M


Macalik Alfréd (Bécs, 1888. szept. 10. – 1979. szept. 20. Nagyvárad) – festőművész, Nagyvárad hűséges festőkrónikása. A nagyváradi Főreáliskolában érettségizett (1909), a krakkói szépművészeti akadémián kezdte szaktanulmányait (1910-11), a szolnoki művésztelep ösztöndíjasa (1913), Budapesten a Szépművészeti Főiskolán Balló Ede növendéke (1914-18).

Világháborús katonai szolgálata után 1919-től jelentkezett kiállításokon. Festészete a művészi ábrázolás klasszikus hagyományait követte. Tájképeket, csendéleteket ábrázoló olajfestményeket, akvarelleket, rajzokat, rézkarcokat készített. Sötét tónusú képei a 20-as években tett nagybányai tanulmányútjai során élénkültek meg. Magán festőiskolája működött Nagyváradon (1930-37), tanított a Népi Művészeti Iskolában. Portréi közül kiemelkednek önarcképei s azok, melyeket a nagyváradi irodalmi-művészeti élet jeleseiről – így Tabéry Gézáról – festett. Egy krakkói rokonlátogatás alkalmából Pilsudsky marsall arcképét is megfestette.

Elmélyült zenei tanulmányokat is végzett, szervezője volt városa zenei életének, tanára a Népi Művészeti Iskolának; egyik rajza (a család tulajdonában) a koncerten fellépő Bartók Bélát ábrázolja. Előadásokat tartott művészeti-esztétikai kérdésekről s a Nagyvárad, Nagyváradi Napló hasábjain szakcikkeivel jelentkezett. A Körösvidéki Múzeum 1966-ban megrendezte gyűjteményes tárlatát.

(M. J.)

Kara Mihály: M. A. Nagyvárad (napilap) 1924. aug. 24. – Előszó az 1966-os emlékkiállítás katalógusában. – Mottl Román: M. A. Utunk 1979/41.


Macalik Ernő (Kolozsvár, 1944. júl. 7.) – természettudományi író. Szülővárosában az Ady-Şincai Líceumot végezte (1962), a Babeş-Bolyai Egyetemen biológia szakos tanári diplomát szerzett (1967). A csíkkarcfalvi 1. számú általános iskola tanára. Első írását az Igazság közölte (1967), szakmai írásai, fotói a Művelődés, A Hét, Falvak Dolgozó Népe (itt Csodálatos élővilág c. sorozata), Informaţia Harghitei, Hargita Kalendárium 1985 hasábjain jelentek meg. 1990 óta a gyulafehérvári Római Katolikus Teológia középfokú kántorképző intézetében is tanít biológiát; a Romániai Magyar Szóban is közöl.


Macskásy József (Marosvásárhely, 1921. febr. 15.) – festőművész. Tanulmányait a marosvásárhelyi szabadiskolában kezdte 1939-ben Aurel Ciupénál, majd 1941-42-ben Bordy Andrásnál folytatta, tőle kapta a döntő indíttatást. A II. világháborút követően a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetbe iratkozott be (1948), diplomát 1953-ban a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Miklóssy Gábor osztályán szerzett. 1953 és 1981 között Kolozsvárt az Úttörőház képzőművészeti irányítója, majd a Művészeti Általános Iskola rajztanára.

Képeinek gazdag és változatos színvilága egyaránt képes drámai erőt, feszültséget vagy gyöngéd érzéseket és tisztaságot érzékeltetni aszerint, hogy az erdélyi magyarság sorskérdéseit, otthonos szobabelsőt, csendéletet vagy kedvesei arcképét festi. Gyakran csendéletei is jelképekkel telítettek; irodalmunk nagyjai és jeles művészeink közül Petőfi, Ady és Bartók alakját többször is jelképteremtő szándékkal eleveníti meg, néha egyazon kompozíció keretében.

1942-től kezdve folyamatosan szerepel megyei, országos, ill. kisebb csoportkiállításokon. 1962-ben rendezi első egyéni, 1976-ban első gyűjteményes tárlatát Kolozsvárt, 1991-ben, hetvenedik életévének betöltése alkalmával rendezett addigi legnagyobb tárlatán bemutatja azelőtt eltiltott festményeit is (Falurombolás; Hóstát). Egyéni, ill. csoportkiállításainak színhelye: Marosvásárhely, Kolozsvár, Dés, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Bukarest, Hajdúböszörmény, Budapest, Bécs, Stockholm, Hollandia, Belgium, Dánia.

(E. Sz. I. – M. .)

Murádin Jenő: Előszó a Korunk Galéria katalógusaihoz. Kv. 1980, 1986, 1991. – Erdélyi Lajos: Bartók vonzásában. Cantata Profana. Új Élet 1981/18. – E. Szabó Ilona: Gesztenyevirág. M. J. festészetéről. Tiszatáj, Szeged 1989/3. – Pussi János: Egy magányos farkas berbécsbőr kiállítása a Szentegyház utcában. Helikon 1991/39.


Madách Imre emlékezete 1. Az erdélyi magyar színjátszásnak elévülhetetlen érdemei vannak Madách Imre (1823-1864) géniuszának népszerűsítésében. Az ember tragédiája ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színházban 1883. szept. 21-én a Kolozsvárról elszármazott Paulay Ede rendezte, aki a Tragédia színrevitelének gondolatával már a kincses városban foglalkozott. Alig telt el öt hónap, és 1884. febr. 27-én Kolozsvárt is színre került a nagy mű E. Kovács Gyula rendezésében, lényegében a Paulay-féle elképzelés szerint. A darab értelmezésében Arany János felfogását vették alapul, és igyekeztek a pesszimisztikusnak vélt hangulatot enyhíteni. A koráramlatból eredően deklamációs stílusban játszottak. Az első kolozsvári előadáson Ádámot E. Kovács Gyula, Évát vendégként Jászai Mari, Lucifert Szentgyörgyi István alakította. A Tragédia előadástörténetéhez hozzátartoznak a többi városok bemutatói is. Nagyváradon 1885. júl. 14-e és 1943 novembere között 15 különböző társulat előadásában színpadra állított Tragédiát láthatott a közönség.

A Madách-kultusz megteremtésében fontos hozzájárulása volt az erdélyi színjátszásnak, hogy 1886. okt. 9-én Kolozsvárt előadják a Csák végnapjai c. drámát, majd 1888. febr. 20-án itt mutatják be először a Mózest, mely ugyanabban az évben Nagyváradon is színre került. 1892. febr. 6-án került sorra Kolozsvárt a Férfi és nő c. tragédia. Drámatörténeti jelentőségű volt Az ember tragédiája 1913. márc. 14-i felújítása Kolozsvárt Janovics Jenő rendezésében, amikor először játszották kihagyások nélkül a teljes szöveget. Az Ádám-Éva-Lucifer hármas alakítója ekkor Nagy Adorján, Hettyey Aranka és Szakács Andor. Az előadás színpadtechnikailag is újdonsággal szolgált: a háttérre vetített díszletekkel (pl. az egyiptomi színben).

A kisebbségivé váló erdélyi magyar életben a Tragédia bemutatása a nemzetiségi azonosságtudat megőrzésének és bizonyításának fontos próbaköve lett, állandó küzdelemben a cenzúra zaklatásával (Madách születésének 100. évfordulóján például a Marseillaise miatt tiltották be az előadást). Mindezek ellenére a Tragédia színrevitele továbbra is a kísérletező szellem ösztönzője.

Janovics az 1920. okt. 29-i felújításon (Táray Ferenc, Poór Lili, Szakács Andor színészhármassal) a stilizált színpad eszközeit igénybe véve megpróbál szakítani a pátoszos játékkal és naturalista megelevenítéssel, így tárva fel a mű gondolati rétegeit. Színpadtechnikai újítása volt a háttérre vetített díszlet is. Emlékezetes ezután az 1934. febr. 27-i színrevitel, amely a két világháború közt már-már halódó színjátszás sorsfordulatának kezdetét jelenti. Az 1100 férőhelyes teremben a bemutatón 1400 ember szorongott, s rövid idő alatt Kolozsvárt, Nagyváradon, Brassóban huszonkilencszer adták elő a Tragédiát 30000 néző előtt. A bevétel biztosította azt az alapot, amelyből megvalósulhatott a Thália RT. népművelő művészi programja. A rendező Kádár Imre nem vette át a budapesti Nemzeti Színház konzervatív, a Zichy-illusztrációk naturalista képzőművészeti keretében játszott 1934-es felújításának koncepcióját, hanem a stilizált színpad kifejezéstárát használva, fényeffektusok kiváltásával vitte színre a művet. Az Ádám-Éva-Lucifer hármas: Balázs Samu, Erényi Böske, Forgács Sándor. A modern színészalkat előfutáraként tartjuk számon Forgács Lucifer-alakítását: "nem démon, szellemes, kedélyesen fölényes, intelligens" – írta róla Gaál Gábor, a korabeli krónikás.

Erdélyben is gazdag Az ember tragédiája szabadtéri előadásainak adattára: kiemelkedő volt a Thália Színház társulatának bemutatója 1937. jún. 26-án Kolozsvárt a Református Kollégium nagy udvarán, a Farkas utcai templom tövében (6000 néző előtt ötsíkú színpadon) és 1938. jún. 27-én Brassóban a Katolikus Főgimnázium udvarán. A színész-hármas mindkét előadáson: Nagy István, Fényes Alice, Kovács György.

Hosszú szünet után újból 1965. nov. 26-án került színre Kolozsvárt a Tragédia Rappaport Ottó rendezésében. Ez a bemutató is színháztörténeti súlyú. Főszereplői: László Gerő (Ádám), Vitályos Ildikó és Krasznai Paula (Éva), Kovács György és Flóra Jenő (Lucifer). Jelentősége újszerű értelmezésében rejlik, amely "desatanizált", s a mindig kételkedő, a tudás segítségével mindig újrakezdő ember drámájára helyezte a hangsúlyt. A naturalista hagyományokat elutasító színpadkép Jules Perahim munkája, amely két, közös középpontjuk körül ellentétes irányban forgatható lépcsős körszínpadból állt, biztosítva a játék folyamatosságát és jelképiségét. Az előadás súlyát Kovács György alakítása biztosította, zenéjét Oláh Tibor szerezte.

A Tragédia ősbemutatója és az utolsó színrevitel záró előadása közt Kolozsvárt 237-szer került színre a mű. Említésre méltó a Tragédia nagyváradi bemutatója 1974-ben, amelynek Szabó József rendezésében újítása volt, hogy az előadás narrátoraként Madách alakja is megelevenedik. A váradiak szakítottak a teatralitással, a játékot megfosztják a színésziességtől, s mintegy oratorikus szellemben a madáchi szöveg szolgálatára kötelezik a színészeket. Ugyanekkor Harag György Marosvásárhelyen a Székely Színház művészeivel egy "reteatralizált" rendezésben látványosan viszi a közönség elé a Tragédiát.

A diktatúra szigorodásakor betiltják Az ember tragédiája már bemutatás előtt álló újabb előadását azzal az otromba érveléssel, hogy a szocializmusban nem lehet többé az ember "tragédiájáról" beszélni... Leállnak a marosvásárhelyi Nemzeti Színház próbái is, ahol a román tagozaton Octavian Goga híres fordításában készültek a drámát bemutatni.

1989 után viszont lehetővé vált, hogy a marosvásárhelyi magyar tagozat Kincses Elemér rendezésében felújítsa a Mózes erdélyi előadását (1991) s a népét balsorsából kivezető Mózes Ferenczy István alakításában az új történelmi helyzetnek megfelelő jelentőséget kapjon. A társulat ezzel a darabbal szerepelt a III. Kisebbségi Színházfesztivál rendezvénysorozatában a magyarországi Kisvárdán.

(K. J.)

2. Az erdélyi Madách-kultusz írásbelisége hűen kísérte a Tragédia színpadi változásait, de kezdettől fogva bensőségesebb gondolati kapcsolatba került a Madách-jelenséggel. Haraszti Gyula Madách-könyve (Kv. 1882) még kora ítéletével a világfájdalmat jelöli meg a költő világnézeteként, Kristóf György azonban (Petőfi és Madách. Kv. 1923) a XIX. század két nagy írójának humanizmusát egybevetve már így összegez: "Petőfinél az eszmény, az ideálok világa tökéletes, míg Madáchnál a kultúrában és a kultúrának élő nemes lélek tapasztalja, hogy az ideák, az értékek világa is fogyatékos." A kisebbségi lét nyomásai közepette a Madách-kép hamar ellentmondásaira bomlik. Reményik Sándor a költő halálának 70. évfordulóján az Ádám az Űrben című írásában így jellemzi a Tragédia szerzőjét: "Nem kell neki semmi abból, ami itt kapható, nyerhető, árulható, megvehető, ingyen ölébe hulló vagy kierőszakolható. Semmi." Ugyancsak itt a Pásztortűzben Kovács László a történelmi kiábrándulás helyett a remény felcsillanására ügyel... Tárgyilagos művészi szempontot képvisel az Erdélyi Helikonban Bánffy Miklós háromrészes írása (Az Ember Tragédiája a színpadon), Madách hozzá nem értő lefokozását, elhibázott bemutatását bírálja a budapesti Nemzeti Színház rendezésében, s ezzel szemben megdicséri a bécsi Burgtheater német nyelvű Tragédia-bemutatóját, leszögezve, hogy ez az előadás rendezői tökéllyel "hatalmas lépés Madách művének világsikere felé".

Az erdélyi magyar sors válságos helyzetében alakuló Madách-kép körül 1957-ben már nyílt és szenvedélyes vita támad. Az újraindult Korunkban Tordai Zádor Jegyzetek "Az Ember Tragédiájá"-ról c. alatt Lucifert teszi meg a dráma "legpozitívebb alakjá"-nak, szembehelyezve a tudást a hittel. Konklúziója az, hogy egyetlen kiút lehet a Tragédiából, s ez nem az "ember küzdj és bízva bízzál"... Az ő a hitet elítélő s a tudást kizárólagosan ösztökélővé tevő felfogásával szemben Kallós Miklós Valóban vagy-vagy? c. alatt azzal válaszol, hogy "a forradalmi álmodozás nélküli rideg realizmus éppoly sivár, mint amilyen terméketlen a higgadt számítás nélkül való álmodozás". Az Igaz Szó szerkesztőségi válasza szerint Tordai "a szkepticizmust, a kiábrándultságot, az eszménytelenséget, pontosabban az egzisztencializmus nihilizmusát emeli eszményképpé", Kovács János pedig az Előrében emel szót "az eszmei csömör és csüggedés meghirdetése" ellen.

Új, reális kép a nagy drámaíró halálának 100. évfordulójára bontakozott ki Barta János Történelemfilozófiai kérdések Az ember tragédiájában (Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1965) és Kántor Lajos "Kiket nagyoknak mond a krónika" c. tanulmánya nyomán; utóbbi a Korunkban, az 1964-es évforduló alkalmából összegezi a Madách-kép százados alakulását Arany Jánostól Sőtér Istvánig, s a teljes Madách-életmű irodalmi visszhangjának összehasonlításaiból igazolja, hogy a Tragédia keletkezése saját korának történelméből fogant, s így Madách Tragédiájában "nem választható szét nemzet és haladás, partikuláris és egyetemes – éppen ezzel biztosítva magának a kortárs és az utókor csodálatát". Az irodalomtörténeti áttekintés kiszélesül Kántor Lajos Százéves harc az ember tragédiájáért c. tanulmányában, mely a budapesti Akadémiai Kiadónál jelent meg azzal a Vajda György Mihálytól idézett konklúzióval, hogy "A Tragédia, mai szóval élve, közéleti mű..." Ebben a történelmi gyökerű közéletiségben osztozik a Tragédia a Bach-korszakot leleplező másik Madách-művel, A civilizátorral és a Korunkban többször is kiemelt Mózes c. drámával, s válik az erdélyi magyarság saját történelmét alakító erkölcsi tényezővé.

Kántor Lajos az Utunkban ugyanebben az időben megjelent Közcél és magány c. írásában tetézi Madách történelmi hatékonyságának tételét, leszögezve, hogy egyéniség és tömeg, magány és közcél a Tragédia tengelyét alkotja. "Ez a komolyság és elkötelezettség – írja –, amellyel az élet feladta kérdésekre a válaszokat kereste [...], a legnagyobbak közé emeli Madáchot. A példát mutató klasszikusok közé, akik nem tették a magányt filozófiai végkövetkeztetéssé."

Az esztétikai és filozófiai elvontságokból a reális történelembe – az 1848-at megelőző és követő álmokba és csalódásokba – visszahelyezett s így tanulságaival újra történelmet termő Tragédia a szerző halálának centenáriumát világirodalmi párhuzamokba állítva is új kor-vállalásra késztet. Tudor Vianu román irodalomtörténésznek a budapesti Helikonban megjelent tanulmánya Eminescu Memento mori c. elbeszélő költeményét hasonlítja össze Madách művével, kijelentve, hogy "a pesszimista történelmi koncepció, mely Eminescunál zordonabb, Madáchnál felcsillanni enged valami reménységsugár-félét". Kettőjüket a román és a magyar nemzet szellemi ősének vallja. Jancsó Elemér Madách és a világirodalom c. alatt von párhuzamokat a Tragédia és a 48-as forradalmak vérbefojtását megörökítő – tehát szintén a történelem valóságából kiinduló – európai irodalmak között, és a közös hajtóerőt az emberi boldogság és életet betöltő cél keresésében látja.

Az új Madách-kép jutott kifejezésre a centenáris Tragédia-előadás kapcsán is Kolozsvárt. Rappaport Ottó 1965-ös rendezése Marosi Péter Utunkbeli kritikája szerint azért vált méltóvá a nagy feladathoz, mert "újszerűsége tömegeket vitt közelebb a Tragédia korszerű értelmezéséhez". Az egy emberként felfogott Ádám-Éva-Lucifer hármas tragikus küzdelme ebben az értékelésben "egy adott lét ellentmondásaival, gyarlóságaival" a mű humán lényegét találta el.

Maga a rendező 1973-ban, újabb Madách-évforduló alkalmából, így magyarázza az akkori színpadi sikert: "Nem ismerek egyetlen színpadi művet sem, amely olyan mélyen, egészen és igazán szólna a mi korunk emberének sorskérdéseiről: amely őszintébb, valóságosabb, igazabb – nem elvont, nem általános, hazug és illuzórikus, nem hitegető és félrevezető, hanem emberi, éppen ezért elfogadhatóbb – választ adna a lét ellentmondásos kérdéseire, mint a Tragédia. Madách Imre ezt a választ a színpadi érzékelhetőség, a teatralizált gondolatiság poetikus nyelvén fogalmazta meg, amely Brechtet, Pirandellót, Millert, Beckettet száz évvel megelőzve, a modern színpadművészet minden fontosabb alkotóelemét magába foglalja." Az erdélyi helyzetből fogant történelmi valóságszemlélet ezt a Madách-képet vitte színpadra.

Érthető, hogy Madách születésének 150. évfordulóján, 1973-ban, a Makkai Sándor "magunk revíziójá"-n és Tavaszy Sándor "önösszeszedés"-hirdetésén elindult s a maga nemzeti identitását a változott társadalmi körülmények közt is megvalósítani kívánó erdélyi magyarság lelkiismeretében feltámad az öngyilkossá vált Teleki László örökébe lépő Madách politikai hitvallomása az 1861-es pesti országgyűlésen, ahol az 1848-as törvények visszaállítását nem "felirat", hanem "határozat" alakjában követelte... Így újul fel a Tragédia mellett a másik remekmű, az ugyancsak politikai fogantatású és közéleti tanulságokat rejtő Mózes jelképes emléke is. "A költői álom, a vezető optimista tragédiája túlélte a szerző korát – írja e sorsdrámáról az ünneplő Korunk –, s ma kibontakozó magatartás-irodalmunk számára képes beszédében erkölcsi indokokat ajánl, amikor azokat avatja »nagy«-gyá, akik a demoralizálódás ellenszeréül a demokráciát mozdítják elő, régi megalázások és megalázkodások felszámolásával, az emberség merőben »új« törvénye szerint." A Korunk e számában Bretter György is beható Madách-elemzés során jut el ama sarkigazságig, hogy "...a rációban hinni kell, a humanizmust viszont megvalósítani. [...] az élet munkál bennünk s ennek parancsa: élni kell." Ugyanitt Dávid Gyula ismerteti a román kritika rangos felvonulását a Tragédia Goga-féle fordításának megjelenésekor.

A teljes befogadás légkörében kétszer is megjelent Az ember tragédiája Romániában: 1973-ban Páskándi Géza utószavával a Kriterion, 1982-ben Kántor Lajos bevezetőjével a Dacia kiadásában. Közkinccsé vált ugyancsak Kántor Lajos bevezetőjével egy Téka-kötetnyi Madách-levél is. 1983-ban, az író születése 120. évfordulója alkalmából az Utunk Keszthelyi András, a Református Szemle Tőkés István, A Hét Deák Tamás, a Korunk Szász János megemlékezéseivel ünnepelt.

(B. E.)

Kovács László: A Tragédia. Reményik Sándor: Ádám az Űrben. Pásztortűz 1934/5. – Bánffy Miklós: Az Ember Tragédiája a színpadon. Erdélyi Helikon 1934/2, 3, 4. – Tordai Zádor: Jegyzetek "Az ember tragédiájá"-ról. Korunk 1957/8. – Kallós Miklós: Valóban vagy-vagy? Korunk 1957/9. – Kovács János: Humanizmus... eszmények nélkül. Előre 1957. szept. 22. – Tudor Vianu: Madách és Eminescu. Helikon, a MTA Irodalomtörténeti Intézetének folyóirata, Bp. 1964/1. – Kántor Lajos: "Kiket nagyoknak mond a krónika" Madách egy évszázad távlatában, Paulovics László Madách-illusztrációival. Korunk 1964/9; uő. Közcél és magány. Utunk 1964/40; uő. Százéves harc "Az ember tragédiájá"-ért. Irodalomtörténeti Füzetek 53. Bp. 1966. – Gavril Scridon: Az ember tragédiája és a román irodalom. Jancsó Elemér: Madách és a világirodalom. Igaz Szó 1965/1. Utóbbi újraközölve Irodalomtörténet és időszerűség. 1972. 376-83. – Marosi Péter: Gondolatok a színházban. Utunk 1965/50. – Rappaport Ottó: Kortársunk – Madách. Igaz Szó 1973/2. – A Korunk Madách-száma 1973/2. I. Bretter György: Ádám harca Luciferrel, avagy idő és egzisztencia a Tragédiában. Újraközölve Itt és mást. 1979. 282-93. II. Dávid Gyula: Az ember tragédiája – román tükörben. III. Balogh Edgár: Madách útja Timontól Mózesig. Újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 48-55. – Mózes Huba: Madách-problémák. NyIrK 1973/2. – Dávid Gyula: Goga Madách-fordítása és Az Ember Tragédiája román értelmezései. Közli Találkozások. Kv. 1976. 133-51. – Jánosházy György: Mózes itt és most. Helikon 1990/21. – Janovics Jenő: Az Ember Tragédiája felújítása. Enyedi Sándor közlése a Janovics-kézirathagyatékból. Korunk 1992/11.

ÁVDolg. Kántor Lajos: Százéves harc "Az ember tragédiájá"-ért. Kv. 1959. – Zsibói Béla: "Az ember tragédiája" színpadi értelmezése. Kv. 1966. – Valentin Ildikó-Gizella: M. I. drámái a kolozsvári színpadon (1884-1944). Kv. 1976. – Péterffy-Medgyesy Éva: M. drámája a romániai magyar színpadon 1965-1975. Kv. 1977. – Beke Mihály András: "Hit és tudás" (A madáchi tragikus optimizmus értelmezése). Kv. 1980. – Nagy Ildikó: "Az ember tragédiája" és a Faust. Kv. 1989.


Madar József – *biológiai szakirodalom


Madaras Gábor – *nótaszerzők


Madaras Klára – *mezőgazdasági irodalom 1


Madaras Lázár (Kibéd, 1941. febr. 20.) – szerkesztő, közgazdasági író. Középiskolát Petrozsényben, közgazdaságtudományi egyetemet Bukarestben végzett. Közgazdász pályáját Brassó város statisztikai hivatalánál kezdte (1964-65), ugyanitt a tartomány néptanácsi tisztviselője (1966-68), majd hírlapíró a Brassói Lapok hetilapnál. 1976-tól szerkesztőségi titkár, 1982 júniusától főszerkesztő. Első írását az Előre közölte (1962), népességtudományi és ipargazdasági tanulmányai a Revista de Statistică, Revista Economică hasábjain jelentek meg. Évekig a brassói Népi Egyetem magyar tagozatának élén állt. 1990 óta az RMDSZ Brassó megyei parlamenti képviselője.

Önálló kötete: Le mouvement migratoire – facteur essentiale dans le développement économique de la ville de Braşov 1980. Centre démographique ONU Roumanie, Bucureşti.

Írói álneve: Kibédi László.

(Sz. S.)


Madarász Antal (Gyergyócsomafalva, 1933. nov. 26. – 1978. okt. 21. Marosvásárhely) – földrajzi író. A gyergyószentmiklósi gimnázium elvégzése (1952) után a Bolyai Tudományegyetemen földtan-földrajz szakos tanári diplomát szerzett (1958). Tanított Csíkfalván, Mezőpaniton, Ákosfalván, közben iskolaigazgató Székelyvaján (1961-71). Érdemes tanári címet kapott (1974), a földrajztudományok doktora (1978). Előadó a marosvásárhelyi Népi Egyetemen.

Első írását A Hét közölte (1972), itt s a Vörös Zászló, Tanügyi Újság hasábjain jelentek meg szakmai és pedagógiai írásai. A Földrajzi kislexikon társszerzője Tulogdy János és Balás Árpád mellett (1976). Elkészítette Ákosfalva monográfiáját 1332-től 1849-ig (kéziratban).

Tófalvi Zoltán: Nevelő, népnevelő volt. A Hét 1978/45.


Maderspach Viola, Kovács Zoltánné (Iszkrony, 1920. márc. 26.) – műtörténész. Középiskolát a budapesti Corvin Mátyás Reálgimnáziumban végzett, a Képzőművészeti Főiskolán Aba Novák Vilmos tanítványa. 1951-1961 között a Nagybányai Tartományi Múzeum igazgatója, majd ugyanott muzeográfus. Megalapította a művészeti osztályt, ahol bemutatta a máramarosi népművészetet s megrendezte a nagybányai festők évi kiállításait (1960-64). A Studii şi Cercetări de Istorie Veche hasábjain megjelent tanulmányaiban avasi falvak őskőkorszakbeli leleteivel s a nagybányai nemesércek középkori kitermelésével foglalkozott (1960-65), az Utunkban a máramarosi népművészet s a műemlékek restaurálásának és konzerválásának módját a városrendezés keretében, a Bányavidéki Fáklya munkatársaként pedig a nagybányai festőiskola történetét s a díszítő művészetek szerepét dolgozta fel; a budapesti Magyar Művészet Ziffer Sándorról írt megemlékezését közölte (1963). Tanulmánya a nagybányai festőiskoláról megjelent eszperantóul is Stockholmban.

A Szakszervezetek Művelődési Házában Nagybányán rendszeresen tartott művészettörténeti és művészetesztétikai előadásokat.


Mael Ferenc, családi nevén Izmael (Marosvásárhely, 1890. dec. 26. – 1949. aug. 27. Budapest) – költő, író. 1918-ig földművelésügyi számtiszt, később a ferencrendiek kolozsvári Szent Bonaventura nyomdai és kiadóvállalatának belső munkatársa, a 40-es évek végén számvevőségi főtanácsos Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumban.

Első írói jelentkezése az Álmok c. verseskötet (Mv. 1909). Költeményeit, novelláit, könyvismertetéseit az Ifjú Erdély, Ellenzék, Pásztortűz, Vasárnap, 1931 után a Keleti Újság, Magyar Nép közölte. Az EIT s az Erdélyi Katolikus Akadémia, ill. Pázmány Péter Társaság tagja. A *Hírnök belső munkatársa, a Katholikus Világ szerkesztője. Vallásos versgyűjteményeket, imakönyveket (Szűz Mária hónapja, Kv. 1930; Kis őrangyal, Kv. 1931) szerkesztett, ismertetéseket írt L. Ady Mariska, Áprily Lajos, Kádár Imre, Markovits Rodion, Szilágyi M. Dózsa köteteiről.

Munkái: Putifárné (kisregény, Mv. 1924); Missa Solemnis (versek, Arad 1926); Pirkad az égalj... (versek, Kv. 1926); Végén csattan az ostor (történetek, Kv. 1928); A kereszt fényében (Kv. 1929); Könnyvirág (elbeszélések, Kv. 1934); Emberek vagyunk (regény, Kv. 1938); Hinni kell... (P. Trefán Leonárd előszavával, versek, Kv. 1940).

Kiss Ernő: M. F. versei. Pásztortűz 1926/20.


Mag Péter (Kécsa, 1931. okt. 29.) – közíró, szerkesztő, dramaturg. Középiskoláit Temesvárt kezdte, Kolozsvárt végezte (1953), a Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom szakos hallgatója (1953-55), a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem-filozófia szakos diplomát szerzett (1963), elvégezte a bukaresti újságírói fakultást (1982). Közben újságíró: a Romániai Magyar Szó, ill. Előre (1949-55), Falvak Dolgozó Népe (1955-58), Tanügyi Újság (1958-63) szerkesztője, majd a temesvári 1. számú líceum tanára (1963-67), a Temesvári Állami Magyar Színház dramaturgja (1967-70). Egy ideig a Brassói Lapoknál dolgozott (1970-72), végül a Román Televízió (1972-85), ezután a Román Rádió főmunkatársa, 1990-ben a nemzetiségi főosztály vezetője. Nyugalomba vonulása után (1991) a Valóság, ill. Változó Valóság közli cikkeit.

Első írásait a Szabad Szó közölte (1946-47). Versekkel az aradi Vörös Lobogó hasábjain jelentkezett.

Álnevei: Végvári Péter, Kécsai András, Barcza Bertalan, Földvári András.

(B. E.)


Magazin 1. Rajnay Tibor 1930-ban Kolozsvárt indult társadalmi, színházi és kritikai hetilapja. Tíz évfolyamot ért meg 1939-ig. A "társadalmi" fogalmán "társasági"-t értett, a vezető körök és személyiségek kérdéseivel foglalkozott, s elsősorban a színházi élet eseményeit tárgyalta. Bemutatta a Magyar Színház művészeit és vendégeit: címlapjain találkozunk Kovács György, Fényes Alice, Ferenczy Zsizsi és számos más színész, előadóművész arcképével, a színpadi szerzők közül Bánffy Miklós, Kosztolányi Dezső, Lehár Ferenc is szerepel a lap élén. Vicc-magazin, pletykák, báli beszámolók jelzik továbbá a lap törekvését a népszerűségre.

2. 1933-ban indult Kolozsvárt Sándor Vilmos szerkesztésében; havi folyóirat, de mindössze három száma ismeretes. Üzleti hirdetéseket körített cikk- és képanyaggal a "Hollywoodi Hírek"-től a kesztyű- és cipő-divatig, a sex appealtől a filmbemutatókig.

Gaál Gábor: Magazinkultúra. Korunk 1931/6; újraközölve Válogatott írások, 1964. 414-15.


Magyar Athenas – a Bod Péter magyarigeni református lelkész, Bethlen Kata udvari papja (1712-1769) összeállításában megjelent irodalmi lexikon, amelyben a szerző 528 író életét és munkásságát ismerteti, s feljegyez továbbá 55 névtelenül megjelent munkát is. E mű megjelenésének kétszázadik évfordulója adott alkalmat a romániai magyar lexikonszerkesztés felújítására.

A Bod-féle első betűrendes számbavétel a kor magyar íróiról és tudósairól a művelődés jelképéve vált görög városról kapta címét azzal a céllal, hogy a magyar szerzők is "tsináljanak egy Athenast s láttassanak meg..." – írja a szerző egyik levelében.

A ~ nem választja el a szépirodalmat a tudományos irodalomtól, s általában az írásbeliséget teszi a címszavak kritériumává. A művet címlapja szerint 1766-os keltezéssel tervezték kiadni, de a szerző ajánlása szerint valójában csak 1767-ben jelentették meg.

Jancsó Elemér bevezetésével Bod Péter önéletírása. Ford. Valentiny Antal. Kv. 1945. Erdélyi Ritkaságok. 4. – Balogh Edgár: Hazai Magyar Athenas. Igaz Szó 1966/1. – Benkő Samu: A kétszáz éves Athenas. Korunk 1966/6.


Magyar Bálint, családi nevén Marincsák (Pátyod, 1886. nov. 23. – 1957. dec. 14. Nagysomkút) – költő, műfordító. Középiskoláit Szatmáron, róm. kat. teológiai tanulmányait Budapesten végezte, 1911-ben szentelték pappá. Kálmándon, Felsőbányán, Jánkon plébános (1911-13). Tanári pályáját az ungvári Állami Főgimnáziumban 1913-ban kezdte el, ahol munkatársa, Szabó Dezső hívta fel figyelmét az új francia lírára. Leconte de Lisle, Jules Lemaître, Francis Jammes verseit fordította magyarra s tette közzé versesköteteiben. Az ungvári Gyöngyösi István Irodalmi Társaságban székfoglalóként Musset-tanulmánnyal mutatkozott be. Az I. világháború után 1921-től hetvenéves koráig Szaniszlón, halála évében Nagysomkúton plébános. A szatmári Kölcsey Kör tagja, 1944-ben beválasztották a Szent István Akadémiába Budapesten.

Vallásos meggyőződésből fakadó, mélyen humanista verseit a Pásztortűz, az aradi Vasárnap és a kolozsvári A Hírnök közölte. Tanulmányaiban ugyanitt Flaubert és Mauriac művészetét mutatta be, s csehszlovákiai magyar írókat ismertetett. Publicisztikai írásai az Ungváron 1913 és 1921 között szerkesztésében megjelent Határszéli Újság, a szatmári Szabad Szó és a Szatmár megyei Közlöny hasábjain jelentek meg.

Önálló kötetei: Francia költők (műfordítások, Szatmárnémeti 1911); Kincses éjszakák (versek, Bp. 1912); Bíboros hajnal (versek, műfordítások, Bp. 1914); Fehér köntös a vérmezőn (versek, Ungvár 1914); Katonák (versek, Bp. 1917); Harangjáték (versek, Arad 1930).

(B. L.)

Dr. K. J. [Karl János]: M. B. költészete. Vasárnap 1930/14.


Magyar Autonóm Tartomány – a román Nagy Nemzetgyűlésen 1952. szept. 24-25-én elfogadott alkotmány alapján 1953-ban létesített közigazgatási egység, amely – némi határmódosításokkal – a korábbi Maros-Torda, Csík, Udvarhely és Háromszék megyéket foglalta magába, területén belül a romániai magyarság mintegy 35%-ával. A nevébe foglalt "autonómia" megvalósítására sohasem került sor, sőt nem készült el még a tartomány megígért önkormányzati szabályzata sem. Kívül maradt területén az Aranyosszék és a Barcaság tömbmagyarsága, természetesen Moldva magyarok lakta szomszédos vidéke is.

A székely "kultúrgettó" az első szakaszban lehetővé tette több magyar nemzetiségi kulturális és oktatási intézmény kiépítését, megerősítését (itt bontakozik ki az Állami Székely Színház, alakul meg 1957-ben az Állami Székely Népi Együttes, jelenik meg az Igaz Szó 1953-tól és a nevét Új Életre változtató Művészet 1957-től, ide költöztetik át még 1946-ban a Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karát, amelyből kifejlődik az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet (OGYI), majd 1954-ben az egykori Magyar Művészeti Intézet utódjaként addig Kolozsváron működő Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát. Mindez azonban a kívül maradt területek magyar intézményrendszerének elsorvasztása, az anyanyelv használatának intézményes visszaszorítása, az akkor még többségükben vagy jelentős arányukban magyar lakosságú városok nemzetiségi arculatának megváltoztatása kíséretében. (Öt erdélyi város – Arad, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Zilah – magyar lakosságának számaránya az 1930. évi 57,9%-ról 1966-ra 41,8%-ra csökken.)

A ~ mint "a szocialista nemzetiségi politika vívmánya" szerepelt a pártpropagandában. Ennek jegyében – de a szerzők tudományos igényességének és felelősségének szellemében – dolgozta ki 1957-ben egy Keszy-Harmath Sándor vezette közgazdász munkaközösség a ~ gazdasági monográfiáját. A mintegy 400 oldalas, Marx József fotóival illusztrált műre azonban megjelenése előtt az RMP Központi Bizottságának Propagandaosztálya a sovinizmus és a szeparatizmus bélyegét sütötte rá, a kinyomtatott példányokat bezúzatták, a főszerkesztőt pedig eltávolították egyetemi állásából.

Az 1960. dec. 24-i alkotmánymódosítás nyomán a ~ elnevezése és területe egyaránt megváltozott: "Maros-Magyar Autonóm Tartomány"-ra, míg területéből több homogén magyarlakta járást csatoltak a szomszédos Brassó, illetve Szeben tartományokhoz, s homogén románlakta területeket a ~hoz, aminek következtében a magyarság itteni számaránya 77,3%-ról 62%-ra csökkent. Ebben az időszakban indul meg az ottani – korábban tiszta vagy túlnyomórészt magyar jellegű – intézmények elrománosítása, a városok és vállalatok betelepítési törekvéseket követő felfejlesztése.

Végül 1968. febr. 16-án a Nagy Nemzetgyűlés által megszavazott új közigazgatási rendezéssel (a megyerendszer visszaállításával) megszűnt az amúgy is csak nevében "magyar autonóm" tartomány: a régi Csík és Udvarhely megyékből Hargita megye néven új megye lett Csíkszereda székhellyel, az egykori Háromszék megye pedig (a színromán Bodzaforduló környéke hozzácsatolásával) Sepsiszentgyörgy székhellyel Kovászna megye nevet kapta. E megyékben folytatódott a tömeges betelepítés, amelynek eredményeként Marosvásárhely román lakossága az 1956. évi 21,9%-ról 1992-re 46,3%-ra, Sepsiszentgyörgyé 12,4%-ról 23,5%-ra, Csíkszeredáé 7,9%-ról 16,3%-ra növekedett.

(B. E.)

Bugyi Pál: A fejlődés útján. Előre 1957. szept. 1. – A Magyar Autonóm Tartomány monográfiája. Szerk. Keszy-Harmath Sándor. Kézirat. 1959. – Lipcsey Ildikó: 35 éve alakult az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány (1952-1968). Kritika, Bp. 1987/9. – Hetven év. A romániai magyarság története 1919-1989. A magyarságkutatás könyvtára. V. Bp. 1990. – Balázs Sándor: Az autonómia gondolata a húszas-harmincas években. A Hét. Két hivatkozási alap. 1992/1; Az önkormányzat mibenléte. 1992/3; Autonómia, heteronómia. 1992/4; Az autonómia alanya. 1992/5; Autonómia – észt mintára. 1992/6; Átfedések az autonómiában. 1992/8; Az autonómia sorsa. 1992/10.


Magyar Dal 1. A Romániai Magyar *Dalosszövetség hivatalos havi folyóirata. Első száma Brassóban jelent meg 1922 januárjában, szerkesztője Rombauer Tivadar, a Dalosszövetség titkára Fövenyessy Bertalan nagyenyedi zenetanár, felelős szerkesztő Póka Dezső, a Brassói Lapok munkatársa. A II. évfolyam 1. számától felelős szerkesztő Tutsek Jenő, a 2. számtól kezdve azonban Fövenyessy kiválik a szerkesztőségből. Ugyanazon évfolyam 5-6. számától felelős szerkesztő Kiss Béla, szerkesztő Tárcza Bertalan, a megjelenés helye pedig Kolozsvár. A III. évfolyam összevont 11-12. számától kezdve a lap megszűntéig (1936) a felelős szerkesztő Tárcza Bertalan, a Dalosszövetség titkára, ill. főtitkára.

Az I. évfolyam kottamelléklettel jelent meg, később ez elmaradt. A munkatársak közt szerepel Csűry Bálint, Delly Szabó Géza, Gergely Endre, Gyergyay Árpád, Járosy Dezső, Kovács Dezső, S. Nagy László, Nemes Elemér, Reményik Sándor, Szemethy Géza, idősb Szemlér Ferenc, Walter Gyula; a lap anyagának nagyobb részét Tárcza Bertalan jegyezte. A ~ rendszeresen közölt tudósításokat a tagegyesületek életéről, beszámolt a hivatalos ügyvitelről, széles körű levelezőhálózata révén átfogó képet nyújtott az énekkari (dalárdai) munkáról és a műkedvelő tevékenységről. Írásokkal, tanulmányokkal segítette a karnagyok továbbképzését, munkáját a kórusszervezésben, s a kórustagok nevelését mozdította elő szakmai cikkekkel, így énekes és társadalom viszonyáról, a hang élettani jelenségéről, a hangzavarok gyógyításának módjáról; foglalkozott a középiskolai énektanítás színvonalának emelésével.

Megszűnése után a Dalosszövetség Értesítője vette át szerepét.

2. Tárcza Bertalan állandó rovata az *Ellenzék hasábjain (1927-30); keretében a romániai magyar énekkari tevékenységről tájékoztatta az olvasókat.

(B. A.)


Magyar Dalárdák Lapja *Dalosszövetség


Magyar Dolgozók Szövetsége (betűszóval MADOSZ) – az OMP ellenzéke, 1934. aug. 13-20-án tartott marosvásárhelyi értekezletén alakult önálló politikai szervezetté. Lapjai a *Székelyföldi Néplap (1934-35), majd az *Erdélyi Magyar Szó (1939-40). Elnöke Kurkó Gyárfás, főtitkára Bányai László.

A ~ olyan nemzetiségi politikát hirdetett, amely a román baloldali erőkkel karöltve küzdött az általános szabadságjogokért, köztük elsősorban a nemzeti jogegyenlőségért. Akcióprogramjában mindenkor a széles magyar néptömegek konkrét szociális és kulturális követeléseiért lépett fel.

Része volt a *Vásárhelyi Találkozó (1937) létrejöttében. Ezt követően a ~ Brassóban tartott országos nagygyűlése a magyar kisebbség belső demokratikus kibontakozását, a román demokráciával való összefogást és a nemzetiségi jogok érvényesítését hirdette meg.

A királyi diktatúrában (1938-40) illegalitásba szorulva a növekvő magyar és román nacionalizmussal szemben a ~ országos Petőfi-ünnepségekkel, a *Népi Toll Versenye megszervezésével és népi találkozókkal mozgósította a romániai magyar antifasiszta erőket. 1944 februárjában felhívást adott ki Dél-Erdélyben az Antonescu-rendszer parancsuralma ellen. 1944. okt. 16-án Brassóban tartott országos értekezletén a romániai magyarság népi szervezetévé szélesült ki, s felvette a *Magyar Népi Szövetség nevet.

(B. E.)

Mit kíván másfél millió magyar? Röpirat. Brassó 1937. – Bányai László: Harminc év. Jegyzetek a romániai magyarság múltjáról. 1949. 46-83; uő. Válaszúton. Önéletrajzi jegyzetek. 1980. 156-58. – Csatári Dániel: Forgószélben (Magyar-román viszony 1940-1945). Bp. 1968. 21-25. – Demeter János: Századunk sodrában. 1975. 208, 212-13. – Balogh Edgár: Szolgálatban. Emlékirat. 1978. 63-67.


Magyari András (Gyergyóalfalu, 1927. nov. 17.) – történész. Középiskolát Gyergyószentmiklóson végzett (1948), a Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett (1952). Pályáját a nagyenyedi történelmi múzeumban kezdte (1952-53), majd a Bolyai Tudományegyetemen az egyetemes történeti tanszékre került. Az egyetemek egyesítése után tanársegéd (1959-67), adjunktus (1968-77), a történelemtudomány doktora (1973), docens (1978-89), a Babeş-Bolyai egyetem professzora. A Történészek és Filológusok Egyesülete Kolozs megyei szervezetének alelnöke (1980-88), a Babeş-Bolyai Egyetem prorektora (1990-től).

Székely földműves szülők gyermekeként megőrizte érdeklődését a parasztság sorsa iránt a tudományos pályán is. Kutatási területe Erdély XVII-XVIII. századi története, különös tekintettel a Habsburg-uralom kiterjesztésének és megszilárdításának körülményeire és következményeire; vizsgálta a felvilágosult abszolutizmus erdélyi kérdéseit és a parasztmegmozdulásokat. Szakfolyóiratokban mintegy száz közleménye jelent meg, így a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Series Historica tanulmányát közli a máramarosi parasztság Habsburg-ellenes és antifeudális harcáról (1961), a Răscoala lui Horea c. gyűjteményes kötetben a Horea-felkelés nyomán kibontakozott mezőségi parasztmegmozdulásokat mutatja be román nyelven (1984), s ugyancsak a Babeş-Bolyai Egyetem folyóiratában ismerteti a francia forradalom erdélyi visszhangját francia nyelven (1989).

Közreműködött a Történeti kronológia két kötetének összeállításában (1976), tanulmányaival szerepel a Tanulmányok a romániai együttlakó nemzetiségek történetéből (1976) és a Székely felkelés 1595-1596 c. kötetben (1979). A Rákóczi-tanulmányok (Bp. 1980) c. gyűjteményben A Rákóczi-szabadságharc társadalmi feltételeinek kialakulása Erdélyben c. írásával vesz részt.

Sanyarú világ c. alatt közzétette, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátva a kurucok elől Nagyszebenbe menekült, Habsburg-párti Wesselényi István 1703-1705-ös kéziratos naplóját (1983) és Demény Lajossal együtt e napló 2. kötetét (1985).

Önálló kötete A Horea vezette 1784. évi parasztfelkelés a források tükrében c. dokumentum-összeállítás (1984).

Imreh István: Wesselényi István világa. Utunk 1983/28. – Csetri Elek: A naplóíró, a kancellár és a Habsburgok. A Hét 1983/39. – Egyed Ákos: Wesselényi István kuruckori naplója. Korunk 1983/11.


Magyari Bertalan (Honctő, 1912. máj. 9. – 1979. dec. 13. Kolozsvár) – orvosi szakíró. Kara Győző mostohafia. Szabadkai és aradi iskolaévek után a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban érettségizett (1931), a kolozsvári I. Ferdinand-Egyetemen végezte orvosi tanulmányait (1938). A tanszéken maradt, évente több száz fül-, orr- és gégeműtétet végzett. 1940 szeptemberében doktorált, a kolozsvári magyar egyetemen gyakornok, 1943-ban szakorvosi vizsgát tett, 1944-től tanársegéd Gyergyay Árpád mellett. Katonai szolgálata idején 1945-ben orosz hadifogságba esett; hazatérve 1948-tól 1955-ig a kolozsvári Állami Magyar Opera, majd a Herbák János Üzemi Kórház fül-orr-gégészeti szakorvosa nyugalomba vonulásáig (1976).

Esetismertetéseket, műtéti eljárásokat tartalmazó dolgozatai román és francia nyelven a Revista Ştiinţelor ORL 1938-40-es évfolyamaiban jelentek meg társszerzőként G. Buzoianu professzorral. A Román Fül-Orr-Gégészeti Társaság 1940. áprilisi ülésén önálló dolgozatát mutatta be. Előadásokkal szerepelt a magyar fül-orr-gégész orvosok kolozsvári (1941), budapesti (1942) és lillafüredi (1943) szakkonferenciáin. Vendég Vince professzorral közösen írt dolgozata: A streptococcus haemoliticus szerepe az Angina Plaut-Vincenti előidézésében (Klny. az EME orvostudományi szakosztályának és a Bolyai Egyetem orvostudományi karának Értesítőjéből, Kv. 1946).

(G. Gy.)

Fodor György: Emberszeretetből, hivatástudatból jeles. Munkásélet 1976/15.


Magyari Jenő – *fizikai szakirodalom


Magyari Lajos (Székelyudvarhely, 1942. okt. 26.) – költő, műfordító, közíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, 1966-ban a Kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalomtanári oklevelet szerzett. 1966 és 1968 között a Maros megyei Héjjasfalván tanított, 1968-tól a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör belső munkatársa. Első írásával 1962-ben jelentkezett az Ifjúmunkásban, azóta elsősorban versei, emellett bírálatai, tanulmányai, riportjai az Ifjúmunkás, Korunk, Utunk, Igaz Szó, Előre, Falvak Dolgozó Népe, Művelődés és a megyei napilapok hasábjain jelentek meg. Az 1989-es fordulat után meginduló Háromszék főszerkesztője, szókimondó vezércikkeivel országosan is elismerést kelt. Az RMDSZ platformján Kovászna megyei szenátor (1992).

Mint költőt Farkas Árpád és Király László mellett a második Forrás-nemzedék képviselőjének tekintik. 1967-ben a Vitorla-ének c. antológiában jelentkezett, 1969-ben Hétarcú ballada címmel jelent meg Forrás-kötete. Költői magatartásának meghatározója az erkölcs- és közösségközpontú elkötelezettség, ezt ellenpontozza vershelyzeteiben a szülőföld fizikai és szociális kiszolgáltatottsága, természeti és erkölcsi tehetetlensége. Az én-bemutatásnak az első kötetében túlsúlyos (a stílusban is megragadható) biblikus-messianisztikus vonásaitól a Kötésekben eljut az erkölcsi tett feltétlen, öncélú voltának felismeréséig. Az első kötet tárgyias-mitizáló jegyei után a fogalmi kifejtettség válik uralkodóvá, alapvető törekvését azonban mindenütt megőrzi: célja megteremteni a népiség és modernség, sajátos és egyetemes vonások szintézisét a Tamási Áron, Illyés Gyula, Kányádi Sándor képviselte hagyomány szellemében.

Lírájának erkölcsközpontúsága miatt legjellemzőbb rá a létösszegező, önszembesítő verstípus, ezen belül is az, amit Lengyel Ferenc személyiség-szimbolikának nevez: egy példaértékű szereptípus problémáival azonosulva próbál saját maga és közössége kérdéseire válaszolni. A magatartás és a művészi megvalósulás tekintetében egyaránt ideáltipikus értékű Csoma Sándor naplója c. poémája, amelynek nagy sikere (a második Forrás-nemzedék általános fogadtatásával együtt) jelzi, hogy hagyomány és korszerűség szintéziskísérletével fellépése időpontjában érvényes magatartás-mintát tudott kínálni a modernizáció értékellentéteivel szembesülő közönségrétegeknek.

Kötések c. verseskötetéért elnyeri a Marosvásárhelyi Írók Társasága 1979-es díját. Magyar műfordítás-kötetbe foglalja Radu Stanca verseit Hajnali vágta c. alatt (1981). A Kőrösi Csoma Sándor nyomában járó Jakabos Ödön Indiai útinapló c. útleírását (1983) a szerző halála után gondozza és kiadáshoz segíti. A föld igézete c. kötetét olvasva Mészely József arra figyel fel, hogy a versek tetemes hányada történelmi személyiségekhez kapcsolódik: Bethlen Gábor, Dózsa, Tinódi, Bartók, Kodály, Bartalis, Gyárfás Jenő, Benedek Elek emlékéből merít, s így jellemzi a költőt: "...a jelent jövőteremtő küzdelemként szemléli".

Önálló kötetei: Hétarcú ballada (Kányádi Sándor bevezetőjével. Forrás, 1969); Csoma Sándor naplója (poéma, 1970. Hétnyelvű – a magyar mellett román, német, orosz, japán, francia, angol – kiadása Kádár László bevezetőjével. Debrecen 1976; hindi nyelvű fordítással bővített változata Debrecen 1978); Kötések (verseskötet, 1976); A föld igézete (versek, 1988).

Álneve Vargyasi Miklós.

(F. Á.)

Kántor Lajos-Láng Gusztáv: Nemzedék, hit, értelem. Igaz Szó 1969/5. – Szőcs István: Felemás mágia. Utunk 1969/31; uő. Költői időhiány. Utunk 1969/42. – Kányádi Sándor: Ha az őzre farkasok rohannak. Utunk 1969/38. – Izsák József: Az otthoni világ üzenete. Igaz Szó 1970/1. – Nagy Pál: Példabeszéd helyett örökségvállalás. Utunk 1971/17. – Kovács János: M. L.: Csoma Sándor naplója. Igaz Szó 1971/8. – Szakolczay Lajos: Születéstől halálig. Élet és Irodalom. Bp. 1971/51. – Gálfalvi Zsolt: Az elkötelezettség lírája. A Hét 1976/51. – Vásárhelyi Géza: Rejtelmek birtokában. Utunk 1977/32. – Lengyel Ferenc: Mindegy? Nem mindegy! Korunk 1977/4. – Bogdán László: "Meg tudtuk-e valósítani önmagunkat?" Beszélgetés M. L.-sal. A Hét 1987/44. Könyvbarát-melléklet. – Mészely József: A föld igézete. Igaz Szó 1989/1.


Magyari Nándor László – *Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport


Magyar Ifjúság 1. Az OMP aradi kiadványa (1924-1927) Juhász Lajos szerkesztésében.

2. Az MNSZ ifjúságának 1947. március 15-e alkalmából megjelent röpirata. Kezdeményezői egy leendő romániai magyar ifjúsági folyóirat kialakításának reményével indították útjára, s olyan időszaki kiadvány első hajtásának tekintették, mely a román és magyar fiatalok nyílt és őszinte közeledésének és kölcsönös megbecsülésének hirdetésével, a népi kollégiumok népszerűsítésével, a hagyományok és az új társadalmi eszmék összhangjának tudatosításával segíti az érlelődő nemzedék céljainak és hivatásának körvonalozását, hozzájárul a lelkiekben végzett háborús pusztítások és torzítások gyógyításához és elősegíti az új életbe való beilleszkedést.

Ugyanezek a célkitűzések olvashatók ki a júliusban megjelent Petőfivel c. második röpiratból is, nemkülönben a novemberben nyomdafestéket látott Szabad ifjúság c. harmadikból, bár ebben már hangsúly esik az egypártrendszerre való átmenet előkészítésére. A röpiratként való megjelenést és a változó címeket az indokolja, hogy a kiadványnak nem volt hivatalos lapengedélye.

A röpiratokat Kóthay Miklós, Páll Árpád és Sütő András szerkesztette, az elsőn felelős szerkesztőként Lőrincz László neve szerepel. A második röpiraton negyedik szerkesztőként Sin Pál (Bodor Pál) van feltüntetve, a harmadikon már ez olvasható: "Szerkesztésért felel a Romániai Magyar Népi Szövetség Központi Ifjúsági Bizottsága."

(P. Á.)


Magyar Ifjúság Könyvtára, A – könyvsorozat Rajka László és Imre Lajos szerkesztésében 1928 és 1940 között, a Minerva Rt. kiadásában. Összesen 12 számozott füzete jelent meg (tíz kötetben), többségében ifjúsági szépirodalom, így a sorozatindító Magyar elbeszélők c. kötet, a Benedek Elek összeállította Gyermekszínház és Conan Doyle Tűz körüli történetek c. elbeszéléskötete Málnásy Tivadar fordításában (1925), Récsei Ede A diák Jókai c. életképe, Theodor Storm Bábjátékos Pali c. elbeszélése Rajka László tolmácsolásában és F. Percy Westermann Li Fan bosszúja c. története (1926). Folytatólag 1927-ben, 1928-ban és 1930-ban csak egy-egy kötetet jelentettek meg a szerkesztők: Imre Lajostól az Ifjúsági játékok könyvét, valamint Málnásy Tivadar A "kis pont" és Csűrös Emília "Fű kizöldül ó sírhanton" c. elbeszélésköteteit. Tízéves kihagyással, 1940-ben jelent meg a sorozat utolsó, 12. kötete Bíró Vencel elbeszéléseivel Az első diákév címmel.

(D. Gy.)


Magyar Kisebbség – nemzetpolitikai szemle, 1922 és 1942 között havonta kétszer megjelenő folyóirat Lugoson. 480 számával a leghosszabb időtartamú romániai magyar folyóirat a két világháború között. Szerkesztette Jakabffy Elemér, Sulyok István és Willer József. Felelős szerkesztője 1924-ig Sulyok István, 1924-től Jakabffy Elemér, aki 1938-tól megszűnéséig a lap igazgatója is. 1924-től kizárólag Jakabffy Elemér a lap szerkesztője. 1923-tól melléklapot is jelentet meg *Glasul Minorităţilor címmel, amely román, német és francia nyelvű cikkeiben éppúgy szolgálta az egyetemes kisebbségi ügyet és adattára volt minden, a kisebbségekre vonatkozó megnyilatkozásnak, mint a ~. Ugyancsak 1923-tól francia nyelvű mellékletben – La Voix des Minorités – közölte fontosabb cikkeinek, tanulmányainak kivonatát. 1929-30-ban Kisebbségi Iskolaügy címmel adott ki félévenkénti, 1934-től Népnevelés címen havi mellékletet, majd 1937-től Kisebbségi Jogélet c. állandó melléklet is következett. A magas színvonalú, komolyan dokumentált, objektív hangvételű szemle az európai kisebbségtudomány úttörője volt, s nemcsak Romániában szerzett tekintélyt és széles olvasótábort, hanem nemzetközi téren is.

A ~ monográfiáját még a 80-as évek elején megírta Balázs Sándor, de a cenzúra megakadályozta a megjelenést, s a kézirat mindmáig kiadásra vár. Ez az alapvető munka külön fejezetben méltatja Jakabffy külpolitikus voltát. A főszerkesztő eszerint "az egyetemes kisebbségi gondolat szolgálatában állt, amolyan »kisebbségi internacionalistának« tartotta magát". A mű hivatkozik a lap A mi ügyünk mint az európai politika próbaköve c. programcikkére (1933/22), melyben Jakabffy "a világháború veszélyét a 40 milliós európai kisebbséggel szemben tanúsított bűnös nemtörődömségben kereste". Ez egyben a Genfben székelő Népszövetség bírálata is volt, s megmagyarázza, miért korlátozódott a "Genfet járó kisebbségi-politikus" nemzetközi fellépése a romániai magyar sérelmek felpanaszolására. Bár a ~ mint egyetlen európai kisebbségügyi fórum felkarolta a baszk, katalán, breton, lengyelországi ukrán és orosz, olaszországi és franciaországi német s más európai kisebbségek törekvéseit, Jakabffy fellépései a szervezett nemzetkisebbségi tanácskozásokon sem találkoztak kellő megértéssel egyfelől a kibontakozó fasizmus, másfelől egy kozmopolita "Európa-polgár" eszme – lényegében a kisebbségi kérdéseket elhanyagoló – előítélete következtében.

A Balázs-monográfia figyelmet szentel a jogtudós Albrecht Ferenc Tradicionális, önkéntes és kényszerkisebbségek c. tanulmányának (1931/6), s ennek tipizálása alapján értelmezi a lap kisebbségpolitikáját, mely az új országhatárok közé került magyarság jogvédelmét szolgálja mind az állampolgári hűség, mind a nemzetiségi követelmények egyeztetésével. A ~ben találkozhatunk a románság olyan személyiségeivel, mint Vasile Goldiş, Constantin Costa-Foru, Silviu Dragomir, C. Rădulescu-Motru, Aurel Socol, Victor Eftimiu, Petru Groza, sőt esetenként Nicolae Iorga történész, akiknek a hivatalos román uralmi politikától elütő megnyilatkozásait szívesen közölte a lap. A magyar olvasók tárgyilagos szemlélete érdekében azonban kinyomtatott olyan fejtegetéseket is, amelyek a román állami törekvéseket tükrözték. "A folyóiratnak a románság felé nyújtott jobbja – írja Balázs Sándor – nem volt megalázkodás, nem zárta ki, sőt feltételezte a különbségtételt. Kitűnően el tudták választani a búzát az ocsútól, különbséget tettek a jóindulatú és rosszindulatú gesztusok között, s ezt a kritikai szelekciót a múltra is alkalmazták."

Az élénksárga címlapjával feltűnő ~ rendszeresen közölt művelődésszociológiai, irodalompolitikai tanulmányokat is. Munkatársi gárdáját Mikó Imre így jellemzi: "...a lap állandó munkatársai a konzervatív és liberális, sőt polgári radikális közírók, tudósok, politikusok köréből kerültek ki. A nagyszámú és jelentős külföldi szerző mellett katolikus történetírók – Karácsonyi János, Bíró Vencel, Bitay Árpád – éppen úgy megszólaltak, mint a szabadelvű Krenner Miklós vagy az Erdélyi Irodalmi Társaságban egymással szemben álló Dózsa Endre és a radikális Szentimrei Jenő, a kisközösségi önkormányzat eszméit hirdető Paál Árpád éppen úgy, mint ellenlábasa, a liberális Hegedűs Nándor [...] A munkatársi gárda általában mégiscsak a Magyar Párt reformszárnyát képviselte. Ezekhez csatlakozott a nemzetiségtudomány számos szakembere, mint Balogh Artúr, Pál Gábor, Gál Kelemen, Fritz László, Balázs András és Móricz Miklós..."

Jelentős szerepet töltött be a ~ a magyar iskolaügyet fenyegető megszorítások feltárásában. Barabás Endre tanítóképző intézeti igazgató a lap 1929. évi kötetében az erdélyi magyar iskolák számában beállott változásokat ismerteti, szemelvényeket közöl Románia oktatásügyi statisztikájából, beszámol a magyar tannyelvű állami középfokú iskolák sorsáról 1919-től 1928-ig, s kimutatást ad Erdély 1927. évi tanköteleseiről felekezet és anyanyelv szerint.

Jakabffy tudatosan gondoskodott az utánpótlásról. Főleg a fiatal jogásznemzedékkel foglalkozott, a Hitel köréhez tartozó Petrovay Tibor, Vita Sándor, Venczel József közreműködésével hozta össze a "fiatalok számát", melyet a fiatal magyar ügyvédeké követett Parecz György, Szilágyi Olivér, Kiss Árpád és Mikó Imre írásaival. A Vásárhelyi Találkozót a ~ rokonszenvvel kísérte (Becsky István számolt be róla), s hamarosan sor került Asztalos Sándor és Mikó Imre szerkesztésében a havonta mellékelt Kisebbségi Jogélet sorozatára is.

Megnehezült körülmények közt folytatólag vállalta szerepét a ~ az Antonescu-diktatúra alatt is Dél-Erdélyben. Ekkor lép fel a lapban Szemlér Ferenc és Kacsó Sándor a felekezeti oktatás kérdéseivel, Vita Zsigmond és Józsa János tanulmányaival, a jogászok és közgazdászok új nemzedékéből Takáts Lajos, Kecskés József. A ~ ebben az időben sokat foglalkozik helytörténettel, s különlenyomatként elindítja a *Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek sorozatát. A lap betiltásával ez a sorozat is megszűnt.

(Sz. J.)

Balogh Edgár: Figyelemre méltó örökrész. Korunk 1969/10; uő. Kettős örökség erkölcse. Korunk 1972/10. – Mikó Imre: Jakabffy Elemér és a Magyar Kisebbség. Korunk 1973/8. – Balázs Sándor: Lugosi üzenet. A Magyar Kisebbség monográfiája. Kézirat. – Jakabffy Elemér: Nemzetiségpolitikai írások. 1993. Téka. – Magyar Kisebbség. 1922-1942. Repertórium. I-II. Összeállította Kassai Magdolna. Szeged 1993.


Magyar Klasszikusok – 1955-ben az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó indította, majd 1960-tól az Irodalmi Könyvkiadó, 1970-től pedig a Kriterion Könyvkiadó által folytatott könyvsorozat, amelyben a körülmények szerint változó, de az egyes időszakok romániai magyar könyvtermésében viszonylag nagy példányszámban, olcsón és tetszetős kiállításban kerülhettek a hazai magyar olvasó kezébe a magyar irodalom klasszikusainak művei.

Az első öt-hat évben a megjelenések alakulását befolyásolta, hogy ebben az időszakban a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent ~ sorozat egyes kötetei, valamint az akkoriban indított Jókai-, Mikszáth- és Móricz-sorozatok kötetei az ÁIMK impresszumával és a ~ sorozatjelzésével is megjelentek; másfelől, hogy a sorozat jó néhány kötetén az ÁIMK marosvásárhelyi fiókjának önálló impresszuma szerepelt. Időszakonként és azon belül még abban sem volt egységes a sorozat, hogy készült-e hozzá elő (vagy utó)szó, bevezető tanulmány vagy sem. Ezenkívül idővel változott a ~ sorozatcímlapja (védőborítója), sőt bizonyos időszakaszokban a kiadónak – felső utasításra – a sorozatjelző címet is le kellett hagynia a kötetekről.

A sorozat első két kötete Tolnai Lajos Az urak és Sötét világ c. műve volt a marosvásárhelyi fiók szerkesztőségének kiadásában, majd Móricz Zsigmond két Rózsa Sándor-regénye következett ("Bukarest" impresszummal), de előszó nélkül. 1960-ig összesen 41 mű jelent meg a ~ sorozatban 275000 példányban: Jókai Mór és Móricz Zsigmond (8-8), Mikszáth Kálmán (7), Arany János és Benedek Elek (2-2), Ady Endre, Balassi Bálint, Csiky Gergely, Csokonai Vitéz Mihály, Eötvös József, Gárdonyi Géza, József Attila, Kazinczy Ferenc, Katona József, Madách Imre, Petőfi Sándor, Szigligeti Ede, Tömörkény István és Vörösmarty Mihály (1-1) kötete. Az előszók, bevezető tanulmányok vagy utószók szerzői: Antal Árpád, Balogh Edgár, Dávid Gyula (3-3), Jancsó Elemér, Kacsó Sándor, Kocziány László (2-2), Benkő Samu, Galbács Mihály, Jánosházy György, Kerekes György, Kovács Erzsébet, Konsza Judit, Méliusz József, Nagy Pál, Szemlér Ferenc, Török-Szabó József (1-1). Az évtized végére évi 10-re szaporodott fel a kötetek száma, ami többek között a *Haladó hagyományaink sorozat megszűnésével is magyarázható.

A 60-as években – a nevében ugyan változott, de szerkesztőségi összetételében változatlan Irodalmi Könyvkiadónál – a ~ sorozat egymást követő köteteiben is érzékelni lehet a nyitás jeleit egyfajta árnyaltabb irodalmi múltkép felé. Közel egy évtized alatt 30 mű jelenik meg a sorozatban (ezenkívül 7 kötet sorozaton kívül), összesen 357000 példányban, amelyek között változatlanul Móricz Zsigmond (9) és Mikszáth Kálmán (5) vezet, utánuk azonban Jókai Mór és Mikes Kelemen (2-2) mellé felzárkózik Kosztolányi Dezső is (szintén 2 művel). 1-1 művel szerepel Arany János, Csokonai, Kazinczy, Petőfi és Vörösmarty, s ugyancsak 1-1 művel Ambrus Zoltán, Babits Mihály, Bálint György, Gelléri Andor Endre, Kaffka Margit, Komját Aladár, Krúdy Gyula, Móra Ferenc, Petelei István, Radnóti Miklós. A magyar klasszikus irodalmi örökség felkarolása terén bekövetkezett változás még szembetűnőbb, ha a sorozaton kívüli műveket is szemügyre vesszük: Ady Endre és Petőfi Sándor bibliofil kiadásait (a ~ sorozatban megjelent kétkötetes Ady és Petőfi mellett); az Ady publicisztikájából készült válogatást (Poéta és publikum, 1967), a ~ ban megjelentetett Móricz, Móra és Bálint György publicisztikai köteteket, a XIX. századi erdélyi magyar prózából ízelítőt nyújtó válogatást (Szépliteratúrai ajándék. 1967. Köllő Károly gondozásában), Gyulai Pál Tanulmányok, bírálatok c. kötetét, vagy a XX. századi magyar irodalom immár klasszikus-számba menő olyan nagyjait, mint Déry Tibor, Illyés Gyula, Németh László, akiket a *Horizont sorozatban jelentet meg a kiadó.

A kötetek előszavait, bevezető tanulmányait illetően a kép ugyanaz, mint a megelőző szakaszban. Az előszóírók, kötetgondozók névsora azonban bővül. A már korábbról ismert nevek mellé egyrészt az idősebb nemzedékből, másrészt a fiatalok köréből zárkóznak fel újak: Csire Gabriella (1), Kántor Lajos (3), Lászlóffy Aladár (1), Kozma Dezső (1), Köllő Károly (1), Kozocsa Sándor (1), Máthé József (1), Pataki Bálint (1), Panek Zoltán (1), Sőni Pál (1), Szilágyi Júlia (1), Szigeti József (1).

A Kriterion Könyvkiadó által fémjelzett legutolsó húszesztendős szakasz (1970-1990) mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben kiemelkedő a ~ sorozat szempontjából. Ez idő alatt összesen 71 mű jelent meg a ~- ban 1776600 példányban. A cenzúraviszonyok változása, a 80-as évek második felében egyre erőteljesebb beszűkülés itt is éreztette hatását, de az összkép feltétlenül a 60-as évek végén megkezdődött szellemi nyitás folytatását és kiteljesítését mutatja. Számbelileg most is Mikszáth (5), Jókai (5), Arany János (4) és Móricz Zsigmond (4) vezet, de melléjük felzárkózik ugyancsak 4-4 címmel Kosztolányi Dezső és a sokáig "iskolai olvasmányként kötelező, de olvashatatlan"-nak nyilvánított Kemény Zsigmond, 3 címmel Babits Mihály és 2-2 címmel (a Horizont sorozatban megjelent magyar klasszikusokat nem számítva) Németh László és Krúdy Gyula. Az 1-1 címmel szereplőket most már irodalomtörténeti sorrendbe állítva jelen van a régi és a felvilágosodás kori magyar irodalom (Balassi, Heltai Gáspár, Mikes Kelemen, Fazekas Mihály, Berzsenyi Dániel); a reformkor, 48 és a XIX. század második fele magyar irodalma (Eötvös és Petőfi, ill. Vajda János, Gárdonyi Géza és Tolnai Lajos) s gazdagon a századvég magyar prózája (Bródy Sándor, Gozsdu Elek, Ambrus Zoltán, Thury Zoltán, Tömörkény István, Török Gyula); jelentős részaránnyal a Nyugat nemzedéke (Ady, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kaffka Margit), Krúdy Gyula, Barta Lajos, Nagy Lajos, Kassák Lajos, Szabó Dezső; a két háború közötti időszakból József Attila, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Gelléri Andor Endre, Tersánszky Józsi Jenő, Veres Péter, Hunyady Sándor, a legutóbbi évtizedek irodalmából pedig Déry Tibor és Nagy László. A névsor nyilván nem teljes, hiszen az éves kiadói tervekbe 5-6-nál több kötet a ~ sorozatból nem fért be, s jó néhány év volt, amikor a tervezés merevségei és a politikai széljárás szerint hirtelen változó cenzúraszempontok miatt csupán 1-2 mű kerülhetett piacra a sorozatban.

Az elő- és utószavak szerzőinek névsora jól tükrözi e húsz esztendő alatt a romániai magyar irodalomtörténetírásban is bekövetkezett nemzedékváltást: a 34 előszóíró között megtaláljuk ugyan az idősebb nemzedék tagjait is (Csehi Gyulát, Jancsó Elemért, Lőrinczi Lászlót, Méliusz Józsefet, Szigeti Józsefet 1-1 bevezetővel), s mellettük a derékhad képviselőit (Bernád Ágoston, Cs. Lingvay Klára, Benkő Samu, Dávid Gyula, Sütő András 2-2 bevezetővel, Antal Árpád, Fodor Irén, Majtényi Erik, Nagy Pál, Seres Zsófia, Varró Ilona, Veress Dániel 1-1 bevezetővel), de már számbelileg is jelentősebb a hozzájárulása az utánuk következőknek (Bálint Tibor, Kántor Lajos, Kozma Dezső és Szilágyi Domokos 2-2 bevezetővel, Láng Gusztáv, Lászlóffy Aladár 1-1 bevezetővel), vagy a még fiatalabbaknak, kik közül Rohonyi Zoltán (4), Ágoston Vilmos (3), Katona Ádám (2), Cs. Gyímesi Éva, Molnár Szabolcs és Farkas Árpád, Farkas Júlia, Jakabffy Tamás, Molnár Gusztáv, Németi Rudolf és Szász László 1-1 művet gondozott és látott el elő- vagy utószóval.

A Kriterion évtizedeiben is jelentek meg magyar klasszikusok a Horizont, ill. a Lektúra sorozatokban (Déry Tibor: A befejezetlen mondat és G. A. úr X-ben; Füst Milán: Feleségem története; Illyés Gyula: Petőfi Sándor; ill. Szerb Antal: A Pendragon-legenda; Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba, Utazás a koponyám körül és Capillária; Móricz Zsigmond: Forró mezők), amivel teljesebbé vált a romániai olvasó képe a magyar klasszikus irodalmi örökségről.

A sorozat 1990 után folytatódik. Megjelenik egy Jókai-elbeszéléskötet (Kelet királynéja, 1990), Mikszáth Kálmán novelláinak kétkötetes válogatása (Vidéki alakok, 1991) s Illyés Gyula Petőfi Sándorának immár csonkítatlan szövege (1992); a Lektúra sorozatban Babitstól a Gólyakalifa is (1990), valamint önálló kötetként a régi magyar irodalom antológiája (Idők szép virága. 1991).

(D. Gy.)


Magyar Lapok *Erdélyi Lapok


Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa – az RKP egy határozata értelmében 1968. nov. 15-én alakult testület, amely a kinyilatkoztatott szándék szerint "széles képviseleti jellegű szervezet" lett volna, azzal a céllal, hogy "támogassák a párt-, az állami és társadalmi szerveket az illető lakosság sajátos kérdéseinek megvizsgálásában, s így megtalálják a legjobb megoldásokat..."

Valójában az Országos Tanács és a Megyei Tanácsok semmiféle tényleges hatáskörrel nem rendelkeztek. A ~ megszervezését a pártvezetés Takács Lajosra bízta, aki mellett az első időben az országos tanács tagja volt többek között Balogh Edgár, Bodor Pál, Bányai László, Demeter János, Domokos Géza, Kovács Zoltán, Maros Tibor, Szemlér Ferenc is. Ennek ülésein több ízben vetődtek fel a romániai magyarság nemzetiségi gondjai, az alkotmányban biztosítani ígért jogok semmibevételének tényei az oktatás, a közművelődés, az anyanyelvhasználat terén. Az 1971. márc. 12-i ülésen, majd később az 1974. ápr. 4-in többen (Balogh Edgár, Fazekas János, Király Károly, Méliusz József, Takács Lajos) szólaltak fel, szóvá téve többek közt azt a helységnévhasználat kérdésében hozott rendeletet, amelynek értelmében bármilyen nyomtatott szövegben kizárólag a román helységnevet szabad használni. Az ilyen "revendikatív" felszólalásokat a pártszervek eleinte részletmegoldásokkal, apró engedményekkel, a problémák elkenésével próbálták leszerelni, miközben rendre eltávolították a ~ból azokat, akik e bírálatoknak hangot adtak.

A ~ Országos Tanácsának plenáris ülései az 1977. árp. 4-i üléstől fogva váltak a rendszer nyílt propagandaeszközeivé, a magyar- és németellenes hangulatkeltést támogató szervekké. Ezen az ülésen szólalt fel Hajdu Győző, az Igaz Szó főszerkesztője, elítélve "a hidegháború híveit", a "Nyugaton élő magyar emigráció egyes köreit", amelyeknek élén "a szocializmus elől Erdélyből elmenekült grófok, bárók és horthysta katonatisztek állnak, Európa térképének módosításával próbálkoznak". Ezt követően szorították ki a Tanácsból azokat, akik elhatárolták magukat ettől az irányvonaltól, elsősorban Király Károlyt, aki 1977 júniusában határozott hangvételű memorandumban tette szóvá többek közt a nemzetiségi káderkiválasztásban is alkalmazott kontraszelekciós módszereket, továbbá Balogh Edgárt, aki 1977-ben Kolozsvárt nyílt gyűlésen követelte a magyar nyelvű ipari oktatást. Kiszorították a közéleti ténykedésből Takács Lajost is, aki 1978 márciusának elején intézett számonkérő memorandumot az államfőhöz, menesztették Sütő Andrást, aki egy memorandumban a nemzetiségi iskolaügy sérelmeit foglalta össze... Ezek, valamint Fazekas János ugyancsak 1978. március eleji levele a pártfőtitkár-államfőhöz, befolyásolták az 1978. márc. 13-14-i plenáris ülés hangulatát, amely után a nemzetiségi gondokat feltáró hozzászólók ellen megindult az eltávolítási-elhallgattatási manőver.

A ~ ettől kezdve kizárólag a rendszer mind nyíltabb nemzetiségelnyomó manővereinek takargatására s magyarellenes kirohanások melletti lecsatlakozásra szolgált. Így az 1987. febr. 26-27-i plenárison az Erdély története ürügyén, később a kolozsvári magyar főkonzulátus bezáratása kapcsán 1988 októberében.

Az 1988. jún. 27-i Országos Tanácsülést már új néven, Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók Tanácsa néven tartották.

A ~ egyes tisztségviselői több kiadványt gondoztak vagy jelentettek meg, amelyek célja a "nemzetiségi egyenjogúság és legszélesebb körű demokratizmus" demonstrálása. Ilyen a Romániai magyar nemzetiség (szerkesztette Koppándi Sándor, 1981) és a Nemzetiségi oktatás a szocialista Romániában (munkatársai között szerepel Eduard Eisenburger és Demeter János, 1982). Az előbbi két nyelven, az utóbbi német, francia és angol nyelven is megjelent.

(D. Gy .)


Magyar Nép 1. Politikai, gazdasági, szépirodalmi képes hetilap. A Minerva Rt. támogatásával 1921. nov. 25-től 1944. szept. 9-ig Kolozsvárt jelent meg. Főszerkesztője 1943 szeptemberéig Gyallay Domokos (aki valójában csak 1940 végéig vezeti a lapot), mellette 1924 szeptemberéig Naláczy István, majd 1927 júniusáig Petres Kálmán a felelős szerkesztő. 1928-tól mezőgazdasági rovatszerkesztő, 1928 júniusától 1941-ig felelős szerkesztő és ügyvezető igazgató Szász Ferenc. 1941 januárjától Dávid Iván, júliusától Nemes István a felelős szerkesztő, mellettük felelős kiadóként mindvégig Tóth Kálmán jegyzi a lapot.

A ~ elsősorban a falusi gazdálkodók, a városi iparosok és kereskedők igényeit akarta kielégíteni. Cikkeinek nagy érdeme, hogy a gazdasági, politikai, művelődési élet eseményeiről is nyújtottak könnyen érthető tájékoztatást.

A 20-as években ipari rovata egy iparos szaklapot is pótolt, bemutatta az egyes iparágak országos helyzetét, megmagyarázta az új törvényeket, beszámolt a piaci viszonyokról, s gondot fordított a továbbképzésre. Még nagyobb szerepet vállalt magára mezőgazdasági és szövetkezeti kérdésekben. Korszerű gazdálkodási módszerekre nevelte a kisgazdákat, a gyümölcs- és takarmánytermesztést szorgalmazta, hírt adott a nemesített magvak, fajállatok, új gazdasági gépek, felszerelések előnyeiről. Sőt a gazdaasszonyokat is oktatta baromfitenyésztésre, konyhakertészetre. Állandó kapcsolatot tartott fenn az EMGÉ-vel. Ipari-szövetkezeti téren Dévald László, Szemerjai Sándor, Veress Endre, Drexler Béla, Adorjáni Károly, Ferencz József, míg mezőgazdasági vonatkozásban P. Nagy Sándor, Szentkirályi Sándor, Szentkirályi Ákos, Nagy Endre, Cs. Lázár László, Páter Béla, Gyalui Rosenberger Sándor, Török Bálint szerepel több cikkel.

Az ismeretterjesztés és a tudománynépszerűsítés vonalán a romániai magyar művelődési élet legkiemelkedőbb képviselőit sorakoztatja fel, s minden kulturális eseményről, évfordulóról azonnal értesíti – megfelelő magyarázat kíséretében – az olvasókat. Az állandó munkatársak között van Csűry Bálint, Boros György, György Lajos, Kristóf György, Vásárhelyi János, Bitay Árpád, Tavaszy Sándor, Rass Károly, Trefán Leonárd, Kiss Ernő, Grandpierre Emil, Kádár József, Gyalui Farkas, Járosi Andor, Vári Albert. Gál Kelemen tanügyi-pedagógiai cikkekkel, Rajka László és Kántor Lajos fordításokkal is szerepel. Rajka a sváb nemzetiségről cikkezik. Seprődi János Bartókról, Nagy Sándor Adyról közöl portrét. Az Erdély jeles szülöttei című rovat bemutatja nagyjainkat, kultúrintézeteinket. A történészekre hárult a tankönyvekből kiszorult magyar és különösen erdélyi történelem eseményeinek felidézése. Buday Árpád, Karácsonyi János, Bíró Vencel és Ferenczi Sándor írásai mellett különösen Kelemen Lajos állandó rovata, az egy-egy falu műemlékeit bemutató "Honismeret" figyelemre méltó.

A természettudományba és a földrajzi-földtani ismeretekbe Balogh Ernő, Bányai János, Gelei József, Teleky Dezső, Xántusné Paull Aranka, valamint a más témájú cikkeket is gyakran jegyző Tulogdy János vezeti be az olvasókat. Az orvosi felvilágosító írásoknak Gergely Endre, majd Jancsó Ödön a szerzője. A 20-as évek közepére kialakul a lap állandó rovatbeosztása: Külföld, Belpolitika, Hírek (újdonságok, érdekességek), Könyvek, Művelődési mozgalmak, Mezőgazdaság (állat-, termény- és piaci árak jegyzékével), Mulattató (szépirodalom), Kérdések – szerkesztői üzenetek.

1928-tól, mikor részben Szász Ferenc veszi át a szerkesztést, a lap fokozottabban a falusi lakosság felé fordul, az EMGE tevékenységét népszerűsíti. Figyelemre méltó a szászok gazdálkodását bemutató különszám. Ekkor indítanak harcot a falun elterjedt ponyvairodalom ellen folytatásos regény közlésével. Ez évben indítja meg Vásárhelyi János Az Életből az Életnek c. erkölcsi-nevelő jellegű meditációk több mint egy évtizeden át vissza-visszatérő rovatát. Rövidebb életű az 1929-ben induló "A nő" c. rovat Gyallay Domokosné, Bethlen Györgyné és Kovács Dezsőné közreműködésével; az 1933-ban megindított "Ifjúság" rovat sem válik be. A 30-as évek elején néhány fiatalabb munkatársa akad a lapnak Balázs Ferenc, Debreczeni László, Demeter Béla, Demeter János és László Dezső személyében. A lapot szellemében nem sikerül megújítani, egyre inkább elszíntelenedik. Több alkalommal is cikket, beszámolót közölnek a dániai mezőgazdaságról.

1935-36-ban a szerkesztőség egy-egy tájegység falvaiban Ma-gyar-, ill. Kultúrnapokat rendez, ezeken felkért előadók mezőgazdasági és közművelődési kérdésekről beszélnek. 1938-tól Kis Koszorú címmel, majd cím nélkül Ölbery Irén és K. Tóth Lenke közreműködésével elég rendszeresen 8 lapos gyermekmellékletet jelentetnek meg. 1939-tól Művelődési mozgalmak c. rovatuk a magyar és az egyetemes művelődéstörténet nagy eseményeit mutatja be. A mezőgazdasági rovatba ekkoriban kapcsolódik be munkatársként Kleisl Gyula, Bodor Kálmán, Konopi Kálmán, a pusztakamarási Szász Ferenc, Gidófalvi István, az ipari-szövetkezeti cikkek egy részét Oberding József György írja.

A 40-es években a háborús események nyomják rá bélyegüket a lapra, sok az aláírás nélküli cikk, híranyag; 1943-tól az újjáalakult EMKE falupolitikáját szolgálják. Valamelyes fellendülés 1943 végén és 1944-ben tapasztalható. Újra előtérbe kerülnek a történeti-művelődési írások.

A lap politikai vonalon mindvégig a Minerva Rt.-t támogató OMP, ill. Erdélyi Párt szócsöve volt, részt vett e pártpolitika népszerűsítésében, megmagyarázásában, a választások előkészítésében. Balogh Artúr, Sulyok István, Gyárfás Elemér, Várady Aurél, Zágoni István, Paál Árpád, Demeter Béla vezércikkei, jegyzetei a nemzetiségi jogokat is megmagyarázták, rámutattak például a névbejegyzés körüli törvénytelenségekre.

A ~ Mulattató rovatában közölt szépirodalmi anyag a főszerkesztő konzervatív ízlését tükrözi. Felfogása szerint a kevésbé művelt rétegek csak a népnemzeti költészet termékeit képesek megérteni, élvezni. Így a klasszikusok mellett a magyarországi kortárs írók, költők közül kevesen (Vargha Gyula, Endrődi Sándor, Jakab Ödön, Lampérth Géza, Móra Ferenc) szerepelnek e rovatban, az erdélyiek közül is alig néhányszor bukkan fel Reményik Sándor, Áprily Lajos, Tompa László és Szombati-Szabó István neve. Annál gyakrabban olvashatók Szabolcska Mihály, Benedek Elek, Kovács Dezső, Serestély Béla, Mael Ferenc, Pálffi Márton, Földes Zoltán, Nikodémusz Károly, Halmágyi Samu, Dózsa Endre, Farczádi Sándor, L. Ady Mariska, Finta Gerő versei, elbeszélései. A 30-as évek végén már Kiss Jenő, a 40-es években pedig Nyírő József, Nagy Elek, Horváth István, Kovács György, a budapestiek közül Móricz Zsigmond és Szabó Dezső írásai hódítanak teret.

A ~t eleinte Szopos Sándor, majd Tóth István és Hankó János illusztrálta. Különösen értékes Tóth A magyar díszítés alapformái c. rajzsorozata, melyet 1939-ben kötetben is kiadott. A ~ a két világháború közötti legnépszerűbb hetilap volt, példányszáma elérte a 17-18000-t.

A ~ szerkesztői állították össze és munkatársai írták az 1921 és 1943 között évente megjelenő Erdélyi Magyar Naptárt. Hasonló jellegű cikkeket tartalmazott, mint maga a hetilap.

K. J-ő [Kiss Jenő]: Tizenöt év magvetése és aratása. Magyar Nép 1936/13-18.

2. A Bihar megyei MNSZ lapja. 1946. október 31. és december 23. között 13 száma jelent meg Nagyváradon (hétfőn és csütörtökön). A lap elsősorban az MNSZ politikai céljait, választási hadjáratát szolgálta, s közölte a napi híranyagot is. Földművesek, mesteremberek, lelkészek, kereskedők cikkei mellett Czikó Lőrinc beszédeit, jegyzeteit, Raffay Ádám, Kaczián Kálmán, Szabó Lajos, Robotos Imre és Kapcza Imre (jogvédelmi) írásait, Kiss Jenő, Berde Mária, Horváth István és Horváth Imre verseit olvashatjuk oldalain. Beszámolnak az MNSZ váradi szabadegyetemének előadásairól, s néhány színikritikát is közölnek.

(G. Gy.)


Magyar Népegészségügyi Szemle – alcíme szerint "egészségügyi, embervédelmi és népnevelő folyóirat". Marosvásárhelyen 1933. okt. 15-én indult Schmidt Béla és Szigeti Endre szerkesztésében. Beköszöntőjükben leszögezik: "A mai idők válságos forgatagában a lélek és test épségét fokozottabb mértékben kell megóvni, ellenálló erejét a legmagasabbra kell emelni. Ezt pedig csak úgy és akkor érjük el, ha hiányos ismereteinket pótoljuk, hibás és káros szokásainkat elhagyjuk, a fenyegető veszedelmeket és ártalmakat életünkből kiküszöböljük s lelkünk tisztaságát ápoljuk." A lapot Bernády György OMP-politikus Ajánlás c. alatt üdvözli.

Legelső munkatársai közt Kolozsvár neves orvosai vonulnak fel, köztük Gyergyai Árpád, Herskovits Izidor; a hamarosan népszerűvé váló ~ jeles budapesti szakemberekre is támaszkodik, s maga köré gyűjti a romániai magyar orvos-szerzőket. Ezzel a táborral kezdi el harcát a betegségek minden fajtája, elsősorban a tuberkulózis, a rák és a nemi bajok ellen. Az erdélyi szerzők közt az évek során találkozunk Fugulyán Katalin, Gyarmathy Dezső (Székelykeresztúr), Halász Lajos, Joó István, Medve András (Szászrégen), Nagy Jenő, Parádi Kálmán (Dés), Simkó György, Trombitás József, Veress Ferenc (Marosvásárhely) nevével. Főmunkatárs Koleszár László (Kolozsvár), Gergely Endre (Marosvásárhely), majd ennek halála után 1939-től Nagy András (Gyulafehérvár). Szigeti Endre sokoldalú Vasárnapi Iskola c. rovata a ruházkodástól a napfürdőzésig vagy fogápolásig terjedő gyakorlati egészségtant szolgál, Manyák Ernő (Ditró) egészségpolitikánk állandó irányelvét így határozza meg: "Népegészségügyünk mindnyájunk ügye, osztálykülönbség nélkül. Minden jobb- és baloldaliságtól mentesen, mindenek felett áll. Szent ügy!" Szerző a figyelmet a falu felé fordítja, ahol "népünk fogytán lévő erőtartalékának emelése és erősítése" a cél. Népszerű volt a Jó Tudni c. érdekes adatokat tartalmazó rovat, valamint Faragó Ferenc Egészségügyi Kalendáriuma is.

A faluvédelem vezeti a lapban fellépő szociográfusok tollát is: az uralkodó népi irányzat jegyében Daróczi Ferenc Egy kalotaszegi falu c. alatt Vista teljes embervédelmi rajzát adja (1936/11), a még tanítóképzős Szőke László pedig székely faluját, Gelencét mutatja be (1940/5-8). Ebben az értelemben illeszkedik a lapba S. Nagy László író-szerkesztő tanulmánya az erdélyi magyar népegészségügy feladatairól vagy Nagy András A papság és a falu egészségügye c. írása (1935/10). A lap helyet ad Bányai János geológusnak (Székelyudvarhely) is, hogy szakszerűen rávilágítson Erdély sajátos értékeire a természetes gyógymód terén: A Székelyföld különleges gyógyvíz-gazdagságáról (1934/ 7-8); Gyógyfürdő-különlegességek a Székelyföldön (1939/3); Fürdőépítkezések (1941/4); A gyógyvizek, lápok és iszapok vegyelemzése (1942/6) c. közlései hasznos összefüggést létesítenek a népegészségügy és a honismeret tudományágai között. A lap falu-témái során szerepel az egészséges tejgazdálkodás ismertetése.

A rendelkezésünkre álló sorozat a X. évfolyam 1942/6-os számával zárul, de jelentkezett még számmal a XI. évfolyam is.

(P. M.)

Péter Mihály-Péter Zoltán: A Marosvásárhelyen megjelent magyar nyelvű orvosi, egészségügyi és gyógyszerészeti folyóiratokról. Orvosi Hetilap, Bp. 1991/4.


Magyar Népi Szövetség (betűszó-val MNSZ) – a romániai magyarság demokratikus szervezete (1944-53). Létrejötte a *Magyar Dolgozók Szövetsége 1944. okt. 16-án Brassóban tartott országos értekezletének ama határozatához fűződik, amellyel az felvette a ~ nevet. Ezután rövidesen csatlakoztak hozzá a szovjet katonai megszállás alatt Észak-Erdélyben létesült demokratikus magyar egyesülések is. I. Kongresszusát 1945 májusában Kolozsváron tartotta, ahol Kurkó Gyárfás megválasztott elnök "a teljes és soha meg nem bontható demokratikus népi egység" célkitűzését fogalmazta meg, a vendégként megjelent Petru Groza miniszterelnök és Luka László, az Országos Demokratikus Arcvonal főtitkára pedig bejelentette Románia új nemzetiségi politikáját "a teljes egyenjogúság normái szerint".

Az I. Kongresszus határozata "Nemzeti kívánságok" címen sürgette egy teljes magyar iskolahálózat kiépítését, magyar szakemberek bevonását a kormányzatba, hangsúlyozva azt, hogy a demokratikus kibontakozásban "íróinkra is nagy szerep vár". Ennek megfelelően a ~ szellemét kifejező magyar lapok élén vagy azok szellemi vezetésében vállalt szerepet a kolozsvári Világosságnál Balogh Edgár, a Brassóból Sepsiszentgyörgyre költözött Népi Egységnél Szemlér Ferenc és Szabédi László, a nagyváradi Új Életnél Csehi Gyula, a marosvásárhelyi Szabad Szónál Kovács György, a Falvak Népénél Kacsó Sándor, Asztalos István, Horváth István.

1946. június 3-5-én a ~ II. Kongresszusa Székelyudvarhelyen Demeter János előterjesztésében átfogó nemzetiségi törvénytervezetet fogadott el. Ősszel az önálló magyar listán több mint félmillió szavazattal 29 MNSZ-képviselő került be a bukaresti Nemzetgyűlésbe, köztük Kacsó Sándor és Kós Károly. Tevékenységének ebben a szakaszában a ~ számos eredményt mutathatott fel egy új, demokratikus romániai magyar intézményrendszer kiépítése terén. Létrejött Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem, az Állami Magyar Opera, a hagyományos kolozsvári magyar színház mellé felzárkózott a marosvásárhelyi, a sepsiszentgyörgyi, a temesvári, a nagyváradi magyar színház, megindult a kolozsvári Almérnöki Intézet keretében a magyar nyelvű műszaki, a Mezőgazdasági Főiskola keretében a mezőgazdászképzés, Magyar Művészeti Intézet született s töltődött fel vidékről toborzott "népi tehetségekkel", magyar nyelvű rádióadás indult meg, bővült a fővárosi és vidéki sajtó, s egyes minisztériumokban nemzetiségi osztályok létesültek és működtek. A ~ népművelési osztálya a *Petőfi-alap és a *Petőfi-versenyek segítségével népi jellegű széles körű műkedvelő mozgalmat teremtett, irodalmi és művészeti pályázatokkal serkentette az alkotást, s a magyar jellegű szellemi értékek hivatalos megbecsülésének jeleként lendületet kapott a magyar irodalom nagyjainak és erdélyi jeleseinek kultusza (pl. az 1948-49-ig minden évben újra megrendezett Petőfi-ünnepségek Segesváron és Fehéregyházán). Az 1940-44 közötti észak-erdélyi magyar iskolahálózatra építve Dél-Erdélyben is számos magyar iskola létesül, megindul a tankönyvkiadás, s előkészítik a moldvai csángó-magyar iskolák létrehozását. Fellendül a műkedvelő mozgalmak irányítása, a karnagyképzés. A ~nek egy-egy országos akcióra sikerül mozgósítania a romániai magyarság tömegeit (ilyen segítséggel teszik a Bolyai Tudományegyetem befogadására alkalmassá – új szárny építésével – Kolozsváron a sétatéri De Gerando épületét, Marosvásárhelyen pedig az ide költöztetett Orvosi Fakultás – a nemsokára önálló oktatási intézménnyé váló Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet – számára az egykori hadapródiskolát).

Az 1947. febr. 10-én Párizsban aláírt román békeszerződéssel, amely Erdély egész területét – a trianoni határokat újból szentesítve – Romániának ítéli, hamarosan változás áll be a kisebbségi kérdés hivatalos román kezelésébe. A ~, amelynek Százas Intézőbizottsága 1945. nov. 18-i marosvásárhelyi ülésén hozott határozatában teljes bizalmát nyilvánította ki a román demokrácia iránt, maga is szorítóba került. 1947 novemberében, III. Kongresszusán, Temesváron meg kellett szavaznia az önálló magyar szövetkezeti hálózat felszámolására indított román állami akciókkal szembeszegülő Kurkó Gyárfás leváltását az elnöki székből. Utóda, Kacsó Sándor elnöksége alatt pedig belül is egyre nyíltabb harc indult meg azok ellen, akik (a ~en belül vagy azon kívül) intézményesen remélték és kívánták egy "szocialista nemzetiség" önkormányzatát kialakítani. Hamis vádakkal ekkor tartóztatják le és ítélik el Kurkó Gyárfást, majd Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost, Jordáky Lajost és tartják ítélet nélkül börtönben Méliusz Józsefet. Majd bekövetkezik Kacsó Sándor leváltása, félreállítása s utolsó aktusként a ~ önfeloszlatása 1953-ban.

Eközben a sajtóban előbb az "elvtelen magyar egység" és a "klerikális reakció" ellen folyik ádáz harc, a kommunista párt által meghirdetett ideológiai jelszavak jegyében, majd következik a – már új, "demokratizált" vezetőségével is elfogadhatatlan – nagy múltú magyar kisebbségi intézmények, az EMGE, az EME, az ETI felszámolása, a Bolyai Tudományegyetem magyar állampolgárságukról le nem mondott tanárainak eltávolítása (Benedek Marcell, Benedek István, Kisléghy Nagy Dénes, László Gyula, Zolnai Béla és mások), nem sokkal utánuk az olyan tősgyökeres erdélyieké is, mint Bíró Vencel vagy György Lajos. A folyamat egyenes folytatása volt a demokrácia első szakaszában létrehozott új intézmények felszámolása: a Romániai Magyar Írók Szövetségének beolvasztása a román írószövetségbe, a Magyar Művészeti Intézet három – román-magyar tagozatos – önálló profilú művészeti főiskolává alakítása, a magyar mezőgazdasági és műszaki főiskolai oktatás likvidálása. Legvégül pedig a kommunista (ill. akkor már Román Munkás) párt sorainak megtisztítása címén azoknak a régi magyar kommunistáknak a meghurcolása, akik (mint Gaál Gábor) megpróbálták komolyan venni a párt meghirdette "sztálini nemzetiségi politika" jelszavait.

Néhány év alatt, a kommunista hatalomátvétel első fél évtizedében, felszámolódott vagy hatástalanná vált mindaz, amit a ~ az 1944 őszi fordulat után megvalósított vagy megvalósítani vélt. Létrejött viszont a *Magyar Autonóm Tartomány, az a "kultúrgettó", amely a romániai magyarság szellemi életének és intézményeinek újabb korlátozására nyújtott keretet.

Az 1944 őszén indult romániai magyar sajtótermékek közül több volt rövidebb-hosszabb ideig impresszumában is megnevezetten a ~ lapja: így kezdettől fogva (de impresszumában csak 1947-től) a kolozsvári Világosság, megjelenésének egész időtartama alatt a szatmárnémeti Egyenlőség (1946. okt. 9.-dec. 9.), a nagyváradi Magyar Nép (1946. okt. 31.-dec. 23.) és a marosvásárhelyi Népújság (1948. aug. 12.-1951. ápr. 5.); a ~ Központi Bizottságának lapja alcímet viselte 1951-től (az 1050. számtól) a Romániai Magyar Szó; 1948. ápr. 8.-1948. aug. 10. között a marosvásárhelyi Szabad Szó a ~ lapjaként, a székelyudvarhelyi Szabadság 1945. okt. 2.-1951. jan. 6. között a ~ Udvarhely megyei hetilapjaként jelent meg. Szintén a ~ hez való tartozását jelezte ("kiadja a Magyar Népi Szövetség") a Falvak Dolgozó Népe is 1945. nov. 18. és 1951 júliusa között.

Az 1945-1949 közötti években a ~ saját könyvkiadó tevékenysége is számottevő volt: 1945-ben 14, 1946-ban 14, 1947-ben 6, 1948-ban 12 romániai magyar könyv viselte impresszumát, ez a szám viszont 1949-ben 3-ra csökkent, és az évben el is tűnt. Kiadványainak egy része a Szövetség életéhez kötődő politikai irodalom volt: beszámolók az egymást követő Kongresszusokról és néhány százas bizottsági ülésről, az ott elhangzott beszédek (Kurkó Gyárfás, Luka László, Groza), választási tájékoztató és propagandakiadványok (többek között az 1947-es pénzreform népszerűsítése érdekében). De megjelentetett szépirodalmi és közhasznú műveket magába foglaló sorozatokat is: a Dolgozó Magyar Nép Kiskönyvtárát (1948-49-ben), benne Szemlér Ferenc és Bocskói Viktor egy-egy színdarabjával, Robotos Imrének a munkás-paraszt szövetség érdekében, Jakab Antalnak a sovinizmus ellen írott brosúrájával; a Romániai Magyar Népi Szövetség Kiskönyvtárát (1945-ben Temesváron), benne Gergely Sándor, Méliusz József, Borisz Sztepanov írásaival, Vasile Luca [!] és Joszip Broz Tito beszédeivel; a Falusi Asszonyok Tanácsadóját (1946-ban Kolozsváron), Deáky Loránd gyógynövénygyűjtésről, Kós Balázs baromfitenyésztésről, kender- és len-, valamint gyümölcstermesztésről, Szeghő Dénes nyúltenyésztésről, Román Viktor konyhakertészetről írott ismeretterjesztő füzeteivel, Horváth István két brosúrájával a szocialista munkáról és a földműves asszonyok művelődésének szükségességéről. A ~ impresszumával jelent meg Aradon Korda István Motorok éjszakája c. regénye (1945), Kolozsváron Balogh Edgárnak A Szudétáktól a Fekete-tengerig c. cikkgyűjteménye (1945) és Demeter János A nemzetiségi kérdés a Duna völgyében és a Szovjetunióban c. tanulmánya (1945), Kurkó Gyárfás két beszéde az MNSZ 1946-os székelyudvarhelyi kongresszusán (1946), Brassóban (a Természettudományi Kiskönyvtár egyetlen köteteként) Fejér Pál Az aranycsinálás útja az atombombáig c. füzete (1945), Temesváron a Bánsági Magyar Népnaptár 1946-os és 1947-es kötete mellett egy Petőfivel c. füzet, "az MNSZ ifjúságának röpirata" alcímmel, Kótay Miklós, Páll Árpád, Sin Pál és Sütő András írásaival (1947), Sepsiszentgyörgyön egy, az 1848-as magyar forradalom centenáriumi ünnepségeire kiadott füzet műsortervekkel, beszédekkel, szavalásra alkalmas versekkel, valamint Sombori Sándor Gábor Áron c. egyfelvonásosa.

A kiadványoknak ebből a futó felméréséből is kitűnik, hogy a ~ közművelődési elképzeléseit egy szélesebb ölelésű demokratikus koncepció irányába alakította, amelyben a közhasznú ismeretterjesztésnek ugyanúgy megvolt a helye, mint az irodalmi ízlésfejlesztésnek. Ugyanakkor az évek haladtával megfogyatkozó, majd teljesen eltűnő kiadói tevékenység ebben a vonatkozásban is jelzi a Szövetség háttérbe szorítását, majd teljes mellőzését az 1947/48-as kommunista hatalomátvétel után. A ~ utolsó, 1949-es kiadványai már csak az 1948. dec. 10-12-én Kolozsváron tartott IV. Kongresszus politikai és szervezeti beszámolói, az ott elfogadott új szervezeti szabályzat és egy Teljesítsük az Állami Tervet a mezőgazdaságban is! címmel megjelentetett névtelen brosúra. A IV. Kongresszus idején a Szövetség több régi vezetője már börtönben ül. A tervteljesítésre felszólító brosúrát pedig akár a pártkiadó is megjelentethette volna.

Népi egység naptára az 1945. évre. Brassó. – Mit mondott Groza Péter, Luka László, Kurkó Gyárfás a Romániai Magyar Népi Szövetség első kongresszusán. Röpirat. Kv. 1945. – Politika, társadalomtudomány, nép és irodalom. Kézikönyv cselekvő magyarok számára. Tv. 1946. – Románia magyarsága a békéért és népi demokráciáért. A temesvári országos nagygyűlés beszámolói. Kv. 1947. – Csatári Dániel: Forgószélben (Magyar-román viszony 1940-1945). Bp. 1968. 430-71. – Lipcsey Ildikó: "Egy békésebb jövő jegyében." História, Bp. 1982/4-5. – A nemzetiségek egyenjogúsításának útján. Joó Rudolf beszélgetése Demeter Jánossal. Bp. 1983. – Balogh Edgár: Hídverők Erdélyben. Bp. 1985; uő. Férfimunka. Emlékirat 1945-55. Bp. 1986. – Katona Szabó István: A nagy remények kora. Erdélyi demokrácia 1944-1948. Bp. 1990. – Kuszálik Péter: Romániai magyar időszaki kiadványok 1945 után (Marosvásárhely, 1992, kézirat). – Tóth Kálmán-Gábor Dénes: Romániai magyar könyvkiadás 1944-1949 (Kolozsvár, 1992.= Romániai magyar bibliográfiák 1.).


Magyar Nép Könyvtára, A – A Magyar Nép "olvasóközönségének mulattatására, ismereteinek bővítésére" az előfizetőknek 1923 és 1940 között ingyen megküldött könyvsorozat. Szerkesztője Gyallay Domokos. A 63 kötet jelentős része szórakoztató olvasmány, szépirodalom kortársaktól, ill. magyar klasszikusoktól. A sorozatban kiadták Heltai Gáspár száz fabuláját (Szentimrei Jenő átdolgozásában), Jókai elbeszéléseit, Tompa Mihály elbeszélő költeményeit, Jakab Ödön verseit, továbbá Lampérth Géza, Benedek Elek, Sebesi Samu, Földes Zoltán, Donáth László, Finta Zoltán, Gyallay Domokos válogatott novelláit, Izsák Domokos parasztköltő verseit Tompa László gondozásában.

Külön kötetek a falusi műkedvelőket látták el megfelelő anyaggal. Rajka László és Gyallay Domokos egy-egy szavalókönyvet állított össze, több válogatás jeleneteket, egyfelvonásosokat tartalmazott, a legnépszerűbb azonban a három kiadást megért Csűry Bálint-féle Vőfélykönyv, valamint Vásárhelyi János Hóstáti lakodalma volt. Sikeres kiadványokkal próbálták az egyszerűbb néprétegek általános műveltségét emelni. Benedek Elek a magyarok történelmét, Vathy Elek a magyar szépirodalom történetét írta meg, Bíró Sándor Mátyás királyt, Kovács Dezsőné Petőfit, Balogh Artúr Széchenyit mutatja be kötetében, Tóth István pedig a magyar díszítés alapformáiról állít össze könyvet. Balogh Ernő a levegőről és a természeti jelenségekről ír összefoglalást, Nagy András Jó egészséget c. kötete az egészségügyi, Vásárhelyi János két cikk- és beszédgyűjteménye pedig az erkölcsi nevelést szolgálja. Balogh Artúr a kisebbségi jogról is felvilágosítja olvasóit.

A leggyakorlatiasabb kiadványok a falusi lakosság mindennapi munkáját próbálták korszerűsíteni. A földmérésről, a méhtenyésztésről, a gyógynövényekről (Páter Béla), a konyhakertészetről (Koncz Lajos) kiadott kötetek mellett ki kell emelnünk Cs. Lázár László kétrészes Mezőgazdasági útmutatóját, Szász Ferenc köteteit a kenyérről és a gyümölcstermesztésről, valamint Konopi Kálmán kézikönyvét a búzanemesítésről. A sorozatborítót Szopos Sándor rajzolta.

(G. Gy.)


Magyar Népközösség – nemzetiségi tömegszervezet a román királyi diktatúra (1938-1940) idején. A feloszlatott pártok helyébe rendeletileg hozták létre az átfogó Nemzeti Újjászületés Frontjával egyidejűleg. Alakuló gyűlését 1939. febr. 11-én Bánffy Miklós kinevezett elnök hívta össze Kolozsvárra, s az általa kijelölt vezetőségben helyet kapott Kemény János, Kós Károly, Tamási Áron is, valamint a *Vásárhelyi Találkozó több fiatal résztvevője, köztük Asztalos Sándor, Kéki Béla, Vita Sándor.

"A népközösség – írta ekkoriban Albrecht Dezső – szerves egység, melynek nemcsak közjogi intézményei vannak, hanem gazdaságiak, közművelődésiek, egészségügyiek és erkölcsiek is... Egységes, összefogó és élő szervezetre, kisebbségi csúcsintézményre van szükségünk. Ebben a keretben pedig egységes, harmonikus munkára." (Hitel 1938/1).

Eleinte keretül is kínálkozott egy, az egész kisebbségi magyarságot tömörítő és működtető szövetségi forma számára, de a bevezetett gyülekezési tilalom, korlátozás miatt ez egyedül Brassóban valósult meg, ahol Kurkó Gyárfás elnökletével 1940. febr. 4-én zajlott le népi találkozó, 16 üzem magyar munkásai és a székely alkalmazottak jelenlétében. A bekövetkező Bécsi Döntés nyomán a ~ Észak-Erdélyben megszűnt, de Dél-Erdélyben Gyárfás Elemér elnökletével az Antonescu-diktatúra alatt is folytatta működését. Lapja a *Déli Hírlap (1941-1944).

(B. E.)

Albrecht Dezső: Magyar Szövetség. Hitel 1938/1. – Kurkó Gyárfás: A magyar népi közösségért. Röpirat. Brassó 1940. – Mikó Imre: Huszonkét év. Bp. 1941. 222-49. – Nagy István: Külváros. 2. kiadás. Bp. 1942. 85-94; uő. Szemben az árral. Önéletrajzi regény. 1974. 295-96. – Balogh Edgár: Szolgálatban. Emlékirat. 1978. 128-45. – Kacsó Sándor: Nehéz szagú iszap fölött. Bp. 1985. 492-93, 560-82.


Magyar Néplap – az 1940 őszén betiltott *6 Órai Újság folytatásaként Franyó Zoltán kezdeményezésére 1941. jan. 15-én indult temesvári napilap. A hét minden napján megjelent, s más dél-erdélyi magyar újság ideiglenes hiánya miatt hamarosan népszerűvé vált és elérte az 50 ezres példányszámot. A lap egy részvénytársaság tulajdona volt, s felelős szerkesztőként Szász István jegyezte. A tényleges főszerkesztői munkát végző Franyó Zoltán mellett Szimonisz Henrik technikai szerkesztő és Bach Gyula "mindenes riporter" dolgozott. Az adott körülmények között a lap politikamentes híradásra szorítkozott, s 1942 augusztusa után megszűnt.


Magyarósy Gyöngyvér Teréz, született Farkas (Kolozsvár, 1943. jún. 13.) – műszaki szótáríró. ~ János kutatómérnök felesége. Középiskoláit szülővárosa 3. számú Leánylíceumában végezte (1960), mérnöki oklevelét a Kolozsvári Műegyetem Villamossági-Gépészeti Karán szerezte (1965). Tevékenységét a kolozsvári Triumf gyárban kezdte, majd 1969-től mérnöktanár a kolozsvári 6. számú Építészeti Líceumban. A Magyar-Román Műszaki Szótár (1987) s az előkészületben levő Román-Magyar Műszaki Szótár társszerzője.


Magyarósy János (Paşcani, 1933. szept. 15.) – műszaki író, szótáríró. ~ Gyöngyvér Teréz férje. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban kezdte, CFR-szakiskolát végzett (1953), gépészmérnöki oklevelét a Kolozsvári Műegyetemen szerezte (1958). Első munkahelye a kolozsvári Tehnofrig Gépgyár. 1959-től kutató mérnök a műegyetem Építészeti Szilárdságtan Tanszékén, ahol a gépgyártásban használt gépszekrényekről szóló tanulmányával doktorált (1985). Az intézet Porkohászati Laboratóriumának főkutatója.

Fontosabb kutatási témái: különleges fémforgácsolási eljárások az esztergált felületek simítására, a kis átmérőjű furatok készítésére, gépszekrények szilárdsági méretezése, térbeli keretszerkezetek terhelés alatti alakváltozásainak és feszültségállapotának tenzométeres mérése. Több értékes újítás és találmány szerzője. Kutató munkája eredményeiről a Revista Transporturilor şi Telecomunicaţiilor, a Revista Construcţia de Maşini s a Strasse-Brücke-Tunnel szakfolyóiratok hasábjain számol be románul és németül.

A Magyar-Román Műszaki Szótár (1987) és az előkészületben levő Román-Magyar Műszaki Szótár társszerzője. Egyetemi jegyzete: Materiale poroase permeabile din pulberi metalice sinterizate (Áteresztőképességű likacsos anyagok szinterelt fémporokból. I-II. Társszerző Ioan Vida-Simiti).

(J. D.)


Magyar Párt *Országos Magyar Párt (OMP)


Magyar Szó 1. Szépirodalmi folyóirat. Első száma Nagyváradon 1919. jún. 15-én jelent meg mint a Fehér Dezső szerkesztette Nagyváradi Napló társlapja. Első szerkesztője Tabéry Géza, majd 1920 januárjától kezdve – már román fennhatóság alatt – Bíró László, később Sipos Iván és Páter Ervin. Az első évfolyamból 28, a másodikból 15 szám jelent meg, az utolsó 1920. ápr. 11-én. A kis formátumú, tizenhat oldalas, gondosan szerkesztett hetilap, melynek címlapját Mottl Román iparművész-tanár tervezte, széles munkatársi gárdát toborzott maga köré, nemes versenyben a Zsolt Béla szerkesztésében szinte egyidejűleg indult *Tavasz irodalmi hetilappal.

Állandó munkatárs az akkor Nagyváradon tevékenykedő Csermely Gyula, Hilf László, Huzella Ödön és Nadányi Zoltán, rendszeresen küld írásokat Kolozsvárról Bárd Oszkár, Ligeti Ernő, Reményik Sándor és Szentimrei Jenő, Nagyenyedről Berde Mária, Temesvárról Szabolcska Mihály; szerepel a szegedi Juhász Gyula, a debreceni Oláh Gábor, valamint a Belgrádba sodródott Manojlovics Tódor. A ~ felfedezettje P. Gulácsy Irén, akinek pályakezdő írásai itt jelennek meg. A lap Ady és a Nyugat modern törekvéseit folytatta.

Változatos rovataiban szó esik az erdélyi magyar színészet kezdeteiről, a Szigligeti Társaság múltjáról, az Ady Endre Társaság megalakítása körüli vitákról; arcképsorozatban elevenítik fel a bihari közélet jeles képviselőinek emlékét. A Hét Fóruma időszerű kérdéseket feszeget, néhány számban a Gyermekeknek rovat is helyet kapott.

(T. E.)

Tabéry Géza: Emlékkönyv. Kv. 1930. – S. Nagy László: Harc a végeken. Emlékirat. Kv. 1932. – Magyar Szó – Tavasz (1919-1920) Antológia. Szerkesztette s a bevezető tanulmányt írta Kovács János. RMI. 1971.

2. Politikai napilap Nagyváradon. 1929-ben alapította Kövér Gusztáv, felelős szerkesztője Zágoni Dezső. Betiltása után Árvay Árpád szerkesztésében Magyar Hírlap, később Erdélyi Magyar Szó, Új Magyar Szó címmel folytatódik (1930-37). A szerkesztésben részt vesz Daróczi Kiss Lajos (1936-37).


Magyar Újság 1. Az OMP Arad megyei szervezetének hivatalos lapja. 1924 és 1927 között négy évfolyamot ért meg, majd Aradi Magyar Újság címen 1928 és 1931 között újra megjelenik. Felelős szerkesztője Barabás Béla, majd Geller Ödön és Juhász Attila. A kisebbségpolitikai célokat követő lap munkatársai között volt Nagy Dániel, Balla Böske, Seidner Imre. Politikai Portrék c. rovatában az aradi magyar értelmiségiek pályafutását, politikai karrierjét ismertette; 1927 májusától A gyermekek újságja címmel indított ifjúsági mellékletet. Irodalmi rovataiban Olosz Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Nagy Dániel, Török Sándor, fordításban Oscar Wilde alkotásai olvashatók. Interjút közöl Karinthy Frigyessel.

(U. J.)

2. A kolozsvári Keleti Újság érdekkörébe tartozó néplap. 1933. dec. 1-től 1940. aug. 30-ig jelent meg naponként. Előbb Olajos Domokos és Karádi Nagy Lajos szerkesztette, 1938-tól mint felelős igazgató Somodi András vette át irányítását. A lap segédszerkesztője volt korai haláláig Koós Kovács István. A jobbára csak tájékoztatásra korlátozódó hírrovatainak sivárságát némiképp enyhítik a jó értelemben vett szórakoztató irodalmi szemelvények, mint amilyen Tompa Sándor Pufi úrfi góbéságai c. anekdota-sorozata (1937).


Magyary Pál (Baja, 1857. jún. 8. – 1937. jan. 10. Temesvár) – történész, műfordító, egyházi író. Teológiai tanulmányait Temesvárott és a bécsi Pazmaneumban végezte. Két éven át a lugosi főgimnáziumban tanított, 1893-tól a temesvári róm. kat. papnevelő intézet tanára, majd hosszú ideig rektora. A csanádi püspökség szentszéki tanácsosa, pápai prelátus (1925). Szerkesztette a S. Gerardus Blatt c. német folyóiratot, valamint 1929 és 1937 között a havonta kétszer megjelenő *Páduai Szent Antal c. vallásos lapot. Számos egyházi és történelmi vonatkozású cikke jelent meg a hitbuzgalmi folyóiratokban és a napilapokban. Fordított Calderón spanyol költő és drámaíró verseiből és színműveiből, gondozásában és előszavával jelent meg 1935-ben az aradi Vasárnap kiadásában Calderón Az állhatatos herceg c. műve Glasz Ferenc fordításában.

