Kezdőlap

Verédy Károly,

bölcseleti doktor, kir. tanácsos és tanfelügyelő, szül. 1845. aug. 1. Pesten itt járt a kegyesrendiek gymnasiumába s 1859. belépett ezen szerzetbe; azonban 1863-ban kilépett és 1865-68-ig a tanári pályára készült a budapesti egyetemen. Már piarista korában foglalkozott a neveléstudománynyal és mint gyakorlati nevelő megtanulta a paedagogiai elvek fontosságát. Róder Alajos tanárának ajánlására Eötvös miniszter lehetővé tette, hogy Berlinben paedagogiai tanulmányait folytathassa; innét átrándult Lipcsébe, hol a Ziller professor vezetése alatt álló egyetemi paedagogiai seminariumba lépett; tanított a gyakorlóiskolában és 1871. aug. 29. Planmässige Erziehung cz. értekezése alapján megnyerte a bölcseletdoktori oklevelet. Midőn hazajött 1871 őszén Iglón áll. tanítóképzőintézetet létesített és oda tanárnak kineveztetett. 1872. október 1. kineveztetett Modorba képzőintézeti igazgatóvá; négy év alatti ott működése alatt szervezte a könyvtárt, a köztartást, az intézeti gyakorló kertet új alapra fektette, a gyakorló iskolát újjászervezte és zenei előadásokkal felolvasásokat rendezett. 1872. nov. 30. az első tantestületi gyűlés Pozsonyban megtartatván, V. ez ülésben bemutatta az általa szerkesztett alapszabályokat, melyek elfogadtattak. Neki köszöni lételét a pozsony-megyei tanítótestület segélyegylete. 1876. július 26. abaúj-tornamegyei tanfelügyelőnek neveztetett ki. Kineveztetésekor 42 olyan iskolát vett át, melyben a magyar nyelvből egy árva szót sem tanítottak, 1882 óta már ilyen iskola nem létezett. 1887-ben kir. tanácsosi czímmel ruházták fel. Még ugyanebben az évben átvette a fővárosi kir. tanfelügyelőséget. A mellett, hogy az ország legtöbb s legkülönfélébb népoktatási intézetei fölött vette a felügyeletet, nagy munkásságot fejtett ki a tanítói állás társadalmi és anyagi emelése érdekében. A Tanítók Otthonának elnöke volt, a Tanítók Takarék-Szövetkezetét, a Tanítók Turista-Egyesületét és a Nyomorék Gyermekek Otthonát megalakította. A III. oszt. vaskoronarend lovagja is volt. Meghalt 1906. júl. 4. Budapesten 61. évében.

Czikkei a pozsonymegyei tanítótestület Évkönyvében (1875. Segélyző egylet, A tanterv elmélete); munkatársa volt a Remellay-féle Ifjúsági Lapnak, a Honnak, Pesti Naplónak (melynek tanügyi rovatát 1882-83-ban szerkesztette), Nemzetnek (1887. 296. sz. Olvasókönyveink a nevelő oktatás szolgálatában); a pozsonyi és kassai lapokba szorgalmasan irogatott; nagyobb czikket közölt még tőle a Néptanítók Lapja (XII. évf. Polgári iskoláink és az iparműhelyek); a M. Tanügy sat. A Pallas Nagy Lexikonában a paedagogiai czikket írta.

Munkái:

1. Kézi munka tanítása népiskoláinkban. Kassa, 1876.

2. Herbart emlékezete. U. ott, 1876.

3. Az abauj- és tordamegyei tankerület népoktatásának 1879. évi állapota. U. ott, 1880.

4. Népiskoláink fölszerelése és a tanszermúzeumok. 63 ábrával. Budapest, 1882.

5. Tornavármegye népoktatásnak állapota 1868-1882. Kassa, 18883.

6. Zichy Antal emlékezete. Budapest, 1901.

7. A nyomorék gyermekek iskoláztatásáról. U. ott, 1904. (Különny. a M. Paedagogiából).

Szerkesztette a Pozsony-megyei Tanítótestület Évkönyvét 1875. (Pozsony, 1875. Arányi Antallal) és a Paedagogiai Encyclopaediát (Bpest, 1886).

Petrik, Könyvészete.

Paedagogiai Plutarch Pozsony, 1887. II. 21. l. kőny. arczk.

Kiszlingstein Könyvészete.

Pallas Nagy Lexikona XVI. 780. l.

M. Állam 1906. 151. sz. Pesti Hirlap 1906. 183., 184. sz. és gyászjelentés.