Kezdőlap

Schönvitzky Bertalan,

bölcseleti doktor, kir. főgymnasiumi tanár, szül. 1859. jan. 6. Szent-Istvánon (Sárosmegye); a gymnasiumot Kassán, az egyetemi tanulmányokat Budapesten végezte. Középiskolákra nyert tanári képesítést 1883-ban a történelemből és magyarból Budapsten. Doktorátusa van (1884) a magyar diplomatikából, történelemből és magyarból. 1883-ban Lipthay Antal báró fiához Frigyeshez nevelőül került Lovrinba (Torontálm.). 1884. szept. 19. a pozsonyi főgymnasiumhoz helyettes tanárnak, 1890. ugyanott rendes tanárnak nevezték ki. A pozsonyi kereskedelmi akadémiában, mint bejáró, 1895-től a földrajzot tanította. 1897. szept. 1-én a temesvári állami főgymnasiumhoz helyezték át mint igazgatót. Pozsonyban «Középiskola» czímű szakfolyóiratában, mint a tanári kör titkára főképen az egységes középiskola eszméje, a tanárok helyzetének javítása és a tanáregyesület szervezetének reformja érdekében küzdött. Mint a Toldy-körnek választmányi tagja és főjegyzője, a magyarság és a magyar közművelődés terjesztése terén nagy tevékenységet fejtett ki. A temesvári körnek és a szabad lyceumnak elnöke.

Tanügyi czikkeket írt az Orsz. Középiskolai Tanáregylet Közlönyébe, a Középiskolába és az Egyet. Közoktatási Szemlébe; társadalmiakat a helyi lapokba. Czikke a Budapesti Hirlapban (1883. 101. sz. Cornides Lajos, nekr.); a Sárosmegyei Közlönyben (1885. jan. 5. Egy új regény, birálat).

Munkái:

1. II. Sylvester bullája. Temesvár, 1884.

2. Egy elhanyagolt tudományszak és pozsonyi városi levéltár. Pozsony, 1886.

3. A diplomatika és a nők. U. ott, 1886.

4. A pozsonyi Klarissza-apáczák története. Adatok a pozsonyi gymnasium történetéhez. U. ott, 1886. (Különny. a pozsonyi kir. kath. főgymnasium Értesítőjéből.)

5. Az egységes középiskola törvényéhez. U. ott, 1893.

6. A pozsonyi kir. kath. főgymnasium története. Hazánk ezeréves fennállásának emlékére. U. ott, 1896.

Szerkesztette a Középiskola czímű havi szaklapot 1893. febr. 15-től 1894. szept. 15-ig Pozsonyban és a pozsonyi Toldy-kör millennaris ünnepségeinek Emléklapjait, Pozsony, 1896.

Jegye: -y. -n. (a Budapesti Hirlapban 1883.)

Schack Béla, Kereskedelmi iskoláink és tanáraik. Bpest, 1896. 68. l.

A pozsonyi kir. kath. főgymnasium Értesítője 1896. 394. l.

Pallas Nagy Lexikona XVIII. 553. l.

Petrik, M. Könyvészet 1886-1900.