1956-os röplapok
(cím szerint rendezve)

A képek az első oszlopban levő jelzetre kattintva egy új ablakban nézhetők meg és utána végiglapozhatók sorszám szerint. Erre a táblázatra legegyszerűbben a nagyképeket tartalmazó új ablak bezárásával lehet visszatérni.

JelzetCímEgyéb címSzerző, testületMegjelenés helyeKiadóÉvDátumMegjegyzés
Apró.1956/24916 pontHazafias Népfront Somogy Megyei Bizottságának Elnöksége KaposvárVarga K.19561956. okt. 26. 
Apró.1956/10241956. X. 22.- egyetemi naggyűlés[!] határozati javaslata  [S.l.][s.n.]19561956. okt. 22. 
Apró.1956/381A 14. pont végrehajtása érdekében általános sztrájkot hirdetünkMagyar Egyetemi Ifjúság, Budapest tüntető dolgozói BudapestMagyar Egyetemi Ifjúság19561956. okt. 24. 
Apró.1956/10A Bajai Gyapjúszövetgyár Munkástanácsának 1956. október 27-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyv-kivonata  BajaBajai Gyapjúszövetgyár Munkástanácsa19561956. okt. 27. 
Apró.1956/15A becsületes dolgozók joggal követelnek hathatós intézkedést az ellenforradalmi elemekkel szembena Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete a rögtönbíráskodásrólDobi István, Kristóf IstvánBudapestNépköztársaság Elnöki Tanácsa19561956. dec. 9. 
Apró.1956/889A Békés megyei Forradalmi Tanács elnöksége a legfontosabb kérdésben, a sztrájk-kérdésben külön bizottságot hozott létre, ...  BékéscsabaBékés megyei Forradalmi Tanács19561956. nov. 1. 
Apró.1956/43A budapesti szovjet katonai alakulatok városparancsnokának 5. sz. parancsaLascsenko BudapestLascsenko19561956. dec. 8. 
Apró.1956/976A budapesti szovjet katonai egységek városparancsnokának 1. sz. ParancsaGrebennyik K. BudapestGrebennyik K.19561956. nov. 6. Az Apró.1956/977 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/977A budapesti szovjet katonai egységek városparancsnokának 1. sz. ParancsaGrebennyik K. BudapestGrebennyik K.19561956. nov. 6. Az Apró.1956/976 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/46A budapesti szovjet katonai parancsnokság 4. sz. parancsaLascsenko BudapestLascsenko19561956. nov. 27. 
Apró.1956/47A budapesti szovjet katonai parancsnokság 5. sz. parancsaLascsenko BudapestLascsenko19561956. dec. 24. 
Apró.1956/48A budapesti szovjet katonai parancsnokság ParancsaLascsenko BudapestLascsenko19561956. nov. 18. 
Apró.1956/52A Csornai és Soproni Forradalmi Katonai Tanács felhívása!Csornai és Soproni Forradalmi Katonai Tanács megalakult CsornaSoproni MEFESZ Bizottság19561956. okt. 31. 
Apró.1956/55A Dél-Komárom megyei paraszttanácsok nyilatkozataDél-Komárom megye Nemzeti Bizottsága [S.l.]Dél-Komárom megye Nemzeti Bizottsága19561956. nov. 19. 
Apró.1956/60A DIMÁVAG munkásainak követeléseiDIMÁVAG Gépgyár munkásszervező bizottsága [S.l.]Járási Pártbizottság[19]56  
Apró.1956/70A dolgozó nép védelmére!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/78A Dunántúli Nemzeti Tanács 1956. november 1-én tartott ülésének határozata  GyőrDunántúli Nemzeti Tanács19561956. nov. 2. 10 óra 30 perc 
Apró.1956/845A falu élelmet ad, te mit adsz érte?  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/154A felkelt forradalmi erők és a Néphadsereg Forradalmi Tanácsának határozata  BudapestNéphadsereg Forradalmi Tanácsa1956  
Apró.1956/159A forradalmi erők megbizottainak és a néphadsereg forradalmi tanácsának megbizottainak felhívása  Budapest[s.n.]19561956. okt. 31. 
Apró.1956/168A Forradalmi Ifjúság nem adja ki a kezéből a fegyvert ameddig a szovjet csapatok ki nem vonultak az országból!!!  [S.l.]Forradalmi Ifjuság[1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/183A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása a magyar néphez!  [S.l.]Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány[1956]  
Apró.1956/184A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása a parasztsághoz!  BudapestFarkas Sándor19561956. nov. 23. 
Apró.1956/185A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása a parasztsághoz!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/196A Forradalmi Tanács felhivásaPápa város dolgozói, munkások, hazafiak, elvtársak! PápaForradalmi Tanács19561956. nov. 6. 
Apró.1956/214A Független Kisgazda és Polgári Párt XII. ker-i központjának határozata  BudapestFKGP XII. ker. központja19561956. okt. 31. 
Apró.1956/899A Független Kisgazdapárt kezébe ragadja az ifjúság által felényújtott véres szabadságzászlót, ...V. ker. Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt szervezete [Budapest]V. ker. Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt szervezete[1956]  
Apró.1956/612A Ganz Vagon és Gépgyár 7000 dolgozójának egyöntetű követeléseiMunkástanács BudapestGanz Vagon és Gépgyár Munkástanács19561956. nov. 13. 
Apró.1956/300A hazáért mindent, a hazát semmiért! Megalakítottuk a Magyar Középiskolás Ifjúság Karcagi SzervezetétKarcagi Gimnazisták és Tanáraik KarcagDiákbizottság[19]56  
Apró.1956/242A Hazafias Népfront felhívása!  [S.l.]Hazafias Népfront[1956]  
Apró.1956/245A Hazafias Népfront Megyei Bizottságának felhívásaKovács István NyíregyházaKovács István1956  
Apró.1956/258A Hódmezővásárhelyi Honvéd Helyőrség felhívása Hódmezővásárhely Népéhez!A helyőrség alakulatai, harcosai és tisztjei HódmezővásárhelyHódmezővásárhelyi Honvéd Helyőrség[1956]  
Apró.1956/915A hőslelkű magyar ifjúság, a magyar munkásság, Budapest és az ország népe az elmúlt napokban véres harcot vívott ...F. M. Budapest[s.n.]19561956. okt. 29.Fejlécben Arany János idézet
Apró.1956/552A II. kerületi Nemzeti Bizottmány felhívása  [Budapest]II. kerületi Nemzeti Bizottmány[1956]  
Apró.1956/326A KGM Ideiglenes Forradalmi Bizottságának felhívása Minisztériumunk és üzemeink dolgozóihoz  [Budapest]Kohó- és Gépipari Minisztérium Ideiglenes Forradalmi Bizottság[1956]  
Apró.1956/833A Kisipari Szövetkezetek Munkástanácsai megválasztották a mai napon az összszövetkezeti MunkástanácsotKisipari Szövetkezetek Heves Megyei Munkástanácsa EgerÓnodi Antal[1956]  
Apró.1956/327A Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Irodái dolgozóinak okt. 30-án meghozott határozata  [Budapest]KGM Tervező Irodái Ideiglenes Forradalmi Tanácsa[1956]  
Apró.1956/940A kormányhoz! Követeljük a gyilkosságokért felelős ÁVH-tisztek felelősségre vonását!Egyetemi Forradalmi Bizottság [S.l.]Egyetemi Forradalmi Bizottság[1956]  
Apró.1956/340A Központi Vezetőség Gerő Ernő helyett Kádár János elvtársat nevezte ki a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége első titkárává  [S.l.]Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége[1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/343A Lakóépülettervező Vállalat Ideiglenes Forradalmi Tanácsa ... csatlakozik a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány kiáltványáhozPapp László BudapestLakóépülettervező Vállalat Ideigl. Forr. Tanácsa19561956. nov. 2. 
Apró.1956/344A Lakóterv végleges Forradalmi Tanácsának választási rendjeLakóterv ideiglenes Forradalmi Tanácsa BudapestLakóterv ideigl. Forr. Tanácsa19561956. nov. 3. 
Apró.1956/919A Lőrinci Hengermű munkástanácsának határozata  BudapestLőrinci Hengermű Munkástanácsa19561956. okt. 30. 
Apró.1956/361A Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének programtervezete  BudapestFodor Gábor19561956. nov. 30. 
Apró.1956/373A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozata  BudapestJárási Pártbizottság19561956. okt. 26. 
Apró.1956/372A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozata a magyar néphez!  [S.l.]Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége19561956. okt. 26. 
Apró.1956/962A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozata a magyar néphez  BudapestMagyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége19561956. okt. 26. 
Apró.1956/374A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének ülése  [S.l.]Majoros János1956  
Apró.1956/379A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Intézőbizottságának felhívása a munkásokhoz, parasztokhoz, értelmiségiekhez és minden dolgozóhoz  [Zalaegerszeg]MDP Zala m. Intézőbizottsága[1956]  
Apró.1956/382A magyar egyetemi Ifjúság követeli  [Budapest]Magyar Egyetemi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/961A magyar egyetemi ifjúság követeli  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/390A magyar értelmiség az ország népéhezMagyar Írók Szövetsége [etc.] [Budapest]Magyar Írók Szövetsége[1956]  
Apró.1956/957A magyar értelmiség az ország népéhezMagyar Írók Szövetsége [etc.] [Budapest]Magyar Írók Szövetsége[1956] Az Apró.1956/390 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/389A Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsának levele a Magyar Népköztársaság Miniszterelnökéhez  BudapestMagyar Értelmiség Forradalmi Tanácsának Elnöksége19561956. dec. 7. 
Apró.1956/391A magyar eseményekrőlrészlet Szuszlov elvtárs, ... beszédéből [S.l.][s.n.]1956  
Apró.1956/394A Magyar Forradalmi Bizottmány felhívásaDudás József [Budapest]Magyar Forradalmi Bizottmány1956  
Apró.1956/395A Magyar Forradalmi Bizottmány felhívásaDudás József [Budapest]Magyar Forradalmi Bizottmány1956  
Apró.1956/405A Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség töretlenül küzd tovább ...  [S.l.]Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség1956  
Apró.1956/1042A Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség töretlenül küzd tovább ...  [S.l.]Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség[1956] Fejlécben Vörösmarty Mihály idézet
Az Apró.1956/405 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/420A Magyar Forradalmi Ifjúsági Párt programjaMagyar Forradalmi Ifjúsági Párt Ideiglenes Vezetősége [Budapest]Magyar Forradalmi Ifjúsági Párt Ideiglenes Vezetősége[1956]  
Apró.1956/422A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása a parasztsághoz!  [S.l.]Petróczi József[1956]  
Apró.1956/423A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormány felhívása a termelőszövetkezetek, gépállomások és állami gazdaságok vagyonának megóvására  [S.l.]Dóczi Róbert1956  
Apró.1956/424A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása!  [S.l.]Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány[1956]  
Apró.1956/427A Magyar Forradalmi Munkás-paraszt kormány nyilatkozataSomogy Megyei Párt-Végrehajtóbizottság [Kaposvár]Somogy Megyei Párt-Végrehajtóbizottság1956  
Apró.1956/515A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány programjaMSZMP Somogy megyei Intézőbizottsága [S.l.]   zöld papíron
210x145 mm
Apró.1956/430A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány rendelkezéseiből  [S.l.]Varga Gyula1956  
Apró.1956/440A Magyar Írók Szövetségének levele Nagy-Budapest Munkástanácsaihoz!Erdei Sándor [S.l.]Magyar Írószövetség[1956]  
Apró.1956/949A Magyar Írók Szövetségének levele Nagy-Budapest Munkástanácsaihoz!Erdei Sándor BudapestErdei Sándor[1956]  
Apró.1956/1033A Magyar Írók Szövetségének levele Nagybudapest MunkástanácsaihozErdei Sándor [Budapest]Magyar Írók Szövetsége[1956]  
Apró.1956/989A Magyar Képzőművészek Ideiglenes Forradalmi Bizottsága ... összehívja az összes magyar képzőművészek és iparművészek gyűlését  BudapestMagyar Képzőművészek Ideiglenes Forradalmi Bizottsága19561956. okt. 30. 
Apró.1956/442A Magyar Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szabad Szakszervezetének Elnöksége megtárgyalta a szakszervezetekhez tartozó dolgozók élet- és munkakörülményeit  [S.l.]Ligeti László[19]56  
Apró.1956/1112A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Országos Szervező Bizottságának felhívása a magyar ifjúsághoz  [S.l.]Magyar Szocialista Ifjúsági Szövetség Országos Szervező Bizottsága[19]57  
Apró.1956/829A Magyar Köztársaság Határőrségének nyilatkozataHatárőrség Forradalmi Katonai Bizottsága [S.l.]Határőrség Forradalmi Katonai Bizottsága[1956]  
Apró.1956/452A Magyar Nemzeti Bizottmány határozata  [S.l.]Nemzeti Bizottmány19561956. okt. 29. 
Apró.1956/1032A Magyar Nemzeti Bizottmány Határozata  [S.l.]Magyar Nemzeti Bizottmány19561956. okt. 29. 
Apró.1956/438A magyar nép az elmúlt hetekben bennünket is magával ragadó szenvedéllyel és egységben nyilvánította ki akaratátMagyar Írók Szövetsége és más művészeti és értelmiségi szövetségek [S.l.]Magyar Írók Szövetsége1956  
Apró.1956/457A Magyar Néphadsereg Forradalmi Tanácsának felhívása a magyar néphez!Maláter[!] BudapestMaláter[!]19561956. okt. 29. 
Apró.1956/547A magyar néphez! A magyar katonákhoz és tisztekhez!A magyarországi szovjet csapatok parancsnoksága [S.l.][s.n.][1956] Az Apró.1956/1027 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1027A magyar néphez! A magyar katonákhoz és tisztekhez!Magyarországi szovjet csapatok parancsnoksága [S.l.]Magyarországi szovjet csapatok parancsnoksága[1956] Az Apró.1956/547 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/730A magyar néphez! A Magyar Szakszervezetek programja azonnali intézkedésekreSzakszervezetek Országos Tanácsa elnöksége [S.l.]Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége[19]56 A Szabad Nép mai számának vezércikke: Nyugalom és rend kell!
Apró.1956/459A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége megválasztotta a Magyar Népköztársaság új kormányát  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/460A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1956. évi 21. számú törvényerejű rendelete a mezőgazdasági termények és termékek kötelező beadásának megszüntetésérőlDobi István, Kristóf István [S.l.]Dobi István1956  
Apró.1956/818A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének, Nagy Imre elvtársnakWilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár 120 pártaktívája GyőrSzaló Lajos19561956. okt. 24. 
Apró.1956/465A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége Ideiglenes Intéző Bizottsága 1956. november 1-i kiáltványának legfontosabb pontjai  [S.l.]Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége[1956]  
Apró.1956/731A magyar szakszervezetek programja azonnali intézkedésekreSzakszervezetek Országos Tanácsa Elnöksége [S.l.]Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnöksége[1956]  
Apró.1956/732A magyar szakszervezetek programja azonnali intézkedésekrea Népszava pénteki számábólSzakszervezetek Országos Tanácsa Elnöksége[S.l.]Koncsek László19561956. okt. 26. 
Apró.1956/490A Magyar Szocialista Munkáspárt felhívásaMagyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottsága BudapestMSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága19561956. nov. 6. 
Apró.1956/478A Magyar Szocialista Munkáspárt I. kerületi Ideiglenes Intéző Bizottsága segítséget akar nyújtani azoknak a családoknak, akiknek lakhatatlanná vált otthona  [Budapest]MSZMP I. kerületének Ideiglenes Intéző Bizottsága[1956]  
Apró.1956/492A Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottságának határozata  [S.l.]MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága1956  
Apró.1956/1104A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának levele a magyar nőkhöz  [S.l.][s.n.][1957]  
Apró.1956/1108A Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Intézőbizottságának határozata az átmeneti nehézségek leküzdésére  [Kaposvár]Kánya J.1957  
Apró.1956/528A Magyar Szocialista Munkáspárt Zalaegerszegi Járási Intéző Bizottságának és a Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának közös felhívása a pártszervezetekhez és tanácsokhoz!  ZalaegerszegPercze Zsigmond[1956]  
Apró.1956/527A Magyar Szocialista Munkáspárt Zalaegerszegi Járási Végrehajtó Bizottságának felhívása a járás dolgozóihoz  ZalaegerszegVarsóczi Károly[1956]  
Apró.1956/550A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem fizikai és adminisztratív dolgozói 1956. XII. 5-én tartott rendkívüli szakszervezeti taggyűlésén a következő határozatokat hozta  BudapestMarx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Szakszervezete19561956. dec. 5. 
Apró.1956/1055A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtárának szakszervezeti csoportja az 1956. december ....-án[!] megtartott taggyűlésén a következő nyilatkozatot fogadta el  [Budapest]Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtárának szakaszervezeti csoportja1956  
Apró.1956/556A MEFESZ Építőip. Műszaki Egyetemi diáknaggyűlés[!] határozatának főbb politikai, gazdasági és eszmei pontjai  [Budapest]MEFESZ Építőip. Műszaki Egyetemi diáknaggyűlés19561956. okt. 22. 
Apró.1956/564A megújhodott Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt ... működését megkezdte  [Budapest]FKGP1956  
Apró.1956/567A Megyei Munkás-Paraszt Tanács Elnökétőla Megyei Munkástanács biztosította, hogy a Szerencsi Cukorgyár zavartalanul tovább dolgozzék [Szerencs][s.n.][1956]  
Apró.1956/378A Megyei Pártbizottság a következő táviratot küldte: Nagy Imre elvtársnak, a Minisztertanács elnökénekMDP Somogy Megyei Pártbizottsága KaposvárSzántó J.[1956]  
Apró.1956/576A Megyei Tanács felhívása megyénk lakosságához!Megyei Tanács VB [S.l.]Megyei Tanács VB[1956]  
Apró.1956/401A mi munkánk nem ér végetMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség [S.l.]Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség[1956]  
Apró.1956/589A minisztertanács felszólítja Budapest lakosságát, hogy ma egész napon át ne menjen ki az utcára  BudapestMinisztertanács19561956. okt. 26. 
Apró.1956/947A múltban elkövetett súlyos hibák és a közelmúlt történelmi eseményei bennünk, magyar dolgozókban megrendítették a bizalmat, ...  [S.l.][s.n.]1956  
Apró.1956/284A munkaJuhász Gyula [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1072A munka jelenti az életet!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1092A Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány az egész dolgozó nép érdekeit szolgáljaa Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány rendeleteiből [S.l.]MSzMP Győr-Sopronmegyei idl. int. biz.   
Apró.1956/744A munkásság felhívása a falvak népéhez! Testvéreink! Magyarok!Szerencsi Járási Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottmány SzerencsSzerencsi Járási Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottmány[1956]  
Apró.1956/928A munkástanácsok feladatainak és működésének alapelveiXIX. ker. Munkástanács Intéző-bizotts[ága] BudapestXIX. ker. Munkástanács Intéző-bizotts[ága]19561956. nov. 20. 
Apró.1956/620A Nagyatádi Járás Forradalmi Ifjúsági Szövetségének felhívása a nagyatádi járás ifjúságához  NagyatádMusztács István[1956]  
Apró.1956/621A Nagyatádi Járási Nemzeti Tanács kiáltványa a nagyatádi járás dolgozó népéhez!  NagyatádNagyatádi Járási Nemzeti Tanács19561956. okt. 29. 
Apró.1956/623A Nagybudapesti Kozponti[!] Munkástanács felhívásavegyétek fel a munkát [Budapest]Nagybudapesti Központi Munkástanács19561956. nov. 16. 
Apró.1956/622A Nagybudapesti Központi Munkástanács felhívása valamennyi üzemi, intézeti, kerületi és megyei munkástanácshoz! Munkatársaink!  BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. nov. 27.Az Apró.1956/1113 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1022A Nagybudapesti Központi Munkástanács felhívása valamennyi üzemi, intézeti, kerületi és megyei munkástanácshozNagybudapesti Központi Munkástanács BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. nov. 27. 
Apró.1956/1113A Nagybudapesti Központi Munkástanács felhívása valamennyi üzemi, intézeti, kerületi és megyei munkástanácshoz  BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács1956 Az Apró.1956/622 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/624A Nagybudapesti Központi Munkástanács javaslata az ország gazdasági életének kibontakozására  BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. dec. 7. 
Apró.1956/943A Nagybudapesti Központi Munkástanács javaslata az ország gazdasági életének kibontakozására  BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. dec. 7. 
Apró.1956/632A Nagybudapesti Központi Munkástanács november 30-i határozata   Nagybudapesti Központi Munkástanács   
Apró.1956/629A Nagybudapesti Központi Munkástanács ülése  [Budapest]Nagybudapesti Központi Munkástanács1956  
Apró.1956/631A Nagybudapesti Munkástanács a munkástanácsok küldötteivel és a kormánnyal történt tárgyalás alapján f. hó 15-én a munka felvételével kapcsolatban az alábbi határozatot hozta   Nagybudapesti Központi Munkástanács 1956. nov. 15. 
Apró.1956/929A Nagybudapesti Munkástanács határozata  BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács 1956. nov. 21. 
Apró.1956/1016A Nagybudapesti Munkástanács határozataNagybudapesti Központi Munkástanács [Budapest]Nagybudapesti Központi Munkástanács1956  
Apró.1956/637A Nagymiskolci Munkástanács sztrájkbizottságának határozata  [Miskolc]Nagymiskolci Munkástanács1956 Az Apró.1956/1012 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1012A Nagymiskolci Munkástanács Sztrájkbizottságának határozata  [Miskolc]Nagymiskolci Munkástanács Sztrájkbizottsága1956 Az Apró.1956/637 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/644A nemzet egységes akarata  [S.l.][s.n.]1956 Az Apró.1956/1117 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1117A nemzet egységes akarata  [S.l.][s.n.][1956] Az Apró.1956/644 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/648A Nemzeti Forradalmi Tanács kiadványa  [S.l.]Nemzeti Forradalmi Tanács[1956]  
Apró.1956/815A Nemzeti Forradalmi Tanács kiáltványa!Veszprémi Nemzeti Forradalmi Tanács VeszprémVeszprémi Nemzeti Forradalmi Tanács[19]56  
Apró.1956/649A Nemzeti Paraszt Párt 1956. november 1-én, d. u. 1 órakor ujraalakuló[!] gyűlést tart ...Ideiglenes Intézőbizottság [S.l.]Nemzeti Paraszt Párt1956  
Apró.1956/650A nemzetnek élnie kell! Részletek Kádár János nov. 26-i rádióbeszédéből  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/653A néphez és a magyar ifjúsághozT. A. Budapest[s.n.][ante 1956] A verset egy tizenötéves fiú írta, aki az Üllői úti harcokban vett részt
Apró.1956/654A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1956. évi 25. számú törvényerejű rendelete a munkástanácsokrólDobi István, Kristóf István [Budapest]Dobi István1956  
Apró.1956/656A nevelés dolgozóinak követeléseiNevelői Munkástanács Intéző Bizottsága MiskolcNevelői Munkástanács Intéző Bizottsága19561956. okt. 31. 
