Kezdőlap

Pánczél Dániel (albisi),

hirlapíró és szerkesztő, szül. 1759-ben Mérán (Kalotaszeg) Erdélyben; több évig Szacsvay Sándor mellett Bécsben a Magyar Kurir segédszerkesztője volt; Szacsvay után 1793-ban Decsy vevén át a lapot, P. Erdély részére külön ujság kiadására kért engedélyt és lapját Magyar Merkurius cz. adta ki; ez politikai tartalommal hetenkét kétszer jelent meg Bécsben kis 8rét félíven 1793 ápr. 23-tól 1798 jún. 30-ig társlapjaival, az Uj bécsi Magyar Musával és a Bibliothecával (1795.), mely utóbbi csak ritkán jelent meg. Toldalékot is adott hozzá külön lapszámozással. (Ezen külön lapszámozás miatt, mert a kötésnél elhányták, igen ritka). Ezzel együtt három magyar ujság volt Bécsben; hogy a közkedveltségű Magyar Hirmondó mellett megállhassanak, a Kurir és a Merkurius egyesültek az előbbinek czíme alatt, s így P. Decsyvel együtt a M. Kurirnak társszerkesztője (1799-1815), Decsy halála után tulajdonos szerkesztője volt (1816-1827-ig); szerkesztette még a Kedveskedőt, Igaz Sámuellel, mely szintén a Magyar Kurir melléklapja volt és hetenként kétszer jelent meg Bécsben kis 8rét félíven 1724-27-ig. 36 évi hirlapírói pályáján minden lehetőt megtett a nemzeti nyelv ügyéért. Meghalt 1827 decz. 15. Bécsben.

Munkái:

1. A mezei gazdaságot tárgyazó Jegyzések, mellyet a külföldi szorgalmatos mezei gazdáknak, és ezen minden tekintetben szükséges és hasznos mesterséget gyarapítani igyeksző tudós társaságoknak irásaikból kiszedegetni és a két magyar hazákból érkezendő hasonló tárgyú levelekkel egygyütt a közjónak előmozdítása végett apródonként közönségesekké is tenni szándékoznak a Kurirnak írói. Bécs, 1801-2. I. kötet, 1., 2. csomó, II. k. 1. csomó. Két rézmetszettel (Decsy Sámuellel együtt.).

2. Tiszti Kalendáriom 1819. esztendőre. I. esztendő, U. ott.

Hazai s Külf. Tudósítások 1827. II. 50. sz.

M. Kurir II. 1827. 29. sz.

Tudományos Gyűjt. 1828. I. 124. sz.

Nagy Iván, Magyarország Családai IX. 106. lap.

Petrik Bibliogr.

Pallas Nagy Lexikona XIII. 766. l.