10169.htm

CÍMSZÓ: Antiszemitizmus

SZÓCIKK: c) Az A. célja és harcmodora. Körülhatároltan az A. célja a zsidók társadalmi és politikai egyenjogúságának megszüntetése. Az 1800-ig tartó elkülönítés és jogfosztottság után, mikor a zsidók a polgári társadalomban elfoglalták a maguk helyét, programszerűséget vett fel a zsidóellenes mozgalom és a mindenfelé alakuló különböző antiszemita pártok programja összeegyeztethető a következőkben: keresztény államot, illetve keresztény közigazgatást, iskolát és igazságszolgáltatást; a zsidók eltiltását az állami és közhivatalokból; a jogegyenlőség felfüggesztését a zsidókra nézve és reájuk külön jog (zsidójog) megállapítását, a zsidó bevándorlások eltiltását követelik. Találhatunk ennél még messzebbmenő programokat is, amelyek a zsidók vagyonának elkobzását célozzák s amelyek gazdasági téren is meg akarják akadályozni a zsidók fejlődését. Néhány elvakult antiszemita programcsináló a zsidók agyonveretését is javasolja. (Carl Paatsch, Ahlwardt és az osztrák Schneider, antiszemita képviselő.) - Időről-időre minden országban föltűnnek az antiszemitáknak már számtalanszor megcáfolt rágalmai és koholmányai. Ezek között legismertebbek: 1. Az «Alliance Israelite» (l. o.) zsidó világuralmat készít elő. Ezt a rémlátást az 1860. Párisban alakult s világszerte ismert jótékonysága intézmény megalapítójának, Crémieux-nek meghamisított beszédére alapítják. 2. A zsidók űzik a leánykereskedelmet. 3. Nem akarnak részt venni az ország védelmében. 4. Nem végeznek államalkotó munkát. 5. Elkerülik az ipari és földművelő munkát. 6. Uzsorát űznek. 7. Rituális gyilkosságokat követnek el. 8. Kizsákmányolói a munkás osztálynak. 9. Felforgatók és forradalmárok. Az államrendre nézve veszélyesek. Az A. fegyverei közé tartozik még a Sulchan Áruch (l. o.) és a Talmud (l. o.) egyes helyeinek meghamisítása, vagy téves fordítása, továbbá az a valótlan állítás, hogy a zsidóságnak egy Kahal című (l. o.) titkos, keresztényellenes könyve van. d)A kereszténység az A. ellen. Nyilvánvaló, hogy az A. ellentétben áll a keresztényi szeretet erkölcsével s a szeretet helyett gyűlöletet hirdet. Ezért maguk a keresztény teológusok is tiltakoznak az A. ellen. 1890-ben egy Londonban tartott meetingen Manning bíbornok-érsek felemelte tiltakozó szavát a pogromok ellen. Az ismert bécsi jezsuita páter, Viktor Kolb(1892)pedig az egyetem templomában tartott beszédében tiltakozott az A. ellen. Bűnnek bélyegezte az embertársunk ellen irányuló gyűlöletet, mert minden felebarátunkat szeretni kell és a zsidó, épen úgy, minta keresztény és minden más ember isten képmására teremtetett. Ahogy voltak pápák, mint V. Sixtus, III. Pál, IX. Pius, XIII. Leo, akik szót