Kezdőlap

Jerney János (mérlaki),

ügyvéd, több megyék táblabirája s a m. tudom. akadémia rendes tagja, J. János földbirtokosnak (kinek őse J. Márton 1610. jan. 28. II. Mátyás királytól czímeres nemes levelet kapott) és Kiss Borbála fia, szül. 1800. máj. 12. Dorosmán (Csongrádm.), hol az első latin osztályt végezte; 1810 végén atyja a közeli Szegedre vitte, hol a II. és III. grammatikai osztályt és 1814-ben az V. osztályt végezte; a bölcseleti tudományokat 1816-17-ben a pesti egyetemen hallgatta. 1818-19-ben a pozsonyi jogakadémián a politikát, kereskedelmi, hazai magán és büntető jogot végezte. Szabad idejét már ekkor tudományos munkák olvasására fordította s atyjának nem sikerült őt gazdának nevelni. A joggyakorlatot egy év alatt Hevesmegyében, utóbb egy táblai ügyvédnél bevégezvén, 1820. aug. 23. a királyi ítélő táblánál Halácsy László szémélynöki ítélőmester mellé esküdött fel, mint táblai hites jegyző. 1821-ben az ügyvédi vizsgát is letette s decz. 20. oklevelet nyert. 1822-ben a jászkún kerületeknél tiszteletbeli alügyészségért folyamodott; azonban kérelmével elutasíttatott; ez elkeserítette s még inkább a történelmi kutatás terére ragadta; különösen Horvát István vizsgálódásait tanulmányozta s ismereteit a régi magyar történelemben, főleg a jászkún és rokonfajú népekre vonatkozó kérdésekben gyarapította. A Marczibányi alapítványból kitűzött jutalomkérdésre: egy volt-e a régi kún nemzet nyelve a magyar nemzet nyelvével? beadott értekezése 1825-ben pályadíjnyertesnek nyilváníttatott; azonban a száz vfrt jutalmat csak 1834. jún. 5. adták ki, a kézirat pedig elveszett és annak csak tartalomjegyzékét ismerjük. Kérvényét a nádornál megújítván, 1825-ben tiszteletbeli alügyésznek kineveztetett és a kerületekben hivatali teendőkkel bizatott meg. Hivatalánál fogva többnyire Félegyházán lakott, hol üres idejét s községi levéltárakban kutatásokra szentelte. 1830. nov. 22. Ujj Péter főszámvevővel megbizatott, hogy Bécsben a jászkúnoknak a német lovagrend alatti s elébb polgári állapotára vonatkozó iratokat kinyomozza s visszaszerezze, melyek a rendnek kerületi levéltárából a rend bécsi levéltárába elvitettek. E kiküldetésnek azonban nem volt eredménye. Horváth Mihály 1833-ban Dorosmára rendeltetvén, a két történetíró közt szoros baráti viszony jött létre s kutatásaikban egymásnak segédkeztek. A m. tudom. akadémia 1837. szept. 7. levelező s 1838. szept. 7. rendes tagnak választotta. A már ekkor tudományos működéseért több megye által táblabírósággal kitüntetett J. Pestre tette át lakását. A magyar őstörténelem homályos századaiba vezetett vizsgálódása már 1840-ben érlelni kezdte lelkében az eszmét: felkeresni személyesen Ázsiának azon vidékeit, melyek a magyar fajú népek bölcsőjeül és lakhelyéül szolgáltak; ezért a német és franczia nyelvet elsajátította s a keleti nyelvekben is igyekezett minél több jártasságot szerezni; hogy ezen törekvését elősegítse, 1841. szept. 3. akadémiai igazgatósági ülésben egy 3000 p. frtról szóló váltót adott át azon czélra, hogy ez összeg a magyar nemzet ázsiai maradéka, lakhelye s emlékei kinyomozása végett teendő utazás költségeire fordíttassék, kijelentvén, hogy ezen út megtételére, a mennyiben körülményei engedik, az elsőséget magának fentartja. 