteles nyomdai példányok alapján azok megjelentetése két sorozatban (könyvek, albumok, térképek, zeneművek bibliográfiája, ill. a folyóiratok repertóriuma), továbbá a köteles nyomdai példányok szétosztása, a nemzetközi könyv- és időszaki nyomtatványcsere központi irányítása és nyilvántartása. Ugyanennek az intézménynek a hatáskörébe utalták a könyvmúzeum-jellegű dokumentációs könyvtárak felügyeletét is.

Az új szervezeti formák kialakítását és a velejáró erőszakos központosítást a romániai magyar könyvtárak ugyancsak megsínylették.

A Batthyaneum, a Bethlen Kollégium Nagykönyvtára, a Teleki Téka és az EME Régi Magyar Könyvtár-gyűjteménye a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban érintetlen maradt, de más nagy múltú iskolák és intézmények könyvállományát 1950-ben a román akadémia kolozsvári fiókjának egyesített könyvtárába vonták össze. Ez történt a volt Lyceum-könyvtár, valamint az államosított Református és Unitárius Kollégiumok könyvtára könyveivel, a Balázsfalváról beszállított Görög Katolikus Érseki Könyvtár nyomtatott és kéziratos anyagával. Ugyancsak idekerültek a szatmári Róm. Kat. Püspöki Könyvtár roncsai, a Ferencesek Erdélyi Rendtartományának könyvei és kéziratai, amelyekhez a későbbiek során az EME levéltárának kézikönyvtárát is odacsatolták.

A felekezeti iskolák államosítása az 1947-48-as tanév befejezése után gyökeres változásokat okozott az iskolai könyvtárak hálózatában. Egyes újonnan szervezett iskolaközpontok a jogelődeiktől örökölt közérdekű, de az oktatás közvetlen folyamatában már fel nem használható könyvanyagból dokumentáris részlegeket alakítottak ki. Aradon így került zömben az Állami Magyar Líceum birtokába az egykori kat. főgimnázium és főreáliskola tanári ~a, míg az ifjúsági ~ anyagát az újonnan alakult magyar iskolák között osztották szét. Ezt a bázist használta fel Ficzay Dénes tanár arra, hogy növendékeivel karöltve az aradi vonatkozású nyomtatványok társadalmi méretű gyűjtőmozgalmát kezdeményezze. A főgimnázium épületében működő Ioan Slavici Líceum gondozásában maradt az Orczy-Vásárhelyi Könyvtár mintegy 3000 kötetnyi töredéke, míg a II. világháborút átvészelt értékes XVIII. századi könyvek nagyobb része a Megyei Könyvtárba került. Az Állami Levéltár aradi fiókjának gondoskodása mentette meg az elkallódástól a volt Felsőkereskedelmi Iskola gazdag periodica-gyűjteményét, s viszonylag épen került az aradi múzeum birtokába Lippáról a városka kereskedelmi iskolájának ama könyvtára is, amelyet a 20-as években Sever Bocu volt román kereskedelmi miniszter vásárolt meg ottani kastélya számára. E ~ szakszerű fejlesztésében lippai tanári működése idején Braun Róbert, a magyar szociográfiai irodalom úttörője szerzett érdemeket.

Szatmáron a 80-as évek elején az 5. számú Ipari Líceumnak volt a legjelentősebb magyar nyelvű könyvtára, a volt Református Kollégium dokumentáris részleggé nyilvánított tanári könyvtára pedig sok hányattatás után a Megyei Könyvtár felügyelete alá került. A zilahi Wesselényi Kollégium nagykönyvtárának szakszerű megóvását jelenleg a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár vállalta magára, s néhány éve ugyanennek az intézménynek rendelték alá a nagyenyedi Bethlen Könyvtárat is. Közben az egyetem filológiai és történeti karainak könyvtárai – didaktikai feladataik figyelembevételével – ugyancsak állagmentő szerepet töltöttek be.

A régi magyar iskolai könyvtárak sorsa csak ott jutott nyugvópontra, ahol – mint Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön vagy Brassóban – sikerült az eredeti helyszínen állandó jellegű dokumentáris részlegeket létesíteni és fenntartani.

Közületi könyvtárként az új állami hálózat végleges körvonalazódását megelőzően Aradon az UTA szakszervezeti könyvtára, valamint a Hangya-érdekeltségű Ajutorul Hitelszövetkezet rendelkezett az 1944-et követő években a legváltozatosabb magyar könyvállománnyal. Utóbbit Gadó Jenő igazgató szervezte még 1938-ban, és csak alaptőkéjének inflációs elértéktelenedése késztette a szövetkezet vezetőségét 1947-ben arra, hogy a mintegy 5000 kötetnyi törzsállományt átadja a Magyar Népi Szövetség helyi tagozatának. A kolozsvári Dermata (majd Herbák János Bőripari Kombinát) üzemi könyvtára jól szervezettségével tett szert országos hírnévre. Szatmáron az Augusztus 23 és az Unió üzemek könyvtárainak magyar könyvválasztéka az 1980-as évek elején a Megyei Könyvtáréval vetekedett.

Később a szakszervezeti és üzemi könyvtárak közművelődési szerepét is fokozatosan a városi és megyei könyvtárak vették át, mivel nekik rendeltetésüknél fogva inkább módjukban áll a szükséges könyvtári munka színvonalas formáihoz illő infrastruktúra (rendszeres közönségszolgálat, ajánló kurrens könyvészetek összeállítása, mozgó könyvtárak, könyvkiállítások, író-olvasó találkozók, vetélkedők szervezése) megteremtése.

A romániai magyar könyvtármozgalomhoz szervesen hozzátartozott, hogy 1950-től jó ideig magyar nyelven is biztosítva volt a szakszerű központi irányítás. Ezt a célt szolgálta 1950 és 1953 között az RNK Minisztertanácsa mellett felállított Kulturális Intézmények Bizottságának kiadásában megjelenő Könyvtárosok Tájékoztatója c. havi folyóirat (összesen 29 szám), melynek új folyamát évnegyedi folyóirat gyanánt 1957 és 1964 között az Oktatási és Művelődési Minisztérium, 1965-ben pedig a Művelődési és Művészetügyi Állami Bizottság adta ki. E lap közvetlen folytatása volt a mind kifejezettebben könyv- és művelődéstörténeti profillal 1973 végéig megjelenő *Könyvtári Szemle, majd pedig az 1978-tól 1982 márciusáig évente négyszer a Művelődés önálló mellékleteként kiadott *Könyvtár. Ezt 1981-ig Mezei József, az utolsó öt számot pedig Balogh József szerkesztette.

(K. K.)

Bodnár János: A Nagyváradi Nyilvános Könyvtár keletkezése és működésének első esztendeje. Nv. 1913. – Kovács Károly: Magyar olvasókört kérünk. Déva és Vidéke 1928/38, 40, 43. – A dévai nyomdászok kölcsönkönyvtára. Hunyadmegyei Élet 1943/21. – Kristóf György: A kolozsvári m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének könyvtára. Pécs 1943. Acta Philosophica 6. – Barabás Teréz: Milyenek legyenek a népkönyvtárak?. Utunk 1946/10. – Valeriu Moldovan-Mircea Tomescu-Th. Ludu: Ghidul bibliotecilor din RPR. 1958. – D. Trancă: A Román Népköztársaság Állami Központi Könyvtára. Magyar Könyvszemle, Bp. 1962. 228-31. – Comunicări şi referate. Az első Arad megyei Nyilvános Könyvtár alapításának 60. évfordulója alkalmából szervezett tudományos ülésszak anyaga. Arad 1973. – Jakó Zsigmond: Könyv és könyvtár az erdélyi magyar művelődésben. Közli Írás, könyv, értelmiség. 1976. 284-304. – Ghidul cititorului. Az RSZK Akadémiája kolozsvári fiókja Könyvtárának olvasó-kalauza. Kv. 1977. – Gaal György: Kristóf György könyvtára. Helikon 1990/44.


Könyvtár (1974-77) – *Könyvtári Szemle


Könyvtári Szemle – a könyvtárosok negyedévi folyóirata. Eredetileg Könyvtárosok Tájékoztatója címmel indult 1957-ben. Első kilenc évében a Revista Bibliotecilor c. román lap fontosabb írásait közölte magyar fordításban. 1966-tól X. évfolyam jelzéssel felveszi a ~ nevet. A címváltozás önállósodási folyamat kezdetét is jelentette. 1971-től a román és a magyar lap főszerkesztője, Ştefan Gruia mellett a ~ összeállítása Balogh József szerkesztő feladata lett. A következő három év (1971-73) a lap fénykora, hatósugara túlmutat a csak könyvtári szakembereket érintő témakörökön, kielégítve a legszélesebb olvasóközönség bibliográfiai és bibliofil igényeit.

Ezt a feladatot önállóságának megszüntetése és a Művelődés c. folyóiratba negyedévi rovatként beolvasztva, majd kiemelhető mellékletként is betöltötte Könyvtár c. alatt (1974-77). Szerkesztőként továbbra is Balogh József (1979-80 között Mezei József) jegyzi. 1983-tól a Művelődés megszüntetéséig (1985) újra csak rovat, havi öt oldalon, a szerkesztő nevének feltüntetése nélkül. 1991-ben önálló laptestben, ugyancsak a Művelődés mellékleteként indul újra, félévi megjelenéssel *Könyvesház címen, új évfolyamjelzéssel.

(M. H.)

Mészáros József: Szakfolyóirat – a nagyközönségnek. A Hét 1971/21. – Znorovszky Attila: Újjászületett folyóirat. Igaz Szó 1971/5. – Nagy Kálmán: Könyvtárosok segítője. Utunk 1971/36.


könyvtárosképzés – magyar nyelven Marosvásárhelyen folyt (1951-54). A IX. osztálytól működő szakiskola Románia minden magyarlakta területéről toborozta hallgatóit. A rendes középiskolai tananyag mellett olyan könyvtárosi szaktárgyakat is tanítottak, mint könyvtárszervezés, kartotékolás, bibliográfia, címszóbeírás. Tanárai közt szerepelt Bartók Ibolya, Halász Boriska, Ring Anna, Szabó Károly, Székely Margit. A mintegy 70 hallgató itt szerzett diplomájával községi könyvtáros lett.

Gyakorló könyvtárosoknak később ugyancsak Marosvásárhelyen tartottak nyaranta három-négyhetes magyar nyelvű továbbképző tanfolyamot a Tartományi Könyvtárban az 50-es évek végén. Évente 25-30 hallgatója írás- és könyvtártörténetet, szervezést, szakkatalógusi kiképzést kapott.

Állandó jellegű ~ folyt a bukaresti 1. számú és a marosvásárhelyi 2. számú Şcoala Medie Culturală keretében.

1990-től fogva az EMKE Könyvtári Szakosztályán a Kolozsvárt működő Heltai Alapítvány bekapcsolásával, 1992-től a Babeş-Bolyai Egyetem magyar tanszékén sikerült magyarországi könyvtárügyi szakértők részvétele és anyagi támogatása mellett erdélyi továbbképző tanfolyamot és szakmai tanácskozásokat szervezni, ill. a jövő magyar szakkönyvtárosképzését megindítani. Néhány könyvtári területen dolgozó erdélyi szakember szakképzése Magyarországon vált biztosítottá.

(Ma. I.)


Könyvtárosok Tájékoztatója *Könyvtári Szemle


könyvterjesztés – A könyv útját a szerzőtől a kiadón át az olvasóhoz minden korszakban az adott történelmi körülmények, valamint gazdasági-társadalmi feltételek szabták ki. A megjelent művek jelentős részben eleinte Erdélyben is az ún. "német rendszer" (bizományi) vagy a XIX. század elejétől divatossá vált előfizetésgyűjtő rendszer útján jutottak el az olvasóhoz, s ez a rendszer még századunk elején is döntő módon befolyásolta a nálunk megjelenő művek terjesztését.

Ezzel párhuzamosan – nyugati mintára – több nagy magyar kiadóvállalat is kiépítette a maga könyvterjesztő hálózatát, s gondoskodott arról, hogy könyvei bizományi rendszerben bizonyos könyvüzletekbe eljussanak, ugyanakkor könyvterjesztő ügynökök egész hadseregét foglalkoztatva.

1918-at követően a magyar ~t Romániában alapvetően ugyanezek a körülmények határozták meg, több lényeges különbséggel. Itt ugyanis nem voltak nagy kiadók, amelyek a ~re önálló hálózatot vagy ügynökségeket építhettek volna ki. A szerzők maguk toborozták össze a nyomdai költségeik fedezésére elengedhetetlen számú előfizetőt, vagy egy-egy mecénás (így Kemény János a Helikon keretében), ill. az egyházak anyagi támogatását vették igénybe. A könyvesboltok olykor – forgalmuk fellendítése vagy az elfekvő könyvkészlet hasznosítása érdekében – kölcsönkönyvtárat is működtettek. Főként a 20-as évekből több könyvkereskedés alkalmilag vagy kisebb-nagyobb rendszerességgel nyomtatott könyvjegyzékekben tájékoztatta közönségét (Kolozsvárt a Minerva Rt. 1926-ban és 1927-ben általános könyvjegyzéket, 1928 és 1940 között tankönyv- és ifjúsági olvasmányjegyzéket, 1938-ban gazdasági könyvjegyzéket jelentetett meg; Keszey Albert 1923-ban és 1927-ben, Lepage Lajos 1922-ben általános, a dicsőszentmártoni Erzsébet Könyvnyomda pedig 1925-ben tankönyvjegyzéket adott ki). Mások kölcsönkönyvtáruk nyomtatott katalógusával remélték becsalogatni a leendő könyvvásárlókat is (például a kolozsvári Cultura Könyv- és Lapterjesztő vállalat vagy a temesvári Ungár Pál könyv-, papír- és írószerkereskedés).

1918 után a nem hazai kiadású magyar könyvek forgalmazása számos nehézségbe ütközött. 1922 augusztusáig és azután is több ízben az állam előzetes cenzúrához kötötte a magyarországi megjelenésű művek behozatalát, s az engedélyezés vagy tiltás többnyire az uralmon egymást váltó politikai pártok érdekharcainak függvénye volt. Ilyen meggondolásokból adtak ki terjesztési engedélyeket könyvkereskedő cégeknek (például a nagyváradi Sonnenfeld Rt.-nek, a kolozsvári Lepage-nak), magánszemélyeknek (így Franyó Zoltánnak), vagy vonták vissza tőlük.

E körülmények ellenére is a 20-as évektől a romániai magyarságnak a ~ terén is sikerült nem pusztán a megjelenő művek forgalmazását, hanem bizonyos művelődéspolitikai célok érvényesítését is lehetővé tenni. Az ESZC pl. amatőr sorozatot készíttetett (minőségi kiállításban, számozott, névre szóló ex librisszel), s ennek bevételéből tudta fedezni egy lényegesen olcsóbb, fűzött sorozat költségeinek egy részét, azzal a céllal, hogy e könyvek "egyszerű kiadása olcsón kerüljön a szegényebb sorsú, de olvasmányaiban éppoly igényes olvasó kezébe" (Kovács László). Társadalmi jellegű ~i akció eredményeként jutott el sok száz iskolásgyermek kezébe az Erdélyi Irodalmi Társaság és a dicsőszentmártoni Erzsébet Könyvnyomda közös kiadásában Petőfi összes költeményeinek centenáriumi kiadása (1923), s ugyancsak társadalmi akcióvá terebélyesedett a brassói ÁGISZ könyvsorozatának, a Hasznos Könyvtárnak a terjesztése is.

Másfajta ~i rendszert honosított meg a Minerva Rt., amikor a Magyar Nép c. lappal karöltve vállalta a háború előtti évtizedben létrehozott, de jórészt széthullott népkönyvtárhálózat újraszervezését. Népkönyvtári könyvsorozatukra egyrészt kedvező vásárlási feltételeket biztosítottak az újonnan szerveződő könyvtáraknak, másrészt könyv- és pénzadományokkal segítették az anyagilag rászoruló könyvtári egységeket a sorozat (1940-ig 63 kötet) megszerzésében.

A ~re is gondja volt néhány nagyobb napilapnak és folyóiratnak (Brassói Lapok, Ifjú Erdély, Katolikus Világ, Pásztortűz, Temesvári Hírlap, Ellenzék és mások), amelyek saját kiadásukban – és belső szerkesztői erők bevonásával – könyvsorozatok megjelentetésére vállalkoztak, s azok népszerűsítését, terjesztését hasábjaikon is végezték.

Kihatással voltak a ~re az író és olvasó közötti kapcsolatokat személyessé tevő irodalmi estek, felolvasó körutak is (az Erdélyi Helikon, EMIR, Erdélyi Irodalmi Társaság, Erdélyi Szemle, Pásztortűz íróinak vidéki rendezvényei), annál is inkább, mert ezekből nőtt ki nálunk is ama könyvnapok rendezése, ahol a ~ és az író-olvasó találkozók kapcsolódtak össze szerencsésen. Könyvnapok kezdeményezésére Magyarországon már a 20-as évek végén sor került (a kezdeményezők közt Móricz Zsigmond nevét említhetjük, az 1933-tól miniszteri rendelettel létjogosultságot nyert akciók színvonalának emeléséhez pedig olyanok járultak hozzá, mint Benedek Marcell, Féja Géza, Kodolányi János, Nagy Lajos, Szekfű Gyula, Veres Péter), s 1934-ben már az erdélyi magyar könyv is megjelenik ezeken a rendezvényeken. Könyvnapok megrendezésére Erdélyben 1940 után érnek meg az idők, amikor a különböző városokban felállított könyvsátrakban az ESZC írói mellett olyanok dedikálták műveiket, mint Féja Géza, Móricz Zsigmond, Németh László. Ez a könyvnapi alkalom válik aztán teljesebbé és telítődik új tartalommal 1945 és 1948 között, amikor a könyvnapi sátrakban egymás mellett dedikálnak a Bolyai Egyetem, a Józsa Béla Athenaeum, a Móricz Zsigmond Kollégium, az Erdélyi Tudományos Intézet, a Lepage könyvkereskedés, a Minerva és a marosvásárhelyi Bolyai Könyvkiadó szerzői, munkatársai, a kiadók pedig kedvezményes könyvnapi áron ajánlják könyveiket az olvasóknak.

Az 1945-ös "első szabad könyvnap" már egy új koncepciót jelez, melynek jelszava: "a könyv, a tudás nem kevesek kiváltsága, hanem mindenki tulajdona"; ez az elv párosul a ~ben is 1947 után az új rendszer politikai és ideológiai célkitűzéseivel, amelyek meghatározóvá válnak. A Művelődésügyi Minisztérium (később Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság, majd Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács) keretében külön a ~sel megbízott szerv (Könyvközpont) létesül; ez s az alája rendelt tartományi (később megyei) Könyvterjesztő Vállalatok juttatják el a hazai állami kiadók által kibocsátott évi tervfüzetekben meghirdetett, ill. a román-magyar kultúrcsere-egyezmény részét képező közös könyvkiadási megállapodás keretében megjelent (vagy importált) könyveket könyvesbolthálózatukon keresztül az olvasóknak, közületeknek, iskoláknak, üzemi vagy intézményi könyvtáraknak. A Könyvközpontnak és az egész hálózatnak 1948-tól kizárólagosan meghatározó szerepe van a romániai magyar könyvek példányszáma és területi elosztása tekintetében, s nagyobb távon, rendelőként, választékuk kialakításában is. A Könyvközpontnak alárendelten, de önálló terjesztő hálózattal működik a szövetkezeti könyvterjesztő, amelynek hatáskörébe a falusi jellegű települések könyvellátása tartozik. Ezeken kívül hosszú időn át önálló terjesztő szervek útján látták el magukat könyvvel a párt- és társadalmi szervezetek (így a szakszervezet, nőtanács, román-szovjet baráti társaság, vöröskereszt), ebben a hálózatban azonban csak a politikai nevelést és egészségügyi felvilágosítást szolgáló művek (a párt-, szakszervezeti és ifjúsági szervezeti politikai tanfolyamok anyagai, egészségügyi brosúrák) kerültek elosztásra.

A romániai ~ e hálózatainak peremén helyezkednek el a megyei (régebben tartományi) hatáskörű szervek (ilyen a Népi Alkotások Háza) kiadványai, továbbá bizonyos művelődési intézmények (így a színházak), folyóiratok, irodalmi társaságok, iskolák saját kiadványai. E művek terjesztésére – gyakran csak megyei (tartományi) körön belül – maguk a kiadók vagy a *lapterjesztéshálózatának egységei vállalkoztak. Mindezeken kívül esik az egyházak kiadásában megjelent könyvek terjesztése.

1948 óta ugyancsak a központi és a megyei (tartományi) művelődési szervek hatáskörébe tartozik a könyvnapok, könyvhetek megrendezése. Többszörös változás után országos rendezvényeket tartottak évente februárban a mezőgazdasági, májusban az ipari könyvhónap, októberben pedig a "Román Könyvdekád" keretében.

Ilyenkor költők, prózaírók, szakértők tucatjait ismerhették meg az olvasók, s ezek a rendezvények a szervezésben részt vállaló Könyvterjesztő Vállalatok számára nemegyszer zárultak számottevő anyagi sikerrel. Sor kerülhetett helyi vagy kiadói kezdeményezéssel kiadói könyvnapokra is. Így Kolozsváron 1970 óta – több-kevesebb magyar szerzőjüket is felvonultatva – megrendezik a Dacia Könyvkiadó Napját; a Kriterion Könyvkiadónak ugyanitt 1975 és 1979 között szintén sikerült könyvnapot (eleinte könyvnapokat) rendeznie, s nagy érdeklődést kiváltó találkozókat tartott – többnyire több szerzőt, ill. művet egyszerre felvonultatva – Bukarestben és számos vidéki városban. A nyolcvanas évek közepétől az ilyen rendezvényeket már csak az országos könyvnapokba feloldva szervezhették meg, zártabb közönség-keretben, előzetes jóváhagyás során politikai szempontból megválogatva a részt vevő szerzőket, sőt a kiadók képviselőit is.

A ~ keretében sajátos helyet vívott ki magának a "Könyvet postán" hálózat, elsősorban a népszerű "Tőzsér-posta", amelyet még 1968-ban a gyergyószentmiklósi Szövetkezeti Könyvhálózat keretében Tőzsér József hozott létre és működtet a 70-es évek elejétől Csíkszeredában, a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalatnál. Ezt a szolgálatot az olvasói igényekre érzékenyen figyelő példányszám-becslés, megbízható adminisztráció jellemezte, s jelentősége nagy volt, főleg könyvkiadásunk ínségesebb éveiben.

1990-től a ~ terén is jelentős változások következtek be. A túlbürokratizált, az olvasói igények változásához képest merev s pénzügyileg rendkívül megkötött állami könyvterjesztő gépezet mellett megalakultak a privatizáció lehetőségeit felhasználó egységek, amelyek egy-egy földrajzi területen kizárólagossági joggal, jórészt a korábbi szinten töltötték be szerepüket. Ugyanekkor nagy számú magánkönyvkereskedő, bizományos, a földrajzilag szabadon maradt vagy elhanyagoltabb területeken (főleg Bihar, Szatmár, Szilágy, Arad, Temes, Hunyad és Szeben megyében) próbálkozik magyar könyvforgalmazással is, sokszor nagyon szerény tőkelehetőségeikhez kötötten.

(D. Gy.)

Várady Aurél: A régi bolt s a régi könyvbarátok. Pásztortűz 1927. 365-66. – Dékáni Kálmán: Cenzúra és index. Pásztortűz 1928. I. 388-94. – Móricz Zsigmond: A könyv és az író a vásáron. Nyugat, Bp. 1931. 752-58. – Szekfű Gyula: Erdélyiek és felvidékiek a pesti utcán. Magyar Könyvszemle, Bp. 1934. 279. – Dsida Jenő: Az irodalom három napja. Pásztortűz 1930. 300. – Szabédi László: Könyvnapok – 1942. Hitel 1942/3. – A könyvterjesztés közügy. Kerekasztal-értekezlet, lejegyezte L. B. Korunk 1966/12. – A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében 1849-től 1945-ig. Szerk. Kovács Máté, Bp. 1970. Bibliográfiával. – Engel Károly: Egy kiadás története. Utunk 1973/30. – Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések II. 1974. 458-77. – Adamovits Sándor: Könyvterjesztők dicsérete. Könyvtár 1981/4.


Köntös-Szabó Zoltán, 1974-ig Szabó (Tordaszentlászló, 1940. márc. 3.) – író. Kolozsvárt egészségügyi szakiskolát végzett (1960), nyomdai gépszedő (1960-63), az Utunk belső munkatársa. A Forrás-nemzedék első rajának valóságszemléletét avantgard-eszközökkel bizarr rálátássá mélyítő művész.

Novelláival és riportjaival tűnt fel. Írói módszere e két műfaj szerencsés ötvözetéből született. A 60-as években megjelent kisregényei még diákkori élményeit rögzítve az ifjúsági irodalom új nyitását jelezték, 100 úton csatangol az ember fejléc alatt az Utunkban indított cikksorozata pedig a lényegre látó riporter eszközeivel közelítette meg a változó valóságot. Novellái és "beszélgetései" következő sorában a mindennapok egyszerű alakjainak sorshelyzete, nyelvezete, rejtegetett titka robban elő. A 70-es években megjelent köteteit (Pingált szívek Natasának; Hová tűntek a hűségesek...) jellemezve írja Marosi Péter: a szerző "nemcsak arra érzékeny, ami bohém, furcsa, sőt groteszk körülötte, a környezetében, ami ilyen értelemben határeset vagy határeseten túli, hanem írói fantáziája mindegyre rá is dupláz a sok bohémkodásra, lumpenkodásra, furcsaságra, groteszkségre, úgyhogy írásművészete valamiféle groteszk népének, egyféle tragikomikus népeposz távlataiban oldja fel a gyermekkor emlékeit, a múltidéző kisemberek emlékezéseit". Tegyük hozzá: ez a groteszkség Kolozsvár jellegzetes egykori külvárosában, a Pata utcában szerzett gyermekélményeiből fakad.

Kár volt sírni Jeruzsálemben c. kisregényében Rabboni, a Megváltó általános emberi álmával, a Mennyek Országával szembeállítja Iskarioti Júdás evilági boldogságteremtésének egy népre korlátozott elképzelését, bibliai keretben is áthallhatóvá téve saját korának elvontan egyetemleges vagy ténylegesen szűk vágyálmait s a kettő közös tragédiáját.

Az Utunk 1979-es évkönyvében közölt Lakon háza c. drámáját az Északi Színház mutatta be Szatmáron. A kritika elismeréssel fogadta, mert líraiságában "talán Csehovval rokon, a legfűtöttebb hangú közvetlen vallomás a szülőföld szeretetéről" (Páll Árpád). Az eredetileg már novellában is megfogalmazott téma a természetes tájbeli otthon külső-belső elidegenedését tükrözi. Fojtott ellenszenvek gyülemlenek fel hol a honosok és fürdővendégek közt, hol egy örökölt szőttest kiszorító giccses falvédő vagy a kapuzábés falukép és "a termőföld megbecstelenítése, semmibevevése" miatt, családot bomlasztó lelki rianásban.

Utolsó Romániában megjelent kötete, a Családi képek, levelek, avagy emberek útra kelnek, újra tényirodalmi jellegű "beszélgetések" gyűjteménye. Megszólaltatja a kisemberek egyéni visszaemlékezéseit a világesemények, háborúk forgatagában, erkölcsileg elkötelezve a megszólaltatottak iránt.

A 80-as évek elején Magyarországra költözött, ahol további kötetei jelentek meg. Romániai kötetei: Napos évszak (novellák, Forrás 1964); Hangolnak a tücskök (regény, 1965); Két part között (kisregény, 1966); Osztálykönyv (novellák, 1968); Tisztaszemű fiúk (kisregény, 1968); Énekelj csak, Simon testvér (novellák, karcolatok 1969); Pingált szívek Natasának (novellák, 1974); Bárka ring az Urbán-öbölben I-II (ifjúsági regény, 1976-77); Hová tűntek a hűségesek? Avagy száz úton csatangol az ember (Beszélgetések, 1977); Kár volt sírni Jeruzsálemben (kisregény, 1980, Bp. 1988); Eljön kegyelmed Szodomába? (Bp. 1980); Családi képek, levelek, avagy emberek útra kelnek (Beszélgetések, Kv. 1980)

(B. E.)

Kántor Lajos: Melyik a túlsó part? Utunk 1967/7. – Kovács János: Sz. Z. útkeresése. Utunk 1969/9; uő. Keréknyom és káprázat. Igaz Szó 1978/1. – Mózes Attila: Pont, mint a kavicsok. Korunk 1975/7; uő. Mítoszból történelem. Igaz Szó 1981/7. – Beke György: Száz úton csatangol a novellista. A Hét 1975/47. – Beke Mihály: Kavicsok. Korunk 1978/1. – Marosi Péter: "Ember Arcú Ország kicsiben." Utunk 1978/7. Újraközölve Világ végén virradat. 1980. 77-84. – Szőcs István: Lakon háza. Előre 1981. szept. 24. – Páll Árpád: Igényes vállalkozás kérdőjelekkel. A Hét 1981/44.

ÁVDolg. Nagy Sándor: Idő-, értékszerkezet és világfilozófia K.-Sz. Z. Kár volt sírni Jeruzsálemben c. regényében. 1982.


Köpeczi Sebestyén József, K. Sebestyén (Szék, 1878. nov. 12. – 1964. dec. 27. Kolozsvár) – művészettörténész, heraldikus, festőművész. A középiskolát Besztercén végezte, festészetet a budapesti Országos Mintarajziskolában, majd Párizsban és Münchenben tanult. Utána Besztercén festéssel foglalkozott és kardvívást tanított. 1903-ban Kolozsvárra költözött, ahol egy fél évig Sándor Imrével a Genealógiai Füzetek c. családtörténeti folyóirat szerkesztője és munkatársa.

Több könyvet illusztrált (Veress Endre: Kakas István. Bp. 1905; Sándor Imre: Címerlevelek I-II. Kv. 1910, K. S. J. könyvdíszeivel; Minek nevezzelek. Szerelmes versek, 1955). Felkérésre 1915-ben ő kivitelezi az összetett magyar birodalmi, 1921-ben pedig a román állami címert.

1919 és 1941 között Köpecen élt. A helyi ref. templom művészi kiképzését végzi, családfákat állít össze, címereket fest, a gelencei műemlék-templom és a vargyasi Daniel-kastély restaurálási munkálatait irányítja. Erdély tekintélyes részén számba veszi és lerajzolja a letűnt korok számos régészeti, építészeti emlékét. E kutatómunka eredménye többek közt A brassói Fekete-templom Mátyás-kori címerei (ETF 8. Kv. 1927); A középkori, nyugati műveltség legkeletibb határai (ETF 19. Kv. 1929); Das Wappen von Kronstadt (Mitteilungen des Burzenlander Sächsischen Museums, Nagyszeben 1937); Die Wappendenkmaler des Burzenländer Sächsischen Museums (Nagyszeben 1938); A Cenk-hegyi Brasovia-vár temploma (ETF 121. Kv. 1940); Régi székely népi eredetű műemlékeink (ETF 126. Kv. 1941) c. tanulmánya. Ő rajzolja meg Lukinich Imre A bethleni gróf Bethlen család története (Bp. 1927) képanyagát; ez ebben a nemben legjelentősebb teljesítménye.

Kelemen Lajos biztatására 1942-ben Kolozsvárra költözött, ahol az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárában heraldikai kutatásokat végzett, s részt vett az 50-es években a Szent Mihály-templom és a Farkas utcai ref. templom restaurálási munkálataiban. 1940 után számos cikket és tanulmányt közölt az Erdélyi Múzeum, Pásztortűz, Kolozsvári Szemle hasábjain. Kiemelkedőbb dolgozatai ebben az időben: Kolozsvár szabad királyi város címere (Kolozsvári Szemle Könyvtára 14. Kv. 1944); A széki református templom (Entz Gézával, Kv. 1947); A gelencei mennyezet- és karzatfestmények (Kelemen Lajos Emlékkönyv. Kv. 1957).