emeltek a zsidóságért, úgy az újabb kori antiszemiták ellen is gyakran a főpapság vette védelmébe a zsidókat. - Az A; ellen különben úgy Németországban (1890), mint Ausztriában (1891) védőegyesületek alakultak, amelyeknek tagjai főleg a felvilágosult keresztény tudósok és társadalmi előkelőségek soraiból kerültek ki. Így Ausztriában Metternich herceg és a hercegnő, Billroth tanár, Krafft Ebing, Uhl, a legfelsőbb törvényszék elnöke, Kronawetter politikus, báró Ebner-Eschenbach írónő, Nothnagel, a híres orvostanár stb. voltak tagjai az egyesületnek. e) Az A. magyarországi története. (l. Az Árpád házi királyok alatt). Magyarország első két századában még érintetlenül fennállottak a zsidók szabadságjogai, de a kereszténység végleges diadala után, Szt. László uralkodása alatt már jelentkezett a zsidóellenes törekvések legelső jele. A szabolcsi zsinat (l. o.) zsidókra vonatkozó végzéseket hozott. Megtiltotta a keresztény-zsidó vegyes-házasságokat, elrendelte a keresztény rabszolgáknak zsidókézből való felszabadítását és a zsidó számára is kötelezővé tette a vasárnapi munkaszünetet. Mindezek a rendeletek a kánoni jog befolyásaként jöttek létre és mégis túl az egyházi szempontokon a vegyes-házasság ellen való tilalomból a fajvédelmi törekvés, a vasárnapi munkaszünetből a gazdasági verseny korlátozásának szándéka tűnik ki. Zsidógyűlöletet ezek a rendelkezések még nem árultak el, a zsidók elnyomását sem kísérlik meg azzal a kérlelhetetlenséggel, amely később vált szokássá, mindössze a keresztényi buzgalom jellegét viselik magukon. 1092-ben még ez így volt. A szigorú anyagi szempontok Kálmán király rendeleteiben mutatkoznak meg. 1102-ben a püspöki városokba való beköltözésre kényszerítik a zsidó földművelőket és föld birtokosokat csak azért, hogy a dézsmát a püspökök könnyebben ellenőrizhessék. Kálmán későbbi zsidótörvénye (l. Kálmán zsidótörvénye) is csak a zsidók és keresztények közötti pénzkölcsönnel és kereskedelemmel foglalkozik és ugyancsak kiterjeszkedik a zsidók rabszolgatartásának kérdésére. Az esztergomi zsinat 1114 elején már lehetetlenné tette a zsidók számára a földművelést és rászorította őket az adás-vevésre és a kölcsönügyletekre. A II. Endre által 1222. kiadott aranybulla (l. o.) az állami hivatalok viselésétől fosztja meg a zsidókat és 1233. a beregi esküben (l. o.) erősíti meg a szentszéki követtel kötött ama szerződését, amely a zsidókat továbbra is eltiltja a közhivatalok viselésétől és megígéri, gondoskodni fog arról, hogy a zsidók megkülönböztető jelet viseljenek a ruhájukon.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 169. címszó a lexikon => 40. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10169.htm