1844. ápr. 23. elhagyta pestet és júl. 1. átkelt a Dnieszteren; július 3-án írta Odessából első tudósítását. Átlépett Bessarabiába, hol a szent László templomának hollétét kutatta. Második tudósítását aug. 1. Taganrogból írja: megtalálta a magyarok egyik legrégibb honát, Lebediást és abban eleink ezer meg ezer kőszobor emlékeit. Harmadik jelentése a krimi Kercsből aug. 23-ról kelt; a Kaukazus bérczein keresztül Tiflisz felé tervezett útját, közbejött akadályok miatt félbeszakítani volt kénytelen. Negyedik jelentését szept. 12-ről Jászvásárról irja; itt öt helyen tervezett ásatásokat és ötödik jelentésében, okt. 17. Jászvásárról leírja kutatásainak czélját: Moldva mint Etelköz, mint régi Cumania, az itt élő s már kihalt magyarok hajdani emlékei tárháza, úgy hogy ő most már Moldvát nem öt helyen, hanem egész kutatása tárgyává teszi. Botosány, Folticsény, Baja, Nyancz, Kosnár, és Tyrguformóz vidékén három hét alatt tett vizsgálódásai eredményét leírja s a forrófalvi scytha vagy ismeretlen iratú kő feliratát hű másolatban közli. Bákóban a monostor és egyházhelye ásatásánál akadályra találván, ezt nov. 17. kelt hatodik levelében jelenti. A Kaukazus belsejébe utazást a cserkesz háború forrongásai akadályozták; azért aug. harmadikán tengerre szállva bejárta Krimiát és két heti utazás után, 17. Odessába megérkezett; bejárta a Fekete s Azovi tenger mellékeit egész a Don torkolatáig és aug. 23. visszaérkezett Besszarabiába. Végre arra is figyelmeztették őt moldvai jóakarói, hogy vigyázó legyen minden lépténél, sehova kirándulást ne tegyen, mert könnyen szerencsétlenség érheti; nehogy tehát a Moldvában 1743-ban működő három magyar jezsuita sorsára jusson, régészeti munkálkodását félbeszakítva 1845. márcz. 28. Moldvát elhagyta; ápr. másodikán lépte át az erdélyi határt és 23. megérkezett Pestre. Ezután munkásságát egy ideig magán ügyeinek rendezése vette igénybe; ő mindeddig megtartotta Dorosmán volt értékes birtokát; azonban meggyőződvén arról, hogy a Jászkúnságban a hazai szabadelvű eszméknek terjesztői mily visszatetszést, sőt üldöztetést szenvednek a nepotizmus és örökös hivatalaikat védő hatalmasok részéről, elhatározta, hogy megválik Jászkún szülőföldjétől; eladta dorosmai birtokát és családjával Pesten telepedett le; itt lakott Molnár-utczai saját házában. A szabadságharcz alatt az országos statisztikai hivatalnál nyert alkalmazást és Pest bombázásakor kénytelen volt családjával a Váczi-úton kívül fekvő telkére menekülni. A szabadságharcz után megfeszített erővel dolgozott és a régi oklevelek gyűjtése körül is szép sikert fejtett ki. Munkásságát azonban 1854-ben keletkezett szembaja nagy mérvben gátolta; de ő ez akadályt is erős akarattal legyőzni törekedett. Más fölolvasott neki, másnak mondta tolla alá befejezetlen munkájának hátralevő részeit. Nem sok idő mulva szembajához szélütés csatlakozott, mely 1855. decz. 24. életét kioltá. Hült tetemeit a Kerepesi temetőben a családi sirbolt fogadá be, hova 1851-ben elhunyt Cornelia leánya, 1862-ben másik leánya Mária, 1877-ben özvegye, Kovács Magdolna követték. A m. tudom. akadémiában 1883. jún. 18. Gyárfás István mondott fölötte emlékbeszédet.

