Kezdőlap

Höher Mátyás,

ág. ev. lelkész, selmeczbányai (Hontm.) származású; 1658. aug. 14-től a wittenbergai egyetemen tanult. Hazájába visszatérvén, Urvölgyén (Zólyomm.) diaconus lett és a csehajkú gyülekezetnek prédikált; innét 1666-ban Körmöczbányára hivatott archidiakonnak. De mivel tanításaiban nagy hévvel és kemény kifejezésekkel czáfolta a római katholikus vallás tanait. Wesselényi 1670-ben elűzette, mire biztonsága végett más helyet keresett. Ment tehát Eperjesre, hol alkalmazást nyert. De itt sem folytathatta sokáig lelkészi hivatalát, mert gr. Volkra 1672-ben tiszttársaival együtt elűzte. Megidéztetett a rendkívüli törvényszék elé Pozsonyba; de hihető, hogy nem jelent meg, hanem Erdélybe menekült és ott tölté számkivetésének napjait. Majd Thököli Imre udvari s tábori papja lett. 1678. okt 28. prédikácziót tartott a körmöczbányai egyházban; midőn a szent beszédet elmondotta, a templom kulcsait Roth Sámuel egyházfelügyelőnek és egyszersmind a város birójának ünnepélyesen átadta; hasonlóan cselekedett a Thököli parancsára Beszterczebányán és Selmeczbányán is. Végre 1682-ben ismét visszatért az eperjesi gyülekezetbe s elfoglalta lelkészi hivatalát. Kitűnő szónok és jeles latin költő volt.

Munkái:

1. Dissertatio de existentia et quidditate theologiae naturalis. Vittebergae, 1660.

2. S. Danielis Epithaphivm. Das ist: Die Herzliche Grab-Schrifft des Heiligen Propheten Daniels, Aus dem 12. Cap. v. alt. Bey... Leichen-Conduct, ... Herrn Danielis Gvth, Der Königl: Frey-Stadt Bartfeld... Richters; ... Als den 5. Martii im J... 1684. sein verblichener Leib... in Eperies beerdiget worden... Caschau (Egyetlen példány a m. n. múzeumban.)

Klein, Nachrichten II. 224. l.

Bartholomaeides, Memoriae Ungarorum 155.

Rácz Károly, A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. Sárospatak, 1874. 81. l.

Szabó Károly, Régi M. Könyvtár II. 419. l.