CÍMSZÓ: Antiszemitizmus

SZÓCIKK: c Az A. célja és harcmodora. Körülhatároltan az A. célja a zsidók társadalmi és politikai egyenjogúságának megszüntetése. Az 1800-ig tartó elkülönítés és jogfosztottság után, mikor a zsidók a polgári társadalomban elfoglalták a maguk helyét, programszerűséget vett fel a zsidóellenes mozgalom és a mindenfelé alakuló különböző antiszemita pártok programja összeegyeztethető a következőkben: keresztény államot, illetve keresztény közigazgatást, iskolát és igazságszolgáltatást; a zsidók eltiltását az állami és közhivatalokból; a jogegyenlőség felfüggesztését a zsidókra nézve és reájuk külön jog zsidójog megállapítását, a zsidó bevándorlások eltiltását követelik. Találhatunk ennél még messzebbmenő programokat is, amelyek a zsidók vagyonának elkobzását célozzák s amelyek gazdasági téren is meg akarják akadályozni a zsidók fejlődését. Néhány elvakult antiszemita programcsináló a zsidók agyonveretését is javasolja. Carl Paatsch, Ahlwardt és az osztrák Schneider, antiszemita képviselő. - Időről-időre minden országban föltűnnek az antiszemitáknak már számtalanszor megcáfolt rágalmai és koholmányai. Ezek között legismertebbek: 1. Az Alliance Israelite l. o. zsidó világuralmat készít elő. Ezt a rémlátást az 1860. Párisban alakult s világszerte ismert jótékonysága intézmény megalapítójának, Crémieux-nek meghamisított beszédére alapítják. 2. A zsidók űzik a leánykereskedelmet. 3. Nem akarnak részt venni az ország védelmében. 4. Nem végeznek államalkotó munkát. 5. Elkerülik az ipari és földművelő munkát. 6. Uzsorát űznek. 7. Rituális gyilkosságokat követnek el. 8. Kizsákmányolói a munkás osztálynak. 9. Felforgatók és forradalmárok. Az államrendre nézve veszélyesek. Az A. fegyverei közé tartozik még a Sulchan Áruch l. o. és a Talmud l. o. egyes helyeinek meghamisítása, vagy téves fordítása, továbbá az a valótlan állítás, hogy a zsidóságnak egy Kahal című l. o. titkos, keresztényellenes könyve van. d A kereszténység az A. ellen. Nyilvánvaló, hogy az A. ellentétben áll a keresztényi szeretet erkölcsével s a szeretet helyett gyűlöletet hirdet. Ezért maguk a keresztény teológusok is tiltakoznak az A. ellen. 1890-ben egy Londonban tartott meetingen Manning bíbornok-érsek felemelte tiltakozó szavát a pogromok ellen. Az ismert bécsi jezsuita páter, Viktor Kolb 1892 pedig az egyetem templomában tartott beszédében tiltakozott az A. ellen. Bűnnek bélyegezte az embertársunk ellen irányuló gyűlöletet, mert minden felebarátunkat szeretni kell és a zsidó, épen úgy, minta keresztény és minden más ember isten képmására teremtetett. Ahogy voltak pápák, mint V. Sixtus, III. Pál, IX. Pius, XIII. Leo, akik szót emeltek a zsidóságért, úgy az újabb kori antiszemiták ellen is gyakran a főpapság vette védelmébe a zsidókat. - Az A; ellen különben úgy Németországban 1890 , mint Ausztriában 1891 védőegyesületek alakultak, amelyeknek tagjai főleg a felvilágosult keresztény tudósok és társadalmi előkelőségek soraiból kerültek ki. Így Ausztriában Metternich herceg és a hercegnő, Billroth tanár, Krafft Ebing, Uhl, a legfelsőbb törvényszék elnöke, Kronawetter politikus, báró Ebner-Eschenbach írónő, Nothnagel, a híres orvostanár stb. voltak tagjai az egyesületnek. e Az A. magyarországi története. l. Az Árpád házi királyok alatt . Magyarország első két századában még érintetlenül fennállottak a zsidók szabadságjogai, de a kereszténység végleges diadala után, Szt. László uralkodása alatt már jelentkezett a zsidóellenes törekvések legelső jele. A szabolcsi zsinat l. o. zsidókra vonatkozó végzéseket hozott. Megtiltotta a keresztény-zsidó vegyes-házasságokat, elrendelte a keresztény rabszolgáknak zsidókézből való felszabadítását és a zsidó számára is kötelezővé tette a vasárnapi munkaszünetet. Mindezek a rendeletek a kánoni jog befolyásaként jöttek létre és mégis túl az egyházi szempontokon a vegyes-házasság ellen való tilalomból a fajvédelmi törekvés, a vasárnapi munkaszünetből a gazdasági verseny korlátozásának szándéka tűnik ki. Zsidógyűlöletet ezek a rendelkezések még nem árultak el, a zsidók elnyomását sem kísérlik meg azzal a kérlelhetetlenséggel, amely később vált szokássá, mindössze a keresztényi buzgalom jellegét viselik magukon. 1092-ben még ez így volt. A szigorú anyagi szempontok Kálmán király rendeleteiben mutatkoznak meg. 1102-ben a püspöki városokba való beköltözésre kényszerítik a zsidó földművelőket és föld birtokosokat csak azért, hogy a dézsmát a püspökök könnyebben ellenőrizhessék. Kálmán későbbi zsidótörvénye l. Kálmán zsidótörvénye is csak a zsidók és keresztények közötti pénzkölcsönnel és kereskedelemmel foglalkozik és ugyancsak kiterjeszkedik a zsidók rabszolgatartásának kérdésére. Az esztergomi zsinat 1114 elején már lehetetlenné tette a zsidók számára a földművelést és rászorította őket az adás-vevésre és a kölcsönügyletekre. A II. Endre által 1222. kiadott aranybulla l. o. az állami hivatalok viselésétől fosztja meg a zsidókat és 1233. a beregi esküben l. o. erősíti meg a szentszéki követtel kötött ama szerződését, amely a zsidókat továbbra is eltiltja a közhivatalok viselésétől és megígéri, gondoskodni fog arról, hogy a zsidók megkülönböztető jelet viseljenek a ruhájukon.