Apró.1956/661A nyolc évtizedes Szociáldemokrata Párt forró szeretettel üdvözli Budapest dolgozóit!  BudapestSzociáldemokrata Párt[1956] A röplap teljes szövege a cím
Az Apró.1956/1011 és az Apró.1956/1009 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/1009A nyolc évtizedes Szociáldemokrata Párt forró szeretettel üdvözli Budapest dolgozóit!  BudapestSzociáldemokrata Párt[1956] A röplap teljes szövege a cím
Az Apró.1956/661 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/665A Nyugdíjintézet Ideiglenes Forradalmi Bizottságának közleménye a nyugdíjasokhoz  BudapestIdeiglenes Forradalmi Bizottság19561956. okt. 31. 
Apró.1956/689A pénzügyminisztérium felhívása az adótartozások rendezésére  [S.l.][s.n.]1956  
Apró.1956/695A Petőfi Sándor Katonai Politikai Akadémia Forradalmi Katona Tanácsának felhívása a magyar dolgozókhoz, ...  BudapestPetőfi Sándor Katonai Politikai Akadémia Forradalmi Katona Tanácsa19561956. okt. 29.
1956. okt. 5.
 
Apró.1956/456A politikai fogjok[!] még mindig a Gyűjtő fogházban vannak!A Magyar Nép [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/707A Sátoraljaújhelyi Munkástanács végrehajtóbizottságának közleménye  SátoraljaújhelyMunkástanács VB.19561956. okt. 26. 
Apró.1956/710A Somogy megyei Nemzeti Tanács kiáltványa Somogy megye dolgozó népéhez!  [Kaposvár]Somogy megyei Nemzeti Tanács1956  
Apró.1956/113A Soproni Egyetem karai állást foglaltak népünk szabadságharcának szent ügyébenEgyetemi Tanács SopronSoproni Egyetem MEFESZ Bizottság19561956. okt. 27. 
Apró.1956/861A Szabad Nép szerkesztősége közli: A Szabad Nép üdvözli Budapest népének hatalmas erejű felvonulását  BudapestSzabad Nép szerkesztősége[1956]  
Apró.1956/735A Szakszervezeti Világszövetség felhívása Magyarország és az egész világ dolgozóihozLouis Saillant PrágaSzakszervezeti Világszövetség19561956. nov. 3. 
Apró.1956/749A Szociáldemokrata Párt nevében Kéthly Anna szeretettel köszönti Budapest és az ország felszabadult dolgozóit!  [S.l.]Szociáldemokrata Párt[1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/753A Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségének nyilatkozata ...  [S.l.][s.n.]19561956. okt. 30. 
Apró.1956/754A Szombathelyi Mezőgazdasági Technikum tanulónak követeléseiSzombathelyi Mezőgazdasági Technikum Ifjúsági Tanácsa SzombathelySzombathelyi Mezőgazdasági Technikum Ifjúsági Tanácsa[1956]  
Apró.1956/755A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 12 pontjaNagy Lajos Gimnázium Ifjúsági Tanácsa SzombathelyNagy Lajos Gimnázium Ifjúsági Tanácsa19561956. okt. 29. 
Apró.1956/891A szovjet katonai parancsnok 1. sz. parancsaVác, 1956. november 18-ánGolikovVácGolikov19561956. nov. 18. 
Apró.1956/758A Szovjet Katonai Parancsnok és a Megyei Rendőrkapitányság Vezetőjének felhívása!  SalgótarjánMegyei Rendőrkapitányság19561956. dec. 9. 
Apró.1956/759A Szovjet Katonai Parancsnokság és Megyei Rendőrkapitányság vezetőjének parancsa  SalgótarjánMegyei Rendőrkapitányság Vezetője19561956. dec. 8. 
Apró.1956/761A szovjet kommendáns 3. számú parancsaPihtunov KaposvárPihtunov19561956. nov. 9. 
Apró.1956/807A Vas megyei Állami Építőipari Vállalat munkástanácsának követelései  SzombathelyVas megyei Állami Építőipari Vállalat munkástanácsa19561956. okt. 29. 
Apró.1956/817A Veszprémmegyei Tanács Végrehajtóbizottságának 1. számú felhívása a megye, valamint Veszprém város dolgozóihoz  VeszprémVeszprémmegyei Tanács Végrehajtó Bizottsága19561956. nov. 9. 
Apró.1956/925A XI. kerületi munkástanácsok határozatai: ...  BudapestXI. kerületi üzemek munkástanácsai19561956. nov. 15. 
Apró.1956/926A XI. Kerületi Munkástanácsoknak!Április 4. Gépgyár Ideiglenes Munkástanácsa BudapestÁprilis 4. Gépgyár Ideiglenes Munkástanácsa19561956. nov. 16. 
Apró.1956/777A XIX. kerületi Nemzeti Bizottság első számú közleménye  BudapestXIX. ker. Nemzeti Bizottság19561956. okt. 28. 
Apró.1956/266A XXII. kerületi üzemek dolgozóinak határozatai  Budapest[s.n.]19561956. nov. 14. 
Apró.1956/580Adófizetési felhívás!Megyei Tanács VB. pénzügyi osztálya NyíregyházaMegyei Tanács VB. pénzügyi osztálya19561956. dec. 14. 
Apró.1956/960[A]lapító nyilatkozatMagyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa [Budapest]Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa1956 Az Apró.1956/958, az Apró.1956/959 és az Apró.1956/997 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/386Alapító nyilatkozatMagyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa [Budapest]Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa   
Apró.1956/958Alapító nyilatkozatMagyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa BudapestMagyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa1956 Az Apró.1956/959, az Apró.1956/960 és az Apró.1956/997 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/959Alapító nyilatkozatMagyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa [Budapest]Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa1956 Az Apró.1956/958, az Apró.1956/960 és az Apró.1956/997 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/997Alapító nyilatkozatMagyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa [Budapest]Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa1956 Az Apró.1956/958, az Apró.1956/959 és az Apró.1956/960 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/827Államunk az ország húsellátásának biztosítása érdekében kukoricaértékesítési szerződések kötését várja a termelőktől  [S.l.]Szabó Lajos1956  
Apró.1956/437Állásfoglalásaz általános elvi kérdések mellett hallatni kívánjuk szavunkat ...Magyar Írók SzövetségeBudapestMagyar Írók Szövetsége19561956. nov. 17. 
Apró.1956/161Általános követeléseinkForradalmi Ifjúság Buda[pest]Forradalmi Ifjúság19561956. nov. 19. 
Apró.1956/601Általános sztrájk Baján!Munkás Tanácsok Sztrájkbizottsága BajaMunkás Tanácsok Sztrájkbizottsága19561956. okt. 29. 
Apró.1956/432Általános sztrájkfelhívás!Magyar Ifjúmunkások és egyetemisták [S.l.][s.n.][1956] Apró.1956/1037 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1037Általános sztrájkfelhívás!Magyar Ifjúmunkások és egyetemisták [S.l.][s.n.][1956] Az Apró.1956/432 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/3Alulirott 9 kispesti üzem MunkástanácsaE. K. M. [etc.] BudapestE. K. M.19561956. nov. 12. 
Apró.1956/1064Amig városunk hetilapjának engedélye nem érkezik meg, a Hazafias Népfront Városi Bizottsága hangos ujságot ad közre ...  [S.l.]Meleg József[1956]  
Apró.1956/1105Angol polgári lapok nyugatra ment magyarokról  [S.l.][s.n.][1957] The Daily Telegraph és The Yorkshire Post című lapok illusztrációként szerepelnek
Apró.1956/909Angyalföldi munkások válasza Csepelnek  Budapest[s.n.]19561956. nov. 16. 
Apró.1956/4Április 4 nekünk nem ünnepünk!  [S.l.][s.n.]1957  
Apró.1956/136Az 1956. november 4-6. között Veszprémben lezajlott cselekmények során a Veszprémi Vegyipari Egyetem alábbi tanszemélyzeti tagjai és hallgatói kerültek a szovjet csapatok fogságába  [Veszprém][s.n.][1956]  
Apró.1956/554Az Agrártudományi Egyetem ifjúságának határozataMEFESZ Agrártudományi Egyetemi Szervezete GödöllőMEFESZ Agrártudományi Egyetemi Szervezete19561956. okt. 23. 
Apró.1956/630Az alábbi határozatot tekintjük az országos tanácskozás tárgyalási alapjánaka Nagybudapesti Munkástanács határozata [Budapest]Nagybudapesti Központi Munkástanács19561956. nov. 14. 
Apró.1956/83Az Eger Város Nemzeti Forradalmi Tanácsa mellett működő Sztrájk Bizottság  EgerMEFESZ[1956]  
Apró.1956/90Az egri pedagógusok Forradalmi Tanácsának követelései  EgerEgri Pedagógusok Forradalmi Tanácsa19561956. okt. 29. 
Apró.1956/103Az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság felhívása a magyar néphez!  [Budapest]Egyetemi Forradalmi Diákbizottság[1956]  
Apró.1956/112Az Egyetemi Nyomda ideiglenes Munkástanácsa a vállalat 635 dolgozója nevében a következő pontokban terjeszti követeléseit a magyar kormányhoz  BudapestEgyetemi Nyomda Ideiglenes Munkástanácsa19561956. okt. 30. 
Apró.1956/385Az élelmezési ipar dolgozóihoz!Magyar Élelmezési Ipari Dolgozók Szabad Szakszervezeti Szövetsége Elnöksége BudapestMagyar Élelmezési Ipari Dolgozók Szabad Szakszervezeti Szövetsége Elnöksége19561956. okt. 31. 
Apró.1956/120Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a gyűlésekről és felvonulásokrólDobi István, Kristóf István [Budapest]Népköztársaság Elnöki Tanácsa[1956]  
Apró.1956/126Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanárainak és diákjainak követelése  [Budapest][s.n.][1956] Apró.1956/972 jelzet dokumentum kiadás változata
Apró.1956/972Az Eötvös Loránd tudományegyetem[!] tanárainak és diákjainak követelése  [Budapest][s.n.][1956] Az Apró.1956/126 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/268Az ideiglenes Győri Nemzeti Tanács felhívásaSzigethy Attila GyőrIdeiglenes Győri Nemzeti Tanács19561956. okt. 26. déli 12 óra 
Apró.1956/269Az ideiglenes Győri Nemzeti Tanács felhívásaGyőrmegyei Nemzeti Tanács GyőrGyőrmegyei Nemzeti Tanács19561956. okt. 28. 
Apró.1956/399Az ifjúság ezt akarja: Ifjúság házát KaposvárraMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség KaposvárBíró Gyula[1956]  
Apró.1956/400Az ifjúság ezt akarja: Villamost a körutakraMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség [Budapest]Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség[1956]  
Apró.1956/179Az ifjúság követeléseiForradalmi Munkás és Ifjúsági Bizottság SzombathelyForradalmi Munkás és Ifjúsági Bizottság19561956. okt. 27. 
Apró.1956/274Az Ipari és Mezőgazdasági Tervező Vállalat Munkástanácsa 1956. november 13-án megtartott teljes ülésében meghozta az alábbi határozatot  [Budapest]Ipari és Mezőgazdasági Tervező Vállalat Forradalmi Munkástanácsa19561956. nov. 13. 
Apró.1956/276Az iskolák helyreállításáról!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/762Az MKP úgy a maga, mint a Hazafias népfront[!] és békepapok ... mély fájdalommal jelentik ... Sztálin Apánk ny. postarabló ... talpazatáról lebillent  Budapest[s.n.]1956 gúnyos gyászjelentés
Apró.1956/672Az Országos Rendőrkapitányság közleményePőcze Tibor BudapestOrszágos Rendőrkapitányság[1956]  
Apró.1956/673Az Orvostudományi Egyetem ifjúságának legsürgősebb követelései  [S.l.]Orvostudományi Egyetem ifjúsága[1956]  
Apró.1956/783Az új kormány névsoraMagyar Távirati Iroda [S.l.]Koncsek László19561956. okt. 26. 
Apró.1956/277Baja járás dolgozói, fiataljai!Járási Párt Végrehajtó Bizottság BajaJárási Párt Végrehajtó Bizottság[1956]  
Apró.1956/6Baja város Dolgozói! Munkások, Parasztok, Diákok, Értelmiségiek! Katonáink, Rendőrségünk, Államvédelmi Hatóság!Város Dolgozói Baja[s.n.]1956  
Apró.1956/7Baja város és járás Katonai Parancsnokának Parancsa!  Baja[s.n.]19561956. nov. 7. 
Apró.1956/8Baja város és Járás Magyar Helyőrség parancsnokának parancsa1956. XI. 7.Ferenci FerencBajaFerenci Ferenc19561956. nov. 7. 
Apró.1956/9Bajai Gyapjúszövetgyár dolgozóinak követeléseiGyári Munkástanács Baja[s.n.][1956]  
Apró.1956/11Bányászati Berendezések Gyára Munkástanácsa  KiskunfélegyházaBányászati Berendezések Gyára Munkástanácsa19561956. dec. 12. 
Apró.1956/402Bányászifjak, fiatal aknászok, fiatal műszakiak! Élni akarunk, adjatok szenet!Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Országos Ideiglenes Bizottsága [S.l.]Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Országos Ideiglenes Bizottsága[1956]  
Apró.1956/13Bányászok! Munkásfiatalok!a jelenlegi nehéz helyzetben szól hozzátok a párt [Salgótarján]Megyei Pártbizottság[1956]  
Apró.1956/12Bányászok, Bányászasszonyok!gondoltok ti arra, a hogy a sztrájk további fenntartása hová fajul? [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/14Barátaimhoz!amerre jársz, látod a pusztulás nyomait, ... [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/49Barátaink segítsége!Kádár Jánosnak, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ElnökénekBulganyin[S.l.]Bulganyin1956  
Apró.1956/1107Barátaink! Kohász- és bányászfiatalok! Ifjumunkások! Fiatal értelmiségiek!Magyar Ifjúmunkás Szövetség Ózdi Ideiglenes Intézőbizottsága ÓzdMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Ózdi Ideiglenes Intézőbizottsága1957  
Apró.1956/746Bcsületes[!] forradalmár! Légy óvatos! Gondolkozz!Szervezett munkások hazafias csoportja [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/824Bejelentjük, hogy a Magyar Cserkész Szövetség hosszú és keserves évek után ismét kilép a nagy nyilvánosság elé  [Budapest]Magyar Cserkész Szövetség[1956]  
Apró.1956/17Béke! Rend! Függetlenség! Jólét!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/356Békés járókelőkre lövöldöznek! Orvlövészek, fosztogatók!Magyar diákok [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/137Békét, Rendet, Nyugalmat!A fegyveres erők karhatalmi egységei Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/941Békét, Semlegességet, Rendet, Nyugalmat!Országos Semlegességi Mozgalom Központi Bizottsága [S.l.]Országos Semlegességi Mozgalom Központi Bizottsága[1956]  
Apró.1956/22Beköszöntőcsütörtökön megjelenik a Függetlenség című politikai napilap BékéscsabaFüggetlenség Lapkiadó és Nyomda Vállalat[1956]  
Apró.1956/25Bízhatunk-e a forradalmi munkás-paraszt kormányban?  [S.l.][s.n.]19561956. dec. 10. 
Apró.1956/26Boldog új esztendőt csak az orosz csapatok kivonulása után lehet elképzelni!  [S.l.][s.n.][1957]  
Apró.1956/591Borsod-Abaúj-Zemplén megye dolgozói!Miskolci Munkástanács MiskolcMiskolci Munkástanács1956  
Apró.1956/206Bort! Búzát! Békességet!Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Kalocsai Szervezete KalocsaFarkas István[1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/30Budai 3 pont  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/470Budapest dolgozói kezdjétek meg a munkátMSZMP [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/31Budapest dolgozói!miről ír az "Igazság" a Forradalmi Ifjúság lapjának mai száma? Budapest[s.n.]19561956. okt. 30. 
Apró.1956/471Budapest dolgozói! Segítsetek a további vérontás és rombolás megszüntetésében!MSZMP [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/102Budapest dolgozói, magyarok!a harcoknak új feltételei teremtődtek, ...Egyetemi Forradalmi DiákbizottságBudapestEgyetemi Forradalmi Diákbizottság[1956]  
Apró.1956/360Budapest középiskolás diákfiataljai!  BudapestMagyar Diákok Nemzeti Szövetsége Ideiglenes Elnöksége[1956] Egy lapon kétszer ugyanaz a dokumentum
Apró.1956/42Budapest lakosai!a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 1956. november 4-én felhívta Magyarország minden polgárát, ...A budapesti szovjet csapatok parancsnokságaBudapestA budapesti szovjet csapatok parancsnoksága1956 Apró.1956/980 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/980Budapest lakosai!a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 1956. november 4-én felhívta Magyarország minden polgárát, ...Budapesti szovjet csapatok parancsnokságaBudapest[s.n.]1956 Az Apró.1956/42 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/44/aBudapest lakossága!az ellenforradalmi felkelők fő ellenállási gócait levertükGrebennyik K.BudapestGrebennyik K.[1956] Apró.1956/979 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/978Budapest lakossága!az ellenforradalmi felkelők fő ellenállási gócait levertükGrebennyik K.BudapestGrebennyik K.[1956]  
Apró.1956/979Budapest lakossága!az ellenforradalmi felkelők fő ellenállási gócait levertükGrebennyik K.BudapestGrebennyik K.[1956] Az Apró.1956/44 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/741Budapest népe! Hazánkban az árulók által behívott szovjet csapatok célja, a pusztításSzénatéri Forradalmi Bizottság BudapestSzénatéri Forradalmi Bizottság[1956]  
Apró.1956/334Budapest népe! Hozzátok fordulunk a rend, nyugalom, békesség, az élet nevébenKőbányai Dolgozók Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/109Budapest népe! Közöljük, hogy a Kossuth rádió hazugságokat hirdet!Egyetemi Ifjúság Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/302Budapest Népe! Magyar Testvéreink!Kecskemét Népe Kecskemét[s.n.][1956]  
Apró.1956/175Budapest népe! Magyarok!az október 23-án megkezdett harcunkat történelmi siker koronáztaForradalmi Magyar IfjúságBudapestForradalmi Magyar Ifjúság[1956]  
Apró.1956/32Budapest után Sartre újra szól  [S.l.][s.n.]1956 A L Express című lapból
Apró.1956/33Budapesti dolgozók!ne engedjétek, hogy ártatlan gyermekek és anyák pusztuljanak el ... [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/825Budapesti dolgozók! Munkások!rajtunk a sor Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/240Budapesti háziasszonyok! Édesanyák!Hazafias Népfront Budapesti Nőtanácsa BudapestSzántó József19561956. okt. 24. 
Apró.1956/36Budapesti Honvéd Kiegészítő Parancsnokság Forradalmi Bizottságának nyilatkozataFővárosi Honvéd Kiegészítő Parancsnokság Forradalmi Bizottsága BudapestFővárosi Honvéd Kiegészítő Parancsnokság Forradalmi Bizottsága[1956]  
Apró.1956/995Budapesti Munkások!a varsói szerződést felmondtukIX. ker. Forradalmi Ifjúság BizottságaBudapestIX. ker. Forradalmi Ifjúság Bizottsága[1956]  
Apró.1956/181Budapestiek ne hagyjátok!Forradalmi Munkás Paraszt Kormány [S.l.]Forradalmi Munkás Paraszt Kormány[1956]  
Apró.1956/28Budapestről érkezett legujabb jelentés alapján közöljük ...Borsodmegyei Munkástanács MiskolcBorsodmegyei Munkástanács1956  
Apró.1956/331Csak Nagy Imre kormányát fogadjuk el!Kossuth Forradalmi Parancsnokság BudapestKossuth Forradalmi Parancsnokság19561956. nov. 16. 
Apró.1956/271Csepel dolgozó népe!Ideiglenes Nemzeti Bizottság BudapestIdeiglenes Nemzeti Bizottság19561956. okt. 29. 
Apró.1956/162Csodálatos évForradalmi Ifjúság [S.l.]Forradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/54Debreceni üzemek dolgozói!ismeretlen személyek ... sztrájkra szólították a dolgozókat Debrecen[s.n.][1956]  
Apró.1956/57Devecseri Gábor költő nyilatkozata  [S.l.]Devecseri Gábor19561956. okt. 27. 
Apró.1956/570/aDiákok! A nemzet soha nem felejti el forró hazaszereteteteket[!], ...Megyei Pártbizottság, DISZ megyei bizottsága [S.l.]Megyei Pártbizottság[1956]  
Apró.1956/506Diákok! Elég volt a testvérharcból, az ország népe rendet nyugalmat akarMSZMP Megyei Intézőbizottsága [S.l.]Szirmai Jenő[1956]  
Apró.1956/86Diákok! Munkások! Álljatok mellénk!Egri Dolgozó Parasztság Eger[s.n.][1956]  
Apró.1956/65DISZ Petőfi Kör Vezetőségi ülés napirendi pontok1956. október 22. [Budapest]DISZ Petőfi Kör19561956. okt. 22. 
Apró.1956/62Dobi István, az Elnöki Tanács Elnökének nyilatkozata  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1095Dolgozó nők! Édesanyák!Hazafias Népfront Békés Megyei Titkársága, Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága [Békéscsaba]Hazafias Népfront Békés Megyei Titkársága[1956]  
Apró.1956/115Dolgozó parasztfiatalok! Lányok és fiúk!megalakult a parasztifjúság egységes szervezete: az EPOSZEgységes Parasztifjúság Somogy Megyei Ideiglenes Előkészítő BizottságaKaposvárBíró Gyula[1956]  
Apró.1956/278Dolgozó parasztok!népünk nyugalomra, békére, rendre vágyik!Járási Párt VégrehajtóbizottságaKecskemétJárási Tanács VB   
Apró.1956/279Dolgozó Parasztok!az ország sebeinek gyógyítását segítsétek előJárási Tanács Végrehajtó BizottságaCeglédJárási Tanács Vb19561956. nov. 10. 
