Kezdőlap

Kolbenheyer Viktor,

építészeti műszaki főnök, előbbinek és Medgyaszay Kornelia fia, szül. 1858. ápr. 16. Sopronban, hol a gymnasiumot, a műegyetemet pedig Bécsben végezte s építészi oklevelet szerzett; néhány évig magánszolgálatban dolgozott, azután állami szolgálatba lépett és jelenleg a m. kir. földmivelésügyi miniszteriumban az építészeti műszaki hivatalnak főnöke. Az állami szolgálat mellett magángyakorlattal is foglalkozott, így a losonczi városház, a hódmezővásárhelyi színház és az 1896. országos kiállítás alkalmával több pavillon az ő tervei szerint épültek fel.

Czikkei, műépítészeti tervek magyarázata sat. a M. Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében (1886. Egyesületi ház a m. mérnök- és építészegylet és k. m. természettudományi társulat számára, három tábla rajzzal, 1892. Kecskemétre tervezett uj városháza); az Építő Iparban (1894.), a Kiállítási Ujságban (1896. A két év mulva megújítandó kiállítás leírása az 1894. tervek alapján); a Vasárnapi Ujságban (tervei, magyarázó szöveggel).

Önéletrajzi adatok.