A retek íze
is karmosabb, mikor az
ősz szele mar már...

Pillangó-köntöst
orchidea-aroma
illatosít be.

Göncölszekérig
ér a tiloló ostor-
csattogás-zaja!

Milyen lehet a
pók hangja s miről szólna
az őszi szélben?

Remetekunyhóm
kincse egy szál hajnalka
- ám ez sem: társam...

Kis Szajhavirág
kecses szárán ólomsúly
minden harmatcsepp...

Rozsdás ősz, mord szél...
- de nézd csak a gesztenyét:
most is méregzöld!

Vadóc krizantém
villog a kőfaragó
kövei között!

Ónszürke locs-pocs?
- A hibiszkusz számára
most van jóidő!

Ősz viharában
vergődik fám. Rossz tetőn
át csepp hull cseppre.

Majmot-sirató
Elődöm! nézd e fagyba
kivert gyereket...!

Hibiszkusz! mire
csodálatába fogtam:
lovam befalta...

Életem könnyű,
mint egyetlen vagyonom:
tökhéj-tálacskám.

A hegyre kitett
síró vénasszony meg én
egy Holdat nézünk.

Ostorfatermés
csattog, mint madárszárny, mint
hajnali vihar.

Ha fölösleges,
mit szólok: szavam kihűl,
mint ősszel a szél.

Mészkő templomdomb
fehérénél sápadtabb
most az ősz szele.

Kertben a nagy fa,
falon-kívül a fürjek
hirdetik: ősz van.

Remetekunyhóm
Jele: keserűfű és
paprika. - Ősz jő.

Kitől rizst kaptam,
ma én várom vendégül:
holdfény-traktára!

Csukott templomnak
kapuján dörömbölnék,
telihold-csöndben!

Vízi Szentély! most
tárulj, hisz a telihold
kér bebocsátást.

Csudáld meg szerény
virágod - a pompásabb
hadd irigykedjék!

Ne hidd, hogy nem volt
ittléted becses: őszi
imám érted szól.

Csöndes, vénecske
falu... ám egy porta sincs
szilvafa híján!

Fogyó év, telt Hold.
Földön párafátyol, hegy
lábán ködpapucs.

Sajnálom, Vendég:
hajdinám még virágzik
- szem-lakománk lesz...

Krizantémillat
jár-kel utcáinkon a
Buddha-szobrok közt.

Múlik az ősz is:
veszett viharfellegek
marnak a Holdba.

Léptek visszhangja
lépdel visszafelé az
úton. Ősz. Este.

Ősz van. - Öregszem?
Szemem elől a madár
fellegbe búvik.

Szűzfehér virág!
Közelről fürkészve sem
lelhetsz port szirmán!

Rozzant kalyiba:
békésen élnek benne.
- De vajon miből...?

Kecses, színpompás
fa! - a szomszéd rád se ránt:
rizst hántol döngve.

Napot-vakít a
költözőmadárcsapat,
majd tovalebben.

Fájdalmasan szép
az őszi vihartól le-
taglózott virág.

Róka neszez, Hold
vakít: féltében bújik
hozzám egy gyerek...

Fák csúcsán jártas
szél eresz alatt reszket.
- Az ősz is elmúlt.

Öreg ősz van. Most
vaddisznó se röffen, csak
tücsök hangicsál.

A Boldogultak
Ünnepén kit vendégelsz?
csak testük füstjét.

Egyre-formázta
fejed s fejem az idő,
akár két dinnyét!

Sarlóvá-fogyott
Hold az égen: látszik bár,
már alig láttat...

Lustácskán ring az
őszi bokor - harmatcsepp
se hull le róla...

Partra a hullám
egy kedvvel sodor rózsás
kagylót és szirmot.

Fáradt rizshántó
gyerek két mozdulat közt
fölnéz a Holdra.

Holt Szülém deres
tincse! hogy' nem olvaszt el
tenyerem, könnyem?

Mint vén fatörzsön
friss vágás felülete:
olyan most a Hold.

Úgy vélem: olyan
oda-túl, mint egy késő-
őszi estén, itt.

Vak éjben ezer-
éves cédrus s a vihar
kél nászi táncra!

Maga a magány
ül a fali kalitkán
- s benne? tücsök csak.

Hajnali teát
s harmatot együtt szürcsöl
egy virág s egy pap.

Krizantémok közt
ácsorog egy cipője-
vesztett cipőtalp...

Szegfűnyarunknak
heve, illata: oda.
- Krizantémévszak.