Jelentősebb művei: Mária-Radna története (Tv. 1904); A Szentség-imádás története a csanádi egyházmegyében (Tv. 1917).

(Sz. J.)


Mai Nő – Az 1935. február havában eredetileg Tribün c. alatt Lénárd Zoltán és C. Julius L. társszerkesztésében Kolozsvárt indult folyóirat az 5. számtól kezdve veszi fel a ~ címet, immár Gyárfás Endre és Kertész János társszerkesztésében, alcímként megőrizve az első négy szám nevét. A magát szépirodalmi folyóiratként megjelölő lap elődjének számozását megtartva utoljára – betiltása miatt – 1936 januárjában duplaszámmal jelent meg. Hasábjain Bányai Margit, Erdélyi Ágnes, Gábor István, Korvin Sándor, Lázár József, Méliusz József, Mikes Imre, Salamon Ernő, Turnowsky Sándor jelentkezik; illusztrációval Guncser Nándor, Makkai Piroska, Szolnay Sándor szerepel. Az írások radikális antifasiszta és szociális szemléletet tükröznek; fordításban közölnek világirodalmi anyagot is, így Bert Brecht, Ilja Ehrenburg, Egon Erwin Kisch, Ivan Olbracht írásaiból. A Szabó András álnéven író Dőri Erzsébet realista kisregényét a gyermekotthonok kallódó fiataljairól a lap folytatásokban teszi közzé.

A nők mozgalmaival, munkájával és életével foglalkozó ~ az anyanyelvi oktatásért és a világháborús készülődések ellen is szót emel, köszönti az ötvenéves Liviu Rebreanu írót, Kibédi Sándor fordításában Aron Cotruş, Csehi Gyula átültetésében Heine költeményét közli, továbbá ankétot a férfi és nő munkája közti különbségről. Népszerű Nők az irodalomban és A mai gyermek c. rovata.

Csehi Gyula: A baloldali forrásvidék. Kv. 1973. 58.


Mai Világ – Kolozsvárt 1927-ben indult független politikai napilap. Felelős szerkesztője Karsay László, 1929-től Wojticzky-Kelemen Gyula. 1933-tól kezdve folytatása az Erdélyi Kurír.


Majla Sándor (Korond, 1960. okt. 14.) – költő, szerkesztő. A székelyudvarhelyi Dr. Petru Groza Líceumban érettségizett (1979), Korondon és Székelyudvarhelyen helyettes tanár, közben egy évig iskolai gondnok Besztercén (1989-91). Székelyudvarhelyen 1990-ben Ablak c. időszaki folyóiratot indított, mely a nemzeti kisebbségekkel foglalkozik, így a litvánok (1990/1), kárpátaljai magyarok (1990/2), vajdasági magyarok (1991/1), kanadai magyarok (1991/2), ausztriai magyarok (1992/1) és hollandiai frízek (1992/2) életét, irodalmát mutatja be. Megszervezte a folyóirat kárpátaljai, valamint vajdasági szerzőinek találkozását a székelyföldi olvasókkal.

Első írását az Ifjúmunkás közölte (1976). Versei, prózai írásai jelentek meg az Utunk és Igaz Szó, majd Korunk, Európai Idő, Hazanéző, Jelenlét, Hargita Népe hasábjain; az Utunk-Helikon Évköny 1989-90-es "Fiatalok antológiája" három versét mutatta be. A Vándor idő balladája c. antológia (Stockholm 1991) közli Beszterce és Kolozsvár között címmel emlékezését az 1989-ben átélt politikai fordulatra.

Kötete: A szavak pírja (versek, Forrás, 1990).

(B. E.)

Kedves Csaba: Szükséges, hogy vers írassék? Látó 1991/12. – Lakatos Mihály: "Derűlátó vagyok: lesz még ennél rosszabb is..." Beszélgetés M. S.-ral. Fiatal Fórum 1991. jan. 5.


Mailand Oszkár (Algyógy, 1858. jún. 29. – 1924. nov. 30. Déva) – etnográfus. Középiskolai tanulmányait Szászvároson, Gyulafehérvárt, Déván és Nagyszebenben végezte (1877), német nyelv és irodalom szakos tanári diplomát Kolozsvárt szerzett (1883). Előbb Sepsiszentgyörgyön tanár, majd Déván a reáliskola igazgatója. Egy évig Párizsban a romanisztikát tanulmányozta (1885-86), hazatérve a román nyelvet is tanította. Cikkei, tanulmányai, közlései a Kolozsvár, Magyar Polgár, Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok c. kolozsvári lapokban s a budapesti Századok, Ethnographia hasábjain jelentek meg. 1888-ban a Kisfaludy Társaság megbízásából bejárta a Hunyad megyei Erdőhátságot, s gazdag román népköltészeti anyagot gyűjtött. A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társaság titkára (1889-92).

Néprajzi gyűjtésének különleges értéke, hogy retusálás nélkül jegyzett s összehasonlításokkal mutatta ki a román-magyar paraszti együttélés törvényszerűségeit. Néprajzi adatai a Kisfaludy Társaság Évlapjaiban, a Magyar Népköltési Gyűjtemény c. sorozatban s több mint fél századdal holta után egy bukaresti könyvkiadónál jelentek meg; a kötet bevezetője így jellemzi a kutatót: "Nemcsak közel állott a román folklórhoz, nem is csak annak híve, hanem gyűjtője, fordítója, kutatója és feldolgozója is szép és gazdag munkásságával."

Főbb munkái: Az oláh népköltészet fő jellemvonásai (Kisfaludy Társaság Évlapjai, Bp. 1890); Újabb adatok az oláh nép költészetéhez (KisfTÉ Bp. 1891); Az oláh néphit és népköltészet jellemző vonásai (KisfTÉ Bp. 1898); Székelyföldi gyűjtés (Bp. 1905); Poezii populare româneşti din Transilvania (1981).

(B. E.)

Iosif Mallász: Oszkár Mailand (1858-1924). Publicaţiile Muzeului Judeţului Hunedoara. Déva 1924. 5-11. – Faragó József: M. O. şi folclorul românesc. Anualul de Folclor, Kv. 1980. 123-35; uő. M. O. és a román folklór. Ethnographia, Bp. 1981. 487-98. Újraközölve Művelődés 1982/2, 3, 4.


Majlát Józsefné Ötvös Sára – *ballada 1


Majomsziget *Sziget


Major Béla (Magyarpécska, 1900) – *Aradi Hírlap


Major Miklós (Alsószentmihály, 1933. máj. 19.) – földrajzi író. Középiskolát Tordán és a kolozsvári 2. számú fiúlíceumban, a volt Unitárius Kollégiumban végzett (1952), a Bolyai Tudományegyetemen földtan-földrajz szakos oklevelet szerzett (1956). Szilágynagyfalu általános iskolájában tanít.

Első írását a Tanügyi Újság közölte (1958). Mint Balogh Ernő, Török Zoltán, Tulogdy János tanítványa, a földrajzi, biológiai, mezőgazdasági ismeretek átadását a tanulók önálló kutatásra ösztönzésével kötötte össze. Megalapította iskolájában az adatgyűjtő földrajzkört (1958), majd meteorológiai szakkört létesített (1976), saját erőből felállított meteorológiai állomással, melynek a helyi mezőgazdaságban értékesíthető megfigyeléseit és a hozzákapcsolt úttörő pedagógiai módszert tanulmányban mutatta be Tudományosság és élményszerűség a gazdasági földrajz tanításában címmel a Tanügyi Újságban (1972/37).

A Falvak Dolgozó Népe számára írt Mezőgazdasági kis meteorológia c. sorozata (1973) kutatásainak gyakorlati jelentőségére hívta fel a figyelmet. Cikkeit közölte románul a Terra, magyarul A Hét, egy tanulmánya a Korunkban (1977/3) A falvak társadalomföldrajzi kutatása címmel egy új falutípust szolgáló szociogeográfiai munkára serkent; saját szilágynagyfalusi és krasznai népismereti anyagával a Művelődés hasábjain, helyi és tájkutató eredményeivel a Népismereti dolgozatok (1978) és Változó valóság (1978) c. gyűjteményekben is szerepel.

1990 óta a Berettyó-vidék tájrajzának, népi értékeinek bemutatására a Szilágysági Szó, az Erdélyi Figyelő és Az Ige hasábjain jelentkezett. Egy munkája a népi bortárolásról a Berettyó-Felvidéken díjat nyert a Magyar Néprajzi Múzeum pályázatán (Bp. 1990). A Skót Földrajzi Társaság meghívására tanulmányokat folytatott Skóciában.

Önálló munkája: Időjárás, éghajlat és a mezőgazdaság (1980).

Puskás Attila: A "Major Miklós" jelenség. A Hét 1981/4. – Kovács Miklós: Agrometeorológia. Előre 1981. márc. 4.


Major Pál – *mezőgazdasági irodalom


Majtényi Erik (Temesvár, 1922. szept. 19. – 1982. jan. 22. Bukarest) – költő, közíró, műfordító. Mann Endre fia. Szülővárosában végzett négy líceumi osztály után gyári munkás. Mint ifjú antifasisztát az Antonescu-diktatúra a Tîrgu Jiu-i lágerbe internálta, német származása címén pedig 1944 őszén a jilavai börtönerődbe került. Szabadulása után a temesvári Drapelul Roşu újságírójaként kezdte pályáját (1946-48), az Ifjúmunkás szerkesztője (1949-51), az Ifjúsági Könyvkiadónál dolgozik (1952-53), a Romániai Írók Szövetségének titkára (1955-56), majd az Előre (1953-54), Igaz Szó (1957), Művelődés (1958-59), Utunk (1963), végül haláláig újra az Előre belső munkatársa (1964-82). Egyik verseskötetéért Állami (1954), műfordításért Írószövetségi Díjban részesült (1975).

Első írását már 1940-ben közölte a Brassói Lapok. Kétféle minőségben is elszenvedett börtön- és lágerélményekből táplálkozva a munkásmozgalom hőskorára jellemző agitatív versekkel jelentkezett, s évről évre újabb verseskötettel adta politikai optimizmusának tanújelét. Nem utolsó sorban az 1956-os magyar forradalom hatása alatt eltávolodik korábbi eszményeitől, s 1957-ben megjelent Búcsú az ódáktól c. kötete már fordulatot jelent. Átváltását a közéleti líra pátoszáról a gondolati elmélyedés költészetére Kántor Lajos így jellemzi: "A felületi harmónia már nem elégíti ki – a diszharmónia kimondásával törekszik igazabb, tartósabb összhang megteremtésére." Költői fejlődése szerre kiküszöböli a szavak "fölöslegét", a kibontakozás sajátos logikája frázisok helyett hovatovább a gondolat emberségére alapoz. Szobrot álmodtam c. kötetével kapcsolatban 1966-ban Sőni Pál értékelése szerint már méltán emelhető ki "a valóság szavakban való átültetésének párját ritkító könnyedsége, a nemes értelemben vett alkalmi jelleg, tehát a fáradhatatlan készség, mely tüstént hidat ver a közvetlen valóságtól a költészethez". Huszár Sándornak adott írói nyilatkozatában a költő mindenesetre arról vall, hogy gyermekkora Petőfi-élményére alapozva az új, tömörebb gondolati fokon is hű marad az egyszerű közérthetőség követelményeihez. Jellemző, hogy Legszebb versei kötetéből (1969) maga hagyta ki előző köteteinek "rikító kellék-foszlányai"-t, ami fordulatának tudatos voltát jelzi.

Seregnyi gyermekverset és ifjúsági regényt írt. A Jánoska Tükörországban posztumusz megjelenésekor Bajor Andor mutatott rá, hogy a szerző "képzeletét mindig foglalkoztatta a kaland és a játék, így lett íróvá és költővé, gyermekek igaz pajtásává, akikhez olyan könnyen tud szólni".

Élete főművét az irodalomkritika önéletrajzi regényében látja. A két kiadásban is megjelent Hajóharang a Hold utcában Lászlóffy Aladár méltatása szerint "családi könyv", melyből az emberség erejével és melegével idéződik fel a második világháború korabeli "személyes érzékek magánpoézise s a humánum megtöretett teste" úgy, ahogyan az író "a bölcsődaltól a vallatás zajkínjáig terjedő akusztikai élményben részesült". Visszatekintve a költő eszmei fordulatának tudatos voltára, mellyel már jóval 1989 előtt megkezdte a diktatúra lebontását az irodalomban, Szász János a posztumusz Emberek, lakások lakói c. gyűjteményes kötet előszavában kifejti: "Nem elkötelezettségét tagadta meg, hanem az elkötelezett költészet álesztétikáját, a szócsőköltészetet, a vezércikkdallást, a tételek, tézisek megverselésének világmegváltónak hitt költői gyakorlatát."

Műfordításai közt Eugen Jebeleanu, Al. Vlahuţă, Maria Banuş, Marcel Breslaşu, B. P. Haşdeu, Emil Isac, Virgil Teodorescu, Magda Isanos versei, Mihu Dragomir, Nicolae Ţic, Theodor Constantin prózai munkái szerepelnek, mennyiségben azonban itt is gyermekeknek szánt román, német, francia, orosz verseknek és meséknek – köztük Coşbuc, Wilhelm Busch, La Fontaine, Majakovszkij írásainak – közvetítése a legbővebb. Fordításában jelent meg Erich Maria Remarque Három bajtárs c. regénye.

Nekrológjában Forró László a túlélőt idézte, akinek volt ereje "az ódáktól" búcsúzni, vezekelve "mások vétkeiért is".

Verseskötetei: Ők féljenek! (1952); Őrségen (1953); Versek (1955); Búcsú az ódáktól (1957); Az utolsó Zsolnoky avagy egy tündöklő utód dicsőségének és bukásának keserves históriája (szatirikus elbeszélő költemény, 1958); Biztató (1959); Csillagaink most sokasodnak (1960); Pirkadástól virradatig (1962); Útravaló (válogatás, 1962); Szobrot álmodtam (1965); Legszebb versei (Páskándi Géza bevezetőjével, 1969); Egy vers egyedül (1972); Most át kell írnom ezt a menetrendet (Bp. 1981); Emberek, lakások lakói (1983. RMI.).

Gyermekversek: Ismerjétek meg az esztendőt! (1951); A kis tengerészek (1954); Tábortűz (1954); Olvassunk együtt (1954); Utaznak a nyuszikák (1955); Pitypalatty (1957); Csigavár (1959); Betűvár (1962); Kép, kép, csupa kép (1963); Kiborult egy kosár virág (1966); Fehér madár (1967); Rajzos, vidám állattan (1971); Csicseri borsó (1973); Nagy kenyér, kis egér (1975); Postás Pali levelei (1981).

Prózai munkái: Örökösök (kisregény, 1967); Betonkelepce (1968); Hét nap a kutyák szigetén (1971); Hajóharang a Hold utcában (1976. II. kiadás, Bp. 1977); Visszajátszás (publicisztikai írások, 1981); Tejfehér éjszakák (novellák, útijegyzetek); Hajóharang a Hold utcában (1988. RMI.).

Gyermekpróza: A furfangos fejesvonalzó (1965); Bonifác, a pilóta (1968); A bátrak szigete (1989).

(B. E.)

Gaál Gábor: Ők féljenek! Utunk 1952/29. – Szász János: Személyes ügy. Utunk 1953/49. – Gálfalvi Zsolt: Versolvasás közben. Igaz Szó 1957/8. – Szőcs István: Menet közben: M. E.-nél. Utunk 1959/24. – Nagy Pál: Költői magatartás – itt és most. Igaz Szó 1960/5. – Izsák József: Hangszerpróba – játék közben. Utunk 1961/4, 5. – Sőni Pál: A derékhad lírai megújhodása. Korunk 1966/1. – K. Jakab Antal: Ötlet és költészet. Utunk 1966/4. – Kántor Lajos: Fölcserélt sorrend: a szavak ifjúsága. Igaz Szó 1966/1. – Veress Zoltán: "Uraim, le a kalapokkal." Utunk 1967/28. – Huszár Sándor: Miért bonyolult az egyszerű? Közli: Az író asztalánál. 1969. 249-56. – Lászlóffy Aladár: A lélek hajóharangja. Utunk 1976/42. – Bajor Andor: Jánoska Tükörországban. M. E. hátrahagyott gyermekregénye. Előre 1982. márc. 28. – Szász János: A kérdező költő. Előszó az Emberek, lakások lakói élén, 1983. – Gálfalvi György: M. E. 1980-ban készült interjú. Közli Találkozásaink. Irodalmi publicisztika. 1989. 71.

ÁVDolg. Barabás Sándor: M. E. költészete. Kv. 1965.


Majtényi Szilárd – *Nagykároly magyar irodalmi élete


Makár Alajos (Nagykároly, 1927. nov. 18. – 1989. jan. 24. Kolozsvár) – festőművész. Főiskolai tanulmányait 1949 és 1955 között Bukarestben, majd Kolozsvárt folytatta. Kenyérkereső munka gyanánt a kolozsvári könyvüzletek kirakatrendezését végezte, de festményei 1955-től kezdve rendszeresen szerepeltek a kolozsvári megyei tárlatokon, 1970-ben és 1972-ben Bukarestben. Gyűjteményes kiállításokon mutatta be műveit a kolozsvári közönségnek az 1956., 1973., 1982. és 1987. évben, utóbbi kettőn kizárólag a széki, illetve homoródi és háromszéki témáit. 1990-ben emlékkiállítását szervezték meg Kolozsvárt.

Kezdő munkáit kevés kivétellel megsemmisítette, megmaradt életműve a hatvanas évektől datálódik. Első időszakában levegős-laza szürkékkel festett borongós tájakat. Egy évtized múlva robbanékony, feszült hangulatú sorozat után letisztul, halk, otthonos tájakat, utcarészleteket, arcképeket és kompozíciókat alkot. A hetvenes évek derekán talál rá főművének témájára, amely által fegyelmezett és mértéktartó egyéniségét ki tudja vetíteni: a székiekre. A pompás népviselet tüzes színei nem ejtik a dekoratív látvány csapdájába, hanem merész és gazdag, kontrasztokat finom átmenetekkel egységben tartó kompozícióinak uralkodó eleme az emberi méltóság és a közösség fegyelme.

(E. Sz. I.)

Gábor Dénes: Képzőművészeti kirándulások a két Homoród mentén. Utunk, 1987/24. – Murádin Jenő: Honnan e mozdulat-ország? – E. Szabó Ilona: Makár Alajos. Helikon, 1990/46.


Makfalvi Ella – *műfordítás; *Orosz Könyv


Makfalvi Zoltán (Kolozsvár, 1936. aug. 10.) – geológiai szakíró. Az általános iskolát Bánffyhunyadon, a középiskolát szülővárosában végezte (1953), a Bolyai Tudományegyetemen geológia-földrajz szakos diplomát szerzett (1957). Tanár Kide, Jegenye és Egeres községekben (1958-63), Nagybányán a Szamos-Körös Vízügyi Igazgatóságnál meteorológus (1964), Borsabányán geológus (1965-68). Ezt követőleg Csíkszeredában a Hargita Bányavállalatnál, majd ugyanott a Megyei Vízügyi Hivatalnál hidrológus (1969-84). Jelenleg a Hargita megyei Geológiai Inspektorátuson dolgozik.

Első írását a nagybányai Bányavidéki Fáklya közölte (1964). A Hargita megye útikönyve (Csíkszereda 1973) szerkesztője és társszerzője. Cikkei jelentek meg az ásványvizekről, hévizekről, gázömlésekről, gyógyvizekről és gyógylápokról a Korunkban, az Aluta, Acta Hargitensia köteteiben. Beder Tiborral közös Forráskalauz c. cikksorozatát a Hargita Kalendárium adta közre (1982-84). A Péter Elekkel közösen írt Gázömlések a Kelemen-Görgényi-Hargita hegyvonulat vulkáni övezetében c. tanulmánya a Nemzetközi Gyógyvíztechnikai Társaság (SITH) XVIII. kongresszusának balatonfüredi kiadványában olvasható (1982).

(T. J.)


Makkai Ernő (Kolozsvár, 1916. aug. 14. – 1945) – filozófiatörténész. Szülővárosa Református Kollégiumában érettségizett (1933), a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett magyar irodalom és filozófia szakos tanári diplomát (1942). Pályáját az egyetemen gyakornokként kezdte (1942-44). Első szaktanulmányát Comenius sárospataki tanítványáról, Pósaházi Jánosról az Acta Philosophica 3. számában (1942) közölte; a *Szellem és Élet munkatársaként Fogarasi Pap József (1744-1784) marosvásárhelyi bölcsész életének és munkásságának ismertetésével jelentkezett (1944/1-3). Szerkesztésében és bevezetésével jelent meg Sípos Pál (1759-1816) matematikus és filozófus tordosi ref. lelkész hat filozófiai tanulmánya: Természet és szabadság (Erdélyi Féniks, Kv. 1944/1).

Mint polgári személyt hurcolták el az oroszok 1944 őszén Kolozsvárról; fogságban halt meg.

Kötete: Sípos Pál és Kazinczy Ferenc (ETF 174. Kv. 1944).


Makkai Endre (Vashegy, 1914. máj. 31.) – néprajzi író, szerkesztő. ~ Piroska festőművész öccse. A zilahi Wesselényi Kollégiumban érettségizett (1933), felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Református Teológián végezte (1940). Désen segédlelkész (1941-44), a Szolnok-Doboka c. hetilap felelős szerkesztője (1944), majd Nyárádszeredán (1945-49), Petrozsényben (1949-79) lelkipásztor.

Nagy Ödönnel közösen állította össze néprajzi gyűjtő munkája alapján az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez c. kötetet, amely az EME kiadványaként mint az ETF 103. számú füzete Kolozsvárt jelent meg 1939-ben. A szerkesztők bevezető szavai szerint "...könyvecskénk a magyar néprajzi gyűjtés történetében új hajtást jelent, mert tervszerű, egyidőben végzett, ugyanazon tárgykört felölelő és nagyobb területen végrehajtott gyűjtés eredménye. Ez a komoly néprajzi gyűjtés egyetlen lehetséges módja." A kötet 59 falu téli szokásait, köszöntőit, játékait mutatja be 12 erdélyi megyéből. Már nyugalomba vonultan dolgozta fel a dévai csángó telepesek vallásos életével kapcsolatos emlékeit a Magyarságkutató Intézet kiadásában megjelent, Fejős Zoltán és Küllős Imola szerkesztette Vallásosság és népi kultúra a határainkon túl c. gyűjtemény számára (Bp. 1990), s a Déván hetilapként megjelenő Hunyad megyei Hírlap hasábjain társadalomrajzi írásokkal jelentkezett (1990).

(B. E.)


Makkai Gergely (Marosvásárhely, 1952. ápr. 7.) – meteorológus, informatikus. Középiskolát szülővárosában a Papiu Ilarian Líceumban végzett (1971), a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett földrajztanári diplomát és meteorológusi szakképesítést (1975). A Maros-Bánát Vízügyi Igazgatóság munkatársa 1976-tól, itt részt vesz a Maros folyó vízgyűjtő területén levő meteorológiai állomás-hálózat anyagfeldolgozásának átszervezésében, majd a veszélyes hidro-meteorológiai jelenségeket előrejelző osztályra, 1980-tól a számítástechnikai osztályra helyezik át, ahol kidolgozza a közreműködésével megvalósult Maros menti meteorológiai hálózat informatikus rendszerének tervét.

Tudományos ismeretterjesztő írásait A Hét, Vörös Zászló, valamint a megyei Pedagógusok Háza és a Népi Egyetem keretében földrajzi előadásai során értékesítette. A marosvásárhelyi Rádió magyar adásának Mikroenciklopédia rovatában szakelőadásokkal szerepelt (1983), a magyar adások újrakezdése után folytatva előadásait (1991).

(T. J.)


Makkai János (Marosvásárhely, 1941. máj. 19.) – újságíró, közíró, szerkesztő. Középiskolát szülővárosában végzett (1962), majd a Vörös Zászló napilap munkatársa s közben egyetemi tanulmányokat folytat Bukarestben. 1989. dec. 23-tól az ugyancsak Marosvásárhelyen megjelenő Népújság szerkesztője, 1990 márciusától főszerkesztője. Írásai jelentek meg a Művelődés, Új Élet, majd a Romániai Magyar Szó hasábjain; saját napilapjában rendszeresen közli Későesti tűnődések c. rovatának politikai jegyzeteit.

(A. S.)


Makkai László (Kolozsvár, 1914. júl. 10. – 1989. dec. 1. Budapest) – történész. ~ Sándor fia. Középiskoláit szülővárosában a Ref. Kollégiumban (1932), egyetemi tanulmányait Kolozsvár után Budapesten és Baselben végezte. 1940-től intézeti tanár az *Erdélyi Tudományos Intézetben, 1942-től egyetemi magántanár Kolozsvárt, 1945-től Budapesten a Teleki Pál Tud. Intézet, majd az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, 1961 óta főmunkatársa.

Első írása az Ifjú Erdélyben jelent meg (1930). Venczel Józseffel együtt indította el a *Hitel c. folyóiratot (1935). Fontosabb tanulmányait az Erdélyi Múzeum, a Hitel és az ETI évkönyvei közölték, ezekben bemutatja az erdélyi román társadalomfejlődést és az erdélyi nemzetiségi viszonyok kialakulását egykorú oklevelek tükrében. Eredeti forráshasználata és történeti összehasonlító módszere, kutatói sokoldalúsága s a román történetírás alapos ismerete hozzájárul az erdélyi múlt tárgyilagos szemléletéhez. Az Erdély magyar egyeteme (Kv. 1941) c. kötetben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem fél évszázados történetével szerepel. Ugyancsak jelentős műve a Documenta Valachorum in Hungaria historiam illustrantia (Bp. 1941. Fekete Antallal).

Gáldi Lászlóval közösen szerkesztette A románok története c. kötetet; ebben négy fejezet származik tőle. Ezek: II. Az északi románság bevándorlása és megtelepülése; IX. Nemzeti megújulás a román vajdaságokban; XI. Egyesült fejedelemségek és független királyság; és XIII. A "nagy-román" kísérlet két évtizede.

Ebben a tárgykörben további jelentős munkája az Erdély története (Bp. 1944, francia fordításban: Bp. 1946), valamint a Magyar-román közös múlt (Bp. 1948) c. könyve, amely Miskolczy Ambrusnak az 1989-es újrakiadáshoz írott bevezetője szerint "új korszak kezdetét jelenthette volna", de amelyről megjelenése után Robotos Imre gyalázkodó cikksorozatot közölt a Romániai Magyar Szóban.

További, több évtizedes kutatásainak eredményei beépültek a háromkötetes Erdély történetébe (Bp. 1986), amelynek társszerkesztője is, majd az Erdély rövid története (Bp. 1989) c. műbe, ahol A rendi társadalom kialakulása (1162-1526) c. fejezet szerzője.

Főbb munkái: A románok története (Gáldi Lászlóval, Lukinich Imre előszavával. Bp. 1941); Az erdélyi románok a középkori magyar oklevelekben (ETF 157. Kv. 1943); Kiadatlan oklevelek Kolozsvár középkori történetéhez (Kv. 1947); A magyar puritánok harca a feudalizmus ellen (Bp. 1952); I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (Bp. 1954); A kuruc nemzeti összefogás előzményei (Bp. 1956); Paraszti és majorsági mezőgazdasági termelés a XVII. században (Bp. 1957); Die Entstehung der gesellschaftlichen Basis des Absolutismus in den Ländern der österreichischen Habsburger (Bp. 1960).

(B. E.)


Makkai Piroska, Medve Andrásné (Domány, 1910. febr. 23.) – grafikus, festőművész. ~ Endre testvére. Bányász családból származik. Polgári iskolát Petrozsényben (1929), művészeti tanulmányokat Kolozsvárt a Szépművészetek Iskolájában (1933) végzett, egy ideig az Irisz Porcelángyárban dolgozott (1933-34), majd folytatta szaktanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán (1935). Középiskolai rajztanár Nagyváradon, Szászrégenben és Nagybányán, utóbbi helyen 1949-ben festőiskolát szervez. 1956-ban Magyarországra költözött, itt is rajztanár a nyugalomba vonulásig (1965).

A Barabás Miklós Céh tagja. Erdélyi kiállítások mellett (Kolozsvár, Nagybánya, Lupény) Prágában, Moszkvában és Szófiában is bemutatta alkotásait, legutóbb hazalátogatva a Korunk Galériában mutatkozott be (1981).

Először az Ellenzék hasábjain szerepelt (1933). Fametszetei jelentek meg a Keleti Újság, Brassói Lapok, Pásztortűz, Erdélyi Helikon, később a Világosság, Falvak Népe, Dolgozó Nő, Korunk hasábjain. Elkészítette Ady, Benedek Elek, Bolyai Farkas, József Attila, Molter Károly, Szabó Dezső, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza, Ziffer Sándor "grafikai arcképeit", több író és művész könyvjegyét. Fametszet-sorozatokat készített a magyar ősmondák világáról, hős magyar asszonyokról, a két Bolyairól, saját életéről, s 42 metszetben örökítette meg Bartók Béla életét és életművét.

Önálló albumaiból kiemelkedő Az asszony (Szabédi László előszavával, Méhkas kiadás, Kv. 1943); Toldalag (Szentimrei Jenő előszavával, Nb. 1944).

Szíj Rezső: M. M. P. fametszetei a Könyvklubban. Magyar Hírlap, Bp. 1968. szept. 27. – Galambos Ferenc: M. M. P. Könyvtáros, Bp. 1981. 432. – Murádin Jenő: Emlékidéző beszélgetés M. P.-val. Igazság 1981. szept. 16.


Makkai Sándor (Nagyenyed, 1890. máj. 13. – 1951. júl. 19. Budapest) – író. ~ László történész apja. Középiskolát a nagyenyedi, kolozsvári és sepsiszentgyörgyi református kollégiumban végzett, felsőbb tanulmányait a kolozsvári Református Teológián és egyidejűleg a Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karán folytatta. A teológián Ravasz László, az egyetemen Böhm Károly filozófus volt rá hatással. A filozófia doktora (1912). Kolozsvárt vallástanár (1912-15), a mezőségi Vajdakamaráson lelkész (1915-17); előbb Sárospatakon, 1918-tól Kolozsvárt teológiai tanár. A Magyarországra távozó Ravasz László helyébe püspökhelyettes főjegyzővé (1922), majd az erdélyi református egyház püspökévé (1926) választották. Az EME, EIT és KZST tagja, az Erdélyi Helikon, Hitel munkatársa, protestáns egyházi folyóiratok (1915-től a budapesti Az Út, 1921-től 1925-ig a Református Szemle) szerkesztője. Mint bukaresti szenátor az erdélyi magyarság politikai jogainak védelmezője, de 1936-ban lemondott püspöki hivataláról s csalódottan hagyta el Romániát. Debrecenben lett egyetemi tanár.

Újszerű, realista gondolkodásával úttörő szerepet játszott az egyházi közélet korszerűsítésében. Tömegeket vonzó előadássorozataiban újrafogalmazta az erdélyi magyar kisebbség önismeretét és céltudatát. Mint közíró, elbeszélő és regényíró erkölcsi támpontokat épített ki az erdélyi magyar irodalom megújhodása számára.

Egyházi tárgyú és pedagógiai munkái (Vallásos világkép és életfolytatás; A nagy személyiségek nevelői jelentősége) hozzájárultak a lelkipásztori pálya előkészítéséhez, s szónoklatai – mint Szentimrei Jenő írja – "az evangéliumi öröm forradalmát" sugározták. Szépirodalmi skáláján bírálólag is jelentkezik az idealista lelkipásztor és a maradi falu ütközésének egyéni válsága és népi tragikuma (Holttenger), s a falut csak a mesejáték idillje emeli ki a szegénysorsból (Gyöngyvirág).

Kivezető útként eszmény és valóság ellentmondásaiból belső tisztulást hirdet. Ez állítja a korra jellemző Ady-vitákban a költőt vállaló ifjúság mellé. A Magyar fa sorsa c. Ady-elemzésével arra törekszik, hogy egy délibábos, önámító nemzeti érzés helyébe reális történelemszemléletet és öntudatos bűnbánatot állítson, ilyen erkölcsi megerősödéshez jutva az Ady-példában ( *Ady Endre emlékezete). A kötet mondandója megrázta a magyar ifjúságot; Budapesten a Soli Deo Gloria is megjelentette Makkai Ady-könyvét, s Pozsonyból a csehszlovákiai magyar főiskolások Szent György köre táviratban üdvözölte, amiért állásfoglalásával hozzájárult egy demokratikus új nemzedék szemléletének kialakításához. Hasonló hatással volt öt előadásból formált röpirata, a Magunk revíziója is, melyben önbíráló felelősséget hirdetett a múlt hibáiért, s egyben csodavárások és megalkuvások helyébe az új tények tudomásulvételét hirdette meg az élet parancsaként, a társadalmi életmunkának egy új életprogram szerinti átszervezését követelve. Programadására Kós Károly programvállalással felelt.

Az erkölcsi katarzis kiváltásának igényével íródott regénye, az Ördögszekér erős ellenkezést keltett konzervatív körökben. Bírálói elítélték, hogy a püspök leplezetlenül ír Báthory Anna és Gábor testvérszerelméről, holott magából a lélektani vonalvezetésből is kiderül, hogy a regény bűnös asszonya maga találja meg igazi szerelmét: Bethlen Gábor személyében a férfit, akinek "életébe átolvadni, sorsában osztozni, szenvedélyeivel szenvedni s dicsőségével dicsőülni" tudna, megszabadulva az értelmetlen, rossz útra tévedt, bűnös múlttól. A múlt azonban végzetes, a tiszta szerelem elkésett, s a "boszorkány"-nak bűnhődnie kell... Ezt az erkölcsi okfejtést a kamaszkor vétkeitől a tisztulásig, majd az elmarasztalásig sokan nem értették meg, arra kényszerítve a szerzőt, hogy könyvének új kiadásához megjegyzéseket fűzzön, leszögezve: "Báthory Anna sorsa különben ékesen szóló bizonyságtétel az erkölcsi világrend sérthetetlen fönsége mellett. Akik ezt a világrendet igazán tisztelik, azok mély szánalommal fogják kísérni Anna sorsát s megerősödnek az örök törvény iránti hódolatukban."

Két másik történeti regénye, a Táltoskirály és a Sárga vihar ugyancsak korszerű nemzeti sorsregény, ha mélyükre pillantunk, mint Szerb Antal, aki szerint "az egész ezerévet be kellene népesíteni a Táltoskirály ivadékaival. Talán akkor megértenők múltunk tátongó, még egyre fenyegető örvényét. És a végzetvonal kalandos, kígyós összecsavarodottságában talán fel lehetne fedezni egy fonalat, ami tovább vezet." A két regény központjában IV. Béla király alakja áll: az első Bánffy Miklós szavával "nagyszabású prológja egy óriás tragédiának", s bemutatja az ifjút szörnyű végzetvárásában, a második maga az összeomlás, a mohi vereség. Az ismertetők szerint az első a Bánk bán, a második a Zord Idők baljós párja, vonulatot sejtetve Katona Józseftől Kemény Zsigmondon át Makkai Sándorig.

Mélyen a kisebbségivé vált erdélyi magyarság lelki válságában gyökerező regényeinek tanulságaiba ütközött magának az írónak a váratlan tragédiája: távozása Erdélyből, majd a budapesti Láthatárban közreadott Nem lehet c. önfeladása. A fájdalmas felhördülés Erdély-szerte nagy volt, egymást érték a visszhangok. Legtisztábban Reményik Sándor válaszolt az Ellenzékben híres jelszavával: Lehet, mert kell. Akik azonban tudtak a távozás kényszerű hátteréről, a tűrhetetlenné vált hatósági nyomásról, megértették a püspök életében bekövetkezett "létparadoxont" (Cseke Péter szava), amellyel a kisebbségi helyzet lehetetlenségét deklarálta. A személyi tragédia ott vált teljessé, amikor – Molnár Gusztáv mai elemzései szerint – az eltávozottban végzetszerűen bekövetkezett írásaiból kivehető eltántorodása saját programvállalásától.

Vallásos és pedagógiai munkái: A szabadság vallása (Kv. 1910); Bevezetés a személyiség pedagogikájába (Kv. 1912); Hittem, azért szóltam (Kv. 1913); Vallásos világkép és életfolytatás (Böhm Károly filozófiájának indításai egy vallásfilozófiai rendszer kiépítésére. Besztercebánya 1913); A biblia. Útmutató a Szentírás tanulmányozásához (Kv. 1916); A hit problémája (Bp. 1916); Jézus Krisztus jó vitéze. Baráti útmutató a ref. lelkipásztori pálya előkészületeihez (Többekkel. Kv. 1916); A szekták keletkezésének okai (Kv. 1917); A halál mysteriuma (Bp. 1918); A lélek élete és javai (Kv. 1922); Írd meg, amiket láttál (Kv. 1923); A vallás az emberiség életében (Kv. 1923); A vallás lényege és értéke (Kv. 1923); Az erdélyi református egyházi irodalom 1850-től napjainkig (Kv. 1925); Öntudatos kálvinizmus (Kv. 1925); Zörgessetek és megnyittatik néktek. (Prédikációk. Kv. 1925).

Szépirodalmi művei, tanulmánykötetei: Számadás (versek, Kv. 1912); Kapu előtt (regény, Kv. 1921); Holttenger (társadalmi regény, Kv. 1923, Bp. 1936); Az Eszter padja (Kv. 1924); Élet fejedelme (elbeszélések, Kv. 1924); Megszólalnak a kövek (elbeszélések, Kv. 1925); Ördögszekér (regény két kötetben, Kv. 1925, Bp. 1941 és Buk. 1979. Szőcs István előszavával. RMI.); Gyöngyvirág (énekes mesejáték 3 felvonásban, Kv. 1927. Színházi bemutató: 1935); Magyar fa sorsa. A vádlott Ady költészete (Kv. 1927); Ágnes (regény, Kv. 1928); Az elátkozott óriások (előadások, Kv. 1928); Egyedül. Bethlen Gábor lelki arca (Kv. 1929); Magunk revíziója (előadások, Kv. 1931); Erdélyi szemmel (tanulmányok, esszék, Kv. 1932); Harc a szobor ellen (tanulmányok, Kv. 1933); Táltoskirály (történeti regény, Kv. 1934); Sárga vihar (történeti regény, Kv. és Bp. 1934); Az élet kérdezett (tanulmányok, 1935); Magyar nevelés, magyar műveltség (Bp. 1937); Magyarok csillaga (Bp. 1937); Tudománnyal és fegyverrel (Bp. 1939); Örök Erdély (Bp. 1940); Mi Ernyeiek (Bp. 1940); Szép kísértet (regény, Bp. 1942); A fejedelem rózsája (Bp. 1943); Szabad vagy (Bp. 1943).

Művei egy részét francia, német és török nyelvre fordították.

(B. E.)

Németh László: M. S. regénye (Ördögszekér). Nyugat 1927. 798-99. – Benedek Elek: A püspök, meg a püspökfi, avagy a Magyar Fa Sorsa. Brassó 1927. – Szentimrei Jenő: Az evangélium erdélyi forradalmárja. Korunk 1928/3. – Jancsó Béla: Magunk revíziója. Erdélyi Fiatalok 1931/3. – Kós Károly: Programadás és programvállalás. Erdélyi Helikon 1931/4. – Bánffy Miklós: Táltos király. Erdélyi Helikon 1934/5. – Szerb Antal: A regény és a történelem. A Táltoskirály alkalmából, Erdélyi Helikon 1934/6. – L. D. [László Dezső]: M. S.: Holttenger. [Erdélyi] Fiatalok 1937/1. – Reményik Sándor: Lehet, mert kell. Ellenzék 1937. febr. 17. – Bányai László: A kisebbségi jövő kérdése. Korunk 1937. 428-32. – Szenczei László: M. S. történelmi regényei. Korunk 1939/5. – Vita Zsigmond: Egy fátumos regényről. Utunk 1968/36. – Szőcs István: Vérmes elfogulatlanságok. Az Ady-kérdés M. könyve kapcsán. Utunk 1970/37; uő. Kétes bűnüldözés az irodalomtörténetben. Válasz Varró Jánosnak. Utunk 1970/45. – Varró János: Tények és tények. Válasz Szőcs Istvánnak. Utunk 1970/41. – Balázs Sándor: Szociológia és nemzetiségi önismeret. Kritikai tanulmány. 1979. 194-201. – Nagy Pál: Végre: Makkai. Igaz Szó 1980/5. – Cseke Péter: Egy létparadoxon megoldási kísérletei 1937-ben. – Molnár Gusztáv: Az összetartozás szabadsága. Közli Nem lehet. A kisebbségi sors vitája. Bp. 1989. Előszó és utóirat.

ÁVDolg. Saszet Jolán: M. S. szépirodalmi munkássága. Kv. 1972. – Sánduly Lajos: A tanulmányíró M. S. Kv. 1984.


Makkay Domokos (Gyergyószentmiklós, 1896. júl. 26. – 1975. ápr. 26. Marosvásárhely) – politikai író. A marosvásárhelyi Róm. Kat. Gimnáziumban érettségizett, jogi tanulmányait Kolozsvárt kezdte, doktorátust Szegeden szerzett (1920). Ügyvédi gyakorlatot folytatott szülővárosában, ahol a *Székely Szó társszerkesztője (1920-22). Cikkeit a Zord Idő, Napkelet, Keleti Újság, Brassói Lapok közölte. Az OMP vezetőségi tagja, de mint a Krenner-féle reform-csoport híve szembekerült a pártvezetőséggel. A Iorga-kormány idején Gyergyószentmiklós "interimár" – vagyis ideiglenes – polgármestere (1931-32), bevezetve a helyi papírpénz-asszignatákat városi munkálatok fizetésére. Barátság fűzte Kacsó Sándorhoz. Az általa alapított Magyar Gazdasági Szövetség önálló kísérletet tett a román demokrata körökkel való együttműködésre abban a regionális-transzilvanista szellemben, melyet Erdélyi káté c. füzetében már pályája kezdetén így fejezett ki: "Erdély szíve hármas kebelben ver, Erdély nyelve a három nemzetiségi nyelv, az erdélyi ember három nyelven beszél, háromnak szívével érez!" A Horthy-rendszer idején társadalmilag háttérbe szorították, 1945-től Marosvásárhelyen, Galócáson, Csíkszeredában, Erdőszentgyörgyön, végül szülővárosában üzemi jogtanácsos. Halálos autószerencsétlenség érte.

Kötete: Erdélyi káté. Gondolkozó emberek számára (Gyergyószentmiklós 1922).

Mikó Imre: Huszonkét év. Bp. 1941. 66, 158. – Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések II. 1974. 87, 101, 104, 278, 371. – Demeter János: Századunk sodrában. 1975. 206-07.


Makkay Edit – *zeneírás


Makkay Ferenc (Máramarossziget, 1930. szept. 16.) – kémiai szakíró. ~ Klára férje. Szülővárosában végzett középiskolát (1949), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett vegyészi diplomát (1953). Pályáját az egyetem főgyakornokaként kezdte, tanársegéd előbb a Bolyai, majd az egyesített Babeş-Bolyai Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén (1957-70), a kémiai tudományok doktora (1970), előadótanár a kolozsvári Tanártovábbképző Intézetben (1976-79), majd újra az egyetemen ad elő 1979-től.

Kutatási területe: platinaelektródok felületi sajátságainak tanulmányozása, az oktatás hatékonyságának vizsgálata a középiskolai kémiatanításban, vegyes ligandumú komplexvegyületek alkalmazási lehetőségei az analitikai meghatározásokban. Tudományos dolgozatai – egyes esetekben Kékedy László, Várhelyi Csaba, Zsakó János munkatársaként – bel- és külföldi szaklapokban jelentek meg, így a Revue Roumaine de Chimie, a Studia Universitatis Babeş-Bolyai (1968-1989) és a varsói Chemie Analitique (1980) hasábjain. Ismeretterjesztő és oktatási kérdésekkel az Igazságban és Tanügyi Újságban jelentkezett, a Kémiai kislexikon (1980-81) szervetlen és analitikai kémiai részének szerzője; a tanárképzést szolgáló két román nyelvű szervetlen kémiai tankönyv (Contribuţii la metodica predării chimiei, 1974; Chimie anorganică pentru perfecţionarea profesorilor, 1983) munkatársa.


Makkay Klára (Kolozsvár, 1930. nov. 4.) – kémiai szakíró. ~ Ferenc felesége. Szülővárosa magyar nyelvű Állami Leánylíceumában érettségizett (1949), a Bolyai Tudományegyetemen vegyészi diplomát szerzett (1953). Pályáját a Román Akadémia kolozsvári fiókjának kémiai intézetében kezdte, laboratóriumvezető (1958-60), majd a Babeş-Bolyai Egyetem kémiai tanszékén tanársegéd (1960-64), adjunktus (1964-88). A kémiai tudományok doktora (1968). Nyugalomba vonult 1988-ban.

Kutatási területe egyes heterociklusos vegyületek szintézise, trifenilmetán-alapú színezékek és pirazólgyűrűs azofestékek előállítása, kolinszármazékok biológiai tanulmányozása. Tudományos közlései a Chemische Berichte (1959), Revue de Chimie (1960), Studia Universitatis Babeş-Bolyai (1969-80), Revue Roumaine de Chimie (1970) hasábjain jelentek meg. Az Igazság nevelésügyi cikkeit közölte; a Kémiai kislexikon (1980) munkatársa, a Chimie organică pentru perfecţionarea profesorilor (1983) c. munka az iparban alkalmazható szerves fotokémiai reakciókról szóló fejezetének szerzője.


Maksay Albert (Sopron, 1897. jún. 7. – 1971. jún. 22. Kolozsvár) – költő, író, műfordító, teológiai szakíró. Kolozsvárt a Református Kollégiumban érettségizett (1915), tanulmányait az egyetem orvosi karán kezdte, majd a Református Teológián szerzett oklevelet (1920). Egy évig püspöki titkár; tanulmányait ezután az Egyesült Államok több presbiteriánus teológiáján és a chicagói egyetem keleti nyelvészeti karán egészítette ki (1923-25), közben a pennsylvaniai szénbányatelep magyar munkásai közt lelkész. Hazaérkezve a kolozsvári református teológián az újszövetségi exegézis tanára (1925-59), a Kálvinista Világ (1927-28) és a Református Család (1929-44) szerkesztője. Az EIT, az EME, az Erdélyi Helikon írói közössége s a romániai Pen Club magyar tagozatának tagja, a Károli Gáspár Irodalmi Társaság főtitkára, a II. világháború után a Romániai Magyar Írók Szövetségének tagja.

Első írását az Erdélyi Szemle közölte (1920). A *Tizenegyekantológiájában (1923) versekkel, az Erdélyi Helikon íróinak antológiájában Szemek egy gyöngysorból c. dániai útinaplójával (1934) szerepel. A Kecskeméthy István-emlékkönyv (1934) a Szentírás eredeti nyelvéről szóló tanulmányát közli, szövegírója a Kuthy Sándor szerkesztette Kolozsvár c. városkalauznak (Kv. 1935), az Erdélyi csillagok (Kv. 1936) c. gyűjteményben Kőrösi Csoma Sándorról szóló esszéjével szerepel. Egy írói rajza Kolozsvárról a Séta bölcsőhelyem körül (Bp. 1940) c. kötetben jelent meg, rövidprózai írással vesz részt a Huszonhat elbeszélő válogatott novellája (1948) c. kötetben. Műfordítóként túlnyomórészt angol és amerikai költőket tolmácsolt, elsőnek mutatta be Erdélyben a néger lírát.

Mint egyházi író Imre Lajossal együtt valláskönyvet állított össze az elemi iskolák I. és II. osztályos református növendékei számára (Kv. 1929), Az exegezis problémái (Kv. 1931) c. szaktanulmánya a ref. teológiai tudományok dolgozat-sorozatában jelent meg. A Református Szemlében sorozatosan közölte A zsidókhoz írt levél magyarázatát (1953-56), itt ismertette a qumráni leleteket (1957) s adta közre A Kánon kialakulása (1965) és A Hegyi beszéd törvényértelmezése (1966) c. tanulmányait.

Az Erdélyi Szemle, Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Az Út, Kiáltó Szó, Református Szemle, Utunk munkatársa, vallásos cikkei jelentek meg az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja s több amerikai egyházi folyóirat hasábjain.

Kötetei: A csend dalai (versek, Torda 1927); Idegen partok (úti képek, Kv. 1935); Kőrösi Csoma Sándor tibettudományi munkássága nyelvészeti és vallástudományi szempontból (klny. az EME 13. vándorgyűlésének emlékkönyvéből, Kv. 1935).

(M. H.)

Reményik Sándor: A csend dalai. M. A. verseskötete. Pásztortűz 1927/7. – Reischel Artúr: M. A., Idegen partok. Erdélyi Helikon 1935/7. – Dávid Gyula, id.: Búcsúbeszéd dr. M. A. teológiai professzor temetésén. Református Szemle 1971/4. – Fülöp G. Dénes: M. A., a walkerburgi tanító. Korunk 1971/10.


Maksay Mária, Zs. Maksay (Kolozsvár, 1935. máj. 28.) – szótáríró. ~ Albert leánya, Zsizsmann Kristóf neje. Középiskolát Kolozsvárt végzett (1952), a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom (1956), a Babeş-Bolyai Egyetemen francia-román szakos tanári képesítést szerzett (1971). A szamosfalvi általános iskola tanára, majd a Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó korrektora (1960-82). Külső munkatársként tagja a kolozsvári Nyelvészeti Intézet román-magyar és magyar-román szótárszerkesztői munkaközösségének. Az 1961-ben megjelent kis Magyar-Román Szótár s az egyidejű nagy Román-Magyar Szótár egyik szerkesztője. 1971-től szerkesztő-munkatársa a Szabó T. Attila szerkesztette Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárnak.

(M. L.)


Malán Mihály (Zólyom, 1900. szept. 16. – 1968. okt. 13. Budapest) – antropológus. Orvosi és bölcsészeti tanulmányokat Budapesten folytatott (1918-26), kettős doktorátust szerzett. A sport-embertani laboratórium vezetője a budapesti Testnevelési Főiskolán (1932-40). A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem embertani tanszékének tanára (1940-46), majd a Magyar Nemzeti Múzeum, ill. Természettudományi Múzeum embertani munkatársa Budapesten (1946-58), az antropológia professzora Debrecenben nyugdíjazásáig (1967). Erdélyi éveiben a Hitel munkatársa: egy tanulmányában (1942/5) "a kelet-európai szláv népek születési intenzitásának a nyugat- és közép-európai népeket jóval meghaladó mértéké"-t elemzi statisztikailag, s a születések csökkenésének megállítását nemzeti feladatnak tekinti. Az ETI embertani szakosztályának élén 3000 felnőtt személy adatait felvételezve elvégezte a Bukovinából áttelepedő hadikfalvi és józseffalvi székelyek antropológiai vizsgálatát.

Főbb munkái: Adatok a lengyel őstelep neolith-kori lakóinak anthropológiájáról (Bp. 1929); Mindennapi testgyakorlás és testfejlődés (Bp. 1936); A székelyek termete (Múzeumi Füzetek 2-4. Kv. 1944); Az élő magyarság embertani kutatása (Bp. 1947); Ikrek és ikerkutatás (Bp. 1962).

Tamás Lajos: Az Erdélyi Tudományos Intézet. Közli Erdély magyar egyeteme. Kv. 1941. 415. – Nemeskéri János: M. M. Anthropológiai Közlemények, Bp. 1968/1-4.


Málnási Ferenc (Kolozsvár, 1940. júl. 14.) – pedagógiai író, tankönyvszerző. Szülővárosában a Brassai Sámuel Líceumban érettségizett (1959), magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett (1965). Pályáját Gyantán kezdte, majd Körösréven általános iskolai tanár (1972-90). Visszakerülve szülővárosába a Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanára 1990 szeptembere óta.

Első művelődési tárgyú írásait az Ifjúmunkás közölte, cikkei jelentek meg a Tanügyi Újságban, 1990-től a Közoktatásban és A Hétben. Sajtótörténeti munkája Az Erdélyi Magyar Szó egy esztendeje címmel a Korunkban látott napvilágot (1978/12). Az iskolai nyelvtanítás megújításának egyik szorgalmazójaként eredeti munkafüzeteivel hívta fel magára a figyelmet.

Munkái: Nyelvtani és helyesírási gyakorlatok. Munkafüzet az V. osztály számára (1973); Nyelvtani és helyesírási gyakorlatok. Kísérleti munkafüzet a VI. osztály számára (1975); Irodalomolvasás. Munkafüzet az V. osztály számára (Pedagógusok Háza sokszorosítása, Csíkszereda 1981).

(K. N.)

Bura László: Magyar nyelvtani munkafüzet az V. osztály számára. Tanügyi Újság 1974. febr. – Fábián Imre: A gyermekért... Ahogy M. F. tanárkodik. Bihari Napló 1979/11. – Bántó István: A tanár főfelügyelője – a lelkiismerete. Tanügyi Újság 1986/1.


Málnássy László – *természettudományi irodalom


Málnásy Tivadar (Cîmpulung Moldovenesc, 1894. júl. 24. – ?) – újságíró, műfordító, regényíró. Középiskolát a kolozsvári Róm. Kat. Főgimnáziumban, felső kereskedelmi akadémiát Bécsben és Londonban végzett. Végigküzdte az I. világháborút (1914-18), majd a trieszti Roth és Willfort cég alkalmazottja (1918-26). Budapesten tőzsdeirodát nyit (1926-33). Kolozsvárt a Keleti Újság külpolitikai rovatvezetője (1935-44). Gyallay-Pap Sándorral és Walter Gyulával együtt a kolozsvári *Széphalom társszerkesztője (1938). A Pázmány Péter Társaság tagja. Lefordította Arthur Conan Doyle Tűz körüli történetek c. munkáját (Kv. 1925). Kötetei: A kis pont (A Magyar Ifjúság Könyvtára 10. Kv. 1927); Ruha teszi az embert (2. kiadás, Erdélyi Könyvbarátok Társasága 6. kiadványa, Kv. 1937).


Mandel Viktor – *szektairodalom


Mandics György (Temesvár, 1943. jan. 4.) – költő, író, publicista. Veress Zsuzsanna írónő férje. Középiskolát szülővárosában végzett (1961), ugyanott az egyetem matematika-mechanika és matematika-fizika szakán szerzett diplomát (1966). Pályáját a Temes megyei Újváron kezdte (1967-68), Zsombolyán líceumi tanár (1968-72), majd a Facla Könyvkiadó magyar szerkesztője, 1985-től a temesvári Szabad Szó belső munkatársa; az 1989-es fordulat óta a Temesvári Új Szó szerkesztője.

Első írását a Szabad Szó közölte (1961). A Vitorla-ének s a bánsági Egy szelet fény c. antológiákban verseivel jelentkezett (1967). Forrás-kötete, a Gyönyörű gyökerek (1968) ugyancsak a költőt mutatja be. A megtalált anyaföld (1976) c. verseskötetéről írja Szentmihályi Szabó Péter: "Költészetének gondolatisága úgy rejtvényszerű, hogy feloldható, úgy avantgard, hogy a blöffnek és az eredetieskedésnek árnyéka sem fér hozzá." A kulcsot a hermetikus líra felfejtéséhez maga a költő adja meg Ion Barbu román író Joc secund c. kötetének új költészetvizsgálati módszerrel történt elemzésével a Harmad játék (Tv. 1977) c. munkájában, ahol a költő teljes nyelvi univerzumának tanulmányozása után kiszűri azokat a metanyelvi kategóriákat, melyek körül a költő gondolatai forognak. Ez a – saját szavaival "szemantikai univerzum elemzésé"-nek nevezett – módszer élénk vitát váltott ki mind román, mind magyar irodalmi körökben.

További írói fejlődése során rákérdez az emberi fejlődés rejtelmeire: belemerül a paleoasztronauták fürkészésébe, foglalkozik Bolyai Jánossal, az írás kialakulásának történetével, foglalkoztatja a társadalmi és természeti jelenségek modellezése, Afrika letűnt civilizációja. A feleségével közösen írt tudományos-fantasztikus novellákat tartalmazó Vasvilágok (1986) c. kötete az élesedő diktatúrával szembeszálló elégedetlenség irodalmi dokumentuma. A novellákat elemző Jakabffy Tamás ki is mondja: "Sci-fit írtak, és ezzel a tematikával (műfajjal?) felzárkóztak a harcos alkotók mellé. Hol ez a harc és mi a célja? A sci-fi sarkítás, a humán-gondolat és a kiszolgáltatottság polarizálása." Utólag bevált jóslatként hat, hogy a vasvilágok látszólagos örökkévalóságát hogyan ássa alá a belső diszharmónia. "A konfliktusok és az impozánsnak tűnő szervezettség félelmetes tökélye – olvassuk tovább az Utunk egykorú kritikáját – predesztinálja a nagy, végső robbanást. Közben pedig megvalósul előttünk a túlélés jelentősége: a közös érdekre, az együttműködés bizalmára épülő megosztott munka. A könyv üzenete félreérthetetlen. Mandicséknak sikerül láttatni és éreztetni ember voltunk melegségét, semmivel sem pótolható jegyeit: a toleranciát, a kisajátíthatatlan humánumot, a szabadságigényt."

Az 1989-es temesvári forradalom cselekvő részeseként regény alakban öntötte formába emlékeit, feltételezéseit és értékeléseit a város hősi napjairól. A jelképes című Temesvári Golgota alcímei: I. Megfeszítés sortűzzel. II. Harmadnapra feltámadva. III. Júdáscsók a forradalomnak. A mű visszhangjaként Bodó Barna számon kéri a forradalom "ellopásának" magyarázatát s a bűnösök nevét, Szász János viszont kiemeli a szépirodalmi alkotás nem kérdéseket megoldó, hanem ábrázoló és átvilágító művészi esztétikumát, amely olyannak ábrázolja a valóságot, amilyennek az írói képzelet látja... Bogdán László szerint kulcsregényről van szó, melyben helye van eleve az író elfogultságainak, hiszen "nagyon sok résztvevő, szemtanú, szenvedő alany elvárásaival is egybecsenghetnek".

Kötetei: Gyönyörű gyökerek (versek, 1968. Forrás); A megtalált anyaföld (versek, 1976); Harmad játék (Ion Barbu Másod játék c. kötete szemantikai univerzumának elemzése. Tv. 1977); Zöld emberkék, tollas kígyók, tüzes szekerek (Kritikai megjegyzések a paleoasztronautikai értelmezések elveiről és módszereiről. 1977); Bolyai János jegyzeteiből (Veress Zsuzsannával. 1979); A rejtélyes írások könyve (Az írás kialakulásának rejtélye. 1981); Modell és valóság (Tanulmányok a társadalmi és természeti jelenségek modellezése köréből. Egyed Péterrel, Neumann Máriával, Salló Ervinnel. Tv. 1982); Omul şi universul (Enigma farfuriilor zburătoare în conştiinţa umană. Tv. 1983); Civilizaţia şi cultura Africii vechi (1984); Rejtélyes írások (Bp. 1987); Vasvilágok (Tudományos-fantasztikus novellák. Veress Zsuzsannával, 1986); Gubólakók (Tudományos-fantasztikus novellák. Veress Zsuzsannával, 1988); Explicaţiile de lîngă noi (négy tanulmány, 1989); Temesvári Golgota (Regény, Temesvár 1989 decemberéről. I-III. Bp. 1991); A dromosz (Tudományos-fantasztikus novellák. 1992).

(B. E.)

Anavi Ádám: A keresés felelőssége. Utunk 1969/3. – Murvai Olga: Harmad játék. Könyvtár 1978/2. – Szentmihályi Szabó Péter: Négy költő Erdélyből. Élet és Irodalom 1978/39. – Csire Gabriella: Az írás születése. Előre 1981. nov. 5. – Beke György: "Mindenki a saját pályáját járja." Beszélgetés M. Gy.-gyel. A Hét 1985/45. – Jakabffy Tamás: Amitől a sci-fi jó. Utunk 1986/47. – Bodó Barna: Temesvári Panoptikum avagy politikai misztériumjáték? Romániai Magyar Szó 1991. aug. 17-18. – Szász János: Temesvári Golgota, avagy egy regény kálváriájának kezdete? A Hét 1991/38. – Bogdán László: Temesvári Golgota, azaz mi történt a városban 1989. december 14. és december 23. között? I-II. A Hét 1991/38-39. – Füzi László: A manipulált történelem nagyregénye. Tiszatáj, Szeged 1991/10.


Mandula Tibor (Szatmárnémeti, 1938. máj. 11.) – újságíró. A Babeş-Bolyai Egyetemen történelemtanári diplomát szerzett (1963), Nagymajtény, majd Vámfalu általános iskolájában tanított, 1972-től a Szatmári Hírlap, ill. Szatmári Friss Újság belső munkatársa. Pedagógiai cikkét Játékos történelemtanítás c. alatt a Tanügyi Újság (1976), írásait az avasi népművészetről az Előre (1978), a nagybányai-medence bányatörténetét a Magazinul Istoric (1980), a vámfalusi kerámia történetét a Szatmári Hírlap (1982) közölte. Különleges érdeklődési tárgyköre a Szatmár megyei sváb települések története. Az 1711 után bekövetkezett sváb kolonizációról szól egy tanulmánya a Magazinul Istoric 1985/6-os számában. Mint az 1990-ben újjászülető EME tagja folytatja ez irányú kutatásait a telepítés kezdeteiről.


Mann Endre (Temesvár, 1900. nov. 1. – 1964. ápr. 7. Bukarest) – újságíró, szerkesztő, műfordító. Majtényi Erik apja. Középiskolát szülővárosában és Szegeden végzett (1919). A két világháború között a temesvári Friss Újság és sportlapok munkatársa. 1945 után a bukaresti rádió magyar adásának bemondója, 1946-tól a Szakszervezeti Élet, 1950-től a magyarul kiadott *Hivatalos Közlöny szerkesztője, majd a Bufteai Stúdió filmjeinek feliratait fordítja magyarra. Az Ifjúsági Könyvkiadó számára magyar nyelvre ültette át W. Hauff meséit. 1962-ben megjelent Sütemények és édességek c. szakácskönyve két kiadást ért el.


Mánok Ferenc – *kémiai szakirodalom


Manyák Ernő – *népegészségügyi irodalom


Manyák József (Nagykároly, 1907. – ?) – szerkesztő, publicista. Középiskolát szülővárosában végzett, a szegedi egyetemen jogot hallgatott. 1926-ban megalapította a *Haladás c. katolikus társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi, később művészeti hetilapot, mely előbb Nagykárolyban, majd 1928-tól Szatmárnémetiben jelent meg. A Brassói Lapok, Keleti Újság és a debreceni Alkotás szépirodalmi lap munkatársa. 1935-től átvette a *Szatmári Újság irányítását és szerkesztését.

(B. L.)


Máramarosi Kis Lexikon *Nagybánya magyar irodalmi élete


Máramarossziget magyar irodalmi élete – A négynyelvű város román, magyar, zsidó és kárpátukrán kultúrája állandó kölcsönhatásokban fejlődött. A legrégibb művelődési intézmény az 1524-ben alapított református kollégium, ez 1691-től lelkészi és tanítói, 1837-től jogi képzést is nyújt; itt vezették be először a magyar nyelv használatát. Több tanára a magyar tudományos és művelődési élet jelentős személyisége volt, így: Diószegi István természettudós; Hari Péter, akinek 1789-ben egy értekezése a szabad gondolkodásról és egy tankölteménye jelent meg Bécsben; Szilágyi János, az első magyar jogbölcseleti mű, a Természeti Törvény Tudomány (1813) szerzője, továbbá Szilágyi István író, nyelvész, Arany János barátja, az MTA tagja, akinek a nevéhez fűződik az első helyi lap, a Máramaros megindítása (1864). A kollégiumban 1835-36-tól Nyelvmívelő Társaság működött.

1730-tól a városban piarista középiskola is létesült, ebben tanított az 1906-7-es tanévben Juhász Gyula, akinek ittléte alatt több költeménye és tárcája jelent meg a helyi lapokban. Mind a református, mind a katolikus tanintézetben a XIX. század második felétől fakultatív jelleggel román nyelvet is tanítottak. 1860-tól már román nyelvű iskola, majd tanítóképző, 1870-től felsőfokú leányiskola is kiépült; a virágzásnak induló iskolavárosban már 1845-ben felavatták az akkori Osztrák Birodalom első óvodáinak egyikét.

A XIX. század pezsgő művelődési igényét jellemzi mind magyar, mind román művelődési egyesületek, társaságok, dalkörök, munkásszervezetek alakulása. 1868-ban már két könyvkereskedés, a század végén hat nyomda, négy állandó és több mint tíz rövid életű lap jelzi a sajtó kibontakozását. Az értelmiség körében a századforduló előtt vezető szerepet játszott a pedagógus Leövey Klára és Várady Gábor, a Máramaros Vármegyei Múzeum Egyesület elnöke, akinek Hulló levelek c. emlékirata (1898) az erdélyi 1848 történetének értékes forrása, nemkülönben Mihályi János, a Máramarosi diplomák címen románul és magyarul megjelent történelmi mű (1900) szerzője. Többször szerepelt fellépésével a város szülötte, Prielle Kornélia színművésznő, s műterme volt itt a Malomkertben Hollósy Simon festőművésznek. Régi hagyományai vannak e tájon a román-magyar művelődési kapcsolatoknak: Wulliger Lajos nyomdász-költő Iuon c. versében egy román népmesét dolgozott fel, Vécsey István folklorista szenvedélyesen gyűjtötte a román népi kultúra termékeit, a Máramarosi Lapok pedig 1904-ben Eminescu-vers (Glosa) magyar fordításával jelentkezett.

1918 után a bezárt katolikus és református főgimnáziumok helyébe létesített Dragoş Vodă Líceumban magyar tagozat létesül (1921), ekkor pusztul el a Ref. Kollégium híres könyvtára. Az ASTRA román közművelődési egyesület itt tartja országos közgyűlését (1921), ez alkalommal kerül sor az első máramarosi folklór-fesztiválra, s megalakul a Máramarosi Néprajzi Múzeum. Ugyanekkor a magyar művelődés fő tényezői maradnak az egyházi, nő- és leányegyesületek, iparos intézmények, a Polgári Kör és az Iparos Otthon. A magyar műkedvelő színjátszás, versmondás népszerűsítésében nagy szerepe volt ebben az időben Baróthy Antal nyugalmazott színművésznek. A szervezett munkásság egyesületei (Munkás Sportegyesület; Magánalkalmazottak Egyesülete) közösen ápolták mind a magyar, mind a román irodalmat, egyetértés jegyében működött 1922-től a Harmónia művelődési egyesület, a magyar dalművészetet négy magyar dalkör képviselte, esemény volt Bartók Béla hangversenye (1922). Létrejött ebben az évben egy ún. "Ady-tömörülés" is, amelynek emlékezetes rendezvénye az Ady-est (1923), s a román-magyar egyetértést szolgáló Prietenii Culturii elnevezésű egyesület.

A két világháború között 27 román és 11 magyar időszaki kiadvány képviselte a sajtót. Keresztúry Sándor, Fáskerti Tibor, Gárdos Sándor, Diamandy Viktória, Heves Ferenc publicisztikai tevékenysége révén a Máramaros, Ligeti Imre tanár – egy Hogyan fejlődött a romantikus drámából a modern dráma c., Debrecenben pályadíjat nyert munka szerzője – szerkesztésében a Máramarosi Újság, majd Lengyel István Máramarosi Független Újságja a helyi magyar szellemi élet szervévé vált. Írásaival jelentkezik Krüzselyi Erzsébet (Hangtalan lírán c. verseskötete 1924-ben itt jelent meg). Máramarosszigetről indult a műfordító Vajda Sándor és az avantgardista költő Erg Ágoston. A munkások háromnyelvű, román-magyar-német lapot adtak ki Munca-Munka-Arbeit címen, s megjelent egy baloldali zsidó lap is jiddis nyelven, továbbá két élclap: a Tréfa (1934) és a Majomsziget (1935). Illegális lapként jelent meg magyarul és románul a Vörös Máramaros (1941). A város zsidó lakosságának művelődési életében vezető szerepet játszott a jiddis és héber költő, Holder József (1893-1945), aki Ady, Heltai Jenő, Juhász Gyula, Kosztolányi, Petőfi, Somlyó Zoltán, Szép Ernő, Tóth Árpád, Várnai Zseni verseit szólaltatta meg jiddisül. Műfordításai közül kiemelkedik Az ember tragédiája jiddis nyelvre való átültetése. Máramarosszigeten élt és alkotott hosszabb ideig az erdélyi magyar képzőművészethez szorosan kötődő olasz Tasso Marchini, itt kezdte pályáját Kádár Géza festőművész és Kazár László grafikus.

A város lakosságát ért tragédiák – a zsidóknak, majd a magyar férfiak egy részének tömeges deportálása (1944) – után 1944. dec. 23-án megjelent a Poporul és A Nép együttes száma, majd az MNSZ Máramarosi Nép c. rövid életű lapja (1945-46). Virgil Poiana Petőfit és Adyt fordítja románra, Bruckstein Lajos maga ülteti át jiddis nyelvű színdarabjait és elbeszéléseit magyarra (Éjszakai váltás c. drámáját 1950-ben a kolozsvári Állami Magyar Színház mutatta be). Új könyvtárak keletkeznek, új erdészeti, művészeti, pedagógiai iskola nyílik. A magyar nyelvű művelődési élet kezdetben az MNSZ, a Magyar Líceum és a kisiparos szövetkezetek keretében folyt, a műkedvelő színjátszás és szavalóművészet fellendítésében jelentős szerepet vállalt Patkós György rendező. Megerősödtek a magyar egyházak kórusmozgalmai. Mindez azonban egy kisebbségellenes fokozódó nyomás következtében hamarosan elszigetelődött, s rövid időre csak 1970-től élénkült fel újra. A Kultúrpalotában keletkezett magyar színjátszó csoportot és irodalmi kört azonban 1975-ben újra felszámolták, a Kultúrpalota pártatlan igazgatója kivándorolt Izraelbe.

Új erőre kap a máramarosszigeti magyarság az 1989-es decemberi fordulat után. Már 1990. jún. 16-án megjelenik Mazalik Alfréd és Román János szerkesztésében a Máramarosszigeti Napló c. hetilap, s kitart 1991. aug. végéig, amikor is a papírhiány miatt megszűnik. Helyébe *Sziget c. alatt szerény irodalmi újság indul Csiszár László szerkesztésében, ritka alkalmi megjelenéssel, fénymásolással sokszorosítva.

A református egyház felnőtt-kórusát Kovács Gyula, ifjúsági kórusát Zonda Anna vezeti, a katolikus egyháznak ugyancsak két kórusa működik. A Dragoş Vodă Líceum magyar tagozatán Rezeda c. táncegyüttes s irodalmi kör alakul. 1991. máj. 11-12-én a helyi RMDSZ és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közösen rendez Hollósy Simon-napokat Máramarosszigeten s a festő és iskolaalapító emlékére tudományos ülést, ahol Németh Lajos, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem művészettörténészeti tanszékének vezetője, Véső Gusztáv nagybányai festőművész s erdélyi, kárpátaljai kutatók tartottak előadásokat. Létrejött a Hollósy Simon Művelődési Egylet, melynek kórusa Váradi László zenetanár vezetésével már több bel- és külföldi zenefesztiválon szerepelt. A Hollósy-napokat 1992-ben a kárpátaljai Técsőn ismételték meg.

(Ka. N. – M. A.)

Schreiner József Gyula: Szigeti krónika. Máramarossziget 1924. – Kaczkó Nándor: Haladó tömörülés Ady szellemében. Adalék Máramarossziget művelődéstörténetéhez. Könyvtár, 1978/4. – Szöllősi Tibor: Hollósy Simon-napok. Kárpátalja 1990/15. – Mazalik Alfréd: Az Értől az Óceánig (a Hollósy-napokról, Szabadság 1991. jún. 5, 12.).


Március – alcíme szerint "Az erdélyi magyar egyetemi ifjúság szava". A kolozsvári Magyar Diákok Szövetsége (KMDSZ) kiadásában időszakosan megjelenő főiskolás folyóirat. Szerkesztette Derzsi Sándor, Kolosy Márton és Lőrinczi László. Mindössze öt száma ismeretes.

Az 1. szám vezércikke 1942 júniusában Tiszta cél és magyar szív címmel hitvallás a fiatalság népi elhivatottsága mellett. "Hiszünk abban a népben – írják –, amely minket adott és amelynek mi mindent adni akarunk, mert ő a megújulás, a jövő, és akarjuk, hogy úr legyen azon a földön, amelyet megszerzett, megvédett és megdolgozott. Nem jelszóként, hanem valóságként hirdetjük, hogy osztályokat nem ismerünk a magyar társadalomban, hanem csak munkás rendeket, amelyeket a lélek és a tudat fűz össze." A cikk aláírói közt találjuk többek közt Imreh István, Kállay Ernő, Kerekes Jenő, Létay Lajos, Marosi Péter, Parajdi Incze Lajos, Polgár István, Salamon Sándor nevét. A fiatalok ragaszkodnak a hagyományokhoz, hozzátéve, hogy "mindenekelőtt saját magunk példájával kell elöljárnunk, és ezért minden hibát magunkban keresünk először. És akkor leszünk méltók önmagunkhoz, ha a legkisebb szálkának sem irgalmazunk, amely a mi szemünkben van. De ezt másoktól is megkívánjuk. Tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül ezen az úton, és testvéri kézfogásra nyújtjuk kezünket azok felé, akik velünk együtt akarnak haladni."

Ebben a szellemben idézik a múltból Széchenyi István és Mikó Imre igéit s hivatkoznak Németh László tanítására. Lőrinczi László értekezésének kulcsa: "Az erdélyi ifjú legyen művelt"; Marosi Péter Ki a középosztályból c. alatt az értelmiséggé válást sürgeti; Kállay Ernő a falukutatáshoz köti a helyes önismeretet. A népi irányzatosság jelképei András László fametszetei napszámosokról, homokszedőkről, kapásokról.

A 2. szám a Március Baráti Kör megbeszéléseiről tudósít, Salamon Sándor megírja Móricz Zsigmond nekrológját s Gellért Sándor az orosz frontról küldi az író halálakor szerzett Mennyországban c. versét. Versekkel jelentkezik Hegyi Endre is. A 3. számban Kodály Zoltánt köszöntik, Makkai Endre a népművelés feladatait taglalja, Olosz Egon bemutatja Bene Józsefet mint fiatal festőművészt. A 4. számban Gyűjtő Sándor társadalmi közeledést hirdet a munkásság felé, arra hivatkozva, hogy "a munkásság előőrsei feszegetik a szűk bejáratot a magyar társadalomba. Millió lélek áll mögöttük, képességeiben, egyéni értékeiben ismeretlenül." Ugyanitt Imreh István tanulmányt közöl egy székely falu közbirtokosságának gazdasági átalakulásáról, majd az utolsó, 5. számban 1943 novemberében Közgazdászok Bálványosváralján c. alatt a KMDSZ falutanulmányozó munkatáboráról szól, a falu korszerűsítését sürgetve. Major László ugyanekkor egy kalotaszegi kiszállásról számol be, amelynek napjai során a fiatalok egészségügyi adatok gyűjtésével készülnek fel orvosi hivatásukra. Itt találkozunk Cseres Tibor verseivel is.

A ~ nem mentes a világháborús kor ideológiai beütéseitől, de tudatosan távol tartja magát akár jobb, akár bal szélsőségektől. 6. számának megjelentetése a bekövetkező hitlerista megszállás miatt már lehetetlenné vált.

(B. E.)


Máriás József (Felsőbánya, 1940. jan. 30.) – szerkesztő, irodalomtörténész. Középiskolát Nagybányán végzett (1957), a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakból tanári diplomát szerzett (1962). Pályáját Szamosdarán kezdte az általános iskolában, 1964-től a Bányavidéki Fáklya, 1968-tól a Szatmári Hírlap szerkesztőségében dolgozik, ahol főszerkesztő (1974-79), helyettes főszerkesztő (1979-86), majd a kulturális rovat vezetője. Irodalompublicisztikai írásait az Előre, Falvak Dolgozó Népe, Művelődés, Utunk közölte. Az 1989-es politikai fordulat óta a Szatmári Friss Újság, valamint a kolozsvári Vasárnap és Keresztény Szó munkatársa.

Érdeklődésének tárgykörében szerepel Nagybánya nagy író-szülöttjének, Németh Lászlónak irodalomtörténeti értékelése. Az Irodalomtudományi és Stilisztikai Tanulmányok 1984-es kötetében az író és szülővárosa kapcsolatait vizsgálja, az Erdélyi Féniks 1991. áprilisi számában a romániai színpadokon játszott Németh-drámákkal foglalkozik, Adósai vagyunk Németh Lászlónak c. alatt a Korunk 1991/3. számában a folyóirat Németh László-képének ellentmondásos alakulását elemzi, sürgetve, hogy az író születésének Nagybányán végre emléktáblával megünnepelt évfordulója "legyen kezdete annak a folyamatnak, mely újra beilleszti őt az erdélyi magyar szellemi élet áramkörébe". Egy tanulmánya Az író rejtettebb birtokán (Írások Németh Lászlóról. Székesfehérvár 1992) c. kötetben.

(B. L.)


Márk Alexandra, Marc (Déda, 1901. okt. 10. – 1991. jún. 17. Déda) – ifjúsági író. Középiskolát Marosvásárhelyen végzett, két évig (1920-22) egyetemi tanulmányokat folytatott Debrecenben. A marosvásárhelyi Francia Intézet titkára és előadója (1927-31), a Székely, ill. Állami Színház irodalmi referense (1951-67). Versekkel jelentkezett a Brassói Lapokban (1934), majd a budapesti Új Idők, 1942 és 1944 között a budapesti Újság is közli verseit.

Meséivel szerepel Az Óperencián innen és túl (1957) és Nagyapa mesefája (1978) c. antológiákban. Tarkabarka c. vígjátékát sepsiszentgyörgyi műkedvelők adták elő (1957), két bábjátékát, a Tolsztoj-mese nyomán írt Buratino kalandjai (1961) és a Costel Popovici nyomán írt Magellannal a Föld körül (1964) c. darabját a marosvásárhelyi Bábszínház mutatta be. Alexandra Marcu név alatt románul epigrammái jelentek meg az Eterna epigramă (Kv. 1981) c. antológiában.

Önálló kötete: A szélkakas (mesék, 1957).


Márk Mihály (Kovászna, 1880. dec. 10. – 1965. dec. 7. Parajd) – egyházi író, szerkesztő, elbeszélő. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban végezte középiskoláit, (1901), a kolozsvári Református Teológián lelkészi diplomát szerzett (1905). Lelkész Héjjasfalván, Csekefalván (1905-06), Agyagfalván (1908-58). A *Harangszó hetilap munkatársa 1922-től, majd felelős szerkesztője (1928-38), a Református Szemle, Kálvinista Világ munkatársa. A Református Naptárban és a Hangya Naptárban elbeszélései jelentek meg. Tevékeny részt vett az Erdély-részi Hangya Szövetkezet életében: 1940 őszétől a felügyelő bizottság tagja, 1943-ban alelnök, majd elnök.


Márki Alpár (Temesvár, 1930. febr. 19. – 1984. dec. 10. New York) – természettudományi szakíró. ~ Zoltán öccse. Középiskolát a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végzett (1949), a Bolyai Tudományegyetem természetrajz szakán szerzett diplomát (1953), Kolozsvárt a Román Akadémia fiókjának tudományos kutatója, a természettudományok doktora (1974). Innen 1978-ban a tordai mezőgazdasági kísérleti állomáshoz helyezték át. Mivel kényszerű "gyakorlati" kihelyezése az alapkutatásokról való lemondással járt, 1983-ban az Észak-amerikai Egyesült Államokba távozott, ahol tudományos munkássága közben sugárfertőzés áldozata lett.

Tanulmánya jelent meg A Magyar Autonóm Tartomány mezőgazdasági övezeteiről (Vörös Zászló, Mv. 1957). Az akadémiai fiók román nyelvű különfüzeteiben – társszerzőként Lazányi Endrével, Kiss Istvánnal, Sebők Klárával, C. Crăciunnal, Elena Rusuval, Maria Bianu-Moreával, Constanţa Ocheşanuval – a kukorica termesztéséről (1957) s a gabonaneműk nemesítéséről (1959), utóbb a termesztett növényeket nemesítő sugárgenetikáról írt (1962-68). Társszerzője a Bukarestben megjelent Die Veränderung des photoperiodischen Verhaltens bei verschiedenen Mutanten der Sojabohne (1968) c. munkának is.

Magyar nyelvű ismeretterjesztő cikkeivel A Hét hasábjain jelentkezett. Tapasztalatait Kísérletes evolucionista kutatások c. tanulmányában a Korunk számára foglalta össze (1972/3), megállapítva, hogy a különféle gének mutációs képessége ugyan nem azonos, de mind elméletileg, mind gyakorlatilag jogosan beszélhetünk a gének megváltozási irányának valószínűségéről mutábilis színgének esetében.


Márki Ferenc (Szeged, 1873. febr. 16. – 1947. dec. 13. Kisjécsa) – történész, közíró. Középiskolai és teológiai tanulmányait szülővárosában végezte. A piarista rend tagjaként 1897-ben szentelték pappá. 1912-től Nyerőn, 1926-tól Nőrincsén, 1929-től haláláig Kisjécsán plébános. Valláserkölcsi, bölcseleti és történelmi témájú írásait a Krassó-Szörényi Lapok, Temesvári Hírlap, Déli Hírlap és Magyar Kisebbség közölte. Művelődéstörténeti képek (Lugos 1930) c. füzete szemelvényeket tartalmaz Az ókori népek művelődéstörténete c. kéziratából.

(Sz. J.)


Márki Sándor (Kétegyháza, 1853. márc. 27. – 1925. júl. 1. Gödöllő) – történetíró. Középiskoláit Nagyváradon a premontreiek gimnáziumában és Budapesten, a történelem-földrajz szakot a budapesti egyetemen végezte (1876), doktori címet szerzett (1877). Tanári pályáját Aradon kezdte, ahol a Kölcsey Egyesület alelnöke, majd pozsonyi középiskolában tanított. 1892-től huszonkilenc éven át rendes tanár a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen, ahol az egyetemes történelem közép- és újkori tanszékén ad elő. A Mátyás-szobor alapkőletételénél, a brassói Honterus-emlékünnepen, a segesvári Petőfi-napon, a tordai Jósika-emléktábla avatásánál az egyetemet képviselte, a Mikes család zabolai kastélyánál lezajlott koszorúzási ünnepen az MTA szónoka. A magyar egyetem kényszerű távozása után 1919-ben Kolozsvárt maradt és a Református Teológián működő egyházközi tanárképzőn tanított tovább 1921 őszéig. A tanárképző betiltása után Szegeden folytatta egyetemi működését.

Különleges figyelemmel fordult a parasztmozgalmak és a szabadságharcok története felé. Dózsa Györgyről írt s két kiadásban is megjelent (Bp. 1883, 1913) monográfiájával kapcsolatban jegyzi meg méltatója, Bíró Vencel történetíró: "A bírálatok elhibázottnak tartották a szerző történeti felfogását, aki az újkor eszméi szempontjából ítélkezve hősét Danton elődjének tartja és a demokrácia úttörőjének dicsőíti."

Megírta a Péró-lázadás (Arad, 1893) és az 1848-49-es magyar szabadságharc történetét (Bp. 1898), főműve a háromkötetes II. Rákóczi Ferenc (Bp. 1907-1910). Szívesen foglalkozott román irodalmi kérdésekkel, így már fiatalon Bihari román írók c. alatt (Nv. 1880) nem kevesebb, mint 98 román szerzőt mutatott be; foglalkoztatta a Horea-felkelés átterjedése Magyarországra (a Századokban két közlése, 1894); lefordította franciából Nicolae Iorga akadémiai felolvasását II. Rákóczi Ferencről, és Al. D. Xenopol Románia történetéről szóló munkájának egy részét.

Érdekelte a helytörténet és földrajz. Megírta Arad vármegye és város történetét két kötetben (Arad 1892-1895). Középiskolások számára készült történeti és földrajzi tankönyvein, valamint egyetemi jegyzetein több nemzedék nevelkedett fel Erdélyben. Ismeretterjesztő közléseivel Kolozsvárt a Pásztortűz, A Hírnök, Erdélyi Irodalmi Szemle és Ellenzék hasábjain jelentkezett. A kolozsvári egyetem történetét az 1914-18-as háborúban az Acta Universitatis Litterarum regiae hungaricae Francisco-Josephinae Kolozsvariensis c. sorozatban örökítette meg.

Nevét viseli a Márki Sándor-díj, melyet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének aradi szervezete 1992-ben létesített jeles magyar pedagógusok jutalmazására.

Bíró Vencel: M. S. Erdélyi Irodalmi Szemle 1927/2. Több más értékelő cikkel és bibliográfiával kiegészítve újraközölte a Márki Sándor emlékkönyv. Kv. 1927. – Kovách Géza összeállításában: M. S. Népek közeledése. Testamentum. 1976.


Márki Zoltán (Temesvár, 1928. máj. 22.) – költő, szerkesztő. ~ Alpár bátyja. Középiskolát a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végzett (1947), a Bolyai Tudományegyetem filológiai karán magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett (1951). Szerkesztői pályára lépett: az Igazság (1948), Utunk (1948-60), Igaz Szó (1960-62) belső munkatársa, a vers-rovat szerkesztője, majd a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola lektora (1962-66). Újra az Utunknál dolgozik (1966-71), A Hét főszerkesztő-helyettese (1973-75), az Állami Magyar Opera igazgatója Kolozsvárt (1978-81), az Előre szerkesztője nyugalomba vonulásáig (1981-88). Jellemzésére írta Szász János: "...sok mindennel próbálkozott, illetve sok mindennel próbára tette őt az idő: volt gyalogos, majd sarzsis szerkesztő, főiskolai tanár, operaigazgató, de hűséges mindig a költészethez marad".

Már középiskolás korában jelentkezik első írásaival a Gaudeamus diáklapban és a temesvári Szabad Szóban (1946), majd egyetemi hallgatóként az Utunkban (1948). Az Ötven vers (1950) c. gyűjteményes kötetben Bárdos B. Artúr, Hajdu Zoltán, Majtényi Erik és Szász János társaságában szerepel. Ebben az együttesben még a *proletkult jegyei mutatkoznak, de a Kántor-Láng-féle irodalomtörténet kiemeli, hogy a továbbiakban "a mélység nélkülien egyszerű agitatív költeményektől előbb a szép szavak mámora révén, képeinek barokkos túlzsúfolásával távolodott el, illetve nagyobb, igényesebb kompozíciókkal próbálkozott..." Költészetéről így ír Szőcs István: "...örökké viaskodik a mulandósággal, a romlékonysággal, és a világon minden dolgok közül a tiszta, szép hangulatok épségét félti." A kritikus észreveszi, hogy városias alkata ellenére verseiben bukolikus hangokat is megüt egy idilli természetimádat nosztalgikus húrjain.

Kötetei: Hűség (versek, 1954); A tengerész és a halál (versek, 1960); A dobrudzsai dervis (versek, 1963); A tavasz nem hasonlít semmihez (regény, 1965); Napszakok éhsége (versek, 1969); A láthatatlan kesztyű (versek, Kv. 1970); A megsebzett harangjáték (ötven vers, 1972); Minden egyszerre kezdődött (versek és átmenetek, 1976); A kertben szerda van (versek, 1981).

(B. E.)

Szemlér Ferenc: M. Z. verseskönyvéről. Igaz Szó 1955/1. – Méliusz József: A győztes költő. Igaz Szó 1964/9. – Kovács János: Megfékezett romantika. Igaz Szó 1965/10. – Lászlóffy Aladár: A mozdulat és ami mögötte van. Utunk 1968/45. – Láng Gusztáv: Vers, kísérlet, eredmény. Utunk 1970/3. – Mózes Attila: Töredék-kritika versekről és átmenetekről. Igaz Szó 1977/2. – Szőcs István: A versben szerda van... Előre 1981. szept. 9. – Szász János: Csöndes közelkép egy költőről. A 60 éves M. Z. üdvözlése. Utunk 1988/2. – Gálfalvi Zsolt: Viaţa poetului e poezia însăşi. România Literară 1988. máj. 22.


Markó Béla (Kézdivásárhely, 1951. szept. 8.) – költő, szerkesztő, műfordító, kritikus. Szülővárosában érettségizett (1970), a Babeş-Bolyai Egyetem magyar-francia szakán szerzett tanári oklevelet (1974). Mint egyetemi hallgató a *Gaál Gábor Kör ifjúsági elnöke. Előbb tanár a marosszentannai általános iskolában (1974-76), majd az Igaz Szó "Irodalom és iskola" és "Művészvilág" c. rovatainak szerkesztője. Verseiért a Marosvásárhelyi Írók Egyesülete 1974-ben és 1982-ben, a Romániai Írószövetség 1980-ban írószövetségi díjban részesítette. A diktatúra bukása után 1989 decemberében az Igaz Szó helyébe lépő *Látó főszerkesztője lett. Az RMDSZ Maros megyei szenátora (1990), majd országos elnöke (1992).

Az irodalomtörténet a harmadik Forrás-nemzedékhez sorolja. Költőként a Kapuállító c. antológiában (1970) s az Utunk, Igaz Szó hasábjain jelentkezett, a Korunk, Ifjúmunkás, A Hét közölte írásait. A fiatal költők Varázslataink (1974) c. antológiájában is szerepel, az Ötödik évszak (1980) és Alapművelet (1985) c. versantológiák szerkesztője. Verseit közli Magyarországon az Életünk, Tiszatáj, Kortárs, Alföld és Új Tükör.

Első verseskönyvében (A szavak városában) még a világra való kamaszos rácsodálkozás hangulatait s a felnőttkori eszmélkedés-csalódás okozta nyugtalan közérzetet szólaltatja meg a klasszikus veretű meditatív líra hangján, kimunkált formanyelven. Második kötetében (Sárgaréz évszak) felerősödik a gondolatiság, ami a korábbinál szervesebben épül bele a képi struktúrába; művészi eszköztára tovább gazdagodik, "sokat sejtetővé, többértelművé és többértékűvé" téve a kifejezésmódot (Mózes Attila), funkcionálisan alkalmasabbá arra, hogy a dolgok és jelenségek látszata, "maszkja" mögötti lényeg, ill. annak "hiánya" a legteljesebb igazság gyakran tragikus vagy éppenséggel paradoxális és groteszk jellegével feltárulhasson. A "rejtőzködő költő" – ahogyan Székely János nevezi őt – tudatosan igyekszik érvényesíteni ezt a képszerű gondolatiságot: lépcsőzetesen, spirálszerűen valósítja meg a kötet versanyagában, úgy, hogy az egyes jelképek, motívumok is – áttűnéses módon ismétlődve – ciklusokba rendeződnek. Jellegzetesen demitizáló és analitikus-tárgyias jellegű líra, újszerűen szubjektív és öntörvényű költői világ teremtődik meg így, ám végső soron a létértelmű szintézis és a totalitás igényével.

Ezen a szintézisteremtő úton lép tovább a harmadik kötet (Lepkecsontváz), amelyben a felismert gondolati-érzelmi tanulságok – épp a teljesség birtoklásának vágyát sugallva – merész képzettársítások révén látomásszerűvé tágulnak, s ennek megfelelően a vers, sőt a kötet egésze is egyetlen, már-már befejezhetetlen mondatépítménnyé válik; tömbszerűvé, amelyen belül "az alanyi és tárgyi idősíkok finom egymásra játszásával" (Puskás Tivadar) sajátosan ellenpontozó (neoavantgarde-os) montázstechnika érvényesül.

A negyedik kötetben (Az örök halasztás) ugyancsak jelen van "a képiségben megnyilatkozó gondolatiság [...] és a vers-egészben komponálás [...], de az értelmezést irányítani hivatott ellenpontozás" szerepe csökken, a tömbszerű verskompozíció modell-értékű képformává minősül (Burján-Gál Emil). A vershelyzet itt egyszersmind általánosabb emberi-költői sorshelyzet kifejezője is, szüntelen viaskodás és reménytelen szembeszegülés az eldologiasodás-dezintegrálódás rettenetével: "Kezed már ásó és lapát, szemed már / ablak és nagyító, fejed már térkép és / fiók. Arcod fénykép, szerelmed vers a fehér / papíron. Hát ugorj át a tüzes karikán!" (Feljegyzés a tárgyakról). A költő időszemléletében "a múlt elmulasztott jelenné válik, a ma elmulasztott jövővé, s az ember saját legrosszabb fejleményévé" (Egyed Péter). A kötet címadó verse – amely kulcsversnek is tekinthető – éppen a szubjektíven átélt idő koordinátái között vergődő mai ember létbizonytalanságának tragikumát fogalmazza meg: a költőét, aki a dolgok mögöttes jelentésszféráját fürkészve s a teljesség megragadására törekedve maga is szüntelenül a világ relativitását, az emberi és költői sors válsághelyzeteit éli át.

Ezzel függ össze az a "hiány"-motívum is, amely a második kötetben még csak egyetlen versciklus fő szervezőeleme, meghatározója volt, az ötödikben viszont (Talanítás) teljesen eluralkodik, a kötet egészét átszövi, tartalmi-formai alaptényezővé válik. A "hiány" eszerint tulajdonképpen világ- és létértelmező kategória: a visszájára fordított "van", tehát a létezés (levés) negatív megfelelője, s mint ilyen a "talanítás"-"talanság" motívumával azonos-rokon jelentések hordozója. Mindkettő lényegében ugyanazt a sors- és lét-állapotot, az általános hiányérzet és kifosztottság (kiszolgáltatottság) élményét sugallja, ami az egyes versek konkrét képeitől (képhálózatától) a "talanítás" átfogó és félelmetes – a Kafkáéra emlékeztető – látomásáig vezet. Ebben a széthulló, eltárgyiasodó-gépiesedő világban, "hiány"-létben esetleg csak a vers ígérhet mégoly illuzórikus voltában is valamelyes fogódzót, bizonyosságot az emberi-költői önazonosság, integritás megőrzésére, a megmaradásra.

Ezt a felismerést látszanak igazolni sajátos módon az újabb kötetek (Friss hó a kövön; Égő évek; Mindenki autóbusza), amelyekben a költő az avantgarde-jellegű szabadverstől ismét a kötöttebb versformához fordul vissza (amiről különben eddig sem mondott le teljesen), s az évszázados hagyományokra épülő szonettformának egy sajátosan modern, eredeti változatát teremti meg; formai zártságában is olyan nyitott versmodellt hoz létre, amely a szokványos elemeket a szürrealisztikus képzettársító technikával szerencsésen ötvözve, ugyancsak vagy még inkább átfogó és mély gondolati összefüggések, lelki dimenziók sejtetésére, megragadására képes. Mintegy bizonyítva, hogy régebbi művészi eredmények felújításával-áthangolásával is lehet izgalmasan korszerűt alkotni. Utoljára megjelent verseskönyvéből Jakabffy Tamás kiemeli a 14 költő-arcképből álló szonettkoszorút, amelyben "Janus Pannonius és Radnóti »között« mindaz otthonra talál [...], ami a történelem egymás után sorjázó létérzékeléséből specifikusan magyarrá válhatott".

Markó gyermekversek költőjeként is számottevő alkotó. Szarkatelefon és Tücsöknóta c. verseskönyvei a gyermeki lélek és gondolatvilág ismeretéről és többi kötetéhez hasonló művészi igényességről tanúskodnak. Izsák Józseffel együtt szerkesztette Magyar irodalom c. tankönyvét a középiskolák XII. osztálya számára (1981). Magyarra fordította Lucian Blaga Manole mester c. színművét (1984).

Verseskötetei: A szavak városában (Forrás, 1974); Sárgaréz évszak (Kv. 1977); Lepkecsontváz (1980); Az örök halasztás (1982); Szarkatelefon (gyermekversek, 1983); Talanítás (1984); Friss hó a kövön (szonettek, 1987); Mindenki autóbusza (száz szonett, Bp. 1989); Égő évek (1989); Olvassuk együtt (versmagyarázatok, 1989); Tücsöknóta (gyermekversek, 1990); Ellenszélben (Bp. 1991); Kiűzetés a számítógépből (versek, 1991).

(Má. J.)

Németi Rudolf: Újabb lírikusainkról – avagy a költészet társadalmisága. Korunk 1974/8. – Farkas Árpád: Túl a mondaton. Igaz Szó 1974/10. – Szávai Géza: Kétféle egyszerűség között. A Hét 1975/7; uő. Gyalogszonett. A Hét 1987/30. – Mózes Attila: A jelkép megválasztása és meghatározó jellege. Utunk 1977/48; uő. Verseskönyv az értelmezés lehetőségéről. Igaz Szó 1980/7; A fosztóképző főnevesítése és ami mögötte van. Utunk 1981/1. – Székely János: Az értelmezés kísértései. Igaz Szó 1977/12. – Boér Géza: A felboncolt madár poétikája. Korunk 1978/12. – Szász János: M. B. vershelyzete. A Hét 1980/25. – Puskás Tivadar: Montázs oldalfényben – avagy az "út" átlényegesítése, még mielőtt egy másik utazás... Utunk 1980/43. – Borcsa János: Költői létanalízis – kétkedő hit. Korunk 1981/7; uő. "rálelve újabb alakzatokra". Közli Megtartó formák. Kísérletek. 1984; Költő, akit szólít a szonett. Utunk 1987/28. – Burján-Gál Emil: Lepkecsontváz és "bonctan". Ifjúmunkás 1981/7. – Bogdán László: Ezoterikus kirándulások avagy a képtelen jelen idő. A Hét 1982/38; uő. A szonett szabadsága. Beszélgetés M. B.-val. A Hét 1988/25. – Egyed Péter: Jelek, álmok, átmenetek. Utunk 1982/48. – Füzi László: "Nincsen ének, csak a szétszedett világ." Tiszatáj, Szeged 1985/10. – Cs. Gyímesi Éva: Otthonunk: a vers. Látó 1991/1. – Jakabffy Tamás: Egy nagy vers forgácsai. Látó 1991/7.


Márkó Imre (Olasztelek, 1939. nov. 1.) – novellista, színikritikus. Krizsovánszky Szidónia férje. Baróton érettségizett (1956), elvégezte a kolozsvári Protestáns Teológiát (1960), a marosvásárhelyi OGYI fogorvosi szakán szerzett diplomát (1970). Málnáson, Árapatakon végzett gyakorlat után 1973-tól Sepsiszentgyörgyön lett fogorvos. Első írását az Igazság (1961), novelláit, színházi jegyzeteit, hangulatképeit a Vörös Zászló, Új Élet, Utunk, Megyei Tükör, Hargita, Előre, Igaz Szó, A Hét közölte. Medvebocsok c. novellájából Budapesten rádiójáték készült Jósfay György rendezésében (1972). Közéleti jegyzeteivel 1990 óta a Romániai Magyar Szó és a Háromszék hasábjain jelentkezik.

Álnevei: Teleki Mózes, Vásárhelyi Imre.


Márkó József (Olasztelek, 1915. jan. 27. – 1984. nov. 4. Sepsiszentgyörgy) – közíró. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban érettségizett (1934), a kolozsvári Református Teológián szerzett lelkészi diplomát (1941). Segédlelkész Nagybaconban (1941), Sepsiszentgyörgyön (1942-44), hitoktató lelkész Székelyudvarhelyen (1944-46), majd 1946-tól rendes lelkész Árapatakon. Az Erdélyi Fiatalok magyar irodalmi versenyén I. díjat nyert (1934). A Székely Nép és Üzenet munkatársa. Kötete: Nemzeti kérdés a Szovjetunióban (Barót, 1945).


Márkos Albert (Tarcsafalva, 1878. jún. 4. – 1949. nov. 17. Székelykeresztúr) – tanulmány- és tankönyvíró. Középiskolai tanulmányait Székelykeresztúron kezdte és a kolozsvári Unitárius Főgimnáziumban fejezte be (1897). A kolozsvári egyetemen magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett (1901). Középiskolai tanárként a kolozsvári unitárius főgimnáziumban működött nyugalomba vonulásáig (1939).

Nyelvészeti cikkei, székely anekdota-feldolgozásai, pedagógiai vonatkozású írásai iskolája évkönyveiben jelentek meg. Fordított angolból és románból. Tagja volt az Unitárius Irodalmi Társaságnak és az EME választmányának. Nagy gondot fordított a nyelvtisztaságra; a 20-30-as években az ő latin tankönyveiből tanult az ifjúság.

Munkái: Latin nyelvtan és olvasókönyv gimnáziumi kezdő tanulók részére (Kv. 1922); Latin mondattan és olvasókönyv a gimnáziumok V-VII. osztálya számára (Kv. 1924); Nagyajtai Kovács István (Unitárius Könyvtár 14-15. Kv. 1926); Római régiségek és a latin irodalomtörténet rövid foglalata a lyceumok V-VII. osztálya számára (Kv. 1929); A nyelvtisztaságra való nevelés (Klny. az EME 1934-i vándorgyűlésének emlékkönyvéből. Kv. 1935).

(F. M.)


Márkos Albert (Székelykeresztúr, 1914. okt. 17. – 1981. jún. 11. Kolozsvár) – zeneszerző. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett, ugyanitt a Zeneakadémián hegedű- és zenetanári oklevelet szerzett (1932). A Gh. Dima Zeneművészeti Főiskolán a módszertan, zeneelmélet, akusztika, hangszerelés professzora 1946-tól haláláig. Szerepet vállalt a kóruskultúra fejlesztésében karmesterként is: a Dermata Bőr- és Cipőgyár vegyeskarát vezette, és országos dalosversenyeken szerepelt; zeneszerzőként részt vett karnagyképző tanfolyamokon, kórustalálkozókon. Zeneművei közt szimfóniák, székely táncfeldolgozások, zenés színpadi játékok (Bihari vendégek; Erdei törvényszék; Korondi bál) szerepelnek. Kísérő zenét írt Kiss Jenő darabjához (Három nap egy esztendő, 1956), dalokat szerzett Ady, Dsida Jenő, Eminescu, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Majtényi Erik verseire.

Összeállította az új unitárius egyházi énekes-, ill. chorálkönyvet (Jagamas Jánossal, Zoltán Aladárral és másokkal). Zenepedagógiai és kórussal kapcsolatos írásait a Művelődés közölte. Tankönyvet szerkesztett (Guttman Mihállyal és Guttmanné Takáts Gabriellával). Nevét viseli 1991-től a székelykeresztúri dalegylet.

(B. A.)

Benkő András: M. A. Mai zeneköltőink. Utunk 1956/38; uő. M. A. Művelődés 1976/6; uő. Búcsú M. A.-től. Művelődés 1981/8-9. – Simon Gábor: M. A. Párbeszéd az alkotóval. Utunk 1972/48. – László Ferenc: A székelykeresztúri Márkos Albert Dalegylet alapítására. Művelődés 1991/11-12.


Márkos András (Kolozsvár, 1919. febr. 6. – 1972. máj. 18. Kolozsvár) – szobrász. Középiskolát szülővárosa Unitárius Kollégiumában végzett (1938), ahol rajztanára, Tóth István szabadiskolai kurzusain is foglalkozott vele. Szakmai tanulmányait a Bukaresti Szépművészeti Főiskolán kezdte meg (1938-40), majd Budapesten a Képzőművészeti Főiskola szobrászati és pedagógiai szakán szerzett oklevelet (1944). Cornel Medrea, ill. Bory Jenő és Szőnyi István irányította, majd a kor kiváló szobrászával, Medgyessy Ferenccel talált kapcsolatot. Hazatérte után Székelykeresztúron rajztanár (1944-50), ahol diákjaiból megalakította a Kriza János Népi Kollégiumot; 1951-től haláláig a kolozsvári Képzőművészeti Középiskola tanára.

Pályája kezdetén érdeklődéssel fordult a szociográfiai falumunka felé, végzett néprajzi, népművészeti és népzenei gyűjtést, szervezett tánccsoportot, énekkart. 1942 nyarán a kászonszéki falvakban végzett gyűjtőmunkájáról Kászoni kapuk c. tanulmányában számolt be (kötetben holta után jelent meg). Rajzokkal illusztrált Homoródalmási szállások c. írását Gunda Béla méltatta (első közlésben Ethnographia, Bp. 1958/3). Korai szobrain még tanulóéveinek emlékei érződnek (Kalauznő; Apó; Táncoló lányok; Rucatöltő; Termékenység), ezeket követi a népéletből kiinduló közösségi élmények feldolgozása (Leány öntözőkannával; Lábmosó; Kapás kisleány). A művészi groteszk lehetőségeit kutatva készített kasírozott maszkokat, pléhkivágásokat (Nagy Imre; Vigyori; Iszonyú; Vérszomj; Szájtáti; Elbölcsült).

Szobrászatában a 60-as évek közepétől a műkő, ill. színezett cement használata hoz korszakváltást. Előbb portrékat mintáz belőle, kitűnő lélektani ábrázolásokat (Horváth István; Páll Lajos; Balázs Imre), majd kompozíciós műveket alkot, ezek közül a Haragvó Toldi és a többalakos Budai Ilona ballada-képsora a kisbaconi Benedek Elek Emlékház parkjában áll. Elmélyült előtanulmányok után alkotta meg a Ferenczy Béni művéhez hasonlóan deheroizáló szellemű, realista Petőfi-szobrát, ezt bronzba öntve 1973. jan. 21-én avatták fel Székelykeresztúr főterén. Egy – valamivel korábban készült – Petőfi-mellszobra 1992 óta ugyancsak Székelykeresztúron, a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt áll. Pályatársairól, művészeti-irodalmi életünk ismert alakjairól (Abodi Nagy Béla, Kányádi Sándor, Kovács Zoltán, Aurel Ciupe, Andrásy Zoltán, Benczédi Sándor, Szervátiusz Tibor) krétarajzban készült karikatúráit is csak halála után mutatták be a Korunk Galériában (1976).

Művészeti-esztétikai kisesszéivel, kortárs alkotókról írt pályarajzaival az Utunk, Igaz Szó, Korunk, Művelődés hasábjain jelentkezett. Bevezető tanulmányával jelent meg szobrász-társa, Benczédi Sándor Kisszobrok c. albuma (Kv. 1959). Írásainak gyűjteményét Banner Zoltán rendezte sajtó alá Válaszok ismeretlen kérdezőnek (Kv. 1980) c. alatt.

(M. J.)

Szőcs István: Jellemzés és lényeg. Utunk 1969/29. – Jánosházy György: M. A. szobrai. Igaz Szó 1969/12.


Markos András (Kolozsvár, 1920. febr. 16. – 1974. márc. 22. Kolozsvár) – szociológus, levéltáros. Középiskolát (1939) és egyetemet (1944) szülővárosában végzett, a politikai és jogi, valamint a közgazdasági tudományok doktora. Az ETI munkatársa (1943), majd előadótanár a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán (1948-49). Miután egy feljelentés nyomán elbocsátják, tisztviselő különböző vállalatoknál, 1964-től levéltárnok, 1968-tól főlevéltárnok az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárában.

Első írása az Ifjú Erdélyben jelent meg (1937). A budapesti Társadalomtudomány A monografikus szociológia c. tanulmányát közölte, melyben magyarul mutatja be a Gusti-féle román társadalomkutató iskolát (1942). A marosi tutajozás múltjáról szóló munkáját már csak álnéven közölhette az Ethnographia – Népélet (1969). Mint levéltáros a Református Szemlében Árva Bethlen Kata Vallástétele és Önéletírása általa megtalált kiadatlan töredékeivel (1964), kiadatlan leveleivel (1965), valamint Bod Péterrel való kapcsolatával (1969) foglalkozott, a Könyvtári Szemlében pedig a XVIII. századbeli erdélyi írónő ajándékkönyveit ismertette (1972). Hátrahagyott agrártörténeti értekezését (Milotai Ferenc kísérletei a mezőgazdasági oktatás bevezetésére) az 1974-es Művelődéstörténeti Tanulmányok közli.

Álneve: Czeglédy János.


Markovits Ernő (Sárközújlak, 1887. nov. 22. – 1944. Auschwitz) – újságíró, szerkesztő, író. Budapesten érettségizett, ahol a Népszava és a Déli Hírlap munkatársa (1909-12), majd az Újvidéki Hírlap szerkesztője (1918-20). Nagyváradra költözve a Rador Távirati Iroda tudósítója négy éven keresztül. Marton Manó a nagyváradi Estilaphoz szerződteti, s mint jó nevű újságíró a Nagyváradi Friss Újságnál is dolgozik. 1931 nyarán főszerkesztőként jegyzi a rövid életű Reggel c. független politikai napilapot.

Önálló kötete: Az én bolondjaim és más okos történetek (Nv. 1940).

(T. E.)


Markovits Rodion (Kisgérce, 1884. júl. 15. – 1948. aug. 27. Temesvár) – író, újságíró. A szatmári Ref. Főgimnáziumban érettségizett, Budapesten jogi doktorátust szerzett. Első írásait a Népszava, Az Est, Független Magyarország, Új idők közölte. Virrasztás c. szépirodalmi hetilapjának csak első száma jelent meg (1905). Az I. világháborúban orosz hadifogságba került (1915-22), ezalatt hadifogoly-lapok (Szibériai Újság, Amur Kurír, Kommuna) szerkesztője, belép a Vörös Hadseregbe, s a szibériai I. Nemzetközi Brigád komisszárja. Hazatérve Szatmáron ügyvéd, 1926-tól a kolozsvári Keleti Újság munkatársa, 1927-től a szatmári Szamos szerkesztője. Irodalmi sikerei alapján beválasztják a KZST tagjai közé (1927), és meghívják a Helikon íróinak marosvécsi összejövetelére (1929), ahonnan azonban hamarosan visszavonul. Egy ideig Budapesten élt, 1931-től 1939-ig a Temesvári Hírlap, 1945-től a temesvári Szabad Szó belső munkatársa, a bánsági magyar írók szervezetének elnöke.

Első kötete, az Ismét találkozom Balthazárral (1925) már jelzi a szerző szibériai élményforrását, amikor azonban a Keleti Újságban közzétett felhívására százával jelentkeztek adataikkal a volt hadifoglyok, a begyűjtött anyag felhasználásával megírt Szibériai garnizon (1927) "kollektív riportregény" váratlan hazai és nemzetközi sikert aratott. Gaál Gábor üdvözlő ismertetésében kijelenti, hogy ebben a műben "egy szituáción, a hadifogságon keresztül az embernek mint társadalmi lénynek az eposza van megírva. [...] Úgyhogy a regény tulajdonképpen az emberi építés és az emberi összeomlás regénye." A művet Hatvany Lajos fordította német nyelvre, s hamarosan angol, finn, francia, holland, kínai, olasz, spanyol nyelvű kiadásra került sor, megelőzve Remarque, Renn, Glaeser, Hemingway, Kuncz Aladár és Arnold Zweig háborús regényeinek hullámát. A mű a bukaresti Irodalmi Kiadónál (1965) s a Daciánál (1981) újra megjelent. Az 1965-i bukaresti újrakiadást bevezető tanulmányában Méliusz József így összegez: "...többször is elhangzott, hogy nincs Habsburg-ellenes magyar irodalom. Markovits Rodion regénye feltétlenül az. Ebben találkozik ő a cseh Hasekkel, a horvát Krlezával és a román Rebreanuval."

Kevesebb feltűnést keltett a szibériai emlékezés folytatása, az Aranyvonat (1929), holott az művészileg egységesebb, s történelmi őszinteségében páratlanul korhű vallomás a hadifoglyok állandó lelki dilemmájáról világforradalmi hősiesség és emésztő honvágy között. Élő típusaival ez a mű is a tényekre támaszkodó valóságirodalom emlékiratszerűen hiteles személyi dokumentuma.

Az íróra nagy hatással volt a helikoni közösséghez való viszonya körül támadt éles vita. Meghívása miatt Gaál Gábor részéről erős támadás érte a Korunkban, mire elhárította a közeledést a baloldalról bírált marosvécsi író-csoportosuláshoz, sőt Micsoda falu Vécs? c. cikkében (Temesvári Hírlap 1932. aug. 7.) maga teregette ország-világ elé elhatárolódását, Dsida Jenő ezzel kapcsolatos nyílt levelére válaszolva pedig (A szent berek. Temesvári Hírlap 1932. aug. 24.) nyílt szakítását. A Korunk és a Helikon közé szorult író ezután gyermekkori élményeihez fordult vissza, és Sánta farsang (1933) címmel szinte szociográfiai hitelességgel mutatta be szülőfaluja román paraszti életét a háborús esztendőkben. Ugyanilyen valósághű az író emlékezése családjára és őseire az "avasi zsidókról szóló széphistóriák" groteszk elemekkel átszőtt kötetében (1941).

A könyvei mögött meghúzódó újságírói tevékenységre évtizedekkel halála után megjelent publicisztikai gyűjteménye, a Páholyból (1970) hívja fel a figyelmet. Már szatmári ügyvédeskedése idején írt bűnügyi beszámolói, majd "fameséi", melyek közül az Almafa az emberek között cíművel jelentkezett az Erdélyi Helikonban, nemkülönben a Temesvári Hírlap-beli riportok az író következetes demokratizmusát tanúsítják, amely szembehelyezi őt a 30-as években kerekedő fasizmussal. Magányos harcos, aki – mint maga vallja – "a kollektív menedékhelynek, a kávéháznak páholyából" figyeli és mutatja be a nyomor és munkanélküliség megpróbáltatásai közt szenvedő embert. Szekernyés János így jellemzi a publicista Markovits írásmodorát: "Nem kommentál különösebben, hagyja a tényeket, a megkérdezett alanyokat beszélni..."

Kötetei: Ismét találkozom Balthazárral (novellák, Szatmár 1925); Szibériai garnizon (kollektív riportregény, Kv. 1927; újabb kiadás 1965, Méliusz József bevezetőjével; Kv. 1981, Kovács Nemere előszavával); Aranyvonat (Bp. 1929); Sánta farsang (Bp. 1933; bukaresti kiadás 1967, kiegészítve elbeszélésekkel); Reb Ancsli és más avasi zsidókról szóló széphistóriák (Kv. 1941, újraközölve Sánta farsang 1967. 241-97); Páholyból (válogatott publicisztikai írások, Szekernyés János szerkesztésével és utószavával, 1970).

Románul: Garnizoana din Siberia (fordította Dan Culcer, bevezeti Al. Simion, 1975); Cîşlegi într-un picior (a Sánta farsang George Volceanov fordításában, Al. Paleologu bevezetőjével, 1986).

(B. E.)

Gaál Gábor: A Szibériai Garnizon. Keleti Újság 1927. szept. 23. Újraközölve Válogatott rások I. 1964. 150-52; uő. M. R. és az Erdélyi Helikon. Korunk 1929. 680-82. – Dsida Jenő: A kaszabörtön, a disznóbőr, a keresztrejtvény és egyebek. Nyílt levél M. R.-hoz. Erdélyi Lapok 1932. aug. 20. – Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 118-19. – Jancsó Elemér: M. R.: Szibériai Garnizon. Igaz Szó 1965/10. – Kubán Endre-Szekernyés János: M. R. hagyatékából. Korunk 1968/8. – Méliusz József: Szegény Rodion. Közli Az új hagyományért. 1969. 48-96. – Mikó Imre: Páholyból. Utunk 1970/27. – Marosi Ildikó: A teljesebb Dsida-képért. Bevezető tanulmány a Séta egy csodálatos szigeten c. Dsida-kötethez. 1992. 26-27.


Márkus Jenő – *naptár


Maros Dezső (Hátszeg, 1920. szept. 30.) – műszaki író. ~ Tibor bátyja. Középiskolát Petrozsényben végzett (1939), a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet (1943). Pályáját a kolozsvári Dermata Bőr- és Cipőgyárban mint üzemmérnök kezdte; 1947-től ugyanitt a Politechnikai Intézet asszisztense, előadótanára, majd professzora, nyugdíjazása után konzultáns. A műszaki tudományok terén elnyeri a doktori (1970), majd a doktor docensi (1972) címet.

