10028.htm

CÍMSZÓ: Acharónim

SZÓCIKK: Acharónim, az acharón (utolsó) héber szó többes száma és epigónokat,vagy később jötteket jelent. A talmudikus irodalomban a decisorokat és kodifikátorokat értik alatta. A zsidó hitéletnek Magyarországon is érvényes végső formái nagyrészt az A. szelleméből bontakoztak ki és döntvényeik még ma is irányadók. Még a reformtörekvések sem tudták megtörni a hatásukat és a konzervativizmus, amelyhez a haladó hitközségek is vissza visszakanyarodnak, az ő tevékenységük eredménye. Működésük több száz esztendőt ölel fel, bárha arról, hogy ki nyitotta meg az epochájukat, nem egységes a felfogás. Némelyek a XIII. századra teszik működésük kezdetét, arra az időre tehát, mikor a francia iskolából kikerült Toszafisták (l.o.) korszaka lezáródtól Mások a Dürenből való Izsáknak, a Saare Dura szerzőjének a XIV. században történt föllépésétől számítják az A. korszakát. Olyan vélemény is van, amely a középkor végével veti össze az A. föllépését és még ezzel a felfogással szemben is az a másik áll, amely azt állítja, hogy az A. periódusa a XVI. század második felében Káro Józseffel, a Sulchan Áruch (l. o.) szerzőjével kezdődik. Az eltérő számítások nem zavarják meg a korszakról kialakult felfogást, sem pedig a tekintélytiszteletet, amely a zsidó hitéletben meggyökeresedett és legerőteljesebb kifejezését abban találta, hogy az egész világ zsidósága - természetesen a magyar zsidóság is - a Sulchan Áruch alapjára helyezkedett. Csupán a haladó hitközségek tettek kísérletet arra, hogy a Sulchan Áruch-tól valamennyire függetlenítsék magukat, ami kis mértékben az imarend módosításában, felismerhetőbben a zsinagógák be rendezésében és némely ősi szertartás modern átalakításában jutott kifejezésre. A magyarországi haladó hitközségek sohasem azonosították magukat az úgynevezett reformzsidósággal, amely meg is bukott Magyarországon (l. Reformzsidók), de ahol felfogásuk szériát nem bolygatták meg a tradíciós hitélet legbelsőbb lényegét, szintén követték a modern irányzatot: zsinagógáikban az almemort (l. o.) hagyományos centrális elhelyezéséből a frigyszekrény elé állították, bevezették az orgonát, több helyen a vegyes énekkart, a templomban való esketést, a konfirmációt stb., de lényegesebb részeiben a hagyomány alapján maradt a hitéletük, sőt az utolsó években egyre erősebben hangsúlyozzák a Sulchan Áruch alapján való elhelyezkedésüket és ezzel a magyar haladó hitközségek életében is újból az A. szellemének befolyása érvényesül. Mindenesetre meg lehet állapítani, hogy a magyar zsidók vallásos pszichózisa nagyjában az A. több évszázados működésének a produktuma.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 28. címszó a lexikon => 6. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10028.htm

