Kezdőlap

Klemens József,

akadémiai festő, rajztanár, szül. 1817. márcz. 8. Liptó-Szent-Miklóson; 1837-ben a prágai festészeti akadémia növendéke volt; ügyességével gróf Thun figyelmét is felköltötte s alkalmat adott neki, hogy az előkelő házakhoz bejuthatott; ezen a réven ismerkedett meg Palaczkyval, Schaffarikkal és Riegerrel. Az egyetemen vegytant, növénytant, természettant és geologiát hallgatott; e mellett freskokat is festett; ő volt az első, a ki Daguerreotyp-féle képeket állított elő Prágában. Mint akadémiai festő s okleveles építész utazást tett Amerlinggel Csehországban és Bajorországban. 1843-ban visszajött hazájába s 1846-ban Beszterczebánya tanácsa az iskolaépítéssel bízta meg; ezen év végén ismét Prágába ment tanulmányai folytatása végett. 1849-ben Liptó-Szent-Miklóson festett és geologiával foglalkozott; ekkor épült az ő terve szerint a nagybobróczi templom. 1855-ben saját hajóján a Vágon és a Dunán Belgrádba utazott; festészeti tanárnak hívták meg de betegeskedése miatt azt nem vállalta el, hanem szobrászattal foglalkozott és Karagyorgyevits hg. mellszobrát is elkészítette. 1856-tól mint reáliskolai tanár Zsolnán működött. 1863. okt. 4. a beszterczei királyi kath. főgymnasiumhoz ideiglenes rendes tanárnak neveztetett ki. 1867. júl. 27. a vallás és közoktatási miniszter a magyar nyelv nem tudása miatt rendelkezési állapotba helyezte; de még ugyanazon évben szept. 2. a középiskolai új szervezetnek életbe léptetése alkalmával a mértani rajz tanításával bizatott meg. 1873. szept. 23. rendes tanárnak neveztetett ki. 1878. júl. 2. nyugdíjaztatott. Meghalt 1883. jan. 17. Bécsben egy műtét következtében.

Czikke a Mittheilungen der kk. geogr. Gesellschaft III. k. (1859. Nachtrag zu den Mittheilungen und Untersuchungen über das Erdbeben zu Sillein am 15. Jän. 1858.) 1868-ban a tót Matica megbízta őt régiségek gyűjtésével és ennek eredményét közölte az egylet Letopis cz. folyóiratában (V. évf. 2. füz.) Adatok a tót feliratokhoz cz. czikkét tótul. Munkáiról föl van jegyezve életrajzában, hogy Ipolyi Arnold püspök kitiltotta egyházmegyéjéből, de czímük nincsen följegyezve.

Bartl és Felsmann Névkönyve. Pest, 1870. 19. l.

A beszterczei kir. kath. főgymnasium Értesítője 1895. 265. l.

Slovenské Pohlady 1888. 2., 3. sz. arczk.