Kutatási területe a mechanizmusok kinematikája és dinamikája. Doktori értekezése a kapcsolás általános alaptörvényéről, alkalmazásokkal az elikoidális fogfelületek kinematikai számításánál (1968) új tervezési lehetőségeket tárt fel, növelve a fogaskerekek működési biztonságát. Több mint száz szaktanulmánya jelent meg hat nyelven. A budapesti Gép c. szakfolyóiratban a fogaskerék-szerkezetek kérdéseiről értekezett (1960, 1976). Bejegyzett 11 találmányát a gépiparban alkalmazzák. 32 belföldi és 11 külföldi szakmai értekezlet előadója.

Önálló munkái: Cinetostatica şi dinamica mecanismelor (A mechanizmusok kinetosztatikája és dinamikája. 1958); Cinematica roţilor dinţate (A fogaskerekek kinematikája. 1958); Angrenaje melcate (Csigahajtások. Killmann Viktorral és Rohonyi Vilmossal. 1966); Curs de teoria mecanismelor şi maşinilor (Tankönyv a gépek és a mechanizmusok elméletéről. Kv. 1966); Csigahajtások (Killmann Viktorral és Rohonyi Vilmossal. Bp. 1970); Echilibrarea rotorilor (Forgótestek kiegyensúlyozása. Kv. 1979); Mecanisme (Mechanizmusok. Kv. 1980); Analiza numerică a cinematicii mecanismelor cu bare (Rudazatos mechanizmusok kinematikájának numerikus elemzése. Kv. 1981); Calculul numeric al mecanismelor plane (Síkbeli gépszerkezetek numerikus számítása. Kv. 1987).

(J. D.)

Tibori Szabó Zoltán: Minden gondolatot visszacsatolásszerűen ellenőrizni kell. Igazság 1989/185; uő. Gépszerkezetek odaadással végzett kutatása. A Hét 1989/37.


Maros Tamás – Turnowsky Sándor írói álneve


Maros Tibor (Hátszeg, 1923. nov. 9.) – orvosi szakíró, tankönyvíró. ~ Dezső öccse. Középiskolát Déván és Kolozsvárt végzett, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt, Budapesten, majd Marosvásárhelyt folytatta, ahol orvosi diplomát szerzett (1947). Pályáját a marosvásárhelyi OGYI anatómiai tanszékén kezdte, 1960-tól professzor, doktor docens (1966), tanszékvezető, az Orvosi Akadémia levelező tagja, érdemes orvos. A Balkáni Orvostudományi Társaság, a Német Anatómiai Társaság, az Ausztriai Általános Orvosi Társaság és a Nemzetközi Neuropatológiai Társaság tagja, úgyszintén szerkesztő bizottsági tagja a Revista Medicală – Orvosi Szemle, Revue Roumaine de Morphologie, Morfologia Normală şi Patologică c. folyóiratoknak. 1989-ben Magyarországra költözött.

Tudományos téren jelentősek a máj kísérleti patológiájára, az idegrendszer kísérletes morfológiájára, a belső szervek érstruktúrájára vonatkozó vizsgálatai.

Nemzetközileg ismertek a sclerosis multiplex kóreredetét vizsgáló modell-kísérletei és eredményei. A máj és idegrendszer kapcsolatait felderítő eredeti monográfiájáért Babeş-díjjal, a máj regenerációjáról írt könyvéért Marinescu-díjjal tüntették ki. Társszerzője a Romániában megjelent első anatómiai atlasznak (1983). Kutatási eredményeit 72 országos és nemzetközi rendezvényen ismertette.

Az orvosképzés mellett érdeme az egyetemi és kutató utánpótlás nevelése. Az orvostudomány időszerű kérdéseiről több ismeretterjesztő cikkét közölte a Korunk, A Hét és az Előre.

Önálló munkái: Tájanatómia I-II (Mv. 1948); Az emberi test tájanatómiája (egyetemi jegyzet, Mv. 1955); Sebészeti műtéttan (egyetemi jegyzet, Mv. és Kv. 1958); Interrelaţiile viscero-viscerale şi neuro-viscerale ale ficatului (1964); Regenerarea ficatului (1969); Az emberi test leíró és tájanatómiája I-IV (egyetemi jegyzet, 1969-84).

(P. H. M.)

Benke V. János: Tudományos arcképcsarnok. M. T. Művelődés 1984/8. – Rostás Zoltán: Termékeny évek voltak. M. T. Közli Visszajátszás. 1984. 122-130.


Maros Művészegyüttes Állami Székely Népi Együttes néven alakult 1956 őszén, azzal a céllal, hogy összegyűjtse, feldolgozza és színpadon bemutassa a romániai magyarok, románok, németek és más nemzetiségek népdalait, táncait, szokásait, s előadja "azokat az új kórusműveket, zenekari szerzeményeket és témás táncokat, melyek a régi és legújabb folklórkutatásaink eredményeire épültek". Az együttes 134 taggal kezdte tevékenységét, ebből 60 kórustag, 24 táncos, 24 zenekari tag, 26 műszaki, adminisztrációs és művészeti vezető. A tagokat tehetséges műkedvelőkből toborozták. Alapító igazgató Hajdu Zoltán, őt követték az évek folyamán Szalman Lóránt karmester-igazgató, majd Tóth Erzsébet, Székely Dénes, Mircea Art. Mihai, Lateş Emilia. Adminisztratív igazgató Körösi Béla.

1959-től az együttes nevét Állami Dal- és Táncegyüttesre változtatták, majd 1970-től a helybeli Állami Filharmónia kórusaként működött tovább. Ugyanez év szept. 1-től létrehozták a ~t 60-as létszámmal az Állami Filharmónia keretei között. Csak 1980 májusától önálló intézmény, ezen név alatt működik mindmáig román és magyar részleggel.

Az együttes első bemutatkozása 1957. máj. 31-én volt Marosvásárhelyen a székely lakodalmi népszokásokból ihletődött Erdélyi képek c. zenés-táncos műsorral. Fennállása óta egy teljes és egy kamara-műsorral jelentkezik a nagyközönség előtt. Több száz nagy sikerű előadás és több millió néző jelzi az együttes útját a legeldugottabb falutól a nagyvárosokig. Nevezetesebb műsorai: Bokréta; Avastól a Küküllőig; Virágzó Marosmentén; Felsütött a nap sugára; Muzsikáló tájak; Este guzsalyosban; Királyfalvi szőlőhegyen; Fenyvesek alján. A kamara-műsorok közül kiemelkedő: Hegyen-völgyön muzsikaszó; Perdülj szoknyám; Ugorj a táncba.

A kórus a zenés-táncos műsorokban való részvétel mellett önálló estekkel is jelentkezett a klasszikus és kortárs hazai és nemzetközi kórusirodalom gyöngyszemeiből válogatott művekkel. Nevezetes rendezvénye volt egy Kodály-kórushangverseny s egy madrigál-hangverseny.

1963-ban került sor az első lemezfelvételekre az Electrecord stúdióban, reneszánsz és modern madrigálokból, majd több lemezfelvétel készült a kórus népdalfeldolgozásaiból és a népdal szólistáinak műsorából. 1969-től kezdve az együttes sűrűn szerepelt a Román Televízió műsorában is, egészen a magyar adások beszüntetéséig. Külföldi szereplések: Jugoszlávia (1969), NSZK (1972), Magyarország (1975, 1980), Mongólia, Korea, Kína, Szovjetunió (1977), Csehszlovákia (1990), Franciaország (1991). Az együttes egy kisebb csoportja 1971-ben és 1978-ban az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is vendégszerepelt.

A "nagy együttes" mellett már 1957 őszén létrejött a gyermekegyüttes is, melynek zenei kíséretét a "nagy együttes" biztosította. Nevezetesebb bemutatói: Bíborkáné lánya; Virágkoszorú. 1969-ben a gyermekegyüttest a helyi Pionírházhoz helyezték át.

A ~ karmesterei voltak az évek folyamán: Szalman Lóránt, Szabó Csaba, Szarvady Gyula, Hencz József, Birtalan József és Birtalan Judit. Betanító karmesterek: Tóth Sándor, Hubbes Walter. Koreográfus táncmesterek: Éghy Gissa, Domokos István, Haáz Sándor (alapítók), Székely Dénes, Lőrincz Lajos. Kosztüm- és díszlettervező: Orbán Irma. Művészeti titkárok: Forró László, Fejér Elemér, Kozma Mátyás, Fátyol Tibor, Pávai István.

(A. S.)

Szépréti Lilla: Ünnep volt. Új Élet 1971/22. – Kelemen Ferenc: Hűtlen hűség. Új Élet 1980/24. – Zágoni Olga: A fiatal Maros Művészegyüttes. Családi Tükör 1991/9.


Marosi Barna (Marosvásárhely, 1931. szept. 29.) – újságíró, riporter. Molter Károly fia, ~ Péter és Pál öccse, ~ Ildikó férje. Középiskolát szülővárosa Ref. Kollégiumában végzett (1950), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémia szakos diplomát (1954). Újságírói pályáját az Előre szerkesztőségében kezdte (1954-58), de az 1956-os magyar forradalom alatt tanúsított magatartása miatt fegyelmi úton eltávolították a sajtóból. Előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958-59), a marosvásárhelyi cukorgyárban kémikus (1959-68), majd 1968-tól az Előre utazó riportere. 1989 decemberétől a Romániai Magyar Szó új folyamának szerkesztő-publicistája.

Első írását a marosvásárhelyi Vörös Zászló közölte 1951-ben. Mint riporter a Románia minden tájegységére kiterjedő iparosítás és urbanizáció mindennapjait mutatja be közvetlen emberi sorsok képében a gyakorlatban szerzett szakmai beavatottsággal. Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán c. riportkönyvet (1957), Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be Vajdahunyad történelmi keretbe foglalt acélművét (Csőposta, 1974) s közösen szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok c. riportkötetben (1976). Saját riportgyűjteményei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ, melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát. Az *Előre Kiskönyvtára szerkesztőbizottságának tagja s útirajz- vagy riportválogatásainak munkatársa, több riport-antológia, így a Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) közli írásait.

Önálló kötetei: Kapu utca 10 (kisregény, 1965, 2. kiadás 1969); Megbolygatott világ (riportok, 1974); Sújtólégben – rezesbandával (Zsilvölgyi napló. 1979).

(B. E.)

Baróti Pál: Vádirat az áldozat ellen. Utunk 1966/2. – Szávai Géza: Csőposta. Igaz Szó 1975/4. – Herédi Gusztáv: "Hármas kistükör." Korunk 1975/1-2. – Ódor László: A riporter hűsége. Élet és Irodalom, Bp. 1975/15. – Szőcs István: Sújtólégben rezesbandával. Előre 1980. máj. 23. – Horváth Sz. István: Új valóságirodalom felé? Utunk 1980/26. – Beke György: "Mindig önmagunkban kell megtalálni a belső egyensúlyt." Beszélgetés M. B.-val. A Hét 1981/39.


Marosi Ildikó, Marosiné Farkas Ildikó (Marosvásárhely, 1932. febr. 1.) – szerkesztő, újságíró. ~ Barna felesége. Szülővárosában érettségizett (1950) és végezte el a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát (1954), ahol rendezői diplomát szerzett. Előbb a Művelődés színházi (1954-59), majd három év megszakítás után az Új Élet (1962-75) művészeti rovatvezetője, A Hét szerkesztője (1975-87).

Első írását a Művelődés közölte (1953). Munkásságából kiemelkedik több irodalomtörténeti közlése, így két Erdélybe küldött Romain Rolland-levélé (Új Élet, 1966) és Dsida-leveleké (Utunk, 1966), Kós Károly és Nagy István színdarabjainak keletkezéstörténete (Új Élet, 1967), az Antalffy-Iorga levelezés (Előre, 1968) és emlékezése az Osvát-féle lexikonról (Utunk, 1968).

Felkutatta és közreadta Balázs Ferenc elveszettnek hitt 25 meséjét; összeállította és sajtó alá rendezte a Kemény Zsigmond Társaság és a *helikoni munkaközösség leveleit és iratait; képes interjú-kötetet szerkesztett húsz erdélyi magyar íróról, új forrásokat nyitva az erdélyi magyar irodalomkutatás számára. Elismeréssel vallotta róla egy Korunk-délelőttön Ritoók János: "...hosszú esztendők kitartásával [...] asztalunkra tette bevezetővel, függelékkel és jegyzetanyaggal együtt azt a 400 dokumentumot, amely nélkül két világháború közötti irodalmunk vizsgálata [...] nem végezhető tudományos szinten". Ez az irodalomtörténeti közléssorozat folytatódik Tessitori Nóra előadóművészi és irodalmi szerepe dokumentumanyagának, majd Dsida Jenő és Imbery Melinda levelezésének bemutatásával és számos más irodalmi forrásanyag nyilvánosságra hozásával, köztük a Kovács György íróhoz intézett levelek (1937-46) közzétételével (Utunk, 1981/17).

Szerkesztésében megjelent munkák: Balázs Ferenc: Mesék (utószó: A kézirat meséje. 1973); A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1876-1948. (Levelek, iratok, adatok. Dávid Gyula bevezető tanulmányával. 1973); A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája. 1924-1944. I-II. (Függelékben a kiadványok bibliográfiája Vita Zsigmondtól. 1979); Tessitori Nóra művészete (cikkek, versek, emlékezések, levelek a szerkesztő bevezetésével, 1986); Séta egy csodálatos szigeten (Dsida Jenő leveleiből, prózájából, publicisztikájából válogatta, a bevezetőt és jegyzeteket írta Marosi Ildikó. 1992. RMI).

Önálló munkája: Közelképek (Interjú húsz romániai magyar íróval. A fényképeket készítette Erdélyi Lajos. 1974).

Írói álneve: Csíki Regina.

(B. E.)

Sőni Pál: Egy város és írói. Utunk 1973/22. – Kozma Dezső: A marosvásárhelyi KZST levelesládája. Igaz Szó 1973/9. – Szőcs István: Közelképek. Előre 1975. jan. 12. – Pálfi G. István: A nagy nemzedék vallomása. Tiszatáj, Szeged 1975/7. – Kántor Lajos: Ki kicsoda? Utunk 1975/8; uő. A Helikon – szabad polcon. Utunk 1980/17. – Szabó Zsolt: A Helikon és az ESZC levelesládája. NyIrK 1980/1. – Ritoók János: Nélkülözhetetlen "levelesláda". Korunk 1980/7-8. – Izsák József: Mindenekelőtt az irodalom. Igaz Szó 1980/10. – Szász János: Egy levelesláda titkaiból. A Hét 1981/8.


Marosi Pál (Marosvásárhely, 1925. aug. 11. – 1989. máj. 10. Kolozsvár) – földtani szakíró. Molter Károly fia, ~ Péter és ~ Barna testvére. Szülővárosa Református Kollégiumában érettségizett (1944), a Bolyai Tudományegyetem természetrajzi karán végezte főiskolai tanulmányait, s a bukaresti Parhon Egyetemen államvizsgázott (1949), a moszkvai Lomonoszov Egyetem geológiai karán doktorátust szerzett (1954). Tanári pályáját régi iskolájában kezdte, gyakornok, majd 1953-tól előadótanár a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen.

Első írása Moszkvában oroszul jelent meg (1954), Geológiai és hidrológiai szakdolgozatait a Studia Universitatis Babeş-Bolyai földtani és földrajzi sorozata s a Studii Tehnice şi Economice közölte, ezekben többek közt a marosújvári sóstavak eredetéről, a Hunyadi Medence geológiai szerkezetéről és mélyvizeiről, Kolozsvár környékének vízadó szintjeiről értekezett. Munkásságának elméleti eredményeként értékelhető a síkság-peremi hegylábi üledékes formációk földalatti vizei zonalitásának és mineralizációjuk eredetének, pontosabban e kérdések törvényszerűségeinek általános és helyi tisztázása. Ismeretterjesztő írásaival a Korunk, A Hét, Előre, Igazság hasábjain jelentkezett. Gondozásában jelent meg Kisgyörgy Zoltán-Kristó András Románia ásványvizei (1978) és Veress József Ásványgyűjtők könyve (Kiskalauz, 1981) c. munkája.

Egyetemi tankönyvei: Hidrogeologie (I. Predával közösen, 1971); Hidrogeologie (Capitole alese. I. 1980. II. 1981. A Babeş-Bolyai Egyetem sokszorosítása, Kv.).

Angol nyelvre fordított munkája: A review of the Evolution of Theories on the Origin of Loess. Strondsburg, USA. 1975.

Rostás Zoltán: Egy lösz-tanulmány átváltozásai. M. P. Közli Visszajátszás, 1984. 131-138.


Marosi Péter (Marosvásárhely, 1920. jún. 15.) – kritikus, szerkesztő. Molter Károly fia, ~ Pál és ~ Barna fivére. Szülővárosa Református Kollégiumában érettségizett (1939), elvégezte a kolozsvári Református Teológiát, ugyanakkor a Ferenc József Tudományegyetemen filozófiát hallgatott (1944). Segédlelkész Désen (1944); hadifogságból visszatérve az Utunk belső munkatársa Gaál Gábor mellett (1948-49), majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója (1949-52), közben magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerez a Bolyai Tudományegyetemen. Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztője (1952-57), majd újra az Utunk belső munkatársa 1989-ig, a kritikai rovat vezetője. A KZST tagja.

Első írása a Brassói Lapokban jelent meg (1934). Az Ifjú Erdély szerkesztő bizottságának tagja, írásait közli a Hitel és a Március. Részt vett a bálványosváraljai falukutató munkálatokban (1940-44), valamint 1943 nyarán a Soli Deo Gloria s a Magyar Élet rendezésében lezajlott Balatonszárszói Konferencián, ahol 600 értelmiségi, paraszt és munkás meghívott vitatta meg a még tartó világháború után előálló lehetőségeket a magyar nép jövője szempontjából; mint fiatal teológus felszólalt, s fenntartásokkal a politikai megoldásokkal szemben pusztán a népnevelő munka feladatait hirdette. Az Utunknál betöltött munkakörében neve később egybefonódott a romániai magyar irodalom fejlődésével, alkalmazkodva a szocialista négy évtized hol bővülő, hol szűkülő lehetőségeihez, mindenkor konkrét jelenségeiben támogatva a felsejlő vagy beérett humán írásbeliséget. Méltatásai, bírálatai az írókról és műveikről a változékony fejlődésmenet jelzőkövei. Az Utunk, Igaz Szó, Korunk, Igazság hasábjain sorozatosan megjelent írásait értékelve Szász János "irodalmunk és színházkultúránk legszorgalmasabb naplóíróját" köszönti benne.

Műfajában különleges monográfiája a címében Salamon Ernő, alcíme szerint "A költő és a versek gyönyörű sorsa". Ennek a műnek minden fejezete egy-egy versből kiindulva nyit utat az olvasó számára Salamon Ernő poézise felé, s a lírai életművet "a drámaiságban kiteljesedő tragikum szempontjából" elemzi. Irodalom- és színikritikáinak javát foglalta össze Világ végén virradat c. gyűjteményében, tíz év szellemi tükörképét adva az erdélyi magyar elbeszélő irodalom, drámai bemutatók, esszék és viták színes sűrűjéből. Ebben olvasható Szilágyi István és Szabó Gyula írásainak elemzése, Páskándi Géza és Sütő András színdarabjainak értékelése, nemkülönben egy Csinszka-vita tanulságainak levonása, szembeszállva az irodalomelméleti vulgarizálással Ady életműve kapcsán.

Önálló kötetei: "Fényesebb a láncnál a kard" (Petőfi harcos öröksége. 1949); Salamon Ernő (írói monográfia, 1969); A romániai magyar irodalom története (Tankönyv a XII. osztály számára, Dávid Gyulával és Szász Jánossal. 1978); Világ végén virradat (Cikkek. 1980).

(B. E.)

Kovács János: A gyönyörű sors tragikuma. Előre 1970. febr. 12. – Láng Gusztáv: "Gyönyörű sors" a mérlegen. Utunk 1970/34. – Szász János: Emlékszel, Marosi Péter? Előre 1980. jún. 22. – xxx: Kritikusok a kritikáról. Gondolatok a könyvtárban. Szilágyi Júlia, M. P., Kántor Lajos és Egyed Péter rádió-beszélgetése. Korunk 1980/11. – Szőcs Géza: A NB. csillagkép. Utunk 1980/50.


Marossy Anna (Belényes, 1931) – *természettudományi irodalom


Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozata – Marosvásárhelyt "állandó kőszínház" a Salamon Ernő Athenaeum beadványa alapján, az MNSZ támogatásával 1946. márc. 10-én kezdi meg tevékenységét Székely Színház néven. A bemutató előadás a Kultúrpalotában volt, Lehár Ferenc A mosoly országa c. operettje került színre Lóránt György és Kovács Irén Nagyváradról átszerződött művészek közreműködésével. Karmester Tóth Sándor volt.

Tompa Miklósnak, az induláskor kinevezett igazgatónak sikerült egy olyan remek színészgárda szerződtetése, mely évekre gerincét alkotta a színháznak. Kiemelkedő tagjai: Delly Ferenc, Szabó Ernő, Kovács György, Kőszegi Margit, Borovszky Oszkár, Andrásy Márton, Hamvay Lucy, Váradi Rudolf, Kiss László, Lantos Béla, Szabó Duci. Az első évadban többnyire operettek szerepeltek a műsorban, de már a bemutatót követő napokban játsszák az első prózai művet: Molnár Ferenc A doktor úr c. szatirikus bohózatát, az őszi évadban pedig olyan jelentős darabokat láthat a közönség, mint amilyen Machiavelli Mandragóra, Molnár Ferenc Liliom, Heltai Jenő A néma levente, G. B. Shaw Az ördög cimborája c. műve.

1948-ban az államosítás után Állami Székely Színház néven működik tovább. Kialakult művész-színház típusú műsorpolitikája: az operett-előadások helyét hovatovább átvették a magyar és világirodalmi remekművek. Sorra kerül Katona József Bánk bán, Móricz Zsigmond Úri muri, Csíky Gergely Ingyenélők és Buborékok, Illyés Gyula Fáklyaláng, Bródy Sándor A tanítónő, Kós Károly Budai Nagy Antal, Vörösmarty Csongor és Tünde, Örkény István Tóték c. darabja, közben az orosz irodalomból Makszim Gorkij, Csehov, Gogol, a nagy klasszikusok közül Molière, Shakespeare, Rostand, a modernek közül Tennessee Williams, Dürrenmatt, a román irodalomból Caragiale, Muşatescu drámája, a hazai modern szerzők közül Sütő András Fecskeszárnyú szemöldök, Tékozló szerelem, Pompás Gedeon, Szabó Lajos Menekülés c. darabja. A "házi szerzők" is közönség elé kerültek, így Kiss László-Kováts Dezső Vihar a havason, Eugen Mirea-Kovács György Az utolsó vonat c. színműve.

A színház jeles rendezőkkel emelte az előadások minőségét, ilyen volt Harag György, Kőmíves Nagy Lajos, Farkas István, Hunyadi András, Kincses Elemér, Gergely Géza, Tompa Gábor, a vendégrendezők közül Sică Alexandrescu, Moni Ghelerter, Kovács Ferenc, Szabó József. Találó díszleteket és jelmezeket olyan elismert művészek készítettek, mint Háry Lajos, Szakács György, Kemény Árpád, Edit Schranz-Kunovits, Romulus Fenes, K. Tamás Anna. Az eltelt közel fél évszázad alatt sok jeles színész lépett itt fel meghívott vendégként, köztük Bara Margit, Bisztrai Mária, Csóka József, Gróf László, Senkálszky Endre.

1962-ben alakult meg a színház román tagozata. Az 1972-73-as évadtól kezdve a színház, most már mint ~ új, modern épületbe költözik: nézőtere 600 férőhelyes, amfiteátrum-szerű kiképzéssel, légfűtéses, a társalkodókat gobelinek, szőnyegek, bútorok, csillárok teszik hangulatossá.

Az eltelt időszakban nem hiányoztak az önálló előadói estek sem az új épület kistermében, mint amilyen Nemes Levente Dózsa, Illyés Kinga A kis herceg, Fagyöngy, Lírai oratórium vagy Ferenczy István Bolyai János estéje, Boér Ferenc Ki látott engem, Farkas Ibolya Árva Bethlen Kata c. művészi teljesítménye. A színház sok művésze részesült kitüntetésekben, így Tompa Miklós (állami díj, a művészet érdemes mestere, Tamási Áron-díj), Szabó Ernő (állami díj, érdemes művész), Delly Ferenc (állami díj), Kovács György (állami díj, a nép művésze), Kőszegi Margit (érdemes művész) és Lohinszky Loránd (érdemes művész, az EMKE Kovács György-díja).

Az 1989-es történelmi fordulat után a ~ bemutathatta Sütő András Az álomkommandó c. korábban betiltott drámáját.

(A. S.)

Szentimrei Jenő: Harc az állandó színházért Marosvásárhelyen. Mv. 1957. – Polgár István: 25 év. Új Élet 1971/18. – Marosi Barna: Marosvásárhely kőszínháza. A Hét Évkönyve 1981. 209-14. – Halász Anna: "Mindig a realista színjátszás újul meg." Beszélgetés Tompa Miklóssal. A Hét Évkönyve 1981. 203-08.


Marosvásárhelyi Sorok és Marosvásárhelyi Glosszák – az eddig ismert hatodik magyar nyelvemlék. Egy, ma a Bolyai Tudományos Könyvtárban található s a XIV. század második felében leírt, az Ó- és Újszövetséget magába foglaló hártyakódex őrizte meg, amelyet Koncz József, a marosvásárhelyi Ref. Kollégiumi Könyvtár könyvtárosa mentett meg a Rhédei család erdőszentgyörgyi könyvtári hagyatékából 1860-ban. A magyar szövegrészek jelentőségét csak 1956-ban ismerte fel Farczády Elek könyvtárigazgató. A szövegemlék 44, a lapszéli jegyzetek 11 – nem egy esetben először írásban itt szereplő – magyar szavának nyelv- és írástörténeti elemzéséről A Marosvásárhelyi Sorok c. alatt Farczády és Szabó T. Attila nyelvtudós számolt be a bukaresti Akadémia Kiadónál megjelent s fénykép-hasonmásokkal ellátott kötetben (1957).

A megmentőjéről Koncz-kódexnek elnevezett, fatáblákba kötött és részben sérült mű kis nyolcadrét alakú, 433 írásos és 1 üres levelet tartalmaz. Néhány soros magyar bejegyzésében s a glosszákban ilyen szavak szerepelnek, mint medue, viuend, kelket (kölyköt), atyad, kyral, valaky, hallandia (hallandja), yeltest (üvöltést), lezen (lészen), veretut (veretett), eresnek (erősnek), eltezev haz (öltözőház), thiuis (tövis).

A szövegemlék és a lapszéli bejegyzések egy második, lényegesen átdolgozott és bővített új kiadásban 1973-ban jelent meg A Marosvásárhelyi Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák címmel.

Márton Gyula: Ötödik nyelvemlékünk. Korunk 1958/2. – Benkő Loránd: A Marosvásárhelyi Sorok és Glosszák. Magyar Nyelv LIV (1958). 17-22. – Benkő Samu: A vásárhelyi nyelvemlékről. Utunk 1974/4.


Marosvásárhely magyar irodalmi élete – Marosvásárhely már az 1200-as években vásáros hely; városnevét oklevélben először "Zekel Wasarhel"-ként 1301-ben írták le. Bethlen Gábor idejében szabad királyi város lesz. A céheknél már nevezetesebb református iskolája, s a XVIII. század végén a tekintélyes nyugati egyetemeken is ismerik a város könyvesházát: a kancellár Teleki Sámuel gróf Tékáját.

A legelső kéziratot Borsos Sebestyén városi főbíró, erdélyi krónikaíró hagyta az utókorra (Világnak lett dolgairól írott krónika, 1490-1583). A fia, Borsos Tamás Marosvásárhely várépítő főbírája, Bethlen Gábor diplomatája, portai követe. Munkái közül a legnevezetesebbek: Önéletírása (1614) és Memoriáléja (1630). A város krónikáját a vásárhelyi vár választott kapitánya, Nagy Szabó Ferenc folytatja (1658). A reformátusok iskolája a XVIII. század elején alakul át kollégiummá. Már a particula igazgatói közül az 1500-as évek utolsó évtizedeiben kitűnt Laskói Csókás Péter meg Baranyai Décsi Czimor János, később a professzorok közül Buzinkay Mihály, Pósaházi János, még később Kovásznai Tóth Sándor, Köteles Sámuel, Makfalvi Dósa Elek, Bolyai Farkas, Bodola Sámuel, Kibédi Péterfi Károly, Mentovich Ferenc, Koncz József. A kollégium a középosztály szellemi kohójává vált. Itt ringatták a vásárhelyi színjátszás bölcsőjét, s a kollégium nyomdájában készült el az első kalendárium is. Teleki Sámuel ajánlására Kazinczy Ferenc is ellátogat 1816-ban a városba és a tékába, később az Erdélyi levelekben ír erről. Aranka György 1791-ben röpiratban kezdeményezi "Egy Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság felállítását", s megszervezi az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságot is. Széles körű levelezése során Csokonai Vitéz Mihállyal is kapcsolatba kerül, aki az ő leveleiből ihletődve írja meg a Marosvásárhelyi gondolatok c. versét (1798). 1836-ban jelenik meg Borosnyai Lukács János verses városképe, a Régi és új Vásárhely, amely a helytörténész pontos eligazítója.

A szabadságharc eseményei során Petőfi 1849 januárja és júliusa között négy alkalommal fordul meg a városban; itt írja többek között emlékezetes versét: "Bizony mondom, hogy győz most a magyar" (1849. márc. 6. vagy 7.) és legutolsó levelét "Kedves édes Juliskám"-nak júl. 29-i keltezéssel. Bolyai Farkas a kollégium matematika-fizika-kémia szakos professzora, az MTA levelező tagja, minden ellenkező híresztelés ellenére a kisváros egyik legnépszerűbb notabilitása, a vidéki udvarházak, arisztokrata kastélyok kedvelt és megbecsült vendége; fia, Bolyai János a legnagyobb név a város múltjában. Személyiségéről, nemkülönben környezetéhez, a kisvároshoz és édesapjához fűződő viszonyáról a kutatás még sok újat mondhat, szembefordulva az őt hagyományosan elfogultan ábrázoló klisével. Tizenhat évig élt itt (1868-1884) Tolnai Lajos, korának legkíméletlenebb prózaírója, aki nemcsak lelkésze, hanem kérlelhetetlen erkölcsbírója is akart lenni városának. Megalapította a Kemény Zsigmond Társaságot (1876) és Erdélyi Figyelő c. folyóiratot indított. Petelei István viszont nem vendég, ő otthon van szülővárosa világában. Élete egy részét Kolozsváron éli le, majd férfikora delén a kisvárost választja: munkásságának utolsó fölvillanó szakaszában átvállalja a Kemény Zsigmond Társaság vezetését, kiadja annak lapját, a Marosvásárhelyi Füzeteket.

A századforduló a föllendülés, a konjunktúra nagy pillanata, korlátlan a hitel, a város építkezik, egy fiatal, szabadkőműves polgármester diktálja a tempót, Bernády György. Fölépül egész sor középület, a Közművelődési Palota, megalapítják a zeneiskolát, a képtárat, a városi könyvtárat, amely a közművelődés jelentős bázisa lesz, állománya közgyűjteménnyé nő. Megnyitják a székely iparmúzeumot, fölépül a református kollégium új központi épülete, a római katolikus fiú-főgimnázium, a katonai alreáliskola, az állami leánygimnázium, a felső kereskedelmi iskola, az ipari iskola, polgári fiúiskola, tanonciskola, most aztán igazán iskolavárosnak nevezhető Marosvásárhely. A menedzser polgármester értelmiséget is toboroz, a zeneiskolához művészembereket szerződtet. Erről a mozgalmas korszakról és főszereplőjéről Ady Endre több alkalommal ír a Nyugatban.

Következik a háború és rögtön utána Trianon.

1918 dec. 5-én vonulnak be a városba a megszálló román csapatok. A Magyar Nemzeti Tanács csupa civil, az őszirózsás forradalom pacifista utóvédje; az impériumváltozás traumáját egy részük soha nem heverte ki. Elsőnek egy katonaorvos, Osvát Kálmán cselekszik, és már 1919 elején megindítja a Zord Időt. Antalffy Endre, Berde Mária, Molter Károly, Turnowsky Sándor, Büchler Pál, Dékány Kálmán a legbelső, radikális mag. A lapindítást az arisztokraták, a környékbeli földbirtokosok segítik, de a máról holnapra kisebbségivé változott társadalom újjászerveződésében, a magyar kultúra anyagi támogatásában jelentős részt vállalt a zsidó polgárság s Osvát lexikont is szerkeszt elsőnek Trianon után. Az Erdélyi Lexikon (1929) tömör és gyors értékeléseivel elsősorban "szellemi eleganciájának és belső szabadságának" bizonyítéka. Ekkor jelenik meg a kollégiumi diáklap, a Jövő Nemzedéke s Morvay Zoltán hetilapja, a Tükör, egyszerre kilenc napi- és hetilap.

Valaha csak a kollégiumnak volt tipográfiája, itt nyomtatta ki Káli Simon a Bolyaiak "minden munkáját" is. Utolsó faktora, művezetője, majd nyomdászmestere Sztupiár István, aki 1897-ig vezeti, amikor a kollégium eladja nyomdáját Benkő Lászlónak. A Benkő-nyomda 1948-ig működik, az államosításig. Volt nyomdája a római katolikus leányiskolának is. Ezt vásárolja meg és modernizálja később Adi Árpád, ezután Kossuth-nyomda néven ismerik, 1922-ben ez lesz a Bolyai Nyomda RT. 1902-ben helyezi üzembe Révész Béla az akkor legkorszerűbb, nagy kapacitású könyvnyomdáját. Itt kezdi mesterként Morvay is, aki hamarosan Révész sógora lesz és a nyomda vezetője. A húszas években Morvay Zoltán könyvkiadással is foglalkozik. Ő kezdeményezi és szervezi meg az Erdélyi Könyvbarátok Társaságát, amelynek nyolc kötetet sikerül kihoznia, s amely csak az ESZC megindulása miatt szűnik meg.

A lázas korszak ünnepelt helyi költő- és írószemélyiségei a verseiért Ady által is megdicsért Bucherné Szász Piroska, a lázadó hangú Nagy Emma, a fiatalon elhunyt, Peteleire emlékeztető Balogh Endre. Vásárhelyen indulnak, a Zord Idő pályázatán tűnnek fel az erdélyi irodalmi köztudatban Sipos Domokos, Nyírő József, Tompa László és Áprily Lajos is.

A város életére, kultúrájára mindig nagy hatással volt az anyaországból érkező vendég. A háború kritikus évében a Nyugat írói "szabadcsapatának" vendégszereplése emlékezetes (Osvát Ernő, Ignotus, Schöpflin, Móricz Zsigmond, Ódry Árpád). A forradalmak bukása után is sokan megfordulnak Vásárhelyt. Romániai körútja közben 1922-ben két alkalommal meglátogatja itteni barátait Jászi Oszkár, akinek eszméi mélyen beépülnek a transzilvanizmus világába. Bartók Béla 1922. februári ittlétének emléke máig visszhangzik.

A húszas években újjászületik a Kemény Zsigmond Társaság, s a város kulturális életének különlegességévé válik, 1929-ben ünnepélyes keretek között üli meg félszázados jubileumát. A két háború közti idők rangos magyar írói, költői, művészei lépnek föl: Móra Ferenc (1928), Mécs László (1929), Móricz Zsigmond (1930, 1942), Benedek Marcell (1931), Kosztolányi Dezső (1934), Sík Sándor (1943). A kisváros az irodalom ablakán tekinthet ki a nagyvilágra. A Társaság elnökévé az akkor 25 éves Kemény Jánost választják (1928), főtitkárává pedig Sényi Lászlót, mellettük ott van Berde Mária és Molter Károly. Ők négyen az igazi szellemi függetlenség biztosítékai – legtartósabban Molter.

1913-ban, amikor ő a kollégiumban kezdő tanárként a katedrára lép, még valamelyes németes akcentussal beszél magyarul. "Szerencsés" házassága és az impériumváltozás kollektív élménye köti végleg Erdélyhez. Egy egészen más, német kultúrkörből érkezik a Székelyföldre, egészen más, liberális eszményeket vallva és a város éppen a másság jogát elismerve fogadja fiává. Cserébe életfogytiglan vállalta a közös kisebbségi sorsot. Hét évtizedet élt választott hazájában, elbeszéléseinek örök színhelye a "bolond kisváros", az ember számára valaha is kitalált eszményi élettér.

Vásárhely a kötelező átszállóhely a Helikon írói számára is, akik Marosvécsen, Kemény János báró kastélyában gyülekeznek 15 nyáron át, s a kapcsolattartás, a tájékozódás sokféle lehetőségét kínálják ezzel. A harmincas években kezd írni Kovács György, Gagyi László, Kiss László.

1937-ben itt bont zászlót a Vásárhelyi Találkozó, amelynek önszervező kisebbségvédelmi platformja hosszúlejáratú, máig érvényes tanulságokkal szolgál. Tamási Áron itt elhangzott szavait, de Kacsó Sándor akkori pozícióját is a román és a magyar nép békés együttélésének útjairól és feltételeiről egyaránt igazolta a történelem.

A bécsi döntést követő négy esztendőben az Észak-Erdély részeként Magyarországhoz visszacsatolt város kis centrummá lépett elő. A Székely Szó főszerkesztője, a Kolozsvárról leköltözött Szász Endre munkatársai: Szathmáry Lajos, Szappanyos Gabriella, Bözödi György, Sebestyénné Hajós Aliz.

A háború előtt és a háború alatt mást jelentett a politikai baloldal, mint azután. A harmincas évek végén a munkásotthon a gyárvilág, az ipari munkások fontos bázisa volt. Székely József bútorgyáros teljes könyvtárat adományoz a vásárhelyi munkásotthonnak; elbeszéléseit még a Zord Idő publikálja. 1937 tavaszán költözik Vásárhelyre a "szegények költője", Salamon Ernő. Ő háromszorosan is kisebbségi volt: mint zsidó, mint magyar költő, mint kommunista. Holott tulajdonképpen ösztönös anarchista.

Ezek az utolsó esztendők, amikor a magyar-magyar kapcsolatok aránylag szabadok, utazhatnak az emberek. A város legemlékezetesebb magyarországi vendége Németh László, aki 1935-ben megáll Vásárhelyen is, majd a kisebbségi sors lehetőségeit és lehetetlenségeit elemzi a Magyarok Romániában c. esszéjében. Móricz Zsigmond mintha búcsúzni jött volna vissza, halála előtt, 1942-ben is ellátogat Vásárhelyre, több írása is őrzi ittléte emlékét. De ellátogat ide Cs. Szabó László, Szabó Lőrinc, Márai Sándor is. Ebben a légkörben nevelkedik s 44 tavaszán érettségizik a gimnáziumban Lorand Gaspar, a későbbi francia költő.

A város 1944 szeptemberében aránylag könnyen megúszta az újabb impériumcserét. Sőt amikor Kolozsvárról a Bolyai Tudományegyetem orvosi karát leköltöztetik Vásárhelyre, ez fölmérhetetlen civilizációs és kulturális változást, rangot, előrelépést jelentett: magasan képzett, művelt réteget "importált" a város, egyetemi város lett. 1946-ban megalakul a Székely Színház a Salamon Ernő Atheneum és a háttérben a Magyar Népi Szövetség kezdeményezésére. A kultúrpalota hangversenytermének színpadán 1946. márc. 10-én megy föl először a függöny. Új napilapja is van a városnak a Pittner Olivér által 1944. nov. 4-én indított Szabad Szó, amelyet 1945. szept. 16-tól már Kovács György jegyez. Egy darabig jelentős írók is közölnek az újság vasárnapi mellékletében. Aztán osztozik laptársai sorsában: 1948. ápr. 8-tól "a Romániai Magyar Népi Szövetség lapja" lesz, még az év aug. 12-től nevét Népújságra változtatja, 1951 ápr. 6-tól kezdve Előre, majd Vörös Zászló néven cenzúrázott, sematikus pártlap, a kommunista párt és a tartományi néptanács lapja.

Az új rendszer, a "népi demokrácia" egész sor művelődési intézményt hoz létre. A megalakuló bábszínház a gyermekirodalom termését mutatja be, többek között Bajor Andor, Kemény János, Mark Alexandra, Bede Olga műveit. Megkezdi működését az állami filharmónia. Új iskolákat, tanítóképzőt, szakiskolákat nyitnak meg. Pár évig önálló könyvkiadó is működik, mindez a Magyar Autonóm Tartomány kirakataként.

Az írók idősebb generációja azonban közben elhallgat, félreállítják. Kemény János évekig egy mészégető telepen lapátol és talicskázik, népes családja kegyelemkenyéren él. Bözödi György börtönbe kerül, kiengedik, újra lezárják, mikor szabadon van, folyamatosan zaklatják. Gagyi Lászlónak ebben az időben új műfaja és területe a novella. Szabó Lajos történelmi életképekkel próbálkozik. Az ötvenes években Kovács György írja újra, szerkeszti át egész életművét. Papp Ferenc az ötvenes, hatvanas években a szocialista realizmus sémáira esküszik. Hajdu Zoltán kommunista csasztuskákat gyárt állami díjas szinten.

Az Irodalmi Almanachot bútorostól költöztetik le Vásárhelyre. Itt nevet cserélnek, ez lesz az Igaz Szó, az erdélyi magyar irodalom egyetlen folyóirata, egy karrierista főszerkesztő politikai vadászterülete. Sokáig működik mellette irodalmi kör, ahol több tehetséges fiatal prózaíró és költő kezdi pályafutását. Leköltöztetik a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát is (1953). Megkezdi működését a területi rádióstúdió (1958), az Állami Székely Népi Együttes; ennek kibontakozó munkássága fölvirágoztatja az erdélyi magyar kórus- és táncmozgalmat. Képeslap indul, előbb Művészet, majd Új Élet a színes kulturális hetilap neve. Tanárképző, úgynevezett Pedagógiai Főiskola meg akadémiai történelmi kutatóintézet létesül (itt, illetve a Teleki Tékában dolgozik többek között Farczády Elek, Fikk László, Vigh Károly). A kiépülő struktúra, az intézmények jelentősége nagy, új szellemi erőt vonz a városba.

Az 1956-os forradalom után pártkizárások, letartóztatások következnek. Majd csak a hatvanas, hetvenes évek fordulóján könnyebbül a közlés, a cenzúra mérsékeli arroganciáját. A szerkesztők, irodalomtörténészek, kritikusok közül kiemelkedik Szász Béla, Izsák József, Oláh Tibor, Kovács István munkássága. Gálfalvi Zsolt 1969-ig él Vásárhelyen, szerkesztő az Igaz Szónál, majd színházigazgató. Ugyancsak az Igaz Szó belső munkatársa Jánosházy György és Székely János, akik a legmostohább évtizedekben, egy irodalom- és művészetellenes világban is meg tudták őrizni kultúrájuk integritását. A könyvkiadás pártellenőrzésének átmeneti liberalizálódását kihasználva jelennek meg a Kriterionnál Marosi Ildikó gondozásában impozáns kötetekben a Kemény Zsigmond Társaság, majd a Helikon és a Szépmíves Céh forrásértékű irodalomtörténeti dokumentumai.

Külön-külön nemzedékhez, más és más ízlésvilághoz szokták sorolni Varró Ilonát, Vári Attilát, Nemess Lászlót és Györffi Kálmánt. Prózájuk markáns különbözősége meg is engedi ezt. Mégis a közös élményvilág, az egykori kisvárosi létforma furcsa genetikus jegyei, a rokonmotívumok örökké kimutathatóak mindegyik szövegéből. A 31 éves korában halálba menekülő Szőcs Kálmán kész költői életművet hagy hátra. A verista kisprózát művelő Oltyán László tragikusan korai halála szintén a kommunista diktatúra éveiben itt uralkodó szellemi légkört érzékelteti. Ebben a légkörben, ennek ellenében jönnek létre a Tordán született Székely János versei, drámái, regényei és esszéi, a Pusztakamarásról indult Sütő András naplójegyzetei, csapongó szociografikus írásai, esszéregényei, gondolattal teli drámái. A szabadság és a szolgaság viszonyáról, a forradalom és hatalom természetrajzáról, a sajátosság oltalmazásáról sokan írnak őelőtte is, de kevesen mondtak ki hitelesebb igazságot minderről.

A nyolcvanas éveket az egyre kíméletlenebb diktatúra légkörében, a megalázó pauperizálódás körülményei között éli át az irodalom. Már titokban sem születnek irodalmi értékek. Az intézményeket, ami még megmaradt, becsukják, a magyar iskolák kisemmizett tagozatokká sorvadnak, a lelki és fizikai terror következtében egy teljes nemzedék menekül el, költözik át az anyaországba vagy Nyugatra (tizenöten-húszan csak az OGYI tanszemélyzetéből). Az írók közül Vári Attila, Katona Szabó István, Ágoston Vilmos, Molnár H. Lajos.

1989 karácsonya után megint az írók, költők és lapszerkesztők állnak a kisebbség élére. 1990 februárjában és márciusában égő gyertyával és Bibliával, magyar könyvvel a kezében a magyar iskolákért tüntet Vásárhelyen nyolcvanezer ember, Sütő András vezetésével. Márciusban éppen ezért ő a terroristák célpontja, kis híján életével fizet helytállásáért. Háborgó tenger a város, új lapok jelennek meg, a Népújság, az Erdélyi Figyelő, a reformátusok Üzenete, az RMDSZ Itthon nevű félhavi lapja.

Az írók folyóirata is újjászületik, Batsányitól kölcsönzik az új nevet: Látó. A redakció megfiatalodik, a költő Kovács András Ferenc, Káli Király István, Láng Zsolt az új csapat. Egy darabig Székely János, Jánosházy György is jelen van. Törzsgárdájához tartozik az Igaz Szó egykori csapatából Gálfalvi György, Markó Béla, a Látó jelenlegi főszerkesztője.

Az irodalom emlékét őrzik a sírok; a református temetőben található Borsos Tamás, Nagy Szabó Ferenc emlékírók sírköve, Aranka György, a két Bolyai, Mentovich Ferenc, Koncz József, Bedőházi János, Sényi László, Antalffy Endre, Molter Károly, Szőcs Kálmán sírhelye, a római katolikus temetőben nyugszik Petelei István. Emléktábla jelöli a Fő-tér és a Szentgyörgy utca sarkán a volt Görög Károly-féle bankházat, ahol egykor Petőfi Sándor megszállt. Kőtábla jelölte Petelei lakóhelyét a Szentgyörgy téren, de a nyolcvanas években a városrombolás során levették a táblát, Petelei István saját lakóházára a Deák Farkas utcában nem került jel. A kollégium Köteles Sámuel utcai tanári házán két márványtábla őrzi a Bolyaiak és Molter Károly emlékét.

Szilágyi Sándor: Mv. a forradalom előtt és alatt. Magyar Emléklap. 1850. – Benkő Károly: Marosvásárhely leírása. Kézirat, 1862. – Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. IV. Pest 1870. – Koncz József: A marosvásárhelyi ev. ref. kollégium története. Mv. 1896. – Bedőházi János: A két Bolyai. Bp. 1897. – Molnár Gábor: A régi Marosvásárhely. Marosvásárhely 1911. – Bernády György: A marosvásárhelyi Közművelődési Ház. Magyar Iparművészet, Bp. 1913. – Fodor István: Krónikás füzetek. Mv. 1930-1939. – Gróf Teleki Domokos: A marosvásárhelyi Teleki-könyvtár története. Erdélyi Múzeum, 1931. 35. kötet. – Biás István: A marosvásárhelyi Kaszinó száz éve. Mv. 1932. – Németh László: Magyarok Romániában. Tanú 1935. – Makkai László: Erdélyi városok. Bp. 1940. – Molter Károly: A Bolyai házban. Közli az ESZC Séta bölcsőhelyem körül c. gyűjteménye. Kv. 1941. – Farczádi Elek: A marosvásárhelyi ref. egyház története. Kézirat, 1941. – Kiss Pál: Mv. története. Mv. 1942. – Marosi Ildikó: A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1973. – Deé Nagy Anikó: Teleki Sámuel és a Teleki-téka. Téka, 1976. – Marosvásárhely és vártemploma. Szerk. Medvigy Endre, Bp. 1990. – Marosi Barna: Marosvásárhely magyar szellemi élete. Kézirat.


Marót Sándor, 1916-ig Rosenberg (Arad, 1884. júl. 4. – 1944. jún. Auschwitz) – író, szerkesztő. Tanulmányait szülővárosában és Budapesten végezte. Hírlapírói tevékenységét 1904-ben még eredeti családi nevén az Arad és Vidéke c. napilapnál kezdte. 1906-tól a debreceni Független Újság segédszerkesztője. Visszatérve Aradra Tükör címmel lapot szerkeszt Sulik Kálmánnal, s a Kölcsey Egyesületben tevékenykedik. 1919-től Nagyváradon a Szabadság szerkesztője, a lap és a *Nagyvárad egyesülése után utóbbi napilap felelős szerkesztője. Művelődési tevékenységét értékelve a Szigligeti Társaság társelnökévé választja; szerepet vállal a helybeli Újságíró Egyesület és a Romániai Kisebbségi Újságírók Országos Szövetsége vezetésében is. Örök tűz c. darabját Aradon, Egérfogó c. szatirikus színművét Nagyváradon és Kolozsvárt sikerrel mutatták be.

A formabontó epika egyik művelője. Koporsóban c. novellája a Magyar Szóban jelent meg 1919-ben, újraközölte A Magyar Szó, Tavasz 1919-1920 Antológiában (1971) Kovács János.

Kötetei: Nincs halál (elbeszélések, színdarab, Nv. 1924); A befelé néző ember (Nv. 1927); Világ ablaka (esszék, Nv. 1938); Napfény és felleg egy város felett (aradi emlékek, Nv. 1940). Hely- és évjelzés nélkül jelent meg Szivárvány c. kötete.

(T. E.)

Osvát Kálmán Erdélyi lexikon. Nv. 1928. 188. – A város magyar társadalma és az újságírókar M. S. 30 éves írói jubileumára készül. Nagyvárad 1935. nov. 24. – A tegnap városa. A nagyváradi zsidóság emlékkönyve. Tel-Aviv 1981. 412.

ÁVDolg. Mezei Piroska: A Nagyváradi Napló irodalmi anyaga 1928-1940. Kv. 1964.


Mártha Ivor (Szatmárnémeti, 1928. szept. 9.) – orvosi szakíró. ~-Papp Ilona férje. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett (1947), a marosvásárhelyi OGYI-ban általános orvosi érdemdiplomát szerzett (1953). Az Urológiai Klinikán szakorvos, 1958-tól főorvos, 1978-tól az orvostudományok doktora. A Román Urológiai Társaság tagja. Kutatási területe a vese-TBC. Urológia c. egyetemi jegyzete magyarul is megjelent (Mv. é.n.).


Mártha-Papp Ilona (Bukarest, 1935. szept. 30.) – orvosi szakíró. ~ Ivor felesége. A brassói Magyar Vegyes Líceumban érettségizett (1953), a marosvásárhelyi OGYI általános orvosi fakultásán szerzett diplomát (1959). Orvosi pályáját Nyárádkarácsonyfalván kezdte (1959-61), Marosvásárhelyen a Szemészeti Klinika orvosa, ahol szak- majd főorvosi vizsgát tett, a II. számú Poliklinikán szemész szakorvos (1962-80), a Szemészeti klinika főorvosa 1980-tól. Tagja az Európai Glaucoma Társaságnak. Kutatási területe a gyermekkori kancsalság, született szembeteg gyermekek rehabilitációja, reumás betegek szemészeti szövődménye, szemfenék-idegsebészet. Dolgozatait számos hazai és külföldi tudományos gyűlésen mutatta be. Kötete: Gyermekeink szeme (társszerzésben Fodor Ferenccel, Kv. 1983).

Szépréti Lilla: A szemorvosnál. Új Élet 1985/14.


Márton Aranka – *gyógyszerészeti szakirodalom


Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. aug. 28. – 1980. szept. 29. Gyulafehérvár) – hitszónok, egyházi és neveléstudományi író, Erdély római katolikus püspöke. Középiskolai tanulmányait a csíksomlyói gimnáziumban kezdte, a gyulafehérvári kis szemináriumban fejezte be (1915). Az I. világháborúban mint hadnagy az olasz fronton megsebesült. Hazatérve otthon gazdálkodott, majd elvégezte a gyulafehérvári teológiát (1924). Pappá szentelése után első szentmiséjét 1924. júl. 13-án mutatta be szülőfalujában. Lelkész Ditrón, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen; Nagyszebenben a Tereziánum tanulmányi felügyelője. 1930-tól udvari káplán, majd püspöki titkár Gyulafehérváron. Innen helyezi át Mailáth Gusztáv Károly püspök a katolikus egyetemi hallgatók kérésére Kolozsvárra egyetemi lelkésznek. 1938-ban Kolozsvár plébánosává nevezték ki. 1939. febr. 12-én szentelték püspökké a kolozsvári Szent Mihály templomban.

György Lajossal együtt szerkesztette az *Erdélyi Iskola c. oktatásügyi és népnevelő szakfolyóiratot (1933-39). Programadó vezércikkében egy széles körű – az egyházi kereteken túlmenő – népművelő rendszer alapjait fektette le. Pedagógiai elve a "kiszélesített iskola", ahol a családi nevelésből kiindulva a gyakorlattal való ismerkedés módszerei is helyet kapnak. 1934-től az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség országos igazgatója, s mint ilyen megszervezte az évente szokásos katolikus nagygyűléseket Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyt és Brassóban. Átfogó szemléletére jellemző, hogy támogatta katolikusok részvételét a minden politikai és világnézeti irányt közös kisebbségvédő célra tömörítő *Vásárhelyi Találkozón. A Hitel hasábjain fellépett a fenyegető háborús törvények ellen, olyan Széchenyi-lelkületű értelmiséget szólítva társadalmi szerepre, amely "a történelem szándékát erős markolással és lázas munkával az élet irányába fordítja".

A bécsi döntés után püspöki székhelyéről, Gyulafehérvárról csak útlevéllel kereshette fel Kolozsvárt, ahol 1944. máj. 18-án szenvedélyes beszédben ítélte el a zsidók deportálását. "Népünk keresztény érzése – hirdette a Szent Mihály templom szószékéről – ösztönösen tiltakozik, ha azt tapasztalja, hogy az emberekben az emberi személy méltóságát megalázzák és embereket jogaikban vagy emberi jogaik védelmében korlátoznak véleményük vagy vallási mivoltuk miatt." 1944. aug. 23-a után elősegítette a kolozsvári börtönökben fogva tartott politikai foglyok szabadlábra helyezését.

Hasonló bátorsággal emelte fel szavát a II. világháborút követő hatalmi túlkapások, a vak bosszú és törvénysértések ellen. 1946 elején memorandumban fordult Petru Groza miniszterelnökhöz és az MNSZ vezetőségéhez, igazságos biztosítékokat sürgetve a békeszerződés esetére a magyar nemzetiség számára. A párizsi békekötést követő nemzetgyűlési választások alkalmából hozzájárulását adta ahhoz, hogy Szentmiklóssy Ferenc nagyszebeni róm. kat. gimnáziumi tanár is induljon az MNSZ önálló listáján. Anyagilag támogatta a Bolyai Tudományegyetemet, s részt vett a közművelődést szolgáló *Petőfi-alap megteremtésében. Egyháza és személye ellen a támadások még a kommunista hatalomátvétel előtt elkezdődtek, míg végül 1949-ben börtönbe vetették. Egy hamis vádakon alapuló koncepciós perben, melybe más magyar közéleti személyiségekkel – így Kurkó Gyárfással, az MNSZ elnökével, Lakatos István szociáldemokrata képviselővel, Szász Pállal, az EMGE volt elnökével, Korparich Ede szövetkezeti igazgatóval, Venczel József szociológussal s Teleki Ádámmal, az Erdélyi Gazda volt szerkesztőjével – együtt bekeverték, életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Évekig tartó raboskodás után, melyet többek között a máramarosszigeti börtönben töltött, 1955-ben szabadult ugyan, de 1967 novemberéig püspöki székhelyén házi őrizetben tartották. Ezután diadalmas bérmaútjai következtek, prédikációk, pásztorlevelek és pasztorális látogatások Erdély-szerte.

Venczel Árpád és Szervátiusz Tibor kisplasztikában, Nagy Imre több ceruzarajzban örökítette meg.

Életrajzírója, székely földije, Domokos Pál Péter Erdély történelmi nagyjai közé sorolja. "Kivételesen nehéz időkben került magas méltóságába – írja –, megpróbáltatás, meghurcolás lett osztályrésze. Püspöksége idején tizenhat esztendőt töltött tömlöcben és házi őrizetben, s mégis, az elzártságból, elszigeteltségből is sugárzó erővel hatott szilárdsága, tántoríthatatlan hite. A nevével eggyévált emberi és egyházfői nagyság tartást és erőt adott és ad máig minden magyar embernek."

(B. E. – K. K.)

Szenczei László: Az erdélyi magyarság arca (1940-1944). Bp. 1946. – Szalay Jeromos: Vértanú püspök, vértanú népe. Párizs 1952; uő. Vérités sur l'Europe centrale. Aaron Márton, évôque de Transylvanie. Paris 1952. – Székely István: In memoriam Márton Áron. München 1982. – Virt László: M. Á. a lelkiismeret apostoli ébresztője. Róma 1986. – Domokos Pál Péter: Rendületlenül. M. Á. Erdély püpöke. A borítólapot Szervátiusz Tibor tervezte. Bp. 1989. [közel száz lapnyi függelékkel M. Á. írásaiból, beszédeiből, körleveleiből]. – P. Szőke János: M. Á. Nyíregyháza 1990. – Jakab Gábor: A meggyilkolt bíboros kései utóda: M. Á. Korunk 1990/10.


Márton Árpád (Gyergyóalfalu, 1940. okt. 6.) – festőművész. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte (1958), a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát (1964). Csíkszeredában rajztanár a Matematika-Fizika Líceumban (ma Márton Áron Líceum). A szárhegyi (1974-79) s Lengyelországban a paczkowi művésztelepen dolgozott (1977).

Kompozíciókat, tájképeket, portrékat és portrékompozíciókat fest, melyeken drámai megjelenítő erővel fejezi ki a székelység ragaszkodását a szülőföldhöz. Témái keresésében, megválasztásában Tamási Áron és Sütő András példája lebeg előtte, de kerüli a közvetlen irodalmi áttételeket. Ismertebb, kiállításokon többször bemutatott festményei: Vihar; Kenyérszelő; Földanya; Parasztbánat; Kenyér; Madárijesztők; Asszony; Mindennapi kenyerünk; Ikarusz; Napraforgó; Féltés. Olajban és olajtemperában készült festményein, valamint akvarelljein a dekoratíven kezelt és fölfokozott színek kifejező erejére épít, s a téma rajzos, kemény, szűkszavú megjelenítésére törekszik.

Gaál Andrással együtt a csíki művészközösség összetartó, markáns egyénisége. Számos egyéni kiállítást szervezett Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson. Részt vett külföldi csoportkiállításokon: New York (1974), Barcelona (1976), Krakkó (1977), Nürnberg (1980), Washington (1988).

(M. J.)

Kántor Lajos: Levélféle M. Á.-hoz. Előszó a Korunk Galéria-beli kiállítás katalógusához. Kv. 1980. – Murádin Jenő: Üzenet Csíkból. Igazság 1983. júl. 23. – Ferenczes István: M. Á. köszöntése. Korunk 1990/12. – Kozma Mária: "Az én gondolatvilágom mindig tenyeres-talpas volt." Beszélgetés M. Á. festőművésszel. Helikon 1991/9.


Márton Árpád (Magyarlápos, 1955. márc. 25.) – előadóművész. Nagybányán érettségizett (1974), elvégezte a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát (1979). A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház színésze. Az Igaz Szó verseit közölte (1981), Szavaink szépapái c. előadói estjén Lászlóffy Csaba versciklusát mutatta be (1981), Anyám, anyám, édesanyám c. népdalösszeállítása Balázs Éva előadásában került színre (1987). Az 1989-es forradalom után az Európai Idő c. lap munkatársa Sepsiszentgyörgyön, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője (1990).


Márton Attila (Lövéte, 1937. szept. 3.) – fizikai szakíró. Középiskolát Székelyudvarhelyen végzett (1956), a Babeş-Bolyai Egyetem fizika-kémia szakán nyert tanári képesítést (1964). Pályáját a gyalui líceumban kezdte (1964-74), majd a kolozsvári 2. számú Ipari Líceumban tanít. A légpárna alkalmazásának kérdésével foglalkozik. Első közleménye e kérdésről a Revista de Fizică şi Chimie c. szaklapban jelent meg (1978/1), a légpárnás ferde ingáról szól finn nyelvű közlése a Matemaatisten Aineiden Aukakauskirja (Helsinki 1981/45) hasábjain. Önálló kötete: A légpárna alkalmazása a fizikában (Antenna, Kv. 1982).

(K. F.)


Márton Béla (Holtmaros, 1937. márc. 25.) – nyelvjáráskutató, néprajzi író, nyelvművelő. Középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban végzett (1958), magyar nyelv- és irodalomtanári képesítést a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett (1963). Szováta-Szakadáton tanít, az általános iskola igazgatója (1968-80), a szovátai szabadegyetem szervezője. 1991 óta a Kriza János Néprajzi Társaság tagja.

Első írását a tutajozás szakszókincséről a Studia Universitatis Babeş-Bolyai közölte (1963). Márton Gyula munkatársa volt a Sóvidéki Tájszótár anyagának gyűjtésében. A NyIrK hasábjain jelent meg tanulmánya a szovátai szénégetésről (1965/2), a helybeli népnyelv gyógynövény-elnevezéseiről (1967/1) s a parajdi posztóványolás szakszókincséről (1973/1). Főként néprajzi, nyelvművelő és közművelődési írásait a Művelődés, Falvak Dolgozó Népe, Vörös Zászló közli (a Népismereti Dolgozatok 1981-es kötetében megjelent néprajzi bibliográfia 28 közleményét tartja számon). Azóta is számos néprajzi közleménye és nyelvművelő írása jelent meg főként a Falvak Dolgozó Népe (1989 decemberétől Falvak Népe) és részben a Cimbora hasábjain. Fontosabb tanulmányai: Sóváradi szólások és szóláshasonlatok (Művelődés, 1983/ 11); Kolompok és csengők készítése a sóvidéki kovácsok műhelyében (Hazanéző, Korond 1991/2); A népi táplálkozás emlékei (pelefogás) (Székelység, Székelyudvarhely 1991/5).

(Cs. P.)

Koch Mária: A Sóvidék kutatója. Vörös Zászló 1975. jan. 22. – Zágoni Attila: Hivatástudattal. Falvak Dolgozó Népe 1976/35. – Cseke Péter: Az "aprómunka" dicsérete. Falvak Dolgozó Népe 1978/33. – Tófalvi Zoltán: Milyen város Szováta? Közli Pogány fohászok faluja. 1979. 154-67.


Marton Ernő (Dicsőszentmárton, 1896. máj. 17. – 1960. Jeruzsálem) – szerkesztő. Rabbi-családból származott. Jogot végzett, közigazgatási pályára lépett. Kisküküllő megyében főispáni titkár (1917-18), később kolozsvári alpolgármester. Mint az általa alapított *Új Kelet főszerkesztője az Újvári-féle Zsidó Lexikon (Bp. 1929) meghatározása szerint "a romániai zsidóság kulturális törekvéseit és a kisebbségi önrendelkezés eszméit szolgálta". Lapokba, évkönyvekbe, gyűjteményes munkákba írt cikkei és tanulmányai tanúsága szerint szolidáris volt az erdélyi haladó mozgalmakkal, s lapjával hozzájárult az egész erdélyi sajtó modernizálásához. Lapjának betiltása után (1940) Budapesten a magyarországi zsidóság önvédelmében vesz részt, majd Bukarestbe költözve szervezett segélyakciót az üldöztetéseket túlélt zsidóság érdekében. 1946-ban kivándorolt Izraelbe, ahol ismét megindította a magyar nyelvű Új Keletet.

Magyarra fordította Max Brod A cionizmus három korszaka (Kv. év nélkül), Schemarja Gorelik Cion és Gólusz (Nv. 1920) c. munkáját és A zsidó békeprogram (németből, szerző nélkül, Nv. 1920) c. kiadványt. Önálló munkái: A zsidó nemzeti mozgalom Erdélyben (Kv. (1922); A magyar zsidóság családfája (Kv. 1941. Angolul Hungarian Jewish Studies, 1966. Ugyanott Vágó Béla életrajzi tanulmánya Marton Ernőről).


Márton Ferenc (Csíkszentgyörgy, 1884. dec. 15. – 1940. jún. 8. Budapest) – festő, grafikus, szobrász. Szülőföldjének székely közössége, Csík vármegye ösztöndíjával és anyagi támogatásával végezte tanulmányait. A Budapesti Rajztanárképző Főiskolán 1908-ban szerzett tanári oklevelet; Székely Bertalan és Hegedűs László növendéke. Münchenben tanult tovább. A budapesti Nemzeti Szalon kiállításain a székely népéletből ihletődött mozgalmas-szenvedélyes képeivel tűnt föl. A szecesszió kései visszfényét tükröző monumentális festményei a Gátkötő csíki székelyek (1912) és Erdőirtás Csíkországban (1913).

Frontkatonaként szolgált az I. világháborúban, rajzok, pasztellek százaiban örökítette meg tapasztalatait. A háború után véglegesen Budapesten telepedett le. 1925-től szobrászattal is foglalkozott s mint építész is tevékenykedett.

Gazdag rajzművészetét az akadémista hagyománytisztelet és a technikai virtuozitás jellemzi. Grafikai alkotásai közül kiemelkedik Dózsa-sorozata, a pályatársakról (Ady Endréről, Benedek Elekről) készült számos rajza és irodalmi illusztrációs munkája. Riportképeket küldött haza a frontról, rajzokban tudósított a forradalmi eseményekről s a háború utáni Tisza-perről. Munkái vannak budapesti közgyűjteményekben, a sepsiszentgyörgyi képtárban és a család csíkszentgyörgyi leszármazottainak birtokában. Valójában sohasem hagyta el végleg Erdélyt. Hazajárt élményanyagért, látogatásai során erdélyi társaival, Nagy István és Nagy Imre festőművészekkel állandó kapcsolatot tartott fenn, hatásaival is részese maradt a székely művészeti életnek.

(M. J.)

Szokolay Béla: M. F. festőművész. Pásztortűz 1925/3. – Debreczeni László: Találkozásaim M. F.-cel. Utunk 1973/32, 33.


Márton Ferenc (Zilah, 1943. márc. 6.) – költő. ~ Géza fia. Középiskolai tanulmányait Temesvárt végezte, ugyanitt a Pedagógiai Főiskolán sakkedzői (1966), a műegyetemen építészmérnöki (1970) diplomát szerzett. Mérnökként dolgozott a temesvári Építő és Szerelő Tröszt és a Cukorgyár építőtelepein, 1989 óta betegnyugdíjas. Versei, tudósításai, cikkei a Szabad Szó, 1990 óta a Temesvári Új Szó s a Timişoara c. napilapokban jelennek meg. Verseiből a *Lépcsők első két kötete s nyolc Temesvárott román nyelven kiadott antológia közölt. Verseskötete: Ötmilliárd földimért (Tv. 1992).

(Sz. J.)


Márton A. Géza (Guradobra, 1904. jún. 26. – 1962. aug. 24. Temesvár) – mezőgazdasági szakíró. ~ Ferenc (Zilah, 1943) apja. Középiskolát Gyulafehérvárt végzett, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett diplomát (1932). Pályáját havasalföldi uradalmak agrármérnökeként kezdte. A 40-es években a zilahi mezőgazdasági szolgálat aligazgatója, majd a csíkszeredai földhivatal osztályvezetője. 1948-tól az aradi Állatorvosi és Állattenyésztési Főiskola tanára, dékánja. Rövid ideig Bukarestben a mezőgazdasági minisztérium tanácsosa. 1955-től a temesvári Mezőgazdasági Főiskola professzora, öngyilkosságáig rektora.

Szakcikkeit, tudománynépszerűsítő írásait a Szilágyság, Szabad Szó, Scânteia közölte. A sertéstenyésztésről, juhtenyésztésről, szarvasmarha-tenyésztésről, vadgazdálkodásról, speciális állattenyésztésről román nyelven írt egyetemi jegyzeteit a temesvári Mezőgazdasági Főiskola sokszorosította. Román tanártársaival közösen szerzett munkái: Cercetări asupra porcilor de rasa "marele negru" din raioanele Criş şi Ineu (Tv. 1957); Cercetări asupra porcului alb de Banat (Tv. 1961); Experienţa unităţilor fruntaşe şi valorificarea rezultatelor de cercetare ştiinţifică în creşterea porcilor (Tv. 1962).

(Sz. J.)


Márton Gyárfás (Szentegyházasfalu, 1928. febr. 27.) – fotogrammetriai szakíró, műszaki szótárszerkesztő. Középiskolát a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnáziumban végzett (1948), matematika-fizika szakos tanári oklevelet a Bolyai Tudományegyetemen szerzett (1951). Tanársegéd, majd előadótanár a Katonai Műszaki Akadémián Bukarestben (1951-60), a technikai tudományok doktora (1957). Származása miatt kitették az akadémiáról, két éven át a Földművelésügyi Minisztérium fotogrammetriai – légi felvételekkel végzett térképezési – mérnöke, majd újra előadótanár a katonai akadémián (1962-64), a bukaresti Földméréstani, Térképészeti és Fotogrammetriai Intézet igazgatója (1964-69), végül a katonai térképészeti hivatal kutató intézetének részlegvezetője (1969-80), igazgatója a nyugdíjazásig (1987). A Societate Română de Fotogrammetrie alapító tagja, részt vesz a Nemzetközi Fotogrammetriai és Távérzékelési Szövetség kongresszusain. Az 1989-es forradalom után a bukaresti RMDSZ elnöke és az EME tagja.

Tárgyköre: felsőgeodézia, távérzékelés, fotogrammetria és azon belül számítástechnika. Bel- és külföldi szakfolyóiratokban, román, német, angol szakkiadványokban több mint száz dolgozata, találmányleíró tanulmánya jelent meg. Már 1956-ban közölte első tanulmányait a végtelen távoli pont önműködő beállításának kérdéséről, megépített egy fényképátalakító készüléket, majd kidolgozta a fényképátalakítás általános hibaelméletét. Szakkörökben a légi háromszögelés problémáinak kidolgozásával vált ismertté. Társszerzője az első romániai fotogrammetriai szakkönyvnek (Fotogrammetria, 1972), az ötnyelvű, angol, román, német, francia, orosz Dicţionar poliglot de geodezie, fotogrammetrie şi cartografie c. szakszótárnak (1976), valamint a német-román (1980) és román-német (1987) szótár-változatnak.

Szabó Attila: Természettudományos irodalom. 3. Földtudományok. Közli A romániai magyar nemzetiség. 1981. 232. – Rostás Zoltán: Mindenki mondja meg a véleményét. Közli Visszajátszás, 1984. 139-148.


Márton Gyula (Nagymon, 1916. dec. 27. – 1976. ápr. 4. Kolozsvár) – nyelvész. Középiskolai tanulmányait a zilahi Wesselényi Kollégiumban végezte (1936), az I. Ferdinand-Egyetemen magyar-román tanári képesítést szerzett (1940). Pályáját a dési állami főgimnáziumban kezdte meg, de két év után az Erdélyi Tudományos Intézetbe került nyelvjáráskutatóként. A nagymoni népnyelv igetövei és igealakjai címen megírt és a Ferenc József Tudományegyetemen megvédett doktori disszertációja (1942) után az erdélyi magyar nyelvatlasz megteremtésére irányuló tervmunkákat segített megvalósítani. Nemcsak Kolozsvár és vidéke magyar nyelvföldrajzi felvételezését végezte el, hanem részt vett az ETI-nek a Borsa völgyében kezdeményezett kutatómunkájában is. Orosz hadifogságból (1944-47) hazatérve a kolozsvári Református Kollégium tanára lett, 1948 őszétől előadótanár a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvészeti tanszékén. 1950-től egyetemi tanár, majd tanszékvezető, a filológiai kar dékánja (1952-56), rektorhelyettes (1956-59). A kutatás anyagi és személyi feltételeinek megteremtésével előmozdította a tanszék nyelvészeti feladatainak teljesítését. Előbb finnugor összehasonlító nyelvészetet, majd általános nyelvészetet és nyelvjárástant adott elő. Tagja a NyIrK és a Studia Universitatis Babeş-Bolyai szerkesztőbizottságának, beválasztják a helsinki Finnugor Társaságba.

Fő kutatási területe a magyar nyelvjárástan, a román-magyar nyelvi kölcsönhatás és részben a helynévkutatás és szakszókincs-vizsgálat. Első tudományos közlése szülőfaluja, Nagymon helyneveiről a Kristóf-emlékkönyvben jelent meg (1939). Két Szamos menti település, Ördöngösfüzes és Árpástó helynévanyagának korszerű feldolgozását teszi közzé, feldolgozza a zilahi fazekasmesterség szakszókincsét. Figyelme később a nyelvjárások felé fordul; elsősorban a romániai magyar nyelvjárások körében végzett és végeztetett nyelvföldrajzi munka emelendő ki. Kolozsvár és vidéke nyelvföldrajzi felvételezése után a nagyarányú, minden magyarlakta településre kiterjesztendő gyűjtőmunkát – munkatársaival – a Fekete-Körös völgyi magyarság körében folytatja, 1949-től – ugyancsak munkatársakkal – összegyűjti és megszerkeszti a moldvai csángómagyarság nyelvjárási atlaszát (Bp. 1992), majd kiterjeszti a gyűjtést a székelység falvaira: Csík, Gyergyó, Háromszék és Udvarhelyszék településeire. E gyűjtés anyagából készül el a székely szóföldrajzi szótár.

Maga méri fel addig elvégzett munkáját (A romániai magyar nyelvjáráskutatás egy negyedszázada. NyIrK, 1969/2) és egyben kijelöli a további feladatokat is (A romániai magyar nyelvjáráskutatás múltja és mai állása. Korunk Évkönyv 1973). A nagyarányú romániai magyar gyűjtőmunka anyagának egy-egy kérdéscsoportját részmonográfiákban dolgozta fel, a hang- és alaktan körébe tartozó kérdések mellett érdeklődést tanúsítva a nyelvjárások szókincse iránt. Korai halála előtt még befejezi szűkebb hazája, a Szilágyság falvaiban végzett nyelvföldrajzi kutatást. Erről szól tanulmánya, a Mutatvány a "Szilágysági Tájnyelvi Atlasz"-ból (NyIrK, 1976/1).

Munkásságában jelentős helyet foglal el a román-magyar nyelvi összehasonlító vizsgálat. Feldolgozza a Román Nyelvatlasz munkálatainak történetét és módszerét, megvizsgálja első három kötetének magyar eredetű szókincsét, a magyar nyelv román eredetű kölcsönszavait. A részletkérdésekre, a román kölcsönszavak beilleszkedésének hang- és alaktani problémáira kitérő tanulmányai után így jelentette meg előbb Budapesten, majd a teljes adattárral kibővítve a Kriterion kiadásában is A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai c. monográfiáját, melyben nemcsak a tárgyalt kérdésnek, hanem általában a kölcsönhatás problémájának új módszerű feldolgozását mutatja be. Ez az elméleti alapja a munkatársakkal megírt, de csak halála után megjelentetett, a magyar nyelvjárások egészére kiterjedt román szókincshatást elemző szakmunkáknak is.

Szakcikkeit és tanulmányait a NyIrK, Studia, a budapesti Magyar Nyelv és Magyar Nyelvőr, a debreceni Magyar Nyelvjárások, ill. más nyelveken a Cercetări de Lingvistică, Studii şi Cercetări de Lingvistică, Revue Roumaine de Linguistique és Orbis közölte. Nyelvművelő és nyelvi ismeretterjesztő cikkei jelentek meg a Korunk, Igaz Szó, Művelődés, Előre, Igazság, Hargita hasábjain.

Munkái: A nagymoni népnyelv igetövei és igealakjai (Kv. 1942); A román nyelvatlasz-munkálatok története és módszere (Kv. 1943); Ördöngösfüzes helynevei (Kv. 1944); A szolnok-dobokai Árpástó helynevei (Kv. 1945); A kolozsmegyei Borsavölgy állatnevei (Kv. 1945); A zilahi fazekasmesterség (Kv. 1948); Írjunk, beszéljünk helyesen (1952); Magyar nyelvjárástan (Kv. 1960); A borsavölgyi nyelvjárás igetövei és igealakjai (Bp. 1962); Tájszók Kalotaszegről és környékéről (Gálffy Mózessel, Kv. 1965); A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai (Bp. 1969. Buk. 1972); Torjai szójegyzék (Nemes Zoltánnéval és Gálffy Mózessel, Sepsiszentgyörgy 1974); A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai (Péntek Jánossal és Vöő Istvánnal, 1977); Székely nyelvföldrajzi szótár (Gálffy Mózessel, Bp. 1987); A moldvai csángó nyelvjárás atlasza (Péntek János előszavával. I-II. Bp. 1992).

(M. L.)

Marosi Barna: Az egyetem tanárai. Előre 1955. máj. 28. – Beke György: Hogyan lesz valaki nyelvjáráskutató? Beszélgetés M. Gy.-val. A Hét 1975/34; újraközölve Szilágysági hepehupa. 1975. 178-88. A nyelvtudós palackpostája. – Kelemen Béla: M. Gy. Nekrológ. NyIrK 1976/2. – Szabó T. Attila: M. Gy. 1916-1976. Nép és nyelv. 1980. 637-43.


Márton János (Zetelaka, 1921. jún. 4.) – színműíró. Alsó gimnáziumi osztályait a székelyudvarhelyi Róm. Kat. Gimnáziumban végezte, a székelykeresztúri tanítóképzőben szerzett oklevelet (1944). Szülőfalujában kezdte tanítói pályáját s mint a zetelaki műkedvelők Énekes madár-előadásának színésze és rendezője országos feltűnést keltett (1946). Ettől kezdve a kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. Közben jogi diplomát szerzett a Bolyai Tudományegyetemen (1951). Balga, Lúdas Matyi, Tiborc, Svejk, Pompás Gedeon szerepeiben élményt nyújtó alakításai voltak. Rendezésében vitték először színpadra Bolyai Farkas 1818-ban Marosvásárhelyen kinyomtatott s elfelejtett A párisi per c. ötfelvonásos "érzékeny játék"-át (1965).

A Művelődés hasábjain megjelent egyfelvonásosai közül népszerűvé vált A fekete bárány (1972/8) és A fekete macska (1972/9). Dehel Gáborral együtt színpadra írta át Jókai Az aranyember és A kőszívű ember fiai c. regényét. A kolozsvári színészéletből vett anekdotái Páll Árpád gondozásában Mosolygó Thália (Kv. 1991) címmel, a két szerző nevéből összevont Márton Pál álnév alatt jelentek meg.

Horváth Sz. István: Jellem és epizód. M. J. A Hét Évkönyve. 1982.


Márton László (Gelence, 1940. febr. 26.) – műszaki író. Középiskolát Gyergyószentmiklóson végzett (1956), a iaşi-i Politechnikai Intézet mechanikai tanszékén gépészmérnöki oklevelet szerzett (1968). Gyergyói üzemekben mérnök, főmérnök, a Fémöntöde igazgatója. Tribológiából (súrlódástanból) doktori címet nyert a galaci egyetemen (1983). Román nyelvű tudományos dolgozatai a súrlódás-kopás-kenés köréből az országos tribológiai konferenciák kiadványaiban jelentek meg, ezekből több különlenyomatban is közlésre került. Magyarul a műanyagokról (1983) és a súrlódástanról (1985) a Hargita Kalendáriumban, a tribológia romániai eredményeiről a Korunk hasábjain (1986/2) számolt be, Változatok a Gyilkos-tó vízrendszerének hasznosításáról c. tanulmányát az 1989-es Korunk Évkönyv közölte; A Hét, Művelődés munkatársa.

Kötetei: Mit tud a zsebszámítógép? (Veress Lukács és Nagy Vilmos társszerzőkkel, KKK, 1982); A súrlódástól a tribológiáig (Antenna, Kv. 1988).

Ludwig Erzsébet: Mit tud a számítógép? Előre 1983. márc. 31. – Tibori Szabó Zoltán: Önállósult tudományág. Korunk 1988/12.


Marton Lili (Budapest, 1914. dec. 12.) – író, színműíró, ifjúsági író, műfordító. Középiskolát Kolozsvárt végzett (1931), angol-francia szakos tanulmányokat az I. Ferdinand-Egyetemen (1932-35), majd Rómában folytatott (1935-36). Újságírói pályára lépett, az Ellenzék (1936-41), a budapesti Mai Nap és Színházi Magazin (1941-44), a kolozsvári Erdély, majd a Világosság (1944-51) munkatársa. Írásait közli az Utunk, Dolgozó Nő, Új Élet, Napsugár.

Első verse Benedek Elek Cimborájában jelent meg középiskolás korában, első riportját az Ellenzék közölte (1932). Az Ellenzékben különös érzékenységgel mutatta be a világban csetlő-botló, nagyobb erőknek kiszolgáltatott kisembert. Egy érdekes riportsorozatban (1935-36) elvezette az olvasót a színház kulisszái mögé, a színházi sikerek névtelen munkásai – díszletezők, öltöztetőnők, világosítók – világába. Egy külvárosi riportja szolgált alapul a Sikátor c. vígjátékának, melyet 1937-ben díjjal tüntetett ki az akkori Thalia Magyar Színház RT. Ha élnének... c. drámájával a színház stúdiószínpadán szerepelt (1948). Mesejátékait, Babvirág az erkélyen c. vígjátékát a TV is közvetítette. Gazdag irodalmi termésének legjelentősebb része az ifjúságnak szóló regények sora.

Megírta mestere, Benedek Elek életrajzát. Fordított világ c. bábjátéka az Alecsandri-pályázaton (1957), Hegyen-völgyön, tengeren át c. novelláskötete az Országos Pionírtanács részéről (1976) nyert elismerő díjazást. Fordításában jelentek meg Nina Cassian, Constanţa Buzea, Lucia Olteanu, Mircea Sîntimbreanu ifjúsági és gyermekkönyvei. Az Utunkban a 60-as évektől megjelentetett útleírásaiban a Kazahsztántól a spanyol tengerpartig és Skandináviától a görög félszigetig sok földet bejáró, a nagyvilág kisembereire figyelő írónő szólal meg.

1990 óta írásait a Szabadság, Helikon, Keresztény Szó, Üzenet, Cimbora, Családi Tükör, Kelet-Nyugat s folytatólagosan a Napsugár és Szivárvány közli. Riportjainak egész írói pályájára kiterjedő válogatása: Emberek, tájak, történetek, 1993.

Kötetei: Bambó (Bp. 1939, Bp. 1991); Utóirat (Bp. 1942); Benkő András hazatér (regény, Bp. 1943); Harc a gyermekért (riport, 1949); Anna néni nyaralása (elbeszélés, 1949); Kőországi kisfiú (ifjúsági regény, 1955); Három kis elefánt (mesekönyv, 1956); Taligás király (mesék, 1957); Csillagfi (ifjúsági regény, 1958); Szelídke és Szépszál vitéz (verses mese kicsiknek és nagyoknak, 1959); A rossz fiú (ifjúsági regény, 1960); Négy város meg egy kisfiú (1961); Misimás (elbeszélés gyerekeknek, 1964); Porcelánkisasszony (ifjúsági regény, 1966); Mákszemország (mesék, 1967); Az anyák nem halnak meg (regény, Kv. 1970); Külvárosi menyegző (regény, 1970); Melyik vagy te? (A. Tollas Júliával, gyermekversek, 1970); Hegyen-völgyön, tengeren át (novellák, 1972); Elek nagyapó (Benedek Elek életének regénye, 1975); Totyi és Peták, a két világjáró (ifjúsági riportregény, 1979); Tizenéves házaspár (ifjúsági regény, Kv. 1980); Jutka a nagyvilágban (ifjúsági regény, 1983); Nehéz kamasznak lenni, avagy Péter és családja (ifjúsági regény, Kv. 1986); Varázstükör (Színjátszás és szereplés az iskolában. 1986).

Álneve: Kászoni Kata.

(B. E.)

Nagy István: A rossz fiú és a jó leány. Utunk 1960/49. – Székely Erzsébet: Négy város meg egy kisfiú. Igaz Szó 1962/2. – Farkas Árpád: Misimás. Utunk 1964/16. – Szépréti Lilla: Az anyák nem halnak meg. Igaz Szó 1971/5.


Marton Manó (Kaposvár, 1874. ápr. 4. – 1928. dec. 22. Budapest) – újságíró, szerkesztő, költő. Fiatalon a Pécsi Napló tudósítója, 1897-től a Nagyvárad szerkesztője. 1911-ben indította meg Új Nagyvárad c. napilapját, mely később mint Estilap is megőrizte a főszerkesztése alatt kialakult, színes, mozgékony jellegét.

Első szépirodalmi próbálkozásainak az 1890-es években Kiss József A Hét hasábjain biztosított nyilvánosságot. Nyílt pályán (1909), Fiam, a huszár (1910) és A paróchiára besüt a nap (1914) c. darabjait a Szigligeti Színházban mutatták be, apróbb jeleneteit műkedvelők játszották. Színpadi cenzúra Nagyváradon száz évvel ezelőtt c. cikke (Nagyvárad, 1925. okt. 25.) korrajz. A Magyar Szó és Tavasz folyóiratok munkatársa. Új magyar anekdotakincs c. alatt négy folytatásban Tóth Béla Szájról-szájra c. anekdotagyűjteményét (Bp. 1901) egészítette ki a Tavasz hasábjain (1919-20).

Önálló kötetei: Mari és Marika. Még egyéb történetek (álnevén, Nv. 1919).

Álneve: Árva Pál.

(T. E.)

Zsolt Béla: M. M. huszonötéves újságírói működéséről. Nagyvárad, napilap, 1920. aug. 31.


Márton Pál – Márton János és Páll Árpád (1928) közös álneve 1991-ben megjelent Mosolygó Thália c. kötetükön.


Márton Péter – *tankönyvirodalom


Mártonfi István (Szamosújvár, 1895. ápr. 23. – 1966. szept. 19. Szilágysomlyó) – orvosi szakíró. ~ László bátyja. Középiskolát szülővárosában és Kolozsvárt végzett, a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát (1919). Jancsó Miklós belgyógyász asszisztense, majd Szilágysomlyón előbb magánrendelő, majd kórházi orvos. Mint művészi hajlamú ember szerepet vállalt a kisváros társadalmi és művelődési életében, szerkesztette és írta a Keserű Lapu c. helyi élclapot (1921-22). Egy időben a helyi kórház igazgató-főorvosa (1940-46). Bár a debreceni, pécsi, marosvásárhelyi egyetem meghívta tanárának, nem hagyta el Szilágysomlyót, s tudományos tevékenységét a kisvárosban folytatta. A nagyváradi Medicul Nou – Új Orvos szerkesztőbizottsági tagja (1947). Nyugalomba vonult 1964-ben.

Tanulmányait a vörhenyjárvány leküzdéséről, légembóliák életveszélyességének elhárításáról a légmell kapcsán, érbefecskendezések okozta elzáródások megakadályozásáról s idegfájdalmak fenolkezeléses megszüntetéséről a kolozsvári Revista Medicală – Orvosi Szemle (1928), a budapesti Orvosi Hetilap (1942-56) és a nagyváradi Medicul Nou – Új Orvos (1948) közölte. Fehéregyházy Lászlóval közösen írt szakmunkáját a vörösvértest-süllyedés és a fehérje egyszerű eljárással való kimutatásáról a bukaresti Egészségügyi Minisztérium újító-díjjal és oklevéllel jutalmazta (1948).

(S. J.)

Papp Béla: Hivatásérzet és emberszeretet. Fáklya 1963/3. – Sugár Erzsébet: Előzetes levél P. B.-nak Szilágysomlyóra. A Hét 1975/4.


Mártonfi László (Szamosújvár, 1903. jan. 2. – 1973. okt. 20. Marosvásárhely) – gyógyszerészeti szakíró. ~ István öccse. Oklevelét az I. Ferdinand-Egyetemen szerezte (1927), itt nyerte el a gyógyszerész-doktori címet is (1931). Egyetemi gyakornok, majd tanársegédként Pamfil professzor munkatársa (1926-32). Gyógyszerész Kolozsvárt (1933-49). 1949. febr. 1-től a marosvásárhelyi OGYI Gyógyszerészeti Karán egyetemi tanár, a Gyógyszerészeti Kémiai tanszék megalapítója és vezetője.

A Farmacia szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja, jelentős szerepet játszott a Farmacopeea Română gyógyszerkönyv 7. és 8. kiadásának kidolgozásában. Tudományos kutatásai közül kiemelkedik az olajos Röntgen kontrasztkészítmények előállításával (1965), a növényi olajok tárolás során végbemenő változásainak megakadályozásával (1957), egyes alkaloidok kristálytani azonosításával kapcsolatos tanulmányai. Új módszert dolgozott ki a kén és kéntartalmú gyógyszerkészítmények meghatározására, amit a hazai és külföldi gyógyszerkönyvek is átvettek.

Egyetemi jegyzetei: Szervetlen gyógyszerészeti-kémia jegyzetek (Mv. 1950); Gyógyszerkémia (Mv. 1959).

(R. G.)

Rácz Gábor: Dr. M. L. (1903-1973). Orvosi Szemle 1973/4.


Martonossy László – *játékoskönyv


Martonyi János (Győr, 1910. márc. 5. – 1981. máj. 10. Szeged) – jogi szakíró. Diplomáját a budapesti egyetemen szerezte, ugyanitt sub auspiciis gubernatoris a jogtudományok doktorává avatták (1933). Párizsban folytatott tanulmányokat. Pályáját a magyar vallás- és közoktatásügyi minisztériumban kezdte. 1940-ben a Kolozsvárra költöző Ferenc József Tudományegyetemre nevezték ki a közigazgatás és pénzügyi jog ny. rendes tanárának. A Hitel munkatársa, a Méhkas diákszövetkezet kiadásában jelent meg Magyar pénzügyi jog (Kv. 1944) és Magyar közigazgatási jog (Kv. 1944) c. munkája. Tanári pályáját 1945 után Szegeden folytatta. Tudományos működése elismeréseként 1970-ben emlékkönyvet adtak ki tiszteletére.


Marx József (Marosvásárhely, 1914. ápr. 23. – 1992. ápr. 30. Marosvásárhely) – fotóművész. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait (1931), majd a Ferenc József Tudományegyetemen két évig jogot hallgatott (1940-42). Az orosz hadifogságban (1949-ig) Jerevánban munkaszolgálatos. Hazatérve az Alimentara kereskedelmi vállalat főtisztviselője, majd a Magyar Autonóm Tartomány, ill. Maros megye kereskedelmi igazgatóságának osztályfőnöke. Hivatásszerűen 1958-tól kezdett fényképészettel foglalkozni, amikor Sütő András meghívta fotóriporternek az alakuló marosvásárhelyi Művészet (később Új Élet) szerkesztőségébe. Nyugdíjazásáig (1974) a folyóirat belső munkatársa.

Már 1931-ben díjat nyert egy fotóművészeti versenyen. Készített igényes riportképeket és fotóművészeti munkákat: táj- és műemlék felvételeket, tárgyfotókat, aktképeket, portrékat. Fotótékája több mint 200000 fényképet tartalmaz. Mintegy ezer nemzetközi és hazai kiállításon vett részt, melyeken kétszáznál több díjat nyert. "50 év a fotóművészet szolgálatában" c. retrospektív egyéni kiállítását az ország hét városában mutatták be. A Romániai Fotóművészek Szövetsége országos vezetőségének tagjává, majd díszelnökévé választották. 1969-ben a Nemzetközi Fényképész Szövetség (FIAP) kiváló művésze címmel ajándékozták meg; kitüntették a Honoraire Excellence és a Honoraire Golden Eye (Aranyszem) díjakkal. 1976-ban az Egyesült Nemzetek díszoklevelét kapta meg a nemzetközi fotóművészetben elért eredményeiért.

Sok ezer felvétele jelent meg a romániai sajtóban (A Hét, Dolgozó Nő, Utunk és napilapok) és külföldi kiadványokban. Haragos Zoltánnal közösen szerkesztette A Maros völgye c. kiadványt (1970). Dokumentumfelvételeivel jelent meg Maros megye háromnyelvű útikalauza: Judeţul Mureş-Maros megye-Kreis Mureş (Nagyszeben, 1979). Fényképeivel illusztrálták a Kriterion és más romániai könyvkiadók több dokumentumkötetét, közülük említendő Vita Zsigmond Jókai Erdélyben (1975) és Szépréti Lilla Régi és új világ (Kv. 1981) c. munkája.

(M. J.)

Vita Zsigmond: M. J. halálára. Szabadság 1992. máj. 21. – Marosi Barna: M. J. hagyatéka. Romániai Magyar Szó 1992. máj. 9-10. – Tófalvi Zoltán: A krónikás öröksége. Média 1992/8.


Marx-Engels Könyvtár – Jordáky Lajos szerkesztésében és bevezetőivel, a kolozsvári Magyar Tudományegyetem Társadalompolitikai Intézetének kiadásában 1945-ben megjelent sorozat, amely az eredeti marx-engelsi szövegekkel ismertette meg a hazai olvasót. Összesen 6 füzete jelent meg: elsőnek A kommunista kiáltvány Ipolyi Tamás fordításában, majd A kommunizmus alapelvei c. szemelvénygyűjtemény. A soron következő kötetek Marx: Bér, ár, profit (Bokányi Dezső fordításában), Marx: Bérmunka és tőke (Weltner Jakab fordításában), egy Marx-Engels: A magyar forradalomról c. válogatás és végül Engels: A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig.

A sorozatot az 1946-tól intenzívvé váló magyar nyelvű párt-könyvkiadás szorította ki.


Marx Tamás (Zsombolya, 1871. júl. 4. – 1943. dec. 16. Budapest) – pedagógiai író, szerkesztő. Az aradi tanítóképzőben szerzett oklevelet (1893). Szenthubertben és Temesvár-Gyárvárosban tanított, majd a temesvári Gizella Árvaház igazgatója (1910-22). Különböző temesvári iskolákban folytatta szolgálatát nyugdíjazásáig (1933). A Délvidéki Tanügy és a Banater Schulbote pedagógiai munkatársa, a 20-as évektől több tankönyv szerkesztője; a bánsági magyar és német sajtó pedagógiai cikkeit közölte.

(Sz. J.)


Másik Út, A – szociáldemokrata havi folyóirat Kolozsvárt. Alcíme: "társadalomtudomány, irodalom, kritika". 1931-ben három, 1932-ben négy száma jelent meg. Szerkesztette Erdélyi Kálmán és Salló Tamás írói álnéven Salamon László. A II. évfolyam 3-4. kettős számát Salló Tamás már egyedül jegyzi.

A lap 1931. októberi 1. száma Max Adlernek, az ausztromarxizmus ideológusának A baloldali szocializmus történelmi hivatása c. eredeti vezércikkével indul, Erdélyi Kálmán a gazdasági világválság romániai összefüggéseit elemzi, Böhm Vilmos pedig a tömegek szükségleteinek kielégítését egy szocialista tervgazdaságtól várja. A szám közli Kassák Lajos készülő önéletrajzi regényének az 1912-es "véres csütörtök"-ről szóló fejezetét. Egy Gábor Áron aláírású cikk visszautasítja Tamási Áron Szeder és Butyka c. "szélsőbaloldali" Korunk-novelláját, míg Kuncz Aladár Fekete kolostora a budapesti Nádass József tollából "szociális alkotás"-ként elismerésben részesül.

A novemberi számban Kunfi Zsigmond még 1927-ben írt kritikai ismertetése szerepel az orosz forradalom történelmi állásáról. Erdélyi Kálmán a romániai agrárválságról értekezik, Ligeti Sándor pedig az aranymonopóliumot mutatja be. Salamon László Szilágyi András Az idő katonái c. új regényét bírálja. A decemberi számban Zsadányi Simon írói néven Berkovics Simon a romániai SZDP visszatérését sürgeti eredeti hagyományaihoz, s családi nevén jelentkezik A névtelen forradalmár c. készülő regényének egy fejezetével. Salló Tamás ugyanekkor Erdélyi színműirodalom és színházi válság c. írásában Hunyady Sándor és Indig Ottó drámáit elemzi s a szerzőket "a feudális honfibánatos irodalom tudatos kiszolgálói"-nak minősíti.

Az 1932-es évfolyam már csak két duplaszámból áll. Ezekben jelenik meg Otto Bauer tanulmánya az orosz szociáldemokrácia jövőjéről s Keleti Sándor Jézus a pokolban c. drámarészlete.


Maszelka János (Máramarossziget, 1929. jan. 24.) – képzőművész. Középiskolát Székelyudvarhelyt végzett, Kolozsvárt a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát (1955). Pályáját rajztanárként kezdi Székelyudvarhelyt, majd a városi Művelődési Ház szakirányítója (1962-89). Közművelődési munkája nyomán szerveződött újjá és gyarapodott a székelyudvarhelyi képtár. Egyik vezetője az évente számos alkotót befogadó Homoród menti képzőművészeti tábornak. Pasztellban, olajban és szénrajzban készült tájképeiből, portréiból több kiállítást szervezett székelyföldi városokban. Szénrajzban készült portrésorozatában irodalomtörténetünk nagyjait (Petőfi, Vajda János, Benedek Elek, Ady, József Attila, Tamási Áron, Tompa László arcképét) örökítette meg.

(M. J.)


Máté Gábor (Szederjes, 1933. nov. 18.) – esszé- és tanulmányíró. A székelykeresztúri tanítóképző elvégzése (1952) után román nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett a Bolyai Tudományegyetemen (1956), ahol pályáját is megkezdte; a Babeş-Bolyai Egyetemen adjunktus, előadótanár, az esztétikai tudományok doktora (1974), majd 1990-től a szegedi Juhász Gyula Pedagógiai Főiskola meghívott előadója.

Első írását a Korunk közölte (1961). Az ízlés és művelődés tárgyköréből vett tanulmányai, esszéi itt, valamint az Utunk, Steaua, Tribuna, Echinox, NyIrK, Era Socialistă, Transilvania, Syntesis s más folyóiratokban jelentek meg. A Korunkban megjelent fontosabb tanulmányai: Trilógia a változó román faluról (1964/4); A művész Călinescu (1965/1); Titu Maiorescu mai szemmel (1965/5); A modern román irodalom kezdeteiről (1965/12); Tertulian esszéi (1969/1). Román nyelven monográfiát írt Lukács Györgyről, s önálló kötetben foglalkozott a giccsel.

Antológiába gyűjtötte Katonák c. alatt román szerzők írásait a függetlenségi háborúról, annak századik évfordulója alkalmából (Kv. 1977). Összeállításában jelent meg Tudor Arghezi magyarra fordított verseinek kötete Illő igék cím alatt (Kv. 1980).

Kötetei: Georg Lukács şi epopeea lumii moderne (Kv. 1979); Filozófia és regény (1982); Universul Kitschului (Kv. 1985).

Dumitru Matei: Încercarea monografică a operei lui Georg Lukács. Era Socialistă, 1979/18. – Sztranyiczki Gábor: Egy hazai Lukács-portré margójára. Korunk 1980/10. – Keszthelyi András: A filozófus és aki értelmezi. Utunk 1983/8.


Máté Imre (Érmihályfalva, 1936. febr. 14. – 1989. dec. 8. Érmihályfalva) – költő. Székelyhídon érettségizett (1961). Szülőhelyén a középiskola könyvtárosa volt. Első írását a nagyváradi Fáklya közölte (1956), írásai itt s a Napsugár, Utunk, Korunk, Bányavidéki Fáklya, Szatmári Hírlap, Előre, Ifjúmunkás hasábjain jelentek meg. A Pionír-köszöntő (1964), Vitorla-ének (1967) és Bújj, bújj, zöld ág (1968) c. gyűjteményekben szerepel.

Kötetei: Látta ezt a fürge mókus (gyermekversek, 1969); Forgó táncban (versek, Forrás, 1973); A nap kalapja (gyermekversek, 1980); Segíts meg, emberségem (Gábor Ferenccel és Számadó Ernővel közös verseskötet, 1984).


Mátéffy Győző (Nagysomkút, 1913. szept. 18.) – népművelő. Középiskolát Kolozsvárt, tanítóképzőt Kézdivásárhelyen végzett (1934). A Brassói Lapok és Népújság terjesztésének szervezője (1936-40), majd Csíktaplocán, Csíksomlyón tanító, népfőiskolai előadó, Szervátiusz Jenő oldalán népi fafaragó tanfolyam szervezője. A csíkszeredai Pedagógiai Iskola tanára (1948-55), a rajoni Művelődési Ház igazgatója, a Gyermekotthon vezetője (1966-73).

Cikkeit a Székely Nép közölte, néprajzi szakdolgozata A hagyománynevelés szerepe és ismeretanyagának tanítási módja a népfőiskolai nevelésben c. alatt az Erdélyi Iskola 1943/2-es számában jelent meg. Később a Falvak Dolgozó Népe, Művelődés, Hargita munkatársa. Virágálom c. mesejátékot írt.


Matekovics János (Simonyifalva, 1939. szept. 3.) – újságíró, szerkesztő, műfordító. Nagyváradon érettségizett (1956), a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett (1961). Pályáját az Ifjúmunkás munkatársaként kezdte, riporter, szerkesztő, majd a nevelési osztály vezetője. Kezdeményező szerepe volt a népszerű *Ifjúmunkás Matiné szervezésében s 22 fordulós Ifjúmunkás Műveltségi Versenyt vezetett. 1969 és 1972 között a bukaresti PetőfiSándorMűvelődésiHáz igazgatója. 1972-től sepsiszentgyörgyi tudósító, majd a Kovászna Megyei Mozivállalat szervezőjeként 30:30:30 címmel film-versenyfüzetet szerkeszt két nyelven. Rendezvényeinek betiltása miatt lemond, s különböző gyárakban esztergályos, majd munkanélküli, cikkdíjas. Az 1989-es fordulat után a Háromszék belső munkatársa.

Ifjúmunkás matinékon számos egyfelvonásosát játszották, s egy brassói riportjából (Hófehérke és a tizennégy törpe) a kolozsvári Állami Magyar Színház kérésére dokumentumdrámát írt, de ezt már az olvasópróbánál betiltották. Ugyancsak leállították Áramütés c. televíziós játékának bemutatását. Az uralkodó osztály tagja c. regényének néhány fejezetét közölte a Megyei Tükör s annak Fórum c. időszaki melléklete. Számos cikke jelent meg az Igazság és a nagyváradi Fáklya hasábjain. Radu Bădilă és Ecaterina Oproiu több írását magyarra fordította.

Cseke Gábor: Öt vasárnap. Korunk 1968/9. – Kocsis István: Matekovics-matinék. Utunk Évkönyv 1970. 90-92.


Matekovits György (Arad, 1943. máj. 31.) – orvosi szakíró, esszéíró. ~ Mihály bátyja. Szülővárosában érettségizett (1961), a temesvári Orvosi Egyetem fogorvosi szakának elvégzése (1968) után pályáját ugyanott az arc- és szájsebészeti klinikán kezdte, 1970 óta a 2. számú kórház fogorvosi rendelőjében szakorvos. Szájsebészeti szakorvosi vizsgát Bukarestben tett (1980). Az Association Stomatologique Internationale s az Európai Arc- és Állcsontsebészeti Egyesület tagja. Nemzetközi szakértekezletek előadója 1974-ben Zürichben, Miskolcon és Párizsban, 1975-ben Budapesten, Bukarestben és Brüsszelben. Szakdolgozatait a Stomatologia, Timişoara Medicală, Schweizerische Monatschrift und Zahnheilkunde, Revue de Stomatologie (Párizs), Acta Stomatologica Belgica, Annales l'Histochimie, Oral Surgery közölte. Egészségnevelői esszékkel szerepel A Hét, TETT, Előre, Vörös Lobogó (Arad), Ifjúmunkás, Munkásélet s a temesvári Szabad Szó "Fehér szolgálatban" c. rovata keretében.

A temesvári szabadegyetem *Kisenciklopédia nevű körének vezetője 1980 óta, s az ennek keretében megjelenő *Kilátó c. kiadvány két kötetének szerkesztője (1982-83). 1991-től a Temes megyei EMKE elnöke. A magyar lapokban és folyóiratokban novellákkal, humoreszkekkel, tárcákkal, könyvszemlékkel, kulturális jegyzetekkel jelentkezik. Arcok a katedráról c. sorozata a Bega-parti város magyar szellemi alkotóit mutatja be (1989).

Önálló kötetei: Fogas kérdések (Tv. 1977); Dens sanus in corpore sano (román nyelven, Tv. 1980); Cavitatea bucală – oglinda sănătăţii (1981).

(R. G.)

Spielmann József: Homályos múltú betegség. A Hét 1976/36. – Ágoston Hugó: "Kilépni a szakma sáncai közül." A Hét 1983/44.


Matekovits Mihály (Arad, 1946. jan. 31.) – matematikai ismeretterjesztő író. ~ György öccse. A középiskolát szülővárosában végezte, a temesvári egyetemen matematika-mechanika szakos diplomát szerzett (1968). Tanári pályáját Fazakasvarsándon kezdte, 1971-től az aradi 1. számú általános iskola aligazgatója, 1980-tól igazgatója. Az aradi Vörös Lobogóban kezdett publikálni, rendszeresen közöl pedagógiai, kulturális és matematikai-csillagászati tudománynépszerűsítő írásokat. Kiemelkedik Bolyai-cikke és Nyerünk vagy nem nyerünk c. tanulmánya a szerencsejáték matematikai esélyeiről A Hétben (1975); Csillagnevek írásban és szóban c. tanulmányát a Művelődés (1980) és az Önarckép c. antológia (Arad 1982) közölte. Sorozatot tett közzé A Halley-üstökösre várva címmel a Vörös Lobogóban (1985).

(U. J.)


matematikai és csillagászati szakirodalom – A csillagászati szakirodalomnak a matematikaival való párhuzamos tárgyalását az a tény indokolja, hogy a csillagászképzés hagyományosan együtt történik a matematikusképzéssel. A két szakirodalom problematikája is sok rokon vonást mutat.

A Romániában élő magyar matematikusok tudományos eredményeinek az a része, amellyel hozzájárultak a matematika továbbfejlesztéséhez, többnyire valamelyik világnyelven jelent meg különböző nemzetközi szaklapokban. Ez a matematika természetéből fakad és magyarázatot ad arra, hogy a romániai magyar nyelvű ~ elsősorban ismertető, népszerűsítő és oktató céllal jelentkezett. A szakirodalmi munka intézményes kereteinek hagyományos központja pedig a nagy múltú egyetemmel rendelkező Kolozsvár, melynek hatása az ország több más központjára is kisugárzott.

Már az 1920-at megelőző évekből olyan személyiségek nevét említhetjük meg, akiknek tevékenysége közvetve vagy közvetlenül a későbbi erdélyi nemzedékek munkásságára is termékenyítő hatással volt. Elsősorban a Ferenc József Tudományegyetem professzoraként 1918-ig itt tevékenykedett Riesz Frigyesre, a funkcionálanalízis és a topológia egyik megteremtőjére, valamint Haar Alfrédra, a variációproblémák kutatójára, Klug Lipótra, a projektív geometria művelőjére és Szőkefalvi Nagy Gyulára, a geometriai szerkesztések szakemberére gondolunk.

A 30-as években Antal Márk tart sokoldalú, egyetemi szintű matematikai előadásokat. Ezek azonban kéziratban maradtak, róluk csak Kleinné Sohr Anna és Teofil Vescan Antal Márk, a matematikuspedagógus c. tanulmánya ad pontos képet az Antal Márk Emlékkönyvben (Kv. 1943). Az új alapok letételének áldozatos munkája magyar nyelvű középiskolai tankönyvek szerzőire hárult. Ezek közül kiemelendő Deák Ferenc három munkája, a Síkháromszögtan (1933), Az algebra elemei (1936) és Csillagászattan (1931), valamint Dóczy Ferenc számtani, mennyiségtani és mértani tankönyve (1931-36).

1940-ben a magyar egyetemmel együtt Kolozsvárra visszatért Szőkefalvi Nagy Gyula s vele együtt Dávid Lajos, Borbély Samu, Fejes László és a csillagász Dezső Loránd vette kézbe a magyar nyelvű ~ megszervezését, s eredményeik befolyást gyakoroltak a későbbi időszakra is: így Dezső Loránd egy a budapesti Csillagászati Lapokban megjelent cikke a kolozsvári csillagvizsgálóról (1943), amely fő forrása a Romániában e tárgykörből fogant kismonográfiának, továbbá Szőkefalvi Nagy Gyula A geometriai szerkesztések elmélete (Kv. 1943) és Dávid Lajos Bolyai-geometria az Appendix alapján (Kv. 1944) c. művei.

A helyben maradt kolozsvári magyar egyetem, 1945-től Bolyai Tudományegyetem Matematikai Intézetének magas szintű megszervezésével elsősorban Borbély Samu és Gáspár Gyula szerzett elévülhetetlen érdemeket. A fiatalok olyan szellemi potenciálja formálódott itt ki, amely képes volt későbbi különböző hatások termékeny befogadásával magas szintű tudományos kutatásra. Az ebben az időszakban később matematikus kutatóvá vált tanítványok időrendi sorrendben: Ney András, Kiss Árpád, Tóth Imre, Maurer Gyula, Hamburg Péter, Jankó Béla, Bernád Ágnes (később Vescanné), Bitay László, Gottlieb János, Singer Iván, Márton Gyárfás, Kalik Károly, Kiss Elemér, Lőrinczi Gyula, Orbán Béla, Páter Zoltán. E gárda munkássága, felerősödve az 50-es évektől kezdve a tudományos életbe bekapcsolódó Gergely Jenő, a Temesvárról Kolozsvárra települt Radó Ferenc, a Marosvásárhelyről Kolozsvárra költözött matematika-történész T. Tóth Sándor és Kiss Ernő, a gazdasági matematikával már korábban foglalkozó Cseke Vilmos és a Temesvárhoz hű maradt Neumann Mária geométer munkásságával jelenti a kiindulópontját annak, amit a II. világháború utáni romániai magyar matematikai életnek és szakirodalomnak nevezünk.

1945 után fontosabb kutatási irányok a következő területeken alakultak ki: algebra és számelmélet; geometria; topológia és tág értelemben vett matematikai analízis; valószínűségszámítás, alkalmazott matematika és számítástechnika; matematikatörténet; matematikai oktatástan; a csillagászat terén napfizikai kutatások (Dezső Loránd) és az égi mechanika keretében az aszteroidok, kettős csillagok és mesterséges holdak mozgáselmélete (Pál Árpád).

A Bolyai Tudományegyetemen a megjelenés időrendi sorrendjében Borbély Samu, Cseke Vilmos, Pick György, Gergely Jenő, Radó Ferenc, Maurer Gyula, Kiss Árpád, Szilágyi Pál litografált egyetemi jegyzetei (1947-57) könnyítették meg a diákok tanulmányait. Már a Babeş-Bolyai Egyetem sokszorosítójában jelent meg Kása Zoltán számítástechnikai jegyzete (1980).

Sajátos erdélyi feladatként vállalta a ~ a Bolyaiak emlékének ápolását. A 150. születési évforduló adott alkalmat arra, hogy a Bolyai Tudományegyetem gondozásában megjelenjék a Bolyai János élete és műve c. gyűjteményes kötet (1953), melyben életrajzi, tudománytörténeti és filozófiai tanulmányok mellett két magas szintű matematikai tanulmány látott napvilágot: V. F. Kagan A nemeuklidészi geometria felépítése Lobacsevszkijnél, Gaussnál és Bolyainál Cseke Vilmos fordításában és Gergely Jenőtől A nemeuklideszi geometria ismertetése Bolyai Appendixe nyomán. Tóth Imre román nyelvű Appendix-fordítása (1954) és a két nyelven tőle megjelent Bolyai János c. füzet után (1955) kis emlékkönyv jelent meg Marosvásárhelyen Bolyai Farkas halálának 100. évfordulója alkalmából is (1956). E tárgykörre tér vissza Weszely Tibor a matematikus Bolyai Farkasról (1974) és a Bolyai-Lobacsevszkij geometria modelljeiről (1975) írott köteteivel. Közben Temesvárt is igényes tanulmánykötet jelent meg az Appendix 31 paragrafusának bemutatásával és a modern fizika geometrizálásának tárgyalásával Neumann Mária, Salló Ervin és Toró Tibor tollából A semmiből egy új világot teremtettem... címmel (1974).

A ~ kezdetben csak szórványosan megjelenő kiadványai közt szerepel Hamburg Péter Matematikai játékok (1958) c. alatt az ifjúság érdeklődését a matematika felé fordító kötete s a diákságnak segítséget adó Feladatgyűjtemény középiskolai matematikai körök számára c. két kötet (1957, 1959) Cseke Vilmos, Kiss Ernő és Radó Ferenc összeállításában. Ugyancsak gyakorlati szinten tárgyalja a számelmélet alapvető tényeit Kiss Ernő A számelmélet elemei (1960), majd Cseke Vilmos és Klima Alfréd Matematika fémipari szakmunkások számára (1961) c. kötete.

Matematikai könyvek magyar nyelvű kiadása akkor vált rendszeressé, amikor a Dacia Könyvkiadó ezeknek is helyet biztosított Antenna-sorozatában. A sorozat matematikai tárgyú könyvvel indult és csillagászatival folytatódott. Itt jelent meg Maurer-Virág: A relációelmélet elemei (1972), Xantus János: Otthonunk a naprendszer (1973), Boér Lászlóné: A végtelen halmazokról (1975), Páter Zoltán: A matematikai logika alapjai (1978), Kovács Sándor-Nagy Baka György: A számítógépek operációs rendszere (1979), Maurer Gyula: Tizedes törtek és lánctörtek (1981), Kása Zoltán: Ismerkedés az informatikával (1983), Kiss Elemér: Haladványok (1984); Kiss Ernő: A számelmélet elemei (1987), Sándor József: Geometriai egyenlőtlenségek (1988), Dezső Gábor-Lázár József: Variációszámítás a fizikában és a technikában (1988). E könyvek mellé sorolható célkitűzés és szint szempontjából Cseke Vilmos A gráfelmélet és gyakorlati alkalmazásai (1972), valamint matematikai vonatkozásai miatt Máthé Jakab és Schveiger Pál Nyelvészet és matematika (Antenna, Kv. 1977) c. munkája.

A Dacia egy másik sorozatában a matematika néhány diszciplínájának alapvető, modern szemléletű, távlatokat is nyújtó bemutatását valósították meg a szerzők, így Benkő József Bevezetés a topológiába (1975), Maurer-Virág Bevezetés a struktúrák elméletébe (1976), Balázs Márton-Kolumbán József Matematikai analízis (1978), Orbán Béla-Radó Ferenc A geometria mai szemmel (1981), Cseke Vilmos A valószínűségszámítás gyakorlati alkalmazásai, Bitay László Matematikai mozaikok (1984) c. művében. A felsorolt könyvekben eddig még kiadatlan új eredmények is megjelentek, s kétségtelenül a legrangosabban képviselik a romániai magyar matematikai szakirodalmat. Ezekhez zárkózik fel egy tudománytörténeti monográfia: Heinrich László Az első kolozsvári csillagda (1978) c. munkája, továbbá a modern szempontok szerint összeállított Matematikai Kislexikon a Kriterion kiadásában (1983), melynek szerzői: Maurer Gyula, Orbán Béla, Radó Ferenc, Szilágyi Pál és Vincze Mária.

A II. világháború után elemi és középiskolai magyar nyelvű tankönyvek románból való hű tükörfordításban jelentek meg a Tankönyvkiadó gondozásában. A tanszemélyzetnek Boér Margit Gondolkozz és számolj! c. munkája (1973) nyújtott segítséget a matematika új szemléletű oktatására való áttéréshez. Matematikai és logikai játékokkal szórakoztat Berger György Fejtörő játékok – játékos fejtörők (Kv. 1975) c. könyve, népszerű szinten tájékoztat Barabás Endre A számítógép c. kötete (1978).

Az általános, de elsősorban a középiskolai ifjúság magasabb szintű képzése szempontjából különlegesen fontos szerepet vállalt az 1953 óta Kolozsvárt megjelentetett *Matematikai és Fizikai Lapok (1964-től kezdve Matematikai Lapok) c. folyóirat, mely oktatói jelentősége mellett nagyban hozzájárult egy magyar nyelvű szerzőgárda kiképzéséhez. A matematika didaktikája, módszertana területén sok tanulmány és cikk jelent meg magyar nyelven, elsősorban a Tanügyi Újság hasábjain. A matematikának és az asztronómiának szélesebb olvasóközönséget szolgáló népszerűsítésére elsősorban a Korunk és A Hét biztosított teret, Veress Zoltán, ill. Dankanits Ádám és Ágoston Hugó szerkesztésében. Csillagászati ismeretterjesztő cikkeket az Igazságban Xantus János, a Szatmári Hírlapban Czimbalmos László közölt.