Apró.1956/1096Dolgozó parasztok!Emlékeztek-e még a régi Horthy fasiszta földbirtokos uralomra?Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága[Békéscsaba]Hazafias Népfront Békés Megyei Titkársága[1957]  
Apró.1956/1093Dolgozó Parasztok! A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormány számos határozatot hozott ...  [S.l.][s.n.][1957]  
Apró.1956/1061Dolgozó parasztok! A szovjet hadsereg felszabadító harca nélkül nem lett volna földosztás Magyarországon 1945-ben  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/483Dolgozó parasztok! Az elmúlt 12 év sikerekben, eredményekben gazdag időszak voltMagyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Ideiglenes Elnöksége [Debrecen]MSZMP1956  
Apró.1956/577Dolgozó parasztok! Szocialista szektorok dolgozói!Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, Hazafias Népfront Megyei Bizottsága [S.l.]Megyei Tanács VB[1956]  
Apró.1956/71Dolgozó parasztok! Termelőszövetkezeti dolgozók! Elvtársak!ne hallgassatok az ellenség uszításaira, ... [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/517Dolgozó parasztok! Termelőszövetkezeti tagok! Támogassátok a Munkás Paraszt Forradalmi Kormányt!Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Elnöksége [S.l.]MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Elnöksége[1956]  
Apró.1956/72Dolgozó Parasztok, Termelőszövetkezeti tagok!mind már erről értesültetek, ... [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/73Dolgozzunk fegyelmezetten, hogy a kormány beválthassa igéreteit, hogy követeléseink megvalósulhassanak  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/75Dunaföldvár Katonai Parancsnokának 3. sz. parancsa  DunaföldvárDunaföldvár Katonai Parancsnoka[1956]  
Apró.1956/76Dunaföldvári Katonai Parancsnok 2. sz. parancsa  DunaföldvárKatonai Parancsnokság19561956. nov. 12. 
Apró.1956/241Dunapentele dolgozó népe! Munkások!Hazafias Népfront Dunapentelei Bizottsága DunapenteleBoros Istvánné[19]56  
Apró.1956/1123Dunapentelei Katonai Parancsnok 2. sz. parancsa  DunapenteleKatonai parancsnokság19561956. nov. 12. 
Apró.1956/79Édesanyák magyar asszonyok!az édesanyák érzik igazán, mennyi szenvedés érte az utolsó hetekben drága hazánkat és családjainkat [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/901Édesanyák! Fájdalmainkkal nehéz perceinkben kikhez fordulhatnánk inkább, mint az édesanyákhoz?Hazafias Népfront Budapesti Nőbizottsága BudapestHazafias Népfront Budapesti Nőbizottsága[1956]  
Apró.1956/81Eger város dolgozói! Munkások!minden becsületes polgár, az asszonyok és gyermekek kérnek benneteket, hogy holnap, december 13-án vegyétek fel a munkát! Eger[s.n.][1956]  
Apró.1956/84Eger város össz. üzemei Munkástanácsának elnökei és tagjai nyilatkozata a helyzet megítéléséről és a kibontakozásárólNyári Sándor [et al.] EgerEger város össz. Munkástanácsa   
Apró.1956/87Egri Édesanyák!nehéz napokat él át városunk Eger[s.n.][1956]  
Apró.1956/91Egy anya leveleM. Zs.-né [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/273Egy mondat a zsarnokságrólIllyés Gyula Budapest[s.n.]19561956. nov. 10. 
Apró.1956/582Egyéni dolgozó parasztok! Termelőszövetkezeti tagok!Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szabad BékéscsabaSarnyai Ferenc[1956]  
Apró.1956/171Egyetemi ifjak, Diákok!ti mindig józanul gondolkodtatok, ...Forradalmi karhatalom[S.l.]Egyetemi karhatalom[1956]  
Apró.1956/555Egyetemisták követelései!MEFESZ [S.l.]MEFESZ[1956]  
Apró.1956/108Egyetemisták! Magyar fiatalok!az elmúlt napokban bebizonyítottátok határtalan hazaszereteteketEgyetemi Ifjak[S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/116Elég volt ... a tétlenségből az otthonülésből!  Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/357Elég volt a zűrzavarból! Teremtsünk rendet, nyugalmat, hogy tanulni, építeni tudjunkMagyar diákok [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/461Elhurcolják fiainkat!Magyar Október Budapest[s.n.]19561956. nov. 15. 
Apró.1956/117Elismervénya II. ker. Nemzeti Bizottmány szociális osztályától segélyként az alábbi élelmiszereket vettem át [Budapest]II. ker. Nemzeti Bizottmány[1956]  
Apró.1956/598Éljen a független Magyarország! Jászberény Dolgozó Népe! Munkások! Parasztok! Katonák! Értelmiségiek!Munkás-Paraszt-Katona-Tanács Jászberényi Bizottsága JászberényMunkás-Paraszt-Katona-Tanács   
Apró.1956/862Éljen a szabad független Magyarország! Honfitársak! Magyar Fiatalok!Szabad forradalmi magyar ifjúság [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/121Előre magyarok! Előre katonák!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/802Elvtárasak, Baja város dolgozói!a haza nehéz perceit éliVáros Párt V. B.BajaVárosi Párt V. B.[1956]  
Apró.1956/69Elvtársak van fegyverünkA dolgozó nép [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/125Elvtársak! Barátok! Magyar Dolgozók!  [S.l.][s.n.]1956  
Apró.1956/186Elvtársak! Munkástestvérek!munkásosztályunk, ifjúságunk dicső harcát fasiszta banditák fehérterrorrá akarták változtatniForradalmi Munkás-Paraszt Kormány[S.l.]Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány[1956]  
Apró.1956/97ENSZ-csapatok Magyarországra?Egyetemi Forradalmi Bizottság [Budapest]Egyetemi Forradalmi Bizottság[1956]  
Apró.1956/1059Építő munkások! Emlékezzetek amikor még a Kossuth-téren vártatok alkalmi munkára  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/844Építőmunkások adjatok otthont a hajléktalanoknak!  BudapestMagyar Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szabad Szakszervezete[1956]  
Apró.1956/842Építőmunkások! Dolgozók! Mire vártok? Dolgozzatok-hisz leesett az első hó!  [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/700Eredj, ha tudszReményik Sándor [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/811Eredj? Ha tudsz!Végvári [S.l.][s.n.][1956] A szerző neve mellett 1918 szerepel
Apró.1956/182Erőművek, gáz- és vízművek, posta dolgozói! Munkások, mérnökök!Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány [Budapest]Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány[1956]  
Apró.1956/246Értelmiségi dolgozók! Tanulóifjúság!Hazafias Népfront Megyei Titkársága BékéscsabaHazafias Népfront Megyei Titkársága[1956]  
Apró.1956/1097Értelmiségiek! A felszabadulás után megnyílt az út alkotómunkátok kibontakozásáhozHazafias Népfront Békés Megyei Titkársága, Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága [Békéscsaba]Hazafias Népfront Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága[1956]  
Apró.1956/1062Értelmiségiek! A szovjet hadsereg felszabadító harcai nyomán hazánkban is lehetővé vált az alkotói szabadság kibontakozása, ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/578Értelmiségiek! Magyar Dolgozók! Drága hazánk nehéz napokat él átMegyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, Magyar Szocialista Munkáspárt Megyei Intéző Bizottsága, Hazafias Népfront Megyei Bizottsága [S.l.]Megyei Tanács VB[1956]  
Apró.1956/493Értesítésértesítjük a volt MDP tagjait, hogy megalakult a Magyar Szocialista Munkás Párt ideiglenes városi elnöksége JászberényTóth Mihály19561956. nov. 24. 
Apró.1956/132Értesítjük Baja város dolgozó népét, ...  Baja[s.n.]19561956. okt. 28. 
Apró.1956/1110Értesítjük mind a szülőket, mind a tanuló ifjúságot, hogy a rendes tanítást 1957. január 21-én folytatjukIgazgatóság Eger[s.n.]1957  
Apró.1956/205Északmagyarország népe!egyemberként követeljük az orosz csapatok kivonulását drága hazánk területérőlFüggetlen Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Ideiglenes Megyei Vezetősége[Miskolc]FKGP Ideiglenes Megyei Vezetősége[1956]  
Apró.1956/922Expozé a magyarországi helyzetrőlBibó István BudapestBibó István19561956. nov. 9. 
Apró.1956/998Expozé a magyarországi helyzetrőlBibó István BudapestBibó István19561956. nov. 9. 
Apró.1956/846Ezt akarod? Nem! Ezt nem akarhatod! Termelj!!!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/1100Falusi ifjak, lányok! Akarjátok a független, demokratikus szocialista Magyarországot?Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége Hajdú-Bihar megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága [Debrecen]Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége1957  
Apró.1956/617Fegyveres erők tagjai! Harcosok! Felfegyverzett munkások! Elvtársak!Nagy Imre, Kádár János [S.l.Nagy Imre[1956]  
Apró.1956/701Fegyveres fiatalok! Hozzátok szólunk ...A rendfenntartó fegyveres erők parancsnoksága [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/720Fel Dózsa népe!  [S.l.]Nemzeti Paraszt Fárt[!][1956]  
Apró.1956/968Felhívásmiután a jelenlegi kormány, Kádár János kormánya ...Fegyveres Forradalmi Ifjúság[S.l.]Fegyveres Forradalmi Ifjúság19561956. nov. 12. 
Apró.1956/488Felhívás a budapesti üzemek dolgozóihoz, munkástanácsaihoz, igazgatóihoz, mérnökeihez, technikusaihoz, művezetőihez!MSZMP Ideiglenes Budapesti Bizottsága BudapestMSZMP Ideiglenes Budapesti Bizottsága[1956]  
Apró.1956/472Felhívás a budapesti üzemek munkástanácsaihoz, igazgatóihoz, mérnökeihez, technikusaihoz és művezetőihez!Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Ideiglenes Bizottsága BudapestMSZMP Budapesti Ideiglenes Bizottsága[1956]  
Apró.1956/1063Felhívás a cukorrépatermelőkhöz! A Megyei Munkástanács biztosította, hogy a Szerencsi Cukorgyár zavartalanul tovább dolgozzék  [Szerencs]Megyei Munkástanács[1956]  
Apró.1956/1077Felhívás a falvak és város népéhez!Mosonmagyaróvári Nemzeti Tanács MosonmagyaróvárPál Sándor[1956]  
Apró.1956/551Felhívás a II. ker. kerület lakosságához!II. kerület Nemzeti Bizottmány [Budapest]II. kerület Nemzeti Bizottmány[1956]  
Apró.1956/145Felhívás a kormányhoz! Vonják ki a szovjet csapatokat!  [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/543Felhívás a külföldön élő magyar honfitársakhoz! Magyar Testvéreink!Magyarok Világszövetsége BudapestMagyarok Világszövetsége19561956. okt. 31. 
Apró.1956/473Felhívás a lakóbizottságokhoz és házfelügyelőkhöz!MSZMP Budapesti Ideiglenes Bizottsága, Fővárosi Tanács BudapestMSZMP Budapesti Ideiglenes Bizottsága[1956]  
Apró.1956/990Felhívás a magyar képzőművészekhezMagyar Képzőművészek Ideiglenes Forradalmi Bizottsága BudapestMagyar Képzőművészek Ideiglenes Forradalmi Bizottsága19561956. okt. 30. 
Apró.1956/429Felhívás a magyar néphez! A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány programmja[!]  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/548Felhívás a magyar néphez! Magyarok - katonák és tisztek!A Magyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnoksága [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/421Felhívás a magyar néphez! Megalakult a Magyar Forradalmi Munkás és Paraszt Kormány  BudapestMagyar Forradalmi munkás-paraszt kormány19561956. nov. 4. Apró.1956/1038 és Apró.1956/1039 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/1038Felhívás a magyar néphez! Megalakult a Magyar Forradalmi Munkás és Paraszt Kormány  BudapestMagyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány19561956. nov. 4.Az Apró.1956/421 és az Apró.1956/1039 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/1039Felhívás a magyar néphez! Megalakult a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány!  BudapestMagyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány19561956. nov. 4. Az Apró.1956/421 és az Apró.1956/1038 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/247Felhívás a MÁV és az AKÖV dolgozóihoz!Hazafias Népfront Somogy Megyei Bizottságának Elnöksége [Kaposvár]Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottságának Elnöksége[1956]  
Apró.1956/163Felhívás a szabad magyar néphez!Forradalmi Ifjúság [S.l.]Forradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/804Felhívás a város lakosságához!a Városi VB. és a Munkástanácsok küldöttei, üzemek igazgatói elhatározták 1956. november hó 12-én, hétfőn a munka felvételét ...Városi V. B., Üzemvezetők és Munkástanács küldötteiBajaVárosi V. B., Üzemvezetők és Munkástanács küldöttei19561956. nov. 11. 
Apró.1956/794Felhívás a város lakosságához! Vác Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Forradalmi Nemzeti Bizottság, valamint a Magyar Helyőrség Parancsnoksága a mai napon megtárgyalta ...  VácVác Városi Tanács VB[1956]  
Apró.1956/237Felhívás a vérző Budapesthez! Polgártársak!A harcoló forradalmi ifjúság Budapest[s.n.]19561956. nov. 5. 
Apró.1956/776Felhívás a XII. kerületi fiatalokhoz! Megalakult a Forradalmi Ifjúsági Szövetség!XII. ker. Forradalmi Szövetség [Budapest]XII. ker. Forradalmi Szövetség[1956]  
Apró.1956/822Felhívás az ÁVH volt foglyaihoz!Volt Politikai Foglyok Szövetségének Szervező Bizottsága [Budapest]Volt Politikai Foglyok Szövetségének Szervező Bizottsága[1956]  
Apró.1956/142Felhívás az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóihoz!  BudapestÉpítőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Tanácsa19561956. okt. 23. 
Apró.1956/967Felhívás az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóihoz!  BudapestÉpítőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Tanácsa19561956. okt. 23. 
Apró.1956/476Felhívás az I. kerület lakosságáhozMagyar Szocialista Munkáspárt I. kerületi Bizottsága BudapestMSZMP I. kerületi Bizottsága19561956. nov. 8. 
Apró.1956/134Felhívás Esztergom dolgozói!Esztergom Város Forradalmi Bizottsága EsztergomHorváth Csaba19561956. nov. 2. 
Apró.1956/255Felhívás Hódmezővásárhely dolgozóihozHódmezővásárhely Katonai Tanácsa HódmezővásárhelyHódmezővásárhely Katonai Tanácsa1956  
Apró.1956/1089Felhívás Mosonmagyaróvár népéhez!Mosonmagyaróvár Város Munkástanácsa, Mosonmagyaróvár Város Végrehajtóbizottsága MosonmagyaróvárLugosi Géza   
Apró.1956/526Felhívás Veszprém megye dolgozó parasztságáhozMagyar Szocialista Munkáspárt Veszprém Megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága, Veszprém Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága VeszprémMSZMP Veszprém Megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága[19]56  
Apró.1956/812Felhívás Veszprém város dolgozóihoz!október 23-án megindult forradalmi felkelés a nép jogos követeléseinek kivívásáért robbant kiVeszprém város helyőrségének tisztjei és harcosaiVeszprém[s.n.]19561956. nov. 17. 
Apró.1956/21Felhívás!Békés megye dolgozó népe!Békéscsaba Helyőrségének Katonai TanácsaBékéscsabaBékéscsaba Helyőrségének Katonai Tanácsa[1956]  
Apró.1956/38Felhívás!Budapest Légoltalmistái! Bajtársak!Budapesti Légoltalmi Parancsnokság Forradalmi BizottságaBudapestBudapesti Légoltalmi Parancsnokság Forradalmi Bizottsága19561956. okt. 30. 
Apró.1956/40Felhívás!forradalmunk a világtörténelem legtisztább forradalmaBudapesti Orvostudományi Egyetem Ideiglenes Forradalmi BizottságaBudapestBudapesti Orvostudományi Egyetem Ideiglenes Forradalmi Bizottsága[1956]  
Apró.1956/51Felhívás!a Csepeli Forradalmi Ifjúsági Szövetség felhívással fordul az ország dolgozó, tanuló és paraszt fiataljaihoz BudapestCsepeli Forradalmi Ifjúsági Szövetség[1956]  
Apró.1956/85Felhívás!Eger város Dolgozó Népéhez!Eger Városvédelmi BizottságaEgerEger Városvédelmi Bizottsága19561956. okt. 28. 
Apró.1956/144Felhívás!keresünk minden házkörüli szolgálatra kész miniszterelnököt [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/147Felhívás!mi, a 9497. alakulat személyi állománya, követeljük a független, szabad, demokratikus magyar kormánytHaraszti Tibor [et al.][S.l.]Haraszti Tibor[ante 1956] Fényképészeti eljárással készült másolat az eredeti röplapról
Apró.1956/148Felhívás!mi a Közgazdasági Egyetem diákjai, ... [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/155Felhívás!Baja város dolgozó népéhezFerenczy Ferenc, KlánBajaFerenczy Ferenc19561956. nov. 6. 
Apró.1956/191Felhívás!a Nemzeti Bizottság felhívja Baja város lakosságát, ...Forradalmi Nemzeti BizottságBajaForradalmi Nemzeti Bizottság[1956]  
Apró.1956/193Felhívás!felhívom Szeged város polgári lakosságának figyelmét, ...A Forradalmi Nemzetőrség FőparancsnokaSzegedA Forradalmi Nemzetőrség Főparancsnoka19561956. nov. 2. 
Apró.1956/202Felhívás!ma délután 2 órai kezdettel ... (volt MSZT helyiségben) Kisgazda Párt megalakuló taggyűlést tatrunk!!![!]Független Kisgazda Földmíves és Polgári Párt Buda és környéke Szervezete[Budapest]FKGP Buda és környéke Szervezete[1956]  
Apró.1956/203Felhívás!a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt VII. kerületi szervezete működését újból megkezdte ... [Budapest]FKGP VII. ker. szervezete[1956]  
Apró.1956/225Felhívás!a Városi Munkástanács megállapodott a közelben állomásozó szovjet erők parancsnokával, ...Gyöngyös Városi MunkástanácsGyöngyösGyöngyös Városi Munkástanács19561956. nov. 5. 
Apró.1956/250Felhívás!a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága Elnökségének felhívása a megye dolgozó népéhez KaposvárHorváth Sándorné19561956. okt.29. 
Apró.1956/259Felhívás!a Hódmezővásárhelyi Munkástanácsok Intéző Bizottsága felhívja a város összes dolgozóit, ... HódmezővásárhelyHmv-i Tanács VB   
Apró.1956/267Felhívás!felhívással fordulunk a vállalati dolgozók felé ...24. sz. Áll. Építőipari Váll. Ideiglenes MunkástanácsaBudapest24. sz. Áll. Építőipari Váll. Ideiglenes Munkástanácsa19561956. nov. 15. 
Apró.1956/525Felhívás!Veszprém megye dolgozói! Hazafiak!Magyar Szocialista Munkáspárt Veszprém megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága, Veszprém megyei Tanács Végrehajtó BizottságaVeszprémMSZMP Veszprém megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága[19]56  
Apró.1956/718Felhívás!1. Követeljük, hogy az ÁVH azonnal szüntesse be a tüzetMűszaki Egyetem Központi Diákotthona[Budapest]Műszaki Egyetem Központi Diákotthona[1956]  
Apró.1956/726Felhívás!Szabolcs-Szatmár megyei és Nyíregyháza város Ideiglenes Forradalmi Bizottságának felhívása NyíregyházaSzabolcs-Szatmár megyei és Nyíregyháza város Ideiglenes Forradalmi Bizottsága19561956. okt. 29. 
Apró.1956/801Felhívás!a Békéscsabai Munkástanács folyó hó 19-én hozott határozata értelmében értesítjük a szülőket BékéscsabaVárosi Munkástanács[1956]  
Apró.1956/1049Felhívás! A forradalmi munkás-paraszt kormány határozata alapján megszünt a beszolgáltatásVeszprém Megyei Tanács VB VeszprémMagori I.19561956. nov. 29. 
Apró.1956/409Felhívás! A Magyar Forradalmi Ifjúság követeli, ...Magyar Forradalmi Ifjúság harci vezérkara [Budapest]Magyar Forradalmi Ifjúság harci vezérkara[1956] Apró.1956/1041 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1041Felhívás! A Magyar Forradalmi Ifjúság követeli, ...Magyar Forradalmi Ifjúság harci vezérkara [S.l.]Magyar Forradalmi Ifjúság harci vezérkara[1956] Az Apró.1956/409 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/917Felhívás! A magyar Optikai Művek mai munkásgyűlése meghallgatta az Ideiglenes munkástanács beszámolóját ...  BudapestMagyar Optikai Művek Ideiglenes Munkástanácsa19561956. okt. 30 . 
Apró.1956/658Felhívás! A Nógrád megyei Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottságának karhatalmi parancsnoksága a rend és a normális élet biztosítása érdekében az alábbiakat rendeli el  SalgótarjánNógrád megyei Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottság karhatalmi parancsnoksága1956  
Apró.1956/739Felhívás! A székesfehérvári középiskolások felhívása az ország középiskolás tanulóihozSzékesfehérvári Középiskolások Diákszövetsége SzékesfehérvárSzékesfehérvári Középiskolások Diákszövetsége[1956] Lengyel Himnusz a röplap jobb felső szélén
Apró.1956/301Felhívás! A szombathelyi katonai parancsnok parancsa a kijárási tilalom megváltoztatásáról  SzombathelyKatonai parancsnok19561956. nov. 22. 
Apró.1956/800Felhívás! A városi munkás-paraszt forradalmi demokratikus tanács ... egyetért a Kádár János vezette munkás-paraszt kormánnyal és annak programmjávalVárosi Munkás-Paraszt Forradalmi Tanács Elnöksége [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/376Felhívás! Bányászok! Vasasok! Építőipari és Szállító munkások! Nógrád dolgozói!MDP Nógrád megyei Bizottsága SalgótarjánMDP Nógrád m. Bizottsága19561956. nov. 5. 
Apró.1956/579Felhívás! Békés megye, Békéscsaba város dolgozói!Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, Hazafias Népfront Megyei Titkársága BékéscsabaMegyei Tanács19561956. nov. 19. 
Apró.1956/499Felhívás! Elvtársak!Magyar Szocialista Munkáspárt járási és városi ideiglenes Szervező Bizottsága GyöngyösMSZMP járási és városi ideiglenes Szervező Bizottsága19561956. nov. 6. 
Apró.1956/463Felhívás! Felhívjuk a volt politikai foglyokat, jelentkezzenek a megalakult Szövetség székházában, ...Magyar Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége BudapestMagyar Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége[1956]  
Apró.1956/799Felhívás! Felhívjuk Kalocsa város és járás lakosságát, ...Városi-Járási Forradalmi Katonai Nemzeti Bizottság KalocsaVárosi-Járási Forradalmi Katonai Nemzeti Bizottság19561956. okt. 28. 
Apró.1956/231Felhívás! Magyarok! Testvéreink!értesítjük a lakosságot, hogy Győrött megalakult az ideiglenes Nemzeti Tanács GyőrGyőri Munkástanács19561956. okt. 27. 
Apró.1956/338Felhívás! Mi a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatói ...Közgazdaságtudományi Egyetem Diáknagygyűlése BudapestKözgazdaságtudományi Egyetem Diáknagygyűlése19561956. okt. 22. 
