Kezdőlap

Berecz Gyula,

állami polgári iskolai igazgató, B. Antal testvér-öcscse, szül. 1856. ápr. 11. Boldogon, Pestmegyében; a gymnasiumot Váczon és Kalocsán végezvén a budapesti paedagogium növendéke lett. Itt tanképesítést nyervén, tanítóskodott Duna-Szekcsőn, Fehértemplomon és Budapesten. 1884 nyarán a fiumei polgári fiuiskola igazgatójává neveztetett ki, hol szervezte a polgári iskolát s e mellett a házi- és szakipar tanfolyamot. 1888 óta a Háromszékmegye kir. tanfelügyelőségéhez szolgálattételre van beosztva. A tanítóegyesületi életben tevékeny részt vett, jegyzője volt a Paedagogiai társaságnak, elnöke a fehértemplomi tanítóegyletnek, alelnöke a fiumeinek.

Irodalmi működését 1878-ban kezdette; czikkei következő lapokban jelentek meg: Néptanoda, Népnevelők Lapja, Néptanítók Lapja, Általános Tanügyi Közlöny (1879-80.), A Délmagyarországi Tanító-egylet Közlönye, Mármarosi Tanügy, Temesi Lapok, Délmagyarországi Lapok, Die Nera, Fiume, L'Operaio, Székely Nemzet, Nemzeti Iskola, Magyar Paedagogiai Szemle sat., ezeken kivül számos tudósítás és fordítás a fővárosi s vidéki lapokban.

Munkái:

1. Jelentés az első országos tanító képviseleti közgyűlésről. Temesvár, 1881.

2. A délmagyarországi tanítóegylet fehértemplomi egyesületének multja és jelene. Fehértemplom, 1882.

3. Fehértemplom város tanügy története. U. ott, 1882. (Ism. Századok.)

4. A fiumei állami polgári fiuiskola mellett fennálló műfaragó, asztalos és esztergályozó tanműhely szervezete. Fiume, 1888.

5. Háromszékmegye iskoláinak története. Sepsi-Szent-György, 1890.

Alapította és szerkesztette a Délvidéki Tanügy cz. szakfolyóiratot 1888-ban Fehértemplomban. Mint a fiumei állami elemi és polgári fiuiskolának igazgatója szerkesztette az intézet négy évi értesítőjét.

Kéziratban vannak: Comenius élete és működése, A volt katonai határőrvidék közoktatásügyének története.

Önéletrajzi adatok.