(M. Gy.)

Tiberiu Popovici: Matematika és gyakorlat. Korunk 1957/6. – Maurer Gyula: Publikációs piramis. Egy tudományág sajtója. Korunk Évkönyv 1974. 217-24; uő. Romániai magyar matematikai és csillagászati szakirodalom. Klny. a Nehézipari Műszaki Egyetem Közleményeiből. Miskolc 1988.


Matematikai és Fizikai Lapok – a Romániai Matematikai és Fizikai Társulat által alapított, 1953-tól Kolozsvárt szerkesztett folyóirat. 1964-től Románia Matematikai Tudományos Társulatának kiadványa, Matematikai Lapok címmel. A havonta megjelenő folyóirat a középfokú oktatásban szereplő matematikai anyagot kiegészítő ismertető cikkeket, azokhoz kapcsolódó kisebb tanulmányokat, feladatokat, a feladatokhoz kapcsolódó jegyzeteket, feladatmegoldásokat és a feladatmegoldók névsorát tartalmazza. 1953 és 1956 között, majd az 1962/6. számtól kezdve a megfelelő román nyelvű folyóirat fordításaként, közben (1957-1962/5) önálló szerkesztésben jelent meg. Elsőként említett formájában a szerkesztőség a Bukarestben megjelenő folyóirat főszerkesztőségének kisegítőjeként működött (anyaggyűjtés, annak elbírálása és román nyelvre fordítása, a román nyelvű anyag magyarra fordítása, a magyar nyelven beküldött feladatok elbírálása). A fordításokban kitűnt Libál Ilona.

Felelős szerkesztők: Maurer Gyula (1953-56), Cseke Vilmos (1957-59); Kovács Kálmán (1960-1962/5), ugyanő az 1975/1. számig Szőcs Judit és Néda Ágnes segítségével. Az 1976/2. számtól kezdve egy szerkesztőségi munkaközösség felel a kiadásért, élén Cseke Vilmossal. E munkaközösség új összetétele az 1979/2. számtól kezdve Pál Árpád (főszerkesztő), Kolozsi Jenő, Kolumbán József, Néda Ágnes, Németh Sándor, Péterffy Enikő (felelős szerkesztők), Kovács Margit (szerkesztő). A lap önálló időszakában fizikus szerkesztő Heinrich László és Koch Ferenc. A lap 30 évfolyamában majdnem 100 szerző közölt mintegy 220 nagyobb terjedelmű tanulmányt, ezeknek több mint fele a folyóirat független szerkesztése idején, öt és fél évfolyamában jelent meg, amiből kitűnik, hogy az önálló szerkesztés a magyar szakemberek szakirodalmi jelentkezésének kedvezett.

A Matematikai Lapok 1990 óta is folyamatosan megjelenik havonta 5000 példányban. Főszerkesztő Kolumbán József egyetemi tanár, felelős szerkesztő Néda Ágnes, szerkesztő Kovács Margit. A 15 tagú szerkesztőbizottság önkéntes munkában végzi feladatát.

(M. GY.)


Máthé Ákos (Jedd, 1920. aug. 6.) – idegsebész, orvosi szakíró. A Református Kollégiumban érettségizett Kolozsvárt (1939), ugyanitt a Ferenc József Tudományegyetemen orvosi diplomát szerzett (1944). Munkásságát a Környey István alapította kolozsvári idegsebészeti osztály alorvosaként kezdte. A marosvásárhelyi Idegsebészeti Klinika orvosa, majd főorvosa. Idegsebészként tagja volt a Román Vöröskereszt egy segélycsapatának, amely a koreai háború után a távol-keleti országban működött. 1983-ban nyugalomba vonult.

Szakcikkeit a Revista Medicală – Orvosi Szemle, Neurologie, Neurochirurgie, Psihiatrie, Studii şi Cercetări de Neurologie, valamint az Ideggyógyászati Szemle (Bp.) közölte; ezek azokra az úttörő módszerekre vonatkoztak, amelyeknek bevezetését az idegsebészet munkaközösségében kezdeményezte (ívközi feltárás diszkuszműtéteknél, tébécés agyhártyagyulladás utáni vízfejűség műtése, trigeminusz ideggócának infiltrálása, ill. forróvizes kezelése, trigeminusz műtétek). Társszerzője a Miskolczy Dezső és Csíky Kálmán szerkesztette Idegkórtan c. kézikönyvnek (1958).

(P. H. M.)


Máthé András (Székelykeresztúr, 1923. ápr. 20.) – újságíró. Segesvárt végezte a faipari mesterképző iskolát. Az Antonescu-rendszer idején mint kisebbségi egy besszarábiai büntetőzászlóaljban tölti le katonai szolgálatát. Az MNSZ függetlenített dolgozója (1949-53). Riportjai az Előre, Ifjúmunkás, Pionír, Falvak Dolgozó Népe, Vörös Zászló, A Hét hasábjain jelentek meg, 1990-től a marosvásárhelyi Népújság segesvári tudósítója. A Fehéregyházán 1991-ben létesült *Petőfi Sándor Művelődési Egyesület egyik alapító tagja, az RMDSZ ügyvezető titkára Segesvárt.

A fehéregyházi Petőfi-kutatásokról szóló beszámolóját az Előre (1956. júl. 17.), Szemtanú voltam... c. írását a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 1. füzete (1991. július) közölte.


Máthé András (Marosvásárhely, 1932. szept. 6.) – szerkesztő, újságíró. Szülővárosa Bolyai Farkas Líceumában érettségizett (1951), A Bolyai Tudományegyetem biológiai karán szerzett tanári képesítést (1955). A marosvásárhelyi Vörös Zászló gazdasági és tudományos rovatvezetője (1955-58), a marosvásárhelyi Rádió-Stúdió alapító tagja és szerkesztője (1958-59). Karcolatai és jugoszláviai, olasz- és franciaországi útirajzai jelentek meg a Vörös Zászlóban (1959-72), a müncheni olimpiáról tudósította a lapot. 1960-tól a Maros megyei tartományi könyvtárnál dolgozott, 1964-től tanár Marosszentkirályon nyugalomba vonulásáig (1990). Az orvosok és biológusok országos amatőr festőkiállításain akvarellekkel szerepelt (1979-92).


Máthé Balázs (Homoródkarányonfalva, 1929. ápr. 23.) – műszaki szakíró. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban kezdte és a kolozsvári Unitárius Kollégiumban végezte (1948). Villamosmérnöki oklevelét a Szverdlovszki Műegyetem energetikai karán szerezte (1954). A craiovai Electroputere üzemben tervező mérnök, majd a központi laboratórium vezetője 1968-ig. Ebben az időben védte meg doktori disszertációját a moszkvai Energetikai Intézetben az erőátviteli módszerek érzékenységéről. 1968 óta a bukaresti villamosenergia-ipari kutatóintézet (ICEMENERG) tudományos főkutatója.

Mintegy száz, elsősorban a nagyfeszültségű és nagyteljesítményű villamos berendezések vizsgálatának szakterületére vonatkozó írása román, magyar, angol, német, orosz és francia nyelven jelent meg a hazai és külföldi szaklapokban. Ismeretterjesztő cikkeit magyar nyelven a Művelődés közölte.

Főbb munkái: A transzformátorok ipari lökőfeszültségének vizsgálatainál alkalmazott szigeteléshiba-kimutatási módszerek érzékenységének tanulmányozása (orosz nyelven, Moszkva 1965); Încercarea transformatoarelor. I. Încercarea izolaţiei (A transzformátorok vizsgálata. I. Szigetelésvizsgálatok. Társszerző D. Costina, Antoaneta Marinescu. 1969); Aparate electrice de înaltă tensiune. Montarea, întreţinerea, exploatarea (Nagyfeszültségű villamos készülékek. Szerelés, karbantartás, üzemeltetés. Társszerző A. Curelaru, Şt. Ogrezeanu. 1973); Încercarea aparatelor electrice (Villamos készülékek vizsgálata. Társszerző D. Cîrstea, E. Feldman, O. Rarinca. 1976); Villamos szigetelések vizsgálata. (Társszerző Horváth T. László, Németh Endre. Bp. 1979); Încercarea izolaţiei electrice (Villamos szigetelések vizsgálata. Társszerző Horváth T. László, Német Endre, V. Stanciu. 1982); Transformer and reactor insulation diagnosis based on preevaluated oscillograms (Transzformátor- és fojtótekercs-szigetelések felismerése oszcillogrammos előrejelzés alapján. Paris 1982); Villamosság a háztartásban (Társszerző Lázár Tibor és Józsa Imre. 1983).

(J. D.)

Bodó Barna: Egy meg egy – az mennyi? A Hét 1983/20.


Máthé Dénes (Abásfalva, 1940. júl. 3.) – biológiai szakíró. A székelyudvarhelyi Állami Magyar Vegyes Líceumban érettségizett (1956), a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett oklevelet (1960). Előbb a szentkeresztbányai Líceumban, majd 1978-tól a sepsiszentgyörgyi Kereskedelmi Líceumban tanított, 1991-ben tanfelügyelő, majd 1991 őszétől a Székely Mikó Kollégium tanára.

Első cikkét a Tanügyi Újság közölte (1967). Állat- és emberélettani kísérletek c. ismertető dolgozatát a Hargita megyei tanfelügyelőség adta ki (Csíkszereda 1973). Tudománynépszerűsítő írásai a stresszről, az állatok megértéséről, állatfajok kipusztulásáról, Mendel hagyatékáról a Művelődésben jelentek meg (1972-77). Szentkeresztbánya iparosításáról és levegőjének szennyeződéséről írt tanulmánya a Probleme actuale ale ocrotirii naturii şi mediului înconjurător în jud. Harghita c. megyei kiadványban jelent meg (Csíkszereda 1979), A Helikonban közzétett Értekezés a szarv eredetéről (1990/30) c. írása az őskori állatnemesítések kikövetkeztethető nyomait keresi.


Máthé Dénes (Oklánd, 1952. jan. 14.) – tanulmányíró, szerkesztő. A székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceumban érettségizett (1971), a kolozsvári Protestáns Teológián (1976) lelkészi, a Babeş-Bolyai Egyetem magyar-angol szakán (1986) tanári diplomát szerzett. Pályáját mint unitárius lelkész Székelymuzsnán kezdte (1976-79), Oklándon tanárhelyettes (1979-82), a Ialomiţa megyei Făcăeni-ben angoltanár (1986-88), Nyárádkarácsonban magyartanár (1988-90), majd a Falvak Népe szerkesztője Kolozsvárt. Első írását Nyelvfilozófiai problémák Bretter György írásaiban c. alatt a NyIrK (1989/1) közölte.


Máthé Enikő, ~ Jánosné Bakk Enikő (Marosvásárhely, 1939. okt. 1.) – kémiai szakíró. Kolozsvárt érettségizett (1956), a Babeş-Bolyai Egyetem kémia karán szerzett vegyész diplomát (1961). Pályáját a kolozsvári Terápia Gyógyszergyárban kezdte (1961-67), a kémiai tudományok doktora (1971), kolozsvári középiskolákban tanár. Első írását a Revue Roumaine de Chemie közölte (1966). Angol és román nyelvű tanulmányai itt s a Studia Universitatis Babeş-Bolyai hasábjain jelentek meg. Részt vett a moszkvai Nemzetközi Koordinatív Kémiai Konferencián (1974). Szabadalmakat szerzett újításaival az analitikai kémia technológiája területén. A X. és XII. osztályos kémiatankönyv (1978) társfordítója, a IX. osztályos tankönyv önálló fordítója (1990). A Művelődés Arcképcsarnokának munkatársa (1983). Férjével együtt az RMIL kémiai szerkesztője, az 1990-ben Kolozsvárt indult Firka tudományterjesztő folyóirat rovatvezetője.


Máthé Ernő – *műfordítás; *Tömegkultúra


Máthé Éva – *Valóság


Máthé Ferenc, P. Benvenut (Zetelaka, 1894. márc. 7. – 1970. márc. 2. Esztelnek) – egyházi író, szerkesztő. Középiskolát Medgyesen (1913), teológiát Vajdahunyadon (1916) végzett, ferencrendi szerzetes. Mikházán a klerikusok újoncmestere (1917-21), Nagyszebenben káplán, Medgyesen plébános (1921-33), Kolozsvárt házfőnökhelyettes (1933-39), Vulkánban, Kőhalomban, Máriaradnán, Esztelneken lelkész (1945-57), Ojtozon plébános (1957-70). Rendtartományi tanácsos.

Vallásos írásait a Hírnök, Katolikus Világ, Szent Kereszt, Erdélyi Ferencesek Útja (1923-36) közölte. Németből lefordította Imelda, az Oltári szentség kis hőse c. munkát (1927). A medgyesi plébánia Hitközségi Értesítőjének szerkesztője (1930). Gondozásában jelentek meg a kolozsvári Szent Bonaventura Könyvnyomdában a Tabula Individuorum füzetei (1933-40).


Máthé Jakab (Csíkkozmás, 1926. nov. 14.) – nyelvész. Középiskolai tanulmányait a háború és hadifogság okozta megszakításokkal a csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnáziumban végezte (1948), a Bolyai Tudományegyetemen orosz nyelv és irodalomtanári oklevelet szerzett (1952). Pályáját szakiskolai tanárként Kolozsvárt kezdte, 1953-tól tanársegéd a Bolyai, 1959-től a Babeş-Bolyai Egyetem Szláv Filológiai Tanszékén, 1970-től adjunktus. 1977-ben Budapestre költözött.

Szakjellegű közleményei a NyIrK, a kolozsvári Cercetări de Lingvistică, a bukaresti Cahiers de Linguistique Théoretique et Appliquée és Revue Roumaine de Linguistique, valamint a Computational Linguistics (Bp.) és Slavica (Debrecen) hasábjain jelentek meg. Az Anyanyelvünk művelése c. gyűjteményes kötetben (1975) a modern nyelvészet alapelveiről írott tanulmányával szerepel. Állandó szerzőtársával, Paul Schveigerrel közösen foglalták össze nyelvészet és matematika korszerű kapcsolatait. Már Budapesten rendezte sajtó alá Solomon Marcus A nyelvi szépség matematikája c. tanulmánykötetét.

Nyelvészeti munkássága a hagyományos leíró nyelvtantól a nyelvelméletig ível. A 60-as években a gépi fordítás, algebrai nyelvészet kérdéseivel foglalkozott, majd a generatív-transzformációs grammatika vitatott problémáihoz szólt hozzá.

Kötetei: Az orosz nyelv kézikönyve. Hangtan és Alaktan (szerzői közösségben a főiskolai oktatás számára, 1956); Nyelvészet és matematika (Paul Schveigerrel közösen, Antenna, Kv. 1977).

(F. Á.)

Péntek János: M. J. – Sch. P.: Nyelvészet és matematika. NyIrK 1977/2.


Máthé János (Magyarhermány, 1898. dec. 23. – 1986. jan. 17. Marosvásárhely) – helytörténész, néprajzi író. Négy osztályt végzett a székelyudvarhelyi és a nagyenyedi református kollégiumban (1909-12). Földműves. Alakját Sütő András méltán hasonlítja Veres Péterhez, Sylvester Lajos pedig így jellemzi az autodidakta kutatót: "Beszédeinek, írásainak gondolati tisztasága, stílusának népi íze és tudományos tartása tanulságos és élvezetes..."

Első írását az Erdővidéki Hírlap közölte Baróton (1935). A Megyei Tükörben jelentek meg történelmi korrajzai Barótról (1969), Zalánpatakáról (1971), Gábor Áron bodvaji ágyúöntéséről (1973). Feldolgozta a Falvak Dolgozó Népe számára a régi magyarhermányi utcai népjátékokat (1970), s ugyanebben az évben közzétette faluja 500 címszós tájszójegyzékét a budapesti Magyar Nyelvőr, ill. a bukaresti Művelődés hasábjain. Jellemző tájékozottságára, hogy szakemberekkel szemben ő igazítja helyre a székely társadalom volt rendi tagozódását ért félreértéseket (Korunk 1970/7). A Kriterion Változó valóság (1978) c. gyűjteményes kötetében monografikus rajzot ad falujáról, s az Új Élet Székelyek Kufsteinban c. részletes megemlékezését közli a szabadságharcban részt vett honvédtisztek raboskodásáról (1981).

Cikkei jelentek meg A Hét, Brassói Lapok, Jóbarát hasábjain is.

(B. E.)

Sütő András: Erdővidéki napló. Utunk 1969/25; újraközölve Rigó és apostol. 1970. 26-27. – Sylvester Lajos: Portré helyett. Megyei Tükör 1970. nov. 22. – Magyari Lajos: Baconi arcok... Megyei Tükör 1973. okt. 21.


Máthé János (Kolozsvár, 1932. jún. 21. – 1982. máj. 12. Kolozsvár) – vegyészeti szakíró. ~ Enikő férje. Szülővárosában érettségizett (1951), a Victor Babeş Egyetem kémia karán szerzett diplomát (1955). Előbb a kolozsvári OGYI vegyésze, 1957-től a Bolyai Tudományegyetem kémia karán tanársegéd, adjunktus. 1970-ben doktorrá avatják, 1978-tól a Babeş-Bolyai Egyetemen előadótanár.

Első írását a Revista de Chimie közölte (1954). Dolgozataival bel- és külföldi szakfolyóiratokban (köztük az Acta Chimica Hungarica hasábjain) s számos tudományos értekezleten jelentkezett. Tudományterjesztő cikkeit a Korunk, A Hét közölte, az 1977-es Korunk Évkönyvben A természettudományok osztályozása címen értekezik. A kolozsvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi magyar szabadegyetemek előadója. Feleségével együtt az RMIL kémiai szerkesztője.

Munkái: Fizikai kémia, reakciókinetika (egyetemi jegyzet, Kv. 1972); Az anyag szerkezete. A modern kémiai fizika alapjai (Kv. 1974. bővített 2. kiadás, Bp. 1979); Calcule şi probleme de chimie fizică. Spectroscopie moleculară şi chimie cuantică (egyetemi jegyzet, Kv. 1977); Molekulaspektroszkópia és kvantumkémiai számítások (tankönyv, Bp. 1982).

Kemény Péter: Könyv az anyag szerkezetéről. Korunk 1975/4. – Nagy József: M. J.: Az anyag szerkezete. Magyar Kémiai Folyóirat, Bp. 1981.


Máthé József (Kilyénfalva, 1937. márc. 23.) – irodalomtörténész. Gyergyószentmiklóson érettségizett (1953), a Bolyai Tudományegyetemen magyar irodalom szakos tanári oklevelet szerzett (1958). Általános iskolai tanár Mezőmadarason és népművelő Maros megye mezőségi körzetében, majd a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola tanára (1961-78), a marosvásárhelyi rádió magyar adásának irodalmi munkatársa (1975-85); Magyarországra való áttelepedéséig marosvásárhelyi középiskolákban tanít (1978-87), azóta a budapesti Tanártovábbképző Intézet előadója.

Első írását az Ifjúmunkás közölte (1961), irodalomnépszerűsítő cikkeivel helyi lapokban (Vörös Zászló, Hargita) jelentkezett. A marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola 1969-es évkönyvében bemutatta az első marosvásárhelyi folyóiratot, a Mentovich Ferenc szerkesztette Marosvásárhelyi Füzeteket (1858-60); Áprily Lajos harminc Tompa Lászlóhoz intézett levelét közölte (NyIrK, 1972/2 és 1976/1); Áprily és Ady c. írása az Igaz Szó 1977/10. számában jelent meg. Gondozta, előszóval látta el Petelei István novelláit (A kakukkos óra, 1969) s Áprily Lajos válogatott verseit és műfordításait (Őszi muzsika, Kv. 1976).


Máthé-Szabó Magda – *irodalmi levelezés


Mátis Béla (Szilágyballa, 1927. szept. 10. – 1987. febr. 10. Nagybánya) – munkásíró. Az általános iskola és az V. gimnáziumi osztály (1945), majd a bukaresti baptista teológiai szeminárium (1947) elvégzése után tanító Érszakácsiban (1948-50). A nagybányai Phönix vegyi-kohászati üzemben színesfém-kohászati vegyészmesterré képezik ki (1952). Hat hónapot töltött "vizsgálati fogságban" ártatlanul (1966). Üzemfenntartó lakatos a bikromát részlegen, szivattyú-gépész. Szakmai megbetegedése miatt orvosi tanácsra a városgazdálkodási vállalathoz kerül fűtőnek betegnyugdíjazásáig (1969-71).

Versekkel budapesti baptista folyóiratokban jelentkezett (1943). Az Igazság Tanúja vallásos folyóirat bedolgozó szerkesztője Zilahon (1946-47), a Bányavidéki Fáklya riportere (1957-59) Nagybányán. Írásait közli az Előre, Ifjúmunkás, Munkásélet, Igazság, Falvak Dolgozó Népe, Új Élet, Utunk. A Korunkban jelent meg Irodalmi rangfokozatok? c. jegyzete (1963/11) és Munkásolvasó – Gaál Gábor könyvéről (1965/7-8) c. írása. Egyetemem az Élet c. önéletrajzi regényét kéziratban hagyta hátra.

Álnevei: Jónás Béla, Kádár Ferenc, Maksay Barna, Mezei Barna.

Márki Zoltán: Levélváltás. Az irodalmi rangfokozatok kérdéséhez. Utunk 1963/51. – Pusztai János: Élt Nagybányán egy ember... Bányavidéki Új Szó 1990. jan. 28.


Matolay Zoltán (Szenc, 1873. szept. 27. – 1953. okt. 7. Temesvár) – filozófiai író, műfordító. Középiskolát Nyitrán végzett, Jászón és Budapesten róm. kat. teológiai tanulmányokat folytatott, a budapesti egyetemen államtudományi (1901) és jogtudományi (1903) doktorátust szerzett. Közigazgatási tisztviselő, majd Temes megyei árvaszéki ülnök, később ügyvéd. Bölcseleti, valláserkölcsi tanulmányai jelentek meg napilapokban és folyóiratokban, mint publicista a nemzetiségi megbékélésért, kölcsönös megbecsülésért szállt síkra. Szaktanulmányokat fordított románból. A keresztény világnézet és a mai háború c. kötete évjelzés nélkül jelent meg Temesvárt.

(Sz. J.)


Matolcsy Károly – *orvosi szakirodalom


Mátrai János – *Ellenzék; *Erdély 3


Mátray Erzsébet, D. Mátray (Nagyvárad, 1936. nov. 14.) – újságíró, szerkesztő. ~ László testvére, Derzsi Ede felesége. Szülővárosában végezte a középiskolát (1953), a Bolyai Tudományegyetem történelem szakán államvizsgázott (1959). Az Előre munkatársa. Műfaja a riport, tájak és emberek bemutatása. Férjével, az ismert röplabda-edzővel Párizsban járva (1969-70), onnan küldött lapjának tudósításokat. Hazatértük után lapjában a "Nagyvilág"-oldalt szerkesztette. Közölt a Dolgozó Nő, a Brassói Lapok hasábjain is.

Az Előre Kiskönyvtár sorozat számára magyarra fordította Horia Matei Évezredek kalózkrónikája c. kötetét (1974), ugyanitt jelent meg férjével közösen írt sportemlékezés-gyűjteménye A labda kerek címmel (1975). A sorozat számára állította össze az Öt világrész utasai és Ide besüt a nap c. riportgyűjteményeket (1975). Fejezettel szerepel a sorozat Az én szakácskönyvem c. kötetében (Kovács Erzsébettel és Szűcs Olgával közösen, 1977). Írásaival jelen van a Kriterion Tenni és teremteni (1987) és Augusztusi képek (1989) c. gyűjteményében.

(K. N.)


Mátray László (Nagyvárad, 1943. máj. 11.) – színházi szakíró. Szülővárosában érettségizett (1961), majd a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán végzett (1967). A Temesvári Állami Magyar Színház tagja. Első írása az Utunkban jelent meg (1968), színházi tárgyú cikkeit A Hét, Utunk, Művelődés, Hargita, Szabad Szó közölte; szatíráit álnéven az Új Életben jelentette meg. Irodalmi előadóestjei: "Ifjúságunk hatalom" (a második Forrás-nemzedék versei, 1972); "Férfinapló" (In memoriam Radnóti Miklós, Bokor Ildikóval, 1974); Petőfi-Ady est (Thalia-rendezvény, 1977); "Egyenes beszéd" (In memoriam Szilágyi Domokos, 1970), ezek pályafutásának sikeres állomásai. Versmondó anyagából az Electrecord egy nagylemezre való Szilágyi Domokos-válogatást jelentetett meg (1982). Lírai önvallomása A színész magányossága címmel A Hét 1982-es évkönyvében olvasható.

Álnevei: Farkas Márton, Kovács Loránd.

(K. N.)


Mattis-Teutsch János (Brassó, 1884. aug. 13. – 1960. márc. 17. Brassó) – festő, szobrász, grafikus. Szülei háromszékiek: apja Máttis János hatolykai szabómester. Mivel apja, még mielőtt a festő megszületett volna, tragikus hirtelenséggel meghalt, anyja pedig később férjhez ment, a fiú a brassói szász nevelőapa iránti tiszteletből 1904-ben felvette a Teutsch nevet.

Tanulmányait a brassói faipari iskolában kezdte, ahol fölfigyeltek szobrásztehetségére. A Budapesti Iparrajziskola növendéke (1901-02). Münchenben a Képzőművészeti Akadémia szobrászati osztályán tanul (1902-05). Hosszabb-rövidebb időre Párizsba ment, a modern művészet eredményeivel ismerkedett. Első ízben 1907-ben jelentkezett kiállításon, a budapesti Nemzeti Szalon tavaszi tárlatán. 1908-ban tanári állást kapott a brassói ipariskolában, melyet, bár megszakításokkal, élete végéig megtartott. Már az I. világháború előtt – festői és grafikusi felkészülésének idején – a modern művészet szellemében igyekezett a valósághű ábrázolástól távolodni. Kassák Lajos avantgarde folyóirata, a Ma egyre gyakrabban közli metszeteit, majd megjelenik linóleummetszeteket tartalmazó önálló albuma. Első egyéni kiállítására 1917-ben került sor.

A háború utolsó esztendejében csatlakozott a Herwarth Walden vezette Abstrakte Gruppe der Sturm csoporthoz; kiállít Bécsben, Berlinben, Budapesten. A forradalmak idején művészetszervező; a Tanácsköztársaság bukása után hazatér Brassóba.

Az avantgarde művészetek egyetemes szinten is számon tartott mestereként az expresszionizmus, konstruktivizmus, az absztrakt művészet és a szürrealizmus stílusirányzataiban ért el kiváló eredményeket.

Élénken követte a weimari Bauhaus alkotói eredményeit. Kiállított a bukaresti Contimporanul nemzetközi tárlatán, s kapcsolatot teremtett a román avantgarde jelentős alkotóival (M. H. Maxy, Marcel Iancu, Miliţa Petraşcu, Victor Brauner). Dolgozott a nagybányai művésztelepen, s több kiállítása volt erdélyi városokban is. 1933 és 1944 között visszavonult a művészeti élettől; tanított, anatómiai stúdiumokat végzett, freskóterveket készített. A II. világháború után megszervezte a brassói képzőművészek csoportját, majd elnöke lett a román képzőművész-szövetség helyi fiókszervezetének (1957-59). 1945 és 1948 között realista alapelvű, de szürrealista képszerkesztéssel fölépített kompozíciókat festett. A dogmatista művészetpolitika az 50-es években a formalizmus vádjával lekicsinyli, elhallgatja eredményeit. 1957-ben gyűjteményes kiállítása nyílik meg Bukarestben, 1968-ban emlékkiállítását szervezik meg szülővárosában.

A művészi alkotómunka mellett mélyen foglalkoztatták elméleti-esztétikai kérdések. 1931-ben Potsdamban megjelent Kunstideologie c. munkája konstruktivista korszakának elméleti és metszetekkel szemléltetett összefoglalása. E művét 1975-ben a Kriterion újra megjelentette (Ideologia artei, Mihai Nadin bevezető tanulmányával). 1958-59-ben román, magyar, német nyelven jegyezte le gondolatait a művészi alkotás társadalmi feladatairól.

Születésének centenáriumán a magyar művészettörténeti kutatás, évtizedes adósságait letudva, értékelte hozzájárulását az európai avantgarde eredményeihez. Nyugati szakmunkák, tanulmányok szerzői érdeklődést mutatnak pályaképe, életműve iránt.

(M. J.)

Kassák Lajos: M. T. kiállításának katalógusához. Bp. 1917. – I. Szemlér Ferenc: M. T.: Kunstideologie. Erdélyi Helikon 1932/5. – Banner Zoltán: M. T. J. 1972. – Passuth Krisztina: Magyar művészek az európai avantgarde-ban. Bp. 1974. – Szabó Júlia: M. T. J. Bp. 1983. – Gazda József: A művek tanúsága. Utunk 1989/49.


Mátyás Árpád (Szováta, 1941. máj. 9.) – riporter. Középiskolát Székelyudvarhelyen végzett (1958), a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar-román szakos tanári oklevelet szerzett, a bukaresti egyetemen pedig román szakot végzett. Közművelődési irányító Sepsiszentgyörgyön, s ugyanitt az Előre állandó munkatársa lett. Szász János szerint mint riporter "megvallott mestere, Orbán Balázs gyűjtőszenvedélyével rögzíti" a Székelyföld életét. 1990 óta Keszthelyen él.

Egy összehasonlító népköltészeti tanulmányában a Mioriţă-Bárányka motívumait követi japán és marokkói alkotásokban (Cuvîntul Nou, Sepsiszentgyörgy 1968/43). A Megyei Tükörben közölte a Balog Józsi balladájának új háromszéki változatát (1969/98). Önálló kötete: A szülőföld hívása (riportok, 1982).

Szász János: Barangolás a szülőföldön. Előre 1982. dec. 24.


Mátyás B. Ferenc (Csepel, 1943. aug. 6.) – novellista, regényíró. Középiskolát Kolozsvárt az Ady-Şincai Líceumban végzett (1962), Diósadon tanító (1963-64), majd a kolozsvári Posta- és Távközlési Vállalat telefonműszerésze. 1986-tól Magyarországon él, előbb a Múzsák Könyvkiadó és a Magyar Nemzet, 1990 óta a Budapesten megjelenő Erdélyi Magyarság szerkesztője.

Csend c. novellájával a Megyei Tükörben jelentkezett (1970). Elbeszéléseit, verseit a Korunk, Igaz Szó, Brassói Lapok, a pozsonyi Új Szó közölte. Első kötete Légyfogás kézzel és csapóval címen viszonylag későn jelent meg (1980). Méltatói szokatlan gyakorlottságát, karcolatainak célratörő (időnként túlságosan puritán) s abszurd végkifejletig ívelő szerkezetét emelik ki, s ez további írásainak is meghatározó jegye maradt. Középponti problémája a kisember-lét kiszolgáltatottsága, a helyzet okozta erkölcsi torzulások. Erkölcsi magatartása elsősorban az ábrázolás könyörtelen objektivitásában érhető tetten: az elbeszélésvilág öntörvényű folyamatai a szereplőket eleve megfosztják a cselekvő visszahatás lehetőségeitől... A játékember c. regényében és utolsó elbeszéléskötetében a játék és az irónia ellenpontja teszi gazdagabbá a mondandót.

Romániában megjelent kötetei: Légyfogás kézzel és csapóval (1980 Forrás); Sorsátültetés (Kv. 1981); A játékember (regény, 1982); Egyszemélyes társasjáték (Kv. 1983); Valószínű történetek (1984).

(F. Á.)

Mózes Attila: Hétköznapok – nagyítólencse alatt. Utunk 1980/27. – uő. Négykézláb-helyzetek. Utunk 1981/25. – Szőcs István: Légyfogás kézzel és csapóval. Előre 1980. szept. 24; uő. Játékember. Utunk 1982/45; Az egyszemélyes társasjáték kockázatai. Előre 1983. szept. 21. – Balázs F. Attila: Százkarú kötelességek szorítása. A Hét 1982/30. – Borcsa János: M. B. F. novelláiról. Korunk 1982/9. – Marosi Péter: Reszkető állatkáktól ágrólszakadt Jánosokig. A Hét 1983/38. – Kovács János: Játék az emberrel. Igaz Szó 1983/5. – Sánduly Lajos: A homo ludens átváltozásai. Korunk 1983/6. – Bogdán László: Panoptikum és idill. Utunk 1985/8. – Szász László: A valószerű ábrázolás tartalékai. Igaz Szó 1985/8.


Mátyás Ernő – *református egyházi irodalom


Mátyás József (Csíkcsekefalva, 1930. jún. 27.) – festőművész, grafikus. Már a csíkszeredai gimnázium tanulójaként érdeklődést tanúsított a rajz, a művészi ábrázolás iránt. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán szerzett diplomát (1956). Mint a Román Képzőművész Szövetség kétéves művészösztöndíjasa, Petrozsényben telepedett le, az itt életrehívott Zsil-völgyi Művésztelep elnöke, majd Dévára költözve a Művészeti Líceum tanára (1971-90).

Festészetében az expresszionizmus eredményeit hasznosította. Kifejező színekkel, lendületes kompozíció-teremtő erővel alkotva murális művészettel rokonszellemű szimbolikus műveket. Metszetei lazán vagy ténylegesen összefüggő ciklusok (A vágy balladája). Linóleummetszetei helyet kaptak abban az albumban, melyet a zsil-völgyi csoport alkotásaiból állítottak össze az 1929-es lupényi bányászsztrájk évfordulóján (Lupeni 1929-1959). Foglalkoztatta a monumentális művészet is: mozaikképet tervezett és kivitelezett a brádi iskolában.

1960-ban részt vett a Velencei Biennálén, szerepelt nemzetközi kiállításokon: Helsinki (1960), Genf (1961), Torino (1969), Buenos Aires (1979), Peking (1979), Ferrara (1982), Schwetzingen (NSZK, 1989).

(M. J.)

Juhász Zoltán: Tömörség, céltudatosság. Beszélgetés M. J. dévai festőművésszel. Előre 1975. febr. 9. – Mezei József: Művészet a Zsil völgyében. Művelődés 1982/5. – Banner Zoltán: M. J.-ről először. Utunk 1985/11. – Votsch András: A szürkétől a pirosig. Hunyadmegyei Hírlap 1990. febr. 16.


Mátyás Mátyás (Borszék, 1888. – 1956. dec. 31. Marosvásárhely) – orvosi szakíró. Középiskolát Brassóban és Kolozsvárt végzett, a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát (1910). Pályáját a kolozsvári egyetem bőrgyógyászati és nőgyógyászati klinikáján kezdte, 1919-ben egy ideig vezette a sebészeti klinikát. Miután megfosztották az egyetemi pályafutás folytatásának lehetőségétől, maga alapított szanatóriumot, biztosítva benne a rádiumterápia lehetőségeit is. 1945-ben nőgyógyászati előadásokat tartott a Bolyai Tudományegyetemen, majd 1948-ban átvette és élete végéig vezette a marosvásárhelyi OGYI sebészeti tanszékét. A kolozsvári Paul Ehrlich Orvostudományi Egyesület alapító tagja.

Közel 100 tudományos előadást tartott, ill. dolgozatot közölt a hasi sebészet tárgyköréből, a műtét utáni trombózisokról és embóliáról, a gyomorműtétek utókezeléséről, a hasi és nemiszervek tbc-jéről, a terhesség során fellépő rákról. Dolgozatai az Erdélyi Orvosi Lap, a budapesti Gyógyászat, Tudomány és Haladás, valamint az Archiv für klinische Chirurgie, Zentralblatt für Gynäkologie és más szakfolyóiratok hasábjain jelentek meg. Az Orvostudományi Társaság marosvásárhelyi fiókjának rendszeres előadója. Az orvosi ismeretek népszerűsítésére színművet is írt.

Munkái: Kórházi életkép (színmű, Mv. 1949); Sebészet (Mv. 1950); Az általános sebészet alapvonalai (egyetemi jegyzet, Mv. 1950); Általános sebészeti pathologia és sebészeti propedeutika (egyetemi jegyzet, Mv. 1953); Részletes sebészet: a szívburok, a szív és a nagy erek sebészete (egyetemi jegyzet, Mv. 1954); A hasüreg sebészete (egyetemi jegyzet, Mv. 1956).

(M. M.)

Dr. M. M. Orvosi Szemle 1956/4. – Maros Tibor: M. M. Tájékoztató, Mv. 1957/1. – Kovács István: Dr. M. M. professzor, az író. Népújság, Mv. 1990. szept. 21.


Mátyás Vilmos – *turisztikai irodalom


Mátyásovszky Adél – *tanügyi irodalom


Maurer I. Gyula (Dicsőszentmárton, 1927. jan. 18.) – matematikai szakíró. Középiskoláit Kolozsváron, Székelykeresztúron és Nagyenyeden végezte, a Bethlen Kollégiumban érettségizett (1945); a Bolyai Tudományegyetemen matematika-fizika szakos tanári (1949), majd közgazdasági diplomát (1952) szerzett. Bukarestben a topologikus algebra tárgyköréből doktorált (1967). Pályáját a Bolyai Tudományegyetemen kezdte, az 1956-os magyar forradalommal kapcsolatos állásfoglalása miatt azonban lektori állását elvesztette s csak a Babeş-Bolyai Egyetemen nyerte vissza, ahol előadótanár (1960-83). 1984-ben Magyarországra költözött, a Miskolci Egyetem Matematikai Intézetének tanára, intézeti igazgató (1985-88). A Mathematica Pannonica magyar-osztrák érdekeltségű folyóirat társ-főszerkesztője.

Első szakcikkét a iaşi-i Studii şi Cercetări Ştiinţifice közölte (1954). Tudományos közlései román, német, magyar, francia, olasz, angol, orosz szakfolyóiratokban jelentek meg: Studia Scientiarum Mathematicarum Hungarica, Rendiconti del Circolo Matematico di Palermo, L'insegnamento della Matematica e della Scienze integrate, Mathematica Pannonica, Fuzzy Sets and Systems (USA), Karachi Journal of Mathematica (India). Ismeretterjesztő írásokkal A Hét, Matematikai és Fizikai Lapok munkatársa. A matematikai gondolkodás módszertanát fejtegeti a Korunkban (1972/11) és a Korunk Évkönyv köteteiben, ahol Publikációs piramis c. alatt a matematikai sajtót értékeli (1974), majd a matematikát mint a tudományok közös nyelvét mutatja be (1977). Magyarra ültette át I. Tomescu szakmunkáját Kombinatorika és alkalmazása címen (Bp. 1978).

Munkái: Algebra (egyetemi jegyzet, Kv. 1957); A relációelmélet elemei (Virág Imrével, Kv. 1972); Bevezetés a struktúrák elméletébe (Virág Imrével, Kv. 1976); Tizedes törtek és lánctörtek (Kv. 1981); Matematikai kislexikon (mint társszerkesztő, 1982); Romániai magyar matematikai és csillagászati szakirodalom (klny. a Nehézipari Műszaki Egyetem Közleményeiből. Miskolc 1988).

Beke György: Hogy látja a matematikus? A Hét 1977/3.


Mauthner Klára (Arad, 1909. jún. 13.) – háztartástani szakíró, műfordító. Középiskolai tanulmányait Nagyszebenben fejezte be (1925). A Színház- és Zeneművészek Szakszervezetének ügyintézője (1946-49), majd az Előre, a Bukaresti Rádió, végül az Agerpres Hírügynökség fordító-szerkesztője. Lefordította Matei Gall Virradat előtt (1959) c. munkáját, névtelenül Nina Decuseara-Bocşan Gyorsan, olcsón, ízletesen (1971) c. szakácskönyvét s Irina és Mihail Hunian A kozmetika ábécéje (1972) c. kötetét.

Önálló kötetei: Könnyű étrend – korszerű táplálkozás (1973); Vadat, halat s mi jó falat (1977).

Írói neve Erdős Klára.

(K. N.)


Maxim Éva (Kolozsvár, 1930. dec. 5. – 1980. okt. 1. Kolozsvár) – zenei tankönyvszerző. Szülővárosában végzett középiskolát (1950), a Gh. Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett tanári diplomát (1955). Karvezető Sepsiszentgyörgyön, Nagyenyeden és Kolozsvárt, iskolai kórusaival megyei és országos díjakat nyert. Az óvodások számára Péterfy Emíliával és Selmeczi Marcellával közösen gyűjteményt állított össze (1971); a VI. és VII. osztályosok részére Kovácsné Gábor Arankával szerkesztett ének-zene tankönyvet (1973, 1974, 1983). A zenei anyanyelv, az általános zenekultúra, zenei és nyelvérzék fejlesztésével, a beszédtechnikával foglalkozó írásait a Tanügyi Újság, A Hét közölte. Munkatársa volt a Kolozsvári Rádió és a Román Televízió magyar nyelvű adásainak. Iskolai kórusának közreműködésével jelent meg az Óvodások lemeztára II. számú lemeze.

(B. A.)


Mayer Antal – *Jóestét


Mayer Ker. János (Stájerlak, 1872. jún. 6. – 1935. márc. 20. Újarad) – zenekritikus. Középiskolai és teológiai tanulmányait Temesvárt végezte. 1900-tól a temesvári állami főgimnázium tanára, a róm. kat. papi szeminárium prefektusa. Szerkesztette és gondozta a Temesvári Zenekedvelők Egyesületének kiadványait. Bartók Béla egyik legelső méltatója: 1906-ban a Délmagyarországi Közlöny hasábjain lelkesen számolt be első temesvári hangversenyéről. 1910-től haláláig Újaradon plébános. Zenetörténeti és -elméleti tanulmányait a Katolikus Egyházi Zeneközlöny és a Zenei Szemle, zenekritikáit, beszámolóit, publicisztikai írásait a Temesvári Hírlap, Erdélyi Hírlap, Aradi Közlöny és Déli Hírlap közölte.

(Sz. J.)


Mazalik József Alfréd (Felsőbánya, 1927. nov. 8.) – szerkesztő. Nagybányán végzett középiskolát (1948), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos diplomát (1952). Líceumi tanár Máramarosszigeten. Az itt megjelenő Viaţa Liberă főszerkesztője (1952-56), a Bányavidéki Fáklya helyettes főszerkesztője (1957-59), a Máramarosszigeti Napló szerkesztője (1990), a Bányavidéki Új Szó munkatársa. Cikkeiben Hollósy Simon és Badzey Pál festőművészek máramarosszigeti kapcsolataival foglalkozik. Az RMDSZ parlamenti képviselője (1992).


Medgyesi Emese (Marosvásárhely, 1961. júl. 29.) – író. Marosvásárhelyen az Alexandru Papiu Ilarian Líceumban érettségizett (1980), a Babeş-Bolyai Egyetem bölcsész karán a magyar-francia szakot végezte (1984). Tanár a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskolában, majd az Orbán Balázs Líceumban (1984-90). 1990 után a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán tanít. A fiatal prózaírók Ajtók c. antológiájában tűnt fel (1987), novelláit közli az Utunk (1989), az 1989-90-es Utunk-Helikon Évkönyv és a Látó (1990). Matyorka densz c. kisregénye a Helikonban (1990/9-11) jelent meg.

Kötete: Pontos idő (novellák, 1992. Forrás).

Éltes Enikő: Könyvtükör. M. E.: Pontos idő. Romániai Magyar Szó 1992. okt. 15.


Medgyes Lajos emlékezete – A papköltő, nyárádszentimrei Medgyes Lajos (Sárosmagyarberkesz, 1817. nov. 17. – 1894. márc. 9. Dés), aki a dési Óvárban a parókián vendégül látta Petőfit, levelezett Tompa Mihállyal és Jókaival, költészetének szenvedélyességével a 48-as forradalom dalnoka, a Bach-korszakban a kolozsvári Fellegvár rabja, majd a közjogi ellenzék szószólója, neve költészetének úttörő népiességével, szabadságharcos bátorságával és az abszolutizmus alatt meghirdetett magyar-román-szláv békeszózatával vált időt állóvá.

Emléke sokáig feledésbe merült, egy 1853-ban Berde Áron Hetilapjában közölt közleményét Sántha Lajos a Kristóf-emlékkönyvben megemlíti ugyan (1939), de verseire csak a II. világháború feszültségei közepette irányul nagyobb figyelem. A Versekben tündöklő Erdély c. gyűjtemény (1941) nem kevesebb mint hét versét újítja fel (köztük van a Jós-szózat, Rabságom oka, Szózat a magyar hölgyekhez, Erdély sorsa s az az 1860-ban szerzett Békeszózat, mely az adott történelmi helyzetben újra időszerűvé vált néptestvériség-követelményt szólaltatta meg). A gyűjtemény szerkesztője, Szentimrei Jenő, Medgyes Lajos unokaöccse később önéletrajzában így jellemzi a dési rokont: "...ezt a költőt csak agyon lehetett hallgatni a közösügyes Magyarországon."

Ez után az erdélyi írók *48-as Erdély c. antológiája (1943) is közöl Medgyes-verseket. A II. világháborút követő kibontakozás során e versek pódiumra, sajtóba, iskolakönyvekbe kerültek, a Békeszózat megzenésítésére az MNSZ eredményes pályázatot írt ki, s a díjnyertes Chilf Miklós-féle megzenésítés a Dalosszövetség (1946-49) révén vált népszerűvé. Ebben az időben Medgyes Lajos Népfőiskola néven szabadegyetem is működött Désen.

Felújult ~ az irodalomtörténeti kutatások nyomán is: Gálffy Zoltán doktori értekezésében az OSZK-ban őrzött kéziratos anyagát is feldolgozta, Dávid Gyula pedig kiderítette, hogy a meggyőződése miatt hivatalos körökben háttérbe szorult költőt 1877-ben az ellenzéki lelkületű Tolnai Lajos vonta be a Marosvásárhelyen akkor alakult *Kemény Zsigmond Társaság munkakörébe, s helyet nyitott számára a szerkesztésében megjelenő Erdélyi Figyelő, ill. Figyelő c. közlönyben.

(B. E.)

Versényi György: M. L. élete. Erdélyi Múzeum 1896. Előszóként újraközölve: M. L.: Költemények. Brassó 1904. – Sántha Lajos: Kolozsvár irodalma a Bach-korszakban 1856-ig. Közli Magyar irodalomtörténet 1939. Emlékkönyv Kristóf György hatvanadik születésnapjára. Kv. 1939. 263. – Szentimrei Jenő: Városok, emberek. 1973. 55, 132, 262, 264. – A marosvásárhelyi KZST levelesládája. 1973. 11-18, 68, 323. – Dávid Gyula: Tolnai Lajos Marosvásárhelyen. 1974.

ÁVDolg. Kajcsa Jenő: M. L. élete és költészete. Kv. 1958.


Medgyes magyar irodalmi élete – A szászság egyik jelentős központjaként ismert városba, amelynek akkor még latin nyelvű kegyesrendi gimnáziumában Dugonics András is tanított, csak II. József 1786-os rendelete nyomán indult meg a románság és magyarság lassú betelepedése. A múlt század elején megkezdődött iparosodás során a helybeli magyar lakosok száma az 1850-es 264 lélekről 1910-ig 1694-re emelkedett, mára pedig a közeli Székelyföldről urbanizálódó bevándorlókkal mintegy 12000-re nőtt.

A városban élő református hívők 1888-ban építettek templomot, a magyar felekezeti iskolák viszont sokáig elemi szinten maradtak. A magyar művelődési életet lelkes tanítók, lelkészek indították meg, énekkarok, olvasókörök, színjátszó csoportok szervezésével. 1862-ben létesült a Magyar Kaszinó, ugyanekkor az Ipartestületben olvasóegylet kezdte meg működését. 1905-ben jelent meg a Medgyesi Újság c. magyar nyelvű hetilap, de 1918-ban megszűnt, s csak 1934-ben indult újra független magyar hetilap Medgyesi Lapok címmel Sz. Nagy Sándor gondozásában. Ezt 1938-ban a királyi diktatúra tiltotta be. Közben megjelent Plébánia címmel a római katolikus lelkészi hivatal mindössze 12 számot megért havilapja is, ezt előbb Máthé Benvenut, majd Kelemen Ágoston ferencesrendi szerzetes szerkesztette. A medgyesi magyar munkásság művelődési igényeit 1935-től a helyi MADOSZ igyekezett kielégíteni: székházat vásárolt, könyvtárat, klubot tartott fenn, s a református egyházzal közös énekkart szervezett.

A II. világháború után a Magyar Népi Szövetség helyi szervezetében folyt a művelődési élet. Új szakasz 1968-ban kezdődik. Ekkor jön létre Koncz Ilona tanárnő kezdeményezésére a helyi *szabadegyetem. Vezetői 1972 és 1986 között, majd 1989-től kezdve újra Szabó M. Attila és Szabó M. Erzsébet tanárok, közben 1986 és 1989 között Jakab Elek mérnök. A szabadegyetem rövid idő alatt országos hírű lett: a hetente rendezett, több mint 100 előadáson vendége volt az intézménynek a romániai magyar irodalmi és tudományos élet számos jelentős képviselője. Az intézmény fórumot biztosított a város egyre nagyobb számú magyar értelmiségi szakemberének is: mérnököknek, közgazdászoknak, tanároknak és tanítóknak, orvosoknak és jogászoknak, hasznosan kiegészítve az 1986-ban indult magyar tannyelvű líceum, majd az 1990-ben létrehozott magyar nyelvű általános iskola oktató szerepét.

A szabadegyetem meghívására előadóművészek, képzőművészek, zenészek, népművészek részvételével előadó esték, hangversenyek és kiállítások kapcsolódtak be a város életébe. Így a helyi evangélikus templomban orgonakoncertekre hívták meg a hazai orgonaművészeket. Iszlay László zenetanár munkáját dicséri a 80-as években működött *régizene-együttes, míg Iszlay Borbála és Sebők Anikó csoportot szervezett a néptánc művelésére. Az 1989-es történelmi fordulat lehetővé tette, hogy a medgyesi háromnyelvű *népszínház magyar tagozata több előadásban szerepeljen mind a város, mind a környék színpadjain, igénybe véve a marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és kolozsvári színházak művészeinek segítségét a rendezésben.

Medgyes ismert szülötte Lám Béla, mezőgépészeti szakmunkák s a Körön kívül... c. önéletrajzi regény szerzője.

(Sz. M. A.)


Média – a Nagyváradon 1991 óta Stanik István főszerkesztése alatt megjelenő Erdélyi Napló hetilap *sajtószemle-melléklete.


Medveczky István, M. Medveczky (Máramarossziget, 1905. aug. 15. – 1953. aug. 16. Máramarossziget) – költő, újságíró. Szülővárosa Piarista Gimnáziumában érettségizett (1923). Műszaki rajzoló az Ilie Pintilie Vállalatnál. Saját kiadásában megjelent Az én anyám (Máramarossziget 1926) c. verseskötete egy bánatos ifjú hangulatait tükrözi. A kötet címlapján az író saját fametszete. 1952-ben a helyi szekuritate ismeretlen vádak alapján a tüdőbeteg írót börtönbe vetette és írásait megsemmisítette. A kiadott orvosi bizonylat szerint agyvérzés végzett vele.


Meer Péter – *számítástechnikai szakirodalom; *szemiotika


Megéneklünk, Románia 1. Nicolae Ceauşescu államelnök 1971-es kínai látogatása után az ott kibontakozott balos nacionalista "kulturális forradalom" mintájára Romániában létesített hivatalos műkedvelő tömegmozgalom. Nevét Alecu Russo (1819-1859) román író Cîntarea României c. prózai költeményéről vette. A 60-as évek végén újraszerveződő közművelődési egyesületek és együttesek munkájának fokozatos visszaszorítása, majd teljes felszámolása után, különösen a szórványvidéken, ez a felülről kezdeményezett és intézményes támogatást élvező műkedvelő tömegmozgalom rövid időre alkalmat adott a magyar énekkarok, színjátszó csoportok, népművészek és néptáncosok mozgósítására is, de a diktatúra szigorodásával az állami művészetirányítás egyre inkább egy megideologizált, propagandaszolgálatba állított műnépi kultúrát kívánt a ~ rendezvényeinek színpadán látni. Ugyanakkor a sztárszerepre kiválasztott "népi alkotókat" – e szellem vállalóit – igyekezett kijátszani a "kezelhetetlen" hivatásos művészekkel szemben, s a fékevesztett személyi kultusz megtévesztő propagandaeszközévé alacsonyította őket.

2. A *Művelődés folyóirat fokozatos megszüntetésével 1985 decemberétől magyar műsoranyag már csak a Cîntarea României címet felvett román nyelvű művelődési folyóirat mellékleteként jelenhetett meg, az is csak a román "mini-kulturális forradalom" szellemében. A módszertani irányítás kizárólag román nyelvű lett és külön e célra nevelt "aktivisták" kezére került 1989 végéig.

(B. E.)


Megtalált Világ – irodalmi antológia a marosvásárhelyi Irodalmi Kör tagjainak írásaiból. Összeállította Zsidó Enikő, megjelent 1968-ban a Népi Alkotások Megyei Háza kiadásában. Hajdu Zoltán előszava szerint "olyan kezdő és a kezdés szakaszán már túljutott lírikusok, novellisták szerepelnek benne, akik közül a legjobbak az egybekapcsoló nemzeti jegyek mellett már többé-kevésbé kikristályosodott egyéni alkattal rendelkeznek". A szerzők: Anghi Gyula, Balázs András, Balázs Imre, Bartis Ferenc, Elekes Ferenc, Hargitai József, Hodos László, Komán János, Komzsik István, Könczei Csaba, Nagy Zsuzsa, Nyisztor Miklós, Oláh István, Ráduly János, Szekernyés László, Székely Ferenc, Szépréti Lilla, Szobolai György, Szurkos András, Varró Ilona, Vass Irén. Egy-egy szemelvény Constantin Duică, Zeno Ghiţulescu és Vasile Spoială írásaiból Elekes Ferenc, Bartis Ferenc és Zsidó Enikő fordításában jelent meg. A fiatal szerzők nemzeti különbség nélkül a természet, szülőföld, család, barátság, munka, szerelem, béke megtartó erejéről vallanak, biztató közösségi távlatok reményében. A ~ illusztrációit a szerzőként is szereplő képzőművész Balázs Imre (Székelyudvarhely, 1926) készítette.

(Má. J.)


Megyei Tükör – 1968 februárjának végén, Románia közigazgatási átszervezésekor, az egykori Háromszék megye területén létrehozott Kovászna megye hetilapjaként indult, felvállalva a Sepsiszentgyörgyön egykor megjelent lapelődök, így a *Székely Nép örökségét. Alapító főszerkesztője, Dali Sándor korábban az Ifjúmunkás főszerkesztője volt, s ez döntő módon meghatározta az új lap munkatársi gárdájának kialakulását fiatal írókból-költőkből, akik egy-két esztendővel korábban fejezték be egyetemi tanulmányaikat. A laphoz került Farkas Árpád, Tömöry Péter, Csiki László, Magyari Lajos (szerkesztőségi főtitkári minőségben), Czegő Zoltán, Zsehránszky István, Kisgyörgy Tamás, Áros Károly, Tompa Ernő, Péter Sándor, Gajzágó Márton, Znorovszky Attila, Szakács Sándor, Simó Erzsébet, később hosszabb-rövidebb ideig itt dolgozott Vári Attila, Galbács Pál, Vörös Előd, Bogdán László, Sütő István, Bortnyik György, Tömöri Géza, Veress Dániel.

A lapalapítás időszakában valamelyest lazultabb, demokratikusabb sajtóviszonyok alakultak ki, s a lapalapítók ezt kihasználva jelölték meg a ~ alapvető célkitűzéseit: a nép- és tájismeret, a vidék haladó hagyományainak feltárása és ápolása, a Székelyföld elhallgatott egykori nagyjai életének és munkásságának ismertetése, a megye lakói, a faluközösségek mindennapi életének erkölcsi és sokszínű művelődési értékeinek, hagyományainak tükrözése, végső soron a nemzeti tudat gazdagítása.

Több mint két évtizedes működése alatt a ~ számos átszervezésen ment át: 1968 februárjától 1970 őszéig hetilapként jelent meg, 1970 és 1974 között nyolc oldalon mint napilap, majd 1976-ig kényszerülten újra hetilap, 1976-tól 1989 decemberéig négy oldalon megjelenő napilap.

A ~ igazi erőssége kezdettől a riport és a publicisztika. Első időszakának többletértékét a Vasárnapi Kiadás jelentette, melyet éveken át Magyari Lajos szerkesztett a külső munkatársak, Bokor Ernő, Völgyesi András, Seres András, Kisgyörgy Zoltán, Kónya Ádám, Kovács Sándor, Binder Pál, Egyed Ákos, Imreh István, Fábián Ernő, Sombori Sándor bevonásával. Dali Sándor utódai Jecza Tibor (1974-83), majd Vasas Samu (1983-89).

A diktatúrát megbuktató politikai fordulatot követően 1989. dec. 23- ától helyében Háromszék címen jelenik meg a megye magyar napilapja 1992-ig Magyari Lajos főszerkesztésében. Helyettes főszerkesztő Torma Sándor. Munkatársai közé tartozott Sylvester Lajos és a zenekritikus Halmágyi József is. Főszerkesztője 1992 óta Farkas Árpád.

A ~ kiadói tevékenységet is folytatott. Kiadványai közül kiemelkedik a *Kapuállító c. antológia két kötete (1969, 1971) vagy az időközönként megjelenő Fórum c. 20 oldalas társadalmi-irodalmi melléklet. Néhány példa a lap sorozataiból: Farkas Árpád: Bővizű patakok mentén (kihalóban lévő kis falvainkról); Torma Sándor: A kréta körül (háromszéki iskolákról); Hétfőtől vasárnapig (falvainkról); Ki a mester? (ipari egységeink legjobb mestereiről); Kisgyörgy Zoltán: Hegyen-völgyön túrakalauz; Barlangjaink; Kónya Ádám: Kis településlexikon; Műemlékeink; Áros Károly: Nehéz kesztyűk; Két futballvár; A téli és nyári olimpiák története; Berde Zoltán sporttörténeti sorozatai: Mementó; Emlékezzünk régiekre.

(B. Z.)

Beke György: Hűséges tükör. Igaz Szó 1971/1. – Dankanits Ádám: Helytörténet a Megyei Tükörben. Korunk 1972/3.


Méhes György, családi nevén Nagy Elek (Székelyudvarhely, 1916. máj. 14.) – ifjúsági, regény- és színműíró. A kolozsvári Református Kollégiumban végezte a középiskolát (1933), az I. Ferdinand-Egyetemen jogi diplomát szerzett (1938). A Keleti Újság munkatársa (1938-44), a Világosság (1944-48), Falvak Dolgozó Népe (1948-50), Művelődési Útmutató (1950-52) szerkesztője. A balos-dogmatikus türelmetlenség kiszorította az újságírásból s eltiltotta addigi névhasználatát, mire felvette tanárőse, ~ György (1746-1809) nevét; 1952-től kizárólag írásainak jövedelméből él.

A színészi kozmopolitizmus ellen c. első írását az Ellenzék közölte (1936). A Pásztortűzben színikritikái, a Hitelben tanulmányai jelentek meg. A tordai harcok idején 1944 őszén az ellenálló mozgalommal kapcsolatba lépve megírta Magyarok és románok c. vezércikkét a Keleti Újságba, melyben állást foglalt az egymás ellen uszított két nép testvéri jövőjéért. Önéletrajzi jellegű regénye, a Bizalmas jelentés egy fiatalemberről őszintén bemutatja e korszakváltás ellentmondásait s a béke és megértés felé tájékozódó magyar értelmiséget. Az új rendszerben mégis elgáncsolják, mire az ifjúsági irodalomba menekült, s 1956-tól a Napsugár meseírója lesz. Kiszorítottságára műfordítással is reagál: Caragiale, Slavici, Eusebiu Camilar, Eugen Barbu, Petre Sălcudeanu irodalmi műveit mutatja be a magyar közönségnek. Megkapja a Vasile Alecsandri-díjat s a Pionírtanács elismerését, valamint a Kolozsvári Írók Társasága irodalmi díját.

Eleinte kalandos ifjúsági írásaival – köztük a románra és németre is lefordított Szikra Ferkó c. regényével – aratott sikert, majd 1961-től sorozatosan feltűnik színjátékaival a kolozsvári, nagyváradi, temesvári és marosvásárhelyi magyar színpadon. Egyfelől az egykorú társadalmi élet visszásságaiba bevilágító vígjátékaival (33 névtelen levél; Duplakanyar; Drága gyermekeim; Az nem igaz, hogy ez igaz), másfelől történelmi groteszkbe öltöztetett drámai szatíráival jelentkezik: a Barbár komédia a népeket megosztó nagyhatalmi politika fortélyait figurázza ki, a Noé bárkája a társadalom hitvány elemeinek túlélésére utal, a Jerikó pedig a személyi kultusz és a diktátor karikatúráját adja, s benne az elégedetlenek forradalma dönt kőfalat. Témáit szívesen fordítja át TV-játékok műfajába is; egy forgatás során (Volt egyszer egy úrlovas) a politikai feszültségek ellenére jelképesen bevonta magyarországi szereplésbe Florin Piersic jeles román színészt. Hét bábjátékát mutatták be (1963-84).

Ti, földi istenek... c. "bizánci capriccio"-ját a budapesti Reflektor Színpad mutatta be (1990), Családom rémtettei c. vidám gyermekregénye a Creangă Könyvkiadónál, önéletrajzi regényének román fordítása Raport confidenţial despre un tînăr c. alatt a Kriterion Könyvkiadónál jelent meg (1991).

Gyermek- és ifjúsági írásai: Verőfény (regény, 1952); Gyöngyharmat Palkó és más mesék (1954); Kárpátok kincse (regény, 1955); Szikra Ferkó (regény, 1956); Gyémántacél (kalandos regény, 1956); Virágvarázsló (mesék, 1957); Világhíres Miklós (1958); Veronka (elbeszélések, 1959); Három fiú meg egy lány (regény, 1960); Az a bizonyos Vitalit ügy (regény, 1961); Utazás Nárittyenbe (vidám mesék, 1962); Kékruhások (regény, 1962); Micsoda társaság (regény, 1966); Győzelmes Gábriel (meseregény, 1967); A kígyószemű toll (mesék, karcolatok, 1968); Tatárok a tengeren (regény, 1971); Ártatlanok bandája (csodálatos történet, 1974); A tizenkét éves felnőtt (ifjúsági regény, 1979); Egy tucat léggömb (mesék, karcolatok, 1983); Murok Matyi kalandjai (mesék, elbeszélések, 1985); Hét kedvenc unoka (regény, 1989).

Regényei: Leleplezem a családomat (Kv. 1972); Kilenc vesszőparipa (Kv. 1976); Orsolya (1977); Bizalmas jelentés egy fiatalemberről (1982); Mindenkinek nehezebb, mint másnak (két kisregény, 1986).

Megjelent színpadi munkái: Négy vidám játék (Asztalos Istvánnal, Méliusz Józseffel, Sütő Andrással közösen, 1959); A mester és tanítvány (színjáték, Mv. 1966); Fele se tréfa (színjáték, Nv. 1968); Noé bárkája (négy színmű, a címadón kívül: Barbár komédia; 33 névtelen levél; Mi férfiak. 1969); A járókelő – Ha nincs kilincs (két színjáték, 1970); Mozaik (színjáték, 1970); A zsebrevágott osztály (gyermekszíndarabok, Csíkszereda, 1970); Heten, mint a gonoszok (színjáték, Bp. 1972); Duplakanyar (színművek: a címadón kívül: A nagyenyedi két fűzfa; A peleskei nótárius; Heten, mint a gonoszok, 1976); Felebarátaink (színpadi riport öt képben, 1977); Szép piros alma (vígjáték egy felvonásban, 1977); Istentelen Ábrahám (vígjáték egy felvonásban, 1979); Az nem igaz, hogy ez igaz (négy színjáték, a címadón kívül: Drága gyermekeim; Egy roppant kényes ügy; Kir Januli. 1984). Jerikó (Színház, Bp. 1983).

(B. E.)

Székely Erzsébet: Felszabadulás utáni gyermekirodalmunk. Igaz Szó 1956/7; uő. A meseregény néhány kérdése. Igaz Szó 1956/8. – Gálfalvi Zsolt: Vígjáték hétköznapjainkról. Igaz Szó 1966/12. – Oláh Tibor: Barbár komédia. Vörös Zászló 1967/281; uő. Noé bárkája. Új Élet 1970/1. – Balogh Edgár: Színdarab a hétköznapok emberségéről. Új Élet 1970/22; uő. Nagy Elek, akkor még zászlósmundérban. Utunk 1983/18. – Marosi Péter: Szkeccsen szkeccs. Utunk 1970/45. – Huszár Sándor: Drágalátos gyermekeim. A Hét 1976/11. – Beke György: Fegyverek után. Utunk 1979/35. – Halász Anna: Egy mosolygó humanista. A Hét 1981/22. – Szőcs István: Az nem igaz, hogy ez igaz. Előre 1981. okt. 16; uő. Új, még duplább kanyar Marosvásárhelyen. Előre 1982. ápr. 7. – Jánosházy György: Ha van, akkor miért nincs? Utunk 1984/6.


Méhész – Valló Zoltán szerkesztésében 1914-ben Temesvárt indult és 1935 decemberéig megjelent méhészegyesületi hivatalos közlöny. 1925-től kezdve címe: Apicultura-Bienenzüchter-Méhész, 1934-től csak román-német nyelvű a címe.


Méhészet – a román Földművelésügyi Minisztérium 1956-1975 között Bukarestben kiadott "méhészeti irányítási közlöny"-e. Mint az Apicultura c. román szaklap egyszerű fordítása s a "kollektív méhgazdálkodás" népszerűsítője, csak kevéssé tudta a magyar méhészek igényeit kielégíteni. 1976 januárjától Méhészet Romániában címmel, ugyancsak havi megjelenéssel 1980-ig adják ki. 1981-ben már csak negyedévi, 1982-ben, megszűnése évében pedig összesen két száma jelenik meg.


Méhészeti Közlöny – 1886-ban Kolozsvárt indult méhészeti szakfolyóirat. Két évi megszakítás után, 1921-ben indul újra, egyesülve Gáll Imre *Székely méhészet c. hasonló profilú folyóiratával. Az Erdélyi Gazda melléklete, 1927-ig címlapja is közös amazzal. Az EME tulajdona, az erdélyi Méhész Egyesület hivatalos lapja. Szerkesztő Török Bálint, 1938-tól Seyfried Ferenc. Munkatársak, a szerkesztőbizottság tagjaiként: Dálnoki Paál Lajos, Kádár Elemér, László Márton, Boga Lajos, Balázs Péter, Szentpétery György.

A folyóiratot 1950-ben szüntetik meg.


Méhkas Diákszövetkezet – eredetileg 1936-ban Kolozsvárt 101 pályakezdő fiatal alapította gazdasági szövetkezet, mely élén Deák Ferenccel a falu termékeinek városi értékesítését és a fiatal főiskolai végzettek elhelyezkedését kívánta szolgálni, üzleteket, tejgyűjtő állomásokat létesítve s a hivatalos diákmenzákról kiszorult magyar diákok számára étkezdét nyitva. A bécsi döntés után Tóth Samu vezetésével a visszatért Ferenc József Tudományegyetem hallgatói ~ címen átszervezték a szövetkezetet, s könyv- és papírkereskedést nyitottak a Mátyás király tér 2. szám alatt.

Az így létesült új szövetkezet szerepet vállalt a *Termés és a *Március kiadásában és terjesztésében, Móricz Zsigmond, Erdei Ferenc, Kovács Imre meghívásával irodalmi estéket rendezett, könyvnapokat szervezett, majd 1944 után maga is könyvkiadásra vállalkozott. Kerekes Jenő ügyvezető igazgatósága alatt (1944-46) itt jelent meg 1945-ben Arany János Toldija Gy. Szabó Béla címlapjával és képeivel, Vita Zsigmond jegyzeteivel, továbbá Kós Károlytól a Budai Nagy Antal históriája, valamint Petőfitől Az apostol és a János vitéz Faragó József gondozásában. A következő 1946-os esztendőben a ~ kiadásában került a közönség elé Benczédi Sándor három mesejátéka A csillagszemű juhász címmel, s Faragó József Kevély Kereki c. népi játék- és Petőfiről szóló népmese-gyűjteménye László Gyula rajzaival. Az utolsó Méhkas-kiadvány Izsák József Bölöni Farkas Sándor, a történetíró c. tanulmánya (Kv. 1947).

1947 végén a diákszövetkezetet beolvasztották a MÁGISZ (Munkások Általános Gazdasági és Ipari Szövetkezete) keretébe.


Méliusz Anna (Kolozsvár, 1920. máj. 18.) – gyermekírónő. ~ József író felesége. Román nyelvre fordította férje Játsszunk színházasdit c. három felvonásos vígjátékát (1957). Férjével közösen írt munkái: Okos volt-e Okos Marci? (Regényke kicsiny olvasóknak. Eugen Taru rajzaival, Románul Viorica Huber és Bokor Péter, németül Else Kornis fordításában is. 1961); Én és az oroszlán (Eugen Taru rajzaival, 1972. Oroszul Tatjana Berindei 1963-as, románul Bokor Péter 1971-es, németül Anni Tronius 1974-es fordításában), Marci és az oroszlán (Bp. 1988).


Méliusz József (Temesvár, 1909. jan. 12.) – író, publicista, költő, műfordító. ~ Anna férje. Középiskolát szülővárosa Piarista Gimnáziumának reál szakán végzett, Budapesten tette le az érettségi vizsgát (1928). Főiskolai tanulmányait a budapesti Műegyetem műépítészeti karán kezdte, majd Zürichben, Kolozsvárt és Berlinben teológiai tanulmányokat folytatott és református lelkészi képesítést szerzett (1933). Az Ifjú Erdély egyik szerkesztője és az Erdélyi Fiatalok munkatársa (1932-33), Endre Károly ajánlásával az Erdélyi Helikonban kezdi szépirodalmi pályáját. A válsággal küzdő Európa háborúra készülő szélsőségeseivel szemben az antifasiszta békemozgalomhoz csatlakozott, 1934-től a Korunk főmunkatársa, 1935-től a Brassói Lapok bánsági tudósítója és publicistája. Dél-Erdélyben részt vesz az Antonescu-diktatúra ellen folyó illegális küzdelemben, a Déli Hírlap cikkírója Virág Miklós álnéven. A bevonuló szovjet hadsereg feljelentésre letartóztatja; az incidens tisztázása után az MNSZ központi sajtóirodájának vezetője (1945), a Romániai Magyar Írók Szövetségének főtitkára (1946), Gaál Gáborral közösen szerkeszti az Utunkat. A romániai magyar színházak vezérfelügyelőjeként szerepet vállal a marosvásárhelyi Székely Színház és a kolozsvári Magyar Opera megteremtésében. A kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője, majd igazgatója, a magyar színművészeti intézet tanára (1948-49). Koholt vádak alapján az MNSZ más vezetőivel együtt letartóztatták s ítélet nélkül hat éven át (1949-55) fogva tartották. Hazatérve az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó aligazgatója (1957-59), a Romániai Írók Szövetségének alelnöke (1968-72).

A realizmus és avantgardizmus – a valóság megvallása és a korszerű képzetkapcsolások – szintézisével jelentkezett. E műfaj-termő jellegzetességgel tűnt fel hol a MADOSZ meghirdette Népi Toll Versenye lebonyolításával, munkás és paraszt írók után kutatva, hol a Ben Hepburn hagyatéka c. verssorozat (Korunk 1934) néger jelképeibe rejtve az elnyomottság és kiszolgáltatottság elleni érzelmi kitöréseit, új helyezést szerezve a forradalmi művészetté emelt avantgardizmusnak. E kettős-egység jellemzi 1945 után megjelenő A nép ír vagy Tanú a nép c. írásait egyfelől, Együtt a világgal c. verseskötetét másfelől, és életének gazdag irodalmi termése ezzel a sajátossággal ötvöződött páratlan irodalmi jelenséggé nemcsak lírájában, hanem prózájában is. Találóan jegyzi meg Kántor Lajos az eredetileg még II. világháború előtti, de csak 1969-ben megjelent Város a ködben c. önéletrajzi regényéről, hogy ez a Proust utáni modern európai próza szintjét megközelítő mű "...különösen szerencsés házasságból született: az író avantgarde elkötelezettségéből s a magyar szociográfiai irodalom tapasztalatainak hasznosításából".

A mindennapokat megelevenítő közírása és a Dél-Erdélyben átélt fasiszta diktatúra nyomasztó emléke is a tényközlés és a művészi gondolatiság elválaszthatatlanságában gyökerezik. A Kitépett naplólapok harminc évet átfogó mindenkori maiságában az írói alakulás őszinte folyamatával találkozunk, a Sors és jelkép pedig, egy 1943-as erdélyi utazás regénye, nemcsak a "nemzetiségi realizmus" jegyében íródott, hanem a belső lelki vallomás erkölcsi nyomatékával is. A második kiadáshoz fűzött visszapillantás nem hallgatja el az antifasiszta ellenállás térképéről egy voluntarisztikus baloldali-szektás elvárás meghökkentő – s nyilvánvalóan a szerző későbbi meghurcolását is előrejelző – türelmetlenségét a művésszel szemben, aki példaképei, Montaigne és Kazinczy nyomában járva politizálás közben sem adja fel egy új világra készülődő költő igazságérzetét. A regény regényéhez tartozik, hogy amikor 1973-ban újra megjelenhetett, az író bevallja, hogy közben a regény tematikája "a sérülések egész rendszerévé változott át, irodalmi traumatológiává", amelynek kibeszélése görcsöktől szabadít...

Majakovszkijra emlékeztető agitatív s egyben kritikai kommunizmusa egy ifjúságából hozott mély, krisztiánus humánumból táplálkozik, ezért került nemegyszer szembe a balos hatalommal. Ez az erkölcsi erő íratja meg vele az Aréna c. verseskötet híressé vált Jitkadal elégia c. zsidó siratóversét, mellyel az antiszemitizmus ellen küzdő keresztény íróknak szánt Jeruzsálemi Nagydíjat kiérdemelte. Művészete elválaszthatatlan Európa szellemi nagyjainak vonulatától. Nem véletlen, hogy egy Thomas Mann ellen indított provokációs plágiumperben Costa Carei román íróval szövetkezve megszervezte Temesvárt a nagy német író védelmét. Ismert barátsága Ludwig Renn német íróval.

Jellemző, hogy Bert Brecht, Johannes R. Becher, Alekszej Tolsztoj fordítója, a román irodalomból pedig Arghezi verseit, Rebreanu, Eftimiu, Victor Ion Popa, Muşatescu, Mihail Sebastian vígjátékait ültette át magyarba. Egy fikciós író-személyiségbe öltöztetett kettős regénye (A Horace Cockery-Múzeum és Horace Cockery darabokra tört elégiája) saját eszmei beidegződésének kalandos irodalmi Európa-képét adja, travesztálva önmagát, aki "költő volt, nem politikus. A politika mesterségbeli fogásait nem ismerte, humanista volt és moralista; költő: a csatavesztés predesztináltja."

Az emlékező író eredeti műfaja a kávéház-regény: összesen öt kötetből áll. A kávéház mint "méliuszi fogalommá váló méliuszi metafora" (Szász János) egyben vallomás és álom, útinapló és korrajz, képzelet és irodalomtudomány értelmiségi fóruma, ahol mindnyájan ott lebegnek, akik "testvérien a humanizmusban, lázadásban, szabadságban és rációban" az eszményi Európát jelentik. Az illúziók kávéháza s a Kávéház nélkül után a harmadik kötet, a Tranzit kávéház álomtechnikájában – "Anna álmában" – megelevenedik a költő-hős pokoljárása a történelmi megpróbáltatás börtöneiben... A lazán induló szerkezet egyre határozottabb formát ölt (Napnyugati kávéház; A barátság kávéháza – tegnap) s minden megszokottól felszabadultan maga az erdélyi magyar "új regény", mely csattanójáig ér Zsilava nem volt kávéház c. alatt közölt s egy korszak vádirataként elhangzó börtön-naplójával, egyelőre A Hét hasábjain (1991-92).

A költő nem öregszik. Kezdve a csehszlovákiai sarlós ifjúság erdélyi bemutatásától (1930) a kolozsvári Fellegvár neoavantgardista fiataljainak levélbeli üdvözléséig (1979) éberen figyelte az új írókban jelentkező folytonosságot, közben már Az új hagyományért c. tanulmánykötetében üdvözölve Lászlóffy Aladár és Szilágyi Domokos nemzedékét, melyben "az örökség ébredése" jelentkezik.

Művei: A nép ír (1945); Ének 1437-ről (Verses krónika. Tv. 1945); Tanú a nép (Tv. 1945); Párizs után (politikai közírás, Kv. 1946); Sors és jelkép (Kv. 1946, 2. javított kiadás Buk. 1973); Együtt a világgal (versek, 1957); Októberi szél (Egy publicista jegyzetei. 1957); Ameddig ellátok (versek, 1960); Kitépett naplólapok (1961); Okos volt-e Okos Marci? (Regényke. Méliusz Annával. 1961); Beszélgetés a rakparton (versek, 1963); Legszebb versei (1964); Aréna (versek, 1967); Az új hagyományért (cikkek, tanulmányok, 1969); Város a ködben (függelékben a regény kéziratának története, 1969, 2. kiadás 1981. RMI); Az illúziók kávéháza (Vallomások. 1971, Bp. 1990); Én és az oroszlán (ifjúsági regény, Méliusz Annával. 1972); Kávéház nélkül (Emlékezet és vallomás. 1977); Tranzit kávéház (Utazás és álom. 1982); Horace Cockery-Múzeum – Horace Cockery darabokra tört elégiája (1983, Bp. 1988); Válogatott költemények 1930-1980 (1984); Napnyugati kávéház (1986); A barátság kávéháza – tegnap (1988).

Harminc versét németre ültette át Franz Liebhard (1965); románra verseit Emil Giurgiuca, Radu Boureanu, Paul Drumaru, regényét Oraşul pierdut în ceaţă címmel Constantin Olariu (1974), az Arena elégiáit Virgil Teodorescu (1975) fordította.

(B. E.)

Benedek Marcell: Sors és jelkép. Utunk 1946/3. – Gréda József: Nagy költemények nyersanyaga. Utunk 1958/14. – Lőrinczi László: Jegyzetek M. J. költészetéről. Korunk 1961/1. – Méhes György: Mesei realizmus. Utunk 1962/2. – Balogh Edgár: A közíró ars poeticája. Korunk 1962/5. – Márki Zoltán: Naplólapok. Igaz Szó 1962/6. – Izsák László: Expresszionista hagyomány – költői agitáció. Korunk 1964/12. – Király László: Aréna. Utunk 1968/8. – Szilágyi István: Városnagy költemény. Utunk 1968/14. – Hervay Gizella: Magány és aréna. Beszélgetés M. J.-fel. Ifjúmunkás 1969/3. – Huszár Sándor: Az író asztalánál: az avantgardról. Utunk 1969/20; újraközölve Beszélgetések kortárs írókkal. 1969. 237-45. – Kántor Lajos: Városok – ködben és éjszaka. Korunk 1969/11. – Marosi Péter: Atlantisz visszatér. Utunk 1969/45. – Kovács Sándor Iván: A monarchia magyar regénye. Népszabadság, Bp. 1969/246. – Jancsó Elemér: Irodalomtörténeti publicisztika. Igaz Szó 1970/1. – Pomogáts Béla: Valóság és ábrázolás. Tiszatáj, Szeged 1970. 573-75. – Kovács János: Az utazás bűvölete. Előre 1973. aug. 4. – Kicsi Antal: M. J. I-II. Brassói Lapok 1974/15-16. Kis Irodalomtörténet. – Szász János: Egy téli estén M. J. kávéházában. Előre 1978. febr. 19; uő. Ismét a kávéházban. Előre 1982. nov. 17; uő. Egy költészet pályaképe. A Válogatott költemények utószava 1984. – Beke György: M. J. kételyei és bizonyosságai. Brassói Lapok 1979. febr. 17. – Szávai Géza: Helyzettudat és irodalom. M. J. költészete. Kismonográfia. 1980. – Egyed Péter: Vesztés és túlélés M. J. művében. Utószó a Város a ködben 1981-es kiadásához. – Borcsa János: "A költészet életforma." Korunk 1984/6.

ÁVDolg. Szász Béla: M. J. Kv. 1967.


Mellau István (Csanálos, 1875. nov. 18. – 1947. szept. 1. Nagyvárad) – egyházi író. Középiskolát Szatmárnémetiben, teológiát Nagyváradon végzett, 1899-ben szentelték róm. kat. pappá. Debrecenben polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. 1904-től Bélfenyéren, majd Vaskón helyettes plébános, 1905-től a nagyváradi reáliskola, 1908-tól a tanítóképző hittantanára, 1923-tól esperes plébános Margittán, 1937-től 1946-ig a nagyváradi Szent László-templom plébánosa, pápai kamarás. A bérmálás előmunkálatai (Nv. 1906) címmel jelent meg katekézis-ciklusa, Őrszem címmel 1919-ben hitbuzgalmi lapot indított az erdélyi katolikusok számára. Németből fordította az Útravaló fiatal lányok számára (Nv. 1922) c. munkát. Losonczy Gáborral közösen jelentette meg Pailler Vilmos kanonok német nyelvű színműve nyomán írt Jairus leánya (Margitta 1927) c. bibliai tárgyú verses drámáját.


Mérey András (Kolozsvár, 1944. aug. 15.) – grafikus. Kolozsváron a Képzőművészeti Líceumban érettségizett, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán 1969-ben szerzett diplomát. 1970 és 1973 között rajztanár Csíkszeredában; 1973-tól ugyanott reklámgrafikus. Rézkarcban és rokontechnikáiban dolgozik. Érdeklődéssel fordult a magyar népballadák felé, grafikai munkáiban ezek földolgozására, motívumkincsük művészi átlényegítésére törekszik. Készített hanglemezborító-terveket, illusztrált irodalmi alkotásokat. Egyéni kiállításai: Csíkszeredában (1972), Bukarestben (Petőfi Ház – 1973), Sepsiszentgyörgyön (1975), Székelyudvarhelyen (1978), Kolozsváron (Korunk Galéria – 1982).

(M. J.)

Kántor Lajos: Balladák ritmusa (Előszó a Korunk Galéria 1982-es kiállításának katalógusához).


Meridian – a petrozsényi *Áprily Lajos Irodalmi Kör (1974-76) feloszlatása után alakult irodalom- és művelődésnépszerűsítő kétnyelvű kör (1976-79).


Meridiane Könyvkiadó – az *Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó 1960-ban történt osztódása folytán létesült művészeti és turisztikai könyvkiadó, amelynek gondozásában albumok, művészeti munkák és igényes kivitelű turisztikai kiadványok jelentek meg, 1974-ig magyar nyelven is.

A ~ kiadásában megjelent művek túlnyomórésze román szerzők munkája volt; magyar szerzőként Kovács György és Dános Miklós egy-egy Marosvásárhelyt bemutató turisztikai kiadványhoz írt előszót (1962-ben, ill. 1966-ban), s Dimény István Szőnyi István, Banner Zoltán pedig Nagy Albert festészetét mutatta be a képreprodukciókat bevezető rövid román nyelvű tanulmányában (1964-ben, ill. 1968-ban). Bizonyára gazdaságossági meggondolásból a ~ kiadta Komsa Anna Szakácskönyvét (1965, 1967) és Mann Endre Sütemények és édességek c. kötetét (1965, 1967, 1968), az újrakiadások és Mann Endre könyve legutolsó, 25 000-es példányszáma után ítélve üzleti sikerrel. Magyar társszerzője volt (Viehmann József) a Şerban Mihai-jal és Dan Comannal közös Romániai barlangok (1961) c. albumnak, a Cluj (1967) c. városismertető kiadványnak (ezt Hadrian Daicoviciu mellett Bunta Magda és Ferenczi István jegyezte). Kiadta Mihalache Marin Vida Géza művét bemutató (1965) és Raoul Şorban Szervátiusz-albumát is (1966).

A Romániai városok és tájak és Kis útikalauz c. sorozatokban vagy önállóan megjelent kiadványok előszavainak legnagyobb részét neves román írókkal (Tudor Arghezi, Mihai Beniuc, Marcel Breslaşu, Vladimir Colin, Lucia Demetrius, Fănuş Neagu) íratták; a turisztikai kiadványok látnivalókban gazdag erdélyi tájakat és városokat (Arad, Brassó, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyszeben, Nagyvárad, Vajdahunyad; Borszék, a Gyilkos-tó, Szováta, Püspök- és Félixfürdő, Tusnád) is bemutattak; 1965 után a helységneveket a címben is románul szerepeltetve.

A ~ kiadásában magyarul is megjelent néhány művészeti tárgyú munka: Val Tebeica: Az első román postabélyegek (1962), T. Bănăţeanu-M. Focşa: A díszítmény a román népművészetben (1963), J. Perahim-V. Kazar-M. Popescu: A harcos román grafika (1963), C. Giurescu: Erdély a román nép történetében (1968). Magyarul is megjelentette a ~ Adrian Victor, Burtea Ioan és Lupan Petre Románia történelmi és építészeti emlékei és Gh. Anghel Középkori várak Erdélyben c. kézikönyveit (az előbbit Bokor Katalin, az utóbbit Vass Mária fordításában), s Vasile Drăguţ, V. Florea, Dan Grigorescu és Marin Mihalache A román festőművészet képcsarnoka c. munkáját (Bokor Katalin és Kilgászt Éva fordításában, mindhármat 1973-ban). Sajnos mindhárom mű magyar változata – nem szólva a szerzők egyoldalú történelmi beállítódásairól – tele van a fordítók tájékozatlanságából eredő súlyos terminológiai hibákkal. Így az eleinte biztatóan (az első szakaszban évi átlagban 9 művel) indult kiadói igyekezet nemcsak mennyiségi tekintetben zárult negatívan (az utolsó hét év alatt összesen 9 művel), hanem minőségét tekintve is.

(D. Gy.)

Bálint Lajos: Egy szép, de megcsúfolt könyv. Utunk 1973/14.


Mérő Rezső (Szabadka, 1887. febr. 16. – 1954. okt. 26. Temesvár) – közgazdasági szakíró. A temesvári állami főreáliskolában érettségizett (1904), tanulmányait a budapesti Kereskedelmi Akadémián folytatta. Kezdetben a temesvári Közgazdasági Bank könyvelője, majd a szolnoki Népbank cégvezetője. Az I. világháború után Temesvárt telepedett le, ahol előbb a Timişoara Bank, később az általa alapított Pallas Bank igazgatója. Közgazdasági tárgyú cikkeit, tanulmányait a bánsági újságokban, valamint a kiadásában megjelent, maga szerkesztette A Hét (1934-35) c. közgazdasági szaklapban tette közzé. Önálló kötete: Kereskedelmi tudományok (Tv. 1937).

(Sz. J.)


Mertz Károly (Nagyvárad, 1903. aug. 5. – 1976. nov. 21. Temesvár) – pedagógiai író. Középiskolát szülővárosa premontrei főgimnáziumában végzett, mint piarista papnövendék egyidejűleg az I. Ferdinand-Egyetemen magyar, román és történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1927-től a temesvári Piarista Líceum tanára, a kegyesrendiek rendházának főnöke, a felekezeti iskolák államosítása (1948) után a temesvári tanítóképző, a Magyar Vegyes Líceum, végül a C. Diaconovici Loga Líceum magyar nyelv és irodalom tanára nyugdíjba vonulásáig (1958-63). Az Arany János Társaságnak egy időben főtitkára, a Jóbarát szerkesztője és kiadója (1937-38). A neveléstudomány oktatáselméletével és módszertanával foglalkozott. Esztétikai és irodalomtörténeti cikkeit a Temesvári Hírlap, Déli Hírlap, Erdélyi Lapok és Erdélyi Tudósító közölte.

(K. S.)


Merza Gyula (Kolozsvár, 1861. febr. 25. – 1943. dec. 15. Kolozsvár) – az örménység kutatója, turisztikai szakíró. Szülővárosa piarista gimnáziumában érettségizett, itt és a bécsi egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott. Gazdasági pályára lépett, majd európai utazásokon a kirándulóhelyeket, üdülőket, idegenforgalmi intézményeket és tájrajzi múzeumokat tanulmányozva a *turisztikai irodalom szakemberének képezte ki magát. Az EKE jegyzője, főpénztárosa, Táj- és Néprajzi Múzeumának igazgatója, az EMKE egyik alapító tagja; szerepe volt a szamosújvári Örmény Múzeum létesítésében is. Az Erdély c. honismereti folyóirat szerkesztője (1903-08), a bukaresti Ararat örmény szaklap munkatársa (1924-25).

Néprajzi és turisztikai cikkei 1919 után a Keleti Újság, Magyar Nép, Pásztortűz, Véndiákok Lapja, Nagyvárad, Független Újság hasábjain jelentek meg.

Mint örmény család leszármazottja, jelentős szerepet vállalt az erdélyi örmények múltjának és szokásainak feltárásában. A hazai örmények ethnográfiai hanyatlásának okairól és azok orvoslásáról (Szamosújvár 1895) c. tanulmányában feldolgozta a magyar-örmények sorskérdését, Az örmény kereszt (Szamosújvár 1902) c. munkájáért XIII. Leó pápa apostoli áldással tüntette ki. Megemlékezett Szongott Kristófról, a szamosújvári Armenia c. folyóirat alapítójáról (1907); Az örmény népköltőkről (Szamosújvár 1907) c. munkája irodalomtörténeti forrásmunka. Összeállította az erdélyi örménység bibliográfiáját (kéziratban), az erdélyi örmények nép- és korrajzával az 1932-es Erdélyi Magyar Évkönyvben jelentkezett.

Jelentősebb turisztikai munkái: Úti emlékek a tavak országából (Kv. 1895); Svájci képek (Kv. 1896); Látogatás a külföldi alpesi klubokban (Kv. 1897); Az Erdélyi Kárpát Egyesület története (klny. az Erdély 1930/4-5 számából); A magyar turistaság keletkezése Erdélyben (fejezet A magyar sport ezer éve c. munkában, Bp. 1930).

Álnevei: Araráti, Ekefalvi, Figyelő, Sinapis, Vándor, Veridicus, Za-la.

Mező Ferenc: M. Gy. Turisták Lapja, Bp. 1941.


mesemondók – A mesekincset az emberiség gyermekkorától napjainkig világszerte a mesemondók alkották, őrizték meg, fejlesztették tovább és hagyományozták nemzedékről nemzedékre. Mesemondó nélkül nem volt és nincs élő népmese. Annál különösebb, hogy miközben a meséket szórványosan már az ókorban kezdték írásba foglalni, a mesemondók nevét ritkán örökítették meg: ez a szokás csak nagyon későn, még a rendszeres mesegyűjtés kezdetei után is csak lassan és fokozatosan kezdett tért hódítani, majd végül tudományosan kötelezővé válni. Így a múltból százszorta több mesét, mint amennyi mesemondót ismerünk.

Nálunk Kriza János volt az első, aki 1863-ban, Vadrózsák c. népköltési gyűjteményének jegyzetei közt három székely mesemondó: Róka Tamás, Pucok Geci és Fa Miska nevét dicsérőleg említette. Utóbb a levéltári kutatások a reájuk vonatkozó ismereteinket több adattal is gyarapították. Egyebek közt sikerült a három ragadványnév közül kettőt feloldani: Róka Tamás családneve Puskás, a Pucok Gecié Gotthárd Gergely. Ez utóbbinak a fényképe is előkerült, sőt a három mesemondó mellé egy ugyancsak névről ismert negyedik: Péterfi György (ragadványnevén Kóta Gyurka) csatlakozott.

Jánosfalvi Sándor Istvánnak kéziratban maradt, majd 1942-ben nyomdafestéket látott székelyföldi útirajza egy még korábbi mesemondó emlékét őrizte meg: egy Hincsi (ragadvány)nevű csizmadiáét, aki az 1810-es években a székelykeresztúri unitárius gimnázium udvarán nap mint nap a diákok csizmáit foltozgatta, s a munka során, miközben a diák félmezítláb állt, mesével is szórakoztatta.

Benedek Elek Édes anyaföldem! (1920) c. önéletrajzában állított írói emléket annak a három feledhetetlen mesemondójának, akik bizonnyal későbbi mesegyűjtői-meseírói életművéhez is az első indítást adták. E három mesemondó az édesapja, a növendékleányka Rigó Anis, valamint a "nagyokat füllentő vén Demeter András".

A századforduló táján gyűjtötte Ősz János, mint fiatal kibédi tanító, azokat a székely népmeséket, amelyek csak halálának napjaiban, 1941-ben jelentek meg Kolozsvárt A csudatáska címmel. Ennyi idő múltán, amint maga írta, mesemondói közül név szerint csak Bukló Györgyre és Seprődi Sándorra emlékezett.

Az erdélyi magyar mesegyűjtés történetében az író Bözödi Györgyé az úttörésnek az az érdeme, hogy Bágyi Jánosnak nemcsak a nevét örökítette meg, hanem valamennyi meséjét összegyűjtve, első ízben tárta fel egy jeles mesemondó teljes repertoárját. Sajnálatos, hogy A tréfás farkas (1942), valamint Az eszös gyermök (1957) c. kötetekben ennek csak egy részét tudta közölni, és adós maradt a mesemondó alaposabb bemutatásával is.

A kolozsvári Folklór Intézet – később a Román Akadémia keretében működő Folklór Archívum – 1949-es megalakulása mesegyűjtésünkben is egy hivatásos, tudományos korszak kezdetét jelentette. Elődeink ugyanis, a korabeli lehetőségek és igények szintjén, a meséket – ritka kivételektől eltekintve – nem a mesemondók szája után, hanem rövidebb-hosszabb idő, némelykor épp gyermekkori emlékek alapján, emlékezetből vetették papírra. Ennek az ún. emlékező gyűjtésnek a középpontjában nem a mesemondó (akinek túlnyomórészt még a nevét is mellőzték), hanem a mesegyűjtő állott. Ezért kívánta tőle Arany János, az emlékező gyűjtés elméletének és gyakorlatának kodifikálója, hogy "olyan legyen ő, ki ha ama körben marad, születve volt a vidék legügyesebb mesemondója gyanánt szerepelni".

Valamennyi néhai emlékező vagy a szó szerinti hűség felé közelítő gyűjtési módszert egy csapásra érvénytelenített a magnetofon megjelenése. Ma már nincs olyan mesegyűjtemény, amely a mesemondók nevét elhallgatná, a tudományos igényű mesekiadványok pedig mind magnetofonfelvételek után készülnek. Mi több, mesekutatásunkban az egyik legerősebb vonulat épp az egyéniségvizsgálat, vagyis egy-egy kiváló mesemondó teljes repertoárjának összegyűjtése és minél sokoldalúbb értelmezése, mint Faragó József: Kurcsi Minya havasi mesemondó (1969); Balla Tamás: Fehér Virág és Fehér Virágszál (Magyardécsei népmesék. Mesélte Balla János. 1970); Nagy Olga-Vöő Gabriella: A mesemondó Jakab István (1974); Szabó Judit: Rózsa királyfi (Berekméri Sándor gernyeszegi meséi. 1977) és Fábián Imre: Világszép asszony (Koczkás Sándor meséi. 1984). A monográfiák is, a részletkutatások is azt tanúsítják, hogy nincs két egymáshoz hasonló mesemondó, mesemondásuk lehetőségei és formái pedig szintén annyira különböznek egymástól, hogy a gyűjtőknek minden erőfeszítést érdemes megtenniök további jeles mesemondók felkutatásáért és bemutatásáért.

(F. J.)

Borbáth Károly: Adalékok a székely népmesék gyűjtésének történetéhez. A Székelykeresztúri Múzeum emlékkönyve. Csíkszereda 1974. 445-454. – Faragó József: Bágyi János meséi. Korunk 1959/5; uő. Amikor Benedek Elek még mesét hallgatott. Utunk 1959/37; Lőrinczi Elek árkosi népmesegyűjtése. NyIrK 1967/1; Ismerkedés Mátyás Dénes nagymohai mesemondóval. Utunk 1969/7; Nagytudású mesemondók. Igaz Szó 1970/12; Marosi Gergely székelykeresztúri népmesegyűjtése a Vadrózsák számára. A Székelykeresztúri Múzeum emlékkönyve. Csíkszereda 1974. 431-444; Egy fiatfalvi mesemondó az 1810-es években. Aluta 1980. 269-275. – Fóris Pál: Kriza János mesemondója. A Hét 1972/33.


Mesetarisznya – az Ifjúsági, majd a Ion Creangă Könyvkiadó 1961 és 1972 között a román "Traistă cu poveşti" párhuzamos sorozataként kiadott mesekönyvsorozata. Kisformátumú, kisterjedelmű füzeteit a kiadó vonzó címlappal és belső illusztrációkkal bocsátotta a gyermekolvasók elé, akiknek körében – a 15-20000-ig emelkedő példányszámok tanúsága szerint – igen népszerű volt.

A sorozatban a magyar klasszikus és az egyetemes meseirodalom nagyjainak válogatott meséi jelentek meg, azonkívül kis gyűjtemények afrikai, bánsági német, dél-amerikai, brazil, észt, finn, francia, görög, ír, lapp, maláji, német, norvég, ógörög, orosz, román, szerb, török, ukrán népmesékből.

A szerkesztőség érdeme, hogy a kötetek fordítására, adott esetekben újramesélésére (így az Odüsszeia, a Kalevala, a Kalevipoeg) hazai írókat, műfordítókat is foglalkoztatni tudott. Nem egy ~-kötet jelent meg Bácski György, Bajorné Makfalvi Ella, Dánielisz Endre, Dobó Ferenc, Fodor Sándor, Forró László, Györgyjakab János, Hervay Gizella, Jakab Ernő, Kerekes György, Korda István, Kovács Iván, Majtényi Erik, Marton Lili, Méhes György, Nagy Géza (Tar Bálint néven is), Szilágyi Domokos, Szőcs Ráchel, Tamás Mária, Vajnovszki Kázmér, Veress Zoltán, Vígh Károly átültetésében.

A ~ sorozat a 60-as évek végétől beszűkült: az Ifjúsági, majd a Ion Creangă Könyvkiadó új sorozatai fokozatosan kiszorították, s 1972-ben Szabó Géza Az aranyszívű pásztor címmel kiadott magyarkiskapusi meséivel meg is szűnt.

(D. Gy.)


Messer Sándor (Arad, 1910. jún. 5. – 1986. nov. 4. Arad) – újságíró, sportszerkesztő. Szülővárosa katolikus gimnáziumában érettségizett. Első írása az aradi Sportújságban az újkori olimpiák történetéről szólt (1927). Az aradi Friss Újság, Aradi Újság, Reggel, Rendkívüli Újság sportrovatát vezette (1928-40), majd a Jövő, ill. Vörös Lobogó munkatársa. Tíz évkönyvet szerkesztett Sportnaptár (1934), Nemzeti bajnokság számokban (1935-37), valamint társszerzőként Orosz Sándorral és Weinberger Istvánnal Népsport (1945), ill. Sportévkönyv (1948) címmel. Az illusztrált kötetek az előző év sporteredményeit táblázatokban foglalták össze, bemutatták az aradi, temesvári és nagyváradi sportegyesületek tevékenységét s közölték az atlétikai világcsúcsokat.

(U. J.)


Mester János – *római katolikus egyházi irodalom


Mester Mihály (Parajd, 1887) – *tankönyvirodalom


Mester Miklós – *transzilvanizmus


Mester Zsolt (Marosvásárhely, 1929. máj. 3.) – regényíró, orvosi szakíró. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban kezdte, az utolsó két évet a szilágysomlyói Állami Gimnáziumban végezte (1947). Orvosi diplomát a marosvásárhelyi OGYI általános orvosi szakán szerzett (1953), ideg-elmegyógyászati szakképesítést Bukarestben (1957); Küküllőváron körorvos (1953-56); Dicsőszentmártonban (1957-66), majd Tordán (1967-86) ideggyógyászati szakorvos betegnyugdíjazásáig. Azóta a Bihar megyei Váradszentmártonban él.

Első írása a Dolgozó Nőben jelent meg (1971). Orvosi szakcikkeit társszerzőként az Acta Neurologica Belgica (1958) és a Studii şi Cercetări de Inframicrobiologie (1968) közli. Ismeretterjesztő orvosi cikkeivel magyarul a Korunk, Előre, A Hét, Szatmári Hírlap hasábjain a 70-es években jelentkezik. 1979-ben meglepetést keltett Koppantó c. regényével, mely változatlan kiadásban a budapesti Magvető Könyvkiadónál is megjelent (1989). Panek Zoltán fülszövegben közölt méltatása szerint: "A pontos, világos, már-már könyörtelen ábrázolás részletessége rendkívül feszültté és izgalmassá teszi a regényt." A kötet Cheile címmel a Kriterionnál Livia Bacâru fordításában románul is megjelent (1985).

A kritika elismeréssel figyelt fel a szerző Erika c. novellájára is, ez az Igaz Szó Legyünk humorunknál, derűtől borúig c. antológiájában látott napvilágot (1982).

(P. Z.)

Majtényi Erik: Olvasóavatás. Előre 1980. jan. 16. – Mózes Attila: A szabadság természetéről – a szükségszerűség és az esetlegességek fény-árnyék játékában. Igaz Szó 1980/3; uő. Legyünk humorunknál, derűtől borúig. Utunk 1982/6. – Láng Gusztáv: Tárgyak térben és időben. Utunk 1980/3. – Kovács János: Elfogult tárgyilagosság. Közli Kétség és bizonyosság. 1981.


Mészáros Cirill – *vitairat


Mészáros János (Erdőd, 1906. jún. 26. – 1977. aug. 31. Ungvár) – költő. Középiskolát Szatmárnémetiben végzett (1926), hittudományi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem teológiai karán fejezte be (1931), ugyanitt doktori címet szerzett (1935). A szatmári róm. kat. püspökség titkára (1933-42), majd Beregszászon, Bárdfalván lelkész, 1952-től ungvári esperes-plébános nyugalomba vonulásáig (1964).

A Szamos c. napilap munkatársa. A láp madara Sionra szállt c. verseskötete (Szatmár 1937) változatos versformájú és rímtechnikájú költeményeit közli. Meghatározó élménye a természettel való bensőséges kapcsolat, a világ szépségeinek csodálata. Mélységesen szereti az embereket, együttérez a szenvedőkkel, kacag a mosolygókkal. Sokat foglalkoztatja az emberi lét végessége.

Szignója: -os-os.

(B. L.)


Mészáros József (Székelyhíd, 1928. aug. 1.) – bibliográfus, irodalomtörténész. A nagyváradi Kereskedelmi Középiskolában érettségizett (1949), a Bolyai Tudományegyetemen előbb filozófiát hallgatott, majd magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett (1953). A marosvásárhelyi Vörös Zászló irodalmi és művelődési oldalainak szerkesztője (1953-58), állásából a magyarországi forradalommal való rokonszenve miatt menesztették. A Maros megyei könyvtárhoz került, 1960-tól – többször is lefokozott – főkönyvtáros nyugdíjazásáig (1989). A megye közkönyvtár-hálózatának irányítója, az országos könyvtárosképző tanfolyamok lektora.

Kutatási területe a könyvtártudomány, művelődéstörténet, folklór. Első írásai a Református Jövőben (1944), majd az Utunk, Igaz Szó, Korunk, A Hét, Könyvtári Szemle, Művelődés, Ifjúmunkás, Új Élet és napilapok hasábjain jelentek meg; a Marosvásárhelyi Rádióban irodalomnépszerűsítő műsora volt. Könyvészeti munkái közt szerepel Petőfi Sándor a romániai magyar könyvkiadásban és a romániai magyar sajtóban (részlegesen Igaz Szó 1969/7), könyvészeti válogatás Szilágyi Domokos műveiből és a róla szóló irodalomból verseinek egy németországi kiadása számára (1974). Orbán Balázs 150 fényképének felfedezője s ezek Székelyföld képekben (1971) c. kiadványának társszerzője. Részt vett Birtalan József, Hubbes Walter és Zoltán Aladár megzenésítette szövegek füzetekben és lemezen való megjelentetésében. Elkészítette az Igaz Szó 1953-1972 közötti húsz évfolyamának repertóriumát s folytatását egészen 1989-ig (kézirat).

1989 után a Romániai Magyar Szó, Valóság, Népújság és a korondi Hazanéző munkatársa. Az EMKE megyei szervezetének titkára.

Szerkesztésében megjelent munkák: Ünnepi ének (szöveggyűjtemény tömegrendezvényekhez, Mv. 1969); Gondolatok a könyvről (gyűjtemény, Téka, 1972); Biblioteca Judeţeană Mureş (kismonográfia, társszerző Dimitrie Poptămaş és Zsigmond Irma, Mv. 1979); Adomák és tanítómesék (Tiboldi István gyűjtése a Székelykeresztúron megtalált Kriza-hagyatékból. 1988).

Balogh Edgár: Elfeledett Kriza-hagyaték nyomában. Korunk 1988/9. – Nagy Miklós Kund: A könyvek birodalmában. Vörös Zászló 1989. szept. 22. – Gaal György: Adomák és tanítómesék. NyIrK 1989/2.


Mészáros Miklós (Kolozsvár, 1927. szept. 12.) – földtudományi szakíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosa Piarista Főgimnáziumában kezdte, elvégezte az Állami Tanítóképzőt és különbözeti vizsgákkal az Unitárius Gimnáziumban érettségizett (1946). A Bolyai Tudományegyetemen geológia-földrajz szakos diplomát szerzett (1950); mint gyakornok, majd tanársegéd itt kezdte pályáját. Egyben tanár a Brassai Sámuel Líceumban, melynek egy éven át igazgatója is. Földtan-ásványtani disszertációját orosz nyelven a leningrádi egyetemen védte meg; a földtudományok doktora (1954). Hazatérve előadó tanár a Bolyai Tudományegyetemen és az egyesített Babeş-Bolyai Egyetemen, a földtan-földrajz kar prodékánja (1964-72), tanszékvezető tanára (1972-76); egyetemi tanár. A Romániai Földtani Társaság alelnöke.

Első írása oroszul Leningrádban jelent meg (1954). Tudományos érdeklődési köre a történeti geológia, tektonika és rétegtan. A hazai nannoplankton, vagyis puhatestű fauna kutatás kezdeményezője, a Nemzetközi Nannoplankton Egyesület alapító tagja. 130 tudományos dolgozata jelent meg romániai szakfolyóiratokban főleg románul, 36 pedig külföldön angol, német, orosz, szlovák, francia, magyar nyelven. Őshüllők a tetőfedő palában c. írását a Természet Világa (Bp. 1990/9), egy francia tanulmányát gyalui eocén leletekről a Bulletin de la Société Géologique Française (Párizs 1991) közli.

Kötetei: Fauna de moluste a depozitelor paleogene din nord-vestul Transilvaniei (1957); Lumi dispărute (1969); Coloşi printre vieţuitoarele străvechi (1976); Az őslények megmagyarázzák a kontinensek fejlődését (1979); Geológiai kislexikon (társszerkesztők Brassói Fuchs Herman, Gábos Lajos, Imreh József, Köblös Antal, Makkai János, Tőkés Tibor, Újvári József. 1983); Befejeződött a jégkorszak (1984).

Egyetemi jegyzetei: Általános geológia (Kv. 1958); Geologie istorică I-III (Kv. 1971-73); Stratigrafia I-II (Kv. 1981); Cuaternar (Kv. 1990).

(T. J.)


Mészáros Sándor (Bözönce, 1915. szept. 17. – 1983. máj. 27. Temesvár) – költő. Középiskolai tanulmányait a temesvári piarista gimnáziumban s a felsőkereskedelmi iskolában végezte. Tisztviselőként különböző iparvállalatoknál dolgozott. A II. világháború után az MNSZ városi szervezetének elnökeként szerepet vállalt a temesvári magyar közművelődés megszervezésében. Támogatásával alakult meg a temesvári Magyar Népszínház s épült fel a Magyar Ház udvarán a szabadtéri színpad. Verseit, műfordításait a Szabad Szó, valamint a Bánsági Magyar Írók Antológiája (Tv. 1946) közölte. Önálló kötete: Az én hazám (Tv. 1945).

(Sz. J.)


Mészely József (Sepsikőröspatak, 1956. márc. 1.) – költő. A nagyenyedi Bethlen Gábor Líceum tanítóképző tagozatán szerzett diplomát (1977). Már mint az Áprily Lajos Irodalmi Önképzőkör diákvezetője jelentkezett "logikai gondolkodást és tiszta, határozott jövőlátást" tükröző verseivel a Brassói Lapok Alfa rovatában (1976). A sepsiszentgyörgyi 4. számú Általános Iskola tanítója. Verseit a Művelődés, Igaz Szó, Ifjúmunkás is közölte, cikkeivel szerepelt az Új Élet és Falvak Dolgozó Népe hasábjain. Szerepel a fiatal poéták Alapműveletek c. antológiájában (1985). Útnyomok c. kötete kéziratban.

1990 februárjától a Tik-Tak c. sepsiszentgyörgyi gyermeklap szerkesztője, majd annak megszűnése után 1991 júliusától Ferencz Csabával és Zsigmond Győzővel együtt a Háromszék Csodamalom c. gyermekoldalát szerkeszti. Verseit és fordításait közli a Jelenlét, Látó, Háromszék, Európai Idő, Brassói Lapok, A Hét, a Székely Útkereső. Gyermekverseit és népszokás-összeállításait tartalmazza a Karácsonyi vakációs füzet (1991) és a Húsvéti vakációs füzet (1992), mindkettő Sepsiszentgyörgyön.

Verseket fordított Mircea Dinescu, Ana Blandiana, Ştefan Augustin Doinaş, Claudiu Baralt, Ioana Pîrvulescu és Marin Sorescu terméséből, bemutatva a román ellenállás líráját.


Metamorphosis Transylvaniae – Apor Péter 1736-ban írt korrajzának címe hasonló munkák élén századok múlva is feléledt.

1. Venczel József 1936-ban indult rovata a Hitelben; e cím alatt hallatta az akkori magyar közélet minden fontos kérdésében a fiatalok véleményét.

2. Győri Illés István szerkesztésében 1937-ben Kolozsvárt kiadott tanulmánygyűjtemény. A bevezetés szerint a kötet Apor Péter munkájának 200. évfordulója alkalmából "történelmi tárgyilagossággal" kíván beszámolni az Erdély Romániához csatolása óta eltelt 18 év változásairól. A könyv alcíme: Országrészünk átalakulása 1918-1936.

Az I. részben A nagy átalakulás c. alatt Győri Illés István a politika, Turnowsky Sándor a társadalom, Mikes Imre a sajtó, Gaál Gábor az irodalom, Kőmíves Lajos a képzőművészet, Janovics Jenő a színjátszás, Szeghő Imre a jogszolgáltatás, Gyárfás Endre a közgazdaság és Karádi Nagy Lajos a sportélet terén történt változásokról értekezik. A II. rész Transzilvániai kalauz c. alatt az erdélyi városok metamorfózisának sajátos történetét rajzolja meg. Kolozsvárról Szász Endre, Nagyváradról Tabéry Géza, Temesvárról Kalotai Gábor, Aradról Károly Sándor, Brassóról Pogány Marcel, Marosvásárhelyről Benczel Béla, Szatmárnémetiről Baradlai László ad korhű képet. A kisvárosokról Gárdos Sándor, az Ókirályságba telepedett mintegy negyedmillió magyarról Kakassy Endre számol be. A városrajzokat minden esetben "közgazdasági térkép" követi a gyárak-iparvállalatok, pénz- és biztosító intézetek, kereskedelmi cégek bemutatásával.

Az egykorú cenzúra követelményei szerint a helynevek a magyar szövegben románul, román helyesírással szerepelnek, de a szerkesztő az akkori körülmények között is hangsúlyozza "az itt élő s különböző nyelveket beszélő népek együvé tartozását" az egyenlőség erdélyi sorsigénye szerint.

(B. E.)


Metz Albert (Havadtő, 1868. dec. 13. – 1925. júl. 25. Marosvásárhely) – zeneszerző, hegedűművész. ~ István apja. Tanulmányait a marosvásárhelyi Református Kollégiumban s a budapesti Nemzeti Zenedében végezte (1885). A budapesti Operaház zenekarának brácsása (1890-1907), majd a marosvásárhelyi Zenekonzervatórium igazgatója haláláig.

Megalapította a város első szimfonikus zenekarát (1910), mellyel más városokban is hangversenyezett. Alapítója a nevét viselő vonósnégyesnek is. Balettje a Nappal és éjjel, két operettje: A cserkeszlány és a Don Juan a háremben (1895-1907); zenekari darabok, hangszeres és vokális kamarazene szerzője, kétkötetes hegedűiskolája jelent meg (1902). Ballada c. férfikari munkája és több népdalegyvelege a Romániai Magyar Dalosszövetség kórusainak műsorán szerepelt.

(B. A.)

Antalffy Endre: Emlékbeszéd M. A. felett. Magyar Dal 1925/10. – Járosy Dezső: M. A. és Csíky Boldizsár: A zenekari muzsika Marosvásárhelyen. Közli Zenetudományi Írások. 1977. – Benkő András: Ragaszkodás a szülőföldhöz. M. A. idézése. A Hét 1989/12.


Metz István (Budapest, 1894. máj. 8. – 1983. máj. 10. Marosvásárhely) – orvostörténész, színműíró, novellista. ~ Albert fia, ~ Katalin apja. Oklevelét a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán szerezte (1924), majd Iaşi-ban szerzett újabb, nosztrifikált diplomát (1930). Marosvásárhelyen a Szanatórium belgyógyász orvosa (1928-34), a Betegsegélyző főorvosa (1940-47), poliklinikai vezető főorvos (1948-49), az OGYI orvostörténeti tanszékének alapítója és egyetemi előadó tanára (1949-52), majd a Diákpoliklinika vezető főorvosa nyugalomba vonulásáig (1954-69). Orvosi pályafutása során megszervezte három erdélyi megye orvos-egészségügyi ellátását, kórházak, körök hálózatát, irodalmi hajlamainak megfelelően egy ideig (1952-54) az Állami Székely Színház irodalmi titkára. A KZST tagja.

Első írásait a Színház, Cirkusz és Tükör c. marosvásárhelyi lapok közlik (1919-22). A Marosvölgyi Munkás, Zord Idő, Keleti Újság, Brassói Lapok, 1944 után a Szabad Szó, Művelődési Útmutató munkatársa. Orvostörténeti cikkeit a Romániai Magyar Szó, elbeszéléseit az Igaz Szó közölte. Jánoska c. színművét 1949-ben a Székely Színház mutatta be, Esztike c. egyfelvonásos vígjátéka a kolozsvári és a marosvásárhelyi színházban került színre (1952), darabjait a műkedvelők is játszották országszerte. Hangjátékait a marosvásárhelyi rádió közvetítette (1952-56). Az Orosz Könyv marosvásárhelyi szekciójának vezetőjeként könyveket gondozott, a Tankönyvkiadó számára oroszból fordított kiadványokat.

Munkái: Blanka (novellák, Mv. 1920); Jánoska. A gyárigazgató (Két egyfelvonásos. 1949); I. Az orvostörténelem az ősközösségtől a kapitalizmusig; II. Az orvostörténelem a kapitalizmustól napjainkig (kőnyomatos egyetemi jegyzet, Mv. 1950-51). Önéletírása kéziratban.

(P. H. M.)

Huszár Ilona: Egy gazdag élet. A Hét 1975/11.


Metz József – *útikalauz


Metz Katalin (Marosvásárhely, 1938. okt. 25.) – kritikus, közíró. ~ István leánya. Szülővárosában végezte a középiskolát (1955), a Babeş-Bolyai Egyetem filológiai karán magyar irodalom szakos diplomát szerzett (1961). Pályáját az Orvosi Szemle szerkesztőségében mint fordító-stilizátor kezdte, majd a marosvásárhelyi Állami Bábszínház irodalmi titkára (1967-76). A 80-as évek végén Magyarországra távozott.

Első írását az Ifjúmunkás közölte (1957), esszéi az Új Élet, Igaz Szó, Vörös Zászló, Korunk, Dolgozó Nő, România Liberă, Megyei Tükör, A Hét hasábjain jelentek meg. Egy Mrozek-előadás kapcsán írt Egy "haláltánc" tragikuma c. esszéjében leszögezi: "Van, amikor az abszurd, a groteszk, a képtelen jobban fejezi ki a valóságot, mint a realizmusnak álcázott naturalizmus" (Korunk 1968/8).