(Z. J.)

Hegyi Endre: Látogatás K. S. J.-nél, a román és magyar királyi címerek tervezőjénél. Keleti Újság, Kv. 1936. máj. 22. – Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. 1977. 121-24. A küküllővári tatárfej. – Jagamas Ilona: "Szervusz, Jóska." A Hét 1981/13. – Kisgyörgy Zoltán: A köpeci heraldikus. A Hét 1981/28. – Sas Péter: Román címer – magyar kézből. História, Bp. 1987/5-6. – Székely András-Mihály: Magyar címerfestők a román heraldikában. Szabadság 1993/18.


Köppich Ferenc – *orvostudományi szakirodalom


Környei István (Görz, 1901. júl. 29. – 1988. júl. 20. Budapest) – ideg- és elmegyógyászati szakíró. Diplomáját a budapesti tudományegyetem orvosi karán szerezte (1923), ugyanitt az Anatómiai, ill. Agyszövettani Intézetben kezdte pályáját. Kolozsvárt 1941-től egyetemi tanár és klinikai főorvos, megszervezi az Idegklinika idegsebészeti osztályát, majd a marosvásárhelyi OGYI-ban az idegsebészet professzora. 1947-től – miután szerződését a román állam nem újítja meg – a pécsi egyetem tanára, az Ideg- és Elmeklinika igazgatója nyugalomba vonulásáig (1972). Az MTA rendes tagja (1973).

Erdélyi tevékenysége során Az EME Orvostudományi Értesítőjének munkatársa. Haynal Imrével közösen írt Über die Veränderungen des Zentralnervensystems nach massenhaften Wespenstich (A központi idegrendszer változásai tömeges darázscsípés esetén) c. tanulmánya a Ferenc József Tudományegyetem *Acta Medica sorozatának 13. számaként jelent meg (Kv. 1944); Jakab Irénnel közösen szerzett Adatok a Wilson-pseudosclerosis kórtanához c. értekezése a Bolyai Tudományegyetem Elmegyógyászati Klinikájának Közleményeiben került nyilvánosságra (Kv. 1947).

Számos tudományos közlése német szakfolyóiratokban jelent meg, szövetpatológiai és ideggyógyászati főművei németül és angolul Budapesten és Pécsett jutottak kiadásra (1955; 1976).


Körösi István – Gábor István (1908-1944) írói álneve.


Kőrösi Csoma Sándor emlékezete – A Tibet-tudományt megalapozó Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) munkásságára már a korabeli sajtó felfigyelt: Calcuttából írott levelét az Erdélyi Híradó 1836-ban közölte, s az 1860-as évektől több erdélyi magyar tudós, író foglalkozott életművével. P. Szathmáry Károly útlevelét ismertette (Hazánk és a Külföld, 1866), Sámi László (Athenaeum, 1874), Jakab Elek (Pesti Hírlap, 1882), Kuun Géza (Keresztény Magvető, 1887), Sándor József (Székely Nemzet, 1904); Zayzon Ferenc (A Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium értesítője, 1904-1905) életpályáját méltatta, Jakab Elek önálló kiadványban mutatta be az Indiát járt Duka Tivadar angolul és magyarul megjelent Kőrösi Csoma-életrajzát (Bp. 1888).

A két világháború közötti időszakban ~ ápolásában az irodalom és művészet járt elöl. Szabó Dezső bátyja, Szabó Jenő már 1920-ban verssel köszöntötte Háromszék nagy szülöttjét, Benedek Elek pedig Híres erdélyi magyarok c. kötetében (Szatmár 1922) áldoz emlékének. Szántó György regényt írt róla (A bölcső. Bp. 1929). A művészek közül Szervátiusz Jenő és Dabóczy Mihály szobrot, Gy. Szabó Béla fametszetet (1935), Dóczyné Berde Amál pedig festményt készített alakjáról.

Születésének 150. és tibeti munkái megjelenésének 100. évfordulóján a sajtó számos írásában emlékezett meg Kőrösi Csomáról. Ezek közül kiemelkedik Debreczy Sándor Kőrösi Csoma Sándor életéhez c. tanulmánya az EME 1934. évi Emlékkönyvében és Maksay Albert esszéje (Nemzeti Kultúra 1934). Utóbbi bekerült az Erdélyi Helikon kiadásában megjelent Erdélyi csillagok c. gyűjteménybe is (Kv. 1935). Később új adatokat közölt a tudós gyermekkoráról Debreczy Sándor Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete c. könyvében (Sepsiszentgyörgy 1937), Musnai László (Kőrösi Csoma Sándor ismeretlen élete, Protestáns Szemle 1939) és Zayzon Ferenc (Marosvásárhelyen megvannak Kőrösi Csoma Sándor könyvei. Magyar Nemzet 1940. jún. 8.). Halálának centenáriuma ismét alkalmat nyújtott megemlékezésekre. A világhírűvé vált utazó egykori kollégiumában, Nagyenyeden bensőséges ünnepséget rendeztek, s az ünnepi szónok, Musnai László hamarosan népszerű munkával is jelentkezett (Kőrösi Csoma Sándor. Nagyenyed 1943). Az évfordulóra jelent meg Áprily Lajos látomásos verse, A zarándok, s második kiadásban Debreczy munkája is. Kolozsvárt nagyszabású ünnepséggel emlékeztek meg az Áprily elnevezte "égő zarándok, vakmerő apostol" dardzsilingi haláláról, s ezen többek közt a kiváló olasz orientalista, a későbbi Nehru-díjas Giuseppe Tucci is szerepelt. A helyi egyetem és az EMKE védnöksége alatt kiadvány jelent meg Kőrösi Csoma Sándor emlékkiállítás az Egyetemi Könyvtárban címen (Kv. 1942), mely a kiállított anyag jegyzékén kívül tartalmazta Felvinczi Takáts Zoltán lírai hangú előszavát és két írását (Kőrösi Csoma Sándor tragédiája; A tibeti buddhizmusról és művészetéről), valamint több más szerző közléseit, köztük Kelemen Lajosét egy Kőrösi Csoma-anekdotáról és Keöpeczi Sebestyén Józsefét a Csoma család címeréről.

A centenáriumi ünnepségből az EME is méltóképpen kivette részét. Dési vándorgyűlésén Tavaszy Sándor elnöki megnyitójában az EME-alapító Mikó Imréről szólt, majd így folytatta: "Nagy alapítónkhoz és tanítónkhoz csatlakozik ebben az ünnepi évben Kőrösi Csoma Sándor, a Tibet-tudományok megalapítója, akit hősiességig fokozott türelme s önként vállalt, vidám szívvel hordozott mérhetetlen sok szenvedése a nemzeti példaadás olyan magaslatára emelt, ahova erőt meríteni mindig büszkén fogunk feltekinteni." A vándorgyűlés ünnepi előadója Németh Gyula professzor, a Kőrösi Csoma Archívum szerkesztője volt, aki 1935-ben alapvető tanulmányt írt tudósunk úticéljairól. Előadása a székely tudós lelki alkatáról és fejlődéséről nemcsak a vándorgyűlés emlékkönyvében, hanem az ETF 149. számaként önállóan is megjelent (Kv. 1943). Az Erdélyi Múzeum Gyalui Farkas közlésében szemelvényt mutatott be Újfalvy Sándor emlékirataiból Emlékezés Kőrösi Csoma Sándorra címmel (1942/2). Ugyancsak az emlékév alkalmából írt Baktay Ervin jelentős tanulmányt a Pásztortűzben.

Jancsó Elemér feltárta a tudós eddig ismeretlen kapcsolatait Cserey Miklóssal (Pásztortűz 1942), M. Nagy Ottó szintén ismeretlen adatokat közölt életéről (Erdélyi Múzeum 1942), Karczagi Sándor pedig Nagyenyeden felfedezett ismeretlen leveleiről adott hírt (Erdélyi Szemle 1943/6).

Az 1944 utáni évtizedekben a tudós utazó népszerűsítéséhez jelentős mértékben járult hozzá Korda István ifjúsági regénye, A nagy út (1956), mely napjainkig öt kiadást ért meg, és román fordításban is megjelent Drumul cel mare címmel. Musnai László Kőrösi Csoma és Nagyenyed kapcsolatáról (Magyar Pedagógia, Bp. 1963), majd az MTA I. Osztályának Közleményeiben a kolozsvári tudós körrel való kapcsolatáról (1966) közölt tanulmányt. Ezeket követték Csetri Elek levéltári és kézirattári kutatásokon alapuló közlései: Adalékok Kőrösi Csoma Sándor életrajzához (NyIrK 1967/1) és Iratok Kőrösi Csoma Sándor göttingai tanulmányútjához (NyIrK 1968/1).

Születésének 185. évfordulóján Romániában ünnepségek zajlottak le. A Román Akadémia, a Kovászna Megyei Művelődési és Művészetügyi Bizottság, valamint a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa közös rendezésében 1969. ápr. 5-én a sepsiszentgyörgyi színház termében emlékünnepségre került sor, melynek előadója Cicerone Poghirc bukaresti és Debreczy Sándor kolozsvári egyetemi tanár volt, majd műsor következett a színművészek részvételével. A rendezvényt másnap Kovásznán Jecza Péter Kőrösi Csoma-szobrának alapkőletétele s Csomakőrösön szimpozion követte. A Román Akadémia Kőrösi tiszteletére márvány emléktáblát helyezett el a nagyenyedi Ókollégium falába. Orbán Áron Kőrösi-mellszobrát Csomakőrösön állították fel. Kőrösi-szobrot alkotott Puskás Sándor is.

A Korunk 1969. májusi számában Szabó T. Attila Ábránd és valóság c. tanulmányában leszögezi: "Kőrösi Csoma Sándor kutatói magatartása a szűkkeblű nemzeti elzárkózás helyett minden időben a magyarsággal egykor sorsközösségben élő népek őstörténetében, ősi műveltségében való elmélyülő tanulmányozás szükségességére ösztökél." Ugyanitt Bodor András a tibetológust méltatja. Az Utunk 1969/14. száma már címlapján jelezte ~ tiszteletét. Újfalvy Sándor emlékirataiból vett szemelvény után Gy. Szabó Béla, Csetri Elek, Vita Zsigmond, Murádin László, Xántus János és Korda István írásai következtek, s a számot Gy. Szabó Béla és Imets László fametszetei illusztrálták. Az Igaz Szó 1969/4. számába Dáné Tibor írt tudósunkról méltó megemlékezést.

Az erdélyi magyar líra új nemzedékéből Király László Kőrösi Csoma Sándor útja c. versével jelentkezett az ünnepen, Farkas Árpád a "tudós csavargó" fájdalmas öngúnyát fejezte ki, s Magyari Lajos Kőrösi Csoma Sándor naplója c. nagy poémát írt, amely később Debrecenben hétnyelvű (angol, orosz, francia, japán, német, román és magyar) kiadásban, sőt külön tibeti nyelven is megjelent.

1972. okt. 15. és 1973. jún. 26. között került sor a kézdivásárhelyi Jakabos Ödön utazására, aki kilenc hónap során bejárta Kőrösi Csoma keleti útjának egyes szakaszait és felkereste a tudós dardzsilingi sírját. 1972-ben Bodor András fordításában és bevezetőjével látott napvilágot a Téka-sorozatban Kőrösi Csoma Buddha élete és tanításai c. munkája. Ugyancsak a Kriterion adta ki Csetri Elek új kutatási eredmények felhasználásával készült alapvető monográfiáját Kőrösi Csoma Sándor indulása címen (1979) az utazó tudós gyermekkoráról, nagyenyedi és göttingai tudományos felkészültségéről s keleti útja előzményeiről.

A 200. születési évforduló közeledtére Kisgyörgy Zoltán írt helyszíni beszámolót Kőrösi Csoma bölcsőhelyéről (A Hét 1982/17), majd a Kriterion kiadásában megjelent Jakabos Ödön Indiai napló c. munkája "Kőrösi Csoma Sándor nyomában" alcímmel. A közben elhalálozott szerző alakját a könyv utószavában Gálfalvi György mutatta be. Maga a kerek évforduló Romániában a régebbiekhez képest már korlátozottabban kerülhetett megünneplésre. Csetri Elek a Kriterion Könyvkiadónál kötetet jelentetett meg a tudósról (Kőrösi Csoma Sándor, 1984) és Csoma de Kőrös's Life before his Oriental Journei c. tanulmányt közölt az MTA angol nyelvű ünnepi kiadványában (Tibetan and Buddhist Studies I-II. Bp. 1984). Szülőföldjén az Igaz Szó Csoma-különszáma nem jelenhetett meg, viszont Bodor András egy-egy írása a Korunkban (1984/4) és az Utunkban (1984/14) a nemzetközi tudományos összefüggések közé emelte a székely világjárót. Ugyanúgy méltatta szerepét Csetri Elek is Európa, sőt a világ embere c. tanulmányában, az egykorú társ Gyulay Lajos szavait idézve (NyIrK 1984/1), és Mind az övé lehet címen A Hétben is megemlékezett róla (1984/15). Ugyanő két év múlva román nyelvű tanulmányt közölt, hogy tudósunkat bemutassa a román tudományosság előtt (Despre orientalistul Kőrösi Sándor. Studia. Historia 1986/1). A bicentenáriumra jelent meg Zágoni Jenőtől a Kőrösi Csoma Sándor bibliográfia (1984).

Az évfordulón az Utunk közölte Baász Imre ünnepi grafikáját Kőrösi Csoma Sándorról (1984/14). Újabban Neményi Ferenc készített filmet Kőrösiről A két zarándok a világ tetejéhez közel címen. A budapesti Kőrösi Csoma Társaság kétévenként rendezett nemzetközi szimpozionon eleveníti fel emlékét.

Lendületet kapott ~ az 1990 márciusában Csomakőrös és Kovászna központtal alakult *Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület révén, majd halálának 150. évfordulója alkalmából. Ünnepelt az egész erdélyi magyarság, sőt ünneplés zajlott le Bukarestben is, ahol a román tudományosság adózott a jeles székely emlékének. Kovászna városban megkoszorúzták a Csoma-szobrot; itt hangzott el Magyari Lajos ünnepi szónoklata. Csomakőrösön többnapos tudományos ülésszak és ünnepségsorozat méltatta a tudóst és kutatót. Kolozsvárt az EME rendezett emlékülést, itt Jakó Zsigmond akadémikus és Futaky István göttingai egyetemi tanár tartott előadást.

Nagyenyeden a Bethlen Kollégium udvarán emléktáblát avattak az egykori diák tiszteletére. Az itt végződő rendezvényláncolatba a kollégiumi diákság vetélkedővel kapcsolódott be.

A Kőrösi Csoma-napok során Fábián Ernő Ősöktől az egyetemességig c. alatt A Hétben (1992/13) kifejtette: "Az emberiség jövője nem szűkíthető le az európai problémára. Ennél sokkal összetettebb a feladat: a kultúrák értékrendi és erkölcsi megközelítése, a hiteles emberi léthez nélkülözhetetlen közös megtalálásával. Ennek első megsejtője az Ázsiába útra indult székely-magyar vándor volt." A Helikon Csetri Elek írásával s tibeti népdalok magyar fordításaival ünnepelt (1992/8); a Művelődésben Bodor András, Fazoli Sándor, Köllő Károly, Vita Zsigmond, Winter Péter írásai szerepelnek.

A 150. évfordulóra jelent meg Kolozsvárt a kanadai Montrealban élő Galántha H. Judit Fehér hegyek, kék pipacsok c. indiai útirajza "Kőrösi Csoma Sándor nyomában" alcímmel s útitársa, Nógrády György színes helyszíni fényképeivel.

(Cs. E.)


Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület – 1990-ben alakult a névadó szülőfalujában, Csomakőrösön. Székhelye kettős: a szülőfalu és Kovászna. Elnöke Gazda József, főtitkára Fábián Ernő, alelnökei Szász Tibor Endre és Papp Elek. Az egyesület célja a névadó tudós emlékének ápolása, emlékház létesítése a szülőhelyen, dokumentációs központ alapítása Kovásznán, a Csoma-kutatások ösztönzése s az anyanyelvi kultúra ápolása Háromszéken. Az évforduló alkalmából dokumentumfüzetekkel jelentkeztek, a pályázatra érkezett művekből kiállítást szerveztek s összeállították a Kőrösi Csoma Sándor emlékkönyv c. kiadványt (Kovászna, 1992), amelyben a tudós életéhez és művéhez kapcsolódó szépirodalmi alkotások, tanulmányok mellett közzétették a halála 150. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázaton díjazott írásokat, valamint Szilágyi Ferenc és Földi István színműveit is.


Kőrösi Csoma Sándor Önképzőkör – a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, majd utódiskolái irodalmi-művészeti profilú köre. 1891-ben alakult, 1904-ben vette fel a ~ nevet. Népköltészeti gyűjtőmunkája eredményét olyan kötetek jelzik, mint Konsza Samu Háromszéki magyar népköltészet (1957) és Albert Ernő Háromszéki népballadák (1973) c. műve.

A kör tanár-vezetői közt található Csutak Vilmos, Szász Béla, Dániel Viktor, Konsza Samu, Debreczy Sándor, Sombori Sándor, Izsák József, Albert Ernő, Berde Zoltán. A tagok közül számos író nőtt ki (Makkai Sándor, Darkó Jenő, Baróti Dezső, Faragó József, Beke György, Domokos Géza, Veress Dániel, Egyed Ákos, Fábián Ernő, Gazda József, Forró László, Gúzs Imre, Czegő Zoltán, Bogdán László), számos színművész (Szakács Andor, Bihari József, Hosszú Zoltán, Raksányi Gellért, Sinka Károly, Barkó György, Mihály Pál) és előadóművész (Koréh Endre, Benedek Kálmán, Vargha Piroska).

Képzőművészeti kiállításain jelentkezett először Gyárfás Jenő, Varga Nándor Lajos, Kásás Ernő, Kosztándi Jenő, Szilágyi Béla, Deák Ferenc, Jakobovits Miklós, Hervai Zoltán, Jecza Péter, Molnár Zoltán, Bencsik János, Bardocz Barna.

(B. Z.)


Kőrösi-Krizsán Sándor (Nagybánya, 1896. febr. 27. – 1970. okt. 2. München) – újságíró, szerkesztő, közíró. Ferenczy Noémi gobelinművésznő férje. Szülővárosa gimnáziumában érettségizett, a nagybányai Szabad Festőiskolában Ferenczy Károly tanítványa. 1916 nyarán orosz fogságba esett, s ott ismerkedett meg Aradi Viktorral, Sík Endrével s a forradalomhoz csatlakozó más magyar értelmiségiekkel. A Szibériai Vörös Újság c. magyar hetilap szerkesztője, majd Kun Béla titkára Moszkvában, ahol a később kivégzett Buharin híve lett. Hazaküldték Romániába, de itt letartóztatták, és a jilavai börtönbe került. Szabadulása után 1923-ban Jász Dezső bukaresti *Munkás c. legális lapjának munkatársa. Mint a KRP egyik vezetője és a Balkáni Kommunista Pártok Föderációjának tagja egy ideig Bécsben dolgozott; Romániát nem nemzeti, hanem több nemzetiségű államnak tekintette, és az önrendelkezés elvét hirdette. Köblös Elek főtitkársága alatt az RKP központi agitprop-titkára. 1925-ben Aradi Viktorral elindította Kolozsvárt A Jövő Társadalma c. folyóiratot; a Korunk első folyamának is munkatársa volt.

1927-ben szembefordult Sztálin diktatúrájával, mire megfosztották kommunista párttisztségeitől. A 30-as évek elejétől a Brassói Lapok tudósítója, majd külpolitikai szerkesztője. 1936-ban áttelepedett Magyarországra, 1941-től a Magyar Nemzet berlini tudósítója. 1951-től a müncheni Szabad Európa Rádió magyar főszerkesztője, ahonnan 1965-ben vonult nyugalomba.

Viharos életéről szólva Kacsó Sándor így jellemzi egykori munkatársát: "Művelt ember. Együtt volt hadifogságban Markovits Rodionnal, s ott jól kihasználta az időt: nemcsak oroszul tanult meg, hanem angolul és franciául is. Magyarul, románul, németül már otthon, a családban beszélt. A Szibériai garnizonnak nemcsak egyik hőse, hanem bizonyos értelemben társszerzője is." Nyelvtudásának köszönhető páratlan világpolitikai tájékozottsága, mellyel a Brassói Lapokat kellő információk szolgáltatásával valóban demokratikus közvéleményalakítóvá fejlesztette. Németországi emigráns-éveiben a Münchenben megjelenő Új Látóhatár kritikusa és tanulmányírója.

(B. E.)

Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések II. 65-69. – Borbándi Gyula: Egy közép-európai pályakép. Tiszatáj, Szeged 1991/12.


Kőrösi Műhely – alcíme szerint "Értékkereső és -közvetítő lap". Aradon és a magyarországi Gyomaendrődön szerkesztik 1990-től a Lakiteleki Alapítvány anyagi támogatásával.

Aradi szerkesztői: Ujj János és Irházi János. Arad és a szomszédos magyarországi Békés megye kulturális értékeit igyekszik felkutatni. A romániai részben szépirodalmi alkotást közölt G. Pataky András, Oroszhegyi Károly, Ódry Mária, Marosparti Szabó Péter, Irházi János, Disz Péter. Riporttal Znorovszky Attila, Burus János, tanulmánnyal Kovách Géza, Csanádi János, Matekovits Mihály, Ujj János jelentkezett benne.

(U. J.)


Kőrössi P. József, családi nevén Pap (Nagyvárad, 1953. szept. 9.) – költő. Középiskolát szülővárosában végzett (1971), majd postai táviratkézbesítő. Első írásait a nagyváradi Fáklya, Ifjúmunkás, Igaz Szó közölte. Nevéhez fűződik a *Kortárs Színpad megalapítása Nagyváradon. E keretben dramatizálta és rendezte Jean Cocteau Vásott kölykök c. regényét. Az Ady Endre Irodalmi Kör vezetője (1978). Folyóiratokban, gyűjteményekben és önálló kötetben is megjelent verseit a groteszk látásmód és parabola jellemzi, de a képzettársítások ötletjátékán is átüt a költő szigorúan következetes humanista társadalomkritikája. Szatirikus számonkérő levelével nyit a fiatal költők Kimaradt Szó c. antológiája (1979), s Levél Kápéjének c. válaszában fogalmazza meg az új csoportosulás ars poeticáját a kötet-szerkesztő Ágoston Vilmos. Itt szereplő prózaverse (A cirkuszigazgató nem jár cirkuszba) és a fiatal írók következő *Ötödik évszak c. antológiájában megjelent versriportja (Egy belső kiállítás képeiből) a költőben "lassan érő lázadás" művészi jelzése. 1982-ben Magyarországra költözött, s ott a József Attila Kör egyik vezetője.

Megjelent kötetei: Valami elkerülhetetlen (versek, Forrás 1978); Regényvázlat (versek, Bp. 1984).

Szőcs Géza: A költő átutazása önmagától önmagáig. Utunk 1979/1. – Borcsa János: "én még ma hazáig érkezem". Korunk 1980/7-8. – József Attila kör 1985. Összeállította Ágócs Sándor. Bp. 1985.


Körözsi Zoltán – *Erdélyi Népszava


Kösztler Artúr - *turisztikai irodalom


Köteles Pál (Gyarak, 1927. ápr. 27. – 1991. dec. 14. Budapest) – író, publicista. Nagyváradon végzett középiskolát (1945), a nagyváradi Új Életnél kezdi újságírói pályáját, bölcsészeti tanulmányai a Bolyai Tudományegyetemen azonban félbeszakadnak. 1950-től másfél évig politikai fogoly, majd a termelésben dolgozik mint napszámos, segédmunkás, technikus. A 60-as évek közepétől ismét tevékenyen bekapcsolódik a romániai művelődési életbe: írásai a Bihari Napló, Fáklya, Familia, valamint az Előre, Igaz Szó, Korunk, Munkásélet, Művelődés, Új Élet, Utunk, Ifjúmunkás hasábjain jelennek meg. Szociográfiai ihletettségű riportjaiban főként az ipari munkásság és a vidéki értelmiség életkörülményeivel foglalkozik, de vállalkozik képzőművészeti vagy múzeumi beszámolók, irodalmi interjúk készítésére is. Szépirodalmi alkotásainak tárgyául előszeretettel választ a mindennapi élethelyzetekből adódó erkölcsi konfliktusokat, amelyeket sarkított formában, de kellő lélektani motiváció és cselekménykezelő leleményesség nélkül dolgoz fel. A 70-es évek végén Magyarországra költözött, és ott az Erdélyi Magyarság szerkesztője volt.

Kötetei: Iosif Vulcan a Kisfaludy Társaságban (bevezetőjével és válogatásában Téka, 1970); Tavaszi játék (ifjúsági regény, 1972); Illatos füvek (novellák, Kv. 1975); Búcsú Erdélytől (Egy menekülés anatómiája, Bp. 1988); Hotel Kárpátia (regény, Bp. 1989); Az ötlábú isten (novellák, Bp. 1989); Balkánkeringő (regény, Bp. 1989); Magyarság – európaiság (Beszélgetések, Bp. 1993).

Szignói: Teles, Les.

(K. K.)

Robotos Imre: K. P.: Illatos füvek. Igaz Szó 1976/4. – Mózes Attila: Témák, sablonok. Utunk 1976/10.


Kötő József (Kolozsvár, 1939. aug. 8.) – dramaturg, színháztörténész. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban érettségizett (1956), magyar szakos tanári oklevelet a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett (1961); ugyanott doktorált (1984). Zsobokon általános iskolai tanár (1961-65), majd húsz éven át a kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkára, 1986-1990 között igazgatója. A Hét kolozsvári szerkesztője (1990), az RMDSZ országos társadalomszervezési titkára, közművelődési alelnöke (1992), az EMKE főjegyzője (1991), az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke (1992).

Első írása a Korunkban jelent meg (1962). Színházelméleti, dramaturgiai cikkeivel a romániai magyar színjátszás megújulásához – a hagyományok korszerű színházelméletben való feloldásához – kívánt hozzájárulni. A Korunk közölte Drámairodalmi örökségünk (1967/11), s A régi Korunk és a romániai magyar színi mozgalom (1971/1) c. írását; a NyIrK hasábjain a nagybányai színimozgalom krónikáját (1984/2) s a brassói színjátszást és a Brassói Lapok színházszervező munkásságát (1985/2) dolgozta fel 1916-tól 1940-ig, folytatva sorozatát az aradi színjátszás két világháború közötti történetéről (1988/2). Színházelméleti cikkeivel az Utunk, A Hét, Igazság, Tanügyi Újság oldalain jelentkezett. Sajtó alá rendezte és bevezető tanulmánnyal látta el Bárd Oszkár színpadi műveinek kötetét az RMI sorozatban (Liszt-Citera-A taposómalom, 1989). A 200. évforduló ünnepi alkalmára Kántor Lajossal és Visky Andrással együtt szerkesztette a Kolozsvár magyar színháza (Kv. 1992) c. tanulmánygyűjteményt.

Kötete: Fejezetek a romániai magyar dráma történetéből (kismonográfia, Kv. 1976); Romániai magyar színészet 1919-1992 (Kántor Lajossal, megjelenés előtt).

Marosi Péter: Színikritikától a dramaturgiáig. Közli Világ végén virradat. 1980. 235-39. – Pillich László: Országos és ősbemutatók. Beszélgetés K. J.-fel. A Hét 1988/41.


Kőváry Béla – *Petrozsény magyar irodalmi élete


Kövendi Sándor (Zilah, 1921. szept. 17.) – kémiai szakíró. A középiskolát szülővárosában végezte (1942), vegyészi diplomát a Bolyai Tudományegyetemen szerzett (1951). Kutató, majd főkutató a kolozsvári Gyógyszerkutató Intézetben nyugdíjazásáig. Első szakcikkét a Revista de Chimie közölte (1952). Tanulmányai itt s a Revue Roumaine de Chemie, Chemische Berichte, Journal für praktische Chemie c. szakfolyóiratokban jelentek meg. 42 román szabadalmi leírás, valamint amerikai, angol és német szabadalmak szerzője, olyan gyógyszerek meghonosítója, mint a Chloramphenicol, Probanthin, Troncor, Voltaren, Hygroton.


Kövér Erzsébet, rétháti (Arad, 1895. aug. 12. – 1958. máj. 9. Győr) – költő, műfordító, pedagógus. Budapesten szerzett tanítói oklevelet, Aradon 1936-ig a róm. kat. elemi fiúiskola tanítónője. Az aradi Vasárnap állandó munkatársa, itt jelennek meg versei, meséi, műfordításai, olaszországi útleírásai. Számos írását, köztük irodalomtörténeti tanulmányait (Tompa Mihályról, Berzsenyiről, Csokonairól, a költő Savonaroláról) az Aradi Közlöny, Pásztortűz, Erdélyi Iskola közölte. Az EIT, az aradi Kölcsey Egyesület, a budapesti Petőfi Társaság és Ráskai Lea Irodalmi Társaság tagja.

Részben vallásos verseket ír, a női lélek érzékenységét formai tökéllyel fejezi ki. Áprily Lajos szerint "névtelen katona az erdélyi Thermopylaeban". Lefordította Eminescu és Goga, Goethe és Heine több versét. Önálló verskötetei: Versek (Arad 1924); Magamban (Arad 1926); Sziklaélen (Arad 1928).

(U. J.)

Fischer Aladár: K. E. verseskönyve. Vasárnap 1924/26. – Kiss Ernő: Magamban. Pásztortűz 1926/9. – Cserny Rózsi: Akinek lénye "Gránit"-ból való – kebelén pedig "Rózsákat" visel (K. E. költői arcképe), Vasárnap 1928/7. – Walter Gyula: K. E.: Sziklaélen. Pásztortűz 1929/4.


Köves Miklós – Kahána Mózes írói álneve.


Kövesdi Kiss Ferenc – *K. Kiss Ferenc


Kövess István (Nagybánya, 1890. febr. 22. – ?) – jogi szakíró, újságíró. Jogi doktorátust Kolozsvárt szerzett (1920). Szatmáron nyitott ügyvédi irodát, bel- és külföldi gyárak és nagyvállalatok jogi képviselője, bányászati ügyek szakjogásza. Az Erdélyben érvényes osztrák magánjogról értekezései jelentek meg az Ardealul Juridic c. kolozsvári szaklapban. 1931-től az Ellenzék szatmári tudósítója, a lapban tárcákkal, történelmi tanulmányokkal is szerepel. 1939-ben az Estilap szerkesztője Kolozsvárt. A vörös fogaskerék (Szatmár 1933) c. riportregénye "Lenin országában" töltött ötszáz napjáról számol be.

(M. Á.)


Kövi Pál – *szakácskönyvek


Közélet – Temesváron 1929. márc. 24. és 1931. aug. 22. között hetenként, majd kéthetenként megjelent társadalmi, művészeti, kritikai és közgazdasági lap. Főszerkesztője Sébor Ferenc, felelős szerkesztője Bartus László, később Lantos Ferenc, végül Wanson Mihály. A munkatársak közt Damó Jenő, Franyó Zoltán, Orich Viktor is szerepel.


Középeurópai Lloyd, Mitteleuropäischer Lloyd – kétnyelvű közgazdasági hetilap Temesvárt a Kereskedelmi és Iparkamara kiadásában. 1924-ben indult Bach Gyula és Endre Károly szerkesztésében (aki itt Engel-Endre Károly névvel szerepel). A vállalkozókat és a kereskedőket érintő törvényeket és rendeleteket közölte, s szakcikkeket jelentetett meg többek közt Gitta Béla, Hajdu Frigyes, Kabos Ármin, Légrády István, Lendvai Jenő, Tóth Sándor, Uhlyárik Béla, Veterányi Viktor tollából. Később beolvadt a hasonló nevű budapesti lapba, amely külön bánsági oldalt adott ki Engel-Endre Károly szerkesztésében.

