Kezdőlap

Teleki Pál gróf (széki)

államtudományi doktor, országgyűlési képviselő, T. Géza országgyűlési képviselő, a történelmi társulat elnöke és Muráthy Irén fia, szül. 1879. nov. 1. Budapesten; itt végezte a főgymnasiumot a piaristáknál mint magántanuló, ugyancsak Budapesten folytatta egyetemi tanulmányait is és 1903. decz. az államtudományok doktorává avattatott. Közben egy évig 1901-ben vendéghallgató volt a magyar-óvári gazdasági akadémián. 1902-03. önkéntes assistens volt a budapesti egyetem földrajzi intézetében, melynek azóta is belmunkatársa. 1906. márcz. földrajztörténeti kutatásokat végzett Páris és Firenze könyvtáraiban. 1903-4. mint tiszteletbeli szolgabíró működött Nagy-Somkúton. Az 1905. és 1906. általános választások alkalmával a nagy-somkúti kerület (Szatmárm.) választotta országgyűlési képviselőnek dissidens, illetőleg alkotmánypárti programmal. 1905-ben mint korjegyző szerepelt; a kérvényi bizottságnak tagja volt.

Felolvasást tartott 1899. decz. Korszakok az ázsiai felfedezések történetében cz. a M. Földrajzi Társaságban; két értekezése jelent meg a Földrajzi Közleményekben (1900.); valamint több sociologiai és biologiai könyvismertetése és bírálata a Huszadik Században; a Budapesti Hirlapban (1907. 58. sz. Az északnyugati átjáró).

Munkái:

1. Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez. Államtudori értekezés. Bpest, 1904.

2. Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez. A Japántól keletre fekvő aranyszigetek felfedezésére 1639-ben kiküldött Quast M. és Tasman I. A. kapitányok hajónaplójának hollandus szövegével és magyar fordításával. 22 térképpel. U. ott, 1909. (Ezt bemutatta 1909-ben az Akadémiában; előadásának kivonata az Akad. Értesítőben).

M. Nemzetiségi Zsebkönyv, Főrangú családok, Bpest, 1888. 243. l.

M. Könyvészet 1903.

Sturm-féle Országgyűlési Almanach. Bpest, 1906. 244. l.

Corvina 1909. 16. sz.