Kezdőlap

Lévay Lajos,

ev. ref. lelkész, L. Károly timármester és Gál Eszter fia, szül. 1851. szept. 8. Felső-Bányán (Szatmárm.); az első gymnasiumi osztályt az ottani lelkész Demeter József vezetése alatt tanulta, mire a gymnasiumot máramaros-Szigeten végezte és 1781-től Budapesten theologus volt négy évig. 1875 őszén Salzburgba ment az egy éves önkéntesi szolgálatra. 1876 őszén Edinburgba, a skót szabad egyházi kollegiumba utazott, hol nyolcz hónapot töltött. 1877. júl. Londonba, Párisba, majd pár hét mulva a franczia nyelv kedvéért Genfbe utazott, hol az egész nyarat töltötte, mire okt. 30. Hase, Lipisus és Hilgenfeld hallgatására a jenai egyetemre iratkozott be. Innen hívta 1878. márcz. Török Pál dunamelléki püspök káplánnak. Két év mulva 1880. júl. 4. elfoglalta sárkereszturi pap állomását, hol jelenleg is működik. 1889-ben a vértesaljai ref. egyházmegye főjegyzőjévé választotta, 1890. tanácsbirájává, 1896. pedig a dunamelléki ref. egyházkerület aljegyzőjévé.

Irodalmi téren még VI. gymnasiumi tanuló korában fellépett egy pályadíjt nyert dolgozattal, majd a Szamos (1871-72. Pesti levelek), az Ifjuság Lapja (1873) hozta Pesti ref. theol. Önképző-társulat köréből cz. czikkét, mely társaságnak főjegyzője volt; a Szamos, Nefelejts és a Heti Posta is közölte szépirodalmi s történelmi czikkeit, rendesen Misztótfalusi álnév alatt. Theologus korában a Prot. Egyházi és Iskolai Lapba írt neve vagy yt. jegy alatt (1875. Tapasztalataim a tiszáninneni egyházkerületben, 1878. Lelkészi pályám kezdetén, 1879-82. A munka kezdetén, sat., 1883-1884. Fördős Lajos emléke, 1885. Rómáig és vissza, 1886-89. Czelder Márton, 1891-1900. több czikk és könyvismertetés); írt még a Prot. Pap, Evangyeliumi Lelkészi Tár és Kalászok cz. egyházi folyóirakba sat.

Munkái:

1. Beköszöntő egyházi beszéd. Irta és f. évi júl. 4. történt hivatalba iktatása alkalmával Sárkereszturon elmondotta. Bpest, 1880. (Nyom. Kecskeméten; az egész bevétel a sárkereszturi ref. egyház alaptőkéje javára fordíttatik.)

2. Egyházi beszéd a magyar országos reformált egyházi közalap ügyében. U. ott, 1883. (Különnyom. a kecskeméti Prot. Papból.)

3. Egyházi beszédek. U. ott, 1888. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap 25. sz.)

4. A sárkesztúri reform. egyház multja és jelene. U. ott, 1890. (Ism. Prot. Egyh. és Iskolai Lap.)

5. Vegyes egyházi beszédek. U. ott, 1894. (Nyom. Székesfejérvárt. Ism. Vasárnapi Ujság 1895. 4. szám.)

6. Kis hitoktató tanyai vagy községi iskolába járó református vallásu gyermekek számára. Kiadja a dunamelléki egyházkerület. U. ott, 1895.

7. Ujabb egyházi beszédek. U. ott, 1898. (Nyom. Székesfejérvárt. Szerző egyházi beszédeinek III. kötete.)

Szerkeszti 1888-tól a vértesaljai ref. egyházmegye évi közgyűléseinek Jegyzőkönyveit.

Uj M. Athenás 256. l.

M. Könyvészet 1888. és 1890. (keresztneve hibásan Józsefnek irva). 1894-95., 1898. és önéletrajzi adatok.