(Sz. J.)


középiskola – az *iskolahálózat középső foka az elemi (később általános) oktatás és a *tudományegyetem, ill. szakfőiskolák között.

Az erdélyi magyar értelmiség létrehozásában nagy jelentőségre tettek szert a kollégium, líceum, gimnázium nevet viselő középfokú iskolák a XVI-XVII. századtól kezdve, változó alakzatokban többnyire mind a mai napig. Felsorolásuk az alapítás időbeli sorrendjében és fejlődésük főbb adataival a következő:

1. Szatmári Református Kollégium. Alapítása 1530-40-re tehető. Ma Kölcsey Ferenc Elméleti Líceum.

2. Marosvásárhelyi Református Kollégium. 1556-57-ben nyílt meg. Egykori tanáráról elnevezve ma Bolyai Farkas Elméleti Líceum.

3. Kolozsvári Unitárius Kollégium. Az 1557-es tordai országgyűlés határozatából jött létre, első rektora Dávid Ferenc, a vallásalapító. Kriza János és Szentiváni Mihály a reformeszméket támogató *Remény kiadásával irodalmi központtá tette. 1957 óta tanítványa és tanára, Brassai Sámuel nevét viselő, 1977-1989 között ipari, ma újra elméleti líceum.

4. Szászvárosi Kollégium. 1560 körül alapították. Főgondnokáról 1877-ben gróf Kun Kocsárd nevét vette fel. 1925-ben szűnt meg, miután megvonták nyilvánossági jogát.

5. Kolozsvári Római Katolikus Líceum. Báthori István erdélyi fejedelem 1579-ben alapította. Eredetileg egyetemi rangra emelt iskola, Mária Terézia uralkodása alatt jogi és orvosi karral. 1776-tól a piarista rend adta oktatóit; II. József csak a bölcseleti tanfolyamot hagyta meg. Tanítványa volt Mikes Kelemen és Jósika Miklós. Az államosítás után 1956-tól 11-es, majd 1977-től 3-as számú líceum. Nemzetiségi voltát 1984-től igyekeztek megbontani, de 1990-ben visszanyerte magyar jellegét. Ma Báthori István Elméleti Líceum. Kév évkönyve: Tiltott évkönyv (Kv. 1990); A talpra állás évkönyve (Kv. 1991).

6. Gyulafehérvári Római Katolikus Gimnázium. Báthori István alapította 1579-ben. 1922-től Mailáth Gusztáv Károly püspök nevét viselte 1948-ig, amikor mint magyar iskolát megszüntették.

7. Nagyváradi Római Katolikus Gimnázium. Az 1580-as évek elején alapított jezsuita iskolából fejlődött ki, 1780-tól bölcseleti, 1788-tól jogi kurzussal, ezek később jogakadémiaként különváltak. 1808-tól a premontrei kanonokrend veszi át a gimnázium vezetését. 1923-ban az iskolát megszüntetik, 1940-től Pázmány Péter nevét viselve újra megnyílik. A tanügyi reform után egy időre Magyar Klasszikus Vegyes Líceum, utóbb Mihai Eminescu Líceum magyar osztállyal.

8. Székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnázium. Jezsuita alapítás 1593-ban. 1958-ban Dr. Petru Grozáról nevezték el, s román tagozata létesült. 1990-ben visszanyerte magyar jellegét, ma Tamási Áron nevét viseli.

9. Kolozsvári Református Kollégium. Egy már 1545-ben létesített óvári iskolából 1607 körül állandósult. 1655-től Apáczai Csere János vezetésével indult meg a teológiai és filozófiai oktatás. 1733-tól jogi tanszékhez jut. 1948-tól az államosítás után egy ideig Ady Endre nevét viseli, majd román középiskolával egyesítve Ady-Şincai Líceum. 1990-ben felszámolják az utolsó magyar osztályát is. Utóda az egyelőre otthontalan Református Szeminárium-Líceum, majd a ref. leánygimnázium helyébe lépő Apáczai Csere János Elméleti és Pedagógiai Líceum.

10. Nagyenyedi Református Kollégium. Eredetileg 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem alapította akadémia Gyulafehérvárott; az 1658-as tatárdúlás után helyezte át Apafi Mihály fejedelem Nagyenyedre. 1792-től jogi tanfolyama, 1858-tól tanítóképzője, 1862-től teológiája főiskolai jelleget ad neki. Az 1948-as államosítás után a 70-es-80-as években kétnyelvű ipari líceum, 1990 óta újra magyar jellegű Bethlen Gábor Elméleti Líceum.

11. Szatmári Római Katolikus Gimnázium. Pázmány Péter 1634-ben vetette meg alapjait. 1948-ban összevonták a református kollégiummal mint Állami Magyar Fiúlíceumot.

12. Máramarosszigeti Református Líceum. Egy már 1540 körül létesült grammatikai iskolából fejlődött ki 1640-től kezdve. Helyébe 1948-tól román tannyelvű pedagógiai iskola került.

13. Zilahi Református Kollégium. 1646-ban indult gimnáziumi osztállyal. 1902-től főgondnoka után elnevezve Wesselényi Miklós Kollégium, 1953-tól egy ideig tanítványáról elnevezve román-magyar osztályokkal Ady Endre Líceum. 1990 óta hagyományait református szeminárium-líceumi osztályok ápolják.

14. Székelyudvarhelyi Református Kollégium. 1670-ben alapították. 1927-ben megszűnik, helyébe költöztetik a nagyenyedi ref. tanítóképzőt. 1940-48 között újraindul fiúgimnáziuma is, amely az 1948-as államosítás után egy ideig közigazgatási középiskola. A tanítóképző 1948 után is pedagógiai iskola, 1990-től Benedek Elek Líceum néven.

15. Csíkszeredai Róm. Kat. Gimnázium. A ferencrendiek alapították 1667-69-ben Csíksomlyón. Az államosítás (1948) után kétnyelvű elméleti líceum, 1990-ben visszanyeri magyar jellegét és felveszi egykori tanítványa, Márton Áron püspök nevét.

16. Nagybányai Római Katolikus Gimnázium. Jezsuiták 1673 körül alapítják, amikor még működik Schola Rivulina néven egy református kollégium is (1547-1755). 1948 után beolvasztják a vegyes Gheorghe Şincai Líceumba.

17. Kézdivásárhelyi Római Katolikus Gimnázium. 1680-ban alapították Esztelneken, 1696-ban Kantára költözött. 1962-től kétnyelvű ipari líceum. 1990-től újra magyar tannyelvű s alapítója, Nagy Mózes nevét viseli.

18. Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium. Jezsuiták alapítják 1712 körül. Az 1940-es években II. Rákóczi Ferenc nevét viseli. 1959-ben egyesítették a román Unirea líceummal.

19. Nagykárolyi Római Katolikus Gimnázium. Alapítója 1725-ben Károlyi Sándor gróf. Működését 1923-ban felfüggesztik, 1940-ben piarista gimnáziumként újraindul, felveszi alapítója nevét. 1948-tól vegyes tannyelvű líceum.

20. Máramarosszigeti Római Katolikus Gimnázium. Piaristák nyitották meg 1731-ben. Már 1862-től volt román és rutén tanszéke is. Ma Dragoş Vodă Líceum, magyar tagozattal.

21. Aradi Római Katolikus Gimnázium. Minoriták nyitották meg 1745-ben. 1863-tól román tanszéke is volt. 1919-től a Moise Nicoară, majd Ioan Slavici Líceum magyar tagozataként folytatódik, magyar s újra kétnyelvű ipari líceum. 1990-től magyar jellegű Csíky Gergely Elméleti Líceum.

22. Temesvári Római Katolikus Gimnázium. A még 1751-ben alapított arad-szentannai piarista gimnázium 1790-ben költözött Temesvárra. Az iskolák államosításakor (1948) megszüntették. Önálló magyar iskola ma a városban a Bartók Béla Líceum.

23. Székelykeresztúri Unitárius Kollégium. Alapítását 1793-ban határozták el. Itt tanult Kriza János. 1963-tól kétnyelvű. 1990-ben visszanyerte magyar jellegét. Ma Orbán Balázs nevét viseli.

24. Szilágysomlyói Római Katolikus Gimnázium. 1828-ban nyílt meg. 1859-től minoriták irányítják 1923-ig, amikor megvonják nyilvánossági jogát. Az 1940-ben újraindult magyar gimnázium a tanügyi reform óta Simion Bărnuţiu nevét viseli és kétnyelvű líceum.

25. Brassói Római Katolikus Gimnázium. 1837-ben nyitja meg kapuit. Az államosítás (1948) után Magyar Vegyes Líceum, majd az Unirea Líceum magyar tagozata. 1990-től újra magyar iskola, Áprily Lajosról elnevezve.

26. A nagyváradi Orsolya-zárda leánynevelő intézetéből 1855-ben alakult felső elemi, 1858-tól tanítónőképző, 1890-től polgári, 1928-tól a Szent Orsolya leánygimnázium, majd pedagógiai leányiskola. Az államosítás után, 1956-tól vegyes líceum, 1970-től Alexandru Moghioroş Líceum néven; a 80-as évek végén román osztályokat is kapott, de 1990-től Ady Endre Líceum néven visszakapta magyar jellegét.

27. Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium. 1859-ben alakult a székelység adományaiból, gróf Mikó Imre alapítványa segítségével. Jótevője nevét ma újra viseli.

28. Nagyváradi Főreáliskola. 1873-ban nyílt meg. 1919 után egyesítették a román Emanuil Gojdu Líceummal. 1940-ben Szent László Gimnázium néven folytatódott szintén két tagozattal. 1948-tól munkáslíceum, majd újra Gojdu nevét viselő román líceum.

Az egyes középiskolák történetére vonatkozólag lásd az *iskolatörténet címszót és irodalmát.

(G. Gy. – B. E.)


Közgazdasági Kis Könyvtár – a bukaresti Tudományos Könyvkiadó gondozásában indult sorozat. Két kötete jelent meg: 1. Keresztes Endre: A vállalati nyilvántartás szervezése és az önköltség (1957); 2. Balogh László: Mezőgazdasági hitelek (1958).


közgazdasági szakirodalom – a gazdasági élet elméleti és gyakorlati jelenségeit, kategóriáit, a gazdasági törvényeket és azok összefüggéseit, mibenlétüket, alkalmazásukat vizsgálja. Alaptudománya a gazdaságtan, ez a termelési viszonyokat, a gazdasági törvényeknek a gazdaság egészében való megnyilvánulásait, az anyagi javak termelésének és elosztásának törvényszerűségeit tanulmányozza. A közgazdaságtudományok rendszerébe tartozik több olyan funkcionális tudományág és egyéb gazdaságtudomány, amely a nemzetgazdaság egyes kérdéseit annak egészében veszi szemügyre, így a nemzetgazdaság tervezése, a pénzügy- és hiteltan, a számvitel, a gazdasági statisztika. Az egyes gazdasági ágakkal vagy azok szakterületeivel foglalkoznak az ágazati gazdaságtanok: az ipargazdaságtan, az agrárgazdaságtan, az építőipar, a közlekedés, a bel- és külkereskedelem gazdaságtana. A vállalatgazdaságtan tárgya a vállalatok szervezése és tevékenysége. A világgazdaságtan a nemzetközi gazdasági élet bonyolult összefüggéseit elemzi. A közgazdaságtudományok és a történettudomány összefonódásából alakult ki a gazdaságtörténet, a gazdasági eszmék története. Társtudományai a gazdaságföldrajz, gazdasági matematika, gazdasági kibernetika (informatika), ökonometria, gazdaságszociológia, munkalélektan, ergonómia.

A politikai rendszerek különbözőségei szerint három szakaszt is megkülönböztethetünk a romániai magyar ~ kibontakozásában. Az Osztrák-Magyar Monarchiától örökölt gazdasági lemaradottságot Erdélyben 1919 után az ipari hitel bizonytalansága és a tőkeszegénység súlyosbítja, ebben a szakaszban a magyar gazdasági élet felelős tényezői a szövetkezeti kultúra kiépítésére, valamint a régi vállalatok s a bankrendszer helyi fejlesztésére törekszenek. A II. világháborút követően az erőszakolt szocialista központosítás útján történt kísérlet az ipari és mezőgazdasági fejlődés előmozdítására, s az akkori ~ is ezt a tervgazdálkodást szolgálta. Miután ez a történelmi kísérlet csődbe jutott, 1990-től egy új, nehéz átmeneti szakasz indul a magántulajdon visszaállításával és gazdasági vállalkozások kezdeményezésével. Ennek a szakasznak megfelelő ~ még csak a hírlapírás szintjén jelentkezik.

Közgazdaságtudományi vizsgálódásaink az I. világháború után elsősorban az akkori gazdasági viszonyokra irányultak, különösen a kisebbségi magyarságot érintő gazdasági kérdések felé. Az agrárreform kérdéseivel többek közt Jakabffy Elemér és Oberding József György foglalkozott, utóbbi, akárcsak Nagy Zoltán, behatóan tárgyalta a szövetkezeti mozgalom kérdéseit. A hitelszövetkezetek és bankok problémaköre foglalkoztatta Gyárfás Elemért, aki Erdélyi problémák (Kv. 1922) c. kötetébe gyűjtötte napilapokban megjelent írásait (köztük: Erdélyi magyar bankpolitika; Az ipari hitel; A tőkehiány). Ligeti Sándor a társadalmi gazdaság dinamikájáról tett közzé elemző munkát (1925). Grigercsik Géza több művében a vállalati jövedelem kérdéseit taglalta. A 30-as években súlyos társadalmi gondokat okozó mezőgazdasági adósságok ügye többek érdeklődését felkeltette. Gazdasági sérelmeink és kívánságaink címmel több kötetben tették közzé az OMP Közgazdasági Szakosztálya üléseinek anyagát (1926, 1929, 1930, 1933).

A ~ elméleti művelői közül kiváltak: ifj. Boér Elek (közgazdaság- és pénzügytan), Kislégi Nagy Dénes (statisztika), Kovrig Béla (társadalomtan és társadalompolitika), Lazar Liviusz (közgazdaság és pénzügytan), Luckhaub Gyula (kereskedelmi és politikai számtan), Schneller Károly (statisztika), Szentkirályi Sámuel (magyar kereskedelmi nyelv és levelezés, számvitel). Gazdasági szakcikkeivel a bérletmintagazdaság és vállalatvezetés, valamint első osztályú gazdasági felügyelőség gyakorlatában tapasztalatokat szerzett Gyalui R. Sándor a sajtóban (Erdélyi Gazda, Ellenzék, Keleti Újság) szerepel.

Jelentős helyet foglalnak el a két világháború közötti romániai magyar ~ban az évkönyvek és szaklexikonok. Közülük kiemelendő a Rados Móric és Székely János szerkesztette Közgazdasági évkönyv (Kv. 1923-24), Fóris Lajos Gyakorlati gazdasági bank- és deviza lexikonja (Kv. 1927), Sasi György Közgazdasági évkönyve (Tv. 1939). A naptárak közül bőséges gazdasági tartalmú írásaik miatt utalnunk kell a Brassói Lapok, a szövetkezeti szövetségek, valamint az Erdélyi Gazda naptáraira. Több közgazdasági tankönyv is megjelent, ezek közül külön meg kell említenünk a kereskedelmi levelezéssel, gyorsírással, könyvviteli ismeretekkel foglalkozókat.

Gazdasági jellegű munkák találhatók egyes sorozatokban is. Ilyenek: az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának Értekezései, a Hasznos Könyvtár, a Magyar Nép Könyvtára, az Erdélyi Gazda Könyvtára, az EMGE Gazdasági Könyvtára, az EGE Könyvkiadó Vállalatának Füzetei, Szövetkezeti Könyvtár, Minerva Népkönyvtár.

A közgazdasági időszaki sajtótermékek közé tartozik a Kolozsvárt hetilapként (eleinte hetenként kétszer) megjelent Consum (1921-40). Ugyancsak Kolozsvárt jelent meg Petruca János szerkesztésében az eleinte magyar, majd magyar-német, 1926-tól csak német nyelvű Erdélyi Közgazdaság-Rumänischer Lloyd (1915-40), mely többször is címet változtatott, így Riport-Újság, Képes Riport-Újság, Erdélyi Merkur fejléccel is megjelent. Külön is létezett magyar nyelvű folyóirat Erdélyi Közgazdaság (1932-33) címmel, ezt Ábrahám Sándor és Oberding József György felelős szerkesztők, Szász Ferenc és Cseh Sándor társszerkesztők jegyezték. Temesvári volt a Bánáti Lloyd havonta háromszori, 1930-tól havi megjelenéssel (1922-35). Az idő folyamán többféle címen három nyelven, időnként csak magyar vagy csak román és német nyelven jelent meg a Revista Financiară-Pénzvilág-Rumänische Handels-, Industrie- und Finanzwelt (Nv. 1923-35).

Elsősorban a szövetkezeti gazdálkodás kérdéseivel foglalkozott a Hangya Szövetkezetek lapja, amely először az Erdélyi Gazda mellékleteként jelent meg Hangya címen (1920-25), majd Nagyenyeden *Szövetkezés címen önálló hetilapként (1925-40, 1937-től kéthetenkénti megjelenéssel), s ugyanez a tárgykör van túlsúlyban a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjának hivatalos közlönye, a Kolozsvárt kiadott *Szövetkezeti Értesítő (1933-40) hasábjain is.

Mintegy 170-re tehető a hosszabb-rövidebb ideig megjelent közgazdasági szaklapok és körülbelül 130-ra az egyesületi, munkaadói érdekképviseleti vagy szakszervezeti lapok száma, amelyek a különösen is gazdasági jellegű szakmai kérdéseken túlmenően általános közgazdasági témákkal foglalkoztak: a Független Újság, Korunk, Erdélyi Fiatalok, Hitel, Magyar Nép, Falvak Népe. A nagyobb napilapok (Brassói Lapok, Keleti Újság, Ellenzék, Magyar Lapok, Temesvári Hírlap, Aradi Közlöny, Új Kelet) külön oldalon vagy rovatban bő terjedelemben közöltek gazdasági vonatkozású anyagot.

1944 ősze után a magyar nyelvű közgazdasági szakirodalom művelésének kerete elsősorban a Bolyai Tudományegyetem, majd az 1959-ben történt egyesítés után a Babeş-Bolyai Egyetem közgazdasági kara volt egészen a magyar nyelvű oktatás felszámolásáig. Ismertebb képviselői Balogh András (informatika), Bálinth Árpád (számvitel, informatika), Bálinth Zoltán (informatika), Barát Jenő (statisztika), Bereczky András (agrárgazdaságtan), Berényi Ádám (politikai gazdaságtan, világgazdaságtan), Csákány Béla (pénzügy- és hiteltan), Cseke Vilmos (gazdasági matematika), Csendes Zoltán (statisztika), Farkas Sándor (politikai gazdaságtan), Furdek Mátyás (politikai gazdaságtan), Horváth Lajos (számvitel), Kecskés József (nemzetgazdaság tervezése), Kerekes Jenő (vállalatszervezés, munkagazdaságtan, ergonómia), Keresztes Endre (vállalatszervezés, számvitel, informatika), Keszy-Harmath Sándor (politikai gazdaságtan), Kiss Ferenc (politikai gazdaságtan), Kohn Hillel (politikai gazdaságtan), Lászlóffy Dezső (statisztika), Lőrinczi Árpád (számvitel), Lupán Annamária (politikai gazdaságtan), Molnár Miklós (politikai gazdaságtan), Papp József András (üzemgazdaságtan), Péter György (politikai gazdaságtan), Pinczés Gyula (politikai gazdaságtan), Szigeti Zoltán (számvitel), Szűcs Zoltán (politikai gazdaságtan), Tenkei Sándor (építőipar gazdaságtana), Tóth József (politikai gazdaságtan), Tövissi Lajos (statisztika), Vincze Mária (agrárgazdaságtan), Vita László (politikai gazdaságtan), Vorzsák Vilmos (politikai gazdaságtan), Vorzsák (V. Kovrig) Magdolna (ipargazdaságtan).

A gyűjteményes munkák közül megemlítjük a Kohn Hillel szerkesztésében megjelent A munka termelékenysége a kolozsvári Vasúti Főműhelyekben c. munkát (1948, magyarul és románul), továbbá az Időszerű közgazdasági kérdések c. kötetet (1955), amely Ambrus István, Csákány Béla, Csendes Zoltán, Gúzs Ferenc, Huszár Andor, Keszy Sándor, Kecskés József, Kerekes Jenő, Kohn Hillel, Tóth Annamária és Szigeti Zoltán írásait foglalja magában. A kötet egyes tanulmányai még ugyanabban az évben németül is kiadásra kerültek Aktuelle Wirtschaftspolitische Fragen címen. Közgazdasági kérdéseket tárgyal két tanulmány A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem (1945-1955) c. kötetben is (1956).

Részben vagy egészben közgazdaságtani tárgyú sorozatok: *Jog- és Közgazdaságtudományi Értekezések; *Gazdaságtörténeti tanulmányok; *Közgazdasági Kis Könyvtár.

Számos közgazdasági tanulmányt közölt a Korunk 1957-ben indult új folyama, A Hét s az Előre is, valamint a Kolozsvári V. Babeş és Bolyai Egyetemek Közleményei társadalomtudományi sorozata (1956-57), a Studia Universitatum Babeş et Bolyai (1956), a két egyetem egyesítése után új címén Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Magyar nyelven közgazdaságtani tankönyvek és egyetemi jegyzetek jelentek meg, könyv alakban azonban a magyar szerzők munkái legnagyobb részt román nyelven láttak napvilágot. A X. osztály részére készült Tóth József Politikai gazdaságtan (1965) c. tankönyve az egykorú rendszer követelményei szerint.

Az 1989-es fordulat után Kolozsvár székhellyel megalakult a *Romániai Magyar Közgazdász Társaság megfelelő, a piacgazdaság körülményei közt is helytállani képes gazdasági szakemberek képzésére. Országos elnöke Kerekes Jenő, a kolozsvári szervezet elnöke Mikó Lőrinc. A korszerű közgazdász-képzést és közgazdasági tájékozódást szolgálja Csákány Béla Közgazdasági Kisenciklopédia c. ismeretterjesztő sorozata a Szabadságban s egyidejűleg a Hargita Népe, Népújság, Temesvári Új Szó, Bányavidéki Új Szó s az Aradi Jelen hasábjain (1991-92).

(Cs. B.)


közművelődés – az iskolai oktatáson kívüli népművelés az erdélyi magyarság életében a nyelvi és kulturális megmaradás rendkívül fontos eszköze, mert a nagyrészt szórványban élő vagy a székelyföldi magyar lakossághoz különleges demográfiai helyzetében nehezen jut el a magyar szellemi központokból sugárzó szellemi haladás. Ez a körülmény s az elmaradt gazdasági viszonyokból származó szegénység is már a múlt században szükségessé tette az 1885. ápr. 12-én alakult *Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) létrehozását. Ez a régi politikai viszonyok közt megfelelő társadalmi segítségre támaszkodhatott, de az 1918-as államfordulat után megfosztatván javaitól s a harmincas évek közepéig az állami jóváhagyás körüli huzavona miatt egyre összébb zsugorodott.

A kisebbségivé válás körülményei között az erdélyi magyar ~ gondját az önerejéből fellendülő EMGE gazdaköri hálózata, egyidejűleg a szövetkezeti mozgalom s kettőjük szakmai jellegű, de népszerű sajtója viselte. Tömeghatást ért el falun-városon 1921-től a Gyallay Domokos szerkesztette *Magyar Nép hetilap, valamint az 1923-tól megindult *Magyar Nép Könyvtára sorozat. A ~ terén különleges iskolán kívüli szerepet is vállalt az egyházak kezdeményezte *népfőiskola mozgalom. Az alulról jövő helyi magyar önszerveződés otthonaivá váltak a Művelődési Házak.

1944 fordulata után az MNSZ közművelődési osztálya támogatta a Kiss Jenő főtitkárral az élen újjászervezkedő EMKE működését, majd a hagyományos intézmények felszámolása után közvetlenül maga folytatta a magyar ~ ápolását, így a *Petőfi-versenyek és a *szabadegyetemek rendezésével, felkarolva a nemzeti hagyományokat, a népi kultúrát és a műkedvelés különböző formáit. Jelentős szerepe volt mindebben a *Művelődés (eredetileg Művelődési Útmutató) folyóiratnak is. Előbb az MNSZ feloszlatása (1953), majd a lap megszüntetése (1985) teljesen a diktatúra szolgálatában álló hivatali szervekre hagyta a ~ kérdését.

Változást hozott a diktatúra bukása után, hogy Brassóban, az RMDSZ kezdeményezésére 1991. ápr. 20-án újjáalakult az EMKE. Elnöke, Dávid Gyula az első munkaesztendőt értékelve leszögezte, hogy a megújhodott szervezet nem kíván a ~ terén egyeduralmi helyzetet teremteni, hanem ellenkezőleg: az országszerte létező helyi magyar kulturális alakulatok mint tagszervezetek autonóm működésének tiszteletben tartásával azok munkáját igyekszik egybehangolni, s ahol még nem léteznek, ott önálló helyi megalakulásukat segíti elő. Ez a "plurális egység" hozta magával, hogy ma már mintegy 200 helyi művelődési egyesület, tánc- és dalegyüttes, alapítvány, műemlékvédő társaság, műkedvelő színház, ifjúsági kör, turisztikai és sportklub, népfőiskola, önképzőkör, fúvószenekar, természetvédelmi csoport, tájszövetség és szórványközpont tartható számon.

Ezek munkájában előtérbe került az évtizedek óta elfojtott, betiltott helyi hagyományok felújítása, emléktáblák helyezése, szobrok felállítása, költők, írók tiszteletére rendezett ünnepélyek sorozata, műemlékek helyreállítása. Az EMKE segédletével került sor Ady Endre, Áprily Lajos, Arany János, Benedek Elek, Dsida Jenő, Gábor Áron, Horváth István, Kölcsey Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Kriza János, Mikes Kelemen, Misztótfalusi Kis Miklós, Olosz Lajos, Petőfi Sándor, Szabédi László, Szilágyi Domokos, Tamási Áron emlékének megörökítésére különböző helyszíneken. Párhuzamosan megindult a *népfőiskolák előkészítése. Szabó Zsolt főszerkesztésével új köntösben jelent meg újra a Művelődés.

A felélénkülő művelődési élet jele az 1992-ben létesített EMKE-díjak kiosztása Kolozsvárt. Az 1992-ben díjazottak: Nagy István-díj (Szilágyi Zsolt karnagy), Éghy Ghyssa-díj (Tolna Éva, a Bogáncs néptáncegyüttes vezetője), Szentgyörgyi István-díj (Bálint Ferenc, Vitális Ferenc nem hivatásos színjátszók), Szolnay Sándor-díj (Zöld Lajos, a szárhegyi képzőművészeti tábor megteremtője), Vámszer Géza-díj (Orbán Irén, népművészetek ápolója), Bányai János-díj (Haszmann Pál és Haszmann József, honismereti múzeumszervezők), Monoki István-díj (Tavaszi Hajnal könyvtáros), Spectator-díj (Tőke Csaba újságíró, post mortem), Kovács György-díj (Lohinszky Loránd színművész), Janovics Jenő-díj (a bukaresti TV Ébresztő-műsorának együttese, Somai Ferenc, a kolozsvári magyar rádió megújítója), Poór Lili-díj (Orosz Lujza színművésznő), Kemény János-díj (Tompa Gábor színirendező), Bánffy Miklós-díj (Deák Barna és Deák M. Ria színpadi képzőművészek).

(B. E.)

Dankanits Ádám: A közművelődés történetéről. Korunk 1977/1-2. – Balogh Edgár: Egy brassói tanácskozás elé. A Hét 1991/16. – Dávid Gyula-Kötő József-Sylvester Lajos: Milyen legyen – milyen lehet az EMKE? A Hét 1991/19. – Közművelődési ünnepeinkről. Vita, lejegyezte Gagyi József. Művelődés 1991/10. – Sylvester Lajos: Új kihívás a közművelődés számára. Művelődés 1992/2. – Dávid Gyula: Vitaindító helyzetjelentés. Művelődés 1992/7.


Közoktatás – a bukaresti *Tanügyi Újság helyébe 1989 decembere után megindult iskolaügyi és nevelési hetilap. Főszerkesztője Bántó István, helyettese és főmunkatársa Gergely László. III. évfolyamától kezdve alcíme: "óvodai és iskolai képzés – családi nevelés." A tárgykör bővülésével már nemcsak a pedagógusok, hanem a szülők lapja is kíván lenni; a szerkesztőség szándéka közös fórumot teremteni a gyermeknevelés két meghatározó tényezőjének: az iskolának és a családnak. A munkatársak közt Ferenczi Gyula, Hegyesi Zoltán, Kertes Ákos, László Ibolya, Málnási Ferenc, P. Dombi Erzsébet nevével találkozunk.


közügyi irodalom *publicisztika


Krajnik-Nagy Károly – *Brassói Lapok 2; *Szabadság


Kramer Ödön – *könnyűzene


Krassó-Szörényi Lapok – politikai hetilapként indult 1878-ban Lugoson Virányi János nyomdász alapításában. Felelős szerkesztő és kiadó 1919-ben Szidon József. 1920-ban Sulyok István tulajdonába került, aki Botos Jánossal és Horváth Emillel együtt szerkeszti. 1924-től szerkesztő Serényi József, 1926-tól Arató Andor. A heti kétszeri megjelenésre áttért lap az OMP lugosi tagozatának félhivatalos sajtóorgánuma lett, és számos cikkét, így azokat, melyeket a "lugosi triumvirátus" tagjai (Jakabffy Elemér, Sulyok István, Willer József) írtak, a többi erdélyi lap is gyakran átvette. A ~ számos tanulmányt közölt a bánsági magyar telepesek sorsáról, az együttélő népek közös harcairól, helyet adva az irodalomnak is. 1928-tól a Husvéth és Hoffer nyomda tulajdona, 1937-ben címét a helységnevek romános írásának elrendelésekor Caraş-Severini Lapokra változtatja 1938-ig. Megszűnt 1939-ben.

(Sz. J.)


Krausz Ilonka, Litteczkyné*grafika


Krausz László, Vasile Barbu (Marosludas, 1897. júl. 15. – 1981. márc. 28. Bukarest) – műszaki író. A budapesti Állami Felsőipariskola elvégzése (1919) után géplakatos, esztergályos, öntő, majd tervezőmérnök a kolozsvári Dermata cipő- és bőrgyárban. 1948 után a bukaresti Gép- és Kohóipari Minisztérium tervezőintézetének főtervezője, végül ugyanitt az Építőipari Kutatóintézet műszaki főosztályának irányítója nyugalombavonulásáig. Az Aradi Viktor szerkesztésében megjelent A Jövő Társadalma (1925-27) tizenhat írását közölte; tájékoztató jellegű műszaki cikkeivel a Munkásélet, TETT, A Hét s napilapok hasábjain szerepelt. Több román nyelvű technikai kézikönyv, A szabatos műszaki nyelv használatáért c. tanulmány (Korunk 1971/10) szerzője.

Magyar nyelvű munkái: Az esztergályos könyve (1960); A karbantartó géplakatos kézikönyve (C. Moldovannal és Teodor Petreával közösen, 1972).

(J. D.)

Gaal György: A Jövő Társadalma. Korunk 1983/10.


