Kezdőlap

Pósa Lajos

a Petőfi-Társaság tagja, költő és hirlapíró, szül. 1850. ápr. 9. Radnóton (Gömörm.), egyszerű reform. földmívelú szülőktől, a kik a szépeszű fiút szegényes anyagi viszonyaik ellenére is taníttatták. A gymnasium hat osztályát Rimaszombatban végezte, a két felsőt Sárospatakon, majd a budapesti egyetem bölcseleti karán a tanári pályára készült és a rendes tanfolyamot el is végezte. Ezalatt folyton súlyos anyagi bajokkal küzdött. Mint egyetemi hallgató óraadással és a lapokba irogatással tartotta fenn magát. Öröme, vigasztalása a költészet volt; sőt feláldozta ez ábrándjának már-már biztosított életpályáját is. Volt kisegítő-tanár a fővárosi reáliskolában (a belvárosban, meg a Józsefvárosban is) egy évig; de egyrészt beteges volt, másrészt pedig minden áron költő akart lenni. Felhagyott tehát a kenyérpályával és folyton írt. Irói pályáját a Tóth Kálmán szerkesztette Bolond Miska cz. humorisztikus lapnál kezdette a 70-es évek elején mint rendes belmunkatárs; ily minőségben 1875-ig Csernátoni Ellenőrjébe is dolgozott, majd a Toldy István szerkesztésében megjelent Nemzeti Hirlaphoz került és 1881-től a Szegedi Napló munkatársa volt. Majdnem kivétel nélkül minden napi és hetilapba s folyóiratba írt, a fővárosiakon kívül számos vidékibe is. Mint munkatárs és segédszerkesztő Szegeden 1889 végéig működött, a mikor mint már országszerte ismert gyermekköltőt a Singer és Wolfner czég egy megindítandó gyermeklap szerkesztőjéül meghívta Budapestre. Szegeden arany tollal tisztelték meg, eljöttekor pár száz gyermek arczképéből albumot nyújtottak át neki s a város intelligentiája búcsúünnepet rendezett tiszteletére. Azóta Budapesten működik, mint az Én Ujságom cz. gyermeklap szerkesztője s a gyermekköltészet mellett kiválóan a hazafias lyrát műveli, nevezetes politikai események alkalmával gyakran adva kifejezést a hazafiérzésnek. Ilynemű költeményeinek lelkesítő hatása alatt határozták el és kötelezték magukat a gyorokménesi szőlőbirtokosok, hogy a költőt minden évben Lajos napján egy hordó ménesi borral tisztelik meg. Az első évi tiszteletadót 1896. külön küldöttség művészeileg faragott hordóban adta át egy írói estélyen az u. n. Pósa-asztalnál. 1901. megházasodott és anyja halála után feleségével együtt Radnótra költözött, azonban alig egy év mulva ismét visszatért a fővárosba. 1892-ben a Petőfi-társaság tagjának választotta.

Mintegy 800 dalt írt, ebből vagy 400 meg van zenésítve; a legtöbb magyar dallamszerző felhasználta szövegeit, leginkább azoban Dankó Pista és Lányi Géza.

Munkái:

1. Költemények. Bpest, 1878. (Ism. Petőfi-Társaság Lapja, Fővárosi Lapok 65., Közvélemény 100. sz.).

2. Ujabb költemények. U. ott, 1881.

3. Pósa Lajos költeményei. Szeged, 1883. (Ism. Kikindai Közlöny 26., Rozsnyói Hiradó 28. sz., Függetlenség 145., P. Napló 147., P. Hirlap 146., Bud. Hirlap 147., Főv. Lapok 124., Budapest 149., Szegedi Hiradó 110., Egyetértés 151., Koszorú 35. sz.).

4. Dalok, regék az ifjúság számára. Jankó János rajzaival. U. ott, 1884. (Ism. Magyarország és Nagyvilág 10., Függetlenség 61., Nemzet 90. sz.).

5. Kis bokréta. Költemények jó gyermekek számára. 6 szines képpel. Budapest, (1885.).

6. Gyermekversek. Bloch Gyula eredeti rajzaival. Szeged, 1886.

7. Arany kert. Gyermekversek. Öt szines képpel és hazai művészek rajzaival. Bpest, 1886. (Ism. Szegedi Napló 285., Arad és Vidéke 289. szám.)

8. Tíz év alatt. Költemények Szeged, 1886. (Ism. Arad és Vidéke 25. sz., Függetlenség 26., Nemzet 12., Vasárnapi Ujság 2., Rozsnyói Hiradó 17. sz.).

9. Kis arany kert. Gyermekversek. Hazai művészek rajzaival. Bpest, 1887.

10. Négy mese a gyermek-ifjúság számára. Szeged, 1887.

11. 140 dal. Kossuth versek. U. ott, 1887. (Ism. Szegedi Hiradó 280. sz.)

12. Dalaim. U. ott, 1887. (Ism. Vásárhely és Vidéke 33., Szegedi Napló 161., Egyetértés 228., Nemzet 249., Szegedi Hiradó 208. sz.).

