Kezdőlap

Ebenhöch Ferencz,

győri apát-kanonok, szül. 1821-ben Győrött iparos szülőktől, iskoláit mind szülővárosában végezte; mint újmisés a Szapáry grófi családnál volt nevelő, azután pedig Győr-belvárosi káplán lett; innét Koronczóra került plébánosnak, a hol buzgón füvészkedett; a győri főgymnasium és egyéb közelében levő intézetek neki köszönhetik növénygyűjteményüket; ekkor gyűjtötte a 3000 frtra becsült régi pénz-gyűjteményét és a m. n. múzeumnak ajándékozott kő-kori fegyver- és szerszámgyűjteményét is. Még fiatal korában lett téthi esperes és 1874-ben a győri káptalan tagja. Legtöbb érdemet szerzett a káptalan levéltárának rendezésével, melyről Kisfaludy Béla külön füzetet irt: Látogatás a győri Káptalan levéltárában. Ekkor annyit dolgozott, hogy szemét majd föláldozta, a minek következtében sokáig munkaszületet kellett tartania. Püspöke egyúttal megbizta őt az egyházi archaeologiai és építészeti előadások tartásával a semináriumban. Gyűjtési érdeklődése ekkor a sz. képek és kegyérmek felé fordult és mindkét nemből több ezeret gyűjtött, a mivel a hagiografiának nem kis szolgálatot tett. Egy ideig hirlapokat is gyűjtött, egy-egy lapból egy-egy példányt iparkodott szerezni, hazaiakat és külföldieket egyaránt; továbbá ritkaságokat is szerzett; olajfestésű képtára s képes kiadványokból álló gyűjteménye is érdekes. Az egyházi művészetet is pártfogolta, a mint ezt a koronczói templomban és másutt tett ajándékai bizonyítják; a budavári Mátyástemplom részére Kratzmann műtermében szintén festetett egy ablakot. Meghalt 1889. júl. 16. Győrött. Végrendeletében egyéb jótékony adományain kívül 6000 frtot hagyott a győri fiúárvaháznak; a kegyérem gyűjteményét a m. n. múzeumnak hagyta.

Természettudományi czikkei: Die phanerogamen Pflanzen von Koronczó und dessen Umgebung (Verhandl. f. Naturkunde, Pressburg 1860-61.), Nachtrag zur Flora von Koronczó (U. ott, 1864-65.), Die Vögel des Koronczóer Weichbildes (Corr. f. Naturk. in Pressburg 1863); történelmi, irodalomtörténeti s régészeti czikkei: Koronczó története (Győri tört. és rég. Füzetek 1861. 1863. 1865-68.), Egy győrmegyei papnak (Mátéffi Istvánnak) emlékirata a XVIII. századból (M. Sion 1863.), Egyház-állapotok 1698-ban (u. ott, 1869.), Koroncói vidéknek kő- és vaskori leletei (Arch. Közlemények VII.), Románkori oltárkereszt, Két románkori kerekegyház nyoma Győrmegyében (u. ott VIII.) és archaeologiai levelek Koronczóról az Arch. Értesítőben (1869-72.), Méhkerti Milkovits János mint munismaticus és az ő éremtani gyűjteménye (Orvosok és term. Munkálatai XVII. Bpest, 1875.), Adalék a szent István dicsbeszédek gyűjteményéhez.

Munkái:

1. A Budapesten rendezett iparmű- és történelmi-emlék kiállításra dr. Zalka János győri püspök által küldött egyházi műtárgyak és régiségek. Győr, 1876.

2. Győrvidékének kőkorszaki leletei. U. ott, 1877.

3. A győri székesegyház régi flandriai kárpitja. Bpest, 1889. (Különnyomat az Archeol. Értesítőből.)

M. Könyvészet 1876-77.

Religio 1889. II. 21. sz. és gyászjelentés.