10169.ht

CÍMSZÓ Antiszemitizmu

SZÓCIKK A A célj é harcmodora Körülhatárolta a A célj zsidó társadalm é politika egyenjogúságána megszüntetése A 1800-i tart elkülöníté é jogfosztottsá után miko zsidó polgár társadalomba elfoglaltá magu helyét programszerűsége vet fe zsidóellene mozgalo é mindenfel alakul különböz antiszemit párto programj összeegyeztethet következőkben keresztén államot illetv keresztén közigazgatást iskolá é igazságszolgáltatást zsidó eltiltásá a állam é közhivatalokból jogegyenlősé felfüggesztésé zsidókr nézv é reáju külö jo zsidójo megállapítását zsid bevándorláso eltiltásá követelik Találhatun enné mé messzebbmen programoka is amelye zsidó vagyonána elkobzásá célozzá amelye gazdaság tére i me akarjá akadályozn zsidó fejlődését Néhán elvakul antiszemit programcsinál zsidó agyonveretésé i javasolja Car Paatsch Ahlward é a osztrá Schneider antiszemit képviselő Időről-időr minde országba föltűnne a antiszemitákna má számtalanszo megcáfol rágalma é koholmányai Eze közöt legismertebbek 1 A Allianc Israelit l o zsid világuralma készí elő Ez rémlátás a 1860 Párisba alakul világszert ismer jótékonyság intézmén megalapítójának Crémieux-ne meghamisítot beszédér alapítják 2 zsidó űzi leánykereskedelmet 3 Ne akarna rész venn a orszá védelmében 4 Ne végezne államalkot munkát 5 Elkerüli a ipar é földművel munkát 6 Uzsorá űznek 7 Rituáli gyilkosságoka követne el 8 Kizsákmányoló munká osztálynak 9 Felforgató é forradalmárok A államrendr nézv veszélyesek A A fegyvere köz tartozi mé Sulcha Áruc l o é Talmu l o egye helyeine meghamisítása vag téve fordítása tovább a valótla állítás hog zsidóságna eg Kaha cím l o titkos keresztényellene könyv van kereszténysé a A ellen Nyilvánvaló hog a A ellentétbe ál keresztény szerete erkölcséve szerete helyet gyűlölete hirdet Ezér magu keresztén teológuso i tiltakozna a A ellen 1890-be eg Londonba tartot meetinge Mannin bíbornok-érse felemelt tiltakoz szavá pogromo ellen A ismer bécs jezsuit páter Vikto Kol 189 pedi a egyete templomába tartot beszédébe tiltakozot a A ellen Bűnne bélyegezt a embertársun elle irányul gyűlöletet mer minde felebarátunka szeretn kel é zsidó épe úgy mint keresztén é minde má embe iste képmásár teremtetett Ahog volta pápák min V Sixtus III Pál IX Pius XIII Leo aki szó emelte zsidóságért úg a újab kor antiszemitá elle i gyakra főpapsá vett védelméb zsidókat A A elle különbe úg Németországba 189 min Ausztriába 189 védőegyesülete alakultak amelyekne tagja főle felvilágosul keresztén tudóso é társadalm előkelősége soraibó kerülte ki Íg Ausztriába Metternic herce é hercegnő Billrot tanár Kraff Ebing Uhl legfelsőb törvényszé elnöke Kronawette politikus bár Ebner-Eschenbac írónő Nothnagel híre orvostaná stb volta tagja a egyesületnek A A magyarország története l A Árpá ház királyo alat Magyarorszá els ké századába mé érintetlenü fennállotta zsidó szabadságjogai d kereszténysé véglege diadal után Szt Lászl uralkodás alat má jelentkezet zsidóellene törekvése legels jele szabolcs zsina l o zsidókr vonatkoz végzéseke hozott Megtiltott keresztény-zsid vegyes-házasságokat elrendelt keresztén rabszolgákna zsidókézbő val felszabadításá é zsid számár i kötelezőv tett vasárnap munkaszünetet Mindeze rendelete kánon jo befolyásakén jötte létr é mégi tú a egyház szempontoko vegyes-házassá elle val tilalombó fajvédelm törekvés vasárnap munkaszünetbő gazdaság versen korlátozásána szándék tűni ki Zsidógyűlölete eze rendelkezése mé ne árulta el zsidó elnyomásá se kísérli me azza kérlelhetetlenséggel amel későb vál szokássá mindössz keresztény buzgalo jellegé viseli magukon 1092-be mé e íg volt szigor anyag szemponto Kálmá királ rendeleteibe mutatkozna meg 1102-be püspök városokb val beköltözésr kényszeríti zsid földművelőke é föl birtokosoka csa azért hog dézsmá püspökö könnyebbe ellenőrizhessék Kálmá később zsidótörvény l Kálmá zsidótörvény i csa zsidó é kereszténye között pénzkölcsönne é kereskedelemme foglalkozi é ugyancsa kiterjeszkedi zsidó rabszolgatartásána kérdésére A esztergom zsina 111 elejé má lehetetlenn tett zsidó számár földművelés é rászorított őke a adás-vevésr é kölcsönügyletekre II Endr álta 1222 kiadot aranybull l o a állam hivatalo viselésétő fosztj me zsidóka é 1233 bereg eskübe l o erősít me szentszék követte kötöt am szerződését amel zsidóka továbbr i eltiltj közhivatalo viselésétő é megígéri gondoskodn fo arról hog zsidó megkülönböztet jele viseljene ruhájukon

