Kezdőlap

Samarjay Mihály

nyug. főreáliskolai igazató, előbbinek testvérbátyja, szül. 1819. szept. 10. Rév-Komáromban; atyját már hét éves korában elvesztette s három testvérével anyja nevelte s kilencz éves korában Pozsonyba az evang. lyceumba vitte, hol kilencz évig jó sikerrel tanulta a gymnasiumi és bölcseleti folyam tantárgyait. 1839-1840-ig mérnöki gyakorlaton volt. Majd Bécsbe ment, a hol 1840-44-ig mint a műegyetem polgára készült mérnöknek, de mellette a bécsi egyetemre is eljárogatott, hogy a franczia és angol nyelvészeti előadásokat hallgassa. 1844-ben Temesvárt a reáliskola tanára lett; 1845-ben Felső-Lövőre költözött és 1852-ig a reáliskola, gymnasium és tanítóképző-intézet tanára volt. 1859-ben a pozsonyi főreáliskola választotta tanárának, hol 1861. okt. 10. rendes tanár és 1871. május helyettes, 1872. jún. 2. rendes igazgató lett. 1892-ben nyugalomba vonult. Ez alkalomból nov. 5. a tanári kar emlékirattal búcsúzott el tőle, Prém József pedig verssel üdvözölte. Jelenleg Pozsonyban él.

Felolvasásokat tartott a Toldy-körben Madáchról és Petőfiről, melyek a helyi lapokban jelentek meg. Visszaemlékezései kéziratban vannak.

A pozsonyi m. kir. főreáliskola Értesítője 1893. 5. l. (Prém József.)