Apró.1956/805Felhívás! Munkások! Dolgozók!Városvédelmi Bizottság Eger[s.n.]19561956. okt. 28. 
Apró.1956/365Felhívás! Munkások! Elvtársak! Dolgozók!M.D.P. Központi Vezetősége BudapestMDP Heves m. Bizottsága19561956. okt. 24. 
Apró.1956/366Felhívás! Munkások! Elvtársak! Dolgozók!Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége [S.l.]Zalai Emil1956  
Apró.1956/39Felhívás! Munkások! Parasztok! Diákok! Magyar Ifjúság!Budapesti Műszaki Egyetem Közp. Diákotthon Diákbizottsága BudapestBudapesti Műszaki Egyetem Közp. Diákotthon Diákbizottsága[1956]  
Apró.1956/981Felhívás! Munkások! Parasztok! Diákok! Magyar Ifjúság!Budapesti Műszaki Egyetem Közp. Diákotthon Diákbizottsága BudapestBudapesti Műszaki Egyetem Közp. Diákotthon Diákbizottsága[1956]  
Apró.1956/520Felhívás! Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Fiatalok!Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Intéző Bizottsága [S.l.]MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Intéző Bizottsága[1956]  
Apró.1956/513Felhívás! Nógrád megye Kommunistái! Magyar Dolgozók Pártjának tagjai!Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága [Salgótarján]MSZMP Nógrád megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága[1956]  
Apró.1956/657Felhívás! Nógrádmegye dolgozó népe! Munkások, Parasztok, Értelmiségiek, Fiatalok!Nógrádmegye Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottsága [S.l.]Nógrádmegye Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottsága[1956]  
Apró.1956/469Felhívás! Örömmel és barátsággal köszöntjük a Szociáldemokrata Párt volt tagjait ...Magyar Szociáldemokrata Párt Központi Járási és Városi Intéző Bizottsága ÓzdMagyar Szociáldemokrata Párt Központi Járási és Városi Intéző Bizottsága[1956]  
Apró.1956/666Felhívás! Örömmel vettük tudomásul az új Nemzeti Kormánynak azt a bejelentését, ...Óbudai Fiatalok Hazafias Szervezete      
Apró.1956/1046Felhívás! Salgótarjáni Acélárugyár Igazgatósága és Munkástanácsa, ...  SalgótarjánSalgótarjáni Acélárugyár Igazgatósága és Munkástanácsa19561956. dec. 22. 
Apró.1956/516Felhívás! Sopron Város Polgárai!Magyar Szocialista Munkáspárt Sopron városi Ideiglenes Intéző Bizottsága SopronMSZMP Sopron városi Ideiglenes Intéző Bizottsága19561956. nov. 12. 
Apró.1956/773Felhívás! XI., kerület dolgozói! Munkások! Egyetemisták! Értelmiségiek! Katonák! Barátaink!XI. kerület Ideiglenes Nemzeti Bizottság BudapestXI. ker. Ideiglenes Nemzeti Bizottság19561956. okt. 28. 
Apró.1956/1002Felhívás! XII kerületi fiatalokhoz! Megalakult a Forradalmi Ifjúsági SzövetségXII ker Forradalmi Ifjúsági Szövetség [Budapest]XII ker Forradalmi Szövetség[1956]  
Apró.1956/140Felhívás!!!miután a jelenlegi kormány, Kádár János kormánya ... nem tudja az országot kivezetni, ...Fegyveres Forradalmi Ifjúság[S.l.][s.n.]19561956. nov. 11. 
Apró.1956/786Felhívás!!! Budapest minden munkásaÚjpesti Forradalmi Tanács BudapestÚjpesti Forradalmi Munkástanács19561956. nov. 12. 
Apró.1956/111Felhívás: ÁVH tüzet szüntess!Egyetemi Ifjúság [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/50Felkérjük a város lakosságát, hogy ... csoportosulástól és tüntetéstől tartózkodjanakCegléd Városi Tanács Végrehajtóbizottsága CeglédCegléd Városi Tanács V. B.[1956]  
Apró.1956/212Fiatalok!a Független Kisgazdapárt Ifjúsági Szervezete 1956[!] november hó 3-án, szombaton délután két órakor ... naggyűlést[!] tart [Budapest]FKGP Ifjúsági Szervezete1956  
Apró.1956/213Fiatalok!a Magyar Független Kisgazda Párt hívja hazánk hős ifjúságát soraibaFüggetlen Kisgazda Párt V. kerületi Ifjúsági Szervezete[Budapest]FKGP V. ker. Ifjúsági Szervezete[1956]  
Apró.1956/1094Fiatalok! A Rákosi-Gerő-klikk bűnei ellen felemeltétek szavatokatHazafias Népfront Békés Megyei Titkársága, Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága [Békéscsaba]Hazafias Népfront Békés Megyei Titkársága[1957]  
Apró.1956/157Fiatalok! Ifjumunkások! diákok! egyetemisták!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/397Fiatalok! Megalakult a Munkás Ifjúság szervezete a: Magyar Forradalmi Ifjúmunkás SzövetségMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Fejér megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága SzékesfehérvárMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Fejér megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága[1956]  
Apró.1956/158Fiatalok!!! Jertek az I. Ker Forradalmi Ifjúsági Szövetségbe!!!  [Budapest]I. Ker. Forradalmi Ifjúsági Szövetség[1956]  
Apró.1956/1013Figyelem figyelem figyelem figyelem figyelemmegalakult a legszélesebb alapon nyugvó leges-legnemzetibb légkormány Budapest[s.n.]19561956. okt. 28. 
Apró.1956/41Figyelem!a Budapesti Szabadságharcos Fiatalok rádiófelhívására ... megalakítottuk a Jászberényi Forradalmi Ifjúsági Szövetséget! JászberényForradalmi Ifjúsági Szövetség1956  
Apró.1956/27Figyelem! Figyelem!hallgassátok a miskolci, győri szabad rádiót!Borsod megyei MunkástanácsEgerVárosvédelmi parancsnokság[1956]  
Apró.1956/135Figyelem! figyelem!a Nemzeti Tanács küldöttsége november 6-án délelőtt tárgyalt a tatai szovjet csapatok parancsnokávalEsztergom Város Nemzeti TanácsaEsztergomSzalay Ferenc19561956. nov. 6. 
Apró.1956/433Figyelem! Figyelem! Figyelem! Felhívás minden magyarhoz!Magyar Ifjúság [S.l.][s.n.][1956]1956. nov. 22. 
Apró.1956/455Figyelem! Teljes és valódi vallásszabadságot és Mindszenty hercegprímás azonnali szabadonbocsátását követeli a magyar nép  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/481Fogjunk össze! A magyar dolgozó népet mérhetetlen károk érték az elmúlt hetekbenMSZMP [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/938Forradalmárok! Fiatalok! Ott voltunk október 23-án a Bem szobornál!Magyar Forradalmi Ifjúság [Budapest]Magyar Forradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/406Forradalmárok! Nem engedjük sorainkat megbontani ...Magyar Forradalmi Ifjúság [Budapest]Magyar Forradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/110Forradalmi híradóaz M. SZ. M. P. igazi jelentősége: Magyarország Szovjet Megszállók PártjaEgyetemi Ifjúság Ellenállási Csoport[S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/169Forradalmi Ifjúság felhívása Budapest Népéhez!A Forradalmi Ifjúság Tanácsa BudapestA Forradalmi Ifjúság Tanácsa19561956. okt. 30. 
Apró.1956/830Forradalmi Ifjúság!hívunk benneteket a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Ifjúsági Tagozatának alakuló gyűlésére ... [Budapest][s.n.]19561956. nov. 2. du. 6 óra 
Apró.1956/482Forradalmi ifjúság! Egyetemisták, diákok, dolgozó fiatalok!Magyar Szocialista Munkás Párt [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/856Forradalmi Karhatalmi Bizottság  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/174Forradalmi krónika  [S.l.] [1956] stencil
Apró.1956/295Forradalmi Munkástanácsok! Tartsátok fenn minden eszközzel a rendet és nyugalmat!Karcag Város Forradalmi Bizottsága Karcag    
Apró.1956/835Forradalmi Munkástanácsok! Tartsátok fenn minden eszközzel a rendet és nyugalmat!Kisújszállás város Forradalmi Bizottsága KisújszállásKisújszállás város Forradalmi Bizottsága[19]56  
Apró.1956/195Forradalmi rádióműsor  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/950Forradalmi rádióműsor  [Budapest][s.n.][1956] Az Apró.1956/195 jelzetű dokumentum kiadásváltozata
Apró.1956/791Földművesek! Parasztok! PolgártársakVác Város Forradalmi Nemzeti Bizottsága VácVác Város Forradalmi Nemzeti Bizottsága[1956]  
Apró.1956/198Földrajz: Melyik az öt nagyhatalom?  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/199Föltámadott a tenger! Erre vagyunk a legbüszkébbek!  [Budapest][s.n.]19561956. okt. 31.Az Igazság és a Hétfői Hírlap című lapokból
Apró.1956/201Független demokratikus szocialista Magyarországot.A rend, nyugalom és a közbiztonság helyreállítása után vonják ki a szovjet csapatokat [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/215Független országot akarsz?akkor miért teszed tönkre sztrájkkal? [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/439Gond és hitvallása magyar írók nyilatkozataMagyar Írók SzövetségeBudapestMagyar Írók Szövetsége19561956. dec. 2. 
Apró.1956/1034Gond és hitvallása magyar írók nyilatkozata Budapest[s.n.]19561956. dec. 2. 
Apró.1956/1035Gond és hitvallása magyar írók nyilatkozata BudapestMagyar Írók Szövetsége19561956. dec. 2. Az Apró.1956/1036 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1036Gond és hitvallása magyar írók nyilatkozataMagyar Írók SzövetségeBudapestMagyar Írók Szövetsége19561956. dec. 29. Az Apró.1956/1035 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/224Gyilkos ellenforradalmárok reszkessetek!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/227Győr dolgozói!nem hullot[!] hiába a drága magyar vérGyőr város MunkástanácsaGyőrGyőr város Munkástanácsa[1956]  
Apró.1956/226Győr dolgozói! Magyar munkások! Polgárok! Elvtársak!  GyőrSárosi János1956  
Apró.1956/228Győr megye dolgozói és tanuló ifjúsága!Győr város Nemzeti Tanácsa GyőrGyőr város Nemzeti Tanácsa1956  
Apró.1956/532Győr város dolgozói! A Vagongyár munkástanácsa ma reggel a város nemzeti tanácsához eljuttatta követeléseit, ...Magyar Vagon- és Gépgyár Munkástanácsa GyőrMagyar Vagon- és Gépgyár Munkástanácsa19561956. okt. 30. 
Apró.1956/663Győr város dolgozói! Munkatársaink!Nyomda Munkástanácsa Győr[s.n.]1956  
Apró.1956/230Győr város dolgozói, kedves barátaink!mi a győri helyőrség katonái ...A győri helyőrség harcosai, tiszthelyettesei és tisztjeiGyőr[s.n.]1956  
Apró.1956/407Győz a sztrájk!Magyar Forradalmi Ifjúság BudapestMagyar Forradalmi Ifjúság19561956. nov. 17. 
Apró.1956/232Gyula város dolgozói! Drága magyar testvérek!Gyula Forradalmi Bizottsága GyulaGyula Forradalmi Bizottsága19561956. okt. 27. 
Apró.1956/233Gyula város földművelői! Termelők!Gyula város Forradalmi Nemzeti Bizottsága GyulaGyula város Forradalmi Nemzeti Bizottsága1956  
Apró.1956/484Haladéktalanul induljon meg a munka!MSZMP [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/408Halló itt Kossuth rádió!Magyar Forradalmi Ifjúság [Budapest]Magyar Forradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/634Halló, halló, figyelem!Nagyimrov [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/127Határozatcsatlakozunk a Szegedi Egyetemisták javaslatához ...Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Nagygyűlése MEFESZ[Budapest]Építőipari és Közlekedési Egyetem MEFESZ19561956. okt. 22.Apró.1956/969, Apró.1956/970 és az Apró.1956/1122 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/128Határozatcsatlakozunk a Szegedi Egyetemisták javaslatához ...Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Nagygyűlés MEFESZ[Budapest]Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem MEFESZ19561956. okt. 22. 
Apró.1956/633Határozat1. A kormány ismerje el ...Nagybudapesti és Vidéki MunkástanácsokBudapestNagybudapesti és Vidéki Munkástanácsok19561956. nov. 21. 
Apró.1956/789Határozata karcagi üzemek munkástanácsai 1956. november 15-én tartott ülésükön az alábbi határozatot hoztákÜzemi MunkástanácsokKarcagÜzemi Munkástanácsok1956  
Apró.1956/969Határozatcsatlakozunk a szegedi egyetemisták javaslatához ...Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Nagygyűlése MEFESZ[Budapest]Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem MEFESZ[1956] Az Apró.1956/127, az Apró.1956/970 és az Apró.1956/1122 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/970Határozatcsatlakozunk a szegedi Egyetemisták javaslatához ...Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Nagygyűlése MEFESZ[S.l.]Építőipari és Műszaki Egyetem MEFESZ[1956] Az Apró.1956/127, az Apró.1956/969 és az Apró.1956/1122 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/971Határozatcsatlakozunk a szegedi Egyetemisták javaslatához ...Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Nagygyűlése MEFESZ[Budapest]Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem MEFESZ19561956. okt. 22. 
Apró.1956/1015Határozat1. A kormány ismerje el ...Nagybudapesti és Vidéki MunkástanácsokBudapestNagybudapesti és Vidéki Munkástanácsok19561956. nov. 21. 
Apró.1956/1122Határozatcsatlakozunk a Szegedi Egyetemisták javaslatához ...Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem MEFESZ[Budapest]Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem MEFESZ19561956. okt. 22. 
Apró.1956/388Határozati javaslata Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsához (MÉFT) csatlakozott intézmények ... [Budapest]Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa19561956. nov. 28. 
Apró.1956/63Határozati javaslat 1956. október 22-i DISZ nagygyűlés részvevőihezA naggyűlést előkészítő bizottság BudapestDISZ naggyűlést előkészítő bizottság19561956. okt. 22. 
Apró.1956/779Hátbatámadták a magyar szabadságot!A továbbharcoló magyar ifjúság [S.l.][s.n.]19561956. nov. 6. 
Apró.1956/417Hazafiak!Budapest VI. ker. Izabella u. 62-64. sz. alatt megalakult a Magyar Forradalmi Ifjúsági PártMagyar Forradalmi Ifjúsági Párt Ideiglenes VezetőségeBudapestMagyar Forradalmi Ifjúsági Párt Ideiglenes Vezetősége19561956. nov. 1. 
Apró.1956/418Hazafiak!Budapest, V.,[!] Izabella utca 64. sz. alatt megalakult a Magyar Forradalmi Ifjúsági PártMagyar Forradalmi Ifjúsági Párt ideiglenes vezetőségeBudapestMagyar Forradalmi Ifjúsági Párt ideiglenes vezetősége19561956. nov. 2. 
Apró.1956/1040Hazafiak! Budapest, VI. Izabella-u 64 sz alatt megalakult a Magyar Forradalmi Ifjúsági Párt  BudapestMagyar Forradalmi Ifjúsági Párt ideiglenes vezetősége19561956. nov.2. 
Apró.1956/416Hazafiak!!!Budapesten VI. ker. Izabella utca 64. szám alatt megalakult a Magyar Forradalmi Ifjúsági Párt BudapestMagyar Forradalmi Ifjúsági Párt[1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/197Hazáját szerető Magyar Hazafiak! Magyar IfjúságForradalmi Tanács [Pápa]Forradalmi Tanács[1956]  
Apró.1956/151Hazánk dolgozó népe, magyar testvéreink!a szovjet megszálló csapatok ... rommá lőtték fővárosunk munkásnegyedeitA Felkelő Forradalmi Ifjúság[S.l.][s.n.]19561956. nov. 15. 
Apró.1956/840"Hiába menekülsz, hiába futsz, a sorsod elől futni úgyse tudsz! ..."  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/348Hirdetménya Legfőbb Ügyészség dolgozói ma délben Forradalmi Bizottmányt választottak ... BudapestLegfőbb Ügyészség Forradalmi Bizottmánya19561956. okt. 30. 
Apró.1956/723Hirdetményrögtönítélő bíráskodásLakatos ImreBudapestLakatos Imre19561956. okt. 24. 
Apró.1956/425Hivatalos közlemény a lakosságot nyugtalanító álhírekről és ellenforradalmárok, fegyveres banditák ártalmatlanná tételérőlMagyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány [S.l.]Varga Gyula[1956]  
Apró.1956/651Hogy felengedjen a jég ...  [S.l.][s.n.]1956 A "Népakarat" c. lap 1956. dec. 19.-i számát az alábbi cikk miatt elkobozták
Apró.1956/260Hogyan kerülhetjük el az inflációt?  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/505Hogyan tovább? A sztrájknak végeMagyar Szocialista Munkáspárt II. kerületi Ideiglenes Intézőbizottsága [Budapest]MSZMP II. ker. Ideiglenes Intézőbizottsága[1956]  
Apró.1956/1071Hogyan tudja teljesíteni a Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány a munkások követeléseit?  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/261Honfitárs!hetvenezer halottunk nevében követeljük ... [S.l.][s.n.][1956] A röplap alján: Ha igaz hazafi vagy add tovább!
Apró.1956/410Honfitársak! Felkelők! Rendőrök! Katonák! Elárulták a forradalmat!Magyar Forradalmi Ifjúság [Budapest]Magyar Forradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/243Honfitársak, Borsod népe!Hazafias Népfront [S.l.]Hazafias Népfront[1956]  
Apró.1956/263Honvédek, tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/265Hős hadseregünk tisztjeinek becsületét akarja sárbarántani Münnich Ferenc ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1126Hős hadseregünk tisztjeinek becsületét akarja sárbarántani Münnich Ferenc ..."Magyar Október" Budapest"Magyar Október"19561956. nov. 15. 
Apró.1956/122I. kerület dolgozói!hozzátok fordulunk, ...I. Kerületi Honvéd Karhatalmi parancsnokság[Budapest]I. Kerületi Honvéd Karhatalmi parancsnokság[1956]  
Apró.1956/876Ideiglenes igazolványPénzes László KiskunfélegyházaKiskunfélegyházi Nemzetőrség Parancsnokság1956  
Apró.1956/918Ideiglenes munkástanács névsoraMÁVAG Ideiglenes Munkástanác[!] BudapestMÁVAG Ideiglenes Munkástanác[!]19561956. okt. 30. 
Apró.1956/66Ifjúmunkások!vége a magyar nép szabadságára és békés munkájára törők uralmának!DISZ Somogy megyei VB.KaposvárPankász[1956]  
Apró.1956/571Ifjúmunkások! Beírtátok neveteket a történelem könyvébe ...Megyei Pártbizottság, DISZ Megyei Bizottsága KaposvárMegyei Pártbizottság[1956]  
Apró.1956/691Ifjúmunkások! Egyetemisták! Diákok! VIII. kerület lakói!Petőfi Munkabrigád VIII. ker. Parancsnokság BudapestPetőfi Munkabrigád VIII. ker. Parancsnokság[1956]  
Apró.1956/692Ifjúmunkások! Egyetemisták! Fiatal értelmiségiek! Jelentkezzetek a Petőfi MunkabrigádbaPetőfi Munkabrigád parancsnoksága [Budapest]Petőfi Munkabrigád parancsnoksága[1956] Az Apró.1956/1005 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1005Ifjúmunkások! Egyetemisták! Fiatal értelmiségiek! Jelentkezzetek a Petőfi MunkabrigádbaPetőfi Munkabrigád parancsnoksága [Budapest]Petőfi Munkabrigád parancsnoksága1956 Az Apró.1956/692 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/404Ifjúmunkások, fiatal műszaki értelmiségiek, ipari tanulók, dolgozó fiatalokMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Országos Ideiglenes Bizottsága BudapestMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Országos Ideiglenes Bizottsága19561956. nov. 17. Apró.1956/1043 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1043Ifjúmunkások, fiatal műszaki értelmiségiek, ipari tanulók, dolgozó fiatalokMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Országos Ideiglenes Bizottsága BudapestMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Országos Ideiglenes Bizottsága19561956. nov. 17. Az Apró.1956/404 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/396Ifjúmunkások, hivatalok ifjú dolgozói, diákok!Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Budapesti Ideiglenes Bizottsága BudapestMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Budapesti Ideiglenes Bizottsága[1956]  
Apró.1956/1070Igaz-e hogy sztálinista a Kádár kormány?  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/878Igazolásigazoljuk, hogy ... a Volt Politikai Foglyok Szövetségének tagjaSzervező Bizottság Szervező Bizottság   
Apró.1956/987Igazolásigazolom, hogy Szegedi Dénes ...Juhász János[S.l.][s.n.][ante 1956]1956. okt. 31.
1956.nov.2.
 
Apró.1956/35Igazolványigazoljuk, hogy ezen lakás ... a Budapesti Forradalmi Karhatalmi Bizottság védelme alatt áll BudapestBudapesti Forradalmi Karhatalmi Bizottság1956  
Apró.1956/880Igazolványa Fegyveres Erők Minisztériuma mellett működő Magyar Közalkalmazottak Szabad Szakszervezete megbízásából ...Huber LajosBudapestMagyar Közalkalmazottak Szabad Szakszervezete19561956. nov. 28. 
Apró.1956/881Igazolványa Magyar Honvédség Forradalmi Bizottmánya igazolja, hogy ... állományába tartozik [S.l.]Magyar Honvédség Forradalmi Bizottmánya195[6]  
Apró.1956/882Igazolványa Fegyveres Erők Minisztere megbízásából a Haditechnikai Csoportfőnök engedélyt ad, ...Sárdy TiborBudapestSárdy Tibor19561956. nov. 15. 
Apró.1956/883Igazolványa Hadsereg Parancsnok megbízása alapján igazolom, ...Sárdy TiborBudapestHaditechnikai Csoportfőnökség19561956. nov.19. 
Apró.1956/884Igazolványa Fegyveres Erők Minisztere megbízásából a Budapesti Honvédségi Gépkocsiszin Parancsnoksága engedélyt ad, ...Cséfán IstvánBudapestCséfán István19561956. nov. 16. 
Apró.1956/885Igazolványa Fegyveres erők Minisztere megbízásából a Térképészeti Intézet Parancsnoka engedélyt ad, ...Murányi LászlóBudapestMurányi László19561956. nov. 15. 
Apró.1956/982Igazolványigazoljuk, hogy ezen lakás ... a ... Forradalmi Karhatalmi Bizottság védelme alatt áll [Budapest]Forradalmi Karhatalmi Bizottság19561956. nov. 