Mezei Béla – *zsidó irodalom


Mezei József (Kolozsvár, 1938. szept. 6.) – szerkesztő, újságíró, műkritikus. Szülővárosában érettségizett (1954), a Bolyai Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett (1959). Az Igazság, majd az Előre szerkesztője (1963-73), a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács nemzetiségügyi főelőadója (1973-77), a Művelődés rovatvezetője, szerkesztőségi főtitkára (1977-85), a Cîntarea României folyóirat Műhely c. magyar mellékletének szerkesztője (1986-89). 1989 decembere után Horváth Arannyal, Balogh Józseffel Horváth Andorral újraalapította a diktatúra alatt megszüntetett Művelődést, s annak főszerkesztője, majd a lap Kolozsvárra költözése után (1991) főszerkesztő-helyettese.

Érdeklődése a vizuális művészetek felé fordult, képzőművészeti tárgyú írásait az Előre, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Új Élet közölte. Kiemelkedő Színlátás és térformálás c. tanulmánya (Korunk 1977/12), bevezetője Moholy Nagy László írásainak gyűjteményében (Téka, 1979) és a Korunk képzőművészeti cikkeinek szemléje a két világháború közt a Képzőművészeti Írások (1984) c. gyűjteményben.

Önálló kötete: Balogh Péter (monográfia, 1976). Tanulmányai a Kriterion Galéria-sorozatban: Tőrös Gábor (1982); Mátyás József (1984).

Álneve: Szamosi Endre.


Mezei Mózes P. Levente (Zetelaka, 1914. dec. 21.) – egyházi író, szótáríró. Középiskolát Székelyudvarhelyen és Csíksomlyón (1932), teológiát a vajdahunyadi Ferences Hittudományi Intézetben végzett (1939), a kolozsvári magyar egyetemen filológia szakos tanári diplomát szerzett (1948). Kolozsvárt káplán (1939-46), Csucsán adminisztrátor (1946-51), Székelyudvarhelyen a Collegium Seraphicum tanára, kényszerlakhelyhez kötik, bebörtönzik (1951-64). Számtantanár Székelyudvarhelyen, Homoródkarácsonfalván (1964-69), majd mint lelkész Medgyesen, Fogarason szolgál (1969-89).

Cikkei jelentek meg a Katolikus Világban, a Ferences Nemzedékben és a Csíksomlyói Virágok c. kéziratos havi lap hasábjain (1933-43). A Szent Bonaventura Könyvnyomda adta ki Orosz-magyar társalgó (Kv. 1945) c. kézi szótárát.

Írói álneve: Móka.


Mezei Sándor (Tatrang, 1919. jan. 17.) – mezőgazdasági szakíró. A brassói Róm. Kat. Gimnáziumban érettségizett (1938), Kolozsvárt mezőgazdasági főiskolát végzett (1944). Kikerült a frontra, csak a II. világháború végeztével térhetett haza Erdélybe. Szász Pál EMGE-elnök ajánlatára meghívták tanárnak a csombordi téli gazdasági iskolához, melynek 1949-től három és fél évtizeden át igazgatója nyugdíjazásáig (1983).

Életművét iskolaszervezőként alapozta meg. Az Erdélyi Hegyalja szőlészeti és borászati iskoláját országos hírű középfokú intézetté fejlesztette. "A téli gazdasági iskolát 1935-ben elindító Nagy Endre pedagógusi egyénisége és Veress István kertészeti munkássága mellett – írja Csávossy György – mindenekelőtt az ő emberi értékeinek köszönhető, hogy Csombord jó húsz éven át viszonylag háborítatlanul élhette virágkorát, miközben másutt már rég folyt az elsorvasztás."

Olyan korszakban is biztosította a magyar nyelvű szakoktatás feltételeit, amikor a diktatúra már elrendelte annak teljes felszámolását. Minisztériumi szakfelügyelőként (1958-64) Erdély-szerte sokat tett az alsó- és középszintű magyar mezőgazdasági oktatás hálózatának működéséért.

Első szakcikkét a Falvak Népe mezőgazdasági rovatába (1948) írta. Később jelentkezik az Igazság és az Előre hasábjain is. Román nyelvre fordított tanulmányait a Studii şi Cercetări de Agronomie c. kolozsvári szakfolyóirat közölte. A Falvak Dolgozó Népe Nagy Miklós szerkesztette mezőgazdasági szakmellékletében közölt szőlészeti és borászati szaktanácsadásának nagy hasznát vették a háztáji és nagyüzemi gazdaságok egyaránt.

Kötetei: Szőlőtermesztés (Csávossy György, Horváth Ödön és Szász József tanártársaival, 1957); Borászat (Csávossyval és László Gyulával, 1963); Szőlészeti és borászati kézikönyv (Csávossyval és Kovács Adorjánnal, 1974).

(Cs. P.)

Csávossy György: Szellemi szülőföld. Utunk Évkönyv 1974. 152-57. – Beke György: Csombord. Közli Nyomjelző rokonság. 1978. 27-44. – Cseke Péter: A csombordi aranycsapat. Beszélgetés M. S.-ral és Csávossy Györggyel. Korunk 1990/9.


Mezei Zoltán (Madéfalva, 1927. márc. 8.) – pedagógus, biológus. Középiskolát a csíkszeredai Római Katolikus Gimnáziumban végzett (1947), a Bolyai Tudományegyetem természetrajzi karán tanári diplomát szerzett (1951). Pályáját az egyetem geológiai tanszékén kezdte (1950-55), lektor a kolozsvári Pedagógiai Továbbképző Intézetnél (1955-69), majd a Babeş-Bolyai Egyetem biológiai tanszékén nyugdíjazásáig (1987). Tárgyköre a korszerű biológiai oktatás. Első írása a Csíki Múzeum Közleményeiben jelent meg Adatok a Felcsíki-medence és környékének geológiájához címmel (Treiber Jánossal közösen, 1957). Módszertani és szakmai írásait a Tanügyi Újság, Korunk, Natura, Studia Universitatis Babeş-Bolyai közölte.

#SZTLAZA = Munkája: A mi élősarkunk (Györfi Sándorral, 1966).


Mezey Mihály (Kolozsvár, 1882. aug. 7. – 1963. máj. 11. Pesterzsébet) – tanügyi és egyházi író. A tanítóképzőt Debrecenben végezte (1901), a Ferenc József Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett (1912). Pályáját a segesvári tanfelügyelőségen kezdte, s több mint három évi frontszolgálat után a világháborúból hazatérve rövid ideig a kolozsvári tanfelügyelőségen szolgált, a Család és Iskola c. közlönyt szerkesztette (1919). A Református Teológia elvégzése (1921) után Magyarláposon lelkész (1922-38), majd Zilahon szolgál (1938-39), de hatósági zaklatások miatt Magyarországra kényszerül. Tanügyi előadó Marosvásárhelyen (1941), főtanfelügyelő (1941-43). Magyarországra távozva 1945-től Pesterzsébeten lelkész.

#SZTLAZA = Olvasókönyveket állított össze a népiskolák számára (1921). Írásait közölte az Ellenzék, Kalotaszegi Lapok, Keleti Újság, Magyar Nép, Pásztortűz; a nagybányai Református Őrálló (1933) és Református Lelkipásztor (1933-38) szerkesztője, a Keresztyén Élet munkatársa.

#SZTLAZA = Munkái: A népiskolai tanügyi közigazgatás alapelve (Kv. 1912); A damaskusi fény (Kv. 1929); A református istentisztelet (Szatmár 1929); Konfirmándus fiamhoz! (Kv. 1933); Krisztusért követségben (Nb. 1936).


Mezey Zsigmond (Nagybecskerek, 1885. dec. 12. – 1944. nov. 4. Arad) – zeneszerző, zeneesztéta és -kritikus, műfordító. Középiskolát szülővárosában végzett, a nagyváradi jogakadémián doktorált (1907), a budapesti Zeneakadémián hegedű- és gordonkaszakos zenetanári oklevelet szerzett (1911). Pályáját a nagyváradi színház másodkarmestereként kezdte, majd feleségével, Zay Margit zongoratanárnővel Aradon zeneiskolát létesített, amely 1940-ig működött. A város Filharmónia Egyesületének vezető muzsikusa. Nádassy Ernő szövegeire írt dalait, tánczenei szerzeményeit (Leila, 1927; Szeméből olvastam..., 1928; Ne gondolj rá, mit hoz a holnap, 1929) a Moravetz Zeneműkiadó adta ki.

Mint műfordító y. d. szignóval lefordította Jüan Csen Csui kisasszony és H. G. Wells A gyámoltalan kísértet c. elbeszélését (Periszkop 1926), s ugyanitt ismertette Reinitz Béla Hét dal Ady Endre verseire c. alatt Bécsben kiadott kottáit.

Önálló munkái: Kétágú síp (Arad 1924); A muzsika lelke (A muzsika illata, színe, bánata, sóvárgó láza esszékben. Arad 1924); A zene története (Arad 1929. Lexikon Könyvtár).

(U. J.)


Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Könyvkiadó – 1953 júniusában jött létre bukaresti székhellyel és viszonylag önálló kolozsvári magyar szerkesztőséggel. Elnevezése 1960-tól: Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadó, majd a romániai könyvkiadás átszervezése után, 1970-től a *Ceres Könyvkiadó lép az örökébe. Működése különösen az 50-es években volt meghatározó jelentőségű az eredeti mezőgazdasági szakirodalom gyarapítása, ill. a szakismeretek népszerűsítése szempontjából. Az erdélyi agrárműveltség – kezdetben évi 500 kiadói ívvel gazdálkodó és fennállása során közel félezer kéziratot megjelentető – magyar műhelyében induláskor tizenhárman, később tizenöten dolgoztak. A szerkesztők közül többen (Földváriné Dán Zsuzsa, Mihelfi Mirjam, Schweiger Ágnes, Szalay András, Tóth Piroska és mások) a kolozsvári mezőgazdasági főiskola 1953-ban és 1954-ben végzett évfolyamairól kerültek ki. Munkájukat egy ideig Röszler Viktor irányította, a 60-as évektől Szalay András a fiókszerkesztőség vezetője. Az eredeti szakmunkák átlagosnál igényesebb nyomdatechnikai kivitelezése Tóth Samu nevéhez fűződik, akitől Papp Károly vette át a műszaki szerkesztést.

A nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés befejezésének esztendeje cezúrát jelent a munkaközösség életében is. A mezőgazdasági főiskolát végzett szerkesztőket (Schweiger Ágnes és Szalay András kivételével) 1962-ben kihelyezik a termelésbe üzemvezető mérnöknek, másrészt pedig ekkorra erősödik fel az 1958-tól érzékelhető tendencia, mely a nemzetiségi és ezen belül az eredeti szakkönyvkiadás kereteinek jelentős mérvű leszűkítéséhez vezet. Attól kezdve mindössze ketten dolgoznak a kolozsvári szerkesztőségben.

A romániai magyar könyvkiadás kéziratos bibliográfiája szerint a mezőgazdasági szakkönyvkiadó összesen 462 címet jelentetett meg 1953 és 1969 között magyar nyelven. Ezek évi eloszlásban előbb növekvő tendenciát mutatnak, 1958-tól visszaszorulást jeleznek, 1962-től pedig a minimum szintjén történő stagnálást. Nem érdektelen a kiadott munkák műfaji megoszlásának számbavétele sem, mivel a kiadói tervek összeállításakor a szerkesztőknek figyelembe kellett venniük a szakminisztérium elvárásait és ajánlásait (ezeket központilag kijelölt agrárpolitikai útmutatók, termesztési és tenyésztési eljárásokat ismertető füzetek, tanfolyami leckesorozatok, általánosabb jellegű kézikönyvek és szakkönyvek lefordíttatásával fedezték), s csak a mezőgazdaság nagyüzemi átalakításának időszakában nyílt lehetőség arra, hogy a magyar szerkesztőség mellett működő kiadói tanács döntsön az erdélyi gazdálkodás feltételeihez és szükségleteihez is igazodó eredeti szakkönyvek megjelentetését illetően.

Miként a műfaji megoszlásból egyértelműen kiderül, a szakkönyvkiadásra is rányomta bélyegét a pártállam egyneműsítő politikája. A 462 cím ugyanis ekképpen oszlik meg: az agrárpolitikai útmutatók száma 65, az idényszerű szaktanácsokat tartalmazó füzeteké 142, a háromhónapostól háromévesig terjedő növénytermesztési, állattenyésztési és mezőgépészeti tanfolyamok számára összeállított leckesorozatoké 62, a szakiskolások és mesterképzőt végzők számára írt tankönyveké 15, a szakműveltséget gyarapító kézikönyveké 37, a nagyüzemi és – részben – háztáji termesztési meg tenyésztési kérdéseket elemző-bemutató szakkönyveké pedig 151.

Agrárműveltségünk kolozsvári műhelye fennállása alatt 65 szerzővel dolgozott, akiknek több mint a fele rendszeresen, ill. alkalmi felkérésre szakfordítást is vállalt. Nagy szükség volt erre, hiszen a – többnyire túlsúlyban levő – fordítások és az eredeti szakmunkák évenkénti megoszlásának aránya kedvezőtlen hullámgörbe szerint alakult.

Ami a Veress István koordinálásával működő, mintegy harminc tagú – főként a kolozsvári mezőgazdasági főiskola előadóiból álló – kiadói tanácsot illeti: nemcsak témajavaslatokkal, kéziratokkal és azok megvitatásával segítette elő az eredeti szakkönyvkiadás ügyét, de tagjai adott esetben szakcsoportonként is vállalkoztak egy-egy kézikönyv megírására. A kolozsvári szerkesztőség és a kiadói tanács együttműködésének első jelentős eredménye Az agronómus kézikönyve kidolgozása és megjelentetése (1954) volt. A kötet szerkesztőbizottsága hat tagból állt (Antal Dániel, Kovács Béla, König Miklós, Pap István, Szopos András és Veress István), a munkatársak száma pedig elérte a harmincat (Antal András, Balogh Gábor, Benke Sándor, Csapó M. József, Keller Erik, Kolosy Erzsébet, Kós Károly, Lazányi Endre, Módy Etelka, Moll Éva, Mózes Pál, Nyárády Antal, Onea Teodor, Opra Pál, Pálfy Ferenc, Papp Olga, Sándor Károly, Sebők M. Péter, Sipos György, Szövérdi Károly, Titz Lajos, Török Sándor), akik tömören és világosan megfogalmazott, könnyen áttekinthető összefoglalását adták a mezőgazdaság-tudomány eredményeinek. A gyümölcstermesztési munkaközösség (Antal Dániel, Keszy-Harmath Erzsébet, Mózes Pál, Palocsay Rudolf, Veress István) ugyancsak 1954-ben jelenteti meg Az almástermésűek és a csonthéjasok termesztése és nemesítése c. – a maga korában úttörőnek számító – munkát. Hol egyéni teljesítményként, hol közös munkacsoportok szorgalmából 1970-ig, a ~ jogutódja, a *Ceres Könyvkiadó megalakulásáig sorra jelentek meg a zöldség- és gyümölcstermesztés, szőlészet, méhészet, állattenyésztés, mezőgazdasági építészet és gépészet, erdészet alapvető, jeles szakmunkái.

(Cs. P.)


mezőgazdasági irodalom – a mezőgazdasági termelés elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. Felöleli a mezőgazdasági tudományok ágaival, azok határtudományaival kapcsolatos irodalom művelését, az alkalmazott mezőgazdaság-tudomány eredményeinek ismertetését. A növénytermesztés és növényvédelem, rét- és legelőművelés, kertészet, szőlészet, erdőgazdálkodás, állattenyésztés és állategészségügy, terménytárolás és -feldolgozás, mezőgazdasági építészet, telkesítés, területrendezés, mezőgépészet átfogóbb területei mellett ide tartozik az agrártörténet-írás is, különös tekintettel a mezőgazdasági műveltség megalapozását és fejlesztését szolgáló intézményhálózat (oktatási és kutatási központok, szakkönyvkiadás, agrársajtó) működésére.

Erdélyben ezek az intézmények – mutatott rá Eke és toll c. átfogó számvetésében Nagy Miklós – "a XIX. század közepéig a Habsburg-ház politikai felfogásának megfelelően nem jutottak kellő súlyú szerephez. Bécs nemcsak a könyvkiadáshoz nem nyújtott támogatást, de az iskolahálózat kiépítését sem mozdította elő. Erdély gazdatársadalma így minden téren a magánkezdeményezésekre volt utalva." Az oktatást illetően megkülönböztetett jelentősége van annak a ténynek, hogy 1799 és 1801 között Nagyszentmiklóson (a Nákó család uradalmi birtokán) megalakult az első mezőgazdasági szakiskola, melynek tervezetét az a Tessedik Sámuel dolgozta ki, aki 1780-ban Szarvason felállította a világ első gyakorlati agráriskoláját. A mezőgazdasági tudományok magas szintű művelését Erdélyben 1869-től, a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet megalapításától számíthatjuk, a szakismeretek intézményes terjesztését azonban még korábbról: a Teleki Domokos alapította Erdélyi Gazdasági Egylet (EGE) már 1844-ben kezdődő működésétől. Csíkszeredában 1884-ben közadakozásból létesítenek mezőgazdasági szakiskolát, melynek fenntartási költségeit a Csíki Magánjavak viselik. A két világháború között Romániában az egyházak veszik gondjaikba a magyar nyelvű mezőgazdasági szakoktatást, beleértve a tankönyvírás és -ellátás ügyét is. Elsőként Székelykeresztúron nyílt meg 1931-ben az unitárius téli gazdasági iskola, ezt követi 1934-ben a radnóti katolikus, 1935-ben a csombordi református és még ugyanabban az esztendőben a kézdivásárhelyi katolikus tanintézet.

Az előzmények ismertetése rendjén nem feledkezhetünk meg az első magyar szerzőtől származó állatorvosi szakkönyvről, mely 1574-ben jelent meg (még latin nyelven). Négy év múlva a kolozsvári Heltai-nyomdában már napvilágot lát Melius Juhász Péter magyarul írt Herbáriuma. Az első magyar nyelvű kertészeti szakkönyv Lippai János 1664-ben kiadott Posoni kertje; öt évre rá Kolozsvárt megjelenik a Kerti dolgok leírása Benedeki Enyedi Sámuel tollából. Ez a könyv egymagában is igazolja, hogy "ebben a korban Erdélyben a gyümölcskertészet a mezőgazdaság üzemágai között fontos helyet foglal el" (Nagy Miklós). A Kolozsvári Katolikus Akadémián latint tanító és természetrajzot is előadó Fridvaldszky János 1771-es disszertációjában kora tudományos eredményeit meghaladó következtetésekre jut a trágyázás, a talajerő-gazdálkodás és az eke fejlesztése terén. A talaj tápanyag-gazdálkodása kérdésében éppenséggel évszázadnyival előzte meg a világhírű Justus Liebig müncheni kémikust.

Az első magyar nyelvű mezőgazdasági lap, melynek figyelme az erdélyi vonatkozásokra is kiterjedt, Vizsgálódó Magyar Gazda címmel Bécsben jelent meg 1796 elején Pethe Ferenc szerkesztésében. Az 1827-től Kolozsvárt napvilágot látott Hazai Híradó, ill. az ennek folytatásaként 1832-ben indult Erdélyi Híradó szintén foglalkozott a földművelés és állattenyésztés kérdéseivel, a mezőgazdasági szaksajtó azonban csak az 1840-es években alakult ki. Ennek megtestesítője a hetente kétszer megjelenő Magyar Gazda (1841-1848), melyet a Széchenyi István kezdeményezésére létrejött Magyar Gazdasági Egyesület ismeretterjesztő szakosztálya hívott életre. A földbirtokosok, gazdatisztek, egyesületek, lelkészek és tanítók részéről Erdélyben is igényelt lap szerkesztői Műipar címmel melléklapot is kiadtak 1841-ben mezőgazdasági gépeket ismertetve s az élelmiszeripar fejlődésnek indult ágait népszerűsítve.

Megalakulása után az Erdélyi Gazdasági Egylet előbb évlapokat, 1856-tól Havi Füzeteket adott ki, 1869-ben pedig elindította Kolozsvárt az 1944 őszéig megjelenő Erdélyi Gazdát, leghosszabb életű és legjelentősebb mezőgazdasági szaklapunkat, amely – megszűnése előtt 70 000 példányban – minden erdélyi faluba eljutott, ahol igényt tartottak anyanyelvünkön a korszerű mezőgazdasági szakismeretekre.

Agrártörténetünk bibliográfiájából egyértelműen kitűnik, hogy mezőgazdaságunk múltjának feldolgozásában historikusaink (elsősorban Bíró Vencel, Cselényi Béla, Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Imreh István, Jakó Zsigmond, Kovách Géza, Kovács József, Magyari András, Palkó Attila, Pataki József) 1945 és 1972 közötti erőfeszítései ellenére rengeteg a fehér folt. Távolabbi korok és korszakok kutatására még akadtak vállalkozók, de már a XX. század legizgalmasabb agrártörténeti fejezetei megíratlanok maradtak. E tekintetben szinte csak a szociológus Venczel József, az agrártörténészként is számon tartott Nagy Miklós, valamint Benkő Samu egy-egy munkája számít kivételnek. Venczel dolgozta fel az I. világháborút követő román földreform erdélyi vonatkozásait (Az erdélyi román földbirtokreform. Kv. 1942), Nagy Miklós pedig a II. világháború utánit (Az 1945. évi agrárreform Erdélyben. Kv. 1945). Az első agrártörténeti tájmonográfiát Benkő Samunak köszönhetjük (Murokország, 1972).

Az 1920 júniusától újra folyamatosan megjelenő és különböző szakmellékletek (1921-től Méhészeti Közlöny, 1939-től Kisállattenyésztő) kiadására is vállalkozó Erdélyi Gazdán kívül még jó néhány mezőgazdasági szaklap és agrárkérdéssel is foglalkozó sajtótermék került kiadásra. Az egy évnél hosszabb életű agrárperiodikák közül mindenekelőtt a Földműves Szövetség mezőgazdasági hetilapja, az Erdélyi Barázda érdemel figyelmet, melyet Gáspár József és István (megjelenésének utolsó évében Kovács Elek) szerkesztett 1920 és 1928 között Marosvásárhelyen. Gyallay Domokos lapjának, a Magyar Népnek (1921-1944) mezőgazdasági rovatát Szász Ferenc szerkeszti. Az Erdélyrészi Méhész Egylet által 1886-ban elindított Méhészeti Közlöny az Erdélyi Gazda szakmellékleteként folytatta tevékenységét (1956-ban Méhészet címmel indítják újra Bukarestben, Méhészet Romániában c. alatt szüntetik meg a 80-as évek elején).

A Romániai Kertészeti Egyesület temesvári fiókjának közleménye, a Kertészeti Tőzsde 1922 és 1937 között jelent meg román, magyar és német nyelven, a Fauna (1928-1940) a Bánáti Kisállattenyésztők Egyesületének ugyancsak háromnyelvű lapja Temesvárt. Nagy Endre dési EGE-titkár kezdeményezésére 1930 júliusában megindul a Mezőgazdasági Szemle c. szaklap, mely előbb Dicsőszentmártonban, 1932-től Székelykeresztúron, 1934-től Kolozsvárt jelenik meg, majd 1943-1944-ben a mezőgazdasági főiskola szaktudományos folyóirataként válik igazán jelentőssé Kuthy Sándor és Szász István szerkesztésében. A baromfi- és kisállattenyésztőknek 1931 és 1937 között Aradon látott napvilágot kétnyelvű (román és magyar) folyóirata. A földművesek és falusi szegények hetilapjaként Demeter János szerkesztésében Kolozsvárt megjelent Falvak Népe (1932-1933) hasábjairól sem hiányzott a kisgazdáknak szóló szaktanácsadás. 1933 és 1940 között kerül az érdeklődők kezébe a háromnyelvű kolozsvári Élelmiszer Újság. A székelyudvarhelyi Siculia Gyümölcstermesztési Szövetkezet havi értesítőt ad ki Siculia Gazda Lap (1934-37) címmel. A kolozsvári Kertgazdaság c. szakfolyóirat (1935-37) főként a virágtermesztés kérdéseit tartja szem előtt. A Canis (1935-1936) a Fajkutyatenyésztők Egyesületének temesvári lapja.

A szakkönyvkiadást illetően ebben az időszakban az EGE (1939-től nemzetiségi jelzővel EMGE) játszott meghatározó szerepet. "Az Erdélyi Gazdasági Egylet Könyvkiadó Vállalata kiadásában – állapítja meg 1944-es számvetésében Szász István – az 1887-1939. években 66 ismeretterjesztő füzet jelent meg, legtöbbje számos kiadásban, egyes füzetek román, német és szlovák nyelven is. Hasonló sorozatos kiadvány 1939-től fogva az Erdélyi Gazda Könyvtára, ill. Az EMGE Gazdaköri Könyvtára, amelyekben 1944-ig 8 füzet jelent meg. 1887 után az EMGE közreműködésével megjelent összes művek száma 106. A 106 dolgozat közül 25 a növénytermesztés, rét- és legelőművelés, talajművelés és trágyázás, 22 az állattenyésztés, takarmányozás és tejgazdaság, 23 pedig jogi, közgazdasági, társadalmi, szövetkezeti és biztosítási, valamint adóügyi kérdésekkel foglalkozik."

Az EGE könyvkiadó vállalata az I. világháborút követően 1923-ban kezdte újra tevékenységét, és 1939-ig 7 füzetet adott ki (Szentkirályi Ákos, Páter Béla, Nagy Endre, Török Bálint munkáit). Az Erdélyi Gazda Könyvtára Szeghő Dénes Okszerű takarmányozásával mutatkozott be 1939-ben, Az EMGE Gazdaköri Könyvtárában pedig 1940 és 1943 között Török Bálint, Bodor Kálmán, Farkas Árpád és Balogh László 7 füzete jelent meg. Az EGE egyéb kiadványai közül Szász István 6 (földbirtokreformmal, mezőgazdasági kamarák létesítésével, műtrágyázással, exportmarha-hízlalással foglalkozó) füzetet vett számba ettől az időszaktól. Török Bálint szerkesztésében az Erdélyi Gazda 1922 és 1937 között minden évben kiadta Az Erdélyi Gazdák Zsebnaptárát, 1938-tól 1947-ig pedig az Erdélyi Gazda Naptárát húszezer példányban. (Ezt a hagyományt folytatja a Falvak Dolgozó Népe az 50-es években.)

Az EGE és az Erdélyi Gazda mellett a Katholikus Világ és a Magyar Nép c. folyóirat, valamint a brassói Általános Gazdasági és Ipari Szövetkezet (ÁGISZ) is felvállalta a mezőgazdasági könyvkiadást. A Katholikus Világ Könyvei 5. és 9. füzete Szentkirályi Ákos növénytermesztési útmutatóját (Kv. 1924) és állattenyésztési tanácsadóját (Kv. 1925) tartalmazza. A Gyallay Domokos szerkesztette Magyar Nép Könyvtára sorozatban 1925 és 1938 között 9 mezőgazdasági tárgyú kiadvány is elhagyta a Minerva nyomdát (főként termesztési-tenyésztési útmutatók) Török Bálint, Cs. Lázár László, Szász Ferenc, Páter Béla, Konopi Kálmán és Koncz Lajos szakírói közreműködésének köszönhetően. A Minerva Népkönyvtár Szász Ferenc 1930-as baromfitenyésztési tanácsadóját iktatta sorozatába. Ugyancsak a kolozsvári Minerva Rt. kiadásában jelent meg a két világháború közti időszak legnépszerűbb és legtöbb haszonnal forgatott kiadványa, a Nagy Endre és Szász Ferenc szerkesztette Gazdatudomány. Ezt a téli gazdasági iskolák növendékei tankönyvként, a szakszerű gazdálkodás meghonosítására törekvő törpe- és kisbirtokosok pedig kézikönyvként használták. Az első kiadás 1936-ban 2000, a második 1937-ben 3000 példányban hagyta el a nyomdát; a negyediknek Veress István is társszerzője volt 1946-ban.

Az ÁGISZ Kacsó Sándor kezdeményezésére indított Hasznos Könyvtár sorozatának 23 füzete közül 8 a kisgazdákat próbálta rávezetni 1935 és 1938 között a szakszerű földművelés (Bodor Kálmán, Atzél Ede), állattenyésztés (Szilády Zoltán, Blénessy Károly, Lőrinczi László) és a kertészet (Kreisl Gyula, Cs. Boróczy Erzsébet) hatékony módszereire. Jellemzőek már maguk a címek is: A háromholdas gazdának is meg kell élnie; A méh, a kisgazda ingyen napszámosa; A tyúk nem hibás! (Az első füzet kéziratát Kacsó Sándor, a harmadikat Kakassy Endre dolgozta át gazdaköri vitává.)

Kolozsvár és Brassó mellett más városokban is (Arad, Belényes, Bukarest, Dicsőszentmárton, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Nagyenyed, Nagyvárad, Segesvár, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr) jelentek meg mezőgazdasági kiadványok, többnyire a szerzők saját költségén. Lőrinczi László első tyúkászati füzete éppenséggel a Nyikó menti Kadácsot, a szerző lelkészi szolgálatának színhelyét tünteti fel a megjelenés helyeként. Mindenekelőtt Gáspár József (1925) és Blénessy Károly (1936) méhészeti, Lőrinczi László tyúktenyésztési (1931) útmutatója, Dezső Miklós szőlészeti (1931), Páter Béla gyümölcsészeti (1929) és Radó Ferenc virágkertészeti (1940) tanácsadója töltött be hézagpótló szerepet.

Az időszak legjelentősebb kiadványa az EMGE centenáriumára a Minervánál 1944 őszén Farkas Árpád szerkesztésében megjelent Erdély mezőgazdasága c. tanulmánykötet. Szerzői: Simor Ferenc (éghajlat), Nagy Miklós (szarvasmarha- és bivalytenyésztés), Szopos András (gabonanövények), Mundra Alajos (élelmi és ipari növények), Farkas Árpád (üzemi viszonyok), Cserey Lajos (gyümölcs- és szőlőtermesztés), Szász István (szakoktatás és szakirodalom), Kós Károly (gazdasági építészet).

A jelzett könyvsorozatok és a hézagpótló egyedi vállalkozások viszonylag nagy száma ellenére az időszak agrártörténetét jól ismerő Nagy Miklós kifejezetten szegényesnek minősíti mezőgazdasági könyvkiadásunkat a két világháború között. Az agrártudományok legfrissebb eredményeit azon nyomban közzétevő változatos arcélű szaklapok hatékonyabbaknak bizonyultak, mint a szerény nyomdaviszonyok közepette megjelenő népszerűsítő könyvecskék. A II. világháború után azonban épp ennek a fordítottjára kerül sor: a mezőgazdasági főiskola magyar tagozatának kiépítésével, kísérleti állomások létrehozásával, majd az állami könyvkiadó magyar szerkesztőségének megszervezésével – ha csak rövid időre is – megteremtődnek mezőgazdasági szakirodalmunk művelésének anyagi és szellemi előfeltételei, míg a szakismeretek terjesztésében mozgékonyabb, friss információkat adó, a mezőgazdasági kutatások eredményeit naprakészen számon tartó agrársajtó hálózata nem tud kiépülni.

A II. világháború után nehezen talpraálló erdélyi magyar gazdatársadalom szervezésében és szakmai irányításában néhány évig még részt vállalhatott ugyan az EMGE, 1948-ig kiadta gazdanaptárait s továbbra is megjelentette gazdaköri könyvtárának sorozatát, de ennek már csak 3 füzete került ki a nyomdából. Ebben a bizonytalan szakaszban a Józsa Béla Athenaeum Hasznos Könyvtár címmel indított mezőgazdasági sorozatot: első kiadványa Nagy Miklós baromfitenyésztési tanácsadója volt, ezt Kós Károly Falusi építészet (Kv. 1946) c. kötete követte. Löbl József állatorvos Az angora nyúl okszerű tenyésztése és betegségeinek gyógykezelése címen adott ki hasznos gyakorlati tanácsadót (Arad 1946). A Minerva megjelentette 1947-ben Koncz Lajos Konyhakertészetét és Dück Alfréd cukorrépa-termesztési füzetét. Az Erdély sajátosságait figyelmen kívül hagyó, szovjet típusú mezőgazdasági átalakítást meghirdető kommunista pártprogram megvalósítói azonban a továbbiakban lehetetlenné tették a kibontakozást s anyagiak híján az Erdélyi Gazdát sem lehetett újraindítani. 1949 és 1951 között már nem akad eredeti munka, az RKP kiadásában megjelenő s a szovjet mezőgazdaságot népszerűsítő propagandamunkáknak még a fordítóit sem tüntetik fel.

A hiány pótlására az MNSZ a Falvak Népe újraindítását tette lehetővé azzal a céllal, hogy a mezőgazdasági műveltséget az adott új viszonyok közt is ébren tartsa. A kezdetben havonta kétszer, 1948 szeptemberétől pedig hetente megjelenő lap felvállalta az Erdélyi Gazda szerepét. Megvolt a személyi folytonosság is: ugyanaz a Kacsó Sándor indította újra (Asztalos Istvánnal, Horváth Istvánnal és Kós Balázzsal), aki Nagyenyeden az Erdélyi Gazda dél-erdélyi kiadását 1941 és 1944 között ténylegesen szerkesztette. A Falvak Népe szakmellékletnek is beillő, négy oldalon jelentkező Gazdálkodás c. rovatát Kós Balázs gondozta, a rovat fejlécét édesapja, a főiskolán mezőgazdasági építészetet előadó Kós Károly rajzolta.

Míg agrársajtónk csak csökevényesen folytatódott, a mezőgazdasági könyvkiadás a mezőgazdasági főiskola magyar tanáraira támaszkodva újjá fejlődött. Az Állami Könyvkiadó 1953-ig 32 mezőgazdasági címmel szerepel a romániai magyar könyvkiadás kéziratos bibliográfiájában, köztük Bikfalvy Ferenc, Madaras Klára és Szövérdi Ferenc egy-egy kötetével, s napvilágot látott egy eredeti termesztési-tenyésztési brosúra A gazdasági növények pótbeporzása címmel Takács Imrétől (1952). Az Állami Tudományos és Tankönyvkiadó 1951 és 1953 között 23 címet jelentetett meg magyar nyelven, ebből 10 számít eredeti munkának. Közülük legjelentősebb Veress Istvántól A gyümölcskertész kézikönyve (1951) s a Palocsay Rudolf és Antal Dániel közreműködésével ugyancsak általa írt Gyümölcsfák és bokrok metszése, mely 1952 és 1957 között négy kiadást ért meg. Ugyanitt adták ki a Mezőgazdasági Főiskola zöldségtermesztési tanszékének első szintéziseit (1952), Nyárády Antaltól a Szántóföldi gyomnövények (1952), Antal Dánieltől a Növénytermesztési jegyzetek (1953) c. munkát, valamint Kovács Béla, Kósa Barna, König Miklós és Mózes Pál növénytermesztési és növényvédelmi módszereket ismertető füzeteit.

Az 1953-as esztendő a romániai könyvkiadók átszervezésének éve. Ettől kezdve a *Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Könyvkiadó, ill. az 1970-től jogutódjaként létrejövő *Ceres Könyvkiadó tevékenysége a mérvadó mezőgazdasági kiadványok magyar nyelvű megjelentetésében. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az önmagán túlmutató jelentőségű tényt sem, hogy 1953 és 1985 között az Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó összesen 44 mezőgazdasági tankönyvet adott ki a romániai magyar könyvkiadás bibliográfiája szerint, annál is inkább, mivel ezeket rendszerint jeles agrárszakírók fordították magyarra, nem egy esetben az eredeti szöveg minőségi átdolgozásának igényével. Az Állami Politikai Könyvkiadó s a Kulturális és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság által 1953 és 1967 között magyar nyelven megjelentetett agrárpropaganda-füzetek között eredeti munka ugyan nem akad, tágabb összefüggésben azonban tekintetbe veendő, hogy miközben a szakkönyvkiadó 1955-ben például háromszorosára növeli az eredeti munkák számát, a Politikai Könyvkiadó ugyanakkor a tízszeresére emeli a magyar propagandakiadványokét, s míg a szakkönyvkiadóknál 1966 után az eredeti magyar munkák megfogyatkoznak, a Kulturális és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság 29 magyar nyelvű füzetecskével jelentkezik, nyilvánvalóan a kormány agrárprogramjának támogatására. A mezőgazdaság szövetkezetesítésének befejezése időszakában ugrásszerűen megnő a tartományi székhelyeken kiadott termelési-tenyésztési agitációs füzetek száma.

A *Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadó és a *Ceres tevékenységét 1968 és 1973 között a Hargita, ill. Kovászna megyei Agronómusok Háza által megjelentetett kiadványok egészítették ki. Csíkszeredában kerül kiadásra Kerekes Ferenc mezőgépészeti kötete (1970), valamint Dimény Sándor Kenyerünk: a burgonya c. munkája (1972). A sepsiszentgyörgyi nyomdából kerül ki Féder Zoltán, Pakuts Sándor és Tompa Ernő kötete, az Állattartástól az állattenyésztésig (1971), valamint Pakuts Sándornak a nagyüzemi tejtermelés kérdéseit taglaló munkája (1973). A szakírói munkásságát nyolcvanévesen áttekintő Veress István joggal állapította meg: "Pályám legtermékenyebb periódusa az 1951 és 1961 közötti évekre esik; húsz könyvemből több mint tíz abban az időszakban jelent meg... Sem azelőtt, sem azután nem tapasztaltuk az anyanyelvünkön folyó mezőgazdasági szakírás ilyen fokú megélénkülését." A helyzet azonban hovatovább megváltozott. A nagy tapasztalattal rendelkező szakírói gárda sorai megritkultak, a magyar főiskolai agrároktatást felszámolták s így a tudományos utánpótlás egyre gyengült. Ezek a körülmények mind hozzájárultak az önálló magyar mezőgazdasági szakkiadványok megszűnéséhez. A szűkülő lehetőségek közepette szakíróink szinte kivétel nélkül románul írják tanulmányaikat, s csupán kiadói megrendelés esetén vállalkoznak szakterületük eredményeinek magyar nyelvű összefoglalására. A többségükben termesztés- és tenyésztés-centrikus kiadványok azonban a korszak agrárpolitikájának megfelelően elsősorban a mezőgazdaság nagyüzemi átalakítását voltak hivatottak szolgálni. Csak a 80-as évekre kristályosodott ki az a nézet, amikor viszont már csökkentek a magyar szakkönyvkiadás esélyei, hogy sajátos helyzetünkben az a könyvtípus a legcélszerűbb, amely egyaránt kitér a nagyüzemi termelés és a háztáji gazdálkodás kérdéseire. Ezt mindenekelőtt az indokolta, hogy a hatékony háztáji termelésben sem lehet mellőzni a legkorszerűbb, leginkább célravezető módszereket.

A Ceres Könyvkiadó magyar mezőgazdasági vonatkozású szerepének kiemelkedő teljesítménye volt a Román-magyar, magyar-román mezőgazdasági szótár kiadása (1980), melynek szóanyagát Gabriel Manoliu, Ion Bucur, Szalay András és Schweiger Ágnes állította össze.

A magyar szakirodalom háttérbe szorulása szükségképpen újra előtérbe hozta az átfogó és ugyanakkor gyakorlati szaktanácsadást is nyújtó agrárlap igényét. 1971 és 1974 között az akkorra már Bukarestbe költöztetett s címében Falvak Dolgozó Népeként folyamatos volt Falvak Népe vállalkozott arra, hogy egy Nagy Miklós szerkesztette Mezőgazdasági Útmutató c. szakmelléklettel az agrárirodalom híveit megtartsa, 1974 után azonban a közéletre nehezedő központosítás ezt a mellékletet megszüntette, s így a mezőgazdasági szakanyagok a lap hasábjain szétszórva kaptak helyet. Hovatovább rendszeressé váltak az oktatás-kutatás-termelés fejléce alatt megjelenő összeállítások, s Tangazdaság címmel megindult a mezőgazdasági líceumok fóruma is. A 80-as évek elejétől kezdve már nemcsak elszórtan felbukkanó cikkek foglalkoznak a háztáji szarvasmarha-, juh-, sertés- és kisállattenyésztés, a zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés kérdéseivel, hanem 1983 és 1989 között egészoldalas csoportosítások irányítják a figyelmet – Cseke Péter szerkesztésében – hétről hétre a hatékony háztáji gazdálkodás módszereire. Az 1987-ben indult Mezőgazdasági Kisenciklopédia fogalomtisztázó, szakkifejezéseket értelmező szócikkelyei a szakműveltség terjesztését szolgálták.

Tematikailag, ha csak érintőlegesen is, a ~ köréhez tartoznak a Kriterion Kiskaluz c. sorozatban megjelent olyan kiadványok, mint Kelemen Attila Madaraskönyv (1978), Veress Magda Gombáskönyv (1982), Gyurkó István A halak világa (1983), Kuszálik Péter-Kuszálik Mária Fák és cserjék (1984), Bagosi József Kertbarátok könyve (1990), Pap István Háztáji állattartás (1990) c. munkája.

Bár a fordítások általában túlsúlyban voltak az eredeti szakirodalomhoz viszonyítva, és szakíróink több mint fele rendszeresen vállalta tankönyvek, szintézisek, kézikönyvek magyarítását, érdemes szemügyre vennünk, hogy az utóbbi hetven évben kik és mivel gyarapították anyanyelvünkön a mezőgazdaság egyes ágainak és ágazatainak eredeti szakirodalmát.

1. A növénytermesztés általános kérdéseit taglaló munkák közül elsőként Szentkirályi Ákos 1924-es – útmutató jellegű – összefoglalóját s Gáspár István A legszebb évelő növények könyve (Kv. 1926) c. füzetét említhetjük. Elméleti igénnyel készült Madaras Klára és Keszy-Harmath Erzsébet kötete, a Mezőgazdasági növényeink szántóföldi fajtaelismerése (1955, javított és bővített 2. kiadásban A szántóföldi növények fajtaelismerése, 1959, Madaras Klára, Czier Antal, Sebők M. Péter szerkesztésében), továbbá Lazányi Endre Fontosabb termesztett növényeink ivaros szaporodásáról c. tudományos munkája (1957), valamint Szabó Attilának a 80-as évek tudományos szintjét képviselő műve, az Alkalmazott biológia a termesztett növények fejlődéstörténetében (1984).

A búzatermesztés terén Konopi Kálmán méltán népszerű és nagy haszonnal forgatott 1936-os kiadványát (Jó búzából lesz a jó kenyér) csak 1953-ban követi újabb (Szopos András-Pap István: Búzatermesztők könyve). Ide tartozik Moll Éva Vetőmag és vetés c. munkája 1956-ban. S bár a búza nemesítése a 70-80-as években virágkorát élte, azóta sem jelent meg Romániában magyar nyelven újabb összefoglaló munka. Még Az EMGE Gazdaköri Könyvtárának 5. füzeteként látott napvilágot Szövérdi Ferenc kukoricatermesztési útmutatója (1941), az 50-es években Antal Dániel jelentkezik hasonlóval, majd Lazányi Endre kukoricanemesítési (1955) és Kabán Ferenc termesztéstörténeti kötetét (1965) vehette kézbe az érdeklődő. A zabtermesztés tudományáról Kósa Barna 1952-es munkája az egyetlen összefoglalás.

2. Az ipari növények termesztését illetően a cukorrépáról szóló szakirodalom áll első helyen. Nagy Endre alapvető munkáját (1926) Pintér Lajos 1935-ös aradi és Dück Alfréd 1947-es füzete követi, majd Major Pál tollából napvilágot lát – a korszakra jellemző címmel – a Több cukorrépát! A Marosvásárhelyi Mezőgazdasági Kísérleti Állomáson később Tamás Lajos (1963-1967) és főként Márkus István kutatók foglalkoznak érdemben a cukorrépa-termesztés kérdésével, ám idevágó tudományos eredményeik a körülmények folytán magyarul nem hozzáférhetőek. A kender és a len termesztéséről Forgó Lajos írt egy-egy összefoglalót (1954, 1955), az Olajnövények termesztése kéziratát (1957) pedig Antal Dániel, Erdélyi István és Opra Pál készítette sajtó alá.

3. A rét- és legelőművelés, rét- és legelőgazdálkodás, valamint a takarmánytermesztés kérdései elválaszthatatlanok egymástól. Ebben a tárgykörben is figyelemre méltó Gáspár József munkássága, aki az Erdélyi Gazda kiadta három takarmánytermesztési füzet (1910-1912) után A legelők és rétek ápolásáról c. tanulmánnyal jelentkezett (1926). Az EMGE Gazdaköri Könyvtára 8. füzeteként Balogh László tollából jelenik meg takarmánytermesztési tanácsadó (1943). Az erdélyi rét- és legelőgazdálkodás fejlesztésének lehetőségei címen (1946) Szász István értekezik. Bikfalvy Ferenc 1949-es lucerna- és Kósa Barna 1960-as szénatermesztési kiadványát csak két évtized múlva követi a Takarmánynövények termesztése (1981), amelynek társszerzője – Kósa Barna mellett – az a Tamás Lajos, aki a 60-as évek derekától kutatásai középpontjába állította a takarmánynövények agrotechnikáját s a talajmunkálatok lehető legelőnyösebb megoldásával kapcsolatos kísérleteket.

4. Alighanem a kertészeti ágazatok művelőinél akad a legtöbb számba venni való. A háztáji tanácsadóktól nagyüzemi termesztéssel foglalkozó munkákon át egészen a világ gyümölcstermesztését áttekintő szintézisig itt mindenféle könyvtípus megtalálható. Ritter Gusztáv 1926-os EGE-kiadványa, A házi kert óta gyakran születik ehhez hasonló munka (Csorba István, Keszy-Harmath Erzsébet, Török Sándor 1957-es, majd Csorba, Keszy-Harmath és Veress István 1974-es és 1981-es kiadványa). A zöldségtermesztést a két világháború között Cs. Boróczy Erzsébet, ill. Koncz Lajos Konyhakertészete képviselte (mindkettő 1938-ban jelent meg), a virágkertészetet pedig Radó Ferenc két munkája (1939, Z. Horváth Gábor társszerzővel, és 1940).

A Veress István vezette főiskolai zöldségtermesztési tanszék tagjai (Csorba István, Keszy-Harmath Erzsébet, Török Sándor, Tüzes Karácson) 1952 és 1961 között 6 kötetet adtak közre. Palocsay Rudolf zöldség- és gyümölcsnemesítési kísérleteinek eredményeit ugyanúgy összefoglalta (1954, 1961), miként a virágkertészetieket is (1960); ugyancsak 1960-ban jelent meg Török Sándor és Veress István Virágoskertje is.

5. A gyümölcstermesztést Páter Béla (1929), Szász Ferenc (1929) és Patakfalvy Zsigmond tanácsadója propagálja. Az 50-es években és a 60-as évek elején feltűnően sok gyümölcstermesztési kézikönyv jelent meg. Ezek többségükben főiskolai tankönyv gyanánt is szolgáltak, és ugyanakkor a termelésben dolgozó gyakorló mérnökökhöz, üzemszervezőkhöz szóltak. Kezdődik a sor A gyümölcskertész kézikönyvével (Veress István, 1951), folytatódik a négy kiadást megért Gyümölcsfák és bokrok metszésével (Palocsay Rudolf, Veress István, Antal Dániel, 1952), majd az Általános gyümölcstermesztéssel (Veress István, Keszy-Harmath Erzsébet, 1959), aztán a 70-es évek tudományos szintjén Botár Andor, Wagner István és Veress István adja az érdeklődők kezébe A gyümölcstermesztő kézikönyve c. összefoglalást (1975). Ezekben az években egyébként Péterfi István irányításával működött az az akadémiai munkacsoport, amely az erdélyi gyümölcsök tájfajtáit dolgozta fel (Botár Andor, Brugovitzky Edit, Dankanitsné Csekme Erzsébet, Keszy-Harmath Erzsébet, Palocsay Rudolf, Veress István és Wagner István). Minthogy Botár Andor a kolozsvári kísérleti állomáson a bogyósgyümölcsűek és a szamóca nemesítésére szakosította magát, társszerzőkkel írt kötetei ezek korszerű termesztését mutatják be (1962, 1967, 1985).

6. Ami a szőlészetet illeti, a múlt században Kemény István nemcsak azzal teremtett hagyományt, hogy csombordi birtokán meghonosította a rajnai rizlinget, mely az 1867-es párizsi világkiállításon nagyaranyat nyert, hanem azzal is, hogy megírta A szőlőépítés gyakorlati módja (1867) c. népszerűsítő munkáját. Hasonló jellegű kötetet jelentet meg 1931-ben Nagyenyeden Dezső Miklós, akinek a munkásságát az 1935-ben létrehozott felekezeti szőlészeti iskola tanárai tették teljessé. Csávossy György, Horváth Ödön, Mezei Sándor és Szász József nem csupán a csombordi boroknak szerzett ismételten hírnevet (egyébként Csávossy teremtette meg Erdély vörösborát), hanem megírják a szőlőtermesztés és borászat alapvető szintéziseit is. Ezek: Szőlőtermesztés (1957); Borászat (Csávossy, László Gyula, Mezei Sándor, 1963); Szőlészeti és borászati kézikönyv (Csávossy, Kovács Adorján, Mezei Sándor, 1974).

7. Gyógynövényismeretben Páter Béla (1924, 1936) és Bodor Kálmán (1938, 1963) úttörő kezdeményezését a 70-80-as években az ún. "marosvásárhelyi iskola" (Rácz Gábor és munkatársai) korszerű szintézise tette teljessé.

8. Növényvédelem terén a két világháború közötti kiadványok szerzői (Páter Béla, 1929; Gyerkes Mihály, 1937; Kreisl Gyula, 1937; Török Bálint, 1937, 1940) még kizárólag a gyümölcsfák kártevőinek leküzdésével foglalkoztak. Az újabb fejezet a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán előadó Mózes Pál és munkatársai (Páll Papp Olga, Titz Lajos, Stern János) nevéhez fűződik, akik 1952 és 1961 között 20 füzetet jelentettek meg, immár széles körben átfogva a növényvédelem valamennyi kérdését. Itt kell megemlítenünk Péterfi Ferenc 1958-as Mezőgazdasági rovarhatározó, valamint Puskás Attila Barátaink és ellenségeink – a rovarok (1975) c. munkáját. A 70-es évek derekától a kolozsvári kertészeti állomás növényvédelmi laboratóriumát vezető Székely József munkái (Kertészeti növények védelme, Csávossy Györggyel, 1975; Dísznövények védelme, 1983) keltettek figyelmet.

9. Az erdőgazdálkodás szakirodalmát jórészt Kádár Zsombor munkái képviselik (1954, 1955, 1956, 1961). Jaszenovics László és Nagy György bevonásával ő állította össze a kétkötetes Erdészeti zsebkönyvet (1958, 1959); nevéhez fűződik a Román-magyar erdészeti és faipari szótár (1975), ill. a Magyar-román erdészeti, vadászati és faipari szótár (1979) megszerkesztése is.

10. "Erdélyben – írja Nagy Miklós – jelentős szerepe volt az állattenyésztésnek, minthogy a legelők és kaszálók a mezőgazdasági terület kereken 40%-át alkották. Ez elsősorban a szarvasmarha- és juhtenyésztésnek kedvez. Érthető, hogy e két állatfaj fontosabb szerepet játszott a múltban, mint a sertéstenyésztés, amelyre nézve a viszonyok ott kedvezőbbek, ahol sok gabona terem. [...] A hússertés csak az 1930-as években kezd elterjedni, amikor Erdélyben a tejszövetkezeti mozgalom is megerősödik, s több sovány tej áll a sertéstartók rendelkezésére." Az érdeklődés fokozódása az állattenyésztés iránt a szakirodalom növekvő igényét is jelzi: az 1867-ig megjelent 57 mezőgazdasági kiadványból még mindössze 5 tárgyalta az állattenyésztés kérdéseit, Az EGE Könyvkiadó Vállalata Füzetei sorozatban 1888 és 1939 között megjelent 77 munkából már 27.

Szentkirályi Ákos 1923-as juhtenyésztési füzetén és 1925-ös Állattenyésztési tanácsadóján kívül úgyszólván csak kisállattenyésztéssel foglalkozó kiadványokkal találkozunk a két világháború között. Újabb összefoglalót Pap Istvánnak köszönhetünk, akinek 1959-es munkája bővített újrakiadásban 1964-ben is megjelenik. Nagy Miklóssal együtt ugyanő a szerzője az 1957-es Bivalytenyésztés és a Háziállatok takarmányozása c. három kiadást megért kézikönyvnek (1956, 1961, 1974), melynek Szeghő Dénes Okszerű takarmányozása (1936) az előzménye. A sertéstenyésztést illetően Virág Elek tanácsadóját (1926) és Pap István Sertéshizlalását (1956) nem követték újabbak, Székely Györgynek a Kaleidoszkóp-sorozatban megjelent munkája (1973) ugyanis már a házi disznóvágás és húsfeldolgozás tárgykörébe tartozik. Itt említjük meg, hogy a tejkezelés és tejfeldolgozás terén Finta Domokos (1956) és Nagy Miklós (1956, 1963) gyarapítja a korábbi szakirodalmat.

A kisállattenyésztési szakkönyvek többsége (Szász Ferenc, Lőrinczi László, Nagy Miklós tollából 1930 és 1977 között) a baromfiakkal foglalkozik. Részben ide, részben a nyúltenyésztéshez sorolható Pap István 1960-as kötete (Házinyúl- és szárnyastenyésztés). Moldvai Ferenc 1938-ban adta ki a Galambtenyésztők kézikönyvét, melynek korszerűbb változatát Péterfi István 1961-ben megjelent könyve és 1970-ben bővített újrakiadása képviseli. A méhészeti szakirodalom iránt érdeklődők a két világháború között Gáspár József (1925), Valló Zoltán (1925), Balla István (1927), és Blénessy Károly (1936) kiadványait vehették kézbe; ezeket később csupán Nyárády Antalnak a méhlegelőkről írt szintézise (1958) követte. A haltenyésztés szakirodalmát Gyurkó István (1960, 1972, 1979, 1982) és Kászoni Zoltán (1959, 1963, 1972, 1973) idevágó kötetei gazdagították. E tárgykörbe tartozik Wagner István Mint hal a vízben (1991) c. kötete.

11. Az állategészségügy terén Nagy Miklós, Nagy Béla és Szabó Ferenc 1981-es munkája, a Háziállatok egészségvédelme az egyetlen, melyet e számbavétel során említeni lehet.

Különlegességénél fogva megemlítendő Kiss Ella Pasat Emillel és Varga Tiborral közösen Marosvásárhelyen 1965-ben írt kötete, mely a nők szerepével foglalkozik az állattenyésztő telepeken.

12. Az 50-es évek derekától úttörő munkának számított a Mezőgazdasági termények és termékek tárolása (Antal Dániel, Benke Sándor, Erdélyi István, László Gábor, Sebők M. Péter, Török Sándor és Veress István munkája, 1955), melynek újrakiadása 1961-ben hagyta el a nyomdát, s amelyhez hasonló könyvtípus sem azelőtt, sem azután nálunk nem jelent meg. Kós Károly Mezőgazdasági építészet (1957) c. művének viszont akad előzménye az EGE-kiadványok sorában (Domokos Kálmán hét kiadást megért munkája), folytatása már nem. A telkesítés (talajjavítás, vízmentesítés, öntözés), valamint a földkataszter és mezőgazdasági területrendezés témakörében 1953 és 1962 között megjelent kiadványok száma meghaladja a tizet, miközben a 70-es években az ilyen jellegű munkák száma lecsökkent kettőre, a 80-as években pedig megjelent egyetlenegy. Az EGE kiadványai között egyébként már Nemes István talajjavítással, lecsapolással és öntözéssel foglalkozó füzetei képviselték a szakirodalomnak ezt az ágát, s ugyanő a társszerzője a talajtérkép alkalmazásáról Szász Istvánnal és Csapó M. Józseffel közösen írt 1953-as kötetnek.

A talajtani vizsgálatok különben Csapó M. József nevéhez fűződnek (1955, 1956, 1958, 1962), talajvédelemmel Szövérdi Ferenc (1953, 1960), valamint Brassay Sándor és Fränkel Elek (1979) foglalkozott, az öntözéstant pedig Lakatos István (1959), Titz Lajos, Sípos György és Nagy Zoltán kötete (1973) gyarapította. A nagyüzemi gazdálkodás és a környezetszennyeződés talajtani károsodásaira Jakab Sámuel 1985-ös Antenna-könyve figyelmeztet: az Életünk és a termőtalaj. A mezőgazdasági meteorológiát Pap Géza (1959, 1960) és Major Miklós (1980) kötetei képviselik. Itt említjük meg Dobai Rozáliát, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola talajtani kutatóját, aki a Dolgozó Nő tudományos munkatársaként (1958-64) a háztáji gazdálkodást dolgozta fel.

13. A mezőgazdaság gépesítésére vonatkozó irodalomban csaknem egy évszázados kiesés után nyílt Erdélyben új fejezet. Antal András a kapálás gépesítéséről adott ki önálló munkát (1956), Lám Béla pedig a traktor karbantartásáról s a mezőgazdaság villamosításáról szóló fordítások után 1956 és 1961 között a következő eredeti munkákkal jelentkezett: Függesztett mezőgazdasági gépek; Vető-, ültető-, palántázó- és trágyázógépek; Antal Andrással társszerzésben Mezőgazdasági traktorok. Antal András és Titz Lajos közös munkája ugyanekkor a Növényvédelmi gépek (1961). Ezt követően Kerekes Ferenc mezőgépészekhez szóló kiadványai (1970, 1985) jöhetnek számításba.

14. A világ mezőgazdaságáról átfogó képet ígérő könyvtípust Nagy Miklós teremtette meg a Pillantás a világ mezőgazdaságára c. kötetével a Korunk Könyvek-sorozatban (1975). Ezt követte a szakkönyvkiadónál ugyancsak tőle a Állattenyésztés a nagyvilágban (1978), majd Veress István Antenna-könyve, a Gyümölcsfogyasztó emberiség (1982).

A mezőgazdasági főiskola magyar tagozatának elsorvasztása és a magyar mezőgazdasági szakkönyvkiadás leépítése nyomán a mezőgazdaság egyes tagozatainak irodalma is lecsökkent, majd megszűnt a diktatúra utolsó évtizedében.

Az 1989. decemberi fordulatot követően az újra eredeti nevén megjelenő Falvak Népe vált a földjét visszakövetelő, gazdakörökbe szerveződő erdélyi magyar földműves társadalom öntudatosító és szaktanácsokat nyújtó fórumává. Az a gazda-szellem, amely a 80-as évek második felében csupán az egyetlen háztáji oldal hasábjain volt észlelhető, immár a teljes lapszámban érvényesülhetett az 1990 januárjában – az időközben önállósult szerkesztőségben – főszerkesztővé választott Ferencz L. Imrének és munkatársainak (Bíró Albin, Boga Annamára, Cseke Péter, Ferenczes István, Makkay József, Muzsnay Árpád, Gy. Szabó Gyula) köszönhetően. Újraindult Erdélyi Gazda címmel a szakmelléklet is 1990 októberében Makkay József szerkesztésében.

1990 őszétől tavaszig Kisgazdák Lapja címmel megjelent a Romániai Magyar Kisgazdapárt orgánuma (főszerkesztő: K. Bíró János, helyettese Kozma Szilárd), amely a politikai-társadalmi önszerveződés irányítása mellett szaktanácsadással is elősegítette a gazdálkodók talpra állását. Az EMGE folytatásaként megalakult Romániai Magyar Gazdasági Egyesület 1991 elején jelentette meg Gazdakalendáriumát A Hét kiadásában, s ugyancsak az RMGE a védnöke az 1991 augusztusától havonta napvilágot látó Kertbarátok Lapja c. szakfolyóiratnak, melyet Tóthfalusy V. Béla szerkeszt.

Különlegességként jelentkezett 1990. augusztusi indulással Sepsiszentgyörgyön a Lovasfutár Szalontai Sándor és az 1990-ben két dupla számot megért A mi kutyánk ebtenyésztő szaklap Deák Károly szerkesztésében.

(Cs. P.)

Szász István: Szakoktatás és szakirodalom. Közli az Erdély mezőgazdasága c. gyűjtemény. Kv. 1944. 305-75. – Czier Antal: A romániai magyar nyelvű mezőgazdasági szakirodalom. Korunk 1958/12. – Benkő Samu: Mezőgazdasági szakoktatásunk történetéből. Korunk 1966/4; uő. A nagyszentmiklósi iskola és Tessedik Sámuel. Közli Sorsformáló értelem. 1971. 134-54. – Károlyi Jolán: Agrártörténeti bibliográfia. 1945-1972. Művelődés 1972/8. – Nagy Miklós: Intézményes keretet kapott a hazai agrártörténeti kutatás. Művelődés 1972/8; uő. Eke és toll. Közli Korunk Évkönyv 1974. 151-63. – Beke György: Mezőgazdasági szakírás: hagyomány, korszerűség, távlatok. A Hét 1978/1; uő. Mindig a szakma s az emberek mellett. Beszélgetés a 70 éves dr. Nagy Miklóssal. A Hét 1983/33. – Szabó Attila: Lazányi Endre. Művelődés 1980/12; Nyárády Antal. 1981/3; Nagy Miklós. 1981/4; Veress István. 1981/7; Pap István. 1981/12; Péterfi Ferenc. 1982/2; Tamás Lajos. 1983/1. – Cseke Péter: Rendhagyó életpálya az agrárműveltség szolgálatában. Nagy Miklós bemutatása. Közli Hazatérő szavak. 1985. 78-83.


Mezőgazdasági Útmutató – a Falvak Dolgozó Népe mezőgazdasági szakmelléklete. Megjelent 1971. szept. 22-e és 1974. febr. 20-a közt Nagy Miklós szerkesztésében. A mezőgazdasági szakműveltség terjesztése és a gyakorlati szaktanácsadás mellett a kutatóközpontokban és a kísérleti állomásokon elért eredmények bemutatására vállalkozott, az agrárszakértők mellett megszólaltatva a kutatásban és termelésben dolgozó szakembereket is.

Állandó rovatai közül emlékezetes Csávossy György és Mezei Sándor szőlészeti és borászati sorozata (Pincemester a családban), Lőrinczi László Baromfiudvar, Pap István Fajtatan, Veress István Gyümölcsismereti ábécé, Major Miklós Mezőgazdasági kis meteorológia c. rovata, valamint a szerkesztő Pillantás a világ mezőgazdaságára c. kitekintője.

(K. H.)

Herédi Gusztáv: Mit jelent az Útmutató? Korunk 1972/4.


MI – a kovásznai líceum 1968-ban indult diáklapja. Tanárszerkesztője Gazda József, 1971-től Dobra Árpádné Sütő Irén. Az 1. szám mindössze 6 gépelt példányban jelent meg, de stencilezve hamar felszökött 300 példányra.

Diákszerkesztő Dudás László, munkatársai közül Kónya Sándor ma a Korunk szerkesztőségének tagja. Csutak Judit később az Irodalomtörténeti Tanulmányok 1981-es kötetében jelentkezett tanulmánnyal, Pozsony Ferenc pedig Álomvíz martján c. Feketeügy menti balladagyűjteményével és összehasonlító folklorisztikai tanulmányaival szerzett nevet magának. A ~ növekvő külső nyomás alatt a 70-es évek közepén megszűnt.

(G. J.)


Michnay László – *szektairodalom


Mi Dalaink, A *daloskönyv


Miess G. János – Ritoók János családi és egyik írói neve.


Mihalik Gyula – *sportirodalom


Mihálka György (Szatmárnémeti, 1942. ápr. 21. – 1991. nov. 29. Ploieşti) – műfordító. Középiskolai tanulmányait szülővárosának Kölcsey Ferenc Líceumában végezte (1960), a Babeş-Bolyai Egyetemen angol-magyar szakos tanári diplomát szerzett (1966). Középiskolai tanárnak Ploieşti-be helyezték ki (1968), innen küldte esszéit, ismertetéseit s főleg angol, amerikai, ír, velszi, orosz, német fordításait az Utunk, A Hét, Ifjúmunkás, Igaz Szó, Művelődés számára. Egyedül az Igaz Szó rövid idő alatt (1979-81) Bradbury, Creely, Levertov, Yvan Goll, Lynd, O'Flaherty, Synge, Dylan Thomas, Alexa la Guma, a dél-afrikai Mphahlele, valamint arab és török szerzők írásaiból közölt tőle magyarra fordított verseket és elbeszéléseket.

A TETT (1982/3) közölte cikkét Ahány nyelven beszél... c. alatt. Yuszuf Nevzat nevű barátjával együtt fordította le a magyar lapok számára többek közt Nazim Hikmet A halálról c. versét, s vele társszerzésben jelent meg Dobrudzsai török népmesék c. gyűjteménye a Nagyapó Mesefája sorozatban (1983). Úttörő volt a cigány nyelv elsajátításában is, a Ploieşti környékén élő romák folklórjából merítve irodalmi értékű anyagot (1990).


Mihály Károly (Teremiújfalu, 1910. ápr. 21. – 1975. nov. 12. Kolozsvár) – A nagyenyedi Bethlen Kollégium növendékeként Balázsfalván érettségizett (1929), a kolozsvári Református Teológián lelkészi képesítést szerzett (1933). Lelkész Bánffyhunyadon, Széken, Középlakon, Szamosfalván (1932-73). Néma harangok c. verseskönyve (Torda 1928) saját kiadásában jelent meg.

(M. H.)


Mihály László Barna, Cs. Mihály (Székelyudvarhely, 1902. dec. 29. – 1977. júl. 5. Budapest) – költő, regényíró, közíró, újságíró. Jánossy Margit írónő férje. Középiskolát szülővárosa Római Katolikus Gimnáziumában végzett, magyar-történelem szakos tanári diplomát a budapesti egyetemen szerzett (1930). Az Ifjú Erdély, Pásztortűz, Vasárnap, Dacia, Délkelet, Erdélyi Helikon, Erdélyi Szemle, Ellenzék munkatársa; a *Tizenegyek antológiája egyik szerzője. Írásait katolikus erkölcsi irányzat s a székely szülőföld iránt érzett mély szeretet és honvágy jellemzi. A II. világháború alatt olaszországi sajtótudósító. 1949-től a budapesti Szabó Ervin Könyvtár munkatársa, később segédmunkás.

Kötetei: Áldozat a jövőért (színmű, Székelyudvarhely 1920); Hóvirágok (versek, Kv. 1923); Hazavágyom! (versek, Bp. 1926); A végtelen felé (Csíkszereda 1927); Öröktűz (versek, Csíkszereda 1928); Új harcos székely nép (színmű, Bp. 1928); Keleten pirkad (Csíkszereda 1930); Bíbor hajnalon (versek, Arad 1933); Tavaszi vihar (regény, Kv. 1933); Költő, ne félj! (versek, Kv. 1936); Bomlik az ős (Kv. 1936); Búg a Bálványos (Kv. 1937); Fenyő a hegytetőn (Kv. 1938); Tengeri tündér (történelmi regény, Kv. 1938); A lélek ha sikolt (Kv. 1938); Presente! (publicisztikai írások, Kv. 1940); Lármafa Csíkország felett (Gáll Ferenc címlapjával, Kv. 1940).

Álneve: Pasquino.


Mihálycsa Szilveszter (Lemhény, 1942. jan. 1.) – kémiai szakíró, népművelő. A kézdivásárhelyi középiskola (1959) és a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola (1964) elvégzése után Berecken tanító, majd 1965-től a kézdivásárhelyi Rajoni Művelődési Ház, 1968-tól a sepsiszentgyörgyi Népi Alkotások Háza keretében szakirányító. Közben kémia szakos diplomát szerez a Babeş-Bolyai Egyetemen (1970). Sepsiszentgyörgyön 1972 óta tanár az Ipari, 1990 óta Mikes Kelemen Líceumban.

Mint népművelő Péter Alberttal közösen állította össze a Bokréta c. táncjátékkötetet (Sepsiszentgyörgy 1975), melyben a Bálványosvár legendája c. táncjátékát közli. A táncok mozdulatainak lejegyzése a Népi Alkotások és Művészeti Tömegmozgalom Irányító Központja jelrendszerével történt, a kísérő szöveg magyar és román nyelvű. Egy kinetikai értekezése a kobaltkutatással kapcsolatban (társszerző Várhelyi Csaba és Finta Zoltán) 1975-ben a Babeş-Bolyai Egyetem kémiai kiadványában, 1976-ban az Acta Chimica Academiae Scientiarum Hungaricae hasábjain jelent meg.


Mihályffy Irén (Zsombolya, 1882. máj. 27. – 1950. szept. 5. Kolozsvár) – zenepedagógus, előadóművész. Tanulmányait a budapesti Zenekedvelők Egyesületénél kezdte, a Zeneművészeti Főiskolán szerzett tanári diplomát. Németországban járt tanulmányúton. Tanított Budapesten a Bellovits-, később a Sztojanovits-féle zeneiskolában, 1928-tól kezdve a Kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium tantestületének tagja, majd a Kolozsvári Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola tanára. Önálló hangversenyeken és színpadon is fellépett, több alkalommal vezényelte a Magyar Zenekonzervatórium női kórusát. Nyomtatásban megjelent zenepedagógiai dolgozata: Értekezés az énekhangszer kezeléséről és annak épségben tartásáról (Kv. 1939).

(B. A.)

Szigethy József: Zenei művészeti és irodalmi dekameron. Kv. 1928.


Mihályfi Jenő – *Pásztortűz


Mihelffy Elvira, Komáromy Dezsőné (Nagyvárad, 1880. jún. 19. – ?) – költő. Korán jelentkezett verseivel a nagyváradi és budapesti sajtóban. A Szigligeti Társaság vezetőségének tagja. Az irodalmi rendezvényeken gyakran szerepelt verseivel, melyek közül többet Forgách Béla zenésített meg, Szabolcska Mihály pedig a Kisfaludy Társaságban mutatott be. A Tavasz és Magyar Szó munkatársa.

Kötetei: Versek (Bp. 1911); Anica (Nv. 1913). A nagyváradi sajtó szerint 1936-ban újabb verseskötetet készült kiadni.

(T. E.)

Bánhegyi Jób: A magyar nőírók. Bp. 1936. 194.


Mikecs László (Diószeg, 1917. szept. 27. – 1944. dec. 4. Taganrog) – történész, író. Középiskolát Aszódon végzett, magyar-német szakos tanári diplomát a budapesti egyetemen szerzett. Eötvös-kollégista. 1942-ben került Kolozsvárra mint a Gyakorló Gimnázium tanára. Bekapcsolódott az ETI munkájába, a Hitel és Erdélyi Múzeum munkatársa. 1944 őszén civilként elhurcolták, és szovjet fogolytáborban ifjan elhalálozott.

Már egyetemi hallgató korában feltűnt Románia c. útinaplójával, melyben Nicolae Iorga történész Vălenii de Munte-i szabadegyetemén töltött tanulmányi ideje alkalmából az országban szerzett tapasztalatairól számol be. Az 1940-ben a budapesti Bolyai Akadémia kiadásában megjelent munka a dunai népek egymásrautaltságára, a még hiányzó kelet-európai tudományok s egy Balkán-filológia szükségességére utal, s a Regátban élő kétszázezer magyar – köztük a moldvai csángók – sorsára figyel fel. Ebbe a tárgykörbe még 1941-ben visszatér Csángók c. monográfiájában, s ezt a moldvai katolikusok Bandinus-féle XVII. századi összeírásainak feldolgozásával egészíti ki.

Magyar nevek c. alatt a Hitelben (1943/8) a vezeték- és keresztnevek mellett a földrajzi nevek megfejtésére is kitér. Új erdélyi tudomány c. tanulmánya az Erdélyi Múzeumban (1944) a kisebbségi kérdésből kiinduló népiségtörténet felé tör utat. E tekintetben a Csűry Bálint-Szabó T. Attila-féle népnyelvkutató és a Jakó Zsigmond és László Gyula nevével jelezhető néptörténeti iskolának nyújt elvi alátámasztást, javasolva "az új módszerű történeti kutatás kiterjesztését a románságra is". A Termés hasábjain általa elemzett mesék, versesfüzetek és más népi termékek számbavételével kitér az íráskultúra széles mindennapi elterjedésére, s az új irodalomtörténettől megköveteli egy valóságos, egységes és teljes magyarság-kép kialakítását. Magatartásával kapcsolatban, mellyel egy reális népiségtörténet mellett foglalt állást, írja Szabó T. Attila: "...kritikai gondolkozása magasan kiemelte őt kora értelmiségi rétegének tévedező, ábrándokat kergető tömeg-emberei közül."

Tragikus emlékét apósa, Áprily Lajos Taganrog c. költeményében örökítette meg. Sógora, Jékely Zoltán Álom-rekviem c. versét "Mikecs László és társai emlékének" ajánlotta.

Munkái: Románia (Útijegyzetek. Méhely Iván borítólapjával. Bp. 1940); Csángók (A moldvai magyarság története. Bp. 1941); A moldvai katolikusok 1646-47. évi összeírása (a Bandinus-kódex feldolgozása, ETF 171. Kv. 1944); A Kárpátokon túli magyarság. Közli Deér-Gáldi: Magyarok és románok I-II (Bp. 1943-44); Új erdélyi tudomány (Jegyzetek az ETI működéséhez. ETF 190. Kv. 1944).

(B. E.)

Szabó T. Attila: M. L. Nekrológ. Erdélyi Múzeum 1945. Újraközölve Nyelv és múlt. 1972. 515-16. – Kósa László: M. L. emlékezete. Ethnographia, Bp. 1969.


Mikes Imre, családi nevén Győri (Budapest 1900. – 1990. márc. 30. Kihei Hawaii, USA) – újságíró, szerkesztő, író. Győri Ernő öccse. Középiskoláit Budapesten és Szegeden végezte. Fiuméban kereskedelmi akadémiát végzett, majd újságírói pályára lépett. Mint polgári radikális emigráns érkezett bátyjával Romániába, azelőtt 1919-22 között a bécsi Wiener Nachrichtenbürónál dolgozott. Az Ötórai Újság, az Új Kelet, a Keleti Újság és az Esti Lloyd, 1924-től a Brassói Lapok belső munkatársa. 1935-től erdélyi lapok párizsi, ill. budapesti tudósítója; visszatérve 1936-tól a Nagyváradi Napló szerkesztője. Kiváló képzettségű újságíró volt, egy csapásra átformálta a lapot tartalmában és külsejében egyaránt. "Napirenden" c. állandó rovata a jelentős világsajtó szenzációiból közölt színes, rövid kivonatokat; "Nyílt levél" c. tárcarovatában külföldi tudósításait közölte. 1937 decemberében hagyta el Nagyváradot, s a 30-as évek végén Párizsban telepedett le, ahonnan 1938-tól a Nagyváradi Naplónak, a budapesti Az Újságnak és Magyar Nemzetnek küldi írásait, Gallicus aláírással. A német megszállás után Vichyben bujkálásra kényszerül, 1945-től a párizsi magyar nagykövetség sajtóelőadója, a békekonferencia idején a magyar küldöttség közlönyének szerkesztője. 1947-ben emigrációba vonul, a francia nyelven Courrier de l'Occident címen is megjelenő Nyugati Hírnök szerkesztője (1947-52), 1951-ben Münchenbe költözik át, ahol átmenetileg a Látóhatár belső munkatársa, s Gallicus néven a Szabad Európa Rádió magyar adásának politikai kommentátora (1951-76). Cikkei emigráns magyar lapokban jelennek meg. A 80-as évek elején Hawaii szigetén telepedett le.

A Brassói Lapok folytatásokban közölte, majd két kötetben külön is megjelentette Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig (Brassó 1924. Újrakiadása München, 1977) c. dokumentáris történeti visszaemlékezését az 1918-as főhatalom-változásra és a következő esztendők erdélyi eseményeire, részletesen kitérve a szervezett provokációk segítségével rendezett ún. irredenta perekre. Mint a Korunk munkatársa A zsidó fasizmus c. írásában a zsidó jobboldali mozgalmat bírálta (1934). A Szabad Európa Rádiónál tartott előadásainak gyűjteménye a műsora címét viselő Reflektor (München 1977).

(T. E.)

Oradea-Nagyvárad ... öregdiákjainak Emlékkönyve. Nv. 1936. – Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza. München 1985. uő. Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Bp. 1992. 255-256., valamint Udvary Gyöngyvér szóbeli közlései.


Mikes János, eredeti családi nevén Fuhrmann (Brassó, 1914. júl. 29.) – jogi szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett (1931), a Bukaresti Egyetem jogi karán diplomát szerzett (1934). Ügyvéd, a Magyar Népközösség brassói irodájának egyik vezető jogásza. Az 1944. aug. 23-ai fordulat után a Tîrgu-Jiu-i lágerbe zárják. 1945-ben kiszabadulva az MNSZ titkára Brassóban, nemzetgyűlési képviselő (1947-48), tanár a Bolyai Tudományegyetem jogi karán (1948-52), kereskedelmi tisztviselő, jogtanácsos nyugalomba vonulásáig (1975). A Déli Hírlap és a Havi Szemle (1943-44), A Hét (1981) alkalmi munkatársa. Kötete: Az alkalmazottak felelőssége (Asztalos Sándorral, Jogi Kis Könyvtár, 1959).

Álneve Brassai (F.) János.


Mikes Kelemen emlékezete – a szülőföldhöz való kötődés erkölcsi mértékének tekintett eszmei hagyomány. Ápolását, tudatosítását elsősorban az író rodostói bujdosásában szerzett főműve, a Törökországi levelek (1717-1758) egymást követő kiadásai szolgálták. A leveleskönyv a kései első megjelenéstől (1794) az I. világháború végéig hét teljes és öt szemelvényes kiadásban jelent meg Magyarországon, majd a II. világháború végéig Romániában két alkalommal került részleges kiadásra: a Magyar Nép Könyvtára kiadványaként 29 levél szövege kurta tájékoztató jegyzet kíséretében (1930) s a Hasznos Könyvtár füzeteként (1936), népszerűsítő kiadványként 14 levél szövegét tartalmazva Szentimrei Jenő előszavával és Tamási Áron Levél édesanyámhoz c. esszéjével. Ugyanebben az időszakban Magyarországon öt újabb szemelvényes és egy teljes kiadás jelent meg, utóbbi Budapesten Benedek Elek Mikes-portréjával (1944).

A II. világháború után Mikes irodalmi örökségének hazai tudatosításában, valamint egy korszerűbb és időszerűbb Mikes-jellemkép kialakításában úttörő szerepe volt Szigeti Józsefnek. Gondozásában, bevezető tanulmányával és jegyzeteivel jelent meg a Haladó Hagyományaink sorozatban a Törökországi levelek (1955), melyet részben átdolgozott változata követett (1963), bizonyítva a Mikes körül felélénkült közérdeklődést. Szigeti az Igaz Szó, Utunk, Korunk, Előre, A Hét hasábjain tanulmányaival, bírálatával, recenzióival, nyomtatásban is megjelent egyetemi előadásaival hozzájárult a Mikes-kérdés napirenden tartásához, s nevéhez fűződik a szépirodalommal rokonítható barokk szövésű, legendaszerű A kereszt királyi útja c. elbeszélő mű 1960-ban Désen felfedezett Mikes-féle fordításának ismertetése is a NyIrK 1962/1. számában (Mikes Kelemen ismeretlen kézirata).

A leveleskönyv 1967-ben a bukaresti Irodalmi Könyvkiadónál megjelent – szövegében sajnos nem túl megbízható – kiadását rövid időre rá újabb romániai megjelenés követte: a Tanulók Könyvtára 145. kiadványaként (Kv. 1974) 125 fiktív és 2 misszilis Mikes-levelet tartalmazó válogatás. Összeállította, az előszót (Vonások egy mai Mikes-arcon) és a jegyzeteket Veress Dániel írta. Közben megjelent a Kriterion kiadásában a legnevesebb jelenkori Mikes-kutatónak, a teljes szövegkritikai kiadás gondozójának, az akkoriban a bukaresti egyetemen vendégelőadó Hopp Lajosnak a Mikes-kutatás addigi eredményeit hasznosító és összegező tanulmánykötete Mikes és világa címmel (1973). A legújabb romániai Mikes-kiadás a Kriterion Magyar Klasszikusok sorozatában jelent meg Törökországi levelek – Mulatságos napok címmel (1988). A két mű a Magyar Remekírók (Bp. 1984) Mikes-kiadványának szövegeit követi. Az utószót Veress Dániel írta. A leveleskönyv a Biblioteca Kriterion sorozatban Gelu Păteanu fordításában románul is megjelent (Scrisori din Turcia, 1980), az előszót Paul Cernovodeanu írta. A válogatás, a kísérő tanulmány és a jegyzetek Veress Dániel munkája.

Jelentős esemény volt ~ során Veress Dániel Mikes-drámájának ősbemutatója 1968. nov. 7-én, s az ezt követő országos vendégjáték 72 előadással és 28 000 nézővel élénk romániai és külföldi sajtóvisszhangot váltott ki. Láng Gusztáv és Szigeti József az Utunkban, Halász Anna az Előrében, Kántor Lajos a Korunkban, Cseres Tibor a budapesti Élet és Irodalomban összpontosította a figyelmet ebből az alkalomból Mikes személyének értékelésére. A színmű kötetben való megjelenését (Mikes. Négy tél. 1969) követően Veress Dániel egy kismonográfiát (A rodostói csillagnéző. Kalauz Mikes Leveleskönyvéhez. 1972), egy tanulmánykötetet (Mikes és a szülőföld. 1976) és egy életrajzot (Így élt Mikes Kelemen. Bp. 1978) is írt. E munkákat szintén az ő tollából mintegy negyven Mikes-tanulmány, esszé, vitacikk, előadás, írói levél, műhelyvallomás egészíti ki, Mikest értelmezve és népszerűsítve A Hét, Utunk, Igaz Szó, Előre, Megyei Tükör és a szegedi Tiszatáj hasábjain. A Mikes-kultusz ébrentartását szolgálták a háromszéki diákok zágoni és rodostói kerékpáros emléktúrái is, ezekre felfigyeltek a hatóságok és betiltották folytatásukat. A magyar irodalmi olimpiákon rendszerint szerepelt Mikes-tétel.

Zágonban már 1971-ben megalakult a Mikes Kelemen Művelődési Egyesület, mely feladatának a Mikes-örökség ápolását tekintette. Megrendezésében került sor 1972. júl. 8-án az első Mikes Kelemen Szimpozionra, melynek keretében Domokos Géza, Hopp Lajos, Veress Dániel és Constantin Stanca tartott előadást. A következő megemlékezésre az egyesület tevékenységét hosszú évekre felfüggesztő tiltás következtében csak Mikes Kelemen születésének 300. évfordulóján került sor, amikor a Kozma Béla ref. lelkész elnöksége alatt újraéledt egyesület széles körű nemzetközi összefogással ünnepséget szervezett (1990). Programjában ökumenikus istentisztelet után Rákóczi-Mikes kiállítás, Mikes-ex libris kiállítás, a Mikes szoborportré-pályázatra érkezett munkák kiállítása, vetítettképes rodostói útibeszámoló szerepelt, fellépett a sepsiszentgyörgyi Vox Humana, a zágoni vegyes kórus, és szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Színház Tamási Áron-tagozatának művészei. Az emlékidézést tudományos ülésszak vezette be, melyen történészek és irodalomtörténészek – Bitskey István, Dan Cernovodeanu, Czine Mihály, Kilián István, Nagy Miklós, Pintér Márta Zsuzsanna, Varga Imre, R. Várkonyi Ágnes, Vörös Imre – olvasták fel dolgozataikat Mikes életének és műveinek különböző vonatkozásairól. Érdekes színfolt volt a versailles-i Culture-Frac Velizy Színház – francia nyelvű – Tartuffe-előadása, tisztelgésként a Franciaországban is bujdosó Mikes emléke előtt. Ez az ünnepség teremtett alkalmat a zágoni Mikes-Szentkereszty udvarház restaurálásának megkezdésére, az új elnök, Domokos Géza kezdeményezésére. Ebben az épületben kap elhelyezést egy állandó Mikes-kiállítás és a községi könyvtár.

Az évforduló alkalmából a sajtó is felvonult, így a Helikonban Lászlóffy Aladár Mikestől – magunkig c. vezércikkében időszerűsítette a Mikes-témát, s "Európának a szélyin" címmel a lap Szabó Gyula készülő Mikes-regényéből közölt részletet. A mikesi sors és erkölcsi példa folytatólagosan nemcsak a múlt, hanem az utóbbi fél évszázad erdélyi íróit is megihlette. Többek közt Szemlér Ferenc, Holló Ernő, Tóth István, Ferenczes István, Ferencz Imre, Bogdán László idézte versben a bujdosót. Ignácz Rózsa érzékeny, szép regényes életrajzot készített róla (Hazájából kirekesztve. Bp. 1980), s Mikes bujdosó-társának, Bercsényi Miklósnak egykori anagrammáját címül használva írta meg Szabó Gyula "levélregényét" (Ostorod volt-e Rodostó? 1991).

A ~ ápolását vállalta magára az 1990-ben Sepsiszentgyörgyön alakult Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, mely 1991 óta Farkas Árpád elnöklete alatt az EMKE Kovászna megyei szervezeteként működik.

(V. D.)

Balogh Edgár: A kétszázötvenéves Mikes Kelemen. Korunk 1940/9. – Jancsó Elemér: Törökországi levelek. Utunk 1955/36. – Szabó T. Attila: Mikes Kelemen összes művei. NyIrK 1968/2; újraközölve Tallózás a múltban. 1985. 252-59. – Imreh István: Mikes Kelemenhez vezérlő kalauz. Utunk 1973/9; uő. A szülőföld és a hagyomány vonzásában. Korunk 1977/4. – Nagy Pál: A rodostói csillagnéző. Igaz Szó 1973/5. – Szávai Géza: A mű élni akar! A Hét 1973/11. – Dan Culcer: Mikes megnyerte a fogadást. A Hét 1981/49. – György Béla: Mi lehetett Mikes Kelemen iaşi-i küldetésének célja? A Hét 1982/34. – Beke György: Mikes románul. Utunk 1982/32, 33. – Lőrinczi László: Mikes-glossza. A Hét 1988/39. – Zsehránszky István: Mikes hazatért Zágonba. Erdélyi Figyelő 1990/16.

ÁVDolg. Bölöni Varga Mária: Igeképzők M. K. "Törökországi levelek" c. munkájában. Kv. 1963. – Fábián Éva: M. K. értékelésének alakulása. Kv. 1966. – Gajzágó Erzsébet: Új eredmények a Mikes-kutatásban. Kv. 1974. – Gáll Magdolna: M. K. Törökországi Leveleinek nyelvéről. Kv. 1980.


Miklós Gyurkáné Szályka Róza*ballada 1.


Miklós Jenő (Csíkszereda, 1945. febr. 15.) – vegyészeti szakíró, parapszichológus. Középiskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, Temesvárt folytatta, ahol érettségizett (1961). A Babeş-Bolyai Egyetem kémia karán szerzett diplomát (1969). Az immunkémia tárgyköréből írt dolgozatával doktori fokozatot nyert (1982). A temesvári kémiai kutatóintézetben, majd a Közegészségügyi és Orvosi Kutatóközpontban végzett biokémiai kutatási eredményeiről számos konferencián (Bukarest, Bécs) és szakdolgozatban számolt be, így a Revue Roumaine de Biochimie, Studia Biophisica, Analele Universităţii Timişorene, Tetrahedron és más szaklapokban.

Tudománynépszerűsítő munkásságával a Berde Áron-pályázat első díját nyerte el (1972). Magyar nyelven A Hét hasábjain jelentkezett, a TETT A még nem bizonyított tagadhatatlan c. tanulmányának közlésével tájékoztatta először a magyar közönséget a parapszichológia kutatási módszertanáról (1978/1). Ebben a témakörben értekezett egy prágai nemzetközi konferencián is pszichotronikai és parapszichológiai tanulmányainak eredményeiről (1973). A Psychoenergetic Systems és International Journal of Paraphysics folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja.

(Má. E.)


Miklós László (Kolozsvár, 1937. nov. 11.) – költő, szerkesztő. Középiskolát szülővárosa Brassai Sámuel Líceumában végzett (1955), a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett román nyelv és irodalom szakos diplomát (1963). Tanár Zsobokon, Gyümölcsvölgyén, Marosvásárhelyen (1963-66), a Hargita és a Hargita Kalendárium (1968-74), a Munkásélet (1974-78), végül az Előre, 1989 decemberétől az új Romániai Magyar Szó szerkesztője.

Első írásait az Ifjúmunkás és Utunk közölte (1963), versei és ismertető írásai az Igaz Szó, Korunk, Napsugár, Jóbarát hasábjain is megjelentek. Szerepel a fiatal költők Vitorla-ének és a műfordítók Építő Amfion c. gyűjteményeiben (1967). Románból Maria Banuş "legszebb versei"-t ültette át magyarra.

Verseskötete: Néhány percig reggel (Lászlóffy Aladár bevezetőjével, Forrás, 1969).

Mózes Huba: Az avantgarde és fegyelem. Utunk 1969/32.


Miklós Viktor (Bukarest, 1888. nov. 14. – 1966. aug. 18. Kolozsvár) – szótárszerkesztő. Középiskolát a kolozsvári Református Kollégiumban végzett, a Ferenc József Tudományegyetemen történelem-latin szakos tanári diplomát szerzett. Az I. világháború előtt gróf Teleki Arctur családjánál nevelősködött Tancson, majd az olasz frontra került s hadifogságot is szenvedett. Később tanár a kolozsvári Református Kollégiumban, ahonnan 1950-ben nyugdíjazták. Már mint nyugdíjas vett részt az Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi Intézetének keretében készült nagy Román-magyar szótár szerkesztési munkálataiban. Az 1964-ben megjelent két kötetes nagyszótár egyik szerkesztője.


Miklósi-Sikes Csaba (Egeres, 1947. okt. 20.) – népművelő, újságíró. Kolozsvárt képzőművészeti líceumot végzett (1966) és felsőfokú technikumon diplomát szerzett (1969). A Kolozs megyei Kutató és Tervező Intézet alkalmazottja (1971-89). A műemlékvédelemre szakosította magát, várostörténeti, néprajzi, fotótörténeti és képzőművészeti írásait az Igazság, Korunk, Utunk, Református Szemle, A Hét, Művelődés közölte. Kolozsvár utcáinak, tereinek, épületeinek régi források alapján történő sorozatos bemutatása mellett szívesen foglalkozott Kalotaszeg múltjával. Az 1981-es Korunk Évkönyv számára elkészítette Kalotaszeg műemlék-térképét. Szabadegyetemi előadásain Beszterce, Szamosújvár, Gyergyószentmiklós hagyományos és korszerű városképét szemléltette. 1989 óta Magyarországon, Sümeg városi múzeumában dolgozik.

Szőcs István: Hagyomány és újítás. Beszélgetés M.-S. Cs.-val. Előre 1985. jún. 16.


Miklóssy Gábor (Nagyvárad, 1912. okt. 25.) – festőművész. Eredetileg hegedűművésznek készült (Bécsben és Budapesten végzett zenei tanulmányokat, ígéretes előadóművészi pályájáról azonban lábának megbénulása miatt le kellett mondania). Kitüntetéssel végezte a budapesti Képzőművészeti Főiskolát (1940), majd Rudnay Gyula mesteriskolájában folytatta tanulmányait (1940-42). Már pályakezdéskor számottevő sikereket ért el: 1942-ben Római Díjat szerzett, ugyanez évben a nagybányai Szent István Díj nyertese a Munkáján keresztül becsüld az embert! c. kötött tárgyú pályázaton. 1948-ban elnyerte a Nagyváradi Múzeum 1848-49-es szabadságharc-pályázatának I. és II. díját.

A II. világháború után alakult erdélyi képzőművészeti főiskola tanára lett Kolozsvárt. Művészpedagógusi működése során (1949-77) a növendékek több nemzedékének adta át elméleti és gyakorlati tudását. Érdemeiért 1954-ben Állami Díjjal tüntették ki és a Művészet Érdemes Mestere címet kapta meg. Képalkotó művészete drámai hatású nagy kompozíciós művekben és metaforákra építő, modern hangvételű képekben ért el csúcseredményeket. Kötött témájú, tömegjeleneteket ábrázoló nagyméretű festményein az 50-es évek dogmatikus szemléletű elvárásai mellett is jelentős művészi értékeket tudott teremteni (Lupény 1929; Grivica 1933). 1961-től ironikus, áttételesen a rendszert bíráló, egy meghasonlott társadalmat drámai kompozícióban bemutató művek sorát (Partizánok, A gonosz macska; Asztal mellett; Fürdőzők) állítja ki. Festményeinek, rajzainak reprodukciói és irodalmi művekhez készített illusztrációi jelentek meg erdélyi folyóiratokban. Portréiban több jeles kortársát – Gaál Gábort, Kacsó Sándort, Szabó T. Attilát – örökítette meg.

Néhány kisebb egyéni kiállításon kívül (Szentes 1942; Nagyvárad 1948; Kolozsvár 1981) összegező jellegű tárlatot nem szervezett, de rendszeresen részt vett hazai és külföldi csoportkiállításokon. Munkáiból bemutattak az 1954-es Velencei Biennálén. Alkotásai vannak budapesti, nagyváradi, kolozsvári, bukaresti és pekingi múzeumokban.

(M. J. – K. K.)

Banner Zoltán: Arcképvázlatok. M. G. Igaz Szó 1963/7. – PÖG [Pogány Ö. Gábor]: M. G. Művészet, Bp. 1972/2. – Ditrói Ervin: Koloratúr-téma variációkkal. Előszó a Korunk Galéria kiállítási katalógusához. Kv. 1981.


Miklóssy-Vári Vilmos (Erdőszentgyörgy, 1947. márc. 21.) – természettudományi író, szerkesztő. Középiskolát szülőhelyén végzett (1965), Kolozsvárt a Pedagógiai Főiskolán s a Babeş-Bolyai Egyetem biológiai karán szerzett diplomát. Bordoson (1968), Firtosmartonoson (1971) tanított, Csíkszeredában a Hargita Megyei Múzeumban muzeológus (1972-88), a régizene-fesztiválok szervezője.

Első írását a Hargita napilap közölte (1972). Az Acta Hargitensia alapító szerkesztője (1980). Közleménye jelent meg Haynald Lajosnak a Csíkszeredai Múzeumban őrzött herbáriumáról (Aluta, 1976-77), Kájoni János herbáriumáról (A Hét, 1977/37), orvoskönyvéről (Gyógyszerészet, Bp. 1980/2), festőnövényekről a csíki háziiparban (Népismereti Dolgozatok, 1978), a népi időjóslásról (TETT, 1978/3), a virginálkészítésről (Muzsika, Bp. 1978/2); románul Csíkmindszent flóráját dolgozta fel (Acta Hargitensia, 1980).

1989-ben Magyarországra távozott.

Bereczki Károly: Megyénk természeti ritkaságainak szolgálatában. Hargita 1972. aug. 9. – Béres Katalin: Kájoni a várudvarban. Művelődés 1980/8-9.


Mikó Ervin (Szamosborhíd, 1919. aug. 28.) – riporter, szerkesztő. Középiskolát Szatmárnémetiben végzett (1938), a Bolyai Tudományegyetem jogi karán szerzett államtudományi doktorátust (1945). Mint a szatmári Szamos munkatársa kezdte újságírói pályafutását (1938-39), a kolozsvári Igazság szerkesztője (1945-52). Egy ideig az Állami Könyvkiadónál dolgozott, majd 1953-tól nyugdíjazásáig az Utunk belső munkatársa, szerkesztőségi titkár. Társadalomrajzi kitekintésű riportjainak jelentőségére már A névtelen utas c. kötete megjelenésekor felfigyelt Orosz Irén a Korunkban, értékelve a kötet 18 riportját, mely "elviszi olvasóját Aradra, onnan a Duna-Deltához, majd Bukarestbe, azután a Magyar Autonóm Tartományba s Moldvába, a Zsil-völgyébe, a Baragánra, Szatmár környékére...", s kiemeli az írásokban tükröződő ipari változásokat. Következő, Nádország ostroma c. riportkönyvéért az RNK Akadémiája díjjal jutalmazta (1962).

1990 óta a Helikon, Kelet-Nyugat, Szabadság közli írásait.

Kötetei: Zsilvölgyi jelentés (1955); A névtelen utas (1958); Nádország ostroma (1960, románul 1961); Havasi neonfény (1961); Ma kezdődik a holnap (1964); Térben és időben (1973); Faggató (Emberekről, sorsokról, pályákról. 1976); Omenie, noroc bun! (1978); Koccintások (1979); Mikó Ervin kérdez (interjúk, Kv. 1983). – Întîlnire cu anul 2000 (Kv. 1989).

Márki Zoltán: Zsilvölgyi jelentés. Igaz Szó 1956/2. – Orosz Irén: Könnyű lovasság – nehéz terepen. Korunk 1959/4. – Marosi Péter: Riporterek ostroma. Utunk 1961/20; uő. A híradás maradandósága. Utunk 1963/18. – Lászlóffy Aladár: Ha mégis van irodalmi riport. Utunk 1964/47. – "Hiszem, hogy az ember szépségre, örömre, boldogságra született." Beke György beszélgetése a 60 éves M. E.-nel. A Hét 1979/35.


Mikó Imre gróf emlékezete – Hídvégi gróf Mikó Imre (1805-1876) művelődéspolitikus, az agyagfalvi székely nemzetgyűlés elnöke (1848), Erdély főkormányzója (1861), közmunka- és közművelődésügyi miniszter (1867-1870), az MTA tagja, az Erdélyi Gazdasági Egyesület megalapításával (1844), az elpusztított enyedi Bethlen Kollégium helyreállításában vállalt szerepével, az Erdélyi Múzeum-Egyesület létrehozásával (1859) s a róla elnevezett sepsiszentgyörgyi Református Kollégium megteremtésével (1859) könyvtárak és levéltárak felállításával s a kolozsvári színház felújításával írta be nevét az erdélyi magyarság történetébe. Az Erdélyi Történelmi Adatok három kötetének (1855-1858) szerkesztője és kiadója, Debreczeni Márton A kióvi csata c. hőskölteményének kiadója, valamint Bod Péter és Benkő József életrajzírója. Sokoldalú kezdeményezései közt szerepelt a vasúthálózat kiépítésének fejlesztése is.

Már életében verssel köszöntötte Kolozsvárt Perlaky László (1856), s Széchenyi halálakor írt Gróf Mikó Imréhez c. ódájában Tompa Mihály arra bátorítja: "Ragadd gyorsan, Erdély Széchenyije – Ragadd kezedbe a szent lobogót!" (1860). Kultusza új erőre kap, amikor emléktáblát lepleznek le a zabolai Mikó-kastélyon (1905) s felállítják mellszobrát a kolozsvári Mikó-kertben, majd Péter Mózes szerkesztésében megjelenik Sepsiszentgyörgyön egy Mikó-emlékkönyv is (1906). Demeter Béla, a Székely Mikó Kollégium tanára Mikó Imre irodalmi működése c. alatt az iskola értesítőjében hívja fel a figyelmet az alapítóra (1909). Ugyanebben az évben szerkeszti meg Erdélyi Pál az ötvenéves EME jubileumi emlékkönyvét, mely méltóképpen emlékezik meg az alapítóról is. A közbejött I. világháború s az EME tevékenységének 1919-ben az államfordulattal bekövetkezett korlátozása, nemkülönben a már kinyomtatott ívek egy részének pusztulása miatt a kötet csak 1942-ben jelenik meg Szabó T. Attila zárószavával, mintegy "elkésett izenetként" jelenítve meg a Mikó Imrével kapcsolatos emlékanyagot. Az Emlékkönyv III. részében cikkek mutatják be a hídvégi Mikó család történetét, s Bodrogi János a nagyenyedi Bethlen Kollégium, Csutak Vilmos a sepsiszentgyörgyi iskolaalapítás emlékeit idézi fel. Gidófalvy István Mikó Irányeszmék c. munkáját értékeli, Tokaji László dokumentumokkal szemlélteti az EGE-alapító földpolitikáját, Dézsi Lajos pedig Gróf Mikó Imre az irodalomért c. tanulmányával járul hozzá a teljes Mikó-képhez. Kovács Dezső ugyanitt Mikó levelezéséből ad szemelvényeket. A kötet közli a jeles közművelődési alapító hátrahagyott intelmeit Ádám fiához, melyben tételként szerepel a nemzetiség legfőbb jegyének, az anyanyelvnek az ápolása, elítélve a világpolgárság "mindent egybeolvasztó, de a nemzetiséget feloszlató eszméjé"-t.

1940 után Jancsó Elemér idézte fel újra a nagy művelődéspolitikus emlékét a Hitel, Ellenzék, Szellem és Élet, Erdélyi Múzeum hasábjain (1940-44), de az Intelmeknek az Erdélyi Ritkaságok-sorozat számára tervezett kiadása elmaradt, s így az 1944-es változások után csak újraközlésben találkozhatott az olvasó a Jancsó-féle összegezéssel (1972).

Amikor 1947-48-ban feloszlatták az EMGÉ-t, államosították a régi iskolákat, majd amikor a könyvtárak és levéltárak államvédelmi ellenőrzés alá kerültek és a magyar történelmi önismeret ápolása egyre több akadályba ütközött, elhalványult a ~ is. Örvendetes kivételként hat Vita Zsigmond Hídvégi Mikó Imre jelmondata és könyvtára c. közlése A Hétben (1980).

Csak a diktatúra 1989-es bukása után kerülhetett sor arra, hogy ~ újra feléledjen, s újraindulhatott az EME tevékenysége is. Sepsiszentgyörgyi híres iskolája visszakapta nevét, zabolai kastélyát restaurálták s előtte ünnepélyesen felavatták mellszobrát, Petrovits István művészi alkotását (1991).

(B. E.)

Erdélyi Pál: Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félszázados ünnepére. Kv. 1909-1942. – Jancsó Elemér: Mikó Imre. Ellenzék 1940. júl. 7, 14. Újraközölve Irodalomtörténet és időszerűség. Irodalomtörténeti tanulmányok. 1972. 190-200. – Vita Zsigmond: Hídvégi Mikó Imre jelmondata és könyvtára. A Hét 1980/49. Újraközölve Művelődés és népszolgálat. 1983. 186-88. – Győrfi Dénes: Gr. M. I. és a nagyenyedi kollégium. Helikon 1991/26.


Mikó Imre (Bánffyhunyad, 1911. márc. 27. – 1977. márc. 21. Kolozsvár) – jog- és államtudományi író, műfordító, író. ~ Lőrinc apja. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett (1929), az I. Ferdinand-Egyetemen jogi doktorátust szerzett (1934), a Bolyai Tudományegyetemen orosz nyelv- és irodalomból államvizsgázott (1954). Mint egyetemi hallgató az Erdélyi Fiatalok főmunkatársa, cikkeit közli a Keresztény Magvető, Erdélyi Múzeum, Keleti Újság, Magyar Kisebbség. Ösztöndíjasként a nemzetközi jogot tanulmányozta Párizsban (1934-36).

Politikai pályáját az OMP bukaresti irodájában kezdte. 1937-ben országgyűlési képviselőnek választották Udvarhely megyében, de a parlamenten kívüli Goga-kormány kinevezése folytán nem kapott igazolást. Ügyvédi irodát nyitott Kolozsvárt. A királyi diktatúra alatt a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának főtitkára (1939-40), a bécsi döntés után az Erdélyi Párt országgyűlési képviselője és vezetőségi tagja.

A kisebbségi jogvédelmet szolgálta, s mint az új nemzedék szószólója mindenkor kapcsolatot tartott fenn a demokratikus értelmiségi körökkel és a baloldallal. Fiatalon tagja volt Antal Márk marxista szemináriumának, álnéven Gaál Gábor Korunkjának munkatársa, támogatta a Vásárhelyi Találkozó programját, nyílt levélváltásban az illegalista Józsa Bélával állást foglalt a munkásság mellett (1943) és csatlakozott az antifasiszta ellenálláshoz (1944). A Kolozsvárról 1944 őszén elhurcolt magyar polgári személyek között került szovjet fogságba, ahol megtanulta az orosz nyelvet, s 1948-ban hazatérve egykori iskolájának orosz nyelvtanára lett. A tanügyből az 1956-os magyar forradalom leverését követő erőszakhullám idején távolították el. Állásától megfosztva évekig a megyei könyvterjesztő vállalatnál rakodó, majd üzleti alkalmazott. A 60-as években közírói tevékenységét újrakezdi. Az Unitárius Egyház főgondnokaként 1968-ban megszervezte az egyházalapítás 400. évfordulójának nemzetközi megünneplését Kolozsvárt. 1970 és 1976 között nyugdíjba vonulásáig a Kriterion Könyvkiadó lektora. Németországi és észak-amerikai körútján a romániai magyar irodalmat ismertette (1971, 73). A Téka-sorozat és az RMIL szerkesztője, tankönyvíró.

Balogh Artúr és Jakabffy Elemér kisebbségtudományi munkásságát folytatva már első könyvében (Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés) helyszíni szociográfiai tanulságokra építi a kisebbségi kérdés tanulmányozásának módszereit (1932), a székely közületi kulturális önkormányzat problémájáról ír tanulmányt (1934), párizsi élményeit Erdélytől Európáig c. alatt összegezi (1935), majd Huszonkét év c. munkájában az erdélyi magyarság politikai történetét írja meg 1918. dec. 1-től 1940. aug. 30-ig tárgyilagos pontossággal (1941). A Ferenc József Tudományegyetem jogi karának magántanára, Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika c. hatalmas művében tárja fel másfél évszázad magyar politikai történetét (1944). Bár nemzetiségtudományi tárgykörétől a következő évtizedekben elszakították életkörülményei, a 60-as évek közepétől kezdve új erővel folytatta a kisebbségi jog tanulmányozását. Jogász a közéletben c. alatt a Korunkban (1972/10) leszögezi: "A jogász nem vált fölöslegessé közéletünkben. [...] Az egyenjogúság adta alkotmányos lehetőségeket is meg kell ismertetni nemzetiségi dolgozóink minél szélesebb köreivel. A jogtudat így hozzájárul a nemzetiségi tudat erősítéséhez; tudatossá teszi, hogy van lehetőség sajátszerűségünk megőrzésére a szokszínű állami egység keretei között." Egy tanulmánygyűjteménye (Változatok egy témára) az elhalálozott szerzőnek a Korunk, A Hét, Utunk, Neue Literatur hasábjain 1965 és 1974 közt megjelent írásait foglalja össze.

A közéletből való kiszoríttatás éveiben jelentkezik a műfordító – többnyire álnéven – régi és új orosz és francia szerzők írásainak magyarra ültetésével (1955-62), a közéletbe visszatérve azonban nemcsak a jogtudományi munka kapja vissza tudós szerzőjét, hanem a történelmi személyiségrajz is gazdagodik írásaival. Ezek közül kitűnik a Honpolgárok és világpolgárok tíz esszéje a reneszánsz és a felvilágosodás olasz, angol, francia, orosz jeleseiről (Machiavelli, Morus, Montesquieu, Rousseau, Ragyiscsev) és az erdélyi "változatok"-ról (Gheorghe Şincai, Bölöni Farkas Sándor, Stephan Ludwig Roth, Brassai Sámuel, Vichentie Babeş). Mestereire és kortársaira emlékezik Akik előttem jártak c. kötetében (1976).

Az általa kedvelt történelmi személyiségrajz regényes szépirodalmi formát öltött a kolozsvári Unitárius Kollégium két jelesének megjelenítésével. A bércre esett fa (1969) Bölöni Farkas Sándor életregénye az Erdővidéktől Kolozsvárig, onnan Amerikáig és vissza, Az utolsó erdélyi polihisztor (1971) pedig száz dokumentumot és történetet közöl a híres iskolának nevet adó Brassai Sámuelről. Ez a "Brassai-montázs, Brassai-breviárium, mozaikkövekből összerakott Brassai-portré" már eredeti műfajánál fogva is újra népszerűvé tette a régi Kolozsvár jellegzetes tudós-alakját. A befejezetlenül maradt utolsó mű, A csendes Petőfi utca (1978) c. posztumusz családi krónika az író számára az otthont jelképező kolozsvári utca hely- és korrajzával ugyancsak a tudományos témák mögött mindig is rejlő szépírói érzékenység művészi minőségét varázsolja elő. Ugyanez tette oly népszerűvé Petőfi Erdélyben c. (Dávid Gyulával közös) könyvét, amelyben a költő erdélyi időzésének a szabadságharcra eső heteit-hónapjait eleveníti meg, az itt született Petőfi-versekre és kortársak vallomásaira-visszaemlékezéseire építve.

Kötetei: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés (Kv. 1932); A székely közületi kulturális önkormányzat (Lugos 1934); Erdélytől Európáig (Debrecen, 1935); Huszonkét év (Bp. 1941, új kiadása Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern-München, 1987; Bp. 1992); Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Kv. 1944); Honpolgárok és világpolgárok (tíz esszé, 1967); A bércre esett fa (Bölöni Farkas Sándor életregénye, 1969); Orbán Balázs nyomdokain (Beke Györggyel és Fodor Sándorral, 1969); Az utolsó erdélyi polihisztor (száz dokumentum és történet Brassai Sámuelről, 1971); Petőfi Erdélyben (Dávid Gyulával, 1972); Akik előttem jártak (1976); A csendes Petőfi utca (emlékirat, Balogh Edgár utószavával, Kv. 1978); Változatok egy témára (tanulmányok, Gáll Ernő bevezetőjével, 1981).

Műfordításai: Fegyin: Városok és évek (Kv. és Bp. 1955); Tyeveljov: "Szemünk fénye, Verhovina..." (1955); Szerafimovics: A Presznya negyed (1955); Bubennov: Halhatatlanság (1956); Roman Kim: A hirosimai lány (1956); Rousseau: A társadalmi szerződés (1956); Kozsevnyikov: A hajnal elébe (1957); Lácisz: Az elveszett haza (1957); Kun: Az ókori Görögország legendái és mítoszai (1960); Gyeborin: A második világháború jellegéről (1962).

Álnevei: Könyves Tóth László (1944 előtt), Farkas Sándor, Miklós István (1955 után).

(B. E.)

Balogh Edgár: Négy új erdélyi emlékirat. Az Ország Útja, Bp. 1942/8; újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 449-55; uő. M. I. múltja és jövője. Korunk 1977/4. – Bretter György: Esszék és életek. Egy könyv margójára. Utunk 1968/13. – Jancsó Elemér: Hazai művelődéstörténetünk múltjáról. Korunk 1969/2. – Imreh István: Bölöni Farkas Sándor életregénye. Korunk 1969/8; – Beke György: Átköltött történelem, újraálmodott romantika. Utunk 1969/44; uő. M. I. Közli Tolmács nélkül 1972. 233-40. – Marosi Ildikó: Íróról író... Közelképek 1974. 114-17. – Benkő Samu: M. I. testamentuma. Utunk 1977/12. – Huszár Sándor: Aki előttünk járt. A Hét 1977/12. – Szabó Zsolt: Ami egy könyvből kimaradt. Interjú. Új Írás, Bp. 1977/12. – Ruffy Péter: Világaim. Bp. 1979. 363-66. – Tar Károly: Jogaink könyve. Igazság 1982. márc. 3.


Mikó István, oroszfáji (Marosvásárhely, 1929. júl. 9.) – vadászati szakíró. ~ László fia. A kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán kataszteri földmérői képesítést szerzett (1951). Pályáját a nagyszalontai rajoni néptanács kataszteri felügyelőjeként kezdte (1951-57), állami gazdasági öntözési előadó Bihar megyében (1957-62), az argeşi vízierőmű földmérője (1962-66), öntözési felügyelő Bihar megyében (1966-72), Marosvásárhely vízügyi igazgatóságán (1973-83), a Maros megyei talajjavító vállalatnál mérnök (1983-89). Törvényszéki szakértő. 1990 óta a magyarországi Kálon él.

Vadászati szaktanulmányokkal szerepel az Antologia de vînătoare szerzői közt (1979), a budapesti Nimród vadászújságban és az Erdélyi Tudósításokban, Kisfiam bizonyítványa c. írásával A Hétben is jelentkezett (1976). Önálló munkája: Vadászkönyv (Kriterion Kiskalauz, 1984).

Álneve: Oroszfáji István.


Mikó László, oroszfáji (Jedd, 1897. jún. 22. – 1983. szept. 27. Marosvásárhely) – gazdasági szakíró. ~ István apja. Középiskolát a marosvásárhelyi Róm. Kat. Főgimnáziumban (1915), jogot a Ferenc József Tudományegyetemen végzett (1919). Nyárádszentlászlói családi birtokán gazdálkodott. Az EGE és az OMP vezetőségi tagja, a Maros megyei Földműves Szövetség elnöke, a Hitelszövetkezetek Szövetségének igazgatósági tagja. A királyi diktatúra idején a Legfelső Nemzeti Tanács tagja (1939), a bécsi döntés után Maros megye főispánja (1940-44). Magyarország német megszállása után a zsidó-törvények elleni tiltakozásul lemondott.

A II. világháború után részt vett Szász Pál oldalán az EMGE újjászervezésében. A kommunista hatalom idején előbb kényszermunkára küldték a békási munkatelepre (1952-53), majd egy politikai perben elítélték és börtönbe vetették (1957-64).

Az Erdélyi Gazda szerkesztőbizottsági tagja, gazdasági jellegű írásait a Keleti Újság, Brassói Lapok, Ellenzék, Székely Szó, Országépítő, Erdélyi Gazda közölte.


Mikó Lőrinc (Kolozsvár, 1951. jan. 4.) – jogi közíró. ~ Imre fia. Szülővárosában az Ady-Şincai Líceumban érettségizett (1970), a Babeş-Bolyai Egyetemen közgazdasági (1974), majd jogi (1981) diplomát szerzett. Pályáját az Unitárius Püspökségen pénzügyi ellenőrként kezdte; 1984-től előadótanácsos s a Keresztény Magvető szerkesztőbizottsági tagja; itt jelenik meg első írása is. Az 1989-es fordulat után bekapcsolódott a nemzetiségpolitikai küzdelmekbe. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság alelnöke (1990-91). A Történelmi Magyar Egyházak Püspöki Tanácsának titkára 1991-től. 1992 februárjában Kolozsvár város egyik RMDSZ-tanácsosának választották.

Politikai publicisztikája a Szabadság, Romániai Magyar Szó, Falvak Népe, Keresztény Szó hasábjain jelenik meg. Kiemelkedő írása a Szabadságban: Püspökök állásfoglalása (1990. nov. 13.); A román katonai doktrína magyar vonatkozásai (1991. jan. 8.) – Helyhatósági választások – európai önigazgatási modellek (1991. dec. 31.); Lojalitás (1992. jan. 30.). A Romániai Magyar Szóban az egyházi önkormányzattal (1990. aug. 30.), a Keresztény Szóban az új vallásügyi törvénnyel (1991. jan. 13.) foglalkozik.

(G. Gy.)


Mikola András (Nagypeleske, 1884. márc. 17. – 1970. júl. 4. Nagybánya) – festőművész, a nagybányai második nemzedék számottevő alkotója és pedagógusa. A kolónia szabadiskolájában, Budapesten és Párizsban szerezte meg művészeti ismereteit. Szülei kívánságára folytatott jogi tanulmányait megszakítva Szablya-Frischauf Ferenc budapesti magániskolájában döntött véglegesen a művészpálya mellett. 1905-ben Szatmár vármegye ösztöndíjával utazott Párizsba, ahol előbb az Académie Julian, majd az Académie Délécluse tanfolyamait látogatta. Pár hónapig (1908-09) a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly irányításával tanult, ezután nyáron Nagybányán, télen Budapesten dolgozott önállóan. Az 1912-es nagybányai jubiláris kiállításon nagyobb képgyűjteménnyel jelentkezett. Hosszabb tanulmányutat tett Olaszországban és Németországban, hazatérve véglegesen Nagybányán telepedett le.

Korai figurális művein (így az 1906-os Önarcképén) Cézanne hatása érződött, később azonban a nagybányai művészet klasszikus hagyományaiba kapcsolódott be. Gazdag termésű tájképfestészete impresszionista-naturalisztikus fogantatású.

A Nagybányai Festők Társaságának (NFT) megalakulásától kezdve (1911) tagja volt; csoportkiállításaikon rendszeresen részt vett. Thorma János visszavonulásakor, 1927-ben az NFT elnökévé választották, s ugyanakkor Krizsán Jánossal és Börtsök Samuval együtt megbízták a festőiskola vezetésével. Elnöki tisztségét 1937-ig, az NFT-nek a nacionalista támadások következtében történt megszűnéséig tartotta meg, a tanítást azonban Krizsán Jánossal együtt később is vállalta (1940-44). Nehéz történelmi időkben védelmezője és fenntartója lett a nagybányai kolónia hagyományainak.

