Kezdőlap

König Henrik,

orvosdoktor és gyakorlóorvos, szül. 1847. júl. 13. Nagyszebenben polgári szülőktől; középiskoláit szülővárosában az ág. ev. főgymnasiumban 1866. júl. 13. végezte s azon év szept. a bécsi egyetemen az orvosi tudományok hallgatójának iratkozott be; miután az akkori háború okozta sebesültekkel a kórházak túltömöttek voltak és így a Dumreicher és Billroth sebésztanárok előadásait kellőleg nem hallgathatta, az erlangeni egyetemre ment, hol később Zenker Frigyes Albert, a boncztan tanára, segédjévé fogadta. Midőn 1870. júl. a német-franczia háború megkezdetett, Heineke Walther a topographia autonomiában járatos ifjút magával vitte a weiszenburgi s wörthi csatatérre. Az ottani korházakban tudománya s ügyessége által kitünt fiatal orvost Frigyes Vilmos a német hadi éremmel jutalmazta. Heinekével a csatatérről visszatérve, annak kórházi segédorvosa maradt és a bécsi egyetemen az öszes orvosi tudományokból oklevelet nyert, melyet aztán Kolozsvárott nostrifikáltatott. Miután egy vérmérgezési betegségéből szerencsés műtéttel felgyógyult, Schröder Károly bécsi szülész-tanár fogadta első assistensének. Az egy éves önkéntesi szolgálatra 1874. jún. 1. a nagyszebeni katonai korházba mint segédorvos lépett és miután vizsgáit teljesítette, Pauler Tivadar miniszter 1882-ben m. kir. törvényszéki s fogházi orvossá, Trefort Ágoston miniszter pedig a nagyszebeni jogakadémiánál a törvényszéki orvostan tanárává nevezte ki. Mint ügyes műtő- s nőorvos és szülész csakhamar híressé lett hazájában, sőt Romániában is. Hazafias szelleme miatt azonban sok kellemetlenségei voltak; e miatt kénytelen volt Budapestre költözni s azóta itt folytatja orvosi gyakorlását.

Czikkei a Zeitschrift für Geburtshilfe und Frauenkrankheitenben, (Berlin, I. Das rhachitischkyphoscoliotische Becken u. dessen Einfluss auf die Geburt, doktori disszertatiójának kibővítése); a müncheni Archiv für experimentelle Pathologie u. Therapieban (1876. Über Tuberkolose bei Truthühnern); a berlini Klinische Wochenschriftben (1890. a vizaknai honvédtetemekről az országos balneologai egyesületben tartott felolvasása jelent meg németül). Az 1894. VIII. nemzetközi hygieniai és demographiai congressuson több felolvasást tartott.

Önéletrajzi adatok.