Apró.1956/986Igazolványigazoljuk, hogy ...Forradalmi Katonai TanácsKalocsaForradalmi Katonai Tanács1956  
Apró.1956/1116Igazolványa Fegyveres Erők Minisztere megbízásából a Budapesti Helyőrség tgk. Szállító- és Javítótelep Parancsnoksága engedélyt ad, ...Kapajag JózsefBudapestKapajag József19561956. nov. 19. 
Apró.1956/879Igazuljuk, hogy ... Szakszervezetünk munkatársaHuber Lajos, Jókai Lóránd BudapestMagyar Közalkalmazottak Szabad Szakszervezete19561956. nov. 20. 
Apró.1956/1065Igéret, Valóság  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1080Igy akarták ők ...  [S.l.][s.n.][1956] A Látóhatár című folyóirat 1956. 3/4. szám címlapja illusztrációként szerepel
Apró.1956/494Induljon meg az élet! Közlekedési és szállítási dolgozók!Magyar Szocialista Munkás Párt [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/728Intézkedésintézkedések politikai téren szakszervezeti vezetőknekSzakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége[S.l.]Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége[1956]  
Apró.1956/275Irányelvek a Magyar Szocialista Munkáspártba való tagfelvétel módjára  [S.l.]Kálmán István[1956]  
Apró.1956/843Itt a tél!! Siessetek a lakások újjáépítésével!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/999 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/999Itt a tél!!! Siessetek a lakások újjáépítésével  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Az Apró.1956/843 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1125Itt London ... Farizeusok  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/475Járás valamennyi kommunistáihoz! Kedves Elvtársak!Magyar Szocialista Munkáspárt Cegléd járási ideiglenes elnöksége CeglédMSZMP Cegléd járási ideiglenes elnöksége19561956. nov. 19. 
Apró.1956/627Javaslattudjuk milyen nehéz helyzetben van az országNagybudapesti Központi Munkástanács [etc.]   1956. nov. 21. 
Apró.1956/466Javaslat végleges munkástanácsok és igazgatótanácsok választásáraMagyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége [S.l.]Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége[1956]  
Apró.1956/1087Jelentkezz bányásznak!  [S.l.]Somogyi L.[19]56  
Apró.1956/282Jelszavaink  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/686Jelszavunk: A parasztegységParaszttanácsok Ideiglenes Szervezőbizottsága [S.l.]Paraszttanácsok Ideiglenes Szervezőbizottsága[1956]  
Apró.1956/841Jelszónaptár1956 őszén szerkeszti és kiadja: Amerika Hangja [S.l.][s.n.]1956  
Apró.1956/721Joszip Broz-Tito levele a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége elnökségéhez  BelgrádJugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága1956  
Apró.1956/283Jön a tél! Lakást akarunk!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/285Kádár János elvtárs, a kormány elnökének tárgyalása a nagybudapesti munkástanács küldöttségével  Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/286Kádár János elvtársnak a Központi Vezetőség első titkárának rádióbeszéde  [S.l.]Szántó József[1956]  
Apró.1956/287Kádár János rádióbeszéde a magyar néphez  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/288Kádár Jánosnak, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökének november 26-i rádióbeszéde  [S.l.][s.n.]1956  
Apró.1956/289Kádárlap/Káderlapa magyar hazaárulók hivatalos közlönye ... [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/290Kalocsa város dolgozó népe! Rend! Béke! Nyugalom! Mindannyiunk érdeke!Járási és Városi Tanács [etc.] KalocsaJárási és Városi Tanács[1956]  
Apró.1956/522Kaposvár dolgozói! Munkások, parasztok, értelmiségiek, alkalmazottak!MSZMP Városi Intézőbizottsága KaposvárMárton János[1956]  
Apró.1956/53Kaposvár és Somogy megye lakosai, dolgozói!Csőke Péter KaposvárCsőke Péter19561956. nov. 14. 
Apró.1956/293Kaposvár Katonai Komendánsának I. számú parancsa1956. november 4.PihtunovKaposvárPihtunov19561956. nov. 4. 
Apró.1956/292Kaposvár polgárai!1. Figyelmeztetek mindenkit, hogy 17.00-kor érvénybelép a kimenési tilalomPihtunovKaposvárPihtunov[1956]  
Apró.1956/67Kaposvári Fiatalok! Diszisták! Fiúk és lányok!DISZ Somogy Megyei VB. [Kaposvár]Szántó J.[1956]  
Apró.1956/573Kaposvári helyzetképMegyei Pártbizottság KaposvárSzántó J.19561956. okt. 13. 
Apró.1956/298Karcag város dolgozói! Magyarok! Hazafiak! Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Fiatalok! Katonák!Karcag Városi Párt Végrehajtóbizottság KarcagKarcag Városi Párt Végrehajtóbizottsága19561956. okt. 27. 
Apró.1956/294Karcag város népének kívánságaiKarcag város dolgozó népéből alakult memorandumszövegező bizottság KarcagForradalmi Tanács előkészítő biz.19561956. okt. 27. 
Apró.1956/176Karl Marks: "Ne mozet byt svobodnym tot narod, kotoryj ugnetaet drugie narody"Revolucionnaâ vengerskaâ molodez [S.l.]A forradalmi magyar ifjúság[1956]  
Apró.1956/303Kecskemét Népe! Legrövidebb időn belül, ... 1956. november 3-án megjelenik a Kecskeméti Lapok  KecskemétHomoki József1956  
Apró.1956/309Kecskemét város katonai parancsnoka parancsa 1956. november 20-ánKecskemét város szovjet katonai parancsnoka KecskemétKecskemét város szovjet katonai parancsnoka19561956. nov. 20. 
Apró.1956/307Kecskemét város Katonai Parancsnokának 1956. december hó 11-i parancsa  KecskemétKecskemét város Katonai Parancsnoka19561956. dec. 11. 
Apró.1956/305Kecskemét város Katonai Parancsnokának parancsa 1956. dec. 27.  KecskemétKecskemét város Katonai Parancsnoka19561956. dec. 27. 
Apró.1956/304Kecskemét város Katonai Parancsnokának parancsa 1956. dec. 6-án  KecskemétKecskemét város Katonai Parancsnoka19561956. dec. 6. 
Apró.1956/306Kecskemét város Katonai Parancsnokának parancsa 1956. december 21-én  KecskemétKecskemét város Katonai Parancsnoka19561956. dec. 21. 
Apró.1956/308Kecskemét város Katonai Parancsnokának parancsa! A Magyar Népköztársaság Kormánya kérésére ... megparancsolom ...  KecskemétKatonai Parancsnok19561956. nov. 7. 
Apró.1956/56Kedves barátaim!elsőnek kértem szót, ...Déry Tibor[S.l.][s.n.][1956] Déry Tibor 1956. decemberben az Írószövetségben tartott előadásának lejegyzett szövege
Apró.1956/975 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/975Kedves barátaim!elsőnek kértem szót, ...[Déry Tibor][S.l.][s.n.][1956] Az Apró.1956/56 jelzetű dokumentum kiadás változata
Déry Tibor 1956. decemberében az Írószövetségben tartott előadásának lejegyzett szövege
3. p. más méretű: 84x170 mm
Apró.1956/586Kedves Barátaim, Elvtársak, Székesfehérvár dolgozó népe! Magyar hazafiak. Székesfehérvár ifjúsága!Mikes József SzékesfehérvárMikes József[1956]  
Apró.1956/826Kedves Barátom!köszönöm véleményedet, megjegyzéseidetJánosBudapest[s.n.]19571957. jan. 12. 
Apró.1956/333Kedves dorogi és tatai bányászok!Kovács Mária [S.l.]Kovács Mária[1956] Kovács Mária a Kálvária u. isk. VIII. o. tanulója
Apró.1956/311Kedves Elvtársak! Ma mikor minden igaz hazafi azon fáradozik ...  Cegléd[s.n.]19561956. nov. 10. 
Apró.1956/1051Kedves Kartárs! Nyilván ismeretes a Kartárs előtt is az utóbbi idők politikai eseményei, ...Lengyel Lajos, Moór Bálint ZalaegerszegLengyel Lajos19561956. dec. 17. 
Apró.1956/775Kedves magyar ifjúság! Magyar barátaim!XII. ker. Forradalmi Ifjúsági Bizottság [Budapest]XII. ker. Forr. Ifjúsági Bizottság[1956]  
Apró.1956/1127Kérdések-feleletek  BudapestKossuth Könyv-, Lapkiadó és Terjesztő Vállalat[1957]  
Apró.1956/339Keresztény magyar olvasótábor!Központi Sajtóvállalat [S.l.]Központi Sajtóvállalat[1956]  
Apró.1956/312Keresztény magyar testvérek! Ma, amikor mélységes fájdalom tölti el szívünket ...Országos Szervező Bizottság BudapestOrszágos Szervező Bizottság[1956]  
Apró.1956/897Keresztény Magyar Testvérek! Ma, amikor mélységes fájdalom tölti el szívünket ...Országos Központ BudapestOrszágos Központ[1956]  
Apró.1956/477Kerületünk lakói!Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség I. kerületi Szervezete, Magyar Szocialista Munkáspárt I. kerületi Intéző Bizottsága [Budapest]Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség I. kerületi Szervezete[1956]  
Apró.1956/1056Ki az ellenforradalmárokkal a hivatalokból!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/313Kiadták a jelszót: néma tüntetés november 23-án, hogy így szavazzon a magyar  [S.l.][s.n.][post 1956] Az eredeti dokumentum 1956-ban készült
Apró.1956/314Kiáltványa magyar értelmiség az ország népéhezMagyar Írók Szövetsége [etc.]BudapestMagyar Írók Szövetsége19561956. nov. 12.Apró.1956/996 jelzetű dokumentum kiadásváltozata
Apró.1956/645Kiáltványa Magyar Nemzeti Bizottmány felhívása a szakszervezetekhez és munkástanácsokhozDudás József[S.l.]Dudás József[1956]  
Apró.1956/722Kiáltványmi Eger város dolgozói ... Eger[s.n.][1956]1956. dec. 10. 
Apró.1956/1115Kiáltványmagyar felkelők!Szabadságukért harcoló fegyveres felkelők[S.l.][s.n.][1956] Az Apró.1956/859 és az Apró.1956/1114 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/559Kiáltvány a magyar nemzethez! Történelmi perceket élünkMEFESZ titkos vezérkara BudapestMEFESZ titkos vezérkara19561956. okt. 26. 
Apró.1956/319Kiáltvány Kiskunfélegyháza népéhez!Forradalmi Katona Tanács, Nemzeti Tanács KiskunfélegyházaSzana Tibor19561956. okt. 31. 
Apró.1956/1114Kiáltvány Magyarok! Felkelők!Szabadságukért harcoló fegyveres felkelők [S.l.][s.n.][1956] Az Apró.1956/859 és az Apró.1956/1115 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/207Kiáltvány!honfitársak, magyar testvérek!Lupkovics György [et al.][Nyíregyháza]Lupkovics György[1956]  
Apró.1956/257Kiáltvány!Hazafiak! Magyarok! Diákok! Munkások! Parasztok! Hivatalok Dolgozói!Hódmezővásárhelyi Forradalmi Nemzeti BizottmányHódmezővásárhelyHódmezővásárhelyi Forradalmi Nemzeti Bizottmány[1956]  
Apró.1956/996Kiáltvány! A magyar értelmiség, az ország népéhez!Maryar[!] Írók Szövetsége [etc.] BudapestMaryar[!] Írók Szövetsége19561956. nov. 12. Az Apró.1956/314 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/393Kiáltvány! A Magyar Forradalmi Bizottmány határozataDudás József [S.l.]Magyar Forradalmi Bizottmány[1956]  
Apró.1956/748Kiáltvány! A szabadságharc hőseinek kiontott vére meghozta az igazi felszabadulástSzociáldemokrata Párt bajai szervezetének ideiglenes vezetősége BajaSzociáldemokrata Párt bajai szervezetének ideiglenes vezetősége19561956. okt. 30. 
Apró.1956/323Kiáltvány! Katona és rendőr elvtársak!Kiss Béla DiósgyőrvasgyárKiss Béla 1956. okt. 27. 
Apró.1956/859Kiáltvány! Magyar felkelők!Szabadságukért harcoló fegyveres felkelők [S.l.][s.n.][1956] Az Apró.1956/1114 és az Apró.1956/1115 dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/315Kié legyen a hatalom? A dolgozóké!!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1083Kik vagytok ti sötét alakok, ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1109Kiket szabadítottak ki az ellenforradalmi erők a börtönből  [Budapest]Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala[19]57  
Apró.1956/316Kinek nem tetszik a szovjet csapatok magyarországi jelenléte?  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/138Kis politikai lexikonFegyveres Forradalmi Ifjúság [S.l.]Fegyveres Forradalmi Ifjúság19561956. nov. 15. 
Apró.1956/921Kisgazdapárt XII. ker. szervezete november 4.-én[!] d. e. 10 órakor XII. Csaba utca 18 sz. alatti székházában nagy-gyűlést[!] tartIntézőbizottság [Budapest]Kisgazdapárt XII. ker. szervezet Intézőbizottság1956  
Apró.1956/668Kisipari Szövetkezeti Dolgozók!OKISZ Ideiglenes Intéző Bizottság BudapestOKISZ Ideiglenes Intéző Bizottság elnöke19561956. nov. 27. 
Apró.1956/1008Kisipari Szövetkezeti Dolgozók!OKISZ Ideiglenes Intéző Bizottság BudapestOKISZ Ideiglenes Intéző Bizottsága19561956. nov. 27. 
Apró.1956/1098Kisiparosok! Kiskereskedők! A Rákosi-Gerő klikk hibái súlyosan érintettek benneteket isHazafias Népfront Békés Megyei Titkársága, Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága [Békéscsaba]Hazafias Népfront Békés Megyei Titkársága[1956]  
Apró.1956/908Kispest dolgozói! A rend, a nyugalom helyreállítása ... magyar dolgozó legelsőbbrendű kötelessége  [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/320Kispest népe! Honfitársak!Kispesti Forradalmi Ifjúság Ideiglenes Bizottsága BudapestKispesti Forradalmi Ifjúság Ideiglenes Bizottsága19561956. okt. 31. 
Apró.1956/694Kispestiek! A nemzeti forradalom győzelme lehetővé tette, hogy a Petőfi Párt (volt Nemzeti Paraszt Párt) ... megkezdje munkáját  [Budapest]Nemes Lajos[1956]  
Apró.1956/581Kivonat az Egyetemi Ifjúság c. újságból: Mennyiben felelős Nagy Imre?  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/328Komárom Járási és Városi Tanács Híradójamegalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány Kádár János vezetésével KomáromGaál Jenő1956  
Apró.1956/329Komáromi hírlapa Komáromi Nemzeti Tanács tájékoztatójaKomárom Város Nemzeti TanácsaKomáromCzidlina Béla19561956. okt. 30. 
Apró.1956/330Kommunista összefogással ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1078Kommunisták! Elvtársak! Hosszú éveken, évtizedeken keresztül harcoltunk hazánk felszabadulásáért, ...Magyar Szocialista Munkáspárt Békés Megyei Intéző Bizottsága [Békéscsaba]Magyar Szocialista Munkáspárt Békés Megyei Intéző Bizottsága[1956]  
Apró.1956/500Kommunisták! Munkások, parasztok, értelmiségiek, forradalmi ifjúság!MSZMP [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/857Kossuth címer  [S.l.][s.n.][1956] A cím a tartalomból
Apró.1956/900Kossuth szellemében a Független Kisgazda Párttal!Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt V. kerületi Szervezete [Budapest]Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt V. kerületi Szervezete[1956]  
Apró.1956/936Körlevél a Ganz Vagon és Gépgyár Munkástanácsa valamennyi tagjáhozGanz Vagon és Gépgyár Munkástanácsának Elnöksége BudapestGanz Vagon és Gépgyár Munkástanácsának Elnöksége19571957. jan. 10. 
Apró.1956/335Köszöntő 1956.  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/23Követ Úr!alulírott november 4-én tett nyilatkozatom értelmében ... az alábbi expozét ... terjesztem elő ...[Bibó István]Budapest[Bibó István]19561956. nov. 6. 
Apró.1956/671/aKövetelés a kormányhoz! Felhívás a Magyar Néphez!Országos Légvédelmi Parancsnokság összes beosztottai BudapestOrsz. Légvédelmi Parancsnokság összes beosztottai[1956]  
Apró.1956/1007Követelés a kormányhoz! Felhívás a néphez!Országos légvédelmi Parancsnokság és a "Vasvári Pál" rep. mű. isk. összes beosztottja BudapestOrszágos Légvédelmi Parancsnokság 1956. okt. 30. 16 óra 
Apró.1956/180Követeléseinka szovjet hadsereg Magyarországon állomásozó összes alakulatai ... hagyják el az ország területétForradalmi Munkás és Ifjúsági BizottságSzombathelyForradalmi Munkás és Ifjúsági Bizottság19561956. okt. 27. 
Apró.1956/254Követeléseink: 1. Emberhez méltó szabadságjogokat, azaz félelemmentes életetHódmezővásárhely dolgozói és ifjúsága Hódmezővásárhely[s.n.]1956  
Apró.1956/337Követeljük Kós Péter ENSZ küldött visszahívását!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/20Követeljük!1. a szovjet csapatok azonnali kivonását az ország területérőlBékéscsaba hazaszerető ifjúságaBékéscsaba[s.n.]19561956. okt. 26. 
Apró.1956/234Követeljük!1. a szovjet csapatok azonnali kivonását az ország területérőlGyulaváros hazaszerető népeGyula[s.n.]19561956. okt. 27. 
Apró.1956/235Követeljük!1. a szovjet csapatok azonnali kivonását az ország területérőlGyulaváros hazaszerető népeGyula[s.n.]1956  
Apró.1956/1088Középdunántúli Széntröszt Toborzási Híradója  [S.l.]Somogyi Lajos[19]56  
Apró.1956/68Középiskolás diákok!megyénk diákifjúsága ... jogos követeléseket is hangoztatottDISZ Somogy Megyei VB.[Kaposvár]Pankász[1956]  
Apró.1956/945Középiskolás diákok! Ne hagyjátok, hogy iskolátok indokolatlan zárvatartásával késleltessétek hazánkban a rend helyreállítását ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/359Középiskolások! A magyar középiskolás ifjúság régi jogos követelései közül eddig a következők valósultak megMagyar Diákok Nemzeti Szövetsége BudapestMagyar Diákok Nemzeti Szövetsége19561956. dec. 21. 
Apró.1956/173Középiskolások! Diáktársaink!hazánk sorsdöntő óráiban titeket is harcba hívunk ...Forradalmi Középiskolás DiákszövetségBudapestForradalmi Középiskolás Diákszövetség19561956. nov. 1. 
Apró.1956/444Közlekedés és szállítás dolgozói!Magyar Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szabad Szakszervezete Ideiglenes Forradalmi Bizottsága BudapestMagyar Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szabad Szakszervezete Ideiglenes Forradalmi Bizottsága19561956. nov. 1. 
Apró.1956/501Közlekedési dolgozók! Hősi erőfeszítésetek tette lehetővé, ...Magyar Szocialista Munkáspárt BudapestMSZMP[1956]  
Apró.1956/317Közlekedési dolgozók! Induljanak meg a villamosok és autóbuszok!A XI. ker. Forradalmi Ifjúság Bizottsága [Budapest]XI. ker. Forradalmi Ifjúság Bizottsága[1956]  
Apró.1956/256KözleményHódmezővásárhely dolgozói!Hódmezővásárhely Katona TanácsaHódmezővásárhelyHódmezővásárhely Katona Tanácsa1957 [!1956]1956. okt. 27. 
Apró.1956/281Közleménya Párt Járási és Városi Intézőbizottsága tájékoztatja a város lakosságát, hogy az ellenforradalmi kormány ... megbukott! PápaPárt Járási és Városi Intézőbizottság[1956]  
Apró.1956/523Közlemény1956. november 8-án megalakult Veszprémben a Magyar Szocialista Munkáspárt Veszprém járási Ideiglenes Intéző Bizottsága VeszprémMSZMP Veszprém járási Ideiglenes Intéző Bizottsága19561956. nov. 8. 
Apró.1956/524Közlemény1956. november 7-én megalakult Veszprémben a Magyar Szocialista Munkás Párt Veszprém megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága VeszprémMSZMP Veszprém megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága19561956. nov. 7. 
Apró.1956/745Közleménya Szerencsi Munkás-Paraszt Tanács az alábbiakat teszi közzéSzerencsi Járási Munkás-Paraszt TanácsSzerencsSzerencsi Járási Munkás-Paraszt Tanács[1956]  
Apró.1956/341Küzdj és bízzál!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/474Lakóbizottságok! Házfelügyelők!MSZMP Budapesti Ideiglenes Bizottsága, Fővárosi Tanács BudapestMSZMP Budapesti Ideiglenes Bizottsága[1956]  
Apró.1956/342Lakóbizottságok! Segítsetek a Vöröskereszt ajándékának igazságos elosztásában!  [S.l.][s.n.][1956] A nyalókás falragasz teljes szövege a cím
Apró.1956/345Láss tisztán, gondolkozz józanul!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/187Lássunk munkához! Munkások! Elvtársak! Magyar Hazafiak!Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány [S.l.]Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány[1956]  
Apró.1956/346Le a ruszki barát Kádár kormánnyal. Éljen Nagy Imre  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/347Le a szovjet megszállókkal!  [S.l.][s.n.][1956] A nyalókás falragasz teljes szövege a cím
Apró.1956/349Legújabb hír!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/419Lépj közénk!Magyar Forradalmi Ifjúsági Párt [Budapest]Magyar Forradalmi Ifjúsági Párt[1956]  
Apró.1956/575Levél a pártszervezetekhezMegyei Párt-Végrehajtóbizottság [S.l.]Pankász[1956]  
Apró.1956/350Liebe Österreicher! Im Namen des geprüften ungarischen Volkes die Jugend des Universität von Sopron  SopronSoproni Egyetemi MEFESZ Bizottság[1956]  
Apró.1956/358Ma felelőtlenség a zavarkeltésaki izgat - az a népnek ártMagyar diákok[S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/351Ma még van élelem, iparcikk, fűtőanyag, de mi lesz holnap, ha nem dolgozunk?  [S.l.][s.n.][1956] A nyalókás falragasz a teljes szövege a cím
Apró.1956/352Magyar anyák! Magyar lányok, asszonyok!  [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/890Magyar anyák! Magyar lányok, asszonyok!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/354Magyar asszonyok! VII. kerületi édesanyák! Háziasszonyok!  [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/355Magyar asszonyok, lányok, anyák!  [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/963Magyar asszonyok, lányok, anyák!  [S.l.][s.n.][1956] Az Apró.1956/355 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/74Magyar bajtársak! Munkások, testvérek!mi a Magyar Nemzeti hadsereg honvédei és tisztjei követeljük, ...Dózsa gépkocsizó t. isk.[S.l.]Dózsa gépkocsizó t. isk.[1956]  
Apró.1956/533Magyar Dolgozó Parasztok! Adakozzatok természetben vagy pénzben a nélkülöző budapesti dolgozóknak!Magyar Vöröskereszt Kkfélegyházi Szervezete [Kiskunfélegyháza]Zanati Kálmánné1956  
Apró.1956/684Magyar Dolgozó Parasztok! Álljatok a Nemzeti Forradalmi Tanács mellé!Pápai Nemzeti Forradalmi Tanács PápaPápai Nemzeti Forradalmi Tanács1956  
Apró.1956/502Magyar dolgozók! A fasiszta ellenforradalom veszélyezteti szocialista vívmányokatMagyar Szocialista Munkáspárt [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/363Magyar dolgozók! A magyar anyák gyermekeiknek élelmet, ruhát, fűtött szobát kérnek  [S.l.][s.n.][1956] Nyalókás falragasz
Apró.1956/364Magyar dolgozók! A magyar anyák kérnek benneteket ...  [S.l.][s.n.][1956] Nyalókás falragasz
Apró.1956/729Magyar Dolgozók! A Magyar Szakszervezetek programja azonnali intézkedésekreSzakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége [S.l.]Mező József1956  
Apró.1956/600Magyar dolgozók! A nagymiskolci Munkás Tanács értesít benneteket ...  [Miskolc]Munkás Tanács1956  
Apró.1956/931Magyar dolgozók! Felhívjuk a magyar dolgozó népet, ...  Budapest[s.n.]19561956. nov. 22. 