Krbekné Liber Etelka (Budapest, 1870 körül – ?) – pedagógiai író. Budapesten elvégezte a tanítóképzőt. 1892-ben férjével együtt Brassóba került, ahol a Polgári Leányiskola tanára, majd az Állami Kereskedelmi Leányiskola igazgatónője. A korabeli Brassói Lapokban több, a nőnevelésről szóló cikke jelent meg. Iskolájában úttörő módon a lányok háziasszonnyá nevelésére fordított gondot, s megfelelő tankönyv hiányában maga adott ki egy háztartási útmutatónak szánt Cukrászat és egyszerűbb tészták (Brassó 1920) c. kis kötetet. Bár 1926-ban Magyarországra költözött, könyve további nyolc kiadást ért meg s mintegy 50 000 példányban került forgalomba.

(Sz. S.)


Krebsz Sándor – *sportirodalom


Krels Henrik – *tanügyi irodalom


Krenner Miklós (Garamberzence, ma Szlovákia, 1875. júl. 18. – 1968. aug. 11. Budapest) – közíró. A kolozsvári egyetem bölcsészeti karán szerzett tanári képesítést és doktorátust. Pedagógiai pályáját Déván kezdte (1900-1905), a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat titkára, egy ideig a Hunyadvármegye c. lap szerkesztője, az Erdélyi Múzeum munkatársa, majd Aradon tanár; itt a Jövő c. nyugatos irányzatú irodalmi folyóirat munkatársa. Az I. világháború alatt népfölkelő százados.

1919-ben Szegedre nevezték ki tankerületi főigazgatónak, innen visszatért Aradra, s a róm. kat. főgimnázium tanára lett (1919-25). Ezekben az években mint főmunkatárs irányítja a helybeli Rendkívüli Újságot és belső munkatársa az Erdélyi Hírlapnak, rendszeresen közöl a kolozsvári Ellenzékben és a Magyar Kisebbségben. Részt vesz Keleti Sándor Kék könyv (1925) c. antológiájának szerkesztésében.

Maradi és haladó irodalom? c. értekezése "az egyszerű és természetes szép" szolgálatában jelöli meg ars poeticáját, egy másik írása pedig már a címében is vallja: Van erdélyi irodalom (1926). Teljesen az írásnak szentelve további életét, az Ellenzék, Magyar Kisebbség mellett 1928-tól az Erdélyi Helikon hasábjain jelentette meg esszéit és értekezéseit. Az aradi Újságírói Klub és Kölcsey Egyesület elnöke, az EIT és KZST tagja, az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Újságíró Szervezet elnöke. 1930-ban Kolozsvárra költözött, és az Ellenzék főmunkatársa lett.

Közírása mindenkor liberális-demokrata szellemiségű. Elítélte s "a nagy erdélyi bűn"-nek nevezte a magyar értelmiségi réteg kivándorlását. Az OMP széles népi alapokra helyezését és a munkásság bevonását sürgető Reform-csoport szónokaként olyan elveket hirdetett, melyek "földi dolgok, de égi illatuk van"; Verjünk hidat c. írásában a román-magyar közeledésnek tör utat a jogegyenlőség alapján (1932). A kisebbségi sérelmeket feltáró harcos cikkei miatt "sajtóvétség" ürügyén ötvenszer áll bíróság elé. "Alapos történelmi és politikai ismeretei és – ihletett óráiban – elragadtatott tollvezetése a legmeggyőzőbb erdélyi politikai íróvá teszik" – így jellemzi publicisztikáját Osvát Kálmán lexikonja.

Írásaiból kiemelkedik tanáráról, Márki Sándorról írt tanulmánya az Ellenzékben (1923), A kisebbségi ildom c. írása az Újságíró Almanachban (1927), Arad c. irodalmi városismertetése (1930) és Kazinczy-portréja (1931) az Erdélyi Helikonban. Kapcsolatát Kuncz Aladárral Másvilági érdek c. alatt az Erdélyi Helikon Kuncz-emlékszámában (1931) írta meg.

A II. világháború idején a budapesti Magyar Nemzetben megjelenő cikkeivel képviseli a transzilvanizmus liberális-humánus szellemi hagyatékát. Aláírta a Magyar Történelmi Emlékbizottság háborúellenes felhívását (1942), előszóval látta el a neve alatt megjelenő *48-as Erdély c. kolozsvári zsebkönyvet (1943). A magyar kormány megbízásából ő hozta Magyarországra Petőfi kardját az aradi múzeumból (1948). Visszaemlékezéseiben Ruffy Péter így ír róla: "Független volt cselekedeteiben, tetteiben, híres cikkeiben, amelyek csak egyet, csak a nép javát szolgálták." Innen értesülünk Naplójáról is, amelyben "Spectator" megírta saját korát és neves kortársait.

Kötetei: A nemzeti királyság eszméjének kialakulása (Arad 1900); Macaulay (Arad 1908); Néhány szó a Tanácsköztársaságról (Bp. 1919); Petőfi Sándor (Arad 1922); Arad (városkép, Bp. 1937).

Írói álnevei: Spectator, Szürke barát, Sétáló úr.

(Ko. J.)

Mikó Imre: Huszonkét év. Bp. 1941. (A reform-csoport, 66-70, 112-114.) – Méliusz József: Spectator, az irodalomkritikus I-II. Utunk 1969/25, 26. Újraközölve Az illúziók kávéháza. 1971. 182-97. – Teleki Ádám szóbeli közlése a Krenner-féle mozgalomról. A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1973. 543-44. – Ruffy Péter: Világaim. Bp. 1979. 311-15.


Krepsz Iván (Temesvár, 1912. szept. 18.) – orvosi szakíró. Szülővárosában végezte a Piarista Gimnáziumot (1929), a kolozsvári I. Ferdinand-Egyetemen nyerte el orvosi oklevelét (1937). Pályáját a kolozsvári Központi Röntgenintézetben kezdte mint tanársegét (1940-45), majd a marosvásárhelyi OGYI Radiológiai Intézetében adjunktus, 1948-tól előadótanár, 1968-tól egyetemi tanárként vezeti a klinikát nyugdíjazásáig (1979). Az orvostudományok doktora.

Magyar, román, német, angol és francia nyelvű szakdolgozatait a rákkutatás kérdéseiről írta, s ezek főleg az EME orvostudományi Értesítője, az Orvosi Szemle-Revista Medicală, Orvosi Hetilap (Bp.), Anthropológiai Közlöny (Bp.) lapjain jelentek meg; 1961-től a bukaresti Oncologia şi Radiologia szerkesztőbizottsági tagja és főmunkatársa. Ismeretterjesztő egészségügyi cikkeivel és cikksorozataival a Muncitorul Sanitar, Ardealul Medical, Vörös Zászló, Hargita hasábjain s az Egészségügyi Nevelési Ház kiadványaiban szerepel. Mint társszerző részt vett a Manual de radiologie (1963) és Radiologia medicală (1963) c. tankönyvek szerkesztésében.

Egyetemi jegyzete: Radiológia. Röntgendiagnosztika és sugárterápia (Mv. 1957); újabb kiadás Kovács László és Kertész Endre közreműködésével (1960, 1976). Önálló kötete: A rákbetegségről. Mv. 1957.


Krilek Sándor – *Jelen; *Szatmári Hírlap


Krimsky Géza – író. Személyi adatai ismeretlenek. A farkasok c. háromfelvonásos népszínművét 1902-ben mutatta be a kolozsvári Nemzeti Színház, Buridán szamara c. vígjátékát jutalomban részesítette az EIT. Sárga rózsa c. elbeszélő költeménye 36 énekben Jókai Mór hasonló című regényét "dalnak" dolgozta fel (Kv. 1930).

Gyalui Farkas: Az Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság ötven éve (Kv. 1938).


Kristó András (Csíkszentkirály, 1930. jún. 10.) – földrajzi szakíró. Középiskolát a csíkszeredai gimnáziumban végzett (1949), tanári diplomát a Bolyai Tudományegyetem földrajz-földtan karán szerzett (1953). Pályáját hidrogeológusként a sepsiszentgyörgyi borvíztöltő vállalatnál kezdte, majd Csíkkarcfalván, Csíkszentkirályon, Csíksomlyón, 1958-tól Csíkszeredában tanár, iskolaigazgató (1959-66), főtanfelügyelő-helyettes (1968-69), 1972-től Balánbányán általános iskolai, 1987-től újra Csíkszeredában középiskolai tanár nyugdíjazásáig (1990).

Első írása a sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum évkönyvében jelent meg (1955). Főleg a Csíki- és Kászoni-medencék környékén, a Hargitában, a Vargyas mentén végzett kutatómunkát. Geomorfológiai, hidrogeológiai és negyedkor-geológiai szaktanulmányait a sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai és székelykeresztúri múzeumok kiadványai, valamint hazai és magyarországi szakfolyóiratok közlik; a romániai szakirodalomban elsőként foglalkozott a periglaciális képződmények vizsgálatával. Kiemelkedik az Acta Musei Porolissensis hasábjain megjelent tanulmánya a gyergyószárhegyi Lázár-kastély építőköveinek földtani vonatkozásairól (Zilah 1978) és Románia folyóteraszai c. dolgozata a Földrajzi Közleményekben (Bp. 1985). Tudománynépszerűsítő, szakmetodikai és természetvédő írásaival jelen van a Hargita, a Hargita Kalendárium s a Tanügyi Újság hasábjain. Turisztikai útikönyvek társszerzője, részt vett a Hargita megye földrajza c. tankönyv összeállításában. Kéziratban a Gyilkos-tó és a Békási-szoros környékének domborzati sajátosságairól készült tanulmánya.

Kötetei: A Csíki-medence földtörténete (Csíkszereda 1956); Hargita megye útikönyve (román nyelven is, Csíkszereda 1973); Románia ásványvizei (Kisgyörgy Zoltánnal, 1978).

(T. J.)

Cseke Péter-Miklós László: Kötetlen beszélgetés egy geológus tanárral. Hargita 1968/41. – Beke György: Tudós tanárok vidéken. Tanügyi Újság 1969/41.


Kristóf György (Tófalva, 1878. okt. 2. – 1965. okt. 15. Kolozsvár) – irodalomtörténész. ~ Sarolta apja. Parasztcsaládból származott, a marosvásárhelyi Ref. Kollégiumban, 1889-től a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult. Kolozsvári és budapesti egyetemi tanulmányok után az előbbi helyen szerzett magyar-latin szakos tanári oklevelet (1904); majd A magyar mythologia classicus eposainkban (Erdélyi Múzeum, 1904) c. dolgozatával doktorált (1905) Széchy Károlynál. Pályáját a gróf Lónyai családnál nevelőként kezdte Deregnyőn, majd 1903-tól a szászvárosi Kun Kollégium tanára. 1922 áprilisától a kolozsvári román egyetem helyettes, rendkívüli, végül 1926-tól rendes tanára, a magyar nyelv és irodalom előadója, akkoriban az egyetlen romániai magyar egyetemi tanár. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság, az EIT, a KZST, a Petőfi Társaság tagja, az EME bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztályának elnöke (1925-27), a Károlyi Gáspár Irodalmi Társaság szervezője (1931) és szakosztályi elnöke volt. 1940 őszén őt bízták meg a román hatóságok az egyetem átadásával. A Ferenc József Tudományegyetemen a Magyar Irodalomtörténeti Intézet igazgató professzora, 1943-44-ben a bölcsészeti kar dékánja. 1945-ben nyugdíjazták.

Első tanulmányaira a Beöthy-féle konzervatív pozitivizmus nyomja rá bélyegét, majd a szellemtörténet keltette fel érdeklődését, s ezt Böhm Károly bölcseletével ötvözve egy új esztétika kidolgozására tett kísérletet (Egységes világkép. Protestáns Szemle, Bp. 1909; Bölcseleti, vallásos és költői világképek. Uo. 1910; Megjegyzések az esztétika módszeréhez s főbb feladataihoz. Erdélyi Múzeum 1910). Eredményeit Petőfi és Madách költészetének tanulmányozásánál alkalmazta (Petőfi és Madách. Bp. 1911; Petőfi és Madách internacionalizmusa. Magyar Társadalomtudományi Szemle, Bp. 1912). Ő keltette fel az érdeklődést a testőríró Barcsay Ábrahám élete és munkássága iránt (Adatok Barcsay Ábrahám életéhez. Erdélyi Múzeum 1911; Barcsay és Orczy. Egyetemes Philologiai Közlöny, Bp.1914; Barcsay Ábrahám házassága. Irodalomtörténet, Bp. 1914; Barcsay Ábrahám költészete. Uo. 1915).

Az I. világháború után a kialakuló romániai magyar irodalmi élet egyik szervezője, a konzervatív tábor szószólója, kritikus, a Pásztortűz állandó munkatársa, 1924-ben a négynyelvű Cultura magyar szerkesztője. A 20-as évek második felében az erdélyi szellemi élet múltja került figyelme középpontjába, adatgazdag pozitivista munkákat írt Bethlen Gábor és a magyar irodalom kapcsolatáról (Budapesti Szemle 1930; Protestáns Szemle, Bp. 1930), a Bolyai-kultuszról (Kelemen Lajos Emlékkönyv 1947), valamint az 1848-1919 közötti sajtóéletről és a reformkori költőkről. Feldolgozta a nagy magyar írók erdélyi utazásainak történetét (Jókai napjai Erdélyben. Kv. 1925; Királyhágóninneni írók Erdélyben. Kv. 1942). Az elsők közt tett kísérletet a transzilvanizmus fogalmának körülhatárolására, a mítosz- és valóságelemek kimutatására (Erdélyi Irodalmi Szemle 1926), az igényes esztétikai bírálat szükségességét hangsúlyozza, a progresszív törekvéseket elutasítja, az irodalmi schisma lehetőségét cáfolja az Esztétikai becslésünk a mai közszellem hatása alatt (Kv. 1928) c. kötetében. Ő állítja össze a háború utáni első novella-antológiánkat (Erdély lelke. Berlin 1928), s 1929-ben a romániai magyar irodalmi élet első tíz évéről nyújt rendszeres, de értékítéleteiben nem mindig időtálló összefoglalást a román közönség számára (Transilvania, Banatul, Crişana, Maramureşul 1918-1928. II. 1929. 1153-73, magyarul: Irodalomtörténet, Bp. 1930). Minisztériumi támogatással román nyelvű Jókai-monográfiát (1925), magyar nyelv- és irodalomtörténetet (1934), valamint Bitay Árpáddal közösen egy magyar nyelvű román költészeti antológiát (Műfordítások román költőkből. Kv. 1928) állított össze.

Születésének 60. évfordulóján tanítványai Magyar irodalomtörténet 1939 címmel emlékkönyvet ( *Kristóf György Emlékkönyv) adtak ki, melynek végén műveinek 641 tételes bibliográfiája található. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem 1940-41. tanévi beszámolójának mellékletében szereplő könyvészete 409 dolgozatát sorolja fel, Gaal György doktori értekezésének (Kv. 1981) függeléke pedig 860 írásának és kötetének címét veszi számba, s 384 rá vonatkozó méltatást regisztrál.

Főbb munkái: Petőfi és Madách. Tanulmányok. Kv. 1923; Az erdélyi magyar irodalom múltja és jövője. Kv. 1924; Jókai Mór élete és művei. Kv. 1925; Mauriciu Jókai. Kv. 1925; Három jellemzés (Vörösmarty-Madách-Jókai). Kv. 1926; Kritikai szempontok az erdélyi irodalmi életben. Kv. 1931; Tudományművelés kollégiumainkban. Kv. 1931; Báró Eötvös József utazásai Erdélyben. Kv. 1932. ETF 42; Kazinczy és Erdély. Kv. 1932. ETF 44; Istoria limbii şi literaturii maghiare. Kv. 1934; Péterfi Károly esztétikája. Bp. 1934; Szabolcska Mihály Erdélyben. Kv. 1934. ETF 72; Dunántúli írók – Erdélyben. Győr 1935; Eminescu Mihály költeményei. Kv. 1935. ETF 74; Dózsa Dániel elbeszélő költészete. Bp. 1938; Az erdélyi időszaki sajtó a kiegyezéstől a közhatalom-változásig. Bp. 1938; Az erdélyi magyar vidéki hírlapirodalom története a kiegyezésig. Kv. 1939; ETF 109; Tudományos intézetek Erdélyben 1919-ig. Kv. 1942. ETF 135; Fadrusz Mátyás királya és Vörösmarty Szép Ilonkája. Kv. 1943. ETF 164. – A kolozsvári m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének könyvtára. Pécs 1943; Az egyetem hivatása. Kv. 1944; Reményik Sándor. Kv. 1944. ETF 173. – Erdélyi magyar diák Albensis Nagy János disputája a heidelbergi egyetemen 1617-ben és a szászvárosi református Kun-kollégium heidelbergi kolligátuma. Kv. 1945.

Álnevei: Tófalvi György, Apor Péter dr.

(G. Gy.)

Benedek Marcell: K. Gy.: Petőfi és Madách. Keleti Újság 1923. okt. 6. – Makkai Sándor: Az erdélyi magyar irodalom múltja és jövője. Ellenzék 1925. jan. 25. – György Lajos: Dr. K. Gy. Pásztortűz 1926/17. – Budai Árpád: Jókai-életrajz román nyelven. Protestáns Szemle, Bp. 1925. 739-42. – Tamási Áron: Magyar irodalmi agronóm. Brassói Lapok 1931. márc. 22. Újraközölve Tiszta beszéd. 1981. 104-07. – Nagy Géza: A legújabb Bethlen-irodalom. Erdélyi Múzeum 1931. 98-109. – Nicolae Iorga: Istoria limbii şi literaturii maghiare. Revista Istorică, 1934. 271-72. – sz.j. (Szentimrei Jenő): Jegyzetek egy román nyelven megjelent magyar irodalomtörténethez. Ellenzék, 1934. dec. 4. – Kibédi Sándor: Gyuri bátyánk kirohanása. Tribün 1935. – Jancsó Elemér: K. Gy. két tanulmánya. Pásztortűz 1939. 507-8; uő. K. Gy. irodalmi munkássága. Láthatár, Bp. 1940/2. – Walter Gyula: Királyhágóninneni írók Erdélyben. Erdélyi Szemle 1942/8. – Szabó T. Attila: Néma halotti beszéd K. Gy. ravatalánál. Közli Nyelv és múlt. 1978. 495-97; uő. K. Gy. születése századik évfordulóján. Közli Nép és nyelv. 1980. 622-23. – Gaal György: Román-magyar irodalmi kapcsolatok K. Gy. munkásságában. NyIrK 1978/1; uő. K. Gy. munkássága a két világháború között a kolozsvári egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékén. Közli Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok. 1981; uő. Pozitivizmus és szellemtörténet K. Gy. munkásságában. I.h. 1984; uő. György Lajos és K. Gy. barátsága. Helikon 1990/14; uő. K. Gy. könyvtára. Helikon 1990/44.


Kristóf Sarolta (Szászváros, 1910. márc. 15. – 1991. okt. 29. Kolozsvár) – tankönyvíró, műfordító. ~ György leánya. Szászvárosi polgári iskola után a kolozsvári Református Leánygimnáziumban érettségizett (1928). Az I. Ferdinand-Egyetemen angol-magyar-pedagógia (1932) és filozófia-szociológia-román (1934) szakos diplomát szerzett. A szatmári Katolikus Tanítóképzőben s a kolozsvári Református Szeretetházban (1934-40), a kolozsvári (1940-48), majd aradi tanítóképzőben (1948-57) tanított pedagógiát. A kolozsvári egyetem angol szakos tanársegédje nyugalombavonulásáig (1957-66).

A Keleti Újság 12 folytatásban közölte F. Britten Austin Útban a halhatatlanság felé c. angol regényének fordítását (1931/23-37). Néhány angol és román novellafordítása a Pásztortűzben jelent meg, ugyanitt Klaudina c. rajzában (1933/12) az angol-magyar kapcsolatokban jelentős szerepet játszó Rhédey Klaudia grófnő alakját idézi fel. Cambridge-ből küldött színházi beszámolója Shakespeare művészetének modernizálási kísérletéről a Kristóf György Emlékkönyvben (Kv. 1939) jelent meg. Tíz angol tankönyvet alkalmazott a magyar tannyelvű középiskolai oktatás szükségleteihez (1961-70).

(G. Gy.)


Kristóf György Emlékkönyv – a kolozsvári I. Ferdinand-Egyetem magyar tanszéke vezetőjének hatvanadik születésnapjára 1939-ben kiadott, irodalomtörténeti és nyelvészeti tanulmányokat tartalmazó kötet. Az ünnepelt tanítványai, Jancsó Elemér, Nagy Géza, Pellion Ervin, Reischel Artúr, Sántha Alajos és Szabó T. Attila szerkesztették. Főcíme Magyar irodalomtörténet 1939, szerkesztői ugyanis – éppen Kristóf György javaslatára – egy irodalmi évkönyv-sorozatot szándékoztak e kötettel megindítani. 1941-ben Kristóf György, Jancsó Elemér, Makkai László és Reischel Artúr nyomtatott körlevélben tette közzé a II. kötet tervét, ennek kiadására azonban nem került sor.

A ~ előszavát maga a professzor írta Magyar irodalomtörténet a kolozsvári egyetemen címmel, utána Kacsó Sándor idézi fel Kristóf egyetemi kinevezésének körülményeit Kristóf professzor hallgatói c. írásában. A dolgozatok szerzői a szerkesztőkön kívül: Antal Péter, Balogh László, Blédy Géza, Debreczy Sándor, Győrbíró Jenő, Hegyi Endre, Kristóf Sarolta, Makkai Ernő, Makkai László, Márton Gyula, Mikó Gábor, Miszti László, Orbán László, Pogány Albert, Veégh Sándor, Vita Zsigmond és Vörös István. A könyvet Kristóf életrajzi adatai és irodalmi munkásságának 641 tételt felsoroló jegyzéke zárja.

A kötetet a romániai magyar irodalomtörténészek és nyelvészek első nyilvános seregszemléjének tekintették. Kedvező bírálatot kaptak Blédy, Győrbíró, Márton Gyula, Szabó T. Attila nyelvészeti dolgozatai, az irodalmiak közül Jancsó Elemérnek Aranka Györgyről, valamint Orbán Lászlónak a brassói magyar színészetről írt összefoglalásai és Vörös István Madách-tanulmánya.

A 22 szerző közül utóbb nyolcan egyetemi tanszékhez jutottak, három középiskolai tanár pedig irodalomtörténészi, bibliográfusi és tankönyvírói munkássága révén vált ismertté.

(G. Gy.)

Nyírő József: A magyar nyelv és irodalom új munkaközössége. Keleti Újság 1940. jan. 22. – L. D. [László Dezső]: Kristóf György Emlékkönyv. Erdélyi Fiatalok 1940/2. – G. G. [Gaál Gábor]: Erdélyi magyar történetírás. Korunk 1940/4; újraközölve Válogatott írások II. 1965. 616-18. – Gaal György: Egy irodalomtörténeti évkönyv terve 1941-ben. Utunk 1981/23.


Kristóf-Krausz Albert (Temesvár, 1892. ápr. 19. – 1958. dec. 18. Temesvár) – festőművész, műépítész, művészeti szakíró. Szülővárosában a főreáliskolában érettségizett (1910), építészmérnöki oklevelet Münchenben szerzett (1915), ahol az új építészeti irányzat egyik vezető egyéniségétől, Theodor Fischer professzortól tanulta a tervezést. Az I. világháborúban hadmérnökként szolgált, majd Temesvárra visszatérve portréfestő. Megfestette Asztalos Sándor, Endre Károly, Franyó Zoltán, Jovánovity Dobrivoj, Kalotai Gábor, Pogány László, Szirmai László írók, Podlipny Gyula festőművész, Freund Leo zongoraművész és Brandeisz József hegedűművész arcképét. Újabb berlini tanulmányok (1929-32) után Temesvárt az ún. "új tárgyiasság" mértani formáival és díszítetlen síkjaival dolgozó stílusban számos bérházat és villát tervezett, s dinamikus-expresszív formanyelvű festészetét kiállításokon mutatta be.

Címlapot rajzolt a Brázay Emil szerkesztette Pán-Könyvtár egyes köteteihez s a Moravetz Zeneműkiadó kottafüzeteihez. Műkritikái, élménybeszámolói, műhelyvallomásai a Temesvári Hírlap, Keleti Újság, Az Új Ember, Heti Magazin, Déli Hírlap, Brassói Lapok, 1944 után a Szabad Szó, A Világ, Utunk és Előre hasábjain jelentek meg.

(Sz. .)


Kristófi János (Monospetri, 1925. dec. 15.) – festőművész. Középiskolát Kolozsvárt végzett, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954). A Népi Művészeti Iskola tanára Nagyváradon nyugalombavonulásáig (1955-88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikus művésznővel rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vesz a város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot örökíti meg. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös "családi kiállítása" volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben és Budapesten (1991).

(T. E.)


Kriterion Kézikönyvek – a *Kriterion Könyvkiadó 1973-ban indított kiadványsorozata, amelynek kötetei általában magyarázó szótári szerkesztésben, bőséges illusztrációanyaggal eligazítást nyújtanak a technika, fizika, földrajz, történelem, egészség, mitológia, matematika, kémia, geológia, zene területén, és a legújabb forrásokra alapozó bő adattárukkal segítik a tudományt oktatói színvonalon művelő szakembert éppúgy, mint az egyes tudomány- és ismeretterületeken tájékozódni kívánó olvasót. A sorozatba néhány nem lexikonjellegű kötet is beilleszkedett (két- és háromnyelvű műszaki, ill. jogi szótár, magyar helyesírási szótár és idegen szavak szótára). A kötetek szerzői ismert kutatók, egyetemi és középiskolai tanárok, a romániai magyar tudományosság jeles képviselői, s egy-egy szerzői munkaközösségben részt vevő román kollegáik is. A sorozatban 1983-ig összesen 16 mű jelent meg 20 kötetben, közel 320 000 példányban. Az azóta tervbe vett és meghirdetett kötetek közül megjelent a Benkő András szerkesztette Zenei kislexikon (1986) zenei fogalmakat tartalmazó I. kötete (a személyi részt magába foglaló II. kötet – a kötetjelzéssel együtt – a cenzúra tiltása miatt elmaradt), Jodál Endre Számítástechnikai kislexikona (1991) és Szabó M. Attila-Szabó M. Erzsébet román-magyar-német Erdélyi helységnévtára (1992).

(D. Gy.)


Kriterion Könyvkiadó – az állami könyvkiadó hálózat 1969 végén történt újjászervezése során létesített nemzetiségi könyvkiadó, amely 1970 jan. 1-től a Romániában élő nemzetiségek nyelvein (először magyar, német, szerb-horvát, ukrán és jiddis, majd 1978-tól szlovák és orosz, 1980-tól tatár, 1981-től török nyelven is) jelentet meg szépirodalmi, társadalom- és természettudományi műveket, s 1971-től (a Biblioteca Kriterion c. sorozatban) román fordításban a nemzetiségi irodalmak legjava termését is közvetíti a román olvasók felé. A ~ ógörögből származó neve, jelentésének megfelelően, minőségi igényt fejez ki. Emblémája a Deák Ferenc tervezte, nyitott könyvre is emlékeztető stilizált pegazus.

A ~ igazgatója 1990 augusztusáig Domokos Géza, akinek munkáját (a diktatúra utolsó évtizedében) kívülállókból alakított "kiadói tanács" korlátozta (ennek magyar tagjai: Szilágyi Dezső, az Előre főszerkesztője, Koppándi Sándor, az RKP Központi Bizottsága sajtóosztályának aktivistája, Pezderka Sándor, a Szocialista Nevelési és Művelődési Tanács kiadói osztályának instruktora). Az induláskor a magyar, ill. más nemzetiségi osztályok élén két főszerkesztő állt: Bodor Pál és Hedi Hauser; 1971-1973 között a magyar osztály főszerkesztője Szász Béla, 1975 és 1985 között (megbízottként) Botár Emma, 1985-től H. Szabó Gyula, aki 1990 augusztusa óta a ~ igazgatója. Indulásától a vállalatnak Kolozsváron is működik magyar szerkesztősége, 1992 áprilisáig Dávid Gyula és műszaki osztálya Bálint Lajos vezetésével. Jelenleg a kolozsvári magyar szerkesztőség egy szerkesztővel (Vofkori Mária) működik, a műszaki osztályt Géczi János vezeti. A bukaresti magyar szerkesztőségben V. András János, Bodor András, Csiki László, Gergely Éva, Kacsó Judit, Kovács Erzsébet, Molnár Gusztáv, Németi Rudolf, M. Szemlér Judit, Osvát Annamária, H. Szabó Gyula és Szilágyi Sándor dolgozott, ill. dolgozik ma is; a kolozsvári szerkesztőségben Bréda Ferenc, Csiki László, Dáné Tibor Kálmán, Egyed Péter, Hatházy Ferenc, Mikó Imre, Páskándi Géza, Salamon Anikó, Szabó Zsolt és Vofkori Mária. A megjelent művek kiemelkedő színvonalú és egységes grafikai megtervezésében és kivitelezésében meghatározó a szerepe a kiadó kolozsvári grafikusának, Deák Ferencnek, aki a központban működő Tamás Klára és Damó István grafikusoknak a kiadótól való megválása óta többnyire a Bukarestben készülő magyar kiadványok grafikai szerkesztője is.

A ~ román nyelvű könyveinek kiadását a Biblioteca Kriterion sorozatszerkesztőjeként közvetlenül Domokos Géza irányította, két román szerkesztő, Paul Drumaru és Gabriel Gafiţa (1990-ig) segítségével.

A román-magyar közös könyvkiadási egyezmény keretében a ~ indulásától fogva jelentős szerepet vállalt a romániai magyar irodalom, művelődés és tudományosság eredményeinek magyarországi közvetítésében is. Ennek eredményeként a 80-as évek közepéig úgyszólván minden számottevő mű (nemegyszer jelentős példányszámban) a magyarországi olvasókhoz is eljutott. Az egyezmény ugyanakkor lehetőséget biztosított arra is, hogy a klasszikus és kortárs világirodalom sok, magyarul már megszólaltatott alkotása tömegpéldányszámban a romániai magyar olvasók széles rétegeihez is eljusson. Így jött létre termékeny együttműködés a budapesti Európa, Szépirodalmi és Gondolat Könyvkiadókkal, 1990-től az Akadémiai Kiadóval és a pécsi Jelenkorral is, amelyek az eredeti és a románból fordított és nálunk készült művek mellett állandó megrendelői voltak a *Horizont, a *Lektúra és a *Téka sorozatokban megjelent köteteknek.

1970 és 1989 között a ~ magyarul összesen 1974 művet jelentetett meg, több mint 21,3 millió példányban. Az évi átlaghoz (100 cím) viszonyítva a legtermékenyebb időszak 1972 és 1980 volt (évi 106-113 címmel), a legalacsonyabb teljesítmények az 1985 utáni évekre esnek (évi 68-86 cím). Ebben az utolsó időszakban az évi összpéldányszám is az átlag (1139000) alatt marad (826000-896000 között mozog). A számadatok is jelzik, hogy a ~ közel két évtizedes munkásságában két szakaszt lehet megkülönböztetni; ez utóbbi szakaszban különben a könyvtermelés tematikai-tartalmi struktúrája is megváltozik.

