Kezdőlap

Pásztor Lajos (bihari),

bányász és hírlapíró, szül. 1861. ápr. 4. Maros-Ujvárt (Erdély), hol atyja, szintén bányász volt; tanulmányait Deésen kezdette, a nagyenyedi főiskolában folytatta s a kolozsváriban 1880-ban befejezte; innét a selmeczi bányászakadémiára ment és befejezve a bányászépítészettant, vizsgálatait letéve, a felső-ausztriai bányák tanulmányozását tűzte ki czéljául. Innét Fiume s Trieszt gyárait látogatta s utazásokat tett Közép-Európában. Hazatérve a Függetlenség szerkesztőségébe lépett és a lapot félévig egyedül szerkesztette; azután öt évig teljesen ő volt a lap mindenese: 1883-1887-ig abba 201 politikai vezérczikket és 739 kisebb czikket, 815 irodalmi tárczát, 325 társadalmi czikket és 70 elbeszélést írt; közben a lap administratora s egy évig egyedüli fentartója volt. Ez idő alatt szerkesztette Ágoston János neve alatt az Ujpestet, mely később Ujpesti Hírlappá lett; ezen rövid idő alatt sokat változtatott az újpesti viszonyokon, egy birót és 15 hivatalnokot elmozdíttatott és a zsidók túlkapásait megakadályozta, úgy hogy a miniszterium elismerését kinyerte; befolyással volt a VII. kerületi választásokra s akkor adta ki Ágoston János (érdekelt fél) neve alatt: Le az álarczczal! Eötvös Károly saktervédő gonoszsága cz. 10,000 példányban terjesztett röpiratát. Írt több czikket a Budapestbe, az Ország-Világba s a gazdasági lapokba, főleg a bányászatról; az országos kiállítás alatt ő írta le csaknem az összes sajtónak a bányászati kiállítás termékeit és a congressus működését fejtegette. 1887-től a Komlóssy Ferencz, Népnevelő cz. tanügyi lapjának segédszerkesztője s eddig 105 paedagogiai tárczája jelent meg a lapban. 1891-ben nőül vette Horváth Vilmát, az ismert költőnőt. Meghalt 1895. febr. 15. Budapesten.

Munkája: A deésaknai sóbányák története és a Józsefbánya jelenlegi pusztulása. Bpest, 1888.

Kéziratban: A hazai sóbányák történelme (melynek I. része jelent meg a fönt említett műben); Hitünk joga (Contra talmudmoral).

Álnevei és jegyei: Alvilági, Ágoston János, P. L., -r -s. (a Függetlenség, Ujpesti Hirlap és Budapest cz. lapokban).

Vasárnapi Ujság 1895. 9. sz. (Nekr.).

Önéletrajzi adatok és sógorának, ifj. Horváth N. szives közlése.