Apró.1956/503Magyar dolgozók! Hazafiak!Magyar Szocialista Munkáspárt [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/380Magyar Dolgozók! Követeljük a Stúdiónál elkövetett gyilkosságok megtorlásátMagyar Egyetemi Ifjúság, Budapest tüntető dolgozói BudapestMagyar Egyetemi Ifjúság19561956. okt. 24. 
Apró.1956/831Magyar Dolgozók! Magyar Fiatalok!a Magyar Határőrség Forradalmi Katonai Tanácsa a Határőrség személyi állománya nevében örömmel csatlakozik a ... BudapestHatárőrség Forradalmi Katonai Bizottsága19561956. okt. 29-30. 
Apró.1956/387Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa I. sz. körlevele  BudapestMagyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa19561956. dec. 7. 
Apró.1956/709Magyar férfiak! Mi lesz, ha valaki beteg a családban ...Sokat szenvedett asszonyok a budapesti kerületből Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/384Magyar forradalmárok, fiatalok!Magyar Egységes Ifjúsági Szövetség Szervező Bizottsága [Budapest]Magyar Egységes Ifjúsági Szövetség Szervező Bizottsága[1956]  
Apró.1956/428Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány programja  [S.l.]Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány[1956]  
Apró.1956/99Magyar hazafiak!a Rákosi-rendszer felett meghúztuk a lélekharangot, ...Egyetemi Forradalmi Bizottság[Budapest]Egyetemi Forradalmi Bizottság[1956]  
Apró.1956/217Magyar hazafiak!a rákosi-rendszer felett meghúztuk a lélekharangot, de szoros tartozéka, a Községi Tanács még élGödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi BizottságaGödöllőGATE Forradalmi Bizottsága[1956]  
Apró.1956/412Magyar hazafiak! Ne higgyjetek[!] a Nagy Imre kormány ködösítésének, ...Magyar Forradalmi Ifjúság BudapestMagyar Forradalmi Ifjúság19561956. okt. 29. 
Apró.1956/821Magyar honfiak! Polgártársak!a nemzeti felkelés kilépett a párt által megszabott keretbőlA zsarnokság ellen küzdő népBudapest[s.n.]1956  
Apró.1956/914Magyar honpolgárok! Hazafiak! Történelmi órákban fordul hozzátok a Szarvasi Járási Hazafias Népfront megujhódott Nemzeti Bizottsága, ...  SzarvasSzarvasi Járási Hazafias Népfront Nemzeti Bizottsága19561956. okt. 27. 
Apró.1956/321Magyar ifjúság! Kispestiek! Megalakult a Kispesti Forradalmi Ifjúság Ideiglenes Bizottsága!  BudapestKispesti Forradalmi Ifjúság Ideiglenes Bizottsága19561956. okt. 29. 
Apró.1956/486Magyar Karhatalmisták! Tartsátok be a törvényességet, ...MSZMP 7756. Honvéd Szervezete [S.l.]Varga Gyula[1956]  
Apró.1956/441Magyar katonák! Járuljatok hozzá a rend és a nyugalom helyreállításához fegyelmezett magatartásotokkal  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/229Magyar katonák, testvéreink!az egész magyar nép megmozdult, ...Győr város Nemzeti TanácsaGyőrGyőr város Nemzeti Tanácsa1956  
Apró.1956/491Magyar Kommunisták! A Magyar Dolgozók Pártjának Tagjai! Elvtársak!Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottsága BudapestHankó János19561956. nov. 6. Apró.1956/1029 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1029Magyar Kommunisták! A Magyar Dolgozók Pártjának Tagjai! Elvtársak!Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottsága BudapestMagyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottsága19561956. nov. 6. Az Apró.1956/491 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/239Magyar könyvtárosok!a Rákosi, Gerő-féle klikk népellenes politikája éveken át megnehezítette a mi munkánkat isHazafias Könyvtárosok Bizottsága[S.l.]Hazafias Könyvtárosok Bizottsága[1956]  
Apró.1956/443Magyar közalkalmazottak! A Magyar Közalkalmazottak Szabad Szakszervezete újjáalakult Elnöksége megállapítja, ...  BudapestMagyar Közalkalmazottak Szabad Szakszervezetének Elnöksége19561956. nov. 19. 
Apró.1956/445Magyar mérnökök és műszakiak!Nagy Imre kormánya a nemzeti egységet képviseli [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/446Magyar Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szabad Szakszervezete megyei forradalmi tanácsának felhívásaMagyar Mező- és Erdőgazdasági Szabad Szakszervezet Nógrádmegyei Forradalmi Tanácsa [S.l.]Bencsik István[1956]  
Apró.1956/599Magyar munkás és értelmiségi testvéreink!Munkás Tanács, Forradalmi tanács [S.l.]Munkás Tanács[1956]  
Apró.1956/504Magyar Munkások! Parasztok! Értelmiségiek!Magyar Szocialista Munkáspárt [Budapest]Szabó Lajos[1956]  
Apró.1956/89Magyar Parasztok!a független, demokratikus Magyarországért harcoló egyetemi ifjúság fordul hozzátokEgri Pedagógiai Főiskola MEFESZ SzervezeteEgerMEFESZ[1956]  
Apró.1956/194Magyar parasztok!győzött a forradalom, mely a ti szabadságotokat, jóléteteket is eredményezi [S.l.]Forr.-i Nemzeti Tanács[1956]  
Apró.1956/218Magyar parasztok!abban a nehéz időben, amikor még az ország függetlenségéért folyik a harc, ...Gödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi BizottságaGödöllőGATE Forradalmi Bizottsága[1956]  
Apró.1956/219Magyar parasztok!a független, demokratikus Magyarországért harcoló egyetemi ifjúság fordul hozzátok azzal a céllal, hogy ...Gödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi BizottságaGödöllőGATE Forradalmi Bizottsága[1956] Az Apró.1956/965 és az Apró.1956/1121 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/222Magyar parasztok!a független, demokratikus Magyarországért harcoló egyetemi ifjúság fordul hozzátok azzal a céllal, hogy ...Gödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi Bizottsága, Soproni Egyetemi Karok Forradalmi BizottságaSopronSoproni MEFESZ Bizottsága19561956. nov. 1. 
Apró.1956/965Magyar Parasztok!a független, demokratikus Magyarországért harcoló egyetemi ifjúság fordul hozzátok ...Gödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi BizottságaGödöllőGödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi Bizottsága[1956] Az Apró.1956/219 és az Apró.1956/1121 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/715Magyar Parasztok! A független demokratikus Magyarországért harcoló soproni ifjúság szól hozzátokSoproni Egyetemi MEFESZ Bizottság SopronSoproni Egyetemi MEFESZ Bizottság19561956. nov. 1. 
Apró.1956/1121Magyar Parasztok! A független, demokratikus Magyaországért[!] harcoló egyetemi ifjúság fordul hozzátok, ...Gödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi Bizottsága GödöllőGödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi Bizottsága[1956]  
Apró.1956/557Magyar parasztok, Hazafiak! A Rákosi zsarnokság felett meghúztuk a vészharangot  [S.l.]MEFESZ[1956]  
Apró.1956/251Magyar pedagógusok!zárjátok ki soraitokból a rémhírterjesztőket és lázítókatHazafias Népfront Szülői Bizottsága[S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/220Magyar testvéreink!újra kisért az ezeréves átok: a magyar széthúzás!Gödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi BizottságaGödöllőGATE Forradalmi Bizottsága[1956]  
Apró.1956/262Magyar Testvéreink!a magyar nép legyűrhetetlen szabadságvágya győzött véres de dicsőséges forradalombanHonvéd Térképészeti intézetBudapestHonvéd Térképészeti Intézet19561956. okt. 30. 
Apró.1956/964Magyar Testvéreink!a magyar nép legyűrhetetlen szabadságvágya győzött véres de dicsőséges forradalombanHonvéd Térképészeti Intézet[Budapest]Honvéd Térképészeti Intézet[1956]  
Apró.1956/458Magyar Testvéreink! Bajtársak!Magyar Néphadsereg Vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsa BudapestMagyar Néphadsereg Vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsa19561956. okt. 30. 
Apró.1956/816Magyar Testvéreink! Bajtársak!dicsőséges forradalmunk népünk mellé állította a nép fiaiból lett Néphadseregünket isVeszprémi Vegyipari Egyetem MEFESZ szervezeteVeszprémVeszprémi Vegyipari Egyetem MEFESZ szervezete[1956]  
Apró.1956/1030Magyar Testvéreink! Bajtársak!Magyar Néphadsereg vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsa BudapestMagyar Néphadsereg vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsa19561956. okt. 30. 
Apró.1956/1031Magyar Testvéreink! Bajtársak!Magyar Néphadsereg vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsa BudapestMagyar Néphadsereg vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsa19561956. okt. 30. 
Apró.1956/529Magyar testvéreink! Munkások!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/530Magyar testvéreink! Ne feledjétek a magyar forradalom célkitűzéseit, ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/553Magyar testvéreink! Szabadságunkért harcoló magyar ifjak!II. ker. Pedagógusainak Forradalmi Bizottmánya [Budapest]II. ker. Pedagógusok Forradalmi Bizottmánya[1956]  
Apró.1956/1Magyar testvérek!az alakulat személyi állománya hitet tett a forradalmi ifjúság jogos követelése mellett ...Ady-ligeti Határőrlaktanya Katonai Forradalmi TanácsaBudapestAdy-ligeti Határőrlaktanya Katonai Forradalmi Tanácsa19561956. okt. 30.Apró.1956/984 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/984Magyar testvérek!az alakulat személyi állománya hitet tett a forradalmi ifjúság jogos követelése mellett ...Ady-ligeti Honvéd Határvadászok Katonai Forradalmi TanácsaBudapestAdy-ligeti Honvéd Határvadászok Katonai Forradalmi Tanácsa19561956. okt. 30.Az Apró.1956/1 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/708Magyar Testvérek! A nagy fejedelemnek és talpasaink[!] ezernyi ismert és ismeretlen mártírnak a földjéről, ... üzenjük nektekNemzeti Forradalmi Tanács [etc.] SátoraljaújhelySaújhelyi Nemzeti Forradalmi Tanács19561956. nov. 2. 
Apró.1956/299Magyar Testvérek! Barátaink! A Független Kisgazda Párt újra egyesítette sorait, ...Karcagi Független kisgazda Párt Vezetősége KarcagStefanovits Pál[19]56  
Apró.1956/531Magyar urán magyar kincs? ehez[!] másnak joga nincs!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/96Magyaroka forradalmi harcosok a legjobb erőinkEgyetemek Bizottsága[S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/983MagyarokNagy Imre miniszterelnök ... a szovjet követségre ment ...Bibó IstvánBudapestBibó István19561956. nov. 13. 
Apró.1956/541Magyarok vagyunk, igazat mondunk! Magyar Testvérek!  ZalaegerszegGyarmati Sándor[1956]  
Apró.1956/24Magyarok!Nagy Imre ministerelnök[!] ... a szovjet követségre ment ...Bibó IstvánBudapestBibó István19561956. nov. 4. 
Apró.1956/105Magyarok!a forradalmi ifjak, ...Egyetemi Forradalmi Diákbizottság[Budapest]Egyetemi Forradalmi Diákbizottság[1956]  
Apró.1956/129Magyarok!a Kormány a mai napig késik az ígéretek valóraváltásávalÉrtelmiségi Forradalmi Bizottság[Budapest]Értelmiségi Forradalmi Bizottság[1956]  
Apró.1956/130Magyarok!a Kormány a mai napig késik az ígéretek valóraváltásávalÉrtelmiségi Forradalmi Bizottság[Budapest]Értelmiségi Forradalmi Bizottság[1956]  
Apró.1956/160Magyarok!értesülésünk van arról, hogy az oroszok ... új összeesküvési pert készítenek előForradalmi ÉrtelmiségBudapest[s.n.]19561956. nov. 15. 
Apró.1956/164Magyarok!az ÁVH szembehelyezkedik a néppel és a kormánnyalA Forradalmi Ifjúság[S.l.]Forradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/165Magyarok!az egész világ velünk harcolForradalmi Ifjúság[S.l.]Forradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/166Magyarok!a múlt hívei be akarják lopni az ÁVH-t forradalmi szervezeteinkbeA Forradalmi IfjúságBudapestForradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/280Magyarok!dolgozók! Elvtársak! Honfitársak!Járási Tanács Végrehajtó BizottságaCeglédJárási Tanács VB19561956. nov. 10. 
Apró.1956/310Magyarok! A Kecskeméti Repülőtér katonái nevében közöljük ...Kecskeméti Repülőtér Forradalmi Katonai Tanácsa KecskemétKecskeméti Repülőtér Forradalmi Katonai Tanács1956  
Apró.1956/534Magyarok! Barátaink! Polgártársak!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/535Magyarok! Budapest dolgozó népe!  [S.l.][s.n.][post 1956]  
Apró.1956/413Magyarok! Budapest lakói!Magyar Forradalmi Ifjúság BudapestMagyar Forradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/332Magyarok! Budapest népe!Kossuth Forradalmi Parancsnokság BudapestKossuth Forradalmi Parancsnokság19561956. nov. 14. 
Apró.1956/536Magyarok! Budapest népe!  Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/537Magyarok! Egyes felelőtlen elemek különböző provokációs híreket terjesztenek  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/153Magyarok! Fiatalok!ezek a napok a történelem legszomorúbb napjai voltak, ...A felkelő ifjúság[S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/150Magyarok! Fiatalok! Ne higyjetek[!] az új Nemzeti Kormánynak!Felkelő Fiatalság [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/211Magyarok! Hazafiak!kisgazdák, termelőszövetkezeti tagok, kisiparosok!Független Kisgazda Párt Heves megyei SzervezeteEgerPereszlényi Ottó19561956. okt. 30. 
Apró.1956/766Magyarok! Hazafiak! Ebben a helyzetben felhívással fordulunk HozzátokTapolca Katonai Helyőrsége KeszthelyTapolca Katonai Helyőrség19561956. okt. 27. 
Apró.1956/538Magyarok! Hazafiak! Felhívjuk Erdőkertes község lakosságát, ...  Erdőkertes[s.n.][1956]  
Apró.1956/325Magyarok! Hazafiak! Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Fiatalok! Katonák! Kisújszállás város dolgozói!Kisújszállási Városi Forradalmi Bizottság KisújszállásKisújszállási Városi Forradalmi Bizottság19561956. nov. 2. 
Apró.1956/782Magyarok! Hazafiak! Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Fiatalok! Katonák!Új Ideiglenes Forradalmi Kormány és Honvédelmi Bizottmány [S.l.]Új Ideiglenes Forradalmi Magyar Kormány és Honvédelmi Bizottmány[1956]  
Apró.1956/496Magyarok! Honfitársak!legyen rend, nyugalom [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/61Magyarok! Kedves Barátaim!nehéz órákban szólok hozzátokDobi István[S.l.]Dobi István1956  
Apró.1956/565Magyarok! Kispestiek! Győzött a nemzeti forradalom  [Budapest]Horváth András1956]  
Apró.1956/190Magyarok! Munkások!a nép vérével vívtuk ki a forradalmatA Forradalmi Munkások és Ifjúság[S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/566Magyarok! Munkások! Dolgozók! Elvtársak!Megyei Hazafias Népfront titkársága, MSZMP megyei intéző bizottsága BékéscsabaMegyei Hazafias Népfront titkársága[1956]  
Apró.1956/487Magyarok! Munkások! Parasztok! Népi demokráciánkhoz hű értelmiség!MSZMP 7756. Honvéd Szervezete [S.l.]Varga Gyula[1956]  
Apró.1956/540Magyarok! Ne csüggedjetek!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/454Magyarok! Ne gyalázzátok meg szent forradalmunkatMagyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány [S.l.]Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány[1956]  
Apró.1956/104Magyarok! Polgártársak!a harcnak új feltételei teremtődtek meg, ...Egyetemi Forradalmi DiákbizottságBudapestEgyetemi Forradalmi Diákbizottság[1956]  
Apró.1956/828Magyarok! Polgártársak!a magyar nép hősi szabadságharcban kivívta a végső győzelmetMagyar Értelmiségi Forradalmi Bizottság[Eger]Eger város Forradalmi Tanácsa19561956. okt. 28. 
Apró.1956/479Magyarok! Székesfehérvár dolgozó népe! Elvtársak!Magyar Szocialista Munkás Párt Fejér megyei Elnöksége SzékesfehérvárGyenge Károly[1956]  
Apró.1956/426Magyarok! Testvérek! Hazafiak! Katonák! Polgárok!Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány [S.l.]Békés megyei Népújság[1956]  
Apró.1956/414Magyarok! Tizenkét éves átkozott ravság[!] után világtörténelemben egyedül álló szabadságharcban kivituk[!] szabadságunkatMagyar Forr. ifijúság[!] P. BudapestMagyar Forr. ifijúság[!] P.19561956. nov. 15. 
Apró.1956/542Magyarok! Üzemi munkások!  [S.l.]Gyarmati Sándor[1956]  
Apró.1956/539Magyarok! VII. ker. dolgozói!   [s.n.]19561956. nov. 17. 
Apró.1956/727Magyarok! Zala megye Dolgozó Népe!Szakszervezetek Megyei Tanácsa [Zalaegerszeg]Szakszervezetek Megyei Tanácsa[1956]  
Apró.1956/792Magyarok, Hazafiak, Polgártársak! Vác város Dolgozói!Vác Város Munkás- és Katonatanácsa VácVác Város Munkás- és Katonatanácsa19561956. okt. 29. 
Apró.1956/688Magyarok, Polgárok, Budapest lakói!Pécsvidéki Bányász Szövetség PécsPécsvidéki Bányász Szövetség1956  
Apró.1956/544Magyarokhoz!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/545Magyarország és Budapest népe!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/625Magyarország és Budapest népe! A forradalmi munkásság, parasztság, értelmiség és ifjúság ...Nagybudapesti Központi Munkástanács [etc] BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. nov. 19. 
Apró.1956/546Magyarország fiataljai! Értelmiségiek, munkások, parasztok!  [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/100Magyarország Miniszterelnökeaz ország népe nem tudja, ...Egyetemi Forradalmi Bizottság[Budapest]Egyetemi Forradalmi Bizottság[1956]  
Apró.1956/101Magyarország Miniszterelnökeaz ország népe nem tudja, ...Egyetemi Forradalmi Bizottság[Budapest]Egyetemi Forradalmi Bizottság[1956]  
Apró.1956/367Magyarország Népe!Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége [S.l.]Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége1956  
Apró.1956/1001Magyarság! Fiatalok!mártírjaink holtteste felett teszünk esküt, ...Új Ideiglenes Magyar Kormány és Honvédelmi Bizottmány, Magyar Ifjúság[S.l.]Új Ideiglenes Magyar Kormány és Honvédelmi Bizottmány[1956]  
Apró.1956/1079Márciusban Ujra Kezdjük!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/383Másold le és terjeszd a magyar dolgozók között!Magyar Egyetemi Ifjúság [S.l.]Magyar Egyetemi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/852Meddig jársz még gyalog?  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/106Még mindig itt vannak a szovjet csapatok!Egyetemi Forradalmi Diákbizottság [Budapest]Egyetemi Forradalmi Diákbizottság[1956] Apró.1956/973 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/973Még mindig itt vannak a szovjet csapatok!Egyetemi Forradalmi Diákbizottság [Budapest]Egyetemi Forradalmi Diákbizottság[1956] Az Apró.1956/106 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/560Megalakult a Diákszövetség Kaposvárott  KaposvárHenézi J.[1956]  
Apró.1956/77Megalakult a Dunántúli Nemzeti TanácsDunántúl egységes terület és a hozzá csatlakozott Borsod megye, Bács-Kiskun megye és a Csepeli Nemzeti Tanácsok kiküldöttei GyőrDunántúli Nemzeti Tanács19561956. okt. 30. 23 óra 
Apró.1956/561Megalakult a III. kerület Ideiglenes Nemzeti Bizottsága  [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/572Megalakult az Ideiglenes Nemzeti Forradalmi Bizottság!Megyei Pártbizottság, DISZ Zrínyi Miklós Kör KaposvárSzántó József[1956]  
Apró.1956/562Megalakult az új Nemzeti Kormány  Budapest[s.n.]1956 Az Apró.1956/1026 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1026Megalakult az új Nemzeti Kormány  Budapest[s.n.]19561956. okt. 27. Az Apró.1956/562 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/563Megkezdte működését a budapesti Nagycirkusz  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/208Megújult erővel harcolunk megújult hazánkért, a szabad demokratikus Magyarországért!Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt II. kerületi Szervezete [Budapest]FKGP II. ker. Szervezete[1956]  
Apró.1956/139Megvédjük a forradalmat!Fegyveres Forradalmi Ifjúság [S.l.][s.n.]19561956. nov. 15. 
Apró.1956/734Megyénk szervezett dolgozói!Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa KaposvárKörtés Gábor19561956. okt. 26. 
Apró.1956/626Memoranduma Nagybudapesti Központi Munkástanács mélyen átérzi ... BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. dec. 6. 
Apró.1956/1017Memoranduma Nagybudapesti Központi Munkástanács mélyen átérzi ... BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. dec. 6. 