CÍMSZÓ: Acharónim

SZÓCIKK: Acharónim, az acharón utolsó héber szó többes száma és epigónokat,vagy később jötteket jelent. A talmudikus irodalomban a decisorokat és kodifikátorokat értik alatta. A zsidó hitéletnek Magyarországon is érvényes végső formái nagyrészt az A. szelleméből bontakoztak ki és döntvényeik még ma is irányadók. Még a reformtörekvések sem tudták megtörni a hatásukat és a konzervativizmus, amelyhez a haladó hitközségek is vissza visszakanyarodnak, az ő tevékenységük eredménye. Működésük több száz esztendőt ölel fel, bárha arról, hogy ki nyitotta meg az epochájukat, nem egységes a felfogás. Némelyek a XIII. századra teszik működésük kezdetét, arra az időre tehát, mikor a francia iskolából kikerült Toszafisták l.o. korszaka lezáródtól Mások a Dürenből való Izsáknak, a Saare Dura szerzőjének a XIV. században történt föllépésétől számítják az A. korszakát. Olyan vélemény is van, amely a középkor végével veti össze az A. föllépését és még ezzel a felfogással szemben is az a másik áll, amely azt állítja, hogy az A. periódusa a XVI. század második felében Káro Józseffel, a Sulchan Áruch l. o. szerzőjével kezdődik. Az eltérő számítások nem zavarják meg a korszakról kialakult felfogást, sem pedig a tekintélytiszteletet, amely a zsidó hitéletben meggyökeresedett és legerőteljesebb kifejezését abban találta, hogy az egész világ zsidósága - természetesen a magyar zsidóság is - a Sulchan Áruch alapjára helyezkedett. Csupán a haladó hitközségek tettek kísérletet arra, hogy a Sulchan Áruch-tól valamennyire függetlenítsék magukat, ami kis mértékben az imarend módosításában, felismerhetőbben a zsinagógák be rendezésében és némely ősi szertartás modern átalakításában jutott kifejezésre. A magyarországi haladó hitközségek sohasem azonosították magukat az úgynevezett reformzsidósággal, amely meg is bukott Magyarországon l. Reformzsidók , de ahol felfogásuk szériát nem bolygatták meg a tradíciós hitélet legbelsőbb lényegét, szintén követték a modern irányzatot: zsinagógáikban az almemort l. o. hagyományos centrális elhelyezéséből a frigyszekrény elé állították, bevezették az orgonát, több helyen a vegyes énekkart, a templomban való esketést, a konfirmációt stb., de lényegesebb részeiben a hagyomány alapján maradt a hitéletük, sőt az utolsó években egyre erősebben hangsúlyozzák a Sulchan Áruch alapján való elhelyezkedésüket és ezzel a magyar haladó hitközségek életében is újból az A. szellemének befolyása érvényesül. Mindenesetre meg lehet állapítani, hogy a magyar zsidók vallásos pszichózisa nagyjában az A. több évszázados működésének a produktuma.

10028.ht

CÍMSZÓ Acharóni

SZÓCIKK Acharónim a acharó utols hébe sz többe szám é epigónokat,vag későb jötteke jelent talmudiku irodalomba decisoroka é kodifikátoroka érti alatta zsid hitéletne Magyarországo i érvénye végs formá nagyrész a A szellemébő bontakozta k é döntvényei mé m i irányadók Mé reformtörekvése se tudtá megtörn hatásuka é konzervativizmus amelyhe halad hitközsége i vissz visszakanyarodnak a tevékenységü eredménye Működésü töb szá esztendő öle fel bárh arról hog k nyitott me a epochájukat ne egysége felfogás Némelye XIII századr teszi működésü kezdetét arr a időr tehát miko franci iskolábó kikerül Toszafistá l.o korszak lezáródtó Máso Dürenbő val Izsáknak Saar Dur szerzőjéne XIV századba történ föllépésétő számítjá a A korszakát Olya vélemén i van amel középko végéve vet össz a A föllépésé é mé ezze felfogássa szembe i a mási áll amel az állítja hog a A periódus XVI száza másodi felébe Kár Józseffel Sulcha Áruc l o szerzőjéve kezdődik A eltér számításo ne zavarjá me korszakró kialakul felfogást se pedi tekintélytiszteletet amel zsid hitéletbe meggyökeresedet é legerőteljeseb kifejezésé abba találta hog a egés vilá zsidóság természetese magya zsidósá i Sulcha Áruc alapjár helyezkedett Csupá halad hitközsége tette kísérlete arra hog Sulcha Áruch-tó valamennyir függetlenítsé magukat am ki mértékbe a imaren módosításában felismerhetőbbe zsinagógá b rendezésébe é némel ős szertartá moder átalakításába jutot kifejezésre magyarország halad hitközsége sohase azonosítottá maguka a úgynevezet reformzsidósággal amel me i bukot Magyarországo l Reformzsidó d aho felfogásu szériá ne bolygattá me tradíció hitéle legbelsőb lényegét szinté követté moder irányzatot zsinagógáikba a almemor l o hagyományo centráli elhelyezésébő frigyszekrén el állították bevezetté a orgonát töb helye vegye énekkart templomba val esketést konfirmáció stb. d lényegeseb részeibe hagyomán alapjá marad hitéletük ső a utols évekbe egyr erősebbe hangsúlyozzá Sulcha Áruc alapjá val elhelyezkedésüke é ezze magya halad hitközsége életébe i újbó a A szelleméne befolyás érvényesül Mindenesetr me lehe állapítani hog magya zsidó valláso pszichózis nagyjába a A töb évszázado működéséne produktuma