Az első szakasz, különösen az első évtized története egybeesik a romániai magyar irodalom – és általában a romániai magyar szellemi élet – szembetűnő megélénkülésével. A 70-es években a ~nál jelennek meg a romániai magyar irodalom kiemelkedő alkotásai (olyan regények, mint Bálint Tibor: Zokogó majom, Deák Tamás: Egy agglegény emlékezései, Fodor Sándor: Megőrizlek, Büdösgödör, Györffi Kálmán: Házavatás, Ágnes, Király László: Kék farkasok, Mester Zsolt: Koppantó, Panek Zoltán: A földig már lépésben, Pusztai János: A sereg, Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, Szabó Gyula: A sátán labdái, Szilágyi István: Kő hull apadó kútba), elbeszéléskötetek Bajor Andor, Bodor Ádám, Csiki László, Király László, Köntös-Szabó Zoltán, Páskándi Géza, Székely János, Vári Attila tollából; Beke György, Méliusz József, Majtényi Erik, Marosi Barna, Sütő András, Szász János, Tamás Mária riport- és publicisztika-kötetei, Balla Zsófia, Csiki László, Farkas Árpád, Hervay Gizella, Horváth Imre, Kányádi Sándor, Kenéz Ferenc, Király László, Lászlóffy Aladár, Magyari Lajos, Majtényi Erik, Mandics György, Olosz Lajos, Palocsay Zsigmond, Páskándi Géza, Szemlér Ferenc, Szilágyi Domokos, Szőcs Géza, Vári Attila, Vásárhelyi Géza verseskötetei; Kocsis István, Páskándi Géza, Sütő András drámái.

Újabb rajokat bocsátott ki a *Forrás sorozat, olyannyira, hogy a kritika már a harmadik, sőt negyedik Forrás-nemzedékről beszél; ugyanakkor erre az évtizedre esik az az önéletrajz- és memoárhullám, amelynek egymást követő köteteiben írók, művészek, közéleti és gyakorlati szakemberek (Antal Dániel, Balogh Edgár, Bányai László, Bartalis János, Demeter János, Kacsó Sándor, T. Karácsony Emmy, Kemény János, Nagy Imre, Nagy István, Szentimrei Jenő, Szilágyi András), a munkásmozgalom résztvevői (Kovács István, Veress Pál, Zimán József), az egykori parasztélet részesei (Győri Klára, Tamási Gáspár, az Így teltek hónapok, évek... c. kötetbe foglalt egyszerű emberek) idézik fel életüket, pályájukat s azt a kort, amelyben éltek.

Az új irodalmi terméssel párhuzamosan jelentkezett a ~ könyvei sorában a romániai magyar irodalom korábbi értékeit újrafelfedező kötetek sora. Ekkor sorakozik be a *Romániai Magyar írók sorozatba többek között Áprily Lajos, Balázs Ferenc, Brassai Viktor, Daday Loránd, Jancsó Elemér, Jancsó Béla, Kahána Mózes, Kemény János, Korvin Sándor, Kováts József, Kurkó Gyárfás, Makkai Sándor, Sipos Domokos, Szenczei László, Tamási Áron egy vagy több műve, folyóiratok (Erdélyi Helikon, Genius, Magyar Szó, Periszkop, Tavasz) irodalmi anyagát, ill. irodalmi tömörülések (Kemény Zsigmond Társaság, Erdélyi Helikon, Erdélyi Szépmíves Céh) vagy egyes írók (Benedek Elek, Gaál Gábor) levelezését közkinccsé tevő kötetek sora. Ekkor jelenik meg a romániai magyar irodalom 1944 és 1970 közötti korszakáról Kántor Lajos és Láng Gusztáv összefoglaló munkája, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon I. kötete, a román-magyar irodalmi kapcsolatok kutatásának szempontjából alapvető bibliográfiák (Domokos Sámuel: A román irodalom magyar bibliográfiája, Réthy Andor-Váczy Leona: A magyar irodalom román bibliográfiája). Közben születnek írómonográfiák (Kicsi Antal: Tompa László, Sőni Pál: Nagy István, Tóth Sándor: Gaál Gábor, Vita Zsigmond: Áprily Lajos) s résztanulmányok, kötetek a magyar irodalom nagyjainak erdélyi kötődéseiről (Dávid Gyula-Mikó Imre: Petőfi Erdélyben; Dávid Gyula: Tolnai Lajos Marosvásárhelyen, Vita Zsigmond: Jókai Erdélyben, Indig Ottó: Juhász Gyula Nagyváradon, Kozma Dezső: Petőfi öröksége, Móricz Zsigmond közöttünk, Veress Dániel: Mikes és a szülőföld); Cs. Gyímesi Éva könyvet ír a romániai magyar líra új vonulatairól (Találkozás az egyszerivel), Rohonyi Zoltán a magyar romantikáról (A magyar romantika kezdetei), Sőni Pál a romániai magyar avantgardról (Avantgarde-sugárzás), Ritoók János az erdélyi szász-magyar irodalmi kapcsolatokról (Kettős tükör).

A 60-as évek végén a romániai magyar lapokban lezajlott "irodalomcentrizmus"-vita eredményeként megnyíltak a kiadói kapuk a többi társadalomtudományi ágazatok előtt is. Művek, tanulmánykötetek látnak napvilágot a ~ emblémájával a filozófia és esztétika (Angi István, Balázs Sándor, Bretter György, Gáll Ernő, Rácz Győző), a művelődéstörténet (Benkő Samu, Dankanits Ádám, Jakó Zsigmond, Mikó Imre), a zenetörténet és zenetudomány (Benkő András, Lakatos István, László Ferenc, Szabó Csaba, Terényi Ede), a színház- és filmtörténet (Enyedi Sándor, Jordáky Lajos), a művészettörténet (B. Nagy Margit), a tudománytörténet (Heinrich László), az erdélyi magyarság története (Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Imreh István, Jakó Zsigmond, Kovách Géza, Tonk Sándor) terén. Ugyanakkor gyűjteményes kötetekben válnak újra hozzáférhetővé a mai olvasó számára a múlt jeles erdélyi tudósainak (Kelemen Lajos, László Ferenc, Seprődi János, Vámszer Géza, Venczel József) munkái s feldolgozásokban az Új Guineát feltáró Bíró Lajos, az Afrika-kutató Teleki Samu vagy a Székelyföldet nemcsak leíró, de fényképeken is megörökítő Orbán Balázs élete és pályája (Benedek Zoltán és Erdélyi Lajos kötetei). További tucatnyi kötettel gyarapszik a régi erdélyi irodalmi hagyományt újra közkinccsé tevő *fehér könyvek sora, s a *művészeti kismonográfiáké, amely a romániai magyar képzőművészet jeleseit mutatja be önálló kötetekben.

Különösen gazdagon bontakozik ki a 70-es évek elejétől fogva a romániai magyar folklór- és néprajz-kötetek kiadása. A gyűjtőmunka még az 1948-58-as időszakban zajlott le, s az 50-es évek végére egészében vagy lényegében jó néhány kötet készen is állott a kiadásra. Megjelenésükre azonban csak az új körülmények között, egy nemzetiségi könyvkiadónál kerülhetett sor: Faragó József és Jagamas János Romániai magyar népdalok c. könyvére éppúgy, mint Kós Károly, Nagy Jenő és Szentimrei Judit közös köteteire a kászoni, a szilágysági, a Kisküküllő-vidéki, a kalotaszegi és a moldvai csángó-magyar népművészetről. Mellettük egész sor új népköltési gyűjtés és néprajzi tárgyú kötet látott napvilágot (szerzőik Albert Ernő, Almási István, Bura László, Banner Zoltán, Faragó József, Kallós Zoltán, Nagy Olga, Ráduly János, Szabó Judit), amelyekben nagyobb folklórterületek (moldvai csángóság, Háromszék, Szilágyság, Szatmár) vagy egyes pontok (Gernyeszeg, Kibéd, Szék) anyaga került sajtó alá. Ugyanakkor elindult a népi varrottasok mintakincsét feldolgozó album alakú kötetek kiadása is (az Udvarhely-vidékit a kalotaszegi, a széki, majd a 80-as évek derekán a Felső-Maros menti album követte).

Kiemelkedő eredményeket közvetíthetett a ~ a nyelvtudomány terén is. A legnagyobb vállalkozás a Szabó T. Attila nevéhez fűződő Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár 1975-ben indult sorozata (kiadása 1984-ben a IV. kötet megjelenése után állt meg, s csak a budapesti Akadémiai Kiadóval közösen folytatódik az 1993-ban megjelent V. kötettel); melléjük sorakozik, A mai magyar nyelv kézikönyve, A magyar nyelvjárások román kölcsönszavainak szótára, Szabó Zoltán Kis magyar stílustörténete, Szabó T. Attila tanulmányainak hatkötetes gyűjteménye, valamint az egységes külsővel útjára bocsátott nyelvészeti tanulmányok, jelenségmonográfiák kötetei (szerzőik Dobos B. Magda, P. Dombi Erzsébet, B. Gergely Piroska, Kósa Ferenc, Lakó Elemér, Márton Gyula, Péntek János, Teiszler Pál, Vámszer Márta, Vöő István, Zsemlyei János).

A társadalomtudományok terén hiányzó romániai magyar szakfolyóiratok pótlására s nem utolsó sorban egy következő fiatal kutatónemzedék kinevelésének szándékával a ~ kiadásában több területen kollektív tanulmánykötetek jelentek meg, amelyek a jelentkező szerzők sokasága révén egyik-másik területen egész sorozattá formálódtak. Ilyenek az Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok (1981, 1984), Képzőművészeti írások (1984), Művelődéstörténeti tanulmányok (1979, 1980), Népismereti dolgozatok (1976, 1978, 1980, 1981, 1983), Nyelvészeti tanulmányok (1980, 1983), Változó valóság (szociográfiai tanulmányok, 1978, 1984), Zenetudományi írások (1977, 1980, 1983). Ezek folytatását a 80-as évek derekától a kiadói munkát ellenőrző pártszervek letiltották.

A korábbi kezdeményezéseket a "tudományos-műszaki forradalom" új elvárásaihoz igazítva, a ~ nem sokkal indulása után a korszerű természettudományi informálást is feladatai közé iktatta. E céllal indult mindenekelőtt a *Korunk Könyvek sorozat 1972-ben s az ifjúság érdeklődésére is építő *Kriterion Kiskalauz 1978-ban, de hasznos segédeszköznek bizonyultak a *Kriterion Kézikönyvek kötetei is, amelyekben 1972-től egy- és többnyelvű kisszótárak, kislexikonok is láttak napvilágot, bevonva számos tudós kutatót és szakembert a magyar nyelvű tudományos közlés és tudományművelés feladatkörébe.

Az ifjúsági és gyermekkönyvek kiadását magyar nyelven is szakosított kiadók feladatává tette az 1969 végi minisztertanácsi határozat, az Albatros és a Creangă Könyvkiadó mellett azonban a ~ terveiben is kezdettől fogva ott szerepeltek az ifjúsági és gyermekkönyvek. Egyrészt immár klasszikusnak számító magyar és külföldi gyermekkönyvek (Benedek Elek, Graham Kenneth, Antoine de Saint-Exupéry) és klasszikus és kortárs magyar költők és írók verses és mesekötetei (Áprily Lajos, Hervay Gizella, Horváth István, Kányádi Sándor, Létay Lajos, Majtényi Erik, Szilágyi Domokos, Tamás Mária, Veress Zoltán), másrészt az ifjúsági regényirodalom legjava, igényesen válogatott, illusztrált sorozattá formálva (H. Becher-Stowe, Cervantes, J. F. Cooper, Ch. Dickens, Alexandre Dumas, Gerald Durrell, Jack London, Mark Twain, Felix Salten, Walter Scott, John Steinbeck, R. L. Stevenson, Tyihon Szjomuskin, Jules Verne, Ethel Voynich, H. G. Wells, ill. Gárdonyi Géza, Korda István, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy Borbála, Sombori Sándor, Szántó György, Varró János), vagy olyan kötetek (daloskönyvek, játékos- és báboskönyvek, versgyűjtemények), amelyek az óvodás és kisiskolás kornak megfelelő szinten az irodalmi és zenei műveltség megalapozásában kívántak szülők és nevelők segítségére lenni.

A ~ a romániai magyar irodalom korábbi hagyományaira építve, sajátos feladatának tekintette a klasszikus és kortárs román irodalom közvetítését a magyar olvasóhoz, exportlehetőségei révén a magyarországi olvasóhoz is. Jeles fordítógárdát tömörített és nevelt ki folyamatosan a már korábban is megszólaltatott művek újrafordítására vagy a kortárs román irodalom új értékeinek folyamatos közvetítésére, eredményesen teljesítve ezáltal irodalmunk híd-szerepét egymás jobb megismerésére a szellemi értékek cseréje által. Irodalmunknak ezt a közvetítő szerepvállalását a hetvenes évek elején egy interjúkötetben Beke György mérte fel (Tolmács nélkül. 1971. Románul Fără interpret. 1971). A Kriterion két sorozatában ( *Román írók és *Román költők) ebben az időszakban kerül sor Al. Brătescu-Voineşti, I. L. Caragiale, M. Eminescu, G. Galaction, A. Holban, Panait Istrati, I. Minulescu, Hortensia Papadat-Bengescu, Victor Ion Popa, Liviu Rebreanu, Mihail Sadoveanu, Ioan Slavici, G. M. Zamfirescu, ill. Emil Botta, George Călinescu, B. Fundoianu, Ion Pillat, G. Topârceanu, Ion Vinea köteteinek kiadására; a kortárs román irodalomból Eugen Barbu, Ion Brad, Matei Călinescu, Laurenţiu Fulga, Paul Georgescu, A. Ivan Ghilia, Ioan Grigorescu, Alexandru Ivasiuc, George Macovescu, Fănuş Neagu, Ecaterina Oproiu, Pop Simion, D. R. Popescu, Titus Popovici, Marin Preda, Mircea Horia Simionescu, Horia Stancu, Sorin Titel, ill. Mihai Beniuc, Ana Blandiana, Ştefan Aug. Doinaş, Ion Gheorghe, Eugen Jebeleanu, Gellu Naum, Aurel Rău, Zaharia Stancu, Nichita Stănescu, Petre Stoica, Gheorghe Tomozei műveire vagy önálló köteteire. Ugyanakkor önállóan jelent meg Nicolae Bălcescu történeti monográfiája Vitéz Mihály vajdáról, Dimitrie Cantemirtől Moldva leírása, George Călinescu Creangă-monográfiája, sor került Vasile Goldiş nemzetiségpolitikai és Nicolae Iorga történeti tanulmányainak kötetbefoglalására, Adrian Marino Bevezetés az irodalomkritikába c. könyvének magyar fordítására, valamint a román epikus költészet ama sorozatának betetőzésére, amely Faragó József válogatásában, Kiss Jenő fordításában és Plugor Sándor illusztrációival még az 1965-ös Báránykával indult, s amelynek négy kötetét már a ~ jelentette meg.

A román irodalom mellett a ~ szintén régi hagyományt folytatva, a klasszikus és kortárs romániai német irodalom értékeinek közvetítésére is törekedett. Így került sor Robert Flinker, Arnold Hauser, Franz Hodjak, Adolf Meschendörfer, Franz Storch, Erwin Wittstock regényeinek, elbeszéléseinek, verseinek megjelentetésére, valamint két romániai német novellaantológia és egy kétnyelvű romániai szász népköltészeti válogatás (Kányádi Sándor fordításában) kiadására. (Ez utóbbi sorba tervezve Kányádi elkészítette a romániai jiddis népköltészet magyar antológiáját is, ez azonban a cenzúra tiltása miatt Magyarországon látott napvilágot.)

1970-től a ~ kiadásában folytatódnak az Irodalmi Könyvkiadó korábbi sikeres sorozatai: a *Magyar Klasszikusok, a klasszikus és kortárs világirodalmat közvetítő *Horizont és Drámák-sorozat, a két háború közötti hazai magyar irodalmi örökség újraolvasásában és irodalmi múlt-tudatunk reálisabbá tételében szerepet játszó *Romániai Magyar Írók, valamint az olvasóközönség magyar és egyetemes műveltségtörténeti látókörét tágító *Téka. Ezek száma bővül a világirodalmi kötődésünket újabb szállal erősítő *Lektúra sorozattal (1974-től).

A ~ munkája lényegében ezekkel az elképzelésekkel folytatódik a 80-as évek közepéig. Bizonyos változás azonban már ekkor bekövetkezik, egyrészt a kiadói munka növekvő politikai ellenőrzésében és egy homogenizációs program szellemi vetületének kemény vonalas érvényesítésében, másrészt azért, mert közben (az újabb *Forrás-nemzedékek jelentkezésével) új költő- és prózaíró-raj lép be az irodalomba, amelynek a változó realitásokhoz való viszonya s irodalomeszménye is más, mint a megelőzőké. Ennek az időszaknak a prózáját a most is jelenlévő korábbiak (Bálint Tibor, Fodor Sándor, Huszár Sándor, Lászlóffy Aladár, Méhes György, Pusztai János, Szász János) mellett Bodor Ádám, Bogdán László, Egyed Péter, Györffi Kálmán, Kozma Mária, Lászlóffy Csaba, P. Lengyel József, Lőrincz György, Mátyás B. Ferenc, Molnár H. Lajos, Mózes Attila, költészetét Jancsik Pál, Horváth Imre, Kenéz Ferenc, Magyari Lajos mellett Adonyi Nagy Mária, Balla Zsófia, Boér Géza, Egyed Péter, Ferenczes István, Gittai István, Markó Béla, Sütő István, Vásárhelyi Géza, Visky András, drámairodalmát Sütő András és Méhes György mellett Csiki László, riportját Beke György mellett Bodó Barna, Cseke Péter, Gálfalvi György, Molnár H. Lajos neve és kötetei határozzák meg. Korszakminősítő eseményei ennek a néhány évnek Méliusz József "kávéház-könyvei" és Horace Cockeryje, Szász Jánosnak az 50-es évek öntorzításaival is szembenéző esszéi (A hittől az eszméletig), Fábián Ernő (A tudatosság fokozatai; A példaadás erkölcse), Gáll Ernő (Az ezredforduló vallatása) és Mikó Imre (Változatok egy témára) nemzetiségtudatunk dimenzióit is mérlegre tevő kötetei. Irodalmi önismeretünk a *Romániai Magyar Írók sorozat olyan "első-könyvesei"-vel gazdagodik, mint Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, P. Gulácsy Irén, Gellért Sándor, Hunyady Sándor, György Lajos, Kiss Jenő, Majtényi Erik, Reményik Sándor, sor kerül Berde Mária írói pályájának monografikus felmérésére (Molnár Szabolcstól), két háború közötti és újabb irodalmunk néhány kulcsmozzanatának és jelenségének elemző feltárására (Cs. Gyímesi Éva, Kántor Lajos, Köllő Károly, Mózes Huba, Sőni Pál, Tóth Sándor tanulmányköteteiben), Arany János nagyszalontai örökségének, utóéletének számbavételére (Dánielisz Endre könyvében), Robotos Imre Az igazi Csinszka c. könyvének a körülötte kialakult vita anyagával bővített újrakiadására (Szembesítés).

A nemzetiségi múlt feltárása terén jelentős esemény a Székely oklevéltár új folyamának elindítása (a Pataki József és Demény Lajos gondozásában készülő munka I. kötete 1983-ban, II. kötete 1985-ben jelenik meg). De megjelenhetnek további önálló művek, kötetek is (Csetri Elek, Egyed Ákos, Imreh István, Zágoni Jenő tollából). Dávid László számba veszi Udvarhely vidéke középkori építészeti emlékeit. Benkő Elek a XVI-XVII. századi székelykeresztúri kályhacsempe-készítést, Pillich László a Kolozsvár külvárosaiban a szocializmus évtizedeiben végbement életforma-változásokat. A nyelvtudományban Szabó T. Attila újabb tanulmánykötetei és az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár IV. kötete ("a Kriterion Könyvkiadó 2500. könyve") mellett a nyelvészeti tanulmányok sorozatban megjelennek Bura László, Gálffy Mózes, J. Lőrinczi Réka, Kósa Ferenc tanulmányai; a zenetudományban László Ferenc, Pintér Lajos és Szabó Csaba kötetei mellett az Utunk Kodályhoz és a Bartók-dolgozatok c. tanulmánykötetek, Jagamas Jánosnak a magyar népzenekutatás tárgyköréből vett tanulmányai. Újabb eredmények születnek a népköltészet és a néprajz területén. A megjelenő kötetek között van egy-egy tájegységet átfogó néprajzi feldolgozás (a moldvai, ill. a barcasági csángó vidékekről), kisebb néprajzi területek vagy egységek tárgyi néprajzi anyagának, népköltészetének összegyűjtése (bihari népmesék és gyermekmondókák, a háromszéki Esztelnek gyermekvilága, a Feketeügy mente balladakincse, a kalotaszegi népi gyógyászat, a Felső-Maros mente népi varrottasai, csíki és háromszéki népi anekdoták és tréfás népi elbeszélések, egy romániai magyar közmondásgyűjtemény). A tanulmánykötetek, monografikus gyűjtések szerzői, gondozói között a szakterület ismert képviselői (Almási István, Faragó József, Jagamas János, Kós Károly, Nagy Jenő, Szentimrei Judit) mellett újak sorakoznak fel: fiatalabbak vagy évtizedes gyűjtőmunkájuk betakarításához érkezett idősebbek (Demény István Pál, Duka János, Fábián Imre, Gazda Klára, Imreh Lajos, Keszeg Vilmos, Palkó Attila, Portik Irén, Pozsony Ferenc, Vasas Samu, Vöő Gabriella, Zsigmond József).

A képzőművészeti kiadványok sorában a *művészeti kismonográfiák mellett 1981 és 1985 között megjelenik egy új sorozat, a Kriterion Galéria is, amely a romániai magyar képzőművészek középnemzedékének jeleseit kívánta értékelő tanulmányokban és gazdag reprodukció-anyaggal bemutatni. Az egyedi kötetek (Ditrói Ervin, Jakobovits Miklós) mellett kiemelkedő kiadói és művészi teljesítmény Deák Ferenc Betű és rajz c. "műhelyvallomás"-a, amely a rajz sajátos eszközeivel nemcsak a ~ könyvgrafikai műhelyébe, hanem általában a modern grafika titkaiba nyújt betekintést.

A korábbi időszak eredményeihez méltó, sőt azokat némiképp még gyarapító kiadói teljesítmények mellett azonban ebben a szakaszban már ott van jó néhány olyan mű (Domokos Géza egy interjúja szerint 1987-ben szám szerint 36), amelyek fennakadtak a kommunista hatalom új irodalom-, művelődés- és tudománypolitikai szempontokat érvényesítő szűrőin, holott azoknak szerzői legtöbben a hazai magyar irodalom és tudományosság jelesei, s munkáik is – különösen összességükben – jelentős mértékben bővítették volna nemzetiségi önismeretünket. Ezzel a kívülről érvényesített beszűkítő tendenciával párhuzamosan ebben a szakaszban egyre inkább hatnak más olyan tendenciák is, amelyek az egész romániai könyvkiadást befolyásolják, de súlyosabban a nemzetiségek szellemi termelését. Korlátozások lépnek életbe a könyvkiadásra felhasználható papír és egyéb anyag mennyiségét illetően (ezek eredményeként korlátozzák a könyvek terjedelmét, példányszámát, nyomdai kiállításának minőségét), az állami dotáció terén (csökken a honoráriumalap, nehézkesebbé válik kifizetése, lehetetlenné válik, hogy a kiadók előzetes szerződéssel lekössenek készülő műveket, s ezzel alakítólag szóljanak bele a szellemi termelésbe). A magyar nyelvű könyvkiadást is vállaló román kiadóknál ezek a nehézségek fokozottan sújtják a magyar nyelvű kiadványokat, aminek következtében a korábbi 18 kiadóból 1988-ban már csak 7 jelentet meg könyveket magyarul is, a kiesés következtében pedig fokozódik a szerzői és olvasói elvárás a ~val szemben.

E külső szűkítő tényezők mellett egyre nagyobb nehézséget okoz a belső szűkülés is: a 80-as évek elején már megindul és az évtized végére aggasztó méreteket ölt (a német után a romániai magyar nemzetiség körében is) a kitelepedés, amely nagymértékben az értelmiség körében harapódzik el. Több mint félszáz író, tudományos munkatárs szakad ki a romániai magyar szellemi életből, sőt szűnik meg visszamenőleges érvénnyel is (nevük cenzúra-utasításból származó törlése miatt) annak részévé lenni. Az öncsonkító folyamat az alkotók középnemzedékét is érinti, de még súlyosabb annak a fiatalabb író- és kutatórétegnek az eltávozása, amely esetleg épp az alapozás szakaszából lépett volna a termékeny alkotó korba. Ilyen körülmények között az 1985 utáni évek szépirodalmát, néhány korábbról is ismert, idősebb szerző mellett Bogdán László, Kozma Mária, Molnos Lajos, Palotás Dezső, Láng Zsolt, P. Lengyel József, Sigmond István prózája, Ferenczes István, Gál Éva Emese, Gittai István, Jancsik Pál, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Palocsay Zsigmond, Tompa Gábor, Vásárhelyi Géza, Visky András, Zudor János versei jelzik. Újdonsága ez időszak irodalmi termésének az a sorozat, amelynek köteteiben a romániai magyar novella legrangosabb képviselőit egy-egy fiatalabb pályatárs válogatásában és nemzedéki vallomásnak is beillő előszavával ismerheti meg az olvasó (Asztalos Istvánt Bálint Tibor, Nagy Istvánt Mózes Attila, Kovács Györgyöt Nemess László, Bajor Andort Bogdán László, Karácsony Benőt Géczi A. János közvetítette), vagy az a néhány, lassan sorozattá formálódó posztumusz verseskötet, amelyben az idősek közül Holló Ernő és Sztojka László, a tragikusan korán eltávozott fiatalok sorából pedig Boér Géza, Sütő István, Vásárhelyi Géza költeményeivel találkozhat újra.

Az 1985 utáni szakasz kötelező előírásait s a ~ elé szabott hivatalos feladatokat fejezik ki azok a kollektív riportkötetek (Ember és föld; Hazánk új arculata; Jövőépítők; Tenni és teremteni; Jelzések. Gondolatok és tettek forradalmi szellemben), versgyűjtemények (Augusztusi dombormű, Ismerem ezt a földet; Óda a köztársasághoz), tematikus tanulmánykötetek (Alkotás és demokrácia; Társadalmunk időszerű gazdasági és politikai kérdései; A szocialista demokráciáról; A Párt a társadalmi haladás élén; A szocialista etika jegyében; Szocialista hazafiság), vagy ünnepi kiadványok (Köszöntjük Románia elnökét; Tisztelgő szó), amelyek a *Politikai Könyvkiadóéhoz hasonlóvá kívánták erőltetni a ~ profilját. S ugyanezeknek az elvárásoknak a szellemét tükrözik az olyan művek is, mint Ligia Bârzu: A román nép anyagi és szellemi műveltségének folytonossága az egykori Dácia területén. Ştefan Pascu: Mit jelent Erdély? (Az erdélyi civilizáció a román civilizáció keretében), Ilie Ceauşescu és szerzőtársai: Kétszáz nappal korábban (Románia szerepe a második világháború megrövidítésében), Alexandru Popescu: A géta-dák kultúra, Nagy napok emléke (1918. december 1. Visszaemlékezések, dokumentumok), A független és egységes nemzeti államok kialakulása Közép- és Délkelet-Európában. Ezek mellett egyre nagyobb arányú a kiadó termésében a klasszikus és kortárs román művek száma (sok újrakiadással), újdonságként a Román Írók Világa c., a klasszikusokat román kritikusok tollából bemutató kismonográfia-sorozattal.

A mind erőteljesebben érvényesülő központi irányítás jegyében a 80-as évek végére kialakulóban volt tehát a ~ emblémája alatt egy új kiadói profil, amelynek egyre kevésbé lett volna feladata a nemzetiségi kultúra sajátos értékeinek ápolása s egyre inkább a román állam-nemzeti homogenizálás kiszolgálása.

A ~ főképp a 70-es években a nagyközönségnek szánt művek mellett több, a könyvterjesztés és népszerűsítés támogatását szolgáló kiadványt, nyomtatványt is megjelentetett. Évenkénti kiadói katalógusai mellett ilyenek voltak az 1971 és 1974 között negyedévenként kiadott, gazdagon illusztrált kiadói tájékoztatók (bennük egyes művekről és sorozatokról készült ismertetők mellett "A Kriterion műhelyéből" és "Vendégeink voltak" rovatokkal), az 1976-77-ben havonta megjelentetett, szerényebb kiállítású négyoldalas leporellók, sorozatnépszerűsítő nyomtatványok és plakátok, egyes műveket, szerzőket bemutató ismertetők, könyvjelzők. Ezek az akkoriban évenként Bukarestben megrendezett országos könyvszalon és a kiadói könyvnapok (1975-79) alkalmain tettek jó szolgálatot. 1972 és 1974 között a ~nak közvetlen lehetősége volt könyvei nyugati exportjára is; erre a célra külön katalógusok készültek az ajánlott könyvek dollárban feltüntetett áraival. Ebben az időszakban Nyugat-Európán és az Egyesült Államokon kívül egyedi rendelésre még Japánba és Új-Zélandra is jutottak el a ~ kiadványaiból.

1980-ban a gyergyószárhegyi Képzőművészeti Alkotótábor gazdájának, Zöld Lajosnak és a Hargita Megyei Művelődési Tanácsnak a meghívására egy "Kriterion-írótábor" sorozatos megszervezése indult meg, de az első találkozás után (amelyre 37 magyar és román író és kritikus kapott meghívást) betiltották. Az írótábor megbeszéléseinek anyagát közölte A Hét (1980/25, 26) és a Korunk (1980/9). Egy második ~-írótalálkozóra, ugyancsak Szárhegyen, 1990-ben került sor.

Az 1989. decemberi hatalomváltás után, egy piacgazdasági rendszer kialakításának kínos-keserves folyamatában a ~ is új nehézségekkel találta szemben magát. Előbb a beszűkült és anyag- és embergondokkal küzdő nyomdákra rászakadó sajtódömping szorította háttérbe a könyvkiadást, majd a mérhetetlenül megdrágult (és intézményesen drágított) papír- és nyersanyagárak s velük párhuzamosan a könyvvásárló közönség elszegényedése, a könyvárak 10-20-szorosára növekedése s a könyvterjesztők fizetésképtelensége jelentett újabb – egyre áthidalhatatlanabb – akadályokat. A ~ ilyen körülmények között előbb az 1989 előtt a cenzúra által letiltott könyvek kiadásával próbált újat hozni (ezek a kötetek részben "TILTOTT KÖNYVEK – SZABADON" átkötőszalaggal jelentek meg: 1990-ben 7, 1991-ben 8, 1992-ben 5 cím), illetve a könyvek kiállításának szerényebbre tervezésével kísérelte meg viszonylag alacsony árait tartani, majd beindította a privatizációt, saját kezelésébe vette könyvei terjesztését, s közös kiadói partnerkapcsolatokat teremtett magyarországi könyvkiadókkal (Szépirodalmi, Európa, Akadémiai, Jelenkor stb.). Jelentős segítséget nyújtott ebben a küzdelemben a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium, amely a Határontúli Magyar Könyvtámogatási Alapból lehetővé tette jó néhány Kriterion-könyv (1991-92-ben összesen 7 mű) hazai vagy közös kiadású megjelenését is.

A mind súlyosabb gazdasági helyzettel folytatott küzdelem azonban a ~nál sem ért véget. Az évről évre csökkenő kiadói termés (1990-ben 41 cím 641050 összpéldányszámban – átlag 15635 –, 1991-ben 36 cím 348900 összpéldányszámban – átlag 9691 –, 1992-ben 20 cím 149825 összpéldányszámban – átlag 7491) számszerű jele mindannak, amivel a ~ mai, számban lényegesen megfogyatkozott munkaközösségének (a bukaresti magyar szerkesztőség két, a kolozsvári szerkesztőség 3 főre apadt le) szembe kell néznie.

(D. Gy.)

