Kezdőlap

Nagy Károly,

ev. ref. lelkész, N. János tanító, 1848-49. honvéd vadászfőhadnagy és Asztalos Julianna fia, szül. 1858. aug. 15. Református Kovácsházán (Csanádm.); a gymnasiumot Hód-Mező-Vásárhelyen, a theologiai tanfolyamot pedig Debreczenben végezte, azután egy évig esküdtfelügyelő s köztanító volt a főiskolában. Tagja volt az 1880-ban föloszlatott és kétszázéves multú diák tűzoltó-egyletnek s elnöke a szavallati szakosztálynak. A szépirodalmi körnek rendes tagja öt évig és az általa kiadott hirlapnak rendes munkatársa volt. 1881-ben Mezőberénybe (Békésm.) ment segédlelkésznek, és két év mulva ugyanott mint helyettes lelkész hetedfél évet töltött. Innét 1887. szeptemberben választotta meg rendes lelkésznek Református-Kovácsháza. Nagy küzdelem és fáradság között személyes gyűjtéssel hiveinek teljes fölszerelésű templomot és díszes lelkészlakot építtetett. 1900-ban választotta meg a makói egyház új-városrészi körlelkészének. 1895 óta a békésbánáti ev. ref. egyházmegye jegyzője, törvényhatósági bizottsági tag és városi képviselő. A makói függetlenségi s 48-as Kossuth-pártnak elnöke s mint ilyen, ünnepélyeken, népgyűléseken politikai szónoklatokat is tart.

A szépirodalommal 16 éves kora óta foglalkozik, 1875 óta tárczákat, alkalmi ódákat, verseket és elbeszéléseket írt a következő hirlapokba: Hódmezővásárhely, Vásárhelyi Lapok,

Orosházi Közlöny, Magyarország és a Nagyvilág, Gondüző, Békésmegyei Közlöny (Az egyházi közalapról Nemes J. álnév alatt), Alföldi Ujság, Békés, Orosházi Közlöny, Békésmegyei Hiradó, Battonya és Környéke, Maros, Makó és Vidéke, Buziási Közlöny, Debreczen, Debreczeni Prot. Lap, Téli Ujság, Függetlenség, Ébresztő, Magyar Szó, A gyakorlati ev. ref. Papi Lexikonban (I. k. Az iskola, szellemi bölcső, beszéd 1900., Esketési beszéd, Gyászbeszéd és ima).

Munkái:

1. Költemények. Debreczen, 1880.

2. Emlékbeszéd és ima Szentandrási Pál mező-berényi fitanító sirköve leleplezése alkalmával. B.-Gyula, 1884.

3. Ima. (Versben). Gyoma, 1889. (Rudolf trónörökös emlékére, jambusokban).

4. Beköszöntő egyházi beszéd és imák. Irta s 1900. jún. 10. történt székfoglalása alkalmával elmondotta. Gyula. 1900.

5. Imák és emlékbeszéd Kossuth Lajos gyászemlékünnepélyén. Ref.-Kovácsháza, 1894.

6. Ujabb költemények. Makó, 1901. (Ifj. Ábrányi Kornél előszavával Ism. Vasárnapi Ujság 41. sz. sat.)

Szerkeszti a Makói Hirlapot 1902 óta.

Álneve: Kondor Elemér, néhány verse alatt.

Kiszlingstein Könyvészete és önéletrajzi adatok.