Egyéni kiállítása volt 1926-ban a budapesti Ernst Múzeumban, 1932-ben Kolozsvárt. 1944-ben részt vett a Szinyei Merse Pál Társaság kolozsvári kiállításán.

A II. világháborút követően visszavonultan élt, csak 1957 után kapcsolódott be ismét a művészeti-társadalmi életbe. Műveiből 1961-ben Nagybányán, 1964-ben Bukarestben szerveztek gyűjteményes kiállítást. Magas állami kitüntetéseket kapott: az Érdemes Művész címet (1964) és az RSZK Csillaga érdemrendet (1966).

Emlékirataiban pályaalakulásáról, tanulóéveiről, párizsi és itáliai élményeiről számolt be, és festőtársairól rajzolt megelevenítő képet. Visszaemlékezései előbb folytatásokban (Utunk, 1968), majd kötetbe válogatva jelentek meg (Színek és fények. Kv. 1972). Festményeiből őriz a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, valamint számos romániai köz- és magángyűjtemény.

(M. J.)

Réti István: A nagybányai művésztelep. Bp. 1954. – Murádin Jenő: "Az utolsó nagybányai." Igazság 1970. júl. 14. – Banner Zoltán: A természet ura. Utunk 1970/29.


Mikoss Aladár – *római katolikus egyházi irodalom


Mikszáth Kálmán emlékezete – Mikszáth Kálmán (1847-1910) életművét sokféleképp értelmezték. Volt a falu idilli festője, nagy anekdotázó, különcök megfigyelője, cinikus kiábrándult, realista és romantikus. E minősítések nem hiányoznak romániai utóéletéből sem.

Az írót életében személyes kapcsolatok is fűzték Erdélyhez. Először a Háromszék megyei Illyefalva parlamenti képviselője, 1892-től pedig Fogaras vidékének küldötte. (Az ő ösztönzésére épült Fogarason az a középiskola, amelyben majd Babits is tanít.) Tapasztalatairól, körzetéről, választóiról ilyenképpen ír: "Kicsike falvak bukkannak elő és tűnnek el a vasúti sínek mentén, szalmafedeles házikók liliputi templomocskákkal. Itt-ott rám ismer valaki, meglát a coupéablaknál, s önkéntelenül elkiáltja magát: »Sze treaszke, domnule deputate«. Éljen képviselő úr!..." Mint képviselő szóvá teszi a táj közügyi gondjait: "...Fogaras megye legnagyobb baját, a szegénységet könnyű felismerni, minél fogva gyógyítása a legnagyobb nehézségekbe ütközik; még szinte a fantáziát is igénybe kellene venni ehhez a kúrához." 1910-ben Kovács Dezső az EIT nevében hívta meg Kolozsvárra a jubiláló író tiszteletére rendezett ünnepségre. Mikszáth – betegsége miatt – már nem jöhetett el, de levélben válaszolt a meghívásra: "A jubileummal kapcsolatban tehát nem mehetek Kolozsvárra. Ha később, őszkor vagy jövő tavaszkor méltóztatnak egyszer parancsolni, szívesen állok az irodalmi társaság rendelkezésére" – olvassuk az Akadémia kolozsvári könyvtárában őrzött levélben (a levél keltezése 1910. ápr. 5.). Az író május 28-án meghalt.

A szépíró számára is megtermékenyítő volt az erdélyi időszak. Jobban megismerte az itteni embereket, a román népéletet is. Nem egy művének élményanyagát ebből a világból merítette (A szelistyei asszonyok. 1901).

A két háború között a magyar klasszikusok – így Mikszáth írásai is – inkább csak régebbi kiadásokban, esetleg egy-egy időszaki kiadvány, almanach, naptár, tankönyv hasábjain jutottak el az erdélyi olvasóhoz. Így az értelmezések is gyérek, alkalomszerűek. Megemlíthetjük György Lajos munkáját Mikszáth anekdotizmusáról (Tárgytörténeti jegyzetek Mikszáth anekdotáihoz), és nem érdektelen emlékeztetni rá, hogy a két háború között fellendülő erdélyi falukutatás művelői azok között emlegetik Mikszáthot, akik "sikeresen vágtak új irányt" a Móricz Zsigmond-i faluábrázolás irányába (Venczel József: A magyar falu a XIX. századbeli irodalomban. Erdélyi Helikon, 1930. II. 769).

A Mikszáth-művek sűrűbb kiadására csak a II. világháború után kerül sor a romániai magyar könyvkiadásban (főleg a Magyar Klasszikusok sorozatban, ill. a Tanulók Könyvtárában, jórészt a Kriterion, valamint a Dacia kiadónál). Negyven év alatt (1949-89) több mint húsz Mikszáth-kötet jelent meg Romániában, félszáznál több kiadásban, mintegy félmillió összpéldányban! Időnként egyik-másik mű színpadi és filmváltozatát is láthatta az érdeklődő, máskor egy-egy évforduló kínált lehetőséget Mikszáth teljesebb megismerésére. Az 50-es években újrakiadott Mikszáth-művek a korra jellemző újraértékelések jegyében láttak napvilágot. Aszódy János (1950), Antal Árpád (1957), Kocziány László (1958), Méhes György (1960) elő- és utószavai a Mikszáth-kiadványokban inkább a szociális érzékenységű realista íróra tették a hangsúlyt: a társadalmi-politikai küzdelmekben gyökerező regényekre, karcolatokra. Az idill, a romantika legfeljebb színezőként szerepelt az egyes köteteket kísérő méltatásokban. Ekkor jelentek meg: A gavallérok (1949); A körtvélyesi csíny (1950, 1955); Beszterce ostroma. Új Zrínyiász (1953), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1955, 1957, 1960), A fekete város (1958). Ritkábban a mese-romantikát őrző kisregények. A beszélő köntös (1955), Szent Péter esernyője – Akli Miklós (1956), Kísértet Lublón (1957), A szelistyei asszonyok (1957). Az 50-es évek közepétől Prakovszky, a siket kovács (1956), majd A tót atyafiak (1958) címmel jelennek meg novellagyűjtemények az életműből, s tudatossá válik a rövid műfajok kedvelőjének ébresztése (Izsák József: Mikszáth Kálmán, a novellaíró. Igaz Szó, 1960/7).

A 60-as évektől a szaktudomány Magyarországon egyre nagyobb teret szentel az író sajátos romantikájának (Barta János: Mikszáth-problémák. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1961). Az 1964-től kezdve megjelenő Sőtér-féle A magyar irodalom története a "romantikus-realista" írót kísérli meg felmutatni. Ez a szemléletmódosulás megfigyelhető az erdélyi Mikszáth-értelmezésekben is. Esztétikailag hitelesebb magyarázatokkal jutnak el az olvasóhoz Mikszáth írásai. Ismét megjelenik a Beszterce ostroma (1964, 1974), Bajor Andor, ill. Dávid Gyula immár árnyaltabb bevezető tanulmányaival, a Szent Péter esernyője (1969) Aradi József bevezetőjével, a Tavaszi rügyek és a Szent Péter esernyője (1976) Veress Dániel utószavával, A Noszty fiú esete Tóth Marival (1970) Antal Árpád és a Különös házasság (1978) Kozma Dezső bevezetőjével. Nagyobb teret kapnak a mesei és történelmi idillt őrző elbeszélések, kisregények. (A két koldusdiák. 1960, 1971), A furcsa alperes (1972), A lohinai fű (1975: A lohinai fű; Galamb a kalitkában; A kis prímás; A gavallérok) Antal Árpád bevezetőjével. 1973-ban kerül az erdélyi olvasó kezébe – Antal Árpád tanulmányával – Mikszáthnak a nagy romantikus elődről írott portréja, a Jókai élete és kora.

Az egyes műveket bemutató elemzésekkel, hosszabb-rövidebb méltatásokkal párhuzamosan sor kerül az írói pálya egészét áttekintő bemutatásra is. A Dacia Könyvkiadó Kismonográfia-sorozatában jelenik meg Kozma Dezső könyve, amely a romantika és realizmus összefonódását követi nyomon a magyar hagyományokban mélyen gyökerező író életművében. Ugyancsak kiemelt helyet kapnak az értékelésben a műfaji vonatkozások, Mikszáth regény-, ill. novellatípusai (Mikszáth Kálmán, 1977).

Az utóbbi évtized rangosabb kiadványai: Szent Péter esernyője. Galamb a kalitkában. Az eladó birtok (1981); A vén gazember (benne három kisregény: A fekete kakas; A sipsirica; A vén gazember – Mikszáth ritkábban megjelentetett művei Kozma Dezső bevezetőjével. 1983). Ismét megjelent a talán legtöbbször kiadott dzsentri-regény (A Noszty fiú esete Tóth Marival. 1983), 1990-ben pedig a gyermekek számára készült összeállítás a Creangă Könyvkiadónál A becsületes Gyuri története és más elbeszélések címmel, Fodor Irén összeállításában.

Külön figyelmet érdemel, hogy a Petelei-levelezés Bisztray Gyula gondozta és bevezette kiadásával (Petelei István irodalmi levelezése. 1980) számos Mikszáthra vonatkozó ismeretlen és jelentős irodalomtörténeti dokumentum került napvilágra.

Mikszáth román fordítása már a múlt század végén kezdődött el. 1897-ben Temesvárt jelenik meg a Szent Péter esernyője (Ioan Niţu Pop szabad átültetésében), A gavallérokat (1911) Liviu Rebreanu fordítja le, Mikszáth egyik novelláját (A kaszát vásárló paraszt) pedig felveszi első novelláskötetébe is. 1926-ban Ioan Lupu ad ki egy kötetet (A dzsentrifészek), nemsokára a Boabe de grîu c. folyóirat folytatásokban közli A szelistyei asszonyokat (1931) A. P. Todor fordításában. Gyűjteményekben, folyóiratokban is találkozunk időnként egy-egy Mikszáth-novellával.

A háború után újabb kötetekkel lesz teljesebb a Mikszáth-fordítás. Kötetben is megjelenik A szelistyei asszonyok (1947), követik a közéleti szatírák (Két választás Magyarországon 1951, Petru Mureşanu [Ion Chinezu] fordításában). A Különös házasság először a világirodalom klasszikusainak szánt sorozatban jelenik meg 1954-ben (Andrei Aldea fordítása), majd az író halálának 50. évfordulóján a romániai magyar irodalom első román összefoglalójának, Ion Chinezunak a tolmácsolásában, M. V. Tudor bevezetőjével. Rövidebb írásaiból Emil Giurgiuca jelentetett meg gyűjteményt Ovidiu Drîmba bevezetőjével (1954). A Szent Péter esernyője 1968-ban jelenik meg újra Lucia Nasta és H. Grămescu fordításában, N. Balotă elemző tanulmányával. Ezek a bevezető értékelések, akárcsak a folyóiratokban (Gazeta literară, Tribuna, Steaua, Luceafărul) megjelent méltatások jórészt pályaképek, Mikszáth-portrék. A magyar irodalom 1966-ban közreadott román nyelvű antológiájában a Galamb a kalitkában c. Mikszáth-írás szerepel. Szaktanulmányt Mikszáth anekdotizmusáról Murvai Olga jelentetett meg még 1975-ben a Revista de Istorie şi Teorie Literară c. folyóiratban.

(K. D.)

György Lajos: Tárgytörténeti jegyzetek Mikszáth anekdotáihoz. ETF Kv. 1933. – Csűry Bálint: Mikszáth Kálmán és Rebreanu Liviu. Debreceni Szemle 1934. 128. – Szentimrei Jenő: Mikszáth és Petelei. Ellenzék 1935. jún. 8. Újraközölve Sablon helyett csillag. 1968. 269-74. – Jancsó Elemér: Mikszáth Kálmán. Utunk 1947/9. – Engel Károly: Mikszáth és a román nép. Korunk 1960/8. Újraközölve Két irodalom mezsgyéjén. 1984. 205-15. – Dávid Gyula: Rebreanu és a magyar irodalom. Utunk 1965/48. – Kozma Dezső: Mikszáth Kálmán. Kismonográfia, Kv. 1977. – Petelei István irodalmi levelezése. Sajtó alá rendezte Bisztray Gyula. RMI. 1980.

ÁVDolg. Bodrogi Erzsébet: Vélemények a Zrínyiászról az utóbbi évszázad irodalomtörténet-írásában. Kv. 1965. – Kovács Erzsébet: A népköltészet szerepe M. K. népi és történelmi tárgyú novelláiban. Kv. 1965. – Kováts Ildikó: A hasonlítás nyelvi kifejező eszközeinek vizsgálata M. K. kisregényeiben. Kv. 1965. – Kovács Péter: A komikum nyelvi eszközei M. K. "Új Zrínyiász" c. regényében. Kv. 1973. – Majláth Margit: M. K. anekdotizmusa. Kv. 1973. – Hudy Ida: M. alakteremtő művészetének főbb sajátosságai a nagyregényekben. Kv. 1986.


Mikusay József (Nagyvárad, 1873. márc. 19. – 1947. dec. 1. Nagyvárad) – Mint polgári iskolai tanár liberális eszmékért, demokráciáért küzdött, s az iskolák államosítása mellett cikkezett. Emberekről, embereknek (Bp. 1905) c. kroki-gyűjteményében az emberi ferdeségeket pellengérezi ki, Eros Klub c. háromfelvonásos darabjában a szabadkőművesek szertartásait s felfogását mutatja be (nyomtatásban Nv. 1919). Kiadatlan munkája egy Konrád c. regény.

(T. E.)


Minden gyermek könyve – a Ion Creangă Könyvkiadó gyermekkönyv sorozata; 10-14 éves gyermekek számára a magyar és a világirodalom klasszikus műveiből nyújtott olvasnivalót.

A kiadó román sorozatáról (Biblioteca pentru toţi copii) másolt grafikai elképzelésű kötetei között Benedek Elek, Gárdonyi Géza és Móra Ferenc meséivel, Asztalos István, Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Nagy István novelláival, a román irodalomból Creangă, Slavici, Caragiale, Eminescu, Gîrleanu, Cezar Petrescu, Eusebiu Camilar, Mihail Sadoveanu, Alexandru Mitru, Octav Panc-Iaşi elbeszéléseivel, meséivel, ifjúsági regényeivel, a világirodalomból E. T. A. Hoffmann, Mark Twain, Edmondo de Amicis, Jack London, Hans Christian Andersen, Grahame Kenneth elbeszéléseivel, regényeivel, meséivel és egy kötetre való klasszikus német mesével ismerkedhetett meg az ifjú olvasó. A köteteket rövid előszavak vezették be, igényeikben a gyermekolvasó tájékoztatására törekedve.

Érdeme a sorozatnak, hogy néhány új fordítással hozzájárult a romániai magyar fordításirodalmunk gyarapításához (Andersen meséit Szilágyi Domokos, Jack London Fehér agyar c. regényét Semlyén István, de Amicis A szív c. regényét Székely Erzsébet e sorozat számára fordította magyarra).

A 80-as évek második felében a sorozat köteteinek száma megritkult, az előszókról lemondtak, s takarékossági meggondolásból a kötetek kiállítása is szerényebbé (sőt szegényesebbé) vált.

(D. Gy.)


Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. – Kolozsváron 1920 és 1948 között működő nyomdaipari nagyvállalat, a két világháború között a romániai magyarság kiemelkedő szellemi értékteremtő műhelye. 1920. aug. 16-án alakult 653 részvényes által jegyzett 1,5 millió lej alaptőkével, azzal a céllal, hogy megoldja az új történelmi helyzetben a romániai magyarság számára a tankönyvkiadást, lehetővé tegye irodalmi termékek megjelentetését, szépirodalmi folyóiratok, néplapok, esetleg politikai lap kiadását, sőt terjesztését is.

Az alapítók az induláskor megvásárolták Stief Jenő kolozsvári nyomdáját és könyvkötészetét, de már 1921-ben cinkográfiával, klisékészítő osztállyal is gyarapítják a felszerelést. 1922-ben a három erdélyi magyar egyház (a római katolikus, a református és az unitárius) nagy tőkeérdekeltséggel lép be a vállalatba, így sikerül 1923-ban megvásárolni a Brassai utca 5. számú házastelket, ahol 1924-ben felépül az új emeletes nyomdaszékház. Ugyancsak 1923-ban a ~ részvényérdekeltséget vállal a marosvásárhelyi Bolyai Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Rt-nál, majd a dicsőszentmártoni Erzsébet Könyvnyomda Rt-nál; ez utóbbit teljes egészében magához váltja és 1928-ban Kolozsvárra költözteti, így a géppark és a szedőterem felszerelése tovább gazdagodik. Ugyancsak 1928-ban három Linotype szedőgép beállításával további lendületet ad a megnövekedett munkának. 1929-ben a ~ megvásárolja a Gutenberg (ma Andrei Şaguna) utca 5. szám alatti házastelket, amelyen újabb emeletes nyomdaépületet emelnek. A tízéves jubileum idején (1929) a ~ 45 helyiséget foglal el, 115 szakmunkást, 52 központi és 15 külső tisztviselőt foglalkoztat. 1930-ban megvásárolják Újhelyi Mór különleges dombornyomdáját, s ezzel még változatosabbá lesz a ~ műszaki teljesítőképessége.

Az 1929-1933-as gazdasági válság a ~ számára is súlyos nehézségeket hoz magával: a személyzet egy részének kénytelenek felmondani, a visszamaradott tisztviselők fizetését lényegesen csökkenteni. Később különböző állami rendelkezések idéznek elő válságos helyzeteket: 1934-ben a vállalatokra kényszerített belföldi államkölcsönjegyzésre kell kifizetni 60000 lejt, 1939-ben pedig a háborús előkészületekre 1,2 millió áldozati adót.

1941-ben újabb nagyarányú alaptőkeemelést hajt végre a ~, s ez lehetővé teszi a Concordia-nyomda és a Lapkiadó Rt. üzemeinek beolvasztását, valamint a kolozsvári Ardealul nyomda megvásárlását. 1944. dec. 31-én, a XXV. üzleti év zárásával jelentős változás következik be a ~ életében: a társtulajdonos három magyar egyház a részvények 52%-át átengedi a nyomda szakszervezeti tanácsának. "Ezáltal akarta bizonyítani – olvassuk a vállalat évi jelentésében – elismerését és nagyrabecsülését a munkásság kultúrerőfeszítései iránt s egyúttal lehetőséget adott arra, hogy ez az intézmény, amely a munkások szorgalmából és verejtékéből nőtt nagyra, a Szakszervezeti Tanácson keresztül visszaszálljon azoknak a nyomdai munkásoknak a kezébe, akik naggyá tették, nehéz időkben megvédték és a jövőben is tovább fogják fejleszteni az itt élő népek közös kultúrájának érdekében." A ~t 1948. jún. 11-én államosították.

A ~ megalakulásától kezdve kiadója volt a romániai magyar elemi és középiskolák számára érvényes tankönyveknek. 1920-tól kiadta az Erdélyi Orvosi Lapot, a Közgazdaság c. hetilapot, az Erdélyi Gazdát, Az Út c. egyházi lapot, 1921-től a Pásztortüzet, a Magyar Népet és a Református Szemlét, 1922-től a Keresztény Magvetőt és a Méhészeti Közlönyt. 1925-től a Jóbarátot, 1928-tól az Erdélyi Irodalmi Szemlét és az Erdélyi Helikont; 1940 után az Ellenzéket, az Esti Lapot, a Keleti Újságot, a Magyar Újságot és a Múzeumi Füzeteket; 1944 után a Világosságot, az Erdélyt, a Falvak Népét, az Erdélyi Szikrát, ill. Igazságot, a Népvédelem Lapját, az Egységet, az Utunkat, a Dolgozó Nőt – összesen több mint 40 magyar és román nyelvű lapot és folyóiratot.

Saját kiadásában bocsátja ki a ~ 1921-től az Erdélyi Magyar Naptár huszonöt kötetét, a Tavaszy Sándor és Rass Károly szerkesztette *Minerva Könyvtár és a *Minerva Népkönyvtár köteteit. A XXV. éves jubileumi jelentés szerint 1944-ig 265-féle tankönyv (1 055 999 példányban), 441-féle irodalmi és tudományos mű (936376 példányban) hagyta el a nyomdát, mint a ~ saját kiadása, ezenkívül megrendelői számára 2 226 477 példányban szállított irodalmi, ismeretterjesztő és tudományos műveket nemcsak magyar, hanem román és német nyelven is. Itt jelent meg az ESZC köteteinek nagy része, a Gyallay Domokos szerkesztette *Magyar Nép Könyvtára, az Imre Lajos és Rajka László szerkesztette *Magyar Ifjúság Könyvtára, a *Pásztortűz Könyvtára, az *Erdélyi Tudományos Füzetek, az *Erdélyi Ritkaságok és még számos más romániai magyar irodalom-, művelődés- és tudománytörténeti sorozat.

Ugyancsak a ~ jelentette meg 1930-ban Krizsó Kálmán Grafikai Évkönyvét, Románia grafikai iparának országos statisztikájával; 1936-ban Nagy Endre és Szász Ferenc szerkesztésében a 600 oldalas Gazdatudomány c. kötetet, Jancsó Benedek Erdély története, Görög Ferenc A magyar nép története c. munkáját. Úttörő vállalkozás volt az 1929-ben napvilágot látott 1000 oldalas Minerva Enciclopedia Română, az I. világháború utáni első román lexikon, mintegy ezer szöveg közti képpel, 100 térképpel, 50 színes műmelléklettel és 10 színes térképlappal.

A ~ még 1920-ban megvásárolja az 1835 óta fennálló főtéri Stein János-féle könyvkereskedést, amelyet könyvterjesztő hálózatának központjává fejleszt. A könyvforgalmazás fejlesztésére 1927-ben, 1928-ban, 1935-36-ban és 1938-ban önálló kiadványként megjelenteti A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Részvénytársaság könyvkereskedésének könyvárjegyzékét is. A tízéves jubileumra Minerva (Kv. 1930) címmel, a Pásztortűz és a Magyar Nép különszámaként 18 oldalas humoros emlékkiadványt bocsát közre. Ebben Moldován Pál a vállalat tízéves történetét foglalja össze. Utána következik Dsida Jenő Prológus c. – a jubileumra írt – verse, majd "a nyomdászok és az irodisták" által szerkesztett rész.

A ~ igazgatója 1920-1926 között Imre Kálmán, 1927-1940 között Lengyel Albert, 1940-48 között Major József volt. A szedőosztályt Ferdinánd Géza (1926), Deák Ferenc (1927), Kovács Gyula (1928-1931), Lauf Rudolf (1932-40), Szabó Zoltán (1941-43), Mogyorós Géza (1944-47), majd az államosításig és még azután is Katóka Gyula vezette.

(Kr. K.)


Minerva Könyvtár – a *Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. kiadásában 1925 és 1928 között megjelenő könyvsorozat. Tavaszy Sándor és Rass Károly szerkesztésében összesen 15 száma látott napvilágot (13 kötet). Volt közöttük filozófiai tanulmány (Tavaszy Sándor: Apáczai Cseri János személyisége és világnézete), társadalomlélektan (Varga Béla: A mai közszellem pszichológiája), pedagógia (Imre Lajos: A modern nevelési rendszerek kritikája; Gál Kelemen: A társadalmi közszellem hatása az iskolai nevelésre), történettudomány (Biró Vencel: A mai közszellem erdélyi történelmünk ítélőszéke előtt), geológia (Tulogdy János: Erdély geológiája), természettudomány (Széll Kálmán: Az anyag szerkezete), nyelvészet (Császár Károly: A jelenkori nyelvújítás), irodalomtörténet (Dézsi Lajos: Erdélyi arcképek és képek; Kristóf György: Esztétikai becslésünk a mai közszellem hatása alatt). A kisebbségi közérzetet a modern társadalomtudományok összefüggésében vizsgáló tanulmányok mellett a szerkesztők beiktattak a sorozatba két szemelvényes szövegkiadást is: Hermányi Dienes József Emlékiratát, amelyet Kelemen Lajos rendezett sajtó alá, s Újfalvi Sándor Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok c. művét, amelyhez az író életrajzát Gyalui Farkas írta meg. Ugyancsak ebben a sorozatban jelent meg Kristóf György "három jellemzés"-e: Vörösmarty rózsái, Madách emlékezete és Jókai lelke.

(D. Gy.)


Minerva Népkönyvtár – a *Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. kiadásában 1930-ban megjelentetett füzetsorozat. Célkitűzése, hogy népszerű, olvasmányos formában ismertesse meg az egyszerűbb olvasóközönséggel a magyar nép történetének jeleseit, a magyar irodalom kiemelkedő alakjainak műveit. Ezt szolgálták az olyan művek, mint Görög Ferenc: Tatárok torkában és Három tenger partjai között, a szerző nélküli füzetek (Attila, a hunok királya; Árpád, Álmos fia; Néhai való jó Mátyás király). A sorozatban válogatás jelent meg Petőfi Sándor, Garay János és Jakab Ödön verseiből, önálló füzetek Mesemondó, Betlehemes játékok és Nevessünk! címmel (ez utóbbi Görög Ferenc összeállításában).

A sorozat meg nem nevezett szerkesztője itt adta közre Szász Ferenc Kisgazda gyarapodása baromfitenyésztéssel c. füzetét és egy Házi kincstár c. füzetet, amelynek alcíme: "Hasznos tudnivalók a mindennapi életben", összeállítója szintén Görög Ferenc.

A ~ még az 1930. évben meg is szűnt, bár néhány füzeten az "I. rész" jelzet arra utal, hogy a szerkesztőnek további tervei is voltak.

(D. Gy.)


Mingesz Margit – *kémiai szakirodalom


miniatűr könyv – újabban minikönyv, azon apró- vagy törpekiadvány, melynek szedéstükre nem haladja meg a 100x100 mm-t. Nevezik liliputi és kolibri könyvnek is. Romániában közel se vált olyan divatossá, mint Magyarországon, ahol Mikrobibliofilok c. szakfolyóiratot is kiadtak (1971-87). A legrégibb magyar miniatűr könyvet 1820-ban Kolozsvárt nyomtatták a Református Kollégium betűivel Elein való megtérés gyümölcse c. alatt.

Ezt a hagyományt kísérelte meg újjáéleszteni 1976-ban a csíkszeredai nyomda, amikor 300 éves fennállása alkalmából Tőke András szerkesztésében 63x43 mm nagyságú, kétnyelvű miniatűr kötetben mutatta be a nyomda történetét 300 de ani de activitate tipografică în oraşul Miercurea-Ciuc – 300 éves a csíkszeredai nyomdaipar címmel. Nagy Imre festőművész háromnyelvű (román, német, magyar) 41x57 mm-es leporelló-katalógusát már e hagyomány jegyében adták ki ugyanott (1978).

A brassói nyomda Gheorghe Radu és Róth A. István szerkesztésében 1979-ben megjelent ex libris-katalógusa (51x30 mm), valamint a nagyszebeni ASTRA-könyvtár 1981-ben kiadott azonos méretű ex libris-katalógusa mutatja, hogy folytatólagosan is van érdeklődés ilyenszerű *bibliofil kiadványok iránt, sőt Csíkszeredában Mini c. 70x100 mm-es folyóirat is indult Murgu Pál szerkesztésében (1991).

(G. D.)

Tóth Kálmán: Kolibri és liliputi könyvek. Korunk 1957/4. – Gábor Dénes: Gondolatok a mikrobibliofiliáról. Igazság 1985. júl. 28.


Minier Albert (Csíkszépvíz, 1914. máj. 1.) – újságíró. A csíkszeredai főgimnáziumban érettségizett (1931), a gyulafehérvári róm. kat. teológia elvégzése (1937) után lelkész Kászonaltízen. A román iskolákba kényszerült magyar gyermekeket anyanyelvükön írásra-olvasásra tanította, ezért hadbíróság elé állították, állásából felfüggesztették s 11 hónapra elítélték. A nagyszebeni Therezianum tanulmányi felügyelője, majd jogi doktorátust szerez a kolozsvári egyetemen (1943). A II. világháború után a Világosság riportere és népnevelési szerkesztője Kolozsvárt (1945-53). Az MNSZ feloszlatása után üzemi jogtanácsos, közgazdász-gondnok nyugdíjazásáig. Adatgyűjtéseivel Vámszer Géza munkatársaként a székelység életét és múltját vizsgálta, anyagából jelent meg Feljegyzések Orbán Balázsról c. összeállítása (A Hét 1981/13).

Írói neve Bányász Albert.


Miriszlai Miklós (Székelyudvarhely, 1957. máj. 2.) – költő, grafikus. A középiskolát Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban végezte (1970), a temesvári Traian Vuia Műegyetem elektronika és távközlés szakán szerzett mérnöki oklevelet (1982). A szatmárnémeti Autóalkatrész Gyárban kezdte pályáját (1982-88), majd áttelepült Magyarországra. Egerben él, a Heves Megyei Vízművek mérnöke. Versei, publicisztikai írásai 1978-tól jelentek meg az Igaz Szó, Ifjúmunkás és más romániai lapok hasábjain. Verseskötete: Sajátidő (Tv. 1982). Archaizáló, 15 linómetszettel illusztrált Kő kövön c. verseskötetéből a nagyváradi Kelet-Nyugat közölt részleteket (1990).

Írói neve: Mirisz Miklós

(Sz. J.)


Mirk László (Marosvásárhely, 1944. szept. 23.) – újságíró. Szülővárosában, a Bolyai Farkas Líceumban végezte a középiskolát (1962), ugyanott a Pedagógiai Főiskolán román-magyar nyelv- és irodalomtanári diplomát szerzett (1965), majd középiskolai tanári képesítést nyert a Bukaresti Egyetem filológia karán (1980). Pályáját Szentegyházasfalu általános iskolájában kezdte, 1974-től a Hargita megyei KISZ-bizottság művelődési osztályvezetője s az Ifjúmunkás székelyföldi tudósítója. 1990-től középiskolai tanár Csíkszeredában.

Első írását az Ifjúmunkás közölte (1967). A Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Megyei Tükör munkatársa. A munka dicsérete c. versgyűjtemény (Csíkszereda 1974) összeállítója, riporttal szerepel A Demeter gyerekek pályaválasztása és más igaz történetek (1977) s a Névsorolvasás (Kv. 1985) c. gyűjteményekben. A Hargita Kalendárium nyelvi játékait és irodalmi fejtörőit közli (1980-86).

Kötetei: Szórakoztató játékok (Kv. 1980); Riportúton az Olt mentén (Kovács Nemerével közösen, 1987).


Miróka Éva – *tankönyvirodalom


Miskolczy Dezső (Baja, 1894. aug. 12. – 1978. dec. 31. Budapest) – orvosi szakíró. Középiskoláit Baján fejezte be; 1911-ben kezdte meg orvosi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen, de diplomát csak 1919-ben nyert, mert közbeszólt az I. világháború. Már 1913-ban dolgozott Budapesten a Schaffer Károly vezette Agyszövettani Intézetben. A háborúból visszatérve a Székesfővárosi Erzsébet Szegényházi Kórház alkalmazottja (1924-25). Mint Rockefeller-ösztöndíjas Madridban folytatott kutatásokat S. Ramon Y Cajal intézetében. Hazatérése után átkerült az elmekórtani tanszékre, 1930-ban kinevezték egyetemi tanárnak a szegedi Ideg- és Elmegyógyászati Tanszékre.

1940 őszétől a Ferenc József Tudományegyetemen az országosan első idegsebészeti osztály vezetője. Mint rektor 1944 őszén Kolozsváron maradásra szólította fel az egyetem alkalmazottait, s ezzel biztosította az erdélyi magyar egyetem folytonosságát. A marosvásárhelyi OGYI alapító tagja, az Ideg-, Elmegyógyászat és Idegsebészet tanszék-csoport vezetője Magyarországra való távozásáig (1964). A Román Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A Román Akadémia marosvásárhelyi tudományos kutató állomását alakulásától kezdve irányította. Tagjául választotta a hallei Természettudományos Akadémia is.

Kutatási területei: a neuronelmélet, a kisagy működése, a gerincvelő s az agyalapi mirigy daganatai, behatóan foglalkozott a szkrizofrénia és az öregkori elmebetegségek kórszövettanával. Az idegregeneráció kérdésére vonatkozó vizsgálataiban kimutatta, hogy az átmetszett ideg új hajtásokat termel.

Tanulmányozta Wesselényi Miklós szembetegségének okát, Juhász Gyula költő betegségének és agya kórszövettanának összefüggéseit. Munkatársaival, Csíky Kálmánnal és Vendég Vincével együtt leírta a Marosvásárhelyen és környékén jelentkezett vírusos, szúnyogok terjesztette agyvelőgyulladás-járványt, s ez volt az első laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt enkefalitisz-epidémia Európában.

Közleményeinek száma mintegy 150. Szerkesztésében jelent meg a szegedi Hirnpathologische Beiträge XIX. kötete (Sántha Kálmánnal, 1943). Több szakfolyóirat, így az Acta Medica (Kv.), Orvosi Szemle, Neurologia, Psihiatria şi Neurochirurgia, Ideggyógyászati Szemle (Bp.) szerkesztőségi tagja; szerkesztője és munkatársa az EME Orvosi Értesítőjének (1946-48). Fejezeteket írt az I. T. Niculescu szerkesztette egységes román ideggyógyászati tankönyvhöz (Morfopatologia sistemului nervos, 1957), mely orosz nyelven is megjelent (1963). Kutatásainak összeredményét adja Tehetség és agyvelő c. alatt a Korunkban megjelent tanulmányában (1957/2-3).

Főbb munkái: A kisagyi kéreg idegvégződéseiről (Archiv für Psychiatrie, 102. kötet, 1934); A haladottabb kor átöröklődő elmebetegségei (Bp. 1935); Histopathologie des Neurons (Schaffer Károllyal, Bp.-Lipcse 1938); Die kindliche Ruhr und das Nervensystem (Kramár Jenővel és Csajághy Mártával, Bp.-Lipcse 1940); Endokrinologia; Ideggyógyászat; Ideg- és elmekórtani előadások; Elmekórtan; Pszichiátria (kőnyomatos egyetemi jegyzetek, Mv. 1951-58); Idegkórtan (tankönyv, Csíky Kálmánnal, 1958); A bel- és ideggyógyászat határterületi kérdései (Bp. 1968, németül Bp. 1972); Schaffer Károly (A múlt magyar tudósai c. sorozatban, Bp. 1973).

(M. M.)

Környei István: M. D. (1894-1978). Orvostudomány, Bp. 1979-80. 30-31. – Ştefan I. Niculescu: Dezső Miskolczy, un bun prieten al ştiinţei medicale româneşti. Közli Momentul din trecutul medicinii. 1983.


Misztótfalusi Kis Miklós emlékezete – A nemzetközi hírű nyomdász és nyelvész, Misztótfalusi vagy Tótfalusi Kis Miklós (1650-1702) nemcsak szép betűmetszésével és a magyar helyesírást szabályozó kezdeményezéseivel, nemcsak a hibátlanul kiadott "aranyos biblia" megjelentetésével hagyott maga után méltó örökséget, hanem az önvédelmére Kolozsvárt 1698-ban szerzett Mentség korjelző őszinteségével is, melyet "...az irigyek ellen, kik a' közönséges Jónak ezaránt meggátolói, írni kényszeríttetett". A leleplező mű ugyan perlekedést vont maga után s írója tragikus megaláztatásban részesült, de éppen ez a balsorsa váltotta ki mindmáig az erdélyi szellemi élet emlékező tiszteletét.

A nyomdász-író jelentőségére már kortársai felfigyeltek. Amikor Amszterdamba ment a nyomdászat titkait eltanulni, Bethlen Miklós azzal biztatta: "Csak lopd el Hollandiának mesterségeit és tsináljunk Erdélyből egy kis Hollandiát", s a misztótfalusi jövevényből az idegenben olyan mester lett, akitől a georgiai fejedelem, a toscanai herceg, sőt a Vatikán is betűket rendelt. A maga elé tűzött hivatás, hogy az elmaradt erdélyi magyar parasztság műveltségét emelje, hazahozta Kolozsvárra, ahol nyomdát állított fel. Ha itthon alul is maradt küzdelmeiben, enyedi kollégista társa, Pápai Páriz Ferenc versben búcsúztatta halálakor, s ezt Erdélyi Féniks Tótfalusi Kis Miklós... c. alatt Bod Péter 1767-ben ki is adta Nagyenyeden.

A ~ gazdag irodalmából Erdély is kivette részét. Válogatás jelent meg műveiből Tordai Zádor bevezetőjével (1954); Jancsó Elemér Misztótfalusi Kis Miklós öröksége címmel írt róla az Utunkban (1954/10); Szabó Lajos Mentség c. drámában elevenítette fel a közel három évszázados nyomdász-tragédiát (1955), a darab azonban csak jóval később került színre Temesvárt, amikor is a főhőst Sinka Károly, Pápai Páriz Ferencet Fábián Ferenc és Bethlen Miklóst Mester András játszotta (1970).

A ~ folytonosságának új szakaszát nyitotta meg az értékes örökséget feltáró Erdélyi féniks (1974) c. kötet Jakó Zsigmond bevezetésével és jegyzeteivel, melyek a híres nyomdász helyét tisztázzák a magyar művelődéstörténetben. A kötet szerkesztőjét előadásra hívta meg a nagybányai magyar szabadegyetem (1978); a szülőfaluban *irodalmi múzeum alakult Molnár József református lelkész fáradozásai nyomán. Ennek a gyűjteménynek 1990 óta lelkes adományozója támadt Molnár József nyomdász-író, a müncheni új Látóhatár szerkesztőjének személyében, aki Tótfalusi Kis Miklós firenzei betűinek nyomában c. alatt lapjában szakmailag illusztrált és nemzetközi bibliográfiával ellátott tanulmányban tárta fel neves elődje nyomdaművészeti jelentőségét. Az általa egész Európából összegyűjtött anyag átadására és a régi parókia épületében elhelyezett, megújított múzeum avatására 1991. szept. 7-én került sor Misztótfaluban. A múzeum falára emléktábla került, s az adományozó felolvasta Misztótfalutól a világhírig c. írását. A müncheni adományt Sütő András köszönte meg, s Bálint Tibor értékelte az örökséget, amely "csiszoltabb anyanyelvhez juttatott, Európához segített közelebb bennünket". A szimpóziumon Jakó Zsigmond és Szíj Rezső könyvtörténész is előadott.

A felújult ~ szellemében a Helikon Szöveggyűjtemény rovatában tett közzé anyagot (1991/8), a Korunk pedig magyar fordításban jelentette meg Horst Heiderhoff A betűművész Kis Miklós modern felfedezése c. tanulmányát (1992/6).

Ugyancsak 1991-ben Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület alakult Nagybányán, a város és a vidék művelődésének fellendítésére. Az Egyesület, amelynek elnöke Pohl Antal, majd Dávid Lajos, szerepet vállalt az évenkénti koltói Petőfi-nap, a nagysomkúti Szilágyi Domokos-, a koltói Teleki Sándor-évfordulók megszervezésében, a környék magyar művelődési együtteseinek támogatásában, egy nagybányai EMKE-könyvtár és EMKE-otthon létrehozásában, egy nagybányai EMKE-füzetek c. könyvsorozat kiadásában.

(B. E.)

Ligeti Ernő: M. K. M. Közli Erdélyi Csillagok. Kv. 1935. – Tótfalusi Kis Miklós Válogatott Művei. Tordai Zádor bevezetőjével. 1954. – Jancsó Elemér: M. K. M. öröksége. Utunk 1954/40. – Szabó Lajos: Mentség. Színmű. 1956. – Erdélyi féniks. M. K. M. öröksége. Bevezeti és jegyzetekkel közzéteszi Jakó Zsigmond. 1974. – Beke György: Boltívek teherbírása. Barangolások Máramaros és Szatmár megyében. 1983. 31-32. – Molnár József: Tótfalusi Kis Miklós firenzei betűinek nyomában. Új Látóhatár, München 1989/4. – Folyóiratot teremteni. Beszélgetés Molnár Józseffel. Lejegyezte Heim András. Korunk 1990/12. – Winter Péter: 300 év után újra itthon. Jakó Zsigmond: A védőpajzsot köszönöm. Művelődés 1991/9. – Imerlisvili Vanó: Magyarok Grúziában és grúzok Magyarországon. Művelődés 1992/1.


Mitruly Miklós (Kraszna, 1931. márc. 7.) – folklorista. Középiskolát a zilahi Wesselényi Kollégiumban végzett (1950), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári képesítést (1954). Pályáját az egyetemen gyakornokként kezdi, 1957-től tanársegéd, 1961-től nyugalomba vonulásáig adjunktus. Az oktatásban alaptárgya a magyar népköltészet.

Szakirodalmi munkásságát a Studia Universitatis Babeş-Bolyai c. tudományos kiadványban kezdte (1962), írásait itt, a NyIrK, Igaz Szó, Korunk, a budapesti Acta Ethnographica és Etnográfia hasábjain, valamint az Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1981-es kötetében tette közzé. Foglalkozik a román-magyar folklórkapcsolatokkal, a magyar népköltészet területi vonatkozásaival, így a Székelykeresztúr környéki népköltészet helyével a folklórban; tanulmányozza népköltészet és irodalom kapcsolatait Móricz Zsigmond Rózsa Sándor-regényeinek folklórösszefüggéseiben, a szerelmi tematika megjelenését a népi lírában (NyIrK, 1986/1).

Egyetemi jegyzete: A magyar népköltészet (kőnyomatos, Kv. 1974).

(M. L.)


Mocsáry Lajos emlékezete – Mocsáry Lajos (1826-1916) nevét és politikai tetteit, magatartását mindig azok tűzték zászlaikra, akik a nemzetiségi jogok kivívásáért, elismertetéséért indultak küzdelembe. Ő ugyanis egy többségi nemzet, a múlt századvégi magyarság fiaként vállalta, a haladás demokratikus parancsát megértve, az akkori Magyarország szláv és román kisebbségeinek védelmezését, politikai képviseletüket a budapesti Országházban. Előbb Deák Ferenc, majd Tisza Kálmán hívei közé tartozott, 1874-ben pedig megalapította a magyarországi Függetlenségi Pártot; maradandó öröksége a nemzetiségi kérdésben kialakított álláspontja. Életrajzírója, Kemény G. Gábor megállapítása szerint "Mocsáry egész életművével bizonyította, hogy a nemzetiségi elnyomás minden formája torz és ellenszenves, mert elhomályosítja az emberek tudatát, és eltéríti a mindenkori többségi nemzetet hivatásától, alapvető gazdasági, társadalmi és kulturális célkitűzéseitől."

Érthető, hogy a magyar közéletben vívott küzdelmei idején az akkori magyarországi román sajtó minden alkalmat megragadott nézeteinek népszerűsítésére, harcának támogatására. A budapesti Familia 1879-ben üdvözlő vezércikket intézett hozzá, első oldalon közölve fényképét. 1888-ban a Román Nemzeti Párt karánsebesi választási bizottsága a kerület képviselői mandátumát ajánlotta fel neki, amit el is vállalt, mert kapocsnak tekintette "ezen válságos idők közepette a magyarság és a románság között"... Midőn mandátumának lejártakor, 1892-ben levélben búcsúzott román választóitól, így bátorította őket: "Hiszem, hogy bármi vigasztalan képet mutatnak jelenlegi nemzetiségi viszonyaink, fog még ránk virradni jobb jövő."

Az ádáz támadásokkal szemben Mocsáry mellett állt ki a magyar haladás számos jeles képviselője. Jászi Oszkár mindvégig a legnagyobb tisztelettel emlegette, noha nézeteik nem mindenben egyeztek; 1912-ben a nagyszebeni Telegraful Român szerkesztőségéhez intézett levelében a "bölcs és nemes Mocsáry"-t emlegeti, tisztánlátását dicséri. A szélesebb magyar közvélemény azonban csak a vesztett I. világháború után értette meg figyelmeztetéseit, ismerte el igazságait. A kisebbségi sorsba került erdélyi magyarság számára nézetei, harcai egyszerre hivatkozási alappá válhattak volna a román közvélemény előtt, de nem alakult ki olyan magyar-román párbeszéd, amelyben példája komolyan szóba kerülhetett volna. Mikó Imre elismerően emlegette Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika c. kötetében (1944), ez a könyv azonban a magyar olvasóhoz kívánt szólni, azokra hatni.

1945 után a Mocsáry-kultusz előbb Magyarországon kezdődött, amikor a romániai magyar és a román hallgatókat is magába foglaló egyik budapesti népi kollégiumot róla nevezték el. Ennek megnyitóján (1947) részt vett Petru Groza román miniszterelnök is, akit Kodály Zoltán, a Magyar-Román Társaság elnöke vezetett végig a Mocsáry-kiállításon. Ott volt Eugen Jebeleanu jeles román költő is, aki akkoriban már tiszteltté vált a magyar közönség előtt Petőfi- és Ady-fordításaival. "A jövő, mely felé Mocsáry átható szemei tekintettek, mi vagyunk, a ma élők" – mondotta Jebeleanu Budapesten.

A romániai magyar irodalmi sajtó 1944 után alkalmakként idézte emlékét, küzdelmeit. A Korunkban Aurelia Bunea a román-magyar barátság előfutárát köszöntötte benne (1960), s Binder Pál nyilvánosságra hozta Aurel Mureşianuhoz, a brassói Gazeta Transilvaniei szerkesztőjéhez címzett leveleit (1961). A politikus halálának hatvanadik évfordulóján (1976) Beke György az Igaz Szóban esszében fogalmazta meg a Mocsáry-képlet lényegét, az erdélyi magyarság megőrző hagyományait gazdagító örökségét. Emléke idézésének legfontosabb mozzanata volt a beszédeiből, cikkeiből, leveleiből, nyilatkozataiból összeállított szemelvényes kiadás, amely a bukaresti Politikai Könyvkiadó *Testamentum sorozatának nyitó köteteként jelent meg (1972). A válogatást Mocsáry életművének legjobb ismerője, Kemény G. Gábor budapesti irodalomtörténész végezte, és ő írt a könyvhöz átfogó tanulmányt.

Magyar és román írók jelenlétében, 1980 júniusában, a Kriterion gyergyószárhegyi tanácskozásán hivatkoztak hangsúlyosan a politikus örökségére.

(B. Gy.)

Mikó Imre:: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. Kv. 1944. 94, 247-59, 432-33. – Eugen Jebeleanu: Két nép fiai a Mocsáry Kollégiumban. Utunk 1947/18. – Kemény G. Gábor szerk.: M. L. Válogatott Írásai. Bp. 1958; uő. M. L. a népek barátságáért. Testamentum 1972. – Aurelia Bunea: A román-magyar barátság előfutára. Korunk 1960/4. – Binder Pál: Adalékok M. L. román kapcsolatairól. Korunk 1961/11. – Beke György: Tolmács nélkül. 1972. 276-82. Beszélgetés Kemény G. Gáborral; uez románul, Fără interpret. 1972. 293-300; uő. A Mocsáry-képlet. Igaz Szó 1976/11; újraközölve Vállald önmagad. 1978. 146-52. – Balogh Edgár: Mocsáry-idézés ma. Korunk 1973/8; újraközölve Magyarok, románok, szlávok. Bp. 1986. 163-68. – Célunk a kultúra, a humanizmus, a kölcsönös és őszinte megbecsülés szolgálata. A gyergyószárhegyi Kriterion-írótábor jegyzőkönyvéből. A Hét 1980/5. – Groza Péter: Beszéd a Mocsáry-kollégium avató ünnepségén. Közli Groza Péter emlékére. Szerk. Sipos Attila. Bp. 1984. 99-102.


Mócsy Ildikó (Kolozsvár, 1943. okt. 15.) – természettudományi szakíró. Demeter János leánya, ~ László felesége. Szülővárosában érettségizett (1961), a Babeş-Bolyai Egyetem fizikai karán az elektromossági szakon szerzett diplomát (1967). A kolozsvári Közegészségügyi és Orvosi Kutató Intézet sugárhigiéniai laboratóriumának főkutató fizikusa, az Indoor Air International tudományos világszervezet egyedüli tagja Romániából.

Első írását a román Igiena folyóirat közölte (1969). Kutatási tárgyköre a talaj radioaktivitása és a sugárzás biológiai hatása. Közlései a Clujul Medical, Radiologia, Igiena, Studii şi Cercetări de Fizică szakfolyóiratokban, a Caiet Metodologic 1976-os és 1985-ös füzeteiben s az 1987-, 1988- és 1989-es Simpozion-kötetekben jelentek meg. Írásaival szerepel az 1975-ös amszterdami IRPA Kongresszus, a kanadai Radiation Protection Desymetry (1984), az Indoor Air Quality berlini (1987) és kanadai (1990) köteteiben, valamint a La Santé Publique (1987) és a Revue de Physique (1990) francia szaklapokban. Ismeretterjesztő írásaival magyarul A Hét, a TETT és az 1989-es Korunk Évkönyv hasábjain találkozunk.


Mócsy László (Kolozsvár, 1925. aug. 17.) – jogi szakíró. Szülővárosa Unitárius Főgimnáziumában érettségizett (1944), a Bolyai Tudományegyetem jogtudományi karán diplomát szerzett (1948). Egyetemi pályára lépve, 1960-tól adjunktus a büntetőjogi tanszéken, a jogtudományok doktora; később a Megyeközi Kriminalisztikai Szakértői Laboratórium vezetője, 1980-tól a Probleme de Criminalistică şi de Criminologie c. szakfolyóirat szerkesztő bizottsági tagja. Tanulmányait, tudománynépszerűsítő írásait a Korunk, A Hét, Revista Română de Drept, Igazság közölte. A Probleme de medicină legală VII-VIII (1969) kötetében szaktanulmánya jelent meg más személyek írásának utánzásáról (Imitarea scrisului altei persoane cu aplicarea alternativă a metodelor falsului), lengyel nyelven jelent meg egy dolgozata a golyóstoll-festékanyagokkal fedett szövegek láthatóvá tételéről (Problémy kryminalistyki, Varsó 1971/93).

1991 szeptemberétől az EME jog-, közgazdaság- és társadalomtudományi szakosztályának titkára. A Családi Tükör hasábjain Mit mond az írásunk? fejléc alatt sorozatosan jelennek meg grafológiai cikkei.

Kötetei: A huligánság (társszerző Gergely Jenő, Jogi Kis Könyvtár 7. 1957); Kriminalisztika. Általános rész (egyetemi jegyzet, Kv. 1958); Tratat practic de criminalistică II. (társszerző, 1978); Îndrumar privind expertiza criminalistică (társszerző, 1986).

Kenéz Ferenc: "...ahogy két vízcsepp sem..." Utunk 1985/14. – Kiss János: Gyakorlati tudományos munka. Beszélgetés M. L.-val. Korunk 1987/6. – Ágoston Hugó: Bűnügyi reáliák. A Hét 1988/45. – Székely Ervin: Bűnjelek faggatója. Ifjúmunkás 1989/35.


modellező és barkácskönyvek – A barkácsoló "ezermesterkedés" sajátos ágazata a modellezés. Tapasztalataink szerint a fából faragott hajócska, a tutaj a leggyakoribb régi gyermekjátékok közé tartozik, a század repülési láza pedig a gyermekvilág szintjén repülő-modellek építésében nyilvánul meg (lásd Károly Sándor Mosolygó esztendők c. emlékiratát). Mióta a technika megszerettetése, népszerűsítése kiemelkedő feladat lett, a gyermekjátékból hamarosan "műszaki sport" lett, amelynek világszerte önálló irodalma alakult ki szakfolyóiratokból és modellezési ágak szerint repülő-, hajó-, autó-, vasút-, ill. rakétamodellező szakkönyvekből.

Romániában magyar nyelven a két világháború közötti diáklapok kezdtek elsőként írni a repülőmodellezésről, az első tervrajzok és munkafogás-tanácsok is ezekben jelentek meg. A II. világháború után az Ifjúsági Könyvkiadónál jelent meg Repülőmodellezés címmel az első könyvecske (1950), amely bevezette az olvasót a modell-építés gyakorlatába. Hints Ottó ugyancsak Repülőmodellezés c. 1956-ban megjelent könyve (a rádióirányítású modellekről szóló fejezetét Béni Attila írta) már a szakma világszintjén álló munka volt, a szerző – sikeres versenyző, nemzetközileg is jegyzett repülőmodell-tervező, szakköri oktató – olvasmányos, a repülőmodellezés kérdéskörét akkor maradéktalanul kimerítő szakkönyvet írt, amelynek tervrajz-mellékletei rávezették az olvasót a modellezés szépségeire. Sikeres könyv volt a szerző Korszerű modelljátékok kezdő modellezők részére c. munkája (1961), amely inkább a játékbarkácsolás felé tereli a figyelmet.

Bár jellegét tekintve elsősorban sportkönyv, Bartha Béla és Szakács József Vitorlázó és sárkányrepülés c. munkája (1981) műszaki tanácsokat is adó fejezetei miatt különleges barkácskönyvnek is tekinthető. A többi műszaki sport – autózás, motorozás, rádiózás, távolsági tévé-vétel – számára azonban még ennyit sem nyújtott eddigi könyvkiadásunk, e téren mindössze egyetlen címet említhetünk, egy 1957-ben Készítsünk rádiókészüléket címmel kiadott, M. Ionescu tollából származó, T. Tóth Éva fordításában megjelent munkáét.

A barkácsolás tárgykörébe vágó gyér könyvtermés inkább nevelői ötletek közreadását szolgálta. A. Băltăreţu munkája például, melyet Hamburg Péter matematikus fordított (Készítsünk elektrosztatikai készülékeket 1956), valamint az első romániai magyar szerzőtől írott ilyen kiadvány, Vasas Samu Hasznos műszerek készítése c. munkája (1962) nyíltan ezt tartotta céljának, s Vonház József kötete, a Barkácsoljunk háztartási eszközöket, tárgyakat és berendezéseket (1972) is inkább általános barkácsmunkákat ír le, s csak részben szól kísérleti eszközök előállításáról; ez az egyébként hasznos tanácsokat adó, módszeresen felépített kötet az asztalosmunkára összpontosít, s ugyancsak didaktikus, mondhatnók, egy barkácskönyv és egy kisdiákoknak szóló fizikai kísérletező könyv ötvözete. A Ceres Könyvkiadónál 1978-ban megjelent Csináld magad (szerzője Lokodi András) is a ház körüli egyszerűbb tennivalók elemi szintű enciklopédiája, s háztartási barkácsötleteket tartalmaz Turós László Szép lakás, kellemes otthon c. könyve is (1986).

A romániai barkácskönyvek érdekes színfoltja Inczeffy Lajos Vegyészeti barkácsoló c. munkája (1985), mely vegyészeti eljárásokat tárgyal, a szerző – gyakorló vegyészmérnök – eredeti munkafogásait ismertetve.

Modellező kiadványokról csak a különnyomatokként megjelenő tervrajzok esetében beszélhetünk. Ilyeneket közölt Hints Ottó, Béni Attila, Benedek István, Palotás József. A barkácsolás egyszerűbb formáinál tartanak folyóirataink, napilapjaink is. A Napsugár hosszú évekig rendszeresen közölt kisiskolások számára játékkészítési tanácsokat, ilyesmivel foglalkozott alkalomszerűen a Pionír, majd a Jóbarát is. A Dolgozó Nő szinte megjelenése óta közöl lakberendezési és kézimunka-tanácsokat.

(K. N.)


Módy Jenő (Marosvásárhely, 1927. máj. 22.) – orvosi szakíró. Szülővárosa Református Kollégiumában érettségizett (1946), ugyanott az OGYI-ban orvosi diplomát nyert (1952). Tanársegéd az OGYI biokémiai intézetében (1953-57), majd adjunktus az élettani intézetben; 1962-ben átveszi a Klinikai Biokémiai Intézet és a Klinikai Központi Laboratórium vezetését. Az orvostudományok doktora (1966), előadótanár, majd professzor. Tanulmányokat folytatott a bochumi Ruhr Egyetemen (1970-71).

Fő kutatási területe a fehérjék, lipo- és glukoproteinek, immunglobulinok élettani és kóros változásainak vizsgálata mind kísérleti állatokon, mind beteg emberek szervezetében. Kidolgozott három klinikai-kémiai szempontból is jelentős módszert. Több mint másfélszáz tudományos közlése az Orvosi Szemle, valamint román szakfolyóiratok (Medicina Internă, Viaţa medicală, Fiziologia normală şi patologică, Morfologia normală şi patologică, Ftiziologia, Revue Roumaine de médecine interne) hasábjain, ill. külföldi folyóiratokban (Nature, Medicina del Lavoro, Strahlentherapie, Arzneimittelforschung, Orvosi Hetilap, Kísérletes Orvostudomány, Ideggyógyászati Szemle és mások) hasábjain jelent meg. Általános, szerves és biokémiai jegyzetek társszerzője Kovács Endrével (Mv. 1954). Ismeretterjesztő orvosi cikkeit a Korunk, A Hét, TETT, Korunk Füzetek közli.

Önálló munkái: Anatómiai és fiziológiai jegyzet gyógyszerészhallgatók számára (Mv. 1960); Klinikai és biokémiai jegyzet (magyarul és románul, Mv. 1969); Immunpatológiai jegyzet (magyarul és románul, Mv. 1981); Az egészség és betegség határán (1981); A molekulák és az élet (Kv. 1990).

(M. M.)


Mogyorós Sándor, Alexandru Moghioroş (Nagyszalonta, 1911. okt. 23. – 1969. okt. 1. Bukarest) – munkásmozgalmi aktivista. Géplakatosként kapcsolódott be a munkásmozgalomba (1929), az illegális KISZ központi bizottságának tagja (1932-35). A Zsil-völgyi bányászok közt és a resicai üzemekben kifejtett tevékenységéért összesen tíz év börtönbüntetést szenvedett (1935-44), kiszabadulva az RKP vezetésében viselt tisztségeket. Mint a párt küldötte az MNSZ székelyudvarhelyi kongresszusán a nemzetiségi jogegyenlőségről beszélt (1946), de ezt meghazudtolva 1959-ben már azt állította egy marosvásárhelyi aktívaülésen, hogy "...az önálló magyar tannyelvű egyetem alapítása politikai hiba, a magyar reakciónak tett engedmény volt". A minisztertanács elnökhelyettese, egy idő után nevét is románosította, s csak halálos ágyán vonta vissza tévedéseit.

Munkái: Epizódok a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség hős illegális harcának éveiből (románul és magyarul, 1949); A dolgozó ifjúság egységes szervezetének feladatai (románul Bukarest, magyarul Brassó 1949); Despre luptele din februarie 1933 şi tineretul muncitor (1949); A munkásosztály pártjának erősítése biztosítja a szocializmus győzelmét Romániában (románul, németül és magyarul, 1952).

(B. E.)

Dánielisz Endre: Séta Nagyszalontán. Kézirat. 1988. – Csőgör Lajos: Lapok a Bolyai Egyetem történetéből (I). Erdélyi Figyelő 1990/11.


Mohy Sándor, Mohi, családi nevén Muhy (Dercen, 1902. márc. 23.) – festőművész. A szatmári Református Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait (1919), ahol felfigyeltek rajzkészségére. A 20-as évek közepén a nagybányai festőiskolát látogatta; rajzait Thorma János korrigálta. A Kolozsvári Szépművészeti Iskolában rajztanári oklevelet nyert (1929). Désen volt rajztanár az Andrei Mureşanu, ill. II. Rákóczi György nevét viselő gimnáziumban (1937-48), közben átvette és újjászervezte Szopos Sándor dési festőiskoláját. Egyéni kiállításokkal már Désen jelentkezett (1940, 1942), de a kibontakozásra, festészete egyéni jegyeinek fölmutatására a Barabás Miklós Céh tárlatain nyílott lehetősége.

Művészetét a szilárd szerkezeti fölépítettség, a formák mértani jellege és a lírai hatású színérzékenység jellemzi. Urbánus tájakat, csendéleteket, portrékat és portrékompozíciókat fest. Arcképsorozatban örökítette meg a romániai magyar szellemi élet és irodalom több képviselőjé, így Balogh Edgárt, Daday Lorándot, Szervátiusz Jenőt és Szervátiusz Tibort. A II. világháborút követően Kolozsvárra költözött, itt a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti tanszékének tanára (1949-70). Több gyűjteményes kiállítása volt Kolozsvárt, Bukarestben és más városokban (1974-87). A sajtóban nemcsak számos festményének reprodukciója jelent meg, hanem több írása is az Utunk, Korunk, A Hét, Scînteia, Tribuna hasábjain: pályatársakról, kiállításokról, a művészeti élet jelenségeiről fejtette ki gondolatait. Ezekből és önéletrajzi vallomásaiból válogatott kötetbe monográfusa, Banner Zoltán (Műhelynapló, Kv. 1981).

A 90 éves művész tiszteletére Kolozsvárt a Bánffy-palotában gyűjteményes tárlat nyílt (1992). Az ünnepelt elmondta a Szabadságban, hogy művészetét az 50-es években formalistának bélyegezték, képeit a kiállításokról kizsürizték, s csak később ismerték el egyedi stílusát. A művészt a Helikonban Szőcs Géza köszöntötte.

Szignója: Mo.

(M. J.)

Entz Géza: A Barabás Miklós Céh képzőművészeti kiállítása a Műcsarnokban. Ellenzék 1943. nov. 16. – Gazda József: M. S. művészete. Korunk 1961/8-9. – Murádin Jenő: Dési évek. Korunk 1972/5. – Negoiţa Lăptoiu: Alexandru Mohi. 1978. – Banner Zoltán: M. S. Monográfia 54 illusztrációval, bibliográfiával. 1982. – Kótay Pál: M. S. műhelynaplója. Igaz Szó 1982/2. – Szőcs István: Mohy-visszatekintés. Előre 1983. nov. 20. – Tibori Szabó Zoltán: "Egy szerelmem van: a festészet." Beszélgetés M. S.-ral. Szabadság 1992. márc. 28. – Szőcs Géza: A Mohy-bolygó. Helikon 1992/7.


Mojszesz Frigyes, Moises (Nagyajta, 1931. jan. 15. – 1987. jún. 11. Kőhalom) – sporttörténész, sportstatisztikus. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte (1950), majd banktisztviselő Kőhalomban. A futball világtörténetét akarta megírni, ezért Montevideótól Reykjavíkig, Londontól Tokióig és Melbourne-ig levelezett, köztük olyan világnagyságokkal, mint Sir Stanley Rous vagy V. Pozzó, és gyűjtötte az adatokat. Nagy tervéből csak két kötet látott napvilágot: Turneele olimpice de fotbal, 1908-1968 (ötven saját karikatúrájával, 1968), és Campionatele mondiale de fotbal, 1930-1974 (1975). Számos sportstatisztikai és sporttörténeti cikket közölt szaklapokban, évkönyvekben, román és magyar heti- és napilapokban.

Közel harminc nyelvű szakkönyvet és felbecsülhetetlen értékű kéziratos anyagot, leveleket hagyott hátra, kéziratban maradt az európai labdarúgás több mint százéves történetéről szóló hétnyelvű futball szakszótára.

(B.Z.)

Berde Zoltán: Hobbym a labdarúgás. Megyei Tükör 1971. jan. 26.


Móka, A – illusztrált heti élclap Lugoson. 1932-ben Balázsi Ferenc, 1933-ban Molnár Ida és Keresztury Pál a felelős szerkesztője. Marianov Mátyás és Matuska Ödön szerkesztette, művészeti munkatárs Trauer Ödön. Néhány száma Új Móka címen jelent meg.


Mokka, Hans (Temesvár, 1912. máj. 16.) – író, énekművész, színész. Szülővárosában a Piarista Gimnáziumban érettségizett (1926), nyomdász (1926-44), Temesvárt és Münchenben zenei tanulmányokat végzett. Hadifogságból hazaérkezve előbb a temesvári Állami Opera énekese (1946-56), majd a nagyszebeni Bach-kórus szólistája (1956-68) és a temesvári Állami Német Színház színésze (1957-68).

Első verseit magyarul írta, ezeket egykori iskolájának Harsona c. diáklapja közölte (1928). Két német verseskötete saját szedésében jelent meg (Stille Jugendtage, Tv. 1938; Improvisationen, Tv. 1943). Dolgozott a Temesvarer Zeitung és a Banater Schrifttum szerkesztőségében, írásait, fordításait, színdarabjait, karcolatait és riportjait a romániai német lapok közlik. Magyarul az Utunk, Igaz Szó, A Hét, Előre hasábjain jelentkezik. Temesvár régi életét mutatja be Die Hahnenfeder (1967) és Das Traumboot (1971) c. munkáiban; magyarul szülővárosának egykori utcai típusait örökíti meg Árnyképek c. kötete mikro-novelláiban, tollrajzaiban és portrévázlataiban (Tv. 1982). Temesvári mesegyűjteménye a Traumhansl und Traumlieschen (1985), újabb verseskötete az Innere Landschaft (1985), anekdotagyűjteménye Das unerwartete Geschenk (1986).

Jecza Péternek ajánlja Dalol a bronz c. verssorozatát (1980), német és magyar versben búcsúztatja Endre Károlyt (1988).

1991-ben a németországi Darmstadtba költözött.

(B. E.)

Pongrácz P. Mária: Szobrot állítottam. Beszélgetés H. M. íróval, az Árnyképek szerzőjével. Szabad Szó 1982. nov. 5.


Molitorisz Pál – *gyógyszerészeti szakirodalom


Moll Elemér (Ságod, 1886. febr. 24. – 1955. nov. 2. Kolozsvár) műépítész, szakíró. Középiskolát Pozsonyban végzett, a budapesti József Nádor Műszaki Egyetemen építészeti oklevelet szerzett (1908). Tanársegéd a középítészeti tanszéken Petz Samu mellett (1908-09), majd Kolozsvárt városi mérnök (1909-19). Az állami hűségesküt nem tette le, tervező és építő magánvállalatot alapított. Európai körútja során Németországban és Olaszországban végzett tanulmányokat (1938). Újra városi főmérnök 1940-től, a Gazdasági Akadémia előadó tanára. A Barabás Miklós Céh tagja (1943).

Mint műépítész számos középületet (Alverna, Villanytelep, Sport Park, Konzervatórium, Leánylíceum, Közvágóhíd), valamint ONCSA-típusházakat, villákat tervezett, s a II. világháború befejeztével tevékeny részt vállalt a károkat szenvedett kolozsvári középületek helyrehozásában. Ezekről a munkálatokról 1944-től 1946-ig részletes naplót hagyott hátra. Építkezéseiben eleinte az eklektika s a magyar szecesszió érvényesül, később azonban Bauhaus-elemeket alkalmaz s a korszerű, új építészet úttörője.

Szakirodalmi tanulmányaival a Művészeti Szalon (1926) és A Hírnök (1930) hasábjain jelentkezett. Az Ellenzék 1932-es karácsonyi számában a modern építőművészet mellett foglalt állást, szembefordulva az utánzó művészet mesterséges voltával, melyből hiányzik a szükségesség jellege.

További cikkeiben (1933) bemutatja az új építészeti stílust; állást foglal a vasbeton stílusalkotó lehetőségei mellett, de a laposfedelet csak magasépítkezésnél tartja hasznosnak; a céltalan díszítésekkel szemben kiindulópontnak a hasznosságot tekinti, láthatóvá téve belső kiképzésben is az építészeti szerkezetet.

Egy másik sorozata ugyancsak az Ellenzék hasábjain (1933) Modern lakásművészet c. alatt az építőművész hivatásává teszi, hogy a modern lakóházat intelligensen és művészi leleménnyel egységes organizmusként fogja fel. 1943-ban a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet kolozsvári osztálya nevében Brutsi Lászlóval, az osztály elnökével együtt mint alelnök nyomtatásban is megjelentetett emlékiratot intéz a magyar iparügyi miniszterhez "Erdély gazdasági helyzetének korszerűsítése tárgyában", amely ipari, földművelésügyi, erdészeti és népjóléti reformokat sürget, leszögezvén, hogy az erdélyi magyarság kivándorlását csak az erdélyi ipar kifejlesztésével lehet meggátolni.

(B. F.)


Molnár Árpád (Marosújvár, 1913. jan. 31. – 1971. júl. 26. Nagyenyed) – szerkesztő. Tanulmányait a gyulafehérvári Majláth Főgimnáziumban és a római Gregoriana egyetemen végezte, 1939-ben filozófiatanári képesítést nyert. A 40-es években Aradon a minorita rendház kötelékében dolgozott, 1933-44-ben az Aradon megjelenő *Havi Szemle felelős szerkesztője. 1946-tól haláláig a nagyenyedi tanítóképző tanára, egy ideig igazgatója.

(U. J.)


Molnár Béla (Székelyszenterzsébet, 1922. nov. 10.) – állattani szakíró. Középiskolát Székelykeresztúron végzett, a Bolyai Tudományegyetem természettudományi karán szerzett diplomát. Természetrajztanárként a székelyudvarhelyi Mezőgazdasági Szaklíceumban tanított, 1950-től az egyetem Állattani Tanszékén, 1959-től a Babeş-Bolyai Egyetem biológia-földrajz karán adjunktus. A biológiai tudományok doktora.

Első írását a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Series Biologiae közölte (1960). Az alacsonyabbrendű gerinces állatok neuroendokrin rendszerének fejlődési-működési-szerkezeti sajátosságaival foglalkozik.

Saját és társszerzőként írott közleményei főként a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Series Biologiae 1960, 1962 és a Studii şi Cercetări, Endocrinologia, 1962-65; Revue Roumaine, Endocrinologie, 1965, 1967 hasábjain jelentek meg.

Magyarul Budapesten publikál, így A máj morfológiai változásai a rózsás márna és a petényi márna petefészekciklusa folyamán c. értekezését a Vertebrata Hungariae közli (1961). Szaktanulmányait közli a Naturwissenschaft (1965/14), az Anatomischer Anzeiger (1965) és a Zoologischer Anzeiger (1968).

(T. J.)


Molnár Dénes (Vadasd, 1947. júl. 22.) – grafikus. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte (1966), a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát (1975). Marosvásárhelyen a Művészeti Líceum tanára. Rajzi egyszerűségre törekvő társadalmi és politikai töltetű szatirikus munkáival számottevő sikert aratott hazai és nemzetközi kiállításokon (hu MOL szótár, 1977). Írásaiban, kritikáiban a karikatúra műfajának sajátosságaival, társadalmi hatékonyságával, esztétikájával foglalkozik. Marosvásárhelyen több alkalommal szervezett országos humorgrafikai tárlatot.

Más jellegű munkáiban (kompozíciók, tájképek, irodalmi művekből ihletődött szimbolikus alkotások) sorozatok kialakítására törekszik. Képciklusai és önálló grafikai lapjai sokszorosító technikákban – kőnyomatban, rézkarcban, fametszetben – készülnek (Dózsa; Ady; Bolyai; József Attila; Etnográfia; Bálvány). Készített könyvillusztrációkat és ex libriseket. Dolgozik pasztellben is.

1973-tól karikatúráival, grafikai lapjaival nemzetközi kiállításokon is szerepelt (Ancona, Szófia, Skopje, Ljubljana, Berlin, Moszkva, Tokió, Amsterdam, Angoulême, Brno).

(M. J.)

Bartis Ferenc: Karikatúra és közönsége. A Hét 1981/32. – Máthé Éva: DÉMOL – a "nemzetgyalázó", aki "mindig rosszban sántikál". Beszélgetés M. D.-sel. Romániai Magyar Szó 1992. jún. 11.


Molnár Erzsébet, R. Molnár, M. Reinhart (Kolozsvár, 1943. jún. 25.) – ifjúsági író, szerkesztő, műfordító. ~ Szabolcs felesége. Aradon érettségizett (1961), a Babeş-Bolyai Egyetemen román-magyar szakos tanári oklevelet szerzett (1966). Pályáját a zimándi általános iskola tanáraként kezdte (1966-70), a Politikai Könyvkiadóhoz került (1971), a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács főelőadója (1972-88), a Munkásélet szerkesztőségi titkára (1988-89). 1990-től a Valóság, 1991-től a Változó Valóság levelezési rovatvezetője.

Első írása az aradi Vörös Lobogóban jelent meg (1967). A gyermek- és ifjúsági irodalomról, óvodai színjátszásról szóló írásait a Művelődés, Jóbarát, Igaz Szó, A Hét, TETT, Előre közölte; kiemelkedik Gyermekirodalom és mass media c. tanulmánya a Korunkban (1982/11). Szerkesztésében jelent meg Gárdonyi Géza Gólyák, méhek, kislibák és József Attila Aki szegény, az a legszegényebb c. válogatása; műfordítása Eduard Jurist A játék folytatódik c. vidám történet-gyűjteménye (1987); eredeti meséivel és fordításokkal a *Nagyapó mesefája sorozat munkatársa. Eljöhetnél hozzám c. színdarabját a kolozsvári bábszínház játszotta (1979).

Önálló munkái: Gyertek, játsszunk valamit (gyűszűbáb-játékok, Botár Edit rajzaival, 1984, románul 1990); Fakalinka és a pereputty (fakanálbáb-játékok, Botár Edit rajzaival, 1988).

Gagyi László: Gyertek, játsszunk valamit. Igaz Szó 1984/12. – Gábor Csilla: Átlelkesített fakanalak. Utunk 1989/3.


Molnár Gábor (Nagykend, 1951. márc. 19.) – műszaki író. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban érettségizett (1970), a bukaresti műegyetem elektronika és távközlési karán szerzett villamosmérnöki diplomát (1975). Pályáját a bukaresti Rádióalkatrész és Félvezető Gyár integrált áramkörök részlegén kezdte, 1983-tól a Villamosipari Kutató Intézet marosvásárhelyi főosztályán tudományos főkutató. Tárgyköre a villamos hőtechnika (fémek indukciós hevítése), középfrekvenciás tirisztoros inverterek fejlesztése. 1990-ben bekapcsolódott az újjászervezett EME Műszaki Tudományi Szakosztályának és a Bolyai Társaságnak a munkásságába.

Az Országos Elektrotechnikai és Elektroenergetikai Konferencia Transistoare de putere în circuite electrice de concentrare c. előadás-gyűjteményében Teljesítménytranzisztorok kapcsolódó áramkörökben c. tanulmánnyal szerepel (1984). Részt vett időosztásos inverterek üzemzavarainak számítógépes tanulmányozásában. A CAS (Conferinţa Anuală de Semiconductori) kiadványában közölt Hard és soft eszközök a P 14500 egy bítes processzor jobb kihasználására c. dolgozat társszerzője (1987). Munkatársaival közös több találmányát szabadalmazták. Félvezetők c. illusztrált magyar nyelvű tanulmányát közölte a Korunk Füzetek 2. száma (Kv. 1983).

(J. D.)


Molnár Gusztáv (Szalárd, 1948. nov. 20.) – filozófiai író, politológus, szerkesztő. Nagyváradon érettségizett (1966), a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem-filozófia szakos diplomát szerzett (1971). Pályáját a Kriterion Könyvkiadó bukaresti szerkesztőjeként kezdte, 1987. febr. 7.-én azonban lakásán házkutatást tartottak és kéziratokat koboztak el, majd eltávolították munkahelyéről. Rövid ideig egy filmforgalmazó fővárosi vállalat alkalmazottja. A további üldöztetések elől 1988 tavaszán Magyarországra távozott, ahol a romániai *Limes-körben végzett munka folytatásaként elindította a Limes c. közép- és kelet-európai figyelőt. A budapesti Magyar Napló Európa-rovatának szerkesztője, a Dunatáj Intézet megbízott vezetője.

Első írásai – versek – a nagyváradi Fáklyában jelentek meg (1965). A Korunkban Az Erdélyi Fiatalok falumunkájáról c. kritikai elemzésével jelentkezett (1970/7), a régi zárt falukutatás értékes mozzanatait egy új, korszerű társadalmi nyitás reményében idézve. Esszéivel A Hét, szemléivel az Utunk hasábjain találkozunk. Mint Bretter György tanítványa Az elmélet küszöbén c. Forrás-kötetében Pascal- és Kafka-tanulmányok mellett óvatos vitába bocsátkozik mesterével (Levél Bretter Györgyhöz), leszögezve: "...reális útnak (és nemcsak a Te számodra) egyedül a teljes demitizálást tartom, amely nem elégszik meg egy meglevő fogalom- és kategóriarendszer újraértelmezésével, hanem azt egy alapjaiban más nyelvezettel helyettesíti". E fenntartás ellenére az ő válogatásában jelent meg Bretter György gazdag filozófiai hagyatéka, az Itt és mást (1977), majd utószavával A kortudat kritikája c. Bretter-kötet (1984).

Egymást követik filozófiai és politikai fejtegetései a Szövegek és körülmények (1974) c. kötet keretében, ill. a Korunk hasábjain, ahol A kollíziós társadalommodell (1976/2) c. alatt értekezik. Munkatársa a kolozsvári Fellegvárnak (1978), A Hétben Gaál Gábor vagy Spectator? c. alatt száll vitába (1981/52), szerepel a Bábel tornyán c. Echinox-válogatásban (1983).

A szövegek értelme c. előadása a nagyváradi Ady Endre Művelődési Körben hangzott el (közölte a Korunk 1977/6). Tanulmányban elevenítette fel a Vásárhelyi Találkozó emlékét, s hozzákezdett egy, a régi mozgalmak szereplőivel való párbeszédsorozathoz (Kacsó Sándorral, Lakatos Istvánnal, Méliusz Józseffel), de a hatóságok megakadályozták e beszélgetések folytatását. Bevezető tanulmánya a fiatal Szabó Dezsőről még megjelenhetett az ifjúságra a század első felében nagy hatást gyakorolt író Életeim c. posztumusz kötetének romániai kiadásában (1982), a *Limes-kör első találkozóján elhangzott vitaindító előadása (1985) azonban már csak Budapesten látott napvilágot három év késéssel (Medvetánc, 1988/3).

Európai Napló c. kétrészes tanulmányát pedig Párizsban (Bíró Péter álnéven) a Kende Péter szerkesztette Magyar Füzetek közölte (1979).

A Kriterionnál megjelent Ó, Anglia, Anglia... c. munkájában (1984) rámutat az I. Károly abszolutizmusát megdöntő angol forradalom erőinek benső meghasonlására, példaként hivatkozva a levellerek ideológiai megnyilatkozásaira, melyek "döntő támpontok lehetnek számunkra e máig is nyitott társadalomelméleti és ideológiai kérdések helyes megközelítésében".

A Cseke Péter válogatásában megjelent Nem lehet c. kötethez, mely a Makkai Sándor távozása körül támadt vitaanyagot közli, Az összetartozás szabadsága c. utószót írt (Bp. 1989), elemezve az Erdélyt elhagyó püspök végzetes ellentmondásait.

Kötetei: Az elmélet küszöbén (tanulmányok, Forrás, 1976); Ó, Anglia, Anglia... (Esszé az angol forradalomról, Századunk, 1984).

Álnevei: Bíró Péter, Gyömrői István.

(B. E.)

Balázs Sándor: Esszé az angol forradalomról. Korunk 1984/11. – Balogh Edgár: A folytonosság erőpróbái. A Hét 1991/15. – Bogdán László: A Limes esélyei, avagy egy politológus színre lép. A Hét 1991/29.


Molnár H. Lajos (Marosvásárhely, 1946. máj. 16.) – író. Szülővárosában érettségizett (1964), egy évig ugyanott a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet növendéke, majd a Bábszínháznál dolgozott s a Babeş-Bolyai Egyetemen lélektan szakos diplomát szerzett (1971). Pályáját mint üzempszichológus a Resicai Kohászati Kombinátnál kezdte (1971-76), innen került az Ifjúmunkáshoz riporternek és közírónak. 1981-ben elnyerte a Romániai Írószövetség irodalmi díját. 1987-ben elhallgatás helyett a kitelepülést választotta. Magyarországon előbb a Magyar Nemzet munkatársa, 1988-tól a szolnoki Szigligeti Színház dramaturgja, ugyanott az Új Néplap szerkesztője (1990-92).

Riportjai És akkor átmentem a tűzön c. alatt 1978-ban ugyan még megjelentek, amikor azonban a kritika rá akart mutatni a kötetben foglalt tanulságokra, a cenzúra ezt már megakadályozta. K. Jakab Antalnak a kötet erkölcsfilozófiáját és valóságfeltárását értékelő tanulmánya csak 1990-ben jelenhetett meg. Donki Ákos c. regényéről, mely egy munkás lelki életébe nyújt őszinte bepillantást, Szőcs István ezt írta: "Az izgalmas, roppant izgalmas cselekmény arról szól, hogy ez az igénytelen fiatal fémmunkás [...], akire mindig rájár a rúd, aki mindig a rövidebbet húzza, miként – nem romlik meg." Lélektani hitelességével, a munkásfiatalok rétegnyelvének sajátosságával s reális korrajzával az erdélyi munkásirodalom itt érte el csúcsát.

Munkái: És akkor átmentem a tűzön (üzemi riportok, 1978); Kilépés (válogatott riportok, Kv. 1980); Donki Ákos (regény, 1981; Bp. 1987); Falrahányt esztendő (regény, 1983; Bp. 1990).

(B. E.)

Szőcs István: "...és az élet útja szépen így telik..." Előre 1982. jan. 6. – Egyed Péter: M. H. L. és a társadalmi fantázia. Igaz Szó 1982/3. – Antal József: Időszerű téma. Igazság 1983. nov. 16. – K. Jakab Antal: Hős köröztetik. Helikon 1990/1, 2.


Molnár István (Bordos, 1910. dec. 17.) – pedagógus, etnográfus, muzeológus. ~ Kálmán apja. Középiskolát Székelykeresztúron végzett (1929), földrajz és történelem mellett néprajzi szakképzést is szerzett az I. Ferdinand-Egyetemen (1935). Egykori iskolája, a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium tanára lett, elvállalva a történelem-filológiai, ill. a természetrajz-, rajz- és művészettörténeti szertárak anyagának szakszerű gyarapítását. Diákjaival és tanártársaival sikerült megteremtenie az iskolai, majd városi tájmúzeumot (1946). Gunda Bélánál doktorált a Bolyai Tudományegyetemen (1948). A tanügyi reform után az 1956-ig működő tanítóképző tanára és ugyanekkor múzeumőr, a képző megszűnése után függetlenített múzeumigazgató nyugdíjazásáig (1977).

A tájmúzeum révén olyan szellemi műhelyt rangosított, amely jelentősen hozzájárult mind a város, mind vidéke fejlődéséhez. Míg a tájegységben élők hagyományos foglalkozásainak tárgyi hagyatékát gyűjtötte, figyelmét elsősorban a paraszti életformaváltás során szerepüket veszítő foglalkozások eszközanyagának a megmentése kötötte le. Főleg az ipari szerkezetekkel, a kismesterségekkel, egyes háziipari ágakkal, a földművelés, állattenyésztés és gyűjtögető gazdálkodás tárgyi maradványaival foglalkozott. Emellett örömmel járult hozzá a népszokások rögzítéséhez, a népi gyógyászati eljárások tanulmányozásához és különösen a népművészeti kincsek búvárlásához. Gondja volt arra, hogy ráirányítsa az ifjúság figyelmét a népi kultúra jelentőségére, s előszeretettel vett részt a helybeli népművészeti szövetkezet dolgozóinak szakmai képzésében.

Első írását a székelyudvarhelyi Székelység közölte (1934). Néprajzi szakdolgozattal 1947-ben az Erdélyi Múzeum hasábjain jelentkezett. Közléseivel, tanulmányaival a Miscellanea Ethnographica, Népismereti Dolgozatok, Aluta, A Székelykeresztúri Múzeum Évkönyve, Acta Hargitensia, Keresztény Magvető, Művelődés, Vörös Zászló, Hargita, Megyei Tükör, Hargita Kalendárium s a budapesti Ethnographia, Néprajzi Közlemények oldalain találkozunk. Szerkesztésében látott napvilágot a székelykeresztúri múzeum negyedszázados tudományos tevékenységének emlékkönyve (1974). Tanulmányai közül kiemelkedik a Görgényi-hegység déli övezetében dívó népi vadfogások ismertetése (Acta Hargitensia, 1980) és a csernátoni köleshántoló malom bemutatása (Aluta, 1980); többször is foglalkozott a húsvéti hajnalozó-öntöző szokással, így a zászlóssal Tordátfalván (Keresztény Magvető, 1988) s az énlakai hajnalozással (Hargita Népe, 1991). Egy tanulmánya Az Alsó-Nyikómente földhasználati rendszerei a XVIII. századtól a kollektivizálásig címmel Budapesten jelent meg a Dunamenti népek hagyományos műveltsége c. gyűjteményben (1991). Az Orbán Balázs-szobor avató ünnepségéről az Unitárius Közlönyben emlékezik meg (1991).

Jelentősek helytörténeti kutatásai, így egy cikksorozata a Művelődésben Székelykeresztúr városszerkezetének kialakulásáról (1978-79). Faluról falura c. helytörténeti sorozatában a Hargita Népe hasábjain Csehétfalva, Tarcsafalva, Székelyszentmihály, Bencéd, Kobátfalva, Tordátfalva, Székelyszentmiklós, Kiskede, Nagykede, Rugonfalva bemutatásával járul hozzá a szülőföld ismeretéhez (1991-92).

Kötetei: Sóvidéki keresztszemesek. Cusături din Ţinutul Ocnelor (Molnár Kálmán társszerzővel, Csíkszereda 1971); Csontkarcolatok, porszaruk rajzai. Modele de incizie pe os (Ovidiu Marcovici román szövegével, Ughy István rajzaival. Csíkszereda 1975).

(Cs. P.)

Imreh István: Egy ember, egy intézmény, egy kísérlet. Utunk 1971/44. – Dankó Imre: A hatvanéves M. I. köszöntése. Ethnographia, Bp. 1972/4. – Rostás Zoltán: Mindent a múzeumért! Beszélgetés M. I.-nal. A Hét 1978/39. – Cseke Péter: Szellemi műhellyé rangosodó keresztúri tájmúzeum. Művelődés 1979/11; újraközölve Hazatérő szavak. 1985. 178-90.


Molnár Jakab (Homoródszentmárton, 1926. jan. 3. – 1991. máj. 8. Arad) – közíró, szerkesztő. Középiskolát Székelyudvarhelyen végzett (1946), a Bolyai Tudományegyetemen magyar irodalom szakos diplomát szerzett (1951). Korond, Székelyderzs, Árapatak, Tornya, Gyorok községekben tanított nyugdíjazásáig (1986). Első írása Az eszmék és a valóság c. alatt az erdélyi magyar baptista ifjúsági konferencia Tábortűz mellett c. kézikönyvében jelent meg (1947). Nyelvművelő és pedagógiai írásait az Előre és Vörös Lobogó közölte. Az 1990-ben újraindult nagyváradi Szeretet és a bánsági Üdvüzenet baptista lapok szerkesztője, számos ezekben megjelent vallásos tárgyú cikk és vers szerzője. Kéziratban maradt munkái: Molnár Lajos székelyföldi baptista úttörő és Ilonka Mihály baptista misszionárius életrajzai, valamint Csillagként fénylő hűség címmel egy Dávid prófétáról szóló oratórium.

(U. J.)


Molnár János – *Torda magyar irodalmi élete


Molnár Jenő (Karánsebes, 1920. szept. 24.) – földrajzi szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett (1940), földrajz-történelem szakos diplomát Kolozsvárt a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett (1944). Tanári pályáját a kolozsvári Kereskedelmi Középiskolában és a Református Kollégiumban kezdte (1944-49), majd a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen adjunktus, előadótanár és tanszékvezető nyugalomba vonulásáig (1982). Erdély népessége magassági övek szerint c. disszertációjával doktorált (1945), mivel azonban ez hivatalos elismerést nem nyert, 1972-ben újabb doktori tézist védett meg Alkalmazott földrajzi kutatások Kolozs megyében címmel. Az 1990-ben újjáalakult EME természettudományi szakosztályának választmányi tagja.

Több mint három évtizeden át gazdasági- és kultúrföldrajzi kollégiumokat tartott a természetrajz-földrajz, közgazdaság és filológia karokon, kutatásainak eredményeivel azonban más hazai és külföldi (Ljubljana, München, Moszkva, Debrecen) egyetemeken is szerepelt. Kolozs megye Kutató és Tervező Intézetének munkatársa.

Első írása az EKE Erdély c. folyóiratában jelent meg (1948). Kutatásainak eredményeit 1957-től közli rendszeresen. Szerepel a Román Földrajzi Társaság s az egyetem kiadványaiban, valamint a Kriterion Népismereti Dolgozatok (1978) c. gyűjteményében; a Korunk, A Hét, Művelődés, TETT hasábjain a kortárs földrajztudományt s főleg annak gyarkorlati jellegét ismertette; hozzájárult a földrajzi típusképzés általános elméletének kidolgozásához (Földrajzi Közlemények, Bp. 1966/3) s a mezőgazdaság és a települések tipizálásának módszertanához a Nemzetközi Földrajzi Unió francia és angol nyelvű kiadványaiban (Bulletin de la Société Languedocienne de Géographique, Montpellier 1974; Geoforum. Great Britain, 1975). A Hargita Kalendárium 1986-os kötetében Hargita megye városhálózatának néhány kérdése c. tanulmányával szerepel.

Gyakorlati dolgozataiban bukaresti és kolozsvári munkatársakkal együttműködve funkció szerint osztályozta Románia falusi településeit, rangsorolta az ország városait és felvázolta azok vonzási körzeteit. Önálló dolgozatokban jellemezte az Erdélyi Mezőség, a Szamosmenti Síkság, Kolozs megye település- és Hargita megye városhálózatát. A romániai irodalomban is idézett módszert dolgozott ki a falusi települések potenciáljának meghatározására, feldolgozta továbbá az Erdélyi Medence s majdnem egész Románia főbb mezőgazdasági típusait és régióit olasz és francia szakkiadványok számára. Társszerzőkkel közreműködött Románia idegenforgalmi helyeinek tipizálásában; önálló tanulmányban megkísérelte az ország gazdasági vidékeinek körülhatárolását.

A világgazdaság primér szektora (Kv. 1976) c. egyetemi jegyzetében közli a világ mezőgazdasági típusainak taxonómiáját és mezőgazdasági régióinak térképét, amelyet a romániai szakirodalom is átvett. Hagyományos földrajz – korszerű földrajz c. tanulmánya az EME Természettudományi és Matematikai Szakosztályának Közleményeiben (1992/1), Tudósok a tudománynépszerűsítésről c. írása a Művelődés 1990/1-es számában jelent meg. Tanulmánya a természetről és természetjárásról Áprily Lajos költészetében kéziratban.

(T. J.)

Szabó Attila: Természettudományos irodalom. Közli A romániai magyar nemzetiség. 1981. 235. – Benke V. János: Tudományos arcképcsarnok: M. J. Művelődés 1984/1.


Molnár József (Marosvásárhely, 1907. máj. 16. – 1983. dec. 4. Bécs) – grafikus, plakáttervező. Középiskolai tanulmányait szülővárosa Református Kollégiumában végezte, a berlin-charlottenburgi képzőművészeti főiskola növendéke (1928-32); a német fővárosban az avantgarde színházművészet (Brecht, Piscator) és a Bauhaus eredményei keltették fel érdeklődését. 1933-tól Bukarestben készít kereskedelmi és turisztikai reklámokat. Részt vett a New York-i világkiállítás román pavilonjának díszítő munkálataiban (1939), majd a Leech Illustrators reklámügynökség munkatársa. A háborús éveket munkaszolgálatosként Bukarestben töltötte, itt kapcsolódott be a társadalmi-politikai plakáttervező munkába. A Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola tanára (1948-72), a reklámgrafika előadója, majd tanszékvezető. Tanítványai között volt Bardócz Lajos és Bencsik János.

Epigrammatikus tömörségű plakátjaival a műfaj nemzetközileg elismert alkotói közé emelkedett, s foglalkozott könyvgrafikával is. Több egyéni kiállítást szervezett Bukarestben és erdélyi városokban; Milánóban a díszítőművészeti triennále aranyérmét nyerte el (1957), Tbilisziben a nemzetközi turisztikai plakátkiállításon különdíjjal jutalmazták (1972). Közlekedési baleset érte (1979), lábadozása idején készítette el tizenöt darabból álló színházi Shakespeare-plakátsorozatát.

(M. J.)

Mezei József: Iskolateremtő tanár. Korunk 1968/11. – Ferencz Zsuzsanna: M. J. Kismonográfia. 1982.


Molnár Kálmán (Székelykeresztúr, 1936. szept. 10.) – néprajzi író. ~ István fia. Középiskolát szülővárosában végzett (1953), a Bolyai Tudományegyetem földrajz-geológia karán harmadévesen tanulmányait betegeskedés miatt abbahagyta (1956). Két éven át Székelyszentmiklóson igazgató tanító, 1958-tól a Székelykeresztúri Városi Múzeum főkonzervátora. Néprajzi tárgyú írásait a Hargita és Informaţia Harghitei közölte. A Sóvidéki keresztszemesek c. munkáját apjával társulva szerkesztette (Csíkszereda 1971), a Népismereti Dolgozatok 1978-as kötetében A Hargita népi erdőgazdálkodásához c. tanulmánnyal szerepel.


Molnár Károly (Hosszúfalu, 1901. jan. 19. – 1985. márc. 18. Sepsiszentgyörgy) – zenepedagógus, zeneszerző, karmester és kórusvezető. Középiskolai és zenei tanulmányait Brassóban végezte, ugyanott és Sepsiszentgyörgyön fejtette ki sokoldalú tevékenységét. Munkásságának fő területe a szimfonikus zene (szimfóniák, indulók, programművek, köztük a Kárpáti visszhang; Remény). Hangszeres kamarazenéjéből kiemelendők hegedű-zongora-szonátái. A zenés színpad számára írt operettet (A puszta rózsája), kísérőzenét szerzett Lope de Vega A kertész kutyája c. darabjához, pantomímet Tompa Mihály költeménye alapján (Havasi táncos). Zenés vígjátéka – Barkó György versbetéteivel – Antal Péter szövegkönyve alapján készült (Száll a labda). Szemlér Ferenc fordításában Maria Banuş versére kantátát komponált (Hazám). Ady, József Attila, Juhász Gyula költeményeinek felhasználásával dalokat és kórusműveket szerzett. Stílusát a könnyen rögzíthető dallamosság és harmóniai-formai áttekinthetőség jellemzi.

(B. A.)

Berde Zoltán: Zenei élet az Őrkő alatt. Igaz Szó 1968/8. – László Attila: M. K. Művelődés 1974/11. – Beke György: Igazi hős. A Hét 1976/41.


Molnár Lídia (Nagyvárad, 1951. máj. 14.) – ornitológus. Balogh László felesége. Középiskolát Nagyváradon végzett (1970), a Babeş-Bolyai Egyetem biológia szakán szerzett diplomát (1975). Sepsiszentgyörgyön a Megyei Múzeumnál kezdte pályáját (1976-83), majd a Megyei Könyvtárhoz került (1983-84), 1985-től a biológia tanára. Főleg madártani szakdolgozatait a Tibiscum, Aluta, Acta Hargitensia, Aquila, Ştiinţele Naturii, Ocrotirea Naturii şi Mediului Înconjurător, Natura közölte. Ismeretterjesztő cikkei és dolgozatai a Megyei Tükörben jelentek meg.


Molnár Mihály (Nagyszalonta, 1903. jan. 19. – 1991. júl. 25. Nagyszalonta) – ref. hitépítő, író. A gimnázium három osztályát szülővárosában végezte, az Arany János Irodalmi Kör tagja. Földműves ifjúként a hit kérdései foglalkoztatták. Saját kiadásában jelent meg versbe szedett hitfilozófiája, az Új ember – új élet c. tanköltemény (1927), valamint az Istennek az Ó és Új Szövetségében foglaltatott szent írásából a lelki élet és egyház törvényei (1933). Időskori munkája, az Isten országa (1970) kéziratban maradt.

(D. E.)


Molnár Miklós (Marosújvár 1877) – *római katolikus egyházi irodalom


Molnár Miklós, Löwinger (Szilágycseh, 1922. jan. 4. – 1959. ápr. 20. Kolozsvár) – gazdasági szakíró. A kolozsvári Izraelita Koedukációs Gimnáziumban érettségizett (1942). Munkaszolgálatos, családját deportálják (1944). Felsőbb tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán fejezte be (1946), itt kezdte előadótanári pályáját. Doktori címet szerzett Adam Smith és Friedrich List hatása az erdélyi közgazdasági eszmékre c. disszertációjával (Kv. 1947). A Korunk és a Probleme Economice munkatársa. A kolozsvári magyar és román egyetem erőszakos egyesítésének időszakában Szabédi Lászlót követve öngyilkos lett.

Munkája: Az iparfejlesztés kérdése Erdélyben 1848 előtt (Gazdaságtörténeti Tanulmányok 5. 1957).


Molnár Pál (Sár, 1951. jan. 9.) – költő. Szatmáron végezte a középiskolát (1959). Raktárnok, minőségellenőr, éjjeliőr. Verssel 1970-től jelentkezett az Ifjúmunkásban, majd a Szatmári Hírlap, Igaz Szó, Falvak Dolgozó Népe, Brassói Lapok, Vörös Zászló, Utunk és Előre hasábjain. "Vasszagú csendben" írt versével szerepel a temesvári Hangrobbanás c. antológiában (1975) s a szatmári írók Afirmarea c. gyűjteményes kötetében (1978, 1980).

Bura László: Hangrobbanás. Szatmári Hírlap 1975. jan. 9.


Molnár Sándor (Szatmárcseke, 1895. jún. 12. – 1960. márc. 17. Arad) – munkásíró, szerkesztő, műfordító. Csupán két elemi osztályt végzett szülőfalujában. A magyar kommün bukása után politikai menekültként telepedett le 1919-ben Petrozsényban, ahol mint csillés bányász kapott alkalmazást. Itt Evien-Eisler Eugen tisztviselő barátjával közösen szerkeszti az Erdélyi könyv c. antológiát (1923) s a Zsilvölgyi Napló c. társadalmi és szépirodalmi lapot (1924-40). Az Antonescu-diktatúra idején kereskedelmi utazó Aradon, ahol a diktatúra bukása után a Szabadság napilap egyik szerkesztője (1945-48). Ezután könyvárusító, 1958-tól biztosítási ügynök.

Szinte évről évre jelennek meg verseskötetei bányász-korában; mint aradi szerkesztő, egyben műfordító is: Gheorghe V. Haiduc román íróval közösen jelenteti meg A gondolat virágai c. gyűjteményt, mely Eminescutól Beniucig negyven román szonett magyar fordítását tartalmazza ezzel az ajánlással: "...elismerés mindazoknak, akik a népek testvériségének ügyét szolgálják." Kalendáriumot is kiadnak A testvériség naptára (Arad 1946) címmel. Hagyatékában több versformába ültetett népmeséje szerepel, ezek kedvéért állított össze rímlexikont, 300 szónak adva meg a megillető rímet.

Legnagyobb részt Petrozsényban megjelent verseskötetei: Vágyak szigetén (1920); Könnyes zsoltárok (1921); Ilyen a szívem (1925); Tisztaság himnuszai (1926); Erdély országútján (1927); Álarc nélkül (Tîrgu Jiu 1929); Új tavaszvárás (1930); Igaz balladák (1934); Szabadság lobogója alatt (Arad 1946).

Prózakötetei: Vallomások könyve (önéletrajz, novellák, Hátszeg 1941); Az író naplója (Arad 1945); Két szív egy keringőben (kisregény, Arad 1945).

(K. T.)


Molnár Szabolcs (Mezőtelegd, 1943. ápr. 12.) – irodalomtörténész, műfordító. ~ Erzsébet férje, ~ Zsófi apja. Középiskolát Aradon végzett (1960), a kolozsvári egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett tanári oklevelet (1966). A kisiratosi általános iskolában tanított (1966-69), majd tanársegéd, 1973-tól adjunktus, 1990-től előadótanár a bukaresti egyetemen, ahol régi magyar irodalmat és művelődéstörténetet ad elő.

Az egyetemi oktatás céljaira Magyar irodalmi szöveggyűjteményt (I-III, 1973-76) állított össze a régi magyar irodalomból, ill. a felvilágosodás korának költészetéből. Irodalmi szöveggyűjteményt jelentetett meg a líceumok XI. osztálya számára is (1980). Antológiájának a mohácsi vészig terjedő I. része két kötetben a nagyközönség számára átdolgozott változatban Idők szép virága címmel jelent meg (Bukarest-Budapest 1991, 1993).

Első írását az aradi Vörös Lobogó közölte (1960). Gondozta Berde Mária Versek-Műfordítások (1970) és Tüzes kemence (Kv. 1985), Haller János Hármas história (Téka, 1978) c. kötetét, a Száz fabula, Krónika és egyéb írások című Heltai Gáspár-gyűjteményt (1980), összeállította a Históriás énekek és széphistóriák (1981) c. antológiát; ugyancsak gondozásában jelent meg Andrád Sámuel Elmés és mulatságos rövid anekdoták (Téka, 1988) c. kötete. Magyarra fordította az Árnyékok uralma c. Ion Vinea-kötetet (Mircea Vaida utószavával, 1976), Lucian Blaga Egy évszázad arcai c. aforizma-, esszé- és tanulmánykötetét (Szilágyi Domokossal, 1978), valamint Tudor Vianu Korok, írók, művek c. tanulmány-gyűjteményét (Halász Annával, Szilágyi Domokossal és Zirkuli Péterrel, 1983); az Arte poetice. Renaşterea (1986) c. kötetben a román olvasóknak mutatta be Vitéz Jánost, Janus Pannoniust, Zsámboky Jánost és Rimay Jánost. "Körültekintő alaposságáért" a szakkritika elismeréssel fogadta főművét, a Berde Mária c. monográfiát (1986).

1990 tavaszán megszervezte az önálló Hungarológiai Tanszéket a bukaresti egyetemen, s ennek tanszékvezetőjeként az idegen nyelvek és irodalmak karának tanácstagja lett. A szlovéniai Mariborban rendezett Mátyás-konferencián adta elő tudományos gyűjteményben is megjelent tanulmányát (Maribor 1991), s Pécsett a magyar nyelv mint idegen nyelv tanításának megvitatásán Az oktatás tartalmát meghatározó politikai célok címen tartott előadást (1991).

Jegyzeteit, nyelvművelő írásait, ismertetéseit a Művelődés, Munkásélet, A Hét, NyIrk, a budapesti Helikon világirodalmi figyelő, Irodalomtörténeti Közlemények (Bp.) hasábjain tette közzé, 1990 óta a Romániai Magyar Szó, Valóság munkatársa. A Változó Valóság 1992/2. számában Célirányos badarságok c. alatt leplezi le az állítólagos "székely nyelv" zavaros elméletét.

(M. H.)

Binder Pál: Heltai Gáspár magatartásmodellje. A Hét 1981/25. – Gaal György: Berde Mária vallomása és vállalása. Utunk 1987/16. – Kozma Dezső: Könyv – Berde Máriáról. Korunk 1987/4. – Kovács János: Arckép – kinagyításokkal. Igaz Szó 1987/9.


Molnár Tibor (Nagyszeben, 1911. dec. 14.) – újságíró, szerkesztő, műfordító. Elvégezte az aradi Római Katolikus Gimnázium I-IV. osztályát, s a Felső Kereskedelmi Iskolát (1929). Újságírói pályáját az Aradi Közlöny belső munkatársaként 1930-ban kezdte, 1935-től egyben a Brassói Lapok és a Népújság aradi tudósítója. Cikkeit közölte a Független Újság is. Az aradi Patriotul, ill. Flacăra Roşie főszerkesztője (1944-49), majd a bukaresti Veac Nou és Új Század folyóiratok főszerkesztő helyettese (1950-53), az Orosz Könyv kiadóvállalat nemzetiségi szerkesztőségének vezetője (1954-58), végül a Kiadói Központ Könyvterjesztő Igazgatóságának tisztviselője nyugalomba vonulásáig (1964). Azóta az Előre, Művészet, Új Élet, A Hét munkatársaként irodalmi, színházi és filmtárgyú írásaival jelentkezett.

Első írását az Aradi Közlöny közölte (1930). Irodalomtörténeti jelentőségű a Brassói Lapok 1936. júl. 5-i számában közölt beszélgetése József Attilával, "a magyar Panait Istratival".

A Brassói Lapokban beszélgetést közölt Ignotus Pállal (1936. júl. 3.) és Szabó Zoltánnal (1936. júl. 9.). Hozzászólt a Szentimrei Jenő kezdte Helikon-vitához Ki a szalonból nemcsak az ugarföldekre, hanem a perifériákra is c. alatt (1936. aug. 9.). Az elsők között méltatta Horváth Imre költői jelentkezését (1937. jan. 23.), s a Független Újságban írt József Attila verskötetéről (1937/20). A költő tragédiájáról a Brassói Lapokban tudósít (Hogyan élt és hogyan halt meg Ady Endre óta a legnagyobb magyar költő: József Attila. 1937. dec. 12.). Önéletrajz-szerű visszaemlékezést közöl Salamon Ernőről a Halálűző c. antológiában (1968); feldolgozza Csíky Gergely 1886-ban bemutatott Spartacus c. tragédiájának az aradi múzeumban őrzött három ismeretlen változatát (Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1982/2).

Műfordító. Petre Bellu A védelemé a szó c. regényét 1936-ban fordította; az 50-es évektől kezdve a kortárs román színpadi irodalmat (Lovinescu, Everac, Baranga, Mazilu, Demetrius, Solomon, Dorian, Tărchilă) tolmácsolja. Válogatásában és részben fordításában jelent meg a Kriterion Kortárs román drámák (1983) és Kortárs román vígjátékok (1984) c. kötete. Németből Paul Schuster regényét (Amikor nincs sugara a napnak. 1964), oroszból többek közt Tyendrjakov (1959) és Tinyanov (1962) egy-egy regényét ültette át magyarra.

Románra fordította Molnár Ferenc Olympia (Sidonia Drăguşanuval, 1967), Kocsis István Megszámláltatott fák (1970), Mesterházi Lajos Tetemrehívás (1974), Fehér Klára Mi, szemüvegesek (1974) c. színdarabjait és Radó Sándor Dóra jelenti... c. dokumentumregényét. 1982-1986 között Örkény István, Galgóczi Erzsébet és Karinthy Ferenc elbeszéléseiből egy-egy kötetre valót válogatott ki romániai magyar kiadásra, a Horizont sorozat számára.

Álneve: Szebeni Zsigmond.

Abafáy Gusztáv: Adalékok József Attila életéhez és költészetéhez. NyIrk 1960/3-4. – Kántor Lajos: A hiány értelmezése. József Attila Erdélyben. 1980. 17, 101, 103, 110, 134. – Horváth Imre: Egy híres vallomás margójára. A Hét 1980/32.


Molnár Vince (Nyárádszentanna, 1926. nov. 25.) – orvosi szakíró. Középiskolát a Református Kollégiumban végzett Marosvásárhelyt (1947), ugyanitt az OGYI-ban szerzett orvosi érdemdiplomát (1953). Itt kezdte pályáját az igazságügyi orvostani tanszéken; 1958-tól a Mina Minovici Igazságügyi Orvostani Intézet fiókjának bio-kriminalisztikai laboratóriumában is dolgozik. Az orvostudományok doktora (1968), a Román Orvostudományi Akadémia, a Legfelső Igazságügyi Orvosi Szakértői Bizottság tagja. 1983-tól előadótanár, laboratóriumi vezető főorvos. A helyi Műkedvelő Képzőművészeti Kör tagjaként több kiállításon szerepelt. Húsz éven át a Népi Egyetem "Társadalmi élet és orvostudomány" c. szakkörét vezette.

Az igazságügyi-orvosi genetika és alkohológia területén az ujjlenyomatok öröklésmenetét, a krónikus betegségekre való örökletes fogékonyságot vizsgálja, foglalkoztatják az öngyilkosság kérdései. Szakközleményei hazai szaklapokban (Revista Medicală – Orvosi Szemle, Problemele de medicină legală şi criminalistică), valamint külföldi szaklapok (Acta Morphologica Academiae Scientiarum Hungaricae, Dermatoglyphics news Bulletin) hasábjain jelentek meg. Társszerzője a Medicină legală (1966) c. kézikönyvnek, egy-egy fejezetet írt a Pop-Anghelescu-féle Tratat practic de criminalistică 1978-as II. és 1982-es III. kötetébe. Ismeretterjesztő cikksorozatai jelentek meg a helyi Vörös Zászlóban Egy törvényszéki orvos naplójából és az Új Életben Törvényszéki orvosi szemmel címmel.

Munkái: Törvényszéki orvostani jegyzet (társszerzésben, kőnyomatos, Mv. 1954); Törvényszéki orvostan I-III (társszerzésben, kőnyomatos jegyzet, Kv. 1960); Humángenetika a gyakorlatban (tudománynépszerűsítő, Kv. 1984).

(P. H. M.)


Molnár Zoltán (Sepsiszentgyörgy, 1937. okt. 13.) – festőművész. A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban érettségizett. Kádár Tibor és Abodi Nagy Béla növendékeként a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát (1963). Hosszabb időn át a temesvári Pedagógiai Főiskola rajztanárképző karán tanított, később a temesvári Állami Magyar Színház grafikusa. A 80-as évek elejétől betegnyugdíjas.

Elvont, geometrikus forma-rendszerű, választékos színvilágú – gyakorta zenei ihletettségű – festményeivel rendszeresen részt vett a megyei és országos kiállításokon, egyéni tárlatot rendezett Temesvárt és Bukarestben. Köztéri, ill. középületek belső tereit díszítő monumentális alkotásai Temesvárt, Szatmárnémetiben, Besztercén, Nagykárolyban, Szinaján és Ploieşti-ben láthatók. Díszleteket tervezett a temesvári Állami Magyar Színház prózai és a temesvári Román Opera balett-előadásai számára. Bánsági román, magyar és német íróknak a Facla Könyvkiadó gondozásában megjelent műveit illusztrálta, számos könyvborítót tervezett. 1978-ban színes pasztellben elkészítette a magyar színház valamennyi akkori tagjának portréját.

(Sz. J.)


Molnár Zsófi (Arad, 1967. aug. 1.) – meseíró, ifjúsági elbeszélő, műfordító. ~ Szabolcs és R. ~ Erzsébet leánya. A bukaresti egyetemen szerzett német-angol szakos tanári oklevelet (1989), utána a németországi Hanauba költözött (1990).

Német versekkel indult (1983), magyar elbeszéléseit, meséit a Napsugár melléklete s a Nagyapó Mesefája sorozat 15. kötete juttatta el az olvasókhoz (1986). Az Igaz Szóban és az Utunkban holland és német költőket tolmácsolt. Önálló kötete: Bukdács, Bukfenc és a többiek (1988).

Írói neve német közleményeiben Nora Molnár, ill. Nora Schullerus.

(M. H.)


Molnárné Hubbes Éva (Sepsiszentgyörgy, 1935. ápr. 14.) – könyvtártörténeti szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett (1952), a Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett (1956). Pályáját Székelyudvarhelyen muzeológusként kezdte (1956-59), Bögözben általános iskolai tanár (1959-61), majd a székelyudvarhelyi Dokumentációs Könyvtár könyvtárosa nyugdíjazásáig (1991). Kutatási területe: művelődéstörténet. Áttekintést adott a város időszaki sajtótermékeinek történetéről (Könyvtári Szemle, 1970/3), a Székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum Évkönyve (1970) számára megírta a kollégiumi könyvtár történetét, a Könyvtár hasábjain Gondolatok a könyvtárban Orbán Balázsról címen értekezik (1979/2). Ugyancsak Orbán Balázsról ír a Székely Útkeresőben (1990).

Művelődési, helytörténeti írásait közölte a Tanügyi Újság, Hargita, 1991-ben a Székely Közélet.


Molnos Lajos (Budapest, 1941. dec. 1.) – költő, publicista, szerkesztő. Földműves családja falujában, Korondon nevelkedett, középiskolát Székelyudvarhelyen végzett (1960), a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet (1966). Egyetemi társaival, Farkas Árpáddal, Király Lászlóval, Magyari Lajossal együtt lépett fel a Forrás-nemzedék második hullámában, három éven át a Gaál Gábor Irodalmi Kör elnöke. Tanári pályáját a Bihar megyei Éradonyban kezdte (1966-68), Ottományban iskolaigazgató (1968-69), majd újságíró a Hargitánál Csíkszeredában; később Kolozsvárra kerülve az Igazság, majd az Utunk belső munkatársa. 1989 decemberében a meginduló kolozsvári Szabadsághoz csatlakozik, s annak keretében a hetenként megjelenő RMDSZ-mellékletet, az Erdélyi Híradót szerkeszti. 1992-ben ifjúsági lapot indított *Tini-koktél címen. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke (1993).

Költőként már középiskolás korában jelentkezett a Pionírban (1956), majd az Ifjúmunkásnál (1959). Gyermekverseit a Napsugár, kritikáit, jegyzeteit és riportjait az Igazság, Dolgozó Nő, Előre közölte. A Vitorla-ének c. antológiában (1966) verseivel szerepel. Költői magatartásformája sokszor bánatos, mélyről jövő keserűség fojtogatja. Megtalált ősz c. verseskötetének ismertetésében Márki Zoltán megállapítja, hogy "...az a táj, amelyet a legszeretőbb beszéddel idéz, amely folytonosan ott lebeg a szeme előtt: a gyermek- és ifjúkor vidéke, az álomba merült múlt, szépségekkel és buzdításokkal".

Kötetei: Csigahívogató (gyermekversek, 1967); Szoborfaragó (versek, Forrás, 1969); Hazatérések (versek, 1978); Udvaromban vén diófa (gyermekversek, 1979); Megtalált ősz (versek, Kv. 1981); A megérkezés (versek, 1986); Melyik nap a péntek? (karcolatok, elbeszélések, 1987).

Álnevei: Korondi Lajos, Székely Lajos, Tamy Lajos.

Király László: Két lírikus a "regényes" évből. Utunk 1970/7. – Kovács János: Receptológia. A Hét 1976/12; újraközölve Kétség és bizonyosság. 1981. 390-93. – Gálfalvi György: M. L. Interjú. Közli Marad a láz? 1977. 81-87. – Márki Zoltán: A szülőföld hívásai. Előre 1982. jan. 20.


Molter Károly (Óverbász, 1890. dec. 2. – 1981. nov. 30. Marosvásárhely) – író, kritikus, irodalomtörténész. Marosi Péter, Pál és Barna apja. Kecskeméten érettségizett (1908), a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett magyar-német szakos diplomát (1912). A marosvásárhelyi Református Kollégium tanára (1913-45), majd a Bolyai Tudományegyetemen doktorált (1945), az egyetem német irodalom szakos professzora (1945-51). Tevékeny résztvevője az 1918 után önállóan kialakuló erdélyi magyar irodalmi életnek, 1920-tól a KZST tagja, a Zord Idő társszerkesztője, 1926-tól rendszeresen jelen volt a marosvécsi helikoni találkozókon, az Erdélyi Szépmíves Céh irodalmi lektora.

Írói sajátossága a bácskai sváb kovácsmester-családból örökölt 48-as magyar öntudat demokratizmusa: elutasít minden faji kizárólagosságot. A néptestvériség gondolata vezette a magyar októbrizmus radikális táborába, s írói pályáján a szociális haladás szószólója is lett. A marosvásárhelyi *Tükör hasábjain kifejtett újságírói tevékenysége során (1918-25) "a helyi ügyek szinte észrevétlenül világproblémákká tágulnak és súlyosodnak" – írja fél századdal később a Buborékharc címen kötetbe foglalt esszékről Kovács János, a kétkedés fölényét értékelve e korai publicisztikában.

A szülőházból hozott gondolatvilágból indul a szépírói pálya is. A fiatal tanárnak az Erdélyi Helikon 10 éves jubileumára kiadott antológiában megjelent A gomb (1934) c. novellájában a hős vita közben leszakítja a hazafiaskodó alispán mentegombját, s míg az repatriál, a beszármazott az államfordulatkor helyben marad... A rejtett önéletrajznak tekinthető Tibold Márton (1937) c. regényről maga a szerző vallja, hogy a fajőrület vérségeszméje hozta ki belőle: a svábból lett magyar regényhős hazafisága sokkal igazabbnak bizonyul számos törzsökös harsány nacionalizmusánál. Láng Gusztáv írja e mű egy későbbi kiadásával kapcsolatban: "...a Tibold Márton-féle humanista nemzetköziségnek egészséges népi hagyományai vannak, s hősünkben is egyre világosabb a felismerés, hogy a nemzetiségek problémájának megoldása elválaszthatatlan a társadalmi alapkérdésektől; hogy a faji gőg mindig osztálygőggel, népellenes reakcióval párosul." Nem véletlen, hogy az éles szemű Móricz Zsigmond a Kelet Népe szervezése közben erről a néptestvéri humánumról kér cikket a marosvásárhelyi tanártól, aki azt Erdélyi vérkeveredés c. alatt meg is írja (1941).