Beke György: Beszélgetés a könyvkiadókkal. Utunk 1970/8. Újraközölve A Kriterion műhelyében. Bp. 1988. 10-16. Új kiadói látóhatár; uő. Kriterion-tábor Gyergyószárhegyen. Utunk 1980/25. – Ezer Kriterion-kötet. Interjú Domokos Gézával. Kérdez Beke György. Utunk 1975/51. – Dávid Gyula: Kriterion-számok. Utunk 1978/4. – Szőcs István: Kriterion-napi köszöntő. Utunk 1978/51. – Rácz Győző: Kriterion. Utunk 1979/51. – Kovács János: A szakirányúság, sokszínűség, nyitottság térhódítása. Beszélgetés Domokos Gézával. Művelődés 1979/12. – Kántor Lajos: Szárhegy: jelképből fórum. Az első Kriterion-tábor után. Korunk 1980/9. – A Kriterion műhelyében. Beszélgetés Domokos Gézával a Kriterion Könyvkiadóról. Gyűjtötte és gondozta Dálnoki Szabó Dénes [Beke György]. Bp. 1988.


Kriterion Kiskalauz – a *Kriterion Könyvkiadó1978-ban indított sorozata, amely a romániai magyar könyvkiadásban már korábban is meglévő közhasznú ismeretterjesztő és hobby-könyveket kívánta egységes – főképp az ifjú könyvkedvelők elvárásaihoz igazodó – sorozatba foglalni. Szerkesztője Kacsó Judit, akinek munkáját szaklektorok mellett szerkesztőbizottság (Keresztes Zoltán, Marosi Pál, Nagy Miklós, Tenkei Tibor, Veress Zoltán) segítette. 1990-nel bezárólag 13 év alatt összesen 33 kötete jelent meg, több mint 570000 példányban.

A kötetek egyik része közhasznú ismereteket nyújtó mű: a fényképezésről, a zsebszámítógép, a mikroszkóp hasznáról és használatáról, a háztartásban alkalmazható vegyszerekről, a munkabalesetekről és megelőzésükről. Egy másik csoportba az iskolai tudást bővítő-továbbfejlesztő művek tartoznak: Nagy Pál bevezetése a képzőművészetbe (1979), Nagy Kálmán és Szabó Kálmán kötetei a magyar nyelv és nyelvtan elmélyítésének játékos, élvezetnyújtó módszereiről (1978, ill. 1980), Benedek Marcell Irodalmi hármaskönyve (1982). Részben ide, de részben már a hasznos szenvedélyek és a természetismeret tárgyköreibe tartoznak az olyan kötetek, mint Kelemen Attila Madaraskönyve (1978), Veress József Ásványgyűjtők könyve (1981), Veress Magda Gombászkönyve (1982), Gyurkó István A halak világa (1983) c. kötete, Kelemen Attila Kutyáskönyve (1986), Kuszálik Mária és Péter Fák, cserjék (1984) c. kötete, Mikó István Vadászkönyv (1984) c. munkája, Kászoni Zoltán Horgászkönyve (1988), Béldi Miklós Élet az erdőben (1989) és Wilhelm Sándor Mint hal a vízben (1990) c. kötete. Az utolsó kiadványok között a házi és háztáji gazdálkodáshoz segítséget nyújtó gyakorlati célú kötetek is vannak, mint amilyen Papp István Háztáji állattartás (1989), majd Bagosi József Kertbarátok könyve (1990) c. munkája. A sorozat megújítását jelző erőfeszítések eredménye Lőwi Károly gyermekegészségügyi és Imreh Albert fényképészeti kötete is.

A kötetek egy másik csoportját alkotják a természetjárás és a sport határterületein lévő szabadidő-tevékenységeket megismertető művek. Így jelent meg hegymászók, barlangászok, tájfutók, vitorlázó és sárkányrepülők könyve s végül néhány egészen a hobby körei felé mutató kötet: bélyeggyűjtők, éremgyűjtők, képeslapgyűjtők, ásványgyűjtők könyve.

(D. Gy.)


kritika (a görög krino 'ítél' szóból) – az irodalmi, színház- és képzőművészeti, zenei és tudományos művek, irányzatok, szakaszok ismertetése, értelmezése és értékelése. Velejárója a műalkotásnak, elősegíti annak befogadását a közönség részéről. Tárgyának megfelelően van irodalomkritika, művészetkritika ( *művészettörténet), *színikritika, *zenekritika és *tudománykritika – ez utóbbiakkal önálló címszavakban foglalkozunk.

A magyar irodalomtörténetben Bajza József Kritikai Lapokja (1831-36), Arany János Koszorúja (1863-65) és Benedek Elek Magyar Kritikája (1897-99) adott korábban önálló folyóirat-keretet az irodalomkritika műveléséhez; ezt követte Budapesten az 1962-ben indult, 1972-ben új folyamba lépett Kritika. Egyébként átfogó irodalomkritika-történet helyett ma is inkább csak a lapok és folyóiratok alkalmi kritikai rovataiban kap helyet a művek bemutatása és elemzése. Legfeljebb egy-egy részletfeldolgozással találkozunk; ezek közül kiemelkedik Komlós Aladár Gyulaitól a marxista kritikáig c. munkája (Bp. 1966), amely feleleveníti a XIX. század utolsó évtizedeinek kritikai harcát a Jókai-korszak romantikájával.

Az irodalomkritika történetének hiányát a romániai magyar könyvkiadásban a Tanulók Könyvtára népszerű sorozatának Irodalomkritikai antológia gyűjtőcímű négy kötete igyekezett pótolni. A Csehi Gyula előszavaival, Dávid Gyula válogatásában és jegyzeteivel megjelent első két kötet Csokonaitól Gyulai Pálig (1968) és Péterfy Jenőtől Móricz Zsigmondig (1968) címmel ad visszatekintést, majd A magyar marxista kritika kezdetei (1969) ad válogatást Bresztovszky Ernő és Szabó Ervin vitájától emigráns szerzőkön át Bálint Györgyig és József Attiláig. A negyedik kötet (Kv. 1972) egy negyed század romániai magyar kritikáiból közöl szemelvényeket mind az Erdélyi Helikon, mind a Korunk munkatársai tollából. A kor műbírálói közül (a közlés sorrendjében) Gaál Gábor, Korvin Sándor, Kovács Katona Jenő, Méliusz József, Nagy István, Salamon László, Balogh Edgár, Bányai László, Osvát Kálmán, Kuncz Aladár, Jancsó Béla, Szemlér Ferenc, Szabédi László, Molter Károly, Kacsó Sándor, Szentimrei Jenő szerepel kritikáival.

A romániai magyar kritikai tárgykört elemzi Mózes Huba Sajtó, kritika, irodalom (1983) c. "kísérlet"-ének egyes fejezeteiben, felróva a 30-as évekbeli kritikusoknak, hogy többnyire megelégedtek a tájékoztatással, míg az értelmezés és értékelés ideológiai jellegét csak "az adott időszak irodalomkritikai-irodalompublicisz-tikai anyagából kiválasztott jellemző állásfoglalások érzékeltethetik". A két világháború közti időszak négy fő kritikai törekvését különbözteti meg. Ezek: 1. a múltban gyökerező eseményekhez való ragaszkodás (Kristóf György, Reményik Sándor); 2. az új utakat kereső, új formákkal és eszközökkel kísérletező csoport (Barta Lajos, Dienes László); 3. a kor valóságának tudomásulvételét és tudatosítását igénylő kritikai csoport (Kuncz Aladár, Berde Mária, Tamási Áron, Kacsó Sándor fellépése a "vallani és vállalni" vitában); 4. a lassabban kibontakozó marxista kritikai törekvés, kezdve Gaál Gábor A mai erdélyi magyar irodalom arcvonalai (Korunk 1930/12) c. tanulmányával, mely az "akadémizmus" és a "transzilvanizmus" törekvéseivel szemben "a tiszta osztályvonalat" hirdette meg.

Nehéz ideológiai határvonalat húzni az Erdélyi Helikon és a Korunk vagy más egykorú folyóiratok és újságok irodalomkritikái közé. A kényszerű erdélyi regionális önmagáratalálásban a magyar irodalom s a vele kapcsolatos műbírálat transzilvanizmusa eredetileg ugyan nem nélkülözte a reális közügyi gyökérzetet, de a kort jellemző szellemtörténeti irányzat kibontakozása során előtérbe jutott a múltba merülő nemzetlélektani romantika. Ezzel szemben magában a helikonista táborban is sor került a valóságismeret s az abból adódó új feladatok számonkérésére, viszont a *valóságirodalom jelszavával fellépő marxista baloldal sokszor dogmatikusan kíméletlen műbírálata sem kerülhette meg az erdélyi realitást s annak nemzetiségi követelményeit. A Benedek Elek "fiai"-ként fellépő székely írócsoport, majd az új nemzedék fiatal realistái egyfelől a történelmi nosztalgiát, másfelől a merev marxista dogmatizmust igyekeztek feloldani, s így bizonyos egyensúly alakult ki a műbírálatban is. Példa erre akár a munkásmozgalomból jövő Nagy István Özönvíz előtt (1936) c. színdarabjának, akár Bözödi György Székely bánja (1938) c. szociográfiai munkájának kölcsönös és egyöntetű elismerése. Ez a kiegyenlítődés megőrizte a kisebbségi magyar író elhivatottságának követelményét a kritikai igénylésekben az 1944 őszét követő történelmi szakasz számára is.

Kezdetben a kolozsvári Világosság egy ilyen egységes szellemben igyekszik új utat nyitni az irodalomnak és kritikának (műbírálataival Jékely Zoltán, Jancsó Elemér jelentkezik) s ugyanúgy az 1946-ban induló Utunk is, de már 1946 után újra felélénkül a túlhaladottnak hitt dogmatizmus. Gaál Gábor kikezdi Arany János emlékét, megtámadja Horváth István líráját, míg a türelmetlenség "műbírálata" őt magát is meg nem bélyegzi, bevonásra ítélve Valóság és irodalom (1950) c. tanulmánykötetét.

Évek múlva egy eredetileg 1953-ban írt, de csak 1956-ban megjelent tanulmányában lép fel Szabédi László a műbírálat egyre szűkülő és voluntarisztikus irodalomszemléletével szemben, kifogásolva, hogy ez a kritika "serényebben vállalkozik az író tanítására, mint arra, hogy az olvasót az író műveiből levonható tanulságokra figyelmeztesse". Tiltakozik is a "bántóan bizalmatlan" kritikusok fennhéjázása ellen. Ez és a Gazeta Literară 1956. máj. 9-i számában közölt Szabédi-interjú Mózes Huba szerint "egy lassú tisztulási folyamat eredményeképpen bekövetkező megújhodás előhírnökei kritikánkban".

A proletkultos szemlélettel, irodalmi vulgarizálásokkal szemben úttörő kritikatörténeti jelentőségű Földes László fellépése, 1957-től kezdve Dsida Jenő, Szabédi László, Létay Lajos, Székely János, Lászlóffy Aladár költészetének lélektani beleéléssel történő elemzése és minősítése alapján, előbb az Utunk, Igaz Szó, Korunk hasábjain, majd A lehetetlen ostroma (1968) c. kötetben is. Ez az ötletesen rögtönzött, de mindig találó műbírálat "lehetőleg elkerülte az átfogó elméleti kísérleteket, illetve a hivatalosan támasztott eszmei-esztétikai követelmények számonkérését, és konkrét műelemzések formájában igyekezett »tehermentesíteni« magát az elmélet meghaladottnak (vagy inkább meghaladandónak) érzett tételeitől" (Láng Gusztáv).

Az új nemzedéket képviselő Kántor Lajos Írástól – emberig (1963) c. Forrás-kötetében az irodalombírálat létjogát keresve egyensúlyt kíván a mű és közönsége közt, s az újat a lírában a gondolatiság és forma harmóniájában így jelöli meg: "A költészet leveti a sámánruhát, fennköltségét nem a külső pompa, hanem a gondolatok fénye adja mindenekelőtt. Így születik újjá a forma is, így kap új tartalmat a szép. A holdas-csillagos varázsló-köntöst a köznapi emberhez közelebb álló viselet váltja fel: ebben az új ruhában oda lehet állni a gép mellé, a munkás mellé – és fel lehet jutni a csillagokig."

A 80-as évek elejére feltornyosultak a ~ kritikáját tartalmazó érvelések. Egy 1981-ben Marosvásárhelyen rendezett vitagyűlés "harcosabb, hatékonyabb irodalombírálatot" jelszóval igyekezett meghatározni a kritikai teendőket. Ebből az alkalomból hangzott el Láng Gusztáv értekezése A kritika fogalma és a fogalmak kritikája címmel. Az előadó legfontosabb feladatnak "a kritikánk alapfogalmaiként megjelölt esztétikum, irodalmiság, fejlődés, hagyomány jelentésének elkülönült meghatározását" hirdette meg annak tisztázásával, hogy "ezek közül mit és mily mértékben kell értékfogalomnak tartanunk". Az ankéton Mózes Attila az irodalombírálat valóságát és lehetőségeit vizsgálva nem állít fel kánonokat, viszont elvárja a kritikusok gyakorlatától "különböző értékszempontok megértésének és megértetésének legalábbis az igényét". E két tanulmány mellett az Igaz Szó 1982/1-es száma közli Cs. Gyímesi Éva Elméleti kérdések az irodalomkritikában c. tanulmányát, mely helyet ad a strukturalista és szemiotikai jellegű szövegfelfogásoknak is, végeredményben a kritikai pluralizmus létjogosultságáért emelve szót.

A balos dogmatikus felfogások helyébe mind a Korunk, mind az Igaz Szó és Utunk hasábjain hovatovább az új esztétikai irányzatokra építő kritikai szakasz lépett, melynek szóvivői főleg fiatalok. Mózes Attila 1981-ben huszonhármukat sorolja fel, ezek: Adonyi Nagy Mária, Ágoston Vilmos, Ara-Kovács Attila, Balla Zsófia, Boér Géza, Bogdán László, Bretter Zoltán, Borcsa János, Burján Gál Emil, Bréda Ferenc, Egyed Péter, Cs. Gyímesi Éva, Horváth Sz. István, Keszthelyi András, Markó Béla, Németi Rudolf, Puskás Tivadar, Puskás György, Sütő István, Szávai Géza, Szőcs Géza, Szász László, Varga Gábor.

Kovács János Kétség és bizonyosság (1981) c. kötetének felfogásával szemben, mely szerint a kritika elsősorban tartalmi értékelésénél fogva lehet alkotó, Borcsa Jánosnak, a Korunk kritikusának ellenvéleménye érvényesül: "A kritikának mint az irodalom önismeretének saját létezése törvényeit kell betöltenie minden korban és helyzetben. Értékképződmény tehát, ami formát tételez fel. Enélkül léte forog kockán."

Új szintézis alakult ki a kritika időszerű kérdéseiről Írás és Minőség c. alatt az Utunkban kibontakozó széles körű ankét (1987-88) során. Az eszmecsere résztvevői közt szerepel Rácz Győző, Kántor Lajos, Jakabffy Tamás, Adrian Marino, Balogh F. András, Szőcs István, Marosi Péter, Angi István.

Az 1989-et követő változások során az irodalmi ~ háttérbe szorul. A jelenség oka lehet az írók és kritikusok egy részének távozása Erdélyből, jelentős szépirodalmi művek elmaradása a könyvkiadás zökkenői miatt, valamint az általános politikai viták előtérbe jutása. Visszamenőleg kerül sor Cs. Gyímesi Éva vitát kiváltó Gaál Gábor újraolvasásához c. elemzésére (Korunk 1991/3). A NyIrK közölte Balogh F. András dolgozatát a Korunk harminc esztendejének kritikatörténetéről (1990/2), a Franciaországból hazatért Bréda Ferenc pedig "a transzilván irodalom új alapjait" látja a dogmatikus-diktatórikus korszakkal szembeszállók írásaiban, keresve "a kritikának egy teljesen új műfaját" (Helikon 1991/50).

(B. E.)

Kántor Lajos: Régi és új a lírában. Közli Írástól – emberig. Forrás 1963; uő. Alapozás. 1970; uő. Korváltás. 1979; Korunk: avantgarde és népiség. Bp. 1980. – Gaál Gábor: Válogatott írások I. 1964; II. 1965; III. 1971. – Irodalomkritikai antológia. Csehi Gyula bevezetéseivel, Dávid Gyula jegyzeteivel. Tanulók Könyvtára I-III. 1968; IV. Kv. 1972. – Földes László: A lehetetlen ostroma. 1968; uő. Elvek és viták. Láng Gusztáv bevezető tanulmányával. Tanulmányok, kritikák. 1983. – Láng Gusztáv: A jelen idő nyomában. Kritikák, vitacikkek. 1976. – Adrian Marino: Bevezetés az irodalomkritikába. Dávid Gyula, Kántor Lajos fordítása. 1979. – Marosi Péter: Világ végén virradat. Cikkek. 1980. – Disputa. Láng Gusztáv: A kritika fogalma és a fogalmak kritikája; Mózes Attila: Az irodalombírálat valósága és lehetőségei; Cs. Gyímesi Éva: Elméleti kérdések az irodalomkritikában. Igaz Szó 1982/1. – Borcsa János: A kritikus kétségei és bizonyosságai. Korunk 1982/10; uő. Művek helyét kereső kritika. Előadás a kolozsvári magyar tanszék konferenciáján. A Hét 1992/41. – Mózes Huba: Sajtó, kritika, irodalom. 1983. – P. Dombi Erzsébet: Az irodalomkritikai szaknyelv szemiotikája. Korunk 1983/1. – Kovács János: A kockázat bűvölete (1986); Gálfalvi Zsolt: Prospero szigetén (1988).

ÁVDolg. Bustya Anna: A romániai magyar irodalomkritika tipológiája (1970-1980); Balogh F. András: A Korunk irodalomkritikája (1957-1986). Magyar tanszék, Kv.


Kritikai Kiskönyvtár – az Irodalmi Könyvkiadó által a romániai magyar kritika fellendítésére kezdeményezett könyvsorozat. 1962 és 1964 között összesen négy kötete jelent meg: Jánosi János A regényeposz (1962) c. műfajmonográfiája, Kacsó Sándor, Sőni Pál és Abafáy Gusztáv Három portré (1963) c. tanulmánygyűjteménye Asztalos István, Nagy István és Kovács György prózájáról, Kovács János Hősök kora – a kor hősei (1964) c. tanulmánya a "kommunista hős" ábrázolásáról irodalmunkban, valamint Csehi Gyula fordításában Dumitru Micu kismonográfiája George Coşbuc c. alatt az író életéről és költészetéről (1963). A kötetek példányszáma 1500-2500 között mozgott. A sorozatot hamarosan fölöslegessé tette az, hogy lehetőség nyílt egyes szerzők önálló kritika- és tanulmányköteteinek megjelentetésére.


Kriza János emlékezete – A Nagyajtán született, Torockón és Székelykeresztúron diákoskodott, tanulmányait Kolozsvárt befejező Kriza János (1811-1875) unitárius püspök költeményeivel, népköltészeti gyűjtésével és nyelvészeti kutatásaival mélyen bevéste nevét Erdély magyar művelődéstörténetébe. Ifjúkorának a *Remény c. zsebkönyvben közölt népies hangú verseiből nem egy folklorizálódott, így a máig közismert "Erdővidék az én hazám..." c. katonadal. Egy 1842-ben kibocsátot népköltészet-gyűjtő felhívása nyomán állt össze a Vadrózsák c. székely népköltési gyűjtemény anyaga, melyből egy kötetnyi 1863-ban jelent meg Kolozsvárt, több kiadást is megérve, de folytatása csak halála után következett a Magyar Népköltési Gyűjtemény két fiatal követőjének, Benedek Eleknek és Sebesi Jóbnak székelyföldi gyűjtését is tartalmazó III. kötetében (Bp. 1882). A kézirati hagyaték további része több mint félszázados lappangás után került elő az MTA pincéjéből, s az ebből megmenthető anyag az ugyancsak erdélyi származású Gergely Pál és Kovács Ágnes szerkesztésében jutott végre nyilvánossághoz (Bp. 1956).

Erdélyben már a múlt században kibontakozott az író-püspök emlékét idéző irodalom. Jakab Elek 1878-ban "életiratáról" értekezik a Keresztény Magvetőben, s a Budapesten 1892-ben kiadott Kriza album nemcsak Ferenczi Zoltán és Kőváry László méltatásait közli, hanem Jakab Elek emlékbeszédét is a nagyajtai szülőház emléktáblával való megjelölése alkalmából. Születésének 100. évfordulóján Boros György (később Kriza János utóda a püspöki székben) újítja fel Erdővidék nagy fiának emlékezetét a Keresztény Magvetőben (1911). Ez a tisztelet új erővel jelentkezett Kriza halálának 50. évfordulóján, amikor Kristóf György, Versényi György, Pálfi Márton, György Lajos emlékező cikkei jelentek meg (1925). Később Bözödi György ismerteti újra s közöl leveleiből (1937). Az Erdélyi Helikon Barátai Erdélyi tájszótár c. alatt adják ki tájnyelvi címszavait s találós meséit, az Erdélyi Csillagok c. ESZC-kiadványban Ortutay Gyula ír róla esszét (Kv. 1942). Faragó József Kriza ismeretlen életrajzi adatait mutatja be a Pásztortűzben a Vadrózsák megjelenésének 80. évfordulóján és ugyanő közöl ott harmadfélszáz általa begyűjtött Kriza-levelet.

Az 1944-et követő években Székelykeresztúron Kriza János Népi Kollégium alakul. 1966-ban jelenik meg először, majd az író-tudós 160. születésnapja alkalmából második, átdolgozott kiadásban három erdélyi szerző tanulmánykötete Kriza János c. alatt (Kv. 1971); ebben Antal Árpád a költőről, Faragó József a népköltési gyűjtőről, Szabó T. Attila a nyelvjáráskutatóról értekezik. Kriza halálának centenáriuma adott alkalmat arra, hogy Faragó József gondozásában a Vadrózsák új kiadása megjelenjék a könnyebb olvasást szolgáló korszerű változtatásokkal, 14 000 példányban (1975). Az évfordulóra az unitárius Keresztény Magvető ünnepi Kriza-számot jelentetett meg, az irodalmi folyóiratok is rendre megemlékeztek a népköltészeti gyűjtés nagyjáról.

Külön fejezet ~ keretében az egykori munkatársak és mesemondók felkutatása. Bár a kérdés régóta foglalkoztatta az irodalomtörténészeket, alapos részletmunkákkal csak a 60-as évek végétől kezdve sikerült teljesebb névsort összeállítani. 1967-ben Faragó ismertette a munkatársak közül Lőrinczi Elek árkosi tanítót, 1972-ben Fóris Pál fotó-muzeológus mutatta be Gotthárd Gergely mesemondót, 1974-ben pedig A Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve adott helyet két idevágó értekezésnek. Itt ismerteti Faragó József Marosi Gergely székelykeresztúri tanárt, aki "úttörő módon, elsőnek a magyar szépirodalomban, következetesen megjelölte mesemondóinak nevét". A Kriza-gyűjtés egyszerű székely nóta- és mesefáiról a kötetben Borbáth Károly közöl újabb adatokat helyszíni kutatások alapján.

Véletlen folytán került elő Székelykeresztúron egy faládából – "papírhulladéknak minősített anyag között" – Kriza egyik munkatársának, Tiboldi István szentgericei tanítónak a Vadrózsák számára készült, de szerencsétlen módon kéziratban rekedt gyűjtése. A felfedező Mészáros József Adomák és tanítómesék c. alatt (1988), Hagyomány és humor százados sorsa c. bevezető tanulmányával közreadta a gyűjtemény tekintélyes részét.

1989 decembere után a romániai magyar néprajzkutatók megalakították a *Kriza János Néprajzi Társaságot. A költő és népköltészeti gyűjtő születésének 180. évfordulója alkalmából 1991-ben szülőfalujában, az erdővidéki Nagyajtán ünnepélyesen felavatták a Jecza Péter készítette Kriza-mellszobrot. Az avatáson Kovács Lajos, Erdély unitárius püspöke, Horváth Andor művelődésügyi államtitkár és Dávid Gyula, az EMKE elnöke elemezte az ünnepelt szerepét, Magyari Lajos költő versét olvasta fel. A vártemplomban sorra kerülő tudományos ülésszakon Faragó József értekezett Kriza János és a Vadrózsák művelődéstörténeti jelentőségéről, Kisgyörgy Zoltán pedig családtörténeti kutatásai alapján kiigazított néhány tévedést. A helybeli tanintézet felvette a Kriza János Általános Iskola nevet.

1991 októberében a kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban újjáalakult a Kriza János Önképzőkör.

(B. E.)

Versényi György: Kriza János. Közli Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félszázados ünnepére. Kv. 1909-1942. 191-93; uő. Kriza János emlékezete. Unitárius Könyvtár 2. Kv. 1925. – Kristóf György: Kriza János. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1925/4. – Pálfi Márton: Kriza János halálának 50. évfordulójára. Pásztortűz 1925/6. – Gál Kelemen: Kriza János szellemi iránya. Pásztortűz 1935. 316-17. – Bözödi György: Kriza János. Erdélyi Helikon 1937/3; uő. Kriza levelei. Erdélyi Helikon 1937/7. – Faragó József: Ismeretlen Kriza-életrajzok. Közli Erdélyi Néprajzi Tanulmányok 3. Kv. 1943; uő. Vadrózsák. Pásztortűz 1943/12; Kriza János anyagi küzdelmei a Vadrózsákért. Igaz Szó 1963/12; Lőrinczi Elek árkosi népmesegyűjtése. NyIrK 1967/1. – Vita Zsigmond: Népköltészetünk első gyűjtői. Igaz Szó 1955/8. – Mikó Imre: Emlékezés Kriza Jánosra. Korunk 1961/11. – Szabó T. Attila: Az évszázados Vadrózsák és a nyelvjáráskutató Kriza János. Magyar Nyelvőr, Bp. 1964; uő. Védelemre szorul-e Kriza János? Közli Nép és nyelv. Válogatott tanulmányok, cikkek IV. 1980. 598-601. – Antal Árpád-Faragó József-Szabó T. Attila: Kriza János. 1965. Második (átdolgozott) kiadás Kv. 1971. – Benkő Samu: Kriza-tanulmányok. Korunk 1985/6; újraközölve A helyzettudat változásai. 1977. 386-90. – Balogh Edgár: Hármas Kriza-kép. Igaz Szó 1965/8; uő. Elfeledett Kriza-hagyaték nyomában. Korunk 1988/9. – Fóris Pál: Kriza János mesemondója. A Hét 1972/33. – Bernád Ágoston: A Vadrózsákat lapozgatva. A Hét 1975/48. – Adomák és tanítómesék. Tiboldi István gyűjtése. Sajtó alá rendezte Mészáros József. 1988.

ÁVDolg. Görbe István: K. J. költészete. Kv. 1958. – Buchwald Erzsébet: K. J. és Benedek Elek népmeséinek hitelességéről. Kv. 1987.


Kriza János Néprajzi Társaság , rövidítve KJNT – 1990-ben alakult néprajzkutató tömörülés. A Gazda Klára, Könczei Csilla, Pozsony Ferenc és Zakariás Erzsébet kezdeményezésére keletkezett munkaközösség tiszteletbeli elnökévé Almási István népzenekutatót választották, az egyik szakosztály élére Nagy Olga népmesekutató került. A ~ elnöke Pozsony Ferenc, a szász-magyar népi kapcsolatok kutatója, a szervezet Értesítőjének szerkesztői közt van Keszeg Vilmos, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének néprajzi előadója. A társaság fennállása óta felmérte a romániai magyar néprajzkutatás eredményeit, és meghirdette az első országos néprajzi pályázatot, melyre 34 értékes dolgozat érkezett.

A szétszórtan élő, mintegy másfélszáz főnyi tagság már a megalakulás első évében vándorgyűléseken találkozott Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, majd 1991-ben Szovátán, ahol román, szász, magyarországi, sőt japán vendégelőadók is szerepeltek. A farsangi szokások tárgykörét ez alkalommal Marosvásárhelyről Bálint Zsigmond fotóművész tárlata és a Bandi Dezső irányította szövőasszonyok faliszőnyegeinek kiállítása egészítette ki.

A ~ Barabás László, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc és Zakariás Erzsébet szerkesztésében Értesítő-sorozatot ad ki, melynek első két száma 1991-ben, kettős száma 1992-ben jelent meg Kolozsvárt, s megjelenés előtt a társaság Évkönyve is.

Barabás László: A néprajzban valami elkezdődött. Erdélyi Figyelő 1991/8. – Zakariás Erzsébet: A KJNT idei első vándorgyűlése. Művelődés 1992/4.


Krizsán Géza (Bikszád, 1942. aug. 22.) – újságíró. A Ştefan Gheorghiu Akadémia újságírói fakultásán végzett, 1973-tól a Bányavidéki Fáklya hetilap szerkesztője Nagybányán. Novelláival, karcolataival, riportjaival az Utunk, Új Élet, Brassói Lapok hasábjain jelentkezett; a Művelődés színpadi jeleneteit közölte.


Krizsán János – nagybányai művésztelep


Krizsán P. Pál (Nagybánya, 1891. jún. 11. – 1965. márc. 7. Nagybánya) – újságíró, szerkesztő. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte, Sárospatakon szerzett tanítói diplomát. Szatmárnémetiben, Szinérváralján, Magyarnádason tanított. Első cikkeit a Néptanítók Lapja közölte. 1921-től a Nagybánya c. hetilap szerkesztője, itt s az Ellenzékben jelennek meg írásai. Nagybányán jelennek meg A toll (1919), A penna (1921), Tom Tomson (1922), Színház és sport (1923) c. füzetei, A házasság "válsága" c. szociológiai elemzését a Nyugat közölte (Bp. 1926).

Munkái: Nagybánya tükre (turisztikai útikalauz, Nb. 1933); Phönixmadár ("megtörtént tragédia", egyfelvonásos dráma Józsa Béla vértanúhaláláról, Nb. 1948).

Írói álneve: ego.

(Kl. S.)

Fazekas György: A "Nagybánya" és az "öreg dobos". Erdélyi Féniks, Nb. 1991/7.


Krizsán Zoltán (Kolozsvár, 1940. máj. 4. – 1993. febr. 19. Kolozsvár) – kritikus, filmesztéta. Középiskolát szülővárosában az Ady-Şincai Líceumban (1959), magyar nyelv és irodalom szakot a Babeş-Bolyai Egyetemen (1963) végzett. Marosvásárhelyt a Népi Alkotások Háza munkatársaként színdarabok, műsorfüzetek, kézikönyvek szerkesztésében vett részt (1963-65), majd 1968-tól az Igazság művelődési rovatának film-, rádió és televízió-, valamint tömegművelődési szerkesztője. Szerepelt a fiatal költők Vitorla-ének c. antológiájában (1967), versei, riportjai, szemléi, filmkritikái az Utunk, Igaz Szó, Korunk, Vörös Zászló, Ifjúmunkás, Munkásélet, Hargita, Művelődés, Vörös Lobogó hasábjain jelentek meg. 1989 decembere óta a kolozsvári Szabadság kritikusa és publicistája. A kolozsvári Magyar Színház megszületésének 200. évfordulójára készülve 1992. márc. 11-én színháztörténeti cikksorozatot kezdett lapjában 200 – és játszani kell fejléc alatt.

Álneve: Szövérdi Zoltán.

(M. H.)


Krizsó Kálmán (Tuson, 1889. jún. 23. – 1978. jún. 17. Kolozsvár) – nyomdászati szakíró. Tanoncéveit Figuli Antal petrozsényi könyvnyomdájában töltötte, Szegeden lett segéd, itt került kapcsolatba a munkásmozgalommal. 1919-ben Kolozsvárt telepedett le, ahol a Lapkiadó RT, Gutenberg, Kadima, Minerva RT s a Tipografia Naţională RT nyomdásza (1919-38). Egy évig Bukarestben a Carpaţi nyomdában dolgozik (1940), Kolozsvárra visszatérve előbb tisztviselő, majd újra a Minerva nyomdásza, 1949-től szertáros a Képzőművészeti Főiskolán, 1953-tól a Bolyai Tudományegyetem irattárosa nyugalomba vonulásáig (1955).

