Kezdőlap

Vályi Lajos,

ref. esperes-lelkész és kerületi főjegyző, V. János rektor és Vass Katalin fia, szül. 1825. febr. 12. Hodoson (Pozsonym.); tanulmányait atyja vezetése alatt kezdte meg és folytatta a III. latin osztályig; 1837. Pápára ment a további osztályokra; a gymnasiumi VI. osztályt bevégezvén, a VII. és VIII. osztályokat a német nyelv elsajátítása végett Pozsonyban hallgatta. Két év mulva ismét visszament Pápára theologusnak; a theologiát végezve, 1846. megbízatott a II. gymnasialis osztály vezetésével; majd egy év mulva 1847. Aranyosra (Komáromm.) ment ki akademiai rektornak. Három és fél évig tartott tanítóskodás után a révkomáromi gymnasiumba hivatott meg tanárnak s egyszersmind segédlelkészi teendőket is végezve, itt töltött másfél évet. Egy évig 1853-ban még Nagy Mihály püspök mellett káplánkodva, Perbetére (Komáromm.) hivatott meg rendes lelkésznek. 1857. al-, 1860. főjegyzővé, majd 1866. esperessé választatott a komáromi egyházmegyébe; egyházkerülete is elhívta 1875. al-, 1877. főjegyzőnek. Egyházkerülete a debreczeni zsinatra is felküldte (1881. okt.-nov.), hol mint szónok figyelmet keltett. Meghalt 1896. máj. 17. Perbetén.

Költeménye Kinizsi cz. van a Tavasz (Pápa, 1845) cz. zsebkönyvben; polemikus czikkei a Prot. Egyh. és Isk. Lapban (1884-85., 1889); gyászbeszéde Haray Ernő felett (Kalászok az életnek kenyerében II. évf. Bpest, 1894).

Munkái:

1. Jubileumi Emlékkönyv... Beőthy Zsigmond a dunántúli ev. ref. egyházkerület világi főjegyzője félszázados hivataloskodása alkalmából Fehérvárott 1890. aug. 17. ünnepély részleteiből. Pápa, 1890.

2. Emlékkönyv. Azon örömünnepély alkalmából, melyet a dunántúli ev. ref. egyházkerület rendezett... Tisza Kálmán... negyedszázados főgondnoki áldásos működésének évfordulóján. Szerk. U. ott, 1893.

Mint togátus deák az akkori iskolai életben élénk részt vett, Petőfinek, Jókainak iskolatársa volt és két évig szerkesztette a Házaló cz. iskolai lapot Pápán. Kiadta a dunántúli helvét hitvallású egyházkerület (1880-1885.) jegyzőkönyveit. Pápa, 1880-85.

Dömény József, Zsinati Emlékkönyv. Székesfehérvár, 1882. 261. l.

Kiszlingstein Könyvészete.

Protestáns Almanach. Bpest, 1892. Fénynyom. arczk.

Dunántúli Protestáns Lap 1896. 323. l. (Nekr.) és gyászjelentés.