Az antifasiszta vonulathoz tartozik Baj van Metániában c. cikke a Brassói Lapokban (1933), mely a régebbi Metánia RT szatirikus-szürrealista regény logikai folytatásaként az uralomra jutott Hitler rendszerének a gázhalállal való borzalmas összefüggését jelzi előre. Nem véletlen, hogy az I. világháborút követő német humanista írók, egy Thomas Mann, egy Ernst Toller írásait bemutató, a szász Klingsor transzilvanista íróit fogadó marosvásárhelyi tanár hamarosan a német nemzetiszocialisták támadásainak pergőtüzébe került.

Megkapta az Igaz Szó kritikai és irodalomtörténeti díját (1968), s érdemeinek előtérbe helyezésével a bírálóbizottság kiemelte, hogy írásaiban átfogóan igazolta szellemi haladásunk hasznos irodalmi pluralizmusát. Amit hirdetett és vallott, az a humánum találkozása a Korunktól az Erdélyi Helikonig, a munkásotthon szociális tüzű irodalmi életének felkarolásától A Hírnök katolikus irodalmi estjeinek méltatásáig vagy a népi-konzervatív Pásztortűz hagyományőrző íróinak fogadásáig.

70. születésnapja alkalmából az Igaz Szó külön összeállításban ünnepelte tizenkét író megemlékezéseivel. Születésének 100. évfordulóján a Helikon időszerűnek érezte 1924-ben írt Calais-i polgárok c. esszéjét újraközölni, amely Georg Kaiser drámája nyomán "sok-sok önfeláldozást" követelt Erdélyünkben egy "meddő katasztrófavárás" helyett.

Munkái: Harámbasák (vígjáték, Mv. 1920); Majdnem hősök (novellák, Mv. 1925); Özvegyország (színdarab Lenauról, Mv. 1926); Tank (színmű, Mv. 1926); Metánia RT (regény, Kv. 1929); Faluszerző (kisregény, Brassó 1935); Tibold Márton (Kv. 1937, 2. kiadás 1958); Bolond kisváros (elbeszélések, Kv. 1943, 2. kiadás Kv. 1976); Reformáció és magyar műveltség (tanulmány, Kv. 1944); Deutsche Literatur im XX. Jahrhundert (egyetemi jegyzet, Kv. 1946); Der Bürger in der deutschen Literatur (egyetemi előadások, Kv. 1948); Csaló is csalódik (vígjáték, 1955); Harci mosolyok (karcolatok, elbeszélések, Mv. 1956); Iparkodj, kisfiam! (elbeszélések, Izsák József bevezetésével, RMI, 1964); Szellemi belháború (tanulmányok, cikkek, krokik, 1918-1944, RMI, 1968); Metánia RT – Tibold Márton (két regény, RMI, 1969); Komor korunk derűje (anekdoták, 1971); Örökmozgó – Tank – Csaló is csalódik (három színmű, RMI, 1974); Buborékharc (publicisztika, 1980).

(B. .)

Izsák József: Népi humorunk irodalmi hagyományai. Igaz Szó 1956/4; uő. M. K. száz éve. Helikon 1990/49. – Antal Péter: Tibold Márton vándorévei. Utunk 1958/45. – Láng Gusztáv: Régi könyv – mai mondanivaló. Korunk 1959/1. – Baróti Pál: Élményből is lehet adoma. Utunk 1963/22. – Sőni Pál: Tiszta humánum forrása. Utunk 1965/49. – Sütő András: M. K. köszöntése. Igaz Szó 1965/12. – Huszár Sándor: Vidéken él-e vidéken az író? Utunk 1966/27. – Domokos Géza: M. K. – az újságíró. Előre 1968. márc. 17. – Balogh Edgár: Egy irodalmi díj kapcsán. Korunk 1969/5. – Jancsó Elemér: A kritikus és az irodalomtörténész. Keresztury Dezső: Derűs fölény. Olosz Lajos: Az emlékezés tükrében. Igaz Szó 1969/11. – Szász János: Emlék, főhajtás, búcsú. Előre 1981. dec. 6. – Kovács János: A kétkedés fölénye. Közli A kockázat bűvölete. 1986. 264-69.

ÁVDolg. Simon György: M. K. irodalomszervezői és irodalomkritikusi tevékenysége. Kv. 1972. – Veres György: Karácsony Benő és M. K. humorának színskálája. Kv. 1980.


Monay Ferenc (Nagybánya, 1878. dec. 22. – 1964. máj. 6. Róma) – művelődéstörténész, műfordító, közíró. Tanulmányait Egerben és a római Gregoriana egyetemen végezte. Gimnáziumi tanár Szilágysomlyón és Marosvásárhelyen, aradi plébános, 1918-tól minorita tartományfőnök, 1927-től vatikáni magyar gyóntató. A közjog és történettudományi propedeutika főiskolai tanára. Az Academia Romana dell'Immaculata tudományos társaság tagja, a rendi névtár szerkesztője.

Az aradi *Vasárnap c. folyóirat megalapítója (1918), itt számolt be római levéltári kutatásainak eredményeiről, így Aradiak Rómában 500 év előtt (1934), Egy tengerkutató aradi minorita (1935) és A temesvári magyarok kérvénye a vatikáni levéltárban 1582-ből (1936) c. tanulmányában. Megjelent kötetei: Assisi Szent Ferenc összes művei (fordítás olaszból és franciából, Mv. 1907); Római levelek (Arad 1927); Ezüstös oltár (cikkgyűjtemény, Arad 1927); A lateráni béke (történelmi tanulmány, Arad 1929); De provincia Hungarica ordinis fratrum minorum conventualium Memoriae Historicalae in anniversario 250 anno suae restaurationis (Róma 1953).

(K. S.)


monodráma – egyetlen előadóra, ill. szereplőre épített dráma; gyökerei mind az európai, mind a magyar kultikus hagyományokra visszavezethetők. A XVIII. századtól a francia és német irodalomban és színpadokon tűnik fel (Rousseau, Goethe), a XX. századi modern szerzők (Cocteau, Beckett), kortárs román drámaírók (Marin Sorescu) ugyancsak előszeretettel használják e műformát. Különbözik a monológtól, amely csupán egy eleme a drámának, szemben a ~val, ebben ugyanis a hős sorsát meghatározó külső-belső mozgások, konfliktusok egésze alakítja, teszi teljessé a művet. "Nem feltétlenül fontos, hogy a drámában a központi hősnek egyenrangú ellenfele legyen" – írja önigazolásul Kocsis István, s ebből a tételből kiindulva fogalmazza meg a maga ~-elméletét: "...a hősnek úgyis önmagát a legnehezebb legyőznie, tehát a drámai feszültség érdekében a hőssel önmagát kell szembeállítania."

A romániai magyar irodalomban és színházban a szükséglet virágoztatta fel a ~ műfaját és találta meg az alkalmas szerzőt Kocsis Istvánban, a 70-es években. Történelmi keretbe, távlatba állítva, a cselekvésvágy és a cselekvésben való akadályoztatás, ill. a választás kérdése tér nála vissza minduntalan. Bolyai János, Bethlen Kata, Jászai Mari, Széchenyi, Van Gogh sorsából emel ki Kocsis egy-egy lényeges drámai magot, egy meghatározott pillanatban gondoltatja, játszatja újra választott hősének életét. Különösen a Bolyai János estéje és az Árva Bethlen Kata vált a hivatásos és amatőr színészek (köztük Zsoldos Árpád, Fábián Ferenc, Nyiredi Piroska) kedvelt darabjává: kevés (jelzéses) díszlettel, másokhoz való alkalmazkodás nélkül véltek időszerű, figyelemfelhívó előadásokhoz jutni, és a Kocsis-~k több ország színpadán hoztak sikert írónak, színésznek.

A ~ lehetőségét ismerte föl Székely János poémájában a marosvásárhelyi színész Nemes Levente, amikor egyszemélyes színházának szövegéül a Dózsát választotta. A 70-80-as évek erdélyi színpadain prózai művek színrevitelével (Illyés Kinga), színpadra írt művek monodrámásított változatával (például a nagyváradi F. Bathó Ida a Magyar Medeiával, Göncz Árpád színművével) erősödött – és vált a szakma vitatémájává is – a ~ jelensége. A 80-as évek közepétől csökkent az érdeklődés e műforma iránt.

(K. L.)

Kántor Lajos: Kocsis-drámák a színpadon. A megtalált színház. Kv. 1976. 82-97.


Monoki István, idősb (Derestye, 1887. dec. 11. – 1963. aug. 14. Kolozsvár) – bibliográfus. ~ István, ifjabb, orvosi szakíró apja. A brassói főreáliskolában érettségizett, a Ferenc József Tudományegyetemen matematika-fizika szakos tanári oklevelet (1914) szerzett. Negyven éven át a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője. Igazgatói címmel vonult nyugalomba, de haláláig továbbra is a kolozsvári és marosvásárhelyi közgyűjteményekkel foglalkozott. A két világháború közötti időszak romániai magyar könyvtermelésének repertóriumán dolgozott, s a Román Akadémia felkérésére bekapcsolódott a romániai közgyűjteményekben fellelhető külföldi tudományos és műszaki időszaki sajtótermékek kollektív katalógusának az előkészítésébe. Ügyszeretete és tudományos megbízhatósága révén valóságos művészetté emelte a könyvészkedés látszólag gépies foglalatosságát.

Művei: Romániában az 1935. évben megjelent román-magyar és magyar időszaki sajtótermékek címjegyzéke (ETF 90. Kv. 1936); A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt. 1919-1940 (Országos Széchényi Könyvtár kiadása, Bp. 1941). A megjelenés küszöbén, 1944-ben félig kiszedett állapotban maradt a jelenleg az OSZK Kézirattárában őrzött munkája, A magyar könyvtermelés Romániában. 1919-1940 c. több mint 5000 tételt tartalmazó, a huszonkét év alatt megjelent önálló műveket ABC-sorrendben és szakrendi csoportosításban felsorakoztató, ezeroldalas kézirat, amelyet az RMIL szerkesztése során is használtunk. Kéziratban maradt a 15000 adatot tartalmazó Romániai írók álnév-lexikona is.

(M. I.)


Monoki István, ifjabb (Kolozsvár, 1925. jún. 10.) – orvosi szakíró. ~ István, idősb fia. Középiskoláit szülővárosa Piarista Gimnáziumában végezte (1944); főiskolai tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem orvostudományi karán kezdte, 1945-től a Bolyai Tudományegyetem orvostudományi karán folytatta, a marosvásárhelyi OGYI általános orvosi karán szerzett diplomát (1950). Itt kezdte pályáját a kórbonctani tanszéken, 1956-tól a II. számú belgyógyászati klinikán tanársegéd, majd adjunktus, 1959-ben belgyógyász szakorvosi képesítést nyert, az orvostudományok doktora (1963), főorvos.

Kutatási tevékenysége kezdetben a daganatképződés és a belső elválasztású mirigyek kapcsolatának tanulmányozására irányult, majd a kollagén-betegségcsoportot vizsgálta, később kardiológiai kutatásokat végzett. Egyike a szívkatéterezés első romániai alkalmazóinak. Több mint 100 tudományos dolgozatát főleg az Orvosi Szemle – Revista Medicală, Medicina Internă és Morfologia Normală şi Patologică közli, Budapesten az Orvosi Hetilap és Urológia. Az Új Élet Az orvos válaszol c. rovatának vezetője (1968-78), a TETT első számának (1977) szakmai szerkesztője.

Munkái: Általános és részletes kórbonctani jegyzet (öt fejezet a kőnyomatos kiadványból, Mv. 1952-54); Szempontok az általános orvos belgyógyászati tevékenységéhez I-II (egyetemi jegyzet, munkatárs Ferencz László és Kovalszki Péter, Mv. 1979, 1982); Belgyógyászati problémák az általános orvosi gyakorlatban I-II (kézikönyv, Kv. 1984, 1987).

(P. H. M.)

Vincze János: Korszerű orvosi segédkönyv. Korunk 1985/4.


Monoky Sándor – *Cimbora Könyvtára; *gyermekirodalom


Moravetz Testvérek – könyv-, zenemű- és papírkereskedés Temesváron, amely jelentős zenemű-, könyv- és lapkiadói tevékenységet is folytatott a XX. század első felében. Saját nyomdát üzemeltetett. Fiókvállalatai, kirendeltségei és bizományosai voltak Budapesten, Lipcsében, Pozsonyban és Csernovicban. A komoly kereskedelmi és kulturális funkciót betöltő ismert és virágzó céget Moravetz János alapította 1895-ben. Vezetését pár év múltán fiai – Gyula és Lajos – vették át, akik az eredeti józsefvárosi üzlethelyiséget is megtartva korszerű és tekintélyes boltközpontot létesítettek Temesvár belvárosában.

1940 után Mentor Részvénytársaság néven működött tovább; 1950-ben államosították.

Kiadásában jelent meg az új literatúra, az Ady fiatal bánsági híveit tömörítő Dél-csoport havi folyóirata, a Magyar Dél (1909-10), a 20-as évek elejének Bukarest után Temesváron megjelent rangos román nyelvű zenei folyóirata, a Musica. Magyarul 1923-tól Muzsika címmel jelentetett meg reklámfüzeteket, publikálta több bánsági szerző – Berkeszi István, Bodor Antal, Berkovics Simon, Sabin V. Drăgoi, Lovich Ilona, Szimonisz Henrik szépirodalmi, helytörténeti s néprajzi műveit. Félévszázadot meghaladó fennállása alatt közel másfél száz könyvet (ebből 1919-1940 között magyarul 137 művet) adott ki.

Tevékenysége homlokterében a klasszikus és kortárs zeneművek forgalmazása és kiadása állt.

Kortárs román zeneszerzők műveit jelentette meg Noua Şcoală Românească címmel kiadott sorozatában, az egyetemes zeneirodalom népszerű zongoraművei – Bach, Bartók, Beethoven, Chopin, Delibes, Liszt, Mendelssohn-Bartholdy, Schubert, Schumann, Weber szerzeményei – a Collection Moravetz c. gyűjteményében láttak napvilágot, az igényesebb hangszeres és zenekari darabok, a klasszikus és a XX. századi zeneszerzők művei az Edition Moravetz sorozatban. Cimbalom-szalon c. kottafüzet sorozata a Schubert, Haydn, Schumann, Meyerbeer, Suppé, ill. Balázs Árpád, Dankó Pista, Erdélyi Dezső, Katona József, Késmárky Árpád, Bihari János, Szerdahelyi József, Lavotta János kompozícióinak átiratait tartalmazta. Megjelentette a népszerű operettek és operák eredeti kottáit és zongorakivonatait is. Moravetz közismert kiadványai népzenekarra címmel kiadta Győri Emil Barcelona c. füzetét (1926). Egy esztendő legsikeresebb kottáit összegyűjtve jelentette meg a Moravetz-Album hét kötetét, amelyek a "legdivatosabb táncok, népszerű dalok, a legszebb magyar nóták, kedvelt operák, kiválogatott két- és négykezes zongoradarabok" gyűjteményei. Mária országa c. három füzetben hozta ki Hoós János temesvári zeneszerző egyházzenei alkotásait. Magyar és román nyelven képeskönyveket adott ki a gyermekek számára. A magyar nyelvű sorozat verseit Benedek Elek, Draskóczy Ilona, Kóró Pál, Móra Ferenc, Sas Jolán és Szabolcska Mihály írta.

A kottalapok, -füzetek és albumok színes, ízléses és mutatós címlapjait általában Kóra-Korber Nándor, Miskovits István, Sinkovich Dezső, Litteczkyné Krausz Ilonka, Németi Edit, Fenyő Sándor rajzolta.

A ~ cégjelzésével jelent meg Eisikovits Miksa dalainak füzete (1946).

(Sz. J.)


Móricz Miklós (Prügy, 1886. dec. 7. – 1966. máj. 5. Budapest) – újságíró, szerkesztő, statisztikus, közíró. ~ Zsigmond öccse. Budapesten szerzett jogi és államtudományi doktorátust. Ügyvédi, majd tisztviselői pályáját otthagyva, mint politikai emigráns került Romániába, ahol a Brassói Lapok szerkesztője (1923-28). Legtöbbször MM betűkkel jelzett gazdasági és művelődéspolitikai fejtegetéseivel a vidéki lapot országos szintű sajtóorgánummá fejlesztette. Korszerű tipográfiai igényei nyomán emlegették a nyomdászok Doktor Borgisz néven.

Visszatérve Budapestre a STUD (Statisztikai Tudósító) alapító főszerkesztője, bátyjáról szóló kötetek szerzője.

Főbb munkái: Gandhi, a nagy lélek (Kv. 1927); Erdély és a Regát (Brassó, 1928); Világgazdaság és demográfia (Magyar Statisztikai Szemle, Bp. 1931); Nagybirtok, népszaporodás, népsűrűség (Magyar Statisztikai Szemle, Bp. 1936); Móricz Zsigmond indulása (Bp. 1959); Móricz Zsigmond érkezése (Bp. 1966).

(B. E.)

Osvát Kálmán: Erdélyi Lexikon. Nv. 1929. 197. – Szemlér Ferenc: Doktor Borgisz. Kortárs, Bp. 1970/10; újraközli Személyes ügy. Vallomások, emlékek. 1975. 36-45. – Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések II. 1974. 157, 165.


Móricz Zsigmond és a romániai magyar irodalom – Egy sajátos történelmi összehasonlítás és értékelés fűzte Móricz Zsigmondot (1879-1942) Erdélyhez: szerinte itt alakult ki az "Ahogy lehet!" reálpolitikája századokon át, ezt észlelte Erdély-trilógiájának megírásakor, nemcsak a forrásanyagban, hanem a helyszínen is tanulmányozva Bethlen Gábor uralkodásának történetét. Ez a reálpolitikai felfogás – "az erdélyi lélek alapvonása" – késztette arra, hogy bevonja az erdélyi írókat lapjába, a Kelet Népébe, s meglátogassa újra meg újra Erdély népét. Érthető, hogy ez a vonzalom viszonzásra talált Kolozsvár, Marosvásárhely és más magyar városok magyar irodalmi köreiben, s az író itt kibontakozó gazdag utóéletét is meghatározta.

Móricz első erdélyi látogatása Kós Károlynak szólott. Már 1912-ben szerepelt a Sztánán szerkesztett Kalotaszeg c. folyóirat hasábjain, s 1914-ben Kósék meghívására személyesen is részt vett egy írásba foglaltan emlékezetessé vált sztánai bálon. Újabb Erdély-nézőre 1926-ban került sor, amikor az író már az Erdély-trilógián dolgozott, s Kelemen Lajos történész-levéltáros segítségét igénybe véve tanulmányozta a Bethlen Gábor-i korszak történetét. Ennek a tanulmányútnak a visszhangjaihoz tartozik többek között Corneliu Codarcea román író cikke, amellyel Kolozsvárt a román sajtóban védelmére kelt a románellenességgel megvádolt vendégnek. Figyelmet érdemel az író növekvő népszerűsége az erdélyi magyar fiatalság körében. Két ízben is közel került az új nemzedékhez: amikor Makkai Sándor vitatott Ady-könyvét a Nyugatban köszöntötte (1931), s amikor ugyanebben az évben 74 kolozsvári magyar főiskolai hallgató az Erdélyi Fiatalok hasábjain egyetértését fejezte ki a prágai magyar diákok meglátogatása miatt más oldalról is nemzetellenességgel vádolt íróval.

Ilyen előzmények után szervezett ankétot lapjában, a Kelet Népében az erdélyi szegénység okairól (1941/4), vonta be munkatársai közé származási és világnézeti különbség nélkül az erdélyi magyar írókat, köztük Asztalos Istvánt, Bözödi Györgyöt, Jordáky Lajost, Kovács Györgyöt, Nagy Istvánt, Veress Pált, felhíva egyidejűleg a figyelmet Tolnai Lajos szociális hevületű erdélyi írásaira. 1941-42-ben többször is ellátogatott Erdélybe, ahol minden társadalmi oldal vagy világnézeti csoport egyaránt "Zsiga bácsi"-nak titulálta és ünnepélyesen fogadta. Egy ilyen alkalommal tért be Bözödújfaluba, ahol az antiszemita hullám fenyegetéseinek kitett székely szombatosok bajait jegyezte fel a Kelet Népe számára (A szombatosok közt. 1941/12), s ugyanilyen őszinteséggel kelt védelmére egy másik riportjában a bürokráciával szembekerült csíkmegyei székelyeknek is (Gazdakör Székelyföldön. 1941/13).

Az író halálának visszhangjaiból kiemelkedik Marosi Péter Meneküljünk a felelősségbe c. nekrológja a diákifjúság Március c. lapjában (1942/2).

Móricz Zsigmond gazdag utóélete Romániában az erdélyi írókat is befogadó Magvető c. irodalmi antológiájának kolozsvári újrakiadásával kezdődik (1945). Ugyanekkor Kolozsvárt megalakul a róla elnevezett *Móricz Zsigmond Kollégium. Később Kovács György az Igaz Szóban közzéteszi Móricznak a Kelet Népe erdélyi szerkesztésével kapcsolatos leveleit Balogh Edgárhoz (1955/11), Jancsó Elemér ugyanott az író Kuncz Aladárhoz intézett levelét hozza nyilvánosságra (1956/7). Katona Szabó István a lapban a diákok Móricz-tiszteletéről és követéséről emlékezik (1957/2). Az író halálának huszadik évfordulóján az Igaz Szó bemutatja Balogh Edgár és Bözödi György korabeli jegyzeteit Móricz erdélyi látogatásairól, Jánosházy György pedig Nemcsak a parasztság írója címen közöl esszét (1962/37). Ebből az alkalomból jelentet meg az Irodalmi Könyvkiadó Kenyéren és vízen címmel egy gyűjteményt Móricz közügyi írásaiból. Ez a kötet védekezés volt azokkal szemben, akik – mint már a Korunk szektás szakaszában – újra "osztályszempontból" emelnek kifogásokat Móricz ellen, egyenesen "félkarú óriás"-nak bélyegezve növekvő köztiszteletben álló személyét, amint ezt Abafáy Gusztáv tette az Utunk Irodalmunk újraolvasásához c. sorozatába írott cikkében (1948/22). A vitákkal tarkított erdélyi Móricz-kultusz elmélyülésének jele Kántor Lajos kismonográfiája, a Vallomásos Móricz Zsigmond (1968), amely alcímében jelzi, hogy az előrehaladó irodalomtörténeti kutatás "epika és líra határvidékén" immár az esztétikai értékelést hangsúlyozza.

Közben ugyanis jelentkezett az igény a revízióra, tekintetbe véve az író halála óta bekövetkezett társadalmi változásokat. Ezzel a törekvéssel kapcsolatban Kántor Lajos az időtálló irodalmi értékelés igényét hirdeti meg egy 1959-es tanulmányában, melyet Alapozás c. kötete (1970) közöl. További értekezései Móricz reális nyelvezetéről és az Árvácska-regényben tetőződő Csibe-problémáról szólnak, mintegy alátámasztva irodalomtörténeti felfogását. A Korunk közli Móricz ifjúkori barátnőjének, a Kolozsvárt élő s ekkor már 83 éves Szombatfalvy Júliának magnóra vett emlékezéseit az író indulásáról (1967). Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó a Három színmű (1959), a Kriterion pedig többek közt a Sárarany (1971), a Kivilágos kivirradtig – Úri muri – Rokonok (1972) regényhármas és egy elbeszéléskötet (Életre ítélve, 1977) kiadásával jelentkezik, a közönség részéről sürgetett Erdély-trilógiát azonban a cenzúra nem engedte megjelentetni. Az ifjúsághoz Móricz-műveket a Tanulók Könyvtára, valamint a Creangă Könyvkiadó két sorozata, az Iskolai Könyvbölcső és Az Én Első Könyvem közvetít.

Nagyméretű Móricz-megidézésre az író születésének 100. évfordulóján került sor. Az emlékezés új, összefoglaló szakaszát a Korunk nyitja meg (1979/5): az ünnepi számban Mózes Huba tanulmánya olvasható, Szabó T. Attila leírja Móricz találkozásait Kelemen Lajossal, Balogh Edgár A Kelet Népe és Erdély címen értekezik, Nagy György a lapszámban közzétett öt ismeretlen fényképet mutat be az író 1941-es kalotaszegi látogatásáról, Abafáy Gusztáv Móricz Erzsikéről, azaz Csibéről ír, az író fogadott leányának kolozsvári szerepére világítva, Imreh István pedig a Móricz Zsigmond Kollégiumot ébreszti. Szembesítés fejléc alatt az egyre inkább kiérlelődő Móricz-vita elevenedik meg Sütő András, Deák Tamás, Bálint Tibor, Pusztai János, Veress Zoltán, Lászlóffy Aladár, Kocsis István, Csiki László, Mózes Attila és Szőcs Géza hozzászólásaiban, nem hagyva kétséget afelől, hogy a fiatalabbak érdeklődése "a világ és ízlés változásával" átalakulóban van ugyan, de nem csökken a tisztelet "Móricz igazságkereső szelleme" iránt. A számban Erdős I. Pál Móricz-fejével és Paulovics László Móricz-illusztrációjával találkozunk.

Gazdag az Igaz Szó ünnepi Móricz-száma is (1979/6). A vezércikk az emberi megértés fanatikusáról szól. Tanulmánnyal szerepel a számban Láng Gusztáv, Panek Zoltán, Szász János, Magyarországról Móricz Virág, Czine Mihály és Illés Endre. A testvériség hídépítői címmel Dávid Gyula Móricz 1926-os erdélyi útját, és ezzel kapcsolatban a román sajtóban ellene indított támadásokat s a védelmére kelők kiállását eleveníti fel, a magyar-román együttélés és kölcsönhatás "móriczi gondolatai"-ról szólva. Móricz erdélyi íróbarátait sorakoztatja fel Izsák József, a Légy jó mindhalálig mint "az értelmiséggé válás enciklopédiája" foglalkoztatja Benkő Samut, s Veress Pál Az író és a marosvásárhelyi szervezett munkásság címen közli életrajza egy részét. Verssel tiszteleg az évfordulón Móricz emléke előtt Horváth Imre, Kiss Jenő és Tóth István, s hogy teljes legyen az erdélyi Móricz-kép, az író román tisztelői közül írással jelentkezik Gelu Păteanu, Romulus Guga és Constantin Olariu, Váczy Leona pedig román recepciójának 196 tételes bibliográfiájával igazolja, hogy a román közönség is szívesen fogadta a Móricz-műveket. A Móricz-írások mögött rejlő sajátos népi koncepciót üdvözli tanulmányában Szőcs István.

Az Utunk Móricz-emlékszámában (1979/26) Dávid Gyula áttekintést ad arról, hogy a Móricz-életmű milyen csatornákon jutott tovább az 1944-et követő évtizedek során Románia magyar irodalmában. "Tovább hatnak – írja – a személyes élmények; megszületnek az immár irodalomtörténeti beállítású Móricz-értelmezések a hazai kiadásban megjelenő Móricz-művekhez írott előszavakban, bevezető tanulmányokban; végül a teljes Móricz-irodalom viszonylatában mérve is születik egy-két számottevő irodalomtörténeti eredmény." Marosi Ildikó egy 1930-33-ban tervbe vett marosvásárhelyi látogatás körül támadt levelezést tesz közzé a KZST levelesládájából, Imreh István a "móriczi fejedelemkép"-nek, Mózes Huba pedig Bethlen Gábor feleségének, Károlyi Zsuzsannának a portré-kibontakozását követi nyomon. Vásárhelyi Géza kávéházi beszélgetéseket újít fel, Beke György Leányfalura látogat, Lőrinczi László és Ion Oarcăsu román műfordításokat idéz, Panek Zoltán az író irodalmi pereiről számol be, Csiki László szempontokat ad a Forr a bor kritikai olvasatához, Király László pedig visszapillantó tükrében már Móricz Zsigmond "távolodását" szemléli. Szerepel e számban Szilágyi István, Rácz Győző, Szávai Géza, Egyed Péter, Ficzay Dénes, és itt sem marad el Balogh Edgár, Kántor Lajos, Szász János emlékezése, Tóth Istvánnak az íróhoz intézett strófa-csokra.

Az Utunk-emlékszám bemutatja Nagy Albert és Tőrös Gábor Móricz-plakettjét, Árkossy István és Páll Lajos Móricz-rajzát és Deák Ferenc Móricz-illusztrációját.

A Móricz-centenárium alkalmából Móricz Zsigmond közöttünk (1979) c. antológia is megjelenik Kántor Lajos válogatásában. A kötet közli 24 erdélyi író – köztük a román Corneliu Codarcea és George Sbârcea – visszaemlékezéseit az íróra. Az előszó arról a történelmi felelősségtudatról szól, amelynek az Erdély történelmét és népét ismerő író "elévülhetetlen klasszikusa". A képanyag nemcsak Csomafáy Ferenc, Erdélyi Lajos, Szabó Dénes egykorú fényképanyagából állott össze, hanem Nagy Imre, Erdős I. Pál, Kádár Tibor Móricz-rajzait, Nagy Albert plakettjét, Makár Alajos festményét, Tirnován Vid féldomborművét, valamint Szervátiusz Tibor és Balogh Péter Móricz-szobrait is bemutatja.

A ~ tárgykör szempontjából jelentős a centenáriumi antológiában Gábor Dénes Móricz Zsigmond a romániai magyar irodalomban (1945-1979) c. bibliográfiai adaléka, amely nemcsak a köteteket, újraközléseket, ismertetéseket és államvizsgadolgozatokat sorolja fel, hanem közli a Móricz-színművek bemutatóinak jegyzékét is Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Szatmár, Sepsiszentgyörgy, Bukarest magyar színpadjain, nemkülönben a marosvásárhelyi és kolozsvári rádió Móricz-tárgyú adásait is, kiegészítve a mindenkori sajtórecenziókkal. Azóta a Székelyföld városait és falvait rendezvényeivel bejáró sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház, ill. annak Tamási Áron-tagozata Sylvester Lajos és Nemes Levente összeállításában bemutatta az Erdély-trilógiából készült Boszorkányok (1980) c. darabot, majd a 140-szer játszott Kerek Ferkót (1985) s a marosvásárhelyiekkel egyidőben rendezett Sári bírót (1992).

~ kapcsolatának legújabb tanújele a Nyíregyházán megjelent Magyar hegyibeszéd (Magyar költők Móricz Zsigmondról) c. kötet (1990), amelyben többek között Gellért Sándor, Hajdu Zoltán, Horváth Imre, Kiss Jenő, Létay Lajos, Számadó Ernő, Szemlér Ferenc, Tóth István versei is megtalálhatók.

(B. E.)

Szentimrei Jenő: Az ötvenéves M. Zs. Ellenzék 1929. júl. 7. Újraközölve Sablon helyett csillag. 1968. 110-14; uő. Félkarú óriás volt-e M. Zs.? Közli Vallomások. Mv. 1956. 166-81. – Gaál Gábor: M. Zs. Utunk 1946/7. Újraközölve Válogatott írások III. 1971. 34-35. – Jancsó Elemér: Nagy író harcos öröksége. Utunk 1952/38. – Veress Pál: Emlékezés egy M. Zs.-dal való találkozásra. Utunk 1956/36. – Vita Zsigmond: Kelemen Lajos és M. Zs. találkozása. Új Élet 1978/8.

ÁVDolg. Nagy Pál: Móricz Zsigmond. 1948. – Hatházy Ferenc: A tőkés-földesúri társadalom bírálata M. Zs. műveiben. 1952. – Győri Magda: M. Zs. történeti regényei. 1953. – Sebestyén Berta: M. Zs. értékelése és hatása a romániai magyar irodalomban a két világháború között. 1959. – Lászlóffy Csaba: M. Zs.: Árvácska. Műelemzés. 1960. – J. László Annamária: A különböző mondatfajták szerepe a drámaiság kifejezésében M. Egyszer jóllakni c. novelláskötete alapján. 1961. – Kurkó-Szekernyés Irén: A népköltészet hatása M. Zs. irodalmi tevékenységére munkásságának harmadik szakaszában. 1964. – Galbács Anna: Történetiség és szubjektivitás M. Zs. Erdély-trilógiájában. 1970. – Szentmiklósi Judit: Módféle határozók M. Zs. elbeszéléseiben. 1978. – Kovács Ildikó-Erzsébet: A naturalista stílusirányzat és érvényesülése a móriczi életműben. 1979.


Móricz Zsigmond Kollégium – főiskolás diákközösség Kolozsvárt 1945 és 1948 között, amely a szegénysorsú paraszt, munkás és értelmiségi fiatalok tanulását segítette elő ingyenes bentlakással s olyan nevelési formák között, melyek új, népi szellemű szakértelmiség kialakulását tették lehetővé. Fenntartója a Bolyai Tudományegyetem királyi megerősítése után az egyetem lett, de a ~ ebben a helyzetben is megőrizte autonómiáját. A ~ mintájára több más kolozsvári és más városokbeli *népi kollégium is létesült az MNSZ segítségével. A felvételeket gondos tehetségkutatás előzte meg. A kollégiumi előadásokra és szemináriumokra vendégelőadóként az erdélyi magyar közélet tudományos, irodalmi és művészeti személyiségeit hívták meg. A ~ tanár-elnöke László Gyula, tanár-igazgatója Imreh István, tanulmányi vezetője Faragó József, diákigazgatója (1947-ig) Katona Szabó István volt.

A ~ nak könyvkiadója is volt, ezt Faragó József irányította. Itt jelentek meg romániai kiadásban a magyarországi népi írók: Erdei Ferenc A magyar társadalom, Illyés Gyula Honfoglalók között és Egy év, Jócsik Lajos Magyar szabadság – világszabadság c. munkái; lapok Petőfi naplójából A nagyapa címmel 1945-ben. Ugyanebben az évben romániai szerzőktől kiadták Benczédi Sándor mesejátékait A csillagszemű juhász, Bözödi György novelláskötetét Rebi néni feltámadása címmel, s Nagy Istvántól A kövérek százada c. füzetet, 1946-ban már csak mindössze egy verseskötet jelent meg Kínai császár c. alatt Kiss Jenőtől. Mindezek címlapján cégjelzésként a kollégium székhelyének, Mátyás király óvári szülőházának képe szerepelt.

A ~ belső demokráciája, önnevelő és társas pedagógiája, a kisebbségi szükségletekhez alkalmazkodó reálpolitikája rendkívül serkentő hatással volt nemcsak tagjaira, hanem kisugárzott a II. világháborút követő egész új nemzedék értelmiségi alakulására is. Soraiból számos író, irodalomtörténész, kutató, egyetemi tanár és vezető szakértelmiségi került ki. A kollégisták levele az I. Ferdinand-Egyetem román diákjaihoz s a mintául szolgáló budapesti Györffy István Kollégiumhoz jelentős szerepet játszott a román-magyar megbékélés és demokratikus összefogás erősítésében.

A ~ 1948-ban szűnt meg az iskolák és bentlakások államosításával.

(K. Sz. I.)

Egyetemi ifjúságunk köszönetet mond a munkásságnak. Munkaközösségeket állított fel a Móricz Zsigmond Kollégium. Világosság 1945. jún. 2. – Sütő András: Népi kollégisták. Utunk 1948/2; uő. Tűzfelelősök. Új Tükör, Bp. 1976/52. – Kovács András: Egy film forrásvidéke. Bp. 1972. 72-76. – Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják... Népi kollégiumok 1939-1949. Akadémiai Kiadó, Bp. 1977. 287-90. – Imreh István: A Móricz Zsigmond Kollégium ébresztése. Korunk 1979/5. – Katona Szabó István: A nagy remények kora (Erdélyi demokrácia 1944-1948). Bp. 1990. I. 185-90.


Móritz Miklós (Nagyenyed, 1932. nov. 7.) – műszaki és gazdasági szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett (1951), kohómérnöki oklevelét a Bukaresti Műegyetemen szerezte (1955). Pályáját a bukaresti Aversa Szivattyúgépgyárban kezdte (1956-58), majd a nagybányai Színesfémkohászati Kombinátban dolgozott (1958-63); a kolozsvári Tehnofrig Gépgyár mérnöke. A Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségének munkatársa. Többedmagával részt vett az Atanasiu-Arieşanu-Peptea szerkesztette A fémmegmunkálás technológiája, szerszámai és munkagépei (1980) c. tankönyv II. részének fordításában.

Önálló munkája: Öntők könyve (1980).

(J. D.)


Móritz Dénes – *orvosi szakirodalom


Morvay István (Kolozsvár, 1920. szept. 1.) – zenei író. Szülővárosában elméleti gimnáziumot végzett (1940), a Kolozsvári Zeneakadémián fuvolaművész diplomát szerzett (1949). Az Állami Magyar Opera tagja (1948-72). Már nyugdíjasként veti fel a kérdést a Szabadság 1991. aug. 3-i számában: "Hogyan lett Kolozsvár a világ egyetlen városa, ahol két különböző nyelven működő Operaház van?" Válaszként Opera a Sétatéren c. alatt elkezdi a Kodály Háry Jánosával 1948. dec. 11-én megnyílt "népopera" folytatásos monográfiáját, mely 1992-ben meg is jelenik a Szabadság szombati számaiban.


Morvay Pál (Marosvásárhely, 1914. febr. 12. – 1990. jan. 22. Bánffyhunyad) – ref. egyházi és néprajzi író. ~ Zoltán fia. Szülővárosa Református Kollégiumában érettségizett (1931), a kolozsvári Református Teológián lelkészi oklevelet szerzett (1936), mint ösztöndíjas a berlini teológián folytatta tanulmányait (1936-38). Brassóban lelkész és hitoktató (1938-40), a kolozsvári Református Kollégium vallástanára (1940-44), Bánffyhunyadon lelkész és hitoktató 1948-ig, majd ugyanott a líceum magyar-angol szakos tanára. Kalotaszeg kulturális életét tanulmányozta, a Református Szemlében Bánffyhunyad (1985/3) és Gyerőmonostor (1987/1) egyházának történetét és templomát mutatta be. A budapesti Tükör hasábjain Bartók és Kodály kalotaszegi nótafájáról írt "A tőcsérbe énekeljen" címmel (1988. júl. 29.).


Morvay Zoltán (Debrecen, 1875. nov. 28. – 1945. márc. 24. Siófok) – szerkesztő, közíró, író. ~ Pál apja. Nyomdász, szülővárosában a Csokonai-nyomda szedőszekrénye mellett került kapcsolatba az irodalommal. 1897-ben egy segédtársával gyalogosan bejárta Európát, s vándorútját le is írta. Rudnyánszky Gyula költővel együtt a debreceni Csokonai Lapok irodalmi és kritikai folyóirat szerkesztője (1903-06), majd Marosvásárhelyen a Révész-könyvkereskedés nyomdájának mestereként 1912-től a Haladás, 1918-tól a Tükör hetilap szerkesztője. Olyan időszakban, amikor az erdélyi magyar irodalom válsággal küzdött, megszervezte az *Erdélyi Könyvbarátok Társasága kiadói vállalatát, s ügyes bérletrendszerrel biztosította a marosvásárhelyi magyar színjátszást. A KZST tagja. Megválva a nyomdától A Ma címen napilapot alapított (1925-33).

Önálló munkái közül Marosvásárhelyen jelentek meg: Egy hatezer kilométeres séta története (1909); Szürke történetek (1911); Októberi fellegek (regény, 1920); Babérosi Balambér és más elbeszélések (1921); Gyermekvilág (verses-mesés képeskönyv, 1922); Randevú (vígjáték, 1923); A trubadúr és társai (regény I-III. 1925); A maharadzsa kincse (regény, 1926); Darázs-zümmögés (Rémesen rímes elégiák. 1935).

(Ma. I.)

Marosi Ildikó: Lynotipen írta: Morvay Zoltán. A Hét 1976/15.


Mosoni B. Magdolna (Brassó, 1931. jún. 17.) – tankönyvszerkesztő. Gimnáziumot szülővárosában végzett, a Bolyai Tudományegyetemen földrajz-geológia szakos diplomát szerzett (1956). A bukaresti Magyar Líceumban kezdte pedagógiai pályáját, a Ştefan Gheorghiu Pártfőiskola magyar tagozatán földrajzi előadó (1956-61). Kultúrattasé férjét elkísérve Teheránban az iráni román követségen titkár (1961-65). A bukaresti Tankönyvkiadó magyar osztályán földrajzi, természetrajzi, mezőgazdasági, műszaki és zenei tankönyvek fordításán és szerkesztésén dolgozott, iskolai falitérképeket állított össze a magyar iskolák számára, nyugdíjazása (1988) után is folytatva munkáját. Fordításában jelent meg az Adrian Holan-féle könyv a fekete Afrikáról a Tudományos Könyvkiadónál (1960); a Napsugár földrajzi leírásait közölte.


Mottl Mária – *Székelység


Mottl Román Pál (Budapest, 1892. márc. 25. – 1978. jan. 10. Nagyvárad) – grafikus. ~ Román apja. Szakmai tanulmányait a budapesti Iparművészeti Iskolában végezte (1914); 1912-ben tanulmányúton járt a Bánságban, a népművészet formakincsével ismerkedett. 1917-ben képesítő vizsgát tett a budapesti Képzőművészeti Főiskola rajztanárképző szakán, majd Nagyváradon telepedett le, ahol az I. világháború végén művészeti szabadiskolát létesített.

Írásban (napilapok munkatársaként) és előadásokon a művészeti-esztétikai ismeretterjesztést szolgálta. Ő készítette a Tavasz és Magyar Szó folyóiratok fedőlapját. 1919-től jelentkezett a nagyváradi művészközösség kiállításain, 1945-ben a helyi képzőművészeti csoport elnökévé választották. Ex librisei készültek fametszetben és rézkarcban; ezekből 1967-ben külföldön is bemutatott. 1977-ben gyűjteményes kiállítását szervezte meg a Körösvidéki Múzeum.

(M. J.)

Gábor Dénes: A tanár és grafikus M. R. P. Művelődés 1977/6.


Mottl Román (Nagyvárad, 1921. júl. 13. – 1991. febr. 28. Nagyvárad) – grafikus. ~ Román Pál fia. Tanulmányait a budapesti Iparművészeti Iskolában végezte (1945), szülővárosába hazatérve a Népi Művészeti Iskola tanára (1949-80). Országos vezetőségi tagja a Romániai Képzőművész Szövetségnek. 1949-től jelentkezett csoportkiállításokon és egyéni tárlatokon.

Tájképeket, városi tájakat, enteriőröket, csendéleteket, ritkábban portrékat festett; akvarell-termésével a műfaj élvonalbeli művelőjévé vált, tükrözve a népművészethez s a polgári kultúrához egyaránt kapcsolódó szellemiségét (Kalotaszegi emlék; Avasi kalap; Máramarosi emlék, Fából faragott királyfi, Várad, Ady emlékezete). Műveivel külföldi csoportkiállításokon szerepelt Szófiában, Berlinben és Debrecenben.

Képzőművészeti írásokkal az Utunk, Előre, Fáklya hasábjain jelentkezett.

(M. J.)

Bálint Tibor: A fogantatás nagy pillanata. Katalógus-előszó, 1981. – Alexandra Rus: M. R. üzenete. Korunk 1986/3.


Mozaik 1. Magát "szépirodalmi, művészeti és kritikai folyóirat"-nak minősítő füzetsorozat. Felelős szerkesztője Ferenczy Erzsébet, szerkesztője Bobrowszky Lilly. Első két évfolyama (1934-35) Szatmárnémetiben jelent meg, a harmadiktól a hatodik évfolyamig (1936-39) Marosvásárhelyen készült. Hol negyed-, hol félévenként látott napvilágot. Az inkább "társasági" jellegű lap Bíró Lajos krokijai, Harsányi Zsolt karcolatai, Mécs László versei mellett Berde Mária és Szentimrei Jenő írásaiból is közöl.

2. Lugoson 1935 szeptemberében indult "irodalmi és riport hetilap" Komáromy István szerkesztésében. 1936/25-ös számától kezdve Temesvárt jelent meg "kultúra-divat-irodalom" alcímmel. Utolsó száma az 1937/14-es. A magazin-típusú lap tartalma szerint erotikus-szexuális jellegű. Első száma Zsolt Béla novellájával jelentkezett, feltűnik a budapesti Forró Pál Szemérem a divatban és a szerelemben c. írása (1935/8), a cikkek nagy része azonban a világirodalomból válogatott anyag, így Dekobra, Kuprin, de Sade márki, Smedley írása. Sok írás aláírás nélkül jelenik meg vagy ellenőrizhetetlen álnéven. Kizárólagos tárgyköre a különböző népek szerelmi élete, a szerelem kriminalisztikája, a nudizmus, a házasságkötés esztétikája, a prostitúció és nemi perverzitás, a szerelem világtörténete, nemi felvilágosítás, film és erotika, válás és házasságtörés.

(K. Á.)


Mózer István (Arad, 1929. dec. 25.) – újságíró, tanulmányíró. Középiskolát szülővárosában végzett a Katolikus Gimnáziumban (1948), a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett (1952). Az államosított gimnázium utódintézetében tanár (1952-55), tartományi magyar tanfelügyelő, majd a Ioan Slavici Líceum igazgatóhelyettese (1959-67). A Vörös Lobogó szerkesztője (1967-89), 1990-től a Jelen belső munkatársa.

Első írása a Vörös Lobogóban jelent meg (1953). Mint tanár az *iskolai színpad felvirágoztatásával, mint szerkesztő a haladó hagyományok, a népköltészeti gyűjtés és a fiatal író-tehetségek felkarolásával szolgálja a magyar művelődést. Riporter, tárcaíró, színikritikus, a Művelődés, Utunk, A Hét, Új Élet munkatársa. Előszót írt Károly Sándor Keserűsó c. paródia- és szatíragyűjteménye elé (1975), Nagy Dániel életművéről folytatott kutatásairól számol be az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör Önarckép c. antológiájában (1982) s az író születésének 100. évfordulóján Az "úgynevezett legmagasabb szellemi pályán..." c. alatt az Utunkban (1986/36). Szerkesztésében és utószavával jelent meg Apácai Bölöni Sándor és Gulácsi Zoltán pécskai és nagyvarjasi Búza, búza, de szép tábla búza c. népdalgyűjteménye (Arad 1978).

(U. J.)


Mózes András (Sáromberke, 1904. ápr. 1. – 1990. máj. 24. Kolozsvár) – egyháztörténész. ~ Huba apja. A Bethlen Kollégiumban érettségizett (1924), a kolozsvári Református Teológián lelkészi és vallástanári diplomát (1928), Debrecenben doktorátust (1942) szerzett, a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és egyetemes történelem szakból államvizsgázott (1949). Pályáját mint várkudui lelkész kezdte, 1934-től Kolozsvárt vallástanár. Ugyanitt teológiai előadó tanár (1948-72). Írásait a Harangszó, Református Szemle, Az Út, Kiáltó Szó, Református Család közölte.

Megjelent munkái: A magyarok története (Kese Attilával, László Dezső előszavával. Kv. 1933); Felsővadászi Rákóczi Zsigmond (Székelyudvarhely 1934); A vasárnapi iskola története (Kv. 1935); A várkudui református egyházközség története (Kv. 1936); Szabó Sári néni. Egy kolozsvári bibliás kofaasszony élete (Kv. 1939); Az erdélyi román reformáció kátéirodalma (Kv. 1942). Kéziratban maradt Konrádi Dánielről, a kolozsvári mentőkórház megszervezőjéről, valamint tanáráról, Járai Istvánról készült életrajza.

(V. Zs.)


Mózes Attila (Marosvásárhely, 1952. ápr. 8.) – író, irodalomkritikus, szerkesztő. A belváros peremén élő tisztviselő család válik első, a világirodalom és a magyar irodalom olvasására, tiszteletére s általában műélvezetre nevelő iskolájává. Hegedülni tanul, kedvenc olvasmányai orosz klasszikusok és francia egzisztencialisták. És Krúdy Gyula, Németh László. Játszani, barátkozni, "világot látni" azonban a közeli külvárosi negyedbe jár, s az irodalom mellett az ottani "grundokon" összeverődő fiatalok csapatjai alakítják mentalitását. Középiskolai tanulmányait szülővárosában az Al. Papiu Ilarian Líceum magyar tagozatán fejezte be (1971), majd a Babeş-Bolyai Egyetem bölcsészeti karán orosz-magyar-francia tanári diplomát szerzett (1976). Székelyhidas román lakosságú falu általános iskolájában tanít franciát és tornát (1976-79), itt barátkozik össze egy másik havasalji község orvosával, Vásárhelyi Géza költővel. Kolozsvárra kerül az Utunk szerkesztőségébe, majd 1990-től a Helikon rovatvezetője.

Első írását a marosvásárhelyi Vörös Zászló irodalmi melléklete közölte (1968). Prózai írásai, esszéi, kritikái az Utunk, Igaz Szó, Korunk, A Hét, Napsugár, Új Élet hasábjain, majd a Látóban jelentek meg, Magyarországon az Életünk, Rakéta és más irodalmi folyóiratok munkatársa. Már első kötete, a Forrás-sorozatban megjelent Átmenetek c. novellagyűjtemény (1978) felkelti a kritikusok figyelmét. Marosi Péter szerint: "Szövegelései a kollektív pszichoanalízis sajátos formái." Nem ír fontos dolgokról, csak az életéről, "belefér mondókáiba valamennyiünk életéből – a sorsunkból is valami. És ez nem is a legkisebb dolog." Az Egyidejűségek c. "rendhagyó falumonográfia" (1980) Cs. Gyímesi Éva értékelése szerint "az átmeneti, a felemás, az önazonosságát elvesztett mai falu sorsának analogonja. Paradoxális világ, mert számára a korral együtt haladni létjogosultságának megszűnését jelenti. A falu kapcsán az Anyám könnyű álmot ígér óta nem írtak időszerűbbet itt nálunk."

Fejlődéstörténeti vázlatoknak, az agresszivitásról szóló, freudi vétetésű egységes regény fejezeteinek tekinti az Üvegcsendélet (1982) kilenc elbeszélését Szőcs István. Megfigyelése szerint egészében olvasva a könyvet összhatásként szerzői igazságszolgáltatás érvényesül: "az alantas agresszivitás, kegyetlen virtuskodás, hetvenkedés, huligánnagyzolás visszavezetődik forrásához, a gyávasághoz". Amikor A Gonosz színeváltozásai c. három kamaratörténet (1985) megjelenése alkalmából az Igaz Szó Fórum-cikkcsoportba foglalja Lászlóffy Aladár, Nemess László, Nagy Pál, Szőcs István és Kovács János recenzióit, a hozzászólók legidősebbje, Kovács János így üdvözli az immár új nemzedéket képviselő írót: "Mózes Attila realista víziói az egységesített modern művészetek kombinált teljesítményei, parabolás valóságközelsége az egykori próféták tartására emlékeztet, a világot féltő szüntelen gondja pedig a mai ember mindennapos szorongása."

Szinte áthidaló válaszként hat az új magaslatokra ért ifjú író Vallomás egy nemzedékről c. bevezetője Nagy István novelláinak egy új válogatása élén (Kilincselők, 1987), amely kiemeli a munkásíró igazi értékeit a méltatlan tankönyvi szólamokból s az utódnemzedék félreértéseiből egyaránt, a "könyörtelen megfigyelő"-t értékelve a külváros megszólaltatójában. Közben (1986) megszerkesztette saját nemzedéke fiatal prózaíróinak antológiáját Ajtók c. alatt.

Kötetei: Átmenetek (novellák, Forrás, 1978); Egyidejűségek. Rendhagyó falumonográfia évszakokban (1980); Fény, árnyék átdereng (elbeszélések, novellák, karcolatok, Kv. 1980); Üvegcsendélet (kilenc elbeszélés, 1982); Füstkorom. Történetek ellenfényben (1984), A Gonosz színeváltozásai (három kamaratörténet, 1985); Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket (beszély, Panek Zoltán címötletére, Kv. és Bp. 1990); Yesterday, Az Oroszlán Hava és egyéb történetek (1990); A vénasszonyok nyara c. kisregényét a Látó közölte (1990/1-3).

Románul: Epilog la un adio (elbeszélések Paul Drumaru fordításában, Mircea Ciobanu utószavával, 1986).

Álnevei: Kibédi Attila, Finta Balázs.

(M. P.)

Panek Zoltán: Két új novelláról. Utunk 1978/13; uő. Orpheusz alászáll. Igaz Szó 1985/7. – Marosi Péter: Monológok füstökön. Utunk 1979/27. Újraközölve Világ végén virradat, 1980. 129-25; uő. A megállt idő nyomása. Korunk 1981/4; uő. Fejezetek nehéz emberek életéből. Igaz Szó 1984/7. – Cs. Gyímesi Éva: Vízió a lát- és léthatárról. Utunk 1980/33; uő. A rezervátum-lét metaforái. Utunk 1984/38. – Szőcs István: Fény-árnyék egyidejűsége. Előre 1980. szept. 4; uő. A Gonosz színeváltozásai. Igaz Szó 1986/7; uő. Egyéb történetek és az oroszlánszelídítőnő. Helikon 1990/45. – Szász János: M. A. A-tól Z-ig. A Hét 1980/47. – Szilágyi Júlia: Falu a Koporsókő alatt. Igaz Szó 1981/6. – Bogdán László: Mi lesz a hőssel? A Hét 1982/44. – Vásárhelyi Géza: Kamasz-változatok. Igaz Szó 1983/6. – Nemess László: A megidézett Gonosz. Kovács János: Az erkölcs színeváltozásai. Igaz Szó 1986/7.

ÁVDolg. Timár Ágnes: M. A. két regényének időszerkezete. Kv. 1990.


Mózes Huba (Kolozsvár, 1941. jún. 2.) – irodalomtörténész. ~ András fia. Középiskolai tanulmányait a Brassai Sámuel Líceumban (1959) végezte, a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1964), s ugyanitt kapta meg a filológiai tudományok doktora címet (1977). Több éven át volt állás nélkül, majd 1968-tól könyvtáros az Állami Könyvalap raktárában, 1969. ápr. 1-től a kolozsvári Nyelvészeti és Irodalomtörténeti Intézetben segédkutató, 1973-tól tudományos kutató, 1990-től főkutató, közben előadó a Babeş-Bolyai Egyetem magyar irodalom szakán.

Tudományos munkásságának fő területei: a romániai magyar irodalom, a román-magyar irodalmi kapcsolatok története és a magyar verstan. Eredeti forráskutatásokon alapuló tanulmányokat közölt a Korunk indulásáról (A Hét, 1975/21), irodalmi elvek és elméletek alakulásáról az 1830-as és 40-es évek erdélyi magyar sajtójában (NyIrK, 1975/1), a XX. század eleji erdélyi és bánsági magyar irodalmi szervezkedésekről (NyIrK, 1976/1), az 1920-as évek romániai magyar irodalomkritikai törekvéseiről (NyIrk, 1977/2), a Keleti Újságról (NyIrK, 1978/2 és 1979/1), a romániai magyar képzőművészek és a Helikon kapcsolatáról, szervezkedéséről (Utunk 1979/20), a Brassói Lapokról (NyIrK, 1980/1), a romániai magyar írói tömörülések történetéről (NyIrK, 1980/2). A Romániában megjelent magyar irodalomtörténeti vonatkozású írások válogatott bibliográfiáját 1979-től kezdve folytatólagosan megjelenteti a NyIrK hasábjain.

A költészet kérdéseivel mind történeti, mind verselméleti összefüggésben egyaránt foglalkozik. Átfogó tanulmányt közöl a népdalvers sorfajairól az Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1984-es kötetében, Vargha Jenő Lászlóval közösen írta A színek vallomása (Korunk, 1987/9) és A nyelvében élő közösség személyiségképéhez (Élet és Irodalom, Bp. 1990/29) c. értekezéseit, s a romániai magyar verskötetek megjelenésének dinamikáját elemezte az 1944-től 1987-ig terjedő időszakban (NyIrK, 1988/2). Verselméleti oldalról közelítette meg a román-magyar irodalmi kapcsolatok kérdéseit is. Elemezte Eminescu Glossza c. versét, összevetve annak Dsida Jenő- és Szabédi László-féle fordításával (NyIrK, 1970/1), az aranymetszés érvényesülését a Poemele luminii c. versben (Steaua, 1986/9) és a Harmadik levélben (Utunk, 1989/24), s ugyancsak az Eminescu-évfordulóra jelentette meg Eminescu költészete az egyidejűség költészete c. tanulmányát (Igaz Szó 1989/6).

Maga is jelentkezett versekkel a romániai magyar irodalmi lapokban; három költeményét közölte a Vitorla-ének c. antológia (1967).

Önálló kismonográfiát jelentetett meg József Attiláról ("Majd a szabadság békessége is eljön." Kv. 1970) és Szabédi Lászlóról ("Az egészet akartam". Kv. 1984). Sajtó, kritika, irodalom (1983) és Forrása rég fakadt... (1985) c. tanulmányköteteiben a romániai magyar irodalomra és sajtótörténetre vonatkozó legfontosabb kutatásainak eredményeit gyűjtötte össze.

Gondozásában és bevezető tanulmányaival jelent meg a József Attila és a román költészet (1972), az Emil Isac és a magyar irodalom (1986) és az Eminescu a magyar irodalomban (1989) c. kötet. A RMI-sorozatban sajtó alá rendezte és bevezetővel, valamint bibliográfiai függelékkel látta el Brassai Viktor Példázat kétkedőknek (1971), Jancsó Elemér Kortársaim (1976), Kahána Mózes Tarackos – Hat nap és a hetedik – Elbeszélések (1978) c. köteteit, a Tanulók Könyvtárában a baloldal költészetét tartalmazó Férfiúdal 1933-1944 c. antológiát (Kv. 1972), Eötvös József A falu jegyzője c. regényét (1973), a régi magyar irodalomból összeállított Világ világa, virágnak virága (Kv. 1981) c. antológiát, Szabédi László vers- és műfordításkötetét (Rózsahullató fa. Kv. 1982), majd egy válogatást kötött formájú költeményekből Égi csikón címmel, verstani magyarázatok kíséretében (Kv. 1985). A Román Akadémia kolozsvári fiókjának sokszorosításában Romániai magyar verseskönyvek 1944-1989 c. repertóriuma jelent meg (Kv. 1991); szerkesztette az újraindult ESZC első kiadványait.

(D. Gy.)

Baróti Pál: Az irodalomtörténetírás igényei. A Hét 1971/24. – Kovács János: Kismonográfiák nagy hasznossága. Igaz Szó 1971/6. – Csehi Gyula: Kritika, elmélet, történet. Utunk 1971/38; uő. Kismonográfiák – nagyközönségnek. Utunk 1971/48. – Szemlér Ferenc: József Attila és a román költészet. A Hét 1972/41. – Gavril Scridon: Reîntîlnire cu József Attila. Steaua 1972/17. – Sebestyén Mihály: Férfiúdal. Igaz Szó 1973/2. – Szőcs István: Szöveg, nyelvemlék, irodalom. Utunk 1982/7; uő. "Az egészet akartam." A Hét 1985/23. – Kántor Lajos: Az egészről és a részről. Utunk 1983/17. – Cs. Gyímesi Éva: Versformák antológiája. Utunk 1985/40. – Gaal György: Forrása rég fakadt... Utunk 1986/11; uő. A magyar Eminescu-kultusz tükre. Utunk 1989/44. – Szász János: A filológus. Korunk 1986/5.


Mózes Károly – *orvostudományi szakirodalom


Mózes Magda (Konop, 1923. jan. 31. – 1991. dec. 16. Kolozsvár) – orvosi szakíró. ~ Pál testvére. A kolozsvári Református Leánygimnáziumban érettségizett (1942), orvosi diplomát a Bolyai Tudományegyetemen szerzett (1948). A marosvásárhelyi OGYI alkalmazottja, 1958-tól a kórélettani tanszék vezetője, 1963-tól az orvostudományok kandidátusa, 1964-től laboratóriumi főorvos, 1970-től előadótanár nyugalomba vonulásáig (1983). Éveken át a Revista Medicală – Orvosi Szemle szerkesztőségi titkára.

Első írását az EME Orvosi Értesítője közölte (1947). Az Orvosi Szemle, Buletinul Ştiinţelor Medicale, Studii şi Cercetări Ştiinţifice, Budapesten az Acta Physiologica Hungarica, Az Aids, Kibernetika hasábjain jelentek meg reflexológiával, a belső elválasztású mirigyek működésével, a szervezet ásványi anyagcseréjével mind kísérletileg, mind gyakorlatilag foglalkozó tudományos dolgozatai. Oroszból lefordította A. A. Markoszjan Élettan (1954) c. munkáját férje szerint viselt Fugulyán Magda néven. Ismeretterjesztő cikkeit az Utunk, A Hét, Brassói Lapok, TETT közölte, kiemelkedik Fronttünetek – üzemzavar c. írása (TETT 1978/3). Számos OGYI-jegyzet társszerzője.

Munkái: Kórélettani gyakorlati jegyzet (kőnyomatos, Mv. 1955, 1956, 1959); Kórélettani jegyzet (kőnyomatos, Mv. 1979, 1980).

(P. H. M.)


Mózes Pál (Gyula, 1913. febr. 13. – 1982. máj. 9. Kolozsvár) – mezőgazdasági szakíró. ~ Magda testvére. Középiskoláit Lippán és Brádon kezdte, a székelyudvarhelyi Róm. Kat. Főgimnáziumban érettségizett (1931). Iaşi-ban jogot, a chişinăui egyetemen mezőgazdaságtant hallgatott, végül a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mezőgazdasági karán szerzett oklevelet (1941). Besztercén növényegészségügyi körzetvezető, az MNSZ központi sajtó- és propagandaosztályának munkatársa Kolozsvárt (1945), a Falvak Népe mezőgazdasági szerkesztője. Szaktanár a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképző intézetében (1946), tanügyi főfelügyelő (1947-48), a kolozsvári Dr. Petru Groza Mezőgazdasági Főiskola magyar tagozatának növénykórtani tanára, majd a rovartani tanszék vezetője nyugalomba vonulásáig (1949-73).

Tárgyköre a növényvédelem, növénykórtan és rovartan. A Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadójának gondozásában ismeretterjesztő sorozata jelent meg a burgonya, textilnövények, napraforgó, zöldségfélék, kukorica és répa betegségeiről és kártevőiről, a burgonyarákról, gabonafutrinkáról és amerikai szövőlepkéről (1952-59). Írásait közölte a Besztercei Hírlap, Erdélyi Gazda, Falvak Népe, Igazság, Falvak Dolgozó Népe, Vörös Lobogó, Előre, Probleme Agricole, Agricultura Nouă, Revista Pădurilor. Társszerzője számos szakkönyvnek, így a szántóföldi növénytermesztésről, olajnövények, pillangósvirágú takarmánynövények, almástermésűek és csonthéjasok, héjasok és bogyósgyümölcsűek, a cukorrépa termesztéséről szóló kollektív munkáknak s az ugyancsak közös Növényvédelmi kézikönyv c. kiadványnak (1960).

Önálló munkái: A burgonya gyakoribb betegsége és kártevői (1952, 1955); A textilnövények ismertebb betegségei és kártevői (1952); A napraforgó betegségei és kártevői (1955, 1959); A zöldségfélék betegségei és állati kártevői (1955); A kukorica betegségei és kártevői (1956); A répa betegségei és kártevői (1956); A burgonyarák (1956); A gabonafutrinka (1956); Az amerikai fehér szövőlepke (1957).

Hallgatói számára rovartani jegyzetet készített több kiadásban.


Mózes Teréz (Szilágysomlyó, 1919. nov. 6.) – műtörténész, néprajzi író. ~ Károly orvos felesége. Nagyváradon érettségizett (1938), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett művészettörténeti, néprajzi, valamint francia nyelv és irodalom szakon képesítő oklevelet (1949). Pályáját mint muzeográfus Nagyváradon kezdte, ugyanott a Képzőművészek Népi Iskolájának tanára (1949-55), a Népi Alkotások Házának szakirányítója, majd igazgatója (1955-64). Mint a Körös-vidéki Múzeum néprajzi osztályának vezetője nyugalomba vonulásáig (1964-76) az egykori Püspöki Palotában kialakította Körös-vidéke átfogó alapkiállítását s feltérképezte e vidék tájegységeit. A történettudományok doktora (1977).

Néprajzi írásaival már a Művelődési Útmutatóban jelentkezik (1956), folytatólag a Művelődésben közli dolgozatait a népviselet színpadi alkalmazásáról (1961), a művelődési otthonok szépítéséről a népi művészetek termékeivel (1963). A körösrévi és báródi fazekasságról szóló tanulmánya a Népismereti Dolgozatok (1975), az érmelléki borpincékről Bihar és Szatmár megyében ugyanitt (1980), a Körös-vidéki román irhabundákról szóló pedig a Korunk Évkönyv 1979 hasábjain jelent meg. Ismertető cikkeivel az Utunk, Korunk, Bihari Napló, Familia oldalain találkozunk, a Revista Muzeelor, Bihoria, Cibinium és más szaklapok tudományos munkatársa.

Munkái: Portul popular din Bazinul Crişului Repede (francia, német, angol, orosz összefoglalással, Nv. 1968); Portul popular slovac din Nord-Vestul României (klny. a Bihorea folyóiratból, Nv. 1975); Portul popular din Bazinul Crişului Alb (Nv. 1975); Zona etnografică Crişul Repede (1984).

Simon Magda: Népművészet – népi alkotók között. Előre 1958. ápr. 8. – Bölöni Sándor: Múzeumavatás. Előre 1971. jan. 19. – Ujj János: Kötet a Fehér-Körös völgye népviseletéről. Vörös Lobogó, Arad 1976. szept. 9. – Cseke Péter: Körös-vidéki néprajzkutatók. Művelődés 1981/12 és 1982/1. – Fábián Imre: A kutatás csöndes, de nem eseménytelen hétköznapjai. Fáklya, Nv. 1982. ápr. 4.


Mózes-Finta Edit (Kézdialmás, 1945. febr. 20.) – képzőművész. Mózes Attila felesége. Iskoláit Szilágysomlyón kezdte, ahova szüleit 1950-ben mint osztályellenségnek és kizsákmányolónak minősülőket kényszerlakhelyre telepítették. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen csak 1966-ban végezhette el. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán 1974-ben szerzett diplomát. Készített illusztrációkat, filmplakátokat, fotógrafikát. Dolgozott könyvkiadóknak, szövegképei jelentek meg az Utunkban, Korunkban, Igaz Szóban. Alkotásait a szürrealizmussal rokon szemlélet jellemzi. 1992-ben Magyarországra költözött.

(M. J.)

Murádin Jenő: M. F. E. Igazság 1978. febr. 22.


Mráz Ferenc (Bukarest, 1951. szept. 14.) – filmoperatőr. ~ Lajos fia. A bukaresti Magyar Líceumban érettségizett (1970). Pályáját az Alexandru Sahia Filmstúdióban kezdte mint kisegítő operatőr, a Színház- és Filmművészeti Főiskola esti tagozatán filmoperatőri diplomát szerzett (1989).

Vasárnapi séta c. első filmjét a Costineşti-i Filmfesztiválon I. díjjal jutalmazták (1986). A zsilavai börtönről készített A 92. szoba c. filmjéhez az élményanyagot a népfelkelésben való részvétele és 1989. dec. 22-i letartóztatása szolgáltatta. 1991 őszétől a TV magyar műsorainak is dolgozik, ahol Tövissi-Antal Ildikóval a Haláltánc, Bartha Ágnessel A radnóti vár c. közös filmet forgatta, s Nagy Imre festményeit mutatta be húros és ütő hangszeres kísérettel.


Mráz Lajos (Nagyvárad, 1911. febr. 23.) – újságíró, szerkesztő. ~ Ferenc apja. Négy elemi és két ipariskolai osztály elvégzése után mint csizmadiasegéd kapcsolódott be a munkásmozgalomba; 1948-ban lett a Szakszervezeti Élet munkatársa, 1950-től a Művelődési Útmutató belső munkatársa, 1954-től a székelyföldi művelődési házak irányítója, 1956-tól a Munkásélet szerkesztője. Versei, elbeszélései jelentek meg nemcsak az általa szerkesztett lapokban, hanem az Utunk és A Hét hasábjain is. A Korunkban József Attila verseinek munkásmozgalmi népszerűségére emlékezik (1960/12) és Salamon Ernő kortársait szólaltatja meg (1962/5). 1990-ben a Romániai Magyar Szó, 1991-ben Kovásznán Az Ige hasábjain jelentkezett írásával.

Álneve: Dér Lajos.


Muckenhaupt Erzsébet (Szombatság, 1952. okt. 28.) – muzeológus, könyvtörténész. Steiben érettségizett, 1976-ban a Iaşi-i Tudományegyetemen történelem szakos oklevelet szerzett. Tanulmányai befejezése óta a Csíki Székely Múzeum muzeológusa, ahol régi erdélyi nyomtatványokkal, elsősorban a csíksomlyói ferences nyomda és könyvtár múltjával foglalkozik. Egyik feltárója és megmentője a csíksomlyói ferences könyvtár háborús időkben elrejtett könyveinek. Írásait a Művelődés, A Hét és román szakfolyóiratok közölték.

Fodor Sándor: A csíksomlyói ferences könyvtár kincseiről. Keresztény Szó, 1990/11-14.


M-studió , teljes nevén Magyar studió – a temesvári diákotthonok számára vezetéken közvetített *diákrádió. 1973-ban kezdte meg adásait. Első főszerkesztője Nagy Gy. Zoltán villamosmérnök, utóda 1974-től Barabás Sándor ugyancsak villamosmérnök és Tóth Sándor fizikus hallgató, 1975-től Burián Felicián, 1977-től Tüzes Péter, 1980-tól Csulak Ferenc, utóbbiak is villamosmérnök-hallgatók. A másfél órás heti adást 20-25 állandó diák-munkatárs készítette, köztük Bakk Miklós, Borbély László, Hajdu Zoltán, ifjabb Toró Tibor. Állandó rovata volt a tudománytörténet, művészet, irodalom, nyelvművelés, bel- és külpolitika, humor, sport. Szerepet játszott a táncház és a zenekar létesítésénél is. "Energiatakarékosságra" hivatkozva 1986-ban beszüntették.

Az 1989-es forradalom után újrakezdte adásait Bartha Csaba, Nagy Iván és társaik ügybuzgalmából. Ám tekintettel az újjászülető Temesvári Rádió magyar nyelvű adásának a magyar főiskolások számára indított műsoraira, nem sokkal később felfüggesztette külön működését.


Muhi Sándor (Szatmárnémeti, 1945. máj. 28.) – grafikus, művészeti szakíró. Ágopcsa Marianna művészettörténész, műkritikus férje. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Kölcsey Ferenc Líceumban végezte (1963), rajztanári oklevelet a kolozsvári Pedagógiai Főiskola képzőművészeti karán szerzett (1966). Rajztanár Szatmáron, közben a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán muzeológusi képesítést nyert (1982). A Román Képzőművészeti Szövetség szatmári tagozatának elnöke.

Tusrajzain, metszetein társadalmi témákat dolgoz föl; készít plakátokat és karikatúrákat is. Egyéni kiállításokat szervezett Szatmáron és Bukarestben. A jelenkori képzőművészet alkotási és esztétikai kérdéseivel foglalkozó írásaival, valamint kiállítás-kritikákkal 1975-től jelentkezik az Ifjúmunkás, Igaz Szó, A Hét, Új Élet, Előre, Szatmári Hírlap hasábjain. A Kriterion képzőművészeti sorozatában monográfiát írt Balla József címmel a nagybányai festőről (1985) és Erdős Imre Pál képzőművészről. Ez utóbbi kéziratban.

Ady és József Attila verseit illusztrálta.

1990 óta a Szatmári Friss Újság, Romániai Magyar Szó, Szamoshát közli képzőművészeti írásait, paródiáit, szatíráit.

(M. J.)

Soltész József: Fintor és paradoxon. Utunk 1973/20.


Munkás 1. Aradon 1920-ban Bőripari Munkás címmel indított politikai hetilap. 1921. május 1-i számától címét ~ra változtatta. Főszerkesztője Fáskerti Tibor, szerkesztője Hustya Sándor, az 1922. évi 2. számtól Orosz János. Az eredetileg szociáldemokrata beállítottságú lap rövidesen a kommunista párt befolyása alá került. Tiltakozott a Trancu-Iaşi-féle munkaügyi törvény ellen, cikksorozatban elemezte a társadalmi osztályok viszonyát a nemzeti kérdéshez. Az aradi munkásság gazdasági és politikai helyzetét feltáró írások mellett figyelemre méltó a lap irodalmi rovata, amely Révész Béla és Várnai Zseni írásain kívül az aradi írók és költők műveit is közölte. Megszűnt 1922-ben, az aug. 22-i számmal.

2. Bukarestben 1923. máj. 27. és 1924. ápr. 9. között megjelent kommunista pártlap. Felelős szerkesztője és kiadója Cloţan-Klotan János, utána Imre Aladár, Gelert Koszty, Encsel Mór. Rendszertelenül jelent meg. Megindítója és tényleges szerkesztője, Jász Dezső a lapban tág teret nyitott a munkásirodalomnak. Gábor Andor, Gyetvai János, Révész Béla, Mácza János külföldről érkezett írásai mellett itt közölt Kahána Mózes, Körösi-Krizsán Sándor, Fónagy János is. 1924-ben betiltották, kiutasítva szerkesztőjét, Jász Dezsőt Romániából.


Munkás Athenaeum – a munkásegységfront kulturális szervezete Kolozsvárt. Az SZDP betiltása után alakult a királyi diktatúra idején, 1938-ban. Bruder Ferenc és Pásztai Géza játszott szerepet létrejöttében, elnöke Gheorghe Ursică nyomdász. Szellemi irányító magyar részről Jordáky Lajos, román részről Vasile Pogăceanu. Több más *athenaeum mintájára a ~ irodalmi gyűléseket rendezett szakszervezeti otthonokban, így József Attila-estet, Coşbuc-estet, közös Ady-Eminescu-ünnepséget s egy nagyarányú Petőfi-emlékestet, utóbbit a Magyar Színházban. A bőrösöknél, vasasoknál, építőknél, magánalkalmazottaknál lezajlott rendezvények az írók és a munkásság közös állásfoglalását fejezték ki a fasizmus fenyegette kultúra védelmében. A legtevékenyebb tagozat gyermeksegélyezési és egészségügyi előadásokkal hálózta be Kolozsvár külvárosait.

A ~ keretében működött a Forradalmi Írók Munkaközössége. Tagjai (köztük Asztalos István, Balla Károly, Brassai Viktor, Józsa Béla, Korvin Sándor, Kovács Katona Jenő, Nagy István, Salamon László) nemcsak a Korunk és a szociáldemokrata Előre, hanem a Brassói Lapok, Független Újság és a nagyváradi Friss Újság hasábjain is megjelentették antifasiszta írásaikat. A munkaközösség adta ki az 1939-es és 1940-es munkásnaptárakat, 1939-ben Józsa Béla tanulmányát Petőfiről és az 1848-as forradalomról, Jordáky Lajos füzetét a francia forradalomról és Spanyolország c. társadalompolitikai munkáját (Kv. 1939), valamint Nagy István Vékony az ajtó c. novelláskötetét (Kv. 1940).

1940-ben a ~ működését betiltották. Utóda 1944 után a *Józsa Béla Athenaeum.

(B. E.)

Jordáky Lajos: A Munkás Athenaeum írói egységfrontja. Korunk 1971/4.


Munkásélet 1. A Romániai Egységes Szövetségek és Szakszervezetek magyar nyelvű hetilapja. A Bukarestben 1923-tól megjelent *Munkás folytatásaként indult, 1926-os és 1927-es évfolyamait felelős szerkesztőként Imre Aladár, majd az 1931-es betiltásig Encsel Mór jegyzi. A ~ munkatársa Fóris István. 1929-től a baloldali Egységes Szakszervezetek lapja, élesen szemben áll nemcsak a Iuliu Maniu vezette kormányzattal, hanem a szociáldemokráciával is. Történelmi dokumentum a ~ állásfoglalása a temesvári tömegperrel, majd a lupényi bányászok sztrájkjának véres leverésével kapcsolatban. A lap közli Al. Dobrogeanu-Gherea tiltakozó táviratát a munkáshalottak hozzátartozói számára gyűjtött segélypénz elkobzása ellen (1929. dec. 9.). 1931-ben betiltották.

2. Az RNK Szakszervezeti Központi Tanácsának (később a Romániai Szakszervezetek Általános Szövetségének) hetilapja. Megelőző szakszervezeti folyóiratokhoz igazodva II. sorozatként 1957. máj. 1-én indult Bukarestben szerkesztők megjelölése nélkül. Elsősorban üzemi és helyi levelezőkre támaszkodott. Belső munkatársai közt Mag Mária, Mráz Lajos, Okos György, Vas Ágnes szerepel.

Később kinőtt az üzemi munkaversenyeket népszerűsítő sablonjából. Bogdán Tibor, Fodor György, Kenéz Ferenc, Máthé Éva, Pintér Lajos, Salló Ernő, Szaniszló József, Tóth Mária bevonásával sokoldalúbbá vált. Megindítja Komoróczy György nyelvművelő rovatát, s éveken át rendszeresen folytatja Jenei Dezső műszaki kisszótárát; gazdagodik orvosok, természettudósok, jogtanácsosok szakcikkeivel.

Bár a 80-as évek közepétől a pártpolitika propagandaanyaga egyre nagyobb helyet foglal el benne, ennek mintegy ellensúlyozásaként egy erősödő technokrata vonal is érvényesül mérnökök, mesterek közreműködésével, akik a legjobb műszaki megoldásokat ismertetik szakszerűen benne. Újabb munkatársak – köztük Baktai Etelka, Fórizs Anna, Kaszili Viktor, Murgu Pál – üzemi riportokkal járulnak hozzá a lap népszerűségéhez, amit a jó teljesítményű munkások állandó arcképcsarnoka is szolgál. A magyar és román irodalom jól válogatott szemelvényei mellett bő a világirodalmi anyag is.

1989 decembere után a lap *Valóság (1991. okt. 18-ig), majd Változó Valóság cím alatt új profillal lépett közönsége elé.

Beke György: Ép áramkör. Utunk Évkönyv 1972. 84-86. – Balogh Edgár: Munkásélet térben és időben. Közli Táj és nép. Kv. 1978. 153-55.


munkáslevelezők – a munkássajtó önkéntes külső munkatársai, akik környezetükről, munkahelyükről közvetlen tudósítással járulnak hozzá a lapok közleményeihez. A magyar sajtó történetében Táncsics Mihály forradalmi lapja, a Pesten 1848-ban született Munkások Újsága bővítette és hitelesítette közügyi anyagát paraszt- és munkáslevelek közlésével, s ez a hagyomány a demokrata sajtóban, így nálunk a munkásmozgalom lapjainak hasábjain, főleg a Falvak Népében és az Erdélyi Magyar Szóban megismétlődött, sőt szervezett formát is öltött a *Népi Toll Versenye keretében.

A ~ segítségével fejlődött ki a II. világháború után a kisebbségi magyar sajtó. Ferenczy Lajos Tibor sepsiszentgyörgyi géplakatos, aki több évtizedes levelezői tevékenysége alatt sok száz közléssel jelentkezett, a Korunkban így jellemezte a ~ szerepét: "...a sajtólevelezők ezrei – belső kényszertől hajtva vagy külső biztatásra – központi és vidéki lapjaink éltetői, »anyagbeszerzői« voltak, többé-kevésbé megbízható külső munkatársai. A kevés számú szerkesztő feladata volt – többek között – összefogni a levelezők népes táborát, irányítani, tanítani az írás művészetére. És ami talán a legtöbb dolgot adott, az a gyakran szervezett versenyek reális értékelése volt, olyanszerű megszervezése, hogy a levelek számbeli és minőségi gyarapodását segítsék elő." Így alakulhatott ki a bevált ~ közül is magának az újságíró gárdának szakmai bővülése és a készsége a valóságos helyzet mindennapi ismertetésére. Rájuk támaszkodhatott az Előre, Igazság, Megyei Tükör, Hargita, Brassói Lapok, Falvak Dolgozó Népe, legjobbjaik az irodalmi folyóiratokban is megjelentek. Legjellegzetesebb volt a Munkásélet Gyárközelben c. üzemi ciklusa: Ferenczy L. Tibor tollából. A ~ névsorából kiemelkedő foglalkozása szerint Máthé János és Török Ferenc asztalos, Jenei Árpád bőrgyári munkás, Bajka László villanyszerelő (Sepsiszentgyörgy), Sebők Mihály vasöntő (Szentkeresztbánya), István Sándor fémforgácsoló (Kézdivásárhely), Bödör András (Kolozsvár), Dávid István (Gyergyószentmiklós), Iszlai Albert (Kolozsvár), Sára Péter (Nagyszalonta), Simó Edmund (Kovászna), Rácz Miklós (Máramarossziget), Váradi István (Kézdivásárhely), valamint a leveleit Braver Ferenc, Demeter Ferenc, Rakits Dezső aláírással jegyző három szerző.

A diktatúra voluntarisztikus túlzásai és ferdítései idején az is gyakorlat volt, hogy a rendszer álmunkáslevelek íratásával és közöltetésével nyomatékosította politikai kampányait (pl. az 1956-os magyar forradalom leverése után). A ~ többségének tárgyilagos tényközlései azonban bizonyos mértékben fékezték a felülről megkövetelt jelszavakkal torzított képet, s a levelekben érintett hiányok, hibák és visszásságok leleplezése miatt a szerzők nemegyszer fenyegetésekben és mellőzésekben részesültek.

(B. E.)

Majtényi Erik: Nyílt levél a betűről. Előre 1965. nov. 21. – Ferenczy L. Tibor: Sajtólevelezés régebben és ma. Korunk 1971/10; uő. Kalapács és toll. Munkásélet 1973. márc. 21. – Iszlai Albert: Az olvasó hozzászól. Munkásélet 1975. febr. 7.


munkásmozgalom-történet – a történelemkutatás ama ágának terméke, amely az ipari munkásság gazdasági és politikai szervezkedését és vívmányait vagy kudarcát tárja fel. Az erdélyi magyar történeti irodalomban átfogó művekig nem jutott el, de a *helytörténet adalékgyűjtései közt szórványosan szerepel. A szocialista rendszer idején visszaemlékezések és feldolgozások jelentek meg Fodor László, Fuchs Simon, Glück Jenő, Jordáky Lajos, Keszy-Harmath Sándor, Vajda Lajos tollából tájak és üzemek munkásainak bérharcairól s társadalmi megmozdulásairól. Dokumentumértékűek a Kovács István, Nagy István, Veress Pál, Zimán József önéletrajzi írásaiba foglalt munkásmozgalmi vallomások, de a szigorodó diktatorikus rendszerben mindez hovatovább háttérbe szorult, magának az uralkodó pártirodalomnak adva át helyét.


Munkás Naptár 1. Megjelent 1924-ben Bukarestben Colţan János szerkesztésében.

2. A Szociáldemokrata Párt és a Munkás Athenaeum kiadásában Kolozsvárt 1935 és 1940 között kiadott naptár, amelyet az 1938-ban alakult és a munkásegységfrontot képviselő Forradalmi Írók Munkaközössége mintegy irodalmi évkönyvvé alakított az 1939-es és 1940-es megjelenés alkalmából.


munkásszínpad – az 1928-ban Kolozsvárt alakult Munkás Segély jótékony célú szervezet kísérlete olyan műkedvelő előadások rendezésére, melyek anyagi alapot nyújtanak elszegényedett vagy bebörtönzött dolgozók támogatására, s egyben nevelő értékű darabokkal helyettesítik a selejtes szórakoztató előadásokat a szakszervezeti munkásság közéletében.

Első fellépése Becsky Andor avantgardista felépítésű Láz c. darabjának bemutatása volt egy borlerakatban hevenyészett színpadon. Az előadás jelképes eszközökkel, de erős elvontságával inkább csak az értelmiségiek sorában keltett feltűnést. Folytatásképpen önállósult a *Studió színpad, ahol egy újabb Becsky-féle avantgardista darab, a Gyémányrabszolgák került bemutatásra s még inkább csak az érdeklődő irodalombarát polgárság elismerését váltotta ki. Gaál Gábor a ~ eme fajtáját üdvözölte ugyan, de kifogásolta a formai csináltságot: "a mozgásnak és a szónak valami rafinált és túlértékelt keverésé"-t egyszerű kifejezés helyett. A ~ előadásait több-kevesebb sikerrel megismételték a külvárosokban.

(B. E.)

Szentgyörgyi Anna [Gaál Gábor]: Munkás kamaraszínpad Kolozsvárt. Korunk 1930/3; újraközölve Válogatott Írások I. 1964. 348-49. – Nagy István: Hogyan tovább? Önéletrajzi regény III. 1971. 104-111.


Munkás Színpad – 1945-ben alakult Marosvásárhelyen a Salamon Ernő Athenaeum keretében. A több mint 70 tagot számláló, jórészt műkedvelőkből álló együttest kezdetben Battyán Kálmán színigazgató vezette.

Bemutatásra került Darvas József Szakadék c. színműve, utána Földes Imre Hivatalnok urak és Hunyady Sándor Bors István c. darabja, majd Nóti Károly Nyitott ablak és Sárközi György Dózsa c. drámája. 1945-ben két helyi szerző, Iszlay Benjamin és Szotyori Imre Lejtőn c. drámáját is bemutatták.

1946-ban a ~ keretében megalakult a munkás szavalókórus, a munkás zenekar. Birtokukba vették a Szakszervezetek Székháza új színpadát, ahol az avató előadás Földes Imre A kuruzsló c. darabja volt Kövesdi István rendezésében. A marosvásárhelyi közönség színi igényeinek kielégítését ezután az Állami Székely Színház vette át.

(A. S.)

Polgár István: A Munkás Színpad értékes darabokkal és tehetséges szereplőkkel kezdi meg nevelő és gyönyörködtető munkáját. Szabad Szó 1945. jún. 3.


munkás-társadalomrajz – a munkások életviszonyainak tárgyilagos feldolgozása helyszíni tényfelvételek alapján. Már az I. világháborút megelőző Magyar Társadalomtudományi Társaság Braun Róbert elnöklete alatt Budapesten megalakult Szociográfiai Szakosztályának városra és falura egyaránt kiterjesztett társadalomrajzi kutatásakor felvetődött a ~ szüksége, a két világháború között azonban a megoldatlan parasztkérdés a *falukutatást hozta előtérbe. A Gaál Gábor szerkesztette Korunk e tájékozódás egyoldalúságának kiegészítése végett tett kísérletet az erdélyi ~ megteremtésére. E célból jelentette meg hasábjain Jordáky Lajos A kolozsvári ipari munkásság c. cikkét (1938/2, 3), majd Téglagyári munkások c. felmérését (1939/7-8). Nagy István Dolgozó leányok c. cikkével jelentkezett (1939/7-8), s egyidejűleg jelent meg Külváros c. munkája (Kv. 1939, bővítetten. Bp. 1942). Ezt Bérmunkások c. hasonlóképpen szociográfiai feldolgozása követte (Kv. 1945). A ~ műfajába sorolhatók az 50-es évektől a 80-as évekig sűrűn megjelenő riportirodalom kötetei, köztük Dános Miklós, Marosi Barna, Mikó Ervin, Molnár H. Lajos, Orosz Irén, Tar Károly munkástárgyú novellái.

Míg a Magyar gyári munkásság c. tanulmánygyűjtemény a Magyar Közgazdasági Társaság kiadásában (Bp. 1940) megelégedett egy teljesen politikamentes "szociális helyzetkép"-pel, addig Jordáky Lajos a Népszava hasábjain (1941-43) élesen bírálja ugyan a népi írók "eszmei zűrzavarát", de a népi irodalom valóságszemléletében egy szocialista munkásirodalom "paraszt-népi testvérágá"-t ismeri fel.

Az 1944 után kialakuló romániai viszonyok közt a valóságszemlélet jellemzi a ~ további kibontakozását, a bekövetkező balos megmerevedések következtében azonban a valóságot voluntarisztikusan megkerülő "szocialista realizmus" csak a *munkáslevelezők manipulálható közléseire s a riportirodalom szubjektív esetlegességeire korlátozza a ~ot. Az 1957-ben induló *Munkásélet még ilyen körülmények közt is hivatást teljesít a munkásélet és az üzemi alkotómunka ábrázolásával. Az 1989 után bekövetkező társadalmi fordulatban a demokratikus stabilizálódás bizonytalansága, a növekvő gazdasági válság s a szakszervezetek újjászerveződésének kezdeti folyamata egyelőre nem kedvez sem a falukutatás, sem a ~ írásbeli folytatásának.

(B. E.)

Rézler Gyula szerk.: Magyar gyári munkásság. Szociális helyzetkép. Bp. 1940. – Jordáky Lajos: A szocialista irodalom útján. Elvek és utak. Bp. 1973.


Munkás-Turista – az Országos Szakszervezeti Tanács 1950-ben indított, de már 1951 júliusában megszüntetett turisztikai havi folyóirata. Megjelent Bukarestben.


Munkás-újság – az Erdélyi Szocialista Párt kolozsvári hetilapjaként Raffai István szerkesztette *Romániai Népszava 1929/18. számától kezdve ~ c. alatt jelent meg. Szerkesztője 1932-től Hoffer Géza. Az 1934/42. számtól mint "A nép érdekeit védő szociáldemokrata hetilap" *Előre c. alatt folytatódott. Miután a királyi diktatúra feloszlatta a pártokat, a lap 1938/31. számától "irodalmi, kritikai és munkásmozgalmi folyóirat" alcímmel folytatódott, s 1939-ben bekövetkezett betiltásáig nyolc száma jelent meg.


Murádin Jenő (Harasztos, 1937. nov. 23.) – művészettörténész, szerkesztő. ~-Beyer Katalin férje, ~ László öccse. Középiskoláit a Kolozsvári 1-es Számú Magyar Tannyelvű Pedagógiai Iskolában végezte. 1963-ban a Babeş-Bolyai Egyetem történelem-filozófia karán szerzett oklevelet. Művészeti szerkesztője, majd osztályvezetője volt a kolozsvári Igazság napilapnak (1967-88), főszerkesztője a Napsugár gyermekirodalmi folyóiratnak (1988-90). A Romániai Képzőművészek Országos Szövetsége kritikai szakosztályának tagja. 1990-től a Napsugár főmunkatársa, 1991-től művészettörténeti előadó a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán.

Érdeklődési szakterülete a XIX-XX. század erdélyi magyar művészete, a kor képzőművészeti mozgalmainak, szervezeti életének kutatása, a nagybányai kolónia és festőiskola úttörő eredményeinek föltárása. Kritikai munkássága is jelentős; 1964 óta rendszeresen közölt az Utunk, Korunk, Igaz Szó, Új Élet folyóiratokban és napilapokban. Jelentősebb tanulmányai: Emlékek, adatok az ismeretlen Hollósyról (Utunk Évkönyv 1971); Fejedelmek festője, háborúk krónikása – Szathmári Pap Károly pályája (a Tollal, fegyverrel c. tanulmánykötetben, 1977); Hollósy Simon: A huszti vár (Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1979/2); Történelmi tabló a szellem szabadságáról (Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1980/3-4); Szabó Vera (közli Képzőművészeti Írások, 1984), Nyilasy Sándor pályakezdése (Szegedi Könyvtári Műhely 1986/1-2); Perlrott Csaba Vilmos pályarajzához (Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1988/1-2).

Monografikus művekben mutatta be az erdélyi magyar művészet több jeles alkotójának pályaképét, s adott számot a kor képzőművészeti életének eseményeiről: Klein József (1977), A Barabás Miklós Céh (1978), Gy. Szabó Béla (1980), A Ferenczy művészcsalád Erdélyben (1981), Nagy István (1984), Maticska Jenő (1985), A tél festője [Gruzda János] (1989).

Fodor Sándor: Monográfia – Gy. Szabó Béláról. Utunk 1981/18. – Beke György: Művész, kritikus és művészetkritika. Utunk 1982/4. – Boros Judit: Romániai magyar képzőművészeti monográfiák. Hungarológiai Értesítő, Bp. 1982/1-4. – Sümegi György: Nagy István életműve – Erdélyben. Forrás, Kecskemét 1985/12.


Murádin László (Harasztos, 1930. nov. 29.) – nyelvész. ~ Jenő bátyja. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban, a kolozsvári Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet (1954). Még egyetemi hallgató korában a Magyar Nyelvészeti Tanszék gyakornoka, majd ugyanitt tanársegéd. 1958-tól a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetének tudományos munkatársa, 1964-től főkutató. Az akadémia nyelvtudományi intézetében 1968 óta az egyetlen romániai nyelvészeti és irodalomtörténeti szakfolyóirat, a *Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztője.

Kutatási területe a magyar nyelvjárástan, a romániai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai. Részt vett a keleti székely, moldvai csángó és aranyosszéki tájnyelvi atlaszok adatgyűjtő munkájában. E tárgykörben megjelent tanulmányai a NyIrK-ben: Az ikes ragozás állapota és használatának nemzedékek szerinti megoszlása Háromszéken (1957/1); Mutatvány az "Aranyosszéki Tájnyelvi Atlasz"-ból (1958/1-4); Az ly hang a moldvai csángó nyelvjárásban (1965/1). A mintegy 3400 címszavas kérdőfüzettel végzett, 136 falura kiterjedő általános nagyatlasz, a Romániai Magyar Nyelvjárások Atlasza nyelvföldrajzi adatainak gyűjtője, a mű szerkesztője. Szaktanulmányai általában e témához kapcsolódnak, s az atlasz adataira épülnek a NyIrK hasábjain: Adatok a muskátli elnevezéseinek szóföldrajzához (1967/1); Az ellik és rokon értelmű társainak jelentésköre (1976/1); Állathívogató és -űző szavak erdélyi nyelvföldrajza (1957/1 és 1978/1); Az e/ë fonémakülönbség megléte és megoszlása a romániai magyar nyelvjárásokban (1980/2); A mezőségi a-zás (1989/1).

Munkatársa az Európai Nyelvatlasznak (Atlas linguarum Europae), gyűjtője az atlasz romániai magyar kutatópontjai anyagának. Tagja a román akadémiai nagyszótár (Dicţionarul Limbii Române) etimológiai bizottságának. Szaktanulmányait közli a debreceni Magyar Nyelvjárások és a budapesti Nyelvőr is. Nyelvjárástani munkásságáért a Magyar Nyelvtudományi Társaság Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki.

A nemzetiségi élet igényei szempontjából jelentős nyelvművelő, nyelvi ismereteket terjesztő tevékenysége is a romániai magyar sajtóban. Ilyen tárgyú írásait közölte az Előre, A Hét, Utunk, Művelődés, Dolgozó Nő; állandó nyelvművelő rovatot tartott a kolozsvári Igazság és a marosvásárhelyi Új Élet hasábjain. "A nyelvművelés itt már nem nyelvészeti, hanem társadalmi kérdés" – vallja Nyelvművelésünk új lendülete c. Korunk-cikkében (1971/10). Társszerkesztője az Anyanyelvünk művelése c. kiadványnak (1975), válogatásában és jegyzeteivel jelentek meg Kosztolányi Dezső nyelvművelő írásai Gondolatok a nyelvről címen (1977, Téka), egyik szerzője a Korunk Füzetek Nevek térben és időben c. névtudományi számának (1984). 1989 decembere óta a Szabadság, Falvak Népe, Erdélyi Figyelő nyelvművelő munkatársa.

Önálló kötetei: Szavak titka (Kv. 1977); Szavak színeváltozása (Kv. 1983).

Beke György: "Mind többen akarnak helyesen, szépen írni és beszélni." Interjú M. L.-val. A Hét 1980/29. – Péntek János: Lehet-e művelni a nyelvet? Korunk 1984/1. – Éder Zoltán: Az erdélyi magyar nyelvművelésről. Klny. a Magyar Nyelvőrből. Bp. 1989.


Murádin-Beyer Katalin (Marosvásárhely, 1942. okt. 5.) – műépítész, szakíró. Murádin Jenő felesége. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Főiskolán szerzett oklevelet (1970). A kolozsvári Műegyetem építészeti karának tanára (1970-83). A műépítészeti tanszék átmeneti felszámolása után az Erdélyi Református Püspökség műszaki munkatársa, majd 1990-től ismét tanári katedrát kapott. 1984-ben Háromszék népi építészetének tárgyköréből doktorált.

Szakterülete a köz- és lakóépülettervezés, valamint a belépítészet. Fontosabb kivitelezett tervei: Kolozsvárt a Donát-negyedi telefonközpont (Ioana Agachival közösen); az aranyosgyéresi és a jódi ref. parókia; ravatalozó és harangláb Medgyesen. Tervei szerint épül Kolozsvárt a tóközi ref. templom és parókia épületegyüttese. Tervezett templomi bútorzatot, szószékeket. Az erdélyi faragott kőszószékek műemlékfelmérését végezte el. Mindennapi otthonunk c. alatt cikksorozata jelent meg az Új Életben (1984-85). Erdély egész területén végzett kutatásai alapján rajzaiból kiállítást szervezett a kolozsvári Teológiai Intézetben (1990), s kötetben is kiadás alatt álló anyagát kibővítve a Budai Várban is megismételte Faragott kőszószékek Erdélyben címmel, majd Lyon és Grenoble közönségével ismertette meg a főleg XVIII. századi prédikálószékek ismeretlen művészetét (1992).

Egyetemi szakkiadványai: Mobilier de şezut (dokumentációs füzet I. Kv. 1975); Mobilier pentru dormit (dokumentációs füzet II. Kv. 1978).

László Ferenc: Erdélyi faragott kőszószékek Magyarországon és Franciaországban. Szabadság 1992. máj. 27.


Murvai László (Szatmárnémeti, 1942. aug. 11.) – pedagógiai író, irodalomtörténész. ~ Olga férje. Szülővárosa Kölcsey Ferenc Gimnáziumában érettségizett (1959), a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1965). Pedagógiai pályáját Ákoson és Óváriban kezdte (1965-71), Szatmár megyei tanfelügyelő (1971-72), majd 1972-től az Oktatásügyi Minisztérium nemzetiségi osztályán tanfelügyelő ill. főtanfelügyelő. Bárd Oszkárról írott monográfiájával doktorált (1984).

Első írását a Tanügyi Újság közölte (1967). Oktatáspolitikai és irodalomtörténeti írásai jelentek meg A Hét, Igaz Szó, Korunk, Utunk hasábjain. A NyIrK-ben Bárd Oszkárról, a lapszerkesztőről ír (1982/1), s Dsida Jenő Bárd Oszkárhoz intézett leveleit adja közre (1984/1). Társadalom és iskola c. munkájában megfelelő hangsúlyt kap az anyanyelvi oktatás.

1990 óta is jelentkezik a Közoktatás és A Hét hasábjain, a Romániai Magyar Szóban pedig A magyar kisebbség oktatásképe az 1991/1992-es Fehér Könyvben (1992. dec. 31.) c. bírálatában marasztalja el a Román Külügyminisztérium egy propagandakiadványának a valóságot elfedő ellentmondásait.

Munkái: Nemzetiségi oktatás Romániában (hatnyelvű kiadás társszerkesztésben, 1982); Társadalom és iskola (cikkek és tanulmányok, 1983).

(B. E.)

Korondi Lajos [Molnos Lajos]: Társadalom és iskola – ma. Utunk 1983/37. – Csire Gabriella: Iskola és társadalom – teljes jogegyenlőségünk gyakorlatában. Előre 1983. ápr. 6.


Murvai Olga, Murvainé Mihály Olga (Kolozsvár, 1942. okt. 10.) – nyelvész. ~ László felesége. szülővárosában érettségizett (1960), a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett (1965). Általános iskolai tanár Szatmár megyében (1965-72), tanársegéd a bukaresti Tanár Továbbképző Intézetben (1972-73), majd tanársegéd, adjunktus, előadótanár a bukaresti tudományegyetem idegen nyelvi karának Hungarológiai Tanszékén. A filológiai tudományok doktora (1977).

Kutatási területe a stilisztika, szövegnyelvészet, a magyar mint idegen nyelv oktatása. Szakcikkeit a Revista de Istorie şi Teorie Literară, Analele Universităţii Bucureşti, Revue Roumaine de Linguistique, TETT, Budapesten a Magyar Nyelvőr, Magyar Nyelv közli. Szerepel a Tanulmányok a magyar impresszionista stílusról (1976) c. gyűjteményben, válogatásában és utószavával jelent meg a Kriterion Stilisztikai tanulmányok (1976) és Irodalomszemiotikai tanulmányok (1979) c. kötete. A NyIrK közli értekezését a szabad függő beszéd kialakulásáról (1974/1) és annak kommunikáció-elméleti modelljéről (1978/1), ill. mint komplex szemantikai jelről (1978/2); ugyanitt jelenik meg újabb szemiotikai vizsgálata a műalkotás belső felépítettségéről (1980/1).

A szövegvizsgálat új útjai (1982) c. kötet egyik szerzője.

Önálló kötetei: Szöveg és jelentés (1980); Mic dicţionar român-maghiar de expresii şi locuţiuni (1986).

Kemény Gábor: Szöveg és jelentés. Magyar Nyelvőr, Bp. 1982/4.


musical – a musical comedy rövidített kifejezése, néha musical play-ként is említik. A zenés színház jellegzetes amerikai műfaja. Szakít az operett, a zenés vígjáték és a revü dramaturgiai elveivel, rendszerint kész irodalmi művek felhasználásával alkalmazza a párbeszédet, éneket, táncot. Európában az 50-es évek óta hódít teret; néhány jellegzetes példája (Frederick Loewe: My Fair Lady; Leonard Bernstein: West Side Story; Jerry Herman: Hello, Dolly) hatással volt a romániai magyar ~ kialakulására. Megőrizve a műfaj alapvonásait, nálunk az operetthez és revühöz kapcsolódó szálai tartósabbak. Az előadásra került ~ok közül való többek közt Fischer-Demián Vilmos-Sárossy Ödön Forgóajtó (1971), Kisfalussy Bálint-Karácsony Benő: Rút kis kacsa (1974), Hary Béla-Ion Luca Caragiale: Karnevál (1979), Pergánczi Béla-Constantin Cubleşan Hotelszoba (1985) c. darabja. Ide sorolható bizonyos értelemben Lengyel Loránd-Csép Sándor Mátyás, a vigasságos c. munkája is.

(B. A.)

Lakatos István: Hazai musical-bemutató a Kolozsvári Állami Magyar Operában. Új Élet 1971/15. – Páll Árpád: Musical és mértéktartás. Új Élet 1974/9. – Fehérvári László: Tanuljunk meg "musical"-ül. Utunk 1982/15. – Marosi Péter: Musical (ológia). Utunk 1982/31.


Musnai László (Székelykövesd, 1888. febr. 26. – 1967. máj. 8. Nagyenyed) – lelkész, bibliakutató, művelődéstörténész. Középiskoláit a székelyudvarhelyi Ref. Kollégiumban, a teológiát Kolozsváron végezte (1910). A következő tanévben Berlinben folytat bibliai stúdiumokat. Első tanulmányútjáról hazatérve, 1913-ban Kolozsváron teológiai magántanári vizsgát tesz. 1914-ig Marosszentimrén, azt követően Tekén lelkész; az I. világháború alatt katonalelkész az olasz fronton. Az 1917-18-as tanévben a bécsi és a berlini egyetemen képezi tovább magát. 1928-ban Debrecenben teológiai doktorátust szerez. Exegetikai kutatásainak fő területe a jánosi iratok vizsgálata, de rendszeresen foglalkozik a magyar bibliafordításokkal is.

1933-tól Nagyenyeden a Bethlen Kollégiumban vallástanár. Főként a város és a kollégium művelődési hagyományainak rendszeres feldolgozása foglalkoztatja, beleértve Kőrösi Csoma Sándor emlékének ápolását és az erdélyi románság körében folyt nyugati missziós törekvések kutatását is. Vallástanárként reá hárul a református papjelöltek nagyenyedi gyakorlati képzésének irányítása, s igazgatóként ő áll az 1940-45 között Nagyenyeden megszervezett Ref. Teológiai Kar élén is. Midőn a szovjet katonai hatóságok hadikórház céljaira igénybe veszik a kollégium épületét, szinte élete kockáztatásával menti meg a nagykönyvtárat a pusztulástól.

Művelődéstörténeti kutatásai során az 1950-es években a szászvárosi Ref. Egyházközség irattárában ő találja meg Mihail Halici könyvtárának 1674-es lajstromát, a régi erdélyi román művelődés jelentős dokumentumát. A szentírási nyelvek szakértőjeként haláláig részt vesz a Magyar Bibliatanács Bibliafordító Szakbizottságának munkájában. Gazdag magyar bibliagyűjteményét és kézirati hagyatékát a kolozsvári Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet Könyvtára őrzi.

Önálló formában is megjelent munkái: János apokalypsisének magyarázata. Gyulafehérvár 1913 (I. füzet), Torda 1924 (II. füzet); Életnek beszéde (beszédvázlatok). Torda 1923; A magyar biblia története. Kv. 1925, II. bővített kiadás, Torda 1927; János evangéliumának és leveleinek magyarázata. Torda 1926; Károlyi Gáspár, a bibliafordító. Kv. 1929; Kecskeméthy Cs. István. Klny. a Kecskeméthy-emlékkönyvből 1934; Szenczi Molnár Albert. Cluj-Kv. 1933; Aiud-Nagyenyed és református egyháza. Aiud-Nagyenyed 1936; A Vizsolyi Biblia. Komáromi Csipkés György bibliája. Klny. a Károlyi-emlékkönyvből 1940; "A ker. tudományoknak rövid summába kötött fundamentuma." Bp. 1941; Emlékbeszéd Kőrösi Csoma Sándor halálának 100 éves ünnepén. Aiud 1942; Kőrösi Csoma Sándor. Aiud-Nagyenyed 1943; Az Ige szolgálatában. Aiud-Nagyenyed 1945; Új adatok Halici Mihály életéhez és hagyatékához. Klny. NyIrK 1960; Date noi privitoare la Mihail Halici. Klny. Studii de istorie literară şi folclor – Institutul de lingvistică Cluj 1964; Kőrösi Csoma Sándor és Nagyenyed. Klny. NyIrk 1964; Kőrösi Csoma Sándor és a kolozsvári tudóskör. Klny. A MTA I. Osztályának Közleményeiből 1966. A felsoroltakon kívül még számos, ma már nehezen hozzáférhető aprónyomtatványa (pl. A Váradi biblia) és a fentebb felsoroltakkal azonos tárgyú közleménye (pl. Kőrösi Csoma Sándor és Nagyenyed. Magyar Pedagógia 1963/4.) jelent meg itthon és külföldön.

(K. K.)

Engel Károly: Dr. M. L. NyIrk 1968/1.


Múzeumi Füzetek 1. Az EME természettudományi szakosztályának, valamint az ásvány-, növény- és állattáraknak az értesítője. Apáthy István zoológus egyetemi tanár indította. 1906-ban három, 1907-ben két, 1909-ben három számmal rendszertelenül jelentkezett, majd 1911-től a három múzeumi tár szerint három független részre szakadt. Ezek közül az ásványtár Szádeczky Gyula szerkesztette értesítője jelent meg pontosan 1919-ig. A növénytár értesítőjét Györffy István szerkesztésében Botanikai Múzeumi Füzetek c. alatt 1915-től 1919-ig adták ki, míg az állattani értesítő számaiból ezen időszakban csak különlenyomatokat ismerünk. A ~ tárgyköre 1930 és 1944 között az *Erdélyi Múzeum hátsó laptestében külön fejléc alatt szerepelt.

György Lajos: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület háromnegyedszázados tudományos működése. 1859-1934. Kv. 1937. 70-78. – Szabó T. E. Attila: Természettudományos szakirodalom folyóiratainkban. Korunk Évkönyv 1974.

2. A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Kulturális Egyesület kiadásában 1991 óta megjelenő sorozat helyi tudományos közlésekkel. Felelős szerkesztő Zepeczáner Jenő.


Muzsik Mihály, Mujic*szakszervezeti irodalom


Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti, 1941. jún. 11.) – újságíró, tanulmányíró. ~ Magda és ~ Csaba öccse. Középiskolát szülővárosa Kölcsey Ferenc Líceumában végzett (1957), a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1963). Általános iskolában tanított Kiskolcson és Batizon, 1973-tól az Előre, 1974-től a Falvak Dolgozó Népe, 1990-től a Falvak Népe rovatvezető munkatársa.

Riportjai, színházi és képzőművészeti jegyzetei a Szatmári Hírlap, Ifjúmunkás, Tanügyi Újság, Korunk, Utunk hasábjain jelentek meg. A NyIrk 1971/1. számában közölte Az "Árkádia-per" c. irodalmi tanulmányát, melyben a Csokonai-sírkő körül támadt vitát mint Kazinczy stílusújító mozgalmának tudatos előkészítését értékeli. Írásaival szerepelt a Kötések, sodrásban (1980), az Utunk Kodályhoz (1984), valamint az Ember és föld (1987) c. gyűjteményekben.

Az RMDSZ megyei titkára, 1992-től elnöke, a Kölcsey Kör vezetőségi tagja.

Álnevei: Batiz András, Tegze Ferenc, Zsadányi Mihály.

(B. L.)


Muzsnay Csaba (Szatmárnémeti, 1939. aug. 3.) – vegyészeti szakíró. ~ Magda öccse, ~ Árpád bátyja. Középiskolát szülővárosa magyar nyelvű líceumában végzett (1952), a Bolyai Tudományegyetem kémiai karán vegyészi diplomát szerzett (1956). Szakmai tevékenységét a nagybányai Kohászati-Vegyészeti Műveknél kezdte, 1957-től gyakornok a Bolyai Tudományegyetemen, 1962-től a Babeş-Bolyai Egyetem tanársegédje. A kémiai tudományok doktora (1979), adjunktus a szervetlen-analitikai kémiai tanszéken. Tudományos eredményeit több mint 30 szaktanulmányban számos bel- és külföldi szakfolyóirat (köztük a Zeitschrift für analytische Chemie; Magyar Kémiai Folyóirat; Studia Unversitatis Babeş-Bolyai, Chimie) közli. Tárgykörei: az oldatok villamos vezetőképessége, a vegyi egyensúlyok, a folyékony víz és nehézvíz szerkezete. Ipari megoldásokat dolgozott ki, középiskolai tankönyveket fordított. Kékedy Lászlóval közösen összeállított egyetemi jegyzete Caiet de lucrări practice de chimie analitică calitativă címmel hat kiadást ért meg (1970-86).

(Má. E.)

Pungor Ernő: Oszcillometria és konduktometria. Bp. 1963. – Lopatin-Klug: Konduktometriás és oszcillometriás elemzés. Bp. 1983.


Muzsnay Magda (Szatmárnémeti, 1929. dec. 19.) – rádiószerkesztő, újságíró. ~ Árpád és ~ Csaba testvére, Soós Árpád felesége. Középiskoláit szülővárosa Ref. Leánygimnáziumában kezdte, az Állami Magyar Líceumban érettségizett (1949), a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1953). Szerkesztői pályáját a Bukaresti Rádió magyar nyelvű adásánál kezdte; 1954-ben a Kolozsvári Rádió magyar adásához helyezték át, itt 1973-tól főmunkatárs egészen az adás megszüntetéséig, 1985-ig, amikor is nyugdíjazzák. 1989. december 23-ától részt vett a Kolozsvári Rádió újjászervezésében s ma is az egyik legtevékenyebb rádiószerkesztő.

Írásait az Igazság, Előre, A Hét és Utunk közölte. Állandó rádióműsorszámai: Ifjúsági és Diákrádió; Nőkről – nőknek; Műkedvelők fóruma; Írók-művészek a mikrofon előtt; Könyv-színház-képzőművészet; Gong (színházi előadások helyszíni hangfelvételei); Legkedvesebb verseim... Az erdélyi magyar művelődési élet nagyjairól több száz hangfelvételt készített az *aranyszalagtár számára.

Két Electrecord-lemez készült szerkesztésében: Vallomások címmel Kós Károly hangját őrző szalagokból (1979) és György Dénes szaval címmel (1979).


Muzsnayné Csizmadia Gabriella (Vágújhely, 1893. – 1989. dec. 22. Székelyudvarhely) – ifjúsági író. A középiskolát Nagyszombatban végezte. Szüleivel – apja bányatiszt volt – 1913-ban került Parajdra, onnan férjhez menve Székelyudvarhelyre.

Gyermektörténeteket, verseket közölt Benedek Elek Cimborájában, a Tompa László szerkesztette Székely Közéletben, a kolozsvári Ellenzékben. A kenyér c. írásával megnyerte a marosvásárhelyi Szabad Szó novellapályázatát (1946).

Irodalmi levelezést folytatott Áprily Lajossal, Benedek Elekkel, Neubauer Pállal, Szántó Györggyel, Gaál Gáborral és Tompa Lászlóval.

Kötete: Kicsi Székely Mózsi nagy Meseországban (1973).

(D. Gy.)

Az emlékezés gyönyörűsége. Bálint András bevezetőjével, szemelvények M. Cs. G. levelesládájából. Hargita 1983. márc. 27.


műdal – ismert zeneszerző műve, ilyen értelemben a népdal ellentéte. A kórusirodalom mellett a leggyakrabban felkarolt műfaj a romániai magyar zenében. A megzenésített költeményt a gyakoribb zongorakíséret mellett kamarazene-együttes vagy zenekar is aláfestheti. A romániai magyar ~ előzményeit a XX. század elejének magyar dalköltészetében, mindenekelőtt Farkas Ödön dalaiban találjuk meg: forrásait tekintve az erdélyi költészet mellett merít a teljes magyar és az egyetemes irodalomból egyaránt. A feldolgozás módját illetőleg a későromantika eszközeitől a modern zene stílusáig megtalálhatók az árnyalatok. Ismert művelője a program-táncdarabokat is szerző Kertész Albertné Fischer Lujza (1860-1932).

Nem ritka a ~ok ciklusba foglalása. Két kimondottan erdélyi ciklusról tudunk: az egyik Csíki Endre Tizenkét dal erdélyi költők verseire, 1929-1935, ennek a II. világháború során nyoma veszett, a másik Risznerné Kozma Ida Dalok erdélyi költők verseire c. gyűjteménye, melyről a Pásztortűz emlékezik meg 1926-ban. Önálló műdalciklussal jelentkezett Vitek Károly (Petőfi-dalok, Kv. 1927); Nagy Ede (Dalok, 1930); Eisikovits Mihály (Dalok, Tv. 1946, Dalok, 1956); Zoltán Aladár (Öt lírai dal, 1967); Terényi Ede (In memoriam Ady, Kv. 1969, Medáliák. Három dal József Attila verseire, Kv. 1969, Öt dal József Attila verseire, Kv. 1971, Zene Ady-versekre, Kv. 1980); Szabó Csaba (Öt dal Dsida Jenő verseire, 1978).

Jelentek meg műdalciklusok időszaki kiadványokban is, így Ady-dalok Engelberg Dezsőtől és Pethes Erzsébettől a Tükörben (1919) és Vadass Lászlótól a Napkeletben (1922), Petőfi-dalok P. Gaál Balázstól A Hírnökben (1923), Három dal c. alatt Salamon Ernő, Petőfi és Lermontov megzenésítése (1951), Petőfi-műdal Zoltán Aladártól a Dolgozó Nő hasábjain (1955), egy lírikus kantáta-részlet a Korunkban Terényi Edétől (1968), egy Szabédi László-dal Farkas Ferenctől az Igaz Szóban (1969), ugyancsak az Igaz Szóban Nicolae Bretan Ady-dala (1976), s említsük meg Áprily Lajos Tavaszodik c. versének megzenésítését Zeno Vanceától a KZST levéltári hagyatékából.

(B. A.)

Virágh Miklós: Ady, József Attila, Balázs Béla és több erdélyi lírikus Eisikovits Miksa, az új magyar dal zeneköltője tolmácsolásában. Utunk 1946/22. – Benkő András: Hazai szerzőktől megzenésített Petőfi-versek. NyIrK 1973/1. – Fancsali János: Könyvészeti adalékok Ady-versek hazai megzenésítéséhez. Zenetudományi Írások 1980.


műemlékvédő irodalom – mindaz a helytörténeti, honismereti, művészeti és építészeti írásbeliség, ami felhívja a figyelmet megőrizendő történeti vagy művészi értékű épületekre és műtárgyakra, ezeket számba veszi és leírja, s beszámol karbantartásukról, ill. helyreállításukról. A romániai magyar ~ sajátos feladata a nemzetiség múltjával kapcsolatos műemlékek védelme mind az ismertetés és számontartás, mind a restaurálás fokán.