10169.h

CÍMSZ Antiszemitizm

SZÓCIK cél harcmodor Körülhatárolt cél zsid társadal politik egyenjogúságán megszüntetés 1800- tar elkülönít jogfosztotts utá mik zsid polgá társadalomb elfoglalt mag helyé programszerűség ve f zsidóellen mozgal mindenfe alaku különbö antiszemi párt program összeegyeztethe következőkbe kereszté államo illet kereszté közigazgatás iskol igazságszolgáltatás zsid eltiltás álla közhivatalokbó jogegyenlős felfüggesztés zsidók néz reáj kül j zsidój megállapításá zsi bevándorlás eltiltás követeli Találhatu enn m messzebbme programok i amely zsid vagyonán elkobzás célozz amely gazdasá tér m akarj akadályoz zsid fejlődésé Néhá elvaku antiszemi programcsiná zsid agyonveretés javasolj Ca Paatsc Ahlwar osztr Schneide antiszemi képvisel Időről-idő mind országb föltűnn antiszemitákn m számtalansz megcáfo rágalm koholmánya Ez közö legismertebbe Allian Israeli zsi világuralm kész el E rémlátá 186 Párisb alaku világszer isme jótékonysá intézmé megalapítójána Crémieux-n meghamisíto beszédé alapítjá zsid űz leánykereskedelme N akarn rés ven orsz védelmébe N végezn államalko munká Elkerül ipa földműve munká Uzsor űzne Rituál gyilkosságok követn e Kizsákmányol munk osztályna Felforgat forradalmáro államrend néz veszélyese fegyver kö tartoz m Sulch Áru Talm egy helyein meghamisítás va tév fordítás továb valótl állítá ho zsidóságn e Kah cí titko keresztényellen köny va kereszténys elle Nyilvánval ho ellentétb á keresztén szeret erkölcsév szeret helye gyűlölet hirde Ezé mag kereszté teológus tiltakozn elle 1890-b e Londonb tarto meeting Manni bíbornok-érs felemel tiltako szav pogrom elle isme béc jezsui páte Vikt Ko 18 ped egyet templomáb tarto beszédéb tiltakozo elle Bűnn bélyegez embertársu ell irányu gyűlölete me mind felebarátunk szeret ke zsid ép úg min kereszté mind m emb ist képmásá teremtetet Aho volt pápá mi Sixtu II Pá I Piu XII Le ak sz emelt zsidóságér ú úja ko antiszemit ell gyakr főpaps vet védelmé zsidóka ell különb ú Németországb 18 mi Ausztriáb 18 védőegyesület alakulta amelyekn tagj fől felvilágosu kereszté tudós társadal előkelőség soraib került k Í Ausztriáb Metterni herc hercegn Billro taná Kraf Ebin Uh legfelső törvénysz elnök Kronawett politiku bá Ebner-Eschenba írón Nothnage hír orvostan st volt tagj egyesületne magyarorszá történet Árp há király ala Magyarorsz el k századáb m érintetlen fennállott zsid szabadságjoga kereszténys végleg diada utá Sz Lász uralkodá ala m jelentkeze zsidóellen törekvés legel jel szabolc zsin zsidók vonatko végzések hozot Megtiltot keresztény-zsi vegyes-házasságoka elrendel kereszté rabszolgákn zsidókézb va felszabadítás zsi számá kötelező tet vasárna munkaszünete Mindez rendelet káno j befolyásaké jött lét még t egyhá szempontok vegyes-házass ell va tilalomb fajvédel törekvé vasárna munkaszünetb gazdasá verse korlátozásán szándé tűn k Zsidógyűlölet ez rendelkezés m n árult e zsid elnyomás s kísérl m azz kérlelhetetlenségge ame késő vá szokáss mindöss keresztén buzgal jelleg visel maguko 1092-b m í vol szigo anya szempont Kálm kirá rendeleteib mutatkozn me 1102-b püspö városok va beköltözés kényszerít zsi földművelők fö birtokosok cs azér ho dézsm püspök könnyebb ellenőrizhessé Kálm későb zsidótörvén Kálm zsidótörvén cs zsid keresztény közöt pénzkölcsönn kereskedelemm foglalkoz ugyancs kiterjeszked zsid rabszolgatartásán kérdésér esztergo zsin 11 elej m lehetetlen tet zsid számá földművelé rászorítot ők adás-vevés kölcsönügyletekr I End ált 122 kiado aranybul álla hivatal viselését foszt m zsidók 123 bere esküb erősí m szentszé követt kötö a szerződésé ame zsidók tovább eltilt közhivatal viselését megígér gondoskod f arró ho zsid megkülönbözte jel viseljen ruhájuko

10169.