Első írása a Népszavában jelent meg (1913). Egész életén át a nyomdászat története foglalkoztatta, cikkeit a Grafika, Magyar Grafika (Bp.), Typograph, majd 1944 után az Erdély, Utunk (Nyomatott Gyomán, 1959/11), Korunk (Fénynyomda a századeleji Szászvárosban, 1962/3; Feljegyzés Kós Károlyról, 1968/8), Igazság, A Hét, Igaz Szó közölte. Szerkeszti a Grafikai Ipar c. kereskedelmi szaklapot (Kv. 1923), több *évkönyv összeállítója, így nevével jelenik meg a pazar művészi kiállítású Almanahul Tipografilor-Nyomdász Évkönyv-Buchdrucker Almanach (Kv. 1926, 1927), Románia nyomdaipari statisztikája c. tanulmányával, majd az eleinte ugyancsak három, később német és végül magyar nyelvű Grafikai Évkönyv (Kv. 1930, 1938, 1940). Szépirodalmi kötetei is a nyomdász-szakmával kapcsolatosak: verseskönyve, munkásoknak szóló munkája betűről és képről, valamint egy antológia-összeállítása magyar költők nyomdászatot dicsérő verseiből. Hagyatékában maradt Az erdélyi és bánáti nyomdászat és sajtó története c. munkája, mely földrajzi bontásban, megyénként és városonként több mint 80 nyomdai központot mutat be, nyomon követve az egyes nyomdák, nyomdai műhelyek történetét, közölve nyomdatechnikai adataikat s fontosabb kiadványaikat. Ezt a munkáját s ifjúkori valcolásából hazaküldött 200 lapját sok más önéletrajzi és szakmai jellegű kéziratával, valamint értékes szakkönyvtárával együtt Kolozsvárt az Akadémiai Könyvtár őrzi. Életpályáját jelképesen megbecsülve Misztótfalusi Kis Miklós, a nemzetközi hírű nyomdász mellé temették a Házsongárdi Temetőben.

Kötetei: Proletárversek (Kv. 1924); Betűről-képről munkásoknak (Kv. 1945); Könyv és könyvjegy (kis ex libris album, Kv. 1945); A nyomdászat dicsérete versekben (irodalmi összeállítás, Kv. 1945).

(K. K.)

Murádin Jenő: A régi szenvedély parazsánál. Igazság 1969. márc. 31. – Egyed Dániel: A nyomtatott betű rajongója. Munkásélet 1969. dec. 12. – Marton Lili: Nyomdász-sorsok. Utunk 1978/2. – Engel Károly: A nyomtatott betű szerelmese. Rádióelőadás, Kv. 1978. szept. 11.


Krizsovánszkyné Nagy Olga – *Nagy Olga


Krompecher István (Budapest, 1905. ápr. 17. – 1983. aug. 19. Debrecen) – orvosi szakíró, anatómus, biológus. Középiskolát a budapesti evangélikus gimnáziumban végzett (1924), orvosi diplomát ugyancsak Budapesten szerzett (1929). Pályáját szülővárosában kezdte, a fejlődéstan magántanára (1934), a heidelbergi egyetem meghívott előadója (1937-38), a tihanyi Biológiai Kutató Intézet tudományos munkatársa (1938-40). A szövet- és fejlődéstan tanszékvezető tanára a kolozsvári magyar egyetemen (1940-44) és a marosvásárhelyi OGYI-ban (1947-49), majd a debreceni Orvostudományi Egyetemen 1950-től nyugalomba vonulásáig. Az MTA levelező tagja, a hallei természettudományi, a milánói orvosi akadémia s a Francia Anatómus Társaság vezetőségi tagja, a pozsonyi Komensky-egyetem díszdoktora.

Szaktudományi területe az anatómia, szövettan, fejlődéstan, kísérleti biológia. Tanulmányaiban a támasztószövetek fejlődésével, a szövetek kialakulásának ok-okozati tényezőivel, heges szövetek képződésével, szövetek anyagcseréjével, ízületképzéssel, a szövetdifferenciálódás kísérletes befolyásával foglalkozik. Jelentős értekezése a Mesterséges ízületek (Bp. 1939). Erdélyben jelent meg az EME 1942-es vándorgyűlésének Emlékkönyvében Az ember szöveti megújhodó (regenerálódó) képessége c. tanulmánya (Kv. 1943).


Krón Ernő (Marosvásárhely, 1884. aug. 16. – 1983. febr. 4. Marosvásárhely) – naptáríró és szerkesztő. Négy osztályt szülővárosában végzett, majd édesapja könyvkötőműhelyében, Kolozsvárt a Rohonyi-féle, Esztergomban a Rosta-féle könyvkötészetben, Budapesten a Tolnai Világlapja kiadónál képezte magát mesterré. Mint önálló kisiparos 1903-tól haláláig dolgozott műhelyében, melyet fia, ifj. ~ Ernő mindmáig fenntart Marosvásárhelyen.

1913-ban kezdte szerkeszteni és kiadni Régi és Valódi Lőcsei-féle Közhasznú Székely Naptár c. alatt 1948-ig évente megjelenő népszerű naptárát, jórészt saját szövegeivel. A vezetése alatt álló Székely Naptárak Kiadóvállalata önálló füzetsorozatban is megjelentette mindazokat az írásokat, melyekben a naptáríró orvosi tanácsokkal, a gyermekvédelem, lakásgondozás, konyhai takarékosság és házikertészkedés feladatainak ismertetésével, vőfélyek, násznagyok köszöntő verseivel, a szépség helyes ápolásával, a sertésfeldolgozás hetvenféle módjával, sőt a házaséletben előforduló testi-lelki bajok elhárítására 850 tanáccsal látta el az olvasókat. A sorozatban jelent meg "A jó házasság titka" alcímet viselő Mit kell tudni a lányoknak a házasság előtt? c. kiadványa (Mv. 1932).

(Ma. I.)


kronológia – az emberiség vagy egy kisebb közösség (világrész, ország, nemzet, város) történeti fejlődésének és változásainak szoros időrendbe szedett, adatszerű összegezése, mely lehetőleg a belső összefüggéseket is érinti. Nemcsak önálló műfaj, hanem történelmi művek vagy életrajzok melléklete is. Ilyen időrendi táblázat, ún. "rejtett kronológia", például a Sulyok István-Fritz László-féle Erdélyi magyar évkönyvben (Kv. 1930) az egy évtized (1919-1929) erdélyi magyar köztörténetét bemutató időrend.

A romániai magyar tudományos irodalom termékeként jelent meg az egyetemes és romániai fejlődést egyaránt felölelő Történeti kronológia két kötete Bodor András és Csetri Elek történészek szerkesztésében (1976). Munkatársaik voltak: Cselényi Béla, Mihail Dan, Imreh István, Magyari András, Vasile Şchiopu, Vasile Vesa.


Kröbl Pál – *kémiai szakirodalom


Krüzselyi Erzsébet (Máramarossziget, 1874. márc. 21. – 1953. okt. 15. Szatmárhegy) – költő. Hatéves korától egy betegség miatt egyre gyengülő látással, nyolcéves korától hallássérültként, önművelő módon képezte magát; a 30-as évektől elvesztette látását is. Tragikus sorsa rányomta bélyegét irodalmi munkásságára.

Felsővisón élt, írásait A Hírnök, Pásztortűz, Vasárnap, Ellenzék közölte. A Brassói Lapok gyermekrovatában Erzsika néni és Pápaszemes Erzsika néni aláírással jelentek meg meséi, gyermektörténetei. Az 1902-ben alakult máramarosszigeti Szilágyi István Irodalmi Kör, 1924-től az EIT, 1926-tól a KZST tagja. A II. világháború után Szatmárhegyre költözött, ekkorra már minden kapcsolata megszűnt a külvilággal.

Első versei, novellái 1893-tól kezdve édesapja, Krüzselyi Bálint lapjában, a Máramarosban jelentek meg. Írásait Budapesten A Hét, Magyar Nők Lapja, Magyar Bazár, Magyar Lányok, Ország-Világ, Pesti Napló, Új Idők, Vasárnapi Újság közölte. Tompa Mihály, Reviczky Gyula, Szabolcska Mihály hat költői indulására; később, az erdélyi magyar irodalom önálló kibontakozása során mint "Csendország rabja" ad hangot a női lélek problémáinak. Jellemző vonása a fojtott tragikus életérzés, a magányosság. "Legnagyobb hatása ott, ahol a modern líra eredményeit finoman, tartózkodóan s egyéniségéhez illő módon olvasztja, ötvözi magába" – írja róla Reményik Sándor. Világos felépítésű, műgonddal írt verseiben egyaránt hangot ad egyéni tragédiájának, mély vallásosságának s a női lélek rezdüléseinek.

Kötetei: Versek (Máramarossziget 1897); Újabb versek (Szabolcska Mihály előszavával, Máramarossziget 1901); Örök csendben (Máramarossziget 1907); Csendország dalai (Bp. 1913); Hangtalan lírán (Máramarossziget 1924); Örök csendben, ködön át (Máramarossziget 1928); Ködös csendváramból kis verscsokor (Nv. 1933).

Írói álneve: Viski Böske.

(F. M. – M. Á.)

Oláh Károly: K. E. a költő. Máramarosszigeti Lapok 1906/21. – Reményik Sándor: Hangtalan lírán. Pásztortűz 1924/14. – Walter Gyula: K. E. versei. Vasárnap 1928/15. – Muzsnay Árpád: K. E. irodalmi hagyatéka. Magyar Könyvszemle, Bp. 1973/2; uő. Mikor halt meg K. E.? Utunk 1976/6. – Marosi Ildikó: Fukaron mért rokoni szeretet. K. E. levele Kőmíves Nagy Lajoshoz. Utunk évkönyv 1976. 175-77.


Kubán Endre, idősb (Resicabánya, 1877. szept. 8. – 1957. dec. 5. Temesvár) – újságíró, szerkesztő, műfordító, ifjabb ~ Endre apja. Temesvárt, Kiskunfélegyházán, ahol Móra Ferenc osztálytársa, és Selmecbányán tanult, jogot végzett, és újságírói pályára lépett. Budapesten a Magyar Mesék és Ifjúsági Olvasmányok Könyvtára sorozatban Krisztus-históriákat, zsidó és cigány adomákat, Rózsa Sándor-történeteket jelentetett meg (1904-10), szerelmi levelezőt szerkesztett, és összeállította emlékkönyvbe való versek gyűjteményét. Szülőföldjére visszatérve a Resicai Lapok, majd a Krassó-Szörényi Lapok munkatársa. 1913-tól a Temesvári Hírlap belső munkatársa, 1924-ben felelős szerkesztője. Közben kiadta a Komédia c. színházi hetilapot (1916-20) s a kéthetenként megjelenő Gyerekújságot (1924-28). A Déli Hírlap belső munkatársa, ill. szerkesztője, 1925-től nyugdíjaztatásáig (1940). Írásait a Brassói Lapok, Vasárnap, Havi Szemle is közölte. A temesvári Arany János Társaság tagja. Mint műfordító Eminescu, Romul Fabian, Aron Cotruş, Lucian Blaga több versét ültette át magyarra.

Jelentősebb kötetei: Kacagó kádenciák (humoros versek, Tv. 1917); Kis emberek világa (Kóró Pál versei, Tv. év nélkül); Megrontott élet (regény, Tv. 1932).

Álnevei: Kóró Pál, Kun-bán, Andorás, Félegyházi András, Hafiz Etnekir.

(Sz. J.)


Kubán Endre, ifjabb (Resicabánya, 1909. ápr. 5. – 1991. márc. 1. Temesvár) – újságíró, szerkesztő, író, idősb ~ Endre fia. Székelyudvarhelyen érettségizett (1927). Újságírói pályáját a temesvári Déli Hírlapnál kezdte, a Brassói Lapok bánsági tudósítója (1930-32), a 6 Órai Újság, majd 1941-42-ben a temesvári Magyar Hírlap munkatársa. Elbeszéléseit, riportjait, beszámolóit a Független Újság és a Keleti Újság is közölte. 1944 őszétől az MNSZ közművelődési munkáját irányítja Temes megyében. Részt vesz az Arany János Társaság újjászervezésében és a Bánsági Magyar Írók Antológiája (1946) szerkesztésében. 1948-tól 1952-ig a temesvári Szabad Szó, 1949-50-ben a Bánsági Írás belső munkatársa. Az Írószövetség temesvári fiókjának titkára, a Bánsági Üzenet (1957) és a Bánáti Tükör (1961) c. kiadványok szerkesztője. Gondozásában jelent meg az Egy szelet fény (Tv. 1967) c. antológia. 1969-ben vonult nyugalomba.

Szociográfiai fogantatású riportjait 1932-ben Ismeretlen Erdély c. alatt saját költségén kötetben is kiadta, bemutatva a gazdasági válság csapásai alatt sínylődő resicai és zsilvölgyi proletárok, a bankuzsora fojtogatta bánsági parasztok sanyarú életét. A gyűjtemény megdöbbentő adataival keltett feltűnést. Az író a 30-as évek második felében utazást tett Csehszlovákiában, s beszámolójával felhívta a figyelmet a fenyegető fasiszta veszélyre.

A 40-es évek elején kiadott ismeretterjesztő munkái tankönyv-pótló szerepet töltöttek be Dél-Erdélyben. Bírálója, Vita Zsigmond azonban nagyobb szakmai pontosságot követelt az Irodalmi kiskáté megjelenésekor.

Vázlatos voltában is népszerűsítő jelentőségű volt a Petőfi-kultusz körébe sorolható szerelmi regénye s Fráter György emlékét idéző történelmi visszapillantása is. Ebben az időszakban a Havi Szemle munkatársa.

1944 után Tüzes trón c. folytatásos regénye a Szabad Szóban Dózsa Györgynek, az MNSZ pályázatán díjat nyert Utolsó találkozás c. színdarabja Szabó Árpádnak, a MADOSZ vértanújának (Művelődés 1972/5), a Dolgozó Nő, Orizont, Szabad Szó hasábjain Ocskó Teréznek és Ştefan Plăveţnak, az antifasiszta harc e két áldozatának állít emléket. Számos írásában (Utunk, Korunk, Művelődés) foglalkozik a román-magyar kulturális kapcsolatokkal.

Kötetei: Ismeretlen Erdély (Tv. 1932); Irodalmi kiskáté (Tv. 1941); Reszket a lelkem, mert eszembe jutottál... (regény Petőfi és Szendrey Júlia szerelméről, Tv. 1941); A szőrösfülű barát (regény Martinuzziról, Tv. 1942); Korok és emberek (esszégyűjtemény, Tv. 1946); Hősök... kortársak (portrék, Tv. 1983).

(Sz. J.)

Méliusz József: Újságírók a baloldalon. Korunk 1933/2. – Vita Zsigmond: A romániai magyar könyvkiadás újabb szakasza. Déli Hírlap 1941. jún. 9. – Puhala Sándor: Bírálat többek kívánságára. Déli Hírlap 1942. jún. 22. – Izsák László: Csendes köszöntő. Szabad Szó 1969. ápr. 20. – Pongrácz P. Mária: Egy ember a betű rengetegén. Temesvári Új Szó 1991. márc. 9.


Kudelász Ildikó (Kolozsvár, 1926. nov. 12.) – előadóművész. Négy osztályt szülővárosában a Marianum leánygimnáziumban végzett (1941), elvégezte a Nemzeti Színház Színművészeti Iskoláját is (1944). A sepsiszentgyörgyi Dolgozók Színháza, majd Állami Magyar Színház művésze (1948-77). Önvallomása szerint "tollforgató színész": a Hargita, Megyei Tükör, Falvak Dolgozó Népe, Brassói Lapok, A Hét, Új Élet, Utunk, majd 1990-től a Háromszék, Romániai Magyar Szó, Keresztény Szó hasábjain jelentkezik a színházi életből vett írásaival. Mint előadóművész önálló esteken mutatja be a világirodalom remekeit, Áprily Lajost versei és vallomásai tükrében, Kányádi Sándor költői útját, Veronica Porumbacu, Holló Ernő verseit adja elő, Magányos aktor c. műsorával a színházról tesz vallomást, Fecskeköszöntő és Álom a vár alatt c. estéin gyermekversekkel lép fel (1969-80).

Szívesen idézi fel "régi játszótársak" emlékét. Így a Romániai Magyar Szóban portrét ad Kádár Imréről, az "elfelejtett színházigazgató"-ról (1992. febr. 29-márc. 1.) és Fényes Alice művésznőről (1992. aug. 8-9.).

Holló Ernő: A versmondó asszony. Megyei Tükör 1971. dec. 10.


Kukla József, P. Tarziciusz (Medgyesháza, 1898. aug. 21. – 1948. máj. 18. Youngstown) – ferencrendi szerzetes, tanító. Középiskolát a medgyesi Ferencrendi Szemináriumban (1917), teológiát a vajdahunyadi Ferencrendi Hittudományi Intézetben (1921) végzett. Népszerű füzete az alkoholizmus ártalmairól A nagy veszedelem c. alatt a kolozsvári Szent Bonaventura nyomdában készült (Kv. 1933).


Kulcsár Béla (Marosvásárhely, 1929. febr. 2. – 1976. jún. 18. Marosvásárhely) – szobrász, festőművész. Középiskolát szülővárosában a Református Kollégiumban végzett, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán Romulus Ladea és Vetró Artúr tanítványaként szerzett diplomát (1955). Tanított Marosvásárhelyen a Népi Egyetemen, a Bolyai Líceumban és az Ipariskolában (1957-64). Tanulmányúton járt Franciaországban, a Szovjetunió közép-ázsiai részein, Olaszországban, Magyarországon, Svédországban (1968-74).

A marosvásárhelyi Vörös Zászló 1973. jún. 17-én közölte Műveket a közterekre! c. felhívását. A szobrászatnak az irodalomhoz hasonló közügyi szerepet szánva, elkészítette Dózsa György mellszobrát a sepsiszentgyörgyi textilüzem kultúrháza elé, Marosvásárhelyen az egyetemi épületcsoport parkjában áll Íjásznő c. alkotása s a színház téren bronz-szoborkompozíciója, Népi kultúra c. domborműve a kovásznai Művelődési Ház homlokzatát díszíti; az ő műve az alkotótáborban készült Szárhegyi Szfinx. 1975-ben megnyerte az 1848-as székely nemzetgyűlés színhelyén, Agyagfalván felállítandó emlékmű országos pályázatát. Ennek munkálatai közepette éri a halálos szívroham. Az emlékművet tervei szerint Hunyadi László és Kiss Levente szobrászművészek készítették el (1980).

Festményei közt szerepel Balla József és Barabás Éva festőművészek portréja. Plakettet készített Nagy Imre festőművészről.

(M. I.)

Varró Ilona: Beszélgetés ifj. K. B. szobrászművésszel a készülő agyagfalvi emlékműről. Új Élet 1976/6. – Péter Sándor: Az agyagfalvi emlékműnél. A Hét 1979/48. – Székely János: Jelentéses életsors. A Hét 1980/32.


Kulcsár J. Géza (Balázsfalva, 1918. júl. 22. – 1974. jún. 19. Kolozsvár) – kémiai szakíró. A kolozsvári Piarista Főgimnáziumban érettségizett (1936), a brnói német műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet (1940). Ugyanott, majd a prágai német egyetemen tanársegéd (1942-45). Pályáját a Bolyai Tudományegyetemen folytatta, 1951-től előadótanár. A kémiai technológiai tanszék vezetője, tíz éven át alelnöke a Mérnökök és Technikusok Országos Egyesülete kolozsvári fiókjának.

A kolozsvári Studii şi Cercetări Ştiinţifice, Studii şi Cercetări de Chimie, Studia Universitatis Babeş-Bolyai s a bukaresti Revue Roumaine de Chimie hasábjain megjelent tudományos dolgozatai az öntvények kéntelenítésével, a szilíciumkarbid vizsgálatával, a hidrogén-klór égésmechanizmusának kutatásával, valamint a gázmérő és szabályozó szerkezetek, berendezések kidolgozásával foglalkoznak.

Nevelői tevékenysége alapján egy kolozsvári alkalmazott-kémiai iskola megalapítói közé sorolják. Mint atléta többször volt országos bajnok.

Munkái: Szerves kémiai technológia (egyetemi tankönyv, Kv. 1948); Kémiai technológia (egyetemi tankönyv, Kv. 1953); Tehnologia chimică generală (egyetemi tankönyv társszerzésben I. V. Nicolescuval és V. Ababival, 1960).

(K. N.)


Kulcsár Juliska, Bojincáné (Budapest, 1895. febr. 16. – 1977. okt. 26. Perebő) – énekművésznő, rendező. Zsombolyán érettségizett, elvégezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia ének-tanszakát. A budapesti Állami Operaház ösztöndíjasa, majd Sebestyén Géza buda-temesvári színtársulatának énekesnője.

A 20-as évek elején a színpadról visszavonult, de gyakran lépett fel irodalmi és zenei rendezvényeken. Szervezője az Erdélyi Helikon temesvári felolvasó estjének (1927), rendszeresen közreműködött a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület s az Újságíróklub műsorain. A szerző kíséretében elsőként szólaltatta meg Engel Jenő temesvári zeneszerző Ady-versekre írt dalait s Léda c. operájának áriáit. Énekkurzust, színészképző tanfolyamot vezetett. A II. világháború után megszervezte az MNSZ bánsági előadásait, s 1948-ig igazgató-rendezőként vezette a Temesvári Magyar Népszínházat. Színre vitte többek közt Molière Duda Gyuri, Sárközi György Dózsa, Rahmanov Viharos alkonyat c. darabjait. Az 50-es években férje falujába, Kákófalvára vonult vissza, ahol a község nagy múltú énekkarát vezényelte, tánccsoportot irányított és akkordeon-zenekart szervezett.

(Sz. J.)


Kulcsár Kálmán – Kulcsár Sándor írói neve.


Kulcsár Mihály (Arad, 1913. nov. 3. – 1990. máj. 19. Lugos) – egyházi közíró. ~ Sándor öccse. Szülővárosában magyarul polgári iskolát, románul felső kereskedelmi iskolát végzett, róm. kat. lelkészi és tanári képesítést Rómában szerzett, majd a szegedi egyetemen egyházjogból doktorált (1938). Pályáját Nagybányán kezdte mint a minorita rend teológiai főiskolájának tanára és nevelőintézeti felügyelője (1939-40). Lugoson (1940-42), Nagyenyeden (1942-56) és nyugalomba vonulásáig ismét Lugoson lelkész (1956-78). Művészettörténeti írásait a Vasárnap közölte, Szent Bonaventuráról írt filozófiatörténeti értekezése különlenyomatban is megjelent (1939). A dél-erdélyi Havi Szemlében megemlékezett Kultsár Istvánról, aki százötven évvel azelőtt adta ki Mikes Kelemen Törökországi leveleit (1944/7).

Önálló kötete, a XII. Pius pápa (Arad 1943) az életrajz és pályakép szokásos keretein túlmenőleg a Szentszék diplomáciájának a II. világháború alatt kifejtett békeerőfeszítéseit taglalja. Egy terjedelmesebb dolgozata Rotterdami Erasmusnak a háborús jogállapotból a békés jogállapotba való átmenet alapelveiről mind az Antonescu-féle állami, mind az egykorú egyházi cenzúrán fennakadt és kéziratban rekedt.


Kulcsár Sándor (Arad, 1911. ápr. 22.) – újságíró, szerkesztő. Szülővárosa róm. kat. főgimnáziumát végezte, Marosvásárhelyen érettségizett (1929). Mint a minorita rend tagja főiskolai tanulmányait Rómában végezte, részt vett a spoletói kórusvezetői (1932) és a római könyvtárosképző (1933) tanfolyamon. Pedagógusi pályáját Aradon kezdte román és magyar tannyelvű iskolákban, ifjúsági kórust vezetett, s elsőként kezdeményezte Kodály-karmű bemutatását. Népművelő tevékenységet fejtett ki a külvárosokban. Bekapcsolódott a Vasárnap szerkesztésébe (1939-40) mint irodalmi lektor. A román-magyar kulturális kapcsolatok témakörében több mint száz írása jelent meg. Szerkesztette a Kis Vasárnap c. gyermekmellékletet, s az Aradi Hírlap utolsó évfolyamának főszerkesztője (1940). Kilépve az egyházi rendből újságíró Temesvárt, a Déli Hírlap művelődési rovatvezetője, a Havi Szemle társszerkesztője, a Szabad Szó rovatvezetője, majd újra tanár (1951-58). Az aradi Kölcsey Egyesület s a temesvári Arany János Társaság tagja.

Első írásait a Jóbarát közölte, római levelei az Erdélyi Lapok, novellái a Vasárnap s A Hírnök hasábjain jelentek meg, a repülőtámadások szörnyűségeit tükrözi Babák a gödörben c. írása a Bánsági Magyar Írók Antológiájában. Közírói tevékenysége a Szabad Szó, Bánsági Írás, Előre, Tanügyi Újság oldalain bontakozott ki. Lefordította Borisz Sztepanov A hazatérő c. kisregényét (Tv. 1945). Összeállította A Hírnök irodalmi bibliográfiáját (kéziratban).

Írói álneve Kulcsár Kálmán, álneve (rodostói).


Kulcsár Tibor (Élesd, 1945. dec. 29. – 1988. febr. 27. Kolozsvár) – pszichológus. Nagyváradon érettségizett (1963), a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett gyógypedagógusi diplomát (1968). Pályáját a Pedagógiai Tudományok Intézete kutatójaként kezdte Kolozsvárt (1968-70), majd a kolozsvári egyetem pszichológia-pedagógia tanszékén tanársegéd (1970-75), a pszichológiai tudományok doktora (1975), egyetemi adjunktus (1975-88).

Első írása a kiválasztás döntő szerepéről segédiskolákban a Caiet de Defectologie hasábjain jelent meg (1972). Lélektani és neveléstudományi írásait az intelligencia, iskolaérettség, érzelmi élet és lelki egészség tárgyköréből, valamint a személyiség kialakulásáról a Revista de Psihologie, Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Tanügyi Újság, A Hét, TETT közölte; az intelligencia pszicho-genetikai meghatározóiról írott tanulmányával részt vett a Zörgő Benjamin és Ion Radu szerkesztette tanuláslélektani tanulmánygyűjteményben (Studii de psihologie şcolară, 1979). Az iskolai siker intellektuális tényezőiről szóló önálló fejezettel szerepel a Psihologia educaţiei şi dezvoltării c. akadémiai kiadványban (1983) és más bukaresti tanulmánygyűjteményekben. A Korunkban megjelent írásai közül kiemelkedik Énvédelmi stratégiák (1983/3), A család hatása a személyiség alakulására (1984/6), Tudat, éntudat, énkép (I-III. 1985/8, 9, 12) és Személyiségpszichológia (Korunk Évkönyv 1986-87, 64-81) c. tanulmánya.

Mint szakmunkák fordítója és tankönyvíró is hozzájárult a korszerű lélektani műveltséghez. Fodor Katalinnal közösen fordította le A képességek c. alatt Al. Roşca és Zörgő Benjamin szakmunkáját (1973) s az általános lélektan és logika alapfogalmairól szóló román tankönyvet (1977), szerzőtársa s egyben fordítója is a pedagógiai líceumok számára készült Pszichológia c. kézikönyvnek (1979). Magyarból románra fordította Frică, supărare, agresivitate c. alatt Ranschburg Jenő szakmunkáját (1982).

Önálló munkái: Factori psihologici ai reuşitei şcolare (1978. Magyarul Az iskolai teljesítmény pszichológiai tényezői. Bp. 1982); Lecţii practice de psihodiagnostic (egyetemi jegyzet, Kv. 1980); Iskolapszichológia, tanuláslélektan (egyetemi kurzus, Kv. 1981); Iskolapszichológia (Kv. 1984).

Szamosközy István: Intelligenciaműhely. A Hét 1978/41.


Kultsár András, diósadi (Tusnád, 1877. okt. 7. – 1931. dec. 27. Budapest) – közíró. Középiskolai tanulmányait a zilahi Wesselényi Kollégiumban végezte, ahol Ady Endre iskolatársa és diákkori jóbarátja volt; mint önképzőköri diákelnök ő volt Ady nyiladozó költészetének első kritikusa. Jog- és államtudományi doktorátust a kolozsvári egyetemen szerzett. Közigazgatási pályáját Kolozsvár városi tanácsánál fogalmazóként kezdte, majd rendőr-főkapitány Szamosújvárott (1908-18). Az államfordulat után visszavonulva gazdálkodott. 1922-ben saját költségén jelentette meg Új gondolatok régi titkokról c. "tentamen"-jét Szamosújvárott. A mindössze 128 lap terjedelmű dolgozat Ady-reminiszcenciákat tartalmaz a zilahi diákévekből.

Gaál Gábor: Egy nagy gerjedésű magyar meddő. Korunk 1928/3; újraközölve Válogatott írások II. 1965. 199-202.


Kun Endre (Temesvár, 1908. márc. 21.) – gazdasági szakíró. ~ János bátyja. Középiskolát szülővárosában a Piarista Gimnáziumban végzett (1926), Mulhouse-ban szerzett textilmérnöki diplomát (1929). Pályáját franciaországi pamutfonodákban kezdte (1929-31), hazatérve az aradi Neumann-féle textilgyár (1932-35), majd bukaresti textilgyárak (1936-45) technológusa, műszaki vezetője. Szakmai körökben kiváló pamutszakértőként értékelték. 1945-től a bukaresti Pamut-Len-Kenderipari Központ vezérigazgatója, a közben megalakult Könnyűipari Minisztérium műszaki főosztályának vezetője; később a Textilipari Kutató Intézet (ICT) vezetőségében tevékenykedik. 1967-től nyugdíjazásáig (1970) az Állami Tervhivatal könnyűipari műszaki tanácsnoka. Kutatói aktivitását 1986-ig folytatta.

Első írását a Revista Industriei Textile közölte (1950), itt s a Revista Industriei Uşoare, Revista Economică szakfolyóiratokban folyamatosan jelentek meg szakcikkei, valamint dokumentációs kivonatai magyar, német, francia, angol szaklapokból. Az Előre, A Hét munkatársa. Fontosabb tanulmányai a Korunkban: A textilipari műanyagok ma és holnap (1957/9); A Szovjetunió fogyasztási cikkeket gyártó iparának fejlődése (1959/3); Ökonometria, vagy a matematika alkalmazása a gazdasági elemzésben (1959/12); Közszükségleti javak termelése és életszínvonal (1960/8); Korszerű ruházkodás (1963/12); A termelés tudományos szervezése (1967/3). Lefordította N. Vlăduţ-N. Florea A fonónő kézikönyve (1980) c. munkáját.

1987-ben Izraelbe költözött.


Kun Gyula – * tankönyvirodalom


Kun János (Temesvár, 1912. szept. 7.) – közgazdasági szakíró. ~ Endre öccse. Szülővárosában tette le az érettségit (1929), jogi doktorátust Párizsban szerzett (1933). Pályáját gyakorló ügyvédként Temesvárt kezdte (1934-46), közben azonban 1940-től a zsidótörvények értelmében tilalom alatt állt s 1941-42-ben munkatábort szenvedett. 1946-tól főtisztviselő Bukarestben a Külkereskedelmi Minisztériumban, ill. annak intézményeiben. Két ízben a moszkvai Román Kereskedelmi Kirendeltség vezetője (1947-51 és 1954-58). A moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Főiskoláján közgazdasági doktorátust is szerzett.

Diákévei alatt a Temesvári Hírlap párizsi riportere, később a 6 Órai Újság munkatársa. Az Analele Româno-Sovietice hasábjain jelentek meg tanulmányai a Szovjetunió gazdaságáról (1950-51), gazdaságpolitikai cikkekkel jelentkezett A Hétben is. Kiemelkedő írásai a Korunkban: Külkereskedelmünk jelentősége (1965/7-8); A termelőerők területi elosztása (1966/11); Modern keresletkutatás (1967/4); Világkereskedelem és az új nemzetközi gazdasági rend (1978/4). Az Economia mondială: Orizont 2000 c. kötetben (1980) a külkereskedelem jövőjéről szóló fejezet szerzője.