Már a XIX. század végén bekövetkezett nagy átalakítások során régi templomok, kastélyok, várrendszerek, értékes polgári és népi létesítmények estek áldozatul lerombolásnak vagy hozzá nem értő átépítésnek. Ez váltotta ki nem egy író és szakember növekvő műemlékvédelmi harcát. Kelemen Lajos 1903-ban a kolozsvári Ellenzék hasábjairól nemcsak a felelőtlen bontásokat bélyegezte meg, hanem a "tudatlan és illetéktelen vállalkozók" kontár újításait is. Az értetlen korral szembeszegülve állították fel az Erdélyi Nemzeti Múzeum Kőtárát, ahol öt év alatt annyi középkori építészeti faragvány gyűlt egybe, hogy "nem kell szégyenkezni az idegen kutatók előtt, akik ezelőtt néhány évvel úgy nem találtak volna semmit, mintha Erdélyben soha nem is lettek volna ilyen emlékek".

1919 után a kisebbségivé vált magyarság regionális szellemi erői megmozdultak a közönyösség ellen. Kós Károlyt követve Debreczeni László mérte fel és örökítette meg grafikailag a romanika, gótika, reneszánsz és barokk rejtett szépségeit. Az ETF-ekben a szakírók nekiláttak a megóvandó értékek közismertté tételének: Bíró József, Grandpierre Edit, Entz Géza tanulmányai szakszerűen mutatták be a Bánffyak kolozsvári palotáját és bonchidai kastélyát, a Szent Mihály-templomot vagy a szolnok-dobokai középkori műemlékeket, Balogh Jolán a prágai Szent György-szobor kolozsvári mestereit ismertette, Herepei János és Szabó T. Attila a fatemplomokra, haranglábakra, székelykapukra vonatkozó levéltári adatokat adta ki, utat nyitva a hagyományos kincsek megbecsülésének. Már a II. világháború ideje alatt jelent meg az ETI kiadványaként Balogh Jolán monumentális műve, Az erdélyi renaissance (Kv. 1943), olasz összefoglalással és gazdag képanyaggal. Ugyanekkor kerül sor Mátyás király szülőházának szakszerű restaurálására is Kós Károly tervei szerint.

Jellemző műemlékvédő összefogást jelez a XIII. századból való széki templom restaurálására kialakult együttes. A Szabó T. Attila szerkesztésében s a Bolyai Tudományegyetem és az ETI kiadásában Entz Géza és K. Sebestyén József tollából megjelent füzet (Kv. 1947) közli az alaprajzot s beszámol a Kós Károly irányításával folyó helyreállítási munkálatokról, valamint a feltárt freskók konzerválásáról.

1953-ban teszik közzé hivatalosan a romániai műemlékek védlistáját, melynek összeállításában a Bolyai Tudományegyetem szakemberei mellett Debreczeni László és K. Sebestyén József is jelentős részt vállalt.

A *Kelemen Lajos Emlékkönyv (1957) már nemcsak Kolozsvár védett 284 épületemlékét ismerteti a műemlékösszeírás eredményeként, hanem részletes beszámolót is közöl Bágyuj Lajos tollából a Szent Mihály-templom 1956-57. évi helyreállítási munkálatairól. Mindezzel megnyílik az erdélyi magyar ~ termékeny új szakasza, párhuzamosan az országszerte meginduló restaurálási munkálatokkal. Kolozsvárt a néptanács Műemlékvédő Bizottságot létesít, s ez a román és magyar szakemberek együttműködése alapján tervszerűen közel száz esetben gondoskodik a város műemlékeinek restaurálásáról és a városmagot övező térrendszer műemlék-együtteseinek kialakításáról.

A 60-70-es években egymás után jelennek meg a ~ újabb alkotásai: a Korunk hasábjain Kónya Ádám cikke a népi műemlékek helyszíni őrzéséről (1962), Murádin Jenőé a kolozsvári reneszánsz építészet emlékeiről (1965), Starmüller Géza fényképösszehasonlítása a régi és új Kolozsvárról (1969) s esszéje a műemlékvédelem és turisztika párhuzamáról (1972), Balogh Ferenc írása régi és új kapcsolatáról a városépítészetben (1972), Kabay Béla kalotaszegi kis műemlék-adattára, és Bágyuj Lajos beszámolója Vajdahunyad várának restaurálásáról (1973). Sepsiszentgyörgyön Székely Zoltán és Varga Nándor Lajos háromnyelvű kalauzát adják ki a város építészeti emlékeiről, s az itt megjelenő Aluta múzeumi közlöny Kökös középkori templomának, Bikfalva népi udvarházainak s a miklósvári reneszánsz Kálnoky-kastélynak a bemutatásával járul hozzá a ~ műveléséhez. Nem marad le ebben a szakaszban a napi és heti sajtó sem: kiemelendő Bleyer György hat folytatásban közölt tanulmánya a brassói várrendszer kialakulásáról az Új Idő hasábjain (1969). Az egyházi műemlékek gondja a Református Szemle és a Keresztény Magvető számaiban szerepel.

A ~ fellendülését mutatja Sebestyén György és Sebestyén Viktor akadémiai kiadású kötete román nyelven az erdélyi reneszánszról (1963). B. Nagy Margit régi erdélyi összeírások és leltárak dokumentációja alapján jelenteti meg művészettörténeti tanulmányait erdélyi várakról, kastélyokról, udvarházakról (1973), egykori építészmesterekről és műveikről (1977), és sajtó alá rendezi Művészettörténeti tanulmányok címen Kelemen Lajos életművét két gyűjteményes kötetben (1977, 1982). Dávid László A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei c. kötetében saját ábráival kíséri egy tájegység műemlék-értékeinek mintaszerű bemutatását (1981), Balogh Ferenc pedig Debreczeni Lászlóról készített monográfiájában (1983) a sajátos erdélyi faépítészeti műemlékekről nyújt átfogó képet. Az Igazság Miklósi-Sikes Csaba tollából sorozatosan közli Kolozsvár műemlékeinek leírását (1980-85).

Közben országszerte felfokozódott a műemlékvédelemmel homlokegyenest ellenkező építészeti gyakorlat, kezdve Bukarest műemlékeinek sorozatos lerombolásától az erdélyi városok hagyományos történelmi arculatának módszeres eltüntetéséig, majd a világszerte botrányt keltő falurombolások elkezdéséig. A történeti értékű műemlékegyüttesek megbontása, sőt megsemmisítése más közegbe illő "modern" típusépületek bekényszerítésével, egész városrészek eltüntetése a föld színéről együtt járt a műemlékvédelmi szervek feloszlatásával, s mindez a "homogenizáció"-nak ellentmondó történeti emlékek eltűnéséhez vezetett volna, ha be nem következik az 1989. dec. 22-i fordulat s az elindult folyamat a gazdasági romlás következtében egyelőre meg nem áll.

A diktatúra bukása után a magyar sajtó újra közölhet építészettörténeti felmérő, a műemlékeket bemutató és népszerűsítő cikkeket, s helyi kezdeményezésekből sokfelé megindul a műemlékek védelme is. Kolozsvárt már 1990. jan. 21-én megalakult a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) mint szakemberek és műpártolók országos hatókörű szakmai egyesülete. Tiszteletbeli elnöke B. Nagy Margit művészettörténész és Csetri Elek történész, elnöke Balogh Ferenc építészmérnök, alelnökei Bara István, Gaal György, Kovács András, titkára Asztalos Lajos.

A műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdéseiről az EME Műszaki Tudományos Szakosztálya két mérnöktovábbképző tanfolyamot is rendezett, különös tekintettel a Székelyföld elhanyagolt, földrengéskárosult templomainak felújítására.

A bukaresti és a kolozsvári magyar televízió-adás sorozatszerűen mutatja be az Erdély-szerte pusztuló kastélyok és várak – köztük az irodalomtörténetileg is emlékezetes Bonchida, Marosvécs – szomorú állapotát.

(B. E.)

Kelemen Lajos: Műemlékeink érdekében. Ellenzék 1903/188; újraközölve Művészettörténeti tanulmányok II. 1982. 165-66. – Bíró József: Az erdélyi magyar műemlékpolitika feladatai. Hitel 1940/1. – Gerő László: Építészeti műemlékek feltárása, helyreállítása és védelme. Bp. 1958. – Balogh Ferenc: Kós Károly építészetének nemzetközi értéke. Korunk 1973/11. – Dávid László: Kelemen Lajos – kalauzunk Erdély műemlékeihez. Korunk 1983/7.


műfordítás – az irodalmi alkotások művészi értékű tolmácsolása a befogadó szellemi közösség nyelvén; bármely nemzeti irodalom számára mind a befogadás, mind a saját nemzeti irodalmi értékek más nyelvű közvetítése szempontjából az eredeti alkotással közel egyenértékű szellemi teljesítmény. A ~ban kifejezésre jutó befogadási aktus tartalmi és irányzati tekintetben a nemzeti irodalom fejlődésének különböző szakaszaiban a befogadó ízlés változásainak függvényében maga is változik.

A magyar irodalomban a ~nak szinte az írásbeliség kezdetéig visszanyúló hagyománya van: a középkor, a reformáció korának vallásos irodalma (a ~ akkori felfogásának megfelelően) a magyar nyelvű irodalmiság kialakulását meghatározó tényező volt, később a barokk, a felvilágosodás, a romantika, a realizmus, majd a századfordulótól a különböző modern irányzatok voltak megtermékenyítő hatással a magyar irodalomra, nem utolsó sorban e korok világirodalmi alkotásainak magyar nyelvű megszólaltatása révén. Bárótzi Sándor, Baróti Szabó Dávid, Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty, Petőfi, Arany, a XX. századi magyar irodalom nagyjai közül pedig Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula – miközben klasszikus és kortárs világirodalmi alkotásoknak az eredetiekkel egyenrangú tolmácsai voltak – fordításaikkal kiemelkedő szerepet játszottak korukban a magyar irodalom arculatának alakításában is.

E hagyomány és a kortársak példája nyomán 1918 után az induló romániai magyar irodalomban a ~ szerepe szintén jelentős. Súlyát és jellegét azonban kezdettől fogva meghatározta az, hogy a két világháború között főképpen anyagi, azt követően pedig ideológiai és politikai korlátok közé szorítottan, a romániai magyar könyvkiadásnak nem mindig voltak meg a műfordítói munka megfelelő nyilvánosságának megteremtéséhez elengedhetetlen anyagi feltételei. Ennek következtében jelentős értékek és egy szélesebb körű világirodalmi kitekintésre irányuló igyekezet megjelenési tere (az utókor számára pedig rejtekhelye) volt az irodalmi-művelődési (sőt olykor a napi) sajtó. Egy-egy irodalomtörténeti szakasz világirodalmi tájékozódására és a ~ terén felmutatott eredményeire nézve hiteles képet tehát csak e kettő együttes vizsgálata nyújthat.

Az önálló kiadásban megjelent ~okat áttekintve a romániai magyar ~ története két, jól elhatárolható szakaszra osztható: az 1919-1947, ill. az 1948-1989 közöttire. A két szakasz között a határvonalat a romániai könyvkiadás 1948-as államosítása jelzi, amikor – a kommunista ideológiával együtt – egyeduralkodóvá vált a szocialista állami művelődéspolitika.

Az 1919 és 1940 közötti időszakra vonatkozó romániai magyar könyvkiadási adatok szerint a jelzett két évtizedben megjelent közel 2000 (pontosabban: 1938) szépirodalmi mű közül a műfordítások aránya 10,57% (azaz összesen 215 mű). Ezek közt nemzeti irodalmanként, ill. nyelvenként a következő sorrend alakul ki: német (106), angol (29), román (22), francia (22), zsidó (12), spanyol (8), orosz (5), olasz (4), latin (3), japán (2), görög (1), indiai (1 mű).

A magyarra fordított művek több mint fele általában névtelen vagy magyarországi fordítóktól való átvétel. Ami a német fordításokat illeti, a romániai magyar fordítók közül kiemelendő Áprily Lajos (Gerhard Hauptmann: Elmerült harang, 1921), Bakóczi Károly (Német költőkből, 1935), Brázay Emil (Klabund: Szőke haj, 1920; Knut Hamsun, Alfred Kerr novellái), Giszkalay János (Heine: Confessio Judaica, 1935), Kós Károly (Meschendörfer: Corona, 1933), Reményik Sándor (Rilke: Versei, 1919). Meg kell még említenünk Csűrös Emília (L. Bürger), Dálnoki Nagy Lajos (Heine), Kostyala Árpád (Dehmel, Kellermann), Löwy Ferenc (Max Nordau), Nagy József (Karl May), Schiff Béla (Karl May), Rajka László (Theodor Storm), Turnowsky Rózsi (Arthur Schnitzler) nevét. Németből fordítva jelenik meg az Amerikába kivándorolt orosz Oszip Dimov (Szomorúság énekese, 1927) és a cseh Hasek (Infanteriszt Svejk, 1931) egy-egy műve Szabó Imre, ill. Katona Fedor [Zalka Máté] fordításában.

Az angol nyelvű művek hazai fordításai közül meg kell említenünk Franyó Zoltán Poe-fordítását (A holló, 1938), Szabó T. Attila 1929-ben megjelent kötetét (benne Shakespeare, Byron, Milton, Shelley, Tagore, Whitman, Oscar Wilde és Wordsworth-tolmácsolásaival), Szabó Imre fordításában Louis Golding Magnolia street (1935) c. regényét, Brázay Emil fordításában G. B. Shawtól Az éden kertjét (é.n.), Szent-Iványi Sándor fordításában Fosdick Utazás Palesztinába c. könyvét (1938); más hazai fordítók: Albert Vilmos (M. J. Exner), Győri Ernő (G. W. Wright), Lőrinczy Dénes (Bell Willson), Málnásy Tivadar (Conan Doyle), Szabó Mária (Ernst Woop).

A román irodalmat – ezúttal az 1919 és 1947 közötti időszakot tekintve át – 8 antológia (fordítóik: Fekete Tivadar, Keresztúry Sándor, Kiss Piroska, Kádár Imre, Molnár Sándor és Szabédi László), 8, román műfordításokat is tartalmazó önálló kötet (Áprily Lajos, Dsida Jenő, Gáldi László, Salamon Ernő, Számadó György) és l4, egy-egy román írót-költőt vagy önálló művet bemutató kötet képviseli. (Alecsandri, Aron Cotruş, Eminescu, Goga, Panait Istrati, Mária királyné, Aurel Păcurariu, I. Peltz, Octavian Şireagu, Al. Vlahuţă verseit, prózai írásait vagy drámáit Bardócz Árpád, Bitay Árpád, Bodó Pál, Farkas László, Finta Gerő, Flórián Tibor, Horvát Henrik, Kádár Imre, Katz László, Kelemen István, Kibédi Sándor, Szeghő Imre tolmácsolja magyarul.)

A franciából átültetett művek közül mint a romániai magyar fordítók hozzájárulását csak Dálnoki Nagy Lajos Géraldy- és Verlaine-fordításokat (a Te meg én, 1925, ill. a Jézus lábainál, 1926. c. köteteket), valamint Kuncz Aladár egy Maupassant-fordítását (A másik gyermek, 1924) említhetjük.

Az olasz irodalmat Savonarola versei (Pakocs Károly fordításában 1939) és Ignazio Silone Fontamara c. regénye (Mátrai Ede fordításában, 1935) képviseli; a latin nyelvű irodalmat egy Szabó András-tolmácsolta Vergilius-kötet; a spanyol irodalmat Juan de Pardou versei (1921) és Palau Spanyol koplák (1923) c. kötete Barna János, ill. Calderón néhány színpadi műve Glasz Ferenc, Málnásy Tivadar és Novák János fordításában, valamint D. Valdès Armando Palicio José c. regénye (1928) Pálffy Jenő magyarításában.

A két háború közötti zsidó irodalomból Salom Ash több kötetét is kiadják (Giszkalay János, Lukács Zoltán és Szabó Imre fordításában), mellettük kevésbé ismert szerzők tolmácsolóiként Eckstein Béla, Kiss Elek (a későbbi unitárius püspök) és Sas László nevét kell megemlítenünk.

Az orosz és szovjet irodalmat a már említett Oszip Dimov mellett Csehov és Tolsztoj egy-egy kis füzete képviseli (ez utóbbi Jaklovszky Dénes fordításában), valamint Alexandra Kollontaj regénye, A szerelem útja (1930) Turnowsky Rózsi tolmácsolásában.

Maradandó irodalmi érték, ugyanakkor egy szélesebb világirodalmi kitekintés jele Franyó Zoltán önálló kötete hindu versfordításaiból (Hindu erotika, 1926); Bardócz Árpád és Szombati-Szabó István japán költőkből fordít egy-egy kötetre valót 1923-ban, ill. 1926-ban.

Ez a világirodalmi nyitásra törekvés még szélesebb körben rajzolódik ki, ha a korabeli lapok ~-anyagát is számba vesszük. Felsorolás helyett csak jelzésszerűen utalunk itt Antalffy Endre arab, perzsa, török és kínai fordításaira, Büchler Pál szanszkrit, Áprily Lajos és Berde Mária kortárs francia és német tolmácsolásaira, az Erdélyi Helikonban Maksay Albert, Szombati-Szabó István és Szemlér Ferenc által fordított kortárs angol és amerikai (köztük amerikai néger) költőkre, Korvin Sándor és Méliusz József tolmácsolásában a Korunkban megszólaltatott francia és német avantgard-költőkre, Dsida Jenőnek a latin és kínai költészettől Eminescuig és Ernst Tollerig terjedő fordítói életművére, Tompa László Schiller- vagy Kovács László Goethe-fordításaira (a Faustból annak idején az Erdélyi Helikon közölt részleteket, a teljes fordítás ma is kiadatlan).

Ugyancsak jelzésszerűen próbáljuk felvázolni a Pásztortűz világirodalmi tájékozódását, amelyhez meglepően nagy hazai magyar fordítógárdát sikerült maga köré gyűjteni. Így az első évtizedben (1921-1930) találkozhatott itt a romániai magyar olvasó Baudelaire (Ferenczy Valér, Franyó Zoltán, Dsida Jenő fordításában), George Duhamel (Lengyel Vera), Iwan Goll (Gaál Gábor), Jeszenyin (Kiss Dezső), Eino Leino (Pálffy Márton), Li-Taj-Po (Kozmuth Artúr, Kemény János, Dsida Jenő), Verlaine (Bardócz Árpád) verseivel, Arkadij Avercsenko (Finta Zoltán), Grazia Deledda (Jancsó Elemér), Galsworthy (Hary Márton), Leonyid Andrejev (Sipos Ernő), Majakovszkij (Szabó Imre), Pirandello (Bitay Árpád), Reymont (Lakatos Imre), Franz Werfel (Gaál Gábor) prózájával; a második szakaszban pedig (1931-1944) Arghezi (Dsida Jenő), Bacovia (Szemlér Ferenc), Giono (Heszke Béla), Jules Laforgue (Jékely Zoltán), Juliusz Szlowacki (Bardócz Árpád), Paul Valéry (Sall József) verseivel, Bontempelli (ifj. Grandpierre Emil), Hans Fallada (Lakatos Imre), Giraudoux (Heszke Béla), James Joyce (Maksay Albert), Katherine Mansfield (S. Hajós Alice), Papini (Heszke Béla), Ionel Teodoreanu (Szabó Lőrinc), Hugo von Hoffmansthal (Berde Mária) prózájával, drámáival.

A vallásos irodalom műfordítói közé tartozik Hodács Ágoston kisiratosi róm. kat. plébános, aki A Hírnök Könyvei sorozat számára magyarra ültette át németből Anna Krane Az ember fiáról és Johann Jörgensen A szent tűz c. munkáit; mindkét kötet a kolozsvári Szent Bonaventura nyomdában készült (1927).

Az 1948 utáni időszakban – közel egy évtizeden át – a romániai magyar ~ úgyszólván kizárólagos megnyilvánulási terepe a román (és egy ideig az orosz és szovjet) irodalom tolmácsolása volt.

A román irodalom magyar nyelvű közvetítésében a korábbi évtizedek eredményeire s e közvetítést sajátos hivatássá minősítő beállítására lehetett építeni. Így bontakozott ki az állami könyvkiadás anyagi lehetőségeire és ideológiai irányítására épülő hosszú távú tervszerű műfordítói munka, amelynek célja volt egyrészt a román irodalom klasszikus értékeinek, másrészt az ideológiai-politikai elvárásokhoz kötődő kortárs műveinek a magyar nyelvű tolmácsolása és kiadása. A kiadói tervekben évről évre a megjelenő művek meghatározott hányadát tették ki a románból fordított próza- és verskötetek; nemegyszer a politikai jellegű tematikai elvárásoknak is ezekkel feleltek meg a kiadók. A jelszóként igen sokat hangoztatott "kölcsönös megismerés"-nek megfelelően ugyanakkor az évtizedek folyamán a klasszikus román irodalom legjava jelent meg magyar fordításban, s a kortárs-művek között is akadt nem egy, amely időállónak bizonyult, hitelesítve a műfordítói teljesítményeket, amelyek a romániai magyar írók több nemzedékét is a román irodalom magyar nyelvű megszólaltatásának ügye mellé állították.

Az 50-es évek közepén ugyan – a szovjet tömb országaiban végbemenő ideológiai változásokkal párhuzamosan – ez a mereven egyoldalú betájolás oldódni látszott, a román irodalom magyar megszólaltatása azonban továbbra is első helyen szerepelt (1955 és 1959 között például az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadónál megjelent 153 fordítás közül 68 volt a románból fordított mű).

A román tolmácsolás munkájának szintézise A román irodalom kistükre c. nagyszabású kiadói vállalkozás volt, amelynek 1961 és 1964 között megjelent öt kötete több mint 3600 oldal terjedelemben nyújtott képet nemcsak a román irodalom két világháború közötti korszakairól, hanem több mint másfélszáz fordító jelenlétével e teljesítményeink legjaváról is. A Mihai Gafiţa és Lőrinczi László válogatásában, V. András János szerkesztésében megjelent antológia ugyanakkor egy – az irodalomban bekövetkezett – szemléletváltás jegyeit is magán viselhette már: a kötetek betekintést nyújtottak a román irodalom kezdeteinek krónikás és egyházi irodalmába éppúgy, mint a XIX. század utolsó harmadának és a XX. század első felének addig tudatosan mellőzött irányzataiba is (Tristan Tzarától Ion Barbuig és Gib. I. Mihăiescutól Ionel Teodoreanuig). Hasonló műfordítói seregszemlére kínált lehetőséget – más vonatkozásban – Eminescu költeményeinek a Perpessicius-kiadás alapján Kacsó Sándor által szerkesztett 1966-os kiadása, amely több mint 700 oldalon, a posztumusz verseket is befoglalva, nyújt valóban "teljes képet" a költőről, s egyúttal magyar fordítóiról is.

A "kis tükör" köteteiben megtestesülő seregszemle és mind a román, mind a romániai magyar irodalomban jelentkező új nemzedékek térhódítása a 60-as évek végétől minőségileg magasabb szintre emelte a román irodalom hazai magyar fordításának ügyét: önálló kötetekben jelentkeztek magyarul az új nemzedékek képviselői Ioan Alexandrutól N. Labişon át Nichita Stănescuig magyar kortársaik: Bálint Tibor, Csiki László, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Király László, Magyari Lajos, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Veress Zoltán fordításában; megszólaltak magyar nyelven is a román kritika, a román esszé jelesei, már nemcsak C. Dobrogeanu-Gherea, hanem Tudor Vianu, Şerban Cioculescu, Titu Maiorescu, C. Rădulescu-Motru, a kortársak közül pedig Adrian Marino, Radu Enescu, Mircea Maliţa is; a "kis tükör"-ben kapott ízelítők után önálló kötetben jelentek meg az addig magyarul csak szemelvényesen tolmácsolt Dimitrie Cantemir, I. Codru-Drăguşanu, Dinicu Golescu, N. Milescu-Spătarul, Ioan Slavici művei (Köllő Károly, Bustya Endre, Beke György, Sombori Sándor, Dávid Gyula fordításában). Ugyanakkor olyan újabb átfogó műfordítói vállalkozások születtek, mint Kiss Jenő öt kötetre menő művészi átültetése a román népi epikus költészetből, a Kortárs román drámák (1983) és a Kortárs román vígjátékok (1984) kötetei, a legújabb román költő-, ill. prózaírónemzedéket felsorakoztató Hajónapló (1990) és Szigetraj c. kötetek, a két háború közötti román esszéírás kiemelkedő képviselőit bemutató Korszellem és önismeret (1989) Horváth Andor fordításában.

A műfordítói munka korszerű megújítása és külső-belső feltételeinek biztosítása ez idő alatt nemcsak kiadók és szerkesztőségek belső gondja volt, hanem szélesebb nyilvánosság előtt is elemzésre került. Ezt a célt szolgálta a Kriterion Könyvkiadó kezdeményezte *román-magyar írótábor, amelynek megrendezésére első ízben Gyergyószárhegyen 1980-ban, majd hatósági zaklatás és letiltás miatt, tízéves szünet után ugyanott 1990-ben került sor.

A számbavétel és a számontartás a román irodalom magyar tolmácsolása terén az irodalomtudomány eszközeivel is megtörtént: Domokos Sámuel A román irodalom magyar bibliográfiája I. 1831-1960 (Buk. 1966) és II. 1961-1970 (Buk. 1978) két vaskos kötetébe gyűjtötte össze közel másfélszáz év tízezrekre menő adatanyagát.

A román mellett – főleg az 1945-1959 közötti másfél évtizedben – a romániai magyar könyvkiadásra vonatkozó adataink szerint az orosz és szovjet irodalom volt abszolút túlsúlyban. A jelzett időszakban megjelent összesen 250 fordított műből 187 (azaz 74,80%) a részesedése; a többi megoszlása: francia 15, angol és amerikai 12, dán 4, latin 3, kínai 2, görög, cseh, norvég, spanyol, lengyel, dél-amerikai, afrikai 1-1. Változás ezen a téren csak az "olvadás" éveinek (1954-1957) ideológiai áttörése idején történik: e négy évben megjelent 125 fordításból már csak 84 az orosz és szovjet irodalom részesedése és 41 mű (32,50%) a más nyelvekből fordított.

A magyarországi fordítások felhasználásának lehetőségét is számításba véve (a másfél évtized alatt kiadott fordításoknak több mint a fele magyarországi, névtelen vagy azonosíthatatlan névvel megjelent műfordító teljesítménye) nyilvánvaló, hogy ez az ideológiai és politikai indítékú elvárás nagy feladatot rótt a romániai magyar írótársadalomra, s e feladathoz szükséges feltételek megteremtésében a könyvkiadásnak (mindenekelőtt az *Orosz Könyv Kiadónak) fontos szerep jutott.

Az orosz fordítók első rétege a szépirodalmi fordításban korábban nem szerepelt, de nyelvismerettel rendelkezőkből toborzódott; egy részük az évek és az elvárások során maga is rutinos műfordítóvá vált, más részük fordításai legnagyobb részét társfordítóként jegyezte. Nem volt ritka eljárás az sem, hogy oroszból (vagy akár nyugati nyelvekből is) közvetítő nyelv segítségével fordítottak (román, olykor orosz-román közvetítéssel). Ilyen esetben a műfordítással szemben legjobb esetben a magyar irodalmiság elvárását lehetett érvényesíteni. Tulajdonképpen az 50-es évek közepére – tehát akkorra, amikor az oroszból fordított művek aránya változni kezd – nevelődik ki az a fiatal műfordítói gárda, amelynek művészi teljesítményei olykor figyelemreméltóak, a szovjet befolyás romániai csökkenésével azonban a későbbi évtizedekben jórészt a semmibe vesznek.

Az 1945-47-es évek orosz fordítói: Lám Béla (Erenburg), Franyó Zoltán (Puskin), Jánosházy György (Jefremov), Asztalos István (Lev Tolsztoj – nyilván közvetítő nyelvből); 1948-tól jelentkezik orosz fordítóként Dobó Ferenc (ő 13 orosz és szovjet író 20 művét tolmácsolta), Csehi Gyula (Erenburg), Máthé Ernő (Ilf-Petrov, Nyikolajeva, Usinszkij), Szegő György (Majakovszkij, Nyekraszov, Puskin), Vajda Béla (Puskin, Trojepolszkij, Visnyevszkij), de jelenik meg ebben az időszakban oroszból fordított mű Bajor Andor, Horváth István, Majtényi Erik, Szabó Lajos, Szilágyi András neve alatt is. Az 1953 utáni időszakban a legtöbb orosz fordításon Kós Károly neve szerepel, aki társfordítókkal (Adorján Lenke, Bántó István, Kolumbán Mózes, Miklós István, Szántó Irén) együtt fordít, s ugyancsak társfordítóval jelentkezik (olykor csak feltételezhetően) Császár Károly, Gréda József, Horváth Ágoston, Kemény János, Marton Lili, Sütő András, Székely János, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő is. Ekkortól jelentkeznek az új, immár az eredeti nyelvet ismerő fordítók, akik közül többen a romániai magyar műfordítás történetében irodalmi értékteremtőként is számon tarthatók: Asztalos Ágnes, Bajor Ella, Békési Ágnes, Gáll Erzsébet, Harasztosi Éva, Nánási [Kacsó] Judit, Szántó Irén és Szőcs [Sz. Márton] Ráchel (az ő nevéhez Fonvizin, Gladkov, Marsak és Szutejev mellett egy Áprily Lajossal közös kötetben Turgenyev Költemények prózában c. fordítása is kötődik).

A 40-es évek második felétől uralkodóvá váló ideológiai hidegháború a romániai magyar műfordítás és könyvkiadás tájékozódásában is kifejezésre jutott. Szembetűnő, hogy az 1948 és 1953 közötti időszakban megjelent 64 fordított műből összesen 7 más nyelvű (Fucik, Nexö, Kanin Garson, Goethe, Jacques Roumaine, Heine, Lju-Baj-Juj, Andersen 1-1 műve); hazai fordítóik: Csehi Gyula (Heine), Franyó Zoltán (Goethe: Faust), Szemlér Ferenc (Kanin Garson: Ócskavas nagyban). Az 1945-47-es években ezt megelőzően egy Barbusse-fordítással az akkor még Kolozsváron élő Szenczei László, Iulius Caesar-, ill. Postomauriciói Szent Lénárd-tolmácsolással Puskás Lajos és Gurzó Anakléd jelentkezik, s ugyanebben az időszakban jelenik meg Franyó Zoltán A görög líra c. kétkötetes kiadványa (1946) és Toller: Fecskék könyve (1945) Dsida Jenő posztumusz fordításában.

A világirodalmi egyensúly helyreállítására az első kezdeményezések az Ifjúsági Könyvkiadó részéről indulnak meg 1953-54-ben. Előbb Andersen meséit, majd a Tamás bátya kunyhóját és a Gulliver utazásait s Ethel Voynich A bögöly c. regényét jelentetik meg, majd 1955-ben egy újabb Andersen-kötet után következik E. T. A. Hoffman, Ch. Perrault, Shakespeare és két Verne-könyv, 1956-ban a Don Quijote Radnóti Miklós átdolgozta változata, a Grimm testvérek, újabb Perrault, Swift- és Verne-kiadások és Mark Twain Tom Sawyere és a Huckleberry Finn, 1957-ben pedig Chamisso Peter Schlemihlje, Greenwood, Sienkiewicz és Friedrich Wolf egy-egy regénye. Ezek a művek ugyan a magyar ifjúsági és gyermekirodalomban már klasszikussá vált tolmácsolásokban jelentek meg, de a nyitás jótékony hatása a romániai magyar műfordítói orientációra kétségtelen. A Hauff-meséket már hazai fordító (Pollák Ödön) tolmácsolja, a Greenwood-kötetet pedig Dobó Ferenc, de e nyitás eredményeként jelenik meg egy T. Lucretius Carus-könyv Kiss Géza, egy Rousseau-kötet Mikó Imre tolmácsolásában, kiadják (immár nem névtelenül, hanem Franyó Zoltán nevével) 1950-es Faust-fordítását, és elindítják összegyűjtött fordításainak kiadását (Évezredek húrjain. I-III. 1958-63). Anatole France, Jerome K. Jerome, Mark Twain regényei a *Kincses Könyvtár sorozatban, Stevenson, Zweig, Philip C. Dick, Nathalie Hawthorne, Conan Doyle regényei (Jefremov, Nagajev, Sztrugackij mellett) a Ştiinţa şi Tehnica c. folyóirat 1957-ben indított sci-fi sorozatában jelennek meg, Bácski Anna, Nánási Judit, Harasztosi Éva fordításában.

A romániai magyar irodalom világirodalmi betájolódásában a változás a 60-as évektől válik teljessé. A *Kincses Könyvtár, majd a "Drámák" és a *Horizont sorozatok már átfogó elgondolással szerkesztődnek, ezenkívül a román-magyar közös könyvkiadási egyezmény a két ország könyvkiadásán túlmenően szervezettebb magyar műfordítói együttműködésre is lehetőséget kínál. Ez különösen az utóbbi két – napjainkig megjelenő – sorozat alakulásában játszhatott szerepet, már a 60-as évek végén és a 70-80-as évek folyamán, bár a gazdasági indoklással bevezetett valutakorlátozás egy idő után épp az élő világirodalommal való kapcsolatot tette (az ideológiai határzár mellett) lehetetlenné. Az *Irodalmi Könyvkiadó, ill. a *Kriterion kezdeményezéseinek köszönhető, hogy hazai magyar fordításban elkészült az angol Sommerset Maugham, Aldous Huxley és Robert Graves, a francia Edmond Charles-Roux, René Fallet és Pierre Boulle, a német Hans Habe, Erich Maria Remarque és Friedrich Dürrenmatt, a finn Martti Larni, az olasz Cesare Pavese, a szovjet Veszjolij Artyom és Akszjonov regényeinek, elbeszélésköteteinek fordítása Balogh József, B. Fejér Gizella, Domokos Géza, Halász Anna, Látó Anna, Lőrinczi László, Majtényi Erik, Nagy Kálmán, Oláh Tibor, Szemlér Ferenc, Szilágyi Júlia tollából. A "Drámák" sorozatot Deák Tamás (Montherland), Jánosházy György (Milton, Otway) és Oláh Tibor (Goldoni) gyarapította hazai magyar fordításokkal. Az 1974-ben indult *Lektúra sorozatban Dáné Tibor egy magyarul eddig meg nem szólaltatott Verne-regényt (A Barsac-expedíció), D. Harasztosi Éva Lilli Promet, Lőrinczi László Leonardo Sciascia egy-egy regényét fordítja le. Új fordítók sorakoznak fel a hazai német irodalom klasszikusai és kortárs értékeinek magyar tolmácsolására: B. Fejér Gizella Franz Storch, Robert Flinker és Erwin Wittstock prózáját fordítja, Jagamas Ferencz Zsuzsanna Arnold Hausert, Veres István Meschendörfert (ugyancsak tőle új kiadásban jelenik meg a Corona c. regény, Kós Károly fordítása), Ferencz László egy kötetnyi mai német elbeszélőt. Ritoók János posztumusz fordításkötetében romániai német kortársait szólaltatja meg, Jancsik Pállal közösen Franz Hodjak egy kötetre való versét tolmácsolja. Kányádi Sándor az erdélyi szász népköltészetből fordít egy kötetre valót (a hazai kisebbségek népköltészetét magyarul tolmácsoló sorozatának másik, az erdélyi jiddis népköltészetet bemutató kötete a cenzúra miatt Budapesten jelenik meg).

Irodalmunk kitekintését bizonyítja a 60-as évek közepétől lapjaink, irodalmi folyóirataink mind gazdagabb világirodalmi anyaga is (főleg az Igaz Szó és az Utunk, amelynek időlegesen külön világirodalmi oldala/melléklete is megjelenhet); ezeket sikerül néhány szerencsés – könyvkiadásunkban kedvező – esetben önálló kötetekké érlelni. Így jelenhetnek meg Dsida Jenő összegyűjtött műfordításai (1969), A Korunk költészete (1967) és Az Erdélyi Helikon költői (1973) reprezentatív versfordításanyaga, de így jelenhetnek meg önálló szerzői műfordításkötetek is: Jánosházy Györgytől (Csillagok osztályosa, 1973 és a modern katalán költészetet bemutató Körtánc fantomokkal, 1972), Gellért Sándortól (Csillagok Suomi egén, 1972 – finn költők magyarul), Lőrinczi Lászlótól (Arghezi, Brecht, Quasimodo c. kötete 1968), Bácski György jugoszláv költői antológiája (Hol vannak azok a tengerek? 1973), Tóth István francia nyelvű belga költői és latin nyelvű humanista antológiái (Alkinoosz kertje, 1970; Írásjelek a földön, 1972; Múzsák fellegvára, 1977), Nagy Kálmán teljes Kalevala-fordítása (1972) és Franyó Zoltán műfordítói életművének újabb, legteljesebb gyűjteménye (Ősi örökség, 1972; Bécsi látomás, 1976; Atlanti szél, 1978).

Az *Ifjúsági Könyvkiadó, ill. az *Albatrosz gondozásában megjelent Árgus és *Legszebb versek sorozat szintén nyújtott lehetőséget műfordítóinknak a világirodalmi kitekintésre. Itt Balogh József Nazim Hikmettől, Franyó Zoltán Puskintól, Lőrinczi László Salvatore Quasimodótól, Méliusz József Bertold Brechttől, Szilágyi Domokos Walt Whitmantól fordított egy-egy kötetnyit; Semlyén István Simenon A sárga kutya, Vigh Károly H. Gilbert Robin Hood, Bodor Pál Dimos Rendis Athéntől északra, Majtényi Erik Simenon A titokzatos lány, Nagy Géza Dürrenmatt A bíró és a hóhér, valamint Gray Zane Vadnyugaton c. regényeit tolmácsolta.

Az irodalom műfaji körének az utóbbi időkben tapasztalható kitágulása s az esszé mellett a dokumentumpróza "irodalmi" rangra emelése következtében ki kell itt térnünk, ha futólag is, az e területeken elért hazai magyar műfordítói eredményekre, elsősorban a *Téka és a *Korunk Könyvek, ill. *Századok sorozatokban, ahol Bodor András (Aiszóposz, Bacon, Richard de Bury), Csehi Gyula (Heine, Lunacsarszkij, Stéphane Sarkany), Cseke Gál Anna (Abbé de Saint Pierre), Dániel Károly (Claude Bernard), Fodor Ernő (Egon Erwin Kisch), Gaal György (Emerson), Gábor Dénes (Haeckel), Heinrich László (Newton), Jánosházy György (Ramiro de Maeztu), Kiss András (Dino Compagni), Kászoni Zoltán István (Joseph Needham), Kovács Albert (Dosztojevszkij), Mikó Imre (Schiller, Rousseau), Müller Ádám (Ambarcumjan), Nagy Annamária (André Gide), Nemes István (Montesquieu), Puskás Attila (Jean Henri Fabre), Rózsa Ágnes (Voltaire), Sebestyén Ágnes (Lytton Strachey), Semlyén István (Samuel Pepys, a Moniteur), Szabó György (több ókori és középkori latin szerző), Szabó T. E. Attila (Th. Dobzhansky), Szilágyi András (Börne, a Pitaval), Váczy Kálmán (Plinius) fordításai láttak napvilágot önálló kötetekben.

Romániai magyar műfordítók nevéhez fűződik a hazai kisebbségek szellemi teljesítményeit románul, a román közönség felé tolmácsoló Biblioteca Kriterion több kötete is. Az 1971-ben indult sorozatban – amelynek egyes köteteihez a szerzőket és a műveket bemutató előszavakkal a román szellemi élet jelesei járultak hozzá – eddig összesen 148 kötet jelent meg, ebből 99 romániai magyar kortárs (és kisebb részben klasszikus magyar) szerzők regényei, verskötetei, elbeszélés- és tanulmánykötetei vagy önálló tudományos dolgozatai. A fordítók között szerepel Bokor Péter (Huszár Sándor: Esős délutánok a Tarka Ökörben; Karácsony Benő: Napos oldal és A megnyugvás ösvényein), Hadai Jenő (Kiss János: Díszelőadás; Kovács György: A hadnagy és a tünemény), Hegedűs László (Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat), Papp Ferenc (Gáll Ernő: Az együttélés dimenziói; Spielmann József: Orvostörténeti tanulmányok), Páskuly T. Z. (Sütő András: Három dráma; Huszár Sándor: Így láttam a trapézról; Benkő Samu: Művelődéstörténeti tanulmányok), Sugár Teodor (Károly Sándor: Az 500. emelet), Tótfalusi Anna (Berde Mária: Tüzes kemence). A Costa Carei magyar műfordításait tartalmazó kötethez Kiss Jenő, Tóth Sándor Gaál Gábor-monográfiájához és Sütő András három drámájához Jánosi János, Dorothea Sasu-Zimmermann Petőfi román irodalmi bibliográfiájához és A. P. Todor Confluenţe literare româno-maghiare c. kötetéhez Dávid Gyula írt előszót, ill. bevezető tanulmányt.

(D. Gy.)


műgyűjtők – műtárgyak tervszerű gyűjtői és gondozói, főleg művészeti munkákból, könyvekből és fényképekből álló magángyűjtemények megteremtői és birtokosai. Az erdélyi magyarság műveltségének – elsősorban írásbeliségének – dokumentációiként az ilyen kollekciók csak ott válhattak maradandó értékké, ahol idejében egy-egy *irodalmi múzeum, *könyvmúzeum vagy *levéltár megőrzésébe kerültek, esetleg letét formájában. Felmérhetetlen s máig számba nem vett az a kár, amit a műgyűjtemények elszóródása vagy megsemmisítése során az erdélyi magyar művelődéstörténet az 1919 óta többször is változó rendszerekben elszenvedett, különösen iskolai, egyházi és művelődési intézményei felszámolása vagy államosítása során.

Szomorú példa Adorján Emil Nagyváradot ábrázoló rézmetszet- gyűjteményének, Diamant Izsó nevezetes kolozsvári ex libris-kollekciójának eltűnése, Bánffy Miklós Goethe-kiadványokban gazdag bonchidai könyvtárának megsemmisülése, Gaál Gábor Korunk-levéltárának elkallódása, Jordáky Lajos nemzetközi munkásmozgalmi, sajtó- és színháztörténeti hagyatékának szétdúlása. Ami a nagyrészt zúzdába került magyar iskolai és egyházi könyvtárak balsorsát illeti, csak részben vigasztaló, hogy egyes történelmi könyvtáraknak sikerült kincseiket máig átmenteniük, vagy mint a *Teleki Téka esetében, letétként ide bejutottak, akár a Sényi László hagyatékában foglalt KZST-iratok, akár az orientalista Antalffy Endre, majd Turnowsky Sándor gazdag könyvtári és levéltári gyűjteményei.

Mintaszerű volt az aradi Szabóné Ferencz Irma porcelán- és stílbútormentő akciója, a nagyváradi Dászkál István és Dajbukát Ferenc, valamint a gyergyószentmiklósi műgyűjtő, Elekes Vencel gondoskodása, mellyel képzőművészeti gyűjteményeiből egy utólag róla elnevezett képtárt hagyott városára, vagy ahogyan az ugyancsak műgyűjtő csíkszeredai Gáll Ferenc tanító városának hagyta örökül képzőművészeti és népművészeti gyűjteményét. A zsögödi Nagy Imre is valóságos múzeumot hagyott hátra grafikáiból és festményeiből, akárcsak Bene József Sepsiszentgyörgyön. Az írók esetében azonban csak ott alakult ki legalább egy-egy emlékszoba, ahol maga a család gondoskodott róla, általában azonban az írói hagyatékok kárba vesztek. Megoldatlan maradt Temesvárt Franyó Zoltán világirodalmi könyvgyűjteményeinek s műfordítói kéziratainak kellő védelme. Viszont 1992-ben Kolozsvárt az EME segítségével sikerült az író egykori lakhelyén berendezni és megnyitni a Szabédi László Emlékszobát.

Bár egy időben történt már kísérlet arra, hogy a bukaresti Román Irodalmi Múzeumnak magyar részlege is legyen magyar irodalmi hagyatékok megőrzésére, szórványos anyagbegyűjtésen túl a terv sikertelen maradt. A romániai magyar sajtóban ismételten sürgetett önálló Erdélyi Magyar Irodalmi Múzeum felállítására a fokozódó politikai nyomás következtében nem került sor.

(B. E.)

Balogh Edgár: Irodalomtudományunk feladatai. NyIrK 1960/1-2. – Jancsó Elemér: Véleményünk szerint: Irodalmi Múzeumot! Új Élet 1970/18.


Műhely – e néven indult 1971-ben Marosvásárhelyen az Igaz Szó irodalmi köre. Nemcsak szépirodalmi kérdéseket vitatott meg, hanem állandó meghívottja volt a Camerata Transsylvanica régizene-együttes is. Ennek egyik jeles fiatal szereplőjéről, Babrik József lantművészről (1949-1974) írja Műhely-beli fellépésével kapcsolatban Bajor Andor: "Nem képzelt pop-fesztivál lantosa ő, hanem a valóságos szellemi rendé" (Igaz Szó, 1974/2). A ~ élő kapcsolatot teremtett a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola fiatal növendékeivel és a képzőművészekkel is. 1976-tól *Igaz Szó Irodalmi Köre néven működött tovább.


Mühle Ernő (Temesvár, 1902. febr. 6. – 1975. nov. 3. Temesvár) – orvosi szakíró, költő. A középiskolát szülővárosa Piarista Főgimnáziumában végezte, majd a bécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát. Temesvárt a Szent Anna Kórház főorvosa, majd üzemi orvos a Gyapjúipari Vállalatnál. A II. világháború után deportáltként a Szovjetunióban, Zaporozséban lágerorvos. 1948-tól Temesvárt a szülészeten, majd a Közegészségügyi Intézet onkológiai osztályán dolgozott. A nevét viselő, nemzetközileg elismert és alkalmazott, eredeti módszert dolgozott ki a terhesség alatti túlzott hányinger kezelésére. Kötetei: Versek (Tv. 1920); Gedichte (Lendvai Jenővel közös kötetben, Bécs, 1933).

(Sz. J.)


Mühlfay László (Marosvásárhely, 1923. ápr. 20.) – orvosi szakíró. A középiskolát Bukarestben, Nagyenyeden töltött tanulmányi évek után szülővárosa Katolikus Gimnáziumában végezte (1942), az egyetemet pedig a Ferenc József, a Pázmány Péter és a Halle an der Saale-i egyetemek látogatása után a Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi orvosi karán, ahol oklevelet nyert (1948). Pályáját ugyanitt az OGYI Fül-Orr-Gége Klinikáján kezdte, orvos-doktor (1964), előadó, 1973-tól rendes tanár.

Több mint 200 dolgozata főleg az Orvosi Szemle – Revista Medicală, Oto-rino-laringologie, valamint a budapesti Orvosi Hetilap, a bécsi Wiener Klinische Wochenschrift és Monatschrift für Ohrenheilkunde, ORL Digest (Chicago) hasábjain jelent meg, éveken keresztül a heidelbergi fül-orr-gégegyógyászati szaklap referense. Társszerzője a N. Sirjiţă szerkesztésében megjelent Criterii de expertiză medicală şi recuperare a capacităţii de muncă (Munkaképesség-vizsgálat és helyreállítás) c. füzetnek (1976), valamint a C. Arseni szerkesztette Metode de neurofiziologie clinică (Idegélettani vizsgálatok) c. kézikönyvnek (1984). Négy román nyelvű és két magyar nyelvű Fül-orr-gégegyógyászat c. jegyzetet adott ki Marosvásárhelyen, ezek közül az 1982-es kiadást átvette a bukaresti egyetem, és éveken át hivatalos tankönyvként használta.

(M. M.)

Pápai Judit: Hétköznapi betegségek "csodadoktora". A Hét 1986/30.


műkedvelő játék – a hagyományos *népi játékok és az *iskolai színpad nyomán kialakult nem hivatásos színjátszás. Művelői akár irodalmi művek, akár külön műkedvelők számára szerzett darabok, esetleg átdolgozások előadásával lépnek szűkebb közönségük elé; szereplésük nemcsak helyi érdeklődést elégít ki, hanem maguknak a játékosoknak a kifejezésmódját is fejleszti nyelvi és magatartásbeli szempontból egyaránt. Közülük nem egy jeles színész emelkedett ki, s a műkedvelés tervszerű kibontakozásával megszülettek – főleg vidéken, ahol hivatásos színház nincsen – állandósuló intézményként a *népszínházak is.

Bár a ~ önálló irodalmi műfajként nem határozható meg, a szerzők, folyóiratok és könyvkiadók jóvoltából állandóan jelentkezik a gond műkedvelők számára megfelelő, főleg népszerű darabok megjelentetésére. Az erdélyi magyarság életében a ~ kezdettől fogva tömeges igényt elégített ki, s ennek megfelelően hamar került sor gyűjteményes kiadásokra is. Jellemző már 1925-ben idősb Kántor Lajos összeállítása, a Magyar Nép Könyvtára sorozatban megjelent Műkedvelők Színműtára, vagy Barta Sándor 1928-ban Kovásznán kiadott Műkedvelők Színháza c. gyűjteménye. 1945-től kezdve négy éven át a JBA jelentet meg *Műkedvelők Színpada c. alatt köteteket, az Irodalmi Könyvkiadó pedig a *Műkedvelők Színháza c. sorozattal áll a játékosok rendelkezésére (1960-64). Ezt a célt szolgálja a Művelődés *Játékszín c. műsorfüzete is (1979-82).

A rendelkezésre álló ~anyagban szerepet játszanak az ünnepekhez kötött alkalmi darabok, mint például Ágoston Ignác Megtalált boldogság (Kv. 1926) c. karácsonyi életképe, Derzsi Endre ugyanekkor megjelent Árva Julis karácsonya c. kétfelvonásosa "a vasárnapi iskolás gyermekek számára", Fodor Béla Lacika elveszett (Nagykároly 1928) c. mesejátéka, vagy Havadtői Imre háromfelvonásosa, Az árva karácsonya (Szászváros 1930) és Péterffi Gyula Karácsony estéjén (Székelykeresztúr 1933) c. ifjúsági színdarabja.

Monoki István 1919-től 1940-ig terjedő erdélyi magyar könyvbibliográfiájában vegyesen szerepelnek olyan kisdrámák, drámai képek, vígjátékok, népszínművek, történelmi színjátékok, vallásos drámák, mesejátékok és ifjúsági színdarabok, amelyek népszerű tartalmuknál fogva elsősorban a nem hivatásos színjátszók számára voltak igénybe vehetők. A gazdag listából kiemelkedik P. Jánossy Béla Petőfi c. drámai képe (Kv. 1923), Dálnoki Nagy Lajos Karnevál c. verses vígjátéka (Arad 1926), Gyallay Domokos Dávid Ferenc búcsúzása (Kv. 1929) c. történelmi színjátéka, Sebesi Samu A babonások (Kv. 1932) c. egyfelvonásosa, Horváth Ella szövetkezeti színműve, A szeretet és a boldogság útja (Kv. 1937), Lévai Lajos Bálványos vára (Székelyudvarhely 1940) c. darabja, Venczel József Misztériumjátéka (Kv. 1940).

Bár jelentős magyar népi színjátszó csoportok országszerte működtek Romániában a múltban is, küszködve a hatóságok nyomásával, ezek szabad összefogására csak 1989 után került sor. 1991. ápr. 20-án a forradalom városában, Temesvárt megalakult a Romániai Magyar Nemhivatásos Színjátszók Egyesülete, mely következő közgyűlésén, Sepsiszentgyörgyön felvette a történelmi hangzású Jádzó Társaság nevet, információs bázist létesítve Sepsiszentgyörgyön, 1992-ben ugyancsak Sepsiszentgyörgyön megtartotta első országos konferenciáját és színiversenyét.

(B. E.)

Simori Sándor: Lendületben a Jádzó Társaság. Művelődés 1991/11-12.


Műkedvelők Színháza – az Irodalmi Könyvkiadónál 1960 és 1964 között megjelent könyvsorozat. Összesen 19 kiadványt foglalt magába, ebből hét romániai magyar szerző műve (Dimény István: Olvasd és ne feledd; Kiss Jenő: A küszöb előtt; Károly Sándor: Égből pottyant vendég; Simon Magda: Megbékélés és Jégverés; Sütő András: Szerelem, ne siess; Szász János: Hat fiú, egy lány). További kilenc kiadványban román szerzők (Al. Adrian, Constanţa Bratu, T. Buşecan, Paul Everac, Şt. Haralamb, V. Ornaru, A. Storin, Dan Tărchilă, Gh. Vlad), két szovjet (L. Szaveljev, Szilennikov-Papajan) és egy spanyol (Carlos Larra) szerző egy-egy darabja jelent meg.


Műkedvelők Színpada – a kolozsvári *Józsa Béla Athenaeum kiadásában megjelent sorozat. Első kiadványa 1945-ben a Móricz Zsigmond három jelenetéből Benedek Marcell által színpadra átdolgozott Ludas Matyi; 1946-ban Kiss Jenő A Fehérember c. színműve; 1947-ben Móricz Zsigmond Hét krajcára, melyet Asztalos István írt színpadra és Bocskói Viktor Új gazdák c. egyfelvonásos "falusi történet"-e; végül 1948-ban, ugyancsak Asztalos István színpadra alkalmazásában Móricz Zsigmondtól A stipendium.


Müller Ádám (Kolozsvár, 1930) – *fizikai szakirodalom


Müller Ferenc – *Ifjúmunkás


Müller Géza (Kolozsvár, 1896. dec. 9. – 1965. ápr. 13. Kolozsvár) – műszaki szakíró. ~ Ádám és ifjabb ~ Géza apja. Középiskolai tanulmányait szülővárosában az Unitárius Kollégiumban végezte (1914), gépészmérnöki oklevelet a budapesti József Nádor Műegyetemen szerzett (1922). Szakmájában dolgozott különböző állami és magánvállalatoknál; 1945-től bekapcsolódik a romániai magyar nyelvű közép- és felsőfokú műszaki oktatásba. Mérnök-tanár a kolozsvári Állami Gép- és Villamosipari Középiskolában (1945-55), párhuzamosan 1947-től 1952-ig a Kolozsvári Almérnöki Intézet magyar tagozatának tanára s 1948-tól 1965-ig a Kolozsvári Műegyetem gépészmérnöki karán a mechanikai technológia tanszékének előadója. Szakterülete a fémöntés, hőkezelés és porkohászat.

Tudományos kutatásainak eredményeit társszerzőkkel közösen (Al. Domşa, Bereczki T., Kovács I., V. Nicolae, V. Moldovan) a Kolozsvári Műegyetem szakdolgozatokat közlő évi köteteiben (Lucrări Ştiinţifice, Kv. 1957-62) tette közzé és a bukaresti Studii şi Cercetări de Metalurgie, valamint az orosz Poroskovaja Metallurgia c. szakfolyóiratokban jelentette meg román, német és orosz nyelven. Tanulmányai a hengerlésből származó és a porkohászat számára nyersanyagként felhasználható oxidált fémrétegekről, a nagyfrekvenciával szinterelt villamos érintkezők előállításáról, fémadalékos szinterelt köszörűkövek gyártásáról szólnak.

Munkái: Tehnologia formării (Formázástechnológia, Vladimir Zubac társszerzővel, 1960); Az öntő könyve (1964).

(J. D.)


Müller Géza, ifjabb (Kolozsvár, 1934) – *természettudományi irodalom


Müller Jenő (Temesvár, 1890. márc. 26. – 1935. dec. 13. Temesvár) – könnyűzeneszerző. Szülővárosa Állami Főreáliskolájában érettségizett, a müncheni műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. Bánsági építővállalatoknál volt mérnök. Műdalokat, tánczenét, sanzonokat, kabarédalokat szerzett, ezek kottái Budapesten, Bécsben és a temesvári Moravetz Testvérek Zeneműkiadó gondozásában jelentek meg. Legnépszerűbb kompozíciói: Legszebb tánc a shimmy; Várom a párom; Virághervadáskor; Csengő arany; Pistukám; Jégflört. Megzenésítette Farkas Imre Csipkefátyol c. költeményét s Karl May ismert regénye alapján saját librettójára alkotta meg Az ezüst tó kincse c. operettet.

(Sz. J.)


Müller Kálmán (Temesvár, 1891. – 1957. dec. 31. Temesvár) – munkásmozgalmi író. Szakiskolát végzett szülővárosában (1907). Mint az Egységes Munkás Szakszervezetek országos elnöke megszerkesztette a Kézikönyv a munkások mozgalmáról és annak vezetéséről (Kv. 1924) c. munkát. Számos írása jelent meg munkáslapokban. 1928-ban társaival együtt letartóztatták, mire a hatósági terror ellen tiltakozva három héten át éhségsztrájkot folytatott.

Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések. II. 130-36.


műszaki irodalom – magában foglalja a műszaki tudományok tárgykörét feldolgozó tudományos és ismeretterjesztő irodalmat. Szakterületeit a következőképpen csoportosítjuk: anyagtudomány és technológia; automatizálás és számítástechnika; elektronikus eszközök és technológiák; elektrotechnika; energetika; építészettörténet és elmélet; gépszerkezettan; informatika; közlekedéstudomány; metallurgia; műszaki mechanika; szál- és rosttechnológia; településtudomány; távközlési rendszerek; vízgazdálkodás, áramlás- és hőtechnika. Ide tartozik továbbá a műszaki szótár- és lexikonirodalom s a szabványosítás.

A romániai magyar nyelvű műszaki irodalom csak nagy hézagokkal fogja át a szakterületeket. Gyengeségének oka az, hogy nincsenek alkotó műhelyei, nincs magyar nyelvű műszaki főiskola-hálózat, mely kialakítsa a szükséges tudományos központokat, ahol fejlődésnek indultak volna romániai magyar műszaki irodalmat termelő bázisok. Általában kevés az eredeti mű, több a fordítás, főleg román és orosz nyelvből. Sok magyar szerző jelentős tudományos műveket román nyelven jelentet meg, egyrészt mert nincs is rá kiadó, aki az anyanyelvén megjelentethetné, másrészt kellő szaknyelvi kiképzés híján az utóbbi évtizedekben kinevelődött nagyszámú magyar műszaki közönség nem vásárlója a lehetséges magyar nyelvű műszaki szakmunkáknak.

Az 1920 és 1940 között megjelent romániai magyar műszaki kiadványok inkább hagyományértékűek. Ezek főleg az akkor elterjedő rádiókészülékekkel foglalkoznak gyakorlati szempontból. Ilyen Adorján Pál Rádió ABC (Nv. 1924) és Hogyan építek magamnak egy elektroncsöves rádiófelvevőt? (Nv. 1927) c. munkája vagy Joánovics Pál népszerű munkája a rádió alapvető ismeretéről (Kv. 1926). Ebben az időben a németországi Singer Varrógépgyár is ismertetőt ad ki gyártmányairól (1929). Jelennek meg gépszerkezettani felvilágosító könyvek is, mint amilyen Kneusch-Herdlicska A simmeringi motoroseke (Sepsiszentgyörgy 1922) és Takács Lajos A mozdony-gép és alkatrészei (Nagykároly 1925) vagy Czirbus J. A modern autó szerkezete és működése (Brassó 1929) c. munkája. Ugyancsak gyakorlati jelentőségű Roth László Új fotográfia (Tv. 1933) és Orient Gyula Az órák (Kv. 1934) c. kiadványa.

A köznapi szükséglet hozza magával, hogy A. Tiberian szerkesztésében mintegy 20000 címszóval megjelent A vasútnál használatos terminus technikusok magyar-román szótára (Kv. 1924).

Amikor egy rövid időre alkalom nyílt Romániában magyar nyelvű felsőbb műszaki oktatásra, a magyar tagozatként működő kolozsvári tanintézet – kezdetben Almérnöki Intézet (1947), majd Mérnökképző Intézet (1948), végül Műegyetem – előadói kara biztosítani tudta a magyar ~ megszületését Erdélyben. Elkészülhettek az első szakmai kiadványok: Jenei Dezső-Füstös Kálmán, majd Nagy Aladár elektrotechnikai, Felszeghy Ödön és Nagy László technikai fizikai jegyzetei (1949-52) utat törtek a következő évtizedek magyar műszaki tudományossága felé.

A következő negyven év alatt mintegy 200 a Technikai Könyvkiadónál és romániai vállalatoknál megjelent magyar nyelvű műszaki kiadványok száma. Ezekhez hozzá lehet adni a műszaki alap- és középfokú oktatásban használt magyar nyelvű szaktankönyveket; ezek száma nem haladja meg a 30-at, s nagyobbrészt az oktatásügyi minisztérium részéről a tanmenetek számára kötelezően előírt román nyelvű tankönyvek magyar fordításai. A megjelent magyar nyelvű műszaki könyvek 47%-a alapfokú, 40%-a középfokú és mindössze 4%-a felsőfokú, s ezek a számok nemcsak a társadalom azonnali igényeit tükrözik, hanem jelzik a magyar nyelvű műszaki felsőfokú oktatás politikai hátterű megszüntetésének következményeit is (1953).

Szakterületek szerint a kiadványok legjelentősebb hányadát 26%-kal a gépgyártási, gépszerkezettani szakmunkák foglalják el. Ezeket követik a műszakiak számára szerzett fizikai és matematikai könyvek 11%-kal. A könnyűipar, beleértve a szál- és rosttechnológiát, s a közlekedés 5-5, az építőipar, szerelőipar és faipar 4-4, szilárdságtan-mechanika 3.3, elektrotechnika, elektronika és vegyészet 3-3, vegyipar és automatika 2, energetika 1.6, élelmiszeripar 1.5, kohászat, bányászat, műépítészet 1-1, kőolaj- és gázipar 0.5%-os arányt ér el. Mindezekhez még hozzátehetjük a műszaki szótár- és lexikonirodalom 3.5, valamint az információs, pályaválasztási, családi és háztartási vonatkozású kiadványok 14.6%-os jelenlétét. A tételek aránytalansága, a hiányosságok eléggé elárulják a romániai magyar ~ tervszerűtlen, alkalomszerűen esetleges állapotát.

Eredeti szakmunkákkal kétségtelenül elsősorban a gépgyártási és gépszerkezettani tárgykörben találkozunk. Fejes István Fémforgácsoló készülékek (1960) c. munkája után Rózsa Ferenc és Széll Pál bukaresti professzorok akkoriban hézagpótlónak számító Fogaskerékgyártás (1961) c. szakkönyve következett, ugyanekkor jelent meg Klima Alfréd és Cseke Vilmos közös munkája, a Matematika a fémipari szakmunkások számára, majd Müller Géza kolozsvári műegyetemi tanártól Az öntő könyve (1964). A szakterület legtermékenyebb romániai szerzője, Rohonyi Vilmos kolozsvári gépészmérnök Automatizálás (1965) c. munkájával vonta magára a figyelmet, ezt követte alapműve, a Fogaskerékhajtások (1974), melyben a fogazószerszámok tervezéséről szóló részt Prezenszky Tibor gépészmérnök készítette el (egy 2. kiadás Budapesten jelent meg 1980-ban Bercsey Tibor kiegészítéseivel). Ugyancsak kiemelendő Tenkei Tibor munkássága, aki a Marósok könyve (1960) után monográfiát is összeállított a marás technikájáról (1979), ahol a fejlett programvezérléses megmunkálásokkal is foglalkozik. Neki köszönhető az Ismerd meg a gépgyártást (1966) c. pályaválasztás-elősegítő kiadvány is. Az öntéssel kapcsolatos Müller-féle munka újabb műszaki szempontból kiegészítve Móritz Miklós korszerűsítésében is megjelent Öntők könyve (1980) címen.

A fejlődés szükségleteinek megfelelően eredeti gépészeti munkákkal jelentkezett a *mezőgazdasági szakirodalom is Lám Béla kolozsvári gépészmérnöknek a föld megművelésénél használatos gépekről szóló köteteivel (1956-61).

Műszaki szempontból gazdag hagyománya van a *művészettörténet szakirodalmához tartozó építészeti és műépítészeti irodalomnak is. Elég hivatkoznunk Balogh Jolán Pákéi Lajos rajzai Kolozsvár építészeti emlékeiről (Kv. 1944), Kós Károly Erdély népi gazdasági építészete (Kv. 1944) és Falusi építészet (Kv. 1946), ifjabb Xantus János Kolozsvár óvóhely-építkezéseinek földtani érdekességei (Kv. 1945) vagy Entz Géza Kolozsvár környéki kőfaragó műhely a XIII. században (Kv. 1946) c. munkáira; ezt a vonulatot követi ma Balogh Ferenc kolozsvári építészmérnök válogatása a korszerű építészet szakirodalmából Betekintés korunk építőművészetébe (1975) címmel s monográfiája Debreczeni Lászlóról, az építőről és iparművészről (1983). Gyakorlati vonatkozású volt Kohler Károly A tekercselő kézikönyve (1952), Hercz Gábor Energiagazdálkodás a háztartásban (1983) és Máthé Balázs-Lázár Tibor-Józsa Imre Villamosság a háztartásban (1983) c. munkája.

Új lendületet adott a romániai magyar ~ számára a kolozsvári Dacia Könyvkiadó Antenna és a Kriterion Korunk Könyvek c. sorozatainak megjelenése (1972). Új és eredeti művek sorakoznak fel a természettudományok minden ágazatából, s különleges súlypontot kap a *számítástechnikai szakirodalom. Ebből a szakaszból érdemes kiemelnünk Barabás Endre A számítógép (1978), Kovács Sándor-Nagy Baka György A számítógépek operációs rendszere (1979) s ugyancsak e kettős A PL/1 programozási nyelv alapjai (1983) c. munkáit. Értékes kiadvány Szakács József, Péter Lóránt és Nagy József közös munkája, a Műszaki rajz és modern rajztechnika (1981), mely elsőnek tárgyalja Romániában a számítógéppel segített géptervezési eljárásokat, a tervezési termelékenység négyszerestől nyolcszorosig elérhető megnövekedését szolgálva. Ide tartozik Márton László Veress Lukáccsal és Nagy Vilmossal társszerzésben megjelentetett Mit tud a zsebszámítógép? (1982), Jodál Endre-Kiss Sándor Programozási alapismeretek és algoritmusok a gyakorlatban (1984) és Kaucsár Márton A mikroprocesszorok és mikroszámítógépek világa (1986) c. kötete. 1990-ben a Kriterion Kézikönyvek sorozatában jelenik meg a Jodál Endre szerkesztette Számítástechnikai kislexikon a szakterületen használt szakkifejezések magyarázatával. Ugyancsak ő jelentette meg a Számítástechnikai Alaplexikon I. kötetét (Bp. 1991).

A ~ ismeretterjesztő és népszerűsítő vonulatába tartozik Niederkorn János Változó energia (1977) c. könyve s mellette Daróczi Szabó Árpád, Dezső Ervin, Fodor László, Fülöp Géza, Kása Zoltán, Koch Ferenc, Kovács Kálmán, Selinger Sándor, Semlyén János, Vallasek István és más szakemberek írásai a Matematikai és Fizikai Lapokban, valamint A Hétben és TETT c. tudományos ismeretterjesztő mellékletében.

A mindennapi használatra szánt műszaki kézikönyvek többsége román nyelvből fordítva került az olvasók elé. Eredeti magyar nyelvű családi, háztartási és hasznos műszaki ismereteket adó munkával tűnt fel Dán Franciska (A gondos háziasszony. 1956); Recht Mária (Kötőkönyv. 1958); Farkas Magda-Kertész Ilona (Tanuljunk szabni. 1959); Sándor László (A gépkocsivezető kézikönyve. 1960); Lőrinczy Jolán (A modern háziasszony. 1967); Turós László (Szép lakás – kellemes otthon. 1976); Lokodi András (Csináld magad. 1978); Zoltán Mihály (Fényképezők könyve. 1979); Rotarescu Ion-Antal Klára (A gyapjúfonó kézikönyve. 1981); László Edit (Kozmetika, szépség és egészség. 1981).

Külön figyelmet érdemelnek a középfokú szakiskolák számára készült magyar nyelvű műszaki tankönyvek, elsősorban korszerű tartalmuk miatt. Mivel az oktatást magyar nyelven csak egyes szakterületeken lehetett folytatni, e tankönyvek sem foghatták át a műszaki oktatás egész területét. A tankönyveket az Állami Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó jelentette meg Bukarestben. A kiadóvállalat magyar szerkesztői – Czondi Gyula, Rózsa Mária és Balogh Mária – irányítása mellett szakterületek szerint a következő szerzők és fordítók dolgoztak: Simon Elek (anyagismeret, hajtástechnika és automatizálás), Cseh Attila, Hitter Ibolya, Mikola Pál (elektrotechnika és elektrotechnikai anyagismeretek), Balla Pál, Hensel Manfréd, Holok Péter, Imecs Julianna (építő- és szerelőipari anyagok), Csiszár Árpád, Jenei Dezső, Kovács István, Móricz Miklós, Nagy Ákos, Orbán János, Péter Lóránt, Szakács József (fémmegmunkálás technológiája, szerszámai és munkagépei), Bencze Gábor, Budai Lajos, Hensel Manfréd, Holok Péter, Kontár István (műszaki rajz), Rózsa Ferenc (szilárdságtan és mechanika).

A kellő román és magyar műszaki szakszókincs ismeretét segítik elő a műszaki szótárak. A Technikai Könyvkiadó már 1963-ban megjelentette a 26000 címszót tartalmazó hatnyelvű – román, orosz, angol, német, francia, magyar – poliglott műszaki szótárat (Ştefan Nedeşan előszavával). Ezt követte a Kriterion gondozásában a Bíró András, Killmann Viktor, Rohonyi Vilmos összeállította Román-magyar-német műszaki szótár (1973), majd Bíró András, Jenei Dezső és Rohonyi Vilmos 23000 címszót tartalmazó Román-magyar műszaki szótára (1979) s ennek párjaként 39000 címszóval a kétkötetes Magyar-román műszaki szótár (1981). Közben erdészeti és faipari magyar-román és román-magyar szakszótár is napvilágot látott Kádár Zsombor szerkesztésében. A szótárirodalom rendkívüli teljesítményeként jelent meg 120000 címszavával a Magyar-román műszaki szótár (1987), főszerkesztő Pálfalvi Attila és Jenei Dezső.

Felsőfokú és szigorúan tudományos munkákkal a műegyetemek tanszékein és a kutatóintézetekben dolgozó szakember-személyzet jelentkezik. Az itt sorra kerülő dolgozatok és művek román nyelven készülnek. Az ezeken a munkahelyeken dolgozó magyar műszakiak részben önállóan, többnyire azonban román szaktársaikkal együtt oldják meg közös oktatási és kutatói feladataikat. Munkaeredményeikkel a román nyelvű bibliográfiákban szerepelnek, ahol többek közt a következő magyar szakemberek nevével találkozunk:

1. A brassói műegyetem magyar szakemberei közül fontosabb munkákkal kiemelkedik Kiss Árpád topográfiai, Szabó Vilibáld és Székely Gyula villamos és elektronikus mérésekről, Thurzó Gábor hidraulikus gépekről, Varga Béla kohászati folyamatokról, Nagy Tibor társszerzésben automobilmotorokról írt műve, Hoffmann Viktor szakmunkái a műszaki hőtan tárgyköréből.

2. A bukaresti műegyetemen, műszaki főiskolákon és kutató intézetekben tevékeny magyar tanszemélyzetből Facskó György elektrokémiai, Fejes Gyula a mechanizmusokkal kapcsolatos elméleti munkával szerepel, Rózsa Ferenc a fogaskerekek ellenállásának kiszámíthatóságáról, Sebestyén György és Sebestyén Viktor az erdélyi reneszánsz építészetről jelentetett meg szakmunkát.

3. A craiovai egyetemen és kutató intézetekben dolgozó magyar szakemberek közül jelentős eredményeket mutat fel az erősáram terén Máthé Balázs, Horváth Tibor, Németh Endre; a mélyfúró eszközökről Elekes Károly; a kalkulátorokról Varga András.

4. A iaşi-i műegyetemen oktató Oláh József román szerzőtársával együtt az automatizálásról s a rá vonatkozó gyakorlati útmutatásokról szóló előadásokat adott ki.

5. Legtevékenyebbek a magyar szakemberek a kolozsvári műegyetemen. Maros Dezső munkái a fogaskerekek kinematikáját, a gépek és mechanizmusok elméletét tárgyalják. Rohonyi Vilmos a fémeket megmunkáló szerszámgépekről ír. Pálfalvi Attila a mechanikai technológia, az ipari anyagok és a porkohászat ismertetésében vesz részt. Kelemen Árpád és ifjabb Imecs Mária román szaktársaikkal vagy csak ketten a teljesítményelektronikáról, a villamos hajtásokról, a léptető motorokról és a kettőjük által kifejlesztett forgómágneses mezőket elemző új elméletről, Sándor László a traktoroknál és gépkocsiknál használt hidraulikus erőátvitelről, Kerekes László programozott esztergapadokról, Kovács István a hőkezelés technológiájáról, Székely Imre pedig bolygóművekről ír.

A tudományos együttesben tevékeny szerephez jut Antal Béla, Barabás Tibor, Bicsak Jenő, Bíró Károly, Boér Miklós, Csibi Vencel, Csutak Ákos, Dali András, Gyenge Csaba, Hints Miklós, idősebb Imecs Mária, Köllő Gábor, Magyarósy János, Marschalkó Richárd, Pethő László, Pusztai Kálmán, Sagyebó Ferenc, Szabó Péter és számos társuk.

6. A marosvásárhelyi műszaki főiskolán és kutató intézeteiben dolgozó magyar szakemberek közül kiemelkedő Hollanda Dénes (társszerzőként forgácsolás és forgácsoló szerszámok ismertetésében), Kolozsváry Zoltán, aki a fémfelületek védelméről és a könnyűipari eszközök készítéséről ír, továbbá Jancsó Gyula a statisztika szerepéről az ellenőrzésnél s Lapohos János az elektronikáról az iparban.

7. A petrozsényi műegyetem sajátos feladatainak megfelelően a bányászati szakirodalmat gazdagítja. Itt találkozunk Kovács István háromkötetes Exploatări minere subterane (1962-65) c. bányaműveléstani munkájával. Román társszerzőkkel közösen jelentkezik Takács Ferenc a bányászati eszközök karbantartásáról és javításáról szóló munkával s Magyar András önálló művel a hasznos ásványok állagát feldolgozó eszközökről, átfogva valamennyi hasznos ásvány nemesítésénél használt gép megépítési, számítási és funkcionális kérdését.

8. A temesvári Traian Vuia Műegyetemen számos magyar szakember vesz részt a román szerzőkkel közös szakmunkák megszerkesztésében. Vannak önálló román nyelvű kötetekkel szereplő magyar szerzők is. Közülük Bakonyi Károly egy gépgyártó üzemek tervezéséről szóló munkájával. Gyulai Ferenc a szivattyúkról, ventillátorokról és kompresszorokról jelentetett meg kötetet, Kovács Ferenc pedig a robotokkal kapcsolatos munkáival emelkedik ki.

A 80-as évektől kezdve megnőtt az érdeklődés a rohamosan fejlődő technikai tudományok iránt. Elég, ha a Korunk anyagából hivatkozunk Tibori Szabó Zoltán kohómérnök Nagyszilárdságú, módosított öntöttvasak korszerűsége (1987/12) és Új korszak a szupravezetésben (1989/2) c. tanulmányaira. Itt jelent meg Márton László A tribológia hazai eredményei (1986/2) c. anyaga is.

Fordulat a ~ erdélyi magyar lehetőségei javára 1990-ben alakult ki az újjászervezett EME keretében megszülető Műszaki Tudományos Szakosztály révén. Ennek 1992 végén már 204 tagja volt, többségük az erdélyi egyetemi városok intézményeiben, ill. a városok építővállalataiban és gyáraiban a kutatás-fejlesztés területén tevékenykedik. A szakosztály megindította Műszaki Tudományos Füzetek c. sorozatát, melynek első kötete Jodál Endre Számítástechnika az ezredforduló küszöbén (Kv. 1992) c. munkája. Az anyanyelvű műszaki tudományosság fejlődését szolgálják a szakosztály rendezésében tartott rendszeres felolvasó ülések és információs közlések. 1990 óta külön alakult műszaki továbbképzés céljával egy Erdélyi Magyar Műszaki Társaság is; három számmal jelentkezett Kolozsvárt Info c. időszaki kiadványa, majd 1992-től Firka c. havi folyóirata indult Selinger Sándor és Zsakó János szerkesztésében.

(J. D.)

Rostás Zoltán. A műszaki könyv útja. A Hét Évkönyve 1978. 157-61. – Jenei Dezső: Magyar nyelvű műszaki irodalmunk. Korunk 1978/4; uő. A magyar nyelvű műszaki oktatás kálváriája (1945-1990). Erdélyi Figyelő, 1990/13. – Tibori Szabó Zoltán: Műszaki kutatás és fejlesztés. Korunk 1988/9.


Művelődés – A romániai magyar közművelődés havi folyóirata 1948 és 1985 között, majd 1990-től folytatólag. Kezdetben a Művelődési Útmutató címet viselte, román ikerlapja, az Îndrumătorul Cultural nevének tükörfordításaként, lévén mindkét kiadvány feladata a falusi műkedvelő színjátszók, kórusok, tánccsoportok tevékenységének irányítása politikai és szakmai tanácsadó cikkekkel, versekkel, egyfelvonásosokkal, zeneművekkel. Bukarestben szerkesztették, az első évtizedben kolozsvári, majd bukaresti nyomdában állították elő. Kiadója a romániai művelődés mindenkori állami csúcsszerve, a Művelődési Minisztérium, később a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság, majd a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács. Az 1948. július havában indult lap vezércikként még Balogh Edgár Népi kultúránk megújulásáról van szó c. írásával jelent meg s az MNSZ kulturális programját képviselte, de a nemzetiségi szervezetet érő csapások, a letartóztatások s a feloszlatás nyomására egyre szokványosabb állam- és pártpolitikai jelleget kapott. Később a Művelődési Útmutató a városi magyar közművelődési alakzatok patronálását is magára vállalta, s olvasóközönségének igényei szerint hovatovább sajátos jelleget alakított ki magának, eltérőt román – majd később induló német – nyelvű társaitól.

1951-ben másfél éven át *Népművelődés c. alatt egy második, a művelődési otthonoknak szóló folyóirat is megindult az RNK minisztertanácsa mellett működő Kulturális Intézmények Bizottsága kiadásában. Mindkét lap az előírt agitprop anyagon kívül eredeti magyar népi kulturális és szépirodalmi írásokat közölt, de végül csak a Művelődési Útmutató maradt meg. Ez 1957. jan. 1-től felvette a ~ nevet, s így is maradt utolsó számáig. A román ikerlaptól való függetlenedés és a magyar sajátosság megőrzése állandó törekvése lett a szerkesztőségnek, változó sikerrel. A 60-as évek elején a román kiadvány halvány másolata a lap, románból és oroszból fordított anyaggal, majd 1968-tól megint – most már erőteljesebben – felerősödött önálló jellege, s önállóságának jegyeit az 1985-ben bekövetkezett megszüntetésig végig megőrizte.

Indulásakor a lap felelős szerkesztője Korda István, majd 1953 után Kisbenke György, nevüket azonban az impresszum nem tüntette fel. Ezt a kezdeti időszakot az akkor még Művelődési Útmutatónak nevezett lap életében a napi időszerűségű "irányító" cikkek mellett a túlhajtott, erőszakolt osztályharc, a kulákok "leleplezése" jellemezte, bár ugyanekkor jelent meg olyan emlékezetes riportsorozat is, mely élesen bírálta az erdélyi műemlék-kastélyok bűnös elhanyagolását. A lap igyekezett tágítani olvasóinak érdeklődését a klasszikus magyar irodalmi hagyományok és az élő erdélyi magyar irodalom alkotásai felé. Verseket közöl benne Szabédi László, Szemlér Ferenc, Gellért Sándor, Létay Lajos, Szász János, Páskándi Géza, Kányádi Sándor és Majtényi Erik, aki főmunkatárs is. Korlátai ellenére foglalkozott a Művelődési Útmutató a kortárs magyarországi irodalommal: Illyés Gyulától, Benjámin Lászlótól közölt verseket, jelenkori magyarországi drámákat juttatott el a műkedvelőkhöz. Egyben egyfelvonásosok írására serkentette az erdélyi magyar írókat, Marosi Ildikó pedig rendezői tanácsokkal segített fellendíteni az erdélyi magyar műkedvelő színjátszást.

A 60-as évek eleje a már ~ nevet viselő lap beszűkülésének időszaka. A tizenöt tagú szerkesztő bizottságnak egyetlen magyar tagja volt, Szemlér Ferenc. Ritkábban jelentkezett versekkel, cikkekkel Majtényi Erik, Hervay Gizella, Farkas Árpád, néha-néha Sütő András – egy ízben a zenei anyanyelv fontosságáról ír –, az anyagok többsége azonban románból készült fordítás. Móricz Zsigmond halálának negyedszázados évfordulójáról ugyan megemlékezett a ~, de Veres Péter csak azért kapott szót, mert esszéjében a román Panait Istrati műveit méltatta.

Fordulópont 1968, amikor a romániai magyarság művelődési, irodalmi és közéletének megpezsdülése keretében a ~ is kilép elszigeteltségéből. 1969 elejétől tényleges vezetője V. András János író és műfordító. Júliusban új szerkesztőbizottság alakult, bevonták ebbe Sütő Andrást, Beke Györgyöt, a néprajzkutató Kós Károlyt, a zeneszerző Szabó Csabát, a régész Székely Zoltánt, továbbá vidéki irányítókat jelöltek ki a közművelődés számára. A lap történetének legeredményesebb szakasza kezdődött el: tudatosan vállalta fel a romániai magyarság közművelődésének gondjait. Új rovatokat nyitott: a népköltészeti kutatók számára a Vadrózsákat, amely Kallós Zoltán, Faragó József, Nagy Olga, Gazda Klára, Jagamas János, Nagy Jenő, Ráduly János, Seres András és mások írásait közölte. Szót kaptak a nyelvészek, Szabó T. Attila, Márton Gyula, Gálffy Mózes, Murádin László, gyakran találni a folyóiratban helynévismertetéseket. A Játékszín rovat Csokonai Vitéz Mihály, Tamási Áron darabjait juttatta el a műkedvelőkhöz. Az Enciklopédia a művelődéstörténeti írások fórumává lett, munkatársai Benkő Samu, Csetri Elek, Demény Lajos, Jakó Zsigmond. Erőteljes hangsúlyt kaptak a magyar történelmi hagyományok. A Tárlat erdélyi magyar képzőművészek alkotásait mutatta be. Rovat nyílt a zenének, a Muzsika; Bartók (1970) és Kodály (1972) emlékszámok jelentek meg. A Pegazus kortárs magyar költőket közvetített, Illyés Gyulával, Kassák Lajossal, Nagy Lászlóval együtt, velük természetes egységben erdélyieket: Farkas Árpádot, Király Lászlót, Szőcs Kálmánt, Magyari Lajost. Jelentős helyet foglalt el a folyóiratban az erdélyi magyarság önismeretét építő publicisztika: Balogh Edgár, Beke György írásai. A nemzeti öntudatot, a történelmi emlékezetet tartotta ébren a gazdag – fényképekkel illusztrált – Naptár rovat, V. András János összeállításában.

Ebben az időszakban a ~ szervezést is magára vállalt két ízben is. 1971-ben és 1972-ben tanácskozásra hívta össze a Kovászna megyei Árkosra a népdal és népzene magyar és román szakembereit; az első tanácskozás anyagát kötetben is közreadta Árkos – 1971 címmel.

1974-ben újabb beszűkülés következett a ~ életében, nemkülönben az egész romániai sajtóban. Megszűnt a könyvtárügy addigi negyedévi magyar folyóirata, a *Könyvtári Szemle, szerepkörét a ~ vette át, terjedelmi növekedés nélkül; Balogh József szerkesztésében a laptestbe beépítve, attól bizonyos mértékben elválasztva közölte a könyvtörténeti, könyvszociológiai írásokat. A ~ addig is hozott időnként tematikus repertóriumokat, a Könyvtár melléklet azonban 1974-től közreadta a romániai magyar könyvkiadás évenkénti bibliográfiáit. Gábor Dénes a mellékletben rendszeresen bemutatta az ex libris legjobb erdélyi művelőit és gyűjtőit.

Miután V. András Jánost leváltották a lap éléről, helyét Kovács János irodalomkritikus vette át. 1976 márciusától 1977 júliusáig ismét szerkesztőbizottság jegyezte a lapot: Balogh József és Beke György írók, Faragó József folklórkutató, Jakó Zsigmond történész, László Ferenc zeneesztéta, továbbá főiskolai és középiskolai tanárok, közművelődési irányítók, szerkesztők. Feltüntette az impresszum a belső munkatársak névsorát is Balogh József, Barabás Sándor, Béres Katalin, Gyarmath Annamária, Horváth Arany, Lőrincz Kálmán, Znorovszky Attila személyében. Szűkített terjedelemben, de megmaradtak az addigi rovatok, fáradtabbnak tetsző közleményekkel, noha a Kovács János-vezetés a nemzetiségi jelleg fokozatos halványulásával szemben Bencsik János új fedőlapjával hangsúlyozta az erdélyi hagyományokhoz való kötődést (ez a címlap Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediájából vette kölcsön a tudás fájának rajzát).

A publikálási lehetőség szűkülését terjedelmi korlátozás is követte (1979), a ~ kétharmadára csökkent. Mintegy ennek ellensúlyozásaképpen a folyóirat nagyobb elméleti igényességel közelítette meg a közművelődés kérdéseit. Ennek az időszaknak jelentős teljesítménye volt a fontosabb múzeumok helyzetének felmérése, a kutatások bemutatása. Cseke Péter egyszemélyes vállalkozásának igazi arányai és forrásértékei akkor mutatkoztak meg, mikor a folyóiratban közölt sorozatát Egy önkéntes múzeumpártoló feljegyzései címmel egybefogva közreadta Hazatérő szavak c. kötetében (1985).

Kovács János nyugalomba küldése után senki sem jegyezte már névvel a folyóiratot, s akaratlanul is hangsúlyozódott ezzel gazdátlansága, közelgő vége. A sorvadás ezúttal nem egyszerű hullámvölgynek bizonyult, mint az előzőek a ~ életében; 1985 decemberében a kiadvány bejelentette megszűnését azzal, hogy helyében a Cîntarea României – az eredeti román ikerlap utódja – közöl ezentúl magyarul és németül műsoranyagokat, míg "az összes kultúraktivistákhoz szóló módszertani és irányító cikkek román nyelven jelennek meg". Hajdu Demeter Dénes találó jellemzése szerint "a mintegy kétmilliós romániai magyar nemzetiség ezáltal elvesztette anyanyelvű közművelődésének 38 éven át – jól-rosszul, de magyar nyelven – működő, egyetlen tömegkultúrát szolgáló szócsövét".

1989 decembere után a ~ volt szerkesztői azonnal újjászervezték a diktatúra idején megszüntetett nagy múltú folyóiratot, s az 1990-es XXXIX. évfolyam számai Horváth Arany odaadó buzgalmából hiánytalanul megjelentek. A szerkesztőség Bukarestből Kolozsvárra költözött. A romániai magyar közművelődést új, széles alapokra helyező EMKE újjászületésével egyidőben a ~ is újjászerveződik, s Szabó Zsolt, az új főszerkesztő Töprengjünk együtt! c. vezércikke (1991/7-8) szerint "a helyi, területi és országos közművelődési egyesületeknek, együtteseknek, csoportoknak kíván nyilvánosságot biztosítani". Az új kolozsvári Gloria Nyomdában előállított lap főszerkesztő-helyettese Mezei József, majd Horváth Arany, felelős szerkesztője Gábor Dénes, olvasószerkesztője R. László Ferenc, fotóriportere Lévay K. Zsuzsa, belső munkatársai: Balogh József, Ferencz Zsuzsanna, Gagyi József, Kassay Miklós, Magyari Vincze Enikő. A ~ fiókszerkesztőséget állított fel Bukarestben és Csíkszeredában.

(B. Gy. – B. E.)

Beke György: A népművelés fóruma. Előre 1958. febr. 9; uő. A Művelődés naptára. A Hét 1972. júl. 7; uő. Egy folyóirat születésnapjára. Brassói Lapok 1978. aug. 5. – Balogh Edgár: Tíz év után. Művelődés 1958/7; uő. Odaadó hősökön múlik minden. Művelődés 1978/7. – Olvasó és barát a tízéves Művelődéshez. Köszöntő levelek. Művelődés, 1958/7. – Szabó Zsolt: A megújult Művelődés. Korunk 1971/3. – Gáll Ernő: Közművelődés és közösség. Művelődés 1978/7. – Hajdu Demeter Dénes: A Művelődés. Honismeret, Bp. 1986/4. – Művelődés 1976-1985. Repertórium. Szerkesztette Karácsonyi Béla. Szeged 1989.


Művelődési Útmutató *Művelődés


művelődéstörténet – a történettudományok nemzetiségi művelőitől különösképpen megkívánt átfogó önismereti szemléletet nyújtó tudományterület. A *Művelődéstörténeti tanulmányok 1979-es kötetének bevezetésében Jakó Zsigmond leszögezi: "Minthogy a nemzetiségi sajátságok legszembetűnőbben a művelődés területén nyilvánultak meg, a magyar nemzetiségtörténetnek [...] fontos része, valóságos gerince a művelődéstörténet [...]. Hasonlóan jellemző és fontos sajátosságokat felmutató, egyenesen nélkülözhetetlen fejezete a nemzetiségtörténetnek a társadalom vagy az intézmények története."

Maga a ~ szintén a lehető legtágabban értelmezendő, úgy, hogy "a szellemi művelődésen, életformán, életszemléleten kívül beleférjen a magyarság teljes anyagi kultúrája, kezdve a gazdálkodástól a településen, építkezésen, lakáson, ruházaton, étkezésen, egészségügyön át a mindennapi élet és munka tárgyi hagyatékáig". Ez a program, mintegy alapja a Jakó Zsigmond nevéhez fűződő nemzetiségtörténeti iskolának, megkívánja a jelenségek természetes egységükben való ábrázolását, s így alapkövetelménye a nyitottság, az erdélyi magyarság múltjának párhuzamos vizsgálata a román-magyar és szász-magyar kapcsolatok évszázados alakulásával.

Ez az összehasonlító művelődéstörténetté bővült nemzetiségi történettudomány üldözötté vált a nacionalista diktatúrává fajuló uralom alatt, s ha időnként értékes részlettanulmányokig érlelődött is, összefoglaló művekkel csak a demokrácia megerősödése során jelentkezhet.


Művelődéstörténeti Tanulmányok – a Kriterion kiadásában elindított könyvsorozat. Két kötete jelent meg (1979, 1980). Célkitűzéseire Jakó Zzsigmond bevezetőjében így utal: "A romániai történettudomány magyar nemzetiségű művelői előtt legsürgősebb feladat megteremteni az előfeltételeket ahhoz, hogy a magyar olvasóközönség belátható időn belül tudományos igényű összefogó képet kaphasson saját nemzetiségi múltjáról, arról, amivel az ő elődei segítették az ország haladását." Evégett hoz létre a ~ kiadása keretet mind a tervszerű történeti forrásfeltárás és részletkutatás, mind a szakmai utánpótlás biztosítása számára.

Az első kötet Csetri Elek, Jakó Zsigmond és Tonk Sándor történészek szerkesztésében a magyar rovásírásos emlékektől kezdve a magyar mezőgazdasági szakoktatás XIX. századbeli bevezetéséig bepillantást enged a kolozsmonostori hiteleshely működésébe, a magyar-szász érintkezés nyomdai, irodalmi és nyelvi vonatkozásaiba, közöl zenetörténeti, ötvösművészeti és építészeti adalékokat, s utat tör a magyar-román vallási kapcsolatok megismerése felé. Itt jelenik meg Kiss András Gheorghe Şincai, a forrásgyűjtő c. tanulmánya, Sebestyén Kálmán értekezése Kalotaszeg népoktatásáról a XV. századtól 1848-ig és Szabó Miklós tanulmánya: Az erdélyi falujegyzői intézményről.

A második kötet szerkesztői közt az első kötet szerkesztői mellett negyedikként Sipos Gábor is szerepel. Benkő Elek itt a középkori falu régészeti kutatásával, két tanulmány könyvtártörténettel foglalkozik: György Lajos a régi Lyceum-könyvtárt, Lakó Elemér a kolozsvári Unitárius Kollégium könyvtárának kéziratait mutatja be. Kiemelkedik B. Nagy Margit Kalotaszegi táblaképek c. tanulmánya, Kovács András alaprajzokkal illusztrált közlése az erdélyi olaszbástyás várkastélyokról s Köllő Károly Nicolae Bălcescu és latin nyelvű magyar forrásai c. dolgozata. Iskolatörténeti írások szólnak a marosszéki népoktatás sok százados múltjáról, a nagyenyedi Bethlen Kollégium ének- és zenekultúrájáról, a kézdivásárhelyi magyar diákszínjátszásról s erdélyi diákok külföldi egyetemjárásáról.

A köteteket ismertető K. Kiss Gyöngy hangsúlyozza, hogy "e kötetek annyiban is teljesek, hogy nemcsak az erdélyi magyar nemzetiség múltjáról, hanem a román nép és a hazai németség művelődési hagyatékáról is tudósítanak". Ennek ellenére az erőszakos asszimiláció szakaszába lépett nacionalista diktatúra cenzúrája a sorozat már nyomdakész harmadik kötetére (1984) nem adott engedélyt.

(B. E.)

K. Kiss Gyöngy: Korszerű tudományos gyűjtemény. Igazság, 1981. szept. 12. – "Annyi nyesett ággal az ölemben..." Beke György beszélgetése Domokos Gézával. Közli: A Kriterion műhelyében. Bp. 1988. 204.


Művészet – képes havi folyóirat Marosvásárhelyen (folytatása az *Új Élet). Mint az Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium kiadványa 1958 áprilisában jelent meg, de mindössze 1959 szeptemberéig eredeti programja és arcéle szerint. Életrehívásakor a célkitűzés a hazai színház, zene, képzőművészet és filmművészet alkotásainak bemutatása volt s a hídépítés művészet és társadalom között. "Felelősséggel tartozunk – írta beköszöntőjében Sütő András – mindazért, amit a szépség törvényei szerint cselekvő ember a közösség számára alkotott." A folyóirat főszerkesztője Sütő András, főszerkesztő-helyettese Hajdu Zoltán volt. (Rövid ideig ugyancsak főszerkesztő-helyettesi tisztséget töltött be Jánosházy György és Katona Szabó István.)

A lap az akkori dogmatikus művészetpolitika korlátai között, de legtöbbször a lehetőségek határáig elmenve igyekezett a valós művészeti értékeket tudatosítani. Színház-, opera- és zenekritikai, valamint képzőművészeti írásaiban és filmjegyzeteiben igyekezett számot adni a romániai magyar művelődési élet helyzetéről, intézményeiről, természetes erőtartalékairól. Önálló képzőművészeti pályázatot hirdettek meg; első ízben közöltek sajtónkban egész oldalas színes műmellékleteket. Szerkesztőinek figyelméből nem maradtak ki a múlt értékei: műemlék- és városképi összeállításaik (Kolozsvár, Marosvásárhely, Segesvár) azonban csak az első három számban jelenhettek meg. A lap kitűnő fényképanyagát nagyrészt Marx József és Erdélyi Lajos szolgáltatta.

A ~ örökébe lépő, kéthetenként megjelenő *Új Életet a művészetpolitika irányítói a riportközlő képeslap szintjére igyekeztek lefokozni. Egy romániai magyar művészeti folyóirat újraindítására az 1960-1970-es években történtek – a parancsuralmi rendszer ellenállásába ütköző – sikertelen kísérletek.


művészeti kismonográfiák – Bár a cenzúra részéről arra hivatkozva, hogy "a képzőművészetnek nincs nemzetisége" – nem engedélyezték egy "romániai magyar képzőművészek"-sorozat elindítását, a Kriterion Könyvkiadónál a gyakorlatban 1971-től tervszerűen egymást követték a gazdag reprodukciós-anyaggal ellátott kiadványok. A sorozat szerzői ábécé-sorrendben a következő kötetekkel jelentkeztek: Bajor Andor: Abodi Nagy Béla (1986); Balogh Ferenc: Debreczeni László (1983); Banner Zoltán: Mattis-Teutsch János (1972), Szervátiusz Jenő (1976), Bordi András (1978), Mohy Sándor (1982) és Benczédi Sándor (1984); Borghida István: Krizsán János (1971), Leon Alex (1973) és Ziffer Sándor (1980); E. Szabó Ilona: Szolnay Sándor (1974) és Fülöp Antal Andor (1979); Ferencz Zsuzsanna: Molnár József (1982); Gazda József: Gyárfás Jenő (1969), Nagy Imre (1972) és Nagy Albert (1982); Jánosházy György: Incze János (1977) és Bene József (1980); Mezei József: Balogh Péter (1976); Muhi Sándor: Balla József (1985); Murádin Jenő: Klein József (1977), Gy. Szabó Béla (1980), A Ferenczy művészcsalád Erdélyben (1981), Nagy István (1984), Maticska Jenő (1985) és a Gruzda Jánosról szóló A tél festője (1989).

E sorozatban jelent meg Bunta Magda kismonográfiája az erdélyi habán kerámiáról (1973) és Vilhelm Károlyé a festett famennyezetekről (1975), valamint Murádin Jenő munkája a Barabás Miklós Céhről (1978). Az 1989-es fordulat után a művészi portrésorozat újra megindult Banner Zoltánnak az ötvös Fuhrmann Károly életét és munkáit bemutató kötetével (1991).

(B. F.)


Művészeti Szalon – képes havi folyóirat Kolozsvárt 1926 és 1932 között. Alapítója és főszerkesztője Hirschler József, felelős szerkesztője Kende János. A Providentia nyomdánál megjelentetett kisfólió méretű lap mindenekelőtt művészettörténeti feltáró és ismeretterjesztő írásoknak adott helyet. Emellett kitekintést nyújtott a képzőművészet korabeli egyetemes irányzataira és alkalmasint hazai eseményeire is. Múltba tekintő, a klasszikus értékeket fölkutató szellemi igazodását Hirschlernek az itáliai kultúra iránti mély vonzódása és tudós egyházművészeti képzettsége határozta meg. Maga is több tanulmányt közölt a folyóiratban az itáliai reneszánsz festészetről és építészetről, valamint az olasz-magyar művelődési kapcsolatokról. A szerkesztés gyakorlati munkáját – tanári elfoglaltsága mellett – Kende János végezte. Illusztrációival, rajzaival s ugyanakkor kritikai írásaival a grafikus Tóth István volt segítségére.

Megjelenésének közel hét éve alatt a ~ munkatársainak, rendszeresen közlő szerzőinek tekinthette a korabeli tudományos élet jeleseit, történészeket, esztétákat, kritikusokat. Kelemen Lajosnak több tanulmánya, így az erdélyi kastélyokról, nemesi palotákról, korai mennyezetfestményeinkről, művészeti emlékekről írt fontos és számon tartott közlései jelentek meg itt. Az őskor művészetéről, régészeti leletekről értekezett a folyóiratban Roska Márton. Történelmi, művelődéstörténeti és művészeti-építészeti, valamint esztétikai kérdésekről közöltek olyan szerzők, mint Bitay Árpád, Gyalui Farkas, Lyka Károly, Lázár Béla, Genthon István, P. Németh Gellért, Moll Elemér, Siklóssy László, Tereh Géza. Több történeti föltáró és értékelő írás foglalkozik a régi magyar művészek, Barabás Miklós, Paál László, Székely Bertalan, Melka Vince, Gyárfás Jenő, Kolozsvári-Szeszák Ferenc, Biasini Mária pályarajzával. S bár kritikai és jelenségfeltáró írások is helyet kaptak a lapban mind a modern művészetről (expresszionizmus, futurizmus, primitívek), mind az erdélyi művészeti életről (Barabás Miklós Céh, nagybányaiak), a kiadvány nem tudott igazi fóruma lenni a kor hazai képzőművészetének. Emiatt – konzervativizmusát fölróva – támadások érték. Érdemének tudhatták be azonban, hogy a krómópapíron megjelentetett több száz minőségi reprodukció az olvasók számára az egyetemes és magyar művészet jelentős alkotásait tette hozzáférhetővé.

A gazdasági válság éveiben a folyóirat egyre nagyobb anyagi gondokkal küzdött, végül a nagyszámú hirdetés, rajzos-fényképes reklám sem menthette meg a megszűnéstől.

(M. J.)


művészettörténet – a társadalmi-történeti tudományok sajátos ága, mely főleg a képzőművészet, színművészet, építőművészet fejlődését kutatja, a fejlődés belső rugóit és társadalmi-történeti összefüggéseit vizsgálja, a művészeti jelenségeket esztétikailag értékeli, az alkotók életrajzát s a művészeti élet szervezetét tanulmányozza. Vizsgálódásai kiterjeszthetők a népművészet, másfelől a *fotó és irodalom, ill. a *televízió és filmkultúra tárgykörére is.

A romániai magyar ~ ápolásának intézményi keretei az egyetemi és főiskolai művészettörténeti tanszékek, ahol időnként és részben magyarul is folyt oktatás. A kolozsvári egyetemen a ~ oktatása csak 1920-tól, Coriolan Petranu kinevezésétől kapott intézményes keretet. 1940-ben a visszaköltözött magyar egyetemre Felvinczi Takács Zoltánt nevezték ki a művészettörténeti tanszék vezetőjének. 1945-től Entz Géza követte a Bolyai Tudományegyetemen 1950-ig; ugyanekkor nagy látogatottsága volt László Gyula művészettörténeti és régészeti előadásainak is. A következő években Szabédi László, Debreczeni László és – óraadóként – Pattantyús Károly tartott művészettörténeti előadásokat.

A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán 1949-től haláláig Borghida István, illetve Ditrói Ervin, majd Pattantyús Károly és Földes László tartott művészettörténeti-esztétikai előadásokat magyar nyelven, a 80-as évek közepén óraadóként hasonlóképpen Kovács András, 1990-től pedig E. Szabó Ilona.

A Babeş-egyetemen 1948-tól – megszakításokkal – Virgil Vătăşianu adta elő az európai művészet, a bizánci művészet és a romániai művészet történetét. A román és magyar egyetem egyesítése után 1963-tól lehetővé vált a történészhallgatók művészettörténeti szakosítása is. Vătăşianu professzor vezetésével külön művészettörténeti munkaközösség jött létre a helybeli Történeti és Régészeti Intézetben, melynek munkatársai elsősorban az erdélyi ~ kérdéseivel foglalkoztak. Ez az intézmény kínált keretet magyar munkatársai, így B. Nagy Margit és Kovács András tudományos munkásságához.

Az erdélyi magyar művészettörténeti irodalom eredetileg megelőzte az intézményes szakképző kereteket, s a századforduló táján a helytörténeti irodalomból nőtt ki. A korra jellemzően művelői között találjuk a régész Pósta Bélát, a történész Szádeczky Kardoss Lajost és tanítványát, Kelemen Lajost. Különösen Kelemen Lajosra jellemző, hogy intézményes művészettörténeti szakképzés lehetősége híján témáit közvetlenül a források felől, a hely-, birtok- és családtörténet, a címertan és a felirattan oldaláról közelítette meg a komplex módszer alkalmazásának erdélyi úttörőjeként. Hallatlan anyagismerete és személyiségének varázsa tette őt az erdélyi művészettörténeti irodalom meghatározó egyéniségévé, az EME általa vezetett levéltárának kutatótermét pedig a szakemberek nemzedékeinek kirepítő fészkévé. Az ő segítsége nélkül el sem képzelhető Bíró József, Balogh Jolán és Entz Géza szakmunkássága, akik – az első szakképzett művészettörténész nemzedék képviselőiként – éppen Kelemen Lajos hatására fordultak a levéltári források felé. Kós Károly a népművészet és tájtörténet felől közelítette meg Erdély műemlékeinek történetét, Debreczeni Lászlóban találva méltó folytatásra.

Külön művészettörténeti ágazat az egyházművészet, melynek jeles romániai magyar művelői közül Hirschler József, Gyárfás Tihamér és Némethy Gyula emelkedik ki írásaival.

Külön szépművészeti folyóirat Erdélyben kétszer is indult. A Hirschler József nevével jegyzett *Művészeti Szalon Kolozsvárt hét évfolyamot ért meg (1926-1932), a Sütő András főszerkesztésében indult *Művészet Marosvásárhelyen azonban mindössze két évfolyamon át jelentkezett (1958-1959).

(Ko. A.)

A ~ fontos ága a képzőművészet, az építőművészet, a *színművészet és a *zeneművészet.

1. A ~ben a képzőművészet terén egyetemes vonásokban az Erdélyre legközvetlenebb módon ható nagy stíluskorszakok tanulmányozása került a kutatás előterébe. Az egyháztörténet és egyházművészet kérdéseivel foglalkozott Hirschler József, Bíró Vencel, a Kelet művészetének hatásával Felvinczi Takács Zoltán, a protoreneszánsz úttörői – a Kolozsvári testvérek – kora művészetével László Gyula, középkori festőművészetünk kérdéseivel Kelemen Lajos, Darkó László. Szintézisre, összegező művek megírására vállalkozott Balogh Jolán, Bíró József.

Az erdélyi képírás önállósodása idején a biedermeier kor művészetét és a XIX. század második felének történeti-alkotási kérdéseit tekintette át tanulmányaiban, forráskiadások előszavában Kelemen Lajos, Bíró Béla, M. Kiss Pál. Föltárásaik nyomán összefüggő kép alakult ki a Kolozsvári Normál Rajzoda működéséről, Kissolymosi Simó Ferenc, Sikó Miklós, Barabás Miklós, Dósa Géza, Vida Árpád művészetéről s a művek keletkezésének társadalmi hátteréről. Adatgazdag sajtója van az Erdély-részi Szépművészeti Társaság és a kolozsvári, ill. zilahi Fadrusz-szobrok fölavatásának; későbbi évfordulós megemlékezések kapcsán cikksorozatok idézik föl az eseményeket (Gyalui Farkas).

Kisebbségi sorsban, az I. világháborút követően az erdélyi képzőművészet magáratalálásának igénye kapott hangot mozgósító fölhívásokban, tanulmányokban, esszékben (Dienes László, Kós Károly, Kováts József). Negyedszázad múltán már összegező írások is napvilágot látnak (Bíró Béla, Bíró József, László Gyula, Vásárhelyi Z. Emil).

A II. világháború után a nagybányai művésztelep történetének lezárult korszakát elemezte a művészeti történetírás (Borghida István, Murádin Jenő), majd a művészeti élet szervezeti kérdéseiről, a közös vállalkozásokról jelentek meg tanulmányok (Erdélyi Képzőművészeti Szalon, erdélyi magániskolák, Barabás Miklós Céh). Forráskiadványok, esszék Kántor Lajos, Ágopcsa Marianna, Ditrói Ervin, Nagy Pál, Jakobovits Miklós tollából, sorozatszerűen a *művészeti kismonográfiák Banner Zoltán, Murádin Jenő, Gazda József, E. Szabó Ilona, Mezei József, Jánosházy György, Borghida István, Muhi Sándor és más műkritikusok összeállításában segítettek hozzá, hogy legalább fejezetrészeiben összefűzhető legyen képzőművészetünk története. A kutatók feladatuknak tekintették az Erdély különböző részein dolgozó – életművet teremtő – alkotók (Nagy István, Szervátiusz Jenő, Gy. Szabó Béla, Nagy Imre, Fülöp Antal Andor, Nagy Albert, Kós András, Mohy Sándor, Incze János) bemutatását, a nagybányai kolónia kései korszakához tartozók (Ziffer Sándor, Klein József, Krizsán János, Balla József, Vida Géza, Kazár László) méltatását, vagy akár a naiv művészet területén feltűnt Györkös Mányi Albert értékelését.

Ha a romániai magyar képzőművészet átfogó ismertetése még hiányzik is, nemcsak a művész-életrajzok feldolgozásai, hanem a sajtóban elszórtan megjelenő szakcikkek is bő anyagot szolgáltatnak annak kívánatos összeállítása számára. Az irodalmi lapok mellett a mindenes skálájú Korunk hasábjain is évtizedeken át gazdag képzőművészeti anyag gyűlt egybe: példákat meríthetünk belőle. Nemcsak a kritikusok, esztéták írásai szerepelhetnek forrásként, mint Borghida István Vida Gézáról, "Avas és Máramaros szobrászáról" szóló tanulmánya (1959/7-8), Vetró Artúr a grafikus Nagy Imréről (1963/12) vagy Hans Loew sorozatba foglalt közlése Nagy István festészetéről (1958/2), ill. Kazár László művészi útjáról (1962/12), továbbá kritikai ars poeticája Közérthetőség, humanizmus és formalizmus a képzőművészetben (1963/7) cím alatt. Sajátos értékű ugyanis, ha maguk a művészek értekeznek művészi felfogásukról, legyen az akár Szervátiusz Tibor Valóság és művészet c. tanulmánya (1966/9), akár Mohy Sándor vallomása Szín, folt és fantázia címmel (1967/5). Ide tartozik Nagy Albert utolsó beszélgetése, melyet László Gyula örökített meg (1972/8, 9) vagy Miklóssy Gábor állásfoglalása a művészi szépség és szellem rangja mellett (1987/11).

A Korunkban találkozunk összefoglaló kísérletekkel is, mint amilyen Rácz Győző Képzőművészeti kérdések a népfronti Korunkban (1976/1-2) c. írása, valamint Rácz Alberté a nagybányai festészet nyolc évtizedéről (1977/4). Tanulságos a lap Képzőművészetünk önismerete c. ankétja (1979/1-2), melyben Murádin Jenő, Mezei József, Banner Zoltán, Jakobovits Miklós, Ágopcsa Marianna, Boros Judit, Szilágyi Júlia, Váli József, Borghida István, Ditrói Ervin s emlékezéseivel Nagy Imre szólal meg a Korunk Galéria 101. kiállítása alkalmából.

(M. J.)

Szopos Sándor: Az erdélyi magyar képzőművészet hat esztendeje. Pásztortűz Almanach, Kv. 1925. – Gyalui Farkas: Fadrusz Jánosról. I-V. Ellenzék 1927. okt. 23, 30, nov. 6, 20, 27. – Kós Károly: Erdély képzőművészetének problémája. Erdélyi Helikon 1928/2. – Bíró József: A mai erdélyi képzőművészet. Magyar Szemle, Bp. 1937/2. – L-i [Ligeti Ernő]: A romániai magyar képzőművészet történetének 20 esztendeje. Keleti Újság 1938. dec. 24. – Maksay Albert: Kolozsvár képzőművészeti élete a kisebbségi sorsban. A Művészeti Hetek katalógusa. Kv. 1942. – Bíró Béla: Erdélyi művészet [...]. Ellenzék 1943. júl. 31. aug. 7, 14. – Pusztai-Popovits József: Az észak-erdélyi román képzőművészet 1940-1943. Pécs 1944. – Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza. Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Bíró Béla. Kv. 1944. – Entz Géza: Az erdélyi műtörténetírás kérdéseihez. Az ETI Évkönyve. Kv. 1945. – V. Drăguţ-V. Florea-D. Grigorescu: A román képzőművészet képcsarnoka. Magyarra fordította Kilgászt Éva-Bokor Katalin. 1973. – Murádin Jenő: A Barabás Miklós Céh. 1978.

2. Erdély építőművészetét összefüggően még nem írták meg, bár jelentős részlettanulmányok foglalkoznak a téma történeti, művelődési, művészettörténeti, néprajzi és építészeti megközelítésével már a múlt század közepétől kezdve.

Kővári László Erdély régiségei címmel 1852-ben, majd bővített 2. kiadásban Erdély építészeti emlékei címmel 1866-ban átfogó képet nyújtott az emlékek típusairól (római utakról, várnyomokról, várakról, erődökről, családi kastélyokról egészen a román vagy "goth ízlésű" templomokig, valamint sírdombokig), elsősorban az emlékekhez tapadó események kapcsán. Orbán Balázs A Székelyföld leírása (Bp. 1868-73) és Malonyay Dezső A magyar nép művészete (Bp. 1907-22) c. monumentális művei sok értékes építészettörténeti adatot is tartalmaznak, de az első műemlék-topográfiára, amely az erdélyi adatokat is felsorolja, csak 1906-ban került sor Gerecze Péter szerkesztésében (A műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma. Magyarország Műemlékei II).

Az erdélyi építészet sajátosságait keresi, fedezi fel és népszerűsíti az építész-grafikus Kós Károly (Régi Kalotaszeg. Bp. 1911; Erdély. Kv. 1929; A székely népi építészet. Bp. 1944), serkentve az építészettörténeti szakírást, sőt magát az építkezést is. A művészettörténeti tudományosság erdélyi megalapítója, Kelemen Lajos, építészettörténeti dolgozataiban is jelentőset alkotott. Már 1905-ben a kolozsvári Bethlen-bástyáról ír, s korai dolgozatai közül kiemelkedő Adatok öt székelyföldi unitárius templom-kastély történetéhez c. értekezése (1916). Nyomában Bíró József ír Nagyvárad barokk és klasszikus művészeti emlékeiről, erdélyi kastélyokról, Erdély művészetéről, Balogh Jolán forrásértékű munkái jelennek meg (Márton és György kolozsvári szobrászok. Kv. 1934; Kolozsvár műemlékei. Bp. 1935; Az erdélyi renaissance. Kv. 1943), jelentkezik Balogh Ilona (Magyar fatornyok. Bp. 1935), Keöpeczi Sebestyén József (Régi székely népi eredetű műemlékeink. Kv. 1941), Entz Géza (A dési református templom. Kv. 1942; Szolnok-Doboka műemlékei. Dés-Kv. 1944), s már a kiemelt munkák címe is jelzi a terebélyesedő művészettörténeti tevékenységet.

Az összefoglalás igényével tárgyalja az erdélyi romanikát Entz Géza alapvető munkája (Die Baukunst Transsilvaniens im 11-13. Jahrhundert. Bp. 1968). Ugyanő jelentős művet írt a gyulafehérvári székesegyházról (Bp. 1958). Az erdélyi romanika emlékei példaként jelentkeznek Gerevich Tibor (Magyarország románkori emlékei. Bp. 1938) és Rados Jenő (Magyar építészettörténet. 2. kiadás. Bp. 1971) c. munkáiban is.

Az erdélyi gótikával foglalkozó átfogó alkotások közül kiemelkedik a Magyarországi művészet 1300-1470. c. összefoglaló mű Erdélyre vonatkozó része Entz Géza Antal tollából.

Az erdélyi reneszánszról már említést nyert Balogh Jolán alapvető alkotása. Ezt a témát folytatta Sebestyén György és Sebestyén Viktor (Arhitectura renaşterii în Transilvania. 1963), valamint B. Nagy Margit művészettörténeti tanulmányai az erdélyi reneszánszról és barokkról s erdélyi várakról, kastélyokról és udvarházakról (1970, 1973).

B. Nagy Margit továbbvezeti időben a kutatást a barokkon át az erdélyi klasszicizmus és romantika időszakáig, bemutatva a kor mesterköreit is (Stílusok, művek, mesterek. 1977). Erdély faragott kőszószékeit Murádin-Beyer Katalin veszi számba. A kolozsvári barokkról külön is értekezik Mircea Ţoca művészettörténész Clujul baroc (Kv. 1983) c. munkájában.

A századvég és századforduló eklektikus, szecessziós és kezdeti modern építészeti kérdéseiről ír Balogh Ferenc a Korunk 1980-as évkönyvében, kolozsvári példákkal illusztrálva a bőséges és feldolgozatlan témát. A századforduló szecessziós építészetéről, a nagyváradi és marosvásárhelyi alkotókról és alkotásokról Paul Constantin adott ki jelentős munkát (Arta 1900 în România. 1972). Magyar részről Gerle János, Kovács Attila és Makovecz Imre mutat be erdélyi építészeket és épületeket A századforduló magyar építészete (Bp. 1990) c. kötetben. Erdélyi építészekről két kismonográfia is megjelent: Pál Balázsé Kós Károlyról (Bp. 1971) és Balogh Ferencé Debreczeni Lászlóról (1983), mindkét munka építészmérnöki szempontból ismertet és értékel.

Stíluskorszaktól függetlenül írt és rajzolt könyvet Debreczeni László Erdélyi református templomok és tornyok (1929) címmel, Dávid László műtörténész-lelkész pedig Udvarhelyszék művészeti emlékeit dolgozta fel (1981), feltárva egy tájegység középkori műemlékanyagát. A jelentős és a kőépítészetben példamutató erdélyi szász építészetből kapunk ízelítőt Julianna Fabritius-Dancu németül és románul is megjelent albumából (Nagyszeben 1980), melyben a bemutatott szász parasztvárak akvarell képeit helytörténeti és építéstörténeti leírások kísérik.

A népi építészet kérdései néprajzi munkákban tűntek fel, de Erdély népi építészete címmel külön kötet is megjelent Dr. Kós Károly tollából (Bp. 1989).

(B. F.)




Hátra Címlap Előre