Apró.1956/1018Memoranduma Nagybudapesti Központi Munkástanács mélyen átérzi ... BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. dec. 6. Az Apró.1956/1019 és az Apró.1956/1020 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/1019Memoranduma Nagybudapesti Központi Munkástanács mélyen átérzi ... BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. dec. 6. Az Apró.1956/1018 és az Apró.1956/1020 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1020Memoranduma Nagybudapesti Központi Munkástanács mélyen átérzi ... BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. dec. 6. Az Apró.1956/1018 és az Apró.1956/1019 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/953Merre vagy, Rákosi, ezt szeretné tudni Tíz millió magyar, ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/480Mezőgazdasági Dolgozók! Dolgozó Parasztok! Testvérek!MSZMP Fejér megyei Elnöksége SzékesfehérvárHankó János[1956]  
Apró.1956/296Mezőtúr tisztjei, tiszthelyettesei, harcosai!hozzátok szólunk nemzetünk válságos helyzetébenKarcag város Forradalmi BizottságaKarcagKarcag város Forradalmi Bizottsága[19]56  
Apró.1956/238Mi a Budapest III. kerület dolgozói egyöntetűen elhatároztuk és követeljük az alábbiakat  Budapest[s.n.]19561956. nov. 13. 
Apró.1956/592Mi a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgató[!] teljes mértékben egyetértünk és támogatjuk a Budapesti Műszaki egyetem hallgatóinak jogos követelését, ...  MiskolcMiskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Hallgatói[1956]  
Apró.1956/131Mi az igazság a varsói szerződés körül?Értelmiségi Forradalmi Bizottság [S.l.]Értelmiségi Forradalmi Bizottság[1956]  
Apró.1956/948Mi Budapest IV. ker. /Újpest/ dolgozói egydötetűen[!] elhatároztuk és követeljük az alábbiakatÚjpest Város Dolgozói Budapest[s.n.]19561956. nov. 12. 
Apró.1956/924Mi XIII. ker. dolgozói az újpesti dolgozók követeléseit magunkévá tettük, ...  Budapest[s.n.]19561956. nov. 13. 
Apró.1956/583Mi, a Szabad Nép munkatársai, látva a hazánkban létrejött rendkívül feszült helyzetet ...  [S.l.]Szabad Nép szerkesztősége[1956]  
Apró.1956/95Mi, az Egyesült Izzó párttagjai és pártonkívüli dolgozói, fiataljai azzal a követeléssel fordulunk Pártunk Vezetőségéhez és Kormányunkhoz, ...  [Budapest] [1956] stencil
Apró.1956/584MiatyánkMiatyánk Hruscsov, ki vagy a Kremlben, ... [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/585Miért hallgat a dolgozó ifjúság szócsöve? Követeljük a "Magyar Ifjúság"-ot a Forradalmi Ifjúmunkások lapját  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/719Mindenki térjen haza lakásába!Nemzetőrség Városvédelmi Tanácsa EgerNemzetőrség Városvédelmi Tanácsa[1956]  
Apró.1956/742Mindenkinek!!!!Szénatéri Nemzeti Ellenállók [Budapest]Szénatéri Nemzeti Ellenállók19561956. okt. 29. 
Apró.1956/1021Miniszterelnök Úr!a függetlenségéért küzdő magyar népet képviselő forradalmi szervek megnyugvással veszik tudomásul, ...Nagybudapesti Közp. Munkástanács [etc.]BudapestNagybudapesti Közp. Munkástanács19561956. nov. 19. 
Apró.1956/602Miskolc város dolgozó! A megválasztott Népi bizottság szól hozzátok!Munkásbizottság, Sztrájkbizottság MiskolcMunkásbizottság1956  
Apró.1956/221Mit adott a forradalom a falunak?Gödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi Bizottsága GödöllőGATE Forradalmi Bizottsága[1956]  
Apró.1956/1053Mit akar a Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség(az Országos Ideiglenes Bizottság vitaindító levele) BudapestMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Országos Ideiglenes Intéző Bizottsága19561956. dec. 22. 
Apró.1956/593Mit jelent a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány?  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/778Mit kíván a Magyar Nemzet!Tolna Megyei Forradalmi Ifjúság [Szekszárd]Tolna Megyei Forradalmi Ifjúság1956  
Apró.1956/1101Mit tegyünk, hogy az inflációt elkerülhessük? Tolna megye dolgozói!MSZMP Tolna megyei Intézőbizottság [Szekszárd]MSZMP Tolna megyei Intézőbizottság[1957]  
Apró.1956/851Mit vett Szabó Úr?  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/988Most vigyázzatok magyar Testvérek!Magyar Nemzeti Bizottság BudapestMagyar Nemzeti Bizottság19561956. okt. 30. 
Apró.1956/595Mozi helyett  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/597Munka = rend, nyugalom, jólét! ...  [S.l.][s.n.]1956]  
Apró.1956/596Munka! Rend! Béke! Egyenlő a függetlenséggel és a szabadsággal!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/850Munkáddal segítsd a közlekedés gyors megindítását!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/1074Munkás és tanuló ifjúság!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/733Munkásifjak! Dolgozó fiatalok!Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnöksége [S.l.]Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnöksége[1956]  
Apró.1956/93Munkások!kinek érdeke?Egy sorbanálló[S.l.][s.n.]  298x215 mm
Apró.1956/992Munkások!kormányunk elsősorban a magyar munkásosztályra számítMSZMP Megyei Intéző Bizottsága[S.l.]Kánya János[1956]  
Apró.1956/993Munkások! A felkelés vívmányait ma már munkával kell megvédenetek!Magyar Szocialista Munkáspárt [Budapest]Szabó Lajos[1956]  
Apró.1956/1058Munkások! A felszabadító szovjet hadsereg tette lehetővé az üzemek államosítását, ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1099Munkások! A Rákosi-Gerő-klikk elleni fellépésetekben sok jogos követeléstek hangzott elHazafias Népfront Békés Megyei Titkársága, Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága [Békéscsaba]Hazafias Népfront Békés Megyei Titkársága[1957]  
Apró.1956/519Munkások! Az üzemi munkástanácsok megalakulása ...Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Elnöksége [S.l.]MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Elnöksége[1956]  
Apró.1956/603Munkások! Csepeli dolgozók! Védjétek meg munkástanácsaitokat!  [Budapest][s.n.]1956  
Apró.1956/495Munkások! Dolgozó parasztok! Haladó értelmiségiek, szövetkezeti dolgozók, kisiparosok! Magyar anyák és ifjak!  Hmvhely [Hódmezővásárhely]MSZMP Intézőbizottság[1956]  
Apró.1956/907Munkások! Dolgozók! Elvtársak! Az üzemben a termelő munka mindenütt megindultMSZMP XIX. ker. Ideiglenes Intéző Bizottsága [Budapest]MSZMP XIX. ker. Ideiglenes Intéző Bizottsága[1956]  
Apró.1956/368Munkások! Elvtársak! Dolgozók!Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége      
Apró.1956/369Munkások! Elvtársak! Dolgozók!Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége [S.l.]Gyenge Károly19561956. okt. 24. 
Apró.1956/371Munkások! Elvtársak! Dolgozók!Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége [S.l.]Majoros János[1956]  
Apró.1956/510Munkások! Elvtársak! Miért nincs még mindig rend, béke, teremtő munka?Magyar Szocialista Munkáspárt [Budapest]MSZMP[1956] Apró.1956/1028 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1028Munkások! Elvtársak! Miért nincs még mindig rend, béke, teremtő munka?Magyar Szocialista Munkáspárt [S.l.]Magyar Szocialista Munkáspárt[1956] Az Apró.1956/510 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/604Munkások! Elvtársak! Most saját kezetekbe veszitek gyáraitokat, amelyet a ti munkátok hozott létre, erősít, gazdagít!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/167Munkások! Értelmiségiek! magyarország[!] dolgozó népe!Forradalmi Ifjúság Budapest[s.n.]19561956. nov. 11. 
Apró.1956/447Munkások! Forradalmárok!A magyar munkásosztály és a forradalmi ifjúság Budapest[s.n.]1956  
Apró.1956/606Munkások! Ha tovább tart a sztrájk ...  [S.l.[s.n.][1956]  
Apró.1956/607Munkások! Ifjúság! Magyar nép!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/608Munkások! Kommunisták! Lépjetek be a Magyar Szocialista Munkáspártba  [Budapest]MSZMP[1956]  
Apró.1956/518Munkások! Lássatok tisztán!Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Elnöksége [S.l.]MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Elnöksége[1956]  
Apró.1956/609Munkások! Magyar Testvéreink!  Székesfehérvár[s.n.][1956]  
Apró.1956/610Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Diákok! Harcoljatok az esztelen sztrájkra, a fegyveres felkélésre[!] uszítók ellen  [S.l.]Gyarmati Sándor[1956]  
Apró.1956/1050Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Dolgozzatok sokat szenvedett hazánk sebeinek begyógyitásáért!  Veszprém[s.n.]19561956. dec. 8. 
Apró.1956/507Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Magyar Testvérek! Elvtársak!Magyar Szocialista Munkáspárt Megyei Intéző Bizottsága [S.l.]MSZMP Megyei Intéző Bizottsága[1956]  
Apró.1956/784Munkások! Polgárok! Hazafiak!Újpest Dolgozói [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/751Munkások! Polgárok! Somogy megye dolgozó népe!Szociáldemokrata párt [S.l.]Kovács Sándor[1956]  
Apró.1956/37Munkások! Testvérek!a Budapesti Központi Forradalmi Munkástanács és a Csepeli Vas- és Fémművek Forradalmi Munkástanácsa ... úgy határoztak, ... Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/611Munkások! Tiszta embereket a munkástanácsokba!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1085Munkások! Veszprém megye dolgozói! Az ország életének beindításához szén kell!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/370Munkások, elvtársak, dolgozók!Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége [S.l.]Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége[19]56  
Apró.1956/172Munkások, értelmiségiek, asszonyok! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni ...A Forradalmi karhatalom [S.l.]A Forradalmi karhatalom[1956]  
Apró.1956/94Munkások, Értelmiségiek, Fiatalok!az Egyesült Izzó Ideiglenes Munkás Tanácsa ... az alábbi határozatokat hozta [Budapest]Egyesült Izzó Ideiglenes Munkás Tanácsa[1956]  
Apró.1956/974Munkások, Értelmiségiek, Fiatalok!az Egyesült Izzó Ideiglenes Munkás Tanácsa ... az alábbi határozatokat hozta [Budapest]Egyesült Izzó Ideiglenes Munkás Tanácsa[1956] Az Apró.1956/94 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/605Munkások, értelmiségiek, fiatalok, katonák és tisztek! Budapest dolgozói!  Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/740Munkások, magyar dolgozók!Székesfehérvári Szociáldemokrata Párt Intézőbizottsága SzékesfehérvárMikó István[1956]  
Apró.1956/750Munkások, magyar dolgozók! A több mint 8 esztendeig tartó önkény beszüntette a Magyar Szociáldemokrata Párt működésétKéthly Anna, Kelemen Gyula, Kőműves József [S.l.]Szociáldemokrata Párt Ideiglenes Intézőbizottság[1956]  
Apró.1956/1124Munkások, magyar dolgozók! A több mint 8 esztendeig tartó önkény beszüntette a Magyar Szociáldemokrata Párt működésétA Székesfehérvári Szociáldemokrata Párt Intézőbizottsága SzékesfehérvárMikó István[1956]  
Apró.1956/803Munkások, Parasztok, Értelmiségiek, Édesanyák, Ifjúmunkások!Városi Párt V. B., Városi Tanács V. B., Hazafias Népfront [S.l.]Városi Párt V. B.[1956]  
Apró.1956/1068Munkásokat a munkástanácsokba!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap egész szövege a cím
Apró.1956/1060Munkás-paraszt fiatalok! Tanuló ifjúság! Ti vagytok a jövő nemzedékei!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/913Munkástanácsok! Az üzemek dolgozói, amikor megválasztottak benneteket abban bíztak, ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/377Munkástanácsokat az üzemekbeMDP Somogy Megyei Bizottsága, Szakszervezetek Megyei Tanácsa [Kaposvár]Körtés G.[1956]  
Apró.1956/29Munkástestvérek!a Budai Forradalmi Karhatalmi Egység tisztjei egyetértenek ...Rátz[!] SándorBudapestNagy-Budapesti Központi Munkástanács 1956. nov. 24. 
Apró.1956/188Munkástestvérek! Elvtársak! Az ellenforradalom a munkásosztály hatalmának megsemmisítését akarjaForradalmi Munkás Paraszt Kormány [S.l.]Forradalmi Munkás Paraszt Kormány  Apró.1956/944 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/613Munkástestvérek! Elvtársak! Az ellenforradalom a munkásosztály hatalmának megsemmisítését akarja  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/944Munkástestvérek! Elvtársak! Az ellenforradalom a munkásosztály hatalmának megsemmisítését akarjaForradalmi Munkás-Paraszt Kormány [S.l.]Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány[1956] Az Apró.1956/188 jelzetű dokumentum kiadásváltozata
Apró.1956/713Munkástestvérek! Polgártársak!Sopron város Munkástanácsai SopronLászló István19561956. nov. 16. 
Apró.1956/467Munkát! Rendet! Nyugalmat! Szervezett dolgozók!Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége BudapestMagyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége19561956. dec. 12. 
Apró.1956/614Műszaki egyetem Nagygyűlésének határozatai  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/616Nagy Imre elvtárs üzenete Borsod népéhezA Nagy Imre elvtársnál járt küldöttség résztvevői BudapestJárási Pártbizottság19561956. okt. 25. 
Apró.1956/615Nagy Imre elvtárs, a Minisztertanács elnökének nyilatkozata az ellenforradalmi provokációról  [S.l.]Gyenge Károly[1956]  
Apró.1956/619Nagy Imre, az új Nemzeti Kormány elnöke, október 28-án az alábbi rádiófelhívást intézte az ország népéhez: Magyarország Népe!  [Budapest]MDP Központi Vezetősége19561956. okt. 28. 
Apró.1956/107"Nagy Imrében bizalmunk!"Egyetemi Forradalmi Diákbizottság [Budapest]Egyetemi Forradalmi Diákbizottság[1956]  
Apró.1956/375Nagyatád Dolgozói, Kommunisták, Elvtársak!MDP Nagyatádi Járási Pártbizottsága NagyatádMDP Nagyatádi Járási Pártbizottsága[1956]  
Apró.1956/498Nagyatádi Járás Dolgozói! Munkások! Dolgozó parasztok! Néphez hű értelmiségiek!MSZMP Járási Intéző Bizottsága NagyatádSuri György[1956]  
Apró.1956/1014Nagybudapesti Központi Munkástanács 1956. november 21-i határozataNagybudapesti és Vidéki Munkástanács [Budapest]Nagybudapesti és Vidéki Munkástanács1956  
Apró.1956/932Nagybudapesti Központi Munkástanács határozata!  BudapestNagybudapesti Központi Munkástanács19561956. nov. 27. 
Apró.1956/635Nagykanizsa dolgozó népe!Nagykanizsai Városi Nemzeti Bizottság, Délzala szerkesztősége NagykanizsaLékai Gyula[1956]  
Apró.1956/636Nagykanizsai Városi Nemzeti Bizottsághatározat NagykanizsaLékai Gyula19561956. okt. 29. 
Apró.1956/18Ne bántsd a magyart!1. Az ifjú munkások, a parasztifjak és a diákok követelik, hogy az orosz csapatok azonnal vonuljanak kiEger Forradalmi IfjúságaEgerEger Város Forradalmi Nemzeti Tanácsa[1956]  
Apró.1956/80Ne bántsd a magyart!1. Az ifjú munkások, a parasztifjak és a diákok követelik, hogy az orosz csapatok azonnal vonuljanak kiEger Forradalmi IfjúságaEgerEger Város Forradalmi Nemzeti Tanácsa[1956] Apró.1956/18 jelzetű kiadvány szedésváltozata
Apró.1956/638Ne engedjetek! Magyarok!  [S.l.][s.n.]19571957. jan. 
Apró.1956/639Ne engedjük, hogy fenyegetéssel, kézigránáttal veszélyeztessék kerületünk ellátását, nyugodt, életét!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/1073Ne hallgass a rémhírterjesztőkre, ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/946Ne várd a külföldi segítséget!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/16"Nem azonosak akik tegnap utcasarkokon, ... felvonulást rendeztek jogos követeléseinkért; ..."A Béke barátai [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/641Nem engedjük magunkat tőrbecsalni!!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/642Nem igaz, hogy a dolgozóknak érdeke a sztrájk  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/643Nem kell Ensz.[!] csapatok Magyarországra!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/848Nem maradhatnak hajlék nélkül! Gyorsan építsük újjá!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/152Nem tűrjük ...Felkelő Forradalmi Ifjúság [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/318NemzetünkértIX. sz. ált. iskola Eger[s.n.][1956]  
Apró.1956/514Nógrád megye Bányászai! Kommunisták! Ifjúmunkások és műszaki értelmiségiek!Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megye Ideiglenes Intéző Bizottsága [S.l.]MSZMP Nógrád megye Ideiglenes Intéző Bizottsága[1956]  
Apró.1956/512Nógrád megye dolgozói! Elvtársak! Kommunisták!MSZMP [S.l.]MSZMP[1956]  
Apró.1956/415NyilatkozatjavaslatMagyar Forradalmi IfjúságBudapestMagyar Forradalmi Ifjúság19561956. nov. 29. 
Apró.1956/894Nyilatkozatmi a Jugoszláv Szövetségi népköztársaság budapesti követségén 1956 november 4-én menedék jogot nyert ... [Budapest][s.n.]1956  
Apró.1956/823Nyilatkozat! A Csepel Vas- és Fémművek Munkás Tanácsa elnöksége ... kiértékelve az 1956. október 23-tól a mai napig terjedő időszakot, az alábbi következtetésre jutott  BudapestCsepel Vas- és Fémművek Munkás Tanács Elnöksége19571957. jan. 8.Az Apró.1956/1119 és az Apró.1956/1120 jelzetű dokumentum kiadásváltozata
Apró.1956/1119Nyilatkozat! A Csepel Vas- és Fémművek Munkás Tanácsa elnöksége ... kiértékelve az 1956. október 23-tól a mai napig terjedő időszakot, az alábbi következtetésre jutott  BudapestCsepel Vas- és Fémművek Munkás Tanács Elnöksége19571957. jan. 8. Az Apró.1956/823 és az Apró.1956/1120 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/1120Nyilatkozat! A Csepel Vas- és Fémművek Munkás Tanácsa elnöksége ... kiértékelve az 1956. október 23-tól a mai napig terjedő időszakot, az alábbi következtetésre jutott  BudapestCsepel Vas- és Fémművek Munkás Tanács Elnöksége19571957. jan. 8. Az Apró.1956/823 és az Apró.1956/1119 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/660Nyílt levél a magyar dolgozó néphezApró Antal [et al.] BudapestApró Antal19561956. nov. 4. Az Apró.1956/1010 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1010Nyílt levél a magyar dolgozó néphez! Honfitársaink, munkás és paraszt testvéreink!Apró Antal [et al.] BudapestApró Antal19561956. nov. 4. Az Apró.1956/660 és az Apró.1956 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/1011Nyílt levél a magyar dolgozó néphez! Honfitársaink, munkás és paraszt testvéreink!Apró Antal BudapestApró Antal19561956. nov. 4. 
Apró.1956/664/aNyomdaipari Munkássághoz!Nyomdászok Forradalmi Bizottsága [S.l.]Nyomdászok Forradalmi Bizottsága1956  
Apró.1956/849Nyugdíjasok tízezrei kapják vissza jogtalanul megvont nyugdíjukat a munkás-paraszt forradalmi kormány rendeletére  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/667Oh idők és oh szokások, ...  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/669Október 23-ra emlékezünk  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/675Október 25-én a diósgyőri elvtársak példája nyomán gyárunk éjszakás műszakjának munkásai munkásgyűlést tartottak, ...Ózdi Kohászati Üzemek Munkástanácsa ÓzdÓzdi Kohászati Üzemek Munkástanácsa1926[!1956]1956. okt. 26. éjjel 2 óra 
Apró.1956/177Orosz barátaink! Ne lőjjetek[!]!A forradalmi magyar ifjúság [S.l.]A forradalmi magyar ifjúság[1956]  
Apró.1956/896Orosz barátaink! Ne lőjjetek[!]!Forradalmi Magyar Ifjúság [S.l.]Forradalmi Magyar Ifjúság[1956]  
Apró.1956/858Országos Nemzeti Bizottság  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/462Óvónők, tanítók, tanárok! Magyar oktatásügyi dolgozók!Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete ideiglenes elnöksége BudapestDéri István19561956. nov. 20. 
Apró.1956/1054Óvónők, tanítók, tanárok! Magyar oktatásügyi dolgozók!Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete ideiglenes Elnöksége BudapestMagyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete ideiglenes Elnöksége19561956. nov. 20. 
Apró.1956/676Ózd és környéke munkásainak követeléseiÓzdi Kohászati Üzemek, Ózdi Szénbányászati Tröszt, Borsodnádasdi Lemezgyár Forradalmi Munkástancsai[!] ÓzdÓzdi Kohászati Üzemek Forradalmi Munkástanácsa19561956. nov. 13. Az Apró.1956/1006 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1006Ózd és környéke munkásainak követeléseiÓzdi Kohászati Üzemek Forradalmi Munkástanácsa, Ózdi Szénbányászati Tröszt Forradalmi Munkástanácsa, Borsodnádasdi Lemezgyár Forradalmi Munkástanácsa ÓzdÓzdi Kohászati Üzemek Forradalmi Munkástanácsa19561956. nov.13. 
Apró.1956/674Ózdi Kohászati Üzemek Munkástanácsának kiáltványÓzdi Kohászati Üzemek munkásszervező bizottsága ÓzdÓzdi Kohászati Üzemek munkásszervező bizottsága[1956]  
Apró.1956/680Pápa Város Dolgozói!Pápa Város Forradalmi Tanácsa PápaPápa Város Forradalmi Tanácsa[1956]  
Apró.1956/681Pápa Város Forradalmi Bizottságának az új Nemzeti Kormány elé terjesztendő követeléseiPápa Város Forradalmi Tanácsa PápaPápa Város Forradalmi Tanácsa19561956. okt. 27. 
Apró.1956/683Pápa város Parancsnokának parancsa: 3. szám. 1956 november 13.Pápai helyőrség szovjet parancsnoka PápaPápai helyőrség szovjet parancsnoka19561956. nov. 13. 
Apró.1956/682Pápa város Szovjet Parancsnokának parancsa2-es szám, 1956. november 7-énPomogálovPápaPomogálov19561956. nov. 7. 
