Kezdőlap

Péntek Ferencz,

ev. ref. lelkész, P. Farkas szolgabiró és Török Anna fia, született 1855. deczember 12. Zóványon (Szilágymegye); iskoláit Zilahon, Debreczenben és Budapesten végezte. 1878-ban Török Pál püspök kun-szentmiklósi segédtanárrá nevezte ki. 1880. rendes lelkésznek választották meg Ér-Szentkirályra (Szilágym.), hol 13 évig működött s átszenvedte a református papok minden szenvedését és nyomorát. 1889-ben megindította a Közpapok Lapját, mely nagy forrongást idézett elő a ref. papok között, a kik az 1848. XX. t.-cz. végrehajtását követelték. A mozgalom 1890. febr. 19. Nagy-Kőrösön szervező közgyűlést és országos lelkészi értekezletet hívott össze Budapestre, mely azon év szept. 30. meg is tartatott 300 lelkész s világi ref. férfiak közreműködésével; ezen mozgalomnak nem volt ugyan meg a kívánt eredménye; P. azonban lapjában folytatta a küzdelmet, míg végre hivatalától felfüggesztették és ekkor Budapestre költözött. Lapját egy félévig még itt is kiadta. 1893-ban a Pesti Napló belmunkatársa lett és mint a protestáns ügyek vezetője szolgálta egyházát két évig, de midőn a lap gazdát cserélt, kilépett a szerkesztőségből. Ekkor kinevezték Budapestre zuglói segédlelkésznek; 1904. aug. 28. azonban, miután a zuglói ref. egyház különválasztása nem sikerült, kilépett a budapesti ev. ref. egyház szolgálatából.

Budapesten 1895-ben protestáns sajtó irodát alapított és kiadta a Protestáns Sajtó cz. kőnyomatos lapját. Néhány hónapi működés után azonban a sajtóiroda megszűnt és kőnyomatos lapja Szabad Sajtó czímmel hetilappá alakult. Lapjaiban megjelent czikkein kivül szépirodalmi dolgozatai megjelentek a Tasnád és Tasnádi Közlönyben, melyeknek szintén szerkesztője volt.

Czikkei a P. Naplóban (1894. 46. sz. Gróf Apponyi Albert és a protestánsok); az Egyetértésben (1900. 354. sz. Az örökös adó, és az «Egyházak» rovatát vezeti) sat.

Munkái:

1. Szükséges-e a polgári házasság? Bpest, 1893.

2. Az elemi vallástanítás módszere és tananyaga különös tekintettel a fővárosi iskolákra. U. ott, év n.

3. Hit- és erkölcstani tételek. U. ott, 1903.

4. Konfirmáczió módszere, tananyaga, szertartása. Lelkészek és tanitók számára. U. ott, (1903.).

Prot. Egyh. és Isk. Lap 1889. 38. szám.

Pallas Nagy Lexikona XVIII. 427. lap.

Vasárnapi Ujság 1903. 33. sz.