1984 óta a Haifai Egyetemen folytat kutatómunkát.


Kun Olga – *tankönyvirodalom


Kuncz Aladár (Arad, 1885. dec. 31. – 1931. jún. 24. Budapest) – író, szerkesztő, kritikus, műfordító. Gyermekkorát Kolozsvárt tölti, itt végzi a piarista gimnáziumot. Édesanyját korán elveszti, tanár édesapja oltalma alatt nyolc testvérével együtt a klasszikus polgári eszmények, a humanizmus, liberalizmus és műveltségigény szellemében nevelkedik. 1903 és 1907 között a budapesti egyetem magyar-latin-görög szakos hallgatója, az Eötvös Kollégium tagja. Nagyrabecsült tanára és mintaképe Riedl Frigyes, az ő szellemében írja pályadíjat nyert doktori disszertációját Toldy Ferencről (1907). Főgimnáziumi tanárként a polgári radikálisokhoz csatlakozik, a 10-es években már Jászi Oszkár táborába tartozik. Ebben az időben készül el mintegy disszertációja folytatásaként A magyar irodalomtörténet elméletének és módszerének fejlődése Toldy Ferenc óta c. monográfiája, melyet feltételezhetően egyetemi magántanári vizsgadolgozatnak készített (mindmáig kiadatlan).

Pályafutásának első szakaszában (1909-14) a Nyugat munkatársa. Megismerkedik Adyval is, akinek párizsi tudósításait még kollégista korában érdeklődéssel olvasgatta és akinek eszméit, költészetét az iskolával is elfogadtatni próbálja. 1909 nyarán maga is eljut Franciaországba. "A világháború előtti évtizedben szenvedélyünkké vált valósággal – írja később főművében –, hogy a francia irodalom és egyáltalán Franciaország kultuszában mindig újabb és újabb területeket fedezzünk fel." Ezután többször is Párizsban és Franciaország különböző vidékein tölti nyári szabadságát. Esszéin, egy-egy novellája könnyedségén is érezni a francia "esprit" hatását. Az I. világháború kitörése is egy franciaországi faluban éri, s így lesz mint civil internált öt évig Noirmoutier, majd Ile d'Yeu foglya.

Hazatérése után ismét tanár Budapesten, irodalmi szerkesztője az Új Magyar Szemle és az Aurora c. folyóiratoknak. Amiért a Tanácsköztársaság idején elfogadott egy siófoki üdültetést, fegyelmi eljárás indul ellene, "dorgálásban" részesül, s áthelyezik egy másik iskolába. A levert forradalmak után is kitart a Nyugat tábora mellett, ezekben az években (1920-23) többet közöl a humanizmus szellemét őrző folyóiratban, mint a háború előtt.

1923 tavaszán végképp hazatelepedik Kolozsvárra, s előbb az Ellenzék irodalmi mellékletének, 1929 szeptemberétől pedig az Erdélyi Helikonnak a szerkesztője. "Toborzó levelei"-vel a legjobb tollakat vonzza maga köré, munkája nyomán emelkedik az erdélyi magyar irodalom színvonala. Szerkesztői gyakorlatában a Nyugat esztétikáját honosítja meg, eszményei a liberalizmus, a "tiszta irodalom", az "európai művészi színvonal" és az erdélyiség, de ugyanekkor a *vallani és vállalni vita tanúsága szerint koncepciójába tartozik a kisebbségi író korszerű magatartásának követelése is a "históriai virágnyelv" helyett. Tapintatával, igényességével kivívja az írók megbecsülését, ő azonban több annál a szeretetre méltó, hanyag eleganciájú világfinál, akit barátai "Dadi"-jukban láttak. "Az a fajta bohém volt ő – írja róla Gaál Gábor, aki szemben állott vele, de kölcsönösen nagyra becsülték egymást –, aki a mélyben tragikusan szaggatottnak és nyugtalanul kiábrándítónak érezte az életet." Igazi arcát csak a halála évében, már súlyos betegen befejezett műve, a Fekete kolostor (Kv. 1931) villantja fel.

Kuncz ifjúkori tanulmánya, a Thököly a francia irodalomban (különnyomat egy 1913-14-es iskolai évkönyvből), valamint a Nyugat, Ellenzék, Erdélyi Helikon és Pásztortűz hasábjain megjelent kritikái és esszéi, melyeket Tanulmányok, kritikák címmel Pomogáts Béla gyűjtött kötetbe (1973), finom tollú, érzékeny esztétát mutatnak be, európai tájékozódásról, a polgári humanizmus legnemesebb eszményeinek, a népek közti megértés ügyének szolgálatáról tanúskodnak, de Kuncz nem tudott végleg a kritika mellett lehorgonyozni. Novellái és első regénye, az 1929-től az Erdélyi Helikon lapjain folytatódó, majd holta után önálló kötetben is megjelent Felleg a város felett (Kv. 1931) – ez utóbbi a vidéki kisváros realista rajzának indult, de romantikus szerelmi históriába torkollik – inkább figyelemre méltó kísérletek, mint kiérlelt alkotások, és semmiképpen sem állíthatók fogságának regénye mellé. Ilyenformán Kuncz valójában egykönyvű író, a Fekete kolostor írója. Ez a mű "maradandóan tükrözteti a kort, mely létrehozta, s híven, biztosan őrzi annak a nevét, aki írta" (Kosztolányi).

A fogságélményeit megörökítő remekmű szinte tudományos tárgyilagossággal jegyzi fel az eseményeket, ugyanakkor – s talán éppen ezért – vádirat az erőszak, a zsarnokság ellen. Tiltakozás a humánum nevében az embernyomorító háború ellen. Külső formáját tekintve emlékirat, az internáltak ötévi életének, táborváltásainak dokumentáris értékű képe, rögzítése. Valójában – amint erre elsőként Babits rámutatott – a Fekete kolostor nem egyszerű memoár: napló-érték, de regény-érték is egyben. Nemcsak a tábor eseményeinek krónikája, hanem egy lélek belső fejlődésének drámai története: regénye. Tanúi vagyunk annak, hogy az individualista, a tömegektől idegenkedő tanárember tudatában milyen változások mennek végbe, hogyan ismeri fel egyszerű fogolytársaiban az igazi emberit, sőt hogyan jut el a közösségélményig. Mindezt nem önelemző vallomásokban mondja el, hanem epikusan, fogolytársai életének, a hétköznapi eseményeknek mind behatóbb megfigyelése, mind elmélyültebb ábrázolása útján. Remek portrék egész sora, önálló novelláknak is beillő mozzanatok szerves egységbe olvadnak az esszéisztikus okfejtésekkel és lírai reflexiókkal.

A regénystruktúra kialakításának számos eszközével él az író. Így mindenekelőtt azzal, hogy bár a fiktív menekülési kísérlet kivételével minden mozzanatában a valóságban megtörtént eseményeket elevenít és valóban létezett figurákat mozgat, eltér a memoártól azzal, hogy belső törvényszerűség szerint csoportosítja az eseményeket. A különböző motívumok (bezártság, kinti séták, őrültség, a nemi élet torzulásai, halál) ki- és beiktatásával, komor és derűsebb színek váltakozásával egyfajta ritmust kölcsönöz a műnek és fokozatosságot érvényesít: minden a gyújtópont, az összetartást és a rabság feletti győzelmet kifejező "fekete barát" szimbólum felé mutat. Ennek létrejöttét a jelképek egész sora előzi meg; figyelemre méltó a mű szimbolikája, különösen a fehér és fekete szín hangsúlyos kezelése: így a fehér szín a béke és a szabadság megidézője, a fekete pedig előbb a háborúval fonódik össze, később azonban a jónak, az összetartásnak kifejezője lesz, mint éppen a "fekete kolostor" és a "fekete barát". Kitűnő a környezetrajz, az egész mű atmoszférája. Stílusa eszköznélküliségében is rendkívül meggyőző, így a Kosztolányi és Bóka László által is kiemelt perigeux-i vacsora leírásában. Ez az elemi erejű stílus, amely mindvégig egységes és soha egy pillanatra sem zökkenti ki az olvasót a könyv hangulatából, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Kuncz át tudja hidalni az én-regényt a kollektív-regénytől elválasztó szakadékot, s hogy ily módon a Fekete kolostor töretlen egész, a legegységesebb, legzártabb háborús mű a két világháború közti irodalmunkban.

A szerző halálán volt már, amikor műve fogadtatásának első visszhangjai eljutottak hozzá. A regény nagy sikeréről íróbarátai, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Gaál Gábor, Emil Isac, Áprily Lajos és mások számoltak be, meghozva a betegágyban fekvő írónak a megnyugvást, hogy feladatát, melyre egy egész életen át készült, sikerrel oldotta meg.

A Fekete kolostor négy magyar kiadáson kívül több idegen nyelvű kiadást is megért. Így 1934-ben angol, 1937-ben francia, 1949-ben olasz és török nyelven adták ki. Új romániai kiadása 1965-ben jelent meg Jancsó Elemér átfogó bevezető tanulmányával. A 70-es években román nyelvre is lefordították. A könyv gazdag utóéletéhez tartozik Lőrinczi László lenyűgöző irodalomtörténeti riportja, az Utazás a Fekete kolostorhoz (1975). A kötet írója kétszer is leutazik Párizsból Noirmoutier-be s onnan Ile d'Yeu-be, megtekinti az internálás helyéül szolgált öreg kastélyt, adatokat gyűjt a regény szereplőiről, széles körű levelezést folytat, felfedezi a szemtanúkat, s számos forrás-értékű adattal bővíti a Kuncz-filológiát.

Mint műfordító franciából magyarra ültette át a következő műveket: Tristan Bernard: Államtitok (Bp. 1921); Pierre Benoit: Királyasszony szeretője (Bp. 1924); Arthur comte de Gobineau: A renaissance (Bp. 1925); Guy de Maupassant: Parent úr (Bp. 1925) és A számadás órája (Bp. 1948).

Dsida Jenő és Méliusz József versben örökítette meg emlékét. Lapja, az Erdélyi Helikon emlékszámban búcsúztatta (1931/7).

(S. P.)

Babits Mihály: Fekete kolostor. Erdélyi Helikon 1931/6. – Kemény János: Emlékezés a jóság emberére ; Kós Károly: Ahogy én láttam; Tamási Áron: Rejtélyes játék. Erdélyi Helikon 1931/7. – Emil Isac: Búcsú K. A.-tól. Erdélyi Helikon 1931/8. – Móricz Zsigmond: Dadi. Nyugat, Bp. 1931. II. 36-37; uő. K. A. Tíz év múltán. Erdélyi Helikon 1941/7. – Gaál Gábor: K. A. Korunk 1931/7-8. – Török Sophie: Felleg a város felett. Nyugat, Bp. 1932. II. 222-23. – Molter Károly: Emlékezés K. A.-ra. Erdélyi Helikon 1942. 604-605. Bóka László: K. A. Közli Arcképvázlatok és tanulmányok. Bp. 1962. 327-46. – Pomogáts Béla: K. A. Irodalomtörténeti Füzetek 61. Bp. 1968. – Lőrinczi László: Utazás a Fekete kolostorhoz. Irodalomtörténeti riport. 1975. – Jancsó Elemér: K. A. és a Fekete kolostor. Közli Kortársaim. 1976. 148-71. – Kántor Lajos: Játék vagy program?; Sőni Pál: Lépésről lépésre a Fekete kolostorban. Közli Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok. 1981. 63-77 és 78-104. – Kéki Béla: A rejtély megoldódott? K. A. hazatérése. Magyar Nemzet, Bp. 1981. júl. 19. – K. A.: Levelek (1907-1931). Sajtó alá rendezte Jancsóné Máthé-Szabó Magda. RMI. 1982.

ÁVDolg. Szabó István: K. A. élete és munkássága. Kv. 1964. – Sylvester Anna: K. A. "Fekete kolostor"-a narrációelméleti megközelítésben. Kv. 1988.


Kunda Andor (Debrecen, 1905. febr. 24. – 1976. ápr. 2. Tel-Aviv) – szerkesztő, novellaíró. A nagyváradi főreáliskola elvégzése után a Sorbonne-on végzett jogi tanulmányokat, államtudományi doktorátust Szegeden szerzett, 1923-tól a Nagyváradi Napló tudósítója, 1933-tól helyettes szerkesztő, 1934-től a lap tulajdonosa és felelős szerkesztője. Vezércikkei – így Fehér Dezső búcsúztatója 1935-ben –, irodalmi írásai itt jelentek meg. Jelentős szerepe volt a nagyváradi Újságíró Klub megszervezésében s Ady nagyváradi kultuszának terjesztésében. Mint gyárigazgató közgazdasági téren is tevékenykedett.

Elbeszéléseiben, amelyek közül A zsidó fia c. 1928-ban elnyerte a Nagyváradi Napló díját, a józan életismeret elmélyült lélekrajzzal párosul. Panaszok c. novellagyűjteménye (Nv. 1930) a válságos idők mindennapos életproblémáit ábrázolja realisztikusan és kiváló lélekismerettel. 1948-tól az Új Kelet belső munkatársa Tel-Avivban s az angol nyelvű Encyclopaedia Judaica munkatársa.

(T. E.)


Kunz Henriette – *szexuáltudományos irodalom


Kupfer Miksa – *Raffy Ádám


Kurcsi Minya – *mesemondók


Kurkó Gyárfás (Csíkszentdomokos, 1909. dec. 2. – 1983. máj. 21. Brassó) – regényíró, publicista. Szászrégenben volt lakatosinas, majd Brassóban telepedett le (1927), ahol néhány év múlva önálló épületbútor- és műlakatos-műhelyt nyitott. Fellendülő sodronyüzeme lehetővé tette, hogy cselekvően bekapcsolódjék a közéleti küzdelmekbe. 1934-től a MADOSZ Brassó megyei, majd országos elnöke lett. Csík megyében részt vett az 1937-es parlamenti választásokon, de csalással elütötték a mandátumától. II. Károly király diktatúrája idején, a politikai pártok feloszlatása után (1938) a MADOSZ az ő elnökletével illegálisan folytatta tevékenységét és Népi Találkozót szervezett Brassóban (1940). Ezután Caracalba internálták, majd a bécsi döntés után áttették Magyarországra. A magyar hatóságok azonban nem fogadták be, így visszakerült Brassóba. Az Antonescu-diktatúra alatt egy ideig a brassói Fellegvár foglya volt; súlyos gyomorműtéte mentette meg a háborús munkaszolgálattól.

1944. aug. 23-a után régi harcostársaival együtt hozzálátott a MADOSZ újjászervezéséhez. 1944 októberében javaslatára a szervezet Magyar Népi Szövetség (MNSZ) néven kiszélesült, s a brassói alakuló gyűlés őt választotta ideiglenes elnökké. Az MNSZ 1945. májusi kolozsvári első kongresszusán megerősítette országos elnöki tisztségében, s 1946 nyarán a székelyudvarhelyi második kongresszuson ismét megválasztották. Ezt a tisztséget 1947 őszéig töltötte be, amikor a harmadik kongresszuson Temesvárt a kormányzatban uralomra jutott szélsőséges elemek s az MNSZ keretében is fellépő balos frakció nyomására leváltották. A közélet peremére szorítottan Gaál Gábor biztatására látott hozzá gyermekkori élményeinek önéletrajzi regénybe foglalásához. Ez a regény, a Nehéz kenyér 1949-ben meg is jelent.

Az MNSZ országos elnökeként kiváló és meggyőzően érvelő népszónokká, publicistává fejlődött. 1944 őszétől 1947 áprilisáig nevéhez fűződnek a romániai magyarság nemzetiségi szervezetének küzdelmei és eredményei: a nemzetiségi létfeltételek fokozatos kiépítése, az anyanyelvű iskolahálózat, a magyar művelődési intézmények védelme, a magyarság jogharca és a gazdaság újjáépítésére való felsorakoztatása. Jelképévé vált az egyenlőségért való következetes harcnak és a demokratikus magyar nemzetiségi egységnek. Az 1946-os őszi választások után a magyar parlamenti csoport vezérszónoka.

A népfronti politika háttérbe szorulása és a dogmatikus, sztálinista irányzat felerősödése kettőbe törte politikai pályafutását. 1947 nyarán a magyar gazdasági szövetkezetek államosításával nem értett egyet. Megvádolták, hogy az erdélyi magyarságot "elvtelen magyar egységben" tömörítette az MNSZ köré. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és az MNSZ több más vezetőjével s a magyar közélet más jeles személyiségével, Márton Áronnal, Venczel Józseffel, Lakatos Istvánnal együtt elítélték. Csak a részben már a dicsőszentmártoni elmebeteg-kórházban töltött tizenöt évi fogság után, 1964-ben szabadult. 1968-ban a Legfelső Bíróság hivatalosan is rehabilitálta. A közéletbe azonban többé nem tudott bekapcsolódni, a brassói Drapelul Roşu gyár munkásaként dolgozott 1974-es nyugdíjazásáig.

Nehéz kenyér c. életrajzi regénye a csíki falusi szegénység életének hiteles rajza. A Kriterion Könyvkiadó 1970-ben újra megjelentette a regényt, melyet Méliusz József bevezető tanulmányában Bözödi György Székely bánja c. munkájának irodalmi vetületeként népi realizmusa miatt értékel. A szerző szabadulása után tovább írta élete történetét, ebből csak egy töredék jelent meg Inasélet, 1933 címmel a Korunk 1969/2. számában, Balogh Edgár bevezetőjével.

Mint MNSZ-politikus 1944 őszén alapítója volt a Népi Egység c. brassói napilapnak, melyet 1947 februárjáig felelős szerkesztőként jegyzett. Közvetlen agitatorikus stílusán is érezni a székely népnyelv ízeit. Egy publicisztikai gyűjteményét a Kossuth Könyvkiadó állíttatta össze és adta ki (1987).

(B. Gy.)

Mit mondott Groza Péter, Luka László, K. Gy. a Romániai Magyar Népi Szövetség első kongresszusán? Röpirat, Kv. 1945. – Sipos Bella: K. Gy. a szülői házban. Pillanatfelvételek a csíkszentdomokosi egyszerű székely otthonról. Népi Egység 1946. nov. 17. – Szentimrei Jenő: Nehéz kenyér. Utunk 1949/9. – Beke György: Nehéz kenyér. Előre 1968. nov. 23; uő. Közélet, közírás, szépirodalom. NyIrK 1983/2; uő. Egy elfelejtett erdélyi publicista. Forrás, Kecskemét 1986/8. – Méliusz József: Székely regény az időben és a tájban. Igaz Szó 1970/4; újraközölve a regény 1970-es kiadásának bevezető tanulmányaként. – Baróti Pál: A valóságtól a szépirodalomig. A Hét 1970/9. – Szabó Sámuel: Hetvenéves K. Gy. Brassói Lapok 1979. dec. 8. – Sütő András: Évek – hazajáró lelkek. Cikkek, naplójegyzetek. 1980. 43. – Balogh Edgár: Szolgálatban. Emlékirat 1935-1944. 1978. 64-65; uő. Férfimunka. Emlékirat 1945-1955. Bp. 1986. 71-242; uő. Példáját idézzük! Brassói Lapok 1983. máj. 27. – Töttössy Magda: Őszi évfordulók Erdélyben. Új Tükör, Bp. 1987/46. – K. Gy. emlékére. Szemelvények beszédeiből, cikkeiből és róla szóló írásokból. Szerk. Lipcsey Ildikó. Bp. 1987.


Kursinszky Kálmán – *lexikon


Kursinszkyné Balázs Erzsébet – *Nagybánya magyar irodalmi élete


Kurunczi Lajos – *kémiai szakirodalom


Kuszálik Péter (Kolozsvár, 1949. márc. 4.) – természettudományi szakíró, lexikográfus. ~ Piroska fia. Középiskoláit szülővárosában, a 11. sz. Elméleti Líceumban végezte (1966), egyetemi diplomát a kolozsvári Műegyetem Gépészmérnöki karán szerzett (1973). 1990-ig a marosvásárhelyi Metalotehnica Gépgyárban volt mérnök, azóta független kutató: a szekszárdi Babits-Amerikai Könyvkiadó Ki kicsoda Erdélyben és a Kárpátokon túl? c. kiadás alatt álló kiadványának és a Magyar Katolikus Lexikonnak a munkatársa.

Írásait az Ifjúmunkás, A Hét, a Művelődés és más hazai lapok közölték. Egy riportjával elnyerte az Erdélyi Napló riportpályázatának díját.

Lexikonszerkesztő munkája mellett Soros-ösztöndíjjal a romániai magyar sajtó bibliográfiájának összeállításán dolgozik: ez a munkája folytatása Monoki István művének, s az 1940 őszétől 1993-ig megjelent romániai magyar periodikákat veszi számba.

Önálló kötete: Fák és cserjék (feleségével, Kuszálik Máriával. Kriterion Kiskalauz, 1984).


Kuszálik Piroska, Kuszálikné, Molnár Piroska (Arad, 1919. dec. 1. – 1992. nov. 30. Kolozsvár) – pedagógiai és tankönyvíró. Szülővárosában kezdte, Kolozsvárt végezte a középiskolát (1938); a kolozsvári egyetemen magyar-latin szakos tanári oklevelet (1942), majd doktorátust szerzett (1944). Tanári pályáját Kolozsvárt kezdte (1944-51), majd a Tankönyvkiadó magyar osztályának szerkesztője (1951-55), egyévi tanítóképzői tanárság után 1957-től a Pedagógiai Továbbképző Intézet lektora, majd előadó tanára Kolozsvárt. Az intézet megszűnése után a Babeş-Bolyai Egyetem előadó tanáraként irányította a magyar szakos tanárok továbbképzését.

Első írását az Utunk közölte (1951). A magyar nyelvtanítás módszerével, a tanárképzéssel és -továbbképzéssel foglalkozó cikkei, tanulmányai itt s a Korunk, Tanügyi Újság hasábjain jelentek meg. A korszerű tanítási módszerek elméleti és gyakorlati megismertetésével rangos pedagógiai szakíróink közé emelkedett. Balogh Dezsővel, Kálmán Viktóriával és Márki Zoltánnal közösen szerzett magyar irodalmi olvasókönyvével a VIII. osztály számára 1964-ben jelentkezett, ezt követte Antal Péterrel és Szabó Hajnallal közös hasonló tankönyve a líceumok IX. osztálya számára (1965). Péterfy Emíliával együtt megszerkesztette az I-IV. osztályos olvasókönyveket és nyelvtanokat (1964-71), majd a magyar nyelvtanok egy sorozatát (1975-77) és P. Dombi Erzsébettel a VIII. osztályosok új olvasókönyvét és nyelvtanát is (1979). A nemzetiségi nyelvoktatás számára különösen jelentősek módszertani szakmunkái, így a Nyelvtanítás (Szabó Hajnallal, 1968), a Gyakorlati útmutató a magyar nyelv tanítására (Péterfy Emíliával, 1969), valamint A tanító kézikönyve (Péterfy Emíliával, 1975).

Munkásságát nyugalomba vonulása (1979) után is folytatva, Péntek Jánossal közösen jelentette meg magyar nyelvkönyvét az V. osztály (1981), majd a magyar nyelvtanítás újabb módszertani könyvét az V-VIII. osztályok számára (1982).

(F. M.)

Takács Etel: Egy romániai magyar módszertanról. Magyartanítás, Bp. 1970/2. – P. Dombi Erzsébet: Egy új módszertani könyv. Magyar Nyelvőr, Bp. 1970/3. – Beke György: "A nyelvtanítás egyben jellemfejlesztés is..." Beszélgetés K. P. egyetemi előadó tanárral. A Hét 1974/43. – Nagy Géza: A magyar nyelv és irodalom korszerűsítése. Tanügyi Újság 1975/23-25. – Csire Gabriella: Magyar nyelvtanárok segédkönyve. Előre 1982. júl. 21. – Mikó Ervin kérdez. Kv. 1983. 118-23. K. P. válaszol.


Kusztos Endre (Makfalva, 1925. szept. 27.) – grafikus. Szaktanulmányait a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben kezdte (1949), ugyanitt a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett oklevelet (1955). Az Erdőszentgyörgyi Múzeum munkatársa (1962-65). Szénrajzaiban a műkritika Nagy István folytatását látja. "Amikor felfedezte [...] a jelentéktelen tárgyak, vízmosások, hordalékanyagok, indák, gyökerek birodalmát, tulajdonképpen akkor találta meg [...] a jelentéktelenben a jelentőset" – írja róla Gazda József. Bel- és külföldi kiállításai után a Korunk Galériában is szerepelt (1985).

M. Kis Pál: K. E. Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1977/2. – Gazda József: K. E. és a gyökerek birodalma. Korunk 1977/5.


Kusztos Piroska, Kusztosné Szabó (Alsósófalva, 1926. jan. 1. – 1985. nov. 7. Budapest) – népzenekutató, folklorista. ~ Endre festőművész felesége, ~ Sz. Endre természettudományi író édesanyja. A tanítóképzőt Marosvásárhelyt végezte (1945), kántori képesítést is szerzett. Szülőfalujában tanított (1945-48), a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán oklevelet szerzett (1954). Pályáját a Kolozsvári Zenei Középiskola tanáraként kezdte (1954-56), majd Szovátán ének- és zenetanár nyugalomba vonulásáig (1981).

Több folklórkiadványban szerepel népi dallamgyűjtéssel (az 1954-es Faragó-Jagamas-féle Moldvai csángó népdalok és népballadák c. munkában Szabó Piroska II. néven). Ő jegyezte le hangszalagról Ráduly János Kibédi népballadák (1975) és Elindultam hosszú útra (1979) c. köteteinek dallamanyagát. Társszerzője a Szovátai zöld erdőben (1971) c. kiadványnak. Összegyűjtötte és lejegyezte Sóvidék népzenei anyagát. Gyermek- és kamarakórusaival megyei és országos díjakat nyert. Zenei tárgyú írásait, könyvismertetőit a Falvak Dolgozó Népe és a Művelődés közölte.

(Cs. P.)

Ráduly János: Amikor a kórus előtt állok. Falvak Dolgozó Népe 1971/15. – Beke György: A művész hűsége, a mű hitele. A Hét 1985/40.


Kusztos Sz. Endre (Marosvásárhely, 1959. máj. 17. – 1992. ápr. 7. Cleveland, USA) – természettudományi író. ~ Endre festőművész és ~ Piroska népzenekutató fia. Középiskolát Szovátán végzett (1978), a Babeş-Bolyai Egyetemen biológusi diplomát szerzett (1985). A Szovátai Körzeti Kórház munkatársa. Versekkel tűnik fel az Igazság Szőcs Géza szerkesztette *Fellegvár oldalán, verseit közli az Ifjúmunkás. A Falvak Dolgozó Népe "Természettudományi Figyelő" rovatának munkatársa. Kutatási területe a magatartásbiológia és az állatszemiotika. Tanulmányai közül Az állati kommunikáció jelei a Korunkban (1988/2), a Populációk és nyelvjárások a TETT hasábjain (1989/4) jelent meg, utóbbi az állatok viselkedésének általános jeltani megközelítése.

(Cs. P.)


Kút – baloldali írók szépirodalmi és kritikai szemléje Aradon. Csak 1930/1-es számát ismerjük. Szerkesztette Fáskerti Tibor, Pénzes Artúr és Erdős György. Az előszóban leszögezik: "Programunk ennyi: Európa legfiatalabb írója Henri Barbusse, és mi szívünkre öleljük a fiatalságot." A szám Balla Károly, Wojticzky Gyula és Salamon László verseit közli, Franyó Zoltán régi arab gúnydalok, Pénzes Artúr A bányász c. Aron Cotruş-vers fordításával, Szántó György novellával, Schauter Aladár A mai Oroszország irodalmi élete c. írásával szerepel.


Kuthy László – *operett


Kuthy Sándor – *Erdélyi Gazda 1; *mezőgazdasági szakirodalom


Különvélemény – alcíme szerint "Gerő Sándor lapja". Havonta kétszer megjelenő bulvárlap. Kolozsvárt indult 1934. okt. 23-án, címébe az 1935/15-ös számtól kezdve felvette az Erdélyi jelzőt. 1939 őszén szűnt meg.

Első számaiban a Nyugat Mai dekameronjából (Bp. 1932) átvéve folytatásokban közölte Tamási Áron Új székely Antikrisztus c. novelláját, mely későbbi megjelentetéseiben Himnusz egy szamárról címmel szerepel, a szépirodalom azonban hamarosan háttérbe szorul a színházi és bár-pletykákat, személyi leleplezéseket szellőztető zsurnalisztika mellett. A ~ szívesen támogatta az OMP-t bíráló belső ellenzéket.

Egy-egy beszélgetés Ugron Gábor volt főispánnal vagy Hirschler József pápai prelátussal, fellépése a kártya- és rulettklubok ellen, valamint színészportréi, így a fiatal "Kovács Gyurka" bemutatása szintén megtalálható benne.

Erdélyben először a ~ hasábjain jelentek meg részletek Illyés Gyula Oroszország c. kötetéből.

(B. E.)


Kürthy Károly (Dabolc, 1887. nov. 21. – 1957. aug. 27. Debrecen) – költő. Középiskoláit Szatmárnémetiben, a református teológiát Debrecenben végezte. Szamoskóródon, majd Halmiban lelkész. Versei és publicisztikai írásai különböző folyóiratokban, napi- és hetilapokban jelentek meg (Nagykároly és Vidéke, melynek 1912-1919 közt belső munkatársa is, valamint Ellenzék, Szamos, Cimbora, Nagyváradi Napló, Független Újság, Reformátusok Lapja). Művei közül Asztalos György (1822-1918) élete (Nagykároly 1918) egy jeles helytörténész életpályájának, munkásságának bemutatása, Virágos kertemből (Nagykároly 1921) c. verseskötete lírai élményeit örökíti meg és számos szociális ihletésű vallásos verset közöl. Háromfelvonásos mesejátéka a János vitéz (Szatmár 1931). Több verse jelent meg a Berde Mária szerkesztette Istenes énekek (Nv. 1939) c. antológiában.

(B. L.)


Kürthy Katalin – *tankönyvirodalom


Küzdelem – az Erdélyi Szocialista Párt központi hivatalos közlönyeként indult Kolozsvárt 1920. dec. 15-én mint napilap, XI-es évfolyamjelzéssel folytatva az *Erdélyi Munkás c. lapot. Felelős szerkesztője 1921. jan. 27-ig Klein Jakab, majd a lap megszűnéséig Csiszér József.

Az első vasárnapi számban az emigráns Farkas Antal, Hajnal László, Kádár Imre mellett Bartalis János, Becski Andor, Szentimrei Jenő jelentkezik irodalmi írásaival, hamarosan azonban a politikai publicisztika kerül előtérbe: a munkatársak közt Erdélyi Kálmán, Rozvány Jenő, Ion Flueraş, Iosif Jumanca, külföldről Böhm Vilmos, Garbai Sándor szerepel.

A romániai munkásmozgalom belső fejlődésének, az előtte álló többrétű feladatok megoldásának módozatait illetően a ~ a reformizmus oldalán maradt.

Az RKP megalakulása után a Romániai Szocialista Párt szervezeti egységének megőrzését tekintette feladatának, és az ún. "kétésfeles internacionálé" szellemében a bécsi Nemzetközi Munkaközösséghez csatlakozott.

A lap 1921. máj. 22-től kezdve anyagi okok miatt hetilappá alakult át, s júl. 10-én bejelentette, hogy idősb Jordáky Lajos szerkesztésében *Népakarat c. alatt folytatódik.

(V. L.)

Vajda Lajos: Küzdelem. Közli Presa Muncitorească şi Socialistă din România III. 2. rész. 1975.




Hátra Címlap Előre