Kezdőlap

Véghely Dezső (szent-király-szabadjai),

kir. tanácsos, megyei alispán, szül. 1840. nov. 28. Veszprémben, hol atyja, V. Imre a megye alispánja (1867-72.) lakott, anyja szomori és somodori Pázmándy Karolina; V. szülővárosában végezte a gymnasium IV. osztályát; a többieket Pápán járta, majd a VIII. osztály végzésére Sopronba ment. Jogi tanulmányainak a budapesti egyetemen bevégzése után szülővárosába jött és itt Gaál Lajos ügyvéd irodájában nyert alkalmazást; majd mint joggyakornok Marczaltőre költözött, hol kedvelt tanulmányainak, a történelemnek élt három évig. Ez időre esik a «Dunántúli történetkedvelők» egyesületének megalakulása, melynek egyik buzgó munkás tagja lett és mely idővel (1867) alapját veté meg a «Magyar történelmi társulat»-nak, melynek igazgató-választmányi tagja volt. Az ügyvédi vizsgát letevén 1865. véglegesen szülővárosába tette át lakását. 1875. Veszprém város, 1878-ban a megye megválasztotta főjegyzőjének. 1880. decz. 31-től helyettes alispánként működött. 1881. márcz. 8-án a megye egyhangulag alispánná választotta. A dunántuli ref. egyházkerület világi főjegyzője, a veszprémi egyházmegye gondnoka volt. Meghalt 1897. ápr. 2-án Abbáziában.

Czikkei a Győri tört., és rég. Füzetekben (I. 1861. Bánfalvi Barics Péter temetési zászlója, Időjárási följegyzések a XVIII. századból, II. Rövid krónika a mohácsi vész utáni évek eseményeiről, III. A Ludányi nemzetség okmányai, IV. A marczaltői régi várkastély és az utolsó Marczaltőyek); a Századokban (1869. Gyulafy László életéhez, 1870. Jelentése és regestái a vasvár-szombathelyi káptalan s a csornai és pannonhegyi conventek levéltárairól, Korothnay Katinka 1871. Zemplin-Zemlin, s a néhai helytartótanács földirati jártassága, 1876. A galgóczi levéltár); a Figyelőben (III. 1877. Egy idyll Amade Lászlótól).

Munkái:

1. Hazai okmánytár. (Codex diplomaticus patrius.) Kiadják Paur Iván, Ráth Károly, Véghely Dezső, Ipolyi Arnold és Nagy Imre. Győr, 1866-67., 1873. 8I-V. Bpest, 1876. VI-VII. U. ott, 1880.).

2. A zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmányára. Szerk. Véghely Dezső, Nagy Imre, Nagy Iván és Kammerer Ernő; közli a M. Tört. Társulat Pest, 1871-74., 1878. Négy kötet.

3. Emléklapok rendezett tanácsú Veszprém város közigagzatási életéből. (Az 1875-ik évi jelentés töredéke.) Veszprém, 1886.

Századok 1867. 88., 220. 420., 570., 1869. 53. 138., 342., 405., 1870. 411., 1873. 79. l. (Munkálatai).

Veszprém 1881. 11. sz. 1897. 17. sz.

Dömény József, Zsinati Emlékkönyv. Székesfehérvár, 1882. 71. l.

Petrik Könyvészete.

Pallas Nagy Lexikona XVI. 740. l.

Veszprémi Független Hirlap 1889. 45. sz. 1897. 19. sz.

1897: Dunántuli Prot. Közlöny 18. sz., Veszprémmegyei Lapok 15. sz., Veszprémi Hirlap 17. sz.

Petrik, M. Könyvészet 1886-1900. és gyászjelentés.