13. Virághullás. Költ. U. ott, 1887. és 1889.

14. Ibolya. Költem. U. ott, 1887.

15. Daloskönyv. U. ott, 1887.

16. Népdalok. U. ott, 1888.

17. Buzogány Sebestyén. A rózsatolvaj. Monolog. Bpest, 1885. (Monologok 19.).

18. Pillangók. Gyermekversek. Képekkel. U. ott, 1888. (Ism. Nemzeti Nőnevelés 1890.).

19. Az aranytollú madár nótái. Gyermekversek. Elischer Lajos eredeti rajzaival. U. ott, 1888.

20. ABC. Szines képekkel és versecskékkel. U. ott, 1888.

21. Virágok. Képeskönyv jó gyermekek számára. U. ott, 1889.

22. Gyermekkert. Apró történetek versekben. U. ott, 1889.

23. Apró emberek könyve. Szines és szinezetlen képekkel. U. ott, 1890. (Kiss Á.-nal együtt. Ugyanaz 100 képpel. U. ott, 1890. 2. bőv. kiad. U. ott, 1901).

24. Rózsabokor. Képeskönyv jó gyermekek számára. Elischer Lajos eredeti rajzaival. U. ott, 1891.

25. Aranynapok. Gyermekversek képekkel. U. ott, 1891.

26. Aranynapok. Tündérórák. Gyermekversek képekkel. U. ott, 1891.

27. Az én ujságom gyermekszínháza leányok és fiúk számára. U. ott, 1892.

28. A nagymama meséi. Jutalomkönyv jó gyermekek számára. Elbeszélések, mesék, regék és versek. 10 szines és sok fekete képpel. U. ott, 1892. Két rész.

29. Tündér órák. Gyermekversek. U. ott, 1892.

30. Csingilingi. Apró versek. 8 szines és száznál több szinezetlen képpel. U. ott, 1892. (2. bőv. kiadás. U. ott, 1901.)

31. Zengő arany ábéczé: Dalok gyermekek számára. Megzenésítette Tihanyi Ágost. U. ott, 1892.

32. Verseskönyv kisdedóvó-intézetek, menedékházak és családok számára. U. ott, 1893. (Kiss Áronnal és Péterffy Sándorral együtt).

33. Meséskönyv. Kisdedóvó-intézetek, menedékházak és családok számára. U. ott, 1893. (Kiss Áronnal együtt).

34. Daloskönyv. Dalok és dalosjátékok kisdedóvó-intézetek, menedékházak és családok számára. U. ott, 1893. (Kiss Áronnal együtt).

35. A tanítók háza. U. ott, 1893. (Költ. Sebestyén Gyula, Br. Eötvös József cz. beszédével együtt).

36. Arany napsugár. Képeskönyv. U. ott, 1894.

37. Pósa Lajos meséskönyve. Hazai művészek rajzaival. U. ott, 1894.

38. Arany Ábc. U. ott, 1894.

39. Pünkösdi rózsák. A gyermekek számára. U. ott, 1894.

40. Gyermekmesék. Hazai művészek rajzaival. U. ott, 1895. (2. kiadás).

41. A világszép nádszál kisasszony. Mese képekkel. U. ott, 1895.

42. Nagyapó mesekönyve. Jutalomk. jó gyermekek számára. U. ott, 1895.

43. Haza és szabadság. Hazafias költemények és szavalatok. U. ott, 1895. (Filléres Könyvtár 6.).

44. Cinicini. A kicsikéknek muzsikálva. Tull Ödön rajzaival. U. ott, 1896. (2. kiadás. U. ott, 1901).

45. Édes anyám. Költemények. U. ott, 1897.

46. Árpád népe. U. ott, 1897. (Filléres Könyvtár 25.).

47. A szabadság hősei. Képek az 1848-49. szabadságharczból. U. ott, 1898. (Filléres Könyvtár 43).

48. Száll az ének. Szavalni való versek. U. ott, 1899. (Ism. M. Hirlap 166., Magyarország 177., Vasárnapi Ujság 27., Kolozsvári Lapok 30.)

49. Harangvirágok. Versek. U. ott. 1899. (Filléres Könyvtár 62.).

Szerkesztette a Mulattató Ujság cz. képes hetilapot 1878. szept. 15-től nov. 17-ig Budapesten (Bodon Józseffel együtt), a Jó Barát cz. ifjusági hetilapot 1882-ben Szegeden, a Filléres Könyvtárt szerkeszti 1895 óta s az Én Ujságom cz. gyermeklapot 1890 óta; és szerkesztette Az én ujságom Naptárát 1892-93. iskolai évre, 1902-re és 1904-1905. évekre Budapesten.

Álnevei: Darázs (az Üstökösben), Figyelő (a Szegedi Naplóban) és Lajos bácsi.

Bajai Közlöny 1878. 51., 52. sz.

Szegedi Hiradó 1888. 38. sz. (Tömörkényi).

M. Könyvészet 1886-95., 1897., 1899., 1901., 1902.

Vásárhely és Vidéke 1887. 46. sz.

Kiszlingstein Könyvészete.

Pallas Nagy Lexikona XIV. 156. l. XVIII. 1900. 464. l. 1904. 480. l.

Szegedi Napló 1900. 90. sz.

M. Lányok 1900. 16. sz.

Uj Idők 1900. 16. sz.

Vasárnapi Ujság 1901. 23. sz.