Kezdőlap

Ernyi Mihály,

szinész és szinigazgató, az úttörők egyike, ki már az első pesti magyar szinésztársaság tagja volt (1793-96. 20 frt havi fizetéssel); midőn a társaság vándorútra kelt, E. fölváltva (1803-6.) Erdélyben, Kolozsvárt, Szegeden, Debreczenben és ismét Pesten (1807-8.) működött; míg végre Wesselényi Miklós báró 1808 tavaszán a kolozsvári szinház igazgatóságához hivta meg és magántitkáráúl fogadta; 1812-ben azonban már elbetegesedett és azóta nincs emlékezet róla.

Szindarabjai, melyeket többnyire németből fordított vagy alkalmazott szinre, első előadásuk sorrendében a következők: Pesten és Budán: szokás megköti a józan érzést, vígj. 4 felv. Ziegler Fr. W. után (1793. okt. 31.), Az álorczások, vígj. 1 felv. Kotzebue után (1794. febr. 17. 1809. jan. 27.), Halotti tor, vígj. 4 felv. Hensler K. F. után (okt. 21. és 1836. márcz. 20. Debreczenben), Háladatos fiú, vígj. 3 felv. Kurländer után (decz. 9.), Pestre vándorló szabólegény, vagy a komáromi nénikék, vígj. 3 felv. Hensler után (1759. jan. 7.), Szabó és ennek fia, vígj. 3 felv. angolból Schröder Fr. L. (1795. decz. 11.), Virtus próbaköve, érz. j. 5 felv. Kotzebue után (1807. máj. 8.), Eső után napfény süt, érz. j. 3 felv. (jun. 24.), Nagy zűrzavar, vígj. 5 felv. Kotzebue után (júl. 17. és Miskolczon 1833. márcz. 14., Budán 1833. aug. 29., 1836. decz. 16., Pesten 1840. febr. 11.), A jó barátok, érz. j. 4 felv. Ziegler Fr. W. után (aug. 5.), Nagy atyafiság, dráma 5 felv. Kotzebue után (szept. 2.), Megszabadulás napja, érz. j. 4 felv. Ziegler után (szept. 9.), Katinka, érz. j. 5 felv. Kratter után (szept. 23.), Agyvelő tehetségének jelei, vígj. 3 felv. Kotzebue után (nov. 18.), Világ hangja, vígj. 4 felv. Ziegler Fr. W. után (decz. 11.), Az igazság jutalma, érz. j. 5 felv. Kotzebue után (1808. jan. 4.), A rossz kedv, nézőj. 4 f. Kotzebue után (ápr. 27.), Ternó, vígj. 1 felv. (ápr. 29.), Guiscardi grófok, érz. j. 5 felv. (máj. 26.), Asztalos és még valami, vígj. 1 felv. (okt. 1.), Vendégi jus, (1810. jan. 15.), Szinjátszó akaratja ellen, (okt. 19.), A nagylelkű fejedelem, vit. j. 1 felv. Ziegler Fr. W. után (1811. jan. 16.), Hibás lépés, érz. j. 5 felv. Ziegler Fr. W. után (febr. 28.), Montfaucon Johanna, nézőj. 5 felv. Kotzebue után (1812. márcz. 1.), Tölgyfa-koszorú, nézőj. 4 felv. Iffland után (1813. júl. 8.), Az erkölcss próbaköve a szerencsétlenség, erk. érzj. 3 felv. Schmidt után ford. (Debreczenben 1831. jan. 30.), A párisi vízhordó, mulat. érzék. játék 3 felv. francziából Treitschke fordította németre (Miskolczon okt. 18.), Szegénység és nemes szív, 3 felv. Kotzebue után (decz. 1.), Minden lévbe kanál, vagy vőlegény a kandallóban, vígj. 5 felv. (1833. jan. 17.), Világ hangja szív jósága, erk. j. 4 felv. Ziegler Fr. W. után ford. (Budán, 1833. aug. 22.), Igazság jutalma, érz. j. 5 felv. Kotzebue után ford. (U. ott, 1834. febr. 8.), Az erősen megfeszült húr elpattan, érz. j. 5 felv. Iffland után ford. (U. ott, ápr. 10.), Szokás hatalma és szív jósága, erk. ját. 4 felv. Ziegler után ford. (U. ott, ápr. 17.), Cserkoszorú, érz. j. 4 felv. Zschokke Abällinója után ford. (U. ott, máj. 15.), Fejedelmi nagyság, színj. 5 felv. Ziegler után ford. (U. ott, okt. 3.), Prágai két néne, Perinet Joachim után (U. ott, 1835. febr. 8.), Királyunkért és hazánkért, Hensler után ford. (U. ott, febr. 11.), A törvény szava a nép szava, vagy a számkivetett ügyvéd, Kotzebue, Lohn der Wahrheit cz. szinműve után (Kassán, 1835. febr. 24.), Stadinger, vagy a kovács leánya, vígj. 4 felv. Ziegler után ford. (U. ott, márcz. 1.), A pajzán ifjú vígj. 3 felv. Kotzebue után ford. (Debreczenben, nov. 5.) és a bpesti nemzeti szinház könyvtárában: Szerecsen rabok, nézőj. 3 felv. Kotzebue után ford.

Munkái:

1. A tündér alma avagy: Nádír és Nadine, babonás énekes játék. Kolozsvár, 1803.

2. Medéa és Jázon, egy musikalis szomoru duodram 1 felv. Debreczen, 1808. (Zenéje Steltzer Jánostól.)

Neje 1793-tól Termetzky Francziska, szintén szinésznő volt és az első magyar szintársulatnál, később férje társaságában játszott (1790-től); fordította az Uj emberi nem cz. szinművet Schröder Fr. L. után németből (előadták 1795. szept. 16. és 1807. aug. 19.)

Magyarország és a Nagyvilág 1876. 22. sz.

Bayer József, A Nemzeti Játékszin Története. Bpest, 1887. I. II.

Irodalomtörténeti Közlemények 1891. 222. 228. 230-33. l.

Egykorú szinházi zsebkönyvek és szinlapok.