Történelmi diplomatikai és sphragistikai értekezései, közleményei s birálatai a Hasznos Mulatságokban (1833. I. 22., 23. sz. Dorosma története), a Társalkodóban (1834), a Tudományos Gyűjteményben (1835. Kétségek br. Bálintitt nemzetségre vonatkozó 1349. oklevél hitelessége iránt), a Tudomány Tárban, (VI. 1839. A kubecsi népség, Amade nádor pecsétei 1301-1308., hasonmással, 1840. Közlemények a hún-scytha betűkkel írott Turóczvármegyei régiségekről, egy rézny., Való-e, hogy az orosz birodalom alapítói magyarok voltak?, A váczi püspökség birtok-jövedelmét mutató magyar oklevelek, A bői convent emlékezetének fölélesztése oklevelek nyomán, Nyitravármegyei magyarság a XVI. századból; IX-XI. 1841-42. Ráday Pál benderi követségének naplója, Abulféda tanútételei a magyarokról, Törvénytárunk nyomatási legnagyobb hibája egy betűben, ebben a Corpus Juris azon sajtóhibájáról értekezett, mely abban áll, hogy az 1351. 11. törvényben e helyett «veri nobiles», valódi nemesek, ez állott: «viri nobiles», nemes férfiak, A magyarországi tatárokról, A szentpétervári arzenalban lévő kard jegyei és írásainak magyarázata, Észrevételek az Erdélyben találtatott fakönyvekre, egy kőnyomattal, Kádán mongol hadvezér parancslevele 1242-től és oklevelek, XIII. 1843. A Kuma melléki magyar városról, XIV. 1844. Közlemények az Erdélyben találtatott fakönyvekről, A szlávok tót nevéről, XV. 1844. Némi világosítások az ismeretlen jellemű rohonczi írott könyvre, 2 kőny., A magyarországi izmaelitákról mint volgai bolgárok és magyar nyelvű népfelekezetről, és oklevelek minden évf.), az Athenaeumban (1848. II. Az egervölgyi franczia gyarmatok. 1840-ben is, 1839. Egy Sziberiában száműzött magyar kalandjai, 1842. Közlemények a IV. Béla korabeli ismeretlen rézpénzekről), a Figyelmezőben (1839-40. könyvism. többek közt a Chronicon Budense, Bessének, Voyage en Chrimée, Dussieux, Essai Historique sur les invasions des Hongrois en Europe et specielement en France cz. munkája sat. felett). a M. Tudós-Társaság Évkönyveiben (V. 1838-40. A mongol hadvezér levele IV. Béla királyhoz), az Akadémiai Értesítőben 1840. Pohunus népről az orosz birodalomban, IV. 1843-44. Tudósításai keleti útjáról, 1847. Székely kehelyről és oklevelek, VIII. 1848. az erdélyi ércz spinxekről és a Társalkodóban, 1850. A nemzet parthiai származásáról. A dzungár nép nem magyar faj, Indítványa a turcicák ügyében, A magyar-orosz kérdés fölötti eszmék, 1851. A tanodai színművek a XVIII. században, Mátyás királynak budai könyvtárának Konstantinápolyban fenmaradt egy részéről, II. 1851-52. A parthiai kutatások körül Repicky János által tett nyelvészeti észrevételeire felelet. 1852. Constantinus bizanti császárnak Porphyrogenitus melléknevéről és egyéb történet-földirati nevekről, 1853. Ovidius magyarairól és a magyarkákról), a Pesti Divatlapban 1845. II. 28. sz. Esdeklés a magyar nemzet figyelme és részvéteért, négy csángo fiú érdekében) a M. Hirlapban 1851. 652. sz. Felszólalás a magyar őstörténetek érdekében); költeményeit, melyeket 15-16 éves korában írt Márki Sándor közölte a Figyelőben (XII. 1882. 155. 1.)