Apró.1956/497Pápai Járás Dolgozói! Honfitársak! Elvtársak!Magyar Szocialista Munkáspárt járási ideiglenes intézőbizottsága PápaMSZMP járási ideiglenes intézőbizottsága19561956. nov. 
Apró.1956/19Parancs! Annak érdekében, hogy Békés megyében nyugalom és békés élet legyen, ...Békés Megyei Szovjet Katonai Kommendans BékéscsabaBékés Megyei Szovjet Katonai Kommendans19561956. nov. 7. 
Apró.1956/114Parasztlányok és fiúk!megalakult a parasztifjúság új, egységes szervezete, az EPOSZEgységes Parasztifjúság Országos Szövetsége Hajdú-Bihar megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága[Debrecen]Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége Hajdú-Bihar megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága1956  
Apró.1956/297Parasztok! Értelmiségiek! Ifjak! Munkások! Katonák!Karcag város Forradalmi Tanácsa KarcagKarcag város Forradalmi Tanácsa[19]56  
Apró.1956/324Parasztok! Értelmiségiek! Ifjak! Munkások! Katonák!Kisújszállás város Forradalmi Tanácsa KisújszállásKisújszállás város Forradalmi Tanácsa[1956]  
Apró.1956/685Parasztok! Magyar Szociáldemokraták!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1066Parasztok! Támogassátok a Kádár kormányt, amely érdekeitekért is harcol!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/687Pártunk és kormányunk demokratikus célkitűzései  [S.l.][s.n.][1956] Az Apró.1956/1118 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/1118Pártunk és kormányunk demokratikus célkitűzései  [S.l.][s.n.][1956] Az Apró.1956/687 jelzetű dokumentum kiadás változata
Apró.1956/690Pestszentlőrint[!] lakossága!Ideiglenes Nemezti[!] Bizottság BudapestIdeiglenes Nemezti[!] Bizottság1956  
Apró.1956/693Petőfi Párt! Felhívás!Varga István, Kiss Pál Lajos, Sándor András [S.l.]Varga István[19]56  
Apró.1956/59Pillanatra felriad a nemzet, ...  [S.l.][s.n.][1957]  
Apró.1956/696Piros vér a pesti utcánT. L. VeszprémVeszprémi Vegyipari Egyetem MEFESZ szervezete[1956]  
Apró.1956/893Piros vér a pesti utcánTamási Lajos [S.l.][s.n.]19561956. okt. 31. 
Apró.1956/2Polgártársak!Gödöllő környéki parasztok, munkások, értelmiségiek, katonák, idegen ajkú testvéreinkAgrártudományi Egyetem Forradalmi BizottságaGödöllőAgrártudományi Egyetem Forradalmi Bizottsága1956  
Apró.1956/814Polgártársak!az egész ország Nagy Imre mellé álltVeszprémi MEFESZVeszprémVeszprémi MEFESZ19561956. nov. 2. 
Apró.1956/796Polgártársak! A kormány lemondottVáci Forradalmi Nemzeti Tanács VácVáci Forradalmi Nemzeti Tanács[1956]  
Apró.1956/209Polgártársak! A Nemzeti Kormány bejelentése értelmében újból megkezdi szervezkedését a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt megyei és békéscsabai szervezete  BékéscsabaSzentesi András[1956]  
Apró.1956/697Polgártársak! Dolgozók, férfiak, asszonyok, fiatalok!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/594Polgártársak! Követeljük, hogy a szovjet csapatok azonnal hagyják abba a harcot, ...Mosonmagyaróvár szabad város munkástanácsai MosonmagyaróvárSzelle Albert19561956. okt. 30. 
Apró.1956/793Polgártársak! Megalakult Vác várost és a Váci Járást magában foglaló Munkás- és KatonatanácsVác Város Munkás- és Katonatanácsa VácVác Város Munkás- és Katonatanácsa19561956. okt. 29. 
Apró.1956/646Polgártársak! V. kerületiek!Nemzeti Bizottságot Előkészítő V. kerületi dolgozók [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/781Politikai alapfogalmakbeszéd és értelemgyakorlatA továbbharcoló magyar ifjúságBudapest[s.n.]19561956. nov. 10.Az Apró.1956/780 jelzetű dokumentum azonos a második oldallal
Apró.1956/88Politikai állásfoglalás!Egri Forradalmi Nemzeti Tanács EgerEger Város Forradalmi Nemzeti Tanácsa19561956. okt. 28. du. 6 óra 
Apró.1956/698Politikailag legyőzzük az ellenforradalmat!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/45Prikaz Voennogo Komendanta Sovetskih Vojsk Goroda Budapešt N°-1.K. Grebennik BudapestGrebennik K.19561956. nov. 6. 
Apró.1956/886PropuskMurani Laslo [Budapest]Murani Laslo1956  
Apró.1956/887PropuskKapajag Jožef [Budapest]Kapajag Jožef19561956. nov. 
Apró.1956/1084Rákosi-Gerő nemzetvesztő!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/468Rendet! Békét! Munkát! Kinek használt a sztrájk?Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége BudapestMagyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége19561956. dec. 12. 
Apró.1956/1082Rendet! Békét! Munkát! Szabad magyar hazát!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/568Rendet! Nyugalmat! Egyetlen csepp vér sem omoljon!  [S.l.]Megyei Nemzeti Bizottság[1956]  
Apró.1956/702Rendületlenül  Budapest[s.n.]1956  
Apró.1956/855Romos-utcák - bénult közlekedés, baleset, nyaktörés  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/704Röviden 4 kérdésről  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/705Ruszki, mars ki!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/509Salgótarján dolgozói!Magyar Szocialista Munkáspárt Megyei Járási-Városi Ideiglenes Intézőbizottságai SalgótarjánMSZMP Megyei Járási-Városi Ideiglenes Intézőbizottságai[1956]  
Apró.1956/706Salgótarján ipari munkásai, műszaki és adminisztratív dolgozói!  Salgótarján[s.n.][1956]  
Apró.1956/853Segíts, hogy otthonuk, derűs életük legyen gyermekeinknek  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/854Segítsd a rendőrséget a spekulánsok leleplezésében!  [S.l.[s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/574Somogy megye dolgozó parasztjai! Ezernyi sebtől vérzik országunk és szeretett fővárosunk, BudapestMegyei Pártbizottság [S.l.]Megyei Pártbizottság[1956]  
Apró.1956/711Somogy megye népeSomogy Megyei Nemzeti Tanács KaposvárSomogy Megyei Nemzeti Tanács1956  
Apró.1956/248Somogy megye népe!Hazafias Népfront Somogy Megyei Elnöksége KaposvárPócza J.19561956. okt. 25. 
Apró.1956/64Somogyi parasztfiatalok!fiúk és lányok!DISZ Megyei VB.[S.l.]Pankász[1956]  
Apró.1956/149Sovetskie soldati i oficeri!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/435Sovetskie soldaty! Ne strelajte na ludej, ...Vengerskaâ molodež [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/178Sovetskie soldaty!bvy izgnali otsuda nemeckih fasistovRevolucionaâ vengerskaâ molodez [S.l.]A forradalmi magyar ifjúság[1956]  
Apró.1956/434Sovetskim voinam!Vengerskaâ molodež Budapest[s.n.]19561956. okt. 29. 
Apró.1956/863Szabad Ifjúságmiénk az utca [Budapest]Szabad Ifjúság szerkesztősége19561956. okt. 23. 
Apró.1956/930Szabad választás /Magyarországon/!  Budapest[s.n.]19561956. nov. 22. 
Apró.1956/291Szabadságharcosok! Magyarok!Kalocsai Vadászezred Forradalmi Katonai Tanácsa KalocsaKalocsai Vadászezred Forradalmi Katonai Tanácsa1956  
Apró.1956/724Szabolcs-Szatmár megye dolgozó népe!Szabolcs-Szatmár Megyei Forradalmi Munkás Paraszt Tanács [Nyíregyháza]Szabolcs-Szatmár Megyei Forradalmi Munkás Paraszt Tanács[1956]  
Apró.1956/725Szabolcs-Szatmár megyei Munkástanács Sztrájkbizottságának határozata  NyíregyházaSzabolcs-Szatmár megyei Munkástanács Sztrájkbizottsága[1956]  
Apró.1956/189Szállítóipari munkások!fővárosunk közellátása súlyos helyzetben vanForradalmi Munkás-Paraszt Kormány[Budapest]Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány[1956]  
Apró.1956/1003Szavazólapa Jászberényi 10. sz. Autóközlekedési Vállalat Munkástanácsának megválasztásához JászberényJászberényi 10. sz. Autóközlekedési Vállalat Munkástanácsa[1956] Az Apró.1956/736 és az Apró.1956/1004 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/1004Szavazólapa Jászberényi 10. sz. Autóközlekedési Vállalat Munkástanácsának megválasztásához JászberényJászberényi 10. sz. Autóközlekedési Vállalat Munkástanácsa[1956] Az Apró.1956/736 és az Apró.1956/1003 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/736Szavazólap a Jászberényi 10. sz. Autóközlekedési Vállalat Munkástanácsának megválasztásához  JászberényJászberényi 10. sz. Autóközlekedési Vállalat Munkástanácsa[1956] Az Apró.1956/1003 és az Apró.1956/1004 jelzetű dokumentumok kiadás változata
Apró.1956/737Szavazó-lap munkástanácsi tagok választásához a Karcagi Sütőipari Vállalatnál  KarcagKarcagi Sütőipari Vállalat[19]56  
Apró.1956/738Szavazó-lap szakszervezeti választáshoz a Karcagi Sütőipari Vállalatnál  KarcagKarcagi Sütőipari Vállalat[19]56  
Apró.1956/521Székesfehérvári Járás Dolgozói! Munkások, Parasztok, Értelmiségiek!Magyar Szocialista Munkáspárt Székesfehérvári Járási Elnöksége SzékesfehérvárFürjes Jánosné[1956]  
Apró.1956/272Szekszárd dolgozó népe!munkások! Dolgozó parasztok! Értelmiségiek! Fiatalok!Ifjúsági Forradalmi BizottságSzekszárdIfjúsági Forradalmi Bizottság1956  
Apró.1956/743Szenet a hazának! A kormány felhívása a bányászokhoz  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/942Szervezési vonalon  [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/464Szervezett dolgozók! Szaktársak!Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége [S.l.]Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége[1956]  
Apró.1956/747Szóba se állj vele ...  [S.l.][s.n.]1956 A versekhez tartozó dátumok: 1956. nov. 8-9., 1956. nov. 6., 1956. nov. 9.
Apró.1956/752Szociáldemokratáka nyolcévtizede működő Magyar Szociáldemokrata Párt vár benneteket! [Budapest]Magyar Szociáldemokrata Párt[1956]  
Apró.1956/712Szolidaritást vállaltak a bányászokSomsály bányászai [S.l.][s.n.]1956  
Apró.1956/756Szombaton délután ujra[!] megjelenik a Független Ujság[!] a Békés megyei Tanács és a Megyei Munkástanács lapja  [S.l.]Békés megyei Munkástanács[1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/760Szovjet Katonai Parancsnokság  [S.l.]Szovjet Katonai Parancsnokság19561956. nov. 15. 
Apró.1956/1052Szovjet-lengyel közös nyilatkozat!  [S.l.][s.n.]1956  
Apró.1956/764Sztrájk a mi fegyverünk  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/450Sztrájk a végső győzelemig! Magyarok! Munkások! Polgártársak! Barátaim!M. Nemzeti Bizottmány BudapestM. Nemzeti Bizottmány19561956. nov. 1. 
Apró.1956/451Sztrájk felhívás!!! Magyarok! Munkások! Barátaink!Magyar Nemzeti Bizottmány BudapestMagyar Nemzeti Bizottmány19561956. okt. 30. 
Apró.1956/763Sztrájk=infláció, járvány, nyomormunka=rend, béke, jobb élet [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/92Sztrájkoljunk vagy dolgozzunk?Egy hazafi [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1000Sztrájkot!!!hős szabadságharcosaink fegyverrel a kézben harcolnak ... Budapest[s.n.][1956]  
Apró.1956/780Sztrájkot!!! Hős szabadságharcosaink még mindig harcolnak ...  Budapest[s.n.]19561956. nov. 10. 
Apró.1956/765Szülők, Édesapák! Édesanyák! Megindult az élet, a tanítás az iskolában is  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/587Szüntessék meg a népelnyomó Rákosi-rendszer egyházellenes bűneitMinden katolikus magyar Budapest[s.n.]19561956. okt. 29. 
Apró.1956/1025Szüntessétek meg a népelnyomó Rákosi rendszer egyházellenes bűneit!Minden katolikus magyar Budapest[s.n.]19561956. okt. 29. 
Apró.1956/558TájékoztatóközigazgatásM. E. F. E. SZ.EgerM. E. F. E. SZ.19561956. nov. 1. 
Apró.1956/1047Tájékoztatóa megyei rendőrfőkapitányság értesíti a lakosságot, ...Ferenczi LászlóVeszprémFerenczi László19561956. dec. 18. 
Apró.1956/768Távirat a Kormányhoz  [Budapest][s.n.][1956]  
Apró.1956/1069Távolítsátok el az ellenséges elemeket a munkástanácsból  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/951Te is segíts!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/769Te még mindig olvasod a Népszabadságot és a Népakaratot?  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/837Te pesti srác  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/436Teljes amnesztia, az ÁVH tegye le a fegyvert!A magyar írók és művészek [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/5Termelőkaz őszi vetések befejezésének további halogatása ...Bács-Kiskunmegye Mezőgazdasági IgazgatóságaKecskemétBene A.19561956. nov. 8. 
Apró.1956/508Termelőszövetkezeti dolgozók! Az elmúlt években sok sérelem érte dolgozó parasztságunkatMSZMP Megyei Intézőbizottsága [S.l.]Kánya János[1956]  
Apró.1956/1086Termelőszövetkezeti parasztok! Legyetek továbbra is a közös gazdálkodás harcosai  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1106Termelőszövetkezeti tagok! Elvtársak!Járási Tanács V. B., MSZMP Járási Ideiglenes Elnöksége [Debrecen]Magyar Szoc. Munkáspárt1957  
Apró.1956/927Textilipari Dolgozók! Szaktársak! A nemzeti függetlenségért, ... vívott forradalom győzöttmagyar Textilipari Dolgozók Országos Szabad Szakszervezete Budapestmagyar Textilipari Dolgozók Országos Szabad Szakszervezete19561956. nov.17. 
Apró.1956/170Tiltakozz a kormány ellen!Forradalmi Ifjúság [S.l.]Forradalmi Ifjúság[1956]  
Apró.1956/770Tiszta embereket a munkástanácsokba!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/1048Tisztelt Bizottság! Kedves Barátaink! A Hazafias Népfront Megyei Elnöksége decemberi ülésén foglalkozott a Népfront Bizottságok közvetlen tennivalóival  VeszprémHazafias Népfront Megyei Elnöksége19561956. dec.20. 
Apró.1956/771Tiszti nyilatkozat  Budapest[s.n.]19561956. nov. 
Apró.1956/647Titkos szabad választást!Nemzeti Forradalmi Párt [S.l.]Nemzeti Forradalmi Párt[1956]  
Apró.1956/772Tito elnök beszéderészletek [Békéscsaba]Békés megyei Tanács VB.[1956]  
Apró.1956/590Tovarosi, Soldaty, Oficery, Druzâ!Rabocie i Studenty goroda Miškolc Miskolc[s.n.][1956]  
Apró.1956/1102Törvényjavaslat az egyetemekről  [S.l.][s.n.][1957]  
Apró.1956/1103Törvényjavaslat az egyetemekről  [S.l.][s.n.]1957  
Apró.1956/244Ujpest Dolgozó Népéhez!Hazafias Népfront, MDP, Tanács, Munkástanács [Budapest]Hazafias Népfront[1956]  
Apró.1956/511Újpesti asszonyok!! Édesanyák!!Magyar Szocialista Munkáspárt IV. ker. Intézőbizottsága [Budapest]MSZMP IV. ker. Intézőbizottság[1956]  
Apró.1956/787Újpestiek!  Újpest[s.n.]19561956. nov. 6. 
Apró.1956/403Újra szép lesz Budapest! Ifjúmunkások!Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Országos Ideiglenes Bizottsága BudapestMagyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Országos Ideiglenes Bizottsága[1956]  
Apró.1956/832Üdvözlet szomszédainknak! Kedves szomszédaink, barátaink, elvtársak!A Kassai kerület dolgozói Kassa[s.n.][1956]  
Apró.1956/788Üdvözöljük a Kínai Népköztársaságot!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/236Üzemek, vállalatok és pártok részére!Gyulai Munkástanács Elnöksége GyulaGyulai Munkástanács Elnöksége19561956. nov. 30. 
Apró.1956/790Üzenet Budapestről  [Sopron]Soproni Egyetem MEFESZ Bizottsága[1956]  
Apró.1956/679V. kerületi Hazafiak, Bajtársak!V. ker. Nemzeti Bizottság Karhatalmi Parancsnoksága BudapestV. ker. Nemzeti Bizottság Karhatalmi Parancsnoksága19561956. okt. 31. 
Apró.1956/678V. kerületi Polgártársak! Barátaink!V. kerületi Ideiglenes Nemzeti Bizottság [Budapest]V. kerületi Ideiglenes Nemzeti Bizottság19561956. okt. 28. 
Apró.1956/795Vác város lakosságához!Vác Városi Tanács végrehajtóbizottsága, Váci Városi Nemzeti Forradalmi Bizottság VácVác Városi Tanács végrehajtóbizottsága[1956]  
Apró.1956/797Válasszatokmunkafelvétel vagy infláció! [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/362Válasszatok!Magyar diákok [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/836Valóra váltjuk Somogy népének követeléseitSomogy megyei Párt VB. [Kaposvár]Szántó J.1956  
Apró.1956/798Vannak emberek, akik azt hiszik, hogy a forradalom egy idegen országban rendelésre, megegyezés alapján megszülethetLenin [S.l.][s.n.]1956 Idézte Sepilov külügyminiszter a XI. kongresszuson 1956. febr. 25-én
Apró.1956/806Vas megye Népe!a volt koalíciós pártok képviselőiből megalakult a megye Nemzeti Bizottsága SzombathelyMegyei Nemzeti Bizottság19561956. okt. 27. 
Apró.1956/808Vásárhely dolgozó népe!mivel a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a kormány helyt adott jogos követeléseinknek, ... [Hódmezővásárhely][s.n.][1956]  
Apró.1956/264Vásárhely Népe!a honvéd helyőrség ma ... koszorúzási ünnepély rendez ...Honvédség Forradalmi Tanácsa[S.l.]Nemzeti Újság[1956]  
Apró.1956/569Vasi parasztok! Megalakult a széles, demokratikus alapokon nyugvó magyar Nemzeti Kormány!  [Szombathely]Megyei Nemzeti Bizottság[1956]  
Apró.1956/809Vasmegyea Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapjaMagyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége[Szombathely]Vasmegye Lapkiadó V.19561956. okt. 26.Fejlécen : Ingyen röplap
Apró.1956/810Vasmegyepolitikai napilap [Szombathely]Vasmegye Lapkiadó Váll.19561956. okt. 27. Fejlécen: Ingyen röplap
Apró.1956/398Vasutas fiatalok, ifjúmunkások!Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Ideiglenes Vasutas Intéző Bizottsága [S.l.]Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Ideiglenes Vasutas Intéző Bizottsága[1956]  
Apró.1956/939Végre ...[!] a hőn óhajtott Szabadság napja ránk virradt! Magyarok! Testvérek!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/489Veszprém megyei munkások! Szervezett dolgozók! Bányászok! Műszaki értelmiségiek! Honfitársak!Magyar Szabad Szakszervezetek Veszprém megyei Szövetsége, Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Intéző Bizottsága VeszprémMagyar Szabad Szakszervezetek Veszprém megyei Szövetsége[1956]  
Apró.1956/813Veszprém város katonai kommendánsának 2. számú parancsaKonyisev VeszprémKonyisev1956  
Apró.1956/34Vidék dolgozói és ifjúsága!a Budapesten spontán kirobbant forradalmat hősiesen kivívó fegyveres diák és munkás csapatok ...Budapesti Forradalmi DiákbizottságBudapestBudapesti Forradalmi Diákbizottság[1956]  
Apró.1956/1057Vigyázz a befurakodókra!  [S.l.][s.n.][1956] A röplap teljes szövege a cím
Apró.1956/252VII. ker. lakosai!megalakult a VII. kerületi Nemzeti Bizottság [Budapest]VII. ker. Nemzeti Bizottság[1956]  
Apró.1956/204VII. ker. lakossága, Magyar Testvéreink!a Magyar Nép hős fiainak vére nem omlott hiába!Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt VII. ker. szervezetének id. intézőbizottságaBudapestFKGP VII. ker. szervezete19561956. okt. 31. 
Apró.1956/253VII. kerület dolgozói!segítsétek sokat szenvedett kerületünk talpraállását, ...VII. kerületi Tanács[Budapest]VII. kerületi Tanács[1956]  
Apró.1956/210VII. kerület lakosságaa mai napon megalakult a VII. kerületben a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt [Budapest]FKGP[1956]  
Apró.1956/662VIII. kerület lakói!VIII. ker. Nemzeti Bizottság, VIII. ker. Tanács VB. elnöke BudapestVIII. ker. Nemzeti Bizottság19561956. nov. 10. 
Apró.1956/699Villák proletárjai, Kucserák és egyéb válogatott káder-, Kádár-, és keretlegények, egyesüljetek!  [S.l.][s.n.][1956]  
Apró.1956/453Vojskam Sovetskogo Souza!Vengerskij nacionaĺnyj revolucionnij komutet BudapestMagyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány19561956. nov. 1. 
Apró.1956/839Vozzvanie! Sovetskie soldady!Souz Vengerskih Pisatele [S.l.]Souz Vengerskih Pisatele[1956]  
Apró.1956/774XI. kerület dolgozói! Munkások! Diákok! Katonák!XI. kerületi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Bizottság BudapestXI. ker. Ideigl. Forr. Nemzeti Bizottság19561956. okt. 29. 
Apró.1956/920XI. Kerület Dolgozóinak határozataMunkástanácsok küldöttei [Budapest][s.n.]19561956. okt. 31. 
Apró.1956/895XIV. kerület lakosságaa mai napon megalakult a XIV. kerületben a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt [Budapest]Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt[1956]  
Apró.1956/819Zalaegerszegi Ifjúsági Küldöttség és a Városi Tanács közös közleménye  ZalaegerszegVárosi Tanács[1956]  
Apró.1956/877Zalaegerszegi Városi Forradalmi Tanács  ZalaegerszegZalaegerszegi Városi Forradalmi Tanács[1956]  
Apró.1956/820Zirci bányászok!teljes kapacitással megkezdték munkát a gyárak, ... Zirc[s.n.][1956]  

Kezdőlap