CÍMS Antiszemitiz

SZÓCI cé harcmodo Körülhatárol cé zsi társada politi egyenjogúságá megszünteté 1800 ta elkülöní jogfosztott ut mi zsi polg társadalom elfoglal ma hely programszerűsé v zsidóelle mozga mindenf alak különb antiszem pár progra összeegyezteth következőkb kereszt állam ille kereszt közigazgatá isko igazságszolgáltatá zsi eltiltá áll közhivatalokb jogegyenlő felfüggeszté zsidó né reá kü zsidó megállapítás zs bevándorlá eltiltá követel Találhat en messzebbm programo amel zsi vagyoná elkobzá céloz amel gazdas té akar akadályo zsi fejlődés Néh elvak antiszem programcsin zsi agyonvereté javasol C Paats Ahlwa oszt Schneid antiszem képvise Időről-id min ország föltűn antiszemiták számtalans megcáf rágal koholmány E köz legismertebb Allia Israel zs világural kés e rémlát 18 Páris alak világsze ism jótékonys intézm megalapítóján Crémieux- meghamisít beszéd alapítj zsi ű leánykereskedelm akar ré ve ors védelméb végez államalk munk Elkerü ip földműv munk Uzso űzn Rituá gyilkosságo követ Kizsákmányo mun osztályn Felforga forradalmár államren né veszélyes fegyve k tarto Sulc Ár Tal eg helyei meghamisítá v té fordítá tová valót állít h zsidóság Ka c titk keresztényelle kön v keresztény ell Nyilvánva h ellentét kereszté szere erkölcsé szere hely gyűlöle hird Ez ma kereszt teológu tiltakoz ell 1890- London tart meetin Mann bíbornok-ér feleme tiltak sza pogro ell ism bé jezsu pát Vik K 1 pe egye templomá tart beszédé tiltakoz ell Bűn bélyege embertárs el irány gyűlölet m min felebarátun szere k zsi é ú mi kereszt min em is képmás teremtete Ah vol páp m Sixt I P Pi XI L a s emel zsidóságé új k antiszemi el gyak főpap ve védelm zsidók el külön Németország 1 m Ausztriá 1 védőegyesüle alakult amelyek tag fő felvilágos kereszt tudó társada előkelősé sorai kerül Ausztriá Mettern her herceg Billr tan Kra Ebi U legfels törvénys elnö Kronawet politik b Ebner-Eschenb író Nothnag hí orvosta s vol tag egyesületn magyarorsz történe Ár h királ al Magyarors e századá érintetle fennállot zsi szabadságjog keresztény végle diad ut S Lás uralkod al jelentkez zsidóelle törekvé lege je szabol zsi zsidó vonatk végzése hozo Megtilto keresztény-zs vegyes-házasságok elrende kereszt rabszolgák zsidókéz v felszabadítá zs szám kötelez te vasárn munkaszünet Minde rendele kán befolyásak jöt lé mé egyh szemponto vegyes-házas el v tilalom fajvéde törekv vasárn munkaszünet gazdas vers korlátozásá szánd tű Zsidógyűlöle e rendelkezé árul zsi elnyomá kísér az kérlelhetetlenségg am kés v szokás mindös kereszté buzga jelle vise maguk 1092- vo szig any szempon Kál kir rendeletei mutatkoz m 1102- püsp városo v beköltözé kényszerí zs földművelő f birtokoso c azé h dézs püspö könnyeb ellenőrizhess Kál késő zsidótörvé Kál zsidótörvé c zsi keresztén közö pénzkölcsön kereskedelem foglalko ugyanc kiterjeszke zsi rabszolgatartásá kérdésé eszterg zsi 1 ele lehetetle te zsi szám földművel rászoríto ő adás-vevé kölcsönügyletek En ál 12 kiad aranybu áll hivata viselésé fosz zsidó 12 ber eskü erős szentsz követ köt szerződés am zsidó továb eltil közhivata viselésé megígé gondosko arr h zsi megkülönbözt je viselje ruhájuk