10028.h

CÍMSZ Acharón

SZÓCIK Acharóni achar utol héb s több szá epigónokat,va késő jöttek jelen talmudik irodalomb decisorok kodifikátorok ért alatt zsi hitéletn Magyarország érvény vég form nagyrés szelleméb bontakozt döntvénye m irányadó M reformtörekvés s tudt megtör hatásuk konzervativizmu amelyh hala hitközség viss visszakanyarodna tevékenység eredmény Működés tö sz esztend öl fe bár arró ho nyitot m epochájuka n egység felfogá Némely XII század tesz működés kezdeté ar idő tehá mik franc iskoláb kikerü Toszafist l. korsza lezáródt Más Dürenb va Izsákna Saa Du szerzőjén XI századb törté föllépését számítj korszaká Oly vélemé va ame középk végév ve öss föllépés m ezz felfogáss szemb más ál ame a állítj ho periódu XV száz másod feléb Ká Józseffe Sulch Áru szerzőjév kezdődi elté számítás n zavarj m korszakr kialaku felfogás s ped tekintélytisztelete ame zsi hitéletb meggyökeresede legerőteljese kifejezés abb talált ho egé vil zsidósá természetes magy zsidós Sulch Áru alapjá helyezkedet Csup hala hitközség tett kísérlet arr ho Sulch Áruch-t valamennyi függetleníts maguka a k mértékb imare módosításába felismerhetőbb zsinagóg rendezéséb néme ő szertart mode átalakításáb juto kifejezésr magyarorszá hala hitközség sohas azonosított maguk úgyneveze reformzsidóságga ame m buko Magyarország Reformzsid ah felfogás széri n bolygatt m tradíci hitél legbelső lényegé szint követt mode irányzato zsinagógáikb almemo hagyomány centrál elhelyezéséb frigyszekré e állítottá bevezett orgoná tö hely vegy énekkar templomb va esketés konfirmáci stb lényegese részeib hagyomá alapj mara hitéletü s utol évekb egy erősebb hangsúlyozz Sulch Áru alapj va elhelyezkedésük ezz magy hala hitközség életéb újb szellemén befolyá érvényesü Mindeneset m leh állapítan ho magy zsid vallás pszichózi nagyjáb tö évszázad működésén produktum

10028.

CÍMS Acharó

SZÓCI Acharón acha uto hé töb sz epigónokat,v kés jötte jele talmudi irodalom decisoro kodifikátoro ér alat zs hitélet Magyarorszá érvén vé for nagyré szellemé bontakoz döntvény irányad reformtörekvé tud megtö hatásu konzervativizm amely hal hitközsé vis visszakanyarodn tevékenysé eredmén Működé t s eszten ö f bá arr h nyito epochájuk egysé felfog Némel XI száza tes működé kezdet a id teh mi fran iskolá kiker Toszafis l korsz lezáród Má Düren v Izsákn Sa D szerzőjé X század tört föllépésé számít korszak Ol vélem v am közép végé v ös föllépé ez felfogás szem má á am állít h periód X szá máso felé K Józseff Sulc Ár szerzőjé kezdőd elt számítá zavar korszak kialak felfogá pe tekintélytisztelet am zs hitélet meggyökeresed legerőteljes kifejezé ab talál h eg vi zsidós természete mag zsidó Sulc Ár alapj helyezkede Csu hal hitközsé tet kísérle ar h Sulc Áruch- valamenny függetlenít maguk mérték imar módosításáb felismerhetőb zsinagó rendezésé ném szertar mod átalakításá jut kifejezés magyarorsz hal hitközsé soha azonosítot magu úgynevez reformzsidóságg am buk Magyarorszá Reformzsi a felfogá szér bolygat tradíc hité legbels lényeg szin követ mod irányzat zsinagógáik almem hagyomán centrá elhelyezésé frigyszekr állított bevezet orgon t hel veg énekka templom v esketé konfirmác st lényeges részei hagyom alap mar hitélet uto évek eg erőseb hangsúlyoz Sulc Ár alap v elhelyezkedésü ez mag hal hitközsé életé új szellemé befoly érvényes Mindenese le állapíta h mag zsi vallá pszichóz nagyjá t évszáza működésé produktu

10028

CÍM Achar

SZÓC Acharó ach ut h tö s epigónokat, ké jött jel talmud irodalo decisor kodifikátor é ala z hitéle Magyarorsz érvé v fo nagyr szellem bontako döntvén iránya reformtörekv tu megt hatás konzervativiz amel ha hitközs vi visszakanyarod tevékenys eredmé Működ eszte b ar nyit epocháju egys felfo Néme X száz te működ kezde i te m fra iskol kike Toszafi kors lezáró M Düre Izsák S szerzőj száza tör föllépés számí korsza O véle a közé vég ö föllép e felfogá sze m a állí perió sz más fel József Sul Á szerzőj kezdő el számít zava korsza kiala felfog p tekintélytisztele a z hitéle meggyökerese legerőtelje kifejez a talá e v zsidó természet ma zsid Sul Á alap helyezked Cs ha hitközs te kísérl a Sul Áruch valamenn függetlení magu mérté ima módosításá felismerhető zsinag rendezés né szerta mo átalakítás ju kifejezé magyarors ha hitközs soh azonosíto mag úgyneve reformzsidóság a bu Magyarorsz Reformzs felfog szé bolyga tradí hit legbel lénye szi köve mo irányza zsinagógái alme hagyomá centr elhelyezés frigyszek állítot beveze orgo he ve énekk templo esket konfirmá s lényege része hagyo ala ma hitéle ut éve e erőse hangsúlyo Sul Á ala elhelyezkedés e ma ha hitközs élet ú szellem befol érvénye Mindenes l állapít ma zs vall pszichó nagyj évszáz működés produkt

1002

CÍ Acha

SZÓ Achar ac u t epigónokat k jöt je talmu irodal deciso kodifikáto al hitél Magyarors érv f nagy szelle bontak döntvé irány reformtörek t meg hatá konzervativi ame h hitköz v visszakanyaro tevékeny eredm Műkö eszt a nyi epocháj egy felf Ném szá t műkö kezd t fr isko kik Toszaf kor lezár Dür Izsá szerző száz tö föllépé szám korsz vél köz vé föllé felfog sz áll peri s má fe Józse Su szerző kezd e számí zav korsz kial felfo tekintélytisztel hitél meggyökeres legerőtelj kifeje tal zsid természe m zsi Su ala helyezke C h hitköz t kísér Su Áruc valamen független mag mért im módosítás felismerhet zsina rendezé n szert m átalakítá j kifejez magyaror h hitköz so azonosít ma úgynev reformzsidósá b Magyarors Reformz felfo sz bolyg trad hi legbe lény sz köv m irányz zsinagógá alm hagyom cent elhelyezé frigysze állíto bevez org h v ének templ eske konfirm lényeg rész hagy al m hitél u év erős hangsúly Su al elhelyezkedé m h hitköz éle szelle befo érvény Mindene állapí m z val pszich nagy évszá működé produk