Kezdőlap

Végh János (verebi),

kurai biró, zeneszerző, szül. Vereben (Fehérm.) 1845. jún. 15. Jogi tanulmányai mellett kiváló szenvedélylyel tanulmányozta a zenét, a melyben Thern Károly vezetése mellett művelte ki magát a zongorajátékban, a zeneszerzésben pedig Mosonyi Mihály volt a tanára; szoros baráti viszonyba lépett Liszt Ferenczczel, a ki több művét át is írta zongorára; írt számos dalfüzetet, férfi- és vegyeskart, valamint nagyobbszabású zenekari műveket is, melyek közül főleg kiválnak: Fent és alant és Ostermorgen cz. vegyes kara zenekísérettel; Liszt Ferencz hírhedt Galoppchromatikját is sikerrel írta át zongorára négy kézre és két zongorára. A 70-es években a hivatalnoki pályára lépett. 1881. a közoktatásügyi miniszter az orsz. zeneakadémia alelnökévé nevezte ki, mely állásában több évig működött és tevékeny részt vett az intézet szervezésében; ez állásából azután megvált, miután a kir. tábla ülnökévé nevezték ki. 1897. a m. kir. Kuria birája lett. 1889. a III. oszt. vaskorona-rendet kapta.

Czikkei a Művészeti Lapokban (1896. Amadei Albert gróf, Röntgen sugarai és zenészeti viszonyaink, Zene a kiállításon); gazdasági czikkeket írt a Gazdasági Lapokba (1854., 1856., 1860.); zenei és jogi czikkei a szaklapokban.

Pallas Nagy Lexikona XVI. 740. l.