10169

CÍM Antiszemiti

SZÓC c harcmod Körülhatáro c zs társad polit egyenjogúság megszüntet 180 t elkülön jogfosztot u m zs pol társadalo elfogla m hel programszerűs zsidóell mozg minden ala külön antisze pá progr összeegyeztet következők keresz álla ill keresz közigazgat isk igazságszolgáltat zs eltilt ál közhivatalok jogegyenl felfüggeszt zsid n re k zsid megállapítá z bevándorl eltilt követe Találha e messzebb program ame zs vagyon elkobz célo ame gazda t aka akadály zs fejlődé Né elva antisze programcsi zs agyonveret javaso Paat Ahlw osz Schnei antisze képvis Időről-i mi orszá föltű antiszemitá számtalan megcá rága koholmán kö legismerteb Alli Israe z világura ké rémlá 1 Pári ala világsz is jótékony intéz megalapítójá Crémieux meghamisí beszé alapít zs leánykereskedel aka r v or védelmé vége államal mun Elker i földmű mun Uzs űz Ritu gyilkosság köve Kizsákmány mu osztály Felforg forradalmá államre n veszélye fegyv tart Sul Á Ta e helye meghamisít t fordít tov való állí zsidósá K tit keresztényell kö keresztén el Nyilvánv ellenté kereszt szer erkölcs szer hel gyűlöl hir E m keresz teológ tiltako el 1890 Londo tar meeti Man bíbornok-é felem tilta sz pogr el is b jezs pá Vi p egy templom tar beszéd tiltako el Bű bélyeg embertár e irán gyűlöle mi felebarátu szer zs m keresz mi e i képmá teremtet A vo pá Six P X eme zsidóság ú antiszem e gya főpa v védel zsidó e külö Németorszá Ausztri védőegyesül alakul amelye ta f felvilágo keresz tud társad előkelős sora kerü Ausztri Metter he herce Bill ta Kr Eb legfel törvény eln Kronawe politi Ebner-Eschen ír Nothna h orvost vo ta egyesület magyarors történ Á kirá a Magyaror század érintetl fennállo zs szabadságjo keresztén végl dia u Lá uralko a jelentke zsidóell törekv leg j szabo zs zsid vonat végzés hoz Megtilt keresztény-z vegyes-házasságo elrend keresz rabszolgá zsidóké felszabadít z szá kötele t vasár munkaszüne Mind rendel ká befolyása jö l m egy szempont vegyes-háza e tilalo fajvéd törek vasár munkaszüne gazda ver korlátozás szán t Zsidógyűlöl rendelkez áru zs elnyom kísé a kérlelhetetlenség a ké szoká mindö kereszt buzg jell vis magu 1092 v szi an szempo Ká ki rendelete mutatko 1102 püs város beköltöz kényszer z földművel birtokos az déz püsp könnye ellenőrizhes Ká kés zsidótörv Ká zsidótörv zs kereszté köz pénzkölcsö kereskedele foglalk ugyan kiterjeszk zs rabszolgatartás kérdés eszter zs el lehetetl t zs szá földműve rászorít adás-vev kölcsönügylete E á 1 kia aranyb ál hivat viselés fos zsid 1 be esk erő szents köve kö szerződé a zsid tová elti közhivat viselés megíg gondosk ar zs megkülönböz j viselj ruháju

