Kezdőlap

Lemberger Armin,

jogi doktor és ügyvéd, szül. 1856. jún. 28. Baján (Bács-Bodrogm.), hol atyja L. Henrik orvos volt; iskolai tanulmányait szülővárosában végezte; eleinte tudományos, majd a kereskedelmi pályára készült és elvégezvén a kereskedelmi iskolát, bajai s bécsi pénzintézetekben működött, míg 1873-ban, az akkori pénzügyi válság nyomása alatt, újra folytatta gymnasiumi tanulmányait. A jogot Bécsben és Budapesten hallgatta s annak elvégése után egy ideig a pancsovai kir. törvényszéknél joggyakornokoskodott. 1885-ben Budapesten jogi doktorrá avatták és 1887-ben ügyvédi oklevelet nyert; ezután szülővárosában mint gyakorló ügyvéd telepedett le. Buzgó agitatiót fejtett ki a közép Dunának Baja-Báttaszéknél leendő áthidalása tárgyában; szervezte ez ügyben 1898. okt. a kormánynál tiszelget monstre-küldöttséget és szerkesztette a kormánynak átnyújtott emlékiratot; ugyanezen ügyben az 1898-ban Szegeden megtartott II. kereskedelmi congressuson mint előadó szerepelt és értekezése a congressus által kiadott Jegyzőkönyvben (Szeged, 1898) jelent meg; ezen érdemeiért Schmausz Endre főispán Baja városának tiszteletbeli tiszti ügyészévé neveze ki. Tagja a bajai izraelita hitközség képviselőtestületének és iskolaszékének; választmányi tagja a bajai gyümölcsészeti egyletnek; tiszteletbeli tagja a kereskedői ifjak egyletének és az izraelita nőegyletnek.

Czikkei az Egyenlőségben (1891. A get kérdése, Szombat az esküdtszék előtt); a Jogban (1895. Állítólagos tőzsdeügylet a biróság előtt, 1896-97. Adalék a végrehajtási igényperekhez, Az eskü kérdéséhez), az Ügyvédek Közlönyében (1895. A m. kir. Curia 60. sz. polgárjogi döntvénye, Váltóhamisítás-e vagy sem? Észrevételek Szeles Etelka esetére), a Szegedi Jogászlapokban (1892. Az ügyvédi kérdés, 1895. Néhány kritikai megjegyzés a szegedi kir. törvényszék mint fellebbezési biróság gyakorlatából közölt jogesetre vonatkozólag).

Szerkeszti 1898 óta a Bajai Hirlapot és szerkesztette a bajai iparkiállítás Kalauzát 1900. jún. (ebben Baja eredetét és fejlődési történetét ismertette).

Jelenleg Arany Toldijának metrikus német fordításán dolgozik.

Önéletrajzi adatok.