Munkái:

Gondolatok a jászkürtről, ahhoz hasonló több kürtök ösmertetésével. Egy levél töredékben. Szeged, 1827. (A Tudom. Gyűjteményben is 1828. XI. k.)

Szeged városában lévő esztendő számú régi felírásnak magyarázata. U. ott. 1829.

Világosítás Ásiában a Kaukaszus hegyén lakozó avarok és kúnságiak nyelvének magyartalansága eránt, a kaukaszusi népek átnézésével. U. ott. 1829.

Anno vetvári kún avar püspök pecsétnyomója 1826-ból. Pest, 1838, Egy rézmetszettel. (Különnyomat a udománytárból. Kézirata a m. nemzeti múzeumban.)

A magyarországi izmjaelitákról, mint volgai bulgárok és magyar nyelvű népfelekezetről. Buda, 1845.

Jerney János keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett 1844 és 1845. Pest, 1851. Két kötet. Ism. P. Napló 1851. 507-510., 517., 518., 527., 1852. 547., 548. sz., Császár F., M. Hirlap 1851. 589., 591., 593., 618-620., 623., 624., 643-646. sz. Wenzel G. Budapesti Hirlap 1854. 604. sz.)

Magyar nyelvkincsek Árpádék korszakából. U. ott, 1854. Két közlemény. (Ezen czímmel is: Thesauri linguae hungaricae. A magyar szavak gyűjteménye a latin krónikákból, sz. Gellért élete írásából, a Pray, Katona, Wagner, Cornides, Koller, Bárdossy, Horvát István, Fejér, Czech, Kemény, Érdy, Bartal és mások által gyűjtött oklevelekből, a magyar emlékekből, a halotti beszédből és az általa igazaknak elismert András korabeli imákból, roppant fáradsággal körülbelől 5000 szót bocsájtott közre. Ism. Budapesti Hirlap 604. sz., P. Napló 1854. 289., 1855. II. 64. sz.)

A palócz nemzet és palócz krónika, orosz és lengyel évkönyvek nyomán. Ugyanott, 1855 (M. Történelmi Tár I. kötetéből. Ism. M. Sajtó 44. sz. Révész Imre.)

A magyar országos káptalanok és conventek mint hitelmes és hiteles helyek története. U. ott, 1855. (M. Történelmi Tár II. 100 rézm. pecsétmással.)

Kéziratai, melyek a kecskeméti ev. ref. főiskola könyvtárában őriztetnek, a m. kir. kamarai levéltárból skártirozás alkalmával, mint lomtárba került és eladott papiros kerülhettek J. birtokába, ki azt rendezte s huszonöt nagy ívrét kötetbe köttette; a gyűjtemény általában kamarai actákból áll: kincstári tisztek és adószedők levelezéseivel, nyugták, lajstromok, összeírások, folyamodványok, számadások, tengernyi skartétától kezdve vaskos prokollumokig; mindezekben töméntelen aprólékos történelmi adat van; az egészben összesen 4071 darab okmány foglaltatik. (Thaly Kálmán ismertette a gyűjteményt részletesen a Századok 1877. 347-360. 1.); a m. n. múzeumban: Magyar és latin imádságok a XI. századból és vegyes iratok.

M. tudós-társaság Névkönyve 1840. 184., 1841. II. 56., 1842. II. 57., 1843. 305., 1844. 64., 1845. 67., 1846. 69., 1847. 74., 1848. 16. l.

M. Akadémiai Értesítő 1843-44. 206., 216. l.

Magyarkák, Lipcse, 1845.

Ujabbkori Ismeretek Tára IV. 529. l.

Transilvania 1855. 6. sz. (J. utazása).

1855: Allg. Zeitung. Augsburg 4. sz., Illustrirte Zeitung. Leipzig 655. sz., Frankfurter Konversationsblatt 4. sz.

M. Akadémiai Almanach 1863. 281. l.

Toldy Ferencz, M. Nemzeti Irodalom Története.

Győri Közlöny 1864. 102. sz.

Athenaeum 1874 15. sz. (Sámi Lajos).

Szinnyei Repertóriuma. Történelem I.

Figyelő III: 275. (Békési Emil).

Fejérpataky László, Irodalmunk az Árpádok korában. Bpest, 1878. 12. l.

Gyárfás István, Jerney János emlékezete. Bpest, 1883. (Emlékbeszédek I. 9.)

Vasárnapi Ujság 1883. 17. sz. arczk. (Dr. Kováts Gyula), 1889. 44. sz. (Névaláirása 1839-ből).

Ortvay Tivadar, Száz év egy hazai főiskola történetéből. Bpest, 1884. 292. l.

Petrik Bibliogr.

Beőthy Képes magyar irodalom története I. 57. (Lánczy Gyula) és gyászjelentés.