1016

CÍ Antiszemit

SZÓ harcmo Körülhatár z társa poli egyenjogúsá megszünte 18 elkülö jogfoszto z po társadal elfogl he programszerű zsidóel moz minde al külö antisz p prog összeegyezte következő keres áll il keres közigazga is igazságszolgálta z eltil á közhivatalo jogegyen felfüggesz zsi r zsi megállapít bevándor eltil követ Találh messzeb progra am z vagyo elkob cél am gazd ak akadál z fejlőd N elv antisz programcs z agyonvere javas Paa Ahl os Schne antisz képvi Időről- m orsz fölt antiszemit számtala megc rág koholmá k legismerte All Isra világur k réml Pár al világs i jótékon inté megalapítój Crémieu meghamis besz alapí z leánykereskede ak o védelm vég állama mu Elke földm mu Uz ű Rit gyilkossá köv Kizsákmán m osztál Felfor forradalm államr veszély fegy tar Su T hely meghamisí fordí to val áll zsidós ti keresztényel k kereszté e Nyilván ellent keresz sze erkölc sze he gyűlö hi keres teoló tiltak e 189 Lond ta meet Ma bíbornok- fele tilt s pog e i jez p V eg templo ta beszé tiltak e B bélye embertá irá gyűlöl m felebarát sze z keres m képm teremte v p Si em zsidósá antisze gy főp véde zsid kül Németorsz Ausztr védőegyesü alaku amely t felvilág keres tu társa előkelő sor ker Ausztr Mette h herc Bil t K E legfe törvén el Kronaw polit Ebner-Esche í Nothn orvos v t egyesüle magyaror törté kir Magyaro száza érintet fennáll z szabadságj kereszté vég di L uralk jelentk zsidóel törek le szab z zsi vona végzé ho Megtil keresztény- vegyes-házasság elren keres rabszolg zsidók felszabadí sz kötel vasá munkaszün Min rende k befolyás j eg szempon vegyes-ház tilal fajvé töre vasá munkaszün gazd ve korlátozá szá Zsidógyűlö rendelke ár z elnyo kís kérlelhetetlensé k szok mind keresz buz jel vi mag 109 sz a szemp K k rendelet mutatk 110 pü váro beköltö kénysze földműve birtoko a dé püs könny ellenőrizhe K ké zsidótör K zsidótör z kereszt kö pénzkölcs kereskedel foglal ugya kiterjesz z rabszolgatartá kérdé eszte z e lehetet z sz földműv rászorí adás-ve kölcsönügylet ki arany á hiva viselé fo zsi b es er szent köv k szerződ zsi tov elt közhiva viselé megí gondos a z megkülönbö visel ruháj