Kezdőlap

Tragor Ignácz,

jogi doktor, takarékpénztári igazgató, szül. 1869. jún. 4. Váczon (Pestm.); miután középiskoláit szülővárosában és Budapesten befejezte, a jogi pályára lépett és 1892. októberben ugyanott jogi doktorrá avatták; joggyakorlata után 1895. márczius 12. az ügyvédi diplomát is megszerezte. Ismeretei bővítése czéljából több évig beutazta Európa valamennyi országát. 12 évig mint kir. közjegyző-helyettes működött; 1900 óta a váczi takarékpénztár vezérigazgatója és a váczi múzeum-egyesület elnöke. A városi múzeumot mai alakjában ő szervezte. A váczi népkönyvtár alapítása szintén az ő érdeme.

Még tanuló korában verseket és tárczákat írt a Váczi Közlönybe; a helyi lapokon (Váczi Hirlap, Vácz és Vidéke) kívül a fővárosi hirlapokban (Egyetértés, Pesti Napló, Ország-Világ, A Kor, Új Idők, A Jog és a Turisták Lapja) szintén jelentek meg kisebb-nagyobb czikkei.

Munkái:

1. «Extra Hungariam». Külországi utazások. Vácz, 1900.

2. Vácz. Ismertető kalauz. 30 képpel és egy térképpel. U. ott, 1903.

3. Váczi kalendáriom az 1904. évre. U. ott.

4. Vácz vára és képei. Kép- és helyrajzi tanulmány. 28 szövegképpel és 14 melléklettel. U. ott, 1906. (Ism. Budapesti Hirlap 1907. 54. sz.).

5. A váczi múzeumegylet munkaterve. Elnöki beszéd. U. ott, 1906.

6. A váci múzeumegyesület képkiállításának lajstroma. U. ott, 1907.

7. Váci könyv, a váczi múzeumegyesület Évkönyve. Szerk. Két műmelléklettel, egy hasonmással és több képpel. U. ott, 1907. (Ebben tőle: A csodaszarvas mondájának eredete és Boldog Vácz mondájának eredete és Boldog Vácz remetéről). Ism. Vasárnapi Ujság 1908. 14. sz.

8. Vácz története 1848-49-ben. U. ott, 1908. (Ism. Vasárnapi Ujság 1909. 17. sz. Az Ujság 1910. 97. sz.).

9. A váczi múzeumegyesület első évtizede. U. ott. (Titkári jelentések és jegyzőkönyvek. Különnyomat a Vácz és Vidékéből és a Váczi Közlönyből).

Magyarország és a Külföld 1901. arczk.

M. Könyvészet 1903.

Petrik, M. Könyvészet 1886-1900.

Ország-Világ 1907. arczk.

Önéletrajzi adatok és a m. n. múzeumi könyvtár példányairól.