Kezdőlap

Linczegh János,

naplóíró s Kolozsvár főbirája, L. János (kinek atyja Linczből Felső-Ausztriából származott Kolozsvárra) és Koncz Kata fia, szül. 1606. máj. 30. Kolozsvárt; 1621-től a szűcsmesterségre készült és 1627-ben felszabadult, mire külföldre ment és Bécsben két évnél tovább lakott; midőn hazajött, 1630. nőül vette Tónay János kolozsvári biró leányát Borbálát (ki 1642. meghalt, ismét házasságra lépett Hosszú Katával). 1632-ben már Kolozsvár centum paterei közé tartozott, 1650. főpolgár, 1663. pedig főbiró s 16 ízben a szűcsök czéhmestere volt. 1644 óta a város gyakran küldözte a fejedelemhez, országgyűlésre, tatár khánhoz és pasákhoz. Kolozsvár és a haza történetében nevét Szeydi budai pasához való küldetése (1660. máj. 20., 21.) tette emlékezetessé. II. Rákóczy György fenesi csatavesztése előtt ugyanis, a mint írja naplójában, megjelent a fővezér Kolozsvár alatt; «a város megrémült, s én harmadmagammal u. m. Benedek deákkal és Brassai Györgygyel egy rosz, két lovas szekéren kimentünk a táborba, fel egy nagy hegyre, melyre sátora fel volt vonva; basái állották körül; midőn elébe menve, salutálni kezdettem s egy részt elmondtam, szemei vérbeborulván, megriasztott, törökül szidott és a hóhéroknak parancsolta, hogy mindjárt megöljenek. Azok megragadtak, nyakunkról a gallért lehúzták, hogy fejeinket vegyék. Ekkor az egri basa térdre esék előtte, megcsókolá köntösét és mondá: Mit cselekszik Nagyságod ilyen városnak birájával? Most jöttél be az országba, nem illik, hogy ilyen kegyetlenséget mutatsz. Erre megkegyelmeze, s oda ada a hóhérok kezébe, a hol az emberek fejét nyúzták. A mint oda értünk, lábainkra vasat vertek, és tizedmagunkkal nyakunkra vaskarikákat csinálván, azok lyukain a torkunk alatt 30-40 ölnyi lánczot által vontak, s össze fűzvén, elénk vetették az emberfőket, hogy megnyúzzuk. Látván a törökök állapotunkat, s tudván, hogy a város birái vagyunk, minket nem kényszerítettek, de a többivel estig nyúzatták» ... de nem volt hatalom, mellyel arra kényszeríthették volna, hogy a várost feladásra intse. «Én nekem most meg kell halnom, de a várost meg ne adjátok!» kiáltott be negyedszer is, mikor már háromszor vezették a hóhér elé. Szeydi fővezér ekkor megkegyelmezett nekik. «Fel akartak nyársaltatni, de köszönjétek a basáknak, kik mind ott ültek dívánt, mert jó emlékezettel vannak felületek»; ...... aranyos kaftánt adott neki, azonkívül egy törökül és magyarul írt bátorság osztó levelet, hogy hazamehessen a városba, melyet egy Regulus bátorságával szolgált. Meghalt 1679. júl. 8. Kolozsvár egyik utczája az ő nevét viseli. (Fiaiban kihalt a család; a leányágon L. Kata Aranyos-rákosi Nagy Ferencz neje volt; ennek leánya Rákosi Nagy Judit, Pákei Lajos anyja, ki a családi jegyzőkönyvet és ebben L. eredeti bejegyzéseit 1854-ben a m. tudom. akadémiának ajándékozta.)

Krónikája és házi jegyzetei, 1663-1675. (Ezen családi jegyzőkönyvet, mely kiadatlan, Ádám János kezdte írni 1592-ben németül; költeményei s házi jegyzetei vannak abban 1620-ig; ekkor vejére Ozdi Borsos Tamásra szállott az, ki 1638-1647. naplóját írta bele; ettől jutott hagyományként a jegyzőkönyv 1663. ápr. 4. Linczegh birtokába, a ki aztán önéletrajzát, a birósága alatt történt kolozsvári eseményeket és a család viszontagságait írta a könyvbe.)

Nevét a szászok Linczighnek, mások Lintzingnek is írják.

Magyarnyelvmívelő Társaság Munkáinak I. darabja Szeben, 1796. 1822. l.

Nemzeti Társalkodó 1840. II. 7. sz. (az 1660. esemény. Németül: Transsilvania 1840. 73., 75. sz. és Benigni Volkskalenderjeben képekkel.)

Új. M. Múzeum 1854. II. 336-340. l.

Trausch, Schriftsteller Lexikon. Kronstadt, 1868. II. 359. l.

Jakab Elek, Kolozsvár története. Bpest, 1888. II. 663. és köv. l.

Pallas